Veszített a Szacsvay: az Eminescunak adta az épületet a váradi tanács
A Mihai Eminescu Főgimnázium kapta meg a használati jogát annak a nagyváradi iskolaépületnek, amelyet azelőtt évtizedekig az egykori 9-es Számú Általános Iskola, ma Szacsvay Imréről elnevezett nyolcosztályos iskola használt.
A Szacsvay igazgatója, Pásztor Gabriella múlt héten lapunknak úgy nyilatkozott, hogy az egyik eminescus szülő feljelentése nyomán keletkezett botrányt egyezséggel megoldották, a városi tanács tegnapi ülésén mégis a vegyes tannyelvű főgimnáziumhoz került az épület adminisztrációs joga.
A tanácsülésen az RMDSZ-frakció vezetője, Biró Rozália vetette fel azt a kérdést, hogy az átadásról szóló szakjelentésben miért csak a háborgó eminescus apuka panasza szerepel, a Szacsvayba járó gyerekek szüleitől öszszegyűjtött, mintegy 130 aláírás pedig nem, ám választ sem Ilie Bolojan polgármestertől, sem Ovidiu Mureşan alpolgármestertől nem kapott. A két elöljáró egyébként látszólag a kedélyeket igyekezett megnyugtatni az ülésen, hangsúlyozva: adminisztratív döntésről van szó, aminek semmiképp nincs etnikai vetülete, a döntés veszélye viszont az, hogy a kérdéses épületben jelenleg működő magyar előkészítő osztály helyébe jövőre már nem hirdethet újat a Szacsvay.
A városvezetők kijelentései emellett némiképp ellent mondtak egymásnak, hiszen míg Bolojan határozottan állította, hogy szó sincs arról, hogy a magyar osztálynak ki kellene költöznie az épületből, az alpolgármester már arról beszélt, hogy a jövőben megoldást kell találni mind az osztály, mind az ott működő, állítólag nem megfelelő kantin részére a Szacsvay másik két épületében. Erre azonban Biró Rozália szerint helyhiány miatt nincs lehetőség – nem úgy az Eminescuban, ahol szerinte elférne a kérdéses ingatlanban működő három román elemi osztály. Kisebbfajta botrányt okozott az ülésen, hogy bár érintettként meghívást kapott mindkét iskolaigazgató, Pásztor Gabriella hiába szeretett volna felszólalni, Dan Octavian ülésvezető nem adott neki szót.
Nagy Orsolya
Krónika (Kolozsvár)

A PKE diákjait is bevonja iskolaprogramjába a Szigligeti Színház
A Partiumi Keresztény Egyetemre is kiterjeszti iskolaprogramját a nagyváradi Szigligeti Színház. A hallgatókat emellett a közelgő Interetnikai Színházi Fesztivál lebonyolításába is bevonják – jelentette be tegnap közös sajtótájékoztatón János-Szatmári Szabolcs rektor és Szabó K. István, a Szigligeti Társulat művészeti igazgatója.
A színház az előző évadban indította el Színház az iskolában, iskola a színházban elnevezésű programját, akkor még csak középiskolások bevonásával. A programban több váradi iskola diákjai vettek részt, akik színjátszócsoportokban, a társulat művészeinek irányításával a színház világába is belekóstolhattak, januárban pedig színpadra léphettek a Csongor és Tünde című előadásban.
A diákok közül sokan mai napig önkéntesként segítik a színház munkáját. Hasonló kezdeményezés keretében tegnap délután a PKE-n is megtartották a két induló színjátszó csoport válogatóját. A két csapatot Tóth Tünde és Faragó Zénó színművész készíti majd fel, hogy a január 22-én, a Magyar Kultúra Napján egy Örkény-darabbal állhassanak a közönség elé. Ezenkívül a színház az egyetem reklámgrafika szakos hallgatóinak arra ad lehetőséget, hogy az Interetnikai Színházi Fesztivállal kapcsolatosan különböző vizuális alkotásokat készítsenek és állítsanak ki. Mind a rektor, mind a színházigazgató fontosnak tartja, hogy intézményük aktívan vegyen részt a város életében – hiszen akkor mondható Várad is igazán egyetemi városnak, ha az egyetem nemcsak a négy fal között működik, hanem a diákok a társadalomban is aktív szerepet töltenek be.
A PKE vezetősége ugyanakkor azt is felvállalta, hogy a hallgatóknak jelentős kedvezményeket nyújt a színházbérletek megvásárlásában. Az egyetem minden elsőéves hallgatója ajándékba kapott egy-egy bérletet, a többi évfolyamok diákjai pedig ötvenszázalékos kedvezménnyel vásárolhatják meg az egész évadra szóló színibérletet. A fennmaradó költségeket az egyetem állja.
János-Szatmári Szabolcs elmondta, az elsőévesek jó része fel is vette az ingyenbérletet, úgy tűnik tehát, hogy a hallgatók részéről is érdeklődés mutatkozik a társulat előadásai iránt. A PKE hozzájárulásával a színház diákoknak szóló bérletháza, a Partium-bérlet meg is telt, ám az, hogy valójában hány egyetemista látogat majd el az eladásokra, csak ma délután derül ki, ekkor lesz ugyanis az első diákelőadás. A rektor szerint a tanítási folyamatban is fel lehet majd használni a színházi élményeket, ő maga például szemináriumként kezeli majd az előadásokat a saját diákjai számára.
Nagy Orsolya
Krónika (Kolozsvár)

Az RMDSZ-ből kizárt Csegzi Sándor azt nehezményezi, hogy nem hallgatták meg – interjú
"Annak dacára, hogy a hétvégén állítólag kitettek az RMDSZ-ből, én ezt a szervezetet tisztelem. Ugyanakkor úgy érzem, hogy az eredményeihez – legalábbis, ami Marosvásárhelyt illeti – én is hozzájárultam. Persze ezért soha nem vártam se dicséretet, se elismerést; annyit szerettem volna, ha az én véleményemet is meghallgatják."
– Amikor a képviselő-jelölési szándékát a napokban nyilvánosságra hozta, azt mondta, idejét érezte kilépni abból a háttérből, amelybe az RMDSZ csúcsvezetői kényszerítették. Ön több polgármester-választás alkalmával is visszalépett olyasvalakik kedvéért, akik többre tartották magukat, aztán mégis csatát veszítettek. Miért kellett ennyi időnek eltelnie ahhoz, hogy végre erre a lépésre szánja el magát?
– Erre a kérdésre még magamnak sem tudtam válaszolni. Én lojális ember vagyok: embertársaimhoz is, szervezethez is – amennyiben az én értékrendszeremet képviseli. Annak dacára, hogy a hétvégén állítólag kitettek az RMDSZ-ből, én ezt a szervezetet tisztelem. Ugyanakkor úgy érzem, hogy az eredményeihez – legalábbis, ami Marosvásárhelyt illeti – én is hozzájárultam. Persze ezért soha nem vártam se dicséretet, se elismerést; annyit szerettem volna, ha az én véleményemet is meghallgatják. Sajnos az utóbbi néhány évben egy afféle nagyfiú–kisfiú viszony alakult ki a szervezeten belül, ahol én választmányi elnökként és alpolgármesterként is csupán az öcsike lehettem. Ha nem tudunk egyenlő partnerként asztalhoz ülni, és a közösséget érintő kérdésekben dönteni, akkor nekem ott semmi keresnivalóm. Elismerem: ezt a döntést jóval korábban meg kellett volna hoznom.
– Éppen erre vonatkozott a kérdés: miért csak most lépett?
– Egyszerűen azért, mert tiszteltem a szövetségen belüli hierarchiákat. De elvártam volna, hogy magára valamit is adó szervezetként az RMDSZ legalább a saját szabályait tartsa be. Éppen ezért úgy érzem, ha jelölésem eredményeként a szervezet a jövőben komolyabban fogja venni a szabályzatát, akkor már nyugodtan állíthatom, hogy részemről megérte ezt a lépést megtenni.
– De hát a választásokon nem ezért szoktak indulni az emberek, hanem azért, hogy jussanak be a parlamentbe…
– Ezért lettem független. Persze, hogy be szeretnék kerülni a parlamentbe, ez nem vitás. Mindent, amit kaptam, a közösségtől kaptam; ezért természetszerűen tudásomat, tapasztalatomat csakis a közösség érdekében értékesíteném. Éppen ezért polgárközpontúnak képzelem el parlamenti képviselői tevékenységemet. Ezzel szemben azt látom az összes romániai politikai pártban, hogy a párbeszéd a helyi és a felső szint között már rég megszakadt, óriási szakadás van a tagság és a csúcsvezetők között, a fentiek az egymás közötti harcokra pazarolják az energiájukat, miközben csatározásuk nagyjából arról szól, ki hol és milyen hatalmi pozíciót foglaljon el. Megítélésemben ezt a helyzetet csakis úgy lehetne megreformálni, ahogyan Magyarországon, ahol a döntéshozásba az utóbbi időben egyre több olyan ember került, akinek köze volt a helyi szinten felmerülő gondokhoz. Ez a recept Marosvásárhely összes anyaországi testvérvárosában bevált: az ottani polgármesterek országházi képviselők is egyben. Ebből nem csak az általuk képviselt közösségek, hanem általában az önkormányzatok, és így az állampolgárok nyernek.
– Matematikusként viszont nem nehéz kiszámítania: egy olyan körzetben, ahol a választók szűk 50 százaléka magyar és az RMDSZ-t Kerekes Károly képviseli, önnek rendkívül nehéz lesz megszereznie a szavazatok fele plusz egy arányát.
– Érdekes az, hogy amikor négyszemközt vagyunk – akár egy pártvezetővel, akár egy utcafelelőssel –, az emberek teljesen másként nyilvánulnak meg. Amint más is bekapcsolódik a beszélgetésbe, olyan feszültség és olyan visszakozás jelenik meg, ami csakis félelemérzetből fakadhat. Úgy hiszem, a bizonytalanság és a félelemkeltés táplálja a görcsösséget. Ezt a félelemérzetet függetlenként fel lehet oldani. Remélem, meg tudom majd osztani a polgárokkal ezt a szabadságérzetet, ami a függetlenedésemből adódik.
–Térjünk vissza a kérdésre meg a minimális esélyekre.
– Azt kell megértetnem a választópolgárokkal, hogy ha csak egy fecske is létezik, amely megpróbál tavaszt csinálni, az egy szabad és független fecske. Az Európai Parlamentben jelenleg harminc függetlenként bejutott képviselő van. Ez azt jelenti, hogy ennek van már előzménye és jövője.
– De hát itt a román parlamentről van szó, ahova a huszonkét év alatt – többnyire a választási rendszernek köszönhetően – egyetlen független jelölt sem jutott be.
– Ez így igaz. De miért ne tenne csodát a marosvásárhelyi polgár, akinek most itt az esélye, hogy elsőként bejuttasson egy függetlent. Egy követendő példa lenne, amely egy civil szerveződés kinövéséhez vezethetne. Ez pedig bármelyik pártnál is erősebb lehetne.
– Hogy lehet valaki úgy politikus, hogy közben hisz a csodákban?
– Én a földön járok és csakis a konstruktív csodákban hiszek. Ha az ember nem álmodik, akkor a céljait sem tudja kellőképpen megfogalmazni. Azt érzékelem, hogy az emberek megcsömörlöttek az állandó politikai hercehurcától, és éppen ezért szükségük van egy szabadon gondolkodó és cselekvő független képviselőre.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)

Varga Andrea ügyében szólalt fel az EP-ben Tőkés László
A Bukarestben, az utcán bántalmazott Varga Andrea történész esetéről beszélt az Európai Parlament plénumában Tőkés László EP-képviselő. „Európa védje meg polgárait” – hangoztatta Strasbourgban, az EP plenáris ülésén Tőkés a Bukarestben élő magyarországi történész esetére utalva. Rövid felszólalásában az európai képviselő arra hívta fel a plşnum figyelmét, hogy Varga Andreát a múlt héten az utcán bántalmazták Bukarestben, két évvel ezelőtt pedig ismeretlen személyek a megfélemlítés nyilvánvaló szándékával zaklatták. „Okkal feltételezhető, hogy most, amikor a kommunizmus idején elkobzott épületek visszaszolgáltatásának kérdése ismét a figyelem középpontjába került, Varga Andrea ez ügyben végzett tevékenységének is köze van a fájdalmas esethez” – mondta felszólalásában Tőkés. „A Polgárok Európai Esztendejéről szóló Jelentés végszavazásán fontosnak tartom felhívni a figyelmet Varga Andrea esetére, és európai polgári mivoltában a román hatóságok, illetve az Európai Parlament védelmét kérni számára. Európa védje meg polgárait!” – mondta az EP-képviselő Strasbourgban.
Krónika (Kolozsvár)

Diszkriminatívnak ítélte a bíróság a magyar beiskolázás csökkentését
Diszkriminatívnak minősítette a marosvásárhelyi táblabíróság a Maros megyei tanfelügyelőség 2009-es beiskolázási tervét, amellyel 250 magyar nyolcadikost fosztott volna meg az anyanyelvén való továbbtanulás lehetőségétől.
A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének (RMPSZ) panasza nyomán az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) még 2009 májusában hátrányos megkülönböztetésnek minősítette az anyanyelvű továbbtanulás lehetőségének korlátozását, és 600 lejes pénzbírsággal sújtotta a Maros megyei tanfelügyelőséget.
A döntés ellen a tanfelügyelőség óvást emelt a közigazgatási bíróságon: ebben az ügyben született most jogerős ítélet, amely megerősítette a diszkrimináció tényét, a kiszabott bírságot azonban eltörölte.
Krónika (Kolozsvár)

