Markó Attila az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalának államtitkára az utolsó, még hivatalban lévő magyar államtitkár. 2005 januárjában nevezte ki Calin Popescu-Tariceanu akkori miniszterelnök. /Salamon Márton László: Egy hosszútávfutó magányossága. Beszélgetés Markó Attila DRI-elnökkel, az utolsó, még hivatalban lévő magyar államtitkárral. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 27./

Hosszabb ideje megromlott a viszony, és hiányzik az együttműködés a Kolozs Megyei Tanácsban. A tanács november 27-én tartott ülésén Alin Tise elnök lezárta a megbeszélést, miután a tanácsosok többsége azért nem szavazta meg az idei megyei költségvetést kiegészítő határozattervezetet, mert annak dokumentációját csak formálisan, az utolsó percekben kapták kézhez. Alin Tise megyei elnök berekesztette az ülés munkálatait, és megfenyegette a testület – szerinte – felelőtlen, bűnös tagjait: a Szociáldemokrata Párt (PSD), a Nemzeti Liberális Párt (PNL), az RMDSZ és Nagy-Románia Párt (PRM) tanácsosait. Fekete Emőke megyei elnök-helyettes elmondta, Alin Tise kirakat-együttműködésre törekedett a többi párt embereivel. Az ülések napirendjét önkényesen állapította meg, és senkivel sem konzultált. Néhány hónapja, a fejlesztési támogatások elosztásakor az RMDSZ-nek 13 százalékot terveztek, ezzel nem értettünk ezzel egyet, mondta el Fekete Emőke. Egyrészt, mert Kolozs megye lakosságának 20 százaléka magyar, másrészt pedig a magyar települések a kommunizmus idején módszeresen kevesebb támogatást kaptak, mint a többiek. Tise folyamatosan nyirbálta helyettese, Fekete Emőke hatáskörét. /Ördög I. Béla: Fekete Emőke: „Elérkeztünk türelmünk határához” = Szabadság (Kolozsvár), nov. 27./

Megalakult az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács /EMNT/ Beszterce-Naszód megyei szervezete. A Bethlenben megtartott alakuló közgyűlés résztvevői Kerekes Zoltánt választották a megyei szervezet elnökévé. /Hír. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 27./

A Hargita megyei önkormányzat döntése révén a székely zászló lett a megye hivatalos lobogója. Borboly Csaba megyei tanácselnök szerint a zászló elfogadásával a tanács a székely szimbólumok széles körű elterjedéséhez, a székely identitás erősítéséhez is hozzá tud járulni. A kék és aranyszínű, napot és félholdat tartalmazó megyezászló hasonlít ahhoz a lobogóhoz, melyet a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) által szervezett székelyudvarhelyi székely nagygyűlésen fogadtak el. A tervezet ellen szavazott a román képviselőkön kívül a Magyar Polgári Pártot képviselő Árus Zsolt is, hét polgári párti tanácsos tartózkodott. Farkas Csaba, Ferencz Csaba és Árus Zsolt – a házbizottság tagjai – közölték: nem értenek egyet azzal, hogy Hargita megye kisajátítsa a Székelyföld lobogóját. „A székely zászlót és a címert a Székely Nemzeti Tanács saját jelképeiként fogadta el. /Gyergyai Csaba: A székely zászló a hivatalos lobogó Hargita megyében. = Krónika (Kolozsvár), nov. 27./

Kolozsvár egyik fő látványossága, a Főtér elveszett. Valakit, valakiket zavart ez a Főtér, állapította meg Vekov Károly történész. Kár, hogy nem volt, aki elmagyarázta volna román polgártársainknak, miért nem lenne szabad megváltoztatni a Főtér kinézetét. Nem a miénk a tér, amíg így néz ki, és nem is Kolozsváré, hanem másoké, idegeneké, akik nem élték meg és nem szerették ezt a várost. Nincs mit keresnünk és főleg rendezvényekkel az elcsúfított Főtéren! – hangsúlyozta a cikkíró. /Vekov Károly: Pótcselekvés? Nem, annál is rosszabb! = Szabadság (Kolozsvár), nov. 27./

Igazi kollégiummá vált a kolozsvári Mikó Imre Jog- és Közgazdaságtudományi Szakkollégium, azt követően, hogy november 26-án hivatalosan is felavatták a lakhatóvá alakított épületet. Szőcs Endre, a szakkollégium elnöke szerint: “Eddig is léteztünk, hiszen tíz éves a szakkollégium. De eddig volt egy irodánk, ahol találkoztunk, különböző programokat, szakmai napokat szerveztünk. Most 22 tagunknak megadtuk azt a lehetőséget, hogy ne csak esténként találkozzanak egy bizonyos helyen, hanem együtt éljenek is. Ebbe belefér a reggeli kávézás, belefér a tudományos munka is. ” – részletezte az Szőcs Endre. Az épületet béreli a szakkollégium, a diákok rendezték be, szerezték a bútort és tették lakhatóvá támogatóik segítségével. A Mikó Imre Jog- és Közgazdaságtudományi Szakkollégiumot 2000 tavaszán alapították. /Kiss Előd-Gergely: Bővült a kolozsvári Mikó Imre-szakkollégium. = Krónika (Kolozsvár), nov. 27./

