Jelentős könyvadományt kapott a váradi PKE könyvtára
Több mint ötezer kötetből álló könyvadománnyal gyarapodott a Partiumi Keresztény Egyetem könyvtárának gyűjteménye Görömbei András és Tamás Attila jóvoltából.
Mintegy 5400 kötettel bővült a Partiumi Keresztény Egyetem könyvtárának gyűjteménye. A könyvállományt Görömbei András Kossuth-díjas irodalomtörténész, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, valamint Tamás Attila, a Debreceni Egyetem professor emeritusa adományozta a Nyíregyházi Főiskola közvetítésével a felsőoktatási intézménynek.
Az ünnepélyes átadásra pénteken került sor, az adományozókat Bitskey István, a Magyar Tudományos Akadémia Debreceni Területi Bizottságának elnöke, Jánosi Zoltán, a Nyíregyházi Főiskola rektora és Tukacsné Károlyi Margit rektorhelyettes képviselte.
János Szatmári Szabolcs, a PKE rektora önzetlen és nagylelkű gesztusnak nevezte a két jeles irodalomtudós könyvadományát, mely bevallása szerint hatalmas segítséget jelent a viszonylag fiatal nagyváradi egyetemnek. Az intézményvezető elmondta, hogy a könyvállományt helyszűke miatt két különböző helyen – a főépületben található központi könyvtárban, illetve a Zárda utcai dokumentációs központban – helyezték el.
A rektor köszönetét fejezte ki az adományozóknak, akik – elmondása szerint – a Nyíregyházi Főiskola és a Debreceni Egyetem vezetőihez hasonlóan fontos stratégiai partnerei és állandó segítői a Partiumi Keresztény Egyetemnek. Bitskey István, a Magyar Tudományos Akadémia Debreceni Területi Bizottságának elnöke Görömbei András baráti üdvözletét tolmácsolta, aki – akárcsak Tamás Attila professzor – nem lehetett jelen az ünnepélyes átadáson. Az akadémikus beszédében a Partiumi Keresztény Egyetem és a debreceni tudományos bizottság szakmai kapcsolatának megerősítését szorgalmazta. Jánosi Zoltán, a Nyíregyházi Főiskola rektora felszólalásában dr. Görömbei András és dr. Tamás Attila munkásságát méltatta. Véleménye szerint hagyatékuk méltó helyen szolgálja tovább a magyarság és az egyetemes tudomány ügyét.
Tőkés László EP-képviselő, a Partiumi Keresztény Egyetem alapító elnöke szerint az anyaországiak határon túli magyar felsőoktatás iránti elkötelezettségét igazolja a nagylelkű könyvadomány. „Görömbei András, illetve az itt jelen lévő jeles irodalmárok tudatosították és cselekvésre is váltották szolgálatukban azt a gondolatot, hogy egyetlen magyar irodalomról beszélhetünk” – hangsúlyozta.
Tőkés László díszoklevelet és az egyetem címerét ábrázoló emlékplakettet nyújtott át az adományozókat képviselő vendégeknek, akik ezt követően Asztalos Attila könyvtárigazgató irányításával megtekintették az egyetem könyvtárát.
Krónika (Kolozsvár)

Amit az elfogultság megírni enged, avagy egy ügyeskedő töprengései
Híres ember könyvét kézbe venni mindig valami pluszizgalmat jelent. Mondom ezt azért, mert sokaknak itt, a határ román oldala mellől a magyar tévéből régóta ismert Aczél Endre újságíró legalább olyan híres személyiség, mint a manapság egymással vacsorázgató, vagy őserdőkben bohóckodó celebek. Ez az ismertség azonban éppenhogy nem lett akadálya annak, hogy Aczél nagyváradi szereplése egy enyhe lefolyású (kultúr)politikai botrányba fulladjon.
Lakatos Péter RMDSZ-es parlamenti képviselő elkövette ugyanis azt a könnyelműséget, hogy a Magyar Kultúra Ünnepe rendezvénysorozat keretében invitálta Nagyváradra hősünket, aki ha már eljött, magával hozta a nyomdából frissen kikerülő könyvét is, az Amit megírhatok címűt. Az ünnep alkalmából szintén Váradon tartózkodó Pomogáts Béla irodalomtörténész nem állhatta meg, hogy több nyilvános rendezvényen a Magyar Kultúra Ünnepéhez méltatlan meghívottnak és ügyeskedőnek nevezze Aczél Endrét, merthogy szerinte van elég író, költő, művész – egyszóval kultúrember –, akiket a Magyar Kultúra Ünnepére elhívhattak volna Váradra. Mikor aztán később Pomogáts fülébe jutott, hogy hullámokat kavartak váradi kiszólásai, akkor Pestről már egy Aczél irányába békülékenyebb, a váradiak felé pedig érdesebb hangvételű nyílt levelet írt, melyben Aczélt kitűnő publicistának nevezi, akit mégis inkább a Magyar Sajtó Napján kellett volna meghívni, és amelyben a kialakult polémiát a politikának a kultúrára való rátenyerelésének tekinti, és ezért – mint írja – egy ideig nem kívánja Váradon szolgálni a kultúra ügyét. Feltehetően arra gondolt Pomogáts, hogy a határon túl szabad, de Pesten már nem ajánlatos ujjat húzni az ügyeskedőkkel... Ezután a kis bonyodalom után fokozott kíváncsisággal vettem kézbe az „ügyeskedő” könyvét, melyet a végére érve felfokozott idegállapotban tettem le. E metamorfózis okaira talán rávilágítanak az alább következő szövegkiragadások.
Revansgondolkozás
Itt van máris a vajdasági magyarokról szóló passzus: „Azok, akik ma állampolgárságért üvöltöznek, nyilván nem is emlékeznek azokra az időkre, amikor a jugoszláviai (vajdasági) magyarok szegény rokonnak tekintették a magyarországi magyarokat, mert miközben azok még jórészt el voltak zárva a Nyugattól, ők szabadon utazgathattak, vállalhattak munkát s létesíthettek kisvállalkozásokat odahaza kint megkeresett pénzükből. (...) Nincs olyan emlékem, hogy a hetvenes vagy a nyolcvanas években a vajdasági magyarok magyar állampolgárságot akartak volna maguknak, olyan viszont igen, hogy büszkén az orrunk elé tolták a vívmányaikat...” (87. o). A határon túli magyarságról szólva Aczél még fokozni is tudja az előbbieket a történelmi materialista dialektikának olyan gyöngyszemével, mint amilyet a „Magyarverések” című idézőjeles alfejezetben találtam: „Az iskoláinkban (magyarországi iskolákban – szerk. megj.) pedig – úgy fest – diplomás történelemtanáraink elfelejtenek mesélni a gyerekeknek arról, hogy a fizikai erőszakba (is) torkolló magyarellenesség általános jelenségként kezelése puszta fikció; továbbá, hogy e téren semmilyen történelmi folytonosság nem mutatható ki, mert a kommunizmus évtizedeiben egyáltalán nem voltak »magyarverések«. (A diktatúrák nem tűrték az önkényeskedést, önnön korbácsaikon kívül senki másé fölött nem néztek el).” (267. o.) Ebben a számomra kissé túlcizellált okfejtésben a kitűnő publicista mintha azt mondaná, hogy köszönjük meg mondjuk a romániai kommunistáknak, hogy nem folyamatosan, hanem csak alkalomadtán betyárkodtak (példák: 1956 – a Sas Kálmán-csoport; falurombolási terv). De a ‘90 utáni helyzet aczéli értékelése is kételyeket ébreszt bennem. Hallgassuk meg például ezt a 298. oldalról: „Az egyházak, ha nem is kapták vissza birtokaikat (Romániában igen!), de teljesen szabaddá váltak az államtól.” Igen, Romániában valóban szabaddá váltak a történelmi magyar egyházak, nem úgy az ortodox, mely szinte tökéletes szimbiózisban él az állammal. Ennek köszönhető a mérhetetlenül gyarapodó ortodox vagyon, a területek, a gombamód szaporodó templomok, míg az ingatlan- és birtok-visszaszolgáltatás terén esetleg Fejes Anzelm Rudolf, a váradi premontrei prépostság prelátusa (és még hányan!) tudna mit mesélni Aczélnak, de ő hasznosabban tölti az időt, és inkább Strasbourgba küldözgeti a visszaszolgáltatási periratait, merthogy a román államnak esze ágában sincs visszaadni a rend korábbi ingatlanvagyonát.
Aránytévesztés és elfogultság
Szerzőnk hosszú oldalakon át ecseteli Orbán Viktornak a szerinte kizárólag lesajnálásra méltó tevékenységét, ebből kifolyólag róla egyetlen pozitívumot sem ír le. Önmagában véve ezért nincs miért szemrehányást tenni neki, azonban ez mégiscsak kínossá válik, ha figyelembe vesszük, hogy Aczél még Mao munkásságában is talál dicsérnivalót. „De Mao képe ott virít a Tienanmen téren (...) és jó okkal. Akármilyen kínokat zúdított is az országra több menetben, övé az örök érdem, hogy a kínai birodalom 1949-ben minden idegen hatalom cipőrongyából, egy feudális típusúnak mondott anarchiából, széttagoltságból, egységes, egyetlen központból irányított és – legfőképp – szuverén ország lett. Azok, akik a „kommunizmus” szó hallatán nyomban vértolulást kapnak, elfelejtik, hogy Mao Ce-tungnak, a kommunista forradalmárnak, alapvetően „nemzeti” érdeme van. Amikor a Mennyei Béke Kapujának mellvédjéről 1949. október 1-jén kikiáltotta a Kínai Népköztársaságot, nem azt mondta, hogy éljen a kommunista párt vagy hogy immár a munkások és parasztok állama vagyunk, hanem azt, hogy a „kínai nép talpra állt”. (104 o.)
Nofene; népnemzeti érdemeket hangoztat a kommunista Maoval kapcsolatban, míg a hazai népnemzeti (és nem népirtó) jobboldalt csak pocskondiázza. Elfogultságából is származtatható aránytévesztésének szimbolikusan (is) beszédes példáját adja Aczél, amikor könyve vége felé felteszi a kérdést, hogy miért nem maradhatott Budapesten köztéren Varga Imre Kun Béla-szobra, ha egyszer a Franco-diktatúrát „kiszolgáló” Dali-szobrokat sem tüntették el Spanyolország köztereiről. (305. o.). Erre már nekem is eszembe jut egy kérdés: ki a gyógyíthatatlan kommunista? Aki Kun Béla szobra után sír. Aczél elmeséli, hogyan került 1986. január 1-jei hatállyal az MTV Híradójának főszerkesztői tisztségébe, és azt, hogy milyen változtatásokat eszközölt a műsorban. Az egyik lényeges változtatásáról ekképpen számol be: „Azonnal likvidáltam a napi kül- és belpolitikai kommentárokat. Úgy gondoltam, hogy a magyar dolgozó nép elég érett már az önálló gondolkozásra, nem kell a szájába rágni, hogy mit gondoljon erről vagy arról.” Az idők változnak, mondhatni, hiszen Aczél Endre a rendszerváltás után a Nap-kelte műsorban hosszú évekig jelentkezett tévés jegyzeteivel, azzal a műfajjal, amit másokról szólva könyvében „hangos törprengésnek” aposztrofált. Egyébként az a mód, ahogy Aczélt a Magyar Televízióból 1990 januárjának legelején kirúgják – erről is beszámol könyvében –, valóban méltatlan, és emberileg tökéletesen meg lehet őt érteni, amiért a rendszerváltó erők nem nyerték el a szimpátiáját, de sajna ez az egyéni sérelem az ítélőképességére is kihatott, ezért nem is titkoltan minden szimpatikusabb neki a baloldalon, mint a jobboldalon, legyen szó akár bel-, akár külpolitikáról. A fenti megállapítás alátámasztására megemlítem még, hogy a könyv utolsó előtti, Magántörténelem című fejezetében megsokasodnak az idézőjeles alcímek, mintegy jelezve, hogy Aczél most mítoszokról, tévhitekről rántja le a leplet. Ilyen megközelítésben ír „A kommunizmus áldozatainak emléknapjáról”, „A hazugságról” vagy a már említett „Magyarverésekről”, de még a Teller- és a Szolzsenyicin-mítoszok tisztázására is futja az erejéből. Vannak azért jó meglátásai is, ilyenek például a kereskedelmi csatornák által gerjesztett kulturálatlanságspirálra vonatkozó megjegyzései (297. o.), és érdekes dolgokat említ pekingi vagy londoni tudósítóskodásának idejéből is.
Amit még elmondhatunk
Aczél egy interjúban kentaurnak nevezi könyvét, bennem azonban egy ennél halucinogénabb szörny képzetét kelti ez a kötet, amely nem csupán két, de sokkal több elem egybegyúrásából áll össze. A könyv ugyanis genealógiával indul, majd Aczél saját sorsának alakulását ismerteti az olvasókkal. Ezen tapasztalástaglalások során meglepően sokat foglalkozik gasztronómiai megfigyelésekkel, itt-ott egy-két vicc, anekdota is becsúszik a szövegbe, majd egészen váratlanul filmelemzésekbe bocsátkozik, hogy aztán kacskaringós úton-módon, könyve utolsó harmadában végérvényesen a politikai publicisztika terepére keveredjen. Ez a tematikai összevisszaság engem arra enged következtetni, hogy Aczél egy meghatározott terjedelmű, de meg nem határozott tartalmú könyv megírására kapott felkérést, melynek meglehetősen szűkös határidőn belül eleget kellett tennie. Egyébként a már említett interjúban Aczél be is vallja, hogy két hónap alatt írta meg a könyvet. Azért is lett ilyen, szerintem. A könyv címe látszólagos semmitmondása ellenére mégiscsak nagyon beszédes. Aczél megírhatta azt, amit elfogultsága, politikai el- és lekötelezettsége, öncenzúrája, szelektív memóriája megírni engedett. És ha figyelembe vesszük azt, amit az Acsádi nevű ügynökről tudni vélünk (érdekes, ebben a könyvben Aczél tagadja, hogy ügynök lett volna – 310. o.), akkor még az is feltételezhető, hogy azt írta meg, amit az állambiztonsági szervek megírni engedtek neki. E könyvből elfogulatlan elemzésre kevéssé kapható, de azért tehetséges, és a lehető legjobban élni kívánó ember képe rajzolódik ki, aki e vágyait teljesítendő megkötötte a maga nem is kompromisszumát, de baráti szerződését a kommunista rendszerrel, melynek nyomán kiélvezhette annak az előnyeit. És ezekről az előnyökről előszeretettel ír Aczél Endre. Persze csak azokról, amelyekről írhatott. Aczél Endre: Amit megírhatok, Alexandra Kiadó 2009
Pap István
----------------------
Aczél tagad, Pomogáts saját magát helyesbíti
Aczél Endre januári nagyváradi látogatása az anyaországi média egy szeletének érdeklődését is felkeltette, annak idején többek között a Magyar Nemzet számolt be a sokakban felháborodást és nemtetszést kiváltó könyvbemutatóról. A napilaphoz elküldött replikájában a publicista határozottan tagadja, hogy besúgó lett volna, ennek bizonyságául hivatkozik a Magyar Köztársaság „egyes fontos, valamint közbizalmi és közvélemény-formáló tisztségeket betöltő személyek ellenőrzésére létrehozott III. sz. bizottsága (közkeletű nevén átvilágítóbizottság) 3.B/XVI-427/2003-10 számú, 2004. január 13-án kelt határozatára, amely megállapította, hogy Aczél Endre a volt BM III/III-as csoportfőnökségénél semmilyen szolgálatot nem teljesített”. Ezen túlmenően Aczél azt is tagadja, hogy Amit megírhatok című kötetének váradi bemutatóján – mint ahogy arról a helyi sajtó beszámolt – nyíltan beszélt volna arról, hogy a Magyar Távirati Iroda pekingi és londoni tudósítójaként rendszeresen írt jelentéseket a kommunista titkosszolgálatnak. „Viszont soha nem tagadtam – Nagyváradon, az ottani közönségnek is elmondtam –, hogy „visszautasíthatatlan” felkérésre, hasonlóan a Nyugaton dolgozó magyarok ezreihez, készítettem politikai elemzéseket a brit bel- vagy külpolitika ilyen-olyan fordulatairól az akkori magyar szerveknek. Csináltam, amihez értettem, mást nem is kértek tőlem. A sors megkímélt attól, hogy „jelentsek” arról, mit mondott a magyar szomszéd, kolléga vagy munkatárs. Ezért nem voltam soha besúgó” – állítja Aczél. A publicista váradi szerepeltetését egyébként akkor Pomogáts Béla irodalomtörténész is helytelenítette, sérelmezve, hogy a Magyar Kultúra Hetéhez köthetően olyan budapesti újságírót hívtak meg, aki büszkén dicsekszik azzal, hogyan szervezte be őt a kommunista Magyarország titkosszolgálata. A Magyar Nemzethez elküldött válaszában viszont Aczél hivatkozik Pomogáts neki küldött e-mailjére, amelyben a Magyar Írószövetség volt elnöke már visszakozik: „Valóban szóvá tettem, egyébként név nélkül, hogy nem tartom igazán szerencsés dolognak, hogy Nagyváradon a hivatalos ünnepség középpontjába az újságírást és nem az irodalmi kultúrát állítják, minthogy a magyar sajtónak saját ünnepe van, a magyar kultúrának pedig ez az egyetlen napja. Minden egyéb információ téves, nem is tudom, hogy jelenhetett meg olyan írás, ami ezeket a kijelentéseket nekem tulajdonítja…”
Holott a jelen lévő váradiak pontosan emlékeznek, mit mondott valójában Aczél és Pomogáts…
(Krónika)
Krónika (Kolozsvár)