A szabadságvágy mindig összetartotta a nemzetet
A szabadságvágy mindig összetartotta a magyar nemzetet, 1956-nak Erdélyben is voltak szabadságharcosai – hangoztatta az RMDSZ elnöke a keddi csíkszeredai megemlékezésen.
Kelemen Hunor az 1956-os forradalom és szabadságharc 56. évfordulóján tartott ünnepségen beszélt, amelyet az 1956 Gloria Victis emlékműnél rendezett az 56-os Bajtársi Társaság, Csíkszereda polgármesteri hivatala és Magyarország főkonzulátusa.
„1956 meghozta azt a pillanatot, amikor a magyar nemzet tagjai ismét egymásra találtak. Mert szabadságra teremttettünk, mi akarunk dönteni a mi dolgainkról, és az igazságtalanságot nem tudjuk eltűrni: ebből eredt a magyar szabadságharc” – mondta az RMDSZ elnöke.
Kelemen Hunor jelezte: 1956-nak Erdélyben és a Partiumban is voltak szabadságharcosai, akik kiálltak a forradalom mellett.
„Azok, akik cselekvően vagy akik gondolatban a forradalmárok mellé álltak, ugyanazt képviselték, mint 1848-ban Gábor Áron és az összes magyar szabadságharcos. Ugyanazon eszméért szálltak harcba. Ezeket az embereket elítélték: 45 halálos ítéltet hajtottak végre, de aztán a börtönökben és kényszermunkatelepeken is több százan meghaltak” – emlékeztetett a politikus.
Kelemen Hunor rámutatott: a forradalom melletti kiállás miatt nemcsak életeket zúztak porrá Erdélyben, a magyar intézményrendszer is a kommunista diktatúra áldozatává vált.
„A Bolyai Egyetemet ’56 után számolták fel. Elítélhetjük minden nap a kommunizmust de a Bolyai Egyetem rehabilitálása nélkül nem fejeződik be a kommunizmus szomorú története. Akkor kezdődött a magyar iskolák fölszámolása, tagosítása is: intézményrendszerünk a kommunista diktatúra áldozatává vált” – mondta Kelemen Hunor. Hozzátette, ezt az intézményrendszert próbálja újjáépíteni a magyarság abból a szabadságszeretetből és önállóság iránti igényből, amely mindig is meghatározta.
Az RMDSZ elnöke szerint a szabadságért minden nap tenni kell: példaként a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium ügyét említette. „Ez is a mi szabadságharcunk része. És akkor lehetünk hűek ’56-hoz, ha a szabadságért soha nem kell félnünk felemelni a hangunkat, soha nem kell félnünk cselekedni, soha nem kell félnünk harcba szállni a 21. század eszközeivel” – mondta a csíkszeredai ’56-os megemlékezésen az RMDSZ elnöke.
Szabadság (Kolozsvár)

Emlékezés „a forró napokra”: lecke a világnak a szabadságról
1956 – 56 év távlatából is példa a történelemnek, a jelennek
Fáklyás felvonulással fejeződött be tegnap este az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc ötvenhatodik évfordulója alkalmával szervezett kolozsvári rendezvénysorozat. Az ünnepi megemlékezés alkalmával megkoszorúzták az 1956-os forradalom sétatéri emlékművét, ökumenikus istentiszteletet tartottak a belvárosi unitárius templomban, az eseményekkel kapcsolatos beszélgetésekre, könyvbemutatóra és számos kulturális műsorra került sor. Az idei helyi események egyik különleges programpontját jelentették a kolozsvári magyar középiskolákban tartott élő történelemórák: a korabeli történések egykori erdélyi résztvevői meséltek a diákoknak az ötvenhat évvel ezelőtti eseményekről. A felszólalók felidézték az 1956-os forradalom pillanatait, a történések romániai és erdélyi kihatásait. Megemlékeztek azokról a „forró napokról”, amikor Magyarország népe az egész világon hallhatóan azt mondta: elég volt a kommunista önkényből.
P. A. M. , Nagy-Hintós Diana, Fodor György
Szabadság (Kolozsvár)

Együttműködött Pimen érsek a Szekuritátéval
  Legfelső Bíróság és Semmítőszék végleges ítéletben mondta ki, hogy Pimen, Suceava és Rădăuţi ortodox érseke együttműködött a Szekuritátéval. Ez a bírósági ítélet visszaigazolja az együttműködést korábban megállapító alsóbb fokú bírósági ítéleteket.
A CNSAS először 2007. október 9-én hozta meg azt a határozatot, hogy Suceava és Rădăuţi érseke, Pimen szekusbesúgó volt, és információkat szolgáltatott kollégáiról és a szórványban élő románokról, amikor évekkel ezelőtt nyugat-európai misszióba küldte őt egyháza. Pimen védőügyvédje a per folyamán azt kérte: nyilvánítsák semmisnek a CNSAS által 2007-ben hozott határozatot, hiszen maga a határozat is semmisnek tekinthető, mivel a CNSAS működését szabályozó régi törvényt alkotmányellenesnek minősítették 2008. január 31-én.
A Legfelső Bíróság és Semmítőszék 2010. március 31-én adott helyt a Szekuritáté Irattárát Tanulmányozó Országos Bizottság (CNSAS) döntésének. A Bukaresti Ítélőtábla (CAB) tavaly március 16-án utasította el az érsek által benyújtott fellebbezést. A CAB azért tárgyalta érdemben az érsek fellebbezését, mivel a Legfelső Bíróság és Semmítőszék elrendelte a per újratárgyalását.
Szabadság (Kolozsvár)

Emlékezés 1956 hőseire
Gloria victis
Az aradi In memoriam 1956 Egyesület az RMDSZ-szel közösen október 23-án az RMDSZ aradi székházában az 1956-os magyar forradalomra és szabadságharcra, anyaországi és a romániai eseményeire, az ezt követő megtorlásra és áldozatokra emlékezett.
A rendezvényt megnyitó Bognár Levente megyei RMDSZ-elnök, aradi alpolgármester a fiatalokhoz fordulva azt mondta: a szabadság eszméjét ápoljuk, s átadjuk a fiataloknak, hogy vigyázzanak rá.
Az 1956-os eseményekről Jámbor Ilona, az In memoriam elnöke tartott előadást, amelybe felolvasások ékelődtek be.
Az 1956-os októberi forradalom Magyarországon a fennálló társadalmi rend és államhatalom gyökeres megváltoztatását tűzte célul. A szovjet fegyveres beavatkozással rövidesen szabadságharccá alakult forradalom ugyan nem érte el célját, de egy kis nép erkölcsi győzelmét jelentette a világ akkori egyik legfőbb hatalmával szemben, és – később derült ki, ma már tényként kezelik a történészek – a kommunizmus végének kezdeteként értékelhető. A magyar október nem maradt visszhang nélkül más országokban sem, az egyik éppenséggel Románia, s abban mindenekelőtt Erdély volt.
Az előadó vázolta a magyar forradalom kitörésének nemzetközi és magyarországi hátterét, lefolyásának főbb mozzanatait az egyetemisták október 23-i tüntetésétől, amelyhez végül százezrek csatlakoztak – ezt ünneplik az 1956-os forradalom kitörése pillanataként.
A szovjet hatalom nem nézhette szótlanul, hogy a láger egyik tagországa megszökjön a szocialista táborból és már október 31-én a fegyveres beavatkozás mellett döntött, november 4-én pedig megindult a támadás. A magyar hadsereg nem vette fel a harcot, a szabadságharcosok viszont igen – a fegyveres összecsapásoknak mintegy 2700 magyar áldozata volt. A román pártvezetés teljes mellszélességgel kiállt a magyarok ellen, Gheorghiu Dej és Emil Bodnăraş a fegyveres beavatkozás támogatását is felajánlották a szovjet pártvezetőnek, Hruscsovnak, s amikor Nagy Imrét, a forradalmi kormány elnökét letartóztatták, örömmel ajánlották fel annak „befogadását” Snagovon. Dej kormánya a magyar tragédiát arra használta fel, hogy totális ellenőrzés alá vonja Romániát, és törvényes okokat találjon a nemzeti kisebbségek, a más nézeteket vallók, az ún. „osztályidegen elemek” megfélemlítésére, eltávolítására, csírájában fojtva el bármilyen próbálkozást a magyar forradalommal való szolidaritás megnyilvánulása kapcsán.
A magyar forradalom napjaiban Romániában számos szimpátia-megnyilatkozásra került sor.
Aradon például a Téba textilgyár munkásnői az élelmiszerellátás helyzetét feszegették, mondván, hogy Magyarországon is bizonyára ezért tört ki a forradalom. Temesváron a Műszaki Egyetemen tartottak nagy diákgyűlést, amelyen nemcsak diákjóléti követelések hangzottak el, hanem a társadalmi és politikai életet érintők is. Egy csoport diákot már az okt. 30-i gyűlés után letartóztattak. Kolozsváron, a Bolyai Egyetemen a forradalommal szolidarizáló röpcédulák jelentek meg, és más megmozdulások is voltak, például a Házsongárdi temetőben.
Természetesen nemcsak az egyetemi diákság szervezkedett: az 1957-től sorra került perekben egyre-másra került felszínre a szervezkedő csoportok tevékenysége. Több mint hatvan olyan – főleg magyar résztvevőket tömörítő – politikai csoportosulás volt Romániában, amelyek tagjait 1956–1965 között összesen sok ezer évi börtönre vagy kényszermunka-táborra ítéltek.
Stefano Bottoni történész kutatásai szerint Romániában 1956–62-as időszakban több mint 20 ezer letartóztatás történt, csak 1957–59 között közel tízezer ítélet született.
A Securitate 1959. januári összesítése szerint 1955–58 között 30 személyt ítéltek halálra, közülük 17-et kivégeztek. Közöttük nem szerepel a (Pécskán és Aradon is szolgált) Szoboszlay Aladár katolikus pap nevéhez fűződő perben született tíz végrehajtott halálos ítélet áldozatának neve.
A mai előadáson a Csiky Gergely Főgimnázium diákjai – Veres Bernadette, Kis Zsuzsanna, Kócsó Alexandra, Csiki Gergely, Kakucs Dániel – részleteket olvastak fel Pietsch Miklós, Kelemen Kálmán, Bartis Ferenc, Varga László és Dávid Gyula 1956-os elítéltek naplóiból, könyveiből, visszaemlékezéseiből, valamint Tófalvi Zoltánnak az 1956-os romániai eseményekkel, megtorlásokkal kapcsolatos könyvéből.
A rendezvény keretében a szervezők bemutattak mintegy hatvan, az 1956-os forradalomról szóló, Magyarországon és Romániában megjelent könyvet, valamint a temesvári Luigi Varga néhány, a Szoboszlay-perbe foglaltak emlékére készített grafikáját.
A rendezvény végén 14 gyertyát gyújtottak a Szoboszlay-perben kivégzett tíz mártír, az érmihályfalvi csoportból Sass Kálmán és dr. Hollós István, valamint Theodor Mărgineanu borgóprundi hadnagy –, továbbá a név szerint meg nem nevezett sok-sok mártír emlékérre.
Nyugati Jelen (Arad)

Őriznünk kell az eszme tisztaságát
Az 1956-os forradalomra és szabadságharcra emlékeztek október 23-án, kedden délután Csíkszeredában a Gloria Victis-emlékműnél, ahol ünneplők sokasága hajtott fejet az 56 évvel ezelőtti események hősei és mártírjai emléke előtt. A városi és egyházi elöljárók mellett az ünnepséget megtisztelte jelenlétével Bába Iván, a Külügyminisztérium közigazgatási államtitkára, Zsigmond Barna Pál főkonzul és Szarka Gábor konzul.
„Hirtelen szabad lett a gondolat, és szabad lett a szó, kitárultak a bezárt ablakok, a bedeszkázott ablakok, a rácsos ablakok, és bedőlt a napfény” – kezdte beszédét Bába Iván, a Külügyminisztérium közigazgatási államtitkára. Ünnepi szónoklatában hangsúlyozta, Magyarországon és Erdélyben is a kommunista elnyomás idején, minden pillanatban szabadságharc folyt. 56 esztendővel ezelőtt egy lett a magyar nemzet, és láthatóvá vált az egység, a magyarországiak mellett megmozdultak a partiumi és az erdélyi magyarok. Reménykedtek a forradalom győzelmében, latolgatták, vitatták az eseményeket. „Tíz napig tartott a boldogság, ám ez is elég volt ahhoz, hogy megmutassuk, élünk, vagyunk, élni akarunk, és meghalni is tudunk a szabadságért. Sokan meghaltak abban a reményben, hogy a nemzetközi közvélemény és a szabad népek segítségével sikerül kivívni a szabadságot. Ám a szabad világ többnyire hallgatott. Néhány írástudó szólt, tiltakozott. A lengyel nép a vérét küldte, ám a nemzetközi nagypolitika szégyenteljesen elárulta a magyar szabadságharcot” – fogalmazott az államtitkár. Felelevenítette a megtorlás iszonyatos voltát: a több mint 200 ezer külföldre menekült magyart, a halálos ítéleteket, az életfogytiglani börtönbüntetéseket, a meggyötört embereket, a tönkretett életeket, a megnyomorított családok ezreit, a tomboló terrort, a temesvári katonai törvényszék ítélkezéseit, a Szoboszlay-pert, a Dobai-pert, a szilágysomlyói pert, a szászrégeni pert, a kényszermunkákat, mely egyet jelentett a halállal.
„De nem a test rabsága a legszörnyűbb, hanem a léleké, s ha a lélek, a tudat erősebb, mint a test, akkor a szabadság megmarad, rejtve az imában, a pillantásban, a kézszorításban. Az áldozatok felmagasztosulnak. Nem akartak hősök lenni, csak szabadok akartak lenni, csak emberhez méltó életet akartak maguknak, és mindenkinek, de hősök lettek, az eltiport szabadságharc hősei lettek. Mi, mai emlékezők egyet tehetünk, őrizzük az eszme tisztaságát, s nem engedjük feledésbe hullani azok nevét, akik életüket, sorsukat áldozták érte. Ez a mi munkánk, ám ez nem kevés” – osztotta meg felemelő és biztató gondolatait a megemlékezőkkel Bába Iván.
„Az 1956-os forradalmárok az első olyan sebet ejtették a kommunista diktatúrán, amely a későbbiekben annak megbukásához vezetett” – hangsúlyozta ünnepi beszédében Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke. A többi között utalt arra, hogy a magyarság szabadságra teremtetett, a méltánytalanságot nem tudja elviselni. '56 tanulságairól szólva megemlítette, hogy azokban a napokban a magyarság egy emberként tudott összefogni, viszont a szabad világ cserbenhagyta a nemzetet. Kiemelte, hogy az erdélyi magyarságot a forradalmat követően fosztották meg intézményeitől.
Orbán Péter, a Szoboszlay-per egyik elítéltje felolvasta a meghurcoltak nevét, majd felkérte a megjelenteket, hogy egy perces néma csenddel adózzanak az erdélyi vértanúk emléke előtt.
Vitéz Kelemen Csongor és vitéz Szilágyi Árpád szavalatukkal emelték az ünnep méltóságát. Előbbi Márai Sándor Mennyből az angyal, utóbbi Heltai Jenő Szabadság című versét szavalta el. A történelmi egyházak képviseletében Tamás József római katolikus püspök, valamint Szatmári Szilárd református lelkipásztor osztották meg ünnepi gondolataikat.
A beszédek elhangzását követően civil és politikai szervezetek, városi és megyei intézmények, 56-os egyesületek, iskolák képviselői, magánemberek helyezték el a megemlékezés koszorúit, virágait majd közösen elénekelték a székely himnuszt.
Létai Tibor
Székelyhon.ro

