Marosvásárhely márciusa (1.)
Lelkemben és tudatomban 1990. március 19-e, 20-a sebei az idő múlásával sem hegednek! Tényeket közlök – történész alapfoglalkozásom is erre kötelez.
Dr. Demény Lajos akadémikus, akkori oktatásügyi miniszterhelyettes a következőket írta: „Akkor a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Líceum önállósítása körüli vita országos méretűvé terebélyesedett. (Demény Lajost Ion Iliescu ideiglenes államelnöknek Tőkés László, Domokos Géza és Király Károly 1990. február 1-jén javasolta oktatási miniszterhelyettesnek az azonnali hatállyal menesztett Pálfalvi Attila egyetemi tanár helyébe – szerz. megj.) Sikerült rávennem Mihai Şora miniszter urat, hogy miniszteri rendelettel saját aláírásával rendelje el a marosvásárhelyi Bolyai Líceum önállósulását. Mi több, sikerült rávennem, hogy döntését a televízió magyar adásában indokolja meg. Minden erőfeszítésünk ellenére fellépésünk nem sikerült. Marosvásárhelyen a miniszteri rendelet végrehajtási napjára, 1990. február 6-ára időzítették (és be kell ismernem, kitűnő szervezésben és óriási erőbedobással) a Vatra Românească alakuló gyűlését a helyi sportcsarnokban. Az utcára vitték a román diákok és egyetemi hallgatók ezreit, a volt titkosszolgálat és a hadsereg bizonyos tisztjeinek szervezése alatt.
Ugyancsak február 6-án – nem Ion Iliescu és Petre Roman kormányfő tudta nélkül – a Közoktatási Minisztérium egész vezetőségét rendkívüli és minden normális működési szabályt megszegő módon Drăgănescu miniszterelnök-helyetteshez rendelték. Ott állottunk a már annyiszor említett Gheorghe Manole (orvosdoktor, Ion Iliescu államfő kabinetfőnöke – szerz. megj.) által bevezetett és Marosvásárhelyről érkezett mintegy negyven személyből álló vatrás csoport előtt, amelyet egy Sabău nevezetű egyén vezetett.” Az öt órán át tartó támadássorozat végén – amikor Mihai Şora minisztert haza- és nemzetárulónak nevezték – Demény Lajos miniszterhelyettes megkérdezte: a marosvásárhelyi csoport kiket képvisel, kiktől van megbízatásuk? A Sabău Pop-Ioan vezette csoport képtelen állításaira kérte a gyűlés felfüggesztését, a románra fordított, a kolozsvári Szabadság napilapban megjelent, állítólag románellenes cikk eredetijének bemutatását és egy kívülálló, semleges tolmács azonnali behívását. Kiderült: a marosvásárhelyi tiltakozócsoportot Gheorghe Manole, Ion Iliescu államfő kabinetfőnöke készítette fel, amikor a kolozsvári Szabadság gyalázott számát az asztalra tették, abban semmi nem volt mindabból a „románellenességből”, amelyről a marosvásárhelyi csoport olyan vehemensen beszélt.
A marosvásárhelyi magyarellenes pogrom kidolgozói – írja visszaemlékezésében dr. Demény Lajos kiváló történész, volt oktatásügyi miniszterhelyettes – taktikát változtattak: negyedik miniszterhelyettesnek kinevezték a kétes jellemű Hans Otto Stampot: „A szebeni szász szociológus szűkebb körökben ismert volt, mint olyan, aki a Securitatéval és a nyugatnémet kontrainformációs szervekkel egyidejűleg együttműködött.”
Birtokomban Mihai Şora irodalomtörténész, oktatásügyi miniszter távirata Marosvásárhelyre, amelyben elrendeli a Bolyai Farkas Gimnázium – a volt, lassan 500 éves Református Kollégium – magyar tannyelvű oktatási intézménnyé való átalakítását. 1989. december 21-étől – amikor az alig tizennégy éves kisfiamat elvittem a Ceauşescu-rendszer ellen tüntetni – Marosvásárhely, Maros megye legújabb kori történéseinek krónikása voltam és maradtam. Az akkor szerzett gyomorfekélytől azóta sem sikerült megszabadulnom!
Az 1990. február 10-ei százezres könyves-gyertyás marosvásárhelyi felvonulásról külön tanulmányt írtam, hiszen a románokat – ahogyan Cristopher Dodd szenátor írta – valósággal sokkolta: tudtak arról, hogy elenyésző számban vannak ugyan magyarok, de február 10-én hirtelen, a föld alól Marosvásárhely utcáin megjelent százezer méltóságteljesen tüntető magyar! A könyves-gyertyás tüntetés után – végső kétségbeesésben – pontosan felmértem: párbeszédet kell kezdeményezni Marosvásárhely román lakosságával! Sajtótörténeti kuriózum, hogy 1990. február közepén megjelent szerkesztésemben az egyetlen lapszámot megért, gyönyörű kiadásban, tördelésben az olvasók asztalára eljuttatott, Dialog címet viselő folyóirat, amely vezércikként a Dialogare necesse est! mottót tűzte zászlajára. Később Egy lap tündöklése és bukása című tanulmányomban vázoltam: a marosvásárhelyi nyomda román nyomdamestere „véletlenül” hogyan ejtett kalapácsot a már kiszedett laptükörre. Ma már azt is tudom: minden olyan próbálkozás, mely az erdélyi magyarság jogsérelmeit, követeléseit, a jövővel kapcsolatos elképzeléseit román nyelven eljuttatni kívánja a többségi román nemzethez, eleve kudarcra van ítélve! Egyszerűen nem hisznek a kísérletezőnek!
Az első pillanattól kezdve, 1990. március 6-ától A Hét szerkesztőjeként minden nap jelen voltam az Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem magyar diákjainak ülősztrájkján. Én kalauzoltam a Fekete Doboz munkatársait, amikor felvételeket készítettek a sztrájkoló diákokról. Egyedi felvételek készültek! Negyedszázad eltelte után is pontosan emlékszem: talán soha nem lesznek olyan kiváló magyar orvos- és gyógyszerész hallgatói az egyetemnek, mint akikkel 1990. március elején örök barátságot kötöttem! Mivel ismertem a marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem történetét, már-már törvényszerű volt, hogy 1990. március 19-én délután a Maros megyei RMDSZ engem „delegált”, hogy részt vegyek az N. S. Dumitru és Verestóy Attila vezette parlamenti küldöttség és az Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem román–magyar küldöttsége közötti „tárgyaláson”. Az idézőjel nem véletlen: a megegyezés szerint 1990. március 19-én délután négy órakor a román és a magyar tagozat két-két tanárának, illetve két-két diákjának kellett volna tárgyalnia a parlamenti küldöttséggel. A magyar diákok, tanárok betartották a megegyezést, a románok nem! Amikor délután négy órakor megérkeztem az OGYI épületébe, síri csend fogadott. Teljesen gyanútlanul beléptem az egyetemi szenátus tanácstermébe. Szembe találtam magam a román tagozat teljes tanári karával – akik még a családtagjaikat is meghívták! –, nagy részük részeg volt, és másfél órán át suhogó egyedül vitatkoztam, érveltem a magyar nyelvű Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem létjogosultsága mellett. 
Közben filmfelvétel is készült, mindegyre az arcomba világítottak!
Megvallom: úgy éreztem magam, mint Szibériában vagy a Duna-delta megsemmisítő munkatáboraiban érezhették magukat a politikai elítéltek. Ha eltűnök, senki sem fogja tudni, hol vagyok! Amikor a szenátus tanácstermébe beléptem, egy műanyag zacskóban a diktafont bekapcsoltam. Olyan üvöltés, az emberi mivoltukból kivetkőzött egyetemi tanárok hangzavara fogadott, hogy a legnagyobb szakértők sem tudják kiszűrni az ellenem, illetve az erdélyi magyarság ellen irányuló vádaskodásokat. Azok a román egyetemi tanárok, kiváló sebészek, akik magyar professzoroktól tanulták a medicinát, olyan mélységekbe zuhantak, mintha puszta fizikai létük is veszélybe sodródna, ha megalakulna a magyar tannyelvű Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem.
Huszonöt évi kutatás után joggal állíthatom: a magyar tannyelvű Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem fokozatos elsorvasztását, majd végleges felszámolását az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc vérbefojtásának ürügyén határozták el a legfelsőbb párt- és államvezetés szintjén, és ehhez a stratégiához foggal és körömmel ragaszkodnak! A véglegesítés szakaszában lévő, A Bolyai Tudományegyetem pere című, ezeroldalas kötetemben részletesen taglalom: 1962-től kezdődően hogyan katapultáltak a marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Intézetbe sztárnak kikiáltott román tanárokat, köztük a később Nicolae Ceauşescu kedvencének számító Dr. Pop D. Popa szívsebészt. A mi drámánk: a román nacionálkommunista kurzus felerősödésében támogatókra találtak a magyar nyelvű oktatás elsorvasztásában. Hadd ne említsek nevet: volt olyan rektora a marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Intézetnek, aki azért nem ment el a református papként szolgáló apja temetésére, nehogy klerikalizmussal vádolják.
Ma már vallom: volt egyfajta tudatosság abban, hogy a romániai román és magyar értelmiségi elit legkiválóbbjai számára – köztük Mircea Dinescu, Smaranda Enache – 1990. március 19-én és 20-án Budapesten szerveztek kerekasztalt! A Maros megyei RMDSZ – úgymond – vezetőség nélkül maradt. A 24 tagú megyei elnökségből mindössze öten álltunk a vártán: Borbély László, Kincses Előd, Szepessy László, Czire Dénes és alulírott. Téves minden olyan állítás, amely szerint március 20-án a hatalmas felháborodás – úgyszólván – elsöpörte a magyar elit minden próbálkozását! Állandó telefonkapcsolatban álltunk a vidéki RMDSZ-szervezetekkel! Alulírott délelőtt tizenegy órakor a marosvásárhelyi rádióstúdió magyar nyelvű adásában külön felhívásban kérte: a magyarok ne üljenek fel a provokációnak, a főtéren ne reagáljanak a román szélsőségesek támadásaira. Azt is megfogalmaztam: soha nem lehet lemosni azt a szégyent, hogy a 20. század egyik nagy magyar írójának, Sütő Andrásnak leitatott és félrevezetett románok verték ki az egyik szemét. Ott voltam a március 20-ai „interetnikus összecsapás” – ahogyan sajnálatosan aposztrofálják az akkor történteket – minden fontos mozzanatánál. Bárhogy magyarázzák: 1990. március 20-a az erdélyi magyarság egyik nagy győzelme! 
Sem a Görgény-völgyi, sem a mezőségi román lakosságot többé Marosvásárhelyre különböző magyarellenes ürügyekkel behozni nem lehet! Krónikásként és nem harcosként láttam, amint a kétségbeesett marosvásárhelyi magyarok másodpercek alatt puszta kezükkel széttörték a főtéri padokat és szembeszálltak a támadókkal, megfordítva a reménytelennek látszó csata kimenetelét. Magassarkú cipőben megjelenő csinos magyar nő valahogyan lapáthoz jutott és úgy vágta képen a rá támadót, hogy az soha nem felejti el!
Lassan már 25 éves megválaszolhatatlannak tűnő kérdés: miért sikerült a Görgény-völgyi, mezőségi románokat a magyarok ellen hergelni? Azért, mert egy 1849-es, az osztrák császárnak, Ferencz Józsefnek is eljuttatott jelentés szerint Görgényhodák, Libánfalva, Mezőpagocsa azon falvak közé tartozik, amelyeket – állítólag – a magyar forradalmárok földig romboltak, és részesei voltak a senki által nem bizonyított 40 ezer román áldozatnak. Holott az 1850. évi népszámlálás az említett településeken nemhogy veszteséget, hanem szaporulatot regisztrált!
1994. február 1-jétől a Román Televízió magyar adásának szerkesztőjeként minden esztendőben dokumentumfilmet készítettem a fekete március egy-egy kevésbé ismert fejezetéről. Megszólaltattam a Görgény-völgyéből Marosvásárhelyre tartó románok által halálra gázolt, háromgyermekes sáromberki Gémes István özvegyét, gyerekeit, az ugyancsak halálra gázolt nagyernyei Csupor István hozzátartozóit, a teremújfalusi Kiss Zoltán özvegyét – aki akkor lelte halálát, amikor 1990. március 20-án a Marosvásárhely főterén tüntető tömegen átszáguldó teherautó megállt az alsó, egykor görög katolikus, ma ortodox templom lépcsőjén. Megszólaltattam a marosszentgyörgyi roma származású Tóth Árpád özvegyét, akinek férjét az 1990. március 20-át követő magyarellenes retorzió idején a dübörgő tank hernyótalpa elé fektették.
Lányommal, Tófalvi Zselykével közösen megírtuk a tíz év börtönbüntetésre ítélt Cseresznyés Pál igazi drámáját Marosvásárhely márciusi mártírja címmel. Ott voltam a marosvásárhelyi törvényszéken, amikor Cseresznyés Pál ügyének tárgyalásakor bennünket, a teremben ülőket másfél órára bezártak, hogy a vád tanúja szabadon kószáljon Marosvásárhelyen, és elhozza az állítólagos tanút, aki Cseresznyés Pál bűnösségét igazolja. Tanúja voltam és vagyok Cseresznyés Pál lecsúszásának, de álljon elő bárki, aki annyi verés és megalázás után nem nyúl a pohár után. Mihailă Cofariu éppúgy áldozat, mint Cseresznyés. Koczka György tévés szerkesztő barátomnak bevallotta: az ortodox pópa figyelmeztette őket, hogy Marosvásárhelyre kell menniük a magyarokat megleckéztetni! Mihailă Cofariu – bárhogyan próbálja a román média fényesre csiszolni emlékezetét, valójában fejszével, rönkhúzó csákánnyal (capinával!) magyart ölni jött Marosvásárhely főterére, nem angyalként ereszkedett alá. Tudom, ha erőm, energiám engedi, megírom Marosvásárhely fekete márciusának az eddigi forrásoktól eltérő történetét.
Mindezt azért is írom, mert a következő „frontváros”: Sepsiszentgyörgy! Igen, a következő frontvárosnak Sepsiszentgyörgyöt szemelték ki, és következik Csíkszereda, a „kört” bezárja Székelyudvarhely. Szerencsére Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere ennek tudatában van. Az ő szavait idézem: „Van erről egy elméletem. Eszerint a román nemzetállam-építő rendszer változatlanul dolgozik, csak más eszközökkel, mint 1989 előtt, és lassabban képes eredményeket felmutatni. 
Korábban pártdöntés alapján egy-kettőre megépítették az etnikai arányok megváltoztatását is jelentős mértékben célzó ipari létesítményeket, illetve végrehajtották az ezekhez kötött nagy lakosságbetelepítéseket, ami a regionális tudat kiölését is célozta, hiszen az erdélyi románokat is szétszórták az országban. Az elmúlt 25 esztendőben e tevékenység két nagy sikert tudhat magáénak: magához ragadta Marosvásárhely irányítását, illetve az emberek tudatában egyre hatékonyabban leválasztotta Maros megyét Székelyföldről. A folyamatban nyilvánvalóan elsősorban Sepsiszentgyörgy, másodsorban Háromszék gyengítése a következő célpont, ebben az összefüggésben talán érthető, miért vagyok éppen én a célpont.” ( Csinta Samu: Jövőkép az aknafedő mögül – Interjú Antal Árpáddal)
Akinek illúziói vannak azzal kapcsolatosan, hogy Románia önszántából területi autonómiát biztosít Székelyföldnek, nagyon téved! Románia csak nemzetközi nyomásra hajlandó hasonló gesztusokra. Ahogyan az történt 1940. augusztus 30-án a második bécsi döntéskor, vagy Besszarábia Szovjetunióhoz való annektálásakor. Mindezek ellenére vagy mindezek mellett: Székelyföld autonómiájának kérdését minden lehetséges alkalomkor a nemzetközi közvélemény tudomására kell hozni! Támaszunk a kiváló fiatal történészgárda, akiket holmi „nyári mesékkel” nem lehet megvezetni! Az erdélyi magyarság feladata: minden információs csatornán kiépíteni a kapcsolatokat a fiatal román történész nemzedékkel. Így kap „történelmi hátszelet” huszonöt évvel ezelőtti marosvásárhelyi megemlékezésem is!
(folytatjuk) Tófalvi Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Nagypénteki értékjegyek
Pénteken a nyári színpad melletti irodában, a Rózsák tere 42. szám alatt osztották a helyi tanácsi határozat alapján megítélt szociális értékjegyeket. A névre szóló értesítőn időpont és sorszám jelezte, hogy kit melyik sorban szolgálnak ki, következésképp gördülékenyen és szervezetten zajlott az átvétel, tíz percnél tovább nem kellett várakozzanak a jogosultak.
A megkérdezett segélyezettek többnyire a húsvéti bőségesebb ünnepi asztal lehetőségét látták az értékjegyekben, de olyan is volt, akinek a gyógyszertárba vezetett az útja. "Nagyon kicsi a nyugdíj, 540 lej, ez a segély lehetővé teszi, hogy mi is együnk egy kis finomságot húsvétban" – mondta a nyugdíjas Nagy Mária.
Amint Major Mártától, a polgármesteri hivatal szociális osztályának vezetőjétől megtudtuk, mintegy 3516 személy jogosult a tizennégy darab tízlejes értékjegyre. A segélyben azok a marosvásárhelyi lakhelyű vagy tartózkodási helyű, egyedülálló személyek/családok részesülnek, akiknek az egy főre eső havi nettó jövedelme nem haladja meg a 615 lejt, illetve a lakásukon kívül nem rendelkeznek értékes javakkal, épületekkel, személygépkocsikkal, amelyek meghaladják az 1.600 köbcentimétert, haszonjárművekkel, illetve mezőgazdasági berendezésekkel, fafeldolgozásban használt eszközökkel, 3000 lejt meghaladó banki letéttel stb., akárcsak a fűtéstámogatás esetében. Ugyanakkor szociális értékjegyeket kapnak a személyi gondozóval nem rendelkező, halmozottan fogyatékos személyek is, akik számára az önkormányzat biztosít kísérőt.
Azok a segélyezettek, akik nem vették át az értékjegyeket, jövő héten a szociális osztály Dózsa György utcai székhelyén juthatnak hozzá.
Szer Pálosy Piroska
Népújság (Marosvásárhely)

