Tusványos 24 – Merre tart az erdélyi magyarság autonómiaküzdelme?
Pénteken, amikor Tusványoson az európai polgári kezdeményezésekről szóló vita zajlott, még nem tudta senki, sőt mi több nem is gondolta volna, hogy az Európai Bizottság elutasítja a Székely Nemzeti Tanács beterjesztését. Az előadók nagy reményekről, elképzelésekről beszéltek. A közönség már kezdte elhinni, beleélni magát a kezdeményezés sikerességében. És lám alig telt bele egy nap, szombaton közölte a sajtó, hogy az Európai Bizottság eluta- sította a Székely Nemzeti Tanács és partnerei által beterjesztett, az etnikai, kulturális, vallási sajátosságokkal rendelkező régiókra vonatkozó európai polgári kezdeményezés bejegyzését.
Nyolc előadó ült a Kós Károly-sátor asztalához: Balogh György, Magyarország brüsszeli állandó képviseletének kisebbségpolitikai tanácsosa, Izsák Balázs, az SZNT elnöke, Csáky Pál, az MKP elnökségi tagja, Márky Zoltán, az Országgyűlés Külügyi Igazgatóságának főosztályvezetője, Szilágyi Zsolt, az EMNP alelnöke, Bernat Joan i Mari, az EFA tiszteletbeli tagja és volt katalán miniszter, Elisabeth Nauclér, a finnországi Svéd Parlamenti Csoport parlamenti képviselője és Mihail Formuzal, Gagauzia kormányzója. A panel moderátora Sándor Krisztina, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) ügyvezető elnöke volt.
A beszélgetés témája, a polgári kezdeményezések háttere, esélyei mellett az előadók a kisebbségi jogokról is szóltak.
Pandóra szelencéje
Balogh György kezdte az előadást és a polgári kezdeményezések létrehozatalának hátteréről beszélt. Szerinte folyamatosan romlott az EU és intézményeinek társadalmi megítélése, és rájöttek, hogy valószínű nem megfelelő a kommunikáció a civil társadalommal. Az Európai Bizottság 2007-ben a lisszaboni szerződésben rögzítette a polgári kezdeményezés eszközét, mely lehetővé teszi, hogy hét tagállamból egymillió aláírással a polgárok is jogalkotást kezdeményezzenek az Európai Bizottság és az Európai Unió, illetve az EU és a tagállamok hatáskörébe tartozó kérdésekben. Az első kezdeményezéseket 2012. április elsején lehetett benyújtani. Jelenleg 14 kezdeményezés van folyamatban, és elmondása szerint még egyetlen kezdeményezés sem zárult le, ugyanakkor ebben a 14-ben egy magyar kezdeményezés sincs.
Hozzátette, hogy az EB egyébként nagyon fél ezektől a kezdeményezésektől. Fél, hogy olyan csomagok nyílnak majd meg, amelyeket nem fog tudni kezelni. A polgári kezdeményezés eszközét Pandóra szelencéjének tartja. Az eddigi kezdeményezések mind határokon átnyúló témák, európai kérdések. Balogh György végül hangsúlyozta, hogy a polgári kezdeményezések két oldalról is veszélyesek az EB számára: veszélyes a sikerük, de a sikertelenségük is.
A kezdeményezés elutasítása nagy kudarc lenne
Márky Zoltán, a magyar Országgyűlés Külügyi Igazgatóságának főosztályvezetője elmondta, hogy az erdélyi kezdeményezés politikai vonalon indult el, és ha eljutnak az Európai Tanácshoz, akkor számolni kell azzal, hogy kemény politikai térben fog döntés születni. Hozzátette, hogy augusztus 18-ig kell döntés szülessen a kezdeményezés bejegyzését illetőleg. (Időközben elutasították – szerk.)
Márky kiemelte, az elutasítás hatalmas kudarc lehet mindazoknak, akik a nemzetiségi jogok elismertetésében érdekeltek. Egy ilyen mozgalom hatékonyan érinti a civil szférát, érzékenyebbé teszi az európai közvéleményt, és remélhetőleg a román kormány is felfigyel és számukra is egyértelművé válik, hogy ez európai ügy.
Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke szerint ebben a kezdeményezésben olyan lehetőséget látnak, amely segítheti Székelyföld területi autonómijának kivívását, viszont nem alapozták a kisebbségvédelemre, mert a székely nép nem kisebbség, hanem egy nép. Hozzátette, hogy ha az EU kulturális sokszínűségét meg akarja őrizni, akkor az ilyen kis régiókat is, mint Székelyföld –figyelembe kell vennie, és olyan régiók közé emelje, amelyek már elérték az autonómiát. Minderről pedig jogszabály kell majd rendelkezzen.
Szilágyi Zsolt, az EMNP alelnöke szerint jogos a nemzeti és regionális közösségek elvárása, hogy Brüsszel ne legyen közömbös problémáik iránt. Az EU sajnos mára már teljesen érdekalapú és az EB nagyon ignoráns, így fel kell készülni a legrosszabbra, azaz nem biztos, hogy az egymillió aláírással sikerül elérni valamit, de a helyzet olyan súlyos, hogy meg kell próbálni. „Azt viszont senki ne várja, hogy megváltsuk a világot, csak elindítunk egy folyamatot” – hangsúlyozta Szilágyi.
Kihangsúlyozta, hogy a Néppárt a saját kezdeményezését átnyújtotta a FUEN-nek és abban reménykednek, hogy az RMDSZ-el is kezdeményezhetnek párbeszédet. Erre már tettek kísérletet de az RMDSZ válasza még várat magára.
Pozitív példák autonómiában élő tartományokra
Bernat Joan i Mari volt katalán miniszter kiemelte: kulcskérdés a kisebbségi jogok tiszteletben tartása, az EU értékesebb a sokszínűségével. Európa attól erős, ha diverzitásra épít. A spanyol kormány ezt felismerte és megvalósult a katalán autonómia.
A katalánok most független Katalóniát szeretnének, mert joguk van hozzá. Az egység megegyezésen kell alapuljon, senki sem szabad feladja magát. Katalónia egy jól kiérdemelt helyet szeretne Európában. Miért ne adnák meg egy régió autonómiáját, ha azt a kisebbség akarja, és ha demokratikus módon kinyilvánítja igényét? Ha az emberek akaratának érvényesülését nem engedi a törvény, akkor nem az emberekkel, hanem a törvénnyel van gond – utalt a romániai helyzetre.
Elmondta, hogy Katalóniában három nyelv van: okszitán, spanyol és katalán. Érdekesség, hogy az okszitán nyelvet is tanítják az iskolákban, sőt a rádiókban is sugároznak ezen a nyelven – vagyis megvan a kisebbség a joga a saját nyelvének használatára. Ugyanakkor azt is elmondta, hogy igaz, hogy sokkal többet adóznak mint amennyit kapnak a spanyol államtól, de mivel nincs közszféra, így könnyebben fel tudják/tudták virágoztatni a régiót.
Elisabeth Naucler, a finnországi svédek parlamenti képviselője úgy vélekedett, hogy eddig az EU nem fordított elég figyelmet a kisebbségekre, mindenki csak a gazdasági válsággal foglalkozott. Részletesen ismertette a finnországi helyzetet, melyet sokan rendkívül jó példának tartanak, de gondok azért ott is adódnak. Minden helyzet különálló, de mindannyiunknak meg kell találnunk helyünket Európában – mondotta, kiemelve: ki kell állnunk egymásért. A kisebbségek össze kell fogjanak, mert együtt erősek.
A svédeknek 1991-től van joguk a parlamentben. Az ET nagyon kiállt mellettük. Megjegyezte, hogy az autonómia emberi jog, de gazdasági kérdés is. Ha a válságban nem áll a kormány a kisebbség mellé, elvesztek volna.
A finnországi svédeknek megadatott a kétnyelvűség. Akárcsak Katalóniában, itt is tanítják az iskolában a svéd nyelvet, sőt az alkotmányba is belefoglalták a jogaikat. Ugyanakkor átalányadót fizetnek a finn államnak, többet mint más, de ettől függetlenül büszkén mesélte a képviselő asszony, hogy kevesebb a munkanélküli a régióban.
Csáky Pál, a felvidéki Magyar Közösség Pártjának elnökségi tagja a szlovákiai magyarság helyzetét vázolta. Foglalkoznak ők is az autonómiával, de ez a téma nagy viharokat kavar, a szlovák közgondolkodásban az autonómia egyenlő a leszakadással. Hangsúlyozta, hogy mindenképpen sokkal több aláírásra lenne szükség mint az alap egymillió, és arra kell ügyelni, hogy ne oltsák ki egymást az egyes erdélyi kezdeményezések. Ugyanakkor Csáky úgy gondolja, hogy az anyaország szisztematikusan a külhoni magyarok mögé kell álljon. Erre most jó alkalom lenne a közelgő választások időszaka.
A panel legérdekesebb részét Mihail Formuzal, Gagauzia kormányzójának előadása adta, aki a kivételesen jó helyzetben lévő, sokak által nem ismert Gagauziát mutatta be.
Gagauzia, egy 164.000 főt számláló tartomány, ahol már közel 20 éve létezik autonómia. Autonómiájuk még a volt Szovjetunióban jött létre. A gagauzok 1991-ben bejelentették igényüket, és négy évig úgy működött, hogy nem ismerték el az európaiak, 1994-ben Moldova elfogadta végül. Három hivatalos nyelvük van: orosz, gagauz és moldáv, és pravoszláv ortodox vallásúak. Többnyire ezen a területen élnek, pár tízezren pedig szerte a világban.
Formuzal kihangsúlyozta, hogy példaértékű ahogyan békés úton létrejött az autonómia. Az autonóm gagauz tartománynak saját intézményei vannak, elnökét négyévente közvetlenül választják. Van saját parlamentjük, egyetlen feltétel, hogy nem hozhatnak Moldova alkotmányával ellentétes törvényeket. Még a 300–400 fős falvaknak is joguk van képviselőt küldeni a parlamentbe. Érdekesség, hogy Gagauziában 36 politikai szervezet van és mégis hatékonyan dolgoznak. Az oktatás területén támogatják a külföldi továbbtanulást. Kulturális együttműködésben vannak több régióval és közös infrastrukturális projekteket dolgoznak ki. Gagauziában alacsonyak az átlagbérek, de az autonómia lehetőséget ad saját gazdaság kialakítására saját értékeikre hagyatkozva. Minden beszedett adó Gagauzia területén marad és az államtól is kapnak támogatást (vámok).
Formuzal elmondta, hogy minden erejükkel azon dolgoznak, hogy a világ számára modell legyen az autonómiájuk, példa arra, hogyan lehet békésen megoldani a különböző nemzeti közösségek együttélését. Keresik a kapcsolatot az európai régiókkal, eddig 18-al alakítottak ki együttműködést, és most Romániában 5 megyével szeretnének hasonló kapcsolatot kialakítani. Fehér, Konstanca, Galac megye mellett Kovásznával és Hargitával kezdeményezik a kapcsolatfelvételt.
Arra a kérdésre, hogy támogatnák-e Moldova Romániához csatolását, Mihail Formuzal ennyit válaszolt: Moldova egy független állam, amelyen belül Gagauzia autonóm és ők azt akarják, hogy Moldova maradjon független.
„Úgy gondolom, hogy ezen autonóm tartományok pozitív példát mutatnak és nyújtanak némi reményt, hogy mégsem esélytelen az erdélyi magyarság autonómiaküzdelme. Az út rögös, de nem reménytelen. Előbb-utóbb az EU is belátja, hogy jogi szabályokkal is védelmezniük kell a kisebbségi létbe kényszerült nemzeti közösségeket" – foglalta össze végezetül Bernat Joan i Mari, volt katalán miniszter. György Erzsébet
Erdély.ma

Középpontban az érték (Lutheránus ifjúsági találkozó Sepsiszentgyörgyön)
A Kárpát-medence minden zugából várják a középiskolás és egyetemista fiatalokat az idén első ízben, de hagyományteremtő szándékkal megszervezendő Erdélyi Lutheránus Ifjúsági Találkozóra Sepsiszentgyörgyön.
A KÖZ-ÉP-PONT címmel augusztus 1–4. között zajló rendezvény jelszava: Értékes vagy!, erre hívják fel a résztvevők figyelmét az előadó lelkészek, pszichológusok, kerekasztal-beszélgetések és különböző foglalkozások vezetői. Eddig már közel 350-en jelentkeztek be, közel felük Magyarországról, és sok jövő-menő vendéget várnak a környékbeli településekről is. A komoly programok mellett azonban a nagyszabású találkozó jó mulatságnak is ígérkezik, kulturális és sportjátékokkal, esténként koncertekkel, bulikkal.
A keretet a reggeli és az éjféli áhítat jelenti, és persze napközben is elvonulhat a csendszobába, aki a nagy pörgésben kissé magába akar szállni. Unatkozásra kevés az esély, inkább a bőség zavarával szembesülhetnek a vakációzó diákok. Az ünnepi nyitó istentiszteletet csütörtökön 18 órától, a záró Tamás-misét vasárnap 11 órától a Széna téri evangélikus templomban tartják meg, pénteken és szombaton délelőtt egy-egy előadásra és fórumra, később csoportos beszélgetésekre várják az érdeklődőket a Székely Mikó Kollégiumba, délután irodalmi kávéházba (ennek helyszíne a Mikes Kelemen Líceum), kísérleti színházba (házigazda a kolozsvári Váróterem Projekt), Passió-élménykiállításra, a Barcaság értékeit bemutató tárlatra, ahol a tojásfestésbe és a szövésbe is bele lehet kóstolni, de lesz bútorfestés, nemezelés, agyagozás, labdajáték minden mennyiségben (asztalitenisztől a kosárlabdáig, szintén a Mikesben), még sakk és íjászat is, és természetesen város-, illetve múzeumlátogatás a távolról jövőknek. Esténként az Equinox, Bertóti Johanna, a Százlábú Néptánccsoport, a Mácsafej és a Szélrózsa Band koncertezik, lesz nyitó- és záróbuli, táncház, de humoristák (a Szomszédnéni Produkciós Iroda) és a slam poetry erdélyi művelői is fellépnek (ezek belépti díjas műsorok). A találkozó komoly magjában pénteken Kalóz János kolozsvári pszichológus Ne szúrd el a karriered! címmel, szombaton Skorka Katalin mezőberényi lelkész Kifelé a sótartóból! címmel tart előadást – Magyarországról több busszal jönnek az evangélikus fiatalok Szemerei János dunántúli püspök vezetésével –, a fórumbeszélgetéseken pedig a találkozó kezdeményezői és jeles egyházi személyiségei vesznek részt. Később kisebb csoportokban beszélik meg a hallottakat, hiszen a rendezvény egyik célja az egymáshoz való közeledés – a másik pedig Adorjáni Dezső Zoltán erdélyi lutheránus püspök szerint az, hogy a kereszténység értékei mellett az életerejét is felmutassák, mert nem zárt, merev, sötét szervezetről van szó, ahogy sokan gondolják, hanem élő, mozgékony és örömteljes közösségről, amely a mai fiatalok számára is vállalható világnézetet és életmódot adhat.
Demeter J. Ildikó

Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

„Az osztrák emlékmű felállítása veszélyeztetheti a Kulturális Főváros pályázat sikerét”
Temesvár – Halász Ferenc Temes megyei RMDSZ-elnök és Molnár Zsolt parlamenti képviselő kedden rendkívüli sajtótájékoztatót tartott a Hűség oszlopa nevű osztrák katonai emlékmű tervezett felállítása kapcsán a Bălcescu (volt Lahovary) téren. Az RMDSZ elnöke a sajtónak elmondta: nyílt levelet intéztek Nicolae Robu polgármesterhez, amelyben arra kérik, hogy vonja vissza a magyar közösséget sértő szobor felállítására vonatkozó elképzelését. „Az osztrák emlékmű visszaállítása kapcsán a következő napokban részletes beadványt intézünk a polgármesteri hivatalhoz, amelyben megindokoljuk, hogy miért ellenezzük a Hűség oszlopa köztéren való felállítását – mondta Halász Ferenc. Az emlékmű nem véletlenül került a Lippai úti temetőbe, hanem azért, mert ott temették el az 1849-es ostrom idején elesett osztrák katonákat. Az emlékművet azért nevezik a Hűség oszlopának, mert az osztrák abszolutizmus iránti hűséget, a retrográd erők győzelmét jelképezi a szabadságért és a demokráciáért harcoló erők felett. Az emlékmű művészi értékét nem vitatom, de nem érthetünk egyet annak felállításával a Nicolae Bălcescu 1848-as román forradalmár nevét viselő téren.”
„Temesvár polgármestere kétszáz évvel pörgetné vissza a város szellemiségét az emlékmű visszaállítása által” – nyilatkozta az eset kapcsán Molnár Zsolt RMDSZ-es parlamenti képviselő, aki hozzáfűzte: „Ez a lépés rossz fényt vethet a város Európai Kulturális Fővárosi pályázatára, ugyanis a változatosság mellett elkötelezett Európai Unióban egy ilyen lépés régmúlt időket és főleg idejemúlt eszméket elevenít fel”. A parlamenti képviselő arra emlékeztetett, hogy Temesvár etnikai sokszínűsége értéket jelent az Európai Kulturális főváros címért vívott küzdelem során, de ennek a szobornak a felállítása többet ártana ennek a kezdeményezésnek, mint amennyit használna.
Az RMDSZ további lépéseket is tervez a szoborügyben: aláírásgyűjtést szerveznek a műemlék visszaállítása ellen, és felszólítanak minden felelős magyar intézményt, egyházat és civilszervezetet, hogy támogassa ezt a kezdeményezést.
Nyugati Jelen (Arad)

Dózsa Mária (1930–2013)
Görgényi Mária rosszkor született – 1930. szeptember 6-án, Kolozsváron –, szerény sorsú polgári családban. Éppen az elmúlt évszázad legnagyobb gazdasági válsága tombolt. Mire felcseperedett, kitört a második világháború, amelynek hatása Erdélyben is súlyosan érintette az embereket, a családokat, amelyek mégis őszintén örvendeztek annak, hogy legalább Észak-Erdélyt visszacsatolták az anyaországhoz. Aztán a vesztes háború végén jött az újabb közhatalom-változás. Mivel szüleinek öt gyermeket kellett felnevelniük, Marinak meg kellett szakítania a tanulmányait, és munkát kellett vállalnia, így már tizenöt éves korában a kolozsvári Cipőipari Szövetkezetben dolgozott. Néhány rövid évnyi népi demokrácia és reménykedés után kiteljesedett a szovjet típusú kommunista rendszer, amelynek egyik fő ígérete a társadalmi és a nemzeti származásra való tekintet nélküli egyenjogúsítás volt.
Sok fiatallal együtt Görgényi Mari is hitt az igazságosabb világ megteremtésének ígéretében. Nem is csoda, hogy a cipészetet választotta, a Dermata Művek Bőr- és Cipőgyár Rt. ugyanis – amely aztán később Herbák János nevét vette fel – külön fogalom volt Kolozsváron. Azzal, hogy a Dermata munkásai a háború végén megakadályozták a gyár gépeinek leszerelését és kiürítését, illetve a németek által tervbe vett elpusztítását, a gyárat a kolozsvári magyarság egyik igen fontos stabilizáló tényezőjévé tették. Ebben az európai viszonylatban is hatalmas, korszerű üzemben több mint ötezer, túlnyomórészt magyar munkás dolgozott, a város több mint egynegyede pedig a Dermata műhelyekből és az ennek árnyékában működő Cipőipari Szövetkezetből élt.
Intelligens lány volt, akire gyorsan felfigyeltek a munkahelyén. Így történt, hogy 1951-ben a legendás Kovács András főszerkesztő – aki negyed évszázadon át vezette Kolozsvár magyar napilapját – az Igazság szerkesztőségébe hívta gyakornoknak. Mari megállta a helyét, nemsokára véglegesítették. Újságírói munkája mellett fejezte be a tanulmányait és érettségizett.
Előbb riporterként foglalkoztatta a lap, majd szerkesztői munkakörbe került, és a levelezési rovatot szerkesztette. Sokat kellett terepre járnia, vidéki riport utakra, többnyire autóbusszal vagy vonattal, de sok esetben gyalog is. Nem volt könnyű. Egyike volt azoknak, akik szürke, mindennapi lelkiismeretes munkájukkal biztosították Kolozsvár magyar napilapjának a megjelenését, és eljártak az olvasóik ügyes-bajos dolgaiban is.
Mert akkoriban a szerkesztőség még nagyüzemnek számított. Volt olyan időszak, amikor 52 munkatársat foglalkoztatott, és figyelme csaknem mindenre kiterjedt, ami az olvasóit, azok életét érintette. Sokan bíztak a lapban, annak szavában, emiatt nagyon sokan fordultak levélben is az újsághoz. A panaszok és a kérelmek ügyében pedig a lap levélben vagy munkatársai révén kereste meg a hatóságokat, amelyeknek a megoldandó gondokat előterjesztette. Ez a tevékenység nem kevésszer járt sikerrel, ami az olvasók bizalmát tovább növelte ugyan, de a munkatársaktól sok munkát és erőfeszítést követelt.
Görgényi Mari élete összefonódott a lappal. Az Igazságnál ismerte meg későbbi férjét is, Dózsa Sándort, akivel 1953. augusztus 19-én házasodtak össze. Két gyermekük született: Anna 1954-ben és Márton György 1960-ban. Újabb gondok jöttek, amelyek az életén cseppet sem könnyítettek. Betegségekkel küszködött, amelyek okán végül harmincévi újságírói szolgálat elteltével, 1981-ben betegállományba vonult. Ezt követően már csak három fiúunokájának a megszületése és nevelése foglalkoztatta és tette őt igazán boldoggá. S a lehetőségei szerint sokat foglalkozott felügyeletükkel és nevelésükkel.
Már nyugdíjasként ismertem meg Dózsa Máriát, hiszen néha feljött a szerkesztőségbe, ahol férje az Igazság és aztán a Szabadság szerkesztőségi titkáraként végzett pontos, megbízható munkájával nélkülözhetetlen volt. Mari mindig jókedvű volt, még akkor is, amikor egészségi problémái ezt távolról sem indokolták. Bosszankodott a melléfogásainkon, drukkolt a sikereinknek, és büszke volt az eredményeinkre. Persze, sajátos szókimondó módján. Sajátjainak tekintette egyiket is, másikat is, de bármi is lett volna, soha nem mulasztotta el, hogy megnevettessen. Derűlátó és bizakodó volt, mint általában azok az emberek, akik a nehézségekhez hozzászoktak, és tudták, hogy menekülni csak előre érdemes.
Legutóbb néhány héttel ezelőtt járt nálunk a szerkesztőségben. Baloldaliságát nem tagadta meg. Egyebek mellett a mai fiatalok kilátásairól, azaz kilátástalanságáról beszélgettünk. Arról, hogy az esélyegyenlőség, amely neki, könyörtelen világban ugyan, de biztos kiutat jelentett a szegénységből, mára már csak emlék maradt. Aztán végigjárta az új szerkesztőség helyiségeit, és megelégedéssel nyugtázta az elvégzett korszerűsítést és átalakítást. Az öröme őszinte volt, a humora és a jókedve a régi. Csak a fizikai ereje apadt: tisztában volt azzal, hogy a 2000-ben megműtött szíve egyre gyengébben teljesít. Hogy aztán végül július 27-én, szombaton reggel végképpen belefáradjon, és megálljon.
Dózsa Mária élete az anyanyelvünk, a közösségünk felelős szolgálatában telt el, az odaadással végzett munka jegyében. Megőrizzük az emlékét, a szókimondó, őszinte, legyőzhetetlen jókedvét. Jó kollégánknak, Dózsa Sanyinak, elárvult gyermekeinek és unokáinak vigasztalódást kívánunk.
Nyugodjék békében!
TIBORI SZABÓ ZOLTÁN
Szabadság (Kolozsvár)

