Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Archip, Mihai
1813 tétel
2012. április 28.
Megbuktatták a MOGYE-ügyben kiálló Ungureanu-kormányt
Victor Ponta kapott kormányalakítási megbízást
Sikeresnek bizonyult tegnap az ellenzéki Szociálliberális Szövetség (USL) által előterjesztett, az Ungureanu-kormány ellen irányuló bizalmatlansági indítvány, így a kabinetnek közel nyolcvan napos működés után mennie kellett. Az eddigi „legszorosabb” bizalmi szavazáson a 460 honatyából 259-en vettek részt a plenáris ülésen, közülük 248-an voksoltak. Az indítvány mellett 235-en szavaztak, néggyel többen, mint amennyi a kezdeményezés átviteléhez szükséges volt; kilenc ellenszavazatot számláltak, négyet érvénytelenítettek. Indoklásában az ellenzék mindenekelőtt a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen az angol és magyar tannyelvű karok kormányhatározat általi létrehozását kifogásolta, amit etnikai elkülönülésnek minősítettek. Traian Băsescu államfő este, a parlamenti pártokkal való konzultáció után bejelentette: Victor Pontát, az USL társelnökét bízza meg kormányalakítással.
A Mihai Răzvan Ungureanu által vezetett végrehajtó hatalmi testület megbízatása 78 napig tartott. A bizalmatlansági indítványról való szavazást megelőző hetekben 10-11 törvényhozó állt át az ellenzékhez a kormány fő erejét alkotó Demokrata-Liberális Pártból (PD-L). A szavazás eredménye azt jelzi, hogy a kormányoldal további tagjai is megszavazták a kabinet bukását.
Kelemen Hunor kulturális és örökségvédelmi miniszter, az RMDSZ elnöke csütörtöki kolozsvári sajtótájékoztatóján megállapította: számításaik szerint a szavazást megelőzően a koalíció körülbelül 6-7 szavazatból álló szerény többséggel rendelkezik az ellenzékhez viszonyítva, de a bizalmatlansági indítvány elvetéséhez fegyelmezetten is kellene működnie, ami utólag azonban nem következett be.
Emil Boc, a PD-L elnöke a kormány bukását eredményező voksolást követően úgy nyilatkozott, hogy szerinte a nemzeti kisebbségek parlamenti csoportjának egyes képviselői is átálltak az ellenzék oldalára, és a koalíció ellen fordultak. Mihai Răzvan Ungureanu kijelentette, megtisztelő volt számára, hogy a kormányt irányíthatta. Megállapította, hogy a szavazás eredménye a demokrácia része, és hangsúlyozta: még az „utolsó szót” nem mondta ki. Victor Ponta, a PSD elnöke és az USL társelnöke bejelentette: nincs amiért további fél évet várnia az országnak a gazdasági és társadalmi válság közepette a novemberi választásokig: az USL kész a kormányzásra, és vállalja is annak felelősségét. Kelemen Hunor úgy nyilatkozott, hogy az RMDSZ az előrehozott választások megszervezését támogatja, amelyek nyomán biztos többség által támogatott, legitim végrehajtó hatalmi testület vehetné át az ország kormányzását. Ugyanakkor újságírói kérdésre valószínűsítette, hogy az RMDSZ a jövőben ellenzékbe vonul.
Mint ismeretes, a Szociáldemokrata (PSD), a Nemzeti Liberális (PNL) és a Konzervatív Pártból (PC) álló ellenzéki Szociálliberális Szövetség (USL) márciusban jelentette be, hogy bizalmatlansági indítványt terjesztenek be Mihai Răzvan Ungureanu két hónapja beiktatott kormánya ellen, amiért az úgymond „engedett az RMDSZ zsarolásának”, és kormányhatározattal alapított különálló kart a magyar orvosképzés számára a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen (MOGYE). Ezt az eljárást az ellenzék etnikai elkülönülésnek minősítette. Az USL mindemellett két másik ponttal is kiegészítette időközben indítványát: az ország ásványi kincseinek és fontos energiavállalatainak kiárusításával, s a közpénzek választási célokra való felhasználásával is megvádolta az Ungureanu-kormányt.
Mihai Răzvan Ungureanu kormányfő a szavazást megelőző parlamenti vita során fejtette ki álláspontját a kabinetjével szemben felhozott vádakról. Parlamenti válaszában a miniszterelnök megállapította, hogy az ellenzék az ország stabilitását és hitelét áldozta fel egy megalapozatlan, demagóg bizalmatlansági indítvánnyal, amelyet a választási kampány eszközének tekint. Mint mondta, a határon túli románok számára kért jogok a romániai kisebbségeket is megilletik.
„Miért lenne elfogadhatatlan, hogy a kisebbséghez tartozó román állampolgárok nemzeti és kulturális önazonosságuk megőrzésére törekednek, miközben mi, a román állam képviseletében, ugyanezt próbáljuk elérni a határon túli román közösségek számára. Az elfogadhatatlan az, hogy egyesek választási tőkét remélnek a letűnt időket idéző nacionalista szónoklatoktól” – hangsúlyozta a kormányfő a MOGYE magyar karának létjogosultságát megkérdőjelező ellenzéki hangulatkeltésre utalva.
A további vádpontok kapcsán Ungureanu kifejtette: a külföldi befektetések az ország fejlődését, és nem kiárusítását jelentik, az ellenzék pedig megsértette a választópolgárokat azzal a feltételezéssel, hogy az önkormányzatoknak kiutalt forrásokkal szavazatokat lehet vásárolni.
Markó Béla miniszterelnök-helyettes a parlamenti vita során arra emlékeztette a szociáldemokratákat és liberálisokat, hogy ők is engedtek az RMDSZ „zsarolásának”, amikor kormányzásuk idején szükségük volt a szövetség támogatására. Szerinte ezért hiteltelen, hogy az anyanyelvű oktatás miatt támadták ki az Ungureanu-kormányt.
A pártokkal való konzultáció nyomán az államfőnek meg kell neveznie miniszterelnök-jelöltjét, akinek tíz napon belül kell kabinetjét kialakítania, és bizalmi szavazásra a parlament elé terjesztenie a miniszterek névsorát, valamint programját.
**********************************************************************
Traian Băsescu államfő este, a parlamenti pártokkal való konzultáció után bejelentette: Victor Pontát, az USL társelnökét bízza meg kormányalakítással. Szabadság (Kolozsvár)
2012. április 28.
Megbukott az Ungureanu-kabinet
Elfogadta a parlament az ellenzéki Szociálliberális Unió (USL) által benyújtott bizalmatlansági indítványt, ezzel pedig megbukott Mihai Răzvan Ungureanu kormánya. A pénteki szavazást követően a plénum előtt ismertetett hivatalos eredmények szerint az összesen 460 képviselő és szenátor közül 259-en voltak jelen, a bizalmatlansági indítvány elfogadása mellett szavaztak 235-en, ellene 9-en, négy szavazat érvénytelen. Az indítvány elfogadásához legalább 231 szavazat volt szükséges, tehát az ellenzéknek négy többletszavazattal sikerült megbuktatnia az Ungureanu-kormányt. A hivatalos eredmény kihirdetése nyomán az ellenzék üdvrivalgásban tört ki az ülésteremben.
Mihai Răzvan Ungureanu 78 napig volt miniszterelnök
Traian Băsescu államfő péntek délutánra konzultációkra hívta a pártokat a Cotroceni-palotába, ezt követően javaslatot tesz egy kormányfőjelölt személyére, akinek tíz napon belül létre kell hoznia kormányát és a parlament támogatását kell kérnie.
Victor Ponta, az USL társelnöke leszögezte: a pártszövetség készen áll a kormányzás biztosítására a választásokig, és hogy ő maga lesz az USL jelöltje a miniszterelnöki tisztségre.
Emil Boc, a Demokrata Liberális Párt (PDL) elnöke szerint a nemzeti kisebbségek képviselőházi frakciója árulta el a kormányoldalt, az ő szavazataikkal sikerült az ellenzéknek átvinnie a bizalmatlansági indítványt. „Ez a köpönyegforgatás győzelme, a kisebbségi frakció hátulról kést döfött a hátunkba”, noha végig azt állította, hogy a kormány mellett szavaznak képviselői – fogalmazott Emil Boc. Hozzátette: a kormánykoalíció megszűnt, mivel az egyik kormányzati partner elárulta.
Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke szerint a szövetség készül a választásokra, és nem fog együttműködni az USL-lel.
„Három évig kormányon voltunk, most vélhetően egy ellenzéki időszak következik” – mondta Kelemen, aki szerint az RMDSZ az előrehozott választások megrendezésével is egyetért.
Újságírói kérdésre válaszolva hozzátette: az RMDSZ nem fogja támogatni az USL-kormányt, mivel a pénteki szavazás bebizonyította, hogy az ellenzék többséget szerzett a parlamentben, így nincs szüksége a szövetség támogatására. „Az élet megy tovább” – fogalmazott.
Mihai Răzvan Ungureanu az eredményhirdetés után annyit mondott: megtiszteltetésnek tartja, hogy kormányfő lehetett, hangsúlyozta, hogy ilyenek a demokrácia játékszabályai, és azzal zárta rövid nyilatkozatát, hogy nem ez volt az utolsó lépése. Ungureanuval kapcsolatban korábban ugyanis nem hivatalosan felmerült, hogy indulni kíván a jövő évi államfőválasztáson.
Mint arról tájékoztattunk, az ellenzék azért nyújtott be a kormány megbuktatását célzó bizalmatlansági indítványt, mert a kabinet néhány héttel ezelőtt rendeletben hozta létre a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) magyar karait. Az ellenzéki pártszövetség emellett a közpénzek kormánypárti polgármestereknek való leosztását, a kormány privatizációit és a nyugdíjakat sújtó illetékeket is felrója a kabinetnek.
A parlament két házának plénuma előtt mondott beszédében egyébként Mihai Răzvan Ungureanu miniszterelnök úgy fogalmazott: az ellenzék által benyújtott bizalmatlansági indítvány a múlt felé tekint, és lerombolja mindazt, amit eddig sikerült felépíteni.
Az indítvány szövege visszavisz az 1990-es évek elejére, a sötét nacionalizmus és idegengyűlölet korszakába. „Noha Románia az EU tagja, a szöveg szerzői és beterjesztői jóval távolabb állnak az európai értékektől, mint ahogy azt elképzeltem” – fogalmazott Ungureanu. Krónika (Kolozsvár)
2012. május 4.
Répás Zsuzsanna: a kormány kiáll a magyar nyelvű orvosképzés mellett
A magyar kormány nagyon fontosnak tartja, hogy legyen magyar nyelvű orvosképzés Erdélyben, és kiáll a Marosvásárhelyi Orvosegyetem (MOGYE) magyar oktatóinak és diákjainak küzdelme mellett – mondta Répás Zsuzsanna csütörtökön az MTI-nek.
Nagyon fontosnak tartjuk, hogy megmaradjon, sőt megerősödjön a magyar nyelvű orvosképzés Erdélyben – fogalmazott a helyettes államtitkár. Répás Zsuzsanna kiemelte: a Marosvásárhelyi Orvosegyetem nagyon komoly hagyományokkal bíró, magas színvonalú szakmai intézmény. Korábban kizárólag magyar tannyelvű egyetem volt, és a Ceausescu-éra idején kezdték elrománosítani.
A most érvényben lévő oktatási törvény szerint multikulturális egyetemnek számít a MOGYE. Az a probléma, hogy a szenátus által elfogadott charta az oktatási törvénynek nem felelt meg. Nem lehet szó tehát az egyetemi autonómiáról – folytatta a helyettes államtitkár, aki hozzátette: az egyetemi autonómiát tiszteletben kell tartani, de az egyetemeknek is tiszteletben kell tartaniuk a törvényeket.
A tanügyi törvény szerint pedig a MOGYE-n létre kell hozni az önálló magyar oktatási vonalat- szögezte le.
Répás Zsuzsanna azt mondta, minden tisztelete azé a kitartó küzdelemé, amit a MOGYE magyar oktatói és diákjai folytatnak, és reményét fejezte ki, hogy ez sikerre fog vezetni.
A magyar kormány nagyon fontosnak tartja, hogy legyen magyar nyelvű orvosképzés Erdélyben, és kiáll a Marosvásárhelyi Orvosegyetem magyar oktatóinak és diákjainak küzdelme mellett, Románia lakosságának jelentős része magyar anyanyelvű és számukra biztosítani kell a lehetőséget, hogy magyar nyelven fordulhassanak orvoshoz – fejtette ki a helyettes államtitkár.
A bukaresti kormány március végén határozott úgy, hogy a MOGYE-n egy magyar, angol és román tannyelvű új kar létesül, amely magában foglalja a magyar szakok többségét. A román kormány – amelynek tagja volt a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) – azt követően fogadta el ezt a határozatot, hogy az egyetem román többségű szenátusa nem volt hajlandó tiszteletben tartani a román oktatási törvényt, amely szerint a MOGYE-n is önálló struktúrába kell szervezni a magyar nyelvű oktatást.
Szerdán a román Mediafax hírügynökség úgy értesült: Victor Ponta román miniszterelnök-jelölt kormányának első döntése a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) magyar karának létrehozásáról szóló korábbi kormányhatározat érvénytelenítése lesz.
A hírügynökség a román Szociáldemokrata Párt (PSD) meg nem nevezett forrásaira hivatkozva azt közölte, hogy Ponta saját pártja vezető testületének zárt ajtók mögötti szerdai ülésén kijelentette: kormánya első döntésként érvényteleníteni fogja a magyar kar létrehozásáról szóló határozatot, amelyet még a Mihai Razvan Ungureanu vezette kabinet fogadott el. A Mediafax szerint Ponta a PSD megyei elnökeinek jelentette be ezt a tervét.
A tanácskozást követően Ponta újságíróknak elmondta: a szerdai megbeszélésen a szociáldemokraták nem vitatták meg ezt a kérdést, hiszen a döntést – bármely is legyen az – a hárompárti (szociáldemokrata, liberális, konzervatív) ellenzéki Szociálliberális Szövetségnek (USL) és nem külön a PSD-nek kell meghoznia.
Az USL társelnöke és államfőjelöltje, Crin Antonescu liberális pártelnök viszont szerda délután újságírók előtt megerősítette: vitán felüli, eldöntött tény, hogy a MOGYE-kormányhatározatot a Ponta-kabinet első ülésén érvénytelenítik.
MTI. Erdély.ma
2012. május 8.
Visszavonta a Ponta-kormány a MOGYE-határozat felfüggesztése ellen benyújtott fellebbezést
Visszavonta a Victor Ponta vezette román kormány azt a fellebbezést, amelyet az előző kabinet nyújtott be egy bírósági döntés ellen, amely felfüggesztette a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) magyar karának létrehozásáról szóló kormányhatározatot.
A visszavonásról szóló döntést Victor Ponta miniszterelnök jelentette be kedden azt követően, hogy véget ért az új román kormány első ülése.
Előző nap az ügyvivő kabinet nevében Dézsi Attila kormányfőtitkár nyújtott be fellebbezést a marosvásárhelyi táblabíróságon, amely korábban felfüggesztette a magyar kar létrehozásáról szóló kormányrendeletet.
Ezt a rendeletet a Mihai Razvan Ungureanu vezette volt kormány fogadta el március végén, miután a marosvásárhelyi egyetem szenátusa nem volt hajlandó önálló struktúrába szervezni a magyar nyelvű oktatást, ahogyan azt előírja az oktatási törvény.
A kormányfő kifejtette, hogy nem kívánnak politikai döntést hozni az ügyben, amíg folyamatban van a bírósági tárgyalás. Ponta és a kormányát támogató Szociálliberális Szövetség (USL) ugyanis már korábban bejelentette, hogy hatalomra kerülésük után első dolguk lesz a magyar kar létesítéséről szóló kormányhatározat érvénytelenítése. Az USL a MOGYE magyar karát kifogásoló bizalmatlansági indítvánnyal buktatta meg az Ungureanu-kabinetet.
A miniszterelnök hangsúlyozta: nem akarnak negatív üzenetet küldeni a romániai magyarság felé, mindössze arról van szó, hogy tiszteletben kell tartani az egyetemi autonómiát. Ponta szerint ugyanis csakis az egyetem dönthet új kar alapításáról.
Bejelentette azt is, hogy Andrei Marga külügyminiszter és Ioan Mang oktatási miniszter a héten Marosvásárhelyre utaznak, ahol tárgyalni fognak az egyetem vezetőivel egy közös, mindenki által elfogadható megoldás kialakítása érdekében.
A román kormány arról is határozott első ülésén, hogy leváltanak valamennyi prefektust és alprefektust, akiket az előző kormány részéről a Demokrata Liberális Párt (PD-L) és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) javasolt tisztségbe.
MTI. Erdély.ma
2012. május 14.
Isten segítségével, közösségi összefogással
Gyülekezeti házat avattak Erdőhegyen
Szombaton az erdőhegyi református templomban 10 órakor, az elkészült közösségi ház megáldása alkalmából tartott ünnepi istentiszteleten ft. Csűry István, a Királyhágó-melléki Református Egyházkerület püspöke igehirdetésének alapgondolatát a 23. zsoltár 4. és 6. verseiből merítette, mert a gyülekezeti ház 4 évvel ezelőtt kezdődött tervezésétől, az építkezés elkezdésétől végig az áldozatkész lelkészekkel és az őket segítő hívekkel volt.
A templommal együtt a gyülekezeti ház is Istennek a háza, ahol a közösség- és gyülekezetépítés fontos tevékenysége zajlik, e hajlékot ugyanolyan megkülönböztetett lelkülettel keressük fel, mint a templomot. Ha e közösséget Isten ilyen messzemenően támogatja, azt jelenti, hosszú távú tervei vannak vele. Manapság, amikor nemcsak a világban, hanem a gyülekezetekben, a közösségekben, a nemzetben is válság ütötte fel a fejét, Isten jósága és kegyelme az egyetlen biztos támasz, kivezető út lehet számunkra. Ezekkel a gondolatokkal kérte Isten áldását az új hajlékra, a felépítésében szorgoskodott lelkészekre, hívekre és támogatókra, az itt szervezendő közösségépítő munkára.
Nt. Papp József lelkipásztor régen várt napnak nevezte a szombatit, amikor a közösségi összefogás és az isteni kegyelem jóvoltából egy álom vált valósággá. Isten segedelmével a szív, a hit és az akarat valósította meg, ezért büszke lehet rá Erdőhegy-Kisjenő népe, amelynek fiai a fiataloktól az idősekig kivették részüket a munkából. Tehát a házban egy kicsit mindnyájan benne vannak. Köszöntötte az egybegyűlteket, név szerint kiemelve ft. Csűry István püspököt, nt. Módi József esperest, Venter Miklós egyházmegyei főgondnokot, lelkész elődjét, nt. Kovács Gyulát, Horváth Levente alprefektust, Bognár Levente aradi alpolgármestert, ay RMDSZ megyei elnök;t, Gheorghe Burdan kisjenői polgármestert, Iosif Matula EP képviselőt, D-tru Unc igazgatót, valamint a debreceni egyházmegye elöljáróit.
