Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
2001. június 28.
"Puskás Zoltán RMDSZ-szenátor jún. 27-én benyújtott törvénytervezete értelmében az országos levéltárat köteleznék arra, hogy visszaszolgáltassa az egyházaknak azokat a nyilvántartási listákat és (születésekre, keresztelőkre, házasságokra és elhalálozásra vonatkozó) iratokat amelyeket 1945. március 6-1989. december 22. között a kommunista rendszer törvénytelenül elkobzott. /Puskás: Vissza az egyházi irattárat! = Szabadság (Kolozsvár), jún. 28./"
2001. június 28.
"A kisvárdai református templomban jún. 24-én tartott ökumenikus istentisztelet alkalmával Tempfli József nagyváradi római katolikus megyés püspököt a kisvárdai Tőkés László Alapítvány 2000. évi egyéni díjával tüntették ki. Az esemény alkalmával Csiszár Ákos református esperes elmondta: a díj a mindent felvállaló hitnek, a haza, a nemzet hűséges szolgálatának a jelképe. A laudatiót felolvasó Petróczki Ferenc, nyírbátori polgármester kiemelte Tempfli József cselekedeteinek hitelességét, azt, hogy nemcsak egyházának, hanem nemzetének is mindig hű fiaként egész életében küzdött az erőszakos asszimiláció ellen. A díj átadása után elsőként Tőkés László püspöke köszöntötte a kitüntetettet, akivel - mint mondotta - ugyanabban a lelkületben osztoznak, és akivel a nemzetépítő együvé tartozás köti össze. - Tempfli József /sz. Csanálos, 1931. ápr. 9./ 1990-től megyés püspök. /(boros): Tempfli József püspök kitüntetése. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), jún. 28./"
2001. június 28.
"Jún. 30-án öt fiatalt szentel pappá Reizer Pál püspök, közülük négyen a budapesti Központi Papnevelő Intézet végzősei, az ötödik a gyulafehérvári teológián végzett. A következő napokban lesz az öt Szatmár megyei kispap primíciája. /(m.j.): Pap- és diakónusszentelés a székesegyházban. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), jún. 28./"
2001. június 28.
"A Madách Imre Társaság négy CD-ből álló ajándékcsomagot juttatott el a következő kolozsvári iskoláknak: Apáczai Csere János Elméleti Líceum, Brassai Sámuel Elméleti Líceum, Báthory István Elméleti Líceum, Református Kollégium, Római Katolikus Gimnázium és az Unitárius Kollégium. Az értékes küldemény magában foglalja Madách Imre Az ember tragédiája eredeti kéziratának hasonmás kiadását, tanulmányokat, Madách levelezését Arany Jánossal, valamint Az ember tragédiájának 20 nyelven megjelent fordításait. /Értékes küldemény. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 28./"
2001. június 28.
"Június 21-én ötven csángó nemzetiségű öt-nyolcadik osztályos pusztinai, klézsei és somoskai gyermek érkezett Szatmárnémetibe, ahol a Szatmárnémeti MADISZ és CARITAS által rendezett üdülésen vesznek részt. Helyi magyar családok szállásolták el otthonaikban az ötven csángóföldi gyermeket. A legtöbb gyermek beszél ugyan magyarul, de némelyiküknél óriási hiányosságok mutatkoznak, ami az asszimilációs folyamat eredménye. /Ötven csángó gyermek üdül. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 28./"
2001. június 28.
"A Kölcsey Ferenc Főgimnáziumban /Szatmárnémeti/ magyar nyelven működő turisztikai posztliceális iskola egyetem előtti oktatási szintnek felel meg. Elek Imre, a technikum irányítótanára tájékoztatott: a turisztikai technikum 1998-ban indult és magyar nyelven működik. Tavaly 30 végzősünk volt, idén 25-en végeznek, ők ezekben a napokban vizsgáznak. A kezdet nehéz volt, magyar tannyelvű képzésről lévén szó, a tanári gárdát sem volt könnyű összehozni. Az évek során azonban sikerült kialakítani a szakembergárdát. /A turizmusnak van jövője. Beszélgetés a Kölcsey Ferenc Főgimnáziumban működő turisztikai technikum irányítótanárával. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), jún. 28./"
2001. június 28.
"Oltszakadát szórvány magyarsága ünnepelte a kereszténység és az állami lét ezredik évét A kb. 13. században épült Árpád-kori ódon templom zsúfolásig, átadták a millenniumi zászlót, amelyet a Pécs melletti Pallád önkormányzata ajándékozott Szakadát magyar közösségének. A kolozsvári magyar evangélikus egyházmegyéhez tartoznak, Mózes Árpád evangélikus püspök beszédének mottója volt: "Ne féljetek, mert az életben az marad felül, aki küzdeni tud!" Pozsony Ferenc egyetemi tanár előadása a régmúlt idők emlékeit ébresztette fel Szakadát magyarságában. /Kalmár Zoltán: Millennium Szakadáton. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 28./"
2001. június 28.