Vita a Krónika cikke nyomán – bírálja az RMDSZ-pénzosztást az EMNP
Jelentős visszhangot váltott ki a magyar pártok körében a Krónika cikke, amely rávilágít: noha évről évre növekszik a magyarságnak járó román költségvetési támogatás, az RMDSZ a keret egyre kisebb hányadát osztja ki nyílt pályázat útján. Mint az pénteken megjelent anyagunkból kiderül, az RMDSZ idén 17,18 millió lejt kap a román költségvetésből, és a keret 20,6 százalékát, 3,5 millió lejt pályáztat meg a Communitas Alapítványon keresztül, ugyanannyit, mint a tavalyi 15,98 lejes alapból.
Az RMDSZ 2001-ben még a költségvetésből kapott támogatás 43,8 százalékát osztotta ki nyílt pályázaton, ez a keret azonban nemcsak arányaiban, hanem összegében is csökkent. Kovács Péter főtitkár lapunknak úgy nyilatkozott, semmiféle jogszabály nem írja elő, hogy az RMDSZ egyetlen lejt is pályázati úton osszon ki, ugyanakkor szerinte ez a pénz nem a magyar közösségé, hanem azé a szervezeté, amelyik a parlamentben képviseli a közösséget.
Pénteki közleményében az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) az elmúlt hónapok egyik legcinikusabb politikai nyilatkozatának nevezi a Kovácsét, kifogásolva, hogy az erdélyi magyarok csak az egyötödét látják viszont annak a „pénzhegynek”, amelyet a román költségvetés a magyar programok támogatására szán, „a maradékról pedig az RMDSZ csendben rendelkezik.” A néppárt elismeri, hogy a törvény nem írja elő a támogatás megpályáztatását, szerinte azonban ezt a becsület, a lelkiismeret és a közösségi szolidaritás íratlan szabályai írnák elő.
„A magyar közösség tagjai évről évre kitartóan dolgoznak, adót fizetnek a román államnak, és büszkén vállalják magyar önazonosságukat. Ez juttat 17 millió lejt a tulipánnak, s ennek a jelentős részét költik el átláthatatlan módon. (…) A meggazdagodásra, a politikai és közéleti funkcióhalmozásra, a közösség hátán történő ranglétramászásra fókuszáló politika eredményezte, hogy az eredeti közel egymilliós erdélyi magyar szavazótábornak több mint a fele ma már el sem megy választani. Ez a zsákmányszerző gyakorlat okoz nap mint nap keserű szájízt az erdélyi magyaroknak” – fogalmaz az EMNP közleménye, sértőnek tartva, hogy az erdélyi magyarok csupán „integethetnek” az adólejeikből a közösség számára visszajuttatott összegeknek.
Eközben Kovács Péter a blogján, valamint a Transindex portálon közzétett írásában is hozzászólt – „nagyrészt” kiegyensúlyozottnak nevezett – cikkünkhöz, mellékesnek tartva, hogy az RMDSZ politikai ellenfelei „milyen megkopott lemezt vesznek elő újra”.
„A törvényes keret egyértelmű: azok a szervezetek jutnak támogatáshoz, amelyek a romániai kisebbségek parlamenti képviseletét ellátják” – szögezte le ismét a főtitkár, hangsúlyozva, a 18 támogatott kisebbségi szervezet közül az RMDSZ egyedüliként épített ki pályázati rendszert.
Felhívta a figyelmet, hogy az RMDSZ gazdálkodását évente ellenőrzi a számvevőszék és az Állandó Választási Hatóság, és soha nem találtak hibát. Kovács azt is megjegyezte, ha az RMDSZ nem lenne, 2009-ben az egész kisebbségi támogatási keretet kifelejtették volna a költségvetésből. A főtitkár szerint a nem átlátható módon felhasznált összegek jelentős része az RMDSZ működési költségeinek rész- és más kiemelt programok támogatására megy.
Ezek sorában többek között a Házsongárdi temető sírjainak felújítását, a kolozsvári Mátyás-szobor felújítását, az aradi Szabadság-szobor köztéren való visszaállítását, az Erdélyi Humorfesztivál, a marosvásárhelyi Alter-Native Rövidfilmfesztivál, a Félsziget Fesztivál támogatását, valamint a népszámlálási kampány, a beiskolázási kampány, a gyerekvállalást elősegítő program finanszírozását említette. Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)

Állampolgárságuktól megfosztott felvidékieket láttak vendégül Nagyváradon
Biztosan a szlovák állampolgárságuktól megfosztott felvidéki magyarok javára dönt majd a strasbourgi Emberjogi Bíróság, hiszen a szlovák állampolgársági törvény több ponton is sérti az emberi jogokat – mondta el tegnap Nagyváradon Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke, aki ugyanakkor a szlovák állam józanságában is bízik a törvény viszszavonását illetően. Elmondta, a szlovák kormány levélben értesítette a 99 éves Ilonka nénit, akit tavaly megfosztottak szlovák állampolgárságától, mert felvette a magyart, hogy ismét részesülhet ingyenes társadalombiztosításban Szlovákiában.
A nyugalmazott tanítónő az elsők között volt, akitől egy szlovák törvény nyomán elvették állampolgárságát. Ügye azóta a strasbourgi Emberjogi Bíróság elé került – rajta kívül több felvidéki magyar is a nemzetközi jogvédő fórumhoz fordul hamarosan. Lomnici Zoltán, illetve négy, szlovák állampolgárságától megfosztott felvidéki magyar Tőkés László meghívására érkezett tegnap Nagyváradra a Felvidéki Szolidaritás Napja elnevezésű rendezvényre, amelyre a nagyvárad-olaszi református templomban került sor.
Bíznak a szlovák állam józanságában
Lomnici Zoltán az istentisztelet után megtartott sajtótájékoztatón elmondta: a strasbourgi Emberjogi Bíróságtól négy dolgot kérnek a panaszosok. Az első az önkényesen elvett állampolgárság, a másik az állandó lakcím, a harmadik pedig a szlovákiai szavazati jog visszaadása – a negyedik, a társadalombiztosításban való részesülés ismételt megadása már megoldódni látszik, legalábbis Tamás Ilonka néni esetében, amely akár precedensként is szolgálhat a további panaszokra nézve. Lomnici azt mondja, minden panaszos pénzbeli, egyénenként változó összegű kártérítést is követel a szlovák államtól az okozott kárért.
A jogvédő bízik benne, hogy a szlovák állam józanul közelít majd a kérésekhez, már csak azért is, mert a számos, magyar állampolgárságot felvevő felvidéki 7–15 ezer eurós kártérítéseinek megfizetése komoly terhet róhat az államkasszára, amennyiben mindannyiuk esetében a jogfosztottak javára dönt Strasbourg – ami valószínű, tekintve, hogy emberi jogaik hat ponton sérültek – magyarázta Lomnici Zoltán.
Vissza kell vonni a törvényt
Az emberjogi pereknél is magasabbra teszi a mércét Dolnik Erzsébet volt szlovákiai parlamenti képviselő, aki viszont azt vallja, hogy nemcsak az egyéni eseteket kell elbírálni, így a jogsértettek egy részén segíteni, hanem a szlovák állampolgársági törvény hatályosságát kell megszüntetni. A politikus azt reméli, hogy a közelgő választások után olyan politikai légkör alakulhat ki az országban, amely ezt akár lehetővé is teszi, annál is inkább, mert a törvény a szlovák alkotmánnyal is ellenkezik – mondta el a szintén jelen lévő, születéssel szerzett állampolgárságától megfosztott Gubík László felvidéki jogászhallgató.
Hozzátette: a magyar állampolgárságot is felvevő felvidéki magyarok legtöbbje érthető okokból be sem jelenti, hogy immár kettős állampolgársággal rendelkezik, hiszen jól tudja, mi lesz ennek a következménye. Fehér István felvidéki tanár azt mondja, társaival együtt biztosan elmennek majd szavazni a jövő heti parlamenti választáson, ám abban is biztos, hogy a hatóságok nem fogják engedni, hogy az urnákhoz járuljanak. A Felvidéken már mintegy kétszáz magyar vesztette el szlovák állampolgárságát amiatt, hogy felvette a magyart.
„Nyugodjatok meg, testvéreitek vannak!”
A várad-olaszi református templom vasárnap délelőtti istentiszteletén a felvidéki Léváról érkezett Kassai Gyula lelkipásztor hirdette az igét. A lelkész a babiloni fogsághoz hasonlította azokat a megpróbáltatásokat, amelyeket a magyar nemzetnek ki kell állnia, ám kijelentette: az ige bíztat, és már az is Isten szeretetét jelzi, hogy Nagyváradon együtt lehetnek a velük szolidaritást vállaló partiumi testvérekkel. Török Sándor, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Bihar megyei elnöke köszöntőjében a felvidéki vendégek példamutató helytállását hangsúlyozta, akik sorra fel is szólaltak a gyülekezet előtt néhány mondat erejéig. A magyar kormány biztatását hozta Nemes Csaba, az egyházügyi államtitkárság politikai főtanácsadója. „Nyugodjatok meg, testvéreitek vannak, számos millió” – fogalmazott. Erdélyi Géza nyugalmazott felvidéki református püspök az Istenben való hit fontosságára hívta fel a figyelmet.
Erdély tiszteletbeli polgárai
Az istentisztelet után Tőkés László európai parlamenti képviselő szólt a szolidaritásról, mielőtt jelképesen átadott volna egy-egy tiszteletbeli erdélyi polgári címet jelentő oklevelet a felvidéki vendégnek. Tőkés elmondta: többekkel együtt levelet írt a szlovák kormánynak, amelyben azt kéri, hogy Tamás Ilonka néni közelgő századik születésnapja alkalmából, mintegy ajándékképpen kaphassa vissza elvett szlovák állampolgárságát.
A volt püspök azt a szolidaritási nyilatkozatot is felolvasta a gyülekezetnek, amelyhez a következő időszakban bárki csatlakozhat, és amelyben felvidéki magyar nemzettársaikkal vállalnak közösséget az aláírók. „Szlovákia adófizető, törvénytisztelő magyar polgárait méltán megilleti a szabad identitásválasztás és a szabad anyanyelvhasználat joga – ezzel együtt pedig a szlovák nemzetiségű polgártársaikkal való teljes jogegyenlőség. Ezek olyan európai alapjogok, melyektől egyetlen nemzet tagját sem szabad megfosztani!” – áll a nyilatkozatban.
Nagy Orsolya
Krónika (Kolozsvár)

