Az űrlap alja
Nagyváradról a BBC History magazinban
Kormányos László, Péter I Zoltán, Szilágyi Aladár és Szűcs László – négy váradi szerzője van a BBC History folyóirat januári számának, melyet szerdán este mutattak be a nagyváradi Ady Endre Emlékmúzeumban Papp Gábor főszerkesztő és a szerzők jelenlétében. A megjelenteket Imre Zoltán, a múzeum igazgatója köszöntötte, majd Papp Gáborral és a szerzővel Körössi P. József beszélgetett.
A főszerkesztő többek között elmondta, hogy négy évvel ezelőtti megjelenésük óta Magyarország legolvasottabb történelmi folyóiratává váltak, az általában 17-18 ezer kinyomtatott példányból általában 14-15 ezer elkel. Tartalmuknak felét az angol anyalapból veszik át, azonban nincs tematikai megkötöttségük, az elmúlt 15-16 év anyagából válogathatnak, a lap tartalmának mintegy 30 százaléka magyar történelemmel foglalkozik, a fennmaradó részt magyar szerzők nem magyar vonatkozású anyagai alkotják. Nehéz megtalálniuk az egyensúlyt, hiszen a napi politikai mellett ma Magyarországon a történelem a legmegosztóbb téma egy amúgy is megosztott társadalomban, szögezte le a főszerkesztő, aki azt is hozzátette: büszkék arra, hogy a szakma élvonalába tartozó magyarországi történészek, például Romsics Ignác, Ungváry Krisztián és Ormos Mária nekik írnak.
Szilágyi Aladár írásában a Trianon utáni Nagyváradot ismerteti, mint mondta, az első évek a felocsúdás évei voltak, ugyanakkor gazdag volt Várad élete, a bőség zavarával kellett megküzdeni cikke megírásakor. Szűcs László két egymás mellett létező identitásról ír, arról, hogy szinte megszűnt a kultúrák közötti átjárás. Kormányos László 2008 óta dolgozik Nagyvárad krónikáján, ebből a várhatóan 2016-ban megjelelő könyvből kerültek be szemelvények a folyóiratba, Péter I. Zoltán pedig a város századfordulós életével foglalkozik. Az est végén a szervezők nevében Szabó Ödön képviselő köszöntötte az egybegyűlteket, és többek között arról is beszélt, fontos lenne Kormányos László munkájának románra való lefordítása, hogy akár forrásként is használhassák azt. A lapszám jövő péntektől kapható az Illyés Gyula könyvesboltban.
Fried Noémi Lujza
Reggeli Újság (Nagyvárad)

A Pece-parti Párizs története a BBC History folyóiratban
Nagy érdeklődés övezi a magyarországi BBC History történelmi folyóirat idén útjára bocsátott sorozatát, amely Nagyváraddal indul, és az egykor Magyarországhoz tartozó nagyvárosokat hivatott bemutatni.
Ady Endre Pece-parti Párizsának históriájáról helyi szerzők – Kormányos László, Péter I. Zoltán, Szilágyi Aladár és Szűcs László – értekeztek, körüljárva a témát a régmúlt, a két világháború közötti, a századfordulós és a közelmúlt időszakának vonatkozásában.
„Mivel ez Magyarország legnagyobb példányszámú történelmi magazinja, fontos reklámot jelent a városnak” – mutatott rá a Krónikának Szűcs László. A magas mércét felállító folyóirat tartalmának ötven százaléka a nívós brit szerkesztőség gyűjteményéből származik, míg másik felét a magyarországi szerkesztőség állítja össze.
Szűcs László azt is elmondta, az idei tematikus sorozat tizenkét, határon túli nagyvárost mutat majd be – így Nagyvárad után a későbbiekben többek között Kolozsvár és Pozsony históriája is helyet kap a lap hasábjain. Az aktuális, januári számot nemrég mutatták be a nagyváradi közönségnek, és akkora volt iránta az érdeklődés, hogy a szerzőkkel való beszélgetést követően nem is jutott mindenkinek a helyszínre elvitt példányokból.
Péntektől viszont már kapható lesz a helyi Illyés Gyula Könyvesboltban – tájékoztatott Szűcs, aki a város közelmúltjáról és jelenkoráról értekezett. Nagyvárad 2 az 1-ben című munkájában elsősorban arra mutat rá, hogy a partiumi megyeszékhelyen hiába van két közösség, nincsenek kulturális kapcsolatok a románok és a magyarok között.
„A 2 az 1-ben instant kávéhoz hasonlítanám a helyzetet, csak a két kultúra nem keveredik” – példázta a szerző, aki tanulmányában a 70-es évektől a jelenkorig tárta fel a város jellegzetességeit. Péter I. Zoltán a holnaposok városát, pontosabban a századfordulós Váradot mutatja be. Szilágyi Aladár a két világháború közötti időszakról írt tanulmányt, a történelemtanár Kormányos László pedig a régmúlt idők krónikáját tárja az olvasó elé.
Vásárhelyi-Nyemec Réka
Krónika (Kolozsvár)

Románok és magyarok
Néhány napja a budapesti Román Kulturális Intézetben jártam, hogy bemutassam Farkas Jenő barátom még egy évtizede megjelent (és most román fordításban is olvasható) XIII+I Párbeszéd című interjúkötetét, amely magyar és román írástudókkal készült beszélgetéseit adja közre.
Az interjúalanyok között vannak magyarországi történészek, mint Romsics Ignác, Szász Zoltán, és jómagam, párizsi magyar történettudós, mint Fejtő Ferenc, román írók, mint a jó emlékezetű Ştefan Augustin Doinaş és Cornel Regman, olyan kiváló román történettudós, mint Alexandru Zub, akit fiatal temesvári egyetemistaként hosszú esztendőkre börtönbe zártak az ötvenhatos magyar forradalom iránt kinyilvánított szolidaritása miatt. Vannak nemzetközileg jól ismert francia történelemtudósok, mint Catherine Durandin (aki magyarul is olvasható, mert kiváló, elfogulatlan munkájában dolgozta fel a román nép történetét, határozottan elutasítva a román történetírás oly sok gondot okozó nemzeti mítoszait) vagy a nálunk is tisztelt francia történetíró François Furet és az ugyancsak közismert francia filozófus. Alain Finkielkraut. Valamennyien az európai tudományos élet kiválóságai, akiknek a közép-európai históriáról is mindig megfontolást érdemlő véleményük volt.
Közöttük van régi barátom: Nicolae Balotă is, aki fiatal tudósként több mint egy évtizedet töltött el a bukaresti zsarnokság börtöneiben, majd a hatvanas évek közepétől figyelemreméltó tudományos pályát futott be, majd a nyolcvanas években elhagyta Romániát, német és francia egyetemek megbecsült professzora lett, miközben a mi irodalmunk gondozása körül is feledhetetlen érdemeket szerzett. Így nagy sikerű portrésorozatot adott közre (román nyelven) az erdélyi magyar irodalomnak olyan jeles egyéniségeiről, mint Kós Károly, Áprily Lajos, Kuncz Aladár, Karácsony Benő, Balogh Edgár, Dsida Jenő, Sütő András és mások. Ebben a munkájában a magyar-román irodalmi kapcsolatok, illetve a transzilvánizmus (az „erdélyi gondolat”) történetére is kitért.
Balotă munkásságára, túl azon, hogy igen jó baráti kapcsolatban állottam vele, azért is fel szeretném hívni a hazai közvélemény figyelmét, mert kevés olyan román tudóst ismertem, aki az őhozzá hasonló széleskörű és elmélyült tárgyismerettel, valamint jóindulatú empátiával foglalkozott volna irodalmunk történetével. Scriitori maghiari din România című munkája 1981-ben Bukarestben jelent meg (azóta a marosvásárhelyi Mentor kiadó jóvoltából magyarul is olvasható!). Ez a műve irodalmunk külföldi befogadásának aligha túlértékelhető tényezői közé tartozik.
Nos, a Román Kulturális Központban rendezett könyvbemutatón, amely természetesen két nyelven (románul és magyarul) zajlott, módomban volt felidézni a román írótársadalomban szerzett tapasztalataimat. Részben még az 1989-es bukaresti forradalmat megelőző időkből, midőn akadémiai ösztöndíjjal több alkalommal is Bukarestben, illetve Erdélyben jártam, és számos román és természetesen magyar kollégával kerültem közelebbi kapcsolatba. A magyar és a román tudományos élet (különösen a történettudomány) képviselői között, ez talán eléggé közismert, igen sok kérdésben hiányzik a nézetazonosság (ami, mármint a nézetazonosság magyar-német, magyar-olasz vagy éppen magyar-lengyel tekintetben természetes jelenségnek mondható). Már csak emiatt is különleges figyelmet érdemel egy olyan vállalkozás, vagyis Farkas Jenő interjúkötete, amely a tapasztalt nézetkülönbségek feloldására törekszik, és a közös európai értékek jegyében próbálja egymás közelébe terelni a magyar és a román tudományosság képviselőit.
Erre annál is inkább szükség volna, mert miként azt a Szász Zoltánnal folytatott beszélgetésben olvashatjuk, a magyar és a román történészek dialógusa valójában hagyományosan a „süketek párbeszéde” volt.(Ezt magam is tapasztalhattam még a nyolcvanas évek elején, midőn a Magyar Tudományos Akadémia küldöttségének tagjaként vettem részt egy bukaresti, majd kolozsvári magyar-román történész konferencián.) Szász Zoltán ebben az interjúban valamennyire bizakodó, ugyanakkor valamennyire kételkedő is. Mint mondja: „nem szokatlan e kérdés (tudniillik a „süketek párbeszédének” kérdése) a történész számára, hiszen minden igényes kutató szeretne szabadulni a „süketek párbeszédétől” […] Az idő múlása is segít, a generációváltások is segíthetnek. De nem sokat! Az utóbbi évek kelet-európai fejleményei éppen azt jelzik, hogy az új emberek, új nemzedékek gyorsan kanyarodhatnak a nacionalizmus felé a kiútkereső kapkodásban.”
Hadd hivatkozzam ismét az általam (és Farkas Jenő által is) nagyon tisztelt és szeretett Nicolae Balotăra, aki a vele készült interjú során például a következőkben emlékezik meg gyermekkori magyar kapcsolatairól: „Bennem a román, magyar, német szavak több szálon kötődnek a különféle gondolkodásmódhoz és kultúrához. Otthon a családban vagy a rokonokkal, gyermekkori barátaimmal együtt (a két világháború között) nemcsak egyetértésben éltünk, ami első hallásra talán felszínesnek tűnhet, hanem nyelvi, kulturális, mondhatnám mély lelki közösségben is. Ezt a közösséget soha semmi – a földrész, a világ, a kelet-európai országok >kis< vagy >nagy< történelmében történt változások – sem tudta megtörni bennem és a közeli rokonságomban.”
Majd a következőket olvasom: „jóval később, a börtönéveim alatt, amikor erdélyi református és római katolikus, vagy erdélyi román görög katolikus papokkal találkoztam, a napnál világosabbá vált számomra, hogy a kommunista börtönökben átélt megpróbáltatások alatt, minden felekezeti különbség ellenére, milyen erős szálak fűztek egymáshoz. E kapcsolatok túlmutattak a vallásokon, mert reformátuson és katolikuson kívül találkoztam ott román ortodox vallásúakkal is, - igaz ők kevesebben voltak -, vagy tatár hodzsával. Most az erdélyi közösségről beszélek, olyan lelki közösségről, amelyet gyermekfejjel, vagy jóval később, a nehéz börtönévek alatt megtapasztaltam.”
Az „erdélyi közösségnek” ez a gondolata, amely a Nicolae Balotăval készített beszélgetést átszövi, valójában az egész kötet „leitmotívjának” tekinthető. Farkas Jenő, aki maga is erdélyi származék, és ma is erős szellemi és morális kötelékek fűzik az erdélyi nemzetek (magyarok, románok, németek) kulturális örökségéhez, valójában ezt az örökséget eleveníti fel és állítja a jelenkori érdeklődés homlokterébe az interjú-kötet beszélgetései során. Tudom jól, hogy a magyar-román kapcsolatokról össze lehetne állítani egy – a jelen kötet szellemiségével ellentétes értelmű – másik dokumentum-sorozatot is: a kölcsönös sérelmekről, a gyakori kölcsönös bizalmatlanságról, az egymás ellen feszítő indulatok történelmi kirobbanásairól. A közös európai otthonosság, az erdélyi magyar kisebbség érdekei, tovább megyek: a magyar és a román nemzet érdekei mindazonáltal azt kívánják, hogy mindenekelőtt az ezeréves magyar-román közös múlt biztató törekvéseit és tapasztalatait idézzük fel – ezt teszi Farkas Jenő interjú-sorozata is. (Miközben természetesen nem hallgatja el az erdélyi magyarság szomorú tapasztalatait és jogos követeléseit sem!)
A két nép küzdelemben és olykor egyetértésben eltelt ezeréves története igen sok biztató példát mutat, hogy csak olyan történelmi pillanatokra utaljak, mint amelyek Budai Nagy Antal, Hunyadi János, Bethlen Gábor, II. Rákóczi Ferenc, Kossuth Lajos alakjához, azután Ady Endre és Jászi Oszkár vagy éppen a két világháború között kibontakozó „transzilvánista” szellemi élet irányítóihoz: Kós Károlyhoz, Bánffy Miklóshoz, Tamási Áronhoz fűződnek. A magyar-román közös múlt bőséggel szolgáltat példát a kölcsönös megértésre és együttműködésre. „Rendezni végre közös dolgainkat, ez a mi munkánk; és nem is kevés” – fejezte be A Dunánál című emlékezetes versét József Attila. Ez a tanítás ma is érvényes és időszerű – ezért szeretnék köszönetet mondani Farkas Jenőnek, valamint a Román Kulturális Intézet igazgatóasszonyának: Gabriela Mateinek, hogy alkalmat adtak nekem mindezek elmondására.
Pomogáts Béla
Népszav

Felejtés és elfelejtés között
Mennyire látszik Budapesten az erdélyi magyar irodalom, illetve mi történhetett volna a hazai kortárs írói generációval, ha további tíz éven át tartja magát a Ceauşescu-diktatúra? Többek között ezekre a kérdésekre kerestük a választ Papp Sándor Zsigmond Budapesten élő kolozsvári íróval.
– Megannyi jel utal arra, hogy igen sok embernek tetszett az első regénye, a Semmi kis életekcímű. Mit mondanak erről az eladási adatok?
– Tavaly ősszel jelent meg a regény második kiadása, némileg javítva, és ezúttal olyan borítóval, amely nekem is jóval inkább tetszik. A kiadóm szerint a könyv iránt megnyilvánuló érdeklődés azt mutatja, hogy olyan regényről van szó, amely hosszabban a piacon marad, folyamatos és állandó kereslet mutatkozik iránta. Az első kiadás 4000 példányban jelent meg, s hogy második is lett belőle, azt jelenti, hogy ennyi biztosan elkelt. Nem mérve magam a Dragomán György vagy Grecsó Krisztián dimenziójú sikerszerzőkhöz, ez egészen tisztességes szám.
– Amúgy mitől lesz ma valaki sztáríró?
– Minden kornak megvoltak a maga sztárszerzői, az idő azonban kíméletlenül rostál. Hogy miként és milyen alapon, az nehezen megragadható. Gondoljunk csak bele, annak idején Herczeg Ferenc mekkora népszerűségnek örvendett a kortárs irodalomban, ma pedig jószerint csak a szakma tud róla.
– Akkor fordítsuk meg: mitől maradhat talpon egy sikeres szerző térben-időben?
– Az idő kihúzza a szőnyeget az olyan irodalom alól, amely túlságosan is a korízléshez tapad, túlságosan is annak a nyelvén akar megszólalni. De összességében is nehezen megfejthető, hogy mit miért felejt el az idő. Sosem gondoltam volna például, hogy csökkenhet valaha Mándy Iván vagy Mészöly Miklós jelentősége. De erdélyi barátaim mondják, hogy például Szilágyi István iránt kevésbé érdeklődnek a mai egyetemisták, holott én mindig kortalan, örök érvényű írónak tartottam. Most éppen Bodor Ádám mellett tenném le a nagy esküt: ha száz év múlva nélküle írnák meg a magyar irodalom történetét, nagyon csalódott lennék.
– Bodor Ádám miért? Illetve miért nem? Az ő történeteinek „díszleteit” soha nem bonthatja le az idő?
– Mert ő úgy jelenítette meg azt a világot, amelyben élt, hogy közben felépített egy másikat, amely költőiségében hasonlított a valóságosra. Ezért aztán bármikor elolvasható, és megsejthető belőle, hogy mi nem stimmelt abban a világban.
– A Semmi kis életekre vajon milyen sors vár? Melyik volt a két legszélsőségesebb, könyvvel kapcsolatos vélemény?
– Van egy pont, amikor épp a szerző lesz saját könyvének legnagyobb ellensége: a lehető legrosszabb, vajon miért írtam meg, mire jó az egész? Hasonló dolgokat fogalmaztak meg a negatív kritikák is: túlírt, túlbonyolított, túl barokkos. A másik véglet meg úgy szól, hogy érvényes könyv született erről az időszakról, amely kellő alapossággal foglalja össze a romániai rendszerváltást megelőző, illetve azt közvetlenül követő kort. E két véglet között lifteznek a reakciók. Én is kicsit túlírtnak tartom, de hát az első regényem. Írás közben tanultam én is a regényírást, s az a baj, hogy a tanulási folyamat is benne maradt a végtermékben. A következőben már igyekszem elkerülni ezeket a hibákat, tudatosan hagyok benne némi nyerseséget.
– Finn, román, macedón, olasz, bolgár nyelvre már lefordították a könyvet, a német következik. Van magyarázata arra, miért éppen ezeken a nyelveken terjed tovább a mondandója?
– A kelet-európai országokban többé-kevésbé rendelkeznek fogalmakkal a diktatúráról, talán ezért. A finn fordítás kiadók közötti kapcsolatok gyümölcse, de az kétségtelen, hogy csak az a szerző látszik külföldről is, akinek van fordítója.
– Egy elég sikeres és nagy létszámú generáció táplálkozik a romániai forradalom témájából, a kommunizmus és a váltás periódusából. Meddig lehet ebből, egyáltalán az erdélyi történelemből „megélni”?
– Még sokáig, hiszen bőven akadnak kibontandó, megjelenítendő szegmensek. Tompa Andrea például Trianonig nyúlt vissza a Fejtől s lábtól című regényében. Dragomán György más szempontokat keresett és talált. Vida Gábor – akit szerintem méltatlanul kevés odafigyelést kap –Ahol az ő lelke című munkája is a korszak igen jelentős feldolgozása. Szabó Róbert Csaba kiadás előtt álló regényének cselekménye a második világháború idején játszódik Erdélyben. Az én készülő regényem azt boncolgatja, miként határozza meg egy család sorsát, ha mindkét tagját friss kolozsvári végzősként színromán vidékre helyezik. Ez nem a forradalom, de mindenképpen annak környezete, még akkor is, ha már megjelenik benne egy budapesti szál. Sorsmeghatározó dolgok ezek, hiszen az én személyimben mindig ott szerepel majd, hogy született Rădăuţi, Suceava megye. De nem választható el ettől az a téma sem, amely mostanában egyre inkább foglalkoztat: miközben az én generációm nagy erkölcsi biztonsággal és fölénnyel ítéli meg az előtte járó nemzedékek hibáit, mi lett volna vele, ha még tíz évig tart a Ceauşescu-diktatúra?
– A kisebbségi témák sikerét – itthon és otthon egyaránt – mivel magyarázza?
– Semmivel. Nehezen megsaccolható és őrületes nagy szerencse dönti el ugyanis, hogy abból a nagyjából húsz egyforma tehetséggel és elszántsággal dolgozó íróból melyik lesz az a kettő-három, aki kiemelkedik a mezőnyből. Persze a szerencse után az egyenletesen jó színvonal „játszik”, bár Závada Pál például a hatalmas sikert arató, több mint 60 ezres példányszámban elkelő Jadviga párnája után jó ideig nem rukkolt elő hasonló fogadtatásnak örvendő könyvvel. Könyvkiadói körökben attól tartanak, hogy a „nagy öregek” – Esterházy, Spiró, Závada és mások –, akiknek az új könyveire a mi generációnk még reszkető várakozással tekintett, a mai fiatal olvasók körében már korántsem keltenek akkora izgalmat. Ki kell találni valamit, ami megakadályozza az olvasói generációk kiöregedését a kedvenceikkel együtt. Ilyen összefüggésben megnyugtat a biztos tudat, hogy én is a feledésnek írok.
– Gondolta már végig, merre kanyarodik írói munkássága, ha évekkel ezelőtt nem választja Budapestet lak- és munkahelyül?
– Egy dolgot mindjárt érdemes leszögezni: Budapestről csak nagyon kevés látszik az erdélyi magyar irodalomból. Amikor átvettem a Népszabadság Könyvszemle rovatát, megfogadtam, hogy kiemelt figyelemmel követem az erdélyi könyvtermést. Egyre nehezebb, esetenként szinte lehetetlen azonban megszervezni, hogy eljussanak Budapestre az Erdélyben kiadott könyvek – de lassan fordított irányban is érvényes ez –, miközben a pozsonyi Kalligram kiadó a második-harmadik legfontosabb magyar nyelvű kiadóvá nőtte ki magát, jelentős szerzőkkel. A csíkszeredai Molnár Vilmos biztosan a kor egyik meghatározó szerzője lenne, ha Budapesten jelent volna meg az első két könyve. Bizonyos körökben így is az, de nagyon sokan nem is tudnak róla. Az sem véletlen, hogy nemrég Potozky László is átköltözött, hiszen egészen másként nyílik esélye labdába rúgni.
Papp Sándor Zsigmond
A bukovinai Radócon (Rădăuţi) született 1972. május 22-én. Középiskoláit Szatmárnémetiben a Kölcsey Ferenc Líceumban végezte, a nagyváradi Ady Endre Sajtókollégiumban szerzett újságírói képesítést 1995-ben, majd a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem filozófia szakán diplomázott. 1999-től a Krónika című napilap kulturális rovatvezetője. A Népszabadság című napilap munkatársa. Legfontosabb művei: Semmi kis életek(regény – Libri Kiadó, Budapest, 2011), A Jóisten megvakul (novellák – Libri, 2014). Díjak, kitüntetések: 1995 – MÚRE-díj, 1996 – a Látó című irodalmi folyóirat novellapályázatának I. díja, 1997 – a Román Írószövetség kolozsvári fiókjának Debüt-díja, 1998 – az Erdély Magyar Irodalmáért Alapítvány rövid próza pályázatának II. díja, 2003 – Méray-ösztöndíj, 2012 – Artisjus irodalmi díj.
– Kire érdemes mostanában figyelni az erdélyi irodalmi prérin?
– Például a kolozsvári Papp-Zakor Ilkára, aki nemrég kapott az Angyalvacsorára JAKkendő-díjat, de ettől függetlenül is nagyon ígéretes. Egy évvel korábban a Marosvásárhely környékéről származó Mán-Várhegyi Réka Boldogtalanság az Auróra-telepen című novelláskötetével tűnt fel, és kapott hasonló elismerést, illetve Horváth Péter-alkotói ösztöndíjat, ami óriási lehetőség egy fiatal szerző számára.
– És a következő Papp Sándor Zsigmond regényt mikor ünnepelhetjük?
– Jó lenne, ha elkészülne 2015 karácsonyára, de inkább jövőre ígérem. Hogy aztán a folytatás egy laza trilógia kikerekítése lesz-e a már említett időutazásos – mi lett volna, ha még marad a diktatúra? – téma feldolgozásával, vagy valami más, nos, erre még magamnak sem tudok ígéretet tenni.
Csinta Samu
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Besztercén versenyez 216 ifjú matematikus
XXV. Erdélyi Magyar Matematikaverseny országos szakasza
Több mint kétszáz V–XII. osztályos diák méri össze matematikai tudását ma és holnap Besztercén, a 25 éve alapított Erdélyi Magyar Matematikaverseny országos szakaszán.
A IX–XII. osztályosok számára a verseny két fordulóból áll, a továbbjutók szombaton 9 órától ismét megmérettetik magukat. Eközben a szervezők különböző programokat – kulturális műsor, városlátogatás stb. – ajánlanak a vendég diákoknak és a 60 kísérő-javító tanárnak. A díjkiosztó ünnepség vasárnap 10 órától kezdődik a Beszterce Főterén felállított Nyári Sátorban. Dr. Bencze Mihály, a bukaresti Ady Endre líceum igazgatója a verseny alapítója.
ZOLTÁN-SIPOS TÍMEA
Szabadság (Kolozsvár)

