Magyar zászlót égettek
Egy magyar zászlót is elégettek a Rapid Bucuresti labdarúgócsapatának szurkolói a kolozsvári CFR elleni hétfő esti bajnoki mérkőzésen - közölte kedden a Transindex.ro portál. Az ügy miatt a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) a román szövetséghez fordult.
A forrásként megjelölt stiridesport.ro portál fényképet is közölt arról, amint a lelátókat elválasztó drótkerítésre akasztott magyar zászló égni kezd, megjegyezvén, hogy a bukaresti szurkolók a kolozsvári CFR zászlaját is meggyújtották a mérkőzés elején.
A kolozsvári CFR-t elsősorban Pászkány Árpád magyar nemzetiségű tulajdonosa miatt tekintik egyesek magyar csapatnak, de az is az együttes magyar kötődéseit sugallja, hogy a törzsszurkolói olykor magyarul is eléneklik a csapatot biztató rigmusokat.
A csapat honlapján feltüntetett 37-es játékoskeretben egy magyarországi (a régóta sérülésekkel bajlódó Vass Ádám) és két erdélyi magyar játékos (Sepsi László és Veres Szilárd) szerepel. A csapat gerincét a Portugáliából és Dél-Amerikából igazolt játékosok adják.
A mostani sorozatban is Bajnokok Ligája-résztvevő kolozsvári CFR vasárnap a Ferencvárossal játszik barátságos találkozót - ez lesz az Albert Stadion búcsúztatója. Pénteken zártkapus mérkőzésen fogadja a magyar válogatott Romániát világbajnoki selejtezőn.
A magyar szövetség - honlapjának kedd délutáni tájékoztatása szerint - hivatalos levélben fordult a román szövetséghez a bajnoki mérkőzésen történt szélsőséges szurkolói megnyilvánulások és a magyar zászló elégetése kapcsán. Ebben tájékoztatást kért a fegyelmi jogkör gyakorlójától arról, hogy a történések után indult-e fegyelmi eljárás, és ha igen, az milyen eredménnyel végződött, követte-e bármilyen felelősségre vonás.
Az MLSZ álláspontja szerint egymás kölcsönös tisztelete a sport egyik alapértéke, ezért az ilyen nemkívánatos, a nemzeti érzékenységet sértő incidensek - legyenek azok bármely oldalról -, súlyosan sértik a fair play szellemét. Az ehhez hasonló cselekmények száműzése a stadionokból - összhangban az európai (UEFA) és a nemzetközi szövetség (FIFA) irányelveivel - közös érdek és feladat - olvasható az állásfoglalásban.
MTI
Nyugati Jelen (Arad)

Magyarzászló-égetés Kolozsváron: még nem tudják, kinek kell eljárnia
Akár a székely zászló körüli „felhajtás”, akár a közelgő magyar–román labdarúgó-világbajnoki selejtező a kiváltó ok, de egyre feltűnőbbek a sporteseményeken elszaporodó magyarellenes megnyilvánulások. Hétfő este, a Kolozsvári CFR–Rapid bajnoki futballmérkőzésen a bukaresti csapat szurkolótábora minden eddiginél messzebbre merészkedett: miközben a találkozó alatt a fanatikusok többet szidalmazták a magyarokat, mint amennyit a saját csapatukat buzdították, egy magyar zászlót és egy CFR-sálat is elégettek a lelátón.
„Ki a magyarokkal az országból!”, „Levizeljük Magyarországotokat!” – skandálta már jóval a kezdés előtt a mintegy 600 fős vendégtábor, anélkül, hogy a rendezők akár egyszer is figyelmeztették volna őket. A zászlóégetéssel egyébként honlapjukon, a Rapidfans.ro-n is büszkélkednek, a meccsről készült fényképalbumban több fotón is megörökítették tettüket. Rigmusaik főként azért lepték meg a kolozsvári szurkolókat, mert a két vasutasklub drukkereinek viszonya az elmúlt években kimondottan korrekt volt. A magyarokat eddig leginkább a Steaua, a Dinamo vagy a városi rivális U kemény magja gyalázta a CFR találkozóin, bár két héttel korábban a Galaci Oţelul drukkerei is többet „romániáztak”, mintsem sajátjaiknak szurkoltak.
Asztalos Csaba, az Országos Diszkriminációellenes Tanács vezetője lapunkkal közölte, tud a zászlóégetésről, egyelőre azonban nem világos, kinek a hatásköre kivizsgálni az ügyet. Hozzáfűzte: munkatársai tegnapi megkeresésünkkor még a büntető törvénykönyvet és a sporteseményeket szabályozó jogszabályokat nézték át, hogy megállapítsák, a diszkriminációellenes tanács hatáskörébe tartozik-e a vizsgálat, vagy büntetőjogi kategória.
Anda Pop főtörzsőrmester, a kolozsvári csendőrség sajtófelelőse ugyanakkor a zászlóégetést firtató kérdésünkre elmondta: nem állt hatáskörükben beavatkozni, nekik csak akkor kell közbelépniük, ha a nézők testi épsége kerül veszélybe, ez a helyzet pedig nem állt fent. Hozzáfűzte, az előírások értelmében a tűzoltóságnak és a mérkőzést biztosító őrzővédő cégnek kellett beavatkoznia, amit meg is tettek – eloltották a tüzet.
A magyar jelképgyalázás ügyében Magdó Jánost, Magyarország kolozsvári főkonzulját is megkerestük, aki arról tájékoztatott, hogy az esetleges diplomáciai lépések ügyében Füzes Oszkár nyilatkozhat. A bukaresti magyar nagykövet a Krónikának annyit mondott, hogy minden ilyen és hasonló esetben részletesen tájékozódnak, és ennek függvényében járnak el.
Az alacsony színvonalú, a CFR mezőnyfölénye ellenére egyetlen igazi gólhelyzetet sem hozó meccs amúgy gól nélküli döntetlennel zárult, így a kolozsvári csapat továbbra is nyeretlen 2013-ban. Pászkány Árpád tulajdonos keményen bírálta is ezért játékosait, állítása szerint többen az utolsó esélyüket játszották el. „Ez volt a leggyengébb meccsünk. Akik a sérültek helyett bizonyíthattak volna, nem tették. A szezon végén nagy változások lesznek a keretben” – nyilatkozta a kolozsvári üzletember, hozzátéve, Paulo Sergio edzőt nem hibáztatja a gyenge szereplésért.
Kiss Előd-Gergely, Boros Miklós
Krónika (Kolozsvár),

Jelentős támogatás Hunyad megye magyar oktatási központjának
Ablakot tártak a nagyvilágra
Vetítőgéppel, világhálóra csatlakoztatott modern számítógépekkel, könyvtárral felszerelt kommunikációs teremben tanulhatnak délutánonként a dévai Téglás Gábor Elméleti Líceum bentlakó diákjai.
– A terem számos helyi, megyei és országos vetélkedő, tanácskozás helyszínévé is vált az utóbbi időben, ablakot nyitva a világra diákjaink számára. Mindez a Bethlen Gábor Alapkezelő ZRT. jelentős anyagi támogatásának köszönhetően történhet, hiszen a tavaly meghirdetett meghívásos pályázaton 2 millió forintos támogatást nyert el iskolánk közössége – közölte tegnap Kocsis Attila iskolaigazgató. Az elnyert összegből 400 000 forintot fordítottak a kommunikációs terem korábban elkezdett felszerelésének, berendezésének befejezésére és 1 600 000 forintot a bentlakó diákok közvetlen támogatására. – Utóbbi összegből 16 Zsil-völgyi bentlakónk számára 75 és 100 százalék közötti támogatást tudtunk biztosítani a bentlakási, étkezési költségeik fedezésére. Mindannyian olyan szociális helyzetben vannak, hogy családjuk képtelen fedezni a bentlakási költségeket. Ezért külső anyagi támogatás nélkül ezek a gyermekek, fiatalok egyszerűen kimaradnának a magyar tannyelvű iskolahálózatból, hiszen lakóhelyükön, Lupényban, Petrozsényban csupán nyolcadik osztályig létezik magyar oktatás. A Bethlen Gábor Alap anyagi támogatásának köszönhetően azonban az idei tanév hat hónapjára biztosított volt számukra az ellátás. Ezért nagyon hálásak vagyunk a támogatónknak – fogalmazott Kocsis Attila iskolaigazgató.
Gáspár-Barra Réka
Nyugati Jelen (Arad),

Uniós pénzekből restaurálnák a Szent Mihály-templomot
Jövőre már el is kezdődhetnek a felújítási munkálatok
Széles körű építészeti, kő- és festőrestaurátori felmérést, állagvizsgálatot végeznek a kolozsvári Szent Mihály-plébániatemplomon a Budapesti Műszaki Egyetem által megbízott szakemberek. A kolozsvári római katolikus Szent Mihály-plébánia Kovács Sándor főesperes megbízásából kötött szerződést az egyetemmel, amelynek munkatársai a kutatások eredményeinek összegzését követően elkészítik a felújítás teljes projektjét, hogy azzal európai uniós támogatást pályázhassanak meg a 2014–2020-as költségvetési ciklusban – tájékoztatta lapunkat a felmérési és tervezőmunkálatokban közreműködő Orbán György építész. A szakember elmondta: a templom fizikai, esztétikai állapota nem kielégítő, az utóbbi évtizedekben megnövekedett autós forgalom miatt keletkezett szennyező gázok jelentősen károsították a templom kődíszeit és kőfelületeit. Utoljára a múlt század közepén végeztek restaurálási munkálatokat a templomon
Szabadság (Kolozsvár),

Prágában a Leonce és Léna
Csehországba utazik a Kolozsvári Állami Magyar Színház társulata: a Tompa Gábor által rendezett Leonce és Léna című előadást március 23-án és 24-én, szombaton és vasárnap este 7 órától a prágai Nemzeti Színházban játsszák. A turné része a kolozsvári és a prágai társulat idei csereprogramjának, amelynek keretében áprilisban Samuel Beckett Godot-ra várva című előadásával vendégszerepel Kolozsváron a prágai Nemzeti Színház társulata, az érdeklődők két alkalommal láthatják az előadást a nagyszínpadon.
A Leonce és Lénát 2011. március 27-én, a Színház Világnapján a Pesti Színházban játszotta a Kolozsvári Állami Magyar Színház társulata, majd áprilisban három alkalommal, a 13. Bogotai Színházi Fesztivál keretében láthatta az ottani közönség. Ezt követően 2011 júniusában a XI. Pécsi Országos Színházi Találkozó versenyprogramjában is szerepelt két alkalommal, majd Szarajevóban és Bukarestben turnézott a társulat. Az előadást három UNITER-díjra (köztük a Legjobb előadás díjára) jelölték, Viola Gábor el is nyerte a Legjobb férfi mellékszereplőnek járó elismerést. A jelmezekért a Magyar Színikritikusok Céhe díjára jelölték Carmencita Brojboiu jelmeztervezőt. Az előadást ma, március 20-án, szerdán este 8 órától Kolozsváron tekinthetik meg az érdeklődők.
Szabadság (Kolozsvár),

