Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
2001. július 12.
"Július 16-21. között Bánsági Néptánctábort szervez a Végvárért Alapítvány és Szoboszlai-Gáspár István lelkipásztor, a végvári hagyományőrző tánccsoport oktatója a Temes Megyei Tanács, a Csongrád Megyei Közgyűlés és a település minden lakosának támogatásával. Mintegy 130 résztvevőre számítanak a szervezők, a végvári tánccsoportokat támogató Szeged Táncegyüttestől, valamint a jugoszláviai Horgosról. A legfontosabb helyet a tánctanulás foglalja el, a táborozás a egyes népi mesterségek alapjainak elsajátítására is alkalmat nyújt. /Szekernyés Irén: Nemzetközi néptánctábor Végváron. = Nyugati Jelen (Arad), júl. 12./"
2001. július 12.
"Küküllőszéplakon a református közösség június 24-én hálaadó istentiszteletet tartott a külsőleg és belsőleg felújított templomért, valamint a beiktatott lelkipásztorért. Igét hirdetett főtiszteletű Pap Géza, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke. A 460 lelket számláló helyi gyülekezet köszöntötte a püspököt, aki először vett részt ünnepi istentiszteleten a Küküllői Egyházmegyében. /Ünnepi istentisztelet Küküllőszéplakon. = Népújság (Marosvásárhely), júl. 12./"
2001. július 13
"A Magyar Reformátusok Világszövetsége júl. 4-6. között, Nagyvárad-Félixfürdőn tartott jubileumi közgyűléséről nyilatkozatot adott ki. A tisztújítás során az elnöki tisztségbe másodszorra is Tőkés László királyhágómelléki püspököt választották meg, az új főtitkár Takaró Mihály dunamelléki főgondnok, az új jegyző pedig dr. Hermán M. János, a Királyhágómelléki Egyházkerület előadótanácsosa lett. A közgyűlés indítványozta, hogy az Egyetemes Zsinattal közösen hozzanak létre egy külügyi és ökumenikus bizottságot nemzetközi kapcsolataik intézményes kiépítése céljából. A közgyűlés visszautasította azokat, a IV. Magyar Világtalálkozót és - általában - az MRVSZ-t érő, bel- és külföldről származó gyanúsítgatásokat és vádakat, melyek Krisztus evangéliumának és a nemzet szolgálatának ügyét egymással szembe akarják állítani. - Az MRVSZ teljes támogatásáról biztosítja a státustörvényt. Kiemelt fontosságú feladat a kommunizmus idején elsorvasztott és az utóbbi évtizedben újraalakult magyar református iskolarendszer továbbfejlesztése, külön hangsúlyt fektetve a felsőoktatási tanintézetek támogatására (Károli Gáspár Református Egyetem, Partiumi Keresztény Egyetem, Kálvin János Teológiai Akadémia stb.). /Nyilatkozat. = Bihari Napló (Nagyvárad), júl. 13"
2001. július 13.
"Júl. 12-én Bukarestbe érkezett Martonyi János magyar külügyminiszter. Kíséretében van Szabó Tibor államtitkár, a Határon Túli Magyarok Hivatalának elnöke, valamint Lőrinc Csaba külügyi helyettes államtitkár. A két külügyminiszter nem hivatalos találkozójára júl. 13-án kerül sor. A kora délutáni órákban fogadja őt Adrian Nastase kormányfő, majd Markó Bélával, az RMDSZ elnökével találkozik, ezt követően pedig visszarepül Budapestre. - A román kormánypárt külpolitikai kérdésekkel foglalkozó vezető politikusai annak eredményességét illetően egyrészt kételyeiket fogalmazták meg, másrészt azt hangsúlyozták, hogy Románia számára csak a státustörvény felfüggesztése lehet elfogadható megoldás. Ezt tételesen is kinyilvánította Ghiorghi Prisecaru szenátor, a szenátus külügyi bizottságának elnöke. Adrian Nastase kormányfő, valamint Liviu Maior szenátor homályos megfogalmazásban ugyanezen véleményének adott hangot, üdvözölve az Európai Parlament külügyi bizottságának módosító javaslatait a státustörvény kapcsán a készülő magyar országjelentéshez. /Viszonyulások. = Hargita Népe (Csíkszereda), júl. 13./"
2001. július 13.
