Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2017. június 23.
Nem foglalkoztatja a kormányra lépés gondolata az RMDSZ vezető testületét
új miniszterelnök kinevezésének folyamata hétfőn kezdődik, Klaus Johannis államfő délután egyeztet a parlamenti pártokkal és csoportokkal. Az RMDSZ delegációja délután 6 órakor kerül sorra, a Szövetségi Állandó Tanácsa pénteken, Kolozsváron tartott gyűlésén egyeztettek a szövetségi vezetők mandátumáról, illetve arról is döntés született, hogy az új kormány felállításáig tartó periódusban melyek az RMDSZ teendői. Porcsalmi Bálint, az RMDSZ ügyvezető elnöke a SZÁT ülése után nyilatkozott a Transindexnek. Elmondta, elemezték a múlt heti eseményeket, és arra a megállapításra jutottak, hogy az RMDSZ jól használta ki ezt a helyzetet, és jól döntött, hogy a magyar kisebbség számára fontos kérdéseket a PSD-ALDE vezetőkkel zajló tárgyalások napirendjére tűzte, függetlenül attól, hogy mi lett ennek a kimenetele.
Az RMDSZ a 215-ös helyi közigazgatási törvény 20%-os kisebbségi küszöb leszállítására és egyéb tételeire vonatkozó módosító javaslatai mellett tárgyalóasztalra tette a 2005 óta fiókban levő kisebbségi kerettörvényt is, az oktatási törvény módosítására pedig négy javaslatot nyújtott be.
Ugyanakkor a SZÁT tagjai beszéltek a jövő héten esedékes, az új kormány kialakítása körüli helyzetről is. "Azt fogalmaztuk meg, hogy továbbra sem kell lemondanunk, vagy háttérbe helyeznünk prioritásainkat, nem kell behúzzuk a kéziféket azért, mert most kialakult egy nacionalista hangulat" - mondta az ügyvezető elnök. Kérdésünkre, hogy milyen lehetőséget lát a tárgyalások folytatására annak figyelembe vételéve, hogy a feszült hangulat még nem múlt el, Porcsalmi azt válaszolta, meggyőződése, hogy ez a rossz hangulat mérsékelődik. Hangsúlyozta, a szövetség kérései a magyar közösség számára fontosak, ezek a tervezetek semmiféle illegális, vagy alkotmányellenes dolgot nem tartalmaznak és a PSD-ALDE vezetők számára nem voltak ismeretlenek. "Bárki is lépjen kormányra, ezeket a kérdéseket továbbra is napirenden tartjuk" - mondta az ügyvezető elnök. Az államfővel zajló egyeztetés kapcsán Porcsalmi elmondta, elsősorban meghallgatják Johannis mondanivalóját, majd a hét első felében folytatják a tárgyalásokat a koalícióval az RMDSZ által a múlt héten is felvetett törvénytervezetek kapcsán. Porcsalmi elmondta, az RMDSZ-t most nem foglalkoztatja a kormányra lépés gondolata, és ezzel a kérdéssel addig nem is foglalkoznak, míg az hivatalos megkeresés során fel nem merül. „A SZÁT-ban az a vélemény dominál, hogy az RMDSZ-nek most nem kellene kormányzati szerepet vállalnia, de ez továbbra is egy nyitott kérdés. Ahogy az elmúlt időszakban eléggé markánsan megfogalmazódott számunkra, most a parlamenti projektjeink, nem pedig a kormányzás, a miniszteri tisztségek vagy beosztások jelentik a prioritást” - hangsúlyozta az ügyvezető elnök. A román nyilvánosság irányába történő kommunikáción is javítanának A SZÁT ugyanakkor egyetértett abban, hogy újra kell gondolni a románság irányába történő kommunikációt. "Már a jövő héten megkeressük azokat a toleránsan gondolkodó román közvélemény-formálókat, akik ebben a kérdésben az RMDSZ partnerei tudnak lenni. „Nem gondolom azt, hogy ezzel meg lehet fordítani a magyarellenes retorikát, mert ez elsősorban nem azok részéről érkezik, akik hajlandóak az általunk felvetett kérdéseket megérteni” - mondta az ügyvezető elnök. (hírszerk.) Transindex.ro
új miniszterelnök kinevezésének folyamata hétfőn kezdődik, Klaus Johannis államfő délután egyeztet a parlamenti pártokkal és csoportokkal. Az RMDSZ delegációja délután 6 órakor kerül sorra, a Szövetségi Állandó Tanácsa pénteken, Kolozsváron tartott gyűlésén egyeztettek a szövetségi vezetők mandátumáról, illetve arról is döntés született, hogy az új kormány felállításáig tartó periódusban melyek az RMDSZ teendői. Porcsalmi Bálint, az RMDSZ ügyvezető elnöke a SZÁT ülése után nyilatkozott a Transindexnek. Elmondta, elemezték a múlt heti eseményeket, és arra a megállapításra jutottak, hogy az RMDSZ jól használta ki ezt a helyzetet, és jól döntött, hogy a magyar kisebbség számára fontos kérdéseket a PSD-ALDE vezetőkkel zajló tárgyalások napirendjére tűzte, függetlenül attól, hogy mi lett ennek a kimenetele.
Az RMDSZ a 215-ös helyi közigazgatási törvény 20%-os kisebbségi küszöb leszállítására és egyéb tételeire vonatkozó módosító javaslatai mellett tárgyalóasztalra tette a 2005 óta fiókban levő kisebbségi kerettörvényt is, az oktatási törvény módosítására pedig négy javaslatot nyújtott be.
Ugyanakkor a SZÁT tagjai beszéltek a jövő héten esedékes, az új kormány kialakítása körüli helyzetről is. "Azt fogalmaztuk meg, hogy továbbra sem kell lemondanunk, vagy háttérbe helyeznünk prioritásainkat, nem kell behúzzuk a kéziféket azért, mert most kialakult egy nacionalista hangulat" - mondta az ügyvezető elnök. Kérdésünkre, hogy milyen lehetőséget lát a tárgyalások folytatására annak figyelembe vételéve, hogy a feszült hangulat még nem múlt el, Porcsalmi azt válaszolta, meggyőződése, hogy ez a rossz hangulat mérsékelődik. Hangsúlyozta, a szövetség kérései a magyar közösség számára fontosak, ezek a tervezetek semmiféle illegális, vagy alkotmányellenes dolgot nem tartalmaznak és a PSD-ALDE vezetők számára nem voltak ismeretlenek. "Bárki is lépjen kormányra, ezeket a kérdéseket továbbra is napirenden tartjuk" - mondta az ügyvezető elnök. Az államfővel zajló egyeztetés kapcsán Porcsalmi elmondta, elsősorban meghallgatják Johannis mondanivalóját, majd a hét első felében folytatják a tárgyalásokat a koalícióval az RMDSZ által a múlt héten is felvetett törvénytervezetek kapcsán. Porcsalmi elmondta, az RMDSZ-t most nem foglalkoztatja a kormányra lépés gondolata, és ezzel a kérdéssel addig nem is foglalkoznak, míg az hivatalos megkeresés során fel nem merül. „A SZÁT-ban az a vélemény dominál, hogy az RMDSZ-nek most nem kellene kormányzati szerepet vállalnia, de ez továbbra is egy nyitott kérdés. Ahogy az elmúlt időszakban eléggé markánsan megfogalmazódott számunkra, most a parlamenti projektjeink, nem pedig a kormányzás, a miniszteri tisztségek vagy beosztások jelentik a prioritást” - hangsúlyozta az ügyvezető elnök. A román nyilvánosság irányába történő kommunikáción is javítanának A SZÁT ugyanakkor egyetértett abban, hogy újra kell gondolni a románság irányába történő kommunikációt. "Már a jövő héten megkeressük azokat a toleránsan gondolkodó román közvélemény-formálókat, akik ebben a kérdésben az RMDSZ partnerei tudnak lenni. „Nem gondolom azt, hogy ezzel meg lehet fordítani a magyarellenes retorikát, mert ez elsősorban nem azok részéről érkezik, akik hajlandóak az általunk felvetett kérdéseket megérteni” - mondta az ügyvezető elnök. (hírszerk.) Transindex.ro
2017. június 23.
Szétosztotta a katolikus líceum osztályait a Maros megyei tanfelügyelőség
Csütörtökön konszenzus született arról, hogy a katolikus iskola, mint jogi személy a 2017/2018-as tanévben a Bolyai Farkas Elméleti Líceum alá sorolt struktúraként tudna működni - közölte az RMDSZ Maros megyei szervezete. Ezt a jogi megoldást az iskola megmentésére elfogadta a katolikus líceum vezetősége, a katolikus egyház, a szülők, a marosvásárhelyi önkormányzat és a prefektus is. A tanfelügyelőség, bár hivatalos átiratot is kapott a szülőktől erre vonatkozóan, az érintettek igényeit figyelmen kívül hagyva, más döntést hozott. A korábban jóváhagyott, összesen 53 induló magyar tagozatos 9. osztályból, a 70/2017-es, a beiratkozást megtiltó tanfelügyelőségi rendelettel a tanfelügyelőség 3 osztályt kivett a rendszerből. A csütörtöki döntéssel, az összesen 53 magyar osztályt megtartva, úgy határoztak, hogy a felfüggesztett 3 osztály a Bolyai Farkas Elméleti Líceumban, a Constantin Brâncuşi szaklíceumban és a faipari szaklíceumban indulhat. „Úgy tűnik a tanfelügyelőség ma nem megoldást keresett, hanem szabadulni akart az ügytől és a gyerekek érdekeit, valamint a szülők és pedagógusok kéréseit figyelmen kívül hagyva megkérdőjelezhető, törvénytelen döntést hozott. Tekintettel arra, hogy hónapok óta halogatták az induló 9. osztályok brosúráinak a kinyomtatását arra hivatkozva, hogy Marosvásárhelyen nincs iskolahálózat, felfoghatatlan, hogy ma milyen jogi alapon tudtak mégis döntést hozni. Várjuk a holnapi nap folyamán a tanfelügyelőség írásos határozatát, hogy elemezhessük mi alapján döntöttek, és eldöntsük, milyen lépést tehetünk ezek után” – nyilatkozta Novák Csaba Zoltán szenátor a Maros Megyei Tanfelügyelőség döntése kapcsán. „Az RMDSZ számára továbbra is elsődleges a gyerekek tanuláshoz és a szabad iskolaválasztáshoz való joga, és együtt érzünk a szülőkkel, valamint támogatjuk őket abban, hogy a törvényes keretek között továbbra is harcoljanak a katolikus felekezeti oktatás megtartása mellett. A több hónapi tárgyalás után, most, amikor végre konszenzusos megoldás körvonalazódott, úgy érezzük, hogy a tanfelügyelőség a mai döntésével csúfot űz a magyar közösségből” - áll a közleményben. (hírszerk.) Transindex.ro
Csütörtökön konszenzus született arról, hogy a katolikus iskola, mint jogi személy a 2017/2018-as tanévben a Bolyai Farkas Elméleti Líceum alá sorolt struktúraként tudna működni - közölte az RMDSZ Maros megyei szervezete. Ezt a jogi megoldást az iskola megmentésére elfogadta a katolikus líceum vezetősége, a katolikus egyház, a szülők, a marosvásárhelyi önkormányzat és a prefektus is. A tanfelügyelőség, bár hivatalos átiratot is kapott a szülőktől erre vonatkozóan, az érintettek igényeit figyelmen kívül hagyva, más döntést hozott. A korábban jóváhagyott, összesen 53 induló magyar tagozatos 9. osztályból, a 70/2017-es, a beiratkozást megtiltó tanfelügyelőségi rendelettel a tanfelügyelőség 3 osztályt kivett a rendszerből. A csütörtöki döntéssel, az összesen 53 magyar osztályt megtartva, úgy határoztak, hogy a felfüggesztett 3 osztály a Bolyai Farkas Elméleti Líceumban, a Constantin Brâncuşi szaklíceumban és a faipari szaklíceumban indulhat. „Úgy tűnik a tanfelügyelőség ma nem megoldást keresett, hanem szabadulni akart az ügytől és a gyerekek érdekeit, valamint a szülők és pedagógusok kéréseit figyelmen kívül hagyva megkérdőjelezhető, törvénytelen döntést hozott. Tekintettel arra, hogy hónapok óta halogatták az induló 9. osztályok brosúráinak a kinyomtatását arra hivatkozva, hogy Marosvásárhelyen nincs iskolahálózat, felfoghatatlan, hogy ma milyen jogi alapon tudtak mégis döntést hozni. Várjuk a holnapi nap folyamán a tanfelügyelőség írásos határozatát, hogy elemezhessük mi alapján döntöttek, és eldöntsük, milyen lépést tehetünk ezek után” – nyilatkozta Novák Csaba Zoltán szenátor a Maros Megyei Tanfelügyelőség döntése kapcsán. „Az RMDSZ számára továbbra is elsődleges a gyerekek tanuláshoz és a szabad iskolaválasztáshoz való joga, és együtt érzünk a szülőkkel, valamint támogatjuk őket abban, hogy a törvényes keretek között továbbra is harcoljanak a katolikus felekezeti oktatás megtartása mellett. A több hónapi tárgyalás után, most, amikor végre konszenzusos megoldás körvonalazódott, úgy érezzük, hogy a tanfelügyelőség a mai döntésével csúfot űz a magyar közösségből” - áll a közleményben. (hírszerk.) Transindex.ro
2017. június 23.
Egymillió eurós osztalékot kap Verestóy a Transgaz-részvényei után
Az RMDSZ szenátora, Verestóy Attila és felesége, Verestóy Erzsébet kürülbelül 1 millió eurós osztalékot kapnak hamarosan a birtokukban levő Transgaz-részvényeknek köszönhetően - írja a Ziarul Financiar. A Transgaz nemrégiben jelentette be, hogy részvényenként 46,33 lejt fizet a tulajdonosoknak július 18-án, ami az összesen 100 ezer részvényt birtokló Verestóy házaspárnak körülbelül 4,6 millió lejt (1 millió euró) fog hozni az osztalékfizetés után. Egy Transgaz-részvény árfolyama jelenleg 445 lej. A vállalat értékpapírjai a Bukaresti Értéktőzsdére (BVB) bevezetett részvények közül a drágább papírok közé sorolhatók.
A szenátornak 87 ezer, feleségének 12 ezer Transgaz-részvénye van a Ziarul Financiar szerint, amivel a gázipari vállalat részvényeinek 1%-át birtokolják, és a magánszemélyek közül a vállalat legnagyobb tulajdonosainak számítanak.
A belföldi gázszállítást 90%-ban uraló Transgaz vezetősége úgy döntött, hogy a vállalat által az elmúlt pénzügyi évben termelt profit jelentős részét osztalék formájában fizeti ki. (zf.ro) Transindex.ro
Az RMDSZ szenátora, Verestóy Attila és felesége, Verestóy Erzsébet kürülbelül 1 millió eurós osztalékot kapnak hamarosan a birtokukban levő Transgaz-részvényeknek köszönhetően - írja a Ziarul Financiar. A Transgaz nemrégiben jelentette be, hogy részvényenként 46,33 lejt fizet a tulajdonosoknak július 18-án, ami az összesen 100 ezer részvényt birtokló Verestóy házaspárnak körülbelül 4,6 millió lejt (1 millió euró) fog hozni az osztalékfizetés után. Egy Transgaz-részvény árfolyama jelenleg 445 lej. A vállalat értékpapírjai a Bukaresti Értéktőzsdére (BVB) bevezetett részvények közül a drágább papírok közé sorolhatók.
A szenátornak 87 ezer, feleségének 12 ezer Transgaz-részvénye van a Ziarul Financiar szerint, amivel a gázipari vállalat részvényeinek 1%-át birtokolják, és a magánszemélyek közül a vállalat legnagyobb tulajdonosainak számítanak.
A belföldi gázszállítást 90%-ban uraló Transgaz vezetősége úgy döntött, hogy a vállalat által az elmúlt pénzügyi évben termelt profit jelentős részét osztalék formájában fizeti ki. (zf.ro) Transindex.ro
2017. június 24.
A szórványért, szívvel és lélekkel
Újfajta szemléletmódot képviselnek azok a fiatal politikusok, akik az autonómia és a szórványkérdés kapcsán azt mondják, a két fogalom nem kizárja, hanem kiegészíti egymást. Benkő Erika háromszéki és Csoma Botond kolozsvári RMDSZ-es parlamenti képviselők azt állítják, az erdélyi magyar közösségen belül párbeszédet kell kezdeményezni, a feleknek értő módon kell egymás felé fordulniuk. A tömbben és szórványban élő magyarok élethelyzete eltérő, sok gondunk különböző, de számos problémánk azonos, szükségünk van egymásra, szolidárisnak kell lennünk – hangsúlyozza Benkő Erika.
Erdély és Székelyföld bármelyik szegletében a ma gondjainak orvoslása mellett a jövő, a vállalható élet megteremtése a tét. És bár ez térségenként változó kihívást jelent, az elfogadhatatlan, hogy a székelyföldi autonómia kérdését magyar ajkú politikusok azért seperjék le az asztalról, mert – miként gyakran hangoztatták – az itteni, egyelőre csupán remélt önrendelkezés a szórványban élő nemzettársaink kárára válna. Ez a vitatható diskurzus állandósulni látszott az érdekképviselet holdudvarában, azt eredményezve, hogy a székelyföldiek és a szórványbeliek ingerültebben mutogathattak egymásra. Ezt próbálták valamelyest ellensúlyozni a székelyföldi megyei önkormányzatok és egyházak, arra törekedve, hogy intézményesített, szakmai és emberi kapcsolatrendszert alakítsanak ki a szórványbeliekkel. A szórványkérdésben minden elvesztegetett nap, hónap, esztendő pótolhatatlan veszteséget jelent. Hogy mégis sikeres szórványkollégiumok működhetnek Erdély-szerte, az főként a történelmi egyházaknak, illetve a magyar állami támogatásnak köszönhető. Többet is el lehetett volna érni, ám ehhez nem a tömbbelieket és a szórványbelieket kellett volna egymás ellen hangolni, hanem a megoldandó feladatokra kellett volna erőteljesen figyelni, működőképes szórványstratégia mentén kellett volna cselekedni, már a kilencvenes évek elejétől. Ám ahhoz, hogy ebben a pillanatban mentsük, ami még menthető, szükséges, hogy politikai szinten minél többen felvállalják Benkő Erika és Csoma Botond gondolatait, s cselekedjenek. Ha valaki a tennivalókra kíváncsi, elég, ha a szórványgondozásban kiemelkedő, Vetési Lászlóékhoz köthető kolozsvári Diaszpóra Alapítvány honlapjára vagy Facebook-oldalára pillant. Mi több, a szórványbeliekkel való törődés szükségességére már az iskolában fel kellene hívni a figyelmet, attól függetlenül, hogy szerepel-e vagy sem a tantervben. Hiszen tanítani, tanulni lehet az odafigyelést, a szolidaritás iránti igényt, azt, hogy itt, Erdélyben, Székelyföldön valóban szükségünk lenne egymásra. S míg a törvény szavatolni fogja az önrendelkezéshez – vagyis az emberi méltósághoz – való jogunkat, bebizonyíthatjuk, hogy saját vállalásként, szívvel és lélekkel törődünk azokkal a mostoha körülmények között élő nemzettársainkkal, akik önhibájukon kívül kerültek nyelvi peremvidékre.
Mózes László Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Újfajta szemléletmódot képviselnek azok a fiatal politikusok, akik az autonómia és a szórványkérdés kapcsán azt mondják, a két fogalom nem kizárja, hanem kiegészíti egymást. Benkő Erika háromszéki és Csoma Botond kolozsvári RMDSZ-es parlamenti képviselők azt állítják, az erdélyi magyar közösségen belül párbeszédet kell kezdeményezni, a feleknek értő módon kell egymás felé fordulniuk. A tömbben és szórványban élő magyarok élethelyzete eltérő, sok gondunk különböző, de számos problémánk azonos, szükségünk van egymásra, szolidárisnak kell lennünk – hangsúlyozza Benkő Erika.
Erdély és Székelyföld bármelyik szegletében a ma gondjainak orvoslása mellett a jövő, a vállalható élet megteremtése a tét. És bár ez térségenként változó kihívást jelent, az elfogadhatatlan, hogy a székelyföldi autonómia kérdését magyar ajkú politikusok azért seperjék le az asztalról, mert – miként gyakran hangoztatták – az itteni, egyelőre csupán remélt önrendelkezés a szórványban élő nemzettársaink kárára válna. Ez a vitatható diskurzus állandósulni látszott az érdekképviselet holdudvarában, azt eredményezve, hogy a székelyföldiek és a szórványbeliek ingerültebben mutogathattak egymásra. Ezt próbálták valamelyest ellensúlyozni a székelyföldi megyei önkormányzatok és egyházak, arra törekedve, hogy intézményesített, szakmai és emberi kapcsolatrendszert alakítsanak ki a szórványbeliekkel. A szórványkérdésben minden elvesztegetett nap, hónap, esztendő pótolhatatlan veszteséget jelent. Hogy mégis sikeres szórványkollégiumok működhetnek Erdély-szerte, az főként a történelmi egyházaknak, illetve a magyar állami támogatásnak köszönhető. Többet is el lehetett volna érni, ám ehhez nem a tömbbelieket és a szórványbelieket kellett volna egymás ellen hangolni, hanem a megoldandó feladatokra kellett volna erőteljesen figyelni, működőképes szórványstratégia mentén kellett volna cselekedni, már a kilencvenes évek elejétől. Ám ahhoz, hogy ebben a pillanatban mentsük, ami még menthető, szükséges, hogy politikai szinten minél többen felvállalják Benkő Erika és Csoma Botond gondolatait, s cselekedjenek. Ha valaki a tennivalókra kíváncsi, elég, ha a szórványgondozásban kiemelkedő, Vetési Lászlóékhoz köthető kolozsvári Diaszpóra Alapítvány honlapjára vagy Facebook-oldalára pillant. Mi több, a szórványbeliekkel való törődés szükségességére már az iskolában fel kellene hívni a figyelmet, attól függetlenül, hogy szerepel-e vagy sem a tantervben. Hiszen tanítani, tanulni lehet az odafigyelést, a szolidaritás iránti igényt, azt, hogy itt, Erdélyben, Székelyföldön valóban szükségünk lenne egymásra. S míg a törvény szavatolni fogja az önrendelkezéshez – vagyis az emberi méltósághoz – való jogunkat, bebizonyíthatjuk, hogy saját vállalásként, szívvel és lélekkel törődünk azokkal a mostoha körülmények között élő nemzettársainkkal, akik önhibájukon kívül kerültek nyelvi peremvidékre.
Mózes László Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. június 24.
Egy alkotmánybíró hétköznapjai
Kilencéves alkotmánybírói tapasztalatait, emlékeit összegezte legújabb könyvében Puskás Bálint, melynek bemutatójára nemcsak szépszámú helybeli közönség gyűlt össze, de eljöttek néhányan bukaresti kollégái közül is, köztük Valer Dorneanu, a taláros testület elnöke.
Wass Albert versével kezdődött a találkozó, amint a szerző fogalmazott, azért ezzel, mert ő az igazságot tartja ama mindig megmaradó kőnek, és maga is azt próbálta védelmezni Bukarestben. S bár Puskás Bálint nem szorul bemutatásra, sokrétű tevékenységéről Bede Ferenc beszélt. Szólt előző könyveiről: politikusi tapasztalatait első, ...nem ilyen lovat akartam című kötetében adta közre, a Máltai Szeretetszolgálatban végzett sokéves munkájáról A szeretet szolgálatában címűben számolt be, s most itt e harmadik, Az alkotmánybíró hétköznapjai. Valer Dorneanu magyarul köszöntötte az egybegyűlteket, gyermekkorában tanulta meg nyelvünket, elmesélte: ott, ahol felnőtt, a magyarok románul, a románok magyarul szóltak más nemzetiségű társukhoz – számára ez jelenti a normalitást. Bukarestben feledte nyelvünket, időre lenne szüksége, hogy belejöjjön, így románul folytatta mondandóját. Puskás Bálintot kiváló jogászként és értékes emberként jellemezte, aki a sokszor heves viták során is igyekezett egyensúlyt teremteni, humorral oldani a feszültséget, s bár kiállt igaza mellett, soha senkivel nem veszett össze. Azon kevesek közé tartozott, akik nemcsak szigorúan a törvényekre figyeltek, hanem az emberekre is, akiket érintenek, jelentős hozzájárulása volt a nyugdíjakat, fizetéseket, társadalombiztosítást érintő jogszabályokhoz.
A könyvet Puskás Bálint utódja, Vargha Attila mutatta be. A magyar irodalom bővelkedik emlékiratokban, kortárs politikusok memoárjai is megjelentek, ám egy ilyen jelentős, de zárt testület munkájáról még senki nem számolt be magyarul – mondotta. Nem történelemkönyv, nem kronológiai sorrendben vázolja a kilenc esztendő eseményeit, hanem szubjektív válogatása annak, amit a szerző fontosnak vélt. Izgalmasnak nevezte, hogy bepillantást enged a kulisszák mögé, s bár erőteljesen szakmai intézményről van szó, színesen, olvasmányosan mesél. Vargha Attila kitért arra is, hogy az alkotmánybíróság a jogállamiság egyik garanciája, de a döntéseket nem elefántcsonttoronyban hozzák, tisztában vannak felelősségükkel és azzal, hogy határozataik érintik az emberek mindennapjait, Puskás Bálint pedig különösképpen figyelt döntéseik hatására, következményeire, „nyomot hagyott a román jogrendszerben” – fogalmazott. Kiemelte, a könyv tiszteleg a nagy magyar elődök: Fazakas Miklós és Kozsokár Gábor előtt, de tartalmazza a román kollégák véleményét, jellemzését is. Példaértékűnek nevezte a könyvet és Puskás Bálint munkásságát Szabó Lajos kanonok, szentszéki tanácsos, majd a szerző szólt arról, mi késztette a beszámolóra: sokszor szembesült az emberek kíváncsiságával, nem értették döntéseik hátterét, sokan még azt sem, mi az alkotmánybírók feladata. Akkor nem beszélhetett a részletekről, ezért tette meg utólag. Puskás Bálint harmadik kötetét is saját költségén adta ki, a bevételt pedig felajánlotta a Máltai Szeretetszolgálat szegény gyermekeket támogató programjának.
Farkas Réka Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Kilencéves alkotmánybírói tapasztalatait, emlékeit összegezte legújabb könyvében Puskás Bálint, melynek bemutatójára nemcsak szépszámú helybeli közönség gyűlt össze, de eljöttek néhányan bukaresti kollégái közül is, köztük Valer Dorneanu, a taláros testület elnöke.
Wass Albert versével kezdődött a találkozó, amint a szerző fogalmazott, azért ezzel, mert ő az igazságot tartja ama mindig megmaradó kőnek, és maga is azt próbálta védelmezni Bukarestben. S bár Puskás Bálint nem szorul bemutatásra, sokrétű tevékenységéről Bede Ferenc beszélt. Szólt előző könyveiről: politikusi tapasztalatait első, ...nem ilyen lovat akartam című kötetében adta közre, a Máltai Szeretetszolgálatban végzett sokéves munkájáról A szeretet szolgálatában címűben számolt be, s most itt e harmadik, Az alkotmánybíró hétköznapjai. Valer Dorneanu magyarul köszöntötte az egybegyűlteket, gyermekkorában tanulta meg nyelvünket, elmesélte: ott, ahol felnőtt, a magyarok románul, a románok magyarul szóltak más nemzetiségű társukhoz – számára ez jelenti a normalitást. Bukarestben feledte nyelvünket, időre lenne szüksége, hogy belejöjjön, így románul folytatta mondandóját. Puskás Bálintot kiváló jogászként és értékes emberként jellemezte, aki a sokszor heves viták során is igyekezett egyensúlyt teremteni, humorral oldani a feszültséget, s bár kiállt igaza mellett, soha senkivel nem veszett össze. Azon kevesek közé tartozott, akik nemcsak szigorúan a törvényekre figyeltek, hanem az emberekre is, akiket érintenek, jelentős hozzájárulása volt a nyugdíjakat, fizetéseket, társadalombiztosítást érintő jogszabályokhoz.