A replika jogán
A Szabadság március 19-i számában Büntető eljárást indítanak Kerekes esetében is című cikkel kapcsolatosan a Maros megyei RMDSZ-es képviselő a következő pontosítás közlésére kérte lapunkat.
„Nem kell különösebben gondolkodni azon. hogy mi is történik valójában, hiszen az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség 2011-ben tizenkilenc, kizárólag csak nemzeti kisebbségi és szociáldemokrata (PSD) képviselő ellen tett feljelentést, holott a parlamenti képviselők több mint egyharmada van ebben a helyzetben. (Érdek-összefonódás gyanúja miatt a legfőbb ügyészség büntetőeljárást indított Kerekes ellen is, akit azzal vádolnak, hogy fiát alkalmazta parlamenti irodájába, a feleségével pedig polgári szerződést kötött – szerk. megj.) Mindent megmagyaráz az a tény, hogy egyetlen PDL- képviselő ellen sem indítottak eljárást, ez egyértelműen igazolja az ország elnökének a befolyását azokra a szervekre, amelyek felett ellenőrzést gyakorol, és amelyek hivatottak a vizsgálódásokra.
Ezek a szervek nem veszik figyelembe, hogy semmilyen törvény nem tiltja, hogy a területi parlamenti irodákba, a szigorúan bizalmas állásokba a képviselők és szenátorok családtagjaikat is javasolhatják alkalmazásra. Hiszen ha csak az RMDSZ-es képviselők esetét vesszük, nem kell sokat magyarázni, hogy irodájukban sajátos kisebbségi státusukból adódóan, körültekintően járnak el a személyzet megválogatásánál, ahol a bizalom, elkötelezettség, a titoktartás elsőrendű követelmények. Az érintettek a közigazgatási bíróságokon sorra nyerik a pereket az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség ellen, ennek ellenére az Országos Főügyészség tovább vizsgálódik. Sőt, miután a főügyészség 2012-ben lezárta már egyszer a képviselők elleni eljárást, arra a következtetésre jutva, hogy semmilyen törvénytelenség nem áll fenn, most 9 hónap után váratlanul újrakezdte a vizsgálatokat. Számomra teljesen érthetetlen a dolog: a szóban forgó ügyben 2012. július 30-án az Országos Főügyészség leállította az eljárást, az ügyészek többoldalas állásfoglalásban fejtették ki, hogy az ügyemben nem indokolt a bünvádi eljárás elindítása, nem létezik semmilyen törvénybe ütköző cselekedet, mert semmilyen törvény nem tiltja az ilyenszerű alkalmazásokat és foglalkoztatásokat a területi parlamenti irodákban. Ezt követően a marosvásárhelyi Fellebbviteli Bíróság is helyt adott 2012. november 1-jén a Feddhetetlenségi Ügynökség eljárása ellen megfogalmazott beadványomnak, semmisnek nyilvánította az ügynökség eljárását hivatali visszaélésnek minősítve azt. Ezek után gondolom, hogy jogosan találom furcsának Daniel Morar helyettes főügyész azon rendelkezését, hogy minden hasonló helyzetben lévő parlamenti képviselő esetében indítsák be újból a kivizsgálásokat. Különben is csupán a napokban elfogadott Képviselői Státustörvény tiltja a családtagok alkalmazását, előírás, amelynek semmiképpen nincs visszamenőleges hatálya.”
Kerekes Károly Maros megyei parlamenti képviselő
Szabadság (Kolozsvár),

Az 1848-as forradalom történelemformáló szerepe
Beszélgetés Egyed Ákos történésszel
Egyed Ákos neves történészünket március 15. alkalmával a Magyar Érdemrend középkeresztjével tüntették ki a XIX–XX. századi társadalom, illetve az 1848-as erdélyi forradalom történetének, a székely társadalom sajátos gazdasági és társadalmi kérdéseinek kutatásáért, tudományos publikációs tevékenysége, példaértékű életpályája elismeréseként. A kitüntetést március 15-én Sepsiszentgyörgyön Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes nyújtotta át. Az ünnepelttel készült az alábbi interjú.
– Az 1848-as magyar forradalommal és szabadságharccal minden évben sokat foglalkozik a tudomány és a közvélemény. Akad-e olyan vetülete ennek a történelmi eseménynek, ami fölött elsikkad a figyelem?
– Igen, mégpedig éppen a lényege, az, hogy a feudalizmust polgári rendszer váltotta fel. És alig emlegetik azt, hogy 1848 tavaszán Kolozsváron két nemzeti program is született, egy magyar és egy román program. Március 20-án Erdély fővárosában látott napvilágot a Kolozsvári Program, amelyet a magyar liberális ellenzék, valamint a konzervatív párt képviselői is aláírtak. Ebben kérték az erdélyi országgyűlés összehívását, hogy az törvényt hozzon az átalakulásokról: a nemzetőrség felállításáról, a jobbágyság eltörléséről, a közteherviselésről, a sajtószabadságról és az unióról Magyarországgal. De kevesen tudják, hogy 1848. március 27–28-án a Kolozsváron tanuló román ifjak, egyházi vezetők és máshonnan érkezők is tanácskoztak. Törekvéseiket ún. petícióban rögzítették.
Ö. I. B.
Szabadság (Kolozsvár),

Aktív, kifejlett diákközösség él ebben a városban
Talpas Botond megvalósításokról, élményekről, tervekről
Három éve egyedül indult a Kolozsvári Magyar Diákszövetség tisztújító választásán, versenytárs hiányában viszont a gyakorlatban kellett bizonyítania. Mandátuma alatt így csapatával és temérdek önkéntes segítségével a tettek, erősödés, fejlődés mentén a szervezet figyelmét a hiányos szektorokra terelte, számos partnerséget és együttműködést kötött, illetve közelebb hozta a diákságot a kincses városhoz, annak történelméhez, értékeihez, nem utolsósorban a diákszövetség egészéhez. Talpas Botond volt KMDSZ-elnökkel beszélgettünk.
– Február 15-én lejárt a mandátumod, ám továbbra is szorosan együttműködsz a KMDSZ-szel. Milyen kapcsolatod volt Zsigmond Jocó elődöddel?
– Volt egy időszak, amikor nekem is megadatott, hogy elődömmel együtt dolgozhassak, 2010-ben azonban egy teljesen megújult közösség vette át a feladatokat, a régi tagok pedig hazaköltöztek, családot alapítottak vagy külföldre utaztak. A mostani csapat nagy része indulásakor fiatalabb volt a diákszervezetnél, ma már több mint három éve működünk együtt, így baráti kapcsolatok, szoros együttműködés alakult ki közöttünk. A február 15. nem jelentett komolyabb határkövet, ugyanis a Babeş–Bolyai Tudományegyetem magyar tagozatának diákszenátoraként továbbra is tevékenykedem, emellett egyelőre az elnöki tisztség átadásának időszakában vagyunk, így a KMDSZ-szel mindennapi kapcsolatban állok.
– 2009 végén egy Bertnard Russel-idézettel kezdted a választási beszéded. Hogy érzed, sikerült elnöki tisztséged alatt továbblendíteni a haladás kerekét?
– Amikor 2010-ben a mellettem felsorakozó csapattal leültünk, hogy kialakítsuk, megbeszéljük a szervezeten belüli terveinket, már többünknek volt ilyen típusú tapasztalata (diáktanács, önkéntes programok stb.), ezért nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy ilyen csapattal kezdtem. Természetesen voltak hiányosságok, sokszor megbotlottunk, és előfordult, hogy olyan problémákkal szembesültünk, amelyekre nem számítottunk, de a három év alatt elindultunk abba az irányba, amelynek eredményeként látványos az előrelépés.
– Csapatod és a teljes közösség segítségével sok mindent létrehoztál, megerősítettél. Mit tartasz mégis a legnagyobb megvalósításnak?
– A ’90-es évek óta a város, a magyar közösség és a diákközösség maga sokat változott, a KMDSZ-nek volt ugyan beágyazódása, elődeink sokat letettek az asztalra, de hiányzott a szervezet szolgáltatói jellege, kereste helyét a 21. század Kolozsvárjában. Az ELTE Karrierközpont mintájára újraindult a Karrieriroda, ezt követően pedig keretmegállapodást is kötött. A Karrieriroda, amely már online felületen is működik, elméleti képzéseket, állásbörzéket szervez, illetve hangsúlyt fektet a gyakorlati oktatásra is, amelyet a bolognai rendszer bevezetése után a diákság nagyon hiányolt. Kialakult egy nagyon jó csapat és állandó partnerségek, megállapodást kötöttünk a BBTE magyar tagozatával és a Sapientia EMTE-vel is, de az Omnipass és Studcard diákigazolványoknak is partnerei lettünk, amelyek ezután három nyelven igényelhetők. Elindítottunk egy magyar sportklubot, a Sportirodát, amelynek kosárcsapata idén a megyei ligában is játszik.
Kiemelt eredmény továbbá, hogy a magyar diákok szerepet vállalhatnak az egyetem érdekvédelmében, a BBTE új tanügyi törvénye ugyanis nemcsak a magyar tagozatnak, de a diákoknak is autonómiát adott, saját működési és választási szabályzattal. Emellett képzések és más programok által sikerült megteremteni a kellő felkészültséget, és összehangolni a magyar diákképviselők munkáját.
A Kolozsváron tevékenykedő különböző szakosztályok, szakkörök, klubok és szakkollégiumok összehangolása nemcsak papíron működik, hanem a gyakorlatban is rendszerezettnek és hatékonynak bizonyult, a KMDSZ, a diákképviselők és szakosztályok pedig valósággal kiegészítik egymás munkáját.
Rendezvényekben is gazdagodtunk, illetve a már hagyományossá vált eseményeinket felduzzasztottuk és továbbfejlesztettük, a Diáknapok például tavaly 1700 versenyzővel és több mint száz önkéntessel startolt, valamint öt napra nőtte ki magát. Emellett meg kell említenünk az Erdélyi Tudományos Diákköri Konferenciát és a gólyaprogramokon belül a Gólyák Nyári Egyetemét is, hiszen ezek iránt úgyszintén kiemelt az érdeklődés. Társszervezőként csatlakoztunk a Kolozsvári Magyar Napokhoz, az Ifjúsági Főváros 2015. projekt ügyét is igyekszünk előre vinni, emellett a BBTE-vel karöltve megnyertük a 2015-ös Országos Diákköri Konferencia szervezési jogát, amelyre 65 éve nem volt példa. Úgy érzem, a KMDSZ a kisebb ügyek, különböző problémák és megoldandó kérdések esetén is jelen volt, és jelen voltak azok a partnerek is, akikkel a szervezet együttműködik. Természetesen maradtak hiányosságok, illetve olyan kezdeményezések, projektek, amelyekre nem jutott elég idő, de örülök, hogy többen viszik tovább a szervezet működését, feladat ugyanis maradt bőven.
– Milyen személyes élményekkel, tapasztalatokkal gazdagodtál ez idő alatt?
– A legcsodálatosabb az, hogy rengeteg emberrel ismerkedtem meg, amely egyszersmind temérdek tapasztalatot és élethelyzetet is jelent, hiszen együtt dolgoztam baráttal, ismerőssel, diákokkal, de tanárral vagy akár politikussal is. Szerencsésnek érzem magam, hiszen a családom is mellettem volt, támogatott. Hálás vagyok azért, hogy megtapasztalhattam azt is, milyen egy érett csapattal együttműködni, milyen nyitott, kezdeményező, szerepet vállaló emberekkel alkotni, létrehozni. Aktív és kifejlett diákközösség él ebben a városban, aki a maga hibáival és hiányosságaival bár, de fel tud sorakozni a város ügyei és értékei mentén. Ez rengeteget jelent számomra.
– Hogyan és merre vezérelnek terveid ezután?
– Októberben beiratkoztam doktori iskolába, tehát folytatom a tanulmányaimat, de közösségi tevékenységekkel szeretnék foglalkozni, mert úgy érzem, hogy rengeteget kaptam attól a közösségtől, amely születésem óta hol ilyen, hol olyan formában körülvesz engem. Emellett az Ifjúsági Főváros 2015. projekt összehangolásában is szerepet vállalok, ahol figyelmem a magyar fiatalok, a magyar nyelv, kultúra megfelelő képviseletére irányul. A projekthez való hozzájárulásom valószínűleg ki fogja tölteni szabad óráimat, de emellett továbbra is igyekszem időt fordítani a mandátumom alatt indult, és a doktori témámhoz közel álló Igen, tessék! mozgalomra, amely a magyar közösségért, a színvonalas magyar nyelvhasználat támogatásaként jött létre.
Szabadság (Kolozsvár),

Ismét Sütő-szobrot terveznek
Sütő András ülő szobrának felállítását kéri Marosvásárhelyen Peti András RMDSZ-es önkormányzati képviselő hétfőn benyújtott határozattervezetében.
Az elképzelés szerint a szobor a Színház téren kapna helyet. Az elöljáró a mostanában egyre divatosabb szobormodellben gondolkodik: az író egész alakos szobra egy padon foglalna helyet, így a járókelők, a fényképezkedni vágyók helyet foglalhatnának mellette.
A szoborállítás kezdeményezője elmondta, hogy a Sütő András Baráti Társaság ötletét felkarolva nyújtotta be a határozatot. „Többször szóba került, hogy a volt Zrínyi (jelenleg Mărăşti) térre állítsunk fel egy Sütő András-szobrot. De az egy elég eldugott hely, távol esik a turisztikai útvonalaktól, holott az író megérdemli, hogy méltó helyet kapjon. Szomorú, hogy Sopronban már van Sütő András-szobor, de Marosvásárhelyen, ahol az író sokáig élt és alkotott, még nincs. Azt szeretnénk, hogy a Színház téren legyen egy kis szoborpark, ahol neves íróknak, költőknek állíthatunk emléket. Ennek az első darabja lenne az ülő Sütő-szobor. Európa több városában van hasonló ülő szobor, és az mindenhol a turisták kedvence” – nyilatkozta Peti András, aki a tervezetbe azt is belefoglalta, hogy Marosvásárhely megpályázhatná az Európa Kulturális Fővárosa címet, és akkor előnyt jelentenének az értékes köztéri szobrok. Amennyiben a jövő héten tartandó tanácsülésen a városatyák rábólintanak a Színház téri szobor felállítására, a Sütő András Baráti Társaság újabb pályázatot hirdet meg az alkotás elkészítésére. Mint ismeretes, egy kilenctagú zsűrinek 2011 áprilisában kellett volna kiválasztania, azt a szoborvázlatot, amelynek alapján elkészíthetik a köztéri alkotást. Akkor a zsűri úgy döntött, hogy egyik terv sem felel meg az elvárásoknak. Később a helyi Kiss Levente szoborvázlatát fogadták el, a támogatási gondok és az elhúzódó bürokrácia miatt azonban a szoborállítás végül elmaradt.
Simon Virág
Krónika (Kolozsvár),

