Színvonalas művészeti képzés a PKE-n
Akkora sikert aratott az a debreceni kiállítás, amelyen a Partiumi Keresztény Egyetem Képzőművészet Tanszékének két oktatója is részt vett, hogy a szervezők július végéig meghosszabbították a nyitva tartását” – jelentette be Ujvárossy László tanszékvezető, aki maga is a kiállítók között van.
A csoportos kiállítást a CEPEVIT elnevezésű, a MODEM-mel közös projekt keretében szervezték.
Idén egyébként a PKE Képzőművészet Tanszékének hatodik tervezőgrafikus nemzedéke is sikeresen megvédte államvizsgáját. Az alapképzésen huszonheten nyertek képesítést, akik a tervezőgrafika hagyományos műfajai – könyvgrafika, plakátművészet, arculattervezés, fotóművészet – mellett a webdizájn, az interaktív könyv és animáció terén végzett kísérletekben és az ehhez kapcsolódó elméleti kutatásokban is jeleskedtek. Ez volt az utolsó olyan év, amikor monitorizálták az államvizsgát, az akkreditáció után ugyanis még három évig más egyetemekről érkező tanárokat is meg kellett hívni, a 9 tagú bizottság egyharmada Temesvárról, Kolozsvárról vagy a Nagyváradi Egyetemről jött. Ősztől megszűnik ez a gyakorlat.
Örömteli hír, hogy több hallgató diplomamunkáját is szerződtették – mondta el Ujvárossy László. A könyvművészet területén, Kovács Klaudia munkája nyomán a nagyváradi Tóth Ágnes költőnőnek A néma erdő titka című mesejátékára született könyvterv. Bartha Dániel a kézdivásárhelyi Székely titok nevű pálinkafőzdének készített új, korszerű arculatot. Havlin Levente a PKE Képzőművészet Tanszékének felkérésére alkotott weboldalt, Deák Enikő az udvarhelyi Evolution9 esküvői fotószalon számára tervezett komplett dizájnt. Tóth Zoltán a nagyváradi SisiFashion divatcég brandjét alakította ki, Virág Magor pedig a sepsiszentgyörgyi Nagymama cukrászdának tervezett kereskedelmi reklámot. De voltak jól sikerült fikciók, rajzfilmek, vizuális művészeti kísérletek is, melyek a jövőben találhatnak gazdára, mint az András Bernadette Bruno Munari olasz formatervező, képzőművész hatására készített Wass Albert-mesekönyve, Ary Eszter saját verseit sok illusztrációval ellátó Tükörkép című könyvterve és Szabó Réka rendhagyó tipográfiával Madách Az ember tragédiája nyomán alkotott, képversszerű művészkönyve.
A hallgatók készítettek mozgóképes kísérleteket, rajzfilmeket is, melyek közül a legsikerültebbek Berényi Zsófia mozgatott fotogramjai, Zoltáni Levente, Sátha Dénes, Péterffy Hunor rajzfilmjei. Ezekből az alkotásokból nyáron Szentendrén mutatnak be egy válogatást. Krónika (Kolozsvár)

Sikeres Székelyföld-konferencia Sepsiszentgyörgyön
Kiemelten fontos a vidékfejlesztés Hargita és Kovászna megyében, hiszen a lakosság túlnyomó többsége továbbra is vidéki környezetben él – hangzott el tegnap Sepsiszentgyörgyön, Kovászna Megye Tanácsának székhelyén, a Sikeres Székelyföld konferenciasorozat idei második állomásán.
A tanácskozáson ez alkalomból a két megye közös fejlesztési irányvonalait elemezték a résztvevők, elsősorban a vidékfejlesztés tekintetében. A két megyei önkormányzatot Borboly Csaba, a Hargita Megyei Tanács elnöke, illetve Demeter János, a Kovászna Megyei Tanács alelnöke képviselte, de a tanácskozáson részt vett Tánczos Barna, a mezőgazdasági minisztérium államtitkára is.
Borboly Csaba tanácselnök felszólalásában hangsúlyozta, hogy a közel három éve indított konferenciasorozatnak máris látható eredményei vannak, hiszen a két székely megye között megfelelő az együttműködés, és sikerült valamelyest kimozdítani a közös ügyeket a megbeszélések szintjéről, és közös programok is elindultak. Rámutatott: a tanácskozások során ugyanakkor sikerült felmérni az érintett témakörökben – kutatás, műemlékek helyzete, székely termékek, turizmus – a megoldásra váró problémákat és azonosítani a lehetőségeket ezek rendezésére. „Az elmúlt három évben az önkormányzataink elkezdték segíteni egymást, közösen gondolkodni, cselekedni. A vidékfejlesztés terén ez elengedhetetlen, ugyanis egyike a problémás területeknek, hiszen sok esetben nem a pénz a probléma, hanem az összefogás megteremtése” – tette hozzá a Hargita Megyei Tanács elnöke.
A konferencián felszólaló Tánczos Barna a Nemzeti Vidékfejlesztési Program (PNDR) 2007–2013-ra vonatkozó összetevőit, így a főbb támogatási tengelyeket ismertette, illetve röviden szólt arról is, hogy mi várható a következő, 2013 és 2020 közötti szakaszban. Az államtitkár ugyanakkor felhívta a figyelmet, hogy a vidékfejlesztés esetében is azonosítani kell azokat az irányvonalakat, melyek mentén a székelyföldi falvak fejlesztését el lehet kezdeni. Krónika (Kolozsvár)

EU Tábor: mit kívánnak az erdélyi magyarok?
„Erdélyi identitás értékek nélkül nem létezik: értékek, amelyek évszázadok során alakultak ki” – mondta Kelemen Hunor a marosfői EU Tábor első napján tartott előadásában. A „Mit kívánnak az erdélyi magyarok?” című előadáson az RMDSZ elnöke két jellegzetes erdélyi értékről beszélt, egyiknek az önállóságot, másiknak pedig a szülőföldön való boldogulás szándékát nevezte.
„Az erdélyi magyar politika egy hármas tengelyen valósul meg: Budapest – Bukarest – Brüsszel tengelyen. Ezek közül mindegyik életünk alakításának egy-egy meghatározott eleme. Fontos viszont ismerni a sorrendet, hogy kinek, melyik helyszínnek, avagy intézményrendszernek milyen szerepe van a döntéshozatalban, mivel az erdélyi magyar politikát Erdélyben kell meghatározni, itt kell eldönteni mi jó az erdélyi embereknek és ezeket Erdélyben kell érvényesíteni”.
„A romániai magyar politikát itthon kell végezni a parlamenten, a kormányon és az önkormányzatokon keresztül” – mondta Kelemen. Szerinte ehhez hasznos Budapest odafigyelése, nincs szükség arra, hogy diktáljanak.
Kelemen a régióátszervezés jelenlegi helyzetére reflektálva kiemelte: a közigazgatási átszervezésre szükség van, de oly módon, hogy az etnikai arányokat ne változtassa. Átgondolt, racionális döntést kell hozni, amely biztosítja, hogy a döntések nem kerülnek a közösségtől a messzi megyeközpontokhoz.
Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára úgy vélte:Kelemen Hunor megválasztása egy új fejezetet jelent, az Erdélyi Konzultáció nyomán a kisközösségek szintjén is kirajzológik egy problématérkép. Mint mondta: kideríthető, mit gondolnak az emberek a szervezetről, milyen problémákkal küszködnek, és mi kell az RMDSZ napirendjén szerepeljen. „Az új fejezetben bizonyítani akarjuk, hogy az RMDSZ képes tanulni a hibáiból és belülről megújulni” – mondta Kovács Péter.
Az RMDSZ főtitkára felhívta a figyelmet arra, hogy az említett Bukarest – Budapest - Brüsszel hármas tengely mára lassan, Erdéllyel kiegészülve egy négyes tengellyé alakul át, melyet a helyi közösségek decentralizáció által megnövekedett hatásköre is erősít. Krónika (Kolozsvár)

Táborozó – VI. Keresztyén Honismereti Szórványtábor
A szamosújvári Téka Alapítvány jóvoltából előző évekhez hasonlóan idén is együtt táborozhatott 74 iskolás gyermek a feketelaki táborközpontban, június 20. és 25. között.
Részt vett Feketelak, Melegföldvár, Magyarpalatka lelkipásztorával és vallásórás gyermekeivel, de egy-egy kisbusznyi gyermek érkezett a zsoboki és élesdi gyermekotthonból is. Régi barátok találkozhattak, új barátságok születtek. Együtt tanultunk, énekeltünk, versenyeztünk, játékokban és vetélkedőkben mutatta meg mindenki ügyességét, rátermettségét. Előző évekhez hasonlóan ezúttal is a KOEN Alapítvány vakációs bibliaheti programja képezte a délelőtti foglalkozások alapját, a délutánok pedig különféle meglepetéseket tartogattak a gyermekek számára. Kedden a Sétáló Bábszínház mutatta be a Kolbászorrú király című darabját, majd Hajós János történelmi bemutatót tartott: nemcsak kürtöt, íjat, ostort láthattak és próbálhattak ki a gyermekek, hanem hallhatták Lehel kürtje legendáját, a honfoglaló, majd letelepedett magyarok szokásairól, életéről is sokat tudhattak meg. Szerdán a Téka Alapítvány kézműves foglalkozást tartott, a gyermekek nagy örömére: agyagoztak, fontak, fűztek, nemezeltek, kollázst készítettek. Csütörtökön Juhos Attila palatkai magyar néptáncot oktatott az érdeklődőknek. Pénteken izgalmas kiránduláson vettek részt a gyermekek, a Cegei tóban még fürdeni is tudtak, pedig az előrejelzések szerint vihar és eső kellett volna hogy legyen. Szombaton ismétlő vetélkedőkkel összegeztük a héten tanultakat.
Tavalyhoz hasonlóan ismét azt hallhattuk elutazás előtt, hogy ez volt az eddigi legjobb tábor: ez a legnagyobb köszönet és öröm számunkra. Köszönetet kell mondanunk elsősorban a Téka Alapítványnak a táborhelyért, a kisbuszért, az anyagi támogatásért. A Communitas Alapítványt is köszönet illeti, a szervező egyházközségekhez hasonlóan anyagi támogatással járult hozzá a tábor megtartásához. Külön köszönet a kisegítőknek (tanítónő, gyógypedagógus, óvónő és ifisek), valamint annak a sok feketelaki gyülekezeti tagnak, akik még kényelmesebbé és kellemesebbé tették táborozásunkat.
Örülünk, hogy az egyre szegényebb világban még mindig jut egy kis pénz a közösségmegtartó, jövőt építő gyermektáborokra, és szívből kívánjuk, hogy jövő esztendőben is találkozhassunk, sőt új táborozókkal növekedjen közösségünk!
Szabó István János magyarpalatkai református lelkipásztor. Szabadság (Kolozsvár)

Riadalom az egyetemeken
Húszezerrel több állami egyetemi hely van, mint ahány tizenkettedikesnek sikerült az idei érettségi vizsgája, ezért „akut diákhiánnyal” küzdhetnek a hazai egyetemek a következő tanévben. A felsőoktatási intézmények úgy próbálják a helyeket betölteni, hogy ősszel újabb felvételit hirdetnek a pótérettségi után.
Az oktatási tárca adatai szerint a sikeresen vizsgázó maturandusok száma nem haladja meg a százezer főt: számukra 62 850 államilag támogatott és 60 000 költségtérítéses helyet tartanak fent az állami felsőoktatási intézményekben. Így várhatóan őszi felvételit hirdetnek a diákhiánnyal küzdő egyetemek, hogy „bevárják” a nyár végi, második érettségi vizsgaidőszakot, amely után újabb felvételizőkre számíthatnak.
Az őszben bíznak
Cătălin Baba felsőoktatásért felelős államtitkár a siralmas érettségi eredmények közzététele után egyeztetett a hazai egyetemek vezetőivel. Kijelentette, abban bízik, hogy a második, őszi felvételi révén betölthetőek lesznek az állami felsőoktatási helyek. Ez azonban nem mindenhol jelenthet biztos megoldást, több hazai intézményben, így például a Bukaresti Egyetemen, a brassói Transilvania Egyetemen már az elmúlt években is szerveztek őszi felvételit.
Ion Visa, a brassói felsőoktatási intézmény rektora elismerte, évente 200-300 hely betöltése okoz komoly gondot az egyetemvezetésnek. A rektor egyébkén nem aggódik az érettségi eredmények miatt, mert úgy véli, „ideje volt húzni egy határt, mert nemzeti sporttá vált a csalás”. Hozzátette: a rendkívül rossz eredmények az egyetemek számára kedvező folyamatot indíthatnak el, a következő években érettségizők hozzáállása már megbízhatóbb lesz, mint az idei végzősöké, jobban felkészült diákok ülnek az egyetemi padokba és így esély van a minőségi felsőoktatásra.
Magyari Tivadar, a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem rektor-helyettese hasonlóan nyilatkozott lapunknak. „Ha igaz, amit az oktatási minisztérium állít, akkor most az igazán felkészült diákok jelentkeznek egyetemi felvételire” – mondta az intézményvezető. Magyari szerint az egyetemet nem fenyegeti diákhiány: az utóbbi időben enyhén csökkent ugyan a felvételizők száma, ám a BBTE iránti érdeklődés továbbra is magas.
Minőségi alkuk
Dávid László, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem rektora lapunk megkeresésére úgy fogalmazott, nem csak az érettségi teljesítménye befolyásolja azt, hogy melyik egyetemet választják a jelentkezők és hol alakulhat ki diákhiány. Emlékeztetett: a jó nevű, nagy középiskolák végzőseinek eredménye nem változott a tavalyi teljesítményhez képest, az idei statisztikát a szakiskolák rontják.
„Hozzánk az egyetemisták egyharmada érkezik szakközépiskolából. A múlt évben is azzal szembesültünk, hogy sokan azt mondták, inkább egy könnyebb egyetemet választanak, mert a Sapientián megkövetelik a tudást” – magyarázta az intézményvezető azt, hogy miért kevesebb náluk a jelentkező. Dávid László hozzátette: egy évvel ezelőtt volt olyan iskola, ahonnan 30-40 felvételizőt vártak, és csupán két diák iratkozott be a Sapientiára.
Regionális remények
A Nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetemen (PKE) kis mértékben, de tartanak attól, hogy csökken a felvételiző diákok száma – mondta el az ÚMSZ-nek János-Szatmári Szabolcs, az intézmény rektora. „Biztosan érezhető lesz, hogy kevesebb az érettségizett diák, de hozzá kell tenni: a Bihar és Szatmár megyei statisztikák nem sokkal rosszabbak a tavalyiaknál. Az idei problémát a moldvai középiskolák teljesítménye okozta” – vélekedett a rektor, aki abban bízik, a nagyváradi intézmény helyzeténél fogva szerencsésebb helyzetben van.
A hazai egyetemek többsége nem köt kompromisszumot, mindenképpen megpróbálják fenntartani az eddigi struktúrákat. A Bukaresti Közgazdaságtudományi Egyetem rektora, Gheorghe Roşca úgy fogalmazott, ha sikerül az államilag támogatott és az önköltséges helyek legalább 85 százalékát betölteni, akkor őszi felvételit nem is tartanak, továbbá az önköltséges helyek tandíja sem változik a következő tanévben.
A rektor azonban úgy véli, hosszú távon át kell alakulnia a finanszírozási rendszernek. „Az eddigieknél drágább, de minőségileg jobb programokat kell indítanunk azért, hogy az egyetemi bevételek növekedhessenek” – jelentette ki Roşca, aki szerint főleg a kiegészítő-, illetve utóképzések rendszere módosulhat a következő években.
Tart az érettségi dráma
Öngyilkos lett egy sikertelenül érettségiző 19 éves aradi fiú, miután hétfőn benyújtotta fellebbezését. Az áldozat az édesapja vadászfegyverével lőtte magát főbe, a baleset körülményeit jelenleg is vizsgálja a rendőrség.
A fiú jó tanulóként végezte a középiskolát, tanárai csendes, szorgalmas diákként jellemezték. Matematikából és biológiából írt elégtelen dolgozatot: szülei szerint ezért vetett véget az életének. Új Magyar Szó (Bukarest)

MAKOSZ: a diákok is hibásak a katasztrofális érettségi eredményekért
A magas szintű biztonsági intézkedések által az oktatási minisztériumnak egy kijátszhatatlan rendszert sikerült kialakítani, ezáltal felszínre került a fő probléma, a diákok felkészületlensége, nyilatkozta a Transindexnek Török-Czirmay Zoltán, a Romániai Magyar Középiskolások Országos Szövetsége (MAKOSZ) elnöke. A diákok felelőssége kapcsán Török-Czirmay elmondta, nem állja meg a helyét az érv, miszerint nehezek voltak a tételek, megfelelő felkészüléssel átmenő jegyet lehetett szerezni. Másrészt az elavult, javításra szoruló tanügyi rendszer hiányosságai is éreztették hatásukat: azokban az iskolákban, ahol egyetlen diák sem tudta sikerrel venni az akadályokat, egyértelmű, hogy a tanári munka nem volt megfelelő minőségű. "A decentralizáció lehetővé tenné, hogy szakmailag felkészült pedagógusok oktathassanak. A jövőbeni sikeres érettségi eredmények eléréséhez pedig elengedhetetlen a diákok tanuláshoz való viszonyának gyökeres megváltoztatása" - tette hozzá a MAKOSZ-vezető. (hírszerk.) Transindex.ro

„Egységben a tudomány” – ELTE Kárpát-medencei Magyar Nyári Egyetem
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem 2011-ben első alkalommal rendezi meg a Kárpát-medencei Magyar Nyári Egyetemet – folytatva a tizenöt éves múltra visszatekintő, az Állam- és Jogtudományi Kar szervezte Budapesti Nyári Egyetem hagyományát.
A négy szekcióban zajló programra Erdély, Kárpátalja, Felvidék és a Délvidék magyar ajkú fiataljai érkeznek. A Nyári Egyetem célja, hogy a hallgatók anyanyelvükön vehessenek részt a kifejezetten nekik szervezett szakmai képzésben – ezzel is erősítve nyelvi integritásukat, valamint, hogy a sokszínű kulturális programnak köszönhetően bepillantást nyerhessenek Budapest pezsgő diákéletébe.
Az „Egységben a tudomány” mottót viselő rendezvény szekcióinak közös megnyitójára 2011. július 11-én hétfőn, az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának Aula Magnájában kerül sor.
Az ünnepélyes megnyitót követően az ELTE ÁJK professzora, Vékás Lajos akadémikus „Magánjogi autonómia és kodifikáció a kultúrtörténet tükrében” című előadását hallgathatják meg a résztvevők, majd az alábbi szekciókban folytatódik a munka:
- Jogtudományi szekció: Jogállam és egyéni autonómia - Természettudományi szekció: Modellek a természettudományban - Humántudományi szekció: „Dögész és Filosz” – Humán- és természettudományok metszéspontjai - Informatikai szekció: Modern technológiák az informatikában A nyári egyetem lezárásaként a hallgatók megtekintik a Pannonhalmi Apátságot, majd felkeresik a neves apátsági borászatot és pincészetet, ahol borkóstoláson vesznek részt.
Az ELTE az ország vezető egyetemeként hangsúlyosan elkötelezett a szoros tudományos-oktatási kapcsolatok iránt a környező országok magyar nyelvű felsőoktatásával.
Az Egyetem professzorai aktív segítői a határon túli magyar oktatásnak, a mostani rendezvénnyel pedig az ELTE oktatási és tudományos kiválóságát a Kárpát-medencei magyar fiatalok még szélesebb körének teszi közvetlenül is elérhetővé.
A megnyitó ünnepségen beszédet mond: 
- Mezey Barna, az ELTE rektora - Potápi Árpád János, a Magyar Országgyűlés Nemzeti Összetartozás Bizottságának elnöke - Csomós Miklós, Budapest Főváros főpolgármester-helyettese - Hatos Pál, a Balassi Intézet főigazgatója http://nyariegyetem.elte.hu/?category=ajk&submenu=new Erdély.ma

