Arany János és a Csonka torony – 1957
Hatvanéves emlék
Váradon volt egy kedves, tehetséges grafikus barátom, Fux Pali. Szalontai születésű volt, és az ő javaslatára kaptam meg ezt a szép feladatot, hogy elkészítsem két kedvenc költőm, Petőfi és Arany szobrát Szalontára a Csonka toronyba, az Arany János Múzeumnak. Boldogan megmintáztam, és 1957 őszére oda is szállítottam. Szépen, biztonságosan becsomagoltam egy ládába, és ugyanazon a vonaton el is kísértük Szalontára Kányádi Sándor barátommal. Arany János így mindjárt három Sándor kíséretében érkezett meg szerencsésen szeretett szülővárosába. Zord, esős idő fogadott az állomáson, mi jól átfáztunk, mert a vonatokon még nem kapcsolták be a fűtést, de megnyugodva láttuk, a szobor épségben megúszta az utat. A beszállítás megtörtént.
Az állomás mellett béreltünk szobát egy szállodában. Hideg volt ott is. Göröngyös matracú, nyikorgós ágyba feküdtünk. Rosszul aludtunk, reggelre a csípésektől sűrűn vakaróztunk. Meg is jegyeztem Sándornak: Na, koszorús költő, ez az éjszaka valahogy eltelt, de ezen változtatni fogunk.
A Csonka toronyban már jól haladtak a munkával, mire odaértünk, minden ragyogott. Találtam a szobromnak egy jó helyet. A rendezéssel jól haladtunk, igyekeztünk hasznossá tenni magunkat. Én elvállaltam az íróasztal rendezését. Megilletődve rakosgattam az elfaragott tollakat és mellette a költő bicskáját, amivel a tollait hegyezte. Ott voltak kiállítva a marhacédulák is az ő csodaszép gyöngybetűivel. Ezt a tökéletes kalligráfiát mintának lehetne használni szépírásórákon a nebulóknak. Mindezt nagy gonddal és meghatódva rendezgettem. Egyszer csak látok egy teljes koszorút. Babérlevelekkel volt beborítva, körbecsavarták egy keskeny piros-fehér-zöld szalaggal. Volt egy szélesebb piros-sárga-kék szalag is, rajta felirat. „Sándor, nézzed csak, a románok is küldtek koszorút a temetésre!” – hívtam fel Kányádi figyelmét. Fel is olvastam a szöveget: „Budapest Székesfőváros Nagy halottjának” volt ráírva. Ekkor tudtam meg, hogy ezek a magyar főváros zászlajának színei. De van különbség, a sárga és a kék színe nem azonos tónusú a román trikolóréval. Sok koszorú volt ott, nagy részüket megviselte az idő. A koszorúkat zsákvászonba burkolták, egyenként varrták rájuk sűrűn a babérleveleket. Kiválasztottuk a kevésbé megrongálódottakat, azokat raktuk a kiállítandók közé. A többit egy raktárban helyezték el. Én egy nagyon viseltes koszorúról leszedtem pár levelet. Nagy kegyelettel őrzöm ma is.
Sándor a rendezés közben megismerkedett egy tanító nénivel, aki szintén ott segédkezett. Szépecske volt és szőke, 19 éves. Mint kiderült, szereti Sándor barátom verseit is, és meghívott bennünket uzsonnára. Kevés vonakodás után, főleg az én biztatásomra Sándor engedett, és elfogadtuk a meghívást. Szép, kertes házba érkeztünk uzsonnára. Csodálatos disznótoros tálat hozott be a kedves mama. Neki is láttam rendesen, Sándor meg is jegyezte, hogy ő már nem is mer enni, annyi finomság hiányzik a tálról. Megnyugtattam, egyen csak nyugodtan, itt nem úgy van, mint Kolozsváron, amikor tíz deka parizeren kell osztozkodni. A kedves, vidéki háziasszonyok szeretik a jó étvágyú vendégeket. Mikor bejött a mama, megköszöntem, megdicsértem a finomságokat: „Mi sajnos ilyesmihez Kolozsváron nemigen jutunk hozzá”– jegyeztem meg, majd elpanaszoltam, milyen hideg a szállodánk és poloskás is. Sándor rugdosott az asztal alatt, hogy hallgassak, de azért jól jött, amikor ott tartottak éjszakára. Kitűnően megoldódott a létünk a hazautazásig. Nem is hagytam szó nélkül: „Na látod, koszorús költő, ha befogom a számat, vacogva vakarózhattunk volna abban a lerobbant hotelben.”
Azóta is merem remélni, hogy kedves költőm, Arany János nem haragudott meg rám a babérlevelek miatt. Kolozsvári Puskás Sándor / Népújság (Marosvásárhely)

Igaz mesék örököse
Nagymamainterjúk Bódizs Edit tollából
Somlyóújlak múlt századbeli mindennapjaiba pillanthat be, asztaltáncoltatásról, esztendősbálról, „kőccsönkapálásról” és még sok egyéb érdekességről szerezhet tudomást Bódizs Edit Interjú a nagymamámmal című könyvének olvasója. A kis táskában, nagyobb kabátzsebben is elférő olvasmány – amint azt alcíme is jelzi – szilágysági történet, színekkel, hangulatokkal, ízekkel, életigenléssel teli időutazás az 1911-ben született Nagy Zsuzsanna szemszögéből, aki úgy tartotta, neki volt a legszebb „fiatal ílete”.
A mű 2015-ben a marosvásárhelyi Garabontzia Kiadó gondozásában jelent meg. A későbbiekben Stracula Attila román nyelvű fordításában a Sălajul Pur şi simplu internetes újság is közölte, pár hete pedig a Hepehupa szilágysági művelődési folyóirat hozza le sorozatban. Folyamatban van a román nyelvű kötet megjelentetése is – tudtuk meg a szerzőtől, akit elsőként a kötet születésének előzményeiről, a „nagymamás” beszélgetések forgatókönyvéről kérdeztünk.
– Mindkét nagymamámat nagyon szerettem, a kalotaszegit és a somlyóújlakit is, de utóbbival valahogy közelebbi volt a kapcsolatunk. Nagyrészt ő nevelt, édesanyám ugyanis esti tagozaton oktató tanárnőként sokat volt távol otthonról. Sokszor kértem arra, hogy meséljen nekem a gyermek- és fiatalkoráról, és ő mindig szívesen idézte fel a régmúlt idők dolgait. Én ezeket a meséket örököltem tőle. A könyvben olvasható interjúkat 1998–99-ben készítettem, volt, amikor jegyzeteltem, máskor kazettán rögzítettem az emlékeket. Több mint másfél évtized múlva kerültek elő ezek a feljegyzések, felvételek. A Kolozsvári Rádió „lecsapott rájuk”, a rádió blogján Szilágyi Szabolcs húsz héten át jelentette meg az egyes részleteket. Rádiós munkatársként péntekenként úgy láttam neki a kéziratok szerkesztésének, mintha műsort készítenék. Végiggondoltam, hogy milyen oldalon viszem a beszélgetést, néha utólag szúrtam be kérdéseket. Az ízes tájnyelvet viszont minden esetben megőriztem.
– Hogyan fogadták az interjúkat az olvasók?
– Nagyon kedvezően. A somlyóújlakiak is követték az interneten a történetet, idősebb emberek csak azért regisztráltak a közösségi oldalon, hogy olvashassák, mások a gyermekeik, unokáik révén jutottak hozzá. Számos visszajelzést kaptam, biztattak, hogy folytassam, mert várják. Egyre inkább úgy éreztem, hogy nagymamám emlékei mellett a falu is részese kell legyen a történetnek. Ugyanakkor a személyes múlt és a település életének felidézése közben arra is gondot fordítottam, hogy a városi embereknek is mondjon valamit a könyv, számukra is humoros, élvezhető legyen.
– Milyen témaköröket érintesz benne?
– A két világháború alatti és közötti időszakot, a kommunizmus világát, hétköznapokat és ünnepeket. Egyebek mellett azt is elmesélem, hogyan ment férjhez egy újlaki asszony 1929-ben, és hogyan kapálták meg egymás földjét kalákában az emberek. De az is kiderül, mekkora traumát jelentett nagymamámnak az, hogy nagyapám elnök lett a kollektívben. Az eseményeket időrendi sorrendben követem. Mindemellett a somlyóújlaki 700 éves dupla falú templomról is szó esik a könyvben. A műemlék templomot egyébként a kötet végén Zsigmond Attila személyes hangvételű írása is közel hozza az olvasókhoz.
– Az időutazást korabeli fényképek is segítik.
– Számos családi és falubeli fotográfia birtokába jutottam, amelyek hajdani arcokat, viseleteket, életérzéseket villantanak fel. Az utolsó fotó pedig a jelenbe repít vissza, a 2015. március 15-ei ünnep egyik pillanatát örökíti meg a felújított somlyóújlaki templom előtt.
– Hol vásárolható meg az Interjú a nagymamámmal?
– Bár sokat eladtunk belőle, a marosvásárhelyi Garabontzia Kiadó könyvesboltjában még kapható. Nagy Székely Ildikó / Népújság (Marosvásárhely)

