Gyerekek és sátrak Nyárszón
Immár hetedik alkalommal vettünk részt az Eco Camp természetismereti táborban július 31. és agusztus 4. között, amelynek helyszínéül már sokadjára a nyárszói Cibóka Kert szolgált. Az idén, mint az előző években is javarészt 5-8. osztályos gyerekek érkeztek Kőrösfőről, Magyarkapusról, Kolozsvárról és a Maros megyei Erdőszentgyörgyről.
Mi is történik a táborban? Az ismertető leírásban a következő áll: „kifürkésszük a természetet, megkeressük a vizek, mezők lakóit, mászunk, túrázunk, barlangászunk, elemezzük szemetünket, persze mindezt csakis játékos formában”.
Habár a tábori program évről évre változik, egy sor tevékenység hagyományossá vált az Eco Camp-ben: túrázás, sziklamászás, faluismereti kincskeresés, térképismereti- és tájékozódási játékok, illetve az élőlények megfigyelésével kapcsolatos tevékenységek. De hagyományossá vált az is, hogy sátrakban alszunk, a kinti, tábori tusolóknál tisztálkodunk, szelektíven gyűjtjük a szemetünket, esti mesét hallgatunk, tábortűz körül énekelünk és rendre mindenki szolgálatot vállal az étkezéseknél, vagyis asztalt terít, felszolgál és mosogat. Fontos jellemzője a tábornak az is, hogy együtt rögzítjük a tábori szabályokat és ezt egy „szerződés” aláírásával hivatalosítjuk is.
Mindezek az idén a következőkkel egészültek ki: lovagoltunk és íjjászkodtunk Sztánán, tábori naplót készítettünk, megjártuk a Túri-hasadékot, a Tordai-hasadék meredek szikláin másztunk, fürödtünk a Sebes-Körösben, Csucsán. Feldobta a tábor hangulatát az, hogy a sztánai kiránduláson talált három kidobott kiskutyát „hazavittük” Nyárszóra. Elosztottuk egymás között az ezzel járó feladatokat: akadt, aki sétáltatta, aki megtisztította és kullancstalanította (mikroszkóppal meg is vizsgáltuk a kis vérszívókat), mások az etetésről, itatásról gondoskodtak. Végül pedig mindháromnak gazdát kerestünk.
A tábor célkitűzései jól tükröződnek a fent elsoroltakból: azt szeretnénk, hogy a gyerekek közelebb kerüljenek a természethez, több szempontból is. Ezt a célt szolgálja a sátrazás és a kinti zuhanyzás, a sziklamászás, az állatok és növények megfigyelése is és nyílván a szelektív hulladékgyűjtés is. Fontos tanulság, hogy mit és hogyan pakolunk, ha túrázni indulunk. Az idén a hőséggel küszködtünk, de előző években nem egyszer bőrig áztunk.
Végszóként mi sem mutatja jobban a tábor hatását, mint az egyik részt vevő kislány felkiáltása a csucsai fürdőhelyen levő szemétmennyiség láttán: „Látszik, hogy ezek nem jártak ökotáborban!”
Szatmári Borbála szervező, biológiatanár / Szabadság (Kolozsvár)

Szalay Lajos Biblia-ábrázolásai a Bánffy-palotában
Szalay Lajos Biblia-ábrázolása nem merül ki puszta illusztrációban, a Kossuth-díjas magyar grafikus ugyanis kiemelten azokat a bibliai történeteket dolgozza fel, amelyekben az ember sorsfordító döntéshelyzetbe kerül.
A Reformáció 500 – Szalay Lajos Bibliája című tárlat megnyitóját a Szépművészeti Múzeumnak otthont adó Bánffy-palotában tartották, a Kolozsvári Magyar Napok egyik kulturális előeseményeként. A kiállítást közösen szervezte a Debreceni Református Hittudományi Egyetem, a Kolozsvári Szépművészeti Múzeum és a Kovács Gábor Művészeti Alapítvány (KOGART).
Fertőszögi Péter, a KOGART kuratóriumának elnöke elmondta: a tárlat a Reformáció 500-ig évfordulójának alkalmából megrendezett kiállítássorozat része, melynek célja, hogy bemutassa: hogyan gondolkodnak a magyar képzőművészek a Bibliáról. Mint részletezte, a sorozat indításakor nem az volt a szándékuk, hogy egy történelmi kiállítást mutassanak be, hanem a Biblia volt a fontos számukra, ahogyan az megjelenik a magyar képzőművészetben.
A Biblia világát bemutató képzőművészek sorában pedig az egyik legfontosabb Szalay Lajos.
A művészettörténész elmondta: 1946-ban a Les Lettres françaises kiadvány Pablo Picasso képei mellett pubikálta Szalay rajzait, akinek tehetségét maga Picasso is elismerte. Szalay előbb Argentínába, majd az Egyesült Államokba emigrált. Itt kérte fel egy milliomos 1965-ben 30 vallásos témájú rajz elkészítésére.
A világhírű grafikus ugyanakkor a legjobban a könyvekben szerette publikálni alkotásait ezért további rajzokat készített, amíg egy teljes albumra való lett, ezeket Genézis címen publikálta.
Szalay életműve nem csak a magyarországi és az erdélyi, hanem a teljes európai kortárs képzőművészetre hatással volt, hangsúlyozta Fertőszögi Péter. A kiállított alkotásokról még elmondta, olyan Bibliai történeteket mutatnak be, amelyekben az ember döntéshelyzetbe kényszerül, mint például Ábrahám, hogy feláldozza-e egyetlen fiát, Izsákot.
Kiss Előd-Gergely / Krónika (Kolozsvár)

Szobrokkal és utcanevekkel jubilálnának a marosvásárhelyi protestánsok
Több mellszobrot állítanának és néhány utcát neveztetnének el a városban a marosvásárhelyi protestáns felekezetek a reformáció 500. évfordulója alkalmából. Amennyiben viszont nem sietnek kéréseik fenntartásával, könnyen megeshet, hogy kifutnak az időből.
Az őszire tervezett számos egyházi és világi ünnepen, előadáson és kiállításon túl a marosvásárhelyi protestáns felekezetek szoborállítással és utcanévadással is emléket szeretnének állítani a reformáció közelgő 500. évfordulója alkalmával.
Az evangélikusok már negyedévvel ezelőtt iktatták kérésüket, az önkormányzat névadó bizottsága tagjainak azonban egyetlen városházi illetékes sem jelezte, hogy a testületnek össze kellene ülnie.
A reformátusok egyelőre a vártemplomi szoborállításra összpontosítanak, és azon túl, hogy ők is szeretnének utcát és teret elnevezni két személyiségről, túl nagy reményt nem fűznek a polgármesteri hivatal segítőkészségéhez.
Vass Levente, az RMDSZ helyi elnöke lapunknak megígérte, a szövetség képviselői mindent megtesznek annak érdekében, hogy az esetleges hivatali packázások ne árnyékolják be az ünnepet.
A szobrok elkészültek, az utcaneveket csak tervezik
Két szoborral és legalább két utcanévvel szeretnének emléket állítani a kerek évfordulónak a város reformátusai. A Vártemplom udvarán Kálvin János és Károli Gáspár büsztjét készülnek felállítani ez év október 14-én.
Az előbbi Péterfy László, Magyarországon élő, nyárádselyei, Kossuth-díjas szobrászművész, az utóbbit Deák Árpád, Nagyváradon élő, marosvásárhelyi származású alkotó munkája. Mindkét szobrot bronzba öntötték és Vásárhelyre szállították. Kérdésünkre, hogy miért nem köztérre állítják, Ötvös József, a Vártemplom leköszönt lelkésze azzal érvelt, hogy nem akarták kitenni magukat és a közösséget a hatóságok visszautasító magatartásának. Ugyanakkor komoly szimbolikája van annak, hogy a város legnagyobb temploma, több országgyűlés színhelye mellé állítják fel a francia származású svájci reformátor és a Biblia első magyar fordítója szobrát – érvelt lapunknak Ötvös. Szóba került egy emléktábla állítása is, de arról lemondtak. Kérni készülnek viszont a Vártemplom alatti Posta utca átkeresztelését Kálvinra.
A Kistemplom gyülekezete egykori lelkészéről, Csiha Kálmán későbbi püspökről szeretné átneveztetni a jelenlegi Memorandum teret, amely 1986-ig éppen a templom nevét viselte. A tervek maradéktalan megvalósulásában azonban az egyház sem igazán hisz. Kérdésünkre, hogy milyen reményt táplálnak a tér átnevezéséhez, Lakatos Péter elismerte, hogy nem nagyot.
Szucher Ervin / Krónika (Kolozsvár)

EMNP: etnikai feszültséget szítanának Pașcan szobrai
Csak a magyar személyiségek szobrainak felállítása után lehet szó bármilyen esetleges emlékműállításról Marosvásárhelyen – hívja fel a figyelmet az Erdélyi Magyar Néppárt Marius Paşcan parlamenti képviselő szoborállítási tervei kapcsán.
A politikai alakulat Maros megyei szervezete közelményben hívta fel a figyelmet, hogy nem ért egyet Marius Paşcan parlamenti képviselő szoborállítási terveivel.
„Eddigi politikai pályafutásának ismeretében nem csodálkozunk a „magyarbarátságáról” ismert Marius Paşcan parlamenti képviselő legújabb ötletén” - mutatnak rá, arra utalva, hogy a volt prefektus a gyulafehérvári nagygyűlés jövő évi centenáriumára nyolc román személyiségnek emléket állító szoborparkot hoznának létre Marosvásárhely központjában.
„Ez úton is emlékeztetni kívánjuk a képviselő urat, valamint az RMDSZ marosvásárhelyi önkormányzati képviselőit, hogy korábban már helyi képviselőtestületi döntések születtek a Sütő- és Bethlen Gábor-szobor, illetve a Bodor-féle zenélő kút főtéri felállításáról, amelyeket a mai napig nem vontak vissza.
Úgy véljük, minden esetleges későbbi szoborállítás csak ezek teljesítése után jöhet szóba” - hangsúlyozza közleményében az EMNP. Rámutatnak, meggyőződésük szerint Marius Paşcannak inkább befektetők bevonzására, a reptér modernizálására, a terelőút folytatásához szükséges pénzek megszerzésére, valamint a regionális kórház megépítésére kellene koncentrálnia.
Mint rámutatnak, a képviselő által szorgalmazott szoborállítás nem utolsó sorban újabb etnikai feszültségeket szülhet.
„Bízunk abban, hogy Románia 100 éves évfordulójára valósággá válnak azon tanácshatározatok, melyek magyar vonatkozású szobrok felállítására vonatkoznak” - zárja közleményét az EMNP.
Marius Paşcan, a Népi Mozgalom Pártja (PMP) parlamenti képviselője bejelentette, hogy egyszerre nyolc román személyiségnek állítana jövőre mellszobrot Marosvásárhely központi részében. A képviselő Serafim Duicu, Ion Fiscuteanu, Romulus Guga, Gabriela Moga Lazăr, Ovidiu Iuliu Moldovan, Vasile Netea, Mihai Sin és Ion Vlasiu mellszobrát képzelte el a parkban. Krónika (Kolozsvár)

Háromhetes képzés volt kántoroknak
Záróhangversennyel ért véget a Királyhágómelléki Református Egyházkerület tizenkettedik alkalommal megszervezett, kántoroknak szóló tanfolyama. Több megyéből tizenkilencen végezték el.
Az apostoli hitvallást követően a kántorkórus szolgálatával folytatódott a péntek esti istentisztelet a Várad-Újvárosi református templomban. Csorba István A hála éneke hangzott el a kórus előadásában, majd Farkas Zsolt közigazgatási előadótanácsos hirdetett igét. Az Apostolok Cselekedetei alapján a nézeteltérésekről szólt, melyek léteznek mióta világ a világ, s a gond nem is az, hogy különböznek a véleményeink, hanem az, amikor ennek okán háborút indítunk a másik ellen.
Nem változtunk
Ebben az esetben a háborút Jézus Krisztus követői ellen folytatták, s az ember nem sokat változott azóta – sokszor még családon belül is kemény szavakat használunk , amikor a másikat meg akarjuk győzni a saját igazunkról. Pedig amikor bölcsebbek akarunk lenni az Istennél, az ördög bohócaivá válunk – így volt ez Saul esetében is. De ő azt gondolta, hogy Isten nevében cselekszik, amikor üldözi a keresztényeket. Isten nem akarja, hogy az ördög bohócaivá váljunk, és mégis sokszor ez történik – például amikor gyűlölünk, ahelyett, hogy szeretnénk. Eltelt kétezer év és a világ nem sokat változott, ugyanúgy öldöklik azokat, akik Krisztus nevét vallják, rákényszerítik a keresztény világra azt, ami a kereszténység halálát okozza. Templomokról veszik le a keresztet, hogy a más vallásúakat ne zavarja, a keresztények lemondtak önmagukról. Míg régen a keresztények, ahová jutottak, elkezdték hirdetni Jézust – ma inkább hallgatunk, a megváltásunkat kacatokért cseréljük el, kincseinket csecsebecsékért nyújtjuk oda.
Ne dobjuk oda
Tegyük fel a kérdést: vajon mi mit teszünk a kincseinkkel? A legtöbben valószínűleg azért dobják oda, mert nem ismerik Krisztust, pedig most vannak templomok, ahol Krisztust prédikálják. Saul végül ki mert állni a zsidók elé, hogy Jézust prédikálja. Ki merte mondani: Jézus Krisztus Isten fia, aki eljött értünk.
Aki szépen énekel, az kétszer imádkozik, intézte szavait a tanfolyamot elvégzőkhöz a közigazgatási előadótanácsos. A szép ének közelebb visz Istenhez, aki elhív, kit erre, kit arra, hiszen nem bábuk vagyunk, hanem Isten megváltott gyermekei, akik hirdetik: Krisztus feltámadt, él és erőt ad. „Ne legyük a világ bábui, az ördög bohócai, hanem legyünk Isten áldott szolgái”- monda a közigazgatási előadótaácsos.
Elrepült
A kórus szolgálatával folytatódott az istentisztelet. Kodály Zoltán, valamint Birtalan József művek hangzottak el. Később Orosz Otília Valéria egyházkerületi zenei előadó szólt a tanfolyamról: tizenkilenc hallgató végezte el a háromhetes tanfolyamot, s bár az elején úgy tűnt, hogy soha sem lesz vége, az idő elrepült, mintha egy szempillantás lett volna. Közben ismerkedő programok is voltak, orgonahangversenyre látogattak el és még az utcán is énekeltek. „Ha csak egy embert Isten felé fordítottunk, már megérte” – jegyezte meg, majd azt kívánta a jelenlévőknek, hogy már a vasárnapi istentiszteleten használják azt, amit itt tanultak. „Isten kiválasztott titeket a szolgálatra, ezt fel kell vállalni!” – bíztatta a résztvevőket.
Részletek
A Partiumi Keresztény Egyetem régizene tanszékének termében zajlott az oktatás, s bár általában tíz oktató szokott lenni, ezúttal csak hatan vettek részt, mindegyikük két-három tantárgyat oktatott: Márkus Zoltán, Nagy Judit Noémi, Kozma Gyula, Józsa Domokos, Orosz Otília Valéria és Rácz Lóránd. Az oktatás nyolc szinten történt, kezdőktől a haladókig, naponta reggel hattól este tíz óráig. A tizenkettedik éve zajló, kántoroknak szóló tanfolyamot a Bethlen Gábor Alap támogatásával szervezték meg.
Neumann Andrea / erdon.ro

