Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
1997. június 9.
"Erdélyi magyar írókkal és könyvkiadókkal találkozhattak az érdeklődők Pécsen, a Művészetek Házában, ahol kiállítás nyílt a romániai kiadóknál ez évben megjelent másfélszáz magyar nyelvű kötetéből. A találkozón Kányádi Sándor, Kozma Mária, B. Kovács András, Kemény Péter és Cinzia Franchi írók az erdélyi irodalomról. Káli István, Tőzsér József, Bencze Tibor és Dávid Gyula kiadóvezetők pedig a határon túli alkotók munkáinak megjelentetéséről beszélgettek a házigazdával, Tüskés Tibor íróval. Pécs /Kolozsvár testvérvárosa/ az ünnepi könyvhét alkalmával hívta meg az erdélyi írókat. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 9./"
1997. június 9.
"A Szabadság ismerteti az RMDSZ közleményét, miszerint megalapozatlanok azok a félelmek, hogy a Hargita és Kovászna megyében történelmet, földrajzot és szaktantárgyakat tanító román tanárok százai kényszerülnek majd elhagyni a két megyét, azután, hogy a tanügyi törvény módosítása lehetővé teszi az említett tantárgyak anyanyelven való oktatását. A közleményből kiderül, hogy a kb. 150 román tanár vegyes iskolákban román és magyar tagozatot is tanított, és a törvénymódosítás hatályba lépése után az órák átcsoportosítása megoldható az iskolán belül úgy, hogy egyetlen szakképzett tanár sem válik állásnélkülivé. A közleményt Kötő József, az RMDSZ oktatási, művelődési és egyházügyi ügyvezető alelnöke írta alá. /Szabadság (Kolozsvár), jún. 9./"
1997. június 10.
"Jún. 7-én Marosvásárhelyen, a Kultúrpalota nagytermében tisztújító küldöttközgyűlést tartott az RMDSZ Maros megyei szervezete. A gyakorlatilag ápr. 16-tól ideiglenes elnöki tisztséggel megbízott Izsák Balázs tartott beszámolót. A küldöttgyűlésen részt vett Markó Béla szövetségi elnök, aki felszólalásában ismertette az RMDSZ kormányzati munkáját, különös tekintettel a tanügyi törvény módosítására vonatkozó törvénytervezetre, valamint a 69/1991-es helyhatósági törvényt módosító kormányhatározatra. A gyűlésen jelen voltak az RMDSZ Maros megyei szenátorai és képviselői is. Kincses Előd, a megyei RMDSZ tiszteletbeli elnöke javaslatot tett: Funar városában, Kolozsváron két magyar középiskola működik, Marosvásárhelyen egy sincs. Javasolta a 450 éves Bolyai Líceum és az Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem magyar tagozatának visszaállítását. Markó Béla reflektált erre a javaslatra, mondván: pillanatnyilag nem ajánlott az Bolyai Líceum szétválasztásának az ügye. Frunda György keményen bírálta az RMDSZ Maros megyei szervezetét, mert elfelejti, hogy az RMDSZ a kormánykoalíció tagja és még mindig ellenzékként gondolkodik. A küldöttközgyűlés egyetlen napirendi pontja a Maros megyei szervezet elnökének megválasztása volt. A körzeti és kerületi jelölőgyűlések után két jelölt maradt versenyben: Kolcsár Sándor és Kerezsi János. A titkos szavazás eredményeként a Maros megyei RMDSZ új elnöke Kolcsár Sándor nyugalmazott unitárius esperes lett. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 10./"
1997. június 10.
"Jún. 8-án, vasárnap Magyar Bálint művelődési és közoktatási miniszter kíséretével Illyefalván folytatta erdélyi látogatását. Részt vett Sepsiillyefalván Mikszáth Kálmán mellszobrának leleplezésén és az emlékmúzeum felavatásán. A miniszter Magyarország ajándékaként átadta Mikszáth Kálmán mellszobrát, Gáti Gábor alkotásának hasonmását. Az író ugyanis húsz éven át Illyefalva képviselője volt. Kató Béla lelkész az emlékház létesítésének történetét vázolta fel. Az újjávarázsolt Séria-kúria fogadja magában az emlékmúzeumot, ahol megnyitották az Ipolytól az Oltig című állandó kiállítást. Ugyanitt lesz nemsokára Jókai és Szabó Dezső emlékkiállítás is. Az újjáalakított épület otthont ad a Kulturális Vállalkozói Központnak is. Kató Béla bemutatta Illyefalva létesítményeit. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 10./"
1997. június 10.