Sors és jelkép
Fejezetek az erdélyi magyar képzőművészet történetéből 1920–1990
A magyarországi kulturális élet nagy összművészeti eseménye, a Budapesti Tavaszi Fesztivál egyik kiemelkedő rendezvényeként április 24-én a Magyar Nemzeti Galériában megnyílik az erdélyi magyar képzőművészetnek szentelt Sors és jelkép elnevezésű kiállítás. A tárlat páratlan a maga nemében. Erdély művészete ekkora figyelemnek még sosem örvendhetett, minden eddiginél nagyobb merítésű, átfogóbb, sajátos szempontú válogatást visznek közönség elé. A kiállítás több mint félszáz magyarországi, romániai, németországi köz- és magángyűjtemény kollekcióiból kölcsönzött munkákat. Minderről a tárlat kurátorával, Szücs György művészettörténésszel, a budapesti Szépművészeti Múzeum Magyar Nemzeti Galéria tudományos főigazgató- helyettesével beszélgettünk.
– Célegyenesben a kiállítás szervezése, előkészítése. Időben eléggé nagy és bonyolult korszakot fog át, több szempontból sem lehetett könnyű összehozni ezt a gazdag anyagot.
– Nem, de éppen mert ilyen nagy korszakot áttekintő kiállítás még nem volt, fel kellett vállalnunk a kihívást. Az I. világháború és az 1989-1990-es fordulat közötti időszakot legalább két markáns korszakra lehet tagolni: az egyik a két világháború közötti periódus, amelynek az elején egy más állam kereteibe került magyar közösségnek kellett számot vetnie azzal, hogyan tovább. A második nagy korszak talán kevésbé 945-höz kötődik, inkább a 40-es évek végéhez, a szocialista korszak eljöveteléhez. Számolnunk kell azzal is, hogy az észak-erdélyi karéj pár évig Magyarországhoz tartozott, tehát volt egy rövid reintegráció, amikor ismét új gondolkodási mód alakulhatott ki. Kicsit tágnak tűnik ez a történelmi és művészeti szempontból is összetett, ellentmondásokban bővelkedő intervallum, más elképzeléseket is átgondoltunk, de végül úgy döntöttünk, hogy ezt a nagyon széles merítést csináljuk meg, hiszen a későbbiekben kisebb-nagyobb kiállítások fogják majd ezt kiegészíteni. Számos galériával vagyunk kapcsolatban, és megbeszéltük, hogy az április 24-én nyíló kiállítás nyitva tartása alatt szatellitkiállításokat rendeznek, a weblapon egymásra tudunk hivatkozni, és a hálózat egy kicsit gazdagítja ezt az egyébként is nagy kiállítást.
– Egy ilyen aránylag nagy korszakot egyszerűbb úgy átfogni, hogy elsősorban a művészi csoportosulásokra összpontosítanak a rendezők? Milyen fő elv érvényesült a tárlat koncepciójának a kidolgozásában?
– Gondoltunk arra, hogy centrumok hálózatával próbáljuk ezt az időszakot leírni. Beszélhetünk Nagybánya megújulásáról egyfelől, aztán arról, hogy Nagyváradtól Kolozsvár veszi át a stafétát a 20-as években a Korunk folyóirat és más hasonló dolgok miatt, miközben Nagyváradon is folytatódik egy nagyon komoly művészeti élet. Marosvásárhely az ’50-es évek után válik meghatározóvá, nem utolsósorban a művészeti líceumból kiáramló, illetve odatelepedő művészek, Nagy Pál, Balázs Imre, Zsigmond Attila és számos jeles társuk révén. Kolozsváron grafikai iskoláról szoktunk beszélni Banner Zoltán nyomán, és valóban, a ’60–70-es években az ottani képzőművészeti főiskola hatásaként is robbanásszerűen tör fel Cseh Gusztáv, Árkossy István és a többiek csapata. Így is össze lehetett volna rakni az anyagot, de mégis azt gondoltuk, hogy az erdélyi magyar művészet fogalmát úgy szerencsésebb letapogatni, ha olyan tematikus egységeket állítunk össze, amelyeken belül a kérdésfelvetés a tematikus tartalmakra vonatkozik. Ilyen például a tájfestészet és a tájban munkálkodó ember. Ez kissé sztereotip módon társul az erdélyi művészethez. Próbáljuk végigkövetni a Nagybányáról kiinduló, illetve az azzal párhuzamos szálakat, mint amilyen Nagy István művészete, és folytatjuk Szolnay Sándorral, a marosvásárhelyiekkel, egészen a ’80-as évekig. Igyekszünk felmutatni, hogy a táj mint gondolat, mint kifejezési lehetőség, mint hordozó hogyan változik az évtizedek során. Akárcsak egy életművön belül is milyen változások lehetnek. Pittner Olivér például a 30-as évek legelején, amikor Dél-Amerikából hazaköltöznek, konstruktív, kristályszerű alakzatokat fest, viszont Marosvásárhelyen már organikus, furcsa, szürreális hatású gyökereket. Tehát egy-egy mikrokörnyezetet is érdemes megvilágítani. A marosvásárhelyi vizsgálódások irányai ekképpen felsokasodnak. Az absztrakt irányába elnyúló sajátos mikrokörnyezetet ismerünk például Albert Lászlónál, Nagy Pálnál, szóval ilyen értelemben ott más a közeg. Ezeket végiggondolva, egyazon kiállítási térben látható az a mozgás, ami a tájfestészetet mint problematikát hordozza. Hasonló módon nézzük meg a húszas évek avantgárdját, a húszas-harmincas évek klasszicista törekvéseit, Szolnay Sándort, Jándi Dávidot Nagybányán, Fekete József szobrászt, akivel kicsit az art deco irányába megyünk el. Lesz szociális piktúra, ahol a társadalomkritika is megjelenik, mondjuk Leon Alexnél, szóba jöhet Gy. Szabó Béla Liber Miserorum metszetkönyve, tehát az ábrázolásból korábban kiszorult harmadik világ, vagy a "negyedik rend" művészete, ahogy Dési Huber István fogalmazott, de ugyanakkor belép az utópia is, hiszen Mattis Teutsch János, akit avantgárdistaként ismerünk már a 10-es években, és egyrészt Bukaresthez, másrészt Németországhoz, harmadrészt a Kassák körhöz is kapcsolódott, ekkor már nagy konstruktív freskótervekkel, utópikus megnyilvánulásokkal jelentkezik.
– Többnyire lezárt életművek kerültek szóba. Ma élő alkotók művei lesznek-e a kiállításon?
– Természetesen. Az volt az elv, amit különben nem túlzottan szigorúan tartottunk be, hogy lehetőség szerint legyen néhány olyan 90 utáni mű, akár áttelepedett, akár otthon maradt alkotóktól, amely éppen a kilencvenes váltásra reflektál. Az áttelepedett művészeknél is az otthon készült alkotásokra koncentráltunk, hogy abban a kultúrkörben, az ottani kiállítási szisztémában, szellemi közegben született alkotások beszélgessenek egymással. És ahogy közeledünk a kilencvenes év határáig, sokan képviselik a '84 körülre nagyjából eljött MAMŰ Társaságot. Krizbai Alex, Nagy Árpád Pika, Elekes Károly és társaik több Vásárhelyt készült munkája lesz látható a kiállításon. Sajnálatos módon a '91-ben meghalt Baász Imrének azok a dokumentumai már nem kerülnek be, amelyek a Szent Anna-tavi performance fesztivál indításánál vagy a 90-91 körüli szervezéseiben születtek. Viszont a Kalevala időszakában készültek és a későbbi megújító grafikák, a rácsos, hálós szimbolizmus művei szerepelnek.
– Az előkészítő munka egy egész nagy csapatot vett igénybe?
– A koncepció kidolgozásában erős kontrollokkal próbáltuk megvalósítani az elképzelésünket. Ebben az Erdélyben működő, az ottani művészetet nagyon jól értő művészettörténészeket is megkérdeztem, különböző generációkat. Például Murádin Jenőt, Vécsi Nagy Zoltánt vagy Székely Sebestyént. Mindenik egy kicsit másképpen látja a művészettörténetet. Itt kolléganőm, Boros Judit volt az, akivel megbeszéltem és teszteltük a tárlat kidolgozását. A végső döntés az enyém maradt, de mindenképpen szerettem volna, hogy azok a vélemények legalább elhangozzanak, amelyekkel Budapestről nézve esetleg nem számolok. Nem mondom, hogy ez egy konszenzusos kiállítás. Szerintem vitára késztető, akár a beválogatott, illetve kimaradt művészek szempontjából, akár koncepciójában, akár belső arányok, megközelítés tekintetében. De talán ez is lenne a feladata, hiszen az előbb említett új kiállításokat serkentheti, és új szempontrendszereket is érvényesíthet.
– A nagyközönséget elsősorban a kiállítás érdekli, de természetesen mint minden ilyen jelentős rendezvénynél, lesz kísérőanyag is. Egy nagy, átfogó katalógus is készül. Az sem kis munka.
– Dokumentáljuk a kiállítást. De valójában a katalógus lesz maradandó. Nem a tárlat leképezése egy az egyben. Bár a kiállítás szerkezetét a műtárgylista előtt föl fogjuk tüntetni, hogy kiderüljön, milyen struktúrában mutattuk be az alfabetikus sorrendben közreadott anyagot, ez inkább egy problémafelvető, tanulmányi katalógus. Azt kértem a szerzőktől, hogy egy-egy problémát, korszakot modellszerűen villantsanak fel, és a jelenségeket próbálják reflektíven nézni. Az idősebb nemzedékből például Gazda József és Banner Zoltán személyes emlékeket is be tudott keverni a szövegébe, ami már forrásértékű. Olyanokat például, hogy egy-egy kovásznai tárlat vagy egy-egy marosvásárhelyi lapszám milyen kompromisszumok árán jöhetett létre. A katalógusba így személyes fotók is be tudnak kerülni. Ettől talán életszerűbbé válik, közelebb hozza a mai nézőhöz ezt a több szakaszra oszló korszakot.
– Végül egy személyesebb jellegű kérdés. Hetek óta ezzel kelsz, ezzel fekszel, annak idején a Nemzeti Galériában rendezett nagybányai kiállítás hozott számodra sok szakmai elismerést. Ettől is ilyesmit remélsz? Bár azt is említetted, vitát is szülhet a rendezvény.
– Nagybánya egy más kérdés volt. Csorba Géza akkori főigazgató-helyettessel társrendezőként csináltuk azt a kiállítást, de mivel a kutatásokat én tovább folytattam, és számtalan kiállítás, kiadvány, megnyitószöveg, cikk született ebben a témában, az valahogy rajtam ragadt, és indulásként nagyot lendített rajtam. Ez a kiállítás talán szerencsés időben egy olyan összegzés lehet, ahol én már semmiféle szakmai vagy más elismerésre nem számítok. Ettől én nem változom, viszont az biztos, hogy maga a Nagybánya-kutatás mindig egy erdélyi kutatással is együtt járt. Most lehetőség nyílik arra, hogy egy nagyobb összefüggésrendszerbe helyezzem a nagybányai megújulási szakaszokat, illetve folyamatokat, és olyan rendszerbe tudom fogni a párhuzamos, egyéni élményeimet, művészekkel való barátságot, kiállítások megnyitását, műteremláto-gatásokat, ami által az erdélyi kultúra, illetve művészettörténet folyamatos átélése, kutatása a magam számára is történeti összefüggésbe kerülhet. Leírva, végiggondolva én magam is tágabb és mélyebb rálátást kapok erre a nagyon hosszú XX. századi korszakra.
– Túl az érzelmeken, vannak olyan vélemények, hogy az erdélyi művészetet némiképp a provinciával azonosítják. A kiállítás, illetve a kiadvány ezt mennyiben tükrözi vagy cáfolja?
– Nyilván a nézőpont budapesti. Mint mondtam, a kiállításba és a katalógusba bevontam az erdélyi művészettörténészeket is, de a munkatársainkkal próbáltunk egy olyan kiállítást összerakni, amivel azt szeretném bizonyítani, hogy minden évtizedben, minden korszakban, minden generációban volt néhány olyan művész, aki minimum a magyarországi kiemelkedő művészekkel párhuzamosan azonos minőséget hozott létre, és alkalmanként akár európai nívón is tudott szerepelni. Ilyenformán a megszokott átlagművészetet nem akartam bemutatni. Nem akartam, mert félrevezető lenne kiállítani az ’50-es évekbeli, szocreálnak nevezett propagandaművészetet, vagy a későbbiekben modernizmussal egy kicsit felfejlesztett, szintén szocialista realista nézőpontot, hanem azt próbáltuk elérni, hogy a budapesti vagy a külföldi látogató meghökkenve úgy érezze, itt most egy nagyon összeállt, nagyon magas és erős művészet alakult ki. Természetesen számos olyan műtárgy lesz, amely az építéssel, a szociális munkával kapcsolatos, vagy egy-egy tartományi tárlaton üdvözölt tematikájú mű, de mai szemmel sem bántó kompromisszum. Nagy Albertnél például, aki az erdélyi művészetben sokakra hatott, az építés soha nem kimondott szocreál, nála a munkásábrázolásnak mindig részben ironikus, részben drámai megjelenése van, ahogy Derkovits Gyulánál is elmondható ez. Vagy van például Ferenczi Noéminek egy Rőzsehordója, amit ugyancsak kiraktunk, hiszen ő a ’20-as években dolgozott, élt Erdélyben. Ziffer Sándorral állított ki. Ferenczi Noémi munkaábrázolása se az a fajta propaganda vagy kultuszművészet, amit nem szeretünk. Summázva azt gondolom, hogy reményeink szerint ez mind a budapesti, mind a nemzetközi tájékozatlanabb közönséget meghökkentő, érdekes, minden szekcióban valamiféle élményt, izgalmat nyújtó tárlat lesz. Nem névsorolvasás, és nem egy olyan mechanikus tárlat, hogy összeírjuk a 300 legjelentősebbnek tartott művészt és évtizedenként mindenkitől kirakunk egy művet. Bizonyára egy olyan kiállítást is meg lehetne nézni, de úgy éreztük, hogy ez akkor semmiről nem szólna. Így viszont, hogy egy szerkezetet, egy olvasatot, fejezeteket adunk ennek a ’70 évnek, talán a nézők fejezetenként egy-egy dologra, problematikára jobban koncentrálni tudnak, és a későbbiekben talán más erdélyi művészeket is látva, igazítani, illeszteni tudják ennek a képzeletbeli utazásnak az egyes állomásaihoz.
– A budapesti idegenforgalmi csúcs idején is nyitva lesz a kiállítás?
– Április 24-től augusztus végéig tart nyitva, pont a nagy turistaszezonban. Talán Erdélyből is sokan, esetleg éppen csoportosan is megtekinthetik. Már az elején felmerült az is, hogy milyen jó lenne ezt a kiállítást vagy valamelyik változatát Erdélyben is valamilyen módon bemutatni, de helyproblémákba ütköztünk, mert ez több mint 400 művet tartalmazó kiállítás, még akkor is, ha Cseh Gusztáv Hatvan főember című alkotása hatvan kisgrafikát jelent, vagy Nagy Imrének néhány portrésorozata akár egy húszas tétel lenne. Ekkora kiállítási tér Erdélyben sajnos nincs. Viszont a redukció is véges, hiszen ha az anyagot felére, harmadára csökkentjük, akkor már nem erről a kiállításról beszélünk. Egyébként az erdélyi anyagot sem látta senki így egybegyűjtve, az önmagában is érdekes lehetne még Erdélyben is. De legalább ennyire izgalmas lehetne a Magyarországról összegyűjtött, vagy csak a Nemzeti Galériában megtalálható jó művek gyűjteménye is. Mindezekre mi nyitottak vagyunk. Lelkesedésben nincs hiány, eddig bármelyik városban voltunk Erdélyben, Kolozsváron, Marosvásárhelyen, Sepsiszentgyörgyön, mindenhol azt mondták a szervezésbe bekapcsolódók, hogy mennyire jó lenne ezt itt is bemutatni!
– Ezt magunk is megerősíthetjük. Legyen nagy siker a kiállítás!
– Mi is ugyanezt szeretnők.
N.M.K.
Népújság (Marosvásárhely)