Büntetendő
Jól emlékszünk, a székely zászló használatát olyan, pattanásig feszült légkör megteremtésével próbálták elfojtani a konfliktusra éhes politikusok és a román média balhéhajhászai, hogy az alacsony ingerküszöbbel rendelkezők ösztönszerűen undorodva forduljanak el a mesterségesen létrehozott problémától.
Az ellenséges hangulat gerjesztésében minden olyan jól ismert segédanyag előkerült, ami rendszerint alaposan felhergeli a közvéleményt, így nem hiányozhatott a mocskolódó műsorok témafelvezető képkockái közül a Iancu-bábu akasztásáról szóló kisfilmecske vagy a videomegosztókon talált románzászló-felgyújtás.
Na de ez is lecsengett valahogy. A március 10-ei marosvásárhelyi autonómiatüntetés már felemelő hangulatban zajlott le, 15-én pedig az ünnepet csak a zord időjárás zavarta meg. Azért kivétel most is akadt, de az Új Jobboldal néhány tucat bérencének sikertelen aradi székelyzászló-égetése inkább bohózatba illő volt, mintsem felháborító. Azt viszont, ami hétfő este a fellegvári futballstadionban történt Kolozsváron, nem szabad tétlenül néznünk. A vasutashagyományok miatt eddig a CFR csapatával baráti viszonyt színlelő Bukaresti Rapid huligánjai ugyanis a magyar zászló senki által sem zavartatott, nyilvános felgyújtásával olyasmit tettek, ami nem heccelés, hanem sokkal több: súlyosan büntetendő.
Tudjuk, hogy a pénteki sorsdöntő magyar–román válogatott mecscset nézők nélkül rendezik Budapesten néhány tucatnyi kretén Izrael-gyalázása miatt. A magyarzászló-égetésből eszünkben sincs végeláthatatlan etnikai perpatvart kavarni – még egy jó kis botránytévéadónk sincs, ahol kitombolhatnánk magunkat. Tisztában vagyunk azzal, hogy nekünk nem áll módunkban kizárni bolygónkról az Új Jobboldalt, és a román futballhuligánokat sem tilthatjuk el örökre. Van viszont érdekképviseletünk, amely ilyen egyértelmű helyzetekben köteles minden lehetséges fórumon fellépni: tudjuk, hogy a nemzetközi futballban nagyon erős a gyűlöletellenes harc, a zászlóégetés pedig egy jogállamban büntetőjogi kategória. Éppen ezért mi csupán azt várjuk, hogy a futballszövetség és a bíróság is eljárjon az ügyben, és súlyosan, példamutatóan büntessen.
Páva Adorján
Krónika (Kolozsvár),

Szabad véleménynyilvánítás a magyargyalázás?
Nem foglalt állást tegnapi ülésén az audiovizuális tanács (CNA) a bukaresti B1 televízióban nemrég elhangzott durva, magyarellenes kijelentések kapcsán.
Miközben a médiahatóság háromszori szavazás során sem jutott közös nevezőre a csatornának javasolt pénzbírság ügyében, a testület egyik tagja azt sugallta, hogy az erdélyi magyarok „megérdemlik” a sértő kijelentéseket.
A B1-et és annak munkatársát, Radu Banciut az RMDSZ jelentette fel, miután a Lumea lui Banciu (Banciu világa) című műsor március 12-ei adásában a műsorvezető rágalmazó, propagandisztikus, magyarellenes retorikára ragadtatta magát.
„Radu Banciu több ízben túllépte a jó ízlés határait, nyíltan a magyar közösség ellen fordult, középszerűeknek, rablófészeknek, történelem nélkülieknek, egyszerű gondolkodású, együgyű népnek titulálva a magyarságot. A pamfletjelleg mögé bújva nyíltan uszít és rágalmaz, olyan hamis feltevéseket hangoztatva, miszerint ha egy román állampolgár székely megyébe látogat, annak feltörik az autóját, vagy Erdő Péter bíboros pápává választása esetén a román nép másik kontinensre kell költözzön” – emlékeztetett feljelentésében a szövetség.
Turos Loránd, a CNA RMDSZ által delegált tagja tegnap tízezer lejes bírságot javasolt a B1-nek diszkrimináció miatt. Alexandru Jucan, a testület Demokrata-Liberális Párt (PDL) által delegált kolozsvári tagja azonban a román értelmező szótárt idézve bizonygatta, hogy a csatorna nem követett el hátrányos megkülönböztetést a magyarokkal szemben, és nem is uszított gyűlöletre. „Ameddig a román közvéleménynek határozott álláspontja van a Hargita és Kovászna megyében történtekről, nem hiszem, hogy ők (a magyarok – szerk. megj.) feljelenthetnek egy tévécsatornát” – jelentette ki Jucan, aki szerint Radu Banciu kijelentései „véleménynyilvánításnak tekinthetők”.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár),

RMDSZ: börtönben a helye a magyar zászlót égető szurkolóknak
Az RMDSZ Mikó Imre kisebbségi jogvédelmi szolgálata bűnügyi keresetet nyújtott be az ügyészséghez amiatt, hogy hétfőn egy kolozsvári labdarúgó mérkőzésén, a vendég csapat szurkolói elégettek egy magyar zászlót. Ezen kívül az RMDSZ ismeretlen tettes ellen feljelentést tett a rendőrségen és a Román Labdarúgó Szövetségnél.
Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára tájékoztatása szerint a kolozsvári ügyészséghez intézett feljelentésében a bűntető törvénykönyv 317. cikkelyére hivatkoznak, melynek előírásai alapján bármilyen etnikai, nemzetiségi, vagy vallási diszkriminációra való uszítást 6 hónaptól 3 évig terjedő börtönbüntetéssel, vagy pénzbírsággal sújtják.
A főtitkár elmondta, hogy a rendőrségre benyújtott panaszban a 2008. évi 4-es számú törvény 10. és 20. cikkelyének előírásaira hivatkoznak, miszerint tilos a sportrendezvényeken résztvevő szurkolók bármilyen jellegű szélsőséges megnyilvánulása, illetve büntetendő a diszkriminatív, faji és nemzeti gyűlöletre uszító feliratok használata.
Az RMDSZ felszólítja a Román Labdarúgó Szövetség vezetőségét, hogy vizsgálja ki a mérkőzésen történteket, valamint tegye meg a szükséges intézkedéseket és indítson fegyelemi eljárást a vendég klub szurkolói ellen.
Maszol.ro,

Milliókkal tartoznak az ingázóknak
Több mint négyezer háromszéki diák ingázik naponta lakóhelyéről iskolába, és nyolcszázötven pedagógus jár városról falura, illetve faluról városra tanítani, utazási költségeiket az oktatási minisztérium, illetve az önkormányzatok lennének kötelesek megtéríteni, de az elmaradások megközelítik a kétmillió lejt, ebből egy korszerű iskolát lehetne építeni – közölte tegnapi tájékoztatóján Keresztély Irma főtanfelügyelő.
Kovászna megyében még az elemisták közül is három-négyszázan ingáznak, mert a városon dolgozó falusi szülők némelyike reggelente viszi magával gyermekét, és városon iskoláztatja, de az ő utazási költségeit nem téríti meg senki, mert egy-két kivétellel minden településen működik elemi iskola. A gimnazisták közül több százan iskolabusszal jutnak el lakóhelyükről a községközponti iskolába, nekik nem kell fizetniük az utazásért, ám a törvény szerint az állam törlesztené azoknak a falusi középiskolásoknak a költségeit, akiknek maguknak kell megoldaniuk az ingázást. Háromszéken 2699 középiskolás diák utazik naponta, tavaly októbertől mostanig 1,6 millió lejjel tartozik nekik a szaktárca, mely összeget a megyei tanfelügyelőségen keresztül kellene eljuttatnia az érintett iskolákba. Keresztély Irma szerint a minisztériumnak meg kellene határoznia a kilométerenkénti felső árhatárt, mert jelenleg minden szállító annyiért kínálja a diákoknak a bérletet, amennyiért akarja, és ha az adott régióban nincs az illető cégnek vetélytársa, hihetetlenül magasra emeli az árat, ahogy ez Háromszéken több helyen is történik. Az iskolák bentlakásaiban a helyek több mint fele üres, de a középiskolás ingázók inkább utaznak naponta, mintsem bentlakásba menjenek, mert falun sok gazdálkodó családnak egyetlen biztos készpénzjövedelme a gyermek ösztöndíja vagy a 180 lejes iskolapénz – véli a főtanfelügyelő.
A pedagógusok ingázási költségeivel is hasonló a helyzet, ezt ellenben a helyi önkormányzatoknak kellene megtéríteniük, aminek csak részben tesznek eleget. A 851 ingázó oktatónak százharmincegyezer lejjel tartoznak a polgármesteri hivatalok, ennek kétharmada tavalyi adósság.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

Az uszító megúszta
Az Országos Audiovizuális Tanács tegnapi ülésén szavazattöbbséggel úgy döntött: nem bírságolja meg a b1 hírtelevíziót, amelynek egyik műsorvezetője, Radu Banciu ellen – lakossági észrevétel alapján – az RMDSZ emelt panaszt.
Kovács Péter főtitkár szerint Banciu „több ízben túllépte a jó ízlés határait, nyíltan közösségünk ellen fordult, középszerűeknek, rablófészeknek és történelem nélkülieknek, egyszerű gondolkodású, együgyű népnek titulálva a magyarságot”, ráadásul a műsor pamfletjellege mögé bújva nyíltan uszít és rágalmaz.
A médiahatóság ülésén hárman támogatták és hatan ellenezték a csatorna megbírságolására tett javaslatot – közölte Turos Loránd, a tanács magyar nemzetiségű tagja, aki 10 ezer lejes büntetést javasolt, a szavazás után pedig kijelentette: kérni fogja az ügy újratárgyalását. „Nem gondolom, hogy egy b1-nek adott büntetést függővé kell tenni az Antena 3 megbírságolásától” – mondotta arra utalva, hogy az audiovizuális tanács egyensúlyozni próbál az ellenzéki és kormánypárti médiára kiszabott szankciókkal. Az Antena 3 hírtelevíziót ugyanis nyilvános figyelmeztetésben részesítették, amiért a valóságnak nem megfelelően azt állította, hogy a Kovászna megyei tanács honlapjának nincs román változata. Ebben az esetben az ActiveWatch sajtófigyelő ügynökség tett panaszt.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

