Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Antonescu, Crin
456 tétel
2012. augusztus 17.
Erdélyi ügy a Mikó védelme
Meg kell mutatnunk, hogy sokan és erősek vagyunk, nem engedjük, hogy a közösségünk tagjait ártatlanul meghurcolják, a közösségünk vagyonát elkobozzák – jelentette ki csütörtökön, a Mikó-ügy kapcsán tartott sajtótájékoztatón Antal Árpád. Sepsiszentgyörgy polgármestere, Tamás SÁndor Kovászna megyei tanácselnök, Markó Attila volt államtitkár, a restitúciós bizottság alapfokon három év börtönbüntetésre ítélt tagja csütörtökön Székelyföld több városában, Sepsiszentgyörgyön, Csíkszeredában, Székelyudvarhelyen és Marosvásárhelyen tartottak sajtótájékoztatót, hogy felhívják a figyelmet a Mikó-ügyben hozott bírósági döntés igazságtalanságára.
„A buzăui bíróság ítélete két forgatókönyvvel magyarázható: egy hozzá nem értő vagy rosszindulatú bíró hozott egy hibás döntést, ám ez esetben is tetten érhető a politikai felelősség, vagy politikai megrendelésre született, azzal a céllal, hogy megfélemlítsék az erdélyi magyarságot. A magyarság, a magyar történelmi egyházak, az RMDSZ reakcióképességét tesztelik, meg kell mutatnunk, hogy a közösségünk immunrendszere meg tud birkózni az ilyen vírusokkal” – fogalmazott Antal Árpád. Emlékeztetett, hogy a madridi parlament döntésére, miszerint nem létezik katalán nemzet, egymillió katalán vonult az utcára. „Nekünk is így kell megmutatnunk, hogy nemcsak állampolgárok vagyunk, hanem egy erős közösség” – hangsúlyozta Antal.
Emblematikus intézmény a Mikó-kollégium
Tamás Sándor szerint a visszaállamosítást elrendelő bírósági döntést azzal a céllal hozták, hogy leállítsák a visszaszolgáltatást, hiszen a „láthatatlan erők” megijedtek, amikor rájöttek, hogy az erdélyi nagyvárosokban a főtéri épületeket a magyar közösségnek, a magyar történelmi egyházaknak kell visszaadni.
„A sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium nemcsak egy iskola, hanem emblematikus intézmény, nemcsak Sepsiszentgyörgy, hanem egész Erdély ügye” – hangsúlyozta a háromszéki politikus, aki arra is felhívta a figyelmet, hogy a Mikó-ügyben hozott vádemelés után teljesen leállt a magyar egyházi ingatlanok visszaszolgáltatási folyamata.
Markó Attila arról tájékoztatott, hogy a bírósági döntést megfellebbezték, s bár az indoklást még mindig nem kapták meg, október 5-ére kitűzték a Ploieşti-i Táblabíróságon az első tárgyalást. „Ploieşti-en lesz a kálvária befejező része, több fellebbviteli lehetőség nincs, ez a bíróság jogerős döntést hoz” – mondta Markó Attila, aki hangsúlyozta, megrendült a hite a román igazságszolgáltatásban, a közösség erejére van szükség, hogy az igazságot felmutassák.
Porcsalmi Bálint, a www.13020.ro honlap önkéntese elmondta, az on-line petíciót több mint 3500-an írták alá, az aláírásgyűjtést a Kolozsvári Magyar Napokon és a Félsziget Fesztiválon is folytatják. Szeptember 1-jén több mint tízezer erdélyi magyart várnak Sepsiszentgyörgyre, a Székely Mikó Kollégium épülete elé, a 12 órakor kezdődő civil és egyházi megmozduláson részt vesznek a magyar történelmi egyházak püspökei, közülük négyen fel is szólalnak, majd Tőkés László európai parlamenti képviselő és Kelemen Hunor RMDSZ-elnök mond beszédet.
A sajtótájékoztatón részt vevő politikusok arról is beszámoltak: nem támogatják Toró T. Tibor EMNP-elnök azon felvetését, hogy szeptember 1-jén Sepsiszentgyörgyre kellene összehívni az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum (EMEF) ülését, ugyanis az ügynek nem szabad politikai tartalmat adni. Antal Árpád úgy vélte, az elmúlt 15 évben egyszer sem vonult annyi magyar utcára, mint amennyien megmozdulnak majd a Székely Mikó Kollégium védelmében.
Kormánysegítséget vár Borboly Csaba
A Csíkszeredában tartott sajtóbeszélgetésen Borboly Csaba Hargita megyei tanácselnök arra hívta fel a figyelmet: a Mikó-ügy van annyira fontos, hogy Crin Antonescu ideiglenes államfő is fellépjen az ügyben. „Úgy gondolom, hogy Románia államelnöke akkor jár el helyesen, ha nemcsak azoknak az embereknek az ügyében tesz fel kérdéseket, és kéri a Legfelsőbb Bírói Tanács (CSM) összehívását, akik például 32-szer szavaztak a referendumon, hanem a magyar közösséget ért, akár precedens értékű, súlyos döntés ügyében is megteszi ugyanezt” – jelentette ki Borboly Csaba.
Kifejtette, jogegységi döntésre van szükség, hiszen az igazságszolgáltatás hasonló esetekben mindeddig elismerte a tulajdon jogos visszaszolgáltatását, most először döntöttek másként. „Ezért úgy gondolom, hogy a CSM egységesítő döntésére van szükség, és kérem az ideiglenes államfőt, javasolja az ügynek a napirendi pontok közé való felvételét, és Victor Ponta ideiglenes igazságügyi minisztert, aki néhány hete itt Csíkszeredában azt nyilatkozta, hogy államalkotó partnernek tekinti a romániai magyarságot, hogy ezt CSM tagként szavazatával tartsa fenn” – mondta a tanácselnök.
Bíró Blanka
Krónika (Kolozsvár)
2012. augusztus 17.
Ötszáz dosszié a lehetséges választási csalások miatt – nekimennek az ügyészek Antonescunak és Pontának
Több mint ötszáz esetben indított vizsgálatot az ügyészség a július 29-i referendumon elkövetett esetleges csalások miatt. Az USL vezetői – Crin Antonescu ideiglenes államfő, Victor Ponta miniszterelnök és Ion Iliescu, a PSD tiszteletbeli elnöke – élesen bírálták az ügyészséget, ezért a Legfelsőbb Igazságügyi Tanács (CSM) ellenőrzi, hogy az állam vezetői befolyásolni próbálták-e az igazságszolgáltatást.
A legfelsőbb bíróság ügyészsége csütörtökön közölte, hogy meghaladja az ötszázat azoknak a büntetőjogi vizsgálatoknak a száma, amelyeket a népszavazáson elkövetett esetleges csalások miatt indultak. Az ügyek egy részét a korrupcióellenes ügyosztály vizsgálja.
Az ügyészség az ország mintegy 15 megyéjében indított vizsgálatokat, hogy kiderítse: megalapozottak-e a népszavazás lebonyolításával kapcsolatos feljelentések. Azt vizsgálják egyebek között, hogy voltak-e olyanok, akik többször szavaztak, de arra is érkezett panasz, hogy hamis személyi számokat írtak be a választói névjegyzékekbe.
A média korábban beszámolt arról, hogy Románia déli és keleti részein – ahol kiemelkedő volt a részvételi arány a Băsescu leváltásáról szervezett népszavazáson – voltak olyan falvak, ahol több mint 100 százalékos részvételi arányt jegyeztek. A szóban forgó települések polgármesterei azzal magyarázták ezt, hogy turisták, valamint más településekről esküvőkre érkezett szavazók miatt lett ilyen magas a részvétel.
A vizsgálatok miatt az ügyészséget bírálatok érték Crin Antonescu ideiglenes államfő, Victor Ponta miniszterelnök és Ion Iliescu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) tiszteletbeli elnöke részéről, ezért a CSM ellenőrzést rendelt el annak megállapítására, hogy az igazságszolgáltatás befolyásolására tett kísérletnek minősülnek-e az állam vezetőinek bírálatai.
Crin Antonescu szerdán felszólította Laura Codruţa Kövesi legfőbb ügyészt, adjon magyarázatot a vizsgálatokról. Antonescu szerint politikai indíttatású vizsgálatról van szó, hiszen az ügyészek azt kérdezgetik az emberektől, hogyan szavaztak, ami szerinte sérti a gyanúsítottak jogait. Antonescu azt is kifogásolja, hogy előzménytelen a vizsgálat, más választások alkalmából ugyanis a vádhatóság nem indított ilyen eljárást. Antonescu szerint az ügyészségnek „nincs törvényes fedezete” a vizsgálatok lefolytatására. Antonescu a legfelső bírói tanács elnökét is felszólította, hívja össze a testületet a vizsgálatok tisztázása érdekében.
A CSM ellenőrző testülete vizsgálja Victor Ponta egyik megnyilvánulását is. A kormányfő egy televíziós műsorban telefonon nyilatkozva „túlkapásnak” minősítette az ügyészségi vizsgálatokat.
Ion Iliescu kijelentéseit is ellenőrzik, miután az egykori államfő azzal vádolta a „barlanglakó” ügyészek „hordáit”, hogy „primitív és kegyetlen” akciójukkal „lerohanják az embereket”, ezzel pedig aláássák az állam autoritását.
Antonescu, Ponta és Iliescu egyaránt arra céloztak, hogy az ügyészség politikai megrendelésre indította a vizsgálatokat.
Krónika (Kolozsvár)
2012. augusztus 21.
Az Alkotmánybíróság érvénytelenítette a népszavazást – Basescu visszatér
Az Alkotmánybíróság 6-3 arányban úgy határozott, hogy érvénytelen a július 29-i Traian Basescu leváltásáról szóló népszavazás. A taláros testület kedden, 3 óra tárgyalás után döntötte el Basescu sorsát. A felfüggesztett államfő így visszatér a Cotroceni-i palotába, Crin Antonescu ideiglenes államfőnek pedig távoznia kell.
A testület kedden, tíz órakor ült össze, hogy megvizsgálja a kormány által küldött adatokat az állandó szavazólisták tekintetében.
Az Alkotmánybíróság szerint a népszavazás törvényesen zajlott le, de a részvétel nem érte el az 50 százalék plusz egy érvényességi küszöböt, így a népszavazás érvénytelen.
Victor Ponta miniszterelnök hétfőn kijelentette, hogy csak akkor fogadja el az alkotmánybíróság döntését, ha az kétharmados többséggel dönt. Ez teljesült is, mivel a kilenc alkotmánybíróból hat amellett szavazott, hogy a népszavazás érvénytelen. Erre egyébként az alkotmánybíróság működését szabályozó törvény alapján is szükség volt.
Crin Antonescu korábban azt nyilatkozta, hogy ha Traian Basescu visszatér a Cotroceni-i palotába, akkor ő visszavonul a politikai életből.
realitatea.net
Erdély.ma
2012. augusztus 21.
Antonescu szerint Basescu politikailag „törvénytelen" államfő
Tudomásul veszi Crin Antonescu, a Szociál-Liberális Szövetség (USL) társelnöke az alkotmánybíróság döntését, amely érvénytelenítette a Traian Basescu államfő leváltásáról szóló júliusi népszavazást, ugyanakkor igazságtalannak tartja azt, és Basescut politikai értelemben törvénytelen államfőnek tekinti.
Antonescu, aki másfél hónapon át töltötte be ideiglenesen az államfői posztot, azért tartja igazságtalannak a bírói testület kedden elfogadott határozatát, mert az figyelmen kívül hagyja a választók „valódi" többségét képező 8,5 millió ember véleményét.
Antonescu szerint az Alkotmánybíróságnak azért kellett volna érvényesnek nyilvánítania a népszavazást, mert legalább 2,5 millió állampolgárt nem kellett volna figyelembe venni az érvényességi küszöb megállapításakor.
MTI
Erdély.ma
2012. augusztus 23.
Demény Péter: Vacsora államelnök nélkül
Régóta próbálok úgy élni, mintha nem ebben az országban élnék. De talán még pontosabb lenne, ha úgy fogalmaznék: úgy élni, mintha egyik országban sem élnék, már amennyiben ország alatt a fővárost, a kormányt, a parlamentet/országházat, az elnököt és a szóvivőket értjük. Egy romániai magyarnak megadatott az a kétes szerencse, hogy két ország ügyei érdekelhetik. Nos, engem már egyikéi sem érdekelnek.
Ne feledjük, persze, a vitaműsorokat, amelyekben különböző szakértők és „szakértők" elemeznek és osztják az észt – éppen ezek a műsorok győztek meg arról, hogy nincs mi érdekeljen. Jó esetben mindenki végighallgat mindenkit, de senki senkit nem győz meg semmiről, rossz esetben az első pillanattól kiderül, hogy ki kihez húz, s nem azért mond valamit, mert értékekben hisz, hanem azért, mert érdekei vannak, még rosszabb esetben egymás szavába vágnak, legyintenek, fensőbbségesen vigyorognak, kigyúl a fejük, a műsorvezető meg tehetetlenül hallgatja-nézi a gyomorforgató produkciót.
Szóval, nem érdekel. Ha a közügyek ebben a gusztustalan masszában kavarognak, akkor nem érdekel. Jobb- és baloldal már alig jelent valamit, legyünk bár Budapesten vagy Bukarestben, viszont legyünk bár itt vagy ott, mindenütt valamiféle hisztéria tapasztalható: egy pesti vagy bukaresti ember tudja, ki kinek a szeretője, melyik párt székházában mi történik és miért, ezért aztán nem tud távolságot tartani, elemelkedni, csak fröcsögni – tisztelet a mindenkori kivételeknek.
Nem elefántcsonttorony, amibe beköltöztem; inkább csigaháznak mondanám, hiszen kilátok belőle. Időnként elkapok valamit, ami mégiscsak érdekel, legutóbb például Sólyom László aszófői beszéde. Egy olyan helyen szeretnék élni, ahol nem élek, és mégis élek, csak nem úgy, hogy minden pillanatomat az töltené ki, amit politikának neveznek.
Nem tudom, hogyan lehetne ezt meghatározni? Leginkább talán „civil életként", bár manapság a civil egyre inkább valamiféle mozgalmárságot jelöl, amitől ezer évre vagyok, valószínűleg azért, mert a megszállottságot nem gondolom életnek, bármilyen szívmelengetőek lennének is az eredményei.
Mindez a referendum kapcsán jutott eszembe. Kire szavaztam volna? Băsescu erőszakos, basáskodó, alvilági figura, aki gyakran viselkedni sem tud; Ponta és Antonescu viszont annyira stílustalanul tették, amit tettek, a MOGYE magyar vonalának megszüntetésétől az ICR státusának megváltoztatásáig, s annyira erőszakosnak tűntek és tűnnek... De vajon csak úgy lehet élni, ha az ember ezen gondolkodik? Ha folyton azon van, hogy valamilyen ideológiát találjon a törtetésben, valami vízióra emlékeztető gondolatot a cinizmusban, valami igazi derűt az egyiknek a provokáló, a másiknak a tenyérbemászó vigyorában?
