A parlamenti többség dönt (Kormányalakítási egyeztetések)
Amint várható volt, a Szociáldemokrata Párt, valamint szövetségese, a Liberálisok és Demokraták Szövetsége részvétele nélkül zajlott le a Klaus Iohannis államfő által a parlamenti mandátumhoz jutott pártokkal kezdeményezett előzetes kormányalakítási egyeztetés. A találkozókat követően az elnök a szociáldemokratáknak azt üzente: nem tekinti szerencsés magatartásnak az államfővel való együttműködés elutasítását. Ami a lehetséges kormányfő személyét illeti, Iohannis igencsak óvatosan fogalmazott.
Az államfő szerint „a miniszterelnököt annak az alakulatnak vagy koalíciónak kell adnia, amely meggyőz arról, hogy képes parlamenti többséget létrehozni a mandátumok számán alapuló egyszerű matematika alapján”. A jelölésről viszont csak azután lehet beszélni, hogy az új törvényhozás létrejött. Ezt követően újból minden párttal egyeztet, eldől, melyeknek van kormányfő-jelöltjük, és csak ezt követően jöhet a kormányalakítási megbízatás. Az elnök újságírói kérdésre válaszolva rámutatott: noha az alkotmány értelmében olyan jelöltnek is adhat megbízatást, akit nem a választáson győztes alakulat javasol, ő a tárgyalások útját támogatja.  A tegnapi találkozón egyébként egyetlen párt részéről sem érkezett javaslat a miniszterelnök személyét illetően. Iohannis nem zárta ki annak lehetőségét, hogy a jobboldali alakulatok koalíciót kössenek, hogy erre lesz-e politikai akarat, az majd kiderül. Arra a kérdésre, hogy a választások hozta új helyzetben Dacian Cioloşsal számol-e még, mint lehetséges kormányfő-jelölttel, az elnök rámutatott: amíg minden párttal nem egyeztetett, erről nem alkothat véleményt. Iohannis továbbá megállapította, hogy a mostani konzultációsorozat disszonáns hangja volt az, hogy a Szociáldemokrata Párt és a Liberálisok és Demokraták Szövetsége képviselői nem szíveskedtek megjelenni a találkozón. „Üzenem a SZDP-nek, hogy az államelnökkel való együttműködés elutasítása nem szerencsés magatartás” – tette hozzá. Partnereket keres az RMDSZ Az államfővel való konzultációt követően Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke kijelentette: nem miniszteri karosszékekre és magas funkciókra áhítozik, hanem politikai programja érvényesítéséhez keres partnereket a RMDSZ. A kisebbségi jogok korrekciójához kér támogatást a román pártoktól, hogy ne értelmezés kérdése legyen az anyanyelv használata, a kétnyelvű feliratozás, és a magyar érdek is jelenjen meg az alkotmányos vagy közigazgatási reformnál – magyarázta. Ami az esetleges kormányzati szerepvállalást illeti, a szövetség még nem kíván állást foglalni, mert semmilyen megkeresést, felkérést nem kapott a választásokon győztes Szociáldemokrata Párttól. Kelemen ennek kapcsán korábban jelezte: telefonon gratuláltak egymás választási eredményéhez Liviu Dragneával, az SZDP elnökével, de „az egyszerű udvariassági gesztus” alkalmával nem volt szó a koalíciós együttműködés lehetőségéről. Az RMDSZ vezetője azt sem akarta részletezni, milyen feltételeket támasztana az RMDSZ az esetleges koalíciós együttműködéshez. „Mi mindig nyitottak voltunk a párbeszédre, soha nem zárkóztunk el attól, hogy különböző politikai konstrukciókat támogassunk, azok része legyünk, de még túl korai arról beszélni, ki lesz a többség, milyen lesz a többség” – összegezte. Az RMDSZ elnöke arról is beszélt, hogy az államfővel való találkozón nem esett szó kormányalakításról, mert még nincs hivatalos javaslat a miniszterelnök személyére vonatkozóan, de az ezzel kapcsolatos, 2001-ből származó törvényt (amely szerint a kormánytagoknak nem lehet priuszuk) be kell tartani. 
Raluca Turcan, a  Nemzeti Liberális Párt ideiglenes elnöke közölte, alakulata ellenzékbe készül, nincs abban a helyzetben, hogy a miniszterelnök-jelölt személyére javaslatot tegyen. A Mentsétek meg Romániát Szövetség elnöke, Nicuşor Dan elmondta: az SZDP körül alakuló kormányt nem támogatnak, és elfogadhatatlannak tartják, hogy Románia kormányfője egy jogerősen elítélt politikus legyen. Traian Băsescu volt államfő, az ötszázalékos parlamenti küszöböt alig meghaladó Népi Mozgalom Pártjának elnöke azt mondta: bármilyen SZDP-ellenes összefogásban partner, akár kormányon, akár ellenzékben.  Băsescu azon a véleményen volt, hogy Iohannis „helyesen jár el”, amennyiben nem hajlandó kormányfői tisztséggel felruházni egy jogerősen elítélt személyt.  A kormányalakítási tárgyalások várhatóan jövő héten, az új parlament megalakulása után folytatódnak. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Tehetséggondozás a Kárpát-medencében
Ma már csaknem 1500 tehetségpont működik a Kárpát-medencében, így mindenhol található szakember, aki segít a csatlakozásban a Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége (Matehetsz) programjaihoz – közölte Bajor Péter, a Matehetsz ügyvezető elnöke.
Hozzátette, a pedagógusok szerepe kulcsfontosságú a tehetségek felismerésében, de egy szint után mentor, kutató keresése válhat szükségessé a továbblépéshez. A tehetséges fiatalokat külföldi versenyre való kijuttatással vagy kommunikációs készségfejlesztéssel, önbizalom-növelésével tudják segíteni, akár pszichológusok bevonásával is – fejtette ki.
A szervezet MTI-hez eljuttatott közleményében kiemelte: 148 köznevelési intézmény és civil szervezet csatlakozott Magyarországon elsőként az európai tehetségsegítő hálózathoz. A hálózat nemzetközileg akkreditált tagjai, az európai tehetségpontok segítséget nyújtanak az egymástól távol élő, különleges képességű diákoknak, fiataloknak, mentoroknak a tehetségük kibontakoztatásában, fejlesztésében. Ismertették: tíz éve működik a Matehetsz, amely a tehetségek helyi támogatására Kárpát-medencei tehetségsegítő hálózatot működtet. A hálózat sikere, eredményei külföldön is felkeltették az érdeklődést, a Matehetsz kezdeményezésére tavaly európai szinten is megkezdődött a tehetségsegítés hálózatosodása, így európai szintre emelkedhet a magyarországi gyakorlat. A tehetséges gyermekek támogatása jó befektetés – vélekedik Novák Katalin család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkár. Mint elmondta, sok százezer gyermeket értek már el a tehetséggondozó ösztöndíjakkal, amelyeknek új eleme, hogy a családokat is a középpontba helyezi. Erre azért is van szükség, mert egy tehetséges gyermek nevelése komoly áldozatokkal jár – mutatott rá.
Támogatás Székelyföldön
Székelyföldön élő, iskolai és felsőszintű oktatásban részt vevő, kiemelkedően tehetséges, szociálisan hátrányos helyzetű gyermekeket és fiatalokat támogat a Háromszéki Közösségi Alapítvány (HKA), mely 2015-ben háromszéki vállalkozók és neves közéleti személyiségek adakozásából létrehozta a Székelyföldi Tehetségalapot. Az alapot a HKA kezeli, a pályázati program bonyolításával a Székelyföldi Tehetségsegítő Tanácsot bízta meg. 
A támogatás elnyerésére idén október 4-én hirdettek meg nyílt pályázatot. A tanulmányok zavartalanabb folytatását szolgáló egyszeri 1000 lejes ösztöndíjat az a 6–20 év között gyermek és fiatal kérhette, aki kimagasló tanulmányi eredménnyel rendelkezik (jó, jeles vagy kitűnő); megyei, országos és nemzetközi versenyeken előkelő helyezést ért el; nagycsaládban él, árva vagy félárva, a szülő egyedülálló, valamelyik szülő regisztrált munkanélküli, tartósan súlyos beteg vagy fogyatékos, illetve egyéb, olyan igazolható családi körülmény áll fenn, amely miatt a család az átlagosnál rosszabb anyagi körülmények között él, így a pályázó tanuló zavartalan tanulása veszélyeztetett.  A támogatásra 60 ezer lejt szántak, ami 60 személynek biztosított volna lehetőséget. Ezzel szemben a kiírás hosszabbítása után is mindössze 48 pályázat érkezett be, amiből 42 minősült elfogadhatónak. Eredményhirdetés a hka.ro oldalon. (i) Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Interjú ifj. Zágoni Szabó András, RMGE-ügyvezető elnökkel
Hatékonyabban szolgálni az erdélyi magyar gazdálkodókat
A Romániai Magyar Gazdák Egyesületének novemberben megtartott országos elnökségi ülésén ifj. Zágoni Szabó András elnökségi tagot, az Arad Megyei Fiatal Gazdák elnökét az országos szervezet ügyvezető elnökévé választották. Az érintettel, a magas tisztséggel járó feladatokról, kihívásokról beszélgetünk.
– Gratulálok az országos ügyvezető elnöki tisztséghez, ami gondolom, komoly felelősség is…
– Elöljáróban meg szeretném köszönni az RMGE Országos Elnökségének, amiért e fontos faladattal megbízott. Az eddigi választási kampány miatt Sebestyén Csaba elnök úrral nem tudtuk részletesen végigbeszélni a feladatkörömet, ami viszont részben magától is adódik. Olyan megyékben, mint Fehér, Hunyad, Krassó-Szörény és Máramaros, ahol az RMGE nem rendelkezik megyei szervezetekkel, azokat létre kell hozni az ott tevékenykedő magyar gazdák érdekeinek a képviselete, az érvényesítése érdekében. Természetesen, nem megy majd egy csapásra, de a következő 4 évben ez mindenképp célkitűzés.
– Az RMGE központja Kolozsváron van, tehát ott kell dolgoznia vagy itthonról is meg tudja oldani az ügyvezetés feladatait?
– Természetesen, ami interneten, telefonon megoldható, mindazt itthonról kívánom elvégezni, tehát folyamatos kapcsolatban leszek az elnök úrral és az elnökség tagjaival. Amikor azonban szükséges, Kolozsvárra vagy bármelyik olyan településre utazom, ahova az érdekeink megkívánják.
– Úgy tűnik, az RMGE országos elnöke képviselői mandátumhoz jutott az RMDSZ listán. Ez több munkát jelent-e majd az ügyvezető elnöknek?
– Még pontosan nem tudjuk, de reménykedünk a mandátum megszerzésében. Nagyon örvendünk, amiért az elnök úr parlamenti képviselő lesz, amivel a romániai magyar gazdák sokat nyerhetnek, hiszen az érdekeiket a továbbiakban a legmagasabb szinten képviseli az ország törvényhozásában. A munkakörömmel kapcsolatban még nem nyilatkozhatom felelősen, hiszen sem az elnök úrral, sem az elnökséggel még nem vitattuk meg részletesen. Biztos vagyok abban, hogy ez hamarosan megtörténik, utána sokkal többet mondhatok majd.
– Arad megyében hány fiatal gazdával tartja a kapcsolatot?
– Sok fiatal gazdával vagyok kapcsolatban. Most éppen a generációváltás periódusában vagyunk, amikor is a fiatal gazdák átveszik a gazdálkodás teendőit a szüleiktől.
– A megyebeli fiatal gazdák közül sokan pályázták-e meg a közvetlenül az őket megcélzó EU-pályázati kiírásokat?
– Mondhatom, hogy sok ilyenről tudok. Közülük olyanok is voltak, akiknek a pályázatát kerethiány miatt elutasították. Ennek olyan hátulütője is van, hogy az első évben elutasított pályázatot a következő évben nem nyújthatta be olyan fiatal gazda, akinek hivatalosan bejegyzett vállalkozása van, mert abban az esetben már nem minősül fiatal gazdának. Ezzel együtt úgy érzem, az idei pályázati lehetőségek lazábbak voltak, vagyis könnyebben lehetett pályázni, mint korábban.
– Úgy hallottam, doktorált. Valóban?
– Igen, a Temesvári Mezőgazdasági Egyetemen sikeresen ledoktoráltam mezőgazdasági menedzsment szakon, ezért számomra továbbra is a mezőgazdaság az elsőrendű feladat.
– Gratulálok, ez mennyiben változtat az eddigi munkáján?
– Egyáltalán nem, sőt még jobban kötődöm a mezőgazdasághoz azzal együtt, hogy politizálni is elkezdtem, ugyanis a legutóbbi önkormányzati választásokon beválasztottak Pécska Város Tanácsába.
– Terveznek-e továbbképző tanfolyamokat fiatal gazdák számára?
– Az RMGE folytatni kívánja az Ezüstkalászos Gazdatanfolyamokat, ezen túlmenően ki akarjuk fejleszteni a falugazdász hálózatot. Arad megye olyan szerencsés helyzetben van, hogy az aradi Nagy Zsolt személyében már kinevezett falugazdásszal rendelkezik, de a hálózatot minden magyarlakta megyére ki szeretnénk terjeszteni, anyaországi támogatással. Nagyon fontosnak tartom az Összefogás az erdélyi vidékért címmel aláírt megállapodást az RMDSZ és az RMGE között, aminek a jótékony hatása nem csak a két szervezetre, hanem az erdélyi magyarság egészére kifejti majd a jótékony hatását.
– Úgy legyen, köszönöm a beszélgetést!
– Én köszönöm a lehetőséget!
Balta János Nyugati Jelen (Arad)

Hangmestereket búcsúztattak a Sapientián
Ünnepélyes keretek között elballagott Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetemen tanuló első hangtechnikus évfolyam a hétvégén. A keresztféléves hangmester felnőttképzés 2016 februárja óta zajlik, hiánypótlóként Erdélyben. A hallgatók magyar nyelvű, akkreditált, tudatosan felépített tantervet követő képzésen sajátíthatták el a hangtechnikai eszközök és berendezések használatát, neves oktatóktól tanulhatták meg a digitális hangfelvételek készítését, keverését, hangfelvételi utómunkálatok elvégzését, koncert- és eseményhangosító berendezések üzembe helyezését, filmhang rögzítését.
A rendhagyó decemberi ballagás nemcsak időpont tekintetében tért el a hagyományos ballagásoktól, a Sapientia EMTE történetében még nem volt arra sem példa, hogy az intézmény keretében felnőttképzési programban végzett hallgatók mondjanak búcsút az egyetemnek. Szenkovics Dezső főtitkár a kar vezetősége nevében mondott köszönetet a képzés ötletgazdájának, Barta Zoltánnak, hogy felhívta az intézmény figyelmét eme piaci résre, valamint mert személyesen is részt vett mind a tanmenet, mind pedig a technikai igénylista összeállításában. Továbbá elhangzott a Pallas Athéné Domus Concordiae Alapítvány (PADOC) neve, amelynek szintén köszönettel tartozik az egyetem, mert hathatós támogatása által sikerült megteremteni a képzés műszaki feltételeit. Az első sikeresen végzett évfolyam pozitív tapasztalatára építve, a Sapientia EMTE Kolozsvári Kara 2017 februárjában ismét elindítja az immár akkreditált felnőttképzési programját. Szabadság (Kolozsvár)

