Pongrácz P. Mária Temesvár díszpolgára
A temesvári önkormányzat március 14-ei plenáris ülésén döntött Pongrácz P. Mária író, újságíró, szerkesztő, műfordító díszpolgárrá avatásáról.
Pongrácz P. Máriát a Romániai Írók Szövetsége Temesvári Fiókjának elnöke, Cornel Ungureanu javasolta a díszpolgári címre.
A székelyudvarhelyi születésű Pongrácz P. Mária a Babeș-Bolyai Egyetem Bölcsészeti Karán magyar nyelv és irodalom szakos tanári oklevelet szerzett 1964-ben, 1965-től a temesvári Szabad Szó újságírója, 1984–89 között főszerkesztője. Doktori disszertációjának címe Haladó eszmék a két világháború közötti nemzetiségi sajtóban (1981). A rendszerváltás utáni években az Új Szó napilap, az Agenda hetilap, a Nyugati Jelen napilap, az Irodalmi Jelen és az Irodalmi Jelen Könyvek (IJK) kiadó szerkesztője.
Első írása, egy pályadíjat nyert novella a Dolgozó Nő hasábjain jelent meg (1962). 1981-ben elnyerte a temesvári Írószövetség díját a Havak küszöbén című regényéért, 1997-ben Kiválósági díjat, 2001-ben újabb írószövetségi díjat nyert a Virágok alkonya című regényéért. 2005-ben az Erdélyi Magyar Irók Ligája (EMIL) díjazta Arckép lepkékkel című novelláskötetét, 2015-ben a Romániai Írók Szövetsége Temesvári Fiókja életmű díjjal tüntette ki. Alkotásait nemcsak a magyar sajtó, hanem a România Literară és Orizont című román szépirodalmi folyóiratok is közölték.
„Az utóbbi fél évszázadban Pongrácz P. Mária, művei által, meghatározó szerepet játszott városunk kulturális arculatának kialakításában. Prózai művei és fordításai a Bánság és Közép-Európa irodalmi életének kiemelkedő alakjává emelik Pongrácz P. Máriát. Tevékenységével jelentős mértékben hozzájárult a bánsági román, magyar, német és szerb írók közötti összhang, az értékegyensúly megvalósításához.” – írja laudatiojában Cornel Ungureanu, az Írószövetség helyi elnöke.
A temesvári önkormányzat tegnap délutáni ülésén jóváhagyta a Pongrácz P. Mária díszpolgárrá avatásáról szóló határozatot.
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)

A szenátus elutasította a diszkriminációellenes tanács felszámolását
A szenátus egyhangúlag elutasította a diszkriminációellenes tanács felszámolását, amelyet egy szélsőségesen nacionalista politikus kezdeményezett.
Február végén a képviselőház hallgatólagosan, vagyis érdemi vita nélkül fogadta el a tervezetet, amelyet Bogdan Diaconu volt képviselő terjesztett be még a tavaly véget ért parlamenti ciklusban. Diaconu szélsőségesen nacionalista pártja nem jutott be a parlamentbe a decemberi választáson.
A szenátus jogi bizottsága a tervezet elutasítását javasolta, amit a szenátus egésze meg is szavazott, elutasítva így a testület felszámolását.
Diaconu a tervezethez fűzött kétoldalas indoklásban arra hivatkozott, hogy a közpénzen működtetett diszkriminációellenes tanács "románellenes, nemzetellenes" intézménynek bizonyult, amely szerinte az RMDSZ és "a hagyományos keresztény román értékek megsemmisítését célzó más érdekcsoportok" eszközévé vált.
Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora a parlamenti vitában kifejtette, hogy a testületre azért van nagy szükség, mert Romániában gyakoriak a faji, etnikai, nemi, vallási, szociális és más természetű hátrányos megkülönböztetések.
A kormány 2000-ben fogadta el a diszkriminációellenes tanács megalapításáról szóló sürgősségi kormányrendeletet, amelyet később a parlament is megerősített. A testület parlamenti ellenőrzés alatt álló független intézmény, elnöke Asztalos Csaba jogász.
Szabadság (Kolozsvár)

(A Szabadság március 15-i melléklete)
Március idusa, a jogainkért való küzdelmünk szimbóluma
Összeállításunkban a Kolozsváron zajló, illetve Kolozsvárhoz kötődő eseményeket kronológiai sorrendbe foglaltuk, kezdve 1848. március 21-ével, amikor kezdetét vette Erdélyben is a forradalom a kolozsvári százfős városi tanács ülésével. Egyed Ákos történész, a korszak kutatója és ismerője részletesen ír a kolozsvári nagy tüntetésről, az udvarhelyszéki küldöttség idelátogatásáról „az egész ország érdekében”, az erdélyi országgyűlés összehívásáról. Szász Károly nagyenyedi jogtudós forradalmi szerepvállalásáról, előrelátó politikájáról is írunk, aki javasolta, többek között, a felállítandó hadsereg román ezredeinél, hogy a tisztek ne csak magyarul, hanem románul is tudjanak. És megismerhetik Torockó 1848-as hősének, Zsakó Istvánnak a történetét, akit a torockói emberek a település megmentőjeként emlegetnek.
Szabadság (Kolozsvár)

KOLOZSVÁRI KRONOLÓGIA 1848. március 21-én a kolozsvári százfős városi tanács ülésével, továbbá a reformokat, valamint az uniót követelő, a Főkormányszékhez intézett feliratának megfogalmazásával, utcai tüntetésekkel kezdetét vette az erdélyi forradalom. 1848. május 29. és július 8. között tartják az utolsó erdélyi országgyűlést kolozsvári székhellyel; ezen a várost Grois Gusztáv főbíró és Gyergyai Ferenc jegyző képviseli;
május 30-án a Redut nagytermében egyhangúan kimondják az uniót Magyarországgal; az erre vonatkozó törvénycikket az uralkodó július 4-én szentesíti.
1848. július 2-ára összehívott „népképviseleti országgyűlés”-re Kolozsvár Méhes Sámuel tanárszerkesztőt és gróf Széchenyi István közlekedésügyi minisztert választja követéül.
1848. június 19-től 1849. január 2-ig báró Vay Miklós az erdélyi királyi biztos.
1848. július 7-én újabb követválasztást tartanak, mert Széchenyi nem fogadta el a tisztséget: Gyergyai Ferencet választják meg.
1848. augusztus 16-án Szász Károly javaslatára az unióbizottság kimondja, hogy a Kolozsvári Akadémiai Líceumot egyetemmé kell kiegészíteni és a pesti egyetem mintájára megszervezni. 1848. november 14-től december 22-ig gróf Mikó Imre az Erdélyi Főkormányszék elnöke. 1848. november 17-én Grois Gusztáv főbíró javaslatára feladják a várost, másnap bevonulnak Kolozsvárra az August Wardener tábornok és Karl Urban alezredes vezette császári csapatok. 1848. december 25-én Bem tábornok felszabadítja Kolozsvárt.
1848–1849-ben több, hosszabb-rövidebb életű politikai lap jelenik meg a városban: Jelen, Ellenőr, Honvéd, Szabadság.
1849. január 2-án báró Kemény Ferenc elnök – az unióra való tekintettel – felfüggeszti a Főkormányszék működését.
1849. május 11-én a Fellegvárban kivégzik a rögtönítélő bíróság által halálra ítélt, szász nemzeti érdekekért küzdő Stephan Ludwig Roth evangélikus tanárt.
1849. július 17. és 23. között Nicolae Bălcescu és Cezar Bolliac havasalföldi román író-politikusok a Biasini szálló vendégei.
1849. július 11-től 1851. április 18-án bekövetkezett haláláig Ludwig von Wohlgemuth császári és királyi altábornagy Erdély katonai és polgári kormányzója.
1849. augusztus 14–15-én a magyar csapatok kivonulnak Kolozsvárról, feladva azt az orosz és osztrák csapatoknak.
1849. szeptember 24-én Erdélyt hat katonai vidékre osztják, Kolozsvár-vidékhez (székhelye Kolozsvár) tartozik Kraszna, Közép-Szolnok, Aranyosszék, Torda-Doboka, Kővár-vidék, Belső-Szolnok egy része.
1849. október 18-án Kolozsvár Szamosfalva felőli határában kivégeznek két magyar honvédtisztet: Tamás András alezredest és Sándor László őrnagyot.
1849 novemberétől 1852 júniusáig jelenik meg a forradalom vérbefojtása utáni első hírlap, a Makoldi Sámuel szerkesztette Kolozsvári Lap.
(Forrás: Gaal György – Kolozsvár a századok sodrában: várostörténeti kronológia)
Szabadság (Kolozsvár)

„Haladéktalanul hívják össze Erdély országgyűlését…”
Ez a követelés 1848 tavaszán a pesti 12 pont nyomán sokfelé elhangzott, de sehol sem olyan sürgetően, mint Kolozsvárt és Székelyudvarhelyen. Erdély fő- városában azért, mert az itt összegyűlt politikusok ettől a fórumtól várták az országos problémák megoldását, a székely anyavárosban pedig elsősorban azt remélték az illetékesek, hogy ezáltal békés mederbe terelhető a szék területén már-már veszélyessé váló népforradalom. Nem volt véletlen, hogy Kolozsvárt a március 21-i nagy tüntetésen, amelyet a kortársak e város március tizenötödiké- jének neveztek, a főszónok, Méhes Sámuel, a Református Kollégium tanára, az Erdélyi Híradó főszerkesztője azt hangsúlyozta, hogy a küszöbön álló változások békés, törvényes jellegét csak a haladéktalanul összeülő országgyűlés biztosíthatja. Ilyen értelmű határozatot nyújtottak át Teleki József főkormányzónak, aki ennek érdekében nem késlekedett kérni a királytól: hirdessen Erdélyben országgyűlést. De a bécsi válasz késett, ezért egyre nagyobb nyomás nehezedett a kormányzóra, hogy – akár a királyi döntés nélkül – önhatalmúlag lépjen fel s kezdeményezze a rendek összehívását. Ilyen céllal határozta el Udvarhelyszék közgyűlése is küldöttség indítását Kolozsvárra a Kormányszékhez, s annak elnökéhez. (Erről a kérdésről tanulmányt közöltem a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum Lustra című folyóiratában 2005-ben, egyes adatait itt is felhasználom.) A több mint harminc tagú bizottságot Pálffy János, a szék legjelesebb politikusa, az előbbi országgyűlések udvarhelyszéki képviselője (követe – ahogy akkor nevezték), a magyar népképviseleti országgyűlés későbbi alelnöke vezette, akit olyan tekintélyes személyiségek kísértek el, mint Keller János, Mikes Benedek, Gálffy Mihály és mások. Amikor a 16 szekérből álló karaván a Feleki-tetőre április 8-án megérkezett, ott már nagyszámú – főleg fiatalokból álló – kolozsvári csoport köszöntötte a székelyeket. A Jelen című lap szerint, amikor a két csoport találkozott, „lobogóikat öszveértették, kölcsönösen idvezelték egymást s baráti jobbot szorítának.” Ez a barátkozás előrevetítette a további együttműködés lehetőségét és hangulatát is. A Biasini, Pávics és a Csillag fogadókban megszálló küldötteket már aznap sorra köszöntötték, és tá- mogatásukról biztosították a kolozsváriak. Aztán ifj. Bethlen János lakásán nyílt tanácskozáson Pálffy János és Keller János tájékoztatta a jelenlevőket és a sajtó képviselőit az udvarhelyszéki eseményekről. Ott olyan népgyűlésekre s összejövetelekre került sor, amelyeken nem kevesebbet javasoltak egyes szónokok, mint azt, hogy el kell foglalni a bányákat, sóaknákat, mert azok a nemzet tulajdonai, s ne engedjék, hogy azok jövedelmét, „Bécsbe csempésszék” s az adókat az eddigi szokás szerint használják fel. Az már a közigazgatás rendjét veszélyeztette, hogy az egyik szónok a nép által királybíróvá választatta magát. Pálffyék azt sem feledték el felvetni, hogy ők nemcsak Udvarhelyszék ügyében jöttek Kolozsvárra, hanem „az egész ország” érdekeit szem előtt tartják, de igyekeztek nyomatékosan kifejezni azt is, hogy a székelység múltja és jelene „külön figyelmet érdemel”. Ezzel összefüggésben szemrehányások hangzottak el a Kormányszéket és a kormányzó magatartását illetően. Szerintük a kormányzónak az új helyzetben már cselekednie kellett volna azért is, hogy az általa vezetett intézményt, a Kormányszéket kiszabadítsa Bécsnek alávetett helyzetéből, mert addig az erdélyi Kormányszék „csak kiadóhivatala volt a (bécsi) kancellária parancsainak.” Tennie kellett volna ezt azért is, mert Bécsben a bürokrácia megbukott ugyan, de nem szűnt meg parancsot küldeni Erdélybe. A bírálat nem kis vitát váltott ki, mert több kolozsvári politikus védelmébe vette Teleki Józsefet. Amint az Erdélyi Híradó beszámolt róla, idős és ifjú Bethlen János, valamint többen má- sok sem helyeselték a kormányzó késlekedését, de nem feledkeztek meg korábbi érdemeiről, s visszautasították azt a bírálatot is, hogy az erdélyi Kormányszék – ahogy mondták: a kormányzó hivatal –, csak közve títője lett volna a bécsi kancellária parancsainak. Szerintük a Kormányszék sohasem vált a bécsi bürokrácia vak eszközévé. A vita végül is békésen ért véget. Az udvarhelyiek árnyalták bírálatuk élét: ők sem vonják kétségbe a kormányzó addigi érdemeit, de nyomban hozzátették, ha az alkalommal nem cselekszik, s kérésük teljesítésével nem nyugtatja meg a háborgó kedélyeket, el fogja veszíteni tekintélyét. De ehhez nyomban hozzáfűzte Pálffy János, hogy ők (az udvarhelyszékiek) nem állnak el a követelésüktől, s kijelentette: „Most harmincan jöttünk országgyűlésért, de ha nem kapunk, eljövünk mi 30 ezren is” (Erdélyi Híradó. 1848. április. 11.). Amint rövidesen kiderült, ennek már nem kellett bekövetkeznie. Kolozsvár lakossága erőteljesen felkarolta a székelyek kérését, ennek többször jelét adta tömegtüntetések által is. Egyik ilyen megmozdulásra már április 8-án este sor került a Farkas utcában, ahol főleg az ifjúság volt tevékeny, s elhatározták, hogy a következő napon, amikor a kormányzó fogadja az udvarhelyi küldöttséget, ha szükségesnek mutatkozik, kolozsváriak is csatlakoznak ahhoz. A Farkas utcából a tüntetők fáklyákkal és nemzeti zászlókkal a Főtérre, onnan a Biasini szállóhoz vonultak, ott ilyen kiáltások hangzottak el: „Éljen a székely nemzet, unió és országgyűlés!” Gyulai Pál fiatal, de már ismert író beszédet mondott, azt hangsúlyozva, hogy Magyarország kivívta szabadságát, s Európa több országában a nép engedményeket kapott, miközben Erdély még hallgat, pedig már itt is cselekedni kellene, amire a székely küldöttség is buzdít. Gyulai Pál után a tömeg Pálffy Jánost és az udvarhelyiekhez csatlakozott Berzenczey László marosszéki politikust kérte fel beszéd tartá- sára. Pálffy örömének adott kifejezést amiatt, hogy a kolozsvári ifjúság lelkesedik a szabadságért, és bízott abban, hogy rövidesen kihirdetik az országgyűlést, amely meg fogja oldani a székelyek problémáit is. Berzenczey is országgyűlést követelt, hogy elkerülhető legyen az erőszakos fellépés. A tüntetés késő este ért véget. Kolozsvár támogatása nem merült ki a tüntetésekben és szónoklatokban, ugyanis a politikusok közvetlenül a kormányzóhoz fordultak a közös ügy érdekében. Április kilencedikén reggel idős Bethlen János és Zeyk József felkereste Teleki kormányzót, ismertették vele a székelyföldi forradalmi mozgalmakat, s arra kérték, hogy vegye fontolóra a küldöttség kérésének teljesítését. Ezt követően fogadta Teleki József az udvarhelyi küldöttséget, meghallgatta kérését, de még nem mondott igent annak teljesítésére. Ezért a tüntetések folytatódtak a következő napon is. Tizedikén már a reggeli órákban a Kormányszék udvarán gyűlt össze a tömeg, s követelte az országgyűlés napjának kitűzését. Nemsokára megjelent báró Kemény Ferenc, az előző országgyűlés elnöke, valamint Degenfeld Ottó és Szabó Lajos kormányszéki tanácsosok, akik a következőket adták hírül: a Kormányszék „megbízta kormányzó ő nagyméltóságát, hogy törvényadta jogánál fogva folyó május 29-re országgyűlést hirdessen”. Világos tehát: az említettek 10-én nyilvánosságra hozták az országgyűlés kezdetének időpontját, ezt a kormányzó 11-én hivatalosan kihirdette. Tette ezt annak ellenére, hogy Bécsből az akkor megérkezett leirat nem határozott meg időpontot az országgyűlés elkezdésére, csak azt ígérte, hogy az uralkodó „az országgyűlést még ezen esztendő lefolyása alatt összehívni szándékozik.” Ezt azonban nem vette tekintetbe Teleki kormányzó, aki az országgyűlés meghirdetésével kétségtelenül bátor és történelmi jelentőségű lépést tett meg. Nem fér kétség ahhoz, hogy a Kormányszék és a kormányzó döntésének megszületéséhez hozzájárult az általános közhangulat, amihez a döntő lökést mégis az udvarhelyszéki küldöttség megjelenése adta meg. Kellett ehhez Kolozsvár kiállása is. Udvarhelyszék és Kolozsvár közös fellépése példás és sikeres volt. Ezért az udvarhelyszékieknek nem kellett üres kézzel hazamenni- ük. Azért sem, mert 11-én este átvehették a kormányzótól azt a lepecsételt iratot, amely Udvarhelyszék meghívását tartalmazta a május 29-én Kolozsvárt megnyitandó erdélyi országgyűlésre. Ez bizonyosan nem kis elégtételt és örömet jelentett a kifejtett küzdelemért. Köztudott, hogy a kitűzött napon, 1848. május 29-én megnyílt az utolsó erdélyi rendi országgyűlés, amelyet július 18-án zártak be. Ezalatt 11 törvénycikket szavaztak meg a követek. Ezek kimondták a régi rendi jogok megszűntét, amit beiktattak az uniótörvénybe, ezzel eltörölték a nemesség privilégiumait, s meghirdették a közös teherviselést, a törvény előtti egyenlő- séget, sajtószabadságot, röviden szólva, megteremtették a polgári rendszer jogi kereteit. Mindezek alapvető változásokat eredményeztek Erdély politikai s társadalmi helyzetében.
Egyed Ákos
Szabadság (Kolozsvár)