A könyvet Puskás Bálint utódja, Vargha Attila mutatta be. A magyar irodalom bővelkedik emlékiratokban, kortárs politikusok memoárjai is megjelentek, ám egy ilyen jelentős, de zárt testület munkájáról még senki nem számolt be magyarul – mondotta. Nem történelemkönyv, nem kronológiai sorrendben vázolja a kilenc esztendő eseményeit, hanem szubjektív válogatása annak, amit a szerző fontosnak vélt. Izgalmasnak nevezte, hogy bepillantást enged a kulisszák mögé, s bár erőteljesen szakmai intézményről van szó, színesen, olvasmányosan mesél. Vargha Attila kitért arra is, hogy az alkotmánybíróság a jogállamiság egyik garanciája, de a döntéseket nem elefántcsonttoronyban hozzák, tisztában vannak felelősségükkel és azzal, hogy határozataik érintik az emberek mindennapjait, Puskás Bálint pedig különösképpen figyelt döntéseik hatására, következményeire, „nyomot hagyott a román jogrendszerben” – fogalmazott. Kiemelte, a könyv tiszteleg a nagy magyar elődök: Fazakas Miklós és Kozsokár Gábor előtt, de tartalmazza a román kollégák véleményét, jellemzését is. Példaértékűnek nevezte a könyvet és Puskás Bálint munkásságát Szabó Lajos kanonok, szentszéki tanácsos, majd a szerző szólt arról, mi késztette a beszámolóra: sokszor szembesült az emberek kíváncsiságával, nem értették döntéseik hátterét, sokan még azt sem, mi az alkotmánybírók feladata. Akkor nem beszélhetett a részletekről, ezért tette meg utólag. Puskás Bálint harmadik kötetét is saját költségén adta ki, a bevételt pedig felajánlotta a Máltai Szeretetszolgálat szegény gyermekeket támogató programjának.
Farkas Réka Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. június 24.
Nem prioritás a kormányra lépés
Porcsalmi Bálint, az RMDSZ ügyvezető elnöke a Szövetség Állandó Tanácsának (SZÁT) tegnapi, Kolozsváron zajlott ülését követően a Transindexnek egyebek mellett arról számolt be: a testület tagjai arra jutottak, hogy az RMDSZ jól használta ki ezt a helyzetet, és jól döntött, hogy a magyar kisebbség számára fontos kérdéseket az SZDP–LDSZ-vezetőkkel zajló tárgyalások napirendjére tűzte, függetlenül attól, hogy mi lett ennek a kimenetele.
Az ügyvezető elnök szerint az SZÁT tagjai az új kormány kialakítása kapcsán megfogalmazták: továbbra sem kell lemondaniuk, vagy háttérbe helyezniük prioritásaikat azért, mert most kialakult egy nacionalista hangulat. „Bárki is lépjen kormányra, ezeket a kérdéseket továbbra is napirenden tartjuk” – mondta az ügyvezető elnök. Az államfővel zajló egyeztetés kapcsán Porcsalmi elmondta: elsősorban meghallgatják Iohannis mondanivalóját, majd a hét első felében folytatják a tárgyalásokat a koalícióval a törvénytervezetek kapcsán. Az esetleges kormányra lépést illetően kifejtette: „Az SZÁT-ben az a vélemény dominál, hogy az RMDSZ-nek most nem kellene kormányzati szerepet vállalnia, de ez továbbra is egy nyitott kérdés.” Sajtóértesülések szerint az Szociáldemokrata Párt Florin Georgescut, a jegybank kormányzóhelyettesét vagy Mihai Fifort, a párt szenátusi frakciójának elnökét jelölheti kormányfőnek. Ugyanazon források szerint a miniszterek többsége is folytathatja a munkát, személycsere négy-öt tárcánál várható. A Liberálisok és Demokraták Szövetsége részéről tegnap Teodor Meleşcanu külügyminiszter jelezte: mind a négy miniszterük maradna a következő kabinetben is.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Porcsalmi Bálint, az RMDSZ ügyvezető elnöke a Szövetség Állandó Tanácsának (SZÁT) tegnapi, Kolozsváron zajlott ülését követően a Transindexnek egyebek mellett arról számolt be: a testület tagjai arra jutottak, hogy az RMDSZ jól használta ki ezt a helyzetet, és jól döntött, hogy a magyar kisebbség számára fontos kérdéseket az SZDP–LDSZ-vezetőkkel zajló tárgyalások napirendjére tűzte, függetlenül attól, hogy mi lett ennek a kimenetele.
Az ügyvezető elnök szerint az SZÁT tagjai az új kormány kialakítása kapcsán megfogalmazták: továbbra sem kell lemondaniuk, vagy háttérbe helyezniük prioritásaikat azért, mert most kialakult egy nacionalista hangulat. „Bárki is lépjen kormányra, ezeket a kérdéseket továbbra is napirenden tartjuk” – mondta az ügyvezető elnök. Az államfővel zajló egyeztetés kapcsán Porcsalmi elmondta: elsősorban meghallgatják Iohannis mondanivalóját, majd a hét első felében folytatják a tárgyalásokat a koalícióval a törvénytervezetek kapcsán. Az esetleges kormányra lépést illetően kifejtette: „Az SZÁT-ben az a vélemény dominál, hogy az RMDSZ-nek most nem kellene kormányzati szerepet vállalnia, de ez továbbra is egy nyitott kérdés.” Sajtóértesülések szerint az Szociáldemokrata Párt Florin Georgescut, a jegybank kormányzóhelyettesét vagy Mihai Fifort, a párt szenátusi frakciójának elnökét jelölheti kormányfőnek. Ugyanazon források szerint a miniszterek többsége is folytathatja a munkát, személycsere négy-öt tárcánál várható. A Liberálisok és Demokraták Szövetsége részéről tegnap Teodor Meleşcanu külügyminiszter jelezte: mind a négy miniszterük maradna a következő kabinetben is.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. június 24.
Mihai Buzea: A magyar megoldás
Bakk Miklós úr 2016. december 2-án ezen a platformon* tette közzé a Klaus Iohannis és december 1-je című cikkét, melyre számos kommentár érkezett (eddig 67). Mind a cikk, mind a kommentárok is (a szerző többször is megszólalt, hogy elmagyarázza és részletesebben kifejtse álláspontját) rendkívül érdekesek voltak, és a románok és magyarok közötti párbeszéd újraindításának egyik kiindulópontja lehetne, amit én is nagyon szükségesnek tartok – nem 2018. december 1-je, hanem a XXI. század, meg az Európai Unió s a NATO miatt; az emberek vitatkoznak, érvelnek, néha veszekednek, dohognak, de már nem csapják fejbe egymást fejszével. Ha elértünk valamit 1990 óta, akkor az ez! Egyetértünk, Bakk Miklós úr?
A kommentátorok által alaposan kivesézett cikk fő gondolatait a következőképpen lehetne röviden összefoglalni: Klaus Iohannis csalódást okozott a magyar szavazóinak (1), mert az országprojektbe nem iktatta be a székelyek autonómiáját (2) vagy legalább az ország etnikai alapú regionalizálását (3), legalább az „erdélyi térségét” (4), holott a középkori Fraterna Unio dokumentum (melyet 1437-ben írtak alá, és inkább Unio Trium Natiorumként ismert) ihletforrás lehetett volna (nem maga a kimondottan románellenes dokumentum tartalma, amit Miklós (így! – E-RS) úr egyértelművé tett) (5). A hatodik pont, melyet a szerző úgy tűnik, hogy a cikk megértése sarokkövének tart, így szól (6): „A következő lépés Erdély politikai öröksége hasznosítása” kellene hogy legyen, miután az „erdélyi urbanisztika hasznosítása” sikeresnek bizonyult (Nagyszebenben, Iohannis volt polgármester városában).
Megengedek magamnak egy kis trükköt, 5–4–3–2–1–6 sorrendben tárgyalva a pontokat, de előbb tisztázni akarom, hogy bukarestiként miért tartom fenn magamnak a jogot arra, hogy beleszóljak ebbe a dologba: mert vállaltan magyarbarát vagyok (ritka madár a bukarestiek között), mivel anyai ágon régi Hortobágy-völgyi (Valea Hârtibaciului) románoktól származom („román ajkú magyar”, így nevezték az ükapámat, amikor besorozták a császári hadseregbe; ez a kommunizmus alatti „magyar nyelvű román” megfelelője!), és főleg azért, mert szerelmeim közül három székelyföldi volt. Töviről hegyire ismerem az autonomista diskurzust, így már kívülről fújom. Íme, tehát, ezért hiszem azt, hogy jogom van beleszólni. Öt: a Fraterna Unio (aka Unio Trium Natiorum) rendkívüli körülmények között, az események nyomására aláírt háborús dokumentum volt; nem hiszem, hogy ma bárki számára ihletforrás lehet. De még ha az is lenne (reductio ad absurdum): ki ellen? Ha mondjuk az „erdélyi térségben” élő magyarok és románok a székelyföldi székelyekkel együtt közös frontot alkotnának, ez ki ellen irányulna? Az „erdélyi térség” cigányai ellen? Az ország „térségen kívüli” lakosai ellen? A brüsszeli bürokraták ellen? Nem világos, és nem realista. Az azonban nagyon is világos, hogy néhány nagy urbánus központ (Nagyvárad, Temesvár, Kolozsvár, Brassó) városlakóiban iszonyatos kétségbeesés uralkodik a „nemzeti” politizálás bukaresti módja miatt. Röviden összefoglalva, az erdélyiek nagyon undorodnak a régi Regát szavazóitól és főleg e nem erdélyi térség választottaitól; ebből a szemszögből nézve (mondjuk egy választási térképből) a Fraterna Uniónak van értelme. De nem értem, hogy ez miért korlátozódna az „erdélyi térségre”, tekintettel arra, hogy csak Bukarestben több „megundorodott” gyűlt össze 2017 elején, mint bárhol máshol összesen. Négy. Nagyon jó ötlet az „erdélyi térség” regionalizálása. Támogatom. Öt régiót tartok elképzelhetőnek: Partium (a jelenlegi Szatmár, Bihar, Arad megyék), Észak-Erdély (Szilágy, Máramaros, Kolozs, Beszterce-Naszód), Kelet-Erdély/Székelyföld (az eredetiben is magyarul – E-RS) (Maros, Hargita, Kovászna), Dél-Erdély (Hunyad, Fehér, Szeben, Brassó) és a Bánság (Temes, Szörény, Méhed/Mehedinţi). Ezek lennének a leglogikusabb régiók gazdasági, nem pedig etnikai megfontolások alapján. Ezért vettem bele Méhedet. Három. Az ország regionalizálása még jobb ötlet, ami nélkül az „erdélyi térség” regionalizálása értelmetlen. Lehetővé tenné a nemzeten belüli (helyesebben mondva, államon belüli) versengést, ami nélkül nem számíthatunk az élet és főleg a kormányzók által nyújtott szolgáltatások minőségének javulására. Ha semmi sem kényszeríti őket jobb teljesítményre, akkor miért tennék meg? Ha polgármester vagy megyeitanács-elnök vagyok, és nagyon ostoba meg nagy tolvaj is, mit számít mindez, ha a párt a „központból” kitart mellettem? Ha a körzetemhez tartozó emberek semmilyen módon nem tudnak büntetni a szavazáskor, mert minden ellenjelöltem pont ugyanilyen (Bukarestből támogatott alkalmatlan politruk), akkor minek fájdítanám a fejemet? Miért ne lopnék rogyásig? Jövök, lopok, visszamegyek Bukarestbe. Mit számít nekem a székelyhídi (az eredeti szövegben is magyarul – E-RS) életminőség, például?! Ami a régiók számát illeti, Dragoş Filipescu úr 10 régiót javasol, plusz tizenegyediknek Bukarest-Ilfovot. Nem osztom az álláspontját: szerintem 12 régió kellene „Bukarest-Ilfov” nélkül, mely egyszerűen csak egy politikai-maffiózói érdekekkel teli hólyag, melynek gennyes váladéka az egész országot megfertőzné. Miként most is, különben. Ami pedig a Bakk Miklós úr által javasolt etnikai alapú regionalizálást illeti, újra csak több mint gyanakvó vagyok: úgy vélem, hogy egy ilyen (óriási) közigazgatási erőfeszítésnek csakis az életszínvonal növelése lehet az egyetlen célja, nem történelmi traumák borogatása. Vagyis ezért reménykedem egy gazdasági és nem etnikai alapú regionalizálásban.
Kettő. Klaus Iohannis elnök egyelőre nem mutatott be nyilvánosan semmilyen országprojektet. Ígért egyet, azóta várjuk.
Egy. Legyünk őszinték, Bakk Miklós úr: akármelyik romániai politikus, aki nem javasolja a trianoni békeszerződés revízióját, az csalódást okoz a magyar választóknak, ahogy minden olyan romániai politikus is csalódást okoz a román választóknak, aki nem ígéri a német-szovjet meg nem támadási szerződés (aka Ribbentrop–Molotov-paktum) revízióját. Ez tény. És bár sem a románok, sem a magyarok nem tehetnek túl sokat a valóság terepén, senki sem akadályozhatja meg, hogy álmodozzanak; és ki tartaná életben az álmaikat, ha nem a politikusok? Természetesen, amikor ezt nem teszik, akkor csalódást okoznak. De náluk van a gond, Bakk Miklós úr…?
Hat. Tökéletesen egyetértek: „Erdély politikai örökségének hasznosítása” tűnik számomra az egyetlen követendő útnak, ha Románia a múltban, vagyis a premodern múltban keres ihletet adó modellt. A jelenlegi román politikai térségben egyetlen másik középkori állam sem volt sikeresebb a Bethlen Gábor által vezetett fejedelemségnél (a román olvasók számára: 1613–1629): tolerancia, gazdasági teljesítmény, jó kormányzás, kvázi politikai függetlenség a hűbéri hatalommal (Oszmán Birodalom) szemben. Íme, ezt sikerült elérnie Bethlennek akkor Erdélyben, és ezt szeretnénk mi is most Romániában, hogy sokkal jobb körülményekkel rendelkezzünk a siker eléréséhez.
Az első kérdés az, hogy érdemes-e a múltban ihletadó modellt keresni, vagy a jelenben kell ilyen után kutatni? Másra bízom a választ. No, de mi a gond? – kérdem Bakk Miklós úrtól.
Tudom, némiképp ironikusan hangzik, de most nincs kedvem ironizálni. Tudják, hogy miért? Mert sok román azt válaszolja: „A magyarok, a magyarok jelentik a gondot, csakis a magyarok jelentik a gondot!”, s mert sok magyar azt válaszolja: „Maga Románia a gond, nem egyik vagy másik román, hanem éppen e mesterséges államnak, Európa ezen szörnyszülöttének a létezése a gond”, miközben valójában a szegénység a probléma.
A magyarok arra panaszkodnak, hogy a románok miatt nem szabadok. De a gazdag emberek szabadok. A románok arra panaszkodnak, hogy szegények. De nem a szegény emberek a szabadok. Az ország szegénysége a gond, a szegénységből való kikerülés a lényeg, és a romániai magyarok jelentik a megoldást. Ez az én álláspontom.
Mivel a fejletlenségből nem képes kijutni egy ország, ha nem rendelkezik olyan elittel, mely hazafias és elég gazdag ahhoz, hogy ne lopjon. Én pedig úgy gondolom, hogy előbb-utóbb a magyarok fogják létrehozni ezt a hazafias elitet, és maguk után húzzák majd Romániát a jólét felé, akár akarja, akár nem (eleinte nem fogja persze akarni!). Mire alapozom ezt? A neveltetésre. A romániai magyarok sokkal jobb állapotban kerültek ki a kommunizmusból, mint a románok: szintén szegények voltak, mint a templom egere, de egyáltalán nem érintette meg őket a propaganda (normális, hiszen a propaganda nemcsak kommunista, hanem nemzetikommunista volt, ez lényeges különbség). Más szavakkal, a magyarok kevésbé agymosottak, mint a románok (már elnézést a kifejezésért), és sokkal jobban tudják, hogy mi az érdekük: bárki, aki ellátogatott valaha a parajdi és a Slănic Prahova-i sóbányába, ezt a különbséget láthatta, mely megdöbbentő, amikor a saját bőrödön tapasztalod meg. A magyarok nagyon akarják, hogy pénzt keressenek és jobban éljenek, ami azt jelenti, hogy a németek, a zsidók és a görögök hiányában (akik a két világháború között a „középosztály” zömét adták), hamarosan létrehoznak majd egy gazdasági elitet. Ez igazi egyetemekre küldi majd az utódait, nem diplomagyárakba. Következménye: Románia jövőbeni politikai elitje magyar lesz. Zárójel: Miért ne követnék a románok is ezt a pályát? Mert a román elitek hozzászoktak, hogy a politikából csináljanak pénzt, nem a kereskedelemből, a politikában pedig sok pénz van, mocskos, gyorsan jön, és ficsúrok következő nemzedékét termeli ki, nem az igazi vezetőket. Maguk is ellenőrizhetik, hogy mi történt a Vörös Négyes (1992–1995) román politikai elitjéhez tartozókkal és a gyermekeikkel. („Vörös Négyes”: a jelenlegi SZDP elődje, a Romániai Szociális Demokrácia Pártja, a Nagy-Románia Párt, a Román Nemzeti Egység Párt és a Szocialista Munkapárt által 1995-ben, a Nicolae Văcăroiu által vezetett kormány idejében létrehozott szövetség – E-RS.)
Miért neveztem „hazafinak” Románia ezen jövendőbeli vezető elitjét? Mert egyáltalán nem érdekli majd a revizionizmus vagy Trianon. Nem tudatlanságból, hanem gazdasági okokból: nemcsak azért, mert a jelenlegi Románia piaca nagyobb, mint a hipotetikus Erdély államé, hanem azért is, mert Románia egyszerre tengeri és dunai ország (miközben Erdély nem lenne az). Meg azért, mert stabilitás és kiszámíthatóság közepette lehet „tiszta” pénzt termelni, nem revíziók, forradalmak, polgárháborúk és más zavargások révén. Másképp mondva, a piacoknak a béke kedvez.
Egy második, némiképp mulatságos következtetés az, hogy ön, Bakk Miklós úr, és én pillanatnyilag egy csónakban evezünk: a regionalizálást támogatókéban. Különböző okokból, különböző módon, különböző célokkal, de effektíven ugyanazt a szekeret húzzuk (ismétlem, pillanatnyilag!). Ráadásul nem vagyunk egyedül.
Contributors.ro, Euro-Com.ro
*http://www.contributors.ro/administratie/klaus-iohannis-%C8%99i-1-decembrie/ Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Bakk Miklós úr 2016. december 2-án ezen a platformon* tette közzé a Klaus Iohannis és december 1-je című cikkét, melyre számos kommentár érkezett (eddig 67). Mind a cikk, mind a kommentárok is (a szerző többször is megszólalt, hogy elmagyarázza és részletesebben kifejtse álláspontját) rendkívül érdekesek voltak, és a románok és magyarok közötti párbeszéd újraindításának egyik kiindulópontja lehetne, amit én is nagyon szükségesnek tartok – nem 2018. december 1-je, hanem a XXI. század, meg az Európai Unió s a NATO miatt; az emberek vitatkoznak, érvelnek, néha veszekednek, dohognak, de már nem csapják fejbe egymást fejszével. Ha elértünk valamit 1990 óta, akkor az ez! Egyetértünk, Bakk Miklós úr?
A kommentátorok által alaposan kivesézett cikk fő gondolatait a következőképpen lehetne röviden összefoglalni: Klaus Iohannis csalódást okozott a magyar szavazóinak (1), mert az országprojektbe nem iktatta be a székelyek autonómiáját (2) vagy legalább az ország etnikai alapú regionalizálását (3), legalább az „erdélyi térségét” (4), holott a középkori Fraterna Unio dokumentum (melyet 1437-ben írtak alá, és inkább Unio Trium Natiorumként ismert) ihletforrás lehetett volna (nem maga a kimondottan románellenes dokumentum tartalma, amit Miklós (így! – E-RS) úr egyértelművé tett) (5). A hatodik pont, melyet a szerző úgy tűnik, hogy a cikk megértése sarokkövének tart, így szól (6): „A következő lépés Erdély politikai öröksége hasznosítása” kellene hogy legyen, miután az „erdélyi urbanisztika hasznosítása” sikeresnek bizonyult (Nagyszebenben, Iohannis volt polgármester városában).
Megengedek magamnak egy kis trükköt, 5–4–3–2–1–6 sorrendben tárgyalva a pontokat, de előbb tisztázni akarom, hogy bukarestiként miért tartom fenn magamnak a jogot arra, hogy beleszóljak ebbe a dologba: mert vállaltan magyarbarát vagyok (ritka madár a bukarestiek között), mivel anyai ágon régi Hortobágy-völgyi (Valea Hârtibaciului) románoktól származom („román ajkú magyar”, így nevezték az ükapámat, amikor besorozták a császári hadseregbe; ez a kommunizmus alatti „magyar nyelvű román” megfelelője!), és főleg azért, mert szerelmeim közül három székelyföldi volt. Töviről hegyire ismerem az autonomista diskurzust, így már kívülről fújom. Íme, tehát, ezért hiszem azt, hogy jogom van beleszólni. Öt: a Fraterna Unio (aka Unio Trium Natiorum) rendkívüli körülmények között, az események nyomására aláírt háborús dokumentum volt; nem hiszem, hogy ma bárki számára ihletforrás lehet. De még ha az is lenne (reductio ad absurdum): ki ellen? Ha mondjuk az „erdélyi térségben” élő magyarok és románok a székelyföldi székelyekkel együtt közös frontot alkotnának, ez ki ellen irányulna? Az „erdélyi térség” cigányai ellen? Az ország „térségen kívüli” lakosai ellen? A brüsszeli bürokraták ellen? Nem világos, és nem realista. Az azonban nagyon is világos, hogy néhány nagy urbánus központ (Nagyvárad, Temesvár, Kolozsvár, Brassó) városlakóiban iszonyatos kétségbeesés uralkodik a „nemzeti” politizálás bukaresti módja miatt. Röviden összefoglalva, az erdélyiek nagyon undorodnak a régi Regát szavazóitól és főleg e nem erdélyi térség választottaitól; ebből a szemszögből nézve (mondjuk egy választási térképből) a Fraterna Uniónak van értelme. De nem értem, hogy ez miért korlátozódna az „erdélyi térségre”, tekintettel arra, hogy csak Bukarestben több „megundorodott” gyűlt össze 2017 elején, mint bárhol máshol összesen. Négy. Nagyon jó ötlet az „erdélyi térség” regionalizálása. Támogatom. Öt régiót tartok elképzelhetőnek: Partium (a jelenlegi Szatmár, Bihar, Arad megyék), Észak-Erdély (Szilágy, Máramaros, Kolozs, Beszterce-Naszód), Kelet-Erdély/Székelyföld (az eredetiben is magyarul – E-RS) (Maros, Hargita, Kovászna), Dél-Erdély (Hunyad, Fehér, Szeben, Brassó) és a Bánság (Temes, Szörény, Méhed/Mehedinţi). Ezek lennének a leglogikusabb régiók gazdasági, nem pedig etnikai megfontolások alapján. Ezért vettem bele Méhedet. Három. Az ország regionalizálása még jobb ötlet, ami nélkül az „erdélyi térség” regionalizálása értelmetlen. Lehetővé tenné a nemzeten belüli (helyesebben mondva, államon belüli) versengést, ami nélkül nem számíthatunk az élet és főleg a kormányzók által nyújtott szolgáltatások minőségének javulására. Ha semmi sem kényszeríti őket jobb teljesítményre, akkor miért tennék meg? Ha polgármester vagy megyeitanács-elnök vagyok, és nagyon ostoba meg nagy tolvaj is, mit számít mindez, ha a párt a „központból” kitart mellettem? Ha a körzetemhez tartozó emberek semmilyen módon nem tudnak büntetni a szavazáskor, mert minden ellenjelöltem pont ugyanilyen (Bukarestből támogatott alkalmatlan politruk), akkor minek fájdítanám a fejemet? Miért ne lopnék rogyásig? Jövök, lopok, visszamegyek Bukarestbe. Mit számít nekem a székelyhídi (az eredeti szövegben is magyarul – E-RS) életminőség, például?! Ami a régiók számát illeti, Dragoş Filipescu úr 10 régiót javasol, plusz tizenegyediknek Bukarest-Ilfovot. Nem osztom az álláspontját: szerintem 12 régió kellene „Bukarest-Ilfov” nélkül, mely egyszerűen csak egy politikai-maffiózói érdekekkel teli hólyag, melynek gennyes váladéka az egész országot megfertőzné. Miként most is, különben. Ami pedig a Bakk Miklós úr által javasolt etnikai alapú regionalizálást illeti, újra csak több mint gyanakvó vagyok: úgy vélem, hogy egy ilyen (óriási) közigazgatási erőfeszítésnek csakis az életszínvonal növelése lehet az egyetlen célja, nem történelmi traumák borogatása. Vagyis ezért reménykedem egy gazdasági és nem etnikai alapú regionalizálásban.
Kettő. Klaus Iohannis elnök egyelőre nem mutatott be nyilvánosan semmilyen országprojektet. Ígért egyet, azóta várjuk.
Egy. Legyünk őszinték, Bakk Miklós úr: akármelyik romániai politikus, aki nem javasolja a trianoni békeszerződés revízióját, az csalódást okoz a magyar választóknak, ahogy minden olyan romániai politikus is csalódást okoz a román választóknak, aki nem ígéri a német-szovjet meg nem támadási szerződés (aka Ribbentrop–Molotov-paktum) revízióját. Ez tény. És bár sem a románok, sem a magyarok nem tehetnek túl sokat a valóság terepén, senki sem akadályozhatja meg, hogy álmodozzanak; és ki tartaná életben az álmaikat, ha nem a politikusok? Természetesen, amikor ezt nem teszik, akkor csalódást okoznak. De náluk van a gond, Bakk Miklós úr…?
Hat. Tökéletesen egyetértek: „Erdély politikai örökségének hasznosítása” tűnik számomra az egyetlen követendő útnak, ha Románia a múltban, vagyis a premodern múltban keres ihletet adó modellt. A jelenlegi román politikai térségben egyetlen másik középkori állam sem volt sikeresebb a Bethlen Gábor által vezetett fejedelemségnél (a román olvasók számára: 1613–1629): tolerancia, gazdasági teljesítmény, jó kormányzás, kvázi politikai függetlenség a hűbéri hatalommal (Oszmán Birodalom) szemben. Íme, ezt sikerült elérnie Bethlennek akkor Erdélyben, és ezt szeretnénk mi is most Romániában, hogy sokkal jobb körülményekkel rendelkezzünk a siker eléréséhez.
Az első kérdés az, hogy érdemes-e a múltban ihletadó modellt keresni, vagy a jelenben kell ilyen után kutatni? Másra bízom a választ. No, de mi a gond? – kérdem Bakk Miklós úrtól.
Tudom, némiképp ironikusan hangzik, de most nincs kedvem ironizálni. Tudják, hogy miért? Mert sok román azt válaszolja: „A magyarok, a magyarok jelentik a gondot, csakis a magyarok jelentik a gondot!”, s mert sok magyar azt válaszolja: „Maga Románia a gond, nem egyik vagy másik román, hanem éppen e mesterséges államnak, Európa ezen szörnyszülöttének a létezése a gond”, miközben valójában a szegénység a probléma.
A magyarok arra panaszkodnak, hogy a románok miatt nem szabadok. De a gazdag emberek szabadok. A románok arra panaszkodnak, hogy szegények. De nem a szegény emberek a szabadok. Az ország szegénysége a gond, a szegénységből való kikerülés a lényeg, és a romániai magyarok jelentik a megoldást. Ez az én álláspontom.