Az ostobaság momentuma
Még azt sem mondom, hogy utoljára veszem föl a Nagy Román Kesztyűt, amit felém s felénk vetettek. Olvasom a világhálóra fölberzenkedett Valentin Roman dühödvényét a romániai magyarok, különösen a székelyek ellen az autonómia meg a székely zászló kapcsán. Soha ennél primitívebb dolgozatot nem olvastam. Próbálok idézni, mindenképpen továbbadni a lényegét. Címe: Székely szomszéd, megadom neked az autonómiát, de mit csinálsz vele? Hangzatos, nem?
Ami érdekesebb az ostobaság eme Kínai-falában, hogy Valentin, aki Roman, egyáltalán nem tudja, mi az autonómia. Fogalma sincs, miben különbözik Európában ez a státus, jogi, politikai és kulturális, anyagi állapot a független ország státusától.
Idézem: „Adok neked földet az enyémből, csinálj saját hazát Románia közepén, zászlód már van. És mert nagylelkű vagyok, azonban tudnod kell, hogy tőlem nem várhatsz semmit, Románia vesz téged körül, én ellenőrzök mindent, én szabom meg körülötted a vámot... Semmid nincs, csak krumplid, és mit szólsz majd ahhoz, ha 50 euróba kerül egy kiló búza neked, mert nem terem meg nálad... Egyetemed nincs, évi 500 ezer euró lesz a tandíj, ha román egyetemeinkre jársz..., 100 ezer euróban szabom meg neked a vízumot, ha ki akarsz menni Románia közepéből valamerre, nincsenek reptereid...” És így tovább.
A gyűlöletnek és ostobaságnak ezt az egyvelegét még mi magunk sem hallottuk. De lépjünk: „befogadtalak az én országomba, földet, vizet, kenyeret adtam neked, őseim befogadtak, mert nyomorult módon hányódtál...” Nos, ezen a szinten őrjöng a román Valentin. És még hozzáteszi, hogy viselkedjünk úgy, mint a többi befogadott: a lipován, a tatár, a török, a bolgár! Tenném hozzá: a szintén ajándékba kapott Dobrudzsában „átvételkor” 8% vallah-román lakott...
És tovább: azt sem tudja, miben különbözik az iráni, ókori blak törzs a mai románok őseitől, a valahoktól. Írni is a „román blakoktól” tanult meg a székely... Nem bonyolítom, csak azért idézem, hogy tudjuk, milyen szinten is megy a játék életre-halálra.
Amúgy Kézai Simon krónikást, Churchill angol miniszterelnököt lebácsizza. Nos, íme az „európai kultúra védőbástyájának” (idézet: Nicolae Ceauşescu) román csúcsa ma. Bizonyosan van annyi osztálya, mint a nagybányai gyorsvonatnak.
Czegő Zoltán
Székely Hírmondó
Erdély.ma,

Sütő András visszaemlékezése az 1990-es marosvásárhelyi eseményekre
A Marosvásárhelyi Rádió munkatársa, László Edit egy 2004-es interjúban szólaltatta meg Sütő Andrást, aki beszélt az 1990 február 10-ei Marosvásárhelyi könyves és gyertyás tüntetésről, amelyen több mint 100 ezer magyar vett részt anyanyelve védelmében, a fekete márciusáról és annak okairól.
Sütő András visszaemlékezésében kihangsúlyozta az egységet és annak fontosságát, ami akkoriban a magyarságot jellemezte, és elmesélte személyes élményeit is az átélt progromról.
Még hallgatni is szörnyű volt, hogy mit kellett átélnie Sütő Andrásnak és társainak a pogrom napjaiban, amikor a felheccelt tömeg soviniszta és magyargyűlölő jelszavakat skandálva, vérre szomjazva járta az utcákat. A felelősöket valószínűleg nem büntették meg, és ezeknek az eseményeknek még az emléke is feledésbe fog merülni, ha nem beszélünk róluk gyakrabban.
marosvasarhelyiradio.ro
Erdély.ma,

Maros, Hargita és Kovászna megyékből álló régiót javasol Dorin Florea
Marosvásárhely központú, „főleg" Maros, Hargita és Kovászna megyét magába foglaló közigazgatási régió megalakítását javasolta szerdán a kormányzó Szociálliberális Szövetség (USL) társelnökeinek egy nyílt levélben Dorin Florea, Marosvásárhely ellenzéki polgármestere.
A csaknem fele-fele arányban románok és magyarok lakta város 13 éve tisztségben lévő polgármestere több ízben állást foglalt amellett, hogy Marosvásárhely régióközponttá váljék: legutóbb a március 10-i marosvásárhelyi demonstráció alkalmából a székelyföldi autonómia híveitől kért ehhez támogatást.
Az USL vezetőihez intézett levelében azzal érvelt, hogy „hatalmas kockázat" lenne a vegyesen lakott térséget egy olyan közigazgatásra bízni, amelynek nincs tapasztalata az etnikumközi gondok kezelésében. Florea felhívását a Fekete márciusként emlegetett, 1990-es etnikai összecsapások 23. évfordulójára időzítette. Kifejtette: az akkori feszültségtől jutott el a város a mai „etnikumközi harmóniáig", ami egyedülálló tapasztalathoz segítette hozzá. Florea szerint ez a tapasztalat teszi alkalmassá Marosvásárhelyt arra, hogy a „Maros, Hargita és Kovászna megyét (is) magában foglaló régió" központja legyen.
Marosvásárhely jelenleg a hat erdélyi megyét felölelő hetes számú fejlesztési régióhoz tartozik, amelynek Gyulafehérváron van a központja.
Victor Ponta miniszterelnök korábban azt javasolta, hogy a jelenlegi fejlesztési régiókat emeljék közigazgatási rangra Romániában.
MTI
Erdély.ma,

Valentin Stan, az autonómiapárti román professzor
A sepsiszentgyörgyi március 15-ei ünnepségen magánszemély- ként jelen volt Valentin Stan. A történelemprofesszor, elemző, tévés személyiség kisebbségvédelemből doktorált, és a román gyakorlattól homlokegyenest eltérő módon közelít Székelyföld problémáihoz. Nem csoda hát, hogy a Kötődések című nagy nézettségű adását az új hatalom tavaly nyáron megszüntette.
Valentin Stan érdeklődve figyelte a sepsiszentgyörgyi központi ünnepséget, fordítóval hallgatta a beszédeket, és nem idegesítette, hogy a rengeteg székely zászlóval felvonuló tömeg autonómiát kért Székelyföldnek. Amíg az autonómia benne van az 1918-as Gyulafehérvári Határozat 3. pontjában, addig azt gondolom, hogy az autonómiáról tárgyalni lehet ebben az országban, főleg, ha ezt a magyar közösség a demokrácia szabályainak betartásával kéri, erről pedig a román parlamentben kell döntést hozni, ezzel kapcsolatosan pedig nem látok semmi problémát, nyilatkozta Valentin Stan. Majd így folytatta: az egészen természetes, ha egy ilyen létszámú, és ilyen erős nemzeti közösségnek eszményei legyenek.
Nagyban megkönnyítené a területi autonómiáért folytatott harcot az, ha a székely megyéket nem csatolnák román többségű régióhoz az ország területi újrafelosztásakor, a magyaroknak nincs más lehetőségük, minthogy következetes, és kitartó munkát végezzenek, és csak akkor járhatnak sikerrel, ha megtalálják azokat a kommunikációs csatornákat, amelyekkel együttműködésre tudják bírni a román közösséget is, hangsúlyozta Valentin Stan.
A székely zászló kitűzése semmilyen problémát nem kellene jelentsen, ez a közösségi identitás kifejezésének egyik alapvető szimbóluma. És ha megnézzük az utóbbi napok történéseit, amelyek során kétségbe vonták e jelkép használatát, akkor látható, amint most a hatalom kénytelen elismerni, hogy a zászló kitűzhető az önkormányzatok épületeire, tehát ez a visszalépés, amire a román hatalom kényszerült egy fölösleges, és ostoba botrány után, azt bizonyítja: a székelyeknek ez ügyben igazuk volt, mondta a román professzor.
Duna Tv
Erdély.ma,

Nem vonják vissza Victor Ponta doktori címét
Az oktatási minisztérium elutasította a Bukaresti Egyetem szakértői jelentését, amely szerint Victor Ponta plagizált a doktori disszertációjában, és nem vonja vissza a kormányfő doktori címét.
Erről a tárca szerdán tájékoztatta a Gandul.info-t, miután a lap hivatalos álláspontot kért Ponta plágiumügyében. E szerint az oktatási tárca csupán az Országos Etikai Tanács (CNE) álláspontját tudja elfogadni, amely szerint a miniszterelnök tisztességes úton szerezte a doktori címét. A minisztérium arra hivatkozik, hogy törvény szerint csupán a CNE illetékes a köztisztséget betöltő személyek tudományos munkásságában elkövetett esetleges csalások kivizsgálásában.
Mint ismert, a plágium tényét elsőként az Egyetemi Címeket és Okleveleket Tanúsító Országos Tanács (CNATDCU) állapította meg tavaly júliusban Victor Ponta doktori dolgozatával kapcsolatban. Ám a testületet ülése idején Liviu Pop ideiglenes oktatási miniszter egy rendelettel átszervezte, és döntéseit érvénytelennek nyilvánította.
Ezt követően az oktatási minisztériumnak alárendelt Országos Etikai Tanács (CNE) szakmai bizottsága – melynek összetételét Liviu Pop szintén megváltoztatta – arra a következtetésre jutott, hogy a miniszterelnök disszertációja nem minősíthető plágiumnak.
„Szabad szemmel láthatóan csalt”
Az ügyet azonban a Bukaresti Egyetem is megvizsgálta, mert a politikus a fővárosi felsőoktatás intézmény jogi karán védte meg a dolgozatát. A rektor felkérésére készített szakértői véleményezés megállapította: a dolgozat „nyilvánvaló plágium". A véleményezést a jogtudományok három szaktekintélye készítette: Simina Tănăsescu, a bukaresti jogi kar professzora, Vlad Constantinesco, a strasbourgi egyetem oktatója és Claudia Ghica, a párizsi Sorbonne Egyetem jogi fakultásának dékán-helyettese.
A Bukaresti Egyetem a jelentés közzététele után fordult Ecaterina Andronescu oktatási miniszterhez, vonja vissza Ponta doktori címét. A tárcavezető korábban több alkalommal is azt nyilatkozta, „nincs ideje” ezzel az üggyel foglalkozni. Tavaly novemberben egyetemi professzorok, tudósok, kutatók nyílt levélben kérték az oktatási minisztert, hogy vonja vissza a kormányfő doktori címét.
Az ügyben tavaly a maszol.ro is megkeresett egy doktorátusvezető egyetemi professzort, aki – név nélkül nyilatkozva – a kormányfő interneten hozzáférhető doktori dolgozatát megvizsgálva szintén megállapította: a politikus „szabad szemmel láthatóan” a forrásmunkák megjelölése nélkül másolta a disszertációja nagy részét.
Maszol.ro,

Elismerések az államfőtől
A március 15-ei magyar nemzeti ünnep alkalmából nyolc székelyföldi személynek adományozott magas rangú állami kitüntetést Áder János. A magyar államfő által adományozott kitüntetéseket szerda este vették át Csíkszeredában.
„Olyan emberekről van szó, akik választott hivatásukat hittel végezték és végzik a mai napig. Köztük van a Tatros-völgyében élő képzőművész, a gyimesi csángó kultúra tolmácsolója, illetve a gyógyítás mellett a tudományos munkát is magas színvonalon végző orvos. Díjazunk olyan nyugdíjas pedagógust, aki a közösség érdekében is sokat tett. Itt van a székelyföldi filharmónia alapítója, illetve egy olyan személy is, akit a kiszolgáltatott gyerekek segítőjeként ismernek. Van lapszerkesztő, valamint olyan egyetemi professzor, aki a Sapientia egyetem akkreditációs folyamatának elősegítőjeként is tevékenykedett. És köztük van az erdélyi katolikus közösség lelki gyarapodását szolgáló ferences szerzetes is” – sorolta köszöntőjében az átadási ünnepség házigazdája, Zsigmond Barna Pál, Magyarország csíkszeredai főkonzulja, aki egyúttal azt üzente a mai nemzedéknek, hogy keressék fel a kitüntetetteket, és tanuljanak el tőlük mindent, amit csak lehet. A kitüntetettek
Szép Sándornak, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem vegyészmérnök professzorának egyetemfejlesztési és az akkreditációs folyamatban végzett munkájáért, kiemelkedő oktatói tevékenysége elismeréseként Áder János a Magyar Érdemrend Tisztikeresztje kitüntetést adományozta.
Az 1944-ben született gyimesfelsőloki festőművész, Antal Imre – a szülőföld szeretetét sugárzó, a gyimesi táj szépségeit megörökítő művészi munkája elismeréseként – Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetésben részesült.
Két, Székelyudvarhelyen dolgozó személyiséget is kitüntettek. Balla Árpád nyugdíjas gyermekgyógyász-főorvos több évtizedes gyógyító munkáját és az erdélyi magyar orvostársadalom érdekében végzett tevékenységét Magyar Arany Érdemkereszttel ismerte el a magyar államfő. Ugyanebben a kitüntetésben részesült a Székelyföldi Filharmónia alapítójaként ismert, a székelyudvarhelyi Palló Imre Művészeti Szakközépiskola igazgatója, Bodurian János hegedűtanár.
Áder János az 1928-ban Csíkszeredában született Bartha Magdolna nyugdíjas tanárnő több évtizedes munkáját is Magyar Arany Érdemkereszttel díjazta, akárcsak Fülöp G. Dénesné, Ilonáét, aki a marosvásárhelyi vártemplomi diakóniai központ és a Lazarenum Alapítvány intézetigazgatójaként az erdélyi magyarságért végzett sokoldalú tevékenységével érdemelte ki a magyar állami kitüntetést. Gálfalvi György marosvásárhelyi író, szerkesztő gazdag irodalmi munkásságát a Magyar Érdemrend Tisztikeresztjével ismerte el Áder János.
Nyolcadikként P. Nagy Istvánt, Tarziciusz atyát, ferences szerzetest díjazták – Magyar Arany Érdemkereszttel –, akit az erdélyi katolikus közösség lelki és szellemi gondozásáért, illetve életpályája elismeréseként tüntetett ki Magyarország államfője.
Kozán István
Székelyhon.ro,