Torockó 1848-as hőse, Zsakó István „A haza nem címet, de embert kér”
Ki volt Zsakó István, akiről mintázta Jókai Mór regényének fő- hősét, Manassét az Egy az Isten című művében, és akit Borbély István történelmi írásában „Vasember”-nek nevezett (Torockó története 1848–49-ben), a torockói emberek pedig Torockó megmentőjeként emlegetik? Hogyan, miként válik egy ember hőssé? Valóban hős volt-e? Ennek a titkát kerestem a róla megjelent dokumentumokban, visszaemlékezésekben. Az értelmező szótár szerint: hős (…) az a férfi vagy nő, aki egy népcsoport, kultúra rendkívüli önfeláldozó, végrehajtó neves személyisége. Olyan valaki, aki egy átlagnál lényegesen kiválóbb ké- pességei által alkalmassá válik, hogy különleges tetteket vigyen végbe, (…) nemes eszmények hordozója, embereket menthet meg a biztos halálból, legtöbbször élete kockáztatásával. ’Sakó István – ahogy az akkor még szokásos írásmóddal írta a nevét – „rátarti” ember volt: egész életében népviseletben járt, nem barátkozott bárkivel, nagyon vigyázott a saját, de a közösség pénzére is, mint városbíró vagy egyházgondnok. A kincsesládát hárman három kulccsal nyitották és még tizenheten voltak jelen. Jó barátságban volt a szintén torockói (torockószentgyörgyi) születésű Brassai Sámuellel. Így emlékeznek reájuk: mikor összeölelkeztek a torockói „piacon”, ősz hajukat egy magasságban borzolta a szél. Mindketten magas növésűek voltak. Zsakó István 1809-ben született jómódú bányász családban. Iskoláit Torockón és Tordán eminensként végezte. Hazatérve betanult a bányász gazdák nehéz életébe apja bányájában. Fiatalon megnősült, négy gyerekéből egy leány, Judit, és egy fiú, István maradt életben, aki törvényszéki bíró lett. Torockón a település földrajzi fekvése (a mócvidék közvetlen közelsége), gazdasági helyzete, etnikai elszigeteltsége miatt a történelmi esemé- nyek (a forradalom majd szabadságharc, végül a polgárhá- ború) sajátosan, másképpen játszódtak le, mint Erdély többi részén. Három megye határán és a különböző érdekcsoportok találkozási pontján feküdt. Még a két szomszédos unitárius falu is egymásra utalva ugyan, de más gazdasági érdekek mentén mozgott. (Torockó gazdag bányászváros, Torockószentgyörgy évszázados jobbágyfalu volt, a szentgyörgyi vár urainak jobbágyai lakták.) Zsakó István a város megválasztott bírája és nemzet- őr parancsnoka a nehéz időkben is minden levelet megőrzött a híres leveles ládájában. Ezekből tudunk idézni Mikó Imre könyvéből (Akik előttem jártak). Br. Kemény Farkas tordai megyei parancsnok levele: „Örömmel fogadlak hát én úgymond titeket zászlóm alá (…) (Ehhez) hütletétel szükséges, mely annyit teszen, hogy parancsolatomnak engedelmeskedni fogtok.” Ezt üzente a szentgyörgyieknek is, hogy nehogy átálljanak az ellenséghez, mert „jaj nekik.” Közben már megkapták a felszólítást a környék román irreguláris csapatának vezetőjétől is (magyarul írta): „Felszólítom tehát önöket, hogyha a békének barátai és békekedvelők, a kezekben levő fegyvereket minden hozzátartozó municióval rakják le, a béke jelét (fehér zászlót) azonnal tüzzék ki, és fehér szalagot viseljenek, … ellenkező esetben faluikot felgyújtatom, az ellenállókat keményen megbüntetem és még egyéb károktól is tarthatnak.” Így folytak a fenyegető levélváltások, később egyre több követeléssel: 300, majd 500, 800 kenyér leszállítása 160 és egyre több vágómarhával együtt. Avram Iancu leveléből tudjuk, hogy „a mócvidéken nagy az éhinség, mert a – 24 fokos hideg miatt befagytak a folyóvizek, még a pincék is, nem működnek a malmok.” Érkeztek a borzalmasabbnál borzalmasabb hírek: Jára, Hegyalja elpusztítva, a magyar lakosság legyilkolva. Torockót is elfogta a rettegés. Menekülni készültek egyesek, amikor is Zsakó végigjárta a falut és megállította az embereket határozott kiállással: „Hová menekülnétek?” Megszervezte, hogy az alkalmas bányákat felszereljék élelmiszerrel és az asszonyokat, gyerekeket odarejthessék. Prodán Probu (Simion Probu Prodan, ortodox pópa) is levelezett Zsakóval, az ő martalóc serege Enyed mellett táborozott. Levelében arról írt, hogy milyen jó volna, ha a magyarok a balázsfalvi „csődületükön” részt vettek volna, és ha megértenék, hogy ők mit akarnak, mit szeretnének. Zsakónak sikerült a Torockón átvonuló, támadóan viselkedő osztrák parancsnokkal is úgy tárgyalnia, hogy annak kézfogás lett a vége. Az 1849. január 8-án Nagyenyedet ért, Axente Sever (Ioan Axente) vezette szörnyű pusztítás, bestiá- lis öldöklés elől az ártatlan lakosság egy része Torockóra menekült. Bem tábornok dicsőséges csatái meghozták a reményt, Torockó fiatal bányászai is lelkesen felcserélték a csákányt a fegyverre. Az orosz seregek betörésének hírére újra éledt a mócvidék, Enyedet újra felégették, és a bistrai pap vezetésével Torockószentgyörgyöt is. Zsakó István küldöttséggel indult elé- bük, de társai lemaradtak, ő vállalta egyedül a tárgyalást. Bátorsága, diplomáciai tehetsége még az ellenségben is tiszteletet ébresztett. A tárgyalásról kijövet már kézfogással búcsúztak. Torockó megmenekült! Ezt követően még a portyázó, rabolni vágyó kisebb csoportokat a Székelykő-oldali „furfanggal”, a megjátszott csatazajjal sikerült elriasztani. Zsakó István igazi hős volt, annak minden jellemvonásával rendelkezett. Istenbe vetett erős hite, ebből adódó bátorsága rendíthetetlen volt, ez adott neki erőt a vállalt nehéz, felelősségteljes feladatok véghezviteléhez. Nem tévesztette szem elől azt sem, hogy a két együtt élő népcsoportot komoly gazdasági érdekek kapcsolják össze. A román szomszéd parasztgazda állította elő a kohókba szükséges szenet, mert enélkül nincs „vaskenyér.” A torockói vaseszközökre pedig a Mócvidéknek is égető szüksége volt, érthető tehát az egymásra utaltság és a békesség a két nép között.
Bakó Irén
Szabadság (Kolozsvár)

„Mindig kíváncsi voltam a világra”
Jósa Piroska kör- és üzemorvos, helytörténetíró és utazó Váradpósán (Păuşa) született 1934. március 14-én. Az apai ágon háromszéki eredetű család tagjaként ma Váradszőllősön élő, a 83. életévét ünneplő Piri nénit az általa előszeretettel „Nufărul City”-nek becsmérelt, villamosok és gépkocsik zajától terhes városrészben, háromszobás lakásán látogattuk meg. Életének történelmi jelentőségű állomásairól és arról a hosszú évszázadról mesélt, amelyekben ezek felépültek.
Csodaszép bútorok, könyvszekrények és a mennyezet felé törő kötetek oszlopai, és öt jól megtermett macska fogadja Piri néni oldalán a meglehetősen gyakori látogatókat, akik az életkorát meghazudtoló asszony frissességét jól ismerve nem minden esetben érkeznek előre megbeszélt időpontban, mint én. Piri néni szívesen fogad látogatókat, és előfordul, hogy a szomszédok is nyomósabb okkal néznek le hozzá, mint szomszédok általában szoktak: ha például rosszul érzik magukat, megkérik, hogy vizsgálja meg őket, írjon fel nekik valamit – amit a doktornő előzékenyen meg is tesz: megméri a vérnyomást, meghallgatja a tüdőt, felméri a tüneteket és receptet ír. Bevásárlás, főzőcskézés és estébe nyúló beszélgetés jellemezte a gazdag napot, amelyhez kétkezi segítségként és beszélgetőpartnerként, két generációt összekapcsolva, Jósa M. Levente is hozzájárult. „Apámnak volt a nagynénje Piri” – közli elsőkben, a rokonság szerteágazó szálait tisztázva.
– Meséljen a származásáról, a családjáról!
– Nagyapámnak, Leventének a dédapja Háromszéken volt tanító, úgy hívták, mint édesapámat: Jósa Gábor. Nagyapámnak kilenc gyereke volt, hatan érték meg a felnőttkort, köztük Leventének a nagyapja és az én apám is. Apámnak is megvolt a tanítói diplomája. Én Váradpósán születtem, kisbaba voltam, amikor Szőllősre jöttünk, édesanyámnak pedig a nagyapja volt itt katolikus kántortanító. Húgom, Ibolya, aki másfél évvel volt fiatalabb nálam, már Váradszőllősön született. Tanítócsalád volt tehát a Jósa is, meg az anyai Kuglis is, akik Szatmár megyeiek voltak. Apám igazi gazdaember volt, sok földünk volt akkoriban az úgynevezett Külső Határban, és még volt Mezőbottyánban is (ami Szakadáthoz tartozik). Nagy portánk volt, még a ház körüli földet is lovakkal szántotta fel apám, mert túl nagy volt ahhoz, hogy felássa, és mindenfélét veteményeztünk, amit a jószágok ettek.
– Történelmi pillanatokban élt. Kezdjük az 1940-es évekkel, amelyeket később kutatott is, és helytörténeti könyvekben írt róluk.
– Hatéves voltam, amikor 1940-ben bejöttek a magyarok, akkor kezdtem az elemi iskolát. Apám református volt, anyám katolikus, engem is katolikusnak kereszteltek. Református és katolikus iskolába is jártam, a magyar leánylíceumban érettségiztem 1952-ben.
Tízéves voltam, amikor elkezdtek hullani a bombák 1944 júniusában, majd szeptemberében, kétszer is. Emlékszem, apám fogta a fejét, és hívta anyámat: „Nézzétek, hogy hullnak a bombák!” (Itt félbeszakítom, és rákérdezek a deportálásokra). Szőllősön nem nagyon voltak zsidók, de hallottuk, mi történik Váradon. Nagynéném mondta: „Elvitték a zsidókat, nincs már becsületes kereskedelem!” Én jártam Auschwitzban, még a kommunista rendszerben. Borzalmas volt.
Az oroszok bevonulásakor itt község volt, nem voltak tömbházak. Nagyon kiürült Szőllős, sokan elmentek, mert féltek. Szegény apám azt mondta, mi nem menekülünk. Hát maradtunk, és az oroszok nem bántottak minket, a húgomat játékosan feldobálták a levegőbe. Mongoloknak néztek ki, a gyerekeik képeit mutogatták, kedvesek voltak, de az egyik szobát oda kellett adni nekik, és persze agyonlőtték a disznónkat, a nagynéném pedig finom paprikást készített nekik belőle. Nagynéném aztán elszántan vasalta utánuk az ágyneműt, félt a tetvektől.
– Meséljen az orvosi pályafutásáról, milyen volt orvosnak lenni vidéken a kommunizmus éveiben?
– Marosvásárhelyen magyarul végeztem el az egyetemet, és 1958-ban szereztem általános orvosi diplomát. Utána egy évig gyakorló orvos voltam Váradon a Szülészeti és Nőgyógyászati Kórházban, aztán kikerültem falura, Köröskisjenőbe, Telegd mellé, ott dolgoztam 15 évig mint falusi körorvos. Tíz évig két körzetet láttam el, hat falut, Köröskisjenőt, Köröskisújfalut és Bottyánt, Szakadátot, Szabolcsot és Borsát, hozzáteszem, egy fizetéssel. Állandóan úton voltam, és az volt a szerencsém, hogy volt ott egy kordé egy félszemű lovacskával, és a kocsis örvendett, hogy a doktornő tud bánni a lovacskával. Tudtam hajtani, gyerekkoromtól ismertem és szerettem az állatokat, hiszen volt tehenünk, disznónk is. Köröskisjenőn, ahol kicsi volt a református közösség, még villany sem volt. Volt egy román cigánynegyed, és itt nem volt olyan család, ahol ne kereszteltem volna gyermeket, sőt volt, ahol hármat is kereszteltem. Kétévente mindig át kellett vizsgálni az egész lakosságot: házhoz mentem, megmértem a vérnyomást, meghallgattam a szívet, megkérdeztem, ki hogy érzi magát. Mindig volt egy szanitécem és egy felcsernőm, és volt bábaasszony is, mert sokszor otthon szültek az asszonyok. A legszigorúbban a csecsemők (nullától egyéves korig) vizsgálatát és felügyeletét vették és a várandós asszonyokét. Gyerekeknél kis korban a vírusos tüdőgyulladás volt gyakori, de előfordult, hogy az egyévesnél fiatalabb gyerekek balesetben haltak meg. A cigányfaluban például petróleumlámpa miatt kigyulladt egy kunyhó, és mire kicipelték ágyastól, füstmérgezésben meghalt egy öreg bácsi. Volt olyan, hogy egy 18 éves fiú belefulladt a Körösbe, de volt egy öreg cigány, Murvai Józsi bácsi, aki például százegy évet élt, és mindig azt mondogatta: „Tetszik tudni, én mindig kisbíró voltam, amikor jött Horthy, azt is én doboltam ki a faluban”. Szerettem falun lenni, ez az igazság, jó levegő volt, és engem is mindenki szeretett, sokat kereszteltem, románt, reformátust is. Minden cigányasszony meghívott komaasszonynak, néha egyik-másik még ma is meglátogat.
Végül a rendszerváltás után vonultam vissza, mert hamarabb elengedtek. Tizenöt évig voltam falusi orvos, aztán tíz évig Nagyváradon üzemorvos. A visszavonulás után az RMDSZ székházában rendeltem körülbelül 2007-ig, amíg baj nem lett a szememmel.
– Visszatekintve ezekre az évekre, mi volt a legmegrendítőbb önnek?
– Volt egy húgom, Ibolya, aki másfél évvel volt fiatalabb. Ő matematika-fizika karon járt egyetemre Kolozsvárra, a Bolyai Egyetemre. Első éven kiküldték őket a Szamoshoz, amelyen megakadtak a nagy jégtáblák, hogy dobálják ki azokat, és szívreumát kapott. Nem tudta befejezni az első évet sem, mert kórházba került, és abban az időben szívbillentyűműtétet nem nagyon végeztek itt, még gyerekcipőben járt az operáció. Én 1956-ban negyedéves voltam, és átküldtek egy hónapra kórházi gyakorlatra Pécsre, aztán Budapestre. Rendes volt a professzorom, akinek elmeséltem a húgom esetét, és ő közölte, hogy ők már operálják a szívet, és adott is egy beutalót a húgom számára. De aztán jött ’56, és nem tudtunk kimenni, lezárták a határokat. Itt Romániában pedig félt a műtéttől, és addig félt, hogy huszonnyolc éves korában meghalt. Borzasztó volt látni. Csak kaptam egy táviratot. Ennyi volt. Apám akarta, hogy hazahozzuk, de itt Szőllősön se tudott nyugodni, mert ugye felszámolták ezt a temetőt.
Szőllősön aztán nagyon sokan belehaltak a bánatba, amikor kisajátították a telkeket, és lebontották az egészet. Apám is kórházba került. Virágoztak a gyümölcsfák, és mindent szétbontottak, azt a szép nagy kertet, alma, diófa, szőlő… Apám nem bírta nézni. Nagynéném azt mondta, hogy nem kell bánkódni, legalább majd folyik a víz, nem kell a kútra járni. Azért is élt 98 évig, mert mindig fantasztikusan optimista volt. De apám belerokkant, hiába vigasztalták. Aztán jött a temető, amit felszámoltak. Itt voltak a nagyszüleim, akiket nem ismertem, anyám és a húgom. A katolikus pap szervezett egy temetőmentő akciót: a templom mögött közös sírba kerültek azok, akiknek a még itt élő hozzátartozói igényt tartottak erre. Egy tábla néhány névvel és sok sírkő. Ennyi maradt belőlük. „Fiam, még a temetőt is megölték!” – mondogatta nagynéném.
– Hogyan lett világutazó, helytörténész, közíró?
– Az irodalom vonzott, szerettem írni. Egészségügyi felvilágosításokat írtam először, fiatal orvosként az akkori Fáklyának. Később, mivel sokat jártam a világban, megkértek, hogy írjak ezekről az utakról is. Ekképpen írtam meg a könyvet is belőlük, kibővítve.
A világjárás volt a hobbim, a mániám, mindig kíváncsi voltam a világra, és fontosnak tartottam, hogy ezt megosszam, és kaptam adottságot az Istentől, hogy le tudjam írni.
Az első kirándulásaim itt Romániában voltak, a Nyomdászklubbal, aztán ők szerveztek csoportos utakat a szocialista országokba, Csehszlovákiába, Magyarországra, a Szovjetunióba. Hatszor voltam Moszkvában, elég jól gagyogtam oroszul is. Mindenütt minden ki volt írva oroszul. Odáig voltak értünk például Szamarkandban, ahol ízletes sárgadinnyét lehetett kapni, mert európaiak voltunk. A legérdekesebb számomra Egyiptom volt és Észak-Korea. A Kheopsz-piramisba bemászni, negyven méter magasan a sírkamra belsejében lenni nagy élmény volt, vagy II. Ramszeszt látni a kairói múzeumban. Aztán Koreában például, a vendéglőben, ahol étkeztünk, a maradékot mindig az éhezők ették meg, akiket beengedtek az asztalokhoz, miután mi végeztünk.
Jártam Svájcban, a rendszerváltás előtt és után is, az egyik asszisztensnőm innen ment ki Zürichbe, ő a Félixfürdőn ismerte meg a férjét, aztán ’89 után jártam náluk ismét: elküldték a jegyet, vendégül láttak. A férje valamilyen északi származású volt, franciául beszéltünk egymással, jópofa volt, és nagyon sok kiállítást néztünk meg. Aztán persze ott volt még Párizs, Olaszország és sok más csodás világ. Közben mindig gondolkoztam azon is, hogy írjak valami mást is, ne csak az utakról, és így az elmúlt években öt helytörténeti kötetem látott napvilágot, amelyekre büszke vagyok, és amelyekhez közösen kutattunk Leventével. Jelenleg is dolgozunk egy újabb könyvön, amely a régi Szőllőst lesz hivatva megörökíteni visszaemlékezések, történetek, anekdoták révén.
Szamos Mariann
Reggeli Újság (Nagyvárad)