Könyvbemutatóval egybekötött szimpóziumot tartottak az Arad Megyei Múzeum történelmi részlegén a Romániában élő nemzeti kisebbségek problémáiról. Elena Rodica Colta aradi etnográfus beszélt az 1999 óta rendszeresen megszervezett tanácskozásokról és a kisebbségekről megjelentett tanulmánykötetekről, majd Horváth István, a kolozsvári Kisebbségkutató Intézet elnöke mutatta be a hivatal tevékenységét. A Folyamatok és léthelyzetek – kisebbségek Romániában című román és magyar nyelvű kötetről a szerkesztők, Jakab Albert Zsolt és Peti Lehel beszéltek, Fosztó Lászlónak a romániai cigányokról írt román tanulmánykötetét és Kiss Tamásnak a magyarság demográfiát taglaló (szintén román nyelvű) könyvét Horváth István mutatta be. /Pataky Lehel Zsolt: Szimpózium a kisebbségekről. = Nyugati Jelen (Arad), nov. 27./

Stefano Bottoni a bolognai egyetem oktatója, történész, aki az 1944 utáni magyar kisebbségtörténettől jutott el a székelyek 20. századi történelméhez, a Magyar Autonóm Tartomány kutatásához. Sztálin a székelyeknél című kötete nagy érdeklődést váltott ki. Bottoni az 1944 utáni magyar kisebbségtörténetből diplomázott. Románia volt az egyetlen a kelet-európai államok közül, ahol a második világháború után nem történt lakosságcsere. Amikor a szovjet vezetés előkészítette az autonóm tartomány megvalósítását 1950-51-ben, olyan pontos demográfiai kimutatással rendelkeztek, hogy Bottoni szerint a román és a magyar statisztikák nem értek fel ezzel. Észak-Erdélyről 1944. november és 1945. március között kiutasították a román polgári közigazgatást és szovjet katonai közigazgatást vezettek be, abban nagy szerepet kaptak a magyar kommunisták és baloldaliak. A szovjet vezetés rendet akart teremteni, hogy a szovjet katonák tovább mehessenek, ne kelljen partizánakcikkal szembesülniük. Nagyon kemény harcok voltak a keleti fronton augusztus-szeptemberben, nagyon sok embert veszítettek a szovjetek. Ekkor született meg a döntés, hogy a magyar lakosság a helyén maradhat, sőt, mivel erősebb baloldali hagyományokkal rendelkezett, mint a helyi románság, továbbá van közigazgatási kultúrájuk, a szovjetek inkább rájuk támaszkodtak, mint a visszakerülő román közigazgatásra. Így a közigazgatási és kulturális pozíciók nemhogy nem szűnnek meg, de konzerválódnak a negyvenes évek második felében, és a magyar kisebbség számára lassú átmenet történt az úgynevezett népi demokráciától a proletárdiktatúráig. A nyelvi és kulturális jogok, amelyeket a Petru Groza-féle kormányzat biztosított, megmaradtak. 1952-ben módosult ez a helyzet, kijelöltek egy olyan területet, ahol a magyar dolgokat kiemelt módon lehet művelni, de a kívül maradt területeken elkezdték csökkenteni ezeket a jogokat. A magyar lakosság kétharmada a Magyar Autonóm Tartományon kívül élt, a nagyobb városok – Kolozsvár, Szatmárnémeti, Nagyvárad – magyar többségűek voltak, nagy városi tömegek éltek itt, ezért ez a csökkentés nagy érvágást jelentett. Érdekes, hogy a szovjetek két tervezetben gondolkodtak: az első tervezetben benne volt Kolozsvár, az egész Mezőséget magába foglalta volna, emellett egy nagy közép-erdélyi régióban gondolkodtak. Azután ezt elvetették, érezték, hogy Kolozsvárnak a bevonása román szempontból tragédia lenne, és akkor választották a B megoldást, ami az akkori Magyar Autonóm Tartomány. Miután 1952-ben létrehozták az autonóm tartományt, 1954-55-ben már elkezdték a periférián felszámolni vagy gyengíteni a magyar kulturális vagy oktatási intézményeket. 1969-ben elindult a nagy iskolaösszevonási folyamat, továbbá Kolozsvárt erőltetett románosítása. A többi városok románosítása is folyt, Zilah, Nagyvárad, Szatmárnémeti a ‘70-es évekig elveszítették a magyar jelleget, és a nagyobb városokban, Brassóban, Temesváron már inkább szórvány lesz a magyarság. Az 1960-as átszervezésnek, amikor a MAT-ból Maros Magyar Autonóm Tartomány lesz, nincs sok nyoma az emlékezetben, inkább emlékeznek az iskolák összevonására, a kolozsvári Bolyai Tudományegyetem megszüntetésére. A kommunista magyar vezetők lojális állampolgárok voltak, romániai kommunistának érezték magukat, és ez nagyon későn változott meg, az 1960-70-es években. Stefano Bottoni (Bologna, 1977) szülővárosában szerzett egyetemi diplomát 2001-ben. 2005-ben doktorált, azóta óraadó tanár a Bolognai Egyetemen. A Magyar Tudományos Akadémia ösztöndíjasa volt, együttműködött a Teleki László Intézettel. Kutatási területe Közép-Európa politika- és társadalomtörténete, történelme a legújabb korban, különös tekintettel a nemzetiségi kérdésre; nemzetépítés és államépítés Romániában a kommunizmus időszakában; a Magyar Autonóm Tartomány (1952–1960) mint társadalomtörténeti probléma és hatalmi szerkezet. /Antal Erika: Olasz szemmel a székelyek. Stefano Bottoni történész szerint érzelmeken túllépve elemezhető reálisan egy-egy múltbeli időszak. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 27./

