Gróf Bánffy Miklós román hangja (Beszélgetés Marius Tabacu műfordítóval, a kolozsvári filharmónia igazgatójával)
Szépreményű zongoristaként indult, aztán román értelmiségiként derékig benne volt a kolozsvári „irredenta” mozgalmakban. Marius Tabacu révén az első világháború előtti Magyarország képe, gróf Bánffy Miklós Erdély-trilógiája is eljuthat a román olvasóhoz.
– Elégedett a Bánffy-trilógia román fordításával?
– Biztosan nagyon jó, és addig nem is derülhet ki az ellenkezője, míg nem jelenik meg. Volt néhány „próbafelolvasás”, de egészében még senki sem látta. 2016 őszén fejeztem be a fordítást, a szerkesztési munkálatok még hátravannak.
– Feltéve, hogy remek a fordítás, milyen fogadtatásra számít a román olvasóközönség részéről?
– Vegyesek a tapasztalataim a magyar művek román fordításának fogadtatásáról. A Bánffy-mű tekintetében a legnagyobb kockázati tényező, hogy hatalmas a terjedelem, 1500 oldal. Kell hozzá egy alapos történészi szakértői háttér is, szerencsére Lucian Nastasă-Kovács professzor, a kolozsvári Művészeti Múzeum igazgatója örömmel vállalta a felkérést. A kor rengeteg olyan politikai hátterét kell megvilágítani, ami egyrészt nem derül ki a regényből, előismeretek nélkül pedig értelmezhetetlen lenne a román olvasó számára. De megkockáztatom, a magyarok többsége számára is. A világháború előtti évek Magyarországa, annak parlamenti világa olyan dzsungel, amelyben nem könnyű eligazodni.
– Fordítás közben szembesült-e azzal a magyar–román párhuzamossággal, amely az erdélyi közös történelmünk megítélését máig jellemzi?
– Nehéz erre válaszolnom, mert munka közben teljesen beszippantott Bánffy Miklós nagyon demokratikus és nyitott, egyszerre kritikus és önkritikus gondolkodása, látásmódja. Ismeretes, mekkora felháborodást váltott ki a könyv megjelenése, a magyar arisztokrácia sok tagja magára ismert, vagy magára vélt ismerni. Amúgy természetesen élt bennem a kor kettős megítélésének érzése. Arról is értesültem, hogy a kiadó lábjegyzetekkel készül ellátni, „barátságosabbá” tenni a könyvet, én mindenképpen tiltakozni fogok ez ellen, kérdés, hogy milyen hatással. Ez ugyanis szépirodalmi mű, másrészt meg ott lesz a történészi háttér, Lucian Nastasă-Kovács tudásában és ítélőképességében teljes mértékben megbízom.
– Mi fogta meg leginkább a regényben?
– Sokat gondolkoztam azon – és mi tagadás, meg is hatódtam tőle –, hogy a regény írása közben vajon mi lehetett ennek az embernek a lelkében. A trilógiát, amelynek cselekménye az első világháború kitörésekor zárul, a harmincas évek végén fejezte be Bánffy, már a háború következményeinek ismeretében rögzítette a történéseket. És így is képes volt igazán elegáns úri távolságtartással leírni mindazt, ami Trianon után következett, és ami egész Kelet-Közép-Európa számára súlyos kataklizmát jelentett. Olyan helyzetek alakultak ki, amelyeket a mai napig képtelenek vagyunk rendesen kezelni, nem tudunk például mit kezdeni a kisebbségek kérdésével, erre sem a román politika, sem a román közvélemény nem volt felkészülve. De a környező országoké sem. Egészen megdöbbentőnek tartom, hogy Trianon sem a magyar, sem a román szépirodalomban nem jelent meg azzal a súllyal, amekkora törést jelentett a két ország, a két nemzet életében.
– Amúgy honnan támadt a késztetés önben a trilógia lefordítására?
– Nincs megragadható pillanat, körülöttem, a társaságomban észrevétlenül megjelent és egyre sűrűbbé vált a Bánffy-jelenség. Legelőre talán Szebeni Zsuzsa színháztörténész kért meg, hogy fordítsak le egy szöveget egy rendezvényhez. Beismerem, a regény fordításához jelentős lökést adott, hogy gyakorlatilag megrendelést kaptam rá a Nemzeti Kulturális Alaptól. Amikor nekiláttam, még nem olvastam teljes egészében a trilógiát, megkérdeztem viszont az ebben a tekintetben roppant alapos feleségemet, hogy belevágjak-e? Ő meg egyértelműen azt mondta, hogy igen, és a továbbiakban is nagy segítségemre volt, amikor elbizonytalanodtam, kételyeim támadtak. Ezek részben abból fakadtak, hogy a könyv irodalmi színvonala szerintem egyenetlen. Mintha a következmények ismeretében, a körülötte kialakult katasztrófa láttán Bánffynak néha-néha elment volna a kedve a folytatástól.
– Milyen mértékben segített önnek e világ megjelenítésében, hogy élete során gyakorlatilag bejárta ezeket az erdélyi tereket?
– Mit bejártam, beéltem! A Margitta melletti Tótiban születtem, ahová édesapámat körorvosként kihelyezték, de tíz hónapos koromban már Szilágysomlyóra költöztek a szüleim. Amikor megszületett az öcsém, engem – édesanyámat tehermentesítendő – Temesvárra küldtek a katonás apai nagymamámhoz. Ő beíratott a német óvodába, ahogy az a temesvári kispolgári „sznob” családokban szokás volt. Mivel egyetlen hangot sem tudtam németül, ültem a sarokban, és igyekeztem kitalálni, mit mond az óvó néni. Valószínűleg megsajnált, és mivel időközben elkezdtem zongorázni tanulni, azt mondta, játsszak valamit. Aztán nyilván megkérdezte, mi az, amit játszom? Én meg teljes lelki nyugalommal válaszoltam, hogy a negyvenhetes. Hogy ki írta, fogalmam sem volt. Az iskolai évekre is ott ragadtam, mert egyrészt egyre ügyesebben zongoráztam, másrészt a szüleim folyamatosan hazakészültek Temesvárra. Bár megszenvedtem, hogy a szüleim magamra hagytak, már nem hagytam el Temesvárt, mert immár zongoristaként is egyre több vesztenivalóm lett volna. Az ottani zeneiskolában végeztem. A soknyelvűség is ezekben az években ragadt rám, de sohasem okozott bennem identitászavart, mindig is román értelmiséginek tartottam magam.
– Miért nem ünnepelhetjük ma önt világhírű zongoristaként?
– Ennek több oka is van. A legfontosabb talán az, hogy eljutottam egy olyan szintre, amikor már felismertem: sokkal jobban kellene zongoráznom. Ha akkor folytatom, most is a jó középmezőnyhöz tartozó zongorista lennék. A másik ok, hogy a nyolcvanas évek elején már nyíltan ellenzékieskedtem, egy idő után nem is szerepelhetett a nevem plakáton. Az első fordításom, Székely János regénye, A nyugati hadtest például az anyai nagyapám, Ion Tudoran neve alatt jelent meg. Egyfajta erkölcsi elégtétel volt számomra, hogy az orosz fogságban elpusztult nagyapám nevét megjelentethettem nyomtatásban. A belső indíttatások és a külső nyomások lassan az íróasztal irányába toltak, olyan alkotások felé, amelyeket fiókba lehetett rejteni. Persze a fiókot is kiürítették egy házkutatás alkalmával.
– Mitől érdemelte ki a szervektől a megfigyelt „státust”?
– Első feleségem, Balla Zsófia révén bekerültem egy írókból, művészekből álló társaságba. Összeforrott csapatot alkottunk Tamás Gáspár Miklóssal, Szőcs Gézával, Orbán Györggyel, Cselényi Lászlóval és másokkal, és természetesen szemet szúrtunk a „kék szemű” fiúknak. Aztán egyszer csak előttünk volt Ion Lăncrănjan Cuvînt despre Transilvania (Szónoklat Erdélyről) című könyve, amelynek megjelenése Ceaușescu nacionálkommunizmusa kibontakozásának első és legközvetlenebb jele volt, a pártpropaganda révén pedig jelentős visszhangja is lett. Szőcs Gézával elkezdtünk aláírásokat gyűjteni a könyv ellen. Én írtam hozzá egy hosszabb kommentárt is, amelyben egyáltalán nem dicsértem Lăncrănjant és az általa gerjesztett jelenséget. Benyújtottam írott véleményemet a kommunista párt Központi Bizottságához, kaptam is egy iktatási számot annak rendje és módja szerint. Persze volt rá gondom, hogy máshová is eljusson az írás, így aztán amikor a Szabad Európa Rádióban beolvasták, az elvtársak nagyon idegesek lettek. Igazából egy évvel később erősítettek be, hogy most már végérvényesen felszámolják a kolozsvári irredenta fészket. Többször kihallgattak, elsősorban arra voltak kíváncsiak, milyen módon jutott ki az írás nyugatra. Én meg azt mondtam, hogy talán a Központi Bizottságól küldhette ki valaki, hiszen oda nyújtottam be. Hogy akkor nem kaptam egy hatalmas pofont, azon ma is csodálkozom.
– Mi zavarta leginkább a Lăncrănjan-féle könyvben?
– A legtöbb erdélyi román értelmiségi család gyermekei skizofrén helyzetként élték meg, hogy egyet tanultak az iskolában, és mást hallottak otthon. Nagyapámék és apámék a Szabad Európa Rádión lógtak, édesapámnak volt Nagyváradon egy újságárus ismerőse, aki félretette Tabacu doktornak a Romániában hozzáférhető francia újságokat, azokon nőttünk fel. Lăncrănjanban pedig minden zavart: a hangnem, a hazugság, a primitivizmus. De megfigyelt emberként is meghagytak zongoratanári állásomban, nem bántottak, holott 1987-ben kiléptem a pártból. Ezt követően kicsit fenyegettek, de 1988-tól már érezni lehetett a magatartásukon, hogy valamiféle változásra számítanak. Az volt a másik szerencsénk, hogy nem akartak hőst csinálni belőlünk. Mi, értelmiségiek nem voltunk számukra veszélyesek, a nagyobb tömegekre hatást gyakorló munkásvezéreket vagy papokat viszont gond nélkül eltették láb alól.
– A forradalom utáni tévézést követően néhány éve a kolozsvári filharmonikusok igazgatója, szakértők szerint vezetése alatt a formáció újra Románia legjobb szimfonikus zenekarává vált. Tervez valamiféle újabb hajtűkanyart?
– Nem, bár néha elgondolkodom, hogy még egy ciklust szívesen végigvinnék a filharmónia élén. Igazából azonban már csak arra vágyom, hogy végre magamra is jusson időm: az írásra, a fordításra. Talán még az olvasásra is.
MARIUS TABACU
Műfordító, zongorista, a kolozsvári Transilvania Állami Filharmónia igazgatója. A Bihar megyei Tótiban született 1952. január 13-án, a temesvári Ion Vidu Zenelíceumban érettségizett 1971-ben. Zongora főszakon diplomázott 1975-ben a kolozsvári Gheorghe Dima Zeneakadémián. Ezt követően zongoratanárként dolgozott a kolozsvári zenelíceumban, 1990 és 1993 között szerkesztő volt az RTV kolozsvári stúdiójában, majd 2007-ig a Video-Pontes Alapítvány elnöke, az általa működtetett tévéprodukciós kft. ügyvezetője. Legfontosabb fordításai: Székely János: Ce este norocul (A nyugati hadtest, 1990), Tamás Gáspár Miklós: Idola tribus (2001), Bodor Ádám: Zona Sinistra (Sinistra körzet, 2005), Vizita arhiepiscopului (Az érsek látogatása, 2010), Bartis Attila: Plimbarea (A séta, 2007), Józsa Márta: Bunicuța pierdută (Amíg a nagymami megkerül, 2011), Papp Sándor Zsigmond: Vieți mărunte (Semmi kis életek, 2012). Díjak, kitüntetések: Bethlen-díj – 1990, Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje – 2007, Anonimul filmfesztivál, első díj a legjobb forgatókönyvért – 2007.
Csinta Samu
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

