Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Antonescu, Crin
456 tétel
2011. augusztus 29.
Átállása esetén 2016-ig szavatolná az RMDSZ kormányon maradását Crin Antonescu – Kelemen nem tárgyal
Újabb ajánlattal próbálja árulásra rábírni az RMDSZ-t a román szociáldemokrata, valamint a liberális párt alkotta Szociálliberális Unió (USL). Crin Antonescu liberális pártvezető, az USL társelnöke a hétvégén úgy nyilatkozott: az ellenzék 2016-ig „szavatolja” a magyar alakulat kormányzásban való részvételét, ha az RMDSZ hozzájárul Emil Boc jobbközép kormánykoalíciójának bukásához.
Az elmúlt időszakban magyarellenes hangot megütő Antonescu azonban ultimátumot szabott a hatalmon lévő szövetségnek: már az őszi törvényhozási ciklus elején, szeptemberben meg kell vonnia támogatását a koalíciótól, ellenkező esetben az ellenzék nem számít a szolgálataira a jövőben. „Ha most velünk tartanak, garantálni fogjuk, hogy kormányon maradnak 2016-ig. Viszont az RMDSZ-nek meg kell értenie, hogy ha most nemet mond, az USL hatalomra kerülése esetén együtt vonulnak ellenzékbe Bocékkal. Néhányan börtönbe is vonulnak majd, de csak azok, akik törvénytelenséget követtek el” – hangzott Antonescu fenyegetéssel felérő ultimátuma. Antonescu egyébként arra számít, hogy a jövő évi választásokon az ellenzék a jelenlegi papírforma szerint fölényes győzelmet arat a kormányoldal fölött. A liberális elnök ultimátumára Kelemen Hunor RMDSZ-elnök, a Boc-kormány kulturális minisztere úgy reagált: pillanatnyilag nem merül fel a szövetség kilépésének kérdése, mivel a jobbközép koalíció szerinte „normális paraméterek között működik”. Érdemben azonban nem kívánt reagálni Antonescu ultimátumára.
Harmincmillió eurós spórlás
Kelemen Hunor ugyanakkor elmondta, az őszi parlamenti ülésszakban az RMDSZ prioritásai közé tartozik a választási törvény módosítása, a kisebbségi jogszabály elfogadtatásának továbbvitele, valamint a gazdaság élénkítésére és a szociális ellátásra vonatkozó intézkedések meghozatala. A választási rendszer esetleges változásáról elmondta, az RMDSZ akár támogatni is tudja azt az elképzelést, hogy az önkormányzati és parlamenti választásokat egy időben tartsák, és emellett három érvet sorolt fel. Szerinte egyrészt gazdasági, pénzügyi megfontolásból is jó ötlet a két választást egy időben tartani, hiszen akár 35 millió eurót is megspórolhat így az állam. Másrészt nagyobb lenne a választás mozgósító ereje, nagyobb lenne a részvétel.
„Harmadrészt a koalíciók szempontjából is előnyös lenne, hiszen eddig a helyi koalíciók másként alakultak szinte településenként, ezek pedig nem minden esetben egyeztek meg az országos koalícióval. A közös álláspont mind helyi, mind pedig országos szinten sokkal könnyebben kialakítható lenne” – ismertette érveit Kelemen, hozzátéve, a választási törvény módosításakor az RMDSZ egyetlen szempontot tart szem előtt: az arányosság elvét. „Az RMDSZ csak egy arányos képviseletet megőrző rendszert tud elfogadni, amelyben egyetlen szavazat sem vesztődik el, és amelyik tükrözi a választói akaratot” – hangsúlyozta a szövetségi elnök. Hozzá hasonlóan Emil Boc is úgy nyilatkozott, hogy a két választás összevonása révén a kormány 30 millió eurót – a 2008-as helyhatósági megmérettetés költségvetését – takarítana meg. A kormányfő szerint az összevonásról törvénytervezet formájában döntenének, valamennyi parlamenti párttal történő egyeztetés után.
Rostás Szabolcs. Krónika (Kolozsvár)
2011. augusztus 30.
Választások csak 2012 őszén?
Az RMDSZ csakis a régi, arányos képviseletet biztosító választási rendszert, vagy egy olyan vegyes választási rendszert tud támogatni, amely az egyéni jelöltek megmérettetése mellett azt is garantálná, hogy a leadott szavazok a lehető legnagyobb arányban mandátummá konvertálódnak – fogalmazta meg a szövetség álláspontját tegnap Márton Árpád a koalíciós alakulatok által felállított, a választási reform lehetőségeit megvitató bizottsági ülés után.
Az RMDSZ csakis a régi, arányos képviseletet biztosító választási rendszert, vagy egy olyan vegyes választási rendszert tud támogatni, amely az egyéni jelöltek megmérettetése mellett azt is garantálná, hogy a leadott szavazok a lehető legnagyobb arányban mandátummá konvertálódnak – fogalmazta meg a szövetség álláspontját tegnap Márton Árpád a koalíciós alakulatok által felállított, a választási reform lehetőségeit megvitató bizottsági ülés után. Az RMDSZ-es politikus elmondta, a kormányt támogató pártok kivétel nélkül egyetértettek abban, hogy a jelenlegi választási rendszert módosítani kell.
„A jelenlegi rendszerrel az a legnagyobb gond, hogy az országos visszaosztáskor a harmadik, sőt negyedik helyről is parlamenti mandátumot lehet szerezni. Mivel nem érvényesül a választók akarata, megoldást kell keresnünk a problémára” – fogalmazta meg a találkozó következtetéseit az Agerpres hírügynökség számára az RMDSZ képviselőházi frakcióvezető-helyettese.
A bizottság ugyanakkor megtárgyalta a jövő évben esedékes helyhatósági és parlamenti választások összevonásának lehetőségét. A koalíciós alakulatok egyetértettek abban, hogy a nyár elejére tervezett helyhatósági választásokat kell „kitolni” a november végén, december elején esedékes parlamenti választásokig.
Roberta Anastase, a képviselőház demokrata-liberális elnöke szerint ez az egyetlen alkotmányos megoldás a 30 millió eurós megtakarítást jelentő összevonásra. Hozzátette: a koalícióban fel sem merült az ellenzéki Szociál-Liberális Szövetség (USL) azon javaslata, hogy előrehozott parlamenti szavazással nyáron duplázzák meg a helyhatósági voksolást, ugyanis ez utóbbi változathoz fel kell oszlatni a parlamentet.
Bár eredetileg az ellenzékiek is egyetértettek a két voksolás összevonásával, és attól sem zárkóztak el, hogy erre 2012 késő őszén, a parlamenti szavazás tervezett idején kerüljön sor, tegnap Crin Antonescu, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke, az USL társelnöke leszögezte: nem ellenzik a helyhatósági szavazás elhalasztását.
„Nincs semmilyen oka a helyhatósági választások elhalasztásának. Egy ilyen döntés bizonytalanságok és felfordulást okozna” – vélekedett Antonescu, hangsúlyozva, hogy az alkotmány egyértelműen megnevezi azokat az okokat, amelyek alapján meg lehet hosszabbítani a helyi közméltóságok mandátumát. „Most sem, és remélem, hogy jövőre sem áll fenn a felsorolt helyzetek valamelyike, súlyos természeti csapás vagy háború” – mondta el a liberális elnök.
Antonescu populistának nevezte a koalíciós pártok azon érvét, hogy az összevont választásokkal pénzt lehetne megtakarítani, ugyanis a helyhatósági és a parlamenti választási kampányok különbözőek. Arra a kérdésre, hogy az USL mikor szeretné megméretni magát előrehozott választásokon, az USL társelnöke elmondta: minél hamarabb, annál jobb.
„Idén ősszel, jövő tavasszal, jövő nyáron. Minél hamarabb tartunk előrehozott választásokat, annál hamarabb kerül az ország élére olyan kormány, amelynek parlamenti támogatottságát nem csalással és zsarolással biztosították” – fogalmazott Crin Antonescu.
M. Á. Zs. Új Magyar Szó (Bukarest)
2011. október 13.
Elhunyt Ion Diaconescu volt parasztpárti vezér
A huszadik századi román politika történetét alakító személyiségek egyik utolsó képviselőjeként távozott az élők sorából kedden este Ion Diaconescu román parasztpárti politikus, akinek személyét pártállástól függetlenül valamennyi politikai alakulat és politikus méltatta.
A 94. évében elhunyt Ion Diaconescu a román antikommunizmus egyik meghatározó személyisége volt, haláláig a Keresztény-demokrata Nemzeti Parasztpárt (PNTCD) tiszteletbeli elnöki tisztségét is betöltötte. 1996 és 2000 között a képviselőház elnöke volt. Diaconescut kedden este saját otthonában érte a halál azt követően, hogy egy héttel ezelőtt kórházban ápolták néhány napig, majd kiengedték.
Ő az 1990-es években volt meghatározó alakja a hazai belpolitikának. Közvetlenül a rendszerváltás után Corneliu Coposuval együtt újraalapították a PNTCD-ét, amely köré szerveződött később az 1996-os választásokon diadalmaskodó Román Demokratikus Konvenció (CDR). Ezt követően a román kormánykoalíció legnagyobb pártjának számító PNTCD elnökeként, Diaconescu a képviselőház elnöke lett.
A konvenció négyéves kormányzása alatt a PNTCD annyira elvesztette a lakosság támogatottságát, hogy a 2000-es választásokon a parlamenti küszöböt sem érte el. Ezt követően Diaconescu visszavonult az aktív politizálástól. Politikusként végig azt szorgalmazta, hogy Románia minél hamarabb váljon igazi nyugati demokráciává, és szakítson kommunista múltjával.
1942 és 1947 között a gazdasági minisztériumban dolgozott, és vezetőségi tagja volt a két világháború között működő román parasztpárt ifjúsági szervezetének. Politikai pályafutása törést szenvedett 1947-ben, amikor a kommunisták a parasztpárt több vezetőjét, közöttük Diaconescut is bebörtönözték. Meghurcoltatása 1964-ig tartott, amikor szabadon engedték.
Ion Iliescu volt államfő, aki az elhunyt egyik legnagyobb politikai ellenfele volt az 1990-es években, kijelentette róla, hogy tiszteletre méltó politikus volt, akivel mindig lehetett párbeszédet folytatni. Traian Băsescu államelnök szerint Diaconescunak jelentős szerepe volt Románia demokratizálási folyamatában. A Szociáldemokrata Párt (PSD) több vezetője, közöttük Adrian Năstase is méltatta a volt parasztpárti politikust. Crin Antonescu liberális pártelnök szerint Diaconescu révén a román politika egyik utolsó „nagy öregje” távozott az élők sorából. Markó Béla miniszterelnök-helyettes szerint jelentős veszteség érte a hazai politikát, hiszen Diaconescu a demokrácia elkötelezettje volt, és kiemelte, hogy a parasztpárt elnökeként nyitott volt a nemzeti kisebbségi jogok biztosítása iránt.
B. T.
Szabadság (Kolozsvár)
2011. november 23.
Kizárták a PSD-ből Mircea Geoanăt
Nem tagja többé a Szociáldemokrata Pártnak (PSD) Mircea Geoană volt pártelnök, a szenátus jelenlegi elnöke, miután az ellenzéki alakulat országos végrehajtó testülete tegnap este a PSD-ből való kizárása mellett szavazott az ellene felhozott fegyelmi vádak miatt. A kizárásra ötvenen, ellene öten szavaztak, hárman pedig tartózkodtak. A nem sokkal este nyolc előtt véget ért voksolást követően Geoană hagyta el először a parlamenti üléstermet, és zaklatottan közölte: kizárását a sztálinista időket idéző döntésnek, „nyilvános kivégzésnek” tartja.
Azzal vádolta meg Victor Ponta pártelnököt, hogy megzsarolta a testületet, azt közölte ugyanis, hogy ha nem zárják ki Geoanát, lemond. Geoană továbbra is jogtalannak tartja a kizárására vonatkozó javaslatot. Álláspontja szerint a PSD rossz irányba tart, ezért szükséges egy rendkívüli kongresszus öszszehívása. A politikus Ion Iliescu volt államfőt, a PSD tiszteletbeli elnökét és a hozzá hű kört vádolta azzal, hogy rossz irányba viszik a pártot, szerinte Adrian Năstase és Ponta Iliescu bábjai. Leszögezte: nem távozik a politikából, a hozzá közel állókkal újra találkoznak majd, egyesekkel viszont soha többé. „Isten veletek, elvtársak, viszlát, barátaim!” – zárta nyilatkozatát. Victor Ponta közölte: a történtek nem tesznek jót a pártnak, de meg kell válni mindazoktól, akik nem tudnak csapatjátékosok lenni.
Az eredményt előrevetítette, hogy a 48 megyei, illetve bukaresti kerületi PSD-szervezet közül 38-at arra hatalmazott fel a helyi szervezet, hogy jóváhagyja a kegyvesztetté vált politikus kizárására vonatkozó javaslatot. Az egyik Geoană-párti megye, Giurgiu PSD-szervezetének elnöke viszont közölte: a kizárás ellen, ezáltal pedig „a párt egysége mellett és a diktatúra ellen” szavaz, Geoană eltávolítása esetén pedig a megyei elnökség testületileg lemond.
A testület tegnap délutáni ülése meglehetősen feszült hangulatban telt. Victor Ponta ismét fölkérte Geoanát, hogy mondjon le a szenátus éléről Ioan Chelaru alelnök javára, Geoană azonban ezt elutasította, mondván: a szenátusi szavazáson a kormánytöbbség úgysem fogadná el a cserét. Geoană egyébként felrótta a párt nagy öregeinek, Ion Iliescu volt államfőnek, a PSD tiszteletbeli elnökének, valamint Adrian Năstase volt kormányfőnek, a párt választmányi elnökének, hogy Ponta mellé álltak. Năstase később közölte is, hogy Geoană kizárására szavaz. A felszólalásokat követően felkérték Geoanát, hogy a szavazás előtt hagyja el a helyiséget, ő azonban ezt megtagadta, mondván: a barátai szemébe akar nézni, amikor azok szavaznak, ezért nyílt voksolást követelt. A Geoană-párti tábor – amelynek legfőbb szószólója Oana Mizil, Marian Vanghelie és Adrian Popescu volt – ugyanakkor azt követelte, hogy a kizárásról a párt országos választmánya döntsön.
Mint arról beszámoltunk, Geoană kizárására azt követően tett javaslatot a PSD fegyelmi bizottsága, hogy a politikus nem volt hajlandó tudomásul venni a párt döntését, amelynek értelmében leváltanák őt a szenátus elnöki tisztségéből. A korábbi indoklás szerint azért kívánták leváltani, mert egyrészt a PSD több, Victor Pontához hű politikusát bírálta, másrészt pedig a párt megkérdezése nélkül utazott az Egyesült Államokba politikai tárgyalásokat folytatni. Később azonban Ponta elárulta, hogy azért akarják eltávolítani a felsőház éléről, mert nem bíznak benne maradéktalanul, ezért nem szeretnék, hogy ő töltse be az ideiglenes államfői tisztséget abban az esetben, ha a parlament az ellenzék kezdeményezése nyomán felfüggeszti tisztségéből Traian Băsescu államfőt.
Az ezt célzó folyamat beindítását hétfőn jelentette be az ellenzéki Szociálliberális Unió (USL) két társelnöke, Victor Ponta, valamint Crin Antonescu, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke. Victor Ponta szerint ugyanakkor Geoană sorsa már a 2009-es államfőválasztás december 6-ai második fordulója előtt eldőlt, akkor, amikor néhány nappal a voksolás előtt ellátogatott a számos bűncselekménnyel gyanúsított médiamogulhoz, Sorin Ovidiu Vîntu üzletemberhez. Geoană elveszítette a 2009-es választásokat Traian Băsescuval szemben, ezt követően 2010-ben a párt kongresszusa meglepetésre leváltotta a PSD éléről, és Pontát választotta meg a helyére.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár)
2011. november 30.
Az ellenzéki pártok bejelentették, hogy többé nem működnek együtt az RMDSZ-szel
Az ellenzéki pártok – a PSD, a PNL és a PC – kedden bejelentették: többé nem működnek együtt az RMDSZ-szel.
