Levél Budapestről
Teleki Pál emlékezete
Vedd példának őt. Hogyha vért / szomjaznak fenn az istenek: / a népedé helyett / nyujtsd némán nékik fel a magadét. // Mert olyan a kor, mint midőn Zeusz / bitorolta még a Fiu helyét, / itta a bort és zabálta a húst. / Midőn tivornya-hely volt még az ég. // Barbár idő. De ilyenkor terem / Sárkányölőt a föld és Tűzlopót. / Barbár idők. De hősök s áldozók / ilyenkor győzhetnek a végzeten. // Ilyen volt ő is, aki most kimult. / Nem összeroppant, de fölmagasult. // Rom, rom és rom. S úgy érleli magát / rommá a ház, a város, a világ,/ ahogy gyümölccsé érik a virág. // Hazám: jövendőnk, Déva vára vagy? / Elég a vér, hogy megkösse falad? / Szorong a sziv; bár hajnalod hasad! // Népünk jövője? Szó, te semmi rongy! / Az beszél ma, ki semmit se felel. / És nemzetét ma az emeli fel, / ki hangtalan lerogy. // Fölfelé futva példát igy mutat, / ki jobbra-balra nem lel már utat. (1941. április 4.) * Illyés Gyula: Áldozat
2001. április 3-án a Teleki Pál Emlékbizottság, amelynek fővédnöke Göncz Árpád és Mádl Ferenc, ügyvezető elnöke Csicsery Rónay István, az 1945 után meghurcolt, majd emigrációba kényszerített egykori kisgazda politikus, egyebek közt Szabad György személyes, illetve Áder János képviselő jelenlétében ünnepélyesen lerakta az egykori miniszterelnök készülő szobrának alapkövét a Várban, a turulemlékmű és a Sándor-palota közelében. Jelen voltak a lengyel nagykövetség, a Teleki Pál segítségével megalakított Magyar Cserkészszövetség, a Magyarok Világszövetsége és az EÖtvös József Collegium képviselői. A szobor felállítását megakadályozta a Demszky Gábor-féle városvezetés. Végül a Teleki- szobrot Balatonbogláron állították fel, 2004. április 3-án.
Az Eötvös József Collegium Baráti Köre és a Bethlen Gábor Alapítvány Kuratóriuma a kollégium épületének centenáriumi ünnepségsorozata keretében 2010. október 26-án felavatta Teleki Pál tudós-államférfi, a kollégium kurátora szobrát. (Eötvös József Collegium, Budapest, XI. ker. Ménesi út 11.) Szoboravató beszédet mondott dr. Bertényi Iván történész professzor, a Baráti Kör elnöke és Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, a Bethlen Alapítvány Kuratóriuma elnöke. Közreműködött Szvorák Katalin népdalénekes és Szabó András előadóművész, a Baráti Kör tagjai, s részlet hangzott el Teleki Pál miniszterelnöki rádióbeszédéből (1939).
Bertényi Iván beszédében elmondta: amikor meghalt Eötvös Loránd, az Eötvös József Collegium kurátora 1919-ben, az utóda Teleki Pál miniszterelnök lett, haláláig ő volt a kurátor. Az Eötvös József Collegium igazgatójának, Bartoniek Gézának sok munkája volt. Teleki Pálnak gondja volt a collegiumra. Amikor Bartoniek Géza megírta neki, hogy a diákoknak nagyon szegény a konyhája, Teleki Pál a birtokán rendezett vadászaton lőtt összes vadat társzekereken elküldte a nélkülöző diákoknak. Gróf Teleki Pál miniszterelnök főcserkész is volt. Az Eötvös Collegiumban kommunista röplapozás történt. Kiderült, hogy a tettesek képviselők, vezetők gyermekei voltak. Teleki Pál közbelépett, nem engedte, hogy eljárás induljon a fiatalok ellen.
Teleki az öngyilkossága előtti napon meggyónt. Mélyen hívő katolikus volt, tudta, hogy az öngyilkosság megbocsáthatatlan bűn. Teleki az üdvösségét feláldozta nemzetéért.
Lezsák Sándor beszéde megrendítően szép volt: "Merjünk megszólalni, merjük megfontolt és hiteles szavainkat, gondolatainkat, a kétharmados történelmi felhatalmazást tettekre váltani! Merjünk gróf Teleki Pálról beszélni! Ne engedjünk az ármánykodó kísértésnek, álljunk ellen a gonoszoknak, hazaárulóknak, a hazugságnak, a politikai bűnözők tudatos rágalmazásának, szégyenteljes akadémiai dolgozatokat védelmező hamisítóknak! Merjünk gróf Teleki Pálról beszélni! Legyen bátorságunk példázattá emelni rendíthetetlen keresztény hitét, nemzeti elkötelezettségét, erkölcsét. Legyen erőnk és bátorságunk, hogy a nemzet önismeretében méltó helyre emelkedjen gróf Teleki Pál, a miniszterelnök, az akadémikus, a nemzetnevelő főcserkész.
Több évtizednyi történelemhamisítást és rágalmazást követően merjünk a nemzet nagyjairól beszélni, merjük őket példának és iránytűnek tekinteni, és ne csak a tudatunkban, de a városok és falvak közterein is merjünk számukra emlékművet emelni!
Legyen bátorságunk szólni és cselekedni a történelmi hazáért, a mártírok véréből születő jövendőről, merjünk beszélni Isten szolgájáról, Mindszenty bíborosról, mint nemzeti – és nem csupán katolikus – példaképről! Merjünk beszélni gróf Teleki Pál munkásságáról, életútjáról, aki nemzedékével együtt a Lenin-fiúk által megkínzott, Trianonban megcsonkított ország megmaradása érdekében rendkívüli erőfeszítésre volt képes! Merjük idézni Prohászka Ottokár püspök intelmeit, szociális tanításait! Legyen bátorságunk újra és újra a nemzeti jövendő szolgálatába állítani a két világháború közötti népi írók gondolatait!
Merjünk emlékezni és beszélni, mert vakmerő – a nemzetre nézve káros következményekkel járó – gyávaság lesz, ha elszalasztanánk a korszakváltó történelmi esélyünket!
Igen, végzetes és vakmerő gyávaság, ha igazunk és lehetőségünk tudatában nem leszünk képesek az országleltárral párhuzamosan hiteles történelmi leltárt is készíteni, ha nem leszünk képesek a fiatal kutatóknak, történészeknek lehetőséget biztosítani az elmúlt évszázad történéseinek tudományos elemzésére, feltárására. Vakmerő gyávaság, ha igazunk és lehetőségünk tudatában nem mondjuk, nem képviseljük azt, ami közjó, ami nemzeti érték és minőség.
Igazunk és lehetőségünk tudatában merjünk szobrot állítani Tóth Ilonkának, Wass Albertnek, és még mennyi történelmi adósságunk van! Merjünk Budapesten, köztéren szobrot állítani gróf Teleki Pálnak! Merjünk előtte egyenes derékkal megállni és lengyel barátainkkal együtt főhajtással megköszönni, hogy a barna és a vörös ordas eszmék világot hipnotizáló erőterében tízezrek életét mentette meg, és millióknak ad a jövőben is keresztény és magyar példázatot.
Az iskola és a közélet megújhodásával, a nemzeti reneszánsz reményével merjünk magyarok és európaiak lenni gróf Teleki Pál életének, sorsának példázatával is, akiről Illyés Gyula 1941-ben a ma is érvényes versmondatában így írt: ‘Fölfelé futva példát így mutat, ki jobbra-balra nem lel már utat.’"
Szabó András elszavalta Illyés Gyula Áldozat és Vas István Teleki Pál emlékezete című versét. Vas István 1956-ban írta ezt a verset, de 1990-ig nem jelenhetett meg. Végül felavatták a szobrot, Rieger Tibor szobrászművész alkotását. A fővárosból 2004-ben törvénysértően kitiltott, a befogadó Balatonbogláron fölállított szobor Rieger Tibor szobrászművész alkotása, a Balatonbogláron fölállított szobor kicsinyített mását avatták fel az Eötvös Collegiumban. Megjelent a 85 éves Török Bálint közíró is. Török Bálint kitűnő cikkeire, tanulmányaira a rendszerváltozás után figyeltem fel.
Az ünnepség után megnyílt az Eötvös József Collegiumban az Agyagfalvától Zsombolyáig – Magyar nyelvű hírlapok, folyóiratok és könyvek Romániában 1918-1945 között című kiállítás, melyet Szabó Zsolt, a Művelődés folyóirat szerkesztője nyitott meg. Régóta szerettem volna beszélgetni Szabó Zsolttal, most mód nyílt rá. Nagy késéssel olvasható a Művelődés az interneten, mondtam neki, pedig értékes folyóirat. Nem kaptak rá pénzt, mondta. Kérdeztem, továbbra is gyűjti-e a kolozsvári Egyetemi Könyvtár az erdélyi, legalább a kolozsvári magyar lapokat? Megtudtam, hogy ott is van kötelespéldány-rendelet, de a legtöbb kiadó nem tesz ennek eleget, így nagyon sok újság példányai hiányosak a könyvtárban. Szomorúan hallottam tőle azt is, hogy a legkeményebb ötvenes években a megijedt magyar írók, újságírók bementek a könyvtárba és zsilettel kivágták régi, a magyarság értékei mellett kiálló cikkeiket, annyira féltek a megtorlástól.
Szabó András kitűnő verseket szavalt. Nagyon szép volt Vas István Teleki Pál emlékezete című verse, melyet a "Szobor vagyok, de fáj minden tagom!" Fehér könyv a Teleki szoborról (Occidental Press, Budapest, 2002) című könyvben talált. Ez a könyv dokumentumokat tartalmaz arról, hogyan akartak Budapesten szobrot állítani Teleki Pálnak.
Udvardy Frigyes, Népújság (Marosvásárhely)

Krisztus-szobrot visznek Doberdóba
Zarándoklat indult december 17-én reggel Doberdóba, melynek során magukkal vittek egy márványból készült Krisztus-szobrot is, amit eddig Debrecenben őriztek. A kegytárgyat az I. világháború végén egy honvéd alezredes hozta el egy Doberdó környéki, porig rombolt templomból. A szobrot őrző debreceni családnak az volt a kérése, hogy a szobrot kilenc évtized után juttassák vissza Olaszországba, és egy templomban helyezzék el.
A zarándoklat résztvevői: Lomnici Zoltán, a magyarországi Emberi Méltóság Tanácsának elnöke, Tőkés László EP-alelnök, Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyéspüspök és Szunai Miklós építész, aki a saját költségén újította fel a kápolnát, amelyet még a magyar katonák kezdtek építeni, de már nem tudták befejezni. A Krisztus-szobrot a Sólyom László magyar államelnök által tavaly felavatott Magyar Kápolnában állítják helyre.
Amint arra Lomnici Zoltán emlékeztetett: akkor és ott mintegy százezer magyar esett el, de a háború 600 ezres emberi veszteséget jelentett Magyarországnak.
Céljuk, hogy a Szent Benedek emlékének szentelt Capella Ungherese a kiengesztelődés európai jelképévé, egy, a jövőben felállítandó európai emlékhely áldott szentélyévé váljon. Népújság (Marosvásárhely)