"A külügyminisztérium külön programot dolgoz ki a közeli jövőben a Jugoszláviában élő románok támogatására - jelentette be Cristian Niculescu külügyi államtitkár. A minisztérium küldöttsége július 2. és 8. között hét románok lakta várost keresett fel a Vajdaságban és a Timok-völgyében, hogy a helyszínen tájékozódjanak a Jugoszláviában élő románok helyzetéről, gondjairól. A hivatalos jugoszláv statisztikák szerint a Vajdaságban 40 ezer, a Timok völgyében 17-20 ezer román nemzetiségű él. A román küldöttség azonban a helyi románság vezetőitől azt a tájékoztatást kapta, hogy a románajkúak száma eléri a fél milliót. A vajdasági románokat a jugoszláv hatóságok elismerik nemzeti kisebbségnek, a Timok-völgyi románoknak azonban - akiket vlahoknak neveznek - nem adják meg a nemzeti kisebbségeket megillető jogokat - hangsúlyozta a román államtitkár. A vajdasági románok gondjai között egyes ingatlanok visszaszolgáltatását, egy román kulturális központ létrehozását, a román nyelvű iskolák anyagi támogatását, valamint a helyi román ortodox püspökség helyzetének rendezését említette Niculescu. /Románia gondoskodik határon túli testvéreiről. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 13./"
2001. július 13.
"Adrian Nastase miniszterelnök üdvözölte, hogy az Európai Parlament külügyi bizottsága olyan módosító javaslatot fogadott el a készülő magyar országjelentéshez, amely megbízná a külügyi bizottságot: vizsgálja meg, hogy a magyar státustörvény összeegyeztethető-e az EU jogszabályaival, a tagállamok közötti jószomszédság és együttműködés elveivel. - Az etnikai alapon történő szociális és gazdasági diszkrimináció formái csak idegességet és elégedetlenséget okoznak - mondotta a kormányfő. Liviu Maior szenátor, a parlament európai integrációs bizottságának elnöke nagyon fontosnak nevezte a készülő magyar országjelentéshez fűzött módosító javaslat elfogadását, mivel véleménye szerint ez arra kötelezi az Európai Parlament külügyi bizottságát, és az EU "kormányának" tekintett Európai Bizottságot is, hogy fogalmazza meg álláspontját a magyar státustörvényről. A szenátor elismerte: "lehetséges, hogy a státustörvény megfelel" Magyarország és az Európai Unió megállapodásának, de szerinte nem törvényes, mert megsérti a román-magyar alapszerződést, és a diszkriminációt tiltó európai konvenciót, amelyet belefoglaltak a Nizzai Szerződésbe is. Maior szerint a román-magyar külügyminiszteri tárgyalások akkor járnának jó eredménnyel, ha a magyar fél elfogadná Adrian Nastase román miniszterelnök javaslatát: a státustörvényt függesszék fel addig, amíg Magyarország be nem lép az Európai Unióba. /Csak Magyarország EU-integrációja után alkalmazzák a státustörvényt! - indítványozza Bukarest a ma kezdődő román-magyar külügyi találkozón. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 13./"
2001. július 13.
"Néhány hete újította fel a bukaresti és a kijevi diplomácia a máig rendezetlen tengeri határvonalról szóló tárgyalásokat. A felek elsősorban a Kígyó-sziget és térsége hovatartozását vitatják. A lakatlan földterületnek stratégiai jelentősége van, illetve a Crimean Petroleum nevű ukrán-brit vegyesvállalat kutatói kiaknázásra alkalmas mennyiségű kőolajat és földgázt találtak a sziget közelében. A román külügyminisztérium közleményében azzal vádolta Ukrajnát, hogy megsértette azt a kétoldalú megállapodást, amely szerint a tengeri határrendezési tárgyalások idején a felek nem folytatnak kitermelést a vitatott térségben. A román külügy szóbeli jegyzékben felszólította a kijevi hatóságokat, hogy késedelem nélkül állíttassák le a próbafúrásokat, és tájékoztassák Bukarestet a történtekről. /Román-ukrán tengeri határvita. Olaj a Kígyó-sziget környékén. = Bihari Napló (Nagyvárad), júl. 13./"
2001. július 13.
"Az RMDSZ azt javasolja, hogy töröljék az alkotmányból az "egységes nemzetállam" meghatározást, illetve teremtsék meg több államnyelv elismerésének a lehetőségét - nyilatkozta a Mediafaxnak Szabó Károly Szatmár megyei szenátor. Elképzelhetetlen, hogy csakis a románt ismerjék el hivatalos nyelvnek egy olyan országban, ahol törvény írja elő a közigazgatásban való anyanyelvhasználatot bizonyos településeken. Eckstein-Kovács Péter Kolozs megyei szenátor emlékeztetett: az RMDSZ az alkotmánnyal kapcsolatos fenntartásait már ennek elfogadása pillanatában, 1991-ben megfogalmazta, amikor ellene szavazott. Egyre időszerűbbé válik a módosítás, természetes tehát az, hogy az RMDSZ újrafogalmazza tíz évvel ezelőtti kritikai észrevételeit. /Sz. K. [Székely Kriszta]: Töröljék az Alkotmányból az "egységes nemzetállam"-ot - javasolja az RMDSZ. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 13./"
2001. július 13.
