Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
2002. március 11.
Március 19-én este, a magyarságot ért támadás évfordulóján Marosvásárhelyen egyre kevesebb gyertya kerül az ablakokba. "Jól van az úgy, hogy mi, többiek immár a jövőbe tekintünk." – írta Ferencz L. Imre.A kormányzó SZDP és az RMDSZ idei együttműködési megállapodásának sarkalatos pontja a marosvásárhelyi tanügyi intézetek sorsa. Bálint István, a Bolyai Líceum igazgatója tájékoztatott: a magyar tagozaton nyolcszáz diák tanul, a románon négyszáz. A tanárok létszáma 30 a román és körülbelül nyolcvan a magyar tagozaton. /(Ferencz L. Imre): A Bolyai Farkas Líceumban. Kormányrendeletre várnak. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 11./
2002. március 11.
Lejárt le a határidő, a kétnyelvű táblákat ki kellett volna helyezni. Marosvásárhelyen eddig háromnyelvű táblák virítottak: fent nagy betűkkel a román, alatta kisebbekkel a magyar és német megnevezés. Most a városgazda "egynyelvűsített": eltűnt a magyar és német felirat. Még mindig kizárólag román nyelvű felirat van a kormányhivatal, a megyei tanács épületén, a kultúrpalotán, az iskolákon, a többi hivatalon, sőt a legtöbb utcán is. /Máthé Éva: Eltűnt a magyar és német felirat! = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 11./
2002. március 11.
Márc. 10-én Funar, Kolozsvár polgármestere úgy döntött, feketemisét rendel azon szociáldemokrata és parasztpárti önkormányzati képviselők ellen, akik megszavazták a háromnyelvű táblák elkészítésére vonatkozó RMDSZ-javaslatot. Gheorghe Funar szerint az RMDSZ-javaslatot támogató szociáldemokrata önkormányzati képviselők "nemzetárulók" és "vétkeztek". A polgármester szerint a magyar helységnevek a "horthysta időszakból származnak". /Kiss Olivér: A polgármester feketemisét rendel a tanácsosok ellen. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 11./
2002. március 11.
Az anyanyelv ünnepét szervezte meg márc. 8-a és 10-e között a kolozsvári Apáczai Csere János Gimnáziumban az Aranka György Nyelv- és Beszédművelő Kör három nyelvi vetélkedővel: ekkor zajlott az Édes anyanyelvünk és a Szép magyar beszéd nyelvhasználati, illetve a Versben bujdosó vers- és prózamondó verseny. A versenyeket az idén rendezték meg hetedszerre. A versenyzők nyolc megye nyelvművelő köreit képviselték. Az Édes anyanyelvünk verseny díjazottai a Sátoraljaújhelyen megrendezendő Kárpát-medencei szintű döntőre, a Szép magyar beszéd nyertesei pedig a győri Kazinczy-versenyre jutottak tovább. /Kónya Klára: "Játszadozni a szavakkal, mint a fényes begykövekkel…" = Szabadság (Kolozsvár), márc. 11./
2002. március 11.
Octav Cozmanca közigazgatási miniszter nem tartja kizártnak, hogy az európai uniós felkészülés keretében a jelenlegi nyolc gazdaságfejlesztési régió hatásköre bővüljön. Jelenleg a kormány illetékesei az EU-s szakemberek segítségével egyfajta előtanulmányt készítenek. Ennek alapján kell majd dönteni arról, hogy megmaradnak-e a jelenlegi régiók, vagy ezek számát szaporítani kell - tette hozzá a miniszter. /Szőcs Levente: A kormány elemzi a régiókérdést. = Krónika (Kolozsvár), márc. 11./
2002. március 11.
Márc. 7-én Szatmárnémetiben a premieren a színház társulatának két alapítótagjának tapsolt a közönség, Soós Angélának és Vándor Andrásnak. Bessenyei István Tennessee Williams: Beszélj, mint az eső, hadd hallgassalak című egyfelvonásosát vitte színre a két művésszel. Az előadás második része a meglepetés a közönség számára: kötetlen beszélgetés a művészekkel pályafutásukról, a színházalapításról, az első szatmári társulatról. A nézőtéren helyet foglaló színművészek, köztük Ács Alajos és Diószegi Iván hangulatos történetetekkel hozakodtak elő. András Gyula színművész Harag Györggyel párhuzamosan a színház korábbi vezetőjét, Parászka Miklóst méltatta. /Dancs Artúr: Köszönjük a Színházat és az 50 évet! = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 11./
2002. március 11.