Katolikus vallásoktatásra jár a gyerekek többsége
Hargita megyében római katolikus vallásoktatásban részesül a legtöbb diák.
A Hargita Megyei Tanfelügyelőség összesítése szerint a megyebeli iskolákban 80 katolikus, 55 református, 25 unitárius és 21 ortodox vallástanár, illetve lelkész tart vallásórákat. Az államilag elismert egyházakhoz tartozó gyerekeknek alkotmányos joguk a saját felekezetüknek megfelelő vallásoktatás – mondta el nemrég Bogos Mária, a vallásoktatást ellenőrző tanfelügyelő. Kiskorú gyerekek esetében a szülők vagy gyámok, a nagykorúak esetében pedig ők maguk döntenek arról, hogy részt vesznek-e a vallásórákon. Amelyik gyerek nem jár erre az órára, az vagy hazamegy – ha utolsó órától van szó –, vagy pedig az iskolában tölti el a vallásóra alatti időt, felügyelet mellett – közölte a tanfelügyelő. A kerettanterv szerint minden oktatási szinten heti egy óra vallás szerepel az órarendben, kivételt képeznek a teológiai osztályok. Hargita megyében hat középiskolában működik teológiai osztály is.
Vallásoktatás az előkészítő osztályokban is zajlik, a gyerekek életkori sajátosságainak megfelelően – mondta el a tanfelügyelő. Kifejtette, nem szigorúan felekezetinek, inkább erkölcsi nevelésnek nevezhető ez az oktatás, melynek során a gyerekek szocializációt, a keresztény erkölcsi értékrendet, a másság tiszteletét sajátítják el különböző versek, példázatok nyomán. Ugyanakkor a vallási ünnepek, így a karácsony, húsvét is nagy hangsúlyt kapnak.
R. Kiss Edit
Székelyhon.ro,

Közlemény: Szabó Ödön „ünnepi” beszédének margójára
Mély felháborodással olvastuk az 1848–49-es magyar forradalom és szabadságharc kitörésének évfordulóján tartott nagyváradi RMDSZ-es ünnepségről szóló sajtóbeszámolókat, melyek szerint Szabó Ödön Bihar megyei ügyvezető elnök nemzeti ünnepünkhöz nem méltó, Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnökének személyét sértő kijelentéseket tett. A „nemzeti oldal” gyalázására kiélezett, gyűlölködő beszédében az RMDSZ-es politikus Tőkés Lászlót a magyarság megosztásáért, illetve a Nagyváradon és az országban felerősödött magyarellenességért vonta felelősségre.
Szabó Ödön beszéde egyik tipikus példája annak, ahogyan az RMDSZ kommunikál saját kudarcairól. Adólejeinkből busásan megfizetett érdekképviseletünk képtelen megvédeni intézményeinket, képtelen konkrét és tartós eredményeket felmutatni a kisebbségi és nyelvi jogainkért vívott küzdelemben, képtelen visszaszerezni erdélyi magyar közösségünk elkobzott ingatlanjait, miközben a hatalmon lévő elvbarátaik jelképeink szabad használatát korlátozzák, és még Székelyföld puszta létét is tagadják. Mindezért pedig Tőkés Lászlótteszik felelőssé?
Talán Tőkés László, vagy az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács szavazta-e meg a közalkalmazotti bérek 25 százalékos csökkentését? Kinek a lelkiismeretét kellene terhelnie, hogy a mai napig nincs államilag finanszírozott, önálló magyar felsőoktatásunk, nincs autópályánk? Talán Tőkés László hibája, hogy Székelyföld és Partium Európa legszegényebb régiói közé tartoznak, vagy az, hogy az átlagbér Bihar megyében országos szinten a legutolsók között van?
Hány évig is volt az RMDSZ kormányon? Hány RMDSZ-es politikus keveredett ezalatt az idő alatt korrupciós botrányba? Vajon bihari politikusaink vagyonnyilatkozatára tekintve nem az derülne-e ki, hogy a bihari magyarság érdekei helyett saját érdekeik mentén politizálnak Bukarestben?
Mindezen kérdésekre természetesen hiába várnánk választ vagy magyarázatot a bihari RMDSZ prominenseitől, hiszen tapasztalatból tudjuk, hogy az igazsággal való őszinte szembenézés, és saját kudarcaik beismerése helyett felelősséghárítással és bűnbakkereséssel próbálják leplezni súlyos hibáikat. Ez a bűnbak most éppen az a Tőkés László, aki huszonhárom évvel ezelőtt szembe mert szállni a kommunista hatalmaskodókkal, és azóta is következetesen kiáll erdélyi népünk szabadsága és önrendelkezése mellett. Teszi ezt annak ellenére, hogy a közpénzen meggazdagodott képviseletünk mindent megtesz munkájának ellehetetlenítésére, nem sajnálja a pénzt az egykori bajtársak megvásárlására, mocskolódó bulvárkönyv finanszírozására, a közvélemény manipulálására.
Erdélyi magyarságunk megosztásáért egyedül az az érdekcsoport felelős, amely folyamatosan kiszorította köréből mindazokat, akik másképpen gondolkodtak a közképviseletről, az erdélyi magyarság érdekeiről, jogainak védelméről. Az elmúlt hónapokban kiderült, hogy bármit elvehetnek tőlünk, az apró lépések politikájával kialkudozott vitathatatlan eredmények – mint amilyen a Szacsvay Imréről elnevezett magyar tannyelvű iskola – csak látszateredmények maradnak, ha nem tudjuk ezeket megvédeni.
A Nagyváradon és az országban felerősödő magyarellenességgel kapcsolatosan pedig elmondható: éppen az a posztkommunista Ponta-adminisztráció gerjeszti, amellyel az RMDSZ titkos paktumokat kötött, és amelynek regnálásához hallgatólagosan a maga eszközeivel is asszisztál. A Tőkés László személyét támadó „ünnepi beszédével” az újabban Bukarestben kilincselő Szabó Ödön éppen az erdélyi magyarok elleni intézkedéseiről Európa-szerte elhíresült Ponta-kormány iránti elkötelezettségét igazolta, gesztusa bizonyára nem marad meghálálatlanul…
Nagy József Barna, az EMNT partiumi régióelnöke
erdon.ro,

Nem bírságolta meg a román médiahatóság az RMDSZ által uszítónak minősített műsort
A román Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi ülésén szavazattöbbséggel úgy döntött: nem bírságolja meg a b1 hírtelevíziót, amely ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) emelt panaszt.
Az RMDSZ lakossági észrevétel alapján március 19-én tett feljelentést Radu Banciu televíziós műsorvezető ellen gyűlöletbeszédért, a magyarság elleni uszításért.
“A műsorvezető több ízben túllépte a jó ízlés határait, nyíltan közösségünk ellen fordult, középszerűeknek, rablófészeknek és történelemnélkülieknek, egyszerű gondolkodású, együgyű népnek titulálva a magyarságot” – fejtette ki panaszában Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára.
A szövetség szerint Banciu a műsor pamfletjellege mögé bújva nyíltan uszít és rágalmaz, olyan hamis feltevéseket hangoztatva, miszerint ha egy román állampolgár székely megyébe látogat, annak feltörik az autóját, vagy Erdő Péter bíboros pápává választása esetén a román népnek másik kontinensre kell költöznie.
A médiahatóság ülésén hárman támogatták és hatan ellenezték a csatorna megbírságolására tett javaslatot – közölte az MTI-vel Turos Lóránd, a CNA magyar nemzetiségű tagja, aki 10 ezer lejes büntetést kezdeményezett a csatorna ellen.
Turos Lóránd jelezte: kérni fogja az ügy újratárgyalását, mert megítélése szerint a műsor kimerítette a közösség elleni uszítás fogalmát.
“Nem gondolom, hogy egy b1-nek adott büntetést függővé kell tenni az Antena 3 megbírságolásától” – mondta a médiahatóság tagja, arra utalva, hogy szerinte a CNA egyensúlyozni próbál az ellenzéki és kormánypárti médiára kiszabott szankciók terén.
A médiahatóság keddi ülésén nyilvános figyelmeztetésben részesítette az Antena 3 hírtelevíziót, amiért egyik műsorában a valóságnak nem megfelelően azt állította, hogy a Kovászna megyei tanács honlapjának nincs román változata. Ebben az esetben az ActiveWatch sajtófigyelő ügynökség tett panaszt a CNA-nál. A bukaresti civil szervezet szerint a csatorna szándékosan úgy jelenítette meg a képernyőn a honlapról készült felvételt, hogy a román változatra vezető gombot eltakarta.
erdon.ro,

Tudományos keret a régiós törekvésekhez
A Partium Társadalom- és térszerkezet című kötetet mutatták be kedden kora este a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) Bartók termében.
A dr. Szilágyi Ferenc és Zakota Zoltán (mindketten a PKE adjunktusai) által szerkesztett könyv bemutatóján elsőként Horváth István, az eseményt szervező Partiumi Magyar Művelődési Céh (PMMC) elnöke beszélt a céh tudományos szakosztályának célkitűzéseiről. Megemlítette, hogy a szakosztály olyan tudományos eredményeket kíván bemutatni, pódiumbeszélgetések, konferenciák, könyvbemutatók, stb. formájában, amelyek a Partiumhoz kötődnek. A kötetről, amit eredetileg dr. Süli-Zakar István a Debreceni Egyetem Társadalomföldrajzi és Területfejlesztési Tanszékének vezetője mutatott volna be, végül Balogh Brigitta a PKE tudományos titkára mondott bevezetőt.
Balogh Brigitta kifejtette, hogy a XX. század első felében jöttek rá a filozófusok arra, hogy a tér nem homogén, hanem az egzisztenciális terek jelentéssel bírnak számunkra, és az hogy, mi egy-egy teret történelmi, társadalmi térnek nevezünk, az ennek a szemléletváltásnak az eredménye. E szemléletváltás nyomán vannak a térnek olyan pontjai, amelyekhez az összes többit viszonyítjuk. A térről történő gondolkodás egyik meggyökeresedett fogalompárja a centrum – periféria, de ez a szemlélet ma már nem tükrözi a valóságot, és például az EU-s fejlesztési programok alkalmasak arra, hogy a gyakorlatban lebontható legyen ez a mentalitást. Társadalmi, kulturális kiegyenlítődésre van szükség” – fogalmazott Balogh Brigitta, aki hozzátette, hogy a most megjelenő kötet egyik erény e az, hogy gyakorlati segédkönyvként szolgál ennek a célkitűzésnek az elérésében.
Regionalizálás
A kötet egyik szerkesztője, dr. Szilágyi Ferenc felidézte a könyv megszületésének előtörténetét és körülményeit. Mint mondta, 2007-ben egy magyarországi kutatótól származó ötletet frissítettek fel és valósítottak meg 2011-től kezdődően Zakota Zoltánnal együtt. Szándékuk az volt, hogy térszekezeti szempontból vizsgálják a partiumi régiót. E munkát három egyetem öt kutatója kezdte el, de a kutatás során újabb és újabb kérdések merültek fel, mint például közlekedésföldrajzi, demográfiai, turisztikai, oktatási, stb. kérdések, a schengeni csatlakozással kapcsolatban felmerülő problémák, melyekre szintén választ kívántak keresni. Ez oda vezetett, hogy a most kiadásra került kötetben végül tizenhét szerző tizenhat tanulmánya kapott helyet, sőt, mint Szilágyi Ferenc elárulta, már készül a második kötet, amelyben a fő hangsúly a román-magyar határsáv romániai felére fog esni, és nem pusztán a partiumi régiót, de a teljes román-magyar határszakaszt vizsgálni fogja. Végezetül Szilágyi Ferenc elmondta, hogy Románia jelenleg régiócsináló lázban ég, holott, mint fogalmazott, a régiókat nem csinálni kell, hanem el kell ismerni a már létező régiókat. Hangsúlyozta, hogy a központból az emberekre ráerőltetett régiók nem működnek, ezért a kormányzat régiókialakító akarata összhangban kell legyen a helyi közösségek reálisan létező regionalizmusával. A most bemutatott kötetnek is az az egyik fő célja, hogy tudományos keretet adjon a regionalizálási folyamatnak – szögezte le. A kötetbemutató utolsó részében a megjelent érdeklődők tették felkérdéseiket a kötet szerkesztőinek.
Pap István
erdon.ro,