"A törvény szerint kizárólag a polgármester terjesztheti elő a költségvetést, Vasile Soporan prefektus közbenjárásával azonban júl. 12-én a kolozsvári tanács rendkívüli ülésen elfogadta a város büdzséjét. A határozattervezet kiindulópontjául a polgármester által június közepén a városházi közlöny hasábjain nyilvánosságra hozott számadatok szolgáltak. Ezzel az immár több mint másfél hónapja húzódó konfliktus véget érhet. A döntés után Gheorghe Funar polgármester kifejtette: nem alkalmazza a tanácsosok által elfogadott költségvetést és büntető feljelentést tesz ellenük az ügyészségen. /Kiss Olivér: Elfogadta a tanács a költségvetést. Véget érhet a másfél hónapja húzódó konfliktus. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 13./"
2001. július 13.
"Júl. 12-én Gheorghe Funar polgármester önként ment el rendőrségi kihallgatásra. Újságíróknak nyilatkozva Funar elmondta: a kihallgatás időpontját több ízben egyeztetni kellett. A polgármestert a jún. 21-én szervezett úgynevezett kortárs művészeti kiállítás ügyében hallgatták ki. Mint ismeretes, Funar költségvetés helyett marhacsontokat tett a tanácsosok asztalára. A közegészségügyi igazgatóság vizsgálatai szerint a csontok fertőzőek voltak és a tanácsosok megbetegedéséhez vezethettek volna. /K. O.: Újból kihallgatták a polgármestert. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 13./"
2001. július 13.
"Október 1-jén megkezdődhet a képzés az Erdélyi Magyar Tudományegyetem - hivatalos nevén: Sapientia Egyetem - hét vagy kilenc, esetleg tíz karán. Azért a feltételes mód, mert Romániában szokás szerint mindig minden bizonytalan, változhatnak kész tényként vélt dolgok, ígéretek. Az elfogadott és elfogadásra váró egyetemi karok végleges működési engedélyét 2007-ben adhatják meg, a Sapientia egésze pedig 2010 körül szerezhet tényleges egyetemi jogállást. Július 23-án összesen hét szakon lesz felvételi vizsga. Háromféle ösztöndíjat biztosítanak: szociális, tanulmányi és érdemösztöndíj. Az ösztöndíjalap negyven százalékát a szociálisra fordítják. A tandíj évi 200 dollár, az egyetem fenntartása szempontjából elenyésző a befolyó összeg. A több mint 300 leendő diák számára létesített hét kar (szak) biztató kezdés, de csak kis hányada a majdani Sapientia Egyetemnek. A magyar kormány és az Országgyűlés által elfogadott költségvetési támogatási rendszer /évi kétmilliárd forint/ nélkül lehetetlen lett volna ilyen nagy dimenziójú erdélyi magyar magánegyetem létesítése. Az anyaország másfél év alatt pótolta azt, amit a román állam nem volt hajlandó megadni tizenegy és fél év alatt, az 1990 előtti 30 évről nem is beszélve. A Sapientia esetében is megjelenhet még a magyar-román kétnyelvűség kötelezettsége, sőt, a Sapientia ideiglenes működését szavatoló határozat szövegében is van egy olyan ravasz megfogalmazás, miszerint bizonyos karok tannyelvét "az igények szerint" állapítják meg. Erdélyi magyar részről felmerült az az igény, hogy távlatilag a román állam is támogassa anyagilag a költségvetésből - a Sapientia magánegyetemet, a kétmilliós lélekszámú romániai magyarság már csak adófizetői mivoltából is jogosult lenne erre. A kolozsvári BBTE vezetői nem tagadják, hogy számukra konkurenciát jelent a Sapientia, ezért várható, hogy a BBTE szenátusa tesz néhány kedvező, ösztönző lépést a magyar tannyelvű oktatás kiszélesítésére. - A Sapientia Alapítvány megvásárolta a csíkszeredai Hargita szállót, ez lesz a csíkszeredai fakultás székhelye, oktatási központja. Marosvásárhelyen bérelt helyiségekben kezdődik az oktatás, amíg megépül a saját egyetemi központ. Kolozsváron a Sapientia Alapítvány megvásárolta a Bocskai István fejedelem egykori házát, itt lesz a Sapientia Egyetem központi székhelye, rektori hivatala. /Botos László: Kaput nyit az erdélyi magyar egyetem. Anyaországi ajándék. = Székely Hírmondó (Kézdivásárhely), júl. 13./"
2001. július 13.