A hagyományokhoz híven, a márc. 15-ét megelőző héten a csíkszeredai Petőfi Sándor Általános Iskola idén is megrendezi a Petőfi-napok elnevezésű rendezvénysorozatát. Márc. 11-én prózamondó vetélkedőn mérik össze tudásukat a város általános iskoláinak képviselői, márc. 12-én Kossuth nyomában címmel tartanak történelmi vetélkedőt. Számítástechnikai és általános műveltségi vetélkedő, sportversenyek, szavalóverseny, jégkarnevál szerepelnek még a programban. /Petőfi-napok. = Hargita Népe (Csíkszereda), márc. 11./
2002. március 11.
A Joseph Pulitzer Emlékdíjakat tizenkettedik alkalommal adták át márc. 10-én Budapesten. Az elismerésben a magas színvonalú szakmai tevékenységet folytató újságírók, illetve egy alkotóközösség részesült. A díjazottak között van a sajtótörténeti mű, memoár kategóriában Kuszálik Péter Marosvásárhelyen élő sajtóbibliográfus, publicista, aki Bajomi-Lázár Péter médiakutatóval osztozik a 300 ezer forint és 1000 dollár értékű díjon. /Pulitzer emlékdíj. = Hargita Népe (Csíkszereda), márc. 11./
2002. március 11.
Kolozsváron mutatták be márc. 9-én Kudelász Nóbel Megy az élet haza című, az Előretolt Helyőrség-sorozatban megjelent debütáló kötetét. Kudelász Nóbel Gyulafehérvárott született 1975-ben, Szegeden végezte az angol–román szakot, jelenleg Sepsiszentgyörgyön él, és a teljes neve Kudelász Nóbel Baltazár Attila László. Kötetében szerepel próza és vers. /Jakab-Benke Nándor: Az angyal ajándéka. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 11./
2002. március 11.
Márc. 9-én Marosvásárhelyen bemutatták a csernátoni pedagógus, Radu Ibolya és kilenc szerzőtársa által szerkesztett Ké(s)z csodák /T3 Kiadó, Sepsiszentgyörgy/ című könyvet. A különböző kézműves foglalkozásokhoz szükséges ismeret- és ötlettárként született könyv ősi kézműves mesterségeket akar bevinni a köztudatba. A Bartha Júlia vezette Habakuk bábcsoport is szerepelt. /Járay Fekete Katalin: Maradandó "kézműves jelek". = Népújság (Marosvásárhely), márc. 11./
2002. március 11.
Márc. 8-án Marosvásárhelyen, a Cserealji Református Egyházközség tanácstermében Papp László római katolikus plébános által elindított evangelizációs program keretében bemutatták a Magnificat a Kárpátokban című rockopera hangfelvételét. Papp László plébános havonta tart evangelizációs szolgálatot Kolozsváron az Egyetemi Lelkészségen és Marosvásárhelyen. A Magnificat a Kárpátokban című rockopera szövegét Papp László plébános írta, zenéjét Sárosi Péter szerezte. A mű legfőbb üzenete, hogy a szeretet forrása Isten, melynek megélése a családban a legteljesebb. /(mezey): Magnificat a Kárpátokban. = Népújság (Marosvásárhely), márc. 11./
2002. március 12.