Börtön vár Románia leggazdagabb emberére is
Jogerősen két és fél év börtönbüntetéssel sújtotta a bíróság pénteken közzétett ítéletében Ioan Niculaét, Románia leggazdagabb üzletemberét, akit abban találtak vétkesnek, hogy törvénytelenül finanszírozta Mircea Geoană elnökválasztási kampányát.
A milliárdos emellett 641 ezer lej pénzbüntetést is kapott.
Szabadság (Kolozsvár)

Tizenkét tanulmány az erdélyi magyarok önszerveződéséről
Az országot mai napig érintő és meghatározó politikai és társadalmi eseménye az 1989-es rendszerváltás volt.
Sokszor azonban azt érezni, hogy 25 (idén már 26) év távlatából sem látunk tisztábban, és még mindig nem tisztázódtak a történések. Ebben próbál segíteni a március 30-án Kolozsváron is bemutatott Együtt és külön. Az erdélyi magyarok önszerveződése (1989–1990) című kötet, amelyet Bárdi Nándor, Gidó Attila és Novák Csaba Zoltán szerkesztettek. A cím már elárulja, hogy ezek a tanulmányok, amelyek 12 város – Temesvár, Arad, Nagyvárad, Szatmárnémeti, Máramarossziget, Kolozsvár, Marosvásárhely, Csíkszereda, Székelyudvarhely, Gyergyószentmiklós, Sepsiszentgyörgy és Kézdivásárhely – történésein keresztül próbálják magyarázni az 1989. december vége és 1990 májusa között történteket, főként a magyarok körében végbement változásokra, eseményekre koncentrálnak. A kutatóprogram viszont 16 település szempontjából vizsgálta az adott időszakot, de Brassó, Nagybánya, Székelykeresztúr és Zilah városáról készült anyagok bizonyos okokból kifolyólag nem jelentek meg.
ÚJVÁRI DOROTTYA
Szabadság (Kolozsvár)

Csiha Kálmán-film a tévében
Ahogyan arról beszámoltunk, december elején láthatták a helyi kultúrházban Érsemjén lakói és az érdeklődők azt a filmet, mely a község egyik nagy szülöttjének, Csiha Kálmán volt református püspök életét mutatja be.
A “Jobb az Úrban bízni” című filmet a napokban mindazok megnézhetik, akiknek lehetőségük van nyomon követni az Erdély TV műsorát (kábelhálózaton vagy interneten): a csatorna április 5-én, vasárnap 14.55 órakor tűzi műsorára azt, ismétlésként lesz látható április 6-án 23 órakor és április 11-én 14 órakor.
erdon.ro

ELKEZDTÉK KIJELÖLNI A KERÍTÉS ÚTVONALÁT A MAGYAR-ROMÁN HATÁRON
MTI - Elkezdték kijelölni a magyar román határon a szükség esetén felépítendő kerítés vonalát – számolt be az M1 aktuális csatorna híradója hétfőn.
A hírműsorban elhangzott, hogy Hajdú-Bihar megyében 13 településen kezdődött meg a műszaki határzár előkészítése. Az Ártánd közelében található Berekböszörményben például már leverték azokat a piros karókat, amelyek a kerítés helyét jelölik.
Korábban Tuzson Bence, a kormányzati kommunikációért felelős államtitkár úgy nyilatkozott, nem lehet tudni, hogy szükség lesz-e a magyar-román határon kerítés építésére a bevándorlók szabad átjutásának megakadályozására, de ha igen, Magyarország tíz nap alatt képes felépíteni.
magyaridok.hu

A Kárpát-medence legnagyobb ételszentelése
A húsvéti ételszentelés Csíkszeredában megőrizte évszázados, eleven ünnepélyességét: reggel nyolc órakor rendezett sorokban várták a hívek, hogy püspöki áldásban részesüljenek a kosarakban helyezett eledelek a Szabadság téren.
A hagyományos ételszentelésre több ezren gyűltek össze idén is, hogy részesei legyenek a Kárpát-medence legnagyobb eledelszentelésének.
Kereszténységünk legnagyobb ünnepére ébredve a föltámadt Krisztus szavaival köszöntötte az összesereglett sokaságot Tamás József püspök: „Békesség veletek!” Rövid elmélkedésében Szent Pál apostolnak a Timóteushoz írt első leveléből idézett: „Isten minden teremtménye jó és semmi sem megvetendő, amit hálaadással veszünk magunkhoz, mert Isten Igéje és az imádság megszenteli” (1Tim 4,4). A püspök rámutatott arra, hogy egyházunk az ószövetségi bölccsel vallja: mindennek megvan a maga ideje. Így meg van az ideje a böjtnek és meg van az ideje az étkezésnek. „Mindenben Istennel találkozhatunk, ha bennük Isten dicsőségét keressük. A nagyböjti szentidőben böjtöltünk, hogy a bűnbánatnak a cselekedetein keresztül megtisztuljunk és általa közelebb kerüljünk Istenhez” – fogalmazott Tamás József.
Most, hogy a nagyböjti idő véget ért, az étel a feltámadásnak a tanúságává válik. Megítélése szerint az étkezésnek is fontos szerepe lehet az Istennel való találkozásunkban, hisz a megszentelt eledelek fogyasztásában találkozhatunk a föltámadt Jézus Krisztussal.
Az eledelek ünnepélyes megáldását követően a téren kialakított sorok között vonult el a papság a ministránsokkal, és meghintették szenteltvízzel a kosarakat. A püspöki áldás után az ételszentelés a magyar és a székely himnusz eléneklésével ért véget.
Iochom Zsolt 
Székelyhon.ro

Összefogással és hittel sikerült az Arad megyei kisperegi templom újjáépítése 
Erején felüli munkába kezdett tavaly a kisperegi református gyülekezet. A román–magyar határszéli falu 19. század elején épült temploma életveszélyessé vált, a tiszteletes szavaival élve, szó szerint csak a szentlélek tartotta a tetőt.
Bár a település lakossága zömmel református magyar, mégis szórványnak számít Arad megyében: távol a jelentősebb magyar és református közösségektől.
Összefogással, egyházkerületi támogatással, illetve a helyi önkormányzat és a megyei RDMDSZ közbenjárásával sikerült megmenteni a műemlékjellegű, a négy falig visszabontott templomot. Amint tető került rá, a gyülekezet is visszaköltözött, és most azért fohászkodik, hogy idén be tudják fejezni a hatalmas munkát.
aradihirek.ro
Erdély.ma

Csalódást okoztak Johannisék húsvét vasárnapján a szebenieknek
A korábbi évektől eltérően nem vett rész Klaus Johannis a húsvétvasárnapi szentmisén a nagyszebeni Szentháromság plébániatemplomban. A Mediafax értesülései szerint az evangélikus vallású államfő Németországban, a szüleinél tölti az ünnepeket a feleségével együtt. Johannis legutóbb karácsonykor is részt vett a plébániatemplomban tartott szentmisén, és amíg Nagyszeben polgármestere volt, rendszeresen a katolikus szertartásra járt a vallásos ünnepeken. Az államfő egyébként vasárnap reggel a Facebook-oldalán „egészséget, boldogságot és bizakodást” kívánt a húsvétot ünneplő katolikusoknak és protestánsoknak.
maszol.ro

Felmérés: három párt, köztük az RMDSZ jutna be a parlamentbe
Három párt jutna be a román parlamentbe egy vasárnap közzétett felmérés szerint: a jelenlegi kormánypárt és az ellenzék fő erejét képező új liberális párt mellett csak a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) érné el a parlamenti küszöböt.
Az Agentia de Rating Politic nevű közvélemény-kutató intézet áprilisi felmérése szerint a jelenlegi állás szerint az új Nemzeti Liberális Párt (PNL) nyerné a parlamenti választásokat, ha most rendeznének meg. Az egykori Demokrata Liberális Párt (PDL) és a régi Nemzeti Liberális Párt (PNL) összeolvadásából létrejött új PNL a szavazatok 44 százalékát szerezné meg. Az új liberálisok közös jelöltje volt Klaus Iohannis román államelnök, aki a tavaly novemberi elnökválasztáson legyőzte a szociáldemokrata Victor Ponta román miniszterelnököt.
Forrás: ziarulunirea.ro
Második helyen végezne a Ponta vezette Szociáldemokrata Párt (PSD), amely a voksok 34 százalékára számíthat. Harmadik helyen áll az RMDSZ, amely a voksok 5 százalékát kapná.
A felmérés szerint a többi párt az 5 százalékos bejutási küszöb alatt van. A liberális Calin Popescu Tariceanu szenátusi házelnök által alapított Liberális Reform Párt (PLR) a szavazatok 3 százalékát gyűjtené össze, a Traian Basescu volt államfő által védnökölt Népi Mozgalom Párt (PMP) 2,5 százalékon áll, akárcsak a szélsőségesen nacionalista Nagy-Románia Párt (PRM).
A felmérés szerint a parlamenti választások iránti érdeklődés 40 százalékos, ennyien mondták ugyanis, hogy elmennének szavazni. Ez alacsonynak számít a tavalyi elnökválasztáshoz képest, amikor a részvétel meghaladta a 60 százalékot.
A felmérés március 30. és április 3. között, 1100 fős mintán készült hibahatára 3 százalék.
Romániában elvileg 2016 novemberében kellene megtartani a következő parlamenti választást. Iohannis tavalyi győzelme után az új liberálisok előrehozott választással vagy bizalmatlansági indítvány elfogadtatásával akarják megbuktatni a 2012 májusa óta hatalmon lévő Ponta-kormányt, de egyelőre nem lehet tudni, sikerülhet-e ez nekik.
MTI
Erdély.ma,