Páratlanul szép versek gyermekeknek és felnőtteknek
Aradon hódító útjára bocsátották a Pitypangot
Amint azt előzetesen meghirdettük, csütörtökön 17 órától a Szabadság-szobor Egyesület szervezésében a Csiky Gergely Főgimnázium Tóth Árpád Termében mutatták be Nagy Gizella Pitypang című könyvét, amelynek gyermekverseit Ódry Mária festőművész illusztrálta.
Értékelőjében Király András, a Szabadság-szobor Egyesület elnöke kiemelte: Nagy Gizella magyartanár nemcsak a szavak mestere, hanem anyanyelvünk szerelmese is. Emlékszik, hogy a szerző első fokozati dolgozatának a témája a szólások, közmondások eredete volt, e könyvében továbbvitte a témát, ugyanis meseszerűen pergő ritmusokkal olyan kötetet adott, amelyből nemcsak a gyermekek, hanem a felnőttek is sokat tanulhatnak, hiszen a közölt versek kiválóan fogják meg mai létünk lényegét, tartalmát. Véleményének alátámasztására, több közölt gyermekversből idézett. Külön élménynek számítanak Ódry Mária festőművésznek a vers témájához kiválóan alkalmazkodó festményei. A gyermekeknek szóló kötet így lett tökéletes.
A kötet lektorálója, egyben korrektora, Szabó László magyartanár szerint Nagy Gizella a kötetben kiválóan játszik az ismeretekkel, a hangulatokkal, de elsősorban édes anyanyelvünkkel. A szerző szó szerint játszik a jelentésekkel, a rímekkel, a ritmusokkal, az alakzatokkal, amelyeket kiválóan megfejel humorral, amelyeket jelképes nyelvi formába önt.
A szerző nagyszerű társra talált Ódry Mária képzőművész személyében, akinek a harmonikus színei, alakzatai nagyban emelik a gyermekversek értékét, ezért kicsiknek, nagyoknak a legjobb szándékkal ajánlja a kötetet.
Nagy Gizella, a szerző meghatódva mondott köszönetet mindenkinek, aki segítette a kötet megírásában: elsősorban a jó Istennek, amiért annak teremtette, ami, és a legszebb anyanyelvvel áldotta meg. Megköszöni a szüleinek, amiért az édes anyanyelvén taníttatták, amihez életre szóló élmények kötik. Megköszöni a Tóth Árpád Irodalmi Körnek, ahol lehetőség nyílt a versek bemutatására, ahol Ódry Mária is hallhatta őket és elkezdődött a közös munkájuk. Amikor elkészültek a verseknek az illusztrációi is, Király Andráshoz, a Szabadság-szobor Egyesület elnökéhez fordult a kiadás okán. Az elnök úr nem állt azonnal kötélnek, de végül felvállalta. A kiadásért köszönet jár az RMDSZ közvetítésével az Arad Megyei Kulturális Központnak a támogatásért, a Kling Consulting Kft. vezetőségének, személyesen Schmak Andrásnak a szép kivitelezésért, Szabó Lászlónak a lektorálásért és a kiváló korrektúráért. Megköszönte a Csiky Gergely Főgimnázium vezetőségének is, amiért a bemutatóhoz rendelkezésre bocsátotta a dísztermet. Utoljára, de nem, utolsósorban megköszönte Khell Jolán tanítónak és az általa vezetett Kispacsirták kórus kisdiákjainak, amiért betanulták, ízelítőt adtak a kötetben megjelent versekből, amelyekben a legfiatalabb korosztálynak akarta bemutatni anyanyelünk páratlan szépségét, gazdagságát.
A rögtönzött irodalomórán a kisdiákok előbb felolvastak, szavaltak, a végén Khell Jolán vezényletével énekeltek, sőt interaktív tánccal is érzékeltették a kötetben megjelent páratlanul szép, ízlésesen illusztrált versek dinamikáját.
Ódry Mária képzőművész örömének adott hangot, amiért felkérték a neki nagyon tetsző gyermekverseknek az illusztrálására. Azokban felszínre tör a játékosság, a dallamosság, így önkéntelenül is alkotó útjára indul az ecset.
A Kispacsirták vastapsot kiérdemelt fellépését követően a szerzők dedikálták közös művüket, a Pitypangot, aminek a forgatását, az olvasását őszintén ajánljuk gyermekeknek, felnőtteknek egyaránt. Balta János / Nyugati Jelen (Arad)

Antal Péter: „A polgármesteri hivatalok 30%-a csődbe fog menni”
Antal Péter pécskai polgármester, a PNL (Nemzeti Liberális Párt) Helyi Választottak Ligájának elnöke azt nyilatkozta csütörtökön: 2018-ban a polgármesteri hivatalok 30%-a csődbe fog menni, a másik 30%-a nagyon nehezen fog boldogulni, a többi 40% pedig kénytelen lesz drasztikusan csökkenteni a beruházásokra szánt összegeket, ami az ország teljes csődjét jelenti.
A polgármester az Arad Megyei Tanács székházában tartott sajtóértekezleten mondott véleményt a PSD-kormány által javasolt 2018-as költségvetés-tervezetről, mely szerinte nagyon erős fennakadásokat fog eredményezni a helyi önkormányzatok működésében, a kisebb településeket pedig tönkre fogja tenni. A politikus hozzátette: politikai színezettől függetlenül az összes polgármester és alpolgármester aggódik, a kormánypártiak azonban félnek hangot adni elégedetlenségeiknek.
Antal Péter szerint az egyetlen mentőintézkedés az lehetne, hogy a jövedelemadóból a polgármesteri hivataloknak visszaosztott 41,75%-os kvótát 58-60%-ra emelik. Ezzel enyhíthetik az új Adótörvénykönyv okozta veszteségeket a helyi tanácsok szintjén.
A megyei tanács székházában, több polgármester jelenlétében, Iustin Cionca tanácselnök összegezte, mit veszít a megye a szociáldemokrata kormány elképzelései miatt. Számítások szerint jövőre Arad megye mintegy 45 millió eurót (ebből Arad municípium körülbelül 16-ot) veszít, az összes település megsínyli a pénzügyi módosításokat – még a legkisebb községek és falvak is 50 000 és 100 000 euró közötti összegektől esnek el a jövő évben.
Mint megtudtuk, közel 134 050 000 euró értékű beruházást csak egy bizonyos önrész biztosításával képes lebonyolítani a megye. Ennek az önrésznek az értéke pedig több mint 6,4 millió euró, amit kormánytámogatás hiányában nem tudnak biztosítani.
Iustin Cionca azt nyilatkozta, a civil társadalom segítségével kell rábírni az Arad megyei politikusokat, hogy tegyenek meg mindent annak érdekében, hogy az Arad megyeiek pénze maradjon Aradon, nem Bukarestben. Sólya Emília / Nyugati Jelen (Arad)

„Lakik bennem egy ősi, anarchista punk”
Álljunk meg egy szóra Király Zoltánnal
Kolozsvárról, akadémikus turbótyúkokról, gyöngytitkárról és a besúgókról is szó esett az Erdélyi Magyar Írók Ligája és a Bulgakov Kávéház közös irodalmi rendezvényének, az Álljunk meg egy szóra beszélgetéssorozatnak legutóbbi kiadásán, amely során Király Zoltán költővel, műfordítóval az est állandó házigazdája, László Noémi beszélgetett.
László Noémi nyitókérdésében arra volt kíváncsi, el tudná-e Király Zoltán képzelni azt, hogy ne kolozsvári születésű legyen, mire a meghívott közölte, simán el tudna egy kalotaszegi-mintás falut képzelni szölőfalujaként. Kolozsvár kapcsán elmondta, a kincses várossal még mindig nagyon szoros, szeretetdús a viszonya, viszont már ambivalens is. „Ez már nem az a Kolozsvár, amelyben gyerekeskedtünk” – fejtette ki.
Az est házigazdája felvetette: valószínűleg egyfajta polgári nevelés volt az oka annak, hogy a meghívott nem hagyta el szülővárosát, mire Király Zoltán azt válaszolta, nem polgári nevelésben részesült. „Lakik bennem egy ősi, anarchista punk” – jegyezte meg.
A költői pályát a Brassai Sámuel Líceum büféjének sarkában ülő, tarisznyás, gyapjúpulóveres, borzos költők hatására választotta. „Tetszettek nekem ezek a költők. Már nagyon fáradtak voltak, már túl voltak mindenen”, mesélte, miért is vonzotta őt a költőlét. Az iskolai költők iskolaújságban közölt verseit elolvasva rájött, ilyet ő is tud írni.
Első alkotásait Bréda Ferencnek mutatta meg, aki, az akkor még 17 éves diáknak elmondta, jó amit írt, folytassa és ne hallgasson senkire. „Egy ilyen hozzáállással, egy ilyen véleményezés után elég nehéz lenne beiratkozni bölcsészkarra. Tartottam tőle, hogy ott ezt már nem így gondolják”, magyarázta, hogy filológia helyett miért inkább teatrológiára iratkozott be.
„Összetűzésbe kerültél az akadémiával”, jegyezte meg a moderátor. László Noémi szerint a punk, avantgárd, anarchista, abszurd vonalak, amelyeket Király Zoltán képvisel, nem lelt egyértelmű tetszésre az akadémiai körökben. A meghívott elmondta, soha nem szerette, ha megmondják neki, mit csináljon, így sohasem hallgatott az „idősekre” sem az egyetemen, sem az Előretolt Helyőrség köré épült közösségben. „Mindig meghallgattam türelmesen, hogy mit, hogyan kéne csináljak, majd folytattam, ahogy én szerettem”, mondta.
A beszélgetés során felmerült, hogyan kezd felsejleni Király Zoltán költészetében az ügynöki kérdés, hogyan dolgozza fel azt, hogy apját megfigyelte a Securitate. „Nem besúgókat akarok vadászni reggeltől estig. A műfaj érdekel: mit gondolt a besúgó, mielőtt beárulta a szomszédját vagy a legjobb barátját”, mondta el arról, miért kérte ki a Securitate által apjáról készített jelentéseket. Véleménye szerint az erdélyi magyarság körében 1989 után nem tisztázódott megfelelően ez a probléma, a besúgóknak pedig felelősséget kellene vállalniuk tetteikért. Sarány Orsolya / Szabadság (Kolozsvár)

Palástos tiltakozás: utcára vonulnak a bírák és ügyészek a Btk.-módosítások ellen
További vádhatóságok tiltakoznak az ellen, hogy szerintük a román parlament a vádlottak érdekeit szem előtt tartva készül módosítani a büntető törvénykönyvet és a büntetőeljárást, ellehetetlenítve a bűnösök felelősségre vonását.
A bukaresti törvényszéki ügyészség tagjai szerint a Btk.-módosítás lehetetlenné fogja tenni, hogy felhasználják a térfigyelő kamerák által rögzített felvételeket olyan esetekben, amikor súlyos bűncselekményekkel – gyilkossággal, nemi erőszakkal, halált okozó testi bántalmazással, kiskorúval való szexuális kapcsolat létesítésével – kapcsolatban folytatnak nyomozást. Az Agerpres hírügynökséghez eljuttatott pénteki közleményben a fővárosi ügyészek több esetet is felsorolnak annak igazolására, mennyire hasznos a térfigyelő kamerák rögzítette felvétel a tettes gyors kézre kerítésében.
Az egyik, általuk említett eset 2012-ben történt, amikor egy férfi több száz késszúrással ölte meg a saját húgát. A brutális cselekedetet egy térfigyelő kamera rögzítette. 2010 és 2014 között egy pedofil nyolc, 5 és 10 év közötti gyermeket erőszakolt meg. Beazonosítására és a per alatt bizonyítékként a térfigyelő kamerák felvételeit használta fel az ügyészség, enélkül nem sikerült volna rábizonyítaniuk a bűncselekményeket. 2014-ben a rendőrséghez fordult valaki amiatt, hogy apja elment hazulról, és többé nem jelentkezett. A Bukarest belvárosi térfigyelő kamerák felvételeit megtekintve kiderült, hogy a férfit megölték. A tettest a felvételek alapján sikerült megtalálni.
Az ügyészek azzal a módosítással sem értenek egyet, miszerint a gyanúsított informatikai eszközein talált adatok csak abban az ügyben használhatók fel bizonyítékként, amelynek kapcsán a vizsgálatot elkezdték. Sokszor ugyanis még súlyosabb bűncselekményekre derül fény az informatikai adatok átvizsgálásakor, mint amiben eredetileg a nyomozás elindult – érvelnek az ügyészek. Nem nyerték el a tervezett módosítások a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) ügyészi részlegének tetszését sem, a testület szerint a Btk. módosításával megbénul a legfelsőbb bíróság azon képessége, hogy megvédje a jogrendet.
A CSM ügyészi részlege pénteki közleményében csatlakozott a jelentős ügyészi testületek – legfőbb ügyészség, Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA), Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Igazgatóság (DIICOT), Romániai Ügyészek Egyesülete – álláspontjához a büntető törvénykönyv és a büntető perrendtartás módosításával kapcsolatban. A közvádlók egyrészt az ellen tiltakoznak, hogy a jogszabályt az átláthatóság mellőzésével, sürgősségi eljárással akarják elfogadni, másrészt amiatt, hogy a módosítások meg fogják bénítani a legfelsőbb bíróságot azon alkotmányos küldetése teljesítésében, hogy védelmezze a jogrendet, az állampolgárok szabadságát és jogait.
Az ügyészek érthetetlennek tartják a sietséget, amellyel a módosításokat el akarják fogadtatni azok kezdeményezői, hiszen azok az európai direktívák, amelyekre hivatkoznak, 2018. április elsejét szabják meg határidőként. A CSM ezért arra kéri a parlamentet, hogy halassza el a szóban forgó törvénytervezetről szóló vitát és szavazást, és előbb kérje ki a bírói és ügyészi közgyűlések véleményét.
Cristi Danileț kolozsvári bíró, a CSM volt tagja egyébként pénteken bejelentette: hétfőn délben a Beszterce-Naszód, Kolozs, Máramaros és Szilágy megyei bírák és ügyészek palástban fognak kivonulni a bíróságok és törvényszékek épületei elé, így tiltakozva az igazságügyi jogszabályok, valamint a Btk. és a büntetőeljárás tervezett módosításai ellen. Krónika (Kolozsvár)