Salvador Dalítól Mátyás királyig – brandépítésről beszélgettek a SIC Feszten
A több évszázados Mátyás király marketingjétől a személyes és szakmai brand kialakításáig kaptak hasznos tanácsokat a SIC Feszt résztvevői augusztus 11-én Csomakőrösön.
Porcsalmi Bálint, kampányszakértő, az RMDSZ ügyvezető elnöke szerint mindenkinek van brandje, ami az alapján alakul ki, amit saját magunk és a környezetünk gondol, illetve mond, beazonosítva ezáltal bennünket. Tükrözi személyiségünket, meghatároz és megkülönböztet bármi mástól. A saját brandünk építésénél arra kell törekednünk, hogy röviden, velősen, egyszerűen kommunikáljunk. Az első benyomástól kezdődik, gondolva itt a bemutatkozásra vagy kézfogásra.
A személyes brand az az igyekezet, hogy az egyénnek hírnevet építsünk és fenntartsuk. Ennek kialakításához pedig nemcsak idő, hanem tartalom és teljesítmény is kell.
orcsalmi Bálint azt tanácsolta a fiataloknak, hogy saját brandjük kialakításakor és erősítésekor tisztázzák magukban, kik is ők valójában, kikhez akarnak szólni, és érdemes számot vetni azokkal a kommunikációs csatornákkal is, amelyek által másokhoz el kívánnak jutni. „A siker titka, hogy mindenkinek nem lehet tetszeni. Továbbá elengedhetetlen a hitelesség, amelyet kiváló módon erősíthetünk személyes sztorikkal. A saját brand építésben fontosabb a hitelesség és egyéniség, mint a tökéletesség” – magyarázta. Sikeres az lesz, aki önmagát adja, és aki tudatosan foglalkozik az önkép fenntartásával.
Dalí bajusza, Mátyás király védjegye
Tamás Sándor egyike azon székelyföldi politikusoknak, aki maga is kiépítette saját brandjét. Kovászna Megye Tanácsa elnökének pödört bajusza védjegyévé vált. Előadásában szó volt Salvador Dali bajuszáról, egy halüzletről és Mátyás király okos marketingjéről.
„Mátyás király 550 évvel ezelőtt jól pozícionálta magát, nagyszerűen alkalmazta a mai szakkönyvekben leírt brandépítési elméleteket. Kitalált egy védjegyet: Mátyás az igazságos, álruhában közvélemény-kutatást végzet az emberek körében, sztorit faragott az országjárásaiból. Ezeket a történeteket még ma is előszeretettel olvassuk. A politikai brandnek ma is a legfontosabb kérdése a pozicionálás, a közvélemény-kutatás, a legjobb hírhordozó pedig az „elégedett vevő” – emelte ki az elnök. maszol.ro

Az autonómia és a nagy egyesülés – a BBTE rektorának elgurult a gyógyszere
100 évvel ezelőtt több mint 100.000 ember tartott Erdély minden szegletéből Gyulafehérvárra, hogy tanúja legyen annak, amint beteljesül Románia történelmének legjelentősebb aktusa. A románok lelkesen és hazaszeretettől áthatott szívvel érkeztek, hogy összefogjanak egy egységes országért.
A román népnek az első világháború után sikerült kihasználnia az európai népek felszabadítási mozgalmát és a „Gyulafehérvári Nemzetgyűlés Határozatában” szentesítette saját felszabadítását és egyesülését. Azok, akik saját szemükkel látták ennek a több évszázados államnak a beteljesülését, a szabadság borzongását a szívükben hordva pusztultak el, a következő nemzedékek számára pedig az 1918-as Egyesülés szép történelemleckévé vált, melynek előnyeit – a románok és más erdélyi etnikumok szabadsága és nemzeti identitásának védelme – néha nem értékelve élvezzük.
Megtiszteltetés volt, hogy Ioan-Aurel Pop akadémikussal és egyetemi professzorral és doktorral, a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem rektorával beszélgethettem arról, milyennek látják egy évszázaddal később azt a momentumot azok, akik egy olyan Románia határain belül éltek, melyért sok százezren áldozták fel magukat. Mielőtt elmerülnénk a vele készült interjúban, meg kell említeni, hogy prof. dr. Ioan-Aurel Pop történész, akadémikus, egyetemi professzor, a Nemzetközi Történelemtudományi Bizottság Nemzetközi Kapcsolatok Történelme Részleg tagja, a Romániai Történészek Nemzeti Bizottságának alelnöke és Egyetemi Címeket és Okleveleket Tanúsító Országos Tanács (CNATDCU) tagja.
Több könyv szerzője, melyek közül megemlítjük a Românii şi maghiarii în secolele IX-XIV. Geneza statului medieval în Transilvania, ed. I-a şi a II-a (Románok és magyarok a IX-XIV. századokban. A középkori állam születése Erdélyben. I. és II. kiadás – a szerk.), Istoria Transilvaniei (vol. I., până la 1541) (Erdély történelme - I. köt., 1541-ig), Istoria Transilvaniei (vol. II, de la 1542 până la 1711) (Erdély történelme – II. kötet, 1542-től 1711-ig) és Istoria României – Compediu (Románia történelme – Összefoglalás).
- Már régebb óta figyelem, hogy azok, akik a magyar kisebbségnek adandó autonómiát támogatják, követeléseik alátámasztására a Gyulafehérvári Nagy Nemzetgyűlés NYILATKOZATÁRA hivatkoznak. Mit kellene ezekre a követelésekre válaszolnia egy román történésznek, kultúrembernek?
- Kezdetnek minden olvasójukat arra szeretném emlékeztetni, hogy demokratikus társadalomban élünk (mely – e pillanatban – demokratikusabb, mint Románia egyes nyugati vagy északnyugati szomszédainak társadalmai), melyet nehezen, emberi áldozatokkal építettünk fel és melyet minden áron meg kell védenünk. Márpedig egy demokratikus társadalomban a gondolat-, a lelkiismeretszabadság, a petíciós jog és más hasonlók nemcsak megengedettek, de az alkotmány egyenesen szavatolja azokat. Ezért a magyar vezetőknek is megengedett, hogy bármit kérjenek Romániában! Egy feltétellel: kéréseiknek be kell illeszkedniük a Romániának nevezett állam demokratikus jogrendjébe
és az Európai Unió szabályozásainak kereteibe. Ebben a szellemben viszont a romániai magyar közösség egyes szervezetei által kért autonómiának semmi köze sincs a demokráciához és a Gyulafehérvári Nagy Nemzetgyűlés Határozatához sem. Nézzük meg, miért!
Először is, a magyar vezetők által (érdekvezérelt és módosított) autonómia kifejezést a kérdéses Határozat szövege egyetlen alkalommal tartalmazza, nevezetesen a II. cikkelyben: „A nemzetgyűlés a fent említett területeknek (Erdély, Bánság és Partium – a Partiumról, vagy „magyar Részekről”, abban az értelemben, hogy ezek a Magyarország felé eső románok által lakott területek voltak, vagyis a Körösvidékről, Szatmárról, Máramarosról, Szolnokról, Ungról, Beregről, Ugocsáról és a többiről van szó) ideiglenes autonómiát biztosít az általános népszavazással választott alkotmányozó testület összegyűléséig.” Mint látható, a többségében románok által lakott, Romániával egyesült területekről van szó (kb. 100.000 négyzetkilométer), egységesen kezelt területekről. Másodsorban, a Gyűlés még e területeknek is csak ideiglenes autonómiát adott, annak az egyetemes szavazással megválasztott gyűlésnek az összejöveteléig, melynek feladata új alkotmányt adni a Román Királyságnak. Mindezeket a rendelkezéseket szigorúan betartották, Erdély pedig a Bánsággal és a nyugati Részekkel együtt végleg, bármiféle autonómia nélkül, csak a jelzett feltételek teljesítését követően tagozódott be Romániába. A december 1-i Határozatot bírálók „megfeledkeznek” egy lényeges ügyről, nevezetesen az egyesülés „elrendeléséről”. A dokumentumnak pontosan a szóban forgó románok és az említett területek Romániával való egyesülése a kulcseleme! Ezt az egyesülést pedig a demokratikusan megválasztott és az összes szóban forgó románokat képviselő hivatalos dokumentumokkal („megbízó levelekkel”) rendelkező 1228 küldött „rendelte el”. Márpedig a romániai magyar kisebbség, az összes többi kisebbséggel ellentétben, sohasem ismerte el explicit, globális és hivatalos módon a Nagy Egyesülést.
Ebből kell kiindulni.
Miként hivatkozhatnál a gyulafehérvári dokumentumba foglalt bizonyos kijelentésekre, elvekre, jogokra, ha te nem ismered el annak az okiratnak a lényegét, amiről itt írunk? De még így is, a szóban forgó elvek, józan, helyes és tárgyilagos elemzése esetén teljesen másról beszélnek, mint magyaroknak nyújtott autonómiáról. Ezekre néha tudatlanságból, máskor szándékosan hivatkoznak, tudva, hogy kevés román olvassa ma már azokat, vagy ha igen, még kevesebben tudják helyesen értelmezni őket. Marius Diaconescu kollégám nem olyan rég helyesen és közérthetően elmagyarázta ezeket a gyulafehérvári elvek kiforgatásával kapcsolatos dolgokat.
- Ezeket különben intenzíven felhasználták a Tusnádfürdői Nyári Egyetemen is annak bizonyítására, hogy az önrendelkezésre vonatkozó magyar követelések, a román állam jövője, Nagy-Románia centenáriuma a Gyulafehérvári Nyilatkozatban szereplő állítások megvalósulásához kötődnek. Kérjük, hogy professzorként és románként is mondja el véleményét.
- Ezeket az „elveket” a magyar nyári táborokban nem a magyar nemzet és nem a romániai magyar kisebbség javára, hanem a kedélyek felszítására használják fel. Bármelyik román értelmiséginek gondosan el kell olvasnia a Nagy Nemzetgyűlés Határozatot és magának kell megítélnie azt. Az említett gyűlés – az Egyesülés ünnepélyes elrendelése után – a következő alapvető elveket határozta meg: „teljes nemzeti szabadság minden együttélő népnek”, „egyenlő jogok és teljes autonóm vallásszabadság az állam minden felekezete számára”. A „teljes nemzeti szabadságot” egyértelműen, párhuzamos értelmezések lehetősége nélkül határozták meg és az a Határozat szerzői számára az „együttélő népek” jogát jelentette arra, hogy „saját nyelvükön részesüljenek oktatásban, közigazgatásban és ítélkezésben”, „képviselettel rendelkezzenek – Románia – törvényhozó testületeiben”, valamint az ország kormányzásában. Mit lehet elmondani ezekkel az elvekkel kapcsolatosan?
A romániai magyarok a saját nyelvükön részesülnek „oktatásban”, ingyenesen és gyakran állami ösztöndíjjal óvodától a doktori címig és a posztgraduális képzésekig. Nincs, például, olyan magyarok által kért felsőoktatási program, amit ne engedélyeztek volna az állam szakirányú szervei. Ennek feltétele a legnagylelkűbb Európában: legalább tízen kell jelentkezzenek arra a szakra. De a pozitív diszkrimináció szellemében 7-8 hallgatóval is engedélyeznek szakokat. Következésképpen 10 ilyenfajta tanulmányokra jelentkező hallgató számára Romániában kb. 20 magyar professzort fizetnek. Ha pedig nincs 10 jelentkező ilyenfajta tanulmányokra, akkor Magyarországról hoznak fiatalokat, akik az európai szabályozások szellemében Romániában tanulnak, magyarul, a román állam költségvetéséből fenntartott helyeken!
Sőt: egy magyarul tanuló hallgató kétszeres finanszírozást kap az államtól (egy németül tanuló pedig 2,5-szerest) a románul tanulóhoz képest. Az 1918 utáni Romániában sohasem állították le a minden fokú magyar nyelvű oktatási rendszert, csak korlátozták a nacionalista kommunizmus korszakában (a XX. század 80-as éveiben). Következésképpen ma elég sok romániai magyar nem beszéli jól (vagy nem beszéli egyáltalán) az ország hivatalos nyelvét és képtelen beilleszkedni a román közösségbe (miközben a legfrissebb népszámlálás szerint a román etnikumúak adják a lakosság csaknem 90 százalékát). Márpedig a romániai magyaroknak lehetőségük van tökéletesen kétnyelvűnek lenni és bármilyen tisztséget betölteni, bárhol az országban, lekörözve a román etnikumúakat. Egyes magyar vezetők káros politikája miatt, sajnos, ez a lehetőség elvész, nem hasznosul.
A saját nyelvű közigazgatással ugyanez a helyzet: a magyarok mindenhol az országban az arányuknak megfelelően jelen vannak a közigazgatásban, azokban a falvakban, községekben, városokban, megyei jogú városokban pedig, ahol többségben vannak, a közigazgatás gyakorlatilag magyar, magyar nyelven zajlik. Az „ítélkezés” a magyar többségű területeken gyakran magyar bírókkal és törvényszéki jegyzőkkel zajlik. Amikor arra szükség van, a román állam tolmácsokat biztosít. Következésképpen bármelyik peres fél, tanú stb. korlátozás nélkül magyarul beszélhet a bíróság előtt. Van értelme a többiről is beszélni? A magyaroknak a két háború közötti időszakban, akárcsak a többi kisebbségnek, parlamenti képviselettel rendelkező saját pártjaik voltak. Amikor pedig nem voltak, akkor már minden pártot felszámoltak, a románokat is (1938-tól 1944-ig). A kommunizmus alatt Erdélyt nagyjából 1950-ig, 1953-ig a magyarok vezették, aztán folyamatosan jelen voltak Románia vezetésében, minden központi szervben, az arányuknak megfelelően, sőt azt meghaladó mértékben. A magyarok most folyamatosan részt vesznek a kormányzásban, még akkor is, amikor nem alkotnak koalíciót egy többségi párttal. A Képviselőházban és a Szenátusban nem volt egyetlen törvényhozási ciklus sem magyar képviselők és szenátorok nélkül, méghozzá a választás útján elértnél nagyobb arányban. Nincs olyan, úgy-ahogy fontos országos jellegű intézmény, ahol ne lenne jelen a magyar pártok egy vagy több képviselője, a Román Nemzeti Banktól a Román Kulturális Intézetig.
Igaz, hogy a hivatkozott dokumentumban még egy helyen használják az autonómia szót (pontosabban, mint láthattuk, az „autonóm” melléknevet), nevezetesen a III. cikkelyben, ahol „az állam minden felekezete számára” biztosított „teljes autonóm vallásszabadságról” beszélnek. De itt nyilvánvalóan vallásról, felekezetekről van szó és nemcsak a magyarokéról (kálvinista, erdélyi római katolikus, unitárius és a többi), hanem az összesről. Következésképpen az 1918. december 1-i gyulafehérvári dokumentumban sehol sincs szó valamelyik kisebbségnek (vagy akkori szóhasználattal „együttélő népnek”) biztosított (területi, kulturális, regionális, jogi, közigazgatási, politikai és a többi) autonómiáról, hanem a már említett értelmezésű „teljes nemzeti szabadságról”, nevezetesen arról a jogról beszélnek, hogy saját nyelvükön részesüljenek oktatásban, közigazgatásban, ítélkezésben, képviselőik legyenek a kormányban, a parlamentben és így tovább. Márpedig ezek megvalósultak és nap mint nap megvalósulnak. Természetesen, ma sincs – mint bármely emberi dologban – tökéletesség! Egy magyar sohasem fogja magát úgy érezni Romániában, mint Magyarországon, az „anyaországban”, ahogy azt egyesek nevezni szeretik.
Az a baj, hogy egyes magyar vezetők Magyarországgá akarják változtatni Erdélyt (ahogy azt hajdanán illuzórikusan hitték), ami már nem lehetséges. Ezért jobb lenne, ha mindnyájan egy új Románia hatékony és becsületes felépítésére összpontosítanánk energiánkat az Európai Unió keretében és nem kellene középkori nosztalgiákat kergetni, mint amilyen „Székelyföld autonómiája”! Egyes magyar vezetők és román állampolgárok pedig szabadok abban, hogy ne szeressék Romániát, de törvényi kötelességük tisztelni azt. Különben összetűzésbe kerülnek a törvénnyel.
- Vajon, ha a Nyilatkozatot elfogadó Nagygyűlés nyomán létrehozott állam ellen harcolsz, akkor hivatkozhatsz még rá, hogy többletjogokat követelj? Egyes magyar vezetők az 1918 után egyesült román állam ellen harcoltak a hadseregükkel (Székely Hadosztály), a két világháború közötti romániai pártjukkal és Magyarország propagandájával.
- Ismétlem: a magyarok közösségként sohasem ismerték el Erdély egyesülését Romániával, explicit, egyértelmű módon, ahogy azt a szászok, a svábok, az ukránok, a romák stb. tették (a nem-magyar kisebbségek közül csak a szászok esetében volt jelentősebb állásfoglalás ebben a kérdésben és az sem volt egyértelműen románpárti – ld. itt –, az ukránokról és főleg a romákról nincs értékelhető adat – a szerk.). Mit jelent ez? Ez az Erdély lakosságának abszolút többsége által az akkor hatályos nemzetközi jog összes rendelkezésével összhangban lévő és az 1919–1920-as Párizsi Békekonferencia által igazolt, majd az 1989 előtti és utáni más nemzetközi jogi értékű dokumentumok által elismert 1946–1947-es Békekonferencia által újra igazolt 1918. december 1-i „rendelet” el nem fogadását jelenti. Ebben az esetben az ezt a hozzáállást támogató magyar közösségi vezetők (nem minden magyar!) nemcsak a román, hanem a nemzetközi törvényeken is kívülre helyezik magukat és nincs joguk egy olyan dokumentumra hivatkozni, melyet lényegében nem fogadnak el.
Más szóval, a gyulafehérvári gyűlés határozatából nem emelheted ki csak azokat a részeket, melyek nem felelnek meg neked! De a magyar vezetők még így is, a pro domo érvelésükben is – mint látható volt – tévednek: a kérdéses nyilatkozat, melynek csak az Egyesülés tekintetében van törvényereje, sehol sem tartalmaz autonómiát az erdélyi etnikai kisebbségek számára…
- Az AEÁ-ban, ha kilépsz a törvény ernyője alól, ahogy egyes magyar vezetők kiléptek a Nyilatkozat ernyője alól, amikor úgy döntöttek, hogy harcba lépnek az újonnan létrehozott román állam szétszakításáért, akkor a törvény többé nem véd meg, sőt veszélyforrásnak tekint. Mi a véleménye erről az érvről? Jogos, vagy ha nem, akkor melyek lennének az árnyalatok?
- Románia nem Amerika és Európa sem egyenlő az AEÁ-val! Európának erős történelmi hagyományai vannak, melyeken nem lehet könnyen és kockázatmentesen túllépni. A magyarokat évszázadokon keresztül „domináns, nemesi, felsőbbrendű” nemzetként nevelték, „a Kárpát-medence civilizátorainak” mondták őket, ahol a hajdani kisebbségeknek (románoknak, szlovákoknak, horvátoknak, ruténeknek, szerbeknek stb.) örökre hálásaknak kellett volna lenniük, azonosulniuk kellett volna a magyarok nyelvével és kultúrájával, el kellett volna fogadniuk azt a „nagy megtiszteltetést”, hogy asszimilálódhatnak ebbe a „nagylelkű magyar nemzetbe”. Márpedig a kérdéses nemzetek szintén életre keltek, majd követelték és – ahogy az természetes is – megszerezték a jogaikat. Ezért meg kell érteni és udvariassággal, nagylelkűséggel, sőt akár pozitív diszkriminációval is kell kezelni a bizonyos magyar körökben még mindig létező mérhetetlen gőgöt, amit az „ezeréves” uralkodói mentalitás táplál. Az állam által megtett bármilyen kemény lépést hangsúlyosabban érez meg egy kisebbség, vagy a kisebbségekhez tartozó egyes egyedek. Persze, egy jól szervezett és erős állam tökéletes rendet teremthetne és példásan megbüntethetne bármilyen törvénysértést, a kisebbségeket is beleértve, ahogy azt Magyarország, Lengyelország, Csehország, Szlovákia, Ukrajna és mások teszik. De egyrészről Románia nem egy jól szervezett állam, másrészről egy ilyenfajta, erőből való fellépés nem hozná a tisztességes románok által elvárt eredményeket (legalábbis nem a magyar kisebbség esetében). Ez nem azt jelenti, hogy a román államnak nem kell küzdenie az összes hatályos törvény tiszteletben tartásáért.
- Lehet-e a Nagy Nemzetgyűlésre hivatkozni, ha azt nem ratifikálta Románia Parlamentje? Vagy Bukarest is ekként fogadta el?
- Románia Parlamentjének nem kellett ratifikálnia a gyulafehérvári dokumentumot! Románia tudomásul vette az említett határozatot és törvényerővel ruházta fel az abba foglalt rendeletet. A határozat egyetlen törvényerejű döntése pedig a románok és az általuk lakott (hajdanán Ausztria-Magyarországhoz tartozó) területek egyesülése volt Romániával, ez a döntés pedig a bukaresti Parlamentben is törvény lett. A többi elv, elgondolás, ajánlás, célkitűzés és más hasonló dolog volt, melyek egy álomszerű, ideális demokratikus társadalomban alkalmazhatók. A románok nem akartak elnyomottakból elnyomókká válni, ezt pedig – amennyire az emberileg lehetséges volt – be is tartották. Az erdélyi magyarok, természetesen, nem érezhették magukat úgy a Román Királyságban és aztán Romániában, mint a „történelmi Magyarországon”, melyben a diszkrimináció államelv volt. De ezen túlmenően fel kell számolnunk azt a káros legendát, hogy a Gyulafehérvári Határozat magában hordozná a magyarok és/vagy a többi kisebbség (területi, vagy bármilyen másfajta) autonómiájának elvét
és hogy a román állam nem ismert el és alkalmazott egy ilyenfajta elvet. Ez egy belemagyarázás, ami nem tesz mást, csak zavart, egyet nem értést, hazugságot, sőt etnikai gyűlöletet kelt.
- Mi a véleménye Románia centenáriumi készülődéseinek stádiumáról?
- Ez a „stádium” egyszerűen nem létezik! Egy zagyvaság volt az egész az elejétől kezdve (a Nagy Egyesülés Centenáriumának szentelt Főosztály 2016-os létrehozásától) egészen a végéig (ennek a szervnek a Művelődésügyi Minisztériumon belüli 2017-es eltemetéséig, ahol igazgatóság lett, vagy valami ilyesmi). Ki érthet ebből még bármit is? Azt hiszem, hogy a hatóságok vagy nem tulajdonítanak semmilyen jelentőséget a Centenáriumnak, elavult, irreleváns, a „krónikák porához” méltó akciónak tekintik, vagy ezen a téren sem képesek semmire (ahogy az autópályák, a vasút, az oktatás, az egészségügy és a többi esetében sem). Ez nem azt jelenti, hogy az összes román tehetetlen vagy műveletlen, és semmit sem tesz a Nagy Egyesülés Centenáriuma ügyében. Legalábbis „Erdélyben, a Bánságban és a nyugati Részeken” tisztességgel készülünk az eseményre, ahogy az tisztességes házaknál szokás. (Tudom, hogy miként készülődnek az 1918-ban Főnix-madárként feltámadt Lengyelországban, vagy Csehországban, Szlovákiában, Horvátországban, Litvániában, Lettországban, Észtországban és így tovább.) Mindezek a közép-kelet-európai népek és országok 1918-ban támadtak fel újra és természetes dolog, ha felidézik történelmüknek azokat a meghatározó pillanatait. Annál inkább „felelőtlenek, kihívók és észbontók” (Mircea M. Morariu szavaival élve) egyes magyar vezetők, például Kelemen Hunor rendszeresen tett kijelentései, akik nem tesznek mást, csak azt igazolják, hogy egyes magyarok (hatóságok, szervezetek és személyek) részéről létezik egy információs háború a románok és Románia ellen.
Kelemen úr hajdani uralkodói arroganciával arra emlékeztet bennünket, hogy a magyarok ezer éve vannak itt, míg a románok csak száz éve, megfeledkezve arról, hogy éppen ezért a mérhetetlen büszkeségért, ezért a dominanciavágyért és minden áron való uralkodásért vesztették el a nagy Magyarországot. Az ilyenfajta erdélyi és nemcsak erdélyi magyar vezetők megfeledkeznek arról, hogy vége van annak, amikor minden román szolga volt, hogy a románok feltámadtak és demokráciára ébredtek, hogy békében akarnak élni a velük együtt élőkkel, nem kérdezve többet állandóan, hogy ki volt az első és ki volt erősebb. Mindenesetre Románia egységes, szuverén és független államként való elismerése nélkül – már amennyire valóságosak lehetnek ma ezek a jellemzők – nincs lehetőség kiegyezésre. Miért nem állnak elő a magyarok egy egyetértési és együttműködési stratégiával, nagylelkű valóságok felépítésére vonatkozó nagylelkű elgondolásokkal, jó szavakkal és dicséretekkel akkor, amikor indokolt? Számukra Románia egy katasztrófa és egyetlen bűne van, mégpedig az, hogy létezik, a románok pedig arra születtek, hogy szolgák legyenek és a „Kárpát-medence civilizátoraira” hallgassanak, ahogy nem olyan rég még mondták és írták. Kelemen úrnak, hiszen meghatározó politikus, ismernie kellene a tömegek pszichológiáját és nem kellene állandóan feszítenie a húrt, a román néppel szembeni lenéző nyilatkozatokat téve és megvetést gerjesztve, főleg, hogy az „anyaország” példája jelenleg minden európai demokrata számára siralmas, ahol a budapesti hatóságok politikájában Horthy Miklós és más totalitárius szellemek dicsőítését, az idegenek és a menekültek elítélését, a felsőoktatás ellenőrzését látják és így tovább. A románok szerencsére már nem szolgák, sem mások alávetettjei, képesek a saját fejükkel gondolkodni, képesek megismerni, összehasonlítani és következtetéseket levonni. Ebben a szellemben csakis egyetlen következmény körvonalazódik egyes magyar vezetők politikájából: a romániai magyar kisebbség elszigetelődési tendenciája, a román társadalomba való integrálódás elutasítása (ami implicit módon az emigrálás gondolatát is magába foglalja), a román nép, értékeinek és jelképeinek a lenézése.
Ha „a romániai magyaroknak nincs mit ünnepelniük 2018-ban”, akkor egyértelmű, hogy nem ismerik el annak az államnak a legitimitását, melyben élnek, vagyis Románia legitimitását. Ez pedig az alkotmány súlyos megsértése és a törvény bünteti. Márpedig így nem lehet együtt élni. Együttéléshez nagylelkűségre, megértésre, odaadásra, másságra van szükség. Ezt szeretnénk látni a romániai, a magyarországi és a bárhol élő magyar vezetők mindennapos gyakorlatában. Szerencsére sok romániai magyar hűséges és tisztelettudó polgára annak az államnak, melyben élnek.
A románok különben egyáltalán nem szörnyetegek vagy identitásrombolók, ahogy azt egyes forrófejűek és Szent István Magyarországának dicsőségéről álmodozók állítják. 2018-ra vonatkozóan pedig most összegyűlünk, emberek és intézmények, és továbbra is össze fogunk gyűlni, hogy szép, emlékezetes, nyugodt ceremóniákat gondoljunk ki, de főleg azért, hogy forrásköteteket és összefoglalókat jelentessünk meg, új korabeli tanúvallomásokat hozzunk felszínre, történelmi épületeket tatarozzunk, múzeumokat frissítsünk fel és nyissunk meg újra, 1918-nak szentelt keresztekhez és emlékművekhez vezető utakat újítsunk fel, szobrokat és más dicsőítő himnuszokat szenteljünk Ferdinánd királynak, Mária királynénak, Ion I. C. Brătianunak, Gheorghe Pop de Băseşti-nek, Vasile Goldişnak, Iuliu Maniunak, Iuliu Hossunak, Miron Cristeának, Alexandru Vaida Voevodnak és megannyi más személynek, akik félretettek minden ellenségességet, hogy a román nemzet szolgálatába álljanak. Az viszont kár, hogy nem tudunk egy kicsit koordináltabbak lenni, nem tudunk harmóniában, összhangban és szinkronban lenni, ahogy az nagy ünnepkor szokás. A demokráciának nem szabad anarchiává fajulnia, mert azt veszélyeztethetjük, amit egy évszázaddal ezelőtt felépítettek az említett nagy államférfiak. Személy szerint azt szeretném 2018-ban látni, hogy a románok összes nagy értelmiségije a köz szolgálatába áll és az ország érdekében felelős tisztséget vállal, ahogy azt az elődeink tették 1918-ban, nemzetünk „asztrális órájában”.
Lucian Ionescu
[Forrás: Transparent News, Fordítás: Főtér] itthon.ma/erdelyorszag