Hermann Gusztáv Mihály
RE: SZÉKELYSÉG TÖRTÉNETE
Védőbeszéd "tévelygő történészekért"
Hermann Gusztáv Mihály gondolatai a Marius Diaconescu Mit şi manipulare în conştiinţa secuilor prin manualul de istorie a secuilor című cikkében megfogalmazott bírálatról.
Miután első körben átestünk a román közvélemény nemzet és fajvédő részének erőteljes, olykor acsarkodó támadásain mi, A székelység története című kiadvány szerzői-szerkesztői már vártuk a román szakmai kritikát. Kritikát vártunk, de megintcsak ledorongolás lett a vége.
A Historia című folyóiratban megjelent bírálat szerzője Marius Diaconescu, a Bukaresti Tudományegyetem Történelem Karának adjunktusa. A cikk, mindjárt a legelején, munkánk tankönyv státuszát boncolgatja, kifogásolva, hogy a szerzők az előszóban igencsak próbálják hangsúlyozni és indokolni írásuk tudományos jellegét, illetve annak szükségességét. Marius Diaconescu úr vagy nem tudja, vagy nem akar tudomást venni arról, hogy a szerzők nem csak a román közvélemény (illetve a román történész-társadalom e közvélemény elvárásainak megfelelni akaró része) ellenszenvével és támadásaival kell szembenézzenek. Legalább ilyen mértékű támadás volt várható (és be is következett) a székely-magyar radikálisok részéről, akik tudományos alapokon vállalhatatlan eredetelméletek és egyéb – a könyvben nyilván nem szereplő –, részben történetileg öröklött, de legalább ugyanolyan mértékben újabban kreált mítoszok tényként való megjelenítését kérik számon a szerzőktől. A székely-magyar közvélemény számára meg kellett tehát indokolni ezt az alapállást, noha sejthettük volna, hogy a román kritika ennek kapcsán (is) ironizálni fog. A szerzők előre tudták, hogy mindenképpen két malomkő közé kerülnek, e két malomkő pedig dolgozni fog keményen. Tessék elhinni, nem egy kellemes állapot!
Ugyanitt Marius Diaconescu azt fejtegeti, hogy ez az általa tendenciózusnak bélyegzett „tankönyv” – talán tisztázzuk: valójában kézikönyv és oktatási segédanyag –,
veszedelmes hamis állításaival az érzelmileg könnyen befolyásolható ifjú korosztályt célozza. Ebből annyi igaz, hogy ez az a korosztály, amelynél – a történelmi nevelés tekintetében – először fordítható a szó komolyra. De a szerzők igyekeztek tartózkodni az érzelmi túlreagálástól, inkább tényeket próbáltak közölni, szükség szerint magyarázni. Úgy tűnik viszont, ez másoknál generált – éppen ellenkező előjelű – érzelmi túlreagálást.
A székely eredetmítoszok: a hun leszármazástól a magyarig – ez egy alcím Marius Diaconescu úr kritikájában. És legalábbis megtévesztő: azt sejteti, hogy a könyv mítoszok alapjaira építkezik, eképpen áltatva-ámítva az ifjú korosztályt. A szövegben azt olvashatjuk, hogy „a tankönyv szerzői, miután szelektív módon felsorolnak néhány elméletet, azt sejtetik az olvasóval, hogy a székelyek magyar eredetűek”. Nos, aki bírál egy szöveget, az olvassa el azt, ha pedig nem érti, kérje avatott tolmács segítségét! Mert az illető részben világosan kifejtjük: az akadémia-közeli tudományos körökben két elmélet van ma vitában: az ótörök (türk) leszármazás, illetve a magyar eredet elmélete. A fejezetszerző ezt a két elméletet egyenlő súllyal és terjedelemben elemzi, nem foglal állást egyik mellett sem. Azért nem, mert a kérdés még a legilletékesebb tudományos körökben is annyira vitatott, hogy egy összegző jellegű munkában korai volna az állásfoglalás. A könyvet megjelenése előtt átolvasó VII. osztályos gyerekek ezt megértették, ezért mi úgy gondoltuk, hogy a történészeknek sem jelent majd problémát… Egyébiránt – ismét hangsúlyozom – a székelyek magyar eredetének tana nem mítosz, mint Marius Diaconescu úr állítja, hanem egy tudományos alapú elmélet, ismert régész-történészek és nyelvészek (köztük akadémikusok) vallják, tekintélyes szakkiadványokban, véleményüket mi is idézzük, de tessék más forrásokból bővebben utánanézni! Másfelől, ma már románul is, de valamely világnyelven mindenképpen akadna a székely eredetkérdésről korszerűbb munka, mint a Marius Diaconescu által ajánlott G. Popa-Lisseanu 1933-ban kiadott brosúrája, mely a románok székelyföldi őshonosságának bizonyítása okán előszeretettel hivatkozik a román forráskritika által is hamisnak minősített oklevelekre (ezekről lásd Maria Holban: Din cronica relaţiilor româno-ungare în secolele XIII-XIV. Bucureşti, 1981.), amellett, hogy egész elemzése, forráskezelése és szelekciója fondorlatos, bevallottan propaganda-jellegű: a román és az európai közvéleményt próbálja meggyőzni a székelyekkel kapcsolatos akkori román hivatalos álláspontról. E propaganda jegyében magyar fordítás is készült róla, majdnem olyan rossz, mint az interneten keringő román zug-fordítás az itt vitatott székely történelemkönyvről… (Melyben Juliánusz barátból prietenul Iulian lett – hacsak időközben ki nem javították…)
A székely kiváltságok mítosza című alfejezetben Marius Diaconescu e kiváltságok általunk vázolt módját kifogásolja: mindenekelőtt a székelyek kollektív nemességének fogalmát. Szerintem a tankönyv világosan kifejti, hogy ezek katonai alapú csoportos előjogok. Marius Diaconescu, ha figyelmesen elolvasta volna A székelység közigazgatási szervezete című (7. számú) fejezetet, akkor e székely kiváltságok analógiáira is talál bőven utalást, Magyarország- és Erdély-szerte, tehát a könyv egyáltalán nem állítja be a székely szabadságokat valami mitikus egyedi dolognak. Ő ennek ellenére keményen ironizál: „A ’történész’ uraknak fogalma nincs arról, mit jelentett nemesnek lenni a középkori Magyarországon, és összetévesztik a székelyek kollektív szabadságjogait, mindenekelőtt a katonai szolgálatokért cserébe kapott adómentességet, a nemesi kiváltságokkal. Vajon ez a tankönyvszerzők történelmi ismereteiknek súlyos hiányát mutatja, vagy szándékos manipuláció?” No, itt azért álljunk meg egy szóra! Figyelmébe ajánlom Marius Diaconescu „kollégának” – hadd legyek ezek után én is ironikus –, hogy az általa kifogásolt mondat így szól: „Az 1562. évi felkelésig elméletileg […] a székely jogilag teljesen egyenlő s kivétel nélkül nemes volt.” Ez az „elméletileg” jelzi, hogy a dolgok nem álltak egészen így… De nemcsak e beékelt szó jelzi, hanem az ezt megelőző másfél oldal taglalja a székelység belső rétegződését, a székelyek három rendjét, amelyek ismertetéséből kiderül, szó nincs tényleges egyenlőségről, egyenlő nemesi státusról, sem vagyoni, sem társadalmi szempontból.
Ami engem illet, eddigi írásaimban többször foglalkoztam a kérdéssel, és következetesen kerültem a székelyek kollektív nemességének, mint fogalomnak a használatát, mert a székely szabadságokat magam is más, katonai alapon kiváltságozott csoportok kedvezményeivel azonos lényegűnek tartom. Persze, egy fővárosi történésztől nem várható el, hogy kövesse a vidéki szellemi élet minden szakterületébe vágó rezdülését, még akkor sem, ha az illető tanulmányok olyan helyeken jelennek meg, mint az Erdélyi Múzeum Egyesület, Debreceni Egyetemi Kiadó, Böhlau Verlag (Köln – Weimar – Wien), avagy a Columbia University Press kiadványai. Kollégám (így, csipkelődő idézőjelek nélkül), aki a megfelelő fejezetet írta a könyvben (személy szerint Mihály János) viszont fontosnak vélte a székelyek „elvileg” létező kollektív nemességére való utalást, én pedig a szerkesztés során úgy döntöttem, hogy ezt a szövegben hagyom. Miért? Mert a királyság-kori forrásokban
több helyen találkozunk e fogalommal,
így például Verancsics Antal krónikájában („a nemesség, amelynek [a székelyek] közösen mindannyian örvendenek”). Másfelől, összevetve a középkori Magyarországon létező, katonai alapon szervezett autonóm közösségek kiváltságait, a legtöbb hasonlóság a székelység, illetve az ún. „szepesi lándzsás nemesek” között mutatható ki (el addig, hogy kizárólag e két közösségben volt érvényesíthető az ún. „fiúleányság” joga, vagyis az, hogy egy kiváltságos székely, vagy szepesi lándzsás család férfiágának kihalása esetén a leányág örökli a jogokat, de a katonai kötelezettségeket is). A szepesi lándzsásokat eleve nemeseknek nevezi a középkori magyar jog, a székelyek pedig annak tartják magukat: véletlen csupán? Maga Werbőczy is azt állapítja meg Hármaskönyvében, hogy a székelyek „teljesen külön törvények és szokások szerint élnek”. Ennek alapján, a Magyarországra telepedett székelyek esetében, a vármegyei hatóságok még a 18–19. század fordulóján is minden további nélkül elfogadták a család valamely elődjének az 1614-es (Bethlen Gábor féle) székely lustrán való szereplését, mint magyar nemességét igazoló tényt. Utóbbi jelenségről román nyelvű, Secuii. Istorie – cultură – identitate (Pro-Print, Miercurea Ciuc, 2009.) című könyvemben is írok, dokumentumok alapján, tessék elolvasni!
A románok – mint a székelyek szolgái a címe Marius Diaconescu kritikai írása következő részének. Ez, elvileg, a székelyföldi románokról szólna. A cikkszerző által hivatkozott tudományos viszonyítási alap itt I. I. Rusu műve: Românii şi secuii. (Bucureşti, 1990). Hát erről megint vitatkozhatnánk: kapásból cáfolható, ellentmondásos vagy ellenőrizhetetlen állításaiból-adataiból csupán a legszembetűnőbbeket gyűjtötte csokorba és cáfolta Benkő Elek (az ELTE régész-történész professzora) a Magyar Tudomány. 1991/11. számában. Különösen bővelkedik nyilvánvaló tévedésekben Ioana Cristache-Panait néprajzi tanulmánya, melyet a szerkesztők, Rusu munkájának kiegészítéseképpen, a könyv második felében helyeztek el. Utóbbi sem a vidéket, sem a kutatáshoz szükséges magyar nyelvet bizonyíthatóan nem ismeri, ellenben habozás és válogatás nélkül románnak minősít minden útjába kerülő fából faragott emléket, ezekből pedig a Székelyföldön akad elég. Vitatott kézikönyvünk székelyföldi románokkal kapcsolatos állításai közül Marius Diaconescu leginkább azt kifogásolja, hogy a szerzők szerint a románok a székelyek „szolgáiként” érkeznek ide, illetve, hogy jelentősebb arányban a 17. századtól számolhatunk velük. Nos, ezen nincs mit magyarázkodnunk: a székelyföldi románok a 19. század közepéig jobbágyok és zsellérek voltak, kivéve, ha valamiképpen – kezdetben leginkább „fiúleánnyal” kötött házasság révén – sikerült bekerülniük egy kiváltságos székely családba. Nem feltétlenül voltak a székelyek jobbágyai és zsellérei, hiszen nagy részük a székelyföldön birtokos vármegyei nemesek „szolgáló embere”. Ez utóbbi kifejezést ne értsük félre, a magyar történeti szakirodalomban ez együtt jelöli a jobbágyokat és zselléreket, nincs benne semmi sértő, csupán körvonalaz egy társadalmi állapotot. Ami a másik kifogást illeti: a könyv szerzői jelzik ugyan, hogy „a románok székelyföldi jelenlétével már a királyság korában számolnunk kell”, ám számarányuk jelentősebb növekedését a rendelkezésre álló demográfiai források a 16. század végétől kezdődően adatolják, de főleg a következő században. Mi alapján állítsunk egyebet? Egy feljegyzését 1584-ben író olasz jezsuita nyomán, aki átutazóban azt állapítja meg, hogy „a székelyek között elvegyülve sokan vannak románok is”? Mi az, hogy „sokan”? Ezzel ellentételezzük a különféle – pontos ténymegállapításra, számszerűségre törekvő – összeírásokat? Ne tessék velünk szórakozni! Különben is, és még egyszer: igen, voltak a Székelyföldön románok, oktalanság tagadni, nem is tesszük. És elnézést kérünk, azért írtunk csak ennyit róluk, mert könyvünk címe A székelység története. E kérdés bővebb megismerésére ajánljuk A többség kisebbsége. Tanulmányok a székelyföldi románság történetéről címen, a csíkszeredai Pro-Print kiadónál, 1999-ben megjelent könyvet (szerkesztők Bárdi Nándor és Hermann Gusztáv Mihály; román nyelvű tartalmi kivonatokkal).
A következő alcím Marius Diaconescu cikkében: Urbánus legenda: a románok rablásai és gyilkosságai a Székelyföldön az első világháború idején. A fő kifogás itt – röviden –, hogy a könyv a román csapatok székelyföldi bevonulását és ténykedését megszállásként állítja be. Nos, egész Erdély vonatkozásában – ahol, mint tudjuk, és megint csak ostobaság volna tagadni – a lakosság többsége román nemzetiségű, a kérdés egészen másképp tevődik fel, mint a területileg-népességileg összefüggő tömböt alkotó Székelyföld esetében, ahol viszont a lakosság túlnyomó része székely-magyar. Ez a lakosság, amely el addig egy másik országban élt, más állampolgársággal, a bevonulókat nem fogadhatta virágesővel. A bevonulók viszont értelemszerűen megszállókként viselkedtek. Igenis, voltak rablások, dúlások, verések, kínzások, deportálások és nem kevés polgári emberáldozat. Ezekről pedig vannak dokumentumok. Elvégre háború volt, nem fáklyásmenet. Korábbi történelemkönyvek próbálták ezt másképpen tálalni, de ki hitt nekik?
Aztán a könyvszerzők a kommunista nosztalgiázás vétségébe esnek: a Tanácsköztársaságot létrehívó magyar bolsevik forradalmat – Marius Diaconescu szerint – polgári forradalomként tüntetik fel. Itt egy – nagyjából általános iskolai szintű – apróságra bátorkodnék felhívni a figyelmet: hogy Magyarországon 1918-19-ben két, egymást időben követő forradalom zajlott. Az egyik, 1918. október 31. és 1919. március 21. közötti ún. őszirózsás, jellegét tekintve polgári demokratikus forradalom, vezéralakja gróf Károlyi Mihály. A második 1919. március 21-től augusztus 1-ig, a szovjet típusú Tanácsköztársaság bolsevik forradalma. A könyv szerzői ennek megfelelően tárgyalják a székelyföldi eseményeket. Kétségkívül, voltak társadalmi feszültségek, és voltak székelyek, akik orosz fogságba esvén, majd a pesti események forgatagában, a bolsevik eszmék hatása alá kerültek, de távolról sem ez volt a jellemző, a könyvből sem ez derül ki.
A kritikai elemzés azt is kifogásolja, hogy a könyv szerzői a háború utáni román agrárreformot teszik felelőssé amiatt, hogy a két világháború közti időszakban – főképpen az általános válság idején – a székely gazdaság, a falvak népe nehézségekkel küzdött. Természetesen mi is tudjuk, hogy a kisbirtok-rendszerre és kisiparra épülő székely gazdaság nem a 20. századra termett. De az is tény, hogy főleg a székely közbirtokosságok – román agrárreform okozta – erdő- és legelőveszteségei súlyos csapást mértek a székelyek megélhetésére, amelyben a legrégibb időktől fő szerepe volt az állattartásnak és fakitermelésnek, megmunkálásnak. És nem igaz, hogy a korábbi, a kettős monarchia idején kialakult székelyföldi gazdasági problémákról (bezzeg, ugye…) nincs szó a könyvben: tessék megnézni a 17. fejezetet, kiemelten a 122–124. oldalakat!
Hogy pedig a Regátba ideiglenesen kivándorló székely csak alantasnak tekintett munkakörökben jutott volna kereseti lehetőséghez, mert képtelen volt megtanulni románul, és nem volt neki semmiféle mestersége, szaktudása? Nono! A román királyi palota, meg számos jelentős bukaresti köz- és magánépület emelésén székely ácsok dolgoztak! Úgy tűnik, munkáltatóiknak megérte elviselni beszédükben a kétségkívül nem ritka nyelvhelyességi bakikat. Vagy ez is csak mítosz volna, kedves kolléga? És nem akarunk gonoszak lenni, de ezek után kikívánkozik: még Nagyrománia új nemzeti címerét is székely ember, Keöpeczi Sebestyén József tervezte!
Tovább pedig állítólag azt bizonygatjuk, hogy „a románok a felelősek a hortista [így!] közigazgatás alatti székely gazdasági krízishelyzet miatt”. Elnézést, én ezt így a szövegben nem találom… Erre vonatkozóan itt ennyi áll: „…Magyarország egy gazdaságilag leromlott országrésszel gyarapodott. Erdély ipara megcsappant, a mezőgazdasági termelés minőségileg visszaesett. A helyzetet súlyosbította a román hatóságok által végbevitt kiürítés is…” Ez nem vád, hanem ténymegállapítás. De akár számolhatunk: hány középület, iskola, vasútvonal, stb. épült a Székelyföldön az első világháború előtti húsz esztendőben, és hány az utána következő húszban? Azt hiszem, könnyű dolgunk lesz… Ami pedig a kiürítés kérdését illeti, tudjuk: a román hatóságok vitték a mozdíthatót, amit akár természetesnek tekinthetünk, ezért nem is kommentáltuk. Amúgy a második világháború éveit tárgyaló fejezet nem ad az illető korszakról egy mesterségesen derített képet: nem kendőzi a helyi székely lakosság és új közigazgatás közti súrlódásokat sem (ezt persze magyar radikálisok vetik szemünkre), továbbá nyíltan és tényszerűen elemzi a deportálások kérdését (ezt meg szintén, ugyanazok…). Ilyen a malomkövek közti állapot…
Utolsó, és egyben a legsúlyosabb vádat tartalmazó része a kritikának az, amelyikben a szerző etimologizál az autonómia, önrendelkezés, önkormányzat és önállóság fogalmai körül. A vád, amit egy későbbi, az Adevărul hasábjain megjelent cikkében bővebben kifejt, hogy mi, szerzők, véletlenül-tudatlanságból, netán szándékosan összemossuk e fogalmakat. A legnagyobb probléma az, hogy Marius Diaconescu úr, véletlenül-tudatlanul, vagy szándékosan az önállóságot independenţa-nak fordítja, ami – ennyit már mi is tudunk – függetlenséget jelent. Innen már csak egy lépés azt állítani – és a bírálat szerzője meg is teszi! –, hogy a székelyek úgy beszélnek az autonómiáról, hogy közben függetlenségre gondolnak. Hát igen, ha román volnék, valószínű, hogy nekem is kinyílna a bicskám… Kedves Marius Diaconescu úr, ezek nagyon kényes politikai-diplomáciai fogalmak, ne tessék játszani velük! Ne tessék visszaélni azzal, hogy olvasóinak túlnyomó többsége nem érti a magyar nyelvet. Önről viszont, aki ugyebár Budapest legrangosabb tudományegyetemén szerezte doktori oklevelét (ahol mellesleg az Ön által lesajnált régész kollégánk, az első fejezetek társszerzője, Sófalvi András is), tehát Önről joggal feltételezik, hogy jól érti azt! Pedig itt nem ez derül ki… Ne tessék hát efféle súlyos félremagyarázásokkal egy ország haragját ránk zúdítani, mert kijut abból nekünk anélkül is!
Tisztelt Marius Diaconescu Úr! Egyáltalán nem volna baj az, hogy mi vitatkozunk. Sőt, ez volna a normális. Merthogy én hiszek abban, amit George Duby, a francia Annales történész-iskola nagy öregje tanított: „Az az ember, akinek múltja más, mint az enyém, aki nincs megáldva ugyanazokkal a szenvedélyekkel, mint én, biztos vagyok benne, hogy nem ugyanazokra a következtetésekre jutna, mint jómagam.” Csakhogy az a gyanúm, kedves Marius Diaconescu Úr, hogy Ön inkább abban hisz, amit a híres-hírhedt bestseller-szerző, Dan Brown mondat ki egyik szereplőjével: „…A történelmet mindig a győztesek írják. Amikor két kultúra megütközik, a vesztes megsemmisül, és a győztes írja meg a történelemkönyveket. Amelyekben persze a saját ügyét ünnepli, az ellenfélét pedig becsmérli. […] A történelem, természeténél fogva, mindig egyoldalú beszámoló.”
Nem tudom, ezek után van-e értelme a vitának?
Transindex.ro,