A sajtószabadság ürügyén születik a véleményszabadság korlátozása
Az újságíró nem lehet magánember, állítják egyesek, és ekként nem mondhat véleményt semmiről, mert a politikai elkötelezettség vádja alá kerül. Vagyis a sajtószabadság talaján születik a véleményszabadság korlátozása, fogalmaz Bíró Zsolt, a Marosvásárhelyi Rádió munkatársa a Demeter András, a Román Rádió elnök-vezérigazgatója és Borbély Melinda, a Román Rádió kisebbségi adásaiért felelős főszerkesztője figyelmébe ajánlott nyílt levelében.
Bíró Zsolt tegnap a sajtó nyilvánossága előtt elmondta, hogy a múlt héten harmadik alkalommal kérették be a Marosvásárhelyi Rádió igazgatótanácsa elé, amiért szerepet vállalt a Székely Nemzeti Tanács tevékenységében, s "a régi idők szellemét idézve" kijelentették, alkotmányellenes az SZNT tevékenysége, hiszen a Székelyföld autonómiájáért küzd.
Az újságíró szerint ez a tárgyalási "taktika" megfélemlítésként értelmezhető csupán, de akkor is "félelmetes, hogy magukat értelmiséginek tartó személyek képesek ilyen állításokat fenntartani". "Miután sokadszorra is közlöm velük, hogy ez a szervezet csakis a jog és a törvényes út betartásával küzd az autonómiáért, hogy maga a statútum is erről szól, hiszen a törvényhozás számára készült, mintegy törvénytervezetként, kissé visszavesznek a támadó hangnemből és az összeférhetetlenséget kezdik firtatni", nyilatkozta Bíró Zsolt, hangsúlyozva: "egy olyan szervezetről van szó, amely hivatalosan nem létezik, és amennyiben létezik is de facto, mozgalomként tevékenykedik. Nem párt, nem állít jelölteket választásokon, nincsenek fizetett tisztségviselői. Az összeférhetetlenséget pedig ilyen paraméterek kapcsán szokás felhozni."
A továbbiakban kijelenti: amennyiben folytatódik a "boszorkányüldözés", azt csakis jogi úton tudjuk tisztázni, akár Strasbourgig is elmenve.
Fiktív, mondvacsinált ürügy
Ugyanakkor "személyes meghurcoltatásnak" minősíti az ellene folyó "koncepciós eljárást", mivel a rádió vezetősége azzal vádolja, hogy "egy be nem jegyzett civil szervezetben tölt be tisztséget", s leszögezi: "az SZNT autonómiát szorgalmazó tevékenysége nem más, mint egy pusztán közigazgatási, adminisztratív átszervezésre irányuló mozgalom, amely pártpolitikától független. Mint ilyen, pártok felett álló és pártsemleges mozgalom, így az összeférhetetlenség kritériumai nem érvényesek".(…) "Véleményem szerint az Önök által feszegetett összeférhetetlenségi kérdés egy fiktív, mondvacsinált ürügy csupán, melynek valós háttere csakis a politikai ellenőrzés lehetőségének fenntartása, gyakorlása. Önök a megfélemlítés eszközét alkalmazva, egzisztenciálisan próbálnak ellehetetleníteni, arra számítván, hogy egy háromgyermekes családapa a létbizonytalanságot és ezt a meghurcoltatást nem vállalja." – olvasható egyebek mellett Bíró Zsolt beadványában, figyelmeztetve ugyanakkor, hogy "hosszú évek óta senkinek sem szúr szemet, hogy a Román Rádiótársaság kisebbségi adásaiért felelős főszerkesztő, aki egyben a Marosvásárhelyi Rádió aligazgatói pozícióját is betölti, nem más, mint Borbély László miniszter felesége. Borbély László pedig köztudottan az RMDSZ egyik legbefolyásosabb politikusa (politikai alelnöke). Románia törvényei garantálják a sajtószabadságot és garantálják a szólás szabadságát, éppúgy, mint ahogyan garantálják az információhoz való jogot. Hogyan lehet elfogulatlan, pártatlan az a szerkesztő, akinek közvetlen családtagja, férje nem csak egyszerű politikai közszereplő, hanem Románia egyik minisztere? A kérdést viszont fordítva is feltehetem: hogyan lehet miniszter az a személy, akinek felesége a közszolgálati rádióban vezető tisztséget tölt be, családtagjainak alkalmazásával nepotizmust, tevékenységével pedig politikai cenzúrát érvényesít?".
Bíró Zsolt egyelőre fizetetlen szabadságot vett ki.
(mózes)

Napirenden a történelem
A kudarcos érettségi körüli országos botrány kissé háttérbe szorította a területi átszervezés keltette hisztériát és a hozzá kapcsolódó rekorddöntögető magyarellenes kirohanásokat, az ilyesmire szakosodott média megátalkodottabb része azonban, természetesen beleértve a helyit is, továbbra is naponta előrántja a "magyar kártyát". Ilyen körülmények között külön pikantériája van annak az eseménynek, amely ezekben a napokban zajlik Marosvásárhelyen. Kedden nyílt meg az összrománság illetve a határon túli románok főigazgatósága által hetedszerre szervezett nyári egyetem. Több kormányzati alárendeltségű valamint tudományos, kulturális intézmény támogatásával igyekeznek minél sikeresebbé tenni a hazai és a meghívott moldovai, ukrajnai, magyarországi, szerbiai történészek, tudományos kutatók, egyetemi tanárok eszmecseréjét egy kiemelt jelentőségű kérdésről, a történelem oktatásának harmadik évezred eleji kihívásairól. Itt és most valóban nagyon fontos a történelem tényleg tudományos, objektív, valósághű és mindenekelőtt politikamentes megközelítése és ugyanilyen jellegű tanítása. Ami a gyakorlattól még igen távol áll, és éppen az említett gyűlölködő támadásoknak is tápot ad. A meghamisított múlt, a tények elferdítése, elhallgatása nagyon károsan és hosszú kihatással képes megmételyezni a köztudatot, aláásni a békés, harmonikus együttélést. De ezzel tisztában lehetnek mindazok, akik tudással felvértezve, történelemmel foglalkoznak, így azok a szakmabeliek is, akik a magyar kultúra e nagy múltú fellegvárában most a román történetírás és -kutatás időszerű kérdéseit taglalják. És nincs okunk kételkedni abban, hogy a megbeszéléseiken a legjobb szándék vezérli valamennyiüket, elősegítve azt, hogy az iskolákból mihamarabb eltűnjenek a történelmi ferdítéseket még eléggé gyakran tartalmazó tankönyvek, a többségi fiataloknak olyan oktatást biztosítva, amely az itt élt illetve élő magyarokról, szászokról, zsidókról és más nemzetiségekről reális, igaz képet nyújt. A rendezvény megnyitóján a kormányhivatal bukaresti képviselője a külföldi román meghívottakhoz fordulva kijelentette: "Meggyőződésem, hogy önök számára a románok történelmének, az igaz történelemnek az oktatása sokszor nagy bátorságot igénylő tett." Úgy lehet. De ugyanilyen bátor tett a hazai román tanároké is, ha valóban csakis az igazságnak megfelelő román történelmet akarják továbbadni tanítványaiknak. És fokozott bátorságra vall, ha a romániai magyar oktatók viszonyulnak ilyenképpen a történelemtanításhoz. Na, de nehogy túlzásra ragadtassuk magunk, végül is az csak normalitás, ha valaki ragaszkodik a tudományos tényekhez. Tény azonban az is, hogy minderről még nagyon sokat lehetne és kellene dialogizálni. És mindenekelőtt végre már gyakorlati ténnyé kéne válnia annak a régóta hangoztatott szándéknak, hogy a román és magyar történészek, történelemtudósok rendszeresen összeüljenek és létrehozzák a közösen egyeztetett, tudományosan helytálló, cáfolhatatlan történelmi munkákat, monográfiákat, szintéziseket. Azzal is elejét vehetnék még sok-sok áldatlan vitának.
Nagy Miklós Kund. Népújság (Marosvásárhely)

Akadályok a honosítás útjában
A marosvásárhelyi bíróság nem ismeri az EU-s jogszabályokat?
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) marosvásárhelyi demokráciaközpontjában, a megalakulás óta eltelt fél év alatt 9.433 személy érdeklődött, 3.325 dossziét zártak le, amelyek 5.087 személyt érintettek. Országos szinten az érdeklődő személyek száma 95.461, a lezárt ügyiratok száma 23.679, amely 42.493 személyt érint, tudtuk meg tegnap sajtótájékoztatón Kali István EMNT alelnöktől.
Az alelnök szerint a honosítást nagyban akadályozza az, hogy a marosvásárhelyi bíróság nem ismeri az EU-s jogszabályokat, illetve, hogy a magyar és a román törvénykezés nem egyformán működik.
Példaként az elvált személyek esetét hozta fel. Romániában váláskor elveszik a házasságlevelet, viszont a magyar bevándorlási hivatal kéri ezt az iratot is, amit az érintett nehezen tud Romániában beszerezni. A polgármesteri hivatal funkcionáriusai vagy nem értik, mire kell, vagy, ha értik, akkor vagy megtagadják, vagy egy igazolást adnak, amit a bevándorlási hivatal nem fogad el. A helyzet az utóbbi időben javult, viszont van egy másik gond is. 2003-ban Brüsszel hozott egy 2201-es határozatot, amelyet minden válási dokumentum mellé csatolni kell, mivel Románia is uniós tagállam. Ezt kéri a magyar bevándorlási hivatal, viszont a marosvásárhelyi bíróságon állítják, nem hallottak erről a jogszabályról.
Ezért a demokráciaközpontban az érintettek megkaphatják a típuskérést, illetve egy mintanyomtatványt is, amit megmutathatnak a bíróságon, hogy "erre van szükség".
Kali arra hívta fel a figyelmet, hogy sok vidéki emberben az a tévhit él, hogy ha magyar állampolgárságot kér, esetleg elveszíti a nyugdíját, vagy akár a román állampolgárságát. Az alelnök hangsúlyozta: tévhit, hiszen Romániában az állampolgárság születéssel szerzett jog, amint a nyugdíj is szerzett jog, tehát nem lehet visszavonni. Ugyanakkor félelem él a köztisztviselőkben is, hogy a magyar állampolgárság megszerzésével esetleg elveszíthetik munkahelyüket. Erre is megnyugtató választ adott. Románia elnöke, illetve a közintézmények pénzügyi helyzetének ellenőrzését ellátó személyek kivételével a közhivatalnoki státus nem összeegyeztethetetlen a kettős állampolgársággal.
Házhoz vinnék az információt
Portik Vilmos elnökségi tag szerint gond, hogy a bevándorlási hivatal meg a külképviseletek nem tudják elég gyorsan feldolgozni a beérkezett igényléseket, ezért a beígért három hónapos határidőt sem tudják betartani az elbírálásban.
Felhívást intézett a Maros megyei települések lakosaihoz: várják azokat az önkéntes személyeket, akik a honosítási munkában szeretnének valamilyen feladatot ellátni. A marosvásárhelyi központ munkatársai átadnák a tapasztalataikat, tudásukat, hogy az önkéntesek legyenek az általuk képviselt vidék szakértői. Örömmel vennék azt is, ha az önkormányzatok megjelenési lehetőséget biztosítanának számukra falunapok, búcsúk, vásárok alkalmával, mert azt tapasztalják, hogy a falvakon igényelnék az emberek, de vagy anyagi vagy más problémák miatt nem tudnak bejönni Vásárhelyre. "Ezért szinte házhoz visszük az információt és az ügyiratcsomók előkészítését, bízunk benne, hogy minden egyes településen lesznek olyan személyek, akik részt vállalnak ebben a feladatban". Egyfajta kapocs szerepét töltenék be az iroda és a települések között.
Meggondolatlan nyilatkozatok
Határozottan visszautasította egyes "markáns helyi RMDSZ-politikusok" rádiókban elhangzott kijelentéseit, amelyek szerint eddig a Néppárt aláírásáért cserébe állították össze a honosítási dokumentumokat, most pedig párttagsághoz kötik a dossziék összeállítását. Meggondolatlan nyilatkozatoknak nevezte, főleg, hogy "kalap alá akarják hozni az összefogást".
Augusztus 20. – első klubtalálkozó
Jakab István megyei elnök bejelentette, hogy létrehozzák a magyar állampolgárok klubját, amelynek tagjai havonta egyszer találkoznának nem politikai célból, hanem közösségformálás végett. Az első klubtalálkozóra augusztus 20- án kerül sor a Klastrom utcai demokráciaközpont kertjében, ahol bográcsgulyás mellett készülnek megünnepelni az államalakítás évfordulóját.
Ugyanakkor tájékoztatott, hogy Tusványosra három politikai témával készülnek: a marosvásárhelyi MOGYE helyzete, a Sapientia akkreditálása és a marosvásárhelyi polgármester-választás ügye.
Mózes Edith. Népújság (Marosvásárhely)

Kelemen: ne Budapest diktálja, mi jó nekünk!
Példátlan mozzanat ejtette gondolkodásba az immár 8-ik alkalommal, idén július 5. és 10. között szervezett EU-tábor résztvevőit: Kelemen Hunor RMDSZ-elnök és Kovács Péter főtitkár előadása előtt Thunderbold 2 típusú szubszonikus sugárhajtású csatarepülőgépek repültek el Marosfő fölött. A Magyar Ifjúsági Értekezlet (MIÉRT), az RMDSZ Főtitkársága és a Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem kolozsvári kara szervezésében, valamint az Országos Sport és Ifjúsági Hatóság és a Hargita Megye Tanácsának társszervezésében zajló, Erdélyinek lenni jó! mottójú rendezvény megnyitóján Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke a MIÉRT és az érdekvédelmi szervezet közti „erősítő párbeszédet méltatta. Kiemelte, hogy a szervezet »ugródeszka a politika irányába«.
Szintén a megnyitón Tonk Márton, a Sapientia EMTE kolozsvári karának a dékánja emlékeztetett: a felsőfokú oktatási intézmény immár a negyedik éve a rangos rendezvény társszervezője. Bodor László, a MIÉRT elnöke úgy ítélte meg, a politikusok legnagyobb kihívása, hogy megtalálják a válaszokat a közembereket foglalkoztató mindennapi kérdésekre. Borboly Csaba, a Hargita Megyei Tanács elnöke megjegyezte: Marosfőn a Mókus cukrászdán és a vasútállomáson kívül nem sok minden van, de az EU-táborban alkalom adódik a barátkozásra.
Erdélyi konzultáció avagy Mit kívánnak az erdélyi magyarok című előadásában Kelemen Hunor szövetségi elnök elmondta: az RMDSZ-nek más-más választ kell adnia a tömbben és a szórványban, azaz az úgynevezett interetnikus környezetben élő erdélyi magyaroknak. – Erdélyi értékként fogalmazható meg az önállóság. Hármas tengely körül mozog az életünk: Bukarest–Budapest–Brüsszel. Az első fővárosban dőlnek el a minket érintő sarkalatos kérdések, Budapest az érdekérvényesítésben segít, Brüsszel pedig megtanított arra, hogy összehangolt döntéselőkészítést végezzünk – fogalmazott a politikus. Hozzátette: az erdélyi politikai irányvonalat, a célokat itt kell eldönteni. Szükség van Budapest tanácsára, egy valamire viszont nincs szükség: a magyar fővárosból diktálják, mi jó az erdélyi magyarságnak.
Úgy ítélte meg, hogy az elmúlt másfél év kormányzati szerepvállalás bebizonyította, hogy az RMDSZ komoly feladatra vállalkozott. Szerinte a gazdasági válság miatti megszorító eszközök kemény diónak bizonyultak. – Viszont 2009-ben az évnyi ellenzéki státus bebizonyította, hogy pillanatok alatt visszaállítható az, amit 5, 6, 10 vagy akár 20 esztendő alatt sikerült elérnünk, így a kormányzati szerepet szinte bármilyen körülmények között vállalnunk kell – fogalmazott a szövetségi elnök
Szerinte az erdélyi magyarság elsődleges akarata az, hogy a szülőföldjén maradhasson, s itt boldoguljon. – Azt várják el tőlünk, hogy megfelelő jogi, intézményi keretek között, barátságos, partneri környezetben éljék meg magyarságukat, s a szabadságot – mondta Kelemen Hunor. A román–magyar viszonyról szólva a szövetségi elnök úgy ítélte meg, hogy a kettős állampolgárságnak a kapcsolattartás, utazás vonatkozásában nincs konkrét gyakorlati haszna. – Szimbolikus jelentősége van, jóvátételt jelent. Sajnálom, hogy a kettős állampolgársággal kapcsolatos ügyintézésben a magyar állam nem tartott igényt a segítségünkre. A kettős állampolgárság nem lehet megoldás a magyarországi demográfiai deficit megoldására, azaz nem lehet a következménye, hogy kiürítjük Erdélyt. Ha ez volt a cél, akkor nem volt őszinte a szándék – jegyezte meg.
Az Erdélyi Magyar Néppárt küszöbön levő bejegyzéséről szólva úgy fogalmazott: 2012-ben parlamenti képviselet nélkül maradhat az erdélyi magyarság.
– A megoldás az egységes képviselet. Mindent feltételt meg tudunk teremteni az összefogásra – hangsúlyozta.
Ugyanazon című előadás keretében Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára azon véleményét fejezte ki, hogy az Erdélyi Magyar Néppárt kudarcot vall ugyanúgy, mint azon korábbi próbálkozások, amelyek az RMDSZ-en belüli hatalomátvéltelről vagy a szervezeten kívüli hatalomra kerülési próbálkozásokról szóltak: Magyar Ifjúsági Szervezetek Szövetsége (MISSZ), Reform Tömörülés, Magyar Polgári Párt. – Valóban 600 ezer magyar szavazó fordult el az RMDSZ-től 1990 óta, de ennek több oka van. 1990-ben 86 százalékos részvétel mellett 1 millió voksot kapott az RMDSZ. 2008-ban csak 400 ezren szavaztak ránk 39 százalékos részvételi arány mellett. Ne feledjük el, hogy mintegy 200 ezer erdélyi magyarral kevesebb van ma. Ugyanakkor sokan elfordultak a politikától. Tartsuk szem előtt azt is, hogy Tőkés László és Toró T. Tibor hosszú évekig az RMDSZ vezető politikusai voltak. Rájuk semmilyen felelősség nem hárul? – tette fel a kérdést a politikus.
A főtitkár szerint 21 év alatt „a másik csoport” semmilyen kiemelkedő teljesítményt nem tudott felmutatni. – Még az autonómia szót is kifelejtették az új párt alapszabályzatából. Több munkára és kevesebb dumára van szükség – mondta a főtitkár.
A Szabadság kérdésére válaszolva Kelemen Hunor arról számolt be, hogy a tárca a rendőrségen tesz feljelentést, amennyiben nem távolítják el a Mátyás-szobor talapzata elől a törvénytelenül elhelyezett, Iorga-idézetet tartalmazó táblát. – Másodjára is arra kértem levélben Sorin Apostu kolozsvári polgármestert és Florin Stamatian prefektust, hogy a törvényességet tartsák be, és mihamarabb távolítsák el a táblát. Ha nem intézkednek, akkor a rendőrségen teszünk feljelentést a tábla törvénytelen kihelyezése miatt – hangsúlyozta Kelemen, hozzátéve: mivel a szobor nem képezi a kulturális tárca tulajdonát, jelen pillanatban ez az egyetlen dolog, amit tehetnek, az ügy kimenetele a továbbiakban a rendőrségi eljárástól függ.
KISS OLIVÉR. Szabadság (Kolozsvár)