A három ellenzéki pártelnök kedden, Besztercén leszögezte: amiatt nem hajlandók a továbbiakban együttműködni a szövetséggel, hogy az RMDSZ a hétfői szavazáson támogatta Vasile Blaga megválasztását a szenátus elnöki tisztségébe, a kormányfőtitkárság vezetésének megszerzése fejében.
Victor Ponta szociáldemokrata (PSD) pártelnök szerint hétfőn „végleg megszűnt az együttműködés lehetősége az RMDSZ-szel”.
Crin Antonescu PNL-elnök úgy fogalmazott: „2009-től folyamatosan bíráltuk a PDL-t, de az RMDSz-t nem támadtuk, mivel megértettük, hogy kormányon kívánnak lenni, hogy védhessék a magyar közösség érdekeit”. Csakhogy az RMDSZ tartása és viselkedése egyre inkább romlik a PDL-vel való „együttélés” nyomán, a szövetség pedig hozzá nem méltó játékokat kezdett játszani.
Daniel Constantin, a konzervatívok (PC) elnöke is sérelmezte, hogy a PDL-vel kötött hétfői alku nyomán az RMDSZ „nem ortodox” módszerrel jut újabb kormányzati tisztséghez. Hozzátette: a szövetségnek az ellenzékben a helye 2012-től.
Krónika (Kolozsvár)
2011. december 5.
Választások: semmi változás?
Nemcsak az ellenzék részéről váltott ki bírálatokat, az RMDSZ több politikusát is megdöbbentette a jövő évi helyhatósági és parlamenti választásokról szóló törvénynek az a tervezete, amelyet a hét végén bocsátott közvitára a belügyminisztérium.
A jogszabály előírja a két választás összevonását és a közigazgatási törvény ennek megfelelő módosítását,ám szinte teljes egészében megőrzi a 2008-ban is alkalmazott választási rendszer előírásait,és a honatyák számát sem módosítja.
A belügyminisztérium javaslata azért meglepetés, mert három hete egyezség született a koalícióban a képviselők és szenátorok számának jelentős csökkentéséről, illetve – a képviselőház esetében – az országos kompenzációs listák bevezetéséről. Emil Boc miniszterelnök tegnap arról beszélt: a jogszabály csak „technikai” jellegű, legfontosabb előírása a választások összevonása, s a választási rendszerre vonatkozó része még módosulni fog. Mivel a fontosabb törvényeket kötelező módon 30 napig közvitára kell bocsátani, sajtóértesülések szerint a kormány csupán időt akart nyerni azzal, hogy feltette a belügyminisztérium honlapjára a tervezetet, a koalíció ugyanis még nem véglegesítette a módosító javaslatait. Az RMDSZ lapunk által kérdezett politikusai ezt nem erősítették meg, hanem gyanakodva fogadták a honlapon megjelent jogszabályt. „Én már nem tudom, mit higgyek. Semmi sincs meg a tervezetben mindabból, amiben megállapodtunk a koalícióban. Kíváncsi vagyok, mit szól majd ahhoz az államfő, hogy – bármennyire is akarja – nem csökken a honatyák száma” – mondta lapunknak Fekete Szabó András szenátusi frakcióvezető. Máté András képviselőházi frakcióvezetőt szintén meglepte a törvénytervezet. „Kissé ledöbbentett. Persze, az RMDSZ mindig is azt szorgalmazta, hogy ne csökkenjen a honatyák száma, de én nem tudtam, hogy már el is készült a választási törvény tervezete” – mondta a politikus. Fekete és Máté egyaránt arra számít, hogy a koalíciós tanács mai ülésén tisztázzák a Demokrata Liberális Párt (PDL) vezetőivel, mi is történik valójában. A koalíciónak egyébként az előzetes tervek szerint ma kellett volna meghoznia a végső döntést a választási törvény módosításáról. Az ellenzék mindenesetre hallani sem akar a belügyminisztériumi tervezetről. A Szociáldemokrata Párt tegnap közleményben szögezte le: csak abban az esetben fogadja el a választások összevonását, ha jövőre előrehozott választásokat tartanak. A Nemzeti Liberális Párt elnöke, Crin Antonescu ennél radikálisabban fogalmazott: szerinte az ellenzéknek testületileg le kell mondania parlamenti mandátumáról, ha a hatalom ezt a tervezetet nélkülük elfogadja. A választási törvény módosításáról a hét végén Kelemen Hunor szövetségi elnök is beszélt a Kolozs megyei Várfalván megtartott önkormányzati tanácskozáson, ám a belügyminisztérium tervezetet nem említette. Elmondta, a választásokra való felkészülést már most el kell kezdeni. „A jövő évi választásokon ismét csak magunkra számíthatunk. Ami pedig a legújabb pártalapítók szándékát, a koalíciós párt létrehozását illeti, ez a lépés lenullázná az RMDSZ megyei, önkormányzati és kormányzati tagjainak a munkáját, az elmúlt 22 esztendő közös erőfeszítéseit. Mi elmondtuk többször is az elmúlt időben, hogy az RMDSZ ajtaja tárva-nyitva áll, az együttműködésre készen állunk” – fejtette ki Kelemen Hunor.
Cs. P. T.
Új Magyar Szó (Bukarest)
2012. január 16.
Forrong Románia (Több ezren vonultak utcára országszerte)
Románia huszonnégy nagyvárosában tüntettek az elmúlt napokban, a főként közösségi oldalakon toborzott megmozdulások a Raed Arafat melletti szolidarizálásból államelnök- és kormányellenes gyűlésekké alakultak.
Általában pár száz, a fővárosban néhány ezer tiltakozó gyűlt össze péntek óta estéről estére, a hatalom igen jelentős számú rendfenntartót vonultatott fel. Szombat, majd vasárnap este Bukarestben a rohamrendőrséget is mozgósították, a tüntetők és a rendfenntartók összeverekedtek, könnygázt is bevetettek. Több tüntető és rendőr is megsérült. Az ellenzék rendkívüli parlamenti ülésszak összehívását követeli, Emil Boc miniszterelnök tegnap délután bejelentette, a koalíció ma egyeztet az egészségügy reformjáról. Traian Băsescu államelnök a péntek délutáni, az egészségügyi törvény visszavonását kérő bejelentés után többet nem nyilatkozott, tegnap egy szűkszavú jelentésben köszöntötte a Román Kultúra Napját. Nem szólalt meg az RMDSZ és egészségügy minisztere, Ritli László sem. Az összes romániai nagyvárosban, köztük Kolozsváron, Temesváron, Nagyváradon, Marosvásárhelyen volt tüntetés szombaton és vasárnap, az összesereglett tiltakozók Traian Băsescu államfő lemondását, a kormány menesztését követelték, előrehozott választásokat, azt, hogy ne vonják össze az önkormányzati és parlamenti voksolást, méltányos és a polgárok javát szolgáló egészségügyi rendszer kiépítését, nagyobb költségvetést a tanügynek, a nyugdíjak emelését.
Összecsapások Bukarestben
A legnagyobb és leghangosabb tömeg Bukarestben gyűlt össze, nem hiányoztak a provokátorok, a futballhuligánok sem. A rendfenntartók könnygázt használtak, a tüntetők kövekkel dobálták a csendőröket, a mentők és a SMURD adatai szerint 29 civil és csendőr szorult sürgősségi ellátásra az Egyetem téren zajlott tiltakozás során, hatot közülük kórházba kellett szállítaniuk. Volt, aki gázmérgezés miatt szorult orvosi kezelésre, 11-en elájultak, egy esetben lázat észleltek, két személynek mellkasi fájdalmai voltak. Három személy koponyasérülést szenvedett.
Megszólaltak a politikusok
Vasárnap, akárcsak szombaton, a tüntetők többnyire délután, estefelé kezdtek gyülekezni, nem késlekedtek a politikusok sem, már szombaton beindult a nyilatkozatháború. A liberális párt elnöke, Crin Antonescu bejelentette: az NLP arra kéri a jelenlegi hatalmat, mielőbb készítsék elő az előrehozott választásokat, hiszen ez az “egyetlen megoldás” arra, hogy 2012-ben “a közelégedetlenségből fakadó megnyilvánulások ne mélyüljenek el”. Antonescu kifejtette azt is, ma arra kéri az alakulat politikai bizottságát és USL-s szövetségeseit, hagyják jóvá az aláírásgyűjtést és a közvitát az államfő tisztségből való felfüggesztéséért. Elmondta, az NLP “teljes mértékben szolidáris” mindazokkal, akik az elmúlt napokban utcára vonultak tiltakozni, jóllehet “az NLP semmilyen módon nem vett részt” a bukaresti és más városokban tartott tüntetések szervezésében. A kormánypárt részéről a DLP szóvivője, Sever Voinescu nyilatkozott: pártja felvállalja az egészségügyi törvény teljes kidolgozási folyamatának újrakezdését, és nem ragaszkodik mindenáron ahhoz, hogy a visszavont tervezet legyen a kiindulópont. “Teljes mértékben jogos a lakosság elégedetlensége az ország egészségügyi rendszerével szemben, és az annál frusztrálóbb, minél tovább halogatják a reformot a politikai döntéshozók” – nyilatkozta Voinescu. Victor Ponta, az SZDP elnöke tegnap üdvözölte a tiltakozásokat, de elutasította az erőszakot, és a déli órákban az Szociál-Liberális Szövetség (USL) kiadott egy közleményt, amelyben rendkívüli parlamenti ülésszak összehívását kéri, amelyen megvitatnák “a jelenlegi politikai helyzetet és az előzmény nélküli szociális feszültségeket, és olyan politikai megoldást találjanak, amellyel elejét vehetnék a feszültségek fokozódásának”.
Új törvényt ígér Boc
Emil Boc kormányfő tegnap azt követően nyilatkozott, hogy a Floreasca Kórházban meglátogatta azt a csendőrt, aki szombat este az Egyetem téren megsérült a csendőrök és a tüntetők közötti összecsapásban. A miniszterelnök nagyon röviden annyit közölt: a koalícióban ma tárgyalnak egy új egészségügyi rendszerről szóló törvény kidolgozásáról, amely nem írja majd elő a rohammentő-szolgálat (SMURD) felszámolását vagy a sürgősségi ellátás magánosítását. Mint mondta, az új tervezetet a politikai erőkkel és a civil társadalommal partnerségben dolgozzák ki. Vasárnap délután, este a szombatihoz hasonló módon folytatódtak a tüntetések. A közösségi hálón, főként a Facebookon történő mozgósításnak köszönhetően majd mindenütt nőtt az utcára vonulók száma, megjelentek a szakszervezeti vezetők, politikusok is. Vasárnap este a bukaresti Egyetem térre több száz diák is kivonul, itt azonban elszabadultak az indulatok, erőszakba torkollott a tiltakozás. A tömeg üvegekkel, kövekkel dobálta a rendfenntartókat, azok könnygázzal válaszoltak, egy férfi a Molotov-koktéltól lángolni kezdett, a körülötte állók oltották el. Lapzártakor tartott a macska-egér játék az Egyetem téren, a tüntetők többször átszakították a csendőrök védőláncát, és megpróbálták elfoglalni a teret, a rendfenntartók azonban rövid időn belül visszaállították a kordont. Több fiatalt őrizetbe vettek.
Erdély.ma
2012. január 20.
Felmérés: borúlátók az erdélyi magyarok
A biztosan pártválasztó erdélyi magyarok 72,6 százaléka az RMDSZ-re voksolna a parlamenti választásokon, az Erdélyi Magyar Néppárt 5,1, a Magyar Polgári Párt 3,2 százalékot kapna – derül ki a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet csütörtökön ismertetett felméréséből. A magyaroknak rosszabb a közérzete, mint a többségi lakosságnak.
A biztosan pártválasztó erdélyi magyarok 72,6 százaléka az RMDSZ-re voksolna a parlamenti választásokon, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) 5,1 százalékot, a Magyar Polgári Párt (MPP) 3,2 százalékot kapna – derül ki a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet csütörtökön ismertetett felméréséből.
Eszerint ha most vasárnap rendeznék a parlamenti választásokat, a válaszadók 57 százaléka járulna az urnák elé, román pártokra az erdélyi magyarok 3,5 százaléka adná voksát, 15 százalékuk bizonytalan. Az RMDSZ kormányzati szerepvállalásával a megkérdezettek fele elégedett, míg negyven százalékuk negatívan ítéli meg azt. A Kiss Tamás és Barna Gergő szociológusok készítette Közélet és közérzet című felmérés adatait 2011. november 25. és december 13. között vették fel Erdély 16 megyéjében összesen 1190 fő megkérdezésével, a reprezentatív mintán alapuló felmérés eredményeinek hibahatára plusz-mínusz 2,9 százalék.
Kiss Tamás arról is beszámolt, hogy zárt kérdésben négy erdélyi politikus népszerűségét, ismertségét is mérték. Eszerint Tőkés László a legismertebb erdélyi magyar politikus (98,4 százalék), a megkérdezettek 49,5 százaléka pedig megbízik benne. Kelemen Hunort valamivel kevesebben ismerik (91 százalék), de népszerűbb Tőkésnél, a válaszadók 59 százaléka bízik benne.
Toró T. Tibor és Szász Jenő ismertségben és népszerűségben is elmarad az előbbiektől, a megkérdezettek 22, illetve 23 százaléka bízik bennük. A román politikusok bizalmi indexe ennél lényegesen alacsonyabb az erdélyi magyarság körében: Traian Băsescu államfőben a megkérdezettek 19,8, míg Emil Boc kormányfőben 17,2 százaléka bízik.
Az ellenzéki román politikusok ennél is kisebb népszerűségnek örvendenek, Crin Antonescunak a válaszadók 13,7, míg Victor Pontának 7,7 százaléka szavaz bizalmat. A felmérés eredményei szerint ugyanakkor az erdélyi magyarok 69 százaléka azt szeretné, ha egyetlen politikai szervezet képviselné az érdekeit, és csupán 19 százalék szeretne szabadon választani több magyar párt között. Mint kiderül, 2010 óta növekedett az egységpártiak aránya, inkább a bizonytalanok, mintsem a pluralizmust támogatók rovására.
Borúlátóak vagyunk, de vannak pesszimistábbak is
Barna Gergő arról számolt be, hogy az erdélyi magyarok borúlátóak, de enyhén javult a hangulatuk, ugyanakkor nem különbözik jelentősen a közérzetük a teljes lakosságtól, legfőbb gondjuk a megélhetés. Tíz erdélyi magyarból nyolc gondolja úgy, hogy Románia rossz irányba halad, de 2010-hez képest még így is enyhén nőtt azok aránya, akik szerint jó fordulatot vettek az ország dolgai. Az erdélyi magyaroknak mindössze 35 százaléka elégedett jelenlegi életkörülményeivel, míg 63 százalékuk elégedetlen.
Európai összehasonlításban csak Magyarország, Görögország és Portugália lakosai pesszimistábbak nálunk. Lényeges eltérés van e tekintetben románok és magyarok között. Az Eurobarométer adatai szerint Románia a lakosság közérzetét tekintve az európai középmezőnyben helyezkedik el: a polgárok 23 százaléka gondolja azt, hogy jobban, míg 24 százalék azt, hogy rosszabbul fog élni egy év múlva, míg 49 százalékuk nem számít változásra. Ehhez képest az erdélyi magyaroknak mindössze 15 százaléka optimista a jövőjét tekintve, a pesszimisták aránya pedig 39 százalék.
Gyakori diszkriminációra panaszkodnak
A Nemzeti Kisebbségkutató Intézet csütörtöki sajtótájékoztatóján az intézmény igazgatójának, Horváth Istvánnak A diszkrimináció percepciója a magyar közösségen belül című kutatását is ismertették. A felmérés eredményei szerint az erdélyi magyarok 47 százaléka szerint Romániában gyakori, míg 14 százalékuk szerint nagyon gyakori a hátrányos megkülönböztetés jelensége, alig 8 százalékuk gondolja azt, hogy ilyesmi csak elvétve fordul elő. A válaszadók a külföldi bevándorlókkal szemben a legtoleránsabbak 78 százalékuk állította, hogy leülne velük egy asztalhoz enni, míg a megkérdezettek 61 százaléka a romákkal is együtt étkezne. A megkérdezettek 56 százalékának nem okoz problémát homoszexuális személlyel ebédelni, a legkevesebben – alig 51 százalék – HIV-fertőzött személlyel ülnének asztalhoz. A homoszexuálisokkal – úgy tűnik – jóval türelmesebb az erdélyi magyar, mint a többségi lakosság: Románia teljes lakosságának csak 35 százaléka ülne le velük egy asztalhoz.
