Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
1997. június 5.
"Kolozsvárott lefolytatott helyszíni szemléje alapján meghozta a város főterére vonatkozó döntését Művelődési Minisztérium Andrei Pippidi vezetésével kiszállt szakértői bizottsága. Ennek értelmében három hónapon belül le kell zárni az itt végzett régészeti ásatásokat, másutt kap végleges elhelyezést a capitoliumi farkas szobra, továbbá ugyancsak másutt fogják felépíteni az új ortodox katedrálist. A sajtónak tett nyilatkozatában Andrei Pippidi kijelentette, hogy a főteret eredeti állapotában kell helyreállítani. /RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), jún. 5., 1042. sz./"
1997. június 5.
"Szász János a kormány fölbomlásáról, a kormányválságról, valamint a kormány átalakításáról szóló jóslatokkal kapcsolatban felteszi a kérdést, mi lesz, ha ez valóban beigazolódik. Szerinte ez nem jelenti a rendszer megingását, és például hozza fel Olaszországot, ahol a negyedévenkénti kormányválságok ellenére az ország nem dőlt össze, sőt folyamatos a gazdasági növekedés. "Bukhat bárki, jöhet bárki, ha marad, sőt jobban halad a reformpolitika, ha megszilárdul a demokrácia, maga a demokratikus koalíció." ? véli Szász János, majd végül hozzáteszi, hogy "a válság, miként az élő szervezet esetében, az egészségesedés jele". /Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 5., 104. sz./"
1997. június 5.
"Varga Gábor közreadta a sorskérdésekről való tűnődéseit, amelyet a Protestáns Magyar Szabadegyetem Akadémiai Napjain mondott el, a stuttgarti evangélikus egyházközség üdülőtelepén, Gomadingenben. A kommunista diktatúra évtizedeiben Európa, annak nyugati része az emberek szemében a valóságos Éden volt, a társadalmi fejlődés csúcsa. Az integráció ezért Romániában egyértelműen népszerű. A nyugati és keleti kereszténység találkozásánál kialakult bonyolult törésvonalak mellett a szellemi eredés világközpontjaitól való távolság növekedése, a társadalmi fejlődés lefékeződése mellett be kell látni, hogy ebben a régióban sokkal fatalistábbak, beletörődőek az emberek. Bárminemű változás lehetőségének a tudatosítása errefelé hatványozott energiabefektetést igényel. Varga Gábor elsorolja dilemmáit. Ilyen örökség mellett Európának szüksége van-e ránk? Nyugat érdekelt-e olyan csődtömeg revitalizációjában, mint amilyen pillanatnyilag Románia gazdasága? Kézenfekvő megoldás lenne a gazdaság átalakítására a működő tőke beáramlása. Azonban optimizmusra nincsen ok Az elmúlt hat évben Romániába 1,5 milliárd dollár tőkebefektetés történt, szemben Magyarország 13 milliárdos, Lengyelország 8 milliárdos tőke-importjával szemben. Közismert tény, hogy Románia különböző fejlettségű országrészek egyesüléséből jött létre. Más hagyományokkal rendelkezik az egyesült két román fejedelemség, mással az 1878-ban hozzájuk került Dobrudzsa és megint mással az 1918-ban odakerült Erdély. A fennálló különbözőségeket mutatták az 1992-es és 1996-os választások eredményének területi megoszlása, de a külföldi tőke beruházási zónái is látványosan differenciálódnak: Erdély a nyugati tőke érdekszférájába került, a Regát pedig a balkáni és közel-keleti tőke övezetévé változott. Az erdélyi megyék a regionális együttműködés gazdaság-élénkítő hatásában érdekeltek. El tudja majd viselni Románia a történelmi tartományai különböző fejlődési üteméből következő centripetális folyamatokat? Következő dilemma az értelmiségi részvétel. Kelet-Európa értelmiségének nem csekély hányada elindult más országokba, tízezrek hagyták ott a szülőföldet. Ki tudnak-e dolgozni olyan ellenlépéseket, amelyek itthon tartják az értelmiséget? Azután itt a következő dilemma, a nemzetiségi kérdés. A kommunista rendszerben lefojtott indulatok a felszínre törtek. Az a kérdés, hogy az integráció stratégiai kényszere elegendő lesz-e a gyanakvás felszámolására? Évtizedek sorsa múlhat azon, hogy a hatalmat gyakorló politikai elit "itt és most" milyen válaszokat tud adni. "Kelet és Nyugat határmezsgyéjén imbolyogva most minden döntésnek hatványozott kockázata van." /Varga Gábor: Gomadingeni tűnődések avagy sorskérdések 199-ben. = A Hét (Bukarest), máj. 29., folyt. jún. 5./"
1997. június 5.
