Magyar Kulturális Napok Dicsőszentmártonban
Idén gazdag rendezvények zajlottak Dicsőszentmártonban Márton napja előtt és után. Soraimmal a rendezvények azon szeletét ismertetném, melyeket a Kis-Küküllő Alapítvány szervezett.
Megható és nagy érdeklődést kiváltó est volt, amelyen Adorjáni Rudolf Károly Pipe, egy Kis-Küküllő menti unitárius falu száz éve című könyvének bemutatására került sor. A 89 éves unitárius nyugdíjas lelkész néprajzi kört vezetett, mely a Sipos Domokos Művelődési Egyesületből nőtt önállóvá. Most, mikor már járása elnehezült, lelke és tudása megmaradt, egy 370 oldalas könyvet tett az asztalunkra. Nagy Endre, a jelenlegi unitárius lelkész, részletes ismertetése szintén elismerést váltott ki a hallgatóságból.
Egy másik rendezvény, az Andrei Bârseanu Líceum magyar tagozatának II. Vox Virtus művelődési vetélkedője volt. Irányító tanáruk Béres Ilona volt, őt Szilágyi Rozália tanárnő és Pataki Tamás diák segítette, aki jelenleg az ELTE I. éves hallgatója. Tíz, kéttagú csoport versenyzett, mindenikük jutalomban részesült. A nyertes csapat: Dégi Beáta és Szántó Adél. II. helyezést Füleki Kinga és Schmidt Kinga, III. helyezést Hidi Andrea és Keszeg Mónika értek el.
Színházi esten is részt vehettünk. László Zsuzsa, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház művésze bemutatta Verébszárnyon című műsorát. Közvetlen játéka, kellemes hangja elismerést váltott ki a kis számú, de lelkes közönségből.
November 11-én a Magyar Közművelődési Központ néprajzi gyűjteményének ünnepélyes megnyitója a vártnál is jobban sikerült. Ehhez hozzájárult Balázs Éva, az említett alapítvány elnökének beszéde és az ünnepi műsor is. „A múzeum kiáltás a jövőbe, a magyarok hangját kívánja hallatni, elszórványosodó vidékünkön. Az tárgyak önmagukért beszélnek, regélnek a népről, mely évszázadok óta itt élt és évszázadokig itt akar élni!” Miklós Eszter VII. osztályos dombói tanuló Bartók Gyermekeknek című művéből részleteket mutatott be, majd vámosgálfalvi fiatalok léptek fel. Varga Ildikó, Hidi Andrea verseket szavaltak, Keszeg Mónika népdalokat énekelt. Muzsikált Harai Levente, Lukács István Paul és Gyárfás Róbert.
Sokunknak könny szökött a szemébe, amikor meghallottuk a szászcsávási férfikórus dalos műsorát. Vallásos énekek mellett Petőfi- és Csokonai-dalokat, kuruc dalokat énekeltek négyszólamban, ami nem csoda, hiszen Szászcsáváson már 1837-ben csodálatosan énekeltek, amit Kiss Sámuel egykori esperes is lejegyzett a vizitáció alkalmával.
A magyar Közművelődési Központban könyvvásárt tartottak. György Horváth László négy könyvét mutatta be: Székely Marosvásárhely, Stockholmi szerelem, Székely mesék és Székely balladák világa. A szerző Magyarkirályfalván volt lelkész, most Stockholmban él. Az olvasóközönség Komoróczy György két kötetét is megismerhette.
A hét Müller Péter és Seres Rezső Szomorú vasárnap című kamaramusicaljének bemutatásával zárult. A Mihai Eminescu kultúrházban hosszú tapssal jutalmaztuk a társulatot, ahová a színházkedvelő közönség visszavárja őket.
Köszönet dr. Kakassy Sándornak, a Kis-Küküllő Alapítvány elnökének fáradságos munkájáért, mely a néprajzi múzeum létrehozásában és a tartalmas rendezvények megszervezésében mtatkozott meg.
Szlovácsek Ida, Dicsőszentmárton
Népújság (Marosvásárhely)

Kincses Előd vitája két román politikussal a MOGYE-ről a Ştii Tv-ben
Kedden este a román Ştii TV kerekasztal-beszélgetést szervezett a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) magyar tagozatával kapcsolatban. A beszélgetésre Kincses Előd ügyvédet, Mihai Poruţiut, a Maros megyei tanács PDL-s képviselőjét és dr. Florin Buicut, a Maros megyei PSD egészségügyi szakosztályának vezetőjét hívták meg.
A beszélgetés alapját az a per képezte, amelyet Kincses Előd azért indított, hogy a Maros Megyei Törvényszék nyilvánítsa semmissé a MOGYE szenátusa által elfogadott egyetemi chartát, mivel az nem felel meg az érvényben levő tanügyi törvény előírásainak. Kincses szerint egy ilyen igazságügyi ítélettel ki lehetne kényszeríteni, hogy a szenátus módosítsa az egyetem szervezési és működési szabályzatát.
Erdély.ma

Romantikus román történetírás – felfokozva
Gabriel Catalan
A szerző két, 1990 után kiadott történelemkönyvet elemez, amelyekben hemzsegnek a bizonyítékok arra, hogy a tankönyvírók továbbra is a nemzeti-kommunista szemlélet szerint tálalják a románok történetét, és tovább folytatják a történelemhamisító manipulációkat, kárt okozva vele a végre lehetővé váló román—magyar megbékélésnek.
Függetlenül attól, hogy mi volt sürgősebb Mátyás király számára: a katonai jelenlét Csehországban, Lengyelországgal szemben; a házasodás; vagy a szubvenciók, amelyekre sóvárgott (főként a pápától és a keresztény világtól kapható pénzre), nem szabad letagadni azt, hogy Havasalföld és Moldva fölött felségjoga volt, sem pedig azt, hogy e felségjog következményeként katonai támogatást nyújtott nekik a törökökkel szemben. Mindkettő esetében a huzavona annak tulajdonítható, hogy Erdély és Magyarország egyes déli tartományai ottomán elözönlés veszélyének voltak kitéve, a két fejedelemség ugyanis együttműködött a törökökkel (például Laiotă Basarab 1476-ban), erre bizonyítékok találhatók a krónikákban és egyéb dokumentumokban, s a tankönyv is említést tesz arról, hogy 1479-ben Basarab Ţepelus havasalföldi vajda támogatásával a törökök betörtek Erdélybe, feldúlták Szászvárost. Báthori István erdélyi fejedelem és Kinizsi Pál temesvári főispán – a november 13-án zajlott kenyérmezei csata győztesei – pedig csak nagy erőfeszítés árán tudják kiszorítani a támadókat. Sőt a tankönyv írói még a Magyarországgal 1489-ben megkötött „új szerződést” sem fogadják el a vazallusság bizonyítékaként, hanem „Moldva újabb külpolitikai irányváltoztatásának” tekintik, „taktikai kompromisszumnak”, amelyet az ottománellenes politika újrakezdésének előkészítése érdekében tett, eltekintve a tényektől, attól, hogy Magyarország 1483-ban békét kötött a törökökkel, Moldva pedig 1487-től, miután elvesztette Chiliát és Cetatea Albát, adót fizetett a törököknek.
Éppen ezért a tankönyv által tálalt értelmezésnek teljes mértékben ellentmond az ugyancsak a tankönyvbn található alábbi megállapítás, amely Moldva és Havasalföld Magyarországgal szembeni függetlenségének az ellentétét bizonyítja: „1503-ban a két Kárpátokon túli román országot belefoglalták Magyarországnak a Portával kötött szerződésébe”, s a lecke vége dicshimnuszhoz hasonlít: „1504. július 2-án, halálakor, Ştefan cel Mare gazdag és virágzó országot hagy utódaira; olyat, amelynek biztos határai vannak, szabad, s a tekintélye elismert.”
Ugyanígy vélekednek a tankönyv szerzői a Magyarországgal a XVI. század folyamán fennálló viszonyokról is. Annak ellenére, hogy kijelentik: „Radu cel Mare 1507-ben II. Ulászló királytól megkapta (a Hunyad megyei) Algyógy uradalmát”, szót sem ejtenek a kettőjük közötti, sem pedig az utódaik közötti hűbérúr–vazallus viszonyról. Amire utal az a tény, hogy Szapolyai János „Neagoe Basarabnak adományozza Algyógy várát, annak az aktív együttműködésnek a kifejezéseként, amelyet ő a hegyeken túli gazdag városokkal folytat, Brassóval és Szebennel”. Magyarázat nélkül hagyják azt is, hogy megerősíti Radu de la Afumaţi-nak e birtok fölötti tulajdonjogát, továbbá azt, hogy az uradalom a Craioveştiek birtokába kerül, valamint a Szapolyai János erdélyi vajda (és magyar király) további birtokadományozásait: „az ötcsillagos Alvinc (a Maros mellett) és Vurpód (Szeben közelében) Radu de la Afumaţi (1529-ig), majd pedig Radu Paisie (1535–1545) tulajdona volt.
Moldva esetében kissé eltérnek a szabálytól, ugyanis bevallják: „Nagyon is feltételezhető, hogy Ştefan cel Mare 1484-et követően, amikor elvesztette Chiliát és Cetatea Albát, Csicsóvár és Küküllővár tulajdonosává vált – ezeket a birtokokat Mátyás király ajánlotta fel neki, vazallusnak járó birtokként.” Ez a „sajnálatos elszólás” nem ismétlődik meg akkor, amikor az említett uradalmak: Csicsóvár (55 falu a Nagyszamos mentén) és Küküllővár (40 falu a Küküllő mentén) ugyancsak „vazallusnak járó birtokként” kerül III. Bogdan (1504–1517), Ştefăniţă (1517–1527), Petru Rareş (1527–1538; 1541–1546), majd ideiglenesen (első uralkodása idején) Alexandru Lăpuşneanu (1552–1561) tulajdonába.
Mi több, Petru Rareş uralkodása idején más uradalmakkal bővül ez a birtok: „Beszterce városerőd a hozzá tartozó 23 faluval, Radna a hozzá tartozó egész völggyel, amely ugyanannyi falut számlált, és a Dézsakna melletti Bálványosvár, amelynek 34 falusi település volt alárendelve”; ezek közül Radna a tulajdonában marad második uralkodása idején is (1541 és 1546 között).
A tankönyv azt állítja, hogy „Petru Rareş az 1529 májusában Szapolyai Jánossal kötött Lippai Szerződéssel szerezte azokat”, s rendkívül dicsékvően szól az 1529. június 22-én Földváron a Ferdinánd hadai fölött aratott győzelemről, valamint „Brassó és Segesvár városok elfoglalásáról” – e sikerek „lehetővé tették számára, hogy uralmát kiterjessze egész Erdélyre”, mint hogyha Szapolyai János Magyarország királyaként nem lett volna a Moldvai Fejedelemség hűbérura... „Törökellenes egyezségeknek” nevezik a Habsburg Ferdinánddal 1528-ban (Radu de la Afumaţi által), illetve 1538-ban (Petru Rareş által) kötött szövetségeket is.
Még az a tény sem bírja rá a szerzőket, hogy elismerjék Magyarország felségjogát, hogy „a Fenséges Porta és a Magyar Királyság által 1519 februárjában aláírt szerződésbe félként belefoglalták Havasalföldet is, meghagyva annak területi integritását, s nem kötelezték újabb adó fizetésére”. A tankönyvírók mindössze annyit ismernek el, hogy „közeledés történt a keresztény hatalmakhoz, elsősorban Magyarországhoz”, s nyilván „folytatódtak a Román Országok közös politikai akciói”.
Szó sem esik arról, hogy 1523 és 1529 között magyar segítséggel Radu de la Afumaţi-ot többször is visszaültették a trónra, de kijelentik: „szinte bizonyított tény (?! – szerző), hogy Mihai Viteazult megelőzve Petru Rareş tudatában volt a három Kárpát-dunai ország dák egységének (?! – szerző). Petru Rareş a nagy uralkodó méltó elődjeként birtokolta Erdélyt, s azt teljes mértékben Moldvához akarta csatolni. E törekvés vezérelte őt 1542-ben is, amikor a Szulejmán által kierőszakolt politikai rendezés ellenére, a saját védelme alatt országgyűlést akart szervezni mindhárom Román Ország részvételével, amely eldöntötte volna a Kárpátok közötti provincia helyzetét.” Amint 1600-hoz közeledünk, a tankönyvírók egyre nagyobb lendülettel propagálják a román politikai és katonai egység mítoszát.
Arra hivatkoznak, hogy egyes munténiai vajdák trónra ültettek vagy védelmeztek moldvai vajdákat és fordítva (Alexandru Lăpuşneanu például 1553-ban Mircea Ciobanul, illetve 1554-ben Pătraşcu cel Bunt), azt állítják, hogy „dinasztikus szövetségek” voltak (1558–1561 és 1564– 1568 között ugyanis Mircea Ciobanu és Alexandru Lăpuşneanu rokonokká váltak azáltal, hogy feleségül vették Rareş lányait – Chiajnát, illetve Ruxandrát, az előbbi Petru cel Tânăr, vagyis a fia uralkodása fölött gyámkodott 1568-ig), valamint „dinasztikus uniókat” említenek (1574—1577; 1577—1583 és 1585—1590 között II. Alexandru Mircea, aki Petru Şchiopul testvére, és Mihnea Turcitu, aki Petru Şchiopul unokája volt, egymást támogatták a hatalom megszerzésében, illetve megtartásában).
A mítosz Mihai Viteazullal, „Dacia helyreállítójával” tetőzik – vele, „akit megöltek a román nép ellenségei”, s aki 1601-et követően „a függetlenségért és a nemzeti egységért való harc szimbólumává” válik. Így tehát maradéktalanul folytatják a romantikus történetírás hagyományát, amit a nemzeti-kommunista történetírás felfokozott, és ami jelenleg is divatban van.
Annak ellenére, hogy a XI. osztályos tankönyv jobban bemutatja a nemzetközi helyzetet, mint a VII. osztály számára írt, amely sok korrigálni valót hagy, mégis azt állítja, hogy „Mihai egymaga kezdeményezett politikai kontaktusokat Zsigmonddal és Aronnal, azután, hogy a bojárok gyűlése kinyilvánította: az ország törökellenes politikát folytat”. Ezáltal örökévalóvá kívánják tenni a (román személy által kezdeményezett) egység és a függetlenség mítoszát. Valójában a moldvai–havasalföldi–erdélyi erők egységét (most is, akárcsak a XIV. és a XV. században) nem egy román személy kezdeményezte, hanem egy magyar – Báthori Zsigmond erdélyi fejedelem, aki ezáltal nyilvánította ki felségjogát a két szomszédos ország fölött. A tanköny viszont azt írja, hogy „Báthori Zsigmond uralmi ambíciói súlyosan veszélyeztették a Román Országok egységét”. Jóllehet tényként említi, hogy „Báthori Zsigmond már 1595 januárjában II. Rudolf császártól azt kérte, hogy Havasalföldet és Moldvát vegyék be a szerződésbe, amelyet majd együtt írnak alá”. (Folytatjuk)
Új Magyar Szó (Bukarest)

Elhunyt Lőrinczi László
Életének 92. évében, Olaszországban, Szardínia székvárosában, Cagliariban vasárnap elhunyt Lőrinczi László. Az erdélyi magyar költő, író, műfordító, szerkesztő Pusztacelinán született 1919. január 21-én. Tanulmányait Segesváron és Kolozsváron végezte, ahol jogi diplomát szerzett. 1946-tól fél évszázadon át Bukarestben élt és dolgozott.
Sokoldalú egyéniség
„Első írásait az Ifjú Erdély és az Erdélyi Helikon közölte. Irodalmi munkássága sokoldalú: írt verseket, regényeket, színműveket, útinaplókat, esszéket, visszaemlékezéseket. Nevét útinaplói – Itáliai napok, Lépések visszhangja, Hazatérés Lucaniából – tették ismertté az olvasóközönség körében, melyet az Utazás a Fekete kolostorhoz című könyve tetézett – foglalta össze lapunknak Bántó István újságíró, műfordító, Lőrinczi barátja. – Regényei – Sárból vétettél, A Rhapsody fedélzetén, Szomszédok, „Csak a szerelem sújtson” – a huszadik század égető emberi sorsproblémáit példázzák.”
Bántó hozzátette: rendkívül szerteágazó műfordítói tevékenysége is. „Műfordítóként prózát és verset egyaránt magas művészi színvonalon tolmácsolt Mihai Eminescu, Mihail Sadoveanu, Giuseppe Ungaretti, Tudor Arghezi, Ion Slavici, Salvatore Quasimodo, George Călinescu, Matei Caragiale, Giuseppe Ungaretti, Cesare Pavese műveiből” – fogalmaz Bántó, aki szerint legszebb versfordításait Az alázat ünnepei című, kétnyelvű antológia tartalmazza. A fordító mindenkor kiemelkedik a könyvtárhoz kötött muviségből, közvetlen személyi kapcsolatot teremtve felkutatja a szerzők életkörülményeit, s így tolmácsolása szinte a baráti megjelenítés erejével hat, például Arghezi és Sadoveanu bemutatása esetén. Irodalmi kitekintése olasz fordításaival szélesül ki: Giuseppe Ungaretti, Cesare Pavese, Salvatore Quasimodo verseit, Leonardo Sciascia regényét tolmácsolja. Hozzájárul ehhez az Alberto Moravia, Vasco Pratolini, Carlo Levi, Luigi Pirandello műveinek hazai magyar kiadásaihoz írt irodalmi értékeléseinek sorozata.
Kuncz szerelmese
Esszéit, visszaemlékezéseit gyűjtik egybe az Üzenetek Erdélybe, A négylevelű vándorbot, a Zöngés napló és a Második napló című kötetei.
„Az Üzenetek Erdélybe című kötet tanulmányaimat, írásaimat tartalmazza. De felvettem néhány régit is, amelyet érdekesebbnek tartok. 1987-ben jelent meg a Közvetítő című könyvem. Abból vettem át egy-két írást. Például a Mit tudunk észtül? – amely az észt irodalomról szól. Vagy a Babits, a regényíró-t. Hasonlóképpen felvettem A mallorcai cseppek-et, a Mallorca-szigetén tett látogatásomról szóló írást, amelyben George Sand és a Chopin nyomában jártam. Ez az Utunkban jelent meg. Újabban pedig egyik teljesítményemnek tartom, hogy újra lefordítottam Edgar Allen Poe A holló című híres költeményét, amelyhez terjedelmes fordítói jegyzetet is írtam. Ez is megérdemli a nyomdafestéket” – magyarázta Lőrinczi az Új Magyar Szónak 2009-ben adott interjúban. A beszélgetés során elárulta: a leginkább szeretett színházi darabja a Fekete kolostor történetéből kiinduló A szökés. „Kuncz egyénisége nagyon közel állott hozzám” – vallotta az interjúban Lőrinczi, akinek írásait az Új Magyar Szó Kisebbségben című melléklete is közölte.