Tőkés Temesváron: állandósult a visszarendeződés Romániában
Tőkés László szerint a volt kommunista országokban folyamatos rendszerváltásra lenne szükség, Romániában viszont a visszarendeződés lett folyamatos.
Az egykori temesvári református lelkész, akinek az 1989-es ellenállása vezetett el a Ceaușescu-diktatúrát megdöntő romániai forradalomhoz, az évforduló alkalmából nyilatkozott az MTI-nek. Az európai parlamenti képviselő elmondta: 28 évvel ezelőtt Temesváron csak kezdetét vette a romániai rendszerváltozás, és ebben az erdélyi magyar egyházak a kovász szerepét töltötték be. Hozzátette, más országokban is hangsúlyos volt az egyházak szerepe a kommunista diktatúrák megdöntésében. Lengyelországban a római katolikus egyház és II. János Pál pápa, Kelet-Németországban pedig az evangélikus egyház katalizálta a változásokat.
Tőkés László úgy vélte: Magyarországon 2010-ben vált visszafordíthatatlanná a rendszerváltás folyamata, Romániában viszont a visszarendeződés állandósult, és az általános társadalmi folyamatból sem az egyházak, sem az RMDSZ nem tudta kivonni magát.
Ennek pedig az lett a következménye, hogy „immár a múlté” az a vezető szerep, amelyet a magyarok és a magyar egyházak töltöttek be a romániai rendszerváltozásban. Tőkés László ezzel az általános helyzettel magyarázta azt, hogy a forradalmi évfordulón évről-évre szellemi kísérletet tesznek a rendszerváltozás folytonosságának a helyreállítására.
Az egykori temesvári lelkész péntek délután megkoszorúzta a 28 évvel ezelőtti eseményeket idéző emléktáblát a temesvári belvárosi református templom falán. Az évforduló alkalmából mutatják be a Szabadulás az egyház babiloni fogságából című 2015 májusában tartott konferencia előadásait összegző könyvet. A könyvbemutatót a rendszerváltás egyházi és világi résztvevőivel folytatott pódiumbeszélgetés követi. MTI; Krónika (Kolozsvár)

Csak a pontosság kedvéért I. Mihályról
Pillanatra se szeretném, hogy valaki polémiára gondoljon, amikor néhány megjegyzést fűzök Fodor János Mihály királlyal kapcsolatos, a Krónikában megjelent interjújához.
És az azt megfejelő kopfhoz. (Magyarok a „királyi többesben”, interjú, Krónika, december 8–10., 4. oldal). Nem áll szándékomban a királyság intézményét dicsérni, ugyanis köztudott, hogy egy király lehet demokratikus érzelmű, mint ahogy lehet akár diktatórikus alkat.
A megjegyzéseim inkább Mihály király egyéniségét, politikai megfontoltságát kívánják megvilágítani, melynek igenis vannak magyar vonatkozásai.
Ugyan egyik román királyról se mondhatjuk el, hogy „magyarbarátok” lettek volna, de az ellenkezőjét sem állíthatjuk feltétlen. Mihály király esetében azonban mindenképpen árnyaltabban kell fogalmaznunk.
Mivel a történésznek, netán az egykori politikusnak is kötelessége ragaszkodni a tényekhez, és megismertetni azokat, három dologra szeretnék utalni, amelyek kicsit pontosítják az elhunyt királyról alkotott képet. Az egyik, ami hosszú bukaresti „számkivetettségemnek” folyománya, amikor az egykori román politikai élet nem egy érdekes személyiségét ismerhettem meg. A velük és másokkal is folytatott beszélgetések több mint elgondoltatóak voltak, főleg egy olyan korban, amikor ők a kommunista rendszer ellenségeinek számítottak. Ilyen beszélgetések során tudtam meg, hogy Mihály király gyerekkorában olyan különleges osztályba járt, melyben társai az ország társadalmi és nemzeti sokszínűségét voltak hivatottak képviselni. Közöttük volt egy magyar és egy szász diák is. Magam ismertem az egyik volt román osztálytársat, aki amúgy történészkolléga volt. Sok-sok évvel ezelőtt a boldogult Engel Károllyal folytatott beszélgetés alkalmából szóba került a „magyar osztálytárs” is, akinek a nevére ma már sajnos nem emlékszem. Hogy mennyire számított egy ilyen összetételű osztályba járnia a majdani Mihály királynak, nem tudom. De, hogy valamit ez is számított személyisége kialakulásában, az ő majdani viszonyulásában a magyarsághoz, az nem vitatható.
Egy másik tény, ami mellett nem mehetünk el szó nélkül, és ami újonnan bizonyította Mihály király politikai érzékét, az az 1989. június 16-i budapesti nyilatkozat, amely hitet tett a román–magyar együttműködés mellett, és kiállt az erdélyi magyarság akkor oly semmibe vett jogai mellett, beleértve az azóta is annyira kívánt kolozsvári állami magyar egyetemet. A Dinu Zamfirescu és Molnár Gusztáv által megfogalmazott nyilatkozatot számos jelentős román és magyar személyiség aláírta. És amikor a svájci Versoixban bemutatták a szöveget Mihály királynak, ő egyértelműen egyetértett a szöveggel.
A nyilatkozat korabeli jelentőségén túl figyelemre méltó máig tartó aktualitása, hiszen az aláírás évfordulóján még mindig voltak/vannak, akik a román aláírókat hazaárulással vádolják!
Mihály király háború utáni rendkívül mozgalmas uralkodását, beleértve politikai mozgásterét, beárnyékolta a szovjet megszállás és az annak árnyékában mind nagyobb befolyásra szert tevő kommunista térfoglalás.
Mindezek ellenére Mihály király érdeme két olyan fajsúlyos dokumentum aláírása, amelyek akkor rendkívül nagy jelentőségűek voltak, virtuálisan még később is. Az egyik – ha mégoly rövid ideig is – a romániai magyarságnak mozgás- és politikai teret biztosító ún. nemzetiségi statútum (az 1945/86-os számú törvény) volt, melyet rendkívül tudatosan hallgattak el a kommunista korszak idején. Az új típusú román–magyar kapcsolatokat volt hivatott bizonyítani az 1945. június 22-ei, 407-es számú törvény, amelynek alapján újra létrejöhetett Kolozsváron az önálló magyar egyetem, a későbbi Bolyai Egyetem. Mindkét törvényt Mihály király látta el kézjegyével.
Felidézve a későbbi „királyi sztrájkot”, amikor a király – megtagadva a törvények ellenjegyzését – visszautasítva a kommunista ihletésű rendszer támogatását, nekünk, magyaroknak nem kis elismeréssel kell visszagondolnunk Mihály király rövid uralkodására.
Vekov Károly
A szerző történész, nyugalmazott egyetemi docens, volt parlamenti képviselő Krónika (Kolozsvár)

Újra műsoron az Én, Károli Gáspár
December 20-án, 19 órától az Ács Alajos Stúdióteremben lesz látható az Én, Károli Gáspár című monodráma. A Harag György Társulat ezzel tisztelgett és tiszteleg a reformáció 500. és a magyar reformáció 450 éves évfordulója előtt.
Tóth-Máthé Miklós kortárs drámaíró Én, Károli Gáspár című monodrámájának rendezője Bessenyei István, a Harag György Színtársulat örökös tagja.
Én, Károli Gáspár, a gönci reformáltak prédikátora és Kassa völgyén tanítóknak szeniora némely jó emberem bíztatására úgy határoztam, hogy szólni kívánok hozzátok, kegyes barátaim, testvéreim, akik itt a hívásomra megjelentetek. Szándékolom ezt abból a megfontolásból, hogy megvilágítsam számotokra is az utat, mely a magyar nyelvre lefordított teljes Szentírás kibocsáttatásáig elvezetett...
Az előadásra jegyek 18 lejes egységáron a színház Horea utcai jegyirodájában kaphatók. szatmar.ro