Mivel a fejletlenségből nem képes kijutni egy ország, ha nem rendelkezik olyan elittel, mely hazafias és elég gazdag ahhoz, hogy ne lopjon. Én pedig úgy gondolom, hogy előbb-utóbb a magyarok fogják létrehozni ezt a hazafias elitet, és maguk után húzzák majd Romániát a jólét felé, akár akarja, akár nem (eleinte nem fogja persze akarni!). Mire alapozom ezt? A neveltetésre. A romániai magyarok sokkal jobb állapotban kerültek ki a kommunizmusból, mint a románok: szintén szegények voltak, mint a templom egere, de egyáltalán nem érintette meg őket a propaganda (normális, hiszen a propaganda nemcsak kommunista, hanem nemzetikommunista volt, ez lényeges különbség). Más szavakkal, a magyarok kevésbé agymosottak, mint a románok (már elnézést a kifejezésért), és sokkal jobban tudják, hogy mi az érdekük: bárki, aki ellátogatott valaha a parajdi és a Slănic Prahova-i sóbányába, ezt a különbséget láthatta, mely megdöbbentő, amikor a saját bőrödön tapasztalod meg. A magyarok nagyon akarják, hogy pénzt keressenek és jobban éljenek, ami azt jelenti, hogy a németek, a zsidók és a görögök hiányában (akik a két világháború között a „középosztály” zömét adták), hamarosan létrehoznak majd egy gazdasági elitet. Ez igazi egyetemekre küldi majd az utódait, nem diplomagyárakba. Következménye: Románia jövőbeni politikai elitje magyar lesz. Zárójel: Miért ne követnék a románok is ezt a pályát? Mert a román elitek hozzászoktak, hogy a politikából csináljanak pénzt, nem a kereskedelemből, a politikában pedig sok pénz van, mocskos, gyorsan jön, és ficsúrok következő nemzedékét termeli ki, nem az igazi vezetőket. Maguk is ellenőrizhetik, hogy mi történt a Vörös Négyes (1992–1995) román politikai elitjéhez tartozókkal és a gyermekeikkel. („Vörös Négyes”: a jelenlegi SZDP elődje, a Romániai Szociális Demokrácia Pártja, a Nagy-Románia Párt, a Román Nemzeti Egység Párt és a Szocialista Munkapárt által 1995-ben, a Nicolae Văcăroiu által vezetett kormány idejében létrehozott szövetség – E-RS.)
Miért neveztem „hazafinak” Románia ezen jövendőbeli vezető elitjét? Mert egyáltalán nem érdekli majd a revizionizmus vagy Trianon. Nem tudatlanságból, hanem gazdasági okokból: nemcsak azért, mert a jelenlegi Románia piaca nagyobb, mint a hipotetikus Erdély államé, hanem azért is, mert Románia egyszerre tengeri és dunai ország (miközben Erdély nem lenne az). Meg azért, mert stabilitás és kiszámíthatóság közepette lehet „tiszta” pénzt termelni, nem revíziók, forradalmak, polgárháborúk és más zavargások révén. Másképp mondva, a piacoknak a béke kedvez.
Egy második, némiképp mulatságos következtetés az, hogy ön, Bakk Miklós úr, és én pillanatnyilag egy csónakban evezünk: a regionalizálást támogatókéban. Különböző okokból, különböző módon, különböző célokkal, de effektíven ugyanazt a szekeret húzzuk (ismétlem, pillanatnyilag!). Ráadásul nem vagyunk egyedül.
Contributors.ro, Euro-Com.ro
*http://www.contributors.ro/administratie/klaus-iohannis-%C8%99i-1-decembrie/ Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. június 24.
Kénkőszag
Megfakult, régebbi cédula került a kezembe. Szokásomtól eltérően elfelejtettem lejegyezni forrását. Megállapításait most mérhetem föl igazán. Amit Ceauşescu gyakorolt Elenájával, azt ma már százezrek akarják: mindent maguknak! Lám csak!, kiáltanék fel, de inkább legyintek: a társadalom anyagi süllyedése, az erkölcsi züllés folyamatosan mélyült.
Nyílt céllá vált a haszonlesés, a vagyonszerzés, mintha senkit sem zavarna a társadalom jelentős részének mohó kapzsisága, grasszál a képmutató gátlástalanság, a rideg törtetés; a gombaként cseperedő, meg a poraikból feltámasztott relikvia-pártok nem váltották meg az országot, inkább csak gyorsították romlását. A madárnyelven fogalmazott „programok” harsogása már a kukázó medvéket sem tántorítja el a zsákmánykereséstől. A posztkommunista szerveződésekről rendre kiderült, hogy a (már nem is annyira) gyűlölt kriptopárt bolygói. A kommunisták „örökébe” elvetemült kalandorok, politikai szélhámosok, idült agyú hatalomvágyók tolták magukat, elképzelhetetlenül pimasz csürhe népség, eszméletlenül manipuláló bandák grasszálnak mindenfelé, dúl a bozótharc a politikát is megkaparintó gazdasági maffia elvetemült klánjai között. A bűnözés a mindennapok kulcsjelenségévé vált, zsúfolva a börtönök, de gonosztevőinkből éppen elég jut exportra is.
Az elbizonytalanított társadalmat az ármányos, rosszindulatú média is húzza. A bambult népet a bukaresti hatalmi dzsungelháború valós vagy kitalált, agyonmanipulált fordulataival szédelgetik, a zavar káosszá terebélyesedett, senki sem kíváncsi a másik véleményére, a vitakultúra abban csúcsosodik, hogy az ellenpartnert túlkiabálva a saját érdekcsoport malmára hajszolják a propaganda energiáját.
Miközben mindenki veszettül harcol a korrupció ellen, s azt feltételezi, sőt, akár bizonyíték nélkül is bizonyítja: a másik az igazi korrupt, velejéig romlott gazember; a másik pedig még ádázabb fegyverzettel igazolja, hogy az ellenfele az igazi korrupt, a génjei gyökeréig berohadt utolsó tróger...
Korrupt a korrupt, és még korruptabb, aki a korruptról állítja, hogy korrupt. Senki sem tudja, s nem is kíváncsi rá, hogy kicsoda az igazi Trebitsch.
Régi cédulámon olvasom: ez a társadalom, mióta annak lehet nevezni, mindig tekintélyelvű volt. C.-t mindenki utálta, de az átlagember azon túl, hogy a legcsekélyebb lehetőséget is kihasználva igyekezett „helyzetet” teremteni magának, s elfoglalni a ranglétra bármelyik, még oly alacsony fokát is, ahol valami kis hasznot tud kanyarítani magának, „a nép egyszerű fia” visszariadt a nagyobb gazemberségtől, mert félt. A diktatúra utáni tartós káoszban senki sem fél senkitől. Az örökös bajt hiteltelen rétegek felkapaszkodott, csaló, szélhámos főcsahosai kavarják; áldatlan ténykedésük nyomán mind nagyobb zűrzavar gerjed – készül az új parancsuralom melegágya.
A multik, az ultik, a pénzpápák, a vércápák, a mogulok, a cégek, a bégek, a banksereg, a hadsereg, a tábornokok és a bíbornokok, az államvallás újbábeli klérusa, a rendőrség, a csendőrség, a pártok, a törvénygyártók: a parlament, a parlament, az jobbra ment, vagy balra ment?, jaj, dehogy ment, magának ment, menti, menti, magának menti az állam vagyonát mindenki. Mígnem a végsőkig ajzott idegek harcában – őrült égből világcsapásként – egyszer csak felülkerekedik a téboly, és ropogni kezd, anélkül, hogy szót kért és kapott volna – egy géppuska. Ajrópa, már ne segíts, csak csudálkozz.
Anti-Chanel a levegőben. Diktatúra-bűzt érzek.
BÖLÖNI DOMOKOS Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Megfakult, régebbi cédula került a kezembe. Szokásomtól eltérően elfelejtettem lejegyezni forrását. Megállapításait most mérhetem föl igazán. Amit Ceauşescu gyakorolt Elenájával, azt ma már százezrek akarják: mindent maguknak! Lám csak!, kiáltanék fel, de inkább legyintek: a társadalom anyagi süllyedése, az erkölcsi züllés folyamatosan mélyült.
Nyílt céllá vált a haszonlesés, a vagyonszerzés, mintha senkit sem zavarna a társadalom jelentős részének mohó kapzsisága, grasszál a képmutató gátlástalanság, a rideg törtetés; a gombaként cseperedő, meg a poraikból feltámasztott relikvia-pártok nem váltották meg az országot, inkább csak gyorsították romlását. A madárnyelven fogalmazott „programok” harsogása már a kukázó medvéket sem tántorítja el a zsákmánykereséstől. A posztkommunista szerveződésekről rendre kiderült, hogy a (már nem is annyira) gyűlölt kriptopárt bolygói. A kommunisták „örökébe” elvetemült kalandorok, politikai szélhámosok, idült agyú hatalomvágyók tolták magukat, elképzelhetetlenül pimasz csürhe népség, eszméletlenül manipuláló bandák grasszálnak mindenfelé, dúl a bozótharc a politikát is megkaparintó gazdasági maffia elvetemült klánjai között. A bűnözés a mindennapok kulcsjelenségévé vált, zsúfolva a börtönök, de gonosztevőinkből éppen elég jut exportra is.
Az elbizonytalanított társadalmat az ármányos, rosszindulatú média is húzza. A bambult népet a bukaresti hatalmi dzsungelháború valós vagy kitalált, agyonmanipulált fordulataival szédelgetik, a zavar káosszá terebélyesedett, senki sem kíváncsi a másik véleményére, a vitakultúra abban csúcsosodik, hogy az ellenpartnert túlkiabálva a saját érdekcsoport malmára hajszolják a propaganda energiáját.
Miközben mindenki veszettül harcol a korrupció ellen, s azt feltételezi, sőt, akár bizonyíték nélkül is bizonyítja: a másik az igazi korrupt, velejéig romlott gazember; a másik pedig még ádázabb fegyverzettel igazolja, hogy az ellenfele az igazi korrupt, a génjei gyökeréig berohadt utolsó tróger...
Korrupt a korrupt, és még korruptabb, aki a korruptról állítja, hogy korrupt. Senki sem tudja, s nem is kíváncsi rá, hogy kicsoda az igazi Trebitsch.
Régi cédulámon olvasom: ez a társadalom, mióta annak lehet nevezni, mindig tekintélyelvű volt. C.-t mindenki utálta, de az átlagember azon túl, hogy a legcsekélyebb lehetőséget is kihasználva igyekezett „helyzetet” teremteni magának, s elfoglalni a ranglétra bármelyik, még oly alacsony fokát is, ahol valami kis hasznot tud kanyarítani magának, „a nép egyszerű fia” visszariadt a nagyobb gazemberségtől, mert félt. A diktatúra utáni tartós káoszban senki sem fél senkitől. Az örökös bajt hiteltelen rétegek felkapaszkodott, csaló, szélhámos főcsahosai kavarják; áldatlan ténykedésük nyomán mind nagyobb zűrzavar gerjed – készül az új parancsuralom melegágya.
A multik, az ultik, a pénzpápák, a vércápák, a mogulok, a cégek, a bégek, a banksereg, a hadsereg, a tábornokok és a bíbornokok, az államvallás újbábeli klérusa, a rendőrség, a csendőrség, a pártok, a törvénygyártók: a parlament, a parlament, az jobbra ment, vagy balra ment?, jaj, dehogy ment, magának ment, menti, menti, magának menti az állam vagyonát mindenki. Mígnem a végsőkig ajzott idegek harcában – őrült égből világcsapásként – egyszer csak felülkerekedik a téboly, és ropogni kezd, anélkül, hogy szót kért és kapott volna – egy géppuska. Ajrópa, már ne segíts, csak csudálkozz.
Anti-Chanel a levegőben. Diktatúra-bűzt érzek.
BÖLÖNI DOMOKOS Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. június 24.
Regényt kellett írni
A Hargita Kiadó Székely Könyvtár sorozatának legújabb, 55. köteteként jelent meg Czegő Zoltán költő, író, publicista Katonabogár című regénye, a második kiadást megért könyv az 1990 után az erdélyi magyar irodalomban mellőzött téma, a falusi élet feldolgozása okán kapott helyet a sorozatban – hangzott el a csütörtök délutáni, a Bod Péter Megyei Könyvtárban zajlott könyvbemutatón.
Az először 2011-ben a csíkszeredai Pallas-Akadémia Kiadónál megjelent Katonabogár egyik értéke hiteles székely nyelvezete: a regény jó példája annak, hogy nemcsak vicces történeteket lehet „székelyül” elmesélni, hanem szomorú dolgokat is – mondta bevezetőjében Molnár Vilmos író, a kötet szerkesztője. A regény cselekménye egy képzeletbeli faluban, Szenesen zajlik, de akár Szemerja – ahol a szerkesztő gyerekkora nyarait töltötte – is lehetett volna Szenes mintája, a nyelvi fordulatok, a szóhasználat annyira jellemző – tette hozzá Molnár Vilmos. Lövétei Lázár László költő, műfordító a könyv erényének témaválasztását tartotta, mint megjegyezte, az erdélyi magyar prózairodalom 1990 után megfeledkezett a faluról, Czegő Zoltán regénye ilyen szempontból hiánypótlónak is nevezhető. Nem talált ki új székely nyelvet, hanem úgy írt, ahogy gyerekkorában megtanulta „abban a hétszentséges faluban”, Bordoson, válaszolta a felvetésre a szerző. Ami meg a hiánypótlást illeti, egy percig sem gondolt arra, inkább az vezette, hogy „ez idáig nem merte senki megírni az igazat a traktoristából lett néptanácselnökökről, akik dirigáltak egy egész falunak, pedig annyi osztályuk sincs, mint a vonatnak”. Meglátása szerint a helyzet most olyan drámai, mint amikor falvakat ítéltek a kísérleti nyúl szerepére, regénye egyfajta figyelmeztető tehát. A témát azonban versben, de még poémában sem lehetett megközelíteni, ezért kellett regényt írnia. „Három hét alatt írtam meg, napról napra bonyolódott a cselekmény, és ez lett belőle” – ajánlotta az olvasók figyelmébe a kötetet a szerző.
Váry O. Péter Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
A Hargita Kiadó Székely Könyvtár sorozatának legújabb, 55. köteteként jelent meg Czegő Zoltán költő, író, publicista Katonabogár című regénye, a második kiadást megért könyv az 1990 után az erdélyi magyar irodalomban mellőzött téma, a falusi élet feldolgozása okán kapott helyet a sorozatban – hangzott el a csütörtök délutáni, a Bod Péter Megyei Könyvtárban zajlott könyvbemutatón.
Az először 2011-ben a csíkszeredai Pallas-Akadémia Kiadónál megjelent Katonabogár egyik értéke hiteles székely nyelvezete: a regény jó példája annak, hogy nemcsak vicces történeteket lehet „székelyül” elmesélni, hanem szomorú dolgokat is – mondta bevezetőjében Molnár Vilmos író, a kötet szerkesztője. A regény cselekménye egy képzeletbeli faluban, Szenesen zajlik, de akár Szemerja – ahol a szerkesztő gyerekkora nyarait töltötte – is lehetett volna Szenes mintája, a nyelvi fordulatok, a szóhasználat annyira jellemző – tette hozzá Molnár Vilmos. Lövétei Lázár László költő, műfordító a könyv erényének témaválasztását tartotta, mint megjegyezte, az erdélyi magyar prózairodalom 1990 után megfeledkezett a faluról, Czegő Zoltán regénye ilyen szempontból hiánypótlónak is nevezhető. Nem talált ki új székely nyelvet, hanem úgy írt, ahogy gyerekkorában megtanulta „abban a hétszentséges faluban”, Bordoson, válaszolta a felvetésre a szerző. Ami meg a hiánypótlást illeti, egy percig sem gondolt arra, inkább az vezette, hogy „ez idáig nem merte senki megírni az igazat a traktoristából lett néptanácselnökökről, akik dirigáltak egy egész falunak, pedig annyi osztályuk sincs, mint a vonatnak”. Meglátása szerint a helyzet most olyan drámai, mint amikor falvakat ítéltek a kísérleti nyúl szerepére, regénye egyfajta figyelmeztető tehát. A témát azonban versben, de még poémában sem lehetett megközelíteni, ezért kellett regényt írnia. „Három hét alatt írtam meg, napról napra bonyolódott a cselekmény, és ez lett belőle” – ajánlotta az olvasók figyelmébe a kötetet a szerző.
Váry O. Péter Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. június 24.
Emlékek a nemzetiségi türelem földjéről ( Beszélgetés Bodor Ádám íróval)
Sinistra és Verhovina bennünk él, a természet pedig elpusztíthatatlan. Bodor Ádám íróval felhővonulásról, generációs „tombolásokról”, börtönévekről és arról is beszélgettünk, miért nem került annak idején Sepsiszentgyörgyre.
– Élete visszatérő motívumai a Madarasi Hargita és a Radnai-havasok, évente több hetet tölt e két helyszínen. Változtak-e az idők folyamán a hegyek?
– Szemlélet kérdése. Attól függ, mit keres ezeken a helyeken az ember: a saját emlékeit, önmagát, vagy átengedi magát egy érzelmi kapcsolatnak? Mert hogy igazából arról van szó. Kétségtelen, ezek a helyek is rengeteget változtak, bizonyos szempontból teljesen megváltozott az arcuk, nem úgy néznek ki, mint amiért annak idején először felkerestem őket. Ezt egyrészt tudomásul kell venni, ugyanakkor ha az ember visszatér egy helyre, az, amiért rendre visszatér, nem változik olyan mértékben, hogy elveszítse varázsát. Tisztázatlan dolgok ezek, most, hogy megkérdezte, el kell gondolkodnom, mi is hív vissza ugyanoda.
– A tizenéves ifjúnak biztosan mást mesélt a hegy, mint egy nyolcvanesztendős embernek. Jelentenek-e ma bármilyen inspirációs forrást? „Elvárja-e” tőlük, hogy újabb megírnivalókat gerjesszenek önben?
– Aligha. Azt hiszem, mindez megtörtént már ötven-hatvan évvel ezelőtt. Aki azt hiszi, hogy a természetet meg lehet változtatni, tönkre lehet tenni, téved. Sebeket lehet ejteni rajta, de azok begyógyulnak, és a természet időléptéke egészen más, mint az emberé. Amikor kiülök a hegyoldalba, és nézem a szirtek fölött elvonuló felhőket, az jut eszembe, hogy egymillió évvel ezelőtt is így nézhettek ki, és már régen nem lesz ember a földön, de a felhők akkor is így fognak itt elvonulni. A természet igazi varázsa számomra az, hogy ember nélkül, a maga entitásában tudom szemlélni és érezni.
– A „megtörtént” dimenziója egész írógenerációkra érvényesnek tűnik. Sokan vannak, akik 1989 előtt „kitombolták” magukat, sokat, szépet alkottak, azóta viszont legfeljebb szórványosan jelentkeznek. Mit gondol, miért történt ez így?
– Bizonyára nagyon sok függ a rutintól, attól is, hogy milyen szerepet játszik az írás az ember életében, hogy a külső körülmények mennyiben módosítják az írás értelmét és szándékát. Nehéz erre valóban igazat mondani…
– Írásai többségét ön is ebben a megelőző időszakban alkotta. Az azóta megjelent kötetei szerkesztése során rácsodálkozott korábbi írásaira, vagy ma is ugyanúgy írná meg ezeket a regényeket, novellákat?
– Biztosan nem, de igent sem mondanék, mert honnan is tudhatnám, hogyan vetném papírra most, amit egyszer már megírtam. Amúgy némi kettősséggel tekintek a korábbi írásaimra. Egyrészt annyira eltávolodtak és elraktározódtak, hogy kicsit talán el is idegenedtek, ezért aztán úgy tudom olvasni, mintha más írta volna őket. Tárgyilagosabban, és kicsit talán kritikusabban is. De nem bántom őket. Ahhoz sem ragaszkodom, hogy elém tárják a könyveimről megjelent kritikákat. Azt hiszem, az ember korával is összefügg, de egy idő után nem kezdi érdekelni könyvei utóélete. Ahogy öregszik az ember, a hiúsága is megfakul. Tragikus alkat, aki állandóan a kritikákon csüng, netán bosszankodik.
– Kevés utalás érezhető a gyermekkora, a teológián töltött évekre, a hittel való viszonyára. Csak úgy átsuhantak?
– Fontosnak tekintem a teológiai éveimet anélkül, hogy egyetlen pillanatig is lelkészi pályára készültem volna, vagy az egyházon belül kívántam volna tevékenykedni. Nagyon hasznos évek voltak, belekóstolhattam a kultúra egyik fontos szeletébe, ami nélkül furcsa lenne tisztán látni a világban. Nem annyira tudásfelhalmozás szempontjából, inkább az emberiség világhoz való viszonyulása tekintetében értettem meg nagyon sokat. Még előtte, tizenévesen, életem egyik legfogékonyabb korában éveket töltöttem a szamosújvári börtönben, és azt mondom, egyenesen örültem azoknak a hatásoknak, amelyek akkor és ott értek. Végig azt éreztem, hogy valami nagyon fontos történik velem, olyan dolgokat tudok meg, amihez más nem férhet hozzá. Tudtam, hogy sorsformáló értelemben alapvetően döntő esemény történik velem, és ez átsegített a nehézségeken. Ezeknek az éveknek az emléke nem csak a Börtön szagában lelhető fel, rengeteg más helyen is jelen van. Igazából az egész életszemléletemben.
– A Budapestre való kitelepedésében mi volt a legfontosabb mozgatórúgó? Mi fogyott el, vagy mi nyílt meg?
– A levegő fogyott el Kolozsváron. Megéreztem, hogy számomra rövidesen bezárulnak a publikációs lehetőségek, és akkor nagy baj lesz. Azzal együtt, hogy korábban szinte valamennyi írásom megjelenhetett. A bőrömet mentettem.
– A Budapest kínálta szabadság mégsem késztette írásra. Miért?
– Mert nincs mit kezdenem vele, művészi hozamát tekintve az a környezet közömbös nekem. Életem nagyobbik részét, ráadásul a legfogékonyabb évtizedeket Erdélyben töltöttem. Az én érzékenységem pedig elsősorban kelet-európai élményekre reagál: a vegyes etnikai és a varázslatos földrajzi tájra, a labilitásra és kiszolgáltatottságra, arra a virtuális erkölcsre, amely az egészet jellemzi. Ha Budapesten születek, itt töltöm az ifjúságomat, talán soha nem lesz belőlem író. Hiányoznak azok az érzelmi, erkölcsi kötődések, kötelékek, amelyek meghatározzák egy táj művészi látványát. Ha már valahol kialakult ez a kötelék, nem valószínű, hogy másutt is hasonló intenzitással képes megjelenni. Kicsit könnyűvérűség lenne talán, könnyed elmozdulás a prostitúció felé.
– A Kossuth-díj talán okafogyottá teszi a kérdést, de befogadta a magyarországi irodalmi kánon? – Számomra mindmáig meglehetősen idegen közeg, nagyon nehéz oda betörni, burkokat áttörni, nem is nagyon igyekeztem ilyen irányba. Néhány íróval mindjárt az elején kialakult a baráti kapcsolatom, azok változatlanok maradtak. De az erdélyi íróközösségben sem nyüzsögtem túlságosan, nem hiányoztak az irodalmi rendezvények, nem is jártam ilyen helyekre. Az sem zavart, hogy emiatt sokáig elég ismeretlen maradtam.
– Az 1968-as megyésítés után jelentős erdélyi írók, költők jöttek Sepsiszentgyörgyre a frissen alakult Megyei Tükör című napilaphoz. Önben felmerült, hogy otthagyja Kolozsvárt?
– Persze, mivel igen bizonytalan anyagi körülmények között éltem, a hetvenes évek legelején jelentkeztem is Szentgyörgyön Dali Sándor főszerkesztőnél. A legnagyobb örömmel látna a csapatban, mondta, de a döntés nemcsak rajta múlik. Néhány percre átküldött a fiúkhoz, majd amikor újra jelentkezett, nem kertelt: az a helyzet, hogy engem – politikai börtönviseltségem miatt – sehol az országban nem lehet a sajtónál alkalmazni.
– Sokakat foglalkoztató kérdés, hogy hol játszódnak Bodor Ádám művei. A szövegben felbukkanó földrajzi területekre, helységekre, multikulturális világokra való utalások leginkább Ukrajna és Románia határvidékére, Máramaros környékére irányítanak. Miért éppen oda? – Ez volt az a vidék, amelyik először megragadott a látványával, domborzatával, sejtelmes táji jellegzetességével. A Tisza forrásvidékének és felső folyásának ez a félmegyényi területe Románia etnikailag talán legszínesebb, legizgalmasabb tája. Az ottani román közösség kebeléből indultak a magyar király megbízásából Moldvába azok a román főemberek, akik aztán lefektették a későbbi fejedelemség alapjait. Kezdettől jelen volt a ruszin lakosság is, itt telepedtek meg a nyugatról bevándorló német ajkú cipszerek, itt áramlott be Galícia felől a zsidóság. A magyarság gyéren, szórványosan, inkább csak a városokban volt jelen. Ez a gyönyörű táj a nemzetiségi türelem földje volt. Máramarossziget utcáin még a hetvenes években is egyaránt lehetett hallani magyar, román, német, jiddis, ukrán szót. A nemzetiségi szembenállás, feszültség ismeretlen volt, amíg valakinek nem állt érdekében azt felszítani. A későbbiekben, amikor modellezni próbáltam írásaim helyszíneit, e táj döntő módon meghatározta az elbeszélés környezetét. Sinistrát ugyan hiába keresné a térképen, de Verhovina – felföldet jelent – a történelmi Máramaros északi fele, Ukrajna része, ma Kárpátaljaként ismerjük. Már írtam a regényt, amikor utánanéztem a név eredetének: ekkor megjelent egy motorkerékpár márkaneve és egy helységnév is a Kárpátokon túl, Bukovinában. Sinistra és Verhovina egészen közel van: bennünk él minden fenyegetésével.
BODOR ÁDÁM
Kolozsváron született 1936. február 22-én. Apját, Bodor Bertalan banki tisztviselőt 1950-ben a Márton Áron katolikus püspök elleni koncepciós perben öt év börtönre ítélték, a 16 éves Bodor Ádám kommunistaellenes röplapok terjesztéséért 1952–1954 között ült a szamosújvári börtönben. 1960-ig a kolozsvári Protestáns Teológiai Intézetben tanult, utána az Erdélyi Református Egyházkerület levéltárában, illetve egy másoló-fordító irodában dolgozott. 1982-ben Magyarországra települt, ahol a Magvető Könyvkiadó szerkesztője, majd a Holmi című folyóirat szerkesztőbizottsági tagja volt. Legfontosabb művei: A tanú (Irodalmi Könyvkiadó, Bukarest, 1969), A Zangezur-hegység (Kriterion, Bukarest, 1981), Sinistra körzet (Magvető, Budapest, 1992), Az érsek látogatása (Magvető, Budapest, 1999), A börtön szaga (Magvető, Budapest, 2001), Az utolsó szénégetők (Tárcák 1978–1981, Magvető, Budapest), Verhovina madarai (Magvető, Budapest, 2011). Díjak, kitüntetések: a Román Írószövetség prózai díja (1970, 1975), József Attila-díj (1986), Artisjus-díj (1989, 2003), Déry Tibor-díj (1989, 1992), Krúdy Gyula-díj (1992), a Soros Alapítvány Életműdíja (1993), Literatura-díj (1996), Márai Sándor-díj (1996), A Magyar Köztársaság Babérkoszorúja-díj (1998), Magyar Irodalmi Díj (2002), Kossuth-díj (2003), Látó-nívódíj (2011), Babits Mihály Alkotói Emlékdíj (2011), Szépirodalmi Figyelő-díj (2011), Artisjus Irodalmi Nagydíj (2011), Prima-díj (2014).