Frusztrált magyar szocik
Július 5-én Tőkés László európai parlamenti képviselő, az EP egyik alelnöke írásban szólt hozzá Strasbourgban a magyar EU-elnökséget értékelő előző napi plenáris vitához.
Az EP hétfő délelőtti strasbourgi plenárisának a magyar elnökséggel kapcsolatos vitáján Magyarország kiváló teljesítményét övező általános elismerés mellett disszonáns módon hatott a szocialista, a liberális és a zöld frakciók köréből érkező ellenséges propaganda, mely az Elnökség munkájának értékelése helyett a magyar belpolitikai viszonyok torzító kárhoztatásával volt elfoglalva. Idén januárban, az éppen hivatalba lépő magyar EU-elnökség programjának vitája mentén a Magyar Szocialista Párt által megtestesített posztkommunista baloldal európai képviselői, valamint Nyugaton verbuvált balliberális szövetségeseik az alighogy elfogadott magyar médiatörvény kapcsán durva támadást intéztek az Orbán Viktor vezette nemzeti kormány ellen.
Fél év után, a végére ért magyar elnökség európai parlamenti kiértékelése alkalmával, az ismert forgatókönyv szerint, kísértetiesen megismétlődött a helyzet, azzal a különbséggel, hogy ez esetben nem a sajtótörvény, hanem az áprilisban elfogadott magyar Alkotmány szolgált a magyarság elleni támadások ürügyéül. A szlovák, román és más baloldali képviselők, a vörösök, liberálisok és zöldek mögé fölsorakoztak a magyar szocialisták is. Amint az várható volt, a „sok lúd disznót győz” képletének megfelelően az Európai Parlament 331–274 arányban és 54 tartózkodás mellett végül is – minimális többséggel – megszavazta a magyar Alkotmányt elítélő állásfoglalást.
Tőkés László erdélyi képviselő írásbeli úton terjesztette be hozzászólását a vitához, valamint az alkotmányügyi szavazással kapcsolatos, a magyar alaptörvény megbélyegzését elutasító voksának indoklását. Hozzászólása így hangzott: „Nem kívánom szaporítani a szót a most véget ért magyar EU-elnökség értékelése tárgyában: az ellőttem szólok annak eredményeit és sikereit már kellő tárgyilagossággal méltatták. Én magam arra szorítkozom, hogy erdélyi kisebbségi magyarként és román állampolgárként elismerésemet és köszönetemet fejezzem ki a magyar Elnökségnek, személy szerint pedig Orbán Viktor miniszterelnöknek azért a figyelemért, melyet a kisebbségi közösségek és Európa kulturális, etnikai és vallási sokszínűségének az ügye iránt tanúsítottak, valamint azért a támogatásért, melyet a nyugat-balkáni országok európai integrációja, nevezetesen Horvátország csatlakozása, valamint Romániának a schengeni övezetbe való felvétele érdekében nyújtottak. Az elismerésen túlmenően viszont az Európai Parlament plénumától kívánok elnézést kérni azért, hogy miközben a magyar Elnökség a globális gazdasági válság rendkívüli körülményei között próbált megtenni minden tőle telhetőt az ebből való kiút megtalálása érdekében – ezzel szemben a posztkommunista magyarországi baloldal, nevezetesen a Magyar Szocialista Párt európai képviselői az Unióba, illetve a Parlamentbe ’exportálták’ belpolitikai frusztráltságukat, valamint pártpolitikai viszálykodásaikat, és olcsó politikai haszonszerzés céljából, a magyar nemzeti érdekeket elárulva és a közös európai érdekeket semmibe véve – félrevezetett külhoni szövetségeseik támogatásának igénybevételével – nem átallották kézzel-lábbal akadályozni és hátráltatni a magyar Elnökség áldozatos munkáját. A magyar Elnökség befejeztével elégtétellel nyugtázhatjuk, hogy erre irányuló elvtelen törekvésük – egészében véve – kudarcot vallott.” Reggeli Újság (Nagyvárad)

A változó identitásról és a szórványról
Kihívások a szórványgondozásban – régi és új megközelítések címmel PÉTER ISTVÁN szociológus, teológus tartott előadást tegnap a lelkészek és vallástanárok Nagyváradon zajló konferenciáján és továbbképző tanfolyamán.
Előadásának kezdetén a diaszpóra ószövetségi gyökereiről, vonatkozásairól szólt a kolozsvári Egységes Protestáns Teológiai Intézet tanára. A szórványhoz mindig az etnicitás fogalmát kapcsoljuk. Ez bizonyos szempontból jó, másfelől meg nem. Az elmúlt száz év globalizációs folyamata szórványosodást eredményezett Európában. A szórvány helyett használhatjuk itthoni viszonylatban a maradék szót (azokra vonatkozik, akik itt maradtak, megmaradtak). Mint mondta, etnikum- és vallásközi viszonylatban mi sem vagyunk toleránsak. Kihívást jelent újragondolni, hogy kik és mik vagyunk.
Teljesen más társadalmi kontextusban élünk Erdélyben, mint, mondjuk, száz esztendővel ezelőtt. Sokkal erősebbek voltak a közösségi, baráti, felebaráti szálak. Folyamatosan változunk és csoportkontextusban élünk. Az ember válaszol a kívülről kapott ingerekre, és manapság temérdek információ és inger éri nap mint nap. A csoport alakítja az egyént; kialakul a kölcsönhatás a személyes és a szociális identitás között. Mint elhangzott: az egyén maga válogatja az értékrendjét, ám kérdés az, hogy miből. A csoportnak mindig van egy közös célja. Ha tetszik, ha nem, csoporthoz tartozunk, melyben időnként célokat szabnak meg, amiket föl kell vállalnunk. Az identitás szüntelenül változik – korunkkal, státuszunkkal, a különböző kontextusokkal, még akkor is, ha igyekszünk ragaszkodni alapvető értékeinkhez. Mindenki keresi azt a helyet, ahol konformitás veszi körül. Egy közösségben szükséges tudni, mik a „játékszabályok”, elfogadott normák. A magyar kultúra keretében is hihetetlen változatosságot tudunk felmutatni. Az identitás saját értékeink alakulása; azt jelenti, hogy rendbe tesszük az értékeinket. A közös értékrend kialakítása az egymás iránti tiszteletet és toleranciát feltételezi. Érték-e ma, hogy valaki egy bizonyos etnikumhoz tartozik? Nem bűn, és nem erény. Azért lettem magyar, mert Isten szándékkal, jövőbe vetett reménységgel tett erre a földrészre. A mai világban értéknek számít egy szép feleség, egy jó autó, s ezeket szívesen mutatják meg az emberek. A hitünket megmutatjuk-e a világnak? És ha igen, hogyan? Ahhoz, hogy valakik legyünk, el kell látni bizonyos feladatköröket. Ha nem töltjük be a szerepköröket, csorbul a státusunk.
Péter István beszélt az egyház jelentős funkcióiról is, a lelkészi szolgálat igényességének szükségességéről is. Rengeteg még a tennivaló – főleg a diakónia és a misszió területén. A szórvány nemcsak a végvárakról szól. Egész Erdély egy hatalmas szórvány. Attól kezdve szórvány, amikor nem tud kitörni a tehetetlenségből, nem képes reprodukálni önmagát. Szó volt a nevelés fölöttébb jelentős szerepéről. Lényeges kérdés, mennyire sikerül az értékátadás.
T. H. Reggeli Újság (Nagyvárad)

Önállóan élni Erdélyben
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök nyitotta meg Marosfőn a nyolcadik EU-tábort
Önállóan élni, a szülőföldön boldogulni – ezek Kelemen Hunor szerint az erdélyi magyarok legfontosabb igényei, s ezeket az értékeket kell előtérbe helyeznie az erdélyi magyar politizálásnak is.
„Az erdélyi magyarok megtanulták, hogy elsősorban önmagukra számíthatnak, amikor jövőt kell építeniük önmaguknak vagy az egész közösségnek. Ezt az értéket évszázadok óta őrizzük, visszük tovább, ez határozza meg az erdélyi magyar politikum cselekvését” – jelentette ki tegnap Kelemen Hunor a Marosfőn megszervezett 8. EU-tábor megnyitóján.
Az RMDSZ elnöke 250 fiatal táborlakónak tartott beszédében arra a kérdésre kereste a választ: mit kívánnak az erdélyi magyarok? A politikus szerint az önállóság megőrzése mellett az erdélyi magyarok másik igénye a szülőföldön való megmaradás és boldogulás. „Én ezt a két értéket helyezem előtérbe, amikor az erdélyi magyar politizálásról beszélek” – jelentette ki Kelemen.
A hármas tengely
Az RMDSZ elnöke szerint az erdélyi magyar politizálás az elmúlt évtizedekben hármas tengelyre épült: a Bukarest–Budapest –Brüsszel tengelyre. „Bukarestben döntenek az életünk jelentős részét érintő kérdésekben, az itteni képviseletet nem lehetett és nem lehet felváltani soha valami másra. Budapest azért fontos, mert szükség van a támogatásukra, arra, hogy Magyarországnak tekintélye legyen a régióban. A Brüsszelben zajló politikai események és döntések fontosságát felismerve az RMDSZ számára nem volt kérdés, hogy ott kell lenni” – magyarázta a politikus.
Hangsúlyozta azonban, hogy a hármas tengely egészként működik, felcserélni az elemeket nem szabad. „Sem Brüsszel, sem Budapest nem oldja meg a mi napi problémáinkat, éppen ezért fontos a sorrend megértése” – jelentette ki.
Szerinte egy dologra nincs szüksége az erdélyi magyaroknak: arra, hogy diktáljanak, hogy megmondják, mi a jó nekik. „Mi sem mondjuk meg sem a belgáknak, sem a Nagykörút két oldalán élő budapesti lakosoknak, hogy mi a jó nekik. Ezt mindenki a maga helyén, életterében tudja, és ennek tudatában tervezi az életét, a jövőjét” – fogalmazott a politikus.
Az RMDSZ koalíciós szerepvállalásáról szólva a szövetségi elnök elmondta, már amikor elvállalták a kormányzást, 2009-ben, politikusaik tudatában voltak annak, hogy a gazdasági válság miatt nehéz időszak következik, azonban a múltból tanulva elvállalták ezt a feladatot.
„A kormányzás felvállalása jó döntés volt, mert 2009-ben, ellenzékben, megtapasztaltuk, hogy milyen gyorsan visszafordíthatók az elért eredmények. Hiszen tudjuk, hogy az erdélyi magyarok itthon akarnak élni, de azt is tudjuk, hogy jólétben, biztonságban akarnak itthon élni, magyarként akarnak itthon élni. Az RMDSZ javaslatára a kormány már elfogadott egy kis- és középvállalkozóknak szóló ösztönző csomagot, őszre pedig egy újabb javaslatot tesz le a kormány elé, amely a munkahelyteremtés ösztönzésére vonatkozik” – ismertette a politikus.
A megnyitó folytatásában Tonk Márton, a Sapientia EMTE kolozsvári karának dékánja köszöntötte a fiatalokat, majd Bodor László, a MIÉRT elnöke üdvözölte a táborlakókat. Utóbbi felszólaló beszédében az RMDSZ és a MIÉRT folyamatos és következetes kapcsolatára tért ki, mely a kezdetek óta sikeres tevékenységeket és eredményes érdekképviseletet tett lehetővé. Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke, mint volt MIÉRT-es vezető köszöntötte a részvevőket.
Kisütött a nap
Egyébként a keddi szeszélyes időjárás után, tegnap már napsütéses volt a szakmai programok kezdetének napja. „A tábor pillanatnyilag mintegy 90 százalékos létszámnak örvend, ami azt jelenti, hogy néhány bejelentkezett résztvevő kivételével szinte mindenki megérkezett már Marosfőre” – számolt be az ÚMSZ érdeklődésére tegnap Jakab Adorján főszervező.
Tájékoztatása szerint már a regisztrációs nap is nagyszerű hangulatban zajlott: az adminisztrációs teendők után a csapatok bemutatkozása következett, a nyitónapot karaokeverseny és telt házas buli zárta. „Fennakadásokkal egyelőre nem találkoztunk, a visszajelzések jók” – jelentette ki kérdésünkre Jakab. Új Magyar Szó (Bukarest)

Borbély Melinda: szakmai ügyről van szó, nem az autonómiáról – interjú
Mint ismeretes a napokban Biró Zsolt, a Marosvásárhelyi Rádió munkatársa egy sajtótájékoztató keretén belül számolt be arról, hogy a rádió Igazgatótanácsa alkotmányellenes tevékenységgel vádolja. Borbély Melinda, a Román Rádió kisebbségi adásaiért felelős főszerkesztője nyilatkozott az ügy részleteiről.
– A Marosvásárhelyi Rádió keretén belül senki semmire nem szólította fel Biró Zsoltot. Egy erdőszentgyörgyi szervezet elnöke juttatta el a Román Rádióhoz azt a levelet, melyben felhívja a rádió vezetősége figyelmét arra, hogy Biró Zsolt, a Marosszéki Székely Tanács (MSZT) elnöke a rádión keresztül autonómia-törekvéseinek ad hangot. Ilyen esetben kötelességünk kivizsgálni az ügyet, ezért is hívatták be kollegámat a Marosvásárhelyi Rádió Igazgatótanácsa elé.
– Ön miért nem vett részt ezeken a kihallgatásokon? – Mint főszerkesztő-helyettes én is tagja vagyok az Igazgatótanácsnak, de ez esetben éppen azért nem vettem részt, mert nem akartam nyomást gyakorolni. Szakmailag sem tudtam volna megvédeni őt, mert Biró Zsolt elfogult ember, néha arrogáns, sok interjúalany nem szeret és nem akar vele szóba állni. A rádiónak elsődleges érdeke, hogy kedvesen, fondorlatosan jusson el azon információk tulajdonába amire szüksége van, a maximumot kell kiszedje az interjúalanyból.
– Ön szerint az SZNT besorolható a politikai szervezetek sorába? – Nem. Az SZNT sehol nincs bejegyezve, se nem politika párt, se nem alapítvány. Itt teljes mértékben szakmai ügyről van szó. Hangsúlyoznám, hogy szó sincs arról, hogy Biró Zsoltot elbocsássák a Marosvásárhelyi Rádiótól. Morális dologról beszélünk: nem lehet egyszerre az MSZT elnöke és egyben rádiós műsorvezető. Biró Zsoltnak el kell dönteni, hogy a mikrofon melyik oldalán foglal helyet. Nem lehet azt megtenni, hogy valaki valamiről nyilatkozik, mint marosszéki elnök, majd utána a rádióban híreket közöl. A kettőt nem lehet egyszerre végezni.
– Biró Zsolt önt azzal vádolja, hogy Borbély László feleségeként nem lehet elfogulatlan, pártatlan, mint szerkesztő, valamint hogy nyomást gyakorol a szerkesztőség munkatársaira. – Én a ’90-es években hírszerkesztőként kezdtem pályafutásom a közszolgálati rádiónál. Ha bárhol szerepelne, egy olyan törvény, hogy a tisztségviselőnek férje/felesége nem tölthet be vezetői pozíciót a közszolgálati szférában, akkor én lennék az első aki visszalép. Azokat a vádakat amelyeket a kollegám állít be kell bizonyítani. A cenzúra azt jelenti, hogy én nem engedek valamit adásba. Ilyenről szó sincs. Adás után szoktam véleményezni a hallottakat, és ha valami szakmailag nem felel meg az előírásoknak, akkor felhívom az illető kollega figyelmét, hogy legközelebb ha X véleményt formál Y-ról, akkor Y álláspontját is kérje ki. Aki azt mondja, hogy a Marosvásárhelyi Rádió RMDSZ-es, mert én Borbély Lászlónak vagyok a felesége, az hazudik. Nagyon szeretném, ha valaki ellenőrizné az adásainkat és meghallgatná, hogy hányszor szerepel Borbély László, Markó Béla és hányszor az SZNT. Elmondhatom, hogy az utóbbi folyik ki a rádióból.
Fodor Tekla. Erdély.ma