Nem szeretném tagadni az állam- és miniszterelnökök fontosságát, s hogy olyanok, mint a szükséges rossz: nem szeretjük, de belátjuk a szükségességét. Ugyanígy értem, hogy kell alkotmány, kellenek törvények és paragrafusok és rendeletek, törvényszékek és polgármesteri hivatalok és mindenfélék. Ez azonban mégiscsak az életünk kisebbik része, vagy ha nem jól mondom, hát mondom így: egyik része. Kétségtelenül befolyásolja az életünket, nem is kevéssé, hogy ki lesz az államelnök.
De nem egyedül ez befolyásolja; ennek ellenére mi úgy viselkedünk, mintha fontosabb lenne a férjünknél-feleségünknél vagy a gyermekünknél is. Visszamegy Cotroceni-be? Hát menjen, neki oda vagy onnan kell mennie. Számára egyetlen évszak van, egyetlen cél, egyetlen szórakozás: a hatalom. Mi viszont, mi, akik még sosem jártunk a cotroceni-i palotában, sokkal többen vagyunk, és más is érdekel, mint az, hogy ő vajon vissza fog-e menni. Olvasunk, zenét hallgatunk, Szovátán vagy Krétán áztatjuk magunkat, szeretünk és szenvedünk. Olykor nagy zajt csapnak, oda is nézünk, esetleg tetszik is, amit látunk; de még olyankor is tisztában vagyunk vele, hogy ez csupán egyetlen aspektusa az életünknek.
Tulajdonképpen úgyis ez történik. Klikkelgetünk a távirányítóval, dühbe gurulunk, de a lyányunknak még meg kell írnia a házi olvasmányok összefoglalóit, még le kell vinni a kutyát, már érződik a vacsora illata... Ott, ahol mi élünk, úgysem az államelnök vacsorázik. Tiszta szerencse.
Maszol.ro
2012. augusztus 27.
Balliberális bosszú
A májusban hatalomra került román balliberális kormány jelenleg mindenre és mindenkire figyelmeztetés nélkül sortüzet nyit, amivel és akivel szemben felmerül a gyanú, hogy a visszatérő Traian Băsescu államfővel szimpatizál.
Fittyet hányva arra, hogy Victor Ponta kormányfő és Crin Antonescu ideiglenes elnök ünnepélyes ígéretet tett Brüsszelnek az Alkotmánybíróság határozatának tiszteletben tartására, a másodvonalbeli szocdem és liberális politikusok folyamatosan azon mesterkednek, miként vethetnek gáncsot a Cotroceni-be tartó elnöknek.
Legutóbb talán a sztálini Oroszországban, majd Ceauşescu Romániájában volt példa olyan koncepciós eljárásra, mint amilyen az alkotmánybíróság tagjai, az ügyészség, a csendőrség munkatársai ellen folyik, de Pontáék bosszúja utolérte a román kulturális intézetet is, amely egyszerűen amiatt „érdemelte ki” – a működése megbénításával együtt járó – költségvetése drasztikus lefaragását, hogy megbélyegezték a Băsescu-pártisággal.
De a jelenlegi hatalom odáig süllyedt, hogy vegzálni kezdte az államfő lemondását követelő, Bukarestben forgalmat leállító tüntetők ellen a törvény szigorával eljáró csendőrséget – vagyis közvetve polgári engedetlenségre, anarchiára uszít –, továbbá boszorkányüldözést folytat a népszavazáson feltárt csalások ügyében nyomozó ügyészek ellen is.
És itt álljunk meg egy szóra. Sajnálatos, hogy a közvádlókkal szembeni hadjárathoz csatlakozott az RMDSZ több illusztris vezetője is, elsősorban a nemzetközi bűnszövetkezethez való csatlakozással vádolt Nagy Zsolt exminiszter perével illusztrálva az ügyészség „túlkapásait”. Holott a szövetség politikusai nagyfokú kétszínűségről tesznek tanúbizonyságot a volt ügyvezető elnök esetével való „bezzegeléssel”, hiszen miközben ország-világ előtt bizonygatják Nagy ártatlanságát és meghurcoltatását, az energetika privatizációs botrány kirobbanásakor egyszerűen levették a kezüket a politikusról, eltanácsolva RMDSZ-es karrierjének további építgetésétől.
Ettől függetlenül természetesen az ügyészség tevékenységére is ráfér egyfajta kontroll, ezt azonban a politikai befolyás kiküszöbölése érdekében szakmai szervekre, és nem a parlamentre kell bízni, különben néhány évtizedet tényleg visszamegyünk az időben.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)
2012. augusztus 27.
Traian Băsescu visszatérhet a hivatalába
Megjelent hétfőn este a Hivatalos Közlönyben a referendum érvénytelenségéről szóló alkotmánybírósági határozat szövege, így Traian Băsescu államfő visszatérhet a hivatalába. A szöveget előbb a parlamentnek is tudomásul kellett volna vennie, ám az ülés két órát késett délután a kormánypárti honatyák bojkottja miatt.
Bojkottal keződött
A liberálisok kezdeményezésére a teljes a Szociál-Liberális Szövetség (USL) bojkottálta a parlament rendkívüli ülését, amelyet azért hívtak össze, hogy felolvassák a július 29-i referendumot érvénytelenítő alkotmánybírósági határozatot, így Traian Băsescu egyelőre nem térhez vissza a Cotroceni palotába.
Valeriu Zgonea, az alsóház szociáldemokrata elnöke előbb félórás halasztást jelentett be, de Ioan Ghişe liberális és Victor Socaciu szociáldemokrata honatyák arról beszéltek az USL összevont frakcióülése után, hogy további magyarázatot várnak az Alkotmánybíróság részéről. Az első halasztás lejártával Eugen Nicolăescu liberális frakcióvezető-helyettes újabb félórás szünetet kért.
Nincs kvórum
Az ülésteremben összesen 190 honatya jelent meg, a kvórumhoz 217 képviselőnak és szenátornak kellene részt vennie a plenáris ülésen.
A sajtó információi szerint az USL azt várná a kvórum biztosításáért cserébe a Demokrata-Liberális Párttól (PDL), hogy egyezzen bele az ombudsmani tisztséget ideiglenesen elfoglaló Valer Dorneanu mandátumának véglegesítésébe.
Eközben a parlament épülete előtti Izvor-parkban mintegy 200-an tüntetnek Traian Băsescu visszatérése ellen.
RMDSZ az USL-nek: gyertek ülésezni
Máté András képviselőházi frakcióvezető a maszol.ro-nak elmondta: az RMDSZ álláspontja szerint az USL honatyáinak részt kell venniük a rendkívüli ülésen, hogy mielőbb érjen véget a politikai válság.
A jogász-képviselő kérdésünkre elmondta: ahhoz, hogy elkezdhessék az ülést, a honatyáknak határozatképes létszámban kell jelen lenniük. „Az alkotmánybírósági határozat felolvasásakor már nem számít a jelenlét" – magyarázta.
Meggondolta magát az USL?
Az összevont frakcióülés után az USL képviselői és szenátorai kezdtek beszivárogni a terembe – tájékoztatnak a hírtelevíziók. Szociáldemokrata források szerint a kormánypárti honatyák meggondolták magukat, és mégis részt vesznek az ülésen.
Sajtóinformációk szerint a döntésben nagy szerepe volt a jelenleg Dél-Afrikában tartózkodó Victor Ponta kormányfőnek, az USL társelnökének, aki sms-ekben kérte kollégáit, hogy vegyék tudomásul az alkotmánybíróság határozatát. Hasonlóan járt el állítólag a nyári szabadságát Olaszországban töltő Crin Antonescu, az USL másik társelnöke is.
Az USL döntését végül megerősítette Viorel Hrebenciuc, a képviselőház szociáldemokrata alelnöke. „Nem gondoltuk meg magunkat, csak azt tesszük, ami jobb az országnak" – magyarázta a sajtónak.
Megvan a létszám
Mintegy harminc USL-s képviselő és szenátor visszatérésével határozatképes létszámú (238) honatya tartózkodik a teremben, így meg lehetett kezdeni a parlament rendkívüli ülésszakát.
A liberális Ioan Ghișe szenátor azt javasolta: halasszák el két nappal a Traian Băsescu visszatérést megakadályozó határozattervezeteinek a vitáját, vagy pedig a jogszabályokat küldjék a jogi szakbizottságokhoz. A vita elhalasztására vonatkozó javaslatát leszavazták.
A szavazás után az USL képviselői és szenátorai kivonultak a teremből, de az alkotmánybírósági határozat tudomásul vételéhez a jelenlétükre nincs is többé szükség.
Felovasták a határozatot
Az alkotmánybíróság egyik tagja, Ștefan Minea felolvasta a referendum érvénytelenségéről szóló határozatot. Ezután a parlament ülése véget ért, a honatyák szeptember 3-ig még vakációban vannak.
Az ülés után a határozat szövege megjelenik Hivatalos Közlönyben. Ezt követően Traian Băsescu újra elfoglalhatja hivatalát.
maszol.ro
2012. augusztus 28.
Balliberális bojkott közepette tér vissza Băsescu
Ötvenegy nappal felfüggesztése után visszatérhet az államelnöki hivatalba Traian Băsescu, miután a parlament tudomásul vette a leváltásáról rendezett népszavazás érvénytelenségét. Az alkotmány szerint a taláros testület döntését a parlament együttes ülésén kell ismertetni, amely ezt követően, a hivatalos közlönyben való megjelenésekor lép hatályba. A hatalmon lévő balliberálisok bojkottal próbálták megakadályozni az alkotmánybírósági döntés végrehajtását.
Folytathatja második mandátumát Traian Băsescu
Többórás vita és a kormánypárti honatyák bojkottálási kísérlete után a bukaresti parlament tegnap tudomásul vette a tisztségéből felfüggesztett Traian Băsescu államfő leváltásáról rendezett népszavazás érvénytelenségét kimondó alkotmánybírósági határozatot. A taláros testület egyik tagja által felolvasott verdiktet a törvényhozás továbbította a Hivatalos Közlönynek, amelynek megjelenése után Băsescu ismét elfoglalhatja elnöki hivatalát.
A kormányzó Szociálliberális Szövetség (USL) honatyái az utolsó pillanatig megpróbálták megakadályozni az államfő visszatérését: bejelentették, hogy bojkottálják a rendkívüli ülést, amelyet kvórum hiányában el kellett volna halasztani.
Elsősorban az ideiglenes államfői posztot betöltő Crin Antonescu vezette liberálisok (PNL) fogalmazták meg egyértelműen, hogy nem értenek egyet az alkotmánybíróság döntésével és Băsescu visszatérésével. Ioan Ghișe, a párt szenátora határozattervezetet terjesztett a plénum elé, miszerint Băsescut a referendumon tulajdonképpen leváltották, ennek következtében előre hozott államfőválasztást kell kiírni; indítványát végül leszavazták. A politikus nem rejtette véka alá: alakulata nem ismeri el a népszavazás érvénytelenségét kimondó határozatot, szerinte ugyanis az alkotmánybírák csak a referendum megszervezésének törvényessége fölött lettek volna illetékesek ítélkezni.
A taláros testület egy héttel ezelőtt megállapította, hogy a parlament által felfüggesztett államfő leváltásáról rendezett július 29-i népszavazáson nem teljesült az érvényességi küszöb, mivel nem jelent meg az urnák előtt a választói névjegyzékben szereplők ötven százaléka plusz egy fő, így Băsescu visszatérhet hivatalába.
Ghișe szenátortársa, Varujan Vosganian összeférhetetlenséggel vádolt meg három alkotmánybírát, emiatt az érintettek szavazata szerinte semmisnek tekinthető, ebből kifolyólag pedig a népszavazás tárgyában született határozat is érvénytelen. Minderre rátett egy lapáttal Ion Iliescu exállamfő, a szociáldemokrata párt tiszteletbeli elnöke is, aki tegnap úgy vélekedett: a törvényhozóknak „helyre kell hozniuk” az alkotmánybírák határozatát, és nekik kell megszabniuk, hogy az államfő elfoglalhatja-e újra hivatalát.
Különben az USL két, külföldön tartózkodó társelnöke, Victor Ponta szociáldemokrata kormányfő és Antonescu nem vett részt a parlament ülésén, korábban azonban mindketten úgy nyilatkoztak, hogy – az Európai Bizottság kategorikus felszólításának eleget téve – tiszteletben tartják az Alkotmánybíróság határozatát. Meg nem erősített hírek szerint Pontáék telefonos utasítása nyomán gondolták meg magukat a kormánypárti honatyák, biztosítva a házszabály diktálta jelenlétet, a taláros testület verdiktjének felolvasásakor azonban tiltakozásképp kivonultak az ülésteremből. A parlamenti vita közben a bukaresti törvényhozás épülete előtt több tucatnyian Băsescu távozását követelték.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)
2012. szeptember 7.
Elnökké választotta Ungureanut a Polgári Erő
Mihai Razvan Ungureanu volt román miniszterelnököt választotta elnökévé pénteken a Polgári Erő (FC) elnevezésű, 2008-ban bejegyzett párt, amely az egységesülő román jobboldal részeként kíván jelen lenni a decemberi parlamenti választásokon.
A román jobboldal az Igaz Románia Szövetség (Alianta Romania Dreapta – ARD) létrehozásával szándékszik egységes politikai alternatívát teremteni a kormányzó Szociál-Liberális Szövetséggel (USL) szemben. Ebben a 2008-as választásokon győztes Demokrata Liberális Párt (PDL) is részt vesz. Ungureanu először egy civil mozgalmat indított Jobbközép Polgári Kezdeményezés néven, de a választásokon való részvételhez – mint mondta – „járműre" volt szüksége. A jobboldal lehetséges államfőjelöltjének tartott politikus azonban nem a – kormánypártként népszerűtlen intézkedéseket hozó – PDL színeiben, hanem egy tiszta lappal induló, fiatal párt nevében kíván politikai szerepet vállalni, és a hamarosan megalakuló ARD jobboldali pártszövetséghez csatlakozni.
A volt kormányfő egyedüli jelöltként pályázta meg az FC elnökségét, és 944 kongresszusi küldött szavazatával, hét ellenében választották meg a párt élére.
A Polgári Erőt Adrian Iurascu mérnök, vállalkozó, több jobboldali sajtókiadvány tulajdonosa alapította 2008-ban. A magát keresztény-demokrata irányultságúként meghatározó párt célkitűzései között szerepel az 1989-es népfelkelés és az 1990-91-es bányászjárás áldozataiért felelős személyek bíróság elé állítása, a nagyprivatizációs szerződések titkosításának feloldása, a volt kommunista politikai rendőrség, a Securitate ügynök-listáinak közzététele. A párt jelöltjei 19 ezer szavazatot szereztek a 2009-es európai parlamenti választásokon és 12 ezret az idei önkormányzati választásokon. Romániában egy új párt bejegyzéséhez 25 ezer támogató szükséges.
