Hazudni próbált a kolozsvári városháza
Közzétette a Minority Rights Egyesület és a Musai-Muszáj civil csoport azon alapfokú ítélet indoklását, amelyben a Kolozs Megyei Törvényszék elrendelte a kolozsvári kétnyelvű városnévtáblák kihelyezését – közölte a Főtér.ro portál.
Mint ismert, a civilek azért perelték be a kolozsvári polgármesteri hivatalt, mert a városháza nem alkalmazza a 2001-es közigazgatási törvénynek azt az előírását, amely szerint egy településen kötelező a többnyelvű táblák kihelyezése, ha a nemzeti kisebbség számaránya legalább 20 százalék. A törvényszék indoklása szerint a városháza azzal próbált érvelni, hogy Kolozsváron a magyar lakosság számaránya 20 százalék alatt volt a határozat elfogadása idején. A bírák rámutattak: a városháza 2001-re vonatkozó népességi adatokra hivatkozott, miközben 2001-ben nem volt népszámlálás, így hivatalos demográfiai adat sincs a népesség összetételéről. Csak a népszámlálási adatok tekinthetők hivatalosnak, ilyent pedig 1992-ben, majd tíz évvel később, 2002-ben rendeztek. És mivel a közigazgatási törvény a 2002-es népszámlálás előtt lépett életbe, alkalmazásakor a legutóbbi, tehát az 1992-es adatokat kell figyelembe venni. Azok alapján pedig a kolozsvári magyarok számaránya 22,77 százalék, tehát a törvény erre vonatkozó rendelkezésének értelmében a városvezetés számára kötelező a többnyelvű táblák kihelyezése. Azt is leszögezik: a per nem a táblák kihelyezési költségeiről szól, hanem arról, hogy a törvényes előírások ellenére a városvezetés nem hajlandó kiírni a város nevét a kisebbség nyelvén. A februári ítélethirdetés után Emil Boc polgármester azt mondta: az ítélet indoklását követően dönti el, hogy fellebbeznek-e.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Hírsaláta
EZT SEM SIETI EL. A parlament két házának plénuma tudomásul vette végre a Külföldi Hírszező Szolgálat (KHSZ) volt igazgatója, Mihai-Răzvan Ungureanu hét hónappal ezelőtti lemondását, és megüresedettnek nyilvánította a tisztséget. Klaus Iohannis államfő elmondta, a parlamenti többséget alkotó alakulatokkal való egyeztetést követően tesz majd javaslatot a KHSZ új vezetőjének személyére vonatkozóan. „Igen, a megfelelő pillanatban majd javaslatot teszek arra vonatkozóan, hogy ki töltse ezt be. (...) Nem sietek” – nyilatkozta az elnök. Hozzátette, egyelőre korainak tartja arról beszélni, hogy kit jelöl a tisztségre, de elmondta azt is, hogy elégedett a KHSZ igazgatását ideiglenesen ellátó Silviu Predoiu tevékenységével. (Agerpres)
HÚST, TEJET KÜLFÖLDRŐL. A valamikor mezőgazdaságáról híres Romániában tavaly 6,51 milliárd euróra nőtt a mezőgazdasági termékek és élelmiszerek behozatala, ami csaknem 12 százalékos gyorsulást jelent az előző évhez mérten, és történelmi csúcsnak számít. A mezőgazdasági minisztérium adatai szerint az agrárexport értéke 5,95 milliárd euró volt, ami 3,8 százalékos bővülés 2015-höz mérten, így az agrár-külkereskedelmi mérleg hiánya elérte az 557,4 millió eurót. A deficit hatszor magasabb volt a 2015-ös évben jegyzett 89,2 millió euróhoz képest. Románia tavaly főleg búzát exportált – 7 millió tonna mennyiségben és 1,14 milliárd euró értékben, ami kétszer több 2015-höz mérten. Ugyanakkor 2,156 millió tonna búzát importált is 330,9 millió euró értékben, aminek nagy részét exportálta. Ez utóbbi jelentős része Magyarországról és Bulgáriából származott. A román agrárimportban a sertéshús áll az első helyen, amelyből 197 ezer tonnát hoztak be 343,6 millió euró értékben. De 26 százalékkal nőtt a tejimport is. (MTI)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A fekete március után Sepsiszentgyörgyön (Visszajelzés)
Figyelmesen olvastam a Kincses Előd marosvásárhelyi ügyvéddel készült interjút a március 18-ai Háromszékben, és pontosítani szeretném, hogy mi is történt a valóságban Sepsiszentgyörgyön. Az interjúban az áll, hogy a Marosvásárhely fekete márciusának hírére felbolydult szentgyörgyieket „Király Károly nyugtatgatta”.
Az akkor történtekkel kapcsolatosan: Kátéórát tartottam Szemerján a gyermekeknek, amikor megszólalt a telefon. Orbán Árpád – aki akkor a Nemzeti Megmentési Front megyei elnöke volt – arra kért, hogy azonnal menjek a központba, mert az embereket le kellene csendesíteni. Rögtön indultam. A város központjában óriási embersereg gyülekezett, a szomszéd falvakból is sokan bejöttek Sepsiszentgyörgyre. A tömeg felháborodással tárgyalta, milyen szomorú események történtek Marosvásárhelyen azon a ,,fekete márciusi” napon. A megyeházán az akkori ideiglenes vezetőkből sokan voltak jelen. Király Károlyt én nem láttam, de ott volt nagytiszteletű Csató Béla plébános úr. Orbán Árpád arra kért, hogy szóljunk az emberekhez, próbáljuk lecsendesíteni őket. Először Csató Béla beszélt, utána én. A tömeg egyhangúan skandálta, hogy ,,csak az igazat!” Elmondtuk a felháborodott tömegnek, hogy ne a bosszúállás vezéreljen bennünket, hanem a szeretet és a megbocsátás érzülete, hogy békességben tudjunk élni. Az emberek lecsendesedtek és lassan hazafelé indultak. Alig fejeződött be a csődület Szentgyörgyön, jött az értesülés, hogy Baróton is nagy megmozdulás van. Valakiknek ki kellene menni Barótra, hogy a szintén felháborodott tömeget lecsendesítse. Nem nagyon volt jelentkező, végül Dali Sándorral ketten indultunk el Tóth József vállalkozó 104-es számú kocsijával. Barót felső vége felé találkoztunk a felvonuló tömeggel, és a köpeci letérőig mentünk együtt az erdővidékiekkel. Ott volt egy nagy halom vascső, arra felállva beszéltünk Dali Sándorral az emberekhez, akik lassan megnyugodtak. Megjegyzem, csak egy pár szó kellett volna, hogy irgalmatlan vérontás következzen a mi megyénkben is. Hála Istennek, sikerült ezt megakadályozni. Milyen jó lenne és szép, hogy amikor húsvét felé megyünk, újra és újra halljuk a feltámadott Jézus első szép szavait: ,,Békesség néktek”! Ne a robbantás, gyilkosság, gyűlölet vezéreljen a jövő felé vezető utunkon! Emlékszem a XX. század két világháborújának borzalmaira. Kérjük az Istent, soha ne a gyűlölet, az ellenkezés, hanem a békesség és szeretet lakozzon a szívekben!
Incze Sándor nyugalmazott ref. esperes
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Párbeszéd helyett időhúzás
A főtanfelügyelő a rendőrséget hívta a szülők ellen
Szándékos hazugságok, félrevezetések, átejtések szövevénye hozza ki egyre jobban a sodrából a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Líceum szülői közösségének tagjait. Mint csütörtökön kiderült, fölösleges volt a keddi többórás tanácskozás, amelyen megegyeztek, hogy a polgármesteri hivatal csütörtök délig egy átiratban közli a tanfelügyelőséggel, hogy érvényben tartja a 2015. évi 33-as helyi tanácsi határozatot a város iskolahálózatáról, amelyben önálló jogi személyiségként szerepel a Római Katolikus Teológiai Líceum is.
Ezt várták a szülők tegnap a tanfelügyelőség előtt, de az intézmény vezetőségének egyes tagjai egymás után elsiettek. Hasonlóképpen akart eljárni Macarie Ioan főtanfelügyelő is, aki látva a bejárat előtt gyülekező szülőket, beült a hivatali autóba, hogy távozzék. Egy édesanya azonban arra kérte, hogy maradjon, ezt követően visszatért. Később kinyitották a hátsó kaput, hogy egérutat nyerjen, de a szülők egy része ott várakozott. Az épületben bezárták a főtanfelügyelő irodáját, és a vezetőség jelen levő tagjai visszavonultak egy másik irodába. Később megfutamodási kísérletét Macarie Ioan azzal a valótlan állítással próbálta menteni, hogy kihívta a helyi rendőrséget és a csendőrséget, a főügyészt, azt állítva, hogy a szülők agressziót követtek el ellene, a visszatérését kérelmező édesanyát pedig valótlan vádakkal illette. Csakhogy a megfutamodási jelenetet a helyi sajtó képviselői filmen rögzítették, és a szülőkkel együtt szemtanúként is pontosan látták, hogy mi történt valójában.
A szülőkkel közel egy órán át Illés Ildikó főtanfelügyelő-helyettes állt szóba, aki közölte, hogy a polgármesteri hivatal nem az ígért formában megszerkesztett átiratot küldte a tanfelügyelőségre, valamint azt is, hogy a jogtanácsos és a vezetőtanács tagjai nem tartózkodnak az épületben. A szülők felolvasták azt a memóriumot, amelyet a helyi és országos intézményeken kívül egy sor nemzetközi szervezethez is eljuttatnak, majd iktatták az intézmény titkárságán.
Miután kipanaszolta magát a helyszínre mozgósított rendőröknek, akik biztosították az épület bejáratait, Macarie Ioan főtanfelügyelő végre megtette, amit megbízatásánál fogva a szülők kezdettől elvártak tőle. Kijött az irodából, és szóba állt velük. Nem volt egy kedves párbeszéd, hanem mindkét fél elbeszélt a másik mellett. A főtanfelügyelő azt hajtogatta, hogy a polgármesteri hivataltól kapott átirat nem felel meg a célnak, ugyanis a hivatal februárban átküldött egy iskolahálózat-tervezetet, és azt fogják a legkorrektebb módon (?) megtárgyalni – valamikor a jövő héten –, amikorra sikerül a tanfelügyelőség vezetőtanácsának rendkívül elfoglalt tagjait összehívni.
Átolvasva a polgármesteri hivatal átiratát, a főtanfelügyelő kifogása mondvacsináltnak tűnik, ami az időhúzást, a döntés elodázását szolgálja. Macarie Ioan azt állította, hogy a 33-as tanácsi határozatot, amelynek elfogadásában a prefektus és jogászai jelenlétében egyet-értett, meg kellett volna indokolni. Ezzel szemben a szülőket képviselő Csíki Csengele a törvényes előírást idézte, miszerint, ha nem sikerül új iskolahálózat-tervezetet elfogadni, akkor automatikusan érvénybe lép a múlt évi, mindenféle megindoklás nélkül. A szülők számonkérték a főtanfelügyelőtől, hogy az átirat érkezésére várva miért nem hívta össze tegnap délre a vezetőtanácsot. Macarie Ioan válasza az volt, hogy ő még csak három napja vette át az intézmény vezetését, és tájékozódnia kell a katolikus iskolát érintő ügyekben, s közben a régi lemezt szajkózta: miszerint a Korrupcióellenes Ügyészség által indított eljárás miatt nem lehet zöld utat adni az iskolának, majd egy adott pillanatban vette magát, és gyorsan elfutott a szülők között.
Most már nyilvánvaló, hogy a jogállamiságot bojkottálják Marosvásárhelyen, és azt az álságos csűrés-csavarást, amit a Korrupcióellenes Ügyészség kezdeményezése nyomán a tanfelügyelőség művel, ép ésszel már nem lehet sem eltűrni, sem elfogadni.
BODOLAI GYÖNGYI
Népújság (Marosvásárhely)

Konklúzió
Heves vita színhelye volt csütörtökön az Európai Parlament, tárgya a romániai jogállamiság és az igazságügy helyzete volt. A vita egyik hangadója a volt kommunista ügyész, jelenleg EP-képviselő Monica Macovei volt, aki kritizálta a Btk. módosítását, kiemelte a rendeletet ellenző tüntetők nagy számát, arra is figyelmeztetett, hogy az ominózus sürgősségi kormányrendeletet az éj leple alatt fogadták el és jelentették meg az ország hivatalos közlönyében.
A kormányt maffiakormánynak, rablóbandának nevezte, és azt mondta, hogy a módosítások csupán arra lettek volna jók, hogy megmentsék úgymond a kormánypártok hivatali visszaéléssel vádolt vezetőinek a bőrét. Akik meg akarják szüntetni a korrupcióellenes ügyészséget (DNA), hogy ne tudja az ügyleteiket kivizsgálni. „Azért léptünk be az Európai Unióba, hogy a tolvajokat elítéljék” – jelentette ki.
Ugyanilyen hangnemben szólalt fel a civil szféra képviseletében Gabriel Liiceanu író, aki ugyancsak azt állította, hogy a kormány első számú célpontja a DNA és a főügyészség, és hogy a korrupciót már 2000 óta gyakorolják „profi szinten” a „szocialisták”. Úgy állította be, mintha kizárólag a jelenleg hatalmon lévők, főleg a szociáldemokraták lennének korruptak, kizárólag ők lopnák évtizedek óta a közpénzeket, gyakorolnák a nepotizmust, osztogatnák a tisztségeket. „Senki sem tudja pontosan megmondani, hány milliárd eurót loptak el 27 év alatt, és jelenleg is két elítélt irányítja a parlamentet, akik bármire képesek lennének, hogy megszabaduljanak a börtöntől” – mondta az író „gyakorló állampolgári” minőségben. Csak azt nem mondta, hogy 27 év alatt mások is voltak hatalmon, és mások is követtek el korrupciós bűncselekményeket.
Az egyoldalú vitától az az érzésünk erősödött meg, hogy máig sem nyugodtak bele a veszteségbe azok, akik a múlt év végi parlamenti választásokon vereséget szenvedtek.
Az egész forgatókönyv ezt mutatta: azt állították, hogy az országban azért mennek rosszul a dolgok, mert „Románia kormánya tolvajok gyülekezete”, akik hadat üzentek az igazság és becsület, a korrupció elleni harc (liliom)tiszta bajnokának. Mintha eddig jobban mentek volna... De rossz szájízt hagyott a román politikusok között feszülő gyűlölet is.
Pár hónappal ezelőtt egy magyarországi akadémikus egy beszélgetés során azt mondta, hogy román politikusokkal soha nem történik meg az, hogy például az Európai Parlamentben vagy más nemzetközi fórumon saját országukat vagy politikai ellenfeleiket szidják. Ez csak amolyan magyar kór. Nos, úgy látszik, valamit tanultunk a magyaroktól. A széthúzást, egymás pocskondiázását, vádolását „nemzetközi színtéren” is. Mert egyébként jót sem tőlük, sem mástól nem vettünk át.
Most anélkül, hogy azt feszegetnénk, kinek van vagy nincs igaza, ki a korrupt vagy még korruptabb, vagy azt próbálnánk megjósolni, hogy mikor lesz – ha lesz egyáltalán – jogállam Romániában, konklúzióként megfogalmazhatnánk: bármekkora az ellentét a különböző táborok között, egy dologban nagy az egyetértés. Nem számít sem politikai, sem gazdasági válság, az sem, hogy a lakosság közel kilencven százaléka tengődik a létminimum környékén, amikor a magyarokról, ne adj’ isten a székelyekről van szó, kevés kivételtől eltekintve nincs vita.
MÓZES EDITH
Népújság (Marosvásárhely)