Az erdélyi magyarság 12 követelésének RMDSZ-es listája
Az RMDSZ március 15-ére a honlapján tette közzé az erdélyi magyarság 12 legfontosabb aktuális követelésének listáját. A szövetség már a 2017-es kívánságlista fejlécébe beleírta, amit a legfontosabbnak tart: legyen béke, szabadság és egyetértés!
A kiáltványban azt írják, az erdélyi magyarság új alkotmányt kíván, amely államalkotó tényezőként ismeri el a romániai, az erdélyi magyar közösséget. Ugyanakkor jogállamot is kíván: a hatalmi ágak szétválasztását, a törvények betartását. A harmadik pont egy etnikumközi szerződés szükségességéről szól, amely tartósan biztosítja a békés román-magyar együttélést. A negyedik pontban azt kéri, hogy az alkotmány mondja ki: Románia többnyelvű, több kultúrájú ország.
Az RMDSZ által megfogalmazott aktuális erdélyi magyar követeléslista ötödik pontja a személyi és közösségi jogok intézményének széleskörű biztosítását kéri, a hatodik pedig arra vonatkozik, hogy legyen a magyar a második hivatalos nyelv Erdélyben, és a magyarok szabadon használhassák közösségi szimbólumaikat, jelképeiket.
A szövetség ugyanakkor több tiszteletet kér a helyi közösségeknek, nagyobb hatásköröket az önkormányzatoknak. A nyolcadik pontban a kommunizmus idején elkobzott javak visszaszolgáltatásának gyorsítását és befejezését kéri. A kilencedik a minőségi anyanyelvi oktatás biztosítására vonatkozik minden magyar gyermek számára a bölcsődétől az egyetemig. A kiáltvány tizedik pontja az erdélyi autópályák befejezését, az utak és vasúti pályák korszerűsítését kéri. A 11. pont jóléti államot, és tisztes megélhetést kér minden korosztálynak. A 12. pont rögzíti azt a követelést, hogy legyen március 15. hivatalos ünnep Romániában.
Amint a követeléslista végén a szövetség közölte: „A szabadságharc üzenete örök értékű. A 12 pontban megfogalmazott célok évről-évre alkalmazkodnak a jelenhez. Hiszen ma is küzdenünk kell jogainkért, szabadságunkért. A végső cél nem változik, az akadályok és eszközök igen. Ezekhez kell alkalmazkodnunk".
Amint a követeléslistát közzétevő Főtér.ro portál felhívta rá a figyelmet: az RMDSZ nem sorolta az erdélyi magyarság 12 legfontosabb aktuális törekvése közé az autonómia elérését. Erre a célra csak utal néhány pontban a kiáltvány.
MTI
Krónika (Kolozsvár)

Molnár Vilmos író a Krónikának a frissen kapott József Attila-díjról
József Attila-díjjal ismerték el Budapesten Molnár Vilmos csíkszeredai író, a Székelyföld folyóirat szerkesztője munkásságát. Molnár Vilmos a Krónika megkeresésére úgy fogalmazott, nagyon örül az elismerésnek, amely pozitív visszajelzés, mintegy megerősíti az alkotói szándékot.
József Attila-díjat adott át kedden Molnár Vilmos csíkszeredai írónak, a Székelyföld folyóirat szerkesztőjének Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere. Balog a Pesti Vigadóban a március 15-i nemzeti ünnep alkalmából nyújtotta át a művészeti díjakat a magyar kultúra területén nyújtott kiemelkedő teljesítmények elismeréseként. Szintén József Attila-díjban részesült Csender Levente székelyudvarhelyi születésű, Magyarországon élő író.
Molnár Vilmos a Krónika megkeresésére úgy fogalmazott, nagyon örül az elismerésnek, amely pozitív visszajelzés, mintegy megerősíti az alkotói szándékot. „Természetesen nagyon örvendek a díjnak, ez azt is jelenti, hogy Budapesten is odafigyelnek a határon túli szerzőkre, irodalomra, ugyanakkor megtiszteltetés, hogy pont a március 15.-i nemzeti ünnep alkalmából tüntettek ki. Az író számára mindazonáltal az olvasói visszajelzések a legfontosabbak talán, mondhatom azt is: az olvasó mindenekfölött" – fogalmazott kérdésünkre Molnár Vilmos. Hozzátette, az igazi díj az író számára az, ha olvassák a műveit, ő pedig nem panaszkodhat, hiszen például Az ördög megint Csíkban című kötetéből is utánnyomás készült.
Molnár Vilmos 1962. március 31-én született Csíkszeredában, a Márton Áron gimnáziumban végezte az iskolát filológia-történelem szakon. A kilencvenes években irodalmi szerkesztője volt a Zabhegyező című romániai magyar ifjúsági havi folyóiratnak. 1997-es alapításától kezdve a Csíkszeredában megjelenő Székelyföld kulturális havi folyóirat szerkesztőjeként dolgozik. 1999-től tagja a Magyar Írószövetségnek, 2002-től alapító tagja az Erdélyi Magyar Írók Ligájának.
Elnyerte többek közt a Marosvásárhelyi Írói Egyesület díját, a Látó irodalmi folyóirat nívódíját két ízben is, a Tokaji Írótábor Kuratóriumának Díját, valamint a Márai Sándor-díjat. Kötetei: Levél Szingapúrból (novelláskötet, Mentor Kiadó, Marosvásárhely, 1993.), Az értelmetlen csoda (novelláskötet, Pro-Print Kiadó, Csíkszereda, 1999.), Az olvasó fizetéséről ( novelláskötet, Széphalom Könyvműhely, Budapest, 2000.), Postakocsi (versek, Erdélyi Híradó, Előretolt Helyőrség Szépirodalmi Páholy, Kolozsvár - Ráció Kiadó, Budapest, 2010), Az ördög megint Csíkban (novelláskötet, Bookart Kiadó, Csíkszereda, 2013).
A művészeti díjak keddi átadóján Balog Zoltán elmondta, 1848 márciusának napjaiban csak nagyon kevesen voltak, akik előre látták a harcot, a háborút, de a szabadságért harcolni kellett, és 1848-49 megmutatta, hogy a magyarok képesek harcolni a szabadságért. A miniszter kiemelte, 1848 legnagyobb eredménye, hogy a szabadságban újjászületett magyar nemzet nemcsak túlélte a harcot, hanem meg is erősödött benne, majd a kiegyezés józan és méltányos kompromisszumként megteremtette a nemzet fejlődésének kereteit. „A szabadság soha nincs ingyen, a szabadságért harcolni kell. Akik ma ezeket a kitüntetéseket kapják, azok képesek erre: szabadságban alkotni, másokat elvarázsolni a művészetükkel" – idézte Balogot az MTI. Mint rámutatott: az, hogy milyen lesz egy ország, nagy mértékben a kultúrát művelő embereken múlik.
Balog Zoltán kedden Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkárral együtt adta át a Magyarország Babérkoszorúja, a Magyarország Kiváló és Érdemes Művésze díjakat, valamint a művészeti középdíjakat, a Balázs Béla-díjat, a Balogh Rudolf-díjat, a Jászai Mari-díjat, a József Attila-díjat, Blattner Géza-díjat, a Harangozó Gyula-díjat, a Martin György-díjat, az Erkel Ferenc-díjat, a Liszt Ferenc-díjat, a Ferenczy Noémi-díjat, a Munkácsy Mihály-díjat, a Márai Sándor-díjat, a Táncsics Mihály-díjat, valamint a Bánffy Miklós-díjat.
Kiss Judit
Krónika (Kolozsvár)

Irodalomelmélet helyett élő nyelv az új román tantervben
Szakemberek szerint a kommunikációra, a beszédértésre helyezi a hangsúlyt a magyar diákoknak kidolgozott román tanterv. Az új tanterv akkor is életbe lép, ha szeptember közepéig nem készülnek el az új tankönyvek.
„Bár kivitelezése mögött hosszú és göröngyös út áll, az 5–8. osztályos magyar diákok számára készült új román tanterv nagyszerű lehetőséget kínál az iskolák számára, hiszen új szemléleten alapszik, amely új gondolkodásmódot feltételez” – nyilatkozta a Krónikának Tódor Erika Mária egyetemi docens, a Sapientia EMTE csíkszeredai kara humán tudományok tanszékének vezetője, az új, kimondottan a magyar diákok számára készített román nyelv és irodalom tantervet kidolgozó bizottság munkatársa.
Az oktatási minisztérium múlt héten jelentette be, hogy jóváhagyta az új elemeket tartalmazó tanterveket, a következő lépés, hogy tankönyveket dolgozzanak ki ezek alapján – mondta el kérdésünkre Király András oktatási államtitkár. A segédeszközök először az 5. osztály számára készülnek el, ugyanis ez az évfolyam fog elsőként az új tanterv alapján tanulni, majd következnek a 6., 7. és 8. osztályosoknak szóló tankönyvek. „Az lenne a legjobb, ha egyszerre, de legalábbis gyorsabban lépne életbe a specifikus tanterv minden évfolyam számára, mindez ugyanakkor az elemi ciklusban is fokozatosan valósult meg. Ilyen a romániai tanügyi reformra vonatkozó elképzelés, a román tannyelvű osztályok is évenként lépnek előre az új tantervvel és tankönyvekkel, sajnos ezt nekünk is be kell tartani” – magyarázta az RMDSZ szakpolitikusa.
Elmondta, az új tankönyvekre vonatkozó licitet már kiírták, és bár – okulva abból , hogy a hosszas procedúra miatt korábban nem készültek el határidőre a kiadványok – a szaktárca próbálta felgyorsítani a folyamatot, a Versenytanács ellenkezése miatt maradt a korábbi rendszer. Ami könnyítésnek számít, hogy eddig az ár volt a meghatározó szempont, most pedig a tankönyv minősége számít nagyobb, 85 százalékos arányban, hívta fel a figyelmet az államtitkár. „Remélem, a munkacsoportnak a tanterven dolgozó tagjai közül sokan felvállalják a tankönyvek megírását is” – mondta Király András, hozzátéve, kiadót is kell találniuk, a tenderre ugyanis csak ezek jelentkezhetnek. Ha nem is készülnek el időben az új tanterv alapján írt tankönyvek, a minisztérium döntése értelmében akkor is az új tanterv szerint kell tanulniuk a diákoknak a magyar tannyelvű iskolákban.
Fontos szerepet kap a beszédértés
Jelenleg a magyar elemisták speciális tanterv és tankönyvek szerint tanulják a románt, ötödiktől viszont óriási a szakadék, hiszen a román anyanyelvűeknek szánt tanterv szerint kell számot adniuk tudásukról. Tódor Erika kifejtette: a tervezés folyamatában abból kellett kiindulni, hogy milyen szintre jut el a magyar tannyelvű iskolában tanuló diák negyedik osztály végére, és olyan, a kommunikációs készség fejlesztését célzó módszert kellett felkínálni, amely folytatása az előző szintnek. „Az eddigi visszajelzések alapján úgy tűnik, a törekvés észszerűen alakult” – mondta a szakember.
Mint fogalmazott, az új tantervben foglalt elvek és elképzelések sajátos szemléletet kívánnak érvényesíteni, amelyben az elsajátítandó nyelv státusa (második nyelv, nem anyanyelv) határozza meg a módszertani feldolgozást, pedagógiai kivitelezést. Mindez oly módon történik, hogy a cél a többnyelvű személyiség kialakítása a mellérendelő kétnyelvűség (többnyelvűség) jegyében, a tanterv arra alapoz, amit a diák tud, magával hoz anyanyelvi kultúrájából, eddigi tanulási tapasztalataiból – fejtette ki Tódor Erika.
Hozzátette, az új tanterv kompetencia-alapú szemléletet követ és közvetít, ami azt jelenti, hogy a pedagógusnak, tankönyvírónak nem a lexikális tudásátadás megtervezéséből kell kiindulnia a tanulás tervezésében és irányításában (tehát nem abból például, hogy hány órában tanítson bizonyos tartalmakat), hanem arra kell választ keresnie, hogy a különböző készségek – beszédprodukció, értő olvasás, szövegalkotás – elsajátítását mely tartalmak, jelentésalkotási kísérletek révén éri el. „Különösen fontos, hogy az 1–4. osztályos tantervhez hasonlóan és a jelenleg alkalmazott, a román anyanyelvűeknek szánt tantervtől eltérően lényeges szerepet kap a beszédértés, a különböző audiovizuális anyagok révén megteremtett nyelvi környezet szimulációja, az élő, pragmatikus beszédhelyzetek megértése” – magyarázta a tantervíró munkacsoport tagja.
Tódor Erika kitért arra is, szintén újszerű eleme a tantervnek az úgynevezett interkulturális kompetencia (érzékenység) is, ugyanis mostanig a magyar diákok elsősorban a irodalmi szövegeken keresztül „láthatták” a másik kultúrát. „Abból a meglátásból indultunk ki, hogy a jelentésalkotás nyelv- és kultúraspecifikus, így egy nyelv elsajátítása a szókincs és nyelvtani formák mellett bizonyos kulturális elemek ismeretét is feltételezi. Ebben az összefüggésben célravezetőnek tartottuk, hogy a diákok halljanak, olvassanak a másik kultúra reprezentatív értékeiről, művészetéről, hagyományairól” – fejtette ki.
Regionalizmusok helyett Harry Potter
A kommunikációs készség kialakításában az egyik legfontosabb pillér a szókincs gazdagítása, ebből a célból fokozatosságon alapuló, tematikus struktúrát kínál az új tanterv. A nagyobb témák (például Én és a családom, Én és a környezetem, A megismerés horizontjai stb.) több kisebb témát foglalnak magukban, ezek a mindennapi élethelyzetekkel kapcsolatosak – részletezte a szakember, rámutatva, ezáltal a tankönyvíróknak, de főképp a tanulási folyamatot tervező, szervező, irányító pedagógusoknak lehetősége nyílik arra, hogy rugalmasan, a diákok nyelvi adottságaiból, akár kommunikációs igényeiből kiindulva tervezzenek.
„A témákhoz kapcsolódóan változatos szövegtípusok vannak megjelölve, ugyanakkor fontos újításnak számít, hogy a szövegek hosszúságát és jellemzőit is szabályozták. Itt például a diákok érdeklődési és életkori sajátosságait vettük figyelembe, így olyan ajánlott szerzői lista is van, amely a román és a világirodalom ismert szerzőit vonultatja fel. Ha egy adott témához például éppen a Harry Potterből a legtalálóbb egy részlet, akkor érdemes a szöveg adta lehetőségeket kihasználni. A diákok számára ez is izgalmas gyakorlat lehet: hogyan olvasható újra kedvenc könyvük egy másik (ez esetben román) nyelven. Természetesen a szövegválasztás a tanár és a tankönyvszerző szabadsága, ami azt is jelenti, hogy nem kell, nem kötelező például regionalizmusokkal teletűzdelt szöveget olvastatni a nyelvelsajátítás ezen szakaszában” – fejtette ki a szakember.
Nem merev szabálykészlet a nyelvtan
A tantervben megjelennek a nyelvtani fogalmak is, és fontos figyelni a mellettük található zárójeles magyarázatra. „A nyelvtani fogalmakat nem merev szabálykészletként kell felfogni, hanem olyan stratégiák készleteként, amelyeket azért alkalmaznak a beszélők, hogy érthető közléseket hozzanak létre, hatékonyan érvényesíthessék beszédszándékaikat. E célból az adott fogalom mellett megjelenik a megközelítési, feldolgozási mód is” – részletezte a szakember. Rámutatott, a tanterv természetesen csak keret, kiindulópont, gyakorlati kivitelezése a pedagógusok feladata.
„Ebben az összefüggésben mindenképpen fontosnak tartom kiemelni, hogy a pedagógus hozzáállása, kreativitása a meghatározó, hiszen a szemléletmód alapos megértése mellett elengedhetetlen az állandó készülés, gondolkodás, tervezés ebben az új helyzetben, viszont lehetősége van a szabad, észszerű tervezésre, a diákok sajátosságaiból kiindulva. Bízom abban, hogy a most ötödik osztályba készülő generációnak, amelyet a »reformgenerációnak« (R generáció) is nevezhetünk – hiszen sok, többé-kevésbé jól sikerült változtatást és kísérletet átélt – élményszerű, kreatív, gondolkodtató tanulási tapasztalat lesz a román nyelv tanulása, megerősíti őket a tudatos nyelvhasználatban, az igényes nyelvi magatartás fejlesztésében” – magyarázta Tódor Erika.
„A román nem idegen nyelv”
„A kisebbségiek számára készült 5–8. osztályos román tanterv fő újdonsága, hogy nem azonos a többségiekével” – mondta el a Krónikának Mariana Norel, a román tantervet a kisebbségiek számára kidolgozó bizottság elnöke, a magyaroknak szóló tantervet készítő munkacsoport irányítója. A brassói Transilvania Egyetem tanára – aki maga is hosszú ideig tanította a román nyelvet magyar diákok számára Kézdivásárhelyen – rámutatott: ahhoz, hogy a kisebbségi gyerekek jól megtanuljanak románul, a legfontosabb, hogy a tanár aktív módszereket használjon, olyanokat – ha nem is pont úgy –, amelyeket idegennyelv-tanításnál alkalmaznak. „A román nem idegen nyelv, hiszen az ország nyelve, normális, hogy meg kell tanulja a diák, és véleményünk szerint az új program pont ebben fog segíteni, mivel az irodalomelméleti elemek helyett a kommunikációra fekteti a hangsúlyt. Minket az érdekel, hogy helyesen tudja használni a diák a nyelvet”– hangsúlyozta Mariana Norel.
Kifejtette, az új tanterv legfőbb célja, hogy a kisebbségi diákok intuitívan és alkalmazhatóan tanulják a románt, főleg 5. osztályban. „Játszva akarjuk felébreszteni a gyerekek érdeklődését a román nyelv, az irodalmi olvasmányok iránt” – összegzett a szakember. Elmondta, romántanárként volt olyan magyar anyanyelvű diákja, aki román tantárgyversenyen vett részt. „Tehát igenis lehetséges hatékonyan tanítani a magyar diákot románra” – fogalmazott, hozzátéve, hogy a különböző térségek sajátosságai alapján ez más-más módon kell történjen. „Például Hargita és Kovászna megyében – magam is Kovászna megyei vagyok – nagyon oda kell figyelni arra, hogy milyen módszerek alapján segítjük a gyereket, mert román szót csak az iskolában hall” – részletezte a különbségeket.
Szabad kezet kapnak a tanárok
Mariana Norel hangsúlyozta, az oktatási minisztérium, illetve a szaktárca illetékesei támogatták az új tanterv elkészítését, és arra is felhívta a figyelmet, hogy ma már külön román tantárgyversenyt is szerveznek a kisebbségi diákok számára. „Ezzel is azt próbálják elősegíteni, hogy a diák legyen érdekelt abban, hogy megtanuljon románul” – magyarázta a munkacsoport irányítója, aki szerint a jövőben sok minden függ majd attól, hogy a tanárok mennyire tartják be a tantervben foglaltakat. „A lényeg, hogy kövessék a tantervet, mert a tankönyv csak egy eszköz a sok közül. Az a cél, hogy a tanárok figyelme elsősorban a tantervre irányuljon, hiszen például könnyen talál egy másik szöveget, ha úgy véli, a tankönyvben lévő túl nehéz” – mutatott rá az oktatási szakember. Elmondta, nem az a cél, hogy a gyerek egyszerűen szöveget fordítson, hanem azon a nyelven próbáljon gondolkodni, amelyiken éppen beszél: magyarul gondolkodik, amikor magyarul beszél, és románul vagy angolul fogalmazza meg magában a mondanivalóját, amikor azon a nyelven szólal meg.
Mariana Norel hangsúlyozta, a most megjelent tanterv kifejezetten a magyar kisebbség számára készült, a többi kisebbségnek szánt tervet ezután dolgozzák ki. „A magyar kisebbség a legtöbb tagot számláló, ezért fontos volt, hogy elsőként a nekik szóló stratégia készüljön el” – magyarázta az illetékes, aki szerint mivel nem lehetett külön programot kidolgozni a szórvány, a vegyes lakosságú és a tömbmagyar térségek számára, olyanra volt szükség, amely mindegyik régiónak megfelel. A „testreszabás” a tanáron múlik, ahogy az is, hogy az általános és speciális készségeket 8. osztály végére kifejlessze a diákban.
Kiss Judit, Pap Melinda
Krónika (Kolozsvár)