In memoriam Kosztándi Jenő
Élete millió gyökerű volt. Nyolcvanhetedik életévében is minden hétköznap az alkotó ember friss, teremtő szándékával dolgozott műtermében, csak a vasárnap szentségét tisztelve tartott pihenőnapot. Halála napján befejezte a havas tájban őrként várakozó fenyőfás képet (Díszben), és aznap még új festési megoldásról beszélt. Mondta: ennek a képnek befelé hívogató mélységet adott. Egy megkezdett mű félben maradt, és új vásznak fehéren árválkodnak. Életévei ellenére fiatalos útkereséssel alkotott, környezetét nevelte, ötleteivel városunk arcát szépítette.
Kosztándi Jenő pályája az erdélyi képzőművészet kivonata is. Az egyetemi éveket záró diplomamunkája (Tanulmányi kirándulás, 1955) a varsói világkiállításon szerepelt, és ez nemzetközi elismerést jelentett. A Ion Andreescu Főiskola kiállításai és a kolozsvári tárlatok az induló művésznek versenyhelyzetben felívelő művészi életteret teremtettek.  Meghatározó egyetemi tanárai: Kovács Zoltán, Kádár Tibor, Abodi Nagy Béla és Miklóssy Gábor. Kolozsváron Harag György felkérésére gyakran színházi díszletet is készített. Szülővárosába, Kézdivásárhelyre letelepedve a brassói Mattis-Teutsch munkássága és barátsága a modern képiség szabadsága felé adott impulzusokat. Őszi és tavaszi tárlatok rendszeres résztvevője Marosvásárhelytől Brassóig, Sepsiszentgyörgyig, Kovásznáig, Kézdivásárhelyen a képzőművészeti élet és a tavaszi tárlatok szervezője. Hazai kiállítások végtelen sora jelzi, hogy Kosztándi Jenő művészete erdélyi sorsvállalás, közösségteremtő erejű.  Munkái magángyűjtemények mellett múzeumok és rangos galériák tulajdonában vannak. Itthon csaknem minden erdélyi városban és a Kézdivásárhely közeli településeken. Külföldi gyűjtemények: Budapest, Mezőhegyes, Gyöngyös, Ausztria, Svédország és Los Angeles.  A Kosztándi házaspár Kézdivásárhelyen felnevelt egy műértő közönséget. Kosztándi Jenő és Kosztándi B. Katalin kezdeményezésével és irányításával 1971-ben a Nagy Mózes Elméleti Líceumban gimnáziumi szinten létrejött a rajztagozat, felkészítésével tizenkilenc diákja szerzett diplomát a képzőművészeti felsőoktatásban. Aktívan részt vett a kézdivásárhelyi céhtörténeti múzeum létrehozásában. 2010-től Hegedűs Ferenc magánvállalkozó támogatásával Kézdivásárhely főterén megnyílt a Kosztándi Galéria, amely a művészházaspár életművének válogatását mutatja be. 2016-ban Kosztándi Jenőt Áder János magyar köztársasági elnök a Magyar Arany Érdemkeresztjellel tüntette ki.
A kisvárosi környezetben a közösségi feladatvállalás mellett folyamatosan építette képeinek magas esztétikai mércéjét. Kosztándi Jenő olajképein a modern egyetemesség szintézisét és az erdélyi művészet emelt szintű téziseit ismerhetjük fel. Láthatjuk környezetünk, múltunk és életünk felismerhető jeleit, amelyek szigorú struktúrák, zárt kompozíciók és aranymetszések mérnöki tervezésével a veszendő egyszeriből örök érvényű szabályrendszert, megtartó rendet teremtenek.  A főiskolai képzés szocrelatív neveltetését korán a posztimpresszionizmus tájelemeinek illuzórikus formakereső elemeire, majd az expresszionizmus felfokozott érzékiségére vagy a kubizmus felbontott síkjaira váltotta. Művészetében meghatározó az op-art fény-árnyék tükröződő látványelemeinek modernsége. A magas műveltségű formakultúra mégis erdélyi életszemléletet hordoz. Mitologizáló képein az örök visszatérés mítoszait festi újra. A táj felbontott síkjai, visszavert fénysávjai, megsokszorozódó képelemei a látszólagos és véletlenszerű mögött egyensúlyt keresnek. Úgy teremt plasztikusnak tűnő szilárdságot, hogy a véletlenszerűt és egyedit bontja fel és tágítja ki kozmikus távlatokba – emeli egyetemes rangra. A szintézisteremtő stílus ismérve képein alárendelődik egyéni látásmódjának. A formában az elem részelemekre tagolható, és azok megsokszorozódásából építkező fényjátéka a változó és változatlan együttes hatását sugallja. 
Gyakran építkezik a történelmi tudat megörökítésére. Kompozícióin a keresztek és nemzeti jelképek a szimbolikus térben és időben közösséggé nemesült sorsvállalás emblematikus képei. Az egyéni sorsszimbólumok megsokszorozódása közösségi összetartozásba szerveződött magasabb rendű értékszférát jelöl. A stílusgazdagságból épülő szintézis mellett a képek hangulatgazdagsága is megmutatkozik. A nézőre gyakran nagy hatást gyakorol a közelmúltban készült képek megoldásainak változatossága. A kidolgozott részletgazdagságot és tökéletes formakultúrát néha a minimális ábrázolás egyszerűségében rejlő végtelen nyitottság váltja, majd következő alkotás a hiperrealizmus művességét követi.  Hitvallásával zárom művészetének vázlatos bemutatását: „A művész nem titkolt szándéka a rendteremtés. Ehhez egyetlen területe a fehér vászon, amely arra kötelezi, hogy a kor ritmusát úgy láttassa, amint érzelmei sugallják és értelme vezérli.” Kosztándi Jenő volt az éber tekintet, aki előtt a hétköznapok rutinjában, a sokszor látott dolgok mögött is felcsillant az egyszeri és megismételhetetlen életöröm. Ötletei a gyerekkori repülés szabadságával vitték új kihívások felé. Kiváló anekdotázó tehetségében érzékeny és magas intellektus élt. Szellemisége halhatatlan, mert ifjú szívekben él tovább. 
DEÁK FERENC LORÁND
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Ajándékok erdélyi szórványban élő testvéreknek
„Ki a szórványt nem becsüli, a tömböt nem érdemli”
Böjte Csaba testvérrel dolgoznak együtt, elfelejtett szórványterületeket látogatnak, malom felújításában segítenek – csak néhány villanás az Erdélyi Magyarokért Közhasznú Alapítvány önkéntes munkájából.
„Aki a szórványt nem becsüli, a tömböt nem érdemli” – idézte a mondást Bálint László, az Erdélyi Magyarok Közhasznú Alapítvány (EMKA) kuratóriumának elnöke a mezőségi szórványmagyarságot célzó karácsonyi akcióról a Hazajáró című magazinműsor minapi adásában. A frappáns megfogalmazás fontos tényre mutat rá: a magyarországi figyelem gyakran még ma is elsősorban a tömbmagyar Székelyföldre összpontosul, miközben a belső- vagy dél-erdélyi vidéken sok magyar közösségnek lenne még szüksége segítségre vagy fejlesztő együttműködésre. Mindenesetre az Angyalok a Mezőségen fantázianevű segítő kezdeményezés igazi siker volt: a nyolcmillió forintnyi adományt harminc önkéntes 14 autóval fuvarozta. A két nap alatt a Mezőségen és a hargitai tanyavilágban több száz, magánadományokból vásárolt csomagot szállítottak ki. Ez az akció csak egyike az EMKA kezdeményezéseinek: az alapítvány alighanem az Erdéllyel foglalkozó legaktívabb magyarországi civil szervezetek közé sorolható. Az EMKA évente szervez adománygyűjtést iskolakezdésre, a tanszercsomagok mellett iskolai felszereléseket is visznek a hátrányos helyzetűeknek, a kiválasztott erdélyi gyermekotthonoknak pedig tartós élelmiszerekkel segítenek.
De nyaranta Székelyvarságon családok számára kalandtábort, neves erdélyi és magyarországi művészek részvételével pedig alkotótáborokat is szerveznek. Az alapítvány önkéntesei foglalkoznak épített örökségünk megmentésével is: segítségükkel került új zsindelytető a székelyvarsági vízimalomra. Jelenleg is gyűjtenek a magyarfülpösi gyermekotthon felújítására, valamint a leégett atyhai templom és a kommandói iskola újjáépítésére.
„2011-ben jött létre az alapítvány néhány, Erdélyt kedvelő magánszemély összefogásából. A kezdet kezdetén szó szerint néhány főről beszélhettünk, ez mára minden akció esetén több tucat önkéntes közreműködésére és közös munkájára bővült” – mondja  Tetlák Örs, az alapítvány kommunikációs vezetője. Kérdésünkre (civil kezdeményezésük miben különbözik az erdélyi magyarságot támogató rengeteg szociális, kulturális vagy hagyományőrző egyesülettől), Tetlák azt mondja: „Olyan helyekre járunk, ahova rajtunk kívül csak kevesen (vagy senki), és minden akció alkalmával kézből kézbe adjuk át az adományokat.”
S hogy mindezt miből? Alapvetően magánszemélyek és magyarországi cégek felajánlásaiból gazdálkodnak, néhány projektjük kapott támogatást különböző állami alapokból. Hatéves fennállásuk alatt jó kapcsolatot építettek ki a mezőségi református gyülekezetekkel és az unitárius egyházzal is. Együtt munkálkodnak nyugat-európai és tengerentúli magyar szervezetekkel, így az alapítvány kapocs a Kárpát-medencei magyarság és a diaszpóra között. Rendszeresen segítik Böjte Csaba gyermekotthonait is, legutóbbi kiadványuk Csaba testvér gondolataival jelent meg. Az Ember és Föld című színes album a Székelyvarságon 2016 nyarán összegyűlt, a tájat meg lakóit megörökítő tizenhárom fotóművész képeit és a ferences szerzetes rövid írásait tartalmazza.
Karitatív tevékenysége mellett az EMKA közösséget is épít: programjaikról, munkájukról az erdelyimagyarok.com oldalon, a hasonló nevű Facebook-oldalon, illetve a több mint 25 ezer tagot számláló Erdélyi magyarok a világban Facebook-csoportban lehet többet megtudni.
ABLONCZY BÁLINT (Válasz.hu)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Megújul a Humorfesztivál és a Határon Túli Magyar Színházak Szemléje
Megújul a Thália Színház Humorfesztiválja, valamint új rendszerben várja a közönséget a Határon Túli Magyar Színházak Szemléje, amelynek előadásai az évad során a színház műsorába építve láthatók ezentúl.
Lantos Anikó, a Thália Színház fesztiváligazgatója a változásokról az MTI-nek elmondta: a korábban februárban megrendezett Humorfesztivál az idén márciusban három napon át várja előadásokkal a közönséget.
A fesztiválon március 17. és 19. között összesen nyolc produkciót mutatnak be. A nagyszínpadon a Thália Színház saját produkciója – Martin McDonagh A nagy kézrablás című fekete komédiája, Radnai Márk rendezése – mellett két vidéki előadás látható: a kecskeméti Katona József Színháztól Ray Cooney Család ellen nincs orvosság című komédiája Szerednyey Béla rendezésében, és a székesfehérvári Vörösmarty Színház zenés vígjátéka, az Anconai szerelmesek című Lendvai Zoltán-rendezés.
Lantos Anikó a Határon Túli Magyar Színházak Szemléjéről elmondta, hogy a májusi fesztivál helyett az idei évben a határon túli előadásokat a Thália Színház műsorába beépítve mutatják be a budapesti közönségnek. Így minden hónapban találkozhat egy-két előadással a közönség a Thália Színház műsorán.
Mint elárulta, azért döntöttek a változtatás mellett, mert az évad végén, májusban már nehéz felkelteni az érdeklődést egy ötnapos szemle iránt. Ráadásul az új rendszerben akár rögtön beilleszthetnek egy-egy érdekes darabot a műsorba, nem kényszerülnek arra, hogy a szemle idejére hívják meg a produkciókat, így könnyebb egyeztetni az időpontokat is – hangsúlyozta a fesztiváligazgató.
A határon túlról érkező vendégjátékok között az idén elsőként – február 13-án – Müller Péter bűnügyi komédiája, a Szemenszedett igazság látható a Csíki Játékszín előadásában, Parászka Miklós rendezésében.
Március 13-án a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata a Hamvas Béla művei nyomán írt Olbrin Joachim csodálatos utazása című előadással, Mezei Kinga rendezésével érkezik Budapestre. Március 26-án pedig a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház vendégeskedik a Thália Színházban: Slawomir Mrozek Nyílt tengeren című abszurd komédiáját játsszák Csurulya Csongor rendezésében.
Április 5-én a nagyváradi Szigligeti Színház produkcióját mutatják be: Joël Pommerat kortárs francia drámaíró, rendező darabját, Az én kis hűtőkamrám című művet Theodor Cristian Popescu rendezte.
A fesztiváligazgató elmondta, hogy a program ősszel is folytatódik, az év végéig több határon túli produkciót is meghívnak. Hozzátette: az előadások tévéfelvételei is folytatódnak, a tervek szerint a csíkszeredai és a marosvásárhelyi produkciót is rögzítik. Emellett egyes előadásokhoz közönségtalálkozót is szerveznek.
Lantos Anikó megjegyezte, hogy a Vidéki Színházak Fesztiválját változatlan formában tartják meg szeptember első felében a Thália Színházban.
MTI
Népújság (Marosvásárhely)

Egybefonódó jeltüzek
„… az a valamennyire egész ember, kinek könnyű a toll s nem nehéz a kasza” – idézi Benedek Eleket a 65. születésnapján önmagával interjút készítő Székely Ferenc. És reflektál is Elek apó intelmére: „Hogy nekem mennyire könnyű a toll, azt mások döntik el, a kasza viszont ott lóg a csűr oldalán, sokszor veszem kézbe”. Egy ideje persze a tollat nála is felváltotta a számítógép, ami előny meg hátrány is, hiszen a digitálisan feltett kérdések és válaszok révén eltűnhet a személyes beszélgetés varázsa, viszont a technikának köszönhetően könnyen áthidalható a távolság a dialógust folytatók között. Ezzel annak is nagyobb az esélye, hogy a tervezett könyv idejében, többnyire karácsony táján napvilágot lásson. Bizonyíték rá, hogy decemberben a szerző immár az 5. interjúkötetével* rukkolt elő. Születésnapi beszélgetések ezek is, nem egyet a Múzsa olvasói már előzetesen megismerhettek. Sűrűn követték egymást az egybegyűjtött interjúk, jól érzékelhető, hogy Székely Ferenc nagy kedvet kapott hozzájuk, s úgy tűnik, a közölt beszélgetések is egyre hosszabbak. A legfrissebb kiadvány terjedelme a három évvel ezelőttinek szinte a duplája. A korábbi, kezdeti bizonytalanság után, amikor a kérdező még nem tudhatta, hol, melyik lapban jelennek meg majd a beszélgetései, a könyves megjelentetések tapasztalatával gazdagodva, már céltudatosabban tervezheti meg az interjúit, azok hosszát is a realitásokhoz igazíthatja. Az is látszik, hogy nem riporteri, interjúkészítő bravúrokra vágyik, életműveket akar bemutatni, ezért többnyire ragaszkodik az időrendhez, a bevált támpontokhoz, amelyek elősegítik azt, hogy az olvasó előtt a megszólaltatottak teljes pályája kirajzolódjék. A jól kiválasztott alanyok pedig majdnem mindig előrukkolnak olyan érdekességekkel, amikről a köztudatnak nem volt tudomása. Idősebb emberek a kiválasztottak, kerek évfordulók kapcsán kéri fel őket eszmecserére, olyan közösségi szolgálatot felvállaló, alkotó, építő, teremtő egyéniségek, szellemi nagyságok, akiknek van mondanivalójuk, s mondandójukat értékes munkásság is igazolja. 
Előző kötetei kapcsán mellékletünkben már méltattuk néhányszor Székely Ferenc vállalkozását, beszélgetőkönyveinek erényeit, nem akarnánk ismételni azokat. A névsor azonban ide kívánkozik, a szereplők listája is beszédes, a beszélgetésekből kiragadott interjúcímek is sokat sejtetnek. A népmesegyűjtő, helytörténész Balla Tamás, az író, költő Bágyoni Szabó István, a Kossuth-díjas Bodor Ádám, a költő, szerkesztő Cseke Gábor, a református lelkész Demeter József, a képzőművész Fazakas Tibor, a művészettörténész Gazda József, a néprajzkutató Kallós Zoltán, az író, rendező Kincses Elemér, a folklórkutató, irodalomtörténész Olosz Katalin és a nyelvész, etnográfus Péntek János különleges, érdekes és épületes földrajzi, szellemi régiót képvisel. Ahogy mondani szokás, a könyv tényleg olvastatja magát. 
N. M. K.
*Székely Ferenc: Őrhelyen gyújtott jeltüzek. Születésnapi beszélgetések. Üveghegy Kiadó, Százhalombatta, 2016 
Népújság (Marosvásárhely)

Dani Péter (1936–2017)
„Ama nemes harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam, végezetre eltétetett nekem az igazság koronája, amelyet megad nekem az ÚR, az igaz bíró ama napon, de nemcsak énnekem, hanem mindazoknak is, akik várva várják az ő megjelenését.” (2Tim 4, 7–8)
 Dani Péter (1936–2017)
 Barcaújfaluban született 1936. november 15-én. Evangélikus teológiai magiszterjelölt volt Kolozsváron. Neve már egy, az evangélikus teológusokról 1957. május 24-én kelt besúgói jelentésben szerepelt. 1958-ban lelkésszé szentelték és szintén ez év december 15-én, doktoranduszként tartóztatták le, az államrend elleni tevékenység vádjával. Egy későbbi besúgói jelentés szerint szerepe volt a kar egyes tanárai ellen írott beadvány szerkesztésében. Tizenöt év börtönbüntetésre ítélték, amelyből hat évet töltött le, többek között a Brăilai Nagyszigeten. Szabadulása után Nagyszentmiklóson, Székelyzsomboron, majd Aradon (1976–1982 között) szolgált lelkészként. Innen a hatóság toloncoltatta ki, mivel nem akart az akkori hatalomnak behódolni. Ekkor települt ki Németországba. Eschwegenben dolgozott főlelkészként nyugdíjazásáig, 1996-ig. Börtön-, és a későbbi, aradi meghurcoltatásairól szóló élményeit, atrocitásait 2006-ban jelenttette meg Budapesten Ez volt..., így volt Börtönországban címmel. Ugyanebben az évben Paulskircheben Sólyom László akkori magyar köztársasági elnök a Szabadság hőse emlékéremmel tűntette ki. 2017. február 7-én 80 éves korában hazaköltözött mennyei Urához.
A vasárnap délelőtt 10 órától tartandó istentiszteletünkön megemlékezünk Dani Péter lelkésztestvérünkről az aradi evangélikus gyülekezetben.
Jakab István lelkész
Dani Péter: Ez volt..., így volt Börtönországban 
Egy evangélikus lelkipásztor élete a román diktatúrában /Püski, Budapest, 2006/
Nyugati Jelen (Arad)