Új Magyar Szó (Bukarest)

Magányból – az örökkévalóságba
Lőrinczi László halálára
2011. december 18-án, életének 93. évében Settimo San Pietróban, Szardínia szigetén elhunyt Lőrinczi László.
A gyászjelentő minden fájdalmat magába rejtő, száraz mondatai egy sokoldalú, termékeny írói pálya lezárását adják hírül.
Hogy ki volt ő, azt talán legjobban egyik közeli barátjának, Bántó Istvánnak egy nem is olyan régi születésnapi jellemzését idézve mondhatjuk el:
 „Csöppnyi derűvel, szívesen mondogatta magáról, hogy ő tulajdonképpen az irodalom napszámosa. Amikor először hallottam tőle ezt a ma már divatja múlt kifejezést, sehogy se fért a fejembe, hogy ez az elegánsan öltözködő, szigorúan pedáns, kimért, udvarias úriember napszámosként görnyedezzen akár irodalmi művek kimunkálásában. Pedig ezt tette. Könyvkiadói, majd szerkesztőségi munkája utáni szabadideje lett az ő irodalmi műszakja. Itt lelte igazi örömét az alkotásban a szépség parancsának engedelmeskedve, itt töprengett, vívódott irodalmi művei szárba szökkenésén, művészi megformálásán, dolgozott a maga megszabta igényességgel, felelősséggel. Tehetsége közismert nagy műveltséggel párosult, hitt az irodalom gondolat- és érzésformáló hatásában, elkötelezettje volt az író közösségi szolgálata eszméjének. Írói műhelyének légkörét mindezek együttes hatása alakította, ami aztán kifejezést nyert szépirodalmi munkásságában.”
1919. január 21-én született a Szeben megyei Pusztacelinán. Joghallgatóként 1935-ben közölte első verseit az Ifjú Erdély, majd nemsokára novelláit az Erdélyi Helikon, nemzedéke nevében vitázó cikkeit a Brassói Lapok, az Ellenzék, a Független Újság. 1946-ig joggyakornok, törvényszéki albíró volt Kolozsváron, akkor rövid ideig a Művelődésügyi Minisztériumban a magyar művelődés ügyeinek háború utáni gondját felvállaló államtitkár, 1949-től – fél évszázadra Bukarestben ragadva – a román főváros megpezsdülő magyar szellemi életében könyvkiadói és lapszerkesztő, a Marosvásárhelyen megjelenő Új Élet bukaresti megbízottja.
Irodalmi körökben elsősorban műfordítóként tartották számon. Az ő magyarításában olvashattuk annak idején Mihail Sadoveanu nagy regényeit (A Nyestfiak, A balta, A parasztkapitány) és Inasévekcímmel megjelent emlékiratát, Ioan Slavici novelláit, George Călinescu Ottilia titka és Matei Caragiale Óvárosi gavallérok című regényét, Tudor Arghezi Szűzanya szeme című prózai költeményét. De egyike volt azoknak, akik az 1960-as évektől a kortárs nyugati líra felé is ablakot nyitottak számunkra: többek között ő szólaltatta meg magyarul Giuseppe Ungaretti, Salvatore Quasimodo, Cesare Pavese – később Bertolt Brecht, Federico Garcia-Lorca költeményeit, vagy Leopardi híres versét, A remete rigót, költői versenyre kelve jeles elődökkel Dante Purgatóriumának tizenöt énekét, s Edgar Allan Poe híres versét, A hollót.
A műfordító-maszk azonban nem rejthette el az alkotót: elsősorban a világirodalomban széles körben tájékozott művelt esszéírót, a hiteles tudósításokkal hazatérő világjárót, s olykor a színpad „világrengető deszkáira” merészkedő drámaírót sem. Kisebb-nagyobb időközökben egymást követő könyvei: A közvetítő (1987), A lehetetlen kísértése (2002), Üzenetek Erdélybe(2010) című esszé- és tanulmánykötetei, útijegyzetei (Itáliai napok, 1965, Lépések visszhangja, 1973, Hazatérés Lucaniából, 1985, Zöngés napló, 1996), s különösen Kuncz Aladár Fekete kolostorának történetei és alakjai nyomába eredő „irodalomtörténeti riport”-ja, a három kiadást megért, és folyton bővülő-gazdagodó Utazás a Fekete Kolostorhoz (1974, 2005, 2011) tanúságai ennek a nyitott szemmel járó, megszívlelendő tanulságokkal hazatérő nyugtalan szellemnek.
Sokarcú írói pályájának külön vonulatát képezik a búvópatakszerűen fel-felbukkanó kisregényei. Az elsőt 1940-ben még az Erdélyi Helikon közölte volna, de az ígéretes mű, a Szomszédok befejezetlen maradt, s csak napjainkban (2010) támadt fel a hét évtizedes tetszhalálból. Késői írás a Sárból vétettél(korábbi címén A szigetlakó) is, akárcsak a régmúltba elsüllyedt fiatalkori emlékeket felelevenítő másik kisregény: A Rhapsody fedélzetén.
A teljességre korántsem törekvő felsorolás helyett talán érdemes megállnunk egy pillanatra az utóbbi évtizedekben kiadott könyveinek belső címlapján olvasható jelmondatnál: „SOLULS ERIS”. Ez olvasható az 1993–1996 között Bukarestben saját költségén, primitív nyomdai köntösben megjelentetett kötetein, az új „hazájában”, Szardínia szigetén 1998–2002 között kiadottakon, s ennek felírását kérte újabb könyveire is, amikor öt-hat évvel ezelőtt megkeresett azzal, hogy további terveinek gondját velünk megossza. A szónak a latin–magyar szótár szerint több jelentése is van – lényegében ugyanazzal a lelki-érzelmi tartalommal –: „egyedüli, magányos, elhagyatott, puszta, lakatlan”. A bukaresti évtizedek alatt „napszámos”-feladatokkal megterhelt, saját lelki tájaira csak néha-néha eljutó alkotót ugyanúgy kifejezi ez a jelmondat, mint azt a szellemi embert, aki másfél évtizede a Mediterrán-tengeri sziget Settimo San Pietro névre hallható városkájában élt, de akinek – egy modern Mikes Kelemenhez hasonlóan – gondolatai mindegyre hazaszálltak. És nem csak gondolatai, hanem művei is.
A távoli sziget kisvárosának temetője befogadta porhüvelyét. De a szelleme könyveiben megtalálta az utat hazafelé, a szülőföldre, amelynek irodalmát oly sok és oly sokféle értékkel gazdagította.
Dávid Gyula 
Szabadság (Kolozsvár)

Színesebb lett Erdély Hangja
A tavalyinál mindenképpen színesebb és érettebb produkciókat kínáló mezőnyt vonultat fel az Erdély Hangja, 2011 elnevezésű tehetségkutató verseny holnapi döntője – ígéri Szilágyi Zsolt Herbert, a verseny zsűrijének elnöke.
Több mint kétszáz jelentkező vágott neki a hazai tehetségkutató idei kiadásának, közülük 36-an jutottak a három elődöntőbe. Az átlagszínvonalnak mindenképpen jót tett a tavalyi, első tapasztalat – és nemcsak azok számára, akik idén másodszor próbálkoztak. Úgy tűnik, legtöbben megszívlelték a bírák tavalyi intelmeit, aminek eredményeként két eddigi előadás is kiérdemelte a legmagasabb jegyet. A zsűri változatlan szempontok – énektechnika, muzikalitás (a művel való azonosulás) és színpadi előadókészség – szerint értékelt, aki pedig legalább két kritérium alapján arra érdemesnek minősült, többnyire még egy lehetőséget kapott a tapasztalt hiányosság kiküszöbölésére. Idén a pop műfaj volt a legkedveltebb, de beatbox vagy Haki Tamást idéző füttyprodukció is elhangzott – tudtuk meg Szilágyi Zsolt Herberttől. Együttesek és táncosok is megmutatták tudásukat, a döntőbe azonban csak énekesek kerültek. "Idén sokkal változatosabb volt a dalválasztás is – osztotta meg megkönnyebbülését a zsűri elnöke. – A Most múlik pontosan című dallal például tavaly több mint hatvanan próbálkoztak, ami a teljesítmények értékelését is károsan befolyásolta." A 2011-es verseny díjazottjai ezereurós pénzdíjban részesülnek, videoklipet készítenek vele, ugyanakkor népszerűsítik őket a Music Mix és Nóta TV zenecsatornán. A szervezők jövőre tovább bővítenék a verseny szerkezetét és feltételeit, így például előrehaladott tárgyalásokat folytatnak a jövő évi vetélkedő élő televíziós közvetítése érdekében.
Pénteken minden eldől
Három elődöntő után kialakult az Erdély Hangja tehetségkutató verseny döntőjének tizenkét fős mezőnye. A fináléba három háromszéki versenyző jutott: Maria Diana Logofătu Sepsiszentgyörgyről, Constantin Mihăiţeanu Kovásznáról és Kreiter Helga Gelencéről. A múlt pénteki, utolsó elődöntőn fellépett Ráduly Botond (Manó), a 2010-es Erdély Hangja nyertese és Kristóf Béla hegedűművész is. A döntőt és a gálaelőadást holnap 18 órától tartják a kézdivásárhelyi Vigadóban. Meghívott sztárvendég és tiszteletbeli zsűritag Tamás Gábor, a kézdivásárhelyi Teleki Zoltán közgazdász, a múlt évi Erdély Hangja egyik döntőse és a debreceni Papp József, aki idén az első elődöntőig jutott el.(Iochom)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Románia: mit hozott 2011?
Némi sikert idén Romániában csak a külpolitika hozott: Traian Băsescu államfő Washingtonban találkozott Barack Obama elnökkel, illetve 1989 után első ízben látogatott Romániába izraeli kormányfő, Benjamin Netanyahu személyében.
Mozgalmas, eseménydús esztendőt zárunk. Az év „főszereplője” természetesen Romániában is az egész világot sújtó gazdasági-pénzügyi válság volt.
Jó hír, rossz hír
Januárban Románia valutaalapi képviselője, Mihai Tănăsescu közölte: az ország 3,7 milliárd eurós hitelt venne fel a nemzetközi testülettől. Még ugyanebben a hónapban az államfő magára vállalta a schengeni csatlakozási kudarcért a politikai felelősséget.
Februárban a közvéleményt mindenekelőtt az államfőnek az a szándéka foglalkoztatta, hogy új kormányfőt állítson a kabinet élére. Băsescu szerint ugyanis új kormányzási stílusra van szükség, a kabinet iránti megrendült bizalom helyreállítása érdekében. A sajtó szerint az új kormányfő Mugur Isărescu, Călin Georgescu, Florin Georgescu, Cătălin Predoiu és Lucian Croitoru közül kerülhet ki.
Szintén februárban indult be a vámosok és határrendőrök letartóztatásának sorozata a szereti román–ukrán határátkelőnél. Rövid idő alatt több száz személyt vettek őrizetbe, akiket buszokkal és helikopterekkel szállítottak Bukarestbe.
Márciusban a kormány elfogadta és a parlament elé terjesztette a Munkatörvénykönyvet, amely nagyarányú tiltakozáshullámot váltott ki. A kormány azt is elhatározta, hogy 5200 fővel csökkenti a pénzügyi tárca állományát, és felszámolja a Pénzügyi Gárdát, valamint a Vámhatóságot, amelyek hatásköreit az adóhivatal veszi át.
Áprilisban ritka dolog történt: a lakosság jó hírt kapott. Ennek megfelelően az ország technikai értelemben kilábalt a recesszióból. Az örömbe üröm is vegyült: a központi jegybank illetékesei szerint mindennek pozitív kihatásai csak két év múlva mutatkoznak meg, és akkor sem a teljes ország szintjén.
És következett az elmaradhatatlan rossz hír is: az Eurostat bejelentette, kételkedik a Románia által hivatalosan közölt gazdasági-pénzügyi adatok valóságában. De nem hiányzott a botrány sem: lemondásra kényszerült Ioan Nelu Botiş munkaügyi tárcavezető, miután kiderült, hogy az általa vezetett minisztérium jogtalan előnyökhöz, 500 ezer eurós szerződéshez juttatta feleségét.
Májust az ország területi-közigazgatási átszervezésével kapcsolatos vita uralta. Ezt elsősorban az államfő szorgalmazta.
Június viszonylag eseménytelenül telt el, nem úgy viszont július, amikor a bukaresti hatóságok a romániai igazságszolgáltatás helyzetét elemző brüsszeli jelentést várták feszült figyelemmel. Ettől ugyanis jelentős mértékben függött Románia schengeni tagsága. A dokumentum szerzői ez alkalommal is megállapították: a román illetékeseknek még komoly erőfeszítéseket kell tenniük a korrupció megfékezéséért.
De kudarcot hozott az ország legnagyobb kőolajipari vállalata, a Petrom privatizálására tett erőfeszítés is. Az eladásra felkínált 9,84 százalékos részvénycsomag iránt igencsak mérsékelt volt az érdeklődés.
Külpolitika: az egyedüli sikerforrás
Némi sikert csak a külpolitika hozott: júliusban 1989 után első ízben látogatott Romániába izraeli miniszterelnök Benjamin Netanyahu személyében. A felek ekkor megállapodtak abban, hogy novemberben Jeruzsálemben megtartják az első román–izraeli együttes kormányülést.
Augusztusban Emil Boc kormányfő látogatott Kínába, tolmácsolva a román fél abbeli szándékát, hogy fejleszti a kétoldalú gazdasági kapcsolatokat. Bocot fogadta Hu Jintao kínai államfő is. A román miniszterelnök masszív kínai beruházásokat ígért, amelyekből – mindeddig – nem lett semmi. Szeptember a schengeni csatlakozás elhalasztása körüli botrány jegyében telt el. Az EU belügyminiszteri és igazságügyi tanácsa félbeszakította és a jövő évre halasztotta a kérdés megtárgyalását. A Románia és Bulgária felzárkózását ellenző országok között Hollandia volt a legkeményebb – a román vámhatóságok ezért több kamionnyi „fertőzésgyanús” holland tulipánt tartóztattak fel néhány napra a román határnál.
Szeptember fő eseményét Traian Băsescu román és Barack Obama amerikai elnök utolsó pillanatig titokban tartott, 25 perces washingtoni találkozása jelentette; Traian Băsescu arról tájékoztatta az ország közvéleményét, hogy „nemzetbiztonsági szempontból rendkívüli fontosságú dokumentumot” írtak alá.
A kormánykoalíció ugyanakkor új tárca, az Európai Ügyek Minisztériuma létrehozásáról döntött.
Balsikerű népszámlálás
Október a nehézkesen és rosszul szervezett népszámlálásról lett emlékezetes, amelyre egyebek között a személyi szám megadása körüli vita nyomta rá a jegyét. Ugyanekkor a brüsszeli EU-csúcsról hazatérő államfő nyomatékosan figyelmeztetett „a rendkívül óvatos” jövő évi költségvetés szükségességére, mivel „a deficit finanszírozása igen költséges”.
Miután az euróárfolyama 4,36 lej fölé ugrott, és úgy tűnt, a központi jegybank szabad utat enged az árfolyamnak, Traian Băsescu keményen bírálta az óriási profitra szert tevő bankokat, amelyek azt tesznek Romániában, amit csak akarnak, így például szándékukban áll finanszírozás nélkül hagyni a román gazdaságot.
Az ország helyzetének súlyosságára utalt az is, hogy az Európai Bizottság lefelé, 3,7 százalékról 2,1 százalékra módosította Románia gazdasági gyarapodásának várható ütemét. A Pénzügyi Tanács ugyanakkor arra figyelmeztetett, hogy a közalkalmazotti bérek és a nyugdíjak emelése a pénzügyi felelősségről szóló törvény legkevesebb öt kitételét sértené.
Végül decemberben megszületett a jövő évi költségvetés, amely – amint az várható volt – ismét megszigorító jellegű.
Bogdán Tibor
Új Magyar Szó (Bukarest)

Nemzeti színű ferdítések
Gabriel Catalan
A szerző két, 1990 után kiadott történelemkönyvet elemez, amelyben hemzsegnek a bizonyítékok arra, hogy a tankönyvírók továbbra is a nemzeti-kommunista szemlélet szerint tálalják a románok történetét, és tovább folytatják a történelemhamisító manipulációkat, kárt okozva vele a végre lehetővé váló román–magyar megbékélésnek.
Azokat a hűbéri szerződéseket, amelyeket az erdélyi fejedelem Ştefan Răzvannal, valamint a  Mihai által küldött munténiai bojárok küldöttségével kötött, a tankönyvírók „Báthori Zsigmond által készítettek”-nek minősítik, és  „megalázó kikötéseket” tartalmaznak. Mi több, Havasalföld esetében „a bojárok összeesküvéséről” van szó, azokéról, akik az szerették volna elérni, hogy a Mihai hatalma csökkenjen, és hogy újabb „jogokat és kiváltságokat” szerezzenek (helyeket az országgyűlésben, egyházi gyarapodást az Ungrovalahiai [Havasalföldi] Érsekségnek, gazdasági és politikai előjogokat), és e tekintetben Mihai szavaira hivatkoznak, arra, amit egyik lengyelországi vendégének mondott: „Orcátlanul becsaptak”, a bojárok „saját akaratuk szerint cselekedtek”. Tekintetbe véve Mihai vendégének kilétét, valamint azt, hogy híre sincs a megtorlásnak Eftimie érsekkel, a püspökökkel, illetve „az áruló” bojárokkal szemben, vagy annak, hogy a sértett uralkodó felmondta volna az említett szerződést, mindössze arra következtethetünk, hogy Mihai amolyan diplomáciai nyilatkozatott tett azért, hogy Lengyelország gyanakvását csökkentse, a lengyelek ugyanis időközben, 1995 augusztusában, Moldvában Ştefan Răzvan helyett Ieremia Movilát ültették trónra, a törökellenes politika ellenzőjét és a lengyel érdekek hűséges kiszolgálóját.
A létrehozott hűbéri viszony működőképességének legfőbb bizonyítéka az, hogy a szerződő felek 1594 és 1599 között kölcsönös katonai támogatásban részesítették egymást a törökök elleni harcban. A tankönyvek részletesen foglalkoznak vele, bár nem minősítik ezt a tényt valóságos értékének és jelentőségének megfelelően. Így Báthori Zsigmond már a Mihai törökellenes fellépésének kezdetén (1594. november 13-án Bukarestben) „2000 katonát küldött”, segítségként. Velük találkozhatunk – „Király Albert parancsnoksága alatt” – az 1595-ös harcokról, beleértve a călugăreni-i csatáról (1595. aug. 23.) szóló leírásokban is. Azt viszont a szerzők nem tisztázzák kétséget kizáróan, hogy Mihai (akárcsak számos elődje) magyar hűbérura segítségével szerzi vissza a törökök által elvett országát és trónját, annak ellenére, hogy megemlítik: „Mihai 1595. szeptember 12-én Bran mellett, a Dâmboviţa menti Stoeneşti-en várta a segítség érkezését szövetségeseitől”, valamint azt, hogy „Zsigmond átkelt a hegyeken mintegy 23 000 katonával, közöttük 13 000 zsoldossal, a székely csapatokkal, Ştefan Răzvan kis hadával és a toscanai segédcsapattal (a Silvio Piccolomini vezénylete alatt álló 300 katonával)”. A katonai együttműködés további példái: Mihai és Zsigmond 1596-ban és 1598-ban összehangolta a támadó és a védelmi hadműveleteket [jóllehet a havasalföldi vajda időközben, 1598 márciusában békét kötött a törökökkel], vagy „a Habsburg Rudolffal (1598-ban a Dealu kolostorban) megkötött barátsági és katonai szövetségi szerződés, amely által, miközben Zsigmond első ízben lemondott a trónról, Mihai egykori hűbérura hűbérurának a vazallusa lett, vagyis II. Rudolf német császáré, aki egyben a magyar királyi címet is birtokolta. Erről az alárendeltségi viszonyról hallgat a tankönyv, csupán azt említi, hogy a Báthori Zsigmonddal szembeni „kierőszakolt vazallusság ettől kezdve végképp megszűnt”.
Ezután Mihai „személyes kezdeményezésének” eszméjét bizonygatják, amely már az 1596–1597 közötti időszakkal kapcsolatban is felmerült, miszerint Mihai „a hegyeken túli hadjárat mellett döntött, amelynek tökéletes megszervezése arra vall, hogy e hadjárat gondolata őt régóta foglalkoztatta”. Csakis azért, veszi fel Mihai „a császári tanácsos és helytartó címet (…) valamint a császári hadak főparancsnoka” címet, hogy a II. Rudolf császár gyanúját eloszlassa.
Ugyanezt a nézetet vallják Moldva meghódítása esetében is, amely ugyancsak alkalmat adott Mihainak, hogy a függetlenségét éreztesse: „Egyrészt az, hogy állandóan megtagadta azoknak a területeknek az átadását, amelyeket a császár kardjával szerzett, valamint az, hogy Erdélyben teljesen független politikát folytatott, újabb merész lépésre kötelezte őt.”
Annak ellenére, hogy Mihai Târgoviştébe és Iaşi-ba helytartókat iktatott be (fejedelmi helytartókat; uralkodót nevezett ki Moldvába, akárcsak korábban Havasalföldre), váltig bizonygatják, hogy „1600-ban politikai egyesülés történt” (ami mindössze öt hónapig, májustól szeptemberig tatott). A szerzők szerint a politikai egyesülést bizonyítja  Mihai rangcíme (amelyet az 1600. május 27-én kibocsátott okirat szerint használt) és a „jól ismert pecsét, amelyen megjelenik a három román testvérállam”. „Hosszas tárgyalások nyomán sikerült kicsikarnia azt, hogy a Habsburg Birodalom elismerje őt Havasalföld és Moldva uralkodójának, valamint Erdély fejedelem rangú kormányzójának.”
Ennél súlyosabb ferdítés az, hogy Mihai tetteihez nemzeti célokat társítanak, a nemzeti egység és öntudat eszméjének meglétét mind a fejedelem, mind pedig a román népesség esetében. Néhány kivételt (A.D. Xenopolt, P.P. Panaitescut) leszámítva, a nemzeti motiváció állandó jellemzőként jelenik meg a román történetírásban. A tankönyvek lemondanak az egyik hamis beállításról, miszerint „Havasalföld, Moldva és Erdély – együtt, amire úgy vágytunk”, de kitartanak a másik, a „dák eszme” mellett: „A dák terv – minden román egyesítése egy energikus hatalom révén – az egyetlen út számunkra a függetlenség felé a minket leigázni kívánó hatalmi érdekekkel szemben, az Ottomán Birodalomtól kezdve Lengyelországig és a Habsburg Birodalomig”, más szóval „a Román Országok egyesítésének a szükségszerűsége”. „Tudva azt, hogy az ottománellenes koalíció széthullik, Mihai rájött arra, hogy ilyen veszedelmes politikai körülmények között csakis a Román Országok egyetlen vezetés alatt történő egyesülése mentheti meg az olyan nagy áldozatok árán elnyert függetlenséget.”
A szerzők e felfogásnak megfelelően eltúlozzák azokat a proromán intézkedéseket, amelyeket Mihai Viteazul vezetett be Erdély kormányzása idején: havasalföldi bojárokat ültetett be a fejedelmi tanácsba (a munténiai főurak nagyrésze nem is volt román származású, hanem görög vagy levantei); az erdélyi várakba bizalmi emberei közül nevezett ki várkapitányokat (akik közül sokan balkáni származásúak voltak); bevezette a román nyelv használatát egyes kancelláriai iratok készítésekor (kevés ilyen irat készült, s azok is cirill betűs írással); adományokat nyújtott román nemeseknek (amellett hogy e nemesek etnikai hovatartozása meglehetősen vitatható, a szerzők megfeledkeznek arról, hogy Mihai Viteazul adományban részesített magyar és székely nemeseket is); a jobbágy parasztoknak kisebb engedményeket kaptak tőle: legeltetési jogot, megtiltotta a kínzásukat, felmentetette őket az ortodox papok javára való robot végzésétől (az erdélyi parasztmegmozdulások miatt volt kénytelen ilyen engedményeket tenni; ezzel szemben Havasalföldön egészen más intézkedéseket hozott: törvényerőre emelte például a parasztok földhöz kötését, 1595-ben és 1596-ban megtiltotta a munténiai jobbágyok számára a költözködést).
A tankönyvírók különösképpen eltúlozták Mihai Viteazul vallási politikáját. Mihai, ortodox lévén, görögkeleti templomot alapított Gyulafehérváron. De ne feledjük, hogy a tismanai rendházfőnöknek, Serghiének a  kinevezését máramarosi püspökké, vagy a Neagoslav papét Brassóban a bolgárszegi ortodox templom élére, akárcsak egyes Kárpátokon túli szerzetesek áttelepítését a gyulafehérvári kolostorba Eftimie érsek határozta el, az egyházi hatóságokkal együtt – ők a fejedelemmel szemben autonómiával rendelkeztek minden egyházi kérdésben. Különben Eftimie érsek 1595 óta rendelkezett a fent említett jogokkal, attól kezdve, hogy május 20-án Gyulafehérváron a havasalföldi küldöttség vezetőjeként aláírta a Báthori Zsigmonddal, az akkori erdélyi fejedelemmel szembeni vazallusi szerződést (lehetséges, hogy Báthori András uralkodása alatt visszavont egyet-mást e szerződés előírásaiból).
Alaptalan az az állítás, miszerint Erdélyben: „az ortodox vallás hivatalosan elfogadott vallássá vált, és [Mihai]  Gyulafehérváron megalapította  az Erdélyi Ortodox Érsekséget”, ugyanis ő nem alapított ilyen érsekséget, hanem abban az időben Eftimie havasalföldi érsek ellátta az erdélyi ortodox püspök szerepét is (ami különben a tankönyvből is kiderül, amikor a gyulafehérvári püspöki székről ír, amely a Mihai Viteazul által 1597-ben alapított templomban található).
Tehát egyáltalán nem nyilvánvaló Mihai Viteazul politikájának „a központosító és egyesítő jellege” sem általános külpolitikai aspektusát tekintve, sem pedig annak alapján, ahogyan Erdélyt kormányozta, jóllehet mindkét tankönyvben azt állítják, hogy „Mihai Viteazul megpróbált uralkodásához társadalmi alapot, különösképpen román társadalmi alapot teremteni. Mihai Viteazulnak az a próbálkozása, hogy román közigazgatást vezessen be, akárcsak általában az ő politikája, elégedetlenséget váltott ki a nemesek körében, s megrontotta a császárral való kapcsolatot”; „Bár szándékainak véghezviteléhez nem volt elég idő, Mihai Viteazul az egyesülés legfőbb szavatolójaként tevékenykedett, ő volt a legfontosabb politikai és katonai döntéseket hozó tényező a Kárpátok, a Duna és a Fekete-tenger közötti egész térségben.”
Ezzel szemben viszont a tankönyvek elismerik: „Mihai Viteazul kötelezettséget vállalt arra, hogy érintetlenül hagyja az erdélyi kiváltságosok érdekeit”;  „megerősítette a székelyek régi szabadságjogait, mint olyanokét, »akik a keresztény közösség javáért harcoltak«, vagyis a törökök ellen”. Továbbá tényként állapítják meg, hogy 1600 szeptemberében a tordai országgyűlésen „az erdélyi kiváltságos rendek (...) fellázadtak Mihai ellen »a rájuk rótt szokatlan terhek«, valamint »az erejüket gyengítő« kötelezettségek miatt”, nem pedig etnikai megfontolásokból (Székely Mózes székelyei kitartottak Mihai Viteazul mellett, hálából a régi kiváltságaik visszaállításáért), illetve a románok feltételezett előnyben részesítése miatti elégedetlenségből.
(Folytatjuk)
Új Magyar Szó (Bukarest)