Incze László nevét vette fel a kézdivásárhelyi Céhtörténeti Múzeum
Incze László helytörténész, muzeológus, pedagógus nevét vette fel az általa alapított kézdivásárhelyi Céhtörténeti Múzeum. A március 3-i, szombati névadó ünnepség keretében a múzeum udvarán leleplezték a 2007-ben elhunyt Incze László Vetró András szobrászművész készítette büsztjét – számolt be a Székelyhon.ro portál.
Névadó a jubileumon. Incze László mellszobrát a múzeum udvarán avatták fel
A szoboravatáson a névadót Dimény Attila múzeumigazgató, valamint Bedő Zoltán újságíró, az Incze László Baráti Kör elnöke méltatta. A névváltoztatás ötlete egyébként Bedő Zoltántól ered, elnökletével a kör tagjai korábban a www.inczelaszlomuzeumert.eu oldalon kezdtek aláírásgyűjtésbe, ahol mintegy ötezren támogatták a kezdeményezést. A petíciót számos egyetemi tanár, képzőművész és tudományos munkát végző személy is ellátta kézjegyével. A névváltoztatást a politikum és az anyaintézmény, a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum is támogatta.
A szombati ünnepségen a múzeum zsúfolásig telt kiállítótermében bemutatták Incze László A rendhagyó székely város címmel megjelent, hagyatékának egy részéből összeállított kötetet. A szakember özvegye, Szabó Judit elmondta: a hagyaték teljes feldolgozásához még három-négy év szükséges. Az érdeklődők a könyvbemutató után megtekintették Vörös T. Balázs 2001-es dokumentumfilmjét is, amely Incze László múzeumpedagógiai tevékenységét ismerteti.
Szombaton volt egyébként a Céhtörténeti Múzeum megnyitásának 40. évfordulója, Incze László alapító a megnyitástól egészen 1994-es nyugdíjazásáig az intézmény vezető muzeológusa volt, de a múzeumszervezést, a kutatást ezután sem hagyta abba. A szombati ünnepségen Incze munkásságát Dávid Gyula irodalomtörténész és Kötő József színháztörténész is méltatta.
Incze László 1928-ban született Baróton, tanulmányait Segesváron és Székelyudvarhelyen végezte, majd a kolozsvári Bolyai Tudományegyetem történelem–filozófia szakán diplomázott. A kézdivásárhelyi múzeum megnyitásáig pedagógusként tevékenykedett.
Krónika (Kolozsvár)

Ötven éve fejeződött be a kollektivizálás
A romániai kollektivizálás kezdete 1949. március elejére tehető, és több mint tíz évvel később, 1962-ben, szintén tavasszal „ünnepelték” meg a „mezőgazdaság sikeres szövetkezetesítésének” a befejezését. A rendszerváltást követően sokan vizsgálták a tulajdonviszonyok változásának kérdését, illetve azt is, miként hatott az erőszakos tulajdonforma-változtatás az emberekre. Élnek még olyan gazdák faluhelyen, akik átélték azokat az időket, és valamilyen formában személyesen részt vettek a földbirtokok kikényszerített átadásában. A mérai iskola volt igazgatója összegyűjtött pár emléket azokból az időkből.
Mérai emlékek a kollektivizálásról
Nem kellemesek, sőt. Még sokan vannak, akik emlékeznek az ezelőtt több mint ötven évvel történtekre.
Az akkori hatalomnak egyik vívmánya épp a kollektivizálás határidő előtti befejezése volt. 1965-re tervezték, 1962-ben büszkén jelentették: befejeztük a mezőgazdaság teljes kollektivizálását. A méraiak azok közé tartoztak, akik utolsó percig kitartottak, de 1961 őszén már sor került az avatóünnepségre, 1962-ben pedig elkezdődött a közös – eleve halálra ítélt – gazdálkodás.
Előtte is voltak próbálkozások. A kollektivizálással megbízott „kiküldöttek” sokszor dolgavégezetlenül tértek vissza Kolozsvárra. Egyikük (Deák nevű kárpitos) meg is jegyezte: „nekem nem sok babér termett Mérában”. Ami nem sikerült neki, azt megvalósította „egy nagyon magas ember” (Maksai Vilmos) segítőtársai közreműködésével.
K. J. (90 éves) mesélte 2010 nyarán: 1961-ben mind gyakrabban és gyakrabban zaklatták az embereket, hogy írjanak be a kollektívbe. Hozzánk egy nap alatt tizenhétszer jöttek el, én még mindig kitartottam. Estefelé – tizennyolcadszorra – mosolygósan léptek be a nyári konyhánkba. Meglepett a szelídségük, hiszen addig mindig dühösek és fenyegetőek voltak.
– Mondja csak, K. elvtárs – kezdte három közül az egyik –, magának hány gyermeke van?
– Nekem kettő – felelem.
– Járnak iskolába?
– Még mindketten.
– Hova?
– A nagyobbik egy kolozsvári középiskolába, a kisebbik ide, a faluba.
– A nagyobbik hányadikos?
– Szeptemberben lesz tizenegyedikes.
– Tehát jövőre érettségizik?
– Ha az Isten is úgy akarja.
– Az Isten akarhatja, de ha mi nem akarjuk, akkor mi lesz?
Akkor rájöttem, hogy valaki tájékoztatta őket, s tudtam, hogy nincs menekvés.
– A maga gyermeke egy rendes, becsületes munkásember gyermekének a helyét foglalja el. Mit szólna, ha most, érettségi előtt kirúgatnánk az iskolából?
A belépési nyilatkozat már az asztalon volt, azonnal aláírtam.
D. J. (85 éves, 2012 január):
– Hogy mire emlékszem a kollektivizálással kapcsolatban? Sok mindenre. 1961-ben én már Kolozsváron dolgoztam, de otthon mesélték, hogy egyre több pantallós úriember jár naponta házról házra, s győzködik az embereket, hogy írjanak be a kollektívbe. Édesapám azt mondta, hogy ha agyonütik, akkor sem ír alá.
Egyik este engem is hívattak az irodára.
– Ide figyeljen, fiatalember, tudjuk, hogy maga rendes munkásember, nem gondolja, hogy itt az ideje, hogy belépjen a kollektív gazdaságba?
– De kérem, nekem nincs semmim, a földek az édesapáméi.
– A maga apjával nincs kivel beszélni, nagyon makacs.
– Akkor én most mit csináljak?
– Menjen haza, és győzze meg az apját, hogy lépjen be.
– Jól van, hazamegyek, kihúzok a kerítésből egy jó nagy karót, s agyonverem apámat.
– Ezt ne csinálja – mondták.
Többször nem hívtak, de édesapám végül is aláírt, nem bírta az állandó zaklatást, belefáradt a bujkálásba.
T. K. (70 éves, 2012 január): – Én akkor még fiatal menyecske voltam, akkor kerültem ide, nem sok mindent tudok.
Arra emlékszem, hogy apósomék a szennyesben (a kocsmában) megegyeztek, hogy ők a végsőkig kitartanak, nem lépnek be.
Egy délután épp egyedül voltam otthon, amikor belép a házba egy nagy, magas ember, hátracsapja az ajtót és azt kiáltja: „mi ez, itt még mindig a Dárius ideje van?” Nem tudtam, hogy ezzel mit akar mondani. (Valószínű, hogy fitogtatni akarta a műveltségét a parasztok előtt.)
– Hol az apósa?
– Valahol a mezőn.
– Hallottuk, hogy lázítja az embereket, hogy ne írjanak be a kollektívbe. Mit szólna, ha holnap elvitetnők a lepedős motorral? (Mikor a ponyvás terepjáró megjelent a faluban, az emberek tudták, hogy az nem jót jelent, egymás között csak lepedős motornak nevezték.)
Este elmeséltem apósomnak a történteket, anyósom szipogva mondta: „Írj alá, ember, nem te leszel az első, már úgyis sokan beliptek!”
Apósom rövidesen aláírt.
Gyakran alkalmazták a trükköt: „Már több mint százan vannak, akik aláírták a belépési nyilatkozatot, nem hisszük, hogy épp maga akar kimaradni”. Vagy: „A barátai hiába ágáltak a kocsmában, mára már mindegyik aláírt”. Legtöbbször bejöttek a cselek. Az emberek menekültek otthonról vagy bezárták az ajtókat, de végül csak megtalálták őket.
Nehéz idők voltak ezek, nem csak a falusiak, de az akkori tanítók, tanárok számára is. Őket is bevonták a meggyőző munkába. Nem csak a falakra kellett mozgósító jelszavakat írniuk, hanem házról házra kellett járniuk az aktivisták társaságában. Volt, aki lelkiismeretesebben, volt aki tessék-lássék végezte ezt a munkát. Egyik tanárunk megoperáltatta magát (kivetette a vakbelét), csak, hogy ne vegyen részt a kollektivizálásban. Utána még sok éven át kellett megalázó „iskolán kívüli tevékenységeket” folytatniuk.
H. E. (70 éves, 2012 február): – De jó lenne elfelejteni azokat az időket, de nem olyan egyszerű.
1961 nyarán, egy délelőtt újra megjelentek nálunk a kollektivizálók. Édesapám észrevette őket, kimenekült a kertbe, és elbújt egy vastag almafa mögé.
Én épp a néhány hetes kisfiammal voltam elfoglalva a szobában, édesanyám a konyhában tevékenykedett. Egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy édesanyám rá nem jellemző hangos és eléggé csúnya szavakkal próbálja kizavarni a vendégeket a konyhából.
– Mondtam már, hogy ne jöjjenek többet hozzánk, mit akarnak, egészen meg akarnak nyomorítani, takarodjanak!
Azok ki is hátráltak a konyhából, egyikük visszafordult, és azt mondta: nem baj, most elmegyünk, de újra visszajövünk, és azt majd megemlegeti.
Édesanyám nagyon megijedt, nem csak a saját bátorsága, hanem a fenyegető megjegyzés miatt is. Minden kisebb zajra felrezzent, menekülni próbált, gyakran elsírta magát.
Szüleim rájöttek, hogy nincs menekvés, be kell lépni.
P. J. (71 éves, 2012 február): – Mikor ezek a dolgok zajlottak 1961-ben, akkor én épp katona voltam. Egy napon hívat a parancsnokom, s közli velem, hogy azonnal haza kell mennem a falumba valami sürgős ügy miatt. Azonnal meg is kaptam a menetlevelet, felvettem az ünneplő katonaruhámat, s indultam az állomásra.
Hazaérkezésem után – nem kis meglepetésemre – már várt egy kitöltött belépési nyilatkozat, nekem csak alá kellett írnom. Szükség volt az én aláírásomra, hiszen az édesapám után örökölt földek a nevemen szerepeltek, nekem is volt „pozícióm” a néptanácsnál. Még nagyon fiatal koromban rám íratták a földeket nagybátyáim, így az ő nevükön kevesebb szerepelt, s lekerülhettek a kuláklistáról.
Belépésemet mostohaapám intézte, édesanyám még kisgyerekkoromban újra férjhez ment, miután megtudta, hogy édesapám a második világháború után meghalt egy szovjet fogolytáborban. Engem nagyszüleim és nagybátyáim gondjaira bízott.
Mostohaapám szeretett a zavarosban halászni, legtöbbször sikerült is neki nagy halat kifogni.
Mire leszereltem – kétévi katonáskodás után –, családtagjaim már a kollektív gazdaságban dolgoztak, anyósom könnyezve, apósom fogcsikorgatva indult a mezőre. Én Kolozsváron kerestem és találtam munkahelyet
Varga György
Szabadság (Kolozsvár)