Iohannis: a szászok a románokkal együtt ünneplik meg Erdély és Románia egyesülésének centenáriumát
Klaus Iohannis szerint a romániai szászok a románokkal együtt ünneplik meg 2018-ban Erdély és Románia egyesülésének centenáriumát.
Románia elnöke – aki korábban a Romániai Németek Demokratikus Fórumát, majd a román Nemzeti Liberális Pártot (PNL) vezette – a Brassó megyei Szászkeresztúron (Crit) beszélt erről vasárnap, az erdélyi szász kultúrát népszerűsítő fesztiválon.
"A pozitív üzenetekre kell összpontosítanunk. (.) A szász közösség együtt fogja ünnepelni a románokkal Románia centenáriumát, és remélem, hogy végül mindenki meg fog győződni arról, hogy ez az igazi üzenet. A centenárium rendkívül fontos, és még ha egyesek csak azt látják is belőle, hogy eltelt száz év, akkor is nagy dolog, mert szerintem Románia ebben a száz évben bizonyította be, hogy egy, a birodalmak peremén fekvő kis országból erős országot lehet kialakítani a régióban. Egy stabil országot (.) amely hozzájárul az egész térség fejődéséhez és stabilitásához. Mondhatjuk, hogy az utóbbi száz évben fontos és határozott lépéseket tettünk a jó irányba" – idézte az államfő szavait az Agerpres hírügynökség.
A román állami hírügynökség az államfő kijelentését Kelemen Hunornak a centenáriummal kapcsolatos kijelentésére tett reagálásaként értelmezte. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnökével a Szabadság kolozsvári napilap augusztus 4-én közölt interjút. Ebben a politikus kijelentette: „a románságnak el kell fogadnia, hogy mi (az erdélyi magyarság) nem fogjuk tudni és nem is akarjuk ünnepelni 1918-at".
Az RMDSZ elnöke úgy vélte: az elmúlt évszázadban „folyamatosan újratermelődtek a félelmek. A románok attól félnek, hogy el akarjuk szakítani Erdélyt, a magyarok pedig attól tartanak, hogy a románok meg akarják fosztani őket az identitásuktól".
Kelemen Hunor úgy vélte: hiba lenne, ha az erdélyi magyarság „sündisznóállásba" zárkózna a centenárium évében, ezért a szövetség konferenciákat szervez, és kiadványokkal készül felmutatni, hogy mivel járult hozzá a magyarság az elmúlt száz évben Erdély és Románia fejlődéséhez. Az RMDSZ azt a munkacímet adta centenáriumi programjának, hogy Ezer év Erdélyben, száz év Romániában.
Gazda Árpád / MTI; Erdély.ma

A Fekete-tengeren érkeztek iraki bevándorlók Romániába
Egy török zászló alatt közlekedő, iraki bevándorlókat szállító hajót fogott el a román parti őrség a Fekete-tenger román felségvizein vasárnap.
A határvédelem fekete-tengeri összevont megfigyelő rendszere (SCOMAR) vasárnap reggel hét órakor észlelte a Mangalia várostól keletre, tíz tengeri mérföld távolságra lévő és a román partok felé közeledő hajót. Mivel a hatóságok azt gyanították, hogy illegális bevándorlók lehetnek rajta, a parti őrség egyik egysége elébe ment.
A kis méretű hajó elfogása után kiderült, hogy azt egy bolgár és ciprusi állampolgár vezeti és 69 iraki állampolgár (30 férfi, 10 nő és 29 kiskorú) tartózkodik rajta.
A parti őrség a mangaliai kikötőbe kísérte a hajót, ahol a román határrendészet tovább vizsgálja az ügyet.
Idén megszaporodtak azok az esetek, amikor az ázsiai országokból útnak indult migránsok Romániát érintő útvonalakon próbálnak Nyugat-Európába jutni. A legtöbben a szerb-román határon keresztül érkeznek az országba, és vannak, akik a Dunán átkelve próbálnak átszökni Romániába. Az Európai Unió part- és határvédelmi ügynökségének (Frontex) égei-tengeri és földközi-tengeri misszióiban egyébként rendszeresen részt vevő román parti őrség hosszú idő óta először adott hírt arról, hogy a Fekete-tengeren áthajózva próbáltak illegális bevándorlók bejutni az országba. Baranyi László / MTI; Erdély.ma

