Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Antonescu, Crin
456 tétel
2012. július 30.
Kelemen: visszautasítom, hogy a magyarokat bűnbakknak kiáltsák ki!
Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke reagált az exit-poll eredményeket kommentáló Crin Antonescu ideiglenes államfő azon kijelentésére, miszerint az erdélyi magyarok bojkottálták népszavazást. Kelemen szerint ez a referendum nem a magyarok ügye volt, nem volt közvetlen tétje a magyarság számára, ezért volt ilyen alacsony a részvételi arány a magyarok által lakott megyékben.
„Elutasítok minden spekulációt, amely a magyarokat teszi bűnbakká a népszavazás eredménytelenségét illetően, annál is inkább, hogy végleges eredmények még nem állnak rendelkezésünkre" – nyilatkozta az RMDSZ elnöke.
mediafax.ro
Erdély.ma
2012. július 30.
Orbán Viktor Tusványoson: „jól döntsenek” Románia polgárai a népszavazáson
„Jó döntés” meghozatalára biztatta Románia polgárait szombaton, Tusnádfürdőn Orbán Viktor. A magyar miniszterelnök a 23. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor zárónapján rendezett politikai fórumon tartott előadást a több mint ezer fős hallgatóság előtt. A Magyarország és Közép-Európa megújul című fórumon előadást tartott Tőkés László EP-képviselő is, aki szerint a román politikusok közül Băsescu került legközelebb a magyarokhoz. A felfüggesztett államfő az idén nem látogatott el a Tusványosra, mivel a vasárnapi népszavazást megelőző kampánycsendben nem vállalhat nyilvános szereplést.
A tusványosi fórumon, amelynek moderátora Németh Zsolt, a budapesti külügyminisztérium parlamenti államtitkára volt, Orbán Viktor hangsúlyozta, nem avatkozhat bele abba, hogy a bukaresti „bicskázás” után ki marad talpon, és „kit hoznak ki a bálteremből”, de aggodalommal tölti el, amit lát.
„Arra kérném a magyarokat, hogy érezzék át a történelmi helyzet súlyát, és az ezzel kapcsolatos személyes felelősséget is. Azt kívánom a románoknak is, és az itt élő magyaroknak is, hogy jó döntéseket hozzanak, például úgy, hogy nem hoznak döntést” – jelentette ki a miniszterelnök. Ezzel a Tőkés Lászlóval, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnökével közösen kiadott péntek esti állásfoglalására utalt, amelyben az erdélyi magyarságot a vasárnap tartandó népszavazáson távolmaradásra szólították fel (lásd: Orbán-Tőkés: az erdélyi magyarság maradjon távol a népszavazástól! Orbán Viktor és Tőkés László ismételten kiállt Traian Băsescu államelnök mellett, a vasárnapi népszavazástól való távolmaradásra szólította fel az erdélyi magyarságot – közölte Répás Zsuzsanna, nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár és Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtóstábját vezető helyettes államtitkár az MTI-vel.
Tájékoztatásuk szerint Orbán Viktor péntek este Tusnádfürdőn egyeztetett határon túli magyar szervezetek vezetőivel a kormányzás eddig eltelt időszakának nemzetpolitikai eredményeiről és a következő két év tennivalóiról.
A tanácskozáson részt vett a magyar kormány részéről Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, Németh Zsolt külügyi államtitkár, valamint Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke, Berényi József, a Magyar Koalíció Pártjának elnöke, Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnőke, Kovács Miklós, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke és Brenzovics László, a KMKSz alelnöke – áll a közleményben.
A közlemény kiemeli: Orbán Viktor külön megbeszélést is folytatott a Fidesz stratégiai partnerével, az EMNP vezetőségével. Megerősítették stratégiai szövetségüket a jövőre nézve. Áttekintették az erdélyi magyarság szempontjából legfontosabb problémákat, és megoldást sürgettek mind a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium, mind a Marosvásárhelyi Orvostudományi és Gyógyszerészeti Egyetem magyar nyelvű képzésének ügyében.).
Orbán Viktor és Tőkés László is fehér ingben érkezett a tusványosi fórumra: a jelenlévő újságírók közül sokan ezt is a népszavazással kapcsolatos jelzésként értelmezték. Romániában ugyanis az államfő leváltását ellenzők tábora jelképévé tette a fehér színt, és a népszavazási kampány idején fehér ingben jelentek meg a Băsescu államfőt támogató politikai rendezvényeken.
Orbán: nincs világválság
Orbán Viktor egy a gazdasági válság okairól és kezelési lehetőségeiről szóló átfogó előadás során hozta szóba Románia és Magyarország sajátos helyzetét.
Szerinte Közép-Európa sikeresebb volt a válságkezelésben, mint a Nyugat, de Magyarországnak és Romániának most erőfeszítéseket kell tennie, hogy bekerülhessen a Szlovákia, Csehország, Lengyelország alkotta sikerzónába. Orbán Viktor aggodalmát fejezte ki a romániai fejlemények miatt, amelyek szerinte kockára teszik az utóbbi tíz év felzárkózását és a költségvetés rendbetételében elért eredményeket, amelyekért a lakosság hatalmas áldozatot hozott.
Elemzésében a miniszterelnök rámutatott: nincs szó világválságról, csak Amerikában és Európában van baj.
„Ma az európai egység egy olyan nemzetközi programmá vált, amellyel kapcsolatban kritikát megfogalmazni, akárcsak érzékeny kérdéseket feltenni, a kánonon kívüli hangfekvésben beszélni, nem csak illetlenség, hanem retorzióért, sőt kiátkozásért kiáltó tett” – mondta Orbán Viktor. Ezzel szemben a miniszterelnök szerint egyedi megoldásokra van szükség egyedi problémák kezelésében, és az európai nemzetek ellenében az Európai Uniót nem lehet sikerre vinni. Rámutatott, a nemzeti érzés reneszánszát éli Európában és bebizonyosodott, hogy az európai nemzetek nem akarnak összeolvadni egymással.
„A terv az gyümölcskosárra hasonlít inkább, nem pedig egy gyümölcsturmixra, amit brüsszeli bürokraták hoznak létre. Ebből az is következik, hogy a mai európai válságra nincs központi megoldás, a nemzeteknek saját erősfeszítéseik révén, külön-külön kell megoldaniuk a saját problémáikat” – magyarázta a miniszterelnök.
Úgy vélekedett: ez a válság kedvező átrendeződés lehetőségét hordozza Közép-Európa országai számára.
„Ki kell mondanunk, hogy az európai válság lényegében Brüsszel válsága. Brüsszel az elsődleges akadálya annak, hogy nem találjuk a megoldásokat a nemzetgazdasági bajok kezelésére. Brüsszelben azzal töltenek értékes heteket, hogy a csirkeketrecek méretét módosítsák, előírják, hogy a disznóknak játékot kell betenni az ólakba, és a libák lelki állapota fontos európai politikai kérdés, miközben százezrek veszítik el munkahelyüket, omlik össze a pénzünk és érezzük, hogy egyre nehezebb megélni” – mondta a miniszterelnök.
Közép-Európa országainak lépéselőnyét Orbán Viktor annak tulajdonította, hogy nem újabb hitelek felvételével próbálták a válságot kezelni.
„Ez alól csak Magyarország a kivétel, amely a 2008-as válság után radikálisan megnövelte államadósságát és most azért harcolun
k, hogy az adóssághegy ne szakadjon ránk, hanem kimászhassunk alóla” – mondta Orbán. Az eladósodásért Orbán Viktor a baloldalt okolta. „Ha jönnek a szocialisták, előbb-utóbb összedöntik az országot, és akkor előbb vagy utóbb a jobboldalhoz kell fordulnunk, hogy az hozza rendbe. Aztán ha ráununk a jobboldalra, vagy a jobboldal mindenféle hibákat vét, akkor persze visszamegyünk a baloldalhoz, aki majd megint jól összedönti az országot, és utána megint visszahívjuk a jobboldalt, hogy tegye már rendbe” – mondta a miniszterelnök.
Orbán Viktor szerint a válságkezelésre nincs egységes sikerrecept, és ez szerinte nem baj. „Ez összességében egy intellektuális szabadságot, egy lehetőséget is jelent. Ha bízunk magunkban, megértjük a folyamatokat, amelyekben élünk, képesek vagyunk kidolgozni a megoldásokat, és képesek vagyunk megszervezni magunkat ennek érdekében, akkor az az előnyünk, ami ma a válságkezelésben a nyugatiakkal szemben rendelkezésünkre áll, megmarad, és óriási lépést tettünk a siker irányába” – jelentette ki Orbán.
Orbán: a hazafiak jobban meg tudnak egyezni egymással, mint az internacionalisták
Orbán Viktor szerint a nemzetközi kapcsolatokban a hazafiak jobban meg tudnak egyezni egymással, mint az internacionalisták.
A miniszterelnök a hagyományokhoz híven a hallgatóságból érkező, írásban feltett kérdésekre is. Az új román kormánnyal való együttműködésre vonatkozó kérdésre válaszolva kitért a hazafias és az internacionalista kormányokkal való együttműködés tapasztalataira.
Kijelentette, hogy Traian Băsescu államfőt jó román hazafinak ismerte meg. „Ha jó román hazafival állok szemben, meg fogjuk találni azokat a megoldásokat, amelyek a román és a magyar hazafiaknak is megfelelnek” – jelentette ki. Hozzátette, izgalommal várja, hogy az őszi parlamenti választások után internacionalista vagy hazafias kormány alakul Bukarestben.
Orbán: „jó szerencsét” az erdélyi magyar összefogáshoz
Orbán Viktor elmondta, azért vállalt stratégiai partnerséget Tőkés Lászlóval és az Erdélyi Magyar Néppárttal (EMNP), mert néhány rendíthetetlenül képviselt cél – mint például az autonómia – szövetséget hozott létre közöttük. „Stratégiai szövetségben vagyunk, és kívánok sikert számukra, de nem kívánok konfliktusba keveredni azzal a 80 százaléknyi magyarral, akik a Romániai Magyar Demokrata Szövetségre (RMDSZ) szavaztak. Úgy tegye a miniszterelnök a dolgát, hogy a magyar eszmék irányában való elmozdulást és az itteni magyar egységet is szolgálja” – összegezte a feladatot.
Az erdélyi magyar összefogásra vonatkozó kérdésre azt hangsúlyozta, hogy az összefogáshoz erő kell. Kétségbeesettségből, szétesettségből, töredékpártokból nem jön létre erő. Azért tartotta nehéznek az Erdélyi Magyar Néppárt dolgát, mert egy erős RMDSZ-szel szemben próbál néhány ügyet győzelemre vinni. A Fidesz 1994-es dilemmáját is felidézte. Elmondta, amikor „darabokra zúzták az első magyar polgári kormányt”, a Magyar Szocialista Párt valamennyi korábbi ellenzéki pártot, így a Fideszt is meghívta a kormányba. „Ha akkor igent mondtunk volna, erkölcsileg elbukunk, és esélyünk sincs, hogy az országrontó szocialista kormányokat leváltsuk” – állapította meg. Az elmondottak alapján kívánt „jó szerencsét” az erdélyi pártoknak, hogy eldöntsék: összefognak-e vagy nem.
A hallgatóság és a miniszterelnök párbeszédét moderáló Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára összegző szavaiban az autós navigációs eszközök szótárából vett hasonlattal élve elmondta: újratervezésre van szükség, mert új helyzetbe került Európa, Közép-Európa és a határon túli magyarság. Úgy vélte, a Tusványos keretében Tőkés László és Orbán Viktor pár navigáló műholdat azonosított. Az államtitkár Bibó István gondolatát idézve megállapította: a fejődéshez a szabadság és a közösség ügye egy ügy kell, hogy legyen.
Tőkés: a román politikusok közül Băsescu jött legközelebb a magyarokhoz
A román politikusok közül Traian Băsescu felfüggesztett államfő került a legközelebb az erdélyi magyarokhoz – vélekedett előadásában Tőkés László EP-képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT).
Tőkés EP-képviselő a nyári olimpiára építő sportpárhuzamot vonva utalt a vasárnapi népszavazásra, amelyen a felfüggesztett államfő leváltásáról kell dönteniük a romániai választóknak. „Le akarják küldeni a pályáról Traian Băsescut. Hát jobb csapatkapitány a xenofób Crin Antonescu? Adják meg önök a választ” – mondta Tőkés.
Az EMNT elnöke a sportból vett hasonlattal írta le a romániai magyar összefogás esélyeit is. Kijelentette, a csapatszellem a politikában is fontos. Az erdélyi magyar politikai szervezeteknek az Orbán Viktor által 2010-ben meghirdetett nemzeti együttműködés rendszerében kell összefogniuk. „A pártegység kényszerzubbonya nem illik az erdélyi magyarságra” – jelentette ki a volt püspök, majd az őszi parlamenti választásokra utalva hozzátette: „politikai megmérettetésre és erdélyi magyar válogatottra van szükség”.
Tőkés László nyomatékosította, „bundázókkal” nem tud egy csapatban játszani, „olyanokkal, akik Bukarestben vajazzák le a mérkőzést, és nem az erdélyi magyarságot képviselik Bukarestben, hanem Bukarestet képviselik az erdélyi magyarság előtt” – fogalmazott Tőkés. Úgy vélte, „a doppingbotrányok”, a „szabálytalanul benevezett játékosok” vezettek a politika beszennyeződéséhez. „Tisztulásra van szükség az erdélyi magyar politikában” – nyomatékosította Tőkés László. Azt is megállapította, az emberek azért fordultak el a politikától, mert a politika fordult el tőlük.
Az EMNT elnöke gazdasági kérdéseket is érintett előadásában. Matolcsy György nemzetgazdasági minisztert idézve jelentette ki, az a cél, hogy a határon túli magyar vállalkozások is bekapcsolódjanak a magyar gazdaság vérkeringésébe. Azt is megemlítette azonban, hogy elszigetelten nem lehetséges a gazdasági talpra állás; ebben a kérdésben a román és a magyar érdekek egybeesnek.
Tőkés László megemlítette, hogy az Erdély és Románia egyesülését kimondó 1918-as gyulafehérvári román nagygyűlés autonómiát ígért a magyarságnak, Bukarest azonban gyarmatként tekintett a megszerzett területekre. Utalt arra, hogy a nyugat-európai területi autonómiák gazdasági fellendülést hoztak azokon a területeken, amelyeken bevezették azokat. „Dél-Tirolban nincs munkanélküliség, Katalónia pedig Spanyolország legfejlettebb tartománya” – példázta a volt püspök. „Kérjük, keressék meg annak az eszközeit, módszereit, hogy miként tudnának támogatást nyújtani az autonómiához” – szólt a mellette ülő Orbán Viktorhoz.
MTI, Hírösszefoglaló
Krónika (Kolozsvár)
2012. július 30.
Európa legyen gyümölcsöskosár, nem pedig gyümölcsturmix”
Orbán Viktor szerint az európai nemzetek reneszánszáról beszélhetünk
Magyarország és Közép-Európa megújul címmel tartotta meg hagyományos előadását a Tusnádfürdőn zajló, 23. Bálványosi Nyáriegyetem és Diáktáborban szombaton délelőtt Orbán Viktor magyar miniszterelnök. A magyar külügyminisztérium parlamenti államtitkára, Németh Zsolt által moderált politikai fórumon ugyanakkor Tőkés László a közélet kérdéseiről, a belpolitikai helyzetről, a gazdasági fejlődés és az autonómia összefüggéseiről, a romániai magyar politikai paletta lehetséges alakulásáról értekezett, Orbán Viktor pedig európai összképet nyújtott a gazdasági válságról, és annak hatásairól. A magyar miniszterelnök keményen bírálta az európai uniós politikai intézmények válságkezelő megoldásait. Véleménye szerint Közép-Európa ebben a tekintetben nagyobb sikerrel járt, mint a Nyugat. Mint kifejtette, egyedi problémák egyedi megoldásokat igényelnek, az Európai Uniót pedig az európai nemzetek ellenében nem lehet sikerre vinni.
Idén a hagyományos szombat délelőtti politikai fórumon nem jelent meg a román állam egyetlen magas rangú képviselője sem; Traian Băsescu tisztségéből felfüggesztett államfő a vasárnapi referendumot megelőző kampánycsendben ezt nem is tehette volna meg. Tőkés László EP-képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke helyzetképet vázolt előadásában az erdélyi közélet és a belpolitika aktuális kérdéseiről, tárgyalta a gazdaság és az autonómia összefüggéseit, valamint a romániai magyar politikai paletta lehetséges alakulását.
Csak az veszett el végképp, amiről lemondunk
A nemrég bírósági döntéssel visszaállamosított Székely Mikó Kollégium, valamint a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) ügyére, (a magyar és angol tagozat létrehozásának jog-, és törvénysértő akadályozására) hivatkozva Tőkés László kijelentette: a két neves reformkori politikus, Wesselényi Miklós és Mikó Imre építő munkássága megfelelő példaként szolgálhat, aziránt „hogy álljunk ki a szabadság, és elorozott tulajdonunk mellett”. Deák Ferencet idézve hangsúlyozta: „csak az veszett el végleg, amiről mi magunk lemondunk”. Felkérte a hallgatóságot, vegyenek részt szeptember elsején, az úgynevezett Igazság Napján a kollégium védelmében tervezett tüntetésen.