Márc. 11-én újabb állomáshoz érkezett a Gheorghe Funar polgármester kontra önkormányzati tanácsosok per. Mint ismeretes, a 215-ös számú közigazgatási törvény életbe lépését követően Kolozsvár polgármestere perbe fogta azokat az önkormányzati képviselőket, akiknek — szerinte — a városi tanács hatáskörébe tartozó közüzemek keretén belül betöltött tisztségük összeférhetetlen a tanácsosi minőséggel. A polgármester arra kérte a bíróságot, a tanácsosokat kényszerítsék arra, válasszanak a két tisztség között. A korábbi követelések mellett a tegnapi tárgyaláson a városháza nevében a polgármester 500 millió lejes erkölcsi kártérítést kért a tanácsosoktól, mivel — szerinte — az összeférhetetlenség ellenére a tanácsosok folytatták tevékenységüket s ezáltal kárt okoztak a városnak. /K. O.: Folytatódik a Funar kontra tanácsosok per összeférhetetlenségi ügyben. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 12./
2002. március 12.
Márc. 11-én a legtöbb iskolában nem tartottak órát, a pedagógusok szakszervezetei - ezúttal egységesen - sztrájkoltak. Az okok több éve ugyanazok: alacsony bérek, a kollektív munkaszerződés be nem tartása. Ezúttal ezek mellett az élelmiszerjegyek kapcsán váltak elégedetlenné a tanügyiek. A kormány, előzetes ígéretei ellenére, a beígért havi 10 élelmiszerjegy helyett 5 százalékos béremeléssel próbálja leszerelni a szakszervezeteket. Ezután jött a vidéken tanítók részére megállapított pótlék kormányrendelet általi jelentős megnyirbálása. Az elmúlt években többször is sor került a tiltakozásukra - volt sztrájk, kivonulás, tüntetés Bukarestben, de nem használt. A tanügyminiszter ezúttal is kijelentette: "alkalmatlannak" találja a sztrájkot és bízik a pedagógusok bölcsességében. /Befagyasztják a tanévet? = Népújság (Marosvásárhely), márc. 12./
2002. március 12.
A Magyar Ifjúsági Értekezlet (MIÉRT) megalakulását kezdeményező első szovátai tanácskozás után olyan vélemények is elhangzottak, hogy ez az ifjúsági szerveződés tulajdonképpen a Markó Béla politikájának ellentmondó Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) ellen, ennek feladatait felvállalva jött létre. Markó Béla, az RMDSZ szövetségi elnöke a vele készült interjúban kifejtette: a MIÉRT nem valaki ellenében, hanem valakiért jött létre. Az RMDSZ programjáért, a romániai magyarság érdekképviseletéért és érdekvédelméért kíván dolgozni ez a szervezet. Az RMDSZ-nek szüksége van arra, hogy a fiatal nemzedékkel szervezett kapcsolatot tartson. Van olyan ifjúsági szervezet is, amely nem ért egyet az RMDSZ politikájával és ezért nem tud együttműködni az RMDSZ-szel. Markó szerint az állandóan ellenvéleményt megfogalmazó MIT állásfoglalása nem vezethet eredményre. /Vajda György: Miért kell a MIÉRT? Interjú Markó Bélával, az RMDSZ szövetségi elnökével a hét végén megalakult Magyar Ifjúsági Értekezletről. = Népújság (Marosvásárhely), márc. 12./
2002. március 12.
Hónapok óta folyik a vita arról, melyik ifjúsági szervezet vagy csoportosulás az erdélyi magyar fiatalok legitim képviselője. Az RMDSZ Szövetségi Képviselők Tanácsának (SZKT) alapszabályzata alapján a helyek 15%-a a fiatalságot illeti meg. Jó ideig a Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) jelöltjei töltötték be az SZKT ifjúságot megillető 22 helyét, de 2001 elején romlani kezdett a MIT–RMDSZ viszony, ami szakadáshoz vezetett, ez 2001. július 4-én következett be. A MIT küldöttgyűlése leszögezte: nem zárkózik el teljesen a szövetségtől. Jakab István, a MIT elnöke elmondta: bátorítják a helyi szintű együtműködést ott, ahol készség mutatkozik ez irányba. Néhány helyen továbbra is felhőtlen a két fél közötti kapcsolat. Kolozsváron, Temesváron, Brassóban, Nagyváradon az ifjúsági szervezetek jó kapcsolatokat ápolnak az RMDSZ területi szervezeteivel. Negatív példa Székelyudvarhely, ahol Verestóy Attila szenátor befolyása miatt nem alakult ki semmilyen fajta helyi szintű együttműködés. A MIT tagszervezetei: az Országos Magyar Diákszövetség (OMDSZ), a Magyar Ifjúsági Szervezetek Szövetsége (MISZSZ), az Ifjúsági Keresztény Egyesület (IKE), az Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet (ODFIE), a Romániai Magyar Cserkészek Szövetsége (RMCSSZ), az Ifjúsági Információs Tanácsadói Egyesület (IFINET), a Romániai Doktorandusok Országos Szövetsége (RODOSZ). A szervezetek körülbelül 50 ezer taggal rendelkeznek.