Világtalálkozó Verőcén (Erdélyország az én hazám)
Idén ötödik alkalommal nyitja meg kapuit az Erdélyország az én hazám világtalálkozó Verőcén, a Csattogó-völgyben. A július 8. és 10. között zajló találkozó olyan kiemelt témákkal foglalkozik, mint például a Székelyföldért Társaság által szervezett autonómia-fórum.
A tanácskozásra meghívták az anyaországi és erdélyi pártok képviselőit, hogy fejtsék ki véleményüket a székelyföldi önrendelkezéssel kapcsolatban. Részvételi szándékát eddig Bíró Zsolt (Székely Nemzeti Tanács), Kalmár Ferenc (KDNP), Potápi Árpád (Fidesz), Szabó Vilmos (MSZP), dr. Gaudi Nagy Tamás (Jobbik), dr. Dorosz Dávid és Berze Márton (LMP), valamint Szász Jenő (MPP) jelezte. A szervezők bíznak benne, hogy az RMDSZ és az alakulófélben lévő EMNP részéről is elfogadják a meghívást, és megtisztelik jelenlétükkel a fórumot. A fesztivál másik kiemelt témája a magyarországi és erdélyi unitárius egyház egyesülése, amelyet az unitárius hívek országunk szétszabdalása óta áhítanak. Az unitárius egyház jövőjéről Balázsi László megbízott püspök-főjegyző tart előadást. A vasárnapi ökumenikus istentiszteletet követően megemlékeznek a bukovinai székelyek áttelepülésének 70. évfordulójáról. Ezt követően a Csángó Keresztszülők Egyesületének képviselői mutatják be a tiszteletre méltó mozgalmat, amelyet a csángóföldi magyar oktatásért folytatnak. A keresztszülők által támogatott gyermekek társaságában fellép például Petrás Mária népdalénekes-keramikusművész. Izgalmas helyszínnek ígérkezik a Litea-könyvsátor. Szombaton bemutatják Margittai Gábor szórványmagyarságról írt kötetét, a Trianoni menyecskét, de elkalandoznak az erdélyi magyar irodalom legendás helyszíneire is: Kolozsvárra Szász István Tas a Hitelről írt kötete által, Marosvécsre a Helikon Alapítvány bemutatkozásával, illetve Nagyváradra a Holnaposok révén. Vasárnap Böjte Csaba testvérrel találkozhatnak az érdeklődők, aki ökumenikus szentmisére várja a híveket Nagy Árpád református és Balázsi László unitárius püspökkel együtt. Csaba atya a rendezvényen dedikálja legújabb műveit, de a Csattogó-völgybe várják Kányádi Sándor költőt is. A felhőtlenebb, de komoly szórakozás ígéretével hirdetik meg a Ki tud többet Erdélyről? vetélkedőt, melyet az Erdélyt Járók Közhasznú Egyesületének lelkes csapata szervez Csíki András elnök vezetésével. A Székelyföldért Társaság – mely július 4-én hivatalosan is bejelentette megalakulását – meghirdette a II. Székelyföldért Labdarúgótornát. Minden este koncerttel zárul. A pénteki főszereplő a sokak által várt Bikini, szombaton délután a Swetter zenekar, este pedig Tamás Gábor lép fel a nagyszínpadon. Vasárnap este az Ismerős Arcok koncertje zárja a programsorozatot.
Frigyesy Ágnes. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Alkotmányellenesség: vád, melyet az RMDSZ fogalmazott meg. Összeférhetetlenséget állapított meg Demeter András, a Román Rádió elnök-vezérigazgatója Biró Zsoltnak a Marosvásárhelyi Rádiónál végzett szerkesztői munkája, valamint a Székely Nemzeti Tanácsban betöltött tisztsége között. Az elmúlt hetekben háromszor kérették a Marosvásárhelyi Rádió Igazgatótanácsa elé. A több mint egy évtizede ott dolgozó újságírót azzal vádolják, hogy a rádión keresztül alkotmányellenes autonómiatörekvéseinek adott hangot. (Erdely.ma) Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Kárpát-medencei együttműködés
A Nemzeti Vidékstratégia – 2020 konzultációsorozat részeként tegnap először tartottak egyeztetést a Kárpát-medencei vidékfejlesztési együttműködések nemzeti programjáról. A tanácskozásra meghívták Ausztria, Szlovénia, Horvátország, Szerbia, Románia, Szlovákia és Ukrajna szakembereit és politikusait, valamint a magyar törvényhozás és kormánypolitika meghatározó szereplőit.
A megbeszélés végén a résztvevők közös nyilatkozatot fogadtak el, mely többek között tartalmazza: "a magyarság által lakott vidék nem tekinthető az államhatár által lezártnak, számos szállal kötődünk egymáshoz. A vidéken élő, dolgozó emberek boldogulása, a területek fejlesztésének előmozdítása egységes szempontok által vezérelve valósulhat meg Kárpát-medence-szerte." A tanácskozás résztvevői kinyilvánították, hogy ennek az egyeztetésnek a keretében kívánják előkészíteni azt a konzultációsorozatot, melynek célja a közös Kárpát-medencei nemzeti vidékfejlesztési program kidolgozása. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Késik a végleges akkreditáció (Tízéves a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem)
Csaknem egy évvel ezelőtt, 2010. július 22-én a Tusványosi Szabadegyetemen jelentette be dr. Dávid László rektor Markó Béla miniszterelnök-helyettes, Tőkés László, az Európai Parlament alelnöke és Kató Béla, a Sapientia kuratóriumának elnöke jelenlétében, hogy a Romániai Felsőoktatás Minőségét Biztosító Ügynökség elfogadta a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem akkreditációját, s a végleges döntés már csak a politikától függ.
Előrelépés azóta sem történt. Nemrégiben Dávid László rektor elmondta: csalódott a politikumban, az érdekvédelmi képviseletben. Az üggyel kapcsolatosan és a magánegyetem tízéves történetéről Kató Bélát, az Erdélyi Református Egyházkerület főjegyzőjét, a Sapientia kuratóriumának elnökét kérdeztük. – Milyennek értékeli a Sapientia tízéves működését?
– Tízéves a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, de a gondolattól számítva tizenegy, hiszen mindannyian tudjuk, megannyi kérés, könyörgés és gyertyás tüntetés után a román többség nem akarta, hogy létrejöjjön az önálló erdélyi magyar tudományegyetem. A mi kérésünkre az akkori magyar kormány 2000-ben – nagyon bölcsen – úgy döntött, hogy nem várunk tovább. Akkor döntötték el, hogy létrehozzák a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemet magánegyetemi státusban, s a magyar történelmi egyházak püspökeit kérték fel arra, hogy alapítóként vállaljanak részt ebben. Ez legitim, az összerdélyi magyarságot képviseli, hiszen nagyon kevés ember mondhatja el magáról Erdélyben, hogy nem tartozik valamelyik történelmi magyar egyházhoz. Az indulás nagyon nehéz volt, hiszen úgy kellett egyetemet alapítani, hogy nem volt épületünk, tanári karunk és diákságunk. Nagyon merész tett volt ez, és az elmúlt tíz esztendő is az egyetemalapításról szólt, hiszen először épületeket kellett vásárolni, aztán tanárokat és diákokat toborozni. Tíz év után jutottunk el oda, hogy Kolozsváron, Marosvásárhelyen és Csíkszeredában kiépült az egyetemi rendszer, és közel húsz szakon zajlik az oktatás, háromezer egyetemi hallgató tanul nálunk. – Miért késik az akkreditáció?
– A szabály szerint három végzős évfolyamnak be kell fejeznie tanulmányait, illetve államvizsgáznia kell egy állami egyetemen, és csak utána lehet kérni a végleges akkreditációt. Tavaly ez is megtörtént, a szakma elismerte és nagyon jó minősítéssel jóváhagyta azt a munkát, amit végeztünk. Már csak a politikumnak kellene a döntést meghoznia. Számunkra teljesen érthetetlen, hogy egy európai uniós tagállamban, miután olyan jó kapcsolatokról beszélnek a magyar és a román kormány részéről, és amikor Schmitt Pál magyar köztársasági elnöknek Traian Băsescu államfő és a parlament elnöke is megígérte, hogy a Sapientia akkreditációját minél rövidebb időn belül megoldják, mégsem halad az ügy. A szakmai akkreditáció óta lassan egy esztendő telt el. Szakmailag minden rendben, senki nem mondja azt, hogy a Sapientiának nincs létjogosultsága, de érthetetlen, hogy miért kell ilyen hosszú ideig várni a végleges akkreditációig. Olyan értelemben is, hogy azt halljuk, az RMDSZ-től függ a koalíció megmaradása. Mi úgy gondoljuk, hogy egy nagyon egyszerű, rövid politikai procedúra után ezt rendezni lehetne.
– Mi lehet a következménye a késlekedésnek?
– Amennyiben nem történik meg sürgősen, a megkezdett munka nagyon sokat fog sérülni, hiszen az akkreditáció elmaradása akadályozza a mesteri szakok indítását, esetleg a doktori képzéseket, és abban a versenyben, amelyben vagyunk, alulmaradunk. Az sem megoldás, hogy a Sapientián csupán magyarországi egyetemek mesteri képzői létezzenek, nekünk az az érdekünk, hogy itteni tanárokkal működjék és fejlődjék az egyetem. Nagyon furcsának találjuk, hogy a parlamenti döntés késik, elképzelni sem tudjuk, kinek milyen politikai szándékai vannak, hogy ezt az ügyet húzza, nyúzza. Egyértelmű, hogy nincs meg a politikai akarat, mindenki egyetért velünk, mindent megígér, és aztán nem történik semmi. Legutóbb egy hónappal ezelőtt a magyar történelmi egyházak püspökei előtt kérdeztük meg Markó Bélától, hogy mit gondol erről, mire ő azt felelte, hogy az őszi parlamenti ülésszakban kerül sor a Sapientia akkreditációjára. Sajnos, a politikában sokféle okból kifolyólag nagyon gyakran megtörténik, hogy ígérünk valamit, és utána az nem teljesül. Majd meg lehet magyarázni, hogy miért nem. Mi egyelőre úgy érezzük, hogy ebben az ügyben nem történik haladás, és ezt végső soron az erdélyi magyarság fogja megsínyleni, a közösség kárára történik a halogatás.
Iochom István. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Új szakokat indít a PKE
Beszélgetés dr. János-Szatmári Szabolccsal, a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem rektorával.
Hétfőtől elkezdődik az iratkozás az egyetemi felvételire. Milyen újdonságokkal várják leendő hallgatóikat?
– A legnagyobb újdonság az, hogy új szakot indítunk. Minden valószínűség szerint útjára indul a frissen engedélyezett bank és pénzügy szak, amelynek az engedélyezését június 23-án kaptuk meg. Várjuk, hogy az új kormányhatározatban, amely az egyetemek struktúráját tartalmazza, még ezen a héten megjelenik ez a döntés. Reméljük, hogy ez mihamarabb megtörténik, és időben fel tudunk készülni a felvételire. Ötven helyet hirdetünk meg, amiből tíz tandíjmentes. Olyan szakembereket vonunk be a képzésbe, akiknek a bank és a pénzügyek terén óriási tapasztalata van. Ez már azt is szükségessé teszi, hogy a karra is új szakembereket hívjunk meg, hiszen ugyanakkor megkaptuk A vállalkozások fejlesztésének menedzsmentje című mesterképzés indítási engedélyét is.
Az ARACIS akkreditálta a vallástudományok mesterszakunkat, emellett kettő még elbírálás alatt van: egy a reklámgrafika területén – a Képzőművészet-grafika: vizuális kommunikáció című –, egy pedig a Zeneművészet az audiovizuális kultúrában címet viseli. Ezeknek a felmérése egy-két héten belül megtörténik, reméljük, hogy ez a két szak is megkapja az akkreditációt, mert jó iratcsomókat nyújtottunk be. Az, hogy hogyan szervezzük meg a mesteri felvételit, nem tőlünk függ, ugyanis az egyetemek osztályozási procedúrájának a végéig országos szinten szeptemberre halasztották a mesteri felvételik időpontját. Az egyetemünk majdani besorolásáról egyelőre pontos adataink nincsenek, az általunk szolgáltatott információk ellenőrzése a helyszínen már megtörtént, rendben zajlott, most épp a kiértékelés folyik Bukarestben, túlnyomórészt külföldi szakemberek által. Mi az oktató és kutató egyetemi státust pályáztuk meg, ami azt jelenti, hogy az intézmény keretében alap- és mesterképzés is folyik.
– A magyar nyelv és irodalom szak tavalyi elindításakor nagy volt a hallgatói érdeklődés. Idén hány helyet hirdetnek meg, és hány jelentkezőre számítanak?
– Nemcsak a jelentkezők száma múlta felül a várakozásainkat, hanem az a tempó is, ahogy összeállt egy ütőképes tanári kar. A mai oktatói feltételek mellett a szakot akár most lehetne akkreditálni, mert már most, egy év után teljesítjük azokat a feltételeket, amelyeket hat év után várnak el. Tehát van megfelelő számú doktori fokozattal rendelkező oktatónk, akik docensi fokozattal rendelkeznek, illetve nagyon hamar azzá léptethetők elő. Ilyen értelemben is sikertörténet ez. A hallgatói érdeklődés is nagy volt – nyilván az első év mindenki számára próbaév. A diákoknak is szembesülniük kellett azzal, hogy itt bizony tanulni kell. Mi büszkék vagyunk erre, mert a hosszú távú stratégiánk az, hogy talán veszítünk két-három hallgatót, de akiknek diplomát adunk, azokért szakmailag felelősséget tudunk vállalni.
– Az elvárások eleve igen magasak voltak a Kolozsváron jól működő hasonló szak miatt.
– Mi ezt pontosan tudtuk. Számítottunk rá, hogy a magyar szak bizonyos ideig a figyelem középpontjában marad. Azonban a Kolozsvárral történt viták is elültek, és lassan elkezdődik a nyugodt együttműködés időszaka. Azért kell félretenni az aggályokat, mert a tanári kar jó része Kolozsváron szerzett nemcsak egyetemi, hanem doktori oklevelet is. Második évfolyamunkat is várjuk: míg tavaly csak nyolc, idén már húsz tandíjmentes helyet tudunk meghirdetni, így nyilván nagyobb érdeklődésre is számítunk. A következő években minden nyelv szakunkat megpróbáljuk páros képzésként indítani: angol–német, magyar–román – mindenféle lehetséges kombinációt tervezünk.
– Idén utoljára államvizsgáznak a PKE-s hallgatók más egyetemek oktatóinak felügyelete alatt. Milyenek az eredmények?
– Nagyon jók. Még mindegyik államvizsgáról nincs végleges adatunk – még július végén is lesz vizsga –, de a száz százalékhoz közelítő a sikerarány. Ez azt jelenti, hogy a diákjaink nemcsak a saját tanáraik, hanem más egyetemek oktatói előtt is bizonyítani tudnak.
Nagy Orsolya. Krónika (Kolozsvár)