Az autonómia gazdasági létkérdés
A gazdasági kérdések vonatkozásában az EP-képviselő megállapította: gazdasági önállóság nélkül Erdély a politikai céljait sem tudja megvalósítani.
Matolcsy György magyar nemzetgazdasági miniszter kijelentésére hivatkozva kiemelte: a második Orbán-kormány kiemelt fontossággal kezeli a határon túli területeknek a magyar gazdaság „vérkeringésébe” való bekapcsolásának kérdését. A nemzetgazdasági minisztérium a Wekerle-tervvel összefüggésben támogatást nyújt az alulról építkező gazdaságfejlesztési stratégiaként létrehozott Mikó Imre Terv megvalósítására, amelyet az EMNT kezdeményezett. A jelenlegi magyar kormány ugyanis a gazdasági önrendelkezés megvalósítására törekszik, magyarázta Tőkés László. A Kárpát-medencei gazdasági övezet stratégiai programja, a Wekerle-terv célja a gazdasági növekedés segítése, a Kárpát-medencei térségen belüli együttműködési lehetőségek kiaknázása, hosszú távon pedig a fenti gazdasági övezet létrehozása.
– Magyaroknak, románoknak egyaránt érdekük egy olyan gazdaságpolitika kezdeményezése, amely a szubszidiaritás, regionalizmus, a szomszédságpolitika terén zajlik, és mindannyiunknak esélyt ad a felemelkedésre – fogalmazott az EP-képviselő.
Mint mondta, a politikusok általában megfeledkeznek arról, hogy az autonómia nem csak egy szép eszme: a működő autonómiák pedig általában kiváló gazdasági eredményeket mutathatnak fel, mint például a munkanélküliséget alig ismerő olaszországi Dél-Tirol, vagy Katalónia, Spanyolország legfejlettebb tartománya. Felhívta a figyelmet arra, hogy az Európában létező területi autonómiák mellett 11 európai országban érvényesül a kulturális autonómia rendszere is.
Tőkés László emlékeztetett: az Erdély és Románia egyesülését kimondó 1918-as gyulafehérvári nagygyűlés autonómiát ígért az együttlakó népek számára, ezzel szemben Bukarest Trianon után a megszerzett területeken egyfajta gyarmatosítást kezdett, annak ellenére, hogy Erdély a fejlődési folyamatok „vezérhajója” volt. Arcátlan arroganciának nevezte Victor Ponta miniszterelnök kijelentését, miszerint a Székelyföld nem is létezik.
Az autonómia gazdasági létkérdés, a romániai magyarság boldogulásának előfeltétele – szögezte le az EP-képviselő. „Kérjük, keressék meg annak az eszközeit, módszereit, hogy miként tudnának támogatást nyújtani az autonómiatörekvések terén való előrelépéshez” – kérte fel Tőkés László a magyar miniszterelnököt.
„Băsescu került a legközelebb az erdélyi magyarokhoz”
A pénteken megnyitott nyári olimpiai játékok kapcsán sportpárhuzamot vonva, a vasárnapi referendumra utaló EP-képviselő felvetette a kérdést: „Jobb csapatkapitány a xenofób Crin Antonescu, mint Traian Băsescu, akit le akarnak küldeni a pályáról? A román politikusok közül Traian Băsescu tisztségéből felfüggesztett államfő került a legközelebb az erdélyi magyarokhoz”, állapította meg Tőkés László.
Felhívta a figyelmet arra, hogy szerinte Magyarország szomszédjaihoz, Szerbiához, Szlovákiához hasonlóan Romániában is a posztkommunista erők előretörésének vagyunk tanúi. Mint fogalmazott, a kommunista típusú kizárólagossággal Románia kizárja magát a Schengen-övezetből is.
A harmincadik olimpia békeüzenetének megfelelően kijelentette: a csapatszellem a politikában is fontos. Ugyanakkor megállapította: „a kommunista pártegység kényszerzubbonya nem illik az erdélyi magyarságra”, és az őszi parlamenti választásokra utalva hozzátette: „politikai megmérettetésre, erdélyi magyar válogatottra van szükség”.
Tőkés úgy vélte, az olimpiai játékok szellemében szabály- és elvszerű, méltányos játékosokra van szükség az egyébként „tisztulást” igénylő politikai pályán is, illetve a játékban a bírónak is függetlennek kell lennie. A romániai magyar politikai alakulatok lehetséges együttműködését illetően nyomatékosította: „bundázókkal” nem tud egy csapatban játszani, olyanokkal, akik „nem az erdélyi magyarságot képviselik Bukarestben, hanem Bukarestet az erdélyi magyarság előtt”. Hallgatósági kérdésre válaszolva megállapította: fontosnak tartja az új összefogást, az egység megteremtését, ennek azonban erőteljes elvi feltételei vannak.
Orbán: radikális és azonnali megoldások szükségesek
Orbán Viktor magyar miniszterelnök átfogó elemzésben tárgyalta a világgazdasági válság európai okait és vonatkozásait, élesen bírálta az Európai Unió (EU) különböző intézményei által a krízis kezelésére nyújtott megoldásokat, illetve néhány gondolatot fogalmazott meg a romániai politikai helyzettel kapcsolatban.
– Megfigyeltem: ha megnyerjük a választásokat, akkor rendszerint az asztal közepén ülök, amikor ellenzékben vagyunk, akkor a szélére szorulok – humorizált a magyar kormányfő.
Közölte: jeles nyugat-európai közgazdászok által, a napokban nyilvánosságra hozott, „brutális egyértelműséggel” megfogalmazott helyzetjelentés szerint a világgazdasági válság európai hatásainak kezelésére radikális és azonnali megoldások szükségesek, ellenkező esetben a kontinens „holdkóros módján a saját vesztébe tántorog”.
Európa elvesztette a realitásérzékét
A magyar kormányfő sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy az EU keretében a kánonon kívüli hangnemben nem lehet beszélni a gazdasági válságra adott megoldásokról. – Úgy gondolom, az Unió sikere a nemzetek sikerében rejlik, nem pedig a nemzetek feletti struktúrákban. Szembe kell nézni az európai nemzetek reneszánszával. A nemzeti érzés megerősödését tapasztalhatjuk a hollandoknál, görögöknél – fogalmazott a miniszterelnök. Szerinte ilyen tekintetben Európa elvesztette a realitásérzékét.
– Az európai nemzetek nem akarnak egybeolvadni egymással. Szerintem Európának gyümölcsöskosárnak, nem pedig gyümölcsturmixnak kell lennie. Nyugaton lengyel vízszerelőket dolgoztatnak, s közben elítélik a bevándorlást. Tény, hogy az aggasztó hírek nem a közép-európai országokból érkeznek, a régió gazdasági szempontból aránylag stabilnak mondható. Amennyiben Nyugaton ezt sem értik meg, az súlyos következményekkel járhat – fogalmazott Orbán Viktor. Hozzátette: miközben pénzügyi vonatkozásban a közép-európai államok nem állnak rosszul, Nyugat különböző eszközökkel erőteljes nyomást próbál gyakorolni rájuk.
– Közép-Európa sikeresebbnek bizonyult a válságkezelésben, mint a Nyugat – szögezte le a magyar kormányfő. Véleménye szerint, pontosan megnevezhető néhány személy és pénzintézet, amely a gazdasági válságot okozta. Elítélte az általa személytelen intézményi politizálásnak nevezett brüsszeli ügyvivést. – Egyébként azt halljuk, hogy hibás például Görögország, de azt nem, hogy Brüsszel lenne a vétkes. A bankok ismét sorba állnak az adófizetők pénzéért. Az Unió védi a különböző pénzintézeteket. Továbbra is védik azt az elvet, hogy a piac működésébe nem kell beleszólni, de eltűrik a spekulánsokat – fogalmazott a politikus. Szerinte Nyugat-Európa ördögi körben vergődik, amelyből nem találja a kiutat.
„Ha jönnek a szocialisták, összedöntik az országot”
– Az Európai Unió válsága tulajdonképpen Brüsszel válsága, s a helyzetért Brüsszel az elsődleges felelős. Azzal töltenek el rengeteg időt, hogy játékot kell tenni a disznónak a ketrecbe, és hangoztatják, hogy a liba lelkiállapota fontos kérdés, holott az európai polgárok megélhetésének biztosítására kellene összpontosítaniuk – mondta.
A hallgatóság tetszését váltotta ki Orbán Viktornak az a kijelentése is, hogy míg Nyugat-Európában szinte lényegtelen, hogy a politikai spektrum melyik oldalán álló párt vállalja a kormányzást, Magyarországon sorsdöntő kérdés, hogy ki van hatalmon. – Ha jönnek a szocialisták, összedöntik az országot – jelentette ki.
A miniszterelnök arról is beszélt, hogy a nyugatiakkal ellentétben, a kelet-európai államok egyre sikeresebbek. – A közép-európai sikerországokhoz akar tartozni Magyarország és Románia is. Jelenleg Magyarországnak erőfeszítéseket kell tennie, hogy ne szakadjon le Közép-Európáról – közölte.
Orbán nem akar konfliktust az RMDSZ-re szavazó magyarokkal
Orbán Viktor a romániai helyzettel kapcsolatban úgy fogalmazott: az utolsó hét-nyolc év sikeres volt az ország számára, ugyanis sikerült kordában tartani az államadósságot, a kormány megfelelő intézkedéseket hozott. – A románok és a szlovákok is meghaladtak bennünket – értékelte. Úgy vélte azonban, a jelenlegi romániai belpolitikai folyamatok nagyon nagy kockázatokkal járnak, s az ország elveszítheti a jelenlegi helyzetét, eddigi eredményeit.
– Lassan ki sem lehet igazodni, hogy mi történik pontosan. Bicskázás zajlik. Románia sorsa egy-két évtizedre eldől. Hasonló pillanat ez most itt, mint Magyarországon 2010-ben – fogalmazott a miniszterelnök.
A hallgatóság kérdéseire válaszolva rámutatott: a nemzetközi kapcsolatokban a hazafiak jobban meg tudnak egyezni egymással, mint az internacionalisták. Hozzátette: Traian Băsescut jó román hazafinak ismerte meg.
Elmondása szerint azért vállalt stratégiai partnerséget Tőkés Lászlóval és az Erdélyi Magyar Néppárttal (EMNP), mert néhány rendíthetetlenül képviselt cél – mint például az autonómia – szövetséget hozott létre közöttük. „Sikert kívánok számukra, de nem kívánok konfliktusba keveredni azzal a 80 százaléknyi magyarral, akik az RMDSZ-re szavaztak – fejtette ki Orbán Viktor. Mint mondta, az a feladata, hogy „a magyar eszmék irányában való elmozdulást és az itteni magyar egységet is szolgálja”.
Németh Zsolt államtitkár az előadók gondolatait összegezve kijelentette: Európa, Közép-Európa és a határon túli magyarság egyaránt új helyzetbe került. Úgy vélte, Tusványos keretében Orbán Viktor és Tőkés László néhány „navigáló műholdat azonosított”. A politikai fórumot Bibó István gondolatával zárta: „a fejlődéshez a szabadság és a közösség ügyének egynek kell lennie”.
KISS OLIVÉR, ZAY ÉVA
Szabadság (Kolozsvár)
2012. július 30.
Ikszes referendum
Nagy valószínűség szerint semmit nem old meg a Traian Băsescu államelnök leváltásáért szervezett referendum. Jóval a népszavazás előtt tudni lehetett már, hogy Băsescu veszít a népszavazáson, hiszen a nép többsége nem bízik benne. A bérek levágásáról szóló, két évvel ezelőtti bejelentése óta kegyvesztetté vált. Már a jópofáskodó, közvetlen stílusa sem menti meg. Az emberek megunták, így most új államfő kellene az aktív választók többségének. Băsescu csakis az elégtelen részvétel miatt térhetne vissza a Cotroceni-palotába. De akár visszatér, akár nem, sajnos nem fog megszűnni a politikai válság, ami egyre aggasztóbb méreteket ölt. A gazdaságra is egyre inkább kihat az áldatlan politikai csatározás, így például a lej árfolyamát már nem lehet visszahozni a válság előtti szintre, ami azt jelenti, hogy a különböző szolgáltatásokért többet fizetünk, akárcsak a hiteligénylők a bankoknak.
A lehetséges változatok közül Băsescunak a Cotrocenibe való visszatérése lehet a legproblémásabb. A népszavazás érvénytelensége esetén, ha a Szociálliberális Szövetség (USL) nem tanúsít önmérsékletet, és meghosszabbítja Băsescu felfüggesztési időszakát, akkor komoly alkotmányossági aggályok merülnek fel. Egy ilyen felelőtlen döntés következményeibe belegondolni is rossz. Amennyiben pedig Băsescu visszatér, az USL-nek nem lesz könnyű beletörődnie a frusztráló helyzetbe. Az államfő számára ugyanis komoly legitimitási gondot teremt a több millió ellenszavazat. Ezt kihasználva, az USL gyaníthatóan folytatni fogja az ádáz belpolitikai háborút a novemberi parlamenti választásokig. Csakhogy az esetleges kétharmados többség megszerzése sem segíthet abban, hogy Ponta és Antonescu megszabaduljon a számukra kibírhatatlan társbérlettől, hiszen Băsescut csak akkor válthatják le, ha ismét megpróbálják felfüggeszteni. Rövid idő alatt azonban egy sikertelen politikai manőver megismétlése botorság lenne. A bűvös kétharmad birtokában, persze lehetősége nyílna az USL-nek módosítani az alkotmányt, és megfosztani az államfőt lényeges hatásköreitől, de ezt csak a következő elnöki mandátumtól lehetne alkalmazni, amikor már amúgy sem Băsescu lesz az ország első embere.
Teljes mértékben azt a lehetőséget sem kell kizárni, hogy Băsescu lemond a parlamenti választások előtt azért, hogy ismét egyidőben legyen a parlamenti és az elnökválasztás. Bár egyelőre elképzelhetetlen, hogy az USL elfogadja az államfő által támasztott feltételt, a 2009-es népszavazás eredményének gyakorlatba ültetését. Vagyis azt, hogy egykamarás parlamentet vezessenek be, és csökkentsék háromszázra a honatyák számát. Az USL ezt az áldozatot ma nem vállalhatja, de ha annyira elmérgesedik a belpolitikai helyzet, hogy a következő négyéves kormányzása sikerét is veszélyeztetve látja, akkor utolsó esetben – a belső konfliktusok vállalásával is – stratégiát válthat, és megnyithatja az utat a teljhatalma felé. Ezt azonban csak akkor teheti meg, ha őszig sikerül kétharmad közelébe tornásznia saját támogatottságát.
A vasárnapi népszavazás utáni másik lehetőség természetesen az, hogy a referendum érvényessége esetén Băsescu kénytelen végleg átadni a Cotroceni-palotát Crin Antonescunak, aki így legtöbb három hónapig látja el az ideiglenes államfői tisztséget. Ebben az esetben várhatóan szeptember elején előrehozott elnökválasztás lesz. De addig is, Băsescu távozása csak akkor lesz gördülékeny politikai szempontból az USL számára, ha a népszavazás nagyvonalakban tisztességesen zajlott le. A referendum előtt ugyanis komoly kérdőjelek merültek fel e tekintetben. Az is előrevetíthető volt, hogy a PDL és Băsescu erőteljes kampányba lendülnek, amelynek során államcsínyt kiáltanak, és megpróbálják bizonyítani, hogy nagyméretű csalás történt a népszavazáson. Céljukat akkor érik el, ha valóban meggyőző bizonyítékokkal állnak elő, ami alaposan megnehezítené az USL dolgát, főleg akkor, ha ennek hatására az Európai Unióban erős jobboldal ismét össztűz alá veszi Pontáékat. Ráadásul a miniszterelnöknek még a plágiumbotránya sincs elvarrva. Ez még előidézhet politikai bizonytalanságot, hiszen a Bukaresti Tudományegyetem etikai bizottságának döntése kétségtelenül széles nemzetközi visszhangra talált, így Ponta további politikai pályafutásában komoly teher lehet még ez a plágiumügy. Szeptemberi elnökválasztás, majd novemberi parlamenti választás ütemterve esetén naivitás azt hinni, hogy a politikai válság véget ér Băsescu távozásával. Év végéig várhatóan nagyüzemben lesz a politikum arzenálja.
Az egyszerű választópolgárok számára az igazán hasznos az lenne, ha a romániai társadalom, így a pártok is megtanulnák az autentikus demokráciát, és elfogadnák akár a társbérlet intézményét is, amit az elnökválasztás és a parlamenti választás 2003-ban történt szétválasztása idézett elő. Persze, sokkal könnyebb lenne kormányoznia egyetlen pártnak, főleg úgy, hogy mindent ő irányít, de megtapasztaltuk már 1989 előtt, hogy ez hova vezet. Most már ideje lenne továbblépni a demokratizálódási folyamatban, és akkor nem kellene időt pazarolni értelmetlen politikai csatározásokra, amelyek a társadalom és az ország valós bajaira még tüneti kezelést sem nyújthatnak.