Kelemen Hunor: a párbeszédben, a kölcsönös tiszteletben hiszünk …
A Magyarországi Nemzetközi Sajtóegyesület (HIPA) meghívására február 9-én, csütörtökön Budapesten tartott aktuálpolitikai tájékoztatót Kelemen Hunor szövetségi elnök. Az RMDSZ elnöke a közel harminc fős, nagyrészt Budapesten dolgozó külföldi tudósítókból álló közönségnek a romániai magyarokat ért jogtiprásokról, a jogállamiság hiányáról beszélt, az elmúlt időszak jelentős történéseit hangsúlyozva.
Bizalmatlansági indítvány, parlamenti együttműködési megállapodás
„Helyesen cselekedtek azok, akik az elmúlt napokban kimentek tüntetni. Mivel bennünket a büntető törvénykönyv és büntetőeljárás témájában nem kérdezett meg a kormánykoalíció, a mozgásterünk szabad, bíráltuk és bíráljuk is a kormányt. A szerdai bizalmatlansági indítványon nem lehetett jó szívvel szavazni, sem a kormány mellett, sem ellene. Leadtuk szavazatunkat, de tartózkodtunk. Voltak olyan hangok a magyar közösségen belül, akik azt kérték, hogy bontsuk fel a parlamenti együttműködési megállapodást. Én azt gondolom, hogy ezt először nekünk ki kell próbálni, meg kell nézni, hogy működik-e a gyakorlatban. Ha kiderül a következő időszakban, hogy nem, éspedig olyan magyar ügyekben, kérdésekben nem, amelyekre nagy hangsúlyt fektetünk, a tavaszi ülésszakot követően felbontjuk a megállapodást.”
A jogállamiság hiányáról
„Sajnos, ma Romániában nem lehet jogállamról beszélni, a törvények egy részét nem tartják be. A hatalmi ágak nincsenek egyértelműen szétválasztva, egyes intézmények pedig semmilyen ellenőrzést nem fogadnak el. Az alkotmánybíróság döntéseit nem tudja, nem akarja érvényesíteni sem a parlament, sem a kormány. A törvényhozás alig-alig működik, a kormány számtalanszor megkerüli a parlamentet. De a kormány sem működik – az egészségügyi minisztérium tavaly csupán hatvanöt százalékot költött el költségvetéséből, beruházásokra semmit. És ez majdnem így van a többi tárca esetében is, van ahol jobb, van ahol rosszabb a helyzet. Romániában valós társadalmi igény van arra, hogy felszámolják a korrupciót, amit magam is támogatok. A probléma az, hogy a büntető törvénykönyv és a büntetőeljárás, a törvénykezés nem tiszta. Az igazságszolgáltatás gumitörvényeken alapszik. Emellett mindenki számára egyértelmű, hogy a titkosszolgálatokat összekapcsolták a korrupcióellenes ügyészséggel – 2016 tavaszáig titkosszolgálati megfigyelések adataira is építhettek váddossziét. Azóta, bár született egy olyan döntés, miszerint alkotmányellenes ez az eljárás, nem egy példa van arra, hogy továbbra is így jár el a DNA.”
Büntető törvénykönyv és büntetőeljárás
„2009 óta három alkalommal is úgy módosították a kormányok a büntető törvénykönyvet és perrendtartást, hogy azt egyszer sem előzte meg parlamenti vita. Az alkotmány ezt lehetővé teszi, a probléma az átláthatóság hiányában van. Ez idáig több mint 40 olyan alkotmánybírósági döntés született, amely alkotmányellenesnek nyilvánította a büntető törvénykönyvet és büntetőeljárást. Az első tanulság az, hogy nem szabad a parlamentet megkerülve törvénykezni. A második, hogy az alkotmánybíróság döntéseit figyelembe véve kell módosítani a büntető törvénykönyvet és -eljárást. A legfontosabb, hogy a büntető törvénykönyvnek világos előírásokkal kell rendelkeznie. Ebből egyiket sem tudta teljesíteni a román törvényhozás az elmúlt időszakban.”
A hatalommal való visszaélés
„Mindössze öt európai uniós tagállam büntető törvénykönyvében szerepel a hatalommal való visszaélés, a Romániájéban ez az előírás 1969-ből származik. Az alkotmánybíróság tavalyi döntése értelmében – amely egyben a Velencei Bizottság javaslata is – tisztázni kell, hogy mit is jelent ez a törvény a gyakorlatban. Jelenleg a DNA-nál kétezer olyan dosszié van vizsgálat alatt, amely a hatalommal való visszaélés vádjára épül, több mint ezer esetében pedig bírósági eljárást kezdeményeztek. Ezzel pedig kezdeni kell valamit. A mostani kormány, sajnos, rosszul nyúlt hozzá a büntető törvénykönyvhöz és büntetőeljáráshoz. Azt a látszatot keltette, hogy saját politikusait szeretné megmenteni, mégpedig sürgősségi kormányrendelettel, minden transzparenciát nélkülözve, nem beszélve arról, hogy az alkotmánybíróság negyven döntését sem vette figyelembe. Tavaly a Cioloș-kabinet szintén sürgősségi kormányrendelettel módosította a Btk.-t és büntetőeljárást, akkor nem háborodott fel senki. A feszültség a társadalom szintjén most élesedett ki. Nem fogadják el az emberek, és ez jogos, hogy a kormány megkerüli a parlamentet, azt, hogy nincs transzparencia, nincs közvita.”
A marosvásárhelyi római katolikus gimnázium ügye
„1949-ben a kommunista karhatalom egyházi iskolákat záratott be Romániában, köztük a római katolikus egyház iskoláit is. A törvényeink jelenleg lehetővé teszik, hogy az egyházak visszakapják ingatlanjaikat, iskolákat nyissanak. Természetes, hiszen a kommunista diktatúra elrabolta a vagyonukat. Marosvásárhelyen a római katolikus egyház újra is indította azt az iskolát, amelyet 1949-ben zártak be, és amely ellen 2016-ban eljárást indított a korrupcióellenes ügyészség. Házi őrizetbe zárta a főtanfelügyelőt, hatósági felügyelet alá helyezte az igazgatót. A vád: visszaéltek hivatali hatalmukkal, a DNA szerint valahol hiányzott egy jóváhagyási papír az iskola alapításakor. Ma nem tudni, hogy az a 400 gyermek, aki ott tanul, hol folytathatja jövő évtől az iskolát. Ha volt egy adminisztratív hiba, annak adminisztratív szankciót kéne feltételeznie, közben pedig büntetőeljárás van folyamatban. Ez az eset is azt bizonyítja, hogyan lehet visszaélni azzal, hogy a büntetőeljárásban nincs definiálva a hatalommal való visszaélés. Meggyőződésem, szükség van a DNA-ra, arra, hogy legyen valaki, aki a korrupciós ügyeket kivizsgálja, de pontosan meg kellene húzni a határvonalat, hogy hol kezdődik a munkajogi, polgárjogi, és hol a büntetőjogi felelősség. Hogy ne az ügyész döntse el, hogy egy iskolaindításkor adminisztratív hiba történt, vagy büntetőjogi esetről beszélhetünk.”
A többség és kisebbség viszonya
„A politikai eszközökön túl semmilyen más eszközt nem tudok elképzelni a kisebbségek helyzetének orvoslására. A párbeszédben, a rációban, a kölcsönös tiszteletben, érvekben hiszünk, abban, hogy csakis ezekre építkezve lehet előrelépni. Az elmúlt 27 év választásai során, amikor az RMDSZ a mérleg nyelve lehetett, adminisztratív eszközökkel tartottuk egyensúlyban a romániai politikát. Ahhoz, hogy Románia Parlamentjében előre lehessen lépni, mindig szükség van egy másik partner 44 százalékára. Nekünk pragmatikusaknak kell lenni, partnereket kell keresni egy-egy ügyhöz.”
EU és NATO
„Mi, RMDSZ-ként mindig arra törekedtünk, hogy politikai eszközökkel érvényesítsük a romániai magyar emberek törekvéseit. Ugyanakkor nekünk már az első pillanattól nagyon fontos volt, hogy Románia az EU-hoz, a NATO-hoz csatlakozzon, két olyan értékrendet képviselő politikai szövetséghez, amelyben a kisebbségi jogokat tiszteletben tartják. Látni kell, hogy 2007-et, az Európai Unióba való belépést követően Románia már nem ragaszkodik azokhoz a kritériumokhoz, amelyeket azelőtt csatlakozási feltételekként szabtak meg neki. Ezt pedig a kisebbségek, a romániai magyar közösség tagjai érzik meg a leginkább, a leghamarabb.”
Az RMDSZ árnyékjelentései
„Tavaly két árnyékjelentést is kidolgoztunk. Az elmúlt 4-5 év olyan problémáit vázoljuk fel ezekben, amelyek magyar embereket érintenek, amelyekről úgy gondoljuk, hogy orvoslásra szorulnak. Van törvényünk arra, hogy a közigazgatásban milyen körülmények között lehet az anyanyelvet használni, de a húsz százalékos küszöböt, a kétnyelvű feliratokra vonatkozó rendelkezéseket nagyon sok helyen nem tartják be. A nyelvi jogokra vonatkozó törvények nagy részét is 2007 előtt fogadta el a parlament. Ezután minden lelassult, egyedül az oktatási törvényt sikerült 2011-ben elfogadni, amikor kormányon voltunk. Ez az anyanyelvű oktatást kétségkívül kiszélesíti, de két előírását mindmáig nem alkalmazzák. A tapasztalat az, ha van egy külső nyomás, elvárás-rendszer, akkor ahhoz Románia is igazodik. Az 1990-es években Amerika, utána az Európai Unió volt az a tényező, amelyhez igazodnia kellett az országnak.” (RMDSZ tájékoztató)
 
Szabadság (Kolozsvár)

Aranyosgyéresi Népfőiskola 28. alkalommal
Az aranyosgyéresi RMDSZ február 13–16. között immár 28. alkalommal rendezi meg a Népfőiskolát.
Az RMDSZ 1990 januárjában megalakult aranyosgyéresi szervezetének első rendezvénye annak idején a Népfőiskola volt, azóta hagyománnyá vált a szervezése. Az alig egy éve tisztségbe került új választmány Szabó Róbert István elnök – aranyosgyéres első magyar alpolgármestere – vezetésével a nemrég megtartott éves beszámolón az alábbi programot terjesztette elő:
február 13, hétfő: Marosán Csaba (színművész) – Tarka-barka strófák (Dsida Jenő írásaiból)
február 14., kedd: Szilágyi Imre (aranyosgyéresi református lelkész) – A reformáció 500 éve
február 15., szerda: Politika est
február 16., csütörtök: Lupescu-Makó Mária (egyetemi adjunktus) – Szent István, Szentkirály és Gyéres.
Az előadások helyszíne az aranyosgyéresi Magyar Ház (Andrei Mureşanu utca 7., a magyar óvoda épületében), a kezdési időpont minden nap 17.30 óra.
A rendezvény nagy érdeklődés előzi meg, minden valószínűség szerint zsúfolásig fog telni a helyi magyarság kedvenc találkozó helye, azaz a Magyar Ház.
Schmid Jenő 
Szabadság (Kolozsvár)

Kelemen Hunor: az utcán nem lehet törvényt alkotni
Az RMDSZ elnöke szerint jogos az emberek dühe, elégedetlensége, és az elvárás is, hogy tisztességes kormányzás legyen.
Kelemen Hunor az M1 aktuális csatorna péntek reggeli műsorában, a Romániában zajló tüntetésekről szólva, ugyanakkor megjegyezte, „az utcán nem lehet törvényt alkotni”.
A politikus szerint a bukaresti kormányzatnak be kell látnia, hogy „nem lehet mindenhez sürgősségi kormányrendelettel, buta módon, rejtőzködve hozzányúlni". Utalt arra, hogy 2009 óta hatszor módosították a kabinetek sürgőségi kormányrendelettel a büntető jogszabályokat, "és mindig baj lett belőle".
Kelemen Hunor szerint az egyetlen kiút a választások után alig két hónappal, a büntető törvénykönyv (Btk.) ilyen módosítása miatt kitört válságból, ha a pártok megállapodást kötnek az alapértékekről, a Btk. módosításának mikéntjéről, és „hogy nem használják a sürgősségi kormányrendeleteket, bárki kormányozzon is Romániában” – számolt be az MTI.
Krónika (Kolozsvár)

Kastélymentő fesztiválozók – új zenei rendezvény Gernyeszegen
Új zenei fesztivállal gazdagodik az erdélyi kínálat. Gróf Teleki Kálmán, a gernyeszegi kastély tulajdonosa a Krónikának elmondta, az Awake nevű szeptemberi rendezvény bevételének egy részét az épületegyüttes felújítására fordítják.
Első alkalommal szervezik meg az Awake nevű zenei fesztivált szeptember 1–3. között a Maros megyei Gernyeszegen, a Teleki-birtokon. A rendezvény célja a Teleki-kastély fennmaradásának elősegítése, az esemény bevételének egy részét a patinás barokk épület felújítására fordítják – fejtette ki a Krónika megkeresésére gróf Teleki Kálmán, a kastély tulajdonosa.
A fesztivált szervező Emagic Entertainment (bukaresti csapat, a legnagyobb szereplő a hazai koncertpiacon) úgy gondolta, hogy mindenképp helyet kell adni egy olyan eseménynek, amely egyrészt népszerűsíti Erdély egyik legszebb kastélyát, másrészt hozzájárul ennek restaurálásához. A szervezők eddig angliai, magyarországi és romániai énekesek és zenekarok neveit jelentették be: Rag’n’Bone Man, Tom Odell, Mary PopKids, Subcarpați, Golan, Jurjak és Les Elephants Bizarres. A fellépők zenei stílusa nagyon változatos, az alternatív rock, hiphop, blues, pop és az elektronikus zene képviselői is színpadra lépnek.
Gróf Teleki Kálmán elmondta, a fesztivál ideje alatt nem lehet bemenni a kastélyba, a résztvevők csak az épületet körülvevő 6,5 hektárnyi területen tartózkodhatnak. „A Teleki-birtokon a természet és a történelem mesebeli játszóteret hozott létre” – írják a szervezők az Awake honlapján. Hozzátették, a fesztivál azt tűzte ki céljául, hogy a lehető legváltozatosabb „élményzuhatagot” nyújtsa közönsége számára. Ennek érdekében több programot szerveznek: filmvetítéseket, színpadi előadásokat, szabadtéri könyvtárat. A kastély tulajdonosa arról tájékoztatta lapunkat, hogy hosszú távra terveznek a fesztivállal: tízéves szerződést írt alá a szervezőkkel. A Teleki-kastély más rendezvénnyel is várja a látogatókat: júliusban megtartják a kastélynapot, az év folyamán pedig művésztábort is szerveznek. 
A Marosvásárhely és Szászrégen között, a Felső-Maros mentén található Gernyeszeg leginkább a 18. század végén épült barokk kastélyáról nevezetes. A kastély érdekessége, hogy az év naptári beosztásának megfelelően 52 helyiséggel és 365 ablakkal rendelkezik. A hatalmas parkkal és várárokkal körbevett, emeletes épületet 2006-ban kapta vissza a Teleki család, de az ingatlanban működő tüdőszanatórium csak 2011-ben költözött ki. Gróf Teleki Kálmán azóta számos erőfeszítést tett, hogy megmentse ősei birtokát.
Bede Laura
Krónika (Kolozsvár)

Kelemen Hunor az MPP kongresszusán: meg kell óvnunk a romániai magyar közösséget attól, hogy pillanatok alatt az étlapra kerüljön!
Ma egy olyan hatalmi harc folyik Romániában, amely arról szól, hogy kik hozzák meg a döntéseket a következő években. Azok, akiket az emberek megválasztottak, akik felelősségre vonhatók négyévente a választásokon, vagy olyanok, akik más hatalmi ágakat képviselnek – a bűnüldözést, a titkosszolgálatokat –, akik nem választhatók, és nem is vonhatók felelősségre – véli Kelemen Hunor szövetségi elnök, aki szombaton a Magyar Polgári Párt szatmárnémeti kongresszusán mondott ünnepi beszédet.
Szerinte az RMDSZ és az MPP akkor áll a jó oldalon, ha ahhoz ragaszkodik, hogy érvényesüljenek az emberi és kisebbségi jogok, semmilyen körülmény között ne essenek a hatalmi harc áldozatává.
„Nekünk a hatalmi ágak szétválasztását kell képviselni. Nekünk nem szabad egyetlen román párt utánfutójává sem válni. Nekünk azt kell nézni, hogy a demokrácia alapértékei, alapelvei ne sérüljenek. Egy sérült állam áldozatává mindig egy kisebbségi közösség, esetünkben a romániai magyar közösség esik, amit évek óta megtapasztalunk a bőrünkön. Nemcsak akkor, amikor egyik-másik kollégánkat nemzetbiztonsági mandátummal figyelik meg éveken, évtizedeken keresztül, hanem akkor is, amikor az anyanyelvhasználatot, a közösségi szimbólumok használatát megpróbálják eltiporni, megtiltani” – hangsúlyozta a Szövetség elnöke, akinek meggyőződése, hogy ezekben a nehéz időkben is egyenes beszédre van szükség, a romániai magyar közösség vezetőinek bátraknak kell lenniük, felelősségteljes döntéseket kell meghozniuk. „Itthon kell jövőt építenünk, erre vállalkoztunk akkor, amikor a magyar ügy képviseletét tűztük ki magunk elé” – tette hozzá.
A tüntetések mögött „hatalmi harc” is van
Arra is figyelmeztette az MPP kongresszusán résztvevőket, hogy pontosan kell látni mindazt, ami az országban történik, azoknak pedig, akik a politikára adták a fejüket, nem szabad hagyniuk, hogy a romániai magyar közösség pillanatok alatt étlapra kerüljön.
Akkor pedig, amikor százezrek tüntetnek az utcákon, az erdélyi magyar politikusoknak tudniuk kell empátiát érezni azokkal, akik kimennek a terekre, és tisztességes kormányzást, korrupciómentes országot szeretnének, azokkal viszont sosem lehet közösséget vállalni, akik annak a látszatát keltik, hogy minden baj eredője a romániai magyar közösség.
„Miközben százezrek mennek ki az utcára a kormány eszméletlenül rosszul ütemezett rossz döntését bírálni, azt is látni kell, hogy a tüntetések mögött valami más is van, egy olyan hatalmi harc, amely a jogállamiságról szól, a különböző hatalmi ágak szétválasztásáról. Arról, hogy a lényeges politikai döntéseket hol és kik hozzák meg a következő években. Erről pedig minden időkben egyenesen kell beszélnünk, figyelmeztetnünk kell közösségünket” – nyomatékosított Kelemen Hunor.
„Felelősségteljes döntés” volt az RMDSz és az MPP együttműködése
Az RMDSZ–MPP viszonyáról elmondta: egy változó világban nem lehet egy helyben topogni, nem a magas falak árnyékában való megbújás a helyes út, hanem a változás szelének kifogása, azoknak az eszközöknek az érvényesítése, amelyek jobbá tudják tenni a romániai magyar közösség életét. „A Romániai Magyar Demokrata Szövetség és a Magyar Polgári Párt felelősségteljes döntést hozott akkor, amikor az összefogást, az együttműködést választotta, hiszen az erdélyi magyar közösség ezt várta el tőle. Azt kérte tőlünk, hogy ne egymással vitázzunk, hanem ehelyett nyújtsunk kezet egymásnak. Akkor, amikor ezt 2014-ben megtettük, helyes döntést hoztunk, azon kezdtünk dolgozni, hogy megerősítsük a bizalmat a politikum és a közösség tagjai között” – érvelt a szövetségi elnök, arra is rámutatva, hogy egy nemzet tagjai akkor sikeresek, ha alapvető kérdésekben bizalommal tekintenek egymásra.
Összegzésként kiemelte: a 2016-os év nem az RMDSZ és az MPP sikere, hanem az erdélyi magyar emberek sikere, azoké, akik visszakapták a bizalmat: „az a közös érdekünk, hogy a romániai magyar közösség erős legyen, azt érezze, hogy azok, akikre rábízta a képviseletet, nap mint nap fellépnek a közös ügyekért, az erdélyi magyar ügyekért.”
maszol.ro