Székely Géza: Sztrájkőrségem napjai (II.)
Több mint két hete áll sztrájkőrséget Székely Géza képzőművész-tanár az Apáczai-líceum képzőművészeti ötödik osztályának felszámolása miatt. Tiltakozásával a belváros különféle pontjait érintette, és ez különleges találkozásokra adott alkalmat arra járó kolozsváriakkal, magyarokkal és románokkal, műszaki és művészeti érdeklődésű-foglalkozású emberekkel, akik ideig-óráig társultak hozzá, megosztották egymással történeteiket, gondolataikat. Együttérzés és indulatok születnek, mozaikképekben kirajzolódnak a fagypont alatti Kolozsvár hétköznapjai, életkockák, amikor egy már-már elviselhetetlenül zsúfolt, folyton nyüzsgő városban az emberek megállnak néhány percre. Sztrájkőrségéről a tanár naplőszerű feljegyzéseket készít, ezeket naponta olvashatják honlapunkon. Fehér karszalagos, kétnyelvű feliratos tiltakozásának helyszíne csütörtökön 10:20–11:20 óra és pénteken 15–16 óra között a régi városháza főtéri épülete. (A korábbi beszámolókat a cikk alatt találják.)
December 13., kedd. Órák után rohanás a Matyi-házhoz, hogy odaérjek háromnegyed egyre, a sajtóban közölt időre. Meglehetősen hideg az idő (mínusz 6-7 fok), amit még fokoz a szél.
Már kezdetben egymásután két ellenséges bekiabálás. Az egyik szerint inkább csinálnánk több gyermeket, mi „minoritások”! Durva, sőt sovén hangvétel, de van benne valami (nagyon fájó!) mélyről fakadóan ránk, (erdélyi és nemcsak) magyarokra vonatkozó igazságtartalma.
Percekig ezen tűnődöm, amikor rosszirányú gondolataimból felriaszt Krausz Papp Tibor Hansz, jócskán megőszült úriember (később kiderül, hogy nyugdíjas egyetemi tanár), aki fokozatos térvesztésünk miatti fájdalmának ad hangot. Ugyanakkor biztat, hogy ne adjam fel az általam képviselt utat, mert soha nem lehet tudni, miképpen alakulnak a dolgok.
Nemsokára közeledik felém Péntek János professzor úr feleségével, Tamás Évával. Könnyen szót értünk a fennforgó ügyben, hiszen mindenről tudnak. Nem is beszélve arról, hogy sok esetben volt alkalmunk végigbeszélni az erdélyi magyarság és a moldvai csángómagyarok reménytelennek tűnő, és mégis a megmaradás esélyeit is magában rejtő, hordozó helyzetét. Kifejtik, hogy különösen szorítanak a képzőművészeti tagozat sorsáért.
Ugyanezen gondolat mentén fogalmaz Korsós Tamás konzul és felesége is, akik biztosítanak, hogy egyetértenek az általam képviselt üggyel. Persze az ilyen és ehhez hasonló megerősítések mintegy letéteményesei mindannak, hogy érdemes tovább folytatnom ezt az amúgy első látszatra kilátástalannak tűnő küzdelmet. Egy olyan küzdelmet, amelyet a főkonzul, Mile Lajos vagy Albertné Simon Edina konzulasszony is méltónak talált arra, hogy kitüntesse bátorító egyetértésével hétfő délután (december 12.), az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc tiszteletére rendezett gyermekrajzverseny tárlatának megnyitója alkalmával.
Csak úgy röpködnek a helyzettel kapcsolatos ilyen-olyan gondolatok a fejemben, amikor megáll előttem Mihnea Ghiniță-Blidariu nevezetű zenész fiatalember, aki hihetetlen empátiával bátorít, miközben felvázolja, hogy igenis a román alkotmány és törvények értelmében jogom van akár engedély nélkül is tiltakozni. Amint közli, ő a gyakorlatban is megismerte a tiltakozás ilyen formáját a verespataki üggyel kapcsolatosan. Tehát mindezzel legyek tisztában, ha a rendőrség kérdőre vonna...!
Azán feltűnik Kancsura István festőművész alakja az egyre forgalmasabbá váló Corvin utcában, aki Kőrösi Csoma Sándor szellemiségére hivatkozva fejti ki, hogy mennyire fontos az elszánt kitartás. Ezen beszélgetésbe kapcsolódik be Pethő Ágnes filmtörténész, egyetemi tanár, ugyancsak régi, kedves ismerős. Mindent tud, érti a helyzetet. Nem talál – amint mondja – a helyzetre vonatkozóan szavakat.
A fontos az, hogy önként ne mondjunk le semmiről, még akkor se, ha adott esetben a hatalom erejénél fogva meg is kísérelik elvenni tőlünk.
Időközben megérkezik a Kolozsvári TV magyar adásának a stábja, hogy különböző szögből felvételeket készítsenek rólam. Csütörtök délután ugyanis a stúdióban szeretnének beszélgetni velem az Apáczai-líceumban előállt áldatlan helyzetről. Hátha ilyen és ehhez hasonló alkalmak révén érzékenyíteni lehetne a civiltársadalmat és szervezeteit, hogy a képzőművészeti tagozat sorsa tulajdonképpen közösségi ügy is! Gyakran éppen ezen, első látszatra jelentéktelennek tűnő problémák önmagukon túlmutatva képesek rávilágítani ugyanis egy adott közösség „rövidzárlatos” léthelyzetére!
Már-már didergek, amikor egyik tanítóképzős, volt diákom, Illyés Réka köszön rám mosolyogva. (Bizony jólfog ezen fiatal hölgy szőkén rámragyogó, biztató mosolya!)
És a vége felé, úgy negyed háromkor, egy fiatalember készít rólam fényképet. Kiderül, a Buna ziua, Cluj! szerkesztőségétől érkezett. Érdeklődésére reagálva átnyújtom a tanfelügyelőségre eljuttatott román nyelvű beadványt. Jó jel, gondolom, hogy hellyel-közzel a román média is kezd felfigyelni az „esetre”. Jó napot, Kolozsvár! – motyogom magamban dideregve, miközben hazafelé indulok... Szabadság (Kolozsvár)

RMDSZ-küldöttség Klaus Johannisnál
Politikai programja érvényesítéséhez keres partnereket a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ), az esetleges kormányzati szerepvállalás ügyében azonban még nem kíván állást foglalni, mert semmilyen megkeresést, felkérést nem kapott a Szociáldemokrata Párttól (PSD) - közölte Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke szerdán.
A szövetség vezetője azt követően nyilatkozott az MTI-nek, hogy az RMDSZ küldöttsége Klaus Johannis államfővel tárgyalt, aki előzetes egyeztetésre hívta hivatalába a parlamenti pártokat.
Az RMDSZ a kisebbségi jogok korrekciójához kér támogatást a román pártoktól, hogy ne értelmezés kérdése legyen az anyanyelv használata, a kétnyelvű feliratozás, és a magyar érdek is jelenjen meg az alkotmányos vagy közigazgatási reformnál - mutatott rá Kelemen Hunor.
"Mi mindig nyitottak voltunk a párbeszédre, soha nem zárkóztunk el attól, hogy különböző politikai konstrukciókat támogassunk" - nyilatkozta Kelemen Hunor szövetségi elnök, aki Biró Rozália SZKT-elnökkel és Kovács Péter ügyvezető elnökkel vett részt a konzultáción.
Arra a kérdésre, hogy nyitottak-e kormánykoalícióra lépni a PSD-vel, Kelemen Hunor azt mondta: nem kapott semmilyen megkeresést és nem kíván beszélni olyasmiről, ami nem történt meg. Az RMDSZ elnöke korábban elmondta: telefonon gratuláltak egymás választási eredményéhez Liviu Dragneával, a PSD elnökével, de "az egyszerű udvariassági gesztus" alkalmával nem volt szó a koalíciós együttműködés lehetőségéről.
Az RMDSZ elnöke azt sem akarta részletezni, milyen feltételeket támasztana a szövetség az esetleges koalíciós együttműködéshez, arra hivatkozva, hogy nem kíván a sajtón keresztül üzengetni.
"Mi mindig nyitottak voltunk a párbeszédre, soha nem zárkóztunk el attól, hogy különböző politikai konstrukciókat támogassunk, azok része legyünk, de még túl korai arról beszélni, ki lesz a többség, milyen lesz a többség" - összegezte Kelemen Hunor.
Korábban a román sajtó előtt azt is elmondta: egyetért Klaus Johannis államfővel abban, hogy a törvényeket be kellene tartani, de nem csak azt a - jogerősen elítélt Dragnea miniszterelnöki kinevezését akadályozó - törvényt, amely szerint a kormánytagoknak nem lehet priuszuk, hanem azokat a törvényeket is, amelyek a kisebbségek oktatási jogait és anyanyelvhasználatát garantálják.
Utcai megmozdulásokkal fenyegetőzik az USR 
Az elnöki hivatalban rendezett konzultáción Raluca Turcan, a választásokon 20 százalékos eredményt elért Nemzeti Liberális Párt (PNL) ideiglenes elnöke közölte, pártja ellenzékbe készül, nincs tehát abban a helyzetben, hogy a miniszterelnök-jelölt személyére javaslatot tegyen. De ha mégis erre kerülne sor, akkor az első opció egyértelműen Dacian Cioloș lenne – magyarázta.
A voksok csaknem 9 százalékát megszerző Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR)  elnöke, Nicușor Dan az államfővel folytatott megbeszélésük után elmondta: kevés valószínűségét látják annak, hogy ne a szociáldemokraták alkossanak kormányt, ők különben erre a tisztségre a legalkalmasabbnak a liberálisokhoz hasonlóan a jelenlegi miniszterelnököt, Dacian Cioloșt tartják. Hozátette azt is: a PSD körül alakuló kormányt nem szavazzák meg, és elfogadhatatlannak tartják, hogy Románia kormányfője egy jogerősen elítélt politikus legyen. Az USR utcai megmozdulásokkal fenyeget, amennyiben Dragnea alakít kormányt.
Traian Băsescu volt államfő, az ötszázalékos parlamenti küszöböt alig meghaladó Népi Mozgalom Pártjának (PMP) elnöke azt mondta: bármilyen PSD-ellenes összefogásban partner, akár kormányon, akár ellenzékben.
A kormányalakítási tárgyalások várhatóan az új parlament megalakulása után folytatódnak. Szabadság (Kolozsvár)

Kelemen Johannisnál: fontosak a kisebbségi jogok
Többek között a kisebbségi jogok védelmét, a hivatali anyanyelvhasználat szavatolását tartja fontosnak az RMDSZ – ezt mondta Kelemen Hunor elnök a Klaus Johannis államfővel folytatott egyeztetést követően.
Az RMDSZ fontosnak tartja a kisebbségi jogok szavatolását, a kisebbségi anyanyelvhasználatot, valamint a decentralizációt – beleértve a pénzügyi decentralizációt is – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke azon a szerdai találkozón, amelyet Klaus Johannis államfő kezdeményezett a parlamentbe frissen bejutott pártokkal a vasárnapi választást követően.
Kelemen a találkozót követően, amelyen rajta kívül Kovács Péter ügyvezető elnök és Biró Rozália, a Szövetségi Képviselők Tanácsának elnöke, megválasztott képviselő volt jelen az RMDSZ nevében, elmondta, nem miniszteri bársonyszékeket és funkciókat, hanem partnereket keresnek a választás után a programjuk megvalósításához. A kormányfőjelölt megnevezése kapcsán leszögezte: tiszteletben kell tartani azt a törvényt, amelynek értelmében nem lehet a kormány tagja elítélt személy. „Ugyanúgy tiszteletben kell tartani, mint az összes többi törvényt, például az oktatási törvényt is, amelyet nem tartanak be, mégsem esik senkinek semmilyen bántódása, vagy a kisebbségek nyelvhasználatát szavatoló jogszabályt” – szögezte le Kelemen. Hozzátette, nem tartja jó ötletnek, hogy alkotmánybíróságon támadják meg a törvényt, hiszen az már 2001 óta hatályos, és eddig senkinek nem volt ellene kifogása.
Az esetleges koalíciós egyeztetések kapcsán Liviu Dragnea pártelnökkel – aki nem zárta ki egyértelműen az RMDSZ-szel való együttműködést –, kifejtette: amíg nem ismert a választás végeredménye, nem bocsátkoznak tárgyalásokba, Dragneával sem tárgyalt, csupán gratulált neki a választási győzelemhez, mint ahogy a szociáldemokrata pártelnök is gratulált neki. „De ez nem politikai ügy, hanem jólneveltség kérdése” – tette hozzá. Azt is megjegyezte, hogy az RMDSZ fontosnak tartja az észak-erdélyi autópálya építésének folytatását, és a parlament szerepének megerősítését is. 
Az államfő által a pártokkal kezdeményezett találkozó egyébként „foghíjas" volt, miután a hat párt közül a győztes Szociáldemokrata Párt (PSD) és szövetségese a Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) nem volt hajlandó részt venni az egyeztetésen. Az elsőként fogadott Nemzeti Liberális Párt (PNL) kedden megválasztott ügyvivő elnöke, Raluca Turcan a találkozót követően elmondta, pártja nem állt elő javaslattal a miniszterelnök személyére vonatkozóan, ehelyett megvárja, milyen álláspontra helyezkedik a többi párt. Ugyanakkor továbbra is Dacian Cioloş leköszönő kormányfő marad az első számú jelöltjük, bár realisták, és tisztában vannak azzal, hogy olyan miniszterelnökre van szükség, aki képes egyesíteni a jobboldalt.
Annak kapcsán, hogy a győztes PSD esetleg a választási csalás miatt jogerősen két év felfüggesztett szabadságvesztésre ítélt pártelnökét, Liviu Dragneát jelölheti kormányfőnek, kifejtette: a párt szerint minden eddigi intézményes erőfeszítést lenullázna, ha egy elítélt kerülne a miniszterelnöki székbe. Ez ugyanis mind az ország, mind a nemzetközi partnerek felé rendkívül negatív üzenet lenne. Arra utalva, hogy az adócsökkentéssel és béremeléssel kampányoló PSD kedden arra kérte Dacian Cioloşt, hogy a kormán halassza el egy évvel az adócsökkentéseket, megjegyezte: meglepő, milyen gyorsan lemond a párt saját választási programjáról.
Raluca Turcanhoz hasonlóan Nicuşor Dan, az USR elnöke is leszögezte: nem szavaznak meg egy PSD által vezetett kormányt, és megengedhetetlennek nevezte, hogy a kormányt egy elítélt vezesse. Kifejtette, becsületes ás átlátható kormányt szeretnének, ha pedig ez nem valósulhat meg, akkor ellenzékbe vonulnak. Amúgy az USR is kitart Dacian Cioloş kormányfői kinevezése mellett. Az RMDSZ után Klaus Johannis a Népi Mozgalom Párt (PMP), majd a nemzeti kisebbségek frakciójának küldöttségét fogadta.
A PSD ás az ALDE azért nem vett részt a találkozón, mert túl korainak tartotta az egyeztetéseket a parlament megalakulása előtt. Johannis a két párt döntését „udvariatlanságnak" minősítette. Az államfő egyébként kedden este egy, az Európai Unió soros elnöki tisztségét betöltő Szlovákia bukaresti nagykövetségén rendezett munkavacsorán az EU-tagállamok jelen levő nagyköveteinek is megerősítette korábbi kijelentését, miszerint csakis olyan személyt hajlandó kormányalakítással megbízni, aki megfelel a feddhetetlenségi kritériumoknak, vagyis nem ítélték el jogerősen, és nem zajlik ellene bűnvádi eljárás.
Egyébként még szintén kedden Hans Klemm, az Egyesült Államok bukaresti nagykövete rövid közleményt adott ki a választás eredménye kapcsán, amelyben kifejtette: az Egyesült Államok kész együttműködni az új kormánnyal az amerikai–román stratégiai partnerség elmélyítése, valamint a biztonság, a jogállamiság és a jólét elősegítése érdekében.
Balogh Levente Krónika (Kolozsvár)

Nagy-Magyarországot vizionál a románok fóruma
Az RMDSZ nem mondott le Nagy-Magyarország visszaállításáról – állítja a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma. 
A magyarellenes alakulat a Mesagerul de Covasna újságban megjelent nyílt levélben fordult a Szociáldemokrata Párthoz és annak elnökéhez. Gratulálnak az „óriási” választási győzelemhez, majd rátérnek a „lényegre”: aggódnak, mert híresztelések szerint felmerült, hogy kormányba hívják az RMDSZ-t. A fórum vezetői szerint 1989 óta számos bizonyíték alátámasztja, hogy az RMDSZ nem mondott le Nagy-Magyarország visszaállításáról, Erdély visszacsatolásáról, a régi határok meghúzásáról, ami 1918 óta a magyar revizionizmus nagy álma.
„Ha az RMDSZ visszatér Románia kormányába, nem tesz egyebet, csak aláássa az ország alapjait, kihasználja a tisztségeket, hiszen a magyaroknak csak azért kellenek a románoktól jogok és szabadság, hogy azokat ellenük felhasználhassák”. A nyílt levélben szinte könyörögnek Liviu Dragnea PSD-elnöknek, ne engedje, hogy ők idegenként éljenek saját hazájukban: „Nem akarunk »székelyföldön« élni, ahol arra köteleznek, hogy megtanuljunk magyarul!”
Majd a romániai magyar nyelvű sajtót is bepanaszolják, amelyben szerintük a románokról csak úgy írnak, hogy „bocskorosok, akiknek magyar vér szárad a bocskorukon". Majd felajánlják Dragneának, küldenek neki bizonyítékokat, hogy a pártelnök is lássa, „milyen méreg zúdul ellenőrizetlenül a kiadványok lapjairól”.
Emlékeztetik a Szociáldemokrata Párt elnökét, hogy hat évvel ezelőtt részt vett a fórum Maroshévízen szervezett nagygyűlésén – ismeri tehát, miként küzdenek a három megyében élő románok, hogy megőrizzék identitásukat, és arra kérik, hogy az egyesülés centenáriumáig orvosolja problémáikat.
Bíró Blanka Krónika (Kolozsvár)