Templomának építtetőjére, Árva Bethlen Katára emlékezett a fogarasi református közösség. A 700 lelket számláló szórványgyülekezet fel szeretné újítani a 250 éves istenházát. Az erdélyi református templomokat és iskolákat támogató Bethlen Kata 1759. július 19-én halt meg Fogarason, sírja a református templomkertben található. Az ünnepi istentiszteleten Balázs János újságíró Árva Bethlen Kata és Fogaras címmel tartott előadást, majd fellépett a fogarasi és kőhalmi ökumenikus kórus. Fogarason nincs magyar iskola, a nyelv megtartó ereje elsősorban a templomban érvényesül, mondta Szász Tibor lelkész. A szórványsorsnak összetartó ereje is van, az ünnepeket együtt üli meg a magyar közösség, reformátusok, római katolikusok, evangélikusok és unitáriusok egyaránt. A református gyülekezet legnagyobb gondja, hogy kevés a fiatal, a közösséget 80 százalékban idősek alkotják, mesélte a lelkipásztor. A 35 ezer lakossal rendelkező Fogarason a fiatal lakosok jelentős része, mintegy 15 ezer fő külföldön dolgozik. A templom megérett a teljes felújításra. Tavaly új tetőszerkezetet húztak fel. A felújításra kértek támogatást a kultuszminisztériumtól, azonban a bukaresti tárca válaszra sem méltatta beadványukat. /Pap Melinda: Árva Bethlen Kata emléke előtt tisztelgett a fogarasi református közösség. = Krónika (Kolozsvár), nov. 27./

Szigethi Gyula Mihály-emlékévet hirdetett a székelyudvarhelyi Városi Könyvtár 2009-ben, mivel 250 éve született Székelyudvarhely neves helytörténésze, drámaírója. „Szigethi Gyula Mihály méltatlanul elfelejtett nagy tudású embere a városnak, aki többek között a világi színjátszást is meghonosította Székelyudvarhelyen” – ismertette életét Szabó Károly, a városi könyvtár igazgatója. Novemberben két rendezvénnyel tisztelegtek Szigethi emléke előtt. November 13-án Csáki Árpád történész Szigethi Gyula Mihály emlékezete és Róth András Lajos történész Szigethi Gyula Mihály tartalomjegyzéke címmel tartott előadást, bemutatva a neves professzor munkásságát. 25-én telt ház előtt zajlott a Tomcsa Sándor Színház színművészei és diákok közreműködésével Szigethi Gyula Mihály Százszorszép című vígjátékának felolvasószínházi előadása. Szigethi Gyula Mihály Marosvásárhelyen született 1759-ben, de Székelyudvarhelyen élt és alkotott, itt hunyt el 1837-ben. Drámaíró, Székelyudvarhely helytörténetírója, tanár. 1797-től a székelyudvarhelyi református kollégium bölcsészeti tanára volt. 1801-ben megalapította a Székelyudvarhelyen a diákszínjátszás kezdetét jelentő „Játzdó-Színt”. Több kötetben jelentette meg Székelyudvarhely történetének leírását, drámákat írt és fordított. /Csáki Emese: Szigethi Gyula Mihályra emlékezett a székelyudvarhelyi könyvtár. = Krónika (Kolozsvár), nov. 27./

Szamosújváron november 28-án ünneplik a helyi fúvószenekar fennállásának 125. születésnapját. Az ünnepi hangverseny a főtéri kultúrház nagytermében lesz. /Erkedi Csaba: 125 éves a szamosújvári fúvószenekar. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 27./

Nyolc vadonatúj, webkamerával, fülhallgatóval felszerelt számítógéppel, egy lapolvasóval és egy nyomtatóval gazdagodott a napokban a székelyudvarhelyi Városi Könyvtár a Biblionet – A világ az én könyvtáram elnevezésű fejlesztési projektre leadott sikeres pályázat révén. A könyvtárakat számítógépes technikai eszközökkel, támogató Bill és Melinda Gates Alapítvány által finanszírozott ötéves program célja, hogy a lakosság minél szélesebb rétegének lehetőséget nyújtson megbarátkozni a korszerű eszközökkel. /Lázár Emese: Ingyenes internet a könyvtárban. = Hargita Népe (Csíkszereda), nov. 27./