Értékelő Bognár Levente alpolgármesterrel
Arad költségvetése magyar szempontból
Arad Város Tanácsa elfogadta a megyeközpont idei költségvetését. Annak magyar vonatkozásairól Bognár Levente alpolgármestert, városi tanácsost kérdezzük, aki Szabó Mihály társaságában képviseli ott az RMDSZ-t.
– Hogy néz ki magyar szempontból Arad idei költségvetése?
– Fontos volt számunkra a költségvetés megszületése, hiszen a tulajdonképpeni munka akkor kezdődik, amikor már tudjuk, miből gazdálkodhatunk. Az új rendelkezések szerinti fizetésemelések, az adómegvonások egyúttal az aradi költségvetésnek is kisebb kereteket biztosítottak. Ezzel együtt az is fontos volt számunkra, hogy az aradi magyarságnak az eddig biztosított pénzügyi keretek megmaradjanak. Ezek közösségünk identitásának megtartásához minden évben szükségesek voltak. Gondolok itt elsősorban azokra a meghatározó kulturális eseményekre, amelyek a közösségünk számára megtartó erőt jelentenek, ugyanakkor elsőrendű prioritás számunkra az anyanyelvű oktatásnak a támogatása. Az Aradon lévő egyetlen megyei magyar nyelvű középfokú oktatási intézmény, a Csiky Gergely Főgimnázium számára nagyon fontos, hogy vonzó maradjon a magyar gyermekek és szüleik számára. A Főgimnázium régi épületén elindított korszerűsítés folytatásához szükséges összeget sikerült bevinnünk a költségvetésbe. Köztudott, hogy az elmúlt évben az épület adminisztrálását sikerült a városnak átvennie, ezért sokkal komolyabb beruházásokat is végre lehet rajta hajtani. Ehhez elkészült a tanulmányterv, jelenleg a kivitelezési terveken dolgoznak, ezért ha idén nem is, de jövőre bizonyára elkezdődhetnek a munkálatok.
– Mennyi pénz volt szükséges a korszerűsítéshez?
– A tanulmányterv szerint hozzávetőleg 2 millió lejről lenne szó, amely az alagsorban szigetelési munkálatokat, a padláson szükséges tűzvédelmi szigeteléseket, az épületen szükséges vezetékek cseréjét, illetve a központi fűtésnek a felújítását is feltételezi. A régi ablakokat már sikerült korszerű, hőszigetelőkre cserélni. A munkálatokat szinkronizálni kell az iskolában zajló tevékenységekkel.
– Milyen kulturális eseményekre lesz idén pénz?
– Az általunk összeállított legfontosabb események a március 15-i megemlékezés; a Magyar Majális, ami közösségerősítő rendezvény, a Szent István-napi program, az október 6-ával záruló Aradi Magyar Napok rendezvénysorozat; ugyanakkor hagyományos báloknak, sőt nótaesteknek a megszervezését is támogatni kívánjuk. Kiemelt fontosságú az aradi magyarság számára az anyanyelvű színjátszás támogatása – a nagyszínházi, illetve a Kamaraszínház előadásaira gondolva összesen 450 ezer lej, míg a magyar felekezeteknek a támogatására is sikerült a városi keret 15%-át megszereznünk. Ilyenkor el kell mondanunk, hogy a 7 római katolikus, a 3 református, az 1 evangélikus-lutheránus, illetve a 2 baptista templom számára összesen 260 ezer lej támogatást sikerült szereznünk.
– Magyar érdekeltségű más létesítményekre jutott-e pénz?
– Továbbra is elsőrendű prioritás számunkra a Megbékélési park, amelyet tavaly sikerült felújítani, idén viszont a környezetének a rendezéséhez biztosítottuk a szükséges pénzkereteket. Reméljük, a bővítést akadályozó telekvitának is sikerül véget vetni. Még tanulmányi szinten van, de Szántay Lajosnak szeretnénk emlékművet emelni a Kultúrpalota környékén vagy akár a lépcsőjén helyet találni. A Kultúrpalota mellett ugyanis a nevéhez fűződik nagyon sok emblematikus aradi épületnek a tervezése, illetve a kivitelezése. Ugyancsak fontosnak tartottuk, hogy a Kultúrpalota épületén végzendő szerkezeti módosításhoz szükséges pénzforrás is rendelkezésre álljon, ami biztosítaná egy orgonának az elhelyezését. Annak a beszerzésére határon átívelő pályázati lehetőséget is ki lehetne aknázni. A Kultúrpalota megépítésekor állítólag orgona beszerelése is szerepelt a tervekben, csakhogy az I. világháború, utána az impériumváltás gátolta a terv megvalósítását. Ha sikerülne, orgonahangversenyeket is lehetne szervezni, ami a Kultúrpalota kihasználtságát, programjának a bővülését szolgálná. Jelenleg ugyanis sok olyan művet nem tudnak előadni, amihez orgonakíséret is szükséges. Az aradi magyarság körében végzett közvélemény kutatáskor kiderült, hogy igénylik az egészségügyi ellátásnak a javítását. Az igény a városéval is egyezik, ezért a polgármesterrel és a pártjával együttműködve, a városi kórház osztályainak a jobb felszereléséhez anyagi támogatást sikerült biztosítani. Mindent egybevetve, noha a kormánynak az adócsökkentésekre, illetve a fizetésemelésekre tett ígéretei miatt Arad költségvetési kerete idén kissé beszűkült, az nem fogja gátolni a magyar érdekeltségű intézmények működését, a szokásos kulturális programok lebonyolítását.
– Köszönöm szépen a tájékoztatót!
– Én köszönöm a lehetőséget.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)

Helységnévtábla-per: megindokolták az ítéletet
A Minority Rights Egyesület az alapfokon újratárgyalt per kedvező ítéletét követően tegnap közölte: a Kolozs Megyei Törvényszék megindokolta döntését. Eszerint a bíró megállapítja, hogy az alperes, nevezetesen a Kolozsvári Polgármesteri Hivatal nem tartotta be a 2001-ben elfogadott 215-ös számú törvény és a 2002-ben elfogadott 99-es számú tanácsi határozat előírásait, azaz nem helyezte ki a kétnyelvű helységnévtáblákat. Ugyanakkor, ami még fontosabb, kiemeli: a 2001-ben elfogadott 215-ös törvény 131-es cikkelye, amelyet a 2006-ban elfogadott 286-os törvény is magába foglal, megállapítja: a kétnyelvű helységnévtáblákat akkor is ki kell helyezni, ha különböző okokból, a kisebbségi lakosság aránya idő közben 20 százalék alá csökkent.
Az indoklás szerint alapvető fontosságú megállapítani, melyik népszámlálás adatai a mérvadók, a 2001-ben lefogadott 215-ös számú törvény előírásai ugyanis egyértelműek: amennyiben valamely nemzeti kisebbség aránya magasabb, mint 20 százalék, a kétnyelvű helységnévtáblákat kötelező kihelyezni – ugyanakkor ott, ahol az arány alacsonyabb, a helyhatóságnak kell mérlegelnie, kihelyezésük mennyire alkalmas, illetve célszerű.
Az ítélet indoklásának legfontosabb megállapítása a következő: a 2001-es és 2002-es intézkedések (helyhatósági törvény elfogadása, illetve a Kolozsvári Városi Tanács határozatának meghozatala) csakis az 1992-es népszámlálás adatait vehették figyelembe, a 2002-ben végzett népszámlálás végleges és hivatalos adatai ugyanis még nem voltak elérhetők. Megállapítják: még a 2002-es népszámlálás kezdete, illetve adatainak begyűjtése, feldolgozása és törvénybe foglalása előtt a kolozsvári helyhatóságnak érvényt kellett volna szereznie azoknak az imént említett normatíváknak, amelyek a 1992-es cenzus alapján kötelezővé tették a kétnyelvű helységnévtáblák kihelyezését. Ilyen összefüggésben a bíró megalapozatlannak találja Emil Boc polgármesternek a városháza ügyvédjein keresztül közvetített érvelését, miszerint a 2002-es normatívák életbe léptetésekor a városházának az ebben az évben lebonyolított népszámlálás adatait kellett volna figyelembe vennie.
Érdemes megjegyezni azt is: a bíróság értetlenségének ad hangot annak kapcsán, hogy a városháza kérésére 2014. október 15-én az Országos Statisztikai Hivatal kolozsvári fiókja hivatalos átiratban azt közölte: 2001-ben, a közigazgatási törvény életbe lépésének esztendejében Kolozsváron a magyarság aránya csupán 18,96 százalék volt. Megjegyzik: Romániában 1992-ben és 2002-ben végeztek hivatalos népszámlálást, más adat tehát nem mérvadó. Az ügy szempontjából jogilag irrelevánsnak tekintik azt is, hogy 2015-ben a helyhatóság ötnyelvű üdvözlőtáblák elhelyezését tervezte.
A bíróság következtetése: a Kolozsvári Polgármesteri Hivatalnak az 1992-es népszámlálás adatait kell figyelembe vennie, és a 2001-ben elfogadott 1026-os számú kormányhatározat értelmében a kétnyelvű helységnévtáblákat a normatíva megjelenésének pillanatától számított maximum 90 napon belül ki kellett volna helyeznie, mert akkor a forradalom után két évvel végezett cenzus volt az egyetlen hivatalos és érvényes adat a magyarság számarányára nézve. Megállapítja ugyanakkor, hogy a Minority Rights Egyesület kérése csak részben teljesíthető, a német anyanyelvű lakosság számaránya 1992-ben ugyanis csupán 0,34 százalék volt.
A polgármester az indoklás közlésétől számított 15 napon belül fellebbezhet.
Kiss Olivér
Szabadság (Kolozsvár)

RMDSZ kolozsvári szervezet: a csendőrség saját hatáskörben járt el
„Saját hatáskörben járt el a csendőrség, amikor március 15-én három ünneplőt megbüntetett. Ismételten csak az tudjuk mondani, amit már korábban is, vagyis az igazat: március 13-án felszólítottak minket, hogy az Erdély-zászló diszkriminatív, majd 15-én felszólítottak, hogy tájékoztassuk azokat az ünneplőket, akiknél Erdély-zászló van” – olvasható Czirmay Zoltán, az RMDSZ kolozsvári szervezetének ügyvezető elnökének mai sajtóközleményében annak kapcsán, hogy a csendőrség ma újabb bírságolási jegyzőkönyvet postázott.
A dokumentum szerint március 15-én a Protestáns Teológiai Intézet előtt fiatalok egy csoportja több tucat Erdély címeres papírzászlót osztott szét a résztvevők között, melyeken az EMNT és az EMNP logója is rajta volt. A csendőrség munkatársai jelezték, hogy ezeket is be kellene gyűjteni. A közlemény kiemeli: a szervezők akkor is elmondták a rendfenntartó erők helyszíni munkatársainak, hogy semmilyen formában sem szeretnék megzavarni az ünneplést, éppen ezért nem fogják elkérni a zászlócskákat.
„A csendőrség felszólította Czirmay Zoltánt, hogy szervezőként kötelessége tájékoztatni azokat, akiknél Erdély-zászló van. „A csendőrségi felszólításnak eleget téve tájékoztattam az illetékes személyeket. Sem többet, sem kevesebbet nem tettem, szervezőként ennyi tartozott rám. A bírságolási jegyzőkönyveket nem írtam alá, az hogy a csendőrség a saját szabályai szerint játszik és a tudomásom nélkül kiállít egy dokumentumot, melyben rám hivatkozik, véleményem szerint helytelen, de legalábbis bizarr” – olvasható a szerkesztőségeknek ma küldött nyilatozatban.
Tudatják: a március 13-i csendőrségi megbeszélésen a szervezők részéről négy személy vett részt. Czirmay Zoltán mellett részt vett az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének egy munkatársa, a Protestáns Teológiai Intézet egyik hallgatója és a csendőrség által kért 30 önkéntes-szervező egyike. „Valamennyien hallották a csendőrség Erdély-zászlóra vonatkozó kifogásait és azt is, hogy milyen felelősség terheli a szervezőket. Ezek fényében továbbra is úgy gondoljuk, hogy a csendőrség egy dologról beszélt akkor, és teljesen másképpen járt el 15-én.” – fűzte hozzá Czirmay Zoltán. Az ügyvezető elmondta, szükséges lett volna hivatalos álláspontot kérni a csendőrség részéről már 14-én, sőt a nyilvánosság fele is jelezni azokat a kifogásokat, amelyeket megfogalmaztak, így nem lett volna lehetősége a rendfenntartóknak félreinformálni és valótlanságok alapján büntetgetni – áll a dokumentumban.
Szabadság (Kolozsvár)