Vérengzés Odesszában
Háborús múlt - Florin Iepan filmben szembesíti hazáját a románok által elkövetett népirtással
Létezett egy náci Románia, és ezzel az utókornak szembe kell néznie – véli Florin Iepan, akinek Odessza című filmjét a héten mutatták be a OneWorld elnevezésű bukaresti dokumentumfilm-fesztiválon.
A fiatal rendező műve várhatóan heves vitákat vált ki, hiszen a román társadalom – fél évszázados történelemmisztifikálás eredményeként – vagy tagadja a helyi holokausztot, vagy pedig mentséget keres a zsidók lemészárlásában részt vevő egykori román politikai és katonai vezetőknek. Többnyire azzal mentegetik az Antonescu-rezsimet, hogy ha történtek is atrocitások román területen, azok nem a románok, hanem a „megszálló” (valójában szövetséges) németek számlájára írandók.
Iepan dokumentumfilmjében mindenekelőtt ettől az illúziótól fosztja meg honfitársait: 1941-ben csaknem 23 ezer civilt, többségében zsidót mészárolt le a román hadsereg Odesszában, román fennhatóság alatt álló területen, román parancsra. Háromhavi ostrom után a román hadsereg 1941. október 16-án vonult be Odesszába. Hat nappal később levegőbe röpült a hadparancsnokság épülete, megölve vagy megsebesítve 135 román és német tisztet.
Az épület korábban a szovjet biztonsági szolgálat, az NKVD székhelye volt, vélhetőleg a menekülő szovjetek aknázták alá. Constantin Trestioreanu tábornok azonban a civil lakosságon vett elégtételt. Tucatjával akasztatta fel a „zsidókat és a kommunistákat” az utcán, még mielőtt táviratozott volna feletteseinek. A bukaresti válaszsürgöny után további retorziók következtek. Egy nap alatt mintegy ötezer „zsidót és kommunistát” akasztottak fel vagy lőttek agyon. 24-én Ion Antonescu marsall, román miniszterelnök utasította Nicolae Macici tábornokot, az új parancsnokot, hogy végeztesse ki az összes odesszai zsidót.
Még aznap mintegy 22 ezer zsidót raktárakba zárták, majd ezeket felgyújtották vagy felrobbantották. Aki menekülni próbált, lelőtték. A rendezőt személyes motiváció vezette a dokumentumfilm megalkotásakor. 2006-ban ugyanis saját bevallása szerint elkövette élete legnagyobb hibáját: részt vett a közszolgálati televízió Nagy románok című műsorában. A népszerű BBC-show, a Great Britons mintájára készült műsorban Adrian Cioronu történész, volt külügyminiszter társaságában amellett érvelt, hogy Antonescu marsall neve kerüljön a legnagyobb románok lajstromának az élére. Utólag tudta meg, hogy a 2006-ban még nagyszerű hazafinak és kommunistaellenes harcosnak tartott egykori kormányfő több mint 300 ezer civil, többségében romániai és ukrajnai zsidó és roma haláláért felelős.
– Valójában a náci Németország után a náci Románia felelős a legtöbb zsidó áldozatért – vallja ma Iepan, aki szerint ezzel a ténnyel honfitársainak is szembe kell nézniük. Ezért akarja elmesélni „minden egyes románnak” az odesszai mészárlás egyetlen túlélőjének a történetét. Két éve elvitte Bukarestbe Mihail Zaslavskit, akinek szülei és három testvére elevenen elégett az odesszai barakkokban. A mai aggastyán akkor 16 éves volt. Bukarestben a hivatalosságok és történészek egyszerűen nem vettek tudomást róla. „Majd máskor”, utasította el Emil Constantinescu exállamfő, amikor a rendező bemutatta neki a 86 éves túlélőt, és felvetette: itt volna az alkalom, hogy a román állam nevében bocsánatot kérjen.
Ez szintén szerepel a filmben. Megszólal az alkotásban az utca embere is, aki még csak nem is hallott arról, hogy Antonescu marsallnak köze lett volna Hitlerhez vagy a holokauszthoz. Iepan szerint az odesszai mészárlás nemcsak azért sötét folt Románia múltján, mert a második világháború egyik legnagyobb tömeggyilkossága volt, hanem azért is, mert azóta egyetlen román vezető sem vette magának a fáradságot, hogy az áldozatok emléke előtt tisztelegjen, vagy a múlttal való szembenézést bármilyen módon elősegítse. A rendező szerint már csak az a kérdés: készek-e a románok hetven év távlatából elgondolkodni az Odesszában történteken, miközben a jólét és a tolerancia Európájába igyekeznek?
Szőcs Levente, Bukarest
Népszabadság (Budapest)