BORBÉLY TAMÁS
Szabadság (Kolozsvár)
2012. július 30.
N Y I L A T K O Z A T
A Traian Băsescu államelnök puccsszerű leváltására irányuló pszeudo-alkotmányos kísérlet kudarca miatti felindultságában és személyes elfogultságában Victor Ponta miniszterelnök „a román belpolitikába való beavatkozással” vádolta meg Orbán Viktor miniszterelnököt, továbbá – mintegy – a „kollektív bűnösség” jegyében az erdélyi magyar közösséget tette felelőssé a népszavazásnak a Szociálliberális Unió (USL) számára kedvezőtlen kimeneteléért.
Határozottan visszautasítva a nemtelen vádakat, mindenekelőtt köszönetet mondunk Orbán Viktor kormányfőnek, aki az Európai Néppárt alelnökeként az Európai Unió szintjén érez és vállal felelősséget a romániai demokráciáért, és – Traian Băsescu elnökkel egyetértően – elutasítja a romániai posztkommunista-álliberális politikai erők „államcsíny”-kísérletét.
A plágiummal gyanúsított Victor Ponta tendenciózus magyarellenes támadását visszautasítva, hasonlóképpen köszönetet mondunk azért, hogy erdélyi magyarságunk saját józan lelkiismeretére és nem a nacionalista, posztkommunista visszarendeződéshez asszisztáló RMDSZ „rossz lelkiismeretére” hallgatott – és ennek köszönhetően, masszív távolmaradásával meghatározó szerepet játszott a romániai demokrácia-ellenes politikai kurzus feltartóztatásában.
Büszkék vagyunk magyar közösségünkre! Ezzel szemben viszont szégyellnivalónak tartjuk az RMDSZ kétkulacsos magatartását. Romániai magyar „érdekszövetségünk” a népszavazáson való részvételre szóló felhívásával tulajdonképpen a diktatórikus természetű referendum legitimálására törekedett, és egyértelműen a Ponta–Antonescu szociálliberális párosnak nyújtott elvtelen támogatást. „Kilógó lólába” olyan mértékadó RMDSZ-es politikusok esetében vált nyilvánvalóvá, mint amilyenek az antidemokratikus hatalmi önkény mellett kiálló Frunda György szenátor és Kiss Sándor bihar megyei tanácsi alelnök, akik mindvégig a xenofób, magyargyűlölő Antonescuék érdekében kampányoltak.
Tusnádfürdőn – sportnyelven szólva – az is elhangzott, hogy a „bírói függetlenség” szellemében a „játékvezetőnek” nem Traian Băsescu államelnököt kellene leküldenie a pályáról és helyette, szabálytalan módon, Crin Antonescut pályára segítenie, hiszen ezáltal Románia „csapata” végképp vesztes helyzetbe kerülne.
Köszönetet mondunk azért, hogy romániai magyar nemzeti közösségünk – az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és az Erdélyi Magyar Néppárt felhívásával egyetértésben, illetve az 1989-es rendszerváltozás szellemében – ez alkalommal is példás módon kiállt a huszonkét évvel ezelőtt elkezdődött demokratikus változások folytatása, egészében véve pedig a demokratikus értékek és a jól felfogott román és magyar érdekek mellett.
Nagyvárad, 2012. július 30.
Tőkés László
erdélyi EP-képviselő
EMNT-elnök
2012. július 31.
Elutasítják Pontáék vagdalkozását az erdélyi magyar politikusok
Miközben Băsescu bejelentette, a Cotroceni-palotába visszatérve első számú feladatának tekinti a megbékélés megteremtését a hazai társadalom körében, a balliberális hatalom nem hajlandó együttműködni az államfővel. A Krónika által megszólaltatott erdélyi magyar politikusok visszautasították a kormánypárti politikusok vádját, akik a romániai magyarokat kiáltották ki bűnbaknak a referendum kudarcáért. Antal Árpád, Eckstein-Kovács Péter, Korodi Attila, Máté András, Őri-Pákay Franciska, Szabó Ödön, Toró T. Tibor és Tőkés László a referendumról.
Nem passzivitást jelentett a távolmaradás az erdélyi magyarok részéről, hanem világos állásfoglalást a Traian Băsescu államfő menesztése, illetve a Ponta- és Antonescu-féle, államcsínyszámba menő referendum ellen – jelentette ki tegnapi nagyváradi sajtótájékoztatóján Tőkés László európai parlamenti képviselő. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke kifejtette: ha összeszámoljuk a távol maradó 54 százalékot a nemmel szavazók 11 százalékával, kiderül, hogy Románia szavazópolgárainak 65 százaléka fejezte ki így vagy úgy nemtetszését a népszavazással és az elnök leváltásával kapcsolatban.
Tőkés megjegyezte, a népszavazáson láthatóan nemcsak a magyarok, hanem egész Erdély lakossága általában másképp szavazott, mint az ország többi része. Szerinte a térkép az RMDSZ helyhatósági választási eredményeinek is ellentmond, hiszen míg a szövetség a referendumon való részvételre buzdította a magyar választókat, azok nem hallgattak rá, pedig az önkormányzati választáson nagy számban tették le voksukat a szövetség mellett.
Tőkés László szerint mindez azt mutatja, hogy míg az önkormányzati képviseletről van szó, az erdélyi magyarság függ az RMDSZ-től, viszont ha elvi kérdésben kell döntenie, a magyarok nem hagyják magukat félrevezetni „az opportunista pártpropaganda” által. Tőkés úgy vélte, az RMDSZ-nek önvizsgálatot kell tartania, mert nem volt tisztességes a referendum legitimálására buzdítania. Kijelentette azt is, hogy Orbán Viktor a Tusványoson nem Románia belügyeibe avatkozott bele, amikor távolmaradásra szólított fel, hanem az Európai Unió és ezen belül az Európai Néppárt érdekei mellett szállt síkra, amiért köszönet jár neki. Tőkés elítélte Victor Ponta nyilatkozatait, amelyekben kollektív módon teszi bűnössé az erdélyi magyar közösséget a referendum bukásáért.
Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke a Krónikának úgy nyilatkozott, elégtételt jelent számára, hogy az erdélyi magyar közösség jelentős része egyetértett alakulata álláspontjával, és nem vett részt a vasárnapi referendumon. „Természetesen nem szeretném, ha bárki is úgy értelmezné, mindezt a néppárt javára írom, inkább arról van szó, hogy a magyar közösség bölcsen viselkedett, támogatta azt az elgondolást, amelyet az EMNP is a magáénak vallott” – fogalmazott Toró.
Hangsúlyozta, a legfontosabb, hogy a hétvégi népszavazás nyomán az erdélyi magyarságnak sikerült politikai közösségként, politikai nemzetrészként megfogalmaznia magát, megmutatva erejét a többségnek. „Nem Traian Băsescu mellett, hanem a jogállam védelmében állt ki a magyarság, leckét adva ezzel az ország román nemzetiségű társadalmának. Jóval többről volt itt szó Băsescu menesztésénél: a tét elsősorban az volt, sikerül-e megfékezni azt a minden józan észt, jóérzést és szokásjogot mellőző gátlástalanságot, amellyel a szociálliberálisok az utóbbi időben próbáltak minél nagyobb hatalomra szert tenni.
Úgy gondolom, ezt a gátlástalanságot Băsescu helyre tudja majd tenni, vagy legalábbis képes lesz ellensúlyozni úgy, hogy az az egész ország és a magyarság érdekeit is szolgálja” – magyarázta lapunknak az EMNP elnöke. Szerinte az RMDSZ a referendumot megelőzően tisztességtelen üzenetet közvetített a választópolgároknak azzal, hogy mindenkit részvételre buzdított. A Magyar Polgári Párt szerint a Székelyföldön és a magyarlakta vidékek lakói távolmaradásukkal tüntettek a román kormánypártok politikája ellen. Az MPP elnökségének tegnapi közleménye megállapítja: a referendum ismételten bebizonyította, hogy az erdélyi magyar közösség képes eldönteni országos kérdéseket is.
Megmarad a politikai instabilitás
Bár a magyarok túlnyomó többsége nem ment el szavazni, Szabó Ödön, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke szerint mégis a szövetség tanácsát fogadták meg. „Az RMDSZ arra buzdította a szavazópolgárokat, hogy lelkiismeretük szerint foglaljanak állást, és valójában az otthon maradással is ezt tették” – hangzott a politikus helyzetértékelése. Szabó szerint az érvénytelen népszavazás nyomán a továbbiakban is megmarad a politikai instabilitás Romániában. „Milyen legitimitása van egy olyan kormányfőnek, aki felfüggeszti az elnököt, de a leváltáshoz szükséges többséget nem tudja összehozni? És milyen legitimitása van egy olyan államelnöknek, akit hét és fél millió állampolgár le akar váltani?” – tette fel a kérdést a nagyváradi politikus.
Felhívta a figyelmet: a népszavazáson jóval többen voksoltak Băsescu ellen, mint ahányan a helyhatósági választáson a kormányzó Szociálliberális Szövetségre (USL), ami azt eredményezheti, hogy az őszi parlamenti megmérettetésen a pártszövetség 70-80 százalékos többséget szerez. Szabó megjegyezte: igaz, hogy a legtöbb magyar inkább távol maradt, de akik mégis elmentek szavazni, szerinte az elnök leváltására voksoltak.
„Békeidőben mi kell hogy legyünk a mérleg nyelve, háborús időkben viszont nem” – értékelte a referendum végkimenetelét Antal Árpád. Sepsiszentgyörgy polgármestere, az RMDSZ városi elnöke kifejtette, az USL vezetőinek nem kellene a magyarságra hárítaniuk az államfő leváltására irányuló népszavazás kudarcát. „Úgy tűnik, az USL vezetői nem értették meg az erdélyi magyarság üzenetét, azt, hogy aki belénk rúg, ne számítson ránk. A referendum tanulsága az kellene hogy legyen a román politikum számára, hogy politikai értelemben visszaüt, ha a magyarokat megbántják” – szögezte le lapunknak Antal.
A politikus elmondta, az erdélyi megyékben mindenütt alacsonyabb volt a részvétel, mint az ország más térségeiben, ez azt igazolja, hogy az erdélyieket – magyarokat és románokat – nem lehet magyarellenes, nacionalista retorikával mozgósítani, inkább az ország fejlesztése, a demokrácia szavatolása érdekli őket. „Băsescuval szövetségben viharos volt a kormányzás, de mégis létezett egyfajta román–magyar társadalmi párbeszéd, az USL azonban egy magyarellenes bizalmatlansági indítvánnyal buktatta meg a kormányt” – mondta Antal Árpád.
A polgármester kifejtette, az erdélyi magyarok nem érezték, hogy róluk szól ez a népszavazás, de bizonyíthatóan nagyobb számban járulnak az urnák elé, ha saját jelöltjeikre vagy szervezetükre szavazhatnak. Felvetésünkre, miszerint a magyarok nem hallgattak az RMDSZ-re, és a szövetség üzenete ellenére sem mentek el szavazni, Antal Árpád közölte, az RMDSZ 23 éve folyamatosan azt mondja, hogy a szavazati jog demokratikus érték, amellyel élni kell, márpedig ezzel ment volna szembe, ha távolmaradásra buzdít. Hozzátette, a szövetség nem szervezett semmilyen kampányt, nem mozgósított, és egyik irányban sem próbálta befolyásolni az erdélyi magyarságot.
„Nem buzdítottunk, csak ajánlottunk”
„Fontos különbséget tenni a buzdítás és az ajánlás között, az RMDSZ ugyanis nem buzdított a referendumon való részvételre, csak ajánlotta azt” – válaszolta a magyarság alacsony részvételét firtató kérdésünkre Máté András képviselő. A szövetség Kolozs megyei elnöke szerint az erdélyi magyarság azért nem ment el szavazni, mert egyik fél sem felel meg számára. Kérdésünkre, mi a véleménye arról, hogy a magyarok távolmaradása miatt Horea Uioreanu, Kolozs Megye Tanácsának liberális elnöke újra akarja tárgyalni a koalíciós szerződést az RMDSZ-szel, Máté úgy nyilatkozott: az ő megállapodása az USL-lel nem a referendumról szól.
„Szerintem a referendum miatt Uioreanu kikészült a fáradtságtól és a stressztől, idegességében ragadtatta magát ilyen kijelentésekre” – vélte az RMDSZ-es politikus. Eckstein-Kovács Péter szabadelvű RMDSZ-es politikus, az államfő volt tanácsadója lapunknak úgy vélekedett: a referendum kudarca „eleve kódolva volt”, hiszen nyári hónapban esély sem volt arra, hogy érvényes legyen. Szerinte aggodalomra ad okot, hogy Romániának olyan politikai elitje van, amelynek tagjai valamennyien „sárosak” valamiben: Pontának ott a plágiumügye, Crin Antonescu néhány hét után kénytelen kiköltözni a Cotroceni-palotából, továbbá Băsescunak sincs mivel dicsekednie, hiszen rengetegen szavaztak a menesztése mellett. A magyarok alacsony részvételi arányát a politikus úgy kommentálta: természetes, hogy a magyarok a két rossz közül a „szénacsinálást” választották.
Korodi Attila Hargita megyei parlamenti képviselő szerint az RMDSZ elemzései már korábban jelezték, hogy a Székelyföldön nagy lesz a távolmaradás, hogy az erdélyi magyarok Băsescu–Antonescu-konfrontációnak és nem a saját ügyüknek tekintik a referendumot. Éppen ezért a közöny nem Orbán Viktor tusványosi állásfoglalásának tulajdonítható. A politikus a Krónikának elmondta, az eredmény arra utal, hogy egy bukaresti politikusnak sok munkát kell befektetnie, sok bizonyítékot kell felsorakoztatnia ahhoz, hogy megszerezze a magyarok bizalmát. Szerinte a magyarok nem akartak két olyan, egymásnak feszülő román politikai alakulat közül választani, melyek képviselői sok esetben megalapozatlan vádakkal és felesleges bírálattal sújtották a közösséget.
„Szatmár megyében nem jelentheti ki senki egyértelműen, hogy a magyarság hozzáállása miatt volt alacsony a részvétel” – nyilatkozta lapunknak Őri-Pákay Franciska, az RMDSZ megyei szervezetének ügyvezető elnöke. Szerinte, ha figyelmesen megvizsgáljuk a községekre vagy településekre lebontott részvételi adatokat, látható, hogy nem a többségében magyarlakta településeken volt a legalacsonyabb a részvétel.
Krónika (Kolozsvár)
2012. augusztus 2.
NEM RÓZSÁS CRIN ANTONESCU HELYZETE, hisz azt ígérte, visszavonul a politikából, ha Băsescu visszatér. Valószínűleg, nem tartja be ígéretét, és a vereség után visszakullog a pártelnöki irodába. De ott sem lesz nyugalma, mert a Nemzeti Liberális Párt forrong. A régi és súlyos személyiségekből álló, Andrei Chiliman vezette csoportosulás egyre erélyesebben hallatja szavát az Antonescu-féle autoriter magatartással szemben. A nyílt konfliktus elkerülhetetlen, pártszakadás vagy Antonescu félreállítása lehet a következménye. (Ziare.com)
A MINISZTERELNÖKNEK SEM KÖNNYŰ. A népszavazás kudarca mellett a plágiumbotrány is rontja megítélését, és szembe kell néznie a gazdasági válság, az aszály okozta elkerülhetetlen áremelkedések következményeivel. És nem számíthat senkire, az európai kancelláriák szimpátiájára, a pénzvilág támogatására főleg nem. Ezek a hatások óhatatlanul meggyengítik pozícióját a Szociáldemokrata Párton belül, de az sem kizárt, hogy benne találják meg a bűnbakot. Ha nem közelednének a választások, Victor Ponta aligha élné túl pártelnökként ezeket a kudarcokat, de így sem biztos, hogy túléli. Amennyiben a közvélemény-kutatások eredményei nagyobb arányú népszerűségvesztést jeleznek, Ponta a süllyesztőbe kerül. Ha ez bekövetkezik, nem kétséges, hogy a sikeres főpolgármester, Sorin Oprescu veszi át helyét. (Ziare.com) NEM VITÁS: PLAGIZÁLT. Victor Ponta miniszterelnök kétségtelenül plagizált, az ügyével foglalkozó testületek munkájába pedig durván beavatkozott a politika – állítja több romániai egyetemi oktató, a miniszterelnökhöz és Ecaterina Andronescu oktatási miniszterhez intézett nyílt levelében. Az aláírók tiltakoznak az ellen, hogy – állításuk szerint – az oktatási minisztérium nyomást gyakorolt az említett testületekben dolgozó oktatókra. A nyílt levelet eddig 44 romániai, illetve külföldön dolgozó román egyetemi oktató és tudományos kutató írta alá. (Hírhatár) JÖVŐTŐL DIFFERENCIÁLT ÉRETTSÉGI. Stelian Fedorca oktatásügyi államtitkár a hét végén bejelentette: a 2013-as tanévben differenciált érettségit tartanak. Az eddigi megbeszélések alapján két-három típusú felmérés lesz. Azok a diákok, akik ősszel kezdik a XII. osztályt, év elején tudni fogják, hogy milyen követelményeknek kell majd eleget tenniük az érettségin. (Ziare.com) VÉGRE INFORMATIZÁLJÁK A VÁLASZTÁSI ADATOKAT. Az Állandó Választási Hatóság közbeszerzési eljárással kiválasztotta azt a céget, amelytől 1 973 550 lejért megvásárolja a választási adatok informatikai feldolgozását és archiválását biztosító szoftvert. A hatóság új eljárást vezet be a választási listák kezelésében: a dokumentumok szállítása értékszállításra kiképzett szállítóeszközökkel történik majd, és a számítógépes adatbevitelt videokamerák előtt végzik. A választási dokumentumokat a Központi Választási Iroda átadja az Állandó Választási Hatóságnak, ahol 60 nap alatt megtörténik az adatok ellenőrzése. Ez a folyamat a kettős szavazás kiszűrését is lehetővé teszi. (Hírhatár)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2012. augusztus 3.