Március 15. Kolozsváron: Soós Sándort is megbüntették: folytatódik a kolozsvári zászló-ügy
Soós Sándornak, az Erdélyi Magyar Néppárt Kolozs megyei elnökének március 23-án kézbesítették azt a március 15-én kiállított jegyzőkönyvet, amely szerint a Néppárt Kolozs megyei elnöke az ünnepi felvonuláson megsértette az 1991/60-as törvény 26. cikkely első bekezdésének f. pontját, amikor a szervezők felszólítása ellenére sem hagyta el a rendezvény helyszínét – olvasható a politikai alakulta mai sajtóközleményben.
A dokumentum szerint a politikust 500 lejes bírsággal sújtották. A jegyzőkönyv név szerint említi Czirmay Zoltánt, a kolozsvári RMDSZ ügyvezető elnökét, mint feljelentő, ugyanakkor meg sem említi az Erdély-zászlót, mint kifogásolt jelképet.
Mint ismeretes, március 17-én a Néppárt és az RMDSZ Kolozs megyei elnökei közösen juttatták el petíciójukat a román belügyminiszterhez, magyarázatot kérve a csendőrség intézkedésére és az Erdély-zászló üldözésének jogalapjára.
A közlemény szerint a Néppárt Kolozs megyei szervezete nem kételkedik abban, hogy a csendőrség akarattal szított feszültséget a szervezők és a résztvevők között. Épp ezért a szervezet a kiállított jegyzőkönyvek elleni fellebbezést követően a csendőrséget is törvényszékre adja az alkotmányos jogok megsértése miatt. A dokumentum szerint ugyanakkor a Néppárt Kolozs megyei szervezete elvárja a március 15-i rendezvény szervezését bejelentő RMDSZ-től, hogy konkrétumokkal bizonyítsa igazát, vagyis:
Mutassák be a március 14-én a csendőrséggel tartott egyeztető gyűlés jegyzőkönyvét, amelyben a csendőrség felszólítja az RMDSZ-t az Erdély-zászló használatának tiltására.
Mutassák be a március 15-e után leadott tiltakozását a csendőrség felé, amelyben a csendőrséget hazugsággal vádolják.
Adják törvényszékre a csendőrséget, amiért megsértették a résztvevő ünneplők jogait.
Kérjenek nyilvánosan bocsánatot a kolozsvári magyarságtól, amiért szervezési mulasztások miatt nem megfelelő keretek között zajlott le nemzeti ünnepünk.
A közlemény szerint Soós Sándor hangsúlyozta: a Néppárt megyei szervezete bízik abban, hogy mihamarabb mindenki számára világossá válik, mi is történt március 15-én Kolozsváron.
Szabadság (Kolozsvár)

Örökségünk, a Marianum katolikus leánynevelde épülete
A Brassai Sámuel Elméleti Líceum örökségvédő csapata az Örökségünk őrei – Fogadj örökbe egy műemléket vetélkedőben idén az egykori Marianum épületét választotta.
A Marianum egy szigorú szabályzattal rendelkező katolikus leánynevelő intézmény volt, négyféle tagozattal, ahol az azt működtető apácák mellett civil tanárok is tanítottak. Az első világháború előtti korszakban az egyik legmodernebb erdélyi iskolaépület volt, tornateremmel, fürdővel, internátussal. Kolozsvár első vasbeton épülete Hübner Jenő tervei alapján épült 1910–1911-ben, szecessziós stílusban. Az 1948-as államosítás után a Bolyai Egyetem működött benne, majd 1959-től napjainkig a Babeş-Bolyai Tudományegyetem bölcsészkara. Éppen ezért elég nehéz dolgunk van, mert az épületbe való bejutáshoz és fényképezéshez engedély szükséges. Végül ez sikerült, bejártuk a hatalmas épületet, és még az egykori kápolnába is bemehettünk, sőt imádkoztunk az elhunyt tanárokért és diáklányokért.
A kutatómunkát olvasással kezdtük, természetesen leghamarább az olyan furcsaságokat jegyeztük meg, hogy kötelező volt az egyenruha viselése, ami nem volt a legkényelmesebb. A lányoknak nem volt szabad egyedül ácsorogniuk az épület folyosóján, a bentlakók csak ritkán utazhattak haza és ellenőrizték a levelezésüket. Az információkat a Marianum Kolozsvár nevű Facebook-oldalunkon osztottuk meg, több-kevesebb rendszerességgel három nyelven. Később olyan embereket kerestünk meg, akik jól ismerik a Marianum múltját, hagyatékát. Így jutottunk el Kovács Sándor főesperes-plébános, az intézményalapító főpap mai utódjának útmutatásával Fodor György piarista konfráterhez, aki mesélt nekünk a Marianum épületéről és a benne zajló egykori életről. A Házsongárdi temetőben is jártunk, ahol meglátogattuk és letakarítottuk többek között Hirschler József, a Marianum megalapítójának sírját, valamint a Miasszonyunkról elnevezett szegény iskolanővérek (napjainkban Boldogasszony iskolanővérek) sírkertjét.
Márciusban végre „megtaláltuk” Szász (Demeter) Enikő nénit, a Marianum egykori diákját, aki 1946-ban érettségizett. Mosollyal az arcán mesélt nekünk a marianumosok diákéletéről, internátusi élményeiről, az ott tanító apácákról. Büszke arra, hogy oda járt iskolába, mert olyan példaértékű nevelést kapott, amely egész életére kihatott. Nagy örömünkre Enikő néni rendelkezésünkre bocsátotta összes marianumos emléktárgyát és fényképeit.
Az általa és Fodor György által összegyűjtött tárgyi emlékek adták egy kiállítás szervezésének ötletét, hogy ezeket az értékeket minél többen láthassák. Erre az előadással egybekötött kiállításra március 21-én került sor a Marianum épületében, a Brassai teremben (hol máshol?). Életre szóló élmény volt az ott megjelent három marianumista diákkal beszélgetni – egyik társunk erre az alkalomra a néhai marianumista diáklányok egyenruháját öltötte magára.
A Marianum őrei
Szabadság (Kolozsvár)

Fiatal műszakiak nemzetközi fóruma Kolozsváron
Tizenhárom egyetemről és hat kutatóintézetből érkezett mérnökhallgatók és kutatók, valamint a versenyszférát képviselők részvételével tegnap Kolozsvár adott otthont a 22. Fiatal Műszakiak Tudományos Ülésszakának. A hagyományos rendezvény szervezője az idén is az Erdélyi Múzeum-Egyesület Műszaki Tudományok Szakosztálya, társszervezője pedig a Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Kara; fővédnöke Lovász László, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, védnöke Gyulai József, a Novofer Alapítvány kuratóriumi elnöke. A megnyitóval egybekötött plenáris előadások délelőtt a János Zsigmond Unitárius Kollégium Dávid Ferenc dísztermében zajlottak, a szekcióelőadások pedig délután az EME és a Sapientia EMTE épületeiben hangzottak el. A harmadízben adományozott Maros Dezső-díjat Máriás Nimród fiatal hőerőgépész mérnök érdemelte ki.
A résztvevő fiatalok Budapestről, Gödöllőről, Miskolcról, Debrecenből, Kecskemétről, Nyíregyházáról, Veszprémből, Pécsről, Nagyszombatról, Marosvásárhelyről, Gyergyószentmiklósról és Kolozsvárról érkeztek. Érdekesség, hogy első ízben megjelent néhány, a budapesti és miskolci egyetemeken angolul tanuló külföldi diák Azerbajdzsánból, Egyiptomból, Irakból, Mexikóból, Nigériából és Pakisztánból, akik szintén kutatómunkájuk eredményeit mutatták be. A számbavételen a műszaki területek (anyagtudományok, biztonságtudomány, gépészet, informatikai alkalmazások, környezetvédelem, építészet, járműipar, mechatronika, mezőgépészet, vegyészet, villamosságtan stb.), a műszaki oktatás, a tudomány- és technikatörténet, az interdiszciplináris kutatások kerültek terítékre – hangsúlyozta megnyitó beszédében Bitay Enikő, a szervezőbizottság elnöke, az EME főtitkára, a Műszaki Tudományok Szakosztályának vezetője.
Sipos Gábor EME-elnök arra emlékeztetett, hogy induláskor a műszaki tudományosság magyar nyelven való művelése volt az eredeti cél, aztán az évek során az ülésszak örvendetesen kinőtte magát, ma már fontos kapocs az anyaországgal. Dávid László, a Sapientia EMTE rektora szerint csak egyetlen Kárpát-medencei tudományosság létezik, ehhez kell az élő kapcsolattartás. Gyulai József (Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem) kijelentette: a tudományban elsődleges szerep jut az anyanyelvnek, ha ez nem nyomja el a nemzetközileg elfogadott kommunikációs úzust. Roósz András (Miskolci Egyetem) és M. Csizmadia Béla (Gödöllői Szent István Egyetem) a szakképzettségen a fiatalok számára a tudást meghaladó világnézet kialakítását érti (ide értve a humán tudástárat is), amelyben a kutatási eredményeket el kell tudni helyezni. Rajnai Zoltán (Óbudai Egyetem) és Danyi József (Kecskeméti Egyetem) szerint van utánpótlás a kutatómunkában, amit a fiatalok szívesen vállalnak.
Az EME nevében Sipos Gábor Gr. Mikó Imre-emléklapot adományozott Roósz Andrásnak az erdélyi magyar műszaki tudományosság szíves és kitartó támogatása elismeréséül.
Délelőtt plenáris előadások hangzottak el, és – kiemelkedő kutatási tevékenységéért, sikeres előadásaiért – Maros Dezső-díjban részesítették Máriás Nimród fiatal hőerőgépész mérnököt. Délután a szekció-előadásokon összesen 163 szerző 95 munkáját mutatták be, amit konferenciakötetben jelentettek meg, de a tanulmányok külön-külön is elérhetők online az Erdélyi Digitális Adattárban (eda.eme.ro/handle/10598/29716).
Szabadság (Kolozsvár)

Orbán–Kelemen-tárgyalás a megvalósításokról
Folytatódik a romániai magyarság identitásának megőrzését és az oktatásfejlesztést segítő programok megvalósítása – állapodott meg egymással Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke és Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke Budapesten, a Fidesz székházában folytatott csütörtöki egyeztetésükön.
Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár az MTI-nek elmondta: Kelemen Hunor tájékoztatta a Fidesz elnökét a marosvásárhelyi római katolikus iskola helyzetéről, és megtárgyalták, hogy Magyarország milyen segítséget tud nyújtani az ügy megnyugtató rendezéséhez.
A két pártelnök megbeszélésén szó volt a magyar–román kétoldalú kapcsolatok normalizálásának lehetőségeiről is. Az RMDSZ hírlevele szerint a megbeszélésen hangsúlyt kapott az az Erdélyt is érintő gazdaság-élénkítő program, amely 2017-től Vajdaság és Kárpátalja után Romániában is elindul.
A találkozót követően Kelemen Hunor elmondta: a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma (KMKF) pénteki ülése lesz az első, amelyre a tavaly decemberi romániai parlamenti választásokat követően kerül sor, ezért kiemelt napirendi pontként tárgyalják a romániai magyarok helyzetét. A szövetségi elnök közölte: a zárónyilatkozatba az RMDSZ is megfogalmaz majd javaslatokat. „Számunkra fontos a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség – RMDSZ kapcsolatának ápolása, hiszen ugyanabba az európai politikai pártcsaládhoz tartozunk, az Európai Néppárthoz, amelynek jövő hét folyamán Máltán lesz a kongresszusa" – idézte az RMDSZ hírlevele Kelemen Hunort.
Krónika (Kolozsvár)

Csak románul „tud” a megújuló marosvásárhelyi állomás
Jócskán kifutottak a marosvásárhelyi pályaudvar korszerűsítésének eredeti, tavaly augusztusi határidejéből, úgy tűnik azonban, már csak napok kérdése, hogy az utasok használatba vehessék a megújult létesítményt, az ígéretek szerint ugyanis március végén, illetve legkésőbb április elején átadják a nagyállomást.
Roberta Cătărescu, az állami vasúttársaság (CFR) brassói regionális központjának szóvivője kifejtette: felújították és kibővítették a várótermet, elektronikus kijelzőket szereltek fel, amelyeken követni lehet a vonatok menetrendjét, az információs pultnál pedig maguk az utasok kereshetnek rá különféle információkra. Kicserélték a vágányokat is, a talpfákat vasbeton elemekkel helyettesítették, és egy gyalogosaluljárót is kialakítottak. A mozgássérült utasokra gondolva ugyanakkor akadálymentesítették a peronok környékét.
A szóvivő rámutatott: már csak az utolsó simítások vannak hátra. A hivatalos átadásig a volt áruraktár épületében lehet jegyet váltani, ez viszont nem mindig megy zökkenőmentesen, egy olvasónk elmondása alapján ugyanis többször próbálkoznia kellett, amíg Budapestre szóló jegyet tudott váltani, mivel az alkalmazottak szerint nem működött a nemzetközi informatikai rendszer. A jegyiroda munkatársai viszont most arról számoltak be, hogy minden az előírás szerint működik.
Nem lehet tagadni ugyanakkor a kétnyelvűség hiányát, leszámítva ugyanis a Târgu Mureş és a Marosvásárhely megnevezést tartalmazó helységnévtáblát, nyoma sincs a magyar nyelvű feliratoknak. Az ügyben egy helyi lakos, Rheinfelder Richárd már petíciót indított, amelyben azt kéri: vegyék figyelembe, hogy Maros megyének több mint 228 ezer, Marosvásárhelynek pedig mintegy 27 ezer magyar anyanyelvű lakosa van, „akik jogosan várják el, hogy minden tájékoztató tábla kétnyelvű legyen, s a hangosbemondóból anyanyelvükön is hallhassák a fontos tudnivalókat”.
Ennek kapcsán Roberta Cătărescu szóvivő mindössze annyit mondott: a helységnevet románul és magyarul is kiírták, a többi felirat esetében pedig a törvény által előírt standard vasúti feliratokat használták. Lapcsaládunk írásban kereste meg Szentes Józsefet, a vasúttársaság személyszállító részlegének (CFR Călători) igazgatóját, azonban szerda estig nem válaszolt.
Simon Virág
Krónika (Kolozsvár)