Vallásosság és modernizáció a csángóknál
A címbeli témakörben tartott előadást a nagyváradi Szacsvay Akadémia keretében Peti Lehel, a kolozsvári Kisebbségkutató Intézet munkatársa. Tapasztalatairól, a csángó közösségek jelenlegi állapotáról és várható jövőjéről Szilágyi Aladár faggatta a kutatót.
Éppen ma kaptam egy fura hírt arról, hogy egy lelkes anyaországi férfiú rovásírásra tanítaná a csángó gyermekeket. A csángó szövetség jelezte, nem a legszerencsésebb e kezdeményezés, hiszen örülnek, ha valamelyest megtanítják magyarul írni-olvasni őket. Az a benyomásom, hogy egyik-másik magyarhoni „csángómentő” úgy forgolódik közöttük, mint elefánt a porcelánboltban. Önnek mi erről a tapasztalata?
Igen, a rendszerváltás után megnyílt a lehetőség arra, hogy a korábban elszigetelt, elzárt, rejtélyes Moldvába egyre többen ellátogathassanak. Megerősödött az a tendencia, hogy a csángókat titokzatos népcsoportként kezeljék. Erdélyben és Magyarországon is elindult egyféle csángómentési mozgalom. Eleve archaikus, tradicionális kultúrát feltételeztek. Mindenki a saját elfogultságából kifolyólag próbált segíteni, de nem biztos, hogy erre a segítségre ilyen formában van szükség.
Ez a hozzáállás arra emlékeztet, amikor a jó szándékú misszionáriusok elmentek téríteni a bennszülötteket… Ismert antropológiai párhuzam, amikor a misszionárius beül a csónakba, egy egzotikus népet kíván felfedezni, és a maga kultúráját próbálja terjeszteni, azzal kolonizálja a megtérítendőket.
Mielőtt jobban elmélyednénk e problémakörben, hadd tegyek fel egy személyesebb jellegű kérdést: mióta foglalkozik csángókutatással?
Néprajzot tanultam, 2001-ben jártam először Moldvában, amikor a kolozsvári Magyar Néprajz és Antropológiai Tanszék a Kriza János Néprajzi Társasággal közösen nagyobb kutatást tervezett, azokat a falvakat keresték fel a diákok, ahol még viszonylag jól beszélték a csángó nyelvjárást. A székelyes csángóknál és az északi csángóknál is, ott, ahol még egyáltalán beszélnek magyarul. Pozsony Ferenc és Tánczos Vilmos tanár urak irányításával kezdtem Moldvában kutatni. 2001 után néhányan többször visszamentünk, és a Kriza János Néprajzi Társaság támogatásával rendszeresen búvároltuk az átalakuló csángó társadalmat, a csángók vallásosságával kapcsolatos problémákat.
Tanulmányainak jelentős része ezzel a kérdéskörrel foglalkozik. Melyeket tartja a legfontosabbaknak közülük?
Nehéz volna rangsort fölállítani. Főleg a népi vallásosság témakörébe ástam be mélyebben magam, erről írtam a doktori disszertációmat is, a moldvai csángók hagyományos vallásosságáról és a vallásosság szerepéről az átalakuló társadalomban. Az új vallási jelenségek és formák megjelenéséről és hatásáról. Egyik kedvenc kutatási témám a trunki orvos rózsaillatú kútja körül kialakult vallási mozgalom, amelyben – az én értelmezésemben – a szocializmus nehéz körülményei közepette élő társadalomnak egy szimbolikus vallási lázadása testesült meg. Benedek Márton doktor történetéből dokumentumfilmet is készítettünk. 1986-ban a trunki csodakút az egész csángóföldet megmozgató kultusz színtere volt. Százával zarándokoltak el a gyógyító kúthoz a katolikus falvak hívő lakói, hogy annak csodatevő erejéből részesüljenek. A vallási megmozdulás, amely méreteiben esetenként egy búcsú színezetét ölthette magára, viszonylag gyorsan elterjedt a Bákó megyével határos régiókra is. A trunki csodakút kultusza alapján szerveződő megmozdulásoknak kezdetben nem volt politikai színezetük, mégis a felsőbb hatalom szigorú tiltásai ellenére zajlottak. A különösen szigorú felügyelet, amellyel a kommunista hatalom a Trunkban kibontakozó népi vallásos mozgalmat illette, annak tulajdonítható, hogy a gyógyító kút annak a Benedek Mártonnak a kapujában volt, akit korábban a politikai rendőrség halálra kínzott. A politikai rendőrség az ónfalvi főorvost megfigyelés alá helyezte, mivel folytatta korábban megkezdett hittudományi tanulmányait, és 1980-ban pappá szentelték. Benedek Márton vallását hithűen gyakorló orvos volt, aki azzal is kitűnt társai közül, hogy a hozzá forduló kevés pénzű betegeit ingyen kezelte. Valláserkölcsi elvei miatt, amelyek ellentétben álltak a kommunista ideológiával, többszöri meghurcoltatás után 1986-ban a securitete végzett vele.
Mikor következett be az első nagy változás, az első nagy törés a moldvai csángó közösség életében?
A leglényegesebb mozzanat: az új román állam megjelenésének az időszaka. A két fejedelemség egyesülése után függetlenült állam politikája az intézményein keresztül tudatosan asszimilálta a moldvai csángókat. A legvehemensebben akadályozott meg minden olyan kezdeményezést, amely magyar intézményhálózat, magyar értelmiségi réteg kialakulását eredményezte volna. Ez után épült ki a jászvásári papnevelde, ekkor jöttek létre a román identitást promováló egyházi elitképző intézmények, ezek révén valósult meg a csángók asszimilálása, elrománosítása.
Ha egyéb nem, legalább a vallás megmaradt számukra – akkor. Viszont amikor a kommunista uralom bekövetkezett, nemcsak jelentős társadalmi, gazdasági változások indultak be, kollektivizálás, iparosítás, ingázás, városra költözés, hanem a vallásosság ellen is fellépett a hatalom. A moldvai csángók körében miben nyilvánultak meg specifikus módon ezek az intézkedések? A szocializmus jelentős modernizációs változásokat eredményezett az ő életükben is. Tág rés nyílt a zárt, homogén moldvai közösségek számára a környező románsággal való szorosabb kapcsolatok kialakulása terén, az urbánusabb életforma irányába. Ipari telepek jöttek létre a csángóság környezetében, általánossá vált a városra való ingázás, ami jelentős modernizációs folyamatokat is eredményezett. Ugyanekkor erősödött fel egész Romániában a vallás, az egyház üldözése, s ennek következtében a moldvai csángók számára is a vallásosság zártkörűbbé vált. Sokkal inkább kisközösségi, szomszédsági, családi körbe szorult vissza. Ugyanebben az időszakban nemcsak az egyházi vezetőket üldözték, a népi vallásosságnak a specialistáit is hallgatásra kényszerítette a hatalom. Ennek is a következménye, hogy a vallásosság inkább kisközösségi formában tudott tovább élni. De a moldvai közösségekben a vallással szembeni retorzióknak is több fokozatuk volt. Az 1960-as évekre példátlan változás következett be a kommunista államnak a moldvai katolikus egyházhoz való viszonyában, s ennek részeként Moldvában felgyorsult templomépítés kezdődött, mely Kelet-Európában precedens nélküli. Miközben Románia-szerte nemkívánatosnak nyilvánították az egyházi vezetőket, Moldvában ebben az időszakban nagyszabású fejlesztése történt az egyházi intézményeknek, ami arra utal, hogy ebben az időszakban a római katolikus egyház vezetése kiegyezett az államhatalommal. Az egyháznak a kommunista hatalomhoz való viszonyában bekövetkező fordulat ára az volt, hogy az egyház kötelezettséget vállalt a moldvai csángók elrománosítására.
1992-ben egy egyházi rendezvényen Váradon járt Ioan Robu érsek. Akkoriban már magyar részről kezdték ütni a vasat a csángók anyanyelvi oktatása érdekében, egy interjú keretében megpendítettem neki a kérdést. Kijelentette: bár a csángók nem magyarok, neki semmi kifogása nem lenne az ellen, hogy a csángóknak is legyen saját ábécéjük, olvasókönyvük, de minden csángó faluban másképp beszélnek, tehát minden falu számára külön ábécéskönyvet kellene készíteni…
Igen, a román nacionalizmus egyik fő érve az, hogy a moldvai katolikusok nyelve keveréknyelv, és ha tartalmaz is magyar jövevényszavakat, semmiképpen sem magyar nyelv. Azt a tényt, hogy a moldvai csángóság nem egységes, nem homogén népcsoport, és hogy a nyelvjárásuk sem egységes, ilyenformán ideologizálja meg a román nacionalizmus.
A rendszerváltás utáni időszak még nagyobb változásokat hozott a csángóság életében…
Valóban, radikális változások következtek be, a moldvai társadalom e két évtized alatt többet változott, mint korábban hosszú évtizedek alatt. Mint említettem, a szocializmus is eredményezett bizonyos modernizációs változásokat, de ezek 1990 óta pörögtek fel igazán. Elsősorban a külföldi munkamigráció következtében a nagy demográfiai potenciállal rendelkező falvakból rengetegen kimentek dolgozni. Ott találkoztak a nyugati mintákkal, és alapvetően más, erős értékátalakulás, életmódváltás történt. Ennek egyik következménye, hogy egyfajta transznacionális tudat jött létre a csángók esetében is, aminek a lényege, hogy a kommunikációs eszközök fejlődésével és elérhetővé válásával egy időben különféle kulturális közegekben lehet egyidejűleg létezni. Ma már könnyen lehet váltogatni a kibocsátó teret a nyugati országokéval.
Tehát a hagyományos életvitel, a tradíciók inkább 1990 után kezdtek eltűnni?
Így van, a rendszerváltás után nagyarányú kultúraváltás zajlik, éppen napjainkban zárul ennek a hagyományos kultúrának a teljes mértékű kicserélődése, az akkulturalizációnak a befejeződése. Mindamellett, hogy egészen a rendszerváltásig a moldvai csángóknak a társadalma nagyon sok archaikus elemet őrzött meg, a gazdálkodási formáktól a mentalitásig, a szokásoktól a folklórig, mindez a rendszerváltás után fokozatosan elvesztődik, elfelejtődik. Ráadásul kihal az a generáció, amelyik még a negyvenes évek végén ebben a hagyományos életvilágban szocializálódott. Velük együtt a hagyományos értékek, beállítódások, attitűdök, mentalitások is elvesznek. A fiatalok nem tartják fontosnak ezekkel azonosulni, modernné válásukban a tradíció akadály. A tradícióba beleértem a magyar nyelvet és mindazt, amit a hagyományos magyar kultúra jelentett a csángó közösségekben. Mindez a nemzedékek között is okozott feszültséget?
Nehéz megállapítani, hogy vannak-e súlyos feszültségek a problémák különböző megítélése miatt. Inkább azt látom, hogy az idősebb generáció is azonosul a fiatalok által követett modellekkel, sokkal inkább ezeket vélik kívánatosnak számukra is. Ez abból is látszik, hogy támogatják a fiatalok ilyen irányú törekvéseit, a különféle értékekkel való azonosulástól eladdig, hogy önmaguk is már románul beszélnek az unokákkal, és azt tartják kívánatosnak, ha a gyerek a családban először románul tanul meg. Úgy látom, a moldvai közösség a fennmaradása, a gazdasági jólét megteremtése érdekében – természetes módon egyébként – az akkulturizációt választja, mindazt, ami a modernizációval összhangban történik.
Nemde, mindazok, akik akár romantikus, akár reális csángómentő akciókba kezdtek, akik kíváncsiságból vagy tudományos érdeklődéssel érkeztek hozzájuk, már igen változó világot találtak? Valóban, nagyon változó világgal szembesültek, de valamit találtak még abból a világból is, amit a hagyományos társadalom jelentett. De aki ma látogat el a moldvai falvakba, s a fejében netalán valamiféle romantikus egzotikumkeresés van, nagyon meg fog lepődni. Erősen modernizálódott csángó társadalommal találkozik. Vannak, akik – egyébként teljes jó szándékkal – a csángó kultúra megmentésére vállalkoznak. Igazából nagyon sokfélék, a romantikum keresőitől az átgondolt, valóban hathatós eredményt ígérő segítségnyújtókig, akikre valóban nagy szükség van. Fontos, hogy segítőkész emberek a saját idejükből, a saját javaikból áldoznak arra, hogy valamiféle alternatívát nyújtsanak.
Nem véletlen, hogy ezt a témát mindkét oldalról a politikum is fölkapta. És hát vannak úgynevezett „díszcsángók” is, akiket aztán hurcolnak ide-oda, különböző rendezvényekre, ünnepségekre. Mennyire árthat ez a gyakorlat a csángók ügyének?
Különbséget kell tennünk aközött, hogy a helyi csángó társadalomnak ártalmas, vagy egyáltalán: a csángó ügynek, a csángókérdést napirenden tartóknak. Fontos megmutatni, hogy van csángó kultúra, vannak csángó hagyományok, természetes igény, hogy ezt bemutassuk, bárhol a világon. Ha vannak értékek, azokat meg kell mutatni. Viszont sok visszásságot keltett a helyi társadalmakban az, hogy gyakran egy-egy közösségen belül is kialakultak a „frontok”: ki tart úgymond a magyarokkal, kit visznek Magyarországra, és kik azok, akik ellenkező érzülettel tekintenek erre. A csángók nem úgy szeretnék magukat bemutatni, mint holmi archaizmusokat őrző vadembereket, hanem a saját értékeiket azzal a valósággal szinkronban, ami a moldvai társadalmat jellemzi. Kialakult egyfajta etnobiznisz is, ami kedvezőtlenül hatott a csángó közösség hangulatára, nem?
Nyilván, akik ebben részt vesznek, valamiképpen „áruba bocsátják” azt, amijük van. Ez önmagában nem okoz gondot, csak akkor, ha a helyi közösségekre visszahat. Sok esetben felkavarta a kedélyeket, problémássá tette akár a jó szándékkal Csángóföldre látogatóknak a tevékenységét is. Azáltal, hogy kedélyeket borzolt, hogy kiváltotta a nacionalista megnyilvánulásokat.
A hatóságok reakciója várható volt, ha jól emlékszem, 1996-ban volt az a botrányos eset, amikor az RMDSZ és a csángó szövetség küldöttei ellen hergelték a lakosságot, s egyfajta autodaféval végződött. Tud-e hasonló esetekről?
Pozsony Ferenc volt az, aki számba vette a csángók érdekvédelmi törekvéseit a rendszerváltást követően. Valóban voltak jogi és etikai visszaélések, például a néprajzosok vagy a gyerekeket magyarul tanító pedagógusok ellen, sőt az Ön által említett nyíltabb konfliktusok is. Ennyire súlyos konfliktusok a mai helyzetet már nem jellemzik. Inkább kisebb betartásokkal, elfedett módon gördítenek akadályokat a Moldvában tevékenykedők elé.
Amikor riportúton jártam Pásztor Gabriella akkori oktatásügyi államtitkár kíséretében, szerencsémre, az összes tanár ott volt Bákóban. Kifaggattam őket, és néhány helyszínre is elmentünk. Mindenütt más és más szituációt találtunk. Ön szerint jelenleg milyen a magyar nyelv oktatásának a helyzete, mi remélhető ettől a lassan terebélyesedő „mozgalomtól”?
Fontos dolog volt, hogy egyáltalán létrejött Moldvában a magyar nyelvű oktatás. Egyre sikeresebben terjeszkedik, egyre több településen tudják biztosítani a gyerekek alternatív magyarnyelv-oktatását. Kétségkívül fontos eredményei is vannak, nagyon sok gyerek számára, még ha a magyarul tudó, értő gyerekek 10-12 százaléka vesz csak részt ezeken a programokon, akkor is a csángó nyelv presztízsét emelik ezek a foglalkozások. Amióta hivatalosan is bevezették az iskolába néhány helyen a magyar nyelv oktatását, ez egyfajta legitimáló erővel bír a közösségekben. A szülők is egyre bátrabban, egyre biztosabban küldik a gyermekeiket ezekre a foglalkozásokra. Sokszor megfélemlítették őket, megfenyegették, ellehetetlenítették, arra kényszerítették, hogy visszavonják a korábbi döntésüket. Ugyanakkor illúzióink nem lehetnek ennek a programnak az eredményeit illetően sem. A magyar nyelvvesztésnek az összetevői sokkal komplexebbek, sokkal több összetevőből álló rendszert képeznek, mintsem azt egyetlen ponton megváltoztatva vissza lehetne fordítani. Az egész környezetet kellene gyökeresen átfordítani a magyar nyelv, a csángó nyelvjárások presztízsének az érdekében. Hogy ezek a folyamatok visszaforduljanak, az egyházi liturgia nyelvének is meg kellene változnia, és így tovább, hogy tömegesen hasson. De az egyént, a személyt nézve fontos az, ami Moldvában történik, nagyon sok csángó gyerek, csángó fiatal szembesülhet az alternatív lehetőséggel, az ő kultúrájának, az ő hagyományos értékének, nyelvének, történelmének tudatosításával, egy másfajta perspektívából való láttatásával.
Maradjunk még egy pillanatra az oktatás kérdésénél. Annak idején találkoztam egy olyan nénivel, aki még a negyvenes évek végén, ötvenes évek elején magyarul tanulhatott, akkoriban, amikor Bákóban még magyar nyelvű tanítóképzés is folyt. Ez a nemzedék lassan kihal. A köztudatban van-e még egyáltalán nyoma annak, hogy a betűvetést hajdan magyarul is lehetett tanulni?
Még lehet találkozni olyan személyekkel, akik a Magyar Népi Szövetség által kezdeményezett magyaroktatáson vettek részt. Az MNSZ a diktatúra első éveiben negyven-ötven faluban működtetett meglehetősen alacsony színvonalú magyar iskolákat. Ennek vannak emlékei, de nem adódtak tovább a következő nemzedékek számára. A mai helyzetben ennek nincs relevanciája, az identitás alakításában játszott szerepe elhanyagolható.
Az ottani papság többsége is csángó származék. Vannak-e közöttük olyanok, akik netalán kedvezően viszonyulnak a „csángómentési” akcióhoz?
Azért létezik az Európai Tanácsnak egy ajánlása, amelyik Románia számára meglehetősen szoros előírásokat tartalmaz, többek között a csángó kultúra és a csángó nyelv védelmét illetően. Ennek ellenére vannak friss információink arról, hogy meglehetősen feudális módszerekkel próbálják akadályozni ezeket a tevékenységeket. Az más kérdés, hogy az asszimiláció, a nyelvvesztés már annyira előrehaladott nagyon sok településen, tulajdonképpen az egész Moldvában, hogy egyfajta álszent magatartás tapasztalható bizonyos papok részéről: mindegy már úgyis, tanulhatnak a csángók magyarul, ha akarnak, hiszen már annyira befejeződött a dolog. Még az elfogadó jellegű viszonyulás is ilyen álszent magatartásból fakad.
Magam is találkoztam olyan esetekkel, hogy a három „intézmény”, a pap, a polgármester és a rendőr fogott össze, például Lujzikalagorban, a megfélemlítés érdekében. Egy kereskedő asszony a saját helyiségét bocsátotta az iskolán kívüli magyaroktatás rendelkezésére, látványos hatósági kivonulást szerveztek ellene és a szülők ellen.
A néprajzkutatók jól dokumentálták, bizonyították azt, hogy a moldvai falvakban a pap még mindig a hatalmi szféra csúcsán van, olyan módszerekkel tudja ma is befolyásolni a híveket, amilyenek más helyen, egy modern társadalom esetében elképzelhetetlenek. Még mindig félnek a paptól, az egyház még mindig erős társadalmi kontrollként tud működni.
Az utóbbi években, évtizedekben megjelentek a neoprotestáns közösségek, megindult a szektásodás, ami a csángó identitás lényegi elemét: a katolikus vallást kezdi ki. Ez tovább mélyíti az identitásváltás folyamatát?
A neoprotestáns kisközösségek létrejötte megint csak a modernizációs folyamatokkal van összefüggésben. Az, hogy egyáltalán létrejöttek és megtűrtekké váltak ezek a vallási kisközösségek, azt mutatja, hogy a pap által képviselt társadalmi kontrollnak a hatásfoka gyengül. A szektásodás is annak a modernizációnak a része, amelynek következtében a nyelvvesztés is természetesen hat. Ez is elősegítheti a román identitással való azonosulást, mivel a csángók egy premodern, előnemzeti identitásformával rendelkeznek, amelynek legfontosabb része a római katolikus valláshoz való tartozás. Azáltal, hogy feladják a katolikus valláshoz való tartozásukat, a modern értelemben vett román identitással való azonosulásnak egy újabb lehetősége teremtődik meg.
Az Erdélybe átkerült csángóknak is bőven vannak negatív tapasztalataik. Bizony, az erdélyi magyarság, a székelység se fogadta megfelelően őket, a „tyármagyarokként” aposztrofált feleiket. Gondolom, ez is sokat ártott a csángóügynek?
Így van. Azok a csángók, akik akár Erdélyben találkoztak a magyar kultúrával, illetve akár a magyarországi vendégmunka mentén az ottani magyarokkal, rossz tapasztalatokkal tértek vissza, inkább érezték kulturális és nyelvi másságukat, ami paradox módon a román identitás tudatosítása irányába hatott.
Térjünk vissza a Kisebbségkutató Intézet tevékenységére. Milyen további elképzeléseik vannak a csángókutatás terén?
A csángókérdés azért fontos az intézet elképzelésében, mivel összehasonlítási-elméleti lehetőséget nyújt más, a csángókhoz hasonló tradicionális közösségek kutatásához. Olyanokéhoz, amelyek nem feltétlenül rendelkeznek az állam által elismert, hivatalos nemzeti kisebbségek státusával. Vannak Romániában más, a csángókhoz hasonló tradicionális közösségek, amelyek sok tekintetben hasonlítanak a csángókhoz, például ami az elmúlt évtizedekben bekövetkezett modernizációt, a nyelvvesztést, az államhoz való lojalitást illeti. A csángók körében megfigyelhető folyamatok elméletileg összevethetők például az ukrán falvakban megfigyelhető jelenségekkel. A hasonlóságok, párhuzamok új perspektívákat tesznek lehetővé.
Gondolom, nem tűnik pejoratívnak, ha azt mondom, egy néprajzkutató, egy antropológus számára mindez csemegét jelent?
Igen, ritkaságnak számít a moldvai csángók helyzete akár kelet-európai kontextusban nézve is, hiszen a rendszerváltásig a moldvai csángók közössége a legtradicionálisabbak közé tartozott. Mindamellett, hogy a csángókérdésnek már hatalmas irodalma van, léteznek még fontos, hasonló szituációban lévő kisebbségi közösségek, amelyekről alig tudunk valamit. A Kisebbségkutató Intézet feladata, hogy róluk is ismereteket szerezzünk, terepmunka folyjon, párbeszéd alakuljon ki. S ehhez jó összehasonlítási lehetőséget kínál a jól dokumentált, sokféle perspektívából láttatott csángó ügy.
Ami a román kollégákkal, a szakmával való kommunikációt illeti, tudnak-e együtt dolgozni, van-e párbeszéd, az álláspontok közeledtek-e egymáshoz?
Ezt nehéz ezt megítélni, mivel alapvető szemléletbeli különbségek vannak abban, ahogy a román kutatás tárgyalja a csángó ügyet. Az utóbbi időszakban színre léptek olyan fiatal román kutatók is, akik nyugati szemlélettel közelítenek a kérdéshez, nyugati egyetemeken tanultak, olvassák a nemzetközi irodalmat, az ő szemléletük közelít a miénkhez. Az utóbbi években megjelentek nyugati országokból származó fiatal kutatók, akiknek a szemléletmódja, a kutatásai nagyon fontosak a rendszerváltás után. Vannak olyan német, lengyel, amerikai, akár spanyol kutatók is, akik a saját iskoláiknak a perspektívájából tálalják ezeket a kérdéseket. Ami jót tesz az egész kutatásnak, nyitottabbá teszi, a szempontoknak a közelítését is elősegíti.
Vannak-e újabb tervei, amelyek révén egyéb területeket próbálnak kollégáival feltérképezni?
Az utóbbi időben megcsappantak a csángókutatásra fordítható pályázati támogatások. Mindazok, akik a csángókérdéssel foglalkozunk, nem jutunk hozzá valamiféle rendszeres támogatáshoz, a saját kutatói karrierünk lehetőségei közepette foglalkozunk a témával, személyes próbálkozások, egyéni pályázati lehetőségek révén; nincsenek összehangolt kutatási lehetőségek, mint ahogy a kétezres évek közepéig adódtak. 2000-től kezdődően több kötet jelent meg angolul, magyarul, románul a Kriza Társaságnál. A társaság több konferenciát is szervezett, és a még diákkorunkban megejtett kutatásokból felhalmozott egy olyan kutatási anyagot, amit ma már, tíz évvel a hátunk mögött nem lehetne megtenni. Tíz évvel ezelőtt még sok mindent lehetett akár pozitivista módszerekkel is abból felgyűjteni, ami még megmaradt a magyar folklórból. A jövő ennek a nagymértékű modernizációs átalakulásnak a kutatása. Nagyon fontos lett a csángó etnicitás átalakulásának a kérdése. Nagyon keveset tudunk erről, annak következtében, hogy heterogénná vált a csángó társadalom. Egymástól különböző életpályákat, egyéni sorsokat kellene megnézni ahhoz, hogy ezekről a folyamatokról valamit mondani tudjunk. Ezek a folyamatok kevéssé számszerűsíthetők, inkább a példát, a helyzetet tudjuk felmutatni, mintsem pontos számokban beszélni. Az elmúlt években fontos kvantitatív kutatásokat végzett Tánczos Vilmos tanár úr, aki 2008–2010-ben a csángók magyar nyelvismeretének a szintjét, a nyelvi kompetenciákat kutatta. Kiszámolta, hogy a ’90-es évek közepén végzett kutatásaihoz képest hányan beszélnek, hányan értenek még a moldvai csángók közül magyarul. Eredményei szerint jelentős csökkenés figyelhető meg, több mint 20 százalékos a magyarul beszélők fogyása.
Beszélgetésünket egy kis epizód felidézésével szeretném befejezni. Az egyik csángó faluban jártamban alkonyattájt terelték haza a csordát. Egy kis leányka, egy cinkocska hajtotta a tehenet, az iskola mellett haladt el, melynek kerítése piros-sárga-kékre volt festve, a leányka karjára egy magyar trikolórból álló szalag volt kötve. Megkérdeztem, honnan van a pántlikája, „a magyarországi keresztanyámtól” – válaszolta büszkén-boldogan. Valamit jelképez a szimbólumoknak ez a furcsa együttállása. Lehet-e még mindennek valamilyen perspektívája, ezek a „keresztszülők” vagy mások tehetnek-e még valamit? Egyáltalán, ha „pénz, paripa, fegyver”, minden megvolna, mit lehetne még tenni?
Ez nagyon-nagyon nehéz kérdés. Nem is tudom a választ, mint ahogy nagyon sokan, akik ezzel foglalkoznak, se tudják megmondani. Egészen biztos, hogy csak akkor lehetne valamit visszafordítani ezekből a folyamatokból, hogyha a teljes rendszert, ami ezt az identitásváltást előidézte, megfordíthatnánk, ami meglehetős utópia a jelen pillanatban. De minden gesztus fontos, minden törekvésnek valamilyen értéke, jelentése, eredménye van. Ez a példa is, azt hiszem, ennek a kontextusában értelmezendő. Azt hiszem, túlságosan utópisztikus, illuzórikus elképzelés lenne ebben reménykedni. Erdélyi Riport (Nagyvárad)

