Hírsaláta
TILTOTT IGAZI SÖR. Az Igazi Csíki Sör Manufaktúra Facebookon jelentette be, hogy átmenetileg Tiltott Igazi Sörre változtatja az Igazi Csíki Sör nevet, a rövid bejegyzés szerint „az üveg tartalma változatlan marad”. A Marosvásárhelyi Táblabíróság január végén jogerősen helyt adott a Heineken Románia keresetének, és az Igazi Csíki Sört gyártó vállalatnak megtiltotta a Csíki Sör márkanév használatát. A döntés értelmében többek között arra is kényszerítik a vállalatot, hogy az ítélet közlésétől számított 30 napon belül semmisítsék meg az összes Csíki Sör elnevezésű terméket. A döntésnek Magyarországon is rendkívül nagy visszhangja volt, Hódmezővásárhely önkormányzata például bojkottra hívta az embereket, és azt javasolta a lakosságnak, hogy ne fogyasszák a Heineken által gyártott termékeket. A felszólításra a magyarországi holland nagykövetség is reagált, aki jelentést készít az esetről a holland hatóságoknak. (Transindex)
OLCSÓN ÉTKEZÜNK. Az uniós statisztikai hivatal 440, valamennyi tagországban kapható élelmiszer árát hasonlította össze, s az eredmény azt mutatja, hogy csak Lengyelországban lehet olcsóbban étkezni, mint nálunk. Mivel a tanulmány 2015-ös adatokon alapszik, szinte biztos, hogy időközben a romániai árak kisebbek lettek mint a lengyelek, az áfacsökkenéseknek köszönhetően. Az élelmiszerek mellett szeszes italt és dohánytermékeket is tartalmazó árukosarat nálunk az EU-s átlag 64 százalékáért lehetett megvásárolni, Lengyelország 1 százalékkal volt olcsóbb. Jövedelmek tekintetében a bolgárok kullognak leghátul az unióban, miközben bevásárlásra többet költenek nálunk, a kosár értéke náluk az átlag 70 százaléka. Magyarország szintén az olcsó tagállamok közé tartozik, ott a termékkosár 21 százalékkal kerül kevesebbe az uniós átlagnál. A legdrágábban a dánok vásárolnak, az uniós átlagérték 145 százalékáért, tehát náluk az árak több mint kétszer nagyobbak a mieinknél. Sajnálni azért nem kell őket, mivel az átlagkeresetük 3100 euró, vagyis hat és félszer annyi, mint egy romániainak. (Maszol)
UNESCO-LISTÁRA JAVASOLTÁK A SZÉKELY KAPUT. Az UNESCO-várólistára javasolta a székely kaput az RMDSZ, a dokumentáció benyújtása óta azonban nem született döntés ebben a kérdésben. A szövetség szerint a teljes folyamatot újra kellene kezdeni. Hegedüs Csilla, a szövetség kultúráért felelős ügyvezető alelnöke szerint ezzel a javaslattal szeretnék felhívni a figyelmet arra, hogy Romániában az erdélyi magyarság kiemelkedő kulturális, szellemi értékekkel rendelkezik. A politikus elmondta: az elmúlt év végén a szakértői kormány „suttyomban” eldöntötte, hogy változtat a várólistán, a művelődési minisztérium feltett a honlapjára egy erre vonatkozó hírt, amely szerint december végéig fogadnak újabb javaslatokat. Hegedüs Csilla azt állítja, a javaslatok benyújtásának határideje előtt négy nappal értesültek a lista módosításáról, így utolsó percben küldték el a székely kapura vonatkozó dokumentációt a kulturális örökségvédelmi hivatalnak. A politikus azonban úgy tudja, a kérdésben azóta sem történt előrelépés, az újabb lista nem készült el. (Krónika)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Szilágyi Sámuel, a tragikus sorsú honvéd
A Magyar Erdélyért Egyesület (MERT) kezdeményezésére 2012-ben a sepsiszentgyörgyi református temetőben lelkes fiatalok cserejegenyét ültettek tiszteletük jeléül. Ez sajnos kiszáradt, de utólag egy olaszteleki példányt plántáltak helyébe: a feledésbe nem merült, tragikus sorsú Szilágyi Sámuel honvéd emlékére.
Néhai Kónya Ádám rajza alapján az ifjak maguk azonosították az 1848–49-es forradalom és szabadságharc helyi hőseinek temetkezési helyeit, azóta minden március 15-én meg is koszorúzzák. Illő, hogy Szilágyi Sámuel halálának 160. évfordulóján emlékezzünk rá. Szilágyi Sámuel székely lófő családból származott. Sepsiszentgyörgyön született 1799. október 13-án. Apja szintén Sámuel, birtokos volt, édesanyja Havadi Anna. Mint közvitéz végezte el a nagyszebeni katonai intézetet, s már 1848 tavaszán a sepsiszentgyörgyi határezred főszázadosa, majd Kézdivásárhelyen az ott állomásozó székely határőrezred kapitánya lett. Itt vette nőül a szacsvai Bagoly Juliannát, aki két gyermekkel ajándékozta meg.
A forradalmi kormány 1848 májusában Alsó-Fehér megyébe rendelte, majd a nyár folyamán Jellasics ellen hadakozott Délvidéken. Ezután a feldunai hadtesthez csatlakozott, s érdemeiért szeptemberben őrnaggyá nevezték ki. Részt vett a schwechati csatában is. 800 fős háromszéki zászlóalja Bem rendelkezésére állt még az év decemberében, és részt vett az Erdély felszabadításáért vívott fontosabb harcokban.
1849 februárjában mint alezredes Medgyes térparancsnoka, majd a háromszéki sereg dandárparancsnoka lett. Ezzel a seregével vett részt a vesztes Habsburgok elleni tömösi csatában (1849. június 2.). A vesztes csata ellenére vitézségéért érdemjellel tüntették ki. A nyári hadjáratban a székelyföldi hadosztály dandárnoka volt, a nevezetes kökösi csatában – 1849. július 2-án – a balszárny parancsnoka.
Amikor az ellenség betört Háromszékre, a feldúlt Kézdivásárhelyen tartózkodó Szilágyi család teljes vagyona odaveszett. Felesége a bekvártélyozott kozák tiszteket volt kénytelen elszállásolni és élelmezni. Szilágyi Sámuel július 12-én a kozákok fogságába esett, és a brassói fellegvárban börtönözték be. Innen az osztrákok Fogarasra vitték, majd Nagyszebenbe és utólag vissza Brassóba. Októberben átszállították a nagyszebeni ferencesek zárkájába. Együtt raboskodott Gyárfás Károly lécfalvi honvéd századossal, Sepsiszentgyörgy későbbi városi főjegyzőjével, Német László kormánybiztossal.
1850 őszén halálra ítélték, amit életfogytiglanra, majd kegyelemként tíz év várfogságra változtattak. A josephstadti börtönben hat évet raboskodott. Az itthon maradt családot lázadónak minősítették, zaklatás, megfigyelés alatt éltek. Feleségének végül sikerült kiszabadítania férjét, akit 1857 elején közkegyelemben részesítettek. Már nagyon beteg volt, fizikailag legyengült, felgyógyulása reményében felesége Sepsiszentkirályba szállíttatta. De mindhiába, február 9-én meghalt.
Halála után is sok zaklatás érte a családot. Felesége 91 éves korában, 1901-ben hunyt el. Emlékük legyen áldott!
Jancsó Árpád
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Kelemen József, aki minden szavával tanított (Régi iskolaigazgatók)
Életét három stáció: Barátos–Kolozsvár–Sepsiszentgyörgy között élte le. Kovászna felé utazva érintjük Barátost, ahol az úttesttől jobbra eső,  gyümölcsöstől takart házban látta meg a napvilágot 1930. január 9-én. A Kelemen család tősgyökeres barátosi, édesapja, József műbútorasztalos és gazdálkodó, édesanyja, Deák Ida cófalvi származású, Szebenben tanulta a szülésznői mesterséget.
Kelemen József szülőfalujában végezte a négy elemit, majd egy polgári után Sepsiszentgyörgyön iratkozott be a Székely Mikó Kollégiumba, ahol 1949-ben érettségizett. Következett Kolozsvár, a Bolyai-egyetemen történelem szakból szerzett tanári oklevelet 1953-ban. Tanárai felismerték kitűnő szellemi adottságait, nagyszerű felkészültségét, és visszatartották mint tanársegédet az egyetemen. Ő ezt nem vállalta el, visszatért Sepsiszentgyörgyre. A 2. számú Magyar Tannyelvű Leányiskola történelem katedrájára nevezték ki, ahol megszakítás nélkül, nyugdíjazásáig, 1990-ig tanított és igazgatott. 1953. szeptember 29-én nőül vette a szintén történelem szakos, kolozsvári születésű Sebe Margitot. Házasságukból született 1955-ben egyetlen gyermekük, Zsolt – ezúton köszönöm neki az adatszolgáltatást –, aki ma Bécsben él.
Szakmai tudását, igényességét elismerve a felsőbb szervek nagyon fiatalon – alig 25 évesen –, 1955-ben kinevezték az intézmény igazgatójának. Legénynek kellett lennie a talpán, aki a helyi pártszervek utasításai közepette is meg tudta őrizni az intézmény személyiségét. „A helyi pártszervek igen gyakran zavarták az igazgatóság mindennapi tevékenységét... beleszóltak olyan kérdések megoldásába, amelyek kimondottan az iskolára tartoztak” – írja az általa összeállított iskolamonográfiában.
Az iskola vezetésében Székely Margitot váltotta, aki további hat évig aligazgatóként segítette munkájában. Együtt vezették be a koedukációt, támogatta az esti oktatás meghonosítását, kezdeményezte a kultúrotthon és egyben ebédlő és könyvtár építését 1957-ben, amelyet 1959-ben avattak fel – ő akkor már csak tanárként vesz részt az avatóünnepségen. Szükségesnek tartom megjegyezni, hogy ezen az ünnepségen mutatta be a líceumi tagozat színjátszó csoportja a Kiss-Seprődi Anna vezetésével színre vitt Görög Ilonát, valamint fellépett az Albert Ernő és Péter Albert vezette népi tánccsoport. Ki tudja, miért, 1958-ban leváltották, helyébe Albert Ernőt nevezték ki, akit kétévi igazgatás után, 1960-ban ismét ő váltott. Újra építő munkába kezdett. A mai hadkiegészítő központ (a volt zárda) épületét tette rendbe, új szárnnyal bővítette, az emeletre laboratóriumot létesített, az alagsorban (a politechnikai oktatás bevezetése igényeként) a fiúk számára lakatosműhelyt hozott létre. 1961-ben befejezte a sporttelep építését (a mai törvényszék erre épült), együtt dolgozott a diákokkal és a szülőkkel. További „építő” tevékenységét ebben az épületben nem tudta folytatni, mert az iskolát újabb megpróbáltatás elé állították a helyi pártszervek. A Fegyveres Erők Minisztériuma lemond a mai Mihai Viteazul Főgimnázium épületéről és telkéről, s ide költöztetik a „licit”. A leromlott épületet kellett nagyon gyorsan oktatási célra visszaalakítani, felújítani úgy, hogy az oktatás ne érezze kárát. Tanárok, tanulók, szülők összefogásával ez sikerült is, és 1961 szeptemberében már itt indult el a tanítás az első épületben. A hátsó, ún. B épületben bentlakást, étkezdét létesített. Gazdasági jellegű foglalatossága mellett tervezte az oktatás tartalmi színvonalának emelését, történelmet és latint tanított, órákat látogatott, tanácsokkal látta el kollégáit. Közben nagy érvágás érte az anyanyelvi oktatást az iskolában: 1962 őszén, ezúttal legfelsőbb utasításra, bevezették a líceumi tagozaton a román vonalat, ezzel az 1874-től csak magyar tannyelvű intézmény kétnyelvűvé vált.
Szintén 1962 őszétől az eddigi Textil Művek által patronált esti tagozat a líceum saját tagozatává vált. Újabb fejtörés, újabb nehézségek az iskola vezetése előtt. A higgadt, kiegyensúlyozott igazgató ezeket is megoldotta. Nem élvezhette sokáig munkája gyümölcsét, mert 1963 őszén ismét leváltották, de tapasztalatára szükség volt. Az esti tagozat aligazgatója lett, ezt a tisztséget 1970-ig töltötte be. Ezután nyugdíjazásáig történelmet és latint tanított a legnagyobb hozzáértéssel és szakmai szeretettel.
Tévedhetetlen memóriával volt megáldva. Nemcsak a történelmi eseményeket ismerte a legapróbb részletekig, hanem munkatársai életrajzi adatait is, nem beszélve iskolánk végzettjeiről, akiket igazi pedagógusként követett életpályájukon, évek múltán is tudta, ki hol van, él, mivé lett.
Ki volt számunkra Kelemen József? – tesszük fel a kérdést. Egy szóval: az ember, aki minden szavával tanított, okított és tanácsokkal látott el. Olyan igaz ember, akitől, ha úgy adatott, félni kellett, vagy akihez éppen a legnagyobb tisztelettel kellett fordulni. Egész lényében, a katedrán vagy a civil életben ízig-vérig pedagógus volt. Tőle tanultunk pontosságot, igazságérzetet, az elődök iránti tiszteletet, leküzdeni a kicsinyességet. Kelemen József sokrétű személyiség volt: pedagógus, iskolavezető, zenekedvelő és -művelő, egyházi és civil zenekari vezető, helytörténész. Iskolánkban 90 tagú leánykórust szervezett, 1972–1981 között megalapította az iskolai fúvószenekart, ő maga is játszott benne. Eredményességét igazolta, hogy 1975-ben a zenekar Năvodari-on első díjat nyert. Felpártolta az iskola művelődési életét, támogatta a kórust és a tánccsoportot: ő kezdeményezte az iskola kultúrcsoportjainak falujárását, ezzel is hozzájárulva az intézmény tekintélyének növeléséhez.
Közéleti szerepet is vállalt. Tagja volt a Textil Művek fúvószenekarának, 1970-től a barátosi fúvószenekar újjászervezésében vállalt oroszlánrészt, karmestere lett. Közben nem feledkezett meg az utánpótlás neveléséről sem, 1988-tól a gyermek-fúvószenekar létrehozásának egyik fő mozgatója. A zenekar teljesítményét országos szinten is elismerték: 1980-ban és 1982-ben nagyon jó, 1984-ben kitűnő elismerésben részesítették a Buziáson megtartott országos vetélkedőkön. 1991-ben felléptek a Székely Mikó Kollégium véndiákjainak II. világtalálkozóján. Három évtized után adta át a karmesteri pálcát. Nyugdíjba vonulása után a vártemplomban kántorizált, több helytörténeti jellegű előadást tartott. Ha igaz a mondás, miszerint az írás a lélek tükre, akkor ez százszorozva is igaz Kelemen Józsefre. Erről a legmeggyőzőbb gyöngybetűs írásával kinyomtatott két könyve: A sepsiszentgyörgyi községi felső leánytanodától a Mikes Kelemen Líceumig (1999) és Barátos monográfiája (2001). A Mikó Kollégium Évkönyve is nagyrészt az ő kutatásai alapján készült el. Életpályáját felelevenítve nem hagyhatom ki azt az iskolánk történetében meghatározó, korszakalkotó javaslatát, amely 1990. január 18-án hangzott el, miszerint intézményünk vegye fel a Mikes Kelemen nevet. A Mikes Kelemen Líceum vezetőtanácsa az iskoláért tett munkája elismerése jeléül a líceum örökös tiszteletbeli igazgatója címet adományozta.
Halála hirtelen következett be 2004. november 3-án. A háromszéki pedagógustársadalom nagy vesztesége volt. Fáradt teste a vártemplomi református temetőben nyugszik. 
Jancsó Árpád
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Első világháborús emlékművek felújítására
A Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. nyílt pályázatot hirdetett az első világháború történelmi emlékeit őrző emlékművek rendbetételének, felújításának, helyreállításának támogatására.
A pályázati felhívás tárgya: a határon túli településeken felállított első világháborús helyi emlékművek (szobor, emléktábla, emlékjel, emlékoszlop, kopjafa stb.) felújítása, helyreállítása; az emlékmű közvetlen környezetének, talapzatának helyreállítása; az emlékmű megközelíthetőségének biztosítása; tervdokumentáció elkészítése műemléknek minősülő emlékhely felújításához. A pályázat keretében nincs lehetőség hadisírok, sírhelyek felújítására, azonban temetési hely területén található emlékmű rendbetételére lehet pályázni. Pályázatot nyújthat be romániai székhelyű civil szervezet, állami fenntartású intézmény, települési, területi önkormányzat, valamint a határon túli egyház.
500 000 és 2 000 000 forint közötti összeg pályázható meg vissza nem térítendő támogatásként. A pályázat kiírója nem teszi kötelezővé az önrész bemutatását. Megvalósítási időszak: 2017. április 1.–2018. március 31. A pályázat benyújtásának határideje: 2017. március 17. Részletek a http://bgazrt.hu oldalon.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Ugron Zsolna sikerei
Hollóasszony – Libri Kiadó, 2016
Néhány éve már, hogy a pesti metró legmélyebb részén lefelé vitt a mozgólépcső, amikor megpillantottam a reklámok közt többször is előforduló Úrilányok Erdélyben címlapját. Örömmel konstatáltam, hogy én már olvastam a könyvet (írni szerettem volna róla). 
Lektűrújdonságnak, kitűnőnek tartottam arra, hogy az olvasót közel vigye Erdélyhez, a szokásokhoz, a nyelvi gazdagsághoz. 
Azóta Ugron Zsolna sokat dolgozott, megjelent a trilógia két része Báthory Annáról, az erdélyi fejedelmi udvarok, paloták asszonyainak titkairól, most pedig (úgy közben) egy olyan nagyasszonyról írta Hollóasszony című könyvét, aki talán mindenki másnál jobban él a szívünkben, mert Arany János csodálatos balladájából jobban megismertük, mintha hosszú történeteket olvastunk volna róla. 
A Mátyás anyja az anyai szeretet, a messzeségben raboskodó fiához csoda módra közelítő anya olyan valósághű drámai pillanatainak megjelenítése, hogy soha ki nem megy az eszünkből, nemegyszer ismételgetve magunkban: – ki kopog, mi kopog? 
A drámai pillanatok közepette egyszerre megnyugszunk, megérkezett az üzenet, az anyai ösztön, a szívszeretet legyőzi a távolságot, aggódást, igaz, ehhez a legendás holló kellett, a Hunyadiak hollója, aki a vadászó Mátyás gyűrűjét lopta el valaha. 
Ugron Zsolna Szilágyi Erzsébetet nem az érzelmek világában látja és láttatja, hanem a valós, igazi nagyasszonyt, nagy tervek szövőjét, a Hunyadiak felemelkedésének előmozdítóját, ha úgy tetszik, megalapozóját. A regény címe találó, hiszen a Hunyadiak hollós címerében a legendás „gyűrűtolvaj” és Arany eszes madara szimbóluma a mondáknak, meséknek. Legenda és valóság, egy asszony mi mindent tehet ügyességgel, ravaszsággal, éleslátással, bár olykor ő a legtragikusabb hős, amikor nagyobbik fiát nem mentheti meg a bakó pallosától.
Az író megint rátalált egy kiváló asszonyhősére, közben adós maradt Báthory Anna történetének harmadik kötetével. Tudatosnak érzem viszont, hogy ezt meg kellett írnia, és nem meglepőnek. A nagy király szobrának árnyékában gyermekeskedni, eljárni szülőháza mellett, a Gyalui-havasok frissítő szelét mindennap érezni, a bástyákra tekinteni, csoda-e, hogy Kolozsvár, az erdélyi történelem, annak is asszonyvilága fő témája lett az íróvá növekedett Ugron Zsolnának?
Képzelete és a sok fellelt rokoni elbeszélés a Szilágyiak és anyai ágon a Bellyéniek nyomán döbbenetes az a rész, amikor a gyermek Erzsébet visszatér a halálból. Az anyja erős akarata hozza vissza, és erről mondja Simon deák, Szilágyi László írástudó deákja: „Aki kicsit is járatos az Úristen útjainak tanulmányozásában, mint jómagam, tudhatta már akkor, kivételesen adakozóan áldja majd meg az Úr ezt a páratlan lelket. Nagy dolgokra hivatott, isteni küldetéssel felruházott volt Erzsébet”.
Az egyes fejezetekben a környezetében élők, testvére, Szilágyi Mihály, a nádor felesége, tescheni hercegnő és Zsófia, saját húga mondják el Erzsébetről a legkülönösebb történeteket, de megérzik, megértik a csodát, amiért érdemes volt mindent latba vetnie, hogy azon a fagyos februári napon, a Duna jegén az addig széthúzó, hatalomért mindent elkövető urak egyszerre kiáltsák ki Mátyást, Szilágyi Erzsébet fiát, magyar királlyá. Szép, megható jelenet, amikor a szikár, istenfélő, magától mindent megtagadó asszony ennek a látványnak az igézetében mosolyog. 
„A nagy, kegyes fehér holló kitárta oltalmazó szárnyait. Fehér homlokán sem gond felhője, sem a megelégedettség közönségessége. Halvány keze rebbent, ruhaujja lobogott a szélben. Ott állt diadalának teljes glóriájában, rendíthetetlenül.”
Amint egyik interjúbeszélgetéséből kitűnik, akárcsak a Báthory Anna-képben és környezetében az írónő nem riadozik a történelmi személyek, bárók, főurak, királyok gyarlóságainak hatalmi vágyból vagy botorságból eredő „barbár” szokásainak érzékletes leírásától, az egyébként vallásos, istenfélő asszony borzalmas dühkitöréseinek jeleneteitől.
Milyen is volt, hogy öltözött, mennyire volt szerethető (mert Hunyadi János valóban szerette) ez a nem mindennapi asszony? Ismerjük Józsa Juditnak Szilágyi Erzsébetet ábrázoló kerámiaszobrát, nem tudom, mi ihlette a megmintázásra, mivel korabeli festmény vagy rajzolat a krónikákból, levelekből származó leírásokon kívül nem maradt róla. 1846-ban előkerült egy olajfestmény, amelyet többen elfogadtak volna Erzsébet portréjaként, mivel egy holló is látható volt a képen, és egy gyűrűt tartott a csőrében.
Az pedig mindennél meggyőzőbb, hiszen a Hunyadi család címerének egyik alakja, és innen ered a Hunyadiak latin neve (Corvin – corvus – holló). Nagy volt a híre, hogy előkerült egy 500 éves portré Erzsébetről. Sajnos, a későbbi elemzések megállapították, hogy a portré egy szentté avatott angol királyt ábrázol (Falvai Róbert a Hunyadiak asszonyai c. könyve nyomán). 
Így a képzeletre, a róla szóló leírások, levelek, itt-ott fellelhető családi megjegyzések utalásaira bízhatjuk a nagyasszony ábrázolását. Ugron Zsolna könyve mindenképpen egy kivételes asszonyról szól, a magyar történelem legtöbbet emlegetett, legnagyobb költőink soraiban felidézett királyasszonyáról, hiszen Mátyás királynénak őt tekintette később. Egy hatalmas földes-úri birodalmat gyarapító, megtartó, éles eszű, nagyon szigorú asszony, erről tanúságot tesz a könyv fejezeteiben első személyben mesélő testvérhúga, anyja és nagynénje, vagy éppen a Szilágyi-ágból származó közeli rokonok. Lehet, hogy ily módon a Szilágyiakat, a Hunyadiakat, az egyezkedő Garákat, a vad, barbár harcokat és az esetlen királyt, Lászlót jobban megismerjük, hogy eljussunk a Bécsből győztesen hazatérő nagy király látványához, ha bármikor megállunk a kolozsvári szobor előtt. Olyankor Vörösmartyt idézve:
„S felrobognak hadvész-ülte képpel 
Újlaki s a megbékült Garák.
S a király jő, fölség érzetével
Környékezvén őt a hős apák.”
Ugron Zsolna az erdélyi nagyasszonyok sorsának olykor regényes, ebben az esetben valószerű dokumentumaiban történelmet idéz, de érdekes tévéműsoraiban megismerteti a nemzet élő nagyjait, és sikerül közelhoznia a nagy színészt, a nagy építészt, a nagy rendezőt, akikről elmondja a leglényegesebbeket. Van, akiktől kérdésekkel, de nem ostromló módon, hanem könnyed társalgással, érdeklődő modorban tudja meg és tudjuk meg, mi volt sorsdöntő az életükben, hogy küzdöttek meg ezernyi nehézséggel, miért volt szép a munkájuk, az életük, hogy máig is – fizikai értelemben is – szépet, jót mutatnak nekünk. 
Nem fogott rajtuk az idő, bár a sors nemegyszer megpróbálta őket. Példájuk olykor derűs, sokszor elszomorító, ha éppen a Szervátiusz Tiborral készült műsorra gondolunk, de mindannyian művészetük, hazaszeretetük őszinte kitartásával Nagyok lettek, mellettük, velük élünk, ők jelentik a Szépet és a Jót. 
Ugron Zsolna bizalmukat elnyerte, és ne nehezteljen rám senki, ha azt mondom: erdélyisége, közvetlen kedvessége, mosolya, nem kevésbé ismeretei jól eligazítják a Nagyok közt. Tehetsége egy irányból jött, de sokfelé mutat. Sikere pedig megérdemelt.
A könyvet édesanyjának és édesapja emlékének ajánlja. 
Végh Júlia színes illusztrációi megtalálják a könyv hangulatának, múltidézésének igézetes jeleneteit, ezzel is gazdagítják a Hollóasszony világát.
RÓZSA MÁRIA
Népújság (Marosvásárhely)