Kosztolányira emlékeztek
Az idei első irodalmi körét múlt héten tartotta a Partiumi Magyar Nyugdíjasok Egyesülete. Az eseménynek – mint immár hetedik esztendeje –, ismét a nagyváradi Ady Endre Líceum adott otthont. Szilágyi Magdolna nyugdíjas tanárnő ezúttal Kosztolányi Dezső életéről és irodalmi munkásságáról tartott átfogó előadást.
Szilágyi Magdolna jól dokumentált, bő egyórás előadásában Kosztolányi életét, pályafutását vázolta. Mint elhangzott, az író, költő, műfordító, kritikus, esszéista, újságíró 1885. március 29-én született Szabadkán, egy főnemesi őseire büszke családban. Nagy hatással volt rá nagyapja, aki Bem hadosztályában volt százados. Haza- és szabadságszeretetét tehát a családjában szívta magába. Beteges, vézna gyerek volt, szülei mindentől óvták őt, és a halálfélelme végigkísérte életét, alkotásai többsége szomorkás hangvételű. „Ha nem lenne halál, művészet se lenne”– vallotta egyszer. Életében az első nagy csapás a nagyapja halála. Ekkor mindössze 10 éves. Később azt vallotta, hogy ő ekkor vált felnőtté, tulajdonképpen költővé, mert úgy érezte, valami maradandót kell alkotnia, hiszen a halál visszafordíthatatlan. Hatévesen került iskolába, az osztály dísze, Szabadkán az irodalmi kör vezetője. Később, középiskolás korában összeütközésbe kerül az önképző kör vezető tanárával, kizárják a gimnáziumból. Az iskolát magánúton fejezi be Szegeden és Szabadkán. Ezután Budapesten jár egyetemre, ahol megismerkedik Juhász Gyulával és Babits-csal.
Bécsben tanul tovább, de ott is elégedetlen volt. 1905 januárjától kezdett el rendszeresen publikálni, felfigyeltek a stílusára, meghívták szerkesztőnek a Budapesti Naplóhoz. Ady kedvezőtlen recenziót közölt vele kapcsolatban, s ezt soha nem tudta neki megbocsátani. Később a PEN-klub elnöke is volt, utolsó kötete 1935-ben jelent meg. Nyelvművelő cikkeket is írt, bírálta az idegen szavak használatát, és összeállította a legszebb 10 magyar szó listáját. Ötvenegy évesen, 1936. november 3-án halt meg ,fogínyrák miatt.
Az irodalmi körön László Ágnes és Ardelean Mária Kosztolányi verseket olvasott fel.
Reggeli Újság (Nagyvárad)

Újabb hiánypótló köteteket mutattak be
Néhány nap leforgása alatt immár másodszor tartott könyvbemutatót a szovátai Bernády Közművelődési Egylet, a Teleki Oktatási Központ és a Sóvidék kulturális folyóirat.
Ezúttal Szolláth Hunor helytörténész két újabb munkáját ismerhette meg a fürdővárosi olvasóközönség Józsa András előadásában, ám nem teljesen új művekről, inkább folytatásról beszélhetünk. Szolláth bő egy évvel ezelőtt mutatta be helytörténeti tanulmányai és képeslapgyűjteménye első köteteit, a napokban „piacra dobott” kötetek ezek folytatása. A kiadványokat a helyi Siklódi Zsolt nyomdájában készítették, és kivitelezés szempontjából igazi remekműnek tartja a szerző. A fogadtatás nagyon jó volt, olyan személy is volt a bemutatón, aki húsz példányt vásárolt az egyenként 15 lejes könyvekből.
A Szovátai történetek II. tulajdonképpen az első kötettel megfogalmazott célt követi, azaz a történészek „szakbarbár” szövegei helyett olvasható, élvezhető, „emészthető” olvasmányokat nyújtsanak, közérthető nyelven és a teljesség igénye nélkül. Mivel Szováta monográfiája nem kapható, az érdeklődők nemigazán olvashatnak ilyen jellegű, a fürdőtelepre vonatkozó írásokat, ezért – amint az első kötet példázza – a mű helytörténeti „tankönyvként” foroghat közkézen. A szerző óhaja, hogy lassan minden szovátai lakásba eljussanak ezek a kiadványok, hogy az emberek megismerjék a település múltját.
A most kiadott második kötet 68 oldalon 22 szemelvényt sorakoztat fel, amelyek közt a helyi református és római katolikus egyházak történetéből, a világháborús eseményekről, helyi sajtókrónikából, fürdőtörténetből kapunk ízelítőt. Egy név nélküli szerző 1881-es leírásából megismerhetjük a Veress József által alapított akkori Alsó-Fürdő állapotát és hiányosságait, majd a Sófalvi Illyés Lajos által megteremtett Felső-Fürdő (tulajdonképpen a mai telep elődje) fejlődését, sőt az itteni tavakban megmártózó neves személyiségek is felsorakoznak benne: 1905-től már ismert magyar írók, költők, művészek látogatták a sós tavakat. Míg Ady Endre 1915 nyarán csupán néhány órát töltött a vízben, addig Bernády György 1930–38 között nagyon sok időt töltött Szovátán, de a környező erdőkben megfordult vadászni Horthy Miklós testvére, Jenő is, és az sem merült feledésbe, hogy a vadászatra tartva gróf Teleki Ádám a rossz erdei úton a szekérről leesett. Az első világháború után számos ismert román személyiség is vendége volt a fürdőtelepnek, mint Iuliu Maniu politikus, Miron Cristea ortodox patriárka. 1922-től kezdődően a román királyi család, jelesül Mária királyné is előszeretettel látogatott gyakran Szovátára, itt tartózkodása pillanatait számos korabeli fénykép és képeslap megörökítette.
Az Üdvözlet Szovátáról! című album tavalyelőtt megjelent első kötete az első világháború előtti Szovátát ábrázoló képeslapgyűjtemény kivonata, míg a nemrég napvilágot látott második kötet a két világháborút követő időszakba nyújt visszatekintést. Ebben a korban rendre tűntek el a magyar képeslapkiadók, helyükbe román kiadók jelentek meg, s hatalmas volt a minőségi romlás – mondta el a szerző, aki csaknem három éve foglalkozik szovátai képeslapok gyűjtésével, elemzésével és feldolgozásával. Eddig mintegy kétezer darabot sikerült összegyűjteni és megvásárolni. Kérdésünkre Szolláth elárulta: következő kötetében a „kis magyar világ” korabeli képeslapokkal foglalkozik majd, és néhány év múlva talán számíthatunk egy komolyabb elemző munkára, katalógusra is.
Megjelent a Sóvidék újabb száma
Bár megszületett az ötlet, hogy Szováta monográfiáját át kellene gondolni és ki kellene bővíteni, egyelőre csak a bibliográfia összeállítása történt meg, és keresik a különböző témák szerzőit. Ezért egyelőre abban maradtak a kezdeményezők, hogy az eddigi két helytörténeti konferencia tanulmányait kiadják, és ezeket később majd a monográfiában is felhasználják. Nemrégiben megjelent a Sóvidék kulturális és tudományos folyóirat hatodik évfolyamának második száma. Ebben novellák, versek, félpercesek és haikuk mellett Kuti Dénes szovátai képzőművészt, mint a Magyar Művészeti Akadémia tagját is megismerhetjük, olvashatunk Márton Zoltán (Dönci) haláláról, de szovátai helynevekkel is ismerkedhetünk. Fekete Árpád diákéveire emlékszik, de olvashatunk forrásközlést arról is, hogy hogyan használták a Sófalvi Illyés Lajostól kapott ingyen fürdési jogot a helyi reformátusok.
Gligor Róbert László
Székelyhon.ro

Higgadtságot kér szoborügyben a nagykárolyi polgármester
Meggondoltságot és higgadtságot kér Kovács Jenő nagykárolyi polgármester azoktól, akik köztéri alkotásokat kívánnak elhelyezni a városban.
Elmondta, nincs ellene az ilyen jellegű kezdeményezéseknek, azonban úgy véli, alapos tervek és világos elképzelések híján nem érdemes nekivágni az ilyesminek.
A városban a hónapok óta tartó szoborvita a helyi tanács legutóbbi ülésén újult ki, amikor a Nemzeti Liberális Párt (PNL) tanácsosai újfent a polgármester, valamint az RMDSZ és a Német Demokrata Fórum képviselőinek a szemére vetették, hogy diszkriminálnak, és a román vonatkozású köztéri alkotásokra nem adnak engedélyt. Ezúttal Mihai Eminescu szobrának kértek volna helyet a főutcán, azonban a tanács ismét a halasztás mellett döntött.
Amint arról beszámoltunk, a PNL-frakció korábban Ferdinánd királynak, I. C. Brătianu román miniszterelnöknek, valamint Otilia Marchiş-Bölöni helyi írónak kívánt szobrot állítani, emlékművet akartak avatni az 1940-ben a magyar hatóságok által elhurcolt románoknak, valamint Avram Iancu szobrát is fel kívánták újítani.
„A soviniszta, ocsmány hangulatkeltésre nem kívánok reagálni, jobb, ha ezeket nem is veszem figyelembe. A román vonatkozású emlékhelyeket pedig nem ellenzem, azonban az ilyesmit alaposan át kell gondolni, nem szabad kapkodni” – fejtette ki lapunknak Kovács Jenő.
Hozzátette: Otilia Marchişnak valóban volt köze a városhoz, ott járt iskolába, ezért szívesen látná a szobrát akár a Főutcán is. Úgy vélte, érdemes volna egykori barátnője, Kaffka Margit szobra mellé helyezni a büsztjét egy olyan szoborcsoport részeként, melynek tagja Ady Endre is, hisz ők hárman barátok voltak. Rámutatott: az irodalmárhármas a kastélyban kialakított panoptikumban is szerepel.
Megismételte ugyanakkor, hogy Ferdinánd királyhoz hasonlóan Eminescu szobrát is a román katona emlékműve és a központi ortodox katedrális közelében helyezné el. Az elöljáró elmondta: elképzelését a megyei művelődési és műemlékvédelmi igazgatóság is helyénvalónak tartotta, így szerinte nem érezhetik sértőnek a szoborállítási lázban égő politikusok sem.
Babos Krisztina
Krónika (Kolozsvár)

Aranytollat kapott Szilágyi Aladár
A Magyar Újságírók Romániai Egyesületének (MÚRE) javaslatára, Szilágyi Aladár publicista kapta meg idén a Magyar Újságírók Országos Szövetségének (MÚOSZ) Aranytollát.
A díjat 2015. március 12-én, tegnap adták át Budapesten, a MÚOSZ székházában szervezett Sajtónapi ünnepségen
Szilágyi Aladár első írásait a Fáklya című lap, majd az Ifjúmunkás közölte. A kilencvenes évek elejétől volt a (közben megszűnt) Kelet-Nyugat főszerkesztője, a Bihari Napló munkatársa, főszerkesztő-helyettese és kiadóigazgtója, az Ady Endre Sajtókollégium tanára, 1996-2000 között a MÚRE alelnöke. Jelenleg a Várad folyóirat és az Erdélyi Riport munkatársa. Munkássága több kötetben látott napvilágot: közölt interjú-sorozatot, helytörténeti írásokat. Riportjaiban egyaránt írt – egyebek mellett –Váradhegyalja szőlőművelési hagyományairól és a romániai magyar elfeledett kisebbségekről.
Szilágyi Aladár Aranytollához
Nem könnyíti meg a méltató dolgát díjazott nagyváradi kollégánk, Szilágyi Aladár sokoldalúsága. Aki az Arad közeli Pankota büszke szülötte, így érthető módon a bánságiak is magukénak érzik. Túl a hetedik ikszen, mind a mai napig tevékeny belső munkatársa azErdélyi Riport hetilapnak és a Várad folyóiratnak, amúgy pár napja mutatták be sokadik kötetét, ezúttal kortárs magyar történészekkel készített beszélgetéseiből válogatva.
A sajnálatosan hosszú ideig működő nacionál-kommunista önkényuralom miatt, mely édesapját is bebörtönözte, újságírói pályáját csak a rendszerváltás után, túl a negyvenen kezdhette meg mint a zajos sikerű hetilap, a Kelet-Nyugat egyik alapító szerkesztője. Később a napi sajtó felé vezetett a pályaív, a Bihari Napló fénykorában vezércikkek, glosszák százai kerültek ki a tolla alól, majd a sors egy időre a kiadóigazgatói székbe is beleültette. Közben, hogy visszatérjünk emlegetett sokoldalúságára: pár éven át egyházkerületi főgondnok, karmestere az első Varadinum fesztiválnak, majd jó ideig tanít is, médiatörténetet az Ady Endre Sajtókollégiumban. Belekóstol az egyesületi életbe is, a kilencvenes évek végén alelnöke a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének.
A kétezres évektől, immár jelenlegi lapjainál megindul könyveinek sorozata: interjúk, széppróza, útirajzok, valamint emlékezetes riportok fűzére. A nagy ötlet: végigjárni Románia minden zegét-zugát, felkeresni és megmutatni az egységes nemzetállamnak nevezett ország másfél tucatnyi, sokféle kultúrájú etnikai közösség tarka szőttesét. Szatmári sváboktól dobrudzsai törökökig, arománokig, máramarosi ukránoktól krassó-szörényi szerbekig, horvátokig. Visszatérő témája a nagyvárosi roma közösségek életének az ábrázolása, empátiával és természetességgel.
Termékeny, valamennyi műfajban otthonosan alkotó kollégánknak az Aranytoll mellé jó egészséget és sok erőt kívánunk további száguldó riporterkedéseihez!
Szűcs László
Reggeli Újság (Nagyvárad)

