Napjainkban a közösségi összetartozás alkalmait a különböző klubok igyekeznek megteremteni. Sepsiszentgyörgyön például a városi művelődési ház pincehelyiségében a hét különböző napjain különböző klubok tagjai találkoznak, a Huszárik filmklub, a Holló Ernő Sajtópince, a Terefereklub és a Dzsesszklub. Ambrus Attila, a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének elnöke mondta, hogy az országban a Holló Ernő Sajtópince az egyetlen, folyamatosan működő magyar sajtóklub. Az évek során számos szerkesztőség munkatársai fordultak meg itt; Kolozsvárról például öt szerkesztőséget láttak vendégül (Szabadság, Krónika, Művelődés, Korunk, Magyar Kisebbség), Csíkszeredából és Székelyudvarhelyről kettőt-kettőt (Hargita Népe, Csíki Hírlap, illetve Udvarhelyi Híradó és Polgári Élet). Kézdivásárhelyről már többször a sajtóklub vendége volt a Székely Hírmondó, és az új évadot ismét egy kézdivásárhelyi szerkesztőség meghívásával kezdik: február 4-én a tavaly új sorozatával induló, 105 éves Székely Újság a vendégük. A következő héten a könyve megjelenése előtt álló színművész, László Károly, majd a három sepsiszentgyörgyi rádióból a Sepsi Rádió, végül a Brassói Lapok szerkesztősége lesz a vendégük. /Matekovics János: Újra találkozunk! (Pinceklub Sepsiszentgyörgyön). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), febr. 4./

„A TVR-nek kötelessége azt sugározni, amit mi mondunk neki, és nem azt, amit mások akarnak” – foglalta össze a közszolgálati audiovizuális média szerepével kapcsolatos elképzeléseit a napokban Cezar Preda, a Demokrata-Liberális Párt (PD-L) parlamenti képviselője. Preda azt kérte a képviselőház elnökétől, hogy minden intézkedést hozzanak meg „a Román Televízióval szemben alkalmazott stratégia javítása érdekében”. A képviselőház egyik projektje egy saját tévéstúdió beindítását akarja a parlamentben: erre a kezdeményezők szerint azért lenne szükség, mert a különböző tévécsatornáknak a parlament folyosóin kialakított ideiglenes stúdiói nemegyszer okoztak már fennakadást. A TVR kötelessége lenne technikai felszerelést és operatőröket biztosítani a parlamenti stúdió számára, míg a kereskedelmi csatornák tudósítói hetente egyszer jelentkeznének a parlament stúdiójából. „Ezek az elvárások nem teljesülhetnek, a politikusok egyszerűen nem várhatják el, hogy a Román Televízió (TVR) a szolgálatukba szegődjön” – nyilatkozta Ambrus Attila, a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének (MÚRE) elnöke. /F. H. : Járomba a TVR-vel? = Új Magyar Szó (Bukarest), febr. 10./

Meddig terjed a szólás szabadsága? Kell-e, kinek kell és kinek szabad korlátoznia? Két eset is történt az elmúlt napokban, amelyek aktuálissá tették ezeket a kérdéseket. A Hargita Népe napilapban az Ambrus Attila által íróként, jobboldali gondolkodóként nagyra becsült György Attila azt állította, hogy noha nem ildomos köpködni, az olyanok, akik a hazaáruló magyar liberálisokat meghívják könyvbemutatóra, megérdemlik, hogy leköpjék őket. Aki elszenvedte az atrocitást, az Ambrus Attila által szintén nagyra becsült költő, baloldali gondolkodó. Az írás azonnal két táborba sorolta a romániai, a magyarországi, a Nyugaton élő magyar értelmiségieket, a háziasszonyokat, gázszerelőket, kőműveseket stb. A liberálisok követelték, hogy Kozán István, a Hargita Népe főszerkesztője határolódjon el György Attila véleményétől. Mások a szólásszabadság nevében védték az írót. Ambrus Attila nem csatlakozott sem az egyik, sem a másik táborhoz, mert meggyőződése, hogy a főszerkesztőnek nem kell elhatárolódnia a lapjában megjelent véleményektől. /Ambrus Attila: A szólás szabadossága. = Új Magyar Szó (Bukarest), márc. 25./ Előzmény: György Attila: Liberálisok /Hargita Népe, márc. 4./, Civil állásfoglalás. = Transindex, márc. 11./, Borbély Zsolt Attila: György Attila védelmében. = Erdély.ma, márc. 12./ Mindhárom írást együtt hozta: Erdélyi Napló (Kolozsvár), márc. 16.

Dél-Erdély magyar tanintézményeinek iskolakönyvtárairól tanácskoztak március 28-án Szászmedgyesen a dévai, nagyenyedi, tordai, nagyszebeni és medgyesi magyar tanintézmények pedagógusai. A rendezvényre a Világhírnév internetes névsorolvasó és a Nagyszebeni Polgári Magyar Művelődési Egyesület által szervezett Szórványtengelyek-műhely keretében került sor. A 16. Szórványtengelyek-műhely a könyvek és könyvtárak kérdésköre mentén épült fel. A rendezvény fénypontja a Szórványhűség-, illetve az Őrhely-díj átnyújtása volt. Az előbbit Balázs János, az RTV bukaresti munkatársa, az utóbbit a baromlaki elsőosztályos, Narita Elemér vehette át, akit nagy áldozatok árán járat magyar tagozatra román anyanyelvű édesapja. A 16 Szórványtengelyek-műhely kettős könyvbemutatónak is otthont adott: Mihály István, a Kolozsvári Rádió szerkesztőjének esszékötetét (A képernyő jótékony homálya) Völgyi Marcell, Szabó Csaba, a kolozsvári tévé szerkesztőjének új regényes nyomozását (Jó Sándor Margarétái) Páll Ferenc méltatta. Az újonnan született Világhírnév Kiadó újságíró-sorozatát (Fehér Holló) Ambrus Attila MÚRE-elnök értékelte. Szabó Csabának, a szórványtengely-mozgalom alapítójának meghívottjai most a szucsávai magyarság képviselői voltak. A rendezvénynek otthont adó szászmedgyesi RMDSZ nevében Balázs Béla megyei elnök kalauzolta a szórványtengelyek-műhely immár valóságos kisközösséggé összeforrott pedagógus-csapatát a város „téka-hangulatú” épületeiben. /Szászmedgyesen átadták a Szórványhűség és az Őrhely-díjakat. = Erdély.ma, márc. 30./

Ambrus Attila, a Romániai Magyar Újságírók Egyesületének elnöke néhány gondolatot fűzött azokhoz az állásfoglalásokhoz, amelyek György Attilának a Hargita Népében megjelent eszmefuttatása kapcsán láttak napvilágot. György Attila leginkább vitatott mondatai: „A magyar politikai élet »liberálisaira« nyugodtan ki lehet mondani, hogy senkiházi gazemberek. (...) A magyar liberálisokat egyetlen dolog tartja össze, na persze a lopott szajrén kívül: ez pedig a magyarság gyűlölete. (…) Ebbe a gyűlöletbe fognak belepusztulni. Előbb-utóbb. Remélem előbb, mint utóbb (…)” Publicisztikai kezdeményezésekre, internetes oldalakon két aláírásgyűjtés indult: az idézett gondolatok Székedi Ferenc szerint – nem György Attila – ellen mintegy háromszázan, zömükben romániai magyar értelmiségiek emelték fel szavukat, György Attila mellett közel hatszor annyian törtek lándzsát, a magyarországi társadalom legkülönbözőbb rétegeiből is. Ambrus Attila a szólásszabadság igenlése és az indulatos beszéd elutasítása között egyensúlyozva nem csatlakozott sem egyik, sem másik táborhoz, mivel a köpködés szorgalmazásán kívül ugyanúgy nagyra becsüli a jobboldali gondolkodót, az írót, mint a köpködést elszenvedő baloldali gondolkodót, a költőt. Székedi Ferenc, a lap munkatársa ezt nem fogadta el, mert szerinte a kifogásolt cikk csöpög a gyűlölettől. A gyűlöletbeszédről van szó. Arról, hogy a szakma felemeli vagy sem a szavát a Bayer Zsolt által fémjelzett magyarországi publicisztikai stílus erdélyi átültetése ellen. /Székedi Ferenc: A csatlakozás. = Új Magyar Szó (Bukarest), márc. 31./ Előzmény: Ambrus Attila: A szólás szabadossága. = Új Magyar Szó (Bukarest), 2009. márc. 25./

Székedi Ferenc az Új Magyar Szó március 31-én megjelent A csatlakozás című cikkében felrótta, hogy Ambrus Attila jegyzetében nem foglalt állást a Magyar Újságírók Románia Egyesületének (MÚRE) elnökeként egy sajtóetikai ügyben. Ambrus Attila szabadkozott, megmagyarázta: etikai kérdésekre azért nem tért ki, mert arra csak a MÚRE Becsületbírósága illetékes, ezért felhívta a Becsületbíróság figyelmét György Attila Liberálisok /Hargita Népe, márc. 4./ című cikkére. Ambrus Attila szerint „a Hargita Népe főszerkesztőjének, Kozán Istvánnak nem elhatárolódnia kell György Attila írásától, hanem el kellett volna utasítania a cikk megjelentetését. (És ez nem cenzúra, hanem szükséges öncenzúra.)” Ambrus Attila javasolta, hogy az április 17-én Tatrangon tartott MÚRE-tanácskozás témái közt szerepeljen a gyűlöletbeszéd elfojtásának lehetősége a romániai magyar sajtóban. /Ambrus Attila: Az ügyész ítélete. = Új Magyar Szó (Bukarest), ápr. 6./ Előzmény: Ambrus Attila: A szólás szabadossága. = Új Magyar Szó, márc. 25.