Történelmi vetélkedő '56-ról
Az 1956-os forradalom és szabadságharc témával háromfős csíkszeredai középiskolás csapatok számára szervezett történelmi vetélkedőt október 23-án az Erdélyi Magyar Ifjak csíkszéki szervezete.
A Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium kollégiumának dísztermében megrendezett vetélkedőn részt vevő hét csapat tagjainak az első próbán egy tizenegy pontból álló kérdéssorból kellett megjelölniük a helyes választ. A második körben az ’56-os eseményekhez kapcsolódó személyiséget és helyszíneket kellett felismerjenek, a harmadik próba során a szervezők által megadott szavak felhasználásával egy lelkesítő beszédet kellett megfogalmazni, amit a csapatok egyik tagja a Corvin-köz képzeletbeli barikádján elő is adott. Az összesített pontok alapján a legjobbnak a Segítő Mária Római Katolikus Gimnáziumból a Bartis Előd, Prigye János és Szabó Rita alkotta csapat bizonyult, második helyen végzett a Márton Áron Gimnázium csapata (András Tamás, Bors Ödön, Gyurka Csaba), míg a harmadik helyen a Gere Nóra, Lukács Orsolya és Máthé Nóra formálta csapat, ők szintén a Márton Áron Gimnáziumot képviselték. A versenyzőket értékes könyvekkel és 2013-as EMI Tábor-belépőkkel jutalmazták a szervezők.
Iochom Zsolt
Székelyhon.ro

A szabadságvágy mindig összetartotta a nemzetet (Ötvenhatos megemlékezések)
A szabadságvágy mindig összetartotta a magyar nemzetet, 1956-nak Erdélyben és a Partiumban is voltak szabadságharcosai – mondotta Kelemen Hunor RMDSZ-elnök tegnap az 1956-os forradalom és szabadságharc 56. évfordulóján tartott ünnepségen Csíkszeredában.
„1956 meghozta azt a pillanatot, amikor a magyar nemzet tagjai ismét egymásra találtak. Mert szabadságra teremtettünk, mi akarunk dönteni a mi dolgainkról, és az igazságtalanságot nem tudjuk eltűrni: ebből eredt a magyar szabadságharc. (…) Azok, akik cselekvően vagy akik gondolatban a forradalmárok mellé álltak, ugyanazt képviselték, mint 1848-ban Gábor Áron és az összes magyar szabadságharcos. Ugyanazon eszméért szálltak harcba. Ezeket az embereket elítélték: 45 halálos ítéletet hajtottak végre, de aztán a börtönökben és a kényszermunkatelepeken is több százan meghaltak” – emlékeztetett. A forradalom melletti kiállás miatt nemcsak életeket zúztak porrá Erdélyben, a magyar intézményrendszer is a kommunista diktatúra áldozatává vált. „A Bolyai Egyetemet ’56 után számolták fel. Elítélhetjük mindennap a kommunizmust, de a Bolyai Egyetem rehabilitálása nélkül nem fejeződik be a kommunizmus szomorú története. Akkor kezdődött a magyar iskolák felszámolása, tagosítása is” – emlékeztetett. Hozzátette: ezt az intézményrendszert próbálja újjáépíteni a magyarság abból a szabadságszeretetből és önállóság iránti igényből, amely mindig is meghatározta. Az RMDSZ elnöke szerint a szabadságért mindennap tenni kell; példaként a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium ügyét említette. „Ez is a mi szabadságharcunk része. És akkor lehetünk hűek ’56-hoz, ha a szabadságért soha nem kell félnünk felemelni a hangunkat, soha nem kell félnünk cselekedni, soha nem kell félnünk harcba szállni a 21. század eszközeivel.” * Megemlékezéseket Erdély több magyarlakta városában és Snagovon is tartottak tegnap, Márton Árpád képviselő pedig a parlamentben beszélt ’56-ról.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Újabb békemenet, négyszázezren a Kossuth téren, jobbikos rendbontás (Ötvenhatos rendezvények Budapesten)
Az 1956-os forradalom és szabadságharc 56. évfordulóján számos megemlékezést tartottak Budapesten. Az október 23-i rendezvények százezreket mozgattak meg, a központi állami ünnepségen, a Kossuth téren a belügyminisztérium közlése szerint mintegy négyszázezren vettek részt. A tárca a rendőrségi létszámbecslések alapján azt írta: a békemeneten több mint 150 ezren, a Milla tüntetésén csaknem 20 ezren, a Jobbik demonstrációján néhány ezren, a Demokratikus Koalíció rendezvényén több százan voltak.
Békemenet lengyel részvétellel
A békemenet tegnap kora délután indult a budapesti Széna térről a Kossuth térre. Az ország függetlenségéért és a kormány melletti kiállásért szervezett menetet több ismert közéleti személyiség vezette, köztük a rendezvény egyik szervezője, Csizmadia László, a Civil Összefogás Fórum (CÖF) alapítója és szóvivője, Bencsik András, a Demokrata című lap főszerkesztője, Fricz Tamás, a CÖF másik alapítója és Bayer Zsolt újságíró. A magyar és lengyel zászlók, valamint a kormányt éltető, biztató táblák alatt álló tömeg az indulás előtt teljesen megtöltötte a Széna teret és környékét. Csizmadia László az MTI tudósítójának elmondta, a mostani menetnek hármas célja van: tisztelgés 1956 és a magyar ifjú forradalmárok előtt, „akik a vérüket hullajtották azért, hogy Magyarországon tíz napig szabadság legyen”. Másrészt tisztelgés Nagy Imre „kommunista vezér” előtt, aki képes volt félredobni „azt a mocskos ideológiát”, és a magyar szuverenitásért kiállni, így lett belőle mártír és hős. „És van még egy üzenetünk: az adósrabszolgaságot nem tűrjük. Tehát üzenjük mindenkinek a világban, a pénzhatalmaknak, hogy Magyarország nem marad adós” – hangsúlyozta Csizmadia László, hozzátéve: a kormánynak szüksége van a támogatásra, „meg kell mutatnunk, hogy egy demokratikusan választott, kétharmados kormány mögül nem álltak még ki az emberek”.
Orbán: ne idegenek kormányozzanak
A magyar kormány elfogadja az európai együttműködés szabályait, de azt nem, hogy idegenek kormányozzák a magyarokat, ahogyan azt sem, hogy EU-s intézmények tiszteletlenül bánjanak velük – jelentette ki Orbán Viktor az október 23-i állami ünnepségen, a budapesti Kossuth téren mintegy négyszázezer ember előtt elmondott beszédében, amelyben arról is szólt, hogy az 1956-os magyar forradalommal az egész világ jobb lett. A miniszterelnök 1956 ünnepét szentnek nevezte, mert azt megszentelte a magyarok szabadságért hullott vére, majd azt mondta: „itt van velünk lélekben minden szabadságszerető magyar Kolozsvártól Budapesten át Los Angelesig”. Az 56 évvel ezelőtti forradalom hősei ütötték az első és végzetes rést a szovjet világbirodalmon, ők ébresztették fel a nyugati baloldal lelkiismeretét, négy évtizeddel később, a rendszerváltáskor pedig ők adtak erőt a szovjetek kiszorításához, a szocialista munkáspárt földre döntéséhez és a szabad világtól elválasztó aknazár és szögesdrót akadályok megsemmisítéséhez – méltatta beszédében a szabadságharcosokat Orbán. 1956. október 23-án – folytatta – a Kossuth Lajos téren történt meg az az addig elképzelhetetlennek tűnő csoda, hogy mindenki, még a párttagok többsége is felfedezte: becsület nélkül nem lehet élni. A miniszterelnök párhuzamot vont a szocializmus bukása és a nyugati világ gazdaságának 2008-ban kitört válsága között, és azt mondta: azért rendült meg mindkettő, mert egyik sem az igazság útján járt. Európa ma a feje búbjáig eladósodott, a saját dogmái kötik gúzsba, a világban jelenleg zajló változással azonban el fog dőlni, „ki gályázik reménytelenül az adósságtengeren, és ki az, aki visszanyerve szabadságát partot ér”, ahogyan az is, hol állandósul a felfordulás, és hol lesz szilárd a jövő – vázolta a miniszterelnök Európa mostani helyzetét, jelezve, hogy szerinte a kontinens még nem döntötte el, hova álljon, Brüsszelben még nem tudják, „a fékre lépjenek, vagy a gázpedálra”. Megítélése szerint Európának meg kellene értenie, hogy nemzetek nélkül nincsen szíve, kereszténység nélkül pedig nincsen lelke. A hegy valóban magas, de van út a tetejére – fogalmazott a kormányfő, aki a csüggedőket, a megfáradtakat és a reményvesztetteket arra emlékeztette: 1956 legnagyszerűbb leckéje az volt, hogy a forradalmat javarészben munkások, az akkori bérből és fizetésből élők csinálták. Ők valóban kisemmizettek és jövőtlenek voltak, de nem törődtek bele a kilátástalanságba, hitből, szabadságvágyból és hazaszeretetből a legnagyobb dolgot hozták létre, amit ember létrehozhat, fellázadtak, és ezzel visszaadták a nemzet méltóságát – jelentette ki. „Ha csak feleannyi hitünk lesz, mint nekik volt, hegyeket tudunk megmozgatni” – fogalmazott a miniszterelnök. Orbán Viktor a forradalom emlékére összesereglett magyar ünneplőknek azt kívánta, október 23-a mindig emlékeztesse őket arra, hogy „annyira élünk csak, amennyire Magyarország él”.
Bajnai korszakváltást szorgalmaz
Kormányváltásnál több, rezsimváltás, korszakváltás kell, ehhez pedig széles választói összefogás és a közös célok megtalálása szükséges Bajnai Gordon volt miniszterelnök szerint. A napokban létrejött Haza és Haladás Egyesület vezetője az ugyancsak egyesületté alakult Egymillióan a magyar sajtószabadságért (Milla) október 23-ai fővárosi demonstrációján azt hangsúlyozta: az ország egységéhez először a változást akarók egységét kell megteremteni. Ebben – a reménykedő baloldaliak, a csalódott jobboldaliak, a politikailag elárvult szabadelvűek és a zöldek összefogásában – központi szerepet szán az Együtt 2014 elnevezésű választói mozgalomnak, amelynek létrehozásáról a Haza és Haladás, a Milla és a Magyar Szolidaritás Mozgalom döntött. Nem alakulnak párttá, de tudják, hogy a szövetségben szükségük lesz demokratikus pártokra és politikusokra – mondta Bajnai Gordon, közölve, várják azok csatlakozását, akik nem akarják megtagadni pártkötődésüket, és azokat is, akik nem akarnak párthoz tartozni, ám tenni kívánnak a változásért. Szerinte a három szervezet együttműködésével létrejött az „új politikai közép”. Céljaikként a jogállam helyreállítását, a szolidaritást, a haza és haladás ügyének összebékítését, valamint az európai értékek erősítését nevezte meg. Bajnai azzal kezdte beszédét, hogy nehéz döntés volt visszajönnie „a nézőtérről a színpadra”. Azonban szerinte megint „utcára kell menni a jövőnkért és a jogainkért, politizálnia kell annak is, aki csak egyszerű polgár, civil akar lenni”. „Politizálnom kell nekem is, nem tehetek másként” – mondta. A volt kormányfő szerint sokan vannak, akik 2010-ben a változásra szavaztak, és jó okuk volt rá: véget akartak vetni a korrupciónak, meg akartak szabadulni a rossz kompromisszumoktól, a kapkodó és félbemaradt reformoktól, a teljesületlen ígéretektől. „Általuk győztek, és most ellenük kormányoznak” – utalt a Fidesz vezette kormányra. Azt mondta, a kormány csigolyánként törte el a magyar demokrácia gerincét, és hűbérurai között osztja fel az országot, így az állam mára a korrupció eszközévé vált. Bírálta a szegényeket sújtó társadalompolitikát, a szegények előrejutását nehezítő oktatási reformot, és úgy fogalmazott: a mostani a kudarcok kormánya, mert noha biztonságot, nyugalmat és gyarapodást ígért, ehelyett félelmet, kilátástalanságot és szegénységet hozott az országra.
Több ezer jobbikos tüntető
A Jobbik elnöke szerint a ’89-es politikai generáció minden tagjának takarodnia kell a magyar közéletből, mert „az elmúlt huszonkét év bőven elegendő volt belőlük”. Vona Gábor erről pártja tegnapi nagygyűlésén, több ezer ember előtt beszélt a belvárosi Deák Ferenc téren. Az ellenzéki pártvezető – aki a Jobbikot és annak szimpatizánsait a 2006-os politikai generációnak nevezte – azt mondta, az ő generációja nem akar „aljas, áruló és hazug politikai generáció lenni”, mint amilyen a ’89-es. Példaként említette Demszky Gábor, Bajnai Gordon, Gyurcsány Ferenc és Orbán Viktor nevét, amit a tömeg hangos pfújolással fogadott. Vona Gábor szerint ezek a politikusok „eljátszották a politikai lehetőségüket, elhazudták a rendszerváltást, és megalázó feltételekkel betoloncolták az országot az Európai Unióba”. A Jobbik elnöke a nagygyűlésen meghirdette a Független Magyarország programját. A 16 pontos programban szerepel a magyar föld alkotmányos védelme, az egykulcsos adórendszer megszüntetése, a csendőrség felállítása és a halálbüntetés visszaállítása, Magyarország kilépése az Európai Unióból, a privatizáció visszamenőleges felülvizsgálata és a jogtalanul szerzett magánvagyonok elkobzása, a felső tízezer, a politikai szereplők és a cigányság vezetőinek vagyonosodási vizsgálata és a nem igazolható módon szerzett vagyonok utólagos megadóztatása, valamint „a magyar föld védelmében a Magyarország és Izrael közötti társulási szerződés felmondása”. Szintén a programpontok között van a történelmi jogfolytonosság visszaállítása, az államadósság újratárgyalása, „a szétszabdalt magyarság ügyének nemzetközi fórumok elé vitele”, az ügynöklisták nyilvánosságra hozatala, egy új földbirtokrendszer bevezetése, a magyar élelmiszer-önrendelkezés, külgazdasági minisztérium felállítása a magyar termékek keleti piacra juttatása érdekében, európai munkáért európai bérek kifizetése, valamint az „indokolatlan cigány túlszaporodás megállítása”.
A nagygyűlésen Morvai Krisztina, a Jobbik európai parlamenti képviselője arról beszélt: mindenkinek meg kell találnia a maga módját arra, hogy fellázadjon a jelenlegi rendszer ellen, amely „lelki terrorban tartja a társadalmat, és folyamatosan megalázza az embereket”. Szerinte 1956 nem történelem, hanem meggyőződés és világnézet, ezért kell a mai nemzeti radikálisoknak is fellázadniuk és ellenállást tanúsítaniuk.
A több ezer összegyűlt nagy része a beszédek elhangzása után elhagyta a Deák Ferenc teret. Az ott maradt több száz szimpatizáns egy koncertet hallgatott. A koncertet követően a Jobbik Ifjúsági Tagozat szervezésében néhány ezer ember átvonult a Deák Ferenc térről a Magyar Rádió Bródy Sándor utcai székháza elé. A tömeg útközben a Mocskos zsidók!, ÁVH!, Orbán, takarodj!, Gyurcsány, takarodj!, Orbán, Gyurcsány, Gordon, mind a három lógjon! és Fegyverbe! jelszavakat skandálta. Később a tömeg nagyobbik része a Múzeum körút felé elhagyta a Bródy Sándor utcát, azonban néhány tucat tüntető elindult a Kossuth térre. Útközben, a Blaha Lujza térnél felborítottak egy kukát, és végig a fáklyás felvonulás alatt is használt jelszavakat skandálták. A Szabadság térnél rohamrendőrök igazoltatták a tüntetők egy részét.
A Magyar Becsület Rend első kitüntetettje
Tamás Aladárné Szűcs Ilona, a felvidéki Balogvölgy tanítónője kapta a Magyar Becsület Rend első kitüntetését, amelyet Orbán Viktor kormányfő és Kövér László házelnök jelenlétében adott át Áder János államfő a Parlamentben tegnap. Orbán Viktor az ünnepségen Magyarország nevében köszönetet mondott Tamás Aladárnénak mindazért, amit a magyar nemzetért tett. A kormányfő felidézte: Tamás Aladárné az egyszerűsített honosítást lehetővé tevő magyarországi törvénymódosítást követően, 99 évesen, a lányával együtt a magyar állampolgárság felvétele mellett határozott. Lépése miatt a szlovák állam megfosztotta őt a szlovák állampolgárságától. Több mint egy éve, minden viszontagságot vállalva, egyik élharcosa annak, hogy a magyarságukhoz ragaszkodó felvidéki közösség tagjai a magyar állampolgárságuk felvétele után a szlovák alkotmány rendelkezéseivel összhangban megtarthassák szlovák állampolgárságukat is – mutatott rá a miniszterelnök. Orbán Viktor kitért arra is, hogy idős kora ellenére Tamás Aladárné aktív tagja a rimaszombati közéletnek, tagja az MKP-nak, alapítója és aktív vezetője a Wass Albert Nyugdíjasklubnak. A kormányfő rámutatott: a kitüntetett megélte a XX. század legnehezebb időszakait, és azt, hogy a történelem szeszélyei folytán ötször is változott az állampolgársága úgy, hogy szülőföldjét sosem hagyta el, és mindig magyar maradt.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Elismerés a közösség és a kultúra őreinek (Magyar Művészetért-díjak)
A magyar kultúra érdekében tevékenykedő, az értékmegőrzést, hagyományápolást felvállaló, a magyar közösség megmaradása és erősítése mellett elkötelezett civil szervezetek, oktatási intézmények, színészek és újságírók munkáját jutalmazták tegnap este a Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron Termében, ahol Gubcsi Lajos, a Magyar Művészetért Díjrendszer elnöke tizenkét Ex Libris-, illetve egy színészdíjat adott át. A Magyar Művészetért Díjrendszer közössége ugyanakkor így állított emléket az 1956-os szabadságharcnak, a sepsiszentgyörgyi gálát azokban az órákban szervezték, amikor 56 évvel ezelőtt Budapesten kitört a forradalom a belső elnyomás és a szovjet megszállók ellen.
Kis székelyföldi társadalmunk, közösségünk rendelkezik azzal a tartalékkal, azzal az erővel, hogy közös ügyeinkért valóban egységesen álljon ki, s mindaddig, míg ez a tartalék megvan, képesek vagyunk elérni céljainkat, s maguk a díjazottak, kitüntetettek azok, akik leginkább őrzik, ápolják, erősítik ezt tevékenységük által – fogalmazott tegnap este köszöntőjében lapunk főszerkesztője. Farcádi Botond a Háromszék szerkesztőségének járó Ex Libris-díjat Gubcsi Lajostól vette át, aki megjegyezte: az elismerést a lapnak s rajta keresztül egész Sepsiszentgyörgy magyarságának szánják. Gubcsi Lajos laudációjában kiemelte: a Háromszék leginkább azzal vívta ki a rangos elismerést, hogy immár több mint két évtizede minden politikai és hatalmi szférával szemben megőrizte függetlenségét, s ezért ma már nagyon sokan a magyar nyelvterület legbefolyásolhatatlanabb, legfüggetlenebb napilapjának tekintik. A bukaresti televízió magyar adásainak szerkesztőségét illető Ex Libris-díjat Kacsó Sándor főszerkesztő vette át, s hasonló elismerésben részesült Csúcs Mária csíkszeredai újságíró, a Duna TV munkatársa. Díjazták a helyi civil szervezetek összefogásán, támogatásán immár hét éve munkálkodó Civilek Háromszékért Szövetséget, a közösségfejlesztésben aktív szerepet vállaló Háromszéki Közösségi Alapítványt, az erdélyi magyarság nemzeti öntudatra ébredése, szülőföldjén való maradása érdekében végzett munkájáért az Erdélyi Magyar Ifjak háromszéki és kézdivásárhelyi szervezetét. Elismerésben részesült továbbá a hagyományápolásban hosszú évek óta jeleskedő csernátoni Haszmann Pál Múzeum, a brassói magyarság közösségi és kulturális központja, a Reménység Háza, a csíkszeredai Sapientia Egyetem, illetve a Székely Mikó Kollégium. Ex Libris-díjban részesítette a Magyar Művészetért Díjak Kuratóriuma Zorkóczy Zenóbia színművészt, aki műsorai által a magyar kultúra és irodalom mélyebb megismerését tette lehetővé. A gálán egy másik művész, László Károly színészdíjat vehetett át. „A mi Puki bácsink”-at reményt, hitet adó, utat mutató, kultúrát és szépet terjesztő művészként méltatta Matekovics János Zoltán, megjegyezvén: az igazi komédiás tükröt tart elénk. Antal Ágnes és Antal Imre rövid zenés-verses momentumaival hangsúlyozta a tegnap esti gálán: nyelvünk valóban végső menedékünk, s vannak eszközeink, hogy újra felfrissítsük őseink hátrahagyott nyelvi kincseit.
Demeter Virág Katalin
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Arany János-díjat kapott Ferenczes István
Idén is átadta az Arany János-díjakat a Magyar Írószövetség Arany János Alapítványa a Nagyszalontán született költő halálának és az 1956-os forradalom évfordulójának alkalmából. Az írószövetség budapesti székházában rendezett ünnepségen Jámborné Balog Tünde, Ferenczes István, Oláh János és Szakolczay Lajos vehette át a kitüntetést.
A Magyar Írószövetség 22 éve, 1990 tavaszán hozta létre az Arany János Alapítványt, amely azóta nyújt segítséget a magyar írók anyagi körülményeinek javításához. Az alapítvány 1995- ben határozott az Arany János-díj adományozásáról, a kuratórium az életműdíj kiosztásának időpontját Arany János halálának (október 22.) közeli időpontjához kötötte, így adta magát az 1956-os forradalom dátuma, október 23. A díjazottak Arany Jánosról mintázott kisplasztikát kapnak, amelyet Kő Pál Kossuth-díjas szobrászművész készít el. Idén Jámborné Balog Tünde makói író, festő, Ferenczes István költő, író, újságíró, Oláh János költő, író szerkesztő és Szakolczay Lajos kritikus, szerkesztő vehette át az elismerést. Ferenczes István Csíkpálfalván született 1945-ben. 1968-tól 1975-ig a Hargita újságírójaként tevékenykedett, ahonnan politikai okokból tanácsolták el. 1979-től 1989-ig egy bukaresti hetilap székelyföldi tudósítójaként dolgozott. 1989. december 23-án egyik alapítója volt a csíki RMDSZ-nek. 1997-ben Csíkszeredában megalapította a Székelyföld folyóiratot és a Hargita Kiadóhivatalt, amelynek 2010-es nyugdíjazásáig főszerkesztője, illetve igazgatója volt. Látó-nívódíjas,
Szabó Zoltán-díjas, József Attila-díjas, Balassi Bálint-emlékkarddal tüntették ki. Eddig több mint húsz könyve jelent meg, főleg verskötetek s ugyancsak értékes kordokumentumokat tartalmazó publicisztikai és riportkötetek. Az erdélyi magyar irodalmi és közélet jeles egyénisége.
Székelyhon.ro

