Hétköznap, ünnepnap, szórványnap
Erdélyben néhány hiteles ember van csak, akinek joga a szórványról beszélni, mert ismeri az elszigeteltségben élők élethelyzetét.
Az utóbbi napokban alaposan fel lettem világosítva szórványkérdésben. (Villanyozva már kevésbé.) A csapból is a szórványstratégia langy vize folyt. Kora reggeltől késő estig volt szerencsém meghallgatni a határon inneni és határon túli tömbmagyarság jeles képviselőit arról, hogy milyen nehéz, de nem lehetetlen nekem szórványban élnem.
Az ősiség és hősiesség jogán nekem nem csupán ki lehet, de ki is kell tartanom, egészen addig, amíg sok megapixeles kamerájával a budapesti nemzetféltő rám talál, s mint utolsó brassói magyart megörökít. Elrettentő példa gyanánt azok számára az anyaországiak számára, akik nem akarnak kellőképpen sokasodni...
Háromgyerekes családapaként jól esett meghallgatnom a politikai karrierjük érdekében családról, utódról lemondó demográfiai szakemberek biztatását, hogy feltétlenül lassítani kell a magyarság fogyását. Megbizonyosodhatom, hogy aki szakértőként munkát vállal egy szórványbizottságban – joga van rá, mert nem csak szavakkal, hanem tettekkel is bizonyította elhivatottságát –, azt azoknak a párt(hon)lapja kezdi ki, akik meghívták a bizottságba. Mert ugye, úgy van az jól, hogy ne bízhassa el magát, őt nem a maga hitelességéért, hanem a mások hitelesítéséért választották be a csapatba, amelynek feltett szándéka a szórványból élni. Nem a szórványért.
Lehet, hogy igazságtalan vagyok, tisztelt uraim, de úgy tűnik, hogy divatba jön a szórvány a pályázatok kiíróinál, s a pályázók fényképezőgépeket vásárolhatnak maguknak, hogy lefotózzák az utolsó magyart, laptopokat, hogy megkönnyeztető power pointos prezentációkat mutathassanak be a zárványról, újabb szimpóziumokat szervezhetnek – mert tanácskozásnak aligha nevezhető az, amikor a tömbből érkező szakértők megmondják a tutit.
Erdélyben néhány hiteles ember van csak, akinek joga a szórványról beszélni, mert ismeri az elszigeteltségben élők élethelyzetét, minőségét, sorsát. Köztük van Szegedi László esperes, Winkler Gyula, Vetési László, Kallós Zoltán, Balázs Bécsi Attila. És ugyanakkor sokan vannak Erdélyben, Magyarországon, akiknek nem üresjáratú politikai nyilatkozatokat kellene intézniük a szórványról, a szórványhoz, hanem meghallgatniuk azokat a lelkészeket, pedagógusokat, családapákat és családanyákat, fiatalokat, akiknek hétköznapjai a szórványban telnek.
Megtudhatnák, hogy nem (csak) zajos ünnepnapokra, hanem alkotó hétköznapokra van szükség – ahogyan Kovács Attila, az RMDSZ Brassó megyei elnöke is mondta. Támogatásra az értelmiséginek, hogy a szórványban maradhasson, ahol olyan élményekkel és érzelmekkel lesz gazdagabb, amilyeneket a tömbben nem tapasztalhat meg. Támogatásra az iskoláknak, bentlakásra, sportpályára, multimédiás könyvtárra.
Ha a szórvány tetemén lakmározni kívánók sasszemeket nyitnának, rájönnének, hogy a világ megváltozott. A globalizációs folyamatok közepette modernizációs együttműködésre, nem pedig az elzárkózásra igyekeznek berendezkedni az etnikai és társadalmi csoportok. Mert, mint a szegedi dr. Besenyi Sándor írja: nincs kék lagúna, nincs többé szigetlét, nincs zárványlét, nincs történelmi elszigetelődési, elzárkózási kényszer. A globalizáció feltöri a zárványokat, a korszerű kommunikációs eszközök hatékonyan rombolják le az elszigetelődés falait, zúzzák szét a nemzeti és provinciális fogyasztási szerkezetet.
Abban igazuk volt a tucatnyi szórványkonferencia előadóinak, hogy szükség van a zárványkérdések tisztázására, a szórvány kutatására, a nagyvárosi szórványok bekapcsolására a modernizációs folyamatokba. Legalább másfél évtizedet késett ez a felismerés, amely csak akkor született meg, amikor a tömb peremének töredezése kiviláglott. De természetesen jobb később, mint soha!
Ha a jövő évi szórványnapokon ennek a kutatásnak a hasznosítható eredményeit hallhatjuk az üres biztatások helyett, már előbbre léptünk.
Addig szerencsére zavartalanul élhetjük hétköznapjainkat a szórványban. Mert magunknak köszönhetően jó a szórványban élni hétköznapokon és ünnepnapokon.
Ambrus Attila
Új Magyar Szó (Bukarest)

Képzés mai és holnapi kisvállalkozóknak
Megnyitották tegnap Kézdivásárhelyen a Központi Vállalkozásfejlesztési Irodát. Az intézmény az Integrált vállalkozásfejlesztési modell három régió kisvárosaiban elnevezésű program belső-erdélyi képviselete. A felső-háromszéki város céhes múltja a mában is érződik, legalábbis erre utal az egy főre vonatkoztatható helyi és környékbeli vállalkozások száma, indokolta a helyszínválasztást a központi régiós program lebonyolítója, a LAM Alapítvány ügyvezető igazgatója, Klárik Attila. A megnyitón Hegedűs Ferenc vállalkozó a válság által megrémített fiatal vállalkozókról, de a cégalapítás gazdaságélénkítő hasznáról is beszélt, akárcsak Ambrus Attila megyei pénzügyi igazgató, aki adóparadicsomot ugyan nem ígért, de a hivatal munkatársainak a vállalkozásokhoz való empatikus viszonyulását mindenképpen. A margittai, zsombolyai és kézdivásárhelyi székhelyű projekt „vízre bocsátását" átfogó, elsősorban a vállalkozási kedvet felmérni igyekvő szociológiai és közgazdaságtani vizsgálat előzte meg, amelyet az Etnikumközi Viszonyok Kutatóközpontja végzett. A mintegy kétmillió euró értékű pályázat részeként induló ingyenes képzések a központi, erdélyi régió hat megyéjének 39 kisvárosát célozzák. Régiónként 12 akkreditált képzés, 2040 képzési óra, 6–6 képzési csomag leendő vállalkozóknak, valamint kis- és középvállalkozások vezetőinek, ugyanakkor integrált vállalkozásfejlesztési csomag (igényfelmérés, szaktanácsadás, képzés, egyéni problémakezelés, követés) áll a kínálatban. A képzésben részesülők számát 558 főben szabták meg – közülük 135 nő –, és ennek nyomán 54 új vállalkozás beindításában bíznak, ezt a húszszázalékos megvalósulási arányt a szervezők reálisnak tekintik. A jelölteket terepmunka és hatékony kommunikáció révén igyekeznek megtalálni – mondta el Klárik Attila.
Csinta Samu
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Európa kísértete
Múlt héten szélsőjobboldaliak – akik tudatták szervezetük nevét, címét, telefonszámát is – uszító tartalmú plakátokat ragasztottak a Brassó főterén található Bem-emléktáblára. Ki a magyarokkal a román jégkorongsportból! Ez állt a papírlapokon. Mivel félő, hogy a közeljövőben így alakulhat a plakátok szövege: Ki a magyarokkal Romániából!, s mert akár atrocitások is érhetnek nemzetiségük miatt gyerekeket, időseket, az elkövetőket büntetni kellene.
Lehetne akár uszításért, akár engedély nélküli plakátolásért, esetleg emlékmű gyalázásáért. (A hatnyelvű Bem-tábla azt a helyet jelöli, ahonnan a 48-as tábornok elmondta máig megfontolandó beszédét: „Magyarok, szászok, románok nyújtsatok egymásnak kezet!” ) A helyi rendőrség vezetőit is kérdőre kell vonni: hol voltak a rend őrei, amíg az elvakult fiatalok végigragasztották a Kapu utcát? Az RMDSZ városi tanácsosai ezt meg is teszik!
Mert a szélsőjobboldal veszélyét pillanatig sem szabad lebecsülni. Az ordas eszmék terjednek az iskolában, a sportpályákon és a művelődési otthonokban is. Gyerekeim néha elképesztő butaságokkal térnek onnan haza, megbélyegző véleményt mondanak egyik vagy másik népcsoportról. Igyekszem, de vajon sikerül-e lenyesegetnem e vadhajtásokat, büszkeséggé tompítani a nemzeti gőgöt, elfogadássá változtatni a kirekesztést? Csak egy családapa aggodalmának tűnik ez, noha a keresztény, a toleráns Európa fennmaradásának nagy kérdése ez.
A gazdasági válság önmagában is súlyos kihívást jelent Európa számára. „Sok szó esik az Európával szembeni befektetői bizalom visszaállításának szükségességéről. Valójában ennél is fontosabb lenne a fiatal nemzedékek bizalmának visszanyerése” – írja a svéd Anders Lindberg annak apropóján, hogy a brit Demos agytröszt kutatói közzétették A digitális populizmus új arcai című tanulmányukat. A társadalomkutatók tizenegy európai országban vizsgálták az egyre erősödő radikális szélsőjobboldali pártok aktivistáit. Kiderült, a szélsőjobboldal híveinek kétharmada harminc évesnél fiatalabb, s nem gazdasági megfontolásból fordultak a szélsőjobbhoz, hanem mert félnek a nemzeti identitásuk elvesztésétől. Miközben szeretnének nagy magyarok, nagy románok, nagy szlovákok, frankó frankok, übermenschek lenni, érzik, hogy haszontalan senkik, akikről a nemzeti kultúra nem úgy hull le, mint másról a ruha a boldog szerelemben, hanem mint rozzant házról a vakolat… Bizalmatlanok a demokratikus politikai intézményekkel szemben, és ellenzik a szerintük a nemzeti identitást romboló EU-integrációt. Az átlagnál jóval nagyobb arányban tartják elfogadhatónak az erőszak alkalmazását. Sokkal jobban kihasználják az online média lehetőségeit, mint a mérsékelt pártok tagjai vagy választói. Bár a szélsőséges pártoknak kevés tagjuk van, szimpatizánsaikat könnyen elérik – alkalomadtán könnyen mozgósítják is – a közösségi oldalak segítségével. A felmérés szerint az aktívan internetező radikális hívek az offline közéletben is aktívabbak: nagyobb arányban vesznek részt demonstrációkon (ott voltak a bukaresti utcai harcok frontvonalában is a szélsőjobbosok, akárcsak néhány évvel ezelőtt Budapesten), sőt a választási hajlandóságuk is magasabb.
„Azt gondolhatnánk, hogy Európa elég tapasztalatot szerzett már a háborúról és a népirtásról, ezért immunis a nacionalizmussal szemben. Úgy tűnik, nem ez a helyzet” – értékeli helyesen Anders Lindberg a felmérést.
Akkor is közel jár az igazsághoz, amikor a radikálisok térnyeréséért az európai elitet teszi felelőssé. Azokat, akik az egyensúlyteremtést és a kiadáscsökkentést bármi áron meg akarják valósítani. Hogy ennek mi a következménye, azt a demokrácia kitalálói már megtapasztalhatták: négyszázezer görög vesztette el a munkahelyét, Hellász lakosságának negyede a létminimum alatt él.
„Iskolapéldáját láthatjuk annak, hogyan kell olyan szociális katasztrófát előidézni, amely előcsalogatja a radikális szélsőségeseket” – kesereg a svéd újságíró, s vele együtt mi is, hogy lám, az iskolapéldákból senki sem tanul. Terjed a görög tűz, s nyomában liheg, tarkónkon liheg Európa kísértete.
Ambrus Attila
Új Magyar Szó (Bukarest)

Figyeljünk a szórványra!
Nem csak a politikusok, hanem az újságírók feladata is odafigyelni a szórványra. A Szórványtengely-mozgalomhoz tartozó újságírók Kolozsváron találkoztak csütörtökön. A beszélgetésen beszámolókra és a Fehér Holló sorozatban megjelent legújabb kötet bemutatására is sor került.
Kérdő útján, ez a címe annak a kötetnek, amely Ambrus Attila és Ambrus Melinda írásait tartalmazza. A Brassói Magyar Lapok szerkesztője évek óta járja a szórványt és megpróbálja feltárni a szórványban élő magyarok problémáit. A Zsil völgyében például tapasztalta, hogy oda alig jut el a magyar sajtó és amennyiben jelen van, akkor sem az ottani magyarság sajátos gondjairól szól.
Ambrus Attila, a Brassói Lapok szerkesztője: „Nagyon fontos az, hogy a Zsil völgyiek például tudjanak arról, hogy hogyan élnek a Barcasági magyarok. A Barcasági magyarok tudjanak arról, hogy hogyan élnek a történelmi Máramarosban a magyarok és főleg halljanak azokról a sikertörténetekről, amelyek azt bizonyítják, hogy a szórvány nem egy eleve halálra ítélt közösség, sokkal inkább egy olyan közeg, ahol az értékmegőrzés mellett az értékteremtésre is lehetőség van.”
A szórványmagyarságnak szüksége van segítségre, erre hívta fel a figyelmet Bodolai Gyöngyi, a Népújság szerkesztője.
Bodolai Gyöngyi a Szórványtengely-mozgalom szerzője, és a Népújság újságírója: „Időnként ilyen divatszerűen feldobódik itt-ott a kérdés és utána mély csend lesz és ők maradnak a maguk problémáikkal. Sajnos sohasem született egy egész Erdélyt átfogó konkrét stratégia hogy hol, milyen pontokon és mit kellene és mit lehet még tenni annak érdekében, hogy a meglévő kicsi közösségek azok megőrizzék az identitásukat.”
A szórványban élőknek sokkal nagyobb az igényük arra, hogy kulturális tevékenységeken vegyenek részt. Az újságírók azt tapasztalták, hogy többen mennek el pl. egy könyvbemutatóra a szórványban, mint a nagyobb magyar közösségekben. Vannak olyan régiók, ahol a magyar iskola, vagy magyar politikai szerveződés hiányában már csak az egyház maradt az utolsó megtartó erő.
Ötvös József református lelkész: „Viszont nagyon nagy gond, hogy most már eljutott az egyház is oda, hogy szervezés és anyagi segítség nélkül nem lehet már megoldani. Az egyház még megpróbál szórványhelyzetekben talpon maradni ott, ahol már iskola sincs.”
A Szórványtengely találkozóján arról is szó esett, hogy a sajtónak fel kell fedeznie, hogy a mintegy 800 ezer tömbben élő magyar mellett van még egy ugyanekkora magyar közösség, amelynek mindennapjairól kötelessége tudósítani, akkor is ha ez nem mindig könnyű feladat.
Székely Blanka
Erdély Tv
Erdély.ma

A magyarországi közmédiumokban egyre több teret kap a külhoni magyarság
A határon túli magyarságnak szóló rétegmagazinok mellett a fő műsoridőben sugárzott hír- és háttérműsorok is foglalkoznak ügyeikkel – közölték a közmédiumok vezetői, akik a Kárpát-medencét és a diaszpórát érintően számoltak be a magyar nyelvű közszolgálati média helyzetéről az Országgyűlés Nemzeti összetartozás bizottságának keddi ülésén.
Havasi János, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) határon túli kapcsolatokért felelős különmegbízottja azt tartotta fontosnak, hogy a határon túli tudósítói hálózat ne csak a hírműsorokon, hanem a kulturális és közéleti magazinokon keresztül is bemutassa a külhoni magyarság mindennapi életét.
Arról is beszámolt, hogy a szórványmagyarság számára saját környezetében nehézséget jelent a nyugati média vehemens támadása az anyaország ellen. Sokan személyesen reagálnak erre a lapokban – mondta -, de ehhez a magyar diplomáciától is segítséget várnak.
Havasi János a tudósítói hálózatról szólva „önkritikusan” megállapította, hogy kialakításában, kezelésében, felügyeletében és finanszírozásában átmeneti nehézségeket okozott az átalakítás.
Beszámolt arról is, hogy Erdélyben két olyan tudósítói pont kialakítása is várható, ahonnan élő adásban is bejelentkezhet a tudósító: Kolozsváron és Székelyudvarhelyen. Havasi János hangsúlyosan beszélt Horvátországról, ahol szerinte a 16 ezer fős magyarság végveszélyben van, a közösség szétporladása ellen pedig a magyar média is tehet.
Belénessy Csaba, az MTI Nonprofit Zrt. vezérigazgatója arról számolt be, hogy a hírügynökség az elmúlt év második felétől – egy új rovatvezetői poszt kialakításával – jelentősen, mintegy 60-65 százalékban növelte a határon túli magyarokról szóló hírek arányát.
A tudósítói hálózattal kapcsolatban azt mondta: az MTI tavaly májusra készítette el az erről szóló tervét az MTVA számára, reméli, hogy ennek végleges formája hamarosan megvalósul. Utalt arra, hogy ezzel a törekvéssel megerősödhet a Kárpát-medencei és közép-kelet-európai hálózat, például Kijevben és Zágrábban jöhet létre új poszt. Hozzátette: a MTI az egész közép-európai térséget le kívánja fedni, de Tel-Avivban és Kairóban is fontosnak tartja tudósítói pontok kialakítását.
Belénessy Csaba arról is beszámolt, hogy az m1 és a Magyar Rádió átlagosan a hírek 5 százalékában foglalkozik a határon túli magyarsággal, míg a Duna TV 40 százalékban, de a médiumok növelni kívánják ezt a részarányt. Mint mondta, a közmédiumok egységes hírportálja, a hirado.hu minden hetedik látogatója külföldről érkezik, és azt is elmondta, hogy a szomszédos országok közül Romániában és Szlovákiában kíváncsiak a leginkább az MTI híreire.
Daru Gábor, a Duna World intendánsa azt mutatta be, hogy a csatorna hogyan teljesíti legfontosabb küldetését: a szórványban élő magyar közösségek kulturális identitásának megőrzését.
Az intendáns közölte: a csatorna adása Európán kívül fogható még Észak-Afrikában, a Közel-keleten és Délnyugat-Ázsiában, Észak- és Dél-Amerikában, valamint Ausztráliában. Hozzátette: az ott élők interaktív módon is bekapcsolódhatnak a műsorba, és négy idősávban is tájékozódhatnak a hírekből.
A Duna World idén kulturális és turisztikai spotok gyártását is tervezi – mondta -, valamint angol és magyar nyelvű kisfilmek készítését, amely naprakész információkat nyújt a Magyarország iránt érdeklődőknek.
Újhelyi Zoltán, a Magyar Rádió vezérigazgató-helyettese a többi közt arról számolt be: a határon túli tematika már a Petőfi Rádió műsoraiban is megjelenik.
Mint közölte, Kányádi Sándorral, az MTVA határon túli főszerkesztőség vezetőjével közös céljuk volt az, hogy naprakésszé tegyék a szórványmagyarságot is érintő beszámolókat. A vezérigazgató-helyettes bemutatta azokat a műsorokat, amelyek újabban ezzel a tematikával is foglalkoznak, ezek közé sorolta a 180 percet, a Krónikát, az Ütközőt vagy A Hely című magazint.
Beszámolt a Duna World Rádióról is, amely a szülőföld hangjaként a Kossuth Rádió, valamint az archívum kínálatára alapozva juttatja el az anyaország híreit, műsorait a világba.
A Külhoni Magyar Újságírók Egyesületének Konvenciója (KMÚEK) tevékenységéről a szervezet két társelnöke számolt be a bizottság előtt. Klemm József egy egységes magyar médiastratégia kidolgozását is szorgalmazta, amihez a bizottság segítségét is kérte, és azt mondta: újra kellene gondolni a médiatámogatási rendszert is. Úgy vélte: nemzetstratégiai ügyként kellene kezelni a határon túli magyar újságíróképzést, és egy olyan honlap kialakítását is szorgalmazta, ahol egységesen elérhető a külhoni magyar sajtó.
Ambrus Attila, a szervezet másik társelnöke azt emelte ki, hogy a határon túli magyar szerkesztőségek számos kulturális funkciót ellátnak, és támogatást kért az egyes lapok archívumainak digitalizálásához.
A beszámolókat követően Csóti György (Fidesz) azt szorgalmazta, hogy a Duna World csatornán – a harmadik és negyedik generációs magyarok szövegértését erősítendő – minél nagyobb számban jelenjenek meg a műsorok angol nyelvű feliratai, Szabó Vilmos (MSZP) pedig reményét fejezte ki, hogy a kormányzat figyelembe veszi az Európa Tanács médiatörvénnyel kapcsolatos ajánlásait. Szili Katalin független képviselő fontosnak tartotta, hogy létrejöjjön egy médiakatalógus a határon túli magyar médiumokról.
MTI
Erdély.ma