"A lap a 90 esztendős dr. Opra Pált köszöntötte. Dr. Opra Pál /sz. Szentivánlaborfalva, 1911. jún. 29./ Kolozsváron 1943-ban államtudományi doktorátust szerzett. 1940-1947-ig az EMGE statisztikai ügyosztályának munkatársa, 1948-tól a kolozsvári Mezőgazdasági Főiskolán tanár 1975-ig, nyugdíjaztatásáig. Feldolgozta az erdélyi megyék termék és termelési eredményeinek statisztikáját 1938-1944 között (kiadatlan kéziratban), később a mezőgazdasági üzemek szervezésével foglalkozott. Írásait az Erdélyi Gazda, Falvak (Dolgozó) Népe, Előre, Igazság, Romániai Magyar Szó, Korunk közölte. Mezőgazdasági szakkönyveket, főiskolai jegyezet írt. 1989 után, az RMGE megalakulásakor a Tanácsadói Testület tagja, a jogi szakbizottság elnöke volt. /Farkas Zoltán: Köszöntjük a 90 esztendős dr. Opra Pált. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 28./"
2001. június 28.
"A Nyílt Társadalomért Alapítvány támogatásával szervezett program keretében a magyar gyerekek Kolozsváron román családoknál laktak, az ideérkező román gyerekek pedig itteni magyar családoknál. A másik program: Sepsiszentgyörgyön elkezdődött a cigány és magyar gyerekek számára szervezett egyhetes tábor. A táborozás jó lehetőséget kínált az egymás kultúrájával, az együttélés lehetőségeivel és szabályaival való megismerkedésre. Az egyéves program keretében néhány hónapon keresztül rendszeres foglalkozáson vehettek részt az őrkői roma gyerekek. Irodalommal, írással, olvasással, számítógéppel ismerkedtek. /A közeledést szolgálják a rendezvények. Cigány-magyar és román-magyar közös táborokat szerveznek. = Krónika (Kolozsvár), jún. 28./"
2001. június 28.
"A Gyergyószárhegy központjában lévő, Kós Károly tervei alapján felépített Kultúrházat a német érdekeltségű, Glaskasten Intermedia Kft. és a helyi Cika Kulturális Alapítvány közösen koncesszionálná egy falusi kulturális központ létrehozása érdekében. Márkos András, a csíkszeredai származású, a hetvenes években Bécsbe, majd Amerikába disszidált, jelenleg Stuttgartban élő festőművész, 1999 augusztusában elhatározta, hogy egy időre "visszavonul" alkotni az itteni ferences kolostorba. Az elhanyagolt állapotban levő Kultúrotthon három termét tataroztatta, szerelte fel műteremnek, irodának és korszerű kiállítótérnek. Az azóta eltelt időszakban Márkos személyes kapcsolatai révén itt mutatták be először kortárs nyugati alkotók munkáit. Az időközben megjelent törvény alapján a szárhegyi közbirtokosság visszaigényelte régvolt tulajdonát, a művelődési házat. Később azonban a közbirtokosság tulajdonosi jogáról lemondott. A kultúrház így a tanács ellenőrzése alá került vissza, azóta különböző jogi problémák adódtak. Márkos kijelentette, tervét mindenképpen megvalósítja, létrehozza a kulturális központot. /Megrekedt a kezdeményezés? Kulturális központot hoznának létre Gyergyószárhegyen. = Krónika (Kolozsvár), jún. 28./"
2001. június 28.
"1989 után román képzőművészek nem szívesen rendeztek tárlatot Székelyudvarhelyen, és a székelyföldiek sem állítottak ki túl gyakran román városokban. Az udvarhelyi Kusztura Galéria változtatni akar ezen: Florin Morun iasi-i képzőművésszel román-magyar vegyes alkotócsoportot készülnek alapítani. Kusztura Szabolcs, a Kusztura Galéria vezetője szeretné, ha kialakulna egy vegyes, román-magyar művészcsoport. Más városok magyar képzőművészeire is számítanak. A baráti közeledés első lépése Morun kiállítása a Kusztura Galériában, amely jún. 29-én nyílik. /A művészet nyelvén beszélnek. Román-magyar közös alkotócsoport alakul. = Krónika (Kolozsvár), jún. 28./"
2001. június 28.
"Gábora Ede vendégfogadó, az Erdélyi Turizmus honlap szerkesztője azért hozta létre a weblapot /www.erdelyiturizmus.hu/, hogy teljes kínálatot nyújthasson Erdély turisztikájából, főleg a magyarországi turisták számára. Az adatgyűjtés nem volt túl egyszerű, mert bár Gábora Ede ingyen jelenteti meg a szállásadókat, ennek ellenére kevesen keresik meg. /Fejlődőben a faluturizmus. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), jún. 28./"
2001. június 28.