Emil Boc miniszterelnök cáfolta azokat a sajtóértesüléseket, hogy törölni készül a kormány a javadalmazási formák közül a szerzői jogi szerződés szerinti juttatásokat. Ambrus Attila, a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének (MÚRE) elnöke szerint mindenképp veszíteni fog az újságíró szakma, ha a kiiktatnák a szerzői jogi szerződések szerinti kifizetéseket. /F. H. : Fellélegezhet a sajtó? = Új Magyar Szó (Bukarest), ápr. 8./

Személyesen érintette az Új Magyar Szóban megjelent két írás, Székedi Ferenc és Ambrus Attila cikke, írta Vincze Lóránt, az ÚMSZ lapvezetője és főszerkesztője Mindketten György Attilának a Hargita Népében megjelent írásával kapcsolatban cikkeztek. Vincze Lóránt /a MÚRE Becsületbíróságának elnöke/ nem foglalkozott még György Attila cikkével, minden jogi eljárás időigényes. A testületnek tanácskoznia kell erről. Lehetséges: valaki formálisan bepanaszolja a kifogásolt írást (eddig ez nem történt meg), vagy hivatalból indít eljárást Becsületbíróság, mely „nem gyorsreagálású médiakommandó. ” Bármilyen döntést hoz is a Becsületbíróság, nem pótolja a szakmai alázatot, a leírt szó felelősségét, a következmények előrelátását, a lapkiadók felelősségét. /Vincze Lóránt: Megfontolt szavak. = Új Magyar Szó (Bukarest), ápr. 8./

Fennállásának 160. évfordulóját ünnepelte a hétvégén a legrégebbi, ma is megjelenő erdélyi magyar nyelvű újság, a Brassói Lapok. Ambrus Attila főszerkesztő elmondta, a lap a mai napig azt a szerepet vállalja magára, amit még ‘49-ben Bem József szánt neki: ne valami ellen álljon, hanem valami mellett, konstruktív szerepe legyen. „A lapot először az 1848–49-es magyar forradalom és szabadságharc idején Veszely Károly katolikus pap jelentette meg, Bem József felkérésére. Az első szám 1849. április 16-án hagyta el a nyomdát Brassói Lap néven. A kiadványnak akkor tizenkilenc száma jelent meg, mindaddig, amíg a bevonuló orosz csapatok le nem foglalták a nyomdát, Veszelyt forradalmárként letartóztatták, és átadták az osztrák hatóságoknak, akik halálra ítélték őt. Az ítéletet ugyan nem hajtották végre, mivel Veszely a klérus tagja volt, de száműzték, és Kolozsváron telepedett le. ” „Ezek után az újság utóda már nem viselhette Veszely lapjának címét. Csak 1895-ben kaphatta vissza nevét, így ettől az évtől Brassói Lapok néven jelent meg, egészen 1940-ig, amikor a hírhedt Vasgárda betiltotta megjelenését. A második világháború után Vörös Zászló, majd Új idő néven jelent meg a lap, eredeti nevét csak 1969-be kapta vissza, amikor Albert Sándor, a lap eredeti nevének újrahasználhatásához kötötte a főszerkesztői állás elfogadását” – részletezte a főszerkesztő. A hetilapot jelenleg a Barcaság mellett főleg Kovászna, Hargita és Maros megyékben terjesztik. A Magyar Újságírók Romániai Egyesületének (MÚRE) a Brassó melletti Tatrangon tartott elmúlt hét végi közgyűlésén átadták az idei Veszely Károly-díjakat. A díjat ez alkalommal – a Brassói Lapokhoz hasonlóan 1849-ben alapított, Kézdivásárhelyen megjelenő – Székely Hírmondó hetilap szerkesztősége, valamint a brassói magyar nyelvű televíziózás létrehozója, Bálint Ferenc vette át. A Magyar Újságírók Romániai Egyesületének hétvégi találkozóján téma volt a gazdasági válság hatása az erdélyi magyar médiára. /Fleischer Hilda: A hosszú életű újság: 160 éves a Brassói Lapok. = Új Magyar Szó (Bukarest), ápr. 22./

Brüsszeli székhelyű, magyar újságíró-egyesületeket tömörítő nemzetközi civil szervezet létrehozását szorgalmazta a Külhoni Magyar Újságíró Egyesületek Konvenciója (KMÚEK) hétvégi, Ungváron tartott negyedik közgyűlésén. Az új civil szervezet összefogná és képviselné a magyar újságírók érdekeit, ugyanakkor lehetővé tenné a közös pályázást, a sajtóintézmények és újságírói érdekek melletti európai lobbit. Ambrus Attila, a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének (MÚRE) elnöke a romániai magyar, Krivánszky Miklós, a Kassai Figyelő brüsszeli tudósítója pedig a felvidéki magyar média helyzetéről értekezett. Tóth Lívia, a Hét Nap szerkesztője a vajdasági, Zver Ilona, a Szlovén RTV vezérigazgatójának magyar műsorokért felelős helyettese a muravidéki médiáról adott körképet. Kárpátalja helyzetképét Kőszeghy Elemér, a szervező Magyar Újságírók Kárpátaljai Szövetségének elnöke, az ungvári Kárpáti Igaz Szó főszerkesztője vázolta. A magyarországi szakmai szervezet jelen lévő képviselői is kifejtették véleményüket a konferencián. Az erdélyi, vajdasági, kárpátaljai, horvátországi, szlovéniai és felvidéki újságírókat tömörítő szakmai-érdekvédelmi szervezet, a KMÚEK négyéves múltra tekint vissza, ezalatt kiépültek és fejlődtek a kapcsolatok az anyaországon kívüli magyar újságíró-egyesületek, szerkesztőségek, újságírók közt. A megbeszéléseket követően az újságírók ellátogattak több kárpátaljai híres településre – a munkácsi várba, a Szolyvai Emlékparkba –, többek között útba ejtve a legmagyarabbnak tartott várost, Beregszászt, illetve az ott működő Európa – Magyar Házat. Az újságírók zárónyilatkozatukat szimbolikusan a Vereckei-hágónál fogadták el. /Újságírói összefogás a válság ellen. = Új Magyar Szó (Bukarest), ápr. 28./

Szüksége van az erdélyi magyar atomizálódott társadalmak tagjainak az önálló és független sajtóra? Ugyanis ha van, akkor azt fenn is fogja tartani anyagi támogatásával, írta Ambrus Attila, a Magyar Újságírók Románia Egyesületének elnökeke. Ma kuriózumként még létezik Erdélyben négy-öt napilap és egy-két hetilap, amelynek megjelenése nem romániai magyar vezető testületek, intézmények viszonyulásától függ. /Ambrus Attila: A meggyőződés szavahihetősége. = Új Magyar Szó (Bukarest), máj. 6./

A Külhoni Magyar Újságíró Egyesületek Konvenciója a kárpátaljai Ungváron tartott idei, IV. közgyűlése zárónyilatkozatában szorgalmazta a magyar újságíró-egyesületeket tömörítő, a magyar újságírók érdekeit képviselő brüsszeli székhelyű nemzetközi civil szervezet létrehozását. A Külhoni Magyar Újságíró Egyesületek Konvenciója (KMÚEK), az erdélyi, vajdasági, kárpátaljai, horvátországi, szlovéniai és felvidéki újságírókat tömörítő szakmai-érdekvédelmi szervezet 2005 májusában alakult Magyarországon, Szegeden. A mostani közgyűlésen a gazdasági válságnak sajtóra gyakorolt hatásairól, a közszolgálatiságról értekeztek. Az erdélyi állapotokat Ambrus Attila, a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének (MÚRE) elnöke, a Brassói Lapok főszerkesztője ismertette. Több mint négyszáz lap létezik, köztük egyházi, községi, kistérségi, szakmai, réteg- és diáklapok is. A nagy megyei lapok önfenntartóak, ám a művelődési, tudományos folyóiratok főleg támogatásból élnek. Krivánszky Miklós, a Kassai Figyelő folyóirat brüsszeli tudósítója egyedül képviselte a szlovákiai magyar sajtót. A többi meghívott nem jött el, Felvidéken újságíró-szervezet sem alakult. A rendszerváltás után átöröklődött a korábbi pártsajtó. Újabb próbálkozások is voltak, de azok lemorzsolódtak. Egyetlen magyar napilap van, a baloldali pozsonyi Új Szó, az bizonyos érdekeket szolgál ki, így torzul a gondolkodásmód. A vajdasági helyzetet Tóth Lívia, a Hét Nap felelős szerkesztője ismertette. Egyetlen napilap, a Magyar Szó és egy hetilap, a Hét Nap működik a régióban. Ezenkívül egy gyermek- és egy ifjúsági lap. Ezek tartományi támogatásban részesülnek, tehát megjelenésük biztosított. Kérdéses az utánpótlás. A kétmilliós lélekszámú Szlovéniában 5200 magyar él a Muravidéken és mintegy ezer szórványban. Támogatott a Népújság magyar hetilap, de egyre csökken olvasottsága, a húsz évvel ezelőtti, közel kétezres példányszám felére esett vissza. A kárpátaljai magyar sajtó helyzetét Kőszeghy Elemér ismertette. Egyetlen országos lap működik, a Kárpáti Igaz Szó, amely hetente háromszor jelenik meg, mivel a posta csak akkor szállít. Két megyei bejegyzésű hetilap, a Kárpátalja és a Kárpátinfó, három járási lap, az ungvári, nagyszőlősi és beregszászi él. Utóbbiak kétnyelvűek, a helyi közigazgatás a lapalapító. Városi lap működik Beregszászon, továbbá a református, római katolikus és görög katolikus egyháznak van újságja. Ha nem lenne a Szülőföld Alap, a kárpátaljai magyar sajtó fele eltűnne. /Szekeres Attila: A Vereckei-hágótól Brüsszelig. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), máj. 9./