"Júl. 12-én Bukarestbe érkezett Martonyi János magyar külügyminiszter. Kíséretében van Szabó Tibor államtitkár, a Határon Túli Magyarok Hivatalának elnöke, valamint Lőrinc Csaba külügyi helyettes államtitkár. A két külügyminiszter nem hivatalos találkozójára júl. 13-án kerül sor. A kora délutáni órákban fogadja őt Adrian Nastase kormányfő, majd Markó Bélával, az RMDSZ elnökével találkozik, ezt követően pedig visszarepül Budapestre. - A román kormánypárt külpolitikai kérdésekkel foglalkozó vezető politikusai annak eredményességét illetően egyrészt kételyeiket fogalmazták meg, másrészt azt hangsúlyozták, hogy Románia számára csak a státustörvény felfüggesztése lehet elfogadható megoldás. Ezt tételesen is kinyilvánította Ghiorghi Prisecaru szenátor, a szenátus külügyi bizottságának elnöke. Adrian Nastase kormányfő, valamint Liviu Maior szenátor homályos megfogalmazásban ugyanezen véleményének adott hangot, üdvözölve az Európai Parlament külügyi bizottságának módosító javaslatait a státustörvény kapcsán a készülő magyar országjelentéshez. - A külügyminisztérium külön programot dolgoz ki a Jugoszláviában élő románok támogatására - közölte Cristian Niculescu államtitkár. Ennek értelmében a kormány támogatni szándékszik - többek között - a Timok-völgyi románokat, nevezetesen iskoláikat, templomaikat stb., s ugyanakkor ösztöndíjakat nyújtanának, iskolai táborokat, szakmai továbbképzőket szerveznének. /Viszonyulások. = Hargita Népe (Csíkszereda), júl. 13./"
2001. július 13.
"A kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetemhez tartozó kézdivásárhelyi főiskolára nappali tanító-angol szakon 27 hely indul, ebből kettőt roma nemzetiségű jelöltnek tartanak fenn. Az új tanévben is indul látogatásnélküli tanító-óvodapedagógus szak. Felvilágosításért a kézdivásárhelyi Bod Péter Tanítóképző titkárságához kell fordulni. /Főiskolai hírek. = Székely Hírmondó (Kézdivásárhely), júl. 13./"
2001. július 13.
"A sajtón keresztül támadják a román és a szlovák politikusok a magyar státustörvényt, közben mindkét országnak van hasonló törvénye. Több mint négy éve, 1997. július 5-én lépett életbe Szlovákiában a "külföldi állampolgárságú szlovákokról" szóló törvény. Ez a rendelkezés szabályozza a világ szlováksága azon részének jogait és kötelezettségeit az anyaország területén, akiknek nincs szlovák állampolgárságuk. "Külföldi szlovák" az, aki szlovák nemzetiségű vagy a szlovák etnikumhoz tartozik. Ez legalább passzív nyelvismeretet és a szlovák kultúrában való tájékozottságot jelent. Aki a kedvezményeket biztosító igazolványt szeretné kiváltani, három nemzedékre visszamenőleg iratokkal kell bizonyítania, hogy ősei szlovákok voltak. Ha nem tud hivatalos papírokat bemutatni, akkor más módon kell bizonyítania szlovákságát. A szlovák státustörvény alapján a nem szlovák nemzetiségű családtagok nem kaphatják meg a szlovák igazolványt. A szlovák állam által kiállított okirat csak a személyi igazolvánnyal együtt érvényes. Ha egy "külföldi szlovák" az anyaországát szeretné felkeresni, igazolványa segítségével vízummentesen lépheti át a határt. Ha Szlovákiában tartózkodik, bármelyik iskolában tanulhat, munkát vállalhat, lényegében időkorlátozás nélkül, sőt adókedvezményben is részesülhet, ingatlanvásárlásra is jogosult. Szlovákia területén 50 százalékos kedvezménnyel utazhat autóbuszon és vasúton. Ha elmúlt 70 éves, mindezt ingyen teheti. A "külföldi szlovákok" a törvény értelmében illetéket sem kötelesek fizetni. Akinek igazolványa van, és minden törvényi feltételnek megfelel, kérheti a szlovák állampolgárságot. Az igazolvány viszonylag könnyen felcserélhető szlovák útlevélre és személyi igazolványra. - A román státustörvény 1998 nyarán született meg. A "nagyvilág román közösségeinek támogatásáról" szóló törvény 11 szakaszból áll. A szlovák törvénytől eltérően a román állam nem egyéneknek nyújt kedvezményt, hanem elsősorban a határain túl élő román közösségeket támogatja. Erre minden évben külön pénzösszeget biztosítanak az állami költségvetésből. A törvény értelmében a román tannyelvű oktatás, a kulturális-művészeti és ifjúsági események, valamint a civil társaságok által szervezett, nevelést szolgáló tanfolyamok kaphatnak támogatást. Rendkívüli helyzetekben - egyéni elbírálás alapján - az egészségügyi ellátás költségeit is megtérítik. A szlovák törvényhez hasonlóan a román státustörvény is bevonja a minisztériumokat a törvény végrehajtásába. Sőt a nagyvilág román közösségeinek támogatását célzó minisztériumközi tanács létrehozását is előírja. A miniszterelnök alá rendelt több minisztérium munkatársaiból álló testület véleményt mond a támogatást kérő szervezetek beadványairól, de döntési jogköre nincs. A törvény ötödik szakasza az Eudoxiu Hurmuzachi Központ felállításáról szól. A XIX. századi román kulturális és politikai élet legbefolyásosabb alakjáról elnevezett központ létrehozását 1998-ban a román kormány kétmilliárd lejjel támogatta. A kulturális intézet feladatai közé tartozik a határokon túl élő román fiatalok számára felkészítő tanfolyamok szervezése, hogy felvételt nyerhessenek bármilyen fokú romániai oktatási intézménybe. Akik a központ segítségével kapcsolódnak be a román oktatásba, tanulmányi ösztöndíjat és ingyenes kollégiumi elhelyezést is kaphatnak. /Státustörvény szlovák és román módra. Nemzettestvérek támogatása. = Székely Hírmondó (Kézdivásárhely), júl. 13./"
2001. július 13.