Béla vezér feláldozásával
Annak ellenére, hogy sok szitokszó hagyta el a tollamat, valahányszor az RMDSZ-ről írtam, mindig hozzátettem, hogy az erdélyi magyarság létének vagy nem létének az egység a záloga. Az egységet nem szabad hagyni.
Október végén hazalátogattam, Pápáról Szalontára, s mint ilyenkor lenni szokott, elbeszélgetek, találkozok régi barátokkal, ismerősökkel. Az egyik ilyen beszélgetést eleveníteném fel, amelynek éppen az aktuális politikai erőfitogtatás volt a témája. Hajdúvárosi RMDSZ-korifeusunk – ismerve régi jó reformtömörüléses nézeteimet – felhánytorgatta, hogy miért kell most Tőkés Lászlónak új pártot alapítani? A válaszom egyszerű volt, mégpedig egy kérdés: miért kellett Tőkés Lászlót kiebrudalni az RMDSZ vezetőségéből? Továbbá az sem tetszik RMDSZ-es elöljárónknak, hogy a Fidesz nem kíván tárgyalni pártjuk országos és helyi vezetőivel. „Merthogy nem minden erdélyi magyar Markó Béla” – érvelt nekem okosan, utalva arra, hogy Orbán Viktor valószínűleg nem kedveli Markót, merthogy emez 2002-ben, már a választások második fordulója előtt sietett gratulálni Medgyessy Péter szocialista miniszterelnök-jelöltnek. Bizony, ez faragatlanság volt, hiszen minden jó „focimeccs” két félidőből áll, igazán megvárhatta volna Markó elnök a meccs végét jelentő sípszót. De nem, Markó már dörzsölte a markát, merthogy neki nem tetszett az, hogy az 1998–2002 között regnáló Orbán-kormány nem csak nekik és nem csak rajtuk keresztül juttattak pénzt a magyarországi adóforintokból az erdélyi magyarságnak.
„És most ennek isszuk a levét!” – dőlt a keserűség a szalontai RMDSZ-es prominensből, aki RMDSZ ide, RMDSZ oda, jó magyar, ehhez kétségem sem fér. Igazat adtam neki. Valóban nem minden erdélyi magyar Markó Béla. De még csak nem is Frunda György vagy Verestóy Attila...
Aztán felvetődött az új demokráciaközpontok létesítésének a kérdése is, amelyek a hírek szerint a magyar állampolgárság visszaadásában is szerepet játszanának. „Miért nem jók a státusirodák? Kiépített infrastruktúra, hálózat, kapcsolatok? Miért kell felforgatni azt is, ami jól működik?” – tette fel nekem a tulipános pártsajtóból kiolvasott kérdést, mintha én tudnám a választ... Arra gondolni sem mertem, hogy a kérdés költői volt felém, azt meghagyom a költőknek, többek között a versfaragó Markó Bélának, aki éppen a napokban vette át az Irodalmi Jelen versdíját. No de azt még Pápán is rebesgetik, hogy ezek a státusirodák az RMDSZ-pereputty „óvóhelyeiként” működtek nyolc éven át...
Hagyományőrző íjászként furcsa ötletem támadt: Markó Bélát fel kell áldozni – félreértés ne essék, csak úgy, szimbolikusan, mondhatni úgy is, hogy lenyugdíjazni –, mint ahogy tették őseink egykor Álmos vezérrel. A történészek szerint Álmost három okból áldozhatták fel: egyes feltevések szerint ekkor járt le vezéri megbízatása, és ezután feláldozták. Mások szerint a kendét – azaz a főfejedelmet, a szakrális fejedelmet – akkor kell feláldozni, ha döntő háborút veszít, mert ekkor bizonyossá válik, hogy meggyengült ítélőképessége. A harmadik feltevés szerint Álmos rituális feláldozásával ereje, bölcsessége és tehetsége átáramlik fiába, Árpádba.
No most ez mind igaz Markó Bélára is: lejárt a megbízatása, döntő háborúkat veszített a bukaresti politika harcterein – sőt a budapestin is –, továbbá erejére, bölcsességére és tehetségére (amelyek nem képezhetik vita tárgyát) szüksége lesz az utódjának.
Azt javasoltam RMDSZ-es barátomnak, hogy áldozzák fel már ezt a Markó Bélát, és tegyenek a helyére egy, a Fidesz számára szimpatikusabb figurát. És akkor talán egyezségre, valódi egységre tud jutni a magyarság, itt a Partiumban és Erdélyben, lezárulna ez a folytonos civódás a pénzek – romániai és magyarországi adófizetők pénzei, ne feledjük, közpénz – osztás-szorzásáról. Erre csodálkozásának adott hangot, hogy nem ilyen gerinctelennek ismert... Szerinte az gerinctelenség lenne, ha mindig a budapesti politika változásához igazítanánk az RMDSZ vezetésének színét-fonákját. Persze azt én is gerinctelenségnek tartanám, ha a szocialista-liberális – kommunista-internacionalista – erőkhöz dörgölőznénk, amelyek ki tudja hányadszor árulták már el saját nemzetüket 1919 óta. Hogy gerinctelenség-e az erdélyi magyar közösség érdekeit szem előtt tartani, vagyis az egységet, nem hinném. Szerintem meg az a gerinctelenség, ha valaki nem akarja észrevenni, hogy lejárt az ideje, hogy csatákat veszít sorjában, nem tudja magát feláldozni a közösség javára.
Persze független, szuverén is maradhat az RMDSZ (ne csak a konzervatív jobboldaltól, hanem az internacionalista baloldaltól is), de akkor ne toporzékoljon a magyarországi támogatásokért. Ebben az esetben elismerném: ez már gerincesség a javából. De addig jobb, ha széllel szemben nem pislog...
Legutóbbi hazalátogatásom óta azonban hallom, új szelek fújnak az RMDSZ ritkás erdejében. Béla vezér távozik, vagyis beáldozzák a háttérfigurák, ugyanakkor maradni is akar. Ha olvasná ezt a cikket, akkor tudnék adni neki egy tanácsot: ne maradjon. Azaz mégiscsak maradjon, csendben. Talán így esélye lesz arra, hogy egyszer még szobra is állíttatik valamelyik kies városka főterén itt, a Partiumban vagy Erdélyben. Hiszen jól-rosszul, az erdélyi magyarság kárára vagy hasznára – ezt elsősorban az ő lelkiismerete tudja –, de elvezetgette ezt az RMDSZ nevezetű Leviatánt.
Papp Gy. Attila, Reggeli Újság (Nagyvárad)

Olosz: Elkerülhetetlen a magyar kormánnyal való jó viszony
Nem erősíttettem meg, de nem is cáfoltam, hogy indulnék – jelentette ki Olosz Gergely RMDSZ-es képviselő, képviselőházi frakcióvezető azokat az értesüléseket kommentálva, amelyek szerint azt fontolgatja, hogy indul az RMDSZ elnöki tisztségéért illetve, hogy Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke támogatja ebben a vállalkozásában.
„Továbbra is szorgalmazom, hogy azt nézzük meg, milyen lesz az RMDSZ jövője. Az elnök személyét illetően meg kell találni a legjobb változatot, fel kell állítani azt a kritériumrendszert, amely alapján eldönthető, hogy milyen legyen az RMDSZ új elnöksége. Ilyen értelemben az elnök személye másodlagos kérdés. Az nem titok, hogy többen szorgalmazzák – önkormányzati részről és más oldalról is, hogy támogatják indulásomat. Még túl korai az indulási szándék bejelentésére, még másfél hónap áll rendelkezésre, nem is értem, hogy miért kellene ebben a kérdésben most döntést hozni. Ami Orbán Viktort és a Fidesz-KDNP-t illeti, egyértelmű, hogy jó viszonyokat ápolunk. A magyarországi kormánypárttal jó, sőt nagyon jó viszonyokat kell ápolni, jelen pillanatban olyan konjunkturális előnyök mutatkoznak, pusztán abból, hogy az európai közösségen belül ugyanazon pártban vagyunk mind a Fidesz-KDMP-vel, mind a jelenlegi koalíciós partnereinkkel, a PD-L-vel (Európai Néppárt – szerk. megj.), amely számunkra, erdélyi magyar közösségre nézve olyan előnyt jelent, amelyet most kell kihasználnunk a nemzetépítés kérdésében is. Ilyen értelemben megkerülhetetlen, hogy a jelenlegi, jobboldali magyar kormánnyal jó viszonyokat ápoljuk. Nem is hiszem el, hogy másképpen lehetne politizálni” – véli Olosz.
Tőkés László pártalapítási szándékával kapcsolatosan elmondta, ez még nem történt meg, még helye van a párbeszédnek, szükség is van erre. „Meg kell találni azokat a kapcsolódó pontokat, amelyek révén ki lehet építeni azt a közös jövőt, ami mindenki számára kielégítő. Tőkés Lászlót az RMDSZ-hez köti az európai parlamenti képviselet. Olyan kijelentéseket hallani, hogy Tőkés Lászlót közel kell hozni az RMDSZ-hez. Erre nincs szükség, hiszen Tőkés – én úgy érzem, hogy emberileg is – közel van a Szövetséghez. Meg kell találni azt a megoldást, ami számára, és az RMDSZ-en belül is elfogadható. Én úgy érzem, hogy az erdélyi magyarságnak túl nagy luxus lenne az, hogy háborúskodásokba kezdjünk. Ha a választási küszöböt nézzük, egyértelmű, hogy nem engedhetjük meg magunknak, hogy egymás ellen indulva veszélyeztessük a parlamentbe való bejutást. Az utóbbi időben többször is elhangzott az, hogy meg kell őrizni az RMDSZ függetlenségét. Hangsúlyoztam, hogy az RMDSZ függetlensége valóban fontos, de ez nem jelenti azt, hogy be kellene zárkóznunk, vagy kizárjuk a párbeszéd hiányát. Az egyenlő távolságtartás bizonyos személyektől és kormányoktól nem lehet azonos: nem tudok és az erdélyi magyarság sem tud egyenlő távolságra lenni a nemzetet eláruló Gyurcsány Ferenctől, vagy egy nemzetet egyesítő Orbán Viktortól” – mondta.
(Transindex) Nyugati Jelen (Arad)

Cipősdoboznyi szeretet érkezett Erdélybe
2500 magyarországi csomagot osztottak szét a parajdi sóbányában, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány gyermekeinek. Az akciót a Baptista szeretetszolgálat szervezte.
A Dévai Szent Ferenc Alapítvány által felkarolt székelyföldi gyerekek már nagyon türelmetlenek voltak. „Szeretetet kaptunk már, és most jön a szeretet kiadása. Amiért nagyon várják a gyerekek – ez a legfőbb téma -, a csomag...hogy hol van a csomag Ági néni?" – mesélte Kovács Ágnes, a Szent Borbála napköziotthon tanítónője.
sóbányában nem fúj a szél, nem esik az eső és nem veszhet el senki. A csillogó szemű gyerekek és a nevelők egyaránt önfeledten ünnepelhettek.
„Az a tervünk, ha marad még a csomagokból, akkor jövő hét folyamán jó emberek segítségével eljuttatjuk tanyán élő családokhoz, gyerekekhez, akik most nem lehetnek itt" – jelentette ki Dávid Balázs, az alapítvány székelyföldi felelőse.
5 évvel ezelőtt 650 csomag érkezett Parajdra, most 2500. A számok igazolják: a szeretet, még ha cipődoboz formája is van, mindig jól jön.
Jakab Endre
Duna TV, Erdély.ma

Bécsben tárgyalt Borboly Csaba a székely termékek népszerűsítéséről
Románia bécsi nagykövetségén tárgyalt december 18-án Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke Silvia Davidoiu nagykövet asszony meghívására.
A találkozó András Andreának, a bécsi román nagykövetség másodtitkárának köszönhetően jött létre, aki korábban Hargita Megye Tanácsának munkatársa volt. A tanácselnök elsősorban a hagyományos székely termékek nyugati népszerűsítésének lehetőségei iránt érdeklődött, de bemutatta Hargita megye főbb fejlesztési terveit is.
A megbeszélésen szóba került a tejfeldolgozás, illetve az értékesítés kapcsán az összefogás szükségessége, ezen a téren a székelyföldiek a tiroli gazdálkodásból meríthetnek tapasztalatot, a tárgyalás nyomán ebben együttműködés várható. A Twinning nevű EU-s program is segítség lehet az ausztriai kapcsolatok építésében, hiszen a lényege a települések, megyék, régiók közti kapcsolatok kialakítása. (A program révén Hargita Megye Tanácsa korábban olasz és lengyel testvérkapcsolatra tett szert.)
A székely termékek hazai és külföldi népszerűsítése jó úton halad, a három székelyföldi megye, Hargita, Kovászna és Maros már többször szerepelt közös standdal, Székelyföldnévvel bukaresti és budapesti nemzetközi kiállításokon. Ezenkívül nagy sikere volt a Cora üzletlánc magyarországi áruházaiban a Székely Hetek rendezvénynek, amelyet jövő tavasszal újra megrendeznek. A bécsi tárgyalás nyomán a nemzetközi promóció szélesedhet. erdon.ro

Könyvbemutató: Tyúkudvari gregorián
Bihar megye – Két prózai után első verseskötetét tette az irodalombarátok asztalára péntek délután Érmihályfalván id.Szilágyi Ferenc, aki – legalábbis egyelőre – képzőművészeti alkotásainak köszönhetően közismertebb.
Id.Szilágyi Ferenc megyeszerte – de annak határain túl is – elsősorban képzőművészeti alkotásai, plakettjei révén elismert művész, de az ő alkotása például a XX. század áldozatainak érmihályfalvi emlékműve is. Sokrétű tehetségének bizonyítéka, hogy édesapja második világháborús, majd az orosz fogságról szóló visszaemlékezéseit papírra vettete és önerőből megjelenttete 2006–ban Sztálin–csokoládé címmel, a következő évben pedig ugyancsak családtörténeti jellegű két elbeszélés következett Nagyapám pipái/Családi panoptikum címmel. A minap napvilágot látott, Tyúkudvari gregorián című kiadványban 127 vers található, melyek némelyike alatt az 1970–es évszám található, a legújabbak szinte napjainkban fogalmazódtak.
Őszinte versek karikatúrákkal
A Futrinka Játszóház Padlás Galériájában tartott bemutatón elsőként Sz.Sütő Éva, a helyi Máté Imre Irodalmi és Képzőművészeti Kör vezetője köszöntötte a megjelenteket, több okból is. Egyrészt éppen 10 éve, hogy 2000 decemberében megalakult a kör, másrészt annak névadója, Máté Imre költő halálára emlékezhettünk december 8–án (1989). A kör alapító tagja volt id.Szilágyi Ferenc is, képzőművészeti és irodalmi tehetségét egyaránt „beleadva a közösbe”. Verseskötetét Pataki István bihari költőtárs méltatta, aki az őszinteséget tartotta a kiadvány, illetve a versek legnagyobb erényének. A könyvet Ferenczy Béla nagyváradi festő, grafikus illusztrálta, id.Szilágyi Ferenc megfogalmazása szerint „a versek témájára született karikatúrákkal”.
Profán és magasztos
A versekből Szabó János, illetve B.Vadász Mónika, a Móka színjátszó csoport tagjai adtak ízelítőt, a szerző pedig a cím kapcsán – mely egy sor az egyik költeményből – elmondta: a profán tyúkudvar és a magasztos gregorián „ötvözése” utalás arra, hogy a „poros Érmihályfalván” (illetve bárhol) születhet tehetség. A 150 példányban megjelent kötetből a helyszínen lehetett vásárolni, a szerző pedig dedikált, és kérdésünkre elárulta: még egy regénye, egy novellás és egy önéletrajzi kötete is kiadásra vár.
A könyvbemutató után nem sokkal következett ugyanott a szintén helyi Érmellék 2009Fotóklub kiállításának megnyitója. Előbbi résztvevőinek szinte mindegyike megnézte a már felsorakoztatott alkotásokat – majd a megnyitóra már nem áldozva időt, túlnyomó részük távozott… erdon.ro