Az RMDSZ elnök ellenzi az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum összehívását - Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke értelmetlennek tartja az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum (EMEF) választások előtti összehívását.
Kelemen Hunor egy szerda délután Sepsiszentgyörgyön tartott sajtótájékoztatón kérdésre válaszolva elmondta, hogy kedd este informális beszélgetést folytatott Toró T. Tiborral, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnökével, és közölte vele, egyelőre nem áll módjában az EMEF újraélesztéséről egyeztetni.
Toró T. Tibor hétfőn kérte nyílt levélben az RMDSZ és a Magyar Polgári Párt (MPP) elnökét, hogy csütörtökön üljenek tárgyalóasztalhoz, fogalmazzák meg azt a nemzeti minimumot, amelyet valamennyien képviselnek majd a román parlamentben, és alakítsanak ki közös álláspontot az EMEF új tartalommal való megtöltéséről is. A találkozó apropóját az erdélyi magyarság autonómiaigényét először kinyilvánító Kolozsvári nyilatkozat elfogadásának 20. évfordulója adta volna.
Kelemen Hunor elmondta: értelmetlennek tartja az EMEF összehívását a decemberi választások előtt. "A választások után ez esetleg lehetséges" - tette hozzá. Az RMDSZ elnöke szerint "mérhetetlen cinizmusra vagy mérhetetlen amatőrizmusra" vall, hogy az EMNP saját kampányrendezvényére hívja a versenytársait. Toró T. Tibor csütörtökre hívta tárgyalásra a másik két párt vezetőit, pártja pedig szombaton mutatja be jelöltjeit. Mindkét esemény apropója a Kolozsvári nyilatkozat huszadik évfordulója.
Az RMDSZ elnöke megismételte álláspontját: az EMNP zavart kelt a választókban a hat képviselői és három szenátori választókerületben szerzett elsőséggel átléphető alternatív küszöb emlegetésével. Úgy vélte, az EMNP számára az alternatív küszöb is teljesíthetetlen, így a pártra leadott szavazatok azt eredményezik majd, hogy néhány RMDSZ-es jelölt helyett román képviselők jutnak a parlamentbe.
Az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórumot 2009 áprilisában hozták létre az egymással versengő erdélyi magyar politikai szervezetek, a testület azonban 2010 nyara óta nem ülésezett.
Gazda Árpád
(MTI)

Vadim Tudor úgy szereti népét, hogy tagadja a romániai holokausztot
A Holokausztot Tanulmányozó Elie Wiesel Intézet (INSHR-EW) Corneliu Vadim Tudor politikus megbüntetését kéri a hatóságoktól, aki a múlt héten kijelentette, hogy Romániában nem volt holokauszt, derül ki az intézmény egyik szerkesztőségünknek elküldött közleményéből.
„Azt hiszem, itt az ideje, hogy ez az ügy a törvény hatálya alá kerüljön. Az illetékes intézményeknek ki kell vizsgálniuk és állást kell foglalniuk”, mondta az Elie Wiesel Intézet igazgatója, Alexandru Florian Corneliu Vadim Tudor politikus nyilatkozatainak eddigi történetéről.
Az INSHR-EW kifejezi „felháborodását” és „aggodalmát” Vadim Tudor Realitatea tévében tett kijelentései miatt. „Romániában nem volt semmilyen holokauszt. Halálomig tagadni fogom, mert szeretem a népemet”, mondta a PRM (Nagy-Románia Párt) vezetője az október 18-i „Realitatea la raport” műsorban.
„Úgy a műsorvezető, mint ahogy a meghívottak egy része is asszisztált a második világháború idején, Ion Antonescu felelősségét terhelően meggyilkolt több mint 280.000 román és ukrán zsidó és 11.000 roma emlékének bemocskolásához”, áll az intézmény közleményében.
Ezzel összefüggésben az INSHR-EW azt kéri a hatóságoktól, hogy a 107/2006-os törvény alapján hivatalból indítsanak vizsgálatot Corneliu Vadim Tudor kijelentéseivel kapcsolatosan. A törvény 6. cikkelyében ez áll: „A holokauszt, vagy ennek következményeinek nyilvános tagadása bűncselekmény és 6 hónaptól 5 évig terjedő börtönnel és bizonyos jogok megvonásával büntetendő”. Ugyanakkor az Elie Wiesel Intézet a Realitatea TV által készített műsor elemzését kéri a CNA-tól (Országos Audiovizuális Tanács).
A PRM vezetője nyolc évvel ezelőtt a România Mare kiadványban közzétett egy anyagot, amiben arra mutatott rá, hogy „angol és amerikai tudósok is tagadják a holokausztot, bizonyítékokkal és logikus érvekkel támasztva alá, hogy a németek nem gázosíthattak el 6 millió zsidót, mert ez fizikailag és műszakilag lehetetlen volt”. A holokauszt, tette hozzá, „csak egy cionista hadicsel volt, hogy 40 év alatt kifacsarjanak Németországból kb. 100 milliárd márkát és hogy terror alatt tartsanak bárkit, aki nem ért egyet a zsidó igával”.
Nem ez az első eset, amikor egy román politikus tagadja a holokauszt megtörténtét Románia területén. Dan Şova, a jelenlegi parlamenti kapcsolattartásért felelős miniszter márciusban szintén tagadta a holokausztot, egy tévéműsorban kijelentve, hogy „a zsidó eredetű történetírások említettek valamit egy érdekes könyvről a zsidókkal szembeni romániai pogromról. Látni fogjuk, hogy Teşu Solomovicinak van egy érdeke könyve a zsidók pogromjáról. Elismeri, hogy Románia területén egyetlen zsidónak sem kellett szenvednie és ez Antonescunak volt köszönhető”.
eurocom.wordpress.com
Erdély.ma