"Lengyelországban most készítik azt a törvényt, ami a Litvániában, Belaruszban és Ukrajnában élő lengyelek jogállását szabályozza. A lengyel törvénytervezet elsősorban arra a kétmillió lengyelre vonatkozik, akik a hajdan Lengyelországhoz tartozó területeken élnek. Európa sokszínű államai változatos formában adnak kedvezményeket a határaikon kívül élő nemzetrészeiknek. Arra is vannak példák, hogy az anyaország lakosaival egyenrangú jogállást kaphatnak, akik külföldön élnek, de nemzetiségüket tekintve az anyanemzethez tartoznak. Amíg két német állam volt, a keletnémetek automatikusan megkapták az állampolgárságot a Német Szövetségi Köztársaságban. A független Horvátország a németekhez hasonló jogot adott a határain túl élő horvátoknak. Írország esetében legalább az egyik nagyszülő ír származásának bizonyítása szükséges az ír útlevél megszerzéséhez. Az albániai görögök olyan személyi igazolványt válthatnak ki, amellyel Görögországban munkát vállalhatnak, és könnyebben utazhatnak be az Európai Unió területére. A szintén uniós tag Ausztria a romániai német kisebbséget támogatja hasonló módon. Spanyolországban a Latin-Amerikából, az egykori spanyol gyarmatokról érkezők élveznek előnyöket a többi külföldivel szemben. Európán kívül az Izraelbe bevándorolni szándékozók hitközségi igazolással nyernek jogot az állampolgárságra. Különleges viszonyt ápol egymással Nagy-Britannia és volt gyarmatai. Ausztráliában és Új-Zélandon szívesen látják a brit szigetekről érkezőket, ha munkát akarnak vállalni vagy le akarnak telepedni. A volt dél-amerikai holland gyarmat, Suriname lakossága országa függetlenné válásakor a holland állampolgárságot is választhatta. /Határtalan jogok. = Székely Hírmondó (Kézdivásárhely), júl. 13./"
2001. július 13.
"A magyar-román kormányközi vegyes bizottság keretében alakult kisebbségügyi együttműködési szakbizottság 1998 októbere óta érdemi munkát nem tudott végezni, és nem a magyar fél hibájából - jelentette ki Szabó Tibor államtitkár, a Határon Túli Magyarok Hivatalának elnöke, a szakbizottság társelnöke júl. 13-án, Bukarestben az MTI-nek adott nyilatkozatában. - Bár a bizottság tényleges működéséről nem beszélhetünk, a román társelnök idén febr. 21-én megfogalmazott kérésére márc. 2-án megküldtem a státustörvény tervezetének szövegét román partneremnek, Vasile Ionescu államtitkárnak, aki ezt követően többet erre a kérdésre nem tért vissza - hangsúlyozta Szabó Tibor, magyar társelnök elmondta, hogy az 1997. október 9-én tartott alakuló ülés csupán arra adott alkalmat, hogy áttekintsék a romániai magyar, illetve a magyarországi román kisebbségek helyzetével kapcsolatos aktuális kérdéseket. Ennek nyomán második, 1998. okt. 13-án tartott ülésén a szakbizottság 21 pontban fogalmazta meg ajánlásait. Ebből 7 ajánlás a magyar, 12 a román, kettő pedig mind a két kormánynak szólt. - A magyar kormány két hónappal később jóváhagyta az ajánlásokat, a román kormány viszont mind a mai napig nem tette ezt meg - szögezte le Szabó Tibor. A román külügyminisztérium 1999. márciusában jelezte: a román fél nem tudja felvállalni az ajánlások tartalmát, tartalmi és formai kifogásai miatt azokat újra kívánja tárgyalni. 1999. Júl. 30-án a szakbizottság harmadik, Bukarestben tartott ülésén formális konzultáció történt, a lényegi pontok helyett arról folyt vita, hogy tehet-e a szakbizottság ajánlásokat a kormányoknak. - A román fél ugyan nem vitatta, hogy az ajánlások a két nemzeti kisebbség időszerű elvárásait és igényeit fogalmazzák meg, de azok teljesítésére, megvalósíthatóságára érdemi választ nem adott. A tavaly decemberben hatalomra került új román kormány képviselői idén februárban egyetértettek a szakbizottság munkájának mihamarabbi újjáélesztésével. Az ajánlások romániai státusának bizonytalanságát elsősorban a román fél belső kommunikációs problémáira vezették vissza. Az azóta eltelt időben csak annyi történt, hogy a magyar fél a megadott határidő előtt, a román fél pedig majd két hónapos késéssel elkészítette saját értékelését az ajánlások végrehajtásának helyzetéről. A kapcsolatfelvétel a szakbizottság titkárainak szintjén nem történhetett meg, mivel román részről a korábbi ígéret ellenére mostanáig nem neveztek ki titkárt - fejezte be a szakbizottság eddigi közös munkájának összefoglalását Szabó Tibor. /MTI, júl. 13./"
2001. július 13.