Új előadást próbálnak a Figura színészei, akik ezúttal William Shakespeare Minden jó, ha vége jó című komédiáját viszik színpadra. A darab rendezője Kövesdy István, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának igazgatója, aki már több alkalommal rendezett a gyergyói társulattal. A bemutatót december 20-án tartják. /Bemutatóra készül a Figura. = Hargita Népe (Csíkszereda), nov. 27./

A domahidai Kraszna Közösségi Egyesület november 29-én egy kiállítást nyit meg a helyi művelődési házban, melyben bemutatják térségük néphagyományait, elsősorban a sásból és gyékényből font eszközökön keresztül. A tárlat anyagát egy pályázat segítségével gyűjtötték össze. A projekt célja a hagyományok felelevenítése és népszerűsítése a fiatal nemzedék körében. Kulturális előadás-sorozatot tartottak, bemutatták a sás- és a gyékényfonás technikáját. /Tárlat Domahidán. = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), nov. 27./

Megjelent Máthé Levente újságíró egykori és jelenlegi marosvásárhelyi utcaneveket tartalmazó Állnak még az utcakövek című kötete, melyen a szerző másfél évtizedet dolgozott. A kötet egyik fejezetében a régi és mai utcanevekhez fűződő legszükségesebb tudnivalókat is ismertette. A könyv kiadását egykori osztálytársa, a Magyarországon élő Kovács Péter finanszírozta. Fodor Sándor nyugalmazott történelemtanár – aki maga is írt már könyvet Marosvásárhely múltjáról – ismertette a település rövid történetét, majd azokat a korábbi kiadványokat, amelyek a vásárhelyi utcák, terek nevével foglalkoznak. Törvény van arra, hogy magyarul is ki kellene írni az utcák nevét, kizárólag maga az utca és tér szó jelzi, hogy a város lakosságának majdnem fele magyar nemzetiségű. Egy „beszédes” adat: 1918, a román hatalomváltás után 178 utca és tér nevét változtatták meg a városban. /Máthé Éva: Régi és mai marosvásárhelyi elnevezések legújabb gyűjteménye. = Krónika (Kolozsvár), nov. 27./

Az RMDSZ Kolozs Megyei Képviselők Tanácsának (MKT) az ülésén értékelték a november 22-i elnökválasztás eredményeit. László Attila, RMDSZ Kolozs megyei elnöke gratulált Kelemen Hunornak, hogy a magas részvétel mellett ilyen eredményt ért el. Ezzel szemben Horváth Márton, Mocs polgármestere elégedetlen azzal az eredménnyel, amelyet az RMDSZ elnökjelöltjének sikerült Kolozs megyében teljesítenie. /Jakab Judit: MKT: Mircea Geoanára kell szavazni. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 28./

Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE), a Közép-Erdélyi Magyar Művelődési Intézet és a Romániai Magyar Népfőiskolai Társaság megbeszélést szervezett a romániai magyar civil szervezetek részére egy országos szintű hálózat kialakítása érdekében. Amennyiben ez az elgondolás sikeres lesz, a civil szervezetek a Romániai Magyar Házak keretében tájékozódhatnak a többi tagszervezet munkájáról, illetve együttműködhetnek közös céljaik megvalósítása érdekében. Kolozsváron a Bethlen Kata Diakóniai Központban november 27-én tartott rendezvény megnyitóján felszólaló Dáné Tibor Kálmán EMKE-elnök és Markó Béla, az RMDSZ szövetségi elnöke az esemény fontosságáról értekezett. „Az elmúlt húsz évben már kialakultak azok a kis magyar autonómiaszigetek, amelyek függetlenek a hatalomtól, de függnek azoktól a közösségektől, amelyek fenntartják őket” – utalt megnyitó beszédében Dáné Tibor Kálmán a romániai magyar civil szervezetekre. Markó Béla emlékeztetett: „Egy közösség, amelynek nincs önálló élete, nagyon hamar szétmorzsolhatóvá válik, és elveszíti önmagát. Az RMDSZ mindig prioritásként kezelte a civil szervezetek kérdését. ” /Nagy-Hintós Diana: Országos hálózatot alakítanának a romániai magyar civil szervezetek. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 28./

Ismét megrongálták a Házsongárdi temetőben Kovács György színművész sírját. A néhány évvel ezelőtt helyreállított, akkor is vandalizmus miatt megrongálódott síremlékről most eltűnt a márványkőbe elhelyezett bronzdombormű. Az ugyancsak nemrég helyreállított Kuun Géza-sírt szintén megrongálták. /Ismét megrongálták Kovács György síremlékét. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 28./