Vándorbölcső a szórványban
Vasárnap veheti birtokba első kis gazdája a bányavidéki vándorbölcsőt, melyet ebben a hónapban indított útjára a nagybányai Teleki Magyar Ház munkaközössége. Dávid Lajos, a ház vezetője szerint azt szeretnék, hogy minél több családhoz eljusson a Czotter András, a gyáli Ágymester Manufaktúra tulajdonosa által készített és felajánlott bölcső, amely szám szerint a 47. a Kárpát-medencében.
Közvetlen és tiszta ötlet
„Négy hónapot van egy családnál, majd folyamatos pályázat alapján továbbvándoroltatjuk” – mesélte a Krónikának Dávid Lajos, aki szerint a kis fehér bölcsőt március 15-én mutatták be a nagybányai közönségnek. „Kicsit párhuzamot vonva Gábor Áron „lesz ágyú” kijelentésével, úgy gondoljuk, hogy ma másmilyen jellegű forradalmi tettekre van szükség: gyermekek vállalására. Gyermekhiányról beszélünk folyamatosan, és az az érzésünk, hogy sokszor elakadunk a tudományos megközelítés mellett, holott sokkal közelebbről is megfogható. Ez az ötlet pont a közvetlenségével, a tisztaságával – mert fehér színű a bölcső –, szólítja, szólíthatja meg a családokat” – fogalmazott a Teleki Magyar Ház vezetője.
Elmondta, az ötletet pozitívan fogadták a bányaiak, konkrét visszajelzéseket kaptak családoktól, hogy a bölcsőt látva kedvet kaptak ahhoz, hogy újabb gyermeket vállaljanak. Szatmár és Szilágy megyéből is megkeresték őket, és segítségükkel felvették a kapcsolatot a mozgalom elindítójával, így már a szatmáriaknak is van saját bölcsőjük. „A következő lépés az lenne, hogy a mi asztalosmestereinket bátorítsuk, hogy munkához lássanak, és elkészítsék a család vándorbölcsőjét, mert remélhetőleg nem lesz elég egy” – jelentette ki Dávid Lajos.
Online pályázati űrlapot tettek közzé, melyre eddig hárman jelentkeztek. Olyan pályázókat várnak, akik már tudják, mikorra várható a baba. A bölcső első lakója múlt hétvégén született, vasárnap délután adják át a családnak az alvóhelyet az egyik katolikus templomban. „Ez is jelképes gesztus, hogy a közösség is a család mellé áll, és megpróbál segíteni” – fogalmazott a házvezető, aki szerint amint a baba kinőtte, megszületik a következő kis igénylő.
Átbillentenék a mérleg nyelvét
Dávid Lajos hangsúlyozta, mindent megtesznek, hogy népszerűvé váljon, folyamatos programként működjön a bölcső vándoroltatása, hiszen a gyereklétszám csökkenése az észak-erdélyi szórványban is egyre látványosabb. „Huszonöt éve élek Nagybányán, akkor 35 ezer magyar élt a városban, most 14 ezren vagyunk” – sorolta a beszédes adatokat, hozzátéve, hogy sokan külföldön vállaltak munkát, és nagy az elöregedés, kevesebb a gyerek, ami a magyar osztályok számára is kihat. A vándorbölcsővel azt szeretnék, hogy „valamiképp átbillentsék a mérleg nyelvét”. „Igyekszünk hasonló ötletekkel, kezdeményezésekkel arra biztatni a szülőket, hogy gyermeket vállaljanak, és örömmel látjuk, hogy egyre többen vannak, akik nem állnak meg kettőnél, hanem a harmadikat, negyediket is bevállalják” – mesélte Dávid Lajos. A házban számos programmal – kismamaklub, kézműves programok, táncház, nyári táborok – várják őket, arra törekszenek, hogy a nagybányai magyar közösséget a magyar kultúra közelében tartsák, közösségi élményt biztosítsanak számukra.
Az első vándorbölcsőt Czotter András, a gyáli Ágymester Manufaktúra tulajdonosa készítette 2009-ben, felajánlva a gyerekvállalást, nagycsalád-modellt népszerűsítő Három királyfi, három királylány mozgalomnak. Azóta számos bölcső készült és vándorol a Kárpát-medencében, Erdélyben Marosvásárhelyen, a vártemplombeli református gyülekezet működteti még a programot.
Pap Melinda
Krónika (Kolozsvár)

Dokumentumfilm-szemelvények Erdővidékről
„Hogy megmaradjon”
Vörös T. Balázs vizuális antropológus, dokumentumfilm-rendező tartott filmvetítésekkel egybekötött előadást kedd este Erdővidék Múzeuma Kászoni Gáspár Termében, ahol az 1997 és 2009 között Erdővidéken készített filmjeiből láthatott részleteket a közönség.
A Sepsiszentgyörgyön született rendező 1991 óta foglalkozik dokumentumfilm-készítéssel, amelyben külön szerepet tölt be Erdővidék különböző részeinek bemutatása. Amellett, hogy gyermekkora egy részét itt tölthette, vidékünk szeretetét több helybélinek is köszönheti. Az igazi paraszti élet rejtelmeibe a magyarhermányi Hegyi Dániel vezette be – vallotta be az előadó –, amikor a falu hagyományos mesterségeiről, kádárságról, fazekasságról, kőfaragásról készített filmeket. Olaszteleken id. Barthalis Szabolcs volt az, aki beavatta a rendezőt az erdővidéki kultúrába, de Bardocz Lehel is nagy hatással volt rá, aki a három év alatt a kamerái előtt alapozta meg gazdaságát.
A Kétlakiak című néprajzi film a válság kultúráját mutatja be Erdővidéken, ahol a főhős az olaszteleki gazda, akinek életét a bányába való ingázás feladásától a falusi gazdálkodás teljes felvállalásáig végigkövették. Több ilyen történetet párhuzamosan láttatott a kamerán keresztül Olaszteleken, Magyarhermányban, Bardocon és Vargyason is.
Közben horogra akadtak újabb és újabb történetek, így készítettek filmet a Duna televízió számára a Daniel-kastélyok sorsáról Minden, ami romlandó címmel. A kilencvenes években ugyanis az olaszteleki kastélyban éppen gabonát tároltak, de a vargyasi kastélynak sem volt örvendetesebb sorsa. Továbbá 2002-ben filmet készítettek a Vargyas-szorosról is A maga szűziességében címmel. Itt a munka során nagy segítséget jelentett számukra néhai Dénes István geológus, barlangkutató, de ugyancsak a néhai, felsőrákosi Székely Anna néniről is forgattak Szerettem csinálni címmel, a szövés világába nyújtva betekintést.
Természetesen nem maradhatott ki a vargyasi Sütő család több nemzedékének bemutatása sem, amelynek életében ugyancsak megmutatkozott a kétlakiság, hiszen csak bútorfestésből és fafaragásból nem lehetett volna megélni, így ez a tevékenység másodállásra szorult. „Emellett a fotózás világa varázsolt el, a fényképek és fényképezés iránti szeretet az, ami közel áll hozzám” – mesélte id. Sütő Gábor A faragász becsülete című filmben, amely 2000-ben készült. A zalánpataki üvegcsűr és Karácsony Zoltán malommúzeumának történetét is megörökítették 2001-ben, Hogy megmaradjon címmel.
Az említett filmekből egy-egy másolatot a rendező átadott Erdővidék Múzeumának, hogy bármikor, bárki számára újranézhetők legyenek, s talán azért is, „hogy megmaradjanak”.
Lázár Szilárd
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Vesztett a volt miniszterelnök
Petre Roman vs. ANI
ogerősen a feddhetetlenségi ügynökség (ANI) javára ítélt a legfelsőbb bíróság csütörtökön abban perben, amelyet Petre Roman volt miniszterelnök indított az ANI ellen, amiért a tisztségviselők vagyonosodását vizsgáló ügynökség jelentése nyomán 2015 februárjában a politikust megfosztották képviselői mandátumától.
Romant azért zárták ki akkor a parlamentből, mert az ANI megállapította: megsértette az összeférhetetlenségi törvényt. A politikusnak az volt a bűne, hogy 2012-ben, amikor nyolc év szünet után visszatért a törvényhozásba, nem számolta fel azonnal egyéni vállalkozását.
A Nemzeti Liberális Párt színeiben képviselővé választott Roman óvást emelt ugyan az ANI határozata ellen, de tévedésből nem az illetékes bíróságnál, hanem egy másiknál próbálta megtámadni a határozatot. Mire rájött tévedésére, lejárt az óvási határidő.
Azonban nem hagyta annyiban a dolgot, óvást emelt az ANI határozata ellen immár az illetékes bíróságon, amely első fokon neki adott igazat, erre alapozva pedig tavaly szeptemberben a képviselőház vissza is fogadta tagjai közé. A parlament azonban nem sietett visszafizetni azokat a – százezer lejhez közelítő – képviselői juttatásokat, amelyektől kizárása óta elesett: amint a mostani jogerős ítélet igazolta, az óvatosság indokolt volt.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Súlyos börtönbüntetést és a HVIM betiltását kérte az ügyész
MTI - A maximálishoz közelítő börtönbüntetés kiszabását és a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) betiltását kérte az ügyész pénteken a bukaresti táblabíróságon Szőcs Zoltán és Beke István, a HVIM erdélyi, illetve kézdivásárhelyi szervezetének vezetője perében.
A két férfit azzal vádolják, hogy házi készítésű bombát akartak robbantani Kézdivásárhely főterén 2015-ben, a román nemzeti ünnepre szervezett december elsejei katonai parádé közben. Az utolsó tárgyalási napon a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) képviselője vádbeszédében azt állította, hogy a lefoglalt nagy mennyiségű pirotechnikai anyag alkalmas volt a testi épség vagy akár emberélet veszélyeztetésére, a HVIM pedig szerinte fasiszta jellegű, idegengyűlölő, rasszista szervezet, amelyet be kell tiltani Romániában. A védelem a vádlottak felmentését kérte. Az utolsó szó jogán Szőcs és Beke is ártatlannak mondta magát, képtelenségnek nevezve a feltételezést, hogy saját közösségükben, egy magyar többségű kisvárosban akartak volna a románság ellen irányuló merényletet elkövetni robbantásra alkalmatlan petárdákkal. A táblabíróság április 7-én hirdet ítéletet első fokon. Az első fokú ítélet ellen a legfelsőbb bíróságnál lehet fellebbezni. A HVIM erdélyi aktivistáit 2015 decemberében előzetes letartóztatásba helyezték, a kényszerintézkedést tavaly júliusban házi őrizetre, novemberben pedig hatósági felügyeletre enyhítették. A DIICOT tavaly májusban emelt vádat ellenük. Beke Istvánt közösség elleni merényletkísérlettel, valamint a robbanóanyagokra vonatkozó szabályok megsértésének kísérletével, Szőcs Zoltánt közösség elleni merényletre való felbujtással, a robbanóanyagokra vonatkozó szabályok megsértésére történő felbujtással vádolják. A közösség elleni merényletet életfogytiglani börtönbüntetéssel, vagy 15-től 25 évig terjedő börtönnel bünteti a román Btk., a kísérletet pedig a végrehajtott bűncselekményért kiszabható büntetés felével – életfogytiglani esetén 10-től 20 évig terjedő börtönnel – bünteti. A HVIM székelyföldi aktivistái ellen azonban a terrorizmusra vonatkozó, 2004-ben hatályba lépett 535-ös törvény alapján emeltek vádat, amely szerint a büntetés időtartamának harmadával kell súlyosbítani a Btk. által előírt szabadságvesztést, ha a bűncselekmény a közösség megfélemlítését célozta.
Székelyhon.ro

Újságírókat díjaztak Csíkszeredában
A legjobbnak ítélt tavalyi munkák díjazására, szakmai tanácskozásra és kötetlen találkozóra, ünneplésre hívta idén is a székelyföldi újságírókat Hargita Megye Tanácsa és a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE). A Szabad Sajtó Napja elnevezésű rendezvényt csütörtökön tartották Csíkszeredában.
A rendezvény ünnepi részén, a gálán bemutatták a pályázatra beküldött, a MÚRE előzetes szakmai elbírálásán továbbjutott, és a közösségi oldalon létrehozott zárt szakmai csoportban legjobban kedvelt munkákat – tájékoztat közleményben a megyei önkormányzat sajtószolgálata. A MÚRE szakmai elbírálása és a gála résztvevőinek értékelése alapján idén a televíziós riport, portré kategóriában első díjat kaptak Magyari Tekla és Simó Csaba, az M1 tudósítói, második díjat Csúcs Mária és Csúcs Péter, az EPI INFÓ Stúdióból, harmadik díjat pedig az Olimpia Stúdió Filmegyesület. Írott kategóriában első lett Lázár Emese, a Hargita Népe újságírója, második díjat kapott Bögözi Attila, az Erdélyi Riport portál munkatársa, harmadik díjat pedig Bodolai Gyöngyi a Népújságtól. Rádiós kategóriában első helyezést ért el Oláh-Gál Elvira, a Kossuth Rádió tudósítója, második díjat kapott Bándi-Keszey Judit, harmadik díjat pedig Burszán Zsuzsanna, mindketten a VoxFm-ben bejátszott összeállításukért. Különdíjat kapott televíziós híradó kategóriában a gyergyószentmiklósi Fény Televízió, írott kategóriában Gina Ștefan, az Agerpres hírügynökség tudósítója és sajtófotó kategóriában László Róbert.
Székelyhon.ro