2002. március 12.
A MIT kizárólag normatív támogatásokból él, ezenkívül pályázatokból igyekeznek bővíteni a szakadás óta megcsappant költségvetési keretet. A román állam költségvetési alapjaiból már nem részesülnek pénzösszegekkel, amelyek az RMDSZ által működtetett Communitas Alapítványon keresztül érkeztek. A július 4-i küldöttgyűlés nyilatkozatában a MIT azzal vádolta az RMDSZ-t, hogy nem tölti be hivatását, hivatalos politikai vonalvezetése a balkáni politizálás útjára tévedt. A nyilatkozat leszögezte, hogy a MIT nem vállalja továbbra a közösséget egy olyan pártosodó szervezettel, amely nem tekinti tárgyalópartnerének az erdélyi magyar ifjúsági szervezetek hiteles képviseletét, a MIT-et. A MIT legutóbbi, februárban Székelyudvarhelyen tartott küldöttgyűlésénén nyilatkozatában elmarasztaló hangnemben szólt az RMDSZ és a MIT közötti viszonyról. "Mélységesen elítéljük Asztalos Csabának, Markó Béla elnöki jogtanácsosának, egyben az Itthon Fiatalon Mozgalom (a MIT "ellenszervezetének" tartott) jogi képviselőjének azt a kísérletét, hogy önkényesen levédve a MIT nevét, megpróbálja kisajátítani azt" — mondotta Jakab István. A feszültségek egyik fő okaként a MIT vezetősége az Illyés Közalapítvány kuratóriuma által elosztott pénzösszegeket jelölte meg, "az alkuratórium igazságtalanul és önkényesen módosította az ifjúsági szaktestület határozatait" — állítják. Az ifjúságnak a SZET-ben is vannak fenntartott helyei. A szakadás után tavaly, tavasszal azonban a SZET — bár nem volt döntőképes — feltöltötte ezeket a helyeket saját embereivel — állította a MIT-elnök. Ezen az ülésen Korodi Attilát, az Itthon Fiatalon mozgalom elnökét, a SZET főtitkárává választották, ami a MIT szerint szintén szabálytalan lépésnek bizonyult. "A 42 SZET-tagból csupán 18 volt jelen, ezért kifogásoljuk a SZET döntését, bár ezen már nem is csodálkozunk. Bármi kitelik az RMDSZ jelenlegi vezetőségétől" — folytatta az elnök. Jakab István a hétvégén alakult Magyar Ifjúsági Értekezletet (MIÉRT) az RMDSZ aljas húzásának nevezte, amelynek a távlati célja a MIT ellehetetlenítése. "Hosszú távon azt szeretnék elérni, hogy az SZKT-ban a fiatalság részére fenntartott 22 helyet elfoglalják, és majd az ifjúság legitim képviselőjének nevezzék magukat. A MIÉRT-nek, mint ifjúsági fórumnak a létrehozását kezdeményező Itthon Fiatalon Mozgalomnak egyébként is csak körülbelül 500 tagja lehet, ami a mi 50 ezrünk mellett eltörpül" — fejtette ki Jakab. Az Itthon Fiatalon Mozgalmat azzal vádolta, hogy RMDSZ-es honatyák csemetéi alkotják a tagságát, és a hétvégi alakuló ülést csupán "átcsoportosításnak" és "átnevezésnek" lehet tekinteni. Porcsalmi Bálint, az RMDSZ ifjúsági előadója hangsúlyozta, semmiképpen nem áll szándékukban elfoglalni a szabadon maradott SZKT-helyeket. Korodi Attila elismerte, hogy Csíkszereda és Udvarhely környékén valóban vannak olyan tagok, akik RMDSZ-vezetők rokonai, de számuk elenyésző, ha figyelembe vesszük, hogy a mozgalomnak 80 tagszervezete van. – Márc. 9-én volt a MIÉRT alakulóülés Szovátafürdőn, az RMDSZ csúcsvezetőségének a részvételével. A MIÉRT elnöke Kovács Péter lett, akit a szavazati joggal rendelkező küldöttek egyhangúlag megszavaztak. A MIÉRT alakulásával egyidőben képzési programok beindítását is tervezik, amelynek célja: "a fiatalok a politikai és állami fórumokon, intézményekben felkészült jelölteként vehessenek részt a különféle megmérettetésekben." A MIÉRT képviselői elvetették a megfigyelői tagságot előíró alapszabályzati tételt. A Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ), amely az Országos Magyar Diákszervezet (OMDSZ), s mint ilyen a MIT tagja, ezáltal megfigyelőként sem vehet részt a következő üléseken. A gyűlésen jelenlevő Lokodi Csaba, a KMDSZ alelnöke nyilatkozta: "a mai szavazat értelmében a MIÉRT megkérdőjelezte nyitottságát." /Borbély Tamás: Ki a "legitim fiatal" az RMDSZ-ben? MIT-bánat, MIÉRT-alakuló ülés. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 12./