Március 15.: bírság Erdély-zászló miatt Kolozsváron
A kolozsvári március 15-ei ünnepi felvonuláson a román csendőrség kiemelte a tömegből Fancsali Ernőt, az Erdélyi Magyar Néppárt kolozsvári elnökét, valamint egy másik személyt, mert Erdély-zászlóval vonultak fel. A csendőrség a szervezőkre hivatkozva próbálta megakadályozni a szimbólum használatát – közölte szerdán az EMNP sajtóirodája.
A hagyományosnak számító ünnepi felvonulás és megemlékezés közben emelték ki a tömegből Fancsali Ernőt és egy másik kolozsvári állampolgárt a tömegből – utóbbit azonban, mivel feltekerte a zászlót, elengedték. A csendőrség véleménye szerint törvénytelenséget követtek el, amikor Erdély zászlajával vonultak fel. Az államhatalmi szerv a szervezőkre hivatkozva kezdett intézkedni, utóbbiak pedig a csendőrségre hivatkoznak – áll a közleményben.
Fancsali Ernő elmondta: valószínűsíti, hogy a csendőrség bírságot szab ki, az ügyet azonban – jogorvoslat reményében – bíróságra viszi. Később az EMNP kolozsvári elnöke Facebook-bejegyzésben közölte: 500 lejre büntették, mert „nem vonta be” az Erdély-zászlót.
Az eset nem példa nélküli: a csendőrség a tavalyi évben szintén vegzálta a felvonulókat – köztük Fancsalit – Erdély zászlaja miatt. Akkor bírság kiszabására nem került sor – emlékeztetett az EMNP sajtóirodája.
kronika.ro

Grindeanu is üzent a magyaroknak nemzeti ünnepükön
MTI - Valósággá válhatnak az 1848-49-es forradalom és szabadságharc eszméi, a béke, a szabadság és az egyetértés, ha a románokat és a magyarokat a jobb élet iránti vágy egyesíti, tisztelik egymást, és nem akarnak semmit ráerőltetni egymásra – olvasható Sorin Grindeanu román miniszterelnöknek a magyarokhoz intézett március 15-i üzenetében.
Grindeanu meggyőződését fejezte ki az „egység a sokszínűségben" európai gondolatra alapozva, hogy a különbségek nem választják el egymástól a románokat és a magyarokat, nem teszik őket egymás ellenfeleivé, hanem ellenkezőleg, hozzájárulnak a kölcsönös megismerésükhöz, az egymás iránti tisztelet növekedéséhez, valamint harmonikus együttélésükhöz.
A kormányfő szerint a románokat és a magyarokat a jobb élet iránti vágy és a kölcsönös tisztelet köti össze, majd emlékeztetett, hogy a bukaresti kormány programjában fontos vállalások vannak a romániai kisebbségek iránt, amelyek között a magyar különleges helyet foglal el.
Grindeanu rámutatott: a románok és a magyarok kölcsönös haszna érdekében fontos, hogy azokat az embereket kövessék, akik társaiknak az építés szellemét akarják átadni, és ne azokat, akik „sötét indulatok" által vezérelve vagy egyéni haszonszerzés reményében el akarják választani őket egymástól. A szociáldemokrata miniszterelnök arra buzdította a magyarokat, hogy saját meggyőződéseik alapján tekintsenek a világra, és ne fogadják el a másokét, illetve a sztereotípiákat. Sorin Grindeanu üzenete zárásaként tiszteletét fejezte ki a magyarok történelme, kulturális és szellemi hagyatéka iránt.
kronika.ro

Beszélgetés Pál-Antal Sándor akadémikussal – Kitűzték a lobogót „wárosunk tanácsházára”
Bodor Ferenc a központi témája annak a tudományos ülésszaknak, amelynek március 17-én a Hargita Megyei Kulturális Központ ad otthont, és amelynek előadói Csíkszék szabadságharcával foglalkoznak a legújabb kutatások tükrében. A tudományos ülésszak házigazdája Pál-Antal Sándor akadémikus, levéltáros, aki előadóként az 1848-as csíkszeredai eseményeket foglalja össze. Őt kérdeztük a legújabb kutatási eredményekről. Amint kiderült, a szabadságharc kutatása még bőven tartogat meglepetéseket.
– Mi adta a konferencia apropóját?
– Csíkszereda mindmáig ritkán volt kimondottan történelmi tárgyú konferencia helyszíne, ’48-cal kapcsolatos pedig egyszer sem. Mivel Süli Attila hadtörténésszel az utóbbi időben együtt dolgoztunk Bodor Ferenc életének, csíki ágyúöntő és lőporgyártó tevékenységének feltárásán, alaposabb kutatást folytattam a forradalom csíki vonatkozásait illetően. A feltárt forrásanyag alapján megismerhettem az események, főként a változások meglepően sok, a feledés homályába veszett vetületét. Én személy szerint ezekből szeretnék egy kis ízelítőt nyújtani a pénteki konferencián. Két előadás Bodor Ferenc tevékenységére és az ezzel kapcsolatos több mint egy évszázados vitára összpontosul. Elhangzik egy-egy ismertetés a csíki papság szerepéről a forradalomban, a gyergyóiak részvételéről a szabadságharcban, a forradalom szimbólumainak elterjedéséről a Székelyföldön, a székely identitás kérdéséről, a csíki események historiográfiájáról, valamint Csíkszeredáról.
– Azt hinnénk, az 1848–49-es szabadságharc már agyonkutatott, lezárt téma – lehet mégis újat mondani? Milyen meglepetésekkel szolgálhatnak a kutatási eredmények?
– Valóban, a szabadságharcra vonatkozóan elég sok írás megjelent mostanig: visszaemlékezések a harci eseményekre, tanulmányok a szabadságharcról, valamint feldolgozások Gál Sándor tevékenységéről. De magáról a forradalomról édeskeveset tudunk. Mindeddig két kérdésről készült kielégítőnek tekinthető ismertetés: a forradalom kezdeteiről, valamint a szék 1848 őszi „pacifikálásáról”. Mivel összegyűjtöttem és kiadásra készítem elő a korabeli levéltári forrásokat, volt alkalmam megismerni azok tartalmát. Rendkívül sok újdonsággal szolgálnak. Azok feldolgozása révén válik lehetővé egy tudományos igényeket kielégítő átfogó munka megírása. Nem néhány tucat dokumentumról van szó, hanem több százról. Lesz meglepetés a javából.
– Milyen események zajlottak Csíkszeredában 1848–49-ben? Talált „újdonságot”, bukkant eddig nem ismert adalékra kutatásai során a csíkszeredai vagy a csíki részvételt illetően?
– Tudtommal, a csíkszeredai városi események mindeddig nem kerültek a kutatók érdeklődési körébe. Gondolom, azért, mert hiányzott a szükséges forrásanyag. Éppen ebből a meggondolásból választottam a számomra már ismert levéltári adatok alapján ezt a kérdést. Nem maradt meg sok várostörténeti korabeli forrás, de arra elegendő, hogy felelevenítsük az eseményeket. Nyomon követhetjük itt is a forradalom hírének a fogadtatását, a háromszínű zászló kitűzése körüli csatározást, a változást ellenző katonarendűek és a forradalom vívmányainak az elfogadásáért kiállók közötti szembenállást, a városvezetésért való személyeskedéseket és egyebeket. A csíkszeredai események illusztrálására álljon itt egy példa: az 1848. április 5-i városi közgyűlésen az országgyűlés összehívása ügye mellett tanácskozás tárgya lett az unió szimbólumát képező nemzeti zászló kitűzésének a kérdése is. Míg az előbbiről ellenkezés nélkül egyöntetű határozatot hoztak, a nemzeti zászló kitűzését, amit bizonyosan a váratlanul megjelent Gecző János javasolt, az idősebb katonarendű tanácsosok és az esküdt testületi tagok leszavazták. De a javaslatnak hamar híre ment, és az általános felbuzdulásra a főbíró még aznap délután kénytelen a gyűlést újból összehívni. „Azonban később jobban meggondolkozván városunk közönségének egy része – olvasható Bartos Imre főbíró április 8-i jelentésében –, délutánra a nép öszvehívását mind addig követelte, míg én ellent nem állhatván, a Tanács és Esküt közönséget öszvehívni kéntelen voltam, mely másodszori gyűlésben a nemzeti három színű lobogót wárosunk tanácsházára, az Egyesülés és Éljen Ferdinánd cím reáírásával kitűzetni határozta. Határozatát töstént teljesedésbe is vette, és a lobogó kitűzésekor Ferdinánd ő Felségét és az Egyesülést háromszor-háromszor éljeneztetvén, a nép minden csend és rendzavarás nélkül szép csendben szétoszlott, és az ólta a legjobb csendesség uralkodik wárosunkban.”
– Foglalkozott kiemelten Gecző János vagy Veres Ádám személyével? Úgy tartják, hogy a forradalom hírét ők hozták el Csíkszeredába és mindvégig aktív szerepet vállaltak a szabadságharcban. Vagy hogyan látja Boros Ignác személyét – egyes vélekedések szerint ő az egyik legjelentősebb csíkszeredai szabadságharcos, de alig tudunk valamit róla…
– Csak sorjában. Én mindenekelőtt levéltáros vagyok. Felmérve a csíkszéki események kérdéskörét, rájöttem, hogy a kutatásokat új alapokra kell helyezni. Első a forrásfeltárás. És remélem, hogy az év végéig a forráskötet a kutatók asztalára kerül. Ezután következik a forrásfeldolgozás. Ebből is szeretném kivenni a részem, lehetőségeimhez képest. De ez nem egyemberes munka. Az említett személyek megérdemelnek egy alaposabb írást, de ahhoz kutató is kell.
– Vajon mi a magyarázata, hogy az idén, amikor éppen Gál Sándor születésének kétszázadik évfordulóját ünnepelhetjük, nem szerepel a konferencia napirendjén kifejezetten Gál Sándorra vonatkozó előadás? Hogyan látja ma Ön Gál Sándor alakját, a közismert forradalmárét, aki tábornok is volt, meg nem is…
– A válasz egyszerű. Nem volt a ki. Az ülésszakunk címéből is kitűnik, hogy ez alkalommal a forradalmi eseményekre vonatkozó legújabb kutatások eredményeivel foglalkozunk. Tehát nem egy egyszerű ünnepi megemlékezés. Gál Sándor egyébként is megérdemel egy külön ülésszakot. Én vele személyesen nem foglalkoztam, és nem is szándékozom. Értékelését másra bízom.
Daczó Katalin
Hargita Népe (Csíkszereda)

RMDSZ: legyen március 15. hivatalos ünnep Romániában
Legyen március 15. hivatalosan is minden magyar ünnepe! – hangsúlyozta Kelemen Hunor szövetségi elnök azt követően, hogy az RMDSZ szerdán reggel, 9.12 órakor törvénytervezetet iktatott arra vonatkozóan, hogy hivatalos ünneppé nyilvánítsák március 15-öt Romániában.
„Március 15. a romániai magyar közösség számára örök értékű üzenettel bír. Ez a mi kisebbségi jogainkért és szabadságunkért vívott örökös küzdelmünk szimbóluma. Éppen ezért azt akarjuk, hogy az állam hivatalosan is ismerje el nemzeti ünnepünket. Legyen március 15. hivatalosan is minden magyar ünnepe!” – hangsúlyozta Kelemen Hunor szövetségi elnök azt követően, hogy a Romániai Magyar Demokrata Szövetség szerdán reggel, 9.12 órakor törvénytervezetet iktatott arra vonatkozóan, hogy hivatalos ünneppé nyilvánítsák március 15-öt Romániában. A Szövetség képviselői és szenátorai által jegyzett tervezet szerint hivatalos munkaszüneti nap lenne az 1848-49-es forradalom és szabadságharc ünnepe.
A Szövetség által iktatott törvénykezdeményezés előírná: igény szerint, a magyar közösség tagjai szabadnapot vehetnének ki, amennyiben részt vesznek az ünnep alkalmából szervezett eseményeken. Március 15-én a helyi és megyei önkormányzatok megemlékező eseményeket szervezhetnek ott, ahol magyar közösségek élnek – a finanszírozást helyi és megyei költségvetésből támogatnák. Az RMDSZ továbbá kéri, hogy a közszolgálati televízió és rádió különkiadású műsorokban tűzze műsorra a megemlékezéseket.
A szövetségi elnök rámutatott: 2017-ben a forradalom ünnepe az erdélyi magyarok számára a jogaikért és szabadságukért folytatott harc egyik fontos pillanata. „Ahol nincs jogállam, ott nincs szabadság. Az a közösség, amelynek vezetőit félreállítják, amelynek iskolái ellen lejárató kampányt folytatnak, nem szabad. Az a közösség, amelyet megfosztanak jogaitól, előbb-utóbb eléri béketűrésének határát, és küzdeni fog. Ezt kell tennünk nekünk is. Ha meghátrálunk, eltipornak. Küzdenünk kell céljainkért, ki kell állnunk egymásért, ki kell állnunk önmagunkért” – hangsúlyozta Kelemen Hunor, akinek meggyőződése: a magyar közösség célja 2017-ben is ugyanaz, az akadályok viszont változnak – az RMDSZ-nek ezekhez kell alkalmazkodni, ezekhez kell igazítania eszközeit és törekvéseit.
A törvénytervezet először a szenátusba kerül, ahol a szakbizottságokban, majd a plénum előtt megvitatják. Ezt követően a tervezetről a képviselőház plénuma szavaz döntő házként a szakbizottsági vitákat követően. A törvénytervezet szövege ITT érhető el.
A Szövetség március 15. alkalmából megfogalmazta legfontosabb törekvéseit, az erdélyi magyarok 12 pontját.
maszol.ro