Előfordul, amikor egy kritikus helyzetben meg kellene szólalni, de a félelem megbénítja a nyelvet, mert bármilyen szó elmélyítené a válságot. Ilyen válság a magyar–roma együttélés. Az etnikai kapcsolatok alakulásában fontos szerepe van a médiának. Amikor tárgyilagosságra törekedve elmesélünk egy történést – például a birtokháborítást, a rablást, a rendőrség közbeavatkozását, az önkényes csoportos megtorlást –, akaratlanul is állást foglalunk azzal, ahogyan a nyelvet használjuk. A romák megdézsmálták a terményt, a romák belekötöttek a békésen italozó magyar fiatalokba, a romák elvittek valamit az idős ember udvaráról, és akkor a falusiak összefogtak. Vannak, akik a konfliktusok gerjesztése érdekében a történetet egészen másképpen mesélik el: a romák gyomra korog, gyermekeik ebédje, vackor vacsorára a család vékony répát főz, amit kénytelen volt ellopni, mert a zsíros székely paraszt nem adna egy-egy kas pityókát, ehelyett roma csűrt gyújtogat, roma lovat üt agyon. (A lovaknak is van nemzetisége!) S az olvasó láthatja, a székelyek: fasiszta állatok! Ez a típusú újságíró is rasszista, hangoztatott liberalizmusa mögött rasszista énje bujkál. Amikor azt mondja, hogy akik hallgatnak, cinkosai a bűntettnek, aktív vagy passzív elkövetők, állatok, akkor kialakít egy sztereotípiát a székelyekről. Sem a rablógazember roma, sem a rasszista magyar, sem az állat székely sztereotípiája nem alkalmas a helyzet orvoslására. Az ilyenfajta sztereotípiáknak el kell tűnniük a sajtóból. /Ambrus Attila: Merev értelmezések. = Új Magyar Szó (Bukarest), aug. 7./ Előzmény: Parászka Boróka írta: „Miféle szerencsétlen nyomorult ember a csíki magyar? Nyomorultak között is a legnyomorultabb. Répáját félti, nem az életét. ” „A legnagyobb szégyen azonban nem a csíki cigányügyekbe belebukott intézményeké, hanem az ott lakóké, és mindazoké, akik hallgatnak. Előbbiek csak mulasztottak. Utóbbiak cinkosai a bűntettnek, aktív vagy passzív elkövetők. Állatok. ” /Parászka Boróka: Nesztek nektek csabakirályfizás. = Manna. ro, júl. 13./

Politikusok kitalációjának nevezte Ambrus Attila, a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének (MÚRE) elnöke azt a kijelentést, miszerint „rohamosan veszti el hitelét a média”. A mondat a tusnádfürdői VI. EU Tábor egyik műhelybeszélgetésének összegzéseként hangzott el. Ambrus Attila szerint szó sincs hitelvesztésről. /Farkas István: Hiteltelen média? = Új Magyar Szó (Bukarest), júl. 14./

„Ahogy vannak ingyenes print-újságok, úgy lesznek ingyenes online-lapok is” – reagált Ambrus Attila, a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének (MÚRE) elnöke arra a felvetésre, hogy az ingyenes online tartalmak korának vége Újvári Ildikó a kolozsvári Szabadság című napilap főszerkesztője elmondta, a szerkesztőségben döntés nem született erről. A nyomtatott lapból alakult filmtett.ro menedzsere, Zágoni Bálint szerint nagy rizikó lenne, ha bevezetnék a fizetéses rendszert. Sipos Zoltán, a transindex.ro hírportál felelős szerkesztője közölte, hogy elvetik a fizetéses modellt, kezdettől az ingyenességre rendezkedtek be. /Farkas István: Nem lesz fizetős online? = Új Magyar Szó (Bukarest), aug. 5./

„A sajtótörténetet végig az jellemezte, hogy lapok szűntek meg, majd újak alakultak. ” – válaszolta Ambrus Attila, a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének (MÚRE) elnöke arra a felvetésére, hogy még hangsúlyosabbá vált a nyomtatott sajtó válsága. A MÚRE-elnök szerint a nyomtatott sajtónak továbbra is van jövője, csak most egy átmeneti időszak következik. Vagy változtatnak eddigi formájukon, vagy megszűnnek. Komoly bajban van a kétszáz éves brit The Observer című vasárnapi újság is, melynek eladása 1,3 millió példányról 400 ezerre esett vissza. Romániában viszont a válság ellenére a vezető lapok olvasottsága nőtt, néha a példányszámok is emelkedtek. Toronymagasan vezet a Libertatea (1 450 000 olvasó naponta) és a Jurnalul National (668 000 olvasóval). Az Adevarul olvasottságban a harmadik (473 000 olvasó), de több lapot ad el, mint a Jurnalul National. /F. I. : Románia még lapozgat. = Új Magyar Szó (Bukarest), aug. 19./

Megromlott a magyar–roma viszony Erdélyben. Rabló gazemberek! – szitkozódnak a magyarok. Rasszisták! – skandálják a Csíkszeredába tüntetni jött bukaresti romavédő szervezetek vezetői. 1990 márciusában, amikor a titkosrendőrség által félrevezetett hodákiak Bolyai Jánost meggyilkolni jöttek Marosvásárhelyre, Sütő Andrást bántalmazták, és a maroknyi magyart bekerítették a főtéren, megjelentek a cigányok: „Ne féljetek, magyarok, itt vannak a cigányok!” Nem szégyellem, hogy könnyekkel a szememben írom le ezeket a sorokat! Ám megvallom, szorongással is a szívemben: hol rontottuk el? Miért váltak el útjaink? A székelyföldi cigányok a magyaroknál is nyomorúságosabb körülmények közt élnek. A székelyek igyekeznek megvédeni azt a keveset, amit nadrágszíjparcelláikon megtermelnek, a romák meg elcsenni azt a szinte semmit, amivel egyik napról a másikra eltengődhetnek. Át kell felelősen átgondolni a történteket. Jóval nehezebb lesz a megegyezés azokban a falvakban, ahol a magyar lakosság mellé néhány éve még nomád életet élt romák telepedtek le. /Ambrus Attila: Hol rontottuk el? = Új Magyar Szó (Bukarest), aug. 28./

Felelősségérzetről tanúskodó cikket jegyzett Ambrus Attila Hol rontottuk el? címmel /ÚMSZ, aug. 28./. Székely Ervin szerint a romániai magyarság esetleges „belső intoleranciája” alááshatja a kisebbségi politikai tevékenység létértelmeként definiált kisebbségi érdekvédelmet. Romániában is az elszegényedés a roma-ellenesség egyik forrása. A cikkíró szerint az RMDSZ-es polgármesterek, tanácsosok attól való félelmükben, hogy elveszíthetik szavazóikat, akik átpártolnak a felelőtlenebbül megnyilatkozó, radikálisabbnak vélt magyar szervezetek táborába, eltűrték a cigányozást. /Székely Ervin: Mivel rontottuk el? = Új Magyar Szó (Bukarest), szept. 1./

Szeptember 18-án és 19-én Gyergyószárhegyen tanácskozott a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének mintegy 50 tagja. A hagyományos évi rendezvényre ezúttal nemcsak magyarországi, hanem vajdasági és muravidéki vendégek is eljöttek. Az első napon a rádiózásról volt szó: a közszolgálati és a kereskedelmi médiumok közötti eltérésekről. Éles vita volt az írott sajtó helyzetéről. Ambrus Attila, a MÚRE elnöke, a megjelenésének 160. évfordulóját ünneplő Brassói Lapok főszerkesztője átfogó képet alkotott a romániai magyar sajtó helyzetétől a rendszerváltástól napjainkig. Nagy gondot jelent a fennmaradásban, a megmaradásban a reklámbevételek csökkenése, továbbá a különböző politikai táborok elitjének befolyásolása, és nem utolsósorban a bulvárosodás, amely értékválsághoz vezet. A magyarországi helyzetképet vázolta fel a Népszabadság munkatársa, Tripolszky László. Szabó Zsolt, a Babes–Bolyai Tudományegyetem docense az újságíróképzés helyzetét ismertette. A találkozón bemutatták a MÚRE volt munkatársának, Adamovits Sándornak a Szellemi helyszínelés Nagyenyedtől Marosvécsig című könyvét. Átadták a MÚRE díjait. Az írott sajtó kategóriában Szabó Zsolt, a Művelődés főszerkesztője nemcsak több évtizedes sajtó- és szerkesztői munkája elismeréseként, hanem azért az oktatói tevékenységért, amelyet a Babes-Bolyai Egyetem újságírói karán végez, kapott nívódíjat. Az audiovizuális kategóriában a Román Televízió magyar adásának szerkesztő-műsorvezetője, Mosoni Emőke vehette át a díjat, az anyanyelvi kultúra megőrzése terén végzett munkájáért oklevelet kapott a Kolozsvári Rádió munkatársa, Orbán Katalin. Az Oltyán László családja által alapított díjat Csibi Márti oknyomozó írásaiért kapta. /-vagy-: Prés alatt a sajtó. = Népújság (Marosvásárhely), szept. 21./