Idei örökségőrzők
A dévai Téglás Gábor Elméleti Líceumban a hétvégén került sor az Örökségünk őrei program harmadik évadjának záró momentumára. A programot három évvel ezelőtt indította az RMDSZ identitásőrző és közösségépítő céllal. A dévai magyar iskolaközpont elsők közt kapcsolódott be a Hegedűs Csilla RMDSZ kulturális főtitkár-helyettes által kezdeményezett és Winkler Gyula EP képviselőtámogatásával zajló programba. Térségünkből az aradi Csiky Gergely Főgimnázium és nagyenyedi Bethlen kollégium csatlakozott a mozgalomhoz. Az eredményes tevékenység láttán pedig idén a Communitas Alapítvány is a támogatandó programok sorába emelte a fiatalok örökségőrző mozgalmát – ismertette a történetet Kun Gazda Kinga Viola tanárnő, aki házigazdaként köszöntötte az évadzáró bemutatóra érkezetteket.
Winkler Gyula EP képviselő pedig büszkeséggel értékelte az örökségőrző program eredményeit. – Elsősorban büszke vagyok arra, hogy létezik egy ilyen mozgalom, amit itt Hunyad megyében, Bethlen Gábor fejedelem szülőházának tövében indítottunk útjára, és ami azóta folyamatosan terebélyesedik, olyannyira, hogy ma már Brassótól Temesvárig, Aradtól Medgyesig léteznek örökbefogadott műemlékek és vannak olyan fiatalok, akik az iskolai tananyag mellett, azzal együtt szívják magukba a műemlékek tiszteletét, szeretetét, a hagyományok, a magyar nyelv ismeretét. És büszke vagyok arra, hogy ebben nekem is szerepem van, nem csupán a mozgalom elindításában, hanem annak folytonosságában, fenntartásában is – fogalmazott Winkler Gyula képviselő.
A köszöntők után került sor az idei csapatok bemutatkozására. Elsőként a tordosi református templomot örökbefogadó hetedikesek vonultak színre, tömören ismertetve a számos tudós lelkipásztor, köztük Sipos Pál matematikus életének, munkásságának fontos színterét. Bár a diákok némileg szabadkozva ígérték, hogy jövőre „alaposabban előkészített” bemutatóval állnak az érdeklődők elé, idei történelmi ismertetőjükkel már jó példát mutattak azon társaiknak, akik a verseny hevében néha nagyobb hangsúlyt fektettek a saját tevékenységük bemutatására, mint a műemlék népszerűsítésére.
Szintén példaértékű volt a Vármegyeház őreinek bemutatója. A ma már tizenegy-, tizenkettedikes diákok három évvel ezelőtt fogadták örökbe a dévai vármegyeházat, mindhárom évadban kitartva védencük mellett. Végzősökként, ezúttal versenyen kívül mutatták be hároméves tevékenységüket, mellyel a „Hamupipőke sorba szorított gyönyörű műemléképületet” sikerült ország-világ előtt ismertté tenni. Legfontosabb megvalósításaik között sorolták a magyar, román és angol nyelven megszerkesztett Wikipédia oldalt, a szintén háromnyelvű ismertető CD kiadását, illetve a műemlék előtti téren újraültetett fenyőfájukat, melynek elődjét ismeretlen tettesek kitörték. Mint kiderült, tevékenységük sokféle tapasztalattal járt, amit kellő humorral és fiatalos nyitottsággal raktároztak el, magukkal vive Ady Endre sorait, bízva az új lángok, új hitek, új eszmék erejében.
Kiegyensúlyozott, komoly, szép bemutatóval ismertették védencük történetét és annak ápolását, népszerűsítését célzó tevékenységüket a dévai református templom őrei is. A kilencedikes diákok tavaly ősszel fogadták örökbe a templomot, és a néhány hónap alatt igyekeztek minél szorosabbra fűzni kapcsolatukat a műemléképülettel, illetve a gyülekezettel, jelenlétükkel, szerepléseikkel gazdagítva a templomi rendezvényeket.
A szászvárosi római katolikus templom és kolostor őrei idén a templom védőszentjének, Árpád-házi Szent Erzsébetnek életét bemutató előadással készültek, illetve röviden ismertették a templom történetét és a kolostor épületében működő Szent Erzsébet gyermekotthont. S bár tavalyi előadásuk emlékezetesebbre sikeredett, a diákok és osztályfőnökük, Kásler Enikő kitartása és munkája mindenképp elismerést érdemel.
Szintén az örökségőrző program „öreg harcosaiként” léptek színre a piski Fáy Béla-kastély őrei, akik az utolsó percben döntötték el, hogy idén is beszállnak a versenybe. Citrom show címen bemutatott hosszas és szórakoztató előadásukkal, a piski arborétum megvédését ábrázoló fiktív jelenettel, az ötletes kisfilmmel és reklámokkal, lazaságukkal többször is mosolyt csaltak a közönség arcára.
A Déva várát örökbefogadó kilencedikesek sajátos szövegváltozatban adták elő Kőműves Kelemen legendáját, majd a vár népszerűsítését szolgáló tevékenységeik bemutatása idején a Kőnig Frigyes rajzai alapján készült animációs kisfilmmel jelenítették meg a dévai vár 1849 előtti állapotát.
A bemutatók sorát a szászvárosi vártemplom őrei zárták, akik két esztendeje fogadták örökbe védencüket. Bemutatójukból kiderült: élő kapcsolatot sikerült kialakítani a kis létszámú szászvárosi gyülekezettel és a teljes helyi magyar közösséggel. A 800 éves műemléképület népszerűsítésében sem volt hiba: a diákok világhálót, sajtót, nyomdát igénybe véve ismertették a templomot. Hétvégi bemutatójukon Reményik Sándor és Jékely Zoltán verseire építve, árnyjátékkal jelenítették meg a templom építését és mai állapotát. A legfiatalabb versenyzők sorait gyarapító nyolcadikosoknak nem csupán a csapat szintjén sikerült jó közösséget kovácsolniuk, de maguk mellé állították szüleiket és a bemutató alkalmával nekik szurkolt a közönség jelentős része, köztük a szászvárosi gyülekezet képviselői és azok az osztálytársak is, akik kiszorultak a csapatból. A jól megérdemelt vastaps némileg már elővetítette a zsűrizés eredményét.
A zsűri idén, a korábbi évektől eltérően csupán három tagot számlált. – Szerettük volna, ha idén is közöttünk van Hegedűs Csilla kulturális főtitkárhelyettes, a mozgalom kezdeményezője, illetve Dézsi Attila a Hunyad Megyei Magyar Állandó Konferencia volt elnöke és Széll Lőrinc, a megyei ifjúsági hatóság vezetője. Sajnos, különböző elfoglaltságok miatt egyikük sem tudta elfogadni meghívásunkat. A zsűri tagja volt azonban Winkler Gyula EP képviselő, valamint Dezméri István megyei RMDSZ ügyvezető elnök is, akik egyrészt külső szemlélőként értékelhették a diákok bemutatóját, másrészt a mozgalom támogatóiként rálátással bírtak az egész éves tevékenységre – fogalmazott a zsűri elnöke, Kocsis Attila Levente iskolaigazgató. Elmondta: a csapatok rangsorolásában figyelembe vették a diákok által e tanév folyamán kifejtett műemlék-népszerűsítő tevékenységet, továbbá azt is, hogy a csapat tagjai mennyire ismerik védenceik történetét, mennyire kötődnek az épülethez. – Természetesen elbírálási szempont volt az is, hogy a bemutató során a csapatok mennyire tudják eladni a portékájukat, de figyeltünk a beszédre, az öltözködésre, az egységes felállásra is – mondta a zsűri elnöke.
A testület döntése alapján a következőképpen rangsorolódtak a csapatok: harmadik helyezést és egyben a tanintézmény által felajánlott egynapos nagyenyedi kirándulást nyert a dévai református templom őreinek csapata. Második helyezést és az ifjúsági hatóság által felajánlott kosztesdi hétvégét nyert a Fáy Béla-kastély és arborétum őreinek csapata. Az első helyet pedig a szászvárosi vártemplom őrei nyerték el, s ezzel együtt háromnapos brüsszeli tanulmányútra kaptak meghívást Winkler Gyula EP-képviselőtől.
– Számomra nagy öröm az, hogy immár harmadik éve sikerült megszervezni ezt a versenyt az iskolánkban, és bár az első évi lelkesedés kicsit alább hagyott, a megszólított 7–12 -es évfolyamok mindegyike idén is részt vállalt e mozgalomban. Diákjaink sok más elfoglaltságuk mellett lelkesen tevékenykedtek az örökbefogadott műemlékek népszerűsítésében, és ez dicséretes. Továbbá el kell mondanom: különleges örömmel töltött el az a tény, hogy a vármegyeház őrei, akik két évvel ezelőtt nyerték meg a fődíjat, tavaly is, idén is bemutatták tevékenységüket, ráadásul ezúttal versenyen kívül. Ez számomra azt bizonyítja, hogy bár természetesen a meghirdetett díjaknak nagy a motiváló ereje, nem ez az egyetlen mozgatórugója a mozgalomnak. És emiatt bízom abban, hogy iskolánkban van jövője az örökségünk őrei programnak – fogalmazott a versenyt követően Kocsis Attila iskolaigazgató.
Gáspár-Barra Réka
Nyugati Jelen (Arad)

Versek a világot jelentő deszkákon
Összesen három előadással készül a magyar költészet napjára a Kolozsvári Állami Magyar Színház, mindhárom a vers mai világban való létét értelmezi – jelentette be Visky András, a színház művészeti vezetője szerdai sajtótájékoztatóján.
Hozzáfűzte: a kolozsvári középiskolás diákokat is bevonják az előadásokba. A fűnyírógép (ODAKINT) című zenés-verses előadásban a diákok azokat a verseket mondhatják el, amelyeket ők maguk választottak erre az alkalomra, a színház pedig ehhez helyszínt és technikai hátteret, fényeket, aláfestő zenét biztosít, illetve megzenésített verseket „ad hozzá”.
Versszelfik az ünnepre
Visky András elmondta: arra is megkérték az önkéntes alapon jelentkező diákokat, hogy készítsenek „versszelfiket”, azaz olyan, mozgóképsorokat, amelyek mai, hétköznapi környezetbe helyezik a kiválasztott verset, ezeket levetítik az előadás ideje alatt. A színház stúdiótermében megtartott produkcióra két alakalommal: április 4-én szombaton és 10-én pénteken kerül sor.
A belépés díjtalan, de előzetes regisztrációhoz kötött – hangsúlyozta Visky András. Hozzáfűzte, noha csak két előadást terveznek, reméli, hogy a közönség kiköveteli magának a további előadásokat. Azt szeretnék, ha minden évben be tudnák vonni a diákokat valamelyik produkciójukba.
Ugyanakkor bejelentette: április 11-én, szombaton kerül sor a Villanyborotvám (ODABENT) című stúdiótermi előadásra, amelyben a klasszikus verseket kortárs zeneszerzők megzenésítésében hallgathatják meg a nézők.
József Attila, Weöres Sándor, Csokonai Vitéz Mihály, Petőfi Sándor és Tandori Dezső verseinek Ligeti György, Kurtág György, Selmeczi György, Csíky Boldizsár, Gárdonyi Zsolt, Gyöngyösi Levente és Orbán György által megzenésített változatait énekli el Sámson Melinda, akit két másik fiatal zenész, Béres Melinda és Horváth Edit kísér hegedűn és zongorán.
Ady-est Csíkban és Kolozsváron is
A Csíki Játékszín április 11-én, szombaton két eseménnyel ünnepli a magyar költészet napját. Délelőtt 11 órakor Tizenegy címmel versnapi városköszöntő hangzik el a Csíki Játékszín lépcsőin. Az idei versösszeállításban magyar költők ars poeticái szerepelnek. Szabó Enikő színművész tizenegy költő művét válogatta erre az alkalomra, amit a társulat tolmácsolásában hallgathatnak meg a csíkszeredaiak.
József Attila, Ady Endre, Babits Mihály, Dsida Jenő, Karinthy Frigyes, Kosztolányi Dezső, Nagy László, Orbán János Dénes, Petőfi Sándor, Radnóti Miklós és Weöres Sándor művei kerültek be az idei összeállításba. Szabó Enikő Budapesten lép fel a költészet napján, a tizedik Versünnep Fesztivál döntőjébe általa megzenésített versekkel jutott tovább. A döntő a Nemzeti Színházban kerül megrendezésre.
A csíki moziban 19 órakor Bogdán Zsolt Ady-estjét látja vendégül a Csíki Játékszín. A „... függök ezen a zord élet-párkányon...” című pódiumműsor a szatmárnémeti Harag György Társulat és a Kolozsvári Állami Magyar Színház közös produkciója. Az előadás szereplője Bogdán Zsolt Jászai- és kétszeres UNITER-díjas, érdemes művész, szerkesztő-rendezője pedig Szugyiczky István, a szatmárnémeti társulat örökös tagja. Az előadásra 15 lejes áron válthatók belépők.
Bogdán Zsolt Ady-estjét másnap, április 12-én a kolozsvári közönség tekintheti meg újra este 8 órai kezdettel a stúdióteremben.
Kiss Előd-Gergely 
Krónika (Kolozsvár)

Háromezer kötetet adományoz az OTP Bank a bukaresti Ady Endre Elméleti Líceum könyvtárának
Közel 3000 magyar, román és német nyelvű kötetet adományoz az OTP Bank Románia az Oktatáshoz való jogalapítványa révén a bukaresti Ady Endre Elméleti Líceum könyvtárának.  Az Oktatáshoz való jog alapítvány támogatja és népszerűsíti a pénzügyi oktatást, célja a pénzügyi, gazdasági és vezetői készségek fejlesztése a középiskolások körében. A tevékenységet az OTP Csoport és romániai leányvállalata, az OTP Bank Románia, valamint a csoport magyarországi Fáy András alapítványa egyaránt támogatja. 
"Hiszünk abban, hogy az új generációk pénzügyi oktatása szükséges és meggyőződésem, hogy az oktatásba történő befektetéssel megalapozható a népek jövője. Mindannyiunknak kötelessége, hogy felvállaljuk ezt a küldetést. Az OTP Bank Romania a továbbiakban is szerepet vállal különféle társadalmi projektekben, az Alapítványon keresztül pedig főként az oktatáshoz kapcsolódó programokban” - mondta Diósi László, az OTP Bank Romania vezérigazgatója és az Oktatáshoz való jog alapítvány elnöke.
"Másfél éve azzal az általános ötlettel érkeztem az iskolába, hogy jó lenne az olvasást ismét a tanulók prioritásai közé emelni. Sikerült felújítani a könyvtárat és kitűztem egy célt, amelyet meg akartam valósítani. Időközben a dolgok mozgásba lendültek és soha nem várt kihívásokkal szembesültem. A munkatársaimmal együtt fejlődtünk, nem várt lehetőségeket gyümölcsöztetve. A mai nap jelentős számunkra, erőfeszítéseink eredményeket hoznak.” - mondta Bencze Mihály, az Ady Endre Elméleti Líceum igazgatója.
Az OTP Bank Romania – az OTP Bank leányvállalata, egyben a legnagyobb közép és kelet-európai bankcsoport tagja – integrált és saját forrásokból működő pénzügyi szolgáltató. Az OTP Bank Magyarországon, Romániában, Montenegróban, Horvátországban, Bulgáriában, Oroszországban, Ukrajnában, Szlovákiában és Szerbiában több mint 13 millió ügyfelének nyújt pénzügyi szolgáltatásokat 1500 egységből álló fiókhálózatán, ATM-hálózatán, illetve az elektronikus csatornákon keresztül. (közlemény)
Transindex.ro

Erdélyi teátrumok előadásai a budapesti Thália Színházban
Öt nap alatt nyolc előadást láthat a közönség a Határon Túli Magyar Színházak Szemléjén, amelyet május 11. és 15. között rendeznek meg a budapesti Thália Színházban. 
A teátrum negyedik alkalommal rendezi meg a szemlét, amelynek első előadásaként az Újvidéki Színháznak a művész és a hatalom viszonyáról szóló produkcióját láthatja a közönség a nagyszínpadon. Matei Visniec Párizsban élő román drámaíró III. Richárd betiltva, avagy jelenetek Meyerhold életéből című darabját Anca Bradu rendezte.
Május 12-én a nagyszínpadon a nagyváradi Szigligeti Színház mutatja be a tolerancia és a megbocsátás szükségességének üzenetét hordozó lengyel kortárs drámát, Tadeusz Slobodzianek A mi osztályunk című darabját szintén Anca Bradu rendezésében. Az Arizona Stúdióban pedig Bogdán Zsolt kolozsvári színművész idézi meg a zseniális költőt, Ady Endrét a „…függök ezen a zord élet-párkányon” című pódiumműsorral, amely a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata és a Kolozsvári Állami Magyar Színház közös produkciójaként jött létre.
Május 13-án az Arizona Stúdióban az Aradi Kamaraszínház Sex, drugs, gods & rock and roll című radikális stand-up comedyje látható Tapasztó Ernő rendezésében. Másnap a nagyszínpadon a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata előadásában egy antik görög tragédiát láthat a közönség; Szophoklész Antigonéjában egy ifjú rendező, Balogh Attila és alkotótársai az élet szépségéről beszélnek a halál tükrében.
Az Arizona Stúdióban május 14-én a kézdivásárhelyi Városi Színház a mai amerikai drámairodalom egyik legjelesebb képviselője, David Mamet Amerikai bölény című darabját adja elő Kolcsár József rendezésében. A szemle utolsó napján a nagyszínpadon a csíkszeredai Csíki Játékszín előadásában Kosztolányi Dezső Édes Anna című regényének színpadi változata látható, amelyet Lendvai Zoltán rendezett.
Az Arizona Stúdióban pedig a Marosvásárhelyi Spectrum Színház Török Viola rendezésében mutatja be a titokzatos, öntörvényű nőről, Báthory Annáról szóló darabot, Móricz Zsigmond Boszorkány című drámáját.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Csoma-napok Kovásznán
Idén 26. alkalommal zajlik Kovásznán a Kőrösi Csoma Sándor-napok rendezvénysorozat. A három nap a Kőrösi Csoma Sándor – eurázsiai műveltségi rétegződések téma köré épül. Hagyomány szerint a rendezvény védnöke Magyarország tisztségben lévő bukaresti nagykövete – idén Zákonyi Botond, aki viszont nem tud jelen lenni a rendezvényen.
Ma 9 órakor a Héphaisztosz Szálló konferenciatermében nyitják meg a tudományos értekezletet. Régészek, antropológusok, a magyar és a rokon népek kutatói, a szakma elismert képviselői, közel negyven tudós tart előadást. Az esemény kiváló nemzetközi megítélését is jelzi, hogy akad előadó, aki bejelentkezése óta kórházba került, ennek ellenére elküldi dolgozatát, így azt be fogják mutatni.   Érdekes előadásokra lehet számítani, sok újdonságot tudhatnak meg mindazok, akiket foglalkoztat a magyarság eredete, más népekkel való rokonsága, antropológiája – értékelte Gazda József szervező. A hazai előadók mellett Oroszországból, Indiából, Olaszországból, Felvidékről, az anyaországból érkeznek kutatók – mondta el érdeklődésünkre Gazda József, aki épp tegnap töltötte 79. életévét, így ezúton is egészséget, erőt kívánunk neki a Csoma-kultusz további éltetéséhez, gyarapításához, közművelődési, tudományos kutatói munkájához.  A tudományos konferencia mellett könyvbemutatók, képzőművészeti kiállítások, színházi és zenei előadások, megemlékezések fűszerezik a rendezvényt. Átadják a Kőrösi Csoma Sándor-emlékérmet, a kitüntetést idén Bíró András Zsolt antropológus, a Magyar Turán Szövetség elnöke, a magyarországi Bugacon kétévente sorra kerülő, Kurultáj magyar hagyományőrző rendezvény szervezője veheti át. A tudományos konferenciával egy időben ma kezdődik a kovásznai Kőrösi Csoma Sándor Líceum ünnepe is. Ezt 24. alkalommal szervezik meg, az iskola összes tanulóját (szám szerint 1279-et), pedagógusát megmozgatja – mondta el érdeklődésünkre Becsek Éva igazgatónő. Jelen lesz az iskola testvérintézményének, a debreceni Ady Endre Gimnázium közösségének delegációja is. Mint minden évben, idén is nagy sikerre számítanak a különböző versenyek, a Kőrösi Csoma Sándor anyanyelvi vetélkedő, a matematikai diákkerekasztal.
Bokor Gábor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A Csoma-örökséget viszik tovább
A kovásznai Kőrösi Csoma Sándor Líceum apraja-nagyja megjelent az iskolaünnep csütörtöki megnyitóján. Nemcsak a magyar, a román osztályok is ott voltak a bejárat előtt felállított dísznégyszögben, együtt a magyarországi testvérintézmény, a debreceni Ady Endre Gimnázium közösségének küldöttségével.
A megjelenteket elsőként Bede Emese aligazgató köszöntötte. Csoma Sándor gondolataira alapozva jelentette ki: nem a becsvágynak, a hírnévnek kell vezetnie a tanulni vágyókat, hanem hogy merítsenek az emberi tudástárból. Az iskolának mindig érték- és kultúrateremtő intézménynek kell lennie, nem szolgáltatást nyújtó létesítménynek. Az iskola tanulói, pedagógusai büszkék arra, hogy Kőrösi Csoma Sándor az intézmény névadója, az ő örökségét próbálják tovább vinni – mondta befejezésül. Şerban Daniela aligazgatónő románul szólt az egybegyűltekhez. Az iskola mérhető eredményét jelentik a jegyek, a vizsgateljesítmények, a sikeres felvételi, de ezenkívül egy jól működő tanintézményben vannak olyan eredmények is, melyek szavakkal nehezen fejezhetőek ki: az iskola szeretete, az összetartozás élménye, az iskolai évek örök emléke – hangoztatta. A kovásznai polgármesteri hivatal képviseletében Jeszenovics Károly köszöntötte az ünneplőket. Emlékezni, ünnepelni és tisztelegni gyűltek össze Csomakőrös nagy szülötte előtt. A fiatalok a zálogai annak, hogy tovább viszik stafétáját – mondta.
A nap folyamán számos vetélkedőt tartottak. Röviddel a megnyitó után a várost ellepték a tanulók csapatai, fényképezőgéppel, jegyzetfüzettel a kezükben próbálták minél előbb teljesíteni a tájékozódási verseny feladatait. A Csoma-napok során számos alkalommal léptek színpadra a kovásznai tanulók, fiatalok együttesei, felléptek az Ady Endre Gimnázium diákszínjátszói, Pápa Város Önkormányzata képviseletében a homokbödögei művészeti alapiskola, a nagykanizsai Horvát Nemzetiségi Csoport Tambura-zenekara. 
A Kőrösi Csoma Sándor Líceum számára külön elégtétel, hogy a Kovásznai Művelődési Központban több diákja, tanára – Turóczy Erzsébet tanárnő, a diákok közül pedig Bartos Orsolya, Barthos István, Barabás Emese, Gergely-Kovács Máté, Izsák Antal, Kertész Balázs, Radu Luisa –  vehette át a Pro-Csoma Sándor díjat.
 Bokor Gábor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Csíkszeredai költők versei Nyugat-Európában
Molnár Vilmos és néhai Papp Kincses Emese csíkszeredai költők megzenésített verseit is előadja jelenleg zajló nyugat-európai turnéja során a Role együttes. A zenekar a Magyar költészet napja alkalmából kapott meghívást több európai nagyvárosba.
Népes irodalom- és zenekedvelő közönség előtt lépett színpadra szerdán este Prágában a csíkszeredai Role együttes: a Magyar költészet napja alkalmából tartott nyugat-európai turné első állomásán Ady Endre és József Attila megzenésített versei mellett a nemrég elhunyt Papp Kincses Emese, valamint Molnár Vilmos csíkszeredai költők verseit is előadták.
Az együttes a göteborgi Kőrösi Csoma Sándor Művelődési Kör meghívására indult turnéra, a prágai fellépést követően a költészet napján Göteborgban tartanak koncertet, majd Hamburgban, Bonnban, Sárospatakon mutatják be a magyar költészet egyéni hangvételű megzenésített remekműveit, április 16-án pedig a Duna Televízió Kívánságkosár című műsorának lesznek a vendégei.
„Nehéz szívvel hagyjuk itthon a költészet-napi szavalóversenyt, amelynek szervezésében minden évben részt veszünk, de fontosnak tartjuk az Európa különböző országaiban élő magyarokhoz is eljuttatni az általunk képviselt vers-zene szépségeit, értékeit. Természetesen az európai turnét követően, költészet-napi körutunk méltó zárásaként, április 24-én bekapcsolódunk a csíkszeredai szavalóverseny gálaműsorába” – mondta el Nagy Tivadar, a Role együttes vezetője.
Erdély egyik legnépszerűbb zenekara, a progresszív rockzenét játszó Role nemrég 12 állomásos felvidéki turnén vett részt, korábban pedig Gyergyószárhegyen mutatott be töredékeket a Dózsa című rockdrámájából. Terveik szerint pünkösdkor ismét megtartják segélykoncertjüket, és idén egyedi album kiadására készülnek: a Pille című, csángó népzenét feldolgozó műsorukat autentikus környezetben, a természetben szeretnék rögzíteni.
Székelyhon.ro