A sajtó és az összetartozás
A Magyar Országgyűlés Nemzeti Összetartozás Bizottságában Klemm Józseffel, az Újvidéki Rádió igazgatójával beszámolhattunk a külhoni magyar sajtó helyzetéről, a Külhoni Magyar Újságíró Egyesületek Konvenciójának (KMÚEK) törekvéseiről.
Azért is örültünk a lehetőségnek, mert a KMÚEK alapítóinak szilárd meggyőződése volt és maradt, hogy a nemzeti összefogás megvalósulásának fontos és megkerülhetetlen eszköze, közege a sajtó.
Magyar Országgyűlés Nemzeti Összetartozás Bizottságában Klemm Józseffel, az Újvidéki Rádió igazgatójával beszámolhattunk a külhoni magyar sajtó helyzetéről, a Külhoni Magyar Újságíró Egyesületek Konvenciójának (KMÚEK) törekvéseiről.
Azért is örültünk a lehetőségnek, mert a KMÚEK alapítóinak szilárd meggyőződése volt és maradt, hogy a nemzeti összefogás megvalósulásának fontos és megkerülhetetlen eszköze, közege a sajtó. A komoly média egyrészt hírt ad a különböző nemzetrészek mindennapjairól, ünnepeiről, másrészt már kipróbált megoldásokról, sikertelenségekről és sikerekről informálja azokat, akik különböző időszakokban, de ugyanazokkal a kihívásokkal szembesülnek. Másrészt a sajtónak – miután Balázs Géza professzor szerint is a szépirodalmi nyelv elveszítette nyelvi norma szerepét – fontos feladata van abban, hogy az élő magyar nyelv egységesüljön, a különböző földrajzi élettereken tapasztalható nyelvi szétfejlődést megakadályozza.
Kutatások bizonyítják: az írott és sugárzott sajtó nyelvhasználata az anyaországon kívüli magyarok lakta területeken normának számít, a média tanítja meg a Magyarország határain kívül élőket a rohamosan fejlődő és megújuló tudományos, műszaki, gazdasági nyelv használatára. És nem mindegy, hogy mihez igazodnak az anyaország határain kívüli magyarok: az elburjánzó bulvár média szlengjéhez, vagy a még megmaradt komoly sajtó viszonylag választékos és a nyelvújításban még mindig szerepet vállaló nyelvéhez. Más kutatások arról vallanak, hogy a felnőtt korú erdélyi magyarok 80 százaléka számára az írott sajtó – a nyomtatott és az e-media – az egyetlen realfabetizációs tényező, azaz kizárólag azt olvassák.
Az anyaországon kívüli magyar sajtó hitelmutatója jóval meghaladja más intézmények bizalmi indexét, és megközelíti az egyházakba vetett hit mértékét. Intézményről szóltam, mert a külhoni magyar szerkesztőség nem csak a lapkészítésnek, hanem az információszolgáltatásnak is műhelye. A kisebbségi magyar társadalomban a szerkesztőség közösség- és közönségszervezői iroda, rendezvényszervező, jogi tanácsadást nyújtó, kisebbségi jogi képviseletet ellátó, sok esetben könyvkiadó, hegyi túrákat szervező, továbbá iskolai, kulturális rendezvények támogatója.
Amikor Magyarország a hungarikumok felmutatására készül, hadd nevezzek meg én is egy igazi transzilvanikumot. Azt, hogy számos, nagy példányszámú erdélyi magyar lap az újságírók tulajdonában van. Ez biztosítja az olvasó korrekt tájékoztatásának lehetőségét. Ezek a lapok azonban farkastörvények irányította piaci verseny körülményei közt működnek. De működnek.
Úgy vélem, a kisebbségi lapokat fokozottan támogatni érdemes és kell. Ahogyan támogatni érdemes a romániai magyar rádiók és televíziók műsorgyártását is. Számtalan örökségvédelmi, társadalomszociológiai, tényfeltáró műsor nem készül el, mert ezt a tevékenységet hosszú ideje senki sem támogatja.
Érdemes kezdeményezni és támogatni a magyar újságok archívumának digitalizálását, ez kútfőt jelenthet a tizenkilencedik-huszadik század, illetve a közelmúlt történészeinek.
A napilapok internetes megjelentetése veszteséget okoz a kiadónak. A napihírek megjelenítése a világhálón azonban elengedhetetlen azoknak a magyaroknak, akik a világ más tájairól figyelik a nemzetrészekkel történő eseményeket.
A rendszerváltáskor középkorú újságírók lassan nyugdíjba vonulnak. Az utánpótlás kérdését meg kell oldani. Vajdaságban és Erdélyben működik, illetve Erdélyben már csak működött a szakma által is eredményesnek tartott újságíróképzés. Rendkívül fontos lenne, ha megoldódna ezekben az oktatási központokban az újságírók szakmai továbbképzése is, az élet végéig tartó tanulás korszakában, programok hiányában, a továbbképzésen való részvétel sajnos nem jellemző a külhoni magyar újságírók többségére.
A romániai magyar és a magyar–magyar összefogás tekintetében az anyanyelvi sajtó fejlesztése épp olyan fontos feladat, mint a gazdaságé vagy az oktatásé. Elmondtam ezt Budapesten, elmondom itthon is. Talán akad, akinek füle van és meghallja.
Ambrus Attila. Új Magyar Szó (Bukarest)

Erdély tájain – Turistakiadványok: Encián Brassóban és Keresztény-havas
2012 márciusában a Brassói Lapok kiadója újraindította az Enciánt, a hajdan sikeres brassói turistafolyóiratot, amely 61 szám erejéig 1935 áprilisától 1940 augusztusáig jelent meg. Az új Encián főszerkesztője dr. Kovács Lehel István, grafikai szerkesztője Tomos Tünde, felelős kiadója Ambrus Attila.
A 88 oldalon megjelenő első szám tematikája a Keresztény-havas. A tartalomból: A brassói turizmus története az államosításig, A GPS-ről, A hegyi turizmus dicsőítése, A régi út, Csukás-hegység – a Kárpátok egyik gyöngyszeme, Sétára hívlak... a Köszörű (Graft)-patak menti várfalakhoz, Kirándulás a Bolnokra, Vártemplom-túra, Az EKE-Brassó 2011-es beszámolója, A 900. BL-túra (utóbbin jelentették be az Encián újraindítását). A Turistatörténet, Tudod-e?, Honismeret, Irodalom, Túraajánló, Encián-krónika, Műemlékvédelem, Gyerekoldal, Beszámoló, Könyvajánló rovatok szerzői: Kovács Lehel István, Jánó Rezső, Jenei István, Sipos Lajos, Péter János, Ugrai Noémi, Kovács Eszter Apolka, Ambrus Mózes, Szász Ágnes. A folyóiratban megjelenő természetfotókat Blénesi Edith és Blénesi György készítették. Az Encián negyedévente – márciusban, júniusban, szeptemberben és decemberben – fog megjelenni. Kereskedelmi forgalomba nem kerül. Előjegyezni a turistaegyesületek vezetőinél (EKE-Brassó: Szász Ágnes, BL-turistacsoport: Jánó Rezső) lehet. Kapcsolat: brassoiencian@gmail.com
Az Erdély szerkesztősége örömmel üdvözli a brassói turisták hagyományőrző kezdeményezését, és hosszú életet kíván új folyóiratuknak.
Kovács Lehel István Keresztény-havas című könyvét a Pallas-Akadémia Kiadó jelenteti meg az Erdély Hegyei sorozat 33. könyveként. A könyv földrajzi, geológiai, természetrajzi, turisztikai szempontból tekinti át a Keresztény-havast, de olyan fejezetei, mint: Történelmi áttekintés, vagy A Keresztény-havas a szépirodalomban és művészetben, egyúttal bő honismereti és történeti hivatkozásokat is tartalmaznak. Előrendelés a Brassói Lapok szerkesztőségében.
(k. l., t. t.)
Szabadság (Kolozsvár)

A legnagyobb veszély
Jól tette-e az RMDSZ, hogy utolsó csatlósként kitartott amellett a Demokrata Liberális Párt mellett, amelyet saját tagjai is elárultak?
Talán nem tette jól!
Mert mit ér a tisztesség ott, ahol egy poltikai szövetség (USL) ellenzékben még pocskondiázza a kormánykoalíció – valóban árulókból toborozott – egyik tagját (a Szövetség Románia Fejlődéséért nevű pártot), és azt harsogja, szóba sem áll a gazemberekkel, majd másnap, a kormányzás megszerzése érdekében írásos egyezményt ír alá?
Bizonyára semmit!
Hamarosan, alig több mint fél év alatt mindenképpen kiderül.
A baljós árnyak azonban máris rávetülnek az erdélyi magyarságra.
A székely megyék élére román kormánymegbízott került. A szórványmegyék elveszítették a magyar alprefektusokat. Hamarosan elkezdődik a megyei intézményekben a politikai tisztogatás. (Ugyanúgy, ahogyan a Boc-kormány is tisztogatott hatalomra jutásakor.) A Ponta-kormány visszavonta az Ungureanu-kormány fellebezését a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem ügyében. A kisebbségi törvényt a legnagyobb etnikai közösség, a magyar akaratának, autonómiaigényének a figyelembe vétele nélkül fogadhatja el a törvényhozás. A kormányprogram meg sem említi a kisebbségeket. A kisebbségi kérdés meg van oldva – igyekszik elhitetni az USL társelnöke, a (csak nevében) liberális Crin Antonescu, felidézve a Kondukátor, Nicolae Ceaușescu magyar kérdéssel kapcsolatos álláspontját.
A legnagyobb veszélyt azonban mégsem ezek jelentik!
Hanem az egyfordulós, egyéni választókerületes többségi választási rendszer bevezetése, amelyet megszavazott a szenátus. S ez nem csupán az erdélyi, főleg a szórványban élő magyaroknak lesz
kimondhatatlanul rossz, hanem a vézna romániai demokráciát is megroppanthatja.
Az arányos választási rendszer megszüntetésével csökken a romániai magyarság parlamenti képviselete. Sőt, a módosított választási rendszer alapján a szavazatok 45 százalékát begyűjtő párt a mandátumoknak akár a 80 százalékát is megszerezheti, és ezzel teljhatalomra tehet szert. És az is megtörténhet, hogy valamely párt megszerzi az országosan leadott szavazatok negyedét, de egyetlen egyéni választókerületben sem végez első helyen a jelöltje, így nem kerül be a parlamentbe.
Victor Ponta miniszterelnök, szociáldemokrata pártelnök a parlamenti vitában azzal érvelt a jogszabály módosítása mellett, hogy az új voksolási rendszer megakadályozhatja a szélsőséges pártok parlamentbe való jutását, ami – mint mondta – egész Európában komoly veszélyt jelent. Valóban azt, de a szélsőség térnyerését éppen a képviseleti demokrácia elveinek a felrúgása segíti elő. Nincs nagyobb veszély egy sokszínű, mélyen rétegzett társadalomban, mint a politikai érdekképviselet megtagadása jelentős tagszámú csoportok számára.
És az új kormány most ezt próbálja meg keresztülvinni. Nagy eséllyel.
Talán csorbítja ezt az esélyt az, hogy nem csak mi, magyarok, hanem a Pro Democraţia Egyesület vezetői is úgy vélik, hogy a tiszta többségi választási rendszer veszélyt jelent a hazai politikai élet demokratikus alakulására. A Pro Democraţia szerint elfogadhatatlan a tiszta többségi rendszer bevezetése, mert olyan kétpólusú politikai váltógazdaságot honosít meg, mely az Egyesült Államokban és Nagy-Britanniában is megreformálás előtt áll, éppen hátrányai miatt.
Nem tetszik a rendszer a Kovászna megyei románoknak sem. Dan Manolăchescu, a Demokrata Liberális Párt Kovászna megyei szervezetének elnöke szerint, ha bevezetik, akkor a Kovászna megyei románságnak nem lesz parlamenti képviselete. A tervezet tehát egyértelműen kisebbségellenes. Egyre inkább az az érzésem, hogy annak is szánták, azért is promoválják oly nagy hévvel és sietséggel.
A demokráciát óvó szervezetek, egyesületek, értelmiségiek észérvekkel próbálják meg jobb belátásra bírni a Ponta-kormányt és a bal-jobb koalíciót. Félő azonban, hogy a hatalomhoz jutott pártvezetők mohósága felülír minden racionális megfontolást. Kétharmados többségre és teljhatalomra áhítoznak. Amelynek hatásáról már van némi fogalmunk és még több sejtésünk.
Ambrus Attila. Új Magyar Szó (Bukarest)

A választás(s)ok(k) kezelése
Sokkoló erővel kellene hatnia a helyhatósági választási eredményeknek. Erdélyi magyar és magyarországi politikusra egyaránt. Fölösleges vitatkozni afölött, hogy ki a vasárnapi győztes, az az RMDSZ, akinek több polgármestere lesz, mint négy évvel korábban, vagy az az EMNP, amelyiknek kettő. Nos, lehet ezt úgy is beállítani a jobbos sajtóban, hogy az RMDSZ a magyar politikai alakulatok versenyében hátulról a harmadik, az EMNP pedig közvetlenül a győztes párt mögött végzett – de nem érdemes. És le lehet ezt is írni az RMDSZ-közeli honlapon: „Az USL jelölt Ciprian Dobre lesz Maros megye tanácsának vezetője. Értesüléseink szerint ő 112 265 szavazatot kapott, vagyis több mint 11 ezer szavazattal többet, mint a leköszönő tanácselnök, az RMDSZ-es Lokodi Edit Emőke, aki 96 324-et. Az APM jelöltje, Marius Pascan 56 446 szavazatot, Bíró Zsolt, a Polgári Koalíció jelöltje 11 198-at.” Ezzel a finomnak szánt megtévesztéssel sem érdemes próbálkozni, ugyanis az erdélyi magyar választók többsége tud számolni. Bíró Zsolt szavazataival sem győzhette volna le az RMDSZ jelöltje azt, akinek kisbuszokkal szállították be a szavazóit, s a belvárosi beruccanásért nem is kellett fizetniük. Sőt ők zsebelhették be a napidíjat.
Ezzel szemben a vasárnapi választásoknak legalább két megvitatásra váró, megvitatásra érdemes tanulsága van.
Az egyik: igazolni látszanak a Bárdi Nándor és Ablonczy Balázs által vázolt közösségi igény létezését. A két társadalomtudós megkockáztatta, hogy a nemzetegyesítés politikai retorikája elutasítandó, mert veszélyes a magyar nemzetre és a külhoni közösségekre. Ehelyett a határtalanítás szükségességéről beszéltek. És valóban. Ha valamit egyesítünk, például a magyar kulturális nemzetet, a folyamatnak óhatatlanul lesz egy központja (Budapest) és egy központi lebonyolítója (Fidesz–KDNP), amely megmondja, mit és hogyan kell cselekedni, gondolkodni. Aki pedig nem azt cselekszi, nem azt gondolja, az az egyesítés szempontjából káros elem, nemzetáruló.
Eközben a határtalanítás Bárdi és Ablonczy szerint azt jelenti, hogy az a szellemi érték, amit a külhoni magyarság kitermel, beemelődik az egyetemes magyar kultúrába. Határtalanítás esetében nem kell előírni bizonyos normákat, sem a kultúra, sem a politikai kultúra, sem sok más egyéb területen. A határtalanítás esetén a budapesti kormány számára a külhoni magyarok partnerek, szemben a nemzetegyesítési kísérlettel, amikor Budapest megüzeni vagy kimondja: ezek azok az elvárások, amelyekhez alkalmazkodnia kell a határon túlinak. Nos, a vasárnapi választások azt jelzik Budapestnek, hogy noha kevesen ismerik a Bárdi–Ablonczy-elméletet az erdélyi magyarok közül, a határtalanítás folyamatában szívesen lennének partnerei a magyar kormány(ok)nak, de azt határozottan visszautasítják, hogy magas rangú követeken keresztül, a közszolgálati médiában vagy közvetlenül megüzenjék, hogyan cselekedjenek vagy gondolkodjanak őket érintő és általuk behatóbban ismert kérdésekben.
A másik: az RMDSZ eredményei a várttól leginkább a vegyes lakosságú nagyvárosokban maradtak el. Ez az asszimiláció erősödésének a jele. A többségbe való beolvadás ezúttal nem erőszakos beolvasztás, éppen ezért a közösségek, az egyén ellenállása alacsonyabb.
Ami előnyünkre van, az ellenünk is fordulhat. Az egységes magyar médiatér létrejötte, az, hogy ma több tucat adó, köztük népszerű ismeretterjesztő csatornák nézhetők magyarul, megnehezítette a román nyelv elsajátítását. Sok, a többség nyelvét nem beszélő, főként középosztálybeli családban felnövő gyerek, ha egyetemi éveit még nem is, de jövőjét Magyarországon tervezi. A kivándorlás tehát nem áll meg, sőt, az erdélyi magyar közösség a középosztályát veszítheti el, és összeroppanhat.
A vasárnapi választások után felmerülő igazi felvetés ez: milyen válaszokat lehet erre adni? Egy biztos: a veszélybeszéd a legrosszabb felelet. Ám helyzetünk mégsem reménytelen. Csupán több szakértelemre és kevesebb hordószónokra volna szüksége a magyarságpolitikának.
Ambrus Attila. Új Magyar Szó (Bukarest)