Választási együttműködésről tárgyalt az RMDSZ és az MPP
A kolozsvári találkozó után az RMDSZ közleményben tudatta: a szövetség a romániai magyar közösség minden tagja iránt elkötelezett.
Kelemen Hunor szövetségi elnök a parlamenti választások előkészületeiről szólva hangsúlyozta, 2013-ban nagy horderejű törvényhozási döntések várhatóak, emiatt szükség van a magyar érdekképviseletre a parlamentben. „A Romániai Magyar Demokrata Szövetség tisztában van azzal a felelősségével, amelyet a magyar emberek 86 százalékos támogatottsága rótt rá, és változatlanul elkötelezettek vagyunk az erdélyi magyar nemzeti közösség képviselete iránt december 9-e után is" – utalt a parlamenti választások dátumára Kelemen Hunor.
Bíró Zsolt, az MPP elnöke a tárgyalás utáni sajtótájékoztatón elmondta, most már technikai akadályai vannak annak, hogy az erdélyi magyarság az MPP által javasolt „nemzeti válogatottal" vegyen részt a decemberi parlamenti választásokon. Hozzátette, pártja változatlanul úgy tartja, hogy az erdélyi magyar pártoknak csak az önkormányzati választásokon kellene versengeniük, a parlamenti választásokon pedig együttműködésben kellene gondolkodniuk. Emlékeztetett rá, nem az MPP-n múlt, hogy ez az együttműködés nem jöhetett létre. Bíró Zsolt hozzátette, az RMDSZ-szel folytatott tárgyaláson csak arról egyeztek meg, hogy sportszerű kampányt folytatnak. Az MTI kérdésére Bíró Zsolt elmondta, pártja hamarosan meghozza végső döntését arról, hogy pártként vesz-e részt a parlamenti választásokon, vagy független jelölteket támogat. Hozzátette, egyre inkább a függetlenek támogatása felé hajlanak.
MTI
Erdély.ma

Római kori sírok után kutatnak a régészek a Farkas utcában?
Eredeti helyére, de földalatti parkolóra kerülne vissza a Mária-szobor
A Kolozsvári Polgármesteri Hivatal már régóta fontolgatja, hogy földalatti parkolóházat alakít ki a Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) főépülete környékén. A téma felmerült Emil Boc polgármester tegnapi sajtótájékoztatóján is: az elöljáró újságírói kérdésre elmondta, hogy a téma napirenden van, és vélhetően még az idén kiírják a versenytárgyalást a földalatti parkolóházra. Tudomásunk szerint, amennyiben ez megvalósul, a Farkas/M. Kogălniceanu utcát gyalogosövezetté alakítják át, és a Szentpéteri templom mögötti barokk Mária-szobros fogadalmi oszlopot visszahelyezik eredeti helyére. Jelenleg a Farkas utcában régészeti ásatások folynak; a régészek véleménye szerint az egyetem Farkas utcai része már a várfalon kívül esik, ezért lehetséges, hogy római kori sírokra is bukkannak az ásatások során.
NAGY-HINTÓS DIANA
Szabadság (Kolozsvár)

Golyószórásban, repülőszőnyegen Lászlóffy Aladárról és 1956-ról
Kántor Lajos Golyószórásban, repülőszőnyegen. Emlékezés Lászlóffy Aladárra című, a Kriterion Könyvkiadó gondozásában megjelent kötetével ismerkedhettek meg az érdeklődők október 23-án délután a Kolozsvár Társaságnál. A Kossuth-díjas erdélyi költő – aki idén lett volna 75 éves – életét, életművét több vonatkozásban is meghatározta az 1956-os forradalom és szabadságharc – összegezte Kántor Lajos irodalomtörténész, a Kolozsvár Társaság elnöke. A személyes emlékeket idéző beszélgetéssel záruló könyvbemutatón Jancsó Hajnal kifejező szavalatai, felolvasásai hangzottak el.
A Lászlóffy-életmű alkotásai, levelek és személyes emlékek alapján született meg Kántor Lajosnak a költőről szóló könyve. A volt iskolatárs, bölcsészkari kolléga fejezetekre bontva tárgyalja Lászlóffy Aladárnak a szülővárosáról, Tordáról alkotott képét, diákéveit a Kolozsvári Református Kollégium utódjaként alakult, Petőfi utcai 2. számú Magyar Fiúlíceumban, a Bolyai Tudományegyetem magyar nyelv és irodalom szakos hallgatójaként megélt éveket 1954–1959 között. A költőtárssal, Szilágyi Domokossal való kapcsolatáról, az először bukójeggyel minősített, majd a későbbiekben elfogadott, Szabó Lőrincről írt államvizsga-dolgozatáról, a hetvenes években kiteljesedő költészetéről egyaránt szó esik Kántor Lajos könyvében. Az irodalomtörténész szerint a kétszeres Pezsgő-díjas Lászlóffy Aladár verseinek nyersanyaga tulajdonképpen a történelem. A rendszerváltás megélése, az 1989 karácsonyán a Szabadságban megjelent Hívó Szó aláírása, életének Budapesten töltött korszakában folytatott alkotótevékenysége, a vele szemben felhozott gyanúsítgatások szintén részét képezik Lászlóffy Aladár életútjának, akárcsak az 1956-os forradalom és szabadságharc budapesti eseményeinek, majd következményeinek a megtapasztalása.
Lászlóffy Aladár 1956 őszén családi látogatásra utazott Budapestre, és ott ragadt a forradalom napjaiban. December közepe táján indult haza, többek között a budapesti események hatására írt verseinek kézirataival, de a vámi ellenőrzésen a Szekuritáté „hálójába” került – magyarázta Kántor Lajos. Hozzátette: a Korunk 1996 októberi számában, a forradalom 40. évfordulója alkalmából közölte ezeket a verseket, amelyekhez írt bevezető szövegében maga Lászlóffy Aladár összegezte az időszakkal kapcsolatos emlékeit. Mint írta, az ember negyven év után „maga is csodálkozik”, hogy „az a minden fasizmusnál embertelenebb rendszer mégsem kétszáz évig tartott”. A vámvizsgálaton lefoglalt versekért, a gondolkodásváltásért, és annak szavakba öntéséért Lászlóffy Aladár, akárcsak Szilágyi Domokos, súlyos árat fizetett – állapította meg Kántor Lajos. Lászlóffy Aladár verseiből leszűrődő egyik alapvető tanulság, hogy nemcsak azok szenvedtek súlyos károkat, akik börtönbe kerültek, hanem az úgymond szabadlábon maradtak is, hiszen a korszakot a „kint” és a „bent” lehetőségei, illetve lehetetlenségei jellemezték – tette hozzá az irodalomtörténész.
A bemutatót követően kortársak és ismerősök idézték fel néhány emléküket Lászlóffy Aladárral kapcsolatban. Buchwald Péter „rendkívüli tehetségként” emlékezett középiskolai osztálytársára, az akkor még erősen balos irányultságú diákra, akivel politikai nézeteltéréseik ellenére jóban volt, és aki azzal „vette le lábáról” társait, hogy valamennyiükről grafikákat rajzolt.
– Amikor Budapestről visszajött Kolozsvárra, teljesen megváltozott: radikális forradalmi beállítottságú emberré vált – mondta Buchwald Péter. Mint mondta, ha az ellene felhozott vádak szerint a titkosrendőrség szövevényébe került költő valóban jelentett az úgynevezett „dumapartikról”, és ismerőseiről, nem tudja elképzelni, hogy „bárkiről is rosszat mondott volna”. – Az emberek változnak, a lényeg, hogy ez a változás a jó irányba történjen – vélekedett Buchwald Péter, hangsúlyozva: a baloldali irányultságú diákból „koszorús, nemzeti irányba elkötelezett” költő vált.
Karácsonyi Zsolt, a Helikon irodalmi folyóirat főszerkesztő-helyettese elmondása szerint „verseket írogató ifjoncként” találkozott Lászlóffy Aladárral. Interjút készített a költővel, aki a fiatal tehetségekre vonatkozó kérdése kapcsán megállapította: „az igazi tehetséget nem lehet eltakarni, mert újratermeli önmagát”. Lászlóffy Aladár egész életműve voltaképpen 1956, a forradalom emléke – vélekedett Karácsonyi Zsolt.
Széles Klára magyarországi irodalomtörténész, a Lászlóffy Aladárral kapcsolatos számos cikk, tanulmány, valamint két róla szóló kötet szerzője egyetemi hallgatóként, levelezőtársként került kapcsolatba 1956-ban a költővel, akivel barátságuk a következő fél évszázadon át tartott. Mint kiemelte, „szeretetreméltó ember volt, erőteljes személyi varázsa hozzájárult ahhoz, hogy megértsék, akik pedig megértették, nem felejtették el”. Az irodalomtörténész, aki a Digitális Irodalmi Akadémia Lászlóffy Aladár-szakértőjeként is tevékenykedett, a forrásokhoz való széleskörű hozzáférés lehetőségét ajánlotta fel a fiatal irodalmároknak, akik behatóbban foglalkoznának a költő életművével.
ZAY ÉVA
Szabadság (Kolozsvár)

Kimozdult a holtpontól a MOGYE-ügye
Teljesült a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen (MOGYE) belüli román–magyar rendezési terv első három pontja – tájékoztatta az MTI-t Szilágyi Tibor, az intézmény egy hete kinevezett magyar rektorhelyettese. Mint Szilágyi Tibor elmondta, a szeptember 21-én elfogadott hétpontos megegyezés teljesítése azzal kezdődött, hogy az egyetem szenátusa beírta az intézmény chartájába a magyar tagozat létére vonatkozó passzust. Ezt követően módosították az egyetem választási szabályzatát, mely immár kimondja, hogy a magyar tagozat maga választja meg vezetőit. A magyar oktatók a múlt hét elején tartották meg a belső választásaikat, a szenátus pedig múlt szerdán beiktatta a magyar tagozat által jelölt Szilágyi Tibort a rektorhelyettesi tisztségbe. A magyar rektorhelyettes mellett az egyetem orvosi karának, és gyógyszerészeti karának is kinevezték a magyar dékánhelyettesét. Az egyetem hiányos magyar oktatói karának kiegészítése a következő feladat. Hozzátette, ez hosszadalmas és nehéz munkát igényel, hiszen meg kell találniuk azokat az oktatókat, akik megfelelnek a törvényi előírásoknak.
Szabadság (Kolozsvár)

Húsz évvel ezelőtt
Ma húsz éve tettek fogadalmat – „közszolgálati hittételt”, ahogyan fogalmazott az RMDSZ akkori közleménye – az RMDSZ akkori újonnan megválasztott törvényhozói a kolozsvári Szent Mihály-plébániatemplomban ökumenikus istentisztelet keretében. Ez a momentum az úgynevezett Kolozsvári Nyilatkozat miatt kapott jelentős médiavisszhangot, hiszen megszövegezői először használták az azóta elcsépelt önrendelkezés (autonómia) kifejezést hivatalos dokumentumban.
Borbély Tamás
Szabadság (Kolozsvár)

Kötetlen beszélgetés az 1956-os forradalomról
Még mindig várat magára a „nagytakarítás” a bűnösök körében
Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) Kolozs megyei szervezete és az Erdélyi ’56-os Bajtársi Társaság szervezésében kedden délután a Heltai Gáspár Könyvtári Alapítványnál nyilvános emlékező-értékelő beszélgetés zajlott a magyar forradalom és szabadságharc miatt elítélt kolozsváriak szereplésével. A kötetlen beszélgetésen jelen volt Magdó János kolozsvári magyar főkonzul is.
Asztalos Lajos helytörténész élete fiatalságának azt a fejezetét mesélte el, amikor 1952-ben, tizenhat éves naivként, tizenhét társával együtt, megalakítva az Illegális Kommunistaellenes Szervezetet, röpcédulák gyártásával akarták megváltani a világot. A katonai törvényszék ítélte el őket, két év múlva szabadultak, de a következményeket később is viselték. Az 1956-os magyar forradalom idején diákként emelte hangját az ügy érdekében, és amikor rá egy évre a Securitatea eredménytelenül próbálta őt besúgóként használni, hamarosan kidobták az egyetemről, s elvitték munkaszolgálatosnak. Családját fizikai munkával tartotta el, miközben írt és fordított, saját bőrén tapasztalva, hogy sorsát magyar nemzetiségű belügyieknek köszönhette.
Kocka György filológus egyetemistaként vett részt 1956. október 24-én a diákszervezet megalakulásában. Nem tartja magát hősnek, csak áldozatnak, mivel akkor többedmagával hitt a kommunizmus megjavíthatóságában. Éveket töltött börtönökben, rádöbbenve, hogy az erdélyi magyarok meghurcolásáért erdélyi magyarok voltak felelősek. És kirívó példaként említette Fazekas Jánost, aki – két személy kivételével – meggyőzte íróinkat, hogy határolódjanak el a magyarországi forradalomtól. Kocka György egykori cellatársának, Dobri Jánosnak a töretlen optimizmusát idézte fel, aki nagy hatással volt környezetére. Ugyanakkor felháborítja, hogy sem Magyarországon, sem Romániában a mai napig nem történt nagytakarítás az egykori kegyetlen meghurcolók körében.
Dávid Gyula a Bolyai Tudományegyetem irodalmár tanársegédeként már 1956 szeptemberében átérezte a reform szükségességét. Diákjaival halottak napján a Házsongárdi temetőben végigjárták múltunk hírességeinek sírhelyeit, és akkor fogalmazódott meg bennük, hogy azok gondozása legyen a magyarszakos diákok feladata. Másnap a Szabad Európa Rádió ezt a magyar forradalommal való szolidaritásként adta hírül, novemberben pedig az egyetem tanszemélyzetéből kicsikarták, hogy ítéljék el „az ellenforradalmat”. Ő – az abban az időben divatos koncepciós perek technikájával – hét év fogságot kapott a rendszertől, ami alatt azt tapasztalta, hogy a rabok között sosem volt nemzetiségi torzsalkodás.
Dobri András meghatódva vette tudomásul az édesapjára vonatkozó meleg szavakat, amelyek fényében őt – utólag – egyre inkább hősként ismeri meg. Dobri András kétéves volt, amikor édesapját, Dobri Jánost hét évre bebörtönözték, és ez alatt édesanyjuk hat gyermekkel élte túl a megpróbáltatásokat. Akkoriban sokan elfordultak tőlük, akikben addig megbíztak, de olyanok is akadtak, akik váratlanul segítettek nekik. Dobri Jánost kiszabadulása után nem vették vissza régi tisztségébe, a Protestáns Teológiai Intézet tanári állásába. Mégis helyt állt, miközben családjának sosem beszélt börtönéveiről, talán mert meg akarta kímélni őket ettől az élménytől.
„Negatív nosztalgiázásuk” során az ötvenhatos elítélt szereplők a raboskodásuk alatt beszerzett színesebb mozzanatokkal is szolgáltak a hallgatóságnak.
Szabadság (Kolozsvár)