Ma is érezteti hatását Szabó T. Attila életműve
Az erdélyi névtani iskola megteremtőjére, az 1987. március 3-án elhunyt Szabó T. Attilára emlékeztek szombaton az Erdélyi Múzeum-Egyesület kutatóintézete nyelvészeti munkacsoportjának szervezésében, a civil szervezet előadótermében megrendezett, könyvbemutatóval társított tudományos konferencián, amelyen hazai és magyarországi előadók dolgozatai, a professzorral egykor fenntartott személyes kapcsolataikból eredő felidézések hangzottak el. Szabó T. Attila lelkészi képesítése után vált magyar-angol szakos tanárrá, majd nyelvtörténészként írta be magát a történelembe. Kolozsvári egyetemi tanárként és kutatóként hatalmas és értékes kiadatlan életművet hagyott hátra az utókornak, melynek feladata maradt a kiadatlan munkák megjelentetése. Munkásságában a helynévgyűjtés és -feldolgozás mellett szívügye volt az erdélyi magyar nyelvjárások kutatása, és következetesen külön figyelmet szentelt Kalotaszegnek. Köszöntő beszédet mondott Sipos Gábor EME-elnök és Benő Attila, a Szabó T. Attila Nyelvi Intézet ügyvezető igazgatója. A nyelvprofesszor fia, Szabó T. E. Attila édesapja hagyatékából az EME első időszakából származó öt pecsétet nyújtott át. Sipos Gábor felolvasta Filep Antal üdvözletét.
Az első előadás a B. Gergely Piroskáé volt, aki Szabó T. Attila kiadatlan történeti személynév-hagyatékáról értekezett. A kalotaszegi vezetéknevek, keresztnevek, ragadványnevek, becenevek, nemzedékviszonyító névformák tudományos feldolgozása négy évszázadot ölel fel, kéziratként maradt ránk. András Zselyke a professzor helynévkutatásainak jelentőségét vette górcső alá. Nagy jelentőséget tulajdonított az interdiszciplináris kutatásnak, tanulmányaiban és tudománynépszerűsítő írásaiban az erdélyi magyar–szász–román kölcsönhatásokra is felhívta a figyelmet. A biológus Szabó T. E. Attila édesapja életművéből az etnobotanika megjelentetését emelte ki, amely a következő fogalmakkal gazdagította a tudományos kutatást: történeti természetismeret, növényföldrajz, geobotanika. Tamásné Szabó Csilla bemutatta a Szabó T. Attila erdélyi történeti helynévgyűjtése című könyvsorozatot. Bárth M. János (ELTE) ennek a sorozatnak a közzétételéről árult el kulisszatitkokat, ideértve azt is, hogy igyekeznek elektronikus változatban is elérhetővé tenni ezeket a kiadványokat. Vargha Fruzsina Sára a lokalizálható nyelvtörténeti adatok informatizálásába és térképezésébe vezette be hallgatóságát, Janitsek Jenő pedig az erdélyi névtudomány megalapítójára emlékezett vissza.
Kora délután a tanácskozás részvevői megkoszorúzták Szabó T. Attila házsongárdi sírját.
Szabadság (Kolozsvár)

Tőkés afférja önmagával
Egyesek talán még emlékeznek, hogy Tőkés László Európai Parlamenti képviselő a kommunista múlttal való szembenézést tűzte ki céljául. Nyerő téma ez, amilyen a politikában nem sok van. Pláne, hogy Tőkés neve egybecseng a romániai forradalommal: ha e név viselője fogja magát, és szembenéz a kommunista múlttal (szavazatszerző szándékkal), nagyot nem tévedhet.
Nem is tévedett, akkor sem, amikor a „szembenézés programját” európai parlamenti alelnöki feladattá emelte. Most ne menjünk bele, hogy egy olyan embertől, aki az „erdélyi magyar külpolitikától” várta két évtizeden át az autonómiát, nem remélhettünk volna-e a nézésen kívül egyebet is, ha már a legmagasabb nemzetközi tisztségbe került, amit erdélyi magyar ember valaha betöltött! Mindenesetre két kampányban nyertes választási programot nehéz kifundálni, és ennél kevésbé számon kérhetőt vagy tartósat se nagyon. Ugyebár a múlttal soha nem lehet eléggé szembenézni...
Csakhogy hiába a dâmboviţai „smekkeriával” konkuráló, mégoly diffúz, tehát nehezen számon kérhető feladat – ebbe is beletörött a bicskája. Egy sajtóhír szerint volt EP-alelnökünk afölött sajnálkozott Marosvásárhelyen, hogy Romániában még nem jelöltek ki emléknapot a kommunizmus áldozatainak; Magyarországon bezzeg jelöltek, megtarthatja más is, ha akarja. Alighanem ez volna a mindenkori történelem első kölcsönünnepe.
Nos, Romániában van hivatalos emléknapja a kommunizmus áldozatainak, mégpedig december 21-én! Bár elismerem, erről többnyire azok értesültek, aki úgy általában is napirenden vannak a hazai történésekkel. Ami nyilvánvalóan nem a Tőkés László esete. És a dolog emiatt súrolja a dilettantizmus határát. Ha ugyanis az emléknapról nem tud, méltán tevődik fel a kérdés: akkor miről tud? Az áldozatokra való emlékezés jelentős összetevője a „szembenézésnek”, nem hiába kéri számon maga is a parlamenten a (feltételezett) hiányát.
Az affér gyakorlati jelentőséggel is bírhatna, jelesül a magyar kormány számára, bár aligha fog. Tőkés László közeli munkatársai ugyanis semmivel sem tűnnek tájékozottabbnak a mindennapi romániai valóságot illetően. (Többeknek feltűnt, hogy a múlt hétvégi néppárti kongresszuson több szó esett Magyarországról, mint Romániáról vagy Erdélyről akár.) Ami nem gátolja meg az Orbán-kormányt, hogy Tőkéséket tekintse Budapest stratégiai partnereinek, és tőlük tájékozódjon az erdélyi magyarság problémáiról. Ilyen körülmények között nem csodálkoznék, ha ez a lista egyre hosszabbra nyúlna, bár ahhoz talán némi helyismeretre is szükség volna.
Szőcs Levente
Új Magyar Szó (Bukarest)

Hírsaláta
SZEGÉNY MAROSVÁSÁRHELY, AVAGY VASS KONTRA FRUNDA. Frunda György saját rádiójában, a Gagában regált Vass Levente polgármesterjelölt ama véleményére, melyet a Facebookon hozott nyilvánosságra, miszerint Frunda Györgynek el kellene számolnia az elmúlt húszévi szenátori tevékenységével. Erre Frunda azt fejtegette, hogy Vass Levente úgy tesz, mint Gigi Becali, aki rendre beleköt a nagy európai klubcsapatok vezetőibe annak reményében, hogy figyelemre méltatják, de mindig válasz nélkül marad. Frunda György csalódottságának adott hangot amiatt is, hogy az RMDSZ Maros megyei elnöke, Kelemen Atilla, miként reagált a történtekre. Ő tudniillik azt sejtette válaszában, hogy Vass Levente és Frunda György kvittek az egymást támadó nyilatkozatok tekintetében. (Mediatica.ro)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Eltulipánosodott függetlenek (RMDSZ-polgármesterjelöltek)
Tulipánossá vált az összes háromszéki magyar községvezető, besoroltak az RMDSZ-be azok is, akik 2008-ban függetlenként, illetve az MPP támogatásával szereztek mandátumot – jelentette be büszkén Tamás Sándor, az RMDSZ megyei elnöke, aki azt is elmondta, ezek a polgármesterek a szövetség jelöltjeiként indulnak az idei önkormányzati választásokon.
Háromszéken két városban maradt nem RMDSZ-es magyar polgármester, Baróton Nagy István, Kézdivásárhelyen pedig Rácz Károly. Az elmúlt négy évben hatásosnak bizonyult az RMDSZ-es megyevezetés “támogatáspolitikája”, és sorba váltak a szövetség tagjává a korábbi függetlenek, így ma már nem meglepő, hogy az RMDSZ színeiben mérettetik meg magukat idén. RMDSZ-es jelölt lesz Illyefalva, Bölön, Bükszád, Ozsdola és Kézdiszentlélek jelenlegi vezetője, mindannyiukat függetlenként választották meg, és nem tesz másképpen Gidófalva elöljárója, aki a zöld párt színeiben nyert mandátumot. Tamás Sándor nem ejtett szót az MPP-s támogatással függetlenként mandátumot nyert nagyajtai polgármesterről, Bihari Edömérről, értesüléseink szerint azonban ő is követi kollégái példáját. Arra a kérdésre, hogy mivel győzték meg az említett urakat az RMDSZ-hez csatlakozásról, Tamás Sándor szűkszavúan válaszolt: “Az eddig elvégzett munkánkkal.” Az RMDSZ polgármesterjelöltjeiről már mindenütt döntöttek, többnyire a helyi választmány határozott, és ezt hagyta jóvá a megyei Állandó Tanács. Árkoson is megvan az induló neve, ám egyelőre nem hozták nyilvánosságra, Kőröspatakon Kisgyörgy Sándor a jelöltjük, a többi sepsiszéki községben a tisztségben levő polgármesterek vállalják újra a megmérettetést – mondta el Fodor István sepsiszéki elnök.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Incze Lászlóra emlékeztek (Ünnep Kézdivásárhelyen)
Szombaton könyvbemutatóval, dokumentumfilmmel és szoboravatással egybekötött ünnepségen emlékeztek a múzeumalapítás negyvenedik évfordulójára, és az intézmény felvette megálmodója, létrehozója, Incze László (1928–2007) tanár, helytörténész, muzeológus és közéleti személyiség nevét.
Szűknek bizonyult az egykori tanácsház gyűlésterme, a jelenlegi múzeum kiállítóterme, több mint kétszázan jöttek el, a nagyon sok helybeli mellett itt voltak a szülőhely, Barót, valamint Kovászna, Kolozsvár és több erdélyi város képviselői. A főbejárat melletti falra felszerelt, kétnyelvű tábla jelzi: az intézmény ettől a naptól az Incze László Céhtörténeti Múzeum nevet viseli. Elsőként Dimény Attila múzeumvezető idézte fel a negyven évvel ezelőtti múzeumnyitást, majd dióhéjban a négy évtized legfontosabb statisztikai adatait sorjázta: ez idő alatt közel félmillióan látogatták az intézményt, amely több mint hétszáz rendezvénynek adott otthont, az időszakos képzőművészeti kiállításoknak köszönhetően mára ötszáz értékes alkotással gazdagodott. Dimény beszédében külön kiemelte néhai Incze László szerepét, aki munkatársaival intézményt teremtett Kézdivásárhelyen. A megemlékezés a Vörös T. Balázs által 2001-ben készített és Incze László múzeumpedagógiai tevékenységét bemutató huszonhat perces dokumentumfilm megtekintésével kezdődött, majd könyvbemutatóval folytatódott. A kolozsvári Polis Könyvkiadó vezetője, Dávid Gyula irodalomtörténész és Kötő József színháztörténész a múzeumalapító munkásságát méltatta, A rendhagyó székely város című, frissen megjelent, Incze László tanulmányait tartalmazó díszes könyvet özvegye, Szabó Judit ny. tanár, néprajzkutató, a kötet szerkesztője mutatta be. “Incze László neve már életében összeforrt a kézdivásárhelyi múzeummal, mert a látogatók százai találkoztak vele tárlatvezetőként. Nagy türelemmel és nem kisebb szakértelemmel mutatta be a frissen kiállított tárgyakat vagy az állandó kiállítások anyagát. Sokan ismerték őt, és őrzik emlékezetükben szerény és tiszteletre méltó alakját” – írta róla köszöntőjében dr. Egyed Ákos történész, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja, akinek üzenetét Kötő József tolmácsolta. Tamás Sándor, a megyei önkormányzat elnöke a jelenleg a magyarországi Mezőkovácsházán élő nyolcvankét éves Király Károly levelét olvasta fel, aki a rossz időjárás és betegsége miatt nem lehetett jelen az ünnepségen. Király 1968–1972 között a Román Kommunista Párt Kovászna megyei bizottságának első titkára volt, segítsége és aktív támogatása nélkül aligha jöhetett volna létre a céhtörténeti múzeum. Üzenetében külön kiemelte Sylvester Lajos, lapunk főmunkatársa érdemeit, aki abban az időben a megye kulturális tevékenységét vezette. Negyven évvel ezelőtt az avatószalagot ő vágta el. Ezt követően kötetlen beszélgetésre került sor, kortársak, barátok és ismerősök emlékeztek Incze Lászlóra, majd a rendezvény a múzeum udvarán folytatódott, ahol leleplezték a névadó szobrát, Vetró András képzőművész alkotását. A bronz mellszobrot a Bedő Zoltán által vezetett Incze László Egyesület állíttatta. Kötő József a névadó tudományos és közéleti munkásságát méltatta, a mellszobrot Tamás Sándor és Rácz Károly polgármester leplezte le, ft. Vargha Béla kézdi-orbaiszéki római katolikus főesperes és nt. Szőcs László kézdi-orbai református esperes áldotta meg.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Ismét tüntettek az önálló magyar tagozat megalakulása ellen
Ismét tüntettek hétfőn az önálló magyar tagozat megalakulása ellen a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) román diákjai – közölte a román Agerpres hírügynökség. A MOGYE román diákszervezetének felhívására szemtanúk szerint több mint 150 egyetemi hallgató demonstrált hétfőn Marosvásárhelyen, a Maros megyei prefektusi hivatal előtt. A résztvevők „Egyetemi autonómiát!”, „Egységben jobbak vagyunk!”, „Ki a politikával az egyetemről!” feliratú, román nyelvű transzparenseket tartottak a magasba.
A román diákok második alkalommal demonstráltak az ellen, hogy a bukaresti oktatási minisztérium az új román tanügyi törvény előírásainak megfelelően önálló tagozatba akarja szervezni az intézményben a magyar nyelvű orvos- és gyógyszerészképzést. A Marosvásárhelyi Diákliga először február 28-án rendezett tüntetést, úgymond a magyar „etnikai elkülönülés” ellen, akkor a MOGYE épülete előtt. Első nyilvános akciójukat az oktatási miniszter látogatása előtti napra időzítették.
Február 29-én Catalin Baba, a román oktatási tárca vezetője, személyesen próbálta rávenni a MOGYE oktatóit, hogy tartsák be a törvény rendelkezéseit és fogadjanak el olyan egyetemi chartát, amely utat nyit az önálló magyar főtanszékek és az egyetemen belül szervezeti önállóságot élvező magyar tagozat megalakítása előtt. A MOGYE oktatói ezt az egyetemi autonómia hivatkozva elutasították. Király András oktatási államtitkár az MTI-nek úgy nyilatkozott, hogy a második, hétfői diáktüntetés időzítése sem lehet véletlen: ezt arra a napra szervezték, amikor az RMDSZ kormányzati beavatkozásra próbálta rávenni koalíciós partnereit a MOGYE ügyében. A szövetség azt szeretné elérni, hogy kormányhatározattal teremtsék meg a magyar oktatás szervezeti önállóságát a MOGYÉ-n.
Az RMDSZ-es államtitkár leszögezte, senki sem akarja szétszakítani az egyetemet, a magyar oktatók és diákok az intézményen belül kérnek fejlődési lehetőséget az anyanyelvű oktatás számára. Az RMDSZ vezetői a napokban nyilvánvalóvá tették, hogy a MOGYE magyar tagozatának megalakítását a bukaresti kormánykoalíció szakítópróbájának tekintik. Markó Béla oktatási ügyekben illetékes miniszterelnök-helyettes nemrég kilátásba helyezte, hogy lemond a kormányzati tisztségéről, ha a kabinet nem tudja érvényesíteni a törvényt a marosvásárhelyi egyetemen.
A hétfői koalíciós tárgyaláson részt vevő Fekete Szabó András, az RMDSZ szenátusi frakcióvezetője az MTI érdeklődésére csak annyit közölt, hogy kedden délután újabb koalíciós egyeztetést tartanak a bukaresti kormánypártok a MOGYE magyar tagozata ügyében. A Marosvásárhelyi Diákliga kilátásba helyezte, hogy folytatják a demonstrációk sorozatát, ha a politika nem tesz le arról, hogy beavatkozzék az egyetem ügyeibe. A hétfői marosvásárhelyi tüntetés incidensek nélkül ért véget.
MTI
Erdély.ma