Lázár János a magyar kormány támogatásáról biztosította a Csíki Sör Manufaktúrát
Csíkszentsimonba látogatott pénteken Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter, hogy a magyar kormány támogatásáról biztosítsa a Csíki Sör Manufaktúrát. Reményei szerint a közeljövőben megegyezés születhet a felek között, ellenkező esetben azonban a magyar kormány kész további eszközök bevetésére a multinacionális cég ellen.
A csíkszentsimoni látogatás kezdetén többek között Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter, Hódmezővásárhely önkormányzati képviselői, Lénárd András, a Csíki Sör Manufaktúra tulajdonosa, Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke, illetve Kozma István, Csíkszentsimon polgármestere rövid megbeszélést tartottak a gyár székhelyén. A beszélgetést gyárlátogatás követte, amely során a miniszter megtekinthette a sör előállítási folyamatának egyes állomásait, végül pedig, noha az elmondása szerint nem fogyaszt alkoholt, megkóstolta az Igazi Tiltott Sör szűretlen változatát. A gyárlátogatás után ismét megbeszélést tartottak, ennek eredményeiről sajtótájékoztatón számoltak be.
Egy közösséghez tartozunk Bálint Gabriella hódmezővásárhelyi önkormányzati képviselő beszédének elején hangsúlyozta, február harmadikán született meg városukban az a határozat, amelyben szentesítették, hogy a csíki székelyek törekvései mellett állnak, és nem hagyják őket magukra a Heineken sörgyárral szemben vívott harcban. Tettük mindezt a székely-magyar összetartozás jegyében, és abban a hitben, hogy mindannyian egy közösséghez tartozunk, egy vérből valók vagyunk, és hisszük azt, hogy minden magyar felelős minden magyarért – hangsúlyozta Bálint Gabriella. Megtisztelőnek nevezte a magyar kormány hozzáállását Borboly Csaba és megköszönte, hogy felvállalták az Igazi Csíki Sör támogatását. „Ez a kiállás Székelyföld számára egy komoly üzenettel bír. Azt gondolom, hogy ott szövetségesek, ahol kell. Hargita Megye Tanácsát nem csak a becsület kötelezi, hanem a szerződés is, hiszen 2015 novemberétől az Igazi Csíki Sör a székely termék mozgalom tagja. Együttes erővel tudjuk megvédeni magunkat, még ha kevésnek is tűnünk, de nem vagyunk kevesen, hiszen ez a példa is jól mutatja, hogy az 1,3 milliós erdélyi magyarság mindig ki tud egészülni a 13 milliós Kárpát-medencei magyarsággal” – magyarázta Borboly.
Lénárd András megköszönte a hódmezővásárhelyi testület, valamint a magyar kormány teljes mellszélességű támogatását. „Köszönöm a miniszterelnök úrnak és az egész magyar kormánynak, hogy itt vannak velünk, amikor bajban vagyunk és segítő kezet nyújtanak. Ez nagyon jólesett, és már látunk abban lehetőséget, hogy a multinacionális céggel a következő napokban, hetekben tárgyalások által le tudjuk zárni ezt a vitát” – emelte ki Lénárd.
Minden magyar vállalkozás számít Lázár János beszéde elején humorosan leszögezte, hogy mivel sörivásra kényszerült, arra kéri a jelenlévőket, nézzék el, ha ez befolyásolja a mondanivalóját. „Ettől eltekintve mindenkit arra buzdítok, hogy igyon Igazi Csíki Sört, mert jó minőséget tapasztaltam, és jelentem, hogy rendben van. Orbán Viktor miniszterelnök úr megbízásából azért jöttem, hogy a magyar kormány segítségét Dávid és Góliát harcában felajánljam nemcsak az Igazi Csíki Sörnek, hanem minden hazai és határon túli magyar vállalkozásnak. A magyar kormány kötelessége, hogy minden vállalkozásnak az ország határain belül és kívül segítséget nyújtson, amennyiben azok bajban vannak vagy fejlődni akarnak. Meg kell védenünk minden nemzeti érdeket, magyar érdek nem sérülhet következmények nélkül. Védenünk kell a magyar vállalkozásokat abban az esetben, ha mások visszaélnek a hatalmukkal. Itt arról van szó, hogy egy nagyon nagy vállalat, a Heineken-csoport visszaélt a hatalmával, és kis híján térdre kényszerített egy magyar vállalkozást itt Csíkban. Azzal, hogy a miniszterelnök úr ideküldött és arra kért, hogy kérdezzem meg a tulajdonost, a cég dolgozóit, hogy miben tudunk segíteni, azt akarjuk üzenni, hogy minden magyar vállalkozás számít a kormánynak, minden magyar érdeket meg fogunk védeni – biztosított Lázár.
Élni és élni hagyni A miniszter továbbá hangsúlyozta, azt szeretnék, ha mindenki tudná Közép-Európában, hogy a magyar kormány célja egy erős nemzeti gazdaság felépítése, ebbe pedig a határon túli vállalkozások is beletartoznak. „Azt kérjük a Heineken-csoporttól, hogy az élni és élni hagyni elvet érvényesítsék. Reméljük, a Csíki Sör vezetősége és a Heineken-csoport között kialakul a párbeszéd, tárgyalások lesznek, és ezek eredménnyel végződnek. A magyar kormány azt tanácsolja az Igazi Csíki Sörnek, hogy folytasson tárgyalásokat, a Heinekentől pedig azt kérjük, hogy az élni és élni hagyni elv jegyében egy jó megállapodásra törekedjen. Reméljük, hogy a következő egy hónapban egy védjegyhasználati megállapodás születhet. Az az igazság, hogy ha a Heineken elutasítja az együttműködést és nem haladnak előre a tárgyalások, illetve nem lesz megegyezés, és továbbra is el akarják taposni az Igazi Csíki Sört, akkor a kormány kezében még számos olyan eszköz van, amelyet készen állunk a magyar nemzet érdekében bevetni. Magyarországon és az ország határain kívül szeretnénk erősíteni a sörmanufaktúrákat, ezért a miniszterelnök úr döntése alapján a kormány azt javasolja az országgyűlésnek, hogy a jövedéki adó kedvezményt még az idén emelje meg. Az Európai Unió irányelvei lehetővé teszik, hogy a manufakturális sörgyárak jövedéki adó kedvezményben részesüljenek. Ez az Igazi Csíki Sört is érinteni fogja, hiszen a magyarországi értékesítés kapcsán árusításkor a jövedéki adó felét kellene kifizetni” – tette hozzá a miniszter. Lázár János erdélyi látogatása során az Igazi Csíki Sör ügye mellett Borboly Csabával Hargita megye fejlesztési terveiről is tárgyalt, illetve a sörgyárnál tett látogatás után Sepsiszentgyörgyre utazott, hogy Antal Árpád polgármesterrel is egyeztessen.
-
A márkavitáról
A Heineken holland multinacionális társaság hazai leányvállalata szellemi tulajdon megsértésére hivatkozva perelte be a csíkszentsimoni Csíki Sör Manufaktúra üzemeltetőjét az Igazi Csíki Sör márkanév használata miatt. A Marosvásárhelyi Táblabíróság január végén kiközölt jogerős ítélete szerint tilos a jövőben a termék gyártása és forgalmazása, emellett a táblabíróság elrendelte az Igazi Csíki Sör gyártásánál használt, ezzel a márkanévvel ellátott eszközök megsemmisítését is. Ezért a csíkszentsimoni manufaktúra vezetősége úgy döntött, ideiglenesen Igazi Tiltott Sör néven folytatják a termék forgalmazását.
Iszlai Katalin
Székelyhon.ro

Könyvben bemutatva Szépvíz életének egy-egy szelete
Vasárnap délután nyitják meg Szépvízen a Szent László emlékévet. A 18 órától kezdődő szentmise után a Szent László római katolikus templomban az ünnepség keretében bemutatják Gál Hunor szépvízi születésű, Gyergyószentmiklóson szolgáló örmény katolikus plébános Múltba rejtett örökség című, a falu múltját felelevenítő kötetét.
Fejezetek Szépvíz történelmű örökségéből alcímmel jelent meg Gál Hunor kötete, amely gazdag képanyaggal kiegészítve tárja fel a település múltját. A szerző úgy véli, mindenkinek kötelessége megismerni a szülőföldjét, az örökségét, a múltját. Az egykori plébánosom azt mondta nekem diákkoromban, hogy a saját történelmünket írjuk meg mi, ne más – mondta Gál Gunor portálunknak, hozzátéve, amikor a gyulafehérvári szemináriumba került, minden negyedév végén dolgozatokat kellett készíteni. Betoppant az érseki levéltárba, ahol nap mint nap érdekes dokumentumokra akadt, és elkezdte ezeket gyűjteni. „Szenvedélyemmé is vált a gyűjtés, nem csak a szülőfalummal kapcsolatosan, hanem Márton Áron püspök úrnak a személyes fényképhagyatékát is sikerült feldolgoznom egy társammal. Szépvíz történetének a gyűjtése körülbelül kétéves munka volt. A gondviselésnek tudhatom be, hogy épp akkor voltam ott, és olyan dobozokból kerültek elő ezek a rejtett kincsek a falu történelméből – úgy a templomépítés, mint a hétköznapi sorsok – amelyeket meg kellett találnom. A másik tény, ami ennek a könyvnek a megírására sarkallt, hogy a szomszéd falukról – Csíkszentmiklós, Csíkszentmihály – nem egy kötet jelent már meg, és sajnos Szépvízről eddig nem született sorokba öntött történelmi visszatekintő” – magyarázta. A kötetben két nagy fejezet található, első része a falu polgári vonatkozású múltjával foglalkozik, a második pedig a szépvízi egyházközség története. A könyv a Szépvízhez kapcsolódó Szent László-legendával kezdődik, de megtalálható benne a templomépítés leírása, egy-egy kép érdekes története, számadatok az egyházközség anyakönyvi kivonatából, bemutatja a társulatok, kápolnák, iskolák, keresztfák történeteit, az iparosság történetét, az örmények és a görög katolikusok Szépvízen való jelenlétét. De olvasható írás a régi hagyományokról, keresztelési és temetési szokásokról is. A könyv egyben képes gyűjtemény is, hiszen a 350 oldalon közel 450 darab korabeli, illetve a közelmúltban készült fotó is található. És tudományos munka is, pontos lábjegyzetekkel ellátva, mivel a szerző úgy véli, a hitelesség kell alátámassza azt, amit elmond a könyvben. Megtalálható benne továbbá Antal Géza egykori egyházgondnok, valamint Sebestyén Péter szépvízi születésű marosvásárhelyi plébános visszaemlékezése is. „Amikor a plébánosom elküldött a faluban az elsőpéntekesekhez, miután elvégeztük a szentségi kiszolgáltatást, a szentáldozást, utána megkérdeztem, hogy van-e régi fotója. És a legtöbben ilyenkor elkezdtek mesélni, elővették a régi fotókat. Olyan megdöbbentő felvételek kerültek elő idős nénik imakönyvéből, hogy nem is hittem. Ezzel a könyvvel ennek a községnek a nagyon értékes és szép múltját szerettem volna felidézni. Próbáltam egy-egy szeletet kiemelni a község életéből. 2014-ben már megvolt a gerince, de tovább helyeztek a papi munkában, és most sikerült pontot tenni rá. A kötet kiadását a szépvízi közbirtokosság állta, nélkülük nem lenne kézzel fogható a borítók közé zárt történelem” – mutatott rá a szerző, aki hangsúlyozza, hogy hiteles történelmi összeállítást, falumonográfiát a gyulafehérvári érseki levéltár kutatása nélkül nem lehet végezni. Megnyitják az emlékévet A Szent László emlékévet Tamás József gyulafehérvári római katolikus segédpüspök nyitja meg a hat órától kezdődő ünnepi szentmisén. Előtte fél hattól Szépvíz múltjáról szóló videókat vetítenek. A szentmise után pedig Sebestyén Péter marosvásárhelyi plébános méltatja a könyvet. „A szülőfalum iránti tisztelet jelképeként szerettem volna magam után hagyni ezt a kötetet. Mert a szó elszáll, de az írás megmarad és múltunk megismerése kötelességünk” – összegzett Gál Hunor.
Péter Beáta
Székelyhon.ro,

Magyar alpolgármester nélkül maradt Négyfalu
Magyar alpolgármester nélkül maradt a Brassó megyei Négyfalu. A 19 tagú helyi tanács Szociáldemokrata és Liberális Párti képviselői összefogtak és leváltották Géczi Gellért RMDSZ-es alpolgármestert, helyette a Szociáldemokrata Párt által nevesített személyt választottak. A Brassó megyei városnak 17 éve először nincs magyar alpolgármestere.
A 35 ezer lakosú Négyfalu önkormányzatának egy alpolgármestere van, aki eddig hagyományosan RMDSZ-es volt, hiszen jelentős számú magyar él a városban, arányuk az összlakosság 20 százalékát teszi ki.
Az RMDSZ Brassó Megyei Szervezete megdöbbenéssel vette tudomásul, hogy a március 23-i tanácsülésen politikai üzérkedés mentén leváltották Géczi Gellértet – írják közleményükben. A helyi liberális tanácsosok felrúgták a megyei szinten kötött szövetségi-liberális együttműködést, ennek áldozata lett az RMDSZ négyfalusi alpolgármesteri tisztsége. A közlemény szerint liberálisok megyei vezetősége azt nyilatkozta, hogy megvonják a politikai bizalmat tanácsosaiktól.
Erdély.ma

Kelemen Hunor: jól működő magyar–magyar kapcsolatra és biztos román–magyar állami viszonyra van szükség
„Be kell látnunk, hogy olyan látványos eszközöket használ ma Románia a kisebbségi jogfosztáshoz, amelyekre nem voltunk felkészülve: az igazságszolgáltatásban, ügyészségi eljárások során, bírósági döntéseken keresztül. Az RMDSZ feladata az, hogy a magyar közösséget ért jogtiprásokról minden romániai és nemzetközi szervezetet tájékoztasson. Olyan értékek mentén politizáljon, amelyek az erdélyi magyar közösség hosszú távú megmaradását garantálják: kidolgoztunk egy törvénytervezetet is a nyelvi jogok bővítésére, amelyet hamarosan a parlament elé terjesztünk” – mondta Kelemen Hunor szövetségi elnök március 24-én, pénteken a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának (KMKF) budapesti ülésén. Az RMDSZ elnöke beszédében a jelenlegi romániai politikai helyzetre is reflektált. Azt mondta: az utcai tüntetéseken túl látni kell azt is, hogy ma Romániában a hatalmi ágak szétválasztása csak fikció, sérül a jogállam, a korrupcióellenes harc leple alatt sorozatos lejáratások indulnak magyar emberek, intézmények ellen. A Marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Líceum helyzetéről úgy vélekedett, a Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) ellehetetleníti a tanintézmény működését, alapjaiban rengeti meg a Romániában élő magyar közösség biztonságérzetét. „Elfogadhatatlan, hogy gyermekek jövőjével játszanak, szülőket félemlítenek meg a korrupció visszaszorításának címszavával tett intézkedésekkel. Ilyen körülmények között jól működő magyar–magyar kapcsolatra és biztos román–magyar állami viszonyra van szükség. Az RMDSZ abban érdekelt, hogy a jelenlegi helyzet kimozduljon a holtpontról, ezért minden tőle telhetőt megtesz azért, hogy megerősítse a magyar közösség biztonságérzetét” – jelentette ki Kelemen. Kelemen Hunor felszólalásában – mérlegelve az elmúlt év két romániai választását – úgy vélekedett: ezek egyértelmű győztese a romániai magyar közösség, amely az önkormányzati választáson megerősítette képviseletét, az addigi két megyei önkormányzati elnöki tisztség helyett most ötöt birtokol. A parlamenti választás eredményét tekintve pedig bátran kijelenthető: a magyar közösség visszaszerezte bizalmát. „Ahhoz, hogy eljussunk idáig, a tavalyi évet megelőző esztendőkben jó döntéseket kellett meghoznunk. A Magyar Polgári Párttal való összefogás kiemelten hozzájárult a sikerhez, de Magyarország segítsége is mérvadó volt” – tette hozzá az RMDSZ elnöke, hangsúlyozva, hogy a mára megerősödött parlamenti frakció 21 képviselőből és 9 szenátorból áll, amely arányos képviseletet biztosít a magyar közösségnek. A Kárpát-medencei Képviselők Fórumán Kelemen Hunor szövetségi elnök mellett jelen voltak az RMDSZ parlamenti frakciói, európai parlamenti képviselői, az ülésen részt vett továbbá Vincze Lóránt, az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának (FUEN) elnöke is. A KMKF március 24-i plenáris ülésének résztvevői állásfoglalásban rögzítették aggodalmukat az erdélyi magyar közösséget ért jogsértések miatt. A Kárpát-medencei Képviselők Fóruma 2004-ben alakult, célja a Kárpát-medencében élő magyar közösségek képviseletét ellátó szervezetek munkájának összehangolása. (rmdsz tájékoztató)
Transindex.ro