Hatalmas beruházásokra készülnek az erdélyi magyar egyetemek
Hatalmas beruházásokra készülnek a magyar állam által finanszírozott erdélyi és partiumi magyar egyetemek abból a 4 milliárd forintból, amelyet az anyaország kormánya biztosít 2014 végéig számukra. Amint arról lapunkban korábban beszámoltunk, Orbán Viktor miniszterelnök október 3-ai marosvásárhelyi látogatása alkalmából az erdélyi felsőoktatás fejlesztését szolgáló elvi megállapodást írtak alá a magyar kormány és a Sapientia Alapítvány, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem és a Partiumi Keresztény Egyetem képviselői.
Jól haladnak. Még idén tető alá kerülhet a 2013 őszén megnyíló kolozsvári Sapientia-székház
Az összegből 850 millió forint jut a PKE-nek a sok éve anyagi erőforrások miatt halogatott székházépítésre, a többiből a Sapientia folytatja a kolozsvári építkezést, míg Marosvásárhelyen és Csíkszeredában is új beruházásokat tervez.
Sapientia: a legjobbkor jött
A magyar kormány döntése a lehető legjobbkor jött a Sapientiának. Mint Dávid László rektortól megtudtuk, az október eleji egyezségnek megfelelően az Orbán-kabinet két részletben juttatja el a 4 milliárd forintos támogatást. Az első rész 2013-ban érkezik, s a kolozsvári, illetve a csíkszeredai kiadásokat fedezi. Mint ismeretes, a kincses városban a Sapientia már hozzá is látott a kolozsvári kar Tordai úti székhelyének építéséhez.
A munkáltok jól haladnak, így a rektor szerint megvan minden remény arra, hogy az épületre legtöbb másfél hónapon belül tető kerül. Így a tervek szerint az avatóra 2013 őszén kerülne sor. Szintén jövőre szeretnék befejezni a csíkszeredai épület bővítését és szigetelését is. Utóbbi rendkívül fontos feladatnak bizonyul, hiszen – mint Dávid László rektor is emlékeztetett – a jellegzetes csíki hidegekben a gázszámla a régi típusú nyílászárók és a vékony falak miatt akár a hétszerese is lehet a marosvásárhelyinek. Ugyanakkor megtudtuk, hogy az eredeti tervhez képest a csíkszeredai kar kénytelen lemondani a tetőtér beépítéséről, ugyanis az épület struktúrája ezt csak jelentős módosítások árán tette volna lehetővé.
A szakemberek inkább egy új, mintegy ezer négyzetméteres épületszárny felhúzása mellett döntöttek. Marosvásárhelyen is már két éve várnak az építési munkálatok rajtjával. Itt egy 240 helyes kollégiumot és egy étkezdét terveznek építeni. Az új létesítmények alapkövét – mint arról korábban beszámoltunk – első romániai hivatalos látogatása alkalmával, még 2010. október 19-én tette le Schmitt Pál volt államfő. Pénzhiány miatt azonban a szimbolikus gesztuson túl egyetlen kapavágásra sem került sor.
Most viszont úgy tűnik, hogy jövő tavasszal munkagépekkel népesül be a kijelölt telek, s az elképzelések szerint 2013 végére az épület befedve, pirosban állna, hogy a tél folyamán a belső munkálatokat lehessen végezni.
„Az újabb beruházások nagyot lendítenek a Sapientián, amely mára az erdélyi magyar felsőoktatás megkerülhetetlen intézményévé nőtte ki magát” – összegzett lapunknak Dávid László rektor.
Várad: licit még az idén
Elegendő a régóta tervezett, ötszintes székház megépítésére a magyar kormánytól kapott támogatás – jelentette ki János-Szatmári Szabolcs, a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem rektora, aki szintén azt vallja, hogy a két felsőoktatási intézmény tervezett új épületei nélkülözhetetlenek a további működésükhöz. Mint ismeretes, a váradi magánegyetem már évek óta dédelgeti egy új főépület tervét, ám erre mindeddig anyagi források híján nem volt lehetőségük.
A mostani támogatásból nagyjából 850 millió forint jut Váradra. Az ötszintes épület tervei egyébként már 2006-ban elkészültek, az alapkövet pedig már egy évvel azelőtt letették. A tervek átalakításán jelenleg dolgoznak, a rektor elmondása szerint ugyanis az egyetem azóta sokat fejlődött és változott, olyan új szakokkal bővült, amelyeknek különböző a helyigényük.
A rektor elmondása szerint a beruházás megvalósulását követően néhány tanterem a továbbiakban is megmarad a Királyhágómelléki Református Egyházkerület székházában, amelynek beépített tetőtere egyébként az egyetem tulajdonát képezi. A jelenleg a kollégiumnak, az adminisztrációnak, a könyvtárnak és az étkezdének helyet adó szemközti ingatlanból azonban átköltöznek majd az új székházba, számos kollégiumi szobát felszabadítva ezáltal, aminek köszönhetően nagyjából harminccal több hallgató kaphat majd helyet a PKE Arany János Kollégiumában.
A rektor azt mondja, a tervezett épület arra is jó lesz, hogy a hallgatók végre optimális órarend szerint járhassanak egyetemre. A helyszűke miatt ugyanis jelenleg gyakori, hogy az órák reggeltől estig tartanak, vagy nem megfelelő térben kénytelenek megtartani azokat.
Az új székház az eredeti terveknek megfelelően az egyetem tulajdonában lévő telken épülhet meg, az egyházkerület székháza mögött. Az egyik szinten a tanszéki irodák kapnak majd helyet, amelyek jelenleg szűkös termekben, néhol összevonva működnek az épületekben. János-Szatmári Szabolcs azt ígéri, a kivitelezésről szóló versenytárgyalást még idén ősszel lebonyolítják, hogy a megállapodás által előírt 2014 végi határidőre az épület készen legyen. Nagy Orsolya, Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)

MOGYE-ügy - Teljesült a román-magyar megállapodás első három pontja
Teljesült a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen (MOGYE) belüli román-magyar rendezési terv első három pontja. Szilágyi Tibor, az intézmény egy hete kinevezett magyar rektorhelyettese szerdán közölte: a szeptember 21-én elfogadott hétpontos megegyezés teljesítése azzal kezdődött, hogy az egyetem szenátusa beírta az intézmény chartájába a magyar tagozat létére vonatkozó passzust. Ezt követően módosították az egyetem választási szabályzatát, mely immár kimondja, hogy a magyar tagozat maga választja meg vezetőit.
A magyar oktatók a múlt hét elején tartották meg a belső választásaikat, a szenátus pedig múlt szerdán beiktatta a magyar tagozat által jelölt Szilágyi Tibort a rektorhelyettesi tisztségbe.
Szilágyi Tibor elmondta, a megállapodást a felek egyelőre tiszteletben tartották, így az egyetem ügye kimozdult a holtpontról. Hozzátette, a törvény értelmében a magyar tagozatnak formailag három jelöltet kellett nevesítenie a rektorhelyettesi tisztségbe, de az egyetem vezetése azt a jelöltet nevezte ki, akit a magyar oktatók megválasztottak. A magyar rektorhelyettes mellett az egyetem orvosi karának, és gyógyszerészeti karának is kinevezték a magyar dékánhelyettesét.
A MOGYE rektorhelyettese szerint az egyetem hiányos magyar oktatói karának kiegészítése a következő feladat. Hozzátette, ez hosszadalmas és nehéz munkát igényel, hiszen meg kell találniuk azokat az oktatókat, akik megfelelnek a törvényi előírásoknak.
Szilágyi Tibor hozzátette: rektorhelyettesi munkájában az édesapját tekinti példaképének. Szilágyi Pál 1996 és 2000 között a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem magyar tagozatért felelős rektorhelyettese volt, majd 2003 és 2007 között a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemnek volt a rektora.
A MOGYE-n 2011-ben alakult ki éles konfliktus az egyetem román vezetése és magyar tagozata között amiatt, hogy az egyetem vezetése az intézményi autonómiára hivatkozva nem kívánta életbe léptetni a 2011-ben hatályba lépett oktatási törvény magyar szempontból fontos előírásait. A konfliktus kezelési kísérlete 2012 májusában a jobboldali Ungureanu-kormány bukásához vezetett. 2012 szeptember 21-én Victor Ponta miniszterelnök jelenlétében kezdődtek meg az egyetem vezetői és magyar oktatói közötti tárgyalások. Az ezek eredményeként létrejött hétpontos megállapodást Ecaterina Andronescu oktatási tárcavezető is aláírta.
MTI

Krónika (Kolozsvár)

Egyre többen érdeklődnek a honosítás iránt
„A honosítás dinamizmusa nem csökken, hanem tartós, sőt növekszik, a honosítottak száma folyamatosan nő, s ez számunkra biztató. Úgy tűnik, a honosítás a kívánságainknak, elvárásainknak és az erdélyi magyarok elvárásainak megfelelően zajlik” – jelentette ki tegnap Csíkszeredában Bába Iván, a magyar Külügyminisztérium közigazgatási államtitkára.
Bába Iván feleségével, Bába Ágotával, a tárca kulturális főosztályának munkatársával, valamint Zsigmond Barna Pállal, Magyarország csíkszeredai főkonzuljával látogatott el a városban az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) által működtetett demokrácia-központba.
Mint rövid sajtótájékoztatóján kifejtette, erdélyi látogatása során az állampolgársági törvény végrehajtásának gyakorlati kérdéseiről tárgyalt az illetékesekkel, együtt áttekintették, hogyan zajlik ez a folyamat a demokrácia-központok hálózatában, lévén, hogy a külügyminisztérium közigazgatási államtitkáraként egyik fő feladata, hogy a honosítási eljárás Magyarország határain kívül zökkenőmentes legyen.
Bába Iván ugyanakkor leszögezte, Erdélyben a demokrácia-központok hálózata a legfontosabb partnerük ebben a munkában.
Tiboldi László, az EMNT csíkszéki elnöke, a csíkszeredai központ igazgatója a látogatás kapcsán érdeklődésünkre szintén arról beszélt, hogy az EMNT hálózata stratégiai partnere a magyar kormánynak, és elmondása szerint az államtitkár nyomatékosította, hogy továbbra is szükség van az együttműködésre. „Tudni kell, hogy közel 250 ezer embernek nyújtottunk információt az elmúlt két év alatt. Összesen több mint 120 ezer lezárt iratcsomóval rendelkezik a demokrácia-központok hálózata.
A csíkszeredai ezek közül a legnagyobb iroda, itt már több mint 14 ezer személy iratcsomóját véglegesítették, és több mint 22 ezer személynek nyújtottak segítséget az elmúlt két évben” – összegezett Tiboldi.
Létai Tibor
Krónika (Kolozsvár)

Erdélyi autonomista pólus létrehozását tervezik
Politikai szövetséget, az erdélyi autonomista pólus létrehozását ajánlja az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) a Magyar Polgári Pártnak (MPP) – jelentette be Sepsiszentgyörgyön Toró T. Tibor, a néppárt elnöke, aki szerint már kevés az esély arra, hogy a két szervezet a választásokig megegyezzen.
„Úgy látszik, hogy az MPP korszakváltása még nem zárult le, de bízunk benne, hogy útjaink találkoznak. A néppárt a Partiumban építette ki állásait, az MPP inkább a Székelyföldön van jelen, közösen lehetne kiegyensúlyozni az erdélyi magyar politika jelenleg kiegyensúlyozatlan helyzetét” – mondta a pártelnök.
Toró hangsúlyozta, arra még mindig van lehetőség, hogy a polgári párt megyei szervezeteivel helyi szinten egyezségeket kössenek.
„A tavaszi választások eredményei alapján az erdélyi magyarok 80 százaléka azt gondolja, amit húsz éve sulykolnak, hogy az erdélyi magyar politikusnak el kell mennie Bukarestbe, ott meg kell kötnie minden lehetséges kompromisszumot, meg kell szereznie  a kicsi pénzeket és engedménymorzsákat, majd azokat felmutatva megszerezheti a következő mandátumot. Ezt a gondolkodást akarja a néppárt megváltoztatni” – fogalmazott Toró. Papp Előd, a néppárt országos alelnöke kifejtette, szombaton, a kolozsvári nyilatkozat 20 éves évfordulóján minden jelöltjük nevét nyilvánosságra hozzák.
Az RMDSZ főtitkára, Kovács Péter egyébként cinikusnak nevezte, hogy az EMNP elnöke, Toró T. Tibor épp a párt kampányrendezvényére hívta az RMDSZ elnökét. Kovács tegnap válaszolt Toró T. Tibor nyílt levelére, amelyben az EMNP elnöke azt javasolja a másik két párt elnökének, hogy október 25-én, az erdélyi magyarság autonómiaigényét először megfogalmazó kolozsvári nyilatkozat elfogadásásának 20. évfordulóján „az erdélyi magyar nemzeti minimum” létrehozásáról is döntsenek - írja a Krónika.
Toró a felvidéki példa alapján kérte egy olyan minimális követeléslista rögzítését, amelyből nem szabad engedniük a bukaresti parlamentben az erdélyi politikusoknak, bármelyik magyar párt jele alatt szerezzenek is mandátumot. Kovács Péter válaszában kijelentette: az RMDSZ nem tűz ki maga elé minimalista célokat csak azért, mert egy magyar párt elnöke ezt kéri tőle. A főtitkár hozzátette: az RMDSZ programja nyilvános, és közép-, illetve hosszú távra megfogalmazza a magyar közösség érdekeit, és a szövetség által elfogadott célokat. Toró válaszában hangsúlyozta: a néppárt továbbra is fenntartja meghívását a kolozsvári nyilatkozat 20. évfordulóján tartandó találkozóra, hiszen a nemzeti minimum nem a minimális célokat jelenti, ahogyan azt Kovács Péter érti, hanem az a közös nevező, amely azokat az alapelveket, stratégiai célokat foglalja magában, amelyekből egyetlen magyar parlamenti képviselő sem engedhet Románia parlamentjében, akármilyen párt színeiben is választották oda.
Az EMNP bejelentette továbbá, 40 szenátor- és 40 képviselőjelöltet indít a decemberi választásokon, de még mindig fenntartja ajánlatát, hogy néhány magyar többségű körzetben felzárkózik az MPP független jelöltje mögé. A sajtótájékoztatón bemutatták három háromszéki jelöltjüket: az Erdővidék–Alsóháromszék szenátori körzetben Toró T. Tibor indul, az Erdővidék–Sepsiszék képviselői körzetben Derzsi Sámuel vállalkozó, míg Felsőháromszéken Johann Taierling vállakozó pályázik képviselői mandátumra.
Krónika (Kolozsvár)