Tízéves a Házsongárd Alapítvány. Gergelyné Tőkés Erzsébet, az alapítvány igazgatója elmondta, az elmúlt évek alatt rengeteg sírkövet megmentettek. Ha az elődök nem épülnek be az emlékeinkbe, az életünkbe, akkor gyökértelenek vagyunk, vallja. 1980-ban jelent meg Gaal Györgynek a Házsongárdi pantheon című írása, térképestől a Korunk évkönyvben. Gergelyné Tőkés Erzsébet akkori osztályát kivitte a temetőbe. Akkortól kezdve ez a kegyeleti munka nagyjából állandó jelleggel folyt, szűkebb keretek között. A Házsongárd Alapítvány egy tanár-diák kapcsolatból és osztályfőnöki munkából alakult ki. Sok megható esetről tudna beszámolni, olyan emberek részéről is kapott segítséget, akiknek semmi közük sincs Kolozsvárhoz. Kezdetben, amikor a Sigmond mauzóleumot akarták pályázati pénzből rendbe tenni, a polgármesteri hivatal leállította a munkálatokat, de akkor még Gheorghe Funar volt a polgármester. Mostanában már fogadkoznak, hogy segítenek, azonban nem kaptak semmiféle anyagi támogatást. A magyarországi Hungaria Nostra Város- és Faluvédők Szövetsége Podmaniczky-díjjal tüntette ki nemrégiben az alapítványt, négy-öt éve megkapták a Magyar Örökség-díjat. A Házsongárd Alapítvány felekezetközi és civil jelleggel működik. /Köllő Katalin: Évforduló – „Beszél a kő, olvasd le róla sorsomat” = Szabadság (Kolozsvár), nov. 28./

1947–1989 között gyakorlatilag elsorvasztották a kulturális életet Aradon (pl. megszüntették a magyar színházat és kultúregyesületeket), az értelmiségi-utánpótlást a magyar tannyelvű líceum hányatott sorsa miatt nem tudta biztosítani, megszűnt az igényesség: a hajdani színvonalas programok eltűntek. A humán értelmiség java elvándorolt. 1989 után sok kulturális céllal született vagy azt felvállaló csoportosulás működött a városban. Közülük kiemelhetők: a/ Tóth Árpád Irodalmi Kör. Az 1945-ben alakult Petőfi Sándor Irodalmi Kör jogutóda, aktivitását 1989 után is folytatta. Korábban havonta többször is rendezett felolvasó-estéket, előadásokat, de az évek során ezek gyakorisága csökkent. Legnagyobb sikerük két antológiájuk (Vagyunk – 1995, Vagyunk 2 – 2001). b/ Kölcsey Egyesület. 1990. január 22-én alakult újjá. Széleskörű művelődési tevékenységet folytatott/folytat, művelődéstörténeti előadásokat és irodalmi estéket rendez, könyveket jelentet meg (ezek közül kiemelkedik a Fecskés-sorozat, valamint több antológia), saját könyvtárat tart fenn, évente odaítéli a Kölcsey-díjat és diákszínpadot is üzemeltet. Ez utóbbi több elismert színészt indított útjára, pl. Posta Ervin, Incze Tamara, Kézdi Imola, Éder Enikő, Simon Mátyás, Kelemen Kinga, Tapasztó Ernő stb. A Kölcsey Egyesület másik jelentős teljesítménye a Havi Szemle művelődési folyóirat megjelentetése. Éveken keresztül a Havi Szemle volt az egyetlen magyar kultúrfolyóirat a városban, de 2001 végén megszűnt. Több évnyi kihagyást követően 2008-ban megváltozott szerkesztőgárdával, önálló formában sikerült újraindítani a lapot. A Kölcsey Egyesület motorja mindig is Pávai Gyula magyar nyelv és irodalom szakos tanár volt. Az Egyesület vezetősége 2007-ben és 2009-ben szerkezeti átalakuláson ment keresztül. c/ Aradi Hagyományőrző Polgárok Egyesülete. 2003-ban alakult, működése első éveiben igen aktív volt, főleg történelmi irányultságú ismeretterjesztő előadásokat és szavalóversenyeket rendezett. Az elmúlt évben kevesebbet lehetett róla hallani. d/ Alma Mater Alapítvány. A szervezet Éder Ottó és Réhon József tanárok kezdeményezésére született meg 1991. április 17-én, céljuk az Arad megyei magyar oktatás támogatása. Az Alma Mater Alapítvány több ízben tevékeny szerepet vállalt az aradi magyar kulturális életben: színházi előadásokat szervezett, jelentős számú könyvet adott ki, fontos a Szövétnek című művelődési szemléjük. d/ Kamaraszínház. A jelentős múltra visszatekintő aradi magyar színjátszás a központosítás áldozata lett, amikor a második világháborút követően a