Tizedik évadát zárta az M Stúdió
„Talán a Flow Fesztivált emelném ki elsősorban az évad eseményei közül, amely által olyan előadásokat próbáltunk elhozni Sepsiszentgyörgyre, amelyek a mozgásszínház műfaján belül különböző irányokba mutatva nemzetközi minőséget képviselnek. Bízom benne, hogy a fesztivál szervezése révén hosszú távon is csak nyerhet a társulatunk, és a Sepsiszentgyörgyi nézők is, hisz azt a színházi műfajt próbáljuk ezáltal közelebb vinni hozzájuk, amellyel aligha lehet alkalmuk találkozni az erdélyi színházakban” – mondta el lapunknak Márton Imola, az M Stúdió Mozgásszínház művészeti vezetője az évadzárás kapcsán.
A társulatvezető kifejtette, az idei évad mindhárom produkciója fontos együttműködések eredményeképpen született: a Julie kisasszony Tarkovszkij-jelenetekkel című, Nagy Botond által rendezett előadás első koprodukciójuk volt a Tamási Áron Színházzal, először dolgozott a társulattal Horațiu Mihaiu rendező, aki Ibsen darabja alapján A tenger című előadást vitte színre, és ebben az évadban készült Sztravinszkij Tavaszi áldozat című balettjéből az első, klasszikus zenére épülő előadásuk Andreia Gavriliu rendezésében. Mindezek mellett a már említett Flow Fesztiválra olyan világhírű társulatok produkcióit hozták el, mint a Frenák Pál Társulat, a Horváth Csaba által vezetett Forte Társulat vagy a Fehér Ferenc állandó alkotótársaiból álló együttes. Márton Imola arról is beszélt, hogy az évad során fontos fesztiválokon vett részt a csapat: Gyergyószentmiklóson a Nemzetiségi Színházak Kollokviumán és a Dance.movement.theatre nevű fesztiválon, Nagyszebenben a Festivalul Tânăr nevű seregszemlén, Szkopjeben (Macedónia) a Panphys Nemzetközi Pantomim és Fizikai Színházi Fesztiválon, Aradon az Új Színházi Fesztiválon, Târgoviștén a Nemzetközi Bábel Fesztiválon, ezenkívül pedig vendégszerepléseket is vállaltak Temesváron, Budapesten, Marosvásárhelyen, Nagyváradon és Marseille-ben is, Kézdivásárhelyen és Brassóban pedig bérletes előadásokat játszottak. Mint mondta, a korábbi évadokhoz képest idén nagyobb figyelmet fordítottak a belföldi jelenlétre.
A következő évadban a tervek szerint Radu Afrim, Fehér Ferenc és Bocsárdi László rendez a társulatnál, Afrim előadása az Andrei Mureșanu Színházzal együttműködésben készül, a Fehér Ferenc által rendezett produkció pedig western lesz mozgásszínházi változatban. Mint megtudhattuk, új színészi állást hirdet az M Stúdió, amelyre nők és férfiak is jelentkezhetnek július 20-ig, bővebb információkat ezzel kapcsolatosan az m-studio.ro honlapon találhatnak az érdeklődők. A társulatvezető azt is elmondta, hogy a színház technikai szempontból is fejlődni próbál – idén bővíteni tudták fénytechnikai berendezésüket, ami nagy jelentőségű beruházás volt –, és az elmúlt évadokhoz viszonyítva előadásaikat is többen látogatták, ami örvendetes, mert azt bizonyítja, hogy egyre nyitottabbá válik irányukba a szentgyörgyi közönség.
Nagy B. Sándor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Az idei súlyos árvizek Máramarosban a masszív erdőirtásnak köszönhetőek
Környezetvédelmi szervezetek szerint a legutóbbi máramarosi áradások azért voltak olyan súlyosak, mert a térségben az utóbbi évtizedekben hatalmas mértékű erdőirtás volt. Az Agent Green által közzétett szatellitképeken látszik, hol az országhatár Románia és Ukrajna között: a romániai oldalon teljesen letarolt hegyoldalak vannak. yezetvédelmi szervezetek szerint a legutóbbi máramarosi áradások azért voltak olyan súlyosak, mert a térségben az utóbbi évtizedekben hatalmas mértékű erdőirtás volt. Az Agent Green által közzétett szatellitképeken látszik, hol az országhatár Románia és Ukrajna között: a romániai oldalon teljesen letarolt hegyoldalak vannak.
Csak a tavalyi évben ezekből az erdőkből annyi fát termeltek ki, amellyel meg lehetne tölteni egy százvagonos tehervonatot. Mihai Lesan, a máramarosi erdészet képviselője a Pro Tv-nek elmondta, 2015 végén 7502 köbméter fát vágtak ki illegálisan, 2016 első három hónapjában pedig 451 köbméternyit. A riporter kérdésére megerősítette, a mostani áradások súlyosságának van köze az erdőirtás mértékéhez.
Az erdőradar elvileg hivatalosan több mint 60%-kal csökkentette az illegális fakitermelés mértékét, ám a máramarosi lakosság most az elmúlt húsz évben zajlott rablógazdálkodás következményeitől szenved – tudósít a Pro Tv. Borsán, Negoescuban és Oroszkő község (Repedea) közelében földcsuszamlás is volt, a júniusi árvizek pedig házakat sodortak el. Radu Vlad, a WWF erdővel kapcsolatos projektjeinek koordinátora rámutatott, ismét bebizonyosodott, hogy a legsúlyosabb árvizek ott történnek, ahol a legnagyobb mértékű az erdőirtás. Nem véletlen, hogy az erdők romlása és az illegális vágás nemzetbiztonsági kérdés – tette hozzá.
Az utóbbi húsz évben a Máramarosi-havasokban több ezer hektár erdőt taroltak le. Kiosztottak ugyan néhány büntetést, és találtak néhány bűnbakot, de a helyiek elmondták, még mindig zajlik az erdőirtás Borsán, a fát pedig más megyékbe viszik feldolgozásra. Radu Vlad hangsúlyozta, az illegális fakitermelés nemcsak gazdasági veszteséget okoz, hanem az ökoszisztémák leromlásához, az általuk normális esetben biztosított szolgáltatások (például az erdőtakaró feltartóztatná az esővíz gyors lezúdulását) megszűnéséhez vezet, így hosszú távon a teljes közösség viseli a következményeket. A parlament asztalán jelenleg tárgyalás alatt áll egy törvénytervezet, amely megduplázná a büntetéseket az illegális fakivágásokra, ugyanakkor nemcsak a fát, hanem az azt szállító járművet is elkoboznák a hatóságok. (Pro Tv)

Transindex.ro

FNT – negyven előadás a programban FNT – negyven előadás a programban
Kolozsvárról öt előadás szerepel a 26. Országos Színházi Fesztivál (FNT) programjában: a Kolozsvári Állami Magyar Színház társulata a Julius Caesar (rendező: Silviu Purcărete), A pelikán (r.: Felix Alexa) és a Pour toujours (Mindörökké) (r.: Dominique Serrand) című produkciókkal lesz jelen az október 21-e és 30-a között Bukarestben zajló seregszemlén, a román színház részéről pedig A mi osztályunkat (Clasa noastră, r.: Bocsárdi László) és a Padlószőnyeget (Linoleum, r.: Alexandru Dabija) hívták meg.
A programot, amelybe a 2015/2016-os évadban bemutatott negyven előadás került be, élő videós közvetítésben jelentette be Marina Constantinescu kritikus, a fesztivál művészeti igazgatója a fnt.ro oldalon. Ugyanitt a teljes lista is megtalálható, további magyar vonatkozásokkal.
Bekerült a programba a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának A játszma vége (Samuel Beckett, r.: Tompa Gábor) című produkciója, a Bukaresti Act Színház és a Scena9 közös, Székely Csaba Bányavíz című drámájából készült előadása (Apă de mină), Thuróczy Katalin Pandora szelencéje című művének színpadi változata (Cutia Pandorei, r.: Felix Alexa, Bukaresti ArCuB Kulturális Központ), valamint a Prin vis, amelyet Varga Mátyás szövegének felhasználásával, Frenák Pál rendezésében mutatott be a Temesvári Mihai Eminescu Nemzeti Színház társulata. Carousel a címe a Bukaresti Bulandra Színház előadásának, amely Molnár Ferenc Liliomja és Fritz Lang azonos című filmje nyomán született, Andrei Şerban és Daniela Dima adaptációjában.
A Kolozsvári román színház igazgatója, Mihai Măniuţiu két előadással van jelen: az egyik a La ordin, Führer! (Brigitte Schwaiger), amelyet a tordai Aureliu Manea Színházban rendezett, a másik pedig a Temesvári Mihai Eminescu Színház produkciója, Dürrenmatt Meteor című vígjátéka.
Az Országos Színházi Fesztivált a Romániai Színházi Szövetség (UNITER), a Bukaresti I. L. Caragiale Nemzeti Színház és az ArCuB Kulturális Központ szervezi, a kulturális minisztérium és a Bukaresti polgármesteri hivatal támogatásával.
Szabadság (Kolozsvár)

Hámos László: fordulat állhat be a restitúció ügyében
Mint arról a Maszol is beszámolt, az első ízben megszervezett ReConnect Transylvania program keretében a napokbanErdélyben járt egy nagy csapat amerikai fiatal. Az öt éve zajló ReConnect Hungary programnak és idei erdélyi leágazásának célja megerősíteni a másod-, harmad- és negyedgenerációs amerikai magyar fiatalok magyarságtudatát. A fiatalokat elkísérte Hámos László, a programot megvalósító Magyar Emberi Jogok Alapítvány (Hungarian Human Rights Foundation - HHRF) elnöke is. Őt faggattuk az alapítvány megalakulásáról, annak céljairól.
Milyen céllal jött létre az alapítvány?
Immár negyven éve annak, hogy alapítványunkat létrehoztuk, 1976-ban. Olyan célból, hogy a Ceausescu-diktatúra növekvő nyomásával szemben ellenállást alakítsunk ki, mert akkoriban Ceausescuról dícshimnuszokat zengtek: az amerikai sajtó és a kormányzati körök is el voltak ájulva attól, hogy milyen különutas, nagyszerű szövetségesünk van Európa keleti térfelén.
Amikor elkezdtek érkezni a hírek arról, hogy milyen - nem csak a magyarokat érintő - jogtipró intézkedéseket hoz ez a diktátor, és akkor tömegtüntetések, fizetett újsághirdetések útján ismertettük a valós helyzetet és azt, hogy az Egyesült Államok kormánya – mint amerikait, engem ez mélyen sértett – támogatja ezt a diktatúrát. Amerikai magyarként engem az is sértett még, hogy az erdélyi magyar közösség ellen is intézkedéseket hozott. Ugyanakkor rendkívül felháborított, hogy kormányunk – a kommunista országok közül egyedüliként - a legnagyobb vámkedvezményt nyújtotta Romániának. Ez ellen én 25 egyéni tanúvallomást tettem a kongresszus különböző bizottságai előtt évről évre, dokumentálva. Ez volt akkoriban a HHRF munkájának egyik fő vetülete.
A másik az volt, hogy a Helsinki folyamatban, 11 különböző helsinki utókonferencián ismertettük és lobbiztunk amellett, hogy vegyék górcső alá a román állam jogtipró intézkedéseit és tegyenek valamit ellene. Végül 1987-ben az amerikai kormányzat felfüggesztette a Romániának nyújtott vámkedvezményt és így szélesebb nyilvánosságot is kapott a színfalak mögött végzett munkánk. A HHRF amerikai magyarok tömegeit tudta maga mögé állítani, akik egyénileg megkeresték megválasztott képviselőiket és meggyőzték őket, hogy az erdélyi magyarok ügyével foglalkozzanak. Így, lassan-lassan összegyűlt az a kritikus tömeg, amely elhatározta, hogy Ceasusecut ejteni kell.
Tiltakoztak a falurombolás ellen is. Hogyan?
Számos ilyen akciónk volt, hosszú lenne most felsorolni, de van már egy kötet, amely bemutatja ezt részleteiben. Akkor, 1988-ban 27 világvárosban rendeztünk ugyanazon a napon tömegtüntetéseket és tiltakozásokat a falurombolások ellen. Ez volt az egyik akció, amely nagyon nagy figyelmet kapott az Egyesült Államokban és világszerte is. Egy másik fontos momentum volt, hogy megjelent a Romániából disszidált Ion Mihai Pacepa titkosszolgálati tiszt könyve. Ebben nagyon részletesen leírta mindazokat, amiket mi addig is állítottunk és igazolta állításainkat az amerikai üzleti és külügyi érdekekkel szemben. Nagyon kemény küzdelem volt azokban az években.
Aztán jött Romániában a forradalom. Mi történt azután?
1989 után sikerült végre a panaszpolitika mellé pozitív irányú törekvéseket is tenni. Ilyen például a Sapientia-Erdélyi Magyar Tudományegyetem támogatása, amely részére az évek során több mint negyedmillió dollár értékű adományt – pénzt és felszereléseket – gyűjtöttünk.
Továbbra is foglalkozunk azzal, hogy Romániában van 2140 olyan egyházi ingatlan – iskolák, árvaházak, kórházak, stb. – amik mind-mind a civil társadalom alappillérei voltak Erdély-szerte, amiket a kommunizmus alatt egy tollvonással elkoboztak és a mai napig is csak töredékét juttatták vissza az illetékes tulajdonosokhoz. Ezzel kapcsolatban több mint egy évtizede folytatunk egy kemény küzdelmet, amelyet Lantos Tamás, most már elhunyt amerikai képviselő kezdeményezett, aki annak idején a kongresszus külügyi bizottságának volt az elnöke. Egy határozatot szavazott meg a Kongresszus, hogy ezeknek az ingatlanoknak a visszaszolgáltatását gyorsított ütemben kell végrehajtani. De nemhogy gyorsítottak volna az ütemen, hanem pont fordítva, lelassult a folyamat. Az elmúlt hetekben Kató Bélának, az Erdélyi Református Egyházkerület püspökének sikerült Washingtonban a visszaesésekről tájékoztatni a kongresszust. Előtte az RMDSZ vezetősége, Kelemen Hunorral az élen, a kongresszusban és a külminisztériumban ismertette a fogyatékosságokat. És itt egy nagyon érdekes fordulat állt be: az amerikai kongresszus költségvetési bizottságának két vezető személyisége, a jobboldali Andy Harris (a Kongresszus egyetlen magyar származású tagja – szerk. megj.) és a nagyon baloldali Marcy Kaptur közösen adtott le egy olyan határozatot, – amit elfogadott az egész kongresszus, – hogy a külügyminisztérium költségvetéséhez kötik azt, hogy Romániában milyen mértékben zajlik, vagy nem, ezeknek a tulajdonoknak a visszaszolgáltatása. Ez a fejlemény meglepte a külügyminisztériumot is, hiszem most már saját érdeke, hogy tegyen is valamit a tényleges restitúcióért. Ennek nyomán, nem arrogánsan, nem erőszakos módon, hanem tájékoztatóan mutatta be Kató Béla a mai állapotokat. Nagyon remélem, nem kell újabb negyven évet várnunk, hogy ez be is következzen.
Gyakorlatilag ez mit jelent?
A teljes körű visszaszolgáltatását azoknak az ingatlanoknak, amelyek – sok helyen persze, már romos állapotban vannak – lehetővé tennék, hogy a történelmi magyar egyházak elláthassák hivatásukat.
A Sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium és a Gyulafehérvári Batthyaneum kulcspéldái annak, hogy a román állam továbbra se akarja visszaadni az épületeket jogos tulajdonosoknak. A román állam mindenféle kitérő manőverekkel arra törekszik, hogy megakadályozza a visszaszolgáltatást. Washingtonban is jól ismert Markó Attila meghurcolása, akit börtönre ítéltek jogellenes módon, pont őt, aki a törvény betűjét tiszteletben tartotta és közreműködött az elkobzott Sepsiszentgyörgyi ingatlan visszaszolgáltatásához. Mi azért dolgozunk, hogy ezek a visszásságok megszűnjenek. A magántulajdonhoz való jog Amerikában szent és sérthetetlen, ezt a washingtoni döntéshozók feltételek nélkül támogatják.
Megpróbálnak tehát nyomást gyakorolni Romániára?
A washingtoni Külügyminisztérium az itteni nagykövetség útján személyes kapcsolatban áll a román miniszterelnökkel és olyan tárgyalás zajlik közöttük, amire én nem vagyok hivatott, hogy elmondjam, pontosan milyen. Ebben igenis kell előrehaladás, amennyiben az Egyesült Államok barátságát és stratégiai partnerségét továbbra is igényli Románia. Ha nem történnek meg a külügyminisztrium részéről ezek a lépések, akkor ott van a kongresszus, amely szorítja a külügyet. A kongresszus megválasztott képviselői, akkor is, ha halvány kötődésük sincs a konkrét témához, viszont szavazópolgáraik kérik tőlük, fel fognak lépni. A HHRF 40 éve ebből az alapfelvetésből kiindulva végzi munkáját.
maszol.ro

