Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2012. november 14.
Nagyváradon utcára vonultak a premontrei rend ingatlanaiért
Nagyváradon több százan tüntettek szerda este a premontrei rend államosított ingatlanainak visszaszolgáltatásáért.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) által szervezett tiltakozó akción a római katolikus egyházhoz tartozó premontrei rend főnöke, Fejes Anzelm Rudolf főapát, és Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke mondott beszédet a város központjában álló római katolikus templomban.
Amint Fejes Anzelm Rudolf főapát felidézte, a tanítással foglalkozó premontrei rend nagyvárad központjában álló iskolaépületét és rendházát 1937-ben sajátította ki a román állam, az 1989 után hozott restitúciós törvények azonban csak az 1945 után államosított ingatlanokra vonatkoznak. A rend peres úton próbálja visszaszerezni egykori vagyonát.
Csűry István református püspök beszédében felidézte, a történelmi magyar egyházak Nagyváradon közösen léptek fel a római katolikus püspöki palota, a református püspöki palota és a Lorántffy Zsuzsanna református gimnázium ingatlanainak visszaszolgáltatásáért is. A közös fellépés mindhárom esetben sikerre vezetett.
A beszédeket követően a templomból kiáramló tiltakozók gyertyákkal a kezükben vontak élő láncot a rendtől elkobzott és mindeddig eredménytelenül visszakövetelt iskolaépület és rendház köré.
Szilágyi Zsolt, az EMNT egyik alapítója, az esemény után az MTI-nek elmondta: amint a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium visszavont restitúciója is jelzi, a bukaresti kormányzatban nincs meg a politikai akarat az államosított egyházi és magánvagyon visszaszolgáltatására.
Maszol.ro

Kultúra Hargita megyében 2020: szemléletváltásra van szükség a kulturális programok terén
A kulltúra az a szegmens, amelyben az önkormányzatok a legnagyobb szabadságot kapják, hogy megvalósíthassák elképzeléseiket, így Hargita megyében is a kulturális stratégia valósítható meg leginkább – jelentette ki Borboly Csaba kedden Csíkszeredában, a Kultúra Hargita megyében 2020 című konferencián. Hargita Megye Tanácsának elnöke szerint a kultúra fontos szerepet tölthet be a térség fejlesztésében, mert kulturális értékeink révén nemcsak az idegenforgalmat növelhetjük, az serkentő hatású lehet a gazdaságban is. Csak együttműködéssel, partnerséggel lehetünk ebben is sikeresek – hangsúlyozta a tanácselnök, aki szerint Székelyföld kulturális értékeire még jobban fel kell hívni a figyelmet, mert jelenleg nem használjuk ki eléggé a lehetőségeinket. „Hargita Megye Tanácsa nyolc kulturális tevékenységet folytató alintézménnyel rendelkezik, és arra törekszik, hogy minél kevesebbet költsön adminisztrációra és minél többet kulturális tevékenységre – tette hozzá Borboly, aki szerint ehhez a helyi döntéshozók nagyobb mértékű bevonása is szükséges. Farkas András, a PONT csoport vezetője előadásában az európai kulturális pályázati programokat vázolta. „A kultúrában óriási potenciál rejlik, ezt kellene kihasználni partnerséggel, nálunk viszont a partnerség kultúrája nagyrészt abban merül ki, hogy a felek együttműködési megállapodást írnak alá, és részt vesznek egymás rendezvényein, de az igazi partnerség az, amikor a felek rendszeresen együtt gondolkodnak, terveznek” - fogalmazott. Kulturális területen pályázni lehet akár ifjúsági rendezvényekkel is, és fontos szerepük lehet a helyi fejlesztési közösségeknek, Leader-csoportoknak – tette hozzá. Biró A. Zoltán, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Műszaki és Társadalomtudományi Karának dékánja szerint sürgős szemléletváltásra van szükség a térség fejlesztése, így a kulturális programok terén is. „Hargita Megye Tanácsánál már tapasztalható ez a szemléletváltás, hiszen az utóbbi években számos olyan szerepet vállalt fel, amely nem lenne kötelessége, és ebben az a mentalitás van jelen, hogy ne várjunk központi kezdeményezésre, hanem lépjünk mi magunk, mert ezzel versenyelőnyhöz juthatunk” – magyarázta a dékán. A szakmai tanácskozás további részében a kultúra, menedzsment, közkapcsolatok, település és térségfejlesztés területén jártas szakértők vitatták meg a kultúra szerepét a megye jövőbeli fejlesztésében, melynek célcsoportjai a kulturális szervezetek képviselői, közintézményi vezetők, az iskolák, a civil szféra és a helyi önkormányzatok kulturális képviselői. A konferencia célja rávilágítani a kultúra szerepére a megye regionális fejlesztésében. A rendezvény egy kulturális képzéssorozat része, amelynek végeredménye egy megyei szintű kulturális portfólió és stratégia kidolgozása.
(hírszerk.)
Transindex.ro

2012. november 15.
A román kormányhivatalokban is terjesztik a magyarellenes választási iratot
A román pénzügyi és mezőgazdasági tárca több száz alkalmazottja kapta meg hivatali e-mail címén az egyik képviselőjelölt kiáltványát.
A román kormányhivatalokban is terjesztik a Szociálliberális Szövetség egy magyarellenes választási röpiratát. A román pénzügyi és mezőgazdasági tárca több száz alkalmazottja kapta meg hivatali e-mail címén az egyik képviselőjelölt kiáltványát. Azzal mozgósítja híveit, hogy szavazzanak, hisz a magas román részvétel kiszoríthatná az RMDSZ-t a parlamentből. A szövetség vezetői felszólították a szóban forgó minisztériumokat, hogy lépjenek fel a hangulatkeltés ellen.
„Románok! Menjetek el minél többen szavazni! Ha a részvételi arányotok meghaladja a 60-65 százalékot, akkor az RMDSZ, amely a 22 év alatt csaknem 14 éven át kormányzott, nem jut be a parlamentbe, s többé nem tudja zsarolni leendő szövetségeseit. Ha hazafi vagy, olvasd, és add tovább!" – ezt a kiáltványt kapta meg több száz minisztériumi tisztviselő hivatali postaládájába. Az e-mailt az Új Magyar Szó című internetes portál leplezte le.
„Kormányzati infrastruktúrát használtak fel kampányszövegek terjesztésére. Kormányzati e-maileket hivatalos dokumentumok közé vegyítve, így kapja meg az alkalmazott azt az üzenetet, hogy hogyan kellene szavaznia decemberben" – mondta Cseke Péter Tamás, az Új Magyar Szó főszerkesztője.
Romániában a köztisztviselőknek tilos munkahelyükön kampányolni. Ez hivatali hatalommal való visszaélésnek minősül. A kiáltványt azonban a Szociál-Liberális Szövetség társelnöke, Crin Antonescu nem titkolta, azt mondta, azért akarja megszerezni a parlamenti helyek kétharmadát, hogy ne kelljen az alkotmánymódosításnál az RMDSZ-szel egyezkednie. „Romániának is joga van arra, hogy nagy hangsúlyt fektessen a nemzetpolitikára. Ideje, hogy a politikum román nemzet érdekeit képviselje"- mondta.
A körlevelet indító alkalmazott nem kívánt nyilatkozni. Kamerán kívül azzal védekezett, hogy csupán egy újságcikket küldött tovább a minisztérium belső levelezési hálózatán. Duna Tv, Híradó
Erdély.ma

Rendőrségi vizsgálat indult az EMNT tiltakozási akciója nyomán
Rendőrségi vizsgálat indult Nagyváradon azt követően, hogy az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) a római katolikus premontrei rend ingatlanainak visszaszolgáltatását követelte egy figyelemfelkeltő akció keretében.
A Mediafax román hírügynökség szerint a Bihar megyei rendőrség azt követően indított vizsgálatot, hogy a premontrei rend egykori iskolájának otthont adó Mihai Eminescu főgimnázium vezetősége feljelentést tett, amiért a tüntetés résztvevői ráfestették az iskolaépület előtti járdára, hogy „lopott magyar tulajdon".
A vizsgálat indítását Alina Dinu, a Bihar megyei rendőrség szóvivője is megerősítette. A hírügynökség szerint az elkövetők nem engedélyezett és törvénytelen feliratok elhelyezése vagy felfestése miatt szankcionálhatók.
Az EMNT és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) több erdélyi városban szervezett már hasonló figyelemfelkeltő akciót az egykor magyar szervezetek tulajdonában lévő, vissza nem szolgáltatott épületek előtt. Azt követelték, hogy a román állam mihamarabb adja vissza ezeket egykori tulajdonosaiknak. Csütörtökön Kolozsváron az EMNP helyi szervezetének tagjai harmadszor vonultak utcára. Az MTI-hez eljuttatott közlemény szerint Szász Péter, az EMNP szenátorjelöltje elmondta: először az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásáért vonultak utcára, másodszor az elkobzott levéltári anyagokért tiltakoztak, csütörtökön pedig a magyar civilszervezetek „elbitorolt" ingatlanaiért emeltek szót.
A résztvevők „Mindent vissza – Restitutio in integrum", „Ne lopj!" és „Magyar tulajdon" feliratú táblákkal vonultak néhány kolozsvári belvárosi épület elé.
MTI

A magyar nyelv és irodalom oktatásáról egyeztetnek Szatmárnémetiben
A magyar nyelv és irodalom oktatásának romániai tanterveiről kezdődött csütörtökön háromnapos tanácskozás Szatmárnémetiben.
A romániai oktatási minisztérium és a Szatmár megyei tanfelügyelőség által szervezett konferencián tizennyolc romániai megyéből vesznek részt magyar nyelvű iskolák tanítói, és magyar nyelv és irodalom szakos tanárai.
Gál Gyöngyi Szatmár megyei magyar szakos tanfelügyelő, a rendezvény házigazdája az MTI-nek elmondta: az tette szükségessé a magyar nyelv és irodalom tanításának az újragondolását, hogy az elmúlt időszakban átalakult a romániai oktatási rendszer, ettől a tanévtől vezették be az iskolai előkészítő évet a 6-7 éves gyermekek számára.
A tanfelügyelő szerint a magyar nyelv és irodalom tantervének az újragondolásakor azt is szem előtt kell tartaniuk, hogy a társadalmi elvárások szerint a magyartanárokra nemcsak tanárként, hanem nevelőként is számítanak a családok.
A konferencián emellett az elemi iskola, középiskola, gimnázium négyéves ciklusai közötti átmenet megteremtéséről is tanácskoznak. „Jobban meg kellene ismernünk, össze kellene hangolnunk a különböző szinteken tanító kollégák munkáját" – magyarázta Gál Gyöngyi.