„Esélyünk sem volt a túlerővel szemben!”
– Kali Sándor visszaemlékezései –
1943. január 12-én a II. világháború keleti frontján nagy erejű támadás érte a Don-kanyarban védelmi állásokat elfoglalt, csaknem 200 ezer fős 2. magyar hadsereg egységeit. Sokáig csak annyit írtak a történelemkönyvek, hogy a Don-kanyarban elpusztult szinte a teljes 2. magyar hadsereg. A rosszul felszerelt, az orosz télre fel nem készült magyar katonák hatalmas túlerővel álltak szemben. Hősök voltak? Áldozatok? Ezt csak a résztvevőktől tudhatjuk meg. Az alábbiakban néhai id. Kali Sándor világháborús visszaemlékezéseit olvashatják, amelyet 2003-ban osztott meg a szerzővel.
Több mint kétéves sorkatonai szolgálatot teljesítettem Magyarország háborúba lépése előtt. Sepsiszentgyörgyön rukkoltam be 1940. december 2-án a 27. gyalogezred 1. zászlóaljához, később Madéfalván folytatódott a kiképzésem. De a várva várt leszerelés elmaradt.
A 2. magyar hadsereg 1942 októberében a Don partjához ért, de igencsak megfogyatkozott létszámban. Szükség volt az utánpótlásra... Tisztjeink azt mondták nekünk, hogy gyakorlatozni visznek egy távolabbi helyre. Ha jól emlékszem, november végén indultunk útnak, nem többen, mint százan, de lehet, hogy valamivel kevesebben (az 1. zászlóalj 3. százada). Sejtettük, hogy a frontra visznek, de azt nem gondoltuk, hogy napokig utazunk, majd hetekig gyalogolunk. Puskás honvéd voltam az ezredben, fiatal és vakmerő. Nádasi Oszkár ezredes volt az ezredparancsnokom, Fehér Kálmán százados a századparancsnokom. Alig tettük a lábunkat orosz földre, máris támadás ért. A golyózápor után a mellettem lévő bajtársam ki akart lépni a lövészárokból, de amikor megmozdult, gránáttalálat érte. Akkor éreztem először, hogy ez már nem gyakorlatozás, hanem élet-halál játék.
Oroszország belseje felé haladva, egyre nagyobb volt a hideg. Az év utolsó napjaiban csattogó hidegben mentünk előre, nagy távolságokat megtéve. Talán még mínusz 35 C-fokos hideg is volt. Egyik bajtársam figyelmeztetni akarta a századost, hogy fehér a füle a hidegtől. A tiszt odanyúlt, megtapogatta, és leszakadt a füle. Ijesztő látvány volt…
Január első napjaiban értünk a Don-kanyarhoz. Nappal fehér köpennyel álcáztuk magunkat, éjszaka beástuk magunkat a hóba. Nem tudtunk aludni a hideg miatt, csak pihentünk, összebújva, mint a juhok. Hideg ételt kaptunk, konzervekkel vertük el az éhségünket. Éjjel-nappal ropogtak a fegyverek. Gyengén felszerelt hadseregünk csak 5-6 napig bírt ellenállni az orosz túlerőnek. Sík területen ütköztünk meg az oroszokkal, az sem volt ahová elbújjunk. Az orosz tankok ellen nem lehetett puskával harcolni. A páncélosok agyontemették a lövészárkokban állást foglaló honvédeket. Nagyobb aknavetőnk nem volt, kevés volt a gépfegyveresek száma. Vécsey-puskának nevezték fegyvereinket, melyeket minden lövés után tölteni kellett. A muszkák annyian voltak, mint a hangyák. Nagy veszteségek értek, megkezdtük a visszavonulást. Tudtuk, éreztük, hogy értelmetlen a harc. Ha azt mondanám, hogy nem féltünk, hazudnék. Mindenki félt. Mindenki tudta, hogy itt már csak a visszavonulás, a menekülés segíthet. Nem akartunk meghalni. A századosunk azt mondta: „Nincs esélyünk, rengetegen vannak és jól felszereltek”. Az orosz katonákat leitatták, vodkával bátorították a tisztek. Másfél méteres hó volt, s annak a tetején jöttek. Rengetegen voltak, azóta mondjuk, hogy annyian vannak, mint az oroszok. Tele voltak szesszel, nem törődtek a halállal.
Vorodkába értünk, aztán Ukrajna Zabi nevű városába. Itt rajtunk ütött az ellenség. Kiszálltunk a vagonokból, és egy jeges vizű patakba ugrottunk. Sokáig nem mozdulhattunk, mert megállás nélkül lőttek a muszkák. Felbomlott a rend, a tisztek hiába próbáltak védőállásba állítani bennünket. Folytatni kellett a visszavonulást. Az oroszok még zavartak egy ideig, de aztán a tüzérségnek sikerült visszaverni őket. Közben súlyosan megsebesültem, gránátszilánk került a hátgerincembe. Egerbe vittek, kórházba. Édesanyám megtudta, hogy találat ért, utánam jött és hazahozatott Marosvásárhelyre. A falumbeli Szabó Mihály is velem jött, Ukrajnában találkoztunk, ő is megsebesült. Néhány hónap után lábadozni kezdtem. Menekülni kellett, mert közeledett az orosz. Szabó Mihály biztatott, hogy szökjünk haza. A kórházparancsnok nem egyezett bele, hogy hazamenjünk. Mihálynak mégis sikerült meglépni, engem feltettek egy vöröskeresztes kocsira, és Zalaegerszegre vittek. Ez 1944 októberében történt…
A zalai kórházból Brünnbe szállítottak, ahol április elején fogságba estem. Akkor már eldobtam a mankót, s pálcával jártam. Különben ez az oroszokat cseppet sem érdekelte. Aki még szuszogott, magukkal vitték. Gyalog kísértek Székesfehérvárra, néha erőltetett menetben. Hét-nyolc nap alatt tettük meg az utat. Ott bevagoníroztak, nem tudtuk, hogy hová megyünk. Sós halat adtak – mikor eszükbe jutott –, de vizet nem. Sokat gyötört a szomjúság, volt aki belehalt. Egyikünk javasolta, hogy igyuk meg a vizeletünket. Aki így tett, életben maradt. 
Útban Oroszország felé Marosvásárhelyen, majd Sáromberkén is áthaladtunk. Az állomásban torkomszakadtából kiabáltam: „Kali Sándor vagyok Sárpatakról. Adják hírül a családomnak, hogy élek, de elfogtak az oroszok!” Egy papírdarabkára is ráírtam mindezt, és kidobtam a vonatból. Később megtudtam, hogy egy sáromberki ember megtalálta, és áthozta édesanyámnak.
Rîmnicu Săraton kiparancsoltak a vagonokból. Találgattuk, hogy mi lesz velünk. Azt hallottuk, hogy az amerikaiak nem engednek ki Oroszországba. De nem így történt…
Leningrádot elhagyva már-már biztosak voltunk, hogy Szibéria a végállomás. Tbiliszitől nem messze, Karajasban szállítottak le. Egy óriási lágerbe kerültünk, ahol 32 ezer ember tengette napjait. Nemcsak hadifoglyokat őriztek ott, hanem orosz elítélteket is, akiknek zöme lopásért „ült”. Érkezésünk után füstre lettem figyelmes. Gondoltam, odamegyek megnézni, mi történik. Konyhát sejtettem, rettentő éhes voltam, így nagy öröm volt, mikor meggyőződtem, hogy valóban onnan jön a füst. Kiderült, hogy a konyhafőnök román. Törni kezdtem én is a nyelvet, mire ő a testvérének nevezett, és maga mellé vett a konyhára. Ételt osztottam a foglyoknak. Örvendtem, hogy melegben vagyok és van mit ennem. Egyszer egy ismerős arcot fedeztem fel a sorban álló foglyok között. A sárpataki Lakó Sanyi barátom volt, akivel a Don-kanyarnál is együtt voltunk, de később elváltak útjaink. Felkiáltottam örömömben, megöleltük, megcsókoltuk egymást. A konyhafőnök róla is gondoskodott, őt a szabóműhelybe tette be dolgozni.
Teltek-múltak a hetek, hónapok. Sokat gondoltunk haza, reménykedtünk, hogy nemsokára ismét szabadok leszünk. Sok foglyot foglalkoztatott a szökés gondolata. Fegyveres őrök százai vigyáztak ránk, lehetetlennek tűnt meglógni. Néhány fogolynak mégis sikerült…
A lágerben volt egy villanyoszlop. Egyik éjszaka két elszánt bajtársunk felmászott reá. Megpróbáltak végigmenni a dróton, de egyikük odaragadt. A másik Törökországba szökött, ahonnan biztató, vigasztaló leveleket írt nekünk.
Egyszer hírét vettem, hogy Lakó Sanyi barátom nagyon beteg. Gyorsan hozzá siettem, majd román szakács barátom közbenjárására átvittem magamhoz a konyhára, hogy gondját viseljem. Csak pirítós kenyeret ehetett, néha egy kis vajjal, amit a rántáshoz adtak a konyhára. Szódavizet is szereztem neki. Istennek hála talpra állt. 
Később elhelyeztek a konyháról, átkerültem az asztalosműhelybe. Itt nemsokára műhelyfőnökké léptettek elő. Egy kis könyvecskét kaptam a lágerparancsnoktól, amely feljogosított arra, hogy elhagyjam a láger területét. Bárhová mehettem, de nem nagyobb távolságra, mint 70 kilométer. Egy dicsőszentmártoni fogolytársam is hasonló kedvezményben részesült, így együtt jártuk be a környéket. A közeli településeken megrendelőkre akadtunk, akik bútorokat kértek tőlünk. Főleg asztalokat és székeket árusítottunk, gyűjtögetve a rubeleket. Moszkvában is jártunk (igaz, kísérettel), ahol egy gazdag embernek dolgoztunk. Itt kifogástalan ellátásban volt részünk, a finom ételeket pezsgővel nyomtattuk le. Úgy éreztük, mintha egyik napról a másikra a pokolból a mennyországba kerültünk volna. 
1948 augusztusában közölte a lágerparancsnok, hogy hazamegyünk. Időközben többen szereztek közülünk pénzt és ékszereket. Egyesek az ételüket adták el, hogy pénzt vigyenek haza. Bevarrtuk szerény vagyonunkat a ruhánkba, de pórul jártunk. A román határ közelében leszállították és fertőtlenítették a foglyokat. A fürdő előtt levetkőztettek, tisztálkodás után jobb ruhákat kaptunk. Volt aki beleőrült a váratlan ruhacserébe, mert összekuporgatott vagyona orosz kézre került. A kapzsi muszkák valósággal marakodtak a zsákmányon, darabokra tépve levetett ruháinkat.
A focşani-i lágerbe hoztak, innen Marosvásárhelyre utaztunk, és nemsokára szeretteim között lehettem. Október 17-én értem haza.
BEREKMÉRI EDMOND
Népújság (Marosvásárhely)