Iurascut a párt pénteki kongresszusa elnökhelyettessé választotta.
Ungureanut a román politikai élet több ismert figurája – köztük Ion Bazac volt egészségügyi, illetve Marian Saniuta volt belügyminiszter – követte az FC-be. A kongresszusi küldöttek pénteken új alapszabályt is elfogadtak. A pártnak három új testülete is alakult: ezek a nemzeti kisebbségek, a vállalkozók, illetve a fogyatékkal élők érdekeit képviselik majd.
Ungureanu jelenleg a jobboldal legnépszerűbb politikusának számít, és a PDL-ben sokan tőle remélik a jobboldal hitelének visszaszerzését. Ungureanu élvezi Traian Basescu államfő támogatatását is, és jelenleg neki van a legnagyobb esélye arra, hogy a következő elnökválasztáson a jobboldal jelöltje legyen.
Az államfő felfüggesztése körüli politikai csatározások idején Ungureanu népszerűsége (a Money Channel Institute felmérése szerint) 23-ról 27 százalékra emelkedett, míg az USL államfőjelöltjének, Crin Antonescunak a népszerűsége 39-ről 32 százalékra csökkent.
MTI;Erdély.ma
2012. szeptember 7.
Románia, a gyengélkedő jogállam
Románia és Bulgária öt évvel ezelőtti EU-felvételét sokan elhamarkodottnak nevezték, arra hivatkozva, hogy a két balkáni ország sem politikai, sem gazdasági téren nem volt érett az uniós tagságra. Az azóta összegyűlt tapasztalatok csakugyan kijózanítóak: a csatlakozás előtti reformlendület alábbhagyott, mihelyst a két ország „birtokon belül” volt.
A részleges haladáshoz sokszor erőteljes külső nyomásra volt szükség, és azt is viszonylagossá tette a más területeken roszszabbodó helyzet – írta a Neue Zürcher Zeitungban közölt elemzésében Daniel Ursprung, a Zürichi Egyetem Kelet-Európával foglalkozó munkatársa. Terjedelmes írásában rámutat: a közelmúltban kirobbant román belpolitikai válság megmutatta, milyen gyengék a jogállamiság és a demokrácia elvei, amelyeket sok esetben pusztán a hatalom eszközének tekintenek.
Amikor a bukaresti alkotmánybíróság érvénytelennek nyilvánította a Traian Băsescu elnök leváltásáról kiírt népszavazást, Victor Ponta kormányfő „törvénytelennek és igazságtalannak” nevezte a döntést. Crin Antonescu ideiglenes államfő pedig azzal szidalmazta az alkotmánybírákat, hogy ők Băsescu „politikai tisztjei”. A hatalmi ágak szétválasztásának tiszteletéről alig esett szó.
A demokratikus játékszabályoknak a tiszta hatalmi politika érdekében történő hasonló lebecsülése tapasztalható 2010 óta Magyarországon is az elemző szerint. A baloldali kormány rossz gazdálkodása miatti felháborodás, valamint egy kedvező választási törvény kétharmados többséghez juttatta Orbán Viktor nemzeti-jobboldali Fidesz pártját. Választási győzelmét a Fidesz „fülkeforradalomként” értelmezte, és hozzálátott ideológiai elképzelések szerint átalakítani az államot.
A demokratikus és jogállami értékek hiányzó tiszteletének alapját mind Magyarországon, mind Romániában az a politikai kultúra képezi, amelynek eszménye nem a közmegegyezés, hanem a saját érdekek kíméletlen érvényesítése, s amely a másik oldal felé kinyújtott kezet gyöngeségként értelmezi – fogalmazott Daniel Ursprung.
Történelmi okok
Ennek a magatartásnak szerinte különböző történelmi okai vannak. A szocializmus táptalaja volt a paternalista magatartásnak az állammal szemben, amelytől a lakosság gazdasági stabilitást várhatott, politikai jogokat viszont nem. A volt szocialista államok egyike sem tekinthetett vissza demokratikus hagyományokra. A kommunista pártok uralma előtt tekintélyelvű vagy áldemokratikus rezsimek voltak hatalmon. Az 1989 utáni reformok túlságosan a gazdaságra összpontosultak, míg a demokratikus elvek előmozdítására túl kevés figyelmet fordítottak. Romániával ellentétben Magyarországon a politika porondját meghaladó, mély társadalmi szakadék húzódik jobboldal és baloldal között.
Az ideológiai megosztottság részben a 20. század politikai fordulatainak a következménye: a rövid életű 1919-es tanácskormány, az 1956-os népfelkelés szovjet csapatok által történt vérbe fojtása és a társadalom azt követő depolitizálása, de az 1920. évi trianoni békeszerződés is kiemelkedő szerepet játszik a kollektív emlékezet szempontjából – fogalmazott az elemző. Ursprung szerint nemzeti-jobboldali szemszögből nézve a magyar nemzetet külső és belső ellenségek fenyegetik, ami antikommunista és antiliberális védekező magatartást eredményez. Romániában viszont a politikai táborok kuszák és instabilak, ami nemigen tesz lehetővé egyértelmű ideológiai besorolást. A törésvonalak főleg pillanatnyi érdekekből és a politikai vezetők narcisztikus jelleméből adódnak.
Aggasztó román és bolgár helyzet
A jogállami-demokratikus fejlődés szempontjából Bulgária is aggodalomra ad okot. A Mediana intézet friss fölmérése szerint a lakosság bő harmada elutasítja a demokráciát, miközben széles körben helyeslésre találnak a tekintélyelvű tendenciák. A súlyos problémák láttán a tömegek kisebbik rossznak tekintik az erőskezű vezetőt. A kommunizmus bukása után viharos idők következtek Bulgáriában. Az állami struktúrákat részben tudatosan meggyengítették: a kommunistaellenes erők így akarták megtisztítani az államapparátust és a titkosszolgálatokat a régi rezsim funkcionáriusaitól. A biztonsági erők holdudvarából elbocsátott káderek összefogtak, és az általános káoszban bűnözői csoportokat hoztak létre. A szervezett bűnözés kedvelt műfajává vált „védelmi pénzek” zsarolása, amelytől a lakosság széles rétegei szenvedtek az 1990-es években. Románia ezt jobbára megúszta.
Az itteni kommunista funkcionáriusok átmentették hatalmi pozícióikat. A hírhedt titkosszolgálatot, a Szekuritátét három hónappal Ceauşescu bukása után új néven reaktiválták. A nomenklatúrával összefonódott erők arra használják politikai és gazdasági hatalmukat, hogy az állam segítségével megtömjék a zsebüket. A jelenlegi kormányszövetség (USL) stratégiájának az a célja, hogy módszeresen aláássa a jogállamot és a hatalmi ágak szétválasztásának rendszerét, így akarva megszerezni az ellenőrzést az eddig független intézmények fölött.
Jelentős szerep jut ebben a személyes bosszúnak is az elemző szerint. Băsescu ugyanis a maga megosztó stílusával számos politikust megsértett, kinevezési gyakorlata során pedig nemigen volt tekintettel az erős politikai befolyással rendelkező hálózatokra. Így a válságnak sajátos nemzeti okai is vannak, még ha annak alapját az alapvető politikai értékek csekély elfogadottsága képezi is. A romániai konfrontáció egy korrupt politikai osztály felhorgadásaként értelmezhető, amely berzenkedik az ellen, hogy bűntetteiért felelősségre vonják, vagy elveszítse kiváltságait.
A biztonsági erők vezetőinek busás javadalmazása eddig megóvta Romániát attól, hogy Bulgáriához hasonlóan a bűnözés ingoványába süllyedjen. Ugyanakkor befolyásos klikkek jöttek létre az államapparátuson belül. A rendszer reformja elleni harc eddig erőszakmentes volt, ám a politikai porondon annál hevesebben zajlik – írta a Neue Zürcher Zeitung.
Krónika (Kolozsvár)
2012. szeptember 7.
Tűnjetek már el!
Emlékeztetőül: egy olyan országban élünk, ahol a lakosság fele nem rendelkezik vezetékes vízellátással, sem szennyvízhálózattal. Ez egy olyan ország, amely lejárt élettartamú, lépten-nyomon poros vagy sáros földutakkal keresztezett aszfaltúton döcög Európa felé. Ebben az országban az érettségiző diákok több mint fele „elégtelennel” vagy nem vizsgázott, a sikeresen diplomázottak jelentős hányada pedig a munkanélküliek sorát gyarapítja.
Ez az az ország, ahol éhbérért dolgozik a lakosság aktív negyede, ráadásul ők azok, akik a fizetéseikből visszatartott adókból fizetik a többiek bérét; ahol a választópolgárok több mint fele már el sem megy szavazni, mert réges-rég elvesztette a hitét azokban, akik csak a választási kampányban fordulnak nyájasan, nyálasan feléje, mert réges-rég tele lett a hócipője avval, hogy mindig valaki ellenében kell a legkisebb rosszat választani. Ennek az országnak – nevezzük Romániának – a vezetői karba tett kézzel nézték végig, ahogy közel három és fél millió ember, többnyire fiatalok, kilátástalan élethelyzetéből, egy jobb élet és egy szebb jövő reményében, elmenekült. Egy ország, jórészt ingoványos alapokon álló történelemmel, mely hamis identitást kölcsönzött népének. Egy nép, amely még hallásból sem ismeri a tolerancia, az empátia, a megértés vagy az együttérzés luxusát. Ez egy olyan ország, ahol az elfogadás halvány jele még kibontakozóban sincs, ahol az egyedüli jogi kiskapuk nélküli törvény az ősi szabály: aki nincs velünk, az ellenünk. Ennek az országnak a vezetői saját érdekeik szerint és javukra aknázzák ki a különböző, egymásnak frontálisan ütköző politikai szimpátiákat – nézetekről nem beszélhetünk – valló polgárok gyűlöletét. Egyik kutya, másik eb, a harmadik virág. Liliom. Részükről már semmiféle logikus, felelős és tiszteletteljes magatartásra nem számíthatunk. Tűnj el, Traian Băsescu! Te vagy a gyűlölet helytartója, a gyűlöletszimfónia karmestere. Csak sértegetni és bujtogatni tudsz. Egyebet nem. Azt ígérted, hogy a szabályokat szigorúan betartó „játékos-elnök” leszel, de te szöges kesztyűvel szálltál a ringbe. Játékvezetőként kényedre-kedvedre, össze-vissza fütyültél, részrehajló voltál: lesből ítéltél gólt saját csapatodnak, míg az ellenfél játékosait folyton provokáltad, próbáltad egymás ellen uszítani. Hibáidból sosem tanultál. Miféle hibák? Hisz te makulátlan vagy. Mégis vétkesnek talált hét és félmillió ember. Demokrata-liberális karikatúra-pártoddal az öledben a román politikai latrina aljára süllyedtél. Ki tudja? Talán neked ad igazat majd a történelem, nekünk viszont nincs gazdasági időnk arra, hogy ezt kivárjuk... Tűnj el te is, Dottore Ponta! Gyenge vagy még, elfúj minden szél! Miniszterelnöki tevékenységed minősíthetetlen. Nem vagy több egy puskázáson ért diáknál, akinek Moszkvában iskolázott nagymamája még nem adta le az egész tananyagot, aki improvizál, és aki átszervezéssel felszámolja az őt tetten érő és fölötte ítélkezni próbáló intézményeket. Határozatlan, kapkodó politikus, a kommunista párt harmadrangú aktivistáiból verbuválódott párt elnöke, akit a háttérből sötét árnyak, a minden hájjal megkent, személyes és a politikai klientúra érdekeit képviselő bárók irányítanak. Akarva-akaratlan a Cotroceni-i Szeszkazán kezedbe adta a tisztességes kormányzás, a megújulás, a jobbulás történelmi esélyét, de te nem éltél vele. Eszeveszett politikai dzsihádot indítottál, amiből végül vesztesként kerültél ki. Sajnos, nem csak te, az országod is. Mi is, azok, akik akaratunkon kívül választottuk ezt a földet, és józan eszünk figyelmeztetése ellenére itt maradtunk... És te, Crin Antonescu, te légy az első, aki elpucolsz innen! Amilyen gyorsan és amilyen távolra csak tudsz! Szemeink előtt hervadtál el. Te vagy a legnagyobb csalódás. A hőn áhított hatalom, az elnöki bársonyszék megszerzéséért történelmi elődeid köldökzsinórját tőből tépted ki. Milyen liberális az, aki szocialistákkal kéjenckedik? Miféle liberális az, akinek dagályosan nacionalista-hazafias retorikája előtt még „vécé tudor” is fejet hajt? Az ideiglenes államfői tisztség magaslatáról veszett kutyaként, habzó szájjal köpködted világgá konjunkturális nyugat- és magyarellenességed. Rémisztő demagógiával uszítottad híveidet arra, hogy egy számodra kedvezőtlen alkotmánybírósági döntés ellen utcára vonuljanak. Történelmi lehetőséget szalasztottál el te is: egy erős és hiteles jobboldal építését puskáztad el. Tűnj el, látni sem akarunk! Menjetek mindhárman, és vigyétek magatokkal talpnyalóitokat is. Ha maradt még annyi emberi méltóságotok, mint amennyi kakaó van a fehér csokiban, és nemcsak szavakban, hanem tettekben is az ország javát akarjátok, mondjatok le, vonuljatok vissza a politikai életből. Adjatok még egy esélyt ennek az istenverte országnak, nyomorú népének, és magatoknak is. Így elnézőbb lesz veletek szemben a történelem. Egymás ellen győzni úgysem tudtok. A harag csak haragot, a gyűlölet gyűlöletet szül. Az ördögi kört csak a ráció, a politikai kiegyensúlyozottság, az egészséges hazaszeretet, az empátia, a tolerancia, a szeretet és a hit képes megtörni. Ti hárman erre képtelenek vagytok. Menjetek, míg ezeket az értékeket belőlünk is végleg ki nem irtjátok.
Kerekes Gyula
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2012. szeptember 12.
POLITIKAI NYILATKOZAT
Az Európai Néppárt kezdeményezésére az Európai Parlament plénumán megrendezett, a mai vitához hozzászólva, a következő írásbeli nyilatkozatot nyújtottam be, a romániai politikai helyzet tárgyában:
"Csak üdvözölni lehet, hogy az EP helyt adott a mai vitának – hiszen Romániában maga a demokrácia, a jogállamiság került veszélybe az utóbbi hónapokban.
Mi, erdélyi magyarok azért is tartjuk fontosnak az EU, a Parlament odafigyelését, mert a – jelenlegi – posztkommunista román kormány csúcsot döntött magyarellenességből, sorozatos támadásokat intézve kisebbségi intézményeink ellen.