Áldást kértek a termésre a szentegyházi határkerülők
A reggeli hideg és a helyenként vastag hóréteg sem szegte kedvét annak a többtucatnyi lelkes szentegyházinak, akik idén is továbbéltették a határkerülés hagyományát a településen. A résztvevők egymásért, a közösségért imádkoztak, valamint a Mennyei Atya áldását kérték a földekre és a munkára.
Húsvétvasárnap reggel fél nyolc, szentegyházasfalvi templomtér. Mint minden évben, idén is innen indulnak papi áldással útnak a határkerülők, hogy áldást kérjenek a mezei munkára a bő termés reményében, továbbá hogy egymásért, az egyházközösségért imádkozzanak.
A határkerülés egy állomásokra osztott imádság-körút, amely során a résztvevők bejárják a település és a környező mezők egy részét. Minden kereszt egy állomás, ahol megállnak, majd egy személy vezetésével közösen imádkoznak.
A határkerülők imádságokat és énekeket tartalmazó füzetét régi imádságoskönyvek alapján állították össze nem sokkal a rendszerváltás után, Ambrus Imre egykori megyebíró (a helyi egyháztanács vezetője) kezdeményezésére. Archaikus imák, valamint kötött imádságok vannak benne, állomásonként felosztva.
„Adjunk hálát a mindenható felséges teremtő Istenünknek, hogy megadta érnünk a mai dicsőséges szent napot, a mi megváltó Jézusunk feltámadása napját, hogy irgalmas szemeit rajtunk tartván megőrzött, oltalmazott, sokrendbéli szomorú változásokban. (...) Minthogy sokrendbéli szükség alá vagyunk vetve, könyörögjünk azért, először is hogy mezeinkbe lévő és leendő veteményeink, melyek látogatására a mai szent napon szép isteni dicséretekkel kijöttünk, Isten ő szent felsége jégesőtől, ragyától szélvésztől, záportól, mindennemű égiháborútól megőrizze és megtartsa, bő terméssel megáldván kezünkbe adja, Isten dicsőségére, romlandó testünk táplálására, szűkölködő testvéreink felsegítésére” – így szól a szentegyházasfalvi temető anyakeresztjénél végzett imádság.
A határkerülés hagyománya egyébként a rendszerváltást követően, a ’90-es évektől elevenedett fel. 1990-ben, amikor már nem volt tilos, nagyon sokan vettek részt a határkerülésen, ami hatósági érdeklődésnek is örvendett, mivel egy katonai helikopter is körözött a résztvevők feje felett, feltételezhetően megfigyelés céljából.
György István jelenlegi megyebíró elmondta, a kommunizmusban is éltették a hagyományt, de mivel tilos volt részt venni rajta, ezért titokban, a templom kerítésén belül tartották. Az udvaron lévő kereszteket négyszer-ötször is végigjárták. Jelenleg több mint tíz kilométer a zarándoklat útvonala.
A szokáshoz hozzátartozik a határkerülők megvendégelése, az esemény közben történő kínálkodás. Néhány szomszédság ilyenkor kaláccsal, teával, forralt borral, kávéval, egy-egy pohár pálinkával várja a határkerülőket.
Vannak, akik a kapuból, vagy épp az ablakból, egy állomás erejéig kapcsolódnak be az eseménybe, mert épp a szomszédjukban található az egyik állomást jelző keresztfa.
Többen is örömmel veszik tudomásul, hogy egyre több fiatal kapcsolódik be a nem mindennapi hagyomány őrzésébe. A körút során mindenkinek lehetősége van imádságot vezetni, sokan élnek is a lehetőséggel.
Menet közben csengettyű hangja jelzi az újabb állomáshoz való közeledést, illetve a megállást, vagy az indulást. Az állomások között húsvéti énekeket énekelnek, és rózsafüzért imádkoznak a résztvevők.
Újabb kínálkodás, ezúttal a falu végén. Kalács, sütemény és üdítő frissíti fel az imádkozókat a szomszédság jóvoltából.
„Hogy van, mit csinál?” „Megérhettük ezt a Húsvétot es!” – ilyen és hasonló mondatok hangzanak el, amikor falustársak találkoznak. A különleges alkalomból való találkozáskor lehetőség van a rég látott falubelivel való beszélgetésekre is.
Három kislány, akikkel minden évben Húsvétvasárnap „találkozunk”. Az ablakból nézik a házuk előtt elvonulókat.
Ahogy a menetet és a települést jelző zászlókat, úgy a keresztet és a corpust is felváltva viszik a határkerülők.
A mezőn lekerülnek a rúdról a zászlók. Itt nagyobb a szél, nehéz úgy haladni, hogy folyton belekap a zászlóba. Egyébként a rúd sem könnyű. Néhány éve még hármas-zászlót is vittek, amit több ember kellett egyszerre tartson.
A mezőn való áthaladáskor van idő a teljes Dicsőséges olvasó elimádkozására, ez is része a körmenetnek.
Négylábú útitárs is hozzánk szegődik, a gyerekek próbálják hazazavarni, de kitartóan lohol a határkerülők nyomában.
A „Sóhelynek” nevezett mezőn levő keresztnél a csirázó vetésekre kérik a Mennyei Atya áldását az imádkozók, az egész faluközösség nevében.
Az alszegi „csengettyűnél” ismét terített asztallal várják a határkerülőket, ezt követően a következő állomásnál kávéval és kaláccsal kínál meg egy újabb szomszédság. A két kínálat nem fedi egymást.
Papi áldással kezdődött, papi áldással végződik a körmenet. Akik részt vettek a határkerülésen, a húsvétvasárnapi ünnepi szentmisén az első padokban foglalnak helyet, hiszen ők voltak, akik az egyházközség nevében „eljártak”.
Jövőre ugyanekkor, ugyanitt, remélhetőleg ugyanilyen lelkesedéssel, nagyobb létszámban.
Tamás Attila
Székelyhon.ro

Marosvásárhely márciusa (2.)
Minden település, minden egyén életében lehetnek olyan sorsdöntő vízválasztók, amelyek akár évtizedekre meghatározzák életútját. 
Marosvásárhely történetében és sokunk életében ilyen éles cezúra 1990. március 19-e és 20-a. Akik átéltük, tudjuk: azóta teljesen megváltozott az életünk. Másként nézünk ugyanarra a tárgyra, épületre, másként járjuk ugyanazokat az utcákat, talán a szót is másként ejtjük, s a gondolatok is egészen másként formálódnak szöveggé a fehér papírlapon.
Március 19-e és 20-a eseményei úgy záródtak a tudatomban, mint valami különös páncélszekrényben. Még mindig nem érzem magam elég erősnek elviselésükhöz. Félek e furcsa két naptól. Úgy félek, mintha előttem állnának.
„A dokumentumok hangján”, naplószerűen, az átélt események pontos bemutatásával igyekszem felidézni a legapróbb részleteket is, mert csak így válik teljessé a véres hétfő és kedd története. Azé a történelemé, amely elemi erővel szólt bele mindennapi életünkbe. Íme a sűrített krónika 1990. március 19-éről és 20-áról.
Az Orvosi és Gyógyszerészeti Intézet 350 hallgatója március 6-ától az önálló magyar tagozat létrehozását követelve ülősztrájkot tart. Hiába írják egyik kérést a másik után, követeléseik mindenhol süket fülekre találnak. Március 19-én felröppen a hír: felkeresi őket egy parlamenti küldöttség, végre elmondhatják óhajaikat azoknak is, akik talán továbbítják a kormány, az ország ideiglenes elnöke felé. Éppen ezért a diákok képviselői és a tanárok úgy döntenek: 19-ére felfüggesztik az ülősztrájkot! Még a gyanúját is kerüljék el annak, hogy nyomást gyakorolnak a parlamenti küldöttekre! Akkor még nem tudhatták: 1990. március 19-e reggelétől másként számolják majd az időt, hogy Marosvásárhely történetének egyik legdrámaiabb korszakát élik át a következő 48 órában. Ma már nemcsak megkockáztatjuk, hanem határozottan állítjuk: a görgényhodáki, libánfalvi, dédabisztrai, mezőpagocsai román lakosok behozatalának egyik fő indítéka éppen az volt, hogy nyomást gyakoroljanak a parlament küldötteire, mint ahogy 1990. február 8-án történt, a két tanügyminiszter-helyettes látogatása idején, amikor egyik pillanatról a másikra megváltozott a korábban kiadott miniszteri rendelet is.
1990. március 19-e, délelőtt 11 óra
Az Orvosi és Gyógyszerészeti Intézet főbejáratához megérkezik Dumitru S. Nicolae egyetemi tanár, Verestóy Attila, a parlament két képviselője, akik – eredeti elképzelés szerint – meghallgatják a román és magyar hallgatók beszámolóját az eltelt napok eseményeiről, majd valamikor a délutáni órákban találkoznak a tanárok és diákok képviselőivel. A város központjából viszont vészjósló hírek érkeznek: néhány száz, egyesek szerint több mint ezer román anyanyelvű tüntetett a városháza előtt. Miközben a parlamenti küldöttség meghallgatta az Orvosi és Gyógyszerészeti Intézet hallgatóinak részletes, dokumentumokkal alátámasztott tájékoztatóját, a tüntető tömeg behatolt a Nemzeti Egységtanács megyei székházába, követelte Kincses Előd, Király Károly azonnali lemondatását. Kincses Előd tiltakozott: minden hasonló eljárásnak megvannak a törvényes módozatai. Az Egységtanács tagjai végül is meggyőzték, hogy a tömeg nyomására mondjon le.
Az Orvosi és Gyógyszerészeti Intézetben a parlamenti küldöttséggel folytatott első találkozó nem hozott semmilyen eredményt. Dumitru S. Nicolae és Verestóy Attila azt javasolták, hogy délután négy órakor a román és magyar tagozat két-két tanára és négy-négy diákja találkozzon a rektor irodájában, és közösen határozzanak az elméleti és gyakorlati oktatás megszervezéséről. (Az utóbbi hónapokban a román anyanyelvű tanárok és hallgatók a tagozat létét is megkérdőjelezték: valamennyi hivatalos és nem hivatalos okmányban, levélben, átiratban a sorozat – serie – megnevezést használták.)
13 órakor
nagy-nagy izgalommal, belső feszültséggel hagytuk el az intézetet. Az RMDSZ Bolyai téri székháza körül vihar előtti csend. Izgatott emberek magyarázzák, mi történt az Egységtanács megyei székházában. Ez már különbözött a korábbi tüntetések viszonylag csöndes folyamától: áramütésként ért Kincses Előd lemondása. Akkor még nem is sejtettük, mit tartogat számunkra 1990. március 19-e.
Hiába erőltetem, egyetlen falat sem megy le a torkomon. Tartok a délutáni megbeszéléstől. Három órakor még beszaladok az RMDSZ megyei székházába. Ott van a maroknyi vezetőség, hiszen a derékhad éppen Budapesten a román–magyar közeledést, megbékélést készíti elő a román szellemi élet legkiválóbbjaival: Mircea Dinescuval, Gabriel Liiceanuval, Smaranda Enachéval az élen. Borbély László és Király István bejelenti: fél négykor a megyei vezetőség itthon maradt tagjai tanácskozásra gyűlnek össze. A székház körül a délelőtti váltásból kijött munkások gyülekeznek. Az RMDSZ vezetősége felkéri őket: menjenek nyugodtan haza, tartózkodjanak minden provokációtól. Válaszunk a délelőtti tüntetésre, lemondatásra, a február 10-ei tüntetéshez hasonlóan méltóságteljes, minden erőszaktól mentes magatartás lehet. Mindezt azért hangsúlyozom, hogy az olvasó világosan tájékozódjék: sem március 19-én, sem 20-án a magyarság részéről egyetlen, az uszítás legparányibb gyanúját tartalmazó felhívás sem hangzott el!
Délután háromnegyed négykor
már fent vagyok az Orvosi és Gyógyszerészeti Intézet központi épületében. A rektori előtt nagy a sürgés-forgás. Balsejtelmem beigazolódott: miközben a magyar tagozat képviselői pontosan betartották a találkozó lebonyolítására vonatkozó játékszabályokat, addig a román tagozat teljes létszámban megjelent. Megkérdőjelezték jelenlétem létjogosultságát is. Hiába hivatkoztam arra, hogy a délelőtt folyamán már jártam itt, tehát tudtam a délutáni találkozóról, egyszerűen kinéztek a rektori iroda előszobájából. (Már korábban is volt egy találkozó, amelyről azért maradtam le, mert közös megegyezés alapján a sajtó képviselői nem vettek részt. Ám a helyi román sajtó testületileg ott volt.) Heves vitákkal tarkított másfél óra következett. A két tagozat megbeszéléséről szó sem lehetett. A parlamenti küldöttség tagjai jóformán szóhoz sem jutottak, a magyar tagozat képviselői pedig az előszobában és a folyosón rekedtek. Délután fél hat körül hagytuk el az intézetet. Jung János adjunktussal úgy jutottunk ki a főbejáraton, hogy az őrséget álló román diákok öklüket rázva kiáltoztak utánunk.
A délelőtti tüntetésen olyan követelések is elhangzottak, hogy másnap reggelig minden magyar feliratot el kell tüntetni a városból! Ezért elindultak a Nemzeti Színház épülete felé. Valósággal ostrom alá vették Marosvásárhely főterét. Botokkal, fejszékkel verték le a még meglévő magyar feliratokat, bezúzták, darabokra törték a kirakatokat, hirdetményeket. A „népharag” lecsapott minden gyanútlan járókelőre: Vorbiţi româneşte, mâncaţi pâine românească (Beszéljetek románul, a románok kenyerét eszitek!) – kiáltásoktól visszhangzott az ország korábban talán legbékésebb főtere. A Színház téren máglyába hordták a magyar nyelvű falragaszok, hirdetőtáblák szövegeit. Égtek a színház hirdetőoszlopairól letépett fényképek is. A színház épületéből ki akarták kergetni a magyarokat. Néhány román színész próbálta menteni a válságos helyzetet, ahogy tudta.
Ilyen „erőpróba” után érkezett a felbőszült nép a Bolyai térre. A pártok székházát ostromgyűrű vette körül. A rádióstúdió épületét is megrohamozta a tömeg. A román szerkesztők leleményességén múlott, hogy az éppen adásban lévő magyar kollegáiknak, meg a technikusoknak nem esett bántódásuk. Megígérték, hogy a rádióban többet nem hangzik el magyar szó. A fejszével, villával, vasdorongokkal felfegyverzett tömeg a pártok székháza előtt üdvrivalgás és diadalordítás kíséretében egyesült: „Murim, luptăm, Ardealul nu cedăm!” (Meghalunk, harcolunk, Erdélyt nem adjuk!) A környéken lévő minden magyar táblát, feliratot letéptek, szétzúztak, eltapostak. A leíró- és másolóirodák kétnyelvű feliratait sem kímélték: csörömpölve zuhant az üveg a járdára. Az egyik vasrudas észrevette, hogy a Bolyai utca végét jelző névtábla véletlenül ott maradt a ház falán. Gyorsan ott termettek, fejszével verték le a zománcozott táblát. A sors furcsa fintora, hogy a ház egy román család tulajdona volt.
Megzavart lélekkel, kétségbeesetten nézte az a néhány magyar, hogy mit művel a felbőszült, félrevezetett tömeg. Gyorsan hazaszaladtam, felhívtam Sütő András lakását. Éva, Sütő András felesége akkor még úgy tudta, hogy férjét egy terepjáróval kimenekítették a székházból. Egy picit megnyugodtunk. Az újabb terepszemle azonban pontosan az ellenkezőjéről győzött meg. Emberi mivoltukból kivetkőzött férfiak, nők keringtek a székház körül. Millió darabba hullott szét a Teleki-Bolyai dokumentációs könyvtár, a galéria, a társadalomtudományi kutatóközpont névtáblája. A hajdani, Oroszlán névre hallgató vendéglő tőszomszédságában lévő másoló- és leíróiroda cégjelzése heteken át meggörbítve, szétverve szomorú mementóként figyelmeztette a járókelőket, hogy március 19-én a tüntetők a békés szóról feledkeztek meg leghamarább: Király Károly, Kincses Előd, Bolyai (?!) felakasztását követelték.
A sürgősségi, baleseti osztályon készült tanúvallomások egyértelműen bizonyítják, elegendő volt egyetlen magyar szó, hogy elszabaduljon a pokol. Ioan Gheorghe petelei lakos, a gernyeszegi sertéshizlalda alkalmazottja egyenesen a munkából jött a tüntetésre. A Bolyai téren egyik magyar barátját vélte felismerni. Elkiáltotta magát: Karcsi! Erre mindenfelől záporoztak rá az ütések. Hiába kiáltotta, hogy ő román, félholtra verték. A kórházban készült videofelvételen is világosan látszik, hogy a szája széle, a szeme alja, az egész arca állandóan vérzik, vérrel kevert nyállal formálja a szavakat. A pártok székházát két óra körül vette körbe egy rendkívül gyér rendfenntartó kordon. Még egy sokadalom felügyeletére is kevés lett volna. A felbőszült tömeg behatolt a székházba. Papírok, könyvek, Petőfit ábrázoló jelvények, újságok repültek ki az ablakon. Utólag azt állították: azért rohamozták meg a székházat, mert ott – úgymond – magyar nemzetiszínű zászló lengett a fő „árbocon”, meg a bent rekedt RMDSZ-esek kövekkel, téglákkal, cserepekkel dobálóztak az épületből, miközben meg sem mertek mozdulni a padláson! Az árbocon pedig csak román nemzetiszínű zászló lengett, soha senkinek eszébe sem jutott mást kirakni. Este fél kilenc után rendkívül veszélyessé vált a helyzet: a kiszórt papírokat, nyomtatványokat, könyveket, újságokat meggyújtották, s az épület, a padlásfeljáró felgyújtásával fenyegetőzött a tömeg. 
Ekkor hívtam újra Sütő András lakását. Mikor elmondtam, hogy az épület felgyújtásával fenyegetőznek, Éva kiejtette kezéből a telefonkagylót. Még hallottam, hogy kétségbeesett zokogása visszhangzik a lakásban. Bénító csend, leírhatatlan fájdalom és kétségbeesés nehezedett a városra. Sütő András szemét, amely oly felszabadultan és diadallal ragyogott december 22-én, és az azt követő napokban, akkor érte a végzetes ütés. Juhász Ilona a Népújság másnap megjelenő számában (1990. március 20.) keserűen jegyezte meg: „Az a gyűlölet, ahogyan ütöttek, az már nem ember ember elleni harc volt. Talán még a zsidókkal sem voltak ilyen kegyetlenek.” Aznap este 30 személy nevét jegyezték be a sürgősségi klinikán. 
A legsúlyosabb sérülést Sütő András szenvedte: arckoponyaseb, súlyos szemsérülés, szem- és szem körüli masszív bevérzés, bordatörés, tüdősérülés, repedés a bal karon, többszörös külső sérülés az egész testen. Szemtanúk egybehangzó vallomása szerint a tüntető tömegből többen is felmásztak arra a katonai teherautóra, mely menekíteni lett volna hivatott a pártházból a magyarokat, letépték a ponyvát, majd botokkal, husángokkal ütötték-verték Sütő Andrást és társait. A tompa ütések hangja messzire hallatszott. A teherautó elindult, de a megvadult tömeg megállásra kényszerítette. Katonák húzták le a rakodótérből a felmászott botozókat...
(folytatjuk) Tófalvi Zoltán
Erdély.ma