"Júl. 13-án kezdi meg a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége a költözést abba az irodába, amelyet a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának csángóalapjából vásárolt Bákóban /egy tömbház háromszobás földszinti lakása/. Bartha András, a szövetség elnöke elmondta, az iroda korábban bérelt lakásban működött, az új székházat azonban sikerült megvásárolni a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma által elkülönített tavalyi csángókeretből. Ugyanabból a forrásból Forrófalván már megvásároltak egy telket, amelyre tájház épül, és folyamatban van egy pusztinai telek megvásárlása is hasonló céllal. "Ezekben a falvakban lesznek hát olyan központjaink, ahová hazatérhetnek az Erdélyben és Magyarországon tanuló csángó diákok." "Itt programokat szervezhetnek, tanítást vállalhatnak - fogalmazott Bartha András. - De ezek az épületek arra is alkalmasak lesznek, hogy gyűléseket tartsanak bennük a helyi közösségek, hogy elszállásolják a csángó falvakba érkező vendégeket. Az idei keretből Somoskán és Rekecsinben vásárolnak telket, hogy tájházat építsenek ezekben a falvakban is. A pénzügyek lebonyolításával megbízott EMKE elnöke, Kötő József örvendetesnek tartotta, hogy a magyar állam évi 100 millió forintot képes elkülöníteni a csángók számára. "Úgy néz ki, végre nem önjelölt próféták mentegetik a csángókat, hanem átgondolt, szakszerű, egységes stratégia kezd kialakulni" - jegyezte meg Kötő József, az EMKE elnöke. /Gazda Árpád: Költözik a csángószövetség. = Krónika (Kolozsvár), júl. 13./"
2001. július 13.
"A Serban Gratian Kolozs megyei tanácselnök vezette küldöttség júl. 13-án indul Fejér megyébe, hogy viszonozza a magyarországi önkormányzati képviselők elmúlt évi látogatását. Tavaly Kolozsváron sor került egy szándéknyilatkozat aláírására, amelyet ezúttal véglegesítenek majd a két megye vezetői. Az együttműködési megállapodás gazdasági, társadalmi és kulturális téren jelent kapcsolattartási és együttműködési lehetőséget. /Együttműködési megállapodás Fejér és Kolozs megyék között. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 13./"
2001. július 13.
"A Kölcsey Kollégium /Szatmárnémeti/ diákjai jól szerepeltek az érettségin. Ennek ellenére minden eddiginél több kölcseys diák megy külföldre, elsősorban az anyaországi egyetemekre tanulni. Éppen most, amikor az Erdélyi Magyar Tudományegyetem beindul! Igaz, a Sapientia Egyetem karainak zömét az utolsó pillanatban hagyták jóvá. Lehet, szándékosan járt így el a hatalom, hadd menjenek csak ki az országból a magyar fiatalok. A fiatalok távozásának fő oka a rossz gazdasági helyzet, a nyomor, a jövőtlenség. A másik baj az, hogy a legjobbak nem tudnak itthon kreatív munkát végezni, nincs rá lehetőség, vagy eleve a többségieket teszik ilyen pozícióba. Tavaly Szatmár megyéből két osztályra való magyar fiatal ment az anyaországi egyetemekre, jelzések szerint most akár négy is. /Sike Lajos: Talán azért is, mert közel a határ és nagy a nyomás. A Kölcseyből egy egész osztály átiratkozott! = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 13./"
2001. július 13.
"A 89-es változás után elsőként létesült brassói kereskedelmi televízióban /RTT/ már 11 éve létezik magyar és német nyelven is sugárzott műsor. A magyar szerkesztőség munkatársai, főképp Bálint Ferenc tanár, a magyar adás főszerkesztője révén díjakban is részesült, alapítványi támogatásokban is műsorai kulturális sokszínűségéért. Eddig megszakítás nélkül volt magyar adás, de néhány hete nincs. Florin Boitos igazgató elmondta, hogy a nyári programra való áttérés miatt megszüntetett műsorokat, köztük a szombat és vasárnap nyolc órától sugárzott magyar és német adást is. A nyári műsorrácsa tervek szerint szeptember közepéig tart. A nyár folyamán a stúdió nagyméretű korszerűsítését végzik el. Az újjászervezett stúdió otthona lesz mind a magyar, mind a német, mind pedig a román nyelvű műsoroknak. /Tóásó Áron Zoltán: Nincs, de lesz! = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 13./"
2001. július 13.