Mielőtt elhallgat a magyar szó
Különleges képzelőerőt nem igénylő, de felkavaró játékra hívta a vajdasági Pannónián – ahol a Külhoni Magyar Újságíró Egyesületek Konvenciójának idei tanácskozása zajlott – a jelen levő anyaországi politikusokat (a Nemzeti Összetartozás Bizottságának tagjait) és újságírókat Kőszeghy Elemér, a Kárpáti Igaz Szó főszerkesztője: „Gondolják el, mi történne, ha az anyaországon kívüli régiókból egyik napról a másikra eltűnne a magyar sajtó!”
A jeles kárpátaljai publicista nem hagyta válasz nélkül az előtoluló kérdést. Miközben én is eljátszottam a gondolattal: mi lenne akkor? A kisebbségi politikusok is elégedettebbek lennének egy picit. Lenne, aki azért, mert a médiatámogatást másra fordíthatná, s volna, ki fellélegezne, mert becsukódott a sajtó szeme, s főként szája.
Az olvasók, a nézők, a hallgatók egy része a magyarországi sajtóval vigasztalódna. Nem az enyedi szőlődombok, hanem Tolvai Renáta domborulatai foglalkoztatnák. Nem Csaba testvér helytállása, hanem Tamás atya feltámadása. Nem a MOGYE és az etnikumközi tolerancia, hanem a mogyoródi türelmi zóna. Kiszakadna az erdélyi valóságból, s ha az ő jövőjét nem is, de gyerekeiét mindenképpen Magyarországon képzelné el. Az egységes magyar médiatér megvalósulása amúgy is elősegíti a kivándorlási kedv növekedését: a közös kulturális – sok esetben szubkulturális – közeg megteremtése mellett a Magyarországon kívüli magyar régiókban fölöslegesnek láttatja a többségi nyelv elsajátítását. A kétnyelvűség visszaszorulóban van, a csak magyarul (esetleg angolul) beszélő fiatalok már egyetemi éveiket is, de főként szakmai karrierjüket Magyarországon tervezik.
Az olvasók, a nézők, a hallgatók másik része a többségi médián szocializálódna. Elsősorban a szórványban, ahol a munkahelyen, a szomszédok közt a Happy Hour, a Late Night Show, a Show Pacatos címmel futó román (sic!) műsorok a feltétlenül megtárgyalandó események. A többségi hírtelevíziók elhitetnék velük, hogy a kisebbségi követelés nem jogszerű, hanem zsarolás, s természetesnek tartanák, hogy a kor parancsa a gyors beolvadás.
Ha hirtelen eltűnne a kisebbségi magyar sajtó, lassan, de történelmi léptekkel mérve pillanatok alatt eltűnne a külhoni magyarság is – figyelmeztette a Nemzeti Összetartozás Bizottságának tagjait Kőszeghy Elemér. Aki nyilván ismeri a szavak hatását, értékét, azt is tudja, hogy lehetőleg kerülni kell a közhelyeket, nehogy az olcsó hatásvadászat csapdájába essünk. Ám végül mégis kimondta, hogy a kisebbségi létben a templomon és az iskolán kívül van egy harmadik intézmény, amelyre vigyázni kellene: a sajtó. A kapocs.
Hogy oldja a Reményik-parafrázis negédességét, Kőszeghy Elemér a továbbiakban az anyaország és az apaország támogatásáról, illetve annak hiányáról beszélt. Apaország alatt ő Ukrajnát, én Romániát értettem. Míg az erdélyi magyar sajtó kap is valamelyes támogatást hazai forrásból, amelynek jelentős részét adók címén azonnal vissza is kell fizetnie az adományozó államnak, a kárpátaljai magyar sajtó fityinget sem kap a túl messze fekvő Kijevtől. Ami pedig az anyaországi támogatásokat illeti – anélkül, hogy kétségbe vonnám a kétharmados felhatalmazással rendelkező magyar kormánynak azt a jogát, hogy annak és annyi támogatást nyújtson, akinek és amennyit óhajt, akarom mondani nem szégyell –, egyetértek Kőszeghy Elemérrel. Az anyaországi pályázati lehetőségeknek különösen nagy a szerepük ott, ahol a reklámpiac bevételeiből nem remélhet túl nagy falatot egy-egy szerkesztőség, márpedig kisebbségben, szórványban ez a helyzet. Aránytalanságok jellemezték, jellemzik az anyaországi támogatásokat, s hogy ez erőteljesen torzítja a médiapiac helyzetét. Lojálisabb megközelítésre, kiszámíthatóságra, fenntartható tervezhetőségre kellene törekednie Budapestnek, ha egyszer elfogadja a nemzetmegtartás harmadik pilléreként a sajtót. A Külhoni Magyar Újságíró Egyesületek Konvenciója létrejöttekor arra vállalkozott, hogy feltárja az anyaországon kívüli magyar sajtó helyzetét, megoldásokat ajánl. Mást nem tehet.
Végül szomorúan nyugtázza, amikor itt-ott elhallgat a magyar szó.
Ambrus Attila. Új Magyar Szó (Bukarest)

Kovács Péter: nincs politikai jellege a sajtótámogatásnak
Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára elutasítja azokat a vádakat, miszerint a szövetség által működtetett Communitas Alapítvány politikai alapon osztotta el a magyar sajtó részére a román költségvetésből juttatott támogatást.
Mint arról beszámoltunk, Szekeres Attila, a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének (MÚRE) alelnöke nyílt levélben kifogásolta, hogy a Communitas sajtószaktestületének döntésében egyetlen kritérium érvényesült a grémium rendelkezésére bocsátott 725 ezer lej elosztása során: az RMDSZ-szel ápolt jó viszony.
Kovács Péter az MTI-nek nyilatkozva elutasította a vádakat. Kijelentette, míg a Communitas által lebonyolított pályázatoknak több ezer nyertese és több tízezer kedvezményezettje van, valóban vannak olyanok is, akiknek nem jut támogatás, emiatt érthető, hogy ők elégedetlenek az eredménnyel. A főtitkár elmondta: a sajtópályázatokat véleményező szaktestületben újságírók vesznek részt, tagja a testületnek a MÚRE korábbi és jelenlegi elnöke is, Ambrus Attila, illetve Karácsonyi Zsigmond. „Nincsen politikai jellege az elbírálásnak, a nem nyerő pályázatok forrás hiányában nem kaptak támogatást” – jelentette ki Kovács.
Napilapok kategóriában egyébként a szaktestület idén a 21 pályázat közül kilencet részesített pozitív elbírálásban. Közülük 29 ezer lejt kapott például a Hargita megyei önkormányzat tulajdonában lévő Hargita Népe, 30 ezret a marosvásárhelyi Népújság (főszerkesztő Karácsonyi Zsigmond), 30 ezer lejt a kolozsvári Szabadság, érdekes módon pedig 34 ezret az Új Magyar Szó, holott az RMDSZ-hez közeli lap július elsejétől már nem jelenik meg nyomtatásban. Az általános sajtócsomagban a 120 pályázat közül 65 kapott pénzt, a legnagyobb összegű támogatásban részesült többek között a Brassói Lapok (37 ezer lej, főszerkesztő Ambrus Attila), az Erdélyi Riport hetilap (27 ezer lej, főszerkesztő Szűcs László, a Communitas sajtó szaktestületének tagja), a Várad folyóirat (25 ezer, főszerkesztő Szűcs László), a Transindex hírportál (23 ezer), a kulturális lapok közül a Székelyföld (28 ezer), a Helikon (25 ezer), Korunk (40 ezer), Látó (40 ezer).

Megtartotta éves közgyűlését a MÚRE – médiastratégia készül
Kialakulóban van az a stratégia, amely a különböző kisebbségi magyar nemzetrészek sajtójának fennmaradását, sőt fejlődését szolgálná, akár egy összmagyar integráció kívánalmával is. Ugyanakkor folyamatban van a 2012-es médiakatalógus, a külhoni magyar média teljességre törekvő tárának véglegesítése – derült ki a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének (MÚRE) a hétvégén tartott rendezvényén.
A Magyarország határain túl működő média mai állapotáról zajló szombat délutáni vitát – amelyen magyarországi, szerbiai és horvátországi sajtósok is részt vettek – a Külhoni Magyar Újságíró-egyesületek Konvenciója jelen lévő vezetői moderálták.
A MÚRE a hétvégén tartotta ez évi közgyűlését és az ehhez kapcsolt, a riportról mint sajtóműfajról szóló szakmai tanácskozását a Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központban. Az első összehívásra csak a tagság töredéke jelent meg, ezért csak második összehívásban sikerült a közgyűlést statutáris körülmények között megtartani. Ekkor hangzott el Karácsonyi Zsigmond elnök beszámolója a 2011-es tevékenységről, a pénzügyi ellenőrző bizottság jelentése és a 2012-re vonatkozó előterjesztés. Ülést tartott a MÚRE igazgatótanácsa és becsületbírósága, amelynek egy lemondást követően Mózes Edit az új elnöke. A riport mint kordokumentum címmel Bodolai Gyöngyi tartott előadást, bemutatva egyben új riportkötetét is, amely a Világhírnév Kiadó publicisztikai sorozatában jelent meg. Vajda György a fotóarchiválás problémáiról beszélt, Kacsó Sándor régi tévés riportokból vetített részleteket.
Meghívottként a budapesti Al Ghaoui Hesna, a Magyar Televízió haditudósítója tartott élményszámba menő előadást és vetítést Háborúk földjén címmel, Havasi János a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap hadisírkutató törekvéseit vázolta, Csermák Zoltán (MTV) a riportkészítés buktatóit összegezte. A Kós Károly Kollégiumot, a közmédia külhoni magyarsággal foglalkozó tanácsadó testületét annak elnöke, BarlayTamás mutatta be. Mint kiderült, az erdélyi sajtót két televíziós, a székelyudvarhelyi Jakab Endre és a kolozsvári Maksay Ágnes képviseli a testületben.
Szombaton este a Lázár-kastély lovagtermében átadták az idei szakmai nívódíjakat. A MÚRE igazgatótanácsa 2012-ben Bakó Zoltánt, a Vásárhelyi Hírlapszerkesztőjét és Gödri Ildikót, a Román Televízió magyar adásának munkatársát tüntette ki sokéves kiváló tevékenységükért. A kezdőknek járó Tomcsányi Tibor-díjat B. Szabó Zsolt marosvásárhelyi rádiós kapta, a KMÚEK Messzelátó díját Szili Katalin országgyűlési képviselőnek nyújtották át „a külhoni és magyarországi újságírók együttgondolkodásának és együttműködésének szorgalmazásáért, támogatásáért”. A házigazda centrum és a Hargita Megyei Tanács idén Ambrus Attilát, a Brassói Lapok főszerkesztőjét díjazta, az Oltyán László-díjat viszont ez évben nem osztották ki, mivel a kiírt pályázatra nem érkeztek színvonalas oknyomozó, tényfeltáró riportok.
Krónika (Kolozsvár)

A riport mint kordokumentum
MÚRE-tanácskozás és díjazás
Évek óta ősszel a Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ látja vendégül a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének (MÚRE) tagjait országos tanácskozásra és a szervezet közgyűlésére. Az idén szeptember 14-én és 15-én a szakmai beszélgetések témája a riport mint kordokumentum volt, és sort kerítettek a Külhoni Magyar Újságírók Konvenciójának a találkozójára is.
Péntek délután szakmai értekezlet folyt. A téma, amint korábban jeleztük, a riport volt, amely az újságírói műfajok közül a legösszetettebb. Elsősorban nagy tapasztalattal, érzékkel, empátiával, nyelvismerettel, tehetséggel rendelkező újságíró írhat olyan riportokat, amelyekben – a témának megfelelően – az információ és adatközlés mellett akár élettörténetek, helyszínleírások jelennek meg. S ettől az újságban közölt, vagy a képernyőn látott, illetve a rádióban hallott riportok közlésüket követően dokumentumokká válnak, hiszen az adott időszak társadalmi réteg életének tükrévé válik. Bodolai Gyöngyi, lapunk munkatársa vitaindítóként a műfajról beszélt, illetve arról, hogy milyen érdekes témákkal foglalkozott több évtizedes munkássága alatt, többek között a Mezőségen. Ezeket a Táltos erő című riportkötetbe gyűjtötte össze. Vajda György, szintén lapunk munkatársa a fotóriportról beszélt, és arról, hogy a szerkesztőségeknek fontos megőrizni a munkatársaik által készített fotókat, hiszen ezek is idővel kordokumentumok lesznek. Tájékoztatta a jelenlevőket egy erdélyi fotómúzeum létrehozása érdekében tett eddigi törekvésekről. Hangulatos illusztrálása volt az elhangzottaknak a Kacsó Sándor– az RTV magyar adása főszerkesztője – által a tanácskozásra elhozott három, Ceausescu-korszakban készült oknyomozó, szocio- és vívmányriportfilm. A pénteki előadásokat Fischer István Azerbajdzsánban készített dokumentumfilmjének levetítése zárta, amely megrázóan illusztrálta, hogy a kőolajért és a meggazdagodásért vívott harc miként rendezi át a világot és befolyásolja az emberi sorsokat.
Szombaton délelőtt került sor a MÚRE igazgatótanácsának ülésére, majd a közgyűlésre, amelyen Karácsonyi Zsigmond elnök beszámolt a 2011. év tevékenységéről és felvázolta a 2012-es előterjesztést, illetve a jövő évi terveket. A becsületbíróság ismertette, hogy az előző időszakban milyen ügyekkel fordultak hozzájuk a kollégák. A testület új elnöke Mózes Edith, lapunk munkatársa lett. A belső, napirenden lévő témákon kívül három fontos nyilatkozatot is megfogalmazott és elfogadott a szervezet. Az egyik a közelgő parlamenti választásokkal kapcsolatos. A MÚRE megerősítette azt a korábbi ajánlását, miszerint – a romániai magyar újságírói szakma hitelének és tekintélyének megőrzéséért – az az írott vagy elektronikus médiában dolgozó munkatárs, aki politikai szerepet vállal, függessze fel szakmai tevékenységét. Egy másik beadványban – Kacsó Sándornak az igénylésére – a Román Televíziótársaság tervezett átszervezése kapcsán a MÚRE együttműködési szándékát fejezte ki azon testületekkel, amelyek a közszolgálati televízió személyzeti és műssorrácsbeli változásaiért felelnek majd. Ugyanakkor egy következő nyílt levélben a MÚRE aggodalmát fejezte ki a Maros Megyei Tanácsnak azon intézkedése kapcsán, amely a marosvásárhelyi Látó és a Vatra irodalmi folyóiratok összevonására irányult. Ebben az alkotói közösségek függetlenségének tiszteletben tartására hívták fel a helyhatóság figyelmét.
Délben, a pénteki előadás-sorozat folytatásaként, közel kétéves egyeztetés után tarthatta meg előadását Al Ghaoui Hesna, az MTV haditudósítója, a Bábel című riportműsor szerkesztője (sz. m.: a legközelebbi műsor szerdán 22 órától lesz az m1 műsorán), aki érdekes háttér- információkkal szolgált arról, hogy milyen körülmények között dolgozik frontvonalon egy tévétudósító. Majd a Bábel első adásának riportját vetítette le, amelyben egy Líbiában – a felkelők pártján – harcoló amerikai önkéntes sorsán keresztül került emberközelbe a véres konfliktus. A riporternő nemrég megjelent Háborúk földjén című kötetét is bemutatta és dedikálta az érdeklődőknek.
Némiképpen kötődve az előző előadáshoz, Havasi János, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap hadisírkutató munkájáról számolt be – alátámasztva azt a tényt, hogy a média is végezhet tudományos irányú kutatást, feltárást, hiszen nem egy esetben olyan helyszíneken járhatnak a munkatársak, ahol mások nem, és olyan információkat tudnak meg, amelyek dokumentumértékűek. S hogy azért ne csak a riport pozitívumairól beszéljünk – dr. Csermák Zoltán, az MTVA közkapcsolati szakembere a riport hibáiról is beszámolt a kollégáknak. A Kós Károly Kollégiumot, a külhoni magyarsággal foglalkozó tanácsadó testületet Barlay Tamás elnök mutatta be, amelynek két erdélyi tagja is van, a székely-udvarhelyi Jakab Endre és a kolozsvári Maksay Magdolna– mindketten televíziós szakemberek.
Szombaton délután megtartotta ülését a Külhoni Magyar Újságírók Konvenciója, amelyben az erdélyieken kívül vajdasági, kárpátaljai és horvátországi magyar sajtószervezetek képviselői is jelen voltak. A résztvevők folytatták az idén a Vajdaságban szervezett tanácskozást, ahol körvonalazták a külhoni magyar médiastratégiát, amelynek keretében először felmérés, ún. médiakatalógus készül a határon túli médiaszervezetekről. A stratégia lesz az az útmutató, amely eligazítást nyújthat majd az anyaországiaknak abban, hogy milyen támogatást hova juttassanak, illetve egy olyan együttműködésnek is a szolid alapja lehet, amellyel erősebbé, szorosabbá fűzhetik majd a kapcsolatot a határon túli médiaszervezetek, s ezen túl akár kulturális csereprogramok is elindulhatnak. A tanácskozáson jelen volt Szili Katalin magyar országgyűlési képviselő, a Nemzeti Összetartozás Bizottságának alelnöke is, aki több éve támogatja az említett törekvést.
A rendezvény a Lázár-kastély Lovagtermében tartott hagyományos díjkiosztással ért véget. Ezen a MÚRE évente egyszer elismerő okleveleket ad át azoknak a kollégáknak, akik életpályájuk során kimagasló eredményt értek el. Az írott sajtóbeli nívódíjat Bakó Zoltán, egykor a Vörös Zászló, majd a Népújság, a Vásárhelyi Hírlap jelenlegi szerkesztője vehette át Vajda György javaslatára. Az audiovizuális média kategóriában Gödri Ildikót, a Román Televízió magyar adásának szerkesztőjét tüntették ki Kacsó Sándor főszerkesztő ajánlására. A különdíjasok között volt B. Szabó Zsolt, előbb a Marosvásárhelyi Rádió, az Erdély Fm mostani munkatársa, aki a Tomcsányi Mária által a férje és fia emlékére alapított és a pályakezdő rádiósoknak felajánlott Tomcsányi-díjat vehette át. A KMÚEK minden évben azokat a személyiségeket tünteti ki, akik sokat tesznek a külhoni magyar sajtóért. A vajdasági Sándorov Péterről, a BBC volt munkatársáról elnevezett Messzelátó Díjat az idén – nem kis meglepetésére – Szili Katalinnak adták át, aki szerényen megjegyezte: barátok közé jön, akikért egyszerűen teszi a dolgát.
A Hargita Megyei Tanács, illetve a szárhegyi művelődési központ nemcsak sajtóbeli, hanem művelődésszervezői munkájáért Ambrus Attilát, a Brassói Lapok főszerkesztőjét díjazta. Az idén nem adták át az Oltyán László- emlékdíjat, amelyet előző években pályáztatás alapján a legjobb oknyomozó riportért osztott ki a néhai marosvásárhelyi újságíró családja és a Juventus Alapítvány.
A rendezvényt a Bethlen Gábor Alap, a Hargita Megyei Tanács és a Communitas Alapítvány támogatta.
(erdélyi)
Népújság (Marosvásárhely)