Ígéretek és pénz Székelyföld fejlesztésére
Turisztikai létesítmények avatójára, valamint újabb finanszírozási szerződések aláírására Hargita és Kovászna megyébe érkezett a hét végén Elena Udrea, aki ezúttal „Székelyföld" fejlesztéséről beszélt. A turisztikai miniszter pénteken Hargita megyébe látogatott, Bálványoson töltötte az éjszakát, szombaton felavatta az újjáépített hatolykai fürdőt, Sepsiszentgyörgyön öt városfejlesztési s egy-egy szociális és tanügyi fejlesztési szerződést látott el kézjegyével, majd Sugásfürdőn hivatalosan is átadta a nagyközönségnek az új sípályát.
A sepsiszentgyörgyi városháza dísztermében a város és a megye vezetői, honatyáink, a nagyobbik koalíciós párt helyi vezetői, valamint az önkormányzat fejlesztési irodája munkatársainak jelenlétében írták alá a 14,5 millió euró összértékű szerződéseket. Az összegből közel 11 millió euró vissza nem térítendő támogatás. Öt projekt az integrált városfejlesztési tervbe illeszkedik, másik kettő a Zathureczky Berta Öregotthon és a Puskás Tivadar Szakközépiskola korszerűsítését célozza. Antal Árpád András polgármester elmondta, a Regionális Operatív Program keretében a várost érintő 21 leadott tervvel büszkélkedhetnek, ebből hármat a megyei tanács, 18-at a sepsiszentgyörgyi önkormányzat állított össze. Utóbbiak összértéke meghaladja a húszmillió eurót.
Ezek összeállításában több ezer munkaóra van, s ezért a polgármester köszönetet mondott munkatársainak. A tervekről dicsérően szólt mind a miniszter asszony, mind Simion Creţu, a Központi Fejlesztési Régió Ügynökségének ügyvezető igazgatója. Elena Udrea kifejtette, kár és vétek lenne az uniós támogatást ki nem használni, s ebben Hargita és Kovászna megye igen jól teljesít. Szólt arról is, hogy a turisztikai minisztérium az első a tárcák között az uniós pénzek lehívásának tekintetében, s az ütemet tartani kívánják. Nagyon jónak nevezte a minisztérium együttműködését a megyei és a sepsiszentgyörgyi önkormányzattal. Elmondta, megállapodtak a polgármesterrel, hogy a Mihai Viteazul-szobor felújítását és a tér rendezését támogatják, s szerdán erre átutalják a pénzt. Támogatja a hagyományos fürdők felújítását, mint amilyen a csíkszentkirályi vagy hatolykai, fejlesztik Borszéket és Kovásznát, s jövőben folytatják a kézdivásárhelyi műjégpálya építését. Megállapította, hogy 14–15 évvel ezelőtt, amikor itt szilveszterezett, Kovászna jobban nézett ki, de igyekeznek a fürdővárost szebbé varázsolni. Jövőben wellness központ építését kezdik el. Hangsúlyozta, hogy az utakat is fel kell újítani, mert infrastruktúra nélkül nem létezik turizmus, s hozzátette, két éve, mióta ide jár, már tapasztalt fejlődést. Párbeszédük során Antal Árpád végig következetesen Székelyföldről beszélt: Székelyföld fejlesztéséről, székelyföldi turizmusról, székelyföldi tájról, míg a miniszter asszony is átváltott, és ő is Székelyföld fejlesztését emlegette. Az elöljáró által felsorolt célpontok mellé Tamás Sándor, a megyei tanács elnöke még beszúrta Bálványos fejlesztését és a Szent Anna-tóhoz vezető út korszerűsítését. Erre egyik központi lap tudósítója közbevetette, „igen, területi autonómiát akarnak", mire az elnök visszaszólt, előbb az infrastruktúrát fejlesztjük, aztán eljön annak is az ideje. A polgármester felhívta még a figyelmet, mióta a pártok vezetőségében generációváltás következett be, nem hallani úgynevezett etnikai konfliktusokról.
Sugásfürdőn a hóágyú által lövellt permetben vágta el az új sípálya avatószalagját a turisztikai miniszter, akinek igen tetszett a táj. A polgármester az itteni fejlesztési terveket ecsetelte, s közben megjegyezte, nagy biztonságban vagyunk, hisz fent a rendőrség villája, lennebb a hírszerző szolgálaté. A küldöttség és vendéglátói a Görgő Panzióban fogyasztották el az ebédet.
Szekeres Attila, Háromszék, Erdély.ma

Hét ferences mártírt avatna boldoggá a magyar katolikus egyház
A II. világháború végén, illetve a kommunista diktatúra alatt mártírhalált halt hét ferences rendi szerzetes boldoggá avatását kezdeményezte a magyar katolikus egyház.
Az ősszel Nagyváradon boldoggá avatott Bogdánffy Szilárd és a tavaly beatifikált Meszlényi Zoltán után a jövőben a kommunista rezsim további magyar katolikus mártírjai léphetnek a szentek sorába. A hónap elején, a testület téli rendes ülésén, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) támogatta azt a kezdeményezést, amely a 20. században vértanúságot szenvedett hét magyar ferences boldoggá avatását célozza.
A hét vértanú – Károlyi Bernát, Kriszten Rafael, Lukács Pelbárt, Kiss Szaléz, Hajnal Zénó, Kovács Kristóf és Körösztös Krizosztom – a II. világháború végén és a kommunizmus kezdeti időszakában életáldozatával tett tanúságot hitéről. Hárman szovjet, illetve jugoszláv csapatok, négyen pedig a kommunista rendszer áldozatai lettek. (Ferences mártírok: Körösztös Krizosztom (1900–1944) a déli országterületek 1942-es viszszacsatolása után lett az újvidéki kolostor házfőnöke. 1944 októberében a szerb partizáncsapatok elfoglalták a várost, Körösztös atya azonban rendtársai nélkül nem akarta elhagyni a várost, így később a helyi férfiakkal együtt agyonverték.
Az újvidéki rendház másik vértanúja Kovács Kristóf (1914–1944), akit 1944. október 26-án tartóztattak le, később pedig hosszas kínzás után lelőttek.
Hajnal Zénó (1900–1945) Nagyatádon volt rendfőnök, és amikor 1945 márciusában a város a nemzeti szocialista és a szovjet csapatok ütközőzónájába került, a polgári lakosság az ő vezetésével hagyta el a települést. A menetelés közben egy bolgár katona kiszólította a tömegből és lelőtte a reverendát viselő papot.
A gyöngyösi növendékházban élők Kiss Szaléz (1904–1946) klerikusmagiszter vezetésével élték meg a szovjet csapatok bevonulását – az erőszakoskodó katonák elől asszonyokat menekítettek. A szerzetest 1946. április 28-án tartóztatták le azzal a váddal, hogy vezetője volt szovjet katonák meggyilkolásának, majd a koncepciós pert követően december 10-én végezték ki Sopronkőhidán.
A hatvani Lukács Pelbárt (1916–1948) atyát 1946 májusában tartóztatta le az államrendőrség. Jogellenes perét szintén a szovjet ítélőbíróság tartotta – 10 év kényszermunkára ítélték a Szovjetunióban, rabtársai szerint 1948 áprilisában embertelen kínok között halt meg gégerákban.
Ugyancsak Hatvanból hurcolták el 1950-ben Kriszten Rafaelt (1899–1952), aki a háború alatt Budapesten aktív részt vállalt a zsidók menekítésében. Rafael atyát 1951. május 26-án életfogytiglani börtönre ítélték, majd 1952. szeptember 15-én halt meg a börtön embertelen körülményei között.
Ugyancsak börtönben halt meg Károlyi Bernát (1892–1954), aki 1945-ben tiltakozott a kommunista rendőrség embertelenségei miatt. 1950 novemberében ítélték el, 1954. március 2-án halt meg a budapesti rabkórházban.)
A boldoggá avatást a magyarországi ferences rend kezdeményezte. „A következő lépés, hogy Erdő Péter bíboros a Szentszék felé közvetítse a püspöki kar döntését, és ezt követően a Szentté Avatási Kongregáció végleges engedélyt adjon a boldoggá avatási eljárás megkezdésére – mondta a Krónikának Kálmán Peregrin atya, a boldoggá avatási ügy vice-posztulátora, vagyis a folyamat koordinátora. – Ezt követően a bíboros felállítja az egyházmegyei bíróságot, amely a helyi szakaszt folytatja le; ez az eljárás legalapvetőbb része”.
Ennek keretében hallgatják ki a tanúkat, akik ismerték a szerzeteseket, vagy hallottak róluk. A bíróság alá két bizottság, egy történészi és egy teológiai grémium is tartozik majd. Az első a történelmi kontextus mellett főleg azt vizsgálja, hogy nem harci cselekmények közben ölték meg a szerzeteseket, hanem azok valóban a hitükért szenvedtek mártírhalált.
A teológiai bizottság kivizsgálja a vértanúk írásait, hiszen többük után is fennmaradtak ilyen munkák, hogy azok nem tartalmaznak-e az egyház tanításaival ellentétes látásmódot. A tanúk meghallgatása, valamint a két bizottság véleményezésének elkészültét követően lezárják az aktákat, amelyek innen a Szentté Avatási Kongregációhoz kerülnek.
A Vatikánban további teológusok vizsgálják az anyagot, ők is véleményezik, majd a kongregáció prefektusán keresztül a pápa és a bíborosok testülete elé kerül a boldoggá avatás ügye. Kálmán Peregrin szerint nehéz pontosan megjósolni, mikorra zárul le a folyamat. „Erre két példa is van: Árpád-házi Szent Erzsébetet egy, Árpád-házi Szent Margitot pedig több száz év alatt avatták szentté – mondta a ferences szerzetes. – De reálisan szemlélve úgy hiszem: öt-tíz év áll előttünk”.
A katolikus egyházban a boldoggá avatás (beatificatio) és a szentté avatás (canonisatio) teológiai tartalma azonos: annak kinyilvánítása, hogy az adott személy hősiesen gyakorolta a keresztény erényeket, vagy pedig életét adta a hitéért. A különbség abban rejlik, hogy a boldoggá avatásnak területileg korlátozott hatálya van.
Csak bizonyos régióban vagy adott közösségben engedélyezik a boldoggá avatott tiszteletét, míg szentté avatás esetén az egész katolikus egyház számára kötelező az adott személy liturgikus tisztelete. Így, amennyiben a jövőben boldoggá avatják majd őket, a hét szerzetest a ferences rend, illetve a magyar katolikus egyház tiszteli majd saját ünnepnapon.
Mártírnak nyilvánított papok
XVI. Benedek pápa elfogadta azt a rendeletet, amelynek értelmében egy német és hat spanyol papot mártírnak ismer el a katolikus egyház. A német Alois Andritzki 1943-ban a dachaui haláltáborban halt meg tífuszban. A hat spanyol pap pedig 1936-ban az ibériai országban zajló polgárháború idején lett a vallásüldözés áldozata.
A papok mártíromságának elismerésével megkezdődhet boldoggá avatásuk folyamata. A Vatikán még nem tűzte ki a szertartásnak az időpontját. Parma egyik néhai püspökének a szentté avatása alkalmából 11 személyt emelnek a boldogok sorába, köztük a mártírrá nyilvánított papokat.
Kiss Csaba, Krónika (Kolozsvár)

Vita a Krónika Facebook-cikke miatt
Jelentős vitát kavart a Facebookon a Krónika pénteki számában megjelent, RMDSZ-esek vitája a közösségi portálon című cikke, sőt egy RMDSZ-es európai parlamenti képviselő korábban a sajtóban tevékenykedő asszisztense azt is kilátásba helyezte, hogy a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) becsületbíróságához fordul a szerinte etikátlan eljárás miatt.
vitatott cikkben arról írtunk, hogy Kovács Péter, az RMDSZ ügyvezető alelnöke a Facebook közösségi portálon, nyilvános üzenőfalán keveredett vitába Édler Andrással, a szövetség háromszéki parlamenti képviselőjével Kovács egy Facebook-bejegyzése kapcsán, amelyben éles hangú támadást intézett Tőkés László európai parlamenti alelnök, az EMNT elnöke ellen. Kovács azért bírálta Tőkést, mert a volt püspök egy közleményében posztkommunista nemzeti érdekszövetségnek nevezte az RMDSZ-t.
A Facebook-beírásban Kovács felteszi a kérdést: mindezek fényében hogyan tud Tőkés az RMDSZ listáján elnyert európai parlamenti székében ülni? Reakciójában Édler András egyetért azzal, hogy Tőkés megfogalmazása durva, „nem ítélhet el egy közösséget csak azért, mert a közösség bizonyos tagjaival baja van”. Édler azonban megjegyzi, azzal nem tud egyetérteni, ahogy Kovács Péter megközelíti a kérdést, „Realitatea Tv szintre süllyedve, az EP-képviselő fizetését, juttatásait szellőztetve”.
A cikk pénteki megjelenését követően Kovács Péter a blogjára is föltette a Krónika-írást, sőt a Facebookon is posztolta. A hozzá érkezett kommentárok azonban nem a vita tartalmához kapcsolódtak, hanem jórészt a Krónikát bírálták. A hozzászólásaik alapján zömmel erős RMDSZ-párti elfogultsággal rendelkező kommentelők szerint „nem volt fair a Krónika részéről”, hogy megjelentette az írást, mivel „a Facebook belső nyilvánosságának mások a szabályai mint egy közéleti sajtóterméknek”. Olyan is volt, aki szerint lapunk Édler András megrendelésére írt a vitáról.
Vincze Lóránt, Winkler Gyula RMDSZ-es európai parlamenti képviselő asszisztense, a Bukarestben szerkesztett Új Magyar Szó című lap korábbi megbízott főszerkesztője, a lapot megjelentető Scripta kiadó Rt. egykori vezérigazgatója pedig úgy vélte: „nem fér bele az újságírói etikába, amit a Krónika tett, mert Péter nem közéleti fórumon (l. rendezvény, blog, tanácskozás stb.) mondta el a véleményét, hanem egy személyes fórumon”. Vincze ezért egyenesen azt helyezte kilátásba, hogy a MÚRE becsületbíróságától kér állásfoglalást az ügyben.
A vitához maga Kovács Péter is hozzászólt, aki azonban védelmére kelt a Krónikának: mint írta, nem ért azokkal egyet, akik azt állítják, hogy a Facebook nem nyilvános felület. „Amikor gyakorlatilag bárki, a világ bármelyik pontján hozzáfér és olvashatja, addig egy újságíró miért ne vehetné át? Főleg, hogy szöveghű a tudósítás, tehát nem magyaráz bele olyan dolgokat, amelyek nem voltak leírva” – igazította el a Krónikát bírálókat az RMDSZ ügyvezető alelnöke. Krónika (Kolozsvár)