Magyar tantárgyverseny Moldvában
Március 3-án ért véget a Mikes Kelemen országos Magyar Nyelv és Irodalom Tantárgyverseny, immár IX. alkalommal megszervezett, Bákó megyei szakasza. Az eseménynek a bákói Domnița Maria I-VIII. osztályos iskola adott otthont, melynek igazgatónője, Deaconu Elisabeta Cecilia, igencsak nagy szeretetettel fogadja be minden évben a moldvai magyarság ezen megmérettetését.
Az eltelt kilenc év alatt sokan tiszteletüket tették ezen a rendezvényen, rangos és ismert javító-tanárok állították mérce alá az idénre már 24 moldvai csángó településről összesereglett 73 tanulót, akik négy kategóriában, korcsoportban mérték össze az iskolai, valamint az iskolán kívüli magyar órákon elsajátított tudásukat. Tiszteletre méltó, hogy a Bákó megyei főtanfelügyelő, Lazăr Florin, is tiszteletét tette ez alkalommal, váratlan betoppanása azonban nem riadalmat, a szokásos „lóti-futi” effektust, hanem inkább örömet váltott ki, mind a szervezőkből, mind Anghel Năstase roma kisebbségi tanfelügyelőből, aki a magyar oktatás érdekeit hivatalosan képviseli a Bákó megyei tanfelügyelőségen. Utóbbi ismételten hangot adott elismerésének, mellyel az oktatási programban dolgozó oktatók végzik mindennapi munkájukat.
Míg a gyerekek legjobb tudásuk szerint azon „törekedtek”, hogy a „legeszesebben” megoldják a tantárgyverseny tételeit, addig a moldvai magyar oktatásért dolgozó pedagógusok, jelenlegi munkáltatójukkal a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének elnökével tárgyaltak. Burus Siklódi Botond elnök úr vezetésével, arról folyt a beszélgetés, hogyan tudnák az oktatási program átszervezésében felmerülő kérdéseket megelőzni, a már felmerült kérdések megválaszolásában ki tud segíteni. A Moldvai Magyar Oktatásért Alapítvány is képviseltette magát ezen a találkozón, volt olyan kérdés, melyre az AMMOA képviseletében jelenlevő Petrás Robi már ismerte a megoldást, de ott volt Bartha András és Pogár Laci is, akik szintén megnyugtató válaszokat tudtak adni a tanárok felvetéseire.
A kiadós ebéd után mindenki türelmetlenül várta az eredményhirdetést, a zsűri pedig szorgosan és pontosan igyekezett, Borbáth Erzsébet nyugdíjazott igazgatónő felügyelete alatt, Márton Béla tanár úr és Szolláth Hunor közreműködésével, hogy a sokszor csak fél pontos különbségeket is a legigazságosabban értékelje. Mint az „nálunkfelé” történni szokott, az eredményhirdetés nem csak a gyerekeknek szerzett örömet, hanem felkészítő tanáraiknak is.
„Erőst örömesen” meséltek a javító-tanárok, a dolgozatokban észlelt vidámságokról, elmés megoldásokról, szívhez szóló fogalmazványokról. Mint amikor a „serény” ellentétét kellett fokozni, és a megoldást az „eszes” szerző, nemserény, nemserényebb és legnemserényebb formában vetette papírra. Kiemelten értékelte Borbáth Erzsébet pedagógus, a már csak a moldvai magyarság, mindennapi szókincsében élő szavak használatát, biztatva a gyerekeket, hogy az irodalmi magyar nyelv elsajátítása közben, ne feledjék el ezeket a régies szavakat, kifejezéseket.
erdon.ro

Ha kedden sem születik döntés a MOGYE-ügyben, akkor „nem tudunk együtt menni tovább”
Eredménytelenül zárult a román kormánykoalíció keddi tanácskozása a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) magyar tagozatának megalakításáról – közölte az MTI-vel Markó Béla miniszterelnök-helyettes.
Az RMDSZ volt elnöke szerint most már a bukaresti kormány fő erejét alkotó Demokrata Liberális Párt (PDL) is elismeri, hogy csak kormányhatározattal lehet a magyar nyelvű orvosképzés szervezeti önállóságát biztosítani, de ennek tartalmáról a koalíció nem tudott megegyezni.
A PDL március 12-ig kért haladékot: „amennyiben jövő kedden kormányhatározattal nem rendezzük ezt a kérdést, és nem érvényesítjük a törvényességet a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen, akkor minden valószínűség szerint nem tudunk együtt menni tovább” – jelentette ki Markó.
Hozzátette: a kormányhatározatnak a magyar főtanszékek, illetve magyar kar megszervezéséről kell rendelkeznie. Ennek tartalmáról folyik a vita, de olyan alternatíva, hogy ne szülessen ilyen kormányhatározat, az RMDSZ számára nincsen. Markó Béla az MTI-nek megerősítette: lemond miniszterelnök-helyettesi tisztségéről, ha a koalíció nem képes az oktatási törvény előírásait betartatni az állami költségvetési intézményekkel. „Ez az én esetemben egyértelmű, de az RMDSZ helyzetét is kérdésessé teszi a koalícióban” – fűzte hozzá a bukaresti kormány oktatásért felelős miniszterelnök-helyettese. A MOGYE szenátusa a bukaresti oktatási minisztérium többszöri felszólítása ellenére sem volt hajlandó olyan alapszabályt megszavazni, amely utat nyitott volna a magyar nyelvű orvosképzés intézményen belüli szervezeti önállósulása előtt. A magyar tagozat megalakítását 2011 óta törvény írja elő, de ezt a tanintézmény vezetőségének román többsége – az egyetemi autonómiára hivatkozva – következetesen megtagadta. A koalíciós pártok tanácskozása előtt a román diákok demonstrációt szerveztek Marosvásárhelyen a magyarok „etnikai elkülönülése” ellen és elítélték az egyetem ügyeibe való politikai beavatkozást.
MTI
Erdély.ma

Nyolc éve folyik a küzdelem a magyar utcanévtáblákért Nagyváradon –
Nem akar magyar utcaneveket a nagyváradi román többségű önkormányzat. A testület februári ülésén elutasította a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) erre vonatkozó határozatjavaslatát. Nyolc éve folyik a küzdelem azért, hogy Nagyváradon magyar utcanévtáblákat és még mindig semminemű hajlandóság nincs a román pártok tanácsosai részéről arra, hogy ezt jóváhagyják. – Legutóbb, 2011. januárjában ígérte meg a Liberális Párt azt, hogy mint helyi koalíciós partner támogatja az RMDSZ kezdeményezését és megszavazza azt, hogy magyar utcanevek jelenjenek meg Nagyváradon. Benyújtottuk a határozati javaslat kérésünket, amelyet a polgármesteri hivatal szakapparátusa negatívan véleményezett, azt mondta, hogy nem törvényes az igény, holott tudjuk azt, hogy Krasznán 2002-től van tanácsosi határozat, ami érvényben van és, amit gyakorlatba ültettek. Maros megyében, Hargita megyében, Szilágy megyében példa van arra, hogy tanácsosi határozat nélkül is kitették sőt, közelebb jövök, Élesden is ott van a mindennapi példa, hogy román nyelv mellett magyar nyelven is ott vannak az utcanevek – mondta el Biró Rozália, Nagyvárad alpolgármestere. Kossuth Rádió
Erdély.ma