A köszöntöttek közül beszédet mondott egy-egy kiemelt igével a gyülekezeti ház megépítésében tanúsított közösségi összefogást méltatva nt. Módi József esperes; nt. Kovács Gyula, a munkálatokat elkezdő lelkipásztor; a munkálatokat támogató önkormányzat nevében Gheorghe Burdan kisjenői polgármester; a közösséget mindenben támogató Iosif Matula EP képviselő; Bognár Levente aradi alpolgármester, RMDSZ megyei elnök és Horváth Levente alprefektus. Nt. Papp József és nt. Kovács Gyula a közösségi házépítésben tanúsított kiemelkedő munkájukért emléklapot adott át a presbitereknek, illetve Molnár Csaba tervezőnek, míg a két lelkipásztornak hasonló emléklapot nyújtott át Bíró Zoltán főgondnok. A továbbiakban a templomkórus szolgált énekekkel, illetve Csanádi János nyugalmazott magyartanár, presbiter az alkalomból kiadott, általa szerkesztett emléklap alapján hely- és egyháztörténeti összeállítást olvasott fel, majd az általa mondott felvezetőkkel a Körösmente Irodalmi Kör tagja, Sime Judit szavalta el Olosz Lajosnak a templom megáldása alkalmából írt Ballagás című költeményét, aminek a román fordítását a férje, Sorin olvasta fel. A kórus újabb szolgálata után Szilasi Ildikó elszavalta Reményik Sándor Dobognak a beépített kövek című költeményét. A templom megáldásának a 60. évfordulója alkalmából Adorjáni Nagy Aranka papköltő, illetve Constantin Negulescu románul írt versének Csanádi János adott hangot. A bensőséges, lélekemelő istentisztelet a Szózat, majd a 90. zsoltár megszólaltatásával ért véget. Nt. papp József a jelen lévőket meghívta a közösségi ház megáldására, hivatalos megnyitására, az ott kiállító Vajda Ildikó festményeinek a megtekintésére, illetve a Mihai Veliciu Líceum étkezdéjében sorra kerülő ebédre.
A templomból kivonult tömeg a parókia kertjében épült impozáns közösségi ház elé vonult, ahol Bíró Zoltán főgondnok mondott magyarul és románul ünnepi beszédet. Miután röviden ismertette a tervezés, az építés, illetve a támogatás történetét, megemlítve az időközben elhunyt két presbitert is, annak a reményének adott hangot, hogy az épületből soha nem fog kihalni a magyar szó. Miután ft. Csűry István püspök, majd nt. Módi József esperes is áldást mondott a házra, a munkálatokat kezdő és a befejező lelkész, valamint a főgondnok elvágták a bejárati ajtó előtt kifeszített szalagot, felavatva a közösségi házat. A földszinti nagyteremben összegyűlt embereket süteménnyel, üdítővel, kávéval kínálták, miközben megtekintették Vajda Ildikó 17 olajfestményét és 12 akvarelljét, amelyeket már Aradon, a környező települések rendezvényein, de az anyaországban is megtekinthetett a művészetkedvelő közönség.
Balta János. Nyugati Jelen (Arad)
2012. május 16.
Frigyre lépni a szülőfölddel – Szobordöntő Trianon
Az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) háromszéki csoportja sepsiszentgyörgyi kiállítás megnyitóra invitált azzal a felkéréssel, hogy a kiállított fotóreprodukciók mintegy kiegészítéseként mondanék néhány szót az általam ismert háromszéki szobordöntésekről, mert a székelyföldi képanyag meglehetősen hézagos.
A felkérés, amelynek örömmel tettem eleget kedvemre való volt. Fodor András kolozsvári szobordöntéses fotógyűjteményét felette értékesnek tartom. Mindenek előtt a hatalommal szembeforduló civil kurázsiért, amellyel ezt az imponálóan gazdag képanyagot összehozta, közel félszáz olyan év alatt, amelynek többségében a fotódokumentáció egyetlen darabjának beszerzéséért és megőrzéséért bírság, rosszabbik esetben börtönbüntetés dukált, amire, sajnos, van elegendő históriai példánk.
Erdélyben a szobor- és emlékműdúlások több hullámban következtek be. Ezekre tömegesen Trianon, illetve Erdély román megszállása után kerül sor, de a históriának vannak ezt megelőző markáns eseményei is. A Brassó fölötti Cenk Millenniumi Emlékművét (1898-ban állították) már 1902-ben megrongálják a román diákok, 1913-ban robbantásos „merényletet” hajtanak végre a köztudatban „Árpád-szoborként” ismert emlékmű ellen, s 1916-ban, „az első román betörés” napjaiban ágyútűz alá fogják a hatalmas méretű alkotást.
A Cenk Millenniumi Emlékműve –Bereczky Gyula és Jankovits Gyula alkotása – a történelmi Magyarország délkeleti „határköve” volt, a kő- és ércszobor tárgyi mivolta, szimbolikus üzenete egyaránt sértőnek bizonyult a románság számára, s amint erre alkalom adódott, a romboló nemzeti indulat már Trianont megelőzően nekirontott a magyar államiság jelképének.
A nemzeti jelképek elleni harc számos esetben emberi életek kioltásával párosult, de az elszabadult szenvedélyek a szó fizikai értelmében a múlandó emberi életnél maradandóbb emlékművekre csaptak le. Az első világégés háborús kataklizmájában a csehek elvakult dühvel estek neki a dévényi Várhegy honalapító Árpád-emlékének ott, ahol a Duna átlépte Magyarország nyugati határát.
A zimonyi ezredéves emlék a szerbek bosszújának áldozata lett.
Később, Magyarország keleti őrvidékén eltüntették a Vereckei turulmadarat.
A Szobordöntő Trianon képanyagát összehozó Fodor András a négy égtáj határőrszobrai és millenniumi emlékművei által körülölelt Kárpát-medence egykori emlékműveit eleveníti elénk. A legteljesebb az erdélyi vonatkozású gyűjteménye. A kiállítási anyagban szegényesebben reprezentált Székelyföld nem irritáló, a tömbben élő magyarság históriája és a vonatkozó emlékek ma is hozzáférhetőbbek, mint Erdély magyar szórványterületeinek emlékanyaga.
A gyűjtemény rendkívüli érdeme, hogy éppen erre az anyagra, a szórványvidékekre összpontosít. A gyűjteményben megtalálható az aradi vesztőhelyen álló obeliszk korabeli képe. Az aradi Kossuth-szobor – Margó Endre és Pongrácz Szigfrid alkotása – hányatott sorsát a feliratozásból ismerjük. 1919-ben az aradi lakosság megvédi, de a nacionalista román hatalom berendezkedése után, 1922-ben kötéllel akarják ledönteni, dorongokkal feszegetnék le a talapzatról. Előbb bedeszkázzák, majd 1925-ben eltávolítják.
Buziásfürdőn a Trefort Ágoston szobrát tüntetik el, Karánsebesen I. Ferenc Józsefet „fosztják meg trónjától”, Kolozsváron a Kárpátok őre című emlékművet takarítják el, Marosvásárhelyen Köllő Miklós Kossuth-szobrát, a Bem apóét, II. Rákóczi Ferencét, áldozatul esik a Püski csata emlékére állított Bem-szobor is, Nagyváradon Szent László szobrát kell a Püspöki Palota belterületére menekíteni, Nyárádszeredából kiűzik Erdély fejedelmét, Bocskai Istvánt, Segesváron nem tűrik meg Petőfit – a szobor később Kiskunfélegyházára kerül –, Székelyudvarhelyen ledöntik a Vasszékelyt, Zilahon a Tuhutum emlékművet.
A felsorolás szemelvényes és hézagos.
A kiállítás gazdag emlékanyagot mutat be Felső-Magyarországról. (Felvidéken az elpusztított Kossuth-szobrokról külön kiadvány is megjelent.) Található néhány emlékfotó Délvidékről és Kárpátaljáról is.
Mindez azt is jelzi, hogy a képanyag tájegységenkénti kiegészítésre ösztönöz. Ezt, minden bizonnyal szívesen fogadná a gyűjtemény tulajdonosa, akit abban is támogatni kellene, hogy az erdélyi vándorkiállítás anyaga megfelelő szöveges környezetben kötetbe – albumba – foglaltassék. Ez a gyűjtemény kiegészítését is serkentené, és magyarországi körbeforgatása talán segítene visszafogni a magyar nemzeti szimbólumok ellen a kormány-, és balliberális pártkörökben keltett ostoba indulatokat. ( A XII. kerületi Turul-szobor, Teleki Pál szobra, Wass Albert szobra stb)
Erről jut eszünkbe, hogy Fodor András gyűjteményében alig reprezentált a kommunista rezsim alatti szobor- és emlékműrombolás, amely a román nacionalista elemekkel kollaboráló magyar „elvtársak” közös műve volt. Ez, meglehet, tárgyi vonatkozásban és művészi értékét tekintve nem volt olyan méretű pusztítás, mint a két világháború közötti román (cseh, jugoszláv stb) roham a magyar tárgyú emlékművek ellen, de lélekben rombolóbb volt, mert amíg a Trianon utáni brutális szobordúlások közvetve a magyar nemzettudatot erősítették, addig a kommunista éra „testvéri egységben” végrehajtott rombolásai bizonyos rétegek esetében a magyarságtudatot kezdték ki, és rokkantották meg.
Fel kellene figyelnünk arra is, hogy a II. világháború után az újra elszakított magyar területeken a „kicsi magyar világ” térplasztikai alkotásainak mi lett a sorsa. A magyar jellegű emlékművek zömét lebontották, elpusztították ugyan, de számos példa van arra, hogy a szövegeket, címereket és más jelképeket nem tüntették el, hanem vakolattal, egyébbel befedték, eltakarták. A turulmadarakat, címereket elrejtették.
Erdélyben kialakult egy sajátos térplasztikai forma is. Az Országzászló talapzatokat többségében nem bontották le. A „kényesebb” szövegeket takarták, levakolták, átfestették, a zászlótartó oszlopot lefűrészelték, s volt eset rá, amikor a zászlórúd, vagy a turulmadár helyébe egy vörös csillag repült fel. A nagy térfogatú talapzat és az apró vörös csillag a jelképi üzenettől eltekintve is groteszk térplasztikai formákat eredményezett.
A Szobordöntő Trianon kiállítás megnyitóján a nagy számú sepsiszentgyörgyi érdeklődő előtt a két világháború között elpusztított és a kommunista éra áldozatául esett és általam visszaállíttatott szobrokról és emlékművekről szóltam. A kézdivásárhelyi Gábor Áron szobor hazamentéséről, a sepsiszentgyörgyi 1848/49-es Honvédemlékmű oroszlánjainak kalandos visszaszerzéséről, az Erdővidéken lerombolt Véczeri Emlékmű „illegális” visszaállításáról, amiért megyei „kultúrmindenesi” tisztségemtől megfosztottak és a szobrok, emlékművek tájékáról arrébb parancsoltak.
A kiállítást szervező Erdélyi Magyar Ifjak kezdeményezése nem remélt visszhangra talált. Bíztató jel, hogy a mostani huszonévesek a középgenerációhoz tartozók közömbössége és letargiája után, többnyire a nagyapa-korúakkal összefogva képesek a kiállítás megnyitóéhoz hasonlatos népességet összehozni.
A Szobordöntő Trianon kiállítás sajtóvisszhangja is figyelemre méltó volt. Persze voltak – vannak esetek, amikor a tájékozatlanság kilóg a fogalmazásból, de már az is jó, ha beszélünk ezekről a dolgokról. Az egyik erdélyi lap azt írta például, hogy „Bevezetésképpen Sylvester Lajos újságíró röviden ismertette a háromszéki szoborrombolásokat és a kommunista szoborállításokat.”
Természetesen voltak „kommunista szoborállítások” is, Sepsiszentgyörgyön és Kovászna-Vajnafalván a román katona szobra, ugyancsak Sepsin Mihai viteazul többalakos emlékműve stb. Én ezekről nem szóltam.
A „kommunista szoborállításokra” mondok viszont egy velem megesett történetet.
A csernátoni tájmúzeum létrehozása után képzőművésztábort is működtettünk. Az ajánlott témák között a háromszéki jeles személyiségek emlékének megörökítése is szerepelt. Diénes Attila, akkor még Marosvásárhelyen élő képzőművész – ma magyarpolányi illetőségű, az 1956-os budapesti emlékmű egyik sikeres pályázója -, szóval a szobrász azt mondta, hogy neki elege van a felpödört bajszú, huszáros Gábor Áronok megjelenítéséből. Az őrnagy értelmes székely ezermester volt, s nem egy incifinci huszár.
„Megszoborta” az őrnagy fejét, s a pödrött bajusz helyett vastag, lecsüngő férfiékességet faragott Áron felső ajka fölé.
Mikor a hatóságok az erdővidéki ’48-as emlékművet buldózerrel lerombolták, s az általam – szerintük illegálisan – visszaállított szobrok ellen hajtóvadászatot indítottak, s ennek során eljutottak Csernátonba is. Előbb a Bod Péter és Gábor Áron ágyúöntő főmesterének, Végh Antalnak a szobrát akarták eltávolíttatni. Mikor ez nem sikerült – az intézmény belterületén voltak és nem köztéren, amihez nem volt szükséges a bukaresti engedély – akkor észrevették a Dienes Attila Gábor Áron szobrát. Bajusza csüngött az orra alatt, akárcsak az enyém akkoriban.
„Még él, s már szobrot faragtatott magának” – kiáltott fel az egyik elvtárs. Magyarnak mondta magát ő is. És harcsafűrészt kerítve bosszúálló kéjjel jeles személyiségekkel fűrészeltették le a vélt fejemet, amely ma is ott látható a Csernátoni Tájmúzeum az egyik épület eresze alatt, a csepegésben. A „testemet” – a portré talapzatát – elásták.
Ilyenek valának a „kommunista szoborállítások.”
2006. jún.23.
Sylvester Lajos
Írás a szerző Frigyre lépni a szülőfölddel – Az összetartozás tudati rezdülései című könyvéből. Erdély.ma
2012. május 22.
Aláírást gyűjt a Hír Tv-ért az EMNP
Aláírásokat gyűjt a Hír Tv visszaállításáért az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP), az elmúlt időszakban ugyanis több marosvásárhelyi lakos elégedetlenségét fejezte ki , mivel a magyarországi hírtelevízió nemrég eltűnt az RDS&RCS szolgáltató csomagjából.
Mint ismeretes, a kábelszolgáltató három hónapja nem sugározza a Hír Tv műsorait, indoklásuk szerint azért, mert a hírcsatorna duplájára emelte a sugárzási díjat. Az EMNP megkeresésére a csatorna vezetősége úgy nyilatkozott, nem emelték a sugárzási díjat, hanem a romániai kábelszolgáltató nem törlesztette egyetlen számláját sem másfél éve. Az EMNP íveit a marosvásárhelyi demokrácia-központban (Mihai Viteazul/Klastrom utca 40.) lehet aláírni, és a www.peticiok.com/hir_tv-t_kerunk internetes oldalon lehet kitölteni. Krónika (Kolozsvár)
2012. május 24.
Újabb egyházi idősotthon Marosvásárhelyen
Ha minden a tervezettek szerint halad, szeptemberre, de legkésőbb az év végére egy újabb, egyházi idősotthonnal gazdagodik a szépkorúak ellátására szakosodott intézmények sora Marosvásárhelyen. A többszintes, korszerű létesítmény a Mihai Eminescu utcában, a Lazarenum Alapítvány által működtetett öregotthontól alig pár méterre épül, a beruházó a Református Egyház. A létesítményre óriási szükség van, ugyanis nemcsak az Eminescu utcai, hanem a megyében az összes idősotthonnál hosszú a várólista.
Jó ideje munkateleppé változott a Vörösmarty és Eminescu utcák kereszteződése, mutatós, többszintes épületet húztak fel az építők. Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspökhelyettese lapunk érdeklődésére elmondta, a beruházó az Erdélyi Református Egyházkerület Nyugdíjpénztára, viszont az elképzelés szerint a szomszédban lévő másik idősotthont is működtető Lazarenum Alapítványnak adnák bérbe az új Kálvin otthont.
A négyszintes (három szint és egy manzárdrész) épületben a tervek szerint több mint 60 idős személyt tudnak majd elszállásolni, egy-, illetve kétszemélyes szobákban. A magukra maradt és ellátásra szoruló időseknek szánt helyek mellett tíz, egyenként 60-65 négyzetméteres lakrészt nyugdíjba vonult lelkipásztoroknak tartanak fenn.
Érdeklődésünkre, hogy készültek-e arra vonatkozó előzetes számítások, hogy mennyibe kerül majd a havi ellátási díj, Kató Béla nem tudott választ adni. Mint mondta, ennek az összegnek a megállapítása a Lazarenum Alapítvány vezetőségének a hatáskörébe fog tartozni, mivelhogy ők fogják működtetni az otthont. A Lazarenum várólistáján lévők számára jó hír, hogy ha minden a terv szerint halad, az ősszel elkészül az új idősotthon, amely várhatóan az egyik legkorszerűbb ilyen profilú létesítmény lesz Erdély-szerte.
(menyhárt) Népújság (Marosvásárhely)
2012. június 4.
Felavatták a Rákóczi-szobrot
Péntektől új magyar történelmi személyiség szobrával gazdagodott Szatmárnémeti. II. Rákóczi Ferenc szobra hitet és erőt ad, valamint példát mutat a térség magyar lakossága számára.
Kereskényi Gábor, az RMDSZ szatmárnémeti szervezetének elnöke, a szoborállítás kezdeményezője ismertette a szoborállítás történetét. A Rákóczi zászlaján máig is olvasható szöveg — Cum Deo pro patria egy libertate!/Istennel a hazáért és a szabadságért! —, a kuruc szabadságharc jelmondata máig érvényes tartalmú igazságot hordoz a szatmárnémeti magyarság szempontjából is. Szatmár város szorosan kötődik a Rákóczi vezette szabadságharchoz, tavaly októberben pedig az RMDSZ kezdeményezésére, a szatmári béke 300. évfordulója alkalmából Szatmárnémeti Városi Tanácsa jóváhagyta a vezérlő fejedelem szobrának felállítását. A városi tanács egyik régebbi határozata alapján erre a helyre Mihai Viteazul–szobrot akartak állítani, nem volt könnyű ezt elkerülni, hogy a református egyház területén Rákóczi–emlékhelyet hozzanak létre.