Ellenséges támadássorozata a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem magyar fakultása elleni fellépésével kezdődött, mellyel kapcsolatban méltán jelentette ki Traian Băsescu államelnök, hogy: "egy kisebbségnek alapvető joga anyanyelvén tanulnia, egy olyan egyetemen, amelynek kötelessége biztosítani a kisebbségek anyanyelvű oktatását". A sor – egyebek mellett – a kommunizmus idején elkobzott, majd a restitúció révén jogos tulajdonosának, a magyar református egyháznak visszaszolgáltatott Református Székely Mikó Kollégium önkényes visszaállamosítási kísérletével folytatódott.
Mindezek ellenére, végtére is elégtétellel állapíthatjuk meg, hogy "így vagy úgy, de a román intézmények ellenállnak a politikai nyomásnak, és sikerült hűnek maradniuk küldetésükhöz, ha az Alkotmánybíróságról, a Főügyészségről vagy a Korrupcióellenes Ügyészségről beszélünk" (Traian Băsescu).
A Ponta-Antonescu kormányzat azért is vezényelt bosszúhadjáratot ellenünk, mivel a magyarság nem volt hajlandó támogatni jog- és alkotmányellenes politikáját, nevezetesen Traian Băsescu államelnök puccsszerű leváltását.
Befejezésképpen arra kérem a Parlamentet és a Bizottságot, hogy továbbra is kövessék figyelemmel a romániai helyzetet, illetve a kisebbségi magyarság sorsának alakulását".
A Románia politikai helyzetéről szóló vitában teljes szolidaritásról tanúságot tévő román és magyar néppárti politikusokkal éles ellentétben Tabajdi Csaba és Göncz Kinga magyar szocialistákról ugyanez távolról sem mondható el, hiszen ők – szokásukhoz híven – újabb Magyarország-ellenes kirohanásokra használták fel a Parlament európai nyilvánosságát. Fájdalmas, hogy hazánk volt külügyminisztere ez alkalommal is a "kecskére bízott káposzta" közmondásos szellemében rombolta nemzetpolitikánk külpolitikai hitelét. Hasonlóképpen érthetetlen, hogy jónevű magyar kisebbségpolitikusunk miképpen akarja megalkotni az MSZP "új nemzetpolitikai koncepcióját", miközben pártos egyoldalúsággal, sorozatos módon nemzeti érdekeink kárára nyilatkozik meg.
A román pártpolitika viszonylatában hasonló értetlenséggel lehetünk tanúi annak a "természetellenes szövetségnek, amely – a politikai opportunizmus szellemében – a nemzeti liberálisok (PNL) és a kommunista utódpárt (PSD) között alakult ki. Crin Antonescu liberális pártelnök Victor Ponta szocialista miniszterelnökhöz való, elvetlen lecsatlakozása láttán minden bizonnyal forognak a sírjukban a nagy múltú román liberalizmus azon egykori vezetői, akiket annakidején a bolsevik kommunisták üldöztek és börtönbe zártak. Summa summarum: a parlamenti vitában is fonákul hatott, hogy a Nemzeti Liberális Párt, puszta pártszövetsége és megszólaló képviselői által is, miképpen kölcsönöz politikai legitimációt a Victor Ponta és a Securitate-kollaboráns hírében álló Dan Voiculescu neveivel fémjelzett posztkommunista restaurációnak.
Mindent egybevetve, az európai parlamenti vita ellentmondásoktól sem mentes, mindazonáltal domináns végkövetkeztetéseképpen – Románia lojális állampolgáraiként, valamint erdélyi magyar nemzeti közösségünk elkötelezett tagjaiként – csak egyetérthetünk az Európai Bizottság azon álláspontjával, melynek a plenárison számos felszólaló és maga Viviane Reding alelnökasszony adott hangot, hogy: amennyiben nem akar a "banánköztársaságok" sorába süllyedni, és ténylegesen hajlandó véget vetni az ezideig zajló "politikai szappanoperának", valamint "a többség zsarnokságán" (am. "tirania majoritatii" - Cristian Preda) alapuló "parlamenti államcsínynek" (Viviane Reding) – akkor Romániának vissza kell térnie az "európai útra", maradéktalanul tiszteletben tartva az EU alapvető értékeit: a demokráciát, a jogállamiságot, az igazságszolgáltatás függetlenségét, az emberi és a kisebbségi jogokat.
Strasbourg, 2012. szeptember 12.
Tőkés László
európai parlamenti képviselő
2012. szeptember 13.
Tőkés: a román kormány csúcsot döntött magyarellenességből
"Csak üdvözölni lehet, hogy az EP helyt adott a mai vitának, hiszen Romániában maga a demokrácia, a jogállamiság került veszélybe az utóbbi hónapokban. Mi, erdélyi magyarok azért is tartjuk fontosnak az EU, az EP odafigyelését, mert a – jelenlegi – posztkommunista román kormány csúcsot döntött magyarellenességből, sorozatos támadásokat intézve kisebbségi intézményeink ellen” – fogalmazott a román belpolitikai helyeztről szóló strasbourgi EP vitához benyújtott írásbeli felszólalásában Tőkés László.
Az EP-képviselő szerint a Ponta-Antonescu kormányzat azért is vezényelt bosszúhadjáratot, mivel a magyarság nem volt hajlandó támogatni jog- és alkotmányellenes politikáját, azaz Traian Băsescu államelnök puccsszerű leváltását. A politikus arra kérte az az EP-t és az EB-t, hogy továbbra is kövessék figyelemmel a romániai helyzetet, illetve a kisebbségi magyarság sorsának alakulását. (hírszerk.) Transindex.ro
2012. szeptember 14.
Tőkés: a Ponta-Antonescu kormányzat bosszúhadjáratot indított a magyarság ellen
Romániában veszélybe került a demokrácia és a jogállamiság, a bukaresti kormány „csúcsot döntött magyarellenességből” – hangsúlyozza Tőkés László Európai Parlamenti képviselő írásbeli nyilatkozatában, amelyet a romániai politikai helyzetről szóló EP-vitához nyújtott be.
„Csak üdvözölni lehet, hogy az EP helyt adott a mai vitának – hiszen Romániában maga a demokrácia, a jogállamiság került veszélybe az utóbbi hónapokban. Mi, erdélyi magyarok azért is tartjuk fontosnak az EU, a Parlament odafigyelését, mert a – jelenlegi – posztkommunista román kormány csúcsot döntött magyarellenességből, sorozatos támadásokat intézve kisebbségi intézményeink ellen” – áll a nyilatkozatban, amelyet az EP képviselő sajtóirodája szerkesztőségünkhöz is eljuttatott.
Tőkés szerint a bukaresti kormány támadássorozata a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem magyar fakultása elleni fellépésével kezdődött, majd a kommunizmus idején elkobzott, majd a restitúció révén jogos tulajdonosának, a magyar református egyháznak visszaszolgáltatott Református Székely Mikó Kollégium önkényes visszaállamosítási kísérletével folytatódott.
„A Ponta-Antonescu kormányzat azért is vezényelt bosszúhadjáratot ellenünk, mivel a magyarság nem volt hajlandó támogatni jog- és alkotmányellenes politikáját, nevezetesen Traian Băsescu államelnök puccsszerű leváltását” - olvasható a nyilatkozatban.
Tőkés László befejezésképpen arra kéri az EP-t és az Európai Bizottságot, hogy továbbra is kövessék figyelemmel a romániai helyzetet, illetve a kisebbségi magyarság sorsának alakulását. Krónika (Kolozsvár)
2012. szeptember 21.
Társnemzeti egyenjogúság
A kisebbségi törvénytervezet megszavazására kaptak állítólag ígéretet némely parlamenti képviseletek, emiatt csatlakoztak volna a Ponta–Antonescu-paktum támogatóihoz. Nos, az alku most napvilágra került részletei szerint az évekig agonizáló jogszabálytervezet látványos haldoklás után – mely során sava-borsát mind elvesztette – végső megdicsőülésként most hatályos törvényként fog kimúlni az árnyékvilágból.
A sajtó részletezi, hogyan vertek ki úgyszólván minden tartalmat e jobb sorsra érdemes próbálkozásból, hogyan juttatná oda a kisebbségek képviselőit, hogy legfeljebb véleményt nyilvánítsanak saját ügyeikben, de már annak kötelező meghallgatásáról, figyelembevételéről szó sem lehet. A kiherélt és elerőtlenített tervezet tulajdonképpen a bágyadt beleegyezés „jogával” ruházza fel a népcsoport képviselőit – azaz ha eddig nem tehették, ezentúl majd rábólinthatnak a többségi vezetők minden olyan határozatára, melyet az ő ügyeikben hoznak. Az ilyenformán legfeljebb megcsúfolásként kisebbséginek nevezhető törvény a végső gyászdal lesz a népcsoportok felett, egy jogalkotási feladat amolyan kipipálása, de semmiképpen sem a méltányos egyenjogúság felé vezető út egy állomása, mondjuk kezdő lépése. A jogszabálytervezet kálváriája, sajnos, a lehető leghívebben tükrözi ama jogi tragikomédiába illő praktikákat, amikké nálunk a törvényhozás nemegyszer züllik. Egyúttal fokmérője ama opportunizmusnak is, mellyel sokszor népcsoportjuk valódi érdekeit sem képesek artikulálni képviselőik, de leginkább a többségi kelletlenséget illusztrálja, mellyel a kérdés érdemi megoldásához viszonyul. Ha a tervezet végül mai formájában megy át, nem lehet vitás, hogy a magyarság külön társnemzeti státusát szavatoló, merőben új jogi szabályozást igényelhet majd.
B. Kovács András
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2012. szeptember 28.
Belföldi hírek
A Mikó-ügy az EBESZ előtt
Tájékoztatta az RMDSZ az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet Bukarestben tartózkodó küldöttségét a sepsiszentgyörgyi Mikó-ügyről, mert fontosnak tartja, hogy a nemzetközi szervezetek hiteles ismertetőt kapjanak.
A találkozón Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára angol nyelvű beszámolót adott át a Mikó-ügyről, ismertetve: az ügyben született bírósági döntés sérti az egyéni jogokat, ellentmond az európai értékeknek, és magyarellenes. A főtitkár hangsúlyozta: az ilyen jellegű döntések azt a szomorú üzenetet közvetítik a romániai magyar közösség számára, hogy huszonhárom évvel a rendszerváltás után még mindig elvehetik a megszerzett jogokat. Rámutatott: az ügy megkérdőjelezi a román igazságszolgáltatás függetlenségét.
MOGYE: folytatódik a tiltakozás
További három hétig folytatódik a műtőruhás, esernyős demonstráció az oktatási minisztérium előtt a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen működő magyar tannyelvű oktatás hátrányos megkülönböztetése elleni tiltakozásul – ismertette tegnap a megmozdulás szervezője, Ádám Valérián, a Romániai Magyar Orvos- és Gyógyszerészképzésért Egyesület titkára. A két hete kezdődött tiltakozó akció résztvevői eredetileg a hónap végéig kaptak engedélyt arra, hogy a szaktárca székháza előtt demonstráljanak. Ádám Valérián szerint a magyarság számára is elfogadható egyetemi chartát kell jóváhagynia a MOGYE szenátusának, s addig folytatják a tüntetést. Hozzátette: jövő héten megkezdődik az új tanév, és a magyar fizetéses helyek számának növelése legfeljebb október 10-ig segítene az idei felvételizőkön, de fontos, hogy legalább a jövőre nézve az egyetemi chartában rögzítsék az államilag támogatott és tandíjköteles helyek egyenlő elosztását a román és a magyar tagozat között. „Mi azt kérjük, hogy fogadják el a magyaroknak is megfelelő chartát, és alakítsák meg a magyar főtanszékeket még a decemberi parlamenti választások előtt” – mondta az RMOGYKE titkára.
Használt harci repülőket vásárolnak
A nemzetbiztonsági kérdésekkel foglalkozó Legfelső Védelmi Tanács tegnap jóváhagyta azt a tervet, amelynek értelmében Románia harci repülőgépeket fog vásárolni. Az amerikai F–16-os gépek megvásárlását az ország már két éve tervezi, ugyanis a légi haderő által használt MIG–21-es harci gépek elavultak. Corneliu Dobriţoiu védelmi miniszter vasárnap ismertette: Románia tizenkét használt harci repülőgépet vásárolna Portugáliától 600 millió dollárért, amit részletekben törlesztene. Az F–16-osokat 2016-tól kezdődően venné át, amikorra befejeződne a pilóták kiképzése. A védelmi miniszter szerint azért lenne előnyös a használt, negyedik generációs amerikai gépek beszerzése, mert így könnyebb lenne az áttérés az ötödik generációs F–35-ösökre.
Antonescu marad a házelnök
Elutasította az alkotmánybíróság a Demokrata Liberális Párt óvását, amellyel megtámadta Vasile Blaga felsőházi elnök eltávolítását tisztségéből, így helyén maradhat Crin Antonescu jelenlegi szenátusi elnök. A testület tegnap hozta meg a döntést, miszerint Blaga – akit július elején váltott le a Szociál-Liberális Szövetség által ellenőrzött parlamenti többség – nem térhet vissza a szenátus élére.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2012. október 4.
Romániai játszmák
Ma Romániában félelmek, gyanakvások, indulatok és szenvedélyek nélkül politikusnak a politikáról beszélni szinte lehetetlen. Ami az elmúlt néhány hónapban történt, azt bizonyítja, hogy bíró nélküli mérkőzés zajlik a pályán, és már nincsen, aki lefújja a szabálytalankodókat. Markó Béla írása.