Antal Árpád: a magyar közösség most játssza legfontosabb mérkőzését
„Székelyföld a miénk és a legjobb helyen, a székelyek kezében van” – mondta ünnepi beszédében Antal Árpád sepsiszentgyöri polgármester.
Sepsiszentgyörgyön egy újabb köztéri szobor avatásával kezdődött az március 15-i ünnepség. Az Erzsébet parkban, a Bod Péter Könyvtár fele vezető lépcső előtt leplezték le Berde Mózsa volt kormánybiztos, a háromszéki szabadságharc kiemelkedő személyisége egész alakos szobrát.
Amikor Kovács István unitárius lelkész megáldotta a szobrot, felsütött nap és a gyönyörű időjárás az ünnepség végéig kitartott. Hagyományőrző huszárok főtérre való bevonulásával kezdődött a központi ünnepség, amelyen több ezer sepsiszentgyörgyi és környékbeli vett részt.
Antal Árpád, sepsiszentgyörgyi polgármester ünnepi beszédében rámutatott: „Minden forradalom, minden szabadságharc olyan, mint azok akik csinálják. A mi márciusi forradalmunk olyan tiszta, mint Petőfi Sándor szerelmes versei”. Az elöljáró beszéde egyfajta évértékelő is volt, amelyben megvizsgálta az erdélyi magyar-magyar viszonyt, a székelyek és Magyarország valamint Székelyföld és Románia helyzetét.
„Székelyföld a miénk”
„Mi Székelyföldet nem ajándékba kaptuk, nem szerencsejátékon nyertük és nem azért vagyunk itt, mert fizetéspótlékot kapunk, mint a román belügy alkalmazottai. Székelyföld a miénk és a legjobb helyen a székelyek kezében van”, mondta Antal Árpád, aki szerint sajnos sokan az erdélyi magyarság vezetői közül megtapasztalták az utóbbi időben, hogy mit jelent az üldöztetés. „Az igazi célpont az maga az erdélyi magyarság, a mi közösségünk gerincét akarják megroppantani! Ez nem fog sikerülni”, szögezte le a polgármester.
Antal Árpád emlékeztetett, hogy az elmúlt egy évben történtek jó és rossz dolgok, majd rámutatott: az a tény, hogy ma itt áll a sepsiszentgyörgyi közösség előtt, és a szomszéd vármegyében Ráduly Róbert polgármester ott áll a csíki székelyek előtt azt jelzi, hogy a székelyföldi önkormányzatok elleni puccs nem sikerült.
Hozzátette: Sajnos Románia és Székelyföld viszonyáról sok jót nem lehet mondani, mert egyre erőteljesebb támadások érik közösségünket az erőszakszervezetek részéről. Példaként említette a marosvásárhelyi katolikus gimnázium ügyét, ahol szülőket hívtak be és félemlítettek meg. Antal Árpád felkérte az ünneplő sepsiszentgyörgyi közösséget, hogy erőteljes tapssal fejezzék ki szolidaritásukat a meghurcolt marosvásárhelyi iskola igazgatójával, diákjaival és szüleikkel.
„A mérkőzés még tart”
Sepsiszentgyörgy polgármestere a román állam és székelyek viszonyáról szólva rámutatott: „száz év után sem ismernek, és nem értik, hogy milyen szellemben neveljük a gyermekeinket. Nem ismernek, és nem tudják, hogy ha ütnek minket, mi nem megfutamodunk, hanem ellenkezőleg: kitartóbbak és keményebbek leszünk”.
Antal Árpád beszéde végén futball hasonlattal élve kifejtette: „Semmi nincs elveszve addig, amíg nincs megnyerve! Itt Székelyföldön semmit sem vesztettünk el, mert a mérkőzés még tart! Mi most közösségünk legnagyobb és legfontosabb mérkőzését játszuk és közös erőfeszítésünk árán tudjuk megnyerni ezt a mérkőzést. Higgyünk a közösségünk alkotó és teremtő erejében, együtt. Meg tudjuk csinálni!”, zárta beszédét Antal Árpád.
A sepsiszentgyörgyi március 15-i ünnepségen felszólalt Bálint Benczédi Ferenc unitárius püspök és Zákonyi Botond, Magyarország bukaresti nagykövete. Az ünnepség a magyar és székely himnuszok eléneklésével ért véget.
Kovács Zsolt
maszol.ro

Ismét elhalasztották Horváth Anna perének első tárgyalását
Az iratcsomó hiánya miatt ismét halasztott Horváth Anna perében szerdán a Kolozs Megyei Ítélőtábla. A következő időpont március 24. Az iratcsomót a Legfelsőbb Bíróság és Semmítőszéktől kellene megkapnia az ítélőtáblának. Kolozsvár alpolgármestere március 9-én, sajtótájékoztatón jelentette be: lemond a következő tanácsülésen a kolozsvári alpolgármesteri tisztségről, miután harmadik alkalommal is meghosszabbították a bírósági felügyeletet, amely a hivatala gyakorlásától is eltiltja. Horváth Annát befolyással való üzérkedéssel és pénzmosással vádolja az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA). (hírszerk.)
Transindex.ro

Ünneplő tömeg a Patkóban
Több ezren gyűltek össze Székelyudvarhely központjában, a Márton Áron téren szerdán délben, hogy megemlékezzenek az 1848–49-es forradalomról és szabadságharcról. A március 15-ei események 169. évfordulóján ünnepi beszédekkel, énekléssel és koszorúzással tisztelegtek a hősök, a márciusi ifjak eszméi és emléke előtt.
Tisztelet a bátraknak! mottóval tartotta meg Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatala az 1848–49-es magyar forradalom és szabadságharc 169. évfordulója alkalmából szervezett megemlékező ünnepséget. A világ magyarságával együtt a Márton Áron téri megemlékező tömeg is a szabadságharc hőseinek önzetlen, megalkuvást nem tűrő bátorsága előtt tisztelgett. Számtalan magyar és székely zászló, megannyi kokárda díszítette a Patkót, ahol hármas kopjafa őrzi a helybéli forradalmi hősök emlékét. A huszárok felvonulását és tiszteletadását követően Dakó Tibor, a Székelyudvarhelyi Hagyományőrző Székely Huszárezred kapitánya adott ünnepi jelentést a város polgármesterének, Gáfi Árpádnak. Ezt követően a magyar és székely lobogókat lengető, kokárdákat viselő tömeg a Székely Dalegylet, a Balázs Ferenc Vegyeskar és az Alla Breve Vegyeskar egyesített kórusával együtt, valamint az Udvarhelyszéki Fúvószenekarral elénekelte a magyar és a székely himnuszt.
Bajkó Norbert római katolikus, Hegyi Sándor nyugalmazott református lelkipásztor és Kedei Mózes unitárius lelkész mondott imát és ünnepi beszédet az eseményen, szóltak az erdélyi magyar kisebbség nehézségeiről és az udvarhelyi társadalom kihívásairól, arra biztatva a jelenlévőket, hogy merítsenek példát az 1848-as honvédek kitartásából, hitéből és felebaráti szeretetéből. Ezt követően Baricz Gergő borzonti énekes dalban adta elő Petőfi Sándor Talpra, magyar! című költeményét.
Ünnepeljük a nemzet születésnapját, a magyarok szabadságvágyát, ami azóta is ott van minden magyar szívében, és ezt tudja rólunk az egész világ – mondta ünnepi beszédében Gálfi Árpád polgármester. Emlékezésre és ünnepelésre buzdította a jelenlévőket, hangsúlyozva: összefogásra és bizalomra van szükség ahhoz, hogy egy közösség jól működjön. Ezt követően Osváth Ildikó népdalénekes a Kedves zenekar kíséretében katonadalokat énekelt.
Soltész Miklós, Magyarország egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára a 169 évvel korábbi eseményeket felidézve emlékeztette a jelenlévőket arra, hogy nemcsak Pesten és Budán, hanem Székelyudvarhelyen is csatlakoztak a forradalmi követelésekhez. Hangsúlyozta, hogy Székelyudvarhelyről harminctagú küldöttség indult Kolozsvárra az egyesülést kikiáltó országgyűlés megtartását kérve.
Az udvarhelyszékiek nyomására május 29-ére összehívták az országgyűlést, másnap pedig kimondták Erdély újraegyesítését Magyarországgal.
Az Udvarhely Néptáncműhely udvarhelyszéki táncait követően Orbán Viktor miniszterelnök ünnepi üzenetét tolmácsolta Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke, Magyarország rendkívüli és meghatalmazott követe. „Hét esztendővel ezelőtt ismét lehetőséget kaptunk arra, hogy újraalkossuk és megszilárdítsuk a magyar nemzet egységének fundamentumát. (…) Rajtunk áll, hogy élve a kapott eséllyel összefogásunkkal és kitartásunkkal valóra váltjuk-e '48-as hőseink álmait, büszkén hirdetve: a magyar név megint szép lesz, méltó régi nagy híréhez” – közvetítette Orbán Viktor üzenetét Szász Jenő.
Végül Pál Emil középiskolás diák osztotta meg kortársai nevében az egybegyűltekkel, hogy 2017-ben mit kívánnak az udvarhelyszéki magyar fiatalok: egyebek mellett tiszta és egyenes beszédet, korrupciómentességet, tisztességes munkabéreket, valamint szabadságot és egyenlőséget. Az ünnepséget koszorúzással zárták.
Veres Réka
Székelyhon.ro

„A szabadság a helyi közösségek döntési szabadságát jelenti”
A magyar nemzet ünnepnapján, az 1848–49-es forradalom és szabadságharc 169. évfordulójának tiszteletére a csíkszeredai ünneplő közösség megkoszorúzta Gál Sándor, majd Petőfi Sándor és Nicolae Bălcescu szobrát.
A csíkszeredai köztéri ünnepség Gál Sándor honvéd tábornok szobránál kezdődött, ahonnan a himnuszok eléneklése, az ünnepi beszédek, majd a koszorúk elhelyezése után a Csíkszentsimoni Ifjúsági Fúvószenekar és a Csíkszéki Mátyás Huszáregyesület lovas huszárai vezetésével a résztvevők átvonultak a Vár térre.
Az ünnepnap központi eseménye a fúvószenekar előadásával kezdődött, ezután pedig a huszárok közreműködésével a város zászlajának ünnepélyes felvonása következett. A himnuszok eléneklése után elsőként Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere szólt a szép számban összegyűlt ünneplőkhöz.
„Szeretem ezt az ünnepet, mert ilyenkor másképp hangzik a himnuszunk. Büszke vagyok arra, hogy székely vagyok, magyar vagyok. Március tizenötödike a dicsőségről, az egymásra utaltságról, az egymásra figyelésről, a testvériségről és a jogaink melletti kiállásról szól. Arra kérem önöket, legyünk partnerek, vegyük vállunkra a zászlónkat, emeljük magasba, védjük meg feliratainkat, az anyanyelvünket, az iskoláinkat és a földünket. Mi tudjuk, Székelyföld volt, van, és tennünk kell azért, hogy Székelyföld legyen” – hangsúlyozta Ráduly.
A polgármestert követően Farkas Balázs, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának megbízott vezetője tartott beszédet. „1848-49-ben az alapvető emberi, nemzeti szabadságjogok kivívása volt az elsődleges cél. Jóllehet, a forradalmat leverték, de egy idő után a hatalom kénytelen volt törvénybe iktatni ezeket a jogokat, amelyek ma minden magát korszerűnek tekintő európai ország törvényes működésének pilléreit képezik. A kitartó küzdelem árán megszerzett jogok azonban csak annyiban érnek valamit, ha azokat valóban tiszteletben tartják, ha azokat hagyják gyakorolni. Ma a jogok gyakorlatáért vívott küzdelem ugyanolyan bátorságot kér, mint akkor, csak most nem fegyverre, hanem megfontoltságra, kitartó és következetes munkálkodásra van szükség″ – emelte ki Farkas.
A Vár téri megemlékező ünnepségen felszólalt Korodi Attila, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője is. Számunkra a szabadság alapfeltétele a jogállam. Enélkül nem lehet elképzelni szabad országot. (...) Számunkra a szabadság szabad nyelvhasználatot, szabad szimbólumhasználatot, hagyományaink szabad gyakorlását, a helyi közösségek döntési szabadságát jelenti – húzta alá Korodi.
Az ünnepi beszédek között a ceglédi Kossuth Lajos Gimnázium leánykara és a Nagy István Művészeti Középiskola vegyes kara előadásában Kossuth-nóták és kórusművek csendültek fel, illetve Mihó Attila Junior Prima-díjas prímás és barátai autentikus magyar népzenét játszottak.
A beszédeket követően Tamás József püspök áldását adta a jelenlévőkre. Az ünnepség Petőfi Sándor és Nicolae Bălcescu szobrainak koszorúzásával zárult.
Iszlai Katalin
Székelyhon.ro

Fiatalos nemzeti ünnep Gyergyószentmiklóson
Nagy pozitívuma volt a gyergyószentmiklósi március 15-i ünnepnek az, hogy a fiatalok, a középiskolások ezúttal nem csak kiegészítő szerepet kaptak a rendezvényen a politikusok beszédei mellett, hanem ők azok, akiknek köszönhetően emlékezetes marad ez a nap.
Amellett, hogy az iskolákban megszervezték a megemlékező műsorokat, a nyilvános ünnepségeken is komoly szerepet vállaltak a fiatalok. A Fogarasy Mihály-iskola teljes diáksága jelen volt a temetőben, Kiss Antal honvéd őrnagy emlékművénél. Ez nagyon fontos tény, hiszen a teljes diákságba beleértendők a román anyanyelvű diákok is. Tanáraik először határoztak úgy, hogy osztályaikkal együtt ők is részt vesznek a magyarság fontos eseményén. Nyitás arra, hogy ezután kölcsönösen tiszteletüket fejezzék ki a másik nemzet ünnepei iránt. Színvonalas műsor hangzott el, gitáron kísért dalokkal, Györfi Andrea szavalatával és Máthé Árpád beszédével.
Délben szentmisével folytatódott az ünnepségsorozat, majd a Szent Miklós-templomból a fúvószenekar vezetésével a Petőfi-szoborhoz vonultak az ünneplők, ahol a legutóbbi évekhez viszonyítva több ünneplő gyűlt össze. Itt felszólalt Gáll Hajnalka konzul, György István alpolgármester, Bende Sándor parlamenti képviselő és Barti Tihamér megyei önkormányzati alelnök is. Nagyobb hatással volt azonban a közönségre a Salamon Ernő Gimnázium két diákjának, Kecseti Istvánnak és Csorba Melindának a szavalata. András Szabolcs történelemtanár Petőfi Sándor életéről tartott rendhagyó „tanórát”.
Alkalomhoz illő dalok hangzottak el az Ipartestület Férfikarától, de a leghosszabban tartó tapsot a Korpos Szabolcs által vezetett Salamon Ernő Gimnázium diákkórusa és zenészei által előadott dalok érdemelték ki. Fiatalossá, élővé tették az ünnepet. Az eseményt a római katolikus, a református és az unitárius lelkészek áldása, valamint a himnuszok eléneklése zárta a Szent Miklós Fúvószenekar kíséretével.
Gergely Imre
Székelyhon.ro

Kossuth-nagydíjat kapott Kallós Zoltán néprajzkutató
MTI „Mindig a magyarságért akartam tenni, soha nem a díjakért csináltam” – mondta az MTI-nek Kallós Zoltán erdélyi magyar néprajztudós, népzenegyűjtő, aki Kossuth-nagydíjat vehetett át szerdán a Parlamentben a nemzeti ünnep alkalmából.
Kallós Zoltán példaértékű életútja során őseink hagyatékának, népi kultúránk legszebb kincseinek továbbörökítése mellett a szórványvidéken élő magyar gyermekek anyanyelvének és kultúrájának megőrzését is odaadóan szolgáló értékmentő munkája, valamint az erdélyi és az anyaországi táncházmozgalom elindításában és fenntartásában vállalt szerepe elismeréseként részesült a Kossuth-nagydíjban. Mint felidézte, még gyerek volt, amikor a szülőfalujában, a Kolozs megyei Válaszúton a helyi népdalokat, a magyar, a román és a cigány népszokásokat gyűjteni kezdte. „A kolozsvári Református Kollégiumban, ahová jártam, nagy divatja volt a falujárásnak, kiváló felügyelőtanárom volt, aki ebbe ez irányba terelte az érdeklődésemet. Anyám feketelaki volt, apám válaszúti, kezdetben a rokonság körében gyűjtöttem Szék környéki falvakban, Észak-Mezőségben” – mondta a 90 éves Kallós Zoltán. Gyűjtőmunkáját előbb tanítói, majd zeneakadémiai végzettsége mellett végezte, és azután is kitartott, hogy az ötvenes években koholt vádak alapján börtönbe került. Eredményeire Magyarországon is felfigyeltek. Andrásfalvy Bertalan néprajzkutatót 1956-ban ismertem meg. Akkor Moldvában tanítottam, ő egy csoporttal egyetemi kiránduláson járt Romániában, és a tengerparti út helyett eljött hozzám. Később rajta keresztül ismertem meg Martin Györgyöt, Pesovár Ferencet, egy budapesti út során Kodály Zoltánnal is találkoztam. Kaptam tőle egy magnót ajándékba, és felhívta a figyelmemet arra, hogy táncfüzéreket vegyek fel és hangszeres zenét, amit addig felszerelés hiányában nem gyűjtöttem – emlékezett Kallós Zoltán.
Hosszú évtizedeket átívelő munkája során négy nagy gyűjtőterülete volt: Kalotaszeg Nádas menti falvai, Észak-Mezőség falvai, a Gyimes és a moldvai csángók. „Ezek voltak a legkevésbé feltárt területek, a Mezőséget elkerülték a gyűjtők, mert vegyes nemzetiségű terület volt, sokan azt gondolták, itt nem maradtak meg magyar javak, pedig még sokkal jobban, mint más területeken. A kincs leginkább a zenei anyagot jelentette. Még mindig vannak olyan helyek, ahol soha senki nem járt gyűjtési szándékkal. Szerencsére a táncházmozgalommal a hetvenes években Magyarországon is elindult a fiatalok érdeklődése”. A néprajzkutató fő műve, a Balladák könyve 1970-ben jelent meg először, a kötet újrakiadásai hoztak kedvező változást a finanszírozás, a megélhetés szempontjából. „Domokos János, az Európa Könyvkiadó korábbi vezetője nagyon támogatott. A Balladák könyve öt kiadást élt meg, 1989-ben Budapesten jelent meg a Tegnap a Gyimesben jártam népdalgyűjteményem is”. Kallós Zoltán egyszer azt mondta, addig maradhatunk meg magyarnak, amíg táncolunk és magyarul énekelhetünk. Mint most kifejtette, bízik a romániai magyar kisebbség megmaradásában, és ebben nagyon fontos a zene és a tánc. A Kossuth-díjas néprajztudós, népzenegyűjtő, a nemzet művésze saját vagyonából 1992-ben létrehozta a Kallós Zoltán Alapítványt, amely a szórványvidéken élő magyar gyermekek oktatására Válaszúton bentlakásos kollégiumot is működtet. Több mint kétszáz diák került ki már a négyosztályos iskolánkból, innen a szamosújvári Téka Alapítványhoz mehetnek tovább a gyerekek, ahol beindítottuk a mezőgazdasági szakiskolát. Főleg vegyes nemzetiségű házasságokból származó gyerekekről van szó, sokan egyáltalán nem tudtak magyarul, amikor hozzánk kerültek, itt tanultak meg – mondta Kallós Zoltán az MTI-nek.
Székelyhon.ro