Varga Gábor: ártatlan vagyokVictor Ponta miniszterelnök felmentette a találmányi és védjegyhivatal (OSIM) éléről az RMDSZ által jelölt Varga Gábor vezérigazgatót, akit júliusban másfél év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt jogerősen a bukaresti táblabíróság.
A tisztségviselőt hivatali visszaélésben találta vétkesnek a bíróság, megállapítva, hogy informatikai szolgáltatásokra jóváhagyott kifizetésekkel 300 ezer eurós kárt okozott az OSIM-nek. Varga Gábor az MTI-nek azt mondta, a bíróság igazságtalanul ítélte el és kötelezte 280 ezer lejes kártérítés kifizetésére. Elmondta: őt még a Tăriceanu-kormány nevezte ki a hivatal élére, de 2009-ben, amikor az RMDSZ nem vett részt a kormánykoalícióban, egy évig nem ő vezette az OSIM-et, és csak 2010-ben került vissza a hivatal élére.
Az ügy tárgyát képező közbeszerzés abból az időszakból való, amikor nem ő állt az OSIM élén – mutatott rá Varga Gábor. "Az egész kivizsgálás a gazdasági igazgatóság ellen irányult, engem az utolsó száz méteren rángatott bele a Korrupcióellenes Ügyészség (DNA). A kifizetésekre minden igazoló papír itt van a kezemben, de ezeket a bíróság nem vette figyelembe, a DNA vádiratát szentírásnak tekintették" – magyarázta a leváltott vezérigazgató.
Amint arról beszámoltunk, Varga Gábor és Irina Văleanu műszaki igazgató a nyomozati anyag szerint 2008-ban és 2009-ben hivatali hatáskörüket túllépve kötöttek meg három szerződést az ECSO&EXO informatikai céggel. A három szerződés értelmében az OSIM éves licencdíjat fizetett a cégnek az EXMAN 3.W.3 elnevezésű programért, miközben elegendő lett volna éves bérleti díjat fizetni a frissítésekért és a műszaki karbantartásért. A 2008-ban és 2009-ben fizetett összeget ráadásul a 2007-es összeg 5,71-szeresére növelték, egyúttal további szolgáltatások kifizetését is vállalták, amelyek azonban beleillettek a műszaki karbantartás kategóriába.
Rendőrségi információk szerint ugyanakkor újabb vizsgálatot indítottak Varga Gábor, valamint az intézet humánerőforrás osztályvezetője, Carmen Narcisa Săndulescu ellen, mivel egyik alkalmazottjuk 2009 márciusában hamisított diplomával szerzett nagyobb jövedelemmel járó előnyösebb posztot. 2012-ben ugyanez az alkalmazott egy hasonló beosztásra tett szert az OSIM-nak megfelelő európai hivatalban, majd az idén januárban lemondott állásáról, összességében azonban majd 40 ezer eurós kárt okozott a jogtalanul magas fizetés felvételével. Megkeresésünkre Varga Gábor elmondta, csak egy órával korábban értesült az ügyről, és megdöbbent annak hallatán. Kijelentette: neki semmi köze nincs a történtekhez, nem tudott a hamis iratról.
Krónika (Kolozsvár)

Tőkés: maradnának a határok
Magyarország védhatalmi státusa Erdély felett nem jelentené Románia határainak megkérdőjelezését – mutatott rá Tőkés László Európai Parlamenti képviselő szerdai nyilatkozatában, amellyel Victor Ponta román kormányfő bírálatára reagált.
A miniszterelnök kedden büntetendőknek nevezte az EP-képviselőnek Tusnádfürdőn, a 24. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban tett kijelentéseit, és sajnálkozását fejezte ki, hogy az ország elnöke nem foglal állást, amikor „Románia területi épségét és függetlenségét éri támadás".
„A dél-tiroli példánál maradva: amikor Ausztria védhatalmi státusáról Olaszországgal megegyezést kötött, akkor egyben elismerte ez utóbbi államhatárait. Következésképpen szó sincs arról, hogy valaki is megkérdőjelezné Románia területi épségét és államhatárait" – áll Tőkés László válaszában
Krónika (Kolozsvár)

Óvtak a Szent László Napok szervezői
Benyújtották szerdán az Állami Tanulmányi- és Védjegyhivatalhoz (OSIM) az RMDSZ kezdeményezését megóvó dokumentációt a nagyváradi Szent László Napok szervezői – tájékoztatta a Krónikát Zatykó Gyula főszervező.
Mint ismert, az RMDSZ Bihar megyei szervezete május 29-én kérvényezte a rendezvény nevének és logójának levédését, holott nem vett részt az egy hónapja megtartott három napos fesztivál szervezésében, azt EMNT-közeli civil szervezetek hozták tető alá. A főszervező Szent László Egyesület csak júliusban – amikor saját maga is védjegyeztetni akarta a városalapító lovagkirályról elnevezett, első alkalommal megtartott programsorozatot – tudta meg a szövetség tervét.
A rendezők ezt szellemi tulajdonuk ellopásának tartják, hiszen mind a fesztivál ötlete, mind annak kivitelezése és arculatának megtervezése a saját munkájuk volt. Mindezt iratokkal, felvételekkel és különböző publikációkkal tudják bizonyítani, amelyeket a törvény által biztosított lehetőségekkel élve most el is küldtek az OSIM-hoz, mondta Zatykó. Mint kifejtette, a szakember, akit az óvás lebonyolításával megbíztak, nem is vállalta volna el az ügyet, ha nem lenne biztos a sikerben.
Emlékeztetett, hogy szerződésük van például arról, hogy Fórizs Attila az ő megrendelésükre készítette a logót, amit ki is fizettek, így annak használata immár őket illeti meg. A nevet is ők használták először, hiszen már tavaly is rendeztek egy kisebb programot ugyanezen néven, mutatott rá a főszervező. Az OSIM ellenőrző bizottsága pedig épp az ilyen tényeket vizsgálja majd meg, felszólalás esetén a feleknek tanúsítaniuk kell a márkára vonatkozó jogaikat. Zatykó úgy tudja, hogy az ügyben mintegy két hónap múlva várható döntés az OSIM részéről.
Mint arról beszámoltunk, Szabó Ödön, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke közleményében azzal indokolta a lépést, hogy a szentek kultuszának ápolása a római katolikus egyház feladata. Mint írta, a brand levédését azért kezdeményezte a szövetség, hogy azt utána átadja a nagyváradi római katolikus püspökségnek, amelyet Szabó állítása szerint zavar, hogy világi rendezvényt szerveznek Szent László Napok néven. Ezt később a püspökség valóban megerősítette, azt azonban jelezte: szándékán kívül került "idegen viták kereszttüzébe" és "elhatárolódik minden olyan rendezvénytől és megnyilvánulástól, amely (...) nem az egység, a megbékélés és a keresztény szeretet jegyében történik".
Vásárhelyi-Nyemec Réka
Krónika (Kolozsvár)

A szórvány ers végvára Déván
Gyakran esik szó a szórvány helyzetéről. Nem csupán a népmozgalmi adatok tanulmányozásakor húzzák meg a vészharangot, hanem olyankor is, amikor a szórványmagyarság oktatásáról van szó. A Téglás Gábor nevét viselő dévai alma mater a Hunyad megyei magyarság oktatási-kulturális centruma. Borsi Balázs riportja.
„Mert az iskolára olyan nagy szükség van, és olyan sokféle a haszon, mely az iskolából származik, hogy vaknak, sőt érzéktelennek kell lennie annak, aki ezt magától föl nem fogja, be nem látja” – ötlöttek szemembe Apáczai Csere János idézett sorai, amikor kezembe kaptam a dévai Téglás Gábor Elméleti Líceum kalendáriumát. A tanintézet fennállásának ötödik évfordulójára 2010-ben kiadott évkönyv betekintést nyújt a hunyadi megyeszékhely magyar oktatásának történetébe, s átfogó képet kínál arról is, a dévai magyarságnak az utóbbi száz esztendőben miképpen kellett megküzdenie azért, hogy az ifjúság anyanyelvén tanulhasson.
Dévai iskolahistória
A dévai magyar oktatás gyökerei a 16. századig nyúlnak vissza, ekkor alakult meg a református gimnázium (1948-as államosításáig működött), a 19. század második felében pedig létrejött a tanítóképző és a főreál gimnázium, előbbi 1919 októberében, az impériumváltás követően a román állam tulajdonába került épületestől, utóbbi pedig csak pár évig élte ezt túl, 1923-ban vonták meg nyilvánossági jogát. Szathmáry Rózsa nyugalmazott tanár oktatástörténeti munkájából kiderül még, hogy polgári leányiskola is működött Déván 1892 és 1919 között. A trianoni hatalomváltás következtében megpecsételődött valamennyi dévai magyar tanintézet sorsa. A dél-erdélyi városban magyarul csak a felekezeti elemi iskolákban lehetett tanulni: a református négyosztályos, a római katolikus hétosztályos, meg a telepi két tanerős elemiben. Helyi kezdeményezésre 1945 után megalakult az Egységes Magyar Gimnázium, megtartani azonban nehéz volt. A város magyar értelmiségei kérvényezték az anyanyelvű középiskolai oktatást, mely az 1952–53-as tanévtől megvalósult. Az állami hétosztályos általános iskola mellett beindult az első középiskolai osztály 40 tanulóval, akik 1955-ben érettségiztek. „Türelemmel, a gyermekek iránti elkötelezett szeretettel tanítottak ebben a mostoha körülmények között működő iskolában azok a szakképzett fiatal pedagógusok, akik a tanórákon kívül is foglalkoztak a diákokkal. Mint önálló egység 1960 szeptemberében szűnt meg a dévai magyar vegyes tizenegy osztályos középiskola, mely akkor már az 1959-ben engedélyezett Petőfi Sándor Középiskola nevet viselte” – olvasható Szathmáry Rózsa írásában. Az iskolák egyesítésétől 2005-ig, a Téglás Gábor Iskolaközpont megalapításáig csak a különböző román líceumok tagozataként működött magyar oktatás.
Nem nehéz tehát elképzelni és megérteni, a Hunyad megyei magyarság számára mit jelentett a dévai szórványközpont 2005-ben megtörtént létrehozása, amely napjainkra az egyik legjelentősebb magyar tanintézetté nőtte ki magát. Az új épületben sétálgatva, mintha Magyarországon lennénk, magyar nyelvű táblákon, ismertetőkön követhetjük végig a diáksereg életét. A folyosóktól a központi aulán át a tantermekig, még az idegenek számára is mindenütt érezhető az a mindent átjáró gondoskodás és odafigyelés, amellyel a hozzájuk járó diákokat fogadják. A minőségi oktatás mellett a közvetlenség és a vendégszeretet az egyik alappillére a dévai sikernek.
A ma iskolája a jövő
Az összefogás és az élni akarás példája
Balogh Csaba, a Téglás Gábor Elméleti Líceum aligazgatója készséggel fogadott a barátságos tanintézetben. Õ Bihar megye északi, tömbmagyar vidékéről származik. Az érmelléki fiatalember az egyetem elvégzése után hátrahagyta Érmihályfalvát, s mivel szülőhelyén nem talált munkahelyet, Vajdahunyadra való feleségét követve próbált szerencsét a Hunyad megyei szórványmagyarság központjának számító dévai magyar iskolában. Földrajz szakos tanárként helyezkedett el a tanintézetben, amelynek mára aligazgatója, a közösség egyik oszlopos tagja lett. Lelkesen mesél az iskoláról, a dévai és a hunyadi magyarságról, melynek – meggyőződése szerint – példaértékű összefogása és élni akarása a megtartó ereje. Az, amit a vidék magyarsága felvállalt és megvalósított: bizonyíték, hogy az anyanyelvű oktatás az első lépése a nemzethatáron élő magyarok megmaradásának.
A dévai vár árnyékában meghúzódó modern tanintézet létrejöttét komoly, megfeszített munka előzte meg, és az eredmény, mint az aligazgatót hallgató látogatóban is megfogalmazódik, tiszteletre méltó. Figyelembe véve, hogy a dévai magyar oktatás több mint négyszáz éves hagyományra tekint vissza, megindító a jelenkori pedagógusok és támogatók nemes szándéka: megtartani, ami a mienk. Mert másképpen cseng ez a „szórvány szórványában”, ott, ahol sem az utcán, sem a boltokban, sem a piacon nem hallani magyar szót, és mást jelent abban a közegben, amelyben magyar a boltos, a piaci kofa, a szomszéd, a polgármester, sőt még a rendőr is jól beszéli nyelvünket.
Létrehozásakor a Téglás Gábor Iskolaközpont nevet viselő, majd 2012-ben elméleti líceum besorolást kapó tanintézet megnyitóján az iskolaigazgató, Kocsis Attila Levente szintén egy sokatmondó Apáczai-idézetet választott ünnepi beszéde címéül: „olyan lesz a jövő, mint amilyen a ma iskolája”.
Kellenek a tagozatok is
Balogh Csaba aligazgató elmondja, Hunyad megyében vagy Déván nem érzékelik azt, hogy a többségi nemzet tagjai diszkriminálnák őket. „Csendes, békeszerető, jóakaratú emberek élnek itt” – összegez beszélgetőpartnerünk, aki rávilágít arra, hogy a trianoni döntést megelőzően is számszerűleg szinte ugyanannyi magyar élt Déván, mint napjainkban, csak a város összlakosságának száma nőtt a többszörösére – a románok száma tízszereződött meg. „Az itteni román emberek hozzá voltak szokva, hogy interetnikus környezetben élnek, és a tisztelet mind a két félben megvan. Ennek köszönhető, hogy itt jól érezheti magát az ember, nincsenek magyarellenes megnyilvánulások, nem feszült a helyzet, mint másfelé.” (Ennek egyébként megvan a magyarázata, Horváth István, a kolozsvári székhelyű Kisebbségkutató Intézet igazgatója a napokban egyik interjújában rávilágított: általában ott van tétje a konfrontációnak, ahol a két közösség erőviszonyai kiegyensúlyozottak, de legalábbis jelentős a magyarok aránya. „Egy témában, vitában, harcban létezik nyertes és vesztes is. Ahol kisebb az egyik csoport aránya, ott nincs tét, ezért ott ezek a hangulatkeltések sem működnek” – magyarázta a szociológus.)
A több mind félszázezres városban az alig ötezer fős helyi magyar közösség értékeinek és hagyományainak megmentése és továbbadása érdekében kulcsszerepet játszanak az egyházak – hangsúlyozza Balogh Csaba. Ezek azok a pontok, amelyekre nagyobb hangsúlyt kell fektetni, fel kell karolni, jobban kellene támogatni őket, hogy továbbra is hatékonyan kifejthessék közösségépítő szerepüket. „A Téglás Gábor iskola azonban nemcsak oktatási céllal működik, hanem az egész megyét felölelő kulturális szerepkörrel is felruháztatott. Ha nem létezne ez az épület, ez a tanintézet, nem tudnánk folytatni a hagyományokat, nem tudnánk továbbadni értékeinket, amit az idetelepült bukovinai, székelyföldi székelyek, vagy a Partiumból érkezők, a kollektivizálás elől ide menekülő emberek hoztak magukkal, és tették színesebbé a meglévő helyi kulturális életet.” Az iskola megkerülhetetlen a magyar népi értékek megőrzésében, és ma már olyan eredményekkel rendelkezik, amelyek igazolják létjogosultságát. Olyan iskolákkal tudnak konkurálni, amelyekben nem harminc, hanem háromszáz gyermekből választanak ki egy osztályra valót, – mondja az aligazgató.
Az óvodától egészen a tizenkettedik osztályig terjedő, valamint a szakiskolai oktatással kiegészítve igyekeznek minden igényt kielégíteni – hogy mindazok, akik úgy döntöttek, nem költöznek el, és gyermekeiket nem íratják román tagozatra, mindent megkapjanak ahhoz, hogy kisebbségiként is teljes életet élhessenek. A dévai szórványoktatási központba jelenleg 614 tanuló jár, és úgy néz ki, a jövőben még nagyobb lesz a létszám: hét óvodai csoporttal (beleértve a Dévához tartozó szomszédos település, Csernakeresztúr óvodáját is) és elsőtől tizenkettedikig évfolyamonként két-két osztállyal működik az iskola. Az óvodások számát, illetve a beiskolázási adatokat figyelembe véve biztató a tanintézet jövője, mondja az aligazgató, akitől azt is megtudjuk, hogy a Böjte Csaba ferences szerzetes által létrehozott Szent Ferenc Alapítvány működtette dévai gyermekotthon lakói is itt tanulnak.
„Mi abban hiszünk, hogy a megyében a magyar tagozatokat meg kell tartani a saját helyükön. Ezért vannak még Vajdahunyadon, Petrozsényben, Lupényban, Szászvároson magyar osztályok. Nem gondolom azt, hogy a megyén belül a Téglás Gábor iskola konkurenciát jelentene” – mondja az aligazgató, aki hozzáteszi, nem akarnak a nagyenyedi Bethlen Gábor-kollégiumnak sem a versenytársai lenni. „Partnerek vagyunk, de azt hiszem, minden megyében az ott élő magyarságnak joga van ahhoz, hogy helyben megoldja oktatási nehézségeit” – vallja Balogh Csaba, aki hozzáteszi, aki el akar menni, úgyis elmegy, hisz van rá lehetőség, de ők azért dolgoznak, hogy vonzóvá tegyék az iskolát a környékbeli magyar tanulóknak. Ezért is volt náluk először Erdélyben nyomdászati szakoktatás.
„Kell egy második front is”
Az iskola számos rendezvénynek ad otthont, említésre méltó a tanítás utáni programok sokasága is. Igyekeznek a gyermekeket bevonni a tevékenységekbe, ezért alternatív programokat szerveznek neki. Az RMDSZ főtitkárságának kulturális főosztálya tavaly nyáron elindította az Örökségünk őrei: Fogadj örökbe egy műemléket! programot, a Téglás Gábor tanulói hét kiemelt jelentőségű műemléket fogadtak örökbe: Déva várát, a vármegyeházát, a ferences kolostort, a marosillyei Veres-bástyát, Bethlen Gábor szülőházát, a Fáy Béla-kastélyt és a piski arborétumban a Magna Curiát. A diákok újságokba írtak, televízióban szerepeltek azért, hogy felhívják a figyelmet épített örökségünk fontosságára.
A nélkülözhetetlen anyagi támogatás mellett rengeteg munkára és lelkesedésre van szükség ahhoz, hogy egy szórványközpont működhessen. „Az, hogy a politikum kiharcolja nekünk azt, ami jár, nem elegendő, kell egy második front is, a humánerőforrás-bázis, amely meg is tudja tartani, őrizni az eredményeket. Hunyad megyében tizenötezer magyar él. Nem tudom, hogy egy ekkora közösségnek járna-e két vagy három középiskola, nem az én tisztem eldönteni, de annyit hadd mondjak el, hogy legyen világos a kép: a rendszerváltáskor ebben a megyében harmincezer magyar élt, 1998-ig Petrozsényban működött magyar középiskola. A kilencvenes évek végén és a kétezres évek elején olyan áldatlan állapot jött létre ebben a monoindusztriális megyében – megszűntek a bányák, leállt a kohászat –, hogy az emberek, akik a jobb megélhetés reményében az ötvenes és a hatvanas években idejöttek, hazatelepültek a Partiumba, a Székelyföldre, drasztikusan csökkent az itteni magyarság aránya, de az ittmaradottaknak mégis szükségük volt egy ilyen szórványközpontra. A kétezres évek elején úgy működött a magyar oktatás, hogy Déván óvodától egészen a középiskoláig alig volt százötven gyerek és kilenc tanár. RMDSZ-kezdeményezésre sikerül kitaposni azt az utat, amelyen végigjárva elérhettük, hogy ez a kollégium létrejöjjön, amelyben most már több mint hatszáz magyar gyermek tanul anyanyelvén” – mondta beszélgetésünk végén az aligazgató, aki kiemelte: „Hiszem azt, hogy Hunyad megyében még van magyar jövő, aminek alapja ebben az iskolában leledzik. Az itt élő románok tisztelik azokat a közösségeket, amelyek harcolnak hagyományaikért és próbálják magukat fenntartani. Felnéznek ránk, tisztelettel beszélnek rólunk, mert azt is látják, hogy a város hatszáz férőhelyes kultúrházát is meg tudjuk tölteni, tehát élő, erős közösség vagyunk.”
A közösséget egészében megőrizni
Az elmúlt esztendőkben eredményes volt a szórványprogramunk, de mindig szükség van hatékonyabbá tételre – mondta Déván kérdésünkre Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke. A dévai iskolaközpont is ennek a programnak a része, de a szórványstratégia nemcsak iskolaépítésre vonatkozik, hanem arra is, hogy segítenek ingázni a kisgyermekeknek, a pedagógusoknak, illetve kulturális téren is bővítették a programjukat, valamint szórványmenedzseri programot is elindítottak – összegzett a szövetségi elnök. „Ezzel is azt üzenjük, hogy a szórvány számunkra továbbra is nagyon fontos, mert a szórvány megerősítése és megtartása nélkül nem tudjuk a közösséget egészében megőrizni” – fogalmazott Kelemen Hunor, aki kiemelte, ha a szórványt feladjuk, akkor a tömb kezd el szórványosodni.
Jelenleg egyetlen új szórványiskola-központ terve indult el a megvalósítás útján, elkezdődött a szamosújvári intézmény építése. „A Bihar megyei Margittán van még egy nagyon szép terv, amelyhez az anyagi forrásokat még nem látjuk teljes egészében, de nyilván az igényeknek és a lehetőségeknek megfelelően tudunk majd továbblépni” – mondta a szövetségi elnök.
A szórványról beszélgetve Kelemen Hunor kiemelte: két kérdés van mindig, amit össze kell egyeztetni, az iskola és a mellette lévő intézményhálózat. Mert az óvodásoknak, elemistáknak is mindig kérdés az, létre lehet-e hozni azt a szolgáltatást, amely révén a szülők is nyugodtan bízzák gyermekeiket a szórványkollégiumokra. Ezért is fontos, hogy ezek bejárható távolságon belül legyenek.
Létérdek a szórvány erősítése
Ugyancsak Déván jártunkkor sikerült megszólaltatnunk Winkler Gyula Hunyad megyei európai parlamenti képviselőt. A szórványból származó gazdasági szakpolitikus kiemelte, vannak már olyan oktatási programok és szórványstratégiák, amelyek évek óta jól működnek, leginkább megyei szinteken. Arad, Temes és Hunyad megyében is van egy-egy olyan oktatási központ, amely a megyei feladatokat látja el. A szórványmegyékben az óvodától egészen a középiskoláig biztosított az anyanyelvi oktatás, az elmúlt húsz esztendő egyik legfontosabb eredménye. „A szórványprogram horizontális kérdés, tehát mindenütt oda kell figyelni, kezdve a helyi önkormányzati szinttől a parlamenti szintig. Két éve sikerült egy olyan oktatásügyi törvénymódosítást elérnie az RMDSZ-nek, amely biztosítja a szórványban működő tanintézetek és a tagozatos oktatás fennmaradásának feltételeit – ez pedig az állami finanszírozás” – emlékeztet az EP-képviselő. „Most, amikor ez a hetvenszázalékos parlamenti többség megvan, az oktatási törvény bizonyos rendelkezései, amelyek a szórványnak is fontosak, azonnal célponttá váltak, meg akarják változtatni, illetve megyei szinteken nem mindenütt egyformán, zökkenőmentesen lehet alkalmazni ezeket a feltételeket” – teszi hozzá. Winkler szerint az a szint, amelyre eljutottunk az elmúlt húsz esztendőben, most azt igazolja, hogy az úgynevezett újgenerációs szórványprogram az oktatás és a kultúra terén is előrelépés.
Ezek az apró lépések kellettek ahhoz, hogy amikor eljutunk majd oda, hogy a parlamentben a kisebbségi törvényt el lehessen fogadni, – amely a szórványban és az interetnikus környezetben a kulturális autonómia alapjait teremti meg az önkormányzati szerepvállalással és a megyei szintű stratégiákkal együtt, – akkor biztosítanak majd egy olyan keretet, amely a jövőt stabilnak és tervezhetőnek mutatja – mondja a képviselő.
Az más kérdés, hogy demográfiai szempontból miképpen állunk, a beolvadás, a kivándorlás vagy a szórványból a tömb felé vándorlás a jövőben miképpen alakul, ez nem politikai kérdés – hangsúlyozza az EP-képviselő. „Nem szabad hagyni, hogy fehér foltok legyenek Erdély térképén magyar demográfiai szempontból. Illetve ott, ahol a demográfiai helyzet a legsúlyosabb, oda kell azonnal olyan intézkedéssel hatni, hogy ott létrehozzunk egy magyar, akár oktatási, akár kulturális intézményt, amely magyarságszigetként működjön. A szórvány soha nem szűnik meg, viszont akkor, amikor lemondunk egy bizonyos szórványközösségről, azonnal újratermelődik a tömbhöz közelebb egy másik szórványközösség. Ezért a tömbnek is létérdeke, hogy a szórványt támogassa, hiszen ezáltal is önmagát erősíti.
A névadó
Téglás Gábor (Brassó, 1848. március 30. – Budapest, 1916. február 4.) középiskolai igazgató, régész, a MTA levelező tagja (1888). 1871–1904 között a dévai állami főreáliskola tanára, 1883–1904 között igazgatója, egyúttal a Hunyadmegyei Történelmi és Régészeti Társulat dévai múzeumának igazgatója. 1896 után az országos közoktatási tanács tagja. Még ifjú tanárként kezdett foglalkozni Hunyad vármegye geológiai és természetrajzi viszonyaival. Régészeti kutatásokba kezdett, emiatt tanulmányai kiegészítésére külföldi múzeumokat és régiségtárakat keresett fel. Király Pállal együtt vezette a sarmizegetuzai (Várhely) ásatásokat és a várhelyi amphitheatrum ásatási munkálatait. Tagja volt a Földrajzi Társulatnak, az Országos Embertani és Régészeti Társulatnak és a Magyar Néprajzi Társaságnak
(A szerző a nagyváradi Reggeli Újság napilap főszerkesztője)