Évértékelő a Kölcsey Egyesület leköszönő elnökével
Jankó András mindig szívesen tette a dolgát, de…
Amint azt a Nyugati Jelenben is közöltük, február 15-én, szerdán 18 órától a Csiky Gergely Főgimnázium dísztermében tartja beszámoló és tisztújító közgyűlését az aradi Kölcsey Egyesület. A hír hallatán megkerestük Jankó Andrást, az Egyesület elnökét, akivel az elmúlt évi közművelődési tevékenységet értékeljük, az idei terveket vesszük számba.
– Elnök úr, hogyan értékeli az elmúlt évet?
– Értékelés helyett inkább röviden felsorolom a tavalyi év eseményeit, hiszen, gondolom, az aradi magyar kultúra iránt érdeklődők ismerik a tevékenységünket. Mármint azok, akik többnyire jelen voltak minden rendezvényünkön.
Január 22-én szerveztük a Kölcsey-díjak átadását, március 1-jén tartottuk az előző évre vonatkozó beszámoló közgyűlést. Március 21-én bemutattuk Csanádi János Eleinkről szól a fáma című kötetét, amit később, a szerző jelenlétében Gyulán és Nagyváradon is bemutattunk. Április 11-én Szép Mária Terézia könyvét mutattuk be, és a férje festményeiből kiállítást rendeztünk. Május 22-én Feszty-konferenciát szerveztünk, május 25-én megtartottuk az első Iskolakórus Találkozót, júliusban volt a KITÁSZ közgyűlése. Szeptember 28-án rendeztük meg Steinhübel Zoltán kiállítását, október 4-én Olosz Lajos-megemlékezést tartottunk, ugyanakkor egy kötetét mutattuk be. December 3-án volt az általunk szervezett kórusfesztivál, 15-én Bodó Barna bemutatta a 2015-ös Erdélyi Magyar Civil Évkönyvet.
– Tehát színes program áll az Egyesület mögött. Az elnök milyennek értékeli a tavalyi rendezvényeiknek a színvonalát?
– A Feszty-konferencia és a KITÁSZ-találkozó, a kiállítások, kórustalálkozók, könyvek kiadása és bemutatása szerintem kimagaslóan jól sikerült rendezvények voltak, amelyeket csak egy jól összeszokott csapat tudott végrehajtani. De az is igaz, hogy nem volt zökkenőmentes a munka, voltak nézetkülönbségek is. A magam részéről azt gondolom, ennél többet már nem tudok levezényelni, ezért átadom a helyem másnak, aki tovább tud lépni, és még magasabb színvonalra emelheti az Egyesület munkáját. Éppen ezért nem jelöltetem magam a meghirdetett tisztújításon.
– Számomra a bejelentése meglepő, hiszen az aradi kultúraigénylő magyarság körében Önöket az év csapataként emlegetik…
– Az, hogy nem jelöltetem magam, nem újdonság, legalábbis azoknak nem, akik olvasták a Nyugati Jelenben tavaly januárban megjelent éves beszámoló interjút. Akkor már jeleztem visszalépési szándékomat. Ehhez még azt is hozzáfűzhetem, hogy amikor elvállaltam az Egyesület vezetését, azért tettem, hogy bebizonyítsam: nincs halálra ítélve ez az Egyesület! Vállalásomat, gondolom, teljesítettem, ezért nyugodt lélekkel állhatok fel, helyet adva egy arra rátermettebb személynek, akinek már most sok sikert kívánok! Ugyanakkor felajánlom a segítségemet is, ha arra szükség lesz.
– Köszönöm szépen a beszélgetést, ugyanakkor az aradi és a megyei magyarság nevében is megköszönöm az anyanyelvű kultúránkért, eddig kifejtetett, önzetlen munkáját.
– Én köszönöm a lehetőséget, mindig szívesen tettem a dolgomat.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)

Szegedi tárgyalásokon Kocsik József AMMGE-elnök
Feltérképeznék a gazdák helyzetét
Kocsik József AMMGE-elnök, Nagy Zsolt Arad megyei falugazda társaságában kedden Szegedre utazott. Út közben megálltak Nagylakon, ahol Varga István agronómussal, mezőgazdasági vállalkozóval, valamint Zahar Péter mezőgazdásszal találkoztak. Az említett vállalkozókat ugyanis a Szegedi Gabonakutató Nonprofit Kft. által előállított vetőmagoknak kísérleti parcellákon történő termesztése érdekelné. Zahar Péter már sikerrel vett részt az AMMGE által szervezett hajtatott fűszerpaprika termesztésben. A nagylaki gazdálkodóknak ígéretet tettek, hogy Szegeden egyeztetik az általuk igényelt vetőmagoknak a jelzett parcellákon történő termesztési feltételeit. Azokat Szegeden le is tárgyalták dr. Pauk Jánossal, a Szegedi Gabonakutató Nonprofit Kft. aligazgatójával és Riczu István osztályvezetővel. Tekintve, hogy hasonló parcelláknak a bevetését Majláthfalván, Pécskán, de Kisiratoson is igényelnék, az AMMGE, az RMGE közreműködésével felvállalta a jelzett vetőmagoknak Erdély és a Bánság egész területén történő terjesztését. A vetőmagokkal kapcsolatban, az Intézettől megkapják, majd a gazdák felé továbbítják az összes, szükséges tudnivalókat, beleértve a felvásárlási árakat is.
Kocsik József fontosnak tartja a másodvetésként is alkalmazható vetőmagfajtáknak a kipróbálását, a terjesztését nemcsak az Arad megyei, hanem az RMGE hatáskörébe tartozó összes gazdálkodó körében. Tavaszra ugyanis, különös fontosságot kapnak a másodvetések, hiszen a száraz fagyok valószínűleg sok őszi gabonavetést tönkre tettek, ezért a helyükbe rövid termésidejű gabonafajtákat kell majd vetni. Ugyanakkor egy gazdálkodónak a bevételeit nagyon meglendítheti, ha a kalászosok után még idejében beérő kukoricát vethet. A vetőmagokkal kapcsolatos összes tájékoztatót megkapják, amelyeket továbbítani szándékoznak a gazdálkodók felé nemcsak Arad megyében, hanem igazodva az új RMGE-ügyvezető elnök, ifj. Zágoni Szabó András elképzeléseihez, azokban a szórványmagyar megyékben is, ahol a Nyugati Jelent olvassák.
A továbbiakban a Szegedi Agráripari Kamarában jártak, ahol Nagy Zsolt külön tárgyalásokat folytatott a falugazdász kollégákkal, míg Kocsik József Kovács Ferencné Marika főosztályvezetővel tárgyalt, aki pályázati támogatásokkal működő termesztésekkel foglalkozik. Ebbe a kategóriába nem szabvány, de jól fizetett kultúráknak a termesztése tartozik. Velük kapcsolatban az összes tájékoztatót megkapják, amit a gazdálkodók rendelkezésére bocsátanak.
Ugyanaznap, a Paprika Kutató Intézetben is jártak, ahol Bráj Róbert és dr. Somogyi György fogadta őket. A szakemberek ugyanis elégedettek az Arad megyében termesztett, hajtatott fűszerpaprika minőségével, az teljesen megfelel a Hungarikum elvárásoknak. Éppen ezért, olyan szabványméretű fóliasátrakat akarnak hivatalossá tenni, amelyeket majd pályázati támogatással lehet megépíteni. Az agrártámogatásoknak a kibővítése érdekében feltérképezik az Arad megyei magyar gazdáknak a helyzetét, amely alapján megvitatják a támogatási lehetőségeket – mondta el érdeklődésünkre Kocsik József AMMGE-elnök.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)

Dragnea: Grindeanu „megerősödik” a tüntetésektől
Liviu Dragnea, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke szerdán azt mondta, Sorin Grindeanu miniszterelnök „megerősödik” a kormányellenes tüntetések végeztével.
Arra a kérdésre, hogyan jellemezné a Grindeanuval ápolt viszonyát, Dragnea azt mondta: „Nagyon jó, nagyon jó. Olyan időszak volt az elmúlt napokban, amit nem kívántunk magunknak, de végül is az ilyen időszakok után egy szervezeten belül megerősödnek a kapcsolatok. Továbbra is őt támogatom, senki nem akarta, hogy keresztülmenjünk ezeken a napokon, de Sorin Grindeanu megerősödve került ki belőlük. Nehéz napok voltak. Én is, a párt is, a helyi választott elöljárók és parlamenti képviselők is változatlanul támogatják őt”.
Szabadság (Kolozsvár)