Saját generációjukról szóló, kétnyelvű előadást mutatnak be fiatal alkotók Kolozsváron
A rendszerváltás és a Colectiv-tragédia utáni generációról, a 21. század Romániájáról, a román-magyar kapcsolatról – mindezek fényében pedig a család működéséről, vagy épp működésképtelenségéről szóló előadást mutatnak be szombat este hét órától a kolozsvári ZUG Zone-ban. A PAS(SZ) címet viselő előadás szövegét Lovassy Cseh Tamás jegyzi, a rendező pedig Leta Popescu.
A szöveg arról a generációról igyekszik beszélni, mely érzékeli ugyan, hogy a körülötte lévő társadalom jelentős változásokon megy keresztül, nyughatatlanságának pontos okát azonban nem képes megfogalmazni. „Mintha az élet csak egyszerűen megtörténne velünk, mi pedig ennyit érzékelünk: valami baj van. Két lehetőségünk maradt: fáradhatatlanul kérdezünk, vagy hagyjuk, hogy a körülöttünk mindinkább eluralkodó őrület diktáljon. A PAS(SZ) nem ígér megoldást, mindössze egy generáció – ha úgy tetszik, egy társadalom – pillanatnyi állapotát és érzeteit igyekszik rögzíteni három szereplőjén keresztül” – vall az előadás ismertetőjében a szerző.
Leta Popescu rendező így nyilatkozott az előadásról: „Lényegtelen, hogy egy szakításról, a halálról, nemzeti identitásunkról vagy szexuális orientációnkról beszélünk, mondandóm tulajdonképpen ugyanaz: oda kell figyelnünk magunkra. Ezt próbáltam megfogalmazni ebben az előadásban is. Sem nagy, sem aprócska drámáink nem elhanyagolhatóak. Egy olyan korszakban élünk, melyben egyre inkább kötelezővé válik, hogy ismét magunkra figyeljünk. És miközben körbetekintünk, egy társadalmat látunk. Egy zavarodott társadalmat. Amilyenek mi is vagyunk. Van mit tennünk. Van mit újragondoljunk. És nem, nem <>-olhatunk semmit.”
Az előadás három fiatalról beszél: Andiról, a valamiért furcsán viselkedő színésznőről, Eszterről, aki szerint Budapest olyan, mint a rák, és Victorról, aki egy késő délutáni kávézás alkalmával megismer valakit. Az alkotók véleménye szerint a PAS(SZ) nem egy tragédia, és nem egy jobb élethez készült használati utasítás, sokkal inkább egy kortünet és egy kérdés: mi lesz velünk?
A Reciproca Egyesület és a Váróterem Projekt közreműködésében létrejött előadás időtartama 1 óra, az előadást két nyelven - magyarul és románul - játsszák. A felirat mindkét nyelven biztosított. Az előadást 14 éven felüli nézőknek ajánlják.
PAS(SZ) Szöveg: Lovassy Cseh Tamás (Elcsété) Rendező: Leta Popescu Színészek: Doru Mihai Talos, Pál Emőke, Sigmond Rita Dramaturg: Győrfi Kata Zene: Bocsárdi Magor Díszlet: Anna Kupas Fordítás: Győrfi Kata, Sigmond Rita, Szende Kisgyörgy Technikai munkatársak: Sipos Júlia, Csoma Nóra
maszol.ro

Kirúgná Romániát az Európai Unióból Nigel Farage
Romániának soha nem lett volna szabad csatlakoznia az Európai Unióhoz – mondta Nigel Farage, a UKIP korábbi vezetője egy rádióműsorban. A politikus egy betelefonálóval is vitába keveredett, aki rasszizmussal vádolta meg.
Nigel Farage szerint Romániát 2007-ben nem kellett volna felvenni az Európai Unióba, mivel az országban még nem fejeződött be az átmenet a kommunista uralomból.
Erről a nyíltan euroszkeptikus és bevándorlásellenes brit párt, az UKIP vezetője egy rádióműsorban beszélt. Azt mondta, örül, hogy Nagy-Britanniának most már nem kell egy politikai közösséget alkotnia Romániával.
Farage kitért a román Btk. korrupcióellenes szigorán enyhítő sürgősségi kormányrendeletre, és egy példával hozakodott elő: „Ön egy köztisztviselő. Ön 35 ezer font értékben lopott. Rendben uram, akkor ennyi, most a kezére csapunk”, mondta a politikus.
Ezután az egyik betelefonáló rasszistának nevezte a Brexit egyik élharcosát és közölte, hogy a brit politikusok is lopnak. Farage erre úgy válaszolt, hogy a korrupció teljesen átszövi a román társadalmat továbbá Románia az az ország, ahol nagyjából 4 millió embert diszkriminálnak etnikai alapon.
maszol.ro

Óriási hiba a szociális szervezetek állami finanszírozásának felfüggesztése az RMDSZ szerint
A Gyulafehérvári Caritas szerint a munkaügyi minisztérium felfüggesztette februárra az otthoni beteggondozási program támogatásának folyósítását, írta pénteken az Agerpres hírügynökség. Az RMDSZ a parlamentben kérné számon a munkaügyi minisztert.
„Óriási hibát követ el a munkaügyi minisztérium a szociális szolgáltatásokat nyújtó civil szervezetek finanszírozásának csökkentése által. A szakminisztérium legújabb rendelete értelmében a januárban folyósított összegek 60 százalékát fordítja erre a célra februárban, a kivágott összegek többnyire az otthoni beteggondozásra és a gyerektevékenységekre fordított összegekből vesznek el. Ezt olyan körülmények között teszi, hogy tavaly decemberben 2017-re is jóváhagyta a támogatásokat az akkori kormány, így a szociális tevékenységeket lebonyolító szervezetek számoltak ezzel a pénzzel. A parlament megtette a dolgát, de hiába biztosítottunk a költségvetésben forrásokat erre a tételre, hogyha a minisztérium önkényesen felfüggeszti a kifizetéseket” – mutatott rá Csép Éva Andrea, az RMDSZ Maros megyei képviselője, a képviselőház munkaügyi bizottságának titkára.
„Az elmúlt évben az RMDSZ Szövetségi Képviselők Tanácsa határozatot fogadott el a szociális szolgáltatók támogatására vonatkozóan és több törvényjavaslatot is iktatott e téren. Emellett folyamatosan tárgyalt az előző kormány képviselőivel és sikerült eljutni oda, hogy a távozó kormány 2017-re jóváhagyta a támogatásokat. Ezt a rendszert rúgta fel a jelenlegi munkaügyi miniszter és ennek sajnos előreláthatatlan következményei lesznek országos szinten” – fogalmazott Csép Éva Andrea képviselő, majd hozzátette: többször is elmondták, hogy a szociális szolgáltatóknak kiszámítható normatív támogatásra van szükségük, hiszen ezek a civil szervezetek valójában az állam feladatait veszik át.
„A gyakorlat azt bizonyítja, hogy a tanügyhöz hasonlóan minden munkaügyi miniszter saját kedve szerint írja át ezt a rendszert. Éppen ezért az RMDSZ kezdeményezni fogja egy szociális kódex kidolgozását, amelyben a civil szervezetek által nyújtott szociális szolgáltatások finanszírozását garantálni tudjuk. Azonnali megoldást kell találni, hiszen nemcsak a szervezetek munkatársai, hanem a szociális szolgáltatásban érintettek helyzete is bizonytalan. Ezért a parlament előtt interpelláció által fogjuk számon kérni a munkaügyi minisztert, de a rendszer működésének hosszú távú biztosítása érdekében ki kell dolgozni egy stabil jogi keretet is” – mutatott rá Csép Éva Andrea, az RMDSZ Maros megyei törvényhozója.
Péter György, a Caritas szociomedikális részlegének igazgatója pénteken úgy nyilatkozott az Agerpres hírügynökségnek, hogy "a távozóban lévő kormány a 2017-es évre jóváhagyta a támogatást a szociális szolgáltatásokat nyújtó szervezetek, alapítványok számára. A mostani kormány, Olguţa Vasilescu asszonnyal, felfüggesztette februárban ezt a támogatást. Ez azt jelenti, hogy az alkalmazottaink 20 százalékát el kell bocsájtanunk és csökken a gondozottak száma is. Ez egy általános helyzet, az ország összes szolgáltatóját érinti és nem hivatalosan úgy értesültem, hogy ezt a februári csökkentést egész évre meghosszabbítanák" - nyilatkozta Péter György. Az igazgató szerint a Caritas ápolói körülbelül 5 000 háztartásba látogatnak el Hargita, Kovászna, Maros, Brassó, Hunyad és Fehér megyékben is, ahol 6 500 idős, fogyatékos, krónikus vagy ágyhoz kötött beteget ápolnak. Ezeknek a személyeknek nemcsak a gyógyulásban segítenek az ápolók, hanem a ház körüli teendőkben, bevásárlásban is. Az idézett forrás szerint a munkaügyi minisztérium döntése miatt több mint 1 000 személy esik el a szolgáltatásoktól, akik nem tudják fedezni teljes mértékben a költségeket.
maszol.ro

MPP-tanácskozás: újraválasztották Biró Zsoltot
Újraválasztották Biró Zsoltot a pártelnöki tisztségbe a Magyar Polgári Párt (MPP) országos tanácsának Szatmárnémetiben tartott tanácskozásán február 11-én, szombaton.
Biró Zsolt egyedüli jelölt volt a tisztségre, nyolcvan támogató és hét ellenszavazattal nyerte el az újabb, négy évre szóló mandátumot. Kongresszusi beszédében Biró Zsolt ahhoz kért felhatalmazást a küldöttektől, hogy az erdélyi magyar politikai párbeszéd mélyítésén és bővítésén dolgozzon, és ebbe mindenkit bevonjon, „aki erre készen áll”.
Úgy vélte: az eddigi eszköztelenségéből kilépő pártnak az lesz a feladata, hogy a 15 polgármestere által vezetett településeken javítsa az emberek életkörülményeit, a bukaresti parlamenti jelenléte által pedig hozzájáruljon a romániai magyar érdekképviselet hatékonyságának növeléséhez és a román–magyar kapcsolatok javításához. Meglátása szerint az MPP hatékony eszköz lehet abban, hogy több mint negyedszázad után Romániában is lezáruljon a posztkommunizmus kora, hogy „a 89 előtti rendőrállamból és a jelenlegi ügyészállamból az ország végre jogállammá váljon”.
Úgy vélte: a párt ahhoz is hozzájárulhat, hogy az Erdély és Románia egyesülését kimondó 1918-as Gyulafehérvári nyilatkozatban a magyaroknak megígért teljes nemzeti szabadság Székelyföld területi autonómiájában és az erdélyi magyar kulturális autonómiában öltsön testet. Azt a meggyőződését hangoztatta, hogy Székelyföldön nem a jogelméletileg legjobb, hanem a „lehetséges legjobban és legegységesebben támogatott autonómiatörvény-tervezetre van szükség”.
„Az RMDSZ-nek azt ígérjük, hogy miként a politikai versenyben, úgy a politikai együttműködésben is mindig kiszámíthatóak leszünk. Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) arra számíthat részünkről, hogy nem fogjuk elkövetni velük szemben azokat a hibákat, amelyeket ők követtek el az MPP-vel szemben” – fogalmazott Biró Zsolt.
Biró Zsolt szerint „kutyakötelesség” megtalálni annak a módját, hogy az erdélyi magyar többpártrendszer ne gyengítse, hanem erősítse a nehéz kisebbségi sorban levő magyarságot. Úgy vélte: mára egyértelművé vált, hogy azok is tévedtek, akik „ördögtől valónak gondolták, ha mások megbontják a politikai egységet”, és azok is, akik „azt gondolták ördögtől valónak, ha valakik képviseleti kizárólagosságra törekednek”.
Arra is emlékeztetett, hogy a korrupció elleni harc az MPP soraiból szedte az első ártatlanul meghurcolt magyar áldozatot. A bíróság ugyanis jogerős ítéletben mentette fel a korrupcióellenes ügyészség (DNA) vádjai alól Rácz Károly volt kézdivásárhelyi polgármestert, akinek azonban kettétörte politikai pályáját az ellene indított eljárás. A felszólaló küldöttek sorában Kulcsár Terza József parlamenti képviselő bejelentette: törvénytervezetben készül kezdeményezni, hogy március 15. is legyen munkaszüneti nap Romániában.
Gálfi Árpád, Székelyudvarhely polgármestere elmondta: ellene is eljárást indított a DNA egy városházi tisztviselő feljelentése alapján. Megjegyezte, a feljelentője zsarolásként értelmezte, hogy ő a város érdekét próbálta érvényesíteni. „Azt mondom az EMNP vezetőinek, hogy gondolják át az elmúlt időszakot, és legyen meg bennük az az alázat, hogy egy sorba kell állnunk, Székelyföld jövőjét együtt kell építenünk. (...) Összefogás, alázat nélkül nincs eredmény” – üzente az EMNP meghívottként jelen levő alelnökéhez, Zakariás Zoltánhoz szólva Gálfi Árpád, Székelyudvarhely polgármestere.
A kongresszus megválasztotta a párt öt alelnökét, és az alapszabály módosításával létrehozta az országos választmányt, amelyben az elnök és az alelnökök mellett a párt színeiben megválasztott polgármesterek és a megyei szervezetek elnökei kaptak helyet. Az országos tanács posztumusz vasakarat díjjal tüntette ki a két évvel ezelőtt tragikus hirtelenséggel elhunyt Márton Zoltánt, a párt volt alelnökét, a Maros megyei Makfalva volt polgármesterét.
kronika.ro