Matrózok Erdélyből
Nem sikerült a törvényeket és az alkotmányos rendet semmibe vevő román balliberális hatalom terve, hogy népi felhatalmazást kapjon a legrettegettebb politikai ellenfél, a jobbközép politikát képviselő Traian Băsescu államfő jogtalan eltávolításához.
Bár a szavazók egy tekintélyes hányada – mintegy negyven százaléka – fontosabbnak tartotta a korábbi megszorítások miatt büntetni Băsescut, mint kiállni a demokratikus értékek, a jogállam mellett, a többség távol maradt az urnáktól, s ezáltal érvénytelenítette az elnök leváltását célzó népszavazást.
Ez pedig óriási bukás a Victor Ponta miniszterelnök vezette kormánynak, hiszen az első, 2007-es próbálkozás után immár másodszor törik bele a szociáldemokraták és liberálisok bicskája a gyűlölt ellenség kiiktatásába. Pedig most minden a kezükben volt ahhoz, hogy sikerre vigyék tervüket. A parlamenti mesterkedések révén hatalomra jutott Pontáék azonban elszámították magukat, az Európai Néppártban befolyásosnak számító Băsescunak épp oly rövid idő alatt sikerült fellármáznia a brüsszeli döntéshozókat a bukaresti jogsértések miatt, mint amilyen gyorsan az Unió baloldali térfeléről estek neki korábban a kétharmados lakossági felhatalmazást nyert magyar kormánynak.
Brüsszel nyomására Ponta meghátrált, elfogadta az alkotmánybíróság döntését a referendum érvényességét ötvenszázalékos részvételhez kötő törvény hatályosságát illetően, a forró vasárnap is a voksolás bojkottálására szólító Băsescunak kedvezett, így tulajdonképpen nem történt meglepetés a romániai népszavazáson. Még úgy sem, hogy a balliberálisok a törvényhozásban mutatott gátlástalanságukat a szavazás szervezésébe átmentve igyekeztek a legkülönbözőbb ügyeskedésekkel, csalásokkal duzzasztani a lakosság részvételi számadatait.
Ez irányú törekvéseik elsősorban az ország déli részén s részben Moldvában voltak sikeresek. Erdélyben megértették a jobbközép demokraták üzenetét, a szavazási kedv jóval visszafogottabbnak bizonyult, megbízható hátországot biztosítva az egykori hajóskapitánynak. A magyarok élen jártak a távolmaradásban, dorgálást is kaptak emiatt Victor Pontától, aki Orbán Viktort sem kímélte nyilatkozataiban.
A balliberálisok mellett az RMDSZ sem örült Hargita és Kovászna megye negatív rekordot produkáló szavazói részvételének, hiszen a Kelemen Hunor vezette párt voksolásra buzdított, ezzel közvetett módon támogatva Băsescu ellenfeleit. Az erdélyi magyarok tüntető távolmaradását lehet ugyan az érdektelenséggel magyarázni – ezt teszi az RMDSZ –, de az éppúgy értelmezhető az államfő, s főleg a jogállamiság melletti kiállásként is.
A bukaresti hogyan továbbal kapcsolatban csak annyi biztos, hogy a politikai instabilitás és éles szembenállás folytatódik – legalább őszig, amikor parlamenti választásokat tartanak. A népszavazás érvénytelensége miatt tovább csökkenhet Victor Ponta népszerűsége, amelyet már eddig is alaposan megtépáztak az uniós bírálatok, s a mindenféle következmény nélkül maradt plagizálás.
De a szociáldemokraták koalíciós partnerénél, a liberálisoknál sem jobb a helyzet. Vezetőjük, Crin Antonescu például merészen azt ígérte, kiszáll a politikai életből, ha nem veszik sikerrel a referendumot. Mindettől függetlenül továbbra is a balliberális szövetség a nagy esélyese az őszi megméretésnek, az ellenzékbe szorult demokraták viszont lélegzethez juthatnak a mostani sikerrel, s újult erővel láthatnak neki egy szélesebb összefogásra épülő jobbközép unió megteremtéséhez, amely imázsában és üzeneteiben egyaránt feledtetné a korábbi kormányzás IMF által vezényelt nadrágszíjszorító tevékenységét.
Pataky István
A szerző a Magyar Nemzet külpolitikai rovatvezető-helyettese
Krónika (Kolozsvár)
2012. augusztus 4.
Ha rombol a gyűlölet...
Nem múlik nyomtalanul a vasárnapi népszavazás, a magyar távolmaradás igen erős indulatokat váltott ki sok románból, s bizony a legmagasabb szinten ítéltek el bennünket, éles magyarellenes kirohanást hallottunk Crin Antonescu ideiglenes államelnöktől, s nem volt sokkal kíméletesebb Victor Ponta kormányfő sem. Csatlós sajtójuk azóta is mocskolja a nem szavazásban élen járó székely megyéket, s legszívesebben kihajtanának bennünket Romániából, hogy többet ne szólhassunk bele fontos politikai játszmáikba.
Vasárnap óta sok minden elhangzott a román televíziókban, számos vélemény jelent meg a központi sajtóban, ezek többsége barbár, tudatlan, felelőtlen és befolyásolható népcsoportként jellemez bennünket, akik egy „idegen” miniszterelnökre hallgatnak, romba döntik az országot, nem képesek felfogni, mi a jól meghatározott érdekük, hogy Románia csak akkor virágozhat, ha eltakarítják Băsescut és bandáját, s jönnek végre az igaz demokraták, akik birtokában vannak az aranytojást tojó tyúknak és a mindentudás kövének, akik majd rendbe teszik a dolgokat. S az indulatok bizony tovább gyűrűztek. Nagyváradon magyar fiatalokat vertek meg román huligánok azzal a jelszóval, hogy többé ne szóljanak bele a román politikába, egy sepsiszentgyörgyi román színész pedig közösségi portálon tette közzé megnyilvánulását, amelyben olyan útszéli hangon szidta a magyarokat a voksolástól való távolmaradás miatt, hogy az még számos nemzettársának is felháborodását váltotta ki. Politikai véleménykülönbség alakult ismét nemzetiségi kérdéssé, váltott ki nacionalista indulatokat, egy demokratikus megnyilvánulás miatt köveznek bennünket szóval és tettel. S a heves indulatok, bennünket ostorozó nyilatkozatok sorozata, bármennyire nem szeretnénk, növeli aggodalmunkat, fokozza közösségünk tagjainak bizonytalanságát. Egyre sűrűbben hallani ismét: mi lesz velünk, el akarnak takarítani bennünket, jaj nekünk, ha Antonescuék tényleg győznek. Újra megvetni látszik lábát a félelem, a gyűlöletre gyűlölet a válasz. Pedig nem kell, nem szabad tartanunk attól, hogy bármilyen román hatalom elsöpörhet bennünket, megtorolhatja véleményünket. Még megfogyatkozva is több mint 1,3 millióan vagyunk, s a vasárnapi népszavazás éppen azt mutatja, hogy erőnk van, beleszólhatunk annak az országnak a dolgaiba, amelybe nem betelepedtünk, hanem ahol születtünk, őseink éltek. Nem szabad elhinnünk, hogy gyengék vagyunk, zárni kell sorainkat, szeptember elsején, az Igazság napján nem pár ezren, de több tízezren kellene a Székely Mikó Kollégium elé vonulnunk megmutatni: nem adjuk, ami a miénk, nemcsak létezünk, de kiállunk jogainkért. Ha erre képesek leszünk, nem söpörhet el bennünket a nacionalista gőg és gyűlölet.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2012. augusztus 5.
Crin Antonescu társadalmi erőszaktól féltette az országot
Társadalmi erőszakot is szülhetett volna ősszel, ha Traian Basescut nem függesztik fel tisztségéből – nyilatkozta pénteken este Crin Antonescu ideiglenes államelnök.
Ugyanakkor az ideiglenes államfő a lej leértékelődéséről azt mondta egy kereskedelmi tévécsatornán, hogy akár még mélyebbre süllyedhetett volna a román pénznem, ha ismét kialakultak volna a társadalmi feszültségek – utalva arra, hogy januárban már volt egy tüntetéshullám Traian Basescu és az akkori kormány ellen.
A felfüggesztett Basescu szombaton délben nem kívánta értékelni Antonescu kijelentéseit, mondván: nem lesz az ideiglenes államfő kommentátora.
Marosvásárhelyi Rádió
Erdély.ma
2012. augusztus 6.
„Nyomásgyakorlás miatt" lemondott Ioan Rus belügyminiszter
Benyújtotta lemondását hétfőn Ioan Rus belügyminiszter, aki a Traian Basescu államfő leváltásáról szóló népszavazás ügyében a belügyminisztériumra nehezedő „számottevő nyomásgyakorlás” miatt döntött így – ezt maga a távozó miniszter jelentette be hétfőn.
Rus közölte azt is, hogy hétfőn Victor Paul Dobre közigazgatásért felelős tárca nélküli miniszter is benyújtja lemondását. Rus konkrétan Traian Basescu felfüggesztett államfőt és Crin Antonescu ideiglenes államelnököt nevezte meg azon politikusok közül, akik részéről nyomás nehezedett rá.
Leszögezte: nem lesz részese semmilyen törvénytelenségnek. Sajtónyilatkozatában a távozó miniszter emlékeztetett arra, hogy a június 10-i helyhatósági választásokon – amelyet a Mihai Razvan Ungureanu vezette előző kormány szervezett meg – 18,3 millióan szerepeltek a választói névjegyzékben. A referendum előtt a belügyminisztérium aktualizálta az adatbázist – magyarázta Rus -, így a szavazati joggal rendelkezők száma 21 366 fővel csökkent, vagyis 18 294 514 állampolgár maradt a névjegyzékben.
Ez ugyanaz a szám, amelyet Rus a népszavazás előtt is bejelentett, és amelyhez viszonyítva érvénytelen volt a Basescu leváltásáról szóló népszavazás, hiszen a választóknak csak a 46,23 százaléka jelent meg az urnák előtt az érvényességhez szükséges 50 százalék plusz egy fős küszöbhöz képest. Rus emlékeztetett arra, hogy a helyhatósági választásokon a pártoknak nem voltak kifogásaik, ami azt jelenti, hogy a voksolások jól voltak megszervezve, és szerinte a népszavazás is jól meg volt szervezve.
Korábban a Basescut támogató ellenzék élesen bírálta a belügyminisztériumot amiatt, hogy augusztus 1-jén egy olyan iratot küldött az alkotmánybírósághoz, amelyben a már ismert 18,2 millió fős adat szerepelt, a következő nap viszont már azt jelezte egy másik átiratban, hogy a szaktárca nem vállalja a felelősséget a választói névjegyzék pontosságáért. Basescu a múlt héten nyilvánosan felszólította Rust, hogy amennyiben utólag módosítják a választói névjegyzékben szereplők számát, ő és a minisztérium többi érintett alkalmazottja hivatalos okirat-hamisítást követnek el.
Az alkotmánybíróság augusztus 31-re halasztotta a döntést a Basescu leváltásáról szóló népszavazás érvényessége ügyében, miután az illetékes intézmények ellentmondásos információkat közöltek az alkotmánybíróságnak arról, hogy hány szavazati joggal rendelkező román állampolgár létezik. MTI
Erdély.ma
2012. augusztus 6.
Kormányátalakítás: belügyminiszternek a hargitai románok képviselőjét jelölték
Kormányátalakítást jelentett be Victor Ponta román miniszterelnök azt követően, hogy két miniszter lemondott tisztségéről a Traian Basescu felfüggesztett államfő leváltásáról szóló népszavazás körüli vita miatt.
Ponta nemcsak Ioan Rus volt belügyminiszter és Victor Paul Dobre korábbi közigazgatásért felelős tárca nélküli miniszter helyére javasolt új minisztereket: Andrei Marga külügyminiszter helyett Titus Corlatean vezeti majd a román diplomáciát. Corlatean eddig igazságügyi miniszter volt, az igazságügyi szaktárca élére a kormányfő Mona Pivnicerut, a román legfelső bíróság egyik bíráját javasolta. A belügyminiszteri tárcát Mircea Dusa parlamenti kapcsolatokért felelős volt miniszter vezeti majd, ez utóbbi tisztséget pedig Dan Sova szociáldemokrata politikus tölti be. A közigazgatásért felelős tárca nélküli miniszteri posztot a liberális Radu Stroe tölti be. Az új minisztereket Crin Antonescu ideiglenes államfő is elfogadta, így várhatóan hétfőn este teszik le hivatali esküjüket – jelentette be Ponta hétfőn Bukarestben.
A román miniszterelnök hangsúlyozta, hogy a kormány továbbra is korlátozott hatáskörű, hiszen az év végén parlamenti választások lesznek Romániában, de addig is meg kell teremteniük az ország stabilitását. Ponta azzal vádolta Traian Basescu felfüggesztett államfőt, hogy „romboló háborút” folytat, és ezzel „ellehetetlenítette a kormány munkáját”.
Ioan Rus hétfőn bejelentette, hogy ő és Victor Paul Dobre azért mondtak le, mert nyomás nehezedett a belügyminisztériumra a Basescu leváltásáról szóló, július 29-i népszavazás miatt, amelynek érvényességéről még nem döntött a román Alkotmánybíróság.
A szociáldemokrata Rus nem csak Basescut, hanem a liberális párti Crin Antonescut is megvádolta azzal, hogy nyomást gyakorolt rá a népszavazás ügyében. Antonescu hétfőn elmondta: sem hivatalos, sem magánbeszélgetést nem folytatott Russzal a népszavazásról. Az ideiglenes államfő szerint indokolt volt a miniszter lemondása, ugyanakkor a szintén szociáldemokrata Ponta jelezte: nem kifogásol semmit a két lemondott miniszter tevékenységében.
Az alkotmánybíróság azért nem tudott dönteni a referendum érvényességéről, mert a belügyminisztérium és egyéb illetékes intézmények ellentmondó adatokat közöltek a választói névjegyzékben szereplő román állampolgárok számáról. A javasolt változtatások tehát:
Közigazgatási és belügyminiszter: Mircea Duşa A közigazgatásért felelős tárca nélküli miniszter: Radu Stroe A parlamenttel való kapcsolatokért felelős miniszter: Dan Sova (a Mircea Dusa helyébe) Külügyminiszter: Titus Corlatean (Andrei Margat váltja) Igazságügyminiszter: Mona Pivniceru (Titus Corlateant váltja) Az MTI nyomán
Erdély.ma
2012. augusztus 6.
Mininépszámlálás jöhet
Mininépszámlálást szervez a kormány annak érdekében, hogy aktualizálja a választási névjegyzéket – jelentette be Victor Ponta kormányfő. Ioan Rus belügyminiszter pénteken közölte: a cenzus során az önkormányzatok illetékesei várhatóan minden otthonba bekopognak, hogy megbizonyosodjanak róla, valóban léteznek-e a névjegyzékben szereplő személyek. Mindez amiatt vált szükségessé, mert – mint arról beszámoltunk – az alkotmánybíróság csütörtökön elhalasztotta a Traian Băsescu tisztségéből felfüggesztett államfő menesztéséről szóló, múlt vasárnapi népszavazás eredményének hitelesítését, és felszólította a kormányt: augusztus 31-éig aktualizálja a választói névjegyzéket, a különböző intézményektől kapott dokumentumok ugyanis egymásnak ellentmondó adatokat tartalmaznak.
Megint jönnek, kopogtatnak. A kormány minicenzuson akarja kideríteni, hány szavazópolgár él az országban
A választójoggal rendelkező polgárok pontos számának ismerete mind Băsescu, mind az őt eltávolítani akaról Szociállibreális Unió (USL) szempontjából létfontosságú.