Ünnepi beszédek
Nm. és Ft. Schönberger Jenő megyés püspök elmondta, áldást kell mondanunk azok emlékére, akik áldozatot hoztak értünk. Nt. Kovács Sándor, a Szatmári Református Egyházmegye esperese áldás előtt felolvasta II. Rákóczi Ferenc imáját.
Markó Béla szenátor szerint a felavatott szobor érdekessége, hogy nem egy harcos, hanem egy töprengő, szövetségest kereső államférfit, egy politikust ábrázol, aki képes volt szövetségeseket állítani maga mögé Franciaországtól Törökországig, de sajnos csak ideig–óráig. De képes volt egy nagyon nehéz helyzetben megtalálni azokat a politikai megoldásokat, amelyek szerencsésebb esetben elvezethettek volna a magyar szabadság kivívásához. A kurucmozgalom is példája annak, hogy voltak és vannak olyan pillanatai a magyar történelemnek, amikor a nemzet tagjai képesek voltak félre tenni a viszályokat, és össze tudtak fogni a közös cél érdekében.
Gajdos István, Beregszász polgármestere kifejtette, hogy a Trianon által szétszóródott magyar nemzet számára nagyon fontos, hogy példaképpé állítsa azokat a történelmi személyeket, akik összefogták, egyesítették a magyarságot. Szemán Sándor, Nyíregyháza Megyei Jogú Város címzetes főjegyzője elmondta, hogy a távolság megszépíti a történelmet. Vannak azonban olyan személyiségek — közéjük tartozik Rákóczi is —, akiknek a tetteit nem kell megszépíteni.
Csehi Árpád kiemelte, hogy a kuruckor harcosai különbözőségük ellenére sem az ellenséget látták egymásban, hanem az egységet keresték. Nekünk is elődeink életstílusát kellene követni annak érdekében, hogy olyan szellemi kincseket hagyjunk magunk után, ami erőt ad a mindennapi megpróbáltatások közepette. Minden egyes emlékezésünkkor múltunkat állítjuk tükörbe, ebben a tükörben azt látjuk, hogy a jelenben is hittel és bátorsággal kell vállalnunk az előttünk álló feladatokat.
Ilyés Gyula polgármester felidézte azt az eseményt, amikor Szatmárnémeti első köztéri szobrát, a Kölcsey Ferencét avatta fel Szatmárnémeti magyar lakossága. Az azóta is szaporodó szobraink szükséges részei nemzeti kultúránknak. Megpróbálunk mind többet visszaállítani abból, amit elvettek. Ez az, ami erőt ad majd az utánunk jövő nemzedékeknek. Az ünnepség koszorúzással és a Himnusz eléneklésével ért véget.
Elek György. erdon.ro
2012. június 5.
MRU: „a nemzetállam fikció”!
Mihai Răzvan Ungureanu volt kedden Nagyvárad vendége. A nemrégen még miniszterelnökként ténykedő politikus – akinek fényes politikai jövőt jósolnak – európai ügyekről szólt.
Lehetne igazi birodalom is Európa, hogyha minden érintett döntéshozó komolyan venné – hangsúlyozta kedden Nagyváradon Mihai Răzvan Ungureanu. A fiatal politikus – aki nemrégiben még a kormányt vezette, most pedig kilépni készül a PNL-ből, hogy önálló tömörülést hozzon létre, sőt akár államfőjelölt is lehet majd – a Nagyváradi Egyetem meghívására érkezett. Román politikustól szokatlan hangvételű értekezést tartott a tanintézetben, hallgatók és szakértők előtt. Mind mondta, immár harmadszor jár Váradon, bukaresti egyetemi professzori minőségében, s a jövőben gyakrabban jön majd.
Lehetnénk nagyok…
A doktori címmel is bíró Ungureanu a modern Európa birodalmi nosztalgiájáról tartott értekezést, amelyre a hallgatók mellett kíváncsi volt például a váradi egyetem rektora, a Moldovai Köztársaság egyetemének küldöttje, a Bukaresti Egyetem egyik professzora, valamint az Academia Civica megyei szervezetének vezetője.
A volt miniszterelnök egyebek mellett kifejtette: „A régi birodalmak és az EU mai főszereplőinek közös piaci határai sokszor egybeesnek. Ez sem véletlen, ahogy még sok jel utal arra, hogy lehetne egységesebb is Európa. Egyébként is évezredek óta fel-felmerül az a vízió, hogy e kontinenst egységes államként is el lehetne képzelni”. Ungureanu úgy véli, nem feltétlenül kell nosztalgiát éreznünk a régi birodalmak iránt, ennek dacára azonban össze lehetne hozni egy újat. Ez az EU-ra épülne. „A gazdaságtól az igazságügyig már most is rengeteg területen van együttműködés az Unión belül. A számtalan fajta kooperáció alapot adna arra, hogy ne egyfajta egységes állam legyen a jövő Európája, viszont úgymond birodalommá átalakulhatna” – vélte a szakértő.
Mihai Răzvan Ungureanu a magát következetesen – s az ellenvéleményeket elutasítóan – egységes nemzetállamként meghatározó Romániában így fogalmazott tegnap: „A nemzetállam fikció. Az ilyesmik körülbelül egy évszázada divatos gondolkodásmódon alapulnak, mégpedig a homogenitás illúzióján. A nemzetállam képzetéhez távolságtartással kell viszonyulnunk, nem pedig szenvedéllyel”.
Külön iroda
A politikus jelenlétében egyébként kedden irodaavatót is tartottak. Az úgynevezett Nagyvárad-Kisinyov Birodalomkutatási Intézet székhelyét avatták fel délután. Ez a Nagyváradi Egyetem könyvtárának épületében működik mostantól. A Birodalomkutatási Intézetet 2007-ben hozták létre a tanintézet történelem karán belül, célja annak vizsgálata, miként hatottak a különféle impériumok politikái a románok lakta területekre.
Szeghalmi Örs. erdon.ro
2012. június 7.
Különböző érdekek
Kampányzárót tartott az MPP marosvásárhelyi szervezete
A Mihai Eminescu Ifjúsági Házban tartotta kampányzáró rendezvényét a Magyar Polgári Párt marosvásárhelyi szervezete. A rendezvényt ének, szavalat és tánc színesítette. Beszédet mondott a rendezvény díszvendége, Kövér László, a magyar Országgyűlés elnöke, az MPP tiszteletbeli elnöke, Benedek Imre, az MPP marosvásárhelyi polgármesterjelöltje, Kiss István, az MPP alelnöke, Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke, Bíró Zsolt, az MPP megyei tanácselnökjelöltje.
A beszédek lényege a nemzeti összetartozás, a demokratikus értékek képviselete, a változás szükségessége, illetve a választás szabadságának szükségessége volt.
Este tíz óra körül került sor a sajtótájékoztatóra Kövér László magyar házelnökkel és Benedek Imre polgármesterjelölttel. Benedek Imre szerint nehéz kampányt tudnak a hátuk mögött, és kijelentette, amit felvállaltak, meg tudják valósítani: megváltoztatni, ami van, kereszténydemokrata elveket vallva vissza akarja állítani a demokráciát. Azt üzente vetélytársának, hogy megvalósítja programját vele vagy nélküle. A többségnek azt üzente, hogy demokratikus jogokat kíván, és ne féljenek az autonómiától, mert ők nem az orvosi szenátusáéhoz hasonló autonómiát akarnak, hanem azt, hogy a törvényeket betartva Marosvásárhelyen legyen önálló magyar orvosi kar.
A kérdésre, hogy miként kommentálja a román miniszterelnök kijelentését, amely szerint adott esetben, illetve úgymond felelőtlen viselkedés esetén akár persona non gratának is nyilváníthatják, Kövér László azt mondta: – Bizonyára jogában áll egy más európai uniós állam polgárát is kiutasítani a területéről, ha az megsérti Románia törvényeit. Nekem nincs tudomásom arról, hogy amióta ide járok, egyszer is megsértettem volna Románia törvényeit, és szándékomban sem áll, sem most, sem a jövőben. A felelőtlen viselkedés minősítés erkölcsi és politikai, nem jogi, ezzel tehát nem tudok mit kezdeni, és nem is akarok erre reagálni, természetesen felelősségem teljes tudatában és ehhez méltón igyekszem viselkedni. De mindaz, amit mondok és teszek, nem kell okvetlenül tessék Ponta miniszterelnök úrnak. A politika már csak ilyen: különbözőek vagyunk, különböző értékrendeket vallunk, különbözőek az érdekeink is, és ennél fogva nem mindig értünk egyet.
Borbély László kijelentésére, aki szerint Kövér László erdélyi kampánya Budapest számára is kényelmetlen lehet, azt válaszolta: – Borbély úr engedje meg az otthoniak számára, hogy eldöntsék, az én itteni szereplésem kinek tetszik és kinek nem. Úgy általában véve, hogy előnytelen lenne Magyarország vagy Budapest számára, ezt így kijelenteni politikai melléfogás. Amikor most vagy négy évvel ezelőtt is a Magyar Polgári Párt rendezvényein fölszólaltam, tartózkodtam attól, hogy az RMDSZ politikáját általában véve, különösen egyes személyekre nézve minősítsem. Úgyhogy ezt most sem fogom megtenni. Nyilvánvaló, hogy nem az RMDSZ kampányában veszek részt, ők nem is hívtak, ez kifejezi a köztünk levő elég nagy távolságot.
Mózes Edith. Népújság (Marosvásárhely)
2012. június 7.
Lappangó Antonescu-kultusz
Romániában létezik egy lappangó kultusza annak a Ion Antonescunak, aki Horthy Miklóshoz hasonlóan autoriter módon irányította Romániát a második világháború idején, és több százezer romániai zsidó deportálásáért felelős.
rendszerváltás után bizonyos erők megpróbálták rehabilitálni a háborús bűnökért elítélt és 1946-ben kivégzett marsallt. A szélsőjobboldali pártok, mindenekelőtt a Nagy-Románia Párt (PRM) próbálkozásai a Román Ortodox Egyház (BOR) támogatását is élvezték. Országszerte szobrokat állítottak Hitler egykori romániai csatlósának, 25 városban utcákat neveztek el róla. A 2000-es évek elején Marosvásárhelyen az embernek végig kellett menni a Ion Antonescu sugárúton, ha el akart jutni a holokauszt áldozatainak emlékművéhez.
2001. június elsején, a marsall kivégzésének 55. évfordulóján Corneliu Vadim Tudor PRM-elnök és az egykori vasgárdista Iosif Constantin Drăgan (az első román dollármilliárdos) nagy külsőségek közepette leleplezte Ion Antonescu szobrát egy bukaresti templom udvarán.
Az ügy hatalmas nemzetközi visszhangot kapott, és végül odavezetett, hogy a szociáldemokrata Adrian Nastase kormánya rendeletben betiltotta a fasiszta, fajgyűlölő és xenofób szervezetek működését, jelképeik használatát, valamint az ilyen eszméket valló vagy emberiesség elleni bűnökért elítélt személyek kultuszának ápolását. Antonescu szobrait ledöntötték, a róla elnevezett utcákat átkereszteték.
Ám a lappangó Antonescu-kultusz továbbra is létezik, de ettől a baloldal és – Magyarországtól eltérően – a mérsékelt jobboldal jelentős része is elhatárolódik. (A liberális párt Romániában hagyományosan jobbközép formáció.) A demokratikusnak tartott, parlamenti képviselettel is rendelkező pártok politikusai közül egyedül Traian Basescu államfő bátorítja az Antonescu-kultuszt.
Igaz, ő annyira, hogy tavaly júniusban diplomáciai összetűzésbe keveredett Moszkvával. Besszarábia 1941-es lerohanásának évfordulóján Basescu könnyekkel a szemében kijelentette, hogy Antonescu helyében maga is parancsot adott volna a román hadseregnek a Prut folyó átlépésére.
Antonescu megítélését illetően nincs egyetértés a történészek között sem. Egyesek szerint nemzeti hős, aki megpróbálta visszaszerezni a második bécsi döntés idején Romániától elvett Pruton túli területeket, mások szerint éppen rossz hadvezéri és politikusi képességei folytán rengeteget ártott hazájának.
A mai román közéletben nyíltan beszélnek arról, hogy a Nyugaton legismertebb román írók, a filozófus Emil Cioran és a vallástörténész Mircea Eliade antiszemita ideológusnak számítottak a két világháború között. Vagyis olyannak, aki munkásságával és közéleti megnyilvánulásaival hozzájárult ahhoz, hogy a gazdasági válság által sújtott román társadalom a zsidógyűlöletben élje ki szociális és morális frusztráltságát.
Mindketten támogatták Corneliu Zelea Codreanu Vasgárdáját, és bár műveiket a középiskolában is oktatják, a tananyag teljes mértékben mellőzi munkásságuknak ezt a részét. Mint ahogy a román Petőfiként számon tartott Mihai Eminescunak – a Cioranénál és az Eliadéénál jóval enyhébb - antiszemita írásairól is legfeljebb az internetről szerezhetnek tudomást a diákok. Népszabadság
2012. június 11.
Káros magyar testvérharc
A Szociál-Liberális Szövetség (USL) jelöltjei taroltak az önkormányzati választásokon
Marosvásárhelyen újabb mandátumot nyert Dorin Florea jelenlegi polgármester, aki a szavazatok 54 százalékával maga mögé utasította a 30 százalékon álló Frunda György RMDSZ-es jelöltet. Kolozsváron a különböző exit-pollok a hibahatáron belüli eredményt mutatnak Marius Nicoară és Emil Boc volt kormányfő – az USL, illetve a PDL jelöltje – között.
Az országos részvételi arány alatt, de a négy évvel ezelőttinél többen vettek részt a bánsági, közép- és dél-erdélyi, valamint a partiumi megyékben a tegnapi helyhatósági választásokon. A nap folyamán mért adatok végig ezt a tendenciát mutatták, a lapzártánk előtti utolsó, 17 órai adatok szerint országos szinten a választási jegyzékben szereplők 39,01 százaléka adta le szavazatát. A magyarok lakta megyék a sereghajtók közé tartoznak: Temes megyében 32,34 százalékos, Arad megyében 36,30 százalékos, Kolozs megyében 37,52 százalékos, Szatmár megyében 39,72 százalékos, Fehér megyében 40,24 százalékos, Hunyad megyében 40,85 százalékos, Maros megyében 41,11 százalékos, Szilágy megyében 43,09 százalékos, Bihar megyében 43,76 százalékos részvételi arányt mértek.
Markó egységet vár
Markó Béla szenátor, az RMDSZ volt szövetségi elnöke szerint rendkívül fontos, kulcskérdés a magyarság szempontjából az egységes magyar képviselet megteremtése. „Erős önkormányzatokat szeretnék, ez rendkívül fontos a következő időszakban, mert érvényesülnie kell a helyi autonómiának, a szubszidiaritás, a decentralizáció elvének, és ezt erős, hozzáértő önkormányzatok, megyei és helyi tanácsok nélkül nem lehet megvalósítani” – mondta. Markó Béla kifejtette, a két magyar ellenpárt megpróbálta gyengíteni a szövetséget, de meg van győződve, hogy a magyar választók bölcsebbek, mint az a néhány politikus, akik az RMDSZ-en kívül próbáltak pártot alapítani. „Arról is meg vagyok győződve, hogy a mostani eredmény legalább olyan jó lesz, mint 2008-ban, vagy még jobb” – szögezte le Markó Béla.
Frunda eltévedt, aztán „hazatalált”
Délelőtt 10-re érkezett családjával az Unirea gimnáziumban berendezett szavazókörzetbe Frunda György, ahol csak a terembe érve tudta meg, nem oda, hanem egy másik körzethez tartozik. „Kellett volna előre értesíteni az embereket, a sajtóban közzétenni, változott a körzet, hogy már nem ahhoz tartozunk, ahová mindig is tartoztunk. De nem történt tragédia, átmegyünk a másik körzetbe” – mondta Marosvásárhely RMDSZ-es polgármesterjelöltje.
A Mihai Eminescu Ifjúsági Házban, ahol fél órával korábban Benedek Imre, az MPP polgármesterjelöltje is leadta szavazatát, már sor volt, mire Frundáék megérkeztek, így a sor végén várakozva beszélgettek az emberekkel, akik közül többen is kifejtették óhajukat, hogy mennyire szeretnék, ha valóban megtörténne a váltás, jóra fordulna a város sorsa. A 95 esztendős Székely Lenke például elmondta, azért szavazott, mert reméli, hogy szavazatával ő is hozzájárul a változáshoz. „Nekem már lehet, hogy mindegy, de a fiatalabb generációknak nem mindegy, ki vezeti a várost” – mondta az idős hölgy.
„Ha megnyerem a polgármesteri széket, hozzáfogok mindazon tervek megvalósításához, amelyeket a kampányban ismertettem, hetente tanácskozom majd a megyei tanácselnökkel és rendszeresen a prefektussal, hogy összehangoljuk a város és a megye dolgait” – fogadkozott Frunda. Hozzátette: nem zárkózik el az együttműködéstől a tanácsba bejutott pártok képviselőivel. „Biztonságos többséget alakítanék ki a városi tanácsban, mert olyan terveim vannak, amelyeknek kivitelezéséhez stabil tanácsi többségre van szükség” – mondta az RMDSZ-es polgármesterjelölt.
A szatmáriak folytatnák
Nem mondható, hogy a teljes korrektség jegyében zajlott a választás Szatmár megyében. Az RMDSZ megfigyelői már a kora délelőtti órákban értesítették a megyei választási bizottságot, hogy az USL megbízottai listákról hívogatják az embereket szavazni. Csehi Árpád, az RMDSZ megyei elnöke feleségével szavazott az 59-es körzetben. Az őt váró újságíróknak elmondta, egy olyan csapatra szavazott, amely sikerrel tudja folytatni az eddigi munkát, biztosítani tudja a megye további fejlődését. Ilyés Gyula feleségével és két felnőtt gyermekével jelent meg a 68-as körzetben. „Korrekt és tisztességes adminisztrációra szavaztam, s arra, hogy maradjon meg a továbbiakban is a város békés, nyugodt hangulata” – mondta az RMDSZ-es polgármesterjelölt.