"Magyar Bálint művelődési és közoktatási miniszter jún. 6-án négynapos hivatalos látogatásra Romániába utazik. Útjára elkíséri Törzsök Erika, a Határon Túli Magyarok Hivatalának elnöke és Egyed Albert, a minisztérium Határon Túli Magyarok Főosztályának vezetője is. /Szabadság (Kolozsvár), jún. 5./"
1997. június 5.
"Az érettségi találkozókra távoli országokból is hazalátogatnak Zilahra, a régi iskolába. Forró László, az alakuló zilah-ligeti gyülekezet lelkipásztora azt kérte mindenkitől, hogy "téglaadománnyal" segítse az épülő református templomot, ha nincs pénze, hozzon néhány, az udvarán kallódó téglát. Így összegyűlhet annyi tégla, hogy elkezdhessék az építkezést. -Magyarzsomboron kórustalálkozót rendeztek, Kolozsvárról, Magyarlónából és Nagypetriből érkezett énekkar. Nagyon megfogyatkozott Magyarzsombor református gyülekezete, a fiatalabbak elköltöztek. - 1996 őszén megjelent Szilágy megye monográfiája, de abban alig említik meg azt, hogy több mint 70 ezer magyar is él a megyében. /Gáspár Attila: Zilah. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 5./"
1997. június 5.
"László Gyula professzort tagjává választotta a marosvásárhelyi Kemény Zsigmond Társaság. Székfoglaló beszédét a nevéhez fűződő kettős honfoglalásról tartotta, majd bejárta Székelyföldet és Brassó megyét, itt mindenekelőtt Kőhalom városát, ahol 1910-ben született. Csíkszeredában is tartott előadást a kettős honfoglalásról. /A Hargita Népe alapján a Lapszemle rovat. = A Hét (Bukarest), jún. 5./"
1997. június 5.
"Romániában rekord búzatermés várható, a tavalyi 3,1 tonnával szemben 8 millió tonnára van kilátás. /Szabadság (Kolozsvár), jún. 5./ "
1997. június 6.
"Kovászna megye felszámolását indítványozta a Nagy-Románia Párt megyei vezetője Sepsiszentgyörgyön tartott sajtóértekezletén. A megye egyik részét Bákóhoz, a másikat Brassó megyéhez csatolná. Nem ért egyet Hargita megye létezésével sem. /Ha tehetné, felszámolná... = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 6./"
1997. június 6.