Szentgyörgyi tárlat egy újjáteremtett világról
Jakobovits Miklós festőművész alkotásaiból nyílik kiállítás Sepsiszentgyörgyön, az Erdélyi Művészeti Központban csütörtökön 18 órától. 
Az 1936-ban Kolozsváron született és 2012-ben Nagyváradon elhunyt Munkácsy Mihály-díjas festőművész, muzeológus, művészeti író alkotásaiból összeállított kiállítást Kányádi Iréne művészettörténész, a Partium Keresztény Egyetem előadótanára, Vargha Mihály szobrászművész, a Székely Nemzeti Múzeum igazgatója, valamint Vécsi Nagy Zoltán művészettörténész, a kiállítás kurátora nyitja meg. A rendezvényen közreműködik Kónya-Ütő Bence, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház művésze. A tárlat január 15-éig tekinthető meg.
Jakobovits a marosvásárhelyi Képzőművészeti Középiskolában érettségizett 1954-ben, majd a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskolán Kádár Tibor és Miklóssy Gábor tanítványaként szerzett diplomát. A nagyváradi Állami Színház magyar tagozatának díszlettervezőjeként működött (1961–63), majd középiskolában tanított rajzot. 1965-től a nagyváradi Körös-vidéki Múzeum képzőművészeti részlegének munkatársa lett. Tevékeny részt vállalt a város művészeti életének irányításában, a Romániai Képzőművészek Szövetsége nagyváradi fiókjának titkára volt. Rendszeresen jelentkezett a megyei, az országos tárlatokon és külföldi csoportkiállításokon; 1981-ben egyéni kiállítása volt Utrechtben. A rendszerváltás előtt azon kevesek közé tartozott, aki a diktátor házaspárt karikaturisztikus formában jelenítette meg a 70-es években Néró papírmaséból című könyvében Ceauşescu portréját felhasználva alkotott – a rendszerváltásig szigorú titokban tartott – gúnyképeket.
A ´80-as évektől kezdődően egyre inkább kezdett eltávolodni a figurativitástól, és egyre nagyobb hangsúlyt fektetett a különböző formák által alakította ritmus kifejezőerejére. A következő periódusra már főként a képtárgyak, a papírmunkák és a kerámiák jellemzőek. Fiatalkori és kései munkáira egyaránt jellemző, hogy adott témákhoz vagy motívumokhoz többször is visszatér: újraelemzi, újra eljátszik velük. A kapuk, boltívek, ablakok és falak formái és struktúrái visszautalnak a ´70-es években festett örményországi tájképekre, vagy az 1962-ben a dobrudzsai alkotótáborban látott szegényes házikókra, tájakra.
Munkásságára nagy hatással volt a szürrealizmus, az olasz metafizikus festészet, főleg Carlo Carra és Giorgio Morandi művészete. Anyaghasználatát állandó kísérletezési folyamatként határozhatjuk meg. Számára sok esetben a munkafolyamat volt maga a tanulmány: a különböző matéria hatását kereste különböző körülmények között. Ebben az értelemben az arte povera irányában haladt, folytatva egy olyan művészi törekvést, amely bevonta a művészeti közegbe a hétköznapi anyagokat is. Jakobovits Miklós munkáit szemlélve egy folyamatosan újrateremtett világnak lehetünk tanúi, ahol az újjáteremtés meditatív jelleggel bír. 
Kiss Judit | Krónika (Kolozsvár)

Vannak hajléktalanok?
Meleg emberség a hűvös napokban 
Foga van a télnek: -15 és -20 fok közötti éjszakai hőmérsékleteket mértek a napokban, ilyenkor a hajléktalanokra is jobban odafigyelnek azok, akiknek nem közömbösek bajban levő embertársaik. Székely Róberttel, a sepsiszentgyörgyi hajléktalanszálló vezetőjével beszélgettünk.
Azt feltételezhetné az ember, mifelénk nincsenek hajléktalanok, mert a kapualjakban kartonokon fekvő, négy takaró alá behúzódó vagy padon ücsörgő ember sok szatyorral nem tartozik a szokványos szentgyörgyi utcaképhez, de ez azért van, mert a szállón tisztaságra, rendre szoktatták, rendes ruházatban engedik el őket, így nem feltűnőek, világosít fel Székely Róbert. De még ennél is sokkal többet kapnak a Máltai szeretetszolgálat által működtetett intézményben meghúzódó emberek: bőséges reggelit, tisztálkodási lehetőséget, orvosi ellátást, személyes iratokat, és még munkahelyet is segítenek nekik keresni.
Az elmúlt évekkel ellentétben meglepő módon nem olyan nagy az ingadozás a nyáridőben és télen a szállóra húzódó hajléktalanok között. Jelenleg 30–40 között váltakozik a szolgáltatásokat igénybevevők száma, az még nem fordult elő, hogy a 60 fős maximális befogadóképességet elérjék. Sokuknak nem létezik más megoldás: nem mehetnek öregotthonba, mert kevés a jövedelmük, a kórházban nem fogadják őket, mert folyamatos ápolást igényelnek, de olyanok is vannak köztük, akik nem is akarnak a jelenlegi állapotból kilépni. Télidőben 18 órakor engedik be őket a szállóra, ha ittasak, akkor viszont csak 22 órakor. Saját szabályzatuk értelmében részegen nem lehet bemenni a szállásra, viszont télen a törvény és emberség is a kivételezésre szólít. Télen 12 és 14 óra között a melegedőbe is be lehet ülni, egy tea ilyenkor is kikerül, illetve ez és a reggeli is annak a függvénye, milyen és mennyi adományból gazdálkodnak. Az elmúlt években több vendéglő is adott nagyobb adag ételt, jól is esik az embereknek ilyenkor a meleg vacsora, de civil személyek is segítenek néha egy-egy főzettel. A szállón éppen csak megmelegíteni tudják az ételt, főzni vagy tárolni nincs lehetőségük, Székely Róbert arra kéri a segíteni szándékozókat, egyeztessenek vele a 0735.226.690-es telefonszámon, hogy tudják beosztani az adományokat.
Azokat, akik eddig nem voltak hajlandóak bevonulni a szállóba, hetente kétszer meleg teával, pokrócokkal most is felkeresik a segélyszervezet önkéntesei. Három ilyen emberről tudnak, egyikük az állomáson, egy régi transzformátorházban, másik szintén az állomás környékén, egy váltóházban, a harmadik, egy idős nő pedig a sínek mellett egy nagyon kicsi építményben húzza meg magát. A szeretetszolgálatosok igyekeznek őket meggyőzni arról, hogy az intézményes keretek (és az ezzel járó szabályok elfogadása) segíthetik őket jobb életfeltételekhez, új kezdethez. 
Székely Róbert elismeréssel szólt a Zambelli-csoporttal folytatott együttműködésükről, ugyanis a cég az idők folyamán 6 hajléktalant alkalmazott, most is náluk dolgoznak négyen. A rendőrséggel is jó az együttműködésük, mert bár az ellátottak lakcím híján nem kaphatnak személyit, ideiglenes igazolványt bocsátanak ki számukra, ugyanis ez az előfeltétele a társadalomba való integrálódás minden további lépésének. Mert sikertörténetek vannak most is. 
Bodor Tünde Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

A románok tiltakoznak
Nem akarnak a „székely földön” élni 
A Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma (FCRCHM) „33 civil és kulturális szervezet nevében” írt nyílt levelet a Szociáldemokrata Párt elnökéhez, Liviu Dragneához, attól tartva, hogy közös kormányzást vállalnak az RMDSZ-szel.
A románok civil fóruma – miután „melegen gratulált” Dragneának a vasárnapi választásokon aratott győzelméhez –, aggodalmát fejezte ki azon hírek kapcsán, hogy esetleg az RMDSZ-t is meghívják a kormányalakításra. Nem értik, mi indokolná ezt, főleg, hogy a jövendő parlamenti többségnek nem lenne szüksége a magyar szövetség támogatására. 
A FCRCHM ugyanakkor arról tájékoztat, hogy a „kulturális” alakulat soha nem mondott le arról az álomról, hogy a régi határok újrarajzolásával visszaállítsák Nagy-Magyarországot. „1918 óta a magyar revizionizmus legnagyobb eszménye ez”, szögezik le. A románok civil fóruma szerint, ha az RMDSZ újfent a kormány tagja lesz, akkor nem fog egyebet tenni, mint folytatja az ország alapjainak aláásását, hogy meggyengítse azt.
Emlékeztetik Dragneát a magyar vezetők – beleértve a budapestieket is – „rosszindulatú, ellenséges” nyilatkozataira, és arra kérik a PSD elnökét, hogy vegye figyelembe a fórum kezdeményezését. „Nem akarunk a »székely földön« élni, és azt sem, hogy a magyar nyelv elsajátítására kötelezzenek minket”, emelik ki.
Mint ismeretes, Liviu Dragnea, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke a választások után elutasította a koalíciót a Nemzeti Liberális Párttal (PNL), a Mentsétek meg Romániát Szövetséggel (USR) és a Népi Mozgalom Párttal (PMP), de már nem látta elképzelhetetlennek az RMDSZ-szel való együttműködést. 
Kiss Edit Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

A leköszönő miniszter kitálal
Kaotikus és korrupt az egészségügyi rendszer 
Az egészségügyi rendszer nem annyira alulfinanszírozott, mint amennyire kaotikus és korrupt, ugyanakkor hiányzik egy olyan ellenőrzési mechanizmus, amely szavatolná az orvosok és a betegek biztonságát Vlad Voiculescu egészségügyi miniszter szerint, írja az Agerpres.
„Emlékeztetett a Facebook egy egy évvel ezelőtti gondolatomra. Akkor még nem is reméltem, hogy az a megtiszteltetés ér majd, hogy országomat szolgálhatom, és 6 hónappal később én vezethetem az egészségügyi minisztériumot. Ez a küldetés pár napon belül lejár, az egészségügyi tárca élére politikai alapon kinevezett miniszter kerül. Az egészségnek azonban nincs politikai színezete” – írta szerdán Facebook-oldalán Voiculescu. A tárcavezető szerint a változást nem egyik vagy másik politikai párt fogja meghozni, hanem a becsületes orvosok – akik tudják, milyen rendszerben szeretnének dolgozni, és készek harcolni ezért –, továbbá az odaadással dolgozó egészségügyi asszisztensek, a civil társadalom és azok az újságírók, akik utánajárnak az igazságnak, és nem riadnak vissza a bírálatoktól sem, amikor azok indokoltak.
„A rossz adminisztráció képezi a rendszer gyenge pontját. Ne hagyjuk becsapni magunkat: az egészségügy nem annyira alulfinanszírozott, mint amennyire kaotikus és korrupt, ugyanakkor hiányzik egy olyan ellenőrzési mechanizmus, amely szavatolná az orvosok és a betegek biztonságát. A fiatal orvosok nem csak a fizetések miatt mennek el, hanem azért, mert választaniuk kell a távozás és az olyan kompromisszumok között, amelyek sokszor megfoszthatják őket a szakmai elégtételtől” – hangsúlyozza a miniszter. 
Szerinte az elkezdett reformok és a már gyakorlatba ültetett változtatások meghozzák a gyümölcsüket, és már akkor javulás várható, ha csak részben valósulnak meg a választási kampányban elhangzott ígéretek. „A lavina elindult, és ezt nem lehet olyan könnyen megállítani. De persze semmire nincs garancia. Az egészségügyi rendszer és az ország mindannyiunké. Mind hozzájárulhatunk ahhoz, hogy jobbra forduljanak a dolgok. Megyünk előre. Dolgunk van” – fogalmaz bejegyzésében az egészségügyi miniszter. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

A brassói srácok
Az EMISZ és az ’56-os forradalom 
Ma 17 órakor Középajtán, a református imateremben, illetve 19 órakor Baróton, Erdővidék Múzeuma Kászoni Gáspár Termében Lay Imre volt ’56-os politikai fogoly bemutatja Lay Imre – Papp Bálint Mihály Brassói srácok – Az EMISZ és az 56-os forradalom című könyvét. A rendezvény házigazdája Demeter Zoltán művelődésszervező.
Lay Imre Brassóban született. 1956-ban, a magyar forradalom kitörésekor 18 éves volt. A harcok hírére barátaival első gondolata az volt, hogy átszöknek a határon segíteni a forradalmat, de aztán elvetették az ötletet, azt mondva, inkább itthon, Erdélyben próbálnak meg tenni valamit a szabadságharcért. Annak leverésekor alakították meg Brassóban az EMISZ-t, az Erdélyi Magyar Ifjak Szövetségét, mely szervezetet érdekvédelmi tömörülésként akarták működtetni, távol tartva magukat a kommunisták érdekeitől. 1957 tavaszán, akkor még egyedüliekként megkoszorúzhatták a fehéregyházai Petőfi-emlékművet, folytatták a tagtoborzást, a szervezkedést, de mindez nem kerülhette el az állambiztonságiak figyelmét. A Szekuritáté 1958-ban csapott le az EMISZ-re. Lay Imrét koholt vádak alapján húsz év kényszermunkára ítélték.
A könyv a helyszínen megvásárolható, a szerző dedikál.
(böjte) Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Ignácz Rózsa: Torockói gyász
Méltatlanul elfeledett, elfeledtetett írókat, műveket is kíván a köztudatba visszahozni a Hargita Kiadóhivatal százkötetesre tervezett Székely Könyvtár sorozata, hogy a székely írók termésének, a székelyföldi irodalomnak minél hívebb keresztmetszetét adja. Ilyen kötet Ignácz Rózsa: Torockói gyász című regénye, amelyet Ferenczes István ajánl.
A hetvenes évek elején az akkori Hargita napilaptól országjáró riportra küldtek. Torockót választottam, mert akkortájban olvastam Ignácz Rózsa Torockói gyász című regényét. Roppant kíváncsivá tett, szerettem volna látni azokat a vörössel körbefestett ablakokat, amelyek a hajdani bányászvároska örökös gyászát hirdetik. Mert nagy dolog a szabadság, amelyért nemcsak élni, de meghalni is tudnak az emberek.
Erdély szívébe, egyik legszebb, legelbűvölőbb helyére, tündérvölgybe érkeztem. És megláthattam a veres keretes ablakokat, és bejárhattam Ignácz Rózsa regényének valamennyi helyszínét: az unitárius templomot, a Székelykő szikláit, amelyeknek furcsa együttállása miatt Torockón kétszer kel fel a Nap, és a hegy oldalában láttam a birgejeknek nevezett egykori bányák bejáratait, amelyek előtt minden évben a Vaskenyér ünnepét és az 1848 emlékét idéző rézmozsár-durrogtatást tartották. Aztán elmentem Torockószentgyörgyre is, megnézni a Thoroczkayak várának romjait, akiknek egykori lakói miatt szakadt a városra a Habsburg-veszedelem.
„A regény – írja az írónő költő fia, Makkai Ádám – a torockói bányászok híres felkeléséről szól az 1700-as évek legelején, amikor is a Thoroczkay grófok el akarják venni a város királyi szabadságlevét, majd a felkelés leverésére behívják Rabutin francia zsoldos generálist, aki nagy seregével rögvest leveri a felkelőket.” Ennél tömörebben alulírott sem fogalmazhatta volna meg a regény lényegét, amelynek gerincét, közel 200 oldalt Kriza Katalin naplója alkotja. A 16 éves Kriza Katalin, a torockói unitárius pap, Kriza Áron leányának bőrébe bújva meséli el Ignácz Rózsa az 1702–1704 közötti évek katartikus, tragikus napjait, amelyek siralomvölggyé változtatták a tündérvölgyet. Ki tudta volna nagyobb empátiával megírni az unitárius papleány naplóját, mint a hajdani kovásznai református pap, Ignácz tiszteletes úr leánya?!
A regény alapkonfliktusa a szabadságról szól, illetve annak hiányáról. A torockószentgyörgyi gróf Thoroczkayak szemét mindig is szúrta a bányászváros és lakóinak szabadsága, századokon keresztül abban ügyködtek, hogy hűbéreseikké, jobbágyaikká tegyék őket. A sok úri huncutság a XVIII. század elejére érik be, a gyulafehérvári országgyűlés határozata elveszi a torockóiak szabadságjogait. A határozatnak pedig Rabutin, az osztrákok francia származású, zsoldos generálisa szerez érvényt. Véresen leszámol a fellázadt bányászokkal, a város vezetőivel, civiljeivel. De a napló nemcsak a lázadásról szól, hanem a köznapokról is, és a köznapok szerelmeiről, amelyek közül külön szálon fut a bányászleány Székely Borbála története, aki két vőlegénye közül nem tud választani. Végül a bitófán kellett látnia mind a kettőt, őt magát pedig szégyenkalodába zárják s közszemlére teszik Rabutin martalócai.
Ignácz Rózsa, mint minden teljességre törekvő író, érezhette, hogy nem mondott el mindent Kriza Katalin naplójával Torockó gyászairól, a II. Rákóczi Ferenc vezette szabadságharcot és a ’48-as forradalmat követő eseményekről, amelyek szinte törvényszerűen következtek az 1700-as évek elején történtekből. Ezért levéltári anyakönyvi, kultúrtörténeti források feldolgozásával még néhány függelékkel egészíti ki a naplót. Ezek közül is kiemelkednek a Rabutin nevében írt fiktív levelek. Igazi stilisztikai bravúr ez a fejezet. „Kiderült például – írja a szerző előszavában – kutatásaim során, hogy a tragédia közvetlen okozója és végrehajtója, Rabutin gróf nemcsak történelmi, hanem irodalomtörténeti érdekességű alak is; édes unokaöccse a francia széppróza egyik első nagy művelőjének, Madame Sévignének, aki őt egy másik, szintén Rabutin de Bussy nevű unokafivéréhez írt leveleiben igen figyelemre méltó módon, és egészen másként jellemzi, mint teszem azt Önéletírásában Bethlen Miklós, vagy Erdély históriájában a jó emlékezetű Cserei Mihály.” A győztes szólal meg ezekben a levelekben, a francia gloire gőgjével eltelten mesél erről a világvégi provinciáról, annak lakóiról, akiket a Habsburgok hűbérévé tett a sors, s ahol a katonának olyan unalmas az élete, hogy az ő szemszögéből nézve bagatellnek számító lázadás leverése igazi felüdülésnek számít.
Ignácz Rózsa Torockói gyász című regénye 1958-ban látott napvilágot az akkori ifjúsági könyvkiadónál, a Móránál. A felnőttek a műben 1956 allegóriáját látták, joggal, hiszen vérszínű volt ott is, akkor is a gyász. Hargita Népe (Csíkszereda)