Ilyés Gyula szatmári polgármester győzelméért még izgulni kell
Cseke mindent megtett
„Új szemléletre szavaztam Biharért és Nagyváradért: ennek alapja azon területek azonosítása és fejlesztése, amelyeken kimagasló teljesítményt érhetünk el” – nyilatkozta Cseke Attila polgármesterjelölt tegnap reggel, miután leadta voksát Nagyváradon a 118-as szavazókörzetben. Cseke Attila elmondta, elégedett pozitív, új elemeket is bemutató kampányával. Példaként említette a 24 órás kampánymaratont, amely alkalmával sok helyen megfordult: piacokon, kórházakban, állomáson, emellett biciklizett és kocogott is. „Minden politikusnak javaslom ezt, mert közvetlenül kaphatnak információt a közösség életéről” – állította Cseke Attila, aki mindenkit arra biztatott: menjen el szavazni.
Kolozsvár belvárosában Eckstein-Kovács győzne
„Megyünk votálni… az is számít, az a votálás” – biztatta egymást két hölgy az egyik kolozsvári szavazóhelyiség előtt, mielőtt leadták volna a voksukat. Abban a körzetben, ahol Eckstein-Kovács Pétert várták a sajtó képviselői, elsősorban idősek, többen magyarok érkeztek, az exit poll felméréseket készítők elmondása szerint sok szavazatot kapott az RMDSZ jelöltje. Eckstein megszokott optimizmusát és harsány nevetését ezúttal sem hagyta otthon, a személyi igazolványát azonban szinte elfelejtette visszakérni. A szavazás után azt nyilatkozta, a kampány során végig a Szép város Kolozsvár című dalt dúdolta, és azt is szeretné, ha az ő polgármestersége alatt egy nagyon szép város lenne Kolozsvárból. Az imént említett optimizmusa azt sugallta, hogy győzni fog. Merre tovább bánsági magyarság?
„A folytonosságra, az építkezésre, a megmaradásra szavaztam ma. Arra adtam voksomat, hogy a Bánság olyan otthona legyen minden kisebbségnek, ahol élhető környezetben lehet felépíteni a közös jövőnket” – nyilatkozta Halász Ferenc, az RMDSZ Temes megyei tanácselnökjelöltje tegnap délben Temesváron. Halász ugyanakkor kitért a választás jelentőségére is: „Ma saját magunk dönthetünk arról, hogy milyen irányba mozdul el a bánsági magyarok jövője. Erős képviselettel erős közösségeket tudunk építeni, ezért létfontosságú, hogy minél többen járuljunk az urnákhoz”.
Az EMNP megvetné lábát
Tőkés László európai parlamenti képviselő, az EMNP védnöke tegnap délben adta le a voksát a nagyváradi Kórház utcai vérközpontban. A püspök elmondta: a templomból jött szavazni, számára hitből fakadó erkölcsi kérdés a választás. Kijelentette: pártegység helyett nemzeti egységre van szükség. Az EMNP eredményeire vonatkozó kérdésre Tőkés kifejtette: elsődleges céljuk, hogy megvessék a lábukat. Toró T. Tibor, a Néppárt országos elnöke Temesváron szavazott. A politikus elmondta: az erdélyi magyar politikában új egységre van szükség, ő pedig erre pecsételt, hiszen minden magyar pártra adott szavazat az új egységet erősíti. Új Magyar Szó (Bukarest)
2012. június 11.
Egyed Emese írószövetségi díjat kapott
Egyed Emese kapta a Román Írószövetség 2011-es évi, nemzeti kisebbségi szerzőknek járó díját. A Kolozsváron élő írónő a Briszéisz című, az Erdélyi Híradó Kiadó gondozásában megjelent kötetével nyerte el a Dan Cristea irodalomkritikus által vezetett zsűri elismerését.
Egyed Emese (képünkön) kapta a Román Írószövetség 2011-es évi, nemzeti kisebbségi szerzőknek járó díját. A Kolozsváron élő írónő a Briszéisz című, az Erdélyi Híradó Kiadó gondozásában megjelent kötetével nyerte el a Dan Cristea irodalomkritikus által vezetett zsűri elismerését.
Az Írószövetség Országos Nagydíját Norman Manea kapta. A 76 éves, 1986 óta az Egyesült Államokban élő írót az egyik legnagyobb elvándorolt román szerzőként tartják számon, műveit húsz nyelvre fordították le. A költészeti díjat Gabriel Chifu vehette át az Însemnări din ţinutul misterios (Feljegyzések titokzatos vidékről) című könyvéért, a széppróza kategóriában pedig Alexandru Vladot tüntették ki Ploile amare (Keserű esők) című munkájáért. A legjobb kritikusnak járó elismerés Mihai Zamfirhoz került, román irodalomtörténeti munkájáért, Gellu Dorian a drámairodalom kategóriában kapta meg a díjat, Confort Freud című alkotásáért. A zsűri különdíjat adott Cassian Maria Spiridonnak, debütdíjat pedig Gabriela Gherghişornak Mircea Horia Simionescuról írt munkájáért. A legjobb fordítónak Dinu Flămând bizonyult, Fernando Pessoa verseinek románra ültetéséért. Új Magyar Szó (Bukarest)
2012. június 12.
A megyei tanácselnökök tekintetében 50 százalékos az RMDSZ
Négy megyéből kettőben sikerült megőriznie a tanácselnöki tisztséget a Romániai Magyar Demokrata Szövetségnek (RMDSZ). A Maros megyei választási bizottság végső jelentése szerint Ciprian Dobre (USL) 112 265 (40,64%), Lokodi Edit Emőke 96 324 (34,87%), Marius Paşcan (Alianţa pentru Mureş) 56 446 (20,43%), Biró Zsolt pedig (MPP) 11 198 voksot (4,05%) szerzett.
Az országos választási iroda közlése szerint a vasárnapi önkormányzati választáson Maros és Szatmár megyében is alulmaradtak a szövetség újabb mandátumra pályázó jelöltjei. Szatmár megyében Csehi Árpádot a liberális Mihai Adrian Stef, Maros megyében pedig Lokodi Edit-Emőkét a szintén liberális Ciprian Minodor Dobre váltja a megyei tanács élén.
Az RMDSZ jelöltjei Hargita és Kovászna megyében őrizték meg a tanácselnöki tisztségeiket. Hargita megyében Borboly Csaba, Kovászna megyében Tamás Sándor szerzett újabb mandátumot.
Győzelem? Kelemen Hunor, a szövetség elnöke a választási eredményeket hétfőn úgy értékelte: a Romániai Magyar Demokrata Szövetség mind a 2008-as eredményeihez, mind a másik két magyar párthoz képest megnyerte az önkormányzati választásokat. A választásokat értékelő kolozsvári sajtótájékoztatón Kelemen Hunor elmondta, a részleges eredmények azt jelzik, a szövetség 184-ről 203-ra növelte a polgármesterei számát, míg a szövetséggel versenyre kelő Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és Magyar Polgári Párt (MPP) együtt gyűjtött annyi szavazatot, amennyit négy évvel ezelőtt az MPP kapott. Kelemen Hunor úgy értékelte, a magyar választók az RMDSZ-en belüli egységre szavaztak. Ismert, a kormányzó szociálliberális szövetség (USL) több mint ötvenszázalékos önkormányzati választási győzelmét mutatták az első részeredmények hétfő reggel. Nem lesz magyar polgármestere több olyan erdélyi településnek, ahol többségben élnek a románok, de eddig magyar volt a városvezető. Kolozsváron a vasárnap közölt exit poll eredményekkel ellentétben Emil Boc volt kormányfő nyerte a polgármester-választást.
MTI / mno.hu. Erdély.ma
2012. június 13.
Belföldi hírek
Végleges: Maros és Szatmár elveszett
Négy megyéből csak kettőben sikerült megőriznie tanácselnöki tisztséget az RMDSZ-nek, az Országos Választási Iroda tegnapi közlése szerint Maros és Szatmár megyében is alulmaradtak a szövetség újabb mandátumra pályázó jelöltjei. Szatmár megyében Csehi Árpádot a liberális Mihai Adrian Stef váltja, aki a szavazatok 38,30 százalékát, Csehi pedig 34,70 százalékát szerezte meg.
A Szatmár megyei tanácsban az RMDSZ két mandátumot veszített, a 33 tagú testületben 12 képviselője lesz. Maros megyében Lokodi Edit Emőkét a szintén liberális Ciprian Minodor Dobre váltja, ő a szavazatok 40,64 százalékát szerezte meg, míg Lokodi Edit Emőkére a szavazók 34,84 százaléka voksolt. Megőrizte viszont mandátumait a szövetség: a 35 tagú testületben az RMDSZ-nek 13 képviselője lesz. Maros megyében egyébként az RMDSZ ugyanannyi polgármesterel rendelkezik, mint korábban, a szövetség elveszítette a SZLSZ-szel szemben a szászrégeni, vajdaszentiványi polgármesteri tisztséget, illetve az MPP-vel szemben a makfalvit, megnyerte azonban a mikefalvit, ahol eddig DLP-s elöljáró volt, a magyarbükkösit, melyet eddig független vezetett és a gyulakutait, ahol az MPP képviselője volt tisztségben.
Kisebb a kormánypárt előnye
Az eredmények 97,20 százalékos feldolgozottsága mellett a Szociál-liberális Szövetség (SZLSZ) a polgármesteri mandátumok 41,44 százalékát kapja meg, a DLP 15,63 százalékát, a SZDP 11,91 százalékát. Tegnap estig az Országos Választási Iroda 3097 szavazókerület eredményeit központosította a 3186-ból, eszerint a SZLSZ 1283 polgármesteri mandátumot kapott, a DLP 484-et, a SZDP 369-et. Következik a NLP 87 mandátummal (6,92 százalék), az RMDSZ 79 mandátummal (6,28%). A MPP hét polgármesteri tisztséget szerzett (0,54%), a Konzervatív Párt 5-öt (0,39%), a Romániai Német Demokrata Fórum 4-et (0,31%), az EMNP kettőt (0,15%), a Nagyrománia Párt és a parasztpárt szintén kettőt-kettőt.
Lemondott Elena Udrea
Elena Udrea, a Demokrata-Liberális Párt alelnöke tegnap lemondott a párt bukaresti szervezetének vezetéséről, ezt a DLP gyenge fővárosi választási szereplésével indokolta – elveszítették az általuk eddig elfoglalt két bukaresti kerületi polgármesteri tisztséget. Vasile Blaga, a DLP kampányfőnöke szerint Udreának lemondásával meg kellett volna várnia a párt igazgatótanácsának ülését, Blaga úgy véli, az esetleges újabb lemondások bejelentése csak ez után lehetséges. Udrea gesztusát Crin Antonescu, a liberálisok elnöke helyesnek és természetesnek nevezte, de hozzátette, Băsescunak, Bocnak, Olteannak és Blagának is le kellene mondania.
Kihirdették a Nagy Testvér-törvényt
Traian Băsescu tegnap kihirdette az Európai Unió adatmegőrzési irányelvének életbeléptetésére vonatkozó jogszabályt, amelyet a média Nagy Testvér-törvényként bélyegzett meg. A törvény arra kötelezi a telefon- és internetszolgáltatókat, hogy fél évig tárolják, és szükség esetén a bűnüldöző szervek rendelkezésére bocsássák előfizetőik hívásainak és levelezésének minden adatát, a tartalom kivételével. A tegnap kihirdetett jogszabályba bekerült egy olyan előírás, miszerint a bűnüldöző szerveknek a híváslista bekérésétől számított 48 órán belül tájékoztatniuk kell az érintettet arról, hogy vizsgálat folyik ellene – kivéve, ha az illetőt a nemzetbiztonság veszélyeztetésével gyanúsítják.
Menesztették az RTV elnökét
Leváltotta a parlament tegnap a közszolgálati televízió vezetőségét, miután a törvényhozói testület elutasította az intézmény elmúlt három évéről szóló jelentést. Alexandru Lăzescu elnök-vezérigazgató helyére Radu Călin Cristeát javasolta a parlament két házának kulturális szakbizottsága ideiglenes elnök-vezérigazgatónak, ezt a plénum elfogadta. Az RTV mintegy 120 millió euró adósságot halmozott fel az elmúlt években, és ezért az adóhatóság zárolta az intézmény számláit. A közintézmény körül az elmúlt napokban éles vita alakult ki, miután kiderült, hogy gazdaságossági okokra hivatkozva eladta a labdarúgó Európa-bajnokság egyes mérkőzéseinek közvetítési jogát egy korlátozott sugárzási lehetőséggel rendelkező kereskedelmi sportcsatornának, és a londoni olimpiát sem közvetíti a köztelevízió. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2012. június 14.
Helyhatósági választások 2012
A megyei tanácsosok listája
A megyei választási iroda végleges adatai alapján, a június 10-i választások nyomán az RMDSZ és a Szociálliberális Szövetség (USL) 13- 13 tanácsosi helyet szerzett a megyei tanácsban. A Szövetség Maros Megyéért hat mandátumhoz jutott és a Dan Diaconescu Néppárt két tanácsosi helyet szerzett.
RMDSZ megyei tanácsosok: Lokodi Edit Emőke, Szabó Árpád, Gáspárik Attila, Balogh József, Csép Andrea, Kelemen Márton, Ilyés Tóth Sándor, Mózes Levente, Pokorny László, Szász Izolda, Erős Csaba, Tatár Béla, Bán Mózes.
Szociálliberális Szövetség: Ciprian Dobre, Suciu Horatiu, Popa Dragos, Chirtes Ioan, Somesan Stefan, Socotar Dinu, Antonie Mihail, Mora Ákos, Bolos Vasile, Pop Felicia, Pop Mircea, Bândea Eugen, Dancu Ovidiu.
Szövetség Maros Megyéért: Pascan Marius, Maior Claudiu, Urcan Florin, Vasu Ioan, Grosu Corneliu és Georgescu Cristian.
A PP-DD tanácsosai: Ioan Stoica, Augustin Farcas.
A Magyar Polgári Párt, a Nagy-Románia Párt, az Erdélyi Magyar Néppárt, a Cojocaru-féle Néppárt, a Romák Polgári Demokrata Szövetsége, és az Új Generáció egyetlen mandátumot sem szerzett a megyei tanácsban a vasárnapi helyhatósági választásokon.
(mózes) Népújság (Marosvásárhely)
2012. június 21.
Bukarest haladékot kapott a restitúciós törvénykezés átgondolására
Románia kilenc hónap haladékot kapott a strasbourgi székhelyű Emberi Jogok Európai Bíróságától (EJEB) restitúciós törvénykezésének felülvizsgálatára.
A bíróság elfogadta Romániának azt a kérését, hogy kilenc hónappal hosszabbítsák meg azt a határidőt, ameddig Bukarestnek új restitúciós törvényt kell kidolgoznia - közölte szerdán az RFI rádió.. A román államnak a kommunizmus ideje alatt elkobzott ingatlanok visszaszolgáltatását, valamint a volt tulajdonosok kárpótlását kell rendeznie a jogszabályban. Az eddigi jogi keretről Strasbourg megállapította, hogy nem működőképes, a nemzetközi bíróságon mintegy 2.400 romániai restitúciós ügy halmozódott fel.
Mivel novemberben vagy decemberben parlamenti választások lesznek, az új törvényt már a választások nyomán megalakuló új kormánnyal és parlamenttel szeretnék elfogadtatni.
Az Agerpres hírügynökség szerint a bíróság egyik szóvivője hangsúlyozta, hogy a román kormány három hónaponként köteles beszámolni a fejleményekről.
A Mihai Răzvan Ungureanu vezette volt román kormány áprilisban olyan törvénytervezetet bocsátott közvitára, amely megszüntette volna az elkobzott ingatlanok természetbeni visszaszolgáltatását, és az ingatlanok értékének 15 százalékára korlátozta volna a kárpótlás összegét. Ezt a tervezetet visszavonták, az újabb még nem jelent meg.
Victor Ponta jelenlegi miniszterelnök május elején úgy nyilatkozott, hogy nem ért egyet a kárpótlások korlátozásával, szerinte folytatni kell az ingatlanok természetbeni visszaszolgáltatását is. Krónika (Kolozsvár)
2012. június 22.
Tulipános kudarc Nagyváradon
Tizenhat év után először nincs magyar alpolgármestere Nagyváradnak. A Körös-parti várost a következő négy évben Ilie Bolojan polgármester mellett egy szociáldemokrata (PSD) és egy szintén nemzeti liberális párti (PNL) alpolgármester vezeti – döntöttek a testület csütörtöki alakuló ülésén. A döntéshozó testületben a Szociálliberális Unió (USL) a huszonhét tanácsosi helyből 18-at szerzett meg, tehát a szavazatok kétharmadával rendelkezik. Emiatt a hétről hatfősre csökkent RMDSZ-frakcióval nem újították meg az elmúlt mandátumban megszokott helyi szintű koalíciót, és alpolgármesteri helyet sem sikerült kialkudnia a szövetségnek.
A testületben rajtuk kívül a Demokrata-Liberális Párt (PDL) kapott még helyet három tanácsossal – az ő soraikból nemrég visszavonult polgármesterjelöltjük, Mihai Groza.
Hibát követett el az USL?
Ilie Bolojant, az USL jelöltjét az előzőnél is jelentősen nagyobb szavazati aránnyal, 66 százalékkal választották újra a nagyváradiak. Az elöljáró eskütétele után tartott rövid beszédében kijelentette: valamennyi váradi polgármestere lesz, függetlenül attól, hogy rá szavazott-e. Némiképp meglepő módon az USL liberális fele nem Florica Cherecheşt jelölte az alpolgármesteri tisztségbe, aki január óta foglalta el ezt a helyet, hanem egy új arcot, Mircea Mălan ügyvédet. Szociáldemokrata részről az elmúlt mandátumban is tanácsosként dolgozó Ovidiu Mureşan szerezte meg az alpolgármesteri széket. Sem a PDL, sem az RMDSZ nem állított alpolgármester-jelöltet – azt ugyanis már korábban tudni lehetett, hogy sem a országos pártvezetés szintjén, sem helyileg nem sikerült ezt kialkudni a kétharmadot szerzett pártszövetséggel.
Biró Rozália, a város volt RMDSZ-es alpolgármestere a Krónika kérdésére úgy értékelte, hogy az USL komoly hibát követett el, amikor úgy döntött: kihagyja a magyar képviseletet a helyi végrehajtó hatalomból. „Az USL úgy véli, önmagában is képes képviselni a 25 százalékos váradi magyar közösség érdekeit. Idővel ki fog derülni, hogy ez nem így van” – jelentette ki a csütörtöktől egyszerű városi tanácsosként dolgozó Biró Rozália. Az SZKT-elnök elmondta, frakciója nem lesz a szó klasszikus értelmében ellenzékben Váradon, a magyar közösség érdekeit figyelembe véve szavaz, vagy nem szavaz meg egy-egy javaslatot.