Áder János is jelen lesz az Arany-emlékév nagyszalontai nyitóünnepségén
Az Arany János születésének bicentenáriuma apropóján szervezendő emlékév nyitónapján, március 2-án Áder János, Magyarország köztársasági elnöke is jelen lesz a költő szülővárosában, Nagyszalontán – közölte a Krónikával Patócs Júlia, a hajdúvárosi Arany János Közművelődési Egyesület elnöke. 
Mint rámutatott, az emlékév nyitányaként Szalontán tartandó eseményeket a hajdúváros önkormányzata közösen szervezi az egyesülettel. Március 2-án a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) főtitkára, Török Ádám is ellátogat a költő szülővárosába, ahol ünnepi istentisztelet, tudományos előadások, könyvbemutató, megemlékezés, koszorúzás és színházi előadás is várja a közönséget.
A tudományos konferencián irodalomtörténészek, zenészek, helytörténészek szakmai előadásai járják körül a kétszáz éve született költő szellemiségét, életművét. Dánielisz Endre Az Arany-ősok letelepedése Szalontára, Korompay H. János Az Arany János által 1834-ben készített prédikáció, Hász-Fehér Katalin pedig Az Arany-arcképek ikonográfiája, Szörényi László Arany János kiadatlan jegyzetei címmel tart előadást. A városháza nagytermében Jankovics Marcell Kossuth- és Balázs Béla-díjas magyar rajzfilmrendező, grafikus, könyvillusztrátor, kultúrtörténész mutatja be az Arany Szalontája, Szalonta Aranya című albumot. Az emlékév keretében Nagyszalonta egyébként egész éves programsorozatot tervez, amelyről korábban már beszámolt Patócs Júlia a Krónikának.
Az 1817. március 2-án született legnagyobb epikus költő szülőhelye már 2014-ben elkezdett készülni a jubileum megünneplésére, amelybe bekapcsolódik a hajdúváros önkormányzatán és különféle szervezeteken, intézményeken kívül egy helyi emlékbizottság is. A bicentenárium alkalmából számos erdélyi és magyarországi helyszínen megemlékeznek a költőről. A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) életre hívott egy országos Emlékbizottságot, amely már tavaly november 23-án megtartotta első találkozóját, feladata a tudományos rendezvények megszervezése, a különböző megemlékezések figyelemmel kísérése és információinak közvetítése. A magyar Országgyűlés és az MTA 2017-et Arany János-emlékévvé nyilvánította tavaly márciusban, az emlékév fővédnöke Lovász László, az Akadémia elnöke.
Kiss Judit
Krónika (Kolozsvár)

Hellvig: a SRI nem folytat politikai tevékenységet
A Román Hírszerző Szolgálat (SRI) nem avatkozott bele a politikába, és az én igazgatói mandátuma alatt nem is fog – szögezte le csütörtökön a szakszolgálatot vezető Eduard Hellvig.
A SRI tevékenységét ellenőrző parlamenti bizottság meghallgatására érkezve Hellviget arról kérdezték újságírók, hogyan kommentálja azokat a vádakat, amelyek szerint a hírszerző szolgálatnak köze lenne a bukaresti, Győzelem téri tüntetések megszervezéséhez. „Ez nem igaz, és az én mandátumom alatt a SRI biztosan nem fog részt venni ilyen tevékenységekben" – idézte Hellviget az Agerpres hírügynökség.
Arra a kérdésre, amely azt firtatta, hogy a zavargásokba torkollt tüntetés napján küldött-e értesítést a SRI a belügyminisztériumnak, az igazgató azt felelte, az általa vezetett szolgálat és a belügyi tárca közötti együttműködést megállapodás szabályozza, amelyben pontosan le van szögezve minden „együttműködési mechanizmus", és amelyet bemutat a meghallgatáson a bizottságnak.
A SRI tevékenységét ellenőrző bizottság csütörtöki ülésére Carmen Dan belügyminiszter is meghívást kapott. A meghallgatáson az elmúlt napokban tartott tüntetésekről, illetve a hírszerzés és a belügyi tárca ezek kapcsán kifejtett tevékenységéről lesz szó.
Krónika (Kolozsvár)

Fordulatra várva IV.
Mit szeretünk a Székelyföldben? Sokféle válasz adható rá, én a magamét úgy fogalmaznám meg: teljes értékű emberi és magyar életet szeretnék itt élni minden minőségemben. Az egyén a viszonylag szerény életfeltételekkel, a polgárosodás alacsonyabb fokával is megbékél, ha alapvető emberi igényei bár részben vagy belátható jövőben, vagy akár valós remények formájában kielégülnek, ha nem a maga, legalább közvetlen utódai életében.
Nem dicsekedhetek páli fordulattal, nem Damaszkusz felé tartva tértem meg a Székelyföldre, ugyanis sosem kerültem, mi több, riporterként kimondottam kerestem a székely témákat és helyszíneket, és egyre közelebb sodródtam hozzájuk. Szárhegyről és Bözödújfaluból elszármazott székely őseim azonban Kolozsváron keresték a maguk megélhetését, szüleim itt találtak egymásra, én Kolozsvárott nőttem fel, s az ántivilág kihelyezési körhintájáról pottyantam le Brassóba tanári pályámat elkezdendő. Riporterként már Bukarestből utaztam Szatmártól Udvarhelyig végig Erdélyt, s amikor tíz év után ismét választani kellett, nem akaratom ellenére döntöttem Sepsiszentgyörgy mellett, ahol családalapítási terveim valóra is váltak a szakmaiakkal egyetemben. Nem bántam meg, most azonban azzal szembesülök, hogy itt nevelt fiaim esetleg másutt telepednek meg, a székely vándorsors mintegy folytatódik bennük. No de annál székelyebbek leszünk, vigasztalom majd magam, ha valóban úgy lesz. Én, miután végiglaktam az ország pár vidékét, állítom: magyarnak még mindig itt érdemes a leginkább élni. A székely tömb ugyanis mindenképpen marad, és számára új reményt kellene nyújtani. 
Ez lenne a  következő évtizedek nemzeti és székely feladata, egy intenzívebb gazdaságfejlesztési gyakorlattal megtámogatva, melyet összhangba kell majd hozni az etnikai arányok megtartásának feladatával, mert ha azok ellenünkre alakulnak e többségi, egyelőre fölöttébb tökéletlen demokráciában, az jogfosztáshoz vezetne, márpedig itt joggyarapításra, sőt ún. pozitív diszkriminációra van szükség, pontosan a teljes értékű, asszimilációmentes emberi lét megélése érdekében. 
B. Kovács András 
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Románia területi épségéért aggódnak akadémikusok
Az ország szuverenitása és a nemzeti egység mellett állt ki csütörtökön közzétett felhívásában 84 romániai akadémikus, köztük egy ismert magyar fizikus is. Akárcsak néhány kormánypárti politikus, Románia területi egységét féltik az utóbbi napok hatalmas utcai megmozdulásaitól.
„Aggodalommal töltenek el bennünket a Románia régiósítására és az etnikai alapú enklávék (utalás a székelyföldi autonómiára - szerk. megj.) létrehozására tett kísérletek, amelyek ellentétesek az alkotmánnyal, az európai integrációs folyamatokkal” – írják felhívásukban az akadémikusok. Az aláírók felszólítják az illetékes romániai intézményeket, hogy lépjenek fel a Románia szuverenitása és területi épsége ellen irányuló „diverzió és agresszió” ellen, és hárítsák el a nemzeti egység és a jogállamiság elleni támadásokat.
Az akadémikusok – köztük egy ismert magyar fizikus, a temesvári Vékás László – ugyanakkor azt kérik Románia lakóitól, az értelmiségiektől és a politikusoktól, hogy „felelősséggel és hazafias módon” működjenek együtt Románia javára.
A felhívást idéző román lapok emlékeztetnek, hogy korábban a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai is Románia feldarabolásának veszélyéről beszéltek a kormányellenes tüntetések kapcsán. A titkosszolgálatokat felügyelő parlamenti bizottság elnöke, Adrian Țuțuianu szerint hasonló demonstrációk vezettek Ukrajna szétszakadásához is. Ismert az is, hogy a PSD elnöke, Liviu Dragnea korábban felvetette: a kormányellenes tüntetéseket külföldről irányítják.
maszol.ro

Makettekbe átmentett épített örökség – T. Kovács Áron építésszel beszélgettünk
A háromszéki T. Kovács Áron építészként évek óta foglalkozik népi- és műemléképületek makettjeinek elkészítésével. Nemcsak örökségünkre hívja fel a figyelmet így, de az épületek fenntartását is segítik a fejlesztett termékek. Miután Kászonban lakva azt tapasztalta, hogy a helybéliek nem őrzik meg a hagyományos épületeket, eldöntötte, hogy a lebontásra kerülő házakat legalább makett formájában megmenti az utókornak. Így jutott el a gondolatig, hogy számos más épületet megörökítsen – mondta el a Maszolnak adott interjúban.
Az első makettek lebontott épületeket őriznek, később azonban arra fókuszáltál, hogy megőrzendő épületeket népszerűsíts és támogass. Miért?
Az első makettekből egy hagyományos porta állt össze, tornácos házzal, nyárikonyhával, istállóval, csűrrel, kúttal, kemencével, méhessel és kapuval. Ezeket az elveszett épületeket a valóságban is szeretnénk visszaépíteni, egy ökofalu formájában. A következő makett a széphavasi kápolna volt, amit adományokból építettek fel. Azért készítettük el a makettjét, hogy segítsük a gyűjtést, és az árának egy részét a támogatásra tettük félre, így alakult ki ez a koncepció. Ezt követően több tájháznak elküldtem az ajánlatom, végül a kászoni tájházzal sikerült megegyeznünk egy hasonló együttműködésben. Egy másik makett az Ika-vára, amely a vár tövében megtartott tábor alkalmával készült, a gyerekekkel helyben össze is állítottuk. Időközben készült egy makett egy parajdi tájházról és több apró épületé is. Az atyhai leégett templomnak is gyűjtünk, például hűtőmágnesekkel segítünk, és a makett is el fog készülni hamarosan. A leégett állapotáról már készítettem egy makettet, ez jelenleg egy székelyudvarhelyi üzletben található meg, ahol szintén pénzt gyűjtenek a templom javára.
Hogyan néz ki egy makett?
Ez tulajdonképpen egy füzet, aminek a részeit ki kell vágni és össze kell ragasztani. A maketthez társul egy leírás is az épület történetéről, illetve három nyelvű útmutató az összerakásához. Vannak egyszerűbb makettek is, három-négy éveseknek, például székelykapu vagy egy képeslap, amelyen egy pillangó található. Egy nehezebb makett összeállítása akár több mint tíz órába is telhet, attól függően, hogy mennyire bonyolult. Pontos munkát kell végezni, és ha figyelmesen dolgozunk, akkor abból sokat lehet tanulni. A munkafolyamat türelem és kézügyesség fejlesztő, és lehetőséget ad a szülőknek, hogy együtt játsszanak a gyermekeikkel.
Emellett készítettünk 3D-képeslapokat, hűtőmágneseket és kirakósokat, továbbá társasjátékokon is dolgozunk. A makettek iránt nagy az érdeklődés, de nem mindenki vállalja, hogy összerakjon egyet: nincs idő, nincs türelem, nincs hely – sok kifogást lehet hallani. Több szülő elmeséli, hogy a gyerekkorában milyen szívesen rakott össze egy ilyent, és ezért a gyermekének is vásárol, mások viszont a gyereküket tovább ráncigálják a dioráma elől. Szerencsére tartunk műhelymunkákat, foglalkozásokat is, ahol az egy-másfél órát igénylő maketteket összerakhatják a gyerekek.
A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum makettje igazán impozáns. Honnan jött az ötlet, hogy ez is elkészüljön?
Varga Mihály igazgatóval beszélgettünk arról, hogy elkészítsem – gondolkodtam azon, hogy melyik szentgyörgyi épületekkel foglalkozzam, és ez volt az első választásom. Megegyeztünk, szerződést kötöttünk és nekiláttam a munkának, ami hónapokat vett fel. A makett hatvanhat elemből áll, amelyeknek fele a fő tömeget képezi, a többi pedig adalék részleteket tartalmaz. Ez a legnehezebb kihívás az eddigi termékeink közül. A makett árának egy része – harminc százalék – ezúttal is az épület támogatására van félretéve.
Nemrég volt a nyilvános bemutatója, ahol tanulmányokat, tervrajzokat is bemutattunk, illetve egy nagyított, egyméteres példányt is, amely a múzeum tulajdonába került, hogy a helyszínen vagy akár expókon bemutathassák.
Milyen módszerrel dolgozol?
Van egy listám, amelyeken különböző népi házak, kastélyok, templomok, várak szerepelnek, mint például a gyimesi vár is, amelynek az újraépítését tervezik. A makettek mindig hitelesek, tervrajzok és felmérések alapján dolgozom, a helyszínre személyesen megyek ki, fényképezek, történeti leírásokat olvasok, hogy az épület múltját is ismertethessem. A termékeket manuálisan készítem, tehát kézzel szerkesztem, rajzolom át és színezem, ezután számítógépen rakom össze az anyagot, majd géppel nyomtatom. Így áll össze a füzet anyaga, amely speciális kartonból készül, Bécsből rendelve – ehhez a munkához ez a legmegfelelőbb. A terméket többször teszteljük, a végső termék egy garantáltan összerakható makett, amely általában húsz-harminc centiméteres méretű, éppen azért, hogy otthon a polcon is elférjen. A folyamatba besegít a feleségem, és néha a gyermekeink is, így lassan családi vállalkozássá fejlődik a történet.
A maketteket vásárokon szoktuk bemutatni, és tervezünk egy kiállítást is. Aki kíváncsi ezekre és az újdonságokra, az megkereshet minket az interneten Házacska néven, innen elérhető egy webshop is. Tervezzük a jövőben a szélesebb körű forgalmazást, könyves- és játéküzletekben, szuvenír boltokban. Szívesen kiszolgálunk minden érdeklődőt, mert tudjuk, hogy ezzel a híres épületeink megismerését és megőrzését szolgáljuk. További épületek makettjeinek megszerkesztésére is nyitottak vagyunk.
 Ez a munka viszont akkor éri meg, hogyha az épület fenntartóját is érdekli a lehetőség, hogy együttműködjünk. Elvégre elsősorban az épület javáról van szó. 
Kustán Magyari Attila
maszol.ro