Kiss Előd-Gergely
Krónika (Kolozsvár)
2012. február 7.
Kémfőnököt jelölt Traian Băsescu kormányfőnek
Mihai Răzvan Ungureanut, a Külügyi Hírszerző Szolgálat (SIE) vezetőjét javasolta a miniszterelnöki tisztségbe Traian Băsescu államfő. Az elnök azt követően nevezte meg a Ungureanut a hétfőn délelőtt lemondott Emil Boc kormányfő utódjaként, hogy délután konzultációkat folytatott a parlamenti pártokkal. A 43 éves, történész Ungureanu korábban külügyi államtitkárként dolgozott, majd a Tăriceanu-kormány külügyminisztere is volt 2004 és 2007 között. A külügyi hírszerzést 2007 óta vezeti. Magyarul is beszél.
Traian Băsescu hétfőn este azt mondta: még tavaly decemberben tárgyalt Emil Boc kormányfővel annak lemondásáról, de – mint mondta –, nem kívánták instabillá tenni az országot a Nemzetközi Valutaalap (IMF), a Világbank és az EB tárgyaló-delegációinak soron következő, a hétvégén véget ért látogatása előtt.
Mihai Răzvan Ungureanu a kormány mielőbbi megalakítását nevezte elsőrendű céljának, hogy az ország gazdasági és politikai stabilitása fennmaradjon. A reformok folytatódni fognak, kedden reggel pedig elkeződnek a megbeszélések a koalíciós pártokkal az új kabinet kormányprogramjáról – közölte a kinevezett miniszterelnök.
Traian Băsescu államfő hétfő délután a parlamenti pártokkal konzultált az új kormányfő személyéről, miután Emil Boc délelőtt visszaadta kormányának megbízatását.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a konzultációk előtt leszögezte: a szövetség nem tartja jó megoldásnak a technokrata kormányfő kinevezését. Politikai kormány alakuljon politikai támogatottsággal – mondta Kelemen.
Az RMDSZ nem zárkózik el az előrehozott választások lehetőségétől, viszont ezt csak akkor látja megvalósíthatónak, ha létrejön egy megegyezés a koalíción belül, ezt támogatja az államelnök is, valamint az ellenzéki pártokkal is konstruktív párbeszédet folytatnak erről a kérdésről.
A szövetségi elnök egyébként keddre összehívta az RMDSZ Szövetségi Állandó Tanácsát.
A Demokrata Liberális Párt a jelenlegi koalícióra alapuló, politikai kormányt szeretne – közölte az államfővel folytatott megbesézlést követően Teodor Baconschi, a nagyobbik kormánypárt alelnöke.
Az ellenzéki pártok előrehozott választások kiírását és Traian Băsescu lemondását kérték a hétfő délutáni konzultáción. „Véleményünk szerint a politikai válság legjobb megoldása az államfő lemondása lenne. Ő azonban azt válaszolta, nem fog lemondani épp most, amikor Emil Boc is visszaadta mandátumát” – mondta a találkozó után Crin Antonescu, a Szociálliberális Unió (USL) társelnöke.
Az ellenzéki pártelnökök leszögezték: céljuk az előrehozott választások kiírása, ezért egyetlen kormányt sem szavaznak meg a parlamentben.
Krónika (Kolozsvár)
2012. február 13.
Ponta: Tőkésék helyett RMDSZ
Az RMDSZ-nek a parlamentben van a helye, de az ellenzéki oldalon, jelentette ki hétvégi, sepsiszentgyörgyi látogatásakor Victor Ponta. A Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke elmondta: azt szeretné, ha az RMDSZ jutna be a román parlamentbe, és nem „Tőkés pártja”.
A politikus szerint a Tőkés László védnöksége alatt létrehozott Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) szélsőséges, szinte fasiszta politikát folytat, ami hasonlít a magyarországi szélsőjobb pártok politikájára, a Jobbikra sőt még az Orbán Viktor által vezetett pártéra is, ez számukra elfogadhatatlan. Victor Ponta ugyanakkor bírálta az RMDSZ-t is, amikor kifejtette, hogy a szövetségnek vállalnia kell a jelenlegi kormány intézkedéseinek következményeit. Hozzátette: egy demokratikus országban egy akkora kisebbségnek, mint a magyar, kell hogy legyen parlamenti képviselete, e nélkül ugyanis a feszültségek helyi szinten maradnának, magyarázta Ponta, aki szerint az RMDSZ-szel tudnak párbeszédet folytatni, de nem veszik be az USL-kormányba.
Arra az újságírói kérdésre, hogy alakulatának milyen választási ajánlata van a magyar kisebbség számára, leszögezte: nincsenek ellenérzései a romániai magyar közösséggel szemben, „nem vagyok soviniszta vagy szélsőséges, szerintem minden román állampolgárt ugyanazok a jogok illetnek meg”. Hozzátette: a Năstase-kormány idején a magyar közösség több eredményt ért el, mint azelőtt összesen, hasonlóképpen a Tăriceanu-kormány idején is bővültek a magyar közösség jogai. Hozzátette: kizárólag politikai okai vannak annak, hogy nem akar az RMDSZ-szel kormányozni.
Márton: nincs sok esélye az USL fellebbezésének
A mihamarabbi kormányra kerülés érdekében az USL ma beadványt tervez benyújtani az Alkotmánybírósághoz, amelyben kéri az Ungureanu-kabinet felfüggesztését és előrehozott választások kiírását. Márton Árpád, az RMDSZ jogász-képviselője szerint nem valószínű, hogy a taláros testület helyet ad az ellenzék óvásának. „Nincs olyan paragrafusa az alkotmánynak, amely sérült volna. Az Alkotmánybíróság amúgy sem foglalkozik a parlament eljárásbeli kérdéseivel, bár az is igaz, hogy volt már rá precedens” – magyarázta az ÚMSZ-nek. A képviselő szerint a határozatképtelen szakbizottságok a miniszterekről nem véleményezést állítottak ki, a jegyzőkönyvekben „ajánlást” fogalmaztak meg.
Összevesztek, kibékültek?
Az Ungureanu-kabinet beiktatásakor mondott békülékeny hangnemű beszédéért Victor Ponta a hétvégén továbbra is megosztotta az USL vezetőit. Ion Iliescu volt államfő, a PSD tiszteletbeli elnöke védelmébe vette a szerinte érett politikusként viselkedő Pontát, és ajánlkozott Crin Antonescu liberális elnök „ráncba szedésére”. Politikai elemzők az USL két társelnöke közötti szakadék mélyüléseként értelmezték azt a hírt is, hogy Ponta egyedül tesz eleget kettejük tengerentúli meghívásának. Utóbb mindketten cáfolták, hogy összevesztek volna, hangsúlyozták, már hetekkel ezelőtt eldöntötték, hogy csak Ponta utazik az Egyesült Államokba.
Traian Băsescu ismét magához hívta a pártokat
A kormányváltás sikeres lebonyolítása után Traian Băsescu államfő ismét magához rendelte a parlamenti pártok képviselőit, hogy az uniós pénzügyi stabilitási szerződés ratifikálásáról és a törvényhozási munka biztosításáról egyeztessen velük. Az ellenzéki Szociál-Liberális Szövetség (USL) vezetőit ma délre, a koalíciós alakulatok képviselőit pedig délután egy órára várja a Cotroceni-palotába. Victor Ponta PSD-elnök tegnap elmondta, az USL még nem döntötte el, hogy eleget tesz-e a meghívásnak, de előrebocsátotta, a részvétel ellen érvel majd. Mint ismeretes, az ellenzéki alakulatok parlamenti bojkottot hirdettek mindaddig, amíg előrehozott választásokat nem írnak ki, így a törvényhozás több szakbizottsága és a szenátus döntésképtelen.
Új Magyar Szó (Bukarest)
2012. február 15.
Tőkés tulipános tőkéje
Tőkés László és az RMDSZ bizalmi tőkéje egy tőről fakad, ezért nehéz az Erdélyi Magyar Néppártnak az EP-képviselő támogatottságát szavazatokká konvertálnia – kommentálta KISS TAMÁS szociológus egy múlt év végi közvélemény-kutatás eredményét. A kisebbségkutató intézet munkatársát Cseke Péter Tamás kérte fel a felmérés politikai tanulságainak összegzésére az Erdélyi Riport 2012/4. számában.
Nem sikerült politikai tőkét kovácsolnia a tavaly szeptemberben bejegyzett Erdélyi Magyar Néppártnak (EMNP) Tőkés László ismertségéből és népszerűségéből – derül ki az erdélyi magyarok körében végzett legfrissebb felmérésből. A kolozsvári kisebbségkutató intézet közvélemény-kutatása szerint az Európai Parlament volt alelnöke által „védnökölt” EMNP a biztos pártválasztók szavazatainak mindössze 5,1 százalékát kapná meg a választásokon; az erdélyi magyarok 72,6 százaléka az RMDSZ-re, 3,2 százaléka az MPP-re, 3,5 százaléka pedig román pártokra szavazna. Az új magyar politikai szervezetnek annak ellenére gyenge a vonzereje, hogy a 2007-es európai parlamenti választásokon Tőkés László független jelöltként, egymaga az erdélyi magyar szavazatok közel negyven százalékát gyűjtötte be.
Tőkés az RMDSZ tőkéjének „részvényese” A közvélemény-kutatás vezetője, Kiss Tamás szociológus nem lát ellentmondást az EMNP alacsony támogatottsága és Tőkés öt évvel ezelőtti kimagasló választási teljesítménye között. „A parlamenti választásokon nem egyetlen személyre kell szavazni. Akármennyire is kötődik az új magyar párt Tőkés László nevéhez, támogatottsága nem konvertálható az EMNP-re adott szavazatokra. Ez az RMDSZ ellenzékének egy régi problémája” – mondta az Erdélyi Riportnak. A felmérésvezető a jelenség nyitját abban látja, hogy – mint fogalmazott – Tőkés és az RMDSZ bizalmi tőkéje egy tőről fakad. Emlékeztetett arra, hogy a magyar érdekvédelmi szervezetnek a kilencvenes évek elején „hihetetlenül erős” politikai brandje jött létre. „A tulipánra a mai napig azért ütik a pecsétet a választók, mert ennek a brandnek az emblémája. Tőkés László – a temesvári hős és az egykori tiszteletbeli elnök – ugyanebből a brandből részesül, képletesen szólva részvényesként” – magyarázta. A szociológus ezért úgy véli: szavazói számának növeléséhez az EMNP-t egy új politikai brandként kellene felépíteni az RMDSZ ellenében. „Kérdés, lesz-e az ebben érdekelteknek elég erejük ehhez” – tette hozzá.
A felmérés szerint a megkérdezettek 57 százaléka állította, hogy elmenne szavazni. A bizonytalanok száma eléri a 15 százalékot. Az országos átlaghoz képest magas részvételi szándék még a kutatók számára is meglepetést jelentett. „Ennek fő oka valószínűleg az, hogy a felmérést a népszámlálási kampányt követően végeztük. Ez a kampány mozgósította a magyar közösséget, úgy, hogy román oldalon nem volt megfelelője. Természetesen az is kérdés, hogy sikerül-e ezt a mozgósítottságot idén fenntartani” – véli Kiss Tamás.
Kelemenben jobban bíznak Az új magyar párt dolgát nehezíti, hogy a felmérés – korábbi adatokhoz viszonyítva – a Tőkés László iránti bizalom csökkenését mutatja. Az EP volt alelnöke továbbra is a legismertebb erdélyi magyar politikus, a megkérdezettek 98,4 százaléka hallott róla, ám csak 49,5 százalékuk bízik is benne. Ezzel szemben Kelemen Hunort, az RMDSZ elnökét ugyan valamivel kevesebben ismerik (91 százalék), de népszerűbb Tőkésnél, ugyanis a válaszadók 59 százaléka bízik benne. Toró T. Tibor, az EMNP megbízott elnöke és Szász Jenő, az MPP elnöke ismertségben és népszerűségben is elmarad az előbbiektől, a megkérdezettek 22, illetve 23 százaléka bízik bennük.
Az sem jó hír az EMNP számára, hogy a felmérés szerint az erdélyi magyarok 69 százaléka azt szeretné, ha egyetlen politikai szervezet képviselné az érdekeit, és 19 százalék szeretne választani több magyar párt közül. Ez az eredmény még a kutatásvezetőt is meglepte. „Nem hittem volna, hogy csökkent azoknak az aránya, akik a politikai pluralizmust részesítik előnyben az egységes képviselettel szemben. Az EMNP bejegyzését követően én inkább ellenkező trendre számítottam volna” – jegyezte meg Kiss Tamás.
Inkább Băsescu, mint Ponta Nem meglepetés, hogy a román politikusok bizalmi indexe a magyarokénál lényegesen alacsonyabb az erdélyi magyarok körében. Ám az talán igen, hogy az országos átlagtól eltérően a megkérdezettek körében a hatalmon lévő politikusok népszerűbbek az ellenzékieknél. Traian Băsescu államfőben az erdélyi magyarok 19,8, Emil Boc kormányfőben 17,2 százaléka bízik, míg az ellenzéki szövetség két társelnökének, Victor Pontának és Crin Antonescunak a bizalmi indexe 7,7, illetve 13,7 százalék. Kiss Tamás szerint a jelenségnek két oka is van. Az egyik az, hogy a hatalmon lévő politikusok az RMDSZ szövetségesei a kormányban. „Tendenciaszerű, hogy az RMDSZ politikai szövetségeseit a magyarok valamivel kedvezőbben ítélik meg, mint az ellenzéki oldalt” – magyarázta. Másfelől a szociológus szerint a magyar választók ellenszenvvel viszonyulnak a Szociáldemokrata Párthoz (PSD). Ez Kiss szerint részben a kilencvenes évekből ered, amikor a baloldal mint kommunista utódpárt jelent meg az erdélyi magyar sajtóban. „Másrészt az elmúlt években is volt a PSD-nek több olyan megnyilvánulása, ami erre ráerősített; 2009-ben úgy csapódott le, hogy az RMDSZ a PSD miatt került ellenzékbe, és ezt követően távolították el például a magyar hivatalnokokat a székelyföldi dekoncentrált intézmények éléről. Az ezt követő politikai kampány és mozgósítás miatt ez viszonylag megragadt a magyarok emlékezetében. Ponta ráadásul személyesen jelentette ki, hogy »a Székelyföld nem létezik«. Nem csodálom, hogy ebben a régióban nem ő a legnépszerűbb politikus” – mondta a szociológus.
Az EMNP sem kérdőjelezi meg Egyébként a közvélemény-kutatás eredményeinek hitelességét az EMNP politikusai sem kérdőjelezték meg. A párt közép-erdélyi régióelnöke, Gergely Balázs azonban kifogásolta, hogy a politikai preferenciák mérésekor „tendenciózusan” említették a parlamenti választásokat a kérdésben az önkormányzati megmérettetés helyett. A politikus szerint helyi szinten az EMNP-nek jóval nagyobb a támogatottsága. Kiss Tamás erre úgy reagált: országos mintán relevánsabb kérdés a parlamenti választás, hisz az egyes településekre vagy megyékre nem, csupán a teljes magyar közösségre reprezentatív egy ilyen mérés. „Így a helyi ügyek vizsgálatára kevésbé alkalmas, bár egy összkép kétségkívül így is kibontakozhat” – magyarázta a kisebbségkutató intézet munkatársa.
A Közélet és közérzet című felmérés adatait 2011. november 25. és december 13. között vették fel Erdély 16 megyéjében összesen 1190 fő megkérdezésével, a reprezentatív mintán alapuló felmérés eredményeinek hibahatára plusz-mínusz 2,9 százalék.