Programkavalkád a Festum Varadinumon
Új helyszínek, új intézmények, új szemléletek egészítik ki a Festum Varadinum idei kínálatát – fogalmazta meg Szabó Ödön programkurátor. Értékes előadók, művészek kapcsolódnak be.
A teljesség igénye nélkül, íme néhány program a Festum Varadinum idei kínálatából: vasárnap, május 3-án ünnepi szentmisével és körmenettel kezdődik a Festum Varadinum, melynek keretében Böcskei László nagyváradi megyés püspök celebrál misét. Ezt követően többek között fuvószenekarok lépnek fel, lesz képzőművészeti kiállítás, két zenés irodalmi est, majd a Székesfehérvári Vörösmarty Színház Pillangó című előadását tekintheti meg a közönség a Szigligeti Színházban. Móricz Zsigmond műve szerelmi idill három felvonásban, melynek során „a tánc, a mozgás, a gesztus azonos értékű lesz a verbális szövettel, miközben megszólal benne a lírai motívum, a szerelem” – fogalmazza Horváth Csaba rendező.
Rendhagyó órák
Hétfőn hagyományőrző mesterek találkozója zajlik majd, este Karádi Katalin emlékműsor lesz a Posticumban, 19 órától pedig az Apácák musical-komédiát adja majd elő többek között Voith Ági és Zakariás Éva, Kökényessy Ági rendezésében.
Kedden egyebek mellett rendhagyó testnevelés óra lesz diákoknak, Kovács Koko István olimpiai-, világ- és Európa-bajnok ökölvívóval, egy órától pedig Bálint András színművész, a budapesti Radnóti-színház igazgatója tart rendhagyó irodalomórát, melyen belül Radnóti Miklós versösszeállítás hangzik majd el. Délután Makk Károly filmrendezővel találkozhat majd a közönség a Posticum központban, ezzel párhuzamosan közönségtalálkozó zajlik majd Kovács Koko Istvánnal a Queen’s étteremben. 18 órától Radnóti est lesz a Posticumban, Leváltári kiállítás a Partiumi Keresztény Egyetem aulájában, fél órával később pedig a Nagyváradi Unitárius Egyházközség szervezésében a Daltutajok zenekar előadásában szakrális zenei estre várják a hallgatóságot.
Emlékműsor, operett
Szerdán Kristófi János festőművész munkáiból nyílik kiállítás a Nagyváradi Polgármesteri Hivatal dísztermében, délután pedig, Mécs László premontrei kanonok, költő, lapszerkesztő és előadó tiszteletére szervez emlékműsort a Premontrei Öregdiákok Egyesülete, a Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum dísztermében. Ugyancsak szerdán Szilágyi Aladárnak a Szacsvay Akadémia 2014-es előadóival folytatott beszélgetéseit mutatja be Gebei Sándor egyetemi tanár az Ady Endre líceum dísztermében. 19 órától, Operett Express címmel Bozsó József és Teremi Trixi budapesti színészek világhírű operett melódiákat adnak elő, a rendezvény a Partiumi Keresztény Egyetem dísztermében lesz.
Csütörtökön délelőtt történelmi konferencia zajlik majd Várad, Erdély kapuja címmel, ezzel párhuzamosan pedig egy olyan rendezvény, melynek során Bihar megye magyar szociális intézményeiben nevelkedő gyermekek ismerkednek Nagyváraddal és Szent László királlyal. Este Koncz Gábor budapesti színművész Gyorsvonat címmel tart önálló estet a Lorántffy Zsuzsanna Egyházi Központ múzeumtermében.
Majális
Pénteken délután Varadinum történelmi verseny lesz az Ady Endre líceumban, este fél nyolctól pedig, a Lotus bevásárlóközpontban a Honey Beast együttes koncertezik. Ugyanaznap fél kilenctől Metropol koncertre várják az érdeklődőket a Nagyváradi Állami Filharmóniába. Szombaton 9 órától majális lesz a vársáncban, sportrendezvényekkel, gulyásfőző versennyel, közönségtalálkozókkal és sok előadással fűszerezve. Fellép többek között Mohácsi Brigitta, Baricz Gergő, az LL Junior, 21 órától a Neoton együttes tart élő koncertet, 22.50-től pedig tűzijátékkal zárul a majális. Aznap 17 órától zajlik majd Székely Csaba drámaíró szerzői estje is, a Szigligeti Színház stúdiótermében. A rendezvénysorozat utolsó napja református istentisztelettel veszi kezdetét, Csűry István püspök hirdet igét a Nagyvárad-olaszi református templomban.
Ingyenesek
18 órától a nyíregyházi Mandala Dalszínház tart előadást a Királyhágómelléki Református Egyházkerület Székházának dísztermében, Musical varázs címmel. A programajánló szerint „a Mandala Dalszínház társulatának vezető színészei a közönséggel együtt lubickolnak a világ, valamint a magyar musical és filmdal-készlet tengerében. A zenei válogatás széles teret ad a jókedvnek, az elgondolkodásnak és bizony a pityergésnek egyaránt. A rendezvénysorozat a Varadinum Díjkiosztó Ünnepséggel zárul, ezt követően a Szigligeti Színház Nagyvárad táncegyüttese bemutatja a Betyárvilág – tánc a mindenkori Rózsa Sándorról című előadást. Amint Szabó Ödön elmondta, a két vasárnapi előadás kivételével a rendezvények ingyenesek. „Szeretnénk, hogy a pénz ne legyen akadálya annak, hogy a kultúra az emberekhez jusson” – tette hozzá. A rendezvénysorozat fővédnöke Kelemen Hunor RMDSZ-elnök, a támogatók pedig a Comunitas alapítvány, a Bethlen Gábor alap, a Megyei Tanács, a Nagyváradi Önkormányzat, valamint a Lotus Center.
Neumann Andrea
erdon.ro

Eredményhirdetés a Kultika fesztiválon
A Kultika Irodalmi Fesztivál első napján zajlott le a Nyelvhekkelés 3D-ben elnevezésű, középiskolásoknak meghiredetett irodalmi pályázat eredményhirdetése.
A nagyváradi Lorántffy Zsuzsanna Református Egyházi Központ volt a helyszíne kedden a Kultika Irodalmi Fesztivál nyitórendezvényeinek. A fesztivált megnyitó köszöntő beszédek után Péntek János nyelvész, egyetemi tanár tartott előadást, majd a fesztivál szervezői által Nyelvhekkelés 3D-ben címmel középiskolásoknak meghirdetett irodalmi pályázat eredményhirdetése következett. Pető Csilla tanfelügyelő ismertette a pályázatot és annak lebonyolítási módját. Elmondta, hogy középiskolás diákok nem saját névvel, hanem jeligével ellátott alkotásokkal pályázhattak, feladatuk az volt, hogy három, egyenként 500-1000 karakter terjedelmű írásban megfogalmazzanak három teljesen más közeg számára a közegeknek megfelelő nyelvezetben egy történetet, ami arról szólt, hogy diákok órán felveszik egy tanár megviccelését és a felvételt feltöltik az internetre. A három közeg a tanári kar, a szülők, illetve a barátok, akiknek éjjel csetelve írják le a történetet. Pető Csilla elmondta, hogy mintegy két tucatnyi pályamunka érkezett be, ezek közül tizenegyet választott ki és rangsorolt a négytagú zsűri, melynek tagjai Pető Csilla, valamint Tóth Márta, Szabó Zsuzsanna és Zalder Éva iskolaigazgatók voltak.
Értékelés
A továbbiakban a diákok felolvastak három pályamunkát; mint később kiderült, az első három helyezett munkái hangzottak el, majd Tóth Márta, a váradi Ady Endre Líceum igazgatónője értékelte magát a pályázatot, kiemelve, hogy a zsűri nagyon egyéni megoldásokkal és értelmezésekkel találkozott, a diákok nem akadémikus módon fogták fel a feladatot, hanem eredeti, kreatív módon készítették el írásaikat. „Választékos fogalmazás, általában jó helyesírás, nyelvhelyesség, kitűnő szórend jellemző a beküldött munkákra. A diákok jól érzékelték, hogy a mgszólított személy meghatározza a beszélő nyelvi attitűdjét” – emelte ki Tóth Márta, aki hangot adott azon ellenérzésének is, hogy az alkotásokból az tűnt ki, hogy a tanárokat a diákok mindig közellenségnek tekintik, és így is viszonyulnak hozzájuk, ugyanakkor beismerte, számára kissé fájdalmas volt, hogy az írásokból az szűrődött le, hogy a diákok át akarják verni a szülőket. Végezetül a zsűri nevében hozzátette: „Örülünk, hogy volt ilyen felhívás, örülünk annak, hogy a tanárkollégák partnerek voltak ebben, illetve, hogy a diákok is szívesen elfogadták ezt a lehetőséget.” Az értékelés után következett a díjkiosztás: először a dícséretben részesülőket szólították, majd az első három helyezés kihirdetése következett. Harmadik díjat kapott Mărcuţiu Rácz Dóra, a második helyezést a Hofmann Anna, Hoffman Gergő, és Hoffmann Pál ikerhármas érdemelte ki, az első díjat pedig Kajántó Beáta kapta meg.
Pap István
erdon.ro