Garda Dezső igaza – Állásfoglalás a hiteles autonómiaküzdelem védelmében
Frunda Györgynek a Krónika november nyolcadikai számában megjelent kijelentéseivel kapcsolatban szeretnénk leszögezni a következőket:
A Székely Nemzeti Tanács először 2004 januárjában fordult Országgyűlési képviselőkhöz azzal a kéréssel, hogy Székelyföld autonómiájára vonatkozó törvénytervezetét terjesszék a parlament elé. Ekkor Birtalan Ákos, Kovács Zoltán, Pécsi Ferenc, Szilágyi Zsolt, Toró T. Tibor, Vekov Károly Országgyűlési képviselők vállalták a feladatot, és március elsején Románia parlamentje elé terjesztették a törvénytervezetet.
A tervezet elutasítása után, immár egy új parlamenti ciklusban, – Románia EU csatlakozási tárgyalásainak lezárása előtt – dönt úgy a Székely Nemzeti Tanács, hogy a tervezetet ismét beterjeszti. 2005-ben felkérte az RMDSZ-frakció minden egyes tagját, hogy közösen nyújtsák be a parlamentbe Székelyföld autonómia-statútumának tervezetét. Sajnálatos módon a felkérést csak Garda Dezső képviselő és Sógor Csaba szenátor fogadta el.
Megítélésünk szerint egy olyan tervezetet, amely mögött a közösség akarata áll, kötelessége felvállalni minden választott magyar képviselőnek. Sajnáljuk, hogy eme erkölcsi kötelességnek 2005-ben mindössze ketten tettek eleget. Azt ellenben mélységesen elítéljük, hogy bárki megbélyegezze, illetve megrágalmazza azokat, akik akkor és ott helyesen cselekedtek. Frunda György vádaskodása még érthetetlenebb, ha figyelembe vesszük, hogy 2005-ben semmiféle választás nem volt, tehát értelmetlenség kampány-célokkal megvádolni a tervezetet benyújtó két politikust.
A szeptember 25-i szenátusi szavazás kapcsán Frunda György azt nyilatkozza, hogy ott nem került sor vitára, ezzel azt a látszatot keltve, hogy nem is volt mód hozzászólni. Ezzel szemben a valóság az, hogy az RMDSZ szenátorainak egy része különböző okokból nem volt jelen abban a pillanatban az ülésteremben, a bent tartózkodók pedig hallgattak, amikor az ülésvezető megkérdezte, hogy ki szeretne hozzászólni.
A közvélemény pedig pontosan azt rója fel – és joggal – az RMDSZ szenátorainak, hogy habár lehetett volna, de az ő érdektelenségük miatt nem volt vita, pedig ott volt egy jó alkalom, hogy a szenátus mikrofonjától mondják el, hogy mit kíván a székely nép. Távolmaradásukkal és hallgatásukkal történelmi mulasztást követtek el, amiért elszámolással tartoznak a székely népnek.
Ilyen előzmények után teljesen hiteltelen Frunda György azon állítása, hogy a helyi és a területi autonómiát támogatja. Szeptember 25-én adott volt a lehetőség, hogy a nyilvánosság előtt fellépjen és érveljen Székelyföld autonómiája mellett, ezt azonban nem tette meg sem ő, sem a kollégái.
Frunda Györgynek és társainak tudniuk kell, hogy nem attól lesz autonómia, hogy kampány-gyűléseken és sajtótájékoztatókon hangzatosakat nyilatkoznak, vagy az adófizetők pénzén gyártott óriásplakátokra, a képmásuk mellé fedezet nélküli, tartalmatlan jelszavakat írnak, hanem attól, ha ki-ki a maga helyén elvégzi a feladatát – a képviselők és szenátorok például a bukaresti parlamentben – és kiállnak határozottan Székelyföld autonómiája mellett.
Izsák Balázs
A Székely Nemzeti Tanács elnöke

Winkler Gyula: szülőföldünkön felzárkózni Európához
Erdély 2020-as fejlesztési tervéről és az Európai Unió (EU) 2014–2020-as költségvetésének irányvonalairól tartott előadást kedden este Kolozsváron, a Járosi Andor Keresztyén Kulturális Műhely szervezésében Winkler Gyula EP-képviselő. A Reményik Sándor Galériában zajló rendezvény házigazdája Adorjáni Dezső Zoltán evangélikus püspök, moderátora Kinizsi Zoltán RMDSZ-es képviselőjelölt volt. Winkler Gyula délelőtt a bonchidai kastélyban tartott hasonló előadást a környékbeli önkormányzatok képviselői számára.
Winkler Gyula előbb az EU költségvetési kereteiről szólt. Az Erdély 2020-as fejlesztési stratégia az intelligens, a fenntartható és az impulzív növekedést tűzte ki céljául. A tapasztalat szerint vissza kell telepíteni földrészünkre az ipart, ami nélkül az itteni társadalmakból eltűnik az újítókészség, illetve a manufaktúrát – utóbbit húsz éve Európa Kínára, Indiára és általában a harmadik világra bízta. Mentalitásváltásra van szükség: a cél a fejlesztés, az eszköz pedig az uniós alapok felhasználása.
Erdély 2020-as kilátásaival kapcsolatban az előadó elfogadhatatlannak nevezte, hogy a jelenlegi uniós költségvetésben, egy évvel annak lejárta előtt, Románia a lehívható alapok alig 10 százalékát hasznosította. Ezen a téren sokkal jobb szervezés kell! – vélekedett az előadó. Fejlesztési szükségleteink 70 százalékát fedezzük adókból, 30 százalékát pedig uniós forrásokból. Erdélyi jövőképünk nem lehet más, mint a szülőföldünkön való megmaradás. Ennek érdekében elsődleges célok: vidékfejlesztés, üzemek és mezőgazdasági eszközök beruházása, kohéziós alap révén a felzárkózás. Bár az EU tiltja, több tagállam (Németország, Franciaország, Olaszország) diszkréten és sikeresen alkalmazza a helyi gazdasági összefogást, „mellékvágányra futtatva” a külföldi gazdasági szereplőket. Lengyelország pedig nagyon pozitív példa az EU-alapok lehívásában: eddigi teljesítménye kb. 90 százalék, és már arra is felkészült, hogy résen legyen, ha az unió újraosztja majd a le nem hívott pénzeket.
Ö. I. B.
Szabadság (Kolozsvár)

Terjed Erdélyben az „Igen, tessék”
Örvendetesen terjed Erdélyben az „Igen, tessék” mozgalom, amelynek lényege, hogy kereskedelmi és különböző szolgáltató létesítményekben az alkalmazottak kitűzővel jelzik, hogy magyarul is lehet hozzájuk fordulni – nyilatkozta Horváth István, a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet (ISPMN) elnöke, a mozgalom kezdeményezője.
Horváth István a kezdeményezést egy nemzetközi szemináriumon is bemutatta Brüsszelben, amelyet a finnországi svédek 1908-ban alapított kulturális alapítványa, a Svenska kulturfonden szervezett a kisebbségi nyelvhasználat lehetőségeiről. A szakember elmondta, a mozgalomhoz immár négyszáz cég csatlakozott.
A mozgalom terjesztői olyan felmérésekre hivatkoznak, amelyek alátámasztják a kezdeményezés létjogosultságát. Így például az olyan településeken, ahol a magyarok aránya az össznépesség 50 százalékánál kisebb, a magyarok egyharmadával előfordult: bár tudta, hogy az elárusító magyar, mégis románul beszélt vele. Az anyanyelvhasználat ilyen belső, alkalmasint pszichés gátjait is oldani képes ez az egészen egyszerű módszer, a kitűző használata.
A brüsszeli szeminárium meghívottja volt a Nobel-békedíjas Martti Ahtisaari volt finn államfő is. Ő élesen bírálta a szemléletet, hogy amíg egy ország EU-tagságra pályázik, eleget kell tennie a kisebbségvédelmi elvárásoknak, a csatlakozás után azonban akár meg is feledkezhet mindenről. Ahtisaari szerint jó lenne, ha az Európa Tanács mind a 47 tagállamára kiterjedően átfogó értékelési rendszert honosítanának meg, áttekintve, hogy mennyire valósulnak meg az úgynevezett „jó kormányzás” követelményei. Egy ilyen objektív „eredménytábla” összeállítása a kormányoktól nem, sokkal inkább a civil szervezetektől várható – mondta.

Vásárhelyi könyvvásár: fókuszban a legfiatalabbak
A gyermek olvasásra nevelését a szobatisztaságra való szoktatással egyszerre kell elkezdeni – vallja Káli Király István, a Mentor Könyvkiadó igazgatója, a Romániai Magyar Könyves Céh elnöke, a Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár főszervezője.
A 18. könyvünnep – amely idén november 15-e és 17-e között várja látogatóit a Nemzeti Színház előcsarnokában és termeiben – ezúttal arculatában teljesen megújult, és minden eddiginél nagyobb figyelmet fordít a legfiatalabbak megszólítására. – Sikerült együttműködnünk a Kulturális Központ fiatal csapatával, nekik köszönhetően a rendezvényünk már saját honlappal is rendelkezik. Újdonságnak számít, hogy idén a Caragiale- és az Örkény-centenárium jegyében szerveztük a vásárt, járulékos rendezvényeink többsége ehhez a témához kapcsolódik.
A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Caragiale Megtorlás című darabját mutatja be ma este, holnap pedig a Változatok című, Örkény István egypercesei és novellái alapján összeállított felolvasószínházi előadását, amelyet beszélgetés követ, Örkény Marosvásárhelyen címmel. Szombaton este Horváth Andor értekezik Caragialéról mint érettségi tételről, ezt pedig Mácsai Pál magyaországi színművész Azt meséld el, Pista! című előadása követi – ismertette a programokat Káli Király István. Az ifjabb korosztálynak a Kávészünet együttes koncertjével kedveskednek péntek este.
A legkisebbek ezúttal már a rendezvény videóklipjében is kiemelt helyen szerepelnek, ami szintén nem a véletlen műve. – Az utóbbi 20 évben sajnos teljesen megváltoztak az olvasási szokások, több generációt is leszoktattak az olvasásról. Személyes küldetésnek is tekintem ennek ellensúlyozását – hangsúlyozta a könyves céh elnöke. A kicsik számára a népszerű magyarországi Alma együttes két koncerttel is készül, a gyereksarokban pedig három napon át mintegy 23 féle program közül válogathatnak a különböző korú gyermekek, karonülőtől a kiskamaszig. – Idén a színház a könyvvásár kulturális partnerévé lépett elő, és három napig a teljes épületet rendelkezésünkre bocsátotta, így nem csak az előcsarnokot használhatjuk: az összesen 73 kiegészítő rendezvényt – könyvbemutatókat, irodalmi előadásokat, gyerekprogramokat stb. – a stúdiókban, kistermekben, próbatermekben tarthatjuk meg – ismertette a főszervező.
A ma kezdődő vásáron összesen több mint 100 kiadó vesz részt, Kolozsvárt a Koinónia, a Kriterion, a Polis, a Korunk–Komp-Press, a Scientia, az Erdélyi-Múzeum Egyesület és a Röser antikvárium képviseli, valamint ott lesz a BBTE kiadója is.
SÁNDOR-BOGLÁRKA ÁGNES