Áder: politikai nemzetünk egységét ünnepeljük – az egymilliomodikként honosított külhoni magyar állampolgársági eskütétele
Politikai nemzetünk egységét ünnepeljük – hangoztatta Áder János köztársasági elnök szombaton Budapesten, a Sándor-palotában, az egymilliomodikként honosított külhoni magyar és családja ünnepélyes állampolgársági eskütételén.
Az ünnepségen jelen volt Orbán Viktor miniszterelnök és Kövér László házelnök is.
Az államfő úgy fogalmazott: ma egy gunarasi gazdálkodó, Lajkó Miklós és felesége mutatták meg, mi a magyarság. Magyar állampolgárok szeretnének lenni, mert magyarnak tartják magukat, magyar az anyanyelvük, magyar iskolát végeztek, és mert őseik is magyarok voltak. Nekünk, anyaországiaknak nincs más feladatunk, mint megköszönni ezt nekik, megköszönni, hogy nemzedékről nemzedékre őrzik és továbbadják őseink hitét és hazaszeretetét, hogy magyarul szeretnek, magyarul dolgoznak, magyarul szólnak a gyermekeikhez és magyarul álmodnak – mondta Áder János.
A 135 évvel ezelőtt született Kodály Zoltánt többször is idéző köztársasági elnök szavai szerint “nagyobb veszteség aligha érhet minket, mintha közömbösség, igazodási kényszer, külső elvárások vagy múló divat okán elhagynánk létünk fundamentumát: a szüleinktől kapott tanítást, hitünket, nemzeti összetartozásunkat”. Ezért akarta minden magyarhoz elvinni Kodály Zoltán a népzenét és a népdalt – emelte ki az államfő, aki az eskütételről szólva úgy fogalmazott: „együtt ünnepelhetjük – ahogy Kodály írta – a magyar lelket, amely egy-ugyanaz a vajdasági Gunarastól Budapestig”.
Az egymilliomodikként honosított külhoni magyar, Lajkó Miklós 1981-ben született Topolyán. Gunarasban, egy kis vajdasági magyar faluban él családjával, földműveléssel és állattenyésztéssel foglalkozik.
„A magyar állampolgárság megszerzése számomra érzelmi dolog. Igazán szeretnék Magyarország teljes jogú állampolgára lenni, hiszen elődeim is azok voltak” – idézett az esküt tevő önéletrajzából beszédében Áder János. MTI; Erdély.ma

Curtea De Argeșen eltemették románia volt uralkodóját, I. Mihály királyt
Katonai tiszteletadással eltemették szombaton a Curtea de Argeș-i új ortodox székesegyházban Románia 96 éves korában elhunyt volt uralkodóját, I. Mihály királyt.
A svájci rezidenciáján múlt héten meghalt volt királyt felesége, Bourbon Anna címzetes királyné és pármai hercegnő hamvai mellé temették a Bukaresttől 150 kilométernyire északnyugatra található kisvárosban, több középkori havasalföldi fejedelem székhelyén.
A király koporsójának elhelyezését a kriptában 21 tüzérségi díszlövéssel adták a gyászszertartásra összesereglett, a kolostor körül összegyűlt több ezer ember tudtára.
A román uralkodókat eddig a Curtea de Argeșen épült 16. századi kolostorban temették el, itt azonban nem volt már hely, ezért 2009-ben egy új királyi székesegyházat kezdtek el építeni a településen, amely mostanra készült el. Az épületben 24 kriptát alakítottak ki: 12-őt a királyi család, másik 12-őt pedig az argeși ortodox püspökség számára.
I. Mihály király koporsóját a felújított királyi vonattal szállították Curtea de Argeșbe a román fővárosból, ahol az állami méltóságok és az európai uralkodóházak vezető képviselői jelenlétében több tízezer ember vett részt búcsúztatásán. A gyászszertartást Daniel román ortodox pátriárka celebrálta a patriarchátus székesegyházában, ahova katonai jármű által vontatott ágyútalpon szállították a román hadsereg utolsó címzetes marsalljának koporsóját.
I. Mihály király temetésén többek között XVI. Károly Gusztáv svéd király és Szilvia királyné, Henrik luxemburgi nagyherceg, a spanyol trónról három éve fia javára lemondott I. János Károly király és felesége, Zsófia, Károly walesi herceg, brit trónörökös, II. Szimeon, Bulgária utolsó cárja és volt miniszterelnöke, Anna-Mária volt görög királyné vett részt, jelen volt a szerb, belga, orosz, albán, osztrák és több más uralkodóház számos magas rangú képviselője. A magyar kormányt Habsburg György utazó nagykövet képviselte.
A trónról hetven éve elűzött volt király temetésén Klaus Iohannis köztársasági elnök és a román állam valamennyi magas rangú tisztségviselője részt vett. Az országa iránt száműzetésében is elkötelezett, Románia európai és euroatlanti integrációja mellett következetesen kiálló Mihály király – történelmi szerepének, méltóságteljes és mégis szerény viselkedésének köszönhetően – hatalmas népszerűségnek örvendett Romániában.
Mihály király gyermekként 1927 és 1930 között, majd 1940 és 1947 között volt Románia uralkodója. Fontos szerepet játszott az 1944. augusztus 23-ai fordulatban, amikor a már hadszíntérré változott Románia szakított addigi szövetségeseivel, a tengelyhatalmakkal, és az antifasiszta koalíció oldalára állt át. Baranyi László / MTI; Erdély.ma

Visszaállítanák a magyar címeres emlékművet
A sepsiszentgyörgyi 1848–1949-es, úgynevezett oroszlános emlékmű eredeti állapotában való helyreállítását szorgalmazza József Álmos helytörténész, önkormányzati képviselő.
József a helyi tanács legutóbbi ülésén rámutatott, a román tanácstagok folyamatosan a szoborügyekkel hozakodnak elő, egyebek mellett Grigore Bălan tábornok szobrának felállítását vagy a román katona szobrának felújítását kérik, ennek nyomán javasolta, hogy a központi Erzsébet-parkban lévő 1848-as emlékművet eredeti állapotába kellene helyreállítani. Andrei Cochior szociáldemokrata (PSD) képviselő lelkesen helyeselt a javaslatra, valószínű nem értette, miről van szó. József Álmos lapunknak elmondta, a hányattatott sorsú emlékmű elején a koronás magyar címer volt látható, három oldalán Jókai Mórnak tulajdonított idézeteket tüntettek fel. A keleti oldalon „Az 1848–49. évi szabadságharcban Háromszéken és Háromszékről elesett honvédek emléke”, az északi oldalon „A népjog és az önálló Haza vértanúinak emelé e szobrot emlékül a hálás utókor”, míg a déli oldalon „A szabadságért s hazáért küzdve esének, s él örök emlékük, míg él magyar, él a szabadság” szöveg volt olvasható.
A talapzaton az 1848-as forradalom szimbólumait – zászlókat, kardokat, ágyúcsöveket – ábrázoló bronz dombormű volt látható. Ezeket kell helyreállítani, az eredeti forma számtalan fényképen szerepel – hangsúlyozta a helytörténész. Különben hét évvel ezelőtt már volt egy hasonló kezdeményezés, akkor szakértők tanácskoztak arról, miként lehetséges az eredeti állapot helyreállítása, ám végül nem történt előrelépés az ügyben. Az emlékművet az 1848–1849-es forradalom és szabadságharc 25 éves évfordulójára állították. Az évek során az obeliszket és a két oroszlánszobrot is ledöntötték, ezeket később helyreállították. 1947-ben az obeliszket visszatették, de már a magyar címer és a feliratok nélkül, a hetvenes években pedig az oroszlánszobrok másolatai kerültek az obeliszk két oldalára. Bíró Blanka / Székelyhon.ro

Betlehemes játék Szentegyházáról az otthonába
Szentegyházán talált otthonra örömvasárnap a negyedik alkalommal megtartott Székelyföldi Betlehemes Találkozó. A szent családnak szállást kereső kilenc betlehemes csoport tisztaszobás befogadó lakban, a Gábor Áron Művelődési Ház színpadán mutatta be a szent éjszaka történetét. A misztériumjáték-szerű dramatizálások áldáskérelmét hoztuk: leljen szállást szívünkben a Megváltó!
Hogy hányféleképpen él a nép ajkán a párbeszédes, énekes-táncos, bibliai alapú, Jézus születéstörténetét megjelenítő betlehemes, láthatta a szépszámú szentegyházi nézősereg is a szentmise után. Furulya- és énekszó, pásztortánc tette szívhez szólóvá a karácsony mindenkori üzenetét: „szállásunkat mi megosztjuk, a kis Jézust befogadjuk”.
Az első három évben Székelyudvarhely adott otthont a találkozónak. György László, a Székelyföldi Betlehemes Találkozó kezdeményezője, az idei alkalom házigazdája reméli, a vándorjellegűvé lett seregszemle ösztönzi a csoportokat, hogy más települések betlehemes játékát is megismerjék. Ha más-más helyszínen is előadják, megmarad ez a hagyomány. Ma már a házakba nehezebben tudnak bebocsátást kérni, így templomokban, kultúrotthonokban, iskolákban, idősek otthonában hangzanak fel a liturgiából gyakran kiszorult vagy kifejezetten a pásztorjátékok számára írt énekek. A szentegyházi csoport a váci börtönben is bemutatta az Angyalbetlehemest. Múlt héten tíz fellépésük volt: a Kárpát-medencei Betlehemes Találkozó mellett négy délvidéki településen és a Tápióságban is láthatták az egyik legrégebbi, apáról fiúra maradt hagyományt, a szentegyházi betlehemes játékot.
A kászonaltízi, a csobotfalvi, a csíkborzsovai, a szépvízi, a csíkszentdomokosi, a szentegyházi, a gyergyóditrói, a kézdiszentléleki betlehemes csoportok bemutatkozásából kitetszett: nagy múltú a településeken honos betlehemezés.
Noha az 1940-es évek végén betiltották, a ’90-es évek elején újra indultak csoportok. Falubéli öregek vagy lelkes kántorok elevenítették fel. Kivétel a csíktaplocai, ahol tizenegy éve gyermekekkel kezdte újra a régi szövegkönyv alapján Antal Imre tanár. Ők lehetnek a felnőtt betlehemes helyi újrahonosítói.
A madéfalvi veszedelem elől Kászonaltízről elmenekültek a szétszóratásban kezdték az otthont idéző játékot. Ma is férfi szereplői vannak. Karácsony és újév között megosztják olyan öregekkel is, akik a templomban nem láthatnák.
Nem csak a szakembereknek – Tömöry Márta bábos, néprajzosnak, Szász Zsolt bábos, rendezőnek, Szőcs Endrének, a székelyudvarhelyi városi könyvtár igazgatójának és Ferencz Angélának, a Hargita Megyei Kulturális Központ vezetőjének – vált gyönyörűségére a régi kellékek, jelmezek látványa. A ditrói Háromkirályok mai szereplői büszkén viselik a sok évtizedes kosztümöket. Jövőre ők lesznek a házigazdái a találkozónak.
Tömöry Márta a magas színvonalú előadások után kérte, hogy az ősök által rájuk ruházott hitet és vidékük szép játékának hagyományát tartsák ébren. Ugyanakkor gondoljanak az utánpótlás nevelésére is a betlehemezést megtiszteltetésként megélő idősebbek. Molnár Melinda / Székelyhon.ro