Mit szólna Dózsa György a névcseréhez?
A gyűlölet prédái 
Az egyik tévéadásban elborzadva láttam, hogy az iszlám nevében fanatikus dühvel törik-zúzzák az emberiség közös kincseit, évezredes műremekeit. Eszembe juttatják, hogy a román nacionalisták már a román uralom első pillanatától fogva fő feladatuknak tekintik a magyar műemlékek rombolását, az intézmények külső románosítását.
Erre rendszerint olyan településeken kerül sor, ahol fontosnak érzik a román jelenlét, jelleg hangsúlyozását. A román hadsereg már 1918 novemberétől megkezdi a magyar jelképek, a magyar történelemre, államiságra utaló emlékek tudatos pusztítását. Ez Trianon (1920) után is zajlik. Jelentős értékű műemlék templomok, kastélyok, várak, szobrok sora vált romhalmazzá. Nemrég omlott össze az alvinczi kastély, a bözödújfalusi templom tornya… 
Mivel a szobrok könnyebben pusztíthatók, a vandál gyűlölködők számára többnyire ezek válnak prédává. Az értékes szobrok közül példaként említem a marosvásárhelyi polgárok pénzén készült Kossuth-szobor sorsát, melyet 1919-ben döntenek le. A megsérült szobrot 1936-ban az akkor grasszáló Maros megyei prefektus olvasztatja be és öntet belőle román címeres sasokat, amelyek a román hatalmat szimbolizálják. Néhány szobor – köztük a kolozsvári Mátyás királyé, Fadrusz János 1902-ben felállított alkotása – megmaradását annak köszönheti, hogy a nacionalista történetírás Mátyás „román származását” hirdeti.
Dózsa György vagy Gheorghe Doja? 
Hihetetlen, paradoxon, de a történelmi hamisításnak köszönheti létét a székely Dózsa György monumentális dálnoki szobra is, mert „Gheorghe Doja” a román és magyar jobbágyparasztok vezére volt. Román honfitársaink nem hibásak, amiért azt tanították nekik az iskolában, hogy Dózsa román volt, akárcsak a törökverő magyar hadvezér, az 1479-es kenyérmezei csata hőse, Kinizsi Pál. Kinizsi a tankönyvekben Pavel Chinezuként jelenik meg. Ha e nevet magyarra fordítjuk, akkor a magyar olvasó rágódhat, gondolkodhat, mert soha nem fogja kitalálni, megtudni, ki az a Kínai Pál.  A közhiedelem úgy tartja, hogy Dózsa nevének románosítása szülőfaluja, Dálnok előnyére szolgált. Sokan úgy tudják, hogy Dálnok azért vált önálló községgé – bár lélekszáma nem éri el a megszabottat –, mert Bukarestben azt hitték, Gheorghe Doja román parasztvezér szülőfaluja. Hihetetlen, hogy a büszke székely nemesnek, a magyar történelem egyik legismertebb alakjának Ceauşescu parancsuralmi rendszere idején szobrot emelnek. Ennek megértésére felidéznék egy 1987-es apró, de szimbolikus jelenetet, melynek szem- és fültanúja voltam. Az említett évben a sepsiszentgyörgyi Református Székely Mikó Kollégiumban – az akkori 1-es számú Líceum névre silányított iskolában – tanítok történelmet egy vegyes nemzetiségű osztályban, a román tagozaton. Dózsa Györgyről tanulunk. Úgy gondoltam, hogy a világ legtermészetesebb dolga, ha Sepsiszentgyörgyön, a Mikóban a gyermekek ismerik Gheorghe Doja valódi nevét is. Mondom, gyerekek, Dózsa az alig húsz kilométer távolságra fekvő, ma is székely-magyar falu, Dálnok szülötte. Ha arra jártok, találtok egy hatalmas szobrot, illik nevét magyarul is ismerni. A számomra kedves osztályban, ahol mindig tisztelettel fogadtak, s jellemző volt a példás fegyelem, és ahová mindig szeretettel mentem be, hirtelen óriási zajongás, mozgolódás támadt. A hátsó sarokban egy B. nevű román tanuló elég hangosan, talán azért, hogy én is halljam, odasúgta padtársának: „Tovarăşul profesor minte!”, azaz „A tanár elvtárs hazudik!”. 
Megállapítottam, hogy az I–IV. osztályban tanultak alapján a román diákok számára elfogadhatatlan Dózsa György székely-magyarsága. Az említett gyermekek ma szülők, mit fognak mondani gyermekeiknek, ha a megyei rendőrségre mennek ügyes-bajos dolgaik intézésére, miközben találkoznak a közeli csendőr-felügyelőség megnevezésében a Gheorghe Doja névvel? Elmondják, hogy hajdani tanáruk a történelmet meghamisította? Ha Sepsiszentgyörgyön ez így áll – egy háromnegyed részt székely-magyar városban és megyében – mit várhatunk azoktól, akik teljes román közegben élnek?
Lesz-e magyar neve?
Talán a magyar gyermekekben tudatosult – ha magyar ajkú tanáruk volt –, hogy Dózsa György székely-magyar, tehát a neve is magyar. Azonban úgy tűnik, hogy román honfitársaink tudatában Gheorghe Doja mint román felkelővezér rögzült. Talán ezzel és nem a román nacionalizmussal függ össze, hogy a Kovászna megyei csendőr-felügyelőség ma büszkén a Gheorghe Doja nevet viseli. Sepsiszentgyörgyön is, mint annyi más erdélyi és székely településen, az elmúlt évtizedekben sértette szemünket a Gheorghe Doja utcanév. Ez a helyi névadó bizottságnak köszönhetően ma magyarul olvasható. Hasonlóképp a 2014. június 6-án avatott újabb dálnoki emléktáblán is. E táblaavatás alkalmával Kovászna Megye Tanácsának elnöke, Tamás Sándor megígérte, hogy levélben kéri a belügyminisztert a Kovászna megyei csendőr-felügyelőség nevének kiigazítására. A névkiigazítás azóta sem történt meg. Nem tudjuk, hol akadhatott el a név helyreállítása. Gondoljuk, nem tolakodó vélekedésünk, miszerint a csendőrségnek – a magyar lakosság iránti tiszteletből – minden kérés nélkül Dózsa György nevét úgy illene használnia, ahogy a vezért születésekor keresztelték. A rend, a törvény védelmezőitől elvárjuk, hogy az igazság mellett álljanak, és ne engedjék, hogy  saját cégérük is történelemhamisítást szolgáljon. 
Természetesen, nemcsak a csendőr-felügyelőségnek, de a dálnoki polgármesteri hivatalnak is mozdulnia kellene, mivel szégyen, hogy a Kárpát-medence közismert magyar személyiségének neve a tiszteletére állított szobor talapzatán csak román nyelven olvasható!
Vajon mit szólna?
Ha 500 év után felébredne, és azt olvasná, hogy ő román jobbágyfelkelő vezér volt, nevét átkeresztelték, bizonyára Arany János ősz Toldijának módjára, aki az őt nem tisztelő királyi lakájokat buzogányával megfenyíté, Dózsa is szétverne a mai lakájok közt, akár magyarok, akár románok! Vajon mit mondana a szabadságára oly büszke székely nemes, az a lovas hadnagy, aki párviadalban legyőzi a szendrői török szpáhik parancsnokát, dicsőséget szerezve népének? Mit mondana az a Dózsa, aki hivatását komolyan veszi, vállalja a kegyetlen mártírhalált? Mit szólnának a seregébe beállt keresztesek, köztük szép számban a mezővárosok módos parasztpolgárai, a kis- és középnemesek, deákok, papok és szerzetesek, akik önként vállalják a haza védelmét, a törökellenes harcot? Azok, akik a főurak ellen fordulnak, mert Magyaroszágon is szeretnék megteremteni a székelyek szabad társadalmát. 
Vajon mit szólnának a keresztesek, ha látnák, hogy Dózsát szülőfalujában még annyira sem becsülik, hogy nevét anyanyelvén olvashassák?
Ismerjük-e őt?
A magyar emberek tudatát is áthatja a Dózsáról kialakított hamis ismeretanyag, melynek gyökerei a 19–20. századba vezetnek. Petőfi Sándor nagy hatású A nép nevében, Ady Endre Dózsa György unokája című verse, a történelmi regények, később a kommunista osztályharcos-szemlélet teremti meg a jobbágyfelkelő vezér alakját. A magyar emberek tekintélyes részének, ha Dózsáról esik szó, a kaszás-villás jobbágyparaszt és a német nyelvterületen kialakult 17. századi mese, a kitalált tüzes vastrónus jut eszébe. A románok többsége is úgy gondolja, hogy Gheorghe Doja a román és magyar jobbágyparasztok harcát vezeti a magyar nemesség kegyetlen elnyomása ellen. 
Ideje lenne, hogy ne pórlázadásról, ne jobbágyfelkelésről beszéljünk. 
A tavalyi Székely Vágtán (is) a méltán hírneves Honvéd Táncegyüttes – immár több éve – előadott táncjátékában Dózsa György mint jobbágyparaszt figura jelenik meg. Dózsa mártírhalálának fél évezredes évfordulója alkalom lehetett volna arra, hogy megismerjük az igazi Dózsát, a hadvezért, a büszke székely lófő nemest, a nándorfehérvári hőst, aki a vállalt feladatok melletti kitartás és a bátorság szimbóluma. 
A keresztes had társadalmi összetétele egyértelműen mutatja, hogy 1514-ben nem egy jobbágyhadsereg fordul szembe a főúri önzéssel. Dózsa, amikor rádöbben arra, hogy a főnemesség akadályozza a törökök elleni harc szervezését és visszaél hatalmával, megfenyíti a keresztesnek állt jobbágyokat, korlátozza a módos parasztok, parasztpolgárok, a kis- és középnemesség jogait, elhatározza, hogy megrendszabályozza a főurakat, majd – az egész ország népére támaszkodó hadseregével – kiveri a pogány törököket Európából. Teheti, mert időközben megérkezik a hír, hogy a szultáni hadak Perzsia ellen indulnak. A veszély elmúltával a főurak, akik nem távlatban, hanem pillanatnyi érdekeik alapján gondolkodnak, követelik a keresztes hadsereg felszámolását, amely kiváltja a keresztesek haragját, akik a főurak ellen fordulnak. Ez már polgárháború a javából. Ekkor már a nagybirtokosok ellen helyi lázadások is kitörnek. 
Az 1514-ben zajló események sokkal árnyaltabbak a köztudatban ismertnél. Sokkal közelebb áll a történelmi valósághoz, hogy Dózsa György egy jogaiért küzdő, feltörekvő társadalmi rétegekből verbuvált keresztes hadsereg vezetője. Tőle (nagyrészt) függetlenül kerül sor több helyi zavargásra, felkelésekre. Sajnos, sokan nem hallották hírét Dózsa Györgynek, a keresztes hadvezérnek, aki Bakócz Tamás esztergomi érsek megbízásából vállalja a törökellenes keresztes had fővezéri szerepét. E hadsereget hirtelen kellett felállítani, megszervezni, mert híre jött, hogy a szultán hatalmas sereggel indul Magyarország ellen. Az önkéntes hadseregbe lépők felveszik a kereszt jelét, ezért őket kereszteseknek nevezik. A keresztesek jutalma a bűnbocsánat. 
Bakócz megbízásából a mozgósításban a ferencesek obszerváns rendje vállal óriási szerepet. Bár egy ilyen hadsereg vezetését – a kor szokásának megfelelően – főúrnak kellene vállalnia, ez nem volt lehetséges, mert megbontotta volna a bárói csoportok közti katonai egyensúlyt, ezért az érsek választása az országosan ismert hírneves lovas hadnagyra, Dózsára esik. Bakócz a nándorfehérvári hőst, az ünnepelt katonatisztet már korábbról ismeri, tudja, hogy rendelkezik megfelelő katonai képességekkel.
A megmaradás jelképe
1976-ban a sors érdekes játékaként Dálnok központjában, a templomtéren egy őszi novemberi napon tanúja voltam, amikor Dózsa szobrát déli 12 órakor, harangzúgás idején a mikóújfalusi kőfaragók által készített óriási faragott kőtömbökre, a talpazatra illesztették. A pillanat számomra jelképes, szimbolikus értelmet nyert. Úgy éreztem, a harangok azt üzenik a keresztesek vezérének, hogy szoborba öntve is elnyerte a keresztény világ áldását. Hisszük, hogy Dózsa György példakép mint a hit, az anyanyelv és a szülőföld védelmezője!
Szobotka András szobrászművész hattonnás szobra, a térdre könyöklő, gondolkodó Dózsa a jövőt, a jövőnket fürkészi. Azt sugallja, hogy ez a bátraké, azoké, akik kiállnak a közösség jogaiért. Népünknek ilyen elszánt vezetőkre van szüksége, olyanokra, akik szembeszállnak az idegen elnyomással. Olyanokra, akik számára nem közömbös városaink, műemlékeink és közintézményeink átkeresztelése sem!
Kádár Gyula
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A bábszínház nem bábjáték, hanem bábművészet
„Jó bábszínészből lehet jó színész, fordítva viszont nehezen. A bábszínész számára természetes, hogy ő a báb mögött van, a színész viszont természeténél fogva önmagát akarja megmutatni, számára a báb másodlagos. Egy bábszínésznél ez soha nem fordulhat elő” – beszélgetés Botházy-Daróczi Rékával, a nagyváradi Lilliput Társulat művészeti vezetőjével.
– A bábozást talán zsigeri foglalkozásnak is nevezhetjük, hisz alig van olyan gyermek, aki ne beszélgetett volna elmélyülten a játékaival, legszívesebben az asztal alatt üldögélve. Az ösztönös gyerekjátéktól a színtársulatig viszont nagyon hosszú és nagyon rögös az út. Hogy látja ezt a folyamatot a Szigligeti Színház Lilliput Társulatának a művészeti vezetője?
– A bábokkal való kommunikáció az ősi keleti kultúrákban kifejezetten a felnőtteknek szólt. Ma már valami miatt ha azt mondjuk, bábszínház, az emberek zöme csak akkor reagál, ha van gyerek a családban. Pedig a bábjátszás, a bábelőadások nemcsak gyerekeknek és nemcsak gyerekekhez szólnak. A bábszínház nem bábjáték, hanem bábművészet. A feladat: életre kelteni a bábokat, ezáltal különböztetni meg a játékot a művészettől. Játék szerintem az, amit otthon a gyerekek a bábuikkal tesznek: a lehető legkomolyabban beszélnek hozzájuk, legtöbbször pedig az ő „nevükben” válaszolnak is maguknak.
Van olyan gyerek, aki szívesen veszi, ha a családból egy vagy több felnőtt is bekapcsolódik a játékba, de sok gyermek szereti megőrizni az „én és a bábuim” intimitást. A bábszínháznak ezért többet kell nyújtania. Azért pedig, hogy egy előadás sokat adhasson, fontos, hogy jó rendező kezébe kerüljön a történet, ami életre kel, és jó kezekbe kerüljön a bábszínész, aki életre kelt.
– Megkülönböztethető a színházi és a bábrendező? Vagy egy jó rendezőnek semmi gondot nem jelent egy bábelőadás megrendezése, esetleg fordítva is így igaz?
– Van olyan rendező, akinek ez az átmenet nem jelent gondot. Alföldi Róbert például a Budapest Bábszínházban bábokkal rendezi meg a világhírű Kabaré című musicalt. Pedig ő nem a bábelőadásairól híres. Nyilván van átjárás a színház és bábszínház között, de alapvetően a bábrendező azért más eszközökkel, más térben és más műfajban alkot, mint egy színházi rendező. Sajnos Erdélyben nagyon kevés a jó magyar bábrendező, és míg bábszínészeket képeznek, bábrendezőket kevésbé.
Magyarországon a bábjátszás szélesen bontogatja szárnyait, és szerencsére több neves magyar bábrendező kapható arra, hogy határon túl is dolgozzon. Rumi László, Dió Zoltán, Urbán Gyula, Bartal Kiss Rita visszajáró vendégek nálunk, Nagyváradon. Igyekszünk minél több korosztályt megszólítani előadásainkkal. Az előző művészeti vezetőnk, Szőke Kavinszki András már úgy alakította ki az elmúlt évadok repertoárjait, hogy nyitott a csecsemők, illetve a kamaszok felé is.
Kezeslábas címmel lassan három éve repertoáron van egy nonverbális babaszínházi előadásunk, amit Bartal Kiss Rita állított színpadra. Kisteremben, kis létszámú közönségnek egy nagyon intim, otthonosra kialakított környezetben játsszuk az előadást. Nagyon szeretik a kismamák és a kisbabák is. A nagyobbak felé a Rendhagyó irodalomóra programmal nyitunk, első kísérletünk a Toldi volt. Nagyon élvezték és mintha közben el is felejtették volna, hogy nekik „kötelességük” a bábszínházat lenézni, az a kicsiknek való, ők már a felnőtteknek szóló előadásokat érdemlik. Igen, elfeledkeztek erről a beidegződésről, és nagyon jól szórakoztak. Az idei évadra A helység kalapácsát terveztük, remélhetőleg azt is szeretni fogják.
– Évadonként milyen arányban vannak jelen az új előadások, illetve a több éve tartó sikerszériák?
– Általában évadonként négy új cím van és két-három szinte mindig vissza-visszatér. A darabválasztás a vezető felelőssége, de természetesen szó sincs egyszemélyes döntésről. Figyelembe vesszük a szervezőnk révén „szállított” közönségigényt, illetve a társulat tagjainak az ötleteit. A művészeti tanácsban vitatjuk meg a különböző ajánlatokat, mindenki ragaszkodik a saját választásához, aztán megegyezünk.
Általános szempont, hogy legyen legalább egy ismert, klasszikusnak számító, a szülőt saját gyerekkorára emlékeztető cím, de egy-két kortárs író művét is beemeljük a programba. És nyitottak vagyunk a csereelőadásra is. Örömmel adunk teret más bábszínházak előadásainak bemutatására is, így mi is eljutunk más bábszínházak közönségéhez.
– A társulatuk tagsága le tudja-e fedni a növekvő igényeket? Nem volna szükség létszámbővítésre?
– A Lilliput Társulatnak jelenleg 11 bábszínésze van. A bábosok zöme 15–20 éve tagja a társulatnak, mondhatni ők utólagos képzést kaptak, tehát a gyakorlatban már rég bábszínészek voltak, amikor szakmailag levizsgázhattak. Van néhány frissen csatlakozott tagunk is, akik „csak” 5–10 éve tagjai a társulatnak. Reményem szerint pedig hamarosan egy újabb férfi bábszínész csatlakozik hozzánk.
Nálunk alapkövetelmény a nagyon szép beszéd, illetve az a képesség, hogy úgy tudjon a báb takarásában létezni a bábszínész, hogy épp az ő ottléte keltse életre a bábot. Szakmai körökben köztudott, hogy a jó bábszínészből lehet jó színész, fordítva viszont nehezen. A bábszínész számára ugyanis természetes, hogy ő a báb mögött van, a színész viszont természeténél fogva önmagát akarja megmutatni, számára a báb másodlagos. Egy bábszínésznél ez soha nem fordulhat elő.
A bábos az általa mozgatott bábok révén él és látszik. Nem a társulat többi tagjának kárára említeném, hanem mert a legújabb bemutatónkon kimagasló teljesítményt nyújtott Hanyecz-Debelka Róbert. A Szent László csudatetteiben ő Vitéz László, és olyan volt az alakítása, hogy sokan azt kérdezték, ki ez a bábszínész. Paraván mögött, csak és kizárólag a bábra támaszkodva, azt életre keltve, rajta keresztül hívta fel magára a figyelmet.
Azt gondolom, hogy nagyon nehéz dolguk van a bábszínészeknek. Nagyon nagy alázattal kell dolgozniuk. Szerintem a mi társulatunkban mindenki rendelkezik a megfelelő szakmai tudással és alázattal. Bár a fejlődésnek mindig jut hely, úgy gondolom, hogy a Lilliput Társulatnak alapvetően jó bábszínészei és jó bábelőadásai vannak.
– A vezető ezt látja, de milyenek a visszajelzések? Hallani esetleg olyasmit, hogy ez így mégsem volt jó?
– Nincs olyan, hogy minden előadás, minden bábszínész, minden rendező csak tökéletesen teljesít. Nem is lenne igazi az ilyen kép. Vannak néha melléfogásaink. Sajnos bábszínházi kritikák ritkán jelennek meg. Ami eddig rólunk megjelent, szerintem a realitást tükrözte. Volt előadás, ami nagyon szép kritikákat kapott, és volt olyan, ami kevésbé. Mert ilyenek a produkcióink is. A közönség általában szereti az előadásainkat, pedagógusoktól is pozitív visszajelzéseket kapunk. Egy állandó szakmai vélemény viszont nagyon fontos lenne. Olyanfajta visszajelzés az a bábszínésznek, amit ritkán kap meg. Szerintem mindenki örülne, ha lenne állandó hozzáértő bábkritika.
– Idei terveik között van-e valami sajátos?
– Október 5. és 10. között megrendezzük a FuxFeszt II. kiadását, az erdélyi magyar hivatásos bábosok egyetlen versenyfesztiválját. Hat hivatásos magyar bábtársulat létezik jelenleg Romániában. Marosvásárhely, Kolozsvár, Temesvár, Szatmárnémeti, Sepsiszentgyörgy és Nagyvárad bábtársulata idén szabadon döntheti el, hogy versenyen vagy versenyen kívül szeretne bemutatkozni. Minden nap lesz egy-egy magyarországi vendégelőadás, a zsűrizésnél pedig nagyon odafigyelünk, hogy senki ne legyen egyetlen előadásban sem személyesen érdekelt.
A versenyprogramon kívül minden napnak lesz egy, főleg szakmának szóló vendégelőadása. Jelenleg zajlanak az egyeztetések a Budapest Bábszínház, a Kecskeméti Ciróka Bábszínház, a debreceni Vojtina Bábszínház, illetve a Kaposvári BábSzínTér előadásait illetően. Az előbb már említettem, hogy a romániai magyar bábjátszás szakmailag nem kap annyi figyelmet, mint a színjátszás. Nincsenek szakmai kritikák, visszajelzések.
Ezt a hiányt pótolandó a FuxFeszt minden napját egy szakmai beszélgetés zárja majd, aminek a célja a visszajelzések megbeszélése. A moderátor Köllő Kata kolozsvári színházkritikus, a szakmai irányító pedig Pályi János bábművész lesz. Nagy öröm lenne nekünk, szervezőknek, ha a résztvevő társulatok minél több előadáson és szakmai beszélgetésen vennének részt, hogy valóban megismerhessük egymás munkáját.
Botházy-Daróczi Réka 1981. június 5-én született Marosvásárhelyen, a Papiu-Ilarian Gimnáziumban érettségizett, Nagyváradon végezte az Ady Endre Sajtókollégiumot és a Partiumi Keresztény Egyetem angol nyelv és irodalom szakát, a Marosvásárhelyi Színművészeti Egyetemen pedig színpadi beszéddel kapcsolatos mesterfokozatot szerzett. 2009-ig párhuzamosan dolgozott a nagyváradi Partium Rádiónál és a bábszínháznál, 2012-ben pedig, a gyermeknevelési szabadság után a színházhoz tért vissza. Jelenleg a Lilliput Társulat művészeti vezetője.
Molnár Judit 
Krónika (Kolozsvár)