Az RMDSZ rendőrségi kivizsgálást kér
A megyei RMDSZ elnöke szerint az idei parlamenti választások kampányában az RMDSZ jelöltjei durva támadásoknak vannak kitéve. Dr. Kelemen Atilla megengedhetetlennek nevezte a mocskolódó kampányt, amelynek véleménye szerint semmi köze nincs az európai módon folyó kampányhoz.
Több helységben levagdosták az RMDSZ bannereit
Dr. Kelemen Atilla tegnap a Frunda György szenátorral és Kerekes Károly képviselővel közösen tartott sajtótájékoztatón kijelentette: – A 2012-es parlamenti választások kampánya még a vártnál is mocskosabban indul, a vártnál is durvább támadásoknak vannak kitéve az RMDSZ- szervezetek a különböző községekben.
Tegnap délelőtt az RMDSZ megyei elnökeként hivatalosan jelezte a prefektusnak, hogy "az elmúlt két éjszaka több helységben – Mezőmadaras, Jedd, Nagyernye, Sáromberke, Póka – levagdosták az RMDSZ bannereit. Pontosan nem tudjuk, hogy kik követik el ezeket a bűnügynek minősíthető tetteket, de jeleztük a rendőrségi szerveknek is, és kivizsgálást kértünk" – tájékoztatott Kelemen Atilla. Az RMDSZ megyei elnöke a Corneliu Grosu prefektussal folytatott hivatalos beszélgetésen abbéli aggályainak is hangot adott, hogy "Maros megyében, ebben a speciális helyzetű megyében, ahol magyarok-románok együtt élnek, de ahol azért voltak '90 márciusi események is, kimondottan veszélyesnek tartjuk azt a fajta uszítást, azt a fajta politikai diskurzust, amelyet egyes pártok vagy egyes pártok képviselői folytatnak". Véleménye szerint megengedhetetlen, hogy ilyen kampányt folytassanak – legyen szó bárkiről, amelynek semmi köze nincs az európai módon folyó kampányoláshoz.
Frunda György bűnügyi feljelentést tett
Frunda György szenátor szerint rosszul kezdődött az idei kampány, sosem volt ennyi mocskolódás már az első napokban. Elmondta, hogy múlt pénteken, amikor az óriásplakátját kitették a Maros Mall épületére, a helyi rendőrség vezetője megpróbálta leállítani a munkát. Először arra hivatkozott, hogy még nincs kampány, bár az már megkezdődött, majd pedig a polgármesteri hivatal engedélyét hiányolta, pedig a törvény nem ír elő ilyesmit. "Ugyanaznap több marosvásárhelyi vállalkozó, akiktől béreltem, vagy plakátolóhelyet ajándékoztak nekem, felhívtak és elpanaszolták, hogy a polgármesteri hivatal alkalmazottai megkeresték őket és azzal fenyegették, hogy ha csak Frundának biztosítanak helyet, vagy ha egyáltalán helyet biztosítanak plakátoknak, akkor ellenőrzésekre és büntetésekre számíthatnak."
Ugyanakkor elmondta, hogy kérvényt tett le a polgármesteri hivatalhoz, hogy a Kövesdombon és a Kárpátok sétányon, éppúgy, mint a nyáron, bannereket tegyen ki. A polgármesteri hivatal ezt is elutasította. A törvénytelen eljárások csúcsának nevezte, hogy tegnap anélkül, hogy értesítették volna, a polgármesteri hivatal alkalmazottai és a helyi rendőrség a Kossuth utca főtér sarki épületén található plakátjait levágták és elvitték. Ugyanezt tették a városházával szemben, ahol egy barátja engedélyével tett ki egy bannert. "Ezek a tettek kimerítik a bűncselekmény fogalmát, mert a választási törvény 39. cikkelyének 5. bekezdése előírja, hogy csak a tulajdonos beleegyezésére van szükség ahhoz, hogy ezeket a bannereket kitegyük".
A szenátor szerint a helyi rendőrség főnöke arra hivatkozott, hogy egy 2012-es marosvásárhelyi tanácsi határozat nem engedi meg, hogy központi zónában a bannereket feltegyék. – Ha létezik egy ilyen határozat, az törvénytelen, mert egy tanácsi határozat nem szabhat szűkebb jogokat, mint maga a törvény – jelentette ki.
Frunda szerint mindez azért történik, mert a Demokrata Párt, illetve az Igaz Romániáért Szövetség elmaradt a plakátolással, ezért szúrják a szemüket az RMDSZ-plakátok. "Törvénytelen eszközökkel akadályozzák a megválasztáshoz való jogomat, korlátozzák a jelöltséghez való jogomat. Ez ellen törvényesen tiltakoztam: beadványt nyújtottam be a megyei választási irodához, és bűnügyi feljelentést tettem az ügyészségen ismeretlen tettes ellen, akik az én pénzemből készült, a tulajdonos beleegyezésével kihelyezett plakátokat eltávolították." Felszólította a polgármesteri hivatalt, a helyi rendőrséget, tartsák be a törvényt, ugyanis a helyi rendőrségnek az alkotmány és a többi törvény tételesen tiltja a politizálást. Felhívta a figyelmüket, "ne legyenek a polgármester kiszolgálói, gondolják át, hogy mit tesznek, mert felelősséggel tartoznak a marosvásárhelyieknek". Végül azt mondta, hogy ezeknek a döntéseknek van pozitív oldaluk is, mert "a marosvásárhelyieknek erre az alpári magatartásra az lesz a válaszuk, hogy eljönnek december 9- én és az RMDSZ-re szavaznak."
Mi ellenségei vagyunk ennek az országnak?
Kerekes Károly országos szinten durva kampányra számított, de arra nem gondolt, hogy magyarellenes kirohanások is lesznek, nyilatkozta tegnap a sajtótájékoztatón.
Mint mondta, meglepetéssel állapította meg, hogy Crin Antonescu, a PNL elnöke 70 százalékos parlamenti többségre számít, hogy a kétharmados szavazásokban, mint például az alkotmánymódosítás, ne zavarja őket az RMDSZ.
De ennél is váratlanabbul érte Dinu Giurescu akadémikus nyilatkozata, aki "mintha megzavarodott volna", azzal riogatja a románságot, hogy az RMDSZ veszélyezteti az országot és a románság nemzeti önazonosságát, és arra buzdítja őket, hogy minél nagyobb számban menjenek el szavazni, hogy az RMDSZ ne jusson be a parlamentbe, mert "veszélyezteti Románia létét".
Kerekes feltette a kérdést: mi ellenségei vagyunk ennek az országnak? Emlékeztetett ugyanakkor, hogy a szociális, illetve a jogsérelmeket orvosló törvényeket nemcsak a magyarok számára hozták, a veteránok, a politikai üldözöttek, a munkaszolgálatosok nemcsak magyarok voltak, hanem többségükben románok. "A gyer- meknevelésre, a nyugdíjakra, a családok támogatására vonatkozó törvények megalkotásakor nemcsak a magyarokra gondoltunk, hanem az ország egész lakosságára, ugyanígy a zöldház-, a roncsautó- vagy a Kogalniceanu-programot sem csak a magyarok számára hoztuk létre. Bizonyítottuk n-szer, hogy teszünk az országért. Ezért csodálkozom, hogy ilyen támadásoknak vagyunk kitéve" – jelentette ki Kerekes Károly képviselő.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)

Terjed Erdélyben az "Igen, tessék"
Örvendetesen terjed Erdélyben az "Igen, tessék" mozgalom, amelynek lényege, hogy kereskedelmi és különböző szolgáltató létesítményekben az alkalmazottak kitűzővel jelzik, magyarul is lehet hozzájuk fordulni – mondta kedden az MTI-nek Horváth István, a romániai nemzeti kisebbségekkel foglalkozó kutatóintézet (ISPMN) elnöke, a mozgalom kezdeményezője.
Horváth István azon a nemzetközi szemináriumon vett részt Brüsszelben, amelyet a finnországi svédek 1908-ban alapított kulturális alapítványa, a Svenska kulturfonden szervezett a kisebbségi nyelvhasználat lehetőségeiről, uniós közreműködéssel. Az eszmecsere jelentős részét a különböző európai térségekben meghonosodott, bevált gyakorlatok és eljárásmódok ismertetése tette ki. Ezek sorában mutatta be az ISPMN elnöke az "Igen, tessék" kezdeményezést, és számolt be annak terjedéséről. Beszámolt arról, hogy immár négyszáz cég csatlakozott a mozgalomhoz, amelynek alapgondolata az, hogy a kisebbségi nyelvhasználat nem csupán politikai kérdésként és alapjogként fogható fel, hanem valódi, gyakorlati, üzleti haszna is lehet.
Mint mondta, főképp a nagyobb erdélyi városokra összpontosítanak, hiszen ott a magyarok sem mind ismerik "arcról" egymást, és adott esetben nem tudják, megszólíthatják-e anyanyelvükön például a benzinkutast, bolti eladót. Az "Igen, tessék" kitűző használatával az alkalmazottak jelzik ezt a lehetőséget. A vásárlók, ügyfelek komfortérzete és az ebből fakadó üzleti előny azonban korántsem csupán a helybéliek egymás közti viszonyában jelentkezik – folytatta Horváth István -, hanem abban is, hogy nagyon sok magyarországi turista, egyéb látogató fordul meg az erdélyi üzletekben, szolgáltató intézményekben, és számukra különösen jó érzés, ha látják, hogy magyarul lehet kommunikálni.
Az "Igen, tessék" mozgalom terjesztői hivatkoznak olyan szociológiai felmérési eredményekre, amelyek alátámasztják a kezdeményezés létjogosultságát. Eszerint például az olyan romániai településeken, ahol a magyarok aránya az össznépesség 50 százalékánál kisebb, a magyarok egyharmadával előfordult: tudta, hogy az elárusító magyar, mégis románul beszélt vele – különböző okokból. Az anyanyelvhasználat ilyen belső, alkalmasint pszichés gátjait is oldani képes ez az egészen egyszerű módszer, az "Igen, tessék" kitűző használata.
A brüsszeli szeminárium rangos meghívottja volt Martti Ahtisaari volt finn államfő, aki előadásában élesen bírálta azt a szemléletet, hogy amíg egy ország EU-tagságra pályázik, addig eleget kell tennie a kisebbségvédelmi elvárásoknak, az uniós csatlakozás után azonban minderről akár meg is feledkezhet. Ahtisaari szerint jó lenne, ha az összes európai országra – nem csupán az uniós 27-ekre, hanem az Európa Tanács mind a 47 tagállamára – kiterjedően átfogó értékelési rendszert honosítanának meg, azt áttekintve, hogy az egyes országokban mennyire valósulnak meg az úgynevezett "jó kormányzás" követelményei, beleértve a kisebbségek helyzetét.

Erdélyi Orvosnapok Csíkszeredában
Sokszemszögből a fájdalomról
A fájdalom volt a fő témája a múlt hét végi Tizenhatodik Erdélyi Orvosnapoknak. A magyar tudomány napja Erdélyben égisze alatt zajló továbbképző előadás-sorozat helyszíne a csíksomlyói Jakab Antal Tanulmányi Ház volt, ahol a MOGYE tanárai, magyarországi vendégelőadók és csíkszeredai orvosok osztották meg elméleti és gyakorlati ismereteiket a hallgatósággal. A háromnapos rendezvény ötletéről, emlékezetes előadásairól a szervezők nevében dr. Mártha Krisztina egyetemi adjunktust, az Erdélyi Múzeum-Egyesület Orvos- és Gyógyszerésztudományi Szakosztályának titkárát kérdeztük.
– Két hónappal ezelőtt, amikor az EME- elnökséggel Csíkszeredába utaztunk, hogy elkezdődjön a tulajdonképpeni szervezés, a Hargita Megyei Orvosi Kollégium vezetőtanácsa vetette fel, hogy próbáljunk meg egy témát találni a 16. konferenciának. Az ötletnek nagyon örültünk, mivel jobban meg tudtuk szervezni, s jobban körvonalazódott az, amit el szerettünk volna érni. Elsősorban a MOGYE-ről hívtunk meg előadókat azzal a kéréssel, hogy mindenki írja körül a fájdalmat a maga szakterületén. Így sikerült végigjárni az élettani alapoktól a farmakológián át a különböző szakterületekig a fájdalom okát, megnyilvánulását és csillapításának a lehetőségeit. Érdekességként említem meg, hogy a szombati ülésszakot dr. Vik János, a Babes-Bolyai Tudományegyetem Római Katolikus Teológiai Karának oktatója kezdte, aki egy logoterápiai szemléleten keresztül próbált rávezetni a fájdalom testi és a lelki kapcsolatára és annak összefüggéseire. Ezenkívül két budapesti kardiológusprofesszor, dr. Nádházi Zoltán (Semmelweis Egyetem, II-es Belgyógyászati Klinika) és dr. Zámolyi Károly (Bajcsy-Zsilinszky Kórház), akik évek óta rendszeres vendégei az orvos-napoknak, szombaton délelőtt kisebb kardiológiai továbbképzőt tartottak.
Az EME Orvostudományi Szakosztályának az elnöksége mellett a szervezésben a Kolozsvári Akadémiai Bizottság, a Hargita Megyei Orvosi Kollégium és a Csíkszeredai Sürgősségi Kórház vett részt. Több mint kétszáz résztvevőt regisztráltunk, s az első nap végén tartott állófogadáson a Hargita megyei családorvosok meg is jegyezték, hogy nagyon kemény program volt, amelynek során sokat tanultak. Úgy tűnik, hogy egy téma kijelölése, amire felfűzzük az előadásokat, hasznos ötlet, és követni fogjuk a továbbiakban is, mert ezáltal jobban rendszerezhetők az információk.
– A legnehezebben elviselhető fájdalmak közé tartozik a fogfájás, úgy látom, erről nem esett szó az orvosnapokon.
– Sajnos pontosan arról a területről nem sikerült előadót találni, ahol dolgozom, de a csíkszeredai fül-orr-gégészek ezt is érintették. Szeretném hozzátenni: annak ellenére, hogy a fogfájás a közhiedelemben úgy él, mint az egyik legkellemetlenebb fájdalmak egyike, az előadások során, különösen amelyeket a neurológusok tartottak, rájöttünk arra, hogy vannak sokkal nehezebben uralható fájdalmak is. Vik János adjunktus előadása pedig arról szólt, hogy a lelki fájdalmak sokszor nehezebben elviselhetők, mint a fizikai fájdalmak.
– Mi volt az idei rendezvény tanulsága? – kérdeztük a második napon.
– Ha szeretnénk, hogy eljöjjenek az orvosok, olyan témát kell választanunk, olyan színvonalat kell biztosítanunk, ami alá nem szabad engedni a mércét.
(bodolai)