Király András: léphet a minisztérium iskolaügyben
Király András, a tanügyminisztérium államtitkára úgy véli, a Maros megyei tanfelügyelőség ügyészségi nyomásra, de törvénytelenül járt el akkor, amikor megtiltotta a Római Katolikus Teológiai Gimnáziumnak, hogy a 2017/18-as tanévben cikluskezdő osztályokat indítson. A szakpolitikus viszont a leginkább a marosvásárhelyi önkormányzatot okolja az iskolahálózat körüli botrányért. A hónapokkal ezelőtt zajlott minisztériumi vizsgálat eredményéről Király semmit nem tud. Ugyanakkor elismeri, hogy a katolikus iskola alapításakor bizonyos formai hibák csúsztak be.
– Mennyire tartja törvényesnek a Maros megyei tanfelügyelőség döntését, miszerint egy folyamatban lévő ügyészségi kivizsgálás miatt megtiltja a Római Katolikus Teológiai Gimnáziumnak, hogy az ősztől cikluskezdő osztályokat indítson?
– Azt látom, hogy a tanfelügyelőség nem merte felvállalni azt, amit fel kellett volna vállalnia. Nem értem a döntés törvényes alapját. Az, hogy az Országos Korrupcióellenes Ügyészség vizsgál egy bizonyos ügyet, hát Istenem, végezze a dolgát. De a nyomozástól a jogerős ítéletig még egy hatalmas lépés van. Addig, amíg a bíróság ki nem mondta az utolsó szót, az ártatlanság vélelmének kellene érvényesülnie.
– A tanügyminisztérium felülbírálhatja a tanfelügyelőség döntését?
– Az új miniszter, Pavel Năstase már mandátuma elején „belenyúlt” a helyzetbe: új főtanfelügyelőt nevezett ki, akinek megszabta, hogy minél előbb ideiglenes igazgatót állítson az iskola élére, ugyanakkor elismerte a DNA által vizsgált és hatósági felügyelet alá helyezett Tamási Zsolt sikeres versenyvizsgáját. A nagy gondot most az önkormányzat tétovázása jelenti, mégpedig az, hogy nincs egy érvényes tanácsi határozat az iskolahálózat elfogadásáról.
– Ilyen alapon az ősztől nem csak a katolikus iskola nem indíthatna újabb osztályokat, a többi is lebénulna.
– Valóban, ilyen alapon egyetlen marosvásárhelyi iskola sem indíthatna újabb osztályokat. – Akkor visszatérnék a kérdésre: a minisztérium felülbírálja a tanfelügyelőség igencsak különleges döntését? – Remélem, hogy a szaktárca lépni fog.
– Ugyanakkor ön azt hangsúlyozza, hogy az ügy a városházán akadt el.
– Az oktatási törvény tisztán kimondja, hogy az iskolahálózat elfogadásához három lépést kell megtenni. Az elsőben a helyi tanács felkéri a tanfelügyelőséget, hogy adja meg a jóváhagyást az iskolahálózatra. Következik a tanfelügyelőség lépése, mely közli az önkormányzattal, hogy jóváhagyta a felterjesztett javaslatot vagy módosításokat eszközölt rajta. Harmadjára pedig a tanács szavaz a tanfelügyelőség döntéséről.
– A marosvásárhelyi tanács szavazott, a kormányhivatal mégis elkaszálta a döntést.
– A prefektúra nem is tehetett volna egyebet, hiszen a tanácsosok nem tartották be a törvényes procedúrát. A kormánybiztos lényegében segíteni próbált az önkormányzati képviselőknek, hiszen kiegészítést kért, és egy sor jogi megjegyzéssel küldte vissza a határozatot. Nem két elutasító mondattal válaszolt, hanem aprólékosan leírta, megmutatta, miként kell kinéznie egy törvényes tanácsi határozatnak.
– Az elmúlt évben egy minisztériumi ellenőrző csoport is járt az iskolában. Mi áll a vizsgálóbizottság jelentésében?
– Nem tudom, mert nem láttam. Az előző miniszter küldte ki a bizottságot, ő kaphatta meg a jelentést.
– A tárca nemzetiségi oktatásért felelős államtitkáraként nem láthatta a jelentést?
– Nem, egyszerűen nem adták ide.
– Az új miniszter sem látta?
– Nem tudom, nem tett róla említést. Azok viszont, akik az iskola ügyével foglalkozunk, nem ismerjük a tartalmát.
– A DNA bekopogott a minisztériumhoz?
– Tanúként kettőnket, a közoktatásért felelős államtitkár asszonyt meg engem ki is hallgattak.
– Bukarestben?
– Nem, képzelje, Marosvásárhelyre citáltak.
– Mi érdekelte a vásárhelyi ügyészeket?
– Az iskola alapítása. Többet erről nem mondhatok.
– A DNA hívta fel a figyelmét, hogy a kihallgatásról ne beszéljen?
– Nem, ilyesmiről nem volt szó. Egyébként egy korrekt, civilizált és nyugodt hangnemű beszélgetés volt, amelynek során kifejtettem a véleményemet. Nem tettek fel célzatos, tendenciózus kérdéseket.
– Ön szerint egy iskolaalapítás, amelynek során senki nem kényszerített vagy kenyerezett le senkit, miként lehet korrupciós ügy?
– Nem vagyok jogász, de a hatalommal való visszaélés is korrupciót jelenthet.
– Ily módon jött volna létre a katolikus gimnázium?
– Ezt nem mondtam. Azt viszont látom, hogy becsúsztak procedurális hibák. Hogy ez törvénytelenséget jelent vagy sem, nem tudhatom, hisz, ismétlem, én nem vagyok jogász. – Államtitkárként viszont egyetért azzal, hogy a DNA által vagy segítségével kreált műbotrány Erdély-szerte jócskán visszavetheti a magyar oktatás helyzetét? – Ne a vásárhelyi esetből induljunk ki! Inkább figyeljünk jobban oda, a kéréseinkhez, kérdéseinkhez próbáljunk sokkal professzionálisabban hozzányúlni.
– És RMDSZ-es szakpolitikusként mit üzen a vásárhelyi szülőknek? – Azt, hogy tartsanak ki. Remélem, hogy a józan ész fog diadalmaskodni.
Szucher Ervin
Székelyhon.ro