Ami elveszett
Ballagásunk, kicsengetésünk harmincadik évfordulóját ünnepeltük. A régi osztálytársak – örökmozgó szervezőink – elintézték, hogy az osztályfőnöki órára az egykori 2. Számú Ipari Líceumban, a mai Mihai Viteazul Nemzeti Kollégiumban kerüljön sor. Sokan ott voltunk az ódon épület falai között. Akadt, aki igazoltan hiányzott, más lezárt fejezetnek gondolja élete iskolai szakaszát, azért nem tartott velünk.
Az osztálytársak a régiek mAradtak, az eltelt harminc év egyikünkön sem látszik. Az oszi is a régi, régi az örökösen kotnyeleskedő esperesünk, a kémiai elemek csempelapokra festett táblázata a „kicsi” kémialaborban. A felidézett emlékek is a régiek, még ha volt is némi zavar a kicsengetést követő illegális bulival kapcsolatos megtorlásokat illetően. De egyéb semmi nem a régi. Nem ismerős Vitéz Mihály mellszobra az iskola leaszfaltozott parkjában. Az uralkodó arcképe a szomszédos tűzfalon ugyancsak nincs az emlékek között. És nem emlékeztünk a főbejárat utáni előtérben a vitéz alakját megörökítő domborműre sem. Úgy egyáltalán: semmi emlékünk nincs a nagy férfiút illetően. Igaz, mikor mi ott koptattuk a padokat, a nemzeti kollégium felirat sem díszelgett az épület homlokzatán.
Nem ítélhetjük el azokat, akik iskolánkat saját ízlésük, nemzeti érzésük szerint alakították. De bajom, bajunk van azokkal, akik a kilencvenes évek elején politikai alku tárgyává tették régi iskolánkat – még akkor is, ha a tanodáról való lemondás ára az volt, hogy két magyar nyelvű líceum működhessen a városban. Tudjuk, látjuk: a könyves-gyertyás tüntetések óta is sok a hátrányos megkülönböztetés a magyar anyanyelvű oktatás kárára. Keményebben kellett volna alkudozni akkor, s azóta is. Folyamatosan. Az osztályfőnöki órán senki nem beszélt a szemet szúró változásról. Az oszi ugyan félszóval említette, hogy lenne, mit mondani az iskoláról, de bővebben nem fejtette ki véleményét. Mindannyian elsiklottunk a téma mellett. Pedig éreztük: ez az iskola nem az az iskola, hiába mAradtunk meg mi régieknek, az ügyben tehetetlenek vagyunk. Régi iskolánk számunkra – és utódaink számára – elveszett. Végleg.
Bokor Gábor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Magyar Bukarest 18. (Hencz Hilda)
1921. március 19-én a katolikus és református püspök letette a hűségesküt a román államnak, azonban a Románia és Vatikán viszonyát szabályozó konkordátumot csak 1927-ben írták alá.
Valóban elérkezett az idő, hogy az erdélyi magyarok is elfogadják a trianoni szerződés aláírásával kialakult helyzetet. A jelt Kós Károly neves műépítész, a magyar kultúra egyik legnagyobb személyisége, a transzilvanizmus zászlóvivője adta meg, aki társszerzője volt az 1921. január 22-én megjelenő Kiáltó szónak. A röpirat jelentette a magyarság aktív részvételén alapuló új kulturális és politikai program kiindulópontját.
Bár a Bukaresti Hírlap megemlíti, a röpiratnak úgy tűnik, nem volt nagy visszhangja a megzavarodott Bukaresti magyarság körében. Kós felhívta a figyelmet, hogy mennyire fontos kimozdulni a passzivitásból, a kulturális megmAradásért harcolni: ,,...szembe kell néznünk a kérlelhetetlenül rideg valósággal, és nem szabad ámítanunk magunkat. (...) Az lesz a miénk, amit ki tudunk küzdeni magunknak. A bátraknak kiáltok hát, a harcolni akarónak, a kötelességtudóknak, a látni akaróknak, az előrenézőknek. (...) Az Élet nem vár, az Élet rohan.” A magyarok akkor lesznek lojálisak a román államhoz, írta Kós, „ha megadatik számunkra az új keretek között az a minimum, melyet mi nemzeti kultúránk, ősi szokásaink, faji öntudatunk, szociális érzéseink, gazdasági fejlődésünk szempontjából ezeresztendős múltunk tanulságaképpen nélkülözhetetlennek tudunk”.
A röpiratot elkobozták, és a román cenzort, aki engedélyezte megjelenését, elbocsátották. Még 1921-ben megalakul az erdélyi Magyar Szövetség, amelynek célkitűzése a kisebbségi jogok betartásának felügyelete volt, és amelynek Kós Károly lett a titkára. A szövetséget egy időre betiltották. A félelem legyőzése és a passzivitásból való kimozdulás létfontosságúvá vált. Az adott feltételek mellett azonban nem mindig sikerült megtalálni a legjobb megoldást. Szász István, a református egyház papja, jó tíz évvel később írta egy cikkében, hogy a Bukaresti magyarok képviselői jóhiszeműen, a közösség érdekében cselekedtek. Szemtanúja volt az eseményeknek, és részt vett a két Bukaresti magyar szövetség fúziójánál is. 1921. május 8-án történt az egyesülés, az új szövetség neve Szent Istvánnal Egyesült Magyar Társulat lett. Szabó István mestert választották meg elnöknek, a katolikus tanító Tokay Gyula lett a titkár. Szász István nem volt benne a vezetőségben, csak később lett a társulat titkára. A tagok száma 1434, közülük 897-en a katolikus szövetségből jöttek, 537-en pedig a Magyar Társaságból, amely már korábban egyesült a betegsegélyző és temetkezési egylettel és a művelődési egyesülettel.
A Magyar Társulat jelentős, 12 millió lejre becsült ingó és ingatlan vagyonnal és 40 ezer lej készpénzzel rendelkezett. A Szent István Egyesület vagyona jóval kisebb volt: 30 ezer lej készpénz és 400 ezer lej kötvényekben. Az új vezetőség első feladata elég kényes volt: bizonyítania kellett minden egyes tagja román állampolgárságát, hogy a társulatot elismerjék jogi személyként, és feloldják a Zalomit utcai székhely lefoglalását.
Az 1925-ben megjelent (a gyűjteményekben csak ez az egyetlen évszám található) Jogi személyként elismert társaságok és alapítványok évkönyvében megtalálható a Magyar Társulat is, pontatlan, Societatea de ajutor mutual Sf. Ştefan Şi Ungară – unite (Egyesült Szent István és Magyar Önsegélyző Társulat) megnevezéssel. Feltüntették a vezetőtanács tagjainak (elrománosított) nevét, foglalkozását, lakcímét és nemzetiségét is („mind románok”). Ez a lista kisebb mértékben eltér a magyar lapokban megjelent névsortól; mindenesetre egy pap sem szerepelt, a legtöbb tag kisiparos volt. A szabályzat szerint papok nem lehettek még csak egyszerű tagok sem, ami leszűkítette a kulturális tevékenységek körét, a társulat gyakorlatilag halálesetek vagy betegségek esetén működő önsegélyző egyletté alakult át. Bárki beléphetett a magyarok verejtékével és pénzével felépített társaságba, nemzetiségre, politikai hozzátartozásra vagy vallásra való tekintet nélkül. Habár történeti szempontból a Magyar Társulat a Bukaresti magyarság folytonosságának jelképe mArad, gyakorlatilag kirakatszervezetté vált anélkül, hogy bármilyen szerepet játszott volna a magyarok társadalmi-kulturális életében. A tagdíjak beszedésén túl semmi sem történik már ott, panaszolta Nagy Sándor, aki szerint az egyesítéssel és működési szabályzatával a társulat feladta régi énjét. Az egyesítést rossz házassághoz hasonlította; a szervezet, amelyet alapításától jórészt református papok vezettek, most a katolikusok befolyása alá került, akkor, amikor a román katolikus hatóságok fő célja mindenekelőtt a hívők elrománosítása volt. 1929-ben, amikor Nagy Sándor egy magyar egyetemi diákszálló megalapításához a Magyar Társulat támogatását kérte, visszautasították. Az új társulat nem érzett semmilyen felelősséget a Bukarestben rekedt hadiözvegyek és hadiárvák százaiért, sem az Erdélyből újonnan érkező, kétségbeesetten munkát kereső magyarok, köztük 13–14 éves hadiárvák tömegeiért, akik a szegény sorsú magyarok sorait szaporították. 1929-ben, a díszterem bérleti szerződésének lejártával, a társulat használni kívánta azt, és komoly összegeket fektetett felújításába. Egy év múlva azonban ismét kénytelen volt bérbe adni a Lido filmszínháznak. Az udvaron található vendéglőt is bérbe adták a Luther sörgyárnak (a jelenleg bontás alatt álló Griviţa gyár elődje), amely aztán felújította.
A Bukaresti kulturális élet, és ezen belül a román–magyar kapcsolatok némiképp eltérő módon alakultak. 1921-ben, amikor Octavian Goga költő-miniszter megnyugtató válaszokat adott a magyar sajtó számára, egy hasonlóan optimista interjú jelent meg a Nemzeti Színház igazgatójával, Victor Eftimiuval. Megtudhattuk, hogy a színház repertoárjában két magyar darab, Lengyel Menyhért és Madách Imre műve is szerepel, és a színház előcsarnokában leleplezték Madách Imre szobrát. Ez igazán merész lépés volt, ugyanis két év múlva, 1924-ben Kolozsváron irredentizmus vádjával betiltották Az ember tragédiáját. Egy másik forrásból arról értesültünk, hogy a Bulandra Társulat a Mária Királyné Színházban Molnár Ferenc darabját játszotta. Valamivel később, 1926-ban négy Bukaresti színházban is műsoron voltak magyar szerzők művei, a kedvenc Molnár Ferenc volt. Rendkívüli esemény volt 1925-ben, hogy Nicolae Iorga meghívta a Kolozsvári Magyar Színházat egy Bukaresti turnéra. A három előadást többek közt Victor Eftimiu, Mihail Sadoveanu és Petru Groza is megnézte. Nem vettek részt azonban a Magyar Párt tagjai, de távol mAradtak a román hivatalosságok is; a parasztpártiak pedig a magyarokra támadtak. Nicolae Iorga-, Móricz Zsigmond-, Lengyel Menyhért-, I. L. Caragiale- és Moliére-darabokat adtak elő.
A művészetek útján könnyebb volt a közeledés románok és magyarok közt. A legérdekesebb Bartók Béla esete. A román népzene iránt tanúsított érdeklődésének köszönhetően a zeneszerző román körökben is nagyon népszerű volt. Gyűjtéseit még 1909-ben kezdte, és az eredményesség érdekében románul is megtanult. 1924-ben fesztivált szerveztek a tiszteletére; George Enescuval közösen lépett fel, és országos turnén vett részt a Károly király művelődési alapítvány égisze alatt. Románbarát magatartása miatt kivívta a szélsőséges nacionalista magyarországi magyarok haragját, elbocsátották a Budapesti zeneakadémiáról is. Nem kímélték a román nacionalisták sem, horthysta ügynöknek titulálták. Kodály Zoltánt, Bartókkal ellentétben a románok ellenségének tartották. Az 1923-ban Pest, Buda és Óbuda egyesülésének 50. évfordulóján bemutatott Psalmus Hungaricus a bibliai Dávid 55. zsoltárának modern változata. A zsoltár szövegét Kecskeméti Vég Mihály írta át 1560 körül, és egy 1620-as vallásos énekkönyvben jelent meg. Az oratórium 1934-es, Radu Urlăţeanu vezényelte Temesvári és Aradi előadása nagy vihart kavart, ugyanis a zsoltár szövegét a trianoni Magyarország aktuális politikai helyzetének nézőpontjából értelmezték: egy elhagyott és elárult ország, amely Isten segítségét kéri. A román sajtó nyílt politikai vádakkal tűzdelt, habzó szájú kampánya miatt Urlăţeanu 1935-ben öngyilkos lett. A román hatóságok már 1923-ban elrendelték az 55. zsoltár visszavonását a református zsoltárkönyvekből. A zsoltár csak az 1999-es kiadásban került vissza a zsoltárkönyvbe, a Béza Tódor (Théodore de Bèze) szövegváltozatában, egy 1562-es genfi dallammal. Voltak formális művelődési események is, például 1931-ben a Cartea Românească Kiadónál megnyitották a Budapesti magyar művészek kiállítását Nicolae herceg patronátusa alatt; a királyi ház egyetlen képet sem vásárolt, maga a herceg is külföldön tartózkodott a megnyitó idején.
Az 1930-as gazdasági válság idején egyetlen figyelemre méltó kezdeményezése volt a Bukaresti magyarságnak: egy magyar nyelvű színház megalapítása, de a nagy költségek miatt ez az intézmény nagyon hamar csődbe ment. Nem tudjuk, ki kezdeményezte, és volt-e köze a közelgő parlamenti választásokhoz. 1930 májusában a Bukaresti Magyar Újság reklámkampányba kezdett a magyar színház megalapításáért, melynek vezetője Kovács Imre lett.
A kultuszminisztériumban főigazgatói tisztséget ellátó Liviu Rebreanu szkeptikus volt a kezdeményezést illetően, és szkeptikusak voltak a Magyar Párt vezetői is, de a magyarság lelkesen támogatta. Az előadásokat 1930 tavaszán kezdték volna el a Sărindari utcai Alhambra Színházban. A működési engedély jóváhagyását azonban túl sokáig húzták-halasztották, egyre több feltételt szabtak, egyebek mellett, hogy a társulat színészei román állampolgárok legyenek, és hogy az előadott darabok ne sértsék a románok érzéseit. Az első előadást végül a Magyar Társulat dísztermében tartották meg valamikor december vége felé. A magyarság színe-java ott volt, a bevétel 29 ezer lejre rúgott. Ezután azonban a bevételek drasztikusan csökkentek, hétezer, majd ötezer lejre, két hónappal később pedig már a színház csődjéről beszéltek. A bukás oka az volt, hogy a színházigazgatónak nem sikerült megfelelő termet bérelnie, az úri közönségnek a Zalomit utcai terem túl szegényes volt, a szegények számára pedig a jegy túl drága. Az Erdélyből érkező színészeknek még öltözőjük sem volt, a folyosón öltöztek, de elképesztően magas honoráriumot igényeltek; egy énekespáros havi 28 ezer lejt kért. Másfelől a Magyar Társulat minden előadásnál 1500 lej terembért kért, a bevétel legfeljebb azt fedezte, a honoráriumokra már nem futotta. Mégsem mondtak le végleg a színház ötletéről; e célból egy egyesületet is létrehoztak, amely rövid idő alatt 32 ezer lejt gyűjtött össze, egy megfelelőbb termet béreltek, a Posta mögötti Tesleanu Termet. A Pax Klubba tömörülő magyar zsidók is jelentős összeggel támogatták az újrakezdést. A jegyek ára eléggé magas volt, a páholyban 195 és 280 lej között; az olcsóbb helyekért 20 és 100 lej közötti összeget kellett fizetni. Az első előadást 1931. március 8-án Petru Groza is megnézte. Hamarosan ismét jelentkeztek a pénzügyi gondok, és április 19-én a Liedertafel Teremben megtartották az operaáriákból és magyar népzenéből álló búcsúelőadást. A jegy ára 60 és 150 lej között váltakozott. A színészeknek fellépőruháikat is zálogházba kellett adniuk, hogy ki tudják fizetni adósságaikat.
(folytatjuk) JÁNOS ANDRÁS fordítása
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Temesvár 1716
Egy európai város kezdetei
Temesvár az idei, 2016-os esztendőben ünnepli a török uralom alóli felszabadulás 300. évfordulóját.
A város vezető intézményei, és jelenlegi lakói fontosnak tartják, hogy erről a Temesvár történelmének szempontjából kiemelkedő eseményről a Temesvár 1716. Egy európai város kezdetei elnevezésű kiállítás keretében is megemlékezzenek, amelyre meghívást kapnak mindazok, helybeliek és vendégek, akik szeretnék megismerni a várost és annak múltját.
A 300. évfordulónak szentelt kiállítás bemutatja a török oszmán jelenlétet a Bega-parti városban, a vár ostromát és visszafoglalását a Savoyai Jenő herceg vezette osztrák csapatok által, bepillantást enged az osztrák közigazgatás első évtizedeibe csakúgy, mint az adott kor változatos kulturális és vallási életébe. Mindezek harmonikus egységet alkotnak, és egy fejlődő európai város képét tükrözik. Leküzdve a kezdeti nehézségeket, Temesvár kialakítja a maga évszázadokon át vezető szerepét, amelyet a sokszínűségből fakadó európaiság és egyben erős helyi öntudat, kötődés jellemez.
Az osztrák közigazgatás által hozott intézkedések, mint például a városrendezés, új erődítmények építése, az utcák felújítása, valamint a Bega-csatorna hajózhatóvá tétele, a nyugati fejlődés pályájára állították a várost. Az osztrákok már az első évektől megkönnyítették a városban a vegyes nemzetiségű lakosság létrejöttét, a különböző népek jellegzetes kultúrája pedig új, külön színt hozott, erősítve a tolerancia és többnyelvűség szellemiségét. Így alakult kiTemesváron egy románok, szerbek, zsidók, magyarok, németek, bolgárok, olaszok, csehek, spanyolok alkotta soknemzetiségű közösség ex toto orbe austriaca.
A Temesvári Római Katolikus Püspökség és a Banatul Múzeum közös kezdeményezésére létrejött jubileumi kiállítás méltó megszervezéséhez hozzájárultak: Temes megyei tanács, Temesvári Polgármesteri Hivatal, Szerb Ortodox Püspökség, Bánsági Ortodox Érsekség, Román Nemzeti Levéltár Temesvári részlege, Temes megyei könyvtár, Lugosi Görög Katolikus Püspökség, Román Televízió Temesvári területi stúdiója, Temesvári Művelődés Háza, Bánsági Svábok Egyesülete (Landsmannschaft der Banater Schwaben), Romániai Szerbek Szövetsége(Савез Срба у Румунији), Bánsági Svábok Segélyszervezete (Hilfswerk der Banater Schwaben e.V.),Temesvári Izraelita Közösség. Technikai és szaktanácsadás: dr. Rodica Vârtaciu, Mihai Botescu építész, Stevan Bugarski.
A kiállítás július 19–szeptember 20. között a Banatul Múzeum ideiglenes székhelyén minden héten keddtől vasárnapig 10–20 óra között tekinthető meg.
Október 12-től december 10-ig a kiállítás a Temesvári Római Katolikus Püspökség székhelyén (A. Pacha utca 4-es szám) lesz látható.
Minden érdeklődőt szeretettel várunk!
A Temesvári Római Katolikus Püspökség sajtóirodája
Nyugati Jelen (Arad)

Két tanterem, ahol viszály is terem
Ismét iskola-ügyben feszülnek egymásnak az indulatok Marosvásárhelyen. A katolikus egyház tulajdonába visszakerült épületben működő Unirea főgimnázium teremgondjait a restitúció teljes megkérdőjelezésével igyekeznek orvosolni, a katolikus líceummal hadakozva. Bögözi Attila írása.
Néhány hete látszólag a Római Katolikus Teológiai Líceum két osztályterme körül parázsló vita borzolja Marosvásárhelyen a kedélyeket, főleg a helyi román nyelvű sajtóban, ahol széles teret kapnak az Unirea Főgimázium vezetőségének nacionalista nyilatkozatai, melyek lényege, hogy a gimnáziumban zajló oktatási tevékenységre folyamatosan rossz hatással van az ugyanabban az épületben működő Teológiai Líceum. Azt sulykolja Andrea Năznean, az Unirea igazgatónője, hogy bennük, mármint a tantestületben, diákjaiban, s még a szülői közösségben is állandó a fenyegetettség érzése, mert a Teológiai Líceum létrejöttével már az elemi osztályokat is más tanintézetbe kellett költöztetni, s a katolikus iskola most két olyan osztályteremre is igényt tart, amely a várossal 2014-ben aláírt bérleti szerződés értelmében az Unirea-t illeti.
A torkon akadt galuska esete a restitúcióval
Az ügy előzményéhez tartózik, hogy a magyarellenes uszításokban jeleskedő román nacionalista köröknek mai napig elfogadhatatlan, torkukon akadt galuska az iskolaépület visszaszolgáltatása a katolikus egyháznak. Mindent megtesznek azért, hogy megkérdőjelezzék a tulajdonjog visszaállítását.
Ez a magatartás többnyire közös jellemzője a vegyes lakosságú erdélyi nagy- és kisvárosokban a rendszerváltás után életre hívott magyar (részben egyházi) középiskolák újkori történelmének, talán egyetlen kivétellel, Kolozsváron, ahol a történelmi magyar középiskolákba bekényszerített román osztályok kiköltöztetése körüli hisztériakeltés viszonylag hamar lecsengett. Persze, kivétel ott is volt, a Református Kollégium esetében 12 évet kellett várni az épületek egy részének birtokbavételére.
Ehhez képest az önálló magyar iskolák helyzete a legrosszabbul Marosvásárhelyen alakult, nem utolsó sorban azért, mert az 1990-es magyarellenes pogrom a magyarság érdekérvényesítését, a márciusi véres események „most vagy soha” türelmetlensége után sokkal visszafogottabbá tette még a Bolyai líceum esetében is, ahonnan alig néhány éve sikerült végleg kitelepíteni az utolsó román osztályokat.
„A római katolikus egyház egy 2004-es kormányhatározat révén kapta vissza a régi katolikus főgimnázium épületét, amelyben az Unirea működik – összegezte az Erdélyi Riportnak a visszaszolgáltatás legfontosabb mozzanatát Tamási Zsolt, a Római Katolikus Teológiai Líceum igazgatója. Emlékeztetett: a rendszerváltás után még fele-fele arányban magyar és román osztályokkal működő líceum az utóbbi két évtizedben szinte teljesen elrománosodott, a magyar osztályok száma évről-évre csökkent, s ezzel párhuzamosan az iskola falairól fokozatosan eltűntek a magyar feliratok is.
A szó elszáll, az írás is?
A restitúciót a román nacionalista körök képtelenek voltak elfogadni, élükön Dorin Florea polgármesterrel, aki – minő torz fintora a sorsnak, a város nevében (!) – azon nyomban, amint a tulajdonjogot visszaállító kormányrendelet a Hivatalos Közlönyben megjelent, bíróságon meg is támadta a restitúciót. A több évig elhúzódott per 2008-ban a Legfelsőbb Bíróságon ért véget, ahol jogerős határozatban mondták ki a városvezető keresetének megalapozatlanságát.
Még ilyen előzmények után is újabb hat évnek kellett eltelnie – mely idő alatt a város az immár egyházi tulajdonú ingatlanért rendszertelenül fizette a lakbért, a több hónapos kimAradásokért egy 2008-as szerződést 2012-ben hatálytalanítottak, majd 2014-ben kötötték újra – amíg tető alá lehetett hozni, nem utolsó sorban Victor Ponta korábbi miniszterelnök közbenjárásával, azt a hosszú távú bérleti szerződést, amely a katolikus oktatási intézmény számára kötött használati megállapodást is tartalmazza.
Ennek értelmében a Jakubinyi György érsek képviselte Gyulafehérvári katolikus érsekség húsz évre bérbe adta a Dorin Florea polgármester által képviselt bérlőnek, Marosvásárhely municípiumnak, a Mihai Viteazul utca 15. szám alatti 5.071 négyzetméter hasznos felületű ingatlant és a hozzá tartozó 10.028 négyzetméteres területet. A megállapított bérleti díj 24.990 lej lett havonta, ez az épületek esetében négyzetméterenként 2,12 lejt, a hozzá tartozó területre 1,42 lejt jelent, nem tartalmaz rezsiköltségeket és az infláció mértékével növelhető.
A szerződés rögzíti az ingatlan A, B és C épületszárnyainak használati módozatát is, tanévekre lebontva, kiemelve, a tulajdonos beleegyezik abba, hogy a bérlő az A főépületet tetőtérrel építése be, amivel a főgimnáziumi osztálytermek számát növelnék.
Holló László, az Erdélyi Római Katolikus Státus (egyházmegyei tanács) elnöke (képünkön), a sajtónak nyilatkozva hangsúlyozta, hogy a polgármesteri hivatal és a Státus között aláírt szerződés szavatolja, hogy a magyar osztályok átvétele révén az osztálytermek is a római katolikus teológiai líceumhoz kerülnek, mi több, az Unirea líceum igazgatósága is aláírt egy hasonló szerződést a teológiai líceum vezetőségével. „Mégis, a főgimnázium vezetősége úgy tesz, mintha nem volna tudomásuk, hogy van egy általuk is aláírt megegyezés arról, hogy a termek hogyan oszlanak el a két intézmény között” – állítja a Státus elnöke.
Más termek, más emeleten
Fellapozva a szerződést, az is pontosan olvasható benne, hogy a 2016/2017-es tanévtől a katolikus középiskola a B épületben további két első emeleti tanteremmel bővül, majd a 2018/2019-es tanévre, amennyiben az A főépület tetőterének beépítését befejezik, azt az Unirea diákjai, míg a B és C épületet teljes egészében a katolikus gimnázium tanulói népesítik majd be. Tiszta, világos fogalmazás.
Ezért érthetetlenek az Unirea igazgatónőjének zavaros nyilatkozatai a helyi román sajtóban. Tamási Zsolt, a katolikus teológiai líceum igazgatója (képünkön) az Erdélyi Riportnak elmondta, a román média által lassan egy hónapja napirenden tartott „teremháborúval” kapcsolatosan a román fél minden fórumon azt hangoztatja, hogy a 2014-es szerződést be kell tartani. „Nos, abban az szerepel, hogy a B szárny első emeleti termeit a nemrég lezárult 2015/16-os tanévben még használta az Unirea főgimnázium, viszont ősztől azok átkerülnek a teológiai líceum használatába. Ezért az a kérés, amit én írásban átadtam az Unireának, arról szól, hogy e termeket lehetőleg még a nyár folyamán ürítsék ki, hogy tudjuk elvégezni azok felújítását” – mondja az igazgató. „Ők viszont durva csúsztatással visszatértek egy korábbi állapothoz, amikor a szerződés szerint a 2016/17-es tanévtől a B szárny második emeletén két terem mAradt volna még az Unireánál. Ez két olyan osztályterem, melyben korábban a magyar tagozatos unireás diákok tanultak. Amikor a tavaly nyáron, miután az Unirea lemondott róluk, átvettük ezeket az osztályokat, újabb megegyezést írtunk alá a főgimnáziummal, hogy ezeket az osztályokat termekkel együtt vesszük át, amiről értesítettük a szerződő feleket is, vagyis az egyházat és a polgármesteri hivatalt. Amikor a most is zajló sajtóbotrányt az igazgatónő kirobbantotta, azt sulykolták, hogy a teológiai gimnázium, megszegve a szerződést, határidő előtt el akar venni tőlük két osztályt. Erről szó sincs, hiszen az, amit mi kértünk, az első emeleti termek, amit őszig szerződés szerint át kell adjanak, amiről viszont ők beszélnek, az két, második emeleti tanterem, amelyeket – a közös egyezség szerint – jelenleg is használunk. Mi több, a médiaőrjöngés ellenére, tőlünk írásban senki nem kérte, hogy mondjunk le két teremről, amit egy évvel ezelőtt már átadtak. Arról végképp nincs szó, hogy a kisépületben bármilyen román osztályt ki akarunk tenni, hiszen abban egyetlen román osztály sincsen” – fejtette ki Tamási Zsolt.
A DNA a jogerő felett?
Ha pedig szerződésszegésről kellene beszélni, a labda inkább a polgármesteri hivatal térfelén pattog, hiszen a már sokat emlegetett bérleti szerződésben szereplő főépületi manzárdosítás munkálatai még el sem kezdődtek. Igaz, ennek objektív oka is van, ám ez újabb szállal bonyolítja a katolikus gimnázium körüli, amúgy is szövevényes történetet. Mert több mint egy éve a Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) Marosvásárhelyi irodája azt vizsgálja, jogszerűen szolgáltatta-e vissza az állam a római katolikus egyháznak az Unirea Főgimnázium által is használt iskolaépületet. A Méltóságért Európában Polgári Egyesület nevében egy Dan Tănase nevű fiatal blogger feljelentésében nem többet és nem kevesebbet állít, mint hogy az épületet úgy szolgáltatták vissza a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekségnek, hogy az soha nem volt az érsekség tulajdonában. „A 2015-ös évi 150-es számú bűnügyi dosszié kapcsán bűnvádi eljárást indítottunk hivatali visszaélés gyanújával, amelyet a módosított 2000-es évi 78-as számú törvény 13-as cikkelye szabályoz és büntet” – áll a DNA közleményében a feljelentés kapcsán.
Tamási Zsolt visszautasítja a minden történelmi alapot mellőző vádakat és elmondta, az iskolaépületet 1903 és 1905 között, a mellette álló diákotthont 1908-ban építtette az egyház, és az 1948-as államosításig a II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Főgimnázium működött bennük, amiket hiteles okiratokkal bizonyítani is lehet. Ennek ellenére a DNA több mint egy éve szöszmötöl a bűnügyi dossziéval, anélkül, hogy az igazoló okiratok alapján megalapozatlannak nyilvánítaná a feljelentést.
Az igazgató szerint a DNA vizsgálódásában az a legsúlyosabb, hogy nemcsak a visszaszolgáltatási bizottság döntését kérdőjelezi meg, hanem a Legfelső Bíróságét is, hiszen Dorin Florea feljelentése nyomán az ügyben létezik már egy jogerős Legfelsőbb Bírósági határozat, amit még a DNA ügybuzgósága sem írhat felül.
Ha pedig mégis, akkor a törvényességnek végképp befellegzett Romániában.
Átpolitizált teremhiány
„A DNA-s dosszié, a tanterem-hisztéria, ahogy korábban Florea feljelentése, mind-mind ugyanazoknak a nacionalista köröknek az összehangolt támadása, amelyek nem tudják elfogadni a történelmi igazságtételt” – vélik azok a Marosvásárhelyiek, akik már torkig vannak a magyar oktatási intézmény körüli hisztériakeltéssel.
Mindezek ellenére az Unirea igazgatónője a tantestületet és a szülőket is bevonva, tovább gerjeszti a feszültséget. Legutóbb egy beadványban egyenesen Dacian Cioloş miniszterelnököt kérték, hogy hozzon létre szakbizottságot annak kivizsgálására, törvényes-e az, ami az iskolában történik, amióta az épület B szárnyában elkezdte működését a Római Katolikus Teológiai Líceum.
Hogy mit fog lépni erre a miniszterelnök, a tanfelügyelőség, vagy a minisztérium, ahova szintén panaszlevél ment, nem tudni. Azt viszont sikerült kiderítenünk, hogy a jelenlegi „teremháború” mögött az áll, hogy az Unirea főgimnázium 2014-től egy plusz líceumi osztályt indított el (addig volt négy, most öt párhuzamos osztálya van), és 2016 őszétől indít egy plusz gimnáziumi osztályt is. És itt van a kutya elásva, mert a főgimnázium a sokat emlegetett szerződésben rögzített teremelosztáson felül pluszban indított osztályok teremhiányát a Teológiai Líceum rovására szeretné érvényesíteni.
A katolikus álláspont határozott és egyértelmű: nem fog sikerülni.
http://erdelyiriport.ro