Karácsonyi könyvújdonságok az EME-nél
Könyvbemutató- és vásár szerepelt pénteken délután az Erdélyi Múzeum-Egyesület rendezvénykínálatában, és az érdeklődők nem csalódhattak, bőven volt miben válogatniuk az ülésterem rögtönzött standján.
A két legfrissebb újdonság közül előbb Sipos Gábor EME-elnök Kelemen Lajos Kézirattári értékeink című kötetét ismertette, amely az Erdélyi Tudományos Füzetek 265. láncszemeként jelent meg. Kelemen Lajos, aki munkásságával és közéleti szereplésével az EME múltjában gróf Mikó Imre után a második helyre rangsorolható, 1955-56-ban írta meg ezt a munkáját, amely utolsó befejezett alkotása. Sajtó alá Benkőné Nagy Margit kezdte el rendezni, és Sipos Gábor fejezte be. A szakemberek mellett a nem szakmabelieknek is szánt kötet kiadását jelentősen támogatta a Központi Egyetemi Könyvtár.
Varga P. Ildikó Hiisi szarvasától a csodaszarvasig. A Kalevala magyar fordításaicímű kötetét Molnár Bodrogi Enikő mutatta be. A finnek nemzeti eposzát kutatni hálás feladat, sokan foglalkoztak vele. Varga P. Ildikónak mégis sikerült valami újat hozzátenni ehhez a „trófeasorozathoz”: azt vizsgálta, hogy annak idején az öt teljes magyar fordítás milyen kritikai fogadtatásban részesült. Részletesen elemezte a nyelv, a nemzet, az identitás szempontjából felmerülő kérdéseket, ami különösen jelentős a mai körülmények között, amikor újabban felerősödtek a finnugor rokonságot megkérdőjelező hangok.
Ö. I. B. Szabadság (Kolozsvár)

Egy elfeledett 19. századi népköltési gyűjtemény*
Olosz Katalin marosvásárhelyi folklórkutató 2009-ben kiadott Erdélyi néphagyományok 1863–1884 című kötetével nemcsak a folklorisztika törlesztette egy régi adósságát, hanem az erdélyi néprajzi kiadványok sorát olyan nagyszabású munkával gyarapította, amely – amellett, hogy fontos tudományos mű – élvezetes olvasmány is. Ezáltal joggal tarthat igényt a szűkebb szakma és a téma iránt érdeklődő művelt nagyközönség figyelmére.
A kötet elsődleges célja a Szabó Sámuel 19. századi folklórgyűjtő munkásságának megismertetése a szélesebb közönséggel, akinek a személye és a gyűjteménye ezidáig csaknem teljesen ismeretlen volt.
Szabó Sámuel 1829-ben született Székelyföldváron, Gábor Áron mellett tüzérként vett részt az 1848-as forradalomban. Az egyetemet Pesten végezte, de ösztöndíjjal Heidelbergben, Göttingenben és Párizsban is tanult, majd 1858-tól tíz éven át volt a marosvásárhelyi református kollégium tanára. Ez idő alatt megrendezte az első magyarországi néprajzi kiállítást Marosvásárhelyen (1864), és vezette a kollégium önképzőkörét, amely 1862 és 1868 között nagy mennyiségű, igen jelentős népköltészeti anyagot gyűjtött össze. A gyűjtés kiterjedt a 19. században hagyományosan népköltési gyűjteményekbe kerülő műfajok (ballada, népmese, népdal) mellett a hiedelmekre, népszokásokra, valamint a termelőmunka és árucsere néprajzához kapcsolódó szövegekre is. Azonban a marosvásárhelyi diákok által gyűjtött, közel 900 darabot számláló korpuszból csupán Arany János Koszorú című lapjában megjelent balladaanyag vált ismertté, a többi mindeddig kéziratban vagy elszórtan, és nehezen hozzáférhető helyeken publikálva kallódott. Jelen kötet tartalmazza valamennyi, Olosz Katalin által felkutatott népköltési szöveget: azaz 39 balladát és epikus éneket, 10 népmesét, több mint 50 népdalt, 12 szokás- és 3 hiedelem-leírást, valamint 9 olyan szöveget, amely a termelőmunka és árucsere néprajzához kapcsolódik.
Szabó Sámuel később, kolozsvári tanársága idején (1868–1896) sem hagyott fel teljesen a népköltészeti gyűjtőmunkával. Ezt tanúsítják az előkerült magyardolgozatok füzetei, amelyek 21 népdalt, 38 népmesét, 4 mondát és 5 szokásleírást őriztek meg a Kolozsváron tanuló diákok gyűjtéseiből.
Az Erdélyi néphagyományok, amellett, hogy megfelelő jegyzetapparátussal valamennyi fellelhető, és a Szabó Sámuel diákgyűjtőihez kapcsolható folklórszöveget tartalmazza, a töredékes forrásadottságok ellenére is olyan árnyalt képet rajzol Szabó Sámuelről és gyűjtőmozgalmáról, amilyen eddig egyetlen 19. századi gyűjtés kapcsán sem készült el. Ennek oka, hogy a 19. századi folklórgyűjtések alapos filológiai vizsgálata egészen az elmúlt évekig nem jelentett releváns kutatási irányt a folklorisztikában. Különösen kevés figyelem irányult a kánon peremére szorult történeti szövegek, gyűjtők és gyűjtőhálózatok felé. Fontos megemlíteni, hogy még az olyan kiemelkedő jelentőségű, kanonikus gyűjtemények, mint Erdélyi Jánostól a háromkötetes Népdalok és mondák (1846–1848) vagy a Kriza János szerkesztette székely népköltési gyűjtemény, a Vadrózsák (1863) sincsenek még megközelítőleg sem azzal a teljességgel feltárva, mint ami az Olosz Katalin szerkesztette kötetet jellemzi.
Olosz Katalinnak köszönhetjük az első 19. századi folklorisztikai gyűjtőhálózatokkal foglalkozó kötetet, amelyben – összesítő kritikai kiadáshoz méltón – a szövegközlést kiegészíti valamennyi, a gyűjtőhálózathoz kapcsolható dokumentum (így például Mentovich Gyula diákként, a Szabó Sámuel szervezte néprajzi gyűjtőúton vezetett naplója, továbbá a marosvásárhelyi önképzőkör jegyzőkönyveinek kapcsolódó részletei és a gyűjtéssel összefüggésbe hozható levelezés), az összes gyűjtő életrajzának és a gyűjtésben betöltött szerepének ismertetése, valamint egy lenyűgöző alapossággal megírt, minden részletre kiterjedő elemző tanulmány. Ez utóbbi, amely az anyag megtalálásának rejtvényfejtésbe illő, izgalmas történetét is leírja, méltó módon vezeti be és helyezi kontextusba a marosvásárhelyi és a kolozsvári népköltési szövegeket. Ezt a tanulmányt is ugyanaz a filológiai pontosság jellemzi, mint Olosz Katalin korábbi írásait, s szemlélete rokon azokkal a fiatal budapesti folkloristákéval (Gulyás Judit, Domokos Mariann), akiknek eddigi munkássága a történeti folklórszövegek korábbitól eltérő megközelítésére irányult.
Ebbe a paradigmába illeszthető az a tény is, hogy Olosz Katalin olyan gyűjtőt helyezett kutatásának középpontjába, akit a folklorisztika csaknem elfelejtett. Emellett nagy hangsúlyt fektetett a gyűjtőtársak szerepének minél pontosabb bemutatására, ezáltal ellentmondva annak a folklorisztikában hagyományos szemléletnek, amely egyedül a gyűjtés irányítóját tartja szükségesnek megnevezni, a gyűjtőtársakkal azonban nem, vagy csak igen felületesen foglalkozik.
A kísérő tanulmánynak nagy érdeme, hogy az elszórt adatok összefüggő történetté állnak össze, s ezek képesek úgy túlmutatni önmagukon, hogy a teljes anyagot folyamatosan táguló perspektívában láttatják. Vagyis: amikor Olosz Katalin Szabó Sámuelről és gyűjteményéről rajzol pontos képet, ezzel párhuzamosan megjelenik Szabó Sámuel alakján keresztül egy tipikus 19. századi értelmiségi története is, és háttérként mindig ott érzékeljük magyarázatul, kiegészítésül a 19. század második felének Magyarországát, illetve szűkebben Marosvásárhely Világos utáni történelmét.
* Erdélyi néphagyományok 1863–1884. Szabó Sámuel és gyűjtői körének szétszórt hagyatékát összegyűjtötte, szerkesztette, bevezető tanulmánnyal és jegyzetekkel közzéteszi Olosz Katalin. Budapest–Marosvásárhely, Európai Folklór Intézet, Mentor Kiadó, 2009
SZAKÁL ANNA, Szabadság (Kolozsvár)

Felavatták a Tudomány és Technika Házát
Pénteken délután az Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társaság ünnepi ülésével felavatták a marosvásárhelyi katolikus temető bejáratához közel álló, felújított Bolyai János Tudomány és Technika Házát, amely addig a szervezet megyei fiókjának volt a székháza. Az avatón Bolyai- kutatók, akadémikusok, az EMT országos és fiókszervezeteinek képviselői, tanárok, meghívottak vettek részt.
A rendezvényen részt vevő Köllő Gábor, az EMT országos elnöke elmondta, az ünnepséget megelőző gyűlésen körvonalazták azt, hogy miben tudja támogatni majd a szervezet, illetve a Román Tudományos Akadémia a Bolyai János Tudomány és Technika Házában tervezett tevékenységeket. A folyamatoson erősödő civil tudományos társulás jelenleg hét fiókszervezettel, 11 szakosztállyal működik. Eddig sikerült 11 nemzetközi tanácskozást megszervezni, állandósítani. Jelen vannak kiadványaikkal, diákvetélkedőkkel a középiskolák életében is. A Bolyai János Tudomány és Technika Háza megerősíti a marosvásárhelyi fiókszervezetet és reményt ad arra, hogy minél több, a műszaki tudományok területéről érdeklődő középiskolás és egyetemista diákot vonjanak be az EMT tevékenységeibe.
Weszely Tibor Bolyai-kutató elmondta, a Csegzi házaspár önzetlen munkássága révén sikerült olyan fórumot megteremteni, ahol valóban a Bolyaiak szellemi örökségének megőrzésén munkálkodhattak tudósok, művészek, tanárok. Az eddigi eredmények alapján a beruházás nem volt hiábavaló és igazi tudományos műhelymunka lesz a Bolyai János Tudomány és Technika Házában. Oláh Gál Róbert kutató az időben röpített vissza. Elmesélte, miként élte utolsó napjait Bolyai János a Bolyai János Tudomány és Technika Háza helyén állt fűtetlen helyiségben. S elárulta, különös véletlennek köszönhetően menekültek meg a kéziratok, ugyanis az akkori hatóságok azt hitték, hogy ezek katonai titkokat rejtenek, így az akkor még értéktelennek vélt dokumentumok nem kerültek tűzbe. A Bolyai-kutató is indokoltnak tartotta azt, hogy létezzen egy Bolyai kutatóközpont, s ennek méltó helye lesz majd a Bolyai János Tudomány és Technika Háza.
Dr. Péntek János professzor, akadémikus, a Kolozsvári Akadémiai Bizottság elnöke elmondta, az elhangzottak mellett fontosnak tartja, hogy a Bolyaiak szellemi örökségét ápolók átadják a fiataloknak. Ezért a Bolyai- és a megújuló energiákkal foglalkozó kutatócsoportok működésének támogatása mellett szorgalmazni fogja egy tehetségkutató központ létrehozását is, amelyet az erre vonatkozó nemzeti program is támogat. Ugyanakkor nyelvészként az erdélyi magyar tudományos nyelvhasználat fontosságára is felhívta a figyelmet, így azt is sugallta, hogy a Bolyai János Tudomány és Technika Házában a jövőben foglalkozzanak a tudományos nyelv ápolásával, népszerűsítésével is.
A rendezvény ünnepi Bolyai-vacsorával fejeződött be, amellyel hagyományt szeretnének teremteni. A jótékonysági estekhez hasonló rendezvénnyel, amelyet évente egyszer-kétszer szerveznének, lehetőséget teremtenének arra, hogy a két marosvásárhelyi zseni munkássága iránt érdeklődők tapasztalatokat cseréljenek és hozzájáruljanak a Bolyai János Tudomány és Technika Házának élénk tevékenységéhez.
Vajda György, Népújság (Marosvásárhely)

Könyv a régi dévai református templomról
Meglepő témát dolgozott fel csütörtökön bemutatott könyvéhez Ionuţ Codrea fiatal dévai történész: a város legrégibb és sokáig legjelentősebb temploma, a huszadik század elején lebontott református templom történetét.
A könyv románul jelent meg és szinte kizárólag román közönség előtt került bemutatásra. Ennek ellenére a fogadtatása roppant kedvező volt, s a fiatal történészt dicsérettel halmozták el, noha a könyv a katolikusból a XVI. században reformátussá vált Déváról és a város főtemplomáról szól.
Bátorság olyan műemlékről írni, ami már több mint 100 éve nem létezik. A fiatal Ionuţ Codrea vállalta a kihívást. Éppen ez keltette fel érdeklődését, a történésznek az az érdekesebb, ami már nincs, nyilatkozta a könyvbemutató végén. Főleg régi fényképek, térképek, valamint Szőts Sándor és Halaváts Gyula századfordulós monográfiái jelentették a kiindulópontot. A kutatómunka körülbelül két évig tartott, a magyar nyelvű történelmi források feldolgozásában Bodó Krisztina történész kollégája segített.
Hogyan választott témának az 1905-ben lebontott régi református templomot, melynek utódja októberben ünnepelte századik évfordulóját? Hiszen a magyar történelem – finoman fogalmazva – nemigen számított a román történész-szakma csemegéjének. A magyar történelem mindenütt ott van Erdélyben, bármely régész vagy középkori-szakértő óhatatlanul szembesül vele. Ráadásul a román historiográfia eléggé elhanyagolta Déva történetét, mondta Ionuţ Codrea. Déva legrégibb és évszázadokig legjelentősebb főtemploma megérdemli a tanulmányt. A könyv a gazdag információkon kívül érdekes, századfordulós fotókat és régi térképeket is tartalmaz, méghozzá roppant színvonalas kiadásban.
Chirmiciu András, Nyugati Jelen (Arad)