"Jún. 26-án Kolozsváron bemutatták Tamás Gáspár Miklós Idola Tribus című művét. A nacionalizmusról szóló könyv románul jelent meg Marius Tabacu és Borbély István fordításában, alcíme: A nemzeti érzület morális lényege. A kötetet Ciprian Mihali és Claude Karnoouh, a Babes-Bolyai Tudományegyetem filozófia karának tanárai mutatták be, majd a szerző előadását vita követte. Andrei Plesu előszava szerint "Gazsival együtt lenni intellektuális ünnepnek számít". /Köllő Katalin: Az üdvös erjesztő. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 28./"
2001. június 29.
"Székelykeresztúron június 23-án hat személyt tüntettek ki. Díszpolgári címet adományoztak a város leghűbb festőjének, Ipó Lászlónak, születésének 90. Évfordulóján. Pro Urbe-kitüntetésben részesült Herbert von Euw svájci állampolgár. Az ő segítségével épült fel a fiatfalvi modern orvosi rendelő, a Petőfi Sándor Általános Iskola és az Orbán Balázs negyed modern fűtésrendszere, továbbá Hartung György Somogybabod polgármestere, Szécsi András festőművész és Kárpáti Zoltán dunakeszi tanácsos. Szabó Kálmán Attila megírta a Székelykeresztúri Állami Tanítóképző Intézetének történetét. Ezért a munkájáért Székelykeresztúr Kultúrájáért kitüntetésben részesült. /Díszpolgári címek Keresztúron. = Hargita Népe (Csíkszereda), jún. 25./ Ipó László (Felsőboldogfalva, 1911. március 4. - Székelykeresztúr, 1991. március 22.) első egyéni kiállítása 1936-ban volt Székelykeresztúron, 1944-ben véglegesen Székelykeresztúron telepedett le. A festészet mellett a zenével is foglalkozott, 15 esztendőn át a keresztúri Filharmónia elsőhegedűse volt, kiváló mesterhegedűket is faragott. Versei, elmélkedései, önéletrajzi írásai sem maradnak el többi alkotásaitól. Megfestette, többek között, Kelemen Lajos, Tompa László, Benedek Elek, Makkai Sándor, dr. Molnár István arcképét. Több munkáját a székelykeresztúri múzeumnak adományozta. 1994-ben nevét viselő művészeti alapítvány alakult, 1995-ben emléktáblával jelölték meg azt az épületet, amelyben élt és alkotott. /Művelődés. = Hargita Népe (Csíkszereda), jún. 29./"
2001. június 29.
"A határon túli magyar szervezetek vezető politikusai jún. 27-én tanácskozást tartottak Budapesten a státustörvénnyel kapcsolatos helyzet elemzése végett, amelyen részt vettek a romániai, szlovákiai, jugoszláviai, ukrajnai, horvátországi és szlovéniai parlamenti, illetve tartományi képviselettel rendelkező magyar pártok és szervezetek képviselői. Németh Zsolt politikai államtitkár tájékozatott a helyzet bel- és külpolitikai vonatkozásairól, s nem tartotta indokoltnak, hogy néhány napon belül összehívják a Magyar Állandó Értekezlet rendkívüli ülését - ahogy a szocialisták kedden javasolták -, erre az ősz folyamán kerül sor. Szabó Tibor, a Határon Túli Magyarok Hivatala elnöke reményét fejezte ki, hogy hamarosan tárgyalóasztalhoz ül a magyar-román kisebbségi vegyes bizottság megvitatni a felmerült kérdéseket. A határon túli magyar politikusok végül az alábbi közös nyilatkozatot fogadták el.A Magyar Állandó Értekezlet parlamenti, illetve tartományi képviselettel rendelkező tagszervezetei a Romániában, a Szlovák Köztársaságban, a Jugoszláv Szövetségi Köztársaságban, az Ukrán Köztársaságban, a Horvát Köztársaságban és a Szlovén Köztársaságban képviselőik révén az alábbi nyilatkozatot teszik: 1. Üdvözlik a Magyar Köztársasággal szomszédos államokban élő magyarokról szóló törvényt, amelyet a Magyar Országgyűlés 2001. június 19-én 92 százalékos többséggel fogadott el. Ez a törvény hozzájárul a Kárpát-medencei térség további stabilizálódásához, mivel a számbeli kisebbségben élő magyar közösségek eddigi hátrányos megkülönböztetését hivatott csökkenteni. A törvény ezen szándékával hozzájárul az egyes országokban élő magyarok szülőföldön maradásához és boldogulásához. A törvény - anélkül hogy a hatálya alá tartozó személyekkel közjogi viszonyt teremtene - olyan szülőföldön igénybe vehető támogatások és magyarországi kedvezmények elnyerésére ad lehetőséget, amellyel segíti szülőföldjükön kulturális életük kibontakozását, oktatásügyük javulását. Elősegíti továbbá a közművelődési és oktatásügyi állapotuknak az adott országok színvonalára emelését és az európai színvonalhoz közelítését. A törvény ezzel hozzájárul az egész térség integrációs esélyeinek növeléséhez. 