2002. március 12.
A Magyar Ifjúsági Tanács, a MIT nyilatkozatot adott ki, miszerint az RMDSZ szövetségi elnöki hivatalából irányítják azt a szervezett akciót, amelynek célja az erdélyi önszerveződő ifjúsági közösségek, szervezetek helyzetének ellehetetlenítése és a Magyar Ifjúsági Tanács megsemmisítése. Az RMDSZ csúcsvezetősége nem tudja elfogadni, hogy a MIT a Szövetségen kívül eredményesen működik, ezért Asztalos Csaba által, aki Markó Béla elnök jogtanácsosa, előbb bejegyeztette a bukaresti elnöki hivatal címére az Itthon, fiatalon mozgalmat, majd február 14-én ugyanerre a címre megkezdte a MIT bejegyzését. - Az RMDSZ, átcsoportosítva az Itthon, fiatalon mozgalmat, létrehozza a MIÉRT-et (Magyar Ifjúsági Értekezlet), amely országos ernyőszervezet szerepét tölti majd be a MIT ellenében. Történik mindez miközben a MIT a népszámlálás, a fiatalok hazai érvényesülése, az ifjúság szakmai fejlődése, a nemzeti öntudat megerősítése és a partnerkeresés kérdéseivel foglalkozik. /Jakab István MIT-elnök: MIT-nyilatkozat. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), márc. 12./
2002. március 12.
Az RMDSZ parlamenti csoportja keretében létrejött Polgári Szárny márc. 5-ei közleményében leszögezte, hogy egyik fontos feladatának tekinti az RMDSZ és a Szociáldemokrata Párt közötti megállapodás gyakorlatba ültetésének figyelemmel követését. A február végi első határidőre a megállapodásban előírtak csak részben teljesültek. A Polgári Szárny tartja az ellenük, valamint az őket támogató RMDSZ-szervezetek ellen irányuló megfélemlítési és lejáratási kísérleteket. /Uszulnak rájuk. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), márc. 12./
2002. március 12.
A márc. 1-2-án megrendezett Népfőiskola-börze című civil fórumon Sz. Tóth János, a magyarországi Népfőiskolai Társaság ügyvezető elnöke a népfőiskolai oktatás nyugati helyzetét, fejlettségi fokát mutatta be. Az újságíró kérésére párhuzamot vont Magyarország és Románia népfőiskola-politikája között. Magyarországon a 2001-ben kiadott 101-es számú törvény történelmi jelentőségű volt, mert ez a felnőttképzés, az iskolán kívüli tanulás törvényes kereteit is leszögezte. Megjelentek az európai oktatás- és szakképzés-fejlesztési programok, mint például a Socrates, vagy a Leonardo. Azt viszont mindkét országnak meg kell tanulnia, hogy mit jelent az oktatásfejlesztés, az innováció, a partnerség, a nemzetközi együttműködés tükrében. Az erdélyieknek van két, "hátrányból származó előnyük": 1. Nem számíthatnak olyan nagyságú állami támogatásra, amely a felnőttképzésben szerepet játszó intézményeket "elkényelmesítené", így számos jelét lehet tapasztalni Erdélyben az olyan civil összefogásoknak, amelyek az önfenntartás csíráit hordozzák magukban. 2. Az idegennyelvi készség. Az erdélyi magyarság lényegében kétnyelvű, így idegen nyelvet könnyebben tanulnak, mint a magyarországiak. Ez nagy előny. /Szabó Csaba: Európa kapujánál a hazai népfőiskolai oktatás. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 12./
2002. március 12.