"A svájci Basel Hilf humanitárius alapítvány többmillió dolláros adományt nyújtott arra a célra, hogy Székelyudvarhelyen, a Cserehát negyedben építsenek egy intézetet a fogyatékos gyermeke számára. Közben a svájci alapítvány egyik képviselője megváltoztatta az épület rendeltetését, mert azt a Szeplőtelen Szív bukaresti görög katolikus kongregációnak adta, árvaház felépítésére. Erre a célra Székelyudvarhelyen, a Cserehát negyedben a Vacaroiu kormány, egyik utolsó intézkedéseként, telket adományozott. A város tiltakozott ezen döntés ellen, az új kormány megsemmisítette az adományozást, a telek visszakerült az önkormányzat tulajdonába. Addig azonban folyt az építkezést és a hatóságilag lezárt épületbe beköltözött négy görög katolikus apáca, foglalta össze a történteket Székely Kriszta. A Szabadságnak ugyanebből a számából kiderül, hogy a város lakói ez ellen tüntettek. Pénzbírsággal sújtották a székelyudvarhelyi, máj. 28-án történt tiltakozó megmozdulás szervezőit, Bardóczy Csaba Hargita megyei tanácsost, Gergely Imre helyi roma vezetőt, a közrend megbontásáért, illetve nem engedélyezett tüntetés szervezéséért. A székelyudvarhelyi események kivizsgálására alakított megyei bizottság több rendellenességet fedett fel a Szeplőtelen Szív görög katolikus gyülekezeti épülettel kapcsolatban. Miután a székelyudvarhelyi városi tanács kérését - amely visszaköveteli a telket, mivel az ott felhúzott épületnek a befejezése után megváltoztatták a rendeltetését - a marosvásárhelyi fellebbviteli bíróságon elutasították, az ügy a legfelsőbb törvényszék elé kerül. /Szabadság (Kolozsvár), jún. 6./ A csereháti ügyet Dézsi Zoltán Hargita megyei prefektus vezette kormánybizottság vizsgálta ki, megállapítva, hogy nem etnikai konfliktusról van szó, hanem tulajdonjogi vitáról. A Hargita megyei román sajtó és néhány központi lap ugyanis etnikai konfliktusról írt, az Adevarul pedig etnikai tisztogatásról. Kolumbán Gábor, a megyei tanács elnöke közleményében szintén elutasította, hogy etnikumok és felekezetek közötti konfliktusként tüntessék fel a történteket. Szerinte a konfliktus elmélyüléséért a svájci alapítvány ügyvezető elnöke a felelős. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 6./"
1997. június 6.
"Kötő József oktatási ügyvezető alelnök közleményben válaszolt a román lapokban megjelent sajtóhadjáratra: Az Adevarul ismerteti 130 kolozsvári román értelmiségi egyetemi tanár, orvos, művész Emil Constantinescu államfőhöz eljuttatott levelében tiltakozását fejezte ki aziránt, hogy "egy idő óta egyre súlyosabban és gyakrabban jelentkeztek olyan álláspontok, javaslatok, jelenségek és helyzetek, melyek azt bizonyítják, hogy az erdélyi magyarság vezetői, a megfelelő tisztelet nélkül tekintenek a román államra, és alkotmányát nem veszik figyelembe, illetve tudatosan megszegik, sőt lebecsülik a többségi állampolgárokat, a románokat." A levél szerzői a következőket kifogásolják: a Babes-Bolyai Egyetem szétválasztásának követelését, és a magyar nyelvnek a románnal egyenrangú nyelvként való használatát az oktatásban, tudományokban és a közigazgatásban; a magyar nyelv ismeretének megkövetelését a marosvásárhelyi, sepsiszentgyörgyi és csíkszeredai polgármesteri hivatalok egyes tisztségeinek betöltésénél; egyes magyarok azon követelését, hogy külön helyeken vizsgázhassanak a Jogi Egyetemre; részarányánál nagyobb beiskoláztatási számok jóváhagyását a magyar kisebbség számára; a Székelyföldi Konzultatív Tanács azon törekvését, hogy véglegesítse a közösségi autonómiára vonatkozó dokumentumait; az RMDSZ tiltakozásait a sepsiszentgyörgyi csendőrlaktanya építése ellen, mely sérti a szuverén román állam jogát; Tőkés László radikális kijelentéseit, melyeket az RMDSZ, annak ellenére, hogy részese az ország kormányzásának nem kifogásolt; Mihai Viteazul emlékének megsértését az RTV adásában. "Az eseteket részben és látszólag azért tolerálták, hogy megnyugtassák a magyar kisebbség érzékenységét, annak ellenére, hogy az a lakosságnak csak 7%-át képezi" írják a levélben, majd hozzáteszik, hogy "a hazai etnikumközi viszonyok kérdéseit nem lehet csak a romániai magyarok érdekeinek szempontjából megítélni. Megoldásuk meg kell feleljen a többség elvárásainak is." Végül a levél szerzői kifejezik reményüket, hogy a román államfő megérti nyugtalanságuk okát és meghozza a szükséges intézkedéseket, hogy az előbb felsorolt jelenségekhez hasonlóak többé ne forduljanak elő. "130 kolozsvári értelmiségi támogatást kér a magyar szélsőségesek ellen címmel" ismerteti az Adevarul a levelet. A levélről beszámol a Kolozsváron megjelenő Adevarul de Cluj is. /RMDSZ Sajtófigyelő (Kolozsvár), jún. 6., 105. sz./"
1997. június 6.