2. A Magyar Köztársasággal szomszédos államokban élő magyarokról szóló törvény a számbeli kisebbségben élő magyarok identitásának megőrzéséhez, elvándorlásuk megelőzéséhez járul hozzá. Egyúttal előmozdítja a nemzetközi kisebbségjogi normák, így az Európa Tanács kisebbségvédelmi keretegyezménye szellemének és céljainak teljesebb érvényesülését azáltal, hogy a kisebbségek esélyegyenlőségét kívánja elősegíteni. 3. A törvény előkészítését és elfogadását a számbeli kisebbségben élő egyes magyar közösségek szülőföldjének államaiban, és ennek következtében másutt is, félreértésekből származó vélemények kísérik. Ezen félreértések csökkentését és megszüntetését a már létező érdemi párbeszéd intézményesített formáinak igénybevételével célszerű rendezni a kétoldalú kapcsolatok keretében. Alapvető közös érdeknek tekintik az érdemi eszmecsere folytatását, valamint a meglévő kétoldalú szerződéses kapcsolatok rendszerét, és annak bővítését, amelyek a jószomszédi viszony meghatározó elemei voltak, és kell hogy maradjanak a jövőben is. 4. A nyilatkozat aláírói meggyőződéssel támogatják államaik euroatlanti integrációját, bízva abban, hogy kormányaik képviselik annak szellemiségét. Ezért is érdekük, hogy Magyarország Európai Unióhoz való csatlakozásának és NATO- tagságának előnyei kiterjedjenek a Magyarországgal szomszédos országokra is. Meggyőződésük, hogy Magyarország és a számbeli kisebbségben élő magyar közösségek közötti intézményes párbeszéd hozzájárul a térség stabilitásához és gazdasági fejlődéséhez. A számbeli kisebbségben élő magyar közösségek jogainak sérelme ugyanis az identitásvállalás szabadságának csorbulásához, beolvasztáshoz és elvándorláshoz vezethet, politikai-szociális feszültségeket okozva, amelyek gátolhatják a térség országainak euroatlanti integrációját, és új választóvonalakat hozhatnak létre. Egy ilyen helyzet kialakulása azonban ellentétes a térség állampolgárainak érdekeivel. 5. Jelen nyilatkozat aláírói megállapítják, hogy ezen törvény ugyan hozzájárul a Magyarországgal szomszédos államokban élő magyarság állapotának javításához, mindazonáltal továbbra is az egyes érintett országok felelősségének tartják a határon túli magyar közösségek helyzetének megnyugtató rendezését. Romániai Magyar Demokrata Szövetség, Magyar Koalíció Pártja, Vajdasági Magyar Szövetség, Vajdasági Magyar Demokrata Párt, Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség, Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége, Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség /Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 29./"
2001. június 29.
"Jún. 28-án a státustörvénnyel kapcsolatban egyeztetett Orbán Viktor kormányfő, Martonyi János külügyminiszter és Markó Béla, az RMDSZ elnöke Budapesten. A megbeszélésen részt vett Németh Zsolt, a külügyi tárca politikai államtitkára is. Markó Béla Martonyi Jánoshoz hasonlóan lényeges elemként emelte ki: jelen pillanatban a román és a magyar kormány is fontosnak tartja, hogy összeüljön a két ország kisebbségi vegyes bizottsága. Markó Bélához jelzések érkeztek, amelyek szerint a román kormány kész a párbeszédre, és nem kívánja élezni a feszültséget. Martonyi szerint most már látszik, hogy a jogszabállyal összefüggésben mely pontokon vannak nézetkülönbségek. - Meggyőződésem, hogy ezek jelentős részére létezik megoldás - fogalmazott a külügyminiszter. Markó elmondta, hogy a megbeszélésen a munkavállalás ügye is szóba került. Orbán Viktor kifejezte a kisebbségi magyarság szülőföldön tartásának közös érdekét. /Budapesti egyeztetés a státustörvényről. Martonyi: A román kormány késznek mutatkozik a párbeszédre. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 29./"
2001. június 29.
