Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
2001. május 29.
"Május 11-én Máramarosban tartották Véső Ágoston nagybányai festőművész, a város díszpolgára tárlatának megnyitóját, amely a művész életművének gerincét tárta a látogatók elé. A retrospektív kiállítás darabjai portrékat, tájképeket, csendéletet, utcarészleteket ábrázoltak, de teret kaptak az absztrakt munkák is ugyanúgy, mint a vallásos témájú korpuszokat (Krisztus-keresztek) ábrázoló képek. A 70 éves mester munkáit a nagybányaiság szelleme hatja át, lévén a város szülötte. Véső Ágoston - alkotói tehetsége mellett - igen jó szervező is: az utóbbi időkben az ő hathatós segítségével kerülhetett megrendezésre évről évre Magyarláposon a Nemzetközi Alkotótábor, amelynek most már Felsőbánya ad otthont. /Sz. L. Z.: Egy művész-pálya kincsei. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), máj. 29./"
2001. május 29.
"Május 25-én kezdődött és június 1-jéig tart idén Nagyszalontán a Városi Ünnepnapok rendezvénysorozat a polgármesteri hivatal szervezésében. Kulturális és sportprogramok mellett lesz tudományos értekezlet, megnyitják a hajdúvárosi írók és költők könyvkiállítását, majd a szalontai fiatal művészek tárlatát, megkoszorúzzák Bocskai István fejedelem szobrát és megemlékeznek a város alapításának 395. évfordulójáról. /Szalontán zajlik az élet. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), máj. 29./"
2001. május 29.
"Tízéves születésnapján, május 21-én köszöntötték a Kriza János Néprajzi Társaságot a bécsi Bornemissza Péter Társaság tagjai: Szépfalusiné Wanner Márta, Antal Imre és Antalné Sebestyén Ágnes. A bécsi Bornemissza Péter Társaság az ausztriai magyarság centruma, ennek volt alapítója és vezetője Szépfalusi István lelkész egészen 2000-ig. Meghalt a pásztor, mi lesz a nyájjal? - tette fel a kérdést Szépfalusiné Wanner Márta, aki az Antal házaspárral együtt jelenüket, lehetőségeiket és terveiket is bemutatta. Ők viszik tovább Szépfalusi hagyatékát és az Ausztriai Evangélikus Egyház Lelkigondozó Szolgálatát. Antalné Sebestyén Ágnes Erdőszentgyörgyről származik, férje, Antal Imre pedig csíkmadarasi. Ők a kortárs magyar népi kultúra közismert terjesztői Ausztria-szerte és a magyar szórványban mindenütt. /A bécsi Bornemissza Péter Társaság. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), máj. 29./"
2001. május 29.
"Május 27-én ünnepelte Almásmálom népe a református templomban, amit a gyülekezet két éves áldozatos munkával, továbbá külföldi segéllyel renováltak. Az ünnepi istentiszteleten igét hirdetett Pap Géza erdélyi püspök és Vetési László református lelkész. Az ünnepségen részt vett Szántó Árpád, a megyei tanács alelnöke és Szilágyi János RMDSZ-elnök. Az istentiszteleten és az úrvacsoraosztáson több mint 550 személy volt jelen. /(Kresz Béla): Templomának szentelését ünnepelte Almásmálom. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 29./ "
2001. május 29.
"Egy XIX. századi székely kapuval gazdagodott a Tarisznyás Márton Múzeum Gyergyószentmiklóson. Az 1885-ös évszámot viselő festett kapu ritkaság Gyergyóban. A múzeum meg szeretné venni a kapuval egyidős, mögötte álló faházat is. Ehhez azonban anyagi hozzájárulás szükséges a város részéről. /Gyarapodott a múzeum. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 29./ "
2001. május 29.
"Május utolsó vasárnapja hagyományosan a Hősök napjának számít. Tordán ez alkalomból a helyi Honvéd Hagyományőrző Bizottság koszorút helyezett el a tordai csatában elesett hősök emlékére állított kopjafánál, ahol 183 ismert és ismeretlen magyar katona nyugszik. A honvédsírok kitakarítva várják a tordai kőbányánál négy évvel ezelőtt exhumált magyar hős maradványait, a Tordai Honvéd Hagyományőrző Bizottság és a történelmi egyházak készségesen vállalnak szerepet az újratemetésben. A kolozsvári Házsongárdi temető után - ahol 251, a második világháborúban elesett magyar katona nyugszik - a tordai a legnagyobb. /Pataky József: Koszorúzás a Hősök napján. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 29./ "
2001. május 29.