Semjén: székely virtust és regáti ravaszságot!
MTI  - Semjén Zsolt szerint Magyarország keze ki van nyújtva Románia felé, és a magyar–szlovák, valamint a magyar–szerb kapcsolatok kedvező alakulása azt jelzi, hogy a magyar–román kapcsolatok javítása nem Magyarország miatt késik.
A magyar miniszterelnök–helyettes a Magyar Polgári Párt (MPP) országos tanácsának (kongresszusának) gyűlésén beszélt erről szombaton Szatmárnémetiben. „A magyarság és a románság egymásra utalt. A két országnak együtt kell működnie. Nemcsak azért, mert (Románia) Magyarország egyik legfontosabb külkereskedelmi partnere, hanem azért, mert másfél millió magyar él itt. (...) Megértük azt, hogy szlovák és cseh katonák védik a magyar határt, megértük azt, hogy Milosevic Szerbiájában megvalósult a magyar kulturális autonómia. Ma Magyarország a legnagyobb támogatója annak, hogy Szerbia bekerüljön az Európai Unióba. A mi kezünk Románia felé is ki van nyújtva” – jelentette ki Semjén Zsolt.
Hozzátette: látni kell azonban azt, hogy a jelenlegi kiélezett romániai belpolitikai helyzetben egyesek újra magyarellenes retorikával próbálják elfedni a gondokat. „Látni kell, hogy Romániában jogi köntösbe öltöztetett magyarellenesség zajlik” – állapította meg Semjén Zsolt. Úgy vélte, a romániai korrupcióellenes ügyészségnek (DNA) a magyar önkormányzati vezetők ellen, valamint magyar iskolák ügyében indított eljárásaival szemben nem sikerült megtalálni a megfelelően hatékony védekezést. „Nem lehet nem látni azt a szándékot, hogy a legjelentősebb magyar vezetőket főleg az önkormányzatokban megpróbálták eltántorítani attól, hogy politikai szerepet vállaljanak” – állapította meg.
Semjén Zsolt szerint a romániai jogállamiságot egyaránt fenyegeti a korrupció és a korrupcióellenes harccal való visszaélés. Hozzátette: a jogállamiság alapja az államhatalmi ágak szétválasztása. „A kormány és a parlament nem lehet alárendelve az ügyészségnek és a titkosszolgálatoknak, mert akkor sérül a jogállam” – fogalmazott. A miniszterelnök-helyettes gratulált az MPP-nek a felelősségteljes politikájához, ahhoz, hogy a párt a legutóbbi romániai választásokon összefogott az RMDSZ-szel. „Biztosítani kell az egységet, az egységen belül pedig a sokszínűséget” – jelentette ki Semjén Zsolt. „Székely virtust és regáti ravaszságot” kívánt az MPP-nek és az RMDSZ-nek egy olyan korban, amikor „együtt kell lavírozni a sziklák között”. Hozzátette, ami Erdélyben történik, annak kihatása lesz az egész Kárpát-medencére.
Köszöntőjében Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke a politikai elit kötelességének nevezte, hogy képes legyen változni. E változás jelének tekinti, hogy az RMDSZ és az MPP megértette a magyar társadalom elvárását, és összefogott egymással. Úgy vélte, hogy az erdélyi magyarok önbizalmát adta vissza a közösen elért 2016-os választási siker. Kelemen Hunor azt is hozzátette: az együttműködést is tanulni kell.
A romániai belpolitikai helyzetre utalva az RMDSZ elnöke jogosaknak tartotta a kormány rossz döntései elleni utcai megmozdulásokat. Azt is megjegyezte azonban, hogy ezek mögött egy hatalmi harc is áll, amely a jogállamiságról szól. Szerinte az a kérdés, hogy azok hozzák-e a politikai döntéseket, akik választásokon szereztek legitimitást, vagy azok, akik a bűnüldözést és a titkosszolgálatokat képviselik, és nem méretkeztek meg a választók előtt. „Ha mindenki a maga dolgát végzi, abból baj nem származhat” – állapította meg Kelemen Hunor arra utalván, hogy a bűnüldöző szervek túllépik a hatáskörüket. Hozzátette: azért kell vigyázni arra, hogy az alapelvek ne sérüljenek, mert elsőként mindig a kisebbség esik a sérülés áldozatává. A köszöntőbeszédek után az országos tanács küldöttei rátértek az alapszabály és a program módosítására, az alelnökök és az elnök megválasztására.
kronika.ro

Bukarest vagy Budapest?
A tüntetéshullám nem a korrupció feletti győzelem, hanem az adósrabszolgaság szentesítése
Egészen érdekes gondolatmenetnek vagyunk szemtanúi, most éppen a bukaresti demokráciára vágynak Budapesten, különösen Bokros Lajos egykori levitézlett pénzügyminiszter. Lukács Csaba székely újságíró a Magyar Nemzetben megjelent vezércikkében egyenesen a román világot kívánta Budapestre exportálni az ottani úgynevezett korrupcióellenes tüntetések kapcsán.
„Most, hogy gyakorlatilag minden este hatalmas tüntetések vannak Románia nagyvárosaiban, nagyon érdekes gondolatkísérletre adódik alkalom, elmerengve a román és a magyar néplélek közti különbségeken. Miközben sok esetben lesajnáljuk a keleti szomszédot, úgy tűnik, arrafelé sokkal egészségesebb a lakosság igazságérzete.” Majd a szerző a Soros György-féle hiénaszervezet, a Transparency International legújabb kutatását hozza elő érvnek, hogy Magyarországon mennyire emelkedett a korrupció, az emberek pedig nem tesznek semmit, bezzeg a románok.
Az ellenzék szerint a baloldali kormány úgy módosította a Btk.-t, hogy csak a 14 millió forint értéknél nagyobb kárt okozó hivatali visszaélés esetében indítható bűnvádi eljárás, csökkentették a kiszabható büntetés mértékét, illetve az elévülési időt is. A kormány szerint szó sem volt erről, a módosító rendeletet tudatosan félreértelmezték, illetve félretájékoztatták a közvéleményt. A tüntetők viszont a nagy többséggel megválasztott baloldali kormány menesztését követelték, mire a kormány meghátrált.
Vajon mi állhat a bukarestiek új keletű demokráciafelfogása mögött, amit annyira irigyelnünk kellene?
Amikor Romániában a korrupció ellen tüntetnek, az olyan, mintha a nepáliak a Himalája látványa ellen tiltakoznának, az ellen, ami részben a megélhetésük forrása. Biztosan lehetne egy ilyen akcióra nepáliakat szervezni, de hogy nem lenne normális jelenség, az biztos. Romániában a korrupció annyira átszőtte az egész társadalmat, annyira a mindennapi élet része lett, hogy baksis nélkül senki nem tud elintézni semmit. Ott tényleg meghal a kórházban az, aki nem tud fizetni. Pénzért veszik az iskolai végzettségeket is. Lefizetnek valakit, ha jó munkahelyet akarnak. Jól meghatározott és megismert tarifák vannak, egy kiemelt ápolói hely ára például egy kisvárosi panellakás értéke. Romániában mindenkit le lehet fizetni, és le is kell, ha nem akar az ember hoppon maradni.
A helyi korrupciós rendszernek van ugyanakkor egy sajátossága. Most a főbűnösnek kikiáltott politikai elit ügyei mellett a globális vállalatok ezerszer nagyobb ütemben, porszívó üzemmódban szívják ki a profitot. Gondoljunk arra, hogy a titkosszolgálatok uralta Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) „mekkora fogást” tudott találni Viktor Ponta volt miniszterelnökön. A vádirat szerint 2007–2008-ban Ponta ténylegesen el nem végzett ügyvédi szolgálatokért vett fel havi két-háromezer eurós honoráriumot Dan Sova szenátor cégétől, az összeg igazolásául pedig 17 beszámolót hamisított más ügyvédek tevékenységi beszámolóját lemásolva. Vagyis a román miniszterelnök mintegy 13 millió forintnak megfelelő eurót kapott el nem végzett munkákért. 13 millió forint… Mekkora korrupciós fogás!
Románia Európa egyik legkiszolgáltatottabb gyarmata, a politikai pálya ott a lehető leginstabilabb. Nagyjából olyan gyorsan váltják egymást a különböző tisztségekben a politikusok, mint a fanarióta korszak behajtói, csak most nem a török szultánnak van érdekérvényesítő akarata, hanem a globális tőkének. A globális nagytőke sokkal erősebb Romániában, mint bármelyik kormány. Erősebb bármilyen népakaratnál és az igazságszolgáltatást is kézben tartja. Lásd, amikor összefog a Heineken multicég a román bírósággal a székelyföldi Igazi Csíki Sör ellen, és tönkreteszik a székely vállalkozást. Nincs kegyelem, a multi mindent visz.
A globális tőkének kiterjedt „civil” hálózatrendszere van, ezek vezető szerepet játszottak a mostani kormánybuktató törekvésekben. Az sem véletlen, hogy a Soros Györgyhöz köthető civil szervezetek ellenőrzését helyezte kilátásba Liviu Dragnea, a bukaresti kormány fő erejét képező baloldali Szociáldemokrata Párt elnöke. Szerinte rengeteg „tisztességes, becsületes” civil szervezet alakult Romániában, de elképzelhetőnek nevezte, hogy olyanok is vannak köztük, amelyek a törvényesség határán, a közhasznúság elveit megsértve működnek. Dragnea konkrétan Soros György és az általa finanszírozott szervezetek ellen emelt kifogást. „Ez az ember, aki talán már az 1990-es évektől kezdődően különféle szervezeteket hozott létre Romániában, csak a rosszat finanszírozta: az általa pénzelt akciók sosem váltak hasznára Romániának” – jelentette ki a vezető kormánypárt elnöke.
Adrian Tutuianu, a Román Hírszerző Szolgálatot (SRI) felügyelő parlamenti bizottság elnöke azt mondta: meg akarja vizsgálni, nem sérti-e a nemzetbiztonsági törvényt az, hogy a Romániában működő külföldi tőkéjű vállalatok támogatják a kormányellenes tüntetéseket. Több hírforrás is beszámolt arról, hogy egyes multik hamarabb elengedték alkalmazottaikat a munkából, vagy éppenséggel szabadnapot adtak nekik, hogy részt vehessenek a kormányellenes demonstrációkon, sőt egy prahovai újság Tutuianu szerint arról írt: egy külföldi cég egyenesen kötelezte alkalmazottait, hogy tüntessenek.
Van egy fontos információ is, amely elsikkadt. Az új bukaresti kormánynak két fontos intézkedése is van. Az egyik szerint a multinacionális cégeknek az eddigi öt helyett 16 százalékos adót kell befizetniük az államkasszába. A másik a titkosszolgálatok teljes lefejezése, a szervezet költségvetésének 15 százalékos csökkentése. Ráadásul jön még Soros civiljeinek az átvilágítása. A Btk. enyhítését célzó rendelet rossz kommunikálása magas labda volt azoknak, akiknek az érdekeit sértették ezek az intézkedések. A titkosszolgálatok által uralt DNA és a globális tőke összefogása, valamint az álcivilek közreműködése mind a kormány ellen dolgozott.
A tüntetéshullám korántsem a korrupció feletti győzelem jelképe, hanem a modern adósrabszolgaság szentesítése a tömegdemokrácia közreműködésével. A kifogásolt vezércikk így zárul: „Ami pedig minket illet: a magyar társadalomnak, civil világnak immár Bukaresttől is van mit tanulnia.” Van tehát tanulság, de pont fordítva, Budapest tanulhat abból, mi várható, ha a globális tőke gazdasági és civil hálózatrendszere együtt lép fel a demokrácia ellen. Nem ártana emlékezni sem. A székely ősök egyszer már megpróbálkoztak Mihai Viteazul román fejedelemmel összefogni. Annak sem lett jó vége.
Szakács Árpád
A szerző újságíró
Magyar Idők (Budapest)

Ezeket a könyveket nem sűrűn veszik meg a boltokban – mégis feltette rá az életét
Az első kötetet 1995-ben adta ki a csíkszeredai Státus Könyvkiadó, nemrégiben pedig a négyszázadik kötet is kijött a kiadó nyomdájából. Az elmúlt huszonkét évet a folyamatos munka, és nem kevés viszontagság jellemezte. Birtók Józsefet, a kiadó igazgatóját kértük meg, hogy elevenítse fel ezt az utat.
Ferencz Imre neve fémjelezte a Státus Kiadó első kötetét. Birtók József ekkor még a Magyar Szónál dolgozott újságíróként, az otthoni számítógépén készítette elő a könyvet – szerkesztette, tördelte – majd keresett egy nyomdát Csíkszeredában, amelyik kiadta. „Hosszú ideig azt gondoltam, hogy Csíkszeredában könnyű könyvet csinálni kiadóként, mert nagyon sok olyan ember volt, akinek szerkesztői tapasztalata volt, olyan emberek, akik megbízhatók, tudtak kezelni egy kéziratot, tudtak rajta dolgozni. Ugyanakkor 1995-ben már hat nyomda működött Csíkszeredában. És azt hittem, hogy végül is konkurencia lesz a nyomdák között, és kiadóként egész jól meg lehet élni egy ilyen piacon, ahol ekkora verseny van. Három év alatt rájöttem, hogy a nyomdászok rettentően okos emberek, jól ismerik a terepet, és mindig épp annyi pénzt kértek tőlem, amennyi volt a zsebemben. Nekem kiadóként a könyvek után pénzem soha nem maradt. Így 1999-ben vásároltam egy nyomdagépet. Alkalmaztam egy egyetemista legénykét, és arra kértem azt, akinek a nyomdájában volt az én gépem is, hogy tanítsák be. Végtelenül jóindulatúak voltak, csak jót tudok mondani arra a hangulatra, ami akkor Csíkszeredában létezett. Így alakult” – emlékezett vissza.
Egy idő után aztán Madéfalván szerelt fel egy saját nyomdát a kiadó. 1995 és 1997 között évente egy-két könyvet adtak ki, publicisztikai írásokat és szépirodalmi köteteket. Ahogy Birtók fogalmazott, ekkor még tanulták a szakmát. Aztán 1999-ben öt könyvet sikerült készíteni – köztük Oláh István verseskötetét és a Kristó Tibor által szerkesztett Kulákkönyvet. „Ez volt az az év, amikor úgy döntöttem, hogy az életemet erre teszem fel. Feladtam az addigi állásomat, és csak a kiadóval kezdtem foglalkozni. A társadalomtudomány volt az a terület, amelyiken elkezdtünk »dolgozni«, de a matematikától a teológián át a zenéig mindenféle területen adtunk ki könyveket. Ezeket nem lehetett csak úgy összelapátolni, mindenféle műhelyeket kellett megkeresnem. És végül is a kiadónak ez lett a lényege, hogy megtanuljunk együtt dolgozni olyan tudományos műhelyekkel, amelyek egy-egy területen megfelelő szakmai teljesítményt nyújtanak” – magyarázta a kiadó igazgatója.
Olyan műhelyekkel kezdtek együtt dolgozni, mint a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem matematika kara, az egyetem szatmári kihelyezett pedagógia tagozata, a sepsiszentgyörgyi közigazgatási kara vagy éppen a csíkszeredai Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem. De a kiadott könyvek szerzői között találunk olyan „egyszemélyes tudományos műhelyeket” is mint Garda Dezső, akinek huszonhárom munkája jelent meg a Státusnál. „Ezek a műhelyek voltak végül is azok, amelyek felvittek minket. Alapvetően mindenkinek jó, ha hosszú ideig együtt tudnak dolgozni emberek. Megismerik egymást, ismerik egymásnak a jó és rossz oldalait, hosszú távon könnyebb harmonizálni bizonyos dolgokat. Meggyőződésem, hogy ez mindenkinek jó, legalábbis azt tapasztaltuk, hogy a legtöbb szerzőnk, ha elkezdtünk együtt dolgozni, visszatér hozzánk.”
A Státus Kiadónak az ötvenedik könyve 2002-ben jelent meg, aztán 2005-ben a századik, 2009-ben a kétszázadik, 2012-ben a háromszázadik. Voltak olyan periódusok, amikor évente 45–48 kötetet is kiadtak. Időközben újabb és újabb együttműködések születtek, például a szegedi egyetem filozófia karával indított sorozatuk, a 15. kötetnél járó Lábjegyzetek Platónhoz című, amelyben kortárs filozófiai írásokat jelentetnek meg. Sokrétűen alakult a Sapientia EMTE társadalomtudományi karával és a csíkszeredai KAM-mal való együttműködésük. Ez nem csak annyiban merült ki, hogy egyetemi jegyzeteket adtak ki, oktatási segédkönyveket vagy konferenciaköteteket, hanem az együttműködésből jött létre több magyarországi kapcsolat is, mint például a gödöllői Szent István Egyetemmel vagy a Nemzetközi Gyermekmentő-szolgálattal való közös munka, akikkel több sorozatot is készítettek.
„2009-ben és 2010-ben úgy nézett ki, hogy nagyon jól megy nekünk: sokat dolgoztunk, sok munkánk volt, szép dolgokat csináltunk, úgy éreztük, boldogok vagyunk. Aztán egyszer csak leégett a nyomda. Ma sem tudjuk, hogyan történt, vagy miért, ebben az esetben minden racionalitást el kell felejteni. Földig égett a nyomdánk, buldózerrel takarítottuk el, és az összes addigi munkánkból származó megspórolt pénzünkből építettünk egy újat. Azóta is nyögjük. De felépítettük, újraindultunk és folytatjuk a munkát, mert ez volt az egyetlen lehetőségünk. Élünk.”
A kiadó igazgatója úgy véli, szerencsések is, mert mivel sokat dolgoznak kutatási, tudományos intézményekkel, bizonyos körökben nagy az érdeklődés a könyveik iránt, illetve az általuk megfelelő helyekre eljuttatott könyvek megtalálják az érdeklődőket. A kiadványaik döntő hányadát nem a könyvesboltokban vásárolják meg.
A négyszázadik
A kiadó négyszázadik kötete a Helyzetek és változások címet viseli. A Magyar Tudományos Akadémia a Domus pályázaton keresztül Domus-ösztöndíjjal éveken keresztül támogatta erdélyi kutatók munkáját. Ezeket a székelyföldi kutatásokat ismertetik azok a tanulmányok, amelyeket Bíró Zoltán és Bodó Juliánna professzorok szerkesztettek kötetbe. „Ez egy lépés az életünkben, mert nagyon reméljük, hogy egyszer még lesz ötszázadik is” – összegzett Birtók József.
Péter Beáta 
Székelyhon.ro