Lakhatási támogatás rezidenseknek, egyetemi oktatóknak, színészeknek
A Studium Prospero Alapítvány a Bethlen Gábor Alap támogatásával lakhatási pályázatot hirdet marosvásárhelyi felsőoktatási intézményben oktató fiatal tanároknak, rezidens orvosoknak, színészeknek.
A marosvásárhelyi Trébely utcai Tanári Lakások Szakkollégiumban három szobát lehet elfoglalni; a Victor Babeș utcában egy négyszobás lakásban egyetlen szobát; a Magura utcában egy négyszobás lakást; az Argeș utcában pedig egy kétszobás lakást. A pályázáshoz szükséges a felvételi kérelem (kitöltött formanyomtatvány, amely letölthető a studium.ro oldalról, vagy igényelhető a Studium Prospero Központi Hivatalban), oktatói vagy rezidensi státust igazoló irat, kézzel írt indoklás az alapítvány kuratóriumának címezve, amelyben szerepel, hogy miért van szükség a lakhatási támogatásra, önéletrajz, személyi igazolvány másolata, bizonylat az utolsó két havi fizetésről, tudományos vagy civil tevékenységet bizonyító iratok.
A pályázati iratcsomót személyesen kell benyújtani az alapítvány Központi Hivatalába (Marosvásárhely, Gen. Gheorghe Avramescu utca 11. szám) január 3–12. között munkanapokon 15 óráig. Érdeklődni az office@studium.ro e-mail címen lehet. Gáspár Botond / Székelyhon.ro

TUDÁSZ – Hargita megyei döntő
Szent Lászlótól a reformációig címmel hétfőn délután fél kettőtől rendezik meg a székelyudvarhelyi volt Stúdió moziban a népszerű középiskolás vetélkedő, a XXIX. TUDÁSZ Hargita megyei szakaszát.
Az értékes nyereményekért folyó küzdelemben Arany János is szóba kerül, hiszen idén ünnepeljük születésének 200. évfordulóját. A kérdések a szokásos érdekes módon lesznek megfogalmazva, szó lesz vitézségről, hősökről, szentekről és inkvizícióról, csatákról és szerelmekről. A részt vevő középiskolák: Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium, Benedek Elek Pedagógiai Líceum, Palló Imre Zene- és Képzőművészeti Szakközépiskola (Székelyudvarhely), Márton Áron Gimnázium, Segítő Mária Gimnázium (Csíkszereda), Salamon Ernő Gimnázium (Gyergyószentmiklós), Mircea Eliade Gimnázium (Segesvár). A belépés ingyenes, a szervezők szeretettel várnak diákot és felnőttet egyaránt. Kápolnási Zsolt / Székelyhon.ro

Temesváron félárbocra eresztették a zászlókat az 1989-es forradalom első sortüzei áldozatainak ez emlékére
Félárbócra eresztették a zászlókat vasárnap Temesváron annak az emlékére, hogy a városban 28 évvel ezelőtt, 1989 december 17-én dördültek el az első sortüzek, amelyek emberéleteket követeltek.
Az évforduló alkalmából gyászmisét tartottak a Hősök temetőjében a forradalmi emlékműnél, amelyen részt vettek a forradalom áldozatainak hozzátartozói, a forradalmi egyesületek képviselői és a város elöljárói. A Mediafax hírügynökség beszámolója szerint az emlékhelyen közel száz mécsest helyeztek el a temesvári áldozatok emlékére. A városban szervezett hivatalos forradalmi megemlékezések az elmúlt években kialakult program szerint zajlottak. Szombaton mintegy négyszáz egykori forradalmár vonult fel a város utcáin azt skandálva, hogy „Tisztelet a hősök előtt!”, „Kárba ment a kiontott vér!”, „Iliescu a hibás a kiontott vérért!”, valamint „Ma Temesváron, holnap az egész országban!” A kommunista rezsimet nyíltan bíráló Tőkés László lelkész melletti szolidaritástüntetéssel elindult temesvári forradalomban 1989. december 17. és 20. között 72 embert lőttek le a román fegyveres erők, egy asszonyt pedig egy páncélos taposott halálra. A sortüzekben 253-an sebesültek meg, 43-an pedig verés következtében szereztek sérüléseket. A kommunista hatóságok a nyomok eltüntetése céljából 43 holttestet Bukarestbe szállíttattak és elhamvasztattak. MTI; erdon.ro

Nem lesz népszavazás a külhoni magyarok szavazati jogának megvonásáról
Megtagadta a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) pénteken népszavazási kérdés aláírásgyűjtő ívének hitelesítését a határon túli magyarok szavazati jogának megvonásával kapcsolatban.
Az MTI tájékoztatása szerint a határon túli magyarok szavazati jogának megvonását célzó, a Demokrata Párt által beadott népszavazási kérdést az NVB többek között azért nem hitelesítette, mert az alaptörvény szerint az állampolgárokat az állampolgárságuk keletkezésének módjától függetlenül megilleti a választójog. Eredményes népszavazás után tehát módosítani kellene az alaptörvényt, erről azonban nem lehet népszavazást tartani.
A Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció (DK) októberben jelentette be, aláírásgyűjtésbe kezd annak érdekében, hogy ne szavazhasson az, aki soha nem élt Magyarországon. Bár az ellenzéki alakulat nem tervez népszavazást az ügyben, azok aláírását várják, akik igennel válaszolnának a kérdésre: „egyetért-e ön azzal, hogy ne szavazhassanak azok, akik soha nem éltek Magyarországon, és nem viselik a szavazatuk következményeit?”.
Mint ismeretes, a kettős állampolgárság bevezetéséről is szóló 2004. december 5-ei népszavazáson a Magyar Szocialista Párt (MSZP) vezető politikusai az állampolgárság megszavazása ellen kampányoltak, míg az egyházak és a Fidesz már akkor támogatta a kezdeményezést. A szocialisták már 2001-ben azzal támadták a nemzeti kisebbségek jogérvényesítéséről szóló Orbán−Năstase-paktumot, hogy ennek hatására 23 millió román munkavállaló fog beözönleni Magyarországra. MTI; itthon.ma/karpatmedence

Grezsa: az új magyar önépítés oka, hogy a magyarok a Kárpát-medence egészében otthon érezhessék magukat
Az új magyar önépítésnek az az oka, hogy mi (magyarok), itt a Kárpát-medence egészében szeretnénk otthon érezni magunkat – jelentette ki Grezsa István kormánybiztos vasárnap a felvidéki Révkomáromban, ahol beszédet mondott a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház óvodafejlesztési programja első felépítésre váró óvodájának ünnepélyes alapkőletételén.
A révkomáromi Szövetkezet utcában megépítendő óvoda a magyar kormány által elindított Kárpát-medencei Óvodafejlesztési Program támogatásának köszönhetően jön majd létre, a tervek szerint jövő év októberére épül fel. A Kárpát-medencei Óvodafejlesztési Program két ütemében 38 és fél milliárd forint forrásból újítják meg az óvodai és bölcsődei rendszert szerte a Kárpát-medencében.
Grezsa István kormánybiztos az ünnepélyes alapkőletételen a program okairól, célkitűzéseiről és üzenetéről beszélt. Elmondta: mindennek rendelt ideje van, s a 21.-ik században ennek a rendelt időnek az a jelentése, hogy eljött a magyar-magyar összefogás ideje. Kifejtette: Magyarország gazdasági erősödésével, az anyaország juttatni akar a határon túli magyar közösségeknek is.
„Ennek az új magyar önépítésnek az az oka, hogy mi, itt a Kárpát-medence egészében szeretnénk otthon érezni magunkat” – emelte ki a kormánybiztos. Rávilágított: az óvodaprogram, mint minden gyermekekbe fektetett erőforrás, a jövőről és az összefogásról is szól.
„Ha el tudjuk magunkról hinni, hogy össze tudunk fogni, akkor együtt be tudjuk szellemileg lakni azt az erőteret, amelyet ezeregyszáz esztendővel ezelőtt a történelem ura nekünk rendelt” – fogalmazott Grezsa István. Szerinte jelképes az is, hogy az alapkőletételre a reformáció ötszázadik évfordulóján kerül sor, mivel a reformáció óta eltelt 500 év során a magyaroknak mostaninál sokkal reménytelenebb helyzetek sorában sikerült újra felépíteniük magukat.
„A református prédikátorok mutatták meg ötszáz évvel ezelőtt, Mohács teljes kilátástalansága után a nemzeti lét megszűnésének küszöbén, hogy mindig van kiút akkor, ha merünk valami újat, valami nagyot közösen cselekedni” – szögezte le.
Az alapkőletételen – amely a felvidéki református egyház óvodaprogramjának jelképes kezdete is volt egyben – a felvidéki magyar politikai élet több jelentős vezetője, köztük a Magyar Közösség Pártjának (MKP) és a Most-Híd vegyespárt elnökei, Révkomárom önkormányzatának vezetői és a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház vezető képviselői is részt is részt vettek.
Fazekas László, a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház püspöke a rendezvényen hangsúlyozta: a belső lelki építkezés folyamata mellett a fizikai építkezés is fontos, és ez utóbbi annak köszönhető, hogy Magyarországnak olyan kormánya van, amely szívügyének tekinti az elszakított területeken élő magyarok megmaradását, támogatja életüket, segíti szülőföldön maradásukat.
Fazekas László az MTI-nek elmondta: alapvető céljuk a felvidéki magyar közösség megerősítése, s ehhez nagyban hozzájárul az egyházi kézben lévő, de széles összefogás által megvalósított intézményhálózat, amely elősegíti a szülőföldön való megmaradást, a családok tervezését. Hozzátette: a mostani alapkőletétel tulajdonképpen elindítása annak az építkezési folyamatnak amely egyházuk oktatási intézményrendszerének, és egyben a felvidéki magyar oktatási intézményrendszernek az erősödését is elősegíti. Rámutatott: a mostani építkezést újabbak követik majd. Azok a felvidéki települések, ahol már megvalósult az ingatlanvásárlás, vagy a döntéshozó szervek döntése alapján stabilizálódott az intézmény létrehozásának vagy átvételének a szándéka, a következők: Somorja, Komárom, Martos, Hetény, Perbete, Marcelháza, Zselíz, Léva, Rimaszombat, Tornalja, Rozsnyó, Szepsi, Kassa, Nagykapos, Királyhelmec. (MTI)