"A Duna Televízió ebben az évben is részt vett Sepsiszentgyörgyön a Szent György-napi fesztiválon, s munkatársai kérdőívet osztottak szét. Összesen 287-en töltöttek ki kérdőívet. A Melyik a kedvenc televíziója? kérdésre adott válaszokból a következő sorrend alakult ki: DTV (79,4 %); MTV 2 (46 %); ATV (15,3 %); SAT (10,8 %); RTL Klub (2,4 %); TV2 (1,7 %); egyéb csatorna (7,6 %). A legnézettebb műsorok: híradók /83 szavazat/, Kalendárium /28 szavazat/. A válaszolók több mint tíz százaléka szerint az növelné a DTV nézettségét, ha több olyan műsort sugározna, amely a határon túli magyarok életével foglalkozik. /Szentgyörgyi felmérés a Dunáról. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), máj. 29./ "
2001. május 30.
"A román akkreditációs bizottság nem hagyta jóvá az Erdélyi Magyar Tudományegyetem újabb szakjainak ideiglenes működési engedélyére beadott kérelmeket. Tonk Sándor, a Sapientia Alapítvány elnöke elmondta: a testület a Marosvásárhelyen tervezett informatikai szakot szakmailag megalapozottnak találta, de a jogi albizottság formai hibákat talált a kérésben, ezért az ideiglenes működési engedély kiadását elutasította. A különböző akkreditációs kérelmekben valóban nem tüntették fel következetesen az egyetem nevét, tekintettel arra, hogy a kéréseket körülbelül egy évvel ezelőtt terjesztették be, és akkor nem tisztázódott még az egyetem pontos elnevezése. A Sapientia Alapítvány megóvta az akkreditációs bizottság döntését, a következő ülésen, amelyre júniusban kerül sor, remélhetőleg újratárgyalják azt - jelentette ki Tonk Sándor. A bizottság döntését formailag még a román kormánynak is jóvá kell hagynia, s az ideiglenes működési engedélyről szóló kormányhatározatnak meg kell jelennie a hivatalos közlönyben. A három már jóváhagyott szak esetében ez még nem történt meg. /Kedvezőtlen akkreditációs döntés. Nem engedélyezték a marosvásárhelyi szakokat. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 30./"
2001. május 30.
"A tervek szerint öt szakon kezdődne el az oktatás a Sapientia Alapítvány által létrehozott magánegyetem marosvásárhelyi fakultásán. A Sapientia Alapítvány helyi fiókjánál egy kilenctagú ügyintéző bizottság készítette el a dossziékat és benyújtotta azokat az akkreditáló testületnek. Dr. Hollanda Dénes professzor /Marosvásárhely/, az egyetem kinevezett dékánja elmondta, hogy a tervezett szakok: programozó-matematikus, mechatronika és szociálpedagógia. A programozó-matematikus szakra azért esett a választás, mivel világszerte robbanásszerűen nő a szükséglet szakemberekből. Az egyetem felszerelése a legmagasabb szintű, a programozó gyakorlati órákon minden diák külön számítógépen dolgozhat, 30 darab Pentium 3-ason, míg az állami egyetemeken a legjobb esetben két diákra jut egy-egy gép. A másik tervezett szak, a mechatronika nagyon korszerű képzést jelent, villamosmérnöki, gépészmérnöki és informatikusit egyszerre, ami lehetővé teszi, hogy a végzett lehetőségei a munkahelyet illetően igen széles körűek legyenek, mivel mind több a mechatronika elvén működő gép. A mechatronikát a japánok találták ki, miután megépítették a rendkívül korszerű autóikat, amelyekbe beépítették az elektronikát, a számítástechnikát, a mikroprocesszorokat, majd rájöttek, hogy a világon sehol nem képeznek olyan szakembereket, akik minden részletét értsék ezeknek az autóknak. Így született meg a mechatronika szak. Ezen az alapon működnek a számítógép vezérlésű szerszámgépek és mind több háztartási gép is. Az informatikai képzés gyakorlati része Marosvásárhelyen a Deus Providebit ház legfelső emeletén berendezett laboratóriumban kezdődne el, a mechatronika szaké pedig a Kolozsvári Zoltán által vezetett Plasmaterm kutató- termelő egység laboratóriumaiban. A Sapientia Alapítvány jóváhagyott egy bizonyos összeget a villamos-laboratóriumi felszerelések megvásárlására, valamint a könyvtár létrehozására. A tanárokkal állnak a legjobban, a 18-ból a legtöbb doktorátusi fokozattal rendelkezik, fele professzor, fele előadótanár, 10 jövendőbeli tanár pedig most doktorál. Ebből a szempontból nincs is ellenfelük. A legmagasabb képzéssel rendelkező tanárok fogják oktatni a hallgatókat. 160 főt tudnak majd felvenni. Az akkreditáló bizottság máj. 28-i ülésén apró formai okokra hivatkozva elutasította a programozó-matematikus szak akkreditálását, a mechatronika és szociálpedagógia esetében pedig elhalasztotta a döntést, a dossziék kiegészítését kérve. Az elutasítás ellen óvást lehet benyújtani. /A Sapientia Marosvásárhelyen. Tovább tart a huzavona. = Népújság (Marosvásárhely), máj. 30./"
2001. május 30.