Szatmárnémetiben sem lesz alpolgármester
Nem lesz magyar alpolgármester Szatmárnémetiben sem, a szövetségnek egyik alpolgármesteri tisztséget sem sikerült megszereznie – tudtuk meg Kereskényi Gábortól, a szatmárnémeti szervezet elnökétől. Kereskényi, aki az elmúlt négy évben maga látta el az alpolgármesteri teendőket Ilyés Gyula polgármester mellett, elmondta: az 1992 és 1996 közötti idők látszanak visszatérni, amikor az RMDSZ nem rendelkezett képviselettel a város vezetésében.
Hozzátette: nehéz négy év elé néz a szatmárnémeti RMDSZ, hisz számos fontos tisztségtől esett el, ezért a jövőben a szervezetépítésre, a lakossággal való kapcsolattartásra helyezik a hangsúlyt. A Szatmár Megyei Tanács vezetésében viszont lesz magyar, Csehi Árpád leköszönő megyei tanácselnök tölti be az RMDSZ által kialkudott alelnöki széket. Az elmúlt években a szövetség magáénak mondhatta a tanácselnöki széket és az egyik alelnöki posztot.
Horváth Annát jelölik Kolozsváron
Horváth Anna az RMDSZ kolozsvári alpolgármester-jelöltje, a Kolozs megyei alelnöki tisztségre pedig Vákár Istvánt jelöli a szövetség – döntött csütörtökön a Megyei Képviselők Tanácsa (MKT). Máté András megyei elnök a Krónikának elmondta: Vákár István egyedül jelentkezett az alelnöki tisztségre, míg az alpolgármester-jelöltet Horváth Anna és Csoma Botond közül választották ki.
Kérdésünkre Máté András elmondta: már tárgyaltak a román pártok képviselőivel a lehetséges koalícióról, az egyeztetéseket péntek délig mindenképp befejezik, hiszen délután két órakor kerül sor a frissen megválasztott kolozsvári tanács alakuló ülésére. Hozzáfűzte: az MKT-n választási kampányértékelőt is tartottak, ahol pozitívumként könyvelték el az elért eredményeket.
Józsa váltja Csegzit Marosvásárhelyen
Marosvásárhelyen Józsa Tibort, a polgármesteri hivatal közterekért felelős igazgatóságának vezetőjét jelöli alpolgármesternek az RMDSZ. A közgazdász végzettségű Józsa Tibor 1978. május 26-án született Marosvásárhelyen, nős, egy gyermek apja. Mint arról beszámoltunk, Józsán kívül még két személy volt esélyes a tisztség betöltésére.
Egyik Peti András, Borbély László volt környezetvédelmi miniszter tanácsosa, a Transilvania repülőtér igazgatótanácsának alelnöke, a másik Bakos Levente, közgazdász, egyetemi tanár. Utóbbi nem vállalta a jelölést. A megyei tanács alelnöki tisztségére Lokodi Edit Emőke jelenlegi tanácselnököt jelöli a szövetség, míg a tisztségre szintén esélyes Kelemen Márton – Kelemen Atilla megyei RMDSZ-elnök fia – a frakció vezetője lesz.
Vasile Gliga, a Szociáldemokrata Párt (PSD) ideiglenes megyei elnöke úgy nyilatkozott, hogy az RMDSZ-nek keményen meg kell küzdenie a megyei alelnöki tisztségért. A politikus úgy vélte, hogy az USL és az RMDSZ által központi szinten megkötött egyezség nem alkalmazható a megye valamennyi településén. Elmondta – például Szászrégenben –, ahol az USL 10 tanácsosi mandátumot szerzett meg a 19-ből – nem engedik át az RMDSZ-nek az alpolgármesteri tisztséget. Mint ismertes, a kisvárost két mandátumon át az RMDSZ-es Nagy András vezette. Babos Krisztina, Kiss Előd-Gergely, Nagy Orsolya, Pap Melinda. Krónika (Kolozsvár)
2012. június 22.
Még egy tanév befuccsolt
Talán a vegyi laboratóriumokban sem végeznek annyi sikertelen kísérletet, mint a hazai oktatásban, csakhogy ez esetben nem a vegyszerek lilagőzösek, hanem a döntéseket hozó oktatási politikusok.
Valljuk be, az oktatáspolitika és a politikafüggő oktatás között legalább akkora a különbség, mint a savas és bázikus közeg között – hogy maradjunk a vegytannál –, ami nemcsak azért veszélyes, mert rossz lépések robbanáshoz vezethetnek, hanem mert nemzedékek sorsát, egy egész országot tesznek tönkre. Az iskolapadokból az utóbbi években kikerülő fiatalok csak munkahelykeresőkként döbbennek rá, fölöslegesen töltöttek el annyi esztendőt tanulással, mert nem sokra mennek vele. Nézzük a minisztereket. Ha az 1989. decemberi fordulattól, a Nemzeti Megmentési Front alakulásától számítjuk, amikor a neves filozófus, Mihai Şora vezette fél évig az oktatási tárcát, napjainkig tizenhét miniszter látta el ezt a feladatot a különböző pártok színeiben. Megmelegedni csak kevesen tudtak a miniszteri székben, vagy baklövéseik, vagy a politikai széljárás miatt kellett távozniuk. Rekordokat is állítottak, volt, aki két hónapot sem maradt tisztségben, legutóbb, idén májusban tíz nap is elég volt ahhoz, hogy az éppen aktuális ideiglenes miniszter bebizonyítsa, többet árt, mint használ, jelenleg pedig olyan tárcavezetőt javasolt Victor Ponta miniszterelnök Ecaterina Andronescu személyében, aki kétszer már megbukott. Ma minden iskolában tanévet zárnak. De vajon mire emlékeznek az elmúlt tíz hónapból a tanárok, diákok, szülők? Arra, hogy folytonos bizonytalanságban, egymásnak ellentmondó rendelkezések közepette tanultak, tanítottak? Hogy, bár három hónap múlva belépnek a hatévesek az előkészítő osztályokba, de lila gőze senkinek, hogy ott mit fognak tanítani? Nem alakultak meg a törvény által előírt új iskolai vezetőtanácsok; a tanintézetek nincsenek felkészülve a pedagógusok versenyvizsgáztatására; némely megyékben nem is hallottak arról, hogy máshol már idén egységes felmérőket írattak a II., IV. és VI. osztályosokkal; tanév közben változtatták meg az egyetemi felvételi rendszert, csak az éppen folyó érettségi eredményeit számítják be; kétes körülmények között megválasztották az egyetemek új szenátusát (lásd MOGYE); tantervek, tankönyvek lógnak a levegőben, vajmi keveset közülük közvitára bocsátottak, de senki nem szól hozzá – és sorolhatnánk a végtelenségig, hány ballépés történt, illetve hány jó döntést nem hoztak meg a ma záruló tanévben, s mindehhez az RMDSZ is asszisztált. Kérdés tehát, van-e mit ünnepelni az évzárókon? Nekem csak két dolog jut eszembe: a jól sikerült, tavaszi Iskola másként-hét és a vakáció.
Fekete Réka. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2012. június 25.
Belföldi hírek
Jobbközép szövetség alakul
Egy új jobbközép szövetség listáin szándékozik indulni az őszi parlamenti választásokon – jelentette ki Mihai Răzvan Ungureanu volt kormányfő, aki szombaton részt vett az Új Köztársaság Párt alakuló kongresszusán.
Hangsúlyozta, a Jobbközép Polgári Kezdeményezés, melynek ő az egyik alapító tagja, felölelheti majd a Demokrata Liberális Párttól (DLP) a parasztpártig az összes romániai jobboldali vagy középen elhelyezkedő alakulatot, a most életre hívott párt is hasonló nézeteket vall, azonos platformon helyezkedik el. Ungureanu elmondta, eme új, jobboldali politikai erő listáján kíván majd szerepelni a választásokon, és bízik benne, a Demokrata Liberális Párt is csatlakozik majd az új választási szövetséghez. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2012. június 29.
Összeállításainkat lapelődünk, a Romániai Magyar Szó vezércikkeiből, vezető publicisztikai írásaiból, illetve utolsó számához érkezett lapunk, az Új Magyar Szó vezércikkeiből készítettük. Így írtunk mi – amíg lapjaink megjelenhettek.
Romániai Magyar Szó
• Új esztendő, új lap. Úristen, újra merjük kezdeni az életet? Újra lehet nagy lélegzetet venni, telefonon nyíltan beszélni, levelet írni, politizálni, érvelni, ellentmondani, meghallgatni az ellenfelet, újra lehet ellenzékinek lenni, gyakorolni a türelmet, a toleranciát vagy félreállni éppen, meggyőződésünk szerint... (Marosi Barna, 1989. december 31.) • Most zsibong a villamos. Mindenki beszél mindenkivel, ismeretlenek ismeretlenekkel. Mindenkinek pereg a nyelve, mindenki szapora szavú, sőt, szószátyár. Mindenki cseveg vagy csattog, kifejt vagy beolvas. Mindenkinek véleménye van. Miről beszél a halottaiból föltámadt utazóközönség? Ha lenne túlvilág és a nép legszeretettebb fia hallaná ezeket a hűségnyilatkozatokat... Egy asszony sír. Zokog. Egyetlen szót motyog maga elé. „Ellopták, ellopták...” Kérdik tőle, mit loptak el magától, jóasszony? De ő nem válaszol. Sír tovább. Én - tudom, mit loptak tőle a tolvajok. 25 esztendőt az életéből. (Szász János, 1990. január 16.)
• A matracokon csupán a lepedő van. Párna, pokróc sehol. A kaparásra várakozó nőkön viszontlátom azt a toldott-foldott, elnyűtt, gombok, pántlikák helyett madzaggal ellátott, télen-nyáron használatos, flanellanyagból készült szerelést, amelyet gyermekeim születésekor nekem is alkalmam volt hordani. De nemcsak a ruhák, hanem a műtétre használt felszerelés is régi... Az ágyakon hárman, négyen ülnek, kuporognak, mert lefeküdni lehetetlenség. Egyesek a. folyosókon sétálnak le-fel, mások a WC-helyiségben cigarettáznak, ahol vágni lehet á füstöt... A jelenlevők között egyetlen lány van. Legtöbbje két-három gyerekes fiatalasszony... Terherbeesésről, családi helyzetről folyik a nyomott hangulatú társalgás... Senki sem nevet. A férfiakat szidják: amióta szabad és olcsó a kaparás, nem vigyáznak úgy, mint eddig. (Guther M. Ilona, 1990. augusztus 19.) • Domokos Géza: - Igaztalanok lennénk, ha nem köszönnénk meg az RMSZ-nek azt, hogy bár független lap, kezdettől fogva támogatta az RMDSZ-t. Közölte a dokumentumait, segítette szándékait, a választások után képviselőit. Persze, sok mindenről írhatott volna, jobban, elmélyültebben, érdekesebben. De nem hiszem, hogy szakmai tanácsokat kell adnunk a szerkesztőknek. Fontos, hogy tőlünk minél több információt kapjanak, és éppen mert független lap, ennek a jegyében próbálja olykor alaposabban mérlegelni állásfoglalását ... (1991. január 4.) • A kolozsvári Nu kérdéseire válaszolva Tőkés László püspök elismerte: tulajdonképpen kissé többet beszél a kelleténél; s annyi megnyilatkozása van, hogy azt lehet hinni: propagandát folytat. De nem ő kezdeményezi ezeket, nem tehet róla, mert állandóan kérdésekkel bombázzák. „Ez az én sorsom, s nagyon sokszor bánt, mert kevesebbet kellene beszélnem és felkészültebben, megfontoltabban!” (Távirati stílusban, 1991. április 3.) • Aki Nagylakon át készül kilépni az országból, jó, ha fölszereli magát vízzel, szalonnával, pokróccal, no meg hordozható vécével vagy bilivel. A kocsisor ugyanis általában a városka közepéig nyúlik, a várakozási idő 8-12 óra. Újabban mindenki egyetlen sorba kell hogy beálljon, akár hétvégi bevásároló turista, akár átutazó külföldi, s az sem mérvadó, hogy kikapcsolódni, rokonlátogatásra vagy éppen temetésre igyekszik. Az út mindkét oldalát bokáig ellepő civilizációs hulladékban, tűző napsütésben békésen olvasó, kártyázó, sörözgető emberek láttán támadt egy ötletem: mi lenne, ha egy bátor magánvállalkozó nemzetközi pikniktábort nyitna a határszélen? (Péterszabó Ilona, 1991. augusztus 14.)
• Persze, Mihail Szergejevicsnek igaza van: nem babra megy a játék. Véres csatákat jósol és joggal retteg, hogy elszabadulhat a pokol. A Nyugat szorongása sem oktalan, hiszen a több részre hulló birodalomban oszlik a fegyver, a bizalmatlanság és a veszély is... Hogy mire ébredünk holnap, azt nem tudni, ám jó lenne remélni, hogy a most valóban „szabaddá lett népek” nemcsak saját érdekükben, hanem egy világ javára képesek lesznek felelősen, emberien sáfárkodni szabadságukkal. Hogy a világ megkönnyebbülve, s ne gyászolva búcsúzhasson a Szovjetuniótól. (Kiss Zsuzsa, 1991. december 11.)
• A Kovászna megyei román napilapban megjelent egy egyetlen kérdésből és rövid válaszból álló interjú Petre Roman pártelnökkel. Az újságírónak arra a kérésére, hogy üzenjen valamit a Kovászna megyei románoknak, a pártelnök azt felelte: „Hamarosan gondolkodni fogunk azon; hogy konkrét módon a segítségére siessünk Hargita és Kovászna megye románságának.” Erre mondja az erdélyi ember, hogy most már nem tudjuk, féljünk-e vagy megijedjünk. (B. Kovács András, 1992. április 2.) • Az eltelt kilenc év távlatából elsősorban az a jelentős, hogy ez a Szövetség létrejött, de ennél is fontosabb, hogy ma is él; sőt, országos és nemzetközi elismerésnek örvend... emlékidézésen túl mi magunk is feltehetjük a kérdést: mit köszönhetünk egyáltalán a kilenc éve létező Szövetségnek? Ment-e általa a világ elébb? Ha a konkrét eseményeket nézzük, akkor azt kell mondanunk: nem igazán. De ha a világot veszszük szemügyre, akkor legyünk őszinték: mégis, mégis… (Cseke Gábor, 1998. december 24.)
• Egyetlen népet sem dolgoztattak olyan kitartóan és kilátástalanul a rendszerváltás előtt itt, keleten (és sehol), mint a románt. És persze, az együttélő nemzetiségeket – ez most nem a politikai szólam sztereotípiája, ez a legvadabb valóság. Csatornaépítő nép ez, és közben számolatlan hordatták el a hegyeket, fúratták az alagutakat, vágattak völgyet. Tavakat szárítottak ki csak azért, hogy nagyjából ugyanazzal az értelmetlen célszerűséggel néhány kilométerrel arrébb megássák a tó új medrét. Ezzel csak azt mondom, jobb sorsot érdemelne a honpolgár Romániában, legalább olyat, ahogyan a többi él a körülöttünk levő elérhetetlen Európában. (Oláh István, 1999. január 14.)
• Mindeddig mondhatnám zokszó nélkül görgettük a lejtőn felfelé magunk előtt a követ. Volt, aki kidőlt, volt, aki azt mondta, hogy ennyiért minek, s volt olyan is, aki azt hitte, másfelé könnyebben boldogul. De mindig maradtunk annyian, hogy a lap elkészüljön, útnak induljon az olvasó felé. Hogy akik maradtak, miért maradtak? Biztosan nem a pénzért, de a dicsőségért sem. Mert abból jutott ki talán a legkevesebb. Változott a világ, s ha más területeken nem igazán, sajtóvidéken hamar kialakult a „piacgazdaság”, ami minden magánvállalkozásnak, tehát nekünk is azt jelentette, hogy van avagy nincs miből, de az adókat fizesd, a lakosság mindegyre csappanó jövedelmeit vedd figyelembe, ne kérj annyit, amibe a lap kerül, csak amennyit az olvasók valahogy ki tudnak szorítani... újságra is. Jöttek aztán az olyanszerű kihívások (igények?), hogy hagyjuk már a politikát, tekintsünk el a rossz hírektől, inkább adjunk valami színeset, valami izgalmas gyilkosságot, napi szenzációt. Nem így tettünk. Folytattuk úgy, ahogy a lelkiismeretünk diktálta. Olvasóink majd megítélik, hogy amit kaptak, tájékoztatás volt-e avagy propaganda... (Gyarmath János, 1999. március 12.)
• 1989 előtt egy „jobb” állami, azaz kisajátított lakást csak „bizonyos” emberek kaphattak meg. Ezek a bizonyos emberek pedig most mint becsületes, némely esetben „jó magyar” adófizető polgárként tetszelegnek. És talán el is hiszik nekik azok, akik nem ismerték őket azelőttről. Néha épp újságírók... És az olvasók még sajnálják is őket: szegény emberek! Most jön a csúnya külföldre távozott tulaj, aki amúgy is már jól megszedte magát külföldön, és még van képe visszakövetelni a tulajdonát! Szerencsétlen, becsületes embert pedig volna szíve az utcára tenni? Aki azóta már annyit költött a régi, düledező házra (1989 előtt többnyire állami pénzeket)? (Debreczeni Éva, 1999. július 21.)
• Ha tömören meg kéne fogalmaznom a Sabin Gherman által mondottak üzenetét, arra gondolhatnék, amit talán legfrappánsabban Molnár Gusztáv körültekintő vizsgálódása közvetít számunkra: nagy változások vannak készülőben, köztük a (nemzet)állam fogalmának kiüresedése, helyettesítődése. Velünk és általunk, miközben holnapunk nem lesz látványosabban más, mint tegnapunk. Felötlik előttem, hogy gimnazista koromban, egyik fizikaóra után felírtam füzetem hátlapjára, emlékeztetőül, az épp hallottakat: 1999. augusztus 11-én teljes napfogyatkozás. Beleborzongtam, hogy addig még tizenegynéhány év van, aztán ki is ment a fejemből, de ott volt a tudatomban. És íme, ez is lecsengett, mert ez a dolgok rendje. Valami ilyenszerű eszközre gondolok, ha nem tűnik ellentmondásosnak: aktív türelem. (Szonda Szabolcs, 1999. augusztus 15.)
• Bevallom: néha zavart mostanáig a „zöldek” agresszív hangoskodása, de rá kell jönnünk: nekik van igazuk. Addig kell a hatóságok képébe üvölteni, amíg nem késő. Amíg még nő a fűszál, a tölgy, a fenyő, és hal van a vizekben. Mert íme: ott, a Szamos és a Tisza egyes magyarországi szakaszain már nincs hal. Nincs semmi. Csak üres, kihalt víz, és gyűlölet azok iránt, akik miatt ez megtörtént. Persze ha eltekintünk a katasztrófa hatásától, akkor azt is mondhatjuk: jó, hogy bekövetkezett a szennyezés. Ez nem cinizmus, csak a dolgok reális értékelése. Hiszen mi más, ha nem egy természeti katasztrófa ébresztheti rá térségünk országait, népeit az egymásrautaltságra, az összetartozásra, arra a felismerésre, hogy egymás nélkül semmire sem mehetünk, és hogy egymásnak mennyit árthatunk. (Máthé Éva, 2000. február 11.)