Tarolna a Fidesz, de gyenge a Jobbik Erdélyben
A kisebbségkutató intézet két munkatársa, Kiss Tamás és Barna Gergő nevéhez fűződik az a HVG hetilap megbízásából készített decemberi közvélemény-kutatás is, amely a magyarországi pártok népszerűségét mérte az erdélyi magyarok körében. A kolozsvári Kvantum Research által végzett felmérés szerint a magyarországi választásokon biztosan szavazni kívánó romániai magyarok 55,5 százaléka a Fidesz–KDNP-re adná a voksát, az MSZP támogatottsága 4,1, a Jobbiké 2,9 százalékos. A közvélemény-kutatás legváratlanabb eredménye, hogy már a Gyurcsány Ferenc fémjelezte, tavaly alakult Demokratikus Koalíciónak is mérhető az erdélyi támogatottsága (1,8 százalék). Az LMP az erdélyi szavazatok 0,2 százalékára számíthat, más pártokra 0,4 százalék szavazna. Kiss Tamás az Erdélyi Riportnak Gyurcsány Ferenc ismertségével magyarázta a DK mérhető támogatottságát. „Mindig volt egy 3-5 százaléka az erdélyi magyaroknak, aki kedvelte Gyurcsányt, amellett a 95-97 százalék mellett, aki nemzetárulóként tekintett a volt miniszterelnökre. Ez a néhány százalék szavazna a DK-ra, amivel azonban nagyjából ki is merült a párt növekedési potenciálja” – magyarázta a szociológus. Kiss Tamás számára nem meglepetés a Jobbik alacsony erdélyi beágyazottsága. „Azért is örvendtünk a HVG felmérésének, mert talán elkezdenek oszlani az ezzel kapcsolatos magyarországi tévképzetek” – mondta Kiss. Szerinte a tévképzetekhez azok a sajtótudósítások, írások is hozzájárulhattak, amelyek például összemossák az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) nevű szervezetet a magyar szélsőjobboldallal.
Erdélyi Riport (Nagyvárad)
2012. február 29.
Teodor Meleşcanu az új kémfőnök
Jóváhagyta tegnap a parlament Teodor Meleşcanu, az ellenzéki Nemzeti Liberális Párt (PNL) szenátorának kinevezését a Külügyi Hírszerző Szolgálat (SIE) igazgatói tisztségébe. A parlament két házának együttes ülésén a 463 képviselőből és szenátorból 242 volt jelen – a parlamenti sztrájkot folytató ellenzék távol maradt, akárcsak a délelőtti bizottsági meghallgatástól –, Meleşcanu kinevezését 238 honatya támogatta.
Felfelé buktatták. Teodor Meleşcanu az ellenzék soraiból került a hírszerzés élére
A liberális politikus a voksolás után azonnal le is tette a hivatalos esküt. Mint arról beszámoltunk, a SIE igazgatói tisztsége azért vált szabaddá, mert a korábbi vezetőt, Mihai-Răzvan Ungureanut kinevezték miniszterelnökké. Traian Băsescu államfő ezt követően az ellenzéki Meleşcanut jelölte hétfőn a tisztségbe, ami nagy felháborodást váltott ki a PNL-n belül. Bár Meleşcanu közölte, hogy mandátuma időtartamára felfüggeszti párttagságát, Crin Antonescu, a PNL elnöke közölte, hogy kezdeményezni fogja a politikus pártból történő kizárását.
Meleşcanu, aki eddig a szenátus védelmi bizottságának elnöke volt, a szavazás előtti bizottsági meghallgatáson többek között arról beszélt, hogy teljesíti a kinevezés feltételeit, mivel nem volt tagja az 1989 előtti elnyomó rendszer titkosszolgálatának, sem más titkosszolgálatnak. Mint kifejtette, mandátuma egyik legfőbb prioritásának a Románia számára elérhető pénzalapok felderítésének és lehívásának előmozdítását tekinti. Ezt az ország gazdasági helyzete miatt tartja fontosnak. Elmondta azt is, hogy kapcsolatot kíván teremteni a hírszerzés, valamint a parlament, illetve az egész romániai társadalom között. Fontosnak nevezte a politikai ellenőrzés növelését a SIE fölött, valamint az együttműködést a szolgálat és a többi NATO-, illetve EU-tagország hírszerzései között. Emellett a hírszerzés korszerűsítését is fontosnak nevezte.
Az 1941-ben a Hunyad megyei Brádon született Meleşcanu 1964-ben szerzett jogi diplomát a Bukaresti Egyetemen, majd 1966-tól diplomáciai pályára lépett. A Nicolae Văcăroiu vezette kormányban 1992 és 1996 között külügyminiszter volt, majd 2007 áprilisa és 2008 decembere között a védelmi tárcát irányította a Tăriceanu-kormányban. Rövid ideig, 2008 januárjában és februárjában az igazságügyi tárcát is vezette, miután a kormányfő és Băsescu államfő között vita robbant ki Norica Nicolai PNL-s politikus kinevezése kapcsán. A 90-es években a kommunista utódpárt PSDR színeiben politizált, majd 1997-ben létrehozta a Szövetség Romániáért nevű pártot, amely 2002-ben fuzionált a PNL-vel. A liberális pártban Crin Antonescu elnökké választásáig különböző vezető tisztségeket töltött be.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár)
2012. március 2.
Hatékony román diplomáciai húzás
Tegnap aláírta Brüsszelben Románia és Szerbia a kisebbségekre vonatkozó együttműködési megállapodást, és ezzel elhárult az akadály az elől, hogy Szerbia elnyerje az EU-tagjelölti státusát. Románia fellépése nyomán a tegnapi EU állam- és kormányfők tanácskozásán napirendre került a schengeni csatlakozás kérdése. Hollandia azonban továbbra sem ért egyet Románia és Bulgária integrációjával.
Csütörtökön Brüsszelben aláírta Románia és Szerbia a nemzeti kisebbségekről szóló együttműködési megállapodást, amit Bukarest feltételül szabott Belgrádnak ahhoz, hogy ez utóbbi elnyerhesse az EU-tagjelölti státusát. A felek szerda éjszaka jutottak megállapodásra, és véglegesítették a dokumentum szövegét. Románia úgy határozott, hogy megvétózza Szerbia EU-tagjelölti státusát, ha Belgrád továbbra sem biztosít jogokat a vlach kisebbségnek. Bukarest szerint ugyanis a vlachok is románok, akik nem rendelkeznek anyanyelvű oktatással és román nyelvű misézést sem biztosítanak nekik. Románia plusz garanciákat kért, így ragaszkodott az együttműködési megállapodás aláírásához, valamint ahhoz, hogy az Európai Bizottság kísérje figyelemmel a szerbiai kisebbségek helyzetét.
Traian Băsescu nem volt jelen az aláíráson, hiszen az Európai Néppárt tanácskozásán vett részt. Sever Voinescu, a Demokrata Liberális Párt (PD-L) szóvivője úgy vélte, hogy a megállapodás aláírása a „hatékony módon végzett diplomácia” győzelmét jelenti. Mint mondta, a szerbiai román kisebbség ügye húsz éve húzódik, és jó, hogy most megszületett ez a dokumentum. Mint mondta, a rendszerváltás óta valamennyi román politikus felvetette a román kisebbség helyzetének megoldatlan problémáját. Voinescu ezzel az ellenzéki politikusok bírálatát hárította el. Victor Ponta és Crin Antonescu bírálta a külügyminisztérium álláspontját, hogy Románia az egyedüli tagállam, amely ellenezte az utolsó pillanatokig Szerbia EU-tagjelöltségét.
Románia egy csapásra két legyet ütött, hiszen az együttműködési megállapodáson kívül a schengeni csatlakozás is napirendre került Brüsszelben az állam- és kormányfők tanácskozásán. Ez a téma váratlanul jelent meg az Európai Tanács napirendjén azt követően, hogy kedden Románia kifogásokat emelt Szerbia EU-tagjelöltségével szemben.
Tegnap lapzártáig nem született semmilyen döntés, de rossz előjel, hogy már a tanácskozás előtt Mark Rutte holland miniszterelnök kijelentette: Hollandia mindaddig ellenezni fogja Románia és Bulgária belépését a schengeni övezetbe, amíg a két balkáni ország nem léptet életbe igazságügyi reformokat. Rutte szerint Bukarestnek és Szófiának további haladást kell elérnie igazságszolgáltatási rendszereik átalakításában, illetve a korrupció és a szervezett bűnözés elleni harcban, mielőtt csatlakozhatnak a belső határellenőrzés nélküli övezetbe. Tavaly Hollandia vétózta meg hazánk schengeni csatlakozását.
Romániának is csatlakoznia kellene azokhoz az európai erőfeszítésekhez, amelyeknek célja az európai kisebbségvédelmi keretszabályozás kidolgozása – véli Winkler Gyula, az RMDSZ európai parlamenti képviselője. A politikus szerint helyes és korrekt Szerbia EU-tagjelöltsége kapcsán kialakított román álláspont. Winkler idézi Cristian Diaconescu külügyminisztert, aki szerint a kisebbségi jogok védelme nem csak Románia nemzeti érdeke, hanem európai érték is. Ebből kiindulva természetes volna – mondja Winkler –, ha a továbbiakban Románia kezdeményezőként lépne fel és csatlakozna azokhoz az európai erőfeszítésekhez, amelyeknek célja egy európai kisebbségvédelmi keretszabályozás kidolgozása.
Szabadság (Kolozsvár)
2012. március 12.
Kiigazítás és morfondírozás
Dr. Kincses Előd
A vadimi babérokra törő, gyakorlatban (ultra)nemzeti, de csak papíron liberális Crin Antonescu pártelnökkel szemben az RMDSZ megyei elnöke, dr. Kelemen Atilla védeni próbálta az 1945-ben királyi rendelettel létrehozott, kizárólag magyar tannyelvű egykori Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Intézetet. Sajnos, megengedhetetlenül pontatlanul fogalmazott, noha volt egyetemi oktató szüleitől is tudhatta volna a valódi adatot. A román nyelvű oktatást nem 1968-ban (ahogy Kelemen állította), hanem 1962-ben vezették be, anélkül, hogy erről törvény vagy államtanácsi/minisztertanácsi rendelet született volna! Egyszerűen letelefonáltak a Román Kommunista Párt Központi Bizottságától, hogy azonnal létre kell hozni a román nyelvű oktatási vonalat. Ezzel kezdetét vette a magyar nyelvű oktatás sorvasztása, háttérbe szorítása. Ez a gyakorlat vezetett oda, hogy a sokáig élenjáró Orvosi és Gyógyszerészeti mostanra a B kategóriájú egyetemek végére lett rangsorolva. Ezt a “rangot” vakon védelmezi az egyetemi szenátus román többsége, a félrevezetett román diákság és néhány társutas magyar oktató.
A B liga mellett kiálló Crin Antonescu és társai arról is megfeledkeznek, hogy az egyetemi autonómiát és bármilyen autonómiaformát csak a törvények tiszteletben tartásával lehet létrehozni és működtetni – a jogtiprásnak semmi köze az autonómiához, a törvények felrúgását anarchiának hívják. Ebből viszont nem kérünk!
Népújság (Marosvásárhely)
2012. március 13.
Magyar kar, angolosan
Kormányhattározattal rögzítik ma a magyar oktatás szervezeti kereteit a MOGYE-n
Egy magyar és angol nyelvű orvosi és gyógyszerészeti kar létrehozásáról szól az a kormányhatározat, amelyet a kabinet várhatóan ma fogad el, miután tegnap délután megszületett az egyezség a kormány tagjai között arról: mi lesz a tartalma a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen (MOGYE) tervezett magyar karra vonatkozó kormányhatározatnak. Az egyezség azon a tegnap délutáni, szűk körű tanácskozáson született meg, amelyet a Victoria-palotában tartottak Mihai-Răzvan Ungureanu miniszterelnök, Markó Béla kormányfőhelyettes, Kelemen Hunor RMDSZ-elnök, illetve Cătălin Predoiu igazságügyi, Cătălin Baba oktatásügyi és Bogdan Drăgoi pénzügyi tárcavezető részvételével. „Megegyeztünk annak a határozatnak a szövegéről, amelyet a keddi kormányülésen napirendre veszünk” – fogalmazott az Agerpres hírügynökségnek Kelemen Hunor.
Márton: itt ülünk a frakcióteremben
A tegnapi nap folyamán azonban egyáltalán nem volt egyértelmű, hogy végül megszületik az egyezség. Adott pillanatban esni látszott az alku, olyannyira, hogy az RMDSZ képviselőházi és szenátusi frakciói a parlamenti munka időszakos bojkottját is kilátásba helyezték. A honatyák azt követően vonultak ki az ülésteremből, hogy a Demokrata Liberális Párt (PDL) több vezető politikusa megkérdőjelezte a reggeli koalíciós ülésen született megállapodást. A koalíciós ülés után Markó Béla miniszterelnök-helyettes nyilatkozott arról, hogy a kormányhatározat szövege elkészült, és a dokumentum alapján létrejövő új kar magába foglalja majd az általános orvosi képzést magyarul és angolul, valamint a gyógyszerészeti képzést magyarul.
A marosvásárhelyi Nemzeti Színház előtti téren mintegy négyszázan követelték „a törvény betartását”
„Egy darabig úgy tűnt, hogy a kormányfővel közösen sikerült megtalálni azt a jogi megoldást, amellyel rendezni lehet a magyar főtanszékek helyzetét a MOGYE-n. Ám végül az ügy elbizonytalanodott. Most itt ülünk a frakcióteremben, s várjuk a fejleményeket” – mondta délután az ÚMSZ-nek Márton Árpád, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezető-helyettese. A jogász-képviselő nem szolgált részletekkel arról, milyen jogi megoldás születhet a MOGYE helyzetére. Kérdésünkre elismerte, hogy a magyar fakultások létrehozása akadályokba ütközhet, mert az újonnan létrehozott karok nem teljesítenék az akkreditációs feltételeket. Márton Árpád szerint ugyanakkor nem áll meg a lábán a MOGYE rektorának, Constantin Copotoiunak az az ellenvetése, hogy a főtanszékek létrehozása is akkreditációs akadályokba ütközik, például a magyar diákokra nem jutna elegendő számú tanár. „A magyar diákok nem csak anyanyelvükön tanulnak a MOGYE-n, hanem románul is. Tehát a román nemzetiségű tanárokkal számolva teljesülnek az akkreditációs feltételek” – mondta a képviselő.
Utcai nyomásgyakorlás Marosvásárhelyen
A koalíciós alakulatok megegyezését tegnap a román diákok harmadik utcai megmozdulása is nehezítette, ugyanis a nagy médianyilvánosságot kapott akciójukkal nyomást gyakoroltak a nagyobik kormánypártra. A marosvásárhelyi Nemzeti Színház előtti téren mintegy négyszázan követelték „a törvény betartását” „Mindent elvettek tőlünk, még a tanulás jogát is” – tudatta a hangosbemondón keresztül a városközpont összes járókelőjével a tüntetés szervezője.
Tegnap ismét tüntettek Marosvásárhely főterén az orvosi egyetem román diákjai, akik szeparatizmussal vádolják magyar társaikat
A buszmegállóban várakozók döbbenten figyelték a történteket. „Szóltak, hogy jöjjek ki ide, de nem tudom, mi történik itt. Tüntetés van? Ki tüntet ki ellen?” – kérdezett vissza egy magyarul beszélő román nemzetiségű tornatanár, aki elmondása szerint az iskolaigazgató utasítására ment ki a térre, hogy felügyelje a tanítványait. Miután az ÚMSZ-től kapott tájékoztatást arról, hogy mi történik, szétnézett, és öt perc múlva azzal távozott, hogy ennek ő nem lesz résztvevője, ő a sportszerűséget szereti. Bizalmatlansági indítványt tervez az USL
Az ellenzéki Szociál-Liberális Szövetség (USL) vezetői bizalmatlansági indítvány benyújtását helyezték kilátásba, amennyiben a kormány sürgősségi határozattal létrehozza a magyar főtanszéket a MOGYE-n. Crin Antonescu liberális pártelnök frontális támadást indított Cătălin Baba tárcavezető ellen, aki szerinte „az RMDSZ aljas eszköze” és ahelyett, hogy megvédené a MOGYE autonómiáját, zsarolja az egyetem vezetőségét.