Szent László zavarja a román egységet
A román nemzeti egység szimbolisztikáját zavarná az, ha a nagyváradi központi hidat hivatalosan Szent Lászlóról neveznék el.
A Bihar Megyei Névadásokat Elbíráló Bizottság nem ért egyet azzal, hogy a nagyváradi Bémer teret és Szent László teret (román nevük Ferdinand és Unirii tér) összekötő híd hivatalosan a Szent László nevet vegye fel. A nagyváradi önkormányzat ugyanis azt tervezi, hogy hivatalosan is elnevezést ad a váradi közúti hidaknak, és ezen elnevezések egyike lett volna a Szent László híd. A bizottság anélkül utasította el a Szent László elnevezés jóváhagyását, hogy ehhez a döntéséhez bármiféle indoklást hozzáfűzött volna. A sajtónak később sikerült kiderítenie, hogy az öttagú bizottságból hárman voltak jelen az április 3-iki bizottsági ülésen, amelyen a nagyváradi önkormányzat hídelnevezési határozattervezetéről döntöttek, és mindhárman a Szent László elnevezés ellen szavaztak. Később Claudia Timoftetól, a Bihar Megyei Prefektúra kancelláriájának vezetőjétől megtudtuk, hogy a bizottság azért utasította el ezt az elnevezést, mert nem tartja logikusnak azt, hogy a hivatalosan Ferdinand és Unirii tereket, amelyek a román nemzet egységét jelképezik, egy olyan híd kösse össze, amely egy magyar történelmi személyiségről van elnevezve. A bizottság szerint a hidat Ferdinand királyról kellene hivatalosan elnevezni, már csak azért is, mert a város román lakossága amúgy is Ferdinand hídként ismeri azt. Kíváncsiak voltunk arra, hogy a nagyváradi önkormányzat a bizottság döntése után is fenntartja-e még javaslatát, de Ilie Bolojan polgármester nem kívánt nyilatkozni ebben a kérdésben, mint mondta, „a húsvéti időszakban meg kéne kímélni az embereket az effajta hírektől”.
Pap István
erdon.ro

Negyedszázad tapasztalatai
A Kolozs – Dobokai Római Katolikus Főesperesség és a Verbum Keresztény Kulturális Egyesület meghívott a Keresztény Szó katolikus kulturális folyóirat fennállásának 25. évfordulóján szervezett emlékező ünnepségére.
Köszöntőt mondott Kovács Sándor főesperes, a Verbum Keresztény Kulturális Egyesület kuratóriumának elnöke.
Jakab Gábor Kolozsvár- kerekdombi plébános, a lap korábbi főszerkesztője az indulás körülményeit elevenítette fel. Az elmúlt negyedszázad sajtós tapasztalatait a jelenlegi főszerkesztő Bodó Márta kimerítően ismertette.
A zenei műsorban közreműködött Potyó István karnagy (zongora) és Török Szilvia (szoprán). Az est moderátora Szőcs Csaba, a Verbum Keresztény Kulturális Egyesület igazgatója. Ft. Kovács Sándor főesperes felhívta a figyelmet, napjainkban hajlamosok vagyunk elfelejteni, hogy a tömegtájékoztatást gúzsba tartották. A keresztény sajtó feladata megszerettetni a keresztény értékeket az emberekkel, elősegíteni a családok lelki és szellemi tájékozódását ebben az egyensúlyt vesztett világban. A tömegtájékoztatás arra szolgál, hogy elmélyítsék a közösségi tudatot. Az emberek így tevékenyebben veszik ki részüket a történelem alakulásában. Azonban az egyházi tömegtájékoztató munkája nem pótolja a személyes lelki gondozást. Ezt valósítja meg mindkét katolikus kiadvány. Az egyházi média feladata a jó példa, a keresztény értékek bemutatása. Erkölcsi kötelességnek tartja a katolikus sajtó támogatását. Emlékeztetve arra, hogy Márton Áron a sajtó szerepét hangsúlyozta. A leírt szó vonzása
1990. februárjában jelent meg a Keresztény Szó első száma. Az első példányban idézték dr. Jakab Antal püspök szavait: „Elindítjuk a Keresztény Szó című hetilapunkat. A leírt szó vonzásával és erejével akarjuk fenntartani, erősíteni, öntudatosítani katolikus hitünket.”
A lap születéséről és a kezdeti évekről Jakab Gábor, a volt főszerkesztő, akkor és most is a kerekdombi plébános beszélt, rámutatva arra, hogy hosszú időn keresztül, 1948 és 1990 között, az Erdélyi Magyar Katolikus Egyháznak nem volt sajtója. A protestánsoknak volt. Csak azzal a kikötéssel lehetett volna sajtója, ha elfogadják a cenzúrát. Márton Áron püspök nem volt hajlandó kompromisszumot kötni, az állami cenzúrát elfogadni.
1990. január 6.-án a kerekdombi plébánián Czirják Árpád plébános, Keresztes Sándor, a Vatikán magyarországi nagykövete, Jakab Gábor plébános, Bajos Andor, Fodor Sándor azzal a szándékkal gyűltek össze, hogy beindítsák az új katolikus kiadványt. Keresztény Szónak nevezték, Keresztes Sándor ajánlatára. Lehetővé téve, a kiadványt más vallásúak is olvassák. A hangsúly a keresztény szón van. A lap főszerkesztője Bajor Andor volt, 1991 januárjában bekövetkezett haláláig. Jakab Gábort nevezték ki a lap főszerkesztőjének. 16 éven át, töltötte be ezt a nem könnyű funkciót. Úgy tervezték, hogy az első lapszám Márton Áron püspökké avatásának évfordulójára jelenjen meg. Valójában 1989. február. 12-én szerették volna megünnepelni Márton Áron püspökké szentelésének 50. évfordulóját. Az előkészület ellenére az évforduló ünneplésére nem került sor. Az akkori körülmények között a templomban még a nevét sem ejthették ki.
Xantus Gábort kérték meg, a Márton Áronról szóló dokumentumfilm elkészítésére. A film forgatása a szülőföldjén, Gyulafehérváron, Bécsben, Rómában, Vatikánban történt. A filmnek az a nagy erénye, hogy olyan személyiségeket szólaltattak meg, akik ma már nem élnek.
A dokumentumfilm címét Illyés Gyula által Márton Áronnak dedikált írása inspirálta: „Emelt fővel”. Szövegkönyv: Jakab Gábor és Xantus Gábor. Rendező- operatőr: Xantus Gábor. 1994 februárjában a Román Televízió magyar adásában mutatták be a Márton Áronról készült dokumentumfilmet. A Keresztény Szó először hetilap volt, egy idő után havi lapként jelenik meg. A szerkesztői munka során nagyon sok pozitív érték halmozódott fel. A lap ma már a kulturális életre is fókuszál. A Vasárnap című katolikus lap az egyházmegyék mindennapjaival foglalkozik.
2006-tól kezdve a Keresztény Szó és a Vasárnap című folyóiratok főszerkesztője Bodó Márta. Aki visszaemlékezett a kezdeti nehézségekre, javasolta, lapozzuk együtt a Keresztény Szót. A válogatása szubjektív jellegű. Első írásokról, a jelenről és távlati lehetőségekről értekezett. Megjegyezte, hogy 1991 októberében jelent meg a Vasárnap című katolikus családi hetilap. Bevallása szerint a szerkesztői munkát a szerkesztőségben tanulta meg. Felfedezte a szavak súlyát. 1994-ben a Keresztény Szó színes borítót kapott. Sikernek tartja, hogy a két lapot ilyen körülmények között fenn tudják tartani. Van olyan fiatal, aki megtisztelőnek érzi, ha Keresztény Szóban közlik írását. Észrevehető, hogy a folyóirat tudományosabb irányt vett. A jövőben publicisztikai, illetve szépirodalmi írásokat is szeretnének közölni.
Az est folyamán a lapban közölt írásokból készült összeállítás hangzott el.
A Keresztény Szó és a Vasárnap tartalmi gazdagsága, sokszínűsége révén felkelti az olvasó figyelmét, alakítja a keresztény értékrendszerét.
Csomafáy Ferenc

Könnyebben vehetik őrizetbe a honatyákat
Megkönnyítette a parlament a két ház keddi együttes ülésén a törvényhozók őrizetbe vételét a szenátorok és képviselők jogállásának módosításával.
Egy ilyen határozat elfogadásához az eddigi minősített többség helyett egyszerű többség is elegendő lesz. A politikai nyilatkozatokra vonatkozó mentelmi jog mellett a törvényhozóknak más előjogokat is biztosít az alkotmány: csak a parlament jóváhagyásával lehet őrizetbe venni őket, vagy házkutatást elrendelni ellenük.
Két hete kezdődött jogvita arról, hogy milyen többséggel kell jóváhagyni a törvényhozók „kiadását" az igazságszolgáltatásnak, miután Dan Sova szociáldemokrata szenátort – Victor Ponta miniszterelnök volt kampányfőnökét – nem vehette őrizetbe a korrupcióellenes ügyészség, pedig a jelen lévő szenátorok többsége hozzájárult ehhez.
MTI
Erdély.ma