"Legalább húszezer hívő vett részt jún. 8-án Szatmárnémetiben a búcsún és körmeneten. A Kálvária templomban kezdődött ünnepségen Reizer Pál püspök meghívottjaként Gherghel Petru Iasi /Jászvásár/ római katolikus püspöke románul celebrálta a misét, Szkurk Dezső szinérváraljai plébános németül mondta a szentbeszédet. A búcsú főmiséjét a neoklasszicista templomban, a püspöki székesegyházban tartották, Reizer Pál püspök magyarul, Janusz Boloniek pápai nuncius olaszul szólt a sokadalomhoz. Ezután elindult a körmenet, végig a főtéren, énekelve a magyar katolikusok megtartó énekeit. A keresztalják között voltak Szatmárnémeti, Nagykároly, Máramarossziget, Nagybánya, Kaplony, Szinérváralja és sok más település hívei, eljöttek a nagybányai bányászok is, egyenruhában. /Jézus Szíve búcsú. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 10./"
1997. június 10.
"Jún. 9-én Markó Béla szövetségi elnök, Béres András, Borbély László és Kelemen Hunor államtitkárok, valamint Vajda László és Szatmári Tibor, a szövetségi elnök tanácsosai az RMDSZ bukaresti székházában fogadták a Magyar Biblia Társulat /MBT/ küldöttségét, melyet Dr. Harmati Béla MBT-elnök, a Magyar Egyházak Ökumenikus Tanácsának elnöke vezetett. A találkozón jelen voltak a Romániai Biblia Társaság /RBT/ képviselői is. Adorjáni Dezső, az RBT elnöke és Tarr Kálmán az MBT főtitkára ismertette a két intézmény kapcsolatainak alakulását és azon törekvését, hogy hozzájáruljon a román-magyar kapcsolatok fejlődéséhez. A megbeszélésen Markó Béla ismertette a romániai magyar közösség törekvéseit és az RMDSZ kormányban vállalt szerepét. Ezt követően Borbély László a helyhatósági törvény módosításáról, Béres András a tanügyi törvény módosítási tervezetéről, különösképpen az egyházi oktatás lehetőségeiről, Kelemen Hunor pedig az egyházi tulajdonban levő kulturális intézmények helyzetéről adott tájékoztatást. Az RMDSZ politikusai részletesen ismertették az egyházi és közösségi vagyonok visszaszerzésére irányuló törekvéseket, Harmati Béla evangélikus püspök és Márkus Mihály református püspök pedig beszámolt a magyarországi kárpótlási folyamat tapasztalatairól. /RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), jún. 10., 1045. sz./"
1997. június 10.
"Jún. 10-én Magyar Bálint művelődési és közoktatási minisztere kolozsvári látogatása során megbeszélést folytatott Takács Csaba ügyvezető elnökkel és Kötő József művelődési és oktatási ügyvezető alelnökkel. A megbeszélésen jelen voltak Székely István és Nagy Zsolt ügyvezető alelnökök, valamint Birtalan József gazdasági igazgató. A miniszter tájékoztatta az Ügyvezető Elnökség tagjait romániai látogatásának tapasztalatairól, kiemelten az oktatási és művelődési miniszterekkel, valamint a Babes-Bolyai Tudományegyetem rektorával folytatott megbeszéléseiről. A felmerült kérdésekre vonatkozóan a vendég tájékoztatást kapott az RMDSZ álláspontjáról; a tanügyi törvény várható módosításairól, amelyek lebontják az anyanyelvi oktatás korlátait és kialakítják az intézményes garanciák rendszerét; ugyanakkor részletesen áttekintették az erdélyi felsőoktatási hálózat telepítési koncepcióját, valamint a Bolyai Egyetem kérdését. A továbbiakban egyeztették az anyaországi együttműködés lehetőségeit a tanulmányok elkészítésében, a létesítendő intézmények alapításában és működtetésében. Áttekintették a romániai magyar művelődési élet néhány időszerű problémáját, mint: a minőségi magyar könyvek erdélyi forgalmazásának kérdése, a színházi kultúra színvonalának emelése érdekében meghirdetendő infrastrukturális pályázat kiírása, az Erdélyi Tankönyv Tanács működésének rendszere, a távoktatási formák intézményesítésének, akkreditálhatóságának feladatai, a magyar állami elismerések szerepe a valós értékrend alakításában. "
1997. június 10.