Csinta Samu Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Sinistra és Verhovina bennünk él, a természet pedig elpusztíthatatlan. Bodor Ádám íróval felhővonulásról, generációs „tombolásokról”, börtönévekről és arról is beszélgettünk, miért nem került annak idején Sepsiszentgyörgyre.
– Élete visszatérő motívumai a Madarasi Hargita és a Radnai-havasok, évente több hetet tölt e két helyszínen. Változtak-e az idők folyamán a hegyek?
– Szemlélet kérdése. Attól függ, mit keres ezeken a helyeken az ember: a saját emlékeit, önmagát, vagy átengedi magát egy érzelmi kapcsolatnak? Mert hogy igazából arról van szó. Kétségtelen, ezek a helyek is rengeteget változtak, bizonyos szempontból teljesen megváltozott az arcuk, nem úgy néznek ki, mint amiért annak idején először felkerestem őket. Ezt egyrészt tudomásul kell venni, ugyanakkor ha az ember visszatér egy helyre, az, amiért rendre visszatér, nem változik olyan mértékben, hogy elveszítse varázsát. Tisztázatlan dolgok ezek, most, hogy megkérdezte, el kell gondolkodnom, mi is hív vissza ugyanoda.
– A tizenéves ifjúnak biztosan mást mesélt a hegy, mint egy nyolcvanesztendős embernek. Jelentenek-e ma bármilyen inspirációs forrást? „Elvárja-e” tőlük, hogy újabb megírnivalókat gerjesszenek önben?
– Aligha. Azt hiszem, mindez megtörtént már ötven-hatvan évvel ezelőtt. Aki azt hiszi, hogy a természetet meg lehet változtatni, tönkre lehet tenni, téved. Sebeket lehet ejteni rajta, de azok begyógyulnak, és a természet időléptéke egészen más, mint az emberé. Amikor kiülök a hegyoldalba, és nézem a szirtek fölött elvonuló felhőket, az jut eszembe, hogy egymillió évvel ezelőtt is így nézhettek ki, és már régen nem lesz ember a földön, de a felhők akkor is így fognak itt elvonulni. A természet igazi varázsa számomra az, hogy ember nélkül, a maga entitásában tudom szemlélni és érezni.
– A „megtörtént” dimenziója egész írógenerációkra érvényesnek tűnik. Sokan vannak, akik 1989 előtt „kitombolták” magukat, sokat, szépet alkottak, azóta viszont legfeljebb szórványosan jelentkeznek. Mit gondol, miért történt ez így?
– Bizonyára nagyon sok függ a rutintól, attól is, hogy milyen szerepet játszik az írás az ember életében, hogy a külső körülmények mennyiben módosítják az írás értelmét és szándékát. Nehéz erre valóban igazat mondani…
– Írásai többségét ön is ebben a megelőző időszakban alkotta. Az azóta megjelent kötetei szerkesztése során rácsodálkozott korábbi írásaira, vagy ma is ugyanúgy írná meg ezeket a regényeket, novellákat?
– Biztosan nem, de igent sem mondanék, mert honnan is tudhatnám, hogyan vetném papírra most, amit egyszer már megírtam. Amúgy némi kettősséggel tekintek a korábbi írásaimra. Egyrészt annyira eltávolodtak és elraktározódtak, hogy kicsit talán el is idegenedtek, ezért aztán úgy tudom olvasni, mintha más írta volna őket. Tárgyilagosabban, és kicsit talán kritikusabban is. De nem bántom őket. Ahhoz sem ragaszkodom, hogy elém tárják a könyveimről megjelent kritikákat. Azt hiszem, az ember korával is összefügg, de egy idő után nem kezdi érdekelni könyvei utóélete. Ahogy öregszik az ember, a hiúsága is megfakul. Tragikus alkat, aki állandóan a kritikákon csüng, netán bosszankodik.
– Kevés utalás érezhető a gyermekkora, a teológián töltött évekre, a hittel való viszonyára. Csak úgy átsuhantak?
– Fontosnak tekintem a teológiai éveimet anélkül, hogy egyetlen pillanatig is lelkészi pályára készültem volna, vagy az egyházon belül kívántam volna tevékenykedni. Nagyon hasznos évek voltak, belekóstolhattam a kultúra egyik fontos szeletébe, ami nélkül furcsa lenne tisztán látni a világban. Nem annyira tudásfelhalmozás szempontjából, inkább az emberiség világhoz való viszonyulása tekintetében értettem meg nagyon sokat. Még előtte, tizenévesen, életem egyik legfogékonyabb korában éveket töltöttem a szamosújvári börtönben, és azt mondom, egyenesen örültem azoknak a hatásoknak, amelyek akkor és ott értek. Végig azt éreztem, hogy valami nagyon fontos történik velem, olyan dolgokat tudok meg, amihez más nem férhet hozzá. Tudtam, hogy sorsformáló értelemben alapvetően döntő esemény történik velem, és ez átsegített a nehézségeken. Ezeknek az éveknek az emléke nem csak a Börtön szagában lelhető fel, rengeteg más helyen is jelen van. Igazából az egész életszemléletemben.
– A Budapestre való kitelepedésében mi volt a legfontosabb mozgatórúgó? Mi fogyott el, vagy mi nyílt meg?
– A levegő fogyott el Kolozsváron. Megéreztem, hogy számomra rövidesen bezárulnak a publikációs lehetőségek, és akkor nagy baj lesz. Azzal együtt, hogy korábban szinte valamennyi írásom megjelenhetett. A bőrömet mentettem.
– A Budapest kínálta szabadság mégsem késztette írásra. Miért?
– Mert nincs mit kezdenem vele, művészi hozamát tekintve az a környezet közömbös nekem. Életem nagyobbik részét, ráadásul a legfogékonyabb évtizedeket Erdélyben töltöttem. Az én érzékenységem pedig elsősorban kelet-európai élményekre reagál: a vegyes etnikai és a varázslatos földrajzi tájra, a labilitásra és kiszolgáltatottságra, arra a virtuális erkölcsre, amely az egészet jellemzi. Ha Budapesten születek, itt töltöm az ifjúságomat, talán soha nem lesz belőlem író. Hiányoznak azok az érzelmi, erkölcsi kötődések, kötelékek, amelyek meghatározzák egy táj művészi látványát. Ha már valahol kialakult ez a kötelék, nem valószínű, hogy másutt is hasonló intenzitással képes megjelenni. Kicsit könnyűvérűség lenne talán, könnyed elmozdulás a prostitúció felé.
– A Kossuth-díj talán okafogyottá teszi a kérdést, de befogadta a magyarországi irodalmi kánon? – Számomra mindmáig meglehetősen idegen közeg, nagyon nehéz oda betörni, burkokat áttörni, nem is nagyon igyekeztem ilyen irányba. Néhány íróval mindjárt az elején kialakult a baráti kapcsolatom, azok változatlanok maradtak. De az erdélyi íróközösségben sem nyüzsögtem túlságosan, nem hiányoztak az irodalmi rendezvények, nem is jártam ilyen helyekre. Az sem zavart, hogy emiatt sokáig elég ismeretlen maradtam.
– Az 1968-as megyésítés után jelentős erdélyi írók, költők jöttek Sepsiszentgyörgyre a frissen alakult Megyei Tükör című napilaphoz. Önben felmerült, hogy otthagyja Kolozsvárt?
– Persze, mivel igen bizonytalan anyagi körülmények között éltem, a hetvenes évek legelején jelentkeztem is Szentgyörgyön Dali Sándor főszerkesztőnél. A legnagyobb örömmel látna a csapatban, mondta, de a döntés nemcsak rajta múlik. Néhány percre átküldött a fiúkhoz, majd amikor újra jelentkezett, nem kertelt: az a helyzet, hogy engem – politikai börtönviseltségem miatt – sehol az országban nem lehet a sajtónál alkalmazni.
– Sokakat foglalkoztató kérdés, hogy hol játszódnak Bodor Ádám művei. A szövegben felbukkanó földrajzi területekre, helységekre, multikulturális világokra való utalások leginkább Ukrajna és Románia határvidékére, Máramaros környékére irányítanak. Miért éppen oda? – Ez volt az a vidék, amelyik először megragadott a látványával, domborzatával, sejtelmes táji jellegzetességével. A Tisza forrásvidékének és felső folyásának ez a félmegyényi területe Románia etnikailag talán legszínesebb, legizgalmasabb tája. Az ottani román közösség kebeléből indultak a magyar király megbízásából Moldvába azok a román főemberek, akik aztán lefektették a későbbi fejedelemség alapjait. Kezdettől jelen volt a ruszin lakosság is, itt telepedtek meg a nyugatról bevándorló német ajkú cipszerek, itt áramlott be Galícia felől a zsidóság. A magyarság gyéren, szórványosan, inkább csak a városokban volt jelen. Ez a gyönyörű táj a nemzetiségi türelem földje volt. Máramarossziget utcáin még a hetvenes években is egyaránt lehetett hallani magyar, román, német, jiddis, ukrán szót. A nemzetiségi szembenállás, feszültség ismeretlen volt, amíg valakinek nem állt érdekében azt felszítani. A későbbiekben, amikor modellezni próbáltam írásaim helyszíneit, e táj döntő módon meghatározta az elbeszélés környezetét. Sinistrát ugyan hiába keresné a térképen, de Verhovina – felföldet jelent – a történelmi Máramaros északi fele, Ukrajna része, ma Kárpátaljaként ismerjük. Már írtam a regényt, amikor utánanéztem a név eredetének: ekkor megjelent egy motorkerékpár márkaneve és egy helységnév is a Kárpátokon túl, Bukovinában. Sinistra és Verhovina egészen közel van: bennünk él minden fenyegetésével.
BODOR ÁDÁM
Kolozsváron született 1936. február 22-én. Apját, Bodor Bertalan banki tisztviselőt 1950-ben a Márton Áron katolikus püspök elleni koncepciós perben öt év börtönre ítélték, a 16 éves Bodor Ádám kommunistaellenes röplapok terjesztéséért 1952–1954 között ült a szamosújvári börtönben. 1960-ig a kolozsvári Protestáns Teológiai Intézetben tanult, utána az Erdélyi Református Egyházkerület levéltárában, illetve egy másoló-fordító irodában dolgozott. 1982-ben Magyarországra települt, ahol a Magvető Könyvkiadó szerkesztője, majd a Holmi című folyóirat szerkesztőbizottsági tagja volt. Legfontosabb művei: A tanú (Irodalmi Könyvkiadó, Bukarest, 1969), A Zangezur-hegység (Kriterion, Bukarest, 1981), Sinistra körzet (Magvető, Budapest, 1992), Az érsek látogatása (Magvető, Budapest, 1999), A börtön szaga (Magvető, Budapest, 2001), Az utolsó szénégetők (Tárcák 1978–1981, Magvető, Budapest), Verhovina madarai (Magvető, Budapest, 2011). Díjak, kitüntetések: a Román Írószövetség prózai díja (1970, 1975), József Attila-díj (1986), Artisjus-díj (1989, 2003), Déry Tibor-díj (1989, 1992), Krúdy Gyula-díj (1992), a Soros Alapítvány Életműdíja (1993), Literatura-díj (1996), Márai Sándor-díj (1996), A Magyar Köztársaság Babérkoszorúja-díj (1998), Magyar Irodalmi Díj (2002), Kossuth-díj (2003), Látó-nívódíj (2011), Babits Mihály Alkotói Emlékdíj (2011), Szépirodalmi Figyelő-díj (2011), Artisjus Irodalmi Nagydíj (2011), Prima-díj (2014).
Csinta Samu Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. június 24.
A magyar huszár, a magyar tanya és Torockó épített öröksége is hungarikum lett
A magyar huszár, a magyar tanya és Torockó épített öröksége is bekerült a hungarikumok gyűjteményébe a Hungarikum Bizottság döntése értelmében; emellett a Magyar Értéktár is bővült, öt tétellel – jelentette be Fazekas Sándor magyar földművelésügyi miniszter kedden Kecskeméten a bizottság ülését követően.
Az egykori ferences kolostor, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Kodály Intézetében megtartott sajtótájékoztatón Fazekas Sándor azt mondta, hogy a gyűjteménybe és az értéktárba kerülő tételeket a csúcsteljesítmény, a magyar életérzés köti össze.
Bács-Kiskun hungarikumokban gazdag megye, az értékőrzés egyik kiindulópontja, példa más városok és megyék előtt is, ezért is ülésezett a bizottság ezúttal Kecskeméten – tette hozzá.
Mint mondta: a magyar huszár a világon mindenhol ismert, egyedülálló fegyvernem, amely a hagyományőrzés, a nemzeti büszkeség és a magyar életérzés elválaszthatatlan részét képezi.
A jövőben a gyűjteményt gazdagítja az Európában egyedülálló települési gazdálkodási forma, a magyar tanya is – tette hozzá. Megjegyezte, a tanyai életmód újra egyre népszerűbb, a változó feltételek között is megtalálta a helyét. A tárcavezető méltatta Erdély történelmi településének, Torockónak „ízig-vérig” magyar épített örökségét is.
A Magyar Értéktárba vette a Hungarikum Bizottság az egyetlen magyar alapítású, középkori eredetű szerzetesrendet, a pálos rendet és a pásztorkultúra elengedhetetlen részét képező ősi magyar eszközt és fegyvert, a hortobágyi karikás ostort.
Az értéktárba került továbbá az egyik legsikeresebb magyar sportág egyike, a magyar vízilabdázás, a világszerte ismert klasszikus magyar szablyavívás és a
mintegy 250 éves múltra visszatekintő hollóházi porcelán.
Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, a Hungarikum Bizottság tagja kiemelte: az idei kettős évforduló, hiszen 25 évvel ezelőtt volt az első hungarikum- konferencia a Lakitelek Népfőiskolán, ahol a gyógyvízről volt szó, a magyar értékekről, a magyar hungarikumokról szóló törvény előkészítése pedig éppen 10 évvel ezelőtt kezdődött el, amit az akkori tíz kistérségben a témában megtartott bemutatóval egybekötött találkozók előztek meg. Beszélt arról is, hogy 2018. október 22-én, a magyar kultúra napján a Parlamentbe találkozóra hívják valamennyi, a nemzeti értéktárba tartozó tétel tulajdonosát vagy képviselőjét.
MTI Népújság (Marosvásárhely)
A magyar huszár, a magyar tanya és Torockó épített öröksége is bekerült a hungarikumok gyűjteményébe a Hungarikum Bizottság döntése értelmében; emellett a Magyar Értéktár is bővült, öt tétellel – jelentette be Fazekas Sándor magyar földművelésügyi miniszter kedden Kecskeméten a bizottság ülését követően.
Az egykori ferences kolostor, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Kodály Intézetében megtartott sajtótájékoztatón Fazekas Sándor azt mondta, hogy a gyűjteménybe és az értéktárba kerülő tételeket a csúcsteljesítmény, a magyar életérzés köti össze.
Bács-Kiskun hungarikumokban gazdag megye, az értékőrzés egyik kiindulópontja, példa más városok és megyék előtt is, ezért is ülésezett a bizottság ezúttal Kecskeméten – tette hozzá.
Mint mondta: a magyar huszár a világon mindenhol ismert, egyedülálló fegyvernem, amely a hagyományőrzés, a nemzeti büszkeség és a magyar életérzés elválaszthatatlan részét képezi.
A jövőben a gyűjteményt gazdagítja az Európában egyedülálló települési gazdálkodási forma, a magyar tanya is – tette hozzá. Megjegyezte, a tanyai életmód újra egyre népszerűbb, a változó feltételek között is megtalálta a helyét. A tárcavezető méltatta Erdély történelmi településének, Torockónak „ízig-vérig” magyar épített örökségét is.
A Magyar Értéktárba vette a Hungarikum Bizottság az egyetlen magyar alapítású, középkori eredetű szerzetesrendet, a pálos rendet és a pásztorkultúra elengedhetetlen részét képező ősi magyar eszközt és fegyvert, a hortobágyi karikás ostort.
Az értéktárba került továbbá az egyik legsikeresebb magyar sportág egyike, a magyar vízilabdázás, a világszerte ismert klasszikus magyar szablyavívás és a
mintegy 250 éves múltra visszatekintő hollóházi porcelán.
Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, a Hungarikum Bizottság tagja kiemelte: az idei kettős évforduló, hiszen 25 évvel ezelőtt volt az első hungarikum- konferencia a Lakitelek Népfőiskolán, ahol a gyógyvízről volt szó, a magyar értékekről, a magyar hungarikumokról szóló törvény előkészítése pedig éppen 10 évvel ezelőtt kezdődött el, amit az akkori tíz kistérségben a témában megtartott bemutatóval egybekötött találkozók előztek meg. Beszélt arról is, hogy 2018. október 22-én, a magyar kultúra napján a Parlamentbe találkozóra hívják valamennyi, a nemzeti értéktárba tartozó tétel tulajdonosát vagy képviselőjét.
MTI Népújság (Marosvásárhely)
2017. június 24.
Évadzáró könyvbemutató a Nemzetiben
Könyvbemutatóval zárja az évadot a Tompa Miklós Társulat. A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Kutatóközpontja hároméves gyűjtőmunkájának eredményét mutatják be a színház emeleti előcsarnokában június 27-én, kedden 17 órától.
Az Állami Színház 1961-1978 címet viselő kiadvány a marosvásárhelyi intézményes színház 17 évet felölelő korszakát dokumentálja Ferencz Éva és Keresztes Franciska szerkesztésében. A kötet a 2006-ban megjelent Horváth Bea: A Marosvásárhelyi Székely Színházban bemutatott darabok előadástörténetének legfontosabb adatai 1946-1961 című kiadvány folytatásaként a magyar tagozaton bemutatott előadások legfontosabb adatait közli, és a levéltárban található dokumentumok felhasználásával készült el. A kötet olvasmányosságáról a hivatkozási anyagon kívül számos – a korabeli sajtóból származó – részlet, valamint rengeteg fénykép gondoskodik.
A könyvet Keresztes Attila művészeti igazgató méltatja, majd a korszak történelmi hátteréről Gáspárik Attila, a kötet előszavának szerzője beszél. A nosztalgiázós, emlékezős beszélgetés nyilvános, a szervezők szeretettel várják mindazokat, akik megélték a jelzett időszakot, vagy személyes emlékeik vannak a Marosvásárhelyi Állami Színházról.
Az Állami Színház 1961-1978 című kötet a helyszínen megvásárolható. Népújság (Marosvásárhely)
Könyvbemutatóval zárja az évadot a Tompa Miklós Társulat. A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Kutatóközpontja hároméves gyűjtőmunkájának eredményét mutatják be a színház emeleti előcsarnokában június 27-én, kedden 17 órától.
Az Állami Színház 1961-1978 címet viselő kiadvány a marosvásárhelyi intézményes színház 17 évet felölelő korszakát dokumentálja Ferencz Éva és Keresztes Franciska szerkesztésében. A kötet a 2006-ban megjelent Horváth Bea: A Marosvásárhelyi Székely Színházban bemutatott darabok előadástörténetének legfontosabb adatai 1946-1961 című kiadvány folytatásaként a magyar tagozaton bemutatott előadások legfontosabb adatait közli, és a levéltárban található dokumentumok felhasználásával készült el. A kötet olvasmányosságáról a hivatkozási anyagon kívül számos – a korabeli sajtóból származó – részlet, valamint rengeteg fénykép gondoskodik.
A könyvet Keresztes Attila művészeti igazgató méltatja, majd a korszak történelmi hátteréről Gáspárik Attila, a kötet előszavának szerzője beszél. A nosztalgiázós, emlékezős beszélgetés nyilvános, a szervezők szeretettel várják mindazokat, akik megélték a jelzett időszakot, vagy személyes emlékeik vannak a Marosvásárhelyi Állami Színházról.
Az Állami Színház 1961-1978 című kötet a helyszínen megvásárolható. Népújság (Marosvásárhely)
2017. június 24.
Kánikulában egy kényelmes fotelben felüdít a júniusi Szövétnek
Kicsit késve került a nyomdába, technikai okok miatt. A nyomda új termelési felelőse meg három-négy nap helyett egy hetet kér a nyomtatási folyamatra. Azt mondja, hogy egy ilyen színvonalas tartalmú folyóiratot, mint amilyen a Szövétnek, megfelelő minőségben illik kinyomtatni, ami több időt igényel. Ezért aztán elnézést kérünk türelmetlen olvasóinktól, akik már keresték a lapot a könyvesboltokban, és sürgették telefonhívásaikkal a terjesztőket.
Kukkantsunk bele a júniusi számba, amelynek címlapján, Kurunczi Ferenc felvételén az arad-belvárosi római katolikus templomban első szentáldozáson résztvevő 20 kislány és kisfiú állt össze egy csoportkép erejéig az oltár előtt. A hátsó borítón Allerhand István gyönyörű fotója és Garai Gábor szép verse idézi a nyár hangulatát. A két színes belső borítón: képes beszámoló a Csiky Gergely Főgimnázium diákjainak néhány, a tanévzáráshoz kötődő eseményéről, illetve bekukkantás a Kölcsey Képtár 9., Simó Margit Száz illusztráció Dante Isteni Színjátékához című kiállításába.
Az Irodalom, művészet rovatban találkozhatunk házi szerzőink legújabb munkáival: Szabó Péter (korsók), Böszörményi Zoltán (Az akaratról), a hódmezővásárhelyi Arany-Tóth Katalin (Szerelmes vers), Ódry Mária (Volt egyszer egy Flórián-kápolna) és Grosz László (ha csend van…) versével, a budapesti Radnai István (Ma is megkívánom), Juhász Béla (Előadáson, Gyerekmedence), a szegedi Kurunczi Mária (Hegyi utakon) rövidprózával jelentkezik. Az Aradi Csiky Gergely Főgimnázium két tehetséges diákja, Köteles Nikolett (Halott oltalom) és Simpf Angelika (Világ) munkái ebből a számból sem hiányoznak. Tatár Etelka Chicagóból küldött levelet (ifj. Fekete István legújabb kötetéről), Nótáros Lajos folytatja Arad marad – A román kérdés című regényét a VII./9. résszel. Puskel Péter Battonyán járt, meglátogatta a Molnár C. Pál-emlékházat és olvasóinkkal is megosztja élményeit, miközben bemutat néhány érdekes mozzanatot az aradi Főreálban végzett művész életéből ( Egy kicsita „miénk” is. – Battonya nagy művésze).
A nemrég megünnepelt Pünkösdről értekezik a Hitéletrovatban Bátkai Sándor (Évszázadok csodája). Horváth Csaba, a Kiskapuson élő és dolgozó evangélikus lelkész egy régi emlékét idézi (A Cosmos ura). Új munkatársunk, Fiegel Erzsébet filozófiai prezentációval jelentkezik; most induló sorozatának bevezetőjeként bepillantást nyújt a metafizikába (Az élet lényege – A metafizikai tradicionalitásról). A rovatot az áprilisi számból kimaradt Minorita anekdota zárja, Matekovits Mihály tollából.
Örömhír, hogy az Oktatás rovat fiatal szerzőt avat Módi Kinga személyében, aki Nagyenyeden járt, a 400 éves, Bethlen Gábor nevét viselő református kollégiumban (Protestáns felekezetek országos olimpiája). Az Arad megyei magyar iskolákat talán legjobban ismerő személy Matekovits Mihály, nyugalmazott matematikatanár. Írásában bemutatja röviden a megye magyar iskoláinak névadóit (Nevesített magyar iskolák Arad megyében).
Sok kedves olvasónk szereti aMemoár rovatot. Ezúttal is csemegézhetnek. Koreck Aladár (Diákok a színpadon) és dr. Perneki-Simonsits István (Mesél a műtéti napló) gondoskodnak erről. Végéhez közeledik Regéczy Szabina Perle Szemek tüzében című naplójegyzet-sorozata (Közösségben a közösségért).
A Történelem rovatban dr. Vajda Sándor mutatja be Arad megye egy több évszázaddal ezelőtt épült várát (A borosjenői vártörténete). A rovatot Fritz Mihály, az 1867-es Kiegyezésre emlékeztető érmének reprodukciója zárja.
Ujj János igen jól dokumentált írásában Arad városnegyedeit idézi elénk (Egy másik tisztviselőtelep). A LÖNNI VAGY NEM LÖNNI című iratosi írói falurajzát egészíti ki a továbbiakban Sarusi Mihály (Hodács: magyarosan!). Mindez a Helytörténet rovatban, amelyet Siska-Szabó Zoltán két fotója zár (Régi és új Arad – A víztorony).
Ismét régi újságokat lapozgatott Piroska István, és megosztja olvasóival élményeit (Azt írta azújság – Az 1916-os,utolsó magyar koronázási szertartás egy érdekes aradi vonatkozása).
Milka Péter az Útinapló rovatbeli írásában folytatja színes beszámolóját a Chicagóban töltött hetekről(Amerikában jártunk).
Egy ismerősöm nemrég megsúgta, hogy alig várja a Szövétnek megjelenését, és benne a Keresztrejtvényt. Brittich Erzsébet sok rejtvénykedvelő olvasónk szórakoztatásáról gondoskodik (Ügyvéd volt megyénkben).
És a végén a Humor rovat, és benne Kövér Péter (A nemzés misztériuma, avagy az oroszlán és a disznó). Eláruljuk, hogy ez a szellemes írás része a szerző következő, alakuló kötetének. Reméljük, hogy ez is olyan sikeres lesz, mint a tavaly nyomdafestéket látott „Barkácsolj egy tavaszt!”.
Állandó, veterán grafikusunk, Kett Groza János júniusban is letette kéznyomát a lapban néhány jellegzetes rajzával. Czernák Dorottya, a Csiky Gergely Főgimnázium diákja, a szerkesztő felkérésére művészi illusztrációt készített a júniusi Szövétnekbe. Eláruljuk, hogy a tizenkettedikes diáklány rajzai egy nemrég megjelent novelláskötetet is díszítenek.
Juhász Béla Nyugati Jelen (Arad)
Kicsit késve került a nyomdába, technikai okok miatt. A nyomda új termelési felelőse meg három-négy nap helyett egy hetet kér a nyomtatási folyamatra. Azt mondja, hogy egy ilyen színvonalas tartalmú folyóiratot, mint amilyen a Szövétnek, megfelelő minőségben illik kinyomtatni, ami több időt igényel. Ezért aztán elnézést kérünk türelmetlen olvasóinktól, akik már keresték a lapot a könyvesboltokban, és sürgették telefonhívásaikkal a terjesztőket.
Kukkantsunk bele a júniusi számba, amelynek címlapján, Kurunczi Ferenc felvételén az arad-belvárosi római katolikus templomban első szentáldozáson résztvevő 20 kislány és kisfiú állt össze egy csoportkép erejéig az oltár előtt. A hátsó borítón Allerhand István gyönyörű fotója és Garai Gábor szép verse idézi a nyár hangulatát. A két színes belső borítón: képes beszámoló a Csiky Gergely Főgimnázium diákjainak néhány, a tanévzáráshoz kötődő eseményéről, illetve bekukkantás a Kölcsey Képtár 9., Simó Margit Száz illusztráció Dante Isteni Színjátékához című kiállításába.
Az Irodalom, művészet rovatban találkozhatunk házi szerzőink legújabb munkáival: Szabó Péter (korsók), Böszörményi Zoltán (Az akaratról), a hódmezővásárhelyi Arany-Tóth Katalin (Szerelmes vers), Ódry Mária (Volt egyszer egy Flórián-kápolna) és Grosz László (ha csend van…) versével, a budapesti Radnai István (Ma is megkívánom), Juhász Béla (Előadáson, Gyerekmedence), a szegedi Kurunczi Mária (Hegyi utakon) rövidprózával jelentkezik. Az Aradi Csiky Gergely Főgimnázium két tehetséges diákja, Köteles Nikolett (Halott oltalom) és Simpf Angelika (Világ) munkái ebből a számból sem hiányoznak. Tatár Etelka Chicagóból küldött levelet (ifj. Fekete István legújabb kötetéről), Nótáros Lajos folytatja Arad marad – A román kérdés című regényét a VII./9. résszel. Puskel Péter Battonyán járt, meglátogatta a Molnár C. Pál-emlékházat és olvasóinkkal is megosztja élményeit, miközben bemutat néhány érdekes mozzanatot az aradi Főreálban végzett művész életéből ( Egy kicsita „miénk” is. – Battonya nagy művésze).