Az Alkotmánybíróság ugyanis korábban kimondta, hogy a népszavazás csak akkor alkotmányos, ha azon érvényességi küszöböt is alkalmaznak, vagyis csak akkor érvényes, ha a szavazópolgárok fele plusz egy fő részt vesz rajta. A referendumon azonban csupán 46,24 százalékos volt a részvétel, tehát érvénytelennek számít – az USL ugyanakkor azon az alapon óvta meg a végeredményt, hogy már nincs 18 millió 200 ezer szavazópolgár, csupán mintegy 16 és fél millió, bár a népszavazás előtt épp Ioan Rus belügyminiszter jelentette be, hogy a 18 milliós adatot tekintik alapnak.
Bár a taláros testület az óvást elutasította, elrendelte a választói névjegyzék felülvizsgálatát. Csütörtökön a taláros testület még szeptember 12-éig tolta ki a referendum elbírálásának határidejét, ugyanakkor pénteken fölmerült, hogy már augusztus 31-én összeülnek, hogy döntést hozzanak. Az ügy kapcsán egyébként a legfőbb ügyészség is akcióba lépett: pénteken bekérték a választási hatóságtól a választói névjegyzéket, és összevetik a referendumon alkalmazott pótlistákkal, hogy kiderítsék: valóban voltak-e rendellenességek, választási csalások.
Kiszűrnék a halottakat és a külföldön élőket
Ioan Rus belügyminiszter pénteken este elmondta, a mininépszámlálást az önkormányzatoknak kell lebonyolítaniuk augusztus 24-ig. Szerinte a feladat nem lehetetlen, mivel „csupán három másodperces” látogatásokról van szó, amelyek során a hatóságok megbizonyosodnak arról, hogy a listán szereplő személy valóban létezik, illetve jogosult szavazni. Rámutatott: többek között a halottakat kívánják kiszűrni, illetve azokat, akik bírósági végzés vagy orvosi döntés eredményeként nem élhetnek állampolgári jogaikkal.
Arra a felvetésre, hogy a nyári szabadságolások idején mennyire kivitelezhető ez, kifejtette: a falvakban egyszerűbb – ott csak megkérdezik a szomszédot, hogy „Vasile Popescu valóban létezik?” –, a városokban pedig nehezebb lesz a mininépszámlálás, ezért felkérték az önkormányzatokat és a prefektusokat, hogy holnapig tegyenek javaslatokat a pontatlanságok kiküszöbölésére. Azt is elmondta: a külföldön élő román állampolgárok közül csak azokat törlik a listákról, akik hivatalosan is külföldi lakcímmel rendelkeznek.
Hasonlóan nyilatkozott Victor Paul Dobre közigazgatási miniszter is, aki szerint a halottakat, a külföldi lakcímmel rendelkező román állampolgárokat, a szavazati jogukat bírói végzés vagy orvosi javaslat nyomán elveszítőket, valamint a román állampolgárságukat elvesztőket iktatják ki a romániai választási névjegyzékből. Ennek kapcsán Victor Ponta miniszterelnök kifejtette: mintegy ötszázezer olyan román állampolgár van, aki hivatalosan is külföldön él, és külföldi lakcímmel rendelkezik, őket kell kiiktatni a listákról, bár szavazati joguk megmarad. Arról, hogy voksuk beszámít-e az érvényességi küszöbbe, Ponta szerint az alkotmánybíróságnak kell döntenie. A kormányfő közölte: a statisztikai intézet arról tájékoztatta, hogy csupán jövőre végeznek a tavalyi népszámlálás adatainak feldolgozásával, az ugyanakkor egyértelmű, hogy Ioan Rus tévedett, amikor még a referendum előtt 18 millió 200 ezer szavazópolgárról beszélt.
Băsescu: csalás készül
Traian Băsescu szombaton csalási kísérletnek nyilvánította a kormány szándékát. A felfüggesztett államfő szerint a kormánynak nem népszámlálást kell szerveznie, hanem az illetékes szervektől – például a népességnyilvántartótól – el kell kérniük az adatokat, és ellenőrizniük kell, hogy minden halottat töröltek-e a listákról, illetve hogy a 18. életévüket betöltött polgárokat feltüntették-e a lajstromban.
„Én az orrukra csapom az ajtót, ha bekopognak” – szögezte le, a „mininépszámláló-biztosokra” utalva. Kifejtette ugyanakkor, a szavazópolgárok számának növekedésére számít, mivel a 18. évüket betöltöttek többen vannak, mint az elhunytak. Úgy vélte, a mostani gyakorlat egyenesen törvényellenes, hiszen a listákat a választások időpontjának rögzítését követően öt napon belül, tehát július 11-én kellett volna naprakésszé tenni.
„A választási névjegyzék meghamisítására tett kísérlet óriási blöffnek tűnik. Vakációs időszak van, sokan elutaztak, mintegy hárommillióan pedig külföldön élnek. A népszámlálás ötlete teljesen ellehetetleníti az országot. Tudom, hogyan vélekednek az európai uniós politikusok, és ha ezek az emberek nem állnak le, Románia évekig fehér folt lesz az EU térképén” – hangoztatta Băsescu. Cezar Preda, a PDL első alelnöke is törvénytelennek minősítette tegnap a mininépszámlálást. Kifejtette, a kormány nem akarja elismerni a referendum eredményét, ezért folyamodott a választói névjegyzék aktualizálása helyett a mininépszámlálás ötletéhez.
Erre reagálva Crin Antonescu ügyvivő államfő úgy vélekedett: Băsescu alaptalanul fenyegetőzik, ráadásul jelenleg amúgy sem több „egy kék pólós polgárnál, aki kiáll egy kapu elé, és nyilatkozgat.” Antonescu szerint ha nem indították volna be a felfüggesztési eljárást, ősszel súlyosabb szociális zavargások törtek volna ki, mint az év elején.
(Márton: nyilvánvalóan nem valós a névjegyzék
Nem lehet kihatással az önkormányzati választások érvényességére, hogy hamis adatokat tartalmaz a választási névjegyzék, hiszen ebben az esetben nincs előírt érvényességi részvételi küszöb, például, ha véletlenül elhunyt szavazópolgárok is szavaztak, azt csak hivatalos panasz esetén vizsgálják ki – nyilatkozta a Krónika kérdésére Márton Árpád RMDSZ-es parlamenti képviselő. Hozzáfűzte: ami a referendumot illeti, ott épp az érvényességi küszöb teremt más helyzetet.
„Nyilvánvaló, hogy nem a valós adatokat tartalmazza a választási névjegyzék, a legutóbbi népszámlálás 19,5 millió román állampolgárt számolt össze, kizárt, hogy annyira elöregedett lenne a romániai társadalom, hogy legyen 18 millió nagykorú, választásra jogosult polgára” – szögezte le Márton Árpád. A képviselő szerint ugyanakkor elvi gondot jelent, hogy az önkormányzati választásokon a Szociálliberális Unió (USL) a polgármesteri tisztségek kétharmadát megnyerte.
Mint kifejtette, ennek az egyszerű ténynek azért van jelentősége, mert a polgármesterek feladata, hogy két héttel bármilyen választás vagy népszavazás előtt naprakészen frissítsék a választási névjegyzéket, így erre az USL-nek bőven lett volna ideje. Hozzáfűzte: előfordulhat persze, hogy a hangzatos ígéretekkel polgármesteri tisztséget nyert, de adminisztrációs tapasztalattal egyáltalán nem rendelkező polgármestereknek ez megoldhatatlan feladatott jelentett ilyen rövid idő alatt. Márton Árpád szerint ez sem menti fel semmi alól az USL-t, hiszen tudták, hogy mire készülnek.
„Elég fura, hogy nem rögtön ezzel kezdték az önkormányzati munkát, hiszen tudták mi az érdekük, ez lett volna számukra a legfontosabb” – mutatott rá a szociálliberális vezetők stratégiai hibájára a képviselő. Márton Árpád elmondta: mindenkinek igaza van, aki azt állítja, hogy jóval kevesebben élnek az országban, mint amennyi a nyilvántartásokban szerepel, azonban épp az USL-kormány belügyminisztériuma jelentette be korábban a választásra jogosult polgárok számát. Ugyanakkor leszögezte: a hatályos jogszabályok szerint a népszavazás érvényessége szempontjából ez a hivatalosan bejelentett szám számít, ezért az alkotmánybíróság törvényesen nem vehet figyelembe más adatot, akkor sem, ha az esetleg jóval pontosabb.
Kérdésünkre, hogy a szociológusok szerint számos tévedést tartalmazó népszámlálás vagy a hivatalos lakóssági nyilvántartás adatai pontosabbak, Márton Árpád úgy nyilatkozott: biztos, hogy a népszámlálás pontosabb. Hozzáfűzte, a lakóssági nyilvántartás pontatlanságát elsősorban az okozza, hogy az anyakönyvi hivatal és a hivatalos lakosságnyilvántartás két különböző intézményhez tartozik, és ezek között nem működik tökéletesen a kommunikáció annak ellenére, hogy a hatályos jogszabályok lehetővé teszik, hogy zökkenőmentesen működjenek együtt. Bár papíron működnie kéne a rendszernek, gyakorlatilag nem működik. Márton Árpád ezt a hivatalnokok apró mulasztásainak tudja be. Ilyen például az, amikor valaki elköltözik egy kis faluból a nagyvárosba, ahol nyilvántartásba veszik, de közben a kistelepülés névjegyzékéből nem törtlik az illetőt, így ő két helyen fog szerepelni. A sok apró tévedés pedig sokra megy, Márton Árpád szerint ezzel együtt a választási névjegyzék pontatlanságáért a polgármesterek a felelősek, hiszen az ő feladatuk naprakészen tartani azt.
Kiss Előd-Gergely)
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár)
2012. augusztus 7.
Lemondott Daniel Funeriu államelnöki tanácsos belügy- és a parlamenti kapcsolattartásért felelős miniszter után Daniel Funeriu államelnöki tanácsos is benyújtotta tegnap lemondását. Funeriu egyben cáfolta, hogy menesztették volna, mondván: „egyetlen tiszteletre méltó személynek sem lehet maradása Crin Antonescu mellett.”
Indoklása szerint azért mondott le tisztségéről, mert minden, amit az ideiglenes államfő politikailag elért, az hazugságon és csaláson alapul. „Crin Antonescu vegye maga mellé tanácsadónak Victor Pontát, a csalások és a plágium európai megtestesítőjét.”
Funeriu szerint Antonescunak tiltakoznia kellett volna a Ponta-kormány aljas módszerei iránt, amelyekkel kénye-kedve szerint hoztak létre és számoltak fel etikai bizottságokat, elfedve azt a közönséges lopást, amit egy egész világ lát. Funeriu úgy vélte, Antonescu azért nem lépett fel ez ellen, mert cinkostárs az ügyben. A lemondott tanácsos ugyanakkor a kormány oktatáspolitikáját is vehemensen bírálta.
Daniel Funeriu a Boc-kormány tanügyminisztere volt, idén februárban nevezték ki államelnöki tanácsossá. Crin Antonescu egyébként pénteken menesztette tisztségéből Traian Băsescu öt államelnöki tanácsadóját.
nyugatijelen.com
Erdély.ma
2012. augusztus 7.
Miniszterfejek hullanak Bukarestben
Felelős politikusok és vezetők helyett a fejetlenség és a káosz uralkodik Bukarestben, miközben egyik tévedéséből a másikba esik a román alkotmánybíróság is. A bírálatok és a politikai nyomás miatt lemondott tegnap a belügyminiszter. Az államfő lemondatásáról lefolytatott népszavazás végeredményéről ugyanakkor továbbra sincs végleges döntés, sőt még arról sem, hogy mikor határozzanak. Kijavította korábbi határozatát a román Alkotmánybíróság, miután annak szövege megjelent a Hivatalos Közlönyben. A bírák ahhoz az augusztus 2-i határozathoz írtak hozzá egy mondatot, amelyben elutasították a Traian Basescu államfő leváltásáról szóló népszavazás kapcsán benyújtott óvásokat. A határozat eredeti változata szerint a külföldön élő román állampolgárokat nem kell felvenni az állandó választási jegyzékbe. A hétfőn betoldott kiegészítésből ezzel ellentétben az derül ki, hogy igenis szerepelniük kell a névjegyzékben a határokon kívül élő román állampolgároknak is.
A kiegészítés és az ahhoz fűzött lábjegyzet a Realitatea.net hírportál szerint hétfőn 14 óra körül jelent meg az alkotmánybíróság honlapján, a döntés szövegét tartalmazó fájlban. A lábjegyzet szerint a betoldott mondat azt követően került bele a határozat szövegébe, miután az megjelent a Hivatalos Közlönyben, kimaradása az eredeti szövegverzióból pedig szerkesztési hibának tulajdonítható. A kicsinyesnek tűnő incidens azonban jelentős, hiszen a határozatot értelmezve a kormány azt állította: a referendum érvényességi küszöbét a parlamenti választásokról szóló törvény alapján kell megállapítani, az pedig valóban nem számol a külföldi román állampolgárokkal. Csakhogy a határozatba utólag betoldott mondat világosan kimondja: az államfőválasztásról, illetve a népszavazásról szóló törvény az alapja a küszöb megállapításának.
A július 29-i népszavazás eredménye a választói névjegyzékben szereplő személyek számától és az erre alapuló érvényességi küszöbtől függhet, amelyet az alkotmánybíróság augusztus 31-én készül bejelenteni. Ez az időpont azonban a testület tagjainak határozottságát is mutatja. Eredetileg ugyanis a bírák szeptember 12-re halasztották döntésüket.
Ugyanakkor az alkotmánybíróság már tisztázni kényszerült egy korábbi kérését is: a testület hétfőn újabb, a kormánynak küldött átiratban pontosította, hogy nem a választói névjegyzék mostani aktualizálását kéri – ahogy az a korábbi átiratában félreérthető –, hanem a referendum előtt aktualizált névsorokat.
A Mediafax hírügynökség hivatalos forrásból úgy tudja: a félreértés oka az, hogy az egyik alkotmánybíró tévesen diktálta le a testület döntését, amelyet átiratban közöltek a kormánnyal. A téves szöveg alapján pedig a kabinet már minireferendum lebonyolítására készült. Időközben a népszavazás körül kialakult fejetlenségek miatt hétfőn lemondott Ioan Rus, a közigazgatási és belügyi tárca vezetője.
A politikus azzal indokolta döntését: az utóbbi napokban hatalmas politikai nyomás nehezedett rá, méghozzá több irányból is, Traian Basescutól Crin Antonescu ügyvivő államfőig. Emellett az elmúlt napokban éles bírálatok érték a belügyminisztériumot a választási névjegyzékek körül kialakult káosz kapcsán.
Kristály Lehel
Magyar Hírlap
Erdély.ma
2012. augusztus 7.
Victor Ponta lesz az ideiglenes igaszságügyi miniszter
Victor Ponta miniszterelnök tölti be az ideiglenes igazságügyi miniszteri posztot. Crin Antonescu már aláírta azt a határozatot, amely alapján Ponta tölti be ezt a funkciót.
Az Elnöki Hivatal közleménye szerint Crin Antonescu ideiglenes államelnök kedden aláírta azt a határozatot, amelynek értelmében Victor Ponta miniszterelnököt nevezi ki ideiglenes igazságügyi miniszternek. Hétfőn este a miniszterelnök bejelentette, hogy Mona Pivniceru jelezte neki, hogy lemond a Legfelsőbb Bírói Tanácsi tagságáról, de ez a folyamat néhány nap múlva zárul le.
realitatea.net
Erdély.ma
2012. augusztus 7.
Egyik jobb, mint a másik...
Kérdéses, hogy akad-e még az országban olyan gondolkodó ember, akit megtéveszt a Ponta–Antonescu páros legújabb vezércsele, a tegnap sebtében bejelentett kormányátalakítás. Már önmagában a kifejezés is kérdéseket vet fel: lehet-e kormányátalakításról beszélni, ha – mint naponta tapasztaljuk – voltaképpen nincs is kormányzás, csak szűnni nem akaró hadakozás?