Újabb Fehér Holló-kötet bemutatója
Vita média és közösség kapcsolatáról
A román nyelvű média érdeklődési területének beszűkülése és a hazai magyar sajtó kapcsolatteremtő szerepének háttérbe szorulása volt a témája annak a kerekasztal-beszélgetésnek, melynek szervezője a Szórványtengely mozgalom illetve ennek Fehér Holló Médiaklubja volt, helyszíne pedig a Marosi Református Egyházmegye esperesi hivatalának marosvásárhelyi tanácsterme. A rendezvényen – amelyre szeptember 28-án délután került sor – kolozsvári és marosvásárhelyi újságírók vitatták meg a média és közösség közötti kapcsolatok kérdéskörét.
A Fehér Holló Újságíróklub olyan újságírókat tömörít, akik önszántukból, saját energiaforrásokra támaszkodva próbálnak kapcsolatokat teremteni közösségek, közösségépítő intézmények és az erdélyi magyarság gondjait önzetlenül felvállaló személyiségek, civil csoportosulások között – mondta az újságírócsoportot bemutató beszédében Szabó Csaba kolozsvári újságíró a Teleki-Bolyai Könyvtárban, ahol a sorozat eddig megjelent köteteiből álló adománycsomagot adott át Kovács Bányai Réka könyvtárosnak. Az újságírók érdeklődésére kitűnt, hogy a Teleki Téka gondjai iránt valós érdeklődés mutatkozik a magyar média részéről; a közeljövőben az RTV Kolozsvári Stúdiója és a Keresztény Szó fog majd népszerűsítő riportot készíteni az intézményről.
A Teleki-Bolyai Könyvtárban tett látogatás után a Marosi Református Egyházmegye esperesi hivatalának tanácstermébe vonult át a kolozsvári médiaküldöttség. Itt azoknak az erdélyi magyar újságíróknak a kötetei kerültek terítékre, akiknek riportjai, interjúfüzérei vagy médiaprózája kötetben is megjelent a Fehér Holló sorozatban (Ambrus Attila, Tamási Attila, Mihály István, Szilágyi Szabolcs, Simon Ilona, Lőwy Dániel, Bodó Márta, Balázs János, Aczél Dóra, Fülöp Noémi, Szabó Csaba, Bodolai Gyöngyi, Ötvös József). A sorozat legújabbját, Bodó Márta (a Keresztény Szó főszerkesztője) Hit, kultúra, kommunikáció című riportkötetét kolozsvári tévés kollégája, Simon Ilona mutatta be. A beszélgetés során egyértelművé vált, hogy a hazai magyar média továbbra is "távolabbra tekintőbb" mint a román, hiszen jó néhány olyan témakört is érint a Bodó Márta kötete, amelynek feldolgozása nem feltétlenül erdélyi magyar anyanyelvű újságíró feladata. E téren a Bodó Márta által készített katolikus "VIP- interjúkat" (Paul Poupard bíborossal, a Vatikáni Kultúra Pápai Tanácsának elnökével; Armand Puig i Tarrech barcelonai biblikumtanárral; John-Michael Botean amerikai görög katolikus püspökkel) hozta fel példának Szabó Csaba.
A Médiaklub alapítója elmondta: az utóbbi hónapokban megejtett tucatnyi belföldi és Románia környéki riportútja alapján úgy érzi, hogy két tendencia érhető tetten manapság a hazai médiában: a román nyelvű média érdeklődési területének beszűkülése és a hazai magyar sajtó kapcsolatteremtő szerepének háttérbe szorulása. Az előbbire a Moldáviával kapcsolatos tudósításokat hozta fel, nevezetesen az Angela Merkel- látogatást, amelyet Moldávia föderalizálásának egyik felvonásaként fog fel a külpolitikai kommentárokhoz szokott nyugati(bb) olvasóközönség, nálunk viszont bohóckodás szintjére húzták le (ellopták a műgyepet a moldávok; a kancellár asszony cipeli a moldáv borospalackokat stb). A hazai magyar média kapcsolatteremtő funkciójának háttérbe szorulását többek között saját felméréseivel támasztotta alá, miszerint tízezrével vannak Erdélyben már olyan magyarok, akik nem igénylik a hazai magyar információt, és vagy a főváros, vagy – jobbik esetben – Budapest "információs holdudvarába" kerültek.
– Az erdélyi magyarság szekértáborok laza kapcsolatrendszerében él, az egyik közösség nem tudja, mit csinál a másik. A médiaintézmények nemigen keresik az együttműködés útjait, bár az újságírók fontos szerepet játszhatnának abban, hogy az erdélyi magyarság ne csússzon el a bukaresties információigénylés közellátó udvarába – mondta Szabó Csaba.
A kerekasztal-beszélgetésen bebizonyosodott. hogy a Szórványtengely mozgalom által beindított együttes újságírói fellépések (közös kiszállások "nehezebb témák" együttes feldolgozására) jó eredményeket hoztak. Kitűnt, hogy a Népújság (Bodolai Gyöngyi révén) és a Kolozsvári TV közös sármási oktatási riportja "megoldássá dagadt", azaz lényeges változásokat hozott a régió oktatási stratégiájában. Ezt valójában az egész erdélyi magyar média sikerélményeként is fel lehet fogni.
Megegyezés született: azok az újságírók, akik szeretnének "közös témákat" együttes erővel feldolgozni, keressék a Fehér Holló Médiaklubbal a kapcsolatot!
Sz. Cs.
Népújság (Marosvásárhely)

Cselekvést, ne csak beszédet! Brassóban ünnepelték a Magyar Szórvány Napját második alkalommal
November 15-én, Bethlen Gábor fejedelem születésének napján a Brassó megyei RMDSZ, valamint az RMDSZ Főtitkárságának szervezésében második alkalommal került megrendezésre a Magyar Szórvány Napja. A Brassóban sorra került ünnepség az Áprily Lajos szülőházán, a költő és műfordító születésének 125. évfordulója alkalmából elhelyezett emléktábla-avatással vette kezdetét. Áprily Lajos szülőháza előtt Kelemen Hunor szövetségi elnök méltatta erdélyi költőnket.
„Költőként, irodalomszervezőként, közéleti személyiségként Áprily Lajos a legjobb transzilván hagyományokat vitte tovább, elérve azt, hogy az erdélyi magyar irodalom felfedje európai arcát. Európai értékeket képviselt ő akkor, amikor a két világháború között sokan elvesztették az irányt. Ezzel az emléktáblával kötelességünknek teszünk eleget. Mi, a huszonegyedik század erdélyi magyarjai nem hagyjuk, hogy Áprily szellemisége és emléke kivesszen a köztudatból” – mondta az RMDSZ elnöke. 
„Cselekedni kell” – kezdte Kelemen Hunor szövetségi elnök megnyitóbeszédét a Magyar Szórvány Napja alkalmából szervezett konferencián. Az RMDSZ elnöke elmondta, a 90-es évek elején elindított szórványprogramokat gondolja újra, aktualizálja a Szövetség.
„Az elmúlt 23 évben az RMDSZ-nek voltak sikerei és kudarcai. Az eredményeinket próbáljuk megerősíteni, a hibáinkat igyekszünk kiigazítani. A kilencvenes években elindított szórványkollégiumok, a Magyar Ház hálózat, a pedagógusok utazási költségeinek a támogatása mind-mind olyan programok, amelyek sikeresen működtek az elmúlt két évtizedben. Nekünk azonban válaszolnunk kell az új kihívásokra, át kell gondolnunk a Szövetség szórványpolitikáját. Figyelembe véve azt, hogy a Székelyföldön az önkormányzataink megerősödtek, képesek gondoskodni a közösségről, a támogatáspolitikánkat is újra kell gondolnunk, nagyobb összegekkel kell támogatnunk a szórványközösségeinket. Már szinte közhely, de ma is igaz: aki szórványt épít, az a tömböt menti” – hangsúlyozta az RMDSZ elnöke. Kiemelte az elmúlt két év egyik nagy megvalósítását, a Székelyföld – Szórvány Összetartozunk programot, amely szerinte az RMDSZ egyik sikertörténete, hiszen személyes kapcsolatok által erősödik az erdélyi magyarság egysége, összetartozása.
„Új, közösségépítő programokat kell indítanunk, amelyeket közös munkával, közös felelősséggel, a jövőben bízva tudunk sikeressé tenni” – zárta megnyitóbeszédét Kelemen Hunor.
Kovács Attila, az RMDSZ Brassó megyei szervezetének elnöke köszöntőbeszédében kiemelte: „Minden nap a szórvány napja kell legyen, hisz fontosak az ünnepek, elviselhetőbbé teszik a szórvány magyar létet, azonban nekünk a hétköznapokban kell igazán helytállnunk annak érdekében, hogy legyenek magyar iskoláink, tudjuk támogatni az egyházainkat, a civil és kulturális szervezeteinket, a magyar közösséget. A szórvány magyarság napjai a helytállásról szólnak, és ahhoz, hogy ezt meg tudjuk valósítani, szükség van a politikai képviseletre”. Majd ezt követően kihangsúlyozta: „a szórvány számára az igazi népszámlálás december 9-én következik, hisz annak függvényében, hogy milyen arányban leszünk jelen a szavazáson fog eldőlni, hogy lesz-e képviselőnk a parlamentben, illetve akkor fog bebizonyosodni, hogy a szórvány számít-e az országos képviselet szintjén”.
A megnyitó folytatásában Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke a szórványprogram elmúlt három sikeres évéről adott számadását követően újabb vállalást fogalmazott meg. Bejelentette, hogy megyehatárok feletti együttműködést kívánnak kialakítani a háromszékiek a brassói magyarsággal. A Székelyföld - Brassó kapcsolat felelőseként pedig Markó Attila, sepsiszentgyörgyi RMDSZ-es képviselőjelöltet bízzák meg, aki erdővidéki családi kötöttséggel rendelkezve tudja felvállalni és végezni ezt a feladatot.
"Elsősorban Székelyföld nyert a szórványban élő magyarságokkal kötött kapcsolatokból. Egymás megismerését, közös értékeink felkutatását kell erősítenünk, és a magyar szolidaritás jegyében még többet kell egymásért vállaljunk. Az a célja a 2009-ben Hargita Megye Tanácsa által indított Összetartozunk közösségerősítő programunknak, amely azóta székelyföldivé nőtte ki magát, hogy ne csak a vezetők között, hanem emberek-emberek között épüljenek ki kapcsolatok, a családokat hozzuk egymáshoz közelebb" - hangsúlyozta Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke. A jövő évben képviseleti irodát kívánunk nyitni a partner szórványmegyéinkben, ami által még hatékonyabbá tudjuk tenni a közös együttműködést. 
A konferencia folytatásában Szegedi László református esperes, a kőhalmi Szórványdiákotthon vezetője a szórványkollégiumok működését mutatta be, Szabó Csaba a Szórványtengely mozgalom alapítója a kapcsolatteremtő média, Ambrus Attila a Brassói lapok főszerkesztője pedig a szórvány sajtó szerepét ismertette. Majd Székely István, az RMDSZ főtitkárhelyettese a kulturális autonómia és a szórvány intézményrendszerek kapcsolódási pontjairól tartott előadást a jelenlevő szórványban működő RMDSZ szervezetek, magyar házak, szórványkollégiumok és szórvány ifjúsági szervezetek képviselőinek. Ezt követően Hegedüs Csilla, az RMDSZ főtitkárhelyettese a szórványmenedzser programot mutatta be, míg Magyari Tivadar, RMDSZ főtitkárhelyettes az Erdélyben fellelhető iskolaválasztási trendeket ismertette.
A folytatásban bemutatásra került a Székely - Szórvány Összetartozunk program, melynek céljairól, tapasztalatairól, valamint a jövőbeni tervekről Takács Aranka, az RMDSZ vajdahunyadi szervezetének elnöke, Kiss Csilla, a Kovászna megyei tanács szórványprogram felelőse, valamint Zonda Erika, a Hargita megyei tanács szórvány munkacsoportjának vezetője és Bodor László főtitkárhelyettes, a Magyar Ifjúsági Értekezlet elnöke beszélgettek.
A konferencia zárógondolatát Winkler Gyula, európai parlamenti képviselő fogalmazta meg, kiemelve a rendezvény hagyományteremtő jellegét, mely alkalmat ad az elmúlt év mérlegének megvonására, illetve az elkövetkező időszak közös megtervezésére. „Mindannyian egy élő szórványnak vagyunk a munkásai: a szórvány jövőjéről beszélünk, hisz mi nem csak krónikásai akarunk lenni egy haldokló közösségnek, hanem építői a szórvány magyar közösségek megmaradásának” – fejtette ki.
A délután folyamán a Magyar Szórvány Napja alkalmából elindított Fogadj emlékbe egy műemléket program keretén belül Kelemen Hunor szövetségi elnök az Örökségünk Őrei címmel jutalmazta a brassói Áprily Lajos Főgimnázium közösségét, majd a konferencia programját a REDUT Kulturális Központban megtartott gálaműsor zárta.
rmdsz.ro

MAGYAR SZÓRVÁNY NAPJA
Van jövője az erdélyi magyar szórványnak
Szórvány és tömb között nem csak vezetői szinten kell kapcsolatot teremteni, hanem emberek emberek között is – értettek egyet az előadók Brassóban.
Második alkalommal szervezték meg a Magyar Szórvány Napját november 15-én, ezúttal Brassóban. A megnyitón Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke elmondta: az 1990-es évek elején kigondolt szórványstratégiát tavaly elkezdték újragondolni, és a 21. század hazai, társadalmi valóságához viszonyítani. Az idei legfontosabb program a szövetségi elnök szerint a szórványmenedzser szolgálat, amely 9 megyére terjed ki, de emellett meg kell említeni azt is, hogy a szövetség támogatáspolitikáját is újragondolták. Mert aki szórványt épít, az tömböt ment, és ha a szórvány meggyengül, akkor a tömb széle kezd majd elszórványosodni - fogalmazott Kelemen, aki szerint van erdélyi magyar jövő a szórványban.
Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke hangsúlyozta, hogy a Székely-szórvány program keretében Hunyad, Szeben és Fehér megyékkel működnek együtt. Bár minden megyében vannak sajátos problémák, a napi gondok ugyanazok. A 2011-es mérleg: 3 megye, 50 rendezvény, 8-10 ezer résztvevő, 60 együttműködő intézmény. A háromszéki gyerek, ha elmennek Budapestre megnézni a Szent Koronát, akkor közben megállnak a szórványvidéken is - magyarázta. A tanácselnök szerint a gyerekeknek is jó látni, tapasztalni, hogy a tömbmagyar vidékeken kívül hogyan élnek emberek, akiknél nem is olyan egyszerű a magyar kultúra, a magyar nyelv használata a mindennapokban, mint Székelyföldön. Tamás Sándor ugyanakkor Brassó megyével is erősíteni akarja a kapcsolatot, mind kulturális, mind infrastrukturális téren.
Székelyföld nyert a szórvánnyal való kapcsolatából - mondta Borboly Csaba, a Hargita megyei tanács elnöke, aki szerint Erdélyben az egymás megismerését, közös értékeink felkutatását erősíteni kell. Felfokozott negatív folyamatok mentén a kiábrándultság, felélem erősödni fog, éppen azért most kell összefogni, a támadásokra együttes erővel válaszolni tud a magyarság. Borboly szerint ugyanakkor szórvány és tömb között nem csak vezetői szinten kell kapcsolat legyen, hanem emberek emberek között, családok családok között kell kapcsolatokat kiépítsenek. A székely ember kicsit elfelejtette, hogy hogyan is néz ki Erdély többi része, és ez nem helyes. Jobban kell tehát tematizálni, mások értékeit közbeszéd tárgyává kell tenni, és a szórványt bátorítani kell - fogalmazott. A politikus elmondta, hogy a szórványban élő tehetséges gyerekeknek ösztöndíj programot akarnak elindítani, a székely család programot is ki akarják terjeszteni, és a partner megyékben Hargita megye képviseleti irodát is nyitni fog.
Szegedi László református esperes, a kőhalmi szórvány diákotthon vezetője szerint nem lehet a szórványban minden magyart megmenteni. Nem lehet megmenteni azért, mert nem akarja, azért, mert az asszimilációnak az eredményeként nehéz megmagyarázni, és az embereknek megtanulni, hogy hol a helyük. A család, mint intézmény, a maga szerkezetében, minden ízében recseg-ropog, emiatt egyre több olyan gyerek kerül az intézményekbe, akiknek apa és anyahiányuk van. A szórványléthez nem csak anyagiak szükségeltetnek, hanem az, hogy a családot, mint intézményt a maga egészében helyre kell állítani, és ehhez szociális segítségre, a társadalomnak, az egyháznak, a civil intézményeknek a támogatására van szükség. A kollégiumoknak az egyik legfontosabb szerepe ezt pótolni – magyarázta.
Szabó Csaba, a Szórványtengely mozgalom vezetője szerint sok olyan újságíró van, akik sokat járnak szórványba, sok információ jut el hozzájuk, ami a politikumhoz nem. A média előnye ugyanakkor, hogy feltehet naiv kérdéseket is. Szabó Csaba hozzátette, a gagauzokban látja a szórvány és a székelység szövetségesét, így november végén a gagauz kormányzó el is látogat hozzájuk egy valós autonómia beszélgetésre.
Ambrus Attila, a Brassói lapok főszerkesztője szerint az erdélyi magyar önazonosság megtartása szempontjából a szórványközösségek számára létfontosságú az erdélyi magyar média. Minden erdélyi magyarnak biztosítani kell az erdélyi magyar nyelvű sajtóból való tájékozódást, és a hozzáférés jogát. Szükség van az egész napos magyar rádióra, országosan, és szórványban is terjesztett napilapra és hetilapra. Ezzel a szórványok közötti kommunikációt és információcserét valósítanák meg, illetve a tömb és a szórvány közti kapcsolatokat is elősegítené – vélekedett.
Székely István társadalomszervezésért felelős főtitkárhelyettes az idén létrehozott Kulturális Autonómia Tanácsról (KAT) beszélt. A tanácsban 60 olyan személy van, akik oktatási és kulturális intézmények vezetői. Továbbá 25 országos civil szervezet képviselteti magát, 9 történelmi egyház püspöksége delegált egy-egy személyt a tanácsba. Olyan testület, amelyben a politikai szemléletmód nem szerepel, ugyanakkor egy olyan kooperációs felület, ahol ez a három entitás - civil, közigazgatás, egyház - meg tudja beszélni a problémáikat. Székely a szórványt is meghatározta: szórványhelyzetben van az a közösség, amelyik a saját erőforrásaira alapozva nem tudja a saját identitását megőrizni és újratermelni, tehát támogatásra szorul. A KAT irányából olyan struktúrákat, olyan együttműködést és olyan programokat tudnak generálni, amire rákapcsolódva a szórvány a saját tevékenységét egy magasabb szinten tudja elvégezni.
Hegedüs Csilla főtitkárhelyettes a Szórvány Cselekvési Terv kapcsán elmondta, hogy ez abban különbözik az összes többi szórványstratégiától, hogy konkrét lépéseket és teendőket, feladatokat fogalmaz meg, de azt is tartalmazza, hogy hogyan kell ezeket megvalósítani, és ennek a tervnek a legelső pragmatikus, programorientált megvalósítása az Összetartozunk Szórványmenedzser szolgálat, amelyet az RMDSZ főtitkársága hívott életre. Hegedüs ismertette a szórványmenedzser program három fontos pillérét is. Az egyik a "Minden, ami magyar", amelynek keretében a szórvány kulturális hálózatát indították el, ami magába foglalja a szórvány kulturális értékeinek felmérését és hasznosítását, illetve célként fogalmazta meg a kulturális és médiakínálat bővítését. Az RMDSZ Főtitkársága által elindított szórványmenedzser szolgálat része a Fogadj örökbe egy műemléket program, amely Hegedüs szerint az RMDSZ egyik legcivilebb kezdeményezése. A program célja olyan magyarságszigetek kialakítása, ahol a közösség tagjai találkoznak, ünnepelnek, megőrzik épített örökségüket megerősítve az összetartozás érzését. A főtitkárhelyettes szerint ez egy virtuális térfoglalás.
Magyari Tivadar, az RMDSZ oktatásért felelős főtitkárhelyettese arról beszélt, hogy helyről helyre felmérték az iskolaválasztás tipikus indokait. 5 csoportba sorolta azokat az indokokat, amelyek ott élnek a különböző családokban, amikor a gyerekeket iskolába íratják.
1. A racionális választás indoka. Ez esetben az emberek hideg fejjel, lehetőleg érzelemmentesen mérlegelnek, főleg a megéri-nem éri meg számítások alapján. Olyan családokban fordul elő, ahol vállalják a nemzeti identitásukat, az anyanyelv használatát, de amikor iskolát választanak, az anyanyelv kérdése nem elsődleges, vagy nincs jelen. Magyari szerint minél nagyobb a gyerek, annál inkább előkerül ez az érv.
2. A román környezetbe való beilleszkedés. Először azért érvelnek ezzel, mert azt mondják: ott megtanul románul a gyerek. Másodszor: amennyiben román iskolába jár a gyerek, szélesebb társadalmi hálózatban tud elhelyezkedni, több lehetősége lesz, amikor munkát keres. A harmadik alcsoportja, a későbbi diszkriminációtól való félelem.
3. Teher - A harmadik csoportja az indokoknak a terhekről szól Magyari szerint, olyankor csak azért választanak román iskolát, mert az egyszerűbb megoldásokat szeretik választani, ami nem jár plusz anyagi teherrel, vagy plusz utazással, időtöltéssel.
4. A negyedik csoportba tartoznak azok az érvek, amely szerint a részleges magyar nyelven tanulás elégséges. Ennek két változata van: tanult már magyarul, tehát kipipálható, a gyerek már tud románul, tehát egy felsőbb iskolában mehet román iskolába
5. Az ötödik kör a strukturális indokokat tartalmazza, ezek megváltoztathatóbbak, mint a gondolkodásmód, akkor, amikor azért választanak román iskolát, vagy osztályt, mert olyan típusú magyar osztály nincs.
Takács Aranka, az RMDSZ vajdahunyadi elnöke, képviselőjelölt szerint a szórvány-székely partnerség egyik legnagyobb eredménye a Hunyad Megyei Magyar Napok. Hozzátette: az elején sokan szkeptikusak voltak, de most már az emberek elhitték, hogy az Összetartozunk program egy olyan őszinte kezdeményezés, amely az emberekről szól, és az emberekhez szól. Kiss Csilla, a Kovászna megyei szórványprogramjának felelőse elmondta, azok a lehetőségek, amelyeket a székelyföldi gyerekek megkapnak, azok el kell jussanak a szórványbeli gyerekekhez is. Zonda Erika, a Hargita megyei tanács szórvány-munkacsoportjának vezetője kiemelte, hogy 2011-ben 22 udvarhelyszéki és temes megyei iskola kötött testvérkapcsolatot, de a magyarországi testvérmegyéket is bevonták ebbe a programba, a hármas kapcsolatnak nagyobb az eredménye.
Bodor László, a MIÉRT elnöke fontosnak tartotta, hogy a fiatalok nem érdektelenek a szórványgondokkal szemben, és tesznek is azért, hogy ezek a gondok megoldódjanak. A MIÉRT-ben megszületett ezelőtt 4 évvel egy elképzelés: tömbmagyarságban élő fiatalok olyan döntéseket hozzanak, amelyek pozitívan diszkriminálják a szórványban élő fiatalokat, és ez minden téren jelenjen meg, úgy forrásszerzés, mint közösségi programok terén – fogalmazott.
Transindex.ro