Új rektorhelyettesek a Sapientia EMTE-n
A Sapientia EMTE Szenátusa 2017. február 10-i ülésén jóváhagyta dr. Mara Gyöngyvér docens és dr. Balog Adalbert egyetemi tanár rektorhelyettesi tisztségbe való kinevezését.
Dr. Dávid László rektor javaslatára dr. Mara Gyöngyvér docens az oktatási és minőségbiztosítási ügyekért, dr. Balog Adalbert pedig a tudományos kutatásért felelős rektorhelyettesi tisztséget tölti be, négy évre szóló mandátummal.
[Forrás: Sapientia]
itthon.ma//kult

Műemlékek közt Dél-Erdélyben - Vajdahunyad várában (2.)
Hogyha Déva vára nem is annyira, de Vajdahunyad vára sokkal inkább fontosnak tűnik a románok számára. Mivel a dévaival ellentétben ez a várkastély viszonylag épen maradt fenn, sokkal könnyebb volt üzemeltetni és megteremteni a legújabbkori legendáriumát. Tény és való azonban, hogy elsősorban a magyar vonatkozásokra kell figyelni, illetve arra, hogy az erdélyi vajdaság, majd a fejedelemség korában is igen fontos szerepet töltött be. 
Luxemburgi Zsigmond (1369-1437)  magyar, német, cseh király, német-római császár Vajk kenéznek, Hunyadi János apjának adományozza ezt a területet, amely Hunyadi János kormányzósága idején válik birtokközponttá, ekkor épül fel az itteni lovagvár legkorábbi része. Később Bethlen Gábor végeztet jelentős felújítást és átépítést, majd Zólyomi Dávidné Bethlen Katalin az 1600-as évek közepén. Az erdélyi e megszűnése után (1691) az osztrákok vasraktárt rendeztek itt be, majd 1725-től a kincstári uradalom hivatalait helyezték el benne. Katonai célokra 1784-ben használták utoljára, amikor a Horea-féle parasztfelkelés idején ide menekült a környék nemessége és polgársága, majd vizsgálati fogságuk idején a várbani rabosították a felkelés vezetőit. 1818-ban és 1854-ban tűz pusztította. Az 1848-1849-es forradalom idején nem jutott számára különösebb szerep. 
A kiegyezés után a magyar kormány kiemelt fontosságúnak tartotta a várat, és 1868-ban, Arányi Lajos kampánya során adományokat gyűjtöttek. Schulcz Ferenc majf Steindl Imre irányította a felújításokat (1870-1874), akik mindent a gótika stílusjegyeinek rendeltek alá, olyan átépítéseket is végeztettek, amelyeket később vissza kellett bontani. A 19. század végén már komoly állami pénzeket fordított a budapesti vezetés a várra. Az igazi és tudományos igényű felújítás 1907 és 1913 között zajlott Möller István vezetésével. Előtte azonban a Millennium alkalmából (1896) a budapesti Városligetben felépült a Vajdahunyad vára, amely tartalmazza az eredeti vár Nebojsza-bástyája és a Mátyás-loggia másolatát (ezek az épületek 1908-ra készültek el), amelyek révén a maradék Magyarországon ma is népszerűsíthető Vajdahunyad egykori szerepe és az ott felhalmozott érték. 
Az már a korábbi személyes emlékeimhez tartozik, hogy amikor először ott jártam - úgy 1970 körül - sokkal magasabbnak tűnt. Lehetséges, hogy nem volt viszonyítási alapom, hiszen ez lehetett az első középkori vár, amelyet meglátogathattam. Pontosan nem emlékszem arra, hogy milyen kiállítás volt látható benne, az épület bizonyos jellegzetességei, formái azóta ivódtak belém. 
Akkor még javában működött a városban és környékén a nehézipar. Éjjel-nappal világított a kohók tüze, a város fölött sodronypályákon szállították egyik üzemrészből a másikba az ércet, a salakot, a szenet. Valahogy jobban lenyűgözte fantáziámat az ipar, hiszen lépten-nyomon azt dicsőítették a tankönyveink, a szülők és a rokonságunk nagy része is valahogy a vasiparhoz, a nyersvas- és acélgyártáshoz, illetve a véle szorosan összefüggő bányászathoz kötődött. Én azt hittem akkor, hogy az ipar és a szocializmus örökéletű lesz, és a 2000. évre minden baj megoldódik, akkor már tulajdonképpen a kommunizmus áldásaiban részesülhetünk majd, s én 37 évesen boldog részese lehetek benne minden földi jónak.
Nem tudtam, hogy ennek az ipartelepítésnek milyen előzményei vannak, és miféle ördögi praktikákból származtatható az a népességvándorlás, amely a háborúknál is jobban szétdúlta a székelyföldi közösségeket. A jellegzetes szagra és a pernyeként aláhulló anyagrészecskékre is emlékszem, amelyek a Siemens-Martin kemencékből áramlottak ki a légtérbe. Akkortájt nem esett túl sok szó a légszennyezés ártalmairól, arról, hogy a levegőbe kijutó anyagrészecskék mindenre rátelepednek, hogy lassan elszínezik a háztetőket, a falakat, lerakódnak az élő szervezetekben, és gyakorlatilag elviselhetetlenné teszik azt a környéket. Óriási bűn volt a várkastély köré telepíteni ezt az üzemet...
A vár tornyai - tetőzete és oldalfalai - régi idők tanújaként, de a szürke minden árnyalatában, egészen a koromfeketéig szennyezetten, vastag lerakódás alatt húzódtak meg a többi (ipari) torony közt, amelyek azt a füstöt okádták huszonnégy órás folytonossággal, s amelyek emberek ezreinek biztosították a megélhetését. Mintha szükséges áldozat lett volna Vajdahunyad vára, amelyet feláldoztak az iparosítás oltárán.
Aztán eltelt több mint húsz esztendő: 1993-ban következett számomra a második hunyadi várlátogatás. Ekkor ébredtem rá, hogy a nagyipar egyáltalán nem örökérvényű. Az apámék generációja ekkor már - aki megérte - nyugdíjas éveit tengette, jó esetben odahaza a szülőföldön, rosszabb megoldásként pedig valamelyik iparváros peremén levő tömbházlakásban, s az utánuk következők - az alig ötvenévesek - pedig korengedményes kényszernyugdíjra várva asszisztáltak a nagyipar végső lebontásán. Akkor már közeledtünk az Európai Unió nevű soros-mennyországhoz, amely - érdekes módon - ismét a kapitalizmust tartotta etalonnak - éppen 30. éves voltam, hét évvel a kommunista mennyek ideje eljövetele előtt, amikorra több iskolai dolgozatban is írtam a napfényes jövő bekövetkeztéről -, és meg voltam győződve, hogy mégiscsak az EU a nyerő, ott számunkra is terem babér, és jut némi dollár, illetőleg az akkor formálódó euróból is csepegtetnek számunkra valamennyit. A vár siralmas állapotban volt, ám látszott rajta, hogy túlélheti ezt az átmeneti kort, még akkor is, ha fenntartói nem szánnak rá különösebben figyelmet és pénzt. Még szerencse, hogy Vajdahunyad várában nem volt túl sok vas, s hogy a követ, a fát, a cserepet nem lehetett értékesíteni az ócskavastelepeken, mert így megmaradhatott. 
Akkortájt Hunyad és környéke az ipar felszámolásán dolgozott, és készülődött kiáramlani a nagyvilágba, ahol szükség van arra a tudásra, amelyet a kohómunkások, a bányászok birtokolnak. Nem nagyon kellett az ilyen ember sehol, így vagy átképezték magukat, vagy eltűntek a térségből. Egy olyan generáció nőtt itt fel, amely alig-alig tudott megismerkedni a munka világával. Nem volt már szükség a 3 x 8 órás időbeosztásra, amelyet a Beatrice a szocializmus alkonyán énekelt meg 1989-ban. 
Hunyad megyében az 1990 és 2010 közötti időszakban a leggyakoribb bűnelkövetési formák a fémlopáshoz kapcsolódtak. Az ócskavasfelvásárlók mindent átvettek, ami valamilyen fémből készült, a delikvensek pedig mindent vittek, ami mozdítható volt. 
Egy rokonom, aki kohómunkásként dolgozott, s innen ment nyugdíjba, többször is mesélt az unokáiról. Egy ideig történetesen azt ecsetelte, hogy szegény fiataloknak milyen nehéz az életük, mert mindig éjszaka kell dolgozniuk, s hogy milyen sokat vannak úton. A nagyapa akkor még nem tudhatta, hogy a csemeték egyszerű fémtolvajok, az egész megyét feltérképezték, s azért járnak éjszakai gyűjtőkörútra, mert olyankor kisebb a lebukás esélye. Évekig folytatták ezt a bizniszt, mígnem aztán tetten érték őket, és egész hosszú bűnlajstromot bizonyítottak rájuk. Az öregúr aztán többet nem dicsérte a fiatalokat. Több alkalommal is ültek, és integrálódtak a bűn világához. Olyannyira, hogy időnként most is megjelennek falun a nagyszülőknél. Ezek a csak románul beszélő unokák talán megkérdezik az öregeket, hogy mi a helyzet, hogy szolgál az egészségük, de olyankor mennek, amikor nyugdíjkifizetések vannak, s mindjárt kölcsön is kérik, vagy egyszerűen csak elveszik az öregek pénzét.  
Aztán ismét eltelt több mint két évtized, mire látogatóként megint odajutottam. A vár átesett egy teljes felújításon. A Hunyad Megyei Tanács időben észrevette, hogy az ipar és a bányászat után itt a turizmus jelentheti a kitörés lehetőségét. Nagyon nehéz a romokon építkezni. Helyi és EU-s forrásokat mozgósítottak. A várkastélyt teljesen felúíjtották a 2007-2014 közötti időszakban. Talán soha nem volt az utóbbi két évszázadban ilyen jó állapotban, bár egyes részletei elnagyoltak, illetve bosszantó helyenként, hogy új- vagy újszerű anyagokat látunk. A falakat lemosták, eltávolították róluk a szennyeződéseket.
Ha kinézünk az ablakokon - körös-körbe - azt a várost látni, amely egykor a vasból élt, mindenütt kibelezett ipari monstrumok, amelyek ma már minden funkcionalitást nélkülöznek. Ahhoz, hogy valóban élhető és másoknak is megmutatható legyen ez a környék, új várost kellene építeni, új megélhetési és foglalatossági formákat kellene találni.
Egyelőre alig látni ilyen kezdeményezéseket.
Az EU komoly szerkezetátalakítást javasolt, ehhez forrásokat is ajánlott. A fénykorában 9000 fős foglalkoztató üzemet privatizálták és korszerűsítették. Ma 2000 fő körüli a vasiparban dolgozók létszáma a városban. Gond azonban, hogy a felhagyott gyárrészek és a romok 140 hektárt foglalnak el, amelyeket nem sikerült megtisztítani és ökologizálni. A teljes sikerre és az áttörésre még várni kell.
A várlátogatók bérelhetnek idegennyelvű tourist gide-ot, ami multimédiás eszközökkel, magyar nyelven is eligazít az ódon falak között. Mi is kértünk egy ilyent. Szakmailag nem volt különösebben baj a felolvasott szöveggel, kicsit túlhangsúlyozta a román vagy románnak is tartott vonatkozásokat, viszont bosszantó volt, hogy a narrátor olyan magyar, esetleg magyar nyelvet ismerő helyi lakos volt, aki itt szocializálódott és archetípusa a szórvány(rom)magyarnak, amely konyhanyelv szintjén töri és felejti el lassan az anyanyelvét. Tele volt a szöveg segédigés szószerkezetekkel, helyzeten szórenddel, olyan hangsúlyokkal, hangformálással, amely mellett a györgyfalvi negyedben élő másod- és harmadgenerációs magyarok szlengje üde Hargita-alji tájnyelvi érték...
eloszekelyfold.com

Gazdák fóruma a PKE-n
Újabb éves konferenciáját tartotta a Partium-Debrecen Agrárklub Nagyváradon. A szombati tanácskozás a PKE-n zajlott.
Hogy mi is ez a fórum? Mint elnökétől, Gáspár Istvántól megtudtuk, 2013-ban alakultak. A Debreceni Egyetem (DE) Mezőgazdaságtudományi Kara 2005-ben mezőgazdasági mérnök szakon kihelyezett képzést indított a Partiumi Keresztény Egyetemen. A nagyváradi intézmény infrastrukturális hátterének és a DE oktatóinak köszönhetően a szak indítása sikeres volt, mára már a végzett hallgatók szép számban vesznek részt Msc és PhD képzésekben, illetve dolgoznak a mezőgazdaság területén. A Partium-Debrecen Agrárklub nyolc Nagyváradon végzett hallgató – Belényesi Imre Lajos, Boros Ferencz, Filep Ferenc Miklós Zoltán, Gáspár István, Glökner Irén Gyöngyi, Makra Máté, Papp László Béla és Székely Zsuzsanna –, illetve egy Szegeden végzett kezdeményezésére, a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar (MÉK) oktatóinak támogatásával alakult. Az alapítók célja, hogy segítsék a MÉK Partiumi Keresztény Egyetemre kihelyezett szak hallgatóinak a beiskolázását, támogatást nyújtsanak a hátrányos helyzetű diákoknak a diplomaszerzésben, és ösztönözzék a hallgatók továbbtanulását – ismertette terveiket Gáspár István elnök. A klub tanulmányutakat is szervez a hallgatóknak, valamint segít a gyakorlati helyek felkutatásában a hetedik félévre beiratkozott mezőgazdasági mérnökök számára. A célok között szerepel szakmai előadások, határon átnyúló találkozók szervezése, valamint kapcsolattartó hálózatok kiépítése. Az Agrárklub létrehozását támogató debreceni és nagyváradi egyetemi vezetők célja, hogy a klubot olyan partiumi, magyarországi mezőgazdasági vállalkozók is megismerjék, akik a végzettek számára munkát tudnak adni a szakmai gyakorlatok keretében, illetve a diploma megszerzése után is.
Nem adják fel
Az idei a negyedik ilyen jellegű konferencia volt, igazából gazdafórum zajlott a PKE-n, amelynek fő témája ezúttal a gyümölcstermesztés volt. A szakmai előadásokra nagyon sokan voltak kíváncsiak, ám emellett azt is megtudhattuk, hogy a két egyetem kapcsolata az 1990-es évekre nyúlik vissza, és már azóta próbálnak a PKE-n önálló agrárszakot létrehozni. Ez a mai napig nem sikerült, ám a Debreceni Egyetem (DE) Mezőgazdaságtudományi Karának itteni kihelyezett képzésén már 80–90-en végeztek az elmúlt években. A PKE részéről dr. Szilágyi Ferenc hozzátette: az egyetem vezetése továbbra is fontosnak tartja, hogy Váradon magyar nyelvű agrárképzés legyen, a jelenlegi formája is lényeges, és nem tettek le a saját szak indításáról sem. Ajándékképp amúgy Szilágyi Ferenc kiosztotta a Partium térképét, amely tavaly jelent meg, és amelyet többek között a Partiumi Területi Kutatások Intézete jelentetett meg. Hozzátette: az intézetük a magyar agrártárca támogatásával idéntől immár mezőgazdasági tematikájú kutatásokat is folytatni fog.
Támogatják
Jelen volt a tanácskozáson Csomortányi István is, aki lapunknak elmondta: az Érmelléki gazdák Egyesülete is támogatja a rendezvényt, és a konkrét újdonság velük kapcsolatban, hogy a magyarországi szaktárca támogatásával idén a PKE két olyan hallgatójának tudnak ösztöndíjat biztosítani, akik az említett kihelyezett váradi képzésben vesznek részt.
Szeghalmi Örs
erdon.ro