"Horváth Andor egyetemi tanár, a Bolyai Társaság elnöke a bukaresti rádió magyar adásában összefoglalta az oktatásügy helyzetét a romániai magyar nemzetközösségi stratégia szempontjából. A romániai magyar felsőoktatás rendezésének ügye politikai kérdés. A román többségnek a jelen körülmények között újra kell értékelnie a kisebbségekhez való viszonyát, el kell fogadni azt, hogy az erdélyi magyarság felsőoktatási intézményeivel nem jelent veszélyt Románia számára. - A romániai magyarság nyelvi szintje sokat romlott az elmúlt évtizedekben, különösen a szakterminológia területén: tíz és százezer erdélyi magyar román kifejezéseket használ, ugyanis anyanyelvén nem ismeri azokat. Horváth Andor úgy látja, hogy a Bolyai Egyetem ügyében bizonyos késés már bekövetkezett, a módosításokat illetően áprilisról volt szó, fennáll a veszélye annak, hogy az egész őszre marad. Fontos volna, hogy az RMDSZ határozottan kérje a koalíciós partnerektől a módosítás parlamenti vitájának mihamarabbi lebonyolítását. Az egyetemen belüli tárgyalások megálltak, mert a román tanárok szerint a jelenlegi keretek nem tesznek lehetővé nagyobb előrelépést, a magyar tanárok viszont nem voltak hajlandók visszalépni alacsonyabb szintre. Azzal vágták el a vitát, hogy várni kell az oktatási törvény módosítására. Az egyetem magyar tanárai kérték, mondják ki hivatalosan az egyetem kétnyelvűségét, de ez nem történt meg. Horváth Andor világosan látja, hogy politikai döntésre van szükség, elismerni azt, hogy két önálló egyetemi közösség létezik. Ellenkező esetben marad a jelenlegi helyzet, az egyetemi szenátusban 80-20 arány a románok javára. /Szász János: A Bolyai Társaság elnöke nyilatkozott: Önálló egyetemről, iskolaügyről. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 10./"
1997. június 10.
"Az Evenimentul Zilei tájékoztat, hogy a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem rektora közleményben szorgalmazta Virgil Petrescu tanügyminiszternek, hogy a tanszemélyzet leépítése kerülje el a felsőoktatási intézményt. Andrei Marga többek között azzal indokolta kérését, hogy a több tagozaton román, magyar, német való oktatásra alapozott multikulturális oktatás nem csökkenthető a monokulturális oktatáshoz hasonlóan. A BBTE rektora szerint a Tanügyminisztérium egyetemekkel szembeni politikájában egyre gyakoribbak a hibák, és kifejtette, hogy nem fogja elfogadni a tanerő leépítését. A lap egy másik cikke ismerteti Florin Diaconescu tanügyi államtitkár kijelentését, miszerint az állami középfokú oktatásban két napja beindult az átszervezés. A lap megjegyzi, annak ellenére, hogy az intézkedésekkel szemben a tanügyi szakszervezetek kifejezték egyet nem értésüket, Diaconescu kijelentette, "következetesek maradunk a kormányprogramhoz és nem mondunk le reformprogramunkról". A Kolozsváron megjelenő Stirea, Adevarul de Cluj, illetve a Ziua is tájékoztatnak arról, hogy a BBTE visszautasítja a Tanügyminisztérium által tervezett elbocsátásokat. Az Adevarul szerint a Tanügyi Szabad Szakszervezetek Szövetsége a tanügyi törvény módosítására benyújtott törvénytervezetből a kisebbségi oktatásra vonatkozó pontokat kifogásolja a leginkább. A szakszervezeti szövetség követeli, hogy a román nyelv elsajátítása legyen kötelező, és ellenzi azt a kitételt, mely a román nyelv tanulmányozását írja elő és nem annak elsajátítását. /RMDSZ Sajtófigyelő (Kolozsvár), jún. 10., 107. sz./"
1997. június 10.
"A Kolozsvárról Budapestre áttelepült idegsebész, dr. Bartha Tibor 1992-ben öt magyarországi társával együtt létrehozta a Nemzetközi Koher Alapítványt, hogy a határon túli magyarlakta területeken segítsék az egészségügy fejlesztését a gerincsérültek ellátásában. Nem egyéni segélyeket kívánnak osztogatni, hanem megteremteni annak szellemi feltételeit, hogy Erdélyben meghonosodjon a ma még alig létező traumás gerincellátás. Az alapítvány kapcsolatépítésbe kezdett, orvosi műszereket juttatott el Erdélybe, 1995-ben Székelyudvarhelyen - német és amerikai orvosok részvételével - kétnapos orvoskongresszust szervezett a nyaki gerinctraumákról. 1996-ban Csíkszeredában tartottak ülésszakot, majd novemberben Székelyudvarhelyen. /Beke Mihály András: Magyar orvosok - határok nélkül. Alapítvány az erdélyi orvosok támogatására. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 10./"
1997. június 10.
"Jún. 10-én Markó Béla szövetségi elnök bukaresti hivatalában fogadta a Sanitas Szakszervezeti Szövetség Marius Petcu elnök által vezetett küldöttségét. A találkozón jelen volt dr. Bárányi Ferenc Temes megyei képviselő, a Képviselőház egészségügyi szakbizottságának titkára, és Vajda László, a szövetségi elnök politikai tanácsosa. A Sanitas szakszervezet képviselői javaslatcsomagot nyújtottak át az RMDSZ elnökének az egészségügyi biztosítási törvénytervezetre, a költségvetési alkalmazottak bérezését szabályozó törvénytervezetre, valamint az egészségügyi asszisztensek státusáról szóló törvénytervezetre vonatkozóan. Megegyezés született arról, hogy a Sanitas Szakszervezeti Szövetség és dr. Bárányi Ferenc képviselő, az egészségügyi miniszter tanácsosa, az Orvosi Kamara tagja között folyamatos konzultáció során tisztázzák az említett törvényes szabályozásokkal kapcsolatban felmerülő kérdéseket. /RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), jún. 10., 1045. sz./"
1997. június 10.