Szabad Föld (Budapest)
Meddig leszünk magyarok?
KOSSUTH-NAGYDÍJAT KAPOTT minap Kallós Zoltán néprajzkutató, népzenegyűjtő. Példaértékű életútja során őseink hagyatékának, népi kultúránk legszebb kincseinek továbbörökítése mellett a szórványvidéken élő magyar gyermekek anyanyelvének és kultúrájának megőrzését is odaadóan szolgálta, valamint az erdélyi és az anyaországi táncházmozgalom elindításában is óriási szerepet vállalt.
– Győzi fogadni a gratulációkat?
– Sokan hívnak telefonon a határ mindkét oldaláról.
– Ez már a második Kossuth-díja…
– Igen, 2006-ban megkaptam a „rendeset”, most pedig a nagydíjat.
– A rendszerváltás után számos elismeréssel jutalmazták, hogy csak a Magyar Örökség-díjat, a Magyar Corvin-láncot és a Nemzet Művésze címet említsem.
– A néprajz iránti szeretet, a szenvedélyes gyűjtés a természetemből fakad. Soha nem tudtam nélküle meglenni. Eszembe sem jutott, hogy ezért bármiféle kitüntetést érdemelnék.
– Egyszer nemet is mondott. Miért utasította vissza 2005-ben a Csángó Kultúráért Díjat?
– Nyílt levélben fordultam Bozóki András akkori kulturális miniszterhez, hogy ne díjakat osztogassanak, hanem inkább támogassák a romániai szórványmagyar közösségek művelődési-oktatási rendszerét, amire azokban az időkben nemigen láttam megfelelő akaratot. Mivel késve, július végén hirdették meg a pályázatokat, a Kallós Alapítvány tizennégy esztendő után abban az évben nem tudott csángó gyerekeket táboroztatni. Ám hiába emeltem fel a szavam, semmi foganatja nem volt.
– Tavaly februárban a Hagyományok Háza átszervezése ellen tiltakozva Orbán Viktorhoz fordult. – Igen. Kértem, hogy gondolják át a dolgot.
– Tényleg pulikutyát kapott a miniszterelnöktől és feleségétől a 90. születésnapjára?
– Nem szeretek személyes dolgokról beszélni.
– Milyen a kapcsolata az anyaország folkloristáival?
– Sokan nincsenek már köztünk. Többekkel rendszeresen beszélek és találkozom. A Hagyományok Házával szinte napi kapcsolatban vagyok. Legutóbb Sebő Feri tartott előadást, Borbély Jolán etnográfus is járt nálunk. Sajnos az egészségi állapotom miatt én egyre kevesebbet tudok Magyarországra utazni.
– Sokan élő legendának, lélekmentőnek, korunk Bartókjának tartják önt. Mit szól ezekhez? – A papír mindent elbír.
– Még rekorder is: tizennégyezer népzenei alkotást gyűjtött, Bartóknál is többet, ezzel meghaladja a magyar néprajzkutatás eddigi összteljesítményét.
– És ehhez vegyük hozzá a néprajzi tárgyakat, melyekből a válaszúti múzeum tizenhat termében nyílik állandó kiállítás június 2-án. Többségük XIX. század végi, XX. század eleji mezőségi, kalotaszegi, moldvai magyar anyag. Felbecsülhetetlen értéket képviselnek. Eddig ládákban lapultak. Amikor Orbán Viktor Válaszúton járt, megígérte, hogy az alapítvány kap pénzt a múzeum bővítésére. Most ebből sikerült megduplázni a kiállítóteret.
– Úgy tudom, a csángó anyagot Pécsre vitte.
– A válaszúti múzeumot még a Ceauşescu-rendszerben kezdtem el szervezni a helyi lelkésszel, az üresen álló kántori lak épületét tartottuk megfelelőnek hozzá. Furcsa módon nem sokára kiszálltak a lakásomra a kolozsvári múzeumtól leltározni. Minden egyes néprajzi tárgyat nemzeti kincsnek tulajdonítottak, s erre hivatkozva közölték, hogy a gyűjtemény őket illeti. Nem adtam oda, azt mondtam nekik, inkább felgyújtom. Mivel a csángó anyagot előzőleg elrejtettem a padláson, Andrásfalvy Bertalan néprajztudós barátom javaslatára át tudtam menekíteni a pécsi múzeumba.
– Mára beteljesedett a küldetés, vagy lehetne még valahol néprajzi értékeket gyűjteni?
– Sok olyan hely van, ahol soha nem járt senki. Nemcsak Erdélyben, hanem Magyarországon is. Az én generációm élő tagjai még tudnának mesélni. Amíg az 1970-es években öt kiadást megért Balladák könyvében 256, addig a 2014-es Balladás könyvben 550 tétel szerepel mintegy 250 adatközlő által. Talán húsz-huszonöten még élnek közülük.
– Mi történik, ha már ők sem lesznek?
– Könyvekben, hangfelvételeken élnek tovább.
– Érdeklik a mai fiatalokat az elődeik szokásai?
– Örömmel tapasztalom, hogy élénk az érdeklődés a népzene iránt, és egyre többen kapcsolódnak be a táncházmozgalomba is. Az egykor aktív szereplők hozzák a gyerekeiket, az unokáikat, akik továbbviszik a hagyományokat. Hogy mennyire nyitottak a fiatalok, azt a Fölszállott a páva sikersorozata bizonyítja. Határon túl is figyeltük az adásokat, magam is sok tehetséges énekest, táncost véltem felfedezni.
– Pályája során megannyi egyszerű ember tehetségét csodálhatta. Voltak emlékezetes találkozásai? – Életem legszebb pillanatait az adatközlők adták. Egyik legkedvesebb énekesem Moldvában, Klézsén élt, Miklós Gyurkáné Szájka Rózsa nem tudott írni-olvasni, még románul sem beszélt, életében csak egyszer mozdult ki a falujából. Viszont szívszorító balladákat és gyönyörű szerelmes dalokat énekelt magyarul, ami azokban az időkben nem kis bátorságra vallott. Repertoárját az Új guzsalyam mellett című könyvemben adtam közre. Kétszer találkoztam Kodály Zoltánnal. Kaptam tőle ajándékba egy magnót, amit vihettem magammal a gyűjtőútjaimra. Felhívta a figyelmemet arra, hogy táncfüzéreket és hangszeres zenét vegyek fel, melyeket addig felszerelés hiányában nem tudtam rögzíteni.
– Megvan még a magnó?
– Nincs. Egy házkutatás során szándékosan elrontották és elkobozták a szekusok.
– Sokat zaklatta a Securitate?
– Állandóan figyeltek. Egyik moldvai gyűjtésemen Lujzikalagorba utaztam, ahol a piacon szőtteseket árultak a csángó asszonyok. Amikor le akartam szállni a buszról, közölte a sofőr, hogy a hátsó ajtó nem nyílik. Elvitt a végállomásig, ahol már várt egy rendőr, és bekísért a Securitatére. Átkutatták a zsebeimet, felírták a nálam talált címeket, faggattak a kapcsolataimról. Végül megbüntették azokat, akiktől vásároltam.
– Börtönbe is került két évre...
– Megszenvedtem. Ne kérdezze, nem szeretek erről beszélni.
– Manapság nem kell gáncsoskodástól tartania a kutatás során?
Befejeztem a gyűjtést. Nem szívesen mozdulok ki itthonról. Válaszúton minden megtalál: például táborokat szervezünk gyerekeknek és felnőtteknek. A kézműves foglalkozások mellett népi játékokat, népdalokat és néptáncot is tanulnak a résztvevők. Alkotnak és szórakoznak egyszerre. – Régi álma vált valóra az oktatási központtal?
– A tízholdas családi birtokunkon álló épület a Bánffyak vadászháza volt, a szüleim 1933-ban vették meg. Az ingatlant 1950-ben elkobozták azzal a kreált indokkal, hogy apám többet vetett, mint ami a vetési tervben volt. Szabotázsért hat hónap elzárást is kapott. Egykori tulajdonunkat negyven évig bitorolták mások, az 1989-es változások után sem akarták visszaadni, mígnem 1992-ben sikerült visszaperelnem. Felajánlottam az erdélyi református egyházkerületnek. Csiha Kálmán püspök öregek otthonának szánta, de én ezt elutasítottam, mivel úgy gondoltam, a fiatalok nagyobb veszélyben vannak, mint az öregek.
– És az ön elképzelése győzött!
– Évekig nem történt semmi. Ez idő alatt három folyóvölgyben, húsz településen kerestünk fel magyar családokat, és kiderült, sehol sincs anyanyelvi oktatás. Ennek hatására indítottuk el 1999-ben a magyar óvodát és elemi iskolát bentlakásos rendszerben. Huszonöt év szünet után négy gyerekkel indultunk el! Ma már huszonkét eldugott faluból járnak ide. Később létrejött a kollégium, a mezőgazdasági szakiskola, a tangazdaság, a múzeum, a népművészeti központ, a zeneiskola. Intézményünket a magyar kormány nemzeti jelentőségűnek tartja, fenntartása javarészt pályázatokból történik.
– Sose gondolt arra, hogy Magyarországra költözzön?
– Meg sem fordult a fejemben. Erdélyben jobban meg tudom élni a magyarságomat. Magyarországon még mindig nem lehet kimondani, hogy magyar vagyok, mert azonnal nacionalistának bélyegeznek. Van egy társadalmi réteg, amelyik mindent megtesz azért, hogy ellehetetlenítse azokat, akik a magyarság ügyéért akarnak tenni.
– Addig leszünk magyarok, amíg magyarul táncolunk és magyarul énekelünk – mondta egyszer. – Ez nem vitás.
– A Kossuth-nagydíj átvételekor milyen népviseletben jelent meg?
– Nádasmenti cifrabujkában, melyet a kalotaszegi férfiak hordtak. A Türéből származó Bálint Tibor varrta, aki a Népművészet Mestere és a kolozsvári magyar színház szabója. Ezt viseltem az első Kossuth-díjam átvételekor is, direkt arra az alkalomra készült. Egyértelmű, hogy most sem vehettem fel mást.
– Március 26-án lesz 91 éves. Hogyan ünnepel?
– Szűk körben. Válaszúton, a rokonokkal.
– Milyen ajándéknak örülne?
– Ebben a korban már csak jó egészséget kívánhat magának az ember.
Borzák Tibor
szabadfold.hu

Kelemen: Románia látványos eszközöket használ a kisebbségi jogfosztáshoz
Jól működő magyar–magyar kapcsolatra és biztos román–magyar állami viszonyra van szükség – jelentette ki pénteken Kelemen Hunor a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának (KMKF) budapesti ülésén.
„Be kell látnunk, hogy olyan látványos eszközöket használ ma Románia a kisebbségi jogfosztáshoz, amelyekre nem voltunk felkészülve: az igazságszolgáltatásban, ügyészségi eljárások során, bírósági döntéseken keresztül. Az RMDSZ feladata az, hogy a magyar közösséget ért jogtiprásokról minden romániai és nemzetközi szervezetet tájékoztasson” – mutatott rá Kelemen Hunor RMDSZ-elnök március 24-én, pénteken a KMKF budapesti ülésén.
A szövetségi elnök bejelentette: kidolgoztak egy törvénytervezetet is a nyelvi jogok bővítésére, amelyet hamarosan a parlament elé terjesztenek. Kelemen Hunor felszólalásában – mérlegelve az elmúlt év két romániai választását – úgy vélekedett: ezek egyértelmű győztese a romániai magyar közösség, amely az önkormányzati választáson megerősítette képviseletét, az addigi két megyei önkormányzati elnöki tisztség helyett most ötöt birtokol.
A Kárpát-medencei Képviselők Fórumán Kelemen Hunor szövetségi elnök mellett jelen voltak az RMDSZ parlamenti frakciói, európai parlamenti képviselői, az ülésen részt vett továbbá Vincze Lóránt, az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának (FUEN) elnöke is. A KMKF mai plenáris ülésének résztvevői állásfoglalásban rögzítették aggodalmukat az erdélyi magyar közösséget ért jogsértések miatt.
Közlemény
Erdély.ma