RMDSZ-vezetők a soviniszta retorika ellen
Szót emeltek az RMDSZ vezetői egy pár napja megjelent, Kiáltvány Románia egészségéért című dokumentum ellen.
Az írásban Dinu G. Giurescu akadémikus-professzor, USL-jelölt arra buzdítja a választókat, minél nagyobb számban vegyenek részt a választásokon, mert egy magas román részvétel esetén nem jut be az RMDSZ a parlamentbe.
„Ezt a kiáltványt a mezőgazdasági és területfejlesztési, valamint a pénzügyminisztérium munkatársai terjesztik. A szaktárcák adatbázisában szereplő e-mail-címekre több száz levelet küldtek szét, az ország minden megyéjébe. Munkaidőben, a közhivatal infrastruktúráját használva ez törvényellenes és etikátlan” – közölte Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára, a Szövetség kampányfőnöke szerdai kolozsvári sajtótájékoztatóján.
„Ez nem segít senkinek, sem a magyar közösségnek, sem a román nemzetiségűeknek. Felszólítjuk az említett tárcák minisztereit, hogy hozzák meg a szükséges lépéseket. Ha nem tudják, kikről van szó, akkor nevekkel és e-mail-címekkel tudunk szolgálni” – fogalmazott Kovács Péter, aki egyben felkérte a magyar és román értelmiséget is, hogy foglaljon állást ebben a kérdésben a nacionalista retorika leállítása érdekében.
Kelemen Hunor szövetségi elnök elmondta, az RMDSZ kampánya pozitív, a társadalom szükségleteiről szól, a magyar választók jövőjével foglalkozik, a mozgósításra helyezik a hangsúlyt. „Határozottan visszautasítjuk a sovén, magyarellenes retorikát” – tette hozzá.
(Transindex)
Nyugati Jelen (Arad)

Igazgatók mondanak le Székelyudvarhelyen
Az Udvarhely Táncműhely igazgatója, Miklós Levente benyújtotta fellebbezését a tevékenységét kiértékelő székelyudvarhelyi önkormányzathoz, és közölte, az eredménytől függetlenül nem folytatja intézményvezetői munkáját – számolt be a Székelyhon hírportál. Szabó Károly könyvtárigazgató pedig gazdasági okok miatt mond le a városi könyvtár vezetéséről.
A fenntartó múlt héten tette közzé az Udvarhely Táncműhely, a Tomcsa Sándor Színház, a Művelődési Ház és a városi könyvtár igazgatóinak hároméves tevékenységéről szóló beszámolók kiértékelőjét. Az eredmények civil körökben is felháborodást keltettek: az udvarhelyiek on-line aláírásgyűjtést kezdeményeztek, melyben újabb, objektív kiértékelést szorgalmaznak.
A kétfordulós – előbb írásos, majd szóbeli – beszámolókat háromtagú, két szakemberből és a fenntartó egy képviselőjéből álló bizottságok értékelték. A november 8-án nyilvánosságra hozott eredményekből kiderült: Elekes Gyula, a Művelődési Ház igazgatója megtarthatja posztját, Nagy Pál színházigazgatónak és Szabó Károly könyvtárigazgatónak versenyvizsgán kell részt vennie.
Miklós Leventét, akinek írásos beszámolója 4,93-as osztályzatot kapott, már interjúra sem hívták be. Az óvásokat hétfőig, november 12-ig nyújthatták be az érintettek, ezt Nagy Pál és Miklós Levente is megtette. A végleges eredményt november 16-án hozzák nyilvánosságra. Az Udvarhely Táncműhely vezetője azonban kedden, nyílt levélben kifejtette: a fellebbezés eredményétől függetlenül lemond az igazgatói tisztségéről. Nagy Pál színházigazgató írott beszámolóját 7,83-asra értékelték, ez a 9-es interjúval együtt 8,41-es átlagot adott.
Az igazgató benyújtotta fellebbezését a fenntartóhoz, amennyiben minősítése ezek után sem éri el a kilencest, versenyvizsgázni fog posztja megtartásáért. Nagy Pál hozzátette, habár a közvélemény szerint politikai tisztogatás zajlik az RMDSZ-többségű önkormányzat alárendelt intézményeiben, ő maga nem érzett politikai szándékot a döntés mögött. Szabó Károly könyvtárigazgató is hasonló helyzetben van: hároméves tevékenységének beszámolóját 8,58-asra értékelte a bizottság. A városi könyvtár vezetője azonban lemond a tisztségéről, elmondása szerint elsősorban gazdasági okok miatt.
Krónika (Kolozsvár)

Politikai nyomásra panaszkodik a feddhetetlenségi hivatal vezetője
Példátlanul agresszív politikai nyomásra panaszkodik Horia Georgescu, a közhivatalnokok vagyonosodását vizsgáló Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) vezetője.
„Sosem láttunk még ilyen agresszív politikai nyomást az ANI létrehozása óta. Ez azt célozza, hogy megfélemlítse, elbátortalanítsa az ügynökséget a folyamatban lévő ügyek kivizsgálásánál” - mondta Georgescu a Reuters hírügynökségnek, amely felidézi, hogy a közelmúltban három miniszter és a kormányfőtitkár-helyettes ellen indított vizsgálatot az ANI, akik emiatt a választási kampányba való beavatkozással vádolták az ügynökséget.
Az uniós csatlakozás után létrehozott ANI eddig 42 törvényhozónál fedezett fel összeférhetetlenséget, vagy gyanús eredetű vagyonosodást. Ezt az EU is méltányolta, ám a román politikusokat irritálja - tette hozzá a Reuters.
Victor Ponta miniszterelnök két miniszterét mondatta már le hasonló problémák miatt. A korábbi kormányzat több, a közvélemény által korruptnak tartott tagja is az ANI vizsgálatai nyomán kényszerült lemondani tisztségéről - mutatott rá a brit hírügynökség.
Az Európai Unió megfigyelés alatt tartja a román igazságszolgáltatást és bírálatokat fogalmazott meg amiatt, hogy képtelen megfékezni a széles körben elterjedt korrupciót.
A beszámolóban Sergiu Micoiut, a Politikai és Külügyi Tanulmányok Központjának elemzőjét is idézik, aki szerint fennáll annak a veszélye, hogy a választások után a politikusok korlátozni fogják az ANI hatáskörét. „Az ANI a politikusok által leginkább gyűlölt intézmény, mégis nagy szükség van rá” - vélekedett Miscoiu.

Az MCSMSZ vezetősége megrökönyödve olvasta a november 13-i, magyarországi Országgyűlés Nemzeti összetartozás bizottsága kapcsán született híradásokat. A bizottsági ülés többek közt a csángó ügyeket volt hivatott tárgyalni az MCSMSZ emlegetésével, de az MCSMSZ meghívása nélkül.
Álláspontunk az ott elhangzottakkal kapcsolatosan:
1. Az MCSMSZ új vezetősége csak megerősíteni tudja a közel 10 hónapja lemondott korábbi vezetőség álláspontját: nem voltak elszámolási hiányosságok, gazdálkodási anomáliák az MCSMSZ-nél. A 12 év alatt a január végén távozott csapat tisztességgel és felelősséggel kezelte a közpénzeket, a semmiből teremtve meg egy teljes oktatási rendszert, amely a diákokat óvodától az egyetemig elkísérte. A Gyurcsány-Bajnai kormányok ideje alatt lehívott 70 millió forintnyi támogatás mellé az MCSMSZ-nek sikerült további 80 millió forintot összegyűjteni adományokból. Szövetségünk úgy vásárolt, épített 7 közösségi házat, hogy azokba minimális magyar állami támogatás se került be (2%-nyi - köszönet érte Szili Katalinnak). Az évek folyamán elnyert több száz pályázatból egyetlen egy se volt és most sincs, amelyet ne fogadott volna el a magyar állam valamely elszámolásokat ellenőrző szerve (akik pályáznak tudják: ha lettek volna anomáliák, el nem számolt pályázatok, akkor nem hogy 12 évig, de 2 évig se lehetett volna működtetni a rendszert, hiszen kizárták volna a szervezetet a pályázati körből).
2. Répás Zsuszanna tájékoztatójában oly mértékben csúsztat a helyszínek számát tekintve, hogy az egyszerűen hazugságnak minősíthető: álláspontja szerint az MCSMSZ-től elvett oktatási program 22 helyszínnel zárta tevékenységét, melyet ők 26-ra fejlesztettek. A pontos valóság a következő: az MCSMSZ februárban 25 településen és 28 különböző helyszínen működő oktatást adott át az RMPSZ-nek. Az RMPSZ ugyanakkor átvette később a Szeret-Klézse Alapítvány helyszíneit is, "integrálva" az általuk évek óta működtetett 3 oktatási egységet. Új helyszínt tehát az új helyzetben nem indítottak, ezzel szemben vi szont leépítettek, összevontak helyszíneket, ez a folyamat pedig megítélésünk szerint sajnos az Oktatási Program elsorvasztásához, minőségi lecsupaszításához, kontextusból való kiemeléséhez vezet.
3. Olcsóbb rendszer? Elismerjük, hogy olcsóbbá vált: de közben nincs érdekképviseleti háttér, nincs szociális program, megszűnt a diáklap, nincsenek szakmai értekezletek és továbbképzők, nincs semmiféle felkészítés az újonnan érkező tanároknak, leépítették teljes mértékben az egyetemi hallgatók támogatását, veszélybe sodorták a Csíkszeredai Csángó Bentlakás puszta létét, adósságokat halmoztak fel a különböző szolgáltatóknál, az adminisztrációt pedig igyekeznek teljes mértékben ráterhelni a tanárokra a teljes körű felelősséggel együtt.
4. A "Legyen Ön is Keresztszülő" program pusztulását követően nem találták ki, hogy az állami támogatás stagnáló mértéke mellett miből lesz finanszírozva a költségvetésben tátongó űr. Senki nem tudja, hogy 2012 január 1 után miből lehet finanszírozni az egyébként rendkívül amatőr, szakmaiatlan módon egységesített költségeket.
5. Bár sajnos az RMPSZ honlapján nem tett közzé semmiféle információt a magyar oktatásban részt vevő diákok létszámának alakulásáról a moldvai csángó falvakban (úgy az iskolai oktatás mint az iskolán kívüli) - információink szerint ez mindkét esetben csökkent az előző tanévhez képest.
Bákó, 2012. november 15.
MCSMSZ vezetősége
MCSMSZ Sajtóközlemény

Történelmi konferencia a tudomány napján
Bartha Miklós és kora címmel csütörtökön tudományos konferenciát tartottak a székelyudvarhelyi városháza Szent István termében. A magyar tudomány napja alkalmából szervezett eseményen a meghívottak előadásait élő adásban is követhették az érdeklődők.
A konferenciát Bunta Levente, Székelyudvarhely polgármestere nyitotta meg, majd az 1848. november 14-én Rugonfalván született Bartha Miklósról, munkásságáról és kalandos életéről hallgathatott előadásokat a nagyérdemű.
Elsőként Ferenczi Szilárd történész beszélt Bartha Miklós kolozsvári tartózkodásáról, ahol megalapította az Ellenzék napilapot, majd az ebben közölt cikkei miatt nagyon sok – szóbeli és fizikai – támadás érte. Szintén Bartha kezdeményezésére Kolozsváron megalakult az EMKE (Erdélyrészi Magyar Közművelődési Egyesület) és az Erdélyi Irodalmi Társaság is.
A székely puccs és Bartha Miklós című előadásban Veres Péter muzeológus aprólékosan bemutatta a székely légió megszervezésében betöltött szerepét és annak sikertelenségét az 1877–78-as orosz–török háború idején.
Botlik József történész, egyetemi docens Egán Edéről tartott előadást, akinek szarvasmarha-tenyésztési munkásságáról Bartha írt könyvet, Kazárföldön címmel. Ezt követően Hermann Gusztáv Mihály egyetemi adjunktus Orbán Ottó szerepéről beszélt a székely puccs „akcióban”, majd Balaton Petra egyetemi adjunktus tartott értekezletet Állami akciók a lemaradó régiók fejlesztésére címmel.
Székelyföld közlekedésügyének 19–20. századi fejlődéséről Gidó Csaba történelemtanár beszélt, majd a konferenciát Novák Károly helytörténész előadása zárta, aki Székelyudvarhely dualizmusbeli fejlődését mutatta be. A rendezvényt állófogadással zárták a részvevők.
Simon Eszter
Székelyhon.ro