Új magyar osztályok lesznek
Nagyvárad – Péntek délben az RMDSZ Sas-palotabeli székházában sajtótájékoztatót tartott Kéry Hajnalka Bihar megyei főtanfelügyelő-helyettes. A 2012/2013-as beiskolázási tervekről is beszélt többek közt.
Kéry Hajnalka Bihar megyei főtanfelügyelő-helyettes kifejtette: e hét csütörtökön elküldték Bukarestbe a megyei beiskolázási tervet, melyet még jóvá kell hagyjon a tanügyminisztérium, tavaly ez márciusban történt meg. A beiratkozások a közeljövőben kezdődhetnek el, egyszerre az ország valamennyi iskolájában. A szaktárca kérdőíveket fog küldeni, melyeket helyben, a tanintézetben kell majd kitölteni, a szülők jelenlétében. Akik eddig kérvényeket tettek le, vagy érdeklődtek az iskolákban és papírokat hagytak ott, azok is még egyszer vissza kell tehát menjenek, hogy kitöltsék és aláírják a formanyomtatványt. A váradi beiskolázási tervben 15 nulladik, 15 első és 17 ötödik magyar tannyelvű osztály indítását javasolták.
Jó hírnek számít, hogy a 2012/2013-as tanévben magyar tagozatos kilencedikes osztály indul Belényesen. A Szent László Római Katolikus Iskolaközpontban az eddigi egy gazdasági osztály helyett kettőt indítanak és Nagyszalontán is két magyar szakosztályt hoznak létre, kereskedelmi, illetve közmunkálatok profillal. A Mihai Eminescu Főgimnázium ősztől átveszi az ortodox líceum épületét, a magyar és román nyelvű elemi tagozatokkal együtt, viszont Borson nem indítanak mezőgazdasági osztályt. Közben az országos RMDSZ Minden magyar számít! címmel beiskolázási tájékoztatási kampányt indított, a részletek a szervezet honlapján tanulmányozhatóak.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro

Vitafórum Kisjenő-Erdőhegyen
Legyen-e önálló magyar iskola?
Kisjenő-Erdőhegyen közel másfél évtizede dédelgetett álom az önálló magyar nyelvű általános iskola létrehozása, amihez azonban eddig nem volt meg a törvényes keret. 
Tekintve, hogy utóbbi megszületett, szerdán este a helybeli Mihai Veliciu Líceumhoz tartozó magyar nyelvű iskolai tagozat épületében szakmai fórumot szerveztek, amelyiken az intézményben oktató 14 pedagógus mellett a katolikus plébános és a református lelkipásztor, továbbá a két RMDSZ-es városi tanácsos, illetve aradi vendégek is részt vettek.
A megjelenteket Bognár Levente megyei RMDSZ elnök üdvözölte. Miután az RMPSZ 20. évfordulója alkalmából gratulált a pedagógusoknak, feltárta az új oktatási törvény által az önálló magyar nyelvű iskola létrehozására nyújtott lehetőségeket. Szerinte Kisjenő-Erdőhegyen egy anyanyelvű iskolai központ is létrejöhetne, ahol az általános iskola mellett egy szakiskolai osztályt is be lehetne indítani a középiskolába nem iratkozott körösközi végzősök számára.
Matekovits Mihály RMPSZ megyei elnök, RMDSZ oktatási alelnök kijelentette: ma nem dönteni jöttünk, hanem jövőt tervezni legalább 40-50 évre. Ha az iskolánkat önállósítani akarjuk, azzal nem a román pedagógus-kollégák ellen, hanem a magunk érdekében teszünk. Maga ismeri néhány magyar nyelvű iskolának a románról történt leválását. Tordán és Margittán is nehezen szánták rá magukat, később azonban kiderült: a hosszú távú megmaradáshoz szükséges egyetlen helyes döntést hozták, mert önálló jogi személyiségként az intézmény előtt kitárultak a pályázati, a támogatásfogadó lehetőségek.
Ft. Pántya Elemér katolikus plébános hozzászólásában az önállósodás mellett érvelt. Ezt sürgősen végre kell hajtani, mert a kormányok jönnek, mennek, megváltozhat a törvény, elmulaszthatják a lehetőséget. Ha az egészsége megengedi, a tervei között iskolaépítés is szerepel, hogy a jelenlegi épületnek az ortodox egyház telkén fekvő volta ne gördíthessen akadályt az anyanyelvű oktatás útjába.
Sime Judit tanár szerint az intézmény eddig jól működött, nem érte őket semmiféle hátrányos megkülönböztetés, ezért kár lenne mindezt a bizonytalanért feladni. Az önállósodó iskola a kis létszám miatt nem lenne életképes. Véleményéhez kapcsolódott Bíró Margit tagozatvezető is, aki szerint a 130-as létszámú önálló intézmény hosszú távon nem tudna megmaradni.
Bognár Levente az ellenkezőjének az alátámasztására az új oktatási törvényből idézett, amely szerint nemzeti kisebbségi iskola bármilyen létszámmal működhet, ezért nem szabad kishitűnek lenni, mert ezzel felszámoljuk önmagunkat. 20 év után végre van egy olyan oktatási törvény, amelyik kedvez nekünk, ezért hiba lenne kihasználatlanul hagyni. A továbbiakban kialakult vitában Apáti Adél anyaként, pedagógusként az önállósodás mellett érvelt, amihez a magyar nyelvű napközis csoportóvónője, Molnár Erzsébet is csatlakozott. Eközben Bíró Margit tagozatvezető, Sime Judit, Máthé Erzsébet, Szilasi Ildikó és Csáky Margit pedagógusok aggodalmuknak adtak hangot az önállósodás után nyakukba szakadó gondok, a karbantartó személy hiánya, az alacsony diáklétszám, a segítséghiány, leginkább azonban a csökkenő óraszámok miatti fizetéskiesések miatt. Kissé megnyugodtak Molnár Andrea, a nagyzerindi Tabajdi Károly Általános Iskola igazgatójának a véleménye után, aki ismertette az önkormányzati, illetve más forrásokból történő támogatási lehetőségeket.
A kételyek végére Pellegríni Miklós főtanfelügyelő-helyettes hozzászólása tett pontot, aki kifejtette: a jelenlegi teljesen bizonytalan állapot, hiszen az erdőhegyi magyar iskola hivatalosan nem létezik, azt a líceumban vagy a tanfelügyelőségen történő vezetőségváltás hátrányos helyzetbe hozhatja, megszüntetheti. A pedagógusok ne aggódjanak a líceumban megtartott óráik miatt, mert azokat a tanfelügyelőség a szétválás után is fenntartja számukra.
Nt. Papp József református lelkipásztor a helyzetre igen találó bibliai idézettel felvezetve fejtette ki az iskola önállósodásának a szükségességét, hiszen vétek lenne egy istenadta lehetőségnek az elmulasztása, az anyanyelvű oktatás jövőjének a megalapozása. A vitában az önállósodás mellett érvelt Mosoni János és Bíró Zoltán városi tanácsos is. Utóbbi az RMDSZ helybeli elnökeként kijelentette: az önállósodást immár harmadszor vitatják, ennek a megragadása nem csak lehetőség, kötelesség is, hiszen egy önálló magyar iskola számára az anyaországból is sokkal könnyebben találnak segítő intézményeket. Legsürgősebb teendőnek tartja a telek tulajdonviszonyának a tisztázását, majd tárgyalások útján, akár telekcserével is történő megnyugtató rendezését.
A közel háromórás, konstruktív szellemben folyt vitát Bognár Levente a kételyek tisztázásának a reményével zárta, megköszönte a részvételt, majd arra kérte a jelenlévőket, döntés előtt aludjanak rá egyet.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)