Akik emberek maradtak a pokolban is
Történelemidéző, megemlékező, lélekkel teli, ám ugyanakkor tanulságos eseményre került sor péntek délután Nagyváradon, a Partiumi Keresztény Egyetem dísztermében, ahol az erdélyi 56-os elítéltek egy csoportja találkozott. Ezt az összejövetelt immáron hagyományként évente megtartják azok a koncepciós perekben elítélt egykori politikai foglyok, akik vagy ugyanabban a perben voltak elítélve, esetleg cellatársak voltak, vagy ugyanabban a munkatáborban töltötték le a kényszermunka éveit. Az egykori politikai foglyok szinte kivétel nélkül túl vannak a hetvenedik évükön, ám mint kiderült mai napig nem tudták és talán nem is akarták elfelejteni miért, és hogyan kerültek a vörös terror, azaz a kommunista diktatúra megtorló listájára annak idején.
Az egybegyűlteket és a városból érkező közönséget Nagy József Barna, a Magyar Polgári Egyesület elnöke, a rendezvény moderátora köszöntötte. Bevezetőjében Nagy József Barna rámutatott, hogy ma már egyre többet tudunk az 1956-os magyarországi és erdélyi eseményekről, a koncepciós perekről. A tavalyi év, az 50. évfordulóé a forradalom és szabadságharc emlékéve volt. Nagyváradon a Szabadságra Vágyó Ifjak Szervezete volt a legnagyobb, a magyarországi forradalom hatására alakult kommunistaellenes szervezet. A Magyar Polgári Egyesület számos rendezvénnyel, rendhagyó történelemórával, kiállítással, konferenciával, könyvbemutatóval, könyvkiadással tisztelgett a forradalom hősei előtt. A teremben lévő egykori politikai elítéltek bátorságukkal, az igazságba vetett hitükkel örök példát adnak nekünk, mondta a moderátor, hiszen megmutatták, hogy a legnagyobb elnyomásban is meg lehet embernek maradni
Tőkés László EP-képviselő, a rendezvény házigazdájaként és az egyetem elnökeként is köszöntötte a megjelenteket. Mint elmondta, a kommunista módszerek és forgatókönyvek nem csak az 1956-os megtorlásokban látszanak, de végig kísértenek a rendszerváltás előtti és utáni években is. Többek között az 1987-es brassói kommunistaellenes lázadás megtorlása, vagy éppen a bukaresti bányászjárások egytől-egyig a kommunizmus sötét, vagyis valóságos arcát mutatta meg. Ez az elnyomó, megtorló gépezet koholta ki azokat a koncepciós pereket is, amelyekben a teremben ülő politikai elítélteket súlyos börtönévekre kárhoztatták, nyilvánvalóan egy céllal, éspedig a magyarság megfélemlítése céljából. Szabadságvágyukért súlyosan megbűnhődtek, de éppen a példájuk mutatja meg, hogy az akkori ifjúság szabadságvágya sokkal erősebb volt, mint a kommunista hatalom rémuralma. A mai fiataloknak ezt a szabadságvágyat kell követniük, mindig tudniuk kell, hogy melyik oldalt válasszák, mert az igazság mindig hatalmasabb a hamisságnál. Végül elmondta, hogy a múlt puszta történelmi megismerésén túlmenően ma már az igazság kiderítése a legfontosabb. Ebben segítenek az egykori politikai elítéltek visszaemlékezései, amiket Mohi Sándor is feldolgozott dokumentumfilmjében.
Ezt követően Mohi Sándor filmrendező szólalt fel, aki röviden bemutatta azt a három dokumentumfilmet, amit a teremben megtekinthettek a résztvevők. Az első dokumentumfilm a nagyváradi Szabadságra Vágyó Ifjak Szervezetének történetét mutatta be, annak egyik vezetője, Domokos Miklós szemszögéből. A második film az egykori ifjúsági szervezet tagjainak visszaemlékezésén keresztül mutatta be a történteket. A megrázó képsorok, visszaemlékezések után pedig egy rövidfilmet vetítettek le, amely a tavaly ősszel megtartott sepsiszentgyörgyi konferencián készült.
Az 1956-os Magyarok Világszövetsége adott át emlékérmeket és emléklapokat az egykori politikai elítélteknek. A találkozó a magyar és a székely Himnusz eléneklésével zárult.
(szőke) Reggeli Újság (Nagyvárad)

Egyre több a szegény ember
Szegénységi spirál alakult ki Romániában, amelyet nagyon nehéz lesz megtörni, egyelőre nincs is rá akarat, pedig a nincstelenek száma nem csökken, hanem folyamatosan növekszik – állítja Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester, aki szerint ebben a kérdésben eleve elhibázott a román támogatási rendszer, hiszen jól látszik, hogy mennyire hatástalan.
A kérdés a Máltai Szeretetszolgálattal és a Sepsi-SIC kosárlabdacsapattal közös plüssjátékgyűjtő akció kapcsán merült fel: Puskás Bálint máltai lovag elmondta, hogy a sepsiszentgyörgyi szervezet alapításakor, 1991-ben ötévi segítséget kért a németektől, mert úgy gondolta, hogy ennyi idő alatt talpra állnak, de 27 évi demokrácia alatt nem fogyott, hanem gyarapodott a rászorulók tábora, akiket annak ellenére támogatni kell, hogy a külföldi adományok már sokkal gyérebben jönnek.
A Máltai Szeretetszolgálat évente mintegy 2000 háromszéki emberen segít rendszeresen vagy alkalmanként – élelemmel, ruhával, de akár kórházlátogatással is –, és ez csak az egyik olyan szervezet, amely a szociális gondok megoldásából is részt vállal. A hajléktalanszállót is a máltaisok működtetik, ott naponta 30–35 személy (erős fagyban olykor 50 is) kap meleg ételt, fürdési lehetőséget és fűtött fekhelyet, idén ezer karácsonyi csomagot osztanak ki, és az idősek karácsonyát is megszervezik. Ez nem kevés munka, de többre van igény – ennek jele, hogy a segesvári és a stájerlak-aninai öregotthon működtetésére is felkérték már őket –, bővíteniük kell tevékenységüket. Szerencsére a sepsiszentgyörgyi önkormányzat jó partner ebben, elegendő pénzt ad többek között a hajléktalanszálló fenntartására is.
A civil szervezetek sokkal eredményesebb és emberközelibb módon tudnak szociális feladatokat ellátni, mint a hivatalos szervek, ezért az önkormányzat azon van, hogy minél több tevékenységet átadjon, természetesen a forrással együtt – jelentette ki Antal Árpád. – Egy folyamat elindult, és terjeszkedni fog, hiszen idővel a szociális konyhát és az idősek otthonát is szeretnék átadni a Máltai Szeretetszolgálatnak – most nem lehet, mert európai uniós pályázatból újították fel őket, és öt évig saját kezelésükben kell maradniuk –, de más vonatkozásban is fontosnak tartják az együttműködést, például a felzárkóztatási programokban, amelyek megvalósításához szintén uniós pénzt szeretnének megpályázni. A társadalmi rétegek közötti szakadék ugyanis nem csökken, hanem növekszik
Romániában, nagyon sok gyermek születik szegénységbe: habár sokkal kevesebb jön világra, mint a kilencvenes években, akkor megyénkben 450 kiskorú volt állami gondozásban, most pedig ezer körüli a számuk, mert családjuk nem tudja felnevelni őket. A probléma 1989 óta ugyanaz: a központ osztogató politikája, amely azokat támogatja és ösztönzi gyermekvállalásra, akik nem dolgoznak, holott rég tudni, hogy minden egyeurós szociális támogatás még legalább ugyanekkora kiadásokat szül, miközben ugyanaz a pénz 4–5 eurót fial, ha munkahelyteremtésre fordítják. Ma a gyermekek 35 százaléka mélyszegénységbe születik – 1990-ben arányuk 10 százalék volt –, így alakult ki az a lefelé tartó szegénységi spirál, amelynek megtöréséhez nagy bátorság és hosszú távon való gondolkodás kell, éppen az, ami hiányzik a négyéves választási ciklusokban gondolkodó politikusokból. A jelenlegi jogbizonytalanság pedig csak ront a helyzeten: a fogyatékkal élők támogatási rendszerének, a házibeteg-gondozási rendszernek az átalakítása, forrásainak megvonása és más hasonló intézkedések a csőd szélére sodorják az e területeket ellátó civil szervezeteket, hiszen a pénzt nem ők, hanem az állam fogja megkapni.
Ez főleg Erdélyben és Székelyföldön gond, ahol a történelmi egyházak és a civil szervezetek kiveszik a részüket a szociális ellátásból, és most nehéz helyzetbe kerülnek. Önkormányzati segítséggel talán átvészelhető ez az időszak is, de ez nem elég, a szegénység leküzdésére össze­hangolt, kitartó erőfeszítéseket kellene tenni, erre pedig Bukarestben semmi hajlandóságot nem mutatnak. Demeter J. Ildikó / Háromszék; Erdély.ma

Az erdélyi regény – önkritika és magatartásváltás szükségeltetik
Keserűséggel átitatott, öniróniától és önostorozástól sem mentes, de humorral is tűzdelt, valamint jövőt érlelő Vida Gábor Marosvásárhelyen élő író legújabb, Egy dadogás története című regénye, melyet a múlt héten mutattak be Sepsiszentgyörgyön, a Tein Teaházban.
Mit jelent neked Erdély? – szegezte a szerzőnek már a találkozó kezdetén a látszólag egyszerű, mégis összetett választ igénylő kérdést beszélgetőtársa, Tamás Dénes egyetemi tanár, író. Ez pedig nem csak az est hangulatát határozta meg, hanem irányt szabott a társalgásnak is. Nem véletlenül, hiszen a budapesti Magvető Kiadónál megjelent, 375 oldalas kötet minden sora erről szól tulajdonképpen. Még akkor is, ha Vida ezt sajátos módon a családja és saját története elmesélésén keresztül fogalmazza meg, illetve érzékelteti. Ezzel pedig már választ is adott az elhangzott kérdésre: mindent. Éppen ezért megengedheti magának, hogy köteteiben vagy a vele folytatott beszélgetések alkalmával olykor megdöbbentő kijelentéseket tegyen Erdéllyel és a családjával kapcsolatban. A kettő léte és sorsának alakulása ugyanis szorosan összefügg, és ez utóbbi tagjainak a viselkedése, valamint magatartása határozza meg.
Egyik ilyen, az est folyamán is elhangzott kijelentése az volt, hogy Magyarország Trianonban történt feldarabolása Magyarország rovására is írható. És mielőtt a hallgatóság felháborodhatott volna, ezt érvekkel támasztotta alá. Felidézte ugyanis, hogy bár a románok váratlanul és teljesen amatőr módon támadták meg 1916-ban az Osztrák–Magyar Monarchiát, pillanatok alatt elfoglalták, felégették és végigrabolták Erdély tetemes részét. És ez azért eshetett meg, mert egyetlen katona sem volt a határon, aki az országot megvédhette volna, a kiürítési tervet viszont szinte azonnal kidolgozták. És 1918-ban a románok ismét, mint kés a vajba, úgy hatolhattak be Erdélybe – mert ekkor is csak kiürítési terv létezett. Ráadásul a magyar kormány ellenállás helyett lefegyverezte és szélnek eresztette a hadseregét.
A csontig metsző, viszont az egyéni és közösségi talpra álláshoz szükséges önkritika gyakorlása a könyv tartalmának végig szerves része marad, mint ahogy a bemutatóján elhangzott beszélgetésnek is jellemzője volt. Így a szerző önsanyargató egyszerűséggel például azt is kimondta, hogy míg a halk szavú és italt csak nagyon ritkán fogyasztó értelmiségi székely nagyapját még a család sem vette komolyan, addig az alkoholista alföldit a férfiak mintaképének tekintették. Az első ugyanis nem felelt meg a népben rögzült elvárásoknak, a másik azonban – az akaratát következetesen érvényesítő magatartása okán – igen. Még akkor is, ha előrelátható volt, hogy ez a hozzá közelállóknál hosszú távon tragédiákat okoz. Az alföldi nagymama például idejekorán belesavanyodott ebbe, és a náluk nevelkedő Vida dadogást és felnőtt korában alkoholizmust okozó lelki sérülést szenvedett.
Kérlelhetetlen önkritikára, a kendőzetlen igazsággal való szembenézésre és magatartásváltásra van tehát szükség. A regény ismertetése és Tamás Dénesnek az írójával folytatott beszélgetése során legalábbis a mi tudatunkban ez a végkövetkeztetés kristályosodott ki. Bedő Zoltán / Székely Hírmondó; Erdély.ma