Nem valószínű, hogy bárki is bevenné a maszlagot, és három hónapnyi, botrányokkal tűzdelt időszak után abban kezdene reménykedni, az új tárcavezetők új lendületet, frissességet hozhatnak az ország vezetésébe. Nemcsak azért, mert az őszi választásokig csak szűk három hónap van még hátra, hanem azért is, mert az új miniszterek még rosszabbak hírében állnak, mint az eddigiek. Elég, ha Mircea Duşa, Hargita megyei románokat féltő politikus belügyminiszteri kinevezésére gondolunk, de említhetnénk Mona Pivnicerut, az igazságügyi tárca élére egyelőre csak javasolt bírót, akinek egyetlen érdeme, hogy visítva védte az igazságszolgáltatás mundérját, amikor Traian Băsescu az általunk is jól ismert gondokat sorolta. Bizakodásra pedig azért sincs semmi okunk, mert a cserék mögött a kényszerhelyzeten, illetve taktikai és megítélési megfontolásokon kívül semmi más nem áll. Lássuk csak, mit is akar leplezni voltaképpen a hatalmas leszámolási lendületben már-már önmagának is hadat üzenő kormányfő. Kezdődött ugyanis a nap Ioan Rus belügyi, illetve Victor Paul Dobre közigazgatásért felelős megbízott miniszter lemondásával. A belügyér gesztusa, ha kissé megkésett is, még akár üdvözlendő is lehetne. Miután az általa vezetett intézmény szervezte a Traian Băsescu leváltásáról szóló népszavazást, és annak sikertelenségét maga ismerte el közvetett módon a választói névjegyzékben szereplők számának közlésével, vélhetően nem akart tovább részt venni főnökei abszurd harcában, melyet senki sem ért, de amelynek, úgy tűnik, egy a lényege: szomszédokkal és lépcsőházfelelősökkel addig számoltatják a szavazatokat, választópolgárokat, holtakat és élőket, míg számukra kedvező eredményt kapnak. Rosszuleshetett Pontáéknak az is, hogy miközben politikai nyomásgyakorlásra panaszkodott, Rus nemcsak Traian Băsescut, hanem Crin Antonescut is megnevezte. A többi helycsere meg szépen elfedte az ország egyre súlyosabb gazdasági helyzetét ismertető, a politikai osztályt szokatlanul élesen bíráló jegybankelnök, Mugur Isărescu hangját. Kit érdekel itt az euróárfolyam, az uniós pénzek lehívásában tapasztalható lemaradás, az Európából begyűrűző újabb válsághullám? Az már csak hab a tortán, hogy este lemondott az amúgy elismert gazdasági szakember hírében álló, vállalkozói világért felelős miniszter, Lucian Isar is, aki eddig leginkább abban fáradozott, hogy külföldi befektetőket próbált Romániába csábítani. Minek nekünk azok? Fő, hogy van hat új miniszterünk, egyik jobb, mint a másik…
Farcádi Botond
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2012. augusztus 8.
Svájci lap: Románia Alkotmánybírósága segítség után kiált
Viviane Reding, az Európai Bizottság igazságügyért felelős biztosa súlyos aggodalmát fejezte ki a politikai nyomás- gyakorlás miatt, amelynek Románia legfőbb bírái ki vannak téve, annak nyomán, hogy az alkotmánybíróság elnöke levelet írt a Bizottságnak – írja az SDA, Svájc vezető hírügynöksége. Az alkotmánybíróság elnöke, Zegrean Augustin, „sürgös értesítés" megjegyzéssel panaszt nyújtott be az Európai Bizottságához, az Európa Tanácshoz és az ENSZ Emberijogi Bizottságához, Victor Ponta szociáldemokrata miniszterelnök kormányának súlyos beavatkozásai miatt az igazságügy tevékenységébe. A napilap felidézi, hogy a Traian Basescu felfüggesztett államelnök menesztéséről szóló népszavazás eredményességéről az alkotmánybíróságnak kell döntenie, majd felsorolja azokat a „súlyos beavatkozásokat“, amelyeket az elnök a bizottságnak megküldött.
Zegrean szerint az alkotmánybíróság egyik döntése során az egyik bíró azért nem szavazott, mert megfenyegették, őt és a családját is. A kormányfő kétségbe vonta az egyik bíró kinevezésének jogszerüségét. Crin Antonescu ideiglenes államelnök pedig egyenesen kijelentette, hogy a kormány az alkotmánybíróság döntésétől függetlenül kitart Basescu elbocsátása mellett.
Viviane Reding bitosította Zegreant, hogy az Európa Tanács „fokozott figyelemmel kiséri" a Romániai helyzetet és kész garantálni „a jogállamiság tiszteletben tartását, és az igazságszolgáltatás függetlenségét Romániában“.
A biztos kifejtette: nagyon aggódik a bírák megfenyegetése miatt. Felhívja a politikusok figyelmét arra, hogy egy bírát tilos megfélemlíteni a határozatának meghozatala elött, illetve bármiféle retorziót alkalmazni annak kellemetlen döntése nyomán – írja az SDA.
Erdély.ma
2012. augusztus 8.
Szélverésben
Ilyen áldatlan helyzetben talán a kilencvenes évek elején, közepén találtatott az erdélyi magyarság, amikor az Iliescu-féle párt, majd később a vörös négyes fogatnak nevezett politikai erő próbálta felszínen tartani a szürke, jellegtelen, de igen erős és sértő nacionalista hangokat pengető pártszövetséget meg a Văcăroiu vezette kormányt.
A Ponta–Antonescu párost is elkapta a gépszíj, s kiderült: magyarságpolitikájuk a legenyhébb meghatározás szerint is ellenséges. Ha ez meg így áll, mind a hatalomból frissen kiesett RMDSZ-nek, mind az erdélyi magyarság két kisebb pártjának alapjaiban kell módosítania eddigi politikáján. A felelősség mindhármuké, de a győzőnek, az RMDSZ-nek, ha valóban az, aminek hirdeti magát – érdekszervezet –, kicsit vissza kell fognia gőgjét, nagyvonalúnak, mi több, megértőnek kell lennie, hogy ez az újabb egység megszülethessék, s a magyarság ismét erejét felmutatva hallassa hangját, bekerüljön a bukaresti parlamentbe, és a hatalmi körökön kívül maradva is eredményes lehessen. A nagy és a két kicsi magyar politikai alakulat közti ellentét ma még feloldhatatlannak látszik, nem is annyira ideológiai, doktrinális okokból, inkább személyi összeférhetetlenség miatt. De mindhármuknak tudomásul kell venniük, hogy súlyos, nehéz idők következnek, s ha nem lesznek észnél, dugába dőlhet minden, amit az elmúlt évtizedek alatt az erdélyi magyarságnak sikerült kiharcolnia. És újabb kihívások várnak ránk, ha ősszel Pontáék reményeikhez mért győzelmet aratnak, alkotmánymódosításra, területi-közigazgatási átszervezésre számíthatunk, feloszthatják a Székelyföldet, átrajzolhatják a többségében magyar választókerületeket, és még akár gazdasági eszközökkel is büntethetnek. Bár látványosan tartanak az uniótól, megtapasztaltuk, Európa aligha áll ki a kisebbségek mellett. Őrizkednek e kényes kérdésben az állásfoglalástól, ugyanis túl sok erős nagy állam sepri szőnyeg alá saját hasonló gondjait. Tehát a megoldás kulcsa itthon, a magyar vezetők kezében, s ha nem hagynak fel a látszat- és erőpolitizálással, ha nem dobják félre személyi ellentéteiket, ha minden erejük dicsekvésben merül ki, miszerint csakis rájuk számíthat a magyarság, és tovább gyalázzák egymást, sok jóra ne számítsanak. Most kell új romániai magyar nemzetpolitikát kidolgozniuk, mert drágán fizethetünk meg abbeli jogos igényünkért, hogy nekünk is kijár a többpártrendszer, számolva az – egyáltalán nem kellemes – új honi helyzettel, ha törik, ha szakad, ha fejek hullanak is vagy politikusok tűnnek el a süllyesztőben, meg kell kötni azt az új szövetséget, mely ismét biztosítja a romániai magyarság egységes fellépését.
Hisz szélverésben még a lelketlen állatok is összebújnak.
Simó Erzsébet
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2012. augusztus 9.
Települési és megyei bizottságok ellenőrzik a választói névjegyzéket
Helyi és megyei bizottságok vizsgálják majd meg a választói névjegyzékek hitelességét, munkájukat pedig egy országos testület koordinálja majd – erről fogadott el határozatot a kormány keddi ülésén. Mint arról beszámoltunk, a listák átvizsgálására a tisztségéből felfüggesztett Traian Băsescu államfő menesztéséről szóló múlt vasárnapi népszavazás végeredményének hitelesítéséhez van szükség.
A referendumon ugyan elsöprő többség szavazott Băsescu leváltására, azonban a részvételi arány csupán 46,24 százalékos volt, vagyis nem érte el az 50 százalék plusz egy fős érvényességi küszöböt. Az államfő menesztését kezdeményező kormányzó Szociálliberális Unió (USL) szerint azonban nem valós a 18,2 milliós választói létszám, a tavalyi népszámlálás szerint csupán 16,5 millió választópolgár van, vagyis a referendum érvényes volt.
A népszámlálás hivatalos adatai azonban még nem állnak rendelkezésre. A népszavazás eredményének hitelesítésével megbízott alkotmánybíróság a választói létszámról az állami hatóságoktól kapott ellentmondásos adatok miatt naprakész választói névjegyzéket kért a kormánytól augusztus 31-éig, aminek nyomán a kabinet mininépszámlálást akart kezdeményezni, a taláros testület azonban hétfőn jelezte: nem a jelenlegi, hanem a július 29-i népszavazás idején használt állandó választási listákat kéri.
Victor Ponta kormányfő ennek nyomán arra utasította a belügyminisztert és a közigazgatási minisztert, hogy közigazgatási eszközökkel, saját hatáskörben vizsgálják át a listákat, és iktassák ki az elhunyt vagy állampolgárságukat vesztett személyeket. A kormányrendelet nyomán létrejövő bizottságoknak augusztus 29-éig kell végezniük a választói névjegyzék átvizsgálásával. Egy magánszemély ugyanakkor tegnap az alkotmánybíróság utólagos pontosítása miatt okirat-hamisítás miatt feljelentette a taláros testületet a legfőbb ügyészségen.
Antonescut nem érdekli az Alkotmánybíróság döntése
Az ügyben kedden este keményen bírálta a kormányt Băsescu menesztésének egyik legfőbb szorgalmazója, Crin Antonescu ügyvivő államfő. Szerinte a kabinet úgy viselkedik, mintha megfélemlítették volna, és tanácstalanságról tesz tanúbizonyságot, maga Ponta kormányfő is fenyegetettnek és megfélemlítettnek tűnik. Antonescu a kormánypárti Antena 3 hírcsatornának nyilatkozva elmondta: a kabinetnek nem kellene figyelembe vennie az alkotmánybíróság pontosítását, miszerint a külföldön élő románok is beszámítanak az állandó névjegyzékbe.
Az alkotmánybíróság hétfőn este jelezte, hogy kimaradt egy bekezdés pénteki állásfoglalásából, amelyet a választói névjegyzék kapcsán tett. Az említett bekezdés szerint az állandó választói névjegyzék a referendumon használt lista, amely az összes, szavazati joggal rendelkező román állampolgár nevét tartalmazza, így a külföldön élőkét is. Antonescu azonban kedden este amellett kardoskodott, hogy a külföldön élő román állampolgárokat nem kell beszámítani az érvényességi küszöbbe.
Az ügyvivő államfő ismét hevesen kirohant Traian Băsescu ellen, azzal vádolva meg őt, hogy befolyásolni próbálja a külügyi hírszerzést, az alkotmánybíróságot és a legfőbb ügyészséget is, amelyek az ő megrendeléseit teljesítik. Szerinte a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanácsnak kellene megvitatnia azt, hogy előfordulhat: a legfőbb ügyészség politikai megrendeléseket teljesít.
Szerinte ezt az bizonyítja, hogy miután Băsescu nyilvánosan bírálta a belügyi népesség-nyilvántartó vezetőjét, az ügyészség bűnvádi eljárást indított a vezető ellen, amiért először 18,2 millió választópolgárról tett jelentést a taláros testületnek, majd egy másik átiratban közölte: nem tud felelősséget vállalni a szám helyességéért. Antonescu szerint a kormánynak hivatalos levelekben kellene tájékoztatnia a külföldi partnereket azzal kapcsolatos álláspontjáról, hogy mi zajlik az országban, és úgy vélte, az amerikai nagykövetnek Băsescu „visszaéléseit” is vizsgálnia kellene, és a Velencei Bizottsággal egyetemben nem szabadna részesévé válniuk Băsescu „jogállam elleni összeesküvésének”.
Ezzel arra utalt, hogy Mark Gitenstein bukaresti amerikai nagykövet hétfőn Ioan Rus belügyminiszterrel tárgyalt annak lemondását követően, és Victor Ponta kormányfővel is egyeztetett. Az Európa Tanács jogi szaktestületeként működő Velencei Bizottság elnöke pedig kedden adott ki nyilatkozatot, amelyben elítélte a román kormányt az alkotmánybíróságra gyakorolt nyomás miatt. Antonescu szerint egyébként Ioan Rus hazudott, amikor lemondása okaként az általa gyakorolt nyomást említette, és perrel fenyegette meg a lemondott belügyminisztert. Egyben azt is leszögezte: Băsescu „csak akkor szabadul meg tőle, ha megöli”.
Băsescu tegnap Antonescu vádjaira reagálva ironikusan azt mondta: rendszerint a kampányszékhelyéül szolgáló ingatlan garázsából szokott nyomást gyakorolni az intézményekre – itt tartja ugyanis sajtótájékoztatóit. Hozzátette: az alkotmánybíráknak még augusztus 31. előtt dönteniük kell, ellenkező esetben az ország maradék hitele is elvész.
Rus: jól döntöttem
Tegnap megszólalt a hétfőn lemondott Ioan Rus is. leszögezte: Antonescu televíziós nyilatkozata csak megerősítette azon meggyőződésében, hogy helyesen cselekedett. „A döntést akkor hoztam meg, amikor rájöttem: sem Antonescu, sem Băsescu elvárásait nem tudom kielégíteni. Egyikük azt akarta, hogy növeljem a listákon szereplők számát, a másikuk azt, hogy csökkentsem. Ez az ő harcuk. Én azért jöttem a minisztériumba, hogy végezzem a dolgom, és megtettem: rövid idő alatt incidensek nélkül megszerveztem az önkormányzati választásokat és a népszavazást” – mondta. Közölte: keserű szájízzel tér vissza Kolozsvárra, de „a politikában a férfiaknak megvan a maguk útjuk”.
Vasile Dâncu, Rus párttársa és bizalmasa tegnap úgy nyilatkozott: Rus azért távozott, mert a kormánykoalíció részéről nyomást gyakoroltak rá annak érdekében, hogy törvénytelenségeket kövessen el.
A legfőbb ügyészség egyébként közölte: vizsgálja a választói névjegyzéket, a pótlistákat, valamint az alkotmánybíróságnak küldött átiratokat, hogy kiderítse: azok tartalmaznak-e olyan valótlan adatokat, amelyek büntetőjogi felelősségre vonást tesznek szükségessé. A nap folyamán Ioan Căbulea belügyi államtitkárt is kihallgatták az ügyben, és bűnvádi eljárást indítottak ellene közérdek sérelmére elkövetett hivatali visszaélés gyanújával.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár)
2012. augusztus 10.
Valóban, mi lesz velünk?
Ami jelenleg legszebb hazánkban történik, legriasztóbb rémálmainkat is felülmúlja. Miután bebizonyosodott, hogy a szocialista–liberális szövetség elkapkodta a hatalomátvételt, és egyszerre akartak mindent, nem számolva Băsescu elnök és pártja uniós kapcsolataival, bebizonyosodott, hogy az elmérgesedő és állandósuló politikai viták miatt a Ponta-kormány egyszerűen képtelen az ország vezetésével foglalkozni, állandóak a minisztercserék, hol összeférhetetlenség merül fel, hol pedig érthetetlen döntések születnek.
Az, ahogyan Marga professzort lapátra tették, pusztán azért, hogy az ambiciózus Corlăţean leányálma teljesülhessen, és átvehesse a román külügy irányítását, mutatja: a kormány kapkod. Ráadásul, mivel a végső döntés – maradhat-e Băsescu elnök, vagy nem – az alkotmánybíróságtól függ, bebizonyosodott az is, hogy a taláros testület képtelen dönteni, noha élvezi a Velencei Bizottság és az uniós biztos támogatását. Az uniós illetékeseknek elvileg igazuk van, egy jogállamban az alkotmánybíróság támadhatatlan, döntései megfellebbezhetetlenek. Elméletileg. Egy jogállamban. Csakhogy jogállam-e Románia, és alkotmánybírósága pártatlan-e? S itt már bárkinek komoly kételyei lehetnek, tekintettel arra, kik is a taláros testület tagjai, és hogyan jutottak oda... Mint annyiszor a fiatal román demokrácia története során, ismét megmutatkozott: a jogállam intézményei paraván szerepet töltenek be, magyarán képtelenek megfelelni feladataiknak. Teljesen világos, hogy miért. Politikai pártok jelölték őket, s ez meghatározza döntéseiket, elfogultságaikat. Ráadásul még mindig nem tudni Románia lakosságának pontos számát, következésképpen azt sem, hány szavazásra jogosult állampolgár van, noha ez dönthetné el a népszavazás végeredményét. A Ponta–Antonescu páros, már látható, hatalmas baklövést követett el, amikor uniós nyomásra elfogadta, hogy a népszavazást érvényességi küszöb mellett szervezzék, így beszélhet győzelemről Băsescu, akit hét és fél millióan leszavaztak, s aki minden legitimitását elveszítve akár vissza is térhet a Cotroceni-palotába. És bosszúja, ez már jól látszik, szörnyű lesz.