Bátorsággal, padlógázzal
Teltháznak örvendett Nagyszalontán szombaton este az a rendezvény, amelynek adományait az árva gyermekeket gondozó Szent Ferenc Alapítványnak szánták. Török László polgármester üdvözlésében az egymás megsegítését, a szolidaritást szorgalmazta, valamint a kézről kézre adott szeretet fontosságát hangsúlyozta. A világban való forgolódásunkban, jártunkban-keltünkben Jézus keresztfájára bukkanunk, amely megilletődésünk kifejezőjeként hathat ránk. Amennyiben részvétre gerjeszt, akkor szeretetre érdemes lények vagyunk. Amennyiben közömbösséget, nemtörődömséget vált ki a szemlélőben, akkor az ő belső nemkívánatos érzelmeiről ad tanúbizonyságot – mondotta az elöljáró.
Böjte Csaba ferences szerzetes, az alapítvány atyja köszöntő szavaiban a világ kapzsiságát, annak negatívumait állította pellengérre, majd kiemelte: mindezek ellenére, leküzdésére a szeretet parancsait kell előtérbe állítani. Jézus azért jött közénk, hogy szembe álljon az árral, új világot álmodjon, melyet apostolaival, kemény munkával valósított volna meg. Küldetésük nem volt egy dicsőséggel kikövezett út. Bátorság kellett hozzá, odaadás – erre buzdítja a gondjaiba vett gyerekeket is; meg kell tanulniuk a leckét, fel kell készülniük az életre. A fiatalokat is buzdítja, hogy merjék egymást vállalni-szeretni, családot alapítani, utódokat nevelni. Korunk egyik legégetőbb kérdése, hogy fogyóban vagyunk: egymillió magyar gyermek hiányzik a Kárpát-medencéből. Merni kell! Rengeteg a megtorpanás! Ma már lehetőségeink vannak. A kérdés, merünk-e élni a lehetőséggel? Meg kell alapozni a fundamentumot, melyre bátran lehet építeni. Össze kell fogni, bátorsággal, padlógázzal – mondotta Csaba testvér.
Jakab István, a magyar országgyűlés egyik alelnöke is jelen volt az esten, ő is az összetartozás fontosságát hangsúlyozta, továbbá értékrendünk alapját, a hit erejét, amely magyarságunk építésének, megmaradásunknak egyik legfontosabb tényezője, sőt próbaköve. Hinnünk kell az összetartozás, a hit és a szeretet erejében. A magyar iskolák létrehozásának fontosságában, melyen keresztül magyar öntudatunk erősödik. Anyanyelvünk ápolását, fontosságát emelte ki Arany János szülővárosában, és ötven Toldi-kötetet hozott ajándékba az árva gyermekeknek.
A Dévai Szent Ferenc Alapítvány szalontai növendékeinek betlehemes előadása után a békéscsabai Jókai Színház művészei léptek fel: Cseh Adrienn, Nagy Róbert és Nagy Erika népszerű operettszámokkal, majd Vincze Lilla, a Napoleon Boulevard énekese és a csíkszeredai Role együttes szórakoztatta a nagyérdeműt.
Sára Péter, Reggeli Újság (Nagyvárad)

A templomépíttető lelkipásztorra emlékeztek Nagykolcson
Szatmár megye – A Nagykolcsi Református Egyházközség advent negyedik vasárnapján egész napos megemlékezési ünnepséget tartott Tóth Dániel templomépíttető lelkész halálának századik évfordulója alkalmából.
A nagykolcsi református hívek advent utolsó vasárnapján emlékeztek meg az egykori templomépíttető lelkipásztorról, Tóth Dánielről. Vasárnap délelőtt a református templom elől méltóságteljesen vonultak ki az egyházközség tagjai a helyi temetőbe Tóth Dániel lelkipásztor sírhantjához, ahol megemlékező gyászistentiszteletre került sor. A rendkívül zord és hideg téli időjárás ellenére a hívek szép számmal vettek részt a megemlékező áhítaton, amelyet a gyülekezet lelkipásztora, Balla Gábor tartott. „Tóth Dániel, aki 35 esztendeig volt a gyülekezetünk lelkipásztora, megharcolta azt a bizonyos nemes harcot, amelyről Pál apostol írt Timóteushoz intézett levelében, és futását is elvégezte. Ez a ma elő keresztyén ember számára azt jelenti, hogy a három és fél évtizeden keresztül Nagykolcson szolgálatot teljesítő lelkész az Istentől rendelt feladatokat hűséggel elvégezte” — fogalmazott prédikációjában Balla Gábor lelkipásztor. Az igehirdetés után az egyházközség vezetősége részéről Török Lajos főgondnok és ifj. P. Kocsis József algondnok elhelyezték az emlékezés és a tisztelet kinyílvánításának koszorúját.
A templomban folytatódott
Délután ünnepi hálaadó istentisztelettel folytatódott a megemlékezés, amelyen Nt. Kovács Sándor, a Szatmári Református Egyházmegye esperese hirdette Isten Igéjét. Az esperes prédikációjában kiemelte: „Advent utolsó vasárnapján itt, a nagykolcsi templomban most arra a száz éve teremtő urához költözött lelkipásztorra, és vele együtt azokra az őseinkre is emlékezünk, akik számotokra templomot építettek. Legyünk hálásak ezért a mindenható Istennek”. Az esperes igehirdetése után Gellén Sándor, a Nagybányai Református Egyházmegye főjegyzője, aki egyben a Királyhágómelléki Református Egyházkerület főlevéltárosa, tartott egy tartalmas és színvonalas történelmi előadást, amelyben rávilágított arra, hogy a Nagykolcsi Református Egyházközség hosszú ideig a Nagybányai Egyházmegyéhez tartozott. Az előadásban a száz évvel ezelőtti egyházmegyei életről is áttekinthető képet kaptak az istentisztelet résztvevői. A folytatásban Balla Gábor méltatta a templomépíttető lelkipásztor munkásságát halálának centenáriumán: „A 100. évforduló alkalmából tisztelettel és megbecsüléssel tekintsünk vissza Tóth Dániel lelkipásztorra és vele együtt mindazokra, akik ezért a templomért sokat dolgoztak, szenvedtek és komoly áldozatokat hoztak” — hangsúlyozta a nagykolcsi lelkész. erdon.ro

Kemény válasz
Az 5 százalékos parlamenti küszöb és a 6,9 százalékos romániai magyarság – ezen belül kell értelmezni a pluralizmust Erdélyben – mondta Markó Béla szövetségi elnök abban az interjúban, amelyet a mai szomorú magyar sajtóélet egyik szabad szellemű, bátor kiállású fóruma, a hirszerzo.hu munkatársának adott.
A megállapítás persze már elhangzott, nem is csak a legilletékesebb vezető szájából, valahányszor valóssá vált a veszély, hogy pluralizmus címén megosztják a magyarságot. Ami eddig nem hangzott el, főleg ennyire nyíltan és szókimondóan, az az, hogy az ilyen romboló, destabilizáló törekvések mögött a múltban is gyakran, a jelenben egyértelműen a legnagyobb magyarországi párt, a Fidesz áll. Igen, ahogyan Markó Béla kimondja: a Fidesz veszélyes és ostoba játékot játszik a határon túliakkal. Igen, körül kell nézni a Kárpát-medencében: a Fidesz szétvert már minden magyar egységet, amit szétverhetett. (Miközben cinikusan egységről beszél.) Most pedig az új párttal, amelyet égisze alatt Tőkés László irányítana, a célja az RMDSZ eljelentéktelenítése, szétszedése, hogy ezáltal a meggyengített erdélyi nemzet-közösség nagy részét egy olyan odaáti hatalmi struktúra szolgálatába állíthassa, amely minden eszközzel időtlen időkre be akarja biztosítani magát.
A Fidesz azt az alakulatot alázza meg sorozatosan, amely szintén az Európai Néppárt tagja. Vajon nem jogos megkérdeznünk, hogy miként szemlélheti ez az erős európai parlamenti többséggel rendelkező gyűjtőpárt oly közönyösen a testvérharcot, ami ezen a „fronton” történik? És nem különben azt is, ami Magyarországon történik....
Itt és ezért kell elmondani, hogy bármennyire fontos és bármennyire mérföldkőnek tekinthető is az RMDSZ szövetségi elnökének várva várt kiállása, egyenes és kemény válasza az eddigi hadüzenetekre, még ez sem elég. Ugyanis ha a Fidesznek van joga „beleavatkozni” az erdélyi helyzetbe, legalább annyi joga van véleményt mondani a magyarországi helyzetről az RMDSZ-nek, amely az összmagyarság jelentős része, a romániai magyarság fontos, demokratikusan választott legitim képviselője.
És akkor megkérdezhető: gerjeszthetnek-e „nemzeti egységet” azok, akik túlhatalmuk birtokában maguknál sem tartják tiszteletben a demokrácia szabályait, példátlan módon kiterjesztik befolyásukat mindenre, ami él és mozog (nesze neked, pluralizmus!), akik képesek külön ellenőrző, üldöző és büntető hatóságot létrehozni, egyesítve a hírközlést, a médiairányítást és -finanszírozást, a hír- és tartalomszolgáltatást meg cenzúrát, akik kormányirányítás alá helyezik az igazságszolgáltatást és a jogalkalmazást, befolyásuk alá óhajtják vonni az ügyészséget, a bíróságokat egészen az Alkotmánybíróságig?
Vajon el lehet-e menni szótlanul amellett, hogy Magyarországon tekintélyuralom (autoritarizmus) van kialakulóban, amely felszámolja az alkotmányos jogállamiságot?
Egy ilyen ország állampolgárainak akarnak minket? Cseberből vederbe – vagy mindkettőben?
Ágoston Hugó, Új Magyar Szó (Bukarest)

Reform vagy zsarolás?
A történet kísértetiesen hasonlít arra a helyzetre, amikor 2006-ban Traian Băsescu akarta megreformálni a PSD-t.
Mai igémet Tőkés László expüspök szolgáltatta. „Markó Béla ‘visszalépése’ önmagában jelzi, hogy az RMDSZ legújabb kori történetének biztos origója volt az elnök személye – és ilyen szempontból akár párhuzamot is lehetne keresni a Magyar Polgári Párt ‘személyre-szabottságával’. Valószínűleg innen eredeztethető az a riadalom, amely leginkább RMDSZ-es körökben érzékelhető” – így kommentálta a Transindex kérésére az SZKT-n történteket Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke.
„A személyi természetű kérdéseken túlmenően azonban, mi már régóta hangoztatjuk, hogy egyfajta rendszerváltozásra volna szükség az RMDSZ-en belül is, mert ha az új elnök vezénylete alatt is az eddigi politikai kurzus fog folytatódni, akkor – nagy valószínűséggel – egy erejében meggyengült és továbbra is a többségi nagypolitika foglyaként és kényszerpályáján bukdácsoló RMDSZ-re számíthatunk a jövőben” – vélekedett EMNT elnöke.
Kijelentette, az EMNT kész arra, hogy ha tényleges változások következnek be az RMDSZ életében, akkor az új vezetőséggel tárgyalóasztalhoz üljön, hogy az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum keretein belül megkeressék a konszenzus lehetőségét alapvető, a pártpolitikai csatározások szintjét meghaladó céljaik elérésében.
Eddig az Erdélyi Napló híre, amelyet, javaslom, értelmezzünk jóhiszeműen és keresztényekhez illő lelki alázattal. Itt van mindjárt az információ első tézise, amely szerint azért, mert Markó Béla nem pályázza meg az elnöki tisztséget, riadalom érzékelhető úgy általában mindenütt a világon, de leginkább RMDSZ-es körökben. Jó lett volna, ha Tőkés László példáját is adja az univerzális riadalomnak, mert – hacsak a Wikileaks soron következő kiszivárogtatásai nem fogják dokumentálni – ennek nyomait még RMDSZ-es körökben sem tapasztalni, legalábbis az SZKT-n elhangzott felszólalásokban nehezen lehetett volna észlelni.
A hír második tézise szintén tisztázásra szorul. Nem tudni ugyanis, hogy a volt püspök milyen minőségben nyilatkozik, amikor azt mondja: „mi már régóta hangoztatjuk, hogy egyfajta rendszerváltozásra volna szükség az RMDSZ-en belül”. Ha Tőkés RMDSZ-tag minőségében sürgeti a Szövetségen belüli egyfajta rendszerváltozást, akkor miért a királyi többes? Ha viszont az EMNT elnökeként szólalt meg, akkor miért aggodalmaskodik, ha a konkurens szervezet nem váltja a rendszert, erejében meggyöngül, bukdácsol stb.
Ha jól tudom, akkor az EMNT legnagyobb gondja most egy újabb magyar politikai párt megalakítása (miután Szász Jenő kezéből nem tudták kicsavarni a pecsétet), azért, hogy átvegye a romániai magyarság érdekképviseletét az RMDSZ-től. Nem látom be, hogy miért akarja megújítani a Szövetséget, mielőtt félreállítja. Arra a kis időre igazán maradhatna reformálatlanul, még akkor is, ha egyik tagja egy volt református püspök és annak permanens reformációs kényszere része szolgálati leírásának. A történet kísértetiesen hasonlít arra a helyzetre, amikor 2006-ban Traian Băsescu akarta megreformálni a Szociáldemokrata Pártot, és ezt azzal kezdte, hogy megfosztotta az ellenzéki alakulatot a képviselőház elnöki tisztségétől.
Az igazi truváj azonban csak ezután következik. Ha tényleges változások következnek be az RMDSZ életében, akkor az EMNT színeiben az RMDSZ-tag hajlandó tárgyalóasztalhoz ülni saját szervezetével. Asztalos legyen a talpán, aki olyan tárgyalóasztalt tud készíteni, amelyik fizikailag is lehetővé teszi, hogy az asztal mindkét oldalán Tőkés László üljön (hiszen feltételezem, hogy az RMDSZ-vezetésnek az RMDSZ európai parlamenti alelnöke is tagja).
De, ha eltekintünk a protokolltól, akkor is fennmarad néhány kérdés. Miben áll az RMDSZ tényleges változása? Ki dönti el, hogy a változás megtörtént és tényleges is volt? Miről tárgyalna Tőkés az RMDSZ-szel (és saját magával)? Azt vélelmezni ugyanis, hogy Tőkés az Erdélyi Magyar Néppárt pecsétjével a zsebében meg akarja zsarolni az RMDSZ-t, reformer elvbarátainak a beejtőernyőzése érdekében a választási listákra, nyilván merőben rosszindulatú feltételezés lenne...
Székely Ervin, Új Magyar Szó (Bukarest)