A történelmi hűség megköveteli, hogy tisztán lássunk
– „Nem érdemes, nem is szabad visszamutogatni a múltba, nem szabad aktuálpolitikai kérdésként kezelni a témát. De a történelmi hűség megköveteli, hogy tisztán lássuk az eseményeket, azok okait és következményeit” – vallja a két világháború közötti revíziós politika és a bécsi döntés Esztergomban dolgozó jeles szakértőjeként L. Balogh Béni levéltáros-történész, akivel Szilágyi Aladár beszélgetett
- Tudom, hogy Temesváron született. Ejtsünk néhány szót a tanulóéveiről és arról, hogyan kezdte a pályáját?
– Édesapám bánsági, édesanyám tordai származású. Mindketten pedagógusok voltak, az ő példájuk nyomán választottam a tanári pályát. A történelem és az olvasás szeretetét Édesapámtól tanultam meg. A temesvári magyar tannyelvű líceumban érettségiztem, egyetemi diplomámat pedig a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem történelem-filozófia karán szereztem 1984-ben. Olyan kiváló tanárok tanítottak, mint a történész Csetri Elek és Magyari András, vagy a szociológus Ion Aluas. A szászvárosi román tannyelvű Aurel Vlaicu líceumba helyeztek ki, ahol történelmet és filozófiát tanítottam. Az épületben − 1925-ös kényszerű megszűnéséig − az egykori Kún Kocsárd Református Gimnázium működött. Itt végzett például Petru Groza román miniszterelnök és Nagybaczoni Nagy Vilmos magyar honvédelmi miniszter. Amikor én odakerültem, a szászvárosi magyarság létszáma már jelentősen megcsappant, egy-egy osztályban legfeljebb két-három magyar tanuló, ha akadt. A tanítást nagyon szerettem, de hamarosan megelégeltem, hogy filozófia meg történelem címen többnyire Nicolae Ceausescu pártfőtitkárt dicsőítő propagandaszövegeket kellett leadnom. Ezért már egy-két év után elhatároztam, hogy a sokkal szabadabb légkörű Magyarországon telepedek le. A tervemet keresztülhúzta, hogy még turistaútlevelet sem kaptam, hiába kérvényeztem minden évben. Ekkor határoztam el, hogy a zöldhatáron keresztül hagyom el az országot. Erre 1989 áprilisában került sor. A Magyarországra érkezésem napja azért is emlékezetes számomra, mert április negyedike volt, és akkor ünnepelték utoljára ezt a „neves” dátumot…
- Hová került a sikeres átkelés után?
- Néhány hétig a budapesti Akadémiai Könyvtárban dolgoztam, majd Esztergomba, a megyei levéltárba kerültem, amely máig a munkahelyem. Közben az ELTE Bölcsészettudományi Karán elvégeztem a levéltár kiegészítő szakot. Egyetemi doktori címet, majd PhD-fokozatot szereztem, és a Limes című tudományos szemlét is szerkesztem.
- Kérem, vázoljon fel egy összefoglalót tevékenysége színteréről, az esztergomi intézményről.
- Ez a Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Levéltára, ahol a 13. századig visszamenőleg vannak okiratok. A legrégebbi és talán legértékesebb dokumentumokat az intézményünkben őrzött egyetlen családi gyűjtemény, az egykori Hont megyei kisbirtokos Palásthyak iratai képezik. Közel 250 darab latin nyelvű, Mohács előtti oklevélről van szó. A legrégebbi közülük 1256-os keltezésű, és a család két ága közötti birtokmegosztásról szól. A levéltár összesen több mint nyolcezer ötszáz iratfolyóméternyi (azaz nyolc és fél kilométernyi) anyagából külön említést érdemel Esztergom szabad királyi város 1708-ban elnyert díszes, bőrkötésű kiváltságlevele. A szintén a levéltár által őrzött történeti Esztergom vármegye iratanyagában találhatóak az igen értékes nemességi iratok, köztük a híres Petőfi-versből ismert Pathó Pál családjának nemességét igazoló oklevél. A fentieken kívül persze sok egyéb olyan irategyüttes található még a levéltárunkban, amely nem csak a történészek, hanem a múlt iránt érdeklődő nagyközönség kíváncsiságát is felkeltheti.
- Ön a levéltáron belül melyik pászmával foglalkozik?
- Az én kutatási területem a 20. század. A 20. századi közigazgatási iratokat, Esztergom város és Esztergom vármegye iratait rendezem. Kutatási témám a koalíciós korszakon belüli népmozgások, a ki- és betelepítések. Az 1940−1944 közötti korszakkal, a menekültkérdéssel, a dél-erdélyi magyarság történetével és a 20. századi magyar−román kapcsolatokkal is rendszeresen foglalkozom – ez mondható akár hobbinak is. Két könyvem jelent meg a második bécsi döntésről: az egyik 2002-ben magyarul, a másik – Romsics Ignác professzor jóvoltából – 2011-ben angolul. A Magyar Országos Levéltárba több mint 20 éve, a Bukaresti Nemzeti Levéltárba és a Román Külügyi Levéltárba pedig a kilencvenes évek közepe óta járok kutatni.
- Gondolom, Magyarországon első pillanattól kezdve nem volt különösebb akadálya annak, hogy hozzájusson a dokumentumokhoz. És Romániában?
- Az 1990-es évek közepén, amikor magyar állampolgárként elkezdtem kutatni Bukarestben, egy „zárt világba” csöppentem. Nagyon sok iratanyaghoz nem fértem hozzá. Arra hivatkoztak, hogy „rendezés alatt áll”. Amit nem akartak megmutatni, arra azt mondták, hogy emiatt kutathatatlan. De azóta azt tapasztaltam, hogy egyre több anyag hozzáférhető, köztük olyan iratok, amelyekről nem is álmodtam, hogy megvannak, mert hiszen fondjegyzéket korábban nem mutattak. Csak találgatni lehetett, hogy egyáltalán mi létezik, mi nem. Ehhez képest a 2000-es években már viszonylag nyitott és fogadókész intézmény lett a Román Nemzeti Levéltár épp úgy, mint a Külügyi. – Ez a „viszonylag” mit takar?
- Az iratok jó része manapság már hozzáférhető, de teljesen elégedett persze sohasem lehet a kutató. És ez nem csak a román levéltárakra vonatkozik, hiszen a magyar levéltárak esetében is szembesülhetünk néha emberi gyarlósággal, hanyagsággal. 
- Javasolom, ezdjünk beszélgetésünk fő témája körül forgolódni. A második bécsi döntés előtti periódusban magyar részről mennyire volt remélhető, román részről félő, hogy mindez bekövetkezik?
- Nem volt előre látható. A két világháború közötti magyar külpolitika legfőbb célkitűzése az igazságtalan trianoni békeszerződés megváltoztatása volt, de 1940 nyara előtt magyar-román viszonylatban nem volt reális esély a határrevízióra. Elsősorban azért nem, mivel Mussolini Olaszországán kívül egyetlen nagyhatalom sem támogatta azt. 1928-tól kezdve a Bethlen-kormány, majd az azt követőek is nyíltan hangoztatták, hogy békés határrevízióra törekszenek. Hogy ebből mennyi fog megvalósulni − ha egyáltalán sor kerül rá −, azt senki nem láthatta előre. A magyar vezetés hallgatólagosan azt vallotta, hogy minden elvesztett területet vissza kell ugyan szerezni, de mivel a revízióra újra és újra lehetőség lesz, a részleges megoldásokba is bele kell menni. Teleki Pál kormányfő több alkalommal is bizalmasan kifejtette: mint magánember mindent visszakövetelne, de mint államférfi hajlandó a kompromisszumra. A két világháború közötti magyar kormányok s a magyar sajtó a közvélemény számára azonban sohasem fogalmazta meg nyíltan és egyértelműen a területi kérdésekben való esetleges kompromisszum lehetőségét. Azt a tényt, hogy a történelmi Magyarország visszaállításánál reálisabb alternatíva a részleges revízió. A mából visszatekintve ez súlyos hiba volt. A nagyrevíziós célok lebegtetése, valamint a hiteles tájékoztatás és a realitásokkal való nyílt szembenézés elmulasztása igen káros hatást gyakorolt a korabeli közgondolkodásra, mert erősítette az irracionális „mindent vissza” jelszó rögzülését. Aki viszont valamennyire is tájékozott volt a nemzetközi porondon, láthatta: Olaszországon kívül nincs más nagyhatalmi támogatója Magyarországnak, még a 30-as évek végén sem. Hathatós külső segítség nélkül pedig még a részleges revíziót sem lehetett elérni, nemhogy Nagy-Magyarország helyreállítását. Igaz, az egyre erősödő náci Németország is revízióra törekedett, de egyedül Csehszlovákia viszonylatában támogatta a hasonló magyar törekvéseket. Az Erdélyért folytatott magyar-román „küzdelemben” inkább Románia oldalán állt. Tudjuk, miért: mert szüksége volt a román kőolajra, a román gabonára, és Románia stratégiailag is fontosabb szerepet töltött be a térségben, mint Magyarország. 
1940 nyarára azonban radikális változás állt be a nagyhatalmi erőviszonyokban. Románia legfőbb támogatója, Franciaország fokozatosan gyengült az 1930-as években, 1940 májusában pedig kapitulált Németország előtt. Nagy-Britannia élet-halál küzdelmet folytatott Németországgal. A kisantant megszűnt, az európai status quo teljesen felborult. Románia így teljesen elszigetelődött nemzetközi téren. Magyarország mellett a Szovjetuniónak és Bulgáriának is voltak területi követelései Romániával szemben, amely így körül volt véve revizionista államokkal. A bukaresti vezetés számára ekkor már nem csak Erdély hovatartozása volt a tét, hanem az ország puszta léte is kockán forgott.
- Kevesebb szó esik arról, hogy a Szovjetunió hogyan viszonyult ekkoriban a magyar igényekhez?
- Változó módon. Végig fenntartotta Romániával szemben a saját revizionista törekvéseit, hiszen az első világháború végén elveszített Besszarábiát vissza akarta szerezni. De ez nem jelentette azt, hogy automatikusan támogatja a magyar igényeket Romániával szemben. 1940 júniusában Moszkva ultimátumban szólította fel a román vezetést, hogy sürgősen adja át Besszarábiát és Észak-Bukovinát. Bukarest eleget tett a felszólításnak, és ellenállás nélkül visszavonta hadseregét és közigazgatását a vitatott területről. Ez nagy presztízsveszteséggel járt Bukarestre nézve, és csökkentette az ország nemzetközi tekintélyét. Főleg Berlinben és Rómában, ahol addig az időpontig úgy számoltak Romániával, mint jelentős „szovjetellenes bástyával”, amely adott esetben meg tud állítani egy keletről jövő támadást. A kaotikus besszarábiai kivonulás után a német vezetés már inkább azt gondolta: Magyarország alkalmasabb e szerepre − s a korabeli magyar propaganda is ezt hangoztatta. Besszarábia és Észak-Bukovina bekebelezése után a Szovjetunió, diplomáciai úton, támogatásáról biztosította a magyar kormány Romániával szembeni revíziós politikáját. Ez a helyzet állt fenn 1941 nyaráig, addig, amíg Németország oldalán Magyarország hadba nem lépett a Szovjetunió ellen. Ezt követően Magyarország – akárcsak Románia – ellenséges államnak minősült. A második bécsi döntést ekkortól érvénytelennek tekintették Moszkvában. Mégis, 1944. augusztus 23-ig Erdély jövőbeli hovatartozása nyitott kérdésnek számított. A sikeres román átállás aztán jóval kedvezőbb helyzetbe hozta Romániát Magyarországnál. Bizonyossá vált, hogy Erdély, vagy annak nagyobb része visszakerül Romániához. Az új határokról azonban még ekkor sem született végleges döntés. A magyar esélyeket rontotta, hogy Horthynak 1944. október 15-én nem sikerült a kiugrási kísérlete. A magyar–román határkérdés a baloldali Petru Groza-kormány 1945. márciusi, erőszakos hatalomra juttatásával dőlt el végleg szovjet szempontból. Sztálin ekkor Észak-Erdély teljes visszaadásával „jutalmazta meg” a román baloldalt. 
- Térjünk vissza a kezdetekre. Ma már mennyire követhető nyomon a bécsi döntés minden egyes fázisa, ma már mindent lehet tudni, akár napokra is lebontva, hogy mikor, mi történt?
- Igen, már régóta. Elsősorban a háború után publikált német és olasz diplomáciai okmánytáraknak, valamint a magyarországi forráskiadványoknak köszönhetően. Ráadásul a Magyar Országos Levéltár iratait már jóval a rendszerváltás előtt is szabadon lehetett kutatni, a román levéltárak dokumentumai pedig, amint említettem, a kilencvenes évektől „szabadultak fel” fokozatosan. Ma már senki nem hivatkozhat arra, hogy egyik vagy másik vitatott kérdést a források hiánya miatt nem lehet kellőképpen tisztázni. Ez azért különösen fontos, mert a román történészek többsége mind a mai napig nem ismeri el, hogy 1940 nyarán a román kormány kérte Berlintől a német beavatkozást. A rendelkezésünkre álló iratok viszont egyértelműen tanúsítják: bár a tengelyhatalmak képviselői határozták el a döntőbíráskodást, a gondolatot román részről vetették föl először az 1940. július 26-i, berchtesgadeni találkozón. Hitler akkor elutasította az ötletet. Berlini követe útján a román kormány néhány héttel később, augusztus 21-én Hitler döntőbírói közbelépését kérte, 27-én pedig közölte a tengelyhatalmak képviselőivel, hogy elfogadna egy „valódi döntőbíróságot”. A diplomáciai iratok tehát azt bizonyítják, hogy többször is elhangzott ilyen román kérés, amit azonban Berlin a legutolsó pillanatig visszautasított. Miért kérte Bukarest a döntőbíráskodást? Azért, mivel az utolsó pillanatig abban bízott, hogy a közvetlen német beavatkozás inkább az etnikai elven és a lakosságcserén alapuló román álláspontnak kedvez majd, mintsem a status quót gyökeresen megváltoztatni kívánó magyar revizionista elképzeléseknek. Tehát abban reménykedtek, hogy a körülményekhez képest − az ő szemszögükből − méltányos döntés születik majd. Arra egyáltalán nem gondoltak, ami végül bekövetkezett, hogy Erdély kétötödét Magyarországnak ítélik: mintegy 43 ezer négyzetkilométert, két és félmillió lakossal. A lakosság anyanyelv szerinti megoszlása mind a mai napig vitatott: az 1941-es magyar népszámlálás szerint abszolút magyar többség, az 1930-as román népszámlálás szerint viszont relatív román többség volt Észak-Erdélyben. Feltehető, hogy az 1941-es magyar népszámlálás idején valóban magyar többség volt már, hiszen a bécsi döntés kihirdetése utáni hónapokban több tízezer román menekült hagyta el Észak-Erdélyt, Dél-Erdélyből viszont – amely továbbra is Románia részét képezte – több tízezer magyar jött át Észak-Erdélybe. 
- Bizonyára nem egyik pillanatról a másikra született meg a döntés. Ennek az alkufolyamatnak is megvannak a dokumentumai?
- Megvannak, és azok alapján nagyon izgalmas végigkövetni, hogy 1940 nyarán miként módosult fokozatosan a német álláspont. A leglényegesebb − a magyar fél szempontjából pozitív − változás július első felében következett be. Ekkor Hitler, megváltoztatva korábbi elutasító álláspontját, elismerte a Romániával szembeni magyar revíziós követelések jogosságát. Nyers hangon megüzente Bukarestnek, hogy kezdjen tárgyalásokat Magyarországgal és Bulgáriával a területi kérdésekről, és mutasson kompromisszumkészséget. Mi lehetett a változás oka? Az egyik legfontosabb tényező a Romániával szembeni fenyegető magyar fellépés volt a Besszarábia átadását követő napokban. A magyar vezérkari főnökség ugyanis a pillanatnyi, magyar szempontból kedvező katonapolitikai helyzet kihasználása mellett kardoskodott, és az erdélyi bevonulást sürgette. A józanabb politikai vezetés, köztük Teleki sem zárta ki teljesen a háború lehetőségét. Németország érdekeitől azonban mi sem állt távolabb, mint egy balkáni konfrontáció, amely szovjet beavatkozással és a román olajforrások megsemmisülésével járt volna. Berlin ezért úgy döntött, hogy a térség „pacifikálása” érdekében mielőbb rendezni kell a feszültséget gerjesztő területi vitákat. A döntőbírói szerepet ekkor azonban még következetesen elutasította. 1940. augusztus utolsó napjaiban következett be az újabb jelentős változás, amikor Hitler váratlanul mégis elszánta magát a döntőbíráskodásra. Az augusztusban lezajlott Turnu Severin-i magyar−román tárgyalások ugyanis sikertelenül végződtek. Egyik fél sem engedett eredeti álláspontjából: Budapest a területi, Bukarest az etnikai elvből. A magyar fél Erdély egy részének átadását követelte − a Maros vonalától északra eső területet −, míg a románok lakosságcserét szorgalmaztak, minimális területkiigazítással párosítva. A magyar minisztertanács közben úgy döntött: a tárgyalások sikertelensége esetén a fegyveres megoldást választja. A Románia elleni hadműveletek megindításának irányelveit augusztus 23-án adta ki a vezérkar főnöke, Werth Henrik. A budapesti vezetés − mivel tisztában volt a román katonai erőfölénnyel − titokban azért abban reménykedett, hogy a háború megelőzése végett Hitler beavatkozik, és nagyobb engedékenységre bírja Bukarestet. Számolt a döntőbíráskodás lehetőségével is, anélkül, hogy azt kérné, vagy akár csak felvetné Berlinben. Ami végül is bekövetkezett. Hitler tudniillik értesült a Románia ellen készülő magyar támadásról, valamint a román határ mentén végrehajtott komoly szovjet csapatösszevonásokról, és a balkáni krízis elkerülése végett gyors beavatkozásra szánta el magát. Közbelépése nyomán elmaradt a magyar támadás, a tengelyhatalmak jóvoltából pedig Magyarország visszakapta Észak-Erdélyt. A döntést augusztus 27-én személyesen Hitler hozta meg, erről azonban akkor még egyik félnek sem volt tudomása. Mindkét küldöttség abban a tudatban utazott 29-én Bécsbe, hogy ott kétoldalú tárgyalásokra kerül majd sor. Ehelyett másnap, augusztus 30-án, a Belvedere palota aranytermében, Ribbentrop német és Ciano olasz külügyminiszter ismertette a döntőbíráskodás eredményét, amelynek hallatán a jelenlévő Mihail Manoilescu román külügyminiszter ájultan esett össze. 
A magyarországi és az észak-erdélyi magyar közvélemény kitörő örömmel fogadta a döntés hírét. Azonban Teleki Pál, akárcsak a nagy tekintélyű korábbi miniszterelnök, a szintén erdélyi származású Bethlen István, szűk körben mélységes aggodalmának adott hangot a náci Németország újabb térnyerése miatt. Mindketten tudták, hogy Magyarországnak nagyon nagy árat kell majd fizetnie a Hitlertől kapott ajándékért. Erről nyíltan beszélni azonban nem volt módjuk. A revizionista jelszavaktól átitatott magyar közvélemény hazaárulásnak tekintette volna a felkínált terület visszautasítását. Összességében a második bécsi döntés, a korábbi titkos német és olasz határtervekkel összehasonlítva, kedvező volt magyar szempontból, és bizonyos mértékig etnikai szempontokat is követett. Mindenekelőtt azonban német stratégiai érdekeket szolgált: a román kőolajmezők és a Keleti-Kárpátok vonalának hatékonyabb védelmét. Hitler olyan megoldást talált, amely részben kielégítette a magyar igényeket, de Romániát sem gyengítette le túlságosan, hiszen a jövőt illetően hatékony szövetségesként számolt vele.
- Megtörtént az aktus. Elkezdődött a bevonulás. Maga a hivatali apparátus, a hatóságok mennyire voltak felkészülve a magyar közigazgatás beindítására?
- Akárcsak az első bécsi döntés nyomán 1938-ban visszatért felvidéki részen, majd a következő év tavaszán megszerzett Kárpátalján, „pacifikálás” végett Észak-Erdélyben is katonai közigazgatást léptettek életbe a bevonulással egyidejűleg. Erre már 1940 nyarán megtették az előkészületeket, amikor is felcsillant az erdélyi revízió lehetősége. Csak azt nem lehetett tudni, hogy mikor és mekkora terület tér vissza. A magyar vezetést ilyen szempontból tehát nem érte váratlanul a visszacsatolás. A miniszterelnök már augusztusban eligazítást tartott a katonai közigazgatás kijelölt tisztviselőinek. Arra figyelmeztette őket, hogy az erdélyi embereket, legyenek akár magyarok, akár románok, mindennél jobban becsüljék meg. Óva intett mindenkit attól, hogy az erdélyi románságban ellenséget lásson, fölényeskedjen vele, vagy kicsinyes bosszúra vetemedjen. Akárcsak az őt követő két miniszterelnök, különösen Kállay Miklós, az ún. Szent István-i, viszonylag türelmes nemzetiségpolitikát és az erdélyi népek megbékélésének szükségességét hirdette. Ez az elképzelése azonban nem valósult meg, mivel az 1940. november 26-ig fennálló katonai közigazgatás, élén Werth Henrikkel, teljesen alkalmatlannak bizonyult a nemzetiségi kérdés tapintatos kezelésére. A vezérkar a román lakossággal szembeni kemény fellépés híve volt, és nem tartotta időszerűnek Teleki nemzetiségpolitikai elveit. Így már a bevonulás során igen súlyos románellenes atrocitásokra került sor a Szilágy megyei Ipp és Ördögkút helységekben, továbbá Zilahon, Bánffyhunyadon, majd később a mezőségi Omboztelkén és Vasasszentgothárdon. Ezenkívül tömegesen internáltak embereket, köztük igen sok románt. Több száz román telepes családot kiutasítottak az országból, mivel csak 1918 után települtek be. A katonai közigazgatás a kapkodva meghozott, átgondolatlan intézkedéseivel jelentősen hozzájárult a magyar–román viszony elmérgesedéséhez. Maga Teleki is jóvátehetetlenül nagyot hibázott, amikor elveszítette türelmét és a retorzió eszközéhez nyúlt. 1940. október 4-én ugyanis, válaszként a Romániában maradt magyarok fokozódó üldözésére, úgy rendelkezett, hogy az észak-erdélyi városokból százával utasítsák ki a románokat, főleg az értelmiségieket. Ezzel kezdetét vette az ún. kölcsönösségi nemzetiségi politika, amely 1944 augusztusáig a két kormány nemzetiségpolitikájának legfőbb jellemzője maradt. 
Az érem másik oldala az, hogy a korabeli román propaganda mérhetetlenül felnagyította és eltúlozta a magyar atrocitásokat, a bukaresti kormány pedig a tengelyhatalmak fővárosaiban igyekezett politikai tőkét kovácsolni azokból. Az akkori román közbeszédben és a sajtóban uralkodó toposzok a magyarok „ázsiai barbárságáról”, a „horthysta bandák” által elkövetett „több ezer barbár tettről” szóltak. E tételeket aztán a nyolcvanas évek Romániájában is lépten-nyomon harsogta a propaganda, amely szerint az atrocitások összefüggő rendszert alkottak, egy jól átgondolt, a románok „kiirtását” célzó magyar terv részét képeztek. A román közvélemény, a publicisztika és a történetírás egy része mind a mai napig a román nép elleni szisztematikus, előre eltervezett „népirtásként” tekint a bevonulásra és az ezt követő mintegy négyéves magyar uralomra.
- Egyáltalán: román és magyar történészek átbeszélték-e ezeket a dolgokat?
- Az erről az időszakról szóló magyar és román történeti diskurzus a kilencvenes években, a romániai cenzúra és a felülről irányított propaganda megszűnésével sem került közelebb egymáshoz. A legtöbb román feldolgozás még ekkor is a nemzeti „martirológia” szempontjait részesítette előnyben az elfogulatlan, tudományos vizsgálattal szemben. Ma már azonban születnek új, friss hangvételű írások is, a korábbinál sokkal tárgyilagosabb szemlélettel. Ezeket olvasva úgy tűnik, van remény arra, hogy valós párbeszéd alakuljon ki a témában jártas magyar és román történészek között, és ténylegesen közeledjenek egymáshoz az álláspontok. 
- Melyek voltak a legsürgősebb feladatok a magyar hatóságok számára az átvétel után?
- A reintegráció, tehát a visszaszerzett területek gazdasági, társadalmi, kulturális beillesztése az „anyaország” életébe. Mivel Észak-Erdély gazdaságilag jóval elmaradottabb volt a trianoni Magyarországnál, a budapesti kormányzat nagyszabású modernizációs programot hirdetett a visszacsatolt területen. Ez az infrastruktúra több százmillió pengős fejlesztése mellett az ipar és a mezőgazdaság nagyarányú modernizációját is magába foglalta. Becslések szerint az Észak-Erdélyre fordított összkiadások ebben az időszakban megközelítették Magyarország egyéves költségvetési kiadásait. Tekintetbe véve azt is, hogy az ország 1941 nyarától háborúban állt, ez szinte emberfeletti erőfeszítésnek mondható. A magyar kormányzat jelentős „örökséget” hagyott hátra Észak-Erdélyben: ma is használatos műutakat, vasútvonalakat, hidakat, épületeket. Az oktatás területén nagyszabású iskolamodernizációs program indult. Maradandó alkotás volt a népegészségügyi hálózat kiépítésére, az igen rossz egészségügyi viszonyok javítására tett kísérlet is. A rendelkezésre álló négy év azonban − ebből három háborús volt − kevésnek bizonyult a nagyszabású tervek befejezéséhez.  
- Atyáink elbeszéléséből tudom, hogy az anyaországiak közül sokan úgy viselkedtek, mint az elefánt a porcelánboltban…
- Az észak-erdélyi nyilvánosság egyik állandó témája valóban a Magyarországról érkezett tisztviselők, az „ejtőernyősök” cím- és rangkórsága, lenéző, pökhendi modora, gyakori arroganciája volt. A helybeliek és az „anyaországiak” közötti feszültség azonban csak egyetlen, bár valóban fontos vetülete az észak-erdélyi társadalmi viszonyoknak. Ami kezdetben minden más érzést elnyomott, az a kitörő, euforikus lelkesedés volt, amivel a helybeli magyarok a döntés hírét, majd a bevonuló honvédeket fogadták. A visszacsatolást a 22 éves román uralom alóli felszabadulásként élték meg, ami azt jelentette számukra, hogy szabadon és félelem nélkül vállalhatták magyar identitásukat. Észak-Erdély magyarságának a „kicsi magyar világhoz” kapcsolódó kulturális emlékezete, egységes tudása ma is egyértelműen pozitív színezetű. Ezen alapjában véve az sem változtatott, hogy a honvédség bevonulása utáni négy évben az eufóriát nem egy esetben keserű kiábrándulás követte a kezdeti ellátási nehézségek, később a háború miatt szaporodó megélhetési gondok, a katonáskodás során tapasztalt kíméletlen bánásmód, vagy a már említett „ejtőernyős”-viselkedés miatt. Az eddigi közfelfogással szemben a legújabb kutatások arra mutatnak rá, hogy anyaországiakat jelentős, de nem túl nagy arányban neveztek ki közszolgálati állásokba. Legnagyobb arányban az egészségügyben és a közigazgatásban voltak jelen. Az utóbbi területen is csak 25%-ot képviseltek, mivel a kinevezettek túlnyomó többsége helybeli volt. Ami a kinevezett tisztviselők nemzetiségi összetételét illeti, szembetűnően alacsony volt a románok aránya, alig több mint hat százalék. Ennek okai egyrészt a velük szemben alkalmazott diszkriminatív politikában, másrészt abban keresendők, hogy a román kormány közvetlenül a második bécsi döntés után visszarendelte észak-erdélyi tisztviselőinek jelentős részét, sokan pedig önként elmenekültek.
- A két kormány tartott-e rendszeres kapcsolatot egymással a további visszaéléseket elkerülendő?
- Valódi párbeszédről nem volt szó. A kisebbségi kérdés elmérgesedése miatt az 1940. őszi, Budapesten folytatott ún. likvidációs tárgyalások megszakadtak. A román vezetés ezután fokozatosan arra a „felismerésre” jutott, hogy közvetlen tárgyalások útján nem tud megegyezni a magyarokkal, és csak a tengelyhatalmak beavatkozása járhat eredménnyel. Úgy gondolta, a tengelyhatalmak előtt rá kell mutatnia a bécsi „diktátum” abszurd következményeire. Innen már egyenes út vezetett a döntés érvénytelenségének kimondásához. Erre 1941. szeptember 15-én kerített sor, egy-egy Berlinnek és Rómának címzett jegyzék útján. Lépését azzal indokolta, hogy szerinte a magyar kormány az észak-erdélyi románok elleni erőszakos cselekedeteivel megszegte a döntőbírói határozatban vállalt kötelezettségeit, így Románia kénytelen megállapítani a határozat érvénytelenségét. A bejelentésnek nem lett közvetlen következménye (a magyar vezetés például nem is tudott róla 1943 júniusáig), a román diplomácia lehetőségeit mégis jócskán leszűkítette. Ezt követően ugyanis Bukarest − ha következetes akart maradni az álláspontjához − nem bocsátkozhatott sikeres tárgyalásokba a magyar kormánnyal a bécsi döntés alapján, és mindössze a határok megváltoztatásának a lehetősége érdekelhette.  A második bécsi döntés nyomán felgyorsult a két ország 1940 nyarán elkezdődött versengése a náci Németország kegyeiért. Ion Antonescu úgy vélte: a Hitlerhez való feltétlen hűségét értékelve, Németország visszajuttatja majd Romániának Észak-Erdélyt. Ez azonban ugyanolyan illuzórikus elképzelésnek bizonyult, mint a magyar katonai és politikai elit számos képviselőjének meggyőződése, hogy az addigi revíziós eredmények megtartása, valamint Dél-Erdély megszerzése csak odaadó németbarátsággal érhető el. Homályos megjegyzéseivel, kétértelmű magatartásával Hitler mindkét ország vezetését manipulálta és kijátszotta egymás ellen. Így próbálta még inkább Németországhoz kötni őket. 
- Az utóbbi években kerültek-e elő újabb dokumentumok, amelyek esetleg módosították, finomították a rálátást az akkor történtekre?
- Könyveimben nagy hangsúlyt fektettem annak bizonyítására, hogy a román vezetés valóban kérte Németország döntőbírói beavatkozását 1940 nyarán. Ennek persze mai szemmel nézve semmi relevanciája nincs. Nem érdemes, nem is szabad visszamutogatni a múltba, nem szabad aktuálpolitikai kérdésként kezelni a témát. De a történelmi hűség megköveteli, hogy tisztán lássuk az eseményeket, azok okait és következményeit.
Erdélyi Riport (Nagyvárad)