"A felsőfokú oktatási intézmények között ma már verseny folyik, ezt nem hagyhatja figyelmen kívül a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) sem, amikor a készülő Erdélyi Magyar Tudományegyetemről van szó - jelentette ki máj. 29-én Andrei Marga, a BBTE rektora. Elmondta, a Babes-Bolyai Tudományegyetemen, amikor 1993-ban átvette a rektorátus vezetését, 14 576 hallgató volt, beleértve a magiszteri tanulmányaikat folytatókat és a doktorandusokat is. Ezzel szemben a 2000-2001-es tanévben 38 500 hallgató tanul az intézményben. A változások a magyar nyelvű karokat is érintették. Míg 1993-ban csupán 772 hallgató tanult magyarul, ma 6042 diáknak nyílik erre lehetősége. Nyolc évvel ezelőtt 19 magyar szak létezett, jelenleg pedig 47 szakon tanulhatnak - minden tantárgyat - anyanyelvükön a magyar hallgatók. Ugyanakkor magyar nyelvű kihelyezett főiskolai karok működnek Szatmárnémetiben, Gyergyószentmiklóson, Székelyudvarhelyen, Kézdivásárhelyen, Nagyenyeden és Marosvásárhelyen. /Az Erdélyi Magyar Tudományegyetem konkurencia a BBTE-nek. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 30./"
2001. május 30.
"A szenátus művelődési szakbizottsága máj. 29-én megszavazta a román nyelv védelméről szóló törvényt, amelyet George Pruteanu (RTDP) terjesztett elő. Eszerint Romániában minden idegen nyelvű közérdekű szöveget román nyelvre is le kell fordítani. A törvény megsértése esetén a jogszabály 10 és 50 millió lej közötti pénzbírságot helyez kilátásba. Kereskényi Sándor képviselő hangsúlyozta: a törvénytervezet az önkormányzatokban az anyanyelvhasználatot lehetővé tevő helyi közigazgatási törvény kiegyensúlyozására készült. - Markó Béla szövetségi elnök szerint nincs szükség ilyen nyelvtörvényre. Az RMDSZ elnöke emlékeztetett arra, hogy a franciák fogadtak el hasonló jogszabályt, amelynek szintén nem volt sok értelme, Romániában pedig az különösen veszélyes lehet, figyelembe véve az itt élő más nyelvű nemzeti közösségek arányát. /Papp Annamária: Román nyelvvédő törvény Markó: nincs szükség ilyesmire. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 30./"
2001. május 30.