Összefogással zöldellhet Erdély
„A szülőföldet egyszer és mindenkorra nem lehet a magunkévá tenni: a szülőföldet ma és holnap, újból és újból vissza kell szerezni, a szülőföld elvehető tőlünk bármely pillanatban, ha nem teszünk, nem dolgozunk, nem küzdünk érte” – fogalmazott a marosvásárhelyi Kultúrpalotában Markó Béla RMDSZ-elnök, az Ezüstfenyődíj hétvégi átadásán.
„A szülőföldet egyszer és mindenkorra nem lehet a magunkévá tenni: a szülőföldet ma és holnap, újból és újból vissza kell szerezni, a szülőföld elvehető tőlünk bármely pillanatban, ha nem teszünk, nem dolgozunk, nem küzdünk érte” – fogalmazott a marosvásárhelyi Kultúrpalotában Markó Béla RMDSZ-elnök, az Ezüstfenyődíj hétvégi átadásán.
A kilencedik alkalommal kiosztott díjjal azok előtt tiszteleg a szövetség, akik kiemelkedő munkát végeztek a „szülőföld visszaszerzése” érdekében. Idén 32 személyt, köztük politikusokat, önkormányzati tisztségviselőket, újságírókat és egyházi személyeket tüntettek ki. Markó Béla ünnepi beszédében hangsúlyozta, a kitüntetettek „mostoha körülmények között is képesek voltak küzdeni és munkálkodni a közösségükért, az erdélyi magyarságért”.
Az ünnepélyes díjátadó után beszédet mondott az Ezüstfenyő díjas Böjte Csaba ferences szerzetes, aki élesen bírálta az erdélyi magyarságot megosztó politikai törekvéseket. „Az erdélyi magyarság jövője az integráláson, a párbeszéden és az összefogáson múlik. Mindig imádkozokm azért, hogy az erdélyi magyar politikában egység és békesség legyen” – mondta Böjte atya.
Az Ezüstfenyő-díj idei kitüntetetteinak listája
Ádámosy Margit Klára tordai RMDSZ-elnök, városi tanácsos, Ambrus Attila, a Brassói Lapok főszerkesztője, Balázs-Bécsi Attila Kolozs megyei tanácsos, a szamosújvári Téka Alapítvány vezetője, Barabás Imre magyarkakucsi (Bihar megye) RMDSZ-elnök, Becze István, a Csík területi RMDSZ ügyvezető elnöke, Benedekfi Dávid lupényi (Hunyad megye) RMDSZ-elnök, Béres Ildikó Ibolya máramarosszigeti iskolaigazgató, Máramaros megyei tanácsos, Borboly Csaba, a Hargita Megyei Tanács elnöke, Csík területi RMDSZ-elnök, Böjte Csaba ferences szerzetes, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítója, Draveczky Károly Szatmár megyei tanácsos, Erdős Bálint nagyszintyei (Arad megye) polgármester, Fodor István bodoki (Kovászna megye) polgármester, Fodor József nagyváradi vikárius, Horváth Anna, a kolozsvári Regionális Környezetvédelmi Ügynökség igazgatója, Illés Ildikó Maros megyei tanfelügyelő, RMDSZ-ügyvezető alelnök, Jakobovits Miklós nagyváradi képzőművész, Józsa Benjámin nagyszebeni nyugalmazott magyar nyelv és irodalom tanár, Katona Mihály korondi polgármester, RMDSZ-elnök, Kelemen Hunor kulturális és örökségvédelmi miniszter, Kis-Juhász Csaba szilágysámsoni polgármester, RMDSZ-elnök, Kiss Károly élesdi (Bihar megye) nyugalmazott agrármérnök, Kovács Péter, az RMDSZ ügyvezető alelnöke, Krecsák Szöllősi Adalbert nagyenyedi alpolgármester, Lieb József nagybányai esperes, Marina Ida-Magdolna szilágybagosi polgármester, Máthé István bethleni alpolgármester, Pásztor Gabriella államtanácsos, Petres Sándor, a Hargita Megyei Tanács alelnöke, Suba Kálmán, a Nemzeti Állattenyésztési Ügynökség Maros megyei intézményének felügyelője, Terkál Ágnes, az RMDSZ-Közlöny szerkesztője, Tudor Veronka államtanácsos, Varga Attila esztelneki (Kovászna megye) RMDSZ-elnök.
F. I. Új Magyar Szó (Bukarest)

Egyetemi jegyzet, másként
Amint az olvasó is értesülhetett róla, a Marosvásárhelyi Orvosi- és Gyógyszerészeti Egyetem hatvanötödik életévét is betöltötte. Ebből az alkalomból átadták az egyetem jelentősen átépített új könyvtárát, amely egykor a tanárok lakása volt.
Tanúsíthatom, hogy azokban a lakásokban egykor rengeteg (jó) könyv volt, sőt az egyetemi könyvtár sok-sok kötete és jegyzete éppen ebben a házban született az elmúlt hatvanöt év során.
Illett volna egy közös emléktáblát tenni ama régi kiváló orvosdoktoroknak, akik itt tengették életüket, sokszor közös konyhával és fürdőszobával (!), akik nélkül elképzelhetetlen volna az intézmény. De mit tehetünk, ha a múlt nem a mai száguldó buldózerek elvárásai szerint alakult? Legfennebb csúsztatunk itt-ott. Kisebbítjük az elődöket, hogy annál szebben sziporkázzon a digitális jelen...
A híradások szerint az ünneplés során alig esett szó arról, hogy azért van Marosvásárhelyen orvosi egyetem, mert Kolozsvárról kénytelen volt elköltözni az egykori Ferenc József Tudományegyetem, a magyar orvosi kar. Mert a Nagyszebenből visszatérő (1945), bosszúra éhes tanári kar, a hippokrátészi esküt tett humanizmus nem tűrte, hogy kétféle, kétnyelvű orvosképzés működjön a kincses Clujvárott.
Az ünneplés során a román egyetemi vezetés fél szájjal említette, hogy magyar nyelvű oktatás is buzg azon az egyetemen, amelyet a romániai magyar hallgatók számára hoztak létre, telepítettek át a kisvárosi Vásárhelyre. Sőt hozzáteszem, a város intellektuális fejlődését éppen ez a grózapéteri gesztus indította el, ugyanolyan lökést adott neki, mint Bernády a századfordulón az európai civilizációs építkezéseivel. Marosvásárhely az orvosi egyetem betelepülésével és működésével vált sokszínű kultúrvárossá, magyar és román művelődési centrummá.
A mai rektor a muszáj-magyarnál sokkal fontosabbnak tartja, hogy angol nyelvű képzés folyik az univerzumban, ami elsősorban az egyetem (hírének) fenntartásához szükséges devizaalapokat teremti meg, mert a rosszakaratú városi vélekedés szerint ide jobbadán azok iratkoznak be, akiknek nincs pénzük megfizetni az angol, svéd, francia vagy német tandíjakat.
Az épületek, amelyekben manapság a három nyelvű oktatás folyik. Egykor a város tulajdonát képzeték, Bernády György polgármestersége alatt épültek katonai alreáliskolának, Marosvásárhely polgárainak adógarasaiból (s egy kis pesti bankhitelből). Egy vesztes háború kellett ahhoz, hogy az üres épületeket a honvédelmi minisztérium kibocsássa kezéből és azokat a tanügyi átvehesse. Beköszöntött a béke.
Sebestyén Mihály, Új Magyar Szó (Bukarest)

A színház tükröt tart
A száz éve született Tompa Miklósra emlékeztek Marosvásárhelyen
Tompa Miklósra, a színházalapítóra, rendezőre, tanárra, egykori kollégára emlékeztek születésének századik évfordulóján Marosvásárhelyen, a Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata és a Művészeti Egyetem közös rendezvényének résztvevői. A hétvégi rendezvénysorozat délelőtt a színház előcsarnokában egy képzőművészeti kiállítás megnyitójával kezdődött. A Színházi arcképcsarnok című tárlaton a színház történelmi és mai személyiségeiről készült festményeket, rajzokat, szobrokat bemutattak be. Megnyitó beszédében Nagy Miklós Kund elmondta: „a társadalom színház nélkül olyan, mint a fürdőszoba tükör nélkül, legőszintébbek akkor vagyunk, amikor a tükör előtt állunk”. Ezután a Székely Színház előadásait archív hang- és képanyagok elevenítették fel.
Ezt követően kerekasztal-beszélgetést tartottak az ünnepelt Tompa Miklósról és munkatársairól: a Székely Színház neves színészeiről, rendezőiről. Az eszmecserét Nánay István magyarországi színházkritikus, egyetemi oktató vezette, közreműködött Gajdó Tamás, a budapesti Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet munkatársa, aki egy Kovács Györgyről szóló összeállítást is bemutatott. Tompa Miklósról egykori munkatársai közül Szabó Duci, Szentgyörgyi-díjas színművész, Elekes Emma, Debreczeni Gabi és Fodor Zeno, valamint tanítványai emlékeztek meg. Az első nap programját a közkedvelt Hasek-darab, a Svejk Spiró György-féle átiratának előadása, a Tompa Miklós Társulat és a Művészeti Egyetem közös produkciója zárta.
Szombaton a Művészeti Egyetemen színháztudományi konferenciát tartottak A színház 1989 előtt és után címmel, majd Tompa Miklós-emléktáblát avattak az egyetem emlékfalán. A kiemelkedő színházi személyiség munkásságát Gáspárik Attila rektor, Fodor Zeno teatrológus és Zalányi Gyula színművész, egyetemi tanár méltatta. Nemes Levente, a Sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház művésze elszavalta Tompa László Lófürösztés című versét.
A Makkai István szobrász által tervezett és Balogh József öntőmester segítségével kivitelezett plakettet Tompa Gábor rendező, Tompa Miklós fia és Oana Leahu, az egyetem dékánja leplezte le. Ugyancsak szombaton délelőtt helyezték el a kegyelet koszorúit Tompa Miklós és a 85 éve született Harag György sírján, valamint a marosvásárhelyi katolikus és református temető közös kegyhelyein, a Székely Színház „égi társulata” tagjainak emlékére. A centenáriumi program keretében került műsorra Hatházi András A világrengetők című darabjának felolvasó-színházi előadása, a Tompa Miklós Társulat művészeinek közreműködésével.
Az érdeklődők részleteket tekinthettek meg Szabó Lajos Hűség (rendező: Tompa Miklós), Barta Lajos Szerelem (rendező: Harag György) és Sütő András Vidám sirató egy bolyongó porszemért (rendező: Harag György és Hunyadi András) című darabjának egykori előadásából.
Este a Nemzeti Színház nagytermében a Kolozsvári Állami Magyar Színház Csehov Három nővérét adta elő, Tompa Gábor rendezésében.
Antal Erika, Új Magyar Szó (Bukarest)

Könyvbemutatókkal ünnepelt a Koinónia
Öt új karácsonyi kiadvánnyal fogadta közönségét a Koinónia könyvkiadó a kolozsvári székházában tartott hétvégi Karácsonyi Könyvvásáron. „Az immár harmadik alkalommal megrendezett karácsonyi könyvbemutatónk nemcsak a legfrissebb könyveinkről, hanem egyben a családokról is szól, míg a felnőttek és a nagyobb gyerekek a könyveket nézegethetik, olvashatják, beszélhetnek róluk, addig a legkisebbek diafilmes meséket nézhetnek” – mondta el lapunknak Zágoni Balázs, a kiadó igazgatója.
A Koinónia meglepetést kívánt szerezni A legszebb karácsonyi ajándék a nátha című kötettel, amely tíz erdélyi író, költő: Demény Péter, Balázs Imre József, Berszán István, Boda Edit, Láng Zsolt, László Noémi, Máté Angi, Simon Réka Zsuzsanna és Zágoni Balázs meséit tartalmazza. Kiss-Bitay Éva Fantasztkikus földgolyó című képeskönyve is a kisgyerekeknek és a kamaszoknak szól, amelyben az állat- és növényvilág legegzotikusabb egyedeit sorakoztatja fel.
Magyarul először jelent meg Axel Hambreus Az első karácsonyi ajándékok legendája című könyve. A Svédországban igen népszerű munkát Keszeg Ágnes illusztrációi színesítik – az igen elragadó történetről Ferenczi Noémi színpadi változatot is készített. „A család valamennyi tagját meg kívánta célozni a kiadó, amikor úgy döntött, Kányádi Sándor erdélyi jiddis népköltészetből készült fordítását megjelenteti” – tudtuk meg a kiadó vezetőjétől.
A Volt egyszer egy kis zsidó című kötetben Jánosi Andrea rajzai illusztrálják a múlt század viharaiban eltűnt erdélyi jiddis népköltészet olykor csipkelődő, ravasz, játékos, máskor viszont szerelmes vagy szívszorongató világát. A könyvhöz egy CD-melléklet is tartozik, amelyről a Gryllus testvérek és Szalóki Ági előadásában meg is hallgathatjuk a jiddis népköltészet remekeit. Jánosi Andrea illusztrációiról Kányádi Sándor úgy nyilatkozott korábban: hogy azok némelykor rálicitáltak a versekre.
A gyerekkönyvek mellett több, felnőtteknek szóló munkát is bemutattak a rendezvényen: köztük Neagu Djuvarának A románok rövid története című könyvét, amelyet Horváth Andor fordított magyarra. A bojár családból származó történész, a román történetírás 93 éves „fenegyereke”, könyve eddig tizenegyszer jelent meg románul, és szakértők szerint fordulatot hozott az 1989 utáni román történetírásban.
Sipos M. Zoltán, Új Magyar Szó (Bukarest)