Meghalt Tudor Postelnicu, a Szeku egykori vezetője
86 éves korában meghalt Tudor Postelnicu, a kommunista politikai rendőrség, a Szekuritáté volt vezetője. Postelnicut a bukaresti Carol Davila katonai kórházban érte a halál, ahová néhány héttel ezelőtt utalták be súlyos légúti problémákkal – nyilatkozta felesége a Digi24 hírtelevíziónak.
Tudor Postelnicu ellen vádat emelt tavaly a katonai ügyészség egy volt politikai fogoly, Gheorghe Ursu halálának ügyében, emberiesség elleni bűncselekményekben való bűnrészesség miatt. Postelnicut 1978-ban nevezték ki a Szekuritáté élére, 1987-től a forradalomig belügyminiszter volt. Agerpres
Tudor Postelnicu /1931. nov. 13. – 2017. aug. 12./ Erdély.ma

Falunappal őrzött történelem
Elnevezésében a település régi nevét megörökítő falunapot tartottak a hét végén Asszonyvásárán. Az I. Forum Reginae alkalmával testvér-települési szerződések aláírására is sor került.
A lexikon szerint a ma Kiskereki községhez tartozó „Asszonyvására legkorábbi ismert adata egy többszörösen átírt oklevélből származik 1203/1342/1356/1477-es évekből, amelyben de Foro Reginae-ként említik, alanyesetben Forum Reginae, azaz királyné vására. Ez a latin településnév az alán eredetű „asszony” szavunknak az Árpád-korban szokásos úrnő, fejedelemnő, királyné jelentését mutatja. Egyházi iratokban még ilyen latin neveken is jegyzik: Forum Virginis, Forum Dominae.” Az I. Forum Reginae fesztivállal tehát ennek a történelmi elnevezésnek szándékoztak emléket állítani a szervezők, azzal együtt, hogy „egyszerű” falunap volt már korábban a településen. A rendezvény első napján (augusztus 12.) tartották meg a helyi, szebb napokat is megélt premontrei rendi plébániatemplom búcsúünnepét, hiszen augusztus 15-én van Nagyboldogasszony napja. A paptestvéreket és világi vendégeket, nem utolsó sorban a híveket Fejes Anzelm Rudolf főapát, prépost-prelátus köszöntötte, figyelmeztetve: ez a nap egy „felkiáltójel”, amikor a mennyei mellett gondolnunk kell a földi édesanyákra is, míg utóbbiak élnek, addig gyermeki mivoltunk is él, ám utána óhatatlanul felnövünk.
Kereszténységünk
Az ünnepi szentmise szónoka Bakos Gábor várad-újvárosi káplán volt, aki ugyancsak a Mária-ünnephez igazította mondandóját, úgy vélve, hogy Jézus anyja utat mutat nekünk engedelmességből, miközben mi manapság hajlamosak lennénk úgy imádkozni, hogy „legyen meg a mi akaratunk…” Nem volt túl derűlátó, amikor kifejtette: lehet, már nincs messze az az idő, amikor már nem lesz elég összekulcsolt kézzel imádkoznunk, de akár fegyvercsővel farkasszemet nézve kell bizonyságot tenni kereszténységünkről… A szentmise végén Fejes Anzelm Rudolf mondott köszönetet azoknak, akik részt vettek a búcsún, továbbá az önkormányzatnak, amiért támogatják, hogy a templomot és a hozzá tartozó birtokot bekeríthessék. Ennek kézzelfogható előkészületét megtapasztalhattuk, ugyanis magában a templomban tárolják a szükséges oszlopokat, dróthálót, mivel azt a környék lakosai miatt nem merik a szabadban hagyni…
Koszorúzás
Az ünnepség a református templomkertben folytatódott, a néhai Kuthy Sándor (1783–1851) esperes emlékére néhány éve állított kopjafa előtt. Az élete végén Asszonyvásárán szolgált lelkész azzal írta be magát a helytörténetbe, hogy a ’48-as szabadságharc leverése után bujdosóknak adott menedéket. E tettét emelte ki beszédében Szabó Ödön képviselő, aki a közösségi összefogás példájaként értékelte, hogy a község három falujában (Kereki, Keserű, Asszonyvására) felváltva tartanak falunapokat, melyek alkalmat adnak az egymásra-figyelésre. A kopjafára a helyiek mellett a Naszályról (Komárom-Esztergom megye), Kokadról (Hajdú-Bihar megye), Hosszúszóról (Szlovákia), és a Balaton-parti Kerekiből (Somogy megye) érkezett vendégek is koszorút tettek. A mi Kerekink testvér-településeit soroltuk, melyek sora kisvártatva tovább bővült, hiszen a kultúrházban terített asztal mellett, miközben már az ebéd illata bizonyította, hogy nem rossz választás a házigazdákkal jóban lenni, Nyíri Sándor polgármester újabb két kollégájával szignózott hasonló dokumentumot.
Testvérek
Bár, mint mondta, mi eddig is „testvérek” voltunk, de ennek nyomatékot is adtak a kárpátaljai Gút és a Borsod megyei Felsőtelkes polgármestereivel, Kopasz Gusztávval és Orehóczki Istvánnal. (Az előzetes terv szerint mellettük ült volna még a Zala megyei Szentgyörgyvölgy polgármestere, Varga Zsuzsa is, de ő és kísérete nem érkezett meg.) Még mindig az ebéd előtt Nyíri Sándor, illetve Fejes Anzelm Rudolf és Székely István helyi tiszteletes köszöntötte azt a 4 házaspárt, akik idén ünneplik házasságkötésük 50. évfordulóját. Ezek után valóban következhetett az ebéd. A délután és este folyamán még gyerekműsorok, a helyi Bertalan Attila citerajátéka, Meleg Attila és Molnár Júlia előadása, egy nagyváradi egyesület lovagi bemutatója, az érolaszi Betty, a szintén helyi Boros Jancsi, a székelyhídi Bild Mirror Lige együttes koncertje, a magyarországi Krisz Rudi produkciója volt tervbe véve. Estére már gyülekeztek az esőfelhők, a tűzijáték idején már esett is, elmosva a szabadtéri diszkót.
Rencz Csaba / erdon.ro

Háromnapos ünnepség Paptamásiban
A majd másfél évtizede futó Paptamási Napok programjai idén is megmozgatták a község apraját-nagyját. A háromnapos ünnepség már pénteken elkezdődött a mazsorettek látványos és szemet gyönyörködtető utcai felvonulásával, Nyüveden és Pelbárthidán.
A kezdő napot nagysikerű szabadtéri diszkó zárta, melyen a kedvező időnek és a jó zenének köszönhetően nagyon sokan szórakoztak együtt. Szombaton már reggeltől zajlottak a falunapi programok. Ünnepi istentisztelettel kezdtek a református templomban, igen szépszámú résztvevővel, melyen az igét a helyi lelkipásztor, Pál László hirdette. A bevezetőben nagy szeretettel köszöntötte az istentiszteleten jelenlévő egyházi és polgári méltóságokat a község településeiről, a Hollandiából, a Magyarországról érkező vendégeket és mindenkit, aki részt vett a falunapi ünnepség tulajdonképpeni megnyitóján. Külön köszöntötte a más felekezetű híveket. A holland vendégeket (31 fő) a nyüvedi lelkipásztor vitte magával. A testvérgyülekezet tagjai éppen éves látogatásukon voltak, és szívesen részt vettek a falunapokon. „Fontos az indulás és ennek méltó helye a templom” – mondta, majd a prédikációját a továbbiakban a kánai menyegző történetére alapozta.
Mazsorettek bemutatója
A templomi ünnepség után a mazsorettek bemutatója következett a templomtéren, mellyel igen nagy sikert arattak. A nagy meleg ellenére mindenki végignézte jól koreografált, jól kivitelezett, ezen alkalomra készített műsorukat. Fellépésük ezzel nem ért véget, hiszen zeneszóval kísérve végigvonultak a falu főutcáján, majd így érkeztek a sportpálya mellett felállított szabadtéri színpadhoz, a falunapi programok további helyszínéhez. A falu lakosai közül sokan velük együtt vonultak. A színpad előtti téren még egy bemutatót tartottak, majd emlékfotót készítettek Matyi Miklós polgármesterrel.
Közben a sportpályán már 9 órakor elkezdődtek a focimérkőzősek, melyen a legjobbnak a szalárdi csapat bizonyult, megelőzve a második helyen végző paptamásiakat. Szoros mérkőzések voltak, a csapatok jól felkészültek a rangadóra. Kora délután kezdték el a bográcsosfőző-versenyt, melyen több mint egy tucat csapat mérte össze főzési tudományát. Magyarországi kukták is részt vettek a kulináris versenyen. Finom és különleges, időnként nem mindennapi ételek kerültek a bográcsba. A zsűri a pelbárthidai csapat ételét ítélte a legjobbnak, melynek vezető szakácsa Varga Eszter volt. Őket a kügypusztai, majd a nyüvedi református egyház csapata követte a rangsorban. Amatőr kóstolóként elmondhatom, hogy a többi étel is megállta a helyét, büszkék lehettek rájuk készítőik. Ételt, italt a lacikonyhákban is szolgáltak, így senki nem maradt éhen, vagy szomjan. A gyerekek a vidámparkban is szórakozhattak, mely egész nap nyitva tartott.
Autós bemutató
A motoros felvonulás és az autós bemutató most is komoly érdeklődő közönséget vonzott maga köré. A színpadon a Win Tsu kung-fu bemutató csalogatta közelebb a közönséget, majd az M.M. Pódium művészeinek műsorai. Nagy sikert arattak, melyet nagy taps követett. A díjkiosztó ünnepséget megtisztelte jelenlétével Cseke Attila megyei RMDSZ-elnök, szenátor. A vetélkedők okleveleit ő, valamint Matyi Miklós helyi polgármester, Major Lóránt alpolgármester és a magyarországi Mélykút polgármestere, Kovács Tamás adták át, majd köszöntötték az ünneplőket. Az M.M. Pódiumnak sikerült tetőfokra vinni a hangulatot, minden szép és jó volt, de ekkor az időjárás úgy döntött, eláztatja teret, ezért gyakorlatilag lehetetlenné tette a további igen vonzóan hangzó műsorokat. Az addig igen jól szórakozó közönségnek haza kellett mennie és reménykedni, hogy vasárnap kegyesebb lesz majd hozzájuk az időjárás. A szervezők mindent megtettek, de szabadtéri műsorok esetén ez a helyzet „benne van a pakliban.” Mindemellett a hazafelé igyekvőket nem a bosszankodás jellemezte, mivel ezt felülírta az addigi jó hangulat. A vasárnapi események ismertetésére visszatérünk.
Szőke Ferenc / erdon.ro

A székely zászlóról Londonban (Zászlótudományi Világkongresszus)
Afrikát leszámítva a földkerekség minden tájáról érkezett száz zászlókutató részvételével tartották az elmúlt héten Londonban a 27. Zászlótudományi Világkongresszust, amelyen térségünket az Erdélyi Címer és Zászlótudományi Egyesület elnöke, a Háromszék munkatársa, dr. Szekeres Attila István heraldikus képviselte.
Szekeres Attila István a székely zászló történetét körüljáró, nagy érdeklődést kiváltó angol nyelvű előadásának első felében Székelyföld rövid történetét, illetve a térség romániai elismertsége körüli vitákat is fontosnak tartotta felvázolni, így segítve a székely szimbólumok kialakulása történetiségének megértését. Kitért arra is, hogy a jelképhasználat milyen különleges hangsúlyokat kapott Erdély Romániához való csatolásának következtében, illetve az 1989-es politikai változásokat követő viszonylagos szabadság körülményei között. A résztvevők rövid tájékoztatást kaptak a jelképhasználat közelmúltbeli romániai üldöztetéséről is. „A kezdetben a Székely Nemzeti Tanács által az önazonosság jeleként használni kezdett zászlóból annak tiltásaival a román hatalom – szándéka ellenére – kreált széles körben elterjedt székely zászlót, amely mára a romániai magyar kisebbségi nemzeti közösség autonómiaharcának szimbólumává vált” – fejezte be Szekeres Attila István pénteki előadását, amelyet a hallgatóság köréből érkező kérdésekre adott válaszok egészítettek ki.
Csinta Samu, London / Háromszék; Erdély.ma

Összeöntötték a magyarországi és a határon túlról származó búzát Nemeshanyban
A Magyarok kenyere programban már több mint 500 tonna búza gyűlt össze az ország valamennyi megyéjéből és a határon túlról – jelentette be Korinek László, a program elindítója a Veszprém megyei Nemeshanyban, ahol összeöntötték az ünnepi kenyérhez a felajánlott gabonát. Sok helyen még folyik az aratás, ezért az idei felajánlás mennyisége még nem végleges – tette hozzá. A liszt és kenyéradomány mintegy 80 ezer nehézsorsú gyermekhez jut majd el, több mint 130 szervezet segítségével, és ebből sütik majd az ünnepi kenyeret is a Somogy megyei Nagybajom községben – közölte.
Korinek László elmondta, a kezdeményezés elindításának köszönheti, hogy egyre többen ápolják a magyar nyelvet, hiszen „míg a Magyarok kenyerét eszik, a magyar nyelvet használják". Hangsúlyozta: a Magyarok kenyere programért a felvidéki és a Kárpátalján élő magyarság tette a legtöbbet, a kárpátaljai gazdák 83 tonna búzát ajánlottak fel.
Az ünnepi kenyérhez szükséges só a székelyföldi Parajdról, a kovász a Baranya-háromszögből, Karancsról, a víz Kárpátaljáról érkezik.
Az ünnepi kenyeret Esztergomban szenteli majd meg Erdő Péter bíboros, az Esztergom-Budapesti főegyházmegye érseke.
A Magyarok kenyere program a nemzetben élő lelki erőt és összetartozást szimbolizálja – fogalmazott az ünnepségen a Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkára. Kis Miklós Zsolt szerint a 2011-ben útjára indított program küldetése a keresztény nemzettudat erősítése. A búza az élet és az újjászületés jelképe, ezért a program a Kárpát-medence megmaradását is szimbolizálja – hangsúlyozta.
Jakab István, az Országgyűlés alelnöke, a MAGOSZ elnöke arról beszélt, hogy szombaton a kárpátaljai búza ünnepén vett részt, ahol azt tapasztalta, hogy a gazdák teljes szívvel elkötelezettek a program iránt.
Kiss József Attila Nemeshany független polgármestere azt mondta, hogy Nemeshanynak mindig is nagy szerepe volt a búza őrlésében, ma is két ép és több romos malomépület van a településen. A Csizmadia malmot, amelyben az ünnepi búzát őrlik, 1907-ben Háry Mihály molnár építtette. A malom 1952-ig üzemelt, akkor államosították és magtárként használták. Az épületet 1972-ben az egykori tulajdonos családja visszavásárolta, 2001-ben felújították, 2003 óta működik malommúzeumként – idézte fel.
MTI; Erdély.ma