"Egy éve működik Nagyváradon a Thury Kálmán Református Értelmiségi Kör, otthonra találtak Nagyváradon aban. /Bihari Napló (Nagyvárad), jún. 6./"
1997. június 6.
"Máj. 31-én Budapesten, az Erdélyi Gyülekezet égisze alatt emlékeztek a gyülekezet alapító lelkipásztorára, Németh Gézára. A konferencián a destruktív szektákról volt szó. Több olyan szülő is megjelent, akiknek gyermekei szélsőséges szekták áldozatául estek. Ismertették Németh Géza Destruktív kultuszok című könyvét. Magyarországon akár száz taggal bármilyen szekta felekezetként bejegyezhető, majd állami támogatásért folyamodhat. Az emlékkonferencia istentisztelettel zárult, melyen Zalatnay István, az Erdélyi Gyülekezet lelkipásztora hirdetett igét, és Németh Zsolt országgyűlési képviselő, a gyülekezet főgondnoka köszöntötte a megjelenteket. /Bihari Napló (Nagyvárad), jún. 6./"
1997. június 6.
"A magyar közvélemény nagy része megelégedéssel nyugtázta a Vatikán és a magyar állam szerződését, amelyet a felek rövidesen aláírnak. A konkordátumot megkötő kormánykoalíció kisebbik pártja azonban mindent elkövet azért, hogy ne jöjjön létre a szerződés. Debrecentől Tatabányáig plakátok jelennek meg , szerzőjük ismeretlen. A hatalmas plakát Kossuth Lajos azt üzente felirattal Kossuthnak egy 1893-ban írt leveléből idézett: "Én a hazaárulással kapcsolatos merényletnek tartom azt, ha a magyar katolikus klérus akármely oly kérdésben, amely a magyar törvényhozás ellenőrzése alatt álló kormány akárminő tettének megbírálására tartozik, a római pápától kér utasítást." - Érdekes módon nemrég - széles sajtónyilvánosság közepette - szervezet alakult, amely kilencvenkét iskolaigazgató aláírásával felszólítja a miniszterelnököt, tárgyalja újra a Vatikánnal való szerződést. Furcsa véletlen, hogy Magyar Bálint művelődési miniszter /SZDSZ/ részletesen tájékoztatta az önkormányzati iskolaigazgatókat a konkordátumról. - A minderről beszámoló újságíró a minisztertől szeretett volna felvilágosítást kérni. Helyette azonban a sajtófőnök közölte: a minisztérium nem foglalkozik civil szervezetek tevékenységének megítélésével. /Magyar Bertalan: Kitérő minisztériumi válasz. Országszerte terjednek a Vatikán-ellenes feliratok. = Új Magyarország, jún. 6./"
1997. június 6.