Năstase akkor fizet, ha Tőkést lecsukják
„Semmi bajom a cigányokkal, csak a bűnözőkkel" – nyilatkozta a Gândul napilapnak Ilie Năstase. A volt teniszcsillagot 600 lejre bírságolta az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD), miután egy interjúban azt nyilatkozta a ProSportnak, hogy ha ő lenne Románia elnöke, az összes romát Hargita megyébe telepítené, hogy megváltoztassa a térség etnikai arányát.
„Nem tudtam a büntetésről" – mondta Năstase -, „és nem is szándékozom kifizetni." Majd hozzátette: „Akkor fizetem ki, ha majd Tőkés László a doftanai börtönbe kerül a románok ellen tett kijelentései miatt." A Gândul-ból kiderül, hogy a volt sportoló Tőkésnek azt a kijelentését tartja ilyen súlyosnak, miszerint december 1. gyásznap a magyarság számára. „Ez támadás a román nemzetbiztonság ellen" – véli Năstase.
Paprika Rádió, Erdély.ma

Csiky Gergelyre és id. Kilin Sándorra emlékeztek Aradon
A névadó születésének 168., illetve halálának 119. évfordulójára emlékeztek ma délben az aradi Csiky Gergely Iskolaközpontban.
A gimnáziumi éveit Aradon töltő, később a papi hivatást a dráma- és színműírói, illetve műfordítói pályára cserélő Csiky Gergely 1842. december 8-án született az arad-hegyaljai Pankotán, és 1891. november 19-én halt meg Budapesten; a térségben az aradi iskolaközponton kívül az ő nevét viseli a temesvári magyar színház is.
A kilencedik alkalommal megszervezett Csiky-nap nemcsak a névadóra való emlékezést jelenti, hanem az iskola ünnepét is egyben – hangsúlyozta Bognár Levente aradi alpolgármester Juhász Béla iskolaigazgató köszöntője után. „Nagyon fontos, hogy Csiky Gergely – és minden magyar nyelvművelő – hagyatékát tovább vigyétek. Tanuljátok, használjátok, vigyázzatok a magyar nyelvre itt, ebben az iskolában, ugyanis ez az, ami meghatározza azonosságunkat. Generációk dolgoztak azon, hogy ma itt magyarul tanulhassatok és felkészüljetek az életre” – fogalmazott az elöljáró. Horváth Levente Arad megyei alprefektus beszéde után Pellegrini Miklós Arad megyei főtanfelügyelő-helyettes azzal a javaslattal állt elő, hogy a tanintézmény változtassa meg a nevét Csiky Gergely Iskolaközpontról Csiky Gergely Főgimnáziumra. „Ehhez az iskola minden feltételt teljesít – jelentette ki. – Megvan a legkevesebb 75 éves múltja, sőt annál jóval régebbi a története, rendelkezik kellő humánerőforrással, megvan az akarat, a lendület, vagyis szerintem minden adott ahhoz, hogy az iskola kikerüljön az árnyékból, mert jelenleg, ha a megye vezető iskoláit sorolják valahol, a Csiky rendre kimarad. Pedig ez egy a maga nemében egyedülálló iskola: más középiskolában nincs magyar tannyelvű tanítás a megyében, illetve olyan nevelést és tartást ad a diákjainak, amivel kevés iskola büszkélkedhet. Remélem, az ünnepek után erről is beszélhetünk az illetékesekkel.”
A hagyományokhoz híven, a Csiky-napon nem feledkeztek meg az aradi magyar oktatás jeles pedagógusairól sem. Idén a 110 éve született id. Kilin Sándor emléktáblája került be az iskola panteonjába, több diáknemzedék hálája jeléül. A néhai erdőhegyi majd pernyávai tanító és iskolaigazgató a szó szoros értelmében a nemzet napszámosa volt – mondta róla Matekovits Mihály, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége Arad megyei szervezetének elnöke. A Kolozsváron diplomázott Kilin Sándor negyed évszázadon át az erdőhegyi református iskola kántor-tanítója, egy darabig pedig igazgatója volt, majd egy évig bánsági, azt követően meg aradi magyar tanfelügyelő. „Az egykori diákok és szülők, a pernyávai városrész lakói elsősorban mint iskolaszervezőre emlékeznek rá. Kilin Sanyi bácsi az anyanyelvű oktatás utolsó mohikánja volt Pernyávában. Trianon után egyre sorvadt a magyar oktatás, és ő volt az, aki küzdött, járt, biciklizett, kilincselt az iskola érdekében. Tankönyveket, iskolai segédanyagokat szerkesztett, de ezek egy része engedélyek hiányában a saját, más részük pénz hiányában a kiadók fiókjában maradt. 1959-ban a Kapa utcai »Kilin-akadémia« is az iskolaegyesítés áldozata lett. Átvitték az Illés – ma Oituz – utcai román iskolába, ahol Sanyi bácsi aligazgatóként tovább küzdött a pernyávai magyar gyerekekért. Ma ez már csak emlék, hiszen a közelmúltban megjelent pernyávai oktatástörténetben a román nyelvű iskoláról esik szó. Az Erdőhegyről elhurcolt református pap helyett prédikált a templomban, temetett, keresztelt, és matematikát tanított, ha nem volt tanár, nehogy a szülők elvigyék a gyerekeket a magyar iskolából. Nem a nagy, neves középiskola tanára, hanem a napi munka, a családok hétköznapjainak alakítója volt. Emléktáblája a munkás pedagógusok és a neves tudós-tanárok között méltó helyre került” – emlékezett a 82 évet élt Kilin Sándorra Matekovits Mihály. Erdőhegyről az egyik volt tanítvány, a 85 éves Galambos Gyula is eljött az avatóra; a márványtáblát Matekovits és Csanádi János ny. tanár leplezte le, és Baracsi Levente arad-belvárosi református lelkipásztor áldotta meg.
Az ünnepség végén adták át a Csiky-díjat, amit idén a 12. osztályos Dancu Gréta érdemelt ki, hagyományosan most jutalmazták meg a nemzetközi rajzversenyek díjazott diákjait, majd Ilona János informatikatanár mutatta be az aradi iskola új internetes honlapját, amely awww.csikygergelyarad.ro webcímen érhető el.
Pataky Lehel Zsolt
www.nyugatijelen.com, Erdély.ma

Könyvbemutató és lelkész-beiktatás az Új Ezredév Református Központban
Megemlékezés Újvárossy Ernő sírjánál
A forradalom 21. évfordulója alkalmából Újvárossy Ernőről emlékezett meg vasárnap délután Tőkés László EP-alelnök, Hermán János és Tolnay István egyházkerületi tanácsosok, Gazda István, az Új Ezredév református gyülekezet lelkipásztora és a gyülekezet néhány tagja a temesvári forradalom első halottjának kopjafájánál, az erzsébetvárosi temetőben.
A temetői áhítat során Hermán János egyháztanácsos felidézte az 1989-es belvárosi templombővítés kulcsembere, Újvárosi Ernő helytállását, aki a folyamatos zaklatások ellenére kiállt egyháza mellett és mindent megtett az építkezés előremozdítása érdekében. Halálának valódi oka máig ismeretlen, 1989. szeptember 18-án találták meg a holttestét a városszéli erdőben. Néma tüntetéssé alakult temetésén Farkas Árpád Avaron című versét idézték („Orra bukva az avaron / a veszélyt megkeresni, derékig csonterdőben is / csak menni, egyre menni”) A megemlékezés résztvevői a kegyelet koszorúját helyezték el Újvárossy Ernő kopjafájánál.
A megemlékezések az épülő Új Ezredév Református Központban folytatódtak, ahol Tőkés László EP-alelnök részvételével mutatták be G. Mátyus Melinda Színről színre – A temesvári református egyházközség forradalma 1989-ben című kötetét. A kötetből Balázs Attila színművész, a Csiky Gergely Színház igazgatója olvasott fel részleteket, Czári Tibor zeneszerző élő zongorajátékától kísérve. G. Mátyus Melinda könyvét Demeter Szilárd mutatta be, aki szerint a Színről színre című kötetben a református gyülekezet tagjainak személyes történeteiből mozaikszerűen áll össze az 1989-es forradalom története.
A könyvbemutatót követően ünnepi istentisztelet keretében került sor Gazda István lelkipásztor beiktatására. Igét hirdetett és a beiktatási szolgálatot elvégezte Tőkés László. A rendhagyó módon csak 12 év után beiktatott templomépítő lelkipásztort köszöntötték az egyházkerület és az egyházmegye jelenlevő lelkipásztorai, a történelmi egyházak, az RMDSZ és prefektusi hivatal képviselői. A jeles vendégek ez alkalommal meglátogatták az épülő Új Ezredév Református Központnak, a gyülekezeti teremnek is otthont adó E épületét. Tőkés László ez alkalommal kijelentette: reményei szerint a temesvári forradalom 25-ik évfordulóján (2014 decemberében –szerk.) sor kerülhet a Makovecz Imre által tervezett temesvári Református Központ felavatására.
Pataki Zoltán, Nyugati Jelen (Arad)

Leleplezték Kiss Gedeon szobrát
Tegnap leleplezték a szatmárnémeti Kossuth-kertben Kiss Gedeon volt városkapitány mellszobrát. Az ünnepséget Barakonyi Gergő vezényelte, az első szónok pedig Dr. Bura László helytörténész volt, aki néhány szóban felelevenítette a fák ezredesének is hívott hajdani városvezető életét és munkásságát. Kihangsúlyozta: az esemény legnagyobb jelentősége az ismétlésben lelhető fel – 107 évvel ezelőtt ugyanis, akárcsak most, szintén közadakozásból állítottak emléket a szatmáriak Gida bácsijának. Az 1823-as születésű Kiss Gedeon a szabadságharc alatt nemzetőr főhadnagyként szolgált, majd számos városi, illetve megyei tisztséget töltött be. 1872-től foglalkozott közrendészettel városkapitányként, többek között megalapította és vezette az önkéntes tűzoltó egyesületet, de a városi múzeum, valamint a Kossuth-kerti közfürdő megalapítása is az ő nevéhez fűződik. A 19. század végi rohamosan fejlődő városban szintén ő volt az, aki felfedezte a parkok, a zöldövezetek létrehozásának szükségességét. Bura László szerint a ma emberének nemcsak a természet erői ellen, de saját, romboló hajlamú természete ellen is küzdenie kell, hisz saját életterét veszélyezteti mohóságával. Ezért irányadó jel kell hogy legyen számunkra Kiss Gedeon: a közösségért élő és dolgozó, ugyanakkor a természetet szerető és óvó ember értékrendjét kell megismernünk és magunkévá tennünk példája nyomán. Felician Pop, a megyei hagyományőrző központ vezetője ünnepi beszédében arra emlékeztetett, hogy a jelenlegi Kossuth-kert helyén Kiss Gedeon idejében egy elhanyagolt, mocsaras külvárosi telep volt, melyet az ő törekvései nyomán változtattak át a lakosság által igen kedvelt zöldövezetté, ahová a szatmáriak szívesen jártak sétálgatni, kerékpározni. Mint elmondta, egy, a Kossuth-kertet bemutató filmen dolgozott korábban, ennek során ismerte meg Kiss Gedeon munkásságát, ekkor értette meg, hogy egy olyan közéleti személyiséggel van dolga, aki „szerelmes a természetbe“. Békéssy Erzsébet, a Szatmár Megyei Környezetvédelmi Ügynökség igazgatója, a szobor újbóli felállításának kezdeményezője a jól ismert Tamási Áron-idézettel kezdte mondandóját: „Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne“. Elmondta: Kiss Gedeon – bár nem ismerhette Tamási írását, hisz korban megelőzte őt – ebben a szellemben élt és dolgozott, ugyanis minden erejével azon volt, hogy a természettel is összhangban lévő, élhető környezetet teremtsen a szatmáriak számára. Kifejtette, úgy érzi, hogy erkölcsi adósságot sikerült törlesztenünk a volt városkapitány irányába, hisz az emlékét őrző szobor egyszer már állt a lakosság közös akaratából – ez azonban a történelem zavaros sodrában eltűnt. Megköszönte továbbá mindenkinek a hozzájárulást, a támogató cégektől kezdődően a szobrot újból megformáló Szodoray-Parádi Hajnalkán át a pénzgyűjtésben oroszlánrészt vállaló egyházakig. Mint elmondta, több mint kétezer ember adakozott az öntési költségekre. Mivel több gyűlt össze a szükségesnél, jut 20 állami gondozásban élő gyerek karácsonyi ajándékára is. Két civil szervezetet is kiemelt az adományozók sorából, az Erdélyi Kárpát Egyesületet, valamint a Román Madártani Egyesület szatmári szervezetét. Ezt követően Ilyés Gyula polgármester fejezte ki örömét a szoborállítással kapcsolatosan, majd Geszti Tímea és Carol Erdős szavalatai hangzottak el, Koncz Kriszta, a Kölcsey Ferenc Főgimnázium diákja pedig egy népdalt énekelt. Az ünnepségen megjelent Kiss Gedeon egyik leszármazottja, Meleg Enikő is, aki szintén adakozott a szoborállításra. Az ünnepség koszorúzással ért véget.
Babos Krisztina, Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti)