Ambrus Attila : Egy kelet-európai értelmiségi sorsa
„Csép Sanyi!" – mondtuk ki egyszerre Ágoston Hugóval azon a havas délutánon. Ott ültünk 1999 márciusában Hugó bukaresti lakásán, és azon töprengtünk, ki lehetne a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének új elnöke, aki a sors- és ezredfordító években szavatolhatja, hogy a hazai magyar újságírás értéktartó és mértéktartó marad, azaz magyar szellemiségű és európai színvonalú.
Rövid gondolkodás után mindkettőnk számára nyilvánvalóvá vált, hogy ő nem lehet más, csak Csép Sándor.
Őt javasoltuk a májusi közgyűlésen. Amikor megtettük javaslatunkat, egyetértő morajlás hangzott a szovátai szálloda konferenciatermében. Senki sem hozakodott elő ellenjelölttel.
Öt évig volt a MÚRE elnöke, az erdélyi magyar újságírás lelkiismeretének őre, őrzője. Abban a korban, amikor sokak szolgalelkűsége és gerinctelensége a hazugságok és rágalmak megfékezhetetlen terjedéséhez vezetett, a sajtót elöntő primitív és trágár megnyilvánulások a demokratikus nyilvánosság alapjait veszélyeztették. „Vissza kell térnünk oda, ahol a sajtónyelv jóízű forrást buzogtat. A világ sokszínűségének elfogadását szolgálja. A vélemények ütköztetésének lehetőségét kínálja, amely nem konfliktust, hanem dialektikus fejlődést hoz!" – figyelmeztetett Csép Sanyi. S zokon is vette, láttuk rajta a sértődöttséget, mikor azt tapasztalta, hogy ezt a visszatérést mintha kevesen akarnánk, mintha a gyűlölet, a másság megvetése válna a legfőbb és honorált mozgatóerővé a társadalomban. De nem veszítette el soha jókedvét.
Ragyogó humora volt. Amiről kiderült, hogy emberi és újságírói hitvallásának a része. „Ha borban az igazság, a sajtóban az igazságon felül még vigaszságnak is kell lennie!" – figyelmeztetett minket kezdő újságírókat a kilencvenes években ő, akit sokan tekintettünk mentorunknak.
Csép Sándornak végül ugyanolyan sors jutott, mint a rendszerváltásban szerepet vállaló kelet-közép-európai értelmiségieknek. E szerep- és nem utolsó sorban kockázatvállalás okán azt várták el, hogy az új hatalom honorálni fogja őket. Nem pénzzel, nem tisztséggel, hanem rájuk bízott feladatokkal. Amint kelet-közép-európai sorstársait, Csép Sanyit is sokan és sokszor mellőzték, terveinek megvalósítását másokra bízták. Nem csoda, ha azok nem úgy testesültek meg, ahogyan Sanyi megálmodta. Így ő élete végéig különutas értelmiségi maradt.
(Megadja-e nekünk ezt a lehetőséget az Úr, amit neki, tanult teológusának megadott?)
Hívő ember volt. Hitt a politika hatóságában is. Pártszimpátiáinak időbeni változása nem a politikai kalandorság jele. Az elmúlt évtizedben kétségbeesetten kereste a támogatást álmainak beteljesítéséhez. Hogy miről álmodott?
A legszebb álma az egész napos erdélyi magyar televízió volt, amelyet a közszolgálatiság fellegvárává avathat ő – és a fiatalok, akikben bízott. Amely nem a politikumot szolgálja (ki), hanem azokat, akiknek a politikum szolgál: a közösséget. (A közösségé formált közönséget.) No meg a magyar kultúrát, amely nem csak nyelv, irodalom, művészet és zene, hanem viselkedési mód is, egy különleges attitűd. Ki tudja, talán egyszer majd sugározni fog Erdélyben a Csép Tv... Amelynek mikrofonját azonban már nem Sanyi tartja.
Megbicsaklik az ujjam a számítógép billentyűzetén, nem akarja leírni: Csép Sándor ma, szerdán reggel átköltözött... Odaátra. Barátai, pályatársai tudtuk, hogy beteg. Régóta az volt, de azt hittük, tenni akarása, munkabírása legyőzi a kórt.
Hát nem! Erőt vett rajta. Miként a kor is. Az a kor, amely nem tartja túlságosan sokra az egyenes gerincet. Sőt, veszélyesnek tartja, s igyekszik megtörni. Ám éppen ezért nem győzhette le Sanyit, mert nem sikerült megroppantania. Teremtője előtt, akinek tanult teológusa volt, bátran állhat.
Mi maradt utána? Az egyik legnagyobb hatású erdélyi magyar újságíró után? Szócikk egy lexikonból? Amely megőrzi életrajzi adatait: „Született Aradon 1938-ban. Jogot tanult volna, de lelkészgyerek lévén kirúgták, ezért a Protestáns Teológiai Intézetben tanult tovább, majd a Babeş-Bolyai Egyetem filozófiai karán szerzett diplomát. 1968-tól a kolozsvári rádió szerkesztője, 1972-től a Román Televízió Bukaresti Magyar Szerkesztőségének munkatársa volt. Mikó Imrével és Dávid Gyulával közösen készített dokumentumfilmet Petőfi erdélyi útjairól.
Alkotásai közül a legnagyobb visszhangot a kalotaszegi egykeveszedelemről készített Egyetlenem című keltette. A Magyar Újságírók Romániai Egyesületének elnöke 1999 és 2004 között."
Ez is megmarad természetesen a lexikonok lapjain. De lelkünkbe vésve mindenekelőtt az, hogy közöttünk élt az Újságíró Csép Sándor, tanítónk, mentorunk és barátunk, akiről elmondhatjuk azt, amit kevesekről: igaz ember volt.
Isten nyugtassa.
Maszol.ro,

Emlékező és emlékeztető barangolások
Két újságíró a szerzője annak a kötetnek, amelyet Xantus János természettudósunk halálának harmincadik évfordulója tiszteletére csütörtök este mutattak be a magyar konzulátus rendezvénytermében.
A kolozsvári Szabó Csaba és a brassói Ambrus Attila Folyópartok – Újnomádok című, riportokat és jegyzeteket tartalmazó könyve két különböző stílus felhasználásával született meg – mondta bevezetőjében a házigazda, Magdó János főkonzul. Szabó Csaba a hagyományos irodalmat követi, sok jelképpel és személyes véleménnyel átitatva, Ambrus Attila pedig a leíró újságírói látásmódot követte. Mindketten, Xantus Jánoshoz hasonlóan, sok utazási élményt és természetszeretetet mondhatnak magukénak.
A zsúfolásig megtelt teremben részletet vetítettek le a tudós fiának, Xantus Gábornak 1979-ben készült riportfilmjéből, amelyben xantus Jánossal tudós társadalmunk egy másik klasszikusa, Szabó T. Attila beszélget családról, munkáról, könyvekről. A kötetet ismertető Kötő József színháztörténész a reinkarnálódott Xantus-i szellemiséget emelte ki, amely transzszilván hangulatú, mégis a mai globális veszélyek árnyékában már megváltozott. A Folyópartokban Szabó Csaba a természet és az emberi természet, a nemzet és az egyén kapcsolatát érvényesíti, az Újnomádokban pedig Ambrus Attila saját környezetünket állítja szembe a nagyvilággal, azzal a következtetéssel, hogy itt, Közép-Kelet-Európában újra meg kell tanulnunk együtt élni.
A szerzők közül Szabó Csaba a hálátlan hírlapi újságírói munkát megtörő riportsorozat kapcsán hangsúlyozta, hogy általa nemcsak Xantus Jánosra, hanem más kiemelkedő tudósainkra (Mészáros Miklósra, Bodrogi Györgyre stb.) is emlékezik. Ambrus Attila az európai, amerikai, törökországi útjairól hazatérőben városa határában a vándort fogadó tábla lélekmelegítő feliratát idézte, melyen régóta ez áll: Braşov, Brassó, Kronstadt.
A találkozót Köllő Csongor és Laczkó Vass Róbert színművészek fellépése színezte, akik részleteket olvastak fel a kötetből.
Ö. I. B.
Szabadság (Kolozsvár),

Hírsaláta
FELHÁBORÍTÓ PROVOKÁCIÓ. Az Erdélyi Magyar Televízió Sajtóprés című műsorában Ambrus Attila, a Brassói Lapok főszerkesztője, Farkas István EMT-szerkesztő és Parászka Boróka publicista személyes véleményként, egyértelműen fogalmazta meg az RMDSZ ama álláspontját, miszerint felháborító provokációnak tartják a Székely Vértanúk Napjára Marosvásárhelyre, „az akasztott ember városába” szervezett autonómiatüntetést. Az RMDSZ törekvései szempontjából rendkívül károsnak tartják az úgynevezett Székelyföldre és az úgynevezett székely zászlóra hivatkozó, szimbolikus külsőségekben megnyilvánuló politizálást. A nemzeti kultúra és egység megbontásának tartják a regionális székelyföldi törekvéseket, különutas vezetőivel együtt. Közösségi szándékok manifesztálása helyett további tárgyalásokat javasolnak.
BESÚGÓK, KIK MA IS KÖZTÜNK JÁRNAK. A Ceauşescu-rezsim titkosszolgálatának felépítését és a legismertebb, a közéletben máig jelentős szerepet betöltő besúgók névsorát tette közzé az Adevărul csütörtöki száma. Így ismét szembesülünk azzal, hogy Felix és Mircea néven Dan Voiculescu szorgalmas munkatárs volt, s e státusát több, végleges bírósági döntés is megerősítette. A zenei világ ügyeiről Ducu Bertzi Victoria néven tájékoztatta a szekut, Paula Iacob ügyvéd Gabriela és Ioana fedőnévvel kollégáit és külföldi kapcsolatait volt hivatott megfigyelni, Sorin Roşca Stănescu H15 és Deleanu néven maga jelentkezett a szekuritáténál, mert tudomást szerzett arról, hogy egy arab barátja terrorista akcióra készül más országban, Alex Mihai Stoenescu történész Adrian Gavrilescu néven jelentett, mióta e feladata megszűnt, történelemhamisítással foglalkozik, Gheorghe Nichita, Jászvásár polgármestere nemcsak figyelte, de be is szervezte kollégáit a Securitate külmunkatársaivá. A liberálisok nagy öregje, Mircea Ionescu-Quintus is szolgálta őket, Ioan Ghişe liberális brassói szenátor is. Ion Besoiu ismert színművész a film és a színházak világának volt a megfigyelője, Andrei Marga Horia Mureşan és M. A. néven német ösztöndíjasként szolgálta a Securitatét, s ugyanezt tette Őszentsége Teodosie, Tomis püspöke is – igaz, ő már az ortodox papokat tartotta szemmel. NEM EGYEZKEDTEK. Leszavazta a szenátus mezőgazdasági bizottsága azokat a javaslatokat, amelyeket az RMDSZ terjesztett elő. Tánczos Barna, a szenátus mezőgazdasági bizottságának titkára egy Facebook-bejegyzésben felháborodásának adva hangot arról ír, hogy a javaslatokat politikai okokból, nem pedig tartalmi, szakmai kifogások alapján utasították el a kormánypárti törvényhozók. (Transindex)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

Ambrus Attila: Gyűlölködőek lennénk?
Súlyos vádat akar néhány értelmiségi az erdélyi református egyház nyakába varrni. Alaptalanul. Akkor is, ha a vádaskodás lavináját elindító Parászka Borókának igaza is van, és talán szándéka sem az volt, hogy a kollektív megbélyegzés ellen tiltakozva a kollektív megbélyegzés hibájába essen.
A nulla toleranciájú, vakmerő és provokatív újságíró felhívta a figyelmet arra, hogy a közösségi médiában, a Facebookon egy kolozsvári református lelkész (Parászka Boróka rosszul tudja, hogy esperes) nagypénteken antiszemita megjegyzést fűzött egy videotartalomhoz, amelyen Jézus keresztrefeszítéséből űznek gúnyt a film készítői. (Parászka Boróka írásában megemlíti azt is, hogy egy katolikus pápai káplán Youtube-on hallható beszédében is burkoltan zsidózott.) Az újságíró az Országos Diszkriminációelleni Tanácshoz fordult a nyilvános térben elkövetett uszítás gyanújával. Néhány sajtóhiéna pedig a református egyház ellen.
Nem tartozik írásom témájához annak elemzése, hogy miért csak a református egyház ellen csaholnak a médiasakálok, valószínű, hogy nincs bátorságuk a katolikus egyház ellen is nyüszíteni. Azt pedzik, azt állítják, hogy a református egyház antiszemita.
Szavahihetőségük annyit ér, mint annak a francia tengerésznek a szavahihetősége, aki egy ízben kikötött Helsinkiben, és a parton megpillantott egy rőt hajú nőt, hazatért, s Brestben meggyőződéssel állította, hogy a finn nők mind vörösek.
Mert igaz ugyan, hogy közszereplőtől – és a lelkész közszereplő – minden félreérthető és félremagyarázható kijelentését számon kell kérni, ha az gyűlöletszikrát pattint, csiholóját meg kell róni, ám egyetlen lelkész sajnálatos (pillanatnyi) eltévelyedéséből azt a következtetést levonni, hogy a több százezer lélekből álló református egyház antiszemita: nemcsak kapitális tévedés, mint a francia tengerészé, hanem bűnös kollektív megbélyegzés.
Az általánosítás az újságíró legnagyobb modern kori bűne. A tájékozatlanság pedig több mint bűn, bizonyítvány arról, hogy az értelmiségi újságíró szerepében tetszelgő szerző (a félreértés elkerülése végett nem Parászka Borókáról beszélek, hanem azokról, akiknek a nevét leírni sem érdemes) csak firkász, vézna provokátor.
Akit valóban érdekelt volna, hogy miként viszonyul a mai erdélyi református egyház az általa is kiválasztott népnek tartott zsidósághoz és Izraelhez, az meglepő és megnyugtató dolgokat tudhatott volna meg.
Például azt, hogy minden vasárnapi istentiszteleten elhangzik egy textus az Ószövetségből. A református teológián az izagógika keretében megismerkednek a hallgatók a zsidóság és Izrael történelmével. A református teológián – egyedüliként – tanítják és tanulják a héber nyelvet. A teológusok ellátogatnak Izraelbe, Jeruzsálembe, útjukat az erdélyi reformátusok közadakozással támogatják. A hazatérő leendő lelkészek előadásokat tartanak a gyülekezetekben Izraelről, annak népéről és a bibliai helyekről. A református gyülekezetekben megemlékeznek a holokausztról, elítélik az emberiségellenes cselekedeteket és együttéreznek a zsidósággal.
Vannak református lelkészek, például Balázstelkén, akik a templomukban kitűzték Izrael zászlóját, s kabátjuk hajtókáján is állandóan viselik azt.
Szegedi László generális direktor, aki sokkal inkább képviseli hivatalosan is az erdélyi református egyházat, mint egy kolozsvári lelkipásztor, számtalanszor hangsúlyozta: „Nekünk, erdélyi reformátusoknak, magyaroknak lelkünkben kell hordanunk a Dávid csillagot!"
Az is beszédes példája a református-zsidó együttélés hagyományának, hogy a református és a zsidó temetők számos településen, például Tövisen, Nagyenyeden és Brassóban egymás mellett vannak. Néhányan még emlékeznek rá, néhányan még nem akarják letagadni holmi politikai cél érdekében, hogy az elhagyott zsidó temetőket a református lelkészek és hívek gondozzák, mióta sajnos izraelita testvéreink elhagytak minket.
Ha mindennél többet nyom a latban egyetlen lekész elítélendő eltévelyedése, akkor fölösleges a mi hitünk az Isten által elrendelt együttélésben. Ám nem nyom többet! S így annak is fontos üzenete van számunkra, hogy a kultúra szavunk a kol torából származik. Azaz a Tóra hangjából. Amely a szeretet.
Maszol.ro.