társulatot egyetlen tollvonással Temesvárra költöztették (ez a mostani Csiky Gergely Állami Színház). A kommunista idők kultúrszervezői vendégelőadásokkal és az országos szinten is jegyzett aradi Periszkóp Népszínházzal próbálták pótolni a keletkezett űrt. 1991 után a Periszkóp megszűnt, az évtized folyamán pedig egyre ritkultak a magyar nyelvű előadások Aradon: 1995-ben még tizenegy, 2004-ben már csak három vendégelőadás volt. 2002-ben Böszörményi Zoltán, a Nyugati Jelen és az Irodalmi Jelen tulajdonosa megpróbált egy kamaraszínházat elindítani, de a próbálkozás megfeneklett. 2003-ban a kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetem Színművészeti Karának végzős magyar csoportját próbálták állandó társulat formájában Aradra csábítani, de ők nem vállalták ezt a kihívást. 2007-ig nem volt újabb próbálkozás, de ekkor a városi közgyűlés jelentős anyagi támogatásával új csoport alakult, amely az Aradi Magyar Kamaraszínház nevet vette fel. Ez túlnyomó részben befogadó színházként működik. e/ A Nyugati Jelen csoportosulás. A megye egyetlen magyar nyelvű napilapját 1999-ben vette át Böszörményi Zoltán, aki jelentős anyagi befektetéseket eszközölve a megszűnéstől mentette meg az újságot (a kilencvenes években több ízben is csődközeli állapotban volt a lap, a hetilappá való átalakulása is felmerült). Az új tulajdonos nagy lendülettel fogott hozzá a lap gyökeres átalakításához és az aradi magyar kultúréletbe is megpróbált új színt vinni, 2001-ben színházat és irodalmi folyóiratot (Irodalmi Jelen) is alapított. Ez utóbbi hamarosan erdélyi, majd összmagyar jelentőségre tett szert. A lap novella és regénypályázatokat is indított, riportokat fogadott, szemlézte a megjelent szépirodalmi alkotásokat, és hamarosan a könyvkiadásban is szerepet vállalt. A lapba a kortárs magyar irodalom kiemelkedő képviselői (pl. Szőcs Géza, Orbán János Dénes, vagy haláláig Faludy György) is bedolgoztak. f/ Az RMDSZ Arad megyei szervezete. Az RMDSZ tevékenységében jelentős részt képez a kulturális élet támogatása és az ilyen jellegű események szervezése Évente több alkalommal szerveztek színházi előadásokat, több könyvet is megjelentettek. g/ Megemlítendők a romániai szintű irodalmi, művelődési körök és szervezetek helyi részlegei. Elméleti szinten létezik a Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület, az Erdélyi Múzeum-Egyesület és a Romániai Magyar Dalosszövetség helyi fiókja is, gyakorlati tevékenységük azonban általában nem látható. h/ Más kultúrcsoportosulások is működtek az elmúlt évek folyamán (például a Beszélni Nehéz Kör, amely a Múzeumban tartotta összejöveteleit, a komolyabb nemzetközi sikereket is elért Vox Juventutis gyermekkórus, a rövid időt megélt Candide Társaság és Kisfaludy Társaság), de ezek manapság már nem működnek. Ennyi volt a felsorolás. Nehéz elitkultúráról beszélni egy olyan közegben, amelyet negyven év kommunizmusa teljes mértékben perifériára szorított. A lejtő aljáról kanyarodott vissza az aradi magyar kulturális élet és igyekezett behozni az évek folyamán összegyűlt elmaradását. Hosszú távon a Kamaraszínház nagyszínházzá való átalakítása lenne fontos, de ennek anyagi akadályai lesznek. A könyvkiadás terén a cikkíró, Lehoczky Attila tanár jelentős problémának tartja az aradközpontúságot. Az irodalmi és művelődési szemlék is aradközpontúak. A cikkíró hozzátette, csekély azon írások száma, amely összmagyar szinten is megállná a helyét. A megrendezett ismeretterjesztő előadások túlnyomó többsége történelmi vagy irodalomtörténeti jellegű, Lehoczky Attila szerint ez az aradi magyar társadalom konzervatív magatartásából következik. Van magyar művelődési élet Aradon, de többnyire provinciális jellemvonásokat hordoz. Lehoczky hozzátette, mindez nem kívánt rosszindulatú kritika lenni. /Lehoczky Attila: Magyar kulturális élet Aradon 1990 után – esettanulmány. = Nyugati Jelen (Arad), nov. 28./