„Diákelszívó” belvárosi iskolák
A bezárás veszélye fenyegeti a vidéki, valamint a városi lakónegyedekben található általános iskolákat több erdélyi megyében is, ugyanis egyre több szülő íratja gyermekét a belvárosi, népszerű tanintézetekbe. Az illetékesek úgy vélik: a körzeti iskolákat addig kell működtetni, amíg csak lehet, a cél pedig minden esetben a minőségi oktatás biztosítása minden gyermek számára.
Kiss Imre Kovászna megyei főtanfelügyelő rámutatott: a beiskolázási tervet nagyban meghatározza a szülők magatartása, hozzáállása is, hiszen ha többségük a belvárosi iskolákat részesíti előnyben, a lakónegyedi és vidéki tanintézetek elnéptelenednek, gyermekek és megfelelő számú osztály hiányában nem lesznek fenntarthatók.
Háromszéken Sepsiszentgyörgyön és Kézdivásárhelyen működnek körzeti iskolák, a két városban pedig a 2015/2016-os tanévre vonatkozóan összesen 162 gyermeket írattak be ideiglenes lakcím alapján a nem lakóhelye szerinti iskolába. A kisdiákok többsége belvárosi, nagynevű tanintézetben kezdi az új tanévet, emiatt a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégiumban és a Mihai Viteazul Főgimnáziumban is egy-egy előkészítő osztállyal többet kell indítani a tervezettnél.
A lakónegyedi iskolák sem maradnak üresen, de például a sepsiszentgyörgyi Gödri Ferenc Általános Iskolába csak 15, az Ady Endre Általános Iskolába pedig 18 gyermeket írattak be, így létszám alatti osztályokat tudnak csak indítani.
Sok helyen összevont osztályok működnek
Kiss Imre arra is felhívta a figyelmet, hogy a vidéki tanintézetek is veszélyben vannak: a gyermekhiány miatt sok helyen már régóta összevont osztályokat működtetnek, ez pedig még inkább elriasztja a szülőket. Megyeszerte hatvanöt településen összesen 324 nulladik osztályos kisdiák kénytelen ebben a tanévben nagyobbakkal együtt tanulni.
A főtanfelügyelő szerint egyetlen falusi iskolát sem kellene bezárni, hanem épphogy segíteni kellene ezeket a minőségi oktatás megvalósításában. Kifejtette: képzéseket kellene indítani az összevont osztályokban tanító pedagógusoknak, hogy a többletmunka ellenére egyenlő esélyt tudjanak biztosítani a közösen tanuló diákoknak. „A szülőket csak úgy lehet meggyőzni, hogy ne vigyék el a diákokat a falusi iskolából, ha a gyermekek annak ellenére tudnak eredményeket felmutatni, hogy felsőbb osztályos társaikkal kell osztozniuk a tanító figyelmén” – magyarázta Kiss Imre.
„Nem kell feltalálni a spanyolviaszt”
Hasonlóan vélekedik Horváth Anna, Kolozsvár RMDSZ-es alpolgármestere, aki a Krónikának elmondta: amíg csak lehet, működtetni kell minden iskolát a szórványközösségekben, és biztosítani kell ezekben a minőségi oktatást.
Az alpolgármester ugyanakkor Facebook-oldalán rámutatott: „nem kell sem nekünk, sem másnak »feltalálnia a spanyolviaszt«: mindannyiunk számára kézenfekvő, hogy a Monostor negyedben élő fiatal magyar család számára – magyar identitása és kötődésének megőrzése céljából – a legfontosabb, hogy legyen a lakóhelyéhez minél közelebbi magyar bölcsőde, óvoda, iskola, ahol gyermeke jó minőségű, magyar identitását és kötődését megerősítő oktatásban részesül, s hasonló a megoldás az erdélyi szórványközösségek esetében is”.
Horváth Anna az elmúlt napokban Kolozsváron megrendezett Média-tér konferencián arról is beszámolt, hogy ha a kincses városban megszűnnek a lakótelepi tanintézetek magyar tagozatai, az oda járó gyermekek fele román iskolában fogja folytatni tanulmányait.
Az RMDSZ-es politikus hangsúlyozta, egyetlen olyan megoldást sem talált elfogadhatónak, amely a szórványban születő magyar gyermekeknek a tömbben való iskoláztatását célozza. Kelemen Hunor RMDSZ-elnököt idézve kijelentette: „nekünk itt, a szórványban kell megvetnünk a lábunkat, hogy a tömb ne szórványosodjon el”.
Török Zoltán Kolozs megyei főtanfelügyelő-helyettes korábban a Krónikának elmondta: a 2015/2016-os tanévben nem változik a külvárosi beiskolázási arány, mindenhol ugyanannyi magyar osztály indul, mint a megelőző években.
Kevesebb magyar osztályt indítanak
Szatmárnémetiben is veszélyben vannak a lakótelepi iskolák magyar tagozatai: egyrészt évente megyei szinten mintegy ezer fővel csökken a gyermeklétszám, ugyanakkor a belvárosi magyar tanintézetek is óriási konkurenciát jelentenek a kevésbé neves körzeti általános iskoláknak.
Szász Piroska Szatmár megyei főtanfelügyelő-helyettes lapunknak kifejtette: ugyan még nem volt példa arra, hogy egy egész magyar tagozat megszűnjön, de a korábbi két-három párhuzamos csoporthoz képest sok lakónegyedi iskolában csak egy magyar tannyelvű osztály fog indulni ősszel.
Megtudtuk: az Avram Iancu, a Bălcescu–Petőfi és a Mircea Eliade Általános Iskolában diákhiány miatt kénytelenek kevesebb magyar előkészítőt indítani, míg a kispiac közelében lévő Vasile Lucaciu (volt 21-es) iskolában elképzelhető, hogy ősztől egyáltalán nem indul magyar tannyelvű osztály. A beiratkozási időszak ugyanakkor még nem zárult le, így a helyzet változhat.
Ezzel szemben a belvárosi neves tanintézetekben – a Kölcsey Ferenc Főgimnáziumban, a Hám János Római Katolikus Iskolaközpontban és a Református Gimnáziumban – túljelentkezés van. Szász Piroska rámutatott: csak az ide beíratott gyermekek harmadának van a városközpontban állandó lakhelye, így feltételezhető, hogy sokan ideiglenes lakhellyel érik el, hogy gyermekük az áhított tanintézetbe kerüljön.
Bihar megyében nincs gond
Bihar megyében ezzel ellentétben még nem fenyegeti a megszűnés veszélye a lakótelepi magyar tagozatokat: ugyan egyes iskolákban meglehetősen alacsony a diáklétszám, de mindegyik tervezett előkészítő osztályt el tudják indítani – tudtuk meg Kéry Hajnal főtanfelügyelő-helyettestől.
A szakember azt is elmondta: Nagyváradon nem jellemző, hogy a belvárosi iskolák „elszívják” a gyermekeket a körzeti tanintézetektől, beiratkozásnál ugyanis elsődleges szempont, hogy ki lesz a gyermek tanítója, ugyanakkor az óvoda is fontos, sok szülő ugyanis nem akarja elválasztani csemetéjét a megszokott közösségtől, így a közeli iskolába íratja őt.
Kéry Hajnal szerint a kérdés összetett, nehéz általánosítani, mert minden eset egyedi és helyzetfüggő. Tapasztalatai szerint a kistelepülésekről legtöbbször azért viszik be a városba a kicsiket, mert a szülők munkahelye ezt indokolja, de olyan esetről is tud, amikor egy tanintézet hírnevétől függetlenül, pusztán az ismerősök véleménye alapján született meg a döntés.
„Ötödik osztálytól ugyan a belvárosi iskolák elszívnak bizonyos számú diákot, de egyik körzetben sem tapasztaltunk tömeges elvándorlást. Az elmúlt három évben biztosan nem fordult elő, hogy emiatt Nagyvárad lakótelepi tanintézeteiben osztályt, tagozatokat kellett volna megszüntetni” – magyarázta a főtanfelügyelő-helyettes.
Hozzátette: vidéki iskolákban előfordul, hogy nem tudnak ötödik osztályt indítani, mert a gyermekek többsége a városban folytatja tanulmányait, de nem gyakori, hogy a diákok román iskolába iratkoznak. „Elenyésző, két-három százalék azon magyar tanulók aránya, akik román tagozaton tanulnak ötödik osztálytól” – tudtuk meg.
Krónika (Kolozsvár)

Könyv az önszerveződésünkről
Nagyvárad- A kolozsvári Kisebbségkutató Intézet kiadásában megjelent, Együtt és külön. Az erdélyi magyarok önszerveződése (1989-1990) című tanulmánykötetet mutatták be az Ady Endre Emlékmúzeumban.
Ahogy a csütörtök este bemutatott, Az erdélyi magyarok önszerveződése (1989-1990) című tanulmánykötetet hátlapján is olvasható, az 1989-es romániai forradalom viszonylag népszerű volt az elmúlt 25 év történeti, politológiai és szociológiai jellegű irodalmának, és nem utolsósorban egyik központi kérdése lett a rendszerváltással együtt járó politikai vitáknak. A ’89-es események magyar szemszögből történő kutatása 2010-ben indult el a kolozsvári Nemzeti Kisebbségkutató Intézet keretében. A kutatás lezárásaként készült el az a tizenkét esettanulmány, amiket ebben a kötetben- Bárdi Nándor, Gidó Attila és Novák Csaba Zoltán szerkesztésében- közreadtak, és amelyek a jelentősebb magyarlakta erdélyi, bánsági és partiumi városok eseményeit tekintik át, összefoglalva a korszak eseményeit és nyitott kérdéseit.
A cél az volt, hogy a romániai rendszerváltozásnak egy eddig kevésbé ismert oldalát- tételesen a magyar/kisebbségi szerepvállalást és önszerveződést- szakszerű történeti kutatásokkal dokumentálják és értelmezzék. A program vezetőinek és egyben a kiadvány szerkesztőinek ugyanakkor az volt a nem titkolt szándéka, hogy ezek a dolgozatok a romániai magyar kisebbség saját (tudományos) narratíváját jelenítsék meg, és emeljék be a román nyelvű történeti szakirodalomba, ez a fajta megközelítésmód ugyanis szinte teljesen hiányzik a román történetírásból. A kutatás emellett abban is újat hoz, hogy míg a román nyelvű 1989-es értelmezések a centrum irányából, felülről, és a domináns, államalkotó nemzet szemszögéből vizsgálják az eseményeket, ezen könyv szerzői a vidék történéseire figyeltek, és lokálisan ragadták meg a rendszerváltozás folyamatát.
Személyes élmények
Az egybegyűlteket házigazdai minőségében Szabó Ödön parlamenti képviselő, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke köszöntötte, majd a megjelentek- Varga Gábor, Szilágyi Aladár, dr. Fleisz János, Kiss Törék Ildikó, Tavaszi Hajnal, Szűcs László és Lengyel György- felidézték, hogy mit csináltak 1989 decemberének második felében. A kötetet ismertető Bárdi Nándor szélesebb, kelet-közép-európai kontextusba helyezte a rendszerváltozás folyamatát, a Váradról szóló részt jegyző Tavaszi Hajnal, a Bihar Megyei Könyvtár aligazgatónője pedig arra emlékezett vissza, mi történt Nagyváradon 1989 decemberétől egészen 1990 májusáig, az első választásig. Akit érdekel a téma, a kötetet meg lehet majd vásárolni az Illyés Gyula Könyvesboltban is.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro

Markó Béla: Romániában országos tendencia a magyarság megszerzett jogainak visszaszorítása
Országos tendencia Romániában a magyarság megszerzett jogainak visszaszorítása, de a román társadalomnak és a világnak is tudnia kell, hogy az 1,3 milliós közösséget nem lehet elhallgattatni, jogaitól ismét megfosztani – hangoztatta Markó Béla, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RDMSZ) szenátusi frakcióvezetője.
A politikus, aki csaknem két évtizedig vezette az RMDSZ-t, az idén 200 éves bukaresti magyar oktatásnak szentelt ünnepségsorozat, a 13. Bukaresti Magyar Napok nyitórendezvényén beszélt az anyanyelvű oktatás identitásmegőrző szerepéről.
Kifejtette: az európai szemlélet és az amerikai is most „meglehetősen ostoba" az etnikai közösségek kérdésében, hiszen olyan körülmények között nézik el Bukarestnek a magyarság jogainak visszaszorítására tett kísérleteit, amikor a világban számos intő jel figyelmezet arra, hova vezetnek a megoldatlan etnikai feszültségek.
Markó Béla szerint a mostani román kormánynak nincs lehetősége ismét a nyílt állampolitika rangjára emelni a negyedszázada megbukott „nacionál-kommunista" Ceausescu rendszer homogenizáló – az etnikai és regionális identitások eltörlését célzó – politikáját, de egy rossz közigazgatási felosztással vagy a nyelvhasználati és oktatási törvények be nem tartásával sokat árthat a magyarságnak.
A volt RMDSZ-elnök rámutatott: mivel a nemzeti identitás záloga az anyanyelvű oktatás, az elmúlt negyed évszázad erdélyi érdekvédelmi politikájában a legfőbb prioritásnak számított a diktatúra által szétvert magyar oktatási hálózat helyreállítása.
Mire azonban sikerült elérni, hogy a kerettörvény minden területen lehetővé tegye az anyanyelvű oktatást és garantálja az intézményi önállóságot, az erdélyi magyarság azzal szembesült, hogy az oktatási törvényt vagy az anyanyelv-használati jogszabályt nem tudja érvényesíteni, mert betartásukat sem a kormány, sem a bíróság nem kéri számon – mutatott rá a szónok.
Kétszáz évvel ezelőtt Sükei Imre református lelkész alapította az első magyar iskolát Bukarestben. Az Ady Endre nevét viselő mai önálló magyar bukaresti középiskolában 300 gyermek tanul, kétharmaduk (román-magyar) vegyes házasságból származik – mondta az MTI-nek Bencze Mihály iskolaigazgató. Az egyhetes rendezvénysorozatot szervező bukaresti Petőfi Sándor Kulturális Egyesület elnöke, Buday Richárd elmondta: a román főváros lakossága mintegy tíz százalékának vannak ma magyar felmenői, de a XX. század elején még több tízezer fősre tehető bukaresti magyar közösséget többször is kisemmizték, és a legutóbbi népszámláláson alig több mint háromezren vallották magukat magyarnak.
MTI
Erdély.ma

Kultúra, történelem és szórakozás a Festum Varadinumon
A Nagyváradon már harmadik napja zajló Festum Varadinum ünnepségsorozatban számos olyan rendezvény kapott helyet, amely a legszélesebb érdeklődési körűek igényeihez is igazodik. A nagyváradi kulturális fesztivál szerda–péntek közötti időszakában hangsúlyosan megjelenik kultúránk, művészetünk és történelmünk is, ugyanakkor több különleges szórakoztató programra lehet készülni. Alább a fesztivál május 6–8. közötti rendezvényeit foglaltuk össze.
Kristófi János emlékkiállítás
Május 6-án, szerdán 14 órakor Kristófi János világhírű nagyváradi festőművész (1925–2014) munkáiból nyílik kiállítás a nagyváradi városháza dísztermében.
Kristófi János (Monospetri, 1925. december 15. – Nagyvárad, 2014. január 5.) világszinten elismert festőművész. Középiskoláit Kolozsváron végezte, a Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskolán szerzett rajztanári oklevelet (1954). A Népi Művészeti Iskola tanára Nagyváradon nyugalomba vonulásáig (1955-88). Feleségével, Hoványi Judit szobrász-keramikus művésznővel rendezett első közös kiállítása (1958) óta tevékeny részt vett a város művészeti életében. Tájképein Nagyváradot örökítette meg. Elkészítette Bartók Béla, a nagyváradi Bihari Sándor zeneszerző s a közművelődés mecénásaként ismert Nicolae Jiga arcképét. Feleségével közös „családi kiállítása” volt Bécsben és Leidenben (1988), Miskolcon (1990), Győrben , Budapesten (1991) és Szolnokon (1995).
Kristófi János világszerte ismert festőművész 1954 óta élt Nagyváradon, ahol harminc éven át a Városi, majd a Művészeti Népiskolában nemzedékeket oktatott. Tíz gyermeke született. Mindegyiküket a katolikus hit szerint nevelte az életre, van köztük festő, énekes, fotós, orgonista, jogász, mérnök és orvos is. „Igazi nagyváradi festő lett, a klasszikus váradi festők (Baráth Móric, Balogh István, Tibor Ernő, Leon Alex, Mottl Román, Miklóssy Gábor, Tompa Mihály stb.) utóda és kortársa, a város hűséges polgára és krónikása egy személyben” – írta róla Banner Zoltán Békéscsabán élő művészettörténész. 2011-ben Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjével tüntették ki.
Kiállítások, könyvbemutatók, istentisztelet
16.30-kor Wagner Péter képzőművész egyéni kiállítását nyitják meg a Kanonok sori Tibor Ernő Galériában, 17.00 órától emlékműsor Mécs László premontrei kanonok, költő, lapszerkesztő, előadó születésének 120 évfordulója alkalmából a Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum dísztermében. 17.45-kor Szilágyi Aladár: Mit akartak ezek a magyarok?- Beszélgetések kortárs történészekkel Holnap /Kulturális Egyesület, Nagyvárad, 2015/ – könyvbemutató az Ady Endre Líceum dísztermében, Szilágyi Aladár beszélgetései a Szacsvay Akadémia történelmi előadássorozatának 2014-es előadóival, bemutatja Szűcs László, a kötet szerkesztője és az Erdélyi Riport, valamint a Várad művelődési folyóirat főszerkesztője.
18.00 órától ünnepi istentisztelet a nagyváradi evangélikus templomban, igét hirdet Szabó Szilárd dombóvári evangélikus lelkész, előadást tart Balczó András evangélikus olimpikon; közreműködnek az evangélikus óvoda gyermekei, valamint Lucian Malița hegedűművész és Thurzó Sándor József brácsaművész. Az Ady Endre-gimnázium dísztermében 18.30-kor kezdődik a Szacsvay Akadémia történelmi előadása A török kiűzése Magyarországról (1683-1718) és az ország jövőjének tervezésecímmel, előadó: Gebei Sándor egyetemi tanár (Eger), az MTA doktora.
19.00 órától Operett express – Bozsó József és Teremi Trixi budapesti színészek előadása. Elhangzanak világhírű operett melódiák Kálmán, Eisemann, Huszka, Fényes, Szenes, Lehár operettjeiből. Helyszín: a Királyhágómelléki Református Egyházkerület Székházának díszterme (Partium Keresztény Egyetem)
Történelmi konferencia: „Várad, Erdély kapuja...”
Május 7-én, csütörtökön 10 órakor „Várad, Erdély kapuja...” Nagyvárad történelmi szerepe a fejedelemség korában címmel történelmi konferencia kezdődik nagyváradi városháza dísztermében.
A Festum Varadinum tavalyi rendezvénysorozatába beillesztett történelmi konferencia nagy sikert aratott, hiszen olyan, nemzetközileg is elismert szakemberek jöttek el előadni, akik kétségtelenül a történész szakma elitjéhez tartoznak. Nincs ez másképp idén sem, értékes és várhatóan rendkívül tartalmas értekezések hangzanak el, melyeknek középpontjában Nagyvárad, illetve a város középkori szerepének fontossága áll.
A konferencia részvevői és előadásaik címei: Oborni Teréz tud. főmunkatárs, kora újkori témacsoport vezető, MTA BTK, Történettudományi Intézet: Szapolyai János és a váradi béke; Gálfi Emőke tud. kutató (EME Kolozsvár): Izabella királyné várospolitikája: Gyulafehérvár és Várad; Bogdándi Zsolt tud. kutató (EME Kolozsvár): A váradi hiteleshelyek 16. század második felében; Mátyás-Rausch Petra tud. munkatárs, MTA BTK Történettudományi Intézet: A belényesi rézbányászat helye az Erdélyi Fejedelemség ércbányászatában 1571 és 1613 között; Emődi Tamás műemlékvédelmi szakmérnök, Nagyvárad: Az erdélyi fejedelmek nagyváradi palotája; Jeney-Tóth Annamária egyetemi docens, Debreceni Egyetem: Ifj. Rákóczi György váradi udvartartásának kezdetei (1638-1640-1642), Sudár Balázs tud. főmunkatárs, MTA BTK Történettudományi Intézet: A váradi török tartomány első évei (1660–1665).
Szent László öröksége
Ugyancsak 10 órakor kezdődik az a program, melynek keretében Bihar megye magyar szociális intézményeiben nevelkedő gyermekek ismerkednek Nagyváraddal és Szent László királlyal a római katolikus székesegyházban, a Szent László Római Katolikus Teológiai Líceumban és a nagyváradi várban. 11 órától Nyitott kapuk – iskolanap a Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnáziumban, 13 órakor Varadinum Junior: „Sötét és semmi voltak...” – világosság és sötétség ellentéte a művészetben – irodalmi műhely a Mihai Eminescu Főgimnázium dísztermében, ugyanitt 14 órától: „Aki fényt hagyott maga után...” – magyarok a fény történetében. 17 órakor Ólomkatona címmel díjkiosztóval egybekötött kiállítás nyílik a Gyermekpalotában. 18 órától ünnepi istentisztelet nagyváradi unitárius templomban, igét hirdet Nt. Gyerő Dávid lelkész, a Magyar Unitárius Egyház főjegyzője, fellép a nagyváradi Kántorok Kórusa, majd szeretetvendégség következik.
19 órakor kezdődik Koncz Gábor Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, színházi rendező, érdemes művész Gyorsvonat című önálló estje a a Lorántffy Zsuzsanna Református Egyházi Központban.
A Kossuth-díjas színész-rendező kedvenc költőitől, íróitól válogat verseket, novellákat, részleteket életszemlélete bemutatására. Hitet tesz az igaz emberség, a humánus együttélés és a munka, a teljesítmény elismerése mellett. Persze mindezt remek írások tükrében, a rá jellemző őszinteséggel, vonzó férfiassággal teszi.
Történelem és irodalom
Május 8-án, pénteken 16 órakor tartják meg a Varadinum történelmi verseny megnyitóját. Az Ady Endre Elméleti Líceum dísztermében zajló vetélkedő címe: Nemzetközi kapcsolatok a XIX. század végén a XX. század elején. Az első világháború. A megmérettetés 9-én, szombaton 9 órakor folytatódik ugyanott.
18 órakor Dukrét Géza helytörténész, a Partiumi Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság elnöke új kötetét, mely az Adalékok Siter történetéhez címet kapta. Helyszín: a Lorántffy Zsuzsanna Egyházi központ múzeumterme. 19 órától Szabó T. Anna költő, műfordító szerzői estjére kerül sor teleki (ma Primăriei) utcai Illyés Gyula Könyvesboltban.
A Lotus Centerben 19.30-kor kezdődik a közismert magyarországi együttes, a HoneyBeast koncertje.
A Honeybeast egy magyar, elektronikus pop-rock zenét játszó együttes, mely ezen a néven 2011-től működik, bár történetét – némileg eltérő formációban és néven – 2005-ig vezeti vissza. Első nagy sikereit az együttes 2010-ben érte el, majd a 2014-es Eurovíziós Dalfesztivál magyarországi válogatójának szereplőiként szereztek országos ismertséget.
Metropol koncert pénteken
A Festum Varadinum egyik kiemelt programja a Nagyváradi Állami Filharmóniában 20.30 órakor kezdődő Metropol koncert.
A nagyváradi rockegyüttes 1968-ban alakult és legendás karriert futott be. Mind a váradiak, mind az erdélyi rockkedvelők kellemes nosztalgiával gondolnak vissza a Metropol koncertjeire, ezért a mai napig nagy népszerűségnek örvendő csapat fellépései garantált felüdülésnek, felhőtlen szórakozásnak számítanak.
maszol.ro