Aláírásukkal fejezhetik ki, hogy nem értenek egyet a székely- és a városzászló eltávolíttatásának szándékával
Az egykori mozi emeletén, az MPP gyergyószentmiklósi irodájába várják azokat, akik aláírásukkal jeleznék, igenis, sértve érzik magukat amiatt, hogy a gyergyószentmiklósi városháza homlokzatán nem loboghat a székely zászló és a város zászlaja.
Nagy Zoltán, Gyergyószentmiklós polgármestere, több önkormányzati képviselő, valamint a Székely Nemzeti Tanács helyi tisztségviselői panaszt tesznek az Emberi Jogok Európai Bíróságán, Strassbourgban diszkrimináció miatt a román állam ellen – számoltunk be korábban. A kezdeményezők azt akarják elérni, hogy a bíróság mondja ki, diszkriminatív a város lakóira nézve, hogy nem tűzhető ki a polgármesteri hivatalra a székely zászló és a város lobogója. Az eljárást kezdeményezők nem egyszerű magánszemélyként, hanem választott tisztségviselőkként perelnének, akik egyben közösségi akaratot képviselnek a bíróság előtt. Ezt a gyergyószentmiklósiak által aláírt ívekkel bizonyítanák. Az aláírásokkal azt jelzik az emberek, hogy felhatalmazzák a vezetőket szót emelni a bíróságon az őket is sértő diszkrimináció ellen. Az íveken az aláíró neve, lakcíme és aláírása kell szerepeljen. Fontos megjegyezni, hogy csakis gyergyószentmiklósi állandó lakcímmel rendelkező személyek lehetnek az aláírók, hiszen a peres ügy a gyergyószentmiklósi zászlókról szól. Minél több aláírás gyűl, annál inkább érzékeltethetik a bíróság felé, hogy valóban sokaknak fontos a zászlók kérdése – jelentik ki a kezdeményezők. Az íveket péntekig naponta 9 és 13 óra között lehet aláírni, utána január 3-tól folytatódik az aláírásgyűjtés. Az aláíráshoz időpontot is lehet egyeztetni a 0745-678 641-es telefonszámon. Gergely Imre / Székelyhon.ro

Székely gyermekkarácsonyt tartottak (Kézdivásárhely)
A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) kézdivásárhelyi szervezete harmadik alkalommal tartott szombaton a sportcsarnok előterében adománygyűjtéssel egybekötött Székely nemzeti gyermekkarácsonyt
A kézműves-tevékenységek – az előző két kiadáshoz hasonlóan – ezúttal is a karácsonyi ünnepkörhöz kapcsolódtak, a több száz kisgyermek természetes anyagokból különféle karácsonyfadíszeket és mézeskalácsot készített, de a szervezők a rovásírás-oktatásról sem feledkeztek meg.
A kisebbek ceruzával és vízfestékkel színeztek ki előre elkészített rajzokat, illetve gipszfigurákat. A tevékenységeket a HVIM háromszéki tagjai irányították óvónők és tanítónők közreműködésével. A vármegyések által meghirdetett karácsonyi rajzpályázatra 375 pályamunka érkezett, és a három különdíj mellett minden pályázó ajándékot kapott. A szombati nap folyamán adománygyűjtést is szerveztek a kászonjakabfalvi Costi családnak, amelynek október 30-án leégett a háza. Sok jóakaratú ember vitt a sportcsarnokba pénzt, tartós élelmiszert, ruhaneműt és játékot. A kézdiszárazpataki Ópra Benedek-iskola tanulói huszadik éve mutatnak be karácsony szentestéjén a templomban pásztorjátékot, amelyet a Székely nemzeti gyermekkarácsony rendezvényen is előadtak. Iochom István / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Felemelő művészet
Fiatalos, dinamikus tárlat nyílt pénteken este a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központ (EMŰK) emeleti terében. Mészáros Gergely, Tomcsik Judit és Péter Alpár képzőművészek csoportos kiállítása az Eleváció címet viseli.
A plasztikát, szobrot, installációt és fotót egyaránt felvonultató kiállítást megnyitóbeszédében Várallyay Réka művészettörténész rögzítette, az alkotók közös találkozási pontja Pécs, a tárlat címe – Eleváció – pedig a felemelkedésre utal. Az eleváció csillagászati értelemben egy égitest látóhatár fölé emelkedését jelenti, a művészet esetében pedig más tudatállapotba kerülést jelöl. Más-más utakon, de ugyan­oda érkeztek az alkotók, és ugyanarra világítottak rá – jegyezte meg Várallyay Réka. Az EMŰK vezetője, Vécsi Nagy Zoltán önvallomásos tárlatvezetésre kérte a művészeket, így a pécsi szobrászati tanszéken tanító Mészáros Gergely elmondta, nagyon megérintette az Edénytörés nevű zsidó mítosz, amfora jellegű formái ennek gondolatisága mentén születtek. A világban minden formából áll, ám az a probléma, hogy míg formából nagyon sok van, tartalomból nagyon kevés – tette hozzá. Tomcsik Judit fényképei kapcsán a személyiségre rátevődő rétegekről beszélt, fotósorozata nagyon személyes öntisztulást követ végig. „Fotóimban az emberi tekintet tisztaságát próbálom keresni” – jegyezte meg. A sepsiszentgyörgyi Péter Alpár számára fontos, hogy a közönség megértse munkáit, ezért természetművészeti alkotásai, illetve azok dokumentációi mellé rövid leírást mellékelt. Művészethez való viszonyáról szólva megjegyezte: az alkotás eléggé magányos szellemi utat jelent, ugyanakkor műveit élő, valós térben szereti létrehozni. Mózes László / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Karácsonyra hangolódva
III. adventi szeretetvendégség Marosvásárhelyen
Harmadik alkalommal szervezte meg a Telefonos Szeretetszolgálat december 15-én, pénteken Marosvásárhelyen az adventi szeretetvendégséget, melynek ezúttal is a Mobex étterem adott otthont. Az ünnepi alkalomhoz illő, ízlésesen megterített asztalok fogadták az esti pár órás együttlétre érkezőket. A legidősebb résztvevő kilencvenéves, a legfiatalabb pedig négy hónapos volt.
A Kolozsváron kilencedik, megyeszékhelyünkön harmadik alkalommal megszervezett közösségi eseményen összesen négyszázötven személynek terítettek, és teremtettek adventi hangulatú együttlétet. A cél mindenekelőtt közösségépítő alkalom megteremtése, annak lehetősége, hogy olyan emberek üljenek egyazon asztalhoz az adventi vacsorát elfogyasztani és beszélgetni, akik amúgy sosem ülnének le együtt. Az eseményt követően Sajó Norbert, a Telefonos Szeretetszolgálat vezetője önmagát olyan apához hasonlította, akinek két gyermeke van, egy kilenc- és egy hároméves, mindkettőt egyformán szereti, ugyanakkor külön-külön kihívást jelentenek számára. A kilencedik alkalommal szervezett kolozsvári szeretetvendégség kapcsán azt fontolgatták, hogy vajon nem nőtte-e ki magát, nem fáradt-e ki az esemény? A harmadik marosvásárhelyi eseménnyel kapcsolatosan pedig az foglalkoztatja a csapatukat, hogy mikor fog kiteljesedni. Ez nem a szegény emberek vacsorája volt, az ételnek másodrendű szerepet szántak, ellenben az egyházi főméltóságok, elöljárók, vállalkozók megszólításával lehetőséget próbálnak biztosítani egyedülállóan meghitt együttlétre, beszélgetésekre – hangsúlyozta.
A Mobex étterem terített asztalainál több mint kétszázan foglalhatták el helyüket, ez is azt tanúsítja, hogy szükség van a szeretetvendégségre, talán még akkor is érdemes lesz megszervezni, ha esetleg csökkenne a résztvevők létszáma, mert olyan rászorulók részesülhetnek az adventi várakozás és ajándékozás örömében, akik amúgy nem engedhetnék meg maguknak, hogy elegáns étteremben ünnepeljenek és karácsonyra hangolódjanak.
Sokszínű gyülekezet
A szeretetvendégségen szemtanúi lehettünk annak, hogy évről évre egyre több fiatal kapcsolódik be az önkéntes tevékenységekbe, a jelek szerint számukra nem ciki, ha időseknek terítenek, vagy az egyre nagyobb számban érkező gyerekekkel foglalkoznak. Az ünnepi együttlét hangulatát a mezőkölpényi Életvíz együttes és a Kolozsvári Fúvós Kvartett színesítette, a programot művészi műsor és tombolahúzás tette változatossá.
Lőrincz János esperes áhítatában Isten hívó szavának erejét emelte ki. Mint hangsúlyozta, nem csak a Szeretetszolgálat, hanem Isten is az adventi együttlétre hívta az embereket, ezáltal az egybegyűltek rendkívül sokszínű gyülekezete fohászkodhatott és énekelhette közösen a Csendes éjt.
A Telefonos Szeretetszolgálat kilenc éve kezdte meg tevékenységét Kolozsváron, és érdekes egybeesés, hogy épp az adventi szeretetvendégség napján jegyezték be a kolozsvári bíróságon a székhelycserét, amellyel a szolgálat hivatalosan is áthelyezte központját Marosvásárhelyre. A szeretetszolgálat alaptevékenysége továbbra is a telefonos ügyeletezés. A csütörtöki napokon 15-20 óra között hívható 0265/55-55-55-ös telefonszám a rászorulóknak és tehetőseknek egyaránt rendelkezésére áll. A rászorulók segítséget kaphatnak, a tehetősek pedig adományaikkal támogathatják a szeretetszolgálat tevékenységét. Amint az eseményen is elhangzott, megtörténhet, hogy egy olyan tehetős ember tárcsázza a vonalat, aki anyagiakban nem szenved hiányt, azonban a magány vagy ágyhoz kötöttség miatt segítségre szorul. Az ilyen jellegű betelefonálók számára is megkeresik a köztes segítés módját. A kolozsvári és marosvásárhelyi szeretetvendégség adományokból, tombolából összegyűlő bevételét a menedékszoba kialakítására fordítják. Olyan vendégszobát szándékoznak létrehozni, ahol négy személynek nyújthatnak majd szállást legtöbb három napra. Az orvosi beavatkozásokra vagy más jellegű ügyintézés végett megyeszékhelyünkre érkező idős vagy rászoruló személyeken szeretnének ezáltal segíteni. A marosvásárhelyi szeretetvendégségen 2.352 lej gyűlt össze.
Keresztényi kötelesség
Az adventi szeretetvendégség főtámogatója a marosvásárhelyi Üvegcentrum Kft. volt, melynek tulajdonosai Lőrincz Attila és Kocsis Lajos. A jelen lévő Lőrincz Attilát arról kérdeztük, mi ösztönzi a vállalkozás tulajdonosait arra, hogy a hasonló karitatív tevékenységekből kivegyék részüket. „Keresztényi kötelességemnek érzem az adakozást, mivel az életem során rengeteg ajándékot kaptam a Jóistentől. Megmutatta a helyes utat, amikor tizenöt évesen Magyarországra mentem dolgozni, ezt pedig a magam során úgy próbálom meghálálni, hogy a rászorulókon segítek. Nyolcévesen veszítettem el édesapámat, nővérem tizenkét, öcsém négyéves volt, és nem felejthetem el, mennyire nehéz volt édesanyánknak, hisz abban az időben nem létezett ennyi civil szervezet, támogatásra senkitől sem számíthatott. Örömmel tölt el, ha segíthetek, többnyire alapítványokat, mozgássérült gyerekekkel foglalkozó szervezeteket, árvaházakat, súlyos műtét előtt álló betegeket támogatunk, de a keresztszülő programban is részt veszünk. A cégen belül is jótékonykodásra buzdítjuk az alkalmazottakat, következésképpen gyakori a belső gyűjtés, amit a rászorulóknak juttatunk” – hangsúlyozta Lőrincz Attila, az Üvegcentrum Kft. társtulajdonosa. Szer Pálosy Piroska / Népújság (Marosvásárhely)