Barabás Csibi Márti, az Új Magyar Szó riportere veheti át idén a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének (MÚRE) éves közgyűlésén átadásra kerülő Oltyán László-emlékdíjat a hét végén Gyergyószárhegyen, jelezte Szucher Ervin, a Pro Novum Kulturális Egyesület elnöke. Voltak nagyon jó pályamunkák, amelyek közül kimagaslott két szerző teljesítménye, Barabás Csibi Mártié és a Mózes Lászlóé, utóbbi a Háromszék újságírója. A holtversenyt Csibi Márti nyerte. Ambrus Attila, a MÚRE elnöke az Oltyán László-emlékdíjat kitűnő lehetőségnek tartja arra, hogy az egyesület ne csak azokat díjazza, akiket életművük érdemesít fel, hanem a fiatalokat is. /Elismerték a tényfeltárót. = Új Magyar Szó (Bukarest), szept. 17./ Emlékeztető: Salamon Márton László egy évvel ezelőtt az ÚMSZ főszerkesztőjeként élesen elítélte MÚRE-t, és a MÚRE szakmai díja odaítélésének módját szégyenteljesnek nevezte. Kifogásolta, hogy nem Barabás Márti, az ÚMSZ munkatársa kapta a legjobb tényfeltáró írásaiért járó kitüntetést. /Salamon Márton László: Csak a szégyen. = Új Magyar Szó (Bukarest), 2008. szept. 24./

A magánsajtót bírálta Traian Basescu államfő és államfőjelölt a World Blogging Forum nevű rendezvényen, amely nemzetközi hírű bloggereket és újságírókat hívott három napra Bukarestbe. Vehemens kijelentései a romániai nagy trösztök ellen irányultak. A félretájékozatás, a manipuláció elítéléséhez hozzátette az elnök még azt is, hogy megállapítása szerint „Romániában nagyon sok olyan újságírót találunk, akik elhagyták a nyomtatott sajtót, és az internetre menekültek, akiknek fontosabb volt a szabadság. ” „Az elnök nyilatkozata megalapozott, de mind sajtóetikailag, mind etikailag megkérdőjelezhető gesztus bloggerfórumon dicsérni a bloggereket, és mindezt választási kampányban” – vélte Ambrus Attila, a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének (MÚRE) elnöke. Basescu szerint a hazai média 80 százalékát uraló magánsajtó gyakorlatilag átvette az irányítást az ország politizálása fölött. /Farkas István, Péter Árpád: Bloggerpárti Basescu. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 11./

December 5-én két helyszínen zajlott a média- és kommunikációtudományi szakemberek hetedik konferenciája Kolozsváron. A Babes–Bolyai Tudományegyetem Politika-, Közigazgatás- és Kommunikációtudományi Karán mesteri és doktori képzésben részesülők több mint húsz dolgozatot mutattak be. Cseke Péter professzor a Média- és kommunikációtudományi kutatásaink a Magyar Nyelv Évében című előadásában a karon belül működő, általa vezetett doktori és mesteri iskolák 2003 óta elért eredményeiről számolt be. A Kárpát-medencei magyar sajtó az identitásválság korában című előadásában Ambrus Attila, a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének (MÚRE) elnöke megjegyezte: az erdélyi magyar elit nem olvassa az erdélyi magyar sajtót, nem követi a magyar televíziós adásokat, és talán magyar rádióadásokat sem hallgat. Ennek ellenére azonban az itteni sajtó szerepe igen fontos. Botházi Mária és Péter Árpád egyetemi oktatók az idei májusi konferencia előadásait tartalmazó kötetet és a Me.dok című médiatudományi folyóirat 2009-es évi 4. számát ismertették. Karácsonyi Zsigmond, a MÚRE ügyvezető elnöke a szervezet érdemokleveleit adta át Győrffy Gábor, Kádár Magor és Tibori Szabó Zoltán egyetemi oktatóknak, majd a hallgatók mutatták be dolgozataikat. Előadások hangzottak el többek között a zenei szakírások szerepéről (Kulcsár Gabriella), a politikai viták szerepéről a választási kampányokban (Zörgő Noémi), Felméri Cecília révén az animációs dokumentumfilmmel ismerkedhettek, Kozma Csaba pedig a kommunizmus utolsó időszakának romániai magyar írott sajtóbeli politikai kommunikációjáról értekezett. /F. Zs. : Mester- és doktorképzősök konferenciája, hetedszer. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 7./

Szórványtengely-műhelyt szerveznek Vízaknán
Újság és könyv a szórványban címmel Szórványtengely-műhelyt szervez január 9-én 12 órai kezdettel a Szeben megyei Vízaknán a Világhírnév Kiadó. A rendezvény célja a Nagyszeben és Medgyes árnyékában élő magyar szórványközösségek közötti kapcsolatok megteremtése és gyökereztetése.
A 20. vándorműhely a Kiskapus (Copsa Mica) - Balázstelke (Blajel) - Fehéregyháza(Albesti) - Vízakna (Ocna Sibiului) - Mihályfalva(Boarta) - Oltszakadát(Sacadat) szórványvonal magyar kisiskoláinak jelenét hivatott feltérképezni. A szervezők fel szeretnék hívni az erdélyi magyar társadalom figyelmét arra, hogy az iskolabuszok, illetve az empátia hiánya miatt ezen iskolák most is parányi tagozatai olyan kicsivé zsugorodnak néhány éven belül, hogy a magyar gyerekek már eleve román tagozatra ítéltetnek.
A rendezvény programja:
1.Rész - Hattyúdalok (30 perc)
- Kis Csaba, Balázstelke: Megoldódott: azaz vége, lehúztuk a rolót
- Zsebe Attila, Mihályfalva: Saját pénzünkön szállítjuk a gyerekeket...
- Tamás Tünde, Kiskapus: Ha lenne mikrobusz...
- Jakab István, Oltszakadát: Próbálunk megmaradni
- Vízakna: Még dörögnek az ágyúk, még élünk
- Fehéregyháza: Mi magyar tagozatra járunk...
2.Rész - Könyv és szolgálat (30 perc)
A Világhírnév Kiadó legújabb könyveinek bemutatása. Balázs János (RTV magyar nyelvű adása) Csabákra várva című riportkötetét Tamási Attila (Bányavidéki Új Szó) és Szabó Csaba (Kolozsvári TV) méltatja; Ambrus Attila (Brassói Lapok) Gótvárosi levelek című média-esszé kötetét Mihály István (Kolozsvári Rádió) mutatja be. (közlemény) Forrás: Transindex.ro.

Több Szeben megyei magyar iskolára vár a biztos bezárás
Pedagógusok, újságírók és közéleti személyiségek gyűltek össze meglepően nagy számban január 9-én a Szeben megyei Vizakna református gyülekezeti termében, hogy a 20.Szórványtengely-műhely keretében közösen vázolják fel a Medgyes és Nagyszeben árnyékában tengődő, maroknyi óvodást-elemistát tömörítő magyar tagozatos kisiskolák jövőképét. A kolozsvári Világhírnév Könyvkiadó által szervezett civil műhely kettős könyvbemutatóval zárult: a Brassói Lapok főszerkesztőjének, Ambrus Attilának médiaesszé-kötetét Mihály István kolozsvári rádiós szerkesztő mutatta be, az RTV bukaresti munkatársának Balázs Jánosnak szórványriport-kötetét pedig Tamási Attila nagybányai újságíró valamint Szabó Csaba mozgalomalapító méltatta.
A rendezvény első felében Kiskapus, Mihályfalva, Oltszakadát, Balázstelke, Ágota, Bürkös és Vizakna felelős pedagógusai mutatták be a parányi tagozatok jelenlegi helyzetét. A felsorolt települések zömében 2-3 éven belül „lehúzzák a rolót" (Bürkösön és Balázstelkén ez már meg is történt), viszont azon gyerekek további sorsára, akik utolsó előtti generációnak számítanak e vonatkozásban semmiféle forgatókönyv nem született még, így ezek eleve román tagozatra itéltetnek. Keresztes Kálmán megyei tanfelügyelő és Szederjesi György medgyesi iskolaigazgató hangsúlyozta: ha medgyesi iskola mikrobuszt kapna, jónéhány magyar gyereket lehetne magyar tagozatok felé irányítani. A vitába Benedek Zakariás Nagyszebeni RMDSZ-elnök is bekapcsolódott, aki a fórom túlzott borúlátását kifogásolta, majd kijelentette: a nagyszebeni magyarságnak van egy ún.tartalék iskolabusza, de ez a jármű nem jelenthet általános gyógyírt a gondokra. Varró Sándor nagyszebeni szórványbentlakás-működtető lelkész a körképet pontosította: a nagyszebeni bentlakás főleg azokat várja, akik ott lakni akarnak.
A jelenlévők egyetértettek: az ilyen jellegű, kifejezetten civil hangulatú tanácskozásokra igencsak szükség van, hiszen a szétszórt magyarlakta települések nemigen tudnak egymás gondjairól, és sok esetben olyan információk hiányában vergődnek hónapokig (lásd a szebeni „tartalékbusz" esetét), amelyek lényegesen változtathattak volna egy-egy magyar elemistacsoport sorsán.
A rendezvény második részében a kultúra került rivaldafénybe. Szabó Csaba, a Világhírnév Kiadó vezetője elmondta: olyan publicisták köteteinek kiadását és népszerűsítését vállalta fel, akiket egykoron szépirodalmi pályakezdőkként is számon tartottak.
– Az ötödik illetve hatodik kötetét mutatjuk be a Fehér Holló sorozatnak – mondta -, és mind tapasztalják, megadjuk a módját. Tudjuk, hogy az eldugott szórványtelepüléseken nemigen tartanak valódi könyvbemutatót a kiadók, ugyanis attól félnek, kevesen jönnek el, és akik betévednek kendővel-kalappal, nemigen fognak majd dedikáltatni. Mivel mi Fehér Hollók vagyunk, hát eljöttünk – mosolygott a kiadóvezető, és őszinte örömmel summázta, hogy a teremben az érdeklődők száma lassan túlhaladta a százat, és a régió református-lutheránus papsága (Zsebe Attila, Kiss Csaba, Jakab István, Varró Sándor, Molnár Endre és a házigazda Csíki Loránd) szinte testületileg vonul fel, és kapcsolódik be aktívan a rendezvénybe.
A két ünnepelt szerző – Ambrus Attila és Balázs János – meghallgatta laudációját, majd „virágcsokroktól roskadozva" vallottak szakmájukról, sajtós hivatásukról. A rendezvény a Szórványhűség-díj átadásával zárult. A díj ez egyszer vizaknai gyerekrajz-sorozat volt olyan házakról, amelyeket a gyerekek szeretnének majd a faluban építeni – ha nagyok lesznek. A téma nem volt véletlen, ugyanis a díjazott Túróczi Béla közösségépítő-vállalkozó építkező céget vezet. A közössége iránt meseszerűen elkötelezett vállalkozó „vette a lapot". – Ezek a rajzok értékes vázlatok lesznek majd akkor, ha újabb lakótelepet tervez a cég... – mosolygott a díjazott, aki Wesselényi Miklós-emlékplakettet is átvehetett.
Az egybegyűltek éltek a 12o éves vizaknai dalárda jelenléte adta lehetőséggel, és Petőfi, valamint a „Négy nap dörgött az ágyú" emlékére közösen elénekelték a Távolból-t. – Kis lak áll a nagy Duna mentében... – zúgott a dal tucatnyi és tucatnyi torokból. Sokan „haza gondoltak", hiszen olyan közösségépítők is eljöttek Vizaknára, akiknek hajnali négykor kellett indulni, hogy délire a rendezvényre érhessenek.
(A Szórványtengely-mozgalom ezennel mond köszönetet Csiki Loránd helybéli tiszteletes úrnak, a helyi szervezőknek és a dalárdának – de azoknak a média-intézményeknek is, akiknek nem derogál a mozgalom műhelyeinek rendszeres népszerűsítése).
Schneider Tamás. Forrás: erdély.ma