A vallás mint identitásmegőrző tényező
A nagyváradi Szacsvay Akadémia kisebbségkutatási előadás-sorozata keretében Kiss Dénes szociológus, a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem tanársegédje tartott előadást, Az erdélyi magyarok vallásossága a 21. században címmel. Az elhangzottakat – egy a kilencvenes évekből származó felmérés adataival is összevetve – Borsi Balázs foglalta össze.
A vallási átalakulás három vallásszociológiai alapelméletét – a klasszikus értelemben vett szekularizációt, a szekularizációt piaci paradigmában és a vallási revitalizációt – ismertetve az előadótól olyan, közvélemény-kutatások alapján megfogalmazott megállapítások hangzottak el, amelyek a maguk nemében meglepőek is voltak, hiszen „a legvallásosabb” kelet-közép-európai állam, azaz Románia esetében rendszerint arra gondolunk, hogy a románság inkább hitgyakorló és vallásosabb a magyaroknál. Az adatok szerint nem teljesen így van.
A klasszikus értelemben vett szekularizáció a vallásnak és az egyháznak a társadalomból való kiszorulását, elszigetelődését jelenti, míg piaci értelemben véve az „egyházi kínálat” lanyhulásával enyhül az érdeklődés is. A vallási revitalizáció az egyházak újbóli térnyerésének, nyilvánosságba lépésének a szociológiai deklarációja. A modern, fejlődő társadalmakban megfigyelhető a funkcionális differenciálódás, ami azt jelenti, hogy az egyház csak egy terület, amely foglalkoztathatja az embereket, valamint hogy a különböző szakterületek megfigyelhető módon elkülönülnek egymástól: a banki szektorban dolgozók kizárólag a pénzügyekkel foglalkoznak, a könnyűiparban érdekeltek az ő területükkel vannak elfoglalva, és egyre szűkebb az a réteg, amely az egyházzal, a vallásossággal foglalkozik. Egyebek mellett ez nagyban hozzájárul az úgynevezett vallási privatizálódáshoz, ahhoz, hogy a vallás a magánélet részévé válik, ebből pedig következik az individualizáció, azaz mindenki magában dönti el, hogy mit gondol az egyházról. Kiss Dénes ezt azzal illusztrálta, hogy rákérdezett: a hallgatóság soraiban hányan vannak olyanok, akik a hitről, az egyházról beszélgetnek otthon vagy a munkahelyükön. A teremben ülők közül senki sem jelentkezett, tehát a folyamat nálunk is nyomon követhető.
Identitások egybeesése. A posztkommunista térségben a vallás privatizálódása azonban a politikai nyomás miatt erősödött, és az egyházak marginalizálódásának mértékétől függően a szekularizáció különböző mértékű, kelet–nyugati irányú. Az individualizáció esetében, mivel ebben a térségben nem talált utat a nyugati „vallási kínálat”, a népi vallásosság erősödött. A „legvallásosabb ország” helyzetét tekintve azért intenzív a hitbéli meggyőződés és az egyházak felé fordulás, mert a vallási és etnikai-nemzeti identitás szinte egybeesik. A magyarság számára identitásmegőrző tényezőként tekinthetünk a történelmi magyar egyházakra, míg – a vallási és etnikai, nemzeti identitások közötti szoros kapcsolatot figyelembe véve – a románság körében az egyház gyakran összefonódott az államvezetéssel, az államvallás kialakulása eredményezte a kismértékű marginalizációt a kommunizmusban, ezt nevezik bizánci szimfóniának.
Hitbéli statisztikák. Kiss Dénes a 2008-as Kárpát Panel, illetve az ugyanabban az esztendőben elvégzett European Values Study Survey felmérés eredményeit ismertette. A kutatás fő célja az erdélyi magyarok vallásossága mértékének és jellegzetességének a megvilágítása volt. A vallásosság mértékét a szubjektív megítélés és az objektív mutatók, tehát a vallásgyakorlás alapján állapították meg, de vizsgálták a vallásosság tartalmát is. Arra a kérdésre, hogy „Mennyire fontos Isten az ön életében?”, tízes skálán kellett felelniük a megkérdezetteknek. A magyarországi magyarok által adott válaszok átlaga 5,24, a romániai átlag 8,63, ezen belül az erdélyi magyarok körében 8,75. Utóbbiak közül saját bevallásuk szerint 59 százaléknyian naponta imádkoznak, míg a románok 55, a magyarországiak pedig 25 százaléknyian. Objektív mutatónak számít például az, hogy a bevallás szerint az erdélyi magyarok 32,3 százaléka hetente legalább egyszer jár templomba.
romániai átlag ehhez képest 25, az anyaországi pedig 11 százalék. Az erdélyi magyarok 82,3 százaléka vallja azt, hogy létezik egy személyes Isten, 9,4 százalékuk úgy véli: létezik valamilyen szellem vagy életerő, 7,2 százalékuk bizonytalan e tekintetben, 1,1 százalékuk pedig bevallottan ateista. Ám amikor vallási tanításokra kérdeztek rá a kutatók, mint például a halál utáni életre, a pokolra vagy a bűnre, a románok sokkal nagyobb arányban vallották azt, hogy hisznek benne, az erdélyiek kevésbé (65,1 százalékuk hisz a halál utáni életben, 52,9 százalékuk a pokol létezésében, 68,4 százalékuk a bűnben és 15,8 százalékuk a reinkarnációban), a magyarországiak még kevesebben. Egyedül a reinkarnáció az, amiben az anyaországiak hisznek a legtöbben (23,2 százalék), a romániaiak átlagosan 21,8, az erdélyi magyarok pedig 15,8 százaléknyian. Abban viszont nincs szignifikáns különbség a romániai átlag és az erdélyi magyarok által adott válaszokat tekintve – valamennyien 92–98 százalékban válaszoltak igennel –, hogy fontos-e az egyházi szertartás a születéskor (keresztelés), házasságkötéskor vagy elhalálozáskor. Magyarországon ezzel szemben átlagosan húszszázaléknyival kevesebben tartják fontosnak ezeket a szertartásokat. Az istenhit fontossága nagymértékben függ az egyén képzettségétől is – derült ki a felmérésből. Az iskolai végzettség szerinti lebontásban az általános iskolát végzettek számára tízes skálán 9,1-nyire fontos Isten az életükben, a szakiskolát végzetteknél ez az érték 8,7, az érettségivel és a felsőfokú végzettséggel rendelkezőknél 8,4.
Kiss Dénes kolozsvári vallásszociológus azt a következtetést vonta le a kutatás eredményeiből, hogy az erdélyi magyarok nemcsak a magyarországiaknál, hanem a románoknál is vallásosabbak. Mint kiderült, a magas fokú vallásosság a többség és a kisebbség eltérő felekezeti hovatartozásával magyarázható, s bár a felsőfokú végzettségűek az átlagnál kevésbé vallásosak, ennek közösségi vetületét annál fontosabbnak tartják.
Adatok a kilencvenes évekből
Tomka Miklós Erdélyi magyar vallásosság – összehasonlító perspektívában című írása 1999 októberében jelent meg a Magyar Szemlében. Az akkori felmérés adatait érdemes összevetni a 12 évvel későbbi vizsgálódás eredményeivel.
A magukat Istenben nem hívőként jellemzők aránya az erdélyi magyarok között 5%, a románok között 3%, a magyarországi népességben 27%. A magyarországiak háromnegyede, az erdélyi magyarok 84%-a hisz egy olyan Istenben, aki személyesen törődik minden emberrel. Hasonlóak a tendenciák a Jézus-hit vonatkozásában. A magyarországi 18 és 65 év közötti népesség több mint egyharmada, az erdélyiek tizede (10%) vallja, hogy Jézus csupán egy rendkívüli ember volt, vagy talán nem is élt. Isteni személynek tartja Jézust az anyaországi népesség közel fele (44%), az erdélyi magyarok háromnegyede (74%), a románok több mint négyötöde (82%). A magyarországi felnőtt népesség egyötöde nem tartja fontosnak a keresztelést, több mint egynegyede nem tartja szükségesnek a templomi házasságkötést, egyhatoda az egyházi temetést sem. Erdélyben negyedannyian sincsenek, akik az egyházi szertartást nélkülözhetőnek tartják. Megfordítva ez azt jelenti, hogy Erdélyben a társadalom túlnyomó többsége (92–94%-a) nem bízza a körülményekre vagy a rokonság döntésére, hanem fenntartás nélkül minden körülmények között fontosnak tartja a keresztelést, a templomi esküvőt, az egyházi temetést. A rendszeres templomba járás Erdélyben általános gyakorlat, Magyarországon egy kisebbség magatartása. Magyarországon a templomba járók aránya a fiatalabb évjáratokban folyamatosan csökken. Erdélyben is van különbség a második világháború előtt és az azután születettek szokásai között, de a 60 évesek és fiatalabbak korcsoportjaiban a templomba járók aránya meglehetősen stabil. Hasonló összefüggések mutathatók ki a magán-vallásgyakorlatban, az imádkozásban. Sohasem (vagy legfeljebb évente) szokott imádkozni az anyaországi magyarok 29%-a, ezzel szemben az erdélyi magyarok csupán 5%-a és az erdélyi románok 2%-a. A legalább hetente imádkozók aránya Magyarországon 38%, az erdélyi magyarok körében 70%, az erdélyi románok között 74%. Erdélyi Riport (Nagyvárad)

Orbán–Tőkés „mosolyszünet”?
„Mosolyszünet” állt be a magyar miniszterelnök, Orbán Viktor és Tőkés László európai parlamenti képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke között – legalábbis erre enged következtetni az a tény, hogy a Fidesz frissen újraválasztott elnökének „védenceként” ismert volt református püspök nem volt jelen a magyar kormánypárt múlt hét végi kongresszusán
„Mosolyszünet” állt be a magyar miniszterelnök, Orbán Viktor és Tőkés László európai parlamenti képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke között – legalábbis erre enged következtetni az a tény, hogy a Fidesz frissen újraválasztott elnökének „védenceként” ismert volt református püspök nem volt jelen a magyar kormánypárt múlt hét végi kongresszusán.
Mint arról hírt adtunk, Orbán Viktort egyetlen jelöltként nagy többséggel választották vissza a Fidesz élére a kormánypárt múlt szombaton tartott XXIV. tisztújító kongresszusán. A rendezvényen jelen volt, de nem szólalt fel Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke, ugyanakkor szót kapott – egyetlen határon túli magyar politikusként – a szlovákiai Magyar Koalíció Pártjának (MKP) elnöke, Berényi József.
Az Orbán Viktorral és a Fidesszel közismerten közeli kapcsolatban levő Tőkés László Kárpát-medencei EP-képviselői irodahálózatának vezetője, Toró T. Tibor az Új Magyar Szó megkeresésére tegnap úgy nyilatkozott, Tőkésnek „magánprogramja” volt, emiatt nem vett részt a Fidesz-kongresszuson. Mint a politikus lapunknak kifejtette, Tőkés „nagyon magas szinten képviselve volt”: az alakuló Erdélyi Magyar Néppárt ügyvivő elnökeként maga Toró volt ott a rendezvényen, „mint az utóbbi 22 évben valamennyiszer”.
Kérdésünkre, miszerint volt-e köze Tőkés távolmaradásának ahhoz, hogy az EP-képviselőt – Kelemen Hunor RMDSZ-elnökhöz hasonlóan – a Fidesz-kongresszus szervezői nem kérték fel arra, hogy beszédet mondjon, Toró nemmel válaszolt. „Megértettük, hogy ez egy rövid kongresszus volt, és hogy most saját belső dolgaikkal voltak elfoglalva. A határon túli magyar ügyekkel majd a tusványosi táborban foglalkozunk, ahol ott lesz a magyar kormánypárt színe-java” – magyarázta Tőkés László Kárpát-medencei EP-képviselői irodahálózatának vezetője.
Felvetésünkre, miszerint egy határon túli magyar politikus – a szlovákiai Berényi József – mégiscsak szót kapott a Fidesz-kongresszuson, Toró ezt a tényt annak tulajdonította, hogy „felvidéki barátaink nehéz helyzetben vannak, őket mindenképpen megillette a felszólalás joga”.
S. M. L. Új Magyar Szó (Bukarest)