"Az Európa Tanács miniszteri bizottságának soros elnöke nem volt hajlandó diszkriminatív jellegűként elítélni a magyar státustörvényt. Ghiorghi Prisacaru kormánypárti képviselő, a román küldöttség vezetője azt kérdezte a miniszteri bizottság soros elnökétől, Ernst Walch liechtensteini külügyminisztertől, hogy a státustörvény érvényesíti-e a területenkívüliség elvét, diszkriminatív és negatív hatással van-e a magyar kisebbség és az illető országok etnikai többségének viszonyára? Walch, a miniszteri bizottság elnöke visszautasította, hogy részletesen válaszoljon a felvetett sok részkérdésre, ehelyett általános alapelvekre hívta fel a figyelmet. A nemzeti kisebbségek védelme közös teendő, az egész Európa Tanács feladata - állapította meg a miniszter. Hangsúlyozta, hogy a kisebbségek védelme kiemelkedő fontosságú, amit a jószomszédság szellemében és kölcsönös együttműködéssel kell megvalósítani. - "Ellenoffenzívába" kezdett a strasbourgi magyar delegáció: kezdeményezésükre több mint húsz támogató aláírással került az Európa Tanács parlamenti közgyűlésének házbizottsága elé jún. 28-án az a javaslat, amely a nemzeti kisebbségek önazonosságának védelmét szolgáló, úgynevezett határokon átnyúló együttműködés kérdésének tanulmányozását ajánlja a nemzetközi szervezet figyelmébe. Azt indítványozzák, hogy az ET vizsgálja meg, mennyiben teljesítik a tagországok a páneurópai szervezet ajánlásaiban megfogalmazott elveket és elvárásokat. A kezdeményezéshez csatlakozott több nyugat-európai - brit, német, dán - politikus, néhányan közülük a román indítványtól visszalépve sorakoztak fel a beadványhoz. Az aláírók között a magyar országgyűlési küldöttség tagjai mellett szerepel a Magyarországgal szomszédos államok parlamentjének több képviselője is. - Strasbourgi tájékoztatás szerint elszigetelődni látszik az a korábbi román kezdeményezés, amely a magyar státustörvénnyel kapcsolatos kifogásokhoz kívánt egyetértő véleményeket összegyűjteni. /Elutasító ET-válasz a román provokációra. Magyar "ellenoffenzíva": vizsgálják ki a tagországok kisebbségpolitikáját. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 29./"
2001. június 29.
"Jún. 28-án Bukarestben a magyar országgyűlési képviselők külügyi bizottsága Szent-Iványi István bizottsági elnök vezetésével megbeszélést tartottak a román parlament külügyi bizottságának tagjaival. A szélsőségesen nacionalista Nagy-Románia Párt képviselői a találkozó után közölték: ők tiltakozásul elhagyták a termet, mert a képviselőház külügyi bizottságának elnöke megtiltotta nekik, hogy szót váltsanak a magyar törvényhozókkal. A találkozón Radu Podgorean, a képviselőház bizottságának elnöke hosszasan kifejtette a magyar státustörvénnyel szembeni román kifogásokat, észrevételeket. A magyar képviselők tételesen cáfolták a román bírálatokat. A találkozó után Szent-Iványi István hangsúlyozta: a román fél is érdekelt abban, hogy a kétoldalú kapcsolatok szintjén rendezzék a státustörvénnyel kapcsolatos problémákat. Egyetértés volt abban, hogy Magyarországnak jogában áll támogatni a határain túli magyar közösségeket. Ők a támogatás módját vitatták, ellenzik a magyar igazolványok kiadását, területen kívüliséget feltételeznek ebben az ügyben. Mindenesetre elindult a konzultáció - fogalmazott a magyar képviselő. A magyar és a román külügyi bizottság tárgyalásain szóba kerültek más kérdések is. Az infrastrukturális beruházások szükségességével és Románia integrációs törekvéseivel kapcsolatban véleménykülönbség nem volt. Tárgyaltak a Temesvár-Kikinda vasútvonal megépítéséről, két új határátkelőhely megnyitásáról, az autópálya Debrecentől Kolozsvárig terjedő szakaszának megépítéséről. A magyar küldöttség biztosította a román parlament képviselőit: támogatják Románia csatlakozását a NATO-hoz. /Tárgyilagos kétoldalú parlamenti eszmecsere. = Népújság (Marosvásárhely), jún. 29./"
2001. június 29.
" Tibori Szabó Zoltán, a Népszabadság kolozsvári tudósítója ismét írt a státustörvény ellen /ezzel csatlakozott a román támadó cikkek íróihoz/. Szerinte a magyar diplomácia ez alkalommal is gyengébbnek bizonyul a románnál, "hatástalan tűzoltás folyik magyar részről Strasbourgban", a magyar kormány politikáját és a magyar diplomácia teljesítményét a magyarországi ellenzék bírálja, az újságíró szerint: erre több mint valószínű, rászolgáltak. Tibori Szabó Zoltán átvette a román sajtó és az SZDSZ támadó szövegét: a szomszédos országokkal meg sem próbáltak egyeztetni. "Egyféle nagymagyar gőg lengte át ezt a minket segíteni hivatott törvény kidolgozását" - állította. Holott ő figyelmeztetett, előző durva kirohanását /Státus - egyik magyarországi választási kampánytól a másikig, Szabadság, ápr. 24./ "féltésből született"-nek minősítette. /Tibori Szabó Zoltán: Státusmentés. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 29./"
2001. június 29.