Kézdialbis református temploma padlóját 1998-ban javították. A szentgyörgyi múzeum munkatársai ekkor kezdtek ásatásokat végezni a templomban, és egy 13. századi kegyhely maradványaira bukkantak. Mivel a vonatkozó írások szerint a település az 1500-as években a környező Dálnokból és Csernátonból idetelepültekből létesült, a feltárás így Kézdialbis történelmét kétszáz évvel visszaviszi. A templomot 1710-ben protestáns falfestményekkel díszítették. Ezeket is restaurálni fogják, a magyar Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma több millió forinttal segítette a munkát. /Kristály Lehel: Felső-Háromszéken visszaszámlálnak. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), márc. 12./
2002. március 12.
A Szociáldemokrata Párt Maros megyei alapszervezete kiszemelte magának a Köpeczy–Teleki ház néven ismert ingatlant. Az ügyben a március végére összehívott rendkívüli tanácsülésen döntenek Marosvásárhely városatyái: kiutalják-e vagy sem a város egykori első múzeumát a kormánypártnak. A Köpeczy–Teleki ház a város legrégebbi polgári háza, amelyet Köpeczy Tamás építtetett. Itt volt Teleki József híres könyvtára, itt rendezték be a város első múzeumát a természetrajzi, állattani és ásványi gyűjteményből, valamint a fizikaszertárból. A ház legutolsó tulajdonosa a Marmarosch Bank zsidó származású vezérigazgatója, Ádám Lajos és neje, Janka volt, akik az auschwitzi haláltáborban pusztultak el. A hagyatéki tárgyalást 1951-ben folytatták le, az ingatlant az Ádám család négy gyermeke örökölte. A 2001/10-es törvény megjelenése után a még életben levő Ádám István és húga, Éva visszaigényelte a szülői házat. A városi tanács három kormánypárti tagja az ingatlan megszerzésében az RMDSZ-es frakció szavazataira számít, amiért cserében több olyan határozattervezetet is hajlandó támogatni, amelyet a magyar párt jónak lát. A legutóbbi tanácsülésen az RMDSZ-es városatyák kijelentették: addig, amíg a jogászok nem tisztázzák az ingatlan tulajdonjogi helyzetét, nem lenne szerencsés döntéseket hozni. Ennek ellenére a kormánypártiak kijelentették, ha az RMDSZ nem tartja be korábbi ígéretét, az SZDP sem hajlandó a szövetség határozattervezeteit támogatni. /Bereczki Réka: SZDP–RMDSZ-paktum. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), márc. 12./
2002. március 12.