Megbüntették Ilie Năstasét cigányellenes kijelentései miatt
Megbüntette Ilie Năstasét az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) a romániai magyarokkal és cigányokkal kapcsolatos kijelentései miatt, az egykori teniszcsillagnak 600 lejes bírságot kell kifizetnie.
egykori teniszező ellen, aki Románia turisztikai brandjét képviseli, Borboly Csaba Hargita megyei tanácselnök emelt panaszt a testületnél, mivel Năstase egy interjúban azt mondta: egyetért azzal, ahogyan Franciaország a romániai romák ügyét kezeli, és szerinte a romákat Székelyföldre kellene telepíteni, hogy megváltoztassák az etnikai arányokat. „Nem mehettem el szó nélkül Ilie Năstase kijelentései mellett, és továbbra is fellépek minden olyan megnyilvánulással szemben, ami a magyarok, a székelyek ellen irányul” – nyilatkozta Borboly Csaba. A tanácselnök a CNCD döntésére reagálva elégedettségének adott hangot, mivel a testület az utóbbi időben helyt adott valamennyi hasonló, etnikai diszkrimináció miatti panasznak, ami szerinte azt mutatja, hogy az intézmény betölti szerepét.
Asztalos Csaba CNCD-elnök korábban közölte, a vizsgálat során arra keresték a választ, hogy Năstase kijelentései kimerítik-e a rasszista uszítás fogalmát, továbbá azt vizsgálták, hogy az egykori teniszcsillag kijelentései a roma közösség méltóságának megsértését vagy ellenséges, megfélemlítő, leminősítő, megalázó, támadó légkör kialakítását célozzák-e.
Mint arról beszámoltunk, az egykori teniszcsillag a Pro Sport sportújságnak adott interjújában a következőképpen nyilatkozott: „Sarkozy megvédte a francia polgárokat, ezt kellene tennie a román államfőnek is. (…) A romániai cigánykérdést nekünk, románoknak kell megoldanunk, nem a franciáknak vagy az osztrákoknak. Ha én lennék Románia elnöke, Hargita megyébe küldeném a cigányokat, ott amúgy is nagyon sok a magyar és csak körülbelül tizenkét román él. Kedvező életfeltételeket teremtenék számukra. Ezzel pedig megváltozna a térség etnikai aránya is”.
Năstase kijelentéseit több erdélyi magyar politikus is elítélte. Kelemen Ferenc, a Magyar Polgári Párt marosvásárhelyi szervezetének elnöke rasszistának és antiszociálisnak nevezte ezeket. Korodi Attila RMDSZ-es képviselő Năstasénak a Romániát népszerűsítő kampányból való mellőzését követelte Elena Udrea turisztikai minisztertől. Borboly Csaba arra kérte Năstasét, ne gerjessze a feszültséget ilyen kijelentésekkel. Krónika (Kolozsvár)

Verseny, nézők nélkül
Megpezsdülni látszik az élet az RMDSZ-ben: azt követően, hogy Markó Béla bejelentette visszavonulását, az elnöki tisztségre pályázók területi szervezeteket járva próbálnak támogatást szerezni maguknak, elmondják — igaz, meglehetősen klisészerűen, közhelyeket halmozva — milyen szervezetet szeretnének, melyek a célkitűzéseik.
A szövetség helyi struktúrái pedig azonnal reagálnak: a Szilágy megyeiek például, jó RMDSZ-es szokáshoz híven, egyhangúlag foglaltak állást Kelemen Hunor mellett, a Kolozs megyei szervezetben már megoszlottak a szavazatok, de a hazai pálya előnye döntőnek bizonyult, és végül Eckstein-Kovács Péter mellett tették le a garast.
Akár érdekes is lehetne ez a versengés, ha valóban különféle nézetek ütköznének, ha arról szólna, milyen jövőt szánnak a szövetségnek, hogyan képzelik el az immár jó ideje pártosodás útjára tévedt érdekvédelmi szervezet további működését, miként tárnák nagyobbra annak kapuit, mely értékeket tartanak fontosnak, kikkel kívánnak együtt dolgozni. Ki ne találná izgalmasnak, milyen retorikát használnak a jelöltek, hogyan próbálják megnyerni maguknak kollégáikat, milyen elvek mentén vezetnék az RMDSZ-t, mit folytatnának, mit tennének másként? Csakhogy mindebből vajmi keveset tudhatunk meg. A szervezeten belül folyó kampány meglehetősen titokzatos, a legfontosabb döntések, alkuk a kulisszák mögött születnek, a közvéleményt, a sajtót gyakran csak propagandisztikus ízű közlemények révén tájékoztatja a szervezet csúcsvezetése. A szövetség nagyágyúinak bizalmát élvező Kelemen Hunor útját felülről egyengetik, emiatt aztán módfelett magabiztos is a trónörökös, Eckstein-Kovács Péter indulása pedig hozott ugyan kis színt a versenybe, de neki az évek során igencsak precízen kiépített hatalmi gépezettel kell szembeszállnia. S míg mindkét politikus azzal van elfoglalva, hogy elnyerje a kongresszusi küldöttek tetszését, megfeledkezni látszanak a nyilvánosságról, a párbeszédről, nem kérik ki a civil szféra, a szakmai szervezetek, saját választóik véleményét.
Elszalasztanak hát egy esélyt a nyitásra, a közösség elvárásainak meghallgatására, és az érdekvédelmi szervezet tisztújítása így, szinte észrevétlenül, kizárólag belső pártüggyé silányul. De vajon igazi verseny az, amely nézők, szurkolók nélkül zajlik?
Farcádi Botond, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Pártinfláció évadja
Ahogy kies erdélyi tájainkon legeltetjük egyre borúsabb tekintetünket, nyomban elénk szöknek azok az egyelőre forrpont alatti kezdeményezések, amelyeket pártalapítás és hírességcsinálás alcímként értékelhetünk. Nos, ugyan nem alakul új párt (pardon: szövetség) Markó Béla ,,részleges" visszavonulásával, de máris mutatkozik ,,nevelt fia(i)" részéről az ugyancsak ,,részleges" utódlás szándéka.
Az optimisták szerint (nem tartozom közéjük) akár újjá is alakulhat az aggastyánként baktató RMDSZ. Kelemen Hunor lenne a nagy reformer (biztosan a néhai Păunescu is támogatná), de némileg sanda kivárással ott nézelődnek a további brancsbéliek, mint Frunda György és Borbély László. Eckstein-Kovács Péter lenne a másik kőszikla (petrus), aki ugyan egy kicsit szabadelvű, egy kicsit más vallású, de jó nekünk (,,egy kicsit sárga, egy kicsit savanyú, de legalább a miénk"). Nyáron, a tusványosi rendezvény idején nyúlfarknyi beszélgetés közben közöltem vele rokonszenvemet (ami persze nem feltétlen!). De ha csupán az történik, amit a december 13-i Székely Hírmondóban olvastam — ,,Markó Béla NEM MONDOTT LE RMDSZ-elnöki tisztségéről, ám bejelentette, hogy a februárban esedékes kongresszuson másnak ADJA ÁT a helyét" (?!) —, akkor én hiába ábrándozom arról, hogy a padbéli jó tanuló súgók (Frunda, Borbély, Kelemen és a sírva búcsúzó Takács, aki a csendes kuli, és oka sincs a könnyezésre...) lemaradnak a versenyben. Az említettek ugyanis még saját városukban (Marosvásárhely) sem voltak képesek a magyarság ügyét helyi viszonylatban érvényre juttatni (ezer példa van rá), ezért kell a szövetség politikai központjának a sokkal vehemensebben magyar Kolozsvárra kerülnie. Más: alakulgat a harmadik autonomista párt, az Erdélyi Magyar Néppárt (a másik oldalon Dan Diaconescu csordapásztor néppártja). Mivel a Fidesz csalódott a Markó vezette RMDSZ-ben, ezúttal Tőkés pártkezdeményezését támogatja. Oda megy a rokonszenv (és vele a zsozsó). Eme törekvésre is van ,,celeb", mivel erősen dagadozik bennük az ,,önmegvalósítás" vágya, s nincs kizárva, hogy akik voltak, újra lesznek (a parlamenti képviseletben). Hogy a székely főváros (gyengébbek kedvéért: Székelyudvarhely) MPP-s elnöke (,,nem legitim", szurkál Tőkés...) rokonszenvvel tekint a leendő pártra, és egyúttal összefogásra buzdít (ez is lerágott csont már), azon ne csodálkozzunk, Szásznak minden jó, ami az RMDSZ-nek rossz. Eleve vessük el mind a külön indulást, mind a pártkoalíciót, ehhez nagyobb bejutási arány kell, mint az alig elért öt százalék! Más: alakulgat Emil Aluaş erdélyi pártja is, amely az ország regionalizálásán belül kinyilvánítottan támogatja Székelyföldet önálló régióként. A kolozsvári karmester ezúttal karmesteri pálcájával a Néppártot inti be, mint egykor Sabin Gherman erdélyiként, Erdély nemzetiségeivel összefogásban. Én ugyan nem látom a jócskán kárpátokontúliasodott erdélyiekben a lelkesedést eme kezdeményezésért (nem is beszélve a mindig ilyesmire éber bukarestiekről). Pedig én rokonszenves kezdeményezésnek tartom, s inkább támogatnám, mint egy harmadik autonomista-pista magyar pártot (mindhárom elemi hibája az, hogy semmibe veszi a helyi román közösséget), feltehetően azonos eredménnyel (eredménytelenséggel) kifulladót. Így állunk tehát, miközben aggasztóan elfogytunk, olyannyira, hogy nemsokára nem leszünk meghatározó tényezők a román politika harcmezején. Mert nem állt le sem az elvándorlás, sem a beolvadás. És nem az újrahonosítás miatt (elsősorban), ahogy azt Frunda hiszi és mondja. Mert negyven évig viselnünk kellett önérzetes magyarságunk másodrendűségének minden átkát, most pedig a gátlástalan önzés pártok alapításában megnyilvánuló akarnokságát. A kivagyiság, a megalkuvás, az anyanyelvünkön való megnyilvánulás szégyellése román társaságban, gyermekeink menekülése a létbizonytalanságból, az utánuk sompolygó szülők és nagyszülők, a helyükbe, elvesztegetett javaikba betelepülő más vidéki románok, nemkülönben a harsány hangú magyarországi propaganda, amelynek inkább azon kellene munkálkodnia, hogy Székelyföldre jöjjenek a magyar vállalkozók — ki győzné mindet felsorolni —, ez az, ami végleges felszámolásunkon munkálkodik. Mindenekelőtt irigy és önző mi magunk.
Puskás Attila, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Lőrincz Csaba hazatérése
A Pro Minoritate Alapítvány vaskos kötettel — 760 oldal — építi a kortársi köztudatba a közülünk korán, mindössze 49 éves korában eltávozott földink, a sepsiszentgyörgyi születésű Lőrincz Csaba politológus, filozófus, a Fidesz egyik meghatározó egyénisége, a státustörvény alapelveinek megfogalmazója és rendszerbe állítója életművét.
A mérték című kötet témáját szerkesztői — Borsi-Kálmán Béla, Filep Tamás Gusztáv, Zelei Miklós — az ,,Egybegyűjtött írások tőle és róla" mondatba sűrítik. A könyv Lőrincz Csaba összegyűjtött írásait, tanulmányait, előadásszövegeit, cikkeit, fordításait, a vele készített interjúkat tartalmazza, valamint azokat az emlékbeszédeket, amelyek korai halála alkalmával Budapesten és sepsiszentgyörgyi temetésén hangzottak el. A bennünket, székelyföldieket, jelesen a háromszékieket közösségként és kötődései révén személyesen is érintő, csak magas mércével mérhető írások gondolatisága lenyűgöz, és szerzőjük tragikus hirtelenséggel bekövetkezett korai halála meghökkent, mert a kötet mintegy folytatásaként el tudjuk képzelni, hogy ez az így is teljes életmű milyen alkotásokkal gazdagodhatott volna, ha a Sepsiszentgyörgyről induló fiatalember, majd magyarországi letelepedése után magas diplomáciai funkciókat is betöltő férfi még évtizedek múltán is alkothatott volna. A kötetben Lőrincz Csaba írásai révén és ezek mellett a magyar közélet ismerős arcai köszönnek ránk nagy számban úgy is, mint emlékezők, barátok, munkatársak. A könyv törzsanyaga betekintést enged egy olyan férfiú alkotóműhelyébe, aki élete végéig, tőlünk fizikailag elszakadva is, mindig velünk volt, és meghatározó egyéniségévé vált a magyar kisebbségi gondolkodásnak. A magas szintű elméleti munkák, a tanulmányok mellett megtaláljuk azokat az írásokat, amelyek emberközelbe hozzák, személyes ismeretségi körbe vonzzák azt az alkotó embert, akinek élete és életműve olyan modellé, olyan mintává csiszolódott, amely arra példa, hogyan lehet, Sütő Andrással szólva, a hazai fonnivalót, székelyföldiséget, erdélyiséget a magyar nemzet egészének szintjére emelni, a politikai élet központjába állítani. A kötetből nemcsak egy életpálya körvonalai rajzolódnak ki, hanem olyan kortörténeti események is, mint a magyarhoni rendszerváltozás, a pártalapítások története. Németh Zsolt, Lőrincz Csaba barátja, munkatársa, fideszes harcostársa visszaemlékezésében olyan politikai szövetség megalkotásának folyamatát, ennek belső mozgatórugóit, elméleti megalapozását, történelmi kötődéseit és beágyazottságát tárja fel, ami nélkül az utóbbi húsz év története nem értékelhető és nem értelmezhető. Ezeket az elméleti alapozású írásokat olvasói, családi közelségbe hozzák Zelei Miklós Lőrincz Csaba édesanyjával, a sepsiszentgyörgyi Lőrincz Béláné Keresztes Máriával, Lőrincz Csaba öccsével, Lőrincz Tiborral készített interjúi és beszélgetései. A kötet révén mélyen és hitelesen belepillanthatunk azokba a folyamatokba, amelyek egy székelyföldi fiatalembert az ország elhagyására kényszerítenek. A Lőrincz Csaba és a Securitate című fejezet szerzője Borsi-Kálmán Béla, Lőrincz Csaba barátja és munkatársa. A Frank Klárával készített interjú plasztikus rajza annak, hogy ,,embermentési" céllal az átkosban miként köttettek névleges házasságok. Az anyai ágon Nagybaconból származó Lőrincz Csaba távoli rokonai között a kisbaconi Benedek családhoz kötődő szál is kibogozható. Benedek Eleket a ,,hazatérő ember" modelljeként is szokás meghatározni. Lőrincz Csaba hazatérése eme könyv révén útmutatóul is szolgál a kisebbségi magyarság megmaradásáért folytatott küzdelemben. Ez a kötet több, mint tisztelgés valaki emléke előtt. Olyan tükör, amelyben magunkat, közösségünket is láthatjuk. A háromszékieknek különösen izgalmas olvasmány is. Ezzel a kötettel Lőrincz Csaba ismét hazaérkezett, velünk együtt vesz lélegzetet a Székelyföldet reprezentáló uzonkafürdői levegőből, annak a kistelepülésnek az atmoszférájából, amelyet annyira szeretett, és távollétében, vágyakozásaiban mindig jelen volt, mindig ott élt.
Sylvester Lajos, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)