Több erdélyi magyar diák tanulna külföldön, mint román. Vajon hazajönnek?
Bár átfogó tanulmány nem készült még, helyi adatok alapján úgy tűnik, hogy az erdélyi magyar fiatalok a románoknál nagyobb arányban iratkoznak külföldi egyetemekre.
A romániai középiskolások legkevesebb 16 százaléka szeretné külföldön folytatni a felsőfokú tanulmányait - derül ki egy tavalyi tanulmányból, melyet az Ipsos közvéleménykutató cég egy civil szervezettel (Şcoli de Valori) közösen készített. A diákokat az oktatás magasabb színvonala, a kecsegtetőbb karrierlehetőségek és a hazainál magasabb bérek ösztönzik az idegenben való továbbtanulásra.
A külhoni egyetemek felé kacsingatók motivációja arra enged következtetni, hogy jó eséllyel nem fognak hazatérni tanulmányaik végeztével. A tanulmány azt mutatja, hogy a külföldre tartó végzősök aránya a városi elit líceumokban jóval magasabb az országos átlagnál. A többség orvosi, informatikai és mérnöki tanulmányokat szeretne folytatni. A megkérdezettek 21,6 százaléka nem tudott, illetve nem akart válaszolni, 1,4 százalék határozatlannak mondta magát, 61 százalék pedig hazai felsőoktatási intézménybe akar beiratkozni.
Akik maradnak, kényszerből teszik?
Az a tény, hogy a diákok túlnyomó többsége idehaza szándékozik folytatni a tanulmányait, örvendetes, ám jelentős részük ezt kényszerből teszi, ugyanis anyagi okoból nem engedheti meg magának, hogy külföldre menjen - hangsúlyozzák a tanulmány készítői. Ez abból derül ki, hogy a sokan a külföldinél jóval alacsonyabb költségeket nevezték meg választásuk fő okaként.
Az itthon továbbtanulók körében a társadalomtudományok a legnépszerűbbek (21 százalékkal), 16 százalék mérnöki, 13 százalék közgazdasági, 11 százalék orvosi, 8 százalék pedig katonai pályára készül. Szakemberek szerint ez messzemenően nem tükrözi a munkaerőpiac igényeit, mérnökből ugyanis jóval többre lenne szükség, míg a társadalomtudományok terén túlképzés van.   
A székelyek 20 százaléka menne külföldre
Az erdélyi magyar fiatalok körében nem készült hasonló tanulmány - mondja Horváth István, a kolozsvári székhelyű Nemzeti Kisebbségkutató Intézet elnöke, a Babeș-Bolyai Tudományegyetem szociológia tanszékének oktatója. Helyi felmérések vannak, melyek azt mutatják, hogy a magyar diákok körében nagyobb az elvándorlási szándék, mint a románoknál. Egy 2015-ben, székelyföldi elit líceumokban végzett felmérés során a tanulók körülbelül 20 százaléka  nyilatkozott úgy, hogy külföldön akar továbbtanulni. Azok aránya, akik ténylegesen határon túli egyetem hallgatói lesznek, ennél minden bizonnyal alacsonyabb - hangsúlyozza Horváth István.  
A szatmárnémeti Kölcsey Ferenc Főgimnázium végzősei esetében a fentebb említett értékek körüli a külföldi egyetemeken tanulók aránya, ugyanakkor növekvő tendenciát mutat. A 2014-ben érettségizett 156 diák közül 20 választott határon túli felsőoktatási intézményt, ez 12,8 százalékos arányt jelent. Egy évre rá a végzősök 19,6 százaléka preferált külföldi egyetemet, tavaly pedig 15,6 százalékuk. A népszerűségi rangsorban toronymagasan Magyarország vezet, három év alatt 72 kölcseys közül 67 ment az anyaországba, s csupán öten választottak nyugati egyetemet.
Debrecen miatt?
B. néhány éve végzett a nagyváradi Ady Endre Líceumban. Az osztályába 29-en jártak. Hárman nem tanultak tovább, tízen erdélyi egyetemre iratkoztak be, tizenhatan pedig külföldire, utóbbiak közül egy az Egyesült Államokban van, a többiek Magyarországon. Az osztálynak 55 százaléka döntött tehát külföld mellett, ha pedig csak azon diákokat számoljuk, akik folytatták a tanulmányaikat, akkor az arány még magasabb, 61 százalék.
Szíve szerint B. leginkább Kolozsvárra iratkozott volna, azonban barátai szinte kivétel nélkül Magyarország mellett döntöttek, ő pedig velük akart maradni. Elképzelhető, hogy Nagyvárad esetében az erdélyi átlagnál nagyobb a külföldön továbbtanulók aránya a debreceni egyetemi központ közelsége miatt.
2007-ben még hozzávetőleg 170 ezer diák fejezte be Romániában a XII. osztályt, tavaly már csak 86 ezer szerzett érettségi diplomát. A magyar osztályok végzőseinek száma is csökkent. A kedvezőtlen demográfiai folyamatok, melyeket a külföldre irányuló mobilitás felerősít, oda vezettek, hogy egyes magyar egyetemi szakokra lasszóval kell fogni a jelentkezőket, a Partiumi Keresztény Egyetemen pedig több szakot megszüntetnek. 
Pengő Zoltán
maszol.ro

Halasztottak Horváth Anna ügyében
Péntekre halasztotta a bíróság Horváth Anna ügyének tárgyalását - tájékoztatnak a romániai bíróságok honlapján. A politikus elmondása szerint csütörtökön több órás késéssel kezdődött el a perének a tárgyalása, ezért nem sikerült azt befejezni. Horváth Anna beszámolója szerint a bírósági felügyelet kérdésében (ide tartozik a hivataltól való eltiltása is) pénteken születhet döntés. A sajtóban felmerült lemondásával kapcsolatban csak annyit nyilatkozott, csak az után dönt, ha jogerős döntés születik a bírósági felügyelet kérdésében. A holnapra várható döntést még az ügyészség megfellebbezheti. Horváth Annát befolyással való üzérkedéssel és pénzmosással vádolja az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA).
(hírszerk.)
Transindex.ro

„Mintha egy megműtött betegben benne maradt volna a szike”
Láng Orsolya két éven belül két kötettel jelentkezett, egy kisregénnyel és egy versessel. Az utóbbiról beszélgettünk.
Nemrég arról beszélgettünk, hogy nem tudod, egyáltalán miért érdekled az embereket, honnan tudják, hogy te ki vagy, miért jelennek meg sokan egy kötetbemutatódon. Én is úgy gondolom, hogy valamiképpen furcsa, hogy annak ellenére, hogy a mostanság annyira fontosnak tartott önmarketinget mellőzve ilyen erős a jelenléted az irodalmi életben, ennyien tudnak rólad Erdélyben, ennyire várják a szövegeidet. Bárkivel beszélgettem az elmúlt években, hogy kitől várnának mostanság verseskötetet, a te neved mindig felmerült, ehhez képest elég sokat kellett rá várni. Miért most jött meg? Láng Orsolya: – Ez a történet Gáll Attilához kapcsolódik, tavalyelőtt kért kéziratot, akkor volt körülbelül négyszer ennyi verses anyagom, de úgy éreztem, hogy ezt még alaposan meg kell rostálni, és még nem volt kész, amikor kérte. Viszont volt már egy olyan elindított munkám, amivel kapcsolatban úgy éreztem, hogy ha nem szorít valamilyen határidő, akkor sosem fogom kiadni, ez volt a Tejszobor, ami végül az első kötetem lett. Ez körülbelül egy fél év alatt készült el, mert ez nagyon prés alatt levő szöveg volt, a határidő mellett belső prés alatt is, és úgy éreztem, hogy jó dobbantó lenne. Sokan kérdezték ezután, hogy miért nem verseskötetem jelent meg, mert többen olvastak verseket tőlem, mint amennyien prózát. Tulajdonképpen ez valamiféle demonstráció volt, vagy valamiféle ellenállás, hogy ne azt csináljam, amit elvárnak tőlem. Utána már egy jól működő együttműködés jött létre a kiadóval, és Attila kérdezte, hogy „na de most akkor már jöhetnének a versek?” Körülbelül így jött össze ez a kötet, már én magam is jobban szelektáltam, párat kidobtunk útközben, de nem volt „verekedés” belőle, hogy mondjuk ő akart volna, én meg nem, eléggé konszenzuálisan jött létre. A címen vacilláltunk kicsit többet. 
És végül ki választotta azt? – Én, de már nem tudom, hogy hogyan, lehet, hogy megálmodtam, egyik reggel úgy ébredtem fel, hogy akkor ez a Bordaköz legyen a cím, valamilyen anatómiai kifejezést kerestem, és úgy gondoltam, úgyis annyi versemben szerepel a szív szó. Sokszor volt az, hogy éreztem, hogy fáj a szívem tájékán, és mondtam édesanyámnak, aki orvos, hogy fáj a szívem, mire ő rendszerint azzal válaszolt, hogy biztos csak egy bordaközi ideg, így adta magát ez a szekularizáltabb eufemizmus. Attila ugyan ajánlott másokat, de ezt találóbbnak éreztem. Kicsit olyan, mintha helységnév lenne, találtam hozzá egy fotót, amit nagyon szeretek, és ami a címoldalra került. Amikor kézbe vettem a kötetet, akkor láttam, hogy Kovács András Ferenc írta a fülszöveget, ezen azért lepődtem meg kicsit, mert úgy gondolom, hogy versnyelvben és stílusban is távol állsz tőle. Miért őt kérted fel erre? – Többek között Kovács András Ferenc volt az, aki szorgalmazta ennek a kötetnek a megjelenését, Ő nagyon régen elmondta már, hogy kellene foglalkozni ezekkel a versekkel, össze kellene szedni őket, azt mondta, hogy minden más, amit a versíráson kívül csinálok, az időpocsékolás. Gondoltam, akkor visszafordítom ezt rá, és megkérem, írjon egy fülszöveget, amit meg is tett, sőt, ő vezette a marosvásárhelyi könyvbemutatómat is. 
Érdekelne, hogyan érzed, ez hányadik köteted? – Ez a második kötetem. Jó, de ez ilyen egyszerű? A kérdésem számomra úgy értelmezhető, hogy te azért sok dologban "önkifejezel", nem tudom hogyan működteted ezt, van-e valamiféle elsődleges forma számodra? – Ezek az érzékelési területek, amikről beszélsz, valahogy teljesen párhuzamosan történnek bennem, és azért merem bátran kijelenteni, hogy ez a második kötetem, mert így érzem. Az első kötetemmel az olyanféle számonkéréseket, amik arra vonatkoztak, hogy miért nem verseket adtam ki, azért nem érzem megalapozottnak, mert sokan azt kifogásolták a prózakötettel kapcsolatban, hogy nagyon lírai. Ez a fajta sok síkon való mozgás nekem egyszerre rejtőzködés és kitárulkozás, voltak olyan versek, amikről úgy éreztem, hogy versekként nem fogják megállni a helyüket, ezeket meghúzva és sorvégig kitolva prózává alakítottam. Viszont akik lírainak nevezték a Tejszobrot, arra ráéreztek, hogy el lehetne különíteni tőle egy verseskötetet. Ebben a kötetben szintén vannak olyan versek, amelyekből lehetne rövidprózát csinálni, de úgy érzem, hogy szükségem van ezekre a párhuzamosan futó síkokra. Nem érzem azért ezeket a síkokat egymástól távolinak, végül is ugyanazokkal a dolgokkal foglalkozom lírában, prózában, filmben, animációban, és saját magamat szórakoztatom azzal, hogy különböző testet adok a bennem megfogalmazódó kérdéseknek. Ezek az emberi történetek, a tájban történő átalakulások nagyon foglalkoztatnak. Szerintem mindenen nyomon követhető ez az egységes nézőpont. A kötet tematikailag nagyon változatos, miből gondoltad, hogy "szerelmi",öregség- és "térversek" kell egymás mellé kerüljenek? – Az volt az érdekes, hogy próbáltunk mindenféle koncepciót ráerőltetni erre az anyagra, próbáltuk azt is, hogy fejezetekre osszuk, de végül is ezeket ledobta magáról. Először megpróbáltam kronologikusan összeállítani a szöveget, de ez nem nagyon működött, tematikusan csoportosítva pedig nagyon elhatárolódtak egymástól a szövegek, ez sem működött, aztán próbáltunk egy ívet kialakítani hozzá, de aztán azt láttuk, hogy megképződik magától egy ilyen ív, tényleg sok vers kirostálódott, de az már eleve. Az a furcsa, hogy amikor ír az ember, akkor az aktuális szövegről nem tudja eldönteni, hogy az most jó-e. Nem tudja, hogy öt év múlva az egy nagyon fontos mérföldkő lesz-e az életében, vagy elmulasztható dolog. Végül azok a szövegek maradtak ki, amelyek nagyon emlékezetesek voltak, ez a markáns vonulat maradt ki az anyagból, mintha egy megműtött betegben benne maradt volna a szike, valahogy kivetette magából ez a közeg azokat a verseket, amiket felindultságból írtam. Kellett ez a távolság, az idő, amíg lesz elég önuralmam kihagyni őket, mondhatnám azt is, hogy a "hisztérikus versek" kimaradtak a kötetből. 
A kötetben sok a "térvers", amelyekben a versbeszélő részéről nagyon kevés reflexió érkezik a tájra nézve, mintha fotografikus, vagy operatőri szerkesztés történne. Mit gondolsz, mennyire képezik az identitás részét az általunk belakott, beélt terek, illetve a tárgyak, amelyek körülvesznek minket? Van olyan szöveged, amikor egy szoba tárgyaiból rekonstruálsz életeket, képzel erős hangulatokat. – Sokféle térben, emberek által elhagyott, és emberek által betöltött terekben mozogtam, mindig is foglalkoztatott az, hogy milyen nyomot hagy az ember maga után, a jelenlévők is hogyan töltik be a tereket, hogyan tölti ki az emberi kommunikáció a teret, milyen jelek maradnak a halott emberek után. Úgy gondolom, ezek a térversek erőteljesen én-versek is, nagyon meghatározó, hogy ugyanazt a látványt ki hogyan fogalmazza meg, érzi otthon magát benne. Ez az objektivitás-szubjektivitáskérdés mindig nagyon eldöntetlen, hogy az emberben éppen melyik kerekedik fölül. Most eszembe jut Mészöly Miklósnak az a mondata, hogy "az objektív igazán, akinek nagy oka lenne a szubjektivitásra". Van így, amikor önmagunkat rákényszerítjük a távolságtartásra, ez nagyon sokat elmond arról, hogy mennyire implikálódunk egy helyzetben, például amiben nagyon is érintettek vagyunk, abból megpróbálunk sokszor kívül keveredni ahhoz, hogy lássuk a saját helyzetünket, hogy megoldást találjunk egy problémára; szerintem a terek nagyon jó fogódzók ehhez. Ugyanakkor azt vettem észre, hogy az ember bárhová megy, ugyanazok a dolgok kezdik érdekelni, ugyanazokat a dolgokat gyűjti, ugyanolyan típusú kapcsolatai alakulnak ki, a szubjektum nem tud szabadulni önmagától, mégis érdekes játék ez, hogy egy teljesen idegen térben hogyan találja föl magát az ember. A vásárhelyi novemberi könyvbemutatón hangzott el, hogy gyakran azt csinálod, hogy közel kerülj egy szöveghez, hogy újrafordítod magadnak, például Rilkét. Sok ilyen szöveg van,illetve akkor miért nem közlöd ezeket az újrafordításokat? – Ritkán szoktam, Rilkével az volt, hogy volt egy ilyen Őszi nap című kétnyelvű kötet, valamikor a nyolcvanas években jelent meg, nagyon vékonyka kötet, Kányádi Sándor fordította, ez nekem ilyen nyári vakációs projekt volt, azaz egyszerűen elvettem a könyvespolcról és elkezdtem lefordítani, mert úgy láttam, hogy Kányádi néhány sorban a rímek kedvéért teljesen figyelmen kívül hagyta, hogy Rilke mit is akart közölni. Aztán Stănescut is elkezdtem fordítani, pont amiatt, mert meg akartam érteni. Amikor az ember műfordítást olvas,akkor eleve olvassa a fordítónak is a versét, ez már egy ráncba szedett szöveg, ami sokszor mást mond, mint az eredeti, így néha szükségem van ezekre az egyszerű ujjgyakorlatokra. Van-e valami, amit hamarosan láthatunk tőled így egy kisregény és egy verseskötet után? Láttam már novelládat is nemrég, esetleg egy novelláskötetet? – A diplomafilmemet kellene befejeznem. Ez egy emberi kapcsolatról szól, egy szezon utáni tengerpart a helyszíne, ahonnan már minden turista elment, és a helyi lakosok a szereplők. Két főszereplő van, egy munkájába belefáradt bódés néni és egy tinédzser fiú kapcsolata, egy tíz perces animációban. Láng Orsolya 1987-ben született Szatmárnémetiben. Filmrendezésből diplomázott, jelenleg animáció szakon mesterképzős hallgató. Kötetei: Tejszobor (Erdélyi Híradó Kiadó – Fiatal Írók Szövetsége, Kolozsvár–Budapest, 2015), Bordaköz (Erdélyi Híradó Kiadó – Fiatal Írók Szövetsége, Kolozsvár–Budapest, 2016) 
"Ahogy elomlani tűnnek, habár kíméletlenül pontosra húzva megfeszülnek a sorok, ahogy a képsorok, képvesztések, az apró képek rejtett balladái hosszú versekké állanak össze, mintha történésekké válnának, ahogy megtörténnek a szavak, szerelmek és egyéb szerepcserék nyitott könyvben, szemekben, felnézett világban, ahogy a pillantás, a figyelem közelre távolítja, vágja, tagolja versek beláthatatlan anyagát – szép billegtetésben, titkos lebegtetésben, ahogy a lét szürrealista kamerái pásztáznak hűvös posztokat, tájat, játékot, arcokat, megosztott hiányt, félmosolyt, beszédbe foszló dallamot, ahogy szín és hang földereng, hordozható lesz, hallható, ahogy Láng Orsolya, és amiképpen verseket ír." (Kovács András Ferenc fülszövege)
Kulcsár Árpád
Transindex.ro