"A Kriza János Néprajzi Társaság máj. 31-én és jún. 1-jén Nyárádszeredában tartotta meg vándorgyűlését Tavaszi népszokások címmel. Pozsony Ferenc elnök, egyetemi előadó megnyitója után kezdődtek az előadások, melyen anyaországiak is szerepeltek, köztük Halász Péter, a Magyar Művelődési Intézet főmunkatársa. A résztvevők kiránduláson ismerkedhettek meg a környék nevezetességeivel. Berekkeresztúron a református templomot tekintették meg, a tornya vakolatába vésett, 1580 körüli rovásírásos feljegyzéssel, melyet Ráduly János, e téma kutatója mutatott be. Nyárárdszentmártonban a hétszáz éves templomot láthatták és az 1673-ban készült székely kaput, Mikházán az 1678-ban elkészült templomot, Nyárádremetén a templomban őrzött, fából faragott híres feszületet, amely az 1500-as években került ide eredeti helyéről, Marosvásárhelyről, a Vártemplomból. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 6./ "
1997. június 6.
"Bánffyhunyadon a város központjában levő hősök keresztjénél megemlékeztek a kommunista időszak mártírjaira, akik közül 1958-ban kettőt kivégeztek, 28-at pedig hosszú börtönbüntetésre ítéltek. /Szabadság (Kolozsvár), jún. 6./ "
1997. június 6.
"Máj. 29-re összehívták a KMDSZ rendkívüli közgyűlését, hogy új elnököt válasszanak. Azonban csak negyvenen jöttek össze, a minimálisan szükséges 10 % /170 fő/ sem jött el. Újabb közgyűlést hívtak össze, akkor már a megjelentek számától függetlenül megválasztják az elnököt. /Szabadság (Kolozsvár), jún. 6./ "
1997. június 6-12.
"Ambrus Attila kifogásolta, hogy Magyar Bálint miniszter romániai látogatásának programjáról a magyar Közoktatási és Művelődési Minisztérium által küldött faxban az szerepel, hogy a miniszter Brassóban meglátogatja a bogárszegi román iskolát, amely "Románia legrégebbi iskolája, a Coresi nyomda is itt volt." Valójában Brassóban már a 14. században latin iskolák működtek, az 1513-as összeírás Barcaság 13 falujában /így a hét magyar faluban is/ említi a scholasticust. A város gimnáziumának /Honterus Gimnázium/ anyakönyve 1544-ben kezdődik, s már abban az évben volt magyar diákja is. Az erdélyi román oktatás 1559-ben itt kezdődött, ez tehát a legrégebbi román iskola. /Brassói Lapok (Brassó), jún. 6-12./"
1997. június 7.
"Göncz Árpád köztársasági elnök a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét adományozta a 70. születésnapját ünneplő Sütő Andrásnak. A kitüntetés Horn Gyula miniszterelnök jún. 5-én nyújtotta át a Kossuth-díjas írónak. Sütő András kijelentette: ez az elismerés egyben a magyar kormánynak az erdélyi magyarság iránt tanúsított figyelmének a jele. Az egyetemes magyarság szellemi égboltja részlegesen már a fejünk fölött áll, mondta. Sütő András felvetette a Duna Televízió helyzetét. A miniszterelnök közölte, hogy előkészületben van egy pénzügyi hitelkonstrukció, amely hosszú távon megnyugtatóan biztosítja a Duna Televízió működését. /Szabadság (Kolozsvár), jún. 7./"
1997. június 7.
"Kányádi Sándor nyitotta meg jún. 5-én Budapesten, a Vörösmarty téren az ünnepi könyvhetet. A kolozsvári költő az 1929 óta megrendezett könyvhetet "a magyar szellemiség legzökkenőmentesebb világi ünnepének" nevezte. Az idei ünnepi könyvhétre 122 magyarországi és 38 határon túli kiadvány jelent meg. Külön sátorban, a Romániai Magyar Könyves Céh égisze alatt, kínálták az erdélyi magyar könyveket. /Szabadság (Kolozsvár), jún. 7./"
1997. június 7.