November 27-én kiásták és talpra állították azt a meggyalázott honvédszobrot, mely egykor a Rétyi Nyír előtt díszelgett, majd a Székely Nemzeti Múzeum kőtárában várt szebb időkre, végül a diktatúrában a földbe menekítettek. Az első világháborús magyar honvédet ábrázoló, homokkőből faragott szobrot 1943-ban állíttatta Páll Ferenc szentivánlaborfalvi vállalkozó. A mintegy másfélszeres életnagyságú szobor – a felirat szerint Gabay L. alkotása – a talapzattal együtt hat méter magasan állt a Rétyi Nyír előtt, mígnem a beérkező román hadsereg katonái sortűz alá vették, lefejezték, s ledöntötték. Törzsét a rétyiek a Székely Nemzeti Múzeumba menekítették. Vargha Mihály szobrászművész, múzeumigazgató elmondta, szakemberek, hadtörténészek bevonásával ő maga restaurálta a szobrot. /Szekeres Attila: Talpra állt a magyar honvéd. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 28./

Igazgatóváltás történt a kolozsvári Koinónia Kiadónál: a Visky András által eddig vezetett intézmény igazgatói funkcióját július elsejétől Zágoni Balázs, a Filmtett című erdélyi filmes portál volt főszerkesztője tölti be. Zágoni elmondta, hogy egyes súlypontok áthelyeződnek, beindítanak egy történelmi könyvsorozatot, a színházi sorozat marad, és annak Visky András lesz továbbra is a sorozat-szerkesztője. A Koinóniának jelenleg négy fő irányvonala van: a teológiai és a keresztény könyvek, a színházi szakkönyvek, a gyermekirodalom és a kortárs szépirodalom. Emellett megjelent számos kortárs szakirodalmi könyv is. Ezekből a sorozatokból egyik sem fog leállni, de van, amiből kevesebb fog megjelenni. A történelmi sorozatot Neagu Djuvara A románok története fiatalok számára című, kilenc kiadást megélt bestsellerével indítják. Folytatják a filmelméleti könyvek kiadását is, Király Hajnal nagyváradi születésű szerző doktori disszertációjával. Ebben az évben sok könyvet nyomtattak a debreceni Alföldi nyomdánál, amely közép-európai szinten vezető nyomdának számít. Hét vezető bukaresti kiadó dolgozik velük, de nagy német és orosz kiadók, és persze sok magyarországi kiadó is. A kolozsvári Idea nyomda készíti a kiadó színházi sorozatának minden darabját. A kiadó újra megjelentette Hervay Gizella Kobak könyvét, de napvilágot lát Salat Zakariás Erzsébet csángó népmesegyűjtése, a Vót, hol nem vót is. /Köllő Katalin: „Nagy kihívásnak érzem ennek a kiadónak vezetését” Beszélgetés Zágoni Balázzsal a Koinónia kiadó igazgatójával. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 28./

Kolozsváriak és nagyenyediek együtt emlékeztek és ünnepeltek november 26-án Nagyenyeden a Dr. Szász Pál Magyar Közösségi házban, az Áprily-estek keretében, Veress István professzor /Nagyenyed, 1909. nov. 5. – Kolozsvár, 2007. nov. 2./ születésének századik évfordulójára. A vendégek között ott volt T. Veress Éva nyugalmazott egyetemi tanár, a professzor leánya. Dr. Csávossy György, a Magyar Gazdák Egyesületének tiszteletbeli elnöke ismertette Veress István életművét. Ennek a hosszú időszaknak egy jelentős része Nagyenyedhez, illetve Csombordhoz kötődik, ahol a hajdani mezőgazdasági iskola tanára, rövid ideig igazgatója és aligazgatója volt. Filmet is bemutattak Veress István életéről, majd Bartók Árpád nyugalmazott csombordi tanár Veress Istvánnal átélt vadászkalandjaira emlékezett. /B. B. : Nagyenyed. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 28./ Veress István, a kolozsvári Mezőgazdasági Intézet nyugalmazott tanszékvezető professzora a gyümölcstermesztés szakembere volt.

Nádas és Körös völgyi, Ady-Goga túrával indult november 15-én a kolozsvári EKE Erdélyi kastélyok és várak című, négyrészesre tervezett tematikus túrasorozata. Magyarvista református kalotaszegi falu 1291-ben épült román stílusú templomának belső bútorzata és a díszítések is középkoriak, „Mózes széke” faragott, festett elemei 1400-ból, a feltárt freskórészletek is az 1500-as évek katolikus korszakából valók. A fából épített harangláb is 1760 óta áll eredeti formájában. Csucsán a kastélyt a Boncza család építtette, itt bonyolódott le Boncza Berta (Csinszka) és Ady Endre szerelmi idillje, mely házassággal végződött. Ady halála és Trianon után Boncza Berta felajánlotta Gogának a kastélyt, amit a költő megvásárolt. A Goga házaspárt a hegyoldalba épített mauzóleumban helyezték örök nyugovóra. A kastélykomplexumban működik a megye legnagyobb emlékmúzeuma. Pár éve a volt gazdasági épületben, az Ady házban volt még egy Ady szoba a költő személyi tárgyaival, kézirataival, no meg a Boncza kastélyból származó bútordarabokkal. Ma már a Goga múzeumban nem létezik semmi, ami Adyra utalna. Sebesváron már csak néhány fennmaradt vastag fal és az öregtorony emlékeztet az egykori végvárra. A gyalui kastély meglátogatására a prefektúra nem adott engedélyt a túrázóknak. /Dénes Gyula Zsombor: Erdély tájain – Kolozs megye kastélyai és várai túrasorozat. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 28./