Szászoktól örökölt templom és sors
Mint minden szászok által épített erdélyi település, ma már Szászlekence is egyféle időutazást kínál az ide érkezőknek. Összeépült, kerítés nélküli házai, tágas piactere, hatalmas borpincéje és főként a domboldalon őrködő erődtemploma azt az érzést kelti, mintha legalább száz évet röpülnénk vissza az időben. Napjainkra a faluban egyetlen szász maradt.
A mai mintegy 2700 lelket számláló Beszterce-Naszód megyei, szászok alapította községnek olyan lakói is vannak, akik életükben nem láttak német embert, legalábbis a faluban. Nem is csoda, hiszen csupán egyetlen leszármazott él még abból a 13. századi közösségből, amely bő másfél évszázaddal ezelőtt a lakosság 85 százalékát képezte. Sophia Lockner, egy megözvegyült, beteges öregasszony az utolsó azok közül, akik valamikor felépítették és felvirágoztatták az egykor még városi és járási székhelyi rangot viselő középkori települést. A németajkú lakosság előbb a második világháború vége felé tűnt el tömegesen Lekencéről, amikor 1944. szeptember 17-én a Wehrmacht menekítette el a közeledő front elől. A háború után a szászok egy része visszatért, de nem sok időre, többségük ugyanis még 1946-ban Németországba emigrált, és Rothenburg ob der Tauber környékén telepedett le. Az itthon maradottak és leszármazottaik a hetvenes-nyolcvanas években szánták rá magukat a végleges útlevél igénylésére, abban az időszakban, amikor a Ceauşescu-rezsim a német államtól kikövetelt márkában mérte a távozók értékét. Az utolsó hullám a ’89-es fordulatot követően sodorta el a még itthon maradottakat.
A sors fintora, hogy a szászok előtt – Hitler náci politikája miatt – a zsidók tűntek el a községből. A monarchia idejében zsinagógát építettek és saját rabbit neveztek ki, ám a második világháború megtörte a közösség életét.
Villanyoltásra küldött lelkészek
Lélekszám szempontjából Szászlekencén a magyar közösség mindig is harmadrangúnak számított. Erdély elcsatolása előtt nemcsak a németekből, de a románokból is több volt a településen; napjainkban pedig az abszolút többségben lévő románok mellett egyre több a roma lakos és egyre kevesebb a magyar. A roma közösség akkora lett, hogy ma már elképzelhetetlen a szeptember 21-i hagyományos szászlekencei nagyvásár cigánybál nélkül. Trianon előtt, amikor cigány még alig élt a faluban, kétszáz fő körül mozgott a magyarság száma, majd némi megcsappanás után a szocializmus idejében ismét megugrott, de 1990 után fokozatosan csökkent. Joó Katalinnak, a református közösség első önálló lelkészének négy évvel ezelőtt, 2012-ben hetven híve volt, a nyáron érkezett utódjának – aki lényegében elődje is –, Pásztor Lórándnak mára kevesebb, mint ötven egyháztagja maradt. Amikor Ferencz Sándor kurátor név és életkor szerint kezdi sorolni őket, kiderül, hogy a drasztikus fogyás nem meglepő és nem is megállítható. A kívülről fújt „névsorolvasásba” mindössze Kovács Ilona vág közbe, kikérve magának, hogy ő ugyan nyugdíjas, de még egy ideig hatvanon aluli. Talán ő egyedül… „Ez azt jelenti, hogy öt év alatt elfogy a szászlekencei és vermesi közös gyülekezet?” – tekintek talán kissé naivan a lelkész asszonyra. „Nem is tudom, hogy kibírunk-e még öt esztendőt” – állít szembe Joó Katalin a könyörtelen valósággal. Nem bírták ki, mármint ő és szintén lelkész férje, Ledán István ezt a kilátástalanságot. A házaspár a nyáron gyülekezetet és egyházkerületet váltott, ma már a magyar határ közelében, Érköbölkúton szolgálnak. A fiatal lelkésznőt a püspökség érdekes módon mondhatni villanyoltásra küldte a megfogyatkozott szászlekencei-vermesi gyülekezetbe. A hosszabban tartó fény reményében azonban továbbállt, és másra bízta a villanykapcsolót. A szászlekenceiek és a vermesiek egyik szeme sír, a másik nevet. Sír, hisz a tiszteletes asszony volt az első önálló lelkészük. Addig hol Tacsról, hol Cegőtelkéről szolgált be a pap. Nevet, mert Pásztor Lóránd személyében régi papjukat kapták vissza, azt, aki korábban hét esztendeig szolgált be. Ő azonban nem hagyja el a cegőtelki gyülekezetét, a két település közti hat-hét kilométeres távolság pedig nem akkora, hogy lekencei jelenlétét csak a vasárnapi istentiszteletekre korlátozza.
A gyülekezet jövőjét illetően Pásztornak három válasza van: egy borúlátó, egy derűlátó és egy realista. Az első nagyjából egyezik a Joó Katalin által felvázoltakkal. A másik véglet az Úr csodás működéséből fakadhat, ehhez viszont Szászlekencére költöző fiatal családokra volna szükség. A köztes változat inkább a pesszimista képhez áll közelebb, és a mára szorítkozik. Elvégre a jövő nem a mi kezünkben van – fogalmaz a lelkész.
Magyarok mutatóban
A lekencei magyarok fogyását nem csak az évek múlása gyorsítja; a nyelvek pörgése vagy inkább azok akadozása is. Az itteniek kilencven százaléka vegyes házasságban él, ami nagyrészt azt jelenti, hogy még saját otthonukban is románul beszélnek. De sokan azok közül is feladták anyanyelvüket, akik magyar párt választottak maguknak. A lelkésznő érdekes esetet mesél a februári, utolsó szászlekencei családlátogatásáról. „Kopogtatok az egyik idős családnál, és miközben az ajtónyitást várom, hallom, hogy bentről román szöveg szűrődik ki. Miután betessékelnek és leültetnek, megkérdem, hogy van-e még valaki a lakásban, mert hallottam, hogy románul beszélnek. Nem, sütik le a szemüket a háziak, nekünk így könnyebben megy, „vallják be”. Aztán ott van egy másik híve, aki valamikor azt mesélte, hogy gyermekei nem tudtak románul. „Azóta sok-sok év eltelt, megnőttek, felnőtté váltak, és elfelejtettek magyarul. Beszterce nincs messze, itt mégsem volt szokás bevinni a gyereket magyar iskolába. Ma már jóformán nem is lenne kit” – sorolja a magyar tömbből érkezőnek furcsán hangzó eseteket Joó Katalin. A mindössze nyolc iskolakorú gyermek közül egyetlen csöppséget ingáztatnak a szülők a húsz kilométerre fekvő Besztercére; a többi nyolc a helyi iskola padjait koptatja. Anyanyelvükkel hetente kétszer találkoznak, amikor a Szentmátéból átruccanó tanárnő megpróbál egy-egy verset, éneket tanítani nekik. Kovács Ilona lánya, a matematika tanár Melinda az, aki az iskolában még magyarul szól a helybéli gyerekekhez. „Itt soha nem volt magyar oktatás. Akkor döbbentem rá ennek a tragikus következményére, amikor iskolás korában az akkor még csak második osztályos lányom románul írt képeslapot küldött egy külföldi kirándulásáról. Pedig Besztercére járattuk magyar osztályba! Valósággal sokkolt az a képeslap, más szülőt azonban nem zavar az ilyesmi. Én meg arra is képes vagyok, hogy az utcán vagy a templom udvarán rászóljak azokra, akik magyarok lévén egymás közt nem anyanyelvükön beszélnek” – panaszolja Kovácsné. Bár a szászlekenceiek nem szeretik, ha valaki mezőséginek nevezi őket, Joó Katalin szerint ennek a tájegységnek a tipikus gondolkodás- és viselkedésmódja jellemzi a helyieket. A Mezőség észak-keleti határán fekvő borvidék lakói igazából lekenceieknek sem érezhetik magukat, hisz többnyire máshonnan vetette őket ide a sors. Ferencz Sándort, az egyház kurátorát fél évszázaddal ezelőtt a vasút „hozta” a végekre, Kovács Ilonát és megboldogult gépészmérnök férjét szintén a múlt rendszerbeli „repartíció” vetette ide. „Itt mindig is éltek magyarok, ám a gyülekezetnek szinte egyetlen tagja sem lekencei. Mindenki valahonnan, közelebbről vagy távolabbról érkezett, ami meg is érződik a közösségen” – világosít fel a tiszteletes asszony.
Ezzel szemben a magyarság felekezeti megoszlása egyszínűre sikeredett: Székely Ilona kivételével Lekencén és a vele összenőtt Vermesen is mindenki református. Nem lévén más választása, az idős özvegyasszony is a protestáns gyülekezetbe jár. Oly sűrűn, hogy amíg el nem árulta, a lelkésznő sem tudta, hogy más felekezetű.
Vannak viszont olyan magyarok a faluban, akikről csak akkor derül ki, hogy egykor reformátusnak keresztelték, amikor utolsó útjukra kísérik. „Egyházfenntartó tagunk mindössze harminckettő van. Rajtuk kívül még van mintegy húsz református a két faluban, akik semmiféle kapcsolatot nem ápolnak az egyházzal. Többnyire beköltözöttekről van szó, akiket a jobb megélhetés reménye hozott ide” – magyarázza Pásztor Lóránd. A régi-új lelkész egy pozitív példával próbál vigasztalódni. Mint meséli, számára Lekence a feltöltődést jelentő gyülekezet. „Itt olyasmi is történik, ami máshol elképzelhetetlen. Például van egy pár vermesi hívem, aki télen-nyáron, esőben, hóban képes minden héten négy, négy és fél kilométert gyalogolni a szászlekencei templomig, majd ugyanannyit vissza. Hiába ajánlottam fel, hogy hazaviszem, nem fogadták el, azt hajtogatják, hogy egy kis séta nekik is jót tesz. Pedig mind hetven év körüliek vagy még annál is idősebbek”.
Templomot ajándékba
Míg a múlt rendszerben házaknál imádkoztak a Szászlekencén és Vermesen élő magyarok, bő másfél évtizede saját, 14. századi erődtemplommal büszkélkedhetnek. A megkopott, megrogyott, ám mindmáig rendkívül impozáns templomot Csiha Kálmán püspöksége idejében a szász evangélikusok hagyták a reformátusokra. Erről kis márványtábla is tanúskodik: „1999.8.8.: Übergabe an die Reformierte Gemainde – Átadás a református egyháznak”.
„Sophia Lockneren, egy öregasszonyon kívül mind elmentek a szászok. Ő maradt az utolsó a faluban. Nekünk adták a templomot és vele együtt a sok-sok gondot. Mert nincs miből megjavítanunk, s ha nem vigyázunk rá, le is omolhat” – mesél az ürömbe vegyülő örömről Ferencz Sándor. A lekencei szászok vagy inkább a leszármazottaik évente egyszer hazatérnek, akkor ismét németül zeng az ének és az ima. Jönnek, nézelődnek, nosztalgiáznak, tudomásul veszik, hogy a repedések megnőttek, aztán távoznak. „Bitte Spenden Sie für Unsere Kirche” – olvasható egy üres kosár mellett álló jókora papírlapon. A gondnok azok után tette ki az adakozásra felszólító üzenetet, miután egyértelművé vált, hogy a számukra Lechnitznek vagy Lachenznek nevezett faluba visszatérő szászok és az év során látogatóba érkezők azon túl, hogy fájlalják a templom sorsát, szinte egyetlen centet sem ajánlanak fel annak rendbetételére. A 2016 nyarán újraválasztott polgármester, Romeo Daniel Florian ígért fűt-fát, uniós támogatást és önrészt, csak adják át a templomot az önkormányzatnak. A kérdés, amely évekig bolygatta a gyülekezetet, a püspökségig jutott. A ki nem mondott hátsó gondolattól minden szászlekencei magyarnak borsódzott a háta. „Az ortodoxok kinőtték a saját templomukat, és úgy, ahogy Vermesen, itt is szívesen beülnének az evangélikus erődtemplomba. A környék legszebb gótikus temploma, amely sokszor jelent nyűgöt, de amíg még vagyunk, és valahogy fenn tudjuk tartani, nem távozunk innen. Utána meg az egyházkerület tiszte dönteni a nevére telekkönyvezett ingatlan sorsáról, hisz a templom nem a papé és nem is a gyülekezeté, hanem az egyházé” – nyomatékosítja Joó Katalin, aki a községi elöljáró ígéreteire hajló híveket Kolozsvárra utaztatta, hadd hallják a püspök szájából is a szentenciát. A hívek közül ma már senki nem akar túladni a templomon, inkább azon vannak, miként menthetnék meg. Az elszármazott szászok végül átutaltak hétezer eurót, amit régészeti és statikai tanulmányokra fordítottak. Remélik, ha pályáznak, máshonnan is szerezhetnek pénzt, és megmenthetik az évszázados templomot.
Eközben a település több ezres románsága kénytelen beérni azzal, hogy ha fizet, a reformátusok nekik is hajlandóak harangozni, amikor szeretteiket kísérik utolsó útjukra. „Három harangunk van, mindhárom csodálatosan szól” – büszkélkedik a gondnok, majd az 1861-ben készült, de azóta több modernizálási fázison átesett toronyórára mutat, mondván, az olyan pontos és okos, hogy még azt is tudja, mikor kell a téli vagy a nyári időszámításra átállnia. „Szatelitből irányítják” – mondja a bennfentes magabiztosságával. Csak azt bánja, hogy már nem kongat negyedóránként, mint hajdanán, ugyanis a közeli putrinegyed lakói éjszakai csendháborítás miatt emeltek panaszt. Jelenleg csak egészkor hallani a toronyóra ütését, azt is csak reggel hattól este tízig. A templom gondját viselő Sándor bácsi szintén veszteségként könyveli el a padsorok elejéről leszerelt kis díszeket, amelyeket a szászok afféle szuvenírként vittek magukkal. Nincs meg az orgona sem, amiről a mai öregek is csak azt tudják, hogy valamikor a második világháború után tűnt el. A hívek büszkén mutatják a restaurálásra szoruló oltárképet, amelyből így is jól kivehető Júdás, amint eltakarja az arcát, miközben a többi tanítvánnyal együtt Jézust hallgatja. A szószék és az oltár között árválkodik az ódon keresztelő medence, amely már régóta csupán muzeális tárgyként ékesíti istenházát.
Amúgy a magyarok ma sincsenek teljesen tisztában a templomajándékozás hátterével. Mint mondják, a faluban soha nem volt túlságosan közeli viszony a két etnikai és felekezeti közösség között. Azon túl, hogy a szászokat mindenki pedáns, rendes, ám zárkózott és nehezen barátkozó embereknek ismeri, a két nemzet között komoly súrlódások is voltak. Azok is, akik távolabbi vidékről érkeztek, jól tudják, hogy 1849-ben a szászok behívták a faluba a naszódi román határőröket, és azokkal kínoztatták meg a magyarokat. A közeli Cegőtelkén ennél is kegyetlenebbül jártak el: a református papnak levágták a fejét. Másfél évszázad ide, másfél évszázad oda, az efféle sebek nemzedékről nemzedékre átöröklődnek. „Amikor évtizedekkel ezelőtt a faluba kerültem, akkor sem volt túl jó a viszony a szászokkal, később sem vált azzá. Ők tiszteltek mindenkit, de magukon kívül senkit nem szerettek igazán” – magyarázza Sándor bácsi.
A gazdaság sem nem oszt, sem nem szoroz
Ritka az a közösség, amelynek szinte teljesen mindegy, hogy településének gazdasága él vagy hal. A szászlekencei magyarok örülnek annak, hogy településükön két tejgyár és egy fafeldolgozó üzem is működik, miközben a faluból mintegy háromszáz személy ingázik Beszterce egyik új, rohamosan fejlődő kábelgyárába. Mint ahogy az is lelkesedéssel tölti el őket, hogy a 90-es éveket jellemző hanyatlás után ismét kezdi felfedezni önmagát a valamikor híres bortermő vidék. Ám állításuk szerint mindez az ő zsebüket nem érinti. „Itt minden egyes magyar ember nyugdíjas, mi csak a postást várjuk” – mondja keserű öniróniával Ferencz Sándor, aki a maga 75 esztendejével nem is sorolható a legidősebbek közé, hiszen a százéves Molnár Róza néninek akár fia is lehetne. Az öreg nem is mutatja a korát: fiatalokat megszégyenítő könnyedséggel mássza meg a dombot, amelyen a templom áll, kapujában pedig egy vesszőnyi hiba nélkül szavalja a Himnusz utolsó két szakaszát. Azt a nemzeti imánkat, amelynek sokan még az első szakaszát sem ismerik.
Ferencz Sándor örömmel meséli, hogy nemrég a fia is ezerötszáz, Ausztriából hozott szőlőtőkét ültetett. Másvalaki tizenhét hektárnyi földet vásárolt és ültetett be, s további harmincötöt szántatott fel, hogy tavasszal folytassa a szőlőtelepítési munkát. Azt beszélik a faluban, hogy az illető olyan jól eltalálta a szőlőt, hogy már első évben negyvenezer liter bora volt. Hogy mit kezdett ennyivel, nem nehéz megfejteni, hiszen a szászlekencei boroknak mindig is nagy keletjük volt – itthon is, külföldön is. A szászok nem hiába építettek hajdanán egy óriási, háromszintes pincét. Két évtizedes hanyatlás és pusztítás után a falu határaiban ismét mintegy százhektárnyi domboldalra került szőlő.
Jövedelmező lenne a faluturizmus is, ha turisztikai jelleggel beindulna a kisvonat. Erre azonban vajmi kevés esély mutatkozik, mert a szárnyvonal bérlője azon túl, hogy beszerzett egy gőzmozdonyt és átalakított három vagont, nem sokat fektetett az infrastruktúrába. Mi több, Teke és Lekence között talpfástól mindenestől felszedette a magyar világban lefektetett sínpárokat, hogy ne lopják el mások.
„Amit a magyarok megépítettek, mi románok még megőrizni sem vagyunk képesek!” – fakad ki a vasút egy megszállottja, a lekencei származású, de Besztercén élő Alexandru Demeter. A középkorú férfi, aki hétvégeken motoros hajtánnyal sétáltatja a turistákat a mezőségi vasúton, kénytelen beérni a Rücs és Teke közötti szakasz használatával, azzal a 35 kilométerrel, ahol még aránylag épségben maradtak a sínek. A helyiek visszasiratják a kommunizmus utolsó éveiben, az 1986-ban épült cukorgyárat is, amely a fordulat után nem sokkal ugyanarra a sorsra jutott, mint sok más hasonló egység az országból. „Az unió politikája tette tönkre!” – vélik a helybéliek, akik már csak a hűlt helyét tudják megmutatni a téglánként széthordott gyárnak.
A volt tiszteletes asszony szavai jutnak eszembe, és az itt töltött három éve alatt a harminc százalékos apadás. A gyár téglánként fogyott el, a magyarság emberenként jut ugyanarra a sorsra. És ehhez már az uniónak semmi köze.
Szucher Ervin | Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Az emigráció egyirányú utca
Kató Béla püspök Ausztráliában járt nemrég, ahol a református gyülekezetek lelkipásztoraival, gondnokaival találkozott. Az ott tapasztalt élményeiről, a kontinensen élő magyarokról, a szórványban élők mindennapjairól kérdeztük. 
– Hegedűs Lóránt, Tőkés László, Csiha Kálmán és Bölcskei Gusztáv után Kató Béla püspök is Ausztráliába látogatott. Milyen céllal utazott a világ másik felébe?
– Régóta hívnak az ott szolgáló lelkipásztorok, s mivel korábban szinte hagyományos módon a Kárpát-medencéből egy-egy püspök ellátogatott a déli kontinensre, úgy éreztem, mandátumom alatt nekem is kötelességem eljutnom oda. Egyrészt azért, mert mind a négy lelkipásztor erdélyi, másrészt, mert nincs egyházszervezetük, négy egymástól külön gyülekezetben élnek. Ez részben szabadságot jelent számukra, de a forrástól, a Kárpát-medencétől távol kerülve akár veszélyeket is rejthet magában.
– Milyen gyülekezeteket látogatott meg?
– Rövid volt az idő, ezért csak Sydney-ben, valamint a brisbane-i és a Gold Cost-i közösségben szolgáltam egy-egy vasárnap.
– Hány magyar él Ausztráliában, mekkorák a gyülekezetek?
– Mintegy százezer magyar él a kontinensen, de csupán kétezer címet tartanak számon: nagyjából ennyi családdal, személlyel tartják fent valamilyen szinten a kapcsolatot. Ez nagyon kevés. Brisbane-ben és Gold Coston különben – ahol nincs más magyar nyelvű szolgálat – nagyon vegyes a közösség. Az utóbbi helyen például istentisztelet alkalmával egy Aradról elszármazott pünkösdista család énekelt a hét gyermekével angol nyelven. Úgy érezték, hogy a közösséghez tartoznak. A katolikusok is elmondták az Üdvözlégy Máriát. Egy átlagos vasárnapi istentiszteleten amúgy 50–60, különleges alkalmakkor 100 személy vesz részt. Ezekre hárul az egyház és a lelkipásztor fenntartása, mert az állam nem támogatja az egyházakat. Brisbane-ben jobb a helyzet, ugyanis Kovács Lőrinc lelkipásztor egyúttal tiszteletbeli konzul is, így rengeteg adat birtokában van, és sok magyarral tud kapcsolatba lépni.
– Milyen kérdések merültek fel a találkozások alkalmával, miben kérték a püspök úr tanácsát, segítségét?
– Elsősorban arról beszéltünk, milyen formában tudnának a magyar református egyházhoz tartozni. A Generális Konvent a Kárpát-medencére vonatkozik, ezért az ausztráliaiak úgy tudnának csatlakozni, ha a konventet alkotó egyháztestek közül egyesek lemondanának egy vagy két helyről az ő javukra. Javasoltam, hogy az erdélyi egyház az ausztráliai javára átadna egy helyet. Ezt viszont csak abban az esetben lehet megtenni, ha az ottani négy gyülekezet létrehoz egy szervezetet, amely képviselheti a gyülekezeteket a konventben. Közös múltunkat, akár hitvallási szempontból is – vallásos irodalom, missziós iratok –, csak úgy lehet fenntartani, ha kapcsolatot ápolnak a Kárpát-medencei reformátussággal. Jelen pillanatban a helyzetük bizonytalan, mert a lelkészutánpótlás nem megoldott. Nyitottabbak voltak azonban egy másik kérdésben: a román ortodox egyház mintájára a reformátusnak is lehet kiküldött missziós lelkipásztora. Ez azt jelentené, hogy – amennyiben hozzánk, Erdélyhez tartoznának – a fizetést a román államnak kellene biztosítania számukra. A külföldön szolgáló missziós munkát végző ortodox papok ugyanis nem kis összeget kapnak. A beszélgetéseken elhangzott: nagy szükség volna ifjúsági munkát végző személyekre, vallástanárra, illetve léteznek olyan jelentős magyar lakossággal rendelkező városok, ahol új gyülekezeteket is lehetne alakítani.
– Másfél évtizeddel ezelőtt lelkészhiányról beszéltünk. Ma már négyen szolgálnak Ausztráliában. Minek tulajdonítható, hogy mind a négy lelkipásztor erdélyi?
– A százezer magyar jelentős része nem erdélyi származású. Az, hogy mind a négy szolgálattevő erdélyi, egyrészt Csiha Kálmán püspöknek köszönhető, aki először járt ott, és ő próbálta megszervezni a gyülekezeteket, Dézsi Csabát be is iktatta Melbourne-ben. Másrészt annak, hogy mi itt Erdélyben másként gyakoroljuk a szolgálatunkat, másképp viszonyulunk az emberekhez. Ezt pedig mindenhol látják és érzik. Ezért is mondták nekem ottlétem alkalmával, hogy ha valami történik, akkor is Erdélyből küldjünk lelkipásztort, mert azokat ismerik és szeretik.
– Ausztráliába több hullámban érkeztek magyarok, ezért nehéz őket összefogni. Milyen a kulturális életük, mennyire jellemző az asszimiláció?
– A földrészre elsősorban a második világháborút követően érkeztek magyarok, de ott főleg klubokban és egyesületekben (pl. délvidékiek, 56-osok, budapestiek stb.) élték meg a közösséget, egyház csak évekkel, évtizedekkel később alakult. Az egyházra is sok esetben klubként tekintettek, mint egyfajta alternatívára. A később kitelepedett magyaroknak már idegen volt a klubélet és a kiöregedő generáció, a most érkező, főleg magyarországi fiatalok pedig már az anyaországban sem éltek egyházi, közösségi életet, ezért nagyon nehéz dolgozni a rendkívül heterogén közösséggel.
– Most is tart a magyar kivándorlás?
– Igen, elsősorban Magyarországról. Ausztráliában magas az életszínvonal, jó pénzt lehet keresni. A napjainkban kitelepedő fiatalok azonban hamar szeretnének integrálódni, mert ők nem háború elől menekültek, hanem anyagi jólét miatt hagyták el szülőföldjüket. Nem keresik a kapcsolatot az egyházzal, ők azok, akik azt mondják, nem kell magyarkodni.
– Az istentiszteleten kívül milyen más közösségmegtartó rendezvényeket szerveznek a gyülekezetek?
– Az egyházi alkalmakon kívül megtartják a nemzeti ünnepeket, éves találkozókat szerveznek, a lelkipásztorok meglátogatják a családokat. Sydney-ben és Melbourne-ben is működik egy alapítvány által létrehozott 100–120 főt befogadó ökumenikus idősek otthona, ahol rendszeresen tartanak bibliaórákat. Az épületben berendeztek egy kis múzeumot is azokkal a tárgyakkal, amelyeket az óhazából vittek ki (pl. láttam vérfoltos ’56-os zászlót is), többnyire a Duna Tévé adásait nézik, egyre kevesebbet használják az angol nyelvet, inkább a magyart, és soknak van honvágya. Kérdés, hogy mi lesz a hagyatékaikkal, könyveikkel, hiszen az unokákat – akik már nem tudnak magyarul – mindez már nem érdekli.
– Ausztráliából kevesen telepednek haza…
– A repülőtéren az egyik eladó szólított meg minket, amikor hallotta, hogy magyarul beszélünk. Elmesélte, hogy ’56 után telepedtek ki, ám a kilencvenes években szüleivel visszaköltözött Magyarországra, ő azonban nem tudta megszokni a környezetet, és visszament Ausztráliába. Ez is jelzi, hogy aki ott nő fel, nehezen tud beilleszkedni az erdélyi vagy anyaországi közegbe, az emigráció ugyanis egyirányú utca. Rendkívül megható volt számomra az, amikor a sydney-i öregotthonban egy idős bácsi odajött mellém, és azt mondta, velem jön. Nem mérte fel reálisan a helyzetét, de annyira erős honvágy tört fel belőle a találkozás miatt, hogy fel akart ülni a repülőre – hazajönni. Valószínűleg nem is lett már volna hova. Elgondolkoztam, hogy adott történelmi pillanatban mindenki meghoz egy döntést, s annak jó, de rossz oldalait, következményeit is viselnie kell – mindvégig.
– A két vasárnap tartott három istentiszteleten kívül milyen más programon vett részt?
– Melbourne-be és Adelaide-ba nem jutottam el, de jó volt, hogy mind a négy gyülekezet lelkipásztorai és gondnokai összegyűltek, és három napon keresztül együtt tudtunk beszélgetni egy Gold Cost-i szállodában. Látogatásom egybeesett Áder János köztársasági elnök látogatásával, aki az ´56-os forradalom jubileumi éve kapcsán utazott Ausztráliába, több oklevelet adott át az ottani magyaroknak. Jóleső érzés volt látni Sydney-ben Józsa Erikát, a 80-as évek bukaresti tévé magyar adásának egyik szerkesztőjét, aki a helyi magyarság megmaradásáért tett erőfeszítéseiért kitüntetést vett át Áder Jánostól. Brisbane-hez közel a pálos rend által létrehozott parkba látogattunk el, ahol a földrészen lakó 129 nemzetből 52 felépített egy-egy kis kápolnát, mi a magyarokét néztük meg.
– Az európai ember számára a kontinens furcsa és rendkívül távol van, nem csak földrajzi szempontból. Milyen különlegességet tapasztalt a másfél hét alatt?
– Furcsa, hogy nincs tél, az innen kitelepültek is nehezen szokják meg a különleges időjárást. November végén készülődtek a karácsonyra rövidnadrágban. 35 fokos melegben fürödtem a tengerben úgy, hogy fölöttünk cápafigyelő helikopterek köröztek. Az Európánál is nagyobb földrész egyúttal egy ország is, de csak 21 millióan élnek ezen a területen, városokba tömörülve a tengerparton. Amerikához képest nem a zsúfoltság érzetét kelti. A parton felhőkarcolókat építenek, de a városok a földrész belseje felé több száz kilométeren terülnek el. Hely bőven van, a családi házak ezért nagyrészt egyszintesek, sokan erdőben építenek maguknak lakást, ezért szoktuk látni, hogy erdőtüzek alkalmával ki kell őket telepíteni. Az erdőtűz amúgy regenerációs folyamat. A földrész belsejében óriási kiterjedésű lakatlan területek vannak, ahol számos – számunkra különleges – állatfaj él. Ám érdekes és egyben szomorú, hogy az ember miként tud beavatkozni a természetbe. A kontinensre kivándorolt telepesek több állatot is magukkal vittek, azok pedig ott elszaporodtak. A nyulak milliós nagyságrendben élnek, mindent megrágnak, permetezéssel próbálják irtani százezres nagyságrendben. Hasonló a helyzet a kecskékkel is, egy azokat pusztító betegséget is kifejlesztettek, sokáig kérdés volt, hogy bevessék-e az állatok ellen. Ennél még különlegesebb, hogy elszaporodott vadtevecsordák száguldoznak a kontinensen, s ma már onnan exportálják Arábiába a tevéket.
 Somogyi Botond Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Az ígéret szép szó...
A vasárnap lezajlott romániai választásokon magyar szempontból a papírforma érvényesült. Az RMDSZ egyedüli magyar pártként indult a megmérettetésen hatalmas anyaországi hátszéllel, ami biztosította számára a korábbiaknál jobb, 6,2 százalékos eredményt. A viszonylagos sikerhez hozzájárulhatott a román kormány nyílt magyarellenessége, amely remekül irányítható a választók mozgósítására. Az RMDSZ pedig élt is ezzel a lehetőséggel.
Az idei választás kétségtelen újdonsága a Fidesz erőteljes kiállása az RMDSZ–MPP-szövetség mellett. Emlékezetes, hogy 2008-ban az akkor még ellenzékben levő párt a harsányan RMDSZ-ellenes MPP mellett kampányolt, 2012-ben a fideszes politikusok kevésbé exponálták magukat a kampány során, de érezni lehetett, hogy az Erdélyi Magyar Néppárt a favorit, idén viszont teljes mellszélességgel álltak ki az MPP-t magához láncoló RMDSZ mellett. Mi több, a kampányban a miniszterelnök-helyettes, Semjén Zsolt részéről elhangzott diplomatikus megfogalmazásban az is, hogy az Erdélyi Magyar Néppártra is nyomást gyakoroltak annak érdekében, hogy a párt függetleneket se indítson, és még azon megyékben se méretkezzék meg, ahol nem veszélyezteti a magyar képviseletet.
A fideszes segítség okát aligha abban kell keresni, hogy az RMDSZ fiatalít, több „veterán” hagyja ott a parlamentet Markó Bélától Borbély Lászlóig, illetve a kampányban keményebb, határozottabb, bátrabb üzeneteket küldött a választók felé. Sokkal valószínűbb, hogy az RMDSZ kormánykompatibilitása, politikájának a jelszavakkal éppenséggel ellentétes Bukarest-központúsága az ok.
Korábbi írásaimban már utaltam arra, hogy Orbán Viktor miközben kétségkívül belpolitikai célokra is kihasználja a migránsválságnak nevezett jelenségkört – ez a dolga egyébként pártelnökként, hogy sikerre vigye a csapatát –, tisztában van a veszély nagyságával és ennek rendeli alá értelemszerűen a külpolitikát is. Donald Trump győzelme után komoly esély mutatkozik arra, hogy végre intézkedéseket tegyen az EU a továbbra is özönlő és kiapadhatatlan utánpótlással bíró idegen és asszimilálhatatlan betolakodók megfékezésére. Egyáltalán nem mindegy, hogy ebben a harcban a visegrádiak számíthatnak-e Romániára, mint regionális középhatalomra. Ha Európában évtizedeken belül muszlim többség lesz, előbb-utóbb elindul a migráció Kelet- és Közép-Európa felé. S a nagy számok törvénye alapján nem kétséges, hogy kinek áll majd a zászló. Amennyiben e térség is a liberális multikulturalizmus zászlaja alatt muszlim monokultúrává válik, rá fogunk jönni, hogy mennyire jó dolgunk volt nekünk az ortodox román uralom alatt. Elég csak megnézni, mi történik az iszlám világban, hogy ott miként kezelik a keresztényeket.
Mindazonáltal nyilvánvalóan frusztráló és abszurd, amikor Semjén Zsolttól Kövér Lászlón keresztül Orbán Viktorig pont azok a politikusok és közéleti szereplők bíztatják az erdélyi magyarokat arra, hogy szavazzanak az RMDSZ-re, akik eddig következetesen támogatták az autonómiát és az autonomista erőket, s akiknek a nemzetpolitikai állásfoglalásait mindig is jó érzés volt hallgatni-olvasni. A hatásvadászat kedvéért idézhetném hosszan Kövér Lászlónak különböző kritikus nyilatkozatait, amelyekben az Országház elnöke joggal marasztalta el az RMDSZ-t. Nem teszem, mert nem az a cél, hogy a Fidesz erős emberének következetlenségét igazoljam, hanem hogy a mögöttesekre mutassak rá. A helyzet az, hogy a hithű erdélyi magyar autonomisták egy globális játszma áldozataivá váltak.
Bele lehetett volna simulni a tájba, elfogadni az elfogadhatatlant, hitelesíteni azokat, akik húsz éve hátat fordítottak az önrendelkezési politikának. Örömteli, hogy a nemzeti oldal vezetői nem ezt tették, hogy Tőkés László és Szilágyi Zsolt ellenálltak a csoportnyomásnak és nem írták alá az RMDSZ mellett síkra szálló MÁÉRT-zárónyilatkozatot. Mint ahogy örömteli, hogy Izsák Balázs, az SZNT elnöke is tartózkodott az RMDSZ hitelesítésétől. Egyenes vonalú, mindenféle elvi következetlenségtől mentes politikai pályájuk kompromittálódott volna, ha belépnek a hamis látszatkeltés játékába, amelynek lényege, hogy ez az RMDSZ nem az, amit megismertünk az utóbbi két évtizedben.
Már miért ne lenne más? Mert két MPP-s politikust, Bíró Zsoltot és Kulcsár Terza Józsefet – akik hátat fordítottak az MPP létértelmének, programjának és alapfunkciójának – bejutó helyen indították listáikon? Mert bátrabb, Erdély-központúbb kampányüzenetet fogalmaztak meg? Az RMDSZ-nek akkor sem lenne lehetősége, eszköze arra, hogy bárkit „megvédjen Bukaresttől”, ha történetesen egytől egyig grállovagokból állna a frakció, ha senki nem lenne közülük megvásárolható, zsarolható vagy korrupt, és ha minden magyar rájuk szavazott volna. Jó érzés hallgatni ezeket a jelszavakat, mint ahogy azt is, hogy Kelemen Hunor az első sajtótájékoztatón a közérdek, a közjó s az erdélyi magyarok érdekének szolgálatát ígérte. Csak az a probléma, hogy hasonló ígéretekkel már tele van a padlás. A választási ígéret szép szó, s naiv, aki azt hiszi, hogy egy pillanatra is komolyan veszi annak betartását az, aki megfogalmazza.
A rideg valóság egyáltalán nem az Erdély-központú, a társadalmi önépítkezést megcélzó politikáról szól. Minden jel arra utal, hogy a választások győztesei, a kommunista utódpárt ismét kormányra segíti az RMDSZ-t. A Szociáldemokrata Párt nyíltan magyargyűlölő elnöke, Liviu Dragnea – aki a szokásos román empátiátlansággal, logikátlansággal és önkényességgel bírálta Kelemen Hunort december elsejével kapcsolatos nyilatkozata miatt, elvárva, hogy a magyarok örüljenek saját elnyomatásuknak, s ünnepeljék annak szimbolikus kezdőnapját, s aki azt is leszögezte, hogy nem kíván együttműködni az RMDSZ-szel – már jelezte, hogy elképzelhetőnek tartja a kormánykoalíciót a nevében magyar párttal. Morgolódhat, szélsőségesezhet Horia Grama Kovászna megyei PSD-vezér, a politikai logika dönt. Persze soha semmi nem garantált, maradt már az RMDSZ hoppon többször is a román kiszámíthatatlanság, a zsigeri politizálás miatt, amikor is a kormányzati partnerek azokat a minimális engedményeket sem akarták megadni a nevében magyar érdekképviseletnek, ami elengedhetetlen ahhoz, hogy a jól ismert „kéz kezet mos” bukaresti paktumpolitika folytatódjék. De az alapképlet mégiscsak ez volt, és most is ebbe az irányba látszik elmozdulni a bukaresti politikum.
Akár megköttetik az újabb alku a választások győzteseivel, a PSD-vel, akár nem, egy valamire ne számítsunk: hogy az RMDSZ azt fogja tenni, amire létrejött 1990-ben, és ami a programjában szerepel. Hogy következetes autonómiapolitikát folytat, hogy visszatér a közösségépítéshez és az önálló külpolitikához, hogy magyar nemzeti önkormányzatként és nem román zsákmánypártként fog viselkedni.
Borbély Zsolt Attila Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Szatmáron elégedettek a választási eredménnyel
Szatmár megyében a magyarlakta településeken sikeresebb volt a mozgósítás, mint a román vidékeken. Ezt mutatja az az adat is, hogy az RMDSZ-listára leadott szavazatok aránya jóval meghaladja a megyében élő magyarság arányát. Noha a megyében 32,5% a magyarok számaránya, az RMDSZ választási jelöltlistájának a szavazatok mintegy 40%-ot sikerült elnyernie a megyében. Turos Lóránd, az RMDSZ Szatmár megyei szenátorjelölti listájának első helyezettje – aki a billegő felsőházi mandátum várományosa – megkeresésünkre elmondta, hogy olyan településekben is sikerült nyernie az RMDSZ-nek, ahol a helyhatósági választásokon nem: például Tasnád, Pálfalva, Ákos, Krasznabéltek, Vámfalu – ahol messze nincs többségben a magyar lakosság. Vetés község az, ahol a részvétel a várakozásokon alul maradt. Turos Lóránd szerint nemcsak Szatmáron, hanem egész Erdélyben volt hozadéka annak, hogy a választás előtt Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke szatmárnémeti látogatása során mozgósított. A választásokon két képviselői mandátumot és visszaosztásból várhatóan egy szenátori helyet nyer Szatmár megyében az RMDSZ. A szenátorjelölt szerint ez az eredmény elégedettségre adhat okot. A szenátusban a Szatmár megyei mandátumoknak a 50%-át, a képviselői mandátumoknak pedig a 40%-át az RMDSZ nyerte el, a magyar lakosság számarányához viszonyítva jó eredmény. Szerinte a mozgósítás tekintetében onnan látszik a különbség, hogy mennyire eltér a magyar és a román településeken észlelhető szavazói kedv, hogy 40%-ot ért el a Szövetség, úgy, hogy a megyében 32,5%-os magyar lakosság aránya. Elmondta, nem reménykedtek abban, hogy a második képviselői mandátumot is a leadott szavazatok alapján, nem pedig visszaosztásból kapja meg Szatmáron az RMDSZ. Turos szerint jó eredmények születtek ebben a választási évben, hiszen tavasszal nyerték el a megyeszékhely polgármesteri tisztséget, és a megyei tanács élére is RMDSZ-es vezető került. Szerinte a parlamentben az erdélyi magyarság képviseletének ellátása mellett a szatmári törvényhozóknak a nagyszabású infrastrukturális fejlesztések elindítását is elő kell segíteniük: Szatmár megyén - határ menti megye lévén - Ukrajna és Magyarország felől is hatalmas kamionos forgalom halad át, így szükség van megépíteni Szatmárnémeti körgyűrűjét, és el kell kezdeni a harmadik Szamos-híd építését is, hogy ez a város és a megye számára is fontos projekt ne maradjon papíron. „Én nem mondom azt, hogy négy év múlva itt lesz egy harmadik híd, de el kell kezdeni az építkezést” - mondta Turos, aki szerint nagyon jó kezdeményezés a magyar miniszterelnök részéről, hogy a megye irányában az autópálya-csatlakozás előmozdítására tett ígéretet, azonban a körgyűrű megépítésének ki kell egészítenie a projektet. (hírszerk.) Transindex.ro