"Jún. 6-án együttes ülésen vitatta meg a parlament két háza az ellenzék által benyújtott első bizalmatlansági indítványt a Ciorbea-kormány programjával szemben. A 12 órás meddő vitában semmilyen érdemleges észrevétel nem hangzott el az ellenzék részéről, amely a kormánykoalíció elleni támadásai során ezúttal is gyakran folyamodott az RMDSZ- és magyarellenes hangulatkeltés eszközéhez. Ciorbea a legsúlyosabb sértésnek nevezte azt az állítást, hogy az oktatási és helyi közigazgatási törvény módosítása "a román állam egységét veszélyezteti". "Ez a pont, amely magában foglalja a hazaárulás vádját, a maga felelőtlen tartalmával és erőszakos terminológiájával csak azt tárja fel, hogy az ellenzéki pártok képtelenek megérteni és támogatni Románia betagolódását az európai értékrendszerbe" - szögezte le a miniszterelnök. Az RMDSZ parlamenti frakciója nevében Verestóy Attila frakcióvezető és Frunda György, a képviselőházi csoport részéről pedig Vida Gyula, a gazdaságpolitikai, reformügyi és privatizációs bizottság elnöke, illetve dr. Elek Barna, a mezőgazdasági, erdészeti és élelmiszerügyi bizottság alelnöke foglalt állást a koalíciós kormányprogram mellett. A vita nyomán a kormánykoalíciós többség fölényes győzelmet aratott: az ellenzék 140 szenátora és képviselője által benyújtott bizalmatlansági indítványt támogató mindössze 158 szavazattal szemben 277 vokssal bizalmat szavazott a kormánynak. /Szabadság (Kolozsvár), jún. 7., RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), jún. 9., 1044. sz./"
1997. június 7.
"Jún. 6-án hivatalos látogatásra Bukarestbe érkezett Magyar Bálint művelődési és közoktatási miniszter. Az MTI tudósítójának elmondta, hogy aláírja a két ország közötti ekvivalencia-egyezményt, ezzel "az éveken át tartó kínok, amelyek minden Magyarországon tanuló román állampolgár, esetleg Romániában tanuló magyar állampolgár, illetve az áttelepülő állampolgárok vonatkozó iratainak honosítását kísérték, valószínűleg kiküszöbölhetők lesznek". Bizottságot állítanak fel az egymás oktatási rendszereiben fel nem lelhető képzési formák és szakok esetében való döntésre. /Szabadság (Kolozsvár), jún. 7./"
1997. június 7.
"Désen az egyházközség beadványban tiltakozott a református egyház államosított épületeinek eladása miatt. A beadványra kitérő választ kaptak. /Szabadság (Kolozsvár), jún. 7./"
1997. június 7.
"130 kolozsvári egyetemi tanár és értelmiségi levelet írt Emil Constantinescu államelnöknek, amelyben az RMDSZ "cselszövéseit" panaszolta föl, azzal vádolva a romániai magyarságot, hogy kormányba kerülését maximálisan ki akarja használni. /Távirati stílusban rovat. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 7./ "
1997. június 7.
"Megjelent egy új folyóirat, a Székelyföld, amely Csíkszeredán lát napvilágot, alcíme: Társadalmi-közművelődési szemle, kiadja a LUX ED, felelős szerkesztője Bán Péter műfordító. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 7./ A Székelyföld főszerkesztője Murgu Pál Antal. Folyóiratnak szánják, remélik, hogy sikerül havonta jelentkezni. Az első számban olvasható - többek között - Timár Máté és Nagy Benedek Tamási Áronra emlékezése, részlet Tamási Áron 1956. szeptemberi kiadatlan naplójából, Gerendás Lajos: Orbán Balázs lábnyomában című rovatában bemutatta a csehétfalvi unitárius és a betfalvi református templomot. /Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), jún. 5./ A Székelyföld beszámol Sándor József-László /Székelyudvarhely/ Hadak útján című, A hunok nagy történelme alcímű, 1991 májusában indított történelemkönyvének füzetekben megjelenő sorozatáról, most látott napvilágot a tizenharmadik füzetet. "
1997. június 7-8.