"Az Országgyűlésben a határon túli országokban élő magyarokról szóló törvényjavaslat részletes vitájának során kiderült: a magyar kormánypártok, valamint az MSZP és a MIÉP módosításokkal támogatják, míg az SZDSZ elutasítja az előterjesztést. Kelemen András (MDF) garanciát kért a kormány képviselőjétől arra nézve, hogy a módosító indítványok valamilyen módon megjelennek majd a törvényben. Kívánatos lenne, ha a határon túli kérelmező nemcsak a magyarságáról nyilatkozna, hanem azt is kijelentené, hogy nem vallja magát más állampolgárságúnak. Bauer Tamás (SZDSZ) a törvényjavaslatot elfogadhatatlannak tartotta, és azt hangoztatta, hogy feszültséget kelt a határon túli magyarok és az ottani többségi nemzet között. Tabajdi Csaba (MSZP) úgy vélekedett, hogy a törvényjavaslat legkevésbé kidolgozott eleme a személyi hatály kérdése, így nem lehet pontosan tudni, ki kap majd támogatást a magyar adófizetők pénzéből. A politikus fontosnak nevezte a szabad identitásválasztás elvét, azonban szükségesnek tartja, hogy a jogszabály pontosan határozza meg azokat a feltételeket, amelyek az alannyá váláshoz elengedhetetlenek. Emlékeztetett: a Magyar Állandó Értekezleten egyetértés alakult ki ebben a kérdésben. Lentner Csaba (MIÉP) azt javasolta, hogy a kormány támogassa azokat a vállalkozásokat, amelyek ipart telepítenek az elszakított magyar területekre. - A részletes vita második szakaszában nagy vitát váltott ki Bauer Tamás (SZDSZ) módosító javaslata, amely a magyar állam feladatává tenné annak biztosítását, hogy a határon túli magyarok ne csak a Duna TV és az m2 adását láthassák, hanem az m1-et, az RTL Klubot és a tv2-t is. Bauer Tamás javaslatát a kormánypárti képviselők és a MIÉP politikusai visszautasították. Németh Zsolt (Fidesz) arra helyezte a hangsúlyt, hogy a kormány törvényi szinten csak a közszolgálati média esetében vállalhat kötelezettséget. Erkel Tibor (MIÉP) véleménye szerint "a szellemi bűzt, szellemi mocskot árasztó kereskedelmi műsorokkal" megfertőznék Erdély tiszta levegőjét. - /Vita a státustörvényt módosító indítványokról. SZDSZ: krimi magyar nyelven a határon túliaknak is. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 30./"
2001. május 30.
"Máj. 29-én Kolozsváron A mezőgazdaság és a vidék fejlesztésében jártas csoportok és szervezetek intézményes fejlesztése címmel az ENSZ Mezőgazdasági és Élelmezési Szervezete (FAO), a Babes-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) és a Romániai Magyar Közgazdász Társaság (RMKT) szervezésében kétnapos nemzetközi tanácskozás kezdődött. A rendezvény célja az erdélyi falu lehetőségeinek felmérése, a mezőgazdaság haladásának szervezett formában történő szorgalmazása, a nemzetközi tapasztalatok megismerése és alkalmazásának terjesztése. Vincze Mária (BBTE) a romániai falufejlesztési koncepciókról szólva elmondta: sok faluban még a SAPHARD programokról sem hallottak, sok helyen a régit akarják feltámasztani, ami ma már lehetetlen és értelmetlen. Romániában alig ismert fogalom a mikrorégió, pedig nyugatabbra ennek köszönhetően komoly eredmények születtek. Kerekes Sándor, a Kolozs megye tanács alelnöke, falufejlesztési és mezőgazdasági termékek forgalmazását megkönnyítő programokat ismertetett. Jellemző adat: a tavaly a földgáz bevezetésére összesen 800 milliárd lej volt az igény, ebből csupán 25 milliárdot tudtak teljesíteni. Hasonló gondok jelentkeznek a víz bevezetésével kapcsolatban is. A Mezőségi vízhiány leküzdése érdekében holland segítséggel indul program. Egy Phare-program pedig októberig a megye huszonnégy községét látja el számítógépes hálózattal. /Ördög I. Béla: Mezőgazdasági és vidékfejlesztési tanácskozás. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 30./"
2001. május 30.
"Patrubány Miklós, a Magyarok Világszövetsége (MVSZ) elnöke nyílt levélben válaszolt Tőkés László leköszönt tiszteletbeli elnök azon kijelentéseire, amelyekkel a világszövetséget és annak elnökét bírálta. Patrubány Miklós "párját ritkító esetnek" nevezte, hogy Tőkés László halaszthatatlan egyházi teendőire hivatkozva nem tartotta meg a védnöki testület értékelő beszámolóját a világszövetség májusi küldöttgyűlésén. Patrubány Miklós szerint nem volt igaza Tőkés Lászlónak, amikor politikailag elhibázottnak nevezte azt, hogy az MVSZ elnöke a "státustörvénnyel szemben erőlteti a külhoni állampolgárságot". Patrubány Miklós elmarasztalta Tőkés Lászlót azért, mert felkérése ellenére sem vetette latba tekintélyét, és nem szólította fel vállalt kötelezettségeik teljesítésére az MVSZ elnökségi munkáját bojkottáló tagokat. "Későn, három hónap múltán, amikor egyikük leszekusozott téged, csupán akkor szólaltál meg" - tartalmazza Patrubány nyílt levele. /Patrubány Miklós nyílt levele Tőkés Lászlóhoz. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 30./"
2001. május 30.