Berde Mózsa közénk érkezett
Berde Mózsa egykori kormánybiztos, a háromszéki önvédelmi harcok szellemi vezetője szobrát tegnap délután leplezték le Sepsiszentgyörgyön, az Erzsébet park egyik központi helyén, a Bod Péter Megyei Könyvtár felé vezető lépcsősor előtt. A szoboravató ünnepségen Egyed Ákos történész, akadémikus méltatta Berde Mózsa életútját, majd a szentivánlaborfalvi Berde Mózsa Általános Iskola diákjainak ünnepi műsorát és Kovács István unitárius lelkész imáját-áldását hallgatta meg a népes gyülekezet.
„Az igazi példakép nem bálvány, hanem olyan személyiség, aki tevékenysége, társadalmi hatása, magatartása alapján mérce minden ember számára” – közölte nyitányként Nagy-Kopeczky Kristóf műsorvezető, emlékeztetve, hogy Berde Mózsa alakjában igazi példaképet tisztelhet Háromszék népe, majd Antal Árpád polgármester, Bálint Benczédi Ferenc, az erdélyi unitárius egyház püspöke és Kisgyörgy Zoltán helytörténész leleplezte Berde Mózsa szobrát. A szobor – amelyet a sepsiszentgyörgyi Hármas Alapítvány a helyi önkormányzat segítségével állíttatott – Harmath István székelyudvarhelyi születésű, Baján élő és alkotó szobrászművész alkotása, és Lakatos Pál Sándor szatmári származású kecskeméti szobrász, vállalkozó öntödéjében készült.
Egyed Ákos történész összefoglalta Berde Mózsa életének mindazon eseményeit, amelyek által a Laborfalván régi unitárius katonacsalád sarjaként született politikus az 1848-as forradalom és szabadságharc egyik vezető személyiségévé vált, elmondva, hogy Berde jogtudományt végzett, de a szó legjobb értelmében vett politikus volt, aki azt vallotta és hangoztatta: „legyünk igazságosak, mert ez a legjobb politika”, és ehhez az elvhez igazodott ő maga is képviselőként, Háromszék önvédelmi harcának választott vezetőjeként, majd nagyszebeni kormánybiztosi tisztségében is. A történész szerint az agyagfalvi gyűlésen ő volt egyik kezdeményezője a székely határőrség elszakadásának a császári hadparancsnokságtól, támogatta gróf Mikó Imrét abban, hogy békés felhívást intézzenek az erdélyi románokhoz, szászokhoz, később pedig, a harcok sikerében döntő tényező volt jó együttműködése Gábor Áronnal. Mindezeken túl egyik fő érdeme az volt, hogy létrehozta a társadalom egységét, fontos lépéseket tett annak érdekében, hogy megszűnjön a székely társadalom évszázados rendi megosztottsága. „Mához szóló üzenete, hogy minden körülmények között keresni kell a megmaradás eszközeit és lehetőségeit” – összegzett a történész.
Kovács István, a sepsiszentgyörgyi unitárius egyházközség lelkésze fohászában ezekkel a szavakkal zárta a szoboravató ünnepséget: „Emberi létünk véges, de álmaink, eszményeink, szabadságvágyunk örökkévaló. Ez a legyőzhetetlen lélek ölt újból és újból testet emberek fölé emelkedő, kimagasló szobrokban és a szobrokra feltekintő csecsemőkben, gyermekekben, akik újból és újból megtanulhatják általuk, hogy a szabadság elvehetetlen, hogy a szabadon született ember gerince hajthatatlan.”
Nagy B. Sándor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Március idusa: Szembenézni a kihívásokkal (Kovászna)
Több mint ezren vettek részt Kovásznán a március 15. alkalmával rendezett ünnepségsorozaton. A helybeliekkel együtt az orbaiszéki falvakból érkezettek is ünnepeltek a kisrégió fővárosában. A díszmenet az erdészeti hivataltól indult, élén a Kertész Barna karnagy vezette kovásznai ifjúsági fúvószenekarral. A zenészek után ízlésesen díszített fogatok, népviseletbe öltözött lovasok haladtak, nyomukban zászlókat lobogtatva vonultak a város elöljárói, meghívottak, a Kőrösi Csoma Sándor Líceum diákjai, tanárai, helybeliek, vendégeik. Idén újdonságként a polgármesteri hivatal és a Kovászna-patak hídja közötti részen, az út két oldalán magyar zászlókat lobogtatva álltak díszőrséget a Havadtőy Sándor Cserkészcsapat tagjai Gergely-Kovács Katalin vezetésével. Az ünnepi színpadot a megszokott helyen, a Supercoop előtti parkolóban állították fel. Butyka Gyula ceremóniamester szólt elsőként az ünneplőkhöz, ő köszöntötte a teret betöltő tömeget: „Az idei március pislákoló fényei mi vagyunk!” Gyerő József polgármester az önkormányzat nevében köszöntötte a 169 évvel ezelőtti forradalomra emlékező kovásznaiakat, orbaiszékieket. Irodalmi idézetekkel elevenítette fel a ’48-as forradalom hangulatát, majd a jelenkori állapotokról beszélt. „A cél, az elvek mit sem változtak, viszont a társadalmunkat meghatározó viszonyok, politikai körülmények, kisebbségi létünkből fakadó lehetőségeink másfajta kihívások elé állítanak bennünket” – hangoztatta. „Jólesik látni a betöltött teret, hogy ennyien vagyunk. De ha a mindennapok kenyér utáni hajszájával szembesülünk, akkor eszünkbe jutnak még ennek a napnak az üzenetei?” – tette fel a kérdést szónoklatában Balogh Zoltán, a Kézdi-Orbai Református Egyházmegye esperese. Bűneinkre is emlékezni kell, a pártoskodásra, széthúzásra, önzésre, gyűlölködésre, felületes gondolkodásmódra, az Isten nélküli életre, amelyeken változtatnunk kell. Benkő Erika RMDSZ-es parlamenti képviselő beszédét Zsigmond József olvasta fel, majd a kovásznai szónokverseny idei győztese, ifj. Balogh Zoltán állt a mikrofon elé. „A márciusi ifjak megmutatták, hogy nem félnek szembeállni az elnyomással, összefognak, ha kell, vérüket ontják a szabadságért, a szebb, biztonságosabb jövőért. Meddig merünk mi most elmenni? Talán nem kell vérünket adni a szabadságért, de tenni kell, nem elég mástól várni a megoldást, nem elég siránkozni, magunkat sajnálni. Szembe kell nézni a feladatokkal, és azokat fel kell vállalni” – mondotta. A székely szabadságharcokról szólva Ambrus Attila, a Brassói Lapok főszerkesztője, a rendezvény díszvendége kijelentette: olyan nemzeti egység jött létre, mely a szabadságharcban fogta össze a nemzetet. Ennek az egységnek a forrasztólángja a szabadság, amely oly sokak senyvedő szívében gyújtotta újra a lángot.
Erdélynek nem búslakodó vagy épp meggondolatlanul, hangosan hencegő, melldöngető, hanem cselekvő, csendben áldozatokat vállaló székely-magyarokra van szüksége – fogalmazta meg az ünnep zárógondolatait Péter Arthúr plébános. A szónoklatok és a magyar himnusz eléneklése után az ünneplők a belvárosi templom kertjébe vonultak, koszorút helyeztek a hősök emlékművéhez. A székely himnusz zárta a rendezvényt.
A kovásznai ünnepségen közreműködött a vajnafalvi Hozsánna református kórus Gyerő Katalin vezetésével. Az összevont kovásznai kórusok Szántó Kinga és Antal Ernő vezényletével Kossuth-nótákat énekeltek, Moldovai Dóra népdalcsokorral lépett színpadra.
Bokor Gábor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Március idusa: Ma is küzdenünk kell (Erdővidék)
A véczeri emlékműnél és a város főterén emlékeztek a barótiak a magyar forradalom kitörésének 169. évfordulóján. A felszólalók méltatták a márciusi fiatalok bátorságát, hősiességét és áldozatvállalását, amelyet a mai ifjak számára követendő példának mondottak. Úgy vélték, ma is van tennivaló bőven közösségi jogainkért, s akkor megvalósulhat régi óhajunk, Székelyföld önrendelkezése.
Tornay Endre András 1974-ben felállított alkotásánál találkozott Barót, Felsőrákos, Köpec népe, s mint minden esztendőben, hozzájuk csatlakoztak Olton túli testvéreik, az ürmösiek és apácaiak is. Az eseményt a Csala Kürtje Fúvószenekar és Grád Molnár Deák Ákos szavalata nyitotta meg. Az Erdélyi Magyar Néppárt alelnöke, Toró T. Tibor úgy vélte, bár szabadságharcunkat leverték, szelleme győzedelmeskedett, s azóta is, bárhol éljen a magyar, e napon dicső elődeire emlékezik. A ma nemzedékének is hasonló feladatokat kell megoldania, mint a márciusi ifjaknak: Bécs helyett Bukarest ellen kell szavunkat felemelnük, s küzdenünk Székelyföld önrendelkezésének kivívása érdekében. Ezért nap mint nap hallatnunk kell hangunkat, tennünk kell a helyi és megyei önkormányzatokban és a parlamentben is, ahol olyan törvényeket kell elfogadtatnunk, amelyek ügyünket szolgálják. „Lehetnek különútjaink, de célunk közös kell hogy legyen: Székelyföld számára sajátos jogállást szerezni, kivívni az autonómiát” – mondotta Toró T. Tibor.
Bartha Imre, a Történelmi Vitézi Rend székkapitányának szavalatát követően Szabó Előd ürmösi unitárius lelkész mondott áldást. A Zakariás könyvéből vett igére alapozott beszédében úgy fogalmazott, a lehetetlen lehetségessé változik, ha hiszünk Istenben, s a holnapba vetett bizakodással teszünk – akár a márciusi ifjak – a kitűzött célokért. A Diákdombnál Csige Sándor Zoltán vezető konzul Orbán Viktor miniszterelnök üzenetét olvasta fel. Demeter László muzeológus a bátrak tiszteletére szólított fel. Napjainkban is bátor emberekre van szükség, amikor az Erdély zászlójával felvonulókat a csendőrség kiemeli a felvonuló tömegből – utalt a Kolozsváron történtekre. Úgy vélte, ma is küzdenünk kell az 1848-ban a 12. pontban megfogalmazottakért, hiszen közösségünk számára még nem biztosított sem a béke, sem a szabadság, sem az egyenlőség. Demeter az egybegyűlteket arra biztatta, ne csüggedjenek, mert a történelem meg fogja ismételni önmagát: 1849-ben szabadságharcunkat leverték, de két évtizednek sem kellett eltelnie ahhoz, hogy a kiegyezés során megszerezzük mindazt, amiért egykor vérünket adtuk.
Lázár-Kiss Barna András polgármester március 15. nemzetünk történelmében játszott szerepét hangsúlyozta, s méltatta azokat, akik ki mertek állni, ki merték mondani, mit kíván a magyar nemzet. Mint mondotta, a fiatalok elszántságára ma is szükség van: itthon maradni, családot alapítani és a jövő érdekében építkezni csak így lehet. Fülöp László ifjúsági plébános úgy fogalmazott: nem az osztrák, nem a román hatalom, hanem a nem szabad szívünk a legnagyobb ellenségünk. Arra kérte az ünneplőket, szabad szívvel szeressenek, bocsássanak meg, s higgyenek abban, Istennek terve van velünk.
A koszorúzást követően Erdővidék Múzeumában az elmúlt évek ünneplésein készült fényképekből nyílt kiállítást Demeter László ismertette. Méltatta munkatársa, Hoffmann Edit kezdeményezését, a jelenlevőket pedig arra kérte, ha még van olyan fényképük, amellyel gazdagíthatnák a gyűjteményt, osszák meg velük. A fekete-fehér és színes fotográfiák nem a díszbeszédeket mondókra összpontosítanak, hanem az ünneplő közönségre: a koszorút vivő lányokra, a zászlót lobogtató legénykére, az ágyút közelről szemlélő fiatalra, az éneklő kórusra és az idős asszonyokra. A kiállítás április 14-éig tekinthető meg.
Hecser László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Ma is küzdenünk kell jogainkért
A romániai magyarok által lakott településeken mindenütt megünnepelték március 15-ét. A rendezvények békésen zajlottak, csak Kolozsváron ismétlődött meg a tavalyi incidens: a csendőrség az Erdély-zászlóval felvonulókat kiemelte a tömegből. A kincses város polgármestere, Emil Boc ezúttal nem vett részt az ünnepségen, és nem is üzent, de a tisztségéből felfüggesztett Horváth Anna alpolgármester sem volt ott. A román politikusok közül csak Sorin Grindeanu kormányfő szólt a magyarokhoz, Klaus Iohannis államfő idén is megfeledkezett rólunk, ahogy tavaly is. Az RMDSZ kiáltványban fogalmazta meg az erdélyi magyarság 12 legfontosabb aktuális követelésének listáját. Az autonómia tételesen nem jelenik meg köztük, csak néhány utalásban. A követeléslista végén az RMDSZ közölte: „A szabadságharc üzenete örök értékű. A 12 pontban megfogalmazott célok évről évre alkalmazkodnak a jelenhez. Hiszen ma is küzdenünk kell jogainkért, szabadságunkért. A végső cél nem változik, az akadályok és eszközök igen.”
Az RMDSZ 12 pontja
Mit kíván az erdélyi magyarság? Legyen béke, szabadság és egyetértés! 1. Új alkotmányt, amely államalkotó tényezőként ismeri el a romániai, az erdélyi magyar közösséget. 2. Jogállamot: a hatalmi ágak szétválasztását, a törvények betartását. 3. Etnikumközi szerződést, amely tartósan biztosítja a békés román–magyar együttélést. 4. Az alkotmány mondja ki: Románia többnyelvű, többkultúrájú ország. 5. A személyi és közösségi jogok intézményének széles körű biztosítását. 6. Legyen a magyar a második hivatalos nyelv Erdélyben. Szabadon használhassuk közösségi szimbólumainkat, jelképeinket. 7. Több tiszteletet a helyi közösségeknek. Nagyobb hatáskört az önkormányzatoknak. 8. Az elkobzott javak visszaszolgáltatásának gyorsítását és befejezését. 9. Anyanyelvű minőségi oktatást minden magyar gyermek számára bölcsődétől egyetemig. 10. Az erdélyi autópályák befejezését, az utak és vasúti sínek korszerűsítését. 11. Jóléti államot, tisztes megélhetést minden korosztálynak. 12. Legyen március 15. hivatalos ünnep Romániában. Egyenlőség, szabadság, testvériség!
Grindeanu üzenete
Valósággá válhatnak az 1848–49-es forradalom és szabadságharc eszméi, a béke, a szabadság és az egyetértés, ha a románokat és a magyarokat a jobb élet iránti vágy egyesíti, tisztelik egymást, és nem akarnak semmit ráerőltetni egymásra – olvasható Sorin Grindeanu kormányfő magyarokhoz intézett március 15-i üzenetében. Grindeanu az „egység a sokszínűségben” európai gondolatra alapozva meggyőződését fejezte ki, hogy a különbségek nem választják el egymástól a románokat és a magyarokat, nem teszik őket egymás ellenfeleivé, ellenkezőleg. A kormányfő szerint a románokat és a magyarokat a jobb élet iránti vágy és a kölcsönös tisztelet köti össze; egyúttal emlékeztetett arra, hogy a kormány programjában fontos vállalások vannak a romániai kisebbségek iránt, amelyek között a magyar különleges helyet foglal el. Grindeanu arra buzdította a magyarokat, hogy saját meggyőződéseik alapján tekintsenek a világra, és ne fogadják el a másokét, illetve a sztereotípiákat; végül tiszteletét fejezte ki a magyarok történelme, kulturális és szellemi hagyatéka iránt.
Zavar az Erdély-zászló
Erdély-zászlót vivő ünneplőket emelt ki a csendőrség a kolozsvári felvonulás tömegéből – közölte az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP). A csendőrség Fancsali Ernőnél, az EMNP kolozsvári szervezetének elnökénél és négy másik felvonulónál kifogásolta az Erdély-címeres kék-piros-sárga lobogót. Fancsali közlése szerint arra hivatkoztak: a rendezvényt szervező RMDSZ nem tette lehetővé, hogy a magyar és a székely zászlón kívül más zászlókkal is vonuljanak az ünneplők. Hozzátette: azt kérték tőle, hogy vonja be a zászlót, vagy távozzon a felvonulók közül. Mivel a felkérésnek nem tett eleget, őt és egy másik Erdély-zászlót vivő felvonulót 500 lejes bírsággal sújtották. Az EMNP helyi vezetője elmondta: azt írták a jegyzőkönyvbe, hogy nem vetette alá magát a szervezők kérésének. Megjegyezte, a csendőrök nem kifogásolták a zászló használatát, így továbbra is lobogtathatta Erdély zászlaját Kolozsvár főterén, de csakis az ünneplő tömegtől távol. Hozzátette: már tavaly is kifogásolta a csendőrség az Erdély-zászlókat, de akkor – az ünnepi rendezvény egyik szónoka lévén – engedelmeskedett a felszólításnak, és bevonta a lobogót. Most a bírságolási jegyzőkönyv érvénytelenítését fogja kérni a bíróságon.
A szabadság egy kert
Az autoriter politika gyomját, élősködőit el kell távolítani a szabadság kertjéből – jelentette ki Kelemen Hunor Nagyszalontán mondott beszédében. Az RMDSZ elnöke úgy véli: a szabadság Romániában nem sziklaszilárd építmény, hanem inkább folyamatos gondozást igénylő kert. „Nem egyszer kell megépíteni, hanem évről évre újra és újra. Vannak göcsörtös, öreg fái, azokat metszeni kell. És újakat telepíteni is szükséges.” Kijelentette: „Romániában ma kemény harcot vív a látható állam a láthatatlan állammal, a választott politikusok az erőszakszervezetek titkos koalíciójával, és míg a látható hatalmat, a politikusokat le lehet váltani, az erőszakszervek titkos koalíciója nem váltható le parlamenti választásokon.”
A magyarokat nem lehet beolvasztani
A magyarokat beolvasztani sem Brüsszelnek, sem másnak nem sikerül, és nem is fog sikerülni, azonban az együttműködésre mindenkor készen állnak – jelentette ki Soltész Miklós magyar államtitkár az ünnep előestéjén a Magyar Polgári Párt (MPP) által Marosvásárhelyen szervezett gálán. A Bécsből elüldözött Metternich osztrák politikust idézte, aki 1850-ben megállapította: a magyar bajoknak csak a magyarok közreműködésével lehet véget vetni, és a magyarokkal másról, mint kölcsönös együttműködésről, nem lehet tárgyalni. Soltész Miklós szerint a márciusi ifjak 12 pontja közül van néhány, amely ma is aktuális – vagy azért, mert nem valósult meg, vagy azért, mert másképpen alakult, mint ahogyan azt Petőfiék szerették volna. Kijelentette: mindezekért csak összefogással lehet küzdeni.
A közelgő fekete március évfordulóján kérni fogja Románia főügyészét, hogy indítsák újra a marosvásárhelyi események kivizsgálását – jelentette ki Biró Zsolt, aki szerint a brutális bukaresti bányászjárások és a marosvásárhelyi véres események azonos tőről fakadnak. Az MPP elnöke úgy látja: a magyarok ma is másodrangú állampolgárok Romániában, de „az MPP szeretné lezárni a posztkommunizmus korszakát, hogy a ’89 előtti rendőrállamból és a jelenlegi ügyészállamból végre jogállammá váljon Románia”.
A gálaműsoron adták át az MPP Vasakarat-díját a létében fenyegetett marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium képviselőjének.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Bukarest részvételre buzdított
A bukaresti külügyminisztérium körlevélben kérte a világ különböző országaiban szolgálatot teljesítő román diplomatáktól, hogy vegyenek részt a magyar nemzeti ünnep alkalmából rendezett fogadásokon. Paul Ciocoiu külügyi szóvivő szerint nem utasításról, csak egy útmutatásról van szó; azt elhárította, hogy párhuzamot vonjon a magyar fél magatartásával, amely tavaly december elseje előtt eltiltotta diplomatáit a román nemzeti ünneptől. (Hotnews/MTI)
BŰNVÁDI ELJÁRÁS RĂDULESCU ELLEN. A közrend és nyugalom megzavarása miatt hivatalból bűnvádi eljárást indított a legfőbb ügyészség Cătălin Rădulescu szociáldemokrata képviselő ellen. A korrupcióért másfél évi felfüggesztett börtönre ítélt Argeş megyei honatya, aki diplomás forradalmár is, korábban azt nyilatkozta, hogy vízágyúval oszlatná el a bukaresti Győzelem téri tüntetést, és az 1989-es forradalomban kapott, Kalasnyikov típusú gépfegyverét sem habozna használni. Közben az is kiderült, hogy Rădulescu 1990 júniusában részt vett az Egyetem téri tüntetést szétverő bányászok Bukarestbe való szállításában – Doru Mărieş, a December 21. Egyesület elnöke ezelőtt egy hónappal már tájékoztatta erről a katonai ügyészséget. (Maszol/Mediafax)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A hősök, a bátrak emlékét őrzi a nemzet
„Amíg veszélyben magyar identitásunk, addig szabadságunk sem lehet teljes”
Március 15-én délután ezrek gyűltek össze a Postaréten, a Székely vértanúk emlékművénél, hogy az 1848-as forradalom és szabadságharc hőseire emlékezzenek. A magyar történelmi egyházak nevében a római katolikus egyház részéről Oláh Dénes főesperes köszöntötte az egybegyűlteket. A rendezvényre Szabó László református lelkész mondott áldást. Lelkemben félárbócon van a nemzeti lobogó
– Annyi és annyi fölemelő március 15. után ma az én lelkemben félárbócon van a nemzeti lobogó – mondta Oláh Dénes –, pedig ma is a szabadságnak volna az ünnepe. Annak a szabadságnak, amely nem kiváltság, hanem Isten ajándéka.
A továbbiakban a szeretet fontosságára hívta fel a figyelmet: „úgy gondolom, hogy minden ép elmével rendelkező ember tudhatja, hogy egyetlen építő erő létezik: a szeretet. Csak akik tudtak szeretni, azok vitték előbbre az emberiség ügyét. A szeretet épített iskolákat, hidakat folyók fölé és népek közé. A szeretet volt képes ledönteni a válaszfalakat és feltölteni az elválasztó sáncokat és szakadékokat. A szeretet mindig előbbre vitte az embereket”. (…) „Nekünk előre kell menni a szeretet útján, a szabadság útján, a haladás útján, Krisztus útján. S lám, ez egyeseknek fáj, egyeseknek botrány.”
Mint mondta, Krisztus maga és tanítása is botrány volt a maga idejében, de végül győzött. „A szeretetbotrány éppen akkor győzött, amikor emberileg teljesen kudarcot vallott. Aznap éppen nagypéntek volt.”
Ám nagypéntekre húsvét, a feltámadás következett, ezért is hiszünk a szeretet végső győzelmében, a józan ész diadalában, „a kificamodott vagy kificamított elmék kijózanodásában”. És hogy ez megtörténhessen, a főesperes imára hívott „minden szabadságot és fajtáját szerető embert”. Végül kijelentette, ezért van félárbócon a lelkében a nemzet zászlaja.
„Hiszem, hogy a különbségek nem elválasztanak…”
Sorin Grindeanu, Románia miniszterelnökének üzenetét Nagy Zsigmond, Maros megye alprefektusa olvasta fel. A román kormányfő baráti üdvözletét küldte, hangsúlyozva, hogy március 15. nemcsak Magyarország nemzeti ünnepe, de egyben a világ összes magyarjának egyik legfontosabb ünnepe is.
„Az egység a különbözőségben európai elv alapján őszintén hiszem, hogy a különbségek nem elválasztanak, nem tesznek egymás ellenségeivé, hanem ellenkezőleg, egymás kölcsönös megismeréséhez, az egymás iránti tisztelet erősödéséhez vezetnek” – hangsúlyozta Grindeanu, rámutatva, hogy a jobb élet reménye és a kölcsönös tisztelet az, ami „összeköt bennünket”. Kijelentette, az általa vezetett kormány programja fontos vállalásokat tartalmaz a kisebbségekkel szemben, különös tekintettel a magyar közösségre.
„Azt gondolom, hogy a kölcsönös tisztelet jegyében és egy jobb élet reményében valósággá változtathatjuk az 1848-as forradalom eszméit: a békét, a szabadságot és a jó megértést” – üzente a miniszterelnök, aki a magyarok történelme és szellemi és kulturális öröksége iránti tisztelet jegyében küldte jókívánságait.
Csak egy szívvel és egy akarattal juthatunk előre
Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnökének üzenetét Lukács Bence Ákos, a csíkszeredai főkonzulátus konzulja tolmácsolta: „169 évvel ezelőtt ez a nap ébresztett rá bennünket arra, hogy azon az ösvényen, amely az egész nemzet felemeléséhez vezet, csak egy szívvel és egy akarattal juthatunk előre. Mi, magyarok büszkék vagyunk arra, hogy 1848. március 15-én vértelen forradalommal vívtuk ki szabadságunkat, de még ennél is nagyobb fegyverténynek tartjuk, hogy amikor meg kellett védenünk frissen szerzett jogainkat, egy emberként álltunk talpra. Hét évvel ezelőtt ismét lehetőséget kaptunk arra, hogy újraalkossuk és megszilárdítsuk a magyar nemzet egységének fundamentumát. Az elmúlt években olyan erős és stabil anyaországot építettünk, amely segíteni tudja a Kárpát-medencei magyarság szülőföldön való boldogulását. Rajtunk áll, hogy élve a kapott eséllyel, összefogásunkkal és kitartásunkkal valóra váltjuk-e ’48 hőseinek álmait, büszkén hirdetve: »a magyar név megint szép lesz, méltó régi nagy híréhez«.
Legyen tehát béke, szabadság és egyetértés!” – zárta üzenetét Orbán Viktor magyar kormányfő.
A mi forradalmunk a gyermekeink jövőjéről szól
Ünnepi beszédében Péter Ferenc, az RMDSZ megyei elnöke hangsúlyozta: „Március 15-én az 1848-as forradalomra emlékezünk, de nemcsak az emlékezés tartja élve ezt az ünnepet, hanem a közösségünkben élő szabadság utáni vágy is. Ez az ünnep újra és újra ráébreszt minket arra, hogy a szabadság mekkora érték számunkra, de egyben emlékeztet is arra, hogy milyen könnyen veszélybe kerülhet.” (…) „Ezen a napon óhatatlanul felmerül bennünk a kérdés, hol tartunk most, ennyi év elteltével szabad emberekként élhetünk-e ma szülőföldünkön mi, erdélyi magyarok?” A kérdésre nem tudott egyértelmű pozitív választ adni, hiszen „amíg veszélyben van magyar identitásunk, addig szabadságunk sem lehet teljes”. Az elmúlt hónapok bebizonyították, hogy a marosvásárhelyi magyaroknak ma ismét a szabadságukért, alapvető jogaikért kell küzdeniük.
Rámutatott, hogy az 1989-es rendszerváltást követően sokat változott az erdélyi magyar közösség helyzete, a kisebbségi jogok jelentős részét ma már törvény védi, mégsem érezzük magunkat biztonságban. „Nem is érezhetjük, mert nem lehet teljes a biztonság ott, ahol nem tartják be a törvényeket. Ahol nem hallgatják meg a másik felet. Nem vagyunk biztonságban ott, ahol a Korrupcióellenes Ügyészség a marosvásárhelyi katolikus iskola alapítását vizsgálja, szülőket hurcolnak meg és több mint 400 diák sorsával játszanak”.
A szabadságharc nemcsak a múlt emléke, hanem a jelen törekvése: az évről évre való próbatétele annak, hogy még mindig ki tudunk-e állni magunkért, vagy hagyjuk, hogy eltapossanak – mutatott rá Péter Ferenc, arra szólítva a vásárhelyi magyarokat, hogy ne hagyják magukat megfélemlíteni, ne hagyják az iskolát! „Egy olyan küzdelem előtt állunk, amit csak együtt tudunk sikerre vinni”. (…) „Ha kiállunk magunkért és egymásért, akkor nem tudnak bennünket eltaposni. A mi forradalmunk a gyermekeink jövőjéről szól. Arról szól, hogy elengedjük-e most a kezüket, vagy kiállunk mellettük minden lehetséges eszközzel.”
Az elnök arról is beszélt, hogy egyesek azt hiszik, hogy „a végtelenségig nyomást gyakorolhatnak közösségünkre, hogy meg lehet bennünket félemlíteni, hogy meg fogunk hátrálni”. Ezért – hívta fel a figyelmet – „összefogva, egy emberként kell kiállnunk igazunk mellett, és világosan kell állást foglalnunk a bennünket ért sérelmek kapcsán úgy, ahogyan ezt elődeink is tették. Vigyáznunk kell azonban, hogy ne adjunk helyet az etnikai feszültségkeltésnek és a mindenki számára romboló gyűlölködésnek”.
Legyünk bátrak kiállni magyarságunkért, nemzetünkért!
Magyarország kormánya részéről Soltész Miklós egyházi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár mondott ünnepi beszédet.
A ’48-as események felidézése után arra hívta fel a figyelmet, hogy ma is zavaros időket élünk, még fontosabb az összefogás, még fontosabb a bátor magatartás, és még inkább bölcs döntésekre van szükség. Hisz amíg Európa, Brüsszel egyes vezetői magukhoz akarják ölelni az idegen kultúrák hódítóit, addig eltaszítják, háttérbe szorítják a kereszténységet még őrző közép-európai nemzeteket. Büntetni akarja a közös Európát védő nemzeteket ahelyett, hogy hálás lenne. „Éppen ezért, magyarok, románok, szerbek és horvátok, lengyelek, szlovákok, nem engedhetjük meg, hogy újra egymással szembefordítsanak minket. Nagyobb a történelmi felelősségünk annál, hogy ezt a luxust megengedjük magunknak. Össze kell fognunk a kereszténység védelmében, össze kell fognunk a recsegő-ropogó Európáért, mert gyermekeink, fiataljaink jövője ezen múlik”.
Mint mondta, itt, Romániában is egy láthatatlan háttérhatalom tartja rettegésben a minisztereket, polgármestereket, intézményvezetőket. „A szabadságharc leverését követő időszakot vagy a kommunista diktatúrát idézi, hogy egy katolikus iskola igazgatóját meghurcolhatják, a szülőket és a gyermekeket pedig teljes bizonytalanságban tartják”.
Kijelentette: a hősök, a bátrak emlékét őrzi a nemzet, és ugyanígy fog emlékezni a jövő nemzedék a mostani bátrakra, de senki sem fog emlékezni a feljelentőkre. „Legyünk bátrak kiállni magyarságunkért, nemzetünkért, hitünkért, kereszténységünkért, az együtt élő nemzetek békéjéért” – biztatta a megjelenteket az államtitkár.
A rendezvényen kortársvers-részletek hangzottak el fiatal költőktől, Sajó Sándor Magyarnak lenni című versét Szabó Erzsébet Zsófia, a Római Katolikus Teológiai Líceum 9. osztályos tanulója szavalta. Fellépett a marosvásárhelyi Serafim Duicu Általános Iskola Rügyezők furulyacsoportja. Dsida Jenő Templomablak versét megzenésítette Boros Emese (ének), zongorán kísérte Fülöp Csongor, Reményik Sándor Templom és iskola című versét Balló Krisztina, a Római Katolikus Teológiai Líceum 10. osztályos tanuló szavalta el. Műsorvezető Kányádi Orsolya volt.
A postaréti rendezvény ünnepi koszorúzással, illetve a himnuszokkal ért véget.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)