Történelem, napló és borászat
Megjelent a Pro Minoritate téli lapszáma
A Pro Minoritate című, Budapesten kiadott és tájainkon is igen ismert negyedévi kisebbségpolitikai szakfolyóirat téliszámát mutatták be hétfő délután a marosvásárhelyi Bernády Házban, a friss lapszám pár szerzőjének-szerkesztőjének, illetve vendégének jelenlétében.
Az est moderátorának szerepét Hadnagy Miklós, a Magyar Köztársaság sepsiszentgyörgyi Kulturális Koordinációs Központjának igazgatója vállalta el. Mint mondta, a lap olvasói lehetnek oktatók és kulturális intézmények vezetői egyaránt. – A folyóirat elsősorban a határon túli magyarsággal foglalkozik, de jelennek meg benne írások a szomszédos országokról, illetve átfogó közép-kelet-európai politikai elemzéseket is olvashatunk hasábjain. A szép számban összegyűlt közönséggel Kósa András László főszerkesztő ismertette a téli lapszám koncepcióját, amelynek két tematikus blokkja a kisebbségi médiatörténet és a határon túli borászat. Virág Györgynek, a Maros Megyei Tanács volt elnökének 1990 első félévi naplójegyzetét Lelet című rovatában közli a lap. Ezúttal is kisebbségi témákkal foglalkoztak a szerkesztők, akik közül többen határon túliak. – Idén is négy lapszámot tervezünk, de nehéz a határidőket betartani. A 2010-es tavaszi számban többek között a vajdasági autonómiastatútummal foglalkozunk, több szerző is jelentkezett különböző tanulmányokkal. Őszi tematikánk a gazdaságfejlesztés, míg a téli lapszámot mindig igyekszünk könnyedebbre venni: 2008-ban a határon túli képzőművészettel, tavaly a határon túli borászattal, míg idén a határon túli színjátszással és filmművészettel foglalkozunk – hallottuk a főszerkesztőtől, majd Virág György szólt az egybegyűltekhez – kivetített képes webkamerán keresztül, mert külföldön tartózkodik. – 1988. december elején döntöttem úgy, hogy naplót fogok írni. Ez végül tizenhat évig tartott, kisebb-nagyobb kihagyásokkal. A lapban az 1990 első négy hónapjában írt naplójegyzetek jelentek meg. Azért fogtam neki, mert megpróbáltam rögzíteni azokat az érzéseket, amelyeket a rendszerváltás kiváltott. Nem csak vásárhelyi és hazai eseményekről írtam, igyekeztem kitekinteni is. A változások első négy hónapja nagyon zűrzavaros periódus, most már sajnálom, hogy nem írtam részletesebben bizonyos dolgokról, mert jobban látnánk az események sorrendjét. Minden sorát vállalom, füzetbe írtam, nem lapokra, éppen az időrendiség betartása végett.
Ungvári Zrínyi Imre, a Babes-Bolyai Tudományegyetem tanára a Kisebbségi médiatörténet és a Határon túli borászat címeket viselő tematikus blokkokról szólt. – A lap felsorolja azokat a folyóiratokat, amelyek közé illeszkedik. Ez egy igen tisztességes dolog, nem próbálja egyedüli, kisebbségi kérdésekkel foglalkozó lapként beállítani magát. A folyóirat "a határokat túlélő kisebbségekért van", igaz, ez a jelszó lekerült időközben. A határokhoz való viszonyban is változás történt, a határokról való gondolkodás megváltozott. Ha megnézzük a korábbi évfolyamokat, látjuk, hogy a lap képes volt nem beszűkülni. A jelen szám négy részből áll: kisebbségi médiatörténet, borászat, naplójegyzet – amelyet igen fontos, személyes dokumentumnak tartok, mert azt mutatja meg, hogy hogyan tükröződnek egy ember életében a történelem fordulatai –, illetve írás a vicc szerepéről egy budapesti zsidó közösségben. Ami a borászatot illeti, a bor és a humor nagyon fontos a kisebbségi létben, tulajdonképpen mindkettő külön kultúra. És politikai kérdés. Virág György naplója többszörösen aktuális, a romániai rendszerváltás legdinamikusabb és legválságosabb időszakában született, remek támpontokat nyújt, még akkor is, ha a márciusi eseményekkel kapcsolatos visszaemlékezésekben különbségek vannak, amelyekből az idő múlásával egyre több lesz. Hiszen a forradalom társadalmi szempontból válság, még akkor is, ha jó irányba halad. A társadalmi átalakulás jellegzetes formája – hallottuk Ungvári Zrínyi Imrétől a lapban megjelent írásokkal kapcsolatosan, majd a tárgyalt korszak magyarországi belügyi jelentéseiről Novák Csaba Zoltán, a Román Tudományos Akadémia marosvásárhelyi fiókjának történésze tartott igen érdekes, vetített képes előadást A szabadság elviselhetetlen könnyűsége címmel. – Kundera regényében a szerelemre összpontosít, amit ebben a bemutatandó témakörben a rossz házasság szintjén lehet elképzelni. Máig, emberileg is érzékenyen ható kérdés, elég, ha csak a Sütő András-vitára gondolunk. Rendkívül zűrzavaros korszak, történelmi távlat nélkül. A rendelkezésre álló források alapján vázolok fel néhány gondolatot, hogy megértsük a naplójegyzetet – mondta előadásának kezdetén Novák Csaba Zoltán, aki az est záróakkordjaként a vásárhelyi eseményekhez vezető fordulópontokat ismertette az említett jelentéseken keresztül.
A Kisebbségekért – Pro Minoritate Alapítvány gondozásában megjelent folyóirat 2009 téli lapszámának szerzői: Ambrus Attila újságíró, Bakó Boglárka kulturális antropológus (Magyar Tudományos Akadémia), Borbély Zsolt Attila jogász, politológus, közíró, Csávossy György, a Romániai Magyar Gazdák Egyesületének tiszteletbeli elnöke, a Magyar Bor Akadémia örökös tagja, Németh Ferenc, a Forum Kiadó főszerkesztője, Neszméri Csilla kommunikációs szakember, Papp Z. Attila szociológus (MTA), Thomas von Ahn, a Hamburgi Egyetem Hungarológiai Központjának tudományos munkatársa és Tóth Norbert jogász (ugyancsak MTA).
Nagy Botond. Forrás: Népújság (Marosvásárhely)