"A Nastase-kormány szerint kaotikusan, főként a beruházások tekintetében nagy pazarlással folyt a reform az 1996 és 2000 közti időszakban. A stabil üzleti légkör hiánya mintegy 300 ezer vállalkozás csődjét és a beruházások megcsappanását eredményezte, az ipari szektor pedig csak veszteségeket és pénzügyi zárlatot teremtett. Míg 1996-ban az ipar a GDP 33,2 százalékát szolgáltatta, a ciklus végére az arány 27,6 százalékra süllyedt, az ipari beruházások pedig 43,8 százalékról 38 százalékra estek vissza. Az iparban foglalkoztatottak száma 2,5 millióról 1,6-ra csökkent. A kormányzat ezt a folyamatot szeretné megállítani és megfordítani. Azonban az év első négy hónapjában Románia kereskedelmi deficitje 1,27 milliárd dollár volt, ami három és félszer nagyobb a múlt év azonos periódusához képest. Románia az év első négy hónapjában 4,97 milliárd dollár értékben importált különböző árucikkeket, miközben az ország valutatartaléka 3 milliárd dollár körüli. Az exporttevékenység az egyetlen gazdasági tevékenység, amely emelkedő tendenciát mutat, s jelenleg 3,7 milliárd dollárra rúg. Románia közép- és hosszú távú adóssága 9,9 milliárd dollárt tesz ki, a rövid távú pedig 368 millió dollárt. /Bizonytalan a gazdasági növekedés. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 29./"
2001. június 29.
"Jún. 28- újabb együttműködési szerződést írtak alá a román és a magyar határrendészeti szervek Szatmárnémetiben. Egymásra utaltság jellemzi a román-magyar határszervek tevékenységét, mutatott rá a protokollum aláírásáról tartott sajtótájékoztatón Benedek József vezérőrnagy, sőt a magyar határrendészet parancsnoka azt sem titkolta, hogy az uniós csatlakozásért Magyarországnak egyre nagyobb szüksége van az erős román határvédelemre. Kollégája, Aurel Neagu dandártábornagy, a román határrendészet országos parancsnoka teljes együttműködési szándékáról biztosította a magyar felet. Bendek József elmondta: a magyar-ukrán határsáv megerősítését követően a jugoszláv után a román zöldhatár lett a közel-keleti embercsempészek leggyakrabban használt útvonala. Idegenrendészeti és bűnüldözési stratégián is dolgozik a két aláíró fél, hiszen az eddigi tapasztalatok szerint közös akciók nyomán számoltak fel több csempészhálózatot. A teherforgalomnak a petei határátkelőn át való megindításával kapcsolatban Bendek József csak személyes véleményét tudta tolmácsolni, szerinte két éven belül megindulhatnak a 7,5 tonnánál is nehezebb kamionok. Aurel Neagu több átkelő megnyitását és jobb törvénykezést lát elkerülhetetlennek a kapcsolatok fejlesztése érdekében, sőt azt is kijelentette: a román szervek rövidesen nem azt fogják kutatni hogy a magyar parancsnokság egy tagja merre jár Románia területén, hiszen tudni fogják, hogy az a kötelességét teljesíti. /Princz Csaba: Újabb szerződést írt alá a magyar és a román határrendészet. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), jún. 29./"
2001. június 29.
"Június 17-19-én a budapesti Magyar Művelődési Intézet a szórvány közművelődésről szervezett meghívásos tanácskozást. Erdély, Felvidék, Vajdaság, Őrvidék és Kárpátalja szórványképviselete elméleti, tanulmányi és helyi beszámolók alapján e korszakos problémákról alkotott képet, fogalmazhatott meg stratégiát. Gereben Ferenc, művelődésszociológus a felmérés alapján kifejtette, hogy Erdélyben legmagasabb az olvasási kultúra, legbővebb az elolvasási ízlésképlet. Gazda József nyugalmazott magyartanára megmaradási stratégiákat összegezte. Az oktatási, politikai, egyházi, művelődési, társadalmi stratégiák kellenek a fennmaradás érdekében. A szórványok beszámolói szerint a településben, nemzetben gondolkodók körében az értékek, a szimbólumok felértékelődnek. Alkotó értelmiségre, polgári életformát teremtő vezetőkre, megmaradást vállaló rimaszombati, lendvai, becskereki, belényesi, ipolyi, burgenlandi és aradi kulturális vállalkozókra, lelkészekre, múzeumigazgatókra, tanárokra, tanítókra, orvosokra, írókra, a szórvány problémáira érzékeny emberekre van szükség. /Kárpát-medencei tanácskozás. Szórványban, a megmaradásért. = Nyugati Jelen (Arad), jún. 29./"
2001. június 29.