• Az RMDSZ-nek nem szabad engednie, hogy belső életét megfertőzze az általa oly szokszor megbélyegzett ún. balkáni politizálási stílus. Az egyet ígérés és a mást csinálás. A ki- és beszámíthatatlanság. A csalás, a hazugság. Épp arról az értékéről mondana le, amit mások annyira irigyelnek. Amiért sokszor megfojtanák egy kanál vízben. Most sem különben. Választási évben vagyunk. Jogaink érdekében: el kell mennünk szavazni. Vitákon innen és túl. S el is fogunk menni. (Cseke Gábor, 2000. május 12.)
• Igen, a valóság lehangoló és szomorú mostanában mifelénk. De a bajokat nem orvosolhatjuk, ha állandóan ezeket ismételjük, mindenből csak a negatívumot emeljük ki... tessék már egy kicsit mosolyogni, egy piciny oka biztosan mindenkinek van rá. Még azoknak is, akik el akarják velünk hitetni, hogy a világ csak rossz. (Sike Lajos, 2000. augusztus 1.)
• Utakat az államfő látogatása előtt is javítottak. Most erre csak rövid szakaszon volt szükség. Igaz, jellemző módon erre is ott került sor, ahol a miniszterelnök és csapata járt. Csíkszeredában a Coşbuc utca régen feltört szakaszára most egyből jutott pénz. Nem rossz ez most sem, csak azt nem érteni, hogyan juthatott most és korábban egyáltalán? Ha nem lenne ez az egybeesés, dicsérném a megoldás ötletgazdáját. (Daczó Dénes, 2001. szeptember 20.)
olitikai vagy egy diplomáciai szakértő, egy szakújságíró, egy (esetleg magyar származású) szenátor vagy képviselő. Ne adj’ isten, maga az elnök. Azaz: valamelyik bunkó jenki. Aki szeret sommásan, leegyszerűsítve fogalmazni. Mint a vadnyugati filmjeikben: valaki vagy jó vagy rossz. Szép vagy csúf. Hófehér vagy éjfekete. Ha az árnyalatokat el is hanyagolják, általában nem tévednek nagyot... Alaptalan feltételezések, származást firtató sandaságok helyett inkább arra kellene összpontosítanunk szellemi és politikai energiáinkat, hogy legközelebb ne mondhassanak kedvezőtlent rólunk. (Siklósi Nándor, 2002. november 20.)
• A rendszerváltás óta tettük a magunkét, igyekeztünk tudásunk és tehetségünk szerint a legjobb lappal szolgálni, átfogóan tájékoztatni olvasóinkat. Közben nap mint nap harcot folytattunk az újabban már arab kézen levő fő lapterjesztővel, futottunk – bár nem ez lenne a feladatunk – a reklámokért, hirdetésekért. Éveken át sikerrel, még akkor is, amikor a hatalom szemében vörös posztó voltunk. Érdekes módon pontosan akkor fuccsolunk be, amikor érdekvédelmi szervezetünk kormányra került... Reméltük: az új helyzetben másképpen viszonyul majd a magyar nyelvű sajtóhoz, a Romániai Magyar Szóhoz. Erre ígéret is elhangzott, méghozzá a legmagasabb szinten… Azzal maradtunk, a romániai magyarság pedig egy lappal kevesebbel.
2012. július 4.
A nagy tisztogatás
Ha egy-két órát tart még a parlament tegnapi ülése, talán még a lépcsőházfelelőseinket is lecseréli a hatalomra kiéhezett Szociál-Liberális Szövetség, olyannyira belemelegedtek a leváltásokba. A cél egyértelmű: Traian Băsescu államfőnek szeretnének útilaput kötni a talpára, ehhez pedig a folyamatban közvetlenül vagy közvetett módon érintett minden intézmény vezetését a maguk embereire bíznák.
Miután a parlament alárendeltségéből a kormány irányítása alá vonták a Hivatalos Közlöny kiadását, és nemes egyszerűséggel feloszlatták azt a bizottságot, amely Victor Ponta plágiumbotrányáról volt hivatott dönteni, az alkotmánybírákat kezdték ócsárolni és fenyegetni olyan útszéli jelzőkkel, hogy azzal már valóban veszélybe sodorták a jogállam egyik legfontosabb intézményének működését. Nem csoda hát, ha a taláros testület a nemzetközi fórumokhoz fordult, a reakciók pedig nem is maradtak el, az amerikai nagykövet, az Európai Bizottság, az Európai Parlament képviselői is aggodalmuknak adtak hangot a romániai fejlemények miatt. Bosszúhadjáratot indítottak, és lecserélték az ombudsmant is, azon pedig már meg sem lepődött senki, hogy a közszolgálati televízió és rádió irányítását is megkaparintotta a hatalom. A hab a tortán a két házelnök lecserélését célzó kezdeményezés volt, a szenátusban röpke fél óra alatt nyélbe is ütötték a dolgot, Crin Antonescu immár az ország második legfontosabb emberévé vált, készen arra, hogy Băsescu tisztségéből való felfüggesztése esetén a leváltásáról szóló népszavazás megszervezéséig átmenetileg ő lássa el az államelnöki teendőket. Teljes tehát az átrendeződés, és a jelek szerint még nincs vége a példátlan offenzívának: a következő napokban áterőszakolnák a többségi választási rendszerről szóló törvényt is, amely ősztől bebetonozná a hatalomba az Antonescu–Ponta párost, és módosítanák a referendumról, valamint az Alkotmánybíróság működéséről szóló jogszabályt is. Államcsínyről, dzsihádról, parlamenti bányászjárásról, a demokrácia elleni támadásról harsog az ellenzék, utcai tüntetésekre invitál Mihai Răzvan Ungureanu volt miniszterelnök. A hangzatos jelzők, kétségtelen, nem teljesen alaptalanok. Csak az a gond, hogy ugyanilyen eszközökhöz folyamodtak a demokrata-liberálisok akkor, amikor nekik állt a zászló. Ugyanígy megvásárolták támogatottságukat, kijátszották a szabályokat, ugyanúgy saját embereiket ültették a székbe. Csak az arcok változnak hát, az intrika, a cselszövés, a mérhetetlen hatalomvágy, az ellenfél megsemmisítésére irányuló törekvés, úgy tűnik, örök a romániai politikai életben.
Farcádi Botond
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2012. július 4.
Takarítanak a szociálliberálisok (Rendkívüli parlamenti ülésszak)
A tegnapra összehívott rendkívüli parlamenti ülésszak a Szociál-Liberális Szövetség (SZLSZ) nagytakarításáról szólott: leváltották a nép ügyvédjét, a szenátus és a képviselőház elnökét, s a szövetség berkeiből kiszivárogtatott hírek szerint következő lépés az államfő felfüggesztése lesz.
Traian Băsescu szerint azonban a várhatóan még a héten kezdeményezett felfüggesztése csak köztes lépés a végcél eléréséhez: a bíróság fölötti befolyás megszerzéséért. A SZLSZ „menetelése” azonban nem csak az ellenzéki Demokrata Liberális Párt (DLP) szerint államcsíny, vagy a demokrácia halála Romániában, hanem európai fórumok, illetve az Amerikai Egyesült Államok bukaresti nagykövete is aggodalmát fejezte ki.
Előbb a nép ügyvédje
A parlament két házát tegnap azért hívták össze rendkívüli ülésre, hogy megválasszák a közszolgálati rádió és televízió elnök-vezérigazgatóit, és Victor Ponta miniszterelnök beszámoljon az Európai Tanács júniusi üléséről. Az együttes ülés után azonban az SZLSZ a rendkívüli ülésszak napirendjére vetette a parlamenti házelnökök és a nép ügyvédjének a leváltását is. Ioan Chelaru, a szenátus szociáldemokrata alelnöke kijelentette, az SZLSZ „az alkotmány és a törvények megszegése miatt” kérte a nép ügyvédje, Gheorghe Iancu leváltását. Hírforrások szerint a kormánytöbbség ezzel is az államfő eltávolításához készíti elő a terepet, a nép ügyvédjét azért kellett eltávolítaniuk, mert neki van joga a sürgősségi kormányrendeletek ellen panaszt emelni az alkotmánybíróságon – miként azt megtette, amikor a Ponta-kabinet az Elnöki Hivatal alárendeltségéből a szenátuséba helyezte át a román kulturális külképviseletek ernyőszervezetét, a Román Kulturális Intézetet. A parlament két házának közös ülésén 236 igen, egy ellenszavazattal és 19 tartózkodással váltották le Gheorghe Iancut, a nép ügyvédje tisztséget átmenetileg Valer Dorneanu látja el.
Házelnökök eltávolítása
Az SZLSZ ezt követően benyújtotta a kérést Vasile Blaga, a szenátus, illetve Roberta Anastase, a képviselőház elnökének leváltására. A szenátus elnökének pártállása azért fontos, mert ha a parlament Traian Băsescu felfüggesztéséről dönt, akkor – a leváltásról rendezendő népszavazásig – a szenátus elnöke tölti be az ideiglenes államfői tisztséget. Vasile Blaga szenátuselnök leszögezte, ő nem fog rendkívüli szenátusi ülést összehívni azért, hogy leváltsák tisztségéből, és abba sem egyezik bele, hogy a már meghirdetett rendkívüli ülés napirendjét kibővítsék a szenátuselnök leváltására irányuló kérésével, mivel az SZLSZ ez irányú kérése „alkotmányellenes és törvényellenes”. A szenátus Állandó Bizottsága (ÁB) azonban úgy döntött, rendkívüli ülést hív össze délutánra Vasile Blaga házelnök leváltása és új elnök megválasztása érdekében. Az ÁB Vasile Blaga házelnök hiányában ült össze, 11 tagja közül heten voltak jelen az ülésen (a DLP-sek nem vettek részt), és Ioan Chelaru, a szenátus szociáldemokrata alelnöke szerint a jelenlevők egyöntetűen megszavazták a rendkívüli ülés összehívását. Vasile Blaga szerint az ÁB összehívása is törvénytelen, a bizottságot csak ő hívhatta volna össze. A szenátus plénuma délután aztán titkos szavazással leváltotta tisztségéből Vasile Blaga házelnököt: Ion Chelaru ülésvezető ismertetése szerint hetven igen, egy tartózkodó vokssal menesztették a DLP pártelnökét. Ezt követően Mario Oprea liberális szenátor bejelentette, az SZLSZ szenátusi frakciói Crin Antonescut javasolják a felsőház elnöki tisztségébe, más frakció pedig nem tett javaslatot. Crin Antonescu liberális pártelnököt ezt követően 73 igen szavazattal választották meg a szenátus elnökévé, egy szavazatot semmisnek nyilvánítottak. Vasile Blaga az Alkotmánybíróságon fellebbezte meg a leváltásáról szóló határozatot. Tegnap késő este sor került a képviselőház elnökének leváltására is, miután az alsóház jogi bizottságában az SZLSZ-es és független képviselők a Roberta Anastase eltávolításához szükséges szavazást egyhangúlag elfogadták. Az SZLSZ előzetes bejelentése szerint helyére Valeriu Zgoneat, a Szociál Demokrata Párt képviselőházi frakciójának vezetőjét jelölik.
Súlyosabb a bányászjárásnál
Tegnap este Traian Băsescu államfő szűkszavú nyilatkozatot tett, melyben felszólította az SZLSZ társelnökeit, Victor Pontát, Crin Antonescut és Daniel Constantint, a kormányt támogató független képviselők csoportjának vezetőjét, Gabriel Opreát és az RMDSZ elnökét, Kelemen Hunort, azonnal hagyják abba támadásaikat az állam intézményei ellen. Az államfő úgy értékelte: a kormány és a parlamenti többség cselekedetei súlyosan sértik az Európai Unió alapértékeit, véleménye szerint az ország törvényeinek súlyos megsértésével rendkívül nehéz helyzetbe hozták Romániát – olyanhoz, melyet az 1990. júniusi bányászjáráshoz hasonlított. Az államfő úgy értékelte, az SZLSZ tisztogatásának végcélja nem a tisztségéből való felfüggesztés, az csupán köztes állomás, hanem az igazságszolgáltatás fölötti hatalom megszerzése. „Meg kell érteniük, hogy eljött az ideje, amikor az igazságszolgáltatás előtt a politikusok egyformák bármely más állampolgárral” – mondta Băsescu. Az államfő beszéde után Victor Ponta és Crin Antonescu – immár a szenátus elnökeként megszólalva – is azt nyilatkozta, felkérik Traian Băsescut, hagyja abba a megfélemlítést, a fenyegetést, és hagyjon fel azzal, hogy mindenkinek diktálni akarjon. Antonescu hozzátette, nem félnek Băsescutól, ha féltek volna tőle, ma Romániában nem létezne demokrácia. Kelemen Hunor szintén reagált az államfő vádjára, visszautasítva azt, hiszen az RMDSZ nem szavazta meg a nép ügyvédjének leváltását, és a parlament két háza vezetőinek lecseréléséről szóló szavazáson a szenátusban és a képviselőházban is jelen voltak, de nem szavaztak.
Államcsíny? Diktatúra?
Az ellenzék több politikusa államcsínyként értékelte az SZLSZ tegnapi erőfitogtatását. Mihai Răzvan Ungureanu korábbi kormányfő a holnapi kormányellenes tüntetésre szólított fel, szerinte a Forradalom téren tartandó rendezvény nem a DLP megmentésére irányul, „mert a párt elég hibát követett el, amelyekért most fizet, de sohasem gondolt arra, hogy egymás után számolja fel az állam intézményeit, mint teszi a mostani hatalom”, mondta, hozzátéve: ami most történik, a két világháború közti időszak sötét történéseire emlékeztet. „Ponta és az SZLSZ lábbal tiporja az alkotmányt, a törvényeket, a demokratikus intézményeket. Ítéletidőt élünk, mely a demokrácia építésének huszonkét évét sepri el. Ma Ponta és az SZLSZ államcsínyt követett el, a törvényeket saját zsarnoki vágyaikkal helyettesítették” – áll Monica Macovei DLP-s EP-képviselő nyilatkozatában, aki szerint a nép ügyvédjének és a két házelnöknek a leváltása, a törvény értelmében elmozdíthatatlan alkotmánybírák leváltása, a közszolgálati televízió és rádió elnöki tisztségeinek megszerzése a diktatúra előkészítéséhez vezet. Raluca Turcan, a DLP alelnöke szerint a Ponta–Antonescu páros folytatja a Ceauşescu–Iliescu–Năstase-vonal demokráciaellenes politikáját, és az SZLSZ az állami intézmények politikai meglincseléséhez fogott. Cezar Preda, a DLP másik elnökhelyettese szerint „Ponta és Antonescu elindította a dzsihádot a demokratikus Románia ellen”, úgy véli, a házelnökök után az alkotmánybíróság és az ellenzéki honatyák felmentése, a szabad sajtó és az értelmiségiek elhallgattatása következik, mindez pedig „két, lopáson és plágiumon tetten ért, alkalmatlan pártvezér diktatúrája felé vezet”.
Európa figyelmébe
Az Európai Néppárt (ENP) romániai delegációjának vezetője, Theodor Stolojan minden EP-képviselőt levélben tájékoztatott az SZLSZ-kormány „félrecsúszásairól” – közölte Cristian Preda, a DLP első alelnöke, hozzátéve, folyamatosan tájékoztatják az Európai Bizottság tagjait is. „Ami most történik, súlyosabb, mint Iliescu mineriádái” – jelentette ki. Joseph Daul, az ENP EP-képviselőcsoportjának vezetője kijelentette, felkéri az Európai Bizottságot, vizsgálja ki, mennyire törvényesek a Romániában zajló politikai változások. „Nagyon felháborított, ami történik. A nép ügyvédjének, a két házelnöknek a leváltása, az alkotmánybíróság törvényének megváltoztatása és két alkotmánybíró kicserélése bámulatos lépések, komoly okot adnak arra, hogy a romániai demokráciába vetett hit megdőljön. Az Európai Unió egyetlen állama sem tiporhatja így a jogállamiságot, az összes demokratikus elvet” – mondta. Viviane Reding, az Európai Bizottság jogi ügyekkel megbízott alelnöke is aggodalmát fejezte ki az alkotmánybíróságot ért támadások miatt. Az alkotmánybíróság egyébként a Velencei Bizottsághoz és más európai intézményekhez fordult, mert a taláros testület az alkotmányosság felszámolására irányuló törekvésként értelmezi a kormány ellene irányuló támadásait: Victor Ponta az utóbbi napokban több ízben kijelentette, hogy az alkotmánybíróság Traian Băsescu államfő befolyása alatt áll, akadályozza a kormány munkáját, és ezért az új kormánytöbbségnek megoldást kell találnia a testület összetételének megváltoztatására.
Gittenstein is aggódik
Az Amerikai Egyesült Államok bukaresti nagykövete, Mark Gittenstein tegnapi közleménye szerint „mélységesen foglalkoztatja minden, a demokratikus intézmények függetlensége ellen intézett támadás”, kijelentve, az állami intézményeket ért bármilyen „manipulálási kísérlet vagy támadás” az egyesült államok kormányának „aggodalomra ad okot”. Figyelmeztetett, az ilyen kísérletek a pénzügyi piacok figyelmét is felkeltik – ami meg is történt, tegnap már gyengítette a román befektetési eszközök súlyozására adott ajánlását a JP Morgan globális pénzügyi szolgáltatócsoport, azzal a véleményével indokolva az átértékelést, hogy a várható romániai politikai fejlemények valószínűleg kedvezőtlenül hatnak majd a román gazdaság növekedési kilátásaira és a folyamatban lévő EU/IMF-programra.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2012. július 5.
Brassó megye: nem állíthat alelnököt az RMDSZ
Nem kapott alelnöki tisztséget az RMDSZ az újonnan megalakult Brassó megyei önkormányzati képviselő-testületben.
A tanács hétfő esti ülésén a szövetség jelöltje, Kovács Attila végül visszalépett, így a konzervatív párti (PC) Mihai Pascu és a szociáldemokrata (PSD) Viorel Chiriac kapta meg a tisztséget. A Brassó megyei tanácsban 17-en a Szociálliberális Uniót (USL) képviselik, 11-en pedig a Demokrata-liberális Pártot (PDL). A Dan Diaconescu-féle pártnak, az RMDSZ-nek és a Német Demokrata Fórumnak (NDF) két-két tanácsosa van a megyei önkormányzatban. Az RMDSZ-t Kovács Attila és Ambrus Károly képviselik, akik a megyei tanács költségvetési, illetve művelődési bizottságában vállaltak szerepet.