Cselekvést, ne csak beszédet! Brassóban ünnepelték a Magyar Szórvány Napját második alkalommal
November 15-én, Bethlen Gábor fejedelem születésének napján a Brassó megyei RMDSZ, valamint az RMDSZ Főtitkárságának szervezésében második alkalommal került megrendezésre a Magyar Szórvány Napja. A Brassóban sorra került ünnepség az Áprily Lajos szülőházán, a költő és műfordító születésének 125. évfordulója alkalmából elhelyezett emléktábla-avatással vette kezdetét. Áprily Lajos szülőháza előtt Kelemen Hunor szövetségi elnök méltatta erdélyi költőnket.
„Költőként, irodalomszervezőként, közéleti személyiségként Áprily Lajos a legjobb transzilván hagyományokat vitte tovább, elérve azt, hogy az erdélyi magyar irodalom felfedje európai arcát. Európai értékeket képviselt ő akkor, amikor a két világháború között sokan elvesztették az irányt. Ezzel az emléktáblával kötelességünknek teszünk eleget. Mi, a huszonegyedik század erdélyi magyarjai nem hagyjuk, hogy Áprily szellemisége és emléke kivesszen a köztudatból” – mondta az RMDSZ elnöke.
„Cselekedni kell” – kezdte Kelemen Hunor szövetségi elnök megnyitóbeszédét a Magyar Szórvány Napja alkalmából szervezett konferencián. Az RMDSZ elnöke elmondta, a 90-es évek elején elindított szórványprogramokat gondolja újra, aktualizálja a Szövetség.
„Az elmúlt 23 évben az RMDSZ-nek voltak sikerei és kudarcai. Az eredményeinket próbáljuk megerősíteni, a hibáinkat igyekszünk kiigazítani. A kilencvenes években elindított szórványkollégiumok, a Magyar Ház hálózat, a pedagógusok utazási költségeinek a támogatása mind-mind olyan programok, amelyek sikeresen működtek az elmúlt két évtizedben. Nekünk azonban válaszolnunk kell az új kihívásokra, át kell gondolnunk a Szövetség szórványpolitikáját. Figyelembe véve azt, hogy a Székelyföldön az önkormányzataink megerősödtek, képesek gondoskodni a közösségről, a támogatáspolitikánkat is újra kell gondolnunk, nagyobb összegekkel kell támogatnunk a szórványközösségeinket. Már szinte közhely, de ma is igaz: aki szórványt épít, az a tömböt menti” – hangsúlyozta az RMDSZ elnöke. Kiemelte az elmúlt két év egyik nagy megvalósítását, a Székelyföld – Szórvány Összetartozunk programot, amely szerinte az RMDSZ egyik sikertörténete, hiszen személyes kapcsolatok által erősödik az erdélyi magyarság egysége, összetartozása.
„Új, közösségépítő programokat kell indítanunk, amelyeket közös munkával, közös felelősséggel, a jövőben bízva tudunk sikeressé tenni” – zárta megnyitóbeszédét Kelemen Hunor.
Kovács Attila, az RMDSZ Brassó megyei szervezetének elnöke köszöntőbeszédében kiemelte: „Minden nap a szórvány napja kell legyen, hisz fontosak az ünnepek, elviselhetőbbé teszik a szórvány magyar létet, azonban nekünk a hétköznapokban kell igazán helytállnunk annak érdekében, hogy legyenek magyar iskoláink, tudjuk támogatni az egyházainkat, a civil és kulturális szervezeteinket, a magyar közösséget. A szórvány magyarság napjai a helytállásról szólnak, és ahhoz, hogy ezt meg tudjuk valósítani, szükség van a politikai képviseletre”. Majd ezt követően kihangsúlyozta: „a szórvány számára az igazi népszámlálás december 9-én következik, hisz annak függvényében, hogy milyen arányban leszünk jelen a szavazáson fog eldőlni, hogy lesz-e képviselőnk a parlamentben, illetve akkor fog bebizonyosodni, hogy a szórvány számít-e az országos képviselet szintjén”.
A megnyitó folytatásában Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke a szórványprogram elmúlt három sikeres évéről adott számadását követően újabb vállalást fogalmazott meg. Bejelentette, hogy megyehatárok feletti együttműködést kívánnak kialakítani a háromszékiek a brassói magyarsággal. A Székelyföld - Brassó kapcsolat felelőseként pedig Markó Attila, sepsiszentgyörgyi RMDSZ-es képviselőjelöltet bízzák meg, aki erdővidéki családi kötöttséggel rendelkezve tudja felvállalni és végezni ezt a feladatot.
"Elsősorban Székelyföld nyert a szórványban élő magyarságokkal kötött kapcsolatokból. Egymás megismerését, közös értékeink felkutatását kell erősítenünk, és a magyar szolidaritás jegyében még többet kell egymásért vállaljunk. Az a célja a 2009-ben Hargita Megye Tanácsa által indított Összetartozunk közösségerősítő programunknak, amely azóta székelyföldivé nőtte ki magát, hogy ne csak a vezetők között, hanem emberek-emberek között épüljenek ki kapcsolatok, a családokat hozzuk egymáshoz közelebb" - hangsúlyozta Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke. A jövő évben képviseleti irodát kívánunk nyitni a partner szórványmegyéinkben, ami által még hatékonyabbá tudjuk tenni a közös együttműködést.
A konferencia folytatásában Szegedi László református esperes, a kőhalmi Szórványdiákotthon vezetője a szórványkollégiumok működését mutatta be, Szabó Csaba a Szórványtengely mozgalom alapítója a kapcsolatteremtő média, Ambrus Attila a Brassói lapok főszerkesztője pedig a szórvány sajtó szerepét ismertette. Majd Székely István, az RMDSZ főtitkárhelyettese a kulturális autonómia és a szórvány intézményrendszerek kapcsolódási pontjairól tartott előadást a jelenlevő szórványban működő RMDSZ szervezetek, magyar házak, szórványkollégiumok és szórvány ifjúsági szervezetek képviselőinek. Ezt követően Hegedüs Csilla, az RMDSZ főtitkárhelyettese a szórványmenedzser programot mutatta be, míg Magyari Tivadar, RMDSZ főtitkárhelyettes az Erdélyben fellelhető iskolaválasztási trendeket ismertette.
A folytatásban bemutatásra került a Székely - Szórvány Összetartozunk program, melynek céljairól, tapasztalatairól, valamint a jövőbeni tervekről Takács Aranka, az RMDSZ vajdahunyadi szervezetének elnöke, Kiss Csilla, a Kovászna megyei tanács szórványprogram felelőse, valamint Zonda Erika, a Hargita megyei tanács szórvány munkacsoportjának vezetője és Bodor László főtitkárhelyettes, a Magyar Ifjúsági Értekezlet elnöke beszélgettek.
A konferencia zárógondolatát Winkler Gyula, európai parlamenti képviselő fogalmazta meg, kiemelve a rendezvény hagyományteremtő jellegét, mely alkalmat ad az elmúlt év mérlegének megvonására, illetve az elkövetkező időszak közös megtervezésére. „Mindannyian egy élő szórványnak vagyunk a munkásai: a szórvány jövőjéről beszélünk, hisz mi nem csak krónikásai akarunk lenni egy haldokló közösségnek, hanem építői a szórvány magyar közösségek megmaradásának” – fejtette ki.
A délután folyamán a Magyar Szórvány Napja alkalmából elindított Fogadj emlékbe egy műemléket program keretén belül Kelemen Hunor szövetségi elnök az Örökségünk Őrei címmel jutalmazta a brassói Áprily Lajos Főgimnázium közösségét, majd a konferencia programját a REDUT Kulturális Központban megtartott gálaműsor zárta.
rmdsz.ro