"Az Erdélyi Múzeum-Egyesület a Magyar Tudományos Akadémiával való együttműködése keretében ösztöndíj-pályázatot hirdet romániai egyetemek magyar doktorandusai számára, öt és tízhónapos továbbképzésre vagy kutatómunkára. /Doktorandusok figyelmébe. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 30./"
2001. május 30.
"A Charles walesi herceg védnöksége alatt indult nagyenyedi műemlékvédelmi szakmunkásképző program 2001-ben Bonchidára költözik, ahol a Bánffy-kastély helyreállításán angol mesterek vezetésével tanulhatnak az ország különböző részeiből érkező szakmunkások. A Transylvania Trust Alapítvány és az angliai Történeti Épület-felújítási Intézet (IHBC) nemzetközi műemlék-felújítási szakmunkásképző tanfolyam-sorozatot szervez 1999-től. Az elméleti és gyakorlati képzést magába foglaló két, egy-egy hónapos oktatási program előadótanárai az angliai Oxford Brookes Egyetemről, valamint a kolozsvári Műszaki Egyetemről érkeznek. /Műemlékvédelmi szakmunkásképző program. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 30./"
2001. május 30.
"A második világháború óta nem volt magyar nyelvű amatőr színtársulat Gyulafehérváron. A város 70 000 lakójából ma alig 2000-en vallják a magyart anyanyelvüknek. Néhány lelkes fiatal, több hónapos készülődés után, máj. 27-én a Diákművelődési Házban előadta Tamási Áron Vitéz lélek című háromfelvonásos népi játékát. Az előadás telt házat vonzott, remek közönség előtt debütálhatott a kis csapat. A szereplők nagy része Gyulafehérváron tanuló székelyföldi egyetemista, a diáktársaságot néhány katolikus intézménybeli alkalmazott egészítette ki. /(lj): Vitéz lelkek Fél évszázad után feltámadt az amatőr színjátszás. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 30./"
2001. május 30.
"Idén tizedik alkalommal tartják meg Marosvásárhelyen a Bárdos Lajos - Nagy István Kórusfesztivált. Kovács András, a budapesti Bárdos Lajos Zenei Hetek karnagya a fesztiváldíjas marosvásárhelyi Nagy István Ifjúsági Vegyes Kart dirigálja. Elmondta, hogy Erdély-szerte örvendetes módon alakultak ki a magyar nyelvű kóruséneklés fórumai. Gondolhatunk Kolozsvárra, Tordaszentlászlóra, Székelyudvarhelyre, Csíkszeredára, Szászrégenre, Gyergyószentmiklósra, Nagyenyedre és Marosvásárhelyre például. A június 2-án fellépő karok között van a székelyudvarhelyi Tompa László Általános Iskola, a marosvásárhelyi Nagy István Ifjúsági Vegyes Kar, a sepsiszentgyörgyi Pro Musica Kamarakórus, a marosvásárhelyi Kántor-tanítóképző Cantemus vegyes kara, a Csíkszeredai Kamarakórus, valamint a tordaszentlászlói kórus. A következő napon fellépők között található a Székelyudvarhelyi Dalegylet, a marosszentgyörgyi Soli Deo Gloria ökumenikus vegyes kar, a négyfalusi vegyes kar és a marosszentgyörgyi Reménység Vegyes Kar. /Bárdos Lajos - Nagy István Kórusfesztivál, 2001. = Népújság (Marosvásárhely), máj. 30./"
2001. május 30.
"Május 27-én Mezőfényen megtartották a Szatmár megyei fúvószenekarok első találkozóját. A rendezvényen a helybeli, valamint a kaplonyi és a krasznabélteki rézfúvós együttesen kívül a helybeli általános iskola énekkara, Gyertyaláng nevű kórusa, valamint tánccsoportja is fellépett. Heinrich Mihály, Mezőfény polgármestere korábban 10 évig játszott a helybeli fúvószenekarban. - Valamikor, a XIX. század második felében szinte minden szatmári sváb faluban 12-16 tagú fúvószenekar működött - nyilatkozta. E hagyomány 1945-ben szakadt meg: előbb az embereket szedték össze és vitték el Oroszországba, majd a hangszereket is elkobozták. A polgármester emlékezett: Mezőfényben 1978-ban alakították meg a fúvószenekart. Mindent elölről kellett kezdeni. /(Kinál György): Rézfúvósok Mezőfényen. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 30./ "
2001. május 30.