Krónika (Kolozsvár)
2012. július 6.
A kalapács nyele – határon túli paradigmák
„Ennyi most a határon túli magyar politika alternatívája szerintem: egyenlő partnerségen alapuló együttműködés a határon túli magyarokkal, vagy pedig keservesen kiküzdött önállóságuk felszámolása, ami viszont előbb-utóbb a széthulláshoz vezet.” Markó Béla írása az Erdélyi Riport 2012/24. számából.
Az idén március 3-án Iaşi-ban (Jászvásáron, ahogy archaikusabb szájtartású kollégáim nyilvánosan emlegetni szokták) sor került az első román–moldáv kormányülésre, amelyen miniszterelnök-helyettesként én is részt vettem. Őszintén szólva, rendkívül kíváncsi voltam, hogy milyen külsőségekkel, milyen retorikával zajlik majd ez a tanácskozás. Ráadásul olyan pikáns tények is fűszerezték az együttlétet, mint az például, hogy mindkét miniszterelnök, Mihai-Răzvan Ungureanu és Vlad Filat is nagyjából egy időben, a kilencvenes években azon a nagy múltú egyetemen végzett, amely ennek az eseménynek helyet adott. Semmiképpen sem mindennapi dolog egy ilyen román–román találkozó. Viharos érzelmekre, sőt, érzelgősségre számíthat az ember, és bár mint mondottam, természetesen nagyon érdekelt, ugyanakkor tartottam is attól, hogy folyik majd mindenütt a ragacsos nemzeti szirup, és előkelő „idegenként”, faarccal kell majd végigszlalomoznom egy szappanopera díszletei között, amíg a végére érünk. Nos, meg fognak lepődni: semmi! Mármint semmi fölösleges szimbolika, semmi könnyes-romantikus egymásra borulás, amit mi, rafinált közép-európai szerepében tetszelgő magyarok olyan könnyedén elhiszünk balkáninak tartott szomszédainkról. Ellenkezőleg, racionális, precíz, célratörő tárgyalásokon vettem részt, ahol nem érzelmekről, hanem közös programokról, nem a véres-verejtékes múltról, hanem a közeljövő stratégiai együttmunkálkodásáról volt szó. Mint akik tudják, mit kell tenniük, ismerik a célt, és biztosak benne, hogy meg fogják valósítani. Ha akadályok merülnek fel, lassabban, hogyha nem, gyorsabban. Óhatatlanul eszembe jutott egy közkeletű román szólásmondás, amelynek talán nem véletlenül nincsen magyar megfelelője: tace şi face. Hevenyészett fordításban: hallgat és csinálja, vagy némileg átigazítva: nem mondja, hanem teszi. Sallangmentesen, a kötelező minimális ceremóniára szorítkozva ment minden. Mintha nem is az a politikai élet lenne, amit a televíziókból ismer a köznapi ember. Csak legutóbb is a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem körüli irtózatos hangzavart, az egyik legnagyobb román író, Ion Luca Caragiale vitriolos tollára méltó televíziós vitákat figyelve, egészen más benyomásunk lehet a román politika természetéről. Pedig amit látunk, csak a színház, a cirkusz, amely talán éppen arra jó, hogy elfedje a lényeget. Azt is kénytelen voltam ott Iaşi-ban elképzelni, hogy hasonló helyzetben hogyan viselkednénk mi, és általában is hogyan nézünk ki különböző magyar–magyar találkozókon. Tele vitézkötéssel, pitykével, rovásírással, néha valóságosan is, nem csak képletesen, és közben szentistvánozva, kossuthozva lépten-nyomon. Vérmérséklet kérdése? Dehogy. Mondtam már: céltudatosságé! Ki a jelennek illegeti-billegeti magát, ki a jövőnek él. És attól tartok, ebben az összehasonlításban mi vagyunk az illegetők-billegetők, nálunk a csinnadratta, nálunk az égigérő piros-fehér-zöld zászlók, nálunk van fenn az ernyő, nálunk nincs alatta kas. A románok is bevezették a kettős állampolgárságot, de milyen csendben, mindenféle felhajtás nélkül zajlott és zajlik mindez, és talán: mennyire más okból és célból! Tudom, nem mindenkinek tetszik, amit mondok, de lassan itt lenne az ideje, hogy a lényegében végignosztalgiázott és elhepciáskodott huszadik századi történelmünkből kigyógyuljunk, és tanuljunk valamit a szomszédoktól. Igen, a románoktól és a szlovákoktól is. Amit mi elvesztettünk, ők nyerték meg, hát akkor nem győzöm ismételgetni, hogy meg kellene nézni, miképpen sikerült ez nekik. Nem akarom én most az említett román–moldáv kormányülést rózsaszínűvé édesíteni, hiszen ez a viszony nem volt végig felhőtlen az elmúlt két évtizedben, elég, ha Tiraszpolra és a háttérben dörmögő orosz medvére gondolunk, de mégsem hagyhatok ki még legalább egy fontos, általunk is megszívlelendő konklúziót. Ezúttal a viszony természetéről. Úgy tűnt nekem, és azt hiszem, nem tévedek, hogy a mindenképpen sokkal nagyobb és egyébként is uniós tag Románia képviselői kényesen ügyeltek arra, nehogy éreztessék vélt vagy valós fölényüket Moldáviával szemben. Egyenlő partnerek tárgyaltak egymással a közös asztalnál. És ez a lényeg. Két közelmúltbéli – látszólag nem egyforma súlyú – eseménnyel szeretném érzékeltetni, hogy magyar–magyar viszonylatban ez mennyire nem így van, és hogy éppen ez a határon túli magyarsággal kapcsolatos magyarországi kormánypolitika legfőbb nyavalyája. Nemcsak ma egyébként, hanem változó erővel ugyan, de az 1989 óta eltelt majdnem két és fél évtizedben mindig is jelen volt ez a koncepciós hiba, amely mostanára viszont teljesen általánossá vált, hibából bűnné terebélyesedett. Az egyenlő partnerségre gondolok, illetve az egyenlő partnerség hiányára, más szóval az önállóság kérdésére, és ez jól meglátszott abban, ahogyan a felvidéki magyarság sorsába beleszóltak Magyarországról az utóbbi években, és abban is, ahogyan nagy hirtelen zavarossá, már-már áttekinthetetlenné vált a csángókkal kapcsolatos kormányálláspont. (Apropó: Moldva és Moldávia, ami történelmileg ugyanaz: íme, nekünk is van moldvai – ha nem is moldáviai – gondunk!) Vegyük talán először az utóbbit, a csángó ügyet. Amennyit megértettem a vitákból, ezek arról szólnak, hogy a romániai Moldvában, tehát a csángók szülőföldjén működő, ottani székhellyel bejegyzett Moldvai Csángómagyarok Szövetsége a pénzügyi támogatást folyósító magyarországi hivatal szerint nem megfelelően bánt a pénzzel, és ez a vád egy adott pillanatban nem is nagyon burkolt tolvajozássá fajult. Sem csángó, sem más hasonló támogatási kérdésekkel már rég nem foglalkozom, nincs módom erről véleményt mondani, de a vehemenciából, ahogyan a csángó gyermekek magyar nyelvtudásának ügyét egy budapesti grémiumra akarják bízni, azt sejtem, hogy itt elsősorban nem hanyag pénzkezelésről lehet szó, mert ha volt ilyen, annak minden bizonnyal másképpen is véget lehetett volna vetni, hanem arról, hogy ki a dudás a csárdában. Megjegyzem, hogy aki a pénzt adja, annak joga van természetesen feltételeket szabni, csakhogy a határon túli magyar ügyekben ez sokkal bonyolultabb: önálló közösségeket akarunk építeni, vagy távirányítóval véljük megoldani a helyzetüket? Azt hiszem, mindenki tudja, mi az én válaszom erre. De úgy látom, a csángóké is ugyanaz. Egyébként szintén nagy tévedés lenne azt hinni, hogy velük Budapesten valakinek azért volt baja, mert túl közel álltak az RMDSZ-hez. Szó sincs erről. Egy időben mi is elkövettük ugyanazt a hibát – bizony a politikusok esze járása eléggé hasonló tud lenni –, irányítgatni próbáltuk őket, amit elég irritáltan utasítottak vissza. A különbség az, hogy nekünk volt annyi eszünk – tapasztalatunk, félelmünk, bölcsességünk? –, hogy rögtön hátrébb léptünk, és partneri viszonyt építettünk ki velük. Az RMDSZ még a kétezres évek első felében elérte, hogy a Csángóföldön számos állami iskolában, állami pénzből magyar nyelvet oktatnak az azt igénylő gyermekeknek. Viszont a csángó vezetőkön múlott, hogy meggyőzzék a szülőket, igényeljék a magyar nyelv tanítását, és míg 2003-ban végül is 19 gyerekkel indult ez a folyamat, ma több mint ezren vannak. Miközben az MCSMSZ ezzel egyidejűleg tovább folytatta magyarországi támogatással az iskolán kívüli magyartanítást számos gyermeknek, és sokszor ugyanaz a tanár mindkét oktatási folyamatban részt vett. De ez csak úgy működött, hogy nekünk magunknak is meg kellett tanulni: a csángók önállóságát, saját döntéseiket tiszteletben kell tartani. Én úgy látom, az egész drámai szembefeszülés Bákó és Budapest között most ugyanerről szól, csak jóval kevesebb empátiával, mint a mi esetünkben. Mintha a mai Budapest nem viselné el maga körül az önállóságot, és mintha ma már azt is jobban tudnák a Duna bal partján, valahol a Margit-híd és Erzsébet-híd között, hogy Külsőrekecsinben, Lészpeden vagy Pusztinán kinek mi fáj. Végül is ez a konfliktus fő oka, emellett persze lehettek és lehetnek mindenféle működtetési anomáliák, de akkor azokat meg kellett volna oldani, nem pedig szétverni a csángók önálló – és mi tagadás, elég törékeny – döntési mechanizmusait. De mit beszélek? Hiszen ez volt a baj az RMDSZ-szel is (és ma is ez). Persze, megkérdezhetné valaki: miért nem jó, ha Budapesten döntenek arról, hogy mi legyen egyik vagy másik határon túli közösséggel? A mindenfajta „érintettség” okán én most egy pillanatra eltekintenék a jelen időtől, és arra biztatnám magunkat, nézzünk vissza a legutóbbi száz esztendő magyar külpolitikájára, amely koronként addig ágaskodott, amíg lerántotta az egész berendezést: néhányszor már ránk dőlt a Kárpát-medence és fél Európa. Mellesleg, ahogy értettem, most már visszatérve a jelen időhöz, a mai magyar külpolitika lényege éppenséggel az önállóság. Akkor viszont mi a gond a határon túli szervezetek önállóságával? Ők sem renitensebbek Budapesttel szemben, mint amilyen renitens éppen Budapest Brüsszel irányában. Quod licet Jovi, non licet bovi? Hagyjuk az analógiákat! S hagyjuk az iróniát is, mert nekünk bizony keserves dolog, hogy Magyarország folyamatosan veszít az 1989–1990 környékén megszerzett presztízséből, hiszen nagy szükségünk lenne erre a tekintélyre. Nem örülhetünk a „segíts magadon, s az Isten is megsegít” sovány vigaszának. Kellene Magyarország segítsége Brüsszelben is, másutt is. Például a kétoldalú kapcsolatokban. Hiszen a szlovákiai példa jól mutatja, hogyan válik szinte kezelhetetlenné a probléma, hogyan lesz egy hatalmas horderejű kérdésre egyedüli válasz az eddig azért ritkán tapasztalt magyar „sumák”. Vagyis: vegyétek fel a magyar állampolgárságot, és tagadjátok le, hogy ne fosszanak meg titeket a szlovák állampolgárságotoktól. Én azt most nem minősítem, hogy milyen súlyos jogsértés, mennyire nem európai eljárás valakit megfosztani az állampolgárságától, ha közben felvesz egy másikat, de ugyancsak nem európai eljárás azzal intézni el az ügyet, hogy: vegyétek fel, és hallgassatok! Nem akarok illetéktelenül belekotyogni egy másik magyar közösség dolgaiba, de úgy gondolom, ez is visszaütött a szlovákiai választásokon. És még valamit fontosnak tartanék hangsúlyozni. Divatos ma liberális oldalról azt bizonygatni, amiben én nem nagyon hiszek, hogy tulajdonképpen a párton belüli magyar–szlovák együttműködés vitte be a Hidat a parlamentbe, és hogy ez a jövő. Jobboldalról egyelőre még nincsen egy hasonlóan egységes és sommás magyarázat, de ott meg részvételi arányokkal, ilyen-olyan százalékokkal dobálóznak, illetve szidják a kettős állampolgársággal megajándékozott választók hálátlanságát. Ezelőtt két évvel magam is őszintén kampányoltam Csáky Páléknak, több kampányrendezvényen is felszólaltam (látható, mekkora eredménnyel), most viszont azt kell mondanom, ebből a történetből senki sem okult igazán. Mert ahogy én látom, nem az a lényeg, hogy etnikailag vegyes pártra adta a magyarok nagyobb része a szavazatát, hanem hogy ezáltal olyan szervezetre voksoltak, amely (kénytelen-kelletlen) önálló maradt, saját politikát folytatott, míg az MKP a parlamenten kívül rekedvén, kétségbeesetten kapaszkodott, amibe tudott, és így kiszolgáltatottá vált. A végeredmény viszont nem egy győzelem (Híd) és vereség (MKP), hanem végül is egy hatalmas közös veszteség: nagyjából feleannyi képviselő, mint amennyi lehetett volna, és minden, ami még ezzel jár. Készséggel elismerem, hogy nem önzetlenül elmélkedem mindezekről a dolgokról. Ősszel Romániában is parlamenti választások lesznek, és itt is gőzerővel folyik a megosztás, működik éjjel-nappal a távirányító. Természetesen csak eddig tart az analógia, minden egyéb másképpen van, az ideológiai különbségek, a szervezetek múltja, jelene, és hátha a jövője is. De ebben az esetben itt is ugyanaz az alapvető dilemma: egyenlő partnerség vagy alárendeltség? És nagyon téved, aki azt hiszi, hogy ez csak a politikusok szánalmas tipródása. Már Kós Károly fölismerte: önálló politika nélkül nincs önálló közösség. Önállóság nélkül viszont éppen az a cél nem fog megvalósulni, amely amúgy ki nem fogy egyesek szájából: a szülőföldjükön megmaradó, a kettős állampolgárságot kivándorlásra fel nem használó erős, távlatos magyar közösségek. Ennyi most a határon túli magyar politika alternatívája szerintem: egyenlő partnerségen alapuló együttműködés a határon túli magyarokkal, vagy pedig keservesen kiküzdött önállóságuk felszámolása, ami viszont előbb-utóbb a széthulláshoz vezet. Ennek az első jelei máris tapasztalhatók egyébként, ha a magyarországi vastüdővel életben tartott határon túli műpártok egyre hangosabb és kétségbeesettebb lélegzetvételét hallgatjuk. Mire jó mindez? Mire volt jó a régebb egyetlen célravezető eszköznek kikiáltott brüsszeli kalapács nyelét rendszeresen és szertartásosan (majdnem azt mondtam, rituálisan, csakhogy ez a kifejezés már foglalt) összemaszatolni? Mint ahogy romániai viszonylatban is egyetlen kalapácsunk van ebben a pillanatban: az RMDSZ. Arról aztán már nem is beszélek, hogy ennek a régebb még Borson túl is jól kézügyben levő nyele hogyan néz ki az utóbbi időben. Moldáv példával kezdtem, azzal fejezem be. Háromévi huzavona után – ott sem fenékig tejfel minden – végre államelnököt választottak a kisinyovi parlamentben. Az új államfő, Nicolae Timofti mondott egy olyasmit, azt sem tudom, az ő leleménye-e, de fontos üzenet: „a nagy országok nagypolitikát csinálnak, a kis országok arra vannak ítélve, hogy okos politikát műveljenek.”
Erdélyi Riport (Nagyvárad)
2012. július 7.
Megalakult a Jobbközép Polgári Kezdeményezés
Mihai Razvan Ungureanu volt miniszterelnök pénteken bejelentette a Jobbközép Polgári Kezdeményezés (ICCD) nevű ernyőszervezet megalakulását, amelyet a román jobboldal egyesítése reményében hozott létre.
Az új civil szervezet bemutatkozásán több alapító vett részt, közöttük Monica Macovei európai parlamenti képviselő, volt igazságügy-miniszter, Cristian Preda, a Demokrata Liberális Párt (PDL) elnökhelyettese és Teodor Baconschi volt külügyminiszter.
"Az ICCD ellentéte mindannak, ami ma történik Romániában, elítéli a Szociál-Liberális Szövetséget (USL), amely kisajátította az intézményeket, tönkretette a jogállamot és még az alkotmányt is a szemétkosárba dobta" – jelentette ki Ungureanu.
A volt kormányfő közölte: a kezdeményezés ősszel választási szövetséggé alakulhat, amely részt vesz a parlamenti választásokon.
"Itt az ideje, hogy egyesítsük erőinket. Az ICCD azokat akarja összefogni, akiknek fontos a jogállam, az erkölcs, a becsület, akik karrierjüket saját tehetségükre és érdemeikre alapozva építették" – mondta a kezdeményezés bemutatkozása alkalmával Ungureanu.
Hozzátette, véletlen egybeesés, hogy aznap bocsátják útjára a jobbközép ernyőszervezetet, amikor Basescu államfő felfüggesztéséről szavaz a parlament, de ha már így alakult, azt üzenik az USL-nek, hogy nem fogják többé szótlanul tűrni "az ország kisajátítását".
Ungureanu április elején, még miniszterelnökként beszélt először a nyilvánosság előtt arról, hogy a jobboldal hitelének visszaszerzését egy új mozgalomban, a politikusokban csalódott jobboldali érzelmű emberek mozgósításában látja, amelyben az őszi választásokig megtestesülhet a jobboldali összefogás. A PDL-ben sokan benne látták a súlyos népszerűségvesztéssel küzdő párt talpra állásának, tiszta lappal való újjászervezésének reményét, de Ungureanu nem kérte felvételét a PDL-be, amely az önkormányzati választások után Vasile Blagát választotta elnökévé.