A nemrég megünnepelt Pünkösdről értekezik a Hitéletrovatban Bátkai Sándor (Évszázadok csodája). Horváth Csaba, a Kiskapuson élő és dolgozó evangélikus lelkész egy régi emlékét idézi (A Cosmos ura). Új munkatársunk, Fiegel Erzsébet filozófiai prezentációval jelentkezik; most induló sorozatának bevezetőjeként bepillantást nyújt a metafizikába (Az élet lényege – A metafizikai tradicionalitásról). A rovatot az áprilisi számból kimaradt Minorita anekdota zárja, Matekovits Mihály tollából.
Örömhír, hogy az Oktatás rovat fiatal szerzőt avat Módi Kinga személyében, aki Nagyenyeden járt, a 400 éves, Bethlen Gábor nevét viselő református kollégiumban (Protestáns felekezetek országos olimpiája). Az Arad megyei magyar iskolákat talán legjobban ismerő személy Matekovits Mihály, nyugalmazott matematikatanár. Írásában bemutatja röviden a megye magyar iskoláinak névadóit (Nevesített magyar iskolák Arad megyében).
Sok kedves olvasónk szereti aMemoár rovatot. Ezúttal is csemegézhetnek. Koreck Aladár (Diákok a színpadon) és dr. Perneki-Simonsits István (Mesél a műtéti napló) gondoskodnak erről. Végéhez közeledik Regéczy Szabina Perle Szemek tüzében című naplójegyzet-sorozata (Közösségben a közösségért).
A Történelem rovatban dr. Vajda Sándor mutatja be Arad megye egy több évszázaddal ezelőtt épült várát (A borosjenői vártörténete). A rovatot Fritz Mihály, az 1867-es Kiegyezésre emlékeztető érmének reprodukciója zárja.
Ujj János igen jól dokumentált írásában Arad városnegyedeit idézi elénk (Egy másik tisztviselőtelep). A LÖNNI VAGY NEM LÖNNI című iratosi írói falurajzát egészíti ki a továbbiakban Sarusi Mihály (Hodács: magyarosan!). Mindez a Helytörténet rovatban, amelyet Siska-Szabó Zoltán két fotója zár (Régi és új Arad – A víztorony).
Ismét régi újságokat lapozgatott Piroska István, és megosztja olvasóival élményeit (Azt írta azújság – Az 1916-os,utolsó magyar koronázási szertartás egy érdekes aradi vonatkozása).
Milka Péter az Útinapló rovatbeli írásában folytatja színes beszámolóját a Chicagóban töltött hetekről(Amerikában jártunk).
Egy ismerősöm nemrég megsúgta, hogy alig várja a Szövétnek megjelenését, és benne a Keresztrejtvényt. Brittich Erzsébet sok rejtvénykedvelő olvasónk szórakoztatásáról gondoskodik (Ügyvéd volt megyénkben).
És a végén a Humor rovat, és benne Kövér Péter (A nemzés misztériuma, avagy az oroszlán és a disznó). Eláruljuk, hogy ez a szellemes írás része a szerző következő, alakuló kötetének. Reméljük, hogy ez is olyan sikeres lesz, mint a tavaly nyomdafestéket látott „Barkácsolj egy tavaszt!”.
Állandó, veterán grafikusunk, Kett Groza János júniusban is letette kéznyomát a lapban néhány jellegzetes rajzával. Czernák Dorottya, a Csiky Gergely Főgimnázium diákja, a szerkesztő felkérésére művészi illusztrációt készített a júniusi Szövétnekbe. Eláruljuk, hogy a tizenkettedikes diáklány rajzai egy nemrég megjelent novelláskötetet is díszítenek.
Juhász Béla Nyugati Jelen (Arad)
2017. június 24.
Arad megyei irodalombarátok Nagyszalontán
Tartalmas és közösségépítő napot töltöttek együtt a hét elején a Lippai Degré Alajos Olvasókör, illetve a Gyoroki József Attila Olvasókör tagjai Nagyszalontán, ahol a helybéli Versbarátok köre meghívására Arany János-emlékműsoron vehettek részt. A lippai olvasókört Czernák Ferenc ny. ezredes vezette, a gyorokiakat Tusa Erzsébet és Simó Klára képviselte.
Czernák Ferenc lapunkon keresztül mondott köszönetet a házigazdának, Pelok Gabriella ny. tanárnőnek, aki végigvezette őket a városon és bemutatta annak nevezetességeit. Az Arad megyei vendégek a városnézés alatt koszorúkat helyeztek el a Hajdú-emlékműnél, illetve az Arany- és a Kossuth-szobornál. Meglátogatták Arany János szülői házát (ott is elhelyeztek egy koszorút), illetve az Emlékmúzeumot és a város másik jellegzetes épületét, a Csonkatornyot.
A költő születésének 200. évfordulójára emlékeztek az irodalombarátok, a színvonalas emlékműsort a nagyszalontai Arany Palota kiállítótermében tartották.
Czernák Ferenc Degré Alajos életét ismertette, és bemutatta a nevét viselő lippai kört, melynek tagjai Toldi első énekével mutatkoztak be. A szalontaiak többek között Petőfi és Arany barátságát szemléltető verseket olvastak fel, a lippaiak és gyorokiak Arany forradalom és szabadságharccal szembeni magatartását szemléltették a kiválasztott költeményekkel. Pelok Gabriella Arany János Domokos napra c. alkotásával emelte a rendezvény hangulatát.
A szeretetvendégséggel zárult irodalmi délutánon az aradiak búcsúzásként Brauch Magda és Regéczy Szabina Perle köteteiből adtak át néhányat a házigazdáknak.
Czernák Ferenc a Nyugati Jelennek a találkozó kapcsán azt nyilatkozta, az együtt eltöltött nap kiváló alkalom volt a tapasztalatcserére, ugyanakkor a magyar nemzeti értékek ápolására. Az emlékműsorral a házigazdák és a vendégek igyekeztek a nemzet összetartását és megmaradását szolgálni.
Külön megköszönte Wonerth Lóránd úrnak, a lippai Caritas képviselőjének, hogy támogatta és közbenjárt a nagyszalontai látogatás sikeres lebonyolításában.
Sólya Emília Nyugati Jelen (Arad)
Tartalmas és közösségépítő napot töltöttek együtt a hét elején a Lippai Degré Alajos Olvasókör, illetve a Gyoroki József Attila Olvasókör tagjai Nagyszalontán, ahol a helybéli Versbarátok köre meghívására Arany János-emlékműsoron vehettek részt. A lippai olvasókört Czernák Ferenc ny. ezredes vezette, a gyorokiakat Tusa Erzsébet és Simó Klára képviselte.
Czernák Ferenc lapunkon keresztül mondott köszönetet a házigazdának, Pelok Gabriella ny. tanárnőnek, aki végigvezette őket a városon és bemutatta annak nevezetességeit. Az Arad megyei vendégek a városnézés alatt koszorúkat helyeztek el a Hajdú-emlékműnél, illetve az Arany- és a Kossuth-szobornál. Meglátogatták Arany János szülői házát (ott is elhelyeztek egy koszorút), illetve az Emlékmúzeumot és a város másik jellegzetes épületét, a Csonkatornyot.
A költő születésének 200. évfordulójára emlékeztek az irodalombarátok, a színvonalas emlékműsort a nagyszalontai Arany Palota kiállítótermében tartották.
Czernák Ferenc Degré Alajos életét ismertette, és bemutatta a nevét viselő lippai kört, melynek tagjai Toldi első énekével mutatkoztak be. A szalontaiak többek között Petőfi és Arany barátságát szemléltető verseket olvastak fel, a lippaiak és gyorokiak Arany forradalom és szabadságharccal szembeni magatartását szemléltették a kiválasztott költeményekkel. Pelok Gabriella Arany János Domokos napra c. alkotásával emelte a rendezvény hangulatát.
A szeretetvendégséggel zárult irodalmi délutánon az aradiak búcsúzásként Brauch Magda és Regéczy Szabina Perle köteteiből adtak át néhányat a házigazdáknak.
Czernák Ferenc a Nyugati Jelennek a találkozó kapcsán azt nyilatkozta, az együtt eltöltött nap kiváló alkalom volt a tapasztalatcserére, ugyanakkor a magyar nemzeti értékek ápolására. Az emlékműsorral a házigazdák és a vendégek igyekeztek a nemzet összetartását és megmaradását szolgálni.
Külön megköszönte Wonerth Lóránd úrnak, a lippai Caritas képviselőjének, hogy támogatta és közbenjárt a nagyszalontai látogatás sikeres lebonyolításában.
Sólya Emília Nyugati Jelen (Arad)
2017. június 24.
Pályázatot hirdetett a Nemzetpolitikai Államtitkárság
Külhoni magyar családi vállalkozások támogatása
A Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága a külhoni magyar vállalkozások támogatására 830 millió forint értékben hirdetett meg három különböző pályázatot. A külhoni magyar családi vállalkozások éve program keretében megjelent pályázatok célja, hogy a magyar vállalkozók lakóhelyükön találják meg a számításukat, és megőrizzék nemzeti identitásukat.
A külhoni magyar családi vállalkozásoknak szóló pályázat 600 millió forintos keretösszeggel jelent meg, elsősorban a mikro- és kisvállalkozásoknak szánják. Az elnyerhető támogatás mértéke 4-6 millió forint. Ebből a forrásból új és használt tárgyi eszközöket szerezhetnek be a vállalkozások, de lehetőség van a szakmai tevékenységhez kapcsolódó, például banki szolgáltatások, jogi és tanácsadói, könyvviteli és egyéb szakmai szolgáltatások költségeinek a fedezésére is.
A külhoni induló fiatal vállalkozókat 120 millió forinttal kívánja támogatni a kormány. Ezen a pályázaton azok a fiatalok indulhatnak, akik 1977. január 1-én, vagy később születtek, és 2016. január 1. után indították vállalkozásukat. A pályázható támogatás mértéke 2-3 millió forint.
Végül további 110 millió forint áll rendelkezésre a külhoni magyar fiatal vállalkozók együttműködésének támogatására. Erre az alapra azok a fiatal vállalkozók (legalább hárman) nyújthatnak be pályázatot, akik valamilyen közös projekten dolgoznak. Ennél a pályázatnál is 4-6 millió forintra számíthatnak a nyertesek.
A pályázatok benyújtása elektronikus (e-pályázat) formában történik a Nemzetpolitikai Informatikai Rendszer (NIR) segítségével. Elérhető: nir.bgazrt.hu oldalon vagy a BGA Zrt. honlapjáról.
Valamennyi pályázat benyújtásának határideje július 17-e 12 óra – áll a Nemzetpolitikai Államtitkárságtól kapott felhívásban.
A pályázatokkal kapcsolatban bővebb tájékoztató igényelhető az AMMGE Püspökség utca 32. szám alatti székházában, Aradon. Nyugati Jelen (Arad)
Külhoni magyar családi vállalkozások támogatása
A Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága a külhoni magyar vállalkozások támogatására 830 millió forint értékben hirdetett meg három különböző pályázatot. A külhoni magyar családi vállalkozások éve program keretében megjelent pályázatok célja, hogy a magyar vállalkozók lakóhelyükön találják meg a számításukat, és megőrizzék nemzeti identitásukat.
A külhoni magyar családi vállalkozásoknak szóló pályázat 600 millió forintos keretösszeggel jelent meg, elsősorban a mikro- és kisvállalkozásoknak szánják. Az elnyerhető támogatás mértéke 4-6 millió forint. Ebből a forrásból új és használt tárgyi eszközöket szerezhetnek be a vállalkozások, de lehetőség van a szakmai tevékenységhez kapcsolódó, például banki szolgáltatások, jogi és tanácsadói, könyvviteli és egyéb szakmai szolgáltatások költségeinek a fedezésére is.
A külhoni induló fiatal vállalkozókat 120 millió forinttal kívánja támogatni a kormány. Ezen a pályázaton azok a fiatalok indulhatnak, akik 1977. január 1-én, vagy később születtek, és 2016. január 1. után indították vállalkozásukat. A pályázható támogatás mértéke 2-3 millió forint.
Végül további 110 millió forint áll rendelkezésre a külhoni magyar fiatal vállalkozók együttműködésének támogatására. Erre az alapra azok a fiatal vállalkozók (legalább hárman) nyújthatnak be pályázatot, akik valamilyen közös projekten dolgoznak. Ennél a pályázatnál is 4-6 millió forintra számíthatnak a nyertesek.
A pályázatok benyújtása elektronikus (e-pályázat) formában történik a Nemzetpolitikai Informatikai Rendszer (NIR) segítségével. Elérhető: nir.bgazrt.hu oldalon vagy a BGA Zrt. honlapjáról.
Valamennyi pályázat benyújtásának határideje július 17-e 12 óra – áll a Nemzetpolitikai Államtitkárságtól kapott felhívásban.
A pályázatokkal kapcsolatban bővebb tájékoztató igényelhető az AMMGE Püspökség utca 32. szám alatti székházában, Aradon. Nyugati Jelen (Arad)
2017. június 24.
Személyes, de mégis egyetemes „léleksanzonok”
Demény Péter költő, Salat Lehel színművész és Márkos Albert csellista közös előadását a nagyon személyes fájdalom találkozása hozta össze. A Kolozsvári Állami Magyar Színházban csütörtökön, két alkalommal játszott Lélekcsönd című előadást Demény Péter szövegei alapján Salat Lehel színművész és Márkos Albert csellista, zeneszerző hozta létre. A második előadást követően a három alkotóval Dimény Áron, a Kolozsvári Állami Magyar Színház társulatának tagja beszélgetett a színház emeleti előcsarnokában.
Az előadás motívuma a találkozás, de a létrejöttét is az jellemzi, derült ki a beszélgetésen. Salat Lehel Miskolcra költözése után fél lábbal azért Kolozsváron szeretett volna maradni, ezért indította el a Találkozások című előadássorozatát, amelyben erdélyi költőket mutatott be a miskolci közönségnek. Ennek eredményeként dolgozta fel Demény Péter költészetét is. A színművész szerint „véletlen találkozások mentén alakult az előadás”.
A produkció Salat Lehel kezdeményezésére jött tehát létre, ő kérte fel Demény Péter költőt, hogy írjon neki sanzonszövegeket. A színművész úgy képzelte, a kész szövegeket majd egy zenész ismerőse megzenésíti.
– Megkértem Pétert, írjon sanzont az alázatról, rövid időn belül érkezett is a szöveg. Néha egyszerre több témát mondtam, ő pedig sorra küldte a szövegeket – ecsetelte a munkafolyamat kezdetét a színművész. – Beköltöztem Péter lelkébe. Olyan szövegeket írt, ami én vagyok. Mindeközben Péternek jelentek meg különböző kötetei, azokból is vettem át szövegeket – mondta Salat Lehel.
A kész sanzonszövegek megzenésítését végül egyetlen zenész ismerőse sem akarta elvállalni, így a színész Márkos Albert csellistát kereste fel, akinek munkásságát, zenei tehetségét már ismerte.
– Saci [Salat Lehel, szerk.megj.] adott nekem egy paksaméta szöveget, többet, mint amennyit ma hallottak, majd megkért, írjak belőle sanzonokat. Ám a szövegek nem inspiráltak erre engem, így nem sanzon lett belőle, hanem az, amit ma láttak, hallottak – mondta Márkos Albert.
Dimény Áron szerint az előadásra erős zeneiség jellemző, amely nem csak a csellónak tudható be, hanem a szövegre és szövegmondásra is jellemző a zeneiség.
Márkos Albert megjegyezte: a szöveg és zene viszonya régóta foglalkoztatja, ám ez az előadás eltért mindentől, amit eddig tapasztalt ezen a téren, hisz ez sokkal személyesebb, mélyebb. A kész szövegeket Salat Lehellel közösen kezdték el „gyúrni”, megtalálni azok színpadi formáját, tökéletes sorrendjét, íveket építeni, illetve rálelni a zene, zenész és cselló szerepére.
– A cselló ebben az előadásban a hiányzó nő, a szövegekből hiányzó erotika, a cselló képviseli a színpadon azt, amit a költő nem ír le – mondta Márkos Albert.
A zenét hét akkordra építette, Krisztus utolsó hét szavára alapozva. Ezeket az akkordokat ismételgeti különböző stílusokban, néha jazzként, néha tangóként szólalnak meg. A zene nagyon precíz, összetett, ám emellett az előadás nagy szabadságot is biztosít a zenésznek.
„Egyszerűség és önző személyesség jellemzi az előadást” – mondta Dimény Áron, ennek kapcsán Demény Péter kifejtette: a személyes fájdalma került ki a nagyvilágba, azzal a céllal, hogy majd lesz belőle valami,és ez a „valami” lett belőle. Ám nem csak a költő személyes fájdalmait dolgozza fel az előadás, Salat Lehel is kitárulkozik a színpadon.
– A játéktér úgy van kialakítva, hogy amint bejön a néző, a mi terünkbe „lép be”. Mi már benne vagyunk a térben, fent vagyunk a „színpadon”, így közelebb kerülhetnek hozzánk a nézők úgy, hogy még el se kezdődött az előadás. Minden nézőt fogadok és befogadok – jegyezte meg az előadás személyességével kapcsolatban a színművész.
Dimény Áron hozzáfűzte: úgy érezte, a három ember a színpadon nem akar megfelelni senkinek, nem akar se vastapsot, se kritikát, csak ott akar lenni a pillanatban.
– Ez nekem terápia. Nem adok elő semmit, csak megpróbálok létezni abban, ami már egy történet, nem önmagamat, hanem a lelkemet adom. Az előadásban önmagammal tudok szembenézni, saját magamat járom végig – mondta Salat Lehel.
Demény Péter szerint hiába épül nagyon személyes tapasztalatokra és fájdalomra az előadás, a felcsendülő „léleksanzonok” mégis egyetemesek.
– Ezek univerzáliák az előadásban: a boldogtalanság, csalódás, boldogság, szerelem, döntés, döntésképtelenség. Mindenki érti, hogy miről beszélnek a színpadon, abban a térben. De mégsem tudsz bárkivel dolgozni ezeken az univerzáliákon. Mindenki érzi ezeket, de nem ugyanúgy – mondta el a költő, aki később kifejtette: a személyesség nem befolyásolhatja a művészeket abban, amit csinálnak, nem süllyednek egy bizonyos szint alá, és ezért igazán mestermű a Lélekcsönd, mert három „mesterember” közös munkája.
– Én abban hiszek, hogy a szavaknak helyi és érzelmi, lelki értéke van, és ezeknek az értékeknek nagyon a tudatában kell lenni. Nem azt jelenti, hogy én fűrészport rágok versírás közben, azt jelenti, hogy nem vagyok öntudatlan. Ez választja el a profit a dilettánstól, hogy a profi végig tudja, hogy mit csinál. Ezt a feszültséget szeretem a versírásban, különben, hogy írtam volna én sanzonszövegeket – fejtette ki a költő, aki megjegyezte, hasonló tudatosság jellemző Salat Lehelre és Márkos Albertre is. A tudatosság kapcsán a csellista elárulta, nincs ebben semmi misztikum, csak koncentráció
Sarány Orsolya Szabadság (Kolozsvár)
Demény Péter költő, Salat Lehel színművész és Márkos Albert csellista közös előadását a nagyon személyes fájdalom találkozása hozta össze. A Kolozsvári Állami Magyar Színházban csütörtökön, két alkalommal játszott Lélekcsönd című előadást Demény Péter szövegei alapján Salat Lehel színművész és Márkos Albert csellista, zeneszerző hozta létre. A második előadást követően a három alkotóval Dimény Áron, a Kolozsvári Állami Magyar Színház társulatának tagja beszélgetett a színház emeleti előcsarnokában.
Az előadás motívuma a találkozás, de a létrejöttét is az jellemzi, derült ki a beszélgetésen. Salat Lehel Miskolcra költözése után fél lábbal azért Kolozsváron szeretett volna maradni, ezért indította el a Találkozások című előadássorozatát, amelyben erdélyi költőket mutatott be a miskolci közönségnek. Ennek eredményeként dolgozta fel Demény Péter költészetét is. A színművész szerint „véletlen találkozások mentén alakult az előadás”.
A produkció Salat Lehel kezdeményezésére jött tehát létre, ő kérte fel Demény Péter költőt, hogy írjon neki sanzonszövegeket. A színművész úgy képzelte, a kész szövegeket majd egy zenész ismerőse megzenésíti.
– Megkértem Pétert, írjon sanzont az alázatról, rövid időn belül érkezett is a szöveg. Néha egyszerre több témát mondtam, ő pedig sorra küldte a szövegeket – ecsetelte a munkafolyamat kezdetét a színművész. – Beköltöztem Péter lelkébe. Olyan szövegeket írt, ami én vagyok. Mindeközben Péternek jelentek meg különböző kötetei, azokból is vettem át szövegeket – mondta Salat Lehel.
A kész sanzonszövegek megzenésítését végül egyetlen zenész ismerőse sem akarta elvállalni, így a színész Márkos Albert csellistát kereste fel, akinek munkásságát, zenei tehetségét már ismerte.
– Saci [Salat Lehel, szerk.megj.] adott nekem egy paksaméta szöveget, többet, mint amennyit ma hallottak, majd megkért, írjak belőle sanzonokat. Ám a szövegek nem inspiráltak erre engem, így nem sanzon lett belőle, hanem az, amit ma láttak, hallottak – mondta Márkos Albert.
Dimény Áron szerint az előadásra erős zeneiség jellemző, amely nem csak a csellónak tudható be, hanem a szövegre és szövegmondásra is jellemző a zeneiség.
Márkos Albert megjegyezte: a szöveg és zene viszonya régóta foglalkoztatja, ám ez az előadás eltért mindentől, amit eddig tapasztalt ezen a téren, hisz ez sokkal személyesebb, mélyebb. A kész szövegeket Salat Lehellel közösen kezdték el „gyúrni”, megtalálni azok színpadi formáját, tökéletes sorrendjét, íveket építeni, illetve rálelni a zene, zenész és cselló szerepére.
– A cselló ebben az előadásban a hiányzó nő, a szövegekből hiányzó erotika, a cselló képviseli a színpadon azt, amit a költő nem ír le – mondta Márkos Albert.
A zenét hét akkordra építette, Krisztus utolsó hét szavára alapozva. Ezeket az akkordokat ismételgeti különböző stílusokban, néha jazzként, néha tangóként szólalnak meg. A zene nagyon precíz, összetett, ám emellett az előadás nagy szabadságot is biztosít a zenésznek.
„Egyszerűség és önző személyesség jellemzi az előadást” – mondta Dimény Áron, ennek kapcsán Demény Péter kifejtette: a személyes fájdalma került ki a nagyvilágba, azzal a céllal, hogy majd lesz belőle valami,és ez a „valami” lett belőle. Ám nem csak a költő személyes fájdalmait dolgozza fel az előadás, Salat Lehel is kitárulkozik a színpadon.
– A játéktér úgy van kialakítva, hogy amint bejön a néző, a mi terünkbe „lép be”. Mi már benne vagyunk a térben, fent vagyunk a „színpadon”, így közelebb kerülhetnek hozzánk a nézők úgy, hogy még el se kezdődött az előadás. Minden nézőt fogadok és befogadok – jegyezte meg az előadás személyességével kapcsolatban a színművész.
Dimény Áron hozzáfűzte: úgy érezte, a három ember a színpadon nem akar megfelelni senkinek, nem akar se vastapsot, se kritikát, csak ott akar lenni a pillanatban.
– Ez nekem terápia. Nem adok elő semmit, csak megpróbálok létezni abban, ami már egy történet, nem önmagamat, hanem a lelkemet adom. Az előadásban önmagammal tudok szembenézni, saját magamat járom végig – mondta Salat Lehel.
Demény Péter szerint hiába épül nagyon személyes tapasztalatokra és fájdalomra az előadás, a felcsendülő „léleksanzonok” mégis egyetemesek.
– Ezek univerzáliák az előadásban: a boldogtalanság, csalódás, boldogság, szerelem, döntés, döntésképtelenség. Mindenki érti, hogy miről beszélnek a színpadon, abban a térben. De mégsem tudsz bárkivel dolgozni ezeken az univerzáliákon. Mindenki érzi ezeket, de nem ugyanúgy – mondta el a költő, aki később kifejtette: a személyesség nem befolyásolhatja a művészeket abban, amit csinálnak, nem süllyednek egy bizonyos szint alá, és ezért igazán mestermű a Lélekcsönd, mert három „mesterember” közös munkája.
– Én abban hiszek, hogy a szavaknak helyi és érzelmi, lelki értéke van, és ezeknek az értékeknek nagyon a tudatában kell lenni. Nem azt jelenti, hogy én fűrészport rágok versírás közben, azt jelenti, hogy nem vagyok öntudatlan. Ez választja el a profit a dilettánstól, hogy a profi végig tudja, hogy mit csinál. Ezt a feszültséget szeretem a versírásban, különben, hogy írtam volna én sanzonszövegeket – fejtette ki a költő, aki megjegyezte, hasonló tudatosság jellemző Salat Lehelre és Márkos Albertre is. A tudatosság kapcsán a csellista elárulta, nincs ebben semmi misztikum, csak koncentráció
Sarány Orsolya Szabadság (Kolozsvár)
2017. június 24.
Mattis-Teutsch-művek az avantgárd jegyében
„Kizárólag a brassói Művészeti Múzeum kezdeményezésére született meg ez a nem mindennapi kiállítás, amely Hans Mattis-Teutsch művészi portréját igyekszik előtérbe helyezni, azé a művészét, akit az európai expresszionizmus jeles képviselőjeként tarthatunk számon”, mondta Alexandra Sârbu a kolozsvári Művészeti Múzeum munkatársa, a Hans Mattis-Teutsch. Az avantgárd jegyében című kiállítás felügyelője.
A Bánffy palota földszinti termeiben berendezett, valóban nem mindennapi eseménynek számító tárlat sajnos nem vonzott annyi érdeklődőt, mint amennyit megérdemelt volna, ennek okait azonban csak találgatni lehet, de valószínűleg az is hozzájárulhatott ehhez, hogy egy órával azelőtt nyitottak meg, szintén a Művészeti Múzeumban, egy fotókiállítást, a nagybányai Hét nap elnevezésű csoportosulás három tagjának a munkáit tartalmazó tárlat az emeleti termekben kapott helyet.
Aki azonban kíváncsi a brassói születésű Hans Mattis-Teutsch – a magyar képzőművészeti világban Mattis-Teutsch Jánosként ismert – erdélyi festő, szobrász és grafikus munkáira, az avantgárd művészetek európai rangú mesterére, az július 30-ig ellátogathat a Bánffy palotába. A kiállított művek Mattis -Teutsch 1917–1932 közötti alkotói szakaszaiból származnak, a brassói múzeum 31 munkából – linómetszet, akvarell, pasztell, kisplasztikák – álló gyűjteményét öt, a kolozsvári múzeum tulajdonában lévő festmény egészíti ki.
A csütörtök délutáni megnyitón jelen volt a kiállítás két kurátora is, Andreea Pocol és Radu Popica, mindketten a brassói művészeti múzeum munkatársai. Radu Popica művészettörténész szerint Mattis-Teutschot az sem térítette el művészi szándékaitól, hogy szülővárosában nem értették meg és nem fogadták be alkotásait, később azonban Wassily Kandinsky és Franz Marc műveivel való találkozásakor megerősödött benne, hogy helyes úton jár. Kandinsky egyébként nagy hatással volt rá, ezt tükrözi az 1931-ben kiadott Kunstideologie című, elméleti írásokat tartalmazó kötete is.