"Budai Ézsaiásra, a történészre és pedagógusra emlékeztek máj. 27-én szülőhelyén, Szilágypéren, halálának 160. évfordulóján. A tudós püspökről, aki annak idején három kötetben megírta Magyarország históriáját, sőt a világtörténelmet is összefoglalta egy vaskos kötetben, maradandót azonban inkább a pedagógiában alkotott (mintegy 30 tankönyv), Kereskenyi Sándor irodalomtörténész, szenátor tartott előadást a helyi református templomban. - Volt olyan település, ahol a népességcsökkenés miatt egyetlen fiatal sem konfirmált, a szatmárnémeti reformátusok nagytemplomában, a Láncos templomban 44-en konfirmáltak, héttel többen, mint tavaly. /Budai Ézsaiásra emlékeztek Szilágypéren. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 30./ "
2001. május 31.
"Mádl Ferenc köztársasági elnök május 30-án Budapesten fogadta a Magyar Állandó Értekezletben (MÁÉRT) részt vevő határon túli magyar szervezetek képviselőit. Ez az első alkalom Mádl beiktatása óta, hogy a magyar államfő konzultációra hívta a határon túli magyar közösségek képviselőit. Az államfő reményét fejezte ki, hogy a szomszédos országokban élő magyarokról szóló törvényjavaslat végleges szövegének parlamenti elfogadása olyan arányú lesz, amely kifejezi a javaslat széles társadalmi támogatását. Mádl Ferenc arra kérte a határon túli magyar politikai szervezetek vezetőit, hogy segítsenek oldani országaik többségi nemzeteinek politikai tényezőiben és az egyszerű állampolgárokban a törvény iránti ellenérzéseket. - Jugoszláv, horvát és szlovén részről a kezdeményezés fogadtatása igen pozitív, sajnos ez nem mondható el a szlovák vagy a román fogadtatásról - jegyezte meg az államfő. Markó Béla, az RMDSZ elnöke elmondta: a státustörvény ügyében az RMDSZ eddig is szorgalmazta a magyar és a román kormány közötti egyeztetést. Duray Miklós, a Magyar Koalíció Pártjának ügyvezető alelnöke szerint a szlovák és román részről elhangzott, a státustörvénnyel kapcsolatos kifogások belpolitikai fogantatásúak. Inkább saját nacionalista ellenzékeiknek üzentek azzal, hogy felemelték szavukat a státusztörvénnyel szemben - fogalmazott a felvidéki magyar politikus. Közölte: a maguk részéről kellő időben tájékoztatták a szlovák közvéleményt, de a státustörvény által gerjesztett feszültségek szerinte mindaddig létezni fognak, ameddig abból valamilyen belpolitikai hasznot lehet elérni. /Mádl Ferenc fogadta a MÁÉRT képviselőit. Magyarországnak az összmagyarság javát kell szolgálnia. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 31./"
2001. május 31.
"Az Országgyűlés május 30-án befejezte a határon túli magyarok jogállásáról szóló törvénytervezet vitáját. Vojnik Mária (MSZP) a vitában azt hangoztatta: a határon túli magyarok itteni munkavállalási lehetőségét a tervezett 3 hónapról 6 hónapra kellene emelni. Pósán László (Fidesz) szerint a munkavállalási időtartam meghosszabbítása elősegítené az elvándorlást a határon túli magyar területekről, ezért nem támogatják a javaslatot. Tabajdi Csaba (MSZP) hangsúlyozta: a magyarországi családok is kapják meg azt az iskolakezdési és utazási kedvezményt, amit a státustörvény biztosít majd a határon túl élők részére. Németh Zsolt külügyi államtitkár komolytalannak nevezte Tabajdi Csaba javaslatát, hogy a magyarországi családok is kapják meg azt az iskolakezdési és utazási kedvezményt, amit a státustörvény a határon túl élők részére biztosít majd. Bauer Tamás (SZDSZ) pártja elutasítását tolmácsolta, indítványozta, hogy a magyar igazolványról, illetve az ajánló szervezetről rendelkező passzusokat hagyják el az előterjesztésből. /Lezárult az országgyűlési vita a magyarok jogállásáról. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 31./"
2001. május 31.