"Oláh István felvázolta a nagy vitát kiváltó csereháti ügy előzményeit. Az 1991-es döntés szerint a svájci adományozás kedvezményezettje a Szent Miklós Alapítvány /Gyergyószentmiklós/. Már akkor kikötötték, hogy Székelyudvarhelyen, a Cserehát negyedben svájci segítséggel árvaházat építenek fel Székelyudvarhely fogyatékos gyermekei számára. A Szent Miklós Alapítvány senkit sem hatalmazott fel arra, hogy helyette képviselője legyen. 1996. júniusában az Aris Industrie Rt. elajándékozta az épületet - az építkezés végső szakaszában - a bukaresti Szent Szív görög katolikus kongregációnak, hogy árvaházat létesítsenek, tehát önkényesen változtattak az épület rendeltetésén. Ezt a változtatást a helyiek külföldi újságokból tudták meg. A Vacaroiu kormány, egyik utolsó intézkedéseként /az 1996. nov. 27-én közzétett 1346-os kormányhatározattal/ az építkezés telkét adományozta a bukarestiek apácarendnek. A város tiltakozott ezen döntés ellen, mert a közel 70 ezer lakosú városban mindössze 33 görög katolikus él. Az új kormány megsemmisítette az adományozást, a telek visszakerült az önkormányzat tulajdonába. Addig azonban folyt az építkezést és a hatóságilag lezárt épületbe beköltözött négy görög katolikus apáca, akiket kiköltözettek onnan. /Oláh István: Csereberehát. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 7-8./"
1997. június 7-8.
"Dézsi Zoltán Hargita megyei prefektus vezetésével bizottság alakult a máj. 28-i tüntetés kivizsgálására, amelyben a belügyminisztérium és a helyi közigazgatási kormánytitkárság képviselői is részt vettek. A bizottság közleményében megállapította, hogy a csereháti épület körül hibák történtek az engedélyek megszerzésénél, a rendellenességek végül feszült hangulatot eredményeztek. Máj. 28-án nem engedélyezett tüntetést szerveztek Székelyudvarhelyen, melynek során erőszakkal eltávolítottak apácákat az épületből. Az akció során nem történt testi sértés. A tüntetés szervezésének felelőseit megbírságolták. Megállapították, hogy nem etnikai konfliktusról van szó, hanem tulajdonjogi vitáról. - Főleg az tudósításainak hatására, a Vatra Romaneasca azt követelte, hogy a kormánybizottság büntesse meg a székelyudvarhelyi cselekmények felelőseit. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 7-8./ A svájci segélyszervezet /Basen Hilf/ ügyvezetője, Cyrill Bürgel, aki eddig is amellett volt, hogy a bukaresti román apácák kapják a segítségükkel emelet épületet, most a Romániai Magyar Szónak írt levelében ismét kiállt emellett, de nem említette, hogy az eredeti megállapodásban erről szó sem volt. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 7-8./"
1997. június 7-8.
"Csomafáy Ferenc kifogásolta, hogy a Kolozsváron tanuló magyar egyetemisták jó része nem jár az Egyetemi Könyvtárba, inkább a szórakozóhelyeket látogatják. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 7-8./"
1997. június 9.
"Magyar Bálint művelődési és közoktatási miniszter jún. 6-án Bukarestben, a Magyar Köztársaság Kultúra Házában Pro Cultura-díjjal tüntette ki Paul Drumaru bukaresti műfordítót a magyar kultúra terjesztésében végzett kiemelkedő teljesítményéért /Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 9./"
1997. június 9.