Szegeden ünnepelték a Román Kultúra Napját
Az elmúlt hétvégén került megrendezésre a Szegedi Román Kultúra Napja, amely minden esztendőben megemlékezik az 1849. július 14-én Kossuth Lajos és Nicolae Bălcescu által Szegeden aláírt Magyar–Román Megbékélési Tervezetre.
A szegedi román önkormányzat tudományos szimpóziummal állít emléket az eseménynek. Idén a helyi és romániai meghívottakon kívül a szerbiai Vajdaságból is érkeztek előadók. Aradról a Vasile Goldiş Nyugati Egyetem (UVVG) egy népes küldöttsége képviselte a felsőoktatási tanintézményt.
A neves rendezvénynek a Szegedi Polgármesteri Hivatal adott otthont.
Dr. Marius Ioan Grec Aradi egyetemi professzor beszédében megemlítette azokat az eseményeket, melyeket az UVVG szervezett Aradon és Budapesten, illetve Szegeden Mihai Eminescu emlékére, pontosabban annak 150. évfordulójára, hogy Eminescu nevét először említi a román irodalom. Ennek apropóján a szegedi Juhász Gyula Egyetem Román Nyelv és Irodalom szakos tanárának, Mihaela Bucinnak átadott egy Eminescut ábrázoló érmet, valamint az UVVG monográfiájának (Az Aradi UVVG 25 éve) egy kötetét.
Az esemény kiemelkedő mozzanata a szegedi Klauzál téren álló Kossuth–Bălcescu-emléktábla megkoszorúzása volt.
Takáts D. Ágnes
Nyugati Jelen (Arad)

Öt napon át ünnepelnek a Csíkszeredaiak
Újdonságnak számító programpontokkal is várják a Csíkszeredaiakat az augusztus 3–7. között zajló városnapokon. Először szerveznek például veteránjármű-kiállítást, illetve megemlékezést tartanak a Nagy Imre-képtár 40. évfordulójára.
Számos kulturális és sportrendezvény kap helyet a Csíkszeredai Városnapok programjában, tájékoztatott Prigye Kinga, Csíkszereda Polgármesteri Hivatala kulturális irodájának munkatársa. Mint elmondta, a város kulturális alintézményei, a Csíki Játékszín, a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes, valamint a Csíki Kamarazenekar is kiveszik részüket a rendezvénysorozatból. Emellett – a korábbi évekhez hasonlóan – lesz önkormányzati labdarúgótorna, amatőr úszóverseny, és a tavalyi szünet után ismét megszervezik a lábtenisz-bajnokságot.
Idén a Szabadság téri nagyszínpadon olyan előadók lépnek fel, mint az Iris & Cristi Minculescu együttes, illetve a Blue Projekt zenekar, a Koszika & The HotShots, a magyarországi Republic együttes, Baricz Gergő, valamint Keresztes Ildikó énekesek, a Parno Graszt és a Kormorán zenekar. Utóbbi 40. jubileumi nagykoncertjét tartja.
„Jobban figyeltünk ezúttal a programokra, főként helyi zenekarok lépnek fel. Lesznek gyergyószentmiklósi és Sepsiszentgyörgyi együttesek is, de a többségük csíki. Annyian jelentkeztek, hogy nem tudtuk az összeset fogadni az időkeret miatt. Minden este négy zenekar fog fellépni, összesen tizenhatan” – ismertette Prigye Kinga. A helyi zenekaroknak helyet adó Origo-színpad helyszíne sem változik, idén is a Majláth Gusztáv Károly téren állítják fel.
Szerda az utolsó nap, amikor még benevezhetnek a városnapok legnépszerűbb rendezvényére, a 16. Pityókafesztiválra a gasztronómiai versenyen részt venni kívánó csapatok. A jelentkezési feltételekről bővebben Csíkszereda honlapján lehet olvasni, érdeklődni a Csík-Infó Turisztikai Információs Iroda 0266–317007-es és a 0745-82876-as telefonszámain lehet.
A Pityókafesztivált szombaton a központi parkban tartják. Szintén kedvelt rendezvény a tízéves Dob-Ban Ritmusfesztivál, a kerek évforduló apropóján kétnapos lesz a rendezvény. Mint Prigye fogalmazott, sikerült erre az eseményre is híres előadókat meghívniuk, ilyen fellépő lesz A.G. Weinberger, a romániai blues neves képviselője. A városháza munkatársa kiemelte még az Orpheusz-sátor programjait is, amelyek „érdekes színfoltját jelentik a városnapoknak”, továbbá újdonság, hogy először tartanak veteránjármű-kiállítást a Vár tér parkolójában szombaton 9–20 óra között.
Július 28-án kikiáltásos nyilvános versenytárgyalást tartanak a polgármesteri hivatalban a Temesvári sugárút melletti zöldövezet (Szabadság tér és a Szív utca közötti szakaszon), valamint a Mihail Sadoveanu utcai parkolóban kijelölt közterületek bérbeadására, szórakoztató park létesítésére.
Augusztus elsején szintén versenytárgyalás lesz a Szabadság tér Sapientia egyetem előtti és melletti, valamint a Mihail Sadoveanu utcai parkolóban kijelölt közterületek bérbeadására, közélelmezési tevékenység folytatására. További részletek a város honlapján olvashatók, ahonnan le lehet tölteni a részletes városnapi programot is.
Barabás Hajnal
Székelyhon.ro

Korrupció miatt vizsgálat a BNR alelnöke ellen
Befolyással való üzérkedés gyanújával őrizetbe vette a korrupcióellenes ügyészség (DNA) pénteken Bogdan Olteanu volt házelnököt, aki jelenleg kormányzóhelyettesi tisztséget tölt be a Román Nemzeti Bankban (BNR).
Olteanu házelnöki mandátuma végén, 2008 júliusa és novembere között állítólag egymillió eurós csúszópénzt, illetve választási kampánytámogatást kért és kapott a médiabirodalommal is rendelkező Sorin Ovidiu Vântu üzletembertől, hogy ez utóbbi kívánságának eleget téve kieszközölje Liviu Mihaiu újságíró és környezetvédő aktivista kinevezését a Duna-delta kormányzói tisztségébe.
A botrány által érzékenyen érintett jegybank annyit közölt, a kormányzóhelyettes feladatkörét az igazgatótanács más tagjai fogják ellátni. A BNR vezető tisztségviselőit csak a parlament nevezheti ki és válthatja le.
Szabadság (Kolozsvár)