"Második számával jelentkezett az Alterego /Székelyudvarhely/ című irodalmi lap, a Profán Irodalmi Kör kiadásában. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 10./"
1997. június 10.
"Székelyszentlélek Múzeumházát 1977. máj. 9-én nyitották meg a Nyitó Menti Folklórfesztivál idején. Balázsi Dénes, a Múzeumház létesítője és gondozója beszámolt arról, hogy idén máj. 18-án ünnepelték a Múzeumház fennállásának huszadik évfordulóját. Az ünnepi műsort a falu Vadrózsák Művelődési Egyesülete rendezte. Balázs Rózsa egyesület elnök mondta a megnyitó beszédet. Eljött az éppen Székelyudvarhelyen vendégeskedő Budai Ilona /Budapest/, népdalokat és Mária-énekeket énekelt. Fellépett a helyi Páter Benedek Fidél Általános Iskola együttese is. A múlt évben felújították a Múzeumházat, az Illyés Alapítvány segítségével bevezették a villanyt. /Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), jún. 10./"
1997. június 10.
"Jún. 13-án fogja felszentelni dr. Jakubinyi György Ülke templomát. Két éve fogott hozzá a templom építéséhez a 300 lelkes falu közössége. Mohács és Kárász lakossága is segítséget nyújtott, így teljesült az ülkeiek évszázados vágya, hogy ne kelljen a három kilométerre levő Szenttamásra menni misét hallgatni. /Templomszentelés. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), jún. 10./"
1997. június 11.
"Örömünnep volt jún. 7-én Érkörtvélyesen, a hívek áldozatos munkájával fölépült a katolikus templom. Reizer Pál szatmári püspök szentelte fel a templomot. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 11./"
1997. június 11.
"Jún. 9-én a parlament együttes ülésen vitatta meg az ellenzék újabb bizalmatlansági indítványát, amelyet ezúttal a Ciorbea-kormány programjára vonatkozó felelősségvállalás tárgyában nyújtottak be az SZDRP és az RNEP szenátorai és képviselői. Az RMDSZ részéről Verestóy Attila Hargita megyei szenátor, a szenátusi frakció vezetője szólalt fel és verte vissza az ellenzék bizalmatlansági indítványát, illetve érvelt a kormányprogram mellett. /RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), jún. 9., 1044. sz./ Az ellenzék által benyújtott második bizalmatlansági indítványt a többség /268-an/ elvetette, csak 152-en támogatták. Ezzel a Ciorba-kormány többségi felhatalmazást kapott arra, hogy gyorsított iramban, ahol lehet, kormányhatározatokkal siettesse a reform megvalósulását. Ion Diaconescu, a képviselőház elnöke javasolta, hogy ne tartsanak parlamenti szünidőt, s igyekezzenek elfogadni a kormány által benyújtott törvénycsomagot. /Nem lesz parlamenti szünet? = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 11./"
1997. június 11.
"Jún. 9-én kezdődött Görögországban. Thesszalonikiben a balkánközi konferencia a külügyminiszterek részvételével. Adrian Severin is megjelent a konferencián, de ott voltak a boszniai összekötő csoport, az ENSZ, az EBESZ és az Európai Unió képviselői is. A napirenden a térségbeli országok stabilitásának, biztonságának és együttműködésének kérdései szerepeltek. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 11./"
1997. június 11.
"Ion Iliescu volt elnök nyilatkozott a Dimineata lapnak és a rádiónak, kifejtve, hogy Erdélyben "szeparatista tendenciák mutatkoznak, amelyek valós veszélyt jelentenek a román állam egységére nézve". Szerinte az RMDSZ az alkotmányt megértve "magyarosítja" a közigazgatást.Iliescu egyetértően idézte a kolozsvári Adevarul de Cluj jún. 7-i számában megjelent, 120 román "kolozsvári értelmiségi"-nek a memorandumát, amelyet Emil Constantinescu államelnöknek címeztek. Ebben a 120-ak aggodalmukat fejezik ki, hogy "fokozatosan elvész a románok meghatározó többségi helye és szerepe Erdélyben, és perspektivikusan csorbul a román állam egységes és oszthatatlan jellege". /Magyar Nemzet, jún. 11., Új Magyarország, jún. 11./"
1997. június 11.