Új Magyar Szó (Bukarest)
2012. március 16.
Román politikusok Orbán Viktornak a határon kívül élő magyarokhoz intézett üzenetéről
Egy kormánypárti és egy ellenzéki román politikus is reagált a pénteki bukaresti sajtóban Orbán Viktor üzenetére, amelyet a miniszterelnök a nemzeti ünnep alkalmából intézett a határon kívül élő magyarokhoz. Sever Voinescu, a bukaresti kormány fő erejét alkotó Demokrata Liberális Párt (PDL) szóvivője az Evenimentul Zilei internetes kiadása szerint újságírói kérdésre válaszolva fejtette ki a véleményét arról, hogy Orbán Viktor „a határokon átívelő nemzetegyesítés nagy művét” akarja örökül hagyni az utókornak. Voinescu azt mondta, kellemetlenül érinti, hogy minden évben, március 15-én a román közvélemény lázba jön egy-egy ilyen kijelentéstől. „Végső soron ez is része egyes emberek politikai megnyilvánulási formáinak, de a legfontosabb az, hogy ezek a túlfűtött pillanatok a közelmúltban sosem jártak komoly következménnyel: Románia az maradt, ami volt, és a romániai magyar közösség is az maradt, ami volt, vagyis a román társadalom része” – mondta a PDL szóvivője. Hozzátette: „ennyi év után már lehet bennünk annyi bölcsesség, hogy megértsük, ezeknek – az olykor talán provokálónak hangzó – szavaknak a pontos értelmét.” A román lapok többsége a magyar miniszterelnök üzenetéből azt a mondatot emelte ki, miszerint „egy esztendő alatt a magyar állampolgárok közössége 150 ezer honfitársunkkal gazdagodott, és hamarosan még százezren vehetik kézbe magyar okmányaikat”. A Gandul című lap ennek kapcsán az ellenzéki Nemzeti Liberális Párt elnökét, Crin Antonescut idézi. „Hogy mit mond Orbán, az az ő dolga, legalább következetes. Orbán Viktor úr sosem mondott mást, sosem titkolta vízióját ezen a téren” – fogalmazott a román liberális politikus. Hozzátette: szerinte az, ami a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyem (MOGYE) ügyében történik, apró, de nem elhanyagolható eleme a jelenlegi budapesti kormányzat víziójának, terveinek. Antonescu úgy vélekedett, a román kormány ebben a kérdésben egy nyílt zsarolás áldozata. „Románia miniszterelnöke pedig csak megvonja a vállát, és azt mondja, hogy ő azt teszi, amit a koalícióban – ott, ahol a Romániai Magyar Demokrata Szövetség veri az asztalt – elhatároznak” – méltatlankodott a román ellenzéki politikus.
Erdély.ma
2012. április 4.
Népünk leválthatatlan
Az, hogy Romániában a marosvásárhelyi orvosi egyetem magyar tagozatának létrehozása miatt kormánybuk­tatást célzó bizalmatlansági indítványt lehet benyújtani – a lehető legrosszabb bizonyítvány, amit a román ellenzék kiállíthatott magáról.
Egy olyan kulturális potenciállal és múlttal, lélekszámmal rendelkező őshonos népcsoport fontos oktatási igényének teljesítése, mint az erdélyi magyarság – a mostani marosvásárhelyi például –, a mai Európában megkérdőjelezhetetlen kellene hogy legyen. Erdélyi népünket nemcsak hogy megilleti egy magyar tagozat és a zavartalan anyanyelvi képzés egyik egyetemén – melynek román tagozata, ne feledjük, a ceausiszta asszimilációs politika eszközeként jött létre annak idején a tisztán magyar tannyelvű egykori MOGYE-n –, s a román politikai elitnek nemhogy kétségbe vonnia nem lenne szabad annak létjogosultságát, hanem kimondottan ki kellene állnia mellette, és ebben nemzeti konszenzusnak kellene fennállnia. A MOGYE tagozatának ügye ugyanis mielőtt pártok és kormánykoalíciók ügye lenne, mindenekelőtt egy népcsoport létjogából táplálkozik, és Erdély magyar népét nem válthatja le sem Victor Ponta, sem Crin Antonescu, még kevésbé lehet létét pártcsatározások tétjévé tenni.
Ilyen körülmények között a kérdés nemzetköziesítése és európai fórumok elé vitele többszörösen indokolt lehet.
Hogy a MOGYE román tagozata mennyire járatja le magát, ha a hajdani nemzetrontó diktátor politikai akaratának végrehajtásáról most sem tud lemondani, hogy e törekvés mennyire hiteltelenít tanárt és diákot egyaránt, ha részt vesz benne – erre kellene minden józan politikusnak ráébresztenie a román közvéleményt ahelyett, hogy gyáva módon és a magyar kártyát választási célból újra kijátszva, ismételten uszít egy sokat próbált népcsoport ellen. Egy demokratikus közéletnek a MOGYE román tagozatát nem a magyar tannyelv és tudományművelés elnyomására tett újabb kísérletekre kellene buzdítania, hanem arra, hogy trójai faló szerepkörével végleg leszámolva elhárítsa, és ne halmozza az akadályokat a kölcsönösen előnyös megegyezés útjából.
E helyett a legelfogultabb szájtépés kap zöld utat a politikában és a médiában, s az ellenzék a foga fehérjét mutogatja – tulajdonképpen kormányképessége hiányával tüntet, miközben hatalomra tör.
B. Kovács András. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2012. április 19.
Regionális hivatalos nyelvvé tenné a magyar nyelvet az RMDSZ
Az RMDSZ hosszú távú céljának tekinti, hogy a magyar nyelvet regionális hivatalos nyelvvé tegye Románia azon régióiban, amelyekben számottevő a magyar közösség aránya. Ezt Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára fogalmazta meg egy szerdán tartott kolozsvári sajtótájékoztatón, amikor a Nyelvi Jogok című kiadványt is bemutatták. Ez egyszerűsített formában mutatja be a romániai nemzeti kisebbségek legfontosabb nyelvi jogait.
A nemzeti kisebbségek jogérvényesítési folyamatának fontos célja, hogy a magyar nyelv regionális hivatalos nyelv legyen ott, ahol tömbben élnek a magyarok – jelentette ki Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára tegnap a Nyelvi jogok című kiadvány bemutatóján.
Mint elhangzott, a Nemzeti Kisebbségkutató Intézettel közösen bemutatott kiadvány a nyelvi jogokkal kapcsolatos leggyakoribb kérdésekre kíván közérthető válaszokat adni. „Az elmúlt 22 év alatt be tudtuk bizonyítani, hogy amikor egy kisebbségi jogot érvényesítünk, nem veszünk el senkitől semmit, a többségnek nem lesz kevesebb joga azáltal, hogy mi élhetünk nyelvi jogainkkal” – hangsúlyozta Kovács, aki szerint a kiadvány tartalmát gyakorlatilag az RMDSZ biztosította.
Horváth István szociológus, a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet elnöke a kiadvány létrejöttének előzményeit vázolta. Elmondta: amikor a nyelvi jogok intézményes alkalmazását vizsgálták, bebizonyosodott, hogy ott biztosított a magyar nyelv használata a közigazgatásban, közintézményekben, ahol a magyarság aránya 60 százalék fölött van. Azokon a településeken, ahol a magyarság aránya 20 és 40 százalék között van, ahol ugyanolyan mértékben érvényes a törvény, ott az intézményes lehetőségek sokkal korlátozottabbak.
„A törvény pontosan ott nem fejti ki a hatását, ahol inkább szükség volna rá: a nem többségben levő, de jelentős számú lélekközösségeknek kellene megfelelő jogi hátteret, megerősítést nyújtson, támogassa az anyanyelvhasználatot” – mutatott rá Horváth. A Nemzeti Kisebbségkutató Intézet elnöke szerint a nyelvi jogok érvényesítésében rendkívül hatékony lehet az állampolgári fellépés. „Fontosnak tartottuk azt, hogy a szélesebb tömegek számára olvasható, élvezhető formában eljuttassuk az információt, hogy milyen jogok birtokosai, milyen jogokat lehet és kell érvényesíteniük” – mondta.
Horváth István úgy vélte, ha valakinek kezében van egy ilyen kiadvány, amely értelmezi számára a törvényt, valószínűleg sokkal nagyobb hátszéllel tud lépni, érdeket és jogot követelni, mint hogyha csak hallomásból, hozzávetőlegesen tudja azt, hogy mit jelent annak a joga, hogy a nevét helyesen írják le, úgy ahogy ő szeretné az anyakönyvi hivatalban vagy más hivatalban.
Kovács Péter bejelentette továbbá: április 25. és május 15. között az RMDSZ népszerűsítő, tájékoztató körutat indít, amelynek során a Nyelvi jogok című kiadványt juttatja el minél több erdélyi magyar családhoz, a nyelvi jogok érvényesítésének fontosságára hívja fel a figyelmet. „A karaván Bihar, Szatmár, Szilágy, Kolozs, Maros, Hargita és Kovászna megyébe látogat el. Ennek során 300 önkéntes segítségével 2000 kiadványt osztunk szét, megyénként 2 nagy fórumot szervezünk, ajtóról ajtóra is fogunk járni, hogy a kiadványban szereplő jogokat népszerűsítsük – mondta Kovács.
Antonescu: nem a magyar nyelvre A Nemzeti Liberális Párt (PNL) támogatja a nyelvi jogok intézményes alkalmazását, a kulturális identitás megőrzését, abba viszont soha nem egyezne bele, hogy a magyar nyelv hivatalos nyelvvé váljon ott, ahol tömbben élnek a magyarok – nyilatkozta Crin Antonescu liberális pártelnök, Kovács Péter RMDSZ-es főtitkár kijelentésére reagálva. „Az állam hivatalos nyelve a román, és az is marad – ez a mi álláspontunk. Tiszteletben tartjuk az RMDSZ véleményét, a Nemzeti Liberális Párt viszont soha nem támogatná, hogy a magyar nyelv hivatalossá váljék Romániában” – szögezte le Antonescu.
Kiss Előd-Gergely. Krónika (Kolozsvár)
2012. április 23.
Békülékeny hangú üzenet az RMDSZ-nek a román ellenzéktől
A romániai szociálliberális pártszövetség vezetői korábban kilátásba helyezték, hogy a magyar párt ne számítson kormányzati részvételre.
Kormányon maradhatna a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) akkor is, ha az Ungureanu-kabinet elbukik az ellene beterjesztett bizalmatlansági indítványon – derült ki Crin Antonescu ellenzéki államfőjelölt nyilatkozatából, amelyet a Gandul című napilap hétfői száma közölt. A szociálliberális pártszövetség (USL) társelnöki tisztségét betöltő liberális politikus szerint az USL a saját miniszterelnök-jelöltje, Victor Ponta szociáldemokrata pártelnök számára kér majd kormányalakítási megbízást, ha a héten szavazásra bocsátandó bizalmatlansági indítványon sikerül leváltani Razvan Mihai Ungureanu kormányát. Antonescu a Gandulnak adott interjúban kifejtette: ha a bizalmatlansági indítvány „átmegy", az USL az egyetlen politikai erő, amely parlamenti többséget tud kialakítani, és el tudja kormányozni az országot az őszi parlamenti választásokig.
A liberális politikus nem zárta ki, hogy egy ilyen politikai konstrukcióban az RMDSZ is részt vegyen. „Őszig semmi sincs kizárva. Azon leszünk, hogy az őszi parlamenti választásokon abszolút többséget szerezzünk, és azt követően USL-kormány alakuljon" – mondta Crin Antonescu. Az USL-t alkotó pártok vezetői korábban több ízben üzenték az RMDSZ-nek, hogy ne számítson kormányzati részvételre, amikor ők átveszik a hatalmat, mivel a bukaresti kormányban részt vevő magyar szövetség nem volt hajlandó az év elején átállni az ellenzékhez és előre hozott választásokat kiprovokálni.
MTI. Erdély.ma
2012. április 27.
Victor Pontát bízta meg kormányalakítással Basescu
Victor Pontát a Szociáldemokrata Párt elnökét kérte fel kormányalakításra Traian Basescu államfő, aki ezt péntek este, a parlamenti pártokkal folytatott konzultáció után jelentette be Bukarestben.
A bukaresti törvényhozói testület ugyanezen a napon buktatta meg a Mihai Razvan Ungureanu vezette kormányt. Pontát a szociáldemokraták, a liberálisok és a konzervatívok alkotta ellenzéki Szociálliberális Szövetség (USL) javasolta kormányfőnek.
Basescu azt követően nevezte meg miniszterelnök-jelöltnek a 39 éves politikust, hogy a korábbi kormánykoalíció fő erejét képező Demokrata Liberális Párt (PDL) nem javasolt senkit a soraiból erre a posztra az államfőnek, így gyakorlatilag önként vonult ellenzékbe.
Basescu is hangsúlyozta rövid beszédében, hogy a PSD volt az egyedüli párt, amelyik miniszterelnököt javasolt. Mint mondta, azért is választotta Pontát, mert őt támogatja az ellenzéki szövetség másik két tagja is, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Konzervatív Párt (PC). Basescu és az ellenzék viszonya évek óta feszültségekkel terhelt. Korábban Basescu kijelentette, hogy mandátuma idején nem fogja megbízni kormányalakítással Pontát, akit „éretlen" politikusnak nevezett.
Az államfő reményét fejezte ki, hogy minél hamarabb sikerül hivatalába lépnie a kabinetnek, és így folytatódhat a Nemzetközi Valutaalap (IMF) éppen folyamatban lévő, bukaresti felülvizsgálati látogatása. Basescu hangsúlyozta, hogy ezek a tárgyalások szakértői szinten mindenképpen folytatódnak az új kabinet hivatalba lépéséig is.
Victor Ponta bejelentette: a fő feladata az, hogy a választásokig biztosítsa a kormányzást, és meggyőzze az embereket arról, hogy Romániában jó irányba haladnak a dolgok. Mint mondta, az új kabinet elsősorban az USL támogatására számít a parlamentben.
Ponta és Crin Antonescu, az ellenzéki szövetség másik társelnöke azonban már délután tárgyaltak a nemzeti kisebbségek frakciójával is, amelynek tagjai közül többen megszavazták az Ungureanu-kabinet ellen benyújtott bizalmatlansági indítványt. Így ők hozzájárultak az addig általuk is támogatott kabinet megbuktatásához.
Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke pénteken délután újságírói kérdésre válaszolva elmondta, hogy az USL részéről nem kaptak felkérést, hogy ők is támogassák a szociálliberális kormányt.
Victor Pontának maximum tíz nap áll a rendelkezésére, hogy összeállítsa kormányának névsorát, és a parlament „áldását" kérje.
Ponta 2001-ben bukkant fel a román politikában, ő Adrian Nastase volt román miniszterelnök felfedezettje, akinek támogatásának köszönhetően a PSD ifjúsági szervezetét vezette, majd tárca nélküli miniszteri és államtitkári tisztséget is betöltött. Ponta 2010 óta elnöke PSD-nek. Politikai pályafutása előtt ügyész volt.
MTI. Erdély.ma
2012. április 30.
Kormánylutri
Több vonatkozásban is újszerű volt pénteken a parlament által megszavazott bizalmatlansági indítvány, hiszen először fordult elő, hogy a megbuktatott kormány után az ellenzék került kormányalakítási pozícióba. Ha Victor Pontának és kabinetjének sikerül várhatóan jövő hétfőn megnyernie a parlament bizalmát, akkor sajátos helyzet áll elő, amire nem volt még példa Romániában a rendszerváltás óta. Választások előtt ugyanis ellenzék még soha nem vette át a hatalmat. Ez azt jelenti, hogy a Szociálliberális Szövetségnek (USL) kormányzati pozícióból kell megnyernie a választásokat lehetőleg úgy, hogy meghaladják az ötven százalékot, hiszen az USL ezt tekinti céljának.