Beiratkozás: rendelleneségek, káosz mindenhol
Meglehetősen kaotikusan, kisebb-nagyobb rendellenességekkel indult tegnap az előkészítő, illetve az első osztályokba való beiratkozás első szakasza. A legtöbb erdélyi és partiumi iskolában már kora hajnalban sorok alakultak ki – voltak tanintézetek, ahol sorszámot kellett osztogatni a pánikhangulat elkerülése érdekében. A szülők a legtöbb helyen attól tartanak, ha hanyagolják a beíratást, akkor gyermekük számára nem jut már hely a kívánt osztályban, esetleg nem az előre kiválasztott tanítónőhöz kerül.
Kivizsgálást indít az oktatási tárca
Tudorel Urianu, az oktatási minisztérium szóvivője szerint a beiratkozás azért késett, mert tegnap hajnalban több áramszünettel is szembesült a központi informatikai rendszert működtető Siveco társaság, amelynek munkatársai hajnali 5 órától dolgoztak a hiba elhárításán. Az előzetes vizsgálatok szerint az egyik szerver merevlemeze hibásodott meg, arról kellett az adatokat átmenteni egy másik adattárolóra. Cătălin Baba tanügyminiszter elmondta: vizsgálatot rendelt el a rendszerhiba körülményeinek tisztázására. Hangsúlyozta: nem marad következmények nélkül, ha kiderül, hogy az üzemzavar személyi mulasztás miatt következett be. A tárcavezető azt is közölte: nem sokkal 11 óra körül ismét működött a rendszer, így a beiratkozások is elkezdődhettek. Baba szerint pénteken tesztelték a rendszert, akkor még kifogástalanul működött.
Késett az adatfelvételi módszertan
Keresztély Irma Kovászna megyei főtanfelügyelő úgy véli, a tanintézetek későn kapták meg a minisztériumtól az adatfelvételi módszertant és a számítógépes programot, így várható volt, hogy lesznek fennakadások. „Legalább két héttel az iratkozások megkezdése előtt az iskolák meg kellett volna hogy kapják azt a programot is, melyet az adatbevitelhez kell használni, hogy legyen idejük azt kipróbálni, és a minisztérium is tesztelhette volna a terhelhetőségét. Várható volt, hogy amikor az egész országban megkezdődnek az iratkozások, meghibásodhat a rendszer” – nyilatkozta lapunknak a főtanfelügyelő, aki folyamatosan arra buzdította a szülőket, hogy az első napokban ne rohamozzák meg az iskolákat, hiszen a körzetbe tartozó gyerekek összeírása két hétig tart.
Egy neve elhallgatását kérő anyuka lapunknak elmondta, ez a fennakadás is azt jelzi, hogy a minisztérium elsiette a reformokat. „Egy számítógépes programot sem voltak képesek beindítani, ezért nem bízom abban, hogy a tanévkezdésre az előkészítő osztálynak berendezik a tantermeket, kidolgozzák megfelelően a tantervet. Az elsietett reformoknak a gyerekeink az áldozatai” – szögezte le az édesanya.
Kovászna megyében nem állt le az iskolai beiratkozás a központi számítógépes program meghibásodása miatt. Az iskolákban elvették az iratcsomókat a sorban álló szülőktől, akik néhány nap múlva újra be kell hogy menjenek az intézménybe, hogy láttamozzák a központi nyilvántartás alapján kinyomtatott jelentkezési dokumentumot. Az iskolák többségében iktatták a beiratkozási kéréseket, ám volt, ahol ezt nem tartották fontosnak, arra hivatkozva, hogy az első fordulóban csak a körzetbe tartozó gyerekeket írják be, őket pedig sorrendtől függetlenül kötelesek felvenni. A sepsiszentgyörgyi Mikes Kelemen Gimnáziumban csak délben kezdték el a procedúrát: Szőcs Torma Katalin igazgatóhelyettes lapunknak elmondta, inkább ők dolgoznak estig, de nem akarják, hogy a szülők kora reggeltől sort álljanak.
Többszakaszos iratkozás
A beiratkozások első szakasza március 16-áig tart, ebben az időszakban a szülők azokba az iskolákba írathatják be első vagy előkészítő osztályba a gyermeküket, amelyhez a korábban megállapított körzetek szerint a lakhelyük tartozik. A beiratkozások alapelve szerint a körzetekben mindenkit be kell hogy írjanak a tanintézetek, azon szülők pedig, akik máshová akarják vinni gyermekeiket, csak a fennmaradó helyek függvényében tehetik meg. A beiratkozásokat elektronikusan is összesítik és követik az átfedések kiküszöbölése érdekében. Az iskolák március 19-én kifüggesztik az első körben hozzájuk beiratkozott gyerekek névsorát. Miután az iskolák és a tanfelügyelőségek közzéteszik a szabadon maradt helyek számát, a szülők március 27-éig nyújthatják be a jelentkezési kérvényüket.
A második szakaszban a más körzetekből beiratkozott gyerekek névsorát április 2-án teszik közzé, április 4-én pedig a körzetből és a körzeten kívülről iratkozott gyerekek névsorának, valamint a továbbra is szabadon maradt helyek listájának közlésével zárul a procedúra. Amint arról beszámoltunk, az új tanügyi törvény előírja, hogy az óvoda után nem első, hanem úgynevezett előkészítő osztályba kell járniuk azoknak a gyerekeknek, akik szeptember elsejéig betöltötték a hatodik életévüket. Azok a gyerekek, akik szeptember elseje után, december 31-éig töltik be a 7. évet, beiratkozhatnak már az első osztályba is, de a szülők kérhetik, hogy beiratkozzanak az iskolák keretében működő előkészítő osztályok valamelyikébe.
A kisdiákok nem kapnak osztályzatot a tevékenységükre, a pedagógusnak viszont feladata, hogy minden gyerekről készítsen egy úgynevezett képességfelmérő jelentést, mely szükséges az első osztályba való jelentkezéskor. Az iskolák számára a minisztérium külön büdzsét biztosít megfelelő helyiségek kialakítására, taneszközök beszerzése végett. Egyelőre úgy tűnik, a legtöbb erdélyi és partiumi iskola felkészült a szeptemberi iskolakezdésre az előkészítő osztályok tekintetében: rendeződni látszanak a teremgondok, és várhatóan pedagógushiánnyal sem kell szembenézni.
Amint arról beszámoltunk, a Spiru Haret Tanügyi Szakszervezeti Szövetség korábban a beiskolázásra vonatkozó rendelet visszavonását kérte a minisztériumtól. Az érdekvédelmi szervezet szerint a szülőknek alkotmányos joga megválasztani, hogy melyik iskolába íratják be gyereküket. Azonban a jogszabály miatt semmi garanciájuk nincs arra, hogy lesz-e ott hely a számára.
Emiatt a rendelet sérti a választáshoz való jogot, és nem veszi figyelembe a gyerek érdekeit, állítják. A szakszervezet arra hívta fel a figyelmet, hogy a szülők a valóságban más kritériumok szerint választanak iskolát csemetéiknek: a munkahelyük közelsége, kisebb korú testvér esetén az óvoda közelsége, a délutáni program szintén sokat nyom a latban.
Bíró Blanka, Gyergyai Csaba
Krónika (Kolozsvár)

Támogatható a Sapientia?
A román oktatási törvény szerint elméletileg kaphatnak állami támogatást a romániai magánegyetemek, így a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem is, Gáspárik Attila, az illetékes szaktanács magyar tagja viszont úgy véli, erre alig van esély. Gáspárik Attila az MTI-nek nyilatkozva elismerte, hogy a törvény egyetlen ponton megemlíti a finanszírozás lehetőségét. „Erre azonban semmilyen háttéranyag nem készült. Még kidolgozás alatt sincsen semmi olyan dokumentum, amely a magánegyetemek állami finanszírozását szabályozná” – nyilatkozta a Felsőoktatás-finanszírozási Országos Tanács tagja.
Gáspárik azt a meglátását is elmondta, hogy Romániában ma több állami egyetem működik, mint amennyire szükség lenne, ezért az állam az egyetemek egyesítésével próbálja csökkenteni a számot és a költségeket. Hozzátette, egy-egy egyetem finanszírozása attól függ, hogy az illető egyetem milyen helyet foglal el a felsőoktatási intézmények rangsorában.
A tavaly elfogadott új oktatási törvény 204. paragrafusának hetedik bekezdése tételesen kimondja: „a román állam támogathatja a magán-felsőoktatást”. A törvény 214. cikkelye, mely azokat a forrásokat sorolja fel, amelyekből finanszírozhatók a magánegyetemek, az alapítók által befizetett összegek és a tandíjak mellett egy harmadik forrást is megnevez: „támogatások, adományok és egyéb legálisan létrehozott források”, az állami támogatást azonban tételesen nem említi.
A magánegyetemek állami finanszírozásának a lehetőségét a korábbi oktatási törvény is tartalmazta, a Sapientia EMTE majdani román állami finanszírozásának kérdése pedig a 2005-ös bukaresti, a 2006-os budapesti, majd a 2007-es nagyszebeni román–magyar közös kormányülésen is felmerült. 2005-ben a Tăriceanu-kormány és a Gyurcsány-kormány meg is egyezett a Sapientia-tudományegyetem oktatási folyamatának közös finanszírozásáról, a román fél azonban a későbbi közös kormányüléseken azt hangsúlyozta, erre csak az egyetem végleges akkreditációja után kerülhet sor. A megegyezés időpontjában Mihai-Răzvan Ungureanu jelenlegi miniszterelnök volt Románia külügyminisztere, emlékeztet az MTI.
Mint arról beszámoltunk, az elmúlt napokban polémiát váltott ki a Sapientia EMTE lehetséges állami támogatásának az ügye. Múlt héten az Erdélyi Magyar Néppárt kérte a román költségvetési támogatást a Sapientiának. Dávid László, az egyetem rektora elmondta, azért tartja indokoltnak az egyetem állami finanszírozását, mivel az a román államtól vállalt át kötelezettségeket, például a magyar nyelvű műszaki képzés biztosítását.
Gáspárik Attila viszont a Transindex portálnak azt nyilatkozta, nem létezik és soha nem is létezett arra lehetőség, hogy a magánegyetemek támogatást kapjanak az állami költségvetésből. Szerinte aki ezt kéri, vagy nem ismeri a törvényeket, vagy szándékosan félretájékoztat, hangulatot akar kelteni, hogy viktimizálhasson egy ügyet. Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára arra hívta fel a figyelmet, hogy az egyetem az akkreditáció elnyerésével kutatási programokra kaphat támogatást az államtól. Elmondta, erre az akkreditált magánegyetemek intézményként, diákjaik pedig természetes személyként is pályázhatnak.
Krónika (Kolozsvár)

Anyaszórvány
Ilyen szó, tudom, nincs is, de lehetne. Van anyaegyház, anyaiskola, anyaintézet, anyaállam, anyaország…, megannyi összetett szó, amelyekben az előtag függőséget, fölérendeltséget jelöl, az anyaszórvány kifejezés is jelzi, hogy ide kisebb szórványközösségek is tartoznak. Segesvár ilyen, bár a tömbmagyarság (az egykori Udvarhelyszék és Marosszék) közelsége mégis bizonyos mértékben előnyös helyzetet biztosít számára. Az 1990-es évek elején csak néhány század hiányzott ahhoz, hogy az itteni magyarság számaránya elérje a bűvös 20 százalékot. Azóta folyamatosan fogyunk, ma ez az arány 16 százalék. De a szórványsorsot más-más formában éli meg mindenki. Amíg egy magyar tagja lehet valamelyik magyar vallásfelekezet népes gyülekezetének, míg gyermeke anyanyelvén tanulhat (a líceumban két különböző profilú osztályban is), míg hetente részt vehet valamilyen magyar kulturális rendezvényen, addig megvan a lehetősége annak, hogy őrizze, ápolja anyanyelvét, kultúráját, megmaradjon magyarnak. Ha egy nagymama nem anyanyelvén beszél unokájával, ha egy tiszta magyar családban nem anyanyelven folyik a kommunikáció (!), ez már egyéni választás kérdése. Más a helyzet azokon a kisebb településeken, ahol nincs iskola, az Igét is csak havonta egyszer-kétszer hallják a hívek anyanyelven. Emlékszem egy kihelyezett istentiszteletre: a segesvári gyülekezet Keresdre látogatott. Hetvenen-nyolcvanan voltunk ott az evangélikus templomban, és két nyelven, magyarul és németül hallgattuk az Igét, s énekeltük: Erős várunk nékünk az Isten, Ein feste Burg ist unser Gott, de inkább csak magyarul, mert a szép nagy templom egykori hívei Németország valamely táján gondolnak (?) elhagyott szülőföldjükre. A szeretetvendégségen házigazdáink, az a néhány keresdi és besei református magyar boldogan sürgölődött körülöttünk, különös ünnepi alkalom volt ez számukra. S miután még meglátogattuk a szebb jövőre váró Bethlen-kastélyt, elbúcsúztunk a helyiektől: Békesség Istentől! Néhány fiatal is vidáman rázott kezet velünk: Békéség Isténtél! – mondták, mert ők is reformátusok. * Jakabházi Béla: Anyaszórvány. Hírharang – A segesvári református egyházközség gyülekezeti lapja, 4. szám, 2012. január)
b.d.
Népújság (Marosvásárhely)

Lapszemle
Hunyad Megyei Hírmondó – 2012. február, 139. szám
A közéleti havilap legfrissebb számának első oldalán a főszerkesztő arról ír az új oktatási törvény kapcsán, hogy a szórványban különösen számítanak minden gyermekre. Ugyancsak az első oldal mutatja be Dezméri Istvánt, Hunyad megye új prefektusát. Deák Levente jogász rovatában ezúttal az ajándékoknak az örökségbe történő beszámításáról ír. Csatlós Erzsébet az oktatás aktuális kérdéseivel foglalkozik, de olvashatunk Winkler Gyula európai uniós képviselő sajtóirodájának beszámolóiból a közelgő választások előkészületeiről, valamint az új prefektus feladatairól. Benedekfi Dávid arról számol be, hogy Lupényban jártak a magyarországi testvérváros, Kecel képviselői. Csatlós Erzsébet ugyanakkor arról is tudósít, hogy Lupénynak nemcsak külföldi, hanem hazai testvértelepülési kapcsolata is van a szilágysági Sarmasággal. Az ötödik oldalon Kun Kriza Ilona gondolatait olvashatjuk arról, hogy kisgyermekeinket óvodába vagy iskolába írassuk-e. Ezen az oldalon László Anna és Csatlós Erzsébet különböző iskolai olimpiákról is beszámol. Takács Piroska Nagyasszonyaink sorozatában Cserei Helénát mutatja be, aki báró Wesselényi Miklós felesége és ifjabb báró Wesselényi Miklós édesanyja volt. Bemutatjuk templomainkat sorozatában Kun Árpád a sztrigyszentgyörgyi római katolikus templomról ír, másik cikkében pedig a népszámlálás ideiglenes adatai alapján térképezi fel azon Hunyad megyei településeket, ahol magyarok élnek. A hetedik oldalon még olvashatunk a sztrigyszentgyörgyi és a dévai Téglás Gábor iskolában lezajlott farsangi mulatságokról. Az utolsó oldal fényképes beszámolót közöl a dévai kisiskolások farsangi mulatságáról. Végül tudomást szerezhetünk arról, hogy március 15-én megyénk nagyobb városaiban hol és mely időpontban tartják a megemlékezéseket. A lapot Csatlós Erzsébet szerkesztette.
K. Á.
Szabadság (Kolozsvár)

Médiakonferencia a Sapientián
Ötödik alkalommal szervezett a hétvégén médiakonferenciát a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Marosvásárhelyen az Új média-valóságok: hálók, kapcsolatok címmel. A kétnapos rendezvénysorozaton marosvásárhelyi, csíkszeredai és kolozsvári előadók vettek részt, akik mellett magyarországi vendégek is jelen voltak, az Eötvös Loránd Tudományegyetemről, a Corvinus Egyetemről, a kaposvári egyetemről és a dunaújvárosi főiskoláról. A hétvégi rendezvény elsősorban az előadók eddigi kutatásainak legfrissebb eredményeire fókuszált, de sor került a saját tapasztalatok, elképzelések megfogalmazására is. Az előadások a jelenlegi társadalmi és kulturális átalakulásokról, a médiának ebben a folyamatban betöltött szerepéről szóltak, arról a felgyorsult világról, amely az élet szinte minden területét befolyásolja.
„Milyen sajátosságok, szerveződési elvek, kulturális vonások jellemzik az új média tereiben, az új média hatására szerveződő, részben azelőtt is létező, de átalakuló, részben pedig merőben új társadalmi hálózatokat és kulturális kapcsolatokat?” – fogalmazódott meg a kérdés, hiszen a technika gyors fejlődésével a fizikai valóság, a távolságok, a virtuális tér-alakzatok is megváltoztak. A számítástechnikai felfedezések, a kommunikációs eszközök használata minden eddiginél gyorsabbnak és ebből kifolyólag megrázóbbaknak is tűnnek. Az előadók az új médiának azt a szerepét hangsúlyozták, amelynek a reális, társadalmi hálózatok szervezésére van nagyfokú hatása, akárcsak a kulturális kapcsolatok alakulására.
Antal Erika
Szabadság (Kolozsvár)