Húsz év után
Mintha nem is telt volna el húsz esztendő, ma is időszerű a kolozsvári nyilatkozat majd minden szava. 1992-ben pontosan október 25-én fogadta el az RMDSZ azt a nemzeti kérdésről szóló kiáltványt, amely az erdélyi magyarság számára egyetlen lehetséges megoldásként a közösségi autonómiákat, az önrendelkezést nevezi meg.
Ugyanaznap a Szent Mihály-templomban tette le az esküt tizenkét RMDSZ-es szenátor és 27 képviselő: „Hű magyarként szolgálni fogom népemet, mely bizalmával felhatalmazott, hogy érdekeit képviseljem, harcoljak teljes egyenjogúságáért, közösségi jogaiért és szabadságáért, küzdjek fennmaradásáért, melynek egyetlen szilárd biztosítéka a belső önrendelkezés” – hangzott el. Eltelt húsz esztendő, és mintha mi sem történt volna, a kolozsvári nyilatkozat lényegéhez egyetlen lépéssel sem kerültünk közelebb, pedig az akkori eskütevők többsége ma is aktív politikus. Isten segedelmét kérte többek között Frunda György, Markó Béla, Seres Dénes, Verestóy Attila, Borbély László, Kerekes Károly, Antal István és Márton Árpád. Ők most mind újabb parlamenti helyet szeretnének, de ma már az sem titok, a kolozsvári kiáltvány egykori megszövegezői közül senki nem indul az RMDSZ színeiben a mostani választásokon. Eltelt két évtized, s a kolozsvári nyilatkozat majdnem feledésbe merült, RMDSZ-es berkekben legfeljebb félszájjal emlegetik, főként kampányok apropóján. Kelemen Hunor szövetségi elnök szépíteni igyekszik a valóságot, felidézi a nyilatkozat hivatkozási alapjául szolgáló, 1918-as Gyulafehérvári Nemzetgyűlés alapelveit, majd hozzáfűzi: „Az elmúlt két évtizedben meghatározó lépéseket tettünk ezen alapelvek életbe ültetése érdekében, de van még feladatunk.” Akarva-akaratlanul feledni látszik a lényeget, hogy a nyilatkozat megszületéséhez az a felismerés vezetett: „Keserves tapasztalataink, a tragikus események arról győztek meg bennünket (…), hogy sem a politikai akarat, sem a politikai gyakorlat nem kínál elfogadható megoldást számunkra.” Ezt írták 1992-ben, de mintha 2012-ben születtek volna e mondatok. Akkor azért nevezik fontosnak és egyetlen európai megoldásnak az önrendelkezést, mert „vállalva nemzeti identitásunkat, nem akarunk sem elszakadni, sem elvándorolni, szülőföldünket otthonunknak valljuk. De a román nemzetbe beolvadni sem akarunk.” Azóta azonban folyamatosan fogyunk, az erdélyi magyarság lélekszáma több százezerrel lett kevesebb, s a folyamatnak közel sincs vége, az apadó tendencia meggyökerezni látszik. Közben az RMDSZ elégedett, tudják a dolgukat, mondják, s továbbra is a kis lépések, kompromisszumok politikájának folytatását ígérik. Legalább most, a kolozsvári nyilatkozat huszadik évfordulóján érdemes lenne elgondolkodni azon: honnan indultunk és hová jutottunk. Mit hozott valójában ez a húsz esztendő, és hová vezet ez az oly sokat dicsért, dicsőített út. S marad-e még magyar Romániában, mire elérik a célt, amelyre egykoron felesküdtek?
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Felvidék: a határon túli könyvkiadás gondjairól tanácskoztak
A Szlovákiai Magyar Írók Társasága kezdeményezésére október 19-én Dunaszerdahelyen megalakult a Határon Túli Magyar Könyvkiadás Érdekvédelmi Fóruma, amelynek a Media Hungarica Horvátországi Magyar Művelődési és Tájékoztatási Intézet is tagja lett.
A Szlovákiai Magyar Írók Társasága kezdeményezésére összehívott tanácskozáson minden határon túli magyar régió képviseltette magát, amelynek az elején Hoddosy Gyula, a társaság elnöke köszöntötte az egybegyűlteket, majd minden régió képviselője beszámolt a könyvkiadás helyzetéről. Kriják Krisztina, a Media Hungarica Magyar Művelődési és Tájékoztatási Intézet igazgatója elmondta, hogy Horvátországban állami támogatásból évente 1-2 könyvet tudnak csak megjelentetni, ezek általában vaskosabb művek, a kisebb falumonográfiák, tanulmányok stb. kiadását pedig magyarországi pályázati pénzekből oldják meg, tavaly kilenc látott napvilágot.
A tanácskozás résztvevői szerint a határon túli magyar könyvkiadás, az írott kultúra az utóbbi időben válságban van. Évről évre egyre kevesebb külhoni szerző műve jelenik meg, tovább romlott az értékesítés helyzete és lehetősége is a könyvpiacon. A Határon Túli Magyar Könyvkiadás Érdekvédelmi Fórumát azzal a céllal alakították meg, hogy együttesen megpróbáljanak javítani a kialakult helyzeten. Fontosnak tartják, hogy az értelmiség továbbra is kiadói lehetőséghez jusson a szülőföldjén, az anyaország határain kívül is. Továbbá szorgalmazzák olyan támogatási rendszer kidolgozását, amely az egyes országok magyar közösségeinek viszonyait és lehetőségeit figyelembe véve lehetővé teszi, hogy a határon túli könyvkiadás intézményrendszere hosszú távon is életben maradhasson. Ebből a célból az érdekvédelmi fórum javasolja a magyar kormányzati szerveknek, hogy az egyes régiók adottságait és sajátságait figyelembe vevő kritériumrendszer alapján hozzon létre egy akkreditációs rendszert, és hogy minden határon túli magyarlakta régiót – az erdélyit, a felvidékit, a vajdaságit, a kárpátaljait, a horvátországit és a Mura-vidékit – sajátosságai arányában támogasson.
A fórum tagszervezetei: a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése, a Szlovákiai Magyar Írók Társasága, a Romániai Magyar Könyves Céh, a Muravidéki Magyar Írók Társasága, a Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet, a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet és a Media Hungarica Horvátországi Magyar Művelődési és Tájékoztatási Intézet.
Micheli Tünde
Új Magyar Képes Újság (Eszék)