A mostani kiállítás brassói anyagát 2015-ben mutatták be Szentendrén, a budapesti Román Kulturális Intézet és a szentendrei Ferenczy Múzeum szervezésében.
Köllő Katalin Szabadság (Kolozsvár)
„Kizárólag a brassói Művészeti Múzeum kezdeményezésére született meg ez a nem mindennapi kiállítás, amely Hans Mattis-Teutsch művészi portréját igyekszik előtérbe helyezni, azé a művészét, akit az európai expresszionizmus jeles képviselőjeként tarthatunk számon”, mondta Alexandra Sârbu a kolozsvári Művészeti Múzeum munkatársa, a Hans Mattis-Teutsch. Az avantgárd jegyében című kiállítás felügyelője.
A Bánffy palota földszinti termeiben berendezett, valóban nem mindennapi eseménynek számító tárlat sajnos nem vonzott annyi érdeklődőt, mint amennyit megérdemelt volna, ennek okait azonban csak találgatni lehet, de valószínűleg az is hozzájárulhatott ehhez, hogy egy órával azelőtt nyitottak meg, szintén a Művészeti Múzeumban, egy fotókiállítást, a nagybányai Hét nap elnevezésű csoportosulás három tagjának a munkáit tartalmazó tárlat az emeleti termekben kapott helyet.
Aki azonban kíváncsi a brassói születésű Hans Mattis-Teutsch – a magyar képzőművészeti világban Mattis-Teutsch Jánosként ismert – erdélyi festő, szobrász és grafikus munkáira, az avantgárd művészetek európai rangú mesterére, az július 30-ig ellátogathat a Bánffy palotába. A kiállított művek Mattis -Teutsch 1917–1932 közötti alkotói szakaszaiból származnak, a brassói múzeum 31 munkából – linómetszet, akvarell, pasztell, kisplasztikák – álló gyűjteményét öt, a kolozsvári múzeum tulajdonában lévő festmény egészíti ki.
A csütörtök délutáni megnyitón jelen volt a kiállítás két kurátora is, Andreea Pocol és Radu Popica, mindketten a brassói művészeti múzeum munkatársai. Radu Popica művészettörténész szerint Mattis-Teutschot az sem térítette el művészi szándékaitól, hogy szülővárosában nem értették meg és nem fogadták be alkotásait, később azonban Wassily Kandinsky és Franz Marc műveivel való találkozásakor megerősödött benne, hogy helyes úton jár. Kandinsky egyébként nagy hatással volt rá, ezt tükrözi az 1931-ben kiadott Kunstideologie című, elméleti írásokat tartalmazó kötete is.
A mostani kiállítás brassói anyagát 2015-ben mutatták be Szentendrén, a budapesti Román Kulturális Intézet és a szentendrei Ferenczy Múzeum szervezésében.
Köllő Katalin Szabadság (Kolozsvár)
2017. június 24.
Tiltakozik a Kolozs megyei RMDSZ Ioan Vasile Ţene új tisztsége miatt
Tiltakozik az RMDSZ, amiért a román vasgárdista mozgalom értékeit képviselő Ioan Vasile Ţene került a kolozsvári városháza kulturális főosztályának élére.
„Elfogadhatatlan, hogy egy interetnikus párbeszédre, toleranciára törekvő városban olyan személy vezesse a polgármesteri hivatal kulturális főosztályát, aki számtalanszor diszkriminatív és sértő megjegyzést tett a kisebbségről. Antonescu marsall nagy csodálója, a román vasgárda mozgalom értékeit képviselő Ioan Vasile Ţene nem lehet Kolozsvár oktatási, kulturális, vallási, sport és szociális kérdésekkel foglalkozó iroda vezetője” - nyilatkozta a Csoma Botond Kolozs megyei RMDSZ-elnök, miután tudomására jutott: a tisztviselő nyerte meg a kulturális főosztály élére kiírt versenyvizsgát.
A politikus rámutatott: pár évvel ezelőtt Ioan Vasile Ţene újságíró Országos Diszkiminációellenes Tanácsba való bekerülését több emberjogi szervezet ellenezte. „Meggyőződésünk, hogy egy szélsőséges nézeteket valló személy sem a diszkriminációellenes tanács, sem Kolozsvár kulturális főosztályának vezetője nem lehet. A kisebbségi közösségekre, így a magyar emberekre nézve is sértő és elfogadhatatlan, hogy egy vezetői pozíciót betöltő köztisztviselő eddigi pályája során xenofób, antiszemita, sértő vagy egyenesen uszító magatartással nyilvánuljon meg, bármely nemzeti, etnikai vagy vallási kisebbség irányába” – idézte az RMDSZ hírlevele Csoma Botondot.
A parlamenti képviselő összegzésként kiemelte: az RMDSZ Kolozs Megyei Szervezete elhatárolódik Ionuţ Tenétől, akit teljesen alkalmatlannak tart a város oktatási, kulturális, vallási, sport és szociális kérdésekkel foglalkozó irodavezetői tisztség betöltésére, ezért megfelelő lépéseket tesz. maszol.ro
Tiltakozik az RMDSZ, amiért a román vasgárdista mozgalom értékeit képviselő Ioan Vasile Ţene került a kolozsvári városháza kulturális főosztályának élére.
„Elfogadhatatlan, hogy egy interetnikus párbeszédre, toleranciára törekvő városban olyan személy vezesse a polgármesteri hivatal kulturális főosztályát, aki számtalanszor diszkriminatív és sértő megjegyzést tett a kisebbségről. Antonescu marsall nagy csodálója, a román vasgárda mozgalom értékeit képviselő Ioan Vasile Ţene nem lehet Kolozsvár oktatási, kulturális, vallási, sport és szociális kérdésekkel foglalkozó iroda vezetője” - nyilatkozta a Csoma Botond Kolozs megyei RMDSZ-elnök, miután tudomására jutott: a tisztviselő nyerte meg a kulturális főosztály élére kiírt versenyvizsgát.
A politikus rámutatott: pár évvel ezelőtt Ioan Vasile Ţene újságíró Országos Diszkiminációellenes Tanácsba való bekerülését több emberjogi szervezet ellenezte. „Meggyőződésünk, hogy egy szélsőséges nézeteket valló személy sem a diszkriminációellenes tanács, sem Kolozsvár kulturális főosztályának vezetője nem lehet. A kisebbségi közösségekre, így a magyar emberekre nézve is sértő és elfogadhatatlan, hogy egy vezetői pozíciót betöltő köztisztviselő eddigi pályája során xenofób, antiszemita, sértő vagy egyenesen uszító magatartással nyilvánuljon meg, bármely nemzeti, etnikai vagy vallási kisebbség irányába” – idézte az RMDSZ hírlevele Csoma Botondot.
A parlamenti képviselő összegzésként kiemelte: az RMDSZ Kolozs Megyei Szervezete elhatárolódik Ionuţ Tenétől, akit teljesen alkalmatlannak tart a város oktatási, kulturális, vallási, sport és szociális kérdésekkel foglalkozó irodavezetői tisztség betöltésére, ezért megfelelő lépéseket tesz. maszol.ro
2017. június 24.
Hargita megyei falvak maradtak áram nélkül
Kilenc Hargita megyei település maradt részlegesen vagy teljesen áramellátás nélkül a péntek esti vihar következtében.
Több ezer háztartás maradt áram nélkül, ugyanis a vihar miatt kidőlt fák sok helyen letépték a vezetékeket, tönkretették a transzformátor-állomásokat.
Alina Ciobotariu, a Hargita megyei készenléti felügyelőség szóvivője azt nyilatkozta, hogy Székelykeresztúr közelében hét település maradt áramellátás nélkül, Nagygalambfalva, Kisgalambfalva, Décsfalva, Székelymagyaros, Bögöz, Agyagfalva és Betfalva.
Székelyudvarhelyen több transzformátor-állomást és egy középfeszültségű hálózatot tett tönkre a vihar, csakúgy mint Bélboron és Székelyvarságban. Az Electrica villamos művek alkalmazottai már minden településen dolgoznak a villanyhálózat helyreállításán.
Péntek este személygépkocsira döntött egy fát a vihar Székelyudvarhelyen, a sofőr azonban sértetlenül megúszta, Nagygalambfalván pedig egy gázvezetékre dőlt egy fa, azonban a helyzet nem volt súlyos. maszol.ro
Kilenc Hargita megyei település maradt részlegesen vagy teljesen áramellátás nélkül a péntek esti vihar következtében.
Több ezer háztartás maradt áram nélkül, ugyanis a vihar miatt kidőlt fák sok helyen letépték a vezetékeket, tönkretették a transzformátor-állomásokat.
Alina Ciobotariu, a Hargita megyei készenléti felügyelőség szóvivője azt nyilatkozta, hogy Székelykeresztúr közelében hét település maradt áramellátás nélkül, Nagygalambfalva, Kisgalambfalva, Décsfalva, Székelymagyaros, Bögöz, Agyagfalva és Betfalva.
Székelyudvarhelyen több transzformátor-állomást és egy középfeszültségű hálózatot tett tönkre a vihar, csakúgy mint Bélboron és Székelyvarságban. Az Electrica villamos művek alkalmazottai már minden településen dolgoznak a villanyhálózat helyreállításán.
Péntek este személygépkocsira döntött egy fát a vihar Székelyudvarhelyen, a sofőr azonban sértetlenül megúszta, Nagygalambfalván pedig egy gázvezetékre dőlt egy fa, azonban a helyzet nem volt súlyos. maszol.ro
2017. június 24.
„Felejtsétek el az autonómiát!”
Az Adevărul bukaresti liberális napilap legutóbbi magyarellenes véleménycikkéből kiderült, hogy nemcsak az autonómia fogalma, március idusa, hanem még a székely zászló is románellenes, az RMDSZ pedig a szélsőségek szélsősége.
Mit tehet egy frusztrált román történész-újságíró, ha azzal szembesül, hogy nemzetének politikai elitje újból közröhej tárgyává teszi az országot? Természetesen egy magyarellenes kirohanásba összpontosítja minden felgyülemlett baját, dühét, nyavalyáját. Azon a tényen, hogy a választásokat megnyerő szocialista PSD saját kormányát buktatja meg, nincs mit kozmetikázni, ezért nem marad más választás, mint egy műbalhé részeként az egyébként súlytalan, alig észrevehető RMDSZ politikáját támadni, méghozzá leplezetlen, büszkén vállalt sovinizmussal átitatva.
Ilyen megfontolások vezethették Marius Diaconescu kezét, aki véleménycikkében több súlyos hibát is felró az RMDSZ-nek. A hibák részletezésénél is fontosabb az új magyarellenes irányvonal rövid ismertetése. Ezek szerint az RMDSZ-nek kötelessége lenne a választók „megnevelése”, ugyanis az erdélyi magyarság még mindig nem hajlandó örülni Erdély elcsatolásának, sőt, egészen ellentmondásos módon, fekete karszalagot visel december elsején, miközben „kiröhögi” a románok nemzeti ünnepét. Ezzel a magatartással pedig a magyarok nagyon megsértették személy szerint Diaconescut is.
Egy másik főbűne az erdélyi magyarságnak, hogy nem hajlandó elfogadni végre a román történelmi „tényeket” sem. A magyar történelemírás ugyanis azt állítja, hogy a románok mindig is jobbágyok voltak, és Hunyadi János románságát is tagadják, Mátyás király származásának elhallgatásáról már nem is beszélve. Összességében azonban az a legundorítóbb a magyarságban, hogy amikor hagyományait meri őrizni, a románokat az 1918 előtti időkre emlékezteti.
Az autonómiát felejtsétek el
Természetesen az autonómia (ez esetben a kulturális, még csak nem is területi autonómiáról van szó) sem kerülhette el a Diaconescu dühét. Az ugyanis, amit az RMDSZ állítólag kért, már rég megvalósult. Ennek bizonyítéka pedig az – mint ahogy annak is, hogy Diaconescu nincs tisztában az autonómia fogalmával –, hogy a megyei múzeumok, színházak igazgatóit politikai alapon nevezik ki, a megyei tanácsok jóvoltából.
De nemcsak az autonómiát kellene gyorsan elfelejteni, hanem a székely zászlót is, mert túlzottan emlékeztet Székelyföldre és az autonómiára. Márpedig az autonómia igényének felemlegetése állandó vitaforrás a románok és magyarok között. Ebből következik, hogy egy olyan szimbólum, mint a székely zászló, a románok érzékenységét sérti, ez pedig tűrhetetlen. http://itthon.ma/erdelyorszag
Az Adevărul bukaresti liberális napilap legutóbbi magyarellenes véleménycikkéből kiderült, hogy nemcsak az autonómia fogalma, március idusa, hanem még a székely zászló is románellenes, az RMDSZ pedig a szélsőségek szélsősége.
Mit tehet egy frusztrált román történész-újságíró, ha azzal szembesül, hogy nemzetének politikai elitje újból közröhej tárgyává teszi az országot? Természetesen egy magyarellenes kirohanásba összpontosítja minden felgyülemlett baját, dühét, nyavalyáját. Azon a tényen, hogy a választásokat megnyerő szocialista PSD saját kormányát buktatja meg, nincs mit kozmetikázni, ezért nem marad más választás, mint egy műbalhé részeként az egyébként súlytalan, alig észrevehető RMDSZ politikáját támadni, méghozzá leplezetlen, büszkén vállalt sovinizmussal átitatva.
Ilyen megfontolások vezethették Marius Diaconescu kezét, aki véleménycikkében több súlyos hibát is felró az RMDSZ-nek. A hibák részletezésénél is fontosabb az új magyarellenes irányvonal rövid ismertetése. Ezek szerint az RMDSZ-nek kötelessége lenne a választók „megnevelése”, ugyanis az erdélyi magyarság még mindig nem hajlandó örülni Erdély elcsatolásának, sőt, egészen ellentmondásos módon, fekete karszalagot visel december elsején, miközben „kiröhögi” a románok nemzeti ünnepét. Ezzel a magatartással pedig a magyarok nagyon megsértették személy szerint Diaconescut is.
Egy másik főbűne az erdélyi magyarságnak, hogy nem hajlandó elfogadni végre a román történelmi „tényeket” sem. A magyar történelemírás ugyanis azt állítja, hogy a románok mindig is jobbágyok voltak, és Hunyadi János románságát is tagadják, Mátyás király származásának elhallgatásáról már nem is beszélve. Összességében azonban az a legundorítóbb a magyarságban, hogy amikor hagyományait meri őrizni, a románokat az 1918 előtti időkre emlékezteti.
Az autonómiát felejtsétek el
Természetesen az autonómia (ez esetben a kulturális, még csak nem is területi autonómiáról van szó) sem kerülhette el a Diaconescu dühét. Az ugyanis, amit az RMDSZ állítólag kért, már rég megvalósult. Ennek bizonyítéka pedig az – mint ahogy annak is, hogy Diaconescu nincs tisztában az autonómia fogalmával –, hogy a megyei múzeumok, színházak igazgatóit politikai alapon nevezik ki, a megyei tanácsok jóvoltából.
De nemcsak az autonómiát kellene gyorsan elfelejteni, hanem a székely zászlót is, mert túlzottan emlékeztet Székelyföldre és az autonómiára. Márpedig az autonómia igényének felemlegetése állandó vitaforrás a románok és magyarok között. Ebből következik, hogy egy olyan szimbólum, mint a székely zászló, a románok érzékenységét sérti, ez pedig tűrhetetlen. http://itthon.ma/erdelyorszag
2017. június 25.
Kisvárda: fődíjat nyert a Tamási Áron Színház
A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház társulatának Liliomcímű előadása kapta az Emberi Erőforrások Minisztériuma által felajánlott fődíjat a Magyar Színházak 29. Kisvárdai Fesztiválján – tették közzé a szervezők a fesztivál honlapján.
A szombat este megtartott díjátadó ünnepségen életműdíjjal jutalmazták Giricz Attila színművészt, az Újvidéki Színház tagját és Szélyes Ferencet, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának művészét. A legjobb női és férfi főszereplő díját Vasvári Emese és Fabó Tibor, a Komáromi Jókai Színház színművészei kapták.
A legjobb női mellékszereplő Benedek Ágnes, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház társulatának tagja, míg a legjobb férfi mellékszereplő Benkő Géza, a Komáromi Jókai Színház tagja lett.
A legígéretesebb tehetségnek járó elismerést Vass Zsuzsanna, a sepsiszentgyörgyi teátrum tagja kapta, a zsűri különdíjával pedig aTündéri című előadást jutalmazták, amelyet az Aradi Kamaraszínház, a Békéscsabai Jókai Színház és a Maszk Egyesület közösen állított színpadra.
Az előadások zeneiségéért járó díjat a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház Kapitalizmus és a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház Magyar című előadásaiért ítélték oda, a jelmezekért adható elismerést pedig Kiss Zsuzsanna kapta a Liliom című előadásért.
A pályakezdő rendezői díjat Nagy Botond vehette át az Anyegincímű előadásért, a város polgármesterének díját Lőrinc Tímea, a Zentai Magyar Kamaraszínház színművésze, a közönségdíjat pedig a Beregszászi Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház előadása, Örkény István Tóték című darabja kapta.
A kisvárdai teátrumi seregszemlén huszonöt társulat előadásait tekinthette meg a közönség. maszol.ro
A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház társulatának Liliomcímű előadása kapta az Emberi Erőforrások Minisztériuma által felajánlott fődíjat a Magyar Színházak 29. Kisvárdai Fesztiválján – tették közzé a szervezők a fesztivál honlapján.
A szombat este megtartott díjátadó ünnepségen életműdíjjal jutalmazták Giricz Attila színművészt, az Újvidéki Színház tagját és Szélyes Ferencet, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának művészét. A legjobb női és férfi főszereplő díját Vasvári Emese és Fabó Tibor, a Komáromi Jókai Színház színművészei kapták.
A legjobb női mellékszereplő Benedek Ágnes, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház társulatának tagja, míg a legjobb férfi mellékszereplő Benkő Géza, a Komáromi Jókai Színház tagja lett.
A legígéretesebb tehetségnek járó elismerést Vass Zsuzsanna, a sepsiszentgyörgyi teátrum tagja kapta, a zsűri különdíjával pedig aTündéri című előadást jutalmazták, amelyet az Aradi Kamaraszínház, a Békéscsabai Jókai Színház és a Maszk Egyesület közösen állított színpadra.
Az előadások zeneiségéért járó díjat a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház Kapitalizmus és a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház Magyar című előadásaiért ítélték oda, a jelmezekért adható elismerést pedig Kiss Zsuzsanna kapta a Liliom című előadásért.
A pályakezdő rendezői díjat Nagy Botond vehette át az Anyegincímű előadásért, a város polgármesterének díját Lőrinc Tímea, a Zentai Magyar Kamaraszínház színművésze, a közönségdíjat pedig a Beregszászi Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház előadása, Örkény István Tóték című darabja kapta.
A kisvárdai teátrumi seregszemlén huszonöt társulat előadásait tekinthette meg a közönség. maszol.ro
2017. június 25.
Így indul neki az RMDSZ a hétfőn kezdődő kormányalakítási tárgyalásoknak
Nem adottak a körülmények az RMDSZ kormányra lépéséhez, a szövetség a koalícióval kötött parlamenti együttműködési megállapodásba szeretne új elemeket bevinni, és nem mond le a hét elején egyeztetett tervezetcsomagról. „Nem érezzük úgy, hogy be kellene húznunk a kéziféket” – számolt be a Maszolnak a Szövetségi Állandó Tanács (SZÁT) hétvégén hozott döntéseiről Porcsalmi Bálint ügyvezető elnök.
A politikus elmondta, a SZÁT ülésén az az egyértelmű álláspont alakult ki, hogy helyes volt az RMDSZ tárgyalási stratégiája a koalíciós pártokkal a bizalmatlansági indítványukról. „Jó lépés volt, hogy a számunkra fontos tervezetek elfogadását kértük a tárgyalópartnereinktől” – összegzett az ügyvezető elnök.
A kívülről érkező bírálatokról, miszerint az RMDSZ többet ért volna el, ha egy kisebb jogszabálycsomag támogatását kéri a koalíciós pártoktól, a SZÁT megállapította: ha akár csak egy tervezet elfogadását kérték volna a PSD-ALDE-től, ugyanez lett volna a reakciója azoknak, akik a hét elején elindították a magyarellenes hangulatkeltést.
Nem mondanak le a tervezetcsomagról
„Jó, hogy ezeket a tervezeteket tettük az asztalra” – hangsúlyozta Porcsalmi, emlékeztetve arra, hogy ha például a kisebbségi törvényt elfogadta volna kedden a képviselőház, akkor a jogszabályt már csak az államfőnek kellett volna kihirdetnie ahhoz, hogy hatályba léphessen. „Ez nagyon fontos szakaszgyőzelem lett volna, nem csak szimbolikusan, hanem jogi értelemben is” – magyarázta. Hangsúlyozta azt is, hogy az RMDSZ csomagjában szereplő tervezetekről készült pozitív szakbizottsági jelentéseket nem vonták vissza, így később bármikor újra plénum elé kerülhetnek.
A SZÁT eldöntötte, hogy az RMDSZ kitart a tervezetcsomag mellett, és tárgyalásokat folytat a parlamenti pártokkal az elfogadtatásáról. Az ügyvezető elnök tájékoztatása szerint az elnöki hivatalban hétfőn kezdődő konzultációk előtt is lesznek kétoldalú tárgyalásaik. „Mi ugyanezt a tervezetcsomagot tesszük ezentúl is az asztalra. Úgy gondoljuk, hogy a múlt heti egyeztetések után nem kell behúznunk kéziféket” – fogalmazott.
Nem időszerű a kormányra lépés
Porcsalmi elmondta, az RMDSZ várhatóan hétfőn, a Klaus Johannis államfővel tartott találkozó előtt dönti el az álláspontját a kormányalakítással kapcsolatban. Tájékoztatása szerint a SZÁT ülésén az körvonalazódott, hogy az RMDSZ számára nem időszerű a kormányzati szerepvállalás.
„A testület tagjainak túlnyomó többsége azt mondta, hogy nem adottak a körülmények a kormányra lépéshez. Húzzunk egy vonalat az ülésszak végén, és nézzük meg, hogy koalícióval kötött parlamenti együttműködési megállapodásba még mit lehet belevinni, és erről kell tovább tárgyalni” – részletezte a politikus. A miniszterelnök-jelölt személyétől, a mögéje sorakozó parlamenti többségtől függ, hogy az RMDSZ kinek a kormányát fogja támogatni – tette hozzá.
Kérdésünkre, miszerint a múlt heti nacionalista hangulatkeltést látva nem érzik-e úgy a szövetség döntéshozói, hogy az elkövetkezendőkben a román pártokkal nehéz lesz a magyar közösség jogait érintő bármelyik tervezetről tárgyalni, Porcsalmi azt válaszolta: az RMDSZ szavazataira továbbra is szüksége lesz a lehetséges tárgyalópartnereknek.
„Vitathatatlan, hogy kemény hangot ütöttünk meg ezeken a tárgyalásokon. Viszont aki meg akar szavaztatni egy kormányt, annak az RMDSZ szavazatai nélkül nem lesz kényelmes többsége, kormányának stabil parlamenti támogatása. Ez matematikailag ennyire egyszerű” – fejtette ki az ügyvezető elnök.
Porcsalmi ismételten hangsúlyozta: az RMDSZ nem veszi le a kéréseit a napirendről a hét eleji ellenséges hangulat miatt. „Legfeljebb újraütemezzük ezeknek a tervezeteknek az elfogadását. De nem vagyunk kétségbeesve a múlt héten történtektől. Valóban volt egy hangulatkeltés, de ez most nem azt jelenti, hogy a továbbiakban nem léphetünk semmit a közösségi jogok ügyében” – fogalmazott a politikus.
Javítanák a kommunikációt a román közvélemény-formálókkal
Arra a kérdésünkre, miként lehetne megelőzni a hét elejihez hasonló nacionalista hangulatkeltést, Porcsalmi elmondta, az RMDSZ javítani szeretne a kommunikációján azokkal a román közvélemény-formálókkal, akik normálisan gondolkodnak az erdélyi magyar közösségnek a román állammal szembeni elvárásairól, a többség-kisebbség viszonyáról.
„Voltak erre pozitív példák az elmúlt két-három évben, és voltak ezen a héten is. Jelentek meg a médiában olyan írások, amelyek román szerzői ugyanúgy látják ezt a kérdést, és akik számára teljesen természetes volt a mi tárgyalási stratégiánk. Egyértelmű, hogy a céljainkat a románoknak is el kell magyaráznunk” – jelentette ki.
Cs. P. T. maszol.ro
Nem adottak a körülmények az RMDSZ kormányra lépéséhez, a szövetség a koalícióval kötött parlamenti együttműködési megállapodásba szeretne új elemeket bevinni, és nem mond le a hét elején egyeztetett tervezetcsomagról. „Nem érezzük úgy, hogy be kellene húznunk a kéziféket” – számolt be a Maszolnak a Szövetségi Állandó Tanács (SZÁT) hétvégén hozott döntéseiről Porcsalmi Bálint ügyvezető elnök.
A politikus elmondta, a SZÁT ülésén az az egyértelmű álláspont alakult ki, hogy helyes volt az RMDSZ tárgyalási stratégiája a koalíciós pártokkal a bizalmatlansági indítványukról. „Jó lépés volt, hogy a számunkra fontos tervezetek elfogadását kértük a tárgyalópartnereinktől” – összegzett az ügyvezető elnök.
A kívülről érkező bírálatokról, miszerint az RMDSZ többet ért volna el, ha egy kisebb jogszabálycsomag támogatását kéri a koalíciós pártoktól, a SZÁT megállapította: ha akár csak egy tervezet elfogadását kérték volna a PSD-ALDE-től, ugyanez lett volna a reakciója azoknak, akik a hét elején elindították a magyarellenes hangulatkeltést.
Nem mondanak le a tervezetcsomagról
„Jó, hogy ezeket a tervezeteket tettük az asztalra” – hangsúlyozta Porcsalmi, emlékeztetve arra, hogy ha például a kisebbségi törvényt elfogadta volna kedden a képviselőház, akkor a jogszabályt már csak az államfőnek kellett volna kihirdetnie ahhoz, hogy hatályba léphessen. „Ez nagyon fontos szakaszgyőzelem lett volna, nem csak szimbolikusan, hanem jogi értelemben is” – magyarázta. Hangsúlyozta azt is, hogy az RMDSZ csomagjában szereplő tervezetekről készült pozitív szakbizottsági jelentéseket nem vonták vissza, így később bármikor újra plénum elé kerülhetnek.
A SZÁT eldöntötte, hogy az RMDSZ kitart a tervezetcsomag mellett, és tárgyalásokat folytat a parlamenti pártokkal az elfogadtatásáról. Az ügyvezető elnök tájékoztatása szerint az elnöki hivatalban hétfőn kezdődő konzultációk előtt is lesznek kétoldalú tárgyalásaik. „Mi ugyanezt a tervezetcsomagot tesszük ezentúl is az asztalra. Úgy gondoljuk, hogy a múlt heti egyeztetések után nem kell behúznunk kéziféket” – fogalmazott.
Nem időszerű a kormányra lépés
Porcsalmi elmondta, az RMDSZ várhatóan hétfőn, a Klaus Johannis államfővel tartott találkozó előtt dönti el az álláspontját a kormányalakítással kapcsolatban. Tájékoztatása szerint a SZÁT ülésén az körvonalazódott, hogy az RMDSZ számára nem időszerű a kormányzati szerepvállalás.
„A testület tagjainak túlnyomó többsége azt mondta, hogy nem adottak a körülmények a kormányra lépéshez. Húzzunk egy vonalat az ülésszak végén, és nézzük meg, hogy koalícióval kötött parlamenti együttműködési megállapodásba még mit lehet belevinni, és erről kell tovább tárgyalni” – részletezte a politikus. A miniszterelnök-jelölt személyétől, a mögéje sorakozó parlamenti többségtől függ, hogy az RMDSZ kinek a kormányát fogja támogatni – tette hozzá.