"Nem kell költöznie a temesvári Magyar Házból a Bánság magyar nyelvű hetilapjának és az irodáiba befogadott magyar intézményeknek. A Temesvári Táblabíróság jogerős ítéletben utasította el az épület tulajdonosaként fellépő Timpress Rt. keresetét a kilakoltatási perben, amelyet a Heti Új Szót kiadó Reflex Kft. ellen indított. A magyar lap kiadója és szerkesztősége még nem nyugodhatott meg végképp. A ki nem fizetett közköltségek miatt és amiatt, a Reflex Kft.-nek közel 80 millió lejt kell fizetnie. Az ítéletet elfogadták, és a szerkesztőség emeletén működő RMDSZ-szel már meg is állapodtak arról, hogy fele-fele arányban fizetnek. A bánsági magyarság közadakozásából 1930-ban felépített, majd államosított Magyar Házat jogi ügyeskedések útján szerezte meg a Josif Constantin Dragan Olaszországban élő milliomos temesvári sajtócége. 1997-ben kormányrendelet mondta ki az épület visszaadását. A bánsági magyarság mégsem kapta vissza épületét, mert a Magyar Ház Rt. minden szinten elveszítette a pert, a kormányhatározatot pedig az Alkotmánybíróság hatálytalanította. /Maradnak a Magyar Házban. Nem kell kiköltöznie a Heti Új Szónak. = Krónika (Kolozsvár), jún. 29./"
2001. június 29.
"Szamosújvár örmény közösségének ünnepén, jún. 30-án, Világosító Szent Gergely-napi ünnepén az örmény-katolikus székesegyházban az ünnepi szentmisét Jakubinyi György érsek, örmény apostoli kormányzó celebrálja. A szentmise keretében fellép Köpeczi Kirkósa Júlia operaénekes és a helyi örmény közösség énekkara. Délután a szamosújváriak megtekinthetik a kolozsvári művészek közreműködésével szervezett "Cudar ez a világ...?" című előadást. Az előadásra a Pro Armenia Alapítvány szervezésében kerül sor. /Erkedi Csaba: Szamosújvári örmények ünnepe. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 29./"
2001. június 29.
"Nyolc személyt diakónussá, négyet pedig pappá szentelt az elmúlt napokban a gyulafehérvári székesegyházban dr. Jakubinyi György érsek. /Diakónus- és papszentelés a székesegyházban. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 29./"
2001. június 29.
"Erdei Ildikó, a temesvári Bartók Béla Líceum igazgatója közölte, hogy Temes megyében idén 121 nyolcadikos végzett magyar tagozaton. A képességvizsgára jelentkező 116 diák közül 86-an vették sikerrel az akadályt, ami 74,2%-ot jelent. Ez valamivel jobb a megyei átlagnál (73%) és hasonló a tavalyi eredményekhez. Temesváron összesen 100 magyar középiskolai hely van: 75 a Bartók Béla Líceum három osztályában, 25 a Gerhardinum Katolikus Líceumban. Csak 86 magyar gyermeknek sikerült a vizsgája, de a Gerhardinumba az egész egyházmegye területéről jönnek felvételizők, elsősorban Arad megyéből, ezért valószínű, hogy mind a négy osztály elindulhat. /Pataki Zoltán: Képességvizsga után, középiskolai felvételi előtt. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 29./"
2001. június 29.
"Az RMDSZ és az EMKE által folyó év februárjában meghirdetett, a Kisebbségi Tanács 2001. évi célalapjából a sajtótermékek támogatására kiírt pályázaton - melyet az idei esztendő június 1-től a Communitas Alapítvány gondoz - a június 22-én hozott kuratóriumi döntés értelmében, a következő hazai magyar kiadványok részesülnek támogatásban: Zarándi Zarándoklat - Arad Belvárosi Református Egyházközség kiadványa (Arad); Matlap - Radó Ferenc Matematika Társaság kiadványa (Matematikai Lapok, Kolozsvár); Helikon (Kolozsvár); Levél - Diaszpóra Alapítvány szórványkiadványa (Kolozsvár); Látó (Marosvásárhely); Interaktív - EMT szerkesztette Szabadság melléklet (Kolozsvár); Firka (Kolozsvár); LélekJelenLét - Pro Studium et Practicum Psychologiae Egyesület kiadványa; Erdélyi Pszichológiai Szemle - Pro Studium et Practicum Psychologiae Egyesület kiadványa (Kolozsvár); Korunk és Magropress (Kolozsvár); Mi magunkról - Moldvai Csángómagyar Szövetség lapja (Klézse); Erdélyi Gyopár (Kolozsvár); A Hét (Bukarest); Mégis mozog a Föld - Kéthavonta megjelenő egyházi ifjúsági kiadvány (Kolozsvár); Moldvai Magyarság (Csíkszereda); Székelyföld (Csíkszereda); Napsugár és Szivárvány (Kolozsvár); Kríza János Néprajzi Társaság Értesítője (Kolozsvár); Diákabrak (Kolozsvár); Quo Vadis - Protestáns Teológiai Intézet negyedévi kiadványa (Kolozsvár); Művelődés (Kolozsvár); Kalotaszeg (Bánffyhunyad); Közgazdász Fórum - Romániai Magyar Közgazdász Társaság kiadványa (Kolozsvár); Erdélyi Híradó - Szabadság melléklet (Kolozsvár); Armenia - Magyarörmény időszaki szemle (Szamosújvár); Partium - Partium és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Bizottság (Nagyvárad); Erdővidéki Lapok - Gaál Mózes Közművelődési Egyesület negyedévi kiadványa (Barót); Lk.k.t. - Láthatatlan Kollégium egyesület kiadványa (Kolozsvár); Erdélyi Kórus - Seprődi János Kórusszövetség negyedévi kiadványa (Marosvásárhely); Szászrégen és Vidéke (Szászrégen); Nagykároly és Vidéke (Nagykároly); Szigeti Turmix - Máramaros Publicisztikai és Művelődési Egylet hetilapja (Máramarossziget); Collegium Geologicum - EME kiadvány (Kolozsvár); Collegium Geographicum - EME kiadvány (Kolozsvár); Collegium Biologicum - EME kiadvány (Kolozsvár); Erdélyi Múzeum - EME negyedévi kiadványa (Kolozsvár); Református Szemle - Erdélyi Református Egyházkerület kiadványa (Kolozsvár); Közbirtokossági Hírvivő (Kézdivásárhely); Hunyad Megyei Hírvivő - Hunyad-megyei havi kiadvány (Vajdahunyad); Antropológiai Műhely - KAM - Regionális Antropológiai Központ kiadványa (Csíkszereda); Romániai Magyar Szó - Törvénytár (Bukarest); MMDSZ Hírlap - Marosvásárhelyi Magyar Diákszövetség kétheti kiadványa (Marosvásárhely); Hírhordó - Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége kéthavi kiadványa (Sepsiszentgyörgy); Filmtett (Kolozsvár); Tasnádi Tükör (Tasnád) ; Brassói Lapok (Brassó); BeMonDo - Brassói Magyar Diákszövetség (Brassó) ; Nyugati Jelen (Arad); Értesítő - Magyar Újságírók Romániai Egyesületének havi kiadványa (Marosvásárhely); Cimbora (Sepsiszentgyörgy); Kellék - Pro Philsophia Alapítvány kiadványa (Kolozsvár); Új Majomsziget - Nagyváradi Magyar Diákszövetség havi kiadványa (Nagyvárad); Szatmári Figyelő (Szatmárnémeti); Pulzus (Marosvásárhely); Üzenet - Erdélyi Református Egyházkerület kéthetenként megjelenő kiadványa (Kolozsvár); Erdélyi Nimród (Székelyudvarhely); Érted Szól - Temesvári Magyar Diákszövetség (Temesvár); Szemfüles (Nagyvárad); EMKE füzet - Balázs Ferenc memento (Kolozsvár). /A Kisebbségi Tanács 2001. esztendőre kiírt sajtópályázatának támogatott kiadványai. = RMDSZ Tájékoztató, jún. 29. - 1929. sz./ "
2001. június 29.
"Palló Zoltán építészmérnök kezdeményezésére Segesváron is megalakult a magyar vállalkozók szövetsége. Célja: rendszeres információcserét biztosítani az üzletembereknek, elősegíteni a törvények közötti eligazodást, tájékozódást, a rokon szakmákban tevékenykedő cégek közti együttműködést. Az üzletember-klub, mely az RMDSZ segesvári székházában működik, már indulása pillanatától internet-hozzáférést kapott a Gaudeamus Alapítványtól. /Magyar vállalkozói szövetség Segesváron. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 29./"
2001. június 29.
"Koczán Levente túrterebesi polgármester meghívására a Kulissza színpad /Szatmárnémeti/ bemutatja kabaréját a túrparti településen is. A Kulissza az elmúlt esztendőkben is nagy sikerrel lépett fel Túrterebesen. Augusztusban a hagyományos erdődhegyi Dónát ünnepségre is hivatalos a színjátszó csoport a felújított szatmárhegyi kultúrotthonba. /(Dancs Artur): Tűz, víz és nyugalom Túrterebesen is. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 29./"
2001. június 29.
"Vidám műsoros évadzárót tart jún. 30-án a Csíki Játékszín. Ugyancsak ekkor hozzák nyilvánosságra azon közvélemény kutatás eredményeit, amelyben a nézők az előadásokat értékelhették. Szintén az eset során az év legnépszerűbb színésznőjét és színészét is köszöntik. /(daczó): Évadzáró a Csíki Játékszínnél. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 29./"