Újabb reformkísérlet
Az 1989. utáni huszonnegyedik oktatási miniszter eltökélt szándéka, hogy amit az előtte járók elbaltáztak, rendbe tegye. Ezzel egyetért a miniszterelnök is, aki úgy gondolja, itt az ideje, hogy egy asztalhoz üljenek az érdekelt felek, és egy átlátható, működőképes törvényt alkossanak, amely legalább 2030-ig érvényes.
Pavel Năstase tárcavezető és Sorin Grindeanu egyetértésben értekezett erről minap a fővárosi közgazdasági egyetemen a felsőoktatás egyes kérdéseiről szóló ülésen. Az oktatási miniszter közölte: őszig felmérik a hazai oktatás helyzetét, év végéig megállapítják az oktatás prioritásait, jövő év elején elkészítik az új törvénytervezetet, amit májusig közvitára bocsátanak, júniustól szeptemberig a törvényhozásban elemzik a jogszabályt. Mint mondta, a 2011. januártól érvényes oktatási törvény háromszázhatvanöt cikkelyéből eddig százötvenkettőt módosítottak. Úgy beszéltek arról, hogy működőképes törvényt kell alkotni, mintha ez újdonság lenne, mintha az 1989. december utolsó napjaiban kinevezett Mihai Şora tárcavezető és az őt követő huszonkét miniszter is mind nem ezt szajkózta volna, de amint látjuk, nem igazán sikerült.
A fordulat utáni első új törvény, a 84-es a Văcăroiu-kabinet idején lépett érvénybe 1995-ben, de Liviu Maior tárcavezető már korábban megváltoztatta az 1989. előtti tanterveket, és világbanki kölcsönből megkezdődtek az igazi nagy beruházások, egyeseket azóta sem fejeztek be. Két év múlva már más miniszterelnök és tárcavezető ült a bársonyszékekben, a Victor Ciorbea és Virgil Petrescu páros arról döntött, hogy bebiztosítja a pedagógusok jogállását, és megszületett a 128-as törvény. Még abban az esztendőben színre lépett Andrei Marga, bevezette a nyolcadikosok egységes felmérőjét, alternatív tankönyvek jelentek meg elemiben, az önkormányzatok alárendeltségébe utalták az óvodákat, iskolákat – azt hittük, a reform szele fújdogál. Azóta többször változtatták a záróvizsgákat, a tankönyvek közül még a kötelező kiadványokat sem kapják meg mind a gyermekek, az önkormányzatok többsége csak a túlélésre tud pénzt adni az iskoláknak, a régi törvény elavult, a 2011-es Funeriu-féle jogszabályból már alig maradt valami, és azt sem tartják be. A változtatásokhoz Ecaterina Andronescu is jócskán hozzájárult, három rendben ült a tárcavezetői székben, de sok jót nem hozott az oktatás számára.
Jó lenne végre állandóságot teremteni a jövő szempontjából legfontosabb ágazatban, ahol a fejetlen változtatások miatt mára az is eltűnt a rendszerből, ami valamikor jól működött. Nem prókátorokra, hanem felelős vezetőkre van szükség, akik nem azért lépnek tízet, mert a másik kilencet lépett, hanem azért, hogy haladjanak.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Kolozsvár Jancsó Miklós szemével és tollával (Könyvbemutató Sepsiszentgyörgyön )
Jancsó Miklós Volt egyszer egy Kolozsvár… című, a magyarországi Jancsó Alapítvány gondozásában 2016-ban megjelent könyvét mutatták be tegnap délután Sepsiszentgyörgyön a Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron Termében.
A házigazda Szonda Szabolcs könyvtárigazgató köszöntője után Jancsó Antal, a Jancsó Alapítvány elnöke elmondta, családjuk Háromszék egyik nevezetes famíliája, szervezetük elsősorban Jancsó Benedek történész életművét gondozza. A könyvet – melyet szerzője úgy határozott meg, mint „vidám-szomorú útikalauz az elmúlt idők színészeiről, polgárairól, kocsmáiról és sok más érdekességről” – Jancsó András szerkesztette. A tegnapi bemutatón ő faggatta Jancsó Miklóst: hogyan lett egy színészből író, miként születtek az írások, és kérte, meséljen néhány anekdotát. A szerző elmondta, nem volt sikeres színész, és az írásba meg a tanításba menekült a színházból. Azt ír, amit akar, és úgy, ahogy akarja, itt nincs rendező, aki elbizonytalanítaná. Rövid prózát ír, mert arra törekszik, hogy olvasmányos legyen, ne untasson. Az 1960-es, 70-es és 80-es évek nagy kolozsvári színésznemzedékéről emlékezett meg anekdotákban, kedves színpadi történetekben, de nemcsak művészekről, hanem a kisegítő személyzetről és a szomszédos kocsmáról is. Az anekdoták egyik színfoltja a színházi fodrászról, Gézáról szól, aki Mihály király borbélya volt, és – beszámolója szerint – rendre utasította az uralkodót.
Szekeres Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A Deák házaspár életmű-kiállítása
Erdélyi művészeti központ
Deák M. Ria és Deák Barna képzőművészek közös tárlata nyílt meg tegnap délután a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMÜK). A kiállításon a művész házaspár egész életműve követhető, grafikák, festmények, drótlenyomatok, installációk, textilművészeti alkotások tekinthetők meg.
Otthon felforgattuk a házukat, mindent átnéztünk, életükben mindketten rengeteget dolgoztak, ebből született ez a kiállítás – köszöntötte a művészeket Vécsi Nagy Zoltán, az EMÜK vezetője, a kiállítás kurátora. Verset mondott Debreczi Kálmán színművész, a kiállítást Kányádi Iréne művészettörténész, a Partiumi Keresztény Egyetem előadótanára nyitotta meg. Elhangzott: Deák Barna és Deák M. Ria már a rendszerváltás előtt a sepsiszentgyörgyi, háromszéki művészeti szcéna jeles képviselői, két olyan művész, akik következetesen folytatták saját munkájukat, de ki is egészítették egymást. Kányádi Iréne szerint Deák Barna munkásságát, életét nagyban meghatározta a kommunista meghurcoltatás, ez is magyarázza erőteljes, szimbolikus töltetű motívumvilágát. „Munkáin főként állatfigurák láthatóak: kutyák, vaddisznók, sárkányok, madarak. Ezeket a motívumokat átvitt értelemben használja, és főként a társadalomban, a politikai életben való erőszak és hatalom önkényességét, irracionalitását fejezi ki velük. Ebben az értelemben joggal mondhatjuk, hogy erős társadalomkritikai üzenetet hordoznak magukban. Nem törekszik figuratív kifejezésmódra, alkotásai inkább a szimbolikus-expresszív kategóriába illeszkednek bele.” Deák Barna lázadó, erőteljes hangvitelű munkáival organikus egységet alkotnak Deák Ria kiegyensúlyozott, melegséget sugárzó alkotásai – hangsúlyozta Kányádi Iréne. Régebbi, főként földszínű síktextil munkái igényesen kivitelezett alkotások, színösszetételükben és domborulatainak megformálásában erős plasztikai hatásokkal. „Drasztikus mozzanat Deák M. Ria életművében a műalkotások síkból való kilépése, ezáltal meghatározva a körülötte levő teret. A horgolás technikával készült és izgalmas formaelemeket felhasználó alkotások inkább hasonlítanak speciális szobrokra, mint a dekoratív értelemben vett textilmunkákra.” „A kiállítás anyaga Deák Barna és Deák Ria álmaiba, vágyaiba egyaránt bepillantást enged. Egy olyan művész házaspár világába, akik egy belső tűztől, kényszertől hajtva az élet bármilyen zord körülménye között is az élet igazi tartalma, az alkotás mellett tették le voksukat” – összegezett Kányádi Iréne.
Mózes László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Sabin Gherman: Mióta tiltott Romániában Erdély zászlója?
A tényállás a következő: fejenként 500 lejre büntettek néhány fiatalt, mert egy engedélyezett rendezvényen Erdély történelmi zászlójával vonultak fel. A csendőr a jegyzőkönyvben azzal indokolta a bírságot, hogy „Erdély 1918 előtti zászlója volt náluk”. Az utcákon haladó menetoszlopokban jelen volt az Európai Unió, Románia és Magyarország zászlója – az esemény Kolozsváron zajlott, március 15-én, a magyarok napján. A megbírságolt fiatalok azt mondják, maguk a szervezők hívták oda a csendőröket, a szervezők megijedtek, és azt állítják, hogy nem egészen így történt: a csendőrség arra hívta fel a figyelmüket, hogy drasztikusan felelősségre vonják majd őket a hatóságok, ha a menetoszlopokban megjelenik az az erdélyi zászló – tehát mit tehettek volna?
Nézzük meg a dolgot alaposan. 2015. november 28-án, Gura Humorului-on leleplezik III. (Nagy) István (Ştefan cel Mare) szobrát, és azóta Bukovina történelmi zászlója is az árbócon lobog. 2014. május 19-én Victor Ponta kormányfő Moldva történelmi zászlaját kapja ajándékba az SZDP megyei szervezeteitől. 2008. május 29-én, az akkori kormányfő, Tăriceanu tiszteleg a Nagybányán felvont máramarosi zászlónak, méghozzá egy hivatalos ceremónián. 2012. október 4-én Gorj megye akkori kormánymegbízottja bejelenti, hogy a térségbeli idegenforgalom népszerűsítése érdekében Victor Ponta kormányfő jelenlétében felvonja a Păpuşa-csúcsra a megye zászlóját. Ez év március 21-étől kezdve megünneplik Olténia napját – talán a művelődési minisztérium így tudomást szerez majd az összeomlás határán lévő olténiai bástyákról.
Bukovinában „szabad”. Olténiában és Moldvában szintén – egyeseknél – lassan mondom, hogy értsék – még az „1918 előttieket” is.
Mi lehet Erdély zászlajában, ami ennyire megijeszti őket? A színek ugyanazok, mint a román zászlón, de sárga–piros–kék sorrendben. Az, hogy 1918 előtti? Vagyis Erdélyben 1918-ig nem volt élet? December 1-jén örökbe vettek minket, és muszáj befognunk a szánkat, amikor az örökbefogadó szülők egy tálnyival kevesebb híg levest adnak nekünk, mint a többieknek? Egyaránt kapunk a tarkónkra a magyar és a román zsandártól is? Hékások, térjetek észhez, mert a történelem néha olyan, mint egy ostoba tehén, amely nekiront a fejeteknek… Erdély zászlójának színei egy híres per, a nagyszebeni kokárdaper ürügyéül szolgáltak – 1894. május 27-én a memorandisták perében érintett román hazafiak egy csoportja visszatérőben volt a szülővárosába, a helybéliek pedig háromszínű kokárdát viselve fogadták őket. A nagyszebeni tudósítókkal rendelkező hegyen túli újságok arról számoltak be, hogy a vádlottak és főleg öt fiatal lány közül senki sem hátrált meg a bíró előtt, és kiállt identitásához való joga mellett. És az 1895. február 13–25-ei bukaresti Universul literarból megtudhatjuk a fiatal román lányok érvelését: „A bíró kérdésére, hogy ismerték-e azt a törvényi rendelkezést, amely tiltotta ezen színek viselését, azt válaszolja, tudomása volt arról, hogy a törvény tiltja idegen színek viselését, de a sárga-piros-kék trikolór nem idegen trikolór, hiszen ezek a színek a mieink, románoké, ennek az országnak az őshonos lakóié, azon kívül pedig Erdély színei is. (…) Nem tartja úgy, hogy tettével bármilyen, törvény által tiltott bűncselekményt követett volna el, mert ezen ünnepi alkalomból csak jó románi érzését akarta kifejezni.” A nagyszebeni románok védője Erdély egyik ragyogó ügyvédje, dr. Amos Frâncu volt, akit az Erdélyi Szigethegység Tribunusának is neveztek – arról az Amos Frâncuról van szó, aki dr. Ioan Raţiut, a Román Nemzeti Párt vezetőjét védte a memorandisták perében, akiket azért helyeztek vád alá, mert a külföldi sajtóban ítélték el az erdélyi románok elnyomását. „A sárga-piros-kék trikolór azonban nem idegen trikolór, mert ezek a mi színeink, a románoké.” Most, a XXI. században oda jutottunk, hogy identitásunk miatt bírságolnak meg minket, mint hajdanán, de ezúttal a román csendőrök? Bármit viselni lehet Erdélyben az olasz vendéglőre kitűzött zászlótól egy cég vagy egy labdarúgócsapat zászlajáig – csak az erdélyiek zászlóját nem? Újra visszatérünk Brătianu ostobaságához, az „Erdély kell nekem, de erdélyiek nélkül”-höz? Ha Románia egy nagy család, akkor Erdély miért az a gyermek, akit bezárnak a pincébe, miközben a rokonság lagzin mulatozik? Hogyhogy nem ismered el az identitásomat? A te félelmeidtől függ az én létezésem? Ha erdélyi vagyok, ha Ionnak, vagy Jánosnak, vagy Johannak neveznek, akkor nem vagyok román állampolgár, ugyanolyan jogokkal, mint a bukovinai vagy a moldvai? Talán méltányolnunk kellene, hogy János és Johann is elfogadta Ion jelképét, a sárga-piros-kék zászlót – a közös értékek közös jelképét. Sem a politikusoknak, sem a csendőrségnek nincs honnan tudniuk (sic!), hogy az erdélyi románok ezt a zászlót vitték 1918. december 1-jén Gyulafehérvárra is, és hogy aztán 1968-tól kezdődően a Magazin Istoricban és minden ezt követő tanulmányban a zászló színeit vörös-sárga-kék sorrendbe helyezték, hogy jól mutasson a nemzeti egységi termelési versenyben. (Egyes vélemények szerint a fekete-fehér képeken egy ortokromáziának nevezett jelenség okozza a látszólagos sorrendváltást, bár ez még nem magyarázza meg, hogy az 1918-as zászlók miért vízszintes sávozásúak és nem függőlegesek, mint a mai román zászló – a szerk.). A forradalom után tisztséggel jól kibélelt történészek egész hordája termett, azok a Vatra Românească-bérletesek, akik tovább vitték azt az ostobaságot, hogy a románok Erdélyben csak gyermekgyártó szolgák voltak. Egyrészről a nemzetség vitézségéről áradoznak, másrészről a falu nyomorúságáról beszélnek. Most egyes nacionalisták Petőfi-verseket tanulnak meg kívülről, hogy jól fésült előadásokon szavalják el őket, miközben annak a „sajtónak” adnak interjúkat, amely azért pánikol, mert a magyarok el akarják lopni tőlünk Erdélyt. De ők sohasem tesznek majd említést a mócokról szóló 1996/33-as törvényről, például, amely már 21 éve létezik, és szintén 21 éve nem alkalmazzák – a mócok csak választási kampányban jók, nem igaz? Akárcsak Erdély. Én, az erdélyi román, miközben azt látom, hogy Románia és Magyarország zászlója szabadon loboghat, míg Erdély zászlója (félig-meddig) be van tiltva, a következőt gondolom: Erdély még mindig rettegést okoz Romániának, ahogy a múltban Magyarországnak is, évszázadokon keresztül. Bukarest sem érti, mint ahogy Budapest sem értette, hogy ennek a térségnek az identitása a „bună ziua, jó napot, guten tag”-ból született, hogy minden kultúra egyenlő, és mindegyik beleadott és kapott is ezt-azt az erőforrásaiból. Bukarest és Budapest sem fogja fel, hogy Erdély legnagyobb kincsét az aranyon, ezüstön, földgázon túl az emberek jelentik, akik éjfélkor és éjjel egykor is bontanak szilveszteri pezsgőt, akik két húsvétnak örvendenek, akik nem szoktak hozzá olyanféle breaking news-okhoz, hogy itt a tél és üres a kamra – itt nem a csendőröknek s bakáknak kell kenyérrel, hússal és lapáttal érkezniük a saját portánk körüli hó eltakarításához. És talán meg kellene emészteniük – a politikusoknak, zsandároknak és más félősöknek –, hogy elvihetik az aranyat, az ezüstöt, a gázt, a szénát a jászolból és a kotlós tyúkot a fészekből, de nem vehetik el tőlünk „a jó románi érzelem kifejezésének szándékát”. Miért kellene ezt megemészteniük? Mert a történelem néha úgy viselkedik, mint egy tehén. (România Liberă)
A Háromszék megjegyzése:
Legalább a saját tehenünket ismerhetnénk
Megbízható történészek szerint a három színt a lobogón úgy összegabalyították az egyre groteszkebbé és nevetségesebbé váló zászló- s felségjelcsatákban, hogy hiába fogadja el román is, magyar is, ma már sem rendőr, sem finánc ne tudja, miért is szabjon ki bírságot, ha nagyúri kedvében éppen büntetni akar. Mert akar.
Nem az Erdély-zászló miatt büntették meg Soós Sándort
A kézhez kapott jegyzőkönyv szerint az EMNP Kolozs megyei elnökét azért bírságolták meg március 15-én, mert ellenszegült a szervezők felkérésének, és nem hagyta el az ünneplő menetet. A szervezők felszólítása ellenére sem hagyta el a március 15-ei kolozsvári felvonulás helyszínét, és ezzel megsértette az 1991/60-as törvény 26. cikkely első bekezdésének f. pontját – áll a Soós Sándor, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) Kolozs megyei elnöke büntetésének jegyzőkönyvében.
A március 23-án kézbesített, 500 lejes bírság jegyzőkönyve úgy hivatkozik Czirmay Zoltánra, a kolozsvári RMDSZ ügyvezető elnökére, mint arra a szervezőre, aki kezdeményezte a megbüntetett, illetve figyelmeztetésben részesített személyek eltávolítását a menetből. A büntetés meg sem említi az Erdély-zászlót mint kifogásolt jelképet.
Az EMNP Kolozs megyei szervezete közleményében azt írja: nem kételkedik abban, hogy a csendőrség akarattal szított feszültséget a szervezők és a résztvevők között, ezért a jegyzőkönyvek elleni fellebbezést követően beperli a csendőrséget.
A helyzet tisztázása érekében azonban felszólítják az RMDSZ-t, hogy
mutassa be a március 14-én a csendőrséggel tartott egyeztető gyűlés jegyzőkönyvét, amelyben a csendőrség felszólítja az RMDSZ-t az Erdély-zászló használatának tiltására;
mutassa be a március 15-e után leadott tiltakozását a csendőrség felé, amelyben a csendőrséget hazugsággal vádolja;
adja törvényszékre a csendőrséget, amiért megsértette az ünneplők jogait;
kérjen nyilvánosan bocsánatot a kolozsvári magyarságtól, amiért szervezési mulasztások miatt nem megfelelő keretek között zajlott le a nemzeti ünnep. (Forrás: Főtér)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Példaértékű tájház-felújítás Kisiratoson
Amikor Kisiratoson nagy izgalmak közepette vártuk Borbás Marcsinak és csapatának a látogatását, elbeszélgettünk az igen ízlésesesen felújított, komoly anyagi ráfordítással tájházzá varázsolt parasztház tulajdonosának, Misik Endrének az édesapjával, Misik Józseffel. Ő a gang végébe épített kemencében, vacsorát készített a Szalbek vegyes kórus tagjainak. Amint elmondta, sertés-oldalast, -csülköt és -tarját sütött, főtt, majd ugyancsak kemencében meg is sütött burgonyakörítéssel, savanyú káposztával tálalják majd fel a kóruspróba után a tagoknak. Misik Józsefnek mindkét fia hivatásos szakács, de maga is ért a főzéshez, ugyanis nyaranta a battonyai strandon szokott dolgozni. A kemence villanyfűtéssel működik, a sülés közben keletkezett füstöt, ventillátor fújja ki hátul.
Ami a házat illeti, az 100 évesnél is öregebb, néhai Korpa Józsefé és családjáé volt. A felújítás során meghagyták az eredetileg 80 centi vastag, döngölt földből készült falakat, a nagyszobában a kuckóval ellátott, búbos kemencét, amit viszont villanyfűtésre állítottak át. Eredeti, faragott támlájú falusi székekkel, bútorokkal szerelték fel az egész házat, amelynek a középső szobájában korszerű, női, illetve férfi illemhelyt alakítottak ki. A konyha is szebb, mint valaha lehetett, hiszen lakkozott deszkából gőzelszívó, szépen faragott, régi divatú konyhabútorba építve, korszerű gáztűzhely áll a háziasszony rendelkezésére. Mivel a tájházat egyre többen igénylik családi rendezvények számára, amikor a helyszínen jártunk, a végéhez a kertbe, gyalult fából készülő, ugyancsak szemrevaló nyitott terasz épült.
Amint Misik Endre feleségétől, Tímeától megtudtuk, a házat romos állapotban, ingyen kapták. A férje nagyon sokat dolgozott rajta, illetve költött rá, de szerinte megérte a befektetést, mert nem csak maguk, hanem a vendégeik is nagyon élvezik az ódon épület hangulatát, a szépségeit. Bárcsak minden régi házat a szóban forgóhoz hasonló műgonddal, hozzáértéssel mentenének meg az utókor számára.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)