A PDL a jelek szerint partner abban az elképzelésben, hogy az ICCD egyesítse a román jobboldalt: csütörtökön a PDL tüntetésén, amelyet az USL-kormányzat ellen és a jogállam védelmének a jelszavával rendeztek, Ungureanu is a szónokok között volt, Vasile Blaga és Monica Macovei társaságában.
Ungureanu a külföldi titkosszolgálat éléről került februárban a kormány élére, és azóta egyre többen a jobboldal lehetséges államfőjelöltjeként emlegetik.
Népújság (Marosvásárhely)
2012. július 10.
Félnek az igazságtól
Kezét-lábát eszi le Puiu Haşotti kultúrminiszter, minden erejével meg akarja akadályozni, hogy DNS-minták alapján vizsgálják a havasalföldi vajdák eredetét. A tét nagy: kutatók azt feltételezik, hogy a havasalföldi román fejedelemség alapítójának számító Basarab dinasztia ázsiai, pontosabban kun eredetű (az elmélet egyik szülőatyja Neagu Djuvara történész, aki ráadásként azt is állítja, hogy I. Basarab katolikus vallású volt). Jogaiba akarjuk helyezni a történelmi igazságot – jelentette ki Alexandru Simion, a Román Akadémia kutatója.
És épp ez a történelmi igazság lehet nagyon kellemetlen némelyek számára. Lesújtó következménye lehet a Basarab család ázsiai eredetének. Havasalföld egykori uraira, az országalapítókra nem fog ráilleni a dákoromán kontinuitás elve. Ha maguk a fejedelmek kun gyökerűek, talán a nép is velük együtt érkezett az „őshonos” tájakra...
De van, ami még elviselhetetlenebb. A kor környezetében a kun vérvonal szoros kapcsolatba vonja a Basarabokat IV. Kun László kun-magyar királlyal – ezt is a történészek mondják. Ha a DNS-minták igazolják az ázsiai eredetet, akkor az a feltételezés is bebizonyosodik, mely szerint I. Basarab apja, Thocomer (magyarul Tihamér, a korai Havasalföld egyik első uralkodója) Batu kán dédunokája volt – azaz Dzsingisz kán leszármazottja. Ugye már érthető, miért ellenzi a tudományos igazság napfényre kerülését a kultúrminiszter? Aki különben azt mondja, csupán a vajdák iránti tisztelet okán ellenzi a DNS-mintavételt. „Lehet, hogy a tudomány számára fontos a mintavétel, de tiszteletből az iránt, amit Havasalföld vajdái jelentettek, nem érthetek ezzel egyet” – szögezte le a miniszter.
A Curtea de Argeşen elkezdett kutatás további tervezett állomásai: coziai kolostorok (Mircea cel Bătrân sírhelye), Arnota (ott nyugszanak Matei Basarab maradványai), a Târgovişte melletti Dealu-kolostor (ott temették el Mihai Viteazul fejét). Valamit sejtenek a kutatók, ettől retteg a miniszter. Ha lesz rá hatalma, továbbra is sötétben tartja az igazságot. Ha viszont nem, jó lesz előre felkészülni a lavinára, amit a kutatás eredményei indíthatnak el. Talán az egységes nemzeti öntudatban is át kell írni egyet s mást, ha bebizonyosodik, hogy Decebal és Burebista országvezető utódainak vérvonalába ázsiai, idegen cseppek csöppentek – arról nem is beszélve, hogy esetleg túlsúlyba is kerültek.
Bokor Gábor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2012. július 10.
Túl az első sokkon (Főtanfelügyelő az érettségi eredményekről)
A megyei főtanfelügyelő nem tartja váratlannak a katasztrofális érettségi eredményeket, mivel az áprilisi próbaérettségi ezt előrevetítette, mégis sokkoló, hogy még a választott tárgyból is a diákok több mint negyede megbukott. A háromszéki érettségizők kevesebb mint harmadának sikerült a záróvizsgája, a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium jár az élen 87,10 százalékos átjutással, a kézdivásárhelyi Apor Péter Iskolacsoport az utolsó 2,62 százalékkal.
Keresztély Irma főtanfelügyelő tegnap sajtótájékoztatón értékelte az eredményeket, amelyekért szerinte a diákok, a tanárok, az iskolavezetők és az egész rendszer hibáztatható. Elmondta: a tanulók többségét nem érdekli a tanulás, nem motiváltak, nincs jövőképük, a tananyag nem kötődik közvetlenül az életben szükséges ismeretekhez, a képességfejlesztő oktatás csak papíron létezik, igazi reformra lenne szükség. Az elöljáró szerint manapság általános jelenség a munkamorál csökkenése, ami alól nem kivétel a pedagógusok többsége sem, úgy véli, „akkor sem dolgoznának jobban, ha a Tăriceanu-kormány idején megszavazott 50 százalékos fizetésemelést alkalmazták volna”. A tanárok panaszkodnak a túlzsúfolt programjukra, holott csak heti tizennyolc órát dolgoznak, magatartásukkal nem mutatnak elkötelezettséget az iskola iránt, a diákok ezt látják és ezt követik – véli a főtanfelügyelő, aki az iskolaigazgatókat többek között azért marasztalja el, mert elvesznek az adminisztratív és pénzügyi feladatokban, és kevesebb figyelmet fordítanak az oktatás minőségére, az iskolákban működő minőségfelügyelő bizottságok pedig papírhalmazokat gyártanak, és nem a tartalommal foglalkoznak. A negyedik tényező maga a rendszer, amelyben nincs állandóság, nem készültek el a másfél éve érvényben lévő törvény módszertani mutatói, sok esetben még az alkalmazások tervezete sem, hiába jó a jogszabály, ha nem ültetik gyakorlatba – állítja a főtanfelügyelő. Keresztély Irma kitért az egyes iskolák eredményeire, a Székely Mikó Kollégiumot (87,10 százalék) és a Mihai Viteazul Főgimnáziumot (81,67) dicsérte, de a Mikes Kelemen Elméleti Líceumot (76,64), a kézdivásárhelyi Nagy Mózes Elméleti Líceumot (58,16) és a Bod Péter Tanítóképzőt (41,94) elmarasztalta, a kézdivásárhelyi, illetve a sepsiszentgyörgyi Református Kollégium (20,41, illetve 19,64), valamint a baróti Baróti Szabó Dávid Iskolaközpont (17,65) eredményeit és a szakközépiskolák többségének tíz százalék alatti teljesítményét – a Kós Károly Szakközépiskola 16,39 százalékkal kilóg ebből a sorból – katasztrofálisnak minősítette. Nincs értelme annak, hogy az augusztusi pótérettségin könnyebb tételeket adjanak, ez vezessen jobb eredményekhez, s így több fiatal kerüljön be az egyetemekre, mert ezáltal folytatódik a futószalagon történő diplomagyártás, képzetlen fiatalok hagyják el az egyetemeket, közülük többen visszakerülnek az iskolába tanítani, nem kérdés, milyen eredménnyel – szögezte le a főtanfelügyelő.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2012. július 10.
Reálisak az érettségi eredmények
A diákok valódi tudását tükrözik az idei katasztrofális érettségi eredmények, vélekednek a szakemberek, akik szerint a diákok tanuláshoz való negatív hozzáállása legalább olyan mértékben hozzájárult a siralmas teljesítményhez, mint az oktatási rendszer hiányosságai. A megkérdezettek kivétel nélkül úgy gondolják, a probléma megoldását a differenciált, kétszintű érettségi bevezetése jelentené, hiszen nem várható el, hogy a szakközépiskolában végzett tanulók ugyanabból a tananyagból vizsgázzanak, mint a gimnáziumokban felkészített diákok.
Fellebbeznek. Országszerte több tízezer óvást nyújtottak be a gyenge eredményt elért érettségizők
Amint arról beszámoltunk, a vasárnap közzétett adatok szerint országos szinten, az óvások elbírálása előtt a diákoknak mindössze 43 százaléka vette sikerrel a megmérettetést, több erdélyi megyében pedig az 50 százalékot sem érte el az átmenési arány. A tegnapi nap folyamán országszerte több tízezren fellebbeztek az eredmények ellen, az óvások elbírálása utáni végleges eredményeket 13-án, pénteken függesztik ki.
A gimnáziumok jól teljesítettek
Király András, az oktatási minisztérium államtitkára a Krónikának úgy nyilatkozott, tulajdonképpen nem meglepő az idei érettségi eredménye, több tanfelügyelőség a próbavizsgákon elért jegyek alapján ennél is rosszabb teljesítményre számított. Mint mondta, több tényező is hozzájárul a katasztrofális végeredményhez, azonban legalább az méltányolandó, hogy a tavalyi és idei érettségi minősítések valóban a diákok tudását tükrözik. „Több éve tartó áldatlan helyzettel állunk szemben, hiszen a diákok hosszú idő óta mindenféle szelekció, megmérettetés nélkül jutnak egyik szintről a másikra. A nyolcadik osztály után szervezett kisérettségi például továbbtanulás szempontjából nem releváns, hiszen a rendelkezésre álló helyek alapján mindenki bejut kilencedik osztályba” – fejtette ki Király. Mint mondta, fontos megjegyezni, hogy a gimnáziumok többségében az érettségi átmenési arány elérte a 80 százalékot, 50 százalék alatti teljesítményről a szakközépiskolák esetében beszélhetünk. „A szakközépiskolák végzősei számára a tételsorok egyértelműen nehezebbek, mint az átadott tananyag, ezért egyértelműen differenciált érettségire lenne szükség. A diákok hozzáállása is jelentős mértékben változott, így amíg nincs elképzelés arról, hogy mi legyen azokkal, akik nem akarnak iskolába járni, elméleti oktatásban részt venni, addig marad a mostani helyzet” – vélekedett az RMDSZ-es államtitkár. Király András szerint ugyanakkor sok esetben a pedagógusok hozzáállásával is probléma adódik, a diáklétszám megtartásának érdekében ugyanis egyes esetekben a tanárok „lazítanak” a tananyagon, elnézőbbek a tanulókkal szemben. Hangsúlyozta, az oktatási rendszer reformjára vonatkozó elképzelések is sorra megbuktak az elmúlt évtizedekben, a tavalyi tanügyi törvényt sem alkalmazták a cselekvéstől való félelem, a fennálló rendszer ridegsége miatt, az utolsó, valódi arculatváltást eredményező, Andrei Marga nevéhez kötődő reform óta nem történt igazi változás. Azzal kapcsolatban, hogy a székelyföldi megyékben az országos átlagnál jóval gyengébben teljesítettek, az államtitkár kifejtette, a legnagyobb problémát Hargita és Kovászna megyében is a diákok iskolával szembeni morálváltása jelenti. Hozzátette, érthetetlen, hogy a székelyföldi iskolákban az idei érettségin nem román nyelv és irodalomból, hanem matematikából teljesítettek legroszszabbul a diákok.
Magyari Tivadar, az RMDSZ oktatásifőtitkár-helyettese értékelésében szintén hangsúlyozta, a középiskolákban végzett magyar fiatalok több mint 70 százaléka sikeresen érettségizett. Mint mondta, a korábbi évek eredményei miatt ijesztőek lehetnek az idei statisztikák, ezért fontos kiemelni, hogy a gimnáziumok magyar végzettjei körében az országos szinten mért átmenési arány megközelíti a 80 százalékot. Hozzátette, emiatt várhatóan nem csökken jelentősen az egyetemekre jelentkező magyar hallgatók száma a tavalyi adatokhoz képest, az esetleges visszaesés pedig leginkább demográfiai okokra vezethető majd vissza. „Éppen azon fiatalokról van szó, akik számára a sikeres próbatétel és a felsőfokú továbbtanulás a fő cél. Ugyanakkor sajnos a szakközépiskolák fiataljai továbbra is kis arányban érettségiznek, az idei eredmények mélypontot jelentenek, több szakközépiskolában egyetlen vizsgázónak sem sikerült az érettségije. Kiemelkedő volt azok száma is, akik befejezték ugyan az utolsó középiskolai tanévet, de meg sem jelentek a vizsgákon” – részletezte Magyari. Hozzátette, természetesen egyenlő mértékű figyelmet és támogatást kell kapniuk mind az elméleti, mind a szakközépiskoláknak.
Valós tudást tükröznek az eredmények
Keresztély Irma Kovászna megyei főtanfelügyelő szintén úgy vélte, a diákok valós tudását tükrözi az idei érettségi eredménye, szerinte ugyanakkor önámítás lenne, ha a pótérettségin könynyebb tételekkel próbálnák feltornászni az átmenési arányt. A tanfelügyelő kifejtette, már a nyolcadikos képességvizsgán elkezdődik az ördögi kör: a diákok bármilyen eredménnyel bejutnak a középiskolába. A tanárok nem buktatják meg az elvártnál gyengébben teljesítőket, hiszen ha csökken a diáklétszám, megszűnik az osztály, így elveszíthetik állásukat. Hangsúlyozta, az elmúlt évig érettségin is segítették a vizsgázókat, az egyetemen pedig szintén bevételi forrást jelent a hallgató, és az is előfordulhat, hogy a rendszeren éppen csak „átevickélő” fiatalok visszakerülnek a tanügybe pedagógusként. „Az elmúlt két évben végre vettük a bátorságot, és szembenéztünk a tényekkel. Most arra van szükség, hogy az egész rendszert gyökeresen átgondoljuk” – szögezte le Keresztély Irma. A főtanfelügyelő szerint a diákokat, a tanárokat és a rendszert is terheli a felelősség a katasztrofális eredmények miatt. A diákok nem motiváltak, nem tanulnak, a szülők túl nagy elvárásai miatt nincsenek sikerélményeik, az iskolában tanultaknak pedig később nem veszik hasznát. „A pedagógusok munkamorálja sem megfelelő, túlterheltségre panaszkodnak, holott más országokban sokkal többet dolgoznak a tanárok, a romániai heti 18 órás átlaghoz képest. Angliában például hetente 29 órát tanítanak. Az érettségi típusú feladatokat ráadásul nem gyakorolják eleget a diákokkal” – magyarázta a főtanfelügyelő. Mint mondta, az oktatási rendszer is felelős, az új tanügyi törvényt másfél év alatt sem sikerült alkalmazni, nem dolgozták ki az új típusú tanterveket, nem készültek el az új tankönyvek. Keresztély Irma szerint nem a román nyelvtudás hiányosságai miatt teljesítettek gyengén a Kovászna megyei diákok, hiszen román nyelv és irodalomból az átmenési arány meghaladta az 50 százalékot. Mint mondta, a végzősöknek inkább matematikából, fizikából és kémiából akadtak nehézségeik, a diákok 60 százaléka megbukott. Kovászna megyében egyébként 32 százalék volt az óvások benyújtása előtt a sikeresen érettségizők aránya, míg tavaly meghaladta a 44 százalékot.
Differenciált érettségi, feltételekkel
Nem tartja elvetendő ötletnek a többszintű érettségi bevezetését Kéry Hajnal Bihar megyei főtanfelügyelő-helyettes, aki azonban csak azzal a feltétellel véli jónak ezt a megoldást, hogy azoknak, akik először alacsony szintű, egyetemi felvételire nem érvényes érettségi vizsgát tettek, lehetőségük legyen bármikor emelt szintű vizsgán megmérettetni, amennyiben mégis tovább szeretnének tanulni. Kéry ugyanakkor kifejtette, az idei érettségin a román- és a matematikajegyek rontották az átlagot. A megyében az átmenési arány a tavalyihoz képest egy százalékkal emelkedett, elérve az 53 százalékot. Legjobban a kis létszámú egyházi iskolák teljesítettek, a nagyváradi magyar gimnáziumok eredményei pedig nem sokban térnek el az elmúlt évi teljesítménytől.
Országos szinten reális eredmények születtek az idei érettségin – értékelte lapunknak Péter Tünde Kolozs megyei főtanfelügyelő-helyettes, aki rámutatott, a Kolozs megyei eredmények jobbak az országos átlaghoz képest. A megyében egyébként a vizsgázók 54 százaléka érettségizett sikeresen, az arány tavaly is hasonló volt. Kérdésünkre a főtanfelügyelő kifejtette, egyetért a kétszintes érettségi bevezetésével, ugyanis irreális elvárás, hogy a matematikát heti két órában tanuló szakközépiskolás ugyanazt a teljesítményt nyújtsa, mint a tantárgyat heti négy órában tanuló gimnazista. „Kolozs megyében elsősorban a szakközépiskolák végzőseinek osztályzatai rontották az átlagot, Kolozsváron például az átmenési arány két magyar középiskolában is meghaladja a 80 százalékot” – magyarázta Péter Tünde.
Rontják az átlagot a tavaly megbukottak
A Maros megyei diákoknak alig több mint 45 százaléka érettségizett sikeresen, Ştefan Someşan főtanfelügyelő szerint pedig az arány akár 60 százalék körül is mozoghatna, ha a vizsgákon nem vettek volna részt a tavaly elbukottak, akik többsége idén sem érte el a 6-os átlagot. A nemrég kinevezett főtanfelügyelő is úgy vélekedett, a gyenge eredmények elsősorban a mindenki számára azonos vizsgaanyagnak tudhatók be, ezért mindenképpen be kellene vezetni a differenciált érettségit. Ezzel szemben egyes vizsgafelügyelők szerint csakis a diákokon múlt az országos szintű gyenge eredmény. A Bolyai Farkas Gimnáziumban előfordult, hogy a vizsgázó Mihai Eminescu egyik verse helyett egy Caragiale-művet elemzett, egy másik végzős pedig arra kérte a felvigyázó tanárt, hogy amennyiben elalszik vizsga közben, egy idő után ébressze fel.
A megszigorított vizsgakörülmények miatt várható volt a drasztikus átlagcsökkenés Gyergyószentmiklóson és Csíkszeredában is, Hargita megyében ugyanis idén először használtak megfigyelőkamerákat. A megye három tanintézetében – a gyergyóditrói Puskás Tivadar Iskolaközpontban, a gyergyóalfalvi Sövér Elek Iskolaközpontban, valamint a zetelaki P. Boros Fortunát Középiskolában – egyetlen diáknak sem sikerült az érettségije. A székelyföldi térségben az átmenési arány ugyanakkor messze elmarad az országos átlagtól, a diákoknak alig harmada, 30 százalékuk vizsgázott sikeresen. Bartolf Hedwig tanfelügyelő úgy nyilatkozott, a kamerák miatt szigorúbbak voltak a vizsgafeltételek, sokan pedig egyetlen tantárgyból buktak meg, így az augusztusi pótérettségin jó eséllyel javíthatnak. Lakatos Mihály, a gyergyószentmiklósi Salamon Ernő Gimnázium igazgatója úgy nyilatkozott, nem a tételek nehézségi szintje miatt születtek gyenge eredmények, sokkal inkább a megnövekedett szigor okozta a siralmas teljesítményt.
Krónika (Kolozsvár)