Kolozsvári Nyilatkozat: a húszéves autonómiaadósság
Miután az RMDSZ Küldöttek Országos Tanácsának ülésén 1992. október 25-én elfogadták a Nyilatkozat a nemzeti kérdésről című dokumentumot, a szövetség képviselői és szenátorai ünnepélyes keretek között a Szent Mihály-templomban esküdtek fel a Kolozsvári Nyilatkozatra. Az erdélyi magyar autonómiatörekvések motorjaként elfogadott dokumentumra napjainkban ki-ki a maga módján emlékezik. A nyilatkozat megalkotói már nincsenek az RMDSZ soraiban, a szövetség politikusai szerint ugyanakkor minden a tervek szerint alakult.
Borbély Imre, a nyilatkozat kezdeményezője
A Kolozsvári Nyilatkozat elfogadása, valamint az azt követő eskü a Szent Mihály-templomban az eszmék, elvek, politikai értékek és célkitűzések síkján zajló másfél éves belső küzdelem eredménye volt, eredettörténete a Marosvásárhelyen tartott második RMDSZ-kongresszusig nyúlik vissza. E kongresszuson kiosztott tanulmányomban és felszólalásomban politikai célként az autonómia legmagasabb szintjét, a belga modellnek megfelelő társnemzeti státuszt neveztem meg, s ennek meghatározása – az erdélyi magyarság „politikai alanyként államalkotó tényező, s mint ilyen, a román nemzet egyenjogú társa” – bekerült a programba, majd a Kolozsvári Nyilatkozatba is. A társnemzeti gondolat sikere minden bizonnyal hozzájárult ahhoz, hogy a kongresszus politikai-ideológiai kérdésekkel megbízott elnökségi tagnak választott. Az a körülmény, hogy az akkor létrejött testület, az Országos Elnökség valamennyi tagját a kongresszus választotta közvetlenül, és ennek megfelelően a következő kongresszusig eltávolíthatatlan volt, kulcsfontosságúnak bizonyult a továbbiakban. Az elnökség egyfajta mikroparlamentként működött, melyben az autonómiaellenes elnök, Domokos Géza csak primus inter pares volt, így válhatott a testület az autonómia gondolatát kihordó politikai műhellyé.
Az elnökségi testület soraiban két jövőkép ütközött: a többségi hatalomtól alkalmi kegyeket várók, kisebbségpolitikai eredményeként a másodrangúság állandósulását szorgalmazók szemlélete állt szemben az emberi jogok, valamint a népek önrendelkezési jogának elvi alapján álló nemzeti emancipáció jövőképével. A szembenállás már az első elnökségi gyűlésen megmutatkozott, amikor az autonómia tervének megtárgyalását indítványoztam. Domokos Géza felszisszent: „Arról szó sem lehet soha, éppen ezzel vádolnak minket a románok!” Szőcs Géza, Kolumbán Gábor, Patrubány Miklós és Toró T. Tibor mellém álltak, az ellentábort Domokos Géza, Tokay György és Béres András képviselte. A többi elnökségi tag – Tőkés László, Csapó József, Beder Tibor, Takács Csaba – hozzáállása akkor még nem volt egyértelmű. Többórás ügyrendi vita után elfogadtuk az elvi polémia jogosultságát, de azt elnapoltuk. Barátaimmal, szövetségeseimmel sikerült minden elnökségi gyűlésen – majd a két parlamenti frakcióval bővített vezetőtestületi tanácskozásokon is – napirenden tartanunk az ügyet. Több interjúban és újságcikkben, valamint a Küldöttek Országos Tanácsának (KOT) ülésén kiosztott és bemutatott Keresztény és Nemzeti-Liberális Egységkeret című tanulmánnyal igyekeztem közös, minden érintett számára elfogadható elvi alapot létrehozni az autonómiaelvű önépítkezés megvalósítására. Az autonómiát pártoló tábor egyre nőtt. A harc a kolozsvári KOT-gyűlésen dőlt el, ahol meghatározó szerepe volt Tőkés Lászlónak. Az 1992-es jelöltállítás során a Verestóy Attila, Domokos Géza, illetve Takács Csaba nevével fémjelezhető klikk által levezényelt Hargita megyei listahamisítás kapcsán megbizonyosodhatott a kollaboránsok gátlástalanságáról, s így a két tábor közötti kiegyensúlyozó szerepének tarthatatlanságáról. Ezt felismerve Tőkés László teljes mellszélességgel állt ki az autonómia célkitűzését első ízben megfogalmazó nyilatkozat elfogadása mellett.
A vita során – amikor a „mérsékeltek” tábora Nagy Benedektől Domokos Gézán át Tokay Györgyig igyekezett hisztérikus hangulatot kelteni, az autonomisták pedig módszeresen zúzták szét az ellenérveket – sikerült eljutni oda, hogy a nyilatkozat valamennyi ellenzője nemzetárulónak érezze magát. A KOT bővített ülése egyetlen tartózkodástól eltekintve egyöntetűen elfogadta a nyilatkozatot. Két hónappal később, a brassói kongresszuson a szövetség az – erdélyi magyarság katasztere alapján általános, titkos és közvetlen választások útján létrehozott – erdélyi magyar parlament megteremtését foglalta programjába, az RMDSZ belső felépítését pedig a nemzeti önkormányzat elve mentén szabták át. Az autonómia tervének belső fejlődését Markó Béla másodszori elnökké választása gátolta meg: a kongresszus úgy adott Markónak újabb mandátumot 1995-ben Kolozsváron, hogy a pártvezér nem teljesítette az autonomista önépítkezés azon feladatait, amelyek nem ütköznek a román jogi szabályozásba, s amelyeknek a kongresszus által megszabott határideje a választás pillanatában már több hónapja lejárt.
Bodó Barna, a nyilatkozat megszövegezője
Az alakuló romániai magyar politikai szféra számára 1992 a nagy megrázkódtatások éve volt. Az aradi KOT-gyűlésen világossá vált, hogy a Domokos Géza fémjelezte régi vezetőség ellenében az autonómia nyílt követelői teret nyertek, s ez a folyamat az akkori Brassai Sámuel Gimnázium dísztermében tartott kolozsvári küldöttgyűlésig vezetett. Ez utóbbi esemény a Kolozsvári Nyilatkozat elfogadásával vált történelmi jelentőségűvé.
A kolozsvári küldöttgyűlésen két RMDSZ-tömörülés feszült egymásnak. A Domokos Géza mögött felsorakozók álláspontját legegyértelműbben talán Tokay György képviselő fogalmazta meg, amikor a román alkotmány füzetecskéjét a pulpitushoz csapkodva azt hangoztatta: ha – akár egy nyilatkozatban is – nyíltan autonómiát követelünk, az olyan reakciókat válthat ki a többségi nemzetből, melyeknek következtében akár vér is folyhat. A Szőcs Géza mellé tömörülő autonomisták álláspontja egyértelmű volt: világosan meg kell fogalmazni, mi az, amit a magyarság érdekében nem csak elvárunk, de követelünk. Ez az autonómia. Létezett egy harmadik pólus is: az RMDSZ kezdeti éveiben Tőkés László volt az a személyiség, aki fel tudta oldani a feszültségeket, gyakran egymást tagadó álláspontokat békített össze. Ő is az autonómia pártján állt, ám a két tábor tusakodásába közvetlen módon nem avatkozott be.
Amikor a KOT késő este úgy határozott, hogy lesz nyilatkozat, a három meghatározó személyiség egy-egy személyt jelölt a nyilatkozatot megszövegezendő bizottságba. Domokos Géza jelöltje Tokay György volt, Szőcs Gézáé Borbély Imre, Tőkés László pedig engem kért fel. Másnap reggelre szöveget kellett előterjeszteni, ezért abban állapodtunk meg, hogy a gyűlés végeztével találkozunk, és azonnal nekifogunk a munkának. Borbély Imrével kettesben vonultunk félre egy osztályterembe, Tokay György nem jött el nyilatkozatot írni. Imrével átbeszéltük az elvi kérdéseket – melyek a lényeges elemek, milyen hivatkozásokra van szükség, milyen hosszú legyen, miként fogalmazzunk –, s mivel Tokay még mindig nem érkezett meg, nélküle kezdtük el a szövegezést. Az első két vagy három bekezdést közösen írtuk meg, utána Borbély megkérdezte, tudom-e folytatni, mert nincs értelme ketten szövegezni azt, amiben lényegében egyetértünk. A szövegezést egyedül fejeztem be valamikor éjfél után.
Kora reggel juttattuk el a szövegjavaslatot Tőkés Lászlónak, Domokos Gézának és Szőcs Gézának. Emlékezetem szerint szinte javítás nélkül fogadták el a szöveget. Tokay György egy élesebb félmondat kihúzását kérte, amit Tőkés Lászlóval való egyeztetés nyomán elfogadtunk. Ekkor jött számomra a meglepetés. Még a nyilatkozat elfogadása előtt valaki a sajtó elé állt a tervezettel: nem más, mint Tokay György, aki a szövegező bizottság tagjaként nyilatkozott. Ugyan vitathatatlanul tagja volt a bizottságnak, de a mai napig nem tudom elfogadni, hogy a szöveget épp ő terjesztette a sajtó elé, aki semmivel sem járult hozzá a megírásához. Két évtized elteltével talán már nem illő a nyilatkozat jelentőségéről értekeznem. A tízéves évfordulón értékelő-helyzetfelmérő tanácskozás keretében már kifejtettem véleményemet a helyzetről és a nyilatkozatról, mint politikai tettről. Most elérkezettnek láttam az időt, hogy arról is szóljak, ami kimaradt a nyilatkozat megszületését tárgyaló krónikákból, hiszen ez is fontos része annak, amit erdélyi magyar politikának nevezünk.
Tokay György, a nyilatkozat ellenzője
Téves a feltételezés, hogy húsz évvel ezelőtt nem értettem egyet a Kolozsvári Nyilatkozat mondandójával, üzenetével. Aki ismer, jól tudja: hűséges pártkatona voltam, az RMDSZ-testületek közös döntéseit mindig támogattam. Nem a nyilatkozat üzenetével volt gondom, azt a tényt kifogásoltam, hogy szinte minden elnökségi ülés után nyilatkozatokat fogadtunk el, miközben az aktív politizálás híveként én a cselekvés útját szerettem volna járni. Az autonómiatörekvések megítélésében véleményem egyezik az RMDSZ álláspontjával. Az RMDSZ rendszerváltást követő megalakulása óta a szövetség képviselői, szenátorai és egyéb tisztségviselői mindig az autonómia elkötelezettjei voltak. Azért dolgoztak, hogy mindennapjainkban megélhessük az autonómiatörekvések tucatnyi részeredményét. Az autonómia építése hosszú folyamat, amely apró eredményekből áll össze. Székelyföld területi autonómiáját leszámítva minden területen jelentős előrelépéseket értünk el – elsősorban az oktatás és az anyanyelvhasználat terén.
Hogy miért nem sikerült előrelépni Székelyföld autonómiájának ügyében? Egyszerű: csak akkor lesz áttörés, amikor a román politikusok, illetve a többségi román társadalom elfogadja ennek fontosságát és szükségszerűségét. Az RMDSZ a parlamentáris demokrácia eszközeivel harcol az erdélyi magyarság jogainak érvényesítéséért. Amit a román parlamentben és szenátusban elérhettünk az utóbbi két évtizedben, el is értük. Az eredményeket nem tartom csekélynek, sok területen látványos az áttörés. Nem az RMDSZ-politika vereségét érdemes keresni abban, hogy a rendelkezésre álló igen rövid idő alatt Székelyföld területi autonómiájának ügyében nem jártunk sikerrel. Ez hosszú út, sok munkát és kitartást igényel. Meggyőződésem, hogy az RMDSZ-politikusokban megvan a kellő elszántság és tisztánlátás ahhoz, hogy kitűzött céljaikat sikerre vigyék. Kelemen Hunor: a Kolozsvári Nyilatkozat szellemében
Kelemen Hunor szerint az RMDSZ-t ma is kötelezi a húsz évvel ezelőtt elfogadott Kolozsvári Nyilatkozat szelleme. A szövetségi elnök úgy véli, hogy a nyilatkozatba foglalt célok jó része megvalósult, a szövetség áttörést ért el a kisebbségi érdekek alkotmányos és jogi kereteinek megteremtésében, és sikerült jelentősen visszaszorítania az elvándorlás mértékét. Az RMDSZ a romániai magyar közösségekkel karöltve „sikerekben gazdag és nehézségekkel teli” utat tett meg, melyet folytatni kell. Az önálló erdélyi politizálás kialakítása, a legnagyobb európai jobboldali pártszövetséghez való tartozás, az önkormányzati, parlamenti és kormányzati szintű felelősségvállalás egyetlen céllal történik: a Kolozsvári Nyilatkozatban megfogalmazott belső önrendelkezés, az autonómia elérése céljával – fogalmaz Kelemen, aki szerint a szövetség parlamenti képviselői és szenátorai számára mindenkor kötelező érvényű a Kolozsvári Nyilatkozat szellemiségének és betűjének képviselete.
Toró T. Tibor: a megalkotókat kilökte magából az RMDSZ
Akkori egyetlen politikai érdekvédelmi ernyőszervezetünk, az RMDSZ belső fórumain húsz esztendővel ezelőtt hihetetlen intenzitással folyt a vita az útkeresésről. Sokszor személyeskedésbe torkolló, alapjában véve azonban termékeny elvi vita zajlott a szövetség stratégiai céljairól, saját szervezeti megújulásáról, a belső demokráciáról, a román politikumhoz való viszonyáról, illetve minden aktuálpolitikai kérdésről.
1992 őszén már elillant a gyors román–magyar megbékélés illúziója, az erdélyi magyarság pedig a békés eszközökkel vívott, ám tartós nemzeti szabadságharcra készült berendezkedni. Ehhez kereste az akkori politikai-közéleti elit a legalkalmasabb stratégiát és szervezeti keretet. A belső törésvonalak már világosan kirajzolódtak, bár még mindenki egységes szervezetben tervezte a jövőt. Az egyik oldalon a kisebbségi-nyelvi jogokban gondolkodó, román politikumba beépülni készülő „mérsékelt” tábor állt, a másik oldalon pedig az önrendelkezési jog, a társnemzeti státus, a párhuzamos erdélyi magyar társadalom fogalmaiban gondolkodó „radikálisok” sorakoztak fel. A „mérsékelt” és „radikális” címkéket a korabeli román politikai sajtó nyilvánvalóan nyelvpolitikai megfontolásokból használta, ám e kifejezések – sajnálatos módon – átkerültek a magyar közbeszédbe is. A tisztújítás előtt álló szövetségben 1992 októberében a „Gézák háborúja” dúlt. A visszavonulni készülő Domokos Géza hívei a trónkövetelő politikai alelnök, Szőcs Géza lejáratásával voltak elfoglalva, akinek személye körül a „radikális” oldal képviselői sorakoztak fel. Közben nem figyeltek eléggé a Tőkés László tiszteletbeli elnök körül gyűrűző csapatra, akik stratégiai áttörést készítettek elő. Elképzelésük az volt, hogy bárki is legyen később a szövetség elnöke, olyan programdokumentumra van szükség, amely meghatározza az erdélyi magyar politika irányelveit. Így született meg a Kolozsvári Nyilatkozat a nemzeti kérdésről, benne a mindmáig egyetlen működőképesnek tartott politikai jövőkép, cél és eszköz: a belső önrendelkezés elvén alapuló közösségi autonómiák közjogi rendszere.
A Küldöttek Országos Tanácsa, a KOT, a mai SZKT jogelődje 1992. október 25-i ülésén a Tőkés-tábor – soraikban a MISZSZ fiatal politikuscsapatával – kiütéses győzelmet aratott, hiszen ellenszavazat nélkül tudta elfogadtatni a mindmáig referenciaként számon tartott manifesztumot. A folytatás azonban nem alakult ilyen jól. Az 1993 januárjában tartott vízválasztó brassói kongresszuson a két tábor még ki tudott egyezni: a Domokos Géza által kiszemelt utód, Markó Béla támogatása fejében az autonomisták elérték, hogy a Kolozsvári Nyilatkozat szelleme és betűje határozza meg a háromszintű autonómiát is magába foglaló programot, illetve a közösségi önkormányzati modell alapján végrehajtott szervezeti reformot. Cserébe viszont lemondtak Tőkés László jelöléséről – ő maga jelentette be, hogy csupán tiszteletbeli elnök kíván maradni –, így a szerkezetében, illetve hosszú távú céljait tekintve egyaránt megújult szövetség vezetése a „mérsékeltek” kezébe került.
E kompromisszum végzetes tévedésnek bizonyult. Azóta ugyanis bebizonyosodott, hogy bármely demokratikus szerkezet önmaga karikatúrájába fordítható – ez történt az egykor erdélyi magyar miniparlamentként működő Szövetségi Képviselők Tanácsával –, és bármely nemes program (például autonómiaprogramunk) üres demagógiává fajulhat, ha nem a közösség ügyét hivatott szolgálni, hanem obskúrus pártérdekeket. A Kolozsvári Nyilatkozat megalkotóit rég kilökte soraiból a parlamenti képviselet monopóliumát máig birtokló szövetség: húsz évvel a dokumentum megjelenése után az autonómiastatútumok törvénytervezeteinek kimunkálói közül senki sincs a román parlamentben. Nem csoda hát, hogy amikor az napirendre kerül, az ott ülők a magyarság nevében gyáván hallgatnak, vagy taktikusan távoznak. Frunda György: megkérdőjelezhetetlen területi autonómia
A Kolozsvári Nyilatkozat szellemében 1992-ben tett eskü számomra ma is aktuális, akár az orvosnak a hippokratészi eskü vagy jogászesküm, miszerint mindig segítek a rászorultakon. A nyilatkozat nem csak az én pályámat kísérte végig, hanem számos kollégámét is. Húsz év alatt az RMDSZ sok autonómiaépítő törvényt fogadtatott el a román parlamentben, kezdve az anyanyelvhasználatra vonatkozóktól a tanügyi jogszabályokig, de az egyházi és közbirtokossági javak visszaszolgáltatásának ügyét is jelentősen előremozdította. Az autonómia olyan folyamat, amelyet csak kitartó munkával lehet szolgálni. Naivitás azt feltételezni, hogy az autonómiát ki lehet kiáltani, vagy rövid időn belül el lehet fogadtatni. Ahhoz, hogy az autonómiát építeni tudjuk, ott kell lennünk a bukaresti parlamentben.
Vitába szállnék azzal a nézettel, miszerint nem sikerült kiharcolnunk a területi autonómiát. A területi autonómia tudniillik arról szól, hogy az önkormányzatok dönthetnek a saját hatáskörükbe tartozó kérdésekben, amelyek mindennapi életünket befolyásolják. Azokban a térségekben, ahol a magyarok többségben vannak, önkormányzataink révén megkérdőjelezhetetlen területi autonómiát élvezünk. Nem értünk el eredményeket e jogkörök törvénybe foglalása terén, ám a kisebbségi törvényben tételesen szerepel a kulturális és a területi autonómia. Ezt Románia parlamentje még nem fogadta el, de ne feledjük, a román törvényhozásban csak hét százalékos arányban vagyunk jelen! Ennek ellenére a gyakorlatban már élhetünk a területi autonómia előnyeivel, az önkormányzati testületek ülésein magyarul beszélhetünk. De a területi autonómia vetületeként tekintendő az is, hogy visszakaptuk tulajdonjogainkat: erdők, házak, iskolák, kórházak kerültek vissza jogos tulajdonosaikhoz.
Ahhoz, hogy a területi autonómia jogi kereteit is szabályozó kisebbségi törvény megszülessen, az RMDSZ-nek mindenekelőtt a parlamentbe, és ha lehetséges, kormánypozícióba kell kerülnie. Kisebbségi jogokat akkor sikerült elfogadtatnunk, amikor kormánykoalícióban voltunk, vagy a parlamentből támogattunk egy kormányt. Az RMDSZ számára a hatalom nem cél, hanem eszköz. Fontos a külföldi lobbi is. Az általam javasolt európai emberjogi mellékletben – amelyet az Európa Tanács közgyűlése elfogadott – a kontinens hagyományaira, illetve modellértékű megvalósításaira alapozva tételesen szerepel a kulturális és a területi autonómia. Ha ezt az Európa Tanács Miniszteri Bizottsága is elfogadja, kötelező jogi eszközzé válik. Fontos tehát, hogy kollégáink, Winkler Gyula és Sógor Csaba továbbra is ott legyenek az unió intézményeiben, hiszen ők sokat tettek közös ügyeink érdekében.
Nyilatkozat a nemzeti kérdésről
„Igényeljük a romániai magyarság önkormányzatát, amelyhez való jogunkat az erdélyi románságnak saját elhatározásában született Gyulafehérvári Határozataira alapítjuk.” Tamási Áron: Hitvallás, Vásárhelyi Találkozó, 1937. október
„...Az új román állam megalakításának alapelveiként, a Nemzetgyűlés kinyilvánítja a következőket: 1. A teljes nemzeti szabadság az összes együttélő népek számára. Minden nép saját kebeléből való egyének által, saját nyelvén fog élni a közoktatással, közigazgatással és igazságszolgáltatással. Minden nép a hozzátartozó egyének számarányában képviseleti jogot fog kapni a törvényhozásban és az ország kormányzásában.
2. Egyenlő jogosultságot és teljes felekezeti szabadságot az ország összes felekezeteinek.” (III. 1-2)
Gyulafehérvár, 1918. december 1.
Románia politikai életének egyik legsúlyosabb megoldásra váró politikai-társadalmi problémája a nemzeti kérdés. Keserves tapasztalataink, a tragikus események arról győztek meg bennünket, a romániai magyarságot és annak legitim képviselőjét, a Romániai Magyar Demokrata Szövetséget, hogy mind a mai napig sem a politikai akarat, sem a politikai gyakorlat nem kínál elfogadható megoldást számunkra. Vállalva nemzeti entitásunkat nem akarunk sem elszakadni, sem elvándorolni, szülőföldünket otthonunknak valljuk. De a román nemzetbe beolvadni sem akarunk. A romániai magyarság politikai alanyként államalkotó tényező, s mint ilyen, a román nemzet egyenjogú társa. Épp olyan felelősséggel tartozunk jövőjéért, mint bármely más állampolgár, s mikor látnunk kell a magyarság körében eluralkodó kiábrándultságot, az ennek okán jelentkező elvándorlást, kötelességünk cselekedni.
Kötelességünk felmutatni azt a megoldást, amely számunkra és az ország számára is kiút ebből a válságból. Az etnikai, vallási közösségek autonómiája Erdély múltjának szerves része, idéznénk a szász közösségek közel nyolcszáz éves önkormányzati gyakorlatát, és ugyanez fogalmazódott meg az 1918-as Gyulafehérvári Kiáltványban.
Állítjuk, hogy ez az út a belső önrendelkezés útja. A belső önrendelkezési elv ugyanakkor egyetemlegesen is előre mutat, hiszen számos, már létrejött vagy most alakuló közösségi önkormányzat utal arra: Európa működő demokráciáiban ez a gyakorlat sikeres. A romániai magyarság közösségként való betagolódása a hazai társadalomba része az ország európai közösségekbe való integrációjának.
Tudatában vagyunk annak, hogy a nemzetiségi kérdés az emberjogi vonatkozásokon túlmenően új dimenziókat nyert, és ma már az európai biztonság és stabilitás fontos tényezője. Meggyőződésünk, hogy a közösségek önkormányzata hozzájárul a jogállam és a civil társadalmi struktúrák megerősödéséhez és ugyanakkor szerves része a demokratizálódás folyamatának. A nemzeti kérdés megoldása általános érdek, számítunk az ország demokratikus erőinek a közreműködésére abban a fáradságos munkában, amely megteremti e megoldás alkotmányos és jogi kereteit. Kolozsvár, 1992. október 25.
Makkay József
Erdélyi Napló (Kolozsvár)