"Tempfli József nagyváradi püspök nyilatkozott a romániai katolikus püspöki kar múlt heti, Nagyváradon tartott üléséről. A pápa romániai látogatásának feltétele, hogy az ortodoxok és a görög katolikusok rendezzék vitáikat, azonkívül az állam adja vissza az elkobzott egyházi ingatlanokat. /Bihari Napló (Nagyvárad), jún. 11./"
1997. június 11.
"Fülöp Dénes, a Vártemplom lelkésze kijelentette, hogy a Marosvásárhelyi Napok alkalmával nem rendezhet ökumenikus istentiszteletet templomában, mivel nem tudja vendégül látni olyan egyház képviselőjét, akinek templomában gyűlöletet szító freskó van. A célzás a marosvásárhelyi ortodox katedrálisra vonatkozik, amelynek egyik freskóján magyarok, magyar ruhás alakok korbácsolják a román szentet. /Szentkorbácsolók. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 11."
1997. június 11.
"A kolozsvári lapok tájékoztatnak Magyarország művelődési és közoktatási miniszterének kolozsvári látogatásáról. Magyar Bálint és a Babes-Bolyai Tudományegyetem rektora, Andrei Marga négyszemközti megbeszélésen vitatták meg az egyetem keretében önállósuló magyar tagozat, illetve az egyetem esetleges szétválasztásának problémáját. A Bethlen Kata Diakóniai Központban tartott sajtóértekezleten a rektorral folytatott megbeszélésekre irányuló kérdések kapcsán a magyar miniszter elmondta, hogy semmiféle megállapodásra nem került sor. Elmondta, hogy a rektor ismertette álláspontját, miszerint igenis támogatja az egyetem keretében működő önálló magyar tagozat létrehozását, de mindkét fél számára károsnak tartja a BBTE kettéválasztását. Marga kijelentette, hogy az erdélyi magyarság körében sincs nézetazonosság az önálló felsőoktatási intézmény ügyében, majd hozzátette, hogy a kérdés különben a tanügyi törvény módosítási indítványainak a parlament általi elfogadásáig egyelőre lekerült az egyetem szenátusának napirendjéről. Magyar Bálint üdvözölte azon módosítások kormányszinten való elfogadását, melyek elhárítják a tanügyi törvénynek az anyanyelvű oktatást korlátozó intézkedéseit, illetve azt, hogy végre kimondatott a nemzeti kisebbségek joga az önálló felsőoktatási intézmény létrehozására. Ugyanakkor fontosnak tartja a BBTE keretében az önálló magyar tagozatnak a kialakulását – első lépésként. Hangsúlyozta, hogy a romániai magyar felsőoktatás jogát a tanügyi törvény módosítása rendezi. "A magyar kormány eddig sem és ezután sem óhajt a nemzetiségek feje fölött egyezkedni. A szakmai és politikai kérdések rendezésének felelőssége ebben az ügyben elsősorban az RMDSZ-t terheli." – majd hozzátette, hogy "amikor pedig a román törvényhozás a tanügyi törvény módosító indítványainak elfogadásakor hitet tesz amellett, hogy a magyar kisebbségnek joga van önálló felsőoktatási hálózatot kiépíteni, magának állít erkölcsi és szakmai mércét." Magyar Bálint kifejezte meggyőződését, hogy a magyar felsőoktatás kiteljesedése az egész romániai kultúra érdekeit szolgálja". A Stirea "Romániai magyar egyetem – "igen", magyarországi román egyetem – "nem" című cikke szerint Magyar Bálint kijelentette, hogy megbízatása a román-magyar ekvivalencia-egyezmény aláírására szólt, Virgil Petrescu miniszterrel pedig a magyar egyetem létesítésének vitatott kérdését tárgyalta meg. A lap szerint a magyar miniszter kijelentette, hogy román kollegájával megegyeztek, hogy a magyar egyetem első lépéseként a BBTE keretén belül két független, egy román és egy magyar egyetemet nyitnak. A lap ugyanakkor tájékoztat, hogy Magyar Bálint kijelentette, "noha kormánya egyetért egy magyar autonóm egyetem létesítésével, nem képviselhet nyilvános álláspontot ebben az ügyben, mivel a tanügyi törvény módosítása, mely erre a kérdésre vonatkozna, a román parlament hatáskörébe tartozik". A magyar művelődési és közoktatási miniszter elmondta, hogy a magyar egyetem struktúráját, és jellegét az erdélyi magyarság kellene eldöntse. "Magyar Bálint sem többet, sem kevesebbet nem jelentett ki, mint, hogy a romániai magyar autonóm oktatás annak az érdekeit szolgálja" – írja a lap, mely szerint a miniszter kijelentette, hogy Magyarországon nem lehet felsőfokú román oktatásról beszélni, mivel az ottani románok tízezer lelket számlálnak és azok számára nem lehet teljes autonóm oktatást szervezni. A Ziua szerint a magyar minisztert meglepte a román-magyar ekvivalencia egyezmény gyors aláírása. Az Adevarul de Cluj kiemeli a Magyar Bálint sajtóértekezletén elhangzottakból, hogy a magyar kormány támogatja a romániai magyar autonóm oktatás megvalósítását. Az Evenimentul Zilei megemlíti, hogy Magyar Bálint romániai látogatása alkalmából, részt vett egy erdélyi körúton. A lap szerint a miniszter kijelentette, hogy "támogatja egy magyar tagozat létesítését a marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen, illetve egyetért azzal, hogy a marosvásárhelyi Babes-Bolyai (!) líceumot magyar iskolává alakítsák." /RMDSZ Sajtófigyelő (Kolozsvár), jún. 11., 108. sz./
1997. június 11.