Emléktáblát avattak a szalacsi iskolában
Húsvétvasárnap emléktáblát avattak a szalacsi iskola földszintjén a budapesti Molnár Béla emlékére, aki a helyiek Béla bácsijává lett, és a falu díszpolgári címét is megkapta évekkel ezelőtt. Az emléktábla civil kezdeményezés alapján, közadakozásból készült.
A Szalacs díszpolgári címével kitüntetett Molnár Béla a valamikori Ikarusz budapesti Művelődési Házának igazgatójaként a sors jóvoltából megismerkedett Szabó Tibor szalacsi származású agrármérnökkel, aki annyit beszélt neki Szalacsról és az itteni vidékről, emberekről, hogy az meggyőzte a nagyvállalat igazgatóját: engedélyezze, hogy a romániai változások után meglátogassa a falut a művelődési ház autóbuszával és egy ottani csapattal. Pár napos szalacsi tartózkodásuk közben bebarangolták a vidéket, beszédbe elegyedtek a híres szalacsi pincesor gazdáival, megismerkedtek a tantestülettel és sok-sok iskolás gyerekkel. A látogatás vége az lett, hogy Molnár Béla elvitte magával a tantestület által kiválasztott, leginkább rászorulónak vélt 40–45 gyereket egy 5–6 napos anyaországi kirándulásra. Sikerült neki varázslatos programokat kitalálni, azokat megvalósítani úgy, hogy gyermekeink semmit nem adtak, csak kaptak.
Élményekkel megrakodva
A mindenki számára tanulságos kirándulást követően az következett volna, hogy a következő esztendőben mi, szalacsiak fogadjunk egy ottani csapatot, de Béla bácsi – már bátran nevezhetjük így, mert ő lett a szalacsiak „Béla bácsija” – azt mondta: még mindig mi következünk. Így ismét ők vitték, ellátták, nyaraltatták, majd épségben és ajándékokkal meg élményekkel megrakodva hazahozták gyermekeinket. Ki tudja, meddig folytatódott volna ez a folyamat, ha Béla bácsit meg nem támadja a gyilkos kór. Hosszas és fájdalmas műtétek sorozata következett, munkaadója beteg-nyugdíjazta, de ő nem adta fel: könyvtárosi, népművelői munkát folytatott, tanított több iskolában is, tevékenyen vezette a gyermelyi nyugdíjasok körét – és Szalacsra látogatott minden falunapon, míg az egyiken díszpolgára lett. Sajnos a kórt nem tudta végleg legyőzni, 2013-ban örökre itthagyott bennünket. Ezen a húsvéton neki állított emléket az a kétmaroknyi ember, akik Bokor Szilárd kezdeményezésére (aki maga is a kiránduló gyerekek között volt egy alkalommal) felavatták a Béla bácsi tiszteletére igazgatói engedéllyel elhelyezett emléktáblát, mely teljesen civil kezdeményezés alapján, közadakozásból készült egy hozzáértő vésnök keze munkája nyomán.
Civil kezdeményezés
Az avatón részt vett Béla bácsi nagyobbik lánya, Kata és pedagógus férje, két volt diák, Jagos Helén és Nagy Tibor megkoszorúzta az emléktáblát, Pitó Lajos római katolikus plébános megszentelte, Szabó Zsolt református lelkész pedig megáldotta és méltatta Béla bácsi tevékenységét. Jelen volt a díszpolgári címet adományozó akkori polgármester, Dávid Károly, és Horváth Béla mostani elöljáró, valamint Vida Attila szintén mostani polgármester, az iskola volt igazgatói közül Rácz Barna és Bokor István, illetve a mostani igazgató, Kiss Edit is. A Dunakesziről jött Bokor Tünde (szintén pedagógus) és fia, Balázs Béla bácsi kedvenc dalát adták elő, egy negyedikes kislány, Boróka pedig Petőfi-verset szavalt. Beszédet mondott Szabó Csongor és Bokor István, mindketten Béla bácsi közeli ismerősei, barátai. Molnár Béla hozzátartozói meghatottan köszönték meg e civil kezdeményezésből létrejött megemlékezést.
A tábla felirata
„A világlátás nagy nevelőiskola, nemesíti a szellemet, tágítja az értelmet és kiírtja az előítéleteket. Molnár Béla (1936–2013) 1990–1992 között a Budapesti Ikarusz Művelődési Központ igazgatójaként, több mint 100 szalacsi iskolás és pedagógus anyaországi utaztatását és ottlétének finanszírozását szervezte erőn felül teljesítve, szívügyének érezve a szalacsiak sorsát. Készíttették az emlékét őrző egykori diákok és pedagógusok.”
Bokor István
erdon.ro

Băsescu élesen bírálta a korrupcióellenes ügyészséget
Traian Băsescu korábbi államfő élesen bírálta hétfőn este az ország korrupcióellenes ügyészségét, mert szerinte az visszaélést követ el az előzetes letartóztatásba helyezés gyakori alkalmazásával, és szorgalmazta az ügyészek és a bírák felelősségre vonásának lehetővé tételét.
A korrupcióellenes ügyészség (DNA) létrehozásában elnöki mandátuma idején oroszlánrészt vállaló Băsescu a B1 hírtévének adott interjúban kijelentette: tavaly novemberben véget ért mandátuma után rossz irányba indult el a DNA, ugyanis pusztán feljelentés alapján egyre több embert vesz őrizetbe, és ezzel megfosztja a gyanúsítottakat a védekezés lehetőségétől. A politikus kifogásolta, hogy a feljelentések szinte bizonyítékerejűvé váltak, és szorgalmazta az ügyészek és bírák felelősségre vonhatóságát.
Ismert, hogy az utóbbi hónapokban több hozzá közel álló személy került az ügyészek látókörébe, így például Elena Udrea volt regionális fejlesztési miniszter és Radu Pricop ügyvéd, a volt államelnök veje. Băsescu hangsúlyozta: nem a személyes érintettség miatt bírálja az ügyészeket, hanem azért, mert elnöki mandátuma után megváltozott a munkamódszerük, és szerinte visszaélnek az előzetes letartóztatás intézményével.
„Az én időmben nem így volt”
Az ügyészeket tette felelőssé azért is, hogy már a nyomozási szakaszban nyilvánosságra kerülnek részletek a vizsgálatokról, és szerinte ezzel nyomás alá helyezik a bírókat, akik azután a közvéleménytől tartva, nagyobb hitelt adnak az ügyészség állításainak.
 A volt államfő azt mondat: az ő mandátuma idején a DNA nem így dolgozott, akkor úgy ítéltek el számos politikust jogerősen, hogy nem kerültek előzetes letartóztatásba, és biztosítva volt számukra a védekezés lehetősége. Hangsúlyozta, hogy a DNA működésében még számos hiba van - tíz évig tartó két elnöki mandátuma idején sem volt tökéletes -, és sokat kell még tenni ezek kiigazításáért.
"Az én mandátumom idején az ügyészek lépésről-lépésre dolgoztak, a feljelentések ritkák voltak, az aktába pedig bekerültek olyan elemek is, amelyek a gyanúsított számára voltak kedvezőek. A mostani igazságszolgáltatásra rettenetes nyomás nehezedik, (…) őrizetbe vett gyanúsítottakat úgy visznek megbilincselve a legfelső bíróságra, hogy közben újságírók hada kíséri őket, és az ügy részletei már kiszivárogtak - mondta Băsescu, aki szerint a vádhatóság hisztériát kelt a közvéleményben.
"Nem ilyenért küzdöttem"
A volt államfő úgy véli, semmi esélye nincs a védekezésre egy olyan gyanúsítottnak, akinek a nyakán van a DNA, a titkosszolgálat, a számvevőszék, a média, és ezzel párhuzamosan a feljelentés majdnem bizonyítékerejűvé vált. "Én nem ilyen típusú igazságszolgáltatásért küzdöttem, és nincs magyarázatom arra, hogy miért mentek el a dolgok ebbe az irányba" - mondta.
Bírálta a legfelsőbb bíróság elnökét is, aki korábban kijelentette, hogy az általa vezetett intézmény partnere lesz a DNA-nak. "Ilyen körülmények között, kérdem, milyen védekezési lehetősége van egy gyanúsítottnak?" - tette hozzá Băsescu.
Nem zár ki igazságtalan ítéleteket
A volt államfő nem zárta ki annak a veszélyét, hogy így igazságtalanul is elítélnek embereket. Szerinte a bírók feladata visszafogni az ügyészség vitatható eljárásait. Ugyanakkor elismerte, hogy voltak olyan esetek is, amelyekben jogosan vettek őrizetbe gyanúsítottakat, például olyanokat, akik bizonyítékot semmisítettek meg.
Azzal vádolta meg a DNA és a legfelsőbb bíróság vezetőit: versenyt űznek abból, hogy minél több politikus "skalpját" szerezzék meg, mert abban érdekeltek, hogy újabb mandátummal bízza meg őket az államelnök.  Arra biztatott mindenkit, aki úgy érzi, hogy vele szemben az ügyészek törvénytelenül jártak el, hogy forduljon jóvátételért a strasbourgi emberjogi bírósághoz.
Hozzátette: túl magas az a 10 százalék, amilyen arányban a DNA által megvádolt személyek esetében felmentő ítéletek születnek. "Képzeljék el, a DNA jelenleg négyezer ügyben vizsgálódik, ha minden ügyben legalább egy embert megvádolnak, akkor az már 400 felmentettet jelent. Vajon jó, hogy bezárják őket, majd megállapítják, hogy ártatlanok?" - tette fel a kérdést Băsescu.
maszol.ro

Feljelentették a Kovászna megyei prefektust
Hivatali visszaélés miatt tett feljelentést Sebastian Cucu Kovászna megyei prefektus ellen Gazda Zoltán. A Sepsiszéki Székely Tanács elnöke szerint a kormánymegbízott nem teljesítette feladatát, amikor március 10-én nem fogadta azt a küldöttséget, amely a petíciót akarta benyújtani.
Elmondta: a belügyminisztérium prefektusokat felügyelő vezérigazgatójánál tett feljelentést, jelezte, hogy a törvény értelmében a prefektus kötelessége a társadalmi feszültségek felügyelete, feloldása, ám a kovásznai kormánymegbízott nem tett ennek eleget, sőt maga szítja a feszültséget.
Március 10-én, a székely szabadság napján a sepsiszentgyörgyi turulszobornál összegyűlt tömeg petíciót fogadott el, amelyben a jogfosztások ellen tiltakoztak.
A kormánynak címzett beadványt a prefektusnak szerették volna átadni, ám nem találkozhattak vele. Gazda Zoltán elmondta, a prefektus hátrahagyta a kapusnak, hogy nem kíván találkozni velük, ő másnap ellenőrizte, hogy iktatták-e a beadványt.
„A petíciót iktatták, ám a prefektus továbbra sem fogadott, ezért levélben tudattam vele: feljelentést teszek ellene” – idézte fel Gazda. Sebastian Cucu legutóbbi sajtótájékoztatóján azt mondta, március 10-én nem tartózkodott a hivatalban, ám utána nem kereste meg senki a szervezők részéről. Gazda szerint a prefektus valótlanságot állít.
Bíró Blanka
Székelyhon.ro

Ma sem született döntés Markó Attila ügyében
Ma sem született döntés a képviselőházban Markó Attila előzetes letartóztatásának ügyében. A képviselők a Húsvéti szünetre hivatkozva egy héttel elhalasztották az RMDSZ-es honatya letartóztatására vonatkozó kérés megvitatását.
Erről egyébként már egy héttel ezelőtt, kellett volna határozniuk a képviselőknek, azonban az elmúlt szerdán Markó Attila lemondott mandátumáról.
De mivel lemondásának eredeti példánya még nem jutott el a képviselőházhoz, a dokumentum másolatát nem vehetik figyelembe – mutatott rá a ház titkára. 
Marcel Ciolacu korábban azt mondta, ha a ház mai programjának végéig nem érkezik meg Markó Attila lemondásának eredeti példánya, az alsóház plénuma szavazni fog a jogi bizottság előzetes letartóztatásra vonatkozó véleményezésről. A mai döntést azonban elnapolták.
marosvasarhelyiradio.ro / Digi24
Erdély.ma

Az Európai Bizottság aggódik a román áfacsökkentés miatt
Az Európai Bizottság (EB) előrejelzése szerint a román kormány áfacsökkentő tervei jelentős kiesést okoznak az adóbevételekben – jelentette ki Valdis Dombrovskis, az Európai Bizottság euróért és társadalmi párbeszédért felelős alelnöke szerdán Bukarestben, miután Victor Ponta román miniszterelnökkel tárgyalt.
Közös sajtóértekezletükön Dombrovskis rámutatott: fontos, hogy a román gazdaság tovább javuljon, ezért aggodalomra adnak okot azok a jelentős áfacsökkentések, amelyeket az elfogadásra váró új adótörvény tartalmaz. Hozzátette: az új adótörvények előírásai nincsenek összhangban az EB ajánlásaival, amely azt kérte a tagállamoktól, hogy – főleg a rosszul fizetett – munka adóterheit csökkentsék a gazdasági növekedést és fogyasztást kevésbé érintő adónemek rovására.
Ponta kijelentette: kormánya minden intézkedésére megvan a fedezet, és az adócsökkentés hosszú távon fenntartható. Emlékeztette az EB alelnökét, hogy Bukarest megkezdte a munka adóterheinek visszaszorítását, amikor tavaly ősszel öt százalékponttal csökkentette a munkáltatók által fizetendő nyugdíjjárulékot. Szerinte az áfacsökkentésre is van fedezet, hosszú távon pedig az adókerülés visszaszorítását eredményezheti.
A kormányfő rámutatott: a román gazdaság három éve növekszik, csökken a költségvetési hiány, az államadósság pedig a GDP 40 százaléka alatt maradt. Ponta elismerte, hogy az EU-ban átlagon felülinek számító – három százalékos – gazdasági növekedése ellenére Románia még távol áll az Európai Unió átlagos gazdasági és társadalmi mutatóitól, de szerinte éppen azért kell Romániának nagyobb sebességgel fejlődnie, hogy behozza lemaradását.
Bukarest jövőre az általános forgalmi adót 24-ről 20 százalékra, az élelmiszerek áfáját pedig már idén júniustól 9 százalékra akarja csökkenteni.
Valdis Dombrovskis bukaresti látogatása alkalmával Romániában országos tájékoztatási kampányt indítottak az EB – fiatalkori munkanélküliség leküzdésére irányuló – Ifjúsági Garancia nevű programjának népszerűsítésére. Ennek keretében Románia csaknem félmilliárd eurós uniós támogatást hívhat le annak érdekében, hogy minden friss végzősnek tanulmányai befejtését követően négy hónapon belül konkrét foglakoztatási, vagy továbbképzési ajánlatot tudjon biztosítani. MTI
Erdély.ma