Itt tartunk jelenleg, a politikusok felelőtlenül nyilatkoznak, szidalmazzák egymást, nem mérve fel, hogy nyilatkozataik milyen hatást gyakorolnak a pénzpiacokra, a lej pedig, bár egy-két napja erősödött, elemzők szerint tovább gyengülhet. Vígan megyünk széjjelfelé.
Bogdán László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2012. augusztus 11.
Dagadó népszavazási botrány lehallgatásokkal
A legfőbb ügyészség Victor Paul Dobre volt közigazgatási miniszter mentelmijogának megvonását kéri a képviselőháztól, akit hivatali visszaéléssel gyanúsít a Traian Băsescu államfő leváltásáról szóló népszavazás kapcsán. Tegnap telefonbeszélgetések lehallgatásának kivonata került nyilvánosságra, amelyből kiderült, hogy a Szociál-Liberális Szövetség (USL) 1,6 millió külföldi állampolgárt akart kivonni a választói névjegyzékből, hogy ne számítsanak a referendum érvényességi küszöbének meghatározásakor.
Ioan Rus lemondott belügyminiszter és Dobre is elismeri, hogy 18,3 millió ember szerepel a választói névjegyzékben, és nem vállalták ennek módosítását, ami miatt bírálat érte őket saját pártjukban. Rus azt mondta, hogy „nem akarja börtönben tölteni nyugdíjas éveit”.
Dobre, a közigazgatásért felelős tárca nélküli miniszter volt az, aki benyújtotta lemondását Ioan Rus volt belügyminiszterrel együtt. Ez utóbbi kijelentette, hogy a belügyminisztériumra nyomás nehezedett a Traian Băsescu államfő leváltásáról szóló népszavazás kapcsán.
A bűnvádi eljárást az ügyészség csak akkor kezdheti el, ha a parlament azt engedélyezi, mivel Dobre parlamenti képviselő. A törvényhozó testület azonban egyelőre vakáción van. Az ügyészség egy belügyminisztériumi államtitkár és a lakosság-nyilvántartási hivatal vezetője ellen is bűnvádi eljárást indított.
A bejelentéssel szinte egyidőben a médiában megjelent két telefonbeszélgetésnek a kivonata, azon jelentés részeként, amelyet az ügyészség készített a képviselőház számára. A kivonat szerint Dobre egy férfival beszélget, és az derül ki a beszélgetésből, hogy a lemondásáról Victor Ponta miniszterelnök és Crin Antonescu ideiglenes államfő – a kormányzó Szociálliberális Szövetség (USL) két társelnöke – egyezett meg. Dobre szerint a Nemzeti Liberális Párt (PNL) gyűlésén több vezető élesen bírálta őt. Amikor a beszélgetőpartnere megkérdezte, hogy miért bírálták, akkor Dobre azt válaszolta: „mert aláírtam, hogy 18,3 millió állampolgár szerepel a választói névjegyzékben, ami így is van, de ez más kérdés”. Egy másik beszélgetésben Ioan Rus leszögezte, hogy ő nem ír alá egyetlen olyan papírt sem, amely akár eggyel több vagy kevesebb szavazati joggal rendelkező személy létezéséről szól, mert „nincs kedve nyugdíjas éveit a börtönben tölteni”. Az ügyészségi dokumentumok kiszivárogtatását a vádemelés előtti szakaszban egyébként törvény tiltja Romániában.
José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke aggodalmának adott hangot a román belpolitikai fejlemények miatt, és azt kérte a kormánytól, hogy minél gyorsabban küldje az Alkotmánybírósághoz a választói névjegyzéket, hogy a taláros testület döntést hozhasson a népszavazás érvényességéről. Barroso ezt a Victor Pontának küldött levélben fejtette ki, amelyben sajnálatát fejezte ki az Alkotmánybíróságot ért fenyegetések miatt is. Barroso eddig nem bírálta a kormányt, főként Viviane Reding igazságügyi biztos volt az, aki tolmácsolta az európai aggályokat. Victor Ponta a napokban kijelentette, hogy Barroso nagyon korrekt volt „Redinggel ellentétben”.
Tegnap kiderült az is, hogy a kormánynak milyen tervei vannak a választói névjegyzékekkel. Radu Stroe közigazgatásért felelős tárca nélküli miniszter bejelentette, hogy a kabinet nem módosítja a népszavazás megszervezésekor használt választói névjegyzéket, de kiegészítő információkat fog közölni az alkotmánybíróságnak. A miniszter szerint a választói névjegyzék – amelynek alapján a népszavazást megszervezték – nem módosul, azt megkapja az alkotmánybíróság úgy, ahogyan kérte, de emellett a hatóságoknak kötelességük, hogy „a lehető legkorrektebb adatokat szolgáltassák, és ezzel segítsék az alkotmánybíróság döntését” – mondta a miniszter. A Ponta-kormány ugyanis úgy döntött, hogy a hónap végéig frissíti a névjegyzéket. A külügyminisztérium is közölte pénteken, hogy kezdeményezte a külföldi lakhellyel rendelkező román állampolgárok számának frissítését. Ennek azért van jelentősége, mert a külföldön hivatalosan lakhellyel rendelkező román állampolgárok nem tartoznak bele az állandó választói névjegyzékbe. A belügyminiszter is összehívta jövő hétre az országos statisztikai hivatal népszámlálással foglalkozó bizottságát, amelynek jóvá kellene hagynia a tavaly ősszel elvégzett cenzus februárban közölt előzetes eredményeit. Azok szerint Románia stabil lakossága 19 millió főre csökkent.
B. T.
Szabadság (Kolozsvár)
2012. augusztus 13.
Nekünk már semmi nem árt
Romániának állandóan felszólító leveleket küldözgetnek. Brüsszelből az Európai Bizottság (EB), Velencéből a Velencei Bizottság. Józsi Manuella Borrozó, az EB elnöke éppen most szólított fel újólag, hogy vetnénk véget a belpolitikai csatározásoknak. De ez nem olyan egyszerű. Az ország déli fele a kormánnyal, Pontával és Antonescuval tart.
Ők elmentek szavazni Băsescu ellen. Az északi fele (Erdély és Moldva nagy része) a volt elnökkel tartott, bojkottálta a népszavazást, s így ő nyert. A belügyminiszter lemondott, mert nem tudta megszámolni a szavazásra jogosultakat. Most az egyetlen megoldás az lenne, ha az országot kettéosztanák. A déli felét adnák az ideiglenes elnöknek, Antonescunak és Pontának, másik felét, az északit Băsescunak.
Egyik jobb, mint a másik.
A Velencei Bizottság viszont megfenyegette azokat, akik az alkotmánybíróságot fenyegetik. Szakértők azt mondják, hogy ez a sok politikai csatározás árt a gazdaságnak. Ez nem igaz, mert ami nincs, annak semmi sem árthat. Mondják, hogy menekülnek a beruházók, és hogy a tavalyhoz képest negyvenöt százalékkal visszaestek a befektetések. Ezt miért kell búsulni? Ha nincs beruházás, nincs munka, nem kell dolgozni. Az alkalmazottak szerint úgyis semmiért, potyára dolgoznak. És akkor már a népi bölcsesség szerint: jobb potyára szépen ülni, mint potyára dolgozni. A szárazság miatt csökken a termés és a társadalmi össztermék másfél százalékkal. Ez ellen mit tehetnek a politikusok? Nem hordhatják a vizet a földekre! Az Olt is olyan kicsike, hogy maholnap még egy vedret sem lehet benne megmeríteni. 2009-ben még 300 000 hektárt tudtunk öntözni, de mára már csak 100 000-et, mert az öntözőcsöveket és -berendezéseket azóta is szorgalmasan lopják tovább. Idén a gazdák nem panaszkodhatnak, hogy nem lesz ára a pityókának. Ára, az lesz, csak krumpli nem. Az optimisták viszont azt mondják, hogy nem baj, ha nem terem semmi, mert úgyis mindent külföldről hozunk be. A szakértők azt is állítják, hogy ez a politikai cirkusz több milliárd euróba kerül. Na és? Van pénzünk elég! Csak a népszavazási ceremóniára 95 millió lejt dobtunk ki. Ha nem lett volna rá pénz, nem szervezték volna meg. De volt. És kell is lennie, ha van pénzünk törleszteni a valutaalaptól még 2009-ben kért eurókölcsönt, amiből 12 milliárdocskát elköltöttünk. Visszaadni potom 13,4 milliárdot kell. Olvasom, hogy ennek nagy részét a román központi bank állja (9,8 milliárdot) saját valutatartalékaiból, mert van neki 32 milliárdja. Ha van, akkor miért nem tőle kértünk kölcsön? Olcsóbban adhatta volna, mint ezeridegenek. Ráadásul e hitel sokba is került. De minden relatív. Akinek sok eurója van, az örülhet, mert a sok politizálás miatt egyre több lejt adnak az euróért. Nagyjából minden növekedésben, és ezzel is jól járnak valakik. Nőnek a bankkamatok, az üzemanyagárak, az infláció, a villany, a gáz és általában mindennek az ára. Szerencsére most jó a fűtés, s ez legalább nem kerül semmibe.
Kuti János
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2012. augusztus 14.
Az USA külügyi államtitkár-helyettese Antonescuval tárgyal
A romániai belpolitikai helyzetről tájékozódott hétfőn Bukarestben Philip Gordon amerikai külügyi államtitkár-helyettes, aki Crin Antonescu ideiglenes államfővel folytatott tárgyaláson kijelentette, hogy Washingtont „nyugtalanítják" a romániai belpolitikai fejlemények.
Gordon először Traian Basescu felfüggesztett államfővel találkozott zárt ajtók mögött, majd Antonescu fogadta őt a román elnöki hivatalban. Ez utóbbi találkozó kezdetén – amikor a média képviselői még jelen lehettek a teremben – az államtitkár-helyettes kifejtette, hogy Washingtont nyugtalanítja a romániai politikai helyzet, hiszen Románia baráti ország: az Egyesült Államok stratégiai partneri viszony ápol Bukaresttel, ezért Washingtont érdekli „a romániai demokrácia, valamint az intézmények függetlensége".
Antonescu szerint szükséges volt a mostani találkozó, hogy tisztázzák a Romániában kialakult helyzetet. Gordon hétfő délután Victor Ponta román miniszterelnökkel is találkozik.
Az amerikai diplomata látogatására azt követően került sor, hogy július elején felfüggesztette a román parlament Traian Basescut, akinek a leváltásáról július 29-én népszavazást szerveztek. A szavazók elsöprő többsége Basescu menesztése mellett voksolt, de a részvételi joggal rendelkező választók 46 százaléka vett részt, ami elmarad az érvényességhez szükséges 50 százalék plusz egy főtől. Az Alkotmánybíróság azonban augusztus 31-re halasztotta a döntést arról, hogy érvényes volt-e, vagy sem a népszavazás. A taláros testület arra hivatkozva határozott így, hogy „ellentmondásos" adatokat kapott az illetékes hatóságoktól arra vonatkozóan, hány szavazati joggal rendelkező állampolgár szerepel a választói névjegyzékben.
Pénteken José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke levélben szólította fel a román miniszterelnököt, hogy tegyen meg mindent az alkotmánybírák függetlenségének tiszteletben tartása érdekében.
MTI
Erdély.ma
2012. augusztus 15.
Antonescu magyarázatot követel a legföbb ügyésztől a népszavazás ügyében
Crin Antonescu ideiglenes államfő szerdán felszólította Laura Codruta Kövesi legfőbb ügyészt, adjon magyarázatot azokról a vizsgálatokról, amelyeket az ügyészség a Traian Basescu államfő leváltásáról szervezett népszavazáson elkövetett esetleges csalások ügyében indított.
A román ügyészség nagyszabású vizsgálatot kezdeményezett mintegy 15 megyében azért, hogy megvizsgálja, megalapozottak-e azok a feljelentések, amelyek a július 29-i népszavazáson elkövetett esetleges csalásokról szólnak.
Az ügyészek azt vizsgálják egyebek között, hogy voltak-e olyanok, akik többször szavaztak, de arra is érkezett panasz, hogy hamis személyi számokat írtak be a választói névjegyzékekbe.
A román média korábban beszámolt arról, hogy Románia déli és keleti részein – ahol kiemelkedő volt a részvételi arány a Basescu leváltásáról szervezett népszavazáson – voltak olyan falvak, ahol több mint 100 százalékos részvételi arányt jegyeztek. A szóban forgó települések polgármesterei azzal magyarázták ezt, hogy turisták, valamint más településekről esküvőkre érkezett szavazók miatt lett ilyen magas a részvétel.
Crin Antonescu ideiglenes államfő szerint politikai indíttatású ügyészségi vizsgálatról van szó, hiszen az ügyészek azt kérdezgetik az emberektől, hogyan szavaztak, ami szerinte sérti a gyanúsítottak jogait. Antonescu azt is kifogásolja, hogy előzménytelen a vizsgálat, más választások alkalmából ugyanis a vádhatóság nem indított ilyen eljárást. Antonescu szerint az ügyészségnek „nincs törvényes fedezete" a vizsgálatok lefolytatására. Antonescu a legfelső bírói tanács elnökét is felszólította, hívja össze a testületet a vizsgálatok tisztázása érdekében.
Az ideiglenes államfő elmarasztalta Victor Ponta miniszterelnököt, aki átmenetileg az igazságügyi miniszteri tisztséget is betölti. Azt vetette a szemére, hogy miniszterként neki is fel kell lépnie ebben az ügyben, ha úgy véli, hogy az ügyészségi vizsgálat mögött Basescu áll. Ezért felkérte Pontát, támogassa ő is az ügyészségi vizsgálatok körülményeinek tisztázását.
Antonescu nyilatkozata azt követően hangzott el, hogy Ponta szerdán kijelentette: ha Basescu visszatér az elnöki tisztségbe, akkor lehetővé válik társbérleti viszony működtetése. Korábban a miniszterelnök lehetetlennek nevezte a társbérletet a más párthoz kötődő Basescuval.
Ponta és Antonescu a kormányzó Szociál-Liberális Szövetség (USL) társelnökei.
MTI
Erdély.ma
2012. augusztus 16.
Az Igazság Napján mutassuk meg, hogy erős nemzetközösség vagyunk!
A Mikó-ügy egyértelműen túlmutat egy iskola visszaállamosításán és egy peren, ugyanakkor az erdélyi magyar közösségnek most kell fel mutatnia erejét, még mielőtt túl messzire gyűrűzik ez az ügy – hangsúlyozta csütörtöki, sepsiszentgyörgyi közös sajtótájékoztatóján Markó Attila államtitkár, Antal Árpád András polgármester, Tamás SÁndor tanácselnök és Porcsalmi Bálint, az 13020-as ügy kampány koordinátora. A csütörtöki nap folyamán Csíkszeredában, Székelyudvarhelyen, Marosvásárhelyen, pénteken Kolozsváron kerül sor sajtóbeszélgetésre.
A Mikó-ügynek két lehetséges forgatókönyve van, véli Antal Árpád András, Sepsiszentgyörgy polgármestere. „Buzăuban egy hozzá nem értő, rosszindulatú bíró hibás döntést hozott, most a román hatóságok fogják a fejüket, hogy egy rossz bírói döntés miatt felhördült az egész erdélyi magyarság. Természetesen ebben az esetben is van politikai felelősség, hiszen az elmúlt időszakban Bukarestben felerősödtek a magyarellenes felhangok és ez is hozzájárult a döntés meghozatalához.
A másik lehetséges forgatókönyv szerint politikai megrendelés áll a háttérben, valakik meg akarják félemlíteni az erdélyi magyar közösséget, tesztelnek minket, hogy milyen a válaszreakciónk. Meg kell mutatnunk, hogy az erdélyi magyar közösség immunrendszere egészséges, leküzdi az ilyen vírusokat” – fejtette ki Antal Árpád András, kiemelve, hogy szerinte a jogi eljárások során túl sok szándékosságot lehet felfedezni ahhoz, hogy véletlen legyen a tévedés.
Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke szerint a Mikó-ügy nem pusztán jogi kérdés, hanem hangsúlyos politikai vetülete van.
„Egy láthatatlan erő, hatalom célja, hogy megfékezzék, visszafordítsák az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatását. Gondoljunk csak bele, a nagy erdélyi városok központjának épületei az erdélyi magyar történelmi egyházakhoz kerültek vissza, és ez nem mindenkinek tetszik. A jelen esetben nemcsak egy iskoláról van szó, hanem egy olyan folyamat kezdődhet el, amely a magyar közösség ellen fordítható, hiszen majdnem minden településen van visszaszolgáltatott ingatlan. A jogi eljárásban természetesen jogi lépéseket fognak megtenni az érintettek, azonban a politikai jellegű provokációra politikai választ adunk. Az is világos, hogy kiállunk a közösségünkért dolgozó magyar emberekért, szolidaritást vállalunk minden magyar emberrel, aki hasonló helyzetbe kerül” – hangsúlyozta Tamás Sándor. Nehéz érzelemmentesen viszonyulni ehhez az ügyhöz, vallotta be Markó Attila államtitkár, a Mikó-ügy egyik érintettje.