Az RMDSZ javaslatai a nagyváradi városvezetésnek
Harminchárom tételből álló javaslatcsomagot nyújtott be Nagyvárad városvezetésének a városi helyi tanács RMDSZ-frakciója, mely többek között Szent László szobor elkészítését is javasolja.
Huszár István, az RMDSZ nagyváradi szervezetének elnöke és ifj. Ritli László, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető alelnöke tartottak csütörtökön sajtótájékoztatót, melyen ismertették azokat a projekteket, amelyeket a szövetség megítélése szerint a váradi önkormányzat idei évi költségvetéséből támogatni kellene. A politikusok hangsúlyozták, hogy az RMDSZ által összeállított lista nem csak a magyar közösséget, hanem a város teljes lakosságát érintő projekteket is magában foglal. Mint ifj. Ritli László elmondta, számos helyről és számos módon kaptak jelzéseket polgároktól, szervezetektől, és a kapott ötletekből egy prioritási listát állítottak össze. A tervek megvalósítása az RMDSZ számításai szerint mintegy 46,5 millió lejbe kerülne. Ritli László hozzátette, hogy a tavaly a város beruházási költségvetése mintegy 115-120 millió lej volt, ami azonban nem foglalta magában a nemzetközi finanszírozású beruházásokat, ugyanakkor az RMDSZ javaslatcsomagja sem csak beruházásokat foglal magában, hiszen például az egyházak támogatására 500 ezer lejt irányozna elő.
Az összesen harminchárom tételből álló javaslatcsomagot tegnap nyújtotta be a városvezetéshez a nagyváradi helyi tanács RMDSZ-frakciója. Ritli László hozzátette: igyekeztek úgy kidolgozni a javaslatokat, hogy azok illeszkedjenek a városvezetés elképzeléseibe. Többek között ezzel is magyarázható, hogy az RMDSZ tervezetében szerepel a gyorsforgalmi út befejezésére vonatkozó, 2,7 millió lejes költségvetési tétel és a Bémer (Ferdinand) tér felújításáról szóló javaslat, mely utóbbira az idén kilencmillió lejt kellene elkülöníteni az RMDSZ szerint. A csomagban vannak olyan beruházások is, amelyeknek elvégzését nem lehet már halogatni. Ebben a vonatkozásban Huszár István kiemelte az egykori Szabadság mozi felújításának a fontosságát, hiszen az az épület olyan rossz állapotban van, hogy félő, egyes részei összeomlanak. Ugyanilyen sürgős lenne a Szacsvay iskola főépületének a felújítása is, ugyanakkor a főépület belső udvarán lévő épületre egy emeletet kellene ráépíteni, hogy legyen végre a sulinak sportterme és díszterme. Noha nem számít sürgősnek, de a Szacsvayt érinti az iskolához tartozó biharpüspöki Juhász Gyula iskolában a műfüves sportpálya megépítésére vonatkozó RMDSZ-es javaslat. Huszár István szintén sürgősen megoldandó ügynek nevezte a nagyállomás mögötti városrész rehabilitációját, hiszen elfogadhatatlan az, hogy egy-egy nagyobb esőzés után az ott lakók gumicsizmában kell járjanak az utcán. Szintén költségvetési tételt kellene kiadni a meddő iszaptározó és a volt timföldgyár területének környezetvédelmi rehabilitációjára. Huszár István megjegyezte: tisztában van azzal, hogy ott magántulajdonok vannak, de a városvezetésnek mihamarabb le kell ülni tárgyalni a tulajdonosokkal erről a kérdésről. Az idén már el is lehetne készíteni a megvalósíthatósági tanulmányt, amire 450 ezer lejet kellene elkülöníteni.
Mire költsön a város
Kiemelten fontos lenne egy tanmedence építése az akvapark és az Alexandrescu elnevezésű városi uszoda közelében. Fontos lenne továbbá, ha a város támogatná az olyan jelentős kulturális eseményeket, mint a Festum Varadinum, vagy a Szent László Napok, előbbire 100 ezer, utóbbira 40 ezer lejnyi támogatást kér az RMDSZ a városvezetéstől, de a Mandala nyári színházi fesztivál és a virágkarnevál megszervezésében is anyagi támogatást kérnek, mint ahogy a váradi színházak által rendezett eseményekre is 100 ezer lejnyit költségvetési tételre tett javaslatot a szövetség. Ifj. Ritli Lászó nagyon fontosnak nevezte azt, hogy az idén ismét beindítsák a 2012-ben elkezdett, de akkor meg is rekedt orvosi szűrőprogramot előkészítő osztályos és ötödik osztályos diákok számára, ami ingyenes szem-, és fogvizsgálatot, ortopédiai vizsgálatot, valamint egy általános egészségfelmérő vizsgálatot foglalna magában. Erre a célra 400 ezer lej elkülönítését javasolja az RMDSZ. Külön kategóriát képeznek a javaslatcsomagban a különböző emlékhelyek rehabilitációjára, illetve új emlékhelyek létrehozására vonatkozó javaslatok. Huszár István elmondta, hogy fel kellene újítani a Szacsvay Imre szobor körüli térséget, amelyre egyébként 2016-ban elő is irányoztak költséget, csak éppen a munkát nem végezték el. Emlékhely kialakítását javasolja a szövetség a nagyváradi szőnyegbombázásban elhunytak, továbbá az egykori szőllősi temetőben eltemetettek emlékére, mely beruházásokra összesen 450 ezer lejt kellene előirányozni a költségvetésben. Az RMDSZ szerint a Rimanóczy családnak és Kabos Endrének, Nagyvárad egyetlen olimpiai bajnokának is szobrot kellene állítani a városban az idén, ezekre a tervekre külön-külön 400 ezer lejes költségvetési tételt ajánl a szövetség a városvezetésnek.
Szent László szobor
Szent László lovas szobrának elkészítését és köztérre állítását is kéri az RMDSZ, mely 900 ezer lejből gondolja megvalósíthatónak ezt az elképzelést, a szobor lehetséges helyszínéül pedig a Szent László teret vagy a nagyváradi vár belső udvarát jelölte meg. Az általános javaslatok között szerepel, de a történelmi múlt ápolását szolgálná a belváros történelmi utcaneveinek kihelyezése úgy mint ahogy történt az Medgyesen, Segesváron és Nagyszebenben. Ezt az elképzelést 200 ezer lejből lehetne megvalósítani.
Pap István
erdon.ro

Biró Zsolt: most esélytelen az autonómiastatútumról szóló vita
A Magyar Polgári Pártnak az RMDSZ listáján tisztséget nyert két parlamenti képviselője hat irodát nyit Székelyföldön. Továbbá lapunk azt is megtudta, hogy az autonómia kérdését érdemben szeretnék tárgyalni, amire a mostani helyzetet nem tartják alkalmasnak.
Mindhárom székelyföldi megyében két-két parlamenti képviselői irodát tervez nyitni a Magyar Polgári Párt. Erről Biró Zsolt pártelnök számolt be lapunk érdeklődésére. Megtudtuk, Kulcsár-Terza József Sepsiszentgyörgyön, Baróton és Csíkszeredában, míg Biró Zsolt Marosvásárhelyen, Makfalván és Székelyudvarhelyen fogadja majd a lakosság észrevételeit, javaslatait.
„Marosvásárhelyen a prefektúra, azaz a régi városháza épületének 82-es szobájában lesz az irodám. Emellett Makfalván is főleg a Küküllő-mentiek rendelkezésére állunk, a településen eddig Borbély László működtetett képviselői irodát. Továbbá fontosnak tartom, hogy az MPP fellegvárának számító Székelyudvarhelyen is legyen a pártelnöknek irodája. Mindezek hamarosan megnyílnak” – mondta érdeklődésünkre a képviselőház oktatási bizottságában tevékenykedő Biró Zsolt.
Lapunk továbbá arra is kíváncsi volt, hogy mikor várható az RMDSZ-MPP autonómiatervezet benyújtása a parlamentbe, illetve az önrendelkezés témáját mikor tervezik a képviselők elé vinni. „Az autonómiát sosem tehetjük zárójelbe. Minden lépés, amely a valós decentralizációt szolgálja, az az önrendelkezés irányába is elmozdulást jelent. Emellett kétség nem férhet hozzá, hogy az autonómiastatútumot is iktatni kell, de annak nincs sok értelme, hogy az MPP képviselői akár naponta iktassák és minden alkalommal vita nélkül lesöpörjék az asztalról. Akkor kell ezt letenni, amikor valamennyi esély mutatkozik arra, hogy erről valós politikai vitát folytassunk, legalább a szakbizottságokban, de miért ne, a plénumban is. Így elmondhatnánk, hogy mit értünk kulturális autonómia alatt, mit jelentene a területi autonómia, és mindezt miért tartjuk fontosnak” – fogalmazott a Vásárhelyi Hírlap kérdésére Biró Zsolt.
Ami a Btk. és a perrendtartás módosítását, valamint az emiatt kialakult helyzetet illeti, Biró Zsolt elmondta, ez a gond nem újkeletű, hiszen az elmúlt kormányok összesen 156 alkalommal módosították a rendelkezéseket.
A kormánypártokkal kötött megállapodás pedig erre nem vonatkozik, hanem a magyarságot érintő kérdéseket és infrastrukturális beruházásokat érint. „Ezekben a kérdésekben még nem történt olyan, amiért fel kéne rúgnunk a megállapodást. Amikor majd például a marosvásárhelyi iskolaügyekben nem lesz előrelépés, akkor felülvizsgáljuk az egyezséget” – ismertette a parlament magyar frakciójának álláspontját Biró.
Hétvégén kongresszust tart az MPP
A hétvégén Szatmárnémetiben kongresszust tart az MPP, amelynek legfőbb napirendi pontja a teljes körű tisztújítás és az alapszabály-módosítás. Az eseményre nyolc megyéből mintegy 90 küldöttet várnak, valamint erdélyi és magyarországi meghívottakat. A szervezéssel megbízott Salamon Zoltán, az MPP Hargita megyei szervezetének elnöke szerint a kongresszus ünnep és munkaülés is egyben, amelyet a számadás, a mérlegkészítés és az új kihívások alakítanak. A pártelnöki tisztségre egyedül Biró Zsolt pályázik, és egy új testület létrehozását is kezdeményezik, amely a párt választott tisztségviselőiből – polgármesterek, tanácsosok, parlamenti képviselők – áll majd.
Gáspár Botond 
Székelyhon.ro

Az Apám táncát járják jövő héten Udvarhelyen
A huszonöt év után átdolgozott Apám tánca című előadást mutatja be jövő héten az Udvarhely Néptáncműhely. A felújított előadásban hagyományos erdélyi néptáncokat láthat a közönség.
Már másfél évvel ezelőtt elkezdték a megbeszéléseket a darab felújításáról, akkor Könczeinek két javaslata is volt az átdolgozást illetően – mondta el Orendi István, a néptáncműhely igazgatója a tegnapi sajtótájékoztatón, melyet az előadás rendezőjével, Könczei Árpád zeneszerző-koreográfussal tartottak.
Az Udvarhely Néptáncműhely vezetője szerint nagyon hasznos volt az elmúlt időszak a táncosoknak, főként a férfiaknak, hiszen az új darab a pontozó és a legényes tánc világát helyezi előtérbe, amivel nagyon jó lehetőséget adott az udvarhelyi néptánccsoport férfi tagjainak, hogy a már megszerzett tudásanyagot tökéletesítsék. A próbafolyamat alatt sem a darabban, sem a rendezőben nem csalódtak. A próbák már tavaly ősszel elkezdődtek, egy-egy hétre érkezett Könczei, majd az utóbbi két hónapban délelőtt, délután, este is próbáltak. Turnéra is készülnek a felújított darabbal, erre felkérést is kaptak, de az anyagiak miatt is szükségük van minél több előadás beiktatására. A szűkös költségvetés miatt a táncháznak nincs saját zenekara, a hangszereseket csak pályázati pénzből tudják finanszírozni – hangzott el a sajtótájékoztatón.
Az Apám táncát ’92-ben rendezte Könczei Árpád a Háromszék Táncegyüttessel, és mai napig emblematikus előadásnak számít. „Ez egy lépcső volt a táncszínházak előadása felé, egy olyanfajta dramatikus, tematikus előadás, ami népzenéből és néptáncból építkezik, de van más jellegű mondanivalója is. Amit az apáról és a fiúról elmond, az nem csak a tánchagyományra vonatkozik” – fogalmazott Könczei, de hangsúlyozta, hogy a hagyomány átadásához nagyon fontos a családi kötelék. A darabba beépített költemények olyan gondolatokról szólnak, amelyek az akkori kor erdélyi magyarságát foglalkoztatták – mondta Könczei.
A színpadkép hasonló maradt az eredeti rendezésben alkalmazotthoz, a zene sem változott, ám a darab zenei szerkezetét átalakították. Ugyanakkor a koreográfián is sokat módosítottak, az apa-fiú szerepet sokkal tisztábban ábrázolja a rendező.
Az Apám tánca című előadást jövő héten csütörtökön este hét, illetve pénteken hat órától adja elő az Udvarhely Néptáncműhely. 
Dávid Anna Júlia
Székelyhon.ro