"Martonyi János külügyminiszter román kollégájával, Mircea Geoanaval máj. 30-án tartott találkozóról beszámolva leszögezte, hogy bár még több területen vannak jelentős véleménykülönbségek, bizonyos kérdésekben világosabbá kezd válni a kép a magyarországi státustörvény ügyében. Martonyi János felajánlotta a román félnek, hogy Bukarest levélben közölje észrevételeit és igényeit a jogszabály szövegére vonatkozóan. Martonyi János arra kérte a román külügyminisztert, hogy Bukarest a lehetőségek szerint próbálja visszafogni a sajtóban megjelenő szélsőséges megnyilvánulásokat. Megerősítette, hogy Ausztriára nem kívánják alkalmazni a majdani törvényt. /Martonyi-Geoana-találkozó. Bukarest levélben közölje észrevételeit a státustörvényről. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 31./"
2001. május 31.
"Az RMDSZ képviselői máj. 30-án kivonultak a képviselőház Jogi Bizottsága és az Emberjogi Bizottság közös üléséről. Azért kényszerültek a tiltakozás ezen formájára, mert a bizottság elnöke, az RTDP színeit képviselő elnök, Ionel Olteanu nem tartotta be a működési szabályzatot. Cornel Badoiu RTDP-s képviselő javasolta, hogy kormányrendeletből töröljék a megszorítást, miszerint a munkaerő alkalmazók nem részesíthetnek hátrányban senkit azért, mert az homoszexuális. A szavazásra bocsátott javaslat 12 igenlő voksot kapott a nagy-romániások és az RTDP egyes tagjai részéről, és 11 nemet (RMDSZ, NLP, DP, RTDP) valamint egy tartózkodást. Olteanu elnök az eredményt úgy értelmezte, hogy az előbbi csoportosulás akarata győzött, annak ellenére, hogy az eredmény - érdemben - 12-12 volt. Az RMDSZ addig nem vesz részt a bizottság munkálataiban, amíg ennek elnöke nem hagy fel sajátos szabályzat-értelmező szokásaival. /Sajátos szabályzat-értelmezés. Az RMDSZ kivonult a jogi bizottság üléséről. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 31./"
2001. május 31.
"Nem kell éppen mindent privatizálni, mondta a miniszterelnök. A kormány nem hajlandó külföldi cégeknek átengedni mindent, ami jövedelmező - jelentette ki Adrian Nastase kormányfő a külképviseletek sajtóattaséival folytatott megbeszélésen, utalva arra, hogy az utóbbi időben egyre nagyobb külföldi nyomás nehezedik a kabinetre néhány nyereséges vállalat, például a Petrom vagy az ALRO privatizációja érdekében. A kormány, programjának megfelelően, a Petrom alaptőkéjének tíz százalékát szándékozik privatizálni. A kormányfő kitért az adórendszer átalakítására is. Bejelentette, hogy a kis és közepes vállalatok profitadója a jövőben hetvenöt százalékkal csökken. A sikerek közül Nastase megemlítette, hogy az év első hónapjaiban több mint százezer új munkahelyet teremtettek Romániában, s ezzel a munkanélküliséget tíz százalék alá szorították. /A. H. : Nastase tiltakozik a külföldi nyomás ellen. = Krónika (Kolozsvár), máj. 31./"
2001. május 31.
"Pete István szenátor a kormányfőhöz interpellált a felsőházban, az éppen jelenlévő művelődésügyi és kultuszminiszter azonban magánszemélyként válaszolt az őt érintő kérdésre, hogy miért nem adják vissza a római katolikus egyház nagyváradi püspöki palotáját. Május 11-én Nagyváradon Razvan Theodorescu művelődésügyi és kultuszminiszter kijelentette: a Körösök vidéke Múzeum a püspöki palotából nem költözik el, és ha netán a bíróság úgy ítél, hogy az épület visszakerüljön a katolikus egyház tulajdonába, akkor esetleg kártérítésről lehet szó, semmiképp sem a palota visszaszolgáltatásáról. Pete hangsúlyozta, hogy ez nem fogadható el. 1998-ból már létezik egy sürgősségi kormányrendelet, amely név szerint az említett épület tulajdonjogát visszaadja a római katolikus egyháznak. A miniszter arra hivatkozott, hogy Robu érsekkel és a pápai nunciussal tárgyalt, akik egyetértettek az ő kártérítési javaslatával. Valójában a nagyváradi katolikus püspökség semmit nem tudott erről, pedig önálló jogi személy, amelynek a vagyonával nem rendelkezhet senki. /Magyar Balázs: Pete István Bihar megyei szenátor szerint: Törvényt szeg a kultuszminiszter. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 31./"
2001. május 31.