Varga Andrea történész felhívása a restitúció ügyében
Ismét közzétette két évvel ezelőtt megfogalmazott felhívását az erdélyi egyházi ingatlanok restitúciójának közös rendezése ügyében Varga Andrea. A történész egy esettanulmánnyal is kiegészítette korábbi szövegét. Írását az alábbiakban közöljük.
Az alábbi szöveg több mint két éve íródott, időközben el is felejtettem, születése óta megjárta több magyarországi állami és közigazgatásban dolgozó felső vezető elektronikus postaládáját is. Nem gondolom, hogy érdemben bárki fantáziáját megmozgatta volna az alábbi felvetés, de hát az összefüggések nem mindig a kellő időben látszanak meg, s néha csupán megkésve mutatják érvény(esülés)üket… Kezem közé került minapában az EMMI-Egyházi, Nemzetiségi és Civil Társadalmi Kapcsolatokért Felelős Államtitkárságának 2013. július 24.-i, szerdai budapesti Országos Sajtószolgálaton keresztül kiadott közleménye, mely szerint: „A (magyar – V.A.) kormány támogatja a magyar közösségeket törekvéseik elérésében. Magyarország kormánya bármely kérdésben – így az egyházi ingatlanok rendezése ügyében – tartja magát ahhoz az alapelvhez, hogy a határon túl élő magyar közösségek törekvéseit támogassa – mondta július 24-én Hölvényi György, egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár a 24. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor első napján tartott panelbeszélgetésen.
Fontos, hogy az adott ország vezetése kellő alapot biztosítson az egyházak működéséhez, a szabad vallásgyakorláshoz – tette hozzá az államtitkár a Kós Károly-sátorban. Hangsúlyozta, hogy az egyházi ingatlanok rendezésekor türelemmel kell lennünk, Magyarországon 2011-ben, 20 év után sikerült lezárni a folyamatot”.
Az ország adott, a kellő alap ugyancsak, a türelemről nem is beszélve. Ami azonban nem áll, az a „sikerrel lezárt folyamat”…
Az elmúlt hónapokban személyes érintettségem miatt nem akartam elmondani véleményemet az erdélyi egyházi ingatlanok restitúciós ügyében. Ugyanakkor köztudott, hogy az igazságszolgáltatáshoz való hozzáférés az egyetemesen elismert alapvető jogok közé tartozik (denial of trial vagy déni de justice). Ezekért kiállni nem csupán misszió, de felelősség is. Mégpedig közös, hamiskodás-mentes és morális felelősség.
Korunk Európájában, több mint két évtizeddel az 1989-es változások után, az egykori kommunista országok közül Románia maradt az egyetlen, amely ezidáig nem volt képes európai jogi normáknak megfelelően, törvényes úton rendezni a volt egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásának kérdését. Míg a polgári demokratikus országokban, Nyugat-Európában a teljes oktatási rendszernek meghatározó részét alkotják a felekezeti iskolák, addig korunk Romániájában még az 1990 után kialakított vagy revitalizált magyar egyházi iskolai intézmények is többnyire jogfosztottak, tulajdonukból konstans módon kiforgatottak, állami szintű szabályozás és egyházi érdekű kezdeményezések összhangjának hiánya miatt lényegében mindmáig működésképtelenek. Nem utolsósorban éppen vagyoni helyzetük, állapotuk, s főképp pedig rendezetlen státuszuk okán.
Az állapotok változása és a román állam következetesen vonakodó, restitúciót nyíltan megnehezítő (vagy direkten ellenérdekelt) egyházpolitikai együttműködési szándéka miatt az alábbi indítványban európai rangú intézményi segítség igényét terjesztem elő annak érdekében, hogy Románia állami hatóságai juttassák vissza az egyházak birtokába mindazokat az ingó és ingatlan javakat, melyeket önkényesen elkoboztak tőlük.
Mi kell ehhez, első körben…?
1). Elsődleges célprogram az egyházi-felekezeti vagyonok leltárának elkészítése, ehhez szükséges kutatói bázis kialakítása, nemzetközi együttműködés megformálása és nemzetközi jogi normákat követő adatbázis felállítása, mely párhuzamosan kezeli a felmerülő ügyek tudományos háttéranyagát és elősegíti a jogérvényesítés sikerét.
2). E programcél harmonizálása az uniós kötelező érvényű ajánlásokkal, a nemzetközi konvenciókra épülő levéltári és adatnyilvánossági jogelvekkel, mindezeken túl a magyar kulturális örökség kezelésének állami garanciákra épülő védelmével, fejlesztésével, bővítésével és digitalizálásával is. A magyar államnak nem csupán saját történeti képe, állampolgárainak múlttudata okán, legalapvetőbb értéknormáinak fennmaradása szempontjából is kivételesen komoly szüksége van történelmi egyházainak folytonos szerepvitelére, feladatvállalására, kiváltképpen a határokon túli szférában. E feladattudat föltehetően nem hiányzik talán a politikai akarat szintjén, de hatástalan marad a határokon túli magyarság tudati, világnézeti, felekezeti önállósági és lelkiismereti szabadságának terében, főként nemzetstratégiai szempontból. És ez marad mindaddig, amíg érdemi, pontos, célirányos és jogi garanciákkal is alátámasztott leltár nem készülhet az elveszett /vagy éppen most elveszni látszó !/ egyházi vagyonok teljes lajstromával.
A felhívás és programos feladatvállalás célja nem választható el a motivációktól: kétségtelen, mert peres ügyirati anyag, eredménytelenül lefolytatott eljárások sora, szakmai vétségekkel terhes vagy jogi perfekcióval nem (vagy esetlegesen) ellátott kezdeményezések sorozata bizonyítja, hogy folyamatosan romló kondíciók veszik körül a magyar egyházi vagyonok visszaszerzésének folyamatát. A szaklevéltári ismeretek hiánya vagy a politikai érdekérvényesítés eszközeinek párhuzamossága, megkísérelt egyedi restaurációs játszmák elveszített esélyei jelzik azt, hogy érdemi feltárás (esetenként a nyilvánosság vagy a szakjogászi érdeklődés számára sem elérhető források megközelítési nehézségei okán) nem nélkülözhető ebben a változó feltételrendszerű jogérvényesítési folyamatban. Az adatok, források, dokumentumok, peranyagok, sajtóanyagok, ítéletek, peres vagy peren kívüli eljárási megoldások, a jogszabályok időbeli és érvényességi kondícióinak mint feltételeknek a nem kellő megléte nemcsak érvényteleníti az elszigetelt törekvéseket, de egymás ellen hangolja, a vetélytárs félnek is kiszolgáltatja az érdekelteket. Ennek egyetlen ellenszere lehetséges: prekoncepció-mentes helyzetfeltárás és jogszerűen érvényes érték-összeírás (vagyonleltár, hiányleltár, összehasonlító kimutatások, jogi és történeti dokumentáció) elkészítése.
Felhívásom tehát ezt a célt szolgálja a fentiek értelmében és a rendezés elmulaszthatatlan felelősségének gondosságára hívja föl a figyelmet. Amíg még van erre ok és indok, esély és bizonyítható jogalap…
A felhívás kivitelezése nem épülhet az érdekelt egyházak, forráshiányos felekezeti és hívő-közösségek támogatására. Különösen akkor nem, midőn a partnerség és szolidaritás olyan európai kapcsolathálójáról van szó a szóbanforgó tét lényegét illetően, melyhez minden egyház kevés lenne önmagában. A kivitelezési program ezért a szociális párbeszéd európai normáihoz kíván igazodni, ennek jogi és együttműködési, esélyegyenlőségi és kooperációs feltételrendszerét követi. A felhívás megvalósítása tehát állami segítséget, forrástámogatást, intézményesítési megoldásokat, nemzetközi jogi és partnerségi felelősségvállalást igényel – nem pusztán remények, hanem kötelezettségek formájában. Ugyanakkor nem központosítás, nem egyvalamiféle „állami egyházügyi hivatal” ügyviteli felelőssége értelmében, hanem a tényfeltárás, adatbázis-felállítás, adatszolgáltatás, információs biztonság és adatvédelem alkalmazásával. E téren a felhívás komolyanvétele esetén a kormányzati információs biztos közreműködésének igénye is felmerül, amely egyazon célt, a partnerek kooperációjára épülő adatnyilvánosságot is szükségképpen garantálja a kutatások nyomán keletkező anyagok terén, de megnehezíti vagy lehetetlenné teszi az ellenérdekelt felek kártékony hozzáférését.
Mind a felhívás kivitelezési célrendszerének, mind az érdekelt egyházak és felekezetek társadalmi motivációinak főszerep jut a megvalósítás interaktív és intézményközi jellegében. Ezért nem rendelhető immár fennálló nemzeti intézményhez /mondjuk felelős államtitkársághoz/ a törekvés, továbbá azért sem, mert ennek próbája már megvolt, mégpedig sikertelenül. Az adatokhoz való hozzáférés, az adatgazdák jogosítványai, a partnerségi kapcsolatok, a kutatási szakértelem, egyéni vagy csoportos érdekeltség és bürokratikus ellenállási attitűd folyamatos jelenléte ebben a szférában a legtöbb és legkezdeményezőbb egyházakat is háttérbe szorította, jogérvényesítési úton visszavetette, sőt bizonyos esetekben előzetesen is reménytelenné tette a jogos igények érvényesítésének esélyeit, vesztes helyzetet idézve elő a jogos érdekérvényesítés és jogorvoslat eseteiben is.
Hatékony jogvédelmet csakis hatékony lobbi-tevékenységgel érhet el az egyház (bármely egyház, s az egyházak társadalmi területe egyaránt). Ennek a kölcsönös tisztánlátáson alapuló (elektronikus adattár, hozzáférés, dokumentációk tükrözése, feltárt anyagok nyilvánossá válása), tervszerű programossággal elvégzett kutatómunka és érdekérvényesítés lenne elemi szintje. Nélkülözhetetlen ilyesmi létrehozásához olyan havi rendszerességű kiadvány (bulletin), amely a permanens tájékoztatás feladatát látja el felekezetközi és inter-religionális térben.
Háromhavonta (negyedévente) szükség lesz programkövető konferenciákat, szakmai vitákat, helyzetelemző egyeztetéseket is tartaniuk az egyházaknak, szükség esetén még gyakrabban, egészen az eredmények eléréséig. Felekezetközi huzakodás esetén ugyanakkor mindannyian és közösen rajtavesztenek, ez ma már világos.
Eltérő kényszerek között élünk, de közös céllal és még közösebb, híveinkkel együttes hátrányos helyzetben. Tudomásul kell vennünk és egymásban is tudatosítanunk kell: most, vagy pedig soha sem érhetjük el, amit jog szerint kívánunk, mert évről évre tapasztalhatjuk, hogy jogszabályok módosulása, ellenérdekelt partnerek kivételezett helyzetbe kerülése révén egyre nehezebben lesz érvényesíthető holnap, ami ma még esély volt.
Lehetséges, hogy ezután minden elévül és soha többé ilyen összefogási, érdekazonossági lehetőség nem lesz, mint most utoljára még talán van. Számos jogi kezdeményezés indult, eltérő módon és fórumon, viszont többek egyéni próbálkozása is alig volt elegendő ahhoz, hogy néhány ingatlan esélyt kapjon a visszaadásra – de csak néhány, az összesnek csupán csekély töredéke! Ennek jogi kerete csak a 2000-res években alakult ki részlegesen, de semmiképpen nem áttekinthetően, hanem alkalmi és esetleges sürgősségi kormányrendeletek formájában, és messze nem az egyértelmű és egységes szabályozás szellemében. Ugyanakkor a törvényesnek tetsző törekvések is javarészt megbuktak a partnerség hiányán, belső felkészültségen, bizonyítékok hiányán vagy a tárgyalófelek ellenérdekeltségén. Az európai rangú és korunk normáinak megfelelő törvényi szabályozás nélkül csak a „lekenyerezhetőknek” járó kiváltságosság osztogatása marad reményként, ettől azonban a többség elesik és végleg kárvallott marad. Tényleg véglegesen…!
Tudatosítani kell önmagunkban, egymásban, lehetséges és felelős partnereinkben is, hogy magyar tulajdon vész el, ha nem lép közbe a magyar állam – mégpedig nemzeti érték, kulturális örökség, európai vagyon, és még ráadásul egyházi is, vagyoni és morális, szimbolikus és történeti közjavak tömege.
Tudvalévően az egyházi vagyonok eltulajdonítása ellentétes volt a trianoni békeszerződés nem állami vagyonra vonatkozó rendelkezésével is annak idején – és mégis megtörtént, ami jogtalan volt.
A 2006-os egyházügyi törvény állam és egyház viszonyára vonatkozó 3. pontja kimondja, hogy az állam tiszteletben tartja az egyház belső szabályzatát és törvénykönyvét. Ilyen és ehhez hasonló módon kialakított állapotnélküliségek, képtelenségek szolgálnak alapul jogos követeléseink érvényre jutásánál, korántsem függetlenül attól, hogy mindez elfoszló, állagában romló állapotú vagyon, a határon túli magyar kisebbségek anyagi és szellemi javainak értékfoszlását, devalválódását vagy alkalmi kompromisszumok révén helyi cserealkuk esetlegességét eredményezi. Ezt a folyamatot kell közös szándékkal megakadályoznunk, közös tervek alapján átírnunk, ameddig még lehetséges.
A közös fellépés talaja egy közös projekt, közös és önkéntes csatlakozással, magyar védnökség alatt, az Országos Széchenyi Könyvtár, a Magyar Országos Levéltár, a Magyar Tudományos Akadémia stb. szakirányítási vezérletével, nemzetközi levéltári szabványok és normák iránymutatása mentén egy átfogó projekt megvalósításában mindazon partnerekkel (szponzoráció, nemzetközi levéltári szakmai szövetség, digitalizációs jogok és normák követése, stb.). Partnerségben lehet csupán kivitelezni mindezt, úgy, hogy nem szűnünk meg szem előtt tartani: a magyar és nemzeti történelem levéltári anyagainak, örökségének visszaigénylése mint ingó vagyon éppúgy része kell legyen céljainknak, mint az ingatlanok, törvények és intézmények előtti képviselet, mellesleg, jogszerű visszaállítása és/vagy kárpótlása mindannak, aminek elorzása a történelem kelet-európai sodrának egyik következménye volt. Románia monitorizálása csak igazságügyi szinten zajlott, azon belül is a korrupció tesztjével elsősorban. Elmaradt az Emberi Jogok Chartájának érvényesülési tesztje az egyházak ellen a vagyonjogi perek során lezajlott/elkövetett jogsértéseket illetően, amelyek ügyében még közösen fel kell lépnünk, bármely egyházakról volt is szó.
A fenti felhívás lényegében visszhangtalan maradt. Egyházak részéről éppúgy, mint állami hatóságok válaszadási és programtervezési célképzeteit illetően. Amiről anno ez a szöveg szólt, annak felszólító hatása lepergett az érintettekről. A veszteségek viszont időközben is jól látható módon szaporodnak. Erre szolgáljon példaképpen írásom második fele, mely esettanulmányi szándékkal, vagy tanúságképpen illusztrálhatja a zajló folyamatokat. Engedtessék a részletek közléséért az Olvasó megértő türelmét, s az Érintettek belátó bölcsességét kérni…
Egyes román nyelvű sajtóorgánumok az elmúlt hetekben a Váradhegyfoki Premontrei Kanonokrendi Prépostság jelenleg is folyamatban lévő ügyei kapcsán fogant cikkeik által nap mint nap próbálnak a tárgyalást vezető bírókra nyomást gyakorolni.
Onisifor Ghibu (akinek volt neve akkoriban, s vállalta is!) mai utódai jól tudják, hogy errefelé a bírók és ügyészek általában nem erkölcsi elvekre, illetve morális tartalmat is hordozó jogelvekre építik döntéseiket. Főleg nem azokban az esetekben, ha az ügyre vonatkozó jogi előírásokat maradéktalanul alkalmazva a társadalom/közösség értékítéletével vagy erkölcsi felfogásával ellenkező döntést tudnának csak hozni... A jogi érveket ugyanakkor szívesen építik be nemjogi érvényű értelmezésekbe, jogiasított formátumú véghatározatokba vagy kereseti elutasításokba…
Tanulóleckeként leírom röviden ide illő huzavonámat a nagyváradi ügyészséggel:
2011 februárjában büntető feljelentést tettem a nagyváradi ügyészségen, melyben kértem, hogy a Prépostság tulajdonát képező Félixfürdőt használó céget tiltsák el az ingatlanok állapotát veszélyeztető magatartástól (a bontástól illetve építkezéstől), illetőleg kötelezze a kár megelőzéséhez szükséges intézkedések megtételére.
Azóta a cég vezérigazgatója ellen tett büntető feljelentésem nyomozati szakaszának irataiból kiderült, hogy noha a cég 2006-ben építkezési illetve bontási engedélyt kapott a Váradszentmártoni polgármesterségtől (ami ugyebár ellentétes a restitúciós törvénnyel, vagyis törvénytelen, bűncselekménynek bizonyul), mégsem történt/történik a károkozás megakadályozása vagy szankcionálása.
Merthogy „ha nincs kár, nincs bűncselekmény”. Hiszen mind az ügyészség, mind a bíróság azon a véleményen volt, hogy a cég a sajátját, a tulajdonában lévő szállodát bontotta le 2006-ban, a restitúciós folyamat kellős közepén – sőt, hogy érdekesebb legyen a helyzet –, alapfokon a nagyváradi bíróság a kérdéses szállodát visszaadta jogos tulajdonosának azzal, hogy az ingatlan ellenértékében pénzbeli kártérítésre jogosult... Persze azóta kiderült, hogy amikor alapfokon a rend visszakapta az ingatlant, a szálloda már nem állt lábon... Ehhez még hozzájön, hogy mind az ügyészség, mind a bíróság törvényesnek nyilvánította, hogy a cég a Prépostság visszaigényelt telkein több milliós értékű ingatlan-beruházást hajtson végre, építkezési engedéllyel, holott a restitúciós törvény tiltja az visszakért ingatlan megváltoztatását.
Persze az is lehet, hogy valamiképpen Bihar megye s azon belül is speciálisan Váradszentmárton kikerült a restitúciós törvény végrehajtási területi hatálya alól. Ellenkező esetben ugyanis a jogi szankciók körébe tartozna immár az ügy, s nem a sajtóközleményekben harsogható félretájékoztatás tárgya lenne…
Kérdem én, hol van ilyenkor a korrupcióellenes ügyészség figyelme és érdekképviseleti beavatkozása? – amelyik például a Mikó ügyben feltárta, hogy „közérdek ellen elkövetett hatalommal való visszaélés minősített formában, mivel az ingatlan értéke (ezért a károkozás is) rendkívül magas” holott ez esetben is hasonló az állapot: a református egyház kormányhatározattal kapta vissza az érintett ingatlan-együttest, ugyanakkor nem bontotta le – meg lehet nézni, lábon álló ingatlanról van szó –, továbbra is oktatási intézményt működtet az ingatlanban, az alapítók akaratának megfelelően.
Lehet, hogy rajtam kívül mindenki tudja jogi miértjeimre a választ – de ezt bölcsen titokban is tartja. Az elmúlt három évben ugyanis számtalanul próbálkoztam logikus magyarázatot kapni az önmagamnak és a bíróságok előtt is feltett kérdéseimre, többek közt arra, hogy ki és mi, miként és miért vállalt nemzetközi kötelezettséget arra nézve, hogy garanciát várjon Romániától az egyházi tulajdonok visszaszolgáltatására. A háttérhez érdemes tudni: megfogalmazódott az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése 176/1993-as Véleményezése Romániának az Európa Tanácsba való felvételi kérelmét illetően:
8. pont: „A Közgyűlés felkéri a romániai kormányt, hogy szolgáltassa vissza az egyházi tulajdonokat és biztosítsák egyházi iskolák alapítását és működtetését, különös tekintettel a kisebbségekhez tartozó gyermekek anyanyelvi oktatására.” (Gunnar Jansson, Romániával foglalkozó Európa tanácsi raportőr jelentése 1997 áprilisából)
Egy másik nemzetközi dokumentum: Románia monitorizálását megszüntető 1123/1997-es Határozat. Az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének 14-es pontjának IV. bekezdése kimondja:
„A Közgyűlés ezért nyomatékosan felkéri a román hatóságokat, hogy: módosítsák olyan értelemben az elkobzott és államosított javak visszaszolgáltatására vonatkozó törvényeket, az 1991/18. és az 1995/112. számú törvényeket, hogy azok a javak in integrum visszaszolgáltatását vagy ehelyett méltányos kárpótlást biztosítsanak.”
A meg nem valósuló visszaszolgáltatásra, vagyonátadásra, kompenzációs javaslatokra nem igazán lelem a magyarázatot. Jogtörténészként ugyanakkor sejtem, hogy ma is létezik az egykori K-vonal utódja, megmaradt a titkosan ügykezelt dossziék világa, továbbá a bíróságok részére küldött titkos jogalkalmazási utasítás, hogyan kell a különösen érzékeny kérdésekben eljárni. Hiszen, ha nem így lenne, akkor valószínűleg a Prépostság ügyeiben a iura novit curia elve, vagyis „a bíróság ismeri a jogot” normája érvényesülne.
A „jog ismerete” persze lehet idő-függő, a jogelvek és európai joggyakorlat követésének igénye is a múló idő függvénye: „majd érvényét veszti” az igény, ha valahogyan (ügyesen) elrendezzük a kárigény és jogos követelés elutasítását, miközben az ingatlanok állagromlása vagy dózerolása odáig jut, hogy mintegy „okafogyottá” válik a visszaszolgáltatás érvényesítése.
Gyakorlatilag ezt szolgálja ugyancsak a jogi és törvényszövegekkel való ügyes manipulálgatás. Hiszen melyik román (főleg erdélyi) bíró ne tudná, hogy 1855-ben megszületett a magyar telekkönyvi rendelet leginkább eljárási szabályokat tartalmazott.
De ha valaki mégsem tudná, íme a részletek: az Ideiglenes Törvénykezési Szabályok a magyar telekkönyvi rendelet, valamint az Optk. telekkönyvre vonatkozó rendelkezéseit 1861 után is fenntartották, így elsősorban az Optk. azon anyagi szabályait, amelyek arra vonatkoznak, hogy a telekkönyvi bejegyzettség, vagy annak hiánya, milyen magánjogi joghatást idéz elő.
Ennek megfelelően, az Ideiglenes Törvénykezési Szabályok 145. §: „A jog és vagyon biztonsága s ezen alapuló közhitel (… ) végett az 1855-ik dec. 15-én a telekkönyvek tárgyában kiadott rendelet kiegészítésekkel hatályban marad.” 156. §: „(…) az osztrák általános polgári törvénykönyvnek mindazon határozatai, a melyek a telekkönyvi rendeletekkel egybefüggésben állanak, s a melyek valamely telekkönyvi jog megszerzésére vagy elenyésztésére alapul szolgálnak, az országgyűlés intézkedéséig hatályukat megtartják.”
Folytatólagosan a „telekkönyvi elbirtoklás” szabályát az Optk. 1467. §-a tartalmazta. „Ingatlanokra nézve az, a kinek nevére azok a telekkönyvbe bekebelezvék, minden ellenmondás elleni tulajdonjogot három év alatt birtokol el. Az elbirtoklás határai a beiktatott birtok mértéke szerint ítéltetnek meg.”
Magyarországon az „1888. márcz. 5-én 947. sz. a. kiadott igazságügy-miniszteri rendelet a törlési kereset határidejének megrövidítése és a megindítás szándékának bejelentése tárgyában” a szabályt az 1872. február 15-én hatályba lépett osztrák telekkönyvi törvény alapján az alábbiak szerint fogalmazta meg: a (közvetlen jogszerzőre történő átírást tartalmazó) telekkönyvi végzés kézbesítése esetén a tulajdonosnak a kézbesítéstől számított 60 nap alatt be kell jelenteni és 6 hó alatt meg kell indítania a „kitörlési” pert a további jóhiszemű jogszerzők ellen. Amennyiben kézbesítés nem történt, a kereset 3 éves jogvesztő határidőn belül indítható meg. A közvetlen jogszerzővel szemben a pert az általános elévülési idő, 32 év alatt lehet megindítani. Magyarországon a joggyakorlat az osztrák szabályozással szemben a harmadik személy jóhiszeműségét erőteljesen beszűkítette azzal, hogy a jóhiszeműséghez nemcsak a telekkönyv megtekintését, hanem a birtokállapotról való meggyőződést is megkívánta.
A fentiekre való tekintettel, az 1866-ban a „Szent István első vértanuról czimzett Nagyváradhegyfoki premontrei rendi prépostság” mint eredeti tulajdonos (primus) került bejegyzésre az 1866. évi XXIX. Törvénycikk bejegyzési jogszabályi elv alapján a Váradszentmártoni telekkönyv B1 lapján.
Vajon a telekkönyvi jogi szabályozás és rendelkezései mitől „évülnek el” az újságírók emlékezetében, a jogi közgondolkodásban vagy a felekezetpolitikai érdekképviselet érvtárában…? S „elévülnek-e” annyira, hogy immár az autentikus nyelvtani, grammatikai, rendszertani, történeti, jogszabályi értelmezés szerint az 1855. december 15-i magyar telekkönyvi rendtartás 168. paragrafusára vonatkozóan lehet telekkönyvi rektifikációval tulajdont szerezni?
Hiszen, az anyagi jog előírásai alapján csak „az okiratba foglalt megállapodáson alapuló bejegyzés keletkezteti a megállapodáson alapuló dologi jogokat”, „az érvényes megállapodást korporáló okirat nélkül bejegyzett dologi jog nem keletkezik”.
Továbbá az is köztudott, hogy a magyar jogi hagyományok mindig is védték az eredeti tulajdonos érdekeit. Ha mai tulajdonról, mai érdekekről, intézményi vagyonról volna szó, akkor ki és miért mondana le arról, hogy történeti hitelességgel igazolható tulajdonát a magáénak tudhassa, védelmezhesse, közhatalom előtti bejegyeztetését szavatoltnak láthassa…?
Manipulációról szóltam az imént. Nem ok nélkül. Ugyanis 1936-ban a premontrei rend nagyváradi gimnáziumának épülettömbjét, telekkel (3159 tulajdoni lap) illetve váradszentmártoni (Félixfürdő) (1 tulajdoni lap), melyet a Rend a telekkönyvi nyilvántartás bevezetése óta (1866) háborítattlanul bírtokolt, Onisifor Ghibu csendőri kísérettel, egyoldalúan a nagyváradi telekkönyvi bíróságon az 1866-ban eredeti felvétel alapján felevett telekkönyv BI lapján a „Jászói premontrei rend mint nagyváradi hegyfoki prépostság” nevét román államra „javította” az 1855. december 15-ei magyar telekkönyvi törvény 168-as paragrafusával az 1936. augusztus 22-én kelt 7818/1936 illetve 6611/1936 végzés alapján.
E bejegyzések ellen három fellebbezés történt a váradhegyfoki premontrei rend, illetve a jászóvári premontrei rend részéről, továbbá a nagyváradi római katolikus püspök nevében. A nagyváradi bíróság 1937. március 31-én a 3461/1937-es és 5301/1937-es végzésében jóváhagyta Onisifor Ghibu „javítását”.
A nagyváradi törvényszék a II. fokú végzésben (1937) már azt a jogi érvelést használta, hogy Romániában csak olyan szerzetesrendeknek lehet jogi személyisége, amelyek kizárólag Románia területén működnek, de nem ismerhető el a jogi személyisége a világegyház szerzetesrendjének, amelynek Románia határain kívül is szervezetei vannak és legfőbb rendfőnökük külföldön él.
A Szentszék 1938-ban a Ghibu-féle teljesen téves magyarázat ellen a legerélyesebben tiltakozott, kijelentve, hogy a Romániával megkötött konkordátum (1927) értelmében a román területen működő szerzetesrendek külön-külön jogi személyek, amelyek a római katolikus egyház fennhatósága alá tartoznak. Ennek folytán a premontrei rend vagyona egyházi vagyon, és mint ilyen, el nem kobozható, eredeti egyházi rendeltetésének megőrzendő.
1939-ben a román külügyminisztérium kérésére a bukaresti semmítőszéken a máig be nem fejezett jogi eljárást felfüggesztették.
A román kormány a Vatikánnal való nyílt konfliktust megelőzendő a katolikus egyházi jogviták rendezése céljából 1939 novemberében négyes bizottságot hozott létre. A román egészségügyi minisztérium képviselője (a négyes bizottság 1939. december 7—8-án megtartott ülésein) azon a véleményen volt, hogy a Premontrei Rend félixfürdői ingatlana nem morális, hanem materiális kérdés, államérdekből kell ezt a hatalmas vagyont megtartani.
A Szentszék és a román kormány tárgyalásai 1940. március 1-jén nem zárultak le, ugyanakkor kihoztak egy rendeletet, amelyben kimondták, hogy az összes ilyen telekkönyvi átírást felfüggesztik, és egyenként vizsgálják meg. A második bécsi döntés után a magyarok hoztak egy miniszteri rendelkezést, hogy a pereket azon a szinten kell befejezni, ahol Romániában elakadtak. A nagyváradi egyházmegye egy része román fennhatóság alatt maradt, ennek megfelelően a magyar kormány a be nem fejezett perekre a nemzetközi jog követelményét alkalmazta.
Köztudott, hogy 1940. augusztus 30-án a második bécsi döntéssel Észak-Erdély, és ezen belül Nagyvárad illetve Váradszentmárton újból Magyarországhoz került, hiszen államutódlás, illetve határmódosítás esete állt fenn. A határmódosítás, a román és a magyar állam második világháború utáni viszonyának története, a szervezett szocializmus korszakának egyházpolitikai ballépései és egyház- vagy hitellenes históriája újabb értelmezés-történet részei (lehetnének és kellene legyenek).
Az egyházi tulajdonok kérdése azonban, beleértve a jog szavatolta tulajdonhoz való viszonyt, a kisebbségi jogérvényesítés szempontjait és a felekezetválasztási szabadságjog emberi jogi garanciáit – nem politikai „engedmények” vagy alkuk témakörei, nem politikai napirend tárgyai. Egyetemes, vagy éppenséggel európai normák, uniós tagság feltételeként szabott normatartás, tulajdonjoghoz való viszony és respektus kérdései inkább, amelyek között nem kaphat helyet a lapos vádaskodás, a hevenyészett joggyakorlat vagy az alkalmi jogértelmezési cselek érvényesítése.
Maszol.ro