A történelem egy képzeletbeli asszony sorsa által bemutatva
Aki nem látta, még bepótolhatja, és a hónap végéig megnézheti a kivitelezésében és mondanivalójában is egyedi kiállítást, Anna történetét Marosvásárhelyen.
Az erdélyi lány valamennyi rendszert végigélt, volt boldog szerelmes, de csalódott is, családja által kitagadott, a falu után a városban kereste a szerencséjét, majd visszatért falura egy új rendszer elfogadtatása érdekében, hogy aztán idősen, egy városi egyenlakás egyenbútorai között csodálkozva fogadja a szocialista rendszert megdöntő próbálkozások híreit.
A múlt évi, illetve az idei Múzeumok éjszakáján nézték meg a legtöbben az Anna című kiállítást. Tatai Orsolya, a múzeum munkatársa a Vásárhelyi Hírlapnak elmondta, a visszajelzések szerint.
az üveghal, a csipketerítő, a zöld konyhabútor, a szobaberendezés keltette a legnagyobb érdeklődést a látogatókban.
Valamennyien ráismertek azokra a tárgyakra, amelyek egykor otthonaikat, vagy szüleik, nagyszüleik lakását díszítették. Sokan mondták, nem is gondoltak volna arra, hogy ezek a tárgyak egykor múzeumba kerülnek. De igazából nem is a tárgyak az érdekesek – figyelmeztetett a muzeológus –, hanem azok a történetek, amelyeket ezek hordoznak.
A tárgy inkább segédeszköz a történelem elmesélésében, megértésében – mondta a múzeum munkatársa, aki mint antropológus a tárgyak történetére próbálja felhívni az érdeklődők figyelmét.
A kiállítás megálmodói – Kolumbán Zsuzsánna, Kinda István, Miklós Zoltán, Salló Szilárd, Szőcs Levente és Vajda András, a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum munkatársai – nem ragaszkodtak a néprajzi kiállítások szokásos sorsfordulóihoz, inkább az emberi élet egyes pontjaira, a történelem egyes szakaszaira nyitnak rálátást egyetlen személy szemszögén keresztül. Nem válaszokat kínál a tárlat, hanem kérdésekre ösztönöz. Merre menjek, hova tovább, mi lesz velem? Továbbá döntést követő kérdéseket tesz fel: merre mentem, miért ezt választottam, mi lett belőlem? Miért vagyok az, ami vagyok, és miért történt mindez velem?
Választhattunk volna konkrét személyt, akinek életútját bemutatjuk, a lehető legvalószerűbben, leghitelesebben. Most nem ezt tettük, hanem olyat alkottunk, amilyet amúgy nem szoktunk. Megalkottunk egy fiktív személyt, Annát, aki sohasem élt. Úgy akartuk megalkotni, hogy önök végül elmondhassák: bár Anna sosem élt, de akár élhetett is volna – olvasható a kiállítás ismertetőjében.
A tárlat nem mindennapi módon vezet végig a képzeletbeli Anna életén, általa ismertetve a történelmet 1920 és 1989 között.
A múzeum udvarából, a földszintről indul a látogatás, egy csűrnek berendezett térből, ahol román és magyar nyelven meséli a narrátor a fiatal, falusi lány életét. Anna fő szórakozása vasárnaponként a tánc, ahogy másoknak is a hagyományos erdélyi falusi társadalomban. Ott ismerkedik meg a fiúval, akibe szerelmes lesz és akitől gyereket vár, de aki magára hagyja. Mivel ez nagy szégyent jelent a falusi környezetben, valamint a családja is kitagadja, Annának el kell hagynia a szülőfaluját, és a városba megy szerencsét próbálni.
Egy jómódú zsidó családhoz szegődik cselédnek, csakhogy a családot deportálják, senki nem tér vissza a haláltáborokból. Véget ér a háború, új lehetőség nyílik a fiatal nő számára: belép a pártba, és mint ifjú kommunista tér vissza a falujába, ahol még mindig úgy tekintenek rá, mint a megesett, szégyenben maradt lányra. Nem akarják észrevenni és megérteni, hogy ő „egy jobb jövőért fáradozik”. A falusi környezet, majd a városi zsidó család polgári otthona után egy jellegzetes pártirodába lépünk, komor és barátságtalan szobába, ahol a csupasz falon a pártot éltető szlogen olvasható, kopott íróasztal, szék és vasszekrény jelenti a berendezést.
Aztán következik a kiállítás utolsó állomása, a városi tömbházlakás. A szobában a szocialista bútoripar egyenszekrénye, televíziókészülék és rádió, csipketerítő és azon üveghal. A szűk kis konyhában a berendezés valamennyi erdélyi látogató számára családtag: zöld konyhaszekrény, mosogatókagyló, gáztűzhely, a kis ablakon pedig egy másik szürke tömbházra nyílik kilátás. És közben halljuk, hogy Anna mesél: „talán lehetett volna boldogabb az életem” – mondja, majd hozzáteszi, hogy most már így van jól, ahogy van, életében nem hibázott, csak egyszer.
Nincs gondja a tüzelőre, meleg vízre, „új és szép blokkban” tölti az életét, cukrot, olajat, lisztet „tikettre” kap, nyugdíjas, nézi a televíziót és hallgatja a rádiót. Úgy érzi, mindent megtett a pártért, nem is érti, hogy vannak olyanok, akiknek „még ez az élet sem tetszik” – és míg beszél, Temesváron már készülődik a forradalom. Az is a kiállítás érdekességei közé tartozik, ahogy az ötletgazdák multimédiás megoldásokkal segítenek abban, hogy az eseményeket, vagy akár egy-egy időszak hangulatát jobban megértsük, átéljük. Baróti Hunor látványtervező ötlete alapján a táncosokat vetítve látjuk, ahogy a falusi asztalon is a terítéket, a jellegzetes ebédet, azt ahogy tálalják, vagy a városi családnál a másfajta, polgáriasabb terítéket, a húslevest, a levesben az aranyló galuskát ahogyan kimerik a tányérokba.
A kiállítás hétfő kivételével hétköznaponként délelőtt 9 és délután 4 óra között augusztus végéig látogatható, szombaton 9 és 14. míg vasárnap 9 és 13 között Marosvásárhelyen a főtéren, az egykori Toldalagi-palotában. Felnőtteknek 8 lej a belépő ára, nyugdíjasoknak 3, gyerekeknek és tanulóknak 2 lej.
Antal Erika / Székelyhon.ro