Az autonómiakérdést vinnék a parlamentbe
Az idei parlamenti választásokon – a rendszerváltás óta először – Erdély magyarlakta régióiban két párt indít képviselő-, illetve szenátorjelölteket. Az Erdélyi Magyar Néppárt úgy döntött, önállóan indul a törvényhozási választásokon, és célul tűzte ki a 6:3-as alternatív küszöb elérését. Toró T. Tibor, a néppárt elnöke szerint valamennyi magyar nyer, ha két magyar párt jut be Románia parlamentjébe. – Önálló jelölteket állít a parlamenti választásokra az Erdélyi Magyar Néppárt. Így tervezték, vagy ez kényszerpálya a párt számára?
– Az soha nem volt kérdés, hogy állít-e jelölteket a néppárt, csak a legalkalmasabb formát kerestük. A tagjaink, támogatóink, szavazóink iránti tisztelet is erre kötelez. Alapvető céljaink – a közösségi autonómiaformák közjogi kereteinek megteremtése – követelik meg, hogy ezeket következetesen a parlamentben is megjelenítsük. Több lehetőség állt előttünk: önálló jelöltekkel indulunk, vagy választási, esetleg politikai szövetségben a másik két magyar párttal. Az RMDSZ hallani sem akart választási együttműködésről, a Magyar Polgári Párt pedig sorainak rendezésével volt elfoglalva, így nem maradt más lehetőségünk, mint az önálló indulás. Szükségből erényt kovácsolva, választási ajánlatunkban legalább kompromisszummentesen tudjuk megjeleníteni az EMNP elképzeléseit az ország átalakításáról. Az európai föderalizmus hazai meghonosításában látjuk a központosított és homogenizáló nemzetállam meghaladását és modernizációját: ebben a keretben már természetesebben értelmezhető autonómiaprogramunk is.
– Az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor szerint mindenki számára lenne hely a szövetségben. Hol akadtak el az RMDSZ-szel történő egyeztetések? Miért nem lehetett megismételni a legutóbbi EP-választások forgatókönyvét, amikor Tőkés László sikerrel indult az RMDSZ-listán? – Igazából el sem kezdődtek az egyeztetések. Az RMDSZ vezetői a tavaszi önkormányzati választások eredményeinek birtokában már az elején kijelentették: nem gondolkodnak választási együttműködésben a másik két magyar párttal, csakis az RMDSZ programjával és politikai vonalvezetésével való teljes azonosulás esetén tartanak elképzelhetőnek bármilyen viszonyt. Az RMDSZ előző ciklusokból átörökölt programjában még lehetne találni közös pontokat, hiszen abban a mi szellemi munkánk is benne van, a programjával legtöbbször ellentétes politikai gyakorlatával viszont már nem. Felmerült a sport világából kölcsönzött nemzeti válogatott tetszetős gondolata, amelyet mi alapjában véve jónak tartunk, és törekszünk is rá, de nem tudunk szerepet vállalni olyan csapatban, amelyben a sztárjátékosok rendszeresen bundáznak. Így inkább a saját csapatunkkal nevezünk be. Lehet, hogy nincsenek benne sztárjátékosok, de tisztán játszanak és becsülettel küzdenek.
– Az erdélyi polgári oldal számára egyértelmű csalódás, hogy nem jött létre közös EMNP–MPP-lista, miután utóbbi – híresztelések szerint – nem volt hajlandó feladni az identitását. Csak ilyen áron tudott volna megegyezni a két jobboldali párt?
– Tiszteletben tartjuk az MPP politikai identitását, és értékként kezeljük mindazt a politikai és emberi tőkét, amit az elmúlt öt évben sikerült összegyűjteniük. Formális megállapodást a két párt országos vezetőségei szintjén valóban nem sikerült összehozni, tárgyalásaink sikertelenségét némileg megmagyarázza az MPP utólagos döntése, hogy nem is kívántak önálló jelölteket indítani. Azt viszont tapasztalom, hogy megyei és helyi szinten általában jó az együttműködés a két párt vezetői között, ami azt is előrevetíti, hogy talán a választók között sem lesz ellentét. Ha lelkiismeretükre hallgatnak – ahogyan erre az MPP új elnöke biztatja őket –, akkor baj nem lehet. Amennyire én az MPP törzsszavazóit ismerem, lelkiismeretük nem engedi, hogy olyan párt jelöltjeire adják szavazatukat, amelynek képviselői „bátran” hallgatnak vagy angolosan távoznak, ha a parlamentben Székelyföld területi autonómiájának felette szükséges voltáról kell érvelni. Remélem, képesek leszünk meggyőzni őket – és nemcsak őket –, hogy a néppárt jelöltjeire leadott szavazat az autonómiára leadott szavazat.
– Az RMDSZ vezetői szerint viszont kizárt, hogy a néppárt elérje a 6:3-as alternatív küszöbhöz szükséges szavazatszámot. Az EMNP-nek valóban sokkal jobban kell teljesítenie ahhoz, hogy elérje a kitűzött célt. Lát erre reális esélyt?
– Nem vagyok olyan bátor, hogy előre megmondjam, miként szavaznak majd a választók. Azt viszont tudom, és hozzáértő elemzők számokkal is bizonyították, hogy az alternatív választási küszöböt mindkét párt teljesítheti, hiszen legalább 15 képviselői és hét szenátori választókerület van a Székelyföldön – Hargita és Maros megyében, illetve Háromszéken – és a Partiumban, Bihar, Szatmár és Szilágy megyében, ahol a magyarság többségben van, és jó eséllyel lesz első a magyar jelölt. Aki ezt az egyszerű számtani gyakorlatot és a törvény egyértelmű rendelkezéseit félremagyarázza, nem jár egyenes úton. Mi azt mondjuk: minden magyar nyer, ha nem egy, hanem két magyar párt jut be a parlamentbe. Ugyanakkor közös feladat a magyar választók minél nagyobb arányban való mozgósítása. Anéppárt indulása tavasszal százezer magyar választót hozott vissza az aktív szavazók körébe. Ha az RMDSZ csupán annyi energiát fordít a mozgósításra, mint amennyit a néppárt ellehetetlenítésére, akkor biztosan számarányunk felett leszünk.
– Miért kellene önökre és nem az RMDSZ-re szavaznia a romániai magyar választónak? – Egyetlen érvet mondok: szükség van az autonómia hiteles és következetes képviseletére a bukaresti parlamentben. Aki a néppárt jelöltjeire szavaz, a magyar autonómiára szavaz.
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Kampány és valóság
Lehangoló, de annál markánsabb, szakmailag is alátámasztott igazság, hogy a tömegdemokráciában a választási kampányok törvényszerűségei a kereskedelmi reklámkampányokéval azonosak. A választók úgy teszik le voksukat egyik vagy másik párt mellett, ahogy fogkrémet, mosóport vagy sört választanak. Mindkét esetben van egy tudatos vásárlói/választói réteg, amely szinte elenyésző, a fennmaradt nagyobbik hányadhoz tartozók esetében azonban az a meghatározó, hogy ki tudta rafináltabb, a valósághoz jellemzően nem is közelítő kampányüzenettel minél több síkon megszólítani a nagyérdeműt.
A legcinikusabb ebben a kérdésben Torgyán József volt, aki minden választáson, melyen pártja részt vett, megjósolta a Független Kisgazdapárt mindent elsöprő – az 1945-ös váltást idéző –győzelmét. Miután pártja szerény – mindössze 10 százalék körüli – eredményt ért el, egy riporter szembesítette a magát Kossuthhoz hasonlító rétort korábbi jövendöléseivel. Torgyán mosolyogva válaszolta: hát persze, azt kampányidőszakban mondtam, amikor egy pártvezérnek a lelkesítés a dolga. Mindazonáltal abban is van valami, hogy nem szabad a választót hülyének nézni. Mert ha az ellenfél kiszúr egy vagy több ilyen esetet, és kellően felhangosítja azokat, abból bizony bukás lehet. Az RMDSZ magabiztos, mert médiafronton ura a helyzetnek. Nem tartanak attól, hogy elnökük demagóg és teljességgel alaptalan kijelentései – „minden olyan magyar szavazat, amelyet nem az RMDSZ-re adnak le, román mandátumot jelent” – visszacsapnak rájuk. Hadd idézzük fel az Udvarhelyért Polgári Egyesület (UPE) esetét. Az egyesületet – viszonylagos választási sikere után – az RMDSZ által irányított kisebbségvédelmi minisztérium helyezte törvényen kívül, a román bíróság mulasztására hivatkozva. Az UPE bejegyzését megsemmisítő román justizmord után a már megválasztott UPE-s tanácsosoknak az RMDSZ semmisítette meg a mandátumát. Ez viszont nem alaptalan spekuláció, mint Kelemen Hunor Antal Árpádtól kölcsönzött választási szövege, ez dokumentált politikatörténeti tény.
Médiaereje birtokában az RMDSZ attól sem tart, hogy aki követte a politikai eseményeket az utóbbi két évtizedben, könnyűszerrel megcáfolhatja a szövetség azon kijelentését, miszerint „az RMDSZ az egyetlen romániai politikai alakulat, amely kitartott identitása és céljai mellett”. Ha állításuk igaz lenne, ma egyetlen párt indulna harcba az erdélyi magyarok voksaiért. Ehhez nem kellett volna mást tenni, mint hűnek maradni a húsz évvel ezelőtt letett eskühöz, a Kolozsvári Nyilatkozat szelleméhez, betartani a brassói kongresszus határozatait, és megmaradni a nemzeti önkormányzat keretei között. Sajnos nem így történt, a szövetség pedig kénytelen abszurd és betarthatatlan kijelentésekkel urnához csábítani a szavazókat. Kelemen Hunor nemrég az alábbi érvekkel élt Aradon: „Csak az RMDSZ erős parlamenti képviselete tudja szavatolni, hogy iskoláink nem fognak megszűnni, hogy anyanyelvünket szabadon használhatjuk, kulturális értékeinket pedig nem veszítjük el. Úgy kell dolgoznunk, hogy nélkülünk ne lehessen dönteni sem az alkotmány módosításáról, sem a közigazgatási vagy adóreformról!” Az a sajnálatos helyzet, hogy ha minden magyar elfogadná legitim képviseletnek az RMDSZ-t, a szövetség képviselői pedig a lehető legkövetkezetesebben és leghatékonyabban dolgoznának közös ügyeinkért, akkor sem tudnánk elérni, hogy nélkülünk ne lehessen dönteni a megjelölt tárgykörökben. Részben a fentiek szellemében fogant Szász Jenőnek a négy évvel ezelőtti választásokat követő nyilatkozata is. A Hargita Népe című napilap 2008. december 5-i számában a következőket olvashatjuk: „Szász kifejtette, hogy a választások lehető legnagyobb vesztesége, hogy nem jött létre a választási koalíció. »Ha közösen tudtuk volna elvinni a 630 ezer szavazót az urnákhoz, az ma 9 százalékos eredményt jelentett volna, s ha ezt számoljuk, akkor a hiányzó három százaléknak köszönhetően kihagyhatatlan volna a magyarság képviselete a kormányzásból, s ez 40-45 mandátumot jelentett volna« – fogalmazott Szász Jenő, aki azt is elmondta: bölcs döntésnek tartja, hogy pártja nem indult a választásokon, mivel így szabad utat engedett az RMDSZ-nek a parlamenti bejutáshoz.” Nem akármilyen teljesítmény ilyen rövid szövegben ennyi abszurdumot állítani, illetve ily mértékben ellenmondásba kerülni a párt legfőbb politikai krédójával. Szász vélekedése szerint tehát bölcs döntés szabad utat engedni annak a szervezetnek, mely az MPP – egyébként megalapozott – retorikája szerint elárulta az erdélyi magyar autonómia ügyét, a román diplomácia eszközévé vált, nemzeti önkormányzatból pedig román versenypárt lett. Mondta mindezt annak a pártnak az elnöke, amely „A választás szabadsága” jelszavakkal robbant be az erdélyi magyar közéletbe. Az is érdekes, hogy miközben Szász Jenő a párt berkeiben azzal hitelesítette személyét a 2010-es MPP-kongresszuson, hogy Tőkés Lászlóval és követőivel ellentétben ő bezzeg nem alkudott meg az RMDSZ-szel, e nyilatkozatban arról beszél, hogy kívánatos lett volna a kiegyezés az MPP és az RMDSZ között. Vagyis önfeladás, ha az EMNT egyezik meg eseti jelleggel a legnagyobb erdélyi magyar szervezettel, ha viszont az MPP teszi ugyanazt, akkor az felelős nemzeti politizálásnak minősül. Elég szomorú, hogy Szász Jenő távozása után is hasonló szellemben cselekedett az MPP. Fontosabb volt nekik a huszonnegyedik órában – néhány nappal a jelöltdossziék leadása előtt – az általuk joggal és következetesen, elvi alapon bírált RMDSZ-szel tárgyalni, mint megegyezni az azonos politikai krédót valló EMNP-vel. Végül, de nem utolsó sorban: Szász ugyanabba a kommunikációs csapdába esett, mint Kelemen Hunor: amit ők állítanak, egyszerűen abszurdum. Az RMDSZ 40-45 mandátum és 9 százalék birtokában sem lesz megkerülhetetlen tényező, ez parlamenti matematika.
A román politikum csak akkor lesz hajlandó legfontosabb céljainkról tárgyalni, ha erőt mutatunk, ha külpolitikai nyomást gyakorolunk rá. Azt viszont csak közös cselekvések révén lehet. Úgy semmiképp sem, hogy miközben a Székely Nemzeti Tanács küldöttsége az Európa Tanács elnökével tárgyal, az RMDSZ képviseletében betoppan Frunda György, és megpróbálja semlegesíteni a hiteles székely álláspontot, szembeszegezve azzal a román kormánypropagandát.
Borbély Zsolt Attila

csütörtök Potápi: A csángó oktatás mai helyzetéről, nem a múltjáról tárgyaltak - A moldvai csángó oktatási program jelenlegi helyzete volt a témája az Országgyűlés Nemzeti Összetartozás bizottsága keddi ülésének, tehát nem a múltról volt szó - a testület elnöke ezzel indokolta, hogy az ülésre Moldvai Csángómagyarok Szövetségét nem hívták meg.
Potápi Árpád, a bizottság fideszes elnöke az MTI-nek elmondta, hogy februártól a programért a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) felel. A bizottság napirendjén a moldvai oktatási program jelenlegi helyzete szerepelt, nem a múltról volt szó, ezért nem hívták meg a csángómagyar szövetséget - közölte.
Megjegyezte: a szövetség képviselői korábban beszámoltak a bizottság ülésén a programról, akkor, amikor ők feleltek érte.
Potápi Árpád kitért arra is, hogy a forrásokat biztosító magyar állam joga, kire bízza ennek a feladatnak az ellátását.
Csütörtökön közleményben sérelmezte a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége (MCSMSZ), hogy nem hívták meg az Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottságába, ahol kedden a csángó ügyeket is tárgyalták.
Az MCSMSZ közleményében ismét kifejtette, hogy nem voltak elszámolási hiányosságok a szövetség gazdálkodásában. "Az évek során elnyert több száz pályázatból egy se volt, amelyet ne fogadott volna el a magyar állam valamely elszámolásokat ellenőrző szerve" - írták.?;;;:Az MCSMSZ elismerte: azóta, hogy az RMPSZ vette át a szövetségtől a moldvai magyar oktatási program irányítását, olcsóbb lett a program, de álláspontja szerint ez a program több részének a leépülése árán történt. Az előző tanévhez képest - amikor még az MCSMSZ koordinálta az oktatási programot - csökkent mind az iskolai, mind az iskolán kívüli magyar oktatásban részt vevő gyermekek száma - közölték.
Répás Zsuzsanna az Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottsága előtt kedden azt mondta: megszilárdult a csángó oktatási program, úrrá lettek a korábbi problémákon, és rendben vannak a gazdasági elszámolások is. A nemzetpolitikai helyettes államtitkár kiemelte: a korábbi 22 helyszín helyett 26 helyszínen zajlik a magyar nyelvű oktatás, és tavaly 1560 gyermek után igényeltek oktatási-nevelési támogatást.
Kitért arra, hogy a programban résztvevő tanárok számára megnyugtatóbb, kiszámíthatóbb fizetést és kiegészítő juttatást is tudnak biztosítani. Ma már vonzó anyagi szempontból is tanárnak, tanítónak állni Moldvában - fogalmazott Répás Zsuzsanna, aki elmondta azt is, hogy 96 millió forintból összességében 36 százalékkal olcsóbban tudják működtetni a programot a RMPSZ bevonásával.
Burus Siklódi Botond, az RMPSZ elnöke kiemelte: a program szeptembertől kétszáz gyermekkel bővült, abban több mint negyven pedagógus vesz részt, és a támogatások több mint kétharmadát teszik ki a személyi juttatások.
(MTI)