A Moldovai Köztársaság elnöke: mi lenne, ha az erdélyi szeparatistákat támogatnánk?
A Moldovai Köztársaság megválasztott elnöke, Igor Dodon december 12-én, hétfőn kijelentette: Bukarestnek Moldovával kapcsolatosan abba kellene hagynia az unionista politikát.
Ebben az összefüggésben tette fel Dodon a kérdést, hogy vajon miként reagálna Románia, ha Moldova a Magyarországgal egyesülést követelő erdélyi szeparatistákat támogatná. „Elnöki minőségemben kötelességem harcolni azok ellen, akik meg akarják semmisíteni Moldova államiságát. Nemrég Dacian Cioloş nyilatkozta azt, hogy nem szabad halogatni a Moldova és Románia egyesülésére vonatkozó terveket. Érdekes, mi lesz majd Románia kormányának reakciója, ha mi az erdélyi szeparatistákat fogjuk támogatni, akik Magyarországgal akarják egyesíteni ezt a román területet? Vagy ha olyan politikusokat fogunk finanszírozni, akik a középkori Moldva egyesítéséért szállnak síkra, azt követelve, adják vissza nekünk a kelet-romániai területeket?
Az ilyenfajta követelések miatt a román hatóságok börtönbe zárnak, miközben velünk kapcsolatosan ilyesmikkel játszadoznak. Ez a fajta álláspont nem járul hozzá az államaink közötti konstruktív párbeszédhez”, jegyezte meg Igor Dodon a TASS-nak adott egyik interjújában.
„Román testvérek, szomszédokként szeretlek benneteket, de független államokként tartsuk egymást tiszteletben!” Ezt nyilatkozta a szocialista Igor Dodon rögtön azután, hogy megválasztották Moldova Köztársaság elnökének. „Gyertek el hozzánk, mi is elmegyünk hozzátok, de nem unionista gondolatokkal. Képzeljétek el, mi lenne, ha olyan Moldova Köztársaság által finanszírozott mozgalmak jelennének meg Romániában, melyek azt mondják, hogy ’Számoljuk fel Romániát, vegyük vissza fél Romániát és térjünk vissza Moldva korábbi térképéhez’, fordult Dodon a románokhoz egy TVR-nek (román közszolgálati televízió - a szerk.) adott interjújában.
Dodon azt állította, hogy Moldva már a XIV. század óta létezik, miközben Romániát a XIX. században hozták létre. „Oroszország ott hibázott, hogy az 1812-es bukaresti szerződésben (Oroszország és Törökország jött létre és a cári birodalom ennek alapján annektálta Besszarábiát – a szerk.) sietett a Prutra helyezni a határt. Akkor osztották meg Moldvát. Az egyik részét megkapta az Orosz Birodalom, a másikat ott hagyták. Ez volt Oroszország nagy hibája. Jobb lett volna néhány hónapig még tárgyalni és a határt a történelmi Moldva határa mentén meghatározni, mert akkor Moldva talán most is egyben lenne”, kommentálta két héttel ezelőtt Dodon.
Dodon a TVR-ben indította el a Románia és Moldova között hidegháborút
A bukaresti politikai pártok reakciója nem váratott magára. Határozottan elutasították Igor Dodon retorikáját, aki a Románia és Moldova Köztársaság közötti határszerződés ratifikálását, az unionista eszmék hirdetésének leállítását és annak elfogadását kérte, hogy a románok és a moldovaiak történelme nem azonos.
Dodon ugyanebben az interjúban azt kérte a bukaresti hivatalosságoktól, hogy felejtsék el a nagyobb testvéri viselkedést és írják alá a határ-megállapodást: „Ha államokként tiszteljük egymást, akkor írjuk alá a határ-megállapodást, melyet 25 éve senki sem akar aláírni. Románia azzal dicsekszik, hogy elsőként ismerte el Moldova Köztársaság függetlenségét. Köszönjük, de miért nem írjátok alá a határ-megállapodást? Ha független államokként kölcsönösen tiszteljük egymást és nincsenek Moldova Köztársaság államiságának felszámolására vonatkozó rejtett gondolataink.” Arról viszont Moldova Köztársaság elnöke nem beszél, hogy Románia e megállapodás aláírásával elismerné a Németország és Szovjetunió közötti 1939-es Ribbentrop-Molotov paktumot, melyben megállapodtak, hogy az utóbbi állam annektálja az akkor a Román Királysághoz tartozó Besszarábiát. Románia így nehezen tudna követelésekkel előállni a Pruton túli szomszédokkal való egyesülésre vonatkozóan, melyre most az ad történelmi érvet, hogy az elszakadás a szovjetek fegyveres fenyegetésére történt meg. (A román fél által alkalmazott kettős mérce tipikus példája, hogy elhallgatja, a Románia és Moldova Köztársaság közötti jelenlegi határt az 1947-es, Erdélyt és a többi volt magyarországi régiót Romániához csatoló békeszerződés jelölte ki – a szerk.).
Dodon állításaira Traian Băsescu volt államfő, jelenleg a PMP (Népi Mozgalom Párt – a szerk.) szenátusi jelöltje reagált elsőként.
„Én vagyok az az elnök, aki minden nemzetközi nyomás dacára megtagadtam, hogy ratifikálásra a Parlament elé terjesszem a Románia és Moldova Köztársaság közötti határszerződést. Az a szerződés, melyet a chişinău-i Parlament már ratifikált, nyolc évig a fiókomban maradt és azt akarom hinni, hogy Iohannis elnök sem fogja sohasem továbbítani, Merkel asszony óriási nyomásgyakorlása ellenére sem”, mondta Traian Băsescu a PMP egyik chişinău-i rendezvényén. Sőt, óvatosságra intette a román felet és arra kérte, hogy hagyják figyelmen kívül azokat a „gazembereket, akik folyamatos propagandájukkal azt állítják, hogy Románia Moldova Köztársaság lerohanására készül”.
Titus Corlăţean (szociáldemokrata) volt külügyminiszter azt állítja, Dodon inkább csak azért veszi elő ezeket a témákat, hogy feszültséget keltsen Európának ebben a térségében. „Igor Dodon régebbi, orosz eredetű témákat húz elő, melyeket Voronin és a Kommunisták Pártja is hirdetett, de fogalmuk sincs arról, vagy figyelmen kívül hagyják azt, hogy Románia elsőként ismerte el Moldova Köztársaság függetlenségét. A Dodon által hangoztatott téma mesterséges, populista. Másrészről nem Románia állomásoztat katonai csapatokat Moldova Köztársaság szuverén területén, hanem az Orosz Föderáció”, mondta Corlăţean az Adevărulnak.
 [Forrás: Főtér, Adevărul] itthon.ma/nagyvilag