"Ritka alkalom, hogy tíz nap alatt két tanügyminiszter látogasson meg - mondotta jún. 8-án Beder Tibor, Hargita megye főtanfelügyelője, utalva Magyar Bálint művelődési és közoktatási miniszter előtt arra, hogy néhány nappal ezelőtt Virgil Petrescu miniszter tett villámlátogatást Hargita megyében. Beder Tibor abban látja a legnagyobb nehézséget, hogy még mindig rengeteg a szakképzetlen pedagógus. Lászlófy Pál, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének elnöke megköszönte a magyarországi támogatást, amit a pedagógusok továbbképzésének megszervezésében, illetve az erdélyi továbbképző központok felszereltségének biztosításában. Magyar Bálint megtekintette Csíkszeredán a Márton Áron Gimnáziumot, az iskolamúzeumban az intézmény több évszázados történelmének emlékeit. Magyar Bálint az iskolaigazgatók előtt elmondta, hogy a távoktatással szerzett diplomák honosítása jóval bonyolultabb, mivel az akkreditáció kérdése nem tisztázott, majd Pro Cultura Hungarica oklevéllel tüntetett ki két kiváló pedagógust. Haáz Sándor zenetanárt, a szentegyházi gyermekfilharmónia megalapítóját, valamint Vofkori László földrajztanárt, aki több évtizedes munkásságával Székelyföld igazi leírójának bizonyult. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 11./ "
1997. június 11.
"Jún. 8-án Baróton tartotta soros ülését az RMDSZ Országos Önkormányzati Tanácsának elnöksége. Dr. Demeter János OÖT-elnök meghívására a tanácskozáson részt vett Székely István, az RMDSZ önkormányzatokért és területi szervezetekért felelős ügyvezető alelnöke. A tanácskozáson megvitatták a 69/1991-es számú helyhatósági törvény módosításából fakadó tennivalókat, kihangsúlyozva a megyei/területi Önkormányzati Konferenciák újraalakításának szükségességét. Az anyanyelv önkormányzatokban való használatával, valamint más, a 69-es törvényt módosító cikkelyekkel kapcsolatosan a testület megállapította, hogy pontos stratégiát és akcióütemtervet fognak kidolgozni, amit eljuttatnak mindazoknak a polgármestereknek és alpolgármestereknek, akik RMDSZ-színekben jutottak be önkormányzati tisztségbe. Ugyanakkor elhatározták egy olyan adatbázis összeállítását, amely tartalmazná azokat a finanszírozási lehetőségeket, amelyeknek segítségével anyagi fedezetet lehet biztosítani különböző önkormányzati programok számára. /RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), jún. 11., 1046. sz./"
1997. június 12.
"Magyar Bálint művelődési és közoktatási miniszter jún. 9-én Marosvásárhelyen megtekintette a Nemzeti Színházban Görgey Gábor Komám asszony, hol a strukker című darabját, majd a Kultúrpalotában marosvásárhelyi értelmiségiekkel folytatott kötetlen beszélgetést. A miniszter itt is hangsúlyozta az ekvivalencia egyezmény jelentőségét, mely egyben azt is jelenti, hogy a két ország kölcsönösen elismeri egymás oktatási rendszerét és azok tartalmát. Smaranda Enache a Pro Európa Liga társelnöke javasolta, hogy a francia-német kiegyezés utáni mintára létesítsenek egy közös Ifjúsági Nemzeti Hivatalt, melynek titkársága felváltva legyen Magyarországon és Romániában. A beszélgetésen felvetődött a budapesti és bukaresti egyetemek román, illetve magyar lektorátusai megerősítésének szükségessége, valamint a kölcsönös irodalmi fordítások támogatása. Magyar Bálint ismertette azt a programot is, mellyel a magyar kormány megpróbálja otthon tartani a magyarországi értelmiséget, melynek lényege a négyéves alkotói ösztöndíj, a mindenkori bérátlag nyolcszorosa ? az alapfizetésen kívül. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 12./"
1997. június 12.