Dr. Csíky Csaba zenetanár, karnagy, orgonaművész, zeneszerző zenészcsaládban született, édesapja zenetanár, karnagy, orgonaművész. Csíky huszonkét évig a sepsiszentgyörgyi Állami Magyar Színház zenei vezetője. Az 1989-es változások után hazaköltözött Marosvásárhelyre, ahol hat éven át a református Vártemplom karnagya-orgonistája volt, bekapcsolódott Erdély újjászülető kórusmozgalmába. Férfikart alapított, majd felkérték a Vártemplom Musica Humana női kamarakórusának vezetésére, melynek mai napig karnagya. Marosvásárhelyen 1998 és 2002 között a Nemzeti Színház zenei vezetője volt. 2005-ben megszerezte zeneakadémia doktorátust /megvédte az Orgonaépítészet a mai Románia területén a XIX. században. Kolonics István (1826-1892) című dolgozatát/. 2002-től a Színművészeti Egyetem adjunktusa, zenei ismereteket, éneket tanított, 2005-től az egyetem zenetanári tagozatán előadótanár. Zeneszerzőként főleg színpadi zenét, filmzenéket, kórusműveket és kísérőzenét alkotott. Orgonaművészként több országban hangversenyezett. Zenei tárgyú írásait, kritikáit, esszéit erdélyi lapokban közölte. Ezek egy része könyv formájában is megjelent Opus 100 címmel. 1997-től szerkeszti a Seprődi János Kórusszövetség szakmai és hírközlő folyóiratát Erdélyi Kórus, majd Kórus a Kárpát- medencében címmel. Több mint tíz éve kamarazenei hangversenysorozatot indított fiatal muzsikusok számára Zenés esték a Vártemplomban címmel. Mindemellett Csíky Csaba a magyarországi Károli Gáspár Református Egyetem Marosvásárhelyen működő Kántor-Tanítóképző Főiskolájának zenei tanszékvezetője és karvezetéstanára. Elnyerte az idei Márkos Albert-díjat. /Kovács András: /Csíky Csaba laudációja. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 28./

Kibédi Varga Sándor marosvásárhelyinek vallja magát, annak ellenére, több mint húsz éve Budapesten él. Megjelent az erdélyi kivándorlókról és magyarországi bevándorlókról szóló riportregénye: Az Üveghegyen túl /Mentor Kiadó, Marosvásárhely. 2009./ A Kibédi előnevet a Varga Sándor elé Budapesten, 1988-ban vette fel – neves unokatestvérei példáját követve. Vele együtt húszan vallanak arról, hogy honnan indultak el, és mire jutottak. Kibédi Varga Sándor 1946-ban született. Tanított román nyelvet két román faluban és magyar nyelvet és irodalmat Budapesten. Hat lapnak volt a belső, háromnak az állandó külső, és tucatnyinak az alkalmi munkatársa. Erdélyi református magyar vagyok, mondja magáról. /Kibédi Varga Sándor: A ki- és bevándorlókról. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 28./

November 27-én nyílt meg Kézdivásárhelyen a Céhtörténeti Múzeumban a Gyárfás Jenő életművét bemutató vándorkiállítás. A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum Gyárfás Jenő nevét viselő képtárának tulajdonában levő mintegy harminc festményt idén Gyergyószentmiklós és Csíkszereda után bemutatták a céhes városban. /Iochom István: Gyárfás Jenő Kézdivásárhelyen. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 28./

Régi kolozsvári gyárak címmel ipartörténeti fotókiállítás nyílt november 27-én a Kolozsvár Társaság székhelyén. A Kolozsvár gazdaságtörténeti és ipartörténeti szempontjából fontos tárgyi bizonyítéknak számító fényképek összegyűjtését Farkasné Imre Mária, a Kolozsvár Társaság vezetőségi tagja kezdeményezte. A Kolozsvár Társaság fényképgyűjtési akciót kezdeményezett az ipartörténettel kapcsolatos képi emlékek átmentése céljából. /(J. J.): Ipartörténeti fotókiállítás Kolozsváron. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 28./

November 29-én a Tóbiás és Kelemen – A civakodó kiskakasok című gyermekelőadást mutatják be Lugoson. A Veress Zoltán verses állatmeséje alapján készült színpadi játékot Visky Sámuel és Szabó Katalin rendezte. /Szekernyés Irén: Tóbiás és Kelemen gyermekelőadás Lugoson. = Nyugati Jelen (Arad), nov. 28./

Dr. Balogh Ernő 1882-ben született az Arad megyei Kisjenőn. A Kolozsvári Egyetem Természetrajz–földrajz karán végzett, majd az egyetemen maradt, kezdetben muzeológusként, majd dr. Szádeczky Kardoss Gyula professzor tanársegédjeként. Szépen ívelő egyetemi pályáját az első világháború akasztotta meg, fogságba esett. 1919 és 1940 között természetrajz tanárként működött a Marianum leánylíceumban. A tudományt ezalatt is magas szinten művelte. 1940-től a kolozsvári egyetem Földrajz–Geológia Karának professzora, majd a Bolyai Tudományegyetem megalakulása után a tanszékvezetője. Az ásványok, kristályok és kőzetek világának élő lexikona volt. Balogh Ernő mindenekelőtt mineralógus, geomorfológiai kutatásokat is folytatott, számos barlangot ő kutatott át és térképezett fel első ízben. Kitűnő fényképész is volt, számos fényképét közölték Románia 1960-as földrajzi monográfiájában és más szakmunkákban. Az Erdélyi Kárpát-Egyesület elnöke volt, a negyvenes években az egyesület folyóiratát is szerkesztette. /Ajtay Ferenc: Erdély tájain – Egy tudós tanár emlékére. 40 éve hunyt el dr. Balogh Ernő. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 28./