Lemondott Emil Boc miniszterelnök
A román miniszterelnök, Emil Boc a kormány február 6-i, hétfői gyűlésén jelentette be, hogy benyújtja lemondását
Emil Boc miniszterelnök hétfőn bejelentette a kormány gyűlésén, nem ragaszkodik a hatalomhoz, előbbrevaló számára, hogy az országban jellemző feszült hangulat rendeződjön, valamint az ország gazdasági stabilitása továbbra is biztosított legyen. Emil Boc megköszönte a kormány támogatását és segítségét.
A kormányváltás hírét az Evenimentul Zilei napilap röppentette fel a hétvégi kiadásában. A lap a kormányzó Demokrata Liberális Párt (PDL) belső köreiből származó információkra hivatkozva közölte: immár Emil Boc is belátta, elkerülhetetlen a távozása. A lap úgy tudja, Bocot technokrata miniszterelnök követi majd a bukaresti Victoria palotában, a kormány tagjainak többsége azonban továbbra is politikai háttérrel rendelkezik.
A lap több lehetséges kormányfőjelölt nevét is megszellőztette. Úgy vélte, Mugur Isarescu, a Román Nemzeti Bank kormányzója annak ellenére jelölt, hogy több kormányalakítási felkérést elutasított az utóbbi időben. Szóba került Lucian Croitoru neve is, aki Isarescu tanácsadója a nemzeti bankban, és egyszer már jelölték a miniszterelnöki székbe. A lehetséges jelöltek között említette George Maiort, a román titkosszolgálat vezetőjét, és Mihai Razvan Ungureanu korábbi külügyminisztert, aki jelenleg a külföldi hírszerzés vezetője.
Emil Boc első kormánya 2008 karácsonyán lépett hivatalba. Akkor a kormányfő egy nagykoalíciós kormányt vezetett. 2009 őszén azonban a Szociáldemokrata Párt (PSD) távozott a hatalomból, és megbuktatta a Boc-kormányt. A tisztségébe újraválasztott Traian Basescu elnök azonban két sikertelen jelölt után ismét Emil Bocot jelölte a miniszterelnöki tisztségbe, aki 2009 karácsonyán a Romániai Magyar Demokrata Szövetséggel (RMDSZ) kötött koalíciós szerződést, és megalakította második kormányát.
szatmar.ro
Erdély.ma

Basescu Mihai Razvan Ungureanut bízta meg kormányalakítással
Traian Basescu román államfő Mihai Razvan Ungureanut, a román Külföldi Hírszerző Szolgálat (SIE) vezetőjét bízta meg kormányalakítással. Ungureanu kijelentette, hogy az ország gazdasági és politikai stabilitásának megőrzését tartja legfontosabb feladatának.
Basescu azt követően nevezte meg miniszterelnök-jelöltjét, hogy a délutáni órákban a parlamenti pártok vezetőivel tanácskozott. E tanácskozások eredményeit összefoglalva elmondta, a koalíció pártjai azt kérték, hogy a koalíció kereteiben folytatódjon a kormányzás. Az ellenzék az elnök lemondását kérte és előre hozott választásokat sürgetett. Basescu elmondta, ha az ellenzék érveit veszi alapul, akkor öt hónapig átmeneti kormánynak kellett volna intézni az ország ügyeit. Közölte: a koalíciós pártok „elvileg elfogadták” Ungureanu jelölését.
Az államfő úgy vélte, az új kormánynak az lesz a legfontosabb feladata, hogy emelje a lakosság életszínvonalát, erről azonban leghamarabb áprilisban lehet beszélni. Figyelemmel kell lennie ugyanakkor Románia nemzetközi szervezetekkel kötött szerződéseire, folytatnia kell a korrupció elleni harcot, és növelnie kell az EU-s források felhasználásának hatásfokát. Kiemelt célnak mondta az államfő a munkahelyek létrehozását, melynek módozatai között a bányászat újraélesztését is említette.
A miniszterelnök-jelölti minőségében megszólaló Ungureanu kijelentette, úgy érzi, politikai függetlensége megengedi, hogy az ország „jó adminisztrátora” legyen. Hozzátette, már másnap reggel tárgyalásokat kezd a koalíciós pártokkal a kormányalakításról. Megjegyezte, az ország gazdasági és politikai stabilitásának megőrzését tekinti első számú prioritásának.
Mihai Razvan Ungureanu 1968-ban született Iasiban; a történelemtudományok doktora, a Bukaresti Tudományegyetem történelem tanszékének professzora. A Calin Popescu Tariceanu vezette liberális kormányban a külügyminiszteri tisztséget töltötte be 2004 decembere és 2007 februárja között. 2007 novembere óta a román Külföldi Hírszerző Szolgálat (SIE) főnöke.
MTI
Erdély.ma

Önéletrajza szerint magyarul is olvas a kormányfő-jelölt
A kormányalakítással megbízott Mihai Razvan Ungureanu önéletrajzában szerepel, hogy az angol, német, és francia nyelv kiváló ismerete mellett kielégítő módon magyarul is olvas.
Nemcsak a neve magyar vonatkozású a kormányalakítással megbízott Mihai Razvan Ungureanunak (Ungureanu, jelentése magyari). A miniszterelnök-jelölt önéletrajzában az szerepel, hogy az angol, a német és a francia nyelv kiváló ismerete mellett kielégítő módon olvas magyarul is.
Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) megbízott elnöke az MTI-nek nyilatkozva fontosnak tartotta, hogy olyan politikus alakíthat kormányt Romániában, aki részese volt a bálványosi folyamatnak. Toró visszaemlékezése szerint Ungureanu külügyi államtitkárként 2000-ben volt jelen a Bálványosi Nyári Szabadegyetem rendezvényein, ahol Németh Zsolt magyar külügyi államtitkárral vett részt nyilvános beszélgetésen. „Mihai Razvan Ungureanut a román-magyar kapcsolatok normalizálása híveként ismertük meg” – jelentette ki Toró.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetségben (RMDSZ) is pozitív kép alakulhatott ki Ungureanuról. Külügyminisztersége idején szereztek először pozíciókat a román diplomáciában magyar politikusok. Ekkor lett a román külügyminisztérium államtitkára az RMDSZ által jelölt, Niculescu Tóni, és ekkor nevezték ki Románia vilniusi nagykövetének Tokay Györgyöt. Tokay után nem kapott magyar nemzetiségű személy nagyköveti megbízást a román diplomáciai testületben. Ungureanunak fontos szerepe volt a román-magyar közös kormányülések szervezésében is.
„Büszke vagyok arra, hogy az ő mandátuma alatt kezdhettem el a munkát a román Külügyminisztériumban” – nyilatkozta az MTI-nek Niculescu Tóni, aki jelenleg is a külügyi államtitkári tisztséget tölti be. Hozzátette, mindig kiváló volt az együttműködése Mihai Razvan Ungureanuval, aki minisztersége idején, Románia EU-csatlakozása időszakában gyakran bízta meg azzal hogy Brüsszelben, az EU intézményeiben helyettesítse őt. Ezt Niculescu azért tartotta gesztus értékűnek, mert az EU-s ügyek nem tartoztak az ő hatáskörébe, a külügyminisztériumnak EU-s ügyekkel megbízott államtitkára is volt abban az időben.
MTI
Erdély.ma

Ismertette javasolt kormányának összetételét a román miniszterelnök-jelölt
Mihai Razvan Ungureanu kijelölt román miniszterelnök szerdán ismertette javasolt kormányának összetételét, amelyben a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) korábbi miniszterei is szerepelnek.
Az Ungureanu által ismertetett miniszteri listán az RMDSZ-es miniszterek, valamint Markó Béla miniszterelnök-helyettes mellett a független honatyákat tömörítő Románia Haladásáért Országos Szövetség (UNPR) nevű párt két minisztere is rajta van, akárcsak Catalin Predoiu igazságügyi és Leonard Orban európai ügyekért felelős miniszter. A román kormánykoalíció fő erejét képező Demokrata Liberális Párt (PD-L) kicserélte tárcavezetőit.
Ungureanu a román külföldi hírszerző szolgálat vezetője, akit hétfőn nevezett ki Traian Basescu államfő miniszterelnök-jelöltnek. A tervek szerint csütörtökön szavaz a parlament az új kormány hivatalba iktatásáról.
erdon.ro

Kémfőnököt jelölt Traian Băsescu kormányfőnek
Mihai Răzvan Ungureanut, a Külügyi Hírszerző Szolgálat (SIE) vezetőjét javasolta a miniszterelnöki tisztségbe Traian Băsescu államfő. Az elnök azt követően nevezte meg a Ungureanut a hétfőn délelőtt lemondott Emil Boc kormányfő utódjaként, hogy délután konzultációkat folytatott a parlamenti pártokkal. A 43 éves, történész Ungureanu korábban külügyi államtitkárként dolgozott, majd a Tăriceanu-kormány külügyminisztere is volt 2004 és 2007 között. A külügyi hírszerzést 2007 óta vezeti. Magyarul is beszél.
Traian Băsescu hétfőn este azt mondta: még tavaly decemberben tárgyalt Emil Boc kormányfővel annak lemondásáról, de – mint mondta –, nem kívánták instabillá tenni az országot a Nemzetközi Valutaalap (IMF), a Világbank és az EB tárgyaló-delegációinak soron következő, a hétvégén véget ért látogatása előtt.
Mihai Răzvan Ungureanu a kormány mielőbbi megalakítását nevezte elsőrendű céljának, hogy az ország gazdasági és politikai stabilitása fennmaradjon. A reformok folytatódni fognak, kedden reggel pedig elkeződnek a megbeszélések a koalíciós pártokkal az új kabinet kormányprogramjáról – közölte a kinevezett miniszterelnök.
Traian Băsescu államfő hétfő délután a parlamenti pártokkal konzultált az új kormányfő személyéről, miután Emil Boc délelőtt visszaadta kormányának megbízatását.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a konzultációk előtt leszögezte: a szövetség nem tartja jó megoldásnak a technokrata kormányfő kinevezését. Politikai kormány alakuljon politikai támogatottsággal – mondta Kelemen.
Az RMDSZ nem zárkózik el az előrehozott választások lehetőségétől, viszont ezt csak akkor látja megvalósíthatónak, ha létrejön egy megegyezés a koalíción belül, ezt támogatja az államelnök is, valamint az ellenzéki pártokkal is konstruktív párbeszédet folytatnak erről a kérdésről.
A szövetségi elnök egyébként keddre összehívta az RMDSZ Szövetségi Állandó Tanácsát.
A Demokrata Liberális Párt a jelenlegi koalícióra alapuló, politikai kormányt szeretne – közölte az államfővel folytatott megbesézlést követően Teodor Baconschi, a nagyobbik kormánypárt alelnöke.
Az ellenzéki pártok előrehozott választások kiírását és Traian Băsescu lemondását kérték a hétfő délutáni konzultáción. „Véleményünk szerint a politikai válság legjobb megoldása az államfő lemondása lenne. Ő azonban azt válaszolta, nem fog lemondani épp most, amikor Emil Boc is visszaadta mandátumát” – mondta a találkozó után Crin Antonescu, a Szociálliberális Unió (USL) társelnöke.
Az ellenzéki pártelnökök leszögezték: céljuk az előrehozott választások kiírása, ezért egyetlen kormányt sem szavaznak meg a parlamentben.
Krónika (Kolozsvár)

Markó: egyelőre nem merült fel a távozásom a kabinetből
Markó Béla kijelentette, egyelőre nem merült fel az, hogy Mihai Razvan Ungureanu kinevezett miniszterelnök kabinetjének nem lesz a tagja. Markó Bélát arról kérdezték, hogy szándékozik-e miniszterelnök-helyettesként maradni az új kabinetben. “Attól függ, hogy hogyan fog kinézni az új kormány összetétele. A híresztelések ellenére egyelőre nem volt szó arról, hogy távoznék, de őszintén megmondom, maradásom az új kormány összetételétől és a kormányprogramtól függ. Egyelőre a programról egyeztetünk az RMDSZ keretében, majd később beszélünk a csapatról” – jelentette ki az ügyvivő miniszterelnök-helyettes. (mediafax)
Transindex.ro

Bemutatta kormányát Mihai Răzvan Ungureanu
Bemutatta kormányát szerda délelőtt Mihai Răzvan Ungureanu. Az RMDSZ miniszterei a helyükön maradtak, Markó Béla továbbra is a miniszterelnök-helyettesi tisztséget tölti be. Az új kabinet programja egyebek között tartalmazza a kormány vállalását a kisebbségi törvény minél sürgősebb elfogadásáról. Az Ungureanu-kormányban a korábbi PDL-s miniszterek egyike sem kapott helyet. Az új kormányról és a kormányprogramról csütörtökön bizalmi szavazással dönt a parlament, miután a miniszterjelölteket szerdán hallgatják meg a szakbizottságokban.
Az új kabinet programja egyebek között tartalmazza a kormány vállalását a kisebbségi törvény minél sürgősebb elfogadására, de külön fejezetet szentel a interetnikus kapcsolatok javítására – nyilatkozta a bejelentést követően Borbély László.
Az RMDSZ egyébként kedd este bejelentette: csak bizonyos feltételekkel hajlandó támogatni az új kabinetet. Kelemen Hunor szövetségi elnök ezen feltételek között említette a marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem magyar fakultása helyzetének megoldását, a levéltári törvény illetve a visszaszolgáltatási bizottság helyzetének rendezését valamint az erdélyi autópálya építésének a folytatását is.
Ritli László egészségügyi miniszter szerint ugyanakkor az új kormányprogram tartalmazza az egészségügyi reform folytatásának kötelezettségét is, de nem rendelkezik az egészségügyi törvénycsomag elfogadását.
Az Ungureanu-kormányban egyébként a korábbi PDL-s miniszterek egyike sem kapott helyet.
Az új kormányról és a kormányprogramról csütörtökön 11 órakor bizalmi szavazással dönt a parlament. A képviselőház és a szenátus együttes plenáris ülésen megvitatja az új kabinet névsorát és a kormányprogramot, majd többségi szavazással dönt.
Ha a parlament nem támogatja az új kormányt, az államfő újabb javaslatot tesz. Előrehozott választásokat akkor lehet kiírni, ha a törvényhozás két kormányalakítási kísérletet leszavaz.
Az Ungureanu-kormány összetétele
- Mihai Răzvan Ungureanu – miniszterelnök
- Markó Béla – miniszterelnök helyettes
- Cătălin Predoiu (független) – Igazságügyi Minisztérium
- Leonard Orban (független) – Európai Ügyek Minisztériuma
- Kelemen Hunor (RMDSZ)– Kulturális Minisztérium
- Borbély László (RMDSZ) – Környezetvédelmi Minisztérium
- Ritli László (RMDSZ) – Egészségügyi Minisztérium
- Lucian Bode (PDL) – Gazdasági Minisztérium
- Gabriel Berca (PDL) – Belügyminisztérium
- Cristian Petrescu (PDL) – Regionális Fejlesztési és Turisztikai Minisztérium
- Alexandru Nazare (PDL) – Szállítási Minisztérium
- Stelian Fuia (PDL) – Mezőgazdasági Minisztérium
- Cătălin Baba (PDL) – Oktatási Minisztérium
- Răzvan Mustea (PDL) – Kommunikációs Minisztérium
- Claudia Boghicevici (PDL) – Munkaügyi Minisztérium
- Bogdan Drăgoi (PDL) – Pénzügyminisztérium
- Cristian Diaconescu (UNPR) – Külügyminisztérium
- Gabriel Oprea (UNPR) – Védelmi Minisztérium
Programban a kisebbségi törvény
Az Ungureanu-kormány programja már szerdán nyilvánosságra is került. A program jórészt az előző kabinet programjának elemeiből áll. Miután az RMDSZ még kedden azt a feltételt szabta a kabinet támogatásához, hogy kössenek koalíciós megállapodást, amelyben rögzítik a prioritásokat – különös tekintettel a kisebbségi ügyekre –, a programban szerepel a kisebbségi törvény ügye is.
Eszerint a kormány támogatja a jogszabály mihamarabbi elfogadását, és kiemelt témakörként kezeli az etnikumközi kapcsolatok fejlesztését – közölte Borbély László, az RMDSZ politikai alelnöke.
A kormány egyúttal a lakossági jövedelmeket is növelné a gazdasági lehetőségekhez mérten. Ezt vagy közvetlen béremelés, vagy a társadalombiztosítási hozzájárulás csökkentése, valamint a nyugdíjak indexálása révén érnék el. Emellett támogatnák azon cégeket, amelyek hatévesnél fiatalabb gyereket nevelő nőt alkalmaznak, bátorítanák a kismamák részmunkaidős foglalkoztatását, és a hátrányos helyzetű régiókban élők életminőségét is javítanák. A kormány értékesítené a különböző cégekben meglévő kisebbségi részvénycsomagokat is. A kabinet a gazdasági és pénzügyi folyamatok függvényében fenntartja a 2015-ös euróövezeti csatlakozási céldátumot.
A közlekedés terén magán- és állami források bevonásával valósítaná meg a Marosvásárhely-Jászvásár autópályát, és, kifizetné a vasúttársaság adósságait. Mandátuma alatt 200 kilométernyi autósztrádát adna át, újabb 100 kilométeren kezdené el a munkálatokat, magánkézbe adná a CFR áruszállító részlegének több mint felét, illetve a Tarom légitársaság részvényeinek 20 százalékát. Az igazságügy terén folytatnák a korrupció elleni harcot, és visszaszorítanák a bűnözést.
Az egészségügy terén folytatnák a reformokat. Ennek részeként áprilisig felszabadítanák a befagyasztott állásokat, és kísérleti jelleggel bevezetnék a teljesítmény alapú bérezést. Emellett csökkentenék a kórházban töltött időt, és a gyógyszerár-támogatási rendszert is átdolgoznák.
Krónika (Kolozsvár)