Magyarörmény közösségekről szóló kiadványokat mutattak be
Két frissen megjelent kiadványt ismertettek pénteken a csíkszeredai Kájoni János Megyei Könyvtárban. Mindkét kiadvány azt hivatott bemutatni, hogy az erdélyi magyarörmények ma is élő közösséget alkotnak.
A szépvízi örmények című kötet az Erdélyi Magyarörmények Szövetsége kiadásában 2016-ban jelent meg, és a magyarörmény közösségeket bemutató sorozat második könyve. A szépvízi örmény katolikus templom felújítása után kiadott kötet betekintést nyújt a szépvízi örmény közösség történetébe és mai életébe. Az írások szerzői: Bogos Mária, Gál Hunor, Pál Emese, Puskás Attila és Bíró Melinda.
Az Erdélyi Magyarörmények Szövetsége tavaly decemberben adta ki folyóiratát, Magyarörmény Élő Örökség címmel, Erdélyi hírlap alcímmel az erdélyi magyarörmény közösség és a velük rokonszenvező közönség számára.
„Ez a könyv és a folyóirat létrejötte jócskán továbbmutat azon, hogy majd valamikor a könyvtárakban a kutatóknak több forrásmunkájuk lesz az erdélyi magyarörmény közösség kultúrájával kapcsolatban. A kötet és a folyóirat kijelölt feladata, hogy a magyar és az örmény nemzet évszázadok alatt összefonódott erdélyi kultúráját őrizze és továbbörökítse. Azt a kultúrát, amelyért őseink nagyon sokszor a vérüket adták. Őseink véráldozata arra predesztinál minket és szent kötelességünkké teszi azt, hogy továbbadjuk a következő generációnknak, gyermekeinknek és unokáinknak ezt az örökséget, ezt a szellemi terméket, amit kaptunk őseinktől” – fogalmazott Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa részéről jelen levő Kőrösi Viktor Dávid konzul.
A kötet három jelen levő szerzőjével – Puskás Attila, Bogos Mária, Gál Hunor – Sarány István újságíró beszélgetett. Kérdésére, hogy milyen igény hozta létre az Erdélyi Magyarörmény Szövetséget, Puskás Attila, a szövetség elnöke elmondta, hogy a közösségi igényre válaszoltak, amikor megalapították.
Elsősorban azért, mert a Kárpát-medencében itt él manapság a legnépesebb örmény közösség. Ugyanakkor azt vették észre, hogy az idősebb generáció próbálta éltetni ezt a közösséget, a közép- és fiatalabb generációkhoz tartozók viszont keveset tudtak őseik történetéről, mert a kommunizmus idejében nem lehetett erről beszélni. „Ezt az örökséget elhallgatni történelmi felelőtlenség. De egyedül ezt a hatalmas örökséget nem tudjuk áthagyományozni, és innen jött a szövetség gondolata. Mindenki azt teszi bele ebbe a szövetségbe, amije van: van, aki pályázni tud, van, aki szervezni, van, aki írni. Azért is született a szövetség, hogy valamilyen formában együttesen tudjuk a magyarörménységet a Kárpát-medencében bemutatni.” Rámutatott, arra törekednek, hogy felhívják a figyelmet arra, hogy ez egy élő közösség.
Bogos Mária, a kötet egy másik szerzője arról számolt be a szép számmal jelen levő érdeklődőknek, hogy hogyan kezdte el az örmények történelmét kutatni, mesélt a valamikor Szépvízen működő nyomdáról és kaszinóról is, valamint a magyarörmény közösség szervezeteiről.
A kötetben rövid bevezető található az örménység történetéről, terjedelmesebb írások olvashatók a felújított szépvízi örmény templomról és az örmény temetőről. Gál Hunor elmondta, szerették volna, ha a kiadványok a mának is tudnak üzenni. „Ez egyfajta gyökérkeresés mind a szépvíziek, mind az erdélyi magyarörmények számára. Ezek a kiadványok nekünk szólnak, rólunk szólnak, és mindenki hozzáteheti a kicsi törénését.”
A Magyarörmény Élő Örökség című, Erdélyi hírlap alcímű folyóirat első számát Nagy Gyöngyvér ismertette. A Marosvásárhelyen készülő lap negyedévenként jelenik majd meg, és átfogja az Erdélyben működő magyarörmény szervezeteket. A hírlap az erdéyi magyarörmények szervezeti életét, eseményeit, kultúráját, gasztronómiai hagyományait, múltját és jelenét hivatott bemutatni. Csíkszeredában azt jelenti ez a lap, hogy az itteni örmények is bekapcsolódtak az erdélyi örmény vérkeringésbe – hangsúlyozta Nagy Gyöngyvér.
Péter Beáta
Székelyhon.ro

Koronkai iskolaügy: bojkottal fenyegetnek a szülők
Mivel senki nem jelentkezett az igazgatói vizsgára, a tanfelügyelőség arra kérte a tanári közösséget, javasoljanak valakit az állás betöltésére. Az akkori igazgató szerette volna, hogy maradhasson, azzal biztatva őket, hogy nyugodtan javasolják őt, mert minden elvárásnak megfelel. A tanfelügyelőség azonban a mindössze két – köztük a saját gyermekét – tanító román óvónőt nevezte ki igazgatóvá, aki nem tud magyarul.
A pedagógusok és a szülők ezzel nem értenek egyet, mivel a tanulók többsége magyar, és úgy vélik alkotmányos joguk magyar igazgatót kapni az iskola élére. A koronkai iskolának 218 tanulója van, közülük mindössze 30 román nemzetiségű, akik közül húszan járnak az összevont 1-4 osztályba és ketten még óvodások. A tanügyi törvény előírja, hogy a vegyes tannyelvű iskolákban az egyik intézményvezetőnek kötelessége ismerni a kisebbség nyelvét. Mivel a koronkai iskolában nincs aligazgató, a törvény értelmében az igazgatónak ismernie kell a magyar nyelvet.
Az ügy megoldása érdekében a szülői közösség képviselői többször is tárgyaltak a tanfelügyelőséggel, de egyelőre eredménytelenül. Elmondták, jövő hétre újabb időpontot kértek, mert amennyiben rövid idő alatt nem történik pozitív változás, nem fogják iskolába engedni a gyerekeiket. marosvasarhelyiradio.ro
Erdély.ma

Az Egyesült Államokban is vizsgálják a trianoni diktátum körülményeit
A Magyar Tudományos Akadémia egy kutatócsoportja vizsgálja az 1920-as trianoni békeszerződés körülményeit, a kutatócsoport első kiadványa néhány hónapon belül megjelenik; ez a magyar békedelegáció naplója lesz – mondta Ablonczy Balázs, az MTA Lendület Trianon 100 Kutatócsoportot vezető történész az M1 aktuális csatornán vasárnap.
A kötet eddig magyarul meg nem jelent dokumentumok alapján arról fog szólni, hogy miként dolgozott a magyar békedelegáció Párizsban – ismertette.
Kitért arra, hogy egyelőre olyan dokumentumok nem kerültek elő, amelyek radikálisan megváltoztatnák az eddigi tudást, felfogást a békeszerződésről, de ilyen írások felbukkanását nem lehet kizárni. Több kollégája végez vizsgálatokat, levéltári kutatásokat, egyebek között Rómában, Bukarestben és az Egyesült Államokban. Minden eredmény elérhető lesz könyv formájában vagy az interneten.
Ablonczy Balázs elmondta: a csoport több tudományág képviselőiből, történészekből, földrajztudósokból, szociológusokból, irodalomtörténészekből áll, akik hosszabb távú folyamatokat figyelnek, és olyan eddig nem vizsgált témaköröket is megvilágítanak, mint a menekültkérdés és a menekültek integrációja.
MTI
Erdély.ma

A mostani negyedikesek a középiskolában is idegen nyelvként tanulják majd a románt
Készül a magyar 5-8. osztályos diákok számára az új tanterv, amely révén a románt idegen nyelvként sajátíthatják el. A tanterv tervezetét, amely a nyelvi kompetenciák fejlesztésére erősítene rá, közvitára bocsátotta az oktatási minisztérium.
„Az oktatási miniszter eltökélt abban, hogy szeptemberre, a 2017-2018-as tanév kezdetére elkészüljön az 5-es diákok számára az új tanterv alapján írott tankönyv" – nyilatkozta a Transindexnek Király András, a Tanügyminisztérium államtitkára. „Március végére minden tantervnek el kell készülnie, és jóvá is lesznek hagyva", tette hozzá.
Az új tankönyvekről szólva elmondta: a miniszter eltökélt abban, hogy a 2017-2018-as tanév kezdetére elkészüljön az ötödikes diákok számára az új tanterv alapján írott tankönyv. Kihangsúlyozta: a mostani negyedikeseink a középiskolában is folytathatják a román nyelv idegen nyelvként történő tanulását. 
Erdély.ma

Tizenharmadik napja tüntettek Bukarestben és az ország nagyvárosaiban
Tizenharmadik napja tüntettek vasárnap a kormánypalota előtt Bukarestben, a Grindeanu-kabinet lemondását követelve.
A tömeg fütyült, dobolt, vuvuzelát fújt és kormányellenes jelszavakat skandált: „Lemondás, lemondás", „Románia ébredj", „Le a Grindeanu-kormánnyal".
A tüntetők táblákat tartottak a kezükben olyan feliratokkal, mint „Stop teleorMANIA, ellopták a demokráciát", „Iskolákat és kórházakat, ne bűncselekményeket", „Románia szálljon le a korrupció pályájáról" és Románia, az Európai Unió, illetve az Amerikai Egyesült Államok lobogóját lengették. 
Este kilenckor a több tízezer ember az otthonról hozott, illetve a téren osztogatott színes papírokból hatalmas piros-sárga-kék zászlót rakott össze. A lapokat alulról a mobiltelefonjaikkal világították meg.
Hivatalos források szerint 30.000, a sajtó szerint 70.000 ember gyűlt össze a Victoria-téren.
Kolozsváron hivatalos becslés szerint mintegy 3.500, a sajtó szerint 14.000 ember gyűlt össze a Főtéren. Este 8 órakor a tiltakozók elindultak a város negyedeibe.
Nagyszebenben mintegy 5.000, a sajtó szerint 10.000 tiltakozó vonult ki a Nagypiacra, a tüntetők itt is körbejárták a város nagyobb sugárútjait, majd visszatértek a polgármesteri hivatal elé. Temesváron több mint 4.000, a sajtó szerint 5.000 személy tiltakozott a kormány ellen, itt arra figyelmeztetik a tömeget, hogy a parlament jövő héten elutasíthatja a 14-es rendeletet, amely hatályon kívül helyezné a 13-as rendeletet. A temesváriak kérik a két ház elnökének, Liviu Dragneanak és Călin Popescu Tăriceanunak, valamint a Nép Ügyvédjének, Victor Ciorbeanak is a lemondását.
Brassóban és Iaşiban is körülbelül 1.500-an vonultak utcára. Tüntetésekről érkezett hír Gyulafehérvárról, Konstancáról, Piatra Neamţról, Tulcearól, Suceavaról, Brăilaról is.
A tüntetők minden városban kormányellenes szlogeneket skandáltak.
agerpres.ro
Erdély.ma

Eseteim lágyszívű szekusokkal
SZILÁGYI ALADÁR újabb emlékező írása arról szól, hogy miként került közvetlen, személyes-szívélytelen kapcsolatba a Securitate néhány tisztjével a hetvenes-nyolcvanas években.
Fiatal házasokként a régente Sal Ferenc (manapság Dunărea) nevű utcában laktunk, annak sikátorrá szűkülő felvégén, melynek alvégén, szemtől szembe a Barátok templomával a Securitate székelt. Mivel naponta elhaladtunk a laktanyaépület előtt, gyakran láttuk ki-bejárkálni kapuján a belbiztonságiakat. Sokukat ismertük látásból, s néha azzal szórakoztunk a párommal, hogy a hátuk mögött haladva, a tarkójuk láttán tippeltünk: az ipse benyit-e vagy sem a Dunărea 2. szám alatti szárazkapun. Valamiféle aurája lehetett az elvtársak tarkójának is, hiszen általában beváltak a tippjeink…
Sokáig volt szemközti szomszédom itt, az Eminescu (régente: Szaniszló) utcán egy kvietált kapitány, aki forgalmas ügyvédi irodát működtetett. Magyar volt az istenadta, hangulatos úr benyomását keltette. Hamar köszönőviszonyba kerültünk. Még javában fúrtam-véstem új otthonunk falait az elavult szerelékeket kicserélendő, amikor egy délelőtt beállított, és érdeklődéssel asszisztálta a bergmanncsövekkel való birkózásomat. Egyszer rajta kapott, amint a létra tetején – a saját munkamorálom emelése végett – munkadalokat improvizálok, afféléket, hogy „nincs szebb, mint a szerelem, / míg a villanyt szerelem…” Produkcióm sikert arathatott, mert hazaugrott, és egy jóféle szatmári szilvapálinkát tartalmazó butykossal tért vissza. Amidőn alkoholszintje a kérkedhetnékig emelkedett, elmesélte, hogy ő ifjúkorában – már a Securitate állományának tagjaként – Kolozsvárott tanult jogot, méghozzá magyarul, a Bolyai Egyetemen. És tejfölösszájú hadnagyocskaként azt a harci feladatot kapta, hogy néhány kollegájával karöltve személyesen faggassa ki a professzorait, Balogh Edgár, Demeter János és Jordáky Lajos elvtársakat. Sajnos, a későbbiekben már nem vette elő ilyen mértékű őszinteségi roham, bár szívesen rögzítettem volna az emlékeit, legalább azzal az ominózus koncepciós egyetemi perrel kapcsolatban.
Egyébiránt derék magyar lehetett, nyugodjék békében, elvégre az RMDSZ létrejötte után, annak hőskorában, ott láttam tüsténkedni az alapító atyák körében. Jogi tudományoknak sem lehetett híjával, hiszen ő maga készítette fel sikeresen egy szem lányát az egyetemre. Az ambíciózus leányzó – szülei nem kis büszkeségére – a rendszerváltás után nem sokkal egyetemet váltott, a Babeş-Bolyait otthagyva, meg sem állott Oxfordig…
Az őrnagy, aki közel fél esztendőn keresztül „foglalkozott velem” a 70-es években, a nagy „Ady-körös balhénk” idején, joviális hivatalnok kinézetű emberke volt. Verejtékben úszva rótta gyöngybetűit a kihallgatási jegyzőkönyv lapjaira. Ha pocolista korában még létezett volna olyan diszciplína, hogy „szépírás”, bizonyára csupa kitűnővel jutalmazta volna a tanító nénije. Alapos önismeretre vallott, hogy amikor úgy érezte, be kell erősítenie, csatlakoztatott maga mellé egy szúrósabb tekintetű, megtermettebb fickót, segítségül. Nem, nem bántottak, meg se simogatták a fejemet. Én meg úgy védekeztem, ahogy tudtam. Amikor egy-egy éjszakai műszak leteltével fölszólt a villanytelep portársa a vezérlőterembe, hogy „Sziszikém, már várnak!”, mire a kapuhoz értem, gyakran sikerült kívülre helyeznem magamat magamon. Ilyen felülkerekedett állapotban, outsiderként mertem nekik szegezni a kérdést:
„Árulják el, magukat addig nem engedik haza, amíg nem produkálnak rólunk valamit, akármit, irredenta szeánszot, szexorgiát, székelyhimnuszt, egyebet?”
Olyankor szemlátomást meg is sértődtek, de az én őrnagyom hamar túltette magát az efféléken.
Később, amikor felső utasításra lezárták – ha nem is tették ad acta – az ügyünket, összefutottam vele a Fő utcán. Őrnagyom széles mosollyal üdvözölt, és megkérdezte: „Ce mai face cenaclul Ádi?” Úgy érdeklődött az Ady kör hogyléte felől, mintha egy kedves, közös ismerősről lett volna szó…
Harmadik példaesetem a rendszerboruláshoz közeli történet. Ennek a lakásnak, melyet 1982-ben béleltünk otthonunkká, előzőleg egy román család volt az albérlője. Az asszony tanárnő, a férfi szekus alezredes volt. Valamiféle nosztalgia mocoroghatott bennük az Eminescu utcai kertes ház iránt, hiszen elköltözésük után néha meg-meglátogatták az udvar lakóit. Egyszer az alezredes egyedül állított be. Az volt a feltűnő rajta, hogy ez a mindig kifogástalan öltözékű, vőfély eleganciájú, kinyalt férfiú, most fésületlenül, megbontott nyakkendővel, nyitott ingnyakkal, alkoholbűzbe burkolózva jelent meg. A markában egy félig telt borosüveget szorongatott. Egyedül voltam otthon, éppen bevallatlanul rejtegetett írógépemen pötyögtettem valamit a kerti bádogasztalon. Elmagyarázta, hogy az ő ötvenedik életévét ünneplő szülinapi bankettjéről szökött meg. Engedélyt kért, hogy letelepedhessen velem szemben. Majd arra is, hogy kicsit körülnézhessen a lakásban, mely „az első nagyváradi otthonunk volt, ahol nagyon boldogok voltunk, ahol a kisfiúnk gügyögte az első szavait, ahol megtette az első lépéseit stb., stb.” Bejelentetlen látogatóm nosztalgiája elég csöpögősre-nyúlósra sikeredett. Valamit kiolvashatott tartózkodó testtartásomból, mert kérdezés nélkül, diszkrét böffentések közepette, elkezdett mentegetőzni. Elmagyarázta, hogy őurasága szívesebben maradt volna a tanári pályán, csak hát fiatal házasokként semmi esélyük sem volt arra, hogy az isten háta mögötti hegyi faluból, ahová repartizálták őket, jobb helyre kerülhessenek. A Securitate a 60-as években fiatal, több nyelven beszélő értelmiségieket toborzott, ő az anyanyelvén kívül magyarul, oroszul is értett, angolul is valamelyest. Jelentkezett, és fél éven belül bekerültek Nagyváradra, ebbe a zárt városba, a felesége is kapott állást. Három évig laktak itt albérletben, aztán saját lakáshoz jutottak a központban. Mindezt sűrűn mentegetőzve, sunnyogva szövegelte, talán megérezhetett valamit a széljárásból, hiszen ’89 őszét írtuk akkoriban…
Rezzenetlen arcom láttán, elibém tolta a maradék italt. Amikor felállt, akkor vettem észre, hogy megereszkedett nadrágján jókora húgyfolt terjeszkedik.
A negyedik eset nem sokkal későbbi, 1989. október hatodikához kötődik. Gábor barátom a maga nyíltan merész módján felhívott telefonon, és aziránt érdeklődött, hogy holnapután nem tartok-e vele Aradra. Igenlő válaszom mások érdeklődését is fölkelthette, mert másnap délelőtt három férfiú állított be hozzánk. Bevezettem őket, s az egyikük ékes magyarsággal próbált lebeszélni arról, hogy hajnalban felüljek az aradi vonatra. Azt nem kérdeztem meg hívatlan vendégeimtől: ugyan honnan van tudomásuk arról, hogy hová készülünk, inkább affelől érdeklődtem: mitévők lettek volna, ha nem találnak idehaza? Holnap hajnalban az állomáson vártuk volna – válaszolták készségesen. Kiderült, hogy a másik két vizitelőm is beszél magyarul. Anyanyelvemre fordítva a szót, kevésbé választékosan, de nagy igyekezettel igyekeztek lebeszélni a zarándoklatról. „Ezek az idők nem alkalmasak az ilyen gyülekezésekre!” – hajtogatták sokat sejtetően.
Valóban, nem mentem el. Másnap este a Kossuth rádió bemondta, hogy az aradi vesztőhely környékét október 6-án motorverseny miatt lezárták, meg sem lehetett közelíteni. Tehát „beigazolódott” jóakaróimnak az időpont „alkalmatlanságára” vonatkozó jóslata. Különben amikor távoztak, az egyikük visszaszólt:
„Reméljük, be is tartja az ígéretét, nehogy holnap véletlenül egy autó elgázolja Aradon!”
Értettem a szóból. Azt viszont én sem sejtettem, hogy a kisebbik gyermekem aznap nem ment iskolába, mindent hallott a szomszéd szobából. A tizenhat éves leányka riadt őzikeszemekkel került elő az érettem „aggódó” szekusok távozása után…