Élni akarunk székelyként, magyarként (Emléktáblát avattak az ojtozi csata 100. évfordulóján)
Emléktáblát avattak az 1916–17-ben az Ojtozi-szorosban elesett magyar katonák emlékére, történészkonferenciát tartottak, amelyen a száz évvel ezelőtti csatát járták körül neves meghívottak, szentmisét celebráltak, amelyen Márton Áron emlékét is felidézték – az idei berecki falunapok egybeestek az ojtozi csata századik évfordulójával, érthető hát, hogy az emlékezés és a jövőbe tekintés került a középpontba.
A falunapok nyitányaként szombat délután a helyi önkormányzat és Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának szervezésében történészkonferenciát tartottak a művelődési központ nagytermében. Neves hazai és magyarországi hadtörténészek, történészek, levéltárosok és muzeológusok különböző szemszögből közelítették meg és mutatták be a száz évvel ezelőtti ojtozi csatát. Többek között előadások hangzottak el az 1916-os román betörés háromszéki hatásairól, a román hadsereg 1917-es újjászületéséről, a soproni vasezred történetéről – olyan igazságok hangzottak el, amelyek nem szerepelnek a román történelem-, illetve tankönyvekben. A sikeres rendezvény ötletgazdája Lukács Bence Ákos konzul volt. Illésfalvi Péter hadtörténész előadása során vitéz Bodó Lajos korabeli fényképét is bemutatta, hangsúlyozva, hogy a konferencián jelen van annak unokája, Bodó István Csíkszeredából. Az előadásokat vita követte, majd a jelenlevők számára alternatív programot szerveztek: a Gábor Áron-emlékházat, a művelődési központ alagsorában berendezett falumúzeumot vagy a római castrumot lehetett megtekinteni. Tegnap reggel a kívül-belül felújított ojtoztelepi római katolikus templomban szentmisére került sor, amelyet Tamás József segédpüspök celebrált. Csomós László berecki plébános – miután a maga és az egyházközség nevében köszöntötte a vendégeket és a híveket – arra emlékeztetett: az ojtozi csata centenáriumán azért gyűltek össze, hogy leróják kegyeletüket a hazájukat védő magyar katonák hősiessége előtt és emléket állítsanak nekik. Ugyanakkor arra kérte a jelenlevőket, hogy Márton Áron püspökre is emlékezzenek, aki 1916 szeptemberétől 1917 decemberéig a magyar hadsereg katonájaként az Ojtozi-szorosban is harcolt. „Számunkra ne csak emlékezés legyen ez a nap, hanem szóljon hőseink hitének és kitartásának elsajátításáról is. Ha mi is példájuk szerint élünk, akkor életünk harcait bár néha elveszítjük, hitünkben soha össze nem törünk. Száz év távlatából is él a nemzet, mert töretlen a hite. A világ húzhat határokat, de a hitünk országát csak Isten teheti nagyobbá. Vágyjunk erre a hitre, és akkor meglesz mindenünk” – mondotta többek között a berecki egyházközség plébánosa, majd felkérte a püspök atyát, hogy mutassa be a legszentebb áldozatot az itt elesett hősökért, népünkért és hazánkért. Az egyházfő az ünnepi szentmisét az Ojtozi-szorosban elesett katonák emlékének ajánlotta fel.
A szentmisét követően a jelenlevők a templomkertbe vonultak, hogy felavassák az emléktáblát az 1916–17-ben az Ojtozi-szorosban harcolt és hősi halált halt magyar katonák emlékére. A leleplezésre váró emléktábla előtt első világháborús honvédegyenruhában és korabeli fegyverzetben díszőrséget állt négy hagyományőrző és a Történelmi Vitézi Rend kézdi- és sepsiszéki állományának több tagja, rajtuk kívül huszáregyenruhát és a 15. Székely Határőr Gyalogezred egyenruháját viselő hagyományőrzők is jelen voltak a megemlékezésen, amely a magyar himnusz eléneklésével kezdődött.
Elsőként az esemény házigazdája, Dimény Zoltán, Bereck község polgármestere szólt az egybegyűltekhez, köszöntötte a jeles vendégeket, az egyházi és világi méltóságokat, Sopron és Tótkomlós küldöttségét, valamint Kiss László ezredest, Magyarország bukaresti nagykövetségének katonai attaséját. Az elöljáró kivételes napnak, az összefogás napjának nevezte az eseményt, és köszönetet mondott Grezsa István kormánybiztosnak és Magyarország kormányának az ojtoztelepi templom felújításában nyújtott jelentős anyagi támogatásért. Grezsa István kormánybiztos arra emlékeztetett, hogy a Honvédkövet pontosan tíz évvel ezelőtt állították fel. Kiemelte: ezen a napon nemcsak a magyar honvédekre emlékeznek, hanem, ahogy azt minden katonai hagyomány diktálja, az elesett ellenségről is megemlékeznek, évszázadokon keresztül ezt a szorost nemcsak magyar és székely hősök tetemei borítják, hanem román, német és orosz katonák is elestek itt. Jelképes, hogy a soproni 18-asok az ország nyugati végéből ide, a legkeletibb részre, Ojtozba kerültek, ahol a magyar hazát védték. A trianoni diktátum közelgő századik évfordulója kapcsán azt hangsúlyozta: ideje annak, hogy eljöjjön a Kárpát-medencében élő népek megbékélése, és jó lenne, ha a visegrádi négyek kibővülne Romániával is, de ehhez őszintén kell egymás szemébe nézni. „Minden veszteség és minden negatív folyamat ellenére élni akarunk székelyként, magyarként, ahogy az Úr rendelt bennünket” – zárta beszédét a kormánybiztos.
Firtl Mátyás, Sopron és térsége országgyűlési képviselője, a Magyar Országyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának alelnöke arról beszélt, hogy Sopron egyik legszebb parkjában, az Erzsébet kertben áll 2013 óta gróf Bánffy Miklós egykori külügyminiszter szobra, amelyet a város legnagyobb ünnepén, a Hűség napján lepleztek le, mert a soproniaknak a várost és környékét ő mentette meg, 1921-ben népszavazással dönthettek sorsukról, jövőjükről a trianoni döntés ellenében. A zalánpataki Préda Barna hagyományőrző Futó Dezső főhadnagy Emlékezzünk! című versét adta elő, majd Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke mondta el ünnepi beszédét, aki azt emelte ki, hogy a haza megvédése aligha sikerült volna a székelyek és a soproniak nélkül, akik hősiesen harcoltak a magyar honért itt és máshol. Arra is figyelmeztetett, hogy a nagy háború centenáriumán erkölcsi kötelességünk a még meglévő honvédsírok felkutatása és egy olyan adattár létrehozása, amely megőrzi az elesett honvédek nevét. Szász Henrietta Tóth Árpád Katonasír című versét szavalta el, majd Farkas Balázs, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának ideiglenes ügyvivője emlékezett az ojtozi csata centenáriumára, és köszönetet mondott Pál Andor berecki vállalkozónak a templom felújításáért. Kozma Eszter tanuló csángó katonabúcsúztatót énekelt, majd Dimény Zoltán, Farkas Balázs és Grezsa István leleplezte a templom falán levő márvány emléktáblát, amelyet a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága, a Bethlen Gábor Alap, Bereck önkormányzata és Magyarország csíkszeredai főkonzulátusa állíttatott az Ojtozi-szoros térségében 1916–17-ben harcolt és hősi halált halt magyar katonák emlékére. Az emléktáblát Tamás József segédpüspök áldotta meg, majd koszorúzás következett. A soproniak a tíz évvel ezelőtt felállított Honvédkövet is megkoszorúzták. Az ünnepség a székely himnusz eléneklésével ért véget.
Iochom István / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Mit kapott Erdély Romániától?
Nemcsak az uborkaszezonnak köszönhető, hogy oly heves indulatokat váltottak ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök egy héttel korábbi szavai az egyesülés meg-, illetve meg nem ünnepléséről. A nyilvános térben – televíziókban, újságokban, világhálón – megjelent cikkek, hozzászólások jól tükrözik a román társadalom jelenlegi állapotát, viszonyulását hozzánk, magyarokhoz, és pontosan jelzik azt is, mire számíthatunk jövőben, a nagy centenárium évében.
Az alaphangot megadta az egyértelműen szekus kötődésekkel rendelkező, ugyancsak kétes, de jól csengő nevű Nemzeti Koalíció Románia Korszerűsítéséért, és nagy lendülettel csatlakoztak hozzá a legjelentősebb véleményformálók. Többségük Kelemen fejét követelte, a háládatlan magyarok kipucolását Romániából, hogy végre megvalósulhasson a nagy álom, a színtiszta nemzetállam. Kevesen, nagyon kevesen vették a fáradságot, hogy elgondolkozzanak az RMDSZ-elnök mondandójának lényegén: valóban, mit is adott Románia Erdélynek az elmúlt száz esztendőben? Nyert vagy veszített a régió a nagy egyesüléssel? Édesanyja vagy gonosz mostohája volt e térségnek a román állam, amely kihasználta, kizsigerelte, gáncsolta fejlődését? Nehéz lehet a szembesülés azzal, ami e néhány, nagyon kevés írásból kitetszik. Az elmúlt száz esztendő minden korszakában – lett légyen királyság, kommunista diktatúra vagy nyugati típusú demokráciát imitáló berendezkedés – a bukaresti elit folyamatosan az erdélyi gazdaság, kultúra és szellem lerombolására törekedett. Oly nagy volt a félelem, hogy elveszíthetik a hatalmas szerencsével ölükbe pottyant régiót, hogy nem engedték s mai napig nem engedik természetes módon fejlődni, igyekeznek megölni, nacionalista szólamokkal megsemmisíteni szellemiségét. És mindez nemcsak a magyarok ellen irányult, irányul, hanem az erdélyiség ellen. Láthattuk, miként került tiltólistára március 15-én a székely zászló mellett a románok által 1918-ban felvonultatott Erdély-zászló is.
Erdély Magyarországhoz csatolásának már régóta nincs realitása, még függetlenné válása is esélytelen, olyannyira románná vált az elmúlt száz esztendőben. A félelmek azonban ma is olyan nagyok, hogy nem merik engedni szabadon fejlődni, esélyt sem adnak szárnyalására, nem hagyják motorrá válni, amely maga után húzhatná a többi vánszorgó régiót. Inkább elbalkánosították, lezüllesztették, s ha mégis felüti fejét itt-ott a transzilván szellem, nemzetféltő indulatok söprik el.
Rendkívül kényes kérdést vetett fel Kelemen Hunor, ezért volt oly heves a válasz. Látszólag az a kijelentése váltott ki indulatot, hogy a magyaroknak nincs mit ünnepelniük jövőben, pedig tulajdonképpen a szembesülést szeretnék elkerülni, hogy egész Erdélyt, az egykori tündérkertet feláldozták a nacionalista rettegés oltárán. Pontosan tudják, a válasz a kérdésre, hogy mit adott Románia Erdélynek, nemcsak a magyarok, de a románok számára is lehangoló.
Farkas Réka / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Székelyföld felértékelődik (SIC Feszt Csomakőrösön)
Székelyföld jövőjéről, aktuálpolitikai kérdésekről és a jövő évi magyarországi parlamenti választásról, Székelyföldről mint erős brandről beszélt a csomakőrösi SIC Feszt szabadegyetemen Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke, Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke, valamint Kozma Mónika, Maros Megye Tanácsa elnöki kabinetjének vezetője – áll a szervezők közleményében. A rendezvényen a politikai témák mellett gazdálkodási lehetőségekről is szó esett, szombaton családi napot tartottak, esténként koncertek zajlottak.
„Székelyföld mindenekelőtt politikai brand. És még inkább azzá válik, hiszen úgy látjuk, hogy az elkövetkező tíz évben mind Budapesten, mind Bukarestben Székelyföld felértékelődik” – vélekedett Tamás Sándor. Kovászna Megye Tanácsának elnöke arra is felhívta a figyelmet: 2018-ban Magyarországon parlamenti választásokat tartanak, és „a négy évvel ezelőtti megmérettetéshez hasonlóan vagy még azon túlmutatóan szeretnénk hozzájárulni ahhoz, hogy Orbán Viktor kormánya nyugodtan tudja folytatni azt a munkát, amelyet elkezdett, mert meggyőződésünk, hogy a Kárpát-medencei magyar közösségekre – beleértve Erdély, Székelyföld ügyét is – nagy hatása van a nemzeti kormány tevékenységének, mert nemcsak politikai nyilatkozatokat tesz, hanem olyan gazdaságélénkítő, családi vállalkozásokat segítő, a bölcsődétől az egyetemig terjedő oktatási hálózat kiépítését segítő programjai vannak, amelyek számunkra nem politikai kérdések, hanem létkérdések” – idézte a tanácselnököt a szervező Háromszéki Ifjúsági Tanács közleménye.
Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke úgy véli, a brand egy eszköz, amelynek megvan az anyagi értéke is az eszmei mellett. Az egységes megjelenítés nemcsak egy cég, de egy térség egészének hasznára válhat. Ismertette a székely termék mozgalom létrejöttét, azt, hogy miként érték el a termékek minőségének és ezáltal értékének is a növelését. A brand építésének másik pozitív hatása a magyar–magyar kapcsolat megerősödése. Kozma Mónika, a Maros megyei tanács elnöki kabinetvezetője kiemelte: az a céljuk, hogy Kovászna és Hargita megyével együttesen, közös összefogással alkossák Székelyföldet, amelyet fiatalosabbá kell tenni, és meg kell szerettetni a fiatalokkal.
Mezőgazdasági jövőkép címmel a háromszéki gazdák részvételével interaktív előadásnak is helyet adott a SIC Feszt. A szakmai beszélgetést Könczei István, a Hárit fiatal gazdákért felelős képviselője vezette, résztvevői: Orbán Miklós, az AgroSic Közösségek Közti Társulás vezetője, Márton Árpád RMDSZ-es képviselő és Kozma Béla, a Kovászna Megyei Mezőgazdasági Igazgatóság irodavezetője. A mezőgazdasági igazgatóság vezetője ismertette Petre Daea tárcavezető hivatalos levélben megfogalmazott intézkedési tervezeteit, amelyek a mező- és állatgazdálkodókra, pályázati lehetőségekre, állami támogatásokra, adócsökkentésekre vonatkoznak. A SIC Feszten szombaton immár másodjára tartottak családi napot a Háromszéki Ifjúsági Tanács és a Sepsiszentgyörgyi Művészeti Népiskola szervezésében. „A hagyományteremtő szándékkal tavaly elindított kezdeményezés egyre nagyobb népszerűségnek örvend a háromszéki családok körében, ebben az évben több mint ötszáz érdeklődőt vonzott” – mondotta Grüman Éva, a családi nap főszervezője. A HalVirág Bábszínház szórakoztatta a kicsiket, fellépett Zöldi Lara, a sepsiszentgyörgyi Művészeti és Népiskola diákja, valamint olyan kézműves, ügyességi, készség- és képességfejlesztő foglalkozások is várták a kicsiket és nagyokat, mint a hangyasuli, bútorfestés, családi fotózás, agyagozás, nemezelés, szövés, mézespogácsa-díszítés, origami, családi fotózás, ügyességi játékok, látványpékség, Legendárium, de fakanálbáb-készítés és légvár is volt. Kondor Ágota, az RMDSZ Háromszéki Nőszervezetének alelnöke, mentálhigiénés szakember Mitől nő a nő? címmel tartott előadást, Máthé Kriszta doTERRA-szaktanácsadó az Illóolajok a családban című beszélgetést vezette, dr. Bodó Erika, a sepsiszentgyörgyi Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház gyermekgyógyász szakorvosa a szülők kérdéseire válaszolt, este pedig a Folker együttes táncházzal zárta az eseményt. (farcádi) Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Adózzanak a bankok is
Mihai Tudose miniszterelnök felszólította a bankok képviselőit, hogy „kezdjenek el végre nyereségesek lenni, és fizessenek némi adót a román államnak is”. A kormányfő a Realitatea TV péntek esti műsorában számolt be arról, hogy milyen üzenetet közvetített „bizonyos pénzintézetek” képviselőinek a velük folytatott egyeztetésen.
„Az nem lehetséges, hogy egy banknak tíz éven át nincs profitja. Ez így nem mehet tovább. Szóltam nekik, hogy vége a romantika korszakának, hátha ez az öt-tíz év elég volt arra, hogy megtanulják, hogyan kell egy bankot vezetni, és végre elkezdenek nyereségesek lenni. Olyan értelemben, hogy a román államnak is fizetnek némi adót, nem viszik ki az összes pénzt az országból. Nem mindegyik pénzintézet teszi ezt, vannak korrekt bankok is” – fogalmazott a miniszterelnök. Tudose hozzátette: a pénzügyminiszter is tárgyalt a témáról a bankok képviselőivel, és további egyeztetésekre is sor kerül majd. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Újra elbánnak velünk (?)
Igencsak indokolt a szülők segélykiáltása, hiszen most már tagadhatatlanul az a cél, hogy iskolakezdésig semmilyen formában ne rendeződjék a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Líceum helyzete, amelynek megoldását szándékosan húzzák-halasztják minden szinten. És egyre nyilvánvalóbb az a szándék is, hogy visszaállítsák az iskolaalapítás előtti helyzetet: az általános iskolai osztályokat visszautalják az Egyesülés Főgimnáziumba, a katolikus teológiai osztályokat pedig a Bolyai Farkas középiskolába, felszámolva ezáltal a két éven át mindenki megelégedésére működő katolikus iskolát.
Ehhez nyújtott kedvező kiindulópontot az Országos Korrupcióellenes Ügyészség marosvásárhelyi kirendeltségének hosszan tartó bűnvádi eljárása a volt főtanfelügyelő és az állásából felfüggesztett iskolaigazgató ellen. Rajtuk kívül kisebb-nagyobb formai hibákra hivatkozva a DNA nyomozói több mint négyszáz diák szüleinek és a 18 évet betöltött tanulóknak a tanév folyamán történő folyamatos beidézésével a megfélemlítés légkörét keltették. Így próbálják rávenni őket, hogy a gyanúsítottak ellen forduljanak.
Az időhúzást a kormányhivatal is gyakorolta. A legelső beiskolázási tervet, amiből kihagyták a katolikus iskolát, a helyi tanács többször akarta módosítani, de a prefektúra minden határozatot megtámadott. Július 31-i válaszában, amelynek összeállítása egy hónapot vett igénybe, a kormányhivatal a helyi tanács legutóbbi iskolahálózat-tervezetről szóló határozatának a visszavonását kérte, érvénytelenítve ezáltal a csonkán maradt osztályoknak a Bolyai Farkas iskolához való csatolásának a lehetőségét is.
A tanfelügyelőség is húzta-nyúzta az időt. A sok csapás közül a legnagyobbat azzal mérte az iskolára, hogy február 7-i 70-es számú vezetőségi tanácsi határozatával megtiltotta a cikluskezdő osztályok indítását a 2017-18-as tanévtől. Mivel a határozat figyelmen kívül hagyta a büntetőeljárási törvénykönyvnek az ártatlanság vélelméről szóló előírását, a katolikus iskola vezetősége, amelyet Kincses Előd ügyvéd képvisel, előzetes panaszt nyújtott be 2017. március 2-án a jogsértő határozat ellen. Az előzetes panaszt a nyomozati eljárásban feltételes módban megfogalmazott „alapos” gyanúra hivatkozva utasították vissza az előkészítő osztályokba való beiratkozás határidejének a lejárta után. A tanfelügyelőségi tiltás megindoklása azonban a Bírákat és Ügyészeket Ellenőrző Igazságszolgáltatási Felügyelet vonatkozó határozatát értelmezve nem állja meg a helyét.
A halogatásban „előkelő” helyen álló megyei törvényszék közigazgatási és pénzügyi részlege június 30-án letárgyalta a cikluskezdő osztályok indítását megtiltó tanfelügyelőségi határozat törvényessége ellen emelt kifogást, és azóta öt alkalommal halasztották el a határozathozatalt. Legutóbb augusztus 10-én augusztus 16-ra. Holott a bírák számára is egyértelmű kellene legyen, hogy a cikluskezdő osztályokba való beiratkozás törvénysértő megtiltása végleges bírói határozat hiányában, amely kimondja, hogy az iskola törvénytelenül működik, visszaélésnek minősül – fogalmazott Kincses Előd ügyvéd.
A katolikus iskola ügyében lehet mulasztásokra hivatkozni, egymásra mutogatni, egymást vádolni, de csak azon túl, hogy belátnánk: megint alaposan elbánnak velünk. Lehet szó több száz gyermek és szülő sorsáról, fordulhatunk fűhöz-fához, amit egyesek bosszúból elterveztek, azt nyílt támadások, csűrés-csavarás, a számunkra kedvező törvényes előírások kiforgatásával úgyis végre akarják hajtani, ahogy más, fontos intézményeink esetében is tették. Amibe az anakronisztikusnak tekintett magányos tüntetők kivételével szépen belenyugodtunk.
BODOLAI GYÖNGYI / Népújság (Marosvásárhely)

A claustrum hősei
5R, avagy Római Fesztivál Mikházán
Színes és mondhatni időket, korokat átfogó sokadalom vette birtokba szombaton Mikházát. A nyárádmenti falut érdeklődő turisták és az őket vendégül látó ókori római polgárok sokasága szállta meg, ami csak első olvasásra tűnik hihetetlennek – ekkor, augusztus 12-én tartották az immár ötödik alkalommal megszervezett Római Fesztivált.
Az 5R, ahogyan hivatalos nevén szerepel a Maros Megyei Múzeum által létrehozott és szervezett – akár összművészetinek is tekinthető – szemle, ezúttal is nagy tömeget vonzott, a számos helyszínen zajló, nívós programsorozatok teljes napos elfoglaltságot ígértek. A Csűrszínházban berendezett odeonban előadások és gyermekfoglalkozások zajlottak, az udvaron felállított arénában versenyek és hadgyakorlatok folytak, a több helyen felállított castrumokban és fórumokon római táborokat, illetve kézművesműhelyeket (többek között Taberna scriptoria – latin írás, Officina ferraria – kovácsműhely, Taberna aleatoria – társasjátékok, Ludus litterarius – iskola, Officina fictilaria et lucernaria – terrakotta- és mécseskészítés, Materiae medicae – gyógynövények és sok hasonló elfoglaltság) tekinthettek meg a résztvevők, akik az utóbbi sátrak tevékenységeiben részt is vehettek. Római öltözéket viselő kézművesek, avagy a Maros Megyei Múzeum alkalmazottai fogadták őket az árnyas ligetben felhúzott sátrak alatt.
A ferences kolostor udvarán, avagy a claustrumban a Bibliotheca claustri című tárlatot láthatták a jelenlevők, a templomban órarend szerinti vezetés folyt, délután pedig a Flauto Dolce együttes tartott régizene-koncertet. A kolostorudvaron is zajlottak műhelymunkák és tematikus foglalkozások, megannyi az ókori Róma oktatási rendszerét ismertette és idézte.
Mi délelőtt érkeztünk Mikházára, ahol elsőként dr. Csók Zsolt Vigyázat, régészveszély! című, a hazai régészetről és annak gyakran siralmas helyzetéről tartott előadását hallgattuk meg az odeonban, majd sétára indultunk. A Mikháza határában található római régészeti parkban megtekintettük az igencsak egyedülálló Time Boxokat és az azokban berendezett kiállításokat, amelyek a Római Fesztivál okára is rávilágítanak. Bizonyára sokan kérdezik, miért épp e nyárádmenti falu ad otthont e történelmi-tematikus szemlének? A válasz a régészeti park mentén keresendő: itt húzódott a Római Birodalom határvonala, a limes, innen északra barbárok éltek, akiknek a betöréseit megelőzendő és a kereskedelmi útvonalakat felügyelendő, erődítményrendszert építettek a hatalmas birodalom egykori urai. Az egyik, erőddel körbevett katonai tábor, az azt övező lakóházak és a velük átellenben lévő közfürdő Mikházán épült, kétezer évvel ezelőtt itt laktak, gazdálkodtak és őrködtek a mai Libanon területéről idevezényelt légió tagjai. Ezekre a hajdanvolt épületekre tekintenek a Time Box, azaz időkapszula névre keresztelt épületek, az oda vezető utat többnyelvű ismertető táblák jelzik.
A korabeli hangulatot, azt, hogy egykor ugyanezekre a dombokra rómaiak tekintettek, mind a szervezők, mind a vendégsereg megpróbálta feleleveníteni. Tunikába öltözött férfiak és nők, centúriók és közkatonák flangáltak az augusztusi hőségben, a taverna padjain jó hangulatú polgárok söröztek, míg a
clastrumban ferences barátok(nak öltözött) polgárok okították játszva a soron következő nemzedékeket. Az odeon egyik kiemelkedő programpontja ezúttal is a rabszolgavásár volt, ahol többek között egy igen jó kondiban lévő gladiátort és egy Germániából érkezett mécseskészítő lányt is eladott a hajcsár (azaz Vajda György kollégánk), az arénában pedig rota- és íjászversenyre is sor került. Délelőtt ugyanott a barbár szövetség és a rómaiak küzdelme zajlott (gyulafehérvári és zilahi hagyományőrző harcosok részvételével), délután pedig római légiós katonák hadgyakorlatát, majd gladiátorharcot is láthatott a telt házas, érdeklődő közönség. Előbbi alkalomkor egy önkéntest is besoroztak, az újonc szerepét pedig Szélyes Ferenc színművész, a Csűrszínház alapítója vállalta magára – becsülettel ellenállt a barbár támadók rohamának. Mind a sorozási hadgyakorlatok, mind a gladiátorharc és az egész esemény alatt kétnyelvű, élő ismertetés zajlott, a ceremóniamesterek számos érdekes, a korral kapcsolatos információt osztottak meg, és sikerrel buzdították a közönséget a két gladiátor, a kihalt germán nyelvjárásban beszélő és ezért senki által meg nem értett Uwe, illetve Darius harcakor.
A végig interaktív, nagyszerű hangulatban zajló fesztivál igen sikeresnek és nívósnak mondható. Mind a szervezők, mind a résztvevők örömmel játszták a római szerepjátékot, és boldogan elevenítették fel azt a kort és társadalmat, amely – minden brutalitása ellenére – a görögök után megteremtette a mai, modern Európa alapjait, és amely (miután eltűnt felőle a feledés kora középkori köde) mindmáig meghatározza azt, amit mi, európaiak, önmagunkról gondolunk.
K. NAGY BOTOND / Népújság (Marosvásárhely)