Ungureanu magyar „érdekeltségei”
Mihai Răzvan Ungureanu nem csupán neve révén kötődik a magyarokhoz: önéletrajza szerint az angol, német, és francia nyelv kiváló ismerete mellett kielégítő módon magyarul is olvas – sőt valamelyest beszéli is nyelvünket. Történészként több publikációjában is írt a csángókról.
A kijelölt kormányfő – aki Oxfordban szerzett mesteri diplomát hebraisztikából, majd a jászvásári egyetem történelem tanszékén doktorált – O hartă a comunităţilor catolice din Moldova. (A moldvai katolikus közösségek térképe), valamint Câteva aspecte ale regimului asimilării confesionale în Moldova. Genealogii de „botezaţi”. (A moldvai konfesszionális asszimilációs rendszer néhány jellemzője. „Megkereszteltek” genealógiái) címmel publikálta tanulmányait. A magyar–román kapcsolatokat mindig fontosnak tekintette: külügyminiszteri kinevezését követően, 2005-ben meggyőzte Călin Popescu Tăriceanu kormányfőt, hogy első külföldi útjuk Budapestre vezessen. Egy, akkor a Heti Válasz című hetilapnak adott interjúban az etnikai alapú területi autonómia helyett a decentralizációt szorgalmazta, a csángók kapcsán pedig kifejtette: ragaszkodik ahhoz, hogy a román elem „fantasztikusan erős” a csángókban, azonban még csupán részeredmények állnak rendelkezésre a témáról, a kutatás vége még messze van.
Krónika (Kolozsvár)

Kisjenő-Erdőhegy tanácsa jóváhagyta
Tanévkezdéstől önálló magyar nyelvű iskola
Január 28-i lapszámunkban, Legyen-e önálló magyar iskola? címmel a kisjenői Mihai Veliciu Líceumhoz tartozó erdőhegyi magyar nyelvű tagozaton megtartott vitafórumról tudósítottunk.
Ahol a pedagógusok, a két magyar lelkész, a két RMDSZ-es városi tanácsos, illetve Aradról Bognár Levente megyei RMDSZ-elnök, Matekovits Mihály oktatási alelnök, illetve Pellegríni Miklós főtanfelügyelő helyettes közel három órát vitatkoztak az önálló magyar iskoláról. Az önállósodás mellett, illetve ellene elhangzott hozzászólásokból részleteket közöltünk. Bognár Levente azzal zárta a találkozót, hogy döntés előtt aludjanak rá egyet.
Együttműködést a megmaradásért
Úgy látszik, Bíró Zoltán és Mosoni János városi tanácsosok nem sokat aludtak rá, ugyanis határozattervezetet nyújtottak be a városi tanácshoz a magyar nyelvű tagozat önállósodása céljából. Indoklásaikat 65 gyermekkel rendelkező, 44 szülő aláírásával is alátámasztották. Beadványukat a hétfőn összeült városi tanács megvitatta, majd a 8/2012. február 6-ai határozatával jóváhagyta a kisjenő-erdőhegyi magyar nyelvű iskolát, illetve óvodát magában foglaló, önálló magyar nyelvű intézmény létrehozását.
Amint Bognár Levente megyei RMDSZ elnök elmondta, az első lépést megtették a jogi személyiség megszerzéséhez. Ha az Aradi Prefektúra nem támadja meg a határozatot, a továbbiakban szükséges intézkedések a szakterület, vagyis a tanfelügyelőség, illetve a szakminisztérium hatáskörébe tartoznak.
Bíró Zoltán kisjenő-erdőhegyi RMDSZ-elnök, városi tanácsos bevallotta: a sikerről nem óhajtotta értesíteni lapunkat, amíg a határozaton nem látta az ülésvezető, illetve a polgármester aláírását is. Mindezt tegnap, a 15 órakor kezdődött tanácsülésen láthatta, amikor is hiteles másolatot kapott a szükséges aláírásokkal rendelkező tanácsi határozatról. Tanácsos kollégája, Mosoni János nevében is elmondta, régi vágyuk teljesül az önálló magyar nyelvű iskola megszületésével. Jól tudják, a munka neheze ezután következik, hiszen az intézménynek erőskezű, pályázatírásban jártas, jó szervezőkészséggel megáldott igazgatóra, vezetőségre, illetve sok támogatóra van szüksége a megmaradáshoz. Az iskola önállósodásához nyújtott eddigi, de a megmaradásához ezután szükséges támogatásokat is megköszönik.
Hogy mikortól válhat önállóvá az erdőhegyi magyar iskola, Pellegríni Miklós főtanfelügyelő helyettestől szerettük volna megtudni, mivel a telefonján nem találtuk, Matekovits Mihály oktatási alelnöknél érdeklődtünk. Akit éppen az oktatási szakbizottság ülésén értünk el, ahol ugyancsak az erdőhegyi magyar iskola kérdése volt terítéken. Amint elmondta, a főtanfelügyelő helyettessel megbeszélték a sürgős teendőket, mert igaz ugyan, hogy a tanfelügyelőség határozata értelmében a jogi státus az új tanévkezdéstől lép életbe, de az új struktúra összeállításával, a vezetőtanács, illetve igazgató megválasztásával nem kell addig várni, ezeket egy-két hét alatt végre kell hajtani.
Király András oktatási államtitkártól az önállósodást ellenző pedagógusok aggodalmaira kívántunk választ kapni. Vagyis, hosszú távon életképes lehet-e a 130 diákkal rendelkező iskola a közel 50 fős óvodával együtt?
Meggyőződése, hogy az iskola az óvoda létszámával kiegészülve, önálló intézményként hosszú távon is életképes lehet, és örvend, amiért a még képviselő korában általa is kezdeményezett önállósodás végre megvalósul. Mindenben támogatni fogja az új intézményt, aminek a megmaradása a helyi önkormányzaton is múlik, ezért azzal is jó kapcsolatokat kell ápolni – mondta el érdeklődésünkre Király András.
* * *
Tehát a közmondás szerint „a kocka el van vetve”, most már nincs helye, értelme az évtizedek óta húzódó morfondírozásnak. Kisjenő-Erdőhegyen jelenleg a legégetőbb magyar közérdek az önálló anyanyelvű iskola struktúráinak a kiépítése, a megszilárdítása, a pályázati, támogatási lehetőségek felkutatása, és nem utolsó sorban, az oktatás minőségének a javítása. Mindez azonban nem várható el csupán a megválasztandó igazgatótól, ehhez a pedagógusok, a szülők és a támogatók harmonikus együttműködése szükséges.
Irházi János
Nyugati Jelen (Arad)

Újabb bábkormány készül Romániában
„Tegnap bemutatta sebtében verbuvált kormányát Mihai Răzvan Ungureanu kijelölt miniszterelnök. Két „technokrata” és a két koalíciós partner, az RMDSZ és az UNPR embereinek kivételével új szereplőket delegált a nagyobbik kormánypárt, a Demokrata-Liberális Párt a kabinetbe, de mindnyájan az előző inkompetens és korrupt miniszterek „méltó utódai” – állapították meg az elemzők. Mi több, a távozó kormánytagok jórészt saját tanácsosaikat, volt beosztottjaikat léptetnék elő, köztük néhány kétes hírű figurát. Markó Béla továbbra is a miniszterelnök-helyettesi tisztséget tölti be, Ungureanu fel sem vethette a koalíciós társak embereinek kicserélését. Az RMDSZ amúgy kifogástalan teljesítményűnek állította be saját minisztereit, bár Kelemen Hunor kultuszminiszterként jobbára csak díszhuszárként teljesített, Borbély László inkább csak zavart keltett a környezetgazdálkodásban, míg Ritli doktornak maga az államfő mondta a szemébe a beiktatásakor, hogy húzza meg magát, hiszen az egészségügyet úgyis a D- LP által kontrollált országos biztosító pénztár irányítja. Az új kabinet programja szinte megegyezik az előzőével, bár néhány felfrissített mézesmadzagot beépítettek a partnerek számára, így például tartalmaz egy vállalást a kisebbségi törvény „minél sürgősebb” elfogadásáról – hiszen nagy szükség lenne az RMDSZ-esek és a nemzeti kisebbségi képviselők fegyelmezett voksára, ugyanis az új kormányról és a programról már ma dönt bizalmi szavazással a sebtében összehívott parlament. Ha a törvényhozás nem támogatja egyszerű többséggel az Ungureanu-kabinetet, az államfő újabb kormányfőt jelölhet. Előrehozott választásokat akkor lehet kiírni, ha a törvényhozás két kormányalakítási kísérletet leszavaz…
Dénes László
Reggeli Újság (Nagyvárad)

Megkezdheti munkáját az Ungureanu-kormány
Megszavazta a parlament az új kormányt, amely kilenc hónapig fogja irányítani az országot. Mihai Răzvan Ungureanu nem tért el elődje visszafogott retorikájától, így „óvatos” bér- és nyugdíjemelést ígért, amennyiben ezt lehetővé teszi a gazdaság teljesítménye. A kabinet a szükségesnél öttel több szavazatot kapott, és csak két ellenvoksot, mivel az ellenzék távol maradt a szavazástól. Így is az ellenzék lett a tegnapi nap főszerepelője, hiszen nyilvánvalóvá váltak a Szociálliberális Szövetségen (USL) belüli nézeteltérések. Victor Ponta egyedüli ellenzéki vezérként szólalt fel a parlamenti ülésen, és meglehetősen békülékeny hangnemet ütött meg, ami a liberálisok nemtetszését váltotta ki. Egyes elemzők máris Traian Băsescu „zseniális” húzásának láttatják Ungureanu kinevezését miniszterelnök-jelöltnek, hiszen – mint mondják – az államfőnek sikerült ezzel éket vernie az ellenzék sorai közé.
Ioan Oltean, a kormánykoalíció fő erejét képező Demokrata-Liberális Párt (PD-L) főtitkára közölte elsőként, hogy a kormány 237 – a szükségesnél 5-tel több – támogató és két ellenszavazatot kapott. A parlament előtt elmondott beszédében Ungureanu kifejtette, hogy nagyvonalakban az előző kormány programját követi majd. Leszögezte, nem áll szándékában teljesíthetetlen ígéreteket tenni, és csak „óvatos” bér- és nyugdíjemelést helyezett kilátásba, ha ezt lehetővé teszi a gazdaság teljesítménye. Mint mondta, még az idén sorra kerülő parlamenti választásokig a gazdaság stabilitásának biztosítására és Románia nemzetközi hitelezőivel szemben vállalt kötelezettséginek betartására törekszik majd.
Az RMDSZ részéről Cseke Attila szenátor szólalt fel, aki szerint a most hivatalba lépő kormány feladata, hogy tudatosítsa a lakosságban az elmúlt két év szükséges, de olykor fájdalmas intézkedéseinek mostanra látható kedvező hatását. – Ennek a kormánynak tudnia kell, hogy egyetlen szükséges, de fájdalmas intézkedés, egyetlen reformlépés sem ér semmit, ha annak hatására az állampolgár nem érez valami többletet mindennapi életében, a köz- és államigazgatás intézményei által nyújtott szolgáltatásokban – mondta Cseke. A szenátor felsorolta azokat az intézkedéseket, amelyeket az RMDSZ szerint a kormánynak feltétlenül meg kell hoznia a közeljövőben. Így a fizetéscsökkentés jelentős százalékának visszaadását, a nyugdíjak lehetséges emelését, a közigazgatásban dolgozók pótlék-visszafizetés alól való felmentését, a decentralizáció folytatását, állások meghirdetését az egészségügyben, valamint az oktatási törvény egyes kitételeinek mielőbbi alkalmazását sorolta fel. Külön kitért a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen kialakult helyzetre, ahol az oktatási törvény által szavatolt magyar tagozatot még mindig nem hozták létre. Cseke Attila szerint a koalíció „másik tartozása” a kisebbségi törvény.
A parlamenti vitán az ellenzék részéről csak Victor Ponta, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke volt jelen, aki szokatlanul békülékeny hangnemben szólalt fel. Kijelentette, hogy pártja ugyan nem támogatja a kormányt, de partnerek lesznek olyan projektekben, amelyeket Románia nemzeti érdekei megkövetelnek. A liberálisok rögtön nemtetszésüknek adtak hangot. Nem rejtették véka alá, hogy nézeteltéréseik vannak. A hét elején a liberálisok körében a féltékenység reakcióját váltotta ki, hogy Ungureanu csak Pontát hívta fel telefonon, akivel jó viszonyban vannak. Ezt maga Ponta is elismerte, aki a kormányalakítási egyeztetések során akart tárgyalni Ungureanuval, de egy sajtótájékoztatón Antonescu nyíltan ellentmondott neki, majd egy televíziós műsorban a nézeteltérések okozta feszültségek miatt Ponta hirtelen a stúdióban hagyta Antonescut és a többi meghívottat, s távozott. Antonescu tegnap elmondta, hogy a liberálisokat zavarta Ponta beszéde, és kijelentette: „stilisztikailag nem azonosulnak Ponta beszédének új hangvételével”. A liberálisok és a szociáldemokraták az elmúlt napokban egyebek között a helyhatósági választásokon indítani tervezett jelöltek miatt is összeszólalkoztak.
B. T.
Szabadság (Kolozsvár)

Hóban fulladozik Dél-Románia
Százhúsz település van elzárva a külvilágtól az ország déli és dél-keleti részén a vastag hóréteg miatt, több ezer iskolában szünetel az oktatás, és több mint kétszáz vonatjáratot töröltek tegnap, de a közúti közlekedésben is korlátozásokat vezettek be, több tucatnyi országutat pedig lezártak – ez a mérlege a szokatlanul zord téli időjárásnak, amely mintegy három hete alaposan megnehezíti a déli országrészek lakosainak életét.
Főleg a déli és keleti területeken vasárnap óta szinte megállás nélkül havazik. A meteorológusok hétfőre és keddre narancssárga jelzésű hóriadót adtak ki, ez főként a déli országrészt érinti. Ezen a két napon 60 centiméterrel vastagodik a hóréteg, miközben az elmúlt három hét alatt esett hó nem olvadt el a fagy miatt.
Az országutak kezelésével megbízott állami társaság (CNADNR) kedden közölte, hogy több partiumi és erdélyi útszakaszon tilos közlekedniük a 7,5 tonnánál nagyobb teherautóknak. A korlátozás tegnap délelőtt fél tizenegykor lépett érvénybe, és a DN7 jelzésű országút Nagylak és Déva, a DN13 jelzésű út Marosvásárhely és Brassó, a DN79 jelzésű út Nagyvárad és Arad, a DN76 jelzésű út Nagyvárad és Püski, valamint DN1 jelzésű út Kolozsvár és Szászsebes közötti szakaszait érinti. A társaság szerint a korlátozásokat az időjárás függvényében oldják fel.
Van elég áram vagy nincs?
A dél-keleti Vrancea és Buzău megyékben tegnap folytatódott az elszigetelődött településeken élők megmentése. Ott szükségállapot van érvényben, így több ezer katonát vezényeltek ki az elszigetelődött településeken bajba jutott emberek kimentésére. Traian Băsescu tegnap hibás döntésnek nevezte a szükségállapot elrendelését, szerinte Victor Ponta ellenzéki pártvezér politikai csapdát állított a kormánynak, amely ebbe belesétált. Tegnap felröppent az a hír, miszerint az országot nem tudják ellátni elég árammal. Horia Hăhăianu, a Transelectrica vezérigazgatója szerint az export miatt veszélybe kerülhet az akadálymentes áramellátás. Ezt Băsescu cáfolta, majd Mihai Răzvan Ungureanu miniszterelnök kérésére Lucian Bode gazdasági miniszter leváltotta az állami vállalat vezérigazgatóját pánikkeltés miatt. A kormány bejelentette, hogy ma fogja megtárgyalni azt a határozatot, amelynek értelmében ideiglenesen felfüggesztik az áramexportot azért, hogy ne merüljenek fel ellátási gondok.
Nőtt a halottak száma
A katasztrófavédelmi hatóság jelentése szerint a külvilágtól elzárt 120 településből 23-ban részlegesen vagy teljes mértékben megszűnt az áramellátás, az ivóvíz biztosítása is nehézségekbe ütközik. Tegnap több mint hatvan országút le volt zárva, akárcsak az A2-es autópálya a Bukarest és Feteşti közötti szakaszon. Tíz vasútvonalat is lezártak, a vonatok késéssel közlekednek, több mint kétszáz járatot töröltek. Bukarestben is komoly fennakadást okoz a havazás, bejelentették, hogy kedden valamennyi fővárosi iskolában szünetelni fog a tanítás. Hétfőn több mint 3800 romániai iskolában nem volt oktatás. Hét megyében kellett teljes mértékben felfüggeszteni a tanítást. Tegnap tovább nőtt a fagy miatt elhunyt személyek száma. Az elmúlt három hétben összesen 74 ember szenvedett fagyhalált, nagy részük az utcán vesztette életét. Az egészségügyi minisztérium tegnap közölte, hogy növekedőben van azon hajléktalanok száma, akiket rohammentő-szolgálat egységei a kórházakba, valamint a szociális otthonokba szállítottak a szélsőséges időjárás következtében. A mentők az elmúlt huszonnégy órában 207 hajléktalant szállítottak különböző egészségügyi intézményekbe, valamint szociális otthonokba.
Szabadság (Kolozsvár)