erport.ro

A megszelídített párt
Nagyon sokat változott a Magyar Polgári Párt a megalakulása óta eltelt kilenc évben, mondhatjuk, hogy fegyelmezettebbé vált, megérett, de akár azt is, hogy a parlamenti helyeket hozó szövetség jegyében feladta önállóságát. Szombaton szervezett kongresszusa rendkívüli módon hasonlított a „nagy testvér”, az RMDSZ ilyen jellegű rendezvényeihez.
2009 márciusában első Országos Tanácsukat botrányok egész sora fűszerezte, az alig egy éve bejegyzett pártban már horgaskodott a belső ellenzék, Szász Jenő alapító elnök pedig a vitatható megoldásoktól sem riadt vissza, hogy biztosítsa újraválasztását. Kibővített testülettel – az alapszabályzatban lefektetett 144 hivatalos küldött helyett a meghívottakkal felduzzasztott 425 fővel – kenette fel magát elnökké, és már érezhető volt, az RMDSZ-ellenesség nem elég összetartó erő, prominens személyiségei egész sora nem fér meg Szásszal egy csárdában. Szakadt a párt, és két esztendővel később az elnökkel szemben álló Tőkés-hívek bejegyeztették az Erdélyi Magyar Néppártot. A két kis párt ezt követően elsősorban egymás legyűrésével foglalatoskodott, tovatűnt a 2008-as választási siker, 2012-ben nemhogy növelték volna polgármestereik, önkormányzati képviselőik számát, de még összeadva sem érték el a négy évvel korábbi arányt. Az MPP-sek árulóztak – nem bírták lenyelni, hogy Tőkés 2009-ben az RMDSZ listáján jutott be a parlamentbe –, nehéztüzérségüket (ha létezett ilyen egyáltalán) az EMNP ellen fordították, és már a korábban oly sokat szidott RMDSZ is elfogadhatóbbá vált számukra, mint egykori testvéreik. A Szász Jenő által elnökként hátrahagyott Biró Zsolt aztán igazított egy jó nagyot az MPP kormánykerekén, 2015-ben megkezdte a tárgyalásokat, 2016-ban pedig véglegesítette a paktumot az RMDSZ-szel. A közös indulásnak köszönhetően szereztek 15 polgármesteri tisztséget, és ami még fontosabb, mert addig ilyen soha nem volt, két képviselői helyet, egyet az elnöknek, egyet jobbkezének, Kulcsár-Terza Józsefnek. 
Mindezek után kétség sem fért ahhoz, hogy gond nélkül újraválasztják Birót. Ellenjelöltje nem akadt, a küldötti testület kilencven főnél is kevesebbre fogyott. A retorika fegyelmezettebbé vált, az eddig oly fontosnak kikiáltott autonómiaharc pedig egyre inkább háttérbe szorul. Biró Zsolt kongresszust megelőző nyilatkozatait akár Kelemen Hunor is megfogalmazhatta volna: az autonómiastatútumot akkor terjesztik be, ha időszerű lesz, s mindezt most szombaton megfejelte még azzal, hogy „Székelyföldön nem a jogelméletileg legjobb, hanem a lehetséges legjobban és legegységesebben támogatott autonómiatörvény-tervezetre van szükség”. Magyarán, a Székely Nemzeti Tanácsnak ideje lenne visszavonulót fújnia.
Így vált hát kilenc esztendő alatt az MPP egy RMDSZ-szel szemben álló, pluralizmust és alternatívát ígérő autonomista pártból a szövetség egyik platformjává. És mivel az EMNP-nek is sikerült felőrlődnie e testvérharcban, a romániai magyarságnak szép lassan újra bele kell törődnie az egypártrendszerbe, és ami még nagyobb baj, a nagy célkitűzések ismételt feláldozásába a kompromisszumok oltárán.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Semjén Zsolt: Jogi köntösbe bújtatott magyarellenesség zajlik
Magyarország keze ki van nyújtva Románia felé, és a magyar–szlovák, valamint a magyar–szerb kapcsolatok kedvező alakulása azt jelzi, hogy a magyar–román kapcsolatok javítása nem Magyarország miatt késik – jelentette ki Semjén Zsolt, Magyarország miniszterelnök-helyettese a Magyar Polgári Párt kongresszusán tartott beszédében szombaton Szatmárnémetiben.
„A magyarság és a románság egymásra utalt. A két országnak együtt kell működnie. Nemcsak azért, mert Románia Magyarország egyik legfontosabb külkereskedelmi partnere, hanem azért, mert másfél millió magyar él itt. Megértük azt, hogy szlovák és cseh katonák védik a magyar határt, megértük azt, hogy Milosević Szerbiájában megvalósult a magyar kulturális autonómia. Ma Magyarország a legnagyobb támogatója annak, hogy Szerbia bekerüljön az Európai Unióba. A mi kezünk Románia felé is ki van nyújtva” – jelentette ki Semjén Zsolt. Hozzátette: látni kell azonban azt, hogy a jelenlegi kiélezett romániai belpolitikai helyzetben egyesek újra magyarellenes retorikával próbálják elfedni a gondokat. „Látni kell, hogy Romániában jogi köntösbe öltöztetett magyarellenesség zajlik” – állapította meg Semjén Zsolt. Úgy vélte, a romániai korrupcióellenes ügyészségnek a magyar önkormányzati vezetők ellen, valamint magyar iskolák ügyében indított eljárásaival szemben nem sikerült megtalálni a megfelelően hatékony védekezést. „Nem lehet nem látni azt a szándékot, hogy a legjelentősebb magyar vezetőket főleg az önkormányzatokban megpróbálták eltántorítani attól, hogy politikai szerepet vállaljanak” – állapította meg. Semjén Zsolt szerint a romániai jogállamiságot egyaránt fenyegeti a korrupció és a korrupció elleni harccal való visszaélés. A kormány és a parlament nem lehet alárendelve az ügyészségnek és a titkosszolgálatoknak, mert akkor sérül a jogállam – fogalmazott.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A katolikus líceumot is belefoglalták
Tanácsi határozat az iskolahálózat-tervezetről
14 igen és 5 tartózkodás mellett pénteki rendkívüli ülésén a marosvásárhelyi tanács megszavazta a 2017/18-as évre szóló iskolahálózat-tervezetet, amelyben a legutolsó, 34. helyre az RMDSZ-frakció módosító indítványa révén felkerült a Római Katolikus Teológiai Líceum is.
Ez volt az első pozitív lépés ebben az ügyben, amit december óta húztak-halasztottak a hivatalban. Ahhoz, hogy a tervezet érvénybe lépjen, még sok beleegyezés szükséges, de legalább elindulhatott a folyamat. 
A pozitív alaphangot az ülésen Dorin Florea polgármester adta meg, aki elmondta beszédét, majd gyorsan távozott a teremből. Szavaival arra biztatta a jelenlevőket, hogy olyan döntést kell hozni, amellyel bizonyíthatják a marosvásárhelyieknek, „hogy a vegyes lakosságú városban egy magyar tannyelvű katolikus líceum működése természetes”. Sajnálatos módon a politika berkeiben tapasztalt nagy sietség és a tanfelügyelőség hibás magatartása a jelenlegi helyzethez vezetett, mondta, ami az „egyes személyek, csoportok és újságok keltette agitáció és politikai spekuláció” következménye is – tette hozzá. (?)
„Ezt meg lehet oldani bölcsességgel, bizalmat ébresztve a szülőkben és a gyermekekben” – hangsúlyozta, majd biztosította a jelenlevőket, hogy a polgármesteri hivatal költségvetésében továbbra is szerepel az iskola finanszírozása. Végül bölcs döntésre intette a tanácsosokat, és figyelmeztette, hogy szavazáskor gondoljanak a hasonló okokból 1990 márciusában történtekre, ami kitörölhetetlen szégyenfoltja maradt a városnak.
A polgármester szavainak sajnos ellentmondtak a későbbiekben, hiszen miközben az iskola támogatásáról biztosította korábban is a tanácsosokat, a hivatal iskolákért felelős igazgatósága a határidőkön és hosszabbításokon túl ahelyett, hogy a tanács elé vitte volna az 2017/18-as iskolahálózatról szóló határozattervezetet, február 7-én felterjesztett a tanfelügyelőségnek egy változatot, amelyben nem szerepel a katolikus teológiai líceum. Ezenkívül a hivatal pert indított a megyei tanfelügyelőség ellen, amit a napokban tartott fenn a közigazgatási bíróságon a polgármesteri hivatal jogtanácsosa. Ez utóbbit Csíki Zsolt, az RMDSZ-frakció vezetője szóvá is tette. 
A Benedek Theodora tanácsos vezette ülésen magyar, majd román nyelven Csíki Zsolt ismertette, hogy Románia alkotmánya és a 2011/1-es közoktatási törvény lehetővé teszi a felekezeti oktatást, így a marosvásárhelyi magyarságnak is joga van egy római katolikus iskolához. Ezt a tényt egy bűnügyi feljelentés kivizsgálásának nem kellene befolyásolnia – mondta, majd utalt arra, hogy a polgármester a múlt év őszén mind a tanácsban, mind a szülők előtt kijelentette, hogy az iskolával nincsen semmi probléma, és mindent megtesz annak érdekében, hogy a katolikus líceum létezzen és működjön. Sajnos nem éppen így történet. Mint ismeretes, a Maros Megyei Tanfelügyelőség több levelet küldött a polgármesteri hivatalnak, az iskolákért felelős igazgatóságnak, hogy a városi iskolahálózatra vonatkozó javaslatot továbbítsák az intézménynek – az elsőt december 9-én –, amelynek határideje január 12-én lejárt. Ezt február 8-ig hosszabbították meg, de mivel a tanács tudta nélkül készült beadványt nem ismertették a testület képviselőivel, az RMDSZ képviselői kénytelenek voltak sürgősségi tanácsülést összehívni. A frakcióvezető utalt a 2016. évi 5777-es miniszteri rendeletre, amelynek 22-es szakasza előírja, hogy a tanácsosok kell javasolják az iskolahálózat-tervezetet. Majd hozzátette, hogy 405 gyermek sorsáért felelősek, akiknek a helyzetét rendezni kell. 
Végül is a Szabad Emberek Pártjának tagjai és két másik liberális képviselő támogatásával megszavazták az iskolahálózatra vonatkozó javaslatcsomagot a szociáldemokraták tartózkodása mellett. 
Ez az első lépés, a tervezetet ugyanis szakmai szempontból láttamoznia kell a megyei tanfelügyelőségnek, és az előírások szerint jogában áll változtatásokat eszközölni, törölhet iskolákat, amelyek véleménye szerint nem felelnek meg a törvényes előírásoknak. Amint a Civilek a Katolikus Iskoláért szülői csoport közleményéből kiderül, rossz jelnek számít, hogy a megyei tanfelügyelőség 2017. február 3-i 1374-es határozatával (amit sajnos a magyar tanfelügyelők is aláírtak), törölte a Római Katolikus Teológiai Líceumot abból a konzorciumból, amelyet a Bolyai Farkas Elméleti Líceummal és a Református Kollégiummal alkottak. Ha ennek ellenére megadja a szakmai láttamozást az iskolahálózat-tervezetre, azt meg kell szavaznia a tanácsnak, majd a határozat törvényességét a prefektusnak kell ellenjegyeznie, azután küldhetik fel az oktatási minisztériumba a végső változat érdekében. 
Az ülésen jelen volt Novák Zoltán Csaba RMDSZ-szenátor, aki volt városi képviselőként a felsőház tanügyi bizottságában tevékenykedik, ezért őt is megkérdeztük a pénteki határozat érvényre juttatásának esélyeiről: 
– Amikor a tanácsból kiléptem, megígértem egykori kollégáimnak, hogy nyomon követem, segíteni fogom a munkájukat, megpróbálok a lehető legtöbb tanácsülésen itthon lenni, és a közösségünket érintő városi kérdésekre figyelni… Az elmúlt hetekben nagyon sokat dolgoztunk annak érdekében, hogy valamelyest tisztázzuk a római katolikus líceum körül kialakult problémákat. Személy szerint háromszor találkoztam a tanügyminiszterrel, aki megígérte azokat az okiratokat, amelyek segítségével valamelyest rendezni próbáljuk a helyzetet. Az oktatás minőségét ellenőrző testülettől megérkezett az igazolás, amely szerint az Unirea főgimnáziumból átvett osztályok akkreditált osztályoknak számítanak, ami a folyamatban levő pert is érinti. Ugyanakkor lépéseket tettünk annak érdekében, hogy a minisztérium járuljon hozzá egy ideiglenes igazgató kinevezéséhez. Bár tudtommal még nem érkezett meg az igazoló okirat a megyei tanfelügyelőségre, a miniszter személyesen tett ígéretet erre. 
A tanácsnak az volt a szerepe a mai nap folyamán, hogy az iskolahálózatot útjára indítsa, mert korábban csak passzolták a labdát a tanfelügyelőség és a polgármesteri hivatal között. Úgy gondolom, hogy a polgármesteri hivatal, ahogy Csíki Zsolt kolléga is elmondta, nem tette meg a kötelességét egy jogilag is jól megfogalmazott és a törvényeknek megfelelő iskolahálózat-tervezet előterjesztését illetően. Ezt korrigálta ma a tanács, és izgalommal várjuk, hogy mi lesz ennek a lépésnek a következménye – mondta a szenátor, majd hozzátette: kellően alátámasztott, dokumentált iratról van szó, és reményei szerint a tanfelügyelőség, amely nagyon óvatos a jogi háttér miatt, látni fogja a biztosítékát annak, hogy megteheti a következő lépést, és engedélyt ad a hálózatra.
BODOLAI GYÖNGYI
Népújság (Marosvásárhely)