Hétszáz menedékkérőt vett át Románia a kötelező betelepítési kvóták alapján
Eddig az eredetileg tervezettnél jóval kevesebb, mindössze hétszáztíz menedékkérőt vett át Románia más európai uniós tagállamoktól a kötelező betelepítési kvóták alapján, mivel a feltételezettnél jóval kevesebben teljesítik az áttelepítési feltételeket – tudta meg a Gândul hírportál a bevándorlási hivataltól (IGI).
Románia 2015-ben a kötelező kvóták ellen szavazott, azt hangoztatva, hogy a tagországoknak önkéntes felajánlások alapján kellene menedékkérőket átvenniük a migrációs nyomás által leginkább sújtott uniós tagállamoktól. A román hatóságok mindazonáltal nem tagadták meg a kvótarendszer alkalmazását – a Görögországból és Olaszországból áthelyezett menedékkérők első csoportjának tavaly márciusi érkezését a hírtelevíziók élőben közvetítették.
A további menedékkérők érkezését nem övezte hasonló sajtónyilvánosság, az IGI most először közölt róluk adatokat. A Gândul által vasárnap este ismertetett hatósági válasz szerint a bukaresti, giurgiui, radóczi (Rădăuţi), galaci illetve a Máramaros megyei nagysomkúti (Şomcuta Mare) befogadóközpontban 521 szíriai, 131 iraki, 45 eritreai és 13 jemeni – más uniós tagállamoktól átvett – menedékkérőt helyeztek el.
A brüsszeli kvóták szerint Romániának elvileg a menedékkérők 3,8 százalékát kellene átvennie, vagyis az első 160 ezer menedékkérő szétosztása nyomán 4180, Olaszországba vagy Görögországba érkezett migránst kellett volna Romániába telepíteni. Az IGI szerint azért érkezett a tervezettnél jóval kevesebb, nemzetközi védelemre szoruló ember Romániába, mert az Európai Unió eredeti becslésénél jóval kevesebben teljesítették az áthelyezés feltételeit – írta a Gandul –, például túlnyomó többségük nem olyan nemzetiségű, amilyennek egyértelműen nemzetközi védelemre volna szüksége. Szabadság (Kolozsvár)

„Angyal bácsi, hozan egy pemzlit és szépfestékeket”
Berde Mária irodalmárra és Dóczyné Berde Amál festőre emlékeztek
Az emberi szervezet tűrőképességének határát súroló fülledtség uralta a 8. Kolozsvári Magyar Napok nulladik napját a szabadban és az épületekben egyaránt. Ennek ellenére szombat délután a Bánffy-palotában zsúfolásig megtelt a Szépművészeti Múzeum Tonitza-terme, ahol kettős rendezvény zajlott: Berde Mária (1889–1949) író, költő, műfordító, illetve nővére, Dóczyné Berde Amál (1886–1976) festő életművét idézték fel konferencia és kiállítás-megnyitó keretében. Mindkettejük életútja, munkássága kapcsolódott a kincses városhoz, mindketten az erdélyi női művészeti élet úttörői közé sorolandók, és mindketten Kolozsváron, a házsongárdi sírkertben nyugszanak. A Házsongárd Alapítvány, Quadro Galéria, Kolozsvári Szépművészeti Akadémia, Kincses Kolozsvár Egyesület és a KMN Egyesület által szervezett esemény alkalmából Kolozsvárra érkezett a képzőművész kiváló humorérékkel megáldott 96 éves lánya is.
A konferencia köszöntőbeszéde Gergely Istvánné Tőkés Erzsébettől (igazgató, Házsongárd Alapítvány) hangzott el, aki szerint Kolozsvár régi adósságát rótta most le, és ezért köszönet illeti a támogatókat. Ő személyes indíttatásból kezdeményezte ezt a rendezvényt: a kommunista rendszer hatalomra jutása előtt a Tőkés család egy házban lakott a Berde családdal, és ő jól ismerte a két művészt, akik nem zászlólengető hangoskodással, hanem élő öntudattal szolgálták magyar közösségüket.
Gaal György művelődéstörténész a Berde család történetét tekintette át. A szentivánlaborfalvi Berde család sarja, Berde Sándor a háromszéki Fotoson született, az 1848-as forradalomban és szabadságharcban való részvétele miatt féléves börtönbüntetést szenvedett. Tanári, majd református papi pályafutásának állomásai között Sepsiszentgyörgy, Kackó, Nagyenyed szerepelt. A Dés melletti Kackón házasodott össze Ónody Veres Máriával, öt gyermekük született: ifj. Sándorból lelkész, Amálból festő, Máriából író, Károlyból bőrgyógyász lett, egyik kiskorú gyermekük pedig elhunyt. A családfő hiába vált a Kolozsvári Református Fakultás legelső tanárává, mert az akkor megalakult intézmény még nem működhetett, és ezért ő Nagyenyedre került kiküldöttként. Betegsége megakadályozta, hogy valaha Kolozsváron tanítson, síremléke a nagyenyedi temető egyik ékessége.
Ezután, távollétében, Dávid Gyula irodalomtörténész dolgozatát olvasták fel Berde Mária író, költő, műfordító emlékezetéről, Vallani és vállalni címmel. Életrajzát és művészi pályafutását a női érzékenység határozta meg, de az Erdélyi Helikon Társaság tagjaként szépirodalmi eszközökkel síkra szállt az emberség és az igazság érvényesítéséért. Ugyanakkor bekapcsolódott az erdélyi irodalmi élet szervezésébe is. Vindis Andrea színművész Berde Mária verseiből adott elő (Az én apám; Boldog vers; Kedv; Menni kell).
A rendezvény a földszinti kiállítóteremben Dóczyné Berde Amál tárlatának megnyitásával folytatódott. Ennek kurátora, Székely Sebestyén György művészettörténész felelevenítette a színes, de kevésbé ismert művész pályáját, akit a vitalitás jellemzett. Erőteljes stílusa Nagy Imre, Incze János Dés és Thorma János rangjára emelte, utóbbi oktatója is volt. Londonban, Párizsban, Münchenben tanult, expresszivitás és mennyiség szempontjából egyaránt hatalmas életművet hagyott hátra. Eddigi mellőzésének okai: népművészet felé irányuló hajlama (Kalotaszeg, Torockó) nehezen volt emészthető a modernizmus hívei számára, és női mivolta is akadályozta az elismerésben. De ezután, és nem csak a KMN idejére, folyamatossá kell tenni régi, méltatlanul mellőzött művészeink újrafelfedezését – mondta a kurátor az augusztus 27-ig látogatható kiállítás megnyitóján, amely a budapesti Balassi Intézet és magánszemélyek támogatásával jöhetett létre.
A megemlékezésen általános derültséget okozott a festő kerekesszékben megjelent, Debrecenből erre az eseményre érkezett kilencvenhat éves lányának, Gaál Ferencné Dóczy Aglentnek a reagálása az őt szemmel láthatóan nagyon megviselő rekkenő hőségre: „Úgyis Kolozsváron szeretnék meghalni”. És felolvasták édesanyja levelét, amit hétéves korában karácsonykor az „angyal bácsinak” címzett, amelyben ecsetet és festékeket kért, mert már akkor festeni akart. Szabadság (Kolozsvár)

Tüntetés Bukarestben az oltástörvény ellen
Több mint 150 személy tiltakozott vasárnap délután a bukaresti Victoriei téren az oltások kötelezővé tételét előíró törvénytervezet ellen – számolt be az Agerpres hírügynökség.
A megmozduláson résztvevők szentképeket és különféle táblákat tartottak a magasba, többek között ilyen felirattal: „A mi gyermekeink nem lehetnek kísérleti nyulaitok”, „Elüldöztetek az országból több mint 5 millió embert. Most higgyük el, hogy a javunkat akarjátok?”, „Ahol kockázat van, ott választási lehetőséget is kell adni”, „Ne mérgezzetek meg az oltásokkal!” vagy „Pharmagedon”.
Valaki bevitt a tömegbe egy másfél éves gyermeket, akiről azt mondták, hogy nincs beoltva. Mindezt tapssal fogadták a tüntetők.
A tiltakozók közölték: nyílt levelet intéznek a kormányhoz az oltástörvény ellen. Azért kifogásolják a jogszabályt, mert az kötelezővé teszi a vakcinák beadatását. A résztvevők szerint ez törvénytelen és alkotmányellenes, és reményüket fejezték ki, hogy nem veszik el tőlük gyermekeiket, ha elutasítják azok beoltását.
A kormány szerdán fogadta el az oltástörvény-tervezetét, amely jelenleg parlamenti jóváhagyásra vár. Szabadság (Kolozsvár)

Közkinccsé vált a Kolozsvári Magyar Napok, a román közösséget is képes megszólítani
Megváltoztatta a magyar közösség életét a Kolozsvári Magyar Napok, amely egy egész közösség ünnepévé nőtte ki magát – fogalmazott Gergely Balázs, a rendezvénysorozat ötletgazdája és főszervezője a Krónikának. Kiemelte, külön öröm, hogy a rendezvény meg tudja szólítani a román közösséget is.
– Immár nyolcadik kiadásához érkezett a Kolozsvári Magyar Napok. Az elmúlt szűk évtized egészére visszatekintve, főszervezőként, ötletgazdaként mire büszke leginkább?
– Nem könnyű erre a kérdésre válaszolni. Hét év áll mögöttünk, és elérkeztünk a rendezvény nyolcadik kiadásához – ez nagyon hosszú idő. Az utóbbi években minden évben ötszáz fölött volt a programok száma, de az első években sem fordult elő, hogy 150-200 rendezvénynél kevesebbre került volna sor. Az igazság az, hogy rendkívül nehéz ezek közül kiemelni bármit. Én elkenném a választ, és azt mondanám, hogy önmagában a rendezvény léte az, ami a számomra legfontosabb, hogy megszületett, megerősödött és az, hogy most már elmondhatjuk, hogy az életünk, a nyarunk részévé vált, minden évben egy fontos eseménynek számít. A közönség is ezt igazolja vissza, és ez szerintem nagyon nagy dolog. Tudjuk, hogy honnan indultunk, emlékeznek rá az emberek és azt is tudjuk, hogy hová jutottunk. Ez nem egy zenei vagy ifjúsági fesztivál: ez egy meggyötört, sokszor megalázott közösségnek az ünnepe, amely – úgy érzem – megváltoztatta a közösségünk életét, erőt adott, megtanított bennünket arra, hogy ne csak szomorkodjunk, siránkozzunk és defenzíven viszonyuljunk a közterekhez, hanem ezeket kihasználva ünnepeljünk együtt. A rendezvény közkinccsé vált, értéket mutat fel, és értéket teremt. Erre utal az idei jelszavunk is, a Transylvanicum.
– Elégedett azzal a támogatással, amit idén a KMN kapott? Hogyan alakult a rendezvény költségvetése? – Az idei költségvetésünk nagyjából a tavalyinak megfelelő, ez az a keret, amelyből nagyon tisztességesen el lehet látni azokat feladatokat, amelyeket egy ilyen volumenű rendezvény megkövetel. Nyilván több pénzzel több mindent lehetne kezdeni, mert mindennek ára van, és amióta a Kolozsvári Magyar Napok nagyon láthatóvá vált Magyarországon és Erdélyben is, azóta az árak is megemelkedtek. Létezik egy ilyen tendencia: ez egy akkora rendezvény, hogy már az együttesek, produkciók sem olyan áron jönnek el, mint máshova.
– A népszerűség átka?
– Igen, van egy ilyen oldala is a történetnek. De visszatérve az előző kérdéshez, azt gondolom, hogy tisztességen teljesíteni lehet a feladatokat. Minden évben hozzá tudtunk egy kicsit tenni a korábbi programokhoz, úgy érzem ez idén is sikerülni fog. A lécet magasra emelték a Kolozsváron és Kolozsvár környékén szervezett fesztiválok, de velük nyilván nem szeretnénk versenyezni. Sem az Untolddal, sem az Electric Castle nevű fesztivállal nem lehet minket egy lapon emlegetni, hiszen a Kolozsvári Magyar Napok nem egy fizetős könnyűzenei fesztivál. Ezek a közösségünk ünnepnapjai, melynek a programját igyekszünk a legjobb tudásunk szerint összerakni.
– Nem tartanak attól, hogy ebben az Untold-ellenes hangulatban bírálatok érik majd a Kolozsvári Magyar Napok szervezőit amiatt, hogy – a rendezvény történetében először – a Sétatéren is lesz színpad?
– De. Épp a minap beszéltünk erről Oláh Emese alpolgármesterrel, hogy nagyon csúnya nyomai maradtak a Sétatéren annak, hogy a tavasz óta több nagy rendezvénynek is helyet adott a park. Eleve így vesszük át a területet, ezért is helyeztük át a rendezvényünk epicentrumát a Sétatér magyar opera felőli részére, hogy hagyjuk regenerálódni a nagyon lelakott részeket.
Mindenképpen számítunk a bírálatokra. Láttuk, hogy a tavaly már hangsúlyosan megjelentek a román médiában a magyar napokat lejáratni próbáló tudósítások. Mivel nyilvánvalóan mi vagyunk az utolsók a rendezvények sorában – a Jazz in the Park és az Untold, vagy egyéb kisebb rendezvények után, a kánikula közepette –, így biztos vagyok benne, hogy kapunk majd kritikát. Ezt majd megpróbáljuk konstruktívan kezelni, és abban az esetben, ha úgy érezzük, hogy nem működik ez a helyszín, vagy túl nagy károkat okozunk, jövőre átgondoljuk a terjeszkedés mikéntjét.
– Gondolom azzal is számoltak, hogy a rendezvény kissé „széteshet” amiatt, hogy a kisszínpad a Sétatéren lesz, némileg távol a magyar napok hagyományos, főtéri helyszíneitől. – Nem hinném, hogy ezzel baj lesz. Óriási tömegekről beszélünk, teljesen bedugult tavaly és tavalyelőtt a második legnépszerűbb helyszínnek számító Farkas utcai vásár. A szervezőtársaimmal közösen úgy éreztük, hogy fel kell lazítani, tehermentesíteni kell a Farkas utcát. Ráadásul nincs is olyan messze, a Főtér tízpercnyi sétára van a Sétatértől. Sőt a kettő között át kell menni az Óváron, ami nagyon fontos helyszíne Kolozsvárnak, és nem árt megismerni. Én úgy gondolom, ettől nem esik szét a rendezvény, de nyilván nem tudjuk előre eldönteni, hogy mi lesz sikeres és mi nem. Rugalmasan igyekszünk majd viszonyulni a helyzethez, s ha kell, változtatunk. – Van-e bármilyen felmérésük arról, hogy a román közösséget milyen arányban tudják megszólítani a Kolozsvári Magyar Napok programjai? – Pontos felméréseink nincsenek, becsléseink inkább. Azt tudom elmondani, hogy a Farkas utcai vásár és a főtéri nagyszínpad románok tömegeit vonzotta. Naponta többezres nagyságrendű a román látogatottsága a rendezvénynek, és ennek mi nagyon örvendünk. Pontosan ez az, ami bizonyos mértékben már szúrja egyesek szemét: kialakult egy olyan kellemes hangulat magyarok és románok között, amelyre korábban nem volt példa. Azt szoktam mondani, ahhoz, hogy tiszteletet várjunk el a többségi románságtól, nemcsak láthatóvá, de érthetővé is kell tenni magunkat. Erre a Kolozsvári Magyar Napok nagyon jó eszköz.
– Törekednek arra, hogy e tekintetben előrelépjenek?
– Nyilvánvalóan rengeteg javítanivaló van még, ugyanakkor nagyon sok minden függ az anyagiaktól is. Bele lehet gondolni abba, hogy egyetlen rendezvény fordítása, tolmácsolása, feliratozása mi pénzbe és mennyi energiába kerül. Igyekeztünk ezt a kört bővíteni, hiszen egyre több olyan rendezvényünk van, amely számukra is érthető. A tapasztaltok ugyanakkor az mutatják, hogy a románságot egyértelműen a koncertek, az olyan programok érdeklik, amelyek nem igényelnek különösebb tolmácsolást. Azt gondolom, ha ez a tendencia, és ez a viszonyulás megmarad, nagy baj nem lehet.
– Az idei műsorkínálat felhozatalából Ön főszervezőként mit vár a leginkább?
– Őszinte leszek: a végét. Legalábbis szervezői szempontból a Kolozsvári Magyar Napok nem az a rendezvény, ahol a szervezőtársaimmal együtt nagyon el tudnánk lazulni, ki tudnánk engedni a gőzt. Elég sok felelősséggel és sok tennivalóval jár ez a nyolc nap, ezért mi rendszerint a végét várjuk a leginkább. De ha úgy éljük meg, hogy minden jól zajlott le – hiszen nagyon sokat készültünk erre és sok munka van a rendezvény mögött –, akkor felhőtlenül boldogok tudunk majd lenni.
Kiss Előd-Gergely / Krónika (Kolozsvár)