Jegelik a magyar emlékművek ügyét az erdélyi önkormányzatok
Jegelik a magyar személyiségeknek állítandó szobrok ügyét az erdélyi önkormányzatok. Kolozsváron válaszra sem méltatták a Sissi-szobor újraállításának kezdeményezőit, Nagyváradon a magyar honvédemlékmű, Marosvásárhelyen a Sütő-szobor ügye akadozik. Bécsi Sissi csokoládéval lepte meg csütörtökön Radu Moisin ideiglenes kolozsvári polgármestert, László Attila alpolgármesternek pedig nagykárolyi Sissi sonkát nyújtott át Gergely Balázs, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) közép-erdélyi régióelnöke az önkormányzat által csütörtökön a Fellegvár és a Farkas utca felújítása kapcsán szervezett közvitán.
A politikus ezzel akarta emlékeztetni a kincses város előjáróit a tavaly ősszel átadott nyílt levelükre, amelyben arra kérték az önkormányzatot, hogy az Erzsébet híd restaurálása mellett a közeli Erzsébet sétautat is újítsa fel, és ezek hivatalosan is kapják vissza eredeti nevüket. Utóbbin ugyanis az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) ismét felállítaná az osztrák–magyar császárné mellszobrát, amiről tájékoztatta is az önkormányzatot. Gergely Balázs elmondta: erre a gesztusra azért kerítettek sort, mert azóta sem kaptak érdemi választ az önkormányzattól. „Ezért találtuk ki ezt a kedves tréfát, amellyel fel akartuk hívni a közvélemény figyelmét arra, hogy létezik egy ilyen ügy. Moisin úr nagyon sokszor hivatkozik a bécsi példára, többek közt a főtéri karácsonyi vásár esetében, reméljük ezzel sikerül a szívébe lopni az ötletet” – nyilatkozta Gergely Balázs.
Mint arról beszámoltunk, az EMNT tavaly augusztusban jelentette be, hogy visszaállítaná Erzsébet királyné mellszobrát a Fellegvárra vezető Erzsébet sétaúton. A tervek szerint az ehhez szükséges anyagi forrásokat a Magyar Ifjúsági Tanács, illetve két magyarországi ifjúsági szervezet adományokból gyűjti össze. Stróbl Alajos szobrászművész – az Európa-szerte népszerű Sissit ábrázoló – alkotását Haller Károly, Kolozsvár egykori polgármestere javaslatára 1901-ben helyezték el az Erzsébet sétaúton, azonban a büsztnek a kommunista diktatúra évei alatt nyoma veszett. Az azóta a Kolozsvári Szépművészeti Múzeumban megtalált szobornak most készül a másolata, a tervek szerint ez kerülne ki a fellegvári sétaútra.
Új helyszín a váradi honvédemlékműnek
Nagyváradon hasonlóképpen a Románia területén elesett magyar katonák emlékművének felállítását akadályozza az önkormányzat, amely korábbi határozatának ellentmondva, új helyszínt javasol a kegyhely számára. A Sárközi Zoltán, Delorean Gyula és Pásztor Sándor nagyváradi önkormányzati képviselők által létrehozott Pro Liberta Partium Egyesület azt követően döntött az emlékmű felállításáról, hogy Románia és Magyarország között kormányközi egyezmény született arról, hogy emlékhelyet hoznak létre a másik ország katonái számára.
Sárközi Zoltán, az egyesület elnöke a Krónikának elmondta, azt szerették volna, ha a váradi emlékmű méltó utódja lenne a magyar hősök emlékére korábban állított obeliszknek. A Rulikowski sírkertben 1914-ben létrehozták a hősök temetőjét az első, majd a második világháborúban elesett magyar honvédek számára, de ezek tetemeit a 90-es évek elején exhumálta, a sírhelyeket pedig román veteránoknak adta az akkori önkormányzat – tájékoztatott az RMDSZ-es tanácsos. Elmondta, az emlékművet a korábbi helyén, a román katonai sírok közelében szerették volna felállítani, a temető főbejáratánál, a helyszínt a magyar és román hadisírgondozó szervek is megfelelőnek ítélték.
Bár tavaly nyár elején a tanács is rábólintott a kezdeményezésre, és a tervek is elkészültek, az emlékmű ügye nem haladt előre, holott mind Budapestről, mind Bukarestből sürgették azt, a polgármester ugyanis nem írta alá az építkezési engedélyt. Ilie Bolojan végül nem hivatalos formában arról értesítette a kezdeményezőket, hogy meg kell változtatni a helyszínt, mert az emlékhely akadályozná a temetőbeli forgalmat. Sárközi Zoltán a Krónikának úgy értékelte, hogy az elöljáró igénye „kínosan” érinti őket, főleg, hogy a magyar és román hatóságok is érdekeltek az ügyben.
Az RMDSZ-frakció ennek ellenére mintegy 50 méterre a korábbi helyszíntől kiválasztotta az emlékmű új helyét, és abban reménykednek, hogy ezt még a februári soros ülésen megszavazza a helyi tanács. Ezt Petri Csilla, a városháza szóvivője is megerősítette lapunknak. A szóvivő szerint azért kellett megváltoztatni a helyszínt, mivel a szobor és a köré épített kerítés akadályozta volna a gyalogosforgalmat a sírkertben.
Sárközi Zoltán lapunknak arról is beszámolt, hogy a Pro Liberta Partium Egyesület a doberdói harctéren elesett Bihar és Temes megyei magyar katonák emlékére emelt négy emlékmű egyikét is felújítaná. A gúla alakú építményre Szlovéniában, darabokban akadtak rá, és székesfehérvári partnereikkel ennek helyreállítását is vállalták. Sárközi Zoltán sajnálattal állapította meg, hogy miközben a szlovéniai hatóságokban partnerre találtak, az ottani emlékmű ügye jól halad, Váradon akadályozzák terveiket.
Idén sem lesz Sütő-szobor?
Marosvásárhelyen sem tudni még, hogy sikerül-e a második betervezett időpontra felállítani Sütő András író szobrát. A Kiss Levente helyi képzőművész által megálmodott egész alakos szobrot eredetileg tavaly szerették volna fölavatni. Utólag Sütő születésének 85. évfordulójára, ez év július 17-ére ütemezték át az eseményt. Nagy Pál, az író egykori kollégája és barátja, a szoborállító bizottság tagja csütörtökön a Krónikának elmondta, hogy még mindig nem sikerült valamennyi szükséges jóváhagyást beszerezni.
„Egyre inkább úgy tűnik, hogy a nyári határidő nem tartható. Pontosabb adatokkal viszont egy hét múlva szolgálhatnék” – fejtette ki lapunknak a közíró. Csegzi Sándor alpolgármester viszont azt állítja: a papírok körül minden rendben van, vagy legalábbis lesz hamarosan, most már csak az anyagi forrásokat kell előteremteni. „Szokás szerint az önkormányzat elkészíti a talapzatot, és kialakítja a terecskét, a szoborállítási költségeket viszont a kezdeményezőknek kell felvállalniuk. Több ígéret is van, és remélem, hogy Sütő András szobra nem fog az anyagiakon elbukni” – bizakodik Csegzi, aki egyben a szoborállító bizottság elnöke is.
A szoborállítást Markó Béla közbelépése is késleltette, ugyanis miután a héttagú bizottság kiszemelt Sütő lakhelyétől mintegy kétszáz méterre egy parkocskát, majd az önkormányzat el is fogadta a helyszínt, az RMDSZ volt országos elnöke nemtetszésének adott hangot. Markó az író és politikus hírnevéhez méltóbb helyre szerette volna helyeztetni az alkotást. A szoborállító bizottság tagjai azonban úgy vélik, a Mărăşti téri postapalota épülete előtti kis zöldövezet a legmegfelelőbb a szóba került helyszínek közül. Csegzi Sándor szerint a parkrészt a Herder- és Kossuth-díjas íróról lehetne elnevezni. A huzavona közepette Sopron megelőzte Marosvásárhelyt, a szovátai Bocskay Vince alkotását tavaly ősszel, Sütő András halálának ötödik évfordulóján avatták a hűség városában.
Marosvásárhelyen idénre egy másik köztéri alkotás avatását is tervezik. A vár északi fala mellé – ahol hajdanán Mihai Eminescu mellszobra állt – Vályi Gyula matematikus, a lég- és hajócsavar felfedezőjének szobrát képzelték el. Az önkormányzat pozitívan bírálta el a kezdeményezők kérését, a városháza ki is bocsátotta az építkezési engedélyt.
Kiss Előd-Gergely, Pap Melinda, Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)

Történelem-adásvétel
A szerző két, 1990 után kiadott történelemkönyvet elemez, amelyekben hemzsegnek a bizonyítékok arra, hogy a tankönyvírók továbbra is a nemzeti-kommunista szemlélet szerint tálalják a románok történetét, és tovább folytatják a történelemhamisító manipulációkat, kárt okozva vele a román–magyar megbékélésnek.
A Basta generális által vezetett császáriak (18 ezer katona) és az erdélyi nemesség közötti szövetség csupán azzal magyarázható, hogy a Habsburgok megpróbáltak rendet teremteni Erdélyben, ellenőrzésük alatt akarták tartani ezt a provinciát (valamint azt, hogy ne mondjon le a törökök elleni harcról, s hogy ne közeledjék Lengyelországhoz). Ezt bizonyítja az, hogy – amikor az erdélyi országgyűlés (a Diéta), megszegve a császárnak tett esküjét, Tordán harmadszor is Erdély trónjára ülteti Báthori Zsigmondot, Lengyelország pedig növeli befolyását Moldvában, ahol visszaülteti a trónra Ieremia Movilát, és Havasalföldön 1600 és 1601 telén fejedelemmé teszi Simion Movilát – rehabilitálják Mihai Viteazult, helyreállítják a kapcsolatait II. Rudolffal Bécsben és Prágában 100 ezer tallér katonai támogatást nyújtanak neki, valamint Zilah közelében, Goroszlónál 1601. augusztus 3-án közösen győzelmet aratnak Báthori Zsigmond fölött. De Mihai meggyilkolása, amire 1601. Augusztus 19-én került sor Aranyosgyéresen, csupán csak Basta generális „egyéni ambíciójával” indokolható, a gyűlöletté fokozott rivalitással, nem pedig „a császári udvar magatartásával”, illetve „a császár céljaival”.
Ezért számunkra hamisnak tűnik az ilyen szónoklat: „Mihai tragikus alakja meghatározóan befolyásolta a román történelmet, az ő átfogó elképzelése és bátor tette modellt állított és korszakot nyitott”, illetve az, hogy „Mihai Vitezul legendás alakja (Tisztára legendás! – a szerző megjegyzése) őrködik a középkori világ távoli végein és a modern román társadalom kora hajnalán, mint az egész történelmünkön átvonuló, soha ki nem alvó egyesülési és szabadságvágy megtestesülése.”
Amint várható volt, a XVII. századról szóló leckékben még inkább felerősítik az egyesülésről, a függetlenségről és a törökellenes harcról alkotott mítoszokat. A XI. osztályos tankönyvben a lecke címe: „Mihai Viteazul politikai öröksége”; a VII. osztályosokéban pedig így lezdődik a lecke: „A Román Országok történelme a XVII. században és a XVIII. század elején a Mihai Viteazul uralkodásával létrejött megvalósítások: a függetlenség visszaszerzése, a pasalikká válás veszélyének megszüntetése és az először létrehozott egyesülés jegyében folyt.”
Megint megfeledkeznek a Magyarország királyával (ez esetben a német-római császárral), illetve az erdélyi fejedelemmel szembeni alárendeltségről, vazallusi viszonyról, vagy pedig a fogalmazásmóddal kendőzik azt. Például azt állítják, hogy „Radu Şerban havasalföldi uralkodása első felében a Mihai Viteazultól örökölt teljes függetlenség jegyében történt (1602—1605), amikor II. Rudolf császár pártfogoltja volt, előbb a császár ültette Şerbant a trónra (1603. december 10-én), még mielőtt a szultán is megtette volna (1605 áprilisában)”. Miféle függetlenségről beszélhetünk azután, hogy az említett urakodót beiktatta valaki, és hűbérúra volt neki?!
Meg kell jegyeznünk, hogy Radu Şerban szövetségi szerződéssel hűséget esküdött több erdélyi fejedelemnek is: 1605-ben Bocskai Istvánnak, 1607-ben Rákóczi Zsigmondnak és 1608-ban Báthori Gábornak. Utóbbi 1608-ban hábérura lett Constantin Movilának is, Moldva uralkodójának. De 1611 februárjában Báthori Gábor mindkét vazallusa hűbéresi szerződést kötött II. Mátyás főherceggel, Magyarország királyával kölcsönös katonai támogatás érdekében, ugyanis Báthori Gábor 1611-ben lerohanta Havasalföldet. A tankönyvszerzők viszont úgy állítják be Radu Şerbant, mint aki „1603-ban, majd pedig 1611-ben az országegyesítő helyzetében volt”.
A Bethlen Gábor (1613—1629) fennhatóságát sem ismerik el Havasalföld fölött, jóllehet megemlítik azt, hogy 1617-ben a bojárok Lupu Mehedinţeanu pohárnok vezetésével fellázadtak, és ehhez támogatásban részesültek, továbbá azt a „Habsburg javaslatot” is, amely – „egy »dák királyság« létrehozására vonatkozott, aminek keretében helyet talált volna mindhárom Román Ország – megvalósítatlanul maradt terv volt”. De szót sem ejtenek a Gavril Movilával 1619-ben kötött szerződésről. Gavril Movilă 1618 és 1620 között Havasalföld vajdája volt.
Hasonlóképpen járnak el I. Rákóczi György (1630–1648) esetében is. Jóllehet részletesen bemutatják a bojárok ellenzéki magatartását Leon Tomşa vajdával (1630– 1632) szemben, valamint azt is, hogy 1632-ben hogyan iktatták be a brâncoveni-i Matei agát Havasalföld vajdájaként, I. Rákóczi György tetteit elhallgatják, és úgy tesznek akkor is, amikor II. Rákóczi György (1648– 1660) szerepéről kellene szólniuk.
Sem „a Matei Basarab uralkodása idején 1635-ben, 1636-ban, 1638-ban, 1640-ben, 1647-ben, 1650-ben és 1651-ben Erdély és Havasalföld között megkötött hét szerződés”, sem pedig „a Vasile Lupu idején 1638-ban és 1646-ban Moldvával megkötött két szerződés” nem tekinthető elegendőnek arra, hogy az erdélyi fejedelmek fennhatóságát bizonyítsa. Pedig néhány előírást is idéznek belőlük: Mateinak évente 5000 forintot kellett fizetnie (1635), Vasile Lupu számára megtiltották, hogy I. Rákóczi György tudta és jóváhagyása nélkül katonai akciót folytasson Matei Basarab ellen (1638), különben Matei Basarab ebben az évben tett hűségesküt I. Rákóczi Györgynek – immár harmadszor. Egyébként a XI.-es történelemkönyv is megemlíti, hogy Vasile Lupu 1648 után megszegte a szövetségi szerződéseket, és ismételten megtámadta Matei Basarabot (áthágva ezáltal az 1646-ban kötött jó szomszédi megállapodást is), 1650-ben I. Rákóczi György és Matei Basarab felújította a régi szövetségi szerződéseket, sőt 1651-ben külön megállapodást kötött: véd és dacszövetséget minden ellenséggel szemben, és „Havasalföld uralkodója nem késlekedik felhasználni ezt a megállapodást arra, hogy a Vasile Lupuval szembeni konfliktust eldöntse (1653 májusában)”. A tankönyvszerzők azonban egyszer csak „elszólják magukat”. Feltételezvén azt, hogy II. Rákóczi György részt vett a seimenek felkelésének elfojtásában (1654– 1655-ben), kijelentik: „Constantin Şerban megmentette a trónját, egy újabb szerződés árán”, amit egy „hűségi szerződés” követett (1656 januárjában), ugyanakkor megemlítik azt is, hogy ennek a szerződésnek a szövegébe „belefoglaltak olyan cikkelyeket is, amelyeket elődje sohasem fogadott volna el” (jóllehet az évi 2500 arany fizetéséről megegyeztek már 1635-ben, és hogy az erdélyi fejedelem barátai közül válasszák a tisztségviselő bojárokat, az sem újdonság – lásd az 1631-ben kötött szerződést).
A Constantin Şerban uralmát követő időszak tárgyalásakor visszatérnek a vazallusság tagadásához. Így azt állítják: „a II. Rákóczi György és III. Mihnea között létrejött szövetségi és örökös barátsági szerződésben, amelyet Nicolae Iorga kizárólag katonai szerződésnek minősített, az adott körülmények között a kapcsolatok teljes mértékben paritásosak voltak, amilyenekre Matei és Constantin a maga korában hiába törekedett, amikor a szomszédban az uralkodó összetartó arisztokráciára számíthatott és erős hadsereggel rendelkezett”.
A XVII. század végén, a Habsburgok törökellenes offenzívája közepette újabb szövetségi szerződések születtek. 1685-ben Şerban Cantacuzino (1678–1688) és Apafi Mihály (1661–1690) „védelmi szövetséget” kötött, s úgy tűnt, hogy az erdélyi fejedelem, akárcsak elődei is, a felettes helyzetében volt. Miután Apafi fejedelem és az erdélyi „rendek” (a Diétát alkotó főurak) behódolnak I. Lipót Habsburg császárnak, s kötelezik magukat, hogy évente 700 ezer forintot fizetnek annak fejében, hogy megtarthatják az ország hagyományos autonómiáját, a kiváltságaikat, és védelmet nyernek a törökökkel szemben (1686–1688), Şerban Cantacuzino havasalföldi vajda is hódoltsági szerződést köt a Habsburgokkal, amelyben „elismerik családjának örökléses uralmát és birodalmi bárói rangját”. A havasalföldi küldöttséget Iordache Cantacuzino vezette, aki 1688 októberében indult Bécsbe, azzal a céllal, hogy aláírja a fenti szerződést, s 1689 januárjában alá is írta; miután Şerban Cantacuzino meghalt, és Constantin Brâncoveanu foglalta el a trónt. Ebben a szerződésben benne volt „a Habsburgok iránti hűségeskü”. A tankönyvek gyakorlatilag tagadják ennek a dokumentumnak a létét; előbb azt állítják, hogy „Brâncoveanu visszahívta az elődje által Bécsbe küldött delegációt”, majd azt állítják: „Újabb tárgyalásokat követően, 1689-ben szerződést írtak alá a Habsburgokkal, amely elismeri Havasalföld személyiségét, de a formális behódolását is”.
A Brâncoveanu és a Habsburgok közötti 1690-es konfliktust a császári terjeszkedési érdekeknek tulajdonítják, s nem pedig annak, hogy a román vajda nem teljesítette a szerződésben előírt kötelezettségeit. S a szerzők mellőzve bármi magyarázatot, azt írják: „a szerződést nem lehetett alkalmazni”. Valójában Brâncoveanu Thököly Imrét támogatta katonailag is, a kurucok fejét, akit a törökök segítettek abban, hogy kiűzze az osztrákokat Erdélyből. 1690-ben Brassó mellett, Zernyesten Brâncoveanu a törökök, tatárok, moldvaiak (Constantin Cantemir jelentős katonai alakulatot küldött) és a kurucok oldalán harcolt, és győztek, de ez nem bizonyult tartós sikernek, a Habsburgok ugyanis rövid idő alatt újra elfoglalták Erdélyt. Hasonlóan balszerencsésnek állítják be Constantin Cantemir (1685–1693) moldvai vajda próbálkozását is. Ő azért, hogy „Lengyelország terjeszkedési akcióit meghiúsítsa”, „1690-ben Szebenben titkos szerződést kötött a Habsburgokkal, amely gyakorlatilag eredménytelen volt” (ugyanabból az okból, mint a Brâncoveanu által aláírt szerződés).
A két szerződés közötti hasonlóság – hűségeskü, az uralkodó család örökléses uralmának elismerése, nemesi cím – a moldvai uralkodó fia, Dimitrie [Dimitrie Cantemir, Moldva későbbi uralkodója] grófi címet kapott –, s feltehetőleg a törökök elleni katonai együttműködés Ausztria valóságos szándékairól tanúskodik: előszedte az Anjou-terveket.
Ugyanakkor ha tekintetbe vesszük a Cantemirek és a Brâncoveanuk közötti konfliktust, s nem utolsósorban azt, hogy Constantin Brâncoveanu mennyire változékony politikát folytatott, akkor jobban megértjük az 1690-es eseményeket; s ha hozzászámítjuk azt, hogy a Porta és Franciaország támogatta a Habsburg-uralom ellen fellázadt erdélyi nemességet, sőt fejedelmi székbe juttatta és 1690 júniusától októberéig ott tartotta Thököly Imrét, akkor tisztában lehetünk azzal, hogy a Habsburgok törökellenes terve nem volt teljes mértékben sikeres.
Azt is megemlítenénk, hogy a tankönyv szűkszavúan kezel bizonyos dolgokat. Megelégszik azzal, hogy bejelenti: „1694-ben Constantin Duca (1693–1695) megújította a [Moldva és a Habsburgok közötti] szerződést”, néha pedig bizarrul, mondhatni kétértelműen fogalmaz: „1695-ben megerősítették a vajdának adományozott címet, azt, hogy a Német-római Szent Birodalom hercege. Brâncoveanu mindenáron megpróbálta elkerülni az ország hadszíntérré válását, vagy azt, hogy a Habsburg Birodalom részévé tegyék.”
Viszont hiányzik a képből a brâncoveanui külpolitika kétkulacsossága. Vagyis jóllehet Brâncoveanu 1703 és 1711 között [a Rákóczi Ferenc vezette szabadságharc idején] a Porta politikáját szolgálta Erdélyben, ellátta a kurucokat és menedéket nyújtott nekik (Pintea Vitéz csupán egyike volt a számos bihari és máramarosi román csapat vezetőinek, akik Rákóczi Ferenc magyar kurucainak oldalán harcoltak az osztrák uralom ellen), VI. Károly Habsburg császár mégis 1713-ra és 1714-re vonatkozóan megújította a havasalföldi vajda számára a menedékjogot, megengedte, hogy török veszély esetén családjával együtt Erdélybe meneküljön, valamint azt, hogy ott a birtokait újabb vásárlásokkal gyarapítsa; az 1701-ben kibocsátott császári oklevél alapján tehette ezt; valamint Bécs belegyezésével házat és birtokot vásárolhatott Brassó, Fogaras, Vajdahunyad vidékén. A Brassó közelében lévő Felsőszombatfalva már a tulajdonában volt, Preda Brâncoveanu országbírótól örökölte, akinek I. Rákóczi György özvegye adta zálogba, II. Rákóczi György pedig megerősítette a zálogbaadást. (Azok között a javak között, amelyekért Brâncoveanut a törökök megkínozták és lemészárolták, számos ingatlan volt – 172 havasalföldi birtok és 7 erdélyi birtok, együttes értékük 2 millió piaszter –, továbbá, marhacsordák, ékszerek, rengeteg pénz – a bécsi bankokban 244 884 forint, a velencei bankokban 196 498 dukát –, ami bőven kamatozott. Brassóban amellett, hogy több házat és telket birtokolt, sok pénze volt elhelyezve az ottani bankokban.) (Folytatjuk)
Gabriel Catalan
Új Magyar Szó (Bukarest)