Kérdésünkre, miszerint a múlt heti nacionalista hangulatkeltést látva nem érzik-e úgy a szövetség döntéshozói, hogy az elkövetkezendőkben a román pártokkal nehéz lesz a magyar közösség jogait érintő bármelyik tervezetről tárgyalni, Porcsalmi azt válaszolta: az RMDSZ szavazataira továbbra is szüksége lesz a lehetséges tárgyalópartnereknek.
„Vitathatatlan, hogy kemény hangot ütöttünk meg ezeken a tárgyalásokon. Viszont aki meg akar szavaztatni egy kormányt, annak az RMDSZ szavazatai nélkül nem lesz kényelmes többsége, kormányának stabil parlamenti támogatása. Ez matematikailag ennyire egyszerű” – fejtette ki az ügyvezető elnök.
Porcsalmi ismételten hangsúlyozta: az RMDSZ nem veszi le a kéréseit a napirendről a hét eleji ellenséges hangulat miatt. „Legfeljebb újraütemezzük ezeknek a tervezeteknek az elfogadását. De nem vagyunk kétségbeesve a múlt héten történtektől. Valóban volt egy hangulatkeltés, de ez most nem azt jelenti, hogy a továbbiakban nem léphetünk semmit a közösségi jogok ügyében” – fogalmazott a politikus.
Javítanák a kommunikációt a román közvélemény-formálókkal
Arra a kérdésünkre, miként lehetne megelőzni a hét elejihez hasonló nacionalista hangulatkeltést, Porcsalmi elmondta, az RMDSZ javítani szeretne a kommunikációján azokkal a román közvélemény-formálókkal, akik normálisan gondolkodnak az erdélyi magyar közösségnek a román állammal szembeni elvárásairól, a többség-kisebbség viszonyáról.
„Voltak erre pozitív példák az elmúlt két-három évben, és voltak ezen a héten is. Jelentek meg a médiában olyan írások, amelyek román szerzői ugyanúgy látják ezt a kérdést, és akik számára teljesen természetes volt a mi tárgyalási stratégiánk. Egyértelmű, hogy a céljainkat a románoknak is el kell magyaráznunk” – jelentette ki.
Cs. P. T. maszol.ro
2017. június 25.
A magyarellenes közigazgatási reform veszélye nem hárult el!
Ez a címe a Székely Nemzeti Tanács sajtóirodája által percekkel ezelőtt Sepsiszentgyörgyön kiadott sajtóközleménynek. Lásd alább.
2017 májusában, a Bukaresti Fellebbviteli Bíróságon (Curtea de Apel Bucureşti) jogerősen véget ért az a per, amelyet a Székely Nemzeti Tanács elnöke, Izsák Balázs indított a Diszkrimináció Ellenes Tanács valamint Traian Băsescu, akkori államelnök, Victor Viorel Ponta, akkori miniszterelnök, George Crin Laurențiu Antonescu és Liviu Nicolae Dragnea ellen. A bukaresti bíróság a Székely Nemzeti Tanács elnökének keresetét jogerősen elutasította.
Az ügy kiváltója a fent jelzett politikusok azon nyilvános és határozott ígérete volt, hogy a közigazgatási reform után nem lesz magyar többségű régió Romániában. Tekintettel arra, hogy Románia területén számos olyan, történelmi és kulturális hagyományokkal rendelkező régió is létezik, ahol a magyar népesség többséget alkot, az államhatalom befolyásos rangú képviselőinek ez a kijelentése előre vetítette a magyar közösség hátrányos megkülönböztetését. A Székely Nemzeti Tanács elnöke (továbbiakban: felperes) ezért a Diszkriminációellenes Tanácshoz fordult, amely egy alapvető emberi jog, a szólásszabadság joga mögé próbálta elbújtatni az államhatalom közhatóságainak diszkriminatív megnyilvánulását. A Diszkriminációellenes Tanács 2013. október 2-án meghozott határozata ellen a felperes a Bukaresti Fellebbviteli Bírósághoz fordult, egyben bíróság elé idézve a felelős román közhatóságok felsorolt képviselőit. 2014. október 2-i gyűlésén a keresetet a bíróság elutasította, majd ez év májusában a fellebbezést is.
A bukaresti Diszkriminációellenes Tanács és a bíróság is egyértelműen mellőzte azt a tényt, hogy az alapvető emberi jogok, mint a szólásszabadság joga, az egyéneket illetik meg és nem az államhatalom hatóságait. A felperes minden olyan hivatkozást megcáfolt, amely az Emberi Jogok Európai Bíróságának gyakorlatára hivatkozva próbálta menteni az alpereseket. Az Emberi Jogok Európai Bíróságának joggyakorlata ugyanis az egyének jogait védi az államhatalommal szemben és soha sem fordítva. Ebben a perben ennek a fonák helyzetnek lehettünk tanúi. A bíróság elutasította azt a kérését is a felperesnek, hogy az ügyet mérlegelésre küldjék át az Európai Unió Bíróságának. Ugyanis erre a közösségi jog minden esetben lehetőséget kínál, ha egy tagállam valamely bírósága olyan ügyet tárgyal, ahol szükséges egy uniós jogforrás értelmezése. A felperes keresete a 2000/43 számú, a személyek közötti, faji- vagy etnikai származásra való tekintet nélküli egyenlő bánásmód elvének alkalmazásáról szóló uniós irányelvre épült, és a bíróság a kérés elutasításával nem kívánta kizárni még a látszatát sem annak, hogy ebben a perben politikai döntést fog hozni.
A felperes felhívta mind a Diszkriminációellenes Tanács, mind a Bukaresti Fellebbviteli Bíróság figyelmét arra, hogy a román államhatalom vezető beosztású képviselői nemcsak a magyar közösség hátrányos megkülönböztetését ígérték meg, befolyásolva és irányt szabva a közigazgatási átszervezés intézményeinek, de ezzel súlyosan sértették Románia nemzetközi kötelezettségvállalásait is.
Az alperesek viszontválaszai, valamint a jogerős bírósági határozat – amelynek indoklását még nem kaptuk meg – világosan jelzik, hogy Románia nem mondott le egy olyan közigazgatási átszervezésről, amely asszimilációs politikát követ és nyíltan magyarellenes.
Figyelmeztetés mindnyájunknak, hogy erre minden rendelkezésre álló eszközzel fel kell készülnünk! http://itthon.ma/erdelyorszag
Ez a címe a Székely Nemzeti Tanács sajtóirodája által percekkel ezelőtt Sepsiszentgyörgyön kiadott sajtóközleménynek. Lásd alább.
2017 májusában, a Bukaresti Fellebbviteli Bíróságon (Curtea de Apel Bucureşti) jogerősen véget ért az a per, amelyet a Székely Nemzeti Tanács elnöke, Izsák Balázs indított a Diszkrimináció Ellenes Tanács valamint Traian Băsescu, akkori államelnök, Victor Viorel Ponta, akkori miniszterelnök, George Crin Laurențiu Antonescu és Liviu Nicolae Dragnea ellen. A bukaresti bíróság a Székely Nemzeti Tanács elnökének keresetét jogerősen elutasította.
Az ügy kiváltója a fent jelzett politikusok azon nyilvános és határozott ígérete volt, hogy a közigazgatási reform után nem lesz magyar többségű régió Romániában. Tekintettel arra, hogy Románia területén számos olyan, történelmi és kulturális hagyományokkal rendelkező régió is létezik, ahol a magyar népesség többséget alkot, az államhatalom befolyásos rangú képviselőinek ez a kijelentése előre vetítette a magyar közösség hátrányos megkülönböztetését. A Székely Nemzeti Tanács elnöke (továbbiakban: felperes) ezért a Diszkriminációellenes Tanácshoz fordult, amely egy alapvető emberi jog, a szólásszabadság joga mögé próbálta elbújtatni az államhatalom közhatóságainak diszkriminatív megnyilvánulását. A Diszkriminációellenes Tanács 2013. október 2-án meghozott határozata ellen a felperes a Bukaresti Fellebbviteli Bírósághoz fordult, egyben bíróság elé idézve a felelős román közhatóságok felsorolt képviselőit. 2014. október 2-i gyűlésén a keresetet a bíróság elutasította, majd ez év májusában a fellebbezést is.
A bukaresti Diszkriminációellenes Tanács és a bíróság is egyértelműen mellőzte azt a tényt, hogy az alapvető emberi jogok, mint a szólásszabadság joga, az egyéneket illetik meg és nem az államhatalom hatóságait. A felperes minden olyan hivatkozást megcáfolt, amely az Emberi Jogok Európai Bíróságának gyakorlatára hivatkozva próbálta menteni az alpereseket. Az Emberi Jogok Európai Bíróságának joggyakorlata ugyanis az egyének jogait védi az államhatalommal szemben és soha sem fordítva. Ebben a perben ennek a fonák helyzetnek lehettünk tanúi. A bíróság elutasította azt a kérését is a felperesnek, hogy az ügyet mérlegelésre küldjék át az Európai Unió Bíróságának. Ugyanis erre a közösségi jog minden esetben lehetőséget kínál, ha egy tagállam valamely bírósága olyan ügyet tárgyal, ahol szükséges egy uniós jogforrás értelmezése. A felperes keresete a 2000/43 számú, a személyek közötti, faji- vagy etnikai származásra való tekintet nélküli egyenlő bánásmód elvének alkalmazásáról szóló uniós irányelvre épült, és a bíróság a kérés elutasításával nem kívánta kizárni még a látszatát sem annak, hogy ebben a perben politikai döntést fog hozni.
A felperes felhívta mind a Diszkriminációellenes Tanács, mind a Bukaresti Fellebbviteli Bíróság figyelmét arra, hogy a román államhatalom vezető beosztású képviselői nemcsak a magyar közösség hátrányos megkülönböztetését ígérték meg, befolyásolva és irányt szabva a közigazgatási átszervezés intézményeinek, de ezzel súlyosan sértették Románia nemzetközi kötelezettségvállalásait is.
Az alperesek viszontválaszai, valamint a jogerős bírósági határozat – amelynek indoklását még nem kaptuk meg – világosan jelzik, hogy Románia nem mondott le egy olyan közigazgatási átszervezésről, amely asszimilációs politikát követ és nyíltan magyarellenes.
Figyelmeztetés mindnyájunknak, hogy erre minden rendelkezésre álló eszközzel fel kell készülnünk! http://itthon.ma/erdelyorszag
2017. június 25.
KOLOZSVÁR ÚJRA KINCSES, DE NEM MAGYAR
Már tényleg csak a melegfelvonulás hiányzott volna ahhoz, hogy Kolozsvár belépjen az európai „kultúrvárosok” sorába. De erre még várni kell, a ClujPride szervezői egyelőre nem kaptak engedélyt a polgármesteri hivataltól, hogy július elsején szivárványossá tegyék az egykori kincses város egy napját.
A több mint háromszázezer lakosú Kolozsvárt az utóbbi évek látványos fejlődésével párhuzamosan elérte a nyugati befolyás majdnem összes jótékony és káros hatása. Sajátos egyvelege lett az egészséges hagyomány ápolásának, a román nacionalizmusnak, a nyitottságnak és a befogadásnak egyaránt. Kelet-európaiság, erdélyiség és a Balkán találkozáspontja sok pénzzel kipárnázva.
A régiófejlesztési politika újragondolása céljából az Európai Bizottság a Világbankkal együttműködésben végzett közvélemény-kutatást 1250 romániai lakos bevonásával. A megkérdezettek több mint tizenöt százaléka azt válaszolta, hogy a magasabb életszínvonal miatt Kolozsvárra költözne, ha tehetné. Bukarestet tizennégy százalékuk jelölte meg ideális lakhelyként, Temesvár futott be harmadikként tizenkét százalékkal. Az eredmény nem feltétlenül meglepő.
Ma Kolozsváron van a legtöbb lehetősége megfelelő munkahelyre annak a romániai fiatalnak, aki úgy dönt, nem követi közel négymilliónyi honfitársát a külföldi boldogulás keresésének kétesélyes útján. Az építkezések még a gazdasági válság alatt sem álltak le, most pedig újra szédületes tempóban zajlanak. Bukarest után Kolozsvár lett Románia legkeresettebb városa, de kelet-közép-európai összesítésben is a legvonzóbb gazdasági célpontok közé emelkedett.
Kolozsvár, amely régóta akadémiai városnak számít, rendkívül hatékonyan épített erre a tényezőre, és ez jelentős hatással volt az iparra és a gazdaságra. A helyi döntéshozók támogatják azokat a polgári kezdeményezéseket, amelyek rendezvényeket, eseményeket, konferenciákat szerveznek, s ezzel pénzt generálnak. Szakértők szerint Kolozsváron az elmúlt két évben folyamatosan húsz százalék feletti a turisztikai növekedés, éppen az előbb említett kezdeményezéseknek köszönhetően. Két évvel ezelőtt nagy sikernek örvendett az Európa ifjúsági fővárosa cím. A szokásossá vált kulturális pezsgés megsokszorozódott, nemzetköziesedett.
Emil Boc polgármester a napokban jelentette be, hogy az általa vezetett város megpályázza az Innováció európai fővárosa címet, amelyet Kolozsvár a következő tíz évben nyerhet el. A technológiai és közpolitikai jellegű rendezvénysorozatot első alkalommal rendezik kelet-közép-európai városban.
Eddig Barcelona, Amszterdam és Bécs nyerte el ezt a címet. A növekedés üteme mellett persze ott találjuk a szürke, kopott, nagy többségében még mindig felújításra váró panelházakat, az elhanyagolt zöldövezeteket, a minden tekintetben lehangoló lakónegyedeket. A lakosság egy részének kulturális, civilizációs színvonala még mindig egy volt kommunista állam ipari városának átlagát hozza, ami most jóval feltűnőbb, mint húsz-harminc évvel ezelőtt. Gheorghe Funar polgármestersége már a múlté, de szelleme és egykori híveinek többsége ma is él.
Hogyan érzi magát ebben a közegben a tizenöt százaléknyi magyarság? Nyilván vegyes a kép. Bármilyen nemzetiségű is legyen, nincs az a fiatal, akinek ne tetszene, ha városában van munka- és szórakozási lehetőség. Siker-e ugyanakkor, hogy bírósági döntés kellett a magyar településnév hivatalos feltüntetéséhez a város bejáratánál?
Avagy megfordítva a kérdést: van-e ok a méltatlankodásra, amikor évről évre egy héten keresztül magyar művészek előadásai uralják a főteret? Mit hoz és mit visz a gazdasági szárnyalás az egykori kincses városban? A kolozsvári Krónika napilap szakértőkkel igyekezett megvizsgálni, milyen kockázatokkal jár a város népszerűsége.
Pásztor Gyöngyi, a Babes–Bolyai Tudományegyetem szociológia karának adjunktusa a számos pozitív hatás mellett megemlíti, hogy egyre nagyobb teher nehezedik a város infrastruktúrájára. A magasabb bérek egyenes következménye a keresletnövekedés, ami magasabb árakat is jelent.
Kolozsvár az ingatlanpiacon is regionális központ lett, mivel egyre többen – nem csupán a környékbeli falvakból, hanem az egész országból – a kincses városban keresnek lakásokat. Egyre nagyobb a befektetési szándékú lakásvásárlás Kolozsváron. Az áremelkedések negatív következményeként kiszorulnak a városból azok, akik ezzel a trenddel nem tudnak lépést tartani.
A szakértő szerint etnikai vonzata is van a lakosságnövekedésnek, és nyilvánvaló, hogy ennek a magyarság a kárvallottja. A kolozsvári magyarok vagy a tanulmányaikat ott végző magyar diákok – az informatikusokat leszámítva – rendszerint nem a nagyon pénzes szakmákban dolgoznak.
A legtöbben humán értelmiségiek, akik egyre nehezebben tudnak megkapaszkodni Kolozsváron. Ennek a szuburbanizációs folyamatnak az egyik legnagyobb kockázata, hogy az elköltözések következtében jóval kevesebb magyar marad a kincses városban.
Pataky István Magyar Idők (Budapest)
Már tényleg csak a melegfelvonulás hiányzott volna ahhoz, hogy Kolozsvár belépjen az európai „kultúrvárosok” sorába. De erre még várni kell, a ClujPride szervezői egyelőre nem kaptak engedélyt a polgármesteri hivataltól, hogy július elsején szivárványossá tegyék az egykori kincses város egy napját.
A több mint háromszázezer lakosú Kolozsvárt az utóbbi évek látványos fejlődésével párhuzamosan elérte a nyugati befolyás majdnem összes jótékony és káros hatása. Sajátos egyvelege lett az egészséges hagyomány ápolásának, a román nacionalizmusnak, a nyitottságnak és a befogadásnak egyaránt. Kelet-európaiság, erdélyiség és a Balkán találkozáspontja sok pénzzel kipárnázva.
A régiófejlesztési politika újragondolása céljából az Európai Bizottság a Világbankkal együttműködésben végzett közvélemény-kutatást 1250 romániai lakos bevonásával. A megkérdezettek több mint tizenöt százaléka azt válaszolta, hogy a magasabb életszínvonal miatt Kolozsvárra költözne, ha tehetné. Bukarestet tizennégy százalékuk jelölte meg ideális lakhelyként, Temesvár futott be harmadikként tizenkét százalékkal. Az eredmény nem feltétlenül meglepő.
Ma Kolozsváron van a legtöbb lehetősége megfelelő munkahelyre annak a romániai fiatalnak, aki úgy dönt, nem követi közel négymilliónyi honfitársát a külföldi boldogulás keresésének kétesélyes útján. Az építkezések még a gazdasági válság alatt sem álltak le, most pedig újra szédületes tempóban zajlanak. Bukarest után Kolozsvár lett Románia legkeresettebb városa, de kelet-közép-európai összesítésben is a legvonzóbb gazdasági célpontok közé emelkedett.
Kolozsvár, amely régóta akadémiai városnak számít, rendkívül hatékonyan épített erre a tényezőre, és ez jelentős hatással volt az iparra és a gazdaságra. A helyi döntéshozók támogatják azokat a polgári kezdeményezéseket, amelyek rendezvényeket, eseményeket, konferenciákat szerveznek, s ezzel pénzt generálnak. Szakértők szerint Kolozsváron az elmúlt két évben folyamatosan húsz százalék feletti a turisztikai növekedés, éppen az előbb említett kezdeményezéseknek köszönhetően. Két évvel ezelőtt nagy sikernek örvendett az Európa ifjúsági fővárosa cím. A szokásossá vált kulturális pezsgés megsokszorozódott, nemzetköziesedett.
Emil Boc polgármester a napokban jelentette be, hogy az általa vezetett város megpályázza az Innováció európai fővárosa címet, amelyet Kolozsvár a következő tíz évben nyerhet el. A technológiai és közpolitikai jellegű rendezvénysorozatot első alkalommal rendezik kelet-közép-európai városban.
Eddig Barcelona, Amszterdam és Bécs nyerte el ezt a címet. A növekedés üteme mellett persze ott találjuk a szürke, kopott, nagy többségében még mindig felújításra váró panelházakat, az elhanyagolt zöldövezeteket, a minden tekintetben lehangoló lakónegyedeket. A lakosság egy részének kulturális, civilizációs színvonala még mindig egy volt kommunista állam ipari városának átlagát hozza, ami most jóval feltűnőbb, mint húsz-harminc évvel ezelőtt. Gheorghe Funar polgármestersége már a múlté, de szelleme és egykori híveinek többsége ma is él.
Hogyan érzi magát ebben a közegben a tizenöt százaléknyi magyarság? Nyilván vegyes a kép. Bármilyen nemzetiségű is legyen, nincs az a fiatal, akinek ne tetszene, ha városában van munka- és szórakozási lehetőség. Siker-e ugyanakkor, hogy bírósági döntés kellett a magyar településnév hivatalos feltüntetéséhez a város bejáratánál?
Avagy megfordítva a kérdést: van-e ok a méltatlankodásra, amikor évről évre egy héten keresztül magyar művészek előadásai uralják a főteret? Mit hoz és mit visz a gazdasági szárnyalás az egykori kincses városban? A kolozsvári Krónika napilap szakértőkkel igyekezett megvizsgálni, milyen kockázatokkal jár a város népszerűsége.
Pásztor Gyöngyi, a Babes–Bolyai Tudományegyetem szociológia karának adjunktusa a számos pozitív hatás mellett megemlíti, hogy egyre nagyobb teher nehezedik a város infrastruktúrájára. A magasabb bérek egyenes következménye a keresletnövekedés, ami magasabb árakat is jelent.
Kolozsvár az ingatlanpiacon is regionális központ lett, mivel egyre többen – nem csupán a környékbeli falvakból, hanem az egész országból – a kincses városban keresnek lakásokat. Egyre nagyobb a befektetési szándékú lakásvásárlás Kolozsváron. Az áremelkedések negatív következményeként kiszorulnak a városból azok, akik ezzel a trenddel nem tudnak lépést tartani.
A szakértő szerint etnikai vonzata is van a lakosságnövekedésnek, és nyilvánvaló, hogy ennek a magyarság a kárvallottja. A kolozsvári magyarok vagy a tanulmányaikat ott végző magyar diákok – az informatikusokat leszámítva – rendszerint nem a nagyon pénzes szakmákban dolgoznak.
A legtöbben humán értelmiségiek, akik egyre nehezebben tudnak megkapaszkodni Kolozsváron. Ennek a szuburbanizációs folyamatnak az egyik legnagyobb kockázata, hogy az elköltözések következtében jóval kevesebb magyar marad a kincses városban.
Pataky István Magyar Idők (Budapest)
2017. június 26.
Több államilag finanszírozott helyet hirdet meg a MOGYE a kisebb szakokon
Több államilag finanszírozott helyet hirdet meg a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) a kisebb szakokon – jelentette be a felsőoktatási intézmény rektora.
Leonard Azamfirei elmondta, idén július 26-án tartják a felvételi vizsgákat. Hozzátette, a következő tanévtől nő az államilag finanszírozott helyek száma az összes kisebb szakon: az általános asszisztens, a táplálkozástan és dietetika, a balneo-fizio-kinetoterápia és rehabilitáció, a fogtechnika, az orvosi kozmetika és kozmetikai termékek technológiája, valamint a testnevelés és sport szakon egyaránt. A felvételire kizárólag interneten lehet feliratkozni, július 17-21. között.
Újdonságnak számít továbbá, hogy az orvosi, fogorvosi, illetve gyógyszerészeti szakra felvételiző diákok ezúttal nem előre megszabott tételsorból kiválogatott, hanem új kérdéseket kapnak a vizsgán. Ez nehezíti a felvételit, ugyanakkor azonban növeli majd a színvonalat is – idézi a rektort az egyetem közleménye.
A magyar diákoknak 135 állami hely áll rendelkezésükre az orvosi, 35 a fogorvosi, 15 az általános asszisztensi, 40 a gyógyszerész szakon.
Agerpres Erdély.ma
Több államilag finanszírozott helyet hirdet meg a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) a kisebb szakokon – jelentette be a felsőoktatási intézmény rektora.
Leonard Azamfirei elmondta, idén július 26-án tartják a felvételi vizsgákat. Hozzátette, a következő tanévtől nő az államilag finanszírozott helyek száma az összes kisebb szakon: az általános asszisztens, a táplálkozástan és dietetika, a balneo-fizio-kinetoterápia és rehabilitáció, a fogtechnika, az orvosi kozmetika és kozmetikai termékek technológiája, valamint a testnevelés és sport szakon egyaránt. A felvételire kizárólag interneten lehet feliratkozni, július 17-21. között.
Újdonságnak számít továbbá, hogy az orvosi, fogorvosi, illetve gyógyszerészeti szakra felvételiző diákok ezúttal nem előre megszabott tételsorból kiválogatott, hanem új kérdéseket kapnak a vizsgán. Ez nehezíti a felvételit, ugyanakkor azonban növeli majd a színvonalat is – idézi a rektort az egyetem közleménye.
A magyar diákoknak 135 állami hely áll rendelkezésükre az orvosi, 35 a fogorvosi, 15 az általános asszisztensi, 40 a gyógyszerész szakon.
Agerpres Erdély.ma
2017. június 26.
X. Tudomány-és Technikatörténeti Konferencia
Az Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társaság 2017. június 29--július 2. között Nagybányán a Teleki Magyar Házban szervezi meg a X. Tudomány-és Technikatörténeti Konferenciát (TTK 2017).
A konferencia célja:
- évenkénti rendszerességgel fórumot teremteni a tudomány- (matematika, műszaki- és természettudományok) és technikatörténettel foglalkozó Kárpát-medencei kutatók számára, - tudományos és technikai örökségünk bemutatását az Európai Kultúrutak mozgalmának törekvéseihez illeszteni. Erdély.ma
Az Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társaság 2017. június 29--július 2. között Nagybányán a Teleki Magyar Házban szervezi meg a X. Tudomány-és Technikatörténeti Konferenciát (TTK 2017).
A konferencia célja:
- évenkénti rendszerességgel fórumot teremteni a tudomány- (matematika, műszaki- és természettudományok) és technikatörténettel foglalkozó Kárpát-medencei kutatók számára, - tudományos és technikai örökségünk bemutatását az Európai Kultúrutak mozgalmának törekvéseihez illeszteni. Erdély.ma
2017. június 26.
Orbán mint rejtett kincs
Nagy port kavart Magyarországon Orbán Viktor múlt kedden, Klebelsberg Kuno felújított lakhelyének átadásakor mondott beszéde, amelyben a miniszterelnök az egykori oktatási miniszter és Bethlen István volt kormányfő mellett Horthy Miklóst is a kivételes államférfiak közé sorolta. Az EU-csúcs utáni sajtótájékoztatón, pénteken Brüsszelben Orbán megerősítette kijelentését. Romániában az Elie Wiesel Holokausztkutató Intézet ítélte el szavait. A kijelentés hátterét történészek is elemezték: Stefano Bottoni szerint a nyugati politikai undergorund rezonál Orbán Viktor üzeneteire: „Olaszországban Orbán olyan, mint a rejtett kincs vagy a kimondhatatlan szó”.
A miniszterelnök múlt szerdán Budapesten a megújult Klebelsberg-kastély átadásán elmondott beszédében a 20. század második és a harmadik évtizedét a magyarság történetének súlyos próbakövének nevezte, és úgy vélte: néhány kivételes államférfiúnak, Horthy Miklós kormányzónak, Bethlen István miniszterelnöknek és Klebelsberg Kuno miniszternek köszönhető, hogy az elvesztett világháború, a vörös terror 133 napja és a trianoni diktátum roppant súlya alatt „mégsem temetett maga alá minket a történelem”. Amikor pénteken, az uniós csúcs után erről kérdezték újságírók, leszögezte, a megemlékező beszéd pontos fogalmazásának minden szavát tartja. Hozzáfűzte: nevetségesnek találja azt a gondolkodást, amely szerint a kultuszminiszter „jó fiú, a miniszterelnök jó fiú”, aki meg őket kinevezi – a kormányzó –, annak nincsenek ebben érdemei. „Ez egészen egyszerűen ellentétes a józan ésszel” – fogalmazott.
Romániában az Elie Wiesel Holokausztkutató Intézet elítélte Orbán Viktor üzenetét. Az állásfoglalást szombaton tették közzé az intézet hivatalos Facebook-oldalán. Kijelentése miatt a magyar miniszterelnököt a Zsidó Világkongresszus vezetője is bírálta. Ronald S. Lauder szerint „Horthy deportálásban és zsidók százezreinek lemészárlásában játszott szerepe sohasem bocsátható meg”.