A Népművészet Mestere lesz
Géczi Hegedűs Sándor népi mesemondó után idén Szolga Géczi Julianna révi fazekas is megkapja a Népművészet Mestere címet.
A magyar kormány évente Népművészet Mestere díjat adományoz egyes alkotások vagy egész életmű elismeréseként azoknak, akik munkásságuk során kiemelkedő teljesítményt értek el a népművészet (népi kézművesség, a néptánc, a népzene, a népdal, a népmese, a hagyományőrzés) területén. Az elismerés átadására évente, államalapító Szent István király ünnepének alkalmából kerül sor. A díj adományozására a népművészet területén működő jogi személyek (intézmények, népművészeti érdek-képviseleti szervezetek, népművészeti alkotóközösségek, népművészeti intézményeket fenntartó önkormányzatok stb.) képviseleti joggal felruházott vezetői tehetnek javaslatot.
Géczi Hegedűs Sándor népi mesemondó után idén az 1939. december 20-án született Szolga Géczi Julianna révi fazekas is megkapja a Népművészet Mestere címet. Hasas János alpolgármestertől, egyesületi elnöktől megtudtuk, hogy a Pro Rév Egyesület második alkalommal javasolta Juliska nénit a kitüntetésre és a kolozsvári Kriza János Néprajzi Társaság, illetve MTA Néprajztudományi Intézet is támogatta a felterjesztést.
Évente tíz személy
Az 1953-ban alapított Népművészet Mestere díjat évente tíz személy kaphatja meg a Kárpát-medence területéről. Juliska néni idén került a kitüntetettek közé, aki adományozást igazoló okiratot és plakettet kap. A plakett, amely Asszonyi Tamás szobrászművész alkotása, kerek alakú, bronzból készült, átmérője 80, vastagsága 8 milliméter egyoldalas, középmezőben pásztorfaragásra utaló férfi és nő ábrázolással, köriratban Népművészet Mestere-díj felirattal van ellátva. A díj átadására augusztus 19-én kerül sor Budapesten. erdon.ro

Triduum: Máriás nép vagyunk
Nagyboldogasszony ünnepére készülve triduumot szervezett a váradi székesegyházi főplébánia, melynek első alkalmakor, szombat este Barta Szabolcs lazarista tartományfőnök volt a szónok.
A szentmise bevezetőjében Mons. Fodor József általános helynök, a Székesegyház plébánosa arra hívta fel a figyelmet: a Boldogságos Szűzanya tiszteletére gyűltek össze, hogy készüljenek az ő legnagyobb ünnepére, arra gondolva, hogy a Szent Fia az örök boldogságban részesítette, amikor megdicsőítve, testestől-lelkestől felvette a mennybe. Ugyanakkor ez az ünnep Mária anyai segítségét tárja elénk, hogy mi is az ő nyomdokaiba tudjunk lépni, hiszen „Máriás nép” vagyunk. Szent István ugyanis, amikor 1038-ban meghalt, és nem tudta, hogy kire bízza az országát, hiszen fia, Imre herceg már nem élt, és így nem volt törvényes utóda, a Boldogságos Szűzanya oltalmába ajánlotta a nemzetét, és népünk több mint ezer éve tartja ezt a hűséget. Forgách Pál váradi püspök is, aki 1752-ben lerakta a Székesegyház alapkövét, a Nagyasszony tiszteletének jegyében tette. Ezért is imádkozzunk tehát, hogy a Boldogságos Szűzanya egész életünkben legyen a példaképünk, a közbenjárónk, az égi patrónánk- tanácsolta a vikárius.
Rendkívüli jelenés
Az evangéliumi részlet Szent Máté könyvéből szólt. Elmélkedését Barta Szabolcs lazarista szerzetes arra építette, hogy idén van a fatimai jelenések 100. évfordulója, és ezekről hónapról-hónapra megemlékeznek a Székesegyházban. Mária 4. jelenésének tervezett időpontja 1917. augusztus 13. kellett volna legyen, azonban nem úgy alakult, ahogyan meg lett hirdetve, ezért ez egészen rendkívüli, drámai a jelenések sorában. Az történt ugyanis, hogy az előző, 3. jelenésekor Mária arra kérte a három gyermeket, hogy a következő hónapban jöjjenek el, mert ismét találkozni, beszélni akar velük. Készült is mindenki, a sokadalom már előző nap összegyűlt Cova da Iriában, imádkozott, énekelt és izgatottan várta, hogy mi fog történni. A körzeti prefektus felajánlotta a gyermeknek, hogy kocsival elszállítja őket, azonban fondorlatos módon nem a helyszínre, hanem ellenkező irányba vitte, a saját házába, ahol különböző módszerekkel- halállal fenyegetőzve és édes szavakkal egyaránt- próbálta rávenni őket arra, hogy árulják el a titkot, illetve mondják azt, hogy hazudtak, és a jelenések csupán hazugságok. A Szűzanya azonban olyan lelkierőt adott a gyermekeknek, hogy hajlandók voltak akár az életüket is áldozni az ügyért, de akkor sem árulták volna el a titkot. Nem volt hát mit tennie, a prefektus ezért előbb börtönbe zárta, majd kénytelen volt szabadon engedni őket. Közben persze a helyszínen összegyűlt nép haragos lett, hogy nem történik semmi csodás jelenség, de egy isteni jel lecsillapította a kedélyeket. Mária azonban nem mondott le a tervéről, és néhány nappal később, augusztus 19-én egy másik, közeli helységben megjelent a nyájat legeltető egyszerű pásztorgyermekeknek.
Az eseményeknek három fő tanulsága van- hangsúlyozta a szentmise szónoka. Az egyik, hogy a gonosz ravasz, fondorlatos, rafinált módon működik, és mindig próbálkozik azzal, hogy megkísértsen minket, ezért fontos, hogy hogyan viselkedünk, és hogy helyes, jó döntéseket hozzunk. A második, hogy a Szűzanya valóban az égi édesanyánk, soha sem adja fel, hogy szóljon, segítsen, jó útra tereljen bennünket. A harmadik pedig, hogy ha valóban Isten gyermekeinek akarjuk vallni magunkat, akkor a szavait nem csak hallgatnunk kell, hanem tettekre is kell váltanunk annak tudatában, hogy felelősek vagyunk egymásért.
Ciucur Losonczi Antonius / erdon.ro

Amikor nincs sem szép, sem hasznos, hanem csak VAN
Nem másol, nem utánoz
Természettisztelet, szülőföldszeretet, ősi röghöz való ragaszkodás sugárzik Máthé Edit, Nyárádremetén élő festőművész alkotásairól, melyek szuggesztív erejét csütörtök óta Sepsiszentgyörgy szépet kedvelő közönsége is megtapasztalhatja. A Lábas Házban ugyanis megnyílt a fiatal művész egyéni tárlata, mely szeptember 1-ig lesz megtekinthető.
A kiállítást dr. Kányádi Irén művészettörténész nyitotta meg, és szintén ő méltatta a közszemlére helyezett festményeket, valamint alkotójukat. Többek között megtudhattuk, hogy Máthé Edit 1985-ben született Marosvásárhelyen és 2007-ben Kolozsváron diplomázott a Ion Andreescu Képző és Iparművészeti Egyetem festészet szakán. 2005–2007 között az AKIK Képzőművészeti Csoport vezetője volt Kolozsváron, majd 2009-ben a budapesti Junior Art Center Lakberendezői Főiskolán megszerezte a második diplomáját is. Alkalma nyílt tehát belekóstolni a nagyvárosi életbe, de ő mindezek ellenére a csendes vidéki életet választotta. Talán azért, mert úgy érezte, hogy személyisége és művészi egyénisége egyaránt, csak itt tud kiteljesedni.
Egyéni kiállításai 2005-ben és 2014-ben nyíltak Vármezőn, a Művelődési Házban, 2006-ban a Krajcár Kávéház Galériában Kolozsváron, 2008-ban Verőczén, illetve Gödöllőn, 2012-ben Mikházán, 2012-ben Nyárádremetén és 2015-ben a Korunk Galériában, Kolozsváron. A művésznő így vall saját alkotásairól: „Festményeim alapvetően meditatív, lírai hangulatot árasztanak. A természet folyamatosan változó, gyorsan illanó pillanatait igyekszem rögzíteni.”
Dr. Kányádi Irén szerint „már a munkák címe Mély szántás, Ágyások, Őszi szántás, Gyom, Mezsgye, Pelyva, Víz stb. egyértelműen sugallják, hogy témaválasztása a természet elemei felé irányul, azok ihletik meg, gyökerei oda nyúlnak vissza, onnan szívja életenergiáját, értelmét. Ezek az elemek koherens egységet alkotnak, hiszen azoknak a pillanatoknak a megjelenítései, mikor a természet átcsúszik egyik állapotból a másikba. A szántás, az ágyások olyan köztes motívumok, amelyek a vég és az újjákezdés közötti pillanatot ragadják meg: a várakozást, a már nincs és még nincs közötti állapot, mikor nincs sem szép, sem hasznos, hanem csak VAN. Itt és most.”
A művész a buddhizmus nagy könyvéből, a Bardo Tödol-ból ihletődve adta a Bardo címet jelenlegi kiállításának. Ez a könyv az elmúlás és az újjászületés szakaszára vonatkozó tibeti tanításokat foglalja magába. Kiindulási pontja pedig az a feltevés, hogy minden, aminek kezdete van, szükségképpen magában hordja a véget is, a vég pedig az új kezdetet. Ez a köztes helyzet viseli a Bardo elnevezést, mely ugyanakkor egy tudatállapotot is jelöl, élethelyzeteink tudatosításának az állapotát – hívta fel a hallgatóság figyelmét a művészettörténész, a továbbiakban pedig így vélekedett:
Máthé Edit „egy városi környezettől távoli, természeti világot hoz be a galériába. Nem másol, nem utánoz, hanem egy mindent összefogó harmónia, életenergia lüktetését vetíti ki a vásznaira.” A látottak befogadásához, megértéséhez és elmélyítéséhez szükséges hangulat megteremtéséhez Bajzát Csaba klarinétjátéka is hangsúlyosan hozzájárult.
Bedő Zoltán / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Székelyföld brandje felértékelődik
Vastagabb pénztárcáért
Az elkövetkező tíz évben mind Budapesten, mind Bukarestben Székelyföld fel fog értékelődni. Ez fogalmazódott meg a 4. SIC Feszt – Székelyföldi Szabadegyetem Székelyföld mint brand című előadásán, amelyen a székely megyék önkormányzati képviselői beszéltek a térség jövőjéről.
Kozma Mónika, a Maros Megyei Tanács elnöki kabinetvezetője szerint sok esetben felmerül a kérdés, hogy Maros megye Székelyföld része vagy sem. „Azonban a cél az, hogy mindhárom megye együttesen legyen Székelyföld. És ha arról beszélünk, hogy milyen fejlesztések kellenének ahhoz, hogy Székelyföld valóban egy nemzetközi hírű brand legyen, akkor azt gondolom, hogy elsősorban fiatalosabbá kell tenni. Meg kell szerettetnünk a fiatalokkal, hogy itthon, szülőföldjükön éljenek, és büszkén viselhessék azt, hogy Székelyföldön lakom”, emelte ki Kozma Mónika.
Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke szerint a brand egy eszköz, és ilyen szempontból próbálják keresni, hogy miként lehet eredményessé, hasznosíthatóvá tenni a térség javára azt, amit akarnak. Borboly megjegyezte, a brandépítés is hozzátartozik az autonómiakoncepció megvalósításához, és ebben a folyamatban egy rendkívül fontos kérdés az is, hogy milyen tevékenységekkel lehet Székelyföldnek pluszjövedelmet hozni, hiszen minden márkanévnek az eszmei értéke mellett van egy anyagi oldala is, amit a „pénztárca vastagságában lehet mérni”. Ezért pedig számos területen dolgozni kell, mint a székely termék mozgalom, de a márkanév építését elősegíti a magyar – magyar kapcsolat megerősödése is, a gasztronómiánk, a kultúránk vagy különböző sajátos események szervezése. Borboly szerint Székelyföld egy turisztikai célpont, ezt a jelleget pedig még lehet erősíteni. „Kevesebb cirkusz és még több munka, és akkor még több turista fog jönni”, jegyezte meg.
Tamás Sándor, a Kovászna Megyei Tanács elnöke szerint Székelyföld mint márkanév, elsősorban az emberek szívébe van bejegyezve. „Szó esett a kulturális-, turisztikai-, gazdasági, vagy a gasztronómiai brandről, de meggyőződésem, ha Székelyföldnek van egy politikai brandje, akkor lehet a többit is erre ráépíteni”, emelte ki. Tamás nyomatékosította, elsősorban azt kell meghatározni, hogy milyen jövőt szeretnénk, merünk-e nagyot álmodni politikai kérdésekben is, és ezt sikerül-e megvalósítani. „Az is meggyőződésem, hogy az elkövetkező tíz évben Székelyföld mint politikai brand, piacon lesz mind Budapesten, mind Bukarestben, és azért, mert az elmúlt években egységesen jelenítettük meg. Tehát Székelyföld ügye egy előkelő téma lesz”, hangsúlyozta a megyetanácselnök.
Kiss Edit / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Az ojtozi csatára emlékeztek
Konferencia a falunapon
Konferenciával kezdődött szombat délután Bereckben az az eseménysorozat, amelyet Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa és a község önkormányzata szervezett az ojtozi csata 100. évfordulójára emlékezve, az akkori események és ott elesettek tiszteletére.
Hazai és anyaországi történészek előadását hallgathatta meg a közönség – a rendezvény egyben a hétvégén zajló Bereck községi napok nyitó mozzanata is volt. Szakmabeliek, azaz történészek mellett laikusok, a történelem iránt érdeklődők, Sopronból érkező hagyományőrzők töltötték meg a művelődési központ nagytermét, s az előadások sorát dr. Nagy Szabolcs történész, levéltáros nyitotta.
A történész Az 1916. évi román betörés háromszéki hatásai címmel arról beszélt – forrásokkal, adatokkal alátámasztva –, hogy a lakosságot jóval nagyobb veszteségek érték, mint ahogyan azt bizonyos szakmunkák tartják.
Tegnap a felújított Ojtoz-telepi római katolikus templomban szentmisével indult az ünnepség, majd emléktáblát lepleztek le, helyi és magyarországi hivatalosságok részvételével, ezt követően a berecki falunap hivatalos megnyitóján vehettek részt az érdeklődők. A rendezvényekről részletesen soron következő Bereck Körképeinkben számolunk be.
Farkas Imola / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)