Kormányzati pozícióból azonban nem könnyű kampányolni, még akkor sem, ha most Pontának lehetősége nyílik arra, hogy megemelje a béreket. Kevésbé valószínű, hogy az emberek a béremelés pozitív döntését a szociálliberálisoknak tulajdonítanák, éppen ezért Pontának megvan az a lehetősége is, hogy ne emelje meg a fizetéseket: azonban ez igazából nem jelent alternatívát, hiszen ez utóbbi legalább ugyanolyan kedvezőtlen döntés lenne az USL számára, mint az ellenkezője, tehát a bérek növelése. Az USL már nem húzhat előnyt se az egyik döntésből, se a másikból, sőt kényszerpályán van, hiszen az esetleges béremeléssel kénytelen lesz alátámasztani az előző kormány érdemeit.
Pontának és Antonescunak viszont hosszabb távon az lesz a legkellemetlenebb, hogy kormányzati pozícióból fel kell adnia a korábbi vehemens retorikát, amellyel eddig hatékonyan lehetett ostorozni az „országot kiszipolyozó narancssárga” hatalmat. Ezt a lemezt most le kell cserélni, vagy legalábbis jelentős mértékben árnyalni kell a kormánybíráló szólamokat. Általában irritálja a választókat, ha egy hatalmi pozícióban levő politikus rendszerint az ellenzékben keresi a hibát, és mindig a „nehéz örökségre” hivatkozik. Ezért Ponta és Antonescu kampánycsapata várhatóan olyan stratégiát tervez, amely módjával vegyíti a nehéz örökségre való hivatkozást a pozitív üzenetekkel, de ezt a keveréket nagyon precízen kell összeállítani, különben könnyen a Demokrata Liberális Párt (PD-L) malmára hajthatják a vizet.
A PD-L eleve a kormánybuktatásból is profitálhat, hiszen a vesztesekkel mindig könnyebb szimpatizálni, mint a nyertesekkel, így néhány százalékot már csak a kormánybuktatás is hozhatott a konyhájukra. Ion Iliescu óva intette Pontát attól, hogy belehajszolja magát a választások előtti hatalomátvételbe. Iliescu ugyanis tudja, hogy így tovább csökken az ellenzék esélye arra, hogy 50 százalék feletti eredményt érjen el a várhatóan novemberben sorra kerülő választásokon. A kormányzás tehát igazi lutri az USL számára.
BORBÉLY TAMÁS. Szabadság (Kolozsvár)
2012. május 3.
Mérsékelt tisztogatást ígér az új kormány, „abszolút prioritás” a MOGYE-határozat eltörlése
Az új kormány csak a prefektusok és az államtitkárok leváltását tervezi, az intézményvezetők tisztségükben maradnak – jelentette ki Victor Ponta kinevezett miniszterelnök. A kormány első döntése egyébként a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) új karát létrehozó határozat eltörlése lesz – szivárgott ki szociáldemokrata körökből. Crin Antonescu USL-társelnök megerősítette az információt.
Victor Ponta szerint az előző kormánykoalíció által kinevezett prefektusok és államtitkárok leváltása indokolt, mivel ezek a tisztségek a kormányt képviselik. Hangsúlyozta azonban, hogy a decentralizált intézmények vezetőinek nem kell távozniuk – azzal a feltétellel, hogy nem vesznek részt a választási kampányokban.
A Mediafax hírügynökség ugyanakkor szociáldemokrata (PSD) forrásokból úgy értesült, hogy Ponta a párt országos ügyvezető tanácsának ülésén leszögezte: hivatalba iktatása után az új kormány első döntése az lesz, hogy eltörölje a MOGYE új karának létrehozásáról szóló határozatot.
Az információt megerősítette Crin Antonescu liberális pártelnök, az USL társelnöke, aki szerint a Ponta-kabinet „abszolút prioritása” a MOGYE-határozat eltörlése lesz.
Antonescu szerint a kormányhatározat eltörlése után tárgyalni lehet a MOGYE magyar karának kérdéséről, de nem az RMDSZ-szel, hanem a romániai magyar akadémiai körök képviselőivel.
Ioan Mang szenátor, a PSD oktatási főosztályának vezetője egy nappal korábban a Krónika megkeresésére elmondta, újra kell kezdeni a márciusban létrejött, a bizalmatlansági indítványban vezető témaként szereplő magyar kar alapításának folyamatát, mert szerinte a múlt héten megbukott kormány megsértette az oktatási törvényt.
„Nem akarunk egyebet, mint az alkotmány és a törvények tiszteletben tartását. Legyen az magyar vagy román tannyelvű, egy kar létrehozását csak az egyetem szenátusa kezdeményezheti, és a döntést a felsőoktatás minőségét biztosító hatóságnak (ARACIS) és a tanügyminisztériumnak kell elbírálnia. Vagyis elölről kell kezdeni az engedélyezési folyamatot” – szögezte le a Krónikának a nagyváradi szenátor.
Crin Antonescu szerdán arról is beszélt, hogy bár nem prioritás, Traian Băsescu államfő tisztségből való felfüggesztése és a parlament két házelnökének leváltása nem került ki a szociálliberális pártszövetség tervei közül.
Az UNPR és a kisebbségi frakció támogatja a Ponta-kormányt A Victor Ponta kijelölt miniszterelnök által javasolt kormányt a független törvényhozókat tömörítő Románia Haladásáért Országos Szövetség (UNPR) és a nemzeti kisebbségek képviselői is támogatják, így az új román kormány hivatalba iktatásához várhatóan meglesz a szükséges parlamenti szavazatszám. Ponta szerdán folytatott tárgyalásokat az UNPR vezetőivel. Ebből az alkalomból a felek együttműködési megállapodást írtak alá, amely szerint az UNPR támogatja Ponta kormányát.
A miniszterelnök-jelölt a tizenhét tagú – nem magyar – nemzeti kisebbségek képviselőházi frakciójával is tárgyalt. A megbeszélés végén Ponta kijelentette, hogy végleges választ csak hétfőn kap tőlük, de elvben már megegyeztek, hogy a nemzeti kisebbségek is támogatják a kormányt. Krónika (Kolozsvár)
2012. május 4.
Répás Zsuzsanna: a kormány kiáll a magyar nyelvű orvosképzés mellett
A magyar kormány nagyon fontosnak tartja, hogy legyen magyar nyelvű orvosképzés Erdélyben, és kiáll a Marosvásárhelyi Orvosegyetem (MOGYE) magyar oktatóinak és diákjainak küzdelme mellett – mondta Répás Zsuzsanna csütörtökön az MTI-nek.
Nagyon fontosnak tartjuk, hogy megmaradjon, sőt megerősödjön a magyar nyelvű orvosképzés Erdélyben – fogalmazott a helyettes államtitkár. Répás Zsuzsanna kiemelte: a Marosvásárhelyi Orvosegyetem nagyon komoly hagyományokkal bíró, magas színvonalú szakmai intézmény. Korábban kizárólag magyar tannyelvű egyetem volt, és a Ceausescu-éra idején kezdték elrománosítani.
A most érvényben lévő oktatási törvény szerint multikulturális egyetemnek számít a MOGYE. Az a probléma, hogy a szenátus által elfogadott charta az oktatási törvénynek nem felelt meg. Nem lehet szó tehát az egyetemi autonómiáról – folytatta a helyettes államtitkár, aki hozzátette: az egyetemi autonómiát tiszteletben kell tartani, de az egyetemeknek is tiszteletben kell tartaniuk a törvényeket.
A tanügyi törvény szerint pedig a MOGYE-n létre kell hozni az önálló magyar oktatási vonalat- szögezte le.
Répás Zsuzsanna azt mondta, minden tisztelete azé a kitartó küzdelemé, amit a MOGYE magyar oktatói és diákjai folytatnak, és reményét fejezte ki, hogy ez sikerre fog vezetni.
A magyar kormány nagyon fontosnak tartja, hogy legyen magyar nyelvű orvosképzés Erdélyben, és kiáll a Marosvásárhelyi Orvosegyetem magyar oktatóinak és diákjainak küzdelme mellett, Románia lakosságának jelentős része magyar anyanyelvű és számukra biztosítani kell a lehetőséget, hogy magyar nyelven fordulhassanak orvoshoz – fejtette ki a helyettes államtitkár.
A bukaresti kormány március végén határozott úgy, hogy a MOGYE-n egy magyar, angol és román tannyelvű új kar létesül, amely magában foglalja a magyar szakok többségét. A román kormány – amelynek tagja volt a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) – azt követően fogadta el ezt a határozatot, hogy az egyetem román többségű szenátusa nem volt hajlandó tiszteletben tartani a román oktatási törvényt, amely szerint a MOGYE-n is önálló struktúrába kell szervezni a magyar nyelvű oktatást.
Szerdán a román Mediafax hírügynökség úgy értesült: Victor Ponta román miniszterelnök-jelölt kormányának első döntése a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) magyar karának létrehozásáról szóló korábbi kormányhatározat érvénytelenítése lesz.
A hírügynökség a román Szociáldemokrata Párt (PSD) meg nem nevezett forrásaira hivatkozva azt közölte, hogy Ponta saját pártja vezető testületének zárt ajtók mögötti szerdai ülésén kijelentette: kormánya első döntésként érvényteleníteni fogja a magyar kar létrehozásáról szóló határozatot, amelyet még a Mihai Razvan Ungureanu vezette kabinet fogadott el. A Mediafax szerint Ponta a PSD megyei elnökeinek jelentette be ezt a tervét.
A tanácskozást követően Ponta újságíróknak elmondta: a szerdai megbeszélésen a szociáldemokraták nem vitatták meg ezt a kérdést, hiszen a döntést – bármely is legyen az – a hárompárti (szociáldemokrata, liberális, konzervatív) ellenzéki Szociálliberális Szövetségnek (USL) és nem külön a PSD-nek kell meghoznia.
Az USL társelnöke és államfőjelöltje, Crin Antonescu liberális pártelnök viszont szerda délután újságírók előtt megerősítette: vitán felüli, eldöntött tény, hogy a MOGYE-kormányhatározatot a Ponta-kabinet első ülésén érvénytelenítik.
MTI. Erdély.ma
2012. május 8.
Magyartagadó” kormány
Bizalmat szavazott tegnap a parlament a szociálliberális Ponta-kabinetnek
Bizalmat szavazott tegnap este a parlament a szociálliberális kormánynak. A Victor Ponta vezette kabinet tartózkodás nélkül 284 igen, 92 nem szavazatot kapott. Parlamenti beszédében Kelemen Hunor RMDSZ-elnök arra hívta fel a figyelmet, hogy az utóbbi 22 évben nem volt még olyan kormány, amely még utalás szintjén sem tér ki programjában a kisebbségek helyzetére.
Bizalmat szavazott tegnap este a parlament a szociálliberális kormánynak. A Victor Ponta vezette kabinet 284 igen, 92 nem szavazatot kapott. A délután folyamán a parlament szakbizottságai alkalmasnak tartották mandátumuk teljesítésére a miniszterjelölteket, köztük Ioan Mang szociáldemokrata szenátort, az oktatási tárca vezetői tisztségének várományosát is, akit az utolsó pillanatban – vasárnap este – javasolt a megbízott kormányfő a sajtóban sokat bírált Corina Dumitrescu helyére.
„Ti nem léteztek”
Az RMDSZ nem szavazott bizalmat a Ponta-kabinetnek. A parlamentben mondott beszédében Kelemen Hunor szövetségi elnök arra hívta fel a figyelmet, hogy az utóbbi 22 évben nem volt még olyan kormány, amely 53 oldalas programjában egy mondatot se áldozott volna az ország 18 nemzeti kisebbségére. „Az új kormány üzenete, számunkra, romániai magyarok számára egyértelmű: ti, nemzeti kisebbségek, nem léteztek. Ez a kormány a múlt évszázad legsötétebb időszakát idézi: egyszerűen tagadja a kisebbségek létét” – jelentette ki a politikus. Kelemen közölte, hogy az RMDSZ ellenzékben marad. „Nem tudjuk elfogadni, hogy visszatérjünk abba a korszakba, amikor a kisebbségeknek nem volt más választásuk: hallgattak, vagy elmentek. Mi nem fogunk hallgatni, hanem a párbeszéd útját választjuk” – jelentette ki a szövetségi elnök.
Kelemen ugyanakkor leszögezte: az RMDSZ támogatja a közalkalmazotti bérek növelését, az arányos képviseletet biztosító választási rendszer bevezetését és az előrehozott választásokat.
Az RMDSZ elnökének kemény beszéde nem maradt válasz nélkül: Victor Ponta, Călin-Popescu Tăriceanu volt liberális kormányfő és Crin Antonescu liberális pártelnök is elutasította a beiktatásra váró kormányt érintő vádakat.
Mérgezett ajándék a kisebbségeknek
A megbízott kormányfő a délelőtt folyamán találkozott a nemzeti kisebbségek képviselőivel és az RMDSZ vezetőivel is. Victor Ponta az előbbieknek az évek óta elfektetett kisebbségi törvénytervezet megszavazását ígérte, azzal a kitétellel, hogy a tervezetből töröljék a kulturális autonómiára vonatkozó részt. Cserében a nemzeti kisebbségek képviselői együttműködési megállapodást kötöttek a Szociál-Liberális Szövetséggel, és megígérték, hogy támogatják kormánya beiktatását a bizalmi szavazáson.
Az RMDSZ vezetőivel folytatott konzultáció után Victor Ponta elmondta, az USL az RMDSZ-t tekinti a romániai magyarság legitim képviselőjének. „Nem fogunk semmi olyat tenni, ami bátorítaná azokat a szélsőséges erőket, amelyek megjelentek a romániai magyarok soraiban. Folytatjuk a párbeszédet akkor is, ha hatalmon leszünk, az RMDSZ pedig az ellenzéki padsorokban foglal helyet” – mondta a Victor Ponta.
Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke az USL miniszterelnök-jelöltjével folytatott megbeszélés után bejelentette, nem szavazzák meg a Ponta-kormányt, a kisebbségi törvényt pedig nem tudják elfogadni a kulturális autonómia nélkül. „Olyan kisebbségi törvényt nem tudunk támogatni, megszavazni, amelyet kiürítenek a valós tartalmától, amely nem tartalmazza a kulturális autonómiát mint intézményt, és nem ad ennek valós jogköröket a kultúra, az oktatás területén” – mondta Kelemen Hunor.
Mint ismeretes, a nemzeti kisebbségek kerettörvényének tervezetét 2005-ben terjesztette a parlament elé a Tăriceanu-kormány, ám a tervezet nem jutott túl a törvényhozás szakbizottságain. A jogszabály kulturális autonómiát adna a kisebbségeknek: anyanyelvű intézményeiket a közösség által megválasztott autonómiatanácsok igazgatnák. Ezt az önállóságot azonban a román pártok egyike sem volt hajlandó támogatni.
Restitúcióbarátabb lesz a Victor Ponta vezette kormány?
Victor Ponta nem ért egyet a kommunizmus idején elkobzott ingatlanok után fizetendő kárpótlások korlátozásával. Szerinte folytatni kell az ingatlanok természetbeni visszaszolgáltatását is. Mint mondta, „alkotmányos és méltányos” megoldást kell találni ennek a kérdésnek a rendezésére. Ponta szerint méltányos megoldást jelent például a természetbeni visszaszolgáltatás folytatása azokban az esetekben, ahol ez még lehetséges. Hangsúlyozta: hátrányos megkülönböztetésben részesítenék a kárpótlásokra még váró személyeket azokkal szemben, akik „szerencsés módon” már megkaphatták az egykori ingatlanjuk értékének teljes egészét. Ponta ugyanakkor nem részletezte, konkrétan milyen megoldást javasol a kárpótlásokra. A korlátozás azért merült fel, mert Romániának nincs elég pénze arra, hogy belátható időn belül teljesítsen valamennyi kárpótlási igényt. A strasbourgi bíróság lényegében azt állapította meg, hogy a román kárpótlási rendszer működésképtelen. Új Magyar Szó (Bukarest)
2012. május 8.
Túl sok a magyarok előjoga
Pergőtüzet zúdított parlamenti felszólalásakor az új román kormányzat egyik vezető politikusa, Crin Antonescu az előző bukaresti kabinetben részt vevő RMDSZ-re.