Könyv és gyertya
Este a Kultúrpalota nagytermében folytatódott a március 15-i ünnepi rendezvénysorozat, amelyen átadták az idei Könyv és gyertya díjakat. A díjat olyan személyek kapják, akik „kiemelkedő munkát végeztek a magyar közösségért, szorgalmazták az itthon maradást, és szakmai felkészültségükkel segítették a közösség előremenetelét”.
A díjátadón Péter Ferenc, az RMDSZ megyei elnöke kijelentette: ma is küzdeni kell az 1848-as, de az 1989-es célok eléréséért is, és ahogyan bő másfél évszázada, úgy erre ma is csak a bátrak képesek. Ahol összefogás helyett a széthúzás az úr, ott nincs erős közösség, ott nehéz eredményeket elérni. Kívánom, hogy mindennapi küzdelmeink során legyünk ugyanolyan bátrak, mint elődeink, és maradjon meg a hitünk közösségünk erejében.
Könyv és gyertya díjban részesült: Bocskay Vince szovátai szobrászművész, Dénes József szászrégeni nyugalmazott történelemtanár, Horváth Elek prímás – Gernyeszeg, Jakab István lelkész – Mezőcsávás, Karácsony Erdei Etel ügyvéd – Marosvásárhely, dr. Kelemen Atilla volt parlamenti képviselő – Mezőbánd, Komán János tanár – Radnót, László János tanár – Nyárádszereda, Magyari Károly – Marosvásárhely, Szekeres Adél pedagógus – Marosludas, Székely Ella pedagógus – Erdőszentgyörgy, Turbák Zoltán, Backamadaras község volt polgármestere – Ákosfalva, Veress László nyugalmazott gyógyszerész – Segesvár.
Jékely Zoltán Az én hazám című versét Ritziu Ilka Krisztina szavalta, fellépett a Tiberius kvartett, valamint Herczku Ágnes és a Banda.
MÓZES EDITH
Népújság (Marosvásárhely)

A világ magyarjainak nemzeti ünnepén
Míg magyar él, míg szabad ember él e honban, kegyelettel fognak visszagondolni ez évre, annak történelmére s történetalkotó alakjaira”, jósolta meg 169 éve, két nappal a forradalom kitörése után az író Jókai Mór, a márciusi ifjak egyike. És igaza lett: március 15. a világon bárhol élő magyarok talán legnagyobb nemzeti, a szabadság és hazaszeretet ünnepe lett, amikor kegyelettel, nemzeti büszkeséggel emlékeznek meg a nagyszerű forradalom és szabadságharc kezdetéről, amely, bukása ellenére új korszakot indított Magyarország, de Európa történelmében is.
Tavaszias, bár felhős és hűvös időben a Megbékélés parkjában mintegy félezer ember volt jelen az idei aradi március 15-i ünnepségen.
A román, magyar és európai uniós himnusz elhangzása után Fekete Károly műsorközlő köszöntötte az ünnepségen megjelent tisztségviselőket: a Kolozsvári Magyar Főkonzulátus konzulját, a megye prefektusát, megyei tanácsának elnökét, Arad polgármesterét és két alpolgármesterét, Arad RMDSZ-es parlamenti képviselőjét, az ünnepség résztvevőit.
Az elsőnek felszólaló Gheorghe Falcă polgármester románok és magyarok kölcsönös tiszteletéről és a barátság fontosságáról beszélt, Kecskés Tibor konzul
Felolvasta Orbán Victor magyar miniszterelnöknek a határon túli magyarokhoz, Cosmin Pribac prefektus Sorin Grindeanu román miniszterelnök hazai magyarokhoz március 15-e alkalmából intézett üzenetét.
Az ünnepi beszédet
Faragó Péter parlamenti képviselő, Arad Megyei RMDSZ-elnök tartotta. Első néhány mondatában a forradalom és szabadságharc hőseiről emlékezett meg, akik előtt ma is fejet hajtunk, majd így folytatta:
„Fejet hajtunk egy percre, de csak egy percre, hisz erre köteleznek bennünket a tetteik, az emlékük. De ezen túl kötelességünk emelt fővel élni, emelt fővel vállalni magyarságunkat, bárhol is élünk a világban.
Ehhez pedig különösen kemény nyakra van szükségünk itt Arad megyében, Erdélyben, hisz mindig voltak és vannak olyan erők, amelyek azt akarják, hogy leszegett fővel éljünk. És ne akarjunk semmit. Mert minek nekünk magyar iskola, magyar színház, magyar élet?
Hát mi elmondjuk miért: mert mi itt születtünk, ez a szülőföldünk, nem vagyunk messzi vidékről betelepítettek. És a gyulafehérvári nyilatkozat szellemében követeljük egyéni és közösségi jogainkat. Követeljük, hogy legalább a 100. évfordulón a románság teljesítse ígéreteit.
Sajnos, a többség hamar elfelejtette, mit ígért közel egy évszázaddal ezelőtt. És emellett elfelejtette 1848 vagy 1989 szellemiségét. Közel három évtizeddel a rendszerváltást követően még mindig a szabadságjogokért, magáért a jogállamiságért kell utcára vonulni szerte az országban.
Ahol nincs jogállam, ott nincs szabadság.
Nem szabad az olyan ország, ahol az erőszakszervezetek mindenek fölött álló hatalmukkal visszaélnek. Nem lehet szabad az olyan ország, ahol félreállítják azt, aki dolgozni, tenni akar a közösségért.
Nem lehet szabad az olyan ország, ahol börtönbüntetés fenyegeti azokat, akik kitűzik a magyar vagy a székely zászlót.”
Faragó Péter szólt arról, hogy „Az elmúlt években Romániában elfogadták és elismerték, hogy ez a nap fontos a közösségünk számára. Most pedig azt kérjük, hogy ismerjék el azt hivatalos ünnepként is. Ma reggel az RMDSZ törvényjavaslatot iktatott a képviselőházban, amelyben azt kezdeményezi, hogy legyen március 15-e hivatalos ünnep Romániában, és legyen munkaszüneti nap a romániai magyarok számára.”
Beszédének befejező részében az összefogás szükségességére hívta fel a figyelmet. „Mi, magyarok olyan kevesen vagyunk, hogy nem engedhetjük meg magunknak az ellenségeskedést.
Ahogyan a ’48-as forradalmárok hittek abban, hogy a magyarságnak jogai vannak, úgy nekünk is hinnünk kell abban.
Ahogyan ők, mi is szabadságra vágyunk.
Szabadon, egyenlőségben élhető, korlátozásoktól, fenyegetettségektől mentes életre.
Ahogyan ők bíztak, nekünk is bíznunk kell abban, hogy kitartással, türelemmel, összefogással megvalósítjuk céljainkat.”
Az ünnepség végén koszorúkat helyeztek el a Szabadság-szobor talapzatánál az összes jelenvolt hivatal vezetői, kulturális egyesületek, egyházak, számos községi tanács, RMDSZ-szervezet részéről. A Megbékélés parkjának román emlékművéhez a magyar főkonzulátus, a megyei RMDSZ, a prefektúra, a megyei és a municípiumi tanács, a Szabadság-szobor Egyesület, a tőzmiskei, nagyszintyei, nagyzerindi, iratosi, kisiratosi, nagyzerindi, peregi községi tanácsok helyeztek el koszorút.
Miniszterelnöki üzenetek
„Csak egy szívvel és egy akarattal”
Orbán Viktor magyar miniszterelnöknek a határon túli magyaroknak március 15-e alkalmából írt köszöntőjét Kecskés Tibor konzul olvasta fel.
„169 évvel ezelőtt ez a nap ébresztett rá bennünket arra, hogy azon az ösvényen, amely az egész nemzet felemeléséhez vezet, csak egy szívvel és egy akarattal juthatunk előre. Mi, magyarok büszkék vagyunk arra, hogy 1848. március 15-én vértelen forradalommal vívtuk ki szabadságunkat, de még ennél is nagyobb fegyverténynek tartjuk, hogy amikor meg kellett védenünk frissen szerzett jogainkat, egy emberként álltunk talpra” – fogalmazott Orbán Viktor.
„Hét esztendővel ezelőtt ismét lehetőséget kaptunk arra, hogy újraalkossuk és megszilárdítsuk a magyar nemzet egységének fundamentumát. Az elmúlt években olyan erős és stabil anyaországot építettünk, amely segíteni tudja a Kárpát-medencei magyarság szülőföldön való boldogulását. Rajtunk áll, hogy élve a kapott eséllyel, összefogásunkkal és kitartásunkkal valóra váltjuk-e '48-as hőseink álmait, büszkén hirdetve: ’a magyar név megint szép lesz, méltó régi nagy híréhez’. Legyen tehát béke, szabadság és egyetértés!" – zárul Orbán Viktor üzenete.
„A különbségek nem választanak el”
Sorin Mihai Grindeanu román miniszterelnöknek a hazai magyarokhoz intézett március 15-i üzenetét Arad megye prefektusa, Cosmin Pribac tolmácsolta.
Tisztelt magyar honfitársaim! megszólítással kezdődik az üzenet, amely első mondatában barátsággal köszönti a magyarokat ezen a napon, amely nemcsak Magyarország egyik nemzeti ünnepe, hanem az emlékezésnek és az egész világ magyar közösségei identitásának is az egyik legfontosabb ünnepe.
A miniszterelnök kifejti: „az európai egység a változatosságban
gondolatára támaszkodva őszintén hiszem, hogy a különbségek nem választanak el, nem tesznek ellenfelekké, hanem ellenkezőleg, hozzájárulnak a kölcsönös megismeréshez, egymás tiszteletéhez, a harmonikus együttéléshez (…) Hiszem, hogy ami összeköt mindnyájunkat, az a jobb élet és a kölcsönös tisztelet utáni vágy. Az általam vezetett kormány programjában jelentős vállalások szerepelnek a romániai nemzeti kisebbségek iránt, amelyek között a magyar megkülönböztetett helyet foglal el.”
A továbbiakban az üzenet arról szól: közös érdek azokat az embereket követni, akik az építés szellemét sugallják, és nem a széthúzásét, és reményét fejezi ki, hogy az 1848-as forradalom szép eszméje a békére, szabadságra és jó megértésre valóra válhat. „Tisztelettel a magyarok történelme, kulturális és szellemi öröksége iránt üdvözlöm Románia és a világ magyarjait e különleges nap alkalmából és a legjobb kívánságaimat tolmácsolom” – fejeződik be Sorin Grindeanu miniszterelnök üzenete.
Nyugati Jelen (Arad)

Tóth Árpád Irodalmi Kör
Női költők, írók, műfordítók, képzőművészek találkozója
Az aradi Tóth Árpád Irodalmi Kör március 14-én, kedden délután tartotta soron kívüli munkaülését a megyei könyvtár Concordia Termében. A rendezvény első részében a közösség hölgyei mutatkoztak be saját munkáikkal.
Dr. Brauch Magda ny. tanár, kritikus Álomfejtés című prózai írását olvasta fel. Magas szintű munkájában leleményesen köszöntek vissza a szerző izgalmakkal telített serdülőkori élményei, egyetemi évei.
Nagy Gizella ny. tanár, prózaíró A bunda című novellája nem csupán a szomorú történetet hozta hallgatóközelbe, hanem annak tragikumát is, Beteljesült szerelem című karcolata viszont derű, vidámság, harmónia. Ideje lenne, hogy már önálló kötettel rendelkezzen.
Ódry Mária festőművész-költő Szórványban 2 című versét ismertette, melyben magyarságtudatának adott hangot, míg Tavaszváró című költeményéből a természet megújulása muzsikált csodálatos módon.
Szarvashegyi Rozália ny. pedagógus írásait mindig kellemes humor jellemzi. Most sem tagadta meg magát. Ezúttal Színházi élménybeszámoló című memoárjával ajándékozta meg a jelenlevőket. Írásából megkapóan világlott ki a népszerű Lovas Zoltán színművész alakja.
Brittich Erzsébet képzőművész-író 58-asokcímű balladaszerű költeménye hiteles történelmi korkép az elítéltek sorsáról. A vers megszerkesztése nagy tehetségről árulkodik.
Regéczy Éva ny. röntgenasszisztens Pacikacímű írásával szerepelt, melyben egy kedves, feledhetetlen gyermekkori emlékét örökítette meg élvezetesen.
Regéczy Szabina Perle műfordító-elnök Foszlánycímű Irodalmi Jelenben közölt lírai darabjával jelentkezett Kiss Anna pedagógus előadásában, majd A bárányka (Miorița) című román népballadát tolmácsolta tisztelettel és őszinte szeretettel.
Az est második részében a körtagok az 1848–49-es forradalomra és szabadságharcra emlékeztek: Czernák Ferenc ny. katonatiszt és Kolumbán Zsolt művész-tanár Petőfi Sándor és Arany János költeményeiből adtak elő s a meglepetés sem maradhatott el. Bátkai Sándor Johann Ludvig Runeberg Paavo gazda című balladáját mutatta be a körtagoknak. A színvonalas irodalmi alkotás megszívlelendő tanulságokat tartalmazott az embert próbára tévő Isten gondviseléséről, szeretetéről.
A képzőművészet szerelmesei Brittich Erzsébet tájképeiben gyönyörködhettek, Czernák Ferenc virágokat ajándékozott a nőknek, majd szeretetvendégség és baráti beszélgetés tette meghittebbé a jó hangulatú irodalmi délutánt.
R. P.
Nyugati Jelen (Arad)