Jó oka volt rá és tudatosan „horthyzott” Orbán – állítják a Méltányosság Politikaelemző Központ elemzői, akik a szervezet tízéves fennállását ünneplő rendezvényen, a Petőfi Irodalmi Múzeumban beszélgettek erről. A Mandiner.hu portál beszámolója szerint az összejövetelen Rónai Egon moderációja mellett Csizmadia Ervin, a Méltányosság igazgatója, Lakner Zoltán, a 168 Óra főszerkesztő-helyettese és Stefano Bottoni történész vitatta meg A történelem fortélya című kiadvány fő kérdésfelvetését, vagyis, hogy milyen történelmi vonatkozásai vannak a kurrens magyar politikának.
Lakner Zoltán szerint a politikusok akkor beszélnek történelemről, ha a választókban élő történelmi érzeteket kívánják előhívni. Orbán Viktor történelmi narratívájának meglehetősen érdekes vonása, hogy a második világháborút finoman leválasztja az azt megelőző huszonegy év politikájáról, hiszen elég nehéz lenne az utolsó három év nélkül megvonni a Horthy-korszak mérlegét. Stefano Bottoni szerint nem véletlen, hogy a miniszterelnök Horthyt emlegette, mert „Orbán nem szokott csak úgy beszélni. Elképesztően koncepciózus, tehát ő valamit akar mondani, nem szokott elkottyantani ilyen dolgokat”. A történész szerint két olyan jól beazonosítható huszadik századi történelmi személyiség van, aki a politika hivatkozási pontja lehet: Horthy Miklós és Kádár János. Az ő rendszereik bizonyultak időtállónak, és egyikük politikája sem tekinthető egyértelműen kudarcosnak: mindketten nehéz helyzetben vették át az ország vezetését, és – a maguk módján – sikeres konszolidációt hajtottak végre. A múltra reflektáló politika Bottoni szerint nyugati szemmel nehezen érthető, mert a nyugati politikusoktól már régóta idegen az a szemlélet, amely történelmi horizonton szemléli a közügyeket. Olyan, mintha a politika számára nem is létezne a történelem. „Orbán ettől nagyon elüt, mert ő olvas” – jelentette ki Bottoni. Szerinte elképesztő a politikusok általános szellemi színvonala Európában, amihez képest a magyar miniszterelnök kitűnik azzal, hogy történelemben gondolkodik, és politikájában is eszközként „használja” a történelmet. A nyugati politikai underground jelentős része viszont rezonál erre az üzenetre. Például Bottoni szerint „Olaszországban Orbán olyan, mint a rejtett kincs vagy a kimondhatatlan szó”. Rég kialakult egy rajongói klub, ami mást lát Orbánban, mint a mainsteam: egyenesen „Európa megmentőjét”. Csizmadia Ervin úgy látja: a történelem végét és haszontalanságát hirdető 90-es évekbeli szemlélet a szemünk láttára dől meg. Orbán kijelentései, amik ma elhangzanak, vajon miért nem hangoztak el 1994-ben? – tette fel a kérdést. Akkor még teljesen más volt a történelemhez való viszonya Európának és Magyarországnak. „Mi volt ennek a lényege? Egy rendkívül boldog tudat abban, hogy vége a történelemnek, vége a Kádár-rendszernek.” A dualizmus és a Horthy-korszak akkor még senkit sem érdekelt, a létezéséről sem tudott senki – jelentette ki Csizmadia, hozzátéve: ez az érdektelenség épp ma ér véget, amikor a történelem politikaformáló hatásként tér vissza a köztudatba.(mandiner.hu/MTI/Agerpres) Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Nagy port kavart Magyarországon Orbán Viktor múlt kedden, Klebelsberg Kuno felújított lakhelyének átadásakor mondott beszéde, amelyben a miniszterelnök az egykori oktatási miniszter és Bethlen István volt kormányfő mellett Horthy Miklóst is a kivételes államférfiak közé sorolta. Az EU-csúcs utáni sajtótájékoztatón, pénteken Brüsszelben Orbán megerősítette kijelentését. Romániában az Elie Wiesel Holokausztkutató Intézet ítélte el szavait. A kijelentés hátterét történészek is elemezték: Stefano Bottoni szerint a nyugati politikai undergorund rezonál Orbán Viktor üzeneteire: „Olaszországban Orbán olyan, mint a rejtett kincs vagy a kimondhatatlan szó”.
A miniszterelnök múlt szerdán Budapesten a megújult Klebelsberg-kastély átadásán elmondott beszédében a 20. század második és a harmadik évtizedét a magyarság történetének súlyos próbakövének nevezte, és úgy vélte: néhány kivételes államférfiúnak, Horthy Miklós kormányzónak, Bethlen István miniszterelnöknek és Klebelsberg Kuno miniszternek köszönhető, hogy az elvesztett világháború, a vörös terror 133 napja és a trianoni diktátum roppant súlya alatt „mégsem temetett maga alá minket a történelem”. Amikor pénteken, az uniós csúcs után erről kérdezték újságírók, leszögezte, a megemlékező beszéd pontos fogalmazásának minden szavát tartja. Hozzáfűzte: nevetségesnek találja azt a gondolkodást, amely szerint a kultuszminiszter „jó fiú, a miniszterelnök jó fiú”, aki meg őket kinevezi – a kormányzó –, annak nincsenek ebben érdemei. „Ez egészen egyszerűen ellentétes a józan ésszel” – fogalmazott.
Romániában az Elie Wiesel Holokausztkutató Intézet elítélte Orbán Viktor üzenetét. Az állásfoglalást szombaton tették közzé az intézet hivatalos Facebook-oldalán. Kijelentése miatt a magyar miniszterelnököt a Zsidó Világkongresszus vezetője is bírálta. Ronald S. Lauder szerint „Horthy deportálásban és zsidók százezreinek lemészárlásában játszott szerepe sohasem bocsátható meg”.
Jó oka volt rá és tudatosan „horthyzott” Orbán – állítják a Méltányosság Politikaelemző Központ elemzői, akik a szervezet tízéves fennállását ünneplő rendezvényen, a Petőfi Irodalmi Múzeumban beszélgettek erről. A Mandiner.hu portál beszámolója szerint az összejövetelen Rónai Egon moderációja mellett Csizmadia Ervin, a Méltányosság igazgatója, Lakner Zoltán, a 168 Óra főszerkesztő-helyettese és Stefano Bottoni történész vitatta meg A történelem fortélya című kiadvány fő kérdésfelvetését, vagyis, hogy milyen történelmi vonatkozásai vannak a kurrens magyar politikának.
Lakner Zoltán szerint a politikusok akkor beszélnek történelemről, ha a választókban élő történelmi érzeteket kívánják előhívni. Orbán Viktor történelmi narratívájának meglehetősen érdekes vonása, hogy a második világháborút finoman leválasztja az azt megelőző huszonegy év politikájáról, hiszen elég nehéz lenne az utolsó három év nélkül megvonni a Horthy-korszak mérlegét. Stefano Bottoni szerint nem véletlen, hogy a miniszterelnök Horthyt emlegette, mert „Orbán nem szokott csak úgy beszélni. Elképesztően koncepciózus, tehát ő valamit akar mondani, nem szokott elkottyantani ilyen dolgokat”. A történész szerint két olyan jól beazonosítható huszadik századi történelmi személyiség van, aki a politika hivatkozási pontja lehet: Horthy Miklós és Kádár János. Az ő rendszereik bizonyultak időtállónak, és egyikük politikája sem tekinthető egyértelműen kudarcosnak: mindketten nehéz helyzetben vették át az ország vezetését, és – a maguk módján – sikeres konszolidációt hajtottak végre. A múltra reflektáló politika Bottoni szerint nyugati szemmel nehezen érthető, mert a nyugati politikusoktól már régóta idegen az a szemlélet, amely történelmi horizonton szemléli a közügyeket. Olyan, mintha a politika számára nem is létezne a történelem. „Orbán ettől nagyon elüt, mert ő olvas” – jelentette ki Bottoni. Szerinte elképesztő a politikusok általános szellemi színvonala Európában, amihez képest a magyar miniszterelnök kitűnik azzal, hogy történelemben gondolkodik, és politikájában is eszközként „használja” a történelmet. A nyugati politikai underground jelentős része viszont rezonál erre az üzenetre. Például Bottoni szerint „Olaszországban Orbán olyan, mint a rejtett kincs vagy a kimondhatatlan szó”. Rég kialakult egy rajongói klub, ami mást lát Orbánban, mint a mainsteam: egyenesen „Európa megmentőjét”. Csizmadia Ervin úgy látja: a történelem végét és haszontalanságát hirdető 90-es évekbeli szemlélet a szemünk láttára dől meg. Orbán kijelentései, amik ma elhangzanak, vajon miért nem hangoztak el 1994-ben? – tette fel a kérdést. Akkor még teljesen más volt a történelemhez való viszonya Európának és Magyarországnak. „Mi volt ennek a lényege? Egy rendkívül boldog tudat abban, hogy vége a történelemnek, vége a Kádár-rendszernek.” A dualizmus és a Horthy-korszak akkor még senkit sem érdekelt, a létezéséről sem tudott senki – jelentette ki Csizmadia, hozzátéve: ez az érdektelenség épp ma ér véget, amikor a történelem politikaformáló hatásként tér vissza a köztudatba.(mandiner.hu/MTI/Agerpres) Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. június 26.
Testvértelepüléseivel ünnepelt Gelence
Tizennyolcadik alkalommal tartottak falunapokat Gelencén szombaton és vasárnap, de ez volt az első alkalom, hogy mind az öt magyarországi testvértelepülés – Nagybánhegyes, Encs, Várvölgy, Balatongyörök és Dunaszentgyörgy – képviselői jelen voltak, az öt anyaországi testvérközségből, illetve -városból negyvenöt személy érkezett Gelencére.
Tegnap a Bereczi István plébános által celebrált ünnepi szentmisét követően a cserkészek fogadalomtétele zajlott. A 41. számú Nagyboldogasszony Cserkészcsapat tagjai megújították fogadalmukat, illetve letették a cserkészesküt Ilyés Botond cserkészparancsnok előtt. Húsz cserkész újította meg fogadalmát, és nyolc új tagot fogadtak soraikba. A cserkészavatás után a szentmise résztvevői – élükön a kézdivásárhelyi Tanulók Klubja mazsorettcsapatával és fúvószenekarával – a Jancsó Benedek-iskola melletti térre vonultak, ahol Cseh József polgármester megnyitotta a rendezvényt, és köszöntötte a testvértelepülések küldöttségeit, illetve a megjelenteket.
A művelődési otthon udvarán megtartott főzőversenyre öt helybeli csapat – a Cserkészek, a Lila Akác, az Erdészek, a Bácsok és a Községháza – nevezett be. Különlegességnek számított a kilencméteres feltűrt túrós puliszka, amelyet Kerekes Salamon Imre és Fejér József készített el. A főzőversenyt a testvértelepülések képviselőiből álló zsűri értékelte és díjazta. A kánikulában az ünneplők egészségügyi ellátásáról a sepsiszentgyörgyi Salvatore Egyesület munkatársai gondoskodtak. A falunapok programjában szerepelt tűzijáték, illetve Nagy Feró és Beatrice-koncert is.
Iochom István Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Tizennyolcadik alkalommal tartottak falunapokat Gelencén szombaton és vasárnap, de ez volt az első alkalom, hogy mind az öt magyarországi testvértelepülés – Nagybánhegyes, Encs, Várvölgy, Balatongyörök és Dunaszentgyörgy – képviselői jelen voltak, az öt anyaországi testvérközségből, illetve -városból negyvenöt személy érkezett Gelencére.
Tegnap a Bereczi István plébános által celebrált ünnepi szentmisét követően a cserkészek fogadalomtétele zajlott. A 41. számú Nagyboldogasszony Cserkészcsapat tagjai megújították fogadalmukat, illetve letették a cserkészesküt Ilyés Botond cserkészparancsnok előtt. Húsz cserkész újította meg fogadalmát, és nyolc új tagot fogadtak soraikba. A cserkészavatás után a szentmise résztvevői – élükön a kézdivásárhelyi Tanulók Klubja mazsorettcsapatával és fúvószenekarával – a Jancsó Benedek-iskola melletti térre vonultak, ahol Cseh József polgármester megnyitotta a rendezvényt, és köszöntötte a testvértelepülések küldöttségeit, illetve a megjelenteket.
A művelődési otthon udvarán megtartott főzőversenyre öt helybeli csapat – a Cserkészek, a Lila Akác, az Erdészek, a Bácsok és a Községháza – nevezett be. Különlegességnek számított a kilencméteres feltűrt túrós puliszka, amelyet Kerekes Salamon Imre és Fejér József készített el. A főzőversenyt a testvértelepülések képviselőiből álló zsűri értékelte és díjazta. A kánikulában az ünneplők egészségügyi ellátásáról a sepsiszentgyörgyi Salvatore Egyesület munkatársai gondoskodtak. A falunapok programjában szerepelt tűzijáték, illetve Nagy Feró és Beatrice-koncert is.
Iochom István Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. június 26.
Élettér Atyhából
Atyha, a kicsiny sóvidéki falucska neve időnként a figyelem középpontjába kerül. Legutóbb tavaly szeptemberben, amikor egy villámcsapás következtében leégett a maroknyi település katolikus temploma. És a figyelem középpontjába kerül évente a nyári napforduló tájékán is: ekkor nyílik a Vinczeffy-porta magángalériájában a Kárpát-medence egyik legsajátságosabb képzőművészeti kiállítása.
A Munkácsy-díjas Vinczeffy László a maga lehetőségei és módja szerint igyekszik visszahelyezni szülőfaluját, Atyhát a térképre: a galériává átalakított csűrben immár negyedik éve rendez kiállítást, konok kitartással végezve a szervezőmunkától a meszelésen át az alkotásig mindent. Nem egyedül, mert a Sóvidéken élő képzőművészek mindannyian önzetlenül segítenek neki, hiszen céljuk közös: megismertetni a nagyvilággal Atyhát, a régiót – és a képzőművészetet. És talán nem is hiábavaló fáradozásuk, hiszen míg néhány évvel ezelőtt csak terepjáróval lehetett feldöcögni Korond után az országútról leágazó kátyús földúton Atyhába, idén már aszfaltozásra előkészített szerpentin, a faluban meg egy darab leaszfaltozott útszakasz várta a látogatókat.
A Kakasülő Galériában szombaton nyílott tárlatra Vinczeffy László az Élet/Tér témát ajánlotta művésztársainak. E sajátos kezdeményezés rítusához híven a kiállítók a hét alapítóból és meghívottjaikból kerülnek ki, az idei kiállításra rányomta bélyegét az egyik alapító, Siklódi Zsolt szovátai grafikusművész korai halála: ő már csak műveivel és az emlékekben lehetett jelen. Gyászkeretbe helyezett fényképéről utolsó mosolyát hagyta a látogatókra, az emlékére meggyújtott gyertya szálegyenes lángja azonban azt üzente, ne adjátok fel, nélkülem is folytatnotok kell.
Újabb kiállítótérrel is bővült idén a Vinczeffy-porta, a csűrrel egybeépített pajtában, a Homloktörő Galéria nevet kapott térben Vinczeffy László egyik unokája, a mindössze 14 éves Csáki Apor mutathatta meg kibontakozó tehetségét, melyet – mint a megnyitón a házigazda elmondta – sem pátyolgatással, sem mederbe tereléssel nem befolyásolt, „hagytam, hogy csináljon, amit a szíve és az agya kívánt”. A szív és az agy pedig a szürrealista és a szecesszió keverékéből született munkákat eredményezett, méltán kapva helyet egyik bogárvirág-rajz a kiállítás katalógusában, a nagyok alkotásai mellett.
A kiállítást Szücs György művészettörténész, a Magyar Nemzeti Galéria tudományos főigazgató-helyettese méltatta a megnyitón, a végtelen tér és a véges egyéni élettér elemzését vetítve ki a bemutatott művekre. Az idei tárlatra Bocskay Vince szobrászművész (Szováta) Jakabos-Olsefszky Imola keramikusművészt (Brassó), Kuti Dénes festőművész (Szováta) Kolozsi Tibor szobrászművészt (Kolozsvár), Kuti Botond festőművész (Szováta) Berze Imre szobrászművészt (Székelyudvarhely), Sánta Csaba szobrászművész (Szováta) Zsombori Béla szobrászművészt (Székelyudvarhely), Siklódi Zsolt grafikusművész (Szováta) Madaras Péter szobrászművészt (Zalán), Vargha Mihály szobrászművészt (Sepsiszentgyörgy) Éltes Barna szobrászművészt (Feldoboly) és Vinczeffy László festőművészt (Sepsiszentgyörgy – Atyha) Bartos Jenő festőművészt (Jászvásár) hívta meg, a kiállításmegnyitóra Sepsiszentgyörgytől Marosvásárhelyen át Budapestig mindenhonnan érkezett nagyszámú közönséget Samu Imola és zenekara világzenei előadása szórakoztatta.
Váry O. Péter Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Atyha, a kicsiny sóvidéki falucska neve időnként a figyelem középpontjába kerül. Legutóbb tavaly szeptemberben, amikor egy villámcsapás következtében leégett a maroknyi település katolikus temploma. És a figyelem középpontjába kerül évente a nyári napforduló tájékán is: ekkor nyílik a Vinczeffy-porta magángalériájában a Kárpát-medence egyik legsajátságosabb képzőművészeti kiállítása.
A Munkácsy-díjas Vinczeffy László a maga lehetőségei és módja szerint igyekszik visszahelyezni szülőfaluját, Atyhát a térképre: a galériává átalakított csűrben immár negyedik éve rendez kiállítást, konok kitartással végezve a szervezőmunkától a meszelésen át az alkotásig mindent. Nem egyedül, mert a Sóvidéken élő képzőművészek mindannyian önzetlenül segítenek neki, hiszen céljuk közös: megismertetni a nagyvilággal Atyhát, a régiót – és a képzőművészetet. És talán nem is hiábavaló fáradozásuk, hiszen míg néhány évvel ezelőtt csak terepjáróval lehetett feldöcögni Korond után az országútról leágazó kátyús földúton Atyhába, idén már aszfaltozásra előkészített szerpentin, a faluban meg egy darab leaszfaltozott útszakasz várta a látogatókat.
A Kakasülő Galériában szombaton nyílott tárlatra Vinczeffy László az Élet/Tér témát ajánlotta művésztársainak. E sajátos kezdeményezés rítusához híven a kiállítók a hét alapítóból és meghívottjaikból kerülnek ki, az idei kiállításra rányomta bélyegét az egyik alapító, Siklódi Zsolt szovátai grafikusművész korai halála: ő már csak műveivel és az emlékekben lehetett jelen. Gyászkeretbe helyezett fényképéről utolsó mosolyát hagyta a látogatókra, az emlékére meggyújtott gyertya szálegyenes lángja azonban azt üzente, ne adjátok fel, nélkülem is folytatnotok kell.
Újabb kiállítótérrel is bővült idén a Vinczeffy-porta, a csűrrel egybeépített pajtában, a Homloktörő Galéria nevet kapott térben Vinczeffy László egyik unokája, a mindössze 14 éves Csáki Apor mutathatta meg kibontakozó tehetségét, melyet – mint a megnyitón a házigazda elmondta – sem pátyolgatással, sem mederbe tereléssel nem befolyásolt, „hagytam, hogy csináljon, amit a szíve és az agya kívánt”. A szív és az agy pedig a szürrealista és a szecesszió keverékéből született munkákat eredményezett, méltán kapva helyet egyik bogárvirág-rajz a kiállítás katalógusában, a nagyok alkotásai mellett.
A kiállítást Szücs György művészettörténész, a Magyar Nemzeti Galéria tudományos főigazgató-helyettese méltatta a megnyitón, a végtelen tér és a véges egyéni élettér elemzését vetítve ki a bemutatott művekre. Az idei tárlatra Bocskay Vince szobrászművész (Szováta) Jakabos-Olsefszky Imola keramikusművészt (Brassó), Kuti Dénes festőművész (Szováta) Kolozsi Tibor szobrászművészt (Kolozsvár), Kuti Botond festőművész (Szováta) Berze Imre szobrászművészt (Székelyudvarhely), Sánta Csaba szobrászművész (Szováta) Zsombori Béla szobrászművészt (Székelyudvarhely), Siklódi Zsolt grafikusművész (Szováta) Madaras Péter szobrászművészt (Zalán), Vargha Mihály szobrászművészt (Sepsiszentgyörgy) Éltes Barna szobrászművészt (Feldoboly) és Vinczeffy László festőművészt (Sepsiszentgyörgy – Atyha) Bartos Jenő festőművészt (Jászvásár) hívta meg, a kiállításmegnyitóra Sepsiszentgyörgytől Marosvásárhelyen át Budapestig mindenhonnan érkezett nagyszámú közönséget Samu Imola és zenekara világzenei előadása szórakoztatta.
Váry O. Péter Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. június 26.
Cinikus és megalázó
„Hamis információ, hogy a diákok el kell hagyják az iskolaépületet. A 427 diák ugyanabban az épületben fog továbbra is tanulni, ahol minden körülmény adott számukra” – nyilatkozta Ioan Macarie megyei főtanfelügyelő a pápai nagykövet marosvásárhelyi látogatásakor. Ehhez képest megszületett a zseniális megoldás, amely szerint szó sincs arról, hogy a Római Katolikus Teológiai Líceum kilencedik osztályokat indíthasson, s a rendszerből a 70/2017-es rendelettel törölt három osztályt a Bolyai Farkas Elméleti Líceumba, a faipari és az építészeti iskolaközpontba helyezik át, miközben a helyhatóságok képviselői megegyeztek abban, hogy önálló szerkezetként a katolikus iskola a Bolyai keretében működhet tovább.
A nuncius látogatását követően a főtanfelügyelő, aki a Népújság kérdésére, hogy a katolikus iskola osztályait netalán a leggyengébb szakközépiskolákba fogja-e áthelyezni, hevesen tiltakozott, sajnos, mint kiderült, egyáltalán nem mondott igazat. A tanfelügyelőség döntése arcul csapása a marosvásárhelyi és a romániai magyarságnak, cinikus és megalázó lépés a marosvásárhelyi katolikus iskola végső szétzüllesztése és megszüntetése érdekében. Nehéz elhinni, hogy ez a megoldás a főtanfelügyelő fejében született volna meg, feltételezhetően nagyobb erők hűséges követőjeként sugallta azon a vezetőtanácsi ülésen, ahol a határozat megszületett. Itt lenne a történet vége, akárcsak az orvosi és gyógyszerészeti egyetem esetében, ahol torzóban maradt a törvény által előírt önálló magyar tagozat létrehozása. Jó lenne hallani, olvasni, hogy mit szól a katolikus iskola helyzetéhez a marosvásárhelyi látogatásakor annyira derűlátó pápai nagykövet, akit a jelek szerint hazug ígéretekkel traktáltak. A tanfelügyelőség döntése pedig tágabb vonatkozásban nemcsak a marosvásárhelyi, a romániai magyarságból űz csúfot, hanem a katolikus egyházból is. Feltételezhetően az ország, Románia jó hírére is hatással lesz egy kilátásba helyezett pápai látogatás előtt. Ne értsék félre, tudom, hogy piciny pont vagyunk a világtérképen, de mégis egy európai uniós országban élünk, amely egy sor kisebbségvédelmi egyezményt aláírt, s amelynek diplomáciai sikereiről zeng az utóbbi időben a sajtó. Sajnos az államfő, akit az utóbbi időben annyira ajnároznak már nemcsak külföldön, hanem itthon is, s akit olyan nagy számban szavazott meg a romániai magyarság, legutóbbi nyilatkozataival alaposan kimutatta a foga fehérjét, s bebizonyította, hogy az ellenünk folyó agresszív kampányban határozottan a többség pártján áll.
Annyi aljas dolog, ami az orrunk előtt történik, történt, annyi hazugság elhangzott a katolikus iskolával kapcsolatosan, hogy több kötetet kitenne már. Bármennyire is szeretnénk a homokba dugni a fejünk, a marosvásárhelyi magyar intézmények módszeres lebontásának vagyunk tanúi. Mi pedig szépen beletörődünk a megváltoztathatatlannak hitt helyzetbe. Ha a katolikus iskola megszüntetésére kidolgozott kampány sikerrel jár, ki sem merem mondani, hogy mi következik. Addig is el lehet tűnődni: ha ilyen módon gondolkodó pedagógusok vezetik a tanfelügyelőséget és oktatják a jövő nemzedéket, utódaink mire számíthatnak a jövőben?
BODOLAI GYÖNGYI Népújság (Marosvásárhely)
„Hamis információ, hogy a diákok el kell hagyják az iskolaépületet. A 427 diák ugyanabban az épületben fog továbbra is tanulni, ahol minden körülmény adott számukra” – nyilatkozta Ioan Macarie megyei főtanfelügyelő a pápai nagykövet marosvásárhelyi látogatásakor. Ehhez képest megszületett a zseniális megoldás, amely szerint szó sincs arról, hogy a Római Katolikus Teológiai Líceum kilencedik osztályokat indíthasson, s a rendszerből a 70/2017-es rendelettel törölt három osztályt a Bolyai Farkas Elméleti Líceumba, a faipari és az építészeti iskolaközpontba helyezik át, miközben a helyhatóságok képviselői megegyeztek abban, hogy önálló szerkezetként a katolikus iskola a Bolyai keretében működhet tovább.
A nuncius látogatását követően a főtanfelügyelő, aki a Népújság kérdésére, hogy a katolikus iskola osztályait netalán a leggyengébb szakközépiskolákba fogja-e áthelyezni, hevesen tiltakozott, sajnos, mint kiderült, egyáltalán nem mondott igazat. A tanfelügyelőség döntése arcul csapása a marosvásárhelyi és a romániai magyarságnak, cinikus és megalázó lépés a marosvásárhelyi katolikus iskola végső szétzüllesztése és megszüntetése érdekében. Nehéz elhinni, hogy ez a megoldás a főtanfelügyelő fejében született volna meg, feltételezhetően nagyobb erők hűséges követőjeként sugallta azon a vezetőtanácsi ülésen, ahol a határozat megszületett. Itt lenne a történet vége, akárcsak az orvosi és gyógyszerészeti egyetem esetében, ahol torzóban maradt a törvény által előírt önálló magyar tagozat létrehozása. Jó lenne hallani, olvasni, hogy mit szól a katolikus iskola helyzetéhez a marosvásárhelyi látogatásakor annyira derűlátó pápai nagykövet, akit a jelek szerint hazug ígéretekkel traktáltak. A tanfelügyelőség döntése pedig tágabb vonatkozásban nemcsak a marosvásárhelyi, a romániai magyarságból űz csúfot, hanem a katolikus egyházból is. Feltételezhetően az ország, Románia jó hírére is hatással lesz egy kilátásba helyezett pápai látogatás előtt. Ne értsék félre, tudom, hogy piciny pont vagyunk a világtérképen, de mégis egy európai uniós országban élünk, amely egy sor kisebbségvédelmi egyezményt aláírt, s amelynek diplomáciai sikereiről zeng az utóbbi időben a sajtó. Sajnos az államfő, akit az utóbbi időben annyira ajnároznak már nemcsak külföldön, hanem itthon is, s akit olyan nagy számban szavazott meg a romániai magyarság, legutóbbi nyilatkozataival alaposan kimutatta a foga fehérjét, s bebizonyította, hogy az ellenünk folyó agresszív kampányban határozottan a többség pártján áll.
Annyi aljas dolog, ami az orrunk előtt történik, történt, annyi hazugság elhangzott a katolikus iskolával kapcsolatosan, hogy több kötetet kitenne már. Bármennyire is szeretnénk a homokba dugni a fejünk, a marosvásárhelyi magyar intézmények módszeres lebontásának vagyunk tanúi. Mi pedig szépen beletörődünk a megváltoztathatatlannak hitt helyzetbe. Ha a katolikus iskola megszüntetésére kidolgozott kampány sikerrel jár, ki sem merem mondani, hogy mi következik. Addig is el lehet tűnődni: ha ilyen módon gondolkodó pedagógusok vezetik a tanfelügyelőséget és oktatják a jövő nemzedéket, utódaink mire számíthatnak a jövőben?
BODOLAI GYÖNGYI Népújság (Marosvásárhely)