Fiatal sportolókat és diákokat támogat a Dr. Pongrácz Antal Egyesület
Immár negyedik alkalommal osztja ki a Dr. Pongrácz Antal Egyesület a fiatal sportolók és diákok számára nyújtott támogatását. Az egyesület a benyújtott pályázatok alapján idén a marosvásárhelyi vívószakosztálynak, valamint Kórodi Róbert fogorvostan-hallgatónak ítélte meg az egyenként ezer lejes díjat. A pénzjutalommal az egyesület a kimagasló sportteljesítményt, valamint a kiváló szakmai- tudományos munkát és a közösségért kifejtett tevékenységet díjazza. A vívószakosztály tagjai az egyesület által szervezett hétvégi, marosvásárhelyi vívótornán már át is vehették a jutalmat, Kórodinak a március 21. és 24-e között a szintén Marosvásárhelyen megrendezendő Tudományos Diákköri Konferencia (TDK) keretében nyújtják át az elismerést. A dr. Pongrácz Antal, elismert fogorvos, egyetemi tanár és kimagasló eredményeket elért amatőr sportoló, a marosvásárhelyi Egyetemi Sportklub vívószakosztályának volt elnöke nevét viselő egyesület közérdekű célja az egyesület névadójának a tudomány és az amatőr sport támogatása érdekében kifejtett tevékenysége folytatása, mindenkoron alapul véve az elhunyt szellemiségét, másokon való segítési vágyát.
Népújság (Marosvásárhely),

Közlemény
Ma tartják az RMDSZ Maros megyei szervezetének tisztújító közgyűlését.
Mi, az antidemokratikus városi tisztújítás ellen tiltakozók, akik február 12-én mintegy 300-an a Bocskai- teremben adtunk hangot elégedetlenségünknek, akkor nem éleztük ki a helyzetet, megelégedtünk a városi elnökjelöltünk, illetve a megyei tisztújító közgyűlés küldöttjelöltjeinek megnevezésével. Tettük ezt annak reményében, hogy kéréseink meghallgatásra találnak.
Február 14-én kelt beadványunkban az országos vezetőséghez fordultunk a helyzet orvoslása végett. Az alapszabályzatban lefektetett 30 nap eltelte után sem kaptunk semmiféle választ.
A TKT-tagsággal bíró körzeti elnökök meghívást kaptak ugyan a megyei tisztújító közgyűlésre, amit azonban kénytelenek vagyunk visszautasítani. "Minden magyar számít" – szól a közismert választási jelszó, most megbizonyosodhattunk afelől, hogy nem így van, hiszen az alternatív 300-ak véleménye egyáltalán nem számít.
Ezek után azt kell mondanunk, nem tudunk részt venni egy antidemokratikus módon megszervezett, előre lefutottnak számító megyei tisztújításon.
Dr. Kovács István, a Bocskai-teremben összegyűltek nevében
Népújság (Marosvásárhely),

Romániai holokauszt
Volt, vagy nem volt romániai holokauszt: ez itt a kérdés.
A lehetséges válaszok: 1. volt, 2. nem volt, 3. valami volt, de az nem holokauszt.
A kérdés Vladimir Iliescu történész (a névrokonságon kívül semmi köze a volt román államfőhöz) február 14-én a Román Akadémián tartott előadásának, de főleg az ezzel kapcsolatos, most felszínre került értesülés kapcsán merült fel, miszerint az Aacheni Egyetem (Németország) azonnali hatállyal elbocsátotta 87 éves professzorát amiatt, hogy az kijelentette: Romániában nem volt holokauszt.
A holokauszt (Wikipédia) görög eredetű, „teljesen elégetett”, ti. égőáldozat jelentésű görög szó, ami arra utal, hogy a második világháború idején mintegy hatmillió európai zsidót semmisítettek meg náci táborokban. A holokauszt tagadása, azaz nemlétezőként, kitalációként való kezelése számos európai országban a tényeket (tendenciózusan, készakarva) figyelmen kívül hagyó bűncselekménynek számít.
Iliescu professzor az Akadémián tartott előadásában elismerte ugyan, hogy Romániában kb. 20 ezer zsidó meghalt a II. világháború idején, de ennek semmi köze a holokauszthoz, ami Romániára vonatkoztatva „óriási hazugság”: tömeges kivégzés csak Németországban és Magyarországon volt, és az Antonescu marsall által (a háború idején elfoglalt Moldovából – szerk.) időlegesen Erdélybe telepített zsidók később visszatértek a normális életbe. (A mai Románia északkeleti részein progromokban meggyilkolt zsidókról nem esik szó.)
A cernăuţi-i (Csernovitz, jelenleg Moldova Köztársaság) származású professzor, aki a II. világháború idején menekült Romániába, a Román Akadémia aulájában sok hazai akadémikus, köztük az akadémia elnökének jelenlétében tartott és megtapsolt (a szerinte nem lézető román holokausztról is szóló könyvének bemutatóján tartott) előadásában azt állította: az ország hírnevét szennyezik be a romániai holokausztról beszélők.
Véleményét azonban nem mindenki osztja, a professzor úr kijelentései nem maradtak visszhang és válasz nélkül.
A Romániai Származású Zsidók Nemzetközi Kulturális Szervezete pár nappal később Shlomo Leibovici Laish, a történelemtudományok doktora révén azt kérdezte: „Quo vadis Academia?” – azaz: merre tartasz, (Román) Akadémia? Ha Romániában 120-130 ezer zsidó szenvedett, az nem volt holokauszt? Nem jösztök rá, kérdezte, hogy szakadékba viszitek Romániát? Hazai civilszervezetek egész sora – Demokráciáért Alapítvány, Kultúra és Szabadság, Transparency International, Pro Democraţia stb. – és neves magánszemélyek is felemelték szavukat Iliescu professzornak az Akadémia aulájában elhangzott beszéde és elmélete ellen.
A háború általában mindig, mindenkor pusztulással, rombolással, ártatlanok halálával jár. Nem egyszer azonban etnikai, vallási és egyéb közösségek szándékos, emberellenes és értelmetlen irtásával – a holokauszt ennek klasszikus elrettentő példája.
A múlt kellemetlen, kedvezőtlen vonatkozásait – ilyen, sajnos, valamennyi nép történelmében előfordul – nem könnyű bevallani. Enélkül viszont lehetetlen a nemzeti önismeretben és önértékelésben tiszta lapot nyitni.
Jámbor Gyula
Nyugati Jelen (Arad),

Turizmusra szakosodott ENSZ-diplomata
Szórványban nem mindig magyar szervezeteknél, intézményeknél bukkan fel egy-egy magyar név, legtöbbször román, vagy nemzetközi szervezeteknél is tevékenykednek talpraesett, okos, lelkes magyar fiatalok.
Saszet Brigitta nevét egy civilszervezetnél fedeztem fel olyan minősítésben, mely mellett nem tudtam elmenni: ENSZ-diplomataként utazik Bukarestbe, hogy ott Aradot képviselve belekóstoljon a parlamenti döntéshozatali szimulációba.
Nem kis dolog, el is gondolkodtatott, hogyan érheti el valaki azt, hogy 26 éves korában egy ilyen felelősségteljes küldetésben legyen része.
Megkerestem Brigit, aki készséggel, kedvesen állt a rendelkezésemre.
– Ki az a Saszet Brigitta? Honnan indult? Mivel foglalkozik?
– Egy fiatal, lelkes, tenni akaró lány, aki változtatni szeretne a világon, amelyben él. Gazdasági profilú egyetemet végeztem, majd üzleti turizmusból és vállalkozói ügyintézésből mesteriztem. Turizmus profilú vállalkozást indítottam öt évvel ezelőtt, amely azóta is igen jól működik, emellett aktívan tevékenykedek az Aradi Mozgalomnál, és egyéb önkéntes munkálatokban is részt veszek.
Tagja vagyok a Vezetőképző Aradi Akadémiának, ez az Aradi Mozgalom egy projektje, mely városunk leendő vezetőgenerációját kívánja kinevelni.
Amire büszke vagyok, hogy Adrian N. Sereş kollégámmal közösen több eseményt szerveztünk, bonyolítottunk le, valamint egy dokumentumfilmet is készítettünk a Hirschl Színház megmentése érdekében.
Már a líceumban részt vettem mindenféle vitákon, szerettem szónokolni, mindig jót akartam tenni környezetemnek, ebből is adódik, hogy szívvel-lélekkel szeretek önkénteskedni. Úgy érzem, hogy eléggé megdolgoztam azért, amit ez idáig sikerült elérnem az életemben, de én is lent kezdtem, lépésről lépésre haladtam az úton. Nem volt könnyű, de a sok-sok elégtétel és a hálás köszönetek kárpótolnak mindenért.
– Mesélj erről a projektről, kinevezésről – ha úgy tetszik…
– Jelenleg egy nagyon érdekes projekt része lehetek: Bukarestben az Emberi Jogi Tanács keretében UNESCO-képviselőként veszek részt egy ENSZ döntéshozatali szimulációban (a fennebb említett Adrian N. Sereş is részt vesz az eseményen – szerk. megj.).
A BISMUN-projekt március 20–25. között zajlik Bukarestben a parlament épületében. Eredetileg egy hosszú angol címe van – BISMUN 2013 – Bucharest International Student Model United Nations – és számos nemzetközi ifjúsági egyesület, szervezet képviselteti magát.
A BISMUN-projekt egy európai döntéshozatali szimuláció, lehetőséget biztosít a világ minden részéről érkező fiatalnak, hogy megismerhessék a döntéshozatal menetét.
– Miért éppen te?
– A jelentkezés online történt, számos jelentkező közül választottak ki. Nagyon megtisztelő és motiváló ez az esély, ami megadatott most nekem, hiszen ebben a projektben a világ minden tájáról lesznek jelen fiatalok, akiknek már tapasztalata van ezen a területen.
– Miről lesz szó Bukarestben?
– Idén az emberiség két óriási problémája lesz terítéken ezen a konferencián: az éghajlati viszonyok változásainak tulajdonítható kivándorlás, valamint az eutanáziához és az öngyilkossághoz való jog.
Nagy erőkkel és minden energiámmal készülök erre a küldetésre. Az UNESCO képviselőjeként óriási felelősséggel és fontossággal bír ez, biztos vagyok benne, hogy sok hasznos tapasztalattal térek majd haza a fővárosból.
Jelenleg nagyon izgatott vagyok az előttem álló esemény miatt, türelmetlenül várom már, hogy megérkezzek és szívjam magamba a rengeteg információt, valamint ismerkedjek, barátkozzak, és igazi diplomatává váljak.
Demény Ágnes
Nyugati Jelen (Arad),