Más olvasatban – könyvröptetés és Moldávia erdélyi gyökerei
Könyvröptetés és rácsodálkozás címmel szervezett a Kolozsvári Könyvhéten rendhagyó olvasásnépszerűsítő kerekasztalt a Fehér Holló Médiaklub. A rendezvényen közéleti személyiségek egyszerű olvasóként csodálkoztak rá az újságírósorozat köteteire.
Másnap az EME-székházban román nyelvű kerekasztallal rukkolt elő a médiaklub, melynek címe Határtalan anyanyelv – Limba maternă fără hotare volt, és amelynek fő témái a székelység, a gagaúzok, a moldávok illetve ezek kisebbségi státusza, szokásvilága, anyanyelvi gondjai voltak Mindkét rendezvényen megteltek az otthont adó termek: a Sapientia Óváry-terme illetve az EME-székház előadója. A kerekasztal-beszélgetések díszvendége Aurelian Lavric, a Kisinyovi Állami Egyetem történésze volt.
„Ideje arról is beszélni, hogy a könyvek olvasók nélkül elvesztik önmagukat, és a legjobb esetben is csak szervezett pótcselekvésként könyvelhetők el” – mondta Szabó Csaba, a Fehér Holló Médiaklub alapítója. Hozzátette: nincs nagyobb öröm egy (köz)író számára, mint az, ha valaki elolvassa könyvét. Ennél már csak az az élmény nagyobb, ha az olvasó megjegyzéseket is fűz azokhoz, vagy – és ez a az író-olvasó intim kapcsolatának netovábbja -, ha másodszor elolvasva a könvet kijelenti: „másodszorra mintha más olvasata lenne, mint először”.
A rácsodálkozók sorát Guttmann Szabolcs nyitotta meg, aki nagyszebeni emlékei tükrében villantotta fel Kalmár Zoltán: Nagyszeben a vörös város és hajdani magyarjai című kötetének témakörét, és számtalan saját élménnyel „írta tovább” azt. Kuszálik János Lőwy Dániel: Két világ között című publicisztika-kötetét tartva kezében vallotta be, hogy másodszorra olvasva a könyvet, nemcsak a felnőtt Lőwy Dániel képe sejlik fel előtte, hanem a diák is, aki egykoron a kéményekről tartott előadást kedves iskolájában.
Demény Péter Mihály István: Örömszakadtáig című publicisztika-füzéréről beszélt, vagy inkább annak szerzőjéről, akinek családias hangnemben „felrótta”, hogy túl gyakran pesszimista. – Mihály Istvánt először az Ifjúmunkásból ismertem meg. Két szerkesztő volt, akit feltétlenül elolvastam, ha megjött az iskolába a lap: Bodor Gy.Tamást és Mihály Istvánt – mondta. Megjegyezte: nagy kár, hogy a szerző egyre ritkábban közöl az írott sajtóban, irodalmi lapokban.
Horváth Gabriella Szabó Csaba – Ambrus Attila: Folyópartok – Újnomádok című közös kötetéről beszélt, annak első felét szinte jelzős szerkezetekig elemezve. Elmondta: olyan tájleírások és megszemélyesítések is vannak a szövegben, hogy az a filológusoknak külön csemege, az olvasónak meg valóságos „rácsodálkozás, röptetési kísérlet”. Aurelian Lavric, a Kisinyovi Állami Egyetem tanára a Fehár Holló Újságírósorozat román nyelvű válogatását, a NOI_MI-t mutatta be, külön hangsúlyt fektetve arra a regényes nyomozásra, amely Alexandru cel Bun első, erdélyi magyar felesége nyomán ered a két Moldva alapítása nyomába.
„Moldova Köztársaságban nem újdonság az, hogy a két országrész máramarosi eredetű, de Bedőházi Drágosnak (olacos de Bedeuhaza) és Izakonyhai Bogdánnak (Bogdan de Cuhea) a magyar államhoz és szokásvilághoz való szoros kapcsolata nem közismert. Történész kollégáimmal beszéltük, hogy a Jó Sándor Margarétái című regényes nyomozást Kisinyovban be kellene külön mutatni, már csak azért is, mert a magyar és lengyel regényekben megjelenő Moldova-kép újdonságszámba menne a moldáv olvasók körében” – mondta a történész.
Az erdélyi-moldáv kapcsolatok feltérképezése volt a vezérfonala a Határtalan anyanyelv – Limba maternă fără hotare román nyelvű kerekasztalnak is, amelyet a Médiaklub az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanáccsal közösen szervezett. Szabó Csaba hivatalos médiaanyagok vetítése által támasztotta alá azon meggyőződését, hogy Erdély és Moldova Köztársaság között egyre szorosabb kapcsolat alakul ki. Meglátásában ennek a kapcsolatnak a gyökerénél a közös történelem kell hogy álljon, hiszen Nagy Lajos magyar király Magyarországa nélkül soha nem születhetett volna meg a történelmi Moldva. Szabó Csaba hazai román történészeket idézett, akik szerint „a kezdetek Moldvája Erdély nyúlványaként fogható fel”.
Aurelian Lavric egyetemi tanár elmondta: több hangsúlyt kellene fektetni a 14.századi történésekre, a magyar-moldáv kapcsolatokat más szinekben is fel kellene tüntetni, hiszen egyértelmű,hogy mindkét Moldva megmaradásának egyik titka az a szervezeti rendszer, amit Drágos illetve Bogdán az akkori Magyarországról hozott.
„Moldávia Székelyföldjéről”, az autonóm státust kiharcoló Gagaúziáról valamint magánakMoldáviának a jövőjéről beszélve Aurelian Lavric elmondta: jelenleg nagyon erősek azok az erők, amelyek a régiót nem az Európai Únióhoz, hanem az Orosz-Ukrán-Kazah vámúnióhoz szeretnék kapcsolni. Ehhez az általános horizontvesztéshez az is hozzájárul, hogy az egyszerű emberek tömegei moldovánokként határozzák meg magukat, és az alkotmányban is az áll, hogy a köztársaság nyelve nem a román, hanem ennek tájszólása (grai), a moldován.
A kerekasztal-beszélgetésen részt vett Nagyenyed román nemzetiségű polgármestere, Horatiu Josan is, aki nem a moldáv-magyar, hanem az erdélyi román-magyar kapcsolatok gyakorlati vetületeiről beszélt. A polgármester elmondta: a városi tanácsban folyó munka, együttműködés rendkívül fontos. – Nagyenyeden 16-17 százalék a magyarság arányszáma, így a román tanácsosok minden leszavazhatnának, ha akarnák. Enyeden viszont másképpen van ez, ezért jut pénz mindig a Bethlen Gábor Kollégiumnak is. Az együttműködés a kulcsa az együttélésnek – mondta.
A rendezvény végén stílszerűen moldáv borospalackot és tokajit bontottak meg, jelezve, hogy a moldáv-magyar közeledést a bor is segíteni fogja. A médiaklub meglepetésként az Eurovízió moldáv és magyar „félignyertes” zeneszámainak klippjét vetítették ki, hangsúlyozva, hogy – Romániával ellentétben – mindkét nép saját nyelvén énekelt Malmöben.
Maszol.ro

Rácz Éva a MÚRE új elnöke
Ujj János nívódíjas
Elemi anyagi körülmények miatt az elmúlt hét végén Gyergyószárhegyen együtt tartották meg a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) háromévente esedékes tisztújító közgyűlését és évi szakmai táborát – ez utóbbit a Közösségépítő újságírástémakörrel.
A szakmai tábor pénteken a 130 éve születet Kós Károly hagyatékát bemutató előadással és az ehhez szorosan kapcsolódó dokumentumfilmmel kezdődött, H. Szabó Gyula, a Kriterion Könyvkiadó igazgatója és Szabó Zsolt, a Művelődés ny. főszerkesztője közreműködésével. A szombat délután Az újságíró közéleti szerepvállalása címmel Ambrus Attila vitaindítójával indult, majd Vincze Lóránt Kisebbségpolitika és az EU című előadása következett. A magyarországi dr. Csermák Zoltán, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) Kommunikációs Irodájának főmunkatársa Rólunk-velünk címmel részletezte az anyaország közmédia-politikáját a külhoni magyarság életének minél objektívabb bemutatása érdekében – elképzeléseket körvonalazva és eredményeket felmutatva, köztük a külhoni magyar sajtószolgálat és a tusnádfürdői továbbképző központ beindulását. Igazi vitát – nem véletlenül! – az Etikai vétségek a virtuális térben című előterjesztés váltott ki.
Ezt megelőzően szombaton a kora délutánba nyúlóan került sor – második meghirdetésre – a MÚRE közgyűlésére, amelyen a beszámolók előterjesztése utáni tisztújításon megválasztották az új vezetőségi testületeket és az új vezetőket. Rácz Éva, a Kolozsvári Rádió magyar adásának szerkesztő-műsorvezetője kapott három évre bizalmat az elnöki tisztségre, Mózes Editet, a marosvásárhelyi Népújság szerkesztőjét megújították a Becsületbíróság elnöki tisztségében, és kialakult az öttagú Végrehajtó Bizottság új összetétele is.
Szombaton este a gyergyószárhegyi Lázár-kastély Lovagtermében ünnepélyes körülmények között adták át az idei nívódíjakat: az írott sajtó kategóriában ezt az aradi Ujj János kollégánk érdemelte ki, míg az elektronikus média kategóriában Kacsó Edith, a bukaresti TV magyar adásának szerkesztője. A Hargita Megyei Tanács és a Gergyószárhegyi Művelődési Központ közös díját Bajna Gyögy gyergyószentmiklósi újságíró, az Oltyán László emlékdíjat Bodolai Gyöngyi, a Népújság szerkesztője kapta.
Kiss Károly
Nyugati Jelen (Arad)

Ágoston Hugó: Merre, MÚRE?
A Magyar Újságírók Romániai Egyesületének szombati, gyergyószárhegyi tisztújító közgyűlésén huszonnégy tag vett részt. (Az összejövetelről lapunk is beszámolt, sajtónk érdekképviseleti szervezetének nevét ha a címben nem is, a hír szövegében eltalálta.)
Borúsabb hajlamúak számára itt ezt az írást be is fejezhetném, hiszen a „huszonnégy” akár válasznak tekinthető a címben feltett kérdésre. Az összehasonlítás kedvéért: amikor bő másfél évtizede alulírottat elnöknek választották, a csíkszeredai megyeháza tapstermében legalább ötször ennyien voltak, s ennek megfelelően nagyságrenddel volt nagyobb a szavazatok száma.
Most a huszonnégy tag ötvenhat szavazati mandátumot hozott, s a váratlan fordulatot a volt elnök, a marosvásárhelyi Karácsonyi Zsigmond leváltása jelentette. Az új elnök egy szatmári születésű, Kolozsváron dolgozó rádiós újságíró, Rácz Éva.
Nem a nosztalgia késztet rá felidézni a MÚRE kezdeteit, korábbi időszakait, a szervezés nehézségeit. Elévülhetetlen érdemeket szerzett a kezdeményező és alapító elnök, a gazdasági újságíró Hecser Zoltán – ő tudta közülünk legjobban a törvényeket, az eljárásokat, a bejegyzéstől az adminisztrációig és a tagtoborzásig minden ilyesmihez értett. Ő tette meg az első döntő lépést, 1990-ben. Utána Kántor Lajos, a Korunk nagy tekintélyű főszerkesztője személyében magas értelmiségi került a szervezet élére; két elnöki mandátuma (1993-1995, 1995-1997) után következett alulírott hetilap-szerkesztő (egy mandátumra, 1997-1999) – alighanem ebben a bő fél évtizedben történt meg a legnagyobb elmozdulás a szakmaiság, a magyarországitól minél kevésbé eltérő, igényes sajtónyelv és -kultúra kialakításának irányában; ekkor kötöttük meg az „alapszerződésünket” testvérszervezetünkkel, a budapesti MÚOSZ-szal (reméljük, érvényben van), nem kis büszkeség számunkra, hogy ennek eredményeképpen, javaslatainkra, Aranytoll-díjban részesültek erdélyiek is (Kántor Lajos és Szász János 1997-ben, Halász Anna 1998-ban, Szőcs István 1999-ben – a sor a következőkkel folytatódott: Kacsir Mária – 2000, Csávossy György, László Ferenc – 2001, Mag Péter – 2002, Ágoston Hugó – 2005, Csép Sándor – 2006, Koczka György – 2008, Makkai János – 2009, Cseke Péter – 2010, Tomcsányiné Jakab Mária – 2012). Az idén januárban sajnálatosan elhunyt kiváló tévés, Csép Sándor ezredfordulós két mandátumát (1999-2001, 2001-2003) minden bizonnyal sajtónknak az írott formától az audiovizuális felé mutató hangsúlyváltása is eredményezte, barátunk emberi és szakmai kvalitásain kívül. Ambrus Attila főszerkesztő (Brassói Lapok), közíró kollégánk elnökké választása 2003-ban meredek fiatalítást jelentett a MÚRE élén, de ő korábban is tagja lévén a vezetőségnek, biztosítani tudta a folytonosságot; további mandátumai idején (2005-2007, 2007-2010) határozott előrelépés történt a rendezvény- és kiadványszervezésben; a vajdasági, kárpátaljai, muravidéki, horvátországi magyar újságíró egyesületek együttműködésének is ő volt a kezdeményezője, megvalósítója. Mi, eddig felsoroltak már örökös tagjai vagyunk a szervezetünknek.
Karácsonyi Zsigmond főszerkesztő (Népújság) az utóbbi három évben a gazdasági és bizalmi válság ellenére nagy energiabefektetéssel működtetni tudta az egyesületet, ha takaréklángon is. Természetesen nem feledkezhetünk meg az ügyvezető elnökök, a kezdeti hőskorszakban Gáspár Sándor, utána Karácsonyi Zsigmond áldozatos, hatékony munkájáról, sem több vezetőségi tag hozzájárulásáról a huszonhárom év alatt.
Az elnöki utódlások a MÚRE tisztújító közgyűlésein sosem dőltek el elvtelen harcokban, önjelöltek vagy távirányításúak nem győztek; még az ártatlan-fontoskodó lobbizásokra és a demokrácia látszata érdekében kötelességből vállalt esélytelen jelöltségekre is némi meghatódással emlékszem vissza. Remélem, most sem történt másképp.
Rácz Éva, az új elnök – és az első hölgy az egyesület élén! – bizonyítottan jó kommunikátor (ebben mesterfokozattal rendelkező szakember), kormányfőtitkársági, majd minisztériumi tanácsossága kiterjedt kapcsolatrendszert eredményezhetett mind a sajtó, mind más intézmények, civil szervezetek, közületek körében, s ha fontos részt tudott vállalni a román-magyar együttes kormányülések megszervezésében, bizonyára jól szervezi meg majd a MÚRE rendezvényeit is. Személyiségéről és tevékenységéről többet tudhatunk meg egy rokonszenves rádióinterjúból.
Csakhogy... Csakhogy itt és most jóval többről van szó, mint mondjuk arról, hogy ezután a MÚRE közleményei pontosabbak, bátrabbak és színvonalasabbak lesznek!
A legnagyobb gond a tagság megfogyatkozása – miközben újságíróból a mi prérinken is mind több van. A mostaninál volt négyszeresen nagyobb is a MÚRE-tagok száma (és mondanom sem kell, hogy ez nem elsősorban a tagdíj miatt fontos, bár miért ne lenne fontos azért is?), emlékszünk száz résztvevős, tudományos konferenciaszerű vidéki rendezvényekre, jeles meghívottakkal, sokoldalú programmal.
Tudjuk, hogy a piacgazdaság hatásain kívül alaposan bekavart a sajtóéletünkbe is a politika, a kalandor megosztás, a táborozás. Hátha ennek jól érzékelhető csillapodása megkönnyíti Rácz Éva és kis csapatának dolgát új hidak kiépítésében.
Nagy téma az RMDSZ-hez való viszony tisztázása, a vele való nyugodt, kölcsönösen empatikus és segítőkész kapcsolat. Emlékszem, egyszer azt találtam mondani, a MÚRE kész segíteni az RMDSZ-t! Sokan felkapták a fejüket, a külön meghívottként köztünk ülő Markó Béla rögtön megkérdezte, ezt hogyan gondolom – mivel tudná segíteni? Valami olyasmit válaszoltam, hogy objektivitással, elvszerű bírálattal. Szerencsére az utóbbi demokratikus megmérettetések, választások nyomán az RMDSZ visszanyerte nem csak a legitimitását (mert azt pillanatig sem vesztette el), de a tekintélyét is érzékeny és igényes médiánkban; talán múlófélben az idő, amikor kevés figyelemreméltó kivétellel (amilyen például éppen az ÚMSZ is volt!) a rommagyar sajtó – persze kivált a radikális jobboldali – már-már sportot űzött az ócsárlásából.
Persze az RMDSZ-től is elvárható a fokozottabb odafigyelés, annak a felismerése, hogy a sajtót nem uralni kell, persze nem is ajnározni, de mindenképpen erősíteni – ha lehet, minél önösérdek-mentesebben, illetve egy magasabb érdeket: a demokrácia erősítését követve.
Rácz Éva ennek a helyzetnek jó kezelője lehet, félig tréfásan azt mondanám: már azért is, mert a kolozsvári rádió szerkesztőségéből olyan fontos közéleti személyiségek indultak, hozzá hasonlóan, ezen a szép pályán, mint Kelemen Hunor szövetségi elnök s a legutóbb FUEN-alelnöknek megválasztott Vincze Loránt. (Aki, ha jól emlékszem, már első pályázat-sorozatunkon díjat nyert – tizenkilenc évesen.)
Ha létszámban is, de különösen tartalomban és presztízsben gyarapodni akar, a MÚRE-nak véleményem szerint vissza kell állítania az ügyvezető elnöki tisztséget. Tudom, hogy ez – takarékossági okokból? – az Alapszabályból kimaradt, de a jelenlegi Alapszabályt amúgy is alaposan korszerűsíteni kell, alkalmazni kell az új körülményekhez. (Világháló!) Dolgozhat Kolozsváron az elnök, de a Marosvásárhelyen bejegyzett és működő egyesületnek Marosvásárhelyen kellene hogy legyen egy több-mint-irodavezetője. (Ügyvezető elnök nélkül Kántor Lajos és Csép Sándor sem nagyon boldogultak volna Kolozsvárról.) Tudjuk jól, nem egyszerű adminisztrátorról van szó, ahogyan az eddigiek sem egyszerű adminisztrátorok voltak; és példaként-okulásként megnézhetjük akár az RMDSZ eddigi ügyvezető elnökeinek tevékenységét.
Rácz Éva szép esély előtt áll. Lehet, hogy a siker és a kudarc lehetősége ebben a tisztségben sohasem volt ilyen közel egymáshoz, mint most, de csapatával bebizonyíthatja, hogy a stagnálás nem törvényszerű egy ilyen fontos kisebbségi szervezet életében.
Maszol.ro