Az új Európáról a marosvásárhelyi Bernády Házban
Frank Engel és Winkler Gyula Új Európát most című négynyelvű kötetét mutatták be kedd délután Marosvásárhelyen, a Bernády Házban.
A kötetet Soós Zoltán történész, a Maros Megyei Múzeum igazgatója, a helyi önkormányzat RMDSZ-es képviselője ismertette a közönséggel. Elmondta, a könyv korképet nyújt arról, hogy hol tart most az Európai Unió, honnan indult és hová ért, mi az, ami megvalósult az előre kitűzött célok közül, és mi az, amit nem sikerült megvalósítani. Emlékeztetett arra, hogy az 1950-es években született meg a gondolata az Egyesült Európai Államoknak amerikai mintára, amely nem valósult meg, ellenben „létezik egy tartalom nélküli forma, vagy egy forma nélküli tartalom, attól függően, hogy mikor milyen a helyzet”.
A vasfüggöny lehullása után abban reménykedett mindenki a kelet-európai volt szocialista államokban, hogy jobb lesz, ám a csoda nem történt meg – figyelmeztetett a történész.
Markó Béla szenátor, az RMDSZ volt szövetségi elnöke méltatva a szerzőt és kötetét arról beszélt, hogy a könyvvel a Kós Károly Akadémia vállalta a hozzájárulást az alapvető vitához a romániai magyarság számára legfontosabb közéleti, politikai kérdéseiről. A legfontosabb kérdés ugyanis, ami a magyar közösséget érdekli, hogy milyen lesz az Európai Unió, és lesz-e egyáltalán Európai Unió. Bár az utóbbi, Markó szerint, nem is tekinthető kérdésnek. „Frank Engel nem azt mondja, hogy le kell másolni az Amerikai Egyesült Államokat, hanem azt, hogy szövetséget kell létrehozni, közös kormánnyal és közös biztonságpolitikával. A skála másik része, például, amit Tusnádfürdőn is hallatott a magyar miniszterelnök, ami egy erősen euroszkeptikus állaspont” – taglalta a politikus, aki szerint a két, egymással szemben álló nézet között vannak lépcsőfokok.
Winkler Gyulát vitaindító szándék vezérelte, amikor papírra vetette gondolatait. A vitát, hívta fel a figyelmet, szeretné folytatni, szeretné, ha minél többen bekapcsolódnának és megosztanák a gondolataikat. „Ha a jövőről beszélünk, a válságról kell beszélni, nem annyira a gazdasági válságról, mint annak következmémnyeiről” – hangsúlyozta. Milyen Unióra vágyunk mi erdélyi magyarok? – fogalmazta meg a kérdést Winkler, majd röviden válaszolt is: olyanra, amely a régiók, a közösségek Európája, ahol azokat az értékeket is képesek elfogadni és tisztelni, amelyeket egyébként nem értenek.
Antal Erika
Maszol.ro

Felzárkóztatnák a hátrányos helyzetű fiatalokat Székelyföldön
Négy székelyföldi: három Hargita, és egy Kovászna megyei ifjúsági tanács pályázott sikeresen az Európai Bizottság május elsejei határidővel meghirdetett nemzetközi ifjúsági pályázatán különböző képzések, programok megszervezésére. A Fiatalok Lendületben Program (FLP) által sikeresen megnyert projekt összértéke több mint 70 ezer euró. Ezt a pályázatot mutatták be szerdán Csíkszeredában a Csík Terület Ifjúsági Tanácsa (CSTIT), Gyergyó Terület Ifjúsági Tanácsa (GYTIT), az Udvarhelyszéki Ifjúsági Egyeztető Tanács (UIET) és a Háromszéki Ifjúsági Tanács (HÁRIT) képviselői, valamint Grüman Róbert FLP pályázati szakértő, a pályázat koordinátora.
Évente 5 millió eurót pályázhatnak meg romániai ifjúsági szervezetek az Európai Unió „Youth in Action” pályázati kiírásain. „Sajnos ebből a magyar ifjúsági szervezetek elég keveset kapnak meg, ezért is hatalmas előrelépés ez a megnyert 70 ezer euró” – fejtette ki Grüman. A megnyert pályázatok lehetőséget adnak más nemzetek önkénteseinek fogadására, csereprogramokra, illetve vezetők képzésére is.
Kozma István CSTIT elnök arról számolt be, hogy már több nemzetközi projektet sikerült lebonyolítaniuk, azonban az elmúlt két év pályázatain nem jártak sikerrel. „A mostani sikeres pályázat révén egy képzést fogunk tartani november 16 és 23 között, amelynek témája a hátrányos helyzetű, vidéki fiatalok bevonása az ifjúsági életbe, amelyen a kisebbségi kérdések és a fogyatékkal élő fiatalok kérdései is terítékre kerülnek” – mondta el Kozma. A képzésen hét ország ifjúsági szervezeteinek képviselői vesznek részt, a projekt összértéke pedig 14.500 euró.
November 23 és 30 között 8 európai ország résztvevőivel szerveznek képzést Ifjúsági munka címmel az Udvarhelyszéki Ifjúsági Egyeztető Tanácsnál, erről Rátz István alelnök tájékoztatott.
„A mi képzésünk az etnikai és vallási alapon marginalizált fiatalok bevonása a közélet különböző területeibe” – ismertette Barti Zoltán, a GYTIT alelnöke Gyergyószentmiklósról.
Azután Oltean Csongor HÁRIT ügyvezető elnöke arról számolt be, hogy a rájuk eső, 14500 euró összértékű projekt révén a romák és a hátrányos helyzetű fiatalok felzárkóztatásáról fognak képzést tartani, továbbá önkéntes-csereprogramot is lebonyolítanak, amely révén különböző európai országok önkénteseit fogják vendégül látni szeptembertől.
Grüman összegezte az elhangzottakat, rávilágítva, hogy az uniós projekt célja a hátrányos helyzetű fiatalok bevonása a közéletbe, továbbá az esélyegyenlőség biztosítása valamennyi európai fiatal számára. Emellett lehetőség adódik a jó kapcsolatok kialakítására nemzetközi szinten a különböző ifjúsági szervezetek között, valamint az olyan országok ifjúsági civilszervezeteinek felzárkóztatása, amelyek még nem tagjai az Európai Uniónak.
Tamás Attila

Leváltották az RMDSZ elítélt tisztségviselőjét a találmányi és védjegyhivatal éléről
Victor Ponta román miniszterelnök felmentette a találmányi és védjegyhivatal (OSIM) éléről a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) által jelölt Varga Gábor vezérigazgatót, akit júliusban másfél év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt jogerősen a bukaresti táblabíróság – közölte szerdán a Mediafax hírügynökség.
A tisztségviselőt hivatali visszaélésben találta vétkesnek a bíróság, megállapítva, hogy informatikai szolgáltatásokra jóváhagyott kifizetésekkel 300 ezer eurós (csaknem 90 millió forint) kárt okozott az OSIM-nek. Varga Gábor az MTI-nek azt mondta, hogy a bíróság igazságtalanul ítélte el és kötelezte 280 ezer lejes (több mint 18 millió forint) kártérítés kifizetésére.
Elmondta: őt még a Tariceanu-kormány nevezte ki a hivatal élére, de 2009-ben, amikor az RMDSZ nem vett részt a kormánykoalícióban, egy évig nem ő vezette az OSIM-et, és csak 2010-ben került vissza a hivatal élére. Az ügy tárgyát képező közbeszerzés abból az időszakból való, amikor nem ő állt az OSIM élén – mutatott rá Varga Gábor.
"Az egész kivizsgálás a gazdasági igazgatóság ellen irányult, engem az utolsó száz méteren rángatott bele a Korrupcióellenes Ügyészség (DNA). A kifizetésekre minden igazoló papír itt van a kezemben, de ezeket a bíróság nem vette figyelembe, a DNA vádiratát szentírásnak tekintették" – magyarázta a leváltott vezérigazgató. Baranyi László, az MTI tudósítója jelenti.
MTI
Maszol.ro

Regisztráció: mindenki figyeljen, érkeznek a levelek
Csütörtökön kezdődik a magyarországi állandó lakhellyel nem rendelkező határon túli magyar választópolgárok választási regisztrációja – jelentette be a Nemzeti Választási Iroda (NVI) vezetője szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.
Pálffy Ilona tájékoztatása szerint a regisztrációhoz szükséges leveleket – 233 406-ot – már a héten kiküldték, és csütörtöktől fogadják a névjegyzékbe vételi kérelmeket. Elmondta: a kiküldött 233 ezres körben nincsenek benne azok, akik olyan országban – Szlovákiában, Ausztriában vagy Ukrajnában – élnek, ahol tiltják a kettős állampolgárságot. Nekik nem küldtek levelet, őket egyéb módon, például a médiában tájékoztatják.
Nem mindenki tette le az esküt
A kiküldött levelek számára utalva jelezte azt is, hogy az állampolgárságot kérőknek csak egy része tette le eddig az esküt. Azoknak, akik július 31-éig állampolgársági esküt tesznek, később küldik ki a regisztrációs nyomtatványokat. Kitért arra is, hogy negyvenezren vannak, akiknek korábban volt már magyarországi állandó lakóhelyük, így ők majd ugyanúgy szavazhatnak, mint bármely más Magyarországon élő választópolgár, tehát nemcsak pártlistára, hanem egyéni jelöltre is, ezért nem kaptak levelet.
A regisztrációs kérelmeket november 1-jétől elektronikus úton – ügyfélkapun vagy a választási iroda hivatalos honlapján, a www.nvi.hu-n – is el lehet juttatni az NVI-nek – mondta Pálffy.
Sokan élnek majd az online regisztrációval
A most kiküldött levélcsomag a tájékoztató mellett tartalmazza a névjegyzékbe vételi kérelemről szóló nyomtatványt, amelyet az NVI-nek kell visszaküldeni a mellékelt borítékban a választás napját megelőző 15. napig. Az NVI vezetője azt kérte, a választópolgárok ne hagyják az utolsó napokra a regisztrációt, mert az nagyon megnehezíti az iroda munkáját. Arra számítanak – mondta –, hogy sokan élnek majd az online regisztrálás lehetőségével, szerinte azért, mert nem bíznak a postában vagy az adott ország titkosszolgálatában.
A levélben szavazás módját ismertetve elmondta, a szavazási levélcsomagot az NVI küldi majd meg azoknak a választópolgároknak, akik már regisztráltak, ám az személyesen is átvehető, amennyiben a határon túli választópolgár azt kéri. A szavazási levélcsomag tartalmazza a szavazólapot, a szavazópolgár azonosítását szolgáló nyomtatványt, a szükséges borítékokat és a tájékoztatót. Tájékoztatása szerint a szavazólapot a belső borítékba kell tenni, azt le kell zárni, míg a külsőbe az azonosító nyilatkozatot kell helyezni. A belső borítékot csak az NVI bonthatja fel, és a folyamatot a Nemzeti Választási Bizottság (amelynek tagjai az országos listát állító pártok delegáltjai), a sajtó képviselői, a listát állító pártok öt-öt megfigyelője, továbbá nemzetközi megfigyelők ellenőrizhetik.
A külképviseleteken is le lehet adni
A szavazatot tartalmazó levélcsomagot a magyarországi lakcímmel nem rendelkező választópolgár az NVI-hez eljuttathatja postán, vagy leadhatja Magyarország külképviseletein, illetve bármely magyarországi egyéni választókerületi választási irodában. Elmondta, a levélben szavazás intézménye nem ismeretlen a világban, így például az Európai Unió 18 országában vagy az Egyesült Államokban és Kanadában alkalmazzák.
Pálffy újságírói kérdésekre arról beszélt, ahogy eddig sem, most sem lehet teljes, százszázalékos garanciát teremteni a választási visszaélések kiszűrésére, még akkor sem, ha a szabályozással megpróbáltak minél nagyobb biztonságot teremteni. Arra a kérdésre, mikorra várható a választás eredménye, azt mondta, várhatóan a választás napját követő hatodik napon tudnak „végleges előzetes” választási eredményt hirdetni. Ennek okai között említette, hogy még meg kell várni a külképviseleteken leadott szavazatokat is; ezeknek négy napon belül kell Budapestre érkezniük.