A magyarba rúgni napiparancs
Aki egyszer a magyarba rúgott, mintha kedvet kapna... Ez Ady Endre.
Nos, kevés olyan ország van Európában, amelyik nem rúgott bele a magyarba. Újabb időkben Ausztria mintha újabb és újabb kedvet kapna – vagy globális parancsot – a rugdalózásra. Egészen kezdő történészek és mai gyorstalpaló politológusok figyelmét esetleg fel tudjuk hívni, hogy a mai lappangó, fű alatti parancsolatok éppen abból a nyugati forrásból jönnek, amelyek egyszerűen letörölték a történelem színpadáról 1914 és 1920 között a szépecskén fejlődgető Osztrák-Magyar Monarchiát.
Nemrég a bécsi Wiener Burgtheater a Magyar Nemzeti Színházban, Budapesten vendégszerepelt. A házigazda és a vendég közötti egyezséget az előadás utáni közönségtalálkozóra a bécsi társulat felrúgta, és igazgatói parancsra fölolvasott egy politikai jegyzéket, mely pocskondiázta a mostani magyar nemzeti kormány politikáját, kulturális eszmeiségét; hiányolta a demokráciát, a szabadságot. El tudjuk képzelni, mennyire elhűlt közönség hallgatta mindezt egy színművész szájából. Aki nem is mellesleg vendég volt amott.
Dr. (jogász) Eva Maria Barki Karin Bergmann igazgatóasszonynak küldött levelét most olvashattam, kiragadok abból. „Az Ön elődje, Matthias Hermann által megkezdett magyarellenes akciók (...) az Ön vezetése alatt nyilvánvalóan folytatódnak... A kormányellenes pamflet felolvasásakor a megdöbbent közönség nem tudott szóhoz jutni...”
Most innen, Székelyföldről szalad a képzeletünk Pestre, a Nemzeti Színházba: miért nem állt fel azonnal a megdöbbent közönség, és ment volna ki a szabadba? Azért, mert jól nevelt volt. Mert gyáva volt. Mert a bécsi Habsburgok, majd Moszkva, majd az SZDSZ máig úgy nevelte, hogy…
Így nevelte, hogy maradjon ülve ám, s a köpdöső vendéget, az idegent ne vágja ki a házából, ne álljon föl sosem a maga lábára, akkor sem, ha egy megtapsolt és keményen megfizetett színész a képébe vágja megalázott voltát. Nem feledjük talán, hogy Ausztria teljes mellbedobással hurrázott Hitlernek 1938-ban, mellé állt önként, begyűjtötte a zsidóit, és kiküldte őket valahová. És mégis, mégis ama lappangó parancsolatosztogatók Magyarországot, az Orbán-kormányt fasisztázzák máig, az Európai Unióban, a bizottságokban, és íme, a színházaikban is, otthon! Mert egyszer mindenki rúgni akar a magyarba Bukaresttől Strasbourgig.
Román Győző
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely),

Több mint egy emlékkönyv…
Nagyvárad- Vasárnap a Festum Varadinum keretében bemutatták a Fehér Dezső által szerkesztett Biharvármegye-Nagyvárad kultúrtörténete és öregdiákjainak emlékkönyve 1933-1937 reprint kiadását.
Az Ady Endre Emlékmúzeumban vasárnap délután zajlott esemény programfelelőse a házigazda intézmény mellett- melynek vezetője, Imre Zoltán röviden köszöntötte az érdeklődőket-, a Várad kulturális folyóirat és az RMDSZ Bihar megyei szervezete által alapított Szacsvay Akadémia volt. A rendezvény első felében Szűcs László főszerkesztő és Szilágyi Aladár közíró díjazta azokat a szerzőket, akik helyezéseket értek el a Várad folyóirat utóbbi által kezdeményezett, A tudományok kertje címmel meghirdetett pályázatán.
Szabó Ödön, a megyei RMDSZ ügyvezető elnöke kifejtette: korábban ő maga egy antikváriumban bukkant rá a Fehér Dezső által szerkesztett Biharvármegye-Nagyvárad kultúrtörténete és öregdiákjainak emlékkönyve 1933-1937 című vaskos kötetre, a most megjelentett reprint kiadvány pedig a Varga Gábor és Tavaszi Hajnal tulajdonában levő eredeti példány alapján készült. Egy olyan korszak – a két világháború közötti, harmincas évekbeli Várad- hangulatát, társadalmi, kulturális, gazdasági stb. életét tükrözi vissza, amikor kezdett véget érni a hivatalos cenzúra, de erre ráerősített az öncenzúra. A pontos és hiteles adatok hasznosságán túl a sorok közt is lehet olvasni, azok számára pedig, akik Váradon élnek, vagy valamilyen módon kötődnek a városhoz, kötelező olvasmány kellene legyen, ott kéne legyen a könyvtárukban, beleértve a kutatóműhelyek román nemzetiségű történészeit is.
Magyarok és zsidók
A tárgyalt korszakról a reprint kiadás előszavát jegyző Kormányos László történelemtanár beszélt. Többek közt arra hívta fel a figyelmet: a kötetben Fehér Dezső által leírtak tulajdonképpen tükörképei annak, hogy milyen változásokat hozott Trianon a váradi magyarság és zsidóság életében, hogyan viszonyultak és alkalmazkodtak a kialakult új helyzethez. A kép nem volt annyira negatív a monarchiabeli állapotokhoz képest, mint ahogy azt hangoztatni szokás. Természetesen megváltoztak az etnikai arányok, de a román állam szerepe, illetve a románság pozíciója az intézményi átszervezéseknek betudhatóan általában csak a közszférában erősödött meg, illetve kialakult az addig nem létező román középosztály, és egy sikeres értelmiségi réteg erőteljesen hallatta a hangját. Ennél több azonban nem történt, a gazdasági és egyházi életben, a mecenatúrában, illetve a hagyományos struktúrákban továbbra is meghatározó maradt a magyarság befolyása, így végül is mindkét oldalon torzult társadalmak működtek. Nem szabad megfeledkezni az identitásuk szempontjából válaszúthoz érkezett, jelentős szereppel bíró zsidókról sem, hiszen Erdély területén akkoriban a legnagyobb volt a váradi neológ zsidó közösség, melynek szimpatikus és kiemelkedő közéleti alakja volt Kecskeméti Lipót főrabbi. Jellemző, hogy a zsidók a magyar közösség részének tekintették magukat, a magyarokat támogatták tőkéjükkel és szavazataikkal, erős volt köztük a szimbiózis. Bár a könyvben erről már nem esik szó, tragikus vonása a város 20. századi történelmének, hogy ennek ellenére az említett zsidó származású személyiségek több mint 60 százaléka Auschwitzban halt meg 1944-ben. A könyvbemutató végén az Europrint kiadó és nyomda vezetője, Derzsi Ákos beszélt a nyomtatás érdekes kihívásairól.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro

Bukaresti magyarság: szórvány a négyzeten
Állandó tanerő- és létszámhiánnyal viaskodunk, az anyagi nehézségeinkről nem is beszélve: minden támogatásért keményen meg kell harcolni. Ennek ellenére optimisták vagyunk – sorolja Bencze Mihály igazgató, amikor a bukaresti Ady Endre Elméleti Gimnázium legégetőbb gondjairól faggatjuk.
A derűlátás mondhatni kétszeresen is elengedhetetlen a román fővárosban zajló magyar oktatás szereplői, alakítói számára. Egyrészt az anyanyelven történő nevelést itt több alkalommal a szó szoros értelmében a romjaiból kellett újjáépíteni, másrészt a múlt egyféleképpen kötelez is: ebben az évben kereken kétszáz éves a bukaresti magyar oktatás.
Az évforduló pedig méltó alkalom az ünneplésre, az elmúlt héten lezajlott 13. Bukaresti Magyar Napok rendezvénysorozatot éppen ezért szentelték a jubileumnak. A középiskola vendégváró osztálytermeit véndiákok és egykori pedagógusok töltötték meg a hétvégén, akiknek a tanintézet jelenlegi tanulói kedveskedtek ünnepi műsorral, vasárnap pedig majálissal.
Felavatták ugyanakkor az iskola új zászlóját és – egy koronából ágaskodó unikornist, valamint a napot és a holdat ábrázoló – címerét, Szekeres Attila sepsiszentgyörgyi heraldikus alkotását. De a hét minden napjára jutott történelmi, színházi előadás, táncház. Különösen emlékezetes marad a marosvásárhelyi színinövendékek vendégjátéka, Bródy Sándor A tanítónő című darabját ugyanis az Erzsébet Színháznak otthont adó, egykor az Osztrák–Magyar Monarchia tulajdonában álló Duna-palotában vitték színpadra.
Annak az épületnek a háromszáz férőhelyes dísztermét, amelyben annak idején komoly diplomáciai, gazdasági és szellemi tevékenység folyt, és amelyben mintegy száz éve nemigen hangzott el magyar szó, most színültig megtöltötték a bukaresti magyarok.
Oktatásszervezés a szórványban
Az első írásos említése 556. évfordulóját idén ünneplő fővárosban már évszázadokkal ezelőtt jelentős volt a magyarok jelenléte, amely egészen a 15. századig visszavezethető. Barcasági csángók az 1500-as években evangélikus fatemplomot építettek az utazók, szekeresek számára stabil állomásnak számító Bukarestben, ahová a II. Rákóczi Ferenc-féle szabadságharc leverése mozgósított népesebb tömegeket.
Mivel a magyarok ekkor már többnyire családostul érkeztek, a kor kutatói szerint tetten érhető volt a gyerekekkel való foglalkozás, többek között a katolikus Barátok templomában. Tehát kisebb próbálkozások különböző formában már korábban léteztek a magyar oktatás megszervezésére, a gyerekek foglalkoztatására, bár ez még átmeneti időszakot képviselt, és nem nevezhető iskolának.
Az igazi áttörés a 19. század elején történt. Fontos tudni, hogy ekkor rendezték – a várost megszálló oroszok – Bukarestben az első, a lakosok nemzetiségi összetételére is kiterjedő népszámlálást. A cenzus kimutatta, hogy a havasalföldi román fejedelemség hetvenezer lelkes központjában 1226 „osztrák" élt, amelynek túlnyomó többsége magyar volt, a magyar közösség létszáma azonban elérhette a háromezret is.
A Szőkefalváról érkezett Sükei Imre református lelkész hamar felismerte, hogy a magyarok elveszítik önazonosság-tudatukat, ha nem biztosít a közösség számára saját egyházat és iskolát. Sükei 1815. május 14-én megalapította a bukaresti református egyházat és a magyar oktatást, a gyerekeket pedig saját lakásán kezdte tanítani írni-olvasni. A több nyelvet is beszélő lelkész gyakorlatilag végigkoldulta a fél világot (fogadta többek között a brit uralkodó és a német császár is), négy év múlva pedig a gyűjtésből és közadakozásból telket vásárolt, amelyen felépítette az első bukaresti református templomot, mellé pedig az „iskolaházat".
Mivel Erdély és Magyarország nem szerezte vissza függetlenségét, folyamatosan gyarapodott a magyarság, elsősorban a megélhetést keresők révén, akik a Partiumból, Közép-Erdélyből és a Székelyföldről is érkeztek. Az 1838-as lakosság-összeírásban konkrét utalás történik a magyar lakosok foglalkozására: ács, kőműves, asztalos, szűcs, csizmadia, cipész, borbély, pék, gombkötő.
Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc leverése után már mintegy nyolcezerre rúgott a magyar népesség Bukarestben, így magától értetődő volt az oktatás bővítése is. Jól jellemzi a magyarok iránti tiszteletet és megbecsülést, hogy a bukaresti románság igyekezett kimutatni rokonszenvét és együttérzését a magyar menekültek iránt, akiknek támogatására jótékonysági előadást rendeztek.
Sükeihez hasonló formátumú iskolaépítőként, oktatás- és közösségszervezőként Koós Ferenc református lelkész 1856-ban új, tágasabb iskolát építtetett, felekezeti különbség nélkül tömörítette a református egyház és iskola köré a magyarságot. Társaskört, könyvtárat alapított, a szegényebb tanulók támogatására alapítványt létesített. Koós kezdeményezésére 1862-ben Alexandru Ioan Cuzának, az egyesült román fejedelemségek uralkodójának felesége helyezte el az új református kőtemplom alapkövét, 1875-ben újabb két tantermes, emeletes iskola épült, amelyben tanítói lakás is helyet kapott.
Kegyelmi időszakok és leépítés
A századfordulóra kiteljesedik és valósággal virágzik a magyar iskolarendszer, amely ekkor már több mint ezer diák oktatását látja el az inasiskolától kezdve az elméleti szintig. Az 1900-as évek elején hivatalos adatok alapján huszonötezer, történészek szerint 35 ezer lelket számlált a bukaresti magyar közösség. A hivatalos feljegyzések az 1910–1911-es tanévet tekintik a magyar nyelvű oktatás csúcspontjának, amikor a római katolikus iskolákban 1141, a református iskolákban pedig 468 magyar tanuló részesült anyanyelvű oktatásban.
„A történelem fintora, hogy amíg Erdély nem volt Románia része, zökkenőmentesen működhetett itt a magyar oktatás, amely azonban az első világháború és Trianon után folyamatos támadásnak és rombolásnak volt kitéve" – illusztrálja a visszás helyzetet Bencze Mihály igazgató, aki úgy tudja, az újabb „hőskorban", a két világháború között négyezerre gyarapodott az iskolahálózat diáklétszáma.
1944 áprilisában a brit légierő lebombázta az akkori iskolaépület nagy részét, az óvóhelyen életben maradt Takács Pál iskolaigazgató emberfeletti erőfeszítéseinek köszönhetően – egymaga vette nyakába a várost, hogy összegyűjtse a magyar gyerekeket – ősszel 22 tanulóval nyitották meg a hétosztályos iskolát.
A kommunista hatalom csúcsvezetőségével kialakított kapcsolata révén a direktornak sikerült új iskolaépületre is szert tennie, mégpedig úgy, hogy Petru Groza miniszterelnök felszólította: üljön kocsiba, és keressen új ingatlant a lebombázott helyett. Takács a főváros központjában, a Ferdinánd sugárút 89. szám alatt működő egykori börze épületét választotta, a mai napig itt működik a magyar középiskola.
A bukaresti magyar oktatás számára a múlt század ötvenes-hatvanas-hetvenes évei egyfajta kegyelmi időszakot jelentettek. Ekkor tanult a gimnáziumi rangra emelt tanintézetben többek között a hétfalusi csángó származású Kosztanov Mihály, a magyar és az amerikai tudományos akadémia későbbi tagja, illetve 1956–1959 között Keleti György szocialista politikus, későbbi magyar honvédelmi miniszter.
Adorjáni Dezső számára bevallottan óriási meglepetés volt, amikor a nagy, „üzemszerű", vegyes oktatású brassói iskolából 1976-ban átkerült az önálló magyar tanintézetként működő bukarestibe. „A meghitt, kicsi, csinos épület otthonos hangulatot árasztott, akár egy családi ház. Az iskolát a sajátunknak éreztük, a tanár-diák viszony baráti, meghitt, intim volt, radikálisan más, mint a nagy erdélyi iskolákban. Végül, de nem utolsósorban a tanítás minden más véleménnyel ellentétben teljesen megfelelt az erdélyi iskolák színvonalának" – magyarázta lapunknak a bukaresti véndiák.
A Romániai Evangélikus–Lutheránus Egyház élére 2004-ben megválasztott püspöktől megtudtuk, tantárgyversenyeken vagy a Nicolae Ceauşescu diktátor által életre hívott Megéneklünk, Románia tömegmozgalom rendezvényein sokan csodabogaraknak nézték a népviseletbe öltözött, magyar táncokat bemutató fiatalokat, de annak idején nem tapasztaltak semmiféle negatív diszkriminációt. Ma is szívesen emlékszik vissza az egyházi vezető a Tulipánt Ilona igazgatónő által meghonosított, akkoriban teljesen újszerű szombati iskolai bulikra.
„Az akkori bukaresti magyar életet úgy kell elképzelni, mint egy faluban. Szinte mindenki ismert mindenkit, és ha az utcán magyar szót hallottak, az emberek köszöntek és szóba elegyedtek egymással" – idézi fel az évtizedekkel ezelőtti szórványlétet Adorjáni Dezső.
Az akár idillinek is nevezhető állapotnak 1985-ben vetett véget Ceauşescu nacionál-kommunista, kisebbségellenes diktatúrája, amely Erdély valamennyi magyar oktatási intézményéhez hasonlóan a bukarestit is vegyessé tette, sőt a fővárosban teljesen felszámolta a magyar nyelvű oktatást. Amelynek fennállása során az 1989-es rendszerváltás ismét új, ám egyáltalán nem könnyű kezdetet jelentett.
Bár a szülők kiharcolták, hogy az iskola újra önálló magyar tanintézet legyen, a román diákok megtagadták az átköltözést. A soviniszta politikusok által feltüzelt fiatalok bezárkóztak az épületbe, törtek-zúztak, felgyújtották az iskola archívumát (tönkretették azt a zongorát is, amelyen Liszt Ferenc gyakorolt, amikor Bukarestben koncertezett), és kőzáport zúdítottak a magyar diákokra és pedagógusokra. Utóbbiak két hétig a református Calvineum-templomba menekültek, a magyar tanulókra állandóan felnőttek vigyáztak. Az áldatlan állapotnak 1991 őszén vetett véget az oktatási minisztérium, átköltöztetve a román osztályokat, az iskola pedig felvette Ady Endre nevét.
Rejtőzködő magyarok
Amikor Bencze Mihályt a jelenlegi diáklétszámról kérdezzük, az igazgató nem rejti véka alá, hogy a fővárosi magyarság sajátos összetétele folytán nem tud pontos adattal szolgálni. A tősgyökereseken kívül ugyanis nagyon sokan élnek ideiglenes jelleggel Bukarestben – például az RMDSZ politikusai –, akik munkaviszonyuktól függően néhány év elteltével visszatérnek Erdélybe. Emiatt az óvodától a 12. osztályig képzést nyújtó Ady-középiskola tanulóinak száma 273 és 300 között mozog, a diákok 40-50 százaléka pedig vegyes házasságból származik.
A 2011-es népszámlálás szerint a magyarok lélekszáma mintegy 3300-ra tehető ugyan az 1,8 milliós városban, a valóságban azonban meghaladja a hatezret. „Nagy részük rejtőzködő magyar, nem vállalja az identitását, a gyerekét román iskolába járatja. Őket igazi művészet visszacsalogatni hozzánk, meggyőzni őket, hogy a magyar iskolából ugyanolyan eséllyel tudnak továbblépni, mint a románból. Sajnos a magyarság egy részével jól megetették az idők folyamán azt a hamis tézist, miszerint jobban érvényesül a gyerek, ha az állam nyelvén tanul" – méltatlankodik a bukaresti iskolát másfél éve irányító, korábban a brassói és a hétfalusi önálló magyar iskola alapításában érdemeket és tapasztalatokat szerzett, matematikusként és a csángó történelem, művészet kutatójaként ismert direktor.
Bencze Mihály elmondja, a következő tanévtől négy óvónőre és két tanítónőre lesz szüksége, akiket Erdélyből kell a fővárosba csalogatnia, ehhez azonban szolgálati lakást kell biztosítania számukra. Két pedagógusnak az RMDSZ biztosít albérletet, hosszú távon viszont csakis az öt évvel ezelőtt megkezdett, ám azóta torzóban maradt kollégium felépítése jelenthet megoldást.
A bentlakás története amúgy hűen tükrözi az újkori román-magyar államközi viszonyokat. Noha az egy évtizeddel ezelőtt nagy lendülettel megrendezett közös kormányülések idején megállapodás született arról, hogy a magyar állam Battonyán új román iskolát, a román pedig a bukaresti magyar tanintézetnek kollégiumot épít, utóbbiból csak a betonfalak készültek el, a papíron kiutalt finanszírozásból pedig „eltűnt" egymillió euró. (Közben a magyar állam 733 ezer eurós hozzájárulásával felhúzott modern iskola- és óvodaépületet 2008 óta használja a battonyai románság).
Pedig a kollégiumra nagy szüksége lenne a matematika–informatika profilú, idén a természettudományokra áttért Adynak, hiszen lehetővé tenné a vidéki tanulók beiskolázását is, megkönnyítve az egyetemi továbbtanulásra való felkészülést. Amúgy a bukaresti magyar középiskola végzőseinek nyolcvan százaléka sikerrel érettségizik, viszont a továbbtanulók csupán egyharmada folytatja tanulmányait magyar egyetemen.
„Bár a szülők helyett nem dönthetek, igyekszem változtatni a mentalitáson, hiszen az iskola csak akkor fejlődik, ha minden gyereket foglalkoztatunk. Tanintézetünk mára a magyar egyházak, a bukaresti magyar intézmények közös találkozási pontjává vált. Eme küldetését hangsúlyosan vállalnia kell abban a közegben, amely szórványnak számít a négyzeten" – vallja Bencze Mihály, a bukaresti Ady Endre Elméleti Gimnázium igazgatója.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)