"Feszült hangulatban zajlott a csíkszeredai önkormányzat idei költségvetést elfogadó máj. 30-i ülése. Zsombori Vilmos megyei tanácselnök nem tudta lebeszélni Csíkszereda város képviselőit arról, hogy beperelik a megyét, ha nem kapják meg a szerintük nekik járó 7,5 milliárdot. Az önkormányzat végül az előterjesztett változatban szavazta meg a város költségvetését, ezzel párhuzamosan eldöntötték az is, hogy törvényszék elé kell vinni a vitát, már csak azért is, hogy kiderüljön, kinek van igaza. /Rédai Attila: Pereskednek barátsággal. Nem enged a csíkszeredai önkormányzat. = Krónika (Kolozsvár), máj. 31./"
2001. május 31.
"Harminc előadást láthat a közönség a határon túli magyar színházak május 31-én Kisvárdán kezdődő, kilenc napos, XIII. Fesztiválján. A fesztiválon huszonnégy határon túli társulat és három magyarországi teátrum vesz részt. A romániai magyar színházak közül a fesztiválra várják a csíkszeredai, a gyergyószentmiklósi, a kolozsvári, a marosvásárhelyi, a nagyváradi, a sepsiszentgyörgyi, a szatmárnémeti, a székelyudvarhelyi és a temesvári társulatot. Bemutatkoznak továbbá a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem színművészeti tanszéke és a marosvásárhelyi Színművészeti Egyetem növendékei is. Erdély négy városából - Kolozsvár, Marosvásárhely, Nagyvárad és Szatmárnémeti - hat gyermek- és ifjúsági színház lép fel a fesztiválon. Jugoszláviából a szabadkai Népszínház mellett a szabadkai Kosztolányi Színház, a szabadkai Gyermekszínház és az újvidéki Színház a kisvárdai vendégszereplő. Szlovákiából a kassai Thália Színház és a révkomáromi Jókai Színház, míg Ukrajnából a beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház művészei lépnek fel. A Buda Stage mellett az anyaországi társulatokat a budapesti Várszínház és a szegedi Nemzeti Színház képviseli a fesztiválon. /Határon túli magyar színházak fesztiválja Kisvárdán. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 31./"
2001. május 31.
"Románia és Magyarország között folynak a kétoldalú szakértői konzultációk a státustörvényről. Victor Micula külügyi szóvivő kijelentette: minden valószínűség szerint a jövő héten folytatódnak a státustörvénnyel kapcsolatos kétoldalú szakértői konzultációk. /Jövő héten folytatódnak a konzultációk. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 31./"
2001. május 31.
"Funar kolozsvári polgármester magyargyűlölete, kisebbségellenessége közismert. A románok megmosolyogják, de sokan titkon szorítnak neki, hadd mutassa meg a magyaroknak, ki itt az úr. Az állami hatalom képviselői Pilátusként mossák kezüket. A polgármester bármiféle törvénytelenséget követett is el, az ország nagyobb része rendőrséggel, bírósággal együtt felsorakozott mögéje. Egy évtizede Kolozsvár magyarsága ellen harcot folytatnak, szüntelenül támadva múltját, jelenét és jövőjét. Victor Ciorbeanak, Emil Constantinescunak, Ion Iliescunak vagy Adrian Nastasenak is egyformán szüksége volt erre a szélsőségesen nacionalistára. A polgármester bármit elkövethet Kolozsváron, bántódása nem eshet. Makkay József számára, amint írta, rejtély, hogy az RMDSZ az évek során miért nem lépett fel határozottabban akkor, amikor a polgármester súlyos magyarellenes kijelentésekre és tettekre ragadtatta el magát. Az is érthetetlen, miért nem tiltakozott annak idején a magyar külügy, amikor Funar meggyalázta Kolozsvár főkonzulátusát? Miért nem indított ellene az RMDSZ magyarellenes gyalázkodásért bűnügyi eljárást, akár Strasbourgig víve az ügyet? - Bill Clinton amerikai elnök nem is olyan régen Romániát a kisebbségi ügyek megoldásában európai példaképnek tekintette, véleményét pedig azóta sok nyugati politikus osztja. /Makkay József: Elveszett Kolozsvár? = Szabadság (Kolozsvár), máj. 31./"