A megismerés koncentrikus körei
A román nyelv nem megfelelő módszertanú oktatása a kisebbségek, esetünkben a magyar diákok körében évről-évre visszatér a lehangoló vizsgaeredmények idején. A téma egyik elkötelezett szakértője és szószólója Balázs Lajos Csíkszeredai néprajzkutató, egyetemi docens, aki tanári pályáját a hatvanas években romántanárként kezdte. Szilágyi Aladár és Szűcs László interjúja.
Épp öt éve, 2011-ben beszélgettünk Önnel erről a témáról. Úgy látjuk, az idei román nyelv és irodalmi vizsgaeredmények, mind a nyolcadikosok, mind az érettségizők esetében azt mutatják, hogy nem változott pozitív irányba a helyzet. Kérjük, foglalja össze, hogyan látja: mi történt, mi nem történt az elmúlt öt esztendő alatt?
Én inkább az elmúlt tíz évről beszélnék. Mert pontosan 2006-ban, Kovásznán szerveztek egy konferenciát, Maria Got minisztériumi vezérinspektor irányításával. Ezen az országos értekezleten részt vett minden megye román nyelv- és irodalomoktatásért felelős tanfelügyelője, illetve főtanfelügyelő-helyettese. Komoly rendezvénynek tűnt, mert a tematikája az volt – ezt érdekes és fontos megjegyezni –, hogy Învăţarea limbii române după standarde europene, tehát: A román nyelv oktatása az európai szabványok szerint. Meglepett, hogy én is meghívást kaptam, méghozzá előadóként erre az értekezletre, hiszen az alig létrehozott Sapientia alig-alig ment át a tű fokán, és – legalább is akkoriban – még egy nem jó szemmel nézett intézmény volt. Be is neveztem azon nyomban, egy olyan című szöveggel, hogy Învăţarea limbii române în şcolile maghiare – o problemă controversată, azaz: A román nyelv tanítása a magyar iskolákban – egy ellentmondásos probléma. A témajavaslatomra visszaválaszoltak, hogy nagyon köszönik, és éppen vitaindítónak szánják az előadásomat, azzal a kiigazítással, hogy în şcolile maghiarehelyett, în şcolile minoritare, vagyis magyar helyett kisebbségi iskolák kifejezés szerepeljen. Ebbe nem mentem bele, az előadásomat is azzal indítottam, hogy én nem beszélhetek a más nemzetiségi iskolákban folyó román nyelvoktatásról, csak a magyar tanintézmények ez irányú tevékenységéről.
- Nemde, az ön fejtegetésének volt egy jól megalapozott elméleti kiinduló pontja is?
- Eszmefuttatásomban abból indultam ki, hogy minden nyelv, lett légyen az írásbeli vagy szóbeli formában, illetve minden jel, minden szimbólum – én majdhogynem egyenlőségi jelet teszek a „nyelv” és a „szimbólumrendszer” között – egy szuverén, autonóm entitás. Úgy, ahogyan a szimbólumainkat is tiltják, levetetik, letagadják, ugyanúgy a mi magyar nyelvünket – akár a többi nemzetiség nyelvét is –, mint szuverén entitást semmibe veszik. Létezik valahol az a latinul megfogalmazott elv, mely szerint létezik a „prima inter pares”, első az egyenlők között. Jó, jó, amikor demokráciáról beszélünk, akkor nem teszünk különbséget: minden nyelv egyenlő, de amikor a gyakorlatra kerül sor – a gyakorlat az oktatás –, akkor már vannak „első nyelvek az egyenlőek között”. Sajnos, ez európai gyakorlat. Ezt csinálták a franciák a németekkel, a németek a franciákkal Elzász-Lotaringiában, és sajnos, a magyarok is az első világháború előtt. Liviu Rebreanu Ion című regényében van egy ilyen helyzet, amikor magyar tanfelügyelő érkezik a román iskolába, ott bizony, elhangzik a felszólítás, hogy „beszéljetek magyarul”. Ez történik ma nálunk, de Szerbiában, Szlovákiában is, mindenütt, ahol feltevődik az államnyelv oktatása kisebbségi iskolákban. Egy nagyon kemény leltárt készítettem. Előbb az elvi problémákat vezettem fel, felvetettem azt a kérdést: miért nem lehet azt megérteni, elfogadni, hogy minden nyelv egy szuverén entitás? Aztán rátértem arra, hogy azért, mert – sajnos, ez általános európai gyakorlat – a nyelvoktatás állampolitikai ügy. A nyelvet nem annak és nem arra használják, amit szolgálnia kellene: a kommunikációra, hanem a nemzeti elnyomás, a diszkrimináció eszköze, amely bármely kisebbség hosszú távú hátrányos helyzetben tartását szolgálja. Ennek az eszköze, és távolról sem annak, amiről beszélünk, hogy működő, eleven eszköze legyen a népek, a nemzetiségek közötti kommunikációnak.
Bizonyára sem ezeket az érveit, sem a további következtetéseit nem fogadta mindenki nagy elismeréssel…
Akkor százalékosan bemutattam, milyen a román tanterv, milyenek a magyar iskolák számára kiadott román tankönyvek, és hogyan van az, hogy a vizsgáztatást, tehát az ismeretellenőrzést országosan egységes normák, elvárások szerint vezetik le? Megmondom, nagy nemtetszéssel – ez szelíd szó –, igen durván fogadták. Életemben nem kerültem ilyen helyzetbe: egy szálloda konferenciatermében voltunk, közvetlen mellettem, előttem, mögöttem úgy hurrogtak, mint egy rossz futballmeccsen. Megfagyott a levegő körülöttem, majd elkezdődtek a hozzászólások… Elsőnek a főtanfelügyelő asszony emelkedett szólásra. Rájöttem, hogy már volt egy mérkőzésem ővele, a ma Márton Áron nevét viselő középiskolában csaptunk össze. Én 1990-ben, abban a líceumban tanítottam, kiszállt Bukarestből egy minisztériumi brigád, és már az első nap nagyon keményen összementem ezzel a bizonyos Maria Got-tal. Három nap elteltével tartottak egy kiértékelőt, és a helyi inspektor elkövette azt a hibát, hogy megkérdezze: a tanárok közül kinek van észrevétele az ellenőrzéssel kapcsolatosan. Én abban a pillanatban felnyújtottam a kezem, és elmondtam minden kifogásomat a minisztériumi kontrollal kapcsolatosan. Például azt, hogy bennünket, helyi tanárokat kitiltottak azokból az osztályokból, ahol ellenőrzést tartottak.
Több dolgot kifogásoltam, s amikor befejeztem a hozzászólásomat, ez a hölgy felpattant, otthagyott csapot-papot, vette a kabátját, és egyedül rohant vissza Bukarestbe. Amikor ismét találkoztunk, nem akart emlékezni rám, de én emlékeztettem őt. Visszatérve a kovásznai vitaindítóm utáni hozzászólásokhoz, az egyik minisztériumi kolléga kifejtette: nem érti Balázs Lajos hozzáállását a kérdéshez. Ők Bukarestben laknak, egy lépcsőházban néhány magyar családdal. Húsvétkor is, karácsonykor is koccintanak egymással, boldog ünnepeket kívánnak egymásnak. Az utána következő felszólaló valamelyik erdélyi városból volt, ő is majdnem ugyanezt szajkózta. Végül egy Kolozsvári professzorasszony a Babeş-Bolyairól, Alina Pamfil kijelentette: végre egy ilyen nehéz, problematikus, kényes kérdésről először hallhatunk előadást! Rendkívül fontos téma, ennek kellene meghatároznia a konferencia egész menetét! – vonta le a következtetést. Utána egy Iaşi-i professzorasszony szólalt fel. Kijelentette, hogy ő ugyan hallott erről a problémáról, de eddig nem nagyon értette: mi a baj? Most értette meg, az előadásomból. És kéri, adjam oda neki a szövegem másolatát. Már láttam Maria Got asszonynak a színe változását, aki gyorsan elrendelte a… kávészünetet. Nem mondom, hogy nem tapsoltak meg, de többen hurrogtak le, a tapsolók a kisebbségiek voltak. Amikor mentünk kifele a teremből, néhányan lefele nyújtott karral megkeresték a kezemet, és megszorították, mások meg néztek rám, mint a lőtt medvére… Odajött Matekovits Mihály, a Tanügyminisztérium kisebbségi főosztályának akkori vezérigazgatója: „Most azt mondtad el, amiről mi, egymás között sokszor beszélgettünk, de mások előtt soha nem mertünk kimondani.”
- ilyenre sikeredett a „második felvonás” a kávészünet után?
- Az én vitaindító előadásom témájától idegen, attól mindenben eltérő felszólalások következtek, imilyen-amolyan siránkozások hangzottak el. Az én vitaindítómról senki nem beszélt többet. Másnap a Kovászna megyei román napilap iszonyatosan megtámadott, a magyar lap viszont nagyon feldicsért. A román újság azzal fenyegetett, hogy össze fogják hívni a román tanárok szervezetét (egyébként megtudtam, hogy olyan nincs is…), panaszt emelnek a minisztériumban ellenem, és tiltakozó nyilatkozatot tesznek közzé. Tény, hogy tettek is, hiszen a román lapok öklömnyi betűkkel, kiemelten hozták másnap a nevemet, és mindent rám hordtak, amit „szokás” ilyenkor ellenünk, és utána a Marosvásárhelyi Rádióban háromszor is beolvasták ugyanezt a szöveget, nagyon elmarasztaló tálalásban. Szerkesztő urak, ne vegyék hivalkodásnak, de ez volt az első nyilvános, éles felvetése a kérdésnek! Ezt megelőzően és ezt követően is nagyon sok cikket, hozzászólást írtam a román nyelv oktatásáról a magyar iskolákban, volt egy olyan tervem, hogy összegyűjtöm és könyv alakban is kiadom, Hiábavaló cikkek és beszédek címmel. Azt az ominózus hozzászólásomat viszont tett követte. Azóta is számos konferenciára meghívnak, beszélnek róla, de olyan kidolgozott tervet, mint a miénk, még nem láttam egyetlen egyet sem.
- Engedelmével, hadd idézzünk fel egy furcsa epizódot, ami 2007-ben történt: Traian Băsescu, Románia akkori elnöke, Székelyföldön jártában tett egy rá jellemző kijelentést: „azt tapasztaltam, hogy Székelyföldön a magyar gyerekek énekelve tanulják az angolt és sírva a románt.” Önök éppen akkoriban kezdték összeállítani azt a bizonyos, azóta sokat emlegetett tanterv-tervezetet. Kérem, vázolja fel, hogyan is készült el ez a javaslat, és egyáltalán: mi volt az utóélete. Tudomásunk szerint Pásztor Gabriella akkori RMDSZ-es államtitkár próbált meg érdemben lépéseket tenni ebbe az irányba…
- Egyedül ő tett. Gabriella még a főnökét, az oktatási tárca vezetőjét is megtámadta. Számon kérte, milyen tanügyminiszter az, aki azt állítja, hogy „învăţarea limbii române se poate face numai într-un singur fel.” Tehát csak egyféleképpen lehet a román nyelvet tanulni, nincs helye semmilyen más módszernek, metódusnak, csak annak, amit ők kidolgoztak, az megváltoztathatatlan.
- Az Önök elképzelése szerint hogyan kellene kinéznie egy olyan tantervnek, amely alapján hatékonyan lehetne a nem román anyanyelvű diákokat az állam nyelvére oktatni?
- A szempont, amit a tanterv kidolgozásakor követtem, az az volt, hogy mindennek a megismerése több irányból történhet – akár a világ legmagasabb csúcsának a meghódítását is több ösvény szolgálja. Az egész tanterv-felépítésben próbáltam kimunkálni a megismerés koncentrikus köreinek rendszerét. A nyelvtanban is úgy tanuljuk, hogy az ötödik osztályban a főnévről egy kicsikét, a hatodikban többecskét, a hetedikben még többet, és az utolsó osztályban jutunk el a szintaxis és morfológia kapcsolatainak megismeréséig, illetve a kommunikációban való érvényesítéséig. Ez volt az alapelv, amiből kiindultam. És megszólítottam Lajos Katalin kolleganőmet és Tódor Erika Máriát szintén, de a gondolatvitel koordinálását magam vállaltam fel. Úgy készítettük el a tantervet, hogy horizontálisan fogalmaztuk meg az alaptematikákat. Nagyjából fel is sorolnám: Lumea mea, Az én világom. Amikor bemutattam, azt mondtam a tanügyminiszternek, hogy
ne irodalmi szövegek töltsék meg a tankönyvet, hanem didaktikai szövegek.
Miben különbözzön az eddigiekhez képest? Ne irodalomra, hanem a megismerést követő köznapi szövegekre kell építeni ezen a szinten, és azzal párhuzamosan lexikológiai és grammatikai problémákat fölvetni. Az ötödikes Lumea mea tematikán belül vertikálisan:Familia, Casa – A család, A ház – minden, ami funkcionális és nem funkcionális, de meg kell nevezni, mert neve van. Lumea animalelor domestice şi sălbatice, A háziállatok és a vadállatok bemutatásánál már bejönnek a környezetvédelem elementáris elemei. Viaţa de toate zilele, Sărbători, Şcoala, La cumpărături, azaz A hétköznapi élet, Az ünnepek, Az iskola, Bevásárláson – megannyi élettér, pragmatikus szituáció, megannyi beszédhelyzet, ami elengedhetetlen a mindennapi kommunikáció gyakorlatában. Igen fontos a Lumea numerelor, A számok világa, mert a gyermekeink elementáris aritmetikai műveleteket nem tudnak románul. Arta românească: arta populară, olăritul, ţesutul, cusutul, portul, arta lemnului. A román művészet, a népművészet, a népi mesterségek minden ágának megismerését célozza. Înţelepciunea populară – A népi bölcsesség –, erre eddig is nagyon nagy hangsúlyt fektettem, középiskolás szinten is. Elárulom, hogy gyakorló középiskolai tanárként nem nagyon követtem a tantervet, azt tanítottam meg, ami az érettségire szigorúan kötelező volt, s azon túl inkább közmondásokat és találós kérdéseket. Nem véletlenül, hiszen mivel mind a két műfaj telített metaforával, rengeteg beszélgetésre ad lehetőséget. George Pruteanu úr, egykori román tanár, nem túlzottan magyarbarát hajdani parlamenti képviselő, egyszer betoppant az én órámra, s a végén kijelentette: ilyet ő még Bukarestben sem látott… Minden egyes témában azt követtem, hogy az egyszerűtől az összetett felé haladjunk. Külön, gyakorlatias témakör a hivatalos intézményekkel való kapcsolattartás, a szolgáltatásoktól a rendőrségig, az útlevélosztályig, az utazás alkalmával, a turisztika intézményeknél folytatott potenciális, virtuális beszélgetések. Ezek voltak az alapvető témák.
- Egy híján tíz esztendő telt el az Önök tanterv-tervezetének megszületése óta. Milyen volt ennek a gyökeres reformjavaslatnak az utóélete?
- 2007-ben bemutattam Kolozsváron, Markó Béla jelenlétében, egy, az RMDSZ által szervezett kerekasztal alkalmával, ott volt Péntek János is, Szilágyi N. Sándor is, akik nem találtak kifogásolni valót a tervezetben. Inkább azt nehezményezték, hogy ama bizonyos kovásznai fellépésem alkalmával – mert híre ment! – túl kemény voltam… És a minisztériumban Pásztor Gabriella államtitkár asszony elfogadta, és továbbította. Ugyanakkor elküldtem a szaklap, a Tribuna Învăţământului szerkesztőségének is, lássuk: hogyan reagál rá egy román közeg, hogyan fogadja a tanterv-javaslatunkat? Bukarestben, az egyetem román tanszékén is bemutattam, nekik sem volt szakmai, módszertani kifogásuk ellene. Inkább a nacionalista, nemzeti ideológiát „fuvarozó” olvasmányokat hiányolták a tantervből. Talán megértették, hogy ezzel a koncepcióval éppen azt akartam kizárni, hogy a mi gyerekeink „középkori” emberekkel, középkori helyzetekben, regionális, elavult nyelven beszéljenek. Listát készítettem – például – a hatodikos tankönyvben olvasható ósdi szavakból. A harminchárom kifejezésből maguk a román tanárok ötöt, ha meg tudtak magyarázni. S ezek a szavak mind szerepelnek az év végi ismeretfelmérő teszteken!
A román tanulók számára is hány és hány esetben kell lábjegyzeteket beiktatni,
mert ezek nélkül ők sem értik meg. És közben minden felmérőn elvárják, hogy ezeket az általam kifogásolt szavakat „helyettesítsétek szinonimákkal”! Hát hogyan lehet egy szinonimát találni arra, aminek nem értjük az elsődleges jelentését sem? Az illetékesek átnézték a tervezetet, adtak egy oklevelet, azt sem tagadom, hogy honoráriumot is kaptam érte. Közben Pásztor Gabriellát lecserélték, Király Andrást nevezték ki a helyébe. Utána csend, néma csend…
(Folytatjuk)
erdelyiriport.ro, 2016. aug. 11.
Kivirágzik-e a falra hányt borsó?
A román nyelv nem megfelelő módszertanú oktatása a kisebbségek, esetünkben a magyar diákok körében, évről-évre visszatér a lehangoló vizsgaeredmények idején. A téma egyik elkötelezett szakértője és szószólója Balázs Lajos Csíkszeredai néprajzkutató, egyetemi docens, aki tanári pályáját a hatvanas években romántanárként kezdte. Szilágyi Aladár és Szűcs László interjújának második része.
Eddig sem rejtette, most sem rejti véka alá a véleményét azokkal szemben, akik érdemben tehetnének valamit a román nyelv hatékonyabb oktatása, a gyakorlati nyelvhasználat, a pragmatikus kommunikáció jobbítása érdekében…
Király András államtitkár urat a minap megszólították a Marosvásárhelyi Rádióban, az idei érettségi vizsgaeredményekkel kapcsolatosan. Kijelentette, hogy… „örvendeni kell ezeknek az eredményeknek is”. Örvendeni annak, hogy több ezer gyermek megbukik, hátrányba kerül, aztán valamennyi közülük a pótvizsgákon még átmegy, de ők is már startból hátrányba kerülnek a többiekhez képest? Mindenki tudja és látja, hogy ösztöndíj, egyetemi-, munkahelyhez jutás, stb. terén, hátrányt szenvednek. Arról nem is szólva, hogy az idén – akár az előző években – románból buktak legtöbben a képességvizsgán is.
- Ahhoz mi szól, tanár úr, hogy Király András szerint 2025-re érettségiig bezárólag minden szinten megoldódik a kisebbségi román oktatás kérdése?
- Nem hiszek ebben a kijelentésben, mert nem váltotta valóra az ígéreteit. Szégyellem mondani, de félrevezeti a közvéleményt. Négy éve már a rádióban, a televízióban és a sajtóban nyilatkozza, hogy ősztől új tankönyvek, új tanterv fogja várni a diákokat az iskolában. Hol vannak? A minisztériumban azóta is csend van. Én továbbra is kalapáltam a dolgot, nyílt leveleket írtam a parlamenti képviselőkhöz. Tudomásomra jutott, hogy egy szaktanárokból álló bizottság keményen dolgozik egy tantervváltozaton. Higgyék el nekem, én abból egy betű, nem sok, annyit sem láttam. De azoknak a tanároknak a nevével sem találkoztam: ennek nyoma kellene legyen valahol. Hol van? Én fél esztendő alatt kimunkáltam a tervezetünket, öt esztendeje szó van róla, idézik, de sehol, semmi nem történik.
2011-ben elkészült az új oktatási törvény. Annak a 46/2-es paragrafusában kimondják, hogy „saját program szerint, saját tanterv szerint kell oktatni a kisebbségek számára a román nyelvet”. Viszont ugyanaz a törvény a 45/11-es paragrafusban mindezt megelőzően expressis verbis kimondja: „nem kötelező a román tanárok számára ismerni a kisebbségi nyelvet”.
- Végül is ezt a törvényt mennyire alkalmazzák, mennyire nem?
- Oda térnék vissza: a román nyelv oktatása ne legyen a nacionalista ideológia „fuvarozója”, továbbá, hogy vegyék figyelembe: mindenik nyelv egy szuverén egység, míg a harmadik alapvető elvárás, hogy a román nyelvet tanító tanárnak ismernie kell a diákok anyanyelvét. Én 36 évet értem meg az általános oktatásban, és azután rálátásom lett megyei, országos viszonylatban is a dolgokra. ’89 előtt erőltetve helyeztek a Székelyföldre sok-sok román anyanyelvű tanárt. Olyanokat, akik nem tudtak kommunikálni a gyermekekkel. És akkor abból az lett, hogy „copiii ăştia sunt tâmpiţi”, ezek a gyerekek idióták.
A gyermekek nem értették a tanárt, a tanár nem értette a gyermekeket.
Borzasztóan terhelő lehet megtanulni magyarul… Nem azt mondom, hogy az irodalmi nyelvet a maga teljességében, de valamelyest mégiscsak ismerniük kellene azoknak a diákoknak az anyanyelvét, akikkel foglalkozik. De nem, az oktatási törvény expressis verbis kimondja, hogy nem kötelező. Visszatérve a székelyföldi Băsescu látogatását követő helyzetre, probléma kerekedett akörül is, hogy egyáltalán minek nevezzük ezt a nyelvet, hogy „limba română”? Legyen „a doua limbă”, a „második nyelv”? – Romániában!? Itt jön be a „prima inter pares”… Legyen „limbă străină”? Mi az, hogy a román nyelv „idegen nyelv? És akkor kitaláltuk – s ezt egyébként megbeszéltem Péntek Jánosékkal is –, amikor jöttek egy bonyolultabb megnevezéssel, hogy a román legyen a „környezeti nyelv”,„limba de mediu”. Nos, vegyük a mi sajátos erdélyi helyzetünket: az, ami „környezeti nyelv”, teszem azt, nálunk, a Székelyföldön, az egyáltalán nem a román. Itt a környezeti nyelv a magyar, mert abban élünk. A szórványban viszont fordított a helyzet: ott a román a környezeti nyelv, mert a románság alkotja a többséget. S a szórványban élő magyar gyermekek annak a hatására könnyebben tanulhatnak románul. Ezek alapján lehetne differenciálni, a tankönyvet eszerint írni, szerkeszteni. És akkor válasszanak, hogy hangsúlyosabban magyar anyanyelvűeknek szóljon-e, vagy a másik változatban olyanokhoz, akik kétnyelvűségben, kétnyelvű környezetben élnek. Ez a helyet régióról régióra változik Erdélyben, azért nem érthettem egyet a fenti általánosító jelöléssel és megnevezéssel. A választás lehetőségét meg kell adni. Úgy, ahogy a többi tantárgyból tantervváltozatokat, tankönyvváltozatokat kínálnak, a tanár négy vagy ötféle fizika könyvből vagy kémia könyvből választhat, ugyanúgy, miért ne lehetne kétféle román tankönyvből tanítani és tanulni?
Ön eddig is alkalmazott sajátos módszereket. Véleménye szerint, a jelenlegi körülmények között, attól függetlenül, hogy mennyi realitása van annak az ideális állapotnak, hogy mindezt teljes mértékben bevezetik, mennyire van a pedagógusoknak lehetőségük, mindazoknak, akiknek van hozzá empátiája, ambíciója, hogy kialakítson egy, akár sajátos, egyéni stratégiát is a román nyelv oktatása terén?
Itt jön be a tanár egyénisége és személyisége. Törődik vagy nem törődik a tanítványaival, mindegy neki, hogy átmennek vagy nem mennek át a vizsgán, mindegy, hogy eredményt ér el, vagy sem.
A tanárok megszokták a kudarcot.
A román nyelv, mint tantárgy nehezebb lett, csúnyább, visszataszítóbb minden másnál. Ahhoz, hogy úgy tanítson valaki, ahogyan én tanítottam – zárójelben mondom: sok diákom annak idején bevallotta, hogy a magyar vizsgától félnek, de a romántól nem –, ki kell munkálni egy egyéni koncepciót. Említettem a közmondásokat. A közmondásokból negyven bújt meg a jobbzsebemben, egy-egy borítékban. Azok közül, az órákon, mindig valaki tételt húzott, mindig valaki vizsgázott. Megadtam az értékelési szempontokat. A másik zsebemben meg negyven olyan cédulát rejtettem el, melyek mindegyike előírta, hogy a szerencsés felelő nyolc kortárs irodalmi szóval alkosson mondatokat. A következő órán fordítva történt, keresztezték a borítékokat. Éppen ez a művelet zajlott, amikor Pruteanu, a tévés nyelvőrként is elhíresült személyiség belépett hozzám… Igen, mindent elő kell készíteni. A hivatalos anyagot, persze, „vinni kell”, de azon rengeteg ballaszt van. ’89 után, nem is tudom, melyik évben, uniós program szerint, – erre rímelt rá a beszélgetésünk elején általam emlegetett „după standarde europene” – szerveztek Sinaián egy konferenciát tankönyvkészítőknek, illetve tankönyvelbírálóknak. Én elmentem arra. Egy angol úr vezette, ő többek között azt mondta, hogy a tankönyvben egy-egy irodalmi szöveg terjedelme nem lehet több két oldalnál, gyér sorokba szedve. Bár átmentem az egyetemre, azért folyamatosan foglalkoztam az 5-8. osztályos szinttel, hiszen öt unokámat tanítottam végig, párhuzamosan. Ha ezt az angol előadó által emlegetett elvárást összehasonlítom a nálunk meghonosodott gyakorlattal… Hadd adjak egy példát: a hatodik osztályban van egy ilyen olvasmány, hogy Iapa lui Vodă, A vajda kancája, Mihail Sadoveanu elbeszélése, hat oldal! Sadoveanu tollából ered, képzelhetik, milyen szókinccsel! Hogy mit kínlódtak vele az unokáim, és mit kínlódtam én magam, hiszen a feleltetéskor a tanárok pont úgy kérik, ahogy a tankönyvben van. Aztán bevontak engem a tankönyveket elbíráló bizottságba. Bukarestbe jártam többször tankönyvet elbírálni. És azt mondta nekem az egyik minisztériumbeli illetékes, hogy „limba română este o limbă canonizată”, a román nyelv kanonizált, ezért nem lehet másképpen tanítani. Csak egyféleképpen.
És csak azokat a szövegeket lehet használni, amik már benne vannak a tankönyvekben. Azt mondtam neki, tudja-e hogy, éppen egy hónappal ezelőtt Budapesten (a helyszín nem volt „jó példa”…) tanácskozott a Nemzetközi Bibliatársaság? És a tanácskozás témája a következő volt: a Biblia szövegének a korszerűsítése. Nem tudott erre replikát mondani. Egyebeket is felhoztam, például azt, hogy beszereztem francia tankönyveket, amiket idegeneknek, tehát nem francia anyanyelvűeknek szerkesztettek. Mutatóban benne vannak a nagy klasszikus írók szövegeinek rövid kivonatai. Tehát d’après Balzac, tehát Balzac után, vagy d’après Victor Hugo, nem Balzac vagy Victor Hugo eredeti, a francia nyelvvel éppen barátkozó számára bonyolult prózája. Nem, akármennyit példálózunk, akármivel hozakodunk elő, román barátaink képtelenek elfogadni ezeket az érveket. Isten bocsássa meg a vétkemet, de nem tudom megérteni Király András tanügyi államtitkár hozzáállását sem, ehhez a súlyos és máig megoldatlan problémához. Egyről a kettőre – amióta ott van – nem tudott jutni. Se tankönyvek, se tervezet. Ugyan sokat beszélnek róla, egyre-másra konferenciáznak Kolozsváron, Váradon, Szeredában, Bukarestben, de csak beszélnek, érdemben nem tesznek érte semmit.
- Tehát összefoglalólag elmondhatjuk, hogy az utóbbi 5-10 évben nem történt semmi javulás?
- Alig-alig. Nincs javulás, bár éppenséggel történhetett valami ezeken a bizonyos konferenciákon vagy micsodákon, de azt föl kellene mutatni, valamit konkrétan le kellene tenni az asztalra. Áruljam el, hogy bizonyos körök milyen átverésekhez folyamodnak? Azt írják a borítólapon, hogy Limba română pentru şcolile minorităţilor, (Román nyelv kisebbségi iskoláknak) vagy éppen azt, hogy pentru şcolile maghiare. Belélapoz az emberfia, és meghökken: szinte szóról szóra ugyanaz van benne, mint a román tanulók számára összeállított tankönyvekben! A borítólap nem egyéb, mint egy figyelmet keltő reklám, de a valóságban ugyanaz van benne, mint bármelyik, román gyerekeknek szánt tankönyvben. Igaz, amiről beszélek, az egy öt évvel ezelőtti állapot, de nincs tudomásom arról, hogy változott volna a helyzet: hátul szószedet van, az olvasmányok végén, és abba oda van írva, hogy mondjuk, a ‘sapka’, vagy a ‘könyv’ milyen nemű. Pedig a szuverén magyar nyelv nem használja a nemeket… És a szerzőkről nem beszélve, mert azt is kalap alatt, vagy hogyan intézik. A tankönyvírás igen jó biznisz, úgy a tankönyvekért sokat fizetnek, még craiovaiak is vannak közöttük!
- Craiovaiak, akik a magyaroknak írnak tankönyvet?
- Igen, akik a magyaroknak írnak, holott lehet, erre se jártak mifelénk, Erdélyben. Hát ilyen dolgok történtek az utóbbi tíz esztendőben. S hogy ezzel szemben valamiféle gyökeres változás következett volna be? Arról én nem tudok. Ahelyett, hogy megtanítanók azt, hogy… – Mondok néhány banális, de beszédes példát, ami a román nyelvben specifikus, de a magyar nyelvben nem, mert nálunk a hangsúly mindig egy helyen van, a szó elején, a románban pedig mozgó és jelentéshordozó: veselă vagy veselă, az előbbi jelentése: edény, az utóbbié vidám. Duduie vagy duduie, az előbbi duruzsolás, dübörgés, az utóbbi pedig kisasszony jelentésű. 1989 előtti anekdota: egy Kovászna megyei atyafinak fel kellett szólalnia a Bukaresti pártkongresszuson, minden elő volt készítve, őelvtársságának minden szava, minden mondata is. Egy „strukturálisan” előírt, kötelező fogadalommal kezdte: „Noi, cei din Covasna putem mult…” Ennek hallatán az egész terem felélénkült, a mi atyánkfia vigyázkodott jobbra meg balra, nem értette, mi van, hiszen otthon a romántanárnak is megmutatta. Nem tudta elképzelni, mit kacagnak rajta, föl nem fogta, hogy a putem azt jelenti, hogy bűzlünk, és neki azt kellett volna mondania, hogy putem, azaz, képesek vagyunk valamire…
- Tanár úr, Önnek volt egy frappáns metaforája. Valósággá válhat az, amit egy alkalommal emlegetett, hogy „egyszer még a falra hányt borsó is kivirágzik”?
- Jaaaj… hát ezt honnan tudja maga?
- Újságíró volnék…
- Ez egyféle pedagógiai hitvallásom. Három példám, pontosabban két példaképem, illetve egy példabeszédem van: az egyik Kőműves Kelemen, a másik Mikes Kelemen, a harmadik pedig annak a reménye, hogy „a falra hányt borsó is egyszer kivirágzik”.
- Szóval, tényleg „kivirágzik”?
- Hááát… hogy is mondjam… Imitt-amott virágozhat, mert létezniük kell olyanoknak is, különb pedagógusoknak meg tanároknak, mint én vagyok. Nem a magam személye a fontos, hanem az, hogy ki mertem állni ezzel az üggyel, és azóta is kalapálom. Sajnos, benne van a pakliban az is, hogy nem azt, és nem úgy csinálják, amit jobban lehetne. Sok ilyen, a románhoz hasonló hibát látok a magyar nyelv és irodalom oktatásában is. Az közszájon forgó, hogy a gyerekeink, fiataljaink nagyrészt nem tudnak olvasni, hogy baj van a szövegértéssel. De csakugyan, az egyetemen is megtapasztalom, hogy hallgatóink – tisztelet a kivételnek – mennyire nem tudnak magyarul, az anyanyelvükön sem. Például, hogy – ami a néprajztudományhoz is elengedhetetlen – mennyire nincsenek földrajzi ismereteik, mennyire hiányzik a szókincsükből a földrajzi nevek tudása, ismerete.
erdelyiriport.ro