Dózsa Györgytől Gábor Áronig (A székelység története)
Honismereti jutalomkiránduláson vettek részt azok a diákok, akik összemérték ismereteiket a székelység történetéről rendezett vetélkedő második, döntő fordulójában. Mind a versenyt, mind az azt követő kirándulást figyelemfelkeltő szándékkal szervezték, hisz 35 ezer példányban kinyomtatták a székelység történetét feldolgozó oktatási könyvet – most készül a második, javított kiadás –, de alig pár iskolában tanítják.
Történelmi vetélkedő
A sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium Alapítvány kezdeményezésére, a Tanulók Klubja támogatásával, Pénzes Loránd fiatal mikós történelemtanár főszervezésében vetélkedőt rendeztek. Olyan háromszéki iskolaközösségeket szólítottak meg, ahol VI., illetve VII. osztályban tanítják a székelység történetét. Tapasztalat szerint elenyésző számú osztályban oktatják, pedig akár a romániai magyar kisebbség története című tantárgy keretében is lehetne tanítani, hisz témába vág. Az első fordulóra jelentkező négyfős csapatok közül tizenegy bekerült a második szakaszba. Képviselték a sepsiszentgyörgyi Mikes Kelemen Elméleti Líceumot, Székely Mikó Kollégiumot, Református Kollégiumot, Plugor Sándor Művészeti Líceumot, Váradi József Általános Iskolát, Tanulók Klubját, a barátosi Bibó István Általános Iskolát, a berecki Comenius Általános Iskolát, valamint az illyefalvi Lukács László Általános Iskolát. A forduló résztvevőit múlt csütörtökön tematikus, főleg az 1848–1849-es önvédelmi harc helyszíneit érintő honismereti jutalomkirándulásra vitték a szervezők. Az útvonal
A verseny helyszínéről, a sepsiszentgyörgyi Tanulók Klubjától indult az autóbusz. Zuhogott az eső, a közelben hely sem volt parkolásra, ezért a busz kétszer kerülte meg az Állomás negyed északi részét, így is csak az ablakból tekinthettük meg az Eprestetői csata emlékművének másolatát az Ady Endre Általános Iskola előtt. A csata, pontosabban mészárlás történetét Kádár Gyula történész hangosbemondón ismertette. Az első igazi állomás Eresztevény volt. Gábor Áron síremléke előtt Kádár Gyula a hős életútjáról, az uzon-kökösi csatáról és a székely hős temetésének körülményeiről beszélt. Kis kitérővel következett Dálnok, ahol Dózsa György szobra előtt tartott előadást a történész. Innen Bereckbe utaztunk, a Gábor Áron Emlékháznál a helybeli Tibád Sándor történelemtanár várt, ő mesélte el a település történetét, kiemelve Gábor Áron nagyságát. Ebéd után Kézdivásárhelyre vonultunk, de idő szűkében csak a buszról tekintettük meg Gábor Áron szobrát, melynek történetét Keresztes László, a Székely Mikó Kollégium Alapítvány titkára vázolta. Ezután a Nyergestetőre utaztunk. Az ottani csatáról és az emlékműállításról szintén Kádár Gyula beszélt. Onnan már haza vezetett az út. A helyszíneket kronológiai sorrendben mutatjuk be.
Dálnok A Dózsa György szülőfalujaként jegyzett település központjában emelkedő monumentális Dózsa-szobor, Szobotka András alkotása előtt gyűlt össze a diáksereg. Kádár Gyula felhívta a figyelmet, itt magyarul is megjelenik Dózsa György neve, nem csak románul. Az elmúlt évtizedekben millióknak tanították Gheorghe Doja hőstetteit. A románok tudatában Dózsa György a román jobbágyparasztok harcának vezetője. Ők úgy tudják, a magyar nemesség kegyetlen elnyomása miatt fegyvert ragadt románokhoz csatlakoztak a magyar jobbágyok is. És sok erdélyi magyar gyermek is Gheorghe Doja nevű hősről hallott, mert Románia történelmének oktatása az elmúlt évekig csak román nyelven folyt. A megyei csendőrfelügyelőség még mindig a Gheorghe Doja nevet viseli. Sepsiszentgyörgyön egy utca évtizedekig Gheorghe Doja volt, de ma már Dózsa György.
Az 1514-es Dózsa-felkelésről elterjedt/elterjesztett tévhitek dacára az eredetileg keresztes hadjárat céljából összeállt seregben túlnyomóan nem parasztok voltak, hanem szép számmal kisnemesek, sőt középnemesek is, valamint tehetős alföldi polgárok, a küzdelem nem annyira a nemesi elnyomás, hanem a kialakult gazdasági különbségek miatt folyt.
Dózsa György seregét Szapolyai János erdélyi vajda, a későbbi király verte le. A vezérnek különleges kegyetlenségű kivégzésben volt része. Izzó vaskoronát helyeztek a fejére, katonáit arra kényszerítették, hogy egyenek a még élő Dózsa húsából. Dózsa György az embertelen kínzást hatalmas lelkierővel, szótlanul tűrte. Nem felel meg a valóságnak, hogy izzó vas-trónra ültették, ahogy az néhány irodalmi műben megjelenik.
Bereck Itt született Gábor Áron 1814. november 27-én, a jelenleg 103-as házszámmal megjelölt telken akkor még álló házban. Ettől nem messze, a 89. szám alatt alakították ki az emlékházat. Bereck első írásos említése 1332-ből, a pápai tizedjegyzékből való, de már a római korban lakott volt, Luxemburgi Zsigmond 1426-ban mezővárosi rangra emelte, s e kiváltságát 1888-ig megőrizte. Nagyszámú oklevél bizonyítja városi privilégiumait.
Stratégiai fekvése lehetővé tette a városi rang elnyerését. A királyi hatalom – az Ojtozi-szoros előterében – az ellenséges betörések útjában létrehozott egy olyan jogállású települést, amelynek lakói az elnyert szabadságjogok fejében a szoros védelmére kötelezhetőek. Címerében a levelet tartó kéz mutatja a település szerepét a posta megszervezésében. Mivel a Bécs–Konstantinápoly közötti postai útvonalon helyezkedik el, a bereckiek feladata a levelek, a postások, küldöncök Moldvába szállítása volt, valamint lovasszekerek előállítása a fejedelmi futárok számára. A bereckiek által fenntartott posta Moldvában Tatros városáig megy, visszafelé pedig Kézdivásárhelyig.
Eresztevény Gábor Áron nyughelye. A református templom előtt, a főút szélén emelkedik Gyárfás Győző háromszéki főépítész által tervezett síremléke. Rajta a születési évszám hibás, hívta fel a figyelmet Kádár Gyula, aki ismertette a hős életútját.
Gábor Áron népéért aggódó, mártírhalált vállaló, széles látókörű forradalmár szabadságharcos, aki 1848 őszén – műszaki ismereteivel és a népe iránti elkötelezettségével – készen állt a történelem által rászabott feladatok elvégzésére. Legnagyobb érdeme a székely hadiipar megteremtése mellett az önálló székely tüzérség megszervezése. Bátran küzdött a csatatereken, forradalmárként lépett fel a népgyűléseken, következetes keménységgel járt el a gyávákkal, a haszonlesőkkel szemben, miközben emberséges katonatisztként viselkedett a nemzeti ügy szolgálatában állókkal. Háromszék népe 1848 őszén megmutatta a világnak, hogy mire képes közössége, ha a szabadságáért küzd, és olyan vezetői vannak, mint Gábor Áron. Ágyúi Háromszék népének bátorságot adtak, erkölcsi erőt ahhoz, hogy vállalja a lehetetlent, az önvédelmi harcot.
A szabadságharcos Gábor Áron ma az önrendelkezésért küzdő székely nép jelképe. Életét áldozatkészség jellemzi, kitartása ma is erőt sugároz.
Nyergestető Kászonújfalu és Csíkkozmás között helyezkedik el, mintegy nyeregalakzatot öltve két csúcs között. Itt zajlott 1849. augusztus 1-jén az az egyenlőtlen ütközet, amely ma is a székely kiállás jelképe. A mintegy 12 ezres, Clam-Gallas császári tábornok vezette osztrák-orosz túlerő támadását Tuzson János alezredes mindössze 200 székely honvédje igyekezett feltartani. A szorosban többször sikerült visszaverniük a támadást, végül árulás nyomán az ellenség bekerítette és legyilkolta a hősiesen védekező székelyeket.
A csata helyén 1897. augusztus 8-án emlékművet avattak. A Poulini János csíkzsögödi kőfaragó által készített emlékoszlop költségeit „a Bukarestben lakó Székely honfiak és honleányok” adták össze, tudhatjuk meg az oszlop oldalába vésett szövegből. A szemközti oldalra temették az 1849-ben itt elesett hősöket. A tömegsír fölött előbb keresztek jelentek meg, ma már kopjafaerdő díszeleg. Székelyföldi látogatásakor Áder János, Magyarország köztársasági elnöke is állított kopjafát a tetőn. A nyergestetői hősökre emlékezve Kányádi Sándor így ír:
„Nemcsak szép, de híres hely is, fönn a tetőn a nyeregben ott zöldellnek a fenyőfák egész Csíkban a legszebben, ott eresztik legmélyebbre gyökerüket a vén törzsek, nem mozdulnak a viharban, inkább szálig kettétörnek.” Utószó A székely történelmi vetélkedő szervezői, a zsűri tagjai, valamint a csapatokat felkészítő tanárok elemezték a verseny részleteit, levonták a következtetéseket. A becsúszott hibákat igyekeznek kiküszöbölni, a vetélkedőt érdekesebbé, vonzóbbá tenni. Egyetértettek abban, hogy folytatni kell, sőt, kiterjeszteni egész Székelyföldre. A cél, hogy minél több iskolában tanítsák a székelység történetét, hiszen van miből, csak akarni kell.
Szekeres Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Szent László alakja volt a téma
Nagyvárad- Kedd délután a Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum dísztermében díjazták azokat a diákokat, akik alkotásokat küldtek be a lovagkirály alakját központba helyező pályázatra.
A beküldött, különböző technikával készült alkotások arról tanúskodtak, hogy a gyermekek milyen ügyesek és tehetségesek. A Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum amúgy immár hatodik alkalommal hirdette meg idén februárban 0-IX. osztályos diákok számára azt a Bihar Megyei Tanfelügyelőség által láttamozott pályázatot, melynek központi témája a névadó király alakja, cselekedetei és legendás személyisége volt. Nem csupán Nagyváradról, vagy a közeli Nagyszalontáról, hanem még a távoli Gyergyóból, illetve Bákóból is érkeztek pályaművek, összesen közel 500, melyeknek körülbelül háromnegyedét alsó tagozatos diákok készítették.
Díjazottak
A díjátadó ünnepséget kedd délután tartották a tanintézmény dísztermében. Először a Rázmán Enikő és Kovács Márta tanárnők által felkészített kilencedikesek mutatták be Arany János A bajusz című költeményét egy ötletes színpadi előadás formájában, majd a verseny főszervezői, Tankó Zita és Kiss Csilla tanítónők értékelték röviden a képeket.
Külön kiválósági díjban részesült a negyedikes Rázmán Botond és az ötödikes Trubács Vivien, mindketten a váradi Szacsvay Imre Általános Iskola növendékei. Első helyen végzett az előkészítő osztályos Gáll Attila (gyergyóalfalui Sövér Elek Iskola) és Baricz Lukács (gyergyóalfalui Sövér Elek Iskola), az elsős Janota Hanna (Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum) és Văduva-Kémenes Eszter (gyergyószentmiklósi Fogarasy Mihály Iskola), a másodikos Bölöni Edina (Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium) és Berszán Andrea (kézdimártonfalvi iskola), a harmadikos Ardelea Beatrix (Dimitrie Cantemir Iskola) és Farkas Klaudia (Dimitrie Cantemir Iskola), a negyedikes Cziprián-Kovács Kinga (temesvári Bartók Béla Iskola), az ötödikes Kovács Janka Ágnes (berettyószéplaki 1-es iskola) és Szallós Csenge Zsófia (szalontai Arany János Iskola), valamint a hatodikos Török Boglárka (kalotaszentkirályi Ady Endre Iskola). A másik három évfolyam esetében valamennyi jelentkező elismerő oklevelet kapott, rangsorolás nélkül: a hetedikes Adam Claudia (gyímesbükki Dani Gergely Iskola), Pál Ferenc (gyergyószentmiklósi Vaskertes Iskola) és Péter-Jani Bianka (kalotaszentkirályi Ady Endre Iskola), a nyolcadikos Miklós Sándor (fenyédi Márton Áron Iskola), és a kilencedikes Bencsik Alexandra (érmihályfalvi Zelk Zoltán Iskola).
Az ajándékba kapott játékokért és a szeretetvendégségért a mallersdorfi ferences nővéreket illeti köszönet és hála.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro

Útba igazító és figyelmeztető csillag
„Kövessük őt, tudjunk naggyá válni szerénységben, alázatban, kitartásban, úgy, ahogy ő nyolcvanhét éven keresztül ezt megmutatta”. Mintegy százötvenen kísérték végső útjára tegnap Nagyvárad nagyra becsült magyar tanárát és zenekritikusát, Tuduka Oszkárt.
Nyárias hangulatú tündöklő napsütésben zajlott le a váradi Rulikowski temető Steinberger kápolnájában tegnap délben a múlt héten elhunyt Tuduka Oszkár, köztiszteletben álló tanár, zenekritikus, lapunk egykori munkatársának gyászszertartása, melyet Fejes Anzelm Rudolf, a Váradhegyfoki Prépostság apátja, prépost-prelátusa vezetett. Az apát felolvasta Krisztus feltámadásának evangéliumi igerészletét, majd az elhunyt egyik kedvenc strófáját idézte: „Isten, kit a bölcs lángesze föl nem ér, csak titkon érző lelke óhajtva sejt. Mécsed világít, mint az égő nap, de szemünk bele nem tekinthet”. E Berzsenyi Dániel-gondolat nyomán hangsúlyozta az apát azt, hogy „a tanár úr most már színről színre látja az ő istenét, neki megengedett most már az, hogy a szeme beletekintsen a létet világító napba, az Istenbe”.
Életpálya
Fejes Anzelm Rudolf röviden felidézte Tuduka Oszkár életpályáját. „Székelyhídon született 1928. március 9-én. Középiskolái után, amelyet Nagyváradon is végzett a nagyváradi Szent László Gimnáziumban, Kolozsváron a Bolyai Egyetemen zenét kezdett el tanulni, de három akadémiai év után betegsége miatt kénytelen volt irodalomra váltani. Irodalomtanárként, zenekritikusként, egyetemi előadóként ismerte meg őt Váradnak a közönsége. Generációkat tanított évtizedeken keresztül, az egykori Mogyorós, majd Ady Endre Líceumban. Kitűnő latinista is volt. (…) Ötven éven keresztül írja zenei tárgyú újságcikkeit előbb a Fáklya, majd később a Bihari Napló hasábjain. Nyugdíjasként tanít a Szent László Gimnáziumban, mely tanintézetnek ő is alapító tanára. Meghívott előadó volt a Sulyok István Főiskolán, majd a Partiumi Keresztény Egyetemen, irodalmat és esztétikát adott elő”.
Csillag
Az apát kiemelte a továbbiakban, hogy Tuduka Oszkár „egy csillag volt Várad kulturális egén, amelyik ragyog ma is. A csillagoknak két szerepük van a ragyogásukkal: az egyik, hogy útba igazítsanak, a másik, hogy figyelmeztessenek. A tanár úr földi életében az útbaigazítást adta hatalmas tudásával, különösen a komolyzene és az irodalom terén. Most pedig az ő emléke csillog számunkra figyelmeztetőként, hogy kövessük őt, tudjunk naggyá válni szerénységben, alázatban, kitartásban, úgy, ahogy ő nyolcvanhét éven keresztül ezt megmutatta. Akik ismerték, tudják, hogy derűs természet, nagy életkedv, optimista látásmód, nagy tudás, jó hangulat, erős kultúraszeretet jellemezte. Isten adja, hogy csillaga az emlékezésben, az imádságban, és mindenben, ami hozzá köt, ragyogjon tovább számunkra”. Végezetül az apát emlékeztetett arra, hogy Tuduka Oszkár halála egybeesik az egyházi év húsvéti időszakával. Mint mondta, Krisztust csak a magára vett testében ölte meg a halál, és ő ugyanilyen fegyverrel aratott győzelmet a halál felett, mert a halál megöli a természetes életet, viszont őt megöli a természet feletti élet. Hangsúlyozta azt is, hogy Tuduka Oszkár „jókedvű jellemét a szenvedés nem tudta átalakítani, merthogy a rossz közérzet és a szenvedés türelmetlenné tesz és az élet ellen lázít, de a tanár úr magatartásából sugározta azt, hogy szerette az életet. A por visszatér a porba, de ebből a porból fog ő is, és mi is az utolsó napon feltámadni. Köszönjük meg Istennek, hogy nekünk adta az ő életét”.
Végső nyughely
A gyászszertartáson a búcsúztatót Pék Sándor kerületi esperes, a Szent László templom plébánosa mondta el, majd a mintegy százötven fős gyászmenet méltóságteljesen vonult át Tuduka Oszkár végső nyughelyéhez, ahol az elhunyt és családjának barátai, a tisztelők, egykori munkatársak és ismerősök elhelyezték a síron koszorúikat, virágaikat, és kívántak részvétet a családtagoknak.
Pap István
erdon.ro