Tőkés: A védhatalmi státus nem jelentené Románia határainak megkérdőjelezését
Magyarország védhatalmi státusa Erdély felett nem jelentené Románia határainak megkérdőjelezését – mutatott rá Tőkés László Európai Parlamenti képviselő az MTI-hez szerdán eljuttatott nyilatkozatában, amellyel Victor Ponta román kormányfő bírálatára reagált.
A román miniszterelnök kedden büntetendőknek nevezte az EP-képviselőnek Tusnádfürdőn, a 24. Bálványosi Nyári Szabadegyetemen tett kijelentéseit és sajnálkozását fejezte ki, hogy az ország elnöke nem foglal állást, amikor "Románia területi épségét és függetlenségét éri támadás".
A román sajtóban nagy visszhangot kapott Tőkés László azon javaslata, hogy Magyarország vállaljon "védhatalmi státust" az erdélyiek felett úgy, mint Ausztria Dél-Tirol felett.
"A dél-tiroli példánál maradva: amikor Ausztria védhatalmi státusáról Olaszországgal megegyezést kötött, akkor egyben elismerte ez utóbbi államhatárait. Következésképpen szó sincs arról, hogy valaki is megkérdőjelezné Románia területi épségét és államhatárait" – áll Tőkés László válaszában.
Hozzátette: a függetlenség vonatkozásában a román kormányfőnek azon kellene elgondolkodnia, mennyi szuverenitása maradt az általa vezetett országnak azok után, hogy a Nemzetközi Valutaalapnál "gyakorlatilag az egészet elzálogosította".
"Nekünk, erdélyieknek, elegünk van abból, hogy Bukarest tulajdonképpen egyfajta gyarmataként kezeli Erdélyt (...) Európai polgárként és erdélyi magyarként azt kérem: hagyják, hogy a mi dolgainkat mi intézzük – ez mind az erdélyi románságnak, mind az erdélyi magyarságnak, de az egész országnak is hasznára fog válni" – írta nyilatkozatában Tőkés László EP-képviselő.
MTI

Román külügy: Tőkés nyilatkozatai aláássák a magyar-román együttműködést
Radu Podgorean román külügyi államtitkár szerdai nyilatkozatában elfogadhatatlan nevezte, hogy egy Romániában rendezett politikai esemény – a tusnádfürdői szabadegyetem – olyan "revizionista" célkitűzések szószékévé váljon, amelyek megkérdőjelezik az állam egységét, épségét és szuverenitását.
A közlemény szerint Tőkés László Európai Parlamenti képviselő nyilatkozata Székelyföld autonómiájáról, amely protektorátus formájában valósulna meg, irredenta nézetekről tanúskodik, és a két világháború közötti időszakot idézi.
A román külügyi államtitkár logikátlannak is tartja a felvetést, mert a védhatalmi státus szerinte egy közösség kívülről történő igazgatását jelentené, vagyis az autonómia feladását.
"Az a tény, hogy ilyen múltba forduló politikai nézetek a magyar kormány első számú képviselőinek a jelenlétében hangzottak el, megingathatja a román állampolgárok bizalmát a magyar-román stratégiai partnerség szilárdságában és aláássa a kétoldalú együttműködést" – olvasható a román külügyi közleményben.
A kommüniké szerint Tőkés László nem érti a mai európai konstrukciót, és nem képes meghaladni a szűk etnikai szempontokat, ha "népirtásnak" nevezi a kormány közigazgatási átszervezési tervét.
Július 23. és 28. között a székelyföldi Tusnádfürdőn rendezték meg a 24. Bálványosi Nyári Szabadegyetemet és Diáktábort, amelyen több magyarországi és erdélyi politikus bírálta azt a bukaresti közigazgatási átszervezési tervet, amely a Székelyföldet, az ott élők akarata ellenére, román többségű régióba olvasztaná be.
A román sajtóban nagy visszhangot kapott Tőkés László azon javaslata, hogy Magyarország vállaljon védhatalmi státust az erdélyiek felett úgy, mint Ausztria Dél-Tirol felett.
MTI

„A Külhoni Magyar Sajtószolgálat (KMS) a külhoni magyarság politikai, társadalmi, egyházi, kulturális és civil szervezeteinek közleményeit, állásfoglalásait adja közre. A szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős. A KMS a Médiszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) által létrehozott és működtetett olyan térítésmentes közzétételi támogatási forma, amelynek célja, hogy a külhoni, magyar nyelvű, magyar nemzettudatot erősítő, a magyar kulturális örökséget védő szervezetek a tevékenységükkel, illetve a tevékenységük céljával összhangban álló közérdekű közleményeiket rövid időn belül nyilvánosságra hozzák. A sajtószolgálat az MTVA Kós Károly Kollégiumának szellemi védnöksége alatt, az MTVA gyártásában készül el annak érdekében, hogy megteremtse a magyarság közös információs terét, amelyben a külhoni magyarok életét meghatározó és formáló szervezetek a saját, általánosabb érdeklődésre számot tartó közleményeiket, híreiket, állásfoglalásaikat, megoszthatják a világ magyarságával – az anyaországi, a Kárpát-medencei és a diaszpórában élő magyarokkal egyaránt. A KMS partnereinek kiemelkedő hírértékű közleményei a közmédia hírkiadásában is megjelennek a különböző hírügynökségi, rádiós, televíziós és online hírplatformokon feldolgozott hírek formájában…”

Tanulmányok Székelyföldről
A kolozsvári Nemzeti Kisebbségkutató Intézet székelyföldi kutatásokat összegző Studia Terrae Siculorum című könyvsorozata első négy kötetét mutatták be a csíkszeredai Mikó-várban csütörtökön.
„Könyvsorozatunkkal az a célunk, hogy közlési lehetőséget biztosítsunk a székelyföldi kutatók tudományosan elkészített munkáinak. Már előkészületben van további két kötetünk, ugyanakkor itt jelezzük, hogy a közlési lehetőség mindenki számára nyitott” – mondta üdvözlőbeszédében Horváth István, a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet vezetője.
Elsőként Kiss Tamás – Barna Gergő – Deák Attila: Székelyföldi turisztikai régió? Kérdőíves, fókuszcsoportos és statisztikai vizsgálat a székelyföldi turizmusról című munkát ismertették. A társadalomkutatói munka a turisztikai szakma számára szükséges kutatási eredményeket összegez. A kutatásból kiderült például, hogy a Székelyföldre látogató magyarországiak számára ez a vidék rendezetlen, elhanyagolt, fejletlen térségként hat. Ezzel szemben a román vidékekről, elsősorban a román alföldről érkezők számára Székelyföld nagyon rendezett és tiszta.
A második kötetben Gergely Orsolya Hargita és Kovászna megyei kis- és középvállalkozók körében megjelenő női szereplők vállalkozásindítási, vállalkozásmenedzselési motivációinak szociológiai módszerekkel történő vizsgálatát mutatta be.
Harmadikként Horváth Alpár Turizmusfejlesztés a Székelyföldön című munkáját ismertették. Munkájában a szerző Székelyföld turizmusfejlesztését a térségi, regionális szereplők, közösségek szemszögéből próbálja megközelíteni. A négyes könyvbemutató végén Nagy Benedek munkája következett. A csíkszeredai szerző kötetének címe: A turisztikai helymarketing Székelyföldön – az imázs- és márkahasználat tudományos megalapozása. A városnapok programjaként megtartott esemény társszervezője a Csíki Székely Múzeum volt.
Kozán István
Szekelyhon.ro

Leváltották Varga Gábort az OSIM éléről
Victor Ponta miniszterelnök felmentette a találmányi és védjegyhivatal (OSIM) éléről az RMDSZ által jelölt Varga Gábor vezérigazgatót, akit júliusban másfél év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt jogerősen a bukaresti táblabíróság.
A tisztségviselőt hivatali visszaélésben találta vétkesnek a bíróság, megállapítva, hogy informatikai szolgáltatásokra jóváhagyott kifizetésekkel 300 ezer eurós kárt okozott az OSIM-nek. Varga Gábor az MTI-nek azt mondta, hogy a bíróság igazságtalanul ítélte el és kötelezte 280 ezer lejes kártérítés kifizetésére.
Elmondta: őt még a Tăriceanu-kormány nevezte ki a hivatal élére, de 2009-ben, amikor az RMDSZ nem vett részt a kormánykoalícióban, egy évig nem ő vezette az OSIM-et, és csak 2010-ben került vissza a tisztségbe. Az ügy tárgyát képező közbeszerzés abból az időszakból való, amikor nem ő állt az OSIM élén – mutatott rá Varga Gábor.
„Az egész kivizsgálás a gazdasági igazgatóság ellen irányult, engem az utolsó száz méteren rángatott bele a Korrupcióellenes Ügyészség (DNA). A kifizetésekre minden igazoló papír itt van a kezemben, de ezeket a bíróság nem vette figyelembe, a DNA vádiratát szentírásnak tekintették” – magyarázta a leváltott vezérigazgató.
Szabadság (Kolozsvár)

Tőkés Lászkó válasza a „plagizáló” Victor Pontának
Victor Ponta román kormányfő a 24. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor záróelőadásán Magyarország védhatalmi státusa kapcsán általam mondottakra reagálva a következőket nyilatkozta: „Sajnálom, hogy Romániának nincs olyan elnöke, aki ellátná alkotmányos feladatait, és állást foglalna, amikor Románia területi épségét és függetlenségét éri támadás…”.
Válaszképpen a plagizáló miniszterelnök figyelmébe ajánlom a következőket.
A dél-tiroli példánál maradva: amikor Ausztria védhatalmi státusáról kötött Olaszországgal megegyezést, akkor egyben elismerte ez utóbbi államhatárait. Következésképpen szó sincs arról, hogy valaki is megkérdőjelezné Románia területi épségét és államhatárait.
Ami a függetlenség kérdését illeti: Ponta úr inkább azon gondolkodjon el, mennyi szuverenitása maradt az általa vezetett országnak azok után, hogy a Nemzetközi Valutaalapnál gyakorlatilag az egészet elzálogosította?
Nekünk, erdélyieknek, elegünk van abból, hogy Bukarest tulajdonképpen egyfajta gyarmataként kezeli Erdélyt. Az elmúlt évtizedekben többé-kevésbé bebizonyosodott, hogy az egymást követő bukaresti kormányok képtelenek a jó kormányzásra, s ezáltal jószerint több problémát okoztak Romániának, mint amennyit megoldottak. Minekutána csődbe vitték az országot, most külföldi hitelek felvételével és politikai hazudozással próbálják eloltani a tüzet.
Európai polgárként és erdélyi magyarként azt kérem: hagyják, hogy a mi dolgainkat mi intézzük – ez mind az erdélyi románságnak, mind az erdélyi magyarságnak, de az egész országnak is hasznára fog válni.
Aki ezt nem látja, az vagy vak, vagy csupán a saját hatalmát és önérdekét nézi.
Mindkettő árát mi, romániai adófizető állampolgárok leszünk kénytelenek megfizetni.
Nagyvárad, 2013. július 31.
Tőkés László, EP-képviselő
Reggeli Újság (Nagyvárad)