Élet a Leveles-ér partján 1.
Gyermekkori nyaralásaim fontos színtere volt a Fekete- és a Fehér-Körös ölelésében Kis-Körösköz nevezettel ékeskedő táj, azon belül Vadász, Vadászon belül a református parókia. A papi portán öt virágszál, öt papkisasszony nyílott, mindegyikbe szerelmes voltam, s bár nem mind lett volna korban hozzám illő, hatéves koromban bármelyiket szívesen elvettem volna feleségül. A szomszédos Bélzerindnek, a környék legapróbb és legeldugottabb falujának anyai nagyapám, Gyenge János volt bő száz évnek előtte a lelkipásztora. A múltbeli dolgok ilyetén állásának köszönhetően mostani riportutunk számomra többet jelentett szokásos etnoszportyánál: zarándoklat egy kisvilág tünedező partjain.
A táj közelmúltjáról szóló, mára érvényét vesztett természeti leírásban olvastam nemrég, hogy „itt találhatóak a legsűrűbben természeti értékek, itt a legösszefüggőbbek a természeti élőhelyek. A térség legszabályozatlanabb folyóvize: a Tőz menti holtágak régi idők hírmondói. A nagyobb sodrású szakaszokon békaszőlő, süllőhínár, tócsagaz, a lassúakon vízipáfrány, fehér tündérrózsa terem”. A közeli Ágya szülötte, Olosz Lajos versbe örökítette a Fekete-Köröst délről tápláló folyóvizek szabdalta kishazát: „TŐZMISKE, ÁGYA, SZINTYE, KERÜLŐS / határán kanyargott a lusta, szelid Tőz. / Mindkét partján kék erdő sötétlett. / Őstölgyek alatt a nappal is sötét lett.”
Királyi vadászok faluja volt. 1910-ben lett legnépesebb a település, 2448-an lakták, 552 román mellett 1761 magyart, 126 cigányt, 10 szlovákot és 9 németet írtak össze. A legutóbbi népszámláláskor, 2002-ben 1258 lakosából viszont 539 cigány, 429 magyar és 280 román nemzetiségű volt. Haász Tibor, a 35 százalékban magyarok lakta, négy faluból álló község, Tőzmiske RMDSZ-es polgármestere szerint Vadászon kilenc esztendő elteltével tovább változtak az etnikai arányok a romák javára: 2011-ben mintegy 800 főre szaporodtak, a magyar maradék körülbelül 350, a román 80 lelket számlál.
A falu neve királyi vadászok egykori lakóhelyére utal. A honfoglaló magyarság elég hamar megüli a környéket, erről tanúskodik a környékbeli falvak ősi neve, a honfoglaló nemzetségek neve: Gyarmat, Zerind, Jenő, Elek, Bököny. Az oklevelek Vadaz formában már 1214-ben említést tesznek a településről, és arról, hogy két vízimalma is van. Korai megülését eredetileg 13. századi, később bővített temploma is bizonyítja. Első román lakói a 17. század végén telepedtek be, az 1960-as években a már régebben itt élő néhány roma család mellé több hullámban román anyanyelvű cigányok érkeztek a faluba.
Vadász korábbi, ambiciózus református lelkésze, Szakács Lajos 2002-ben kismonográfiába foglalta össze a település históriáját, mutatta fel értékeit. A történelem minden viharát túlélő falu számtalanszor cserélt gazdát, 1566-ban a két közeli erősség: Gyula és Jenő elestével került török kézre. S hogy ekkor kik lakták, arra nézve pontos kimutatás maradt fenn a korabeli török lajstromokban. Egytől egyig magyar nevek: Aszalós, Bothos, Csatári, Csomós, Diák, Dorog, Fábián, Gács, Gerefi. Szakács tiszteletes monográfiája szerint „1636–1649 között annyira kipusztul a falu, hogy az akkori gazdának nagy áldozatok árán sikerül újratelepítenie. A lelkes újratelepítést jellemzi, hogy a nemesek sokan feladják vagyonukat, és inkább jobbágyok lesznek, csak hogy ne szűnjön meg létezni a falu. (…) 1692-ben ismét a királyi udvar tart igényt Vadászra, mint saját birtokra. Ekkor települnek be a hegyekből a románok. (…) Az 1657 és 1695 között folytatott harcokban a falu lakossága megdöbbentően megfogyatkozik, egyharmadára csökkent. 1698-ban tatár seregek pusztítják a környéket, a Rákóczi-féle szabadságharc is megtizedeli a falut. 1703-ban pedig végleg megpecsételődik a sorsa: Rákóczi és Bercsényi katonái teljesen elpusztítják. A lakosság nagy része ekkor menekül a Sárrétre.” Egy Vadász múltját ismertető román szerző így sommázza kurtán-furcsán a korszak történéseit: „Fosta veche localitate românească, este distrusă de ungurii lui Rakoczy (sic!), după 1711 populaţia revenind în sat.” (A volt régi román települést Rakoczy magyarjai pusztítják el, 1711 után a lakosság visszatér a faluba.) Érdekes volna utánajárni: mi válthatta ki a kurucok haragját a már szinte teljesen elnéptelenedett falu lakossága ellen.
A gyülekezet. A sok oszloppal tagolt, kúriaszerű parókián beszélgetünk Lőrinc Lóránd Péter lelkipásztorral és Jakab Károly főgondnokkal (képünkön). A kurátorban ötven esztendeje nem látott aradi líceumi diáktársamat ismerem fel. Néhány percnyi nosztalgiázás után rátérünk az eklézsia és a falu dolgaira. Az ifjú tiszteletes 2004 óta pásztorolja a vadászi gyülekezetet. 2011. január elsején 325 híve volt, azóta hétszer temetett, egyszer sem keresztelt, tehát beszélgetésünk napján 318 tagja van az egyházközségnek. Tavaly tizenhárom temetés volt, három keresztelő mellett, tavalyelőtt nem volt keresztelő, és kilencszer temettek. Három-négy „gyermekreménységgel bíró” fiatal családot tartanak számon. Minden évben átlag négyen konfirmáltak, 2006 volt a csúcs, tizenegy konfirmandussal. Jó esetben három esküvőre lehet számítani, de tavaly egyetlen pár sem fogadott örök hűséget egymásnak. Ünnepekre, főleg karácsonyra hazajönnek az elszármazottak is, olyankor megtelik a templom. Mialatt a népmozgalmi adatokat sorolgatják, kiderül, hogy Jakab főgondnok borúlátóbb a papjánál. „Szerintem 2050-ben nem lesz ötven magyarnál több Vadászon. Hatvan éve még ezerkétszázan voltunk, s most minden évben elveszítünk nyolc-tíz református magyart.” A jóval fiatalabb lelkész kevésbé pesszimista: „Minél kevesebben vagyunk, annál kisebb a fogyás. Igenis, a magyar közösségnek még van megtartó ereje, s ami a legfontosabb, egy-két kivétellel nem románosodnak el.” A közösségi alkalmak közül, melyeknek az egyház is társszervezője, a Fekete-Körös menti magyar ajkú fiatalok találkozója a legnépszerűbb. Nagyzerind, Feketegyarmat, Ágya, Erdőhegykisjenő, Simonyifalva, Bélzerind fiataljai sereglenek egybe olyankor Vadászon.
A falu dolgairól. A mezőgazdász végzettségű főgondok elmondása szerint az egyházi földeket – 36 hektárnyi területet – csak hosszas pereskedés után sikerült visszanyerniük. A Fekete-Körösből Simonyi fölött kiszakadó, Tamásda alatt a Tőzzel visszatérő Leveles-ér, vadásziasan: „a Zér” két partján régente csak magyarok éltek. Jakab mérnök vitatja a falu monográfiájába foglaltakat a románság megjelenésével kapcsolatban, szerinte betelepedésük későbbi keletű, mint ahogy a dolgozatban áll. Egyébként a legrégibb, a magyarok által megült falumag görbe utcákból áll, a későbbi jövevények, a románok, majd a romák számára alakítottak ki egyenes házsorokat. Az első cigány családok pásztorkodtak és kéregettek, a falu eltartotta őket. Az egykéző magyarokkal, illetve románokkal ellentétben egy-egy roma családban nyolc-tíz gyermek született, s ma sem adják hatnál alább. Az első–negyedik osztályba öten járnak az osztatlan magyar tagozaton, és még hárman Simonyifalvára. A hajdani felekezeti iskola rekordéve 1902 volt, akkor 131 fiú és 143 leány volt iskolaköteles. A fiatalok száma (19 éves korig) csaknem a lakosság felét képezte: 1125-en voltak. Jövőre négy-öt elsős lesz, bár a magyar óvodát nyolcan fejezték be, kettő közülük vegyes házasságból származik, egy román ajkú cigány gyermek is magyar óvodába járt, a községközpont román iskolájába íratják majd őket.
A vadászi első–nyolcadik osztályos román tagozat voltaképpen „roma tagozat”, hiszen csupán egy-két román kisdiák tanul ott, közel kétszáz, párhuzamos osztályokba járó cigány gyermek mellett. Miattuk az iskolát, az óvodát is állandóan bővíteni kell, nemrég adtak át egy új, modern épületet. A cigánysor régen kinőtte magát. A romák először a „román” faluban vették meg a házakat, most már a „magyar” faluban sincs olyan utca, ahová nem költözött be néhány cigány család. Az a nyolcvan román beékelődve él a cigányok között, minden román családra jut öt cigány família. A románoknak már papjuk sincs.
Van vagy hetven tehén, a magyarok és a románok közül vagy három-négy ember tart lovat. A cigányok egyre-másra vásárolják a lovakat, jobbára lopott takarmánnyal etetik őket. Két esztendeje a gazdák értesítették a községközpontban székelő rendőrséget, hogy roma falusfeleik ráeresztették a lovaikat a zsenge vetésre, kijött két altiszt, ám az egyiket úgy megverték, hogy a kezét is eltörték. Azokkal a fiatalabbakkal, akik jobban beilleszkedtek, akiknek munkahelyük van, Borosjenőbe vagy Nadabra járnak dolgozni, nincs baj, csak tíz-tizenkét családot kellene Vadászról kizsuppolni – vélekednek beszélgetőpartnereim.
A földekkel sok a gond, nagy szárazság sújtotta a vidéket, az idén még nem volt ötvenliternyi eső, ami a tizede az átlagos évi csapadékmennyiségnek. A gazdák elmentek, kiöregedtek. A szántók negyven-ötven százalékát művelik meg. Szerencsére jelentkezett két magyar vállalkozó, ők vagy kétszáz hektáron gazdálkodnak, ők majd bővülnek, terjeszkednek, ahogy tudnak. „A Körös árterületén, a Leveles két oldalán nagyon jó termőföldek vannak. A Fajzásban, a kaszáló helyén, nagyapámék még hallották, ahogy a bölömbika bőgött – meséli Jakab Károly. – Szeszélyes vízi világ volt ott hajdanában. A régiek őszi búzát vagy őszi árpát nemigen vetettek, mert mindig elvitte az árvíz.” Károly jelenleg nyolcvan hektárt művel. A fele az övé, a többit béreli. Gépesítve, egy emberrel dolgozik, de az idei évet nem tudja, hogy fogja kiheverni, nagyon gyenge termés ígérkezik. A lelkipásztor és a főgondok kíséretében indulunk falunézőbe. A parókiával szemközt vadonatújnak tűnő épület ékeskedik. „A községi tulajdonban lévő volt egyházi iskolát a polgármesteri hivatal korszerűsítette. De ha felépül az új tanintézeti épület, a református egyház fogja használatba venni. Évek óta lakatlan, nagyon romos volt, most központi fűtés van benne, a víz bevezetve, angolvécéket szereltek fel. Csak az udvart kell még rendbe tenni. Az eklézsiának nem lett volna annyi pénze, hogy felújítsa” – bizonygatja a lelkész. Elképzeléseik szerint lesz egy terem, amelyikben istentiszteleteket fognak tartani, a másik a fiatalok vagy akár az idősebbek számára közösségi rendezvények megtartására lesz alkalmas. „A magyar polgármester harmadik ciklusát tölti, a tizenhárom tanácsos közül kilencen magyarok vagyunk – magyarázza a községi tanácsosi tisztséget is betöltő kurátor. – Vadász a mérleg nyelve, ilyen szempontból szerencsések vagyunk a cigányokkal, mert ők reánk szavaznak, sőt a románok egy része is.”
A templomról. Vakációs emlékeim között fontos helyet kapott a hatalmasnak tűnő istenháza monumentálisan égre törő tornya. A vaskos, akár bástyának is beillő épületrész – melyről később megtudtam, hogy a török hódoltság idején valóban erősségként, őrtoronyként használták – gyermekkori emlékeim szerint igen romos állapotban lehetett, az oldala leomlással fenyegetett. A tatárjárás pusztítása után, a 13. század második felében hamar újratelepült Vadász. A régészeti kutatások arra engednek következtetni, hogy ebben az időszakban, az Árpád-kor utolsó évtizedeiben épült a temploma. A lakosok, a templom építtetői minden bizonnyal tehetős emberek lehettek, hiszen egy hatalmas toronyra is jutott tégla, melyet a közeli téglaégetőből hoztak. A műemlék értékeinek feltárását és a restaurálást irányító szakemberek, Emődi Tamás és Lángi József véleménye szerint a tornyot egy időben emelték a templomhajó legrégibb részével. Az eredeti épület óromán stílusban épült. A középkori bejárat ma is látható, bár ma már nem ezt használják. A templom belső tere északon és délen ülőfülkékkel van tele, melyek előtt a középkori szokás szerint a gazdagabb lakosok helyet vásárolhattak maguknak. Rómer Flóris, a főbejárat fölötti freskó újrafelfedezője ezt írja a templomról: „eredetileg cemiterialis kis templom volt, mint a legtöbbje az első keresztény templomoknak, mely körül az ősök temetkeztek.” Rómer azt is tudni véli, hogy a templom körül leásván, bizonyára emberi csontokat is találnánk. 1332-ben már saját plébániával bír a falu, és papjának nevét is tudjuk. György pap a Köleséri főesperesség legmódosabb plébánosa. Ez az adat bizonyítaná a kutatók előbbi megállapításait is.
A Vadászról írt kismonográfia szerzője szerint: „Az 1400-as évek rengeteg viszontagságot hoznak, hiszen a falu egyik nemesi család birtokából a másikéba kerül. A Becseyek, a Sámolykeszyek, a Pethők, a Vásáryak, az Illyeyek, a Farkasok, a Maróthyak és a Miskeyek kezén is keresztülmegy. Gazdag falu lehetett, különben nem harcoltak volna ennyien érte. A kutatók szerint a 15. század első felében festhették a templomban talált képeket. A templomban ugyanis, a belső bejárat felett timpanonos szerkesztésű freskó ugrik ki a falból. A képet minden bizonnyal megrendelésre készítették, valószínűleg a fent említett években. A kép nagy művészi értékkel bír és a restaurátorok szerint, a felhasznált színek alapján, egy szász mester készíthette, ami az akkori időben nem kis pénzbe került. A freskó a keresztre feszített Krisztust ábrázolja. Az alkotó meglepő plasztikussággal és realitással ábrázolja a Megváltót. A kereszt jobb oldalán az asszonyok állanak, a három Mária. Bal oldalán pedig két apostol látszik, egyikről bízvást állíthatjuk, hogy Péter apostol, hiszen egy kulcsot tart a kezében.” Egy régi, 1832-es lelkipásztori jelentés arról számol be, hogy „templomunk régibb része mint most is látszik, és a még most is élő öregektől tudatik vak ablakokkal, faragott és festett képekkel volt teljes”.
Főszerkesztő-fotográfus kollégám egyre-másra készít felvételeket a gótikus, bélletes kapuzat fölötti falfestmény maradványairól (képünkön). Annak idején a kálvini hitre tért elődök nemigen kímélték a templom ma már közel hat évszázados értékeit, a feltárt freskómaradék felületét valamikor egy gerenda számára törték át. Belépve a kapun a legények számára 1801-ben épült, a gyülekezet lélekszámának gyors gyarapodásáról tanúskodó karzat köti le a figyelmünket. Feliratának sutaságában is sokatmondó szövegét csak a nyakunkat kitekerve sikerül kibetűzni: „Urunk engedelméből a Vadászi reformata Szent Eklzsia a maga költségével építette e fikart Ohlá János molnár által Albert Miháj biróságá: öreg Kováts István kur. és Máté Ferenc egyházfiságában.” Kísérőnk tájékoztatása szerint a patinás bútorzat is, az 1833-ban újrafestett kazettás mennyezet első változata is korabeli. 1810-re készül el a munka, amint ezt a következő felírással egy kazetta is bizonyítja: „Ez a mennyezet épült a kőkar alatt valóval és a bent lévő székekkel s katedrával együtt Ns. Csatári János asztalos által Bíró ör. Kováts István, kur. Bondár Ferenc, egyházfi Kotsis Ferenc idejében Ao. 1810 Die 8 sept.” A berendezés elkészítése Csatári János asztalosmester érdeme. Munkájának szemléletes leírása a belső tér gazdag kiképezését bizonyítja: „Erre a célra rengeteg veres, kék, fehér és zöld festéket vásárolnak a mester számára. Az asztalos igen szép munkát készít. A mennyezetet kifesti. A kazettákon szereplő jeleknek megvan a jelentésük. A mennyezet közepén található Nap Istent szimbolizálja, míg a szószék felett levő Hold a lelkipásztort. Ahogyan a hold a naptól kapja fényét, úgy a lelkipásztor Istentől kapja azt, és szét kell szórnia Isten Igéjének hallgatóira. Nem az övé tehát, amit ad, hanem Istené. A többi kazettán a Csillagok láthatóak, azaz a gyülekezet. Az Úrasztala felett található faragott kazetta az Édenkertet jelképezi, ebből azt lehet kiolvasni, hogy az Úrvacsora azt a helyreállított közösséget jelenti Istennel, amelyet csak az Édenkertben tapasztalhatott meg az első emberpár, bűnbeesése előtt. Valószínű, hogy a padok mellvédjén kívül a kőkar alatt levő deszkázás és a szószék is ki volt festve. Erre utalnak azok a minták, amelyek jelenleg a cinteremben találhatóak.” Jelenleg a templom tetőszerkezetének az átalakítása volna a legfontosabb munka. Emődi Tamás, az egyházkerület építésze pályázattal igyekszik támogatást szerezni az eredeti, román kori ablakok feltárására, amikor lesz rá anyagi fedezet, a tizenegy ülőfülkét is elővarázsolják. 2002-ben csak falkutatásra, a bejárat freskójának felújítására futotta. Székesfehérvári szakértők restaurálták, Láng József irányításával. A gyülekezet adakozó kedvét mi sem bizonyítja beszédesebben, mint hogy 2006-ban, amikor legutóbb renoválták a templomot, kétszázmillió lej adomány gyűlt össze; volt olyan egyháztag, aki kéthavi nyugdíját is felajánlotta.
Névcsemege. Jártunkban-keltünkben kirajzolódik számomra a falu – a „magyar” falu legősibb része. Előzetes olvasmányaimat kísérőink elmondásával kiegészítve élhetem ki helynévgyűjtő mániámat: Napkeleti utca, a Malom tér, a Hat ház utca, a Nagy korcsma utca, a Kápolna utca, megannyi girbe-gurba, zegzugos sikátor, odébb az újabb keletű Nyárfás utca, Bokor utca, Ponyvahát őrzi a településtörténet különböző időszakait. És a határrészneveknek a falumonográfiában fellelhető gazdag választéka is csemege riporterségem számára: „A vadászi határt, ahogyan az a régieknél szokásban volt, természetesen a régi tulajdonosokról, birtokosokról nevezték el. A Józsi major József főhercegről kapta nevét, aki a 19. században vásárolta meg a határnak ezt a részét. A Maróczi tarló az egykor ezen a földön lévő, de a törökdúlás alatt elpusztult Marócz faluról kapta nevét. A Blayer, a Teleki, a Tisza, a Szentpáli és a Csete tarlók az egykori birtokosokról kapták nevüket. A falu határában levő földek nevei: Ködmönös, Balogföld, Árpáskert, Kenderföld, Szálláskert. A földeken laposok voltak, melyek biztosították a környező földek vízellátását. Ilyen volt a Mészár lapos, a Jegyző lapos, a Horgos rét, a Fajzás lapos.” Nincs szándékomban a teljes helynévkincset belezsúfolni riportnak szánt írásomba, csak megjegyzem, hogy trófeámat legidősebb riportalanyom, Vékás János egészítette ki.
A legendás csontkovács. Mielőtt Vadász másik hírességét – az egyik a templom… –, János bácsit meglátogatnánk, arra is futja kísérőim idejéből, hogy megmutassák: túl a falu szélén, a határban hol állt a Simonyi bárók szépséges kastélya, megannyi uradalmi épülettel, halastóval, hatalmas parkkal, melyről immár csak egyetlen egy fa, egy Észak-Amerikában honos virginiai boróka tanúskodik. (Simonyi óbesterre és a birtokközpontot tovább fejlesztő, miniszterviselt fiára riportom következő részében, az általa alapított Simonyifalvának szánt beszámolómban szentelek nagyobb spáciumot.) Elbúcsúzunk hajdani iskolatársamtól, Jakab Károlytól, hiszen aratás közben áldozta fel az idejét számunkra, és Lőrincz tiszteletes úr kíséretében nyitunk be Vékásékhoz. A jómódról, szorgalomról és rendről tanúskodó portát könnyű megtalálni: az utolsó előtti ház az alvégen. Egyébként minden cigánygyerek tudja, hiszen ha más megyei vagy külföldi rendszámú gépkocsi érkezik Tőzmiske felől, némi fizetségért egymással versengve kalauzolják a messze földön hírt s nevet szerzett csontkovácshoz a gyógyulni vágyó pácienseket.
János bácsi meg a lánya az udvaron fogad bennünket, egy aradi kútmester azon tüsténkedik, hogy új szivattyút szereljen a mélységes mélyen, a felszíntől 150 méterre rejtőzködő forrás vizét előcsalogatandó. A gazda némi habozás után elegyedik szóba velünk. Nem titkolja: unja már az okvetetlenkedő újságírókat, de miután kienged, csak úgy árad belőle az ízes beszéd, akár a föld mélyéről a tiszta, jéghideg ivóvíz. A „csontkovácsolást” a nagyapjától, Vágó Istvántól tanulta, Vágó István meg az apósától, aki huszárok szanitéce volt hajdanán az osztrák–magyar seregben. „Nem akartam én ezzel foglalkozni, volt nekem más megélhetőségem, harminc évig a pékségben dolgoztam. Nem akartam, hogy kuruzslónak tartsanak, a kommunizmusban nem lehetett itt fityegni. Pedig a nagytatám el volt ismerve, elvittek bennünket Bukarestbe a nagyfőnökökhöz, napokig ott voltunk, azt mondták, Vágó bácsi csinálhatja, de csak itthon. Féltek, hogy a doktoroknak elveszi a kenyerit. Mégis meg-megpróbáltam az ő felügyelete alatt, gyakran le is gorombított. A tata 1974-ben halt meg, még el se temettük, már ott állott egy autó, attól kezdve én csináltam. Az előbb ment el egy kliens, gyakran még késő este is bekopognak, miután lefeküdtem. Itt nem lehet programáltatni. Az ország minden részéből jönnek, még külföldről is. Szeretném továbbadni a tudásom, de nem nagyon van kinek. Erre születni kell, itt voltak már nyolcan-tízen, mutassam meg, hogy kell csinálni, hogy kell helyre tenni a csontot. Egy bioenergiás teljes csontvázat is hozott magával, többen levideózták, mit hogyan csinálok, mégse tudták eltanulni. A doktorok gyakran ideküldik a kórházakból a betegeket. Hány kliensem volt, nem tudnám megmondani, milliónál kevesebb, százezernél több. Sokszor, ha kimegyek az utcaajtóba, még be se jövök, már három bokát meg három kezet helyre teszek. Az unokám átvehetné, ha volna hozzá hajlandósága, erős keze van, Aradon vízilabdázik, de nem áll kötélnek, nem lehet forszírozni, ha nem akarja. A kutyát se lehet bottal a nyúl után zavarni.
Amikor a rendszerborulás volt, harminc év után otthagytam a pékséget, lett a föld, gondoltam, hogy abból megélünk. Az lesz a kolbászból a kerítés, de nem lett. Először csak tíz hektárt adtak vissza, aztán még valamivel többet, mint húsz. Presbiter is voltam, megindítottam itt a kisgazdapártot, 500 hektáron pedig egy társulást szerveztem. De már négy esztendeje abbahagytam a gazdálkodást, nem is bírom már, hetvenéves elmúltam, de nem is érdemes. Nagytatámtól hallottam, a harmincas években ment itt legjobban az élet, szuper volt. Szorgalmas, jószágtartó emberek voltak. Minden jobb háznál volt négy ökör, két-három tehén, borjú, tíz-tizenkét nagyállat, disznó is sok volt, három csürhét makkoltattak az erdőben a vadásziak. Négyszer volt évente vásár, országos vásár. A tatám minden vásárra előállított egy pár szép ökröt, eladta a felvásárlóknak, azok tovább adták a zsidóknak. Akár egy hold földet is lehetett venni értük. A románok is szorgalmasak voltak, jól megvoltunk velük, megtanultak gazdálkodni. A románokkal szuper volt a viszony. Ők, a régi öregek mind tudtak magyarul.”
Szilágyi Aladár. Erdélyi Riport (Nagyvárad)