Bíróságon kívánja tisztázni a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) rektori hivatala és szenátusa, hogy törvényes-e az egyetem működési chartája.
Az egyetem közleményben tájékoztatta szerdán a sajtót, hogy előző nap, február 21-én a marosvásárhelyi Ítélőtábla közigazgatási osztályán iktatta a szenátus és a rektori hivatal keresetét. „Reménykedünk abban, hogy az igazság kupolája alatt a törvényeknek és a román állam nemzeti érdekeinek megfelelő döntés születik” – áll az egyetem közleményében. A rektor és a szenátus tagjai egyben a bírósági eljárásra hivatkozván az egyetem ügyeibe való be nem avatkozásra szólított fel mindenkit. Az egyetem illetékese az MTI-nek elmondta: az oktatásügyi minisztériumot perelték be amiatt, hogy a tárca mind máig nem fogadta el az egyetem chartáját. A MOGYE vezetői ennek ellenére úgy tekintik, a dokumentum érvénybe lépett, hiszen a szaktárca nem jelezte a törvényben megszabott 30 napos határidőn belül a dokumentum elutasítását, és értelmezésük szerint ez hallgatólagos elfogadást jelent. „Nem akarunk egyebet, mint érvényesíteni az egyetemi chartánkat” – nyilatkozta az MTI-nek Constantin Copotoiu, az egyetem rektora. Elmondta, a bírósági eljárás nem befolyásolja az egyetemen zajló belső választások kalendáriumát. „Ma (szerdán) van a rektorválasztás első fordulója, pénteken a második, és befejeztük a választást. Aztán a miniszter választhat: elfogadja a döntésünket, vagy megsemmisíti azt” – nyilatkozta Constantin Copotoiu.
A vitatott charta a tanügyi törvény előírásait figyelmen kívül hagyva nem ismeri el az egyetem önálló tagozataként az oktatási intézmény magyar nyelvű képzését. Ezért a magyar tagozat oktatói bojkottálták a – szerintük érvénytelen – alapokmány alapján kiírt egyetemi választásokat. A magyar bojkottot azonban hat magyar oktató nem vette figyelembe, őket hétfőn beválasztották az egyetem szenátusába a magyaroknak fenntartott helyekre.
Ábrám Zoltán orvosprofesszor, a leköszönt szenátus magyar tagja az MTI-nek nyilatkozva időhúzásnak tartotta a bírósági keresetet. Úgy értelmezte, az egyetem vezetői a „legjobb védekezés a támadás” elve alapján jártak el.
A MOGYE-n kialakult helyzet rendezése feltétele volt annak, hogy a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) részt vegyen a Mihai Razvan Ungureanu vezette kormányban. Markó Béla miniszterelnök-helyettes a Népújság című marosvásárhelyi napilap szerdai számában úgy értékelte, az egyetem vezetősége kész helyzet elé akarja állítani a minisztériumot és a kormányt is. „Ha ezt így folytatják, végül mindent törvényteleníteni kell és a kormány határozattal kell közbelépjen. (...) Ha a Demokrata Liberális Párt és a kormány nem képes az oktatási törvényt alkalmazni, akkor ezzel a kormánnyal nem vállalhatunk szolidaritást” – jelentette ki Markó Béla.
MTI
Erdély.ma

Borboly Csaba egy joghézag megszüntetését javasolta a miniszterelnöknek
Hargita Megye Tanácsának elnöke, Borboly Csaba levélben fordult Mihai Răzvan Ungureanu miniszterelnökhöz és az RMDSZ-es honatyákhoz a lakossági nyilvántartás körében használt formanyomtatványok ügyében.
A hatályos jogszabályok ugyanis előírják, hogy azokban a helységekben, ahol a kisebbség aránya meghaladja a 20%-ot, a kisebbséghez tartozó állampolgárok anyanyelvükön érintkezhetnek a hatóságokkal írásban és szóban is. Ennek ellenére a lakossági nyilvántartás és az anyakönyvezés terén a hivatalokban használt nyomtatványok kizárólag román nyelvűek. Mivel ezek a tevékenységek a lakosság egészét érintik, a tanácselnök szerint közérdek, hogy a nyomtatványok magyar nyelven is elérhetőek legyenek. Ennek érdekében szükséges a lakossági nyilvántartásra és az anyakönyvezésre vonatkozó jogszabályok bővítése.
– Az erre vonatkozó javaslatot kormányhatározat-tervezet formájában elküldtük a kormányfőnek, és azt reméljük, hogy az elképzeléseink megvalósításában segítségünkre lesz majd – nyilatkozta Borboly Csaba.
A javasolt módosítás olyan jelentős joghézagot lenne hivatott megszüntetni, amely eddig megakadályozta azt, hogy a magyar nyelvet (és bármilyen más kisebbségi nyelvet) az állampolgárok a hivatali ügyintézés során írásban is használják. Ennek nemcsak azért van jelentősége, hogy a nemzetközi egyezményekben vállalt kötelezettségeket az ország teljesíteni tudja, hanem azért is, hogy a magyar ajkú lakosság körében az anyanyelv fejlődésére lehetőség nyíljon és a megfelelő terminológia használata megszokottá váljon.
erdon.ro

Kormányhatározat születhet a kétnyelvű formanyomtatványokról
A lakossági nyilvántartás körében használt kétnyelvű formanyomtatványok ügyében fordult Mihai-Răzvan Ungureanu miniszterelnökhöz és az RMDSZ-es honatyákhoz Borboly Csaba, a Hargita Megyei Tanács elnöke. A tanácselnök csütörtökön kormányhatározat-tervezetet küldött a kormányfőnek arra vonatkozóan, hogy a nyomtatványok magyar nyelven is elérhetőek legyenek az érintett településeken. A hatályos jogszabályok ugyanis előírják, hogy azon településeken, ahol a kisebbség aránya meghaladja a 20 százalékot, a kisebbséghez tartozó állampolgárok anyanyelvükön érintkezhetnek a hatóságokkal írásban és szóban, ennek ellenére a lakossági nyilvántartás és az anyakönyvezés terén a hivatalokban használt nyomtatványok kizárólag román nyelvűek.
Amint az önkormányzat közleményéből kiderül, a javasolt módosítás olyan jelentős joghézagot lenne hivatott megszüntetni, amely eddig megakadályozta, hogy a magyar, illetve bármely más kisebbségi nyelvet az állampolgárok hivatali ügyintézés során írásban is használhassanak. A Hargita Megyei Tanács álláspontja szerint erre nemcsak azért van szükség, hogy az ország teljesíteni tudja a nemzetközi egyezményekben vállalt kötelezettségeit, hanem hogy a magyar lakosság körében lehetőség nyíljon az anyanyelv fejlődésére, valamint megszokottá váljék a megfelelő terminológia használata.
Borboly Csaba a Krónika megkeresésére elmondta: noha a nemzetközi egyezmények garantálják az anyanyelv szóban és írásban való használatát bizonyos esetekben, a lakossági nyilvántartásra és anyakönyvezésre vonatkozó jogszabályokat még nem módosították ennek megfelelően a romániai illetékesek.
„Az általunk küldött levélben az erre vonatkozó jogszabályok módosítására, illetve bővítésére szólítottuk fel a miniszterelnököt. Az elképzelések szerint a román kifejezések és a kolozsvári Nemzeti Kisebbségkutató Intézet által készített magyar nyelvű fordítások egyazon űrlapon szerepelnének, így az eljárás különösebb többletmunkát sem igényelne, ugyanakkor azonban úgy vélem, hogy a kétnyelvűségnek egyszerűen nincs számolható költsége, a problémát semmiképpen nem szabad ilyen szempontból megközelíteni” – fejtette ki a tanácselnök. Hozzátette: már az elmúlt évben a kétnyelvű formanyomtatványok használatára utasította a megyei lakosság-nyilvántartó hivatal illetékeseit, ezek nem tettek eleget a felszólításnak.
Nem egyértelműek a jogszabályok
Horváth István, a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet elnöke a Krónika kérdésére kifejtette: kétféle formanyomtatványról kell beszélnünk ebben az esetben – az önkormányzatok hatáskörébe tartozó, valamint a felelős minisztériumok által kiküldött űrlapokról. „A hatályos jogszabályok értelmében azon településeken, ahol a magyarság aránya meghaladja a 20 százalékot, a hivataloknak biztosítaniuk kell az anyanyelv használatát írásban és szóban, ennek be nem tartása pedig valóban törvénytelen. Sajnos azonban a kétnyelvűségre vonatkozó jogszabályok nem eléggé egyértelműek, így a hivataloknak nem kötelességük elfogadni és iktatni például a kisebbségkutató intézet honlapján található típusnyomtatványokat” – magyarázta Horváth István.
Mint mondta, ebben az esetben elsősorban politikai nyomásra lenne szükség a helyzet orvoslására, emellett pedig akár a lakosok is beperelhetnék a hivatalt. „Sajnos nem várható el ilyen mértékű fellépés az állampolgárok részéről, akik szeretnék minél előbb rendezni a hivatalos eljárásokat, elkerülve a fölösleges ügyintézést. A megoldás emellett egyesületek, alapítványok részéről érkezhetne, a civil társadalom alulfinanszírozottsága miatt azonban erre sincs lehetőség” – vélekedett a szakértő. Hozzátette: az RMDSZ-es politikusok folyamatosan napirenden tartják a problémát, ennek technikai kivitelezéséhez azonban mindez nem elégséges, például nehézkes a politikai érdekérvényesítés azon minisztériumok esetében, ahol a szövetség nem rendelkezik képviselővel. „Önmagában természetesen fontos a kitartás, de egyszerűen nem látom át az ügy gyakorlati kivitelezését” – fogalmazott az intézet elnöke.
Szabó: sajátos a helyzet
Szabó Ödön Bihar megyei RMDSZ-es önkormányzati képviselő úgy vélekedett: a kétnyelvű űrlapok kötelezővé tételével valóban orvosolni lehetne egy joghézagot, ám a lakossági nyilvántartók esete némileg sajátos. A Bihar megyei RMDSZ ügyvezető elnöke kifejtette: ezen hivatalok helyi fennhatóság alatt működnek, ennek ellenére még mindig a belügyminisztérium felügyeli őket, ezért az itt kiállított dokumentumok központilag ellenőrzöttek, ellentétben az önkormányzatok által kiadott egyéb iratokkal, például építkezési engedélyekkel.
„Minden bizonnyal az itt használt űrlapok megváltoztatása, esetleg kétnyelvűvé tétele nem lehet túl egyszerű, ugyanakkor nem is lehetetlen” – vélekedett Szabó Ödön. Hozzátette: a kétnyelvű űrlapok kötelezővé tétele elsősorban az olyan megyék számára lenne nagy segítség, ahol a magyarság kisebbségben van, például Bihar megyében. „Bár a magyar nyelvű papírok kiadása opcionális, a Bihar megyei önkormányzathoz eddig is bárki fordulhatott magyarul, a választ pedig kérésre két nyelven bocsátották ki” – mutatott rá a megyei tanácsos.
Nem pénz kérdése a kétnyelvűség
„A kétnyelvűség pénzbe kerül, de erdélyi magyarokként nem takarékoskodhatunk ezzel kapcsolatban” – vélekedett a Krónika megkeresésére Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere. A helyi RMDSZ elnöke ugyanakkor hangsúlyozta: a jelenleg érvényben lévő jogszabályt is lehet úgy értelmezni, hogy több formanyomtatványt magyar nyelven is a lakosság rendelkezésére kell bocsátani. „A helyi önkormányzat alkalmazottai utasítást kaptak arra, hogy minél hamarabb vezessék be a magyar nyelvű típusnyomtatványokat, hiszen minden erdélyi magyar lakos joga, hogy szóban és írásban kommunikálhasson a közintézményekkel. Ez nemcsak az önkormányzatokra, hanem az állami intézményekre is érvényes” – mutatott rá az elöljáró. Antal Árpád egyébként támogatja Borboly Csaba kezdeményezését, mint mondta, pénteken kerül sor Tusnádfürdőn a Székelyföldi Önkormányzati Tanács ülésére, ahol ezt az ügyet is napirendre tűzik, egyeztetve a technikai kérdéseket.
Bíró Blanka, Kőrössy Andrea
Krónika (Kolozsvár)

Orbán Viktor videón üzent EMNP küldöttgyűlésnek
Videóüzenetben köszöntötte az Erdélyi Magyar Néppárt első országos küldöttgyűlését Orbán Viktor Miniszterelnök.
Orbán Viktor a Fidesz, a Kereszténydemokrata Néppárt és a magyar kormány nevében köszöntötte a küldöttgyűlést. Elmondta, olyan emberek gyülekeznek a teremben, akikkel régről ismerik egymást, és olyanok, akikkel régi beteljesületlen álmaik vannak. “Olyan álmok, mint az autonómia, mint az egész Kárpát-medencére kiteljesedő magyar állampolgárság, és a végrehajtás előtt álló Mikó Imre-terv” – jelentette ki a miniszterelnök.
Orbán Viktor azt kívánta az EMNP küldötteinek, állják meg a helyüket a gyorsan változó Kárpát-medencei politikai életben, hogy maradhassanak egymásnak jó bajtársai, a közös álmokat, közös célokat közösen vihessék sikerre.
Tőkés László Erdély-központú politizálást kért
Erdély-központú politizálásra biztatta az első országos küldöttgyűlését tartó Erdélyi Magyar Néppártot (EMNP) a párt védnöke, Tőkés László.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke az erdélyi magyar közösség erdélyiségét és magyarságát egyaránt hangsúlyozta.
”Ragaszkodunk szülőföldünkhöz, hagyományainkhoz, kultúránkhoz, és soha semmilyen körülmények között nem tagadjuk meg nemzetünket. (...) Szülőföldünk fontosabb mint Bukarest” – jelentette ki Tőkés. Úgy vélte, a közösség felelőssége abban áll, hogy értékeit továbbörökítse az utódoknak. Márton Árontól és Kós Károlytól vett idézetekkel támasztotta alá, hogy a célokért mindenki munkájára szükség van. “Dolgoznunk kell, ha élni akarunk. Élni akarunk, tehát dolgozni fogunk” – idézte Kós Károlyt a volt püspök.
Tőkés László a magyar kormánnyal szemben megmutatkozó európai közhangulatról is említést tett. A hazaárulással rokon megnyilvánulásnak tekintette, hogy Andor László, az Európai Bizottság magyar tagja nem vett részt a bizottság ülésén, amikor Magyarországról tárgyaltak, élesen bírálta az Európai Parlament magyar képviselőit, akik országuk ellen szólaltak fel a strasbourgi vitában. A védnök arról is beszélt, hogy nem szeretik hazájukat, akik “muníciót szállítanak” az ostromlók számára. Tőkés László úgy vélte, amiként Románia népét sújtja, hogy a korrupció miatt az ország mindeddig nem csatlakozhatott a schengeni térséghez, úgy Magyarország népét sújtja az EU által indított kötelezettségszegési eljárás. “A haza szolgálatára kell szövetkezni” – vonta le a következtetést Tőkés. Úgy vélte, a románok és a magyarok egymás stratégiai partnerei lehetnek ebben a régióban. Megemlítette, Romániát a korrupcióval átszőtt kormányai vitték csődbe, ennek az árát azonban az állampolgárokkal fizettetik meg. “Nem mehet ez így sokáig tovább” – jelentette ki. Azt is hozzátette, “drága mulatság” a központosított homogén román nemzetállam fenntartása. Románia állami szerkezete versenyképtelen, polgárai nem érzik magukénak azt, hiszen úgy látják, a megkérdezésük nélkül döntenek róluk. Az EMNT elnöke arra is kitért, hogy élni kell az Európai Unióban a polgári kezdeményezés lehetőségével, és el kell érni, hogy az unió lépjen fel a tagállamaiban élő kisebbségek védelmében.
Toró T. Tibor letette ideiglenes elnöki mandátumát
Ideiglenes elnöki beszámolója végén letette mandátumát Toró T. Tibor, és bejelentette, újabb mandátumot kér a küldöttgyűléstől. Toró T. Tibor egy kronológia áttekintésével idézte fel az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) megalakulása, életre hívása történetét. Amint emlékeztetett, több mint egy évvel ezelőtt az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) határozott a pártalapításról. „Romániában nehéz pártot alapítani, főleg, ha azt erdélyinek, magyarnak és néppártnak hívják” – mondta Toró. Mint fogalmazott, a bürokratikus jogrendszer sokat hátráltatta a munkát, ráadásul két újság is sajtókampányt indított a születő párt ellen.
Megemlítette, hogy a pártbejegyzés óta közel száz helyi szervezet és 12 megyei szervezet alakult, és további 76 helyi szervezet megalakulása van folyamatban. “Nyugodt lelkiismerettel állhatok itt önök előtt” – jelentette ki az ideiglenes elnök majd letette az ideiglenes mandátumát.
Hozzátette, készen áll folytatni a munkát. “Száz nap áll a rendelkezésünkre, hogy az első vizsgát, a helyhatósági választásokét sikerrel vegyük, és fél évünk van a másodikig, a parlamenti választásokig” – foglalta össze a párt előtt álló feladatokat Toró T. Tibor.
Németh Zsolt: megérett az idő a román-magyar stratégiai szövetségre
Az Erdélyi Magyar Néppárt csíkszeredai országos közgyűlésén részt vevő Németh Zsolt egy rögtönzött sajtótájékoztatón kijelentette, megérett az idő a román-magyar stratégiai szövetségre. A magyar külügyminisztérium parlamenti államtitkára a Tőkés Lászlóval közösen tartott sajtótájékoztatóján kijelentette, új helyzet alakult ki a térségben. “Úgy értékeljük: megérett az idő arra, hogy stratégiai szövetségként értelmezzük a magyar-román kapcsolatokat” – jelentette ki. Hozzátette, nem csupán taktikai, átmeneti egymásrautaltság mutatkozik a két ország között. Szerinte mind a közép-európai építkezés szempontjából, mind a közös Európa-politika szempontjából fontos, hogy sikerül-e megvalósítani a stratégiai szövetséget. Az államtitkár úgy értékelte, a két kormányban megvan az erre irányuló politikai akarat. Azt is hozzátette, az őszre esedékes romániai parlamenti választások legfontosabb kérdése, hogy megmarad-e a választások után is a politikai akarat a román oldalon.
Németh Zsolt utalt arra, hogy Mihai Razvan Ungureanu román miniszterelnök a napokban levelet küldött Orbán Viktor miniszterelnöknek, és ő is ugyanebben a szellemben látja a román-magyar együttműködést. Újságírói kérdésre azt is megemlítette, a két ország kapcsolataiban megkerülhetetlen a romániai magyarság kérdése, de ebben a vonatkozásban is biztatóak a bukaresti jelzések. Hozzátette, Cristian Diaconescu román külügyminiszter meghívására március 8-án Bukarestbe utazik Martonyi János külügyminiszter.
Újságírói kérdésre Németh Zsolt úgy vélekedett, az EMNP hozzájárulhat ahhoz, hogy megújuljon az erdélyi magyar politika. Hangsúlyozta, az erdélyi magyar politikát az összefogás kell hogy jellemezze. “Úgy érzékelem, az új RMDSZ-elnök (Kelemen Hunor) megválasztása óta az együttműködési hajlandóság erősödött” – jelentette ki Németh Zsolt.
Tőkés László az erdélyi magyarság aggasztó fogyására figyelmeztetett. Megemlítette: 25 év alatt félmillióval apadt a romániai magyar közösség. Tőkés buta propagandának tartotta annak a hangoztatását, hogy a románok fogyásával arányos volt a magyar közösség fogyása. “Nem vigasztal, hogy a románok is rosszul állnak” – jelentette ki az EMNP védnöke.
Ma.hu

Németh Zsolt: megérett az idő a román-magyar stratégiai szövetségre
Az Erdélyi Magyar Néppárt csíkszeredai országos közgyűlésén részt vevő Németh Zsolt egy rögtönzött sajtótájékoztatón kijelentette, megérett az idő a román-magyar stratégiai szövetségre.
A magyar külügyminisztérium parlamenti államtitkára a Tőkés Lászlóval közösen tartott sajtótájékoztatóján kijelentette, új helyzet alakult ki a térségben. „Úgy értékeljük: megérett az idő arra, hogy stratégiai szövetségként értelmezzük a magyar-román kapcsolatokat” – jelentette ki. Hozzátette, nem csupán taktikai, átmeneti egymásrautaltság mutatkozik a két ország között. Szerinte mind a közép-európai építkezés szempontjából, mind a közös Európa-politika szempontjából fontos, hogy sikerül-e megvalósítani a stratégiai szövetséget. Az államtitkár úgy értékelte, a két kormányban megvan az erre irányuló politikai akarat. Azt is hozzátette, az őszre esedékes romániai parlamenti választások legfontosabb kérdése, hogy megmarad-e a választások után is a politikai akarat a román oldalon.
Németh Zsolt utalt arra, hogy Mihai Răzvan Ungureanu román miniszterelnök a napokban levelet küldött Orbán Viktor miniszterelnöknek, és ő is ugyanebben a szellemben látja a román-magyar együttműködést. Újságírói kérdésre azt is megemlítette, a két ország kapcsolataiban megkerülhetetlen a romániai magyarság kérdése, de ebben a vonatkozásban is biztatóak a bukaresti jelzések. Hozzátette, Cristian Diaconescu román külügyminiszter meghívására március 8-án Bukarestbe utazik Martonyi János külügyminiszter.
Újságírói kérdésre Németh Zsolt úgy vélekedett, az EMNP hozzájárulhat ahhoz, hogy megújuljon az erdélyi magyar politika. Hangsúlyozta, az erdélyi magyar politikát az összefogás kell hogy jellemezze. „Úgy érzékelem, az új RMDSZ-elnök (Kelemen Hunor) megválasztása óta az együttműködési hajlandóság erősödött” – jelentette ki Németh Zsolt.
Tőkés László az erdélyi magyarság aggasztó fogyására figyelmeztetett. Megemlítette: 25 év alatt félmillióval apadt a romániai magyar közösség. Tőkés buta propagandának tartotta annak a hangoztatását, hogy a románok fogyásával arányos volt a magyar közösség fogyása. „Nem vigasztal, hogy a románok is rosszul állnak” – jelentette ki az EMNP védnöke.
MTI
Krónika (Kolozsvár)