A szórvány erős végvára Déván
Gyakran esik szó a szórvány helyzetéről. Nem csupán a népmozgalmi adatok tanulmányozásakor húzzák meg a vészharangot, hanem olyankor is, amikor a szórványmagyarság oktatásáról van szó. A Téglás Gábor nevét viselő dévai alma mater a Hunyad megyei magyarság oktatási-kulturális centruma. Borsi Balázs riportja.
„Mert az iskolára olyan nagy szükség van, és olyan sokféle a haszon, mely az iskolából származik, hogy vaknak, sőt érzéktelennek kell lennie annak, aki ezt magától föl nem fogja, be nem látja” – ötlöttek szemembe Apáczai Csere János idézett sorai, amikor kezembe kaptam a dévai Téglás Gábor Elméleti Líceum kalendáriumát. A tanintézet fennállásának ötödik évfordulójára 2010-ben kiadott évkönyv betekintést nyújt a hunyadi megyeszékhely magyar oktatásának történetébe, s átfogó képet kínál arról is, a dévai magyarságnak az utóbbi száz esztendőben miképpen kellett megküzdenie azért, hogy az ifjúság anyanyelvén tanulhasson.
Dévai iskolahistória A dévai magyar oktatás gyökerei a 16. századig nyúlnak vissza, ekkor alakult meg a református gimnázium (1948-as államosításáig működött), a 19. század második felében pedig létrejött a tanítóképző és a főreál gimnázium, előbbi 1919 októberében, az impériumváltás követően a román állam tulajdonába került épületestől, utóbbi pedig csak pár évig élte ezt túl, 1923-ban vonták meg nyilvánossági jogát. Szathmáry Rózsa nyugalmazott tanár oktatástörténeti munkájából kiderül még, hogy polgári leányiskola is működött Déván 1892 és 1919 között. A trianoni hatalomváltás következtében megpecsételődött valamennyi dévai magyar tanintézet sorsa. A dél-erdélyi városban magyarul csak a felekezeti elemi iskolákban lehetett tanulni: a református négyosztályos, a római katolikus hétosztályos, meg a telepi két tanerős elemiben. Helyi kezdeményezésre 1945 után megalakult az Egységes Magyar Gimnázium, megtartani azonban nehéz volt. A város magyar értelmiségei kérvényezték az anyanyelvű középiskolai oktatást, mely az 1952–53-as tanévtől megvalósult. Az állami hétosztályos általános iskola mellett beindult az első középiskolai osztály 40 tanulóval, akik 1955-ben érettségiztek. „Türelemmel, a gyermekek iránti elkötelezett szeretettel tanítottak ebben a mostoha körülmények között működő iskolában azok a szakképzett fiatal pedagógusok, akik a tanórákon kívül is foglalkoztak a diákokkal. Mint önálló egység 1960 szeptemberében szűnt meg a dévai magyar vegyes tizenegy osztályos középiskola, mely akkor már az 1959-ben engedélyezett Petőfi Sándor Középiskola nevet viselte” – olvasható Szathmáry Rózsa írásában. Az iskolák egyesítésétől 2005-ig, a Téglás Gábor Iskolaközpont megalapításáig csak a különböző román líceumok tagozataként működött magyar oktatás.
Nem nehéz tehát elképzelni és megérteni, a Hunyad megyei magyarság számára mit jelentett a dévai szórványközpont 2005-ben megtörtént létrehozása, amely napjainkra az egyik legjelentősebb magyar tanintézetté nőtte ki magát. Az új épületben sétálgatva, mintha Magyarországon lennénk, magyar nyelvű táblákon, ismertetőkön követhetjük végig a diáksereg életét. A folyosóktól a központi aulán át a tantermekig, még az idegenek számára is mindenütt érezhető az a mindent átjáró gondoskodás és odafigyelés, amellyel a hozzájuk járó diákokat fogadják. A minőségi oktatás mellett a közvetlenség és a vendégszeretet az egyik alappillére a dévai sikernek.
A ma iskolája a jövő Az összefogás és az élni akarás példája Balogh Csaba, a Téglás Gábor Elméleti Líceum aligazgatója készséggel fogadott a barátságos tanintézetben. Ő Bihar megye északi, tömbmagyar vidékéről származik. Az érmelléki fiatalember az egyetem elvégzése után hátrahagyta Érmihályfalvát, s mivel szülőhelyén nem talált munkahelyet, Vajdahunyadra való feleségét követve próbált szerencsét a Hunyad megyei szórványmagyarság központjának számító dévai magyar iskolában. Földrajz szakos tanárként helyezkedett el a tanintézetben, amelynek mára aligazgatója, a közösség egyik oszlopos tagja lett. Lelkesen mesél az iskoláról, a dévai és a hunyadi magyarságról, melynek – meggyőződése szerint – példaértékű összefogása és élni akarása a megtartó ereje. Az, amit a vidék magyarsága felvállalt és megvalósított: bizonyíték, hogy az anyanyelvű oktatás az első lépése a nemzethatáron élő magyarok megmaradásának.
A dévai vár árnyékában meghúzódó modern tanintézet létrejöttét komoly, megfeszített munka előzte meg, és az eredmény, mint az aligazgatót hallgató látogatóban is megfogalmazódik, tiszteletre méltó. Figyelembe véve, hogy a dévai magyar oktatás több mint négyszáz éves hagyományra tekint vissza, megindító a jelenkori pedagógusok és támogatók nemes szándéka: megtartani, ami a mienk. Mert másképpen cseng ez a „szórvány szórványában”, ott, ahol sem az utcán, sem a boltokban, sem a piacon nem hallani magyar szót, és mást jelent abban a közegben, amelyben magyar a boltos, a piaci kofa, a szomszéd, a polgármester, sőt még a rendőr is jól beszéli nyelvünket.
Létrehozásakor a Téglás Gábor Iskolaközpont nevet viselő, majd 2012-ben elméleti líceum besorolást kapó tanintézet megnyitóján az iskolaigazgató, Kocsis Attila Levente szintén egy sokatmondó Apáczai-idézetet választott ünnepi beszéde címéül: „olyan lesz a jövő, mint amilyen a ma iskolája”.
Kellenek a tagozatok is Balogh Csaba aligazgató elmondja, Hunyad megyében vagy Déván nem érzékelik azt, hogy a többségi nemzet tagjai diszkriminálnák őket. „Csendes, békeszerető, jóakaratú emberek élnek itt” – összegez beszélgetőpartnerünk, aki rávilágít arra, hogy a trianoni döntést megelőzően is számszerűleg szinte ugyanannyi magyar élt Déván, mint napjainkban, csak a város összlakosságának száma nőtt a többszörösére – a románok száma tízszereződött meg. „Az itteni román emberek hozzá voltak szokva, hogy interetnikus környezetben élnek, és a tisztelet mind a két félben megvan. Ennek köszönhető, hogy itt jól érezheti magát az ember, nincsenek magyarellenes megnyilvánulások, nem feszült a helyzet, mint másfelé.” (Ennek egyébként megvan a magyarázata, Horváth István, a kolozsvári székhelyű Kisebbségkutató Intézet igazgatója a napokbanegyik interjújában rávilágított: általában ott van tétje a konfrontációnak, ahol a két közösség erőviszonyai kiegyensúlyozottak, de legalábbis jelentős a magyarok aránya. „Egy témában, vitában, harcban létezik nyertes és vesztes is. Ahol kisebb az egyik csoport aránya, ott nincs tét, ezért ott ezek a hangulatkeltések sem működnek” – magyarázta a szociológus.)
A több mind félszázezres városban az alig ötezer fős helyi magyar közösség értékeinek és hagyományainak megmentése és továbbadása érdekében kulcsszerepet játszanak az egyházak – hangsúlyozza Balogh Csaba. Ezek azok a pontok, amelyekre nagyobb hangsúlyt kell fektetni, fel kell karolni, jobban kellene támogatni őket, hogy továbbra is hatékonyan kifejthessék közösségépítő szerepüket. „A Téglás Gábor iskola azonban nemcsak oktatási céllal működik, hanem az egész megyét felölelő kulturális szerepkörrel is felruháztatott. Ha nem létezne ez az épület, ez a tanintézet, nem tudnánk folytatni a hagyományokat, nem tudnánk továbbadni értékeinket, amit az idetelepült bukovinai, székelyföldi székelyek, vagy a Partiumból érkezők, a kollektivizálás elől ide menekülő emberek hoztak magukkal, és tették színesebbé a meglévő helyi kulturális életet.” Az iskola megkerülhetetlen a magyar népi értékek megőrzésében, és ma már olyan eredményekkel rendelkezik, amelyek igazolják létjogosultságát. Olyan iskolákkal tudnak konkurálni, amelyekben nem harminc, hanem háromszáz gyermekből választanak ki egy osztályra valót, – mondja az aligazgató.
Az óvodától egészen a tizenkettedik osztályig terjedő, valamint a szakiskolai oktatással kiegészítve igyekeznek minden igényt kielégíteni – hogy mindazok, akik úgy döntöttek, nem költöznek el, és gyermekeiket nem íratják román tagozatra, mindent megkapjanak ahhoz, hogy kisebbségiként is teljes életet élhessenek. A dévai szórványoktatási központba jelenleg 614 tanuló jár, és úgy néz ki, a jövőben még nagyobb lesz a létszám: hét óvodai csoporttal (beleértve a Dévához tartozó szomszédos település, Csernakeresztúr óvodáját is) és elsőtől tizenkettedikig évfolyamonként két-két osztállyal működik az iskola. Az óvodások számát, illetve a beiskolázási adatokat figyelembe véve biztató a tanintézet jövője, mondja az aligazgató, akitől azt is megtudjuk, hogy a Böjte Csaba ferences szerzetes által létrehozott Szent Ferenc Alapítvány működtette dévai gyermekotthon lakói is itt tanulnak.
„Mi abban hiszünk, hogy a megyében a magyar tagozatokat meg kell tartani a saját helyükön. Ezért vannak még Vajdahunyadon, Petrozsényben, Lupényban, Szászvároson magyar osztályok. Nem gondolom azt, hogy a megyén belül a Téglás Gábor iskola konkurenciát jelentene” – mondja az aligazgató, aki hozzáteszi, nem akarnak a nagyenyedi Bethlen Gábor-kollégiumnak sem a versenytársai lenni. „Partnerek vagyunk, de azt hiszem, minden megyében az ott élő magyarságnak joga van ahhoz, hogy helyben megoldja oktatási nehézségeit” – vallja Balogh Csaba, aki hozzáteszi, aki el akar menni, úgyis elmegy, hisz van rá lehetőség, de ők azért dolgoznak, hogy vonzóvá tegyék az iskolát a környékbeli magyar tanulóknak. Ezért is volt náluk először Erdélyben nyomdászati szakoktatás.
„Kell egy második front is” Az iskola számos rendezvénynek ad otthont, említésre méltó a tanítás utáni programok sokasága is. Igyekeznek a gyermekeket bevonni a tevékenységekbe, ezért alternatív programokat szerveznek neki. Az RMDSZ főtitkárságának kulturális főosztálya tavaly nyáron elindította az Örökségünk őrei: Fogadj örökbe egy műemléket! programot, a Téglás Gábor tanulói hét kiemelt jelentőségű műemléket fogadtak örökbe: Déva várát, a vármegyeházát, a ferences kolostort, a marosillyei Veres-bástyát, Bethlen Gábor szülőházát, a Fáy Béla-kastélyt és a piski arborétumban a Magna Curiát. A diákok újságokba írtak, televízióban szerepeltek azért, hogy felhívják a figyelmet épített örökségünk fontosságára.
A nélkülözhetetlen anyagi támogatás mellett rengeteg munkára és lelkesedésre van szükség ahhoz, hogy egy szórványközpont működhessen. „Az, hogy a politikum kiharcolja nekünk azt, ami jár, nem elegendő, kell egy második front is, a humánerőforrás-bázis, amely meg is tudja tartani, őrizni az eredményeket. Hunyad megyében tizenötezer magyar él. Nem tudom, hogy egy ekkora közösségnek járna-e két vagy három középiskola, nem az én tisztem eldönteni, de annyit hadd mondjak el, hogy legyen világos a kép: a rendszerváltáskor ebben a megyében harmincezer magyar élt, 1998-ig Petrozsényban működött magyar középiskola. A kilencvenes évek végén és a kétezres évek elején olyan áldatlan állapot jött létre ebben a monoindusztriális megyében – megszűntek a bányák, leállt a kohászat –, hogy az emberek, akik a jobb megélhetés reményében az ötvenes és a hatvanas években idejöttek, hazatelepültek a Partiumba, a Székelyföldre, drasztikusan csökkent az itteni magyarság aránya, de az ittmaradottaknak mégis szükségük volt egy ilyen szórványközpontra. A kétezres évek elején úgy működött a magyar oktatás, hogy Déván óvodától egészen a középiskoláig alig volt százötven gyerek és kilenc tanár. RMDSZ-kezdeményezésre sikerül kitaposni azt az utat, amelyen végigjárva elérhettük, hogy ez a kollégium létrejöjjön, amelyben most már több mint hatszáz magyar gyermek tanul anyanyelvén” – mondta beszélgetésünk végén az aligazgató, aki kiemelte: „Hiszem azt, hogy Hunyad megyében még van magyar jövő, aminek alapja ebben az iskolában leledzik. Az itt élő románok tisztelik azokat a közösségeket, amelyek harcolnak hagyományaikért és próbálják magukat fenntartani. Felnéznek ránk, tisztelettel beszélnek rólunk, mert azt is látják, hogy a város hatszáz férőhelyes kultúrházát is meg tudjuk tölteni, tehát élő, erős közösség vagyunk.”
A közösséget egészében megőrizni Az elmúlt esztendőkben eredményes volt a szórványprogramunk, de mindig szükség van hatékonyabbá tételre – mondta Déván kérdésünkre Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke. A dévai iskolaközpont is ennek a programnak a része, de a szórványstratégia nemcsak iskolaépítésre vonatkozik, hanem arra is, hogy segítenek ingázni a kisgyermekeknek, a pedagógusoknak, illetve kulturális téren is bővítették a programjukat, valamint szórványmenedzseri programot is elindítottak – összegzett a szövetségi elnök. „Ezzel is azt üzenjük, hogy a szórvány számunkra továbbra is nagyon fontos, mert a szórvány megerősítése és megtartása nélkül nem tudjuk a közösséget egészében megőrizni” – fogalmazott Kelemen Hunor, aki kiemelte, ha a szórványt feladjuk, akkor a tömb kezd el szórványosodni.
Jelenleg egyetlen új szórványiskola-központ terve indult el a megvalósítás útján, elkezdődött a szamosújvári intézmény építése. „A Bihar megyei Margittán van még egy nagyon szép terv, amelyhez az anyagi forrásokat még nem látjuk teljes egészében, de nyilván az igényeknek és a lehetőségeknek megfelelően tudunk majd továbblépni” – mondta a szövetségi elnök.
A szórványról beszélgetve Kelemen Hunor kiemelte: két kérdés van mindig, amit össze kell egyeztetni, az iskola és a mellette lévő intézményhálózat. Mert az óvodásoknak, elemistáknak is mindig kérdés az, létre lehet-e hozni azt a szolgáltatást, amely révén a szülők is nyugodtan bízzák gyermekeiket a szórványkollégiumokra. Ezért is fontos, hogy ezek bejárható távolságon belül legyenek.
Létérdek a szórvány erősítése Ugyancsak Déván jártunkkor sikerült megszólaltatnunk Winkler Gyula Hunyad megyei európai parlamenti képviselőt (fotó). A szórványból származó gazdasági szakpolitikus kiemelte, vannak már olyan oktatási programok és szórványstratégiák, amelyek évek óta jól működnek, leginkább megyei szinteken. Arad, Temes és Hunyad megyében is van egy-egy olyan oktatási központ, amely a megyei feladatokat látja el. A szórványmegyékben az óvodától egészen a középiskoláig biztosított az anyanyelvi oktatás, az elmúlt húsz esztendő egyik legfontosabb eredménye. „A szórványprogram horizontális kérdés, tehát mindenütt oda kell figyelni, kezdve a helyi önkormányzati szinttől a parlamenti szintig. Két éve sikerült egy olyan oktatásügyi törvénymódosítást elérnie az RMDSZ-nek, amely biztosítja a szórványban működő tanintézetek és a tagozatos oktatás fennmaradásának feltételeit – ez pedig az állami finanszírozás” – emlékeztet az EP-képviselő. „Most, amikor ez a hetvenszázalékos parlamenti többség megvan, az oktatási törvény bizonyos rendelkezései, amelyek a szórványnak is fontosak, azonnal célponttá váltak, meg akarják változtatni, illetve megyei szinteken nem mindenütt egyformán, zökkenőmentesen lehet alkalmazni ezeket a feltételeket” – teszi hozzá. Winkler szerint az a szint, amelyre eljutottunk az elmúlt húsz esztendőben, most azt igazolja, hogy az úgynevezett újgenerációs szórványprogram az oktatás és a kultúra terén is előrelépés.
Ezek az apró lépések kellettek ahhoz, hogy amikor eljutunk majd oda, hogy a parlamentben a kisebbségi törvényt el lehessen fogadni, – amely a szórványban és az interetnikus környezetben a kulturális autonómia alapjait teremti meg az önkormányzati szerepvállalással és a megyei szintű stratégiákkal együtt, – akkor biztosítanak majd egy olyan keretet, amely a jövőt stabilnak és tervezhetőnek mutatja – mondja a képviselő.
Az más kérdés, hogy demográfiai szempontból miképpen állunk, a beolvadás, a kivándorlás vagy a szórványból a tömb felé vándorlás a jövőben miképpen alakul, ez nem politikai kérdés – hangsúlyozza az EP-képviselő. „Nem szabad hagyni, hogy fehér foltok legyenek Erdély térképén magyar demográfiai szempontból. Illetve ott, ahol a demográfiai helyzet a legsúlyosabb, oda kell azonnal olyan intézkedéssel hatni, hogy ott létrehozzunk egy magyar, akár oktatási, akár kulturális intézményt, amely magyarságszigetként működjön. A szórvány soha nem szűnik meg, viszont akkor, amikor lemondunk egy bizonyos szórványközösségről, azonnal újratermelődik a tömbhöz közelebb egy másik szórványközösség. Ezért a tömbnek is létérdeke, hogy a szórványt támogassa, hiszen ezáltal is önmagát erősíti.
A névadó
Téglás Gábor (Brassó, 1848. március 30. – Budapest, 1916. február 4.) középiskolai igazgató, régész, a MTA levelező tagja (1888). 1871–1904 között a dévai állami főreáliskola tanára, 1883–1904 között igazgatója, egyúttal a Hunyadmegyei Történelmi és Régészeti Társulat dévai múzeumának igazgatója. 1896 után az országos közoktatási tanács tagja. Még ifjú tanárként kezdett foglalkozni Hunyad vármegye geológiai és természetrajzi viszonyaival. Régészeti kutatásokba kezdett, emiatt tanulmányai kiegészítésére külföldi múzeumokat és régiségtárakat keresett fel. Király Pállal együtt vezette a sarmizegetuzai (Várhely) ásatásokat és a várhelyi amphitheatrum ásatási munkálatait. Tagja volt a Földrajzi Társulatnak, az Országos Embertani és Régészeti Társulatnak és a Magyar Néprajzi Társaságnak
(A szerző a nagyváradi Reggeli Újság napilap főszerkesztője)
Erdélyi Riport (Nagyvárad)

Állásfoglalás Varga Gábor ügyében
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség értetlenül áll az igazságszolgáltatás döntése előtt, amelyet az Állami Találmányi és Védjegyhivatal elnöke, Varga Gábor ügyében hozott, de azt elfogadja és tiszteletben tartja. Ugyanakkor fontosnak tartjuk leszögezni, hogy Varga Gábor, a nagyváradi RMDSZ alapító tagja, a Szövetség megbízható és becsületes munkatársa 1989 óta.
Irányítása alatt az Állami Találmányi és Védjegyhivatal már Románia uniós integrációja előtt belépett az európai hivatalok sorába, majd az évek során az ország egyik legrangosabb, rendkívül jó nemzetközi hírnévnek örvendő intézményévé vált. Varga Gábor távozásakor a hivatal 70 millió lejes, költségvetésen felüli bevétellel rendelkezett, amely álláspontunk szerint az elkötelezett szakmaiság egyik jelentős fokmérője. A Varga Gábor felfüggesztett büntetésére vonatkozó igazságszolgáltatási döntést a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elfogadja, és nem kívánja azt kommentálni, ugyanakkor leszögezzük, hogy Varga Gábor becsületességében, tisztességében nem kételkedünk, és továbbra is megbízunk benne.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség nevében Kelemen Hunor szövetségi elnök
erdon.ro

Magyar kormányzati felügyelőket menesztett miniszterelnök
Összesen 46 kormányzati felügyelőt menesztését írta alá szerdán este a miniszterelnök. Elbocsátásuk a kormányzati alkalmazottak 4 százalékos létszámcsökkentését előíró rendelet alapján történt.
A menesztettek között van György Ervin volt Kovászna megyei prefektus, Marossy Zoltán volt Temes megyei alprefektus, Bárczi Győző István volt Maros megyei alprefektus, Dézsi Attila volt Hunyad megyei alprefektus és Ladányi László, a pénzügyőrség volt főfelügyelője.
Mindannyian a kormányzati felügyelők kormányfőtitkárságnak alárendelt testületében dolgoztak. Menesztésük harminc nap múlva lép érvénybe.
maszol.ro

Székelyföld a lekvár mellett a kultúrát is elkezdte kitermelni
Hogyan éli meg a szórvány a Székelyföld-diskurzus felerősödését, milyen kényszerpályára tolja ez a politikusokat, és mit tesz eközben a civil szféra? Kerekasztal-beszélgetés Székelyföld mentális megkonstruálásáról.
A Félsziget fesztiválon tervezett harmadik Inspiráció-kerekasztalunk azt a témát járta körbe, hogy hol tart most Székelyföld mentális megkonstruálása, mit kell rajta még építgetni, hol állunk a kommunikációban. Eleget beszélünk-e másoknak is róla, vagy túl sokat beszélünk magunknak Székelyföldről? A beszélgetés résztvevői Veres Nagy Timea fejlesztési tanácsadó, Kádár Magor kommunikációs szakember, Zsigmond Csilla szociológus voltak, illetve Nagy Endre, az Erdély FM szerkesztője, műsorvezetője irányította a beszélgetést.
Az első felvetés az volt, hogy a Székelyföld-koncepció miért néz ki másképp Székelyföldről, és másképp azoknak a fejében, akik nem székelyföldiek. Hogyan lehetne megfogni ezt a különbséget? Miért jelent mást Székelyföld egy csíkszeredainak, mint egy kolozsvárinak vagy egy aradinak? Zsigmond Csilla megjegyezte, nehéz egységesen megközelíteni a kérdést: mert ha egyáltalán létezik egyfajta egységes Székelyföld-kép, annak mindenképp van legalább négy pillére. Ráadásul az is kérdés, hogy a Székelyföldön élőknek egyértelmű identitás-e a székelyföldiség. Kifelé legalább három irányba más-más kommunikáció él: egyrészt létezik a székelyföldi tömbmagyarság vs. a romániai magyarság, és ha a politikai diskurzust nézzük, ez egyértelműen egy konfliktusos állapot. Ugyanakkor más a Székelyföld-kép a magyarországi magyarok számára, és megint más a románság számára, ami nemcsak a politika és média szempontjából érdekes, hanem a turisztikai potenciál irányából is. Azt tudjuk, hogy a románok számára nem létezik egy egységes Székelyföld turisztikai régió. Pedig a székelyföldi turisták többsége még mindig román turista, akik számára csak különállóan létezik Kovászna, Szováta vagy Tusnádfürdő. A szociológus szerint ha Székelyföldről beszélünk, közpolitikai értelemben sincs egy egységes koncepció. Különböző trendek vannak, vannak puzzle-szerű elemei, amiben néha konfrontatívan, néha konvergálóan megfér a hagyományos Székelydföld-kép a többivel. Zsigmond úgy érzékeli, hogy az utóbbi 4-5 évben erősödött fel igazán ez a Székelyföld-diskurzus, és nyilván ennek van egy politikai versengés része is. Jó példa arra, hogy a politikum hogyan használja fel az olyan valóban hiánypótló fejleményt, mint a székely tankönyv megjelenése: a kiadás utána fél évvel Bunta Levente polgármester is bejelentette, hogy a hivatala támogatja egy háromkötetes Székelyföld története megjelenését. Időnként létrejönnek hasznos együttműködések, ilyen pl. a Székelyföld napok, vannak próbálkozások, de a pillanatnyi politikai érdek rendszerint felülírja azt, hogy egy végiggondolt stratégia, egy összehangolt közpolitikai döntés megszülessen. Zsigmond szerint talán abban lehet áttörést elérni, ha a felek megpróbálnak versenyképes, dinamikus, nyitott, befogadó imázs-programokat kitalálni – mint pl. amilyen a Sepsiszentgyörgy Székelyföld kulturális és ifjúsági fővárosa projekt -, amely közös háttérgondolkodást eredményezhet.
Hogyan épül fel a székelyföldiek identitása?
Kádár Magor elmondása szerint amikor egy várost vagy egy régiót márkáznak, akkor elsősorban azt nézik meg, hogy mi az, amit a helyiek gondolnak önmagukról, mert az a legfontosabb, hogy az ott lakók komfortérzése nagyobb legyen, jobban kötődjenek. A kommunikációs szakember úgy véli, hogy nagyon sok elem van, amelyek egyformán erősek, ezért nehéz azt megmondani, hogy melyik az a fő érték, indentitáselem vagy vezérelv, amire fel lehetne építeni egy brandet. Ha kiemeled az egyiket, akkor nem az történik, hogy mindenki mögé áll, hanem inkább azt kifogásolják, hogy kihagytad a másik kilencet – hangsúlyozta. Például ha a hagyományos Székelyföld-kép mellett maradnak, akkor rögtön érkezik is a kritika, hogy nem csak tejfejés és kürtöskalács van Székelyföldön.
Veres Nagy Timea szerint is sok kérdést vet fel a székely identitás. Egy példával élve, a zsögödiek úgy tartják, hogy zsögödinek lenni nem egy földrajzi hely kérdése, hanem egy életforma. Véleménye szerint
nagyon sok székely is így gondolja, hogy az, hogy székelyföldi vagy, az elsősorban egy lelkületi kérdés kell hogy legyen. Azért is kényes a kérdés, mert Székelyföldnek van egy jelentős román lakossága, akiket évtizedeken keresztül el lehetett ugyan hallgatni, de ott vannak, és egyre többen vannak. Barátokkal folytatott beszélgetései alapján úgy tapasztalta, hogy a székely identitásban nagyon fontos szerep jut a székelység történetének, és sokan azzal a fajta sajátos észjárással társítják, amit leginkább Tamási Áron fogott meg. De kérdés marad, hogy mitől van, mitől lehet a 21. században valakinek székely identitástudata? Személyes vallomása szerint ő azzal tud leginkább azonosulni, amire egyben büszke is. Az identitás-konstrukció az mindig kettős, egyrészt megmondja, hogy mi vagyok, illetve azt is, hogy mi nem vagyok – fejtette ki Kádár, aki szerint a székely identitásban ez utóbbi nagyon fontos szerepet kap, mert egy ún. nemzetállamban élnek, de nem tartoznak a többséghez, és ez lehet az elsődleges definíció. Ugyanakkor székelyként nem vagy erdélyi magyar sem, és itt jön be az, hogy van egy sajátos történelmük. Véleménye szerint az autosztereotípia a székelyeknél rendkívül erős és rendkívül pozitív: a székely is magyar, csak kicsivel több. De ha definiálni kell azt a kicsivel többet, akkor már bajban vannak. Mindenképp más, de ennél bővebben, konkrétabban talán nincs kialakulva.
Társadalmi igény vagy csak politikai diskurzus?
Veres Timó szerint azért lett 5-6 éve ennyire erős téma Székelyföld, mert a két megyei tanácsi elnök nekikezdett egy alapszintű együttműködésnek, és onnantól kezdve minden rendezvény megkapta a „székely” címkét. Véleménye szerint lehet, hogy most már van reális társadalmi igény, de némiképp manipulált igényről van szó. Amit Szentgyörgyön élőként érzékel, az az, hogy a társadalmi akarat valóban fel van vállalva a politikum által, támogatva van és tér van neki adva. A már említett Sepsiszentgyörgy Székelyföld kulturális és ifjúsági fővárosa esetében egy teljes egészében civil kezdeményezésként indult projektről van szó, amit a városvezetés felkarolt, és magát az elnevezést már a polgármesteri hivatal alakította így. Az etnobiznisz nem létezik, de jól élnek belőle – viccelt Magor, aki szerint az elmúlt pár évben megtörtént annak tematizálása, hogy Székelyföld létezik, és megvannak a maga sajátosságai. Beindult egy politikai építkezés, hogy ki lesz az „autonómistább”, a székelyebb, és ha valaki nem autonómiapárti, az legalább akkora bűntény, mint amikor a románok az mondják valakire, hogy „neortodox”. A román politikában és politikai kommunikációban ez a jelző számít az egyik legnagyobb sértésnek. Érvelése szerint magyarul ennek megfelelője lesz „nemautonómista”, aki haza- és nemzetáruló, a kettő egyben, nem közösségünknek a része, nem azt akarja, amit mi. Kicsit versenyeztek a magyar pártok, most már beindult az identitásépítés, szimbólumokban kifejezhető, előkerült egy székely zászló is, aminek a történetiségét ne vitassuk, nagyon sok székely termék, találkozó és rendezvény létezik – foglalta össze a történteket. Hozzátette: kicsit olyan lesz, mint Magyarországon, ahol minden nemzeti: nálunk minden székely. Zsigmond ennek kapcsán úgy véli, egy csapdahelyzet is van abban, hogy azonnal nemzetáruló lesz, aki nem áll teljes mellszélességgel az ügy mellé, és ennek van egy óriási negatívuma: példa erre, ahogy a székely zászló a tél-tavasz folyamán tabutémává vált a romániai magyar politikum számára. Természetesen nagyon fontos, hogy élhetünk a szimbólumainkkal, és ki kell állni ezért, de hogy ez hol párosul a cirkusszal, hol van az a határ, amit akár politikusként is meg lehet húzni, ez már egy csapdahelyzetté vált, nem nagyon lehet meghúzni.
Hogy is van ez Marosvásárhellyel?
Nagy Endre felvetése szerint a Székelyföld koncepció mostani földrajzi elképzelésében az egyik gordiuszi csomó éppen Marosvásárhely, illetve az alsó Maros-mente, a két Küküllő-mente, ez lehet az a része a Székelyföldnek, ahol a magyarok kisebbségben lesznek. Foglalkoznak-e ezzel a kérdéssel, hogy a majdani Székelyföldnek is lesznek szórványvidékei? Veres Timea szerint az egész Marosvásárhely kérdés méhkasszerű, és személy szerint nem érzékeli, hogy erről bármilyen szinten érdemben beszélnének. Pedig nagyon kényes kérdés, mert az ott élő román lakosság miatt kétirányú kommunikációra lenne szükség, de a székely kommunikáció elsősorban befelé irányul. Ennek kapcsán megemlítette a nemrég a parlamentben nyílt, Székelyföldről szóló kiállítást, amely a "szekeres öreg bácsi" típusú fotókkal a hagyományos sztereotípiákat erősítette, ami egyben sajnos a szegénységről is szól – szerinte egy progreszívebb Székelyföldet is meg kellene mutatni, amiben a fiatalok is jól érzik magukat. Ugyanakkor azt nagyon izgalmasnak tartja, hogy a Székelyföld európai kulturális főváros kezdeményezést nyolc polgármester, köztük Dorin Florea is aláírta, vagyis Marosvásárhely polgármestere is beszállt ebbe a történetbe. Látok egy lehetőséget arra, hogy ha sikerül összeszervezni a (becenevén) SIC21-et, akkor meg lehetne oldani azt, ami sem a politikumnak, sem az ellenségképeknek nem sikerül: egy pozitív, mindentől független jövőképet összehozni – jegyezte meg. Kintről egy nagyon ködös kép él a Székelyföldről, nem létezik egy egységes arculat – tette hozzá Kádár Magor, aki szerint ezt most kezdjük csak tematizálni, és az elmúlt 3-4 év nem volt elég, hogy megfogalmazzuk, hogy mit is akarunk. De pont az ilyen kezdeményezések segíthetnek ebben, mint a SIC21. Az a fontos, hogy összeálltak azok az emberek, akik ebben a térségben gondolkodnak, projekteket találnak ki, és elkezdik bevinni a köztudatba. Tudományos vita Székelyföldről már a 90-es évektől kezdődően létezik, és lehet még erről hosszasan vitázni, de ehelyett meg kell kezdeni a munkát, és akkor a gyakorlatban fognak ezek a kérdések eldőlni.
Mit tehet a civil szféra?
A beszélgetés során felmerült a civil szféra átpolitizálódásának, illetve a politikát követő polarizációjának kérdése is, aminek kapcsán Zsigmond elmondta, hogy részben valóban átpolitizált a civil szféra. Viszont részükről mégiscsak létezik valamilyen egységes átgondolás, pl. amikor Székelyföld a bukaresti turisztikai vásáron vagy a Hungexpon is egységesként jelenik meg. Számos önálló civil kezdeményezés van Székelyföldön, és ezeknek mind van identitáserősítő hatása, és kölcsönösen egymást is erősítik. Veres Timea szerint nem szabad megfeledkezni az olyan kezdeményezésekről sem, mint pl. a Mercurius bulik Csíkban, vagy a strandbulik – ami egy igazi nagy székely party. De emellett milliónyi buli van, és a kocsmakultúra is része a kultúrának, a Tilost vagy a G-pont hálózatot mindenki ismeri, ott van a wUnderBar is – alakul egy alternatívabb, fiatalabb arca is a Székelyföldnek, ami azért pozitív, mert erre visszajönnek a fiatalok, ez hívószó a számukra. És természetesen nem csak bulik vannak, de összekapcsolják a kultúrával: slampoetry-estek, kocsmaszínház. Jó fejlemény, hogy a lekvár mellett ezt is elkezdte kitermelni Székelyföld – szögezte le.
Hogyan éli meg mindezt a szórvány?
Zsigmond Csilla szerint nagyon sokat romlott a politikai diskurzus minősége az elmúlt néhány évben. A romániai magyar pártok olyan kényszerpályára álltak rá, ami hosszabb távon nem fenntartható, és ez látszott már a választásokon is. Az RMDSZ-nek megjelentek a kihívó pártjai, és hangsúlyosan autonómiapárti diskurzust hoznak a közbeszédbe. Az RMDSZ addig sikeresen tudta folytatni azt a kettős kommunikációt – amit egyébként csak normális, kiegyensúlyozott politikai klímában lehet -, hogy bizonyos témákat tematizálok Székelyföldön, és más témákat interetnikus környezetben. De egyrészt a versenypártok miatt, másrészt a székelyföldi politikusok hangsúlyosabb térnyerése miatt az RMDSZ is elvitte a kommunikációt egy olyan irányba, amiben sokkal hangsúlyosabban tematizálta a Székelyföldet, mint rengeteg más, a romániai magyarság számára fontos témát. Ez pedig visszaüt: minél jobban tematizálok egy székely zászlót, annál nehezebb mellette arról is beszélni, hogy miért fontos az, hogy egy kisebb diáklétszámmal osztály indulgat Szilágy megye egyik településén – érvelt a szociológus. Elsikkadt a szórvány kérdése, és a választási eredményekből kiindulva az RMDSZ megtartotta pozíciót, sőt, a helyhatósági választásokon Székelyföldön jobban is szerepelt, de interetnikus közegben egyik választáson sem tudta jelentősen mobilizálni a saját választóit, és ez annak is betudható, hogy belement ebbe a diskurzus-radikalizálódásba. Veres Timea bevallása szerint nagyon sokat dolgozott szórványmagyarokkal, és azt érzékelte, hogy ez a nagyon egyoldalú diskurzus azt eredményezte, hogy a szórványban felnőtt fiatalok „bálványozzák” a székelyföldieket, úgy tekintenek Székelyföldre, mint a magyarság centrumára, mint egy kis Magyarországra – ehhez persze az is hozzátartozik, hogy alapvetően szegény megyékről van szó. A szórvány-székely együttműködési programot nagyon jó kezdeményezésnek tartja, és úgy véli, hogy a nyugdíjasok esetében nagyon jól is működött, viszont a diákoknál megbukott. Méghozzá azért, mert a székelyeknek semmilyen módon nincs bemutatva az, hogy hogy élnek a szórványmagyarok. Éppen ezért nem értik azt a sajátos gondolkodásmódot, lelkületet, ami őket jellemzi. Amikor szórványból érkező fiatalok bekeveredtek a szentgyörgyi középiskolások közzé, akkor néhány óra múlva szinte „lerománozták” őket. Természetesen nem rosszindulatból, de Székelyföldön tökéletesen hiányzik a többi régió ismerete. Ha a politikum így folytatja, és ennyire csak a Székelyföldre koncentrálják az erejüket, akkor még jobban el fog sikkadni a téma – véli Veres. A meghívottak egyetértetek abban, hogy regionalizációra szükség van Romániában, ez nem lehet kérdés senki számára, viszont nem mindegy, hogy az milyen módon valósul meg, és amíg nem a megfelelő módon történik, addig a decentralizáció az, ami fontosabb a magyar közösség számára. Kádár Magor fontosnak tartotta kiemelni, hogy mielőtt létrejönne a Székelyföld régió, meg kellene erősíteni azt a tendenciát, hogy Romániában mindenhol akarjanak regionalizációt, mert addig a magyarság „ellenség” lesz. Ha definiálja magát a Bánság, Közép-Erdély és Székelyföld és további régiók is, akkor abban a pillanatban már nem mi leszünk a vezérhajó, aki töri a jeget, és akit mindenki azzal vádol, hogy etnikailag szeparálódunk.
Gy.A.
Transindex.ro