Dávid László marad a Sapientia EMTE rektora
A szerdán tartott választás nyomán újabb mandátumot nyert Dávid László, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem rektora – közölte honlapján az egyetem.
Az egyetemi választáson a tanintézet oktatói és diákképviselői szavazhattak. A 196 szavazati joggal rendelkező oktató és hallgató közül 153-an adták le voksukat, közülük 138-an támogatták Dávid Lászlót, akinek nem volt kihívója a választáson. Az eredmény az egyetemi szenátus jóváhagyását követően válik véglegessé – közölte az egyetem választási bizottsága.
Dávid László az MTI-nek elmondta, az egyetem oktatói állományának a megfiatalítását tekinti következő mandátuma legfontosabb feladatának. Hozzátette, elérték a nyugdíjkorhatárt, vagy már nyugdíjba is vonultak azok a tanárok, akikkel az intézményépítést elkezdték, ezért elengedhetetlenül fontos fiatal tanárok bevonása. Megjegyezte: mindezt úgy kell megvalósítani, hogy a fiatalítás ne menjen a minőség rovására. Az újraválasztott rektor az egyetem és az ipari szereplők kapcsolatának a megerősítését is célul tűzte ki, és azt is kijelentette, hogy a Sapientia részt kíván vállalni az erdélyi magyar felsőoktatás megújításában. Fontosnak tartotta a konzultációt és az egyeztetést az erdélyi magyar felsőoktatás többi szereplőjével.
Dávid László szerint folytatódnak az egyetem ingatlanfejlesztései is. Csíkszeredában befejeződik az egyetem épületének a felújítása, Marosvásárhelyen hamarosan átadják a kollégium mellé megépített oktatói felületet és étkezdét, és elkezdik egy innovációs központ építését, Kolozsváron pedig befejezik a média szak stúdiójának felszerelését. A magyar állam által fenntartott felsőoktatási intézmény csíkszeredai, marosvásárhelyi és kolozsvári karral, valamint sepsiszentgyörgyi kihelyezett tagozattal működik.
MTI Erdély.ma

Elvesztette a katolikus egyház a nagyváradi pénzügyi palotát
A román legfelsőbb bíróság megváltoztatta a pitești-i táblabíróság elsőfokú ítéletét, és jogerős ítéletben fosztotta meg a római katolikus egyházat a számára visszaszolgáltatott nagyváradi pénzügyi palotától – közölte pénteken a Bihon.ro portál.
A Nagyvárad belvárosában álló eredetileg irgalmasrendi ingatlant 2012-ben kapta vissza a püspökség, ám a megyei önkormányzat megtámadta az illetékes bizottság határozatát, arra hivatkozván, hogy az épület valójában a magyar állam tulajdona volt, amelyet a trianoni döntéssel a román állam vett át.
A visszaszolgáltatás érvénytelenítését a Bihar megyei önkormányzat kérte, a per során azonban a nagyváradi polgármesteri hivatal is csatlakozott hozzá. A pitești-i táblabíróság ez év áprilisban kimondott első fokú ítéletében elutasította a keresetet, és elismerte az egyház tulajdonjogát az épület fölött. Ezt az ítéletet változtatta meg csütörtökön a legfelsőbb bíróság.
A nagyváradi római katolikus püspökség pénteki közleményében úgy vélekedett, hogy a legfelsőbb bíróság „megmagyarázhatatlan könnyedséggel tette túl magát” az egyház által benyújtott bizonyítékokon. Az egyház szerint ezek a bizonyítékok minden kétséget kizáróan bizonyították, hogy az Irgalmasrend a Pénzügyi Palota építtetője, valamint jogos és telekkönyvezett tulajdonosa, illetve, hogy ezt az épületet a román állam önkényesen sajátította ki az 1948-as államosítási rendelet alapján. Az egyház megemlíti, hogy az irgalmasrendi tulajdonjogot és az önkényes államosítást a román állam 1962-ben és 1967-ban is elismerte azokban az átiratokban, amelyekkel az állami tulajdonjog telekkönyvi bejegyzéséért folyamodott.
A nagyváradi római katolikus püspökség közölte: a legfelsőbb bíróság indoklásának ismerete nélkül nem fogalmazhat meg precíz álláspontot, de az ismert adatok alapján is megállapította, hogy a bíróság döntése „súlyosan sérti a magántulajdonhoz való jogot garantáló Európai Jogok Európai Egyezménye Kiegészítő Jegyzőkönyvének 1. cikkelyét” – áll a közleményben. Az egyház által bemutatott dokumentumok szerint az Irgalmasrend saját telkén bankkölcsönből építette 1890-ben a palotát, melyet aztán állami hivataloknak adott bérbe. A Nagyvárad belvárosában található patinás műemlék épület jelenleg használaton kívül áll, és meglehetősen leromlott állapotba került.
MTI Erdély.ma