A tudás és a kommunkáció hatalom – Megtudhatjuk, ki kicsoda ma Erdélyben
Az Erdélyi Magyar Ki Kicsoda a kisebbségi körülmények között élő romániai magyar közösség minden olyan tagját számba veszi, aki cselekvő részt vállalt nemzetiségünk életében. A kiadvány célja, hogy bizonyítsa: az élet legkülönbözőbb területein élnek és dolgoznak olyan honfitársaink, akik tevékenységükkel hozzájárultak nemzeti identitásunk megőrzéséhez, közösségünk gazdagításához, építéséhez, kulturális értékeink megóvásához és gyarapításához. Tavaly karácsonykor jelent meg a Romániai Magyar Demokrata Szövetség és a BMC Kiadó gondozásában az új kötet, amelyet kellő érdeklődéssel fogadott a közönség. Az Erdélyi Magyar Ki Kicsoda ötletgazdájával és a főszerkesztőjével, STANIK ISTVÁNNAL beszélgettünk a kiadványról.
– Mikor és hogyan született meg az ötlet, hogy meg kellene próbálni egy ilyen kötetet kiadni Erdélyben?
– Az Erdélyi Magyar Ki Kicsoda első kötete 1996-ban jelent meg, a második pedig 2000-ben. Tíz év elteltével adtuk ki a harmadik Erdélyi Magyar Ki Kicsodát, s a négyezer példányban kinyomtatott kiadványra akkora volt a kereslet, hogy jelenleg csupán két helyen kapható még, a csíkszeredai Pallas Akadémia Könyvkiadónál és egy budapesti könyvforgalmazónál. Nekem még pontosan tizenkét darabom van az új kötetből a szerkesztőségben, amit persze nem fogunk eladni.
– Nem tartott attól, hogy veszteséges manapság bármilyen könyvet kiadni?
– Gondoltam arra, hogy a recesszió, az emberekre szakadt pénzzavarok miatt esetleg nem lesz igény a Ki Kicsoda, legújabb kiadására, de kellemesen csalódtam, ugyanis több mint háromezren rendelték meg. Volt már némi kellemetlen tapasztalatunk az előző kötetekkel, ugyanis nagyon sokan felelőtlenül megrendelték ezeket, s aztán nem vették át. Tehát nemcsak a megrendelt kötet maradt rajtunk, de még a postaköltséget is a kiadó kellett fizesse. Szerencsére ez a harmadik kötet kiadásakor nem így történt.
– Hány személy adatait tartalmazza az új kiadvány?
– A legújabb Erdélyi Magyar Ki Kicsodában 7000 szócikk található, ebből 2500 teljesen új. Természetesen a régebbi szócikkeket, amelyekben változtak az adatok, s ezt jelezték nekünk, módosítva közöltük.
– Közösségi szempontból miért véli fontosnak egy ilyen adatbázis nyilvánosságra hozását?
– Az Erdélyi Magyar Ki Kicsodát azért kezdtük el összeállítani, mert láttuk, hogy az elmúlt hatvan évben az erdélyi magyar társadalomban nagyon sok változás történt. Világháború, holokauszt, kitelepítések, kommunizmus, rendszerváltás formálták át a Trianon után többé-kevésbé nyugvópontra jutott Erdélyt, a Partiumot és a Bánságot, s szükségszerűnek találtuk, hogy valahol rögzítsük és bemutassuk, kik maradtak meg, kik lettek azok az egyének, akik valamilyen értéket képviselnek a környezetünkben. Azokat a személyeket akartuk ebbe a kiadványba feltüntetni, akik alkottak valami hasznosat, szépet, maradandót. Művészeket, írókat, olyan közéleti személyiségeket, akik olyan szakmát gyakorolnak, ami befolyásolja a közösség életét.
– Nehéz elhinni, hogy az erdélyi magyarok között akad hétezer híres alkotó.
– Természetesen nemcsak a híres alkotókra helyeztük a hangsúlyt, hiszen az is nagyon fontos, hogy egy magyar orvos, jogász vagy pedagógus adatai elérhetők legyenek. Nekik a munkájuk fontos, a társadalomban-közösségben betöltött pozíciójuk, nem feltétlenül az alkotásuk. Politikailag és közigazgatásilag persze az volna a logikus, ha négyévenkénti választásokat követően adnánk ki egy Ki Kicsodát, hogy az emberek nyomon tudják követni a politika alakulását, a köztisztségeket vállalók pályafutását.
– Az emberek tehát szeretik, ha bármilyen módon bekerülnek egy hasonló könyvbe?
– Több visszajelzést kaptam, s magam is úgy vélem, hogy megjelenni egy ilyen kiadványban egyfajta erkölcsi elismerésnek számít, s manapság, amikor nagyon sok esetben az emberek nem becsülik meg azokat, akik pont a közösség érdekeit szolgálják, helytállnak hivatásukban, biztosan jólesik az érintett tanároknak, papoknak, orvosoknak, ha nevük megmarad valahol, ha nyoma van annak, hogy itt Erdélyben tevékenykednek. Ezek az adatok, szócikkek ugyanis megmaradnak a jövő számára.
– Ez egyfajta segítség is, valami biztonságtudat, hogy tudunk arról, milyen emberek vannak köztünk? Stílusosan fogalmazva megtudhatjuk, hogy ki kicsoda?
– Valaki némi iróniával egyszer azt mondta, ez a romániai magyarság telefonkönyve, de én ezt egyáltalán nem vélem sértésnek. A mai erdélyi magyarságnak igenis szüksége van egy olyan adatbázisra, amely segíti abban, hogy megtalálja azt, akit keres, kell ez a kommunikációs lehetőség. Had legyen már egy olyan kiadványunk, amelynek segítségével igenis fel tudjuk hívni egymást, ha erre szükség van. Jó visszajelzéseket kaptam történészektől, szociológusoktól is. Például Rostás Zoltán, a Bukaresti Tudományegyetem egyik elismert szociológusa a Ki Kicsodával kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy ez a könyv a jelenlegi erdélyi magyar társadalom állapotát jellemzi.
– A média mennyire veszi igénybe az Önök által szerkesztett szócikkgyűjteményt?
– Bosszantónak tartom, hogy a sajtó legtöbbször a budapesti székhelyű és szemléletű Magyar Távirati Iroda adatbázisából szedi például az évfordulókat, s az erdélyiek számára teljesen ismeretlen személyek születésnapját vagy halála évfordulóját tüntetik fel, holott lehetséges, hogy az itteni embereket jobban érdekli az, hogy saját hírességeink, ismert személyeink közül mikor kinek van például születésnapja. Csalódott vagyok amiatt is, hogy például a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének elnöke, Ambrus Attila sem vette komolyan az Erdélyi Magyar Ki Kicsodát, a szócikkét sem küldte el. Ezt azért is furcsállom, mivel a MÚRE honlapja pillanatnyilag eléggé elhanyagolt, s még a hazai újságírók nevét, elérhetőségét sem lehet megtalálni rajta. Viszont nagyon pozitív dolognak vélem, hogy a romániai magyar szerkesztőségek messzemenően támogatták az új kötet megjelenését, s nagyon sokat segítettek szerkesztőségünk munkájában. A főszerkesztők s az újságíró kollégák szerintem felfogták, hogy mekkora segítség egy ilyen adatbázis a média munkájában is.
– Jó ötlet volt kiadni tehát 2010-ben az Erdélyi Magyar Ki Kicsodát?
– Összességében tekintve sikeresnek minősíthetem a 2010-es Erdélyi Magyar Ki Kicsoda kiadását. Tudomásul vettem az ezzel kapcsolatos vádakat is, egy internetes portálon egy újságíró például azt állította, hogy ez csak a „felső tízezer” kiadványa. Ezt nem nekem kell megcáfolnom, hiszen aki belelapoz a könyvbe, látja, hogy ez egyáltalán nem így van. Akadt, aki szerint ez nagyon jó üzlet volt nekünk – hát ezzel kapcsolatban megjegyezném, hogy nem ebből fogok meggazdagodni. Aztán olyan rosszindulatú pletykát is terjesztettek egyesek, hogy aki nem fizet elő a Ki Kicsodára, annak nem kerül be a szócikke. Ez sem igaz. Hétezer szócikk van a kiadványban, s háromezer megrendelőnk volt. A számok önmagukért beszélnek. Amit még elmondanék, hogy sajnos nem sikerült hibátlan munkát végeznünk, akadtak elírások. Szerencsére elenyésző számban, de engem már ez is nagyon bosszant, ugyanis tisztába vagyok azzal, ha valakiről hibás adat jelenik meg a szócikkében, az mennyire rosszul veszi ki magát.
– Vannak ötletei, tervei még a Ki Kicsoda kapcsán?
– Szeretném, ha az internetes változata is életképessé válna. Volna rá kereslet, hiszen így folyamatosan tudnánk frissíteni az adatbázist, s az emberek könnyebben hozzá tudnának jutni az információkhoz. Számításaim szerint évi tízezer euróból lehetne működtetni egy ilyen digitális adatbázist. Bízom abban, hogy sikerül ezt megvalósítanunk, s találok támogatókat, akik ebben segítenek. Amúgy érdekességként még elmondanám, hogy román nyelvű Ki Kicsodára is van igény, ugyanis nemrég kerestek meg román ismerőseim azzal, hogy annyira hasznosnak vélnek egy ilyen adatbázist, hogy szeretnék ezt – egyelőre csak Bihar megyei szinten – románul is kiadni. S ez is azt igazolja, hogy a tudás és a kommunikáció az a hatalom, ami ma máér megkerülhetetlen..
Szőke Mária
Szabálytalan, de terjedő nagybetűsítés
Fenti anyagunkban az Erdélyi magyar ki kicsoda címét mindvégig abban a formában írtuk, ahogy az kinyomtatva megjelent, holott az érvényben lévő helyesírási szabályzat megfogalmazása szerint csak az állandó címeknek írjuk minden szavát – a kötőszó kivételével – nagy kezdőbetűvel, az egyedi címeknek viszont csak az első szava nagybetűs. Az állandó címek közé az újságok, hetilapok és folyóiratok tartoznak, az egyediek közé a költői művek, könyvek, értekezések, cikkek, képek, szobrok, zeneművek, műsorszámok. Általános jelenséggé, szinte fejlődési tendenciává vált a mai magyar írásgyakorlatban a nagybetűsítés, azaz a korábban kis kezdőbetűvel írt alakulatok csupa nagy kezdőbetűs írása (intézmények nem önálló, alárendelt egységeinek neve; rendezvények, programok, mozgalmak elnevezése; ünnepek, nevezetes napok; fontosabb kézikönyvek; hivatalos iratok; dokumentumok; stb. nevei). Ezeknek csupán kis része természetes belső fejlemény, a nagyja idegen, legfőképpen angolszász hatást tükröz. Az Erdélyi magyar ki kicsoda nagybetűsítése tehát szükségszerűen nem kárhoztatható, de igazából akkor lenne indokolt és szabályszerű, ha egy meghatározott rendszerességgel megjelenő kiadvánnyal, úgynevezett periodikával állnánk szemben. Forrás: Reggeli Újság (Nagyvárad)