Az erdélyi magyar-román együttműködésről is tárgyaltak a jezsuita reflexiós találkozón
A magyar jezsuiták csütörtökön tartották éves reflexiós találkozójukat Budapesten, a Párbeszéd Házában. A találkozón, amelyen mintegy ötven jezsuita szerzetes vett részt, nagy teret kapott az erdélyi magyar-román jezsuita együttműködés, így például az augusztustól induló új szatmárnémeti közös, kétnyelvű közösség, amely magyar, román és német nyelven is ellátja szolgálatát.
A találkozóról a jezsuita rend adott tájékoztatást, az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében. Mint írták, a reflexiós programok lehetőséget teremtettek arra, hogy az 1563-as első magyarországi letelepedés 450. évfordulóján értekezhessenek a hit átadásáról és egy igazságosabb társadalom előmozdításáról.
Közölték, az eseményen felszólalt P. John Dardis, az európai jezsuita provinciáit tömörítő konferencia elnöke, valamint P. Forrai Tamás Gergely, a magyarországi tartományfőnök is.
A magyar provincia a találkozóval egy időben, július 27. és augusztus 18. között rendezi az EJIF találkozót, amely az összes európai jezsuita provinciát képviselő mintegy harminc fiatal jezsuita nyári tanulmányi programja.
MTI

Lemondott az EMKE elnöke
A szervezet következő közgyűléséig ideiglenesen az eddigi alelnök, dr. Széman Péter tölti be az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) elnöki tisztét, miután Dáné Tibor Kálmán a Művelődés című folyóirat főszerkesztőjeként folytatja tevékenységét.
Dáné lapunk megkeresésére elmondta: a Szabó Zsolt nyugdíjazása után megüresedett pozíciót azért pályázta meg, mert kihívásnak, remek lehetőségnek érezte ezt a szerepkört. „Húsz éve tevékenykedem az EMKE-nél, ebből öt évig voltam az elnöke, és úgy éreztem, hogy azt a gyakorlati tapasztalatot, amelyet ez idő alatt felhalmoztam, remekül lehetne kamatoztatni elméletben a folyóiratnál" – magyarázta döntésének hátterét Dáné. Mint kifejtette, szeretné, ha a lap és az egyesület a továbbiakban még inkább együtt tudna működni, az viszont bonyodalmakat okozna, ha mindkét intézményt ő vezetné – különös tekintettel a gazdasági döntésekre –, emiatt határozott úgy, hogy lemond az elnöki tisztségről.
Dáné Tibor Kálmán elmondta: az EMKE óriási változáson ment keresztül az elmúlt két évtizedben, hiszen az RMDSZ Művelődési és Egyházügyi Főosztályának egyfajta tagozataként induló egyesület az utóbbi tíz évben teljesen önállósult. Irányításával létrejött többek között a Szabédi László, illetve a Györkös Mányi Albert-emlékház, de az egyesület segédkezett a Magyar Ház-hálózat kiépítésében, a különféle civil szervezetek megerősödésében, az EMKE-díjakkal pedig évről évre elismerik az erdélyi magyar kultúrát megőrző, gyarapító személyiségek munkásságát.
„Szép húsz évet töltöttem el az egyesületnél, mindig fontos marad számomra, a lappal is igyekszem támogatni a szervezet munkáját" – fogalmazott Dáné. Ennek kapcsán elmondta: tartalmi szempontból igyekszik az esszéisztikus, elméleti síkról a gyakorlati közművelőkhöz közelebb hozni a Művelődést, az ő munkájukat elősegítve, ugyanakkor igyekszik majd a szórványkérdést, a Magyar Házak problémáit is megjeleníteni a folyóiratban.
A megyei tanács hatáskörébe tartozó folyóirat egyébként anyagi szempontból megerősítésre szorul, hiszen jelenleg hivatalosan csak a főszerkesztői poszt létezik, a többi munkatárs bedolgozói szerződések és „egyéb háttérügyeskedések" révén tevékenykedik, így Dáné egyik fontos célja elérni, hogy új munkatársakat vehessenek fel. Az EMKE egyébként az őszi rendkívüli közgyűlésen dönt az új elnök személyéről.
Varga László
Krónika (Kolozsvár)

Jogok és jogfosztások
Azt már megszoktuk, hogy az erdélyi magyar rendezvényeken tömegesen nyüzsögnek a fővárosi román média képviselői, de nehéz megszokni újságírói gyakorlataikat. Ezek a többnyire fiatal firkászok és tévémondászok hol szemenszedetten hazudoznak, hol ferdítenek. Például a rendezvények üzenetének minősítését, vagy éppen a résztvevők számát. Ha úgy jobb a szent nemzetállamnak, akkor egy tízezres tüntetésből néhány százas összekoppanást „gyártanak”, van, amit elhallgatnak, van, amit fölnagyítanak. Természetesen soha nem a mi javunkra.
Itt van a tusnádfürdői szabadegyetem, Orbán Viktor és Tőkés László szereplése. A magyar miniszterelnök részvétele kapcsán csak a botrányos incidensekről lihegtek a sajtóhiénák, de Tőkés László politikai jellegű megnyilvánulásait már habzó szájjal kommentálták. De mit is mondott Tőkés László? Azt, hogy ideje lenne Erdély autonómiájában gondolkodni, s ehhez védhatalmi garanciákat nyújthatna Magyarország. Hát ennél nagyobb provokációt nem is tud elképzelni Bukarest, látván ebben a kétezer esztendős román szuverenitás és területi integritás megsértését, lábbal való tipratását, közveszélyes propagálását.
A sajtóhiénákon kívül Tőkés kijelentésére a politikusok is hörögni méltóztattak, köztük Victor Ponta miniszterelnök is. Pontán nem csodálkozom, de annál inkább Stelian Tănase politológuson és filozófuson, aki ugyancsak felhördüle. Tőle nem vártam volna. Azt állítja Tőkés Lászlóról, hogy „egy barlangból kibeszélő dinoszaurusz, aki nem érti a mai európai valóságot”.
Hát azt én is nehezen értem, főleg azt a kacifántos uniósat, mely meredeken elzárkózik a kisebbségek bármilyen kollektív jogigényétől, ugyanakkor cinikusan és sunyítva eltűri, hogy a kollektív bűnösséget kimondó ocsmány jogszabályok legyenek érvényben máig szent Európában.
Az Európai Unió szabályokat fogadott és fogadtatott el, de ezek egy részét maga a testület nem hajlandó betartani, betartatni és érvényesíteni, ha az számára kényelmetlen. Hogy miért nem voltak hajlandóak bejegyezni például a Székely Nemzeti Tanács beadványát, arra bajosan találhatnak magyarázatot Brüsszel sunyi bürokratái. Hogy az abban foglaltak megítélése meghaladná az Unió hatáskörét? Akkor mi tartozik a „hatáskörébe”? Egyre inkább úgy tűnik: egy újfajta gyarmatosítás és az igazságtalan békék és békediktátumok cinikus pártolása.
Magyari Lajos
Székely Hírmondó
Erdély.ma

Védhatalom: Dél-Tiroltól Erdélyig
Bár a Tusványos néven ismertté vált Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor idei előadásain számos fontos kijelentés elhangzott az ott felszólalók részéről, a román média elsősorban Tőkés László Európai Parlamenti képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke Orbán Viktor miniszterelnökhöz címzett felkérését kapta fel, amelyben azt szorgalmazta, hogy Magyarország vállaljon védhatalmi szerepet az erdélyi magyar közösség fölött.
Dél-Tirol nem Olaszország, hirdeti egy felirat a Brenner-hágó osztrák kilépő oldalánál
A felvetés nem számít újdonságnak, az elmúlt évek során több ízben is felmerült, hogy Budapest osztrák mintára védhatalmi státust vállalhatna az elszakított területeken élő nemzetrészek fölött. Ez mindenképpen hasznos és a határokon kívül élő magyar közösségek számára jótékony hatású lenne, azonban nem csupán Magyarországon múlik.
Ausztria a jelenleg Olaszországhoz tartozó Dél-Tirolban élő német közösség felett vállalt védhatalmi státust, ehhez azonban az olasz fél fogadókészsége is szükséges volt. A második világháború után Olaszország vesztes államként bizonyítani akarta, hogy szakított a fasizmussal, és méltányosan bánik a területén élő kisebbségekkel. Ennek nyomán kezdődtek tárgyalások Ausztriával (amely ugyan a hitleri Németország részeként szintén a vesztes oldalon zárt, de a győztes hatalmak Hitler áldozatának tekintették) a dél-tiroli német közösség helyzetének rendezéséről.
A tárgyalások nyomán megszületett a Gruber–De Gasperi-egyezmény, amelyben rögzítették a német közösség jogait, és lefektették az autonómia alapjait. Az egyezményt a párizsi békeszerződéshez mellékletként is hozzácsatolták. Ez biztosította Ausztria számára a védhatalmi státust is, amellyel több ízben is élt, a dél-tiroli németek jogainak sorozatos megsértése után sikeresen az ENSZ körgyűlésének napirendjére tűzette az ügyet. Tehát ahhoz, hogy Ausztria védhatalommá váljon, az olasz félnek és a nemzetközi közösségnek is tudomásul kellett vennie, és el kellett fogadnia azt a tényt.
Magyarország számára ez ma jóval nehezebb lenne. Románia jelenleg hallani sem akar ilyesmiről, főleg úgy, hogy a Victor Ponta vezette kormány már több ízben is tanúbizonyságot tett arról: magyar ügyekben semmilyen engedményre nem hajlandó, sőt folyamatosan vegzálja például a székely és a magyar zászlót kitűző önkormányzatokat. A zászlók miatt kirobbant magyar–román vita során a román külügy barátságtalan, otromba hangnemű közleményben nyilvánította ki álláspontját, és hogy azóta sem sokat változott a hozzáállása, azt a Tusványos kapcsán múlt héten kiadott, hasonlóan „kulturált" hangvételű kommüniké is jelzi.
Mindemellett Budapest megkísérelhetné a nemzetközi közösség támogatását megszerezni. Ehhez azonban most nem feltétlenül kedvező a légkör. Magyarországot a kormány számos intézkedése miatt – mint az új, bevallottan nem liberális alaptörvény elfogadása, valamint a gazdasági válság sajátos eszközökkel történő kezelése – amolyan „rosszfiúként" tartják nyilván. Ez jórészt a balliberális politikusok és média, illetve az érdeksérelmet szenvedett multicégek „érdeme", és meglehetősen nehéz helyzetbe hozta a magyar diplomáciát. Kérdéses, hogyan értékelnék a nemzetközi véleményvezérek, ha a már most is „nacionalistának" titulált Budapest a határon túli magyarok ügyében próbálna újabb frontot nyitni.
Persze megéri megpróbálni, hiszen azzal lehet érvelni, hogy a magyar fél ezúttal nem valami ellen, hanem nyelvi, kulturális önrendelkezési jogok kiterjesztése, illetve biztosítása mellett száll síkra. Ha már megvan az osztrák precedens – mind a védhatalmi státus, mind az annak révén biztosított széles körű autonómia szempontjából –, akkor a magyar állam és a környező országokban élő magyar közösségek vonatkozásában sem lehet ördögtől valónak tekinteni. Már ha egységes mércét alkalmazunk.
Mensura Transylvanica Politikaelemző Csoport
Krónika (Kolozsvár)

Lesz párbeszéd?
Gyenge országok beijedt miniszterelnökei szoktak úgy reagálni a kisebbségi igényekre, ahogy Victor Ponta reagált Tőkés László azon kijelentésére, miszerint Magyarországnak védhatalmi státust kellene vállalnia az erdélyiek fölött, illetve arra, hogy bírálta a kormány magyar szempontból hátrányos regionalizációs terveit.
Mint a kisgyerek, aki az őt megbántó másikat azzal fenyegeti, hogy hívja az apukáját, aki majd jól megveri, úgy fenyegetőzött Ponta azzal, hogy Tőkést bíróságon kell felelősségre vonni. Sőt Titus Corlăţean külügyminiszterhez fordult, mintegy ráuszítandó őt a Tusványoson a régiósítási terveket bíráló magyar politikusokra. (Csak zárójelben jegyeznénk meg: a szuverenitásért aggódó, de az IMF előtt hajbókoló Ponta azzal a Corlăţeannal fenyegetőzik, aki tavaly, amikor a kormány által a jogállami intézmények ellen indított támadások idején őt és Pontát Brüsszelbe rendelte az Európai Bizottság, olyan bátran és határozottan viselkedett a Viviane Reding igazságügyi biztossal lezajlott találkozón, hogy hozzá képest egy angóranyúl is vérengző Tyrannosaurus Rexnek tűnt volna).
De félre az iróniával: a román külügy eddig otromba, csúsztatásoktól hemzsegő nyilatkozatokkal reagált a magyar álláspontokra, és elvileg lehetősége van arra, hogy nemkívánatos személlyé nyilvánítsa a magyar kormány bizonyos tagjait. Ez azonban két uniós tagállam esetében, úgy, hogy a bukaresti kormány állandóan az együttműködés szükségességét hangoztatja, nemigen lenne eurokonform lépés. Már csak azért sem, mert ezzel elismerné, hogy valóban van „magyarkérdés”, amire magyar–román szinten képtelenek megoldást találni.
Mint ahogy Ponta is nagy szívességet tett: ha nem szólalt volna meg – csak azért, hogy az államfői reakció hiánya miatt Băsescu elnököt ekézhesse –, az ügy vélhetően elül. Így viszont azt lehet mondani, hogy a román miniszterelnök bírósággal fenyegeti a jogokat követelő magyar kisebbség tagjait. De ne a negatív forgatókönyvet nézzük. A régiók kapcsán a magyar közösség igényei elérték a legfelsőbb bukaresti kormányszinteket. Innentől adott a lehetőség az érdemi, értelmes párbeszédre is. Már ha román részről van rá hajlandóság az agresszív, senkinek sem használó külügyi szájkarate helyett.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár)