Egy szilágycsehi olvasó számolt be egy megdöbbentő esetről. Egy magyar fiatalember szívbetegen vonult be katonának. Nem vették figyelembe betegségét, s Krassó- Szörény megyébe kerülve nagyon csúnyán bántak vele. Ő volt ott az egyedüli magyar. Megrakott targoncát cipeltettek föl vele a dombon, s amikor megállt pihenni, mert fulladozott, csúfolkodtak vele. A szülők kérték a fiuk közelebbre helyezését, de úgy látszik, nem volt pénzük ezt elrendezni. A fiú többször összeesett a katonai szolgálat alatt, de ráfogták, hogy csak szimulál. Egy alkalommal aztán bekerült Temesvárra, a katonai kórházba. Később kiderült, hogy az itteni orvos már akkor látott valami daganatot a tüdő és a szív között, de elhallgatta, a fiút visszaküldte a katonasághoz, ahol tovább folytatta a szolgálatot. A betegség hirtelen súlyosbodni kezdett, a fiú bekerült a bukaresti katonai kórházba, akkor értesítették a szüleit. Rosszindulatú daganatot állapítottak meg a tüdő és a szív között, talán műteni kellene, de csak perfúziókkal kezelték, amiket rákos daganatok esetén szoktak adni. Aztán leszerelték és hazaküldték, hogy Nagybányán folytassák a perfúziókat. Közben édesapja elvitte Debrecenbe, a Segítő Jobb által, ott átnézték a bukaresti leleteket, megállapították, hogy nem ajánlatos a perfúziós kezelés. Végül a beteget a kolozsvári rákintézetbe vitték, ahol kezelésbe vették, de már későn. A kezelőorvosnő megmondta: a fiú nem rákos, és nem lett volna szabad azokat a perfúziókat beadni. Két nap múlva a fiatalember meghalt. A szülők nem kaptak semmiféle segítséget fiuk elvesztése után, a katonaságtól, ahol pedig megbetegedett. Tévedett az orvos, aki a sorozás előtt megvizsgálta és nem vette figyelembe a tényleges helyzetet, s tévedett a többi orvos is, akik elhallgatták a bajt. /Egy kiskatona halála. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 12./
2002. március 12.
Sepsiszentgyörgyön megjelent egy cigányújság: a Roma Szombat. Eddig két számát vehette kezébe az olvasó. A Háromszék mellékleteként jelenik meg. Anyagát a sepsiszentgyörgyi Néri Szent Fülöp Alapítvány munkatársai szedegetik egybe a lap címoldalára cigány nyelvjárásokban is kiírt evangéliumi idézet szellemében: Ne vessetek meg egyet se a kicsik közül. (Mt. 18.) Egy magyar nyelvű, roma témájú lapmelléklet az írástudással, a hitélettel ismerkedő cigányok réteglapja. De nem csak az övék és az ügyüket felvállaló papok, pedagógusok, civil szervezetek sajátja, hanem információkat szolgáltat minden olvasó számára. A Comunitas Alapítvány kuratóriumának a kisebbségi sajtó támogatására vonatkozó döntése szerint 46 kiadványt támogatnak, azonban a Háromszék Roma Szombatja nem kapott ebből. /Sylvester Lajos: Csak a hírét halljuk? = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 12./
2002. március 12.
Avasújváros határában jó ideje kihelyezték a magyar nyelvű feliratot, amit egyesek azóta le is mázoltak. A hasonló bűncselekmények tetteseit eddig sehol, egyetlen településen sem leplezték le. /(fodor): Avasújváros: Lemázolt helységnévtábla. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), márc. 12./
2002. március 12.
A környezetvédelemmel kapcsolatos törvények súlyos megsértésére hívták fel a figyelmet Csíkszeredában a Polgártárs Alapítvány által szervezett "Tapasztalatcsere 2002" részvevői. A 25 civil szervezet között ott volt az Erdélyi Kárpát Egyesület Szatmár megyei szervezete is. Az EKE természetvédelmi programfelelőse, Márk Nagy Jánost beszámolt a tanácskozásról. A természetvédelmi területekkel, valamint a vízgazdálkodással kapcsolatos kérdéseket vetették fel. Nyilatkozatot fogalmaztak meg a Drakula Parkkal kapcsolatos tervek ellen. A létesítmény egy védett övezetben, a Breite rezervátumban kapna a tervek szerint helyet, ahol 500–600 éves tölgyfák állnak. Négy nagy vízgyűjtő terület (Románia 11 vízgyűjtő területre van felosztva) civil szervezetei vettek részt a csíkszeredai tanácskozáson. /Benedek Ildikó: "Tapasztalatcsere 2002" Civil szervezetek a környezetvédelemért. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), márc. 12./
2002. március 12.