A nagykövet emlékkiállítása
A nagykövet szó ezúttal nem feltétlenül a politikai értelemben vett diplomatát jelenti: tegnap délután Sepsiszentgyörgyön az Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK) megnyílott kiállításon nevezte az erdélyi képzőművészek nagykövetének Jakobovits Miklóst Vargha Mihály, és nem ok nélkül: mert elsősorban festő, vagyis inkább sokoldalú képzőművész volt Jakobovits, de fáradhatatlan szervezője is az erdélyi művészeti életnek, művészeti író és publicista is, és nem utolsósorban az EMŰK egyik atyja.
Ez utóbbira köszöntőbeszédében Sztakics Éva, Sepsiszentgyörgy alpolgármestere is felhívta a figyelmet, kiemelve, az EMŰK nem csupán a város fogadókészségének köszönhetően alakult meg épp Sepsiszentgyörgyön, hanem az olyan zászlóvivőknek köszönhetően is, amilyen Plugor Sándor, Baász Imre vagy Jakobovits Miklós volt.
Vargha Mihály szobrászművész, a Székely Nemzeti Múzeum igazgatója rámutatott, a négy éve elhunyt Jakobovits Miklós életútja termékeny korszakában szakadt meg, Szilágyi Domokossal szólva „tele bőrönddel” ment el. Jakobovits alakját felidézve sokoldalúságát és erdélyiségét emelte ki: rajongott és küzdött az új transzilvanizmusért, műveiből az emberszeretet, a humánum sugárzik – mondta.  Vécsi Nagy Zoltán művészettörténész, a kiállítás kurátora, az EMŰK vezetője Jakobovits Miklós életpályáját ismertette. Jakobovits Mihály díszletfestő, az 1948-ban indult sepsiszentgyörgyi Dolgozók Színháza aranykezű mestere gyermekeként a színek és anyagok világában nőtt fel. Tehetségéhez a tudást a marosvásárhelyi képzőművészeti iskolában, majd a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskolán szerezte meg, művészetének kiteljesedésében mégis a legmeghatározóbb szerep feleségének és művésztársának, Jakobovits Márta keramikusnak jutott. Szólt arról is: bár Jakobovits Miklós nyíltan sohasem szállt szembe a hatalommal, számos olyan képet festett és írást közölt, amelyek kényesnek számítottak a diktatúra idején – ennek szemléltetésére olvasott fel a kiállításmegnyitó kezdeteként és befejezőjeként Kónya-Ütő Bence színművész Jakobovits Miklós Néró papírmaséból című kötetéből.
Jakobovits Miklós életművének kései szakaszát Kányádi Iréne művészettörténész, a Partiumi Keresztény Egyetem előadótanára értékelte. Mint mondta, pályája második szakaszára leginkább az új anyagokkal való kísérletezés jellemző, az 1980-as évektől egyre inkább eltávolodott a figurativitástól, egyre nagyobb hangsúlyt fektetett a különböző formák által kialakított ritmus kifejezőerejére. Jakobovits elsősorban festő volt, ezt a spiritualitást vitte át a képtárgyakra, papírmunkákra, kerámiákra is. Ezek az alkotások sokszor közönséges formák, de rajtuk a tárgyak sorsszerűen jelennek meg, mindennek helye, ideje, mondanivalója van – mondta. Csodás dimenzióból kutatta a felénk táruló titkokat, az emberiség lelki lenyomatait – méltatta Jakobovits Miklós művészetét Kányádi Iréne.
Váry O. Péter Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Kelemen Hunor felelőssége
Korrekt, a választói várakozásokkal összhangban levő kijelentésekkel rukkolt elő a vasárnapi választások után Kelemen Hunor, még ha a győzelmi szólamok időnként túlhangsúlyozottnak tűnnek is. Az RMDSZ elnöke már vasárnap este egy magyar–román társadalmi szerződés szükségességéről beszélt, amely mindenki számára egyenlő jogokat biztosít nemcsak szociális, gazdasági kérdésekben, hanem az erdélyi magyarok identitását érintő kérdésekben is.
A keddi, Cotroceni-palotai találkozót követően, élesebb helyzetben, a román újságíróknak az esetleges kormányzati részvételről szóló kérdései kereszttüzében is meglepően tisztán fogalmazott Kelemen Hunor: nem miniszteri székekre, magas funkciókra áhítozik a szövetség, hanem partnereket keres programja megvalósításához. Szólt a decentralizációról, a pénzügyi decentralizációról, a magyar érdek érvényesítéséről az alkotmánymódosítás, közigazgatási átszervezés során, az oktatás reformjáról, az észak-erdélyi autópályáról stb., de azt is szóvá tette, hogy minden törvényt alkalmazni kellene, így az oktatásit, az anyanyelv-használatot biztosító jogszabályt is. Persze, korai lenne két-három nap után valós irányváltásról beszélni az RMDSZ magatartásában, még biztató kezdetnek is csak félve nevezhetnénk az eddigi nyilatkozatokat, hiszen tényeleges politikai cselekedetekről még nem volt szó, hosszú távú politikai döntést még nem kellett hoznia a szövetségnek. A következő napokban azonban minden bizonnyal válaszúthoz érkezik majd az RMDSZ, előbb vagy utóbb el kell dönteniük, miként tovább, szövetkeznek-e az elsöprő győzelmet aratott szociáldemokratákkal – már ha egyáltalán felkérik őket erre, ami Liviu Dragnea tegnap esti sajtótájékoztatója szerint korántsem oly valószínű –, vagy inkább az ellenzéki politizálást választják, esetleg parlamenti támogatást nyújtanak a kormánynak bizonyos konkrét ügyekben. Erről az RMDSZ-en belül is megoszlanak a vélemények – Verestóy Attila és a szociáldemokraták közötti szorosabb kapcsolat többször felmerült az elmúlt években, erre hajlik a jelek szerint a bihari szárny is, akik folytatnák a megyében általuk sikeresnek nevezett együttműködést Liviu Dragnea pártjával, és a polgármesterek, helyi önkormányzati vezetők jelentős része is minden bizonnyal a kormányra lépés híve. Csakhogy az SZDP-nek nincs feltétlenül szüksége az RMDSZ-re, ráadásul az erdélyi magyar közösség tekintélyes része viszolyog a szociáldemokratáktól – egy ilyen koalíció tehát alaposan visszavetné a szövetségbe vetett, feléledni látszó bizalmat.
Éppen ezért tűnik észszerűnek a Kelemen Hunor vagy Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester által is felvetett román–magyar társadalmi szerződés felől közelíteni a dilemmához. És komolyan venni, a politikai cselekedetek szintjén is érvényesíteni Kelemen Hunor kijelentését, miszerint nem miniszteri székeket, hanem partnereket keres a szövetség programja megvalósításához.
Farcádi Botond Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Háromszéken elúszott egy szenátori hely (Választási végeredmény)
A Kovászna Megyei Választási Iroda által tegnap közzétett végleges választási eredmények értelmében már kétségtelen, hogy 26 év után először az RMDSZ csak egyetlen felsőházi honatyával vág neki a négyéves parlamenti ciklusnak Fejér László Ödön személyében. A szavazatok visszaosztását követően Miklós Zoltán végül nem nyert mandátumot, helyette a megyében a szavazatoknak csupán közel három százalékát megszerző Népi Mozgalom Pártjának (NMP) jelöltje, Gheorghe Baciu képviseli szenátorként Háromszéket. Az NMP emellett a képviselőházban is mandátumot szerzett. Az országos végeredmény alapján az is világossá vált, hogy a győztes Szociáldemokrata Párt (SZDP) nem szerezte meg az abszolút többséget a törvényhozásban. Az új felállás szerint az RMDSZ egy szenátori és három képviselői mandátumot – Benkő Erika, Márton Árpád, Kulcsár-Terza József – szerzett Kovászna megyében, a negyedik képviselői mandátum birtokosa Octavian Goga.
Az elmúlt 26 évben ez az első alkalom, hogy az RMDSZ csak egy szenátori helyet nyerjen el, általában mindkettőt vitte, a román pártok általában a negyedik képviselői helyre számíthattak, vagy a múlt ciklus különleges választási törvényének köszönhetően kivételesen egy harmadik felsőházi mandátumot szereztek meg. 1990 óta arra sem volt példa, hogy az SZDP jelöltje ne kerüljön be a parlamentbe. Ami a leadott szavazatok alakulatok szerinti eloszlását illeti, Háromszéken az RMDSZ a voksok 74 százalékát szerezte meg, az SZDP jelöltjeire 10,2 százalék szavazott, a Nemzeti Liberális Párt 4,5 százalékot kapott, az NMP és a Liberálisok és Demokraták Szövetsége (LDSZ) hármat, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (MRSZ) pedig 1,6 százalék körül teljesített. A részvételi arány 38,2 százalékos volt.
Az RMDSZ képviselőházi és parlamenti jelöltlistáiról országosan harminc törvényhozó szerzett mandátumot. Ez kilenc szenátori helyet jelent, akárcsak 2012-ben, a képviselőházban pedig 21-et, hárommal többet a legutóbbi parlamenti választáshoz képest. A bejutók között ott van a Magyar Polgári Párt (MPP) két képviselője, Biró Zsolt és Kulcsár-Terza József. A szövetség Háromszéken kívül Szilágy megyében veszített szenátort, de Maros és Bihar megyében az eddigi egy-egy helyett két-két szenátor lesz. Az RMDSZ az ötödik képviselői helyet is megszerezte Hargita megyében, így a 85 százalékban magyarok lakta megyét kizárólag az RMDSZ képviseli a parlamentben. Négy év kihagyás után ismét lesz Brassó és Arad megyében is parlamenti képviselője az RMDSZ-nek, Temes megye azonban – a 2008–2012-es időszak után – második alkalommal marad magyar parlamenti képviselő nélkül. Az előzetes számításokkal ellentétben az ország különböző részein összegyűlt töredékvoksok végül nem Tulcea, hanem Konstanca megyében eredményeztek egy 21. képviselői mandátumot az RMDSZ számára.
A felsőházban az RMDSZ-frakciót a Hargita megyét képviselő Verestóy Attila és Tánczos Barna, a Kolozs megyei László Attila, a Bihar megyében mandátumhoz jutott Cseke Attila és Derzsi Ákos, a Kovászna megyei Fejér László Ödön, a Maros megyei Novák Csaba Zoltán és Császár Károly, valamint a Szatmár megyei Turos Loránd képviseli. Képviselői mandátumot nyert Arad megyében Faragó Péter, Bihar megyében Szabó Ödön és Biró Rozália, Brassó megyében Ambrus Izabella, Hargita megyében Kelemen Hunor, Korodi Attila, Bende Sándor, Benedek Zakariás és Sebestyén Csaba István, Kolozs megyéből Csoma Botond, Konstanca megyéből Antal István, Kovászna megyéből Benkő Erika, Márton Árpád, és Kulcsár-Terza József (MPP), Maros megyéből Vass Levente, Csép Andrea és Biró Zsolt (MPP), Máramaros megyéből Apjok Norbert, Szilágy megyéből Seres Dénes, Szatmár megyéből Magyar Loránd Bálint és Erdei-Doloczki István. Nincs meg a többség
A töredékvoksokból sem szerzett abszolút többséget a Szociáldemokrata Párt, így nagy valószínűséggel az LDSZ-szel közösen alakít koalíciós kormányt. A központi választási bizottság által tegnap ismertetett végeredmény értelmében az SZDP 154 képviselői és 67 szenátori mandátumot szerzett. A 136 tagú szenátusban így további két, a 329 tagú képviselőházban pedig 11 voksra van még szükségük az abszolút többséghez. A Nemzeti Liberális Párt színeiben 69 képviselő és 30 szenátor, a Mentsétek meg Romániát Szövetség képviseletében 30 képviselő és 13 szenátor szerzett mandátumot. Húsz képviselőt és kilenc szenátort tudhat magáénak az SZDP-vel kormánykoalícióra készülő, Călin Popescu Tăriceanu vezette LDSZ, Traian Băsescu volt államfő Népi Mozgalom Pártja 18 képviselővel és 8 szenátorral rendelkezik. Rajtuk kívül a képviselőházba könnyített eljárással bekerült 17 nem magyar nemzeti kisebbségi szervezet egy-egy képviselője is. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Bemutatják A csillagösvény népét (Előadás Sepsiszentgyörgyön)
Magyarországi és erdélyi zenészek együttműködésével készült el az az eredettörténeti zenemű, amelyet Sepsiszentgyörgyön mutatnak be szombaton, és amely a jövő évi Székely Vágta színpadi előadásának keretét szolgáltatja. A csillagösvény népe Kövi Arthur Bálint zeneszerző alkotása, és Demeter János, a Vadon Egyesület elnökének ötletéből született.
Az ötletgazda szerint az elképzelés 2015-re nyúlik vissza, a Nemzeti Vágtát követően ugyanis felvetődött, hogy kezdeményezzék – mások mellett mozgás- és táncművészek, valamint lovasok bevonásával – egy lovasszínház létrejöttét Háromszéken is. Demeter János elmondta, Sztakics Évával, Sepsiszentgyörgy alpolgármesterével, a Székely Vágta egyik szervezőjével nem intézményesített megoldásban gondolkodtak, inkább abban, hogy színpadi lovas előadásokat is létrehozzanak helyben, helyiekkel. Meglátásuk szerint eljött az idő, hogy Háromszék is előrukkoljon egy igényes előadással a Székely Vágtán, ahol eddig túlnyomórészt vendégelőadók szerepeltek. A tervek szerint a jövő évi megmérettetésen ez a forgatókönyv érvényesül. „Egy jó lovas előadás előfeltétele az igényes zenemű, ezért elhatároztuk, hogy pályázunk, és a Bethlen Gábor Alaptól hárommillió forintos támogatást kaptunk a célra. Ezzel párhuzamosan megszületett az ötlet, hogy a hun-magyar-székely eredettörténet lehetne a többfelvonásos zenés előadás témája” – részletezte Demeter. Végül egy 13 tételes mű megalkotására kérték fel a magyarországi zeneszerzőt, Kövi Arthur Bálintot. Az előadói csapat is összeállt, a szerzőn kívül Veres Lóránt, valamint Franczia Dániel az anyaországból érkezett, Szöllősi Kata pedig Marosvásárhelyről, míg Melkuhn Róbert és Kertész János sepsiszentgyörgyi muzsikusok. A mű népzenei elemeket elegyítő alkotás, formabontó hangszereléssel (gordonka, brácsa, cajon, sansula, tapan, tombak, csörgők, furulyák, tilinkók, kaval, bansouri, fuvola, citerák, ütőgardon egyaránt megszólal). A pár hete elkészült zeneművet december 17-én 19 órától hallhatják első alkalommal az érdeklődők a belvárosi református templomban. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Startol a legFÉNYesebb Adventi Gyermekfesztivál és Sokadalom
Már csak egyet kell aludni, és az Apáczai-líceumban (Király/I. C. Brătianu utca 26. szám) szombaton délelőtt elkezdődik a 11. Adventi Gyermekfesztivál és Sokadalom, amely a hagyományokhoz híven ezúttal is egész napos kikapcsolódási, szórakozási lehetőségekkel várja a kolozsvári és környékbeli magyar családokat. Az Életfa Családsegítő Egyesület, a Szabadság napilap, az Ifjúsági Keresztyén Egyesület és az Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet közös rendezvénye FÉNYteremmel, ANGYALteremmel, ASZTALDÍSZteremmel, KARÁCSONYFAteremmel, meseszobával, büfével, könyvbemutatóval, társasjátékkal és sok más meglepetéssel vár mindenkit, ugyanakkor álmodóinkkal is találkozhatnak a résztvevők. Koncerttel zárjuk a napot: délután 6 órától a kolozsvári Karaván együttessel hangolódunk a karácsonyra. Várunk mindenkit, keressük együtt a fényt!
Karácsonyi kántálás című összeállításával érkezik a fesztiválra a Szamosújvári Magyar Tannyelvű Elméleti Líceum előkészítő osztálya (tanítók: Liszicsán Enikő és Puskás Etelka), betlehemessel jön a Báthory István Elméleti Líceum VII. B osztálya (felkészítő tanár: Biró Enikő), és karácsonyi dalok csendülnek fel hegedűn és csellón a Sigismund Toduță Zenei Főgimnázium kis művészeinek közreműködésével (akik felkészítették őket: Balog Annamária és Vajai Noémi).
Három izgalmas kiadványát hozza el a fesztiválra a Koinónia Kiadó. Délután fél 2-től a következő köteteket mutatják be a díszteremben: Szőcs Margit – Madarász Béni, avagy az űrparittyás ajándéka, Markus Majaluoma – Apa, mikor jön a Mikulás?, Kiss Bitay Éva –Az erdő lakói. A három gyerekkönyvről Rostás-Péter Emese felelős szerkesztő beszélget Szőcs Margit szerzővel, Jankó Szép Yvette fordítóval és Guba-Kerekes Zsuzsa illusztrátorral.
A nap végén Békési Attila, Békési (Blénesi) Zsuzsa, Bodea Lóránd, Imecs Tamás, Szekeres Zoltán, Szénási Zoltán és Turi Gábor gondoskodik arról, hogy a hangulat még inkább a tetőfokára hágjon. Délután 6 órától a Karaván együttessel lépünk a fény ösvényére. Szabadság (Kolozsvár)