Ambrus Attila: Elszólíttatott az Igevárba
Életem Neki köszönhetően is fonódott össze a könyvekkel. (Erről – ma már sokan úgy vélik – inkább szégyenkezve hallgatni kellene, mert világnak rongya lett a könyvtár.) Együtt néztük 1977-ben egy fekete-fehér tévén a Bajnokok Európa Kupájának döntőjét: édesapám, nagybátyám, Tőzsér Jóska és én. Azaz három Bayern München drukker és én: a Liverpool szurkoló, aki Benedek Eleket olvasva lett aznap este azzá, mert az erősek oldalán harcolni nem virtus… A félidőben a Tőzsér-posta – akkor már országszerte ismert – működtetője jókedvében felajánlotta, ha a Pool nyer, elküldi nekem a sokak által áhított, de csak kevesekhez eljutó Új Magyar Lexikon hét kötetét. Édesapám pedig vállalta, hogy egyösszegben kifizeti annak az árát. Győztek a Vörösek, s nekem azóta, 1977 óta jár a Tőzsér-posta.
Hozza a jobbnál jobb könyveket, azokat, amelyek Erdélyről, rólunk szólnak, nem hamisan, mint az anyaországi tucatkiadványok, hanem felelősen, ahogyan az immár könyvkiadóvá lett Tőzsér Jóska által megválogatott szerzőktől elvárható.
Hirtelen rádöbbenek, hogy önkéntelenül, de nem véletlenül elvétettem az előző mondatban az igeidőt. Nem jár, már csak járt a könyvposta. Mert jött a hír: Tőzsér József… nincs többé közöttünk. Fojtogat a könny és erőt vesz rajtam a borúlátás. Az a borúlátás, amellyel Vörösmarty Mihály óta folyton kérdezzük magunktól és másoktól: ment-e a könyvek által a világ elébb? Firtatjuk, hogy vajon Stendhalnak igaza volt-e, valóban vannak-e azok a kevesek, akik boldogok, ha olvasnak? Hajlamosak vagyunk, a világnak a nyomorát nap nap után megtapasztalva, szomorúan summázni: a világot más elvek vezérlik, mint a szellem és az erkölcs emelkedettsége, amelyet könyvekbe zárnak a javíthatatlanul naiv értelmiségiek.
Van – ismét igeidőt vétettem! –, volt azonban valaki, aki azt állította, hogy a Székelyföldnek egyik szögletén megbizonyosodhattunk a könyvek hasznáról. Pomogáts Béla, az erdélyi magyar irodalom és szellemi élet avatott ismerője szerint éppen a kisebbségi sorsban és különösen Erdélyben lehet érzékelni azt, hogy a könyvek milyen meghatározó módon viszik előre a nemzeti közösség ügyét.
Az erdélyi magyarság történelmét szemlélve joggal feltételezhetjük, hogy a világ valójában nem a fegyverek, nem az uralkodók és pártvezérek, nem a köztéri szónokok és a politikai manipulátorok által, hanem a könyvek révén ment elébb.
A magyarországi irodalomtörténész szavaiban leginkább az erdélyiek kételkedhetnek. Erdélyben a könyvkiadás sohasem volt jövedelmező üzlet, mint például az Egyesült Államokban. Nemcsak a poéták bolondok, de az is őrült, aki könyvkiadásra adja a fejét Transsylvaniában – mondják sokan még ma is, akiknek csodálattal vegyes szánó vélekedését nem változtatja meg Misztótfalusi Kis Miklós utóéletének hatása, sem Kós Károly vagy Domokos Géza példája.
Az azonban bizonyosság – Tőzsér József élete, munkássága példázza immár –, hogy lehet Erdélyben könyvet kiadni, mert kell. A könyvkiadás itt nem jó biznisz, hanem szolgálat. Könyvekkel szolgálni, akkor is, amikor a szappanoperák tragikáiról nevezik el ma már a gyermekeket a székelyföldi falvakban.
Az értelmiségi sohasem térhet ki a szolgálat alól, mert Csoma Sándor óta tudjuk, nem ő választja az utat, az út választja őt. Tőzsér József, a Pallas-Akadémia Könyvkiadó igazgatója már huszonnégy évesen, 1969-ben a könyvek terjesztésében találta meg szolgálatát. (Nem csoda, hisz azt mesélte, családi házuknak abban a szobájában látta meg a napvilágot, hol édesapja tekintélyes könyvtárát tartotta.)
A Tőzsér-posta – ahogyan Beke György író elnevezte az egyszemélyes intézményt – több ezer erdélyi magyarnak küldött el több millió könyvet, az erdélyi magyar szellemi elit gondolatait terjesztette alkalmas és alkalmatlan időben is. Terjesztette szűkebb hazájában, a Székelyföldön, de a moldvai csángók körében, a Zsil-völgyi bányászok közt, Ady Endre szülőföldjén, a hepehupás Szilágyságban, ahová – ha a Tőzsér-posta nem lett volna – nem jutott volna el a magyar szó, a Kriterion önazonosság megtartására késztető, azt lehetővé tevő kiadványai.
Hogy mekkora a könyv hatalma, azt a kommunista állambiztonság emberei bizton tudták, ők nem dilemmázgattak Vörösmarty soraival! Azt is Tőzsér József nyakába varrták, hogy valójában ő szervezte meg a Zsil-völgyi bányászlázadást, mert elküldte Petrozsénybe a lázító manifesztumot: Jókai Mór Fekete gyémántok című regényét...
És varrtak Tőzsér József nyakába fél év börtönt is. Amit le is kellett volna töltenie, ha nem lett volna a könyveknek barátja a Központi Bizottságban. Fazakas Jánosnak hívták...
Az idők változnak. Ma már senki sem hiszi el, hogy a könyv felszabadítja a kordában tartott vagy gúzsba kötött szellemet. A változó idők alkalmat szülnek és feladatokat rónak ki, így amikor az erdélyi magyar könyvkiadás a legnagyobb válságban volt, amikor a magyarországi lektorok azzal küldték vissza a nyomtatásra szánt erdélyi magyar könyveket, hogy olyan szó, hogy székelyharisnya nincs, csak férfi rövid zokni van, Tőzsér József belefogott a szent őrültségbe, a könyvek kiadásába.
A Pallas-Akadémia Könyvkiadó ma Erdély és – meg merem kockáztatni – a magyar szálláshely legjelentősebb könyvműhelyei közé tartozik. A legkiválóbb magyar költők, írók, történészek, társadalomtudósok, néprajzosok kiadója.
Való igaz, hogy a könyvkiadásból meggazdagodni nem lehet, de a Pallas-Akadémia vezetője, Tőzsér József szolgálatával azt példázta, hogy a könyvek által gazdagítani lehet egy egész közösséget. Vagy legalábbis megtartani.
Tőzsér József már nincs közöttünk. Az Úrnak szüksége lehetett egy jó postásra, mert a könyvek könyvének terjesztésével bizony bajok vannak, így szólította hűséges munkását. De a Tőzsér-posta, a könyvkiadó évtizedek alatt egybegyűjtött szellemi tőkéjét mindannyian örököltük. Nem szétosztanunk, hanem kamatoztatnunk kell azt!
Maszol.ro

Hogyan lett Háromszékből Kovászna megye: könyvbemutató a 45 éves évfordulóra
45 évvel ezelőtt született Kovászna megye jelenlegi formája. Ebből az alkalomból a "vajúdás", a születés és az első négy év körülményeit bemutató könyvet jelentettek meg Háromszéken.
Az Újjászületés. Háromszékből Kovászna – Kovászna megye megszervezése és intézményesülése, 1968–1972 címet viselő, Erdélyben az egyetlen ilyen típusú, tudományos kutatás alapján készült hiánypótló kiadvány. A könyvet pénteken este több mint száz fős közönség előtt mutatták be Sepsiszentgyörgyön, a Székely Nemzeti Múzeumban. Az eseményre eljött és üdvözölte a kezdeményezést Király Károly, aki 1968-1972 között Kovászna megye első titkára volt. Az 1968-ban lebonyolított közigazgatási reform során létrejött új megyék kialakulása és működése kevésbé kutatott kérdéskör. A román történetírás szinte teljes mértékben elhanyagolta ezt a kérdéskört. A magyarság számára fontos gazdasági, kulturális intézményekkel bíró székelyföldi megyék megalakulása és működése inkább az erdélyi magyar közvéleményt érdekelte. Ezért is hiánypótló ez a kiadvány. A házigazda Vargha Mihály múzeumigazgató köszöntője után Kovászna Megye Tanácsának elnöke, Tamás Sándor egy 1968-ban, Brassóban megjelent Új Idő című újságot mutatott és olvasta fel belőle éppen a megye alakuló ülésének jegyzőkönyvét és a Nicolae Ceauşescu pártfőtitkárnak intézett üdvözlő táviratot is ebből az alkalomból. Elmondta, hogy roppant fontos dolognak tartotta ennek a könyvnek a megszületését. Ismertette azt az igényt, amely két évvel ezelőtt életre hívta a könyvet. Úgy fogalmazott: szükség van arra, hogy lássuk honnan indultunk és, hogy hol tartunk ma. Kifejtette, hogy folytatni szeretnék a kutatómunkát, újabb időszakokat felölelő korszakokról terveznek további könyveket kiadni. A három fiatal történészből álló szerzőtrió – Novák Csaba Zoltán, Tóth-Bartos András és Kelemen Kálmán Lóránt – által írt könyvet Nagy Botond levéltáros mutatta be. A munkát – a szakmaiságán túl – olvasóbarát elbeszélésként jellemezte. A könyvben bemutatott elemzés célja Kovászna megye létrejöttének bemutatása. Az, hogy hogyan zajlott le az 1968-as közigazgatási reform Romániában, hogyan és milyen szempontok alapján szervezték meg és milyen történelmi tényezők, milyen központi és helyi események, tényezők befolyásolták akkoriban Kovászna megye születését. Hogyan épült ki a megyei intézményrendszer, hogyan működött, milyen szerepet játszott a térség kulturális és gazdasági életében. Ambrus Attila, a Brassói Lapok főszerkesztője is méltatta a könyvet. Ő úgy értékelte: a könyv érdekfeszítő olvasmány, azoknak, akik szeretik a "politikai krimit". Ezen túl pedig tanulságul szolgálhat arról, hogy milyen hatása lehet a kultúrának az identitás megőrzésében. A könyvben külön fejezet számol be a létrejött új megyét működtető politikai és kulturális elit elemzéséről, megvizsgálva a hatalomgyakorlásban és közösségszolgálatban folytatott tevékenységeket is. Itt kapcsolódott be a beszélgetésben a hajdani szókimondó és sokszor kritikusnak titulált Megyei Tükör napilap két újságírója, Czegő Zoltán és Gajzágó Márton is, akik anekdotákkal elevenítették fel emlékeiket a korról. Király Károly - Vargha Mihály szerint az események koronatanúja - negyvenöt év távlatából idézte fel az egykori megyei elsőtitkár szemszögéből az eseményeket. Elmondta: az akkori Kovászna megye létrehozásában nem az övé az érdem, még csak nem is a Fazekas Jánosé, hanem a közembereké és a falusi értelmiségieké. "Ezt kellene tudatosítani ma is, és az emberek hangsúlyos fellépésére lenne szükség jogaink, érdekeink megőrzéséért. Az akkori és a mai időkben is a legfontosabb szempont, a cél a megmaradás" – mondta Király Károly. A könyvbemutatón egy kamara-kiállítást is megtekinthettek az érdeklődők a megyésítés dokumentumaiból, és az abban az időszakban készült Bortnyik György-fotókból. A könyv megvásárolható Sepsiszentgyörgyön, Kovászna Megyei Művelődési Központ székhelyén (Szabadság tér, 2. szám). Ára 40 lej.
(Kovászna Megye Tanácsának sajtóirodája)
Novák, Csaba Zoltán és Tóth-Bartos András, Kelemen Kálmán Lóránt: ÚJJÁSZÜLETÉS, HÁROMSZÉKBŐL KOVÁSZNA. Kovászna megye megszervezése és intézményesülése 1968–1972. /Háromszék Vármegye Kiadó - Pro-Print Könyvkiadó, Csíkszereda, 2013/
Transindex.ro