Hatvan éve történet – Szomorú emlék (2.)
Egy iskolaigazgató halála – előzmények – következmények
Ha volt egyáltalán ennek a hányatott sorsú iskolának a XX. században „aranykora” akkor annak gyökerei a „Schön-korszakhoz” is kötődtek.
Akkor miért váltották le az 1957-es szeptemberi tanévkezdés előtt?
Hol keressük a jegyzőkönyveket? Nincsen már senki, akit szóra bírhatnánk.
Ugyanakkor megváltak a másik magyar gimnázium, a 4-es számú középiskola talpra esett fiatal igazgatójától, Schmidt Máriától is.
Mi latolgattunk, kombináltunk.
Az elbukott magyar forradalom és szabadságharc erdélyi utórezgéseivel hoztuk kapcsolatba a két magyar iskola igazgatójának a menesztését. A példastatuálás hatásos lépését láttuk a hatóságok intézkedésében. Mindezt kapcsolatba hoztuk a békéscsabai magyar gimnázium 1955. október 6-ai aradi látogatásával, amelynek fogadásában a két iskola lelkesen vett részt.
Közszájon forgott egy történet, miszerint Schőn igazgató úr (elvtárs) oda mondogatott az iskolájába látogató pártaktivistának. A vita zárásaként állítólag elhangzott a következő mondat is:
– Ha legközelebb belép az irodámba, illik levennie a sapkáját.
Kovách Géza több alkalommal is bizonygatta nekem, hogy a két igazgató együttes leváltásának prózaibb oka volt: véget akartak vetni a két magyar iskola rivalizálásának, az igazgatók közötti vitáknak.
Így volt-e vagy másként?
Bizonyos vagyok abban, hogy a súlyosan szívbeteg Schön István halálát nem a hat év igazgatói munka siettette. Kedvére való volt a vezetői munkakör, örömét lelte benne, eredményeket ért el.
Sokkal inkább a leváltásában végződő méltatlan eljárás, a tanári státuszba való visszahelyezése viselte meg.
Ebben a vonatkozásban már nem a szóbeszédre, hanem saját tapasztalataimra építve fogalmazom meg véleményemet.
Az újonnan kinevezett igazgatót, Kristóf Ilonát a 4-es középiskolából importálták a 3-ba. A tanárkodást (francia nyelv és irodalom) 1930-ban kezdte, leányiskolákban (tanítóképzőkben) működött. Felkészült, olvasott, művelt oktató volt, de már nem rendelkezett annyi rugalmassággal, hogy a meglehetősen zavaros helyzeten úrrá legyen. Az igazgatói munkát erőszakkal tukmálták rá. Nem lévén más választása, elhagyta Aradot, visszament Kolozsvárra a húgával, Sárival együtt. Az aligazgatóként mellé rendelt Mózer István elszegődött újságírónak, s csak félkatedrás tanárként maradt az iskolában.
A 4-es középiskola is új igazgatót kapott az orosz szakos, holokauszt túlélő, Berger Margit személyében, akit elsősorban kedvessége miatt hamar elfogadtunk. Ezt elősegítette a leváltott igazgatónk, Schmidt Mária nagyvonalú, sérelmektől mentes viselkedése is.
Azokban a napokban, amikor Kristóf Ilus menekülésszerű távozása miatt a 3-as középiskola ismét igazgató nélkül maradt, Berger Margit a következő kérdést tette fel nekem:
– Nem gondoltál még arra, hogy kérjed felvételedet a pártba?
Gyorsan és meggondolatlanul válaszoltam:
– Nézd Margó, én mindennel egyetértek, csak az osztályharc túlkapásait nem fogadom el. Én maradnék egyelőre csak a KISZ-ben.
Akkor még nem tudtam, hogy ezt a tapogatódzó kérdést a hatóságok utasítására tette fel nekem. Abban is biztos vagyok, hogy válaszomat nem az általam megfogalmazott formában továbbította, mert néhány nap múlva kézhez kaptam írásos igazgatói kinevezésemet a 3-as iskolába. Csak évek múlva tudtam meg, kiknek „köszönhettem”, hogy rám, a más városból jött, ismeretlen kezdő tanárra esett a választás. Határozott nemet mondtam, s ezért a Városi Pártbizottság propagandatitkára elé citáltak. Ő kiszámolta, hogy a négy egyetemi évem alatt összesen mennyit költött rám az állam. Figyelmeztetett, itt azt ideje, hogy törlesszek.
– Megy igazgatónak a 3-asba, vagy úgy rúgom fenéken, hogy a városból is repül.
Megijedtem! Bár sejtettem mi vár rám, mentem igazgatónak a 3-as számú középiskolába. Így pottyantam bele, akaratom ellenére, egy olyan helyzetbe, amit huszonhat évesen, tapasztalatlanul és felkészületlenül nagyon nehezen tudtam kezelni.
Jelen írásom szempontjából nincs jelentősége annak, hogy mint friss diplomás miért vállaltam vegyészi állást 1954 nyarán az aradi vagongyárban. Mindennel elégedett voltam, talán a gyár futballcsapatába is beverekedhettem volna magamat, jó volt a fizetésem, mégis szeptemberben az iskola felé vettem az irányt.
Okmányokkal felszerelve megjelentem Bognár Gergely tanfelügyelő előtt, aki egy cédulával a 3-as iskola igazgatójához, Schön Istvánhoz irányított, mint frissen kinevezett kémia–fizikatanárt.
Az igazgató úr közölte a katedrám összetételét: matematika, orosz nyelv és fizika az estiben.
A matematikára és a fizikára bólintottam, az orosz nyelv ellen tiltakoztam. Kértem néhány óra kémiát, jeleztem, hogy latinórákat is vállalok, de oroszt nem tudok tanítani.
– Én ismerem a maga feleségét, tanítottam. Maga örülhet, hogy egy ilyen nagy iskolába került. Ezek a lehetőségei.
Ez határozottan, megfellebbezhetetlenül hangzott.
Ma is sajnálom, magamtól is szégyellem azt a mondatot, amit az iskola méreteire és igazgatójának emberi nagyságára építve fogalmaztam meg.
Döntöttem: egyelőre marad a vagongyár. Elköszöntem. Illendőségből visszakerékpároztam Bognár Gergely tanfelügyelő irodájához.
Nem jutottam szóhoz, végighallgattam egy a sorsomat érintő telefonbeszélgetést s egy újabb cédulával a zsebemben a másik magyar középiskola felé karikáztam.
Akkor még nem tudtam, hogy tanári pályafutásomnak legszebb, legboldogabb három éve vette kezdetét. Olyan lehetőségek nyíltak meg előttem, hogy rövidesen akár imáimba is foglalhattam volna Schön István igazgató urat, amiért elfogadhatatlan feltételeket állított elém. Ebből az időből való két osztály, sok szép emlékem forrása, május 13-án tartja 60 éves érettségi találkozóját.
Beismerem, nincs miért szégyenkeznem miatta, szorosan felzárkóztam a Schmidt Mária-Czédly Károly igazgatói kettőshöz, s hatékony támaszuk lettem a másik magyar iskolával folytatott rivalizálásban. Annak, hogy milyen eredményeket mutattunk fel a testvériskolával folytatott „versengésben”, ma már nincs jelentősége.
A 3-asból való „kiebrudalásom” története ismert volt a magyar tanügyi berkekben, a következő beszélgetésről azonban kevesen tudtak.
Az 1954/55-ös tanévet követő nyári vakációban az iskolában dolgoztam. Az egyik teremben amfiteátrumszerű kémia–fizika előadót építettünk. Meglepetésemre az udvaron, az egyik deszkarakáson Schön igazgató urat pillantottam meg. Egyedüli tanárként voltam akkor jelen az iskolában. Odamentem, köszöntöttem. Maga mellé ültetett.
– Fiatalember! Hagyja itt a nőket! Jöjjön át hozzám!
– Igazgató úr! Ott voltam, nem kellettem.
– Rosszul informáltak.
Nem tudom, miért látogatott el a nyári vakáció közepén az ellenlábas igazgató iskolájába.
Két év múlva, 1957 novemberében, egy nyirkos őszi napon, a Kálvin utcai református templom falához támaszkodó, erős légszomjtól gyötört Schön tanár urat kísérhettem haza. Kísérhettem? Vittem, szinte a két karomban. Mentőt hívtunk. Semmi másról nem beszéltünk, csak a betegségéről.
Nem tudom, hogyan gondolt rám, csak sejtem mi volt a véleménye rólam. Egyszer nem sokkal a halála előtt, visszajutott hozzám egy megjegyzése:
– Annak a fiatalembernek legalább van modora.
Ilyen előzmények után, Fábián György és Gnandt János aligazgatóktól megtámogatva jött létre a 3-as iskola „Igazgatóság”-a. Ez az elnevezés Ficzay Dénesnek, iróniától csepegő szellemes tréfálkozásra is alkalmat adott. Három kihangsúlyozottan rendpártivezető fogott hozzá az iskola kormányzásához.
Eltekintve néhány idősebb, a katolikus gimnáziumból visszamaradt tanártól, a fiatalok, a „Schön-pártiak” meglehetősen tartózkodva fogadtak. Tartottak attól, hogy a korábban részben visszaszorított (?) „régi” tanárok törleszteni fognak a leváltott igazgatóval és híveivel szemben.
Urbán Jóska nagyváradi iskola- és kolozsvári egyetemi társam figyelmeztetett is:
–Jóskám! Csak arra vigyázz, ne te legyél az ököl, amivel mások ütnek.
Tapasztalatlanságomat, hiányosságaimat figyelembe véve is, ilyen célra engem senki sem használhatott volna fel. Azt hiszem igazgató társaimat sem vezette ilyen szándék. Az egyik tanári értekezleten, szigorúbb igazgató kollégám részéről mégis elhangzott egy megjegyzés.
– A szolgálatos tanárnak nem elég csak panyókára vetett kabáttal végigsétálni az első emeleti folyosón. Van az iskolának második emelete, földszintje, sőt udvara is.
Nyílván nem csak az erősen szívbeteg Schön tanár úrnak szólt ez a megjegyzés, de ő magára vette.
Magyarázkodásra nem kerülhetett sor, mert néhány nap múlva a leváltott igazgató egy szívrohamot követően elhunyt.
– Megöltétek az igazgatót!
Ezt Kovách Géza mondta. Nem a kocsmában, nem az utcasarkon, hanem a tanári szobában.
Innen kellett folytatnunk.
Nem lelkesedésből, inkább kényszerből, úrrá lett rajtam a bizonyítási vágy. Meg akartam felelni. Két mérce állt előttem: Schön István és két utolsó nagyváradi diákévem igazgatója, Péter Sándor.
A Csiky Gergely Főgimnázium épületének első emeleti folyosóján Schön Istvánnak emléktáblája van, néhány egykori „Schön-párti” és „ellenzéki” tanárkolléga márványlapja között.
Az 1957 decemberében történtek jelentősége 1959 szeptemberére – az iskola tagozattá minősült – szertefoszlott.
Ma, 60 év után is csak az emlékezésnek van jelentősége.
Azért is munkálkodtam ezzel az írásommal, hogy ne csak a nyolcvanasok és a hetvenesek tisztelegjenek az egykori Igazgató – Schön István – emléke előtt, tudjanak róla a fiatalabbak is.
Réhon József
Nyugati Jelen (Arad)