"Magyar Bálint művelődési és közoktatási miniszter és Virgil Petrescu oktatási miniszter jún. 7-én reggel a román Oktatási Minisztériumban aláírta a kétoldalú ekvivalencia egyezményt, mely megállapodást mind a két miniszter az országaik közötti kapcsolatok fontos állomásaként értékelt. Az egyezmény a bizonyítványok, diplomák és tudományos minősítések kölcsönös elismerését biztosítja. Virgil Petrescu román oktatási miniszter hangsúlyozta, hogy az aktus újabb jele a két ország partnersége keretében a két kormány és két minisztérium között kialakult jó kapcsolatoknak, amelyek kölcsönösen előnyösek és megfelelnek mindkét ország nemzeti érdekeinek. Magyar Bálint magyar művelődési és közoktatási miniszter a két ország közeledésében az egyik legfontosabb pillanatként jellemezte a diplomák és bizonyítványok egyenjogúsítását, ami, mint fogalmazott, "a szellemi sorompóknak, a szellemi szögesdrótnak a lebontását jelenti, olyan bizalmi viszonyt, amelyben sokkal jobban beengedjük a másikat kultúránkba, mint ahogy eddig tettük". A magyarországi miniszter "régi mulasztás pótlásának" nevezte az egyezmény megkötését és utalt arra, hogy 1989 után lett volna olyan pillanat, amikor ezt meg lehetett volna már tenni. "Most ? mondta újra elérkezett egy olyan pillanat, amikor ezt végre megtehette a két ország." Magyar Bálint elmondta: a megállapodás végrehajtásához szükséges előkészítő munka román kollégájával egyetértésben már most megkezdődik, hogy a ratifikálás után már valóban gyors érdemi munka folyhasson. Vegyesbizottságot hoznak létre a vitás kérdések kezelésére, ez mielőbb megkezdi működését, mivel az egyezmény végrehajtásában nem kívánnak "nyári szünetet" tartani. Külön szólt arról a miniszter, hogy a magyar kormány és közvélemény nagy várakozással tekint a román tanügyi törvény módosítása elé, ami most kerül a román törvényhozás elé és reménye szerint sikerrel veszi ezt az akadályt is. "Az anyanyelvi korlátok feloldása szintén jelentős bizalmi gesztus" ? hangsúlyozta Magyar Bálint, aki azt is elmondta, hogy Magyarországon mind a magán, mind az állami felsőoktatásban sok nyelven folyik az oktatás. /Szabadság (Kolozsvár), jún. 9./"
1997. június 9.
"Magyar Bálint művelődési és közoktatási miniszter erdélyi körútjának első állomása Brassó volt. Brassóból a Magyar Bálint vezette küldöttség jún. 7-én a kora esti órákban érkezett meg Sepsiszentgyörgyre, ahol a megye vezetői üdvözölték. Orbán Árpád megyei tanácselnök rövid tájékoztatójában bemutatta Háromszék iskola- és kulturális hálózatát. Magyar Bálint szólt a diplomák kölcsönös elismerésének jelentőségéről. Orbán Árpád elmondta, hogy ősztől a Babes-Bolyai Tudományegyetem 25 fővel főiskolai szintű menedzserképzést indít Sepsiszentgyörgyön. A magyarországi miniszter a témáról szólva úgy vélekedett, hogy a távoktatás helyett egyre inkább állandó és helyben megtelepülő felsőoktatási intézményekre van szükség a térségben. Kifejtette, hogy a magyar kormány oktatáspolitikája ez utóbbit, valamint a határon túli magyarok hazai részképzését támogatja. Hozzátette, hogy az erdélyi egyetemek kérdését a román kormánynak, az egyetemeknek és a magyar közösségeknek együtt kell megvitatniuk. /Szabadság (Kolozsvár), jún. 10./ A vendéglátók elmondták, hogy csak a művelődés irányításában történt meg a decentralizálás, majd az oktatás gondjairól szóltak. A megyében az országos átlagnál is nagyobb a szakképzett pedagógusok hiánya, sürgető tehát az egyetemi, főiskolai képzés bővítésének megoldása. A vendéglátók beszámoltak a közelmúltban átadott Mikes Művelődési Központ beindításáról. Magyar Bálint küldöttségével ellátogatott a Székely Nemzeti Múzeumba, ahol Kónya Ádám igazgató fogadta a vendégeket. Este a helyi kábeltelevízióban Magyar Bálint tájékoztatott a megkötött egyezményről és válaszolt a hallgatók kérdéseire. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 9./"