Új templom, új gyülekezet
Az öt éve önállósult, mintegy ötven lelket számláló szászfenesi református közösség magyar állami támogatással idén ősszel avatja fel új templomát. Az egyházközség Erdély egyik legfiatalabb gyülekezete, amely az építkezések nyomán az ország legnépesebb községébe történő betelepülőkkel együtt akár ezer tagot számláló gyülekezetté válhat. 
Kolozsvár szomszédságában fekszik az ország legnépesebb községe: a 2011-es népszámlálás adatai szerint Szászfenes 21 832 lakosából 3299-en vallották magukat magyarnak és mintegy ezren reformátusnak. A zömében római katolikusként számon tartott szászfenesi magyarság soraiban elsősorban a református gyülekezet tagjait lepte meg a népszámlálás eredménye: az addig 40–50 tagra becsült szórványgyülekezet csodálkozva tapasztalta, hogy a környék legvirágzóbb ingatlanpiacának köszönhetően a tömegesen betelepülő fiatal családok révén számottevően nőtt a magyar református közösség is.
Az erdélyi települések rendjén ritka jelenség az ilyesmi, így nem véletlen, hogy a szomszédos magyarlónai egyházközséghez tartozó szászfenesi szórványgyülekezet 2012-ben vált önállóvá. Temploma nem volt – az istentiszteleteket a helyi kultúrházban tartották –, a presbitérium, a lelkipásztor és a mintegy ötven aktív tagot számláló gyülekezet mégis úgy döntött, hogy meg kell ragadni a lehetőséget, és új távlatokban kell gondolkodni.
Magyar állami segítség
A zömében Kolozsvárról beköltözött reformátusok felkutatása nem bizonyult könnyű feladatnak. A presbitérium, a régi pap és a tavaly tavasztól Máté István személyében meghívott új lelkipásztor csapatmunkájának köszönhetően ma már 640 református tag szerepel az egyházközség nyilvántartásában. Igaz, ezek közül egyelőre csak 164-en fizetnek egyházfenntartói járulékot, de az új gyülekezet már így is sokkal nagyobb, mint amiről az „őslakos” szászfenesi reformátusok valaha is álmodni mertek.
Máté Istvánnal bejárjuk a kisvárosnyi település egyik dombjára épülő egyházi épületegyüttest, amely hőgazdálkodását tekintve a környék egyik legkorszerűbb temploma lesz. Több mint egy éve csak a falak állnak és áznak: a félmillió euróra tervezett beruházásnak eddig a töredékével készültek el. Az eredeti elképzelések szerint idénre tervezték a tetőszerkezet elkészítését, de cserépre így sem futná, ezért az eső elől egy speciális fóliával védenék a belső teret. Nemrég derült ki azonban, hogy a Bethlen Gábor Alapon keresztül a magyar kormány támogatni fogja az egyházi épületegyüttes átadását: a megítélt 160 millió forintból idén befejeznék a munkálatokat, így a reformáció 500 éves évfordulójára Erdélyben új református templom is épül.
A 2017-es templomátadásról a gyülekezet álmodni sem mert: a legoptimistább elképzelések szerint is több évet vett volna igénybe az Erdély-szerte meghirdetett gyülekezeti gyűjtés, a helyi hívek adományai, az egyházkerület anyagi segítsége, illetve a magyarországi és nyugat-európai pályázati források révén folytatott építkezés. A presbitérium és a lelkész számított magyar állami támogatásra, az összeg nagysága azonban mindenkit meglepett. A hátralevő összköltség mintegy 90 százalékát kitevő pénz új helyzetet teremtett: most folyik a tavaly nyáron abbahagyott építkezés gyors újrakezdésének az előkészítése. Reményeik szerint idén ősszel Magyarország miniszterelnöke, Orbán Viktor személyesen is részt vesz a templom felszentelésén.
Istentisztelet a panzióban
Egy négyemeletes tömbház földszinti lakásában kötünk ki Máté Istvánnal: ez az egyházi iroda, innen intézi a gyülekezet dolgait. Volt itt már istentisztelet is, de a gyarapodó közösségnek a panellakás szűknek bizonyult. A falu egyik közismert vendéglátó egységét, a Jozefini Panziót ajánlotta fel teljesen ingyen tulajdonosa az egyháznak a vasárnapi gyülekezeti alkalmakra. A lelkipásztor szerint minden kényelem adott az istentiszteletek megtartására, az igazi megoldás azonban mégis a templom. Ennek hiányában sokan nem tudnak megválni a kolozsvári gyülekezetektől: ott keresztelnek, ott konfirmálnak, ott esküsznek. Igaz, tavaly már öt fiatal konfirmált a helyi gyülekezetben. A lelkész javaslatára a templom falai közé – a rossz időjárás esetére – sátort húztak, így került sor az első istentiszteletre. Az emberek meggyőződtek, hogy most már csak idő kérdése templomuk birtokba vétele. „Ha lesz templomunk, sokan át fognak jönni a kolozsvári gyülekezetekből, akik még oda tartoznak, de már évek óta itt laknak. Elmagyarázzuk az embereknek: annak a gyülekezetnek legyenek a tagjai, ahol laknak. Ebben a kolozsvári lelkipásztorok is támogatnak” – magyarázza Máté István. Az „alvó” egyháztagok megtalálása Kolozsváron sem könnyű feladat, hiszen a 12 református gyülekezet és a népszámlálás adatai nem egyeznek: mintegy tízezer református magyar él Kolozsváron, aki egyetlen gyülekezethez sem tartozik. A szászfenesi hívek egymásra találását Facebook-csoport is segíti, és a lelkészházaspár igyekszik egyre több hívét személyesen is felkeresni. Az öt éve önállósult új közösség Erdély legfiatalabb gyülekezete: a reformáció ötszázadik születésnapján írják be magukat az erdélyi egyháztörténetbe.
 Makkay József
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Borbély Imre szellemi hagyatéka
Miért van az, hogy többnyire csak akkor tudatosodik bennünk, milyen érték birtokában voltunk, amikor elveszítjük azt? Napok óta feszül bennem ez az érzés – ezzel valószínűleg nem vagyok egyedül – amióta barátom, harcostársam és mesterem, Borbély Imre időnek előtte itt hagyta ezt a földi létet, és átköltözött az örök vadászmezőkre.
Úgy alakult életem az elmúlt bő három évtizedben, hogy útjaink többször találkoztak. Nagy ajándéka a sorsnak, hogy az 1989-es rendszerváltozás utáni lázas években közeli munkatársa, barátja, házának gyakori vendége lehettem. Igazi szellemi kaland volt követni okfejtéseit, azonosítani a történések mögötti törvényszerűségeket, meglátni az erdőt, amit a fák elfednek előlünk.
Temesváriként és fiainak fizikatanáraként a nyolcvanas évek közepe táján hozott össze az élet. Már az elején éreztem a szellemi rokonságot, de nem volt időnk és lehetőségünk elmélyíteni kapcsolatunkat. Igazi egymásra találásunk 1989. december 17-én történt, amikor összefutottunk Temesvár főterén vele és feleségével, Vikivel. Mellettünk katonák masíroztak harci indulókat énekelve – Ceauşescu személyes utasítására erődemonstrációnak szánták a Tőkés parókia körül kialakult „rendbontás” után, de szánalmasra sikeredett. Imre és Viki pedig összefoglalták az egy nappal azelőtti történéseket, amiből valahogy kimaradtam, bár családunk Tőkés László harcát a rendszerrel az elejétől fogva figyelemmel kísérte. Akkor szembesültem először Imre lényeglátásával, amelyet később számos más kérdésben is megtapasztalhattam. Valószínűleg ez a találkozás alapozta meg későbbi kapcsolatunkat és kísért a gondolat, hogy döntő módon befolyásolta későbbi életemet.
Következő találkozásunk a Temesvár Társaság környékén történt néhány hét után. Győzött a forradalom Temesváron és már javában zajlott a rendszerváltozás kisajátítása Bukarestben. A Temesvári Magyar Ifjúsági Szervezet (TEMISZ) elnökeként elsők között írtam alá a közélet erkölcsi megtisztulását szorgalmazó Temesvári Kiáltványt. Nem véletlen, hogy ennek elhíresült 8. pontját, amely kizárta volna a közéletből a régi rendszer hivatásosait, éppen Borbély Imre javasolta. Mi lett volna, ha a lusztráció normaerőre emelkedik és gyakorlatba ültetik? De a történelem nem tud mit kezdeni a „mi lett volna, ha” típusú kérdésekkel.
A Magyarok Világszövetségében találkoztunk ismét. Imre stratégiai gondolkodása itt jó táptalajra hullott. Mindig a nagy összefüggéseket kereste, az egészben gondolkodott, nem a részletekben. Kutatómérnöki rendszerszemlélete széles társadalomtudományi ismeretekkel párosult. A szubszidiáris nemzetstruktúra, a nemzetstratégia elméleti megalapozása, posztmodern dinamikus magyar paradigma, társnemzeti státus, később a külhoni magyar állampolgárság gondolata ennek a korszaknak a meghatározó termékei. Úttörő módon a többiek előtt járt, vállalva a vitákat, a konfrontációt. Tételeit többször szemléletes harcászati példákkal, hasonlatokkal illusztrálta, ezért háborús retorikával vádolták, holott mindig békés megoldásokban gondolkodott.
Az erdélyi magyarság társnemzeti státusáról szóló tanulmánya az RMDSZ második kongresszusán szinte ismeretlenül az akkor még egyetlen érdekvédelmi szervezetünk országos elnökségébe repítette. Jómagam a Magyar Ifjúsági Szervezetek Szövetsége (MISZSZ) képviseletében kerültem a testületbe. Sokat utaztunk együtt, igazi munkakapcsolatunk ekkor kezdődött. Lenyűgöző volt lényeglátása, ahogyan a stratégiailag releváns elemeket ki tudta emelni a kevésbé lényeges történések közül. Különös jelentőséget tulajdonított a kül- és geopolitikai szemléletnek, folyamatosan az önálló külpolitika kialakítását szorgalmazta. A német újraegyesítés vagy Jugoszlávia és Csehszlovákia széthullása korszakát éltük, de a Domokos Géza által vezetett szövetség más pályán mozgott: inkább Bukarest körül gravitált. Imre azt még elérte, hogy a szövetség elsőként ismerje el Horvátország önálló államiságát, ezt Horvátországban azóta is jegyzik, de az áttörést az RMDSZ külpolitikai vonalvezetésében nem tudta elérni.
Országos politikai tevékenységének talán legfontosabb eredménye az 1992 októberében elfogadott Kolozsvári Nyilatkozat, amelynek kezdeményezője és értelmi szerzője volt. Ebben fogalmazódik meg először programszinten az a politikai jövőkép – a többszintű közösségi autonómiák közjogi rendszere –, amelynek azóta sem született életképes alternatívája, bár a román főhatalomba beépülő, a közösségi önkormányzás helyett a bukaresti kormányperifériát választó magyar politikai elit komoly erőfeszítéseket tett, hogy ezt levegye a politikai napirendről és mással helyettesítse. Meghatározó élményem az unitárius püspökség dísztermében tartott Küldöttek Országos Tanácsának ülése volt, ahol a „helyzetteremtők” és a „tájbasimulók” drámai elemeket sem nélkülöző egymásnak feszülése végül a Tőkés László és Borbély Imre vezette tábor kiütéses győzelmét hozta.
A Kolozsvári Nyilatkozat sikerén felbuzdulva az autonómia-párti tábor bizakodva tekintett az RMDSZ harmadik brassói kongresszusa elé, ahol ennek strukturális és cselekvési elemeit kellett beleépíteni a szövetség programjába, alapszabályába. Imre mellett részese lehettem annak az alkotó és tárgyalási folyamatnak is, amelynek eredménye az érdekvédelmi szervezetünk – azóta sajnos elfelejtett – önkormányzati modelljének kidolgozása, majd működtetése kellett volna, hogy legyen. Azt gondoltuk – mint utólag kiderült, végzetesen tévedtünk –, hogy fontosabb a program és a rendszer elfogadása, akár annak árán is, hogy a végrehajtást a neptuni vonal oportunista képviselőire bízzuk. Kecskére a káposztát. Imre élete végéig bánta ezt az akkor racionálisnak és integrálónak tűnő kompromisszumot, amely végül az önkormányzati modell kiüresedéséhez, a szövetség elpártosodásához és az autonómiaprogram feladásához vezetett.
A rendszer lassan kivetette magából azokat, akik ezt nem akarták elfogadni. Kit előbb, kit utóbb. Imrét 1996-ban, amikor parlamenti mandátuma lejártával sikeres karaktergyilkosság áldozata lett. Azt a „kijárásos”, engedménymorzsákért a nagy célokat feladó politikát kérték számon rajta az egyre inkább egypártrendszeri ismérvek szerint működő székelyföldi pártaktivisták, amelyeket ő tudatosan tartott távol magától parlamenti munkájában. Stratégiai gondolkodása, elképzelései, bátor kiállása, helyzetteremtő akciói egyre jobban zavarták a Bukarestben kormányra készülő „neptunista” vezérkart.
A székelyföldi választási kudarc után – lehetetlenre vállalkozva, az „egységbontás” bélyegét viselve, függetlenként méretkezett meg – Borbély Imre visszavonult az aktív politikai harcoktól, és elméleti munkáira koncentrált. Tanácsaival, éleslátásával azonban segítette azokat, akik nyomdokain haladva vállalták a harcot. A Reform Tömörülés küzdelmét az egypártrendszerrel nagy rokonszenvvel figyelte, tanácsaival segítette. Sokat tanultunk tőle.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács kezdeményező testületének aktív tagjaként Tőkés László hívására ott volt 2003-ban az EMNT megalakításánál is, de az operatív vezetésben már nem vállalt szerepet. Az EMNT autonómiaműhelyének viszont egyik meghatározó alakja volt, az autonómiastatútumok kidolgozásának elméleti magalapozásában vállalt oroszlánrészt.
Borbély Imre viszonyítási pont volt és maradt élete végéig. Táborok felett és azoktól függetlenül. Most, hogy már nincs közöttünk, döbbenünk rá, kit és mit veszítettünk el. Hogy a nemzeti gondolat egyik legbátrabb, legeredetibb, legkövetkezetesebb, legnagyobb tudású művelője volt a kortársunk.
Egyetlen módon tehetünk jóvá valamennyit abból, hogy így hagytuk elmenni: ha nem adjuk fel, ha tovább haladunk azon az ösvényen, amit ő taposott ki. Szép és felelősségteljes feladat, de nem lehetetlen: szelleme mutatja a jó irányt, és világít a reménytelenség sötétjében.
Toró T. Tibor
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Lesz-e román tavasz?
A kormánybuktatást megcélzó tüntetések gyanakvásra adnak okot az „arab tavasz”, az ukrán álforradalom vagy akár a 2014-es magyarországi tüntetéshullám után. Hiba lenne ugyanakkor azt állítani, hogy elemi erejű népi tiltakozás csak titkosszolgálati szervezéssel és háttérrel lehetséges. Ott van örök érvényű példaként a Gyurcsányék által 2006. október 23-án szétvert Kossuth téri több hetes tiltakozás, amelyről tudni lehet, hogy valóban spontán volt.
A napjainkban Románia-szerte zajló tömegtüntetések kapcsán nemcsak az utódkommunista kormánypárt propagandistái emlegetik Soros Györgyöt és a globális háttérhatalom erőközpontját, hanem független elemzők is. Jelentheti ez azt, hogy odaálljunk a „lokalitást” képviselő PSD mellé? Aligha. Még akkor sem, ha figyelmen kívül hagyjuk e politikai tábornak mélyen fekvő magyarellenességét. Az ugyanis éppen annyira jellemzi az antikommunista jelmezbe öltözött ellentábort is.
A közérdek és a közakarat nem ugyanaz
Errefelé nincs olyan politikai erő, amely hitelesen és következetesen képviselné az ország érdekeit a mindent letaroló globalizmussal, a csak és kizárólag profitérdeket ismerő, a modern kori rabszolgaságot minden eddiginél erősebb tudatbefolyásolással, körmönfont médiamanipulációval ötvöző „szép új világ” uraival szemben. Ez a nagy különbség a visegrádi négyek és Románia között. Másik oldalról bármennyire is realistán, tárgyilagosan, visszafogottan figyeljük az eseményeket, azt aligha tagadhatjuk, hogy a tüntetéshullám esetleges manipuláltságától függetlenül jogos volt. Ennyire nyíltan szembemenni a közérdekkel, a közakarattal és a közjoggal – ráadásul mindezt a nyers klikkérdektől vezérelve – nem lehet. Örömteli, hogy ezt megtapasztalja a politikai elit.
A közérdek és a közakarat megkülönböztetése lényeges demokráciaelméleti kérdés, hiszen e két kategória szükségképpeni egybeesését hirdető Jean Jacques Rousseau-nak a valóságot teljesen figyelmen kívül hagyó, elvakult híveit leszámítva ma már mindenki elismeri: a közérdek sok esetben más, mint amit a többség akarata kíván. Példának okáért közérdek lenne a népbutító kereskedelmi szennymédia drasztikus rendszabályozása, de ez aligha találkozik a nem kis részben épp e média által kitermelt általános „kultúrigényekkel”.
Konkrét és idevágó példával élve: a rendőrök által nehezen begyűjtött és elítélt zsebtolvajok szabadon engedése (a közkegyelem ugyebár csak az erőszakos bűncselekményt és hivatali visszaélést elkövetőkre nem vonatkozik, az átlagpolgárnak nem kevés bosszúságot és jogsérelmet okozó csalók és tolvajok mehetnének vissza a társadalomba folytatni immorális üzelmeiket) egyértelműen ütközik mind a közérdekkel, mind a közakarattal. Az ország legfontosabb jogszabályai közül kettőnek, a büntető törvénykönyvnek és a büntetőeljárási törvénynek sürgősségi kormányrendelettel való módosítása közbotrány, a demokratikus jogállam működési alapelveinek lábbal tiprása. A 200 ezer lejes határt meg nem haladó ügyek kivonása a vizsgálandók köréből vérlázító, különösen azzal kontrasztolva, hogy az ország gazdaságát nem kis mértékben vállán vivő kis- és középvállalatokat – apró-cseprő hibák, a mindennapi életben is jelentéktelen összegnek számító tételek könyvelési szabálytalanságai miatt – milyen aránytalan mértékben büntetik a hatóságok. Azt pedig nem is veszik figyelembe, hogy sokan a szabályok átláthatatlansága vagy figyelmetlenség miatt követnek el hibákat.
A tüntetők akarata érvényesült
A kormány visszavonja a több sebből vérző sürgősségi kormányrendeletet és az alkotmánybíróság előírásainak megfelelő módosítást. Ha hinni lehet a hivatalos nyilatkozatoknak, az ország törvényhozó testülete, a parlament szavazza majd meg, remélhetőleg a kérdés kellő mélységű megvitatása után. A tüntetések ezzel együtt tovább folytatódnak, a cél immár a kormány leváltása.
Lesz-e „román tavasz”? Megítélésem szerint nem lesz. Sem pozitív értelemben, hiszen az egész politikai garnitúrát kellene ahhoz kicserélni, sem pejoratív értelemben: a globális háttérhatalom ki fog egyezni ezzel a lábon megvehető elitrésszel, s nem lesz miért erőltetnie a további tüntetéseket, nem lesz miért fokoznia a válságot, mint Ukrajnában.
Kérdés, hogy az erdélyi magyar nemzeti tábornak be kell-e ebbe szállnia. Az eddigi tiltakozás támogatása erkölcsileg és politikailag egyaránt indokolt volt, most azonban egy alapvető demokratikus elv sérül. Tetszik, nem tetszik, ez a korrupt, sovén, utódkommunista politikai kommandó kapott többséget a korábbiaknál nem csalásgyanúsabb választásokon. A vesztesek elismerték vereségüket, a többség pedig kormányt alakított. (Nem állom meg, hogy vissza ne utaljak az Egyetem téri 1990-es tüntetésekre. Az 1990 májusában megtartott választások után értelmetlen volt Ion Iliescu lemondását követelni. A célnak inkább az 1989. december 22. előtti és utáni vérengzések kivizsgálásának kellett volna lennie. Az utóbbiak vonatkozásában több mint 25 év elteltével, tavaly novemberben lehetett először bíztató híreket hallani a katonai ügyészségtől.)
RMDSZ-politika: kullogni az események után
Olvashattunk olyan tárgyilagos anyaországi elemzést, amely szerint az RMDSZ bölcsen távol maradt a történésektől. Jómagam inkább úgy fogalmaznék: kullogott az események után. Az RMDSZ 1996-ban szövetségi szintű politika rangjára emelte az 1993-as neptuni tárgyalás logikáját, azóta ez határozza meg politikai mozgását: a mindenkori politikai hatalomhoz való dörgölőzés, akár saját emberei levadászásának tudomásul vétele (lásd Nagy Zsolt és Markó Attila esetét), a vélelmezett román elvárásoknak való megfelelési igyekezet, cserében eredményként kommunikálható, nem ritkán ideiglenes, román szempontból konjunkturális engedményekért.
Az RMDSZ még azt sem mondhatja el az utóbbi két évtized neptuni politizálásáról, hogy legalább azt sikerült megtartani, amit az önálló külpolitika feladásával, a román etnokrácia, a hivatalos magyarellenes kurzus legitimálásával megnyertek (lásd például Mikó-ügy). A szövetség most is kitart a kompromittálódott utódkommunista hatalom mellett.
Nincs ebben semmi meglepő. Az RMDSZ foglya az eddigi két évtizednek. Próbál mindig a győztes oldalán állni úgy, hogy közben a választói síkon se veszítsen. Ez ideig-óráig még lehetségesnek tűnik, főként anyaországi hátszéllel, de a léggömbök előbb-utóbb kipukkadnak, a látszatképviselet, a tartalmatlan politika pedig lelepleződik.
Borbély Zsolt Attila 