2012. november 16.
A székely zászló nem ortodox relikvia
Az ablakból, a bagófüsttől megsárgult függöny mögé rejtőző és onnan leselkedő kormánybiztos és segédtisztjei csak nyolcszázig bírtak elszámolni a november 8-ai tüntetésen. Összezavarta őket a székely zászlótenger. Ezt elnézzük nekik, de azért nem ártana, ha a hivatal aktuális székelytörténelem-„szakértője” venne egy-két matematikaórát is a történelem mellé, az alapismeretek elsajátítása érdekében.
No, de mennyien is voltunk a múlt heti székely zászlós tüntetésen? Ötvenezren? Á, dehogy! Az egy másik esemény volt. Ott volt csórékolbász, sör, volt tűzijáték, és voltak Régi Csibészek. Milyen büszkék voltunk! Tele volt a média, a blogszféra, a fórumok, ettől duzzogtak a hírfolyamok. 800, 2000 vagy 4000? Mindegy. Kevés. És mindez úgy, hogy Gyergyószékről, Csíkszékről, Udvarhelyszékről és Háromszék településeiről is érkeztek résztvevők.
Talán, ha a politikusok, az új csibészek – kinek nem inge, ne vegye magára – megértenék, hogy sem pártnak-szövetségnek, sem közösségnek, sem akciónak nem szerencsés súlyos korrupció vádjával az első sorból hirdetni a szülőföld-, székelyzászló- és szimbólumszeretetet, és legalább a szennyes tisztára mosásáig picit hátrébb húzódnának, akkor, talán akkor picivel többen lettünk volna. Talán, ha a magyar politikusok, botcsináltak vagy nem – és ez itt közös zakó, úgyhogy vegyék csak magukra mindannyian –, képesek lennének a közösség érdekében önnön érdekeiken és kicsinyes sértődéseiken túlnézni, összefogni és EGY súlyos ökölként lecsapni Bukarest asztalára a kettő vagy három harmatgyenge legyintés helyett, talán akkor lettünk volna ötvenezren.
Mert ez így, még ha szép és megható, székely szívet dobogtató és melengető is, de édeskevés volt. Ennyi ember hangját nemhogy Bukarest, de még Munteanu mitugrász-sehol-senki-őszemtelensége sem hallotta a kormányhivatal ablakain keresztül. Látni nem látta, azt már tudjuk.
Szervezetten-kapkodós, spontán, ad hoc jellegű akció benyomását keltette ez. Valahogy egy székely kalap alá kellett hozni a választási kampánnyal. Egy székelykapu-nyitással mindent ki kellett teregetni, mindenkit fel kellett vonultatni. Mert minden magyar számít! Minden magyar nyer! Minden magyar mittudomén...
Bármennyire is dicséretes kezdeményezés volt, az ingyenzászlók szétosztása és elkapkodása kívánnivalót hagyott maga után. Sokat. Kínos volt. Mintha nem is székelyek gyűltek volna egybe, mintha nem is székelyek jöttek volna demonstrálni. Tisztelet a kivételnek, de urambocsá!, az ingyen osztogatott zászlók lerohanási akciója az ortodox relikviák expozícióinak helyszíni közvetítéseit idézte. Kár. A székely nemzet ennél sokkal tisztelettudóbb és toleránsabb, és nemcsak felebarátaival és sorstársaival szemben, hanem...
Többen nyilatkozták az elöljáró, elöl álló demagóg uraságok közül, hogy Székelyföld- és magyarságügyben, bármelyik erdélyi magyar politikai párt vagy szervezet legyen a kezdeményező, készek egy zászlóalj alatt összefogni és közösen harcolni. Mióta nem közös magyar ügy egy bivalyerős, hiteles és eredményes parlamenti képviselet?
Emberek, politikusok! Hunor, Tibor, Zsolt! Nektek nincsen közösségi stratégiátok? Nincsenek prioritásaitok? Egy lista? Nincs közös érdek, nemes cél? Ja, hogy van! Igen ám, de mikor kerül már végre fel, nem csak deklaratív módon persze, a közösségetek is – az, amely immár 23 esztendeje ültet politikai lovat alátok csak azért, hogy legyen, miben csalódnia, nektek meg legyen, mivel hazavágtatnotok? Bizalom. Biztonság. Jövő. A miénk vagy a tiétek? Mert akárhogy is számolunk, a háromszéki magyarok az ország egyik legszegényebb régiójában harcolnak a szélmalommal; a statisztikai adatok kiválóan tükrözik a lakosság elszegényedését, a háromszéki bruttó átlagbér messze alulmarad az országos nettó átlagbérrel szemben – ám mi, mint valami modern kori bohém Don Quijoték, makacsul harcolunk az inflációhoz igazított árakkal.
Az mindenképp dicséretes, és ez előtt székely kalapunkat magasra emeljük, hogy a megyeközpont egy eredményes közigazgatásnak köszönhetően feltápászkodott, tükörbe nézett, kicsit megrestelkedett kócos haja, szakadt gúnyája, ápolatlansága miatt, de megrázta magát, és négy év alatt úgy megszépült, mint az elátkozott királykisasszony. Polgármesterünk drámája, hogy olyasmivel kénytelen bíbelődni, amit álmos elődjének már évtizedekkel ezelőtt nyélbe kellett volna ütnie, hogy nekünk már csak a külföldi befektetőket, az ipari parkokat, az új munkahelyeket és a pályázati milliókat kelljen számlálni. Akkor lesz igazán szép a városunk és a régiónk, ha gyönyörű parkjaink sétányait és végre európai ember elejébe való járdáit és útjait – meggyötört lelküket arcukon viselő emberek helyett – boldog, derűs ábrázatú, büszke háromszékiek járnák.
Ha minden egyes, csalódást okozott erdélyi magyar politikus a belé fektetett bizalomért cserébe csak egy árva lejecskét fizetne vissza, mindannyian gazdagabbak lennénk. Huszonkét év hosszú idő, ám ahhoz semmiképp nem volt elég, hogy Székelyföld és Erdély magyarlakta térségeit kimozdítsák a holtpontról. Pedig törvénykeztek és kormányoztak. Mindenkivel.
Az utóbbi évek román politikájában az RMDSZ volt a mérleg nyelve; sajnos, a mindenkori kormánypártok kollektív hátsójának fényezését, a liccs-loccs politizálást nem az erdélyi magyarság, hanem a személyes érdekek diktálták. Azokat, akik szövetségen belül ezzel nem értettek egyet vagy nem jutottak a húsos fazék közelébe, és ennek hangot is adtak, hátrasorolták, ellehetetlenítették, eltávolították, vagy maguktól mentek el, frusztráltságuk eredményeként pedig világra hoztak két kisebb pártot, melyek népszerűségben nemhogy a választási küszöböt, de még a közvélemény-kutatások hibaküszöbét sem érik el. Ugyanazok az emberek, árnyalatnyi különbséggel ugyanazok a színek, ugyanazok a demagóg, üres, léggömbteóriák, ugyanaz a politikai prostitúció.
Egy újabb négyéves parlamenti ciklus végéhez közeledünk, és Ti természetesen folytatni kívánjátok az elkezdett munkát, a tieteket és az általatok zsíros állami szerződésekhez segített vállalkozókét: még hátravan néhány törlesztendő részlet a jutalékból, nem kellene más zsebébe vándorolnia, még nincs tető a nyaralón vagy központi fűtés nagymama garzonlakásában. Ehhez azonban szükségetek van egy apróságra, amit a választási törvény szavazatnak hív; 5–6 százaléknyival már lehet mérleget billegtetni, már lehet tárgyalni, egyezkedni.
Ha csak azért mentek Bukarestbe, hogy vásárra vigyétek a bőrünket, bizalmunkat, biztonságunkat, gyermekeink jövőjét, ha csak azért mentek, hogy átcsorogjatok a román politikai latrinánál, hogy a főváros kapuit átlépve megszűnjetek magyarnak lenni, és rögtön elfelejtsétek, hogy mennyibe kerül egy kenyér Gyergyóban, mennyibe egy vaj Udvarhelyen, és mennyibe egy kiló liszt Szentgyörgyön, akkor inkább maradjatok itthon – úgy, ahogy Codrin Munteanu elvtársnak is otthon kellett volna maradnia... Kerekes Gyula
Háromszék

Kicsi az esély egy román-magyar párt megjelenésére
Barna Gergő és Kiss Tamás erdélyi társadalomkutatók szerint kevés a valószínűsége annak, hogy Romániában a szlovákiai Híd-Mosthoz hasonló román-magyar vegyes párt jöjjön létre.
A két társadalomkutató erről csütörtök este beszélt Kolozsváron a Nemzeti Kisebbségkutató Intézetben, az Etnikai szavazók – Az RMDSZ mozgósító képessége 1990-2012 című átfogó kutatásuk szűk körű szakmai vitáján. Az elmúlt 22 év romániai választási eredményei és az elmúlt 15 évben az erdélyi magyarság körében végzett közvélemény-kutatási eredmények alapján elkészített dolgozatot az erdélyi magyar társadalomkutatás mérföldköveként értékelték a jelen lévő szakértők. Kiss Tamás a szakmai vita után az MTI-nek elmondta, hogy a román partner hiánya az egyik akadálya egy román-magyar vegyes párt megjelenésének, de „az etnikai határok kevésbé porózus jellege is megkülönbözteti az erdélyi magyar társadalmat a szlovákiaitól”. Kiss Tamás álláspontja szerint Erdélyben sokkal kisebb a legitimitása a közvéleményben a két etnikum összemosódásának, mint Szlovákiában.
A szociológus hozzátette, hogy az erdélyi magyarok 12-13 százaléka vegyes házasságban él ugyan, ám a vegyes családokban valamelyik fél domináns lesz. Hozzátette: a hatalmi aszimmetriák következtében a vegyes házasságokban nagyobb arányban dominál a román fél, de identitásbeli összemosódás nincs.
Kiss Tamás szerint az erdélyi viszonyok között egy nemzeti minimum kialakítása is könnyebb, mint Szlovákiában, ahol „a nemzeti minimumot alulról előző” alakulat tudott teret nyerni. Barna Gergő az MTI-nek elmondta: a romániai választási rendszer is az etnikai törésvonalak megmaradásának kedvez. Hozzátette: amíg a rendszer a szavazatok arányában ad parlamenti mandátumokat a bejutási küszöböt átlépő pártoknak, a közösség valamennyi tagja úgy érezheti, hogy a domináns magyar szövetség jelöltjeire leadott szavazata hasznosul.