Korodi Attilát tanúként kihallgatta a DNA Bogdan Olteanu ügyében
Tanúvallomást tett szerdán a korrupcióellenes ügyészségen (DNA) Korodi Attila parlamenti képviselő a Román Nemzeti Bank volt kormányzóhelyettese, Bogdan Olteanu bűnvádi ügyében.
Mint korábban megírtuk, a jelenleg házi őrizetben lévő Olteanut azzal gyanúsítja a DNA, hogy 2008-ban egymillió euró csúszópénzt fogadott el Sorin Ovidiu Vîntutól. Az összegért cserében az akkor házelnök liberális politikus az üzletembernek megígérte: közbenjár a Călin Popescu Tăriceanu vezette kormánynál annak érdekében, hogy Liviu Mihaiu újságírót, zöld aktivistát nevezzék ki a Duna-delta kormányzójának.
Korodi Attila a Maszolnak elmondta, azért idézték be tanúként, mert az törvény szerint a Duna-delta kormányzóját a kormány a környezetvédelmi minisztérium javaslatára nevezi ki. A környezetvédelmi tárcát pedig 2008-ban az RMDSZ-es politikus vezette.
A képviselő tájékoztatása szerint szerdai kihallgatása során az ügyészeket a Duna-delta kormányzójának kinevezési procedúrája érdekelte. Kérdésünkre elmondta: Liviu Mihaiu kinevezését formálisan valóban a környezetvédelmi minisztérium terjesztette a kormány elé jóváhagyásra, ám az újságírót maga Călin Popescu Tăriceanu javasolta a posztra.
„A miniszterelnök akkoriban magához hívott, és megkérdezte, hogy mit szólnék Liviu Mihaiu kinevezéséhez. Támogattam az elképzelést, mert zöld aktivistaként az újságíró sokat tett a Duna-delta megóvásáért” – mondta Korodi.
Mint ismert, a kormány ki is nevezte Liviu Mihaiut a delta kormányzójának. A napokban a jelenleg börtönben ülő Sorin Ovidiu Vîntu maga is megerősítette: politikusokat fizetett le azért, hogy trösztjének alkalmazottja megkapja a posztot.
A román sajtó úgy tudja: az ügyben Călin Popescu Tăriceanu jelenlegi szenátusi elnök is a gyanúsítottak között szerepel, ezt azonban a DNA nem erősítette meg. A vádhatóság csak azt közölte, hogy az állítólagos csúszópénzt egy pártszékházban adták át. Olteanu 2008-ban a PNL tisztségviselője volt, amelynek akkor Tăriceanu volt az elnöke.
| Cs. P. T.
maszol.ro

Hibás Facebook-fordítás a váradi Orsolya-zárdáról
Órákon keresztül hibás, első ránézésre Google-fordításnak tűnő, magyar nyelvűnek szánt bemutató szöveg szerepelt az Orsolya-zárdáról a Nagyváradot idegenforgalmi célpontként népszerűsítő Visit Oradea Facebook-oldalon – hívták fel figyelmünket lapunk olvasói.
A közösségi oldalon megjelent, többeket felháborító bejegyzésben a hibát szerda délre úgy korrigálták az illetékesek, hogy már csak az angol nyelvű szöveget hagyták fent a sétálóutcai épület fényképe mellett. „Azért történt a hiba, mert a Facebook a napokban bevezetett egy olyan új opciót, amely automatikusan lefordítja a kívánt nyelvre a bejegyzéseket. Mint most kiderült, ez többet árt, mint használ, ezért ki is kapcsoltuk a beállítást az oldalunkon” – magyarázta a Krónikának Mihai Jurcă, a Nagyvárad idegenforgalmi népszerűsítéséért felelős egyesület vezetője.
Elmondta, nem csupán a magyarországi turisták idecsábításának reményében igyekeztek magyarul is publikálni a közösségi oldalon, hanem azért is, mert ezzel a Bihar megye székhelyén élő jelentős számú magyar közösségnek is üzenni akartak. A város idegenforgalmi népszerűsítésével foglalkozó szakember hozzátette, vannak hivatásos fordítóik is, akik eseménytől függően angolra, magyarra vagy éppen német nyelvre lefordítják a Facebook közösségi portálon is megjelenő bejegyezéseket. „Része a stratégiánknak a többnyelvű kommunikáció” – hangsúlyozta Jurcă.
Tájékoztatása szerint egyébként Nagyvárad turisztikai népszerűsége javulni látszik, statisztikáik szerint májusban a tavalyi évhez képest 32 százalékkal nőtt a Sebes-Körös-parti városba érkezett látogatók száma. Jelezte, hogy a mostani, nyári időszak a legfontosabb a számukra, ilyenkor kell a legaktívabban dolgozniuk ahhoz, hogy a városon egyébként is átutazó potenciális vendégeket „megszólítsák”. Érdeklődésünkre hozzátette, augusztusban a már előre eltervezett események szervezésében vesznek részt, így a vársáncban zajló szabadtéri filmvetítések mellett a hagyományokhoz hűen az augusztus 15-én kezdődő Debreceni Virágkarneválhoz is csatlakoznak, augusztus 21-én ismét áthoznak majd virágkocsikat Nagyváradra.
Vásárhelyi-Nyemec Réka
Krónika (Kolozsvár)

Nagy-Románia-térképet ajándékoztak Cioloșnak Chișinăuban
Bukarest elégedett a chișinăui reformok beindításával, ezért Románia átutalta a Moldovai Köztársaságnak a korábban beígért 150 millió eurós visszatérítendő hitel első, 60 millió eurós részletét.
Románia kormányának kiemelt célja a Moldovai Köztársaság polgárai helyzetének jobbítása, éppen ezért Bukarest fenntartások nélkül támogatja az itteni reformokat – jelentette ki csütörtökön chișinăui látogatása során Dacian Cioloș miniszterelnök. A szakértői kabinet vezetője közölte, Románia különleges kapcsolatként tekint a Pruton túli országhoz fűződő viszonyára, a kétoldalú reláció „szentimentális vetületén" túlmenően ugyanakkor pragmatikus kapcsolatra törekszik.
Cioloș bejelentette: mivel a Moldovai Köztársaság Európa-barát kormánya által elindított politikai-gazdasági reformokról a Nemzetközi Valutaalap (IMF) is elismerően szólt, Románia átutalta Moldovának a korábban beígért 150 millió eurós visszatérítendő hitel első, 60 millió eurós részletét. A fennmAradó összeget azután bocsátják Chișină rendelkezésére, hogy aláírta megállapodását az IMF-fel.
A hitelrészlet folyósítását Bukarest eddig a chișinăui politikai válság és a reformok halogatása miatt blokkolta. A román kormány tavaly októberben kötött hitelszerződést a nehéz gazdasági helyzetbe került másik román nyelvű állam kormányával, hogy segítsen átvészelni azt az időszakot, amíg Moldovának sikerül megállapodnia az IMF-fel. Klaus Johannis államfő azonban novemberben visszaküldte a parlamentnek megfontolásra a hitelmegállapodás ratifikálásáról szóló törvényt, mivel úgy ítélte meg: nem lehet biztosra venni, hogy Moldovában folytatódnak a reformok, és az ország teljesíti az Európai Unióval kötött társulási egyezményben vállalt kötelezettségeit.
A hitelszerződés ügye akkor lendült ki ismét a holtpontról, amikor az év elején Chișinăuban Pavel Filip vezetésével új, európai elkötelezettségűnek mondott kabinet alakult Moldovában. Bukarest a korrupció visszaszorításához, az igazságszolgáltatás megerősítéséhez, független és feddhetetlen jegybanki vezető kinevezéséhez és egy gazdaságélénkítő csomag elfogadásához kötötte a hitel folyósítását. A kölcsönszerződésről szóló módosított törvényt Johannis májusban kihirdette.
Dacian Cioloș szerint ezek a feltételek teljesültek. „Megtörténtek az első lépések a várt reformok irányába, amelyeket meggyőződésem szerint az Európai Bizottság is üdvözölni fog. Románia a továbbiakban is felvállalja, hogy elkötelezett ügyvédje legyen Moldova európai integrációjának, ez a legjobb módja annak, hogy kimutassuk az ország iránti testvéri ragaszkodásunkat" – idézte a miniszterelnököt az Agerpres hírügynökség. A kormányfő emellett arra figyelmeztette a moldovai hatóságokat, hogy a romn fél figyelemmel követi majd a kölcsön elköltésének módját is. Cioloș ismertette még, hogy kormánya vissza nem térítendő támogatást is nyújt a szomszédos országnak, emellett azt szeretné, ha minél több romániai állami és magáncég fektetne be Moldovában.
Chișinăui látogatása során a román kormányfő megbeszélést folytat a moldovai állami vezetőkkel, emellett meglátogat egy, Bukaresti forrásból felújított óvodát is. Az Unimedia portál tudósítása szerint Mihai Ghimpu volt ideiglenes államfő, a Moldovai Liberális Párt elnöke Moldovát is magában foglaló Nagy-Románia-térképpel ajándékozta meg Cioloșt.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)

Magyarul népszerűsítette Alecsandrit, Creangăt, román nyelven tolmácsolta Széchenyit, Vörösmartyt
120 éve született dr. Bitay Árpád
Akkoriban, 1593-tól jó száz évig, a római katolikus plébániatemplom és főgimnázium az akkori váron kívül, attól nyugatra, a katonai temetővel csaknem szemben állt. Ott volt akkor a katolikusoknak kőkerítéssel körülvett temetője, s annak közepén állott az 1593 táján épült templom és iskola. Ott oktatta Buitul az erdélyi katolikus ifjúságot s abban a templomban prédikált a város akkori katolikus népének és a városban tartott erdélyi országgyűlésekre összegyűlt katolikus főuraknak is. Ezeket az épületeket a várnak a mai formájában való átépítésekor lebontották, és ugyanakkor került lebontásra a Mihai Viteazul-féle román templom is, amelynek az anyagából épült részben a Maieri-negyedbeli görögkatolikus templom.
Cikke befejező részében Bitay Árpád a Buitulra vonatkozó és kezéhez eljutott római és holland jezsuita levéltárakból megszerzett terjedelmes és értékes forrásanyagot méltatja, amelynek alapján 1935 nyarán Vălenii de Munte -n, a Iorga-Népiegyetemen is előadást tartott, most pedig városa, Gyulafehérvár közönségének hívta fel rá a figyelmét, „hogy a modern életharc tülekedésében egy pillanatra álljunk meg lélekben a rég letűnt időknek ezek előtt az érdekes és értékes alakjai előtt: a magyar Csíki István ferences és örökbe fogadott, népéből elsőként Rómaban tanult nevelt fia, a bánsági román Buitul Gheorghe előtt!”
GYŐRFI DÉNES
Szabadság (Kolozsvár)

„Moldova nem Románia!” – „kiverte a biztosítékot” az amerikai nagykövet
„Moldova Köztársaság nem Románia. (...) A Romániával való társulás az uniós csatlakozás érdekében nem praktikus választás és nem válik Moldova (Köztársaság – szerk. megj.) javára” – fogalmazott vasárnap a Moldova 1 televíziónak adott interjúban James Pettit, az Egyesült Államok chișinăui nagykövete. Az ország nemzeti ünnepén, a Függetlenség Napján sugárzott interjúban az amerikai diplomata arra ösztönözte a Pruton túliakat, hogy „biztos határok között őrizzék meg országuk szuverenitását és függetlenségét”. Nyilatkozata „kiverte a biztosítékot” Bukarestben és Chișinăuban.
„Moldova Köztársaság nem Románia, Moldova Köztársaságnak megvan a saját történelme és megvannak a saját kihívásai. Ezek egyike, hogy Moldova Köztársaság többnemzetiségű ország, ahol különböző anyanyelvű emberek élnek, és természetesen ott van még a Dnyeszteren túli területek kérdése is. Ez a régió kiesett a központi hatalom ellenőrzése alul, különleges státust kell biztosítani neki, de természetesen Moldova Köztársaság keretein belül” – fogalmazott Pettit.
Hozzátette: az országnak óriási potenciálja van, az itt élő emberek magasan képzettek és szorgosak, a mezőgazdaság mellett jó kilátások nyílnak a textiliparban és az IT-szektorban is.
James Pettit nyilatkozata „kiverte a biztosítékot” a Románia és Moldova Köztársaság közeledését, végső soron egyesülését zászlójára tűző politikai alakulatoknál Bukarestben és Chișinăuban egyaránt.
Băsescu: durván megsértette Románia történelmét
Románia történelmét ért durva sértésnek nevezte Traian Băsescu volt államfő James Pettit chișinăui amerikai nagykövet nyilatkozatát. A Facebookon megosztott bejegyzésében Băsescu arra szólította fel a román hatóságokat, hogy kérjenek magyarázatot Washingtontól.
„James Pettit amerikai nagykövet Moszkva szócsöve lenne? A Chișinăuban állomásozó amerikai nagykövet a sztálini időket idéző elmélettel állt elő és rendkívül jó szolgálatot tett a putyini propagandagépezetnek az olyan kijelentéseivel, hogy „Moldova nem Románia”, „Moldovának megvan a saját történelme”, „A Romániához való társulás nem praktikus választás”, „Moldova többnemzetiségű ország” és „Transznisztriának különleges státust kell biztosítani”. Traian Băsescut az is felháborította, hogy James Pettit szerint a románok és a moldovaiak különböző nyelven beszélnek.
Ghimpu: az orosz birodalmi diplomáciára emlékeztet
Mihai Ghimpu, a Moldovai Liberális Párt elnöke szerint James Pettit amerikai nagykövet nyilatkozata az „orosz birodalmi diplomácia stratégiájára” emlékeztet. „Rendkívül sajnáloatos, hogy a nagykövet úr olyan nyilatkozatot tett, amivel sérti Moldova Köztársaság szuverenitását és állampolgárainak azon jogát, hogy saját maguk döntsenek jövőjükkel kapcsolatban” – fogalmazott Mihai Ghimpu.
A moldovai politikus leszögezte, nagyszüleitől, szüleitől és testvéreitől is azt tanulta, hogy Moldova Románia része, mert ugyanazt a nyelvet beszéljük, ugyanazzal az identitással rendelkezünk” – tette hozzá Mihai Ghimpu.
maszol.ro