" Júl. 4-8. között 18. alkalommal rendezték meg a csíkszeredai Régizene Fesztivált. Több ízben elhangzott, hogy a fesztivál szervezésében nagyobb részt kellene vállalnia a megyeszékhelynek. Váli József, a Régizene Fesztivál főszervezője kiemelte, hogy a fesztivál a város identitását is valahol meghatározza. A Régizene Fesztivál már nevében is hordozza a Csíkszereda szót. Nagy meglepetést okozott a művészeknek és a közönségnek a Harmónia Kórus, a csíkszeredai Régizene Együttes fellépése. Új színfoltot jelentett a brassói oboaegyüttes, a remetei gyerekek, az udvarhelyiek, és a Jánosi Együttes szereplése is. A koncertező együttesek honorárium nélkül léptek fel. /Szatmári László: Csíkszeredai Régizene Fesztivál. = Hargita Népe (Csíkszereda), júl. 13./"
2001. július 13.
" A Harag György Társulat /Szatmárnémeti/ megyei turnéra indul Csokonai Vitéz Mihály Az özvegy Karnyóné s két szeleburdiak című vígjátékával. Támogatást nyertek a budapesti Nemzeti Kulturális Alapnál a kiszállás fedezésére. Augusztusra és szeptember közepéig vannak már meghívásaik, szombat-vasárnapi kiszállásokat, fellépéseket is vállalnak, ha arra igény van. Van már meghívásunk más megyéből is. /(benedek): A nyári szünet alatt: Megyei turnéra készül a színház magyar társulata. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), júl. 13./"
2001. július 13.
"A Kisküküllő menti Térségi Társulás (KTT) a kibédi Seprődi János Művelődési Egyesület közreműködésével pályázatot nyert az Illyés Közalapítványnál. Céljuk: Gyulakuta, Kelementelke, Rava és Makfalva községekben közösségfejlesztő programokat szerveznek, aktivizálják a fiatalokat (és nem csak), hogy saját erőforrásaikat felhasználva megoldásokat találjanak a helyi problémákra. A program keretében a szakmunkát a székelyföldi Közösségfejlesztők Egyesületének vezetője Balla Zoltán végzi, bevonva a helyi fiatalokat, egyetemistákat és a közösségi problémák iránt érdeklődőket. /Régiós közösségfejlesztés. = Népújság (Marosvásárhely), júl. 13./"
2001. július 13.
"Tíz év krónikája kis füzetbe foglalva - ez a hagyományos nyár eleji véndiáktalálkozók eredménye a Szatmárnémetiben levő Kölcsey Ferenc Gimnáziumban. A szervezőbizottság, dolgozik a júl. 14-i, jubileumi rendezvény előkészítésén. Hat zászlóval vonulnak majd be a díszmagyarban pompázó lányok és bocskaiba öltözött fiúk: a Véndiák- és a Millenniumi zászló; a Kölcsey Ferenc Főgimnázium, a református és a katolikus gimnáziumok, valamint a Cserkész Szövetség zászlói - e zászlók felszalagozása sem lesz mindennapi esemény. E napon találkoznak az ötven évvel ezelőtt végzettek és erre a napra időzítette véndiáktalálkozóját más évfolyamok végzős osztálya is. /(benedek): Szatmárnémeti, 2001. július 14. Véndiáktalálkozó - tizedik, jubileumi rendezvény. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), júl. 13./"
2001. július 13.
"Újabb helyi kiadvány látott napvilágot, a Végvári Kisbíró. A szerkesztők, akik egyben a falu vezetői is: Kádár Levente, Kele István, Micu Károly, Pastean Erika, ifj. Szarvas Lajos, Szoboszlai-Gáspár István és Valkai-Németh György. /(SZ. I.): Útnak indult a Végvári Kisbíró. = Nyugati Jelen (Arad), júl. 13./"
2001. július 13.
"Megjelent az Erdélyi Szép Szó 2000 - Erdélyi költők és prózaírók antológiája /Hargita Kiadóhivatal, Pro-Print Könyvkiadó, Csíkszereda, 2001/, a magyarországi Szép versek és a Körkép (szép prózák) antológiák mintájára. Az egyetemes magyar irodalom egészén belül az Erdélyben születő szépliteratúra jelentős részt képvisel. A kiadó egy erdélyi irodalmi antológia közös kiadásának évente megismétlődő feladatára vállalkozott. Az antológia több mint ötven erdélyi író, költő alkotásait mutatja be. /Ferenczes István: Erdélyi Szép Szó 2000. = Hargita Népe (Csíkszereda), júl. 13./"
2001. július 13.