„Nagyon fontos, hogy belelássunk az ügy hátterébe, hiszen ez nem az én személyes ügyem, hanem az egész erdélyi magyar közösség ügye. Felhívnám arra is a figyelmet, hogy a bizottság egy létező törvényt alkalmazott, amikor a Székely Mikó Kollégium visszaszolgáltatásáról hozott határozatot, és nem a bizottság döntött arról, hogy adja-e vagy ne a Mikót vissza az egyháznak. Nem állja meg a helyét maga az állítás, hogy mi döntöttünk a visszaszolgáltatásról, ezért is értelmetlen vitatni vétkességünket” – mutatott rá az ügy visszásságára Markó Attila. Az államtitkár elmondta, a döntést megfellebbezték, az ügy átkerült a ploieşti táblabíróságra, ahol az első tárgyalás dátumát október 5-re tűzték ki. „Nincs több lépésre lehetőségünk, az eljárás végén jogerős ítélet születik. Ma már nem az igazságszolgáltatási hatóságokban, hanem a közösség erejében bízom” – mondta el Markó Attila.
Porcsalmi Bálint a www.13020.ro honlap célját ismertette, kiemelve, hogy nemcsak online zajlik az aláírásgyűjtés, hanem templomokban, rendezvényeken is lehet csatlakozni a peticióhoz. „Fontos, hogy az emberek pontosan tájékozódjanak, folyamatosan követni tudják a Mikó-ügyet, ne feledjék el, hogy igazságtalanság történt”- hangsúlyozta a kampány célját Porcsalmi Bálint.
A sajtótájékoztatón jelen levők kitértek a szeptember elsején sor kerülő Igazság Napja megmozdulásra is, amelyre egész Erdélyből várnak résztvevőket, a tervek szerint felszólal Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke, Tőkés László, az EMNT elnöke, az erdélyi magyar történelmi egyházak vezetői, a református, unitárius, evangélikus püspök és a katolikus érsek.
„Egy katalán példára hívnám fel a figyelmet. A madridi parlament hozott egy határozatot, amely kimondta: nem létezik a katalán nemzet. Ekkor egymillió katalán vonult fel azzal a felirattal, hogy mi vagyunk az a nemzet, amely nem létezik. Most nekünk kell megmutatni, hogy mi vagyunk az a nemzet, amely megvédi tagjait, amely nem engedi, hogy vagyonát elkobozzák. Biztos vagyok abban, hogy szeptember elsején délben, az Igazság Napján annyian leszünk Sepsiszentgyörgyön, amennyien magyar ügy kapcsán az elmúlt 15 évben nem gyűltünk össze, mindenkinek itt a helye. Mutassuk meg, hogy nemcsak a lakói vagyunk ennek az országnak, hanem egy erős, összetartó nemzetközösséget alkotunk” – fordult felhívással a magyar közösséghez Antal Árpád András, Sepsiszentgyörgy polgármestere.
A Csíkszeredában tartott sajtóbeszélgetésen Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke hangsúlyozta: A Mikó-ügy van annyira fontos, hogy az USL korábbi társelnöke, Crin Antonescu ideiglenes államfő fellépjen ebben az ügyben. Úgy gondolom, hogy Románia államelnöke akkor jár el helyesen, ha nemcsak azoknak az embereknek az ügyében tesz fel kérdéseket, és kéri a Legfelsőbb Bírói Tanács (CSM) összehívását, akik például 32-szer szavaztak a referendum ügyében, hanem a magyar közösséget ért, akár precedens értékű, súlyos döntés ügyében is megteszi ugyanezt. Jogegységi döntésre van szükség, hiszen mindeddig az igazságszolgáltatás hasonló esetekben elismerte a tulajdon jogos visszaszolgáltatását, most először döntöttek másként. Ezért úgy gondolom, hogy a CSM egységesítő döntésére van szükség, és kérem az ideiglenes államfőt, hogy javasolja az ügynek a napirendi pontok közé való felvételét, és Victor Ponta ideiglenes igazságügyi minisztert, aki néhány hete itt Csíkszeredában azt nyilatkozta, hogy államalkotó partnernek tekinti a romániai magyarságot, hogy ezt CSM tagként szavazatával tartsa fenn. Hargita Megye Tanácsának sajtóközleménye
Erdély.ma
2012. augusztus 16.
Népszavazás – A bírák függetlenségük tiszteletben tartását kérik
"Mélységes aggodalmát" fejezte ki csütörtökön a román Legfelső Bírói Tanács (CSM) amiatt, hogy román vezető politikusok – köztük az ideiglenes államfő és a miniszterelnök – olyan kijelentéseket tettek, amelyek sérthetik az igazságszolgáltatás függetlenségét.
Alina Ghica, a CSM elnöke a testület kivizsgáló részlegéhez fordult, amelyet felkért arra, vizsgálja meg egyes vezető politikusok nyilatkozatait, amelyek sértik az igazságszolgáltatás függetlenségét. Crin Antonescu ideiglenes államfőt, Victor Ponta miniszterelnököt és Ion Iliescu volt államfőt, a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) tiszteletbeli elnökét említette konkrétan. Az említett politikusok az elmúlt napokban élesen bírálták az ügyészeket amiatt, hogy széles körű vizsgálatot indítottak Románia 15 megyéjében a Traian Basescu felfüggesztett államfő leváltásáról szóló, július 29-i népszavazás esetében jelzett választási csalások ügyében.
A CSM szerint a három politikus „demokratikus államban megengedhetetlennek minősülő kijelentéseket tett, amelyekkel mélységesen megsértették a hatalmi ágak szétválasztására vonatkozó alkotmányos elvet". A bírói tanács szerint a nyilatkozatok egyes elemei csorbítják az igazságszolgáltatás hitelét.
Szerdán Crin Antonescu felszólította Laura Codruta Kövesi legfőbb ügyészt, hogy adjon magyarázatot a népszavazás ügyében indított vizsgálatokról. Ion Iliescu pedig sürgette, hogy a parlament hívja kihallgatásra a legfőbb ügyészt.
Csütörtökön a legfőbb ügyészség közleményében leszögezte: nem azt vizsgálják, hogy a választók hogyan szavaztak, hanem az esetleges csalásokra vonatkozó feljelentések ügyében indítottak eljárást. Több mint félezer ügyről van szó – tették hozzá.
Csütörtökön kiderült, hogy az ügyészek Corneliu Dobritoiu jelenlegi védelmi miniszter fia, valamint Teodor Atanasiu volt védelmi miniszter ellen bűnvádi eljárást indítottak. Atanasiu a kormányzó liberális párt Fehér megyei szervezetének elnöke. Őt azzal gyanúsítják, pénzt adott a választóknak azért, hogy menjenek el szavazni, illetve egyes szavazókat buszokkal szállíttatott a szavazókörzetekhez. A népszavazás érvényességéről – amelyen a szavazók elsöprő többsége Basescu menesztése mellett voksolt – a román Alkotmánybíróságnak kell döntenie, csak ezt követően dől el, hogy Basescu visszatérhet-e hivatalába, vagy sem. A részvétel 46 százalék volt, ami elmarad az 50 százalék plusz egy fős érvényességi küszöbtől.
MTI
Erdély.ma
2012. augusztus 16.
Intő jelek
A romániai politikai belháború már nemzetközi dimenziókat szerzett magának, s ha nem volt elég az Európa Tanács és a szomszédos államok intelme, valamint a velencei jogi gittegylet neheztelése, most már az Amerikai Egyesült Államok is diplomáciai lépésre szánta el magát. Az amerikai külügyminisztérium képviseletében külön emisszáriust küldött kies hazánkba, ahol a belpolitikai marakodás és országrontás olyan méreteket öltött, hogy az már Washingtont is elgondolkodtatja. Gittenstein úr, a bukaresti amerikai nagykövet már jó néhányszor elmondta: „jó lenne, ha kissé lehiggadnának, uraim, mert Románia a szakadék irányába tart ezzel a szemkitolásosdival”.
Eddig ennek a figyelmeztető akciónak semmi foganatja nem volt, s ahogy telnek a napok, egyre több visszaélésre, önkényeskedésre derül fény. Hogy az amerikai emisszárius jövetele mennyi haszonnal járhat, azt nem tudhatom, de az biztos, hogy egy ilyen látogatás nem éppen mindennapi.
Nálunk bevett általános szokás szerint, a harcban álló felek bizonyosan a csillagokat is letagadják az égről, megígérnek fűt és fát, pálmaültetvényeket a Bucsecs tetején, cáfolnak múltat, jelent (akár jövendőt is), de már nem nagyon hisz nekünk a világ. Miért hinne? Kinek hinne? Pontának, Antonescunak, Corlăţeannak, Şovának? A román sajtónak, mely előnyök megszerezhetősége reményében hol ide, hol meg amoda loccsan? Gerinctelen társaság az is, semmiképpen nem alkalmas a „demokrácia házőrzőjének” szerepére. Ahhoz nincs erkölcsi-szakmai tartása, objektivitása.
Nem tudom, hogyan is dől el ez a hónapok óta tartó, dicstelen mérkőzés, amely mérhetetlen károkat okozott ennek a nyomorúságos országnak. Mintha nem lenne itt elég baj és gond a dilettáns politikusok, a korrupt tisztségviselők, a tolvajkodó kicsik és nagyok ténykedése nélkül is...
Lehet, hogy ezt a meccset a külföldre települt román állampolgárok döntik el, egyesületük egyik vezetője mintegy négyszázezer ilyen polgárról beszél, s ők nem feltétlenül Victor Pontáék hívei. Ellenkezőleg. Ultimátumuk, miszerint követelésük elutasítása esetén beperelik a miniszterelnököt és az ideiglenes államfőt, akár súlyosan nyomhat is a latban. Súlyosabban, mint az amerikai emisszárius
látogatása... Magyari Lajos
Székely Hírmondó
Erdély.ma
2012. augusztus 16.
Mikó-ügy: Borboly Csaba üzent Crin Antonescunak
A Mikó-ügy van annyira fontos, hogy az USL korábbi társelnöke, Crin Antonescu ideiglenes államfő fellépjen ebben az ügyben – jelentette ki a témában tartott csütörtöki csíkszeredai sajtóbeszélgetésen Borboly Csaba.
„Úgy gondolom, hogy Románia államelnöke akkor jár el helyesen, ha nemcsak azoknak az embereknek az ügyében tesz fel kérdéseket és kéri a Legfelsőbb Bírói Tanács (CSM) összehívását, akik például 32-szer szavaztak a referendum ügyében, hanem a magyar közösséget ért, akár precedens értékű, súlyos döntés ügyében is megteszi ugyanezt" – fogalmazott Hargita Megye Tanácsának elnöke.
A politikus szerint jogegységi döntésre van szükség, mert mindeddig az igazságszolgáltatás hasonló esetekben elismerte a tulajdon jogos visszaszolgáltatását, most először döntöttek másként.
„Ezért úgy gondolom, hogy a CSM egységesítő döntésére van szükség, és kérem az ideiglenes államfőt, hogy javasolja az ügynek a napirendi pontok közé való felvételét, illetve Victor Ponta ideiglenes igazságügyi minisztert, aki néhány hete itt Csíkszeredában azt nyilatkozta, hogy államalkotó partnernek tekinti a romániai magyarságot, hogy ezt CSM-tagként szavazatával tartsa fenn" – mondta Borboly Csaba.
maszol.ro
2012. augusztus 16.
Nem lesz elég
Szeptember elsejére, az Igazság Napjára készülünk. Sepsiszentgyörgyre hívnak minden erdélyi magyart, hogy tüntessen ezen a napon a Mikó Kollégium visszaállamosítása ellen, valamint az ellen, hogy Markó Attilát és társait börtönbe vessék. Vagyis erődemonstrációra készülünk.
Azt várjuk tőle, hogy a romániai magyarság egysége és összefogása megerősödjék, hogy nemzeti közösségünk az eddiginél cselekvőképesebbé váljék, s hogy a román többség észrevegye, nem packázhat velünk kénye-kedve szerint. Azt reméljük, hogy szeptember elsejei fellépésünkkel megállíthatunk egy rendkívül veszélyes folyamatot: a Mikó Kollégiummal elkezdődött visszaállamosítást.
Alighogy visszakaptunk 1100 egyházi ingatlant a több tízezerből, amit a román állam jogtalanul elvett tőlünk, máris elveszítettünk egyet a visszaadottak közül, s ha így megy tovább, elbúcsúzhatunk a többitől is. Körülbelül erről lenne szó. Csakhogy megoldható-e egyáltalán ez a helyzet egy erődemonstrációval?
A mi erődemonstrációnk erődemonstrációt provokálhat az ellenfél részéről is – és zavaros, választások előtti időszakban nem fogja kihagyni ezt a lehetőséget. Gondoljunk csak arra, hogy a Ponta-kormány első akciója az volt, hogy visszavonta a marosvásárhelyi OGYE magyar tanulmányi vonalával kapcsolatos kormányhatározatot.
Aztán a playboyként viselkedő román miniszterelnök kapva kapott a Nyírő hamvainak hazahozatalával kapcsolatos – kétbalkezes! – erődemonstrációnkon, hogy ismét üssön rajtunk és hogy újabb híveket szerezzen a szélsőséges román nacionalisták körében. Majd boldogan nyugtázta, hogy a romániai magyarság, néhány kivételtől eltekintve, nem vett részt a népszavazáson, amit Victor Ponta úgy értékelt, hogy mi egy külföldi politikus, a magyar miniszterelnök beintésére cselekszünk, vagyis nem vagyunk jó román hazafiak, s ezzel is pontokat szerzett a román nacionalisták körében.
Erődemonstrációink tehát jól jönnek a jelenlegi román hatalomnak, ezt máris elértük.
Ahhoz viszont, hogy a Mikó-ügyben és a Markó Attiláék ellen kétéves pereskedés után hozott igazságtalan ítélettel szemben eredményt érjünk el, ahhoz ennél több, mondhatnánk, egyéb kell.
Kisebbségi érdekvédelmi szervezetünk az eddiginél erősebb pozícióval kell hogy rendelkezzék mind a törvényhozásban, mind pedig a végrehajtó hatalomban ahhoz, hogy az ilyen fordulatokat megakadályozza s hogy az ilyen fordulatok lehetőségét kiküszöbölje. Mert a romániai törvények „átjárhatóságának", kiskapukkal teli voltának és a romániai végrehajtó hatalom, a román adminisztráció sajátosságainak köszönhetőek az ilyen fordulatok.
Ugyanis ott, ahol simán – vagyis a törvényes előírások áthágása nélkül – lebonyolítható Ponta és Antonescu kettős hatalomátvétele, ott bagatellnek számít egy Mikó-ügy. Amíg a törvényeink olyan lukacsosak, mint a svájci sajt, addig hiába demonstráljuk az erőnket, mert a hatalom bármikor bármit visszafordíthat, elvehet, odaadhat stb.
Ezen kellene elgondolkozni, és főleg ezen kellene változtatni.
Mert egy jogállamban – hol vagyunk mi attól! – az erődemonstráció határozottan káros egy törvényszéki ítélettel szemben, értelmetlen, ki van zárva. Aki ilyet tesz, a jogállamiságot sérti: az igazságszolgáltatás szabadságát, függetlenségét. Az igazságszolgáltatást, ha hibázott, a saját eszközeivel kell korrigálni. Vagyis a törvények javításával, finomításával, egyértelművé tételével, a törvényhozási eljárás megtisztításával és semmiképp sem utcai tüntetéssel.
Az utcai tüntetés legfeljebb arra jó, hogy felhívja a figyelmet a bajra, s hogy az orvoslást serkentse. Ezért készülök én is szeptember elsejére.
Ami pedig Markó Attilát és elítélt társait illeti: nem börtönbüntetést, hanem tiszteletet és kitüntetést érdemelnek. Markó Attila tizenöt éven át állhatatosan küzdött a kisebbségi jogok beviteléért a román jogrendbe.
Az ő közreműködésével jött létre számos olyan jogszabály, amely elősegíti a kisebbségi jogok érvényesítését, és számos olyan intézmény, amely biztosítja e jogok gyakorlását. Utóbbiak közül most csak kettőt említenék: a Diszkriminációellenes Országos Tanácsot és a Nemzeti Kisebbségkutató Intézetet.
Markó Attila jelen volt a restitúciót elősegítő jogszabályok kidolgozásánál, és szerepet vállalt az említett közel 1100 egyházi ingatlan visszaszolgáltatásában, hosszú ideig ő volt az egyedüli magyar tagja az ezzel foglalkozó bizottságnak. Emiatt kell most őt börtönbe vetni?
Reméljük, hogy ezt az ítélet meghozói sem gondolták komolyan. Mert ha igen, akkor nagyobb a baj, mint gondolhatnánk.
Zsehránszky István:

maszol.ro