A második bécsi döntés (1940. augusztus 30.)
1940. augusztus 30-án született meg a második bécsi döntés, amelynek értelmében Magyarország visszaszerezte Romániától a trianoni békével elcsatolt Észak-Erdélyt.
A második bécsi döntés kihirdetésére a Belvedere-palotában 1940. augusztus 30-án délután 3-kor került sor. A német–olasz bizottság határozata értelmében Magyarország – keleten a Kárpátok hegyláncáig, délen a Nagyvárad–Kolozsvár–Marosvásárhely–Sepsiszentgyörgy vonalig – Erdély területéből mintegy 43 000 négyzetkilométert kapott vissza, amelynek 2,4 milliós lakosságából – az 1941-es népszámlálás szerint – 54 százalék, azaz 1,3 millió fő vallotta magát magyarnak. Ez a döntés tehát főként Magyarország számára volt kedvező, nem véletlen, hogy – a korabeli beszámolók tanúsága szerint – az új határvonalak kihirdetésekor Mihail Manoilescu, Románia külügyminisztere a sokktól el is ájult.
Magyarországon a második bécsi döntést kitörő örömmel fogadták, a közvélemény azt igazságosnak és jogosnak ismerte el. A hatalmas revíziós siker ellenére ugyanakkor voltak elégedetlenkedő hangok is, és a Teleki-kormány sem adta fel a lehetőségét annak, hogy a későbbiekben Dél-Erdélyt is megpróbálja visszaszerezni; ennek tudható be, hogy a kormányzat sokáig meggátolta az új határokon kívül rekedt 200 000 fős magyar kisebbség repatriálását. Másfelől ugyanakkor Telekiéknek szembe kellett nézniük a bécsi döntés negatív következményeivel is: Németország hamarosan „benyújtotta a számlát”, azaz minden lehetőséget felhasznált arra, hogy a nemzetiszocialista ideológia terjesztésének és a szomszédos államokkal fennálló érdekellentétek eszközeivel növelhesse befolyását. Észak-Erdélybe 1940 szeptemberében bevonultak a Magyar Királyi Honvédség egységei, amelyeket kitörő lelkesedéssel fogadtak, és ezzel megkezdődött a „kis magyar világ” négyéves időszaka. (A Rubiconline nyomán)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Pálmai Lenke emlékköve és -fái
Az Állami Magyar Tanítóképző Intézetet (a „képzőt”) 1910. október 11-én avatták fel ünnepélyes keretek között. A felirat a mai Mihai Viteazul Főgimnázium főépületének falán a második emeleti ablaksor alatt egy-egy csapóeső után olvasható volt mindaddig, míg a mostani intézményt nem adták át a román tannyelvű iskolának, és a renoválás leple alatt nem verték le tégláig a vakolatot. Így tűnt el egy történelmi emlék, melyről a fiatal nemzedék nem tud.
A főgimnáziummá vált román iskola névadó ünnepségére engem is meghívtak, hogy beszéljek az intézmény múltjáról. A bemutatásom végén megkérdeztek, mi az a nagy kő az épület előtti kertben, tart-e rá igényt a Mikes Kelemen Líceum. Persze, igennel válaszoltam, s elmondtam annak történetét. Az utókor okulására írom le az ezelőtt 105 évvel elhelyezett kő történetét. Ez összefonódik az intézmény létrehozója, megteremtője, igazgatója személyével, akinek irányítása alatt országos hírnévre tett szert a mai Mikes Kelemen Főgimnázium elődje.
Pálmai Lenkéről van szó, az ő szerény emlékét őrzi ez a kő. Emlékeink tárháza egyre szegényebbé válik, ha nem emlékezünk nagyjainkra, olyan kiváló elődökre, akik példamutató életük és a társadalom ügyét szolgáló tevékenységük révén egyek voltak népünkkel. Pálmai Lenke nem volt székely származású, de közöttünk szívvel-lélekkel székely lett, eggyé vált velünk. 1871. október 24-én született a Győr megyei Bönyön. A győri állami tanítóképzőben szerez tanítónői oklevelet, majd 1893-ban tanári diplomát mennyiségtan–természettudomány szakon. Időközben testnevelésből is oklevelet kap. Mint segédtanár nyer kihelyezést a hódmezővásárhelyi óvónőképzőbe. Egyévi tevékenység után, 1894. október 1-jétől rendes tanári minőségben kerül a Sepsiszentgyörgyi óvónőképzőbe, ahol két évet tanít. 1896 és 1903 között a győri állami tanítóképző jeles pedagógusa. 1903 őszétől tizenegy éven át, 1914-es Kolozsvárra történő távozásáig a Sepsiszentgyörgyi tanítóképző igazgatója.
Kolozsváron 1920-ban megszervezi a Polgári Iskolai Tanárképző Főiskolát, melynek vezetője lesz. Közben a református és unitárius teológián pedagógiát ad elő. Ez talán soknak tűnt a román hatóságok szemében, és 1922-ben kiutasítják az országból. Véglegesen Budapesten telepedik le. Itt a székely egyetemi és főiskolai hallgatók Bethlen Margit Leányotthonát és a Horthy Miklós Kollégium több mint 600 erdélyi főiskolásának a sorsát intézi. Ez irányú tevékenysége elismeréséül Horthy Miklós főigazgatói címet adományoz Pálmai Lenkének.
1930-ban a nőnevelésben elért színvonalas munkásságát Signum Laudis díjjal jutalmazza a magyar állam. Az átadó ünnepségen volt növendékei 36 szolgálati évét jelképező, 36 piros rózsából álló csokrot adtak át. A Pásztortűz 1930. évi 9-es számában Sipos Ernő cikkíró emlékezik meg az eseményről, többek közt arról, hogy Erdély is elküldte „üdvözlő szózatát”. Nem véletlen, mert a 36 évi szolgálatból huszonegyet Erdélyben, ebből tizenhármat Sepsiszentgyörgyön fejtett ki. Visszatekintve itteni munkásságára elmondhatjuk, hogy városunk egyik legjelesebb pedagógusa, iskolaépítő-vezető oktatója volt. Mint már említettük, az ő kezdeményezésére, irányításával épült fel 1908 és 1910 között Herczeg Zsigmond műépítész tervei alapján az új tanítóképző, az Állami Magyar Tanítóképző Intézet (a mai Mihai Viteazul Főgimnázium épülete). Az avatóünnepségen, 1910. december 4-én tartott ünnepi beszéde mély elhivatottságát, pedagógusi, erkölcsi hitvallását vetíti elénk: „Szent fogadást teszek, hogy ebben az épületben olyan tanítókat nevelünk, akik életük céljául egy, a nyelvében s érzületében magyar nemzedék nevelését tekintik, s ezért a magyar néptanító eszményképét beoltjuk a fogékony ifjú lelkekbe, (…) hogy e hajlék a szeretet, a békesség hajléka legyen.” Maga az ünnepség nemcsak Sepsiszentgyörgy ünnepe volt, hanem a magyar tanítóképzésé is. Az első tanév vége előtt, 1911. május 6-án, a fák és madarak napján felemelő ünnepségről szerzünk tudomást az intézet 11. értesítőjéből. Ez alkalommal Sághi Tamás tanár mond köszönetet az iskolaépítő igazgatónőnek, és meglepetésként három fát ültetnek Pálmai Lenke tiszteletére. Érdemeit a szónok ekképpen értékeli: „Engedd meg tehát, kedves igazgatónk, hogy az egyéni tevékenység érdemeit igazán értékelő megbecsülés szavával munkás életed útján egy futó percre megállítsalak, és megemlékezzem soha el nem múló jelentőségű sikeredről ez intézet létrehozását illetőleg, különösen csak azért, hogy majdan ezekre emlékeztessek akkor is, ha már közülünk senki sem lesz az élők sorában. Három fát ültet el a tanári kar szeretete és nagyrabecsülése a Te neved örök fennmAradására. Tölgy az egyik: a kezdeményezés, a mindent átölelő, vezérlő tudásnak a kifejezője. Szilfa a háromnak ketteje. A magyarnak a szilfa a nemzeti fája. Erős, kemény, szívós, viharokkal szembeszálló, akárcsak a magyar. Ezek a fák legyenek a Te nemes honleányi szívednek, haza- és emberszeretetednek soha el nem múló emlékjelei.”
Ezek az 1911-ben ültetett fák – melyek ma már nem léteznek – a Pálmai Lenke-emlékfák. Ennek az országos hírnévre szert tett intézménynek kellett megszűnnie 1919-ben, a román éra kezdetén. Pálmai Lenke Sepsiszentgyörgyhöz kötődő tevékenységének emléke még évtizedekig elevenen élt egykori tanítványai körében. Tiszteletére a Budapesti növendékekből Pálmai Lenke Társaság alakult, amely művészi díszzászlót készíttetett egykori intézetük számára. Amikor a Társaság tudomást szerzett arról, hogy a volt állami tanítóképző helyén az Erdélyi Református Egyházkerület Tanítóképzője nyílt meg, az elkészült zászlót ennek az intézetnek ajánlotta fel. A zászlót ünnepélyes keretek közt Budapesti bizottság adta át 1942. május 17-én az intézet igazgatójának, dr. Bartha Károly egyetemi magántanárnak.
Az átadási ünnepségen Pálmai Lenke gyengélkedése miatt nem vehetett részt, de pénzadományt küldött a szegény sorsú tanulók alkalmi megsegítésére.
A mellékelt képen látható 1911/1942-es évszámokat a két nagyszerű esemény emlékére vésték az emlékkőbe. A Székely Nép 1922. december 31-i száma összegzi, hogy ki volt Pálmai Lenke: „Új utat vágott: a legnagyobb szeretet, önmegtagadás és szigor útját. Ezzel tudott országszerte neves intézetet teremteni Sepsiszentgyörgyön.”
Jancsó Árpád
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Sikeres városnapok Kovásznán
A szórakozás, a kikapcsolódás, a találkozások ideje a városnapok, ahol feledhetők a mindennapi gondok – mondta a Kovásznai Napok hivatalos megnyitóján Gyerő József polgármester. A háromnapos ünnep gazdag programajánlatában mindenki megtalálhatta a neki tetsző műsort, tele volt a városközpont, helybeliek, a környező településekről, távolabbról érkezett vendégek, gyógyulni vágyó turisták élvezték a rendezvények hosszú sorát, ettek-ittak a lacikonyhák melletti sátrakban.
Szombaton számos sporteseményen szurkolhattak az érdeklődők. A focipályán harmadik alkalommal szervezték meg a Lőrincz Zsigmond Kupa-viadalt. Minifoci-bajnokság, sakkverseny zajlott, vasárnap az asztaliteniszezők csaptak össze, megtartották az öregfiúk focimérkőzését is. Tegnap a Tündérvölgyben 18. alkalommal szervezték meg a gyorsulási autóversenyt. A nagy tömegeket megmozgató, látványos eseményt az Autocrono Egyesület szervezte a kovásznai városháza és a helyi tanács, valamint a DR Racing Team autósegylet támogatásával. Közel harminc versenyző állt rajthoz a 201 méteres versenypályán (ezt 200 méteres fékezőpálya egészítette ki). Domaházi János szerint kimagasló teljesítményű autókkal érkeztek az amatőr pilóták, nemcsak Háromszékről, hanem a környező megyékből is.
A sétatéren tizennyolc bográcsban főztek finomabbnál finomabb ételeket. Az Asimcov által szervezett bográcsos ételek versenyét a Dr. Benedek Géza Szívkórház csapata, a Szívesek nyerték – annak ellenére, hogy első alkalommal vettek részt a megmérettetésen. Őket követte a Sepsiszentgyörgyi Vadbogrács nevű csapat és a szörcsei Szörcsei Lovagrend szakácsegyüttese. Számos különdíjról is gondoskodtak a szervezők, hat csapat – Sepsi Nagyik, Inkubátorház, Zágoni községháza, Nyolcas fogat, Pokolsár Egyesület, Pódium és Junior Business Klub – kapott meghívást a Sepsiszentgyörgyön idén sorra kerülő töltöttkáposzta-főző versenyre.
A hagyományhoz híven köszöntötték idén is a jubiláló házasokat. Tizenhét pár kapott meghívót, tizenöten jelen is voltak. Tizenhárom házastárs ezelőtt ötven évvel fogadott örök hűséget egymásnak, két pár – Ioan Sorescu és Florea Sorescu, valamint Mihail Gheorghe Ciurea és Ciurea Zita – pedig ezelőtt hatvan évvel kötött házasságot.
Kultúrából sem volt hiány, a központi parkolóban felállított színpadon számos együttes, egyéni fellépő mutatkozott be, esténként a szórakoztató zenéé volt a tér. Állandó programokról is gondoskodtak a szervezők, a Városi Művelődési Házban fotóműhely működött, a központi parkban zajlott a kézművesvásár, a Kádár László Képtárban és a Gazdáné Olosz Ella Galériában az aktuális tárlatokat tekinthették meg az érdeklődők. A Kőrösi Csoma Sándor Diákszínpad (rendező: Molnár János) a korábbi években is létrehozott, nagy sikerű élő szoborparkja a művelődési ház előtti téren idén is elkápráztatta a nagyérdeműt. A gyermekeknek külön foglalkozásokat szerveztek, az utazást kedvelők a gumikerekű kisvonatból nézelődhettek a városháza és a Clermont Szálloda közötti útvonalon, a Tündérvölgyben pedig igazi gőzmozdonnyal vontatott szerelvényen lehetett vonatozni a Clermont Szálloda és a Sikló közötti sínpályán.
Bokor Gábor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Hogyan lett „fejedelem” Mihály vajda?
„Pompával adta meg mintegy a végtisztességet a sírjába temetett Erdélynek”
Bizonyos körökben nem kis felháborodást keltett a Sepsiszentgyörgyi digitális turisztikai tájékoztatóban szereplő mondat, amit az egyik helyi román tanácsos „sérelemként” tálalt, miszerint Mihai Viteazul az akkori zűrzavaros időket kihasználva tette meg magát Erdély fejedelmének. Elismerjük, ez a megfogalmazás némileg elüt attól az idealisztikus képtől, amelyben Mihály vajda a három román ország (ebből egyik a 16. századi Erdély lenne) „egyesítőjeként” van megfestve, de sokkal közelebb áll az igazsághoz. Sőt.
Az említett tanácsos felszólalása olyan vihart kavart, hogy még Antal Árpád polgármestert is magyarázkodásra késztette, mondván, a vajdára vonatkozó információkat megvizsgálják, és ha hibásak, akkor kijavítják az infópont tartalmát. Némi módosítás valóban szükséges, mert Mihály vajda mindig és mindenütt azt hangoztatta, hogy 1600-ban ő Rudolf magyar király (a címet 1576 és 1608 között viselte) megbízásából tört be Erdélybe. A megfélemlített rendek is Rudolfnak, s neki csak mint helyettesének (locum tenens) tették le az esküt, aki ezután mint „Mihály havasalföldi vajda, ő császári és királyi fenségének tanácsosa, erdélyi helytartója, hadainak Erdélyben és a hozzákapcsolt részekben kapitánya” címeztette és nevezte magát.
Az első országegyesítő
„A oláh történetírók azt állítják, hogy Mihály Erdély fejedelme volt, s megkoronáztatta magát, azonban ez épp annyira mese, mint az, hogy egyesítette volna Erdélyt Havasalfölddel, s ezzel megalapította volna »Nagyromániát«. Mihálynak ilyen tervei nem voltak, s az erdélyi oláhsággal nem is törődött. Kétségtelen, hogy nagyvonalú ember volt, akit kalandorvére hajszolt arra, hogy minél többre vigye. De oláh nemzeti érzéke nem volt” – írja Asztalos Miklós A történeti Erdélyben (Bp., 1936) – és itt gyorsan megjegyezzük, hogy az oláh megnevezés helyett ma már a román használandó. Az más kérdés, hogy „ő azonban románul (helyesebben szláv nyelven) kibocsátott okleveleiben Havasalföld és Erdély fejedelmének címezte magát” – teszi hozzá Neagu Djuvara román (na jó, makedon) történész A románok rövid története című munkájában (Bukarest, 2008).
Mihály vajda 1600-ban már csak azért sem tekinthető Nagy-Románia megalapozójának, mert a korabeli Erdélyt erős túlzás lenne román fejedelemségnek venni. Nagyjából olyan, mintha a mai Franciaországot neveznénk muszlimnak. A három ország egyfajta politikai egységét Báthory Zsigmond erdélyi fejedelem hozta tető alá, öt évvel korábban. „Mihály, Havasalföld »tekintetes és nagyságos vajdája« ekkor veti alá magát s országát Báthory Zsigmondnak, »Erdély, Havasalföld és Moldva fenséges fejedelmének«, letévén neki a hűbéresküt – olvashatjuk Szádeczky Kardoss Lajos Erdély és Mihály vajda története című munkájában (Temesvár, 1893). – Az 1595. május 25-én kötött szerződés szerint Oláhország vajdástól s összes népével örökös urukul s királyukul választják, és ismerik el Báthory Zsigmond erdélyi fejedelmet.
Ő erősíti meg ezután a havaselvi vajdát mint helytartóját kard-, buzogány- és dárdaküldés által, s a melléje főtanácsul adandó 12 bojárt. Kiváltságok az ő nevében adatnak; főbenjáró perek hozzá fellebbezendők; Havasalföld az erdélyi országgyűlésekre követeket küld; ezek adót szavaznak meg, miről a vajda számadással tartozik; fizetést a vajdának a fejedelem szab meg. A vajda címereiben nem használhatja a »Dei gratia« kifejezést, s csak családi pecsétjével él, míg az országét a fejedelem használja. A tisztviselők a fejedeleméi, nem a vajdáéi; külföldre követeket a vajda csak a fejedelem tudtával s engedelmével küldhet stb. Zsigmond ezek fejében Havasalföldnek teljes erőből való védelmezésére kötelezte magát. Hasonló szerződést kötött Báthory Zsigmond (1595. jún. 3.) az új moldovai vajdával, Rázván (Rézmán) Istvánnal is, kit az erdélyi sereg a törökhöz pártoló Áron vajda helyébe ültetett. Így e három keleti fejedelemség Erdély fönnhatósága alatt úgyszólván egy államtestté alakult.” De hogy ne csak magyar történészt idézzünk, gyorsan ideszúrunk egy mondatot újra Neagu Djuvara fentebb említett művéből: „Báthori Zsigmond egy személyben Erdély, Havasalföld és Moldva fejedelme lett, a két utóbbi vajdája pedig az ő vazallusa…”
Ezen hűségesküjét Mihály később, 1599. június 26-án Báthory András fejedelemnek is megerősítette, miközben hadaival már javában készült Erdély lerohanására. Mézes-mázas ígéreteivel, sűrű fogadkozásaival (az Isten őt oly nyomorúságba süllyessze, hogy eledele fia húsa, itala vére legyen, ha ő az erdélyieket megcsalná – hajtogatta több ízben Báthory követei előtt) azonban úgy el tudta „altatni” hűbérurát, hogy az majdnem elájult a meglepetéstől, amikor hírét vette a vajda beütésének. De nem csak a fejedelmet verte át: Kornis Gáspár, az erdélyi sereg későbbi főparancsnoka is kijelentette, bőrét engedi lenyúzatni, ha Mihály esküszegőnek és hűtlennek bizonyulna… Ma sem tudni, hogy tényleg bízott a vajdában, vagy csak a kezére játszott, de tény, hogy amikor a sellenberki csata elején „engedte elfogatni magát”, sokan árulónak tartották – hogy a következő évben mégis a vajda martalócai koncolják fel; de az már egy másik történet.
Mihály Bodzánál, a Tatárhavas-hágón tört be gyülevész hadaival Erdélybe, hogy tudja maga mellé állítani a Báthoryakat joggal utáló és velük szembe bosszúvágyat tápláló székelyeket. (Több mint 300 évvel később a román hadsereg ezt az útvonalat is használta, nagyjából hasonló „diplomáciai előkészítés” után – hogy finoman fogalmazzunk…) Követei révén sikerült is részben a maga oldalára állítani őket, ősi szabadságjogaik visszaállítását ígérvén, úgyhogy a továbbiakban seregének harmadát a székelyek tették ki.
Innen, a Béldiek mezejéről indult aztán Nagyszeben irányába, útközben végigrabolva a Barcaságot és Szászföldet, és Sellenberk mellett ütközött meg Báthory jóval kisebb seregével. Az erdélyiek még így is majdnem kicsikarták a győzelmet (csapatai már menekülésbe kezdtek, székely kapitányai vették rá a vajdát a folytatásra), ám a kozák zsoldosok átállása megpecsételte az Erdély Mohácsaként emlegetett csata kimenetelét.
Bolyongó egyiptomiak mögött
Miután kémei jelentették, semmiféle ellenállásra nem számíthat, a csatatérről bevonult Gyulafehérvárra. De adjuk át a szót a kortárs erdélyi krónikásnak, Szamosközi Istvánnak (1570–1612):
„Maga Mihály Gyulafehérvári bevonulása alkalmából nemes vérű, ragyogó, kékesfehér szőrű rác paripán lovagolt. Előtte kötőféken vezettek másik nyolcat, mindet drága arany- és ezüstszerszámmal felkantározva. Ő maga aranyszálakkal átszőtt, fehér selyempalástba és ugyanilyen anyagból készített ruhába volt öltözve. Palástjának szegélyén elöl széles csíkban, több sorban hímzett aranysólymok – családi címerének madarai –, amelyek mintha csőrükkel csipkedték volna egymást. Övén arannyal bevont és piros ékkövekkel kirakott kard függött. Magyar süveggel fedett fejét a baleári daru fekete bóbitájából készült, gazdag tollbokréta ékesítette. Bokáig vörösessárga kordovánbőrből, úgynevezett karmazsinból készült saru fedte a lábát, lába szárát egészen térdig borító sarukötője – ugyancsak sárga selyemből – sorban rávarrott gyöngyöktől csillogott. Ilyen büszke, még ünnepi játékokhoz vagy menyegzőhöz is túl díszes öltözetben lépdelt méltóságteljesen, ezzel a pompával adta meg mintegy a végtisztességet a sírjába temetett Erdélynek. Ezenkívül nyolc kürtös fújta törökösen hangzó melódiáit, amihez ugyanannyian ércdobokat verve szolgáltatták a kíséretet, valami barbár és fülsértő, hamis harmóniát. Ezek mögött síposok és furulyások tették még ünnepélyesebbé a zsarnok bevonulását.
Tíz citerás követte őket, abból a népségből, amelyet bolyongó egyiptomiaknak – köznyelven cigányoknak – neveznek; közvetlenül a vajda előtt ezek haladtak, a csupa barbársághoz képest nem is visszatetsző csoport: piszkosan, fedetlen fővel, úgy, hogy egész testi megjelenésükön és viselkedésükön látszott a szolgai meghunyászkodás és önérzet nélküli félénkség. A lovon ülő vajdát jobbról is, balról is nyolc-nyolc kengyelfutó szolga vette körül, férfihoz nem illő ruhában, futásra készen. Így vonult be kürtöknek, doboknak, mindenféle hangszernek a zengése közepette a György-kapun, és a fejedelmi palota felé tartott. Amerre haladt, bojárok és más hírneves nemesek lovagoltak a nyomában, katonák és fegyveresek hosszú sorától követve. A háború során zsákmányolt, a Báthoryak sárkányfogas címerével díszített fejedelmi zászlókat ott hordozták kibontva a vajda mögött. (…)
Mihály bevonulásából azonban, bármily nagyszerű pompával rendezték is meg, hiányzott valami, aminek elsősorban meg kellett volna lennie. Hiányzott az ország lakosságának szerencsekívánása, hiányzott a nép örvendező zúgása, a vidám ünnepi kiáltozás, üdvözlés. Senki sem lengette a karját, senki sem adott kegyes imával hálát az égi hatalmaknak. Nem futott össze a nép, mindenki otthonának falai közé rejtőzött, vagy csak a kapuk és ablakok rácsain keresztül nézte a barbár elhaladását. Gyászos csend borult az egész városra.”
Nos, ezt sokféleképpen lehet értelmezni, csak éppen szabad fejedelemválasztásként nem, tehát azt a megfogalmazást, hogy az akkori zűrzavaros időket kihasználva tette meg magát Erdély urává, meglehetősen diplomatikusnak érezzük. Persze, korántsem akarjuk ezzel azt sugallni, hogy a magyar történelem minden szereplője makulátlan lett volna, hiszen közöttük is szép számmal találunk hitszegőket, árulókat, becsvágyókat, gyilkosokat, zsarnokokat. Csak éppen nem szabad ennyire felkapni a vizet, ha netán az orrunk alá dörgölik.
Kocsis Károly
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