Sajtóprésben az erdélyi magyarság
Valamennyi újság, rádió, televízió örül, ha nézettsége, olvasottsága nő, s valójában mindent meg is tesz ennek érdekében, tehát semmi rendkívüli nincs abban, hogy az ETV, azaz az Erdélyi Magyar Televízió is a Kisebbségi Kutatóintézet nemrég végzett felmérései alapján nyugtázhatta: az erdélyi magyar háztartások 58 százalékában jelen van, s hogy az elmúlt három év alatt nézettségük 20,3 százalékról 35,8 százalékra nőtt.
Lehet, kissé elrugaszkodott az említett nézőszám, de fogadjuk el, hisz végül is az ETV-nek vannak igen jó és tanulságos műsorai, egyebek közt a Kós Károly Akadémia előadásainak közvetítése, a magyarországi televízióktól átvett hazai művészportrék, az eredeti és vonzó főzőműsorai, fiatalos és lendületes magazinjai. Igaz, „nem agresszív”-nek titulált híradójuk amolyan fából vaskarika, ugyanis a hír az hír, objektív és pontos, nem lehet sem szelíd, sem agresszív, csak ha a szerkesztő – minden bizonnyal politikai sugallatra – ezzel a jelzővel illeti. Pucérra vetkőztetve inkább azt jelenti: szót sem ejtünk az RMDSZ ellenzékének rendezvényeiről, nem adunk helyet más vélemények megfogalmazóinak, azaz kiszorítjuk a másságot műsorainkból.
Ám a legnagyobb gubancot mégis a Sajtóprés című műsor jelenti, ahol néhány „sajtómunkás” úgy osztja az észt, hogy megfagy a lélek is az emberben. Értjük mi Gáspárik Attilát, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház igazgatóját, meg kell szolgálnia, hogy igencsak közepes képességű aktorként az RMDSZ marosvásárhelyi klikkjének jóvoltából az elmúlt huszonvalahány esztendőben igazán jelentős pozíciókat sikerült elnyernie, köztük a színház igazgatói posztját is, de mintha esetében nem működne Mikszáth Kálmán dzsentri hősének ama meggyőződése: ha hivatalt kap az ember, eszet is ad hozzá a Jóisten. Hogy mélyen lenézi a székelység minden törekvését, küzdelmét, harcát, hogy legutóbbi nagy megmozdulásunkat is amolyan maoista nagymenetelésnek titulálta, s csak amiatt érez mély felháborodást, hogy színháza igazgatóját Bukarest, nem a helyi politika nevezi ki – önmagát jellemzi, s a marosvásárhelyi nyomott, megalkuvó hangulatot sugározza a nézők felé. Parászka Boróka sem szabadul budapesti liberális mentorai bűvköréből, s amolyan másodrendű, elvetendő, székelykedő attitűdnek tekinti az erdélyi autonómiaküzdelmeket, szinte kikérve valamilyen magasabb rendű eszme nevében, hogy nemcsak a nyomorgó cigányság felemelésének kérdése áll a romániai magyarság politikájának homlokterében, hanem amolyan békaügető-versenyszerű autonómiatüntetéseket szervez. Érdekes mód, megvalósult joggyakorlatot lát, s magyar feliratokat ott is, ahol nincsenek, s akár a jó öreg bürokraták, folyamatosan írásos összefoglalóban tájékoztatná a megye és Marosvásárhely román vezetőit a megvalósult kisebbségi jogokról. Úgy tesz, mintha beadványokkal, törvénycikkelyek felsorakoztatásával jobb belátásra lehetne bírni – teszem azt – egy olyan rendőrfőnököt, aki visszaeső bűnözőnek nevez egy embert, aki soha bíróságot sem látott. Ráadásul gyanúsnak ítél minden civil tiltakozást, mert néha-néha valahol, valaki társaságában pártembereket is vélt felfedezni. A műsorvezetőnek, sajnos, nehezen forog a nyelve, s bele-belebonyolódik még a kérdésekbe is, nemhogy a vitát irányítani tudná. S mintha folyamatosan rettegne, hogy véletlenül az RMDSZ irányvonalától picit is elhajló vélekedés füle hallatára elhangzik. A Népújság alapító, tapasztalt és jó ideig regnáló főszerkesztője, Makkai János szemmel láthatóan érzékeli ugyan a nemzetiségi feszültségtől terhes társadalmi közeget, melyben véleményt fogalmaz, de mintha tartana Parászka Boróka fullánkosan pergő nyelvétől és globalizmustól terhelt, meglehetősen éles eszétől is. A Brassói Lapok főszerkesztőjének, Ambrus Attilának nagy ritkán megfogalmazott különvéleménye is túl halovány ahhoz, hogy egy mákszemnyit is fordítson az asztaltársaság által sugallt demoralizáló hangulaton: üljünk nyugton, esetleg fogalmazzunk beadványokat az épp regnáló hatalmasoknak, haladjunk az RMDSZ kijelölte úton, s drukkoljunk, mielőbb ismét kormányra jussanak, hogy nekünk is csurranjon-cseppenjen valami. Sajnos, kikopott körükből az a történész is, aki mérsékelt hangerővel ugyan és igen visszafogottan, de ellenvéleményt fogalmazgatott meg, így hát megy zavartalanul a hablatyolás, lesajnálás, ellenségkeresés, tőkéslászlózás, az anyaországi kormánytörekvések fitymálása, a jó itt és így nekünk hangulat gerjesztése.
A heti véleményműsor legnagyobb baja azonban, hogy uralja az a szájtartás, mely a szórvány- és tömbmagyarság helyzet- és magatartásbeli különbözőségeit kihasználva ellentétet szít. Hogy a Sajtóprésnek mindeddig nem volt civil kurázsija ahhoz, hogy markáns ellenvéleményt megfogalmazó újságírót, akár egy Bakk Miklós-mértékű, nemzeti gondjainkat összetettebben látó politológust is asztalához ültessen, egyfajta gyávaságra vall, de bizonyára úgy érzik, nincs olyan intellektuális erő Erdélyben, mely méltó lenne őhozzájuk.
Tudjuk, Marosvásárhely más világ, ma is hordja Fekete Márciusa tanulságait, félelmeit, megalkuvásait, féltik a törékeny és kétes egyensúlyt, melyet kínkeservesen teremtettek meg – csak azt felejtik, hogy önfeladásuk árát nem ők, hanem gyermekeik és unokáik fizetik majd meg.
Az ETV Medgyessy Péter tiszavirág-életű magyar miniszterelnök ajándéka Marosvásárhelynek, s mintha mindmáig pecsétként viselné magán az ügynökmúltú bankár-politikus habitusát is.
Simó Erzsébet
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Magyar Bukarest
Vegyék meg, és olvassák el a könyvet! Ágoston Hugó könyve által lehet megszeretni Bukarestet, a város szellemi életét megismerni azonban a Vincze Lóránt könyvéből lehet – ajánlotta mindenki figyelmébe Vincze Lóránt Magyar Bukarest című kötetét Ambrus Attila, a Brassói Lapok főszerkesztője, a könyv előszavának szerzője a szombati könyvbemutatón.
– Szatmári Pap Károly és Barabás Miklós óta tudjuk, hogy Bukarest különleges, kozmopolita világ, olyan hely, ahol elegyedik a keleti és nyugati kultúra, magatartás, mentalitás, amely egyszerre Párizs és Fanar. Ebben a világban számos magyar talált munkát, egzisztenciát, boldogulást. Volt időszak, mikor úgy emlegették a román fővárost, mint Budapest után a legnagyobb magyar várost. Az Életeink című rádiós beszélgetéssorozat elkészítésével Vincze Lóránt célul tűzte ki felkeresni a bukaresti magyar kolónia legreprezentatívabb, legaktívabb tagjait, bemutatni azt a szimbiózist, amely kialakult a két-három generáció óta Bukarestben élők, az Erdélyből a kommunizmus idején ide telepedők, a nyolcvankilenc után bukaresti megélhetést keresők, valamint az ott élő magyarországi diplomaták és vállalatvezetők csoportjai között. Ezeknek a beszélgetéseknek a szerkesztett változatát tartalmazza jelen kötet – mondta méltatásában Sarány István, a Pallas Akadémia Könyvkiadó főszerkesztő-helyettese.
A kötet egyszerre szemléli belülről és kívülről a fővárost. Vincze Lóránt, aki a Bukaresti Rádió "fénykorában" került Bukarestbe, amikor a Bukaresti Rádió Szatmártól Bukarestig, Sepsiszentgyörgytől Temesvárig tudósított, az Életeink rádióinterjúkat vetette papírra, így jött létre a könyv, amely egy nagyon izgalmas kerekasztal-beszélgetésre invitálja az olvasót. Beszélgetőkönyv, amelyből kiderül, hogy Bukarest ma is a magyar kultúra fontos központja – hangzott el a könyvbemutatón.
Vincze Lóránt a kötetet záró öninterjúban így fogalmaz: "Bármennyire hihetetlen, Bukarest messze felülmúlta várakozásainkat, pezsgő város, előítélet-mentes, kiváló szakmai lehetőségekkel. Eklektikus stílusa nem csupán az építkezésben érhető tetten, de az emberek is nagyon változóak, nyíltak, közben felületesek, babonásak, szeretik a magyarokat, viszont nem szeretik, ha politikai követeléseik vannak, eléggé rossz véleménnyel vannak önmagukról, miközben az erdélyieket tisztának, rendesnek, szorgalmasnak tartják. A legendás Kis Párizs hangulata néha még tetten érhető egy sikkesen elejtett bonjourban, sok helynek, embernek van stílusa: hol elegáns, hol bohókás. Nagyon kíváncsi természetűek a bukarestiek, egy villamosmegállóban is szóba elegyednek idegenekkel, s ugyanilyen hamar mondanak ítéletet bárkiről. De voltak kivételek, Domnul Aurica kilenc éven át volt fodrászom, és miután látta, hogy sem a foci, sem a legutóbbi sztárpletykák nem érdekelnek, elfogadta, hogy a fodrászszékben szeretek csendben maradni, lazítani, és nem akart mindenáron beszélni velem. A bukaresti stílus része a békebeli hangulatot idéző Capsa cukrászda. Szintén francia hatásként érzékelem, hogy a legtöbb háziasszony nagyon jól készíti Crème brulée-t, és általában is Bukarestben sok helyen nagyon jól főznek. De közben semminek nincsen egyértelmű, mindenki számára világos és érthető határa, ha boldogulni akarsz, jobb, ha mihamarabb megtanulod, hogyan beszélj az emberekkel, hogyan alkudozz a piacon. Például ne keress sóskát a sóskaleveshez, mert az délen nincs, ha pedig bizonygatni próbálod, hogy ilyen növény létezik, Erdélyben van, akkor bizony hazaküldenek Erdélybe, és nem etnikai vagy politikai alapon, csak úgy bukarestiesen, és senki nem sértődik meg ezen."
A 19. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár keretében szervezett könyvbemutatón levetített kisfilmben – a szerző szavaival élve – " rövid szösszeneteket" mutattak be, amelyben Bukarestben élt/élő magyar értelmiségiek vallottak arról, milyen is Bukarestben magyarnak lenni, mit tud nyújtani a magyar értelmiségnek a román főváros.
A könyvbemutató végén a szerző dedikált.
Magyar Bukarest
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)

Ünnepelt a fogarasi magyarság
Immár több éve Katalin-napon találkozik a fogarasi magyarság, hogy megemlékezzen a templomépítőről, íróról, a reformátusok védelmezőjéről, a 18. század nagyasszonyáról, Árva Bethlen Katáról.
A helyi református templomban Les Zoltán marosvásárhelyi ifjúsági lelkipásztor hirdette az igét, Ambrus Attila, a Brassói Lapok főszerkesztője pedig ismertette és méltatta Árva Bethlen Kata életútját. Az ünnepségre meghívták a sepsiszentgyörgyi Vox Humana kamarakórust, de fellépett a fogarasi ökumenikus kórus, a marosvásárhelyi ifjúsági istentiszteletek zenekara. Szegedi László esperes köszöntője után a résztvevők megkoszorúzták a templom harangtornya előtt lévő Árva Bethlen Kata síremléket, imát mondott Szász Tibor fogarasi református lelkész. A mintegy 1700 lelket számláló fogarasi magyar közösség ünnepsége szeretetvendégséggel zárult. Szász Tibor kérdésünkre elmondta, 2010-ben megszűnt a magyar iskola Fogarason, immár elemi osztályt sem lehet anyanyelven végezni. Ugyanakkor a református templom szomszédságában sikerült visszaszerezni az egykori tanoda épületét, amelynek felújítása folyamatban.
(ferencz)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Az asszimiláció ellen küzd a Bukaresti Magyar Élet
Új, magyar nyelvű kiadvány jelent meg: a Bukaresti Magyar Élet novemberben mutatta be első számát a Brassó Lapok havi mellékleteként. Az egyelőre második lapszámánál tartó, négyoldalas, nyomtatott kiadvány születésének körülményeiről, céljairól, túlélési esélyeiről kérdeztük Bencze Mihály szerkesztőt.
Hogyan született meg az ötlet, hogy saját nyomtatott kiadványt jelentessenek meg a bukaresti magyar közösség számára?
A bukaresti magyar oktatás kétszáz éves múltra tekint vissza. A Barátok katolikus temploma, majd a református és evangélikus templomok köré tömörült erdélyi magyarok ebben a városban egy csodálatos magyar világot építettek. Iskolák, újságok sokasága, könyvkiadás, színház, cégek, gazdasági és kulturális élet fémjelzi az ide került magyarok munkásságát. Ha a két világháború nem teszi tönkre ezen intézményeket, akkor Budapest után minden téren Bukarest lenne a második legnagyobb magyar város.
Kikből áll az a közösség, amelyhez a lap szól?
A bukaresti magyar lakosság széles skálát ölel fel az 5-6 generációs "ősmagyaroktól" a jobb munkalehetőségért ide telepedett magyarokig. Az utolsó népszámláláskor háromezren vallották magukat magyarnak, noha harmincezer magyar él itt. A jövő tehát nem rózsás, évtizedeken belül az asszimiláció hullámai eltörlik az anyanyelvünket. Ezért a legfontosabb az anyanyelv oktatása, védelme és ápolása. Ezt az itt működő Ady Endre Elméleti Líceum, a Petőfi Ház, valamint a római katolikus, a református és az evangélikus egyházak vállalják fel. Ennek az öt intézetnek a kulturális, tudományos egyesítését vállalta fel a három hónapja beindult Bukaresti Magyar Élet újság, melynek szerkesztői Forró László és jómagam.
Milyen időközönként jelenik meg a Bukaresti Magyar Élet?
Egyelőre havonta egyszer jelenik meg, a Brassói Lapok mellékleteként. A mindennapi kulturális és tudományos élet mellett közli a bukaresti magyarok történelmét, neves magyar személyiségek életrajzát, akik Bukaresten keresztül ráhatással voltak az ország kulturális, gazdasági fejlődésére. Mindenkitől szívesen várunk írásokat, visszaemlékezéseket, történelmi fényképeket és dokumentumokat a következő címre: bukaresti.magyar.elet@gmail.com
Végeztek valamiféle piackutatást? Mekkora olvasóközönségről beszélhetünk?
Nagyszabású piackutatást nem végeztünk, de felmértük a lehetőségeket. A nyomtatott változatra idáig 125-235 olvasó volt kíváncsi, de az elektronikus változatot biztos többen fogják olvasni.
Ezek szerint lesz online felülete is.
Igen, az elektronikus változat az Ady Endre Líceum honlapján lesz elérhető, ami most készül.
Hol lehet majd megvásárolni a lapot?
A történelmi magyar egyházaknál, az Ady Endre Líceumban, valamint a Petőfi házban.
Lévén, hogy – legalábbis egyelőre - havilap lesz, a hangsúly nyilván nem az aktualitásokra tevődik majd. Mi lesz a lap erőssége, vonzereje?
A kultúra, a történelem, a fontos események mindig helyet kapnak a lapban. Az erdélyi magyarság bukaresti kötődéseinek a feltárása, a román-magyar kapcsolatok megközelítése mindkét irányból, és hadd ne soroljam, mert a levéltári adatok feldolgozása során még sok rejtély fog előbukkanni. A lap erőssége az maga a létezése, egy olyan városban, ahol a magyarok már lemondtak az önálló sajtóról.
Manapság nagyon merész vállalkozás lapot, főleg nyomtatott lapot indítani tájainkon. Ezt nyilván Önök is tudják. Mennyire bízhatunk a lap tartós fennmaradásában, megvan erre az anyagi fedezet?
Pitagorasz azt mondta: a kezdet az egész fele. Még nincs anyagi fedezetük, de remélem, hogy vannak még mecénások, és lesz pályázati lehetőségünk is.
A Bukaresti Magyar Élet hivatalos bemutatkozása 2014. január 20-án 18 órától lesz a bukaresti Petőfi Sándor Művelődési Házban (Bukarest, Zalomit u. 6.). A lapot Ambrus Attila, a Brassói Lapok főszerkesztője mutatja majd be, jelen lesznek a szerkesztők: dr. Bencze Mihály és Forró László.
Valóságos kortörténeti csemegével indít a Bukaresti Magyar Élet első két lapszáma: Zajzoni Rab István, a Barcaság kiemelkedő, 19. századik csángó-magyar költőjének 1851-ben írt, bukaresti útinaplójából közöl részleteket. Érdekességeket közöl Fekete József szobrászművész, a bukaresti Repülősök Emlékműve megalkotójáról, valamint a török költők magyar kultúra iránti rokonszenvéről, annak megverselt bizonyítékairól, és részleteket tudhatunk meg a Herăstrău parkban található két, magyar kötődésű szoborról is. Egy egész oldalt – a harmadikat – szánnak a szerkesztők az egyetlen magyar tannyelvű bukaresti iskola, az Ady Líceum tanárai és diáksága számára, az utolsó oldal pedig a rövid, közérdekű tudósítások, hírek felülete: itt található a Bukaresti Rádió, illetve a Román Televízió magyar adásának programja, valamint a magyar istentiszteletek, misék helyszínei és időpontjai is. A második, decemberi számban a Hungaromagyarázatok nevet viselő, Erdélyben már széles körben népszerű jelenségről és annak értelmi szerzőiről is olvashatnak a bukaresti magyarok.
T. Koós Imola
maszol.ro,

Ambrus Attila: Nagy hágó a küszöb
Sokan felkapták a fejüket a hír olvastán, hogy az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) indulna az Európai Parlamenti választásokon. Pedig nincs ebben semmi meglepő. Az lenne a furcsa, ha ezúttal sem mérettetné meg magát. A politikai párt létezésének értelme ugyanis a hatalom megszerzése a választók szavazatai révén a konkurens politikai alakulatokkal való versenyben. Ezt sem az EMNP nem tekintheti, sem az RMDSZ nem tarthatja kamikaze-akciónak. Politikai merényletnek is csak akkor, ha az EMNP titkolt vagy bevallott célja mindössze annyi lenne, hogy a riválisát kiüsse a nyeregből, azaz lenyomja a választási küszöb alá.
Az EMNP válaszút elé érkezett. Vagy végleg lemond a politikai küzdelemről, vagy szorítóba lép. Ha már sportnyelven szólunk, meg kell jegyeznünk, hogy a küzdés leginkább pankrációra hasonlít: szerepet kapnak az előre megírt forgatókönyvek, sok a kamu ütés, rúgás és hátraszaltó, a bírók sem pártatlanok, s a közönség egyre nagyobb része is fanatizált.
Elvileg a pankrációban az ellenfelek hirtelen összejátszhatnak. Az EMNP hétvégi torockói találkozóján éppen azt nehezményezték, hogy az RMDSZ a jelek szerint nem hajlandó koalícióra lépni velük. Az igazság ennél is kegyetlenebb. Az RMDSZ szóba sem akar állni az EMNP-vel. Egyrészt azért nem, mert a legutóbbi két választáson ugyancsak elverte az erdélyi magyar kispártokat. Másrészt mert a múlt EP-választáson RMDSZ színekben mandátumot szerzett Tőkés László mindent megtett azért, hogy rontsa az RMDSZ hitelét. Csak részben sikerült. Viszont magánéleti problémái az ő nimbuszát is kissé megtépázták.
Annyira, hogy a jelek szerint a magyarországi kormánykoalíció sem tartja szerencsésnek indítását Fidesz-listán. A keresztény erkölcsöt gyakran nemzetpolitikai szintre emelő jobboldali erők már nem vállalhatják, hogy a politikus lelkész újranősülése, feleségének korai gyerekvárása „senkineksemmiköze” magánügyből „jólelcsámcsogható” támadási felületté váljon. Így aztán szertefoszlani látszik az a jó megoldás, amit néhány politikai orákulum jósolgatott.
Tőkés László azonban nem maradhat EP-mandátum nélkül. Ezért az EMNP ismét alkalmasnak látta tematizálni az EGYSÉGET. Az egységnek a megvalósulása – az eddigi tapasztalatok alapján – kétséges. Az EGYSÉG nem jelent már hívószót sem. Az erdélyi magyar választót ugyanazzal a maszlaggal nem lehet kétszer megetetni.
Ráadásul rosszul taktikázik az EMNP, amikor ultimátummal akarja rávenni az RMDSZ-t a kiegyezésre. Induljunk együtt – mondja az erdélyi magyar szavazók 15 százalékának támogatását elnyert párt a 85 százalékos szavazói bázisú szövetségnek –, és a lista élén legyen a mi jelöltünk! (Aki aztán a mandátuma megszerzése után azonnal folytatja ellenzéki munkáját ellenünk – gondolja az RMDSZ ) Ha nem így lesz, akkor önállóan is indulunk – ijesztgeti az RMDSZ-t az EMNP. Ám a zsarolás nem a kompromisszumkötés katalizátora. Ellenkezőleg.
Alkudni kell annak, aki megegyezésre akar jutni. Például: legyen Tőkés László az összefogás listájának harmadik helyén. Fogadja el, hogy tévedett. Amikor az RMDSZ EP-képviselőjeként az RMDSZ ellen dolgozott. Aztán következzen a mozgósítás, legyünk legalább 419 094-en, mint 2009-ben, jöjjön össze a 8,65 százalék s a három mandátum.
Egy ilyen közös választási ajánlatra rá tudnék bólintani: korrekt!
De elfogadható ez tárgyalási alapnak? Az RMDSZ-nek? Tőkés Lászlónak?
Ha nem, két lehetősége marad az EMNP-nek. Az egyik, hogy saját jelöltlistát indít. Ehhez meg kell szereznie a kétszázezer támogatói aláírást. Ez nem egyszerű, ugyanis a legutóbbi választáson alig valamivel több mint ötvenezer szavazatot gyűjtött. Kétszázezernél is több szavazatra lesz szüksége az 5 százalékhoz.
Nagy hágó ez a küszöb! Egyszerűbb lenne, ha Tőkés László függetlenként indulna, így „mindössze” százezer támogatói aláírásra és mintegy százharmincezer szavazatra lenne szüksége. Alacsonyabb a hágó: 3 százalék. Ám józanul elemezve, ezt is rendkívül nehéz elérni. Egyszer sikerült ugyan, de már Tőkés László sem a régi…
Én arra kaptam fel a fejem, hogy az EMNP-hez közel álló politikai elemző csoport is úgy látja, hogy „az EMNP listájának el kellene érnie az öt százalékos támogatottságot, ami abban az esetben, ha az RMDSZ átlépi a parlamenti küszöböt, szinte teljes bizonyossággal kizárható.”
Nem irigylem az EMNP vezetőit, tanácsadóikat és stratégiai partnereiket! Törököt fogtak, s az most nem enged!
maszol.ro,