A nemzetpolitika alulnézetből
A határon túli magyar pártvezetők tusványosi kerekasztala évről évre ismétlődő rendezvény. A térség területi RMDSZ-szervezetének vezetőjeként egyfajta kakukktojás vagyok e személyi körben, ezért a továbbiakban ezt a fogalmat, hogy nemzetpolitika, azon funkciók szemüvegén keresztül elemzem, amelyeket betöltök, jelenleg mint a csíki területi RMDSZ-szervezet vezetője.
A nemzetpolitika egész Kárpát-medencét átölelő folyamatait elemezni nem tisztem. Nem rendelkezem ehhez kellő információval, mert az ezeket felügyelő testületeknek, intézményeknek, mint a KMKF vagy a MÁÉRT, nem vagyok a tagja, nem veszek részt e testületek ülésein, munkájukról, az ott meghozott döntésekről a sajtóból értesülök, ahogy bármely más határon túli magyar. Tehát bölcsebb dolognak tartom, hogy vidéki politikusként, alulról szemlélve a dolgokat, tegyek néhány megállapítást.
Amit a legfontosabbnak tartok a nemzetpolitikai kérdések vonatkozásában, az a tény, hogy e fogalom magasztos jelleget kapott, „a nagyok dolga", amibe nincs beleszólásuk a mezei politikusoknak, és ami a legfontosabb, a választóknak. Pedig nemzetpolitikát csinál mindenki, még az is, aki gyereket vállal, aki szórványmegyében vállalja, hogy akár 30–40 kilométerre járassa gyerekét, hogy az magyar iskolában tanulhasson.
Társadalmasítani kell a nemzetpolitikát
A nemzetpolitikát le kell hozni az emberek szintjére. Az emberekkel meg kell beszélni ezeket a dolgokat, és amiben csak lehet, rájuk kell bízni a döntést. Nincs értelme a ködösítésnek, világosan és egyenesen kell beszélni. Jó példa erre az állampolgárság ügye. A politikusok beszéltek mindenfélét, de az emberek döntöttek, és ötszázezren benyújtották kérelmüket. A közéleti, így a nemzetpolitikai ügyek is végső soron leszűkíthetők A vagy B variánsra, és a politikának az a dolga, hogy amit csak lehet, előkészítsen arra a szintre, hogy dönteni lehessen róla.
A demokrácia az alapja a nemzetpolitikának is. Természetesen vannak olyan kérdések, olyan feladatok, amelyeknél a döntést nem lehet teljesen levinni az emberek szintjére, mivel sajátos tudást, illetve szervezetrendszert tesznek szükségessé, mint például a támogatáspolitika, a szórványoktatás ügye. Persze ezekben a kérdésekben a politikának – értve ez alatt az anyaországi és a határon túli magyar politikumot egyaránt – úgyszintén meg kell keresnie a társadalmi partnereket, és amiben csak lehet, rájuk kell testálni a döntés, illetve végrehajtás jogát.
Ha például azt mondjuk, hogy szórványoktatás, akkor Erdélyben a Dévai Szent Ferenc Alapítvány megkerülhetetlen, mert nem a sok szereplő közül az egyik, hanem a főszereplő. És ez megállapítás vonatkozik a történelmi egyházakra is. E témában néhány hete írtam egy cikket amelynek a lényege az, hogy Erdélyben a politikumnak azt kell keresnie, melyek azok a területek, ahonnan neki ki kell vonulnia, és át kell adnia a helyét a legfontosabb és legstabilabb intézményrendszernek, a történelmi egyházaknak.
Az erdélyi magyar közösség megmaradását, gyarapodását biztosító intézményrendszer, a feladatok mérete, összetettsége túlnőtte magát azon, hogy az egyre csökkenő humán és anyagi infrastruktúrával rendelkező politikum felügyelje, irányítsa, ellenőrizze azt. Az elmúlt négy esztendőben a magyar kormányzat ebben az irányban dolgozott, ami üdvözlendő, és a következő ciklusban ezt a folyamatot folytatni kell. Természetesen a határon túli önkormányzati világ is egy olyan szegmens, amely felé tovább kell nyitni, amelyre többletfeladatot kell átruházni. Nagy erő rejlik a települési és megyei testvérkapcsolatokban is, és ezekről ritkán beszélünk, mindenki megéli, ahogy tudja, de az igazi áttörést én az egyházak fokozottabb szerepvállalásától várom, amely folyamat kulcsszereplője lehet az erdélyi magyar politikum megerősödésének is.
Figyelni a székelyföldi románságra
Ma azt látjuk, hogy – Hargita és Kovászna megyét kivéve – Erdélyben választásról választásra csökken az RMDSZ-re leadott szavazatok száma, a befolyás egyre szűkül, önkormányzati pozíciókat veszítünk. Ezt a folyamatot meg kell állítani, és az erdélyi magyar politikát közgazdászi terminológiával élve növekedési pályára kell állítani. Ez is nemzetpolitika, és a továbbiakban erre vonatkozó néhány konkrét javaslatot fogalmaznék meg, olyanokat, amelyek nem tekinthetők RMDSZ-es belügynek.
Az első kérdés, ami napirenden van, a regionalizáció kérdése. Voltak tüntetések, lesznek tüntetések, mondja mindenki a magáét, mondjuk az igazunkat, de egy kérdésről megfeledkezünk: arról, hogy mérlegeljük, vagyunk-e magunkban olyan erősek, hogy akaratunkat érvényesítsük, vagy szövetségeseket kellene ehhez keresni, hogy pozícióinkat javítsuk. Természetesen e vonatkozásban az RMDSZ, amit csak lehet, kihozza ebből a dologból az országos politika szintjén, de feltevődik a kérdés, hogy nekünk, helyi szereplőknek, nem kellene-e partnert keresnünk a helyi románságban.
Ugyanis amikor, mondjuk, a Hargita megyei pénzügyet a regionalizációnak nevezett centralizáció leple alatt megszüntetik, akkor a magyarok mellett a románok is elveszítik munkahelyüket. És abban is biztos vagyok, hogy a gyergyói, udvarhelyi vagy csíki magyarhoz hasonlóan a maroshévízi román sem akar majd ügyet intézni Brassóban, és ha már Csíkszeredába menni nem lehet, szívesebben menne Marosvásárhelyre. Kökös és Szászrégen között megújult a 12-es számú országút. Ezt Hargita, Maros és Kovászna megyei magyarok és románok közösen használják. RMDSZ-es kormányzati szerepvállalás következménye, de mindenki profitál belőle, aki itt él, nemzetiségre való tekintet nélkül. Tehát van alap a partnerség keresésére, mert aki itt él, annak az az érdeke, hogy neki legyen jó, ne másoknak. Nagy a bizalmatlanság, párbeszéd alig van, ezt tudom. Sokat kell dolgozni, hogy a bizalmatlanság falát lebontsuk, vékonyítsuk, és egy biztos, hogy az olyan akciók és cselekedetek, amelyek figyelmen kívül hagyják a székelyföldi románságot, amelyekben úgy teszünk, mintha ők nem itt élnének velünk együtt, azok sok kárt okoznak.
Néhány hete Ioan Selejan püspök úr egy Kovászna megyei településen mise után román zászlókat osztogatott a híveknek, megszentelve. Érkezett is a riposzt rögtön az egyik magát felelősnek tartó helyi pártvezető részéről, hogy ez provokáció. És a hasonló reakciók nem egyediek, sőt néha azt tapasztalom, hogy a butaság, a politikai rövidlátás jobban terjed esetenként, mint az influenza. Az ilyen reakciókra semmi szükség, és akinek nem jut jobb eszébe, hogy bekerülhessen a sajtóba, az jobb, ha hallgat. Nem éri meg mindenáron bekerülni!
Megfontolandó választás
Továbbmegyek. A román politikában – tetszik, nem tetszik nekünk – a legfontosabb választás az államelnöki. És ha erdélyi magyar szemszögből elemezzük e választásokat, el kell ismernünk, hogy az Emil Constantinescu 1996. évi megválasztását követő három választás nem volt sikertörténet a mi szempontunkból. A 2000., illetve 2004. évi kudarc elkerülhetetlen volt, ugyanis azt a jelöltet támogattuk, akinek a jelölő pártjával a választás előtt közösen kormányoztunk, vagy kormányát támogattuk. Ez természetes.
De 2009-ben már nem ez volt a helyzet, és 2014-ben még összetettebb lesz a probléma. Ami a verseny kimenetelének befolyásolási lehetőségét illeti, 2014-ben az erdélyi magyar politikumnak igencsak nagy lesz a mozgástere, feltéve, hogy ki tudja azt használni, ugyanis a magyar szavazat azáltal is felértékelődött, hogy a nacionalista erők visszaszorulásával az egyik jelöltre leadott magyar szavazat nem generál a másik jelöltnél minimum egyet.
Nem biztos, hogy szétesik az USL, de van rá jó esély, és ha ez bekövetkezik, akkor minimum három esélyes román jelölt feszül egymásnak jövő év decemberében. Egy ilyen versenyben, ha nem indítunk önálló elnökjelöltet, és tudunk mozgósítani 400–500 ezer magyar szavazót, akkor eldönthetjük, hogy ki legyen az a jelölt, aki a második fordulóba jut. De 500 ezer szavazat – sőt már annak a fele is – eldönti a második forduló kimenetelét, tehát a győztes személyét. Komoly, a verseny kimenetelét meghatározó szereplővé tud válni a magyar szavazó, feltéve, hogy érthető, követhető és vállalható stratégiát követ az erdélyi magyar politika meghatározó szereplője, az RMDSZ az államfőválasztással összefüggésben.
Természetesen nem zárható ki annak a lehetősége sem, hogy olyan helyzet alakul ki, hogy a jelöltek közül nem lehet, vagy kockázatos bárkit is kiemelni, választani az RMDSZ részéről. Ebben az esetben hagyni kell a román jelölteket, udvaroljanak a magyar szavazóknak, ígérjenek, vállaljanak, hogy majd megválasztásuk esetén legyen, amit számon kérni rajtuk. Ha lesz minimum három, valós eséllyel rendelkező román jelölt, akkor szerintem megfontolandó kérdés, hogy bele akarunk-e szólni annak eldöntésébe, ki legyen a második, vagy elindítunk az esélytelenek nyugalmával valakit, és ezzel mintegy demotiváljuk az erdélyi magyar közösséget a kétfordulós választási megmérettetésen való részvételtől. Egy politikai szervezet erejét a szavazói adják, nem az, hogy kik ajánlják, kik a barátaik! Kár önkezűleg megfosztanunk magunkat attól a lehetőségtől, hogy a folyamatokat befolyásoljuk, a versengő jelölteket alkura kényszerítsük.
A 2009-es választásnál kevesebb mint százezer szavazat választotta el a két jelöltet, és ez a különbség 2004-ben sem volt több, mint százötvenezer. Ha az egyes megyékre vetítjük a versenyt, a két jelölt közötti különbség a jól teljesítő román megyékben is csak néhány tízezres. Legfeljebb a főváros esetén érhette el a százezret. A végeredmény szempontjából az egyes megyékben elért különbségek számítanak. Ezért elmondhatjuk, hogy a román államelnöki választások kimenetele szempontjából a nagyobb magyarlakta megyék külön-külön tudnak olyan befolyásoló szereppel lenni a verseny kimenetelére, mint a főváros.
Ha jól elő van készítve a dolog, az emberek meggyőződhetnek arról, hogy melyik jelölt befutása az érdekük, akkor a választást eldöntő százezres szavazatszám vagy ahhoz közeli szám öt megyéből (Hargita, Maros, Kovászna, Bihar, Szatmár) bejöhet külön-külön. Az egységes fellépés, a fegyelmezett szavazótábor óriási erő és lehetőség, különösen, ha kiélezett a verseny a román pártok között. És ha ezen képesség felismerése és kihasználása párosul a magyar–magyar összedolgozással, akkor kétség nem férhet hozzá, hogy azon jelölt lesz a befutó jövő év decemberében, akit a magyarok támogatnak.
Természetesen mindezekre rá tudnak szervezni a magyar versenytársak, akár önálló jelöltet is indíthatnak a szükséges aláírások összegyűjtését követően, de kérdem én: minek, kinek használna ez?
Mérföldkőhöz érkeztünk
Be kell látnia mindenkinek, hogy mérföldkőhöz érkeztünk. Meggyőződésem, hogy aki józanul gondolkodik, az belátja: ahhoz, hogy az erdélyi magyar politikum egyre romló társadalmi presztízsét, támogatottságát viszszaállítsuk, ahhoz elengedhetetlen a magyar politikai minimumban való megállapodás. Ez önmagában nem elegendő, de ennek hiányában nincs mód és lehetőség kimászni abból a bizalmatlansági spirálból, amelybe a szereplők egymást kergették. Minden egyes politikai szereplőnek fel kell tennie két kérdést saját magának: mit akar valójában, és az az út, amelyen most halad, elvezet-e a cél megvalósításához, vagy sem.
Az RMDSZ célkitűzése 1990-től a teljes romániai magyar politikai paletta lefedése, minden egyes erdélyi magyar ember érdekének képviselete a helyi, megyei önkormányzatokban és a bukaresti parlamentben. Az 1992. évben kapott egymillió szavazattal a háta mögött az RMDSZ e célt tulajdonképpen alapításától kezdve elérte, de azóta folyamatos az ettől a céltól való eltávolodás. Ez mutatkozik meg a folyamatos szavazatvesztésben. A másik két párt közül az MPP 2008-ban, az EMNP pedig 2012-ben próbált meg alternatívát állítani, de mint tudjuk, e kísérletek sem bizonyultak sikeresnek.
Elmondható tehát, hogy az eredeti célkitűzésekhez képest mind a három politikai szereplő leszálló ágban van, egyre jobban távolodik a kitűzött céltól. Feltevődik a kérdés, hogy kinek jó ez a helyzet, kinek jó az, hogy szép lassan, de biztosan fogy a magyar szavazat, folyamatosan szűkül a magyarság érdekérvényesítési képessége Erdélyben, Romániában. Meggyőződésem, hogy senkinek sem jó az, ami most van, és e megállapításnak az igazságtartalma akkor válik egyértelművé, ha belegondolunk, hogy mire is lehetne menni összefogással a jövő évi két fontos választáson, illetve a 2016-os választási évben.
Nehéz lenne bármely magyar politikai szervezetnek is azt állítania, hogy a 2012-es választási év sikeres volt, ezért azon kellene közösen gondolkodni és dolgozni, hogy a magyar emberek szemében egyre süllyedő presztízsű erdélyi magyar politikum miként fog kimászni abból a gödörből, amelyet oly szorgosan ásott mostanáig magának.
Kicsi a bors, de erős, hangzik el a jól ismert népmesében. Én ehhez azt tenném hozzá, hogy most sem vagyunk kicsik, de lehetnénk sokkal nagyobbak és sokkal erősebbek is, mint amilyenek most vagyunk, feltéve, hogy kiszellőztetjük a fejünkből azokat a gondolati béklyókat, amelyek az ésszerű megoldások helyett a mindentől való elzárkózást eredményezik.
A múlt évben az is kiderült, hogy Hargita és Kovászna megye kivételével az összes többiben a magyar–magyar verseny azt eredményezte, hogy megnövekedett a román pártok jelöltjeként tisztséget szerző polgármesterek, alpolgármesterek, megyei tanácselnökök és tanácsosok száma. Magyar siker csak magyar–magyar versenyben született, a román–magyar versenyekben súlyos pozíciókat vesztettünk. A parlamenti választáson még Hargita és Kovászna megyében is csak kárát láttuk a versenynek nevezett kölcsönös sárdobálásnak.
Önkormányzati választáson Hargita és Kovászna megyében helye van a versenynek, de parlamenti választáson csak magunkat gyengítjük ezzel, hisz kevesebb szavazatot teszünk be a kosárba, mint amennyivel szórványmegyéink képviselethez juthatnának! Hargita megye 5,5 ezer szavazatot adott a közös kosárba, amelyből valahol szórványban, például Temes megyében újból szerezhettünk egy képviselői mandátumot.
Ez a helyzet.
Összegzés
Zárásként a következőket tartom fontosnak:
1. Hajtsuk végre a nemzetpolitika társadalmasítását! Ennek az lenne a lényege, hogy a politikum magyar egyházaink, civil szervezeteink, helyi és ágazati érdekképviseleti szervezeteink javára átadja a kisebbségi társadalom életének minél több szervezési feladatát, de vállalja a finanszírozás biztosítását és a koordinációt. A politikum feladata az is, hogy megteremtse ezek között az emberek, kisközösségek között a szakmai párbeszéd, az együttműködés intézményeit, hogy biztosítsa a jó példák elterjedését, hogy ösztönözze a teljesítményt. A politikai összefogás, különállás indokoltságának elemzése e fontos kérdés mellett meggyőződésem szerint eltörpül.
2. A nemzetpolitikának az kell hogy legyen az egyik alapelve, hogy kitartunk egymás mellett, és a lényegi dolgokban képesek vagyunk együtt dönteni és együtt továbblépni.
3. Nem akarom különösebben véka alá rejteni, hogy a 2010-es nemzetpolitikai fordulat legtöbb elemével egyetértek, támogatom, s különösen az állampolgársági ügyben tett lépéseket olyan nagy jelentőségűnek értékelem, ami a Kárpát-medence magyarságának jövőjét alapjaiban befolyásolja. Nem akarom azt sem véka alá rejteni, hogy a 2010-es nemzetpolitikai fordulat egyes elemeivel – mint például a demokrácia-központok felügyelete – a mai napig nem értek egyet, de talán ez még inkább hitelessé teszi kijelentésemet: a Fidesz és a KDNP parlamenti többsége által keresztülvitt nemzetpolitikai fordulat, az e mögötti bátorság és kitartás mindenképp indokolja, hogy a 2010-ben megkezdett magyarországi nemzetpolitikai irányvonalat kövessék a 2014-es parlamenti választások után is – ez a határokon kívül élő magyarság érdeke. Meggyőződésem, az új magyar Kárpát-medencei politikai rendszer így stabilizálható, így teremthető meg annak esélye, hogy minden releváns politikai szereplő elfogadja az új realitásokat, s ne akarja e vívmányokat megszüntetni.
Borboly Csaba
Az írás a Tusványoson 2013. július 26-án elhangzott előadás szerkesztett változata. A szerző az RMDSZ csíki területi szervezetének elnöke.
Krónika (Kolozsvár)

„Feliratkozás” a választásokra
Az Erdélyi Magyar Néppárt Bihar és Kolozs megyei elnökei, Csomortányi István és Soós Sándor jelezték elsőként hivatalosan a kolozsvári magyar főkonzulátuson részvételi szándékukat a 2014-es magyarországi országgyűlési választásokon.
Ezt követően, a főkonzulátus udvarán megtartott sajtótájékoztatójukon kifejtették: ezzel a gesztussal is a választási részvétel fontosságára kívánták felhívni a figyelmet, illetve arra buzdítják a magyar állampolgárságot szerzett erdélyi magyarokat, hogy időben regisztráljanak, ne hagyják az utolsó percre a dolgot.
Soós Sándor elmondta, nagyon egyszerű kitölteni a regisztrációs űrlapot: alig négy-öt sorba kell az alapvető adatokat beírni. Hozzáfűzte: november 1-től már a világhálón is lehet regisztrálni. „Arra buzdítunk mi is mindenkit, hogy minél hamarabb tegye meg ez a lépést, mert igaz ugyan, hogy a választások előtt 15 nappal még lehet regisztrálni, de akkor már nem biztos, hogy még időben felveszik a magyarországi hatóságok a választási névjegyzékebe" – nyilatkozta Soós Sándor. Hangsúlyozta: a jövő évi magyarországi választásokon a részvétel a fontos, hogy mindenki a lelkiismeretének megfelelően élhessen állampolgári jogával.
Csomortányi István is a minél korábban megejtett regisztráció fontosságát hangsúlyozta, hiszen ezzel a lépéssel a magyarországi hatóságok munkáját is lényegesen megkönnyíthetik az erdélyi és partiumi magyarok. A kolozsvári főkonzulátuson egyébként külön ügyfélfogadó ablak várja a jövő évi magyarországi választásokon szavazati jogukkal élni kívánó állampolgárokat. Az ügyintézés a néppárt tisztségviselői által is kipróbált ügyintézés zökkenőmentesen halad.
„A mi legfontosabb feladatunk, hogy informáljuk az embereket a lehetőségekről, ezért az ügyfélfogadó szerveinknél információs anyagot helyeztünk el, illetve a regisztrációs űrlapot is tőlünk meg lehet kapni" – nyilatkozta a sajtó képviselőinek Magdó János kolozsvári magyar főkonzul Hozzáfűzte: a továbbiakban az állampolgársági esküt tevő külhoni magyar állampolgárok ebből az alaklomból helyben kitölthetik a regisztrációs űrlapot. A konzultás munkatársai a kitöltött űrlapot Budapestre, a Nemzeti Választási Irodához továbbítják.
A főkonzul ugyanakkor hozzáfűzte, akkor sincs semmi gond, ha valakinek a regisztrációját formai okok miatt nem fogadják el, hiszen közlik, hogy mely hiányosságokat kell pótolni. A kitöltött regisztrációs űrlapot postán is be lehet küldeni. Egyébként Csíkszeredában, a magyar főkonzulátus helyi, Gál Sándor utca 6. szám alatti székhelyén szintén az elsők között regisztrált Tiboldi László, az EMNT csíkszéki elnöke és székelyföldi honosítási koordinátora, valamint György László, az Erdélyi Magyar Néppárt csíkszéki elnöke. Az eseményt megelőzően a sajtó képviselőinek hangsúlyozták: a két szervezet fontosnak tartja a szavazati joggal való élést, viszont ahhoz elengedhetetlen az előzetes regisztráció.
Fidesz: kizárt az érdemi visszaélés a voksolás során
A választási eljárási törvényben rögzített biztonsági garanciák kizárják az olyan választási csalásokat, amelyek érdemben befolyásolhatnák a szavazás eredményét – mondta Gulyás Gergely, a Fidesz országgyűlési képviselője Budapesten. Gulyás Gergely emlékeztetett: az Alkotmánybíróság januári döntésével egyértelművé tette, hogy a magyarországi lakóhellyel nem rendelkező magyar állampolgárok esetén a regisztráció elengedhetetlen feltétele a választójog gyakorlásának. Eegyúttal méltánytalannak, igazságtalannak és valótlan állításoktól hemzsegőnek nevezte azt a vitát, amely a határon túli magyarokra vonatkozó választási eljárási szabályokról szól, mert – mint mondta – semmi ok nincs arra, hogy bárki a visszaélés lehetőségével riogasson. Kitért arra is, szerinte abban minden politikai szereplőnek egyet kell értenie, hogy a határon túli magyarság választási részvétele kizárólag levélben szavazással bonyolítható le. A Fidesz arra biztatja a határon túli magyarokat, hogy vegyenek részt a magyar közügyekről szóló döntésben – mondta. Szólt arról is, hogy óriási eredménynek tartaná, ha a határon túli magyar állampolgárok 50 százalék körüli arányban – nagyságrendileg kétszázezren – vennének részt a voksoláson. Ám így is mindössze kettő, legfeljebb három mandátum dőlne el az ő szavazataikkal.
Krónika (Kolozsvár)