„Felszabadították” Sepsiszentgyörgyöt
Rendben zajlott a Sepsiszentgyörgy „horthysta-fasiszta uralom alóli felszabadításának“ emlékére tartott tegnapi ünnepség, ezúttal nem volt zászlócirkusz, ám az ügynek folytatása minden bizonnyal lesz: Sebastian Cucu prefektus azt kérte, a román trikolór mAradjon állandóan a városháza tornyán, Antal Árpád polgármester viszont már korábban bejelentette, csak az ünnepségre tűzhető ki a lobogó, másnap leveszik.
A piros-sárga-kék zászlót már tegnap reggel kitetette a polgármesteri hivatal az épület tornyára, így a déli harangszóra időzített rendezvény az előre megírt forgatókönyv szerint zajolhatott: a prefektus végigvonult a díszsorfalat álló katonák, csendőrök előtt, a Brassói katonai zenekar eljátszotta a román himnuszt, Ioan Cucu tábori pap ortodox misét celebrált, majd díszbeszédet tartott Sebastian Cucu prefektus. Felszólalásában méltatta az 1944. szeptember 8-án Sepsiszentgyörgy elfoglalásáért küzdő román hadsereget, kiemelve, a katonákat „a város négyévi horthysta-fasiszta uralom alóli felszabadításában” segítette a helyi román lakosság is. Szeptember 8-a azontúl, hogy „ezen a napon szabadítottuk fel az első román barázdát”, azért is jelentős, mert „ezzel a dátummal kezdődött az egységes román állam visszaállítása” – mondta a prefektus. Emlékeztetett, 72 éve Gheorghe Arămbaşă káplár tűzte ki a trikolórt a városházára a város birtokbavételének jeleként, és az ott is lobogott mindaddig, míg „a szovjetek által ránk erőszakolt Magyar Autonóm Tartomány” idején el nem távolították. 1990-ben kerülhetett újra fel, majd két éve, „a városháza felújításának indokával” ismét levették, tavaly pedig a városvezetés visszautasította újbóli kitűzését. „Ma ismét ott lobog a zászló, ahol a helye van, és remélem, nem veszik le újból, mint ahogy a kommunisták tették” – mondta Sebastian Cucu. Úgy vélte, ha a zászló a városháza tornyán mArad, az a normalitás jele lesz, és felszólította Antal Árpád polgármestert, ne keltsen ellenséges hangulatot, mert „a zászló elutasítását, a Mihai Viteazul szoborcsoport eltakarását hivatott szörnyű dombot vagy a nagy fejedelem Mihai Viteazulról terjesztett álhíreket románellenes, soviniszta megnyilvánulásoknak” tartják. A prefektus beszédét követően Ioachim Grigorescu tartalékos ezredes, a háborús veteránok szövetségének elnöke elevenítette fel a „Sepsiszentgyörgy visszafoglalásáért vívott ádáz harcokat”, majd a koszorúzást követően véget ért az alig félórás ceremónia első része, a folytatásban ugyanis Grigore Bălan tábornok árkosi keresztjénél, illetve Paiuş David hadnagy lőtéri emlékművénél koszorúztak még.
Váry O. Péter
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Hencz Hilda: Magyar Bukarest (27. / részletek)
1947-ben a Népi Szövetség parlamenti csoportját is Bukarestbe költöztette; a parlamentben egy alelnöki és egy titkári tisztséget kaptak. A kormányban Takács Lajos (1908−1982) egyetemi tanár, 1945-ös párttag nemzetiségi államtitkár lett, RKP KB-tag és képviselő is volt, ’52-ben kémkedés hamis vádjával bebörtönözték, ’57-es rehabilitálása után a Bolyai Tudományegyetem utolsó rektora.
1947-ben jelent meg az első központi magyar napilap a Magyar Népi Szövetség kiadásában, Romániai Magyar Szó néven. Ugyanebben az évben a szövetség csatlakozott a Kommunista Párthoz, döntési hatásköre egyelőre továbbra is nagyon szűk mAradt. 1948-tól a párt politikai bizottságába olyan munkások is bekerültek, mint Alexandru Moghioroş (Mogyorós Sándor) tábornoki rangban vagy Szilágyi Ignác (Leontin Sălăjan). Kezdetben Szilágyit egészségügyi miniszterhelyettesnek nevezték ki, 1950-ben vezérkari főnök, 1955–1956-ban pedig hadügyminiszter volt. Rendkívüli kiváltságokban részesült Szilágyi Ignác mostohatestvére, Szilágyi János is, románosított nevén Ion Stănescu. Egyszerű marósként kezdte a Bukaresti Augusztus 23. műveknél, elvégezte az Andrej Zsdanov pártiskolát, ezután gyorsan haladt felfelé a társadalmi ranglétrán, fontos párt- vagy állami funkciókba került nemcsak a kommunizmus idején, hanem utána is: aktivista, a Nagy Nemzetgyűlés képviselője, Dâmboviţa megye első főtitkára, az Állami Nemzetbiztonsági Tanács elnöke, belügyminiszter, a Turizmus- és Sportminisztérium minisztere (1984−1990. március között) stb. 1989 után a Szocialista Munkapárt és a Szocialista Szövetség Pártjának tagja. Neagu Cosma volt tábornokkal közösen két könyvet adtak ki, átgyúrva a Securitate történelmét, nemcsak a saját intézménybeli szerepüket méltatva, hanem a többi alkalmazottét is, akik „a HAZA elkötelezett hívei voltak, hűséggel szolgálva azt…”
Miután Erdély problémája megoldódott, a román kommunisták úgy vélték, a magyarság túl sok kiváltsága teljesült, és elkezdték ezeket fokozatosan érvényteleníteni. Leghatásosabb eszközük a visszavonásokban és egyúttal a Magyar Népi Szövetség gyengítésében Luka László volt. Ő a sajtóban többször is megtámadta Kurkó Gyárfást, akit hamarosan leváltottak a szövetség elnöki tisztségéből. Kurkót támadta Lakatos István, a Szociáldemokrata Párt magyar részlegének képviselője is és többen az erdélyi és magyarországi magyarok közül. Egyik fő kifogás ellene az volt, hogy RKP-tag lett. 1948-ban Luka László a nemzetiségi kérdést megoldottnak nyilvánította, és a következő évtől sorra letartóztatták a szövetség vezetőit, hazaárulónak és irredentának nyilvánítva őket. Az elszenvedett kínzásokba az exelnök, Kurkó Gyárfás beleőrült. 1964-ben politikai amnesztiával szabadult, majd 1968-ban rehabilitálták. De Luka Lászlóra sem várt jobb sors. 1952-ben pénzügyminiszterként tartóztatják le, elájul, mikor megtudja, hogy mennyire súlyosak és abszurdak az ellene felhozott vádak. Halálra ítélik, amit majd életfogytiglani börtönre változtatnak. A börtönben halt meg 1963-ban. 1952 folyamán letartóztatták az illegalista mozgalom több régi tagját, akiket ő hívott Bukarestbe vezető állásokba. Az első ártatlan áldozat Jakab Sándor pénzügyminiszter-helyettes volt. Kémkedéssel, majd gazdasági szabotálással vádolták, és 20 év börtönre ítélték. A kihallgató- és kínzótisztje Butyika Ferenc (?–1997) volt, egykori Kolozsvári pártaktivista, későbbi állambiztonsági tiszt. Jakab felesége, akit szintén letartóztattak, megőrült. Jakab Sándor 1964-ben szabadult és a 80-as években kivándorolt.
„Szerencsésebb” áldozat volt Blatt (Balázs/Balaş) Egon (szül. 1922) Kolozsvári magyar ajkú zsidó, aki még középiskolásként vett részt az illegális kommunista tevékenységben. A külügyminisztériumba nevezik ki 1948-ban, később titkár lett a londoni román követségen. Élvezhette a nómenklatúra privilégiumait (kivéve az 1952−54 közötti éveket, amikor ítélet nélkül börtönben ült): négyszobás lakás a Tokió utcában, állás a felsőoktatásban számára és felesége számára is, később kutatói állás, lévén gazdasági szakértő és a lineáris programozás specialistája. Olyan neves kutatókkal dolgozott együtt, mint Grigore Moisil és Gh. Mihoc. Emlékirataiból érdekes adatokat tudhatunk meg a felsőoktatásban vagy a kutatásban dolgozó többi magyarról, közülük néhányat ő maga hívott Bukarestbe. Balázs Egon 1966-ban az Amerikai Egyesült Államokba emigrált, ahol folytatta kutatómunkáját szakterületén.
Méliusz József írót, a szövetség prominens tagját is letartóztatták; börtönben ült 1955-ig, később Bukarestben telepedett le. Letartóztatása családi tragédiák sorához vezetett: a Securitate által zaklatott felesége tisztázatlan körülmények között lett „öngyilkos”, 11 éves fia pedig, miután minden iskolából kizárták, helyrehozhatatlan lelki sérüléseket szenvedett.
Valamilyen szinten a sors kedvezményezettjének számított Czédly József jogász-közgazdász (szül. 1926). 1948−1950 között vezető beosztásban volt a szövetségnél, ezért három év kényszermunkával büntették; szabadulása után a Mezőgazdasági Minisztériumban dolgozott. Az RMDSZ magalakulásakor különféle felelős beosztásokba került: gazdasági igazgató, az RMDSZ Bukaresti szervezetének elnöke, a főváros alispánja, a Romániai Magyar Szó, illetve az Új Magyar Szó gazdasági igazgatója, jogtanácsosa.
A Magyar Népi Szövetség 1953-ban csendben „felszámolta magát”, a hír még a szövetség saját lapjában, a Magyar Szóban sem jelent meg. 1953. április elsejével a lap is nevet változtatott, Előre lett belőle. A szövetség tagjai még sok évig a Securitate figyelemkörében mAradtak, a letartóztatások a magyarországi forradalom utáni időkig folytatódtak. Az informatív jelentések Magyarország kémjeiként, revizionistákként, agent provocateurként emlegették őket még akkor is, ha éppen magas állami vagy pártbeosztásban voltak.
A Népi Szövetség tagjainak tragikus sorsához hozzájárult – kényszerűségből vagy óvatosságból – dr. Petru Groza, a román–magyar kapcsolatok egyik kulcsfigurája. Budapesti, berlini és lipcsei végzettségű ügyvédként és földbirtokosként ő volt az egyetlen román politikus, akinek szerep jutott mind a „polgári-földbirtokos”, mind a kommunista kormányban. A magyarság körében nagy népszerűségnek örvendett, népgyűléseiken magyarul szólalt fel; teljes jogegyenlőséget ígért, és hittek is neki. A szövetség vezetőit „barátainak” nyilvánította. Magyar kapcsolatainak volt szentimentális oldala is: törvénytelen lánya, Bisztray Mária (szül. 1923) egy Kolozsvári magyar színésznőhöz fűződő kapcsolatából született. Groza az Ekésfront alapítójaként és elnökeként a kommunista kormány miniszterelnöke lehetett 1945−1952 között anélkül, hogy a kommunista párt tagja lett volna. 1952−1958 között a Nagy Nemzetgyűlés elnöke volt, ami akkor az államfői tisztségnek felelt meg. Lőrinczi László költő, műfordító 1971-ben Beke Györgynek adott interjújában köszöni a sorsnak, hogy megismerhette Petru Grozát. Amikor Arany János kétnyelvű kiadásán dolgozott, Groza állandóan érdeklődött, hogyan halad a fordítással, és tanácsokkal is ellátta: „Sokszor teszem fel magamnak a kérdést, hogy munkámban vajon tudom-e érvényesíteni szellemének legalább egy szikráját?” – vallotta a költő.
A kormány és a pártvezetés által indított üldözések nemcsak a magyarokat érintették, a represszió minden „népellenségnek” szólt, akár a különféle politikai pártok képviselőiről, akár a főpapságról volt szó, nemzetiségtől vagy vallástól függetlenül. A vallási törvénnyel a kommunista állam átvette az ellenőrzést az egyházak fölött. 1948-ban a Groza-kormány egyoldalúan felmondta a Szentszékkel kötött konkordátumot, zöld utat adott ezzel a katolikusok elleni megtorlásoknak, akik rövidesen a „Vatikán kémjeivé” váltak. Az 1949. július 29-i kormányhatározattal felszámolták a vallási kongregációkat. A katolikus felekezeti iskolákra lakat került (beleértve a Bukaresti Pitar Moş utcai, közel százéves Mária Intézetet is). Az egyházak javait felleltározták, és betiltották a szerzetesrendeket. Az elnyomás mártírjává vált a szent életű Márton Áron erdélyi püspök, Kurkó Gyárfás unokatestvére. Régóta konfliktusban volt a hatalommal, mivel elutasította a laikus hatalom egyház fölötti felsőbbrendűségét, papjait is felszólította, hogy lépjenek ki a Magyar Népi Szövetségből. A békeszerződések aláírása utáni jogfosztásokat és megtorlásokat már a ’46-os csíksomlyói beszédében megjósolta, rebellis magatartása miatt letartóztatták, 1949−1955 között bebörtönözték, majd kényszerlakhelyre ítélték.
A hatóságok által Bukarestben foganatosított elnyomó intézkedésekre vonatkozó információk gyérek, ellentmondásosak, és elsősorban a román és német katolikusokra vonatkoznak.
Az 1998-ban megjelent, Börtönbe zárt egyház (Biserica întemniţată) című kötet is megemlít néhány kommunisták által üldözött magyar papot, de más források alapján ezek nem bizonyultak Bukarestieknek, két kivétellel: Gajdely Béla, aki a börtönben halt meg, és Demeter Antal, akit 1958-ban tartóztattak le és 20 év kényszermunkára ítéltek a „fennálló társadalmi rend elleni izgatásért”. Mindketten a Szent József-katedrálisnál szolgáltak.
A „Vatikán kémei” elleni 1951-es per után a Bukaresti érsekség évtizedekig nem tudott magához térni, és vikáriusok vezetése alatt mAradt. Csak 1984-ben neveztek ki élére egy püspököt Ioan Robu személyében, akit 1990-ben érseki rangra emeltek.
A Barátok templománál kisebb megszakításokkal ugyan, de a kommunista korban is magyar papok szolgáltak. Legtöbb ideig Zudor Ferenc tevékenykedett itt, 1940 és 1970 között; a miséket magyar és román nyelven tartotta. 1984−1986 között, Bertalan Balázs nyugdíjazása után nem voltak magyar nyelvű misék; ekkor a klézsei csángó származású Mihai Şerbant nevezték ki ide. A helyzet kissé összetettebb, mint ahogy Árvay Zsolt édesapja kéziratai alapján bemutatta. Az 1970-es évek végén a történész Demény Lajos részt vett Czikó Lőrinc, a Magyar Népi Szövetség egykori vezetője temetésén. A „szolgalelkű”, moldvai csángó származású katolikus pap „szokás szerint” románul tartotta a misét, és felháborodottan tört ki, amiért Demény a gyászbeszédét magyar nyelven mondta el. Máskülönben a Bukaresti magyarság „évek óta nem hallgathatta a szentmisét magyar nyelven”, állapítja meg a történész.
Ugyanilyen kevés a megfélemlített és üldözött magyar reformátusokra vonatkozó információ is. Családja elmondása szerint Takács Pál tanító évekig élt a Securitate zaklatásának terrorja alatt. A korszak református hitközségéről létezik egy beszámoló Albu Zoltán tollából, aki 1974−2000 között volt itt lelkész, de a cikkben túl sok a tévedés és túl sok minden mAradt ki belőle ahhoz, hogy szavahihető forrás lehessen. Miután 1945-ben szabadult a lágerből, Hamar Béla visszakapta papi állását Bukarestben. A Lutheránus utcai Calvineum befejezetlen épületében lakott, amíg 1950-ben az épületet elkobozta a belügyminisztérium. Ebben és a szomszédos villában működött a börtönigazgatóság, ahogy azt egy másik forrásból megtudtuk; a villa 1974-től a református lelkészhivatal székhelyévé vált. 1951-ben Székely Károlyt nevezték ki papnak, aki modernizálta az épületeket, beköttette a gázt és a folyóvizet. Asszisztálnia kellett egy újabb, a templomra vonatkozó lebontási határozatnál is. Ez alkalommal, 1959-ben a határozatot végre is hajtották. A Calvineum jelenlegi épületében ma is őriznek egy téglát az egykori templom falából.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Balog Zoltán: együtt lesz szükség a magyarok és a románok erejére
Az erdélyi Nagyenyeden szombaton Balog Zoltán miniszter jelenlétében avatták fel a közel négyszáz éves Bethlen Gábor Kollégiumnak az Európai Unió forrásaiból felújított épületegyüttesét. A felújítás - melyhez a magyar kormány is 268 millió forintos támogatást nyújtott - az épületegyüttes tulajdonosa, az Erdélyi Református Egyházkerület, és a román többségű Nagyenyed önkormányzata közötti példás együttműködés révén valósult meg.
Balog Zoltán miniszter az ünnepi beszédében kitért arra, hogy eljön az idő, amikor a román-magyar versenyen túl a két ország erejének az összeadására is szükség lesz. Kijelentette: "Európa fölött hosszú időre is beborulhat az ég", és ilyen körülmények között különösen fontos, hogy a szomszédok összekapaszkodjanak, és együtt keressék a boldogulás útját. "Eljön az idő, amikor a szükséges versenyen túl együtt lesz szükség a magyarok és a románok erejére" - fogalmazott a miniszter, majd hozzátette: a lengyelek mindig is értették ennek a szükségességét, kezdik érteni a szlovákok és a csehek is, és Nagyenyeden úgy tűnik, hogy a román nemzet vezetői is érzik ezt.
"Milyen jó lenne, ha terjedne ez a megértés, ez a felfogás, amikor kiderül, hogy az erőknek össze kell adódni, mert vannak más erők is, amelyek ellenünk szövetkeznek" - jelentette ki az emberi erőforrások minisztere.
Balog Zoltán hangsúlyozta: a kollégium jól példázza, hogy a restitúció során visszaadott ingatlanok jó célt szolgálnak Romániában. Hozzátette: a felújítás során is megmutatkozott "együttállásért" azonban meg is kell küzdeni. "Mindig, újra meg kell győzni Brüsszelt arról, hogy mi is vagyunk, és nélkülünk az Európai Unió csak vám-, adó-, és kereskedelmi közösség" - fogalmazott a miniszter. Szerinte Bukarestet is meg kell győzni arról, hogy "ami jár az jár, ami méltányos, azt meg kell adni", és lehetővé kell tenni, hogy az erdélyi magyar közösség újra kézbe vehesse egykor államosított tulajdonát. Reményét fejezte ki, hogy a visszaállamosított Sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium ügye is rendeződik, és újabb városok lesznek, amelyek az egyházak segítségével nemcsak a magyar közösséget, hanem Romániát is gyarapíthatják.
Az ünnepi alkalomból az iskolaudvaron tartott hálaadó istentiszteleten prédikációt mondó Kató Béla református püspök arról beszélt, hogy a Nagyenyedi kollégium - a magyar királyok vagy erdélyi fejedelmek által alapított kollégiumoktól eltérően - azért lehetett hosszú életű, mert a hit szilárd alapjára építették.
Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség ( RMDSZ) elnöke szerint a Bethlen Gábor Kollégium felújítása során kialakult román-magyar együttműködésnek "helye van a jövő építése jó példái között". A politikus a kollégiumot az erdélyi magyarság Oxfordjának, Sorbonne-jának nevezte. "Kicsiben olyan, mint Erdély. Mindent túlél. És mint tudjuk, aki túlél, erősebb lesz" - fogalmazott az elnök, aki szerint az erdélyi magyarságnak az a feladata, hogy minőségivé tegye oktatását. Ettől függ ugyanis a fiatalok versenyképessége, és a szülőknek a magyar nyelvű oktatás iránti bizalma.
Király András a romániai tanügy-minisztérium államtitkára köszöntőjében kijelentette: az intézmény erőt és kitartást sugároz az egész romániai magyar közösség számára. Az államtitkár az iskolaalapító Bethlen Gábor fejedelem gondolatát idézve jelentette ki: "nem mindig lehet megtenni, amit kell, de mindig meg kell tenni, amit lehet".
Horatiu Josan, Nagyenyed korábbi polgármestere arra is kitért beszédében, hogy Mihail Halici, az első román vers szerzője, és Kőrösi Csoma Sándor, Tibet kutatásának az úttörője is a kollégiumban tanult. Oana Iuliana Badea jelenlegi polgármester kijelentette: büszkeséggel tölti el, hogy annak idején oktatási államtitkárként láthatta el kézjegyével a kollégium felújítási terveit, most pedig polgármesterként írhatta alá a felújított épület átvételét.
A Bethlen Gábor fejedelem által 1622-ben eredetileg Gyulafehérváron alapított iskolát csaknem fél évszázaddal később a tatárdúlás után költöztették Nagyenyedre. Az iskola Nagyenyedi épületeit többször lerombolták, újraépítették.
A jelenlegi, 19. századi épületegyüttes azt követően újulhatott meg, hogy az épületeket visszakapó református egyház megegyezett a város önkormányzatával, és 25 évre elengedte a bérleti díjat, ha a város pályázati úton megszerzi a felújítás költségeit.
Nagyenyed város önkormányzata 2010-ben nyert EU-s pályázatot a felújításra. A 29,65 millió lej (2,07 milliárd forint) értékű projekt költségeiből 23 millió lejt (1,61 milliárd forint) az EU forrásaiból, hárommillió lejt (210 millió forint) a román kormány forrásaiból biztosítottak. A magyar kormány az EU-pályázatba bele nem foglalható költségekhez nyújtott 268 millió forintos támogatást.
A felújítás során újravakolták, festették az épületek falait, kicserélték a tetőszerkezetet, a nyílászárókat, a fűtési rendszert, a villany- és vízvezetékeket. A felújítási projekt iskolai felszerelések beszerzésére, számítógépek és interaktív oktatási eszközök megvásárlására is kiterjedt.
inforadio.hu/MTI

Felavatták a Nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium felújított épületét
Múlt és jövő találkozásának lehettek tanúi mindazok, akik szombaton részt vettek a Nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium avatási, megáldási ünnepségén. A meghívottak, egykori tanárok és diákok ugyanis nemcsak a több száz éves falak ízléses, szakszerűen kivitelezett felújításának lehettek tanúi, arról is meggyőződhettek, hogy a közel négyszáz éves tanintézetnek nemcsak múltja, hanem jövője is van: a legújabb oktatási eszközökkel felszerelt kollégium már nemcsak Erdély egyik legrégebbi, hanem legkorszerűbb iskolájának is számít.
„A Nagyenyedi kollégium úgy újult meg, hogy a korhűségnek kétszeresen is megfelelt. Korhű módon lett felújítva, építészeti értelemben. És korhű technológia került belé: a 21. század oktatási követelményeit követve” – hívta fel a figyelmet az iskola udvarán, több száz személy jelenlétében tartott ünnepségen Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke is. A politikus úgy vélte, az iskola vezetése ezáltal a régi hagyományt, az innováció, a megújulás, a tartalom, a minőség hagyományát követte, amelynek szellemében az alma mater egykori diákja, Apáczai Csere János és Kőrösi Csoma Sándor is elindult.
A politikus a kollégiumot az erdélyi magyarság Oxfordjának, Sorbonne-jának nevezte, és úgy vélte, megújulása minden erdélyi magyar sikere. „Kicsiben olyan, mint Erdély. Mindent túlél. És mint tudjuk, aki túlél, erősebb lesz” – fogalmazott az elnök, aki szerint a jövőben az erdélyi magyarságnak az a feladata, hogy minőségi oktatást biztosítson diákjai számára. Ettől függ a fiatalok versenyképessége, és a szülőknek a magyar nyelvű oktatás iránti bizalma, hívta fel figyelmet.
Rámutatott ugyanakkor, hogy a kollégium felújítása során kialakult román–magyar együttműködésnek is „helye van a jövő építése jó példái között”, emlékeztetve, hogy az épületegyüttest a tulajdonos Erdélyi Református Egyházkerület és a román többségű Nagyenyedi önkormányzat közötti példás együttműködés révén, uniós forrásokból korszerűsítették, de a felújítást anyagilag a magyar kormány is támogatta.
„Az erőknek össze kell adódni”
A magyar–román együttműködés szükségességét hangsúlyozta Balog Zoltán, a magyar kormány emberi erőforrások minisztere is, kijelentve: eljön az idő, amikor a román–magyar versenyen túl a két ország erejének az összeadására is szükség lesz. „Európa fölött hosszú időre is beborulhat az ég”, és ilyen körülmények között különösen fontos, hogy a szomszédok összekapaszkodjanak, és együtt keressék a boldogulás útját.
„Milyen jó lenne, ha terjedne ez a megértés, ez a felfogás, amikor kiderül, hogy az erőknek össze kell adódni, mert vannak más erők is, amelyek ellenünk szövetkeznek” – jelentette a miniszter. Balog Zoltán rámutatott, a Nagyenyedi kollégium jól példázza, hogy a restitúció során visszaadott ingatlanok jó célt szolgálnak Romániában. Arra is felhívta a figyelmet, hogy időről-időre Bukarestet is meg kell győzni arról, hogy „ami jár, az jár, ami méltányos, azt meg kell adni”.
Reményét fejezte ki, hogy megoldódik a visszaállamosított Sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium ügye, és újabb városok is lesznek, amelyek az egyházak segítségével fejlődnek. Balog Zoltán egyébként tolmácsként is bemutatkozott az ünnepségen, Dietmar Arends németországi evangélikus püspök köszöntőjét fordította magyarra, aki meg is jegyezte: még nem érte akkora megtiszteltetés, hogy egy miniszter tolmácsolja szavait.
Hitre épített iskola
Az iskolaudvaron tartott hálaadó istentiszteleten mondott prédikációjában Kató Béla református püspök arról beszélt, hogy az enyedi kollégium – a magyar királyok vagy erdélyi fejedelmek által alapított kollégiumoktól eltérően – azért lehetett hosszú életű, mert a hit szilárd alapjára építették. Adorjáni Dezső evangélikus püspök rámutatott, bár az enyedi alma mater nagyon jó kezekben van a református egyháznál, erkölcsi feljogosítást kér arra, hogy az evangélikusok is magukénak mondhassák, hiszen azáltal, hogy az évszázadok során befogadta az evangélikus fiatalokat, az erdélyi evangélikus egyház meglétéhez is hozzájárult, számos erdélyi magyarhoz hasonlóan az ő családjának is számos tagja, ükapja, dédapja és nagyapja is Enyeden volt diák.
A püspök arra is rámutatott: rendhagyó alkalom, hogy az erdélyi magyar történelmi egyházak képviselői ilyen örömteli és szép pillanatban legyenek együtt, hiszen általában nehéz napokon szoktak összezárni.
Király András oktatási államtitkár kijelentette: a felújított intézmény erőt és kitartást sugároz az egész romániai magyar közösség számára, míg Horaţiu Josan, Nagyenyed korábbi polgármestere arra is kitért, hogy Mihail Halici, az első román vers szerzője és Kőrösi Csoma Sándor, Tibet kutatásának az úttörője is itt tanult. Oana Iuliana Badea jelenlegi polgármester kijelentette: büszkeséggel tölti el, hogy annak idején oktatási államtitkárként láthatta el kézjegyével a felújítási terveket, most pedig polgármesterként írhatta alá az épület átvételét.
Színvonalas programmal várták a véndiákokat
Az ünnepi köszöntők után a jelen lévő református, római katolikus, unitárius és evangélikus elöljárók megáldották a felújított épületegyüttest, majd az iskola himnuszának akkordjaira Szőcs Ildikó igazgató, Kató Béla püspök, Horaţiu Josan volt és Oana Iuliana Badea jelenlegi polgármester vágta el a szalagot.
Az iskola vezetősége ebéddel és színvonalas programmal kedveskedett az eseményre eljött volt tanároknak, diákoknak, akik immár vendégként térhettek be a konviktusra, megcsodálhatták a felújított, új bútorzattal és modern eszközökkel felszerelt osztálytermeket, bentlakási szobákat, dísztermet, és egy cigaretta erejéig a tornakertbe is felsétálhattak nosztalgiázni.
Az ünnepi alkalomból az egyház anyagi támogatásával megújult dokumentációs könyvtár és természettörténeti múzeum is megnyitotta kapuit a látogatók előtt, míg a Bagolyvárban iskolatörténeti múzeum, az egykori neves diákokról elnevezett osztálytermekben számos kiállítás, bemutató várta a betérőket, akik az iskolafelújítás nehéz időszakába, illetve a modern felszerelés, a minden osztályban ott díszelgő okostáblák működésébe is betekintést nyerhettek.
Eközben az udvaron is folytatódott a program, a Collegium Gabrielense régizene-együttes és a Fügevirág néptánccsoport bemutatója során a vendégek a jelenlegi diákok ügyességéről győződhettek meg, míg az egykoriak nevében Antal Tibor véndiák és barátai gyimesi népdalokkal köszöntötték az ünneplőket.
Koncertekkel zárult az este
Az új cserkészotthon felavatása után este már a diákoknak szólt a program, a Bagossy Brothers Company koncertjén bulizhattak, másnap pedig a Kárpát-medencei református iskolák közös tanévnyitóján vehettek részt. Az alkalomból a kollégiumban található emlékhelyek sora is bővült, a főépület földszintjén gróf Mikó Imrének és dr. Vásárhelyi Boldizsárnak állítottak emléktáblákat.
A Bethlen Gábor fejedelem által 1622-ben Gyulafehérváron alapított, majd Apafi Mihály révén Nagyenyedre költöztetett, leromlott állagú iskola úgy újulhatott meg, hogy az épületeket visszakapó református egyház megegyezett a helyi önkormányzattal, hogy 25 évre elengedi a bérleti díjat, ha a város pályázati úton megszerzi a felújításhoz szükséges pénzt. A 2010-ben nyert, 29,65 millió lej értékű projekt költségeiből 23 milliót az EU, hárommilliót a román kormány biztosított.
A magyar kormány a pályázatba bele nem foglalható költségekhez nyújtott 268 millió forintos támogatást. A felújítás során újravakolták, festették a főépület, a kisiskola és a Bagolyvár falait, kicserélték a tetőszerkezetet, a nyílászárókat, a fűtésrendszert, a villany- és vízvezetékeket. A felújítási projekt keretében a megújult termeket számítógépekkel és interaktív oktatási eszközökkel szerelték fel, amelyekben a romániai magyar oktatásban úttörő módon kabinetrendszerben zajlik a tanítás.
Pap Melinda
Székelyhon.ro