A könyvesház csődje
A háromszéki magyar értelmiség egy részét ezekben a hetekben, nyári sziesztázása idején, a Corvina Könyvesház csődje lepte meg.
A könyvesbolt bezárásának bűnbakjait nem más közegben kell keresnünk, hanem magunk között. A téma lapbéli felvetése során egyetlen pozitív jelenségre figyelhettünk fel: az érdekeltek széles körét izgatja az, ami a patinás nevű könyvesbolttal történt. Sajnos, a könyvforgalmazás s az olvasás elsatnyulása – méghozzá azon a Háromszéken, amely évszázadokon át Székelyföld egyik legtöbbet olvasó, az iskoláztatást a nemzeti megmaradás alapeszközének tekintő tájegysége volt – ennél sokkal mélyebb gyökerű. A kortárs könyvszerzők, írók, más tollforgatók legtöbbször a saját bőrükön tapasztalhatják a könyv iránti egyre inkább elhatalmasodó közönyt, a szellemi leépülés legmeghökkentőbb példáit. Néhány hónappal ezelőtt a Bánffy Miklós fő műveként jegyzett Erdély trilógiájára Sepsiszentgyörgyön nyolcan voltak kíváncsiak, és a találkozón egyetlen példány kelt el. Váradi Péter Pál–Lőwey Lilla Székelyföld-sorozatának legfrissebb kötetére a belvárosi református templomban hasonlóan kevesek voltak kíváncsiak. Ezen mit sem változtat az, hogy januárban ugyanezen a színtéren Kányádi Sándor bemutatkozásán százak vettek részt, s az sem, hogy dr. Szőcs Géza A család hangja című kötetének ismertetésén Alsócsernátonban a nyugdíjasklub tagjai testületileg részt vettek. Figyeljük meg, hogy a sokszor flancos falunapokon a településen élő vagy onnan elszármazott írókra kíváncsi-e valaki a túrós puliszka és a csórékolbász fogyasztása közben. Az érettségizők egy-egy ölnyi könyvajándékkal mennek-e haza? A családi ünnepeken divat-e, mint valaha, a könyv- és fotóalbum ajándék? Jutalom tárgya-e és kitüntetés eszköze-e a kiadvány? A tehetősebb vállalkozók, intézmények milyen mértékben támogatják helyi szerzők műveinek kiadását? Szent György-napokon, más alkalmakkor sztárvendég-e a könyv és szerzője?
A válasz egyértelműen nem. És nemcsak a pénzhiány, a tömegnyomor miatt szorul vissza a könyvvásárlás. Éltünk a mostaninál nehezebb időkben, de a könyv akkor is megbecsült szellemi táplálék volt.
Sylvester Lajos. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Gyulafehérvár és a régészeti műemlékvédelem
Gyulafehérvár történelmi szerepénél és gazdag régészeti és műemlékvédelmi örökségénél fogva kiváló példája a régészeti műemlékvédelem és a turistahajhász globalizáció ádáz küzdelmének, amelyben az áldozat mindig a múlt épített öröksége.
A régészeti műemlékvédelem, mint tudomány és egyben mozgalom a XIX. században születik, elsősorban az olaszországi „charták mozgalmával” amely a XX. századra az 1964-ben ratifikált Velencei Charta, az 1965-ben létrejött ICOMOS (International Council on Monuments and Sites) és ICMAH (International Committee of the Management of Archaeological Herritage) valamint az 1992-es Máltai Egyezmény révén nyert nemzetközi keretet. Ma már számos ország, így Románia is jól meghatározott jogi szabályokkal védi régészeti műemlékeit is, ám ez a gyakorlatban egyáltalán nem működik zökkenőmentesen.
Erre ad kirívó példát Gyulafehérvár esete. A város földje maga alatt rejti az egykori római provincia, Dácia egyik legjelentősebb városának, a kettős várossá lett, katonai, gazdasági és kulturális központot, Apulumot. Epigráfiai hagyatékának gazdagsága (közel 800 felirat) és területi kiterjedése jól mutatja, hogy az egykor mintegy 50 000 embernek, katonának és kereskedőnek otthont adó „aranyváros” (Chrysopolis) régészeti hagyatéka a középkori ember számára is a biztonságot jelentő fehér falakat jelentette. A több mint másfél évszázados római jelenlétnek a nyomai ma Gyulafehérvár földje alatt vannak elrejtve. A helyi hatóságok elsősorban a középkori és újkori emlékek feltárására és rekonstruálására teszik a hangsúlyt – érthető módon. A Vauban vár turisztikai potenciálból is sokkal jövedelmezőbb, mint egy római villa, vagy netalán a központi park alatt nyugvó praetorium, a XIII. Gemina római légió vezetőjének központja. Apulum feltárása azért is nehézkes és problematikus, mert, ahogy Aquincum (Óbuda) is, azon római városok közé tartozik, melyeknek nyomai beépített és lakott környezetben nyugszanak.
A várban történő nagyfokú, és a műemlékvédelem szabályainak nemegyszer ellentmondó munkálatok folyamán számos római emlék is előkerült. Ezek közül kiemelendő a katonai tábor (castrum) déli kapuja, a Porta Principalis Dextra, valamint a Vauban vár Ferenc-bástyáján 2009–2010-ben feltárt római épület (Kr.u. III. század első fele). A castrum kapujának részleges rekonstrukcióját 2009–2010–ben, állami és helyi támogatásból a Group Corint cég vállalta, amely ugyan számos bírálatot kapott (az építési technika, a felhasznált anyagok és a kivitelezés módját illetően is) mégis, az addig meglévő analógiákhoz képest, a kapu részben követi a történelmi hitelességet (a fehér kvadrátkövek utalnak a középkoriak elnevezésére, akik meglátva a római városok maradványainak fehér nyomait, „Beográdnak”, Fehérvárnak nevezték a majdani települést). Sajnálatos ugyanakkor, hogy a várban folyó nagyfokú munkálatok elsődleges célja nem a műemlékvédelmi szabályok betartása és a város kétezer éves történelmének hű bemutatása, hanem egy kirakatszerű, a turizmus igényeit kiszolgáló műkörnyezet létrehozása. Ennek számos emlék esik áldozatául a munkálatok során, míg a már feltárt helyszínek (a helytartói palota óriási thermái, az előbb említett III. századi villa vagy hotelek és ipartelepek alatt megbújó Liber Pater és Mithras szentélyek) siralmas állapotba kerülnek, ahonnan a bemutatásra érdemes cocciopesto réteggel fedett és terrakotta padlózatú emléket a járókelők kedvükre rongálhatják.
A jelenség legutóbbi áldozata a Custozza parkban markológépekkel végzett munkálatoknak a castrum egyik kapuja, amelynek feltárását a gyulafehérvári régészek nem végezték el, így az minden bizonnyal a gyors és barbár munkálatok áldozatává fog válni.
A sajtóban a gyulafehérvári hatóságok büszkén hirdetik, hogy a város hamarosan a régió központi turisztikai látványossága és vonzáspontja lesz. Erre minden esélye megvan, hisz a Vauban vár restaurálásával, a katakombák megnyitásával és a történelmi központ épületeinek felújításával potenciálisan megnőtt a turisztikai vonzóereje a városnak. Az örömünneplésből azonban fájóan kimarad a római kor gazdag hagyatéka, amely a város és egész Erdély történetében betöltött szerepe ellenére mély feledésbe és ignorált helyzetbe került. Mindez részben a régészetben dúló szakmai és erkölcsi vitáknak, részben a globalista turisztikaipar felületességének köszönhetően.
Ha a folyamatban nem történik változás, Gyulafehérvár úgy fog a régió turisztikai központjává válni, hogy múltjának talán legpezsgőbb és legkozmopolitább lapjait fogja porcikákra törni és megismerhetetlenné tenni. Sem a szakma, sem a hatóságok nem engedhetnék, hogy ez a hiba megtörténjen.
T. SZABÓ CSABA. Szabadság (Kolozsvár)

Répássy: tárgyi tévedések vannak a magyar alaptörvényt bíráló EP-állásfoglalásban
Az igazságügyi államtitkár szerint több ponton is tárgyi tévedéseken alapul az Európai Parlamentben (EP) kedden megszavazott állásfoglalás, amely bírálja az új magyar alkotmány elfogadásának módját és annak számos tartalmi elemét. Az MSZP szerint jobb lenne, ha Orbán Viktor nem az ellenséget látná mindenkiben.
Répássy Róbert igazságügyi államtitkár csütörtökön egy sajtóbeszélgetésen tárgyi tévedésnek nevezte például a határon túli magyarokkal kapcsolatban megfogalmazottakat. Álláspontja szerint az a felfogás, hogy Magyarország a földrajzi határain kívül is hatásköröket akarna gyakorolni, "egy az egyben" a szlovákok álláspontja, ezért is üdvözölte az EP állásfoglalását.
Az államtitkár a tényleges életfogytiglan tartó szabadságvesztéssel kapcsolatban megfogalmazott kritikára úgy reagált: igaz, hogy ez bekerült az alkotmányba, de ezzel egyúttal szűkülnek is alkalmazásának lehetőségei, hiszen az alaptörvény kimondja, hogy csak szándékos, erőszakos bűncselekmény elkövetése miatt szabható ki. Ezzel összefüggésben megjegyezte, ha a strasbourgi emberi jogi bíróság aggályosnak találná a tényleges életfogytiglannal kapcsolatos szabályozást, elképzelhetőnek tartaná azt a megoldást, amely előírná, hogy bizonyos időközönként felül kell vizsgálni az ilyen típusú ítéleteket. Hozzátette ugyanakkor, hogy az emberi jogi bíróságon nincs ebben az ügyben eljárás Magyarországgal szemben.
Répássy Róbert úgy látja, hogy a tárgyi tévedések mellett "rosszhiszemű értelmezések" is olvashatók az EP állásfoglalásában.
Bárándy Gergely, az MSZP országgyűlési képviselője az MTI-nek elküldött reagálásában azt írta, jobb lenne, ha a Fidesz és Orbán Viktor nem mindenkiben ellenséget látna, akinek más a véleménye, hanem a saját viselkedésén kellene változtatnia, "jelen esetben az alkotmányon és a médiaszabályozáson. "Nem biztos, hogy a száz az őrült, aki szembe megy eggyel" – írta. Hozzátette: a kritika nem a baloldal ármánya, hanem a józan ész megnyilvánulása. Népújság (Marosvásárhely)

KZST – 1991 – 2011
Kétszázadik estjéhez közeledik a húsz éve újraalapított Kemény Zsigmond Társaság. A hamvaiból mindegyre újjáéledő vagy csak csődhelyzeteiből kilábaló nagy múltú marosvásárhelyi alakulat januárban tartotta legutóbbi feltámadásának jubileumi összejövetelét. Most évfordulós kiadványát is eljuttathatja az érdeklődőkhöz. Az anyagi lehetőségekhez igazodó, szerény kötet jóval vékonyabb, mint a Társaság gazdagabb korokban kiadott ünnepi könyvei, mégis értékes és megbecsülendő füzet, a távolabbi múlt gyöngyszemei is megcsillannak benne, és a közelmúlt, az utóbbi két évtized magyar szellemi élete is bizonyítja életképességét általa. És ez is könyvritkasággá válik pár esztendő múltán.
Múltról és jelenről ír elöljáróban Csíky Boldizsár zeneszerző, a KZST elnöke. Fényképek, sajtószemelvények és levelek, dokumentumtöredékek illusztrálják közlendőit. Az elődöket is sűrűn megidézi, a Társaság egyik egykori jeles éltetője, Sényi László méltatását például az író Molter Károlytól kölcsönzi: "Egyike azoknak a romantikus nemzeti különlegességeknek, amilyenekből az erdélyi kisebbségi magyar sors is csak keveset termelt ki... Osztályának erkölcseiből nem azt vette át, amit megszoktunk volt, hogy a művészet csak úri szórakoztató, hanem önmaga állt be az aktív művészet alázatos elősegítőjének. Lehetetlen meghatottság nélkül nézni... amint átalakult szellemországunk egyik láthatatlan oszlopának, s maga sem tudja, hogyan, miért, hősi szépségben hordja vállán népünk egyik fönntartó mestergerendáját." A "mester- gerenda"-hivatást sokan felvállalták a KZST hosszú története folyamán. Ezt köszöntötte többek közt Haller Béla, a Castellum Alapítvány elnöke, ezt részletezte átfogó tanulmányában az irodalomtörténész Dávid Gyula a januári vásárhelyi ünnepi esten, erre tért ki sajtótudósításokra alapozó visszatekintőjében Fülöp Géza informatikus, a KZST főtitkára. A kötetből nyilván nem hiányozhat az újraalapító tagok és az utóbb nyilvántartásba vettek névsora. És pontos képet alkothatunk arról is, milyen változatos, tematikailag, műfajilag mennyire gazdag élménykínálattal lepte meg hallgatóságát a Társaság 1991 és 2011 között. Számos honi és külföldi, többnyire anyaországi kiválóság, író, költő, művész, tudós, kutató professzor és más nagyszerű személyiség tisztelte meg aktív jelenlétével a szóban forgó 187 rendezvényen a marosvásárhelyi közösséget, közönséget. Volt, aki verset is ajánlott a Társaságnak. Nagy Attila Krúdy-ősz című költeménye éppenséggel a jubileumi kiadvány számára született. Marosi Ildikó irodalomtörténész pedig több dokumentumértékű képet bocsátott a szerkesztők rendelkezésére.
A MasterDruck nyomdában megjelentetett ízléses kötethez, melynek címoldalán Dóczyné Berde Amál eredeti rajza látható a magyarkapudi báró Kemény-kúria romjairól, a KZST ősszel újrainduló rendezvénysorozatán bizonyára még hozzá lehet jutni.
N.M.K. Népújság (Marosvásárhely)

Nem ért egyet a határon túli magyarok szavazati jogával Markó Béla
Rossz döntésnek tartom, hogy szavazati jog is jár a kettős állampolgársággal a külhoni magyarok számára. Ha ezzel letudjuk állampolgári kötelezettségeinket, és csinálunk az RMDSZ mellé egy új pártot, akkor félő, hogy a jövőben nem lesz parlamenti képviseletünk – jelentette ki Markó Béla miniszterelnök-helyettes Marosfőn.
Erdélyi múlt, erdélyi jövő címmel tartott előadást Markó Béla miniszterelnök helyettes szombaton délelőtt, a 8. EU táborban, Marosfőn. Az RMDSZ volt elnöke egyfajta magyarázkodással kezdte beszédét, arról, hogy miért van ma még mindig kormányon az RMDSZ. „Nem árt szembesíteni magunkat azzal, amit egy évvel ezelőtt gondoltunk, mondtunk szintén a marosfői táborban” – mondta bevezetőjében Markó Béla, utalva arra, hogy akkor más közérzettel ültek itt és beszélgettek az RMDSZ politikusai, mert közvetlenül a megszorító intézkedésekkel kapcsolatos kormányzati döntések után vettek részt a tavalyi fórumon. Markó felidézte, hogy a népszerűtlen döntések miatt sokan megkérdőjelezték és bírálták az RMDSZ kormányzati szerepvállalását, és egyáltalán a szövetség szerepét, helyét a romániai érdekképviselet terén. „Ezért mindennapi dilemma volt az RMDSZ számára, hogy ilyen körülmények között szabad-e kormányon maradnia" -- mondta Markó, majd hozzátette: „A viszonylag idejében meghozott megszorító intézkedések miatt tartunk ma ott, hogy nem kell egy a görögországihoz hasonló helyzettel szembe nézni Romániában is.”
Markó Béla jó döntésnek tartja az RMDSZ-nek a közigazgatási átszervezés elhalasztásával kapcsolatos lépését is. Felhívta a figyelmet arra, hogy Traian Basescu államfő legutóbbi javaslata, miszerint az óriás megyék árnyékában önálló megye legyen Hargita és Kovászna, szintén elfogadhatatlan, ám ennek a javaslatnak van egy pozitív üzenet is: „Benne van, hogy a Székelyföldet másként kell kezelni, mint az ország többi régióját, de szerintem egész Erdélyt külön kell kezelni. A fő szempont pedig az etnikai kérdés kell legyen, hiszen elsőrendű, hogy pl. az egyes megyéket érintő döntésekben milyen mértékben vannak jelen a magyarok, a nyelvhasználatot hogyan szabályozzuk” – fogalmazott Markó. Szerinte ebben a kérdésben csak Bukarestben születhet megállapodás, s bár fontos, hogy mit gondolnak Brüsszelben vagy mit mondanak Magyarországon, a megyék átszervezésének kérdésében „magunkra vagyunk utalva”.
Markó Béla felelőtlen döntésnek tartja, hogy az RMDSZ ellenében újabb pártot hoznak létre Erdélyben magyarországi politikusok segítségével. Úgy véli, az elmúlt húsz évben is voltak próbálkozások, de eddig mindig elporladtak, ma viszont magyarországi támogatással, erővel akarják szétverni a romániai magyarság politikai egységét. „Aki azt hiszi, hogy erdélyi magyarságnak az a problémája, hogy szavazhat-e a magyarországi választásokon, az óriási hibát követ el, és hibás lesz, ha nem tudunk majd olyan pozícióban lenni, hogy a saját sorsunkról mi dönthessünk.”
Rossz döntés, hogy szavazati joggal is jár a kettős állampolgárság a külhoni magyarok számára. Ha ezzel letudjuk állampolgári kötelezettségeinket és csinálunk az RMDSZ mellé egy új pártot, akkor félő, hogy a jövőben nem lesz parlamenti képviseletünk – összegezte Markó.
hircentrum.ro. Erdély.ma

Határon túliak támogatása
Pénteken Szatmárnémetiben járt Ulicsák Szilárd, a határon túli magyar kapcsolatokkal összefüggő előirányzatok és költségvetési források áttekintéséért és nemzetpolitikáért felelős tárca nélküli miniszter.
A Magyarországról érkezett miniszteri biztos teljes mértékben áttekinti a 2010-es határon túli magyar-, valamint a határon túli magyar kapcsolatokkal összefüggő előirányzatokat és egyéb költségvetési forrásokat, beleértve a többi tárca vonatkozó pénzeszközeit is. Feladata, hogy egyeztessen a tárcák e tárgyban érintett képviselőivel. Az ő hatáskörébe tartozik a 2011. évi költségvetésben a határon túli magyarok programjainak végrehajtását és nemzeti intézményeik működését biztosító pénzeszközök megtervezése, a támogatási rendszer újragondolása. A biztos a nemzetpolitikáért felelős miniszter képviseletében konzultációt kezdeményez és folytat le a különböző tárcák határon túli magyar célelőirányzatokat kezelő államtitkáraival és szakmai stábjaikkal is.
Szatmári kötődések
Ulicsák Szilárd bevezetőjében elmondta, hogy 1973–ban született Szatmárnémetiben, magyar görög katolikus papi családban. A Kölcsey Ferenc Főgimnáziumban kezdte tanulmányait, 1989–ben családjával együtt települt át Magyarországra. 1999–től vett részt a Határon Túli Magyarok Hivatalában induló Erdélyi Magyar Tudományegyetem alapítási munkálataiban, majd 2000–től az ezzel a feladattal megbízott programirodát (később főosztályt) vezette. 2004–ben lépett ki a HTMH-tól, majd az Európai Parlamenti választásokat követően Gál Kinga EP–képviselő magyarországi tanácsadója lett. A határon túliakat támogató Bethlen Gábor Alap nem véletlen kapta nevét a fejedelemről, akinek céljai között szerepelt a Tündérkert, vagyis Erdély független államként való létrehozása. A határon túli magyarok támogatására már 1990–ben pénzt különített el az akkori kormány, később a támogatásra szánt összeget közalapítványok osztották szét. Jelenleg 12–13 milliárd forintot szán a kormány a határon túliaknak, ennek nyolcvan százalékát oktatási és nevelési támogatásokra fordítják. Az oktatás mellett, kiemelt pont az egyházak és a válalkozások támogatása. A népességfogyás, csak része a demográfiai fogyásnak, a problémát az asszimiláció és az elvándorlás okozza. Ezt pedig csak úgy lehet megállítani, ha a határon túliak segítséget kapnak életszinvonaluk növeléséhez. Legnagyobb problémák a szórványokban vannak. Nem biztos, hogy érdemes olyan térségekbe befektetni, ahol a magyarok nem tudnak megmaradni, sokkal eredményesebb őket a tömbbe csalogatni és ott biztosítani számukra megélhetést.
Hosszú távú tervek
Mátis Jenő, az EMNT gazdasági bizottságának elnöke ismertette azokat a pályázati lehetőségeket, amelyeket 2020–ig le lehet hívni. A pályázati lehetőségekről és a támogatási összegek lehívásáról a Szatmárnémeti Demokrácia Központban is lehet érdeklődni.
Zatykó Gyula, az EMNT Demokrácia Központ irodahálózatának regionális koordinátora arról beszélt, hogy az EMNT legfőbb célkitűzése a határon túli magyarok szülőföldjükön történő megmaradása. Szülőföldjükön kell tartani a fiatalokat, ennek feltétele a jobb életszínvonal. Ki kell használni a határ menti lehetőségeket. A nemzeti összetartozás benne kell legyen a hétköznapjainkban.
Toró T. Tibor, az EMNT ügyvezető elnöke eredményesnek tartja a Demokrácia Központok munkáját, régi álom egy ilyen hálózat kialakítása. A Bethlen Gábor Alap, egy olyan támogatási forma, amelyikről le akarják rántani a pártpolitikai burkot. Ezért van az, hogy a hamarosan bejegyzésre kerülő Erdélyi Magyar Néppárt nemzetpolitikával, az EMNT nemzeti és gazdasági kérdésekkel fog foglalkozni. erdon.ro