Ma már megszokott látvány Bukarestben egy pártszékházban vagy valamelyik kormányhivatalban, hogy amíg bent a szűk körű tanácskozás zajlik, kint a titkárságon egymás mellett sorakoznak a résztvevők mobiltelefonjai. Egyik-másik titkárnő még cetlit is tesz a készülékek mellé, hogy amikor megszólalnak, tudni lehessen, kit keresnek. Nem azért vannak kint ezek a mobilok, hogy csörgetésükkel a tanácskozást ne zavarják, hiszen le is lehetne halkítani őket, hanem mert a bentiek attól tartanak, valaki lehallgathatja, mit beszélnek. Időnként még így is jelentőségteljesen elnémulnak, egyikük felír valamit egy cédulára, azt körbeadják, de nem kommentálják. Nem akárkikről van szó, hanem felelős politikusokról. Félelem nélkül, szabadon kellene mérlegelniük minden pillanatban, mert döntéseik sokszor valóban országos fontosságúak. Ehelyett suttogások, elhallgatások, nekirugaszkodások, meghőkölések és sejtetések töltik ki a szóközöket, sőt, lassan-lassan maga a közbeszéd is ilyen lesz. Miért? Nyilvánvaló, hogy ahol nincsenek félreérthetetlen törvénycikkelyek, és ahol a törvény betűjét mindig felülírja a rosszhiszemű törvényértelmező szelleme, ott senki sem tudhatja „…mikor lesz elég ok / előkotorni azt a kartotékot…” Így lehetett az RMDSZ egyik, miniszterként is kiválóan teljesítő, tehetséges politikusát hazaárulással megvádolni és évek óta kihallgatásról kihallgatásra, tárgyalásról tárgyalásra hurcolni, de így lehetett legutóbb egy RMDSZ-es államtitkárt alapfokon három év letöltendő börtönbüntetésre ítélni azért, mert az államosított javak visszaszolgáltatásáért felelő kormánybizottság tagjaként támogatta a sepsiszentgyörgyi volt református kollégium visszajuttatását az egyháznak. A román restitúciós törvény egyébként a természetbeni visszaszolgáltatás elvét követi, de az ügyészek azt próbálják bizonyítani, hogy bár a szóban forgó épületet az állam annak idején törvényerejű rendelettel az egyháztól vette el, az mégsem volt az egyházé. Nem folytatom. Csak érzékeltetni szerettem volna, hogy ma Romániában félelmek, gyanakvások, indulatok és szenvedélyek nélkül politikusnak a politikáról beszélni szinte lehetetlen. Ami az elmúlt néhány hónapban történt, azt bizonyítja, hogy bíró nélküli mérkőzés zajlik a pályán, és már nincsen, aki lefújja a szabálytalankodókat. Nem bíró az államelnök, nem bíró a parlament, nem bíró a törvényszéki bíró, sőt, lassan-lassan az alkotmánybíró sem, bár mindmáig még az alkotmánybíróság az a testület, amelynek döntéseit, ha fogcsikorgatva is, de tiszteletben tartják a játékosok. Miközben szó sincs arról, hogy valaki is függetlennek tekintené az alkotmánybíróságot, a politikai elemzők és kommentátorok folyamatosan azt számolgatják nyilvánosan, hogy melyik pártnak hány alkotmánybírája van, most például szerintük az döntötte el az államelnök leváltásáról szóló népszavazás sorsát, vagyis érvénytelennek nyilvánítását, hogy Traian Băsescu államfőnek több alkotmánybíróra volt befolyása, mint Victor Ponta miniszterelnöknek. Nyers, primitív visszarendeződés zajlik Romániában – a térség más országaiban is szerintem –, és azt hiszem, meglehetősen optimista vélemény, hogy máris a mélyponton vagyunk, ahonnan csak felfelé vezet az út. Hol kezdődött? Ki kezdte? Lehet ezekre a kérdésekre választ keresni, de nem biztos, hogy érdemes. Valószínűleg a kilencvenes évek ütnek most vissza, az a példátlan jótanulóság, ahogy Románia rendkívül gyorsan kiépítette a maga demokratikus intézményrendszerét, de valójában copy-paste segítségével szerezte „doktori címét”, amely feljogosította az uniós belépésre, és hiába vett át elveket és intézményeket egyaránt, mert ezek igazi értelmét viszonylag kevesen voltak hajlandók átgondolni és magukévá tenni. A többség – a politikusok többsége – számára minden bizonnyal máig értelmezhetetlen a hatalmi ágak szétválasztásának elve, és a különböző alapintézmények (közszolgálati média és médiafelügyelet, alkotmánybíróság, számvevőszék stb.) függetlenségét, illetve a kölcsönös ellenőrzés különböző alkotmányos eszközeit fölösleges akadálynak vélik a gördülékeny hatalomgyakorlás útjában. Valamikor 2004-ben, a választások után, vagy talán már a kampányban is, a győztes államelnökjelölt, Traian Băsescu, aki a most éppen korrupciós vádak miatt börtönbüntetését töltő akkori miniszterelnökkel, Adrian Năstaséval szemben nyert, többször is kijelentette, hogy nem bíró, hanem játékos kíván lenni államelnökként. Sokan felkapták a fejüket, de azért akkor ez még afféle bonmot-ként hatott az amúgy is szókimondó politikus szájából. Utólag viszont úgy látom, akkor kezdődött a semleges, önkorlátozó döntőbíró eltűnése-eltüntetése a közéletből. „Játékos” lett az államelnök (egyébként olyan értelemben is, hogy időnként saját híveivel is eljátszadozott, mint macska az egérrel), de nem csak ő, hiszen valamelyik oldalon nyíltan elkötelezték magukat még a televíziós műsorvezetők is, akik nem is leplezik véleményüket, és ha kell, durván ráförmednek meghívottaikra, a közvélemény pedig természetesen díjazza az ily módon fordulatosabbá lett közbeszédet. A román alkotmány szerint a közvetlenül választott elnöknek nincsen olyan erős hatásköre, mint amit ez a választási mód feltételez, de az ide vonatkozó alkotmányos rendelkezések eléggé általánosak és homályosak ahhoz, hogy egy kellőképpen céltudatos államfő újabb és újabb precedenst teremtve, megpróbálja elnyomni az egész intézményrendszert a félelnöki-elnöki köztársaság irányába, holott Romániában végül is parlamenti köztársaság van, vagy legalábbis volt ez idáig. Az alkotmány, illetve egyes sarkalatos törvények rendelkezései szerint számos testületbe delegál, a parlament és a kormány mellett, tagokat (például az alkotmánybíróságba, de a médiafelügyeleti tanácsba is), és döntő szava van a titkosszolgálatok vagy az ügyészség vezetőinek a kinevezésében is. Ugyanakkor részt vehet a nemzetbiztonsági kérdésekkel foglalkozó kormányüléseken, és ilyenkor ő vezeti az üléseket. Emellett számos olyan eset van, amikor az ellenjegyzési kötelezettségét formálisnak kellene tekinteni, de a jelenlegi államfő úgy véli, ezekben az esetekben is mérlegelési joga van. Ha minisztercsere van a kormányban, ezt a miniszterelnök javaslatára az államfőnek kell aláírnia, és volt már úgy, hogy visszautasított egy ilyen javaslatot, amiből hosszú alkotmányjogi vita kerekedett. De a legfontosabb hatásköri kérdés kétségtelenül a miniszterelnök-jelölt megbízása, és mivel az alkotmány nem mondja ki, hogy feltétlenül a többségi koalíciót kell kormányalakítással megbízni, Traian Băsescu 2004-ben, majd 2008-ban, de a 2009-es kormánybukás után is, tudta úgy irányítani a helyzetet, hogy saját pártja alakított kormányt, amelynek a megbízás pillanatában még nem is volt meg a többsége. 2004-ben annyira eltökélt volt ebben a szándékában – és mi annyira biztosak voltunk, hogy végig is viszi –, illetve olyan erős volt a közvélemény, köztük vezető értelmiségiek nyomása ebbe az irányba, hogy az RMDSZ is az államelnök által vezetett koalícióval lépett szövetségre. Igaz, az is megkönnyítette a dolgunkat, hogy abban a koalícióban ott volt a Nemzeti Liberális Párt, amely akkor a román parlamenti pártok közül a legközelebb állt hozzánk, most pedig talán a legtávolabb. Sic transit gloria mundi! Egyébként azért nem érdemes analógiákat keresni a romániai és magyarországi pártkínálat között, mert például a román Nemzeti Liberális Párt adó- és pénzügypolitikájában liberális ugyan, de hol lappangó, hol erősödő nacionalizmusát figyelembe véve, mégis határozottan jobboldali, sőt, konzervatív alakulat. Miközben Traian Băsescu pártja, a Demokrata-Liberális Párt ma ugyan oszlopos tagja – mellesleg az RMDSZ-szel együtt – az Európai Néppártnak, de 2004-ben, amikor velük szövetkeztünk, még a Szocialista Internacionáléban voltak, és jól emlékszem egy beszélgetésünkre Traian Băsescuval, aki hangosan eltöprengett, hogy talán jobb lenne az Európai Néppártban. És a szót tett követte. Szívósan építette és építi mindmáig azt a populista-autoritárius rendszert, amelyben az államelnök által kialakított parlamenti és kormánytöbbség bírja gyakorlatilag az abszolút hatalmat. Azt kérdezhetné valaki, hogy ha így van, mivel magyarázható, hogy az RMDSZ még néhány hónappal ezelőtt is a Traian Băsescu pártjával volt koalícióban. Nos, miközben nekünk magyaroknak a hatalom egy kézben való összpontosítása, az ügyészi-rendőri hatáskörök növelése természetesen nem lehet érdekünk, hiszen mindez fokozatosan gyengíti a képviseleti-beleszólási lehetőségeinket, el kell ismernem, hogy Traian Băsescu alkalmas partnernek bizonyult egy szintén rendkívül kényes és fontos kérdés rendezésében: az anyanyelvű oktatás körének kibővítésében. Minden bizonnyal felismerte, hogy csak így lehet tartós szövetséget kötni az RMDSZ-szel. De hát mutasson valaki nekem román politikust, aki nem ugyanígy, saját érdekeire figyelve, lesz magyarbarát vagy éppen magyarfaló! Mint ahogy mi is csak egy ilyen koalícióban láttunk erőt az oktatás reformjának a véghezvitelére. Persze, az igazsághoz tartozik, hogy azelőtt kétszer léptünk be egy Băsescu-ellenes szövetségbe, 2007-ben és 2009-ben, és mindkét alkalommal kudarcot vallottunk, márpedig én mindig azt gondoltam, hogy a magyar érdekképviseletet nem szabad túl hosszan ellenzékben tartani, mert annak az egész közösség látja a kárát. Csakhogy ahhoz, hogy az oktatási törvényt elfogadtassuk, majd az anyanyelvű oktatásra vonatkozó új rendelkezéseket gyakorlatba ültessük, mi magunk is sok esetben kötöttünk kompromisszumot, és támogattunk olyan törvénymódosításokat, amelyek nem a parlamenti, hanem az elnöki-félelnöki rendszer felé taszították a dolgokat, vagy legalábbis populista irányba. Többek közt akkor, amikor mi is megszavaztuk a referendumtörvénynek azt a módosítását, hogy a választásra jogosultaknak több mint a fele részt kell vegyen a népszavazáson, mert másképpen nem érvényes. Ebből lett aztán az a hetekig tartó tragikomikus huzavona, amellyel jószerével minden politikai párt lejáratta magát. Ugyanis Traian Băsescu ellenlábasai, Victor Ponta és Crin Antonescu, vagyis a szociáldemokrata–liberális szövetség vezetői, akikkel, mármint pártjaikkal, mi már voltunk tartós szövetségben valamikor, két alapvető hibát követtek el. Az egyik egy feloldhatatlan ellentmondás: a demokrácia értékeinek védelmében – és ha ez a parlamentáris köztársaságot jelenti, akkor ez a mi ügyünk is, márpedig azt jelenti – megszegték a Traian Băsescu által még többé-kevésbé érintetlenül hagyott demokratikus játékszabályokat is. Romániában ma már amúgy is általánossá vált, hogy aki többségbe kerül a parlamentben, az nem várja meg a különböző parlamenti felügyelet alá tartozó intézmények mandátumának a lejártát, hanem különböző fifikákkal, mondjuk, az évi jelentések elutasításával megbuktatja a közszolgálati média vezetését, de általában mindenhez hozzányúl, amihez lehet, és már rég azon töri mindenki a fejét, hogy ezt az elvet miként lehet akár az alkotmánybíróságra is kiterjeszteni. Holott a parlamenti többség és a különböző autonóm testületek mandátumának nem egyidejű lejárta minden bizonnyal a demokratikus hatalommegosztás egyik alapfeltétele. Ismétlem, Romániában így is mindenki azt latolgatja, az államelnök is, a miniszterelnök is, hogy hány tagot tudhat maga mellett ezekben a testületekben, és most Victor Ponta és Crin Antonescu nekiállt elvágni a gordiuszi csomót: pillanatok alatt leváltottak mindenkit, aki útjában állhatott az államelnök lecserélésének, a szenátus elnökét, a képviselőház elnökét, a nép ügyvédjét, de a televízió és rádió vezetőtanácsát is. Tették mindezt a játékszabályok megerőszakolásával, vagyis Traian Băsescu ellen Traian Băsescu eszközeivel léptek fel, és ezzel a kör bezárult. Lehet, hogy igazuk volt, amikor le akarták cserélni az államelnököt, mert lehetetlennek tartották az együttélést vele, de abban, ahogyan ezt meg akarták cselekedni, semmiképpen sem volt igazuk. Romániában az alkotmány megsértése miatt az alkotmány szerint le lehet váltani az államfőt, de ez két lépésben történik, a parlament csak felfüggesztheti, és utána záros határidőn belül népszavazásnak kell döntenie. Victor Pontáéknak nem volt türelmük kivárni az őszi parlamenti választásokat, még azelőtt, tehát ebben az esetben is a mandátum lejárta előtt, ugyanolyan módszerekkel, mint ahogy 2009-ben a mi koalíciós partnereink, a demokrata-liberálisok hozták össze a parlamenti többséget, visszacsábították tőlük az „árulókat”, és megbuktatták a kormányt. Néhány hét alatt mindent meg akartak oldani, ahelyett hogy a számukra elsöprő győzelmet jósló közvélemény-kutatásokra támaszkodva készültek volna az őszre. A népszavazás a jelenlegi törvény szerint nem volt érvényes, hiszen a szavazólistákon szereplő 18.292.464 személyből csak 46,24% vett részt a referendumon, ezeknek viszont 87,52%-a, 7.403.836 személy az államelnök leváltására szavazott. Ebből is látható, hogy a 2010-es fizetéscsökkentések után Traian Băsescu tartósan elveszítette népszerűségét, és ellenfeleinek kapkodása teljesen érthetetlen, hiszen néhány hónap alatt semmi sem változik, végül is itt nem személyekről kellene beszélni, hanem arról, hogy egy stabil parlamenti többség valóban módosíthatná az alkotmányt, és megerősíthetné a demokráciát. Így viszont mindenféle spekuláció ellenére, hogy a választói nyilvántartás elavult – valóban elavult! –, és hogy több mint hárommillióan tartózkodnak külföldön, többségük már valószínűleg állandó lakhellyel – ez is így van –, az alkotmánybíróság érvénytelennek nyilvánította a népszavazást, tehát hivatalában marad Traian Băsescu. Victor Ponta és Crin Antonescu is bíró lehetett volna, de egyelőre csak rossz játékosoknak bizonyultak. A másik súlyos vétkük a mi szempontunkból: a pártérdekű nacionalizmus. A kormánybuktatás előtt, majd utána is rájátszottak a magyarellenes érzelmekre, és például a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen a magyar nyelvű oktatás ügyének is hatalmas kárt okoztak azzal, hogy megakadályozták az új oktatási törvény rendelkezéseinek az alkalmazását. Fölöslegesen. Hiszen a kormány alapjában véve nem ettől bukott meg, viszont Victor Ponta és különösen Crin Antonescu ezáltal kivívta a magyarok egyöntetű ellenszenvét. Ez a két politikus, azt hiszem, máig sem érti, hogy miközben államfelfogásunk egészen hasonló, mára törvény- és törvényesség-értelmezésünk tőlük is éppen annyira megkülönböztet minket, mint Traian Băsescutól, de ha nem is lenne így, mi a demokráciát és az etnikumközi viszonyt nem tudjuk szétválasztani, még akkor sem, ha időnkénti kompromisszumaink ezt cáfolni látszanak. Egyelőre a román politikában mindkét oldal bukásra áll, ám decemberben valaki nyilvánvalóan nyerni fog, a sok baklövés ellenére valószínűleg a szociáldemokrata–liberális szövetség, tehát Victor Pontáék. Az RMDSZ az önkormányzati választásokon jól vizsgázott, és talán a népszavazás után is átmenőjegyet kaphat – nem többet! – azért az álláspontjáért, hogy nem volt álláspontja: lelkiismereti szavazásra buzdította a magyarokat, akiknek ez kevés volt, és többnyire nem mentek el szavazni. Egyelőre ez is csak a bizonytalanságot növeli körülöttünk, de a parlamenti választásokon mégsem lesz gond, inkább azután. A nagy kérdés ugyanis, mint mindig, hogy kormányon-e vagy ellenzékben. Idézném Arany Jánostól az egyszeri bírót: „(Jobb felől üt) nekem fütyöl, / (Bal felől üt) s nekem fütyöl”. De ki itt a bíró? Egyelőre csak játékosok vannak, szétrúgott bokával, és a háló meg sem rezdül. (Most látom, egyes magyarországi politikusok által közkedvelt futballképekkel éltem akaratlanul. Hát nem, nincsen analógia. Orbán Viktor nem Victor Ponta, még akkor sem, ha az Európai Uniós kritikák szerint látszólag hasonlítanak. Akkor esetleg Traian Băsescu? Vagy ő sem. Azt hiszem, inkább a következmények lesznek ugyanazok majd itt is, ott is, ha nem vigyázunk: szürke és unalmas demokrácia helyett csillogó-villogó populizmus.)