Tiszavirág-életű névtábla – Negyedóráig volt ismét Kossuth utca Marosvásárhelyen
Mindössze 15 percig viselte újból a marosvásárhelyi Călăraşilor utca a nagy magyar forradalmár, Kossuth Lajos nevét.
Az Erdélyi Magyar Ifjak kezdeményezésére tegnap, 14 óra körül megjelent három fiatal létrával, fúrógéppel és az utcanévtáblával a Călăraşilor és az 1989. December 22. utca sarkán, majd a sajtó jelenlétében néhány perc alatt facsavarokkal rögzítették a táblát.
Közben a helyszínen megjelent Portik Vilmos és Jakab István, az Erdélyi Magyar Néppárt jelöltjei. Miután röviden nyilatkoztak a sajtónak, a Klastrom utca feliratú táblával a Mihai Viteazul utcába siettek. Alighogy eltávozott a helyszínről a sajtó, a táblát eltávolították az épületről. A restitúciós kísérletet négy lyuk jelzi a falban.
Vajda György
e-nepujsag.ro

A Magyar Szórvány Napja Brassóban
Megkerülhetetlennek kell lennie a magyar érdekképviseletnek a bukaresti parlamentben ahhoz, hogy a magyarság népességarányosan jusson költségvetési forrásokhoz és támogathassa szórványintézményeit – hangsúlyozta Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke csütörtökön a Magyar Szórvány Napja alkalmából rendezett brassói konferencián.
Kelemen szerint a szórványmentésben a két évtizedes stratégiaírás után eljött a pragmatikus cselekvés ideje. Rámutatott: a szövetség szórványmenedzser-szolgálatot indított, 14 szórványkollégium működését támogatja és a Székelyföld–szórvány partnerség kiépítésével próbálja megakadályozni a településeiken tíz százalék alatti arányt képviselő, elszórtan élő magyarok beolvadását a többségi nemzetbe. „Aki szórványt épít, az tömböt ment” – jelentette ki Kelemen Hunor arra a veszélyre utalva, hogy amennyiben a szórványmagyarság lemorzsolódik, a tömbben élő magyarság „széle” kezd majd szórványosodni.
A magyar szempontból szórványnak minősülő kilenc erdélyi megye képviselőinek és az RMDSZ szakpolitikusainak részvételével rendezett konferencia házigazdája, Kovács Attila, a Brassó megyei RMDSZ-szervezet elnöke arról beszélt, hogy a szórványmagyarság nem engedheti meg magának a pártosodást. „Szórványban az egység jelszava nem demagógia, nem önkényuralmi látlelet, hanem a megmaradás hívó szava” – mondta Kovács Attila. Hozzátette: Brassó megye magyar lakossága ötvenezerről negyvenezerre csökkent az utóbbi évtizedben, de a drámai fogyás ellenére eddig volt ereje képviselőt juttatni a városi és megyei önkormányzatba, van parlamenti képviselője. Ha azonban a politikai megosztás miatt nem lesz már képviselője a szórványnak, az a fogyást is felgyorsítja.
Az RMDSZ 2011-ben döntött arról, hogy Bethlen Gábor erdélyi fejedelem születésnapján, november 15-én, évente megszervezi a Magyar Szórvány Napját.

Művelődés- és irodalomtörténészi beszédmóddal megírt kötet Gaal Györgytől
Gaal György Egyetem a Farkas utcában. A kolozsvári Ferenc József Tudományegyetem előzményei, korszakai és vonzatai című könyvének harmadik, átdolgozott kiadását mutatták be szerdán délután a Sapientia EMTE (Bocskai-ház) Óváry termében.
FERENCZ ZSOLT?
Szabadság (Kolozsvár)
Gaal György Egyetem a Farkas utcában. A kolozsvári Ferenc József Tudományegyetem előzményei, korszakai és vonzatai című könyvének harmadik, átdolgozott kiadását mutatták be szerdán délután a Sapientia EMTE (Bocskai-ház) Óváry termében.
FERENCZ ZSOLT?
Szabadság (Kolozsvár)
2012. november 16.
Így működik Markó Béla
Kelemen Attila Ármin “Így működik Markó Béla” című könyvét mutatták be szerda délután Marosvásárhelyen a Bernády Házban. A kötetről a szerzővel, illetve Markó Bélával Jakab Orsolya újságíró beszélgetett.
Az “Így működik Markó Béla” című kötet tíz portrébeszélgetést tartalmaz Markó Bélával. Kelemen Attila Ármin újságíró faggatta a költő-politikust.
A műsorvezető Jakab Orsolya újságírót az érdekelte, hogy hogyan sikerült meggyőzni a politikust, az RMDSZ volt szövetségi elnökét arról, hogy interjút adjon, sorozatosan válaszoljon a kérdésekre.
Markó Béla szerint, bár sok mindenben nem értenek egyet kérdezőjével, a társadalomról és a világ menetéről hasonlóan gondolkodnak. De az az igény is felmerült a politikusban, hogy az utóbbi 20-23 esztendő történetét fel kellene dolgozni, meg kellene örökíteni valamiképp. Ehhez jött a segítség az újságíró személyében, aki megkönnyítette Markó dolgát, hiszen kérdéseket tett fel és a válaszokat rögzítette.
Kelemen Attila Ármint leginkább az érdekelte, hogy melyek Markó Béla motivációi, és miért azok, amik, miért nem valami egészen mások. Ezért is kapta a könyv címe az Így működik Markó Béla címet.
A kiadvány szerkesztése alatt felmerült az újabb politikai mandátumot vállalása is. Markó Béla szerint lehet, hogy ez a társadalom forduló pontnál van, ilyenkor nagyon nehéz félreállni. Úgy érzi, hogy még van néhány olyan feladat, amelyekkel kapcsolatosan neki személy szerint mondandója, felelőssége van. Szerinte Kelemen Attila elsődleges szándéka az volt, hogy kiderítse, milyen egy romániai, erdélyi magyar politikus habitusa, meggyőződése, hogyan működik, az elmúlt huszonhárom évben milyen helyzetekkel szembesült, hogyan oldotta ezeket meg – hangzott el a teltházas könyvbemutatón. (RMDSZ)

102 éves szerző negyedik kötete
Arad – November 14-én, szerdán 17 órakor a Tulipán könyvesboltban Ujj János mutatta be Kövér Gábor Marosmenti krónika című legújabb könyvét. A 102 éves szerzőnek ez már a negyedik kötete.
A könyvbemutatón Kövér Gábor hűlés miatt nem lehetett jelen. Humoráról, töretlen életkedvéről rögtön az elején néhány rövid történetből kaptunk egy kis ízelítőt Ujj János tolmácsolásában.
Marosmenti krónika című negyedik kötetében nemcsak az írásokat, hanem a fotókat is a szerző készítette. A 103. életévébe lépett Kövér Gábor – 2012. augusztus 15-én betöltötte a 102. évet – olyan közéleti személyiség, aki a mai napig figyelemmel kíséri a körülötte lévő történéseket mind a szűkebb, mind a tágabb környezetben.
A könyvben az elmúlt 100 év változásait veszi számba, mindazt, amit megélt, megtapasztalt negatívumokkal, pozitívumokkal együtt.
Negyedik kötetéből kiderül, hogy előkészületben a szerző Emlékeim című könyve. Úgy legyen!
Demény Ágnes

Történelmi városkalauz cetlikből
Arad – Rendhagyó könyvbemutatónak volt helyszíne tegnap délelőtt a Csiky Gergely Főgiumnázium Tóth Árpád-terme.
2001-ben jelent meg Ujj János történelemtanár, helytörténész Arad – Történelmi városkalauz című könyve az aradi Alma Mater Alapítvány kiadásában. Eltelt 11 év, a városkép sok helyütt előnyére változott, számos emlékmű és szobor került vissza régi-új helyére, számos épületet újítottak fel. Elérkezett az idő a kötet – tartalmában és külsejében is átdolgozott, felújított, gazdag fényképanyaggal illusztrált és DVD-melléklettel ellátott –második kiadásához.
Rövid és tömör vetítéssel kezdődött a diákok számára tartott könyvbemutató, melyen életre kelt az aradi épületek, emlékművek stb. múltja, közelmúltja és jelene.
Ilona János informatika tanár tulajdonképpen interjút készített a szerzővel, mely során megtudtuk, hogy Ujj János mozdonyvezetőnek készült, majd később, egykori történelemtanárának, Kovács Gézának a hatására döntött a történelem mellett.
A főgimnázium tanára könnyed, a diákok számára is érdekes, hasznos kérdésekkel faggatta Ujj Jánost, többek közt arról, hogy hogyan készül egy könyv? A szerző saját magát cetlisnek nevezi, ami annyit jelent, hogy nyitott szemmel jár-kel a városban, mikor valami fontos dolgot lát, hall, mindig van nála cetli, amire fel tudja jegyezni az adatokat. Számtalan ilyen cetli tartalmából áll össze a könyv, legalábbis Ujj János esetében.
Arra a kérdésre, hogy milyen volt a háborús időkben, a forradalomkor Aradon élni, a szerző beszélt egy következő – társszerzővel készülő – könyvről, mely az aradi háborús emlékekről, a forradalom aradi eseményeiről fog szólni.
Természetesen a most kiadott városkalauz tartalmáról – aradi épületek, terek, emlékművek – is szó esett, valamint a DVD-mellékletről, melynek alkotói Pálfi Kinga (szerkesztő) és László Ferenc (operatőr). A jelen lévő Pálfi Kinga beszámolt a DVD-melléklet születésének körülményeiről, majd a könyvbemutató végén a diákok betekintést nyertek annak tartalmába is.
Délután 17 órakor szintén a Csiky Gergely Főgimnázium Tóth Árpád termében a kötetet a felnőtt olvasóközönségnek is bemutatták, dr. habil Zakar Péter szegedi történész méltatásával.

Elszámoltatnák Ady-központ ügyben az RMDSZ-t
Kelemen Hunornak, az RMDSZ elnökének küldött nyílt levelet az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP), melyben arra szólítják fel a szövetséget, számoljon el a váradi Ady-központra költött magyar kormánypénzekkel, lehetőleg még a választások előtt.
Szilágyi Zsolt néppártos alelnök csütörtöki sajtótájékoztatóján felidézte: nagyjából két hónappal ezelőtt a városi strand mellett találkoztak az újságírókkal, annak apropóján, hogy kiderült, a váradi önkormányzat adóelmaradás miatt árverésre bocsátotta az Ady-központ, illetve a befejezetlenül álló termálhotel épületét.
Amint arról a Krónika is beszámolt, az építkezésre 2002-ben kapott magyar kormánytámogatást az RMDSZ Bihar megyei szervezetéhez tartozó Mecénás Alapítvány, miután a pénzt eredetileg a Királyhágómelléki Református Egyházkerület nyerte el pályázaton, ám a kormányváltás közbeszólt. A támogatás összege 320 millió forint volt, tehát nagyjából 1,3 millió euró, az önkormányzat pedig az adófizetés elmulasztása miatt kiírt árverésen nem egészen kétszázezerre becsülte az épületek értékét.
Szilágyi Zsolt már akkor felvetette a kérdést: hová tűnt a maradék 1,1 millió euró? Az EMNP vezetősége akkor elszámolást kért a megyei RMDSZ-től, ám kielégítő választ nem kapott. Most az alelnök azt mondja, kénytelen Kelemen Hunorhoz fordulni a kérdés tisztázása végett, hiszen senkinek nem jó, ha a magyar közösséget a parlamentben képviselni kívánó jelöltek valamelyikére a korrupció gyanújának árnyéka vetül.
A Mecénás vezetőségéből márpedig ketten is jelöltetik magukat a választáson: Biró Rozália és Szabó Ödön. Zatykó Gyula hozzátette: a korrupció általános jelenség a román politikai életben, az EMNP épp ezért követeli a közpénzek elköltésének átláthatóvá tételét. „Meggyőződésünk, hogy az 1,1 millió euró rejtélyes eltűnésének kivizsgálása nagyban hozzájárulna ahhoz, hogy a szavazók támogatására számító jelöltek, de maga az RMDSZ is nagyobb hitelességgel és elfogadottsággal állhasson a nyilvánosság elé” – áll a levélben.
Nagy Orsolya