Júniustól olcsóbb lesz az élelmiszer
Júniustól kilenc százalékra csökkentik minden élelmiszer és alkoholmentes ital áfáját – jelentette be tegnap a kormány ülésén Victor Ponta miniszterelnök. Az általános forgalmi adó (áfa) jelenleg 24 százalékos, az új adótörvénykönyv ennek szintjét jövő évtől kezdődően 20 százalékra csökkentené. Korábban a kenyér és bizonyos turisztikai szolgáltatások esetében vezettek be kilencszázalékos csökkentett áfát. A kormányfő közölte: a kabinet most sürgősségi rendelettel hozza előre a 2016. január 1-jétől tervezett adócsökkentő intézkedések egyikét, amelyeket a parlamenti elfogadásra váró új adótörvénykönyv irányoz elő. Az eredeti tervekkel szemben nemcsak az alapélelmiszerek, hanem minden élelmiszer áfája csökken, valamint az értékesítésükkel kapcsolatos közétkeztetési szolgáltatásoké is – hangsúlyozta a miniszterelnök.
Ponta szerint a költségvetés a tervezett ötmilliárd lejes hiány helyett ötmilliárd lejes többlettel zárta az idei első negyedévet, és így máris rendelkezik az élelmiszerek áfájának csökkentésével keletkező bevételkiesés fedezetével. Az intézkedést Victor Ponta azzal indokolta, hogy egyrészt az Európai Unióban Romániában költik jövedelmük legnagyobb hányadát (csaknem harmadát) élelemre a polgárok, másrészt az élelmiszer-ágazatban a legmagasabb az adókerülés mértéke.  Ponta hozzátette, a kormány azt reméli, hogy az élelmiszerek áfájának csökkentése hozzájárul az ágazat versenyképességének javításához, a feketegazdaság visszaszorításához, és növeli az ország élelmiszer-biztonságát. Kijelentette, felkérte a mezőgazdasági minisztert és a pénzügyi ellenőrző hatóságot, ellenőrizzék, hogy az áfa csökkentése az árban is meglátszik-e majd. A Nemzetközi Valutaalap nemrég közölte: ellenzi a kormány adócsökkentési terveit és túl korainak tartja. Ponta kiemelte, a kormány tanácskozott a nemzetközi hitelezőkkel, és nem számít „nagy gratulációkra”, azonban az intézmények megértették, hogy mi Románia közép és hosszú távú stratégiája. Daniel Constantin mezőgazdasági miniszter szerint az áfacsökkentés hozadéka nem csupán az árak esése, hanem a fogyasztás fellendülése, ezáltal a magasabb állami bevételek is. „Holnaptól elkezdjük a tanácskozásokat a termelőkkel, az iparral és a nagy üzletláncokkal, hogy biztosak legyünk, az intézkedés meghozza a várt hatást” – mondta a miniszter. Hozzátette, az áfa csökkentése „oxigénhez juttatja” a tejszektort is, miután április elsejével megszűnt a kvóta, de a hússzektort is, amelyre károsan hatott az Oroszország által bevezetett embargó.  Hírtelevíziók elemzői szerint Victor Ponta azért próbálja minél gyorsabban életbe léptetni a liberálisok által is szorgalmazott adócsökkentéseket, hogy kifogja a szelet politikai ellenfelei vitorlájából a jövő évi önkormányzati és parlamenti választások előtt.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Arisztokraták honfoglalása (Könyvbemutató)
Csinta Samu elmondta: az elmúlt tíz évben sok időt töltött a Kálnoky családdal, hiszen gyerekeik osztálytársak voltak, lánya ott lovagolt, kétszer együtt is nyaraltak, kialakult egyfajta kapcsolat, amit nem nevezne barátságnak, megmaradt egyfajta tisztelet-távolság. Úgy érzi, az a távolságtartás egyfajta védekezési mechanizmusként alakult ki, egyrészt szeretnének minél közelebb kerülni a társadalomhoz, másrészt viszont visszariadnak attól, mintha csorbulna nimbuszuk –  de ez a magatartás nem ellenszenves.
Kapcsolatuk során számos érdekes dolgot tapasztalt: elveket, értékhez való ragaszkodást, és amikor találkozott Mikes Zsigmonddal – aki nem pragmatikus üzletember, hanem inkább idealista –, érzékelte, ugyanolyan gondolkodású emberről van szó. Azon töprengett, mitől hasonlítanak, mi az, ami közös bennük, mi az, amitől ezek a családok talpon maradtak. Miután meséltek az itthon maradottakról – Bethlen Anikó néni, Teleki Gemma, Teleki Mihály –, látta, hogy ugyanúgy gondolkodnak, valami titokzatos kötőanyagnak kell lennie közöttük. Így jött az ötlet, hogy erről írnia kell. Csinta Samu nem történelemkönyvet, nem családfát, nem interjúkötetet akart írni, mert ilyenekből van elég. Kálnoky Tiborral közösen összeállítottak egy lajstromot, kivel érdemes beszélni, melyek azok a családok, amelyek visszajöttek, vagy itthon voltak, visszaigényelték, részben visszakapták birtokaikat, és próbálnak valamit kezdeni velük, akarva-akaratlanul a társadalom részévé váltak. Amikor sikerült megszerezni az alanyok bizalmát, mélyen elbeszélgettek. Olyannyira, hogy Mikes Zsigmond azt mondta: a könyvnek csak akkor van értelme, ha számon kérő, vagy Haller Béla abban látta értelmét, ha az írás felrázza őket. 
Csinta Samu ebből az irányból indult el. A kiadóval egyeztetve – hogy a könyv legyen olvasóbarát – az arisztokrata családoknak csak egy részével foglalkozott, ha a fogadtatás megfelelő lesz, folytatja a munkát.  A szerző műfajilag dokumentumregényként határozza meg kötetét. Közel százórányi beszélgetést dolgozott fel. Fontosnak tartotta az olvasmányosságot, egyetlen interjúrészletet illesztett be, a többi függő beszéd. Kicsit regényes, de senki nem érezte úgy, hogy az elbeszélésforma a hitelesség rovására ment volna.
A könyvet Köntés Ernő sepsiszentgyörgyi fotográfus fényképei és a történelmi családok címerei illusztrálják.
Csinta Samu: Erdély újranemesítői /Heti Válasz Kiadó, Budapest
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Hírsaláta
MEGCSAPOLT BANKSZÁMLÁK. A Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság közölte: egyelőre azonosítatlan elkövetők a Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Igazgatóság ügyészeiként bemutatkozva több település polgármesterét és alpolgármesterét hívták fel telefonon, az elöljáróktól bankszámláik azonosító adatait követelték, s különböző összegekkel rövidítették meg őket. A rendőrség figyelmeztet: sem az ügyészek, sem más nyomozóhatóság nem kérhet ilyen adatokat, még akkor sem, ha egyébként valós, tényleg folyamatban lévő vizsgálatról van szó. Nyomozás indult az átverők azonosítása és a kár megtérítése, illetve a tettesek felelősségre vonása érdekében. A közlemény nem tér ki arra, hogy mely települések vezetőit sikerült megkárosítani. (Székelyhon)
JOHANNIS folytatja. Újabb önéletrajzi kötete jelenik meg Klaus Johannisnak. Az államfő május 23-án a Bookfest Nemzetközi Könyvvásáron mutatja be Az első lépés című könyvét. A kötet a Lépésről lépésre című bestseller folytatásaként az elnökválasztási kampány kulisszatitkairól és államfői mandátumának első napjairól számol be. Johannis első kötete számos rekordot megdöntött a tavalyi Gaudeamus Könyvvásáron. Mintegy 130 ezer példány fogyott el belőle, a kiadó, a Curtea Veche pedig bolgár, német, magyar és holland nyelvű fordítást is tervez. (Maszol)
NEM MENT TEMPLOMBA. A korábbi évektől eltérően nem vett részt Klaus Johannis a húsvétvasárnapi szentmisén a nagyszebeni Szentháromság-plébániatemplomban. A Mediafax értesülései szerint az evangélikus vallású államfő Németországban, a szüleinél töltötte az ünnepeket feleségével együtt. Johannis legutóbb karácsonykor vett részt a plébániatemplomban tartott szentmisén, és amíg Nagyszeben polgármestere volt, rendszeresen a katolikus szertartásra járt a vallásos ünnepeken. Az államfő egyébként vasárnap reggel a Facebook-oldalán egészséget, boldogságot és bizakodást kívánt a húsvétot ünneplő katolikusoknak és protestánsoknak.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Marosvásárhelyiek figyelmébe!
Az előválasztásokról
Nagypénteken reggel az RMDSZ, EMNP és MPP Maros megyei vezetői rövid egyeztetésre ültek össze. Örömmel vettük és vesszük tudomásul, hogy Marosvásárhely közössége nagy érdeklődést mutat a közös magyar polgármesterjelölt előválasztások útján való kiválasztása iránt. Az elmúlt héten több száz személy jelentkezett már a marosvásárhelyi előválasztás névjegyzékébe, ez is mutatja, hogy a politikai kezdeményezés jó visszhangra lelt a választópolgárok körében. Köszönjük a marosvásárhelyiek érdeklődését, amelyet a közösség bizakodásaként értelmezünk.
Válaszképpen a felmerülő kérdésekre, valamint az esetleges kételkedések eloszlatása végett megerősítjük az előválasztások minél átláthatóbb lebonyolítására vonatkozó szándékunkat.
Ennek szellemében a választások lebonyolítása során a szervező alakulatok küldöttein kívül a jelölteknek, valamint társadalmi szervezeteknek is lehetőségük nyílik megfigyelőket állítani.
A marosvásárhelyi előválasztás névjegyzékébe való feliratkozást továbbra is minden marosvásárhelyi illetőségű személy megteheti a www.elovalasztas.ro weboldalon, a pártok marosvásárhelyi székházaiban, valamint a történelmi egyházaknál.
Ezzel együtt a jelöltállítási folyamat is elindult, az ehhez szükséges aláírásgyűjtő ív letölthető az előválasztás weboldaláról, valamint igényelhető a pártok székházaiban is.
Szorgalmazzuk a minél szélesebb körű versenyt, várjuk azoknak a bátor marosvásárhelyi jelölteknek a jelentkezését, akik vállalják a marosvásárhelyi magyar közösségért a politikai cselekvést és munkát.
Tájékoztatjuk az érdeklődőket, hogy a névjegyzékbe vételi folyamat során nyilvántartásba kerülő személyes adatokat a három politikai alakulat az adatvédelmi törvény előírásai szerint kezeli, és kizárólag az előválasztás megszervezésének céljával használja.
Hangsúlyozzuk, hogy az évek során sokféleképpen megfogalmazódott közösségi igényt, miszerint a marosvásárhelyiek véleményt szeretnének mondani azokról a személyekről, akik az ő képviseletükre jelentkeznek, figyelembe vettük, és a közösség akarata szerint cselekszünk.
Ezért fontos tudatosítani, hogy a marosvásárhelyi előválasztás erejét és hitelességét csak azok tudjuk növelni, akik élni szándékozunk az előválasztások lehetőségével.
Brassai Zsombor, az RMDSZ Maros megyei szervezetének elnöke
Portik Vilmos László, az EMNP Maros megyei szervezetének elnöke
Kis István, az MPP Maros megyei szervezetének elnöke
Népújság (Marosvásárhely)

Sóvidék szívdobogása
Megjelent a Sóvidék kulturális folyóirat VI. évfolyamának 2. száma. Anyaga színvonalas, érdekes, változatos. Tudományos, történelmi témák, megemlékezések, irodalmi alkotások, szovátai személyiségek sikerének méltatása. A belső borítójához kapcsolt levélben a főszerkesztő, Szolláth Hunor kiemeli: céljuk a kistérség kulturális-tudományos "termékeinek" összefogása, illetve közlési teret biztosítani. Ezért kéri az olvasókat, értékes írásaikkal, fényképekkel járuljanak hozzá a kiadvány színvonalasabbá tételéhez. A folyóiratot megkapóan szemléletessé teszik és kiemelik a felsősófalvi lakókat, népszokásokat bemutató jó minőségű fényképek. Láthatjuk az 1940-es zászlószentelést, betekintést nyerhetünk az egyházi életbe, a családi eseményekbe, a lakodalmakba, a fonóba.
Külön megragadták a figyelmemet Márton Béla Szováta belső helynevei, Szekeres Lukács Sándor Bethlen Gábor és Székely Mózes barátságáról, Deák Sárosi Sándor Magyarország nemzeti és állami ünnepe, augusztus 20., Fekete Árpád Visszaemlékezés diákéveimre című írásai.
A kiadvány borítója is tetszetős, a címlapra egy 1937-es szüreti bálon készült fényképet nyomtattak. A közölt írások olvasmányosak, általuk a szívünkhöz közel álló igen kedves Szováta és vidéke népét, táját is jobban megismerhetjük.
Kajcsa Jenő
Népújság (Marosvásárhely)