Elméletileg lehetséges a román költségvetési támogatás a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem
A román oktatási törvény szerint elméletileg kaphat romániai költségvetési támogatást a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, de az illetékes szaktanács magyar tagja szerint erre alig van esély.
Romániában polémiát váltott ki a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem lehetséges – román – állami támogatásának az ügye. Múlt héten az Erdélyi Magyar Néppárt kérte a román költségvetési támogatást az oktatási intézménynek.
Dávid László, az egyetem rektora az MTI-nek elmondta, indokoltnak tartja az egyetem román állami finanszírozását, hiszen az egyetem a román államtól vállalt át kötelezettségeket, mint például a magyar nyelvű műszaki képzés biztosítását.
Gáspárik Attila, a Felsőoktatás-finanszírozási Országos Tanács tagja viszont a Transindex portálnak azt nyilatkozta: nem létezik, és soha nem is létezett arra lehetőség, hogy a magánegyetemek az állami költségvetésből kapjanak támogatást. Szerinte “aki ezt kéri, az vagy nem ismeri a törvényeket, vagy szándékosan félretájékoztat, hangulatot akar kelteni”, hogy “áldozatként állítsa be” egy ügy érintettjét.
Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára arra hívta fel a figyelmet, hogy az egyetem az akkreditáció elnyerésével kutatási programokra kaphat támogatást az államtól. Elmondta, az egyetemek háromszintű finanszírozásával párhuzamosan az állam kutatási programokra is ad pénzt, és erre az akkreditált magánegyetemek intézményként, diákjaik pedig természetes személyként is pályázhatnak.
Gáspárik Attila az MTI-nek nyilatkozva elismerte, hogy a törvény egyetlen ponton megemlíti a finanszírozás lehetőségét. “Erre azonban semmilyen háttéranyag nem készült. Még kidolgozás alatt sincsen semmi olyan dokumentum, amely a magánegyetemek állami finanszírozását szabályozná.” Gáspárik elmondta, hogy a jelenlegi oktatáspolitika szerint Romániában ma több állami egyetem működik, mint amennyire szükség lenne, ezért az állam az egyetemek összevonásával próbálja csökkenteni a számot és költségeit. Hozzátette, egy-egy egyetem finanszírozása attól függ, hogy az illető egyetem milyen helyet foglal el a felsőoktatási intézmények rangsorában.
A 2011-ben elfogadott román oktatási törvény 204. paragrafusának hetedik bekezdése tételesen kimondja: “a román állam támogathatja a magán felsőoktatást”. A törvény 214. cikkelye, mely azokat a forrásokat sorolja fel, amelyekből finanszírozhatók a magánegyetemek, az alapítók által befizetett összegek és a tandíjak mellett egy harmadik forrást is megnevez: “támogatások, adományok és egyéb legálisan létrehozott források”, az állami támogatást azonban tételesen nem említi.
A magánegyetemek állami finanszírozásának a lehetőségét a korábbi román oktatási törvény is tartalmazta, a Sapientia majdani román állami finanszírozásának kérdése pedig a 2005-ös bukaresti, a 2006-os budapesti, majd a 2007-es nagyszebeni román-magyar közös kormányülésen is felmerült. 2005-ben a romániai Tariceanu-kormány és a magyarországi Gyurcsány-kormány meg is egyezett a Sapientia tudományegyetem oktatási folyamatának közös finanszírozásáról, a román fél azonban a későbbi közös kormányüléseken azt hangsúlyozta, erre csak az egyetem végleges akkreditációja után kerülhet sor. A megegyezés időpontjában Mihai Razvan Ungureanu jelenlegi miniszterelnök volt Románia külügyminisztere.
erdon.ro

Magyarok a román diplomáciai testületben
A parlament két házának külügyi bizottságai meghallgatták tegnap Pataki Júliát, az RMDSZ korábbi képviselőjét, és alkalmasnak találták a nairobi nagyköveti posztra történő kinevezésére. Ugyancsak kedden a kormány döntött arról, hogy Salamon Márton László újságírót nevezi ki a görögországi Szalonikibe főkonzulnak.
A jogász végzettségű Pataki Júlia 2000 és 2004 között volt az RMDSZ bukaresti parlamenti képviselője, azóta az Európai Parlament, az ENSZ és különböző amerikai és európai intézmények és civil szervezetek megbízásából Irakban és Szomáliában teljesített szakértői feladatokat. Ha Traian Băsescu államfőtől megkapja a megbízást, Pataki Júlia nairobi székhellyel Kenyában, Ugandában, Ruandában, Burundiban és Tanzániában képviseli Romániát. A matematikus végzettségű Salamon Márton László újságírói, majd politológusi tanulmányokat is folytatott, jelenleg szociológiából doktorál. 2005-ig a kolozsvári Krónika napilap lapszerkesztője volt, azóta a bukaresti Új Magyar Szó felelős szerkesztője.
Romániában 1989 után rendkívül kevés magyar kapott diplomáciai megbízást. Ebben az időszakban az ország egyetlen magyar ajkú nagykövete Tokay György egykori RMDSZ-es képviselő volt, aki 2005-től képviselte Romániát Litvániában és Lettországban. Jelenleg csak néhány magyar nemzetiségű diplomata dolgozik a román külképviseleteken, többnyire alacsonyabb beosztásban.
Szabadság (Kolozsvár)

Átpolitizált nemzeti ünnep Nagyváradon
Külön ünnepli március 15-ét Nagyváradon az RMDSZ és az EMNP. Az Erdélyi Magyar Néppárt helyi szervezete, illetve partiumi elöljárói keddi sajtótájékoztatójukon cáfolták Kiss Sándornak, a Bihar megyei RMDSZ-szervezet elnökének a helyi sajtóban tett nyilatkozatát: a politikus a Bihari Naplónak azt mondta, az EMNP-sek azzal a konkrét kéréssel keresték meg őt nemrégiben, hogy a nemzeti ünnepet külön-külön szervezze meg a két párt. Csomortányi István, az EMNP partiumi szervezési igazgatója, illetve Zatykó Gyula régióelnök ezzel szemben határozottan állítja: az elnök nem mond igazat, hiszen ők többször is azzal a kifejezett kéréssel fordultak hozzá, hogy március idusát idén közösen ünnepelhessék.
Csomortányi és Zatykó Gyula, valamint Kristófi Kristóf István, az EMNP nagyváradi városi szervezetének elnöke erről keddi sajtótájékoztatójukon beszéltek.
Csomortányi felidézte: a március 15-e körüli nézeteltérések nem új keletűek Nagyváradon. Tavaly a PNL-RMDSZ koalícióban vezetett városi elöljáróság azért nem engedte az EMNT-nek, hogy az 1848-as szabadságharc nagyváradi hősének, Szacsvay Imrének a szobránál ülje meg az ünnepet, mert állítólag az RMDSZ jóval hamarabb lefoglalta azt a helyszínt a saját rendezvénye számára.
Csomortányi István elmesélte: ekkor azzal próbálkozott, hogy már az idei nemzeti ünnepre engedélyt kérjen a helyszín használatára, azonban egy frissen életbe léptetett polgármesteri rendelet a terv útjába állt – az ugyanis kimondta, hogy rendezvényre teret foglalni csakis folyó évben lehet. A szervezési igazgató idén semmit nem bízott a véletlenre: az esztendő első munkanapján, január 3-án reggel már jelentkezett a váradi városházán, hogy március 15-ére, illetve október 6-ára helyet és időpontot engedélyeztessen az EMNP-nek – elmondása szerint eleve azzal a gondolattal, hogy a megemlékezést az RMDSZ-szel közösen tartsák majd meg.
Érdekes módon azonban hiába sikerült a kérvényt 2-es iktatószámmal regisztráltatni az önkormányzatnál – a váradi városházán napi több száz dokumentumot iktatnak –, az engedélyt mégsem kapták meg, azzal az indokkal, hogy az RMDSZ a 84-es számú kérvény alapján már lefoglalta az összes szóba jöhető helyszínt déli 12-től este nyolcig.
Az EMNP-sek elmondása szerint ezután személyesen keresték meg az RMDSZ-t, és Kiss Sándor megyei elnökkel kétszer, illetve Szabó Ödön ügyvezető elnökkel egy alkalommal találkoztak.
Csomortányi István azt mondja, arra a felvetésre, hogy legalább az egyik helyszínen szervezzenek közös megemlékezést, Kiss Sándor válasza ez volt: „Bolondok vagytok? Választási évben együtt ünnepelni?”
Szabó Ödön végül arra szólította fel őket, hogy írásbeli kérvényben igényeljenek egy-egy másfél-két órás intervallumot az általuk kívánt helyszíneken, amit meg is tettek, így végül az önkormányzat engedélyét is megkapták arra, hogy Petőfi Sándor szobránál, illetve Nagysándor József emléktáblájánál eltöltsenek egy kis időt az ünnepen.
Hasonló helyzet állt elő egyébként Zilahon is, ahol Zatykó Gyula elmondása szerint szintén a közös ünneplésre való felkéréssel kereste meg az RMDSZ-t az ottani EMNP, ám ott jókora késéssel, időhiányra hivatkozva visszautasították a kérést.
Nagy Orsolya
Krónika (Kolozsvár)

Szaloniki főkonzullá nevezték ki az Új Magyar Szó felelős szerkesztőjét
Románia szaloniki főkonzuljává nevezte ki kedden a kormány Salamon Márton Lászlót, az Új Magyar Szó című napilap megbízott felelős szerkesztőjét.
A 2005 és 2010 között lettországi és litvániai nagykövetként tevékenykedő Tokay György után újabb két romániai magyar kap diplomáciai megbizatást. Az Ungureanu-kormány tegnap Románia szaloniki főkonzuljává nevezte ki Salamon Márton Lászlót, az Új Magyar Szó megbízott felelős szerkesztőjét, miközben Pataki Júlia volt RMDSZ-es parlamenti képviselő kenyai nagykövet lesz.
A tegnapi kormányülésen elfogadott határozatok szerint Románia visszahívja Görögországból Dumitru Hriţuleac szaloniki főkonzult, akinek megbizatása kilencven napon belül lejár. Utódja, a 42 éves, matematikus- és politológusi végzettségű, jelenleg szociológiából doktoráló Salamon Márton László korábban a kolozsvári Szabadság, majd a Krónika munkatársa volt, 2006 decemberétől néhány hónapig a Bukaresti Zsidó Közösségi Központ igazgatójaként tevékenykedett, 2007-ben pedig kinevezték az Új Magyar Szó főszerkesztőjévé.
Az utóbbi két évben a távközlési és informatikai minisztérium alkalmazottjaként, tanácsosként is dolgozott. Tagja a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének, elnöke a zsidó közösségi projektekkel foglalkozó Haver Egyesületnek. A 49 éves, jogi diplomát a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetemen szerzett Pataki Júlia 2000 és 2004 között volt bukaresti listán megválasztott parlamenti képviselő, azelőtt az RMDSZ-frakció szakértőjeként, valamint az egészségügyi minisztérium tanácsosaként dolgozott, a szövetségben pedig betöltötte a bukaresti szervezet ügyvezető elnöki posztját.
Az elmúlt időszakban az Európai Parlament, az ENSZ és különböző amerikai és európai intézmények, civil szervezetek megbízásából Irakban és Szomáliában teljesített szakértői feladatokat. Pataki Júlia kinevezését tegnap 19 igen és egy ellenszavazat mellett támogatta az alsóház külügyi bizottsága, ezt pedig az államfőnek és a befogadó országnak kell még jóváhagynia, mivel Pataki és Salamon nem karrierdiplomaták, csak négyéves mandátumuk idejére kapnak diplomata státust. Niculescu Tóni, a külügyminisztérium államtitkára lapunknak elmondta, Tokay Györgyhöz hasonlóan a leendő nagykövet és a főkonzul is politikai úton jutott a külföldi misszióhoz, mégpedig az RMDSZ javaslatára. Lapunk különben úgy tudja, Salamon korábban az izraeli nagyköveti posztra is „pályázott”, de eredménytelenül.
Különben irányítása alatt az ÚMSZ megőrizte hangsúlyos RMDSZ-közeliségét, a főszerkesztő pedig tavaly március 15-én azzal vonta magára a figyelmet, hogy bukaresti újságírókkal és civilekkel tüntetést szervezett a magyar médiatörvény ellen. A távozásával megüresedő felelős szerkesztői poszt várományosa egyelőre ismeretlen. Cseke Péter Tamás vezető szerkesztő kérdésünkre elmondta, őt nem kérték fel a tisztség betöltésére, de ha megtörténne, sem vállalná.
Az utóbbi időben jelentős anyagi nehézségekkel küzdő lap egyébként 2005-ben jött létre az egykori kommunista pártlap, az Előre, valamint a Romániai Magyar Szó utódjaként, és négy éven keresztül Verestóy Attila RMDSZ-es szenátor tulajdonában volt, aki – bevallása szerint – több mint egymillió euróval támogatta a lapot megjelentető Scripta Kiadót. 2009 májusában a nagyváradi újságírók alapította Free Press Románia Alapítvány vette át Verestóy 99,89 százalékos tulajdonrészét a Scripta Rt.-ben.
Szűcs László, az alapítvány kuratóriumának tagja tegnap lapunknak elmondta, a legszerencsésebbnek azt tartaná, ha a tulajdonossal konzultálva, a szerkesztőség választana új főszerkesztőt az ÚMSZ élére. Szűcs megerősítette a Krónika értesülését, miszerint a lap a közeljövőben a fővárosból Kolozsvárra költözik.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)