Temesváron az Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem Fogorvosi Karán dolgozik dr. Matekovits György egyetemi docens, nevét magyar nyelven írt szakkönyvei, tudománynépszerűsítő előadásai tették ismertté. A sürgősségi szolgálatot az egészségbiztosító finanszírozza, a gyermekek tizenhat éves korig ingyen ellátásban részesülnek, a biztosított felnőttnek megtérítik a költségek negyven százalékát. A lakosság huszonnégy százalékának nincs biztosítása. /Sipos János: A sürgősségi osztály mindenki számára nyitott. = Nyugati Jelen (Arad), márc. 12./
2002. március 12.
Márc. 9-én Szovátán megnyílt a Hajdúsági Nemzetközi Művésztelep kilencvenes évekbeli terméséből válogatott reprezentatív kiállítás a Teleki Oktatási Központban. Ötvenhárom képzőművészeti alkotást – többnyire olaj-, akvarell-, pasztell-festményeket, illetve néhány festett/égetett csempét – hoztak el a hajdúsági művésztelep képviselői. /Zilahi Imre: Veterán alkotótábor bemutatkozása. = Krónika (Kolozsvár), márc. 12./
2002. március 12.
Temesvári írók, barátok zsúfolásig megtöltötték a Romániai Írószövetség Temesvári Fiókjának gyűléstermét márc. 9-én, amikor Pongrácz Máriát ünnepelték két írótársa, Achimescu Ildikó és Eugen Dorcescu társaságában hatvanadik életévük betöltése alkalmából. Pongrácz Mária - 1965-1992 között újságírója, majd főszerkesztője a helyi, Szabad Szó című lapnak - felfedezte és kiadta Gozsdu Elek (1849-1919) jeles prózaíró ismeretlen kéziratát, Weisz Annához írt irodalmi leveleit. Az 1969-ben Anna levelek címen megjelenő kötet kedvéért Pongrácz Mária félretette majdnem kész első regényét, ami csak két évvel később látott napvilágot a temesvári Facla Könyvkiadónál Búcsú a szigetektől címmel. Sikerkönyv lett, jó kritikát kapott. Utolsó regénye a Virágok alkonya szintén jó fogadtatásban részesült, de igazi műfajának mégis a novellát tartja. Legkedveltebb könyve, az Elfűrészelt árnyék (1987) novelláskötete hozta a legtöbb elismerést, ezeket a novellákat fordították legtöbbször román és német nyelvre. Pongrácz Mária évekig vezetője volt az Ady Endre, később Franyó Zoltán nevét viselő temesvári irodalmi körnek. Olyan nagy alkotókkal dolgozott együtt irodalomszervezőként, mint Franyó Zoltán vagy Endre Károly. Pongrácz Mária 1992-1996 között a román nyelvű Agenda című lap rovatvezetője volt, ma is külső munkatársa. Ő maga fordítja román nyelvre munkáit, a kortárs román írókat magyarra, a jugoszláviai magyarokat pedig román nyelvre. Újra kiadta, most már teljes szöveggel Gozsdu Elek Anna leveleit terjedelmes bevezető tanulmánnyal ellátva Magyarországon, a Kortárs Kiadónál. /Szekernyés Irén: "Mindig szerettem írók között lenni". Pongrácz Mária köszöntése hatvanadik születésnapján. = Nyugati Jelen (Arad), márc. 12./
2002. március 12.
Az 1994-ben állított Babits Mihály-, majd az 1995-ben állított Mikszáth Kálmán-emléktábla után márc. 11-én újabb emlékjellel gyarapodott Fogaras városa, ahol Székely Ervin unitárius lelkész jóvoltából felkerült az unitárius templom falára Vida Dániel 1848-as honvédőrnagy, az egykori 126. csángóezred parancsnokának emléktáblája is. - Az avatásra csak március 15-én kerül sor, de a táblát már most, a hét elején kifüggesztettük - nyilatkozta a lelkész. /Sz. Cs.: Emléktábla Vida Dánielnek. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 12./
2002. március 12.
Marosludas és Andrássy-telep történelmi magyar egyházai, az EMKE, a Petrőczy Kata Szidónia Közművelődési Egyesület és az RMDSZ kerületi választmánya arra kéri a város és környéke magyar nemzeti közösségét, hogy március 15-ét együtt ünnepeljék. /Ünnepeljünk együtt. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 12./