Victor Ponta újkormányfő, a Szociáldemokrata Párt elnöke, valamint szövetségese, Crin Antonescu, a Nemzeti Liberális Párt elnöke is azt állította, hogy a helyi magyarok túl sok előjogot kaptak.
Crin Antonescu a parlamentben az ellenzékivé lett magyar képviselőkhöz fordulva éles hangon bírálta az előző román koalíciós kormányt, amelynek a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) is tagja volt. A kritikák egy része arról szólt, hogy a politikus szerint a megbukott kabinet jogtalanul juttatott saját oldalának állami összegeket kampánycélokra. Antonescu felhozta a román törvényhozásban a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) magyar karának létrehozásáról szóló korábbi kormányhatározatot is.
„Amikor Victor Ponta úr a törvénysértéseket említette, akkor azokról az intézkedésekről, túlkapásokról beszélt, amelyeket, önök, RMDSZ-esek követtek el, együtt azzal a hatalommal, amelyet két cikluson át támogattak, és amely törvénysértéseket most Románia összes lakosainak az érdekeit figyelembe véve meg kell szüntetnünk. Igen, az önök által kampánycélokra elsíbolt, kiutalt pénzeket most vissza kell vennünk és oda kell adnunk a nyugdíjak és bérek emelésére, és Victor Ponta minden román állampolgár érdekei szerint cselekszik, beleértve a magyarokat is. Még akkor is, amikor az önök által törvénysértő módon meghozott kormányhatározat megszüntetéséről beszél. Jogtalan és sértő az önök bírálata, hiszen azok a jogok, amelyeket mi biztosítani szándékozunk a romániai kisebbségeknek, a legmagasabb európai normáknak is megfelelnek” – mondta hétfőn a bukaresti parlamentben Crin Antonescu.
Az új kormány kedden már ülésezik, és jelentős sikerként könyvelheti el, hogy hétfőig sikerült megállapodnia arról a szándéknyilatkozatról az IMF, az Európai Bizottság és a Világbank delegációjával, amelynek lényege, hogy a Nemzetközi Valutaalap engedélyezi a tervezettnél magasabb idei költségvetési hiánycélt Romániának. Ezzel az idén lesz miből fokozatosan emelni a nyugdíjakat és a béreket, ami létfontosságú lehet a hétfőn beiktatott új hatalomnak a közelgő, novemberi választások előtt.
hirado.hu. Erdély.ma
2012. május 9.
Jön a tiszta egyéni kerületes választási rendszer
Elfogadta a szenátus a frissen kormányra került Szociálliberális Unió (USL) pártszövetség választásitörvény-módosítását, amely egyfordulós, tiszta egyéni választókerületes választási rendszer bevezetését irányozza elő.
A tervezet értelmében az első forduló után az a jelölt nyer mandátumot az egyéni választókerületben, aki a legtöbb szavazatot kapja, függetlenül a voksok arányától. Második fordulóra csak akkor kerülne sor, ha szavazategyenlőség alakul ki az élen.
A módosítást mind az RMDSZ, mind a vele együtt ellenzékbe került Demokrata-Liberális Párt (PDL) ellenezte, mivel az nem biztosítja az arányos képviseletet, azonban a felsőház mégis megszavazta 77-9 arányban, mivel az USL már két héttel ezelőtt többségbe került ott. Tizenhét szenátor tartózkodott.
USL: több felelősség, nagyobb legitimitás
A vitán Victor Ponta frissen kinevezett kormányfő is részt vett, mint az indítvány társszerzője. A másik kezdeményező az USL másik tagpártja, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke, Crin Antonescu. Ponta indoklása szerint a négy évvel ezelőtt alkalmazott választási rendszert számos kritika érte, és az új rendszert szerint egyrészt letisztulna a politikai élet, másrészt megerősödne a kötelék a mandátum nyertese és a választók között. Crin Antonescu is úgy vélte, hogy a kettejük által javasolt rendszer több hatalmat és felelősséget ruház a választókra, a politikai szférának pedig nagyobb legitimitást biztosít. Ponta azt is elmondta, hogy később a képviselők számának csökkentéséről és a politikai migráció visszaszorításáról is indítványt nyújtanak be.
Mint arról beszámoltunk, a négy évvel ezelőtti választások előtt sajátos hibriddé alakították át az addig listás választási rendszert. Kialakították ugyan az egyéni választókerületeket, de csupán az a jelölt nyert automatikusan, aki 50 százaléknyi plusz egy szavazatot kapott. A többi mandátumról a listás választásokon alkalmazott módszer alapján, sorsolásszerűen döntöttek, így előfordult, hogy egy jelölt több mint tízezer szavazattal sem kapott mandátumot, míg egy másik már néhány tucatnyi vokssal is képviselő lett.
RMDSZ, PDL: arányos képviselet kell
A tervezetet a PDL nevében Cristian Rădulescu szenátor elvetette, bár korábban a demokrata-liberálisok is a tiszta egyéni választókerületes rendszer hívei voltak, már csak azért is, mert annak bevezetését a párt mentora, Traian Băsescu államfő volt. Most azonban Rădulescu arról beszélt: az USL tervezete megvalósíthatatlan, és súlyos alkotmányossági problémákat is fölvet. „A tervezet kiiktatja azon kitételt, amelynek értelmében a pártok jelöltjei által kapott töredékszavazatokat is mandátummá lehet alakítani. Más szóval az arányosság minden elemét kiiktatják, ami minden demokratikus választási rendszer alapja. Alkotmányossági problémák merülnek föl, mivel így megtörténhet, hogy egy olyan párt, amely a választásokon 30-35 százalékot szerez, a parlamentben a mandátumok akár 90 százalékát is megkapja, ami teljesen antidemokratikus. Megvalósíthatatlan és jelentős alkotmányossági problémákat felvető kezdeményezésről van szó” – szögezte le a PDL-s szenátor.
Az RMDSZ nevében Markó Béla szögezte le: bár elismeri, hogy a jelenlegi rendszer nem jó, a tiszta egyéni választókerületes voksolással sem ért egyet, mivel az arányos képviselet mellett tör lándzsát.
Elismerte a rendszer azon előnyét, hogy így a legnagyobb párt vagy pártkoalíció stabil többségre tehet szert, azonban ez az ellenőrzés lehetőségét is kiiktatja. „Emellett egy olyan, relatíve nagy területű országban, mint Románia, amelynek számos hagyományos régiója van, számos helyi közösséggel, arányos rendszer szükséges, olyan szűrővel, mint az 5 százalékos küszöb. Ez biztosítaná a különböző vidékek, érdekek, doktrínák képviseletét, még ha azok kisebbségiek is” – indokolta Markó, miért tartja az RMDSZ hibának az arányos képviselet kiiktatását.
Markó szerint az lenne a legjobb, ha visszatérnének a korábbi megyei listás rendszerhez, de ha ez nem lehet, akkor is olyan – akár vegyes – rendszert kéne kialakítani, amely biztosítja az arányosságot.
Mint arról beszámoltunk, három héttel ezelőtt a választási törvény módosításával megbízott parlamenti bizottság olyan tervezetet dolgozott ki, amely német mintára vegyes rendszert vezetne be, oly módon, hogy a szenátorok és a képviselők mintegy felét egyéni választókerületben, a másik felét pedig listáról választanák meg. E tervezet – mint ahogy azt Márton Árpád, a bizottság RMDSZ-es tagja korábban a Krónikának elmondta – az RMDSZ támogatását is élvezte, mivel képes lett volna biztosítani az arányosságot.
A szenátus által tegnap elfogadott tervezet még nem léphet hatályba, mivel arról döntő kamaraként még az alsóháznak is szavaznia kell, ott pedig még kérdéses, megszavaznák-e, bár a nemzeti kisebbségek és az UNPR támogatásáról biztosította az új kormányt.
Balogh Levente. Krónika (Kolozsvár)
2012. május 9.
Kedvezőtlenül módosították a választási törvényt
Egyfordulós, egyéni választókerületes többségi választási rendszer bevezetését szavazta meg kedden a szenátus, amely a hatályban lévő arányos voksolási rendszert helyettesítené. Az RMDSZ a módosítás elutasítását kérte, ez a rendszer ugyanis jelentősen csökkentheti a romániai magyarság politikai súlyát.
A választási törvény módosítását Victor Ponta miniszterelnök és Crin Antonescu, a hatalomra került Szociálliberális Szövetség (USL) társelnökei kezdeményezték. Az indítványt 77 szenátor támogatta, kilencen ellene szavaztak, és 17-en tartózkodtak. A most megszavazott új rendszert már a novemberi parlamenti választásokon alkalmazhatják, így az a jelölt juthat mandátumhoz, aki a legtöbb szavazatot gyűjti össze, és megszűnik a töredékszavazatok visszaosztása. A jelölteknek nem kell már megszerezniük a leadott szavazatok 50 százalékát plusz egy voksot, így a törvényhozókat is ugyanúgy választanák meg, mint a polgármestereket és a megyei tanácselnököket, vagyis egy fordulóban.
Az RMDSZ a törvénymódosítás elutasítását kérte, hiszen az arányos rendszer megszüntetésével csökkenhet a romániai magyarság parlamenti képviselete. A jogszabályról a képviselőháznak is szavaznia kell még. Markó Béla RMDSZ-szenátor a szenátusi vitában kifejtette: egy olyan sokszínű és kiterjedt országnak, mint Románia arányos választási rendszerre van szüksége, hogy valamennyi helyi közösség képviselve legyen a parlamentben.
Cristian Rădulescu, az ellenzéki Demokrata Liberális Párt (PDL) szenátusi frakcióvezetője a voksolást megelőzően bejelentette, hogy pártja törvényhozói tartózkodni fognak, hiszen a kormánypártok által javasolt törvénytervezet komoly alkotmányossági aggályokat vet fel. Szerinte a módosított választási rendszer alapján a szavazatok 45 százalékát begyűjtő párt a mandátumoknak akár a 80 százalékát is megszerezheti, és ez alaptörvénybe ütközik.
Márton Árpád RMDSZ-es képviselő szerint is alkotmányellenes a jogszabály, egyrészt a Rădulescu által említett ok miatt, másrészt azért, mert az Alkotmánybíróság korábban hozott egy olyan döntést, miszerint tizenkét hónappal a választások előtt nem lehet lényegesen módosítani a választási rendszert. Rámutatott: az új rendszer még akkor sem szavatol arányos képviseletet a magyarságnak, ha a magyar pártok között létrejön őszig az összefogás. Hozzátette: abban reménykedik, hogy sikerül meggyőzni a PDL törvényhozóit, hogy együtt forduljanak keresettel az alkotmánybírósághoz abban az esetben, ha az alsóház is megszavazza majd a törvényt.
A képviselő szerint olyan abszurd helyzet is előállhat az USL által javasolt választási rendszer nyomán, hogy egy párt megszerzi országosan a szavaztok 25 százalékát, de egyetlen egyéni választókerületben sem végez első helyen a jelöltje, így ez a párt nem kerülhet be a parlamentbe. A törvénytervezet ugyanis nem módosította a korábbi választási törvény parlamenti küszöbre vonatkozó részét, így továbbra is hatályban van az 5 százalékos normális küszöb, valamint az alternatív küszöb, amely lehetővé teszi egy pártnak a parlamentbe jutását akkor is, ha nem érte el országosan az 5 százalékot, de megszerzett hat képviselői és három szenátori mandátumot.
Victor Ponta a parlamenti vitában azzal érvelt a jogszabály módosítása mellett, hogy az új voksolási rendszer megakadályozhatja a szélsőséges pártok parlamentbe való jutását, ami - mint mondta – egész Európában komoly veszélyt jelent.
Szabadság (Kolozsvár)
2012. május 11.
RMDSZ: etnikai tisztogatás jöhet
Etnikai tisztogatástól tart Kovács Péter a minisztériumoknak alárendelt székelyföldi intézményekben. „Nem a tisztogatás véres változatára gondolok, hanem arra, hogy a magyar embereket le fogják váltani” – jelentette ki az ÚMSZ-nek az RMDSZ főtitkára a kormányfőnek azt a kijelentését kommentálva, miszerint a szakmai teljesítmény lesz az egyetlen kritérium az intézmények vezetőinek kinevezésekor.
Etnikai tisztogatástól tart Kovács Péter a minisztériumoknak alárendelt székelyföldi intézményekben. „Nem a tisztogatás véres változatára gondolok, hanem arra, hogy a magyar embereket le fogják váltani” – jelentette ki az ÚMSZ-nek az RMDSZ főtitkára a kormányfőnek azt a kijelentését kommentálva, miszerint a szakmai teljesítmény lesz az egyetlen kritérium az intézmények vezetőinek kinevezésekor.
Ponta a Gorj megyei dekoncentrált intézmények vezetőivel tartott szerdai tanácskozáson beszélt erről. Hangsúlyozta, nem várja el az intézményvezetőktől, hogy a hatalmon lévő pártok politikáját folytassák, az egyetlen elvárás, hogy betartsák a törvényeket és tisztességes módon szervezzék meg a választásokat.
Az RMDSZ főtitkára populista nyilatkozatnak tartja a kormányfő kijelentését. „Sokan bedőlnek Victor Ponta nyilatkozatának, és azt mondják magukban: végre egy olyan kormány került hatalomra, amely a szakmai felkészültséget, nem a politikai hovatartozást tartja elsődlegesnek. Ezeknek a szavaknak nem szabad bedőlni. Szép lassan az előző kormány mandátuma alatt kinevezett intézményvezetők mindegyikéről kiderül, hogy szakmailag nem felel meg a poszt betöltésére, ezért eltávolítják őket” – magyarázta Kovács Péter. Hozzátette: szerinte a Ponta-kormány „mindenkit elsöpör majd útjából”, akiket az előző kabinet helyezett tisztségbe. „El tudom például képzelni azt, hogy a székelyföldi megyékben etnikai tisztogatás lesz a minisztériumoknak alárendelt intézményekben. Nyilván, nem a tisztogatás véres változatára gondolok, hanem arra, hogy a magyar embereket le fogják váltani” – mondta a politikus.
Kovács szerint az utóbbi években sikerült elérni, hogy a székelyföldi megyék minisztériumoknak alárendelt intézményeiben a magyarság „majdnem” a számarányának megfelelően legyen képviselve, az etnikai arányok azonban hamarosan meg fognak fordulni. „Egy csöppnyi kétségem sincs afelől, hogy ez meg fog történni” – jelentette ki. Az RMDSZ főtitkára megjegyezte: a tisztségviselők leváltása jogi szempontból nem lesz problémamentes az új kormány számára. „Ne feledjük, hogy ezek az emberek versenyvizsgával jutottak posztjukhoz” – jegyezte meg.
Román prefektusok a székely megyékben
Victor Ponta Gorj megyében hét prefektus megtartásáról beszélt. Ladányi Zsolt Hargita megyei prefektus nincs közöttük, és utódját is homály fedi. Ladányi a jelenlegi alprefektusra, Andrei Jean-Adrian volt alprefektusra tippel. „Az elmúlt huszonkét év alatt soha nem történt még meg, hogy a prefektusi intézmény vezetőségi tagjai között ne lettek volna magyarok, de úgy néz ki, hogy most egy ilyen időszak következik, és most ezzel kell szembenézni” – kommentálta a fejleményeket Ladányi, hozzátéve: a magyar többségű megyékben, mint Hargita megye is – ahol a lakosság 85 százaléka magyar ajkú – a hivatalt magyarra kellene bízni, hiszen a prefektusi munka technikai, nem politikai jellegű. Mint korábban írtuk, Kovászna megyében a magyarellenességéről hírhedt Codrin Munteanu váltja György Ervint a prefektusi székben.