EMNP: Gáspárik ne azt magyarázza, „mit miért nem lehet”
Nem ismeri a törvényt Gáspárik Attila, a Felsőoktatás Finanszírozását Megállapító Bizottság (CNFIS) RMDSZ által delegált tagja – állítja az EMNP. A párt szerint Gáspárik korábbi kijelentéseivel ellentétben igenis van törvényes lehetőség arra, hogy magánegyetemek állami támogatást kapjanak.
Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) kedden kiadott közleménye azt kifogásolja, hogy Gáspárik Attila, a CNFIS tagja korábban leszögezte: nem létezik, és soha nem is létezett arra lehetőség, hogy állami költségvetésből magánegyetemek támogatást kapjanak.
A közlemény a 2011/1-es oktatási törvényt idézi, amely szerint „az állam támogathatja az akkreditált magán-felsőoktatást” (222. cikk, 7. bekezdés), továbbá „a kiegészítő támogatást a Nevelési, Kutatási, Ifjúsági és Sport Minisztérium úgy az állami egyetemek, mint a magánegyetemek részére, az intézmények és a tanulmányi programok színvonalának javítása érdekében, közalapokból ítéli oda” (223. cikk, 3. bekezdés).
Gáspáriknak nem az lenne a dolga, hogy „megmagyarázza, mit miért nem lehet”, hanem hogy tudatosítsa mind a döntéshozókban, mind a román társadalomban a két akkreditált magyar magánegyetem, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem és a Partiumi Keresztény Egyetem közösségi jellegét – áll a közleményben.
„Gáspárik részéről a tudást magabiztos fellépéssel pótoló megnyilatkozásnak azonban van pozitívuma is: egészséges vitát gerjesztett az érintett akadémiai körökben, és talán elgondolkoztatta a parlamenti és kormányzati képviselet monopóliumával bíró RMDSZ-döntéshozókat is arról, hogy kommunikációs trükkökkel ideig-óráig meg lehet téveszteni a közösséget – ahogyan az történt egykor a Petőfi-Schiller Egyetem szemfényvesztő tervével, – de előbb-utóbb eljön az igazság pillanata. Csak remélhetjük, hogy a 2005-ös román-magyar együttes kormányülés szándéknyilatkozata nem ilyen figyelemelterelő kommunikációs füstbomba volt” – olvasható a párt közleményében.
„Az EMNP tagjai és támogatói visszakozó magyarázatok helyett továbbra is azt várják az illetékes kormányzati tisztségviselőktől, hogy a magyar állami gyakorlathoz hasonlóan, dolgozzák ki közösségi egyetemeink, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem és a Partiumi Keresztény Egyetem költségvetési támogatásának módozatait” – szögezi le a közlemény.
Mint arról beszámoltunk, az elmúlt napokban polémiát váltott ki a Sapientia EMTE lehetséges állami támogatásának az ügye. Múlt héten az Erdélyi Magyar Néppárt kérte a román költségvetési támogatást a Sapientiának. Dávid László, az egyetem rektora elmondta, azért tartja indokoltnak az egyetem állami finanszírozását, mivel az a román államtól vállalt át kötelezettségeket, például a magyar nyelvű műszaki képzés biztosítását.
Gáspárik Attila viszont a Transindex portálnak azt nyilatkozta, nem létezik és soha nem is létezett arra lehetőség, hogy a magánegyetemek támogatást kapjanak az állami költségvetésből. Szerinte aki ezt kéri, vagy nem ismeri a törvényeket, vagy szándékosan félretájékoztat, hangulatot akar kelteni, hogy viktimizálhasson egy ügyet.
Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára arra hívta fel a figyelmet, hogy az egyetem az akkreditáció elnyerésével kutatási programokra kaphat támogatást az államtól. Elmondta, erre az akkreditált magánegyetemek intézményként, diákjaik pedig természetes személyként is pályázhatnak.
Krónika (Kolozsvár)

Dúl a nyilatkozatháború Vass Levente és Frunda György között
Vass Levente marosvásárhelyi RMDSZ-es polgármesterjelölt szerint Frunda György szenátor és neje, dr. Mártha Orsolya rágalmazási kampányt indított személye ellen. „Hallottuk a rágalmak egy részét RMDSZ-es találkozókon, másik részét a jelölésem után is Frunda saját rádiójában, amikor a belső szabályainkat is felrúgva, nem a megválasztott jelöltet támogatta” – írja újabb Facebook-bejegyzésében Vass Levente.
”Megértem azokat a marosvásárhelyi embereket, akik védelem hiányában úgy érzik, hogy ki vannak szolgáltatva a forradalom után pozícióba került és túlgazdagodott politikusok kényének-kedvének, mert, ugye nekik mindent szabad.” Az orvos-polgármesterjelölt ugyanakkor közölte: Frunda felesége is rendszeresen lejárató feljelentéseket küld Vass ellen és az általa vezetett urológia-kőtörő részleg ellen. „Szenátor úr, szenátor asszony még mire számítsak..., a jelöltségemet vagy a fejemet akarják!? Kérem, írják meg, hogy tudjam, hogy mire készítsem lelkileg a feleségemet és két szép kicsi gyermekemet!” – fogalmaz bejegyzésében Vass.
Frunda György egyébként a helyi Gaga Rádió egyik műsorának meghívottjaként Gigi Becalihoz hasonlította Vass Leventét, az RMDSZ marosvásárhelyi polgármesterjelöltjét. A szenátor Vass Levente román nyelvű Facebook-bejegyzésére kívánt reagálni, melyben a polgármesterjelölt azt írta: Frunda György el kellene hogy számoljon az elmúlt 20 évi szenátori tevékenységével.
Frunda úgy fogalmazott, Vass Levente úgy tesz, mint Gigi Becali bukaresti üzletember, a Steaua labdarúgócsapat tulajdonosa, aki rendre beleköt a nagy európai klubcsapatok vezetőibe, annak reményében, hogy figyelemre méltatják, de mindig válasz nélkül marad. Frunda szerint az sem véletlen, hogy Vass nem ismeri szenátori tevékenységét, hiszen nem is marosvásárhelyi. „Vass Levente mielott beszélne vagy írna valamirol, javasolom, hogy elobb olvasson utána” – jegyezte meg Frunda
Krónika (Kolozsvár)

Államközi szerződés az autonómiáról? (Budapesten tárgyaltak az SZNT képviselői)
A magyar kormány álláspontja egyértelmű az autonómia kérdésében – szögezte le Németh Zsolt újságírók előtt, miután tegnap a magyar fővárosban tárgyalásokat folytatott a Székely Nemzeti Tanács képviselőivel.
A külügyi államtitkár úgy fogalmazott: az új magyar alaptörvény alkotmányos kötelességgé teszi a közösségi önkormányzatiság támogatását, és ennek egyik élharcosa a Székely Nemzeti Tanács. Hozzátette: bíznak benne, hogy előbb-utóbb világossá válik, az autonómia nem gyengíti Románia stabilitását, hanem a román társadalom stabilitását növeli, és hosszú távon a gazdaság felemelkedését is szolgálja. Izsák Balázs, az SZNT elnöke a székelyföldi magyarság megmaradásának intézményes garanciájaként szólt az autonómiáról.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Reklámújságok helyett
Elérkezett az ideje annak, hogy a Bertis csoport az üzletein, termékein kívül másképpen is kommunikáljon vásárlóival, ennek eszköze a Hallo című kétnyelvű, havonta megjelenő színes folyóirat – jelentette be tegnap a lap bemutatóján Berszány Tibor, a sepsiszentgyörgyi üzletlánc tulajdonosa, hozzáfűzve: elutasítják azt a megoldást, amellyel a szupermarketek élnek, hogy teletömik postaládáinkat reklámlapokkal. A színes, magyar–román kiadvány a pozitívan gondolkodók lapjaként határozza meg magát, elsősorban a helyi közösséghez szól, védjegye a Bertis – a Hallót egyébként a csoporthoz tartozó boltokban lehet megvásárolni 1 lejért –, főszerkesztője Csinta Samu. Horia Kraus, a lap korábbi tulajdonosa és kitalálója a helyi vállalkozók közötti együttműködés, a helyi termékek vásárlásának fontosságára hívta fel a figyelmet.
(Farcádi)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Egy táborban az ellenséggel
Azt már az induláskor is mindenki tudta, hogy a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem megalapítása nem egy út végét, hanem az elejének a kezdetét jelentette. Beigazolódott, amit józanabb pillanataikban talán maguk az egyetemalapítók és továbbvivők is sejtettek: nem volt egy fáklyás menet.
Az eleve kódolt többségi nemzeti gáncsok mellett fel-felbukkant a potenciális konkurenst félő Babeş–Bolyai féltékenysége, és előtűntek az újonc gyermekbetegségei is. Az akkreditáció hiányából fakadó államvizsga-képtelenség kiszolgáltatottságát a “jóakarók” sokszor konvertálták gyatra minőségű oktatássá, de egy-egy nyílt színi vagy még idejében szőnyeg alá söpört házi konfliktus is táplálta a gyakorta szajkózott verdiktumot: nem lesz ebből gálickő.
Mégis lett, de úgy tűnik, egyelőre az akkreditációval sem jutott nyugvópontra a Sapientia ügye. Mert a rögtön és logikusan felmerült költségvetési támogatás kérdésében a törvényes utak bejárásának kísérlete helyett máris az került az előtérbe, hogy mit, miért nem lehet. A román oktatási törvény szerint ugyan elméletileg kaphatna pénzt az állami büdzséből, mégis éppen az illetékes szaktanács magyar tagja hívta fel a közfigyelmet ennek kivitelezhetetlenségére.
Bár jól és hitelesen is hangzik, hogy az egyetem tevékenysége a román államot tehermentesíti például a magyar nyelvű műszaki képzés biztosításával, s ezért költségvetési “figyelemre” érdemesül, maradjunk azért a törvénynél. Annál a jogszabálynál, amelyről Gáspárik Attila, a Felsőoktatás-finanszírozási Országos Tanács tagja úgy tartja, hogy soha nem kínált lehetőséget a magánegyetemek állami költségvetésből történő finanszírozására. Ebben az esetben egyértelműen a törvény betűje tolakszik az előtérbe, hiszen ilyen címszó valóban fellelhetetlen a jogszabályban, ám az akkreditáció elnyerésével az egyetem és hallgatói igenis kaphatnak támogatást kutatási programokra. Ebben a tekintetben pedig nem áll rosszul a Sapientia, amelynek – nem mellékesen – több kutatás kapcsán sikerült külföldi sikerpályán futó, elsősorban műszaki értelmiséget hazahívnia. Ennek ellenére a Sapientia esetében éppen a magyar érdekképviselet által jelölt tag kész lezárni a vitát azzal, hogy nincs törvényes lehetőség, még akkor sem, ha a vonatkozó jogszabály meglehetősen homályos és sokféleképpen értelmezhető. Talán a hasonló esetekre találták ki a mondást: ilyen szövetségesekkel nincs is szükségünk ellenségre...
Csinta Samu
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Ösztönző gesztus – Magyar állampolgárok lesznek kézdi-orbaiszéki katolikus papok
A hívek felé bátorító, ösztönző gesztusnak szánva, csoportosan kérelmezte a magyar állampolgárságot a kézdi-orbaiszéki katolikus papok egy része. A Bukarestbe utazó csapathoz Msgr. Tamás József csíkszeredai segédpüspök, Ft. Vargha Béla főesperes és Ft. Szabó Lajos kanonok, a sepsiszentgyörgyi Szent József-templom plébánosa is csatlakozott.
A mintegy húszfős csapat bukaresti ügyintézését Olosz Gergely képviselő készítette elő, aki aznap este vendégül is látta a lelkészeket. A magyar állampolgársági kérelmüket a bukaresti magyar konzulátuson iktatták, majd azt követően Füzes Oszkár nagykövet a bukaresti magyar nagykövetségen adott állófogadást a papok tiszteletére. Ezt – Bajtai Erzsébet, a nagykövet felesége kérésére – több egyházi ének eléneklésével honorálták.
Másnap a parlament épületének meglátogatása szerepelt a délig tartó programban. Itt egy rövid értekezletet is tartottak Márton Árpád és Derzsi Ákos képviselők közreműködésével, ahol az egyházakat is érintő jogszabályok, azok alkalmazási módozata került terítékre. Ezt követően Bokor Tibor szenátor fogadta a látogatókat, megismertetve velük a szenátus működését. Székely Hírmondó
Erdély.ma