A Legjobb előadás és a Legjobb díszlet díja A nyugalomé!
Színikritikusok díja – 2016
A 2016. szeptember 21-én, a magyar dráma napján a Budapest Bábszínházban lezajlott gálaesten 37. alkalommal adták át az előző évad legkiemelkedőbb színházi teljesítményeit elismerő Színikritikusok díját. A Színházi Kritikusok Céhének tagjai legalább kilencven premier megtekintése után voksolhattak, tizenöt kategóriában értékelve a színpadi alkotók munkáját.
A Legjobb előadás díját a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának előadása, Bartis Attila A nyugalom című, Radu Afrim által rendezett színműve kapta.
A Legjobb díszlet kategóriában Adrian Damiant díjazták, szintén A nyugalom című előadásért.
A díjat Keresztes Attila művészeti igazgató, a Tompa Miklós Társulat vezetője vette át. A Legjobb jelmez díját is erdélyi művész, a Sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház Úrhatnám polgárának tervezője, Bajkó Blanka Alíz kapta.
A további díjazottak sora megtekinthető a Színházi Kritikusok Céhének honlapján, a https://kritikusceh.wordpress.com oldalon.
A nyugalom című előadás legközelebb szeptember 28-án, szerdán 19 órától Temesváron, a Mihai Eminescu Nemzeti Színházban lesz látható a FEST-FDR 2016 ( EUrópai Előadóművészeti Fesztivál Román Dráma Fesztiválja) keretében. A Marosvásárhelyi közönség október 23- án, vasárnap 19 órától tekintheti meg a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Kistermében.
(pr.-titkárság)
Népújság (Marosvásárhely)

Lemondott a kémszolgálat vezetője
Lemondott hivataláról hétfőn Mihai Razvan Ungureanu, a Külföldi Hírszerző Szolgálat (SIE) igazgatója, aki tavaly júniusban kezdte meg második mandátumát a kémszolgálat élén.
Az elnöki hivatal szóvivője közölte: Klaus Johannis államfő elfogadta Ungureanu lemondását, a szolgálat ideiglenes vezetését pedig helyettesére, Silviu Predoiu tábornokra bízta.
Ungureanu távozásának oka egyelőre nem ismert. A hírtelevíziók szerint lemondása összefügghet azzal, hogy a SIE tavasszal nyilvános pengeváltásba keveredett Laura Codruta Kövesivel, a korrupcióellenes ügyészség vezetőjével. A főügyész a közéleti szereplőket is érintő panamai offshore-botrány idején egy interjúban arra panaszkodott, hogy a SIE – a többi titkos- szolgálattal ellentétben – nem segíti a vádhatóság munkáját, az utóbbi években a DNA egyetlen jelentést sem kapott a SIE-től.
Miután a kémszolgálat csípős hangvételű közleményben úgy válaszolt, hogy a SIE nem kémked román állampolgárok után, mint annak idején a Securitate, Klaus Johannis államfő hivatalába kérette a két intézményvezetőt és véget vetett a nyilvánosság előtt zajló vitának.
Az elemzők azt sem tartják kizártnak, hogy Ungureanut politikai ambíciói vezérelték a lemondásban, és indulni akar a decemberi parlamenti választásokon. Volt pártja, a PNL társelnöke, Alina Gorghiu azonban cáfolta, hogy erről egyeztetett volna a SIE igazgatójával, hozzátéve: nem is ért egyet azzal, hogy egy titkosszolgálati vezető távozása után azonnal politikai szerepet vállaljon.
Abban azonban a megszólaltatott elemzők egyetértettek, hogy az utóbbi időben elhidegült a viszony Klaus Johannis államfő és a SIE igazgatója között, és csak idő kérdése volt, hogy Ungureanu távozzon a kémszolgálat éléről.
Ungureanu először 2007-2012 között vezette a SIE-t, korábban (2004-2007) Románia külügyminisztere, 2012-ben pedig néhány hónapig az ország miniszterelnöke volt. 2015 júniusában az államfőhöz közel álló Nemzeti Liberális Párt (PNL) szenátora volt, amikor a parlament másodszor is megszavazta kinevezését a SIE élére.
A titkosszolgálatok élére az államfő jelöl vezetőt, kinevezését pedig a parlamentnek kell megszavaznia.
Népújság (Marosvásárhely)

Távozott hivatala éléről a SIE vezetője
Lemondott hivataláról hétfőn Mihai Răzvan Ungureanu, a Külföldi Hírszerző Szolgálat (SIE) igazgatója, aki tavaly júniusban kezdte meg második mandátumát a kémszolgálat élén. Az elnöki hivatal szóvivője közölte: Klaus Johannis államfő elfogadta lemondását, a SIE ideiglenes vezetését pedig helyettesére, Silviu Predoiu tábornokra bízta.
Ungureanu távozásának oka egyelőre nem ismert: a hírtelevíziók szerint összefügghet azzal, hogy a SIE tavasszal nyilvános pengeváltásba keveredett Laura Codruţa Kövesivel, a korrupcióellenes ügyészség vezetőjével. A főügyész a román közéleti szereplőket is érintő panamai offshore-botrány idején arra panaszkodott, hogy a SIE – a többi román titkosszolgálattal ellentétben – nem segíti a vádhatóság munkáját, és az utóbbi években a DNA egyetlen jelentést sem kapott a SIE-től.
Szabadság (Kolozsvár)

Kolozsvár: magyarok által frekventált helyekre kerültek ki a Kétfarkú Kutya Párt plakátjai
Kolozsváron is megjelentek a kvótanépszavazás kapcsán a Kétfarkú Kutya Párt által indított ellenkampány plakátjai. Olvasónk a Király (Ion I.C. Brătianu) és a Farkas (Mihail Kogălniceanu) utcában, a Puck Bábszínház, a Báthory István Elméleti Líceum, és a Babeș-Bolyai Tudományegyetem környékén fotózta a plakátokat.
Transindex.ro

Hencz Hilda: Magyar Bukarest 29. (részletek)
A Magyar Népi Szövetség hatalomközelbe kerülésével újabb generáció magyar érkezett a fővárosba, sokan közülük munkás- vagy parasztszármazású értelmiségiek, újságírók, tolmácsok, képzőművészek, zenészek, majdnem mindannyian „jó káderlappal”. Mások felsőfokú iskoláikat végezték Bukarestben, és közvetlenül tanulmányaik befejezése után a fővárosban kaptak munkahelyet. A kommunisták hatalomra jutása és  magyar nemzetiségűek kormányzásba való bevonása nélkül legtöbbjüknek esélyük sem lett volna szakmailag érvényesülni, annál is inkább, mert túlnyomórészt nagyon alacsony társadalmi helyzetből indultak.
A magyar értelmiségiek tucatjával vagy akár százasával helyezkedtek el a felsőoktatásban, gazdasági irányításban, kutatásban, hadseregnél, külkereskedelemben stb. Sokan elismert szaktekintéllyé váltak. A friss jövevények általában nem ismerték egymást, ez alól kivételek a sajtónál vagy az egy intézményen belül elhelyezkedők. Ezt az új generációt nem érdekelte a kapcsolatteremtés a régebbi bukarestiekkel; ignorálták őket, vagy nem is tudtak róluk.
A kivételezett magyarok kasztjához tartoztak a pártaktivisták, az állami intézmények központi alkalmazottai, a központi sajtó, rádió és később a televízió szerkesztői és újságírói. Jól fizetett állásuk mellett könnyen jutottak lakáshoz is, a szimbolikus bér fejében osztott lakáskiutalás a kommunizmus egyik legkívánatosabb „kegye” volt.
1948 után több olyan állami könyvkiadó alakult, amelyekhez magyar szerkesztőségek is tartoztak: az Irodalmi  és Művészeti Állami Kiadó, az Ifjúsági Kiadó, a Pedagógiai és Didaktikai Kiadó, később pedig a Ion Creangă, Eminescu, Albatros vagy a Műszaki, Orvosi stb. kiadók. A szerkesztők közé tartozott például a sokoldalú író-újságíró Csire Gabriella (szül. 1928) is; egy évtizedig az Irodalmi Kiadónál dolgozott, majd a gyermekirodalomban szerzett magának nevet, több könyve is megjelent.  Néhány magyar szerkesztő és tolmács Bukarestben román iskolába járt vagy román filológia szakot végzett, mint Hegedűs László (szül. 1953, Bukarest) vagy Skultéty Sándor (szül. 1948). Hegedűs László egy darabig a közrádió magyar nyelvű adásánál dolgozott, de ismertté a Szocialista Nevelés és Kultúra Minisztériumának magas rangú tisztviselőjeként vált; még 1989 után is államminiszter maradt. Az egyetem befejeztével Skultéty Sándort a Scânteia Kiadónál alkalmazták, majd 1980-tól a Politikai Kiadónál, amely 1989 után Gabriel Liiceanu vezetésével Humanitas Kiadóvá alakult át. Testvére, László (szül. 1942) a Közgazdasági Akadémián végzett, a külkereskedelemben dolgozott, ami rendkívüli kiváltságot jelentett, hisz lehetővé tette a külföldre utazást. 
Külön figyelmet érdemel a poliglott Mariana Şora (1917−2011) fordító, prózaíró és a Bukaresti Egyetem német és angol nyelvre szakosodott esszéistája; a világháború alatt ösztöndíjjal Franciaországban élt. Egy interjúban osztrák-magyarnak vallotta magát: a családban magyarul és németül beszéltek. Budapesten született, szülei zsidók voltak, a családja 1919-ben visszatért Temesvárra, a város már Nagyrománia részévé vált. Románul csak 11 éves korára tanult meg. 1978 után Németországban élt, három gyermeke Német-, illetve Franciaországban telepedett meg. Férje, a filozófus Mihai Şora ortodox pap fia, aki ugyancsak tud magyarul; 1989 után egy ideig oktatásügyi miniszter volt.
1949-ben megalakult a Folklórintézet, ahol szintén dolgoztak magyarok; sikerült 1954-ben egy kötet csángó éneket és balladát kiadniuk, ami pár év múlva, a csángópolitika megváltozásával már nem lett volna lehetséges.
Még az Electrecord lemezkiadónál is voltak magyar szerkesztők. Imre Sándor, a neves szaxofonművész és hangszerelő az Electrecord zenekarának volt a karmestere; később Németországba emigrált. 
Több magyar képzőművész, köztük néhány rendkívüli tehetség a Képzőművészeti Főiskola tanára, mások könyvillusztrátorok vagy az újonnan alapított magyar lapok grafikusai lettek. Az új hatalom elvárta tőlük, hogy a nép elnyomás elleni harcát és a munkásosztály szocializmust építő forradalmi lendületét ábrázolják. Ez – legalábbis a kezdetekben – nagy vonalakban egyezett személyes meggyőződésükkel. Hárman közülük, akiket a Képzőművészeti Főiskolához neveztek ki, rendkívüli elismerésnek örvendtek a háború utáni években: a festő Szőnyi István (1913−1967), a szobrász Szobotka  András (1917−1992) és Molnár József grafikus (1907−1984). 
Párizsi tapasztalatszerzés (1938−1939) után hazatérve, Szőnyi nemcsak Temesváron vált elismertté, hanem országos hírnévre is szert tett: 1948-ban elnyerte a Román Akadémia Ion Andreescu-díját, 1950-ben tanulmányi igazgatónak nevezték ki a Képzőművészeti Intézetnél; ezt az állást töltötte be korai haláláig. Szoborszerű és monumentális festészete, amely a Fekete Józsefére vagy a Romulus Ladeáéra emlékeztetett, az egyszerű embereket, legyen az munkás vagy paraszt (Nehéz aratás, A hegesztő, A hegesztőnő), a parasztlázadásokat és vezetőit (Dózsa György, A bábolnai felkelés, Varga Katalin) vagy a Kommunista Párt illegalitásbeli tevékenységét, illetve az októberi forradalmat ábrázolta. Lánya, Julieta Szőnyi-Ghiga a filmművészetben alkotott maradandót G. Călinescu Otilia titka című regényének vászonra vitelével (Félix és Otilia, 1972), ő játszotta a női főszerepet; fia, George Ghiga Bukarestben orvos. A másik, második házasságából született lánya, Anca Nicola a Ciuleandra, a Rebreanu azonos című regénye alapján forgatott film főszereplője volt; jelenleg Franciaországban él.
A festő Krausz Tibor (1919−2010), egykori ellenálló, nagyjából Szőnyivel egy időben  tanított a főiskolán. Miután Kanadába emigrált, T. K. Thomas néven elismert tájképfestő lett. Nővére, Krausz Zsuzsanna (Juji) a modern táncművészetben remekelt, új színpadi mozgástechnikát fejlesztett ki, és nagyon keresetté vált a rendezők körében...
Ugyancsak egy magyar nőnek, a modern táncos Magyar Eszternek köszönhető a bukaresti koreográfiai líceum megalapítása. 
A bukaresti magyar értelmiség, a különböző intézmények és felsőoktatási intézetek alkalmazottjainak egyik jó ismerője Rostás Zoltán szociológus. Kutatási módszere az interjú. A rádiónál egykor hetente közvetített egy-egy beszélgetést magyar értelmiségiekkel. Sajnos, ezek nem jelenhettek meg nyomtatott formában, így gyakorlatilag örökre elvesztek. Néhány kötet, más interjúja mégiscsak megjelent. Egy másik sorozat A Hétben és A Hét 1978-as évkönyvében látott napvilágot; néhányan az alanyok közül Bukarestben éltek. Ezek a magasan képzett szakemberek még a magyarság számára is jóformán ismeretlenek maradtak.
Egyike a meginterjúvolt szakembereknek Miklós László mérnök, aki a Sala Polivalentă csarnokának a fedélszerkezetét tervezte; másik Márton Gyárfás, a fotogrammetria specialistája. Az eredeti végzettsége szerint matematikus Márton Gyárfás 1951-ben költözött Bukarestbe Lőrinczi Gyula kollégájával együtt, közvetlenül a kolozsvári Bolyai Egyetem befejezése után. Mindkettőjüket a Haditechnikai Akadémiára nevezték ki mint geodéziai szakembereket. Három év után újabb kolozsvári társ, Györfi Jenő csatlakozott hozzájuk, aki később az akadémián belül az elektronikára szakosodott. Feleségeiknek is került bukaresti állás a tanügyben vagy a kutatásban. Mindhárman doktori címet szereztek.
Márton Gyárfás Antal (Gherasim Marton, 1928−2009) rendkívül szegény, sokgyerekes székely parasztcsaládból származott. Elismerte, hogy kinevezése a Haditechnikai Akadémia laborfőnöki posztjára a jó „káderlap” alapján történt: nem volt eminens tanuló, fogalma sem volt a fotogrammetriáról, nem tudott sem oroszul, sem németül, hogy a hozzáférhető bibliográfiát olvashassa. A hiányokat bepótolta, és elismert kutatóvá vált, több tucat tudományos munkája jelent meg, a Fotogrammetriai Társaság alapító tagja volt; társszerzője az első román nyelvű fotogrammetriai és geodéziai tanulmánynak, valamint a többnyelvű szakszótárnak. 1963 és 1969 között a Geodéziai Intézet, utána a Katonai Topográfiai Kutatóintézet igazgatója volt. Felesége 1960-tól a magyar iskolában volt tanítónő. 2012-ben a Magyar Földmérési, Térképészeti és Távérzékelési Társaság és az Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társaság emlékplakettel tisztelgett Márton Gyárfás előtt. 
Lőrinczi Gyula, a matematika doktora különböző vezető beosztásokat töltött be az akadémián, 1995-beli nyugdíjazása után is folytatta kutatótevékenységét 2005-ig a Geodinamikai Intézetnél.  Márton és Lőrinczi 1989 után szerepet vállalt a magyarság politikai életében, előbbi a területi RMDSZ elnöki tisztjét töltötte be 1990−1991 között, Lőrinczi pedig a Petőfi Művelődési Társaság elnöke lett. 
Szintén a Haditechnikai Akadémián tanított dr. Demeter István dandártábornok.  Négyük neve szerepel Demény Lajos 2002-ben megjelent könyvecskéjében is a több tucat, az elmúlt fél évszázadban a tudomány vagy a művészetek világában tevékenykedő, javarészt a kommunizmus idején érvényesülő személyiség között. Ez a névsor 33 kutatót, felsőfokú tanügyi kádert, a fővárosi magyar elit reprezentatív neveit tartalmazza, a listán a saját neve is szerepel, rajta kívül: dr. Cihó Miron és dr. Lukács Antal történészek, dr. Kovács Albert, dr. Molnár Szabolcs, dr. Murvai Olga és dr. Murvai László nyelvészek, Árvai Zsolt, dr. Lányi Szabolcs, dr. Nagy E. József, dr. Nagy József és dr. Lingvay József vegyészmérnökök, Szabó Károly, dr. Demeter Elek, Gedő István energetikus mérnökök, dr. Grúzsniczky Fülöp spektrográfiai szakmérnök, dr. Gyéresi István, Osváth Jenő mérnökök, Bíró István és dr. Soós Jenő matematikusok, dr. Dévényi András, dr. Katona László és Dr. Fazakas Antal Béla fizikusok, dr. Katona Éva biofizikus, dr. Szedlacsek Jenő István biokémikus, dr. Sztojánov István és Szász-Gábor Domokos informatikusok, dr. Tövissi Lajos statisztikus és dr. Fábián Csaba Béla közgazdász.
Ezen az eléggé szubjektív listán néhány tudományos, műszaki vagy gazdasági szaktekintély is szerepel. Így például Lingvay József (szül. 1949), aki találmányainak számával rekordtartó az alkalmazott elektrokémia terén (a földgáz szállítóvezetékeinek és elosztóhálózatának korrózióját kutatta); Osváth Jenő az atomfizika orvosi alkalmazását kutatta japán tudósokkal közösen. Szabó Károly kutatómérnök (szül. 1948) a bukaresti műszaki egyetemen végzett, a telekommunikáció és a távérzékelés területén publikált több művet, 1992-től a Légforgalmi Hatóság alkalmazottja. A biokémikus Szedlacsek Istvánt 2000-ben a Tudományos Érdemrend lovagi fokozatával tüntették ki. Ugyanezzel az érdemrenddel méltatták dr. Fábián Csaba Béla (szül. 1941) matematikust és közgazdászt, kutatót és egyetemi tanárt, aki tanulmányait Németországban végezte, az informatikai rendszerek programozására szakosodott, és két egyetemet is végzett. 
A romániai magyar személyiségek tára, a Ki kicsoda 2000 a felsorolt 33 névből csak 14-et említ, ami a bukaresti magyar közösség és a helyi RMDSZ szervezet közti rossz kommunikáció tanújele. (...) A Petőfi Társaság által kiadott három értesítőben sem említik a Demény által felsorolt vagy akár az általa kihagyott neveket, leszámítva néhány, az RMDSZ-ben felelős szerepet vállaló vagy felkérésre előadást tartó személyt. Nevük többnyire a román enciklopédiákból és névtárakból is hiányzik, habár munkájukkal és szaktudásukkal elsősorban a román államot gyarapították. Ahogy azt Nagy Sándor már pár évtizede megállapította, lassanként ,,az erőnk, a munkánk, a lelkünk, a vérünk, a gyermekünk, a jövendőnk mind-mind a másé lészen”. A nagy román tömegben ezek az emberek, külön egyedenként elveszve, nem jelentenek gyakorlatilag semmit a magyar közösség számára, amely általában nem is ismeri őket; a románok pedig még annyira sem.
JÁNOS ANDRÁS fordítása
(folytatjuk)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)