Előadássorozatot indít a magyar anyukák és gyermekek klubja!
Belső harmónia, az öngyógyulás útjai, érzelmek fogságában
Érdekesnek ígérkező előadássorozatot indít az Aradi Magyar Anyukák és Gyermekek Klubja, a szervezet fennállásának 5. évfordulójának alkalmából. A Jelen Házban sorra kerülő (három előadásból álló) rendezvénysorozat keretében két ismert magyarországi meghívottal találkozhatnak az aradiak, akik olyan témákba nyerhetnek betekintést, mint például a daganatos betegségekből való gyógyulás folyamatai, az emberi energiarendszerek és érzelmek irányítása vagy a testi–lelki–szellemi harmónia.
Az első előadásra április 19-én, vasárnap 16 órai kezdettel kerül sor „Többszintű gyógyulás” címmel, a meghívott Balogh Béla író/előadó, aki könyveiben főként ezotérikus témákat feszeget. Saját bevallása szerint a „materializmus” szellemében nőtt fel, anyagelvű, mérnöki gondolkodását akkor sem adta fel, amikor tapasztalati úton találkozott a materialista szemléletet cáfoló olyan jelenségekkel, mint a telepátia, telekinézia és a hipnózis. „Módszeresen és körültekintően kezdtem vizsgálni és rendszerezni a rendelkezésünkre álló kísérleti eredményeket, tudományos elméleteket és bizonyos „halálközeli élmények”-ből származó beszámolókat. Több tudományág eredményeinek (fizika, matematika, orvostudomány, agykutatás, pszichológia, evolúciós elméletek) összevetése után olyan következtetésekre jutottam, amelyek egyértelműen cáfolják azt az elképzelést, miszerint az ember pusztán anyagi lény, és halálával számára minden véget ér” – vallja blogján.
A második előadást május 17-én 16 órától szervezik, a meghívott szintén Balogh Béla lesz, aki arról mesél, hogyan lehet szabadulni az érzelmek fogságából, ugyanakkor hogyan teremthetjük meg a Földi Mennyországot.
A harmadik előadás május 25-én 17 órakor esedékes, a szervezők erre az alkalomra meghívták dr. Papp Lajos Széchenyi-díjas szívsebész professzort. Az előadás címe:Test–lélek–szellem harmóniájának megteremtése. A professzor blogján így vall önmagáról: „Életem szolgálat. Szolgálni az embert, szolgálni a betegeket. Teremtőtől kapott hittel, krisztusi szeretet jegyében gyógyítani. Több évtizedes kutatói és klinikai tapasztalataimat, tudásomat kívánom ötvözni a holisztikus gondolkodással és az elfelejtett, évezredes népi bölcsességekkel. Gyógyítani szívvel-lélekkel. Szívet–lelket–testet. Az EGY-etemes embert.”
A három előadásra meghívók igényelhetők a Tulipán könyvesboltban és az RMDSZ-székházban, vagy telefonon a 0721-139-021-es számon. Kapcsolattartó személy: Zámbori Magdolna. 
Sólya R. Emília
Nyugati Jelen (Arad)

Erdély utolsó dinoszauruszai vendégeskednek Kolozsváron
Tizenöt éves kutatómunka eredményei öltöttek látványos formát
Hetven millió évvel ezelőtt a mai Európát szigetek alkották, és bolygónk teljes felületén trópusi éghajlat uralkodott.
Azokban az időkben Földünkön a dinoszauruszok mindenfelé jelen voltak a szárazföldön, amíg egy óriási méretű meteorit becsapódása véget nem vetett hegemóniájuknak, utat nyitva az emlősök elterjedésének. A dinoszauruszok a mai Erdély területén sem mentek ritkaságszámba, amint azt számos, elsősorban Hátszeg (Haţeg) környéki lelet is bizonyítja. Az egykori, 85 ezer négyzetkilométernyi sziget területén felfedezett kövületek fontos kutatási anyagot nyújtanak a tudománynak, egyben látványos érdekességgel szolgálnak a laikus számára – például az Egyetemiek Házának előcsarnokában, ahol tegnap iskolások százai bújtak dinótojásba és tekintették meg a leletek alapján rekonstruált egykori állatokat. A Magyarosaurus dacus, az Elopterys nopcsai és korabeli társaik szeptemberig várják a látogatókat.
Ö. I. B.
Szabadság (Kolozsvár)

Kinek fütyöl az elkobzott katolikus egyházi ingatlan?
A Szabadság 2015. március 24-iki lapszámában DNA-vizsgálat a katolikus egyház ingatlanügyeiben címen hírt adott arról, hogy „Vizsgálatot indított az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) a római katolikus egyháznak visszaszolgáltatott vagyonnal kapcsolatban, amely során a kommunisták által elkobzott ingatlanok visszaadásának jogosságát szándékoznak ellenőrizni.
Hírforrások szerint az egyház »valóságos ingatlanimpérium« fölött rendelkezik.” Az írásom címében szereplő manapság nemigen használatos kifejezés ismerős lehet Arany János Fülemile című költeményéből. A „fülemile” füttyéért pereskedők helyett az igazságot tenni hivatott bíró lett a nyertes, aki ítéletében kihirdette, hogy az neki „fütyöl”.
A római katolikus egyház mindig teret engedett a vallásos érzületet nem sértő korszellem építészeti formában való kifejeződésének. Erre megfelelő példát nyújtanak mindazok az építmények, melyek nevéhez kötődnek. Tagadhatatlan, hogy az üzleti meggondolás is szerepet játszott az egyházi bérházak emelésében, a bérlakások kialakításában, mert a templomok, iskolák, óvodák fenntartását, a különféle szociális, karitatív tevékenységek anyagi hátterét elő kellett teremteni. A kolozsvári Szent Mihály egyházközség korábbi századokban sem rendelkezett a megvalósításra váró tervekhez szükséges anyagi háttérrel, minden nagyobb beruházását kölcsön felvételéből fedezte.
A római katolikus egyháznak Kolozsvárt évszázadok óta számtalan ingatlana volt, melyeken a városi tanács engedélyével emelkedtek a kincses város nem egyszer szimbólummá vált épületei. Ennek sorába olyanok tartoztak, mint a megvalósítójukhoz, a reneszánsz lelkületű Hirschler József prelátus-plébános nevéhez köthető Auguszteum és a ma is legendásként emlegetett egykori római katolikus tan- és leánynevelő tanintézet, a Marianum, valamint az angol parkváros – a Cottage – mintájára emelt sétatéri bérpaloták. Az egyház ingatlanjai közül központi elhelyezkedésük miatt elsősorban a Szentegyház (ma Iuliu Maniu) utcai bérpaloták, a Státus-házak vannak szem előtt.
1899-ben Grois Gusztáv főgondnok ötlete alapján a főtér keleti sorának közepén utcát nyitották, a korábban csak a Bolyai utcáig terjedő Szentegyház (ma Iuliu Maniu) utcát meghosszabbították a főtérig. A terv megvalósítása érdekében négy épületet le kellett bontani. Az egykori Gyergyai-ház akkor a porcelán és üvegkereskedő Frank Kis család kezén volt. A soron következő két házat a Radák család birtokolta, az egyik épületüket a gyalogjáróra kirúgó, kőlábakon nyugvó „áltánya” miatt Kislábasház néven emlegették. A házban sok árvaleányt istápolt báró Radák Istvánné, leánykori nevén gróf Rhédey Klára. A negyedik lebontott épület a Bánffy-palota melletti Tivoli-ház lett, melynek emeleti traktusán a Schütz-féle római katolikus árvaház működött. Az épület az egyház tulajdona volt, a két Radák-házat kárpótlásul kapták a várostól a templomot körülvevő, eltakaró épületek lebontásáért, a Gyergyai-házat megvásárolták a Frank Kis-örökösöktől. 1898 áprilisában a Hauszmann és Társa cég elkezdte a bontást, melynek eredményeképpen a négyteleknyi felszabadult helyen elfért a főtérig meghosszabbított utca és az új házsorok is. Az újonnan kialakított utcaszakasz két oldalán az Alpár Ignác tervezte eklektikus karakterű Státus-paloták, a római katolikus egyház hat modern bérháza magasodott.
A két sarki palota tetején három-három – a Szentháromságra utaló – kereszttel díszített harangmotívum jelezte az épületek hovatartozását. A keretes rendszerű bérház utcai frontján márványalapú lépcsőházból nyíló többszobás, bálteremhez hasonlatosan tágas lakások épültek a nagypolgárságnak, az épület hátsó traktusában udvari, körfolyosós, alacsony komfortfokozatú, szoba-konyhás olcsó lakások közös mellékhelyiséggel a cselédségnek. Az udvari szárnyat az észak-olasz palotákat idéző neoreneszánsz loggiahomlokzat tette lakályossá. A palotaházak földszinti üzlethelyiségeinek kirakatszekrényeit Komáromi János asztalosmester tervei alapján alakítottak ki. Az elegáns portálék felett festői látványt nyújtottak a kovácsoltvas cégérek.
Mindezek alapján természetes, hogy a szép tágas lakásoknak nagy volt a kelendősége, jó nevű orvosok, ügyvédek, a város notabilitásai közül többen kiigényelték, bérbe vették. Így volt ez megépítése idején és a korszakváltó 1920. esztendő után is.
A római katolikus egyház elleni harc legelszántabb képviselője a „magyarfaló” jelzővel elhíresült Onisifor Ghibu kolozsvári egyetemi tanár, a Monarchia korabeli Magyarországon az erdélyi ortodox főegyházmegye elemi oktatásügyi iskola-felügyelője volt. Bíró Vencel piarista tartományfőnök ellen címbitorlás és államellenesnek nyilvánított rendi címer használata miatt irredentizmus vádjával pert indított. Ötoldalas vádiratának csúcspontjaként rámutatott, hogy a rendi címer felett a magyar korona látható, a felette levő betűk – M. A. – pedig azt jelentik, hogy Magyar Állam. „Kíméletlen támadást intézett az erdélyi katolicizmus ellen azzal a nyilvánvaló célzattal, hogy egyházmegyénket, elsősorban pedig az erdélyi római katolikus Státust intézményeivel összetörje” – írta Kolozsvárt, 1924. február 15-én Mailáth Gusztáv Károly püspök Gyárfás Elemérnek, a Státus világi elnökének küldött levelében. Onisifor Ghibu konok elszántsággal elérte, hogy elnökletével a Vallásügyi Minisztérium „történelmi jogi bizottság”-ot alakított az Erdélyi Római Katolikus Státus jogi helyzetének kivizsgálására. 1931-ben a bizottság jelentését Un anahronism şi o sfidare: statul roman-catolic ardelean címen adta közre, mely a Státust alapjaiban támadta és egész létét megkérdőjelezte. 1932-ben a Státus vezetői alaposan dokumentált emlékiratban válaszoltak, melyet a román kormánynak Statusul Romano-catolic din Transilvania, a Szentszéknek Status romano-catholicus Transsylvaniensis címen terjesztettek fel.
Ezek után mi sem természetesebb, hogy Onisifor Ghibut a római katolikus egyház egyik bérházának (Octavian Goga, volt Vasvári Pál utca 7. sz.) lakójaként tarthatták számon. A Státus memorandumának kiadása felbőszíthette, melyet fokozhatott, hogy abban az időben levelet kapott Dr. Kedves Andrástól, a Szent Mihály Egyházközség gondnokától, aki bérhátrálékára figyelmeztette. Kategorikus hangvételű válaszlevelében mereven elzárkózott a fizetéstől.
Cluj, 6. X. 932.
Domnule Administrator,
La adresa Dvoastră primită astăzi, am onoarea a Vă răspunde că eu am plătit chiria în fiecare lună regulat – afară de Septembrie – aşa că nu mai sînt dator cu nimic. Eu v-am comunicat încă din decembrie anul trecut, că în urma reducerii considerabile a salariilor, nu pot plăti, începînd cu 1 Ianuarie, mai mult de 5000 lei lunar, sumă pe care am plătito foarte regulat şi pe care o voi plăti şi deaici înainte. Peste aceasta nu pot plăti nimic mai mult, deacea cu onoare Vă rog să binevoiţi a lua la cunoştinţă.
Cu deosebită stimă
Prof. Onisifor Ghibu
Levelét a Szent Mihály Egyházközség Lakásbérleti Bizottsága elé vitték. Az ott megbeszéltek értelmében Dr. Kedves András gondnok 1932. október 24-én újabb levelet írt, melyben részletes magyarázattal szolgált. Ebből tudható, hogy Onisifor Ghibu negyedévi lakbére 1932. május 1-ig járulékokkal együtt 21369 Lei volt, melyet a következő naptól 15330 Leire csökkentettek. A korábbi időszakból 22029 Lei bérhátráléka keletkezett. Levelét határozott hangon fejezte be: „Incât Domnul Profesor si-după lămurirea de mai sus n’ar fi în stare să achite atât restanţa cât şi chiria scadentă conform contractului, Vă rugăm să binevoiţi la dată legală a ne pune lociunţa la disposiţie şi în acest car cu toată stima Vă rugăm să binevoiţi a ne încunoştinţa la timp.”
A korabeli erőviszonyok ismeretében könnyen elképzelhető, hogy az Octavian Goga utcai egyházi ingatlan végül kinek a javára „fütyölt”.
1948. július 17-én Románia egyoldalúan felmondta a Szentszékkel kötött konkordátumot és megkezdődött a kíméletlen hadjárat a görög és a latin rítusú katolikus egyház ellen. A „klerikális reakció” ellen folytatott küzdelem részletei ismertek és feldolgozottak. A kommunista rendszer időszakában az erdélyi magyar történelmi egyházaktól 2140 ingatlant koboztak el. Példánkra, a 19. század végén a római katolikus egyház által építtetett Szentegyház utcai Státus-palotákra visszatérve rendkívül elgondolkodtató, hogy a hat bérház közül öt van egyházi tulajdonban, az egyik, a sarki 1. számú bérház – melynek földszintjén egykoron az Állami Takarékpénztár (CEC) működött – miért nincs az egyház ingatlanai között. Ennek kivizsgálása is meglepetéssel zárulhatna.
Az erdélyi közéleti napilap, a Szabadság ominózus cikke alapján ismét idézhető Arany János klasszikus tan-költeménye. A jogilag és erkölcsileg egyaránt rendezetlen visszaszolgáltatás körülményei között kinek „fütyölnek” ma az elkobzott és vissza nem adott egyházi ingatlanok?
SAS PÉTER
Szabadság (Kolozsvár)

Örökségünk őrei a döntőben
Az RMDSZ Fehér megyei szervezete által kezdeményezett Fogadj örökbe egy műemléket vetélkedő döntőjét tartották meg múlt csütörtökön a Bethlen Gábor Kollégium Tornatermében.
A rendezvényt Szőcs Ildikó igazgató nyitotta meg, bemutatva a zsűrit és a vendégeket: Winkler Gyula EP-képviselőt, Hegedüs Csillát, az RMDSZ főtitkár-helyettesét, a Kulturális Főosztály vezetőjét, Lázár Emőke és Fodor Brigitta tanárnőket, Horváth Enikőt, az iskola főkönyvelőjét. Ladányi Árpád megyei RMDSZ elnököt és Kerekes Hajnal ügyvezető elnököt, aki 2012-ben bejelentette a vetélkedő indítását.
BAKÓ BOTOND
Szabadság (Kolozsvár)