"Jún. 11-én az RMDSZ szenátusi és képviselőházi csoportjának tagjai találkoznak Victor Ciorbea miniszterelnökkel a parlamentben. A megbeszélésen többek között szóba kerültek a törvényhozói munka, a koalíciós pártok és a kormány közti viszony, a megyei szintű koalíciós együttműködés kérdései. A kölcsönösen hasznos tanácskozás részvevői egyetértettek abban, hogy a hasonló konzultációs találkozókat rendszeresítik, a jövőben a lehetőségekhez mérten havonta szerveznek ilyen megbeszéléseket. /RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), jún. 12., 1047. sz./"
1997. június 12.
"Jún. 12-én tartotta szokásos sajtóértekezletét az RMDSZ a szövetség bukaresti székházában. Markó Béla szövetségi elnök mellett jelen voltak Eckstein-Kovács Péter szenátor, Elek Barna és Székely Ervin képviselő. Markó Béla bevezetőjében a közelgő madridi NATO-csúcsértekezlet kapcsán megerősítette, hogy az RMDSZ határozottan támogatja az ország euroatlanti integrációját, síkraszáll Románia mielőbbi felvételéért a NATO tagjainak sorába, ami egyként érdeke Romániának és a romániai magyarságnak. Az RMDSZ megtesz minden tőle telhetőt azért, hogy Romániát az első körben meghívják a NATO-ba. Belpolitikai téren a szövetségi elnök hangsúlyozta, hogy az RMDSZ támogatja a parlament rendkívüli ülésszakának összehívását, amire a reformfolyamat gyorsításához feltétlen szükség van. Beszámolt az RMSZ-frakciók tagjainak szerda esti találkozójáról Victor Ciorbea miniszterelnökkel, és a tanácskozást hasznosnak minősítette. Eckstein Kovács Péter az RMDSZ parlamenti munkájáról tartott rövid beszámolót, kiemelve, hogy az RMDSZ teljes egészében támogatta az igazságügyi minisztérium és Valeriu Stoica igazságügyi tárcavezető által benyújtott tervezetet, majd ecsetelte a törvény célkitűzéseit és méltatta annak fontosságát. Székely Ervin a Bivolaru-ügy kapcsán az RMDSZ álláspontját világította meg a parlamenti mentelmi jog felfüggesztésének kérdésében. Sajnálatosnak nevezte a képviselőház döntését, amellyel elutasította az igazságügyminiszter kérését a korrupcióval és a Román Fejlesztési Bank terhére elkövetett tetemes sikkasztással vádolt SZDRP-képviselő mentelmi jogának felfüggesztésére vonatkozóan. Kifejtette, hogy bár a 2/3-os minősített többségre vonatkozó előírás indokolt a mentelmi ügyek elbírálásában, az RMDSZ nem zárkózik el azelől, hogy csökkentsék a mentelmi jog felfüggesztéséhez szükséges szavazatarányt az egyszerű többségre. Elek Barna az RMDSZ földtörvény-módosítással kapcsolatos álláspontját fejtette ki, kiemelve, hogy a 18-as törvény módosítását a földtörvény egyes alkotmányellenes előírásai és annak rosszhiszemű alkalmazásából fakadó igazságtalanságok és jogsértések orvoslása, mindenekelőtt az egyenlő jogok érvényesítésének igénye tette szükségessé, és ezért az RMDSZ támogatja a tervezetet, amely az eredeti törvényből hiányzó szankciókat is előír. - A kérdések főképpen a helyhatósági törvény módosításával, a tanügyi törvényt módosító tervezet helyzetével kapcsolatos fejleményekre, illetve arra vonatkoztak, hogy mivel elégedetlen az RMDSZ a megyei szintű végrehajtó szervek struktúraváltása miatt, illetve miben látja a megyei szintű koalíciós együttműködés hiányosságait. Egy kérdésre válaszolva Markó Béla nevetségesnek nevezte azt a szenátusi gazdasági szakbizottsági véleményt, hogy a kétnyelvű feliratok, helységnévtáblák felállítása túl sokba kerülne. A tanügyi törvény módosítására vonatkozóan a szövetségi elnök elmondotta, hogy a Törvényhozói Tanács túllépte hatáskörét, amikor politikai megközelítésben mondott véleményt a törvénymódosításról, és a törvény időszerűségét, opportunitását kérdőjelezte meg. A módosításoknak egyébként csak igen kis hányada vonatkozik az anyanyelvi oktatásra mondotta, azok zöme a romániai oktatás általános reformjára vonatkoznak. A szenátushoz benyújtott utolsó változat alapvetően megegyezik a koalíciós egyeztetés során elfogadott szövegváltozattal, csupán árnyalati kérdésekben lesz még szükség további egyeztetésekre hangoztatta az RMDSZ szövetségi elnöke. /RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), jún. 12., 1047. sz./"
1997. június 12.