„Nem sok jót ígérnek”
Az RMDSZ aggódva figyeli azt, ami az országban történik, hiszen a Ponta-kormány döntései nem sok jót ígérnek az erdélyi magyarságnak, de az országnak se – jelentette ki tegnapi sepsiszentgyörgyi sajtótájékoztatóján Kelemen Hunor. Az RMDSZ szövetségi elnöke elmondta: azt tapasztalták, hogy az ellenzéki retorika megváltozik, ha egy párt megkezdi a kormányzati munkát, de a Szociál-Liberális Szövetség (USL) kormánya nem így indult. A szövetségi elnök ugyanakkor azt reméli , hogy Crin Antonescu liberális pártelnök nacionalista nyilatkozatait nem követik kormányzati döntések.
Az RMDSZ nem tűri a választási törvény módosítását
Kelemen Hunor elmondta: a szenátus által elfogadott új választási törvényt a képviselőházban megpróbálják módosítani. Az új jogszabály révén ugyanis előfordulhat, hogy egy 20-22 százalékkal rendelkező párt nem jut be a parlamentbe. A Szociáldemokrata Párt rájött, a 40-45 százalékos támogatottságával akár 75 százalékos parlamenti képviseletet szerezhet, ezért az egész belpolitikai rendszert át akarja írni. Hozzátette, ha a képviselőházban nem tudják érdemben módosítani a választási törvényt, akkor az Alkotmánybírósághoz fordulnak. Új Magyar Szó (Bukarest)
2012. május 15.
Kelemen Hunor: A MOGYE-n bukott a kormány
Victor Ponta kormányának konstruktív ellenzéke lesz az RMDSZ – szögezte le az Erdélyi Riportnak a szövetségi elnök, aki úgy véli, az Ungureanu-kabinet elsősorban a MOGYE magyar karát létrehozó kormányhatározat miatt bukott meg. Mivel utóbbit a bíróság felfüggesztette, a politikus szerint nincs értelme, hogy az új hatalom a jogszabállyal foglalkozzon. KELEMEN HUNORT az ellenzéki szerepről Cseke Péter Tamás kérdezte az Erdélyi Riport 2012/18. számában.
- Ellenzékbe kerültek. Melyek az előnyei és melyek a hátrányai az új helyzetnek az RMDSZ számára?
- Amikor a magyar érdekképviseletet vállaltuk, azt mondtuk, hogy a politikai eszköztár teljes egészét használni kívánjuk. A kormányzás is eszköz, amit legjobb tudásunk szerint használtunk, és szerintem hatékonyan használtunk, a gazdasági válság közepette is. Az ellenzékben is van élet, az ellenzékiség is a parlamenti politizálás eszköze. Ellenzéki pártként ugyancsak a magyar közösség érdekeit fogjuk képviselni, anélkül hogy a helyzetből eredő előnyökre vagy hátrányokra gondolnánk. A cél a közösségi érdekek képviselete, a többi ehhez képest mellékes. Nyilván, nem lehet annyira hatékonyan képviselni a közösség érdekeit ellenzékben, ezt belátom. Ám ez nem jelenti azt, hogy a kormányzást mindig, minden áron, bármilyen körülmények között vállalni kell. Sőt azt gondolom, vannak olyan helyzetek, amikor a kormányzást nem lehet vállalni és nem kell vállalni, például akkor, amikor egy kormánykoalíciónak elfogyott a parlamenti többsége.
- Hogyan látja, miért bukott meg a kormány?
- Elsősorban a marosvásárhelyi magyar orvosképzéssel kapcsolatos kormányhatározat miatt. Ez a jogszabály volt a fő oka annak, hogy a Szociál-Liberális Szövetség (USL) benyújtotta a bizalmatlansági indítványt. Persze, nem tagadom, hogy az Ungureanu-kormány bukásában más elemek is közrejátszottak: például az, hogy a Demokrata-Liberális Párt széteső párttá vált, elkezdődött az elvándorlás az alakulatból, aminek a parlamenti többség megszűnése lett a következménye. Ám az az elvi álláspont, amit mi képviseltünk a magyar nyelvű felsőoktatás kérdésében, az nagyon határozott és tisztességes álláspont volt. Néhány nap távlatából is azt mondhatom, hogy a MOGYE magyar karának a létrehozása nem csak ürügy volt a kormány megbuktatására, ahogy egy nagyon híres magyar politikus állította, hanem ez volt az igazi oka, hiszen a megbízott miniszterelnök bejelentette, hogy első dolga a kormányhatározat visszavonása, a fakultás megszüntetése lesz. Tehát nem fizetésemeléssel, nem nyugdíjemeléssel, nem az életminőség javításával kezdik a kormányzást, hanem egy megszerzett jog megnyirbálásával. Ezért az olyan kiváló kortárs politikusainknak, mint Toró T. Tibor, az EMNP elnöke, csak azt tudom mondani, ne foglalkozzanak azokkal a kérdésekkel, amelyekhez nem értenek.
- Ezek szerint nem ért egyet Emil Boc PD-L-elnöknek azzal a kijelentésével, hogy a kormányt a nemzeti kisebbségek képviselői buktatták meg?
- Nem. Semmilyen körülmények között nem fogadom el azt, hogy ujjal mutogassanak a nemzeti kisebbségek képviselőire, akkor sem, ha lehetett egy-kettő közülük, aki a bizalmatlansági indítványt megszavazta. Kontraproduktív, értelmetlen a kisebbségekre mutogatni akkor, amikor PD-L-ben olyan állapotok vannak, amilyeneket ismerünk.
- Hogyan viszonyul az RMDSZ a hatalomra került pártokhoz?
- Informális találkozóink a kormány megbuktatása előtt és után is voltak már az USL vezetőivel. Nem szakítottam meg a párbeszédet sem Victor Pontával, sem Crin Antonescuval, különösen Pontával nem. Nem titok az, hogy gyakran beszélgettünk, gyakran találkoztunk. A kormányról szóló szavazás napján lesz formális találkozónk is az USL vezető politikusaival.
- Pontáék ezeken az informális találkozókon is megerősítették, hogy szándékukban áll visszavonni a MOGYE-határozatot?
- Az informális találkozókon elhangzottakról nem szokásom beszámolni a sajtónak. Ám mindaz, ami az új kormány MOGYE-vel kapcsolatos szándékairól eddig nyilvánosságot kapott, árnyalati különbségekkel, de az informális találkozóinkon is elhangzott.
- Miről tud egyáltalán tárgyalni az RMDSZ az USL-vel, ha már kormányzásuk kezdetén egy szerzett jog visszavonására készülnek?
- Végig fogjuk beszélni azokat a kérdéseket, amelyek most bennünket foglalkoztatnak: a kisebbségi jogok, a szerzett jogok, a választási rendszer. Az RMDSZ nem fog olyan megállapodást kötni az USL-vel, mint amilyet a Románia Haladásáért Országos Szövetség (UNPR) és a nemzeti kisebbségek frakciója kötött. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség a szocialista–liberális kormány ellenzéke lesz. Hozzáteszem azonban, hogy nem olyan ellenzéke lesz, mint amilyenhez a román politikában hozzászoktunk, hanem konstruktív ellenzék. Minden egyes kérdést megvizsgálunk, mindegyikről véleményt mondunk, jobbító szándékkal. Ha olyan kérdések merülnek fel, amelyekről úgy gondoljuk, hogy nem képezhetik politikai viták tárgyát a kormányoldal és az ellenzék között, akkor tárgyalásokat kezdeményezünk róluk. Tehát ellenzékben leszünk, nem szavazunk bizalmat ennek a kormánynak, de ez nem jelenti azt, hogy géppuskával állunk majd egymással szemben.
- Melyek azok a kérdések, amelyek nem képezhetik politikai vita tárgyát?
- A kisebbségi jogok, a szerzett jogok nem lehetnek politikai perpatvar tárgya. De tudok adni egy másik példát is: a pénzügyi egyezségről szóló uniós tervezet. Mindannyiunk érdeke, hogy Románia aláírja az uniós fiskális paktumot. A mi kormányunk folytatta le a tárgyalásokat a tervezetről, a mi kormányunk döntötte el, hogy Románia számára fontos részes lenni ennek az uniós egyezségnek. Attól, hogy ellenzékben leszünk, ezt a kérdést nem fogjuk másképpen szemlélni.
- Az USL szándékaitól függetlenül vagy sem, a Maros Megyei Ítélőtábla felfüggesztette a MOGYE magyar karáról szóló kormányhatározatot, ám a per érdemi tárgyalása csak decemberben kezdődik. Ezt hogyan kommentálná?
- A rendszerben van egy alapvető hiba, és ezt mi már többször elmondtuk. Jogállamban a közpolitikákat, a törvény alkalmazását a kormánynak és a parlamentnek kell meghatároznia, és ezt az igazságszolgáltatásnak csak akkor lenne szabad felülbírálnia, ha a vitatott intézkedés országos érdekeket sért, akkor is csak nagy fenntartásokkal. Másképpen a bíróság átveszi a kormány és a parlament szerepét. Gyakorlatilag ebben a pillanatban a kormány a táblabíróság függeléke. Az igazságszolgáltatás korábban hozott olyan ítéleteket is, amelyek a költségvetést is érintették, például a bírák fizetésével és nyugdíjával kapcsolatban, de az ítéletek végrehajtásához szükséges anyagi fedezetet nem biztosította. Ezért mondom, hogy a rendszerrel baj van. Ennek ellenére meg kell várnunk az indoklást, s fel kell készülnünk arra, hogy a decemberi érdemi tárgyaláson olyan érveket sorakoztassunk fel, amelyek megállják a helyüket. Mivel a bíróság ezt a kormányhatározatot amúgy is felfüggesztette, a Ponta-kormánynak már nem kellene ezzel foglalkoznia.
- Az USL-nek szándékában áll bevezetni a tisztán egyéni választókerületes választási rendszert, amely nem biztosítana arányos képviseletet a magyarságnak a román parlamentben. Hogyan kommentálná ezt a szándékot, figyelembe véve azt is, hogy korábban az akkori ellenzék is támogatta az RMDSZ számára is kedvező vegyes rendszert?
- Nagyon sok vitát vált ki az, hogy lehet-e választási évben módosítani a választási törvényen. Számomra nem kérdéses: nem lehet. Ennek ellenére megtörténhet, hogy hozzányúlnak a törvényhez. Mi azonban csak olyan választási rendszert tudunk elfogadni, egyáltalán olyan választási törvényről tudunk érdemben tárgyalni, amely megtartja az arányos képviselet elvét. Az elv betartása nélkül bármilyen választási rendszer a politikai képviselet teljes torzulásához vezethet. Az Európai Unió országaiban, nagyon kevés kivételtől eltekintve, az arányos képviseleti rendszer különböző módozatai működnek. Huszonkét esztendő után Romániának sem kellene más rendszerre áttérnie.
- Most, amikor ez az interjú készül, Ön a Szatmár megyei RMDSZ-es jelöltek bemutatására indul Szatmárnémetibe, ahol Ilyés Gyula polgármesterjelöltnek magyar (MPP-s) ellenjelöltje is van. Hogyan befolyásolja az RMDSZ jelöltjeinek esélyét az, hogy több erdélyi településen magyar–magyar verseny lesz a helyhatósági választásokon?
- Azok, akik nem érdekeltek a magyar képviseletben, és tudják, hogy semmi esélyük nyerni a választásokon, csak azért indítanak jelölteket, hogy minél rosszabb legyen az RMDSZ-nek. Ez nagyon rossz megközelítés. Minden egyes jelölt, olyan településeken, mint Szatmárnémeti vagy Marosvásárhely, ahol 50 százalék alatt van a magyarság, befolyásolja az esélyeinket, ennek ellenére én abban bízom, hogy a 2008-as eredményeinket tudjuk hozni. Erdélyi Riport (Nagyvárad)
2012. május 16.
A legnagyobb veszély
Jól tette-e az RMDSZ, hogy utolsó csatlósként kitartott amellett a Demokrata Liberális Párt mellett, amelyet saját tagjai is elárultak?
Talán nem tette jól!
Mert mit ér a tisztesség ott, ahol egy poltikai szövetség (USL) ellenzékben még pocskondiázza a kormánykoalíció – valóban árulókból toborozott – egyik tagját (a Szövetség Románia Fejlődéséért nevű pártot), és azt harsogja, szóba sem áll a gazemberekkel, majd másnap, a kormányzás megszerzése érdekében írásos egyezményt ír alá?
Bizonyára semmit!
Hamarosan, alig több mint fél év alatt mindenképpen kiderül.
A baljós árnyak azonban máris rávetülnek az erdélyi magyarságra.
A székely megyék élére román kormánymegbízott került. A szórványmegyék elveszítették a magyar alprefektusokat. Hamarosan elkezdődik a megyei intézményekben a politikai tisztogatás. (Ugyanúgy, ahogyan a Boc-kormány is tisztogatott hatalomra jutásakor.) A Ponta-kormány visszavonta az Ungureanu-kormány fellebezését a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem ügyében. A kisebbségi törvényt a legnagyobb etnikai közösség, a magyar akaratának, autonómiaigényének a figyelembe vétele nélkül fogadhatja el a törvényhozás. A kormányprogram meg sem említi a kisebbségeket. A kisebbségi kérdés meg van oldva – igyekszik elhitetni az USL társelnöke, a (csak nevében) liberális Crin Antonescu, felidézve a Kondukátor, Nicolae Ceaușescu magyar kérdéssel kapcsolatos álláspontját.
A legnagyobb veszélyt azonban mégsem ezek jelentik!
Hanem az egyfordulós, egyéni választókerületes többségi választási rendszer bevezetése, amelyet megszavazott a szenátus. S ez nem csupán az erdélyi, főleg a szórványban élő magyaroknak lesz
kimondhatatlanul rossz, hanem a vézna romániai demokráciát is megroppanthatja.
Az arányos választási rendszer megszüntetésével csökken a romániai magyarság parlamenti képviselete. Sőt, a módosított választási rendszer alapján a szavazatok 45 százalékát begyűjtő párt a mandátumoknak akár a 80 százalékát is megszerezheti, és ezzel teljhatalomra tehet szert. És az is megtörténhet, hogy valamely párt megszerzi az országosan leadott szavazatok negyedét, de egyetlen egyéni választókerületben sem végez első helyen a jelöltje, így nem kerül be a parlamentbe.
Victor Ponta miniszterelnök, szociáldemokrata pártelnök a parlamenti vitában azzal érvelt a jogszabály módosítása mellett, hogy az új voksolási rendszer megakadályozhatja a szélsőséges pártok parlamentbe való jutását, ami – mint mondta – egész Európában komoly veszélyt jelent. Valóban azt, de a szélsőség térnyerését éppen a képviseleti demokrácia elveinek a felrúgása segíti elő. Nincs nagyobb veszély egy sokszínű, mélyen rétegzett társadalomban, mint a politikai érdekképviselet megtagadása jelentős tagszámú csoportok számára.
És az új kormány most ezt próbálja meg keresztülvinni. Nagy eséllyel.
Talán csorbítja ezt az esélyt az, hogy nem csak mi, magyarok, hanem a Pro Democraţia Egyesület vezetői is úgy vélik, hogy a tiszta többségi választási rendszer veszélyt jelent a hazai politikai élet demokratikus alakulására. A Pro Democraţia szerint elfogadhatatlan a tiszta többségi rendszer bevezetése, mert olyan kétpólusú politikai váltógazdaságot honosít meg, mely az Egyesült Államokban és Nagy-Britanniában is megreformálás előtt áll, éppen hátrányai miatt.
Nem tetszik a rendszer a Kovászna megyei románoknak sem. Dan Manolăchescu, a Demokrata Liberális Párt Kovászna megyei szervezetének elnöke szerint, ha bevezetik, akkor a Kovászna megyei románságnak nem lesz parlamenti képviselete. A tervezet tehát egyértelműen kisebbségellenes. Egyre inkább az az érzésem, hogy annak is szánták, azért is promoválják oly nagy hévvel és sietséggel.
A demokráciát óvó szervezetek, egyesületek, értelmiségiek észérvekkel próbálják meg jobb belátásra bírni a Ponta-kormányt és a bal-jobb koalíciót. Félő azonban, hogy a hatalomhoz jutott pártvezetők mohósága felülír minden racionális megfontolást. Kétharmados többségre és teljhatalomra áhítoznak. Amelynek hatásáról már van némi fogalmunk és még több sejtésünk.
Ambrus Attila. Új Magyar Szó (Bukarest)