Markó Béla
Az Élet és Irodalom hetilapban 2012. augusztus 31-én megjelent szöveg alapján.
Erdélyi Riport (Nagyvárad)
2012. október 16.
Belföldi hírek
Marad a szakmai érettségi
Egyetlen ellenszavazattal a szakmai érettséginek a tanügyi törvényben való megmaradása mellett döntött a parlament tanügyi bizottsága tegnap, visszautasítva ezáltal Traian Băsescu államfőnek az erre vonatkozó sürgősségi kormányrendelet fülelülbírálási kérését. A tanügyi bizottság ülésén az ellenzéki demokrata-liberálisok nem vettek részt, a szakmai érettségi ellen Kötő József RMDSZ-es képviselő szavazott, aki szerint az nem megoldás, csak szemfényvesztés, a törvény csak bátorítja a lustaságot és a hozzá nem értést.
Lesz pénz az állam működésére
Victor Ponta kormányfő tegnap kijelentette, 1,3 milliárd lejjel egészíti ki az állami költségvetést annak érdekében, hogy az állam működését tovább biztosítsák, és bírálta a demokrata-liberális kormányt amiatt, hogy az nem utalt ki az év végéig elégséges pénzalapokat. „Találtunk pénzalapokat, mivel vannak pótjövedelmeink, és mivel máshonnan utalunk át. A DLP november 1-jén bezárta volna Romániát” – mondta Ponta. Rámutatott, a kormány prioritása jelenleg az, hogy alapokat keressen a kórházak működtetéséhez, a nyugdíjak egy részének visszafizetéséhez, illetve a közigazgatási és belügyi tárca működéséhez, tekintve, hogy a büdzsé nem biztosít pénzt az év utolsó 45 napjára. Eközben a DLP tegnap ismét benyújtotta a képviselőházhoz a költségvetést érintő egyszerű indítványát, melyben azt kérik, a kormány november elsejéig mutassa be a 2013-as állami költségvetést.
Korlátozott termőföldvásárlás
Románia korlátozná 2014-től a külföldi magánszemélyek termőföldvásárlását, ugyanakkor megfelelő feltételeket teremtene a mezőgazdaságban beruházni akaró külföldiek számára – jelentette ki Daniel Constantin mezőgazdasági miniszter. A tárcavezető emlékeztetett, 2013-ban jár le a külföldi állampolgárok termőföld-vásárlási moratóriuma, ami ellen Románia nem tehet semmit, de jövőre egy ügynökség létrehozását tervezik, amelynél kérvényezniük kell majd a külföldi állampolgároknak a termőföldvásárlás engedélyezését. Constantin szerint 500 hektárra korlátoznák a külföldi magánszemélyek által megvásárolható földterületet, ugyanakkor kedvező feltételeket akarnak teremteni a mezőgazdaságba befektetők számára. Romániában jelenleg a termőföld 8,5 százalékát, 700 ezer hektárt használnak külföldiek, a legtöbb terület olasz, német és arab tulajdonban van.
Becalival DD ellen
George Becali a Szociál-Liberális Szövetség (SZLSZ) jelöltjeként indul a választásokon a fővárosi 6. kerület egyik körzetében, abban, ahol Dan Diaconescu is jelölteti magát – jelentette ki Victor Ponta szociáldemokrata pártelnök, hozzátéve, hogy Becali fog nyerni. Az Új Generáció Pártjának (ÚGP) elnöke, Gigi Becali európai parlamenti képviselő a hét végén jelentette be jelölését az SZLSZ színeiben, azt állítva, Crin Antonescu liberális pártelnökkel támogatási megállapodás megkötéséről egyeztetett az ÚGP és az NLP között, anélkül hogy pártja beolvadna a liberális pártba. Az NLP egyébként nemcsak George Becali pártjával kezd tárgyalásokba politikai megállapodás érdekében, hanem a parasztpárt Ciorbea-ágával is – jelentette be tegnap Crin Antonescu, hozzátéve, amennyiben a tárgyalások sikerrel járnak, az ÚGP támogatni fogja az SZLSZ jelöltjeit, és George Becalinak be kell iratkoznia valamely SZLSZ-beli pártba, azonban gyakorlatilag saját pártjának a politikai vezetője marad.
Növekvő külföldi tőkeberuházás
Ötvenöt százalékkal nőtt az idei év első nyolc hónapjában a közvetlen külföldi tőkeberuházások értéke Romániában, elérve a 941 millió eurót – derült ki a központi bank összesítéséből. A külföldi beruházások értéke tavaly 1,946 milliárd eurót tett ki, ami az elmúlt kilenc év legalacsonyabb értékének számít. A legtöbb pénz külföldről 2008-ban áramlott be a román gazdaságba: 9,496 milliárd euró. Az idei év első nyolc hónapjában a külföldi beruházások 30 százalékban fedezték a folyó fizetési mérleg hiányát, amely 3,123 milliárd euró volt. Ez utóbbi 23 százalékkal kisebb a tavalyi hasonló időszakban regisztrált deficithez képest.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2012. október 17.
Belföldi hírek
Sürgetni a restitúciót
Figyelemfelkeltő akciókkal akarja sürgetni az egykor államosított ingatlanok visszaszolgáltatását az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács. Az EMNT tegnapi közleménye szerint a „restitutio in integrum” jelszavával elindított országos kampány során több erdélyi városban a még vissza nem szolgáltatott ingatlanok előtt tartanak megmozdulásokat az elkövetkező hetekben. E tüntetések a táblás felvonulástól a matricák és szórólapok terjesztéséig, valamint a „restitutio in integrum” felirat járdára festéséig és az államosítás körülményeinek nyilvános ismertetéséig terjednek.
Magyar jogvédő bizottság
Magyar jogvédő bizottságot alapított Bihar megyében az Erdélyi Magyar Néppárt helyi szervezete, létrehozását az elmúlt időszakban megsokasodott magyarellenes cselekedetek, erőszakos megnyilvánulások indokolják – áll az EMNP közleményében. A bizottság főként az esetek dokumentálása, feltárása, jogorvoslati lehetőségek felkutatása, illetve esetenként jogi képviselet biztosítása céljából alakult meg. Feladata, hogy számon kérje a magyar közösségre és egyénekre vonatkozó törvényes jogok betartatását, így például a magyar nyelv használatát a közigazgatásban, az egészségügyben, a rendfenntartásban, az igazságszolgáltatásban, valamint a helyi és a megyei önkormányzatok alárendeltségébe tartozó, közfeladatot ellátó vállalatoknál.
Szoclib tömegrendezvény
Közel félórás késéssel kezdődött tegnap a bukaresti Nemzeti Arénában Crin Antonescu, Victor Ponta és Daniel Constantin társelnökök jelenlétében a Szociál-Liberális Szövetség (SZLSZ) tömeggyűlése a parlamenti választások jelöltjeinek bemutatására. Az eseményen jelen volt Szergej Sztanisev, az európai szocialisták elnöke is. A szervezők becslése szerint mintegy 60 000 személy volt jelen az arénában. Victor Ponta beszédében élesen bírálta Traian Băsescut, „Európa utolsó kommunistája, utolsó szekuristája” – mondta az államfőről. A miniszterelnök beszéde közben a tömegrendezvényen résztvevők kezdték elhagyni a Nemzeti Arénát.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2012. október 19.
Európa- és magyarellenes hőzöngők
Több Európa mottóval zajlott a bukaresti parlamentben az Európai Néppárt kongresszusa – az esemény napján, azzal párhuzamosan a kormánypártok több tízezres nagygyűlést szerveztek a Nemzeti Arénában azzal a nyilvánvaló céllal, hogy eltereljék a figyelmet a jobboldal rendezvényéről.
Európa neve mindkét helyszínen igen gyakran elhangzott. De míg a néppárt összejövetelén többnyire a válságból való lehetséges kiutakról értekeztek az állam- és kormányfők, a Szociál-Liberális Szövetség tüntetésén erőteljesen Európa-ellenes beszédek hangzottak el, a baloldal képviselői Traian Băsescu elleni gyűlöletüket kiterjesztették mindenkire, aki csak részt vett a kongresszuson vagy szóba állt a román államelnökkel. S mert önmagában az EU mégsem lehet célpont, hát előrántották ismét a magyar kártyát. Victor Ponta azzal fenyegetőzött, hogy Băsescu barátai, Orbán Viktor meg Tőkés László épp most osztják fel egymás között az országot, Crin Antonescu pedig azt harsogta, Bukarest példaértékűen bánik kisebbségeivel, de vegye tudomásul mindenki: Románia egységes nemzetállam. Került hát ellenség, nacionalista mámorban úszott a tömeg, megvédték az országot, teljes volt a siker… Túloldalt a román államfő az integráció elmélyítését szorgalmazta, az Európai Egyesült Államok mielőbbi létrejötte mellett szállt síkra. A legnagyobb európai pártcsalád programjába a romániai magyar EP-képviselők közös fellépése nyomán bekerült az őshonos kisebbségek védelméről szóló passzus is. Tőkés László regionalizációról, az ország föderalizálásáról beszélt – mert lehet tárgyalni erről, mert ez is a krízisből kivezető utak egyike, mert mikor, ha nem akkor, amikor a föderális berendezkedésű német állam feje, Angela Merkel kancellár is ott van? A stadionban szekusnak nevezték Băsescut – azok, akik ismét jelöltként indítják a bizonyítottan szekus besúgó Dan Voiculescut, alias Felixet. A tüntetésen Románia korszerűsítését, felzárkóztatását ígérték – azok, akik most éppen Gigi Becalival szövetkeznek. Csak néhány benyomás a két nagyszabású politikai rendezvényről. De jóval több kérdés, fokozódó aggodalom. Mi lesz még itt december 9-ig, ha a politikusok már most ily felelőtlenül szítják a gyűlöletet? Mi következik, ha azoké lesz majd a tér a parlament falain belül is, akik a stadionban hőzöngnek, és akiknek ily megnyilvánulások mellett csakis ott lenne a helyük? Mi lesz majd, ha e posztkommunista szövetség pillanatnyi pártérdekből, kihasználva a válság gerjesztette társadalmi elégedetlenséget, egyszer csak hátat fordít Európának? Fracádi Botond
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2012. október 19.
Nacionalista és Európa-ellenes hangú nagygyűlés
Nacionalista hangvételű kijelentésekkel dúsított üzenetekkel „fegyverezte fel” támogatóit Victor Ponta és Crin Antonescu, a Szociálliberális Szövetség (USL) két társelnöke, akik a bukaresti National Arénában szerdán este mintegy 60 ezer résztvevő jelenlétében megtartott kampánygyűlésen Orbán Viktor magyar miniszterelnökről és Tőkés László európai parlamenti képviselőről sem feledkeztek meg.
Ponta arra kérte a választókat, hogy decemberben az USL-t segítsék győzelemre a parlamenti választásokon. Mint mondta, 2013-ban módosítani akarják az alkotmányt, amely tisztázza az államfő, a kormányfő és a különböző állami intézmények közötti viszonyt. Ponta szerint olyan alkotmányra van szüksége Romániának, amely valódi hatalmat ad a régióknak, a megyéknek és a polgármestereknek.
Utalt a néppárt kongresszusára: kijelentette, hogy ezen a rendezvényen „Băsescu két jó barátja, Tőkés László és Orbán Viktor Románia föderalizálásáról beszéltek”. Tőkés László a román médiának nyilatkozva elmondta, hogy az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) célja Románia decentralizálása, amelynek végeredményeként az országnak egy föderális rendszerben kellene működnie. Ugyanakkor Orbán nem beszélt ilyesmiről. – Mondjuk ki világosan, hogy Románia valamennyi román állampolgáré nemzetiségre való tekintet nélkül, de se nem Tőkés Lászlóé, se nem Băsescué, hogy eladják az országot – folytatta Ponta kirohanását. Az Európai Néppárt magas rangú vendégeit sem kímélte: kijelentette, tudniuk kell az európai vezetőknek, hogy a román népnek mi a véleménye Băsescuról, amire hangos hurrogással reagáltak az USL szimpatizánsai.
Crin Antonescu sem hagyta alább, szerinte Băsescu nem Európával ült asztalhoz a parlament épületében, hiszen a nép támogatása nélkül Európában „senki vagy, esetleg szolga”. A liberális pártelnök szerint Románia Európa része, függetlenül attól, hogy ki vezeti, szabadságát „a románok vére” által nyerte el, Románia nem kapott alamizsnát senkitől, ezért neki is szavazati joga van, s nem köteles csak tanácsokat megfogadnia Európától. Hozzátette, hogy az USL vezetői nem Európa szolgái, hanem egyenlő partnerei lesznek majd Brüsszelnek. Antonescu is kitért Tőkésnek a föderalizálással kapcsolatos nyilatkozatára. Sérelmezte, hogy a demokrata pártiak nem határolódtak el tőle. – Mi viszont megmondjuk, hogy Románia a nemzeti kisebbségek bánásmódja tekintetében továbbra is modellértékű marad, és Románia mindig egységes, oszthatatlan nemzetállam lesz” – mondta Antonescu.
Szabadság (Kolozsvár)
2012. október 19.