Oroszország fenyegetésnek tekinti a romániai rakétavédelmi rendszert
Oroszország a NATO előretolt helyőrségének tartja Romániát, és „nyilvánvaló fenyegetésnek” tekinti az amerikai rakétavédelmi rendszer Romániába telepített elemeit.
Erről a moszkvai külügyminisztérium egyik magas rangú tisztségviselője beszélt az Interfaxnak adott interjúban, amelyet a Reuters idézett. „Románia döntéshozói a NATO előretolt helyőrségévé változtatták az országot, és ezt fenyegetésnek tekintjük” – mondta Alekszandr Bocsan-Harcsenko, aki „oroszellenes retorikával” vádolta a bukaresti vezetőket.
Mint ismert, Moszka korábban többször is bírálta Romániát, amiért befogadta a deveselui katonai bázisra az amerikai elfogórakétákat. Vlagyimir Putyin államfő legutóbb tavaly novemberben beszélt arról, hogy Oroszországnak ártalmatlanítania kell a nemzetbiztonságára irányuló fenyegetéseket. Putyin ezek közé sorolta az amerikai rakétapajzs Romániába telepített elemeit is.
Erdélyi Napló (Kolozsvár),
http://itthon.ma//nagyvilag

Teljes tisztújításra készül a Magyar Polgári Párt
Teljes tisztújításra, alapszabály- és programmódosításra készül az erdélyi Magyar Polgári Párt (MPP). A szombaton Szatmárnémetiben tartandó országos tanács ülésének előkészületeiről Biró Zsolt pártelnök és Salamon Zoltán kongresszusi biztos számolt be egy csütörtöki marosvásárhelyi sajtótájékoztatón.
Biró Zsolt elmondta, hogy az országos tanácsot üzenetben köszönti majd Kövér László, az Országgyűlés elnöke, a párt tiszteletbeli elnöke, a magyar kormány üdvözletét pedig Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes tolmácsolja Szatmárnémetiben. 
A pártelnök elmondta: az a tény, hogy egyedüli jelölt a pártelnöki tisztségre, nem jelenti azt, hogy ne kellene megméretnie magát. Hozzátette, hogy az elnök megválasztásáról szóló szavazás afféle párton belül bizalmi szavazás lesz.
[MTI]
itthon.ma//erdelyorszag

Hatvan éve hunyt el Horthy Miklós, az országgyarapító
Pontosan hatvan évvel ezelőtt, 1957 február 9-én távozott az élők sorából Magyarország korábbi kormányzója, aki majd negyed századig vezette a trianoni diktátum következményeképpen ezer sebből vérző, ellenségektől körülvett, sokak által a térképről is eltüntetni akart országot.
Vitéz nagybányai Horthy Miklós személyéről rengeteg dolgot elmondtak már, elfogult, gyűlölködő, vagy éppen tárgyilagosságra törekvő írásokban. Mi, határokon túlra került magyarok nem tudunk és nem is igazán akarunk  a politikai korrektség, vagy a történészi precizitás ismérveinek megfelelni, amikor felrémlik szemünk előtt a kormányzó alakja. Horthy Miklós számunkra egy ikon, aki jelképpé magasztosult személyében hordozza mindazt, ami magyarként számunkra fontos lehet, majd száz évvel a trianoni gaztett után. 
 A kiváló államférfi sokak szerint az egyetlen olyan huszadik századi magyar vezető volt, aki sikerélményt adott nemzetének. Ez ránk nézve hatványozottan igaz, hiszen mi, a trianoni csonka országon kívül rekedt magyarok (illetve nagyszüleink) csupán szűk négy esztendeig érezhettünk ebből valamit. Számunkra a huszadik századból valódi sikerélményt csak az 1940-44 közötti időszak hozott, ez a négy év pedig eltéphetetlenül a kormányzó nevéhez kapcsolódik. 
Talán nem túlzás azt mondani, hogy az akkor visszacsatolt területeken ma még azért találni magyar önazonosságú embereket, mert a kormányzó vezette anyaország húsz évi következetes munkával elérte a trianoni diktátum békés, részleges felülvizsgálatát. Képzeljük el, hány magyar élne ma Nagyváradon, Kolozsváron, vagy éppen Marosvásárhelyen, e nélkül a négy év nélkül? Elég ránézni a teljesen szórvánnyá vált, magyar szempontból kiürült dél-erdélyi nagyvárosokra, hogy belássuk annak a négy évnek mekkora közösségmegtartó ereje volt. Ha másért nem (pedig ezer egyéb ok is volna) már csak ezért is a legnagyobbjaink sorában kellene számon tartanunk Horthy Miklós személyét. Ami biztos, hogy a nemzetben gondolkodó magyarok között osztatlan tisztelet övezi személyét, hiszen minden bizonnyal létező emberi, politikusi hibái mellett egy óriási erényt tudhatott magáénak: mindig, minden körülmények között nemzet javát szolgálta, az általa helyesnek vélt eszközökkel. Ezt pedig napjainkban igen kevés politikusról mondhatjuk el. 
Barta Béla
    
http://itthon.ma//szerintunk

Sürgősségi tanácsgyűlést hívnak össze a marosvásárhelyi katolikus líceumért
Kitart a Katolikus Líceum mellett a Maros megyei RMDSZ – áll a szervezet sajtóirodája által szerkesztőségünkbe is eljuttatott közleményben.
Sürgősségi tanácsgyűlés összehívását kezdeményezte az RMDSZ marosvásárhelyi frakciója azt követően, hogy a Polgármesteri Hivatal és Maros megyei Tanfelügyelőség képviselőivel, több alkalommal folytatott megbeszélést követően sem sikerült közös nevezőre jutni az iskolahálózatot illetően – áll a közleményben.
Csíki Zsolt, az RMDSZ marosvásárhelyi frakciójának vezetője azt mondta: fontosnak tartják, hogy az önkormányzat olyan beiskolázást javasoljon, amely egyértelművé teszi a Katolikus Líceum iskolahálózatba foglalását. A sürgősségi tanácsgyűlés összehívását, melyre pénteken kerül sor a Szabad Emberek Pártja is támogatta.
Marosvásárhelyi Rádió

Erdély.ma

Csütörtökön is tüntetések voltak a kormány ellen
Tizedik napja tüntettek csütörtökön Bukarestben a kormánypalota előtt, a Grindeanu-kabinet lemondását követelve.
Becslések szerint mintegy négyezer személy gyűlt össze a Győzelem téren, hogy a kormány ellen tiltakozzon.
Néhány óráig az emberek kormányellenes jelszavakat skandáltak, Románia, az Európai Unió és az Egyesült Államok zászlóit lengették.
A tüntetők táblákat tartottak a kezükben olyan feliratokkal, mint „Egy demokráciában a tolvajok a sitten ülnek", „Éjjel, mint a tolvajok", „Pihentebben, ismét itt vagyok", „Nem őrizhetünk benneteket minden éjjel".
A kormány épületére azt vetítették: „Folytatjuk". A tiltakozók telefonjaikkal világították meg a teret. Az ország több nagyvárosában, többek közt Kolozsváron, Nagyszebenben, Nagyváradon, Brassóban és Konstancán is voltak tüntetések. Kolozsváron este 8 óráig a rendfenntartó erők becslése szerint mintegy 1000 személy gyűlt össze a Főtéren, követelve a Grindeanu-kabinet lemondását. A tüntetés már este 7-kor elkezdődött.
Nagyszebenben szintén körülbelül ezren tüntetnek a hatóságok ellen, a megmozdulások szervezője, Doru Apostol szerint.
Nagyváradon 50, Brassóban 70 körüli volt a kormány ellen tüntetők száma csütörtök este.
agerpres.ro
Erdély.ma

Bűnvádi eljárást indítottak a Wass Albert utcanév miatt
A rendőrség és az ügyészség újra vizsgálatot indított azon kézdivásárhelyi önkormányzati képviselők, illetve a polgármesteri hivatal azon köztisztviselői ellen, akik a Wass Albert utcanevet elfogadásra javasolták, és részt vettek a határozattervezet kidolgozásában.
2015. november 19-én a városatyák egyhangú vokssal szavazták meg, hogy a város egyik névtelen utcáját nevezzék el Wass Albertről. Ebből óriási botrány robbant ki, mivel Romániában az írót háborús bűnösként tartják számon. A határozattervezetet a helyi tanács 2016. február 25-én vonta vissza. Ezt követően a rendőrség javaslatára az ügyészség lezárta az ügyet, ejtette a vádakat, és nem indított bűnvádi eljárást senki ellen, de ezt a döntést a prefektúra megtámadta, és kérte az ügy ismételt kivizsgálását. Bokor Tibor polgármester kedden értesült az ügy fejleményeiről. Elmondása szerint büntetőjogi eljárás indul több személy ellen – holott nem került sor az utcakeresztelőre – azzal a jól kigondolt céllal, hogy további feszültséget keltsenek a városban.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Ezúttal Brüsszelt is beavatják
Az Európai Bizottság és az Európai Parlament szakértőivel konzultálva és minden hazai érdekelt felet megszólító társadalmi vitával dolgoznak ki új törvénytervezetet a büntető törvénykönyv (Btk.) és perrendtartás alkotmányellenesnek bizonyult cikkelyeinek kiigazítására – tájékoztatta Teodor Meleşcanu külügyminiszter tegnap a Bukarestben akkreditált külföldi tudósítókat.
A diplomácia vezetője elmondta: Brüsszelben is kedvező visszhangja volt annak, hogy a kormány hatályon kívül helyezte a vitatott sürgősségi kormányrendeletét, de a büntetőjog kiigazításának kötelezettsége továbbra is fennáll. Meleşcanu közölte: a jövő héten Brüsszelbe látogat Sorin Grindeanu miniszterelnök, hogy Bukarest terveit ismertesse. A külügyminiszter szerint a kormány egyik fő célkitűzése az igazságszolgáltatás jó működési feltételeinek megteremtése, beleértve a korrupcióellenes ügyészséget is.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)