Karácsonyra hangolódott a Téka
Szórványkollégium közössége
Adventi időszakban minden közösség olyan alkalmakat teremt magának, amelyek segítségével az ünnepre hangolódhat. A kollégisták már december elején Tóth Borbála, Petőfi-programos ösztöndíjas irányításával, ünneplőbe öltöztették a bentlakás épületét. Az ajtókra díszes kopogtatók kerültek, elkészült a nagy adventi koszorú is, mert a gyertyák meggyújtásának már sokéves múltja van.
A Téka Szórványkollégiumban a gyertyagyújtás hétfőn este esedékes, tekintettel, hogy a diákok közül néhányan csak hétfő reggel érkeznek vissza otthonról. Első alkalommal az 5.–8. osztályosok, majd a középiskolás fiúk, aztán a lányok és végül a pedagógusok gyújtanak meg egy-egy lángot, kis műsorral kísérve.
Mikulásjárás előtt, november végén, a kolozsvári Koinónia Kiadó idén megjelent gyerekkönyveit mutatta be a Téka Alapítványnál, hátha a Mikulás az alma s dió mellé könyvet is becsempész. A Madarász Béni, a Fecske utca 12. és más könyvek elég sok kiscsizmában lapultak...
A szorgoskezű bentlakók nemcsak saját környezetüket szépítették, hanem kézműves képeslappal ajándékozzák meg a támogatókat is. Balla Imola kollégiumi igazgató minden alkalmat tudatosan felhasznál arra, hogy olyan hagyományokkal ismertesse meg a diákokat, amelyeket majd saját családjukban is tovább éltethetnek.
Idén első alkalommal szervezett alapítványunk a helyi magyar iskolával közösen, Deák Zsombor triatlonista vezetésével Családi Mikulásfutást. Az első alkalmak gyerekbetegségei ellenére a 200 résztvevő nemcsak lefutotta (rollerezte, biciklizte, görkorcsolyázta, sétálta) a távot, hanem adományával a helyi kórházba beutalt kis betegeknek, az ortodox egyház Sf. Stelian nevű délutáni foglalkoztató központjába járó szociálisan hátrányos gyerekeknek és a válaszúti kisiskolásoknak is szebbé tette az ünnepet a benevezési díjként összegyűjtött édességekkel.
A Kaláka néptáncegyüttes, amint a neve is mutatja, nemcsak a néptáncban alkot szoros közösséget. Egri Hajnal, a Téka Művelődési Központ vezetője és Székely Melinda, a néptáncegyüttes vezetője irányította a táncos lányokat a karácsonyi díszek varrásában. Ezekkel új iskolájukat, tantermeiket készítik az első karácsonyra.
December 8-a nemcsak a tornaterem-avatás, hanem a XVI. Betlehemes Találkozó napja is volt egyben. A rendezvény célja átörökíteni hagyományos betlehemeseink hagyományát, illetve közösen készülni a karácsonyra. A vajdakamarási (Tóth Árpádné tanítványai), széki (Filep Klára és Sándor tanítványai) és buzai (Coprean Edit és Vincze-Koncz Júlia tanítványai) saját falujuk szokásait mutatták be. A válaszúti gyerekek (Varga Orsolya diákjai) magyarszováti betlehemest hoztak, míg a dési gyerekek (Réti Ágnes diákjai) István-napi köszöntőkkel érkeztek. A szamosújvári kisdiákok közül az előkészítősök (tanítónők: Puskás Etelka, Liszicsán Enikő) kántáltak, az elsősök (Butuza Katalin, Kaszián Etelka) lucáztak, a másodikosok (Juhos Helga, Szabó Mária) pásztorjátékot mutattak be. A harmadikosok (Dániel Melinda, Kis Angéla) betlehemest, míg a negyedikesek karácsonyi dalokat (Dávid Noémi, Vigh Emese) adtak elő.
A kollégiumi angyal 20-án érkezik, amikor a diákok egy része kis műsort mutat be a tanáraiknak, helyi vezetőknek, illetve a társainak. Természetesen a kollégisták részt vesznek a helyi Magyar Tannyelvű Elméleti Líceum karácsonyváró programjain is.
FODOR EMŐKE Szabadság (Kolozsvár)

„Neve élni fog, míg nemzetünk létezik; és míg neve élni fog, áldani fogják emlékét”
In memoriam gróf Mikó Imre
Mint ismeretes, folyó év szeptember 17–18-án nagyszabású, kétnapos rendezvény keretében került sor a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium felújított épületcsoportjának ünnepélyes felavatására.
Annak idején az írott és elektronikus médiák részleteiben ismertették e nem mindennapi nagyszabású eseményt. Ez alkalommal a rendezvénysorozat csupán egy mozzanatára szeretnék visszatérni és azzal részleteiben foglalkozni. E pillanat gróf Mikó Imre személyiségéhez, enyedi, kollégiumi kötődéséhez kapcsolódik. Halálának 140 éves évfordulója is – amely éppenséggel az ünnepség napjaira esett – arra kötelez, hogy behatóbban foglalkozzunk a kollégiumban betöltött szerepkörével, érdemeivel. E vonatkozásban, a kollégiumban az esemény keretében az alábbi szöveggel ellátott emléktábla felavatására is sor került: „Gróf Mikó Imre. Zabola, 1805 – Kolozsvár, 1876. Erdélyi magyar államférfi. Nagyenyedi diák. Művelődés- és gazdaságpolitikus, Erdély főkormányzója, a Bethlen Kollégium újjáépítője, Magyarország közmunka- és közlekedésügyi minisztereként a MÁV létrehozója, a közlekedésügy megújítója. A Magyar Tudományos Akadémia tagja. Állította: Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társaság, MAUT Magyar Út-és Vasútügyi Társaság, Közlekedéstudományi Egyesület, Magyar Mérnöki Kamara, 2016.”
Nos, minden tekintetben elismerésre és dicséretre méltó gesztus a kezdeményezők és végrehajtók részéről, ugyanis a Barabás Miklós által 1874-ben elkészített s a felújításig a Bethlen Könyvtár olvasótermében őrzött életnagyságú Mikló Imre-portrén kívül a kollégiumban ezidáig egyéb önálló emlékjel nem jelezte ezen erdélyi kimagasló személyiség nagyságát és fontosságát. Sajnálatos  dolog viszont, hogy a becses emléktábla az intézmény egyik folyósójának sötét bemélyedésében került elhelyezésre, hol nem fogja észrevenni vagy fölfedezni sem az alkalmi látogató, sem a hivatalos érdeklődő. Szükséges és fontos onnan mielőbb kiemelni és őt megillető, előkelő helyre  áthelyezni, hogy főhelyen és fényben hirdesse a nagy nyilvánosság előtt néhai kollégiumi főgondnokunk emlékének hallhatatlanságát. Enyedi érdemeit pedig alábbiakban szeretném ecsetelni. 
1863-ban személyi könyvtárának legértékesebb részét, mintegy 950 kötet görög és római klasszikus díszkiadást, adománylevele kíséretében ajándékozta a kollégiumnak: „Mély hódolat érzését hordozva lelkemben kora ifjúságom óta a classicai irodalom iránt: felkerestem, olvasgattam s egyet mást megszerezni jókor elkezdettem. Később fiamnak hasonló lelki irányát látván: a gyűjtést megkettőztem. Úgy akartam, hogy majd idővel a lehető legteljesebb classicai gyűjteményt hagyjam nevem s kedvenc tanulmányaim örökösének birtokában. Az égi hatalom elszakította tőlem azt, akinek e gyűjtemény eredetileg szánva volt. S így most, midőn hajdan virágzó nagyenyedi Főiskolánk, egyesített törekvései által, hamvaiból ismét új életre kelt: hova tehetném szükségesebb helyre, kinek adhatnám méltóbban, mint azon intézetnek, melyben szeretett székely nemzetem fiai nagyobbára tanulásukat végzik, hol én is nevelkedtem, melynek főgondnoka vagyok s nagyszámú felső tanuló ifjúsága ily nemű könyvgyűjtemény s a classicai irodalom alapos ismerete nélkül egyáltalán el nem lehet? Legyen tehát e gyűjtemény örök időkre a nagyenyedi ev. református főiskoláé. Terjessze annak ifjúsága között az alapos tudást, a tisztult ízlést, a classicai műveltséget. Az azokban levő nagy eszmék, nemes polgárjellemek, dicső életpályák vezéreljék jóra és szépre, ápolják a bölcs és tevékeny hazaszeretetet, tartsák vissza mindenkor a rúttól, óvják meg az erkölcsi és szellemi süllyedéstől”.
Györfi Dénes Szabadság (Kolozsvár)

Sikeresen szerepelt a Hedda Gabler Japánban
A harmadik alkalommal megrendezett Tokiói Nemzetközi Ibsen Fesztivál vendége volt december 6-a és 12-e között a Kolozsvári Állami Magyar Színház a Hedda Gabler című előadással, olvasható a szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményben. Az Andrei Șerban által rendezett produkciót két alkalommal mutatta be japán közönség előtt a társulat.
A fesztivált a tokiói Sangenjaya metrómegálló közelében, az egyik legmagasabb épületnek számító Carrot Towerben szervezték meg, az itt működő Setagaya Public Színházban.„Miközben a világban káosz uralkodik, Japán nem lehet az egyetlen ország, amelyik tétlenül figyel. A klasszikus drámákat innovatív formában állítják színpadra szerte a világban, így Ibsen drámái sem tűrhetik tétlenül az avítt előadásformákat. Minden mai Ibsen-rendezés elkerülhetetlenül új, friss nézőpontot nyújt kortárs társadalmunkról” – nyilatkozta Mitsuya Mori, a Nemzetközi Ibsen Fesztivál művészeti igazgatója.A háromévente megrendezésre kerülő Ibsen most Nemzetközi Színházi Fesztiválon a Kolozsvári Állami Magyar Színház volt az első magyar nyelvű meghívott társulat, áll az intézmény közleményében. A 2016-os rendezvény programjában a norvég drámaíró két színpadi műve, A nép ellensége és a Hedda Gablerszerepelt. Három japán társulat mellett egy belga, egy norvég és a kolozsvári társulat előadása alkotta az idei fesztiválprogramot.A fesztivál célja egy olyan találkozó megszervezése, amely az ibseni szövegek aktualitásával foglalkozik, rákérdez az egyén magányára a huszonegyedik században, valamint az egyén és a társadalom viszonyára a különböző kulturális közegekben megszülető színházi előadások segítségével.A kolozsvári társulat vendégjátéka pozitív fogadtatásra talált Japánban. Az előadás utáni beszélgetésen a kritikusok az egyik legformabontóbb Hedda-előadásként emlegették, kiemelve a produkció tragikomikus jellegét. Szabadság (Kolozsvár)

Székely Géza: Sztrájkőrségem napjai (III.)
December 14., szerda. Mivel késő délutánig tanítok, ezért a délelőtti órákban, 10:20-tól folytatom a mínusz 10 fokos hideg ellenére is a tiltakozásomat. Ez alkalommal a polgármesteri hivatal Külső Monostor/Mócok utcai épülete előtt „verek sátrat”.
Nem tudok sehogyan sem szabadulni azon gondolattól, hogy Horváth Anna RMDSZ-es alpolgármestert immár több mint két hónapja meglehetősen sanda okokra hivatkozva felfüggesztették hivatalából, és néhány nappal ezelőtt ismét meghosszabbították az intézkedést különösebb indok nélkül. Mintha valakiknek az lenne a céljuk, hogy mindenképpen lemondásra kényszerítsék ezen felkészült és a kolozsváriak érdekeit odaadóan képviselő asszonyt, aki sokirányú elfoglaltsága ellenére is talált időt, hogy a szóban forgó képzőművészeti V.B osztály ügyében többször is közbejárjon a tanfelügyelőségen. Többek között éppen az ő jelenlétében hangzott el az ősz elején a főtanfelügyelőtől azon ígéret is, hogy meg fog érkezni az osztály hivatalos jóváhagyása (azóta is várjuk!).
A szörnyű hidegben kiáltani szeretnék torokszakadva, hogy semmilyen hatalmi nyomásnak, illetve jó vagy rossz szándékú tanácsnak ne engedjen, és ne mondjon le!
Mondom ezt azért, mert ezen tisztséget rátermettségével és ügyszeretetével kiérdemelte közösségünk részéről! Tehát ily módon megfosztanának bennünket, kolozsváriakat, a bizalmunkat élvező elöljárónktól...
Akár egy gondolatolvasó, lényegében ugyanezt ismétli el Tóth Piroska nyugdíjas, aki kiváló politikai érzékkel fejti ki, hogy tulajdonképpen az erdélyi magyarság vezetőinek megfélemlítése zajlik mostanában. Úgymond az utca embereként, olyan tömör pontossággal érvvel, hogy bármelyik politikusunk megirigyelhetné. Mellbevágó az is, amikor közli velem, értesülése van arról, hogy a rajztagozatot többek között az egyik testvérintézményünkből is „fúrta” valaki. Ellenkezésemre, hogy ez számomra szinte hihetetlen, megnyugtat: pontos forrásból értesült minderről. Mit lehet ehhez hozzáfűzni...?
Nemsokára szolidarizáló társam is akad Biró Rozália személyében, aki tanítóképzőt végzett, egyik kedves tanítványom. Vállalkozásuk van, amelyet a férjével, Farkassal együtt működtetnek. Amúgy mindketten az egyik jónevű néptáncegyüttes aktív tagjai. Elmondása szerint ők is tapasztalják, hogy bizonyos körök számára finoman szólva gyanút keltő a tevékenységük...!
Ilyen összefüggésben jut eszembe, hogy jómagam is kiválthattam a tanügyi feletteseim rosszallását többek között azzal, hogy évek óta honismereti témakörök mentén igyekszem tanítványaimba oltani a szülőföld szeretetét.
Meggyőződésem ugyanis, hogy aki megismeri a gyökereit, az kevésbé hajlamos arra, hogy odébbálljon, idegen földön keressen hazát (Idegen földre ne siess, amíg hazádban megélhetsz! Idegennek, jövevénynek, nincsen becsűje szegénynek! – ahogy ez a meghatóan szép csángómagyar bujdosóének is üzeni).
Persze, egyeseknek nem fáj, hogy annyian elvándorolnak szülőföldjükről, és nem csak magyarok, de románok is milliószám!
Különös gondolatfelvetéssel közeledik hozzám egy kedves arcú, negyvenes román asszony, aki nyíltan rámkérdez: tényleg úgy gondolom, hogy ebben az országban ilyenszerű transzparens-feliratokkal tiltakozva el lehet intézni bármit is? És mosolyogva faggat tovább: mi az, ami mégis erőt ad, hogy ebben a rettenetes hidegben képes vagyok egymagamban álldogálni? Válaszomat, mely szerint idealista vagyok, barátságos kézlegyintéssel intézi el, majd szinte futva magamra hagy. Meglepetésemből ocsúdva azon kapom magam, hogy elfelejtettem rákérdezni a nevére. Mentem volna utána, de már elindult, át a zebrán…
Aztán megáll előttem Rózsa Lucreția ötven körüli asszony, aki fontosnak véli, hogy mobiljával felvételt készítsen rólam. Látszik rajta, hogy dologhoz szokott nőszemély. Jóllehet kivehetően sietős az útja, mégis időt szakít rám, elkéri az email-címemet is, hogy átküldhesse majd nekem a rólam készített fotót. Jószerint nem is kérdez semmit tőlem: látja ugyanis a nyakamban logó feliraton (bűnhődésem, bűnhődésünk mementóján?!), hogy miről van szó. Megviselt, fáradt arcán kiül az irányomba érzett részvét. Szavak nélkül is megértjük egymást.
Persze, a kölcsönös megértés  már fogasabb kérdés az engem igazoltató két rendőr számára, akik első látásra azt hiszik, hogy a „primăriával” gyűlt meg a bajom. Aztán sikerül megmagyaráznom, hogy már több mint két hete tiltakozom a város különböző pontjain a tanfelügyelőség embertelen és pedagógia-ellenes intézkedése miatt. Kézzel-lábbal magyarázok, mutatom a feliratot is, hogy erről lenne szó. Elkérik persze, a személyimet is, felírják az adataimat és lefényképeznek. Aztán hogy még nyilvánvalóbb legyen számukra is a tiltakozásom oka, átnyújtom a román nyelvű beadványt, amelyre a tanfelügyelőség még mindig nem válaszolt – és tán nem is fog? Vagy esetleg egyszer majd, valamikor, amikor nem is számítok rá?! Szabadság (Kolozsvár)