Merre tovább, erdélyi magyar média?
Marosvásárhelyen ülésezett szombaton az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Médiapolitikai Szakbizottsága, amely azzal a céllal alakult meg, hogy kidolgozzon és képviseljen magyar és román környezetben egy, a romániai magyar közösség sajátosságainak és szükségleteinek legjobban megfelelő médiapolitikát – tájékoztat az EMNT. A bizottság célja továbbá kidolgozni egy olyan lehetséges média-hálózat (sajtó, rádió, televízió, internet) tervezetét, amely felhasználva a ma már létező intézményeket, a felsőfokú szakmai képzésben részesült fiatalok munkáját, hatékonyabbá tudná tenni az erdélyi magyarság tájékoztatását, nem feledkezve meg a média mindenkori közszolgálati feladatairól sem (értékmegőrzés, értékteremtés, hídszerep, szórakoztatás stb.).
A tanácskozáson Boros Zoltán bevezetőjében elmondta: az erdélyi magyar média a rendszerváltás után húsz évvel problémákkal küzd és ebben az állapotban nem tud megfelelni küldetésének. A nehézségek egy részét a kisebbségi sajtó sajátos jellegéből eredő gazdasági hátrányok jelentik, de vannak területek, ahol a hatékonyság alacsony színvonalának közvetlen oka a nem megfelelő struktúra. Ilyen a közszolgálati televíziók és rádiók esete.
Makkay József (MÚRE, írott sajtó alelnök) a romániai magyar nyomtatott sajtó helyzetét elemezve kifejtette, a kisebbségi számarányból eredően legfeljebb a megyei napilapok élhetnek meg támogatások nélkül. A támogatások jelenlegi rendszeréből, mióta a szakmának (MÚRE) kevés beleszólása van az elosztásba, az RMDSZ irányában bírálóbb hangnemet megütő lapok semmilyen támogatásban nem részesülnek (a megszűnt Erdélyi Napló esete). Szerinte a kisebbségi sajtó támogatását nem a politikusok, hanem a szakma kellene véleményezze.
Mosoni Emőke (Román TV Magyar adása, Bukarest) ismertette a közszolgálati televíziók helyzetét. A megnőtt konkurencia mellett a több csatornán és rossz adásidőben való szétszórtság következménye a nézők számának jelentős csökkenése. A cél tehát a közszolgálati magyar adás hozzáférhetőbbé tétele. László Edit (Marosvásárhelyi Rádió, MÚRE audiovizuális alelnök) elmondta, a közszolgálati rádióműsorok helyzete bizonyos mértékig hasonlít a televíziókéhoz: nincs olyan rádiófrekvencia, amelyen sávváltás nélkül egymás után hallgatható lenne minden erdélyi magyar közszolgálati rádióműsor. Az elképzelés az összefüggő csatornára már rég megszületett, de a szerkesztőségek idegenkedtek az ötlettől, érthető módon, hiszen a közös sáv nem csak komoly egyeztetést igényelne, hanem kihatással lenne az önálló szerkesztőségek műsorpolitikájára és műsorrácsára.
Csép Sándor (Janovics Jenő Alapítvány, médiaszakember) írásban eljuttatott felszólalásában kitért a Janovics Jenő Alapítvány történetére, amelynek kuratóriumi tagja, és amely az egész napos független Erdélyi Magyar Televízió (EMTV) létrehozására született meg. Nehezményezi, hogy kuratóriumi tagként sincs rálátása a magyar adófizetők pénzéből átutalt összeg sorsára, sem a Marosvásárhelyen e pénzből létrehozott stúdió tevékenységére.
Ambrus Attila (MÚRE elnök) támogatási forrásokról és módozatokról számolt be. Nem értett egyet azzal a feltételezéssel, hogy az erdélyi magyar sajtó kritikátlanságának a támogatások politikai jellege az oka. Szerinte törvényhozási kezdeményezéssel kellene élni, például a lapkiadás adómentességének a bevezetése érdekében.
Boros Zoltán EMNT alelnök zárszavában elmondta, a Szakbizottság a közeljövőben a szakma képviselőinek további folyamatos konzultálásával kidolgozza és nyilvánosságra hozza elképzelését arról, hogy milyen fejlesztési stratégia lenne a megfelelő a nyomtatott és elektronikus sajtó, internet és multimédia területein, valamint arról, hogy milyen lépéseket kellene indítványozni a romániai média-hatóságoknál (az Országos Audiovizuális Tanács, a Közszolgálati Rádió és Televízió igazgató tanácsai), illetve a lehetséges magyarországi és EU-s forrás-intézményeknél. A bizottságnak a jelen kormányzási ciklusra vonatkozó javaslatait az EMEF legközelebbi találkozóján, február 20-án, az EMNT tárgyalói adják át az RMDSZ képviselőinek. Forrás: Szabadság (Kolozsvár)

Intermagyar – Budapesten találkozott az anyaországon kívüli sajtó
Olvasási szokásaink változása, az információáramlás új- és sokszerűsége, áldozatkész utánpótlás hiánya, elfogadható állami támogatási rendszerek szükségessége, gazdasági válság, lapterjesztési nehézségek és akadályok – mind, mind közös témáját és problémáját jelentik a határokon innen és túl, kisebbségi sorsban működő magyar lapkiadásoknak. Ezeknek a megbeszélésére nyújtott alkalmat és lehetőséget a Budapesten elmúlt hét végén megrendezett Intermagyar, a határon túli magyar sajtó találkozója.
Kétnapos rendezvényre látta vendégül a Magyar Újságírók Országos Szövetsége az anyaországon kívüli sajtó képviselőit március 19-én és 20-án, a MÚOSZ budapesti székházában, amelynek keretében, a meghívott lapok bemutatkozásán és a nekik szánt sajátos témakörök megbeszélésén kívül sor került fotókiállításra, filmvetítésre, kicsik táncházára, irodalmi estre is. A rendezvényt Eötvös Pál, a MÚOSZ elnöke köszöntötte, Gémesi Ferenc nemzetpolitikai szakállamtitkár megnyitó beszédében pedig a határon túli, tehát anyaországon kívüli médiában tapasztalható tartalmi, szerkezeti változásokról beszélt, amelyekről szerinte keveset tudnak Magyarországon. Az eltelt húsz évben a külhoni magyar sajtó felszabadult egyrészt a direkt politikai beavatkozástól, másrészt a tartalmi kényszer alól is. Értékelte a gyors hírátvételt, és kifejtette, hogy sokszor a magyarországi politikusok előbb a határon túli médiában mondatják el üzeneteiket, amelyek ezt követően kerülnek vissza a magyarországi sajtóba.
Hasonló megmérettetési, helytállási gondokat fogalmaztak meg a rendezvényen jelen lévő, kisebbségi sorsban megjelenő lapok képviselői: Felvidékről az Új Szó és a Parameter.sk portál, Szlovéniából a Népújság, Vajdaságból a Magyar Szó és a Híd, Kárpátaljáról a Kárpáti Igaz Szó és a Kárpátinfo.net, Erdélyből pedig a Brassói Lapok, Szabadság, Új Magyar Szó és a Korunk. Az általános gazdasági válság megbélyegezte hasonló problémákkal azonban minden vidék sajtóterméke más pozícióból kényszerül szembenézni. Egyrészt különböznek a tulajdonosi struktúrák, másrészt teljesen eltérő az adott térség állami viszonyulása, hozzájárulása a kisebbségi (kultúrát is képviselő) sajtótermékekhez. Szlovákiában évente körülbelül egymillió eurót szánnak a kisebbségi kultúra támogatására, amelynek egy részére a magyar sajtó is sikerrel pályázhat, Szlovéniában pedig az állam vállalja magára például a kisebbségi média fenntartását, amely ilyen formában nem is lehet magántulajdonban. A MÚRE elnöke, Ambrus Attila a Nyomott sajtó című felszólalásában tért ki a romániai magyar sajtó elé állított fő akadályokra – így a törvényes szabályozásokra, a nyereség elmaradása esetén is kötelező adózásra, a terjesztés szabadságának elégtelenségére, a terjesztési támogatás rendszerének hiányára. Barak László, a szlovákiai Parameter főszerkesztője szerint egy kisebbség hagyományait a sajtó révén is megőrizheti, az államnak pedig kötelessége ezt támogatni.
U. I. Forrás: Szabadság (Kolozsvár)