Szájtépők
Először nem hittem a szememnek: dugig volt az ország legnagyobb stadionja. De nem sportesemény zajlott, még csak nem is valamelyik vallásos szekta kongresszusa. Hanem csak egy sima politikai gyűlés, igaz, kétpárti. Jelöltbemutatónak mondták, de inkább kampányindítónak tűnt, emiatt persze illegálisnak is nevezhetnénk, mert a decemberi parlamenti választásokat megelőző kampány hivatalosan csak november 9-én indul(hat). Ám törvényességről beszélni a balkáni Romániában olyan, mintha világszínvonalú magyar futballról beszélnénk. Tény, hogy egyik napról a másikra félszázezernél is több pártaktivistát, politrukkot, közalkalmazottat, helyezkedő iparost és tizedrangú sztárocskát rendelt fel a két kormányzó párt Bukarestbe, becsődítették őket az új „nemzeti arénába”, ahol hosszan szidták-mocskolták az általuk meneszteni nem tudott államfőt, meg mindenkit, aki eszükbe jutott. A legundorítóbb kiállás azon vezérszónokoké volt, akik úgy méltatták és óhajtották és nyaldosták Európát meg az Uniót, hogy közben folyvást köpködték és fenyegették mindkettőt. Tették ezt annak ürügyén, hogy a legjelentősebb kontinentális politikai család, az Európai Néppárt épp akkor tartotta kétnapos kongresszusát pár kilométerrel arrább. Az USL nevű torzszülött (szocialistákkal cimboráló liberálisok érdekszövetsége) percre pontosan a vezető európai politikusok felszólalásának idősávjára szervezte rá a két román pártkorifeus, Ponta és Antonescu diskurzusát. A demagógiával, populizmussal, handabandázással átszőtt stadionbeli beszédek semmiről sem szóltak, a politikai elemzők nem is tudták érdemben értekelni őket. A nacionalista hörrentések hallatán már csak Vadim Tudort és Gigi Becalit hiányolták a balliberális társaságból, de előbb, mint utóbb összenő, ami összetartozik. „Ezekben a percekben Băsescu elnök két jó barátja, Tőkés László és Orbán Viktor Románia föderalizációjáról beszélnek a parlament épületében” – hazudta Ponta bele a mikrofonba, Antonescu meg azokat dicsérte, akik már rég elhagyták az országot, majd pedig az öklét rázta a nyugat felé. Nos, ezektől, pártjaiktól meg a mögöttük állóktól semmi jóra nem számíthatunk a következőkben, de félnünk nem érdemes, mert láttunk mi már karón varjút.
Dénes László
Székelyhon.ro
2012. november 9.
Vigyázz, kész, rajt!
Hivatalosan ma kezdődik a december 9-i romániai parlamenti választások kampánya, ami már hetek, sőt hónapok óta zajlik, és leginkább akkor erősödött fel, amikor kiderült, hogy – többségi vonatkozásban – mégsem akkora a kormányzó balliberális pártszövetség előnye az ellenzékben lévőkkel szemben, mint amekkora a Ponta-Antonescu tandem arca. Nyerő helyzetben lévőnek azért hiszi magát mégis az USL-nek becézett koalíció, mert a versenytársak részben gyengék, részben pedig kormányzásra alkalmatlanok. Elemzők szerint ha nyer is és kormányt is alakít majd az USL, kétséges, hogy jövő tavaszig megmarad a kutya-macska barátság a szociáldemokraták és a nemzeti liberálisok között. Jó balkáni szokás szerint akár a népakarat megcsúfolása is bekövetkezhet újfent a parlamentben dívó átülések és hatalmi viszonyváltozások révén, sőt előrehozott választásokkal is számolni kell majd.
De addig is: eldördült a startpisztoly, következhet a választási kampányban nálunk megszokott adok-kapok, mocskolódás, eget verő hazudozás, lefizetés és hamis ígérgetés. Tiszta és tisztességes népszavazást Romániában még soha nem rendeztek, a legutóbbi referendum alatt és után egyenesen a harmadik világban érezhettük magunkat, nem az Európai Unióban, de a kisebb-nagyobb csalások és átverések ugyanúgy hozzátartoznak a társadalmi-politikai összképhez mifelénk, mint a korrupció, ami nélkül az ország lehet, hogy nem is működne. (Mert valamiképpen csak működik, külső támogatással és belső összjátékkal.)
Ami a kampány kisebbségi vonatkozását illeti, egyszerre számíthatunk normális és abnormális jelenségekre. Normálisnak, európai léptékűnek és mindenképpen demokratikusnak tűnik a legnagyobb romániai nemzetiségi közösségen belüli többpártrendszer, a magyar-magyar versengés, még akkor is, ha a közösség képviseletét és érdekvédelmét két évtizede kisajátító RMDSZ veszélyesnek állítja be a versenytársak megjelenését a politikai porondon, mondván: a magyarok voksainak megoszlása zsugoríthatja a bukaresti törvényhozásban (és esetleg a kormányzásban) a magyar részvétel súlyát (és esélyét). A végül egyedüli versenytársként elinduló Erdélyi Magyar Néppárt épp ellenkezően érvel: az alternatíva megjelenése több szavazót szólíthat az urnákhoz, mint eddig, ugyanis évről évre nő azoknak a száma, akik nem mennek el szavazni vagy nem akarnak a megfonnyadt-színevesztett tulipánra pecsételni. Ideális esetben akár mindkét párt bejuthat a parlamentbe, de egyik mindenképpen be fog, mivel a sokat szidott választási szisztéma biztosítja ezt – amúgy a pártoknak kedvezően és a független jelölteket súlyosan diszkriminálva.
Abnormális jelenségként máris tetten érhető saját házunk táján, hogy miközben mindegyik magyar alakulat a választásokon való részvételre buzdít és csak magyar jelöltek támogatására szólít, az RMDSZ – ígérete és magabiztossága ellenére – agresszív és negatív kampányba fogott, ami az elklikkesedett pártvezetés félelmeiről árulkodik. A (köz)pénz, paripa, fegyver viszont náluk van, kérdés, hogy az EMNP elvszerűsége és visszafogottsága elég lesz-e az üdvösséghez. A választópolgár ugyanis – s ez már többször bebizonyosodott – majd mindig összetéveszti a szerénységet a gyengeséggel.
Dénes László
Székelyhon.ro
2012. november 10.
Antonescu kirekesztené az RMDSZ-t az alkotmánymódosításból
„A december 9-i parlamenti választásokon már nem az a cél, hogy a szavazatok 50%-át, plusz egy szavazatot szerezzen meg az USL. A mandátumok legalább kétharmadára van szükségünk ahhoz, hogy ne kényszerüljünk alkut kötni az RMDSZ-szel az alkotmány módosításakor" - jelentette ki Crin Antonescu szombaton, a sinaiai USL-jelöltek hivatalos bemutatásán a választási kampány megnyitása alkalmából. A PNL elnöke hangsúlyozta, a lehető legtöbb szavazatot kell begyűjtenie az USL-nek, annak érdekében, hogy az RMDSZ-nek ne legyen lehetősége feltételeket támasztani az alaptörvény módosításakor.
(mediafax)
Transindex.ro
2012. november 13.
A kormányhivatalokban terjesztik a magyarság kirekesztéséről szóló felhívást
A kormányhivatalokban terjesztik Dinu C. Giurescu akadémikusnak, a kormányzó Szociál-Liberális Szövetség (USL) képviselőjelöltjének a felhívását, amelyben azzal próbálja mozgósítani a választókat, hogy a magas román részvétel kiszorítaná a Romániai Magyar Demokrata Szövetséget (RMDSZ) a parlamentből – írta kedden az Új Magyar Szó (maszol.ro) című internetes újság.
A portál szerint a választási kampány első napjaiban a pénzügyminisztérium és a mezőgazdasági minisztérium több száz alkalmazottjának munkahelyi elektronikus postacímére küldték szét a nacionalista felhívást.
„Románok! Menjetek el minél többen szavazni! Ha a részvételi arányotok meghaladja a 60-65 százalékot, akkor a 22 évből 13,7 éven át kormányzó RMDSZ nem jut be a parlamentbe, s többé nem tudja zsarolni leendő szövetségeseit. Talán végre felébredünk, s megleckéztetjük őket! Ha hazafi vagy, olvasd, és add tovább!" – idézte a honlap Giurescu vírusként terjedő kiáltványát, amelyet az USL november 10-i, Prahova megyei kampányrendezvényén fel is olvastak.
A rendezvényen részt vett Crin Antonescu, az USL liberális társelnöke is, aki úgy érvelt: az USL-nek a parlamenti helyek kétharmadának a megszerzése a tét, hogy ne kelljen az alkotmánymódosításnál az RMDSZ-szel egyezkednie.
A maszol.ro úgy tudja, a Giurescu-kiáltvány szövegét az adóhivatal egyik tanácsosa kezdte terjeszteni e-mailen. Leveleit a munkahelyi címéről küldte át a pénzügyminisztériumi alkalmazottak munkahelyi címére, majd ezek egyike a mezőgazdasági minisztériumba is eljuttatta a felhívást, ahol szintén terjeszteni kezdték. A kampányszöveg a mezőgazdasági minisztérium több száz alkalmazottjához eljutott, és a szaktárca megyei kirendeltségeinél is sokan megkapták – írta a portál. Márton Árpád parlamenti képviselő a honlapnak úgy nyilatkozott: a köztisztviselőknek tilos a munkaidejükben kampányolniuk, és a közintézmények infrastruktúráját nem használhatják kampánycélokra. „Ha pedig egy magas beosztású minisztériumi hivatalnok a beosztottjainak körlevelekben küldözget kampányszövegeket, az akár hivatali hatalommal való visszaélésnek is minősülhet. Ez pedig bűncselekmény" – szögezte le a maszol.ro-nak Márton Árpád. MTI
Erdély.ma
2012. november 13.
Kormány-email: leckéztessük meg a magyarokat!
„Románok! Menjetek el minél többen szavazni! Ha a részvételi arányotok meghaladja a 60-65 százalékot, akkor a 22 évből 13,7 éven át kormányzó RMDSZ nem jut be a parlamentbe, s többé nem tudja zsarolni leendő szövetségeseit. Talán végre felébredünk, s megleckéztetjük őket! Ha hazafi vagy, olvasd, és add tovább!" – ez a felhívás érkezett a választási kampány első napjaiban a pénzügyminisztérium és a mezőgazdasági minisztérium több száz alkalmazottjának munkahelyi elektronikus postacímére.
Vírusként terjedt az USL kampányüzenete
A vírusként terjedő felhívás szerzője a nacionalista nézeteiről híres Dinu C. Giurescu akadémikus, aki a választási kampány első napján „Az egészséges Romániáért" címmel kiáltványt fogalmazott meg (lásd keretes írásunkat). A kiáltvány szövegét a kormányzó Szociál-Liberális Szövetség (USL) november 10-i, Prahova megyei kampányrendezvényén fel is olvasták. A felhívással azonosult Crin Antonescu, az USL liberális társelnöke is, aki a rendezvényen szintén az RMDSZ parlamentből történő kirekesztésére szólította fel a román szavazókat.
A maszol.ro birtokában lévő adatok szerint az USL kampányrendezvényén felolvasott kiáltvány szövegét a pénzügyminisztérium, pontosabban az adóhivatal egyik tanácsosa kezdte terjeszteni e-mailen. Leveleit a munkahelyi címéről küldte át a pénzügyminisztérium több tucat alkalmazottja munkahelyi címére. Az e-mailt a pénzügyminisztérium makrogazdasági elemzések főosztályának tanácsosa, Adelina Gabriela Stefan átküldte Cornel Stefannak, aki a mezőgazdasági minisztérium vidékfejlesztési tanácsosa. A névazonosság arra utal, hogy a címzett a feladó férje lehet.
Cornel Stefan révén a kampányszöveg a mezőgazdasági minisztérium több száz alkalmazottjához eljutott, a minisztériumi tanácsos ugyanis a Giurescu-kiáltványt körlevél formájában küldte el munkahelyi címéről a beosztottjainak a personal.cdrj@madr.ro és a coordonatori.cdrj@madr.ro címekre. Ezt a levelet megyénként legkevesebb öt ember, a mezőgazdasági igazgatóságok regionális fejlesztési főosztályának alkalmazottai kapták meg.
Márton Árpád: többrendbeli törvénysértés történt
Márton Árpád jogász-képviselő szerint a kampányszöveget terjesztő minisztériumi alkalmazottak nemcsak a köztisztviselők jogállásáról szóló törvényt és a választási törvényt szegték meg, némelyikük bűncselekményt is elkövetett.
A politikus emlékeztetett arra, hogy törvény szerint a köztisztviselőknek tilos a munkaidejükben kampányolniuk, a közintézményekben tilos a kampányolás, illetve tilos felhasználni a közintézmények infrastruktúráját kampánycélokra. „Ha pedig egy magas beosztású minisztériumi hivatalnok a beosztottjainak körlevelekbe küldözget kampányszövegeket, az akár hivatali hatalommal való visszaélésnek is minősülhet. Ez pedig bűncselekmény" – szögezte le a maszol.ro-nak Márton Árpád.
A képviselő szerint Dinu G. Giurescu történész „nacionalista, uszító" nézeteiről híres. Úgy vélekedett: az USL kampányrendezvényén felolvasott kiáltványa akár a nacionalista uszítás fogalmát is kimerítheti. „Giurescut a diszkriminációellenes tanácsnak már régen meg kellett volna büntetnie" – fogalmazott a politikus.
Adelina Stefan: én nem kampányoltam
A maszol.ro megkereste a Giurescu-kiáltványt terjesztő egyik pénzügyminisztériumi alkalmazottat, Adelina Stefant is. A tanácsostól azt szerettük volna megtudni, miért használta minisztériumi köztisztviselőként a munkahelyi elektronikus levelezését kampánycélokra.
„Én nem kampányoltam. Egyszerűen átküldtem egy újságcikket a munkahelyi kollégáknak a minisztérium belső levelezési hálózatán. És különben is, honnan tudja, hogy kiknek küldtem el ezt az e-mailt?" – kérdezett vissza a minisztériumi tanácsos.
A beosztottjainak körlevelet küldő mezőgazdasági minisztériumi tanácsost, Cornel Stefant egyelőre nem tudtuk elérni.