"Magyar Bálint művelődési és közoktatásügyi miniszter a Szabadságnak adott interjújában kifejtette: az ekvivalencia-egyezmény legfőbb érdeme, hogy egyáltalán létrejött. Mivel a romániai és a magyarországi oktatási rendszer nem teljesen kompatibilis, ezek az eltérések természetesen felbukkannak ebben az egyezményben is. "Ezért kell az a vegyes bizottság, amely a kérdés kezelésére hivatott" jelentette ki. Arra a kérdésre, hogy milyen struktúrában látja biztosítottnak a romániai magyar felsőoktatás fennmaradását és fejlődést, a magyar miniszter elmondta, fontosnak tartja az önálló magyar felsőoktatási intézmény létrejöttét, de ugyanakkor szintén fontosnak tartja a kétnyelvűség fenntartását minél több intézményben. "Úgy vélem, lényeges, hogy egy liberalizált oktatási rendszer lehetőséget teremtsen arra hogy elsősorban a diákok szempontjait figyelembe véve dőljön el, milyen típusú oktatásra van igény." "A magyar kormány kiegészítő, a minőségi fejlesztést szolgáló könyvtári ellátásban, a vendégprofesszori, illetve a diákcseréket elősegítő programban érdekelt, anyagi ereje maximum az ezekhez való hozzájárulásban merülhet ki. A felsőoktatási intézmények működésének a biztosítása ugyanis az adott ország feladata, hiszen az illető ország adófizetői adják össze a pénzt a felsőoktatási intézmények fenntartásának biztosítására." jelentette ki a lapnak Magyar Bálint. /Székely Kriszta: Magyar Bálint nyilatkozata a Szabadságnak. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 12./"
1997. június 12.
"A helyi közigazgatási törvény módosítására vonatkozó kormányrendelet a Hivatalos Közlönyben való megjelenése napjától, máj. 29-től hatályba lépett. Ilyés Gyula, Szatmárnémeti alpolgármestere a vele készült interjúban a törvény alkalmazásáról számolt el. A városban a magyar lakosság aránya 41 százalék. Arra a kérdésre válaszolva, hogy várható-e valamilyen akadály Szatmárnémetiben, a törvény érvényesítése során, Ilyés Gyula alpolgármester elmondta, hogy "inkább kommentárokra számíthatunk nem annyira pártnyilatkozatok, mint inkább újságcikkek formájában." A két, vagy többnyelvű helységnévtáblákkal kapcsolatban elmondta, hogy "egyszerű a megoldás: meg kell rendelni a táblákat. A lényeg az, hogy mindez törvényes tisztázást nyert". Ilyés Gyula elmondta végül, hogy a helyi közigazgatási törvény előírásainak érvényesítése a polgármestereknek, mint a végrehajtó apparátusnak a szerepkörébe tartozik. /Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), jún. 10., átvette: Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 12./"
1997. június 12.
"Iliescu pártjának immár hagyományossá válnak parlamenti magyarellenes kirohanásai, ehhez csatlakoznak az egységpárti képviselők is. A bizalmatlansági indítvány vitájában külön pont foglalkozott a kormány nemzeti kisebbségek jogegyenlőségére vonatkozó intézkedéseinek "nemzetáruló" mivoltával, amit a kormányfő visszautasított. A vitában a Román Nemzeti Egységpárt egyik képviselője lemondásra szólította fel a kormányfőt, mert Marosvásárhelyen a városházáról levették a román lobogót. Ez a zászlóügy jellemző a nacionalista erőkre. A valóság az, hogy Göncz Árpád érkezése előtt kicserélték a román zászlót újra, mert azt kopottnak találták. A zászlót tehát nem távolították el. A gyűlölködésben az Adevarul jár az élen, a lap biztosra veszi egy esetleges NATO-ból való kimaradás esetén a magyar miniszterek eltávolítását, az RMDSZ eltüntetését a politikai hatalomból. "Persze, mindez fordítva igaz, írta a történtekről beszámoló Szász János. /Szász János: Hová tűnt a zászló? = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 12./"
1997. június 12.
"Nagybányán 1959-ben megszüntették a magyar középiskolai oktatást, annak ellenére, hogy ebben a városban 450 éves múltra tekint vissza a magyar nyelvű oktatás. A szülők többször összefogtak és kérelmezték a magyar középiskola újraindítását, azonban hiába volt 1200 szülő aláírása, nem engedélyezték az önálló magyar iskolát, a tanulóknak továbbra is egyes iskolák tagozatain kell tanulniuk. A megszüntetett magyar középiskola 1957-ben végzett diákjai követelik a magyar iskolát. Felháborodottan értesültek arról, hogy a kormány nem meri a parlament elé terjeszteni a módosított tanügyi törvényt, ezeket későbbi kormányhatározatba akarják foglalni. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 12./"