A kultúra autonómiájáért – A folyton autonómiát szajkózó elöljárók ugyanolyan kíméletlenül nyesegetik a kultúrát, mint a centralizált állam
Sokat beszélnek, mindig csak beszélnek a Székelyföldön az autonómiáról. Az önrendelkezést, mint valami csodaszert emlegetik, amely megoldja a társadalmi, gazdasági gondokat.
Lehurrogják azokat, akik figyelmeztetnek: az autonómia nem csupán lehetőség, hanem felelősség is, amelynek fokát éppen a művelődési intézmények támogatásában, a politikai, önkormányzati vezetők hozzáállásában lehet lemérni.
A helyzet az, hogy az erdélyi magyar autonómia még ma is tartalom nélküli forma. Csak a kereteket látjuk, azokat kívánjuk megteremteni. Ezért – a két világháború közötti időszakhoz képest – kevés értékelhető tartalom teremtődik, s ez az érték és annak megteremtője alig részesül némi figyelemben.
Van rá megcáfolhatatlan bizonyítékom. Az autonómia igényétől leghangosabb Sepsiszentgyörgyön működik az Erdélyen kívüli magyar régiókban is egyik legelismertebb művelődési intézmény, a Tamási Áron Színház. Fölötte nemrég megkondult a vészharang: szűkös a város költségvetése, ezért nem lesz elegendő a támogatás az év végéig, az utolsó negyedév pénzügyileg lefedetlen marad.
Az elmúlt években is került a színház nehéz anyagi helyzetbe, a gondok szerencsére az év közben eszközölt költségvetés-kiegészítésekkor megoldódtak. Ezúttal azonban érthetetlen dolog történt: az önkormányzat beleszólt abba is, miképpen ossza be az európai díjakkal büszkélkedő színház a pénzét.
A négy tanácsos kivételével magyarokból álló Városi Tanács jelentősen csökkentette a színészek fizetésére és a külföldi kiszállásokra , valamint a telefonköltségekre elkülönített összeget. Ezt még Keresztély Irma tanácsos is soknak találta.
Nos, ha egy tanfelügyelő sem érti, hogy milyen fontos az erdélyi magyar művészet bekapcsolása az összmagyar, illetve az európai kultúra vérkeringésébe, mit várhatnánk el a tanács többi tagjától? Talán gondolkodjanak el azon, hogy már amikor az 1970-es évek elejétől jugoszláviai majd magyarországi vendégjátékokra is lehetőség nyílt, a társulat számára nélkülözhetetlen tágabb kitekintést, megmérettetést, kapcsolatok kialakítását és tapasztalatcserét eredményezett?
Hogy elfogadják, a fesztiválszervezés a telefonköltségek növekedésével jár, de a színház történetében mindig különösen fontos esemény volt a kollokviumok megrendezése, hiszen ezek által a székelyföldi magyar színházművészet felzárkózhat a világszínház megújulásának folyamatához? Emlékezzenek arra, hogy amikor 1984-től a színház „önfenntartóvá” vált, azaz megvonták tőle a működéshez szükséges állami támogatást, valójában arra kényszerítették, hogy művészi szempontok helyett pusztán anyagi megfontolások szerint alakítsa műsorát?
Igen, elvárjuk! Elvárjuk, hogy a központosító testületekre jellemző magatartásról szokjanak le, mert csupán így nyílik valós lehetőség az autonómia megvalósítására.
Talán nem véletlen, hogy a megszokottól eltérően az idei Színházi Világnapon nem kész előadással várta a közönséget a Tamási Áron Színház társulata, hanem egy színházi próbával.
A színházi alkotómunka folyamatát követhették figyelemmel azok, akik ellátogattak a színház Kamaratermébe. A nézők szabadon beülhettek vagy távozhattak a nézőtérről, kérdéseket is feltehettek a rendezőnek, a színészeknek.
A színházi világnap a sepsiszentgyörgyi Tein Teaházban zárult, ahol egy időben három vetítőből előadás- és próbafotókat, portrékat és színházi emberek magánéletéről készült fényképeket láthattak a vendégek, miközben egész este a Tamási Áron Színház színészei szolgálták fel a teát és a süteményt. Így próbáltak civilben is a nagyérdemű közönség kegyeibe férkőzni, ha már a folyton autonómiát szajkózó elöljárók ugyanolyan kíméletlenül nyesegetik a kultúrát, mint a centralizált állam.
Talán nem ártana összefogniuk Székelyföldön és Erdélyben az értelmiségieknek és a sepsiszentgyörgyi esetből tanulva követelniük, hogy a kulturális autonómia mellett, vagy még az előtt teremtsük meg a kultúra autonómiáját! Az ugyanis még fájdalmasabb lesz, ha a fővárosi minisztériumok helyett a magukat önkormányzatoknak nevező tanácsok osztják a pénzt és az észt.
Ambrus Attila
Új Magyar Szó (Bukarest)

A hit erdélyi plázái
Erdély maradt a hitnek földje. Nagyhéten sok ezren keresték az utat, amelynek ígéretét a húsvét hozta el.
A pénzügyi válság társadalmi válságot okoz(ott). Kétségtelenül szegényebbek lettünk, kevesebb a pénzünk, s ezt a kevesebbet szinte kizárólag a számlák, adók, illetékek kifizetésére, a mindennapi betevő biztosítására költjük.
Elkerülhetetlen-e, hogy a krízis kulturális és erkölcsi válságban tetőződjék?
Első látásra úgy tűnik, hogy az. Hiszen a forráshiány miatt csökken az állam, az önkormányzatok és mindenekelőtt a polgárok kulturális ráfordítása. Ez azonban még nem egyenértékű a kultúra válságával. Ahol a művelődési élet hajtóereje a civil társadalom, az egyház, a sajtó, az iskola, ott a kulturális válság esélye csekély. Sőt, megnő a felszabadító, katartikus élmény iránti közösségi igény.
A hitéletért, közművelődésért felelős személyeknek csupán fel kell ismerniük, hogy mikor jelentkezik a helyi közösségekben a kulturális hajtóerő iránti szellemi kereslet. Merthogy a gazdasági-társadalmi válság közepette előbb vagy utóbb, de mindenképpen erőteljesen jelentkezni fog, az bizonyos.
Ugyanis azok a válaszok, amelyeket a társadalom a krízis kihívásaira ad, alapvetően kulturális és morális indíttatásúak, a válság feltartóztatása, a megoldás mikéntje, a népszerűtlen, de szükséges lépések megtétele az örökölt és tanult viselkedési kultúrából fakad. Ez a kultúra a modern nyugati ember számára pedig letagadhatatlanul zsidó-keresztény fogantatású.
Arra gondolok, hogy a morális válasz ereje leginkább az idei húsvét hangulatából mérhető le. A hangulatból, amelynek a jelképe Erdélyben nem a csokinyúl vagy a cukortojás. Haszna sem kereskedelmi profit.
Azt már korábban megállapították a társadalomtudományok művelői, hogy a vallásgyakorlás jelentősége a kisebbségi helyzetben felértékelődik, az egyéni és csoportidentitás megőrzésében fontos szerepe van. A társadalomtudományi logika, a történelmi tapasztalat és aktuális adatok egyaránt bizonyítják, hogy a kisebbségek, köztük a kisebbségi sorban élő magyarság, saját kulturális gyökereit a vallásában és annak intézményrendszerében látja a legbiztosabban továbbélni – írja Tomka Miklós.
A vallásnak ezt a szerepét bizonyítják a statisztikák is: az erdélyi magyarság három százaléka ateista, Magyarországon ez az arány 27 százalék. Erdélyben rendszeresen imádkozik a magyarság 70 százaléka, az anyaországban mindössze 38 százalék. A magyar identitás szerepe Erdélyben erőteljesebb, mint Magyarországon. Azaz a hitvesztés és nemzeti identitásvesztés között egyenes arányú összefüggés van.
Ma a Kárpát-medencei magyarság nagyobb része bevallja, hogy hitetlen. Nem ateista, annál több: istentagadó, aki számára a zsidó-keresztény parancsolatok ledöntésre ítélt korlátok. Miért ne engedné meg Isten, hogy ezeknek az embereknek a hitetlenségét kitöltse a mély depresszió? – magyarázzák a magyar nemzet nagyfokú kiábrándultságának okát a teológusok.
Erdélyben azonban a hit még mindig, és minden szekularizáció ellenére, a boldogság forrása maradt, ezért a templomokat vasárnap olyan sokan látogatják, mint Budapesten a plázákat. Míg a nyugati plázákat a fogyasztói társadalom Baáljait imádók a húsvét előtt, az erdélyi templomokat húsvétkor rohamozták meg a hívők.
Erdély maradt a hitnek földje. Nagyhéten sok ezren keresték az utat, amelyen ugyan szembe fúj a szél, de amely az Élet, és amelynek ígéretét a húsvét hozta el.
És ez azért jó hír, mert az ezredfordulón már megállapították a magyar szociológusok, köztük a már idézett Tomka Miklós, hogy a vallásosságnak azok a kitüntetett esetei, amelyek a szokásosnál (hitben, vallási élményben, vallásgyakorlásban) aktívabb, mélyebb és gazdagabb elmélyülést jelentenek, általában a nemzeti identitástudatot is felerősítik, pozitív beállítottságát és aktivitását fokozzák.
A másfél milliós erdélyi magyarságnak a válság éveiben pedig semmire sincs nagyobb szüksége, mint a pozitív beállítottságra. Még az is kiderülhet, hogy a kétezredik év első évtizedének végén beköszöntött válság értékteremtő szerepet játszik közösségi életünkben: elhozta kulturális és hagyományos értékeink újrafelfedezését.
Ambrus Attila
Új Magyar Szó (Bukarest)