"12 évvel ezelőtt szervezte első nyári táborát a csíkmadarasi 4-es számú Szent István cserkészcsapat. A madarasi cserkészek a hét végén a Hargita lábánál, a madarasi erdőn vernek sátrat. A kolozsvári 7-es számú Brassai Sámuel cserkészcsapat tagjait mára várják, vasárnap pedig svájci cserkészekkel gyarapodik a tábor létszáma. /(Szőcs Ibolya): Cserkésztábor Csíkmadarason. = Hargita Népe (Csíkszereda), júl. 13./"
2001. július 13.
"Hetedik alkalommal szervezett alkotótábort a Maros megyei MADISZ, idén a Megyei Ifjúsági- és Sportigazgatósággal közösen. Szovátán, az egyhetes rendezvényen 19 marosvásárhelyi, temesvári, székelyudvarhelyi és szabadkai fiatal alkotó bizonyította tehetségét. /Simon Virág: VII. Nemzetközi Alkotótábor Szovátán. = Népújság (Marosvásárhely), júl. 13./"
2001. július 14.
"Júl. 13-án tárgyalt Romániában, Snagovban Martonyi János magyar és Mircea Geoana román külügyminiszter. A magyar státustörvény megítélésében nem közeledtek az álláspontok. A két fél abban állapodott meg, hogy a kormányközi vegyes bizottság keretében szeptemberben Budapesten folytatják a tárgyalásokat a kérdésről. A találkozó után a két külügyminiszter közös sajtóértekezletén Mircea Geoana hosszú nyilatkozatban ismertette a román álláspontot. Leszögezte, hogy a törvény számos eleme differenciáltan kezeli a román állampolgárokat. Aggodalmát fejezte ki a jogszabály területen kívüli hatása miatt, amit elfogadhatatlannak és az európai normák keretébe nem illeszthetőnek nevezett. Román megítélés szerint a törvénynek olyan szociális és gazdasági aspektusai is vannak, amelyek túllépnek a nemzeti kisebbségek védelmével foglalkozó európai normák keretein. Geoana hangsúlyozta, hogy a magyar fél érvei nem adtak választ a román fenntartásokra és aggodalmakra. Azt javasolta, hogy mindaddig függesszék fel a státustörvényt, amíg Magyarország be nem fejezi tárgyalásait az Európai Unióval. Martonyi ezt a román javaslatot határozottan visszautasította. Hozzátette: megítélése szerint a román aggodalmakat a törvény egyetlen betűjének módosítása nélkül is el lehet oszlatni. Hangsúlyozta: a magyar törvény nem kíván semmiféle hátrányos megkülönböztetést tenni a román állampolgárok között. Mindkét miniszter leszögezte, hogy a magyar és a román kormány egyaránt nagyon fontosnak tartja a két ország közti partneri kapcsolatok fejlesztését. Martonyi újságírói kérdésre válaszolva kijelentette: Magyarország változatlanul határozottan támogatja Románia európai és euroatlanti integrációját, bármilyen legyen is Románia álláspontja a státustörvényről. A magyar külügyminiszter kifejtette: Magyarország nem vezet be vízumkényszert a szomszédos államokkal szemben, amikor elnyeri az Európai Uniós tagságot. Markó Béla szövetségi elnök találkozott Martonyi Jánossal. A magyar külügyminiszter tájékoztatta az RMDSZ vezetőit a román miniszterelnökkel és külügyminiszterrel folytatott tárgyalások eredményeiről. Markó Béla ismertette az RMDSZ álláspontját. Mint köztudott, a szövetség üdvözli a szomszédos országokban élő magyarokra vonatkozó kedvezménytörvényt, amelynek alkalmazását a romániai magyarság részéről nagy várakozás előzi meg. Az RMDSZ elnöke kifejtette, hogy a törvény körüli vitának nem kellene rontania a román-magyar kapcsolatokon, és ez a mai magas szintű megbeszélés azt bizonyította, hogy van esély a közös megoldási módok megtalálására. /Nem sikerült közelíteni az álláspontokat. Magyar-román külügyminiszteri tárgyalások Snagovon. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 14./"
2001. július 14.
"Talán a magyar tárgyalási készség egyértelmű kimutatása az egyetlen hozadéka Martonyi János magyar külügyminiszter júl. 13-i romániai megbeszéléseinek. Nem kár-e a drága miniszteri időért, a fáradságért, az útiköltségért? Szükséges-e az olyan tárgyalás, amelyiken a felek nem tesznek egyebet, mint elismétlik korábbi álláspontjukat? Az alkalmazás többéves felfüggesztésére vonatkozó román kérés a törvény megváltoztatását jelenti. Snagov - ahol 45 évvel ezelőtt Nagy Imre miniszterelnök és társai élvezték a román "vendégszeretetet" - nem produkált újdonságot. A felek ugyanúgy elbeszéltek egymás mellett, mint 1956. november 22-én Nagy Imre és a hozzá látogató Valter Roman és Emil Bodnaras. /Gazda Árpád: Snagov szelleme. = Krónika (Kolozsvár), júl. 14./"