Dinu C. Giurescu okfejtése szerint az RMDSZ parlamenti jelenléte Románia területi épségét és a románok nemzeti identitását veszélyezteti. A történész professzor több érvet is felsorakoztat kijelentése alátámasztására. Elsőként a fejlesztési régiók újrarajzolásáról szóló RMDSZ-es törvénytervezetet említi, amellyel „a Bécsi Döntéskor meghúzott határvonal mentén vágnák ketté Erdélyt”. Ugyanilyen veszélyes szerinte Románia számára a kisebbségi törvény tervezete, amely a „kulturális autonómia álcája alatt a területi autonómiát célozza”. A történész szerint a románok nemzeti identitását gyengíti az oktatási törvény is, amely „a 92 százalékos többségi nemzet diákjainak kevesebb jogot biztosít, mint a 8 százalékos arányú kisebbségi diákoknak”. Giurescu emlékeztet arra, hogy „manapság Székelyföldön Románia nemzeti szimbólumait vígan meg lehet szentségteleníteni”, és a Székelyföldön tevékenykedő román kulturális szervezetek egyetlen lejt sem kapnak a román államtól. „Mintha 1940-ben, Románia határai összeomlásának évében lennénk. (Ezeken a választásokon) Románia területi épsége, a román nemzeti érzés sérthetetlensége, az ország védelme a tét” – zárul Dinu G. Giurescu kiáltványa. {loadposition szeben}
Cs. P. T.
maszol.ro
2012. november 15.
A román kormányhivatalokban is terjesztik a magyarellenes választási iratot
A román pénzügyi és mezőgazdasági tárca több száz alkalmazottja kapta meg hivatali e-mail címén az egyik képviselőjelölt kiáltványát.
A román kormányhivatalokban is terjesztik a Szociálliberális Szövetség egy magyarellenes választási röpiratát. A román pénzügyi és mezőgazdasági tárca több száz alkalmazottja kapta meg hivatali e-mail címén az egyik képviselőjelölt kiáltványát. Azzal mozgósítja híveit, hogy szavazzanak, hisz a magas román részvétel kiszoríthatná az RMDSZ-t a parlamentből. A szövetség vezetői felszólították a szóban forgó minisztériumokat, hogy lépjenek fel a hangulatkeltés ellen.
„Románok! Menjetek el minél többen szavazni! Ha a részvételi arányotok meghaladja a 60-65 százalékot, akkor az RMDSZ, amely a 22 év alatt csaknem 14 éven át kormányzott, nem jut be a parlamentbe, s többé nem tudja zsarolni leendő szövetségeseit. Ha hazafi vagy, olvasd, és add tovább!" – ezt a kiáltványt kapta meg több száz minisztériumi tisztviselő hivatali postaládájába. Az e-mailt az Új Magyar Szó című internetes portál leplezte le.
„Kormányzati infrastruktúrát használtak fel kampányszövegek terjesztésére. Kormányzati e-maileket hivatalos dokumentumok közé vegyítve, így kapja meg az alkalmazott azt az üzenetet, hogy hogyan kellene szavaznia decemberben" – mondta Cseke Péter Tamás, az Új Magyar Szó főszerkesztője.
Romániában a köztisztviselőknek tilos munkahelyükön kampányolni. Ez hivatali hatalommal való visszaélésnek minősül. A kiáltványt azonban a Szociál-Liberális Szövetség társelnöke, Crin Antonescu nem titkolta, azt mondta, azért akarja megszerezni a parlamenti helyek kétharmadát, hogy ne kelljen az alkotmánymódosításnál az RMDSZ-szel egyezkednie. „Romániának is joga van arra, hogy nagy hangsúlyt fektessen a nemzetpolitikára. Ideje, hogy a politikum román nemzet érdekeit képviselje"- mondta.
A körlevelet indító alkalmazott nem kívánt nyilatkozni. Kamerán kívül azzal védekezett, hogy csupán egy újságcikket küldött tovább a minisztérium belső levelezési hálózatán. Duna Tv, Híradó
Erdély.ma
2012. november 15.
Az RMDSZ rendőrségi kivizsgálást kér
A megyei RMDSZ elnöke szerint az idei parlamenti választások kampányában az RMDSZ jelöltjei durva támadásoknak vannak kitéve. Dr. Kelemen Atilla megengedhetetlennek nevezte a mocskolódó kampányt, amelynek véleménye szerint semmi köze nincs az európai módon folyó kampányhoz.
Több helységben levagdosták az RMDSZ bannereit
Dr. Kelemen Atilla tegnap a Frunda György szenátorral és Kerekes Károly képviselővel közösen tartott sajtótájékoztatón kijelentette: – A 2012-es parlamenti választások kampánya még a vártnál is mocskosabban indul, a vártnál is durvább támadásoknak vannak kitéve az RMDSZ- szervezetek a különböző községekben.
Tegnap délelőtt az RMDSZ megyei elnökeként hivatalosan jelezte a prefektusnak, hogy "az elmúlt két éjszaka több helységben – Mezőmadaras, Jedd, Nagyernye, Sáromberke, Póka – levagdosták az RMDSZ bannereit. Pontosan nem tudjuk, hogy kik követik el ezeket a bűnügynek minősíthető tetteket, de jeleztük a rendőrségi szerveknek is, és kivizsgálást kértünk" – tájékoztatott Kelemen Atilla. Az RMDSZ megyei elnöke a Corneliu Grosu prefektussal folytatott hivatalos beszélgetésen abbéli aggályainak is hangot adott, hogy "Maros megyében, ebben a speciális helyzetű megyében, ahol magyarok-románok együtt élnek, de ahol azért voltak '90 márciusi események is, kimondottan veszélyesnek tartjuk azt a fajta uszítást, azt a fajta politikai diskurzust, amelyet egyes pártok vagy egyes pártok képviselői folytatnak". Véleménye szerint megengedhetetlen, hogy ilyen kampányt folytassanak – legyen szó bárkiről, amelynek semmi köze nincs az európai módon folyó kampányoláshoz.
Frunda György bűnügyi feljelentést tett
Frunda György szenátor szerint rosszul kezdődött az idei kampány, sosem volt ennyi mocskolódás már az első napokban. Elmondta, hogy múlt pénteken, amikor az óriásplakátját kitették a Maros Mall épületére, a helyi rendőrség vezetője megpróbálta leállítani a munkát. Először arra hivatkozott, hogy még nincs kampány, bár az már megkezdődött, majd pedig a polgármesteri hivatal engedélyét hiányolta, pedig a törvény nem ír elő ilyesmit. "Ugyanaznap több marosvásárhelyi vállalkozó, akiktől béreltem, vagy plakátolóhelyet ajándékoztak nekem, felhívtak és elpanaszolták, hogy a polgármesteri hivatal alkalmazottai megkeresték őket és azzal fenyegették, hogy ha csak Frundának biztosítanak helyet, vagy ha egyáltalán helyet biztosítanak plakátoknak, akkor ellenőrzésekre és büntetésekre számíthatnak."
Ugyanakkor elmondta, hogy kérvényt tett le a polgármesteri hivatalhoz, hogy a Kövesdombon és a Kárpátok sétányon, éppúgy, mint a nyáron, bannereket tegyen ki. A polgármesteri hivatal ezt is elutasította. A törvénytelen eljárások csúcsának nevezte, hogy tegnap anélkül, hogy értesítették volna, a polgármesteri hivatal alkalmazottai és a helyi rendőrség a Kossuth utca főtér sarki épületén található plakátjait levágták és elvitték. Ugyanezt tették a városházával szemben, ahol egy barátja engedélyével tett ki egy bannert. "Ezek a tettek kimerítik a bűncselekmény fogalmát, mert a választási törvény 39. cikkelyének 5. bekezdése előírja, hogy csak a tulajdonos beleegyezésére van szükség ahhoz, hogy ezeket a bannereket kitegyük".
A szenátor szerint a helyi rendőrség főnöke arra hivatkozott, hogy egy 2012-es marosvásárhelyi tanácsi határozat nem engedi meg, hogy központi zónában a bannereket feltegyék. – Ha létezik egy ilyen határozat, az törvénytelen, mert egy tanácsi határozat nem szabhat szűkebb jogokat, mint maga a törvény – jelentette ki.
Frunda szerint mindez azért történik, mert a Demokrata Párt, illetve az Igaz Romániáért Szövetség elmaradt a plakátolással, ezért szúrják a szemüket az RMDSZ-plakátok. "Törvénytelen eszközökkel akadályozzák a megválasztáshoz való jogomat, korlátozzák a jelöltséghez való jogomat. Ez ellen törvényesen tiltakoztam: beadványt nyújtottam be a megyei választási irodához, és bűnügyi feljelentést tettem az ügyészségen ismeretlen tettes ellen, akik az én pénzemből készült, a tulajdonos beleegyezésével kihelyezett plakátokat eltávolították." Felszólította a polgármesteri hivatalt, a helyi rendőrséget, tartsák be a törvényt, ugyanis a helyi rendőrségnek az alkotmány és a többi törvény tételesen tiltja a politizálást. Felhívta a figyelmüket, "ne legyenek a polgármester kiszolgálói, gondolják át, hogy mit tesznek, mert felelősséggel tartoznak a marosvásárhelyieknek". Végül azt mondta, hogy ezeknek a döntéseknek van pozitív oldaluk is, mert "a marosvásárhelyieknek erre az alpári magatartásra az lesz a válaszuk, hogy eljönnek december 9- én és az RMDSZ-re szavaznak."
Mi ellenségei vagyunk ennek az országnak?
Kerekes Károly országos szinten durva kampányra számított, de arra nem gondolt, hogy magyarellenes kirohanások is lesznek, nyilatkozta tegnap a sajtótájékoztatón.
Mint mondta, meglepetéssel állapította meg, hogy Crin Antonescu, a PNL elnöke 70 százalékos parlamenti többségre számít, hogy a kétharmados szavazásokban, mint például az alkotmánymódosítás, ne zavarja őket az RMDSZ.
De ennél is váratlanabbul érte Dinu Giurescu akadémikus nyilatkozata, aki "mintha megzavarodott volna", azzal riogatja a románságot, hogy az RMDSZ veszélyezteti az országot és a románság nemzeti önazonosságát, és arra buzdítja őket, hogy minél nagyobb számban menjenek el szavazni, hogy az RMDSZ ne jusson be a parlamentbe, mert "veszélyezteti Románia létét".
Kerekes feltette a kérdést: mi ellenségei vagyunk ennek az országnak? Emlékeztetett ugyanakkor, hogy a szociális, illetve a jogsérelmeket orvosló törvényeket nemcsak a magyarok számára hozták, a veteránok, a politikai üldözöttek, a munkaszolgálatosok nemcsak magyarok voltak, hanem többségükben románok. "A gyer- meknevelésre, a nyugdíjakra, a családok támogatására vonatkozó törvények megalkotásakor nemcsak a magyarokra gondoltunk, hanem az ország egész lakosságára, ugyanígy a zöldház-, a roncsautó- vagy a Kogalniceanu-programot sem csak a magyarok számára hoztuk létre. Bizonyítottuk n-szer, hogy teszünk az országért. Ezért csodálkozom, hogy ilyen támadásoknak vagyunk kitéve" – jelentette ki Kerekes Károly képviselő.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)
2012. november 19–22.
Az Európai Parlament novemberi strasbourgi ülésszakának - kezdőnapján Tőkés László erdélyi képviselő napirend előtti felszólalásában állt ki az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) tagjainak és támogatóinak védelmében, akik ellen hónapok óta valóságos megfélemlítési kampányt folytatnak a román hatóságok, több megyében. A Szatmár, Beszterce-Naszód, Hunyad, Szeben – sőt a Kárpátokon túli Vrancea – megyékből érkezett panaszok és tájékoztatások szerint, nevezett Adrian Drăghici, korrupcióval gyanúsított bukaresti nacionalista ügyvéd, valamint bizonyos „Buta Levente” marosvásárhelyi illetőségű személy feljelentésére hivatkozva, egyszerű, becsületes polgárok százaival szemben folyik kivizsgálás és eljárás, az EMNP bejegyeztetéséhez szükséges aláírásuk, illetve a támogató aláírások összegyűjtése ügyében. Hasonló zaklatásnak vannak kitéve egyes erdélyi demokrácia-központok tisztviselői, akik a határon túli magyarok honosítási ügyeit intézik.
A botrányos hatósági kampány részletei a napi sajtóból közismertek. Jelek szerint, nagy valószínűséggel az erdélyi magyarság kizárólagos politikai képviseletére törekvő RMDSZ-párt is részes a Néppártot támogató nemzettársaink meghurcoltatásában. A küszöbön álló országos választások közeledtén, feltételezhetően nemcsak a pártosan hatalombarát RMDSZ ellenséges magatartása keresendő a háttérben, hanem még inkább a Ponta–Antonescu-kormányzat bosszúja azok ellen, akik – az erdélyi magyarok nagy többsége – nem voltak hajlandók támogatni Traian Băsescu államelnök megbuktatására irányuló kísérletüket.
Tőkés László erdélyi EP-képviselő lelkiismereti kötelességének tartotta felemelni a szavát azok védelmében, akiket magyarságuk és politikai meggyőződésük miatt próbálnak megfélemlíteni a posztkommunista hatóságok – huszonhárom évvel (!) a magyarellenes Ceauşescu-diktatúra bukása után. Egészen nyilvánvaló, hogy a – régi időkre emlékeztető – megfélemlítési hadjárat nem csupán a nemzeti érzelmű választópolgárok visszatartására, hanem egyben a magyar állampolgárság felvételének a hátráltatására is irányul.
Erdélyi képviselőnk az Unió intézményeinek a közbelépését kérte a jogállamiság, a demokratikus pluralizmus, a választási szabadság és a kisebbségi jogok tiszteletben tartása érdekében, Romániában. Parlamenti felszólalását követően, rövidesen írásbeli megkereséssel fordul Viviane Reding európai igazságügyi biztoshoz.
Nagyvárad,
K Ö Z L E M É N Y
2012. november 20.
Tőkés László EP-képviselő hivatkozott felszólalása
Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) támogatóinak hatósági zaklatása tárgyában
Huszonhárom éve a Ceauşescu-diktatúra bukásának. Annak előtte nem lehetett szó demokratikus többpártrendszerről, és az ellenzékieket üldözték, zaklatták Romániában.
Megdöbbentő, hogy huszonhárom év után az Erdélyi Magyar Néppártnak a tagjait, illetve támogatóit, akik aláírásukkal a pártot létrehozták, a román hatóságok zaklatják és megfélemlítik. A rendőrség és az ügyészség Szatmár, Beszterce-Naszód, Hunyad és Szeben megyékben – most, a december 9-i országos választások közeledtén – behívatja, otthonukban vagy munkahelyükön keresi meg őket, és folytat tendenciózus kivizsgálást velük szemben.
Az EMNP fő bűne talán az, hogy fellép a romániai korrupció ellen, és kiáll a föderalizmus, valamint a kisebbségi jogok és az autonómia mellett.
Kérem személy szerint Viviane Reding igazságügyi biztos asszonyt, továbbá a Parlamentet és a Bizottságot, hogy vizsgálják ki az EMNP zaklatásának ügyét, és járjanak közben a Ponta–Antonescu-kormánynál a választási szabadság és a demokratikus pluralizmus, a jogállamiság és a kisebbségi jogok tiszteletben tartása érdekében.
Strasbourg, 2012. november 19.
Tőkés László
EP-képviselő
Tőkés László
EP-képviselő
Sajtóirodája
F E L S Z Ó L A L Á S