Elárvuló kövek
Guruló szórványkavicsok
(Folytatás december 11-i lapszámunkból)
Sírig tartó szerelem
A falu múltjáról érdeklődöm. Vendéglátóimmal a kollektivizálásnál előbbre nem jutunk. (Róza néni csoportvezető volt abban az időben.) Nem ismerik a múltat, felajánlják, hogy menjük át a szomszédba Bucur Teodorhoz, aki tudomásuk szerint hozzáfogott a falumonográfia szerkesztéséhez. Csak néhány házzal odébb lakik Ticu bácsi. Amint odaérünk, látjuk, hogy a kapu melletti kerítésen különös rajz és egy elkerített, feliratozott pad van. Egy-egy táblán, a kerítéshez rögzítve naivan ábrázolt férfi és női portré. A padon a két név: „Julcsika – Theo”, mögötte a kerítésre szegezett fémlapon román vers, amely szabad fordításban így hangzik: „nélküled üres, milyen boldogok voltunk, amikor együtt ültünk a padon”. Belépünk az udvarra, ahol a csűr gerendáira szegezett fémlapokon több, Julcsukához románul írt verset olvashatunk. A nyári konyha tornáca és a kis ház falai is mind Julcsukának állítanak emléket. Ticu bácsit a ház zsúfolt konyhájában találjuk. Asztalhoz ülünk, amelyen egy fényképtartóban családi fotók vannak. A monográfiáról érdeklődünk. Elmondja, egy szászrégeni mérnökkel fogott hozzá, de gyengélkedik, ezért nem folytatja. A másik ok, amiért abbamaradt a kutatás az, hogy a régmúltat ismerők meghaltak. Csak annyit tudott meg, hogy valamikor a település egy közeli dombtetőn állt, aztán a későbbiekben költözött jelenlegi helyére. Felfedi szomorúságának okát. 2000-ben veszítette el magyar feleségét, „Julcsukát”, akivel a „világ legjobb házasságában élt”. Az asszony paralízis miatt 20 évig ágyban feküdt, úgy gondozta haláláig. Azóta házának minden sarkában a szeretett asszonynak állított emléket. Több száz verset írt, amelyeknek nagy részét Julcsukához címezte – mondja Ticu bácsi, majd hozzáteszi, ahogy erejéből telik, a monográfiát is megírja, de fontosabbnak tartotta felesége emlékének ápolását. Ha nem is tudtunk meg sokat a falu múltjáról, azzal a gondolattal távozunk, hogy két ember közötti ragaszkodásnak, a szeretetnek ilyen kézzelfogható jeleit ritkán látni. Ráadásul a férj román, a feleség magyar volt.
Távozásunkkor szembeötlik a csűrkapura szegzett román versek között két magyarul írt sor, amelyen ez áll: „Julcsuka/ Gyere viszsza, téged várlak, mint egy angyalt az égből/ Maragy vellem mind halálig, mert ha nem jösz, megyek én/ Ticu –”
Épületváltás
A falu egykori múltjának néma tanúja a komlódi Teleki-kastély, legalábbis ami megmaradt belőle. Az épület tetőzetének nagy része beomlott. A két szint közötti mennyezet is eltűnt. A tetőgerendák a pincében hevernek. Az ablakokon, ajtókon rács van ugyan, és a kapun tiltó tábla áll, azonban erre már semmi szükség. A kiürített helyiségekben csak a törmelék maradt és a több méteres gaz. A falak téglái közül jókora fák nőttek ki. A vakolat nélküli homlokzaton címeres, feliratos kövek, a főbejárat kőszeglete halványan utal egykori pompájára. A kőfelirat latin és magyar nyelven tudatja az utókorral, hogy a kastélyt 1756-ban építette hadadi Wesselényi István (1708–1757) és neje, vargyasi Daniel Polixénia (1720–1775), akiknek a nevével és családi címerével találkoztunk a templomban is. Megtudom, hogy a barokk épület homlokzatán levő rózsát tartó szirén a Wesselényi család, a nyílvesszővel átszúrt hattyút ábrázoló pedig a Dániel család címere, Anton Schushbauer kolozsvári kőfaragó mester művei. A család utódai kihaltak, így került a Telekiek birtokába az épület, amelyet 1951-ben államosítottak. Miután a helybéliek évekig kultúrotthonként használták, az 1989-es rendszerváltást követően a néhai tulajdonosok leszármazottai nem igényelték vissza az épületet, így ez átkerült a Beszterce-Naszód Megyei Tanács birtokába. A leromlott állagú épületet először 2015 tavaszán árverésen próbálta értékesíteni a megyei önkormányzat. Akkor a 14 szobás, mintegy 400 négyzetméter felületű, kétszintes ingatlant a hozzá tartozó 0,78 hektáros telekkel együtt egy szakbizottság 494 ezer lejre becsülte fel. A jelentkezőknek előlegben 15 ezer lej garanciát kellett befizetniük. A licit sikertelen volt. Érdeklődésemre a Beszterce-Naszód Megyei Tanács illetékes szakosztályától tájékoztattak, hogy mivel nem találtak vásárlót 2016-ban, úgy döntött a megyei tanács, hogy hosszú távra bérbe adja az épületet. Nemrég jelentkezett egy érdeklődő sem, ezért újra napirendre tűzik az értékesítését. Ehhez szükség lesz egy olyan kormányrendeletre is, amely az épületet a megyei tanács magántulajdonából köztulajdonba helyezi át. A megyei tanácsnak a műemlékvédő törvény által megszabott feltételek alapján ki kell dolgoznia a bérbeadási eljárást. A dokumentációnak tartalmaznia kell egy megvalósíthatósági tanulmányt arról, hogy a bérlő milyen célra használja majd az épületet, ugyanakkor – többek között – azt is kérik, hogy jelölje meg a renováláshoz szükséges forrásokat. A feladatfüzetet láttamoznia kell a művelődési minisztérium műemlékvédő osztályának is, csak ezután hirdethetik meg a versenytárgyalást. A kastéllyal foglalkozó ügyosztály munkatársa szerint a megyei önkormányzat decemberi ülésének napirendjére tűznék a licit szervezését előirányzó határozattervezetet. Így is, bármennyire igyekeznek értékesíteni az „erdélyi történelem referenciaértékkel bíró ingatlanját”, törvényesen több mint három hónap múlva adhatják bérbe a kastélyt a hozzá tartozó területtel együtt. A település határában levő magaslaton a kastély udvarán egy nemrég épített ortodox templom áll, amely a múlt és a jövő néma párbeszédeként farkasszemet néz a szomszédos dombtetőn levő református templommal.
Romokban álló református iskola
Folytatjuk mezőségi utunkat Oroszfája felé. A távolból látszik a falu református temploma. Mintha a komlódi hasonmása lenne. Ugyanúgy dombtetőn áll, a két épület formája, mérete messziről egyformának tűnik. Az okiratokban 1297-ben Oruzfaya, majd 1504-ben Oroszfayya néven említett település középkori katolikus lakói Komlódhoz tartoztak. Az 1600-as években saját templomuk volt. Erre utal félköríves szentélye is. A hívek a későbbiekben áttértek a református vallásra. A 19. század elejétől Erked fíliája volt. Ma a Mezőörményesi Református Missziós Egyházközséghez tartozik, Mezőörményes, Mezőseptér és Komlód mellett. E négy gyülekezet csupán az 1970-es évek óta alkot egy adminisztratív közösséget, hiszen régen jóval nagyobb magyar közösségek éltek ezeken a településeken – tudjuk meg az egyházi krónikákból. Az egyházközség lélekszáma 2010-ben 55 volt, jelenleg 26-an vannak. A templomdombra gyalog kapaszkodunk fel. Ott vár bennünket Katona János, aki négy éve gondnok, több mint 10 éve presbiter. A templom múltját a kémény repedt falába erősített márványtábla idézi fel. Nehezen kivehető az írás:
Ezerötszázban már a templom fennállott
Melyet akkor ali basa megis szállott
Könyörületlen szív tűzzel elégette.
Ártatlan köveit hamvába temette.
Romlott kőfalait egy lévita rakta,
Ujra és mostanig minden abbahagyta.
Tekintetes Néb Istvánt rendelte
Most a gondviselés, ki híven szentelte
Szerzett javainak egy részét e házra,
Testamentum szerint ment ezerötszázra.
Tekintetes Simon Péter urra nézett
E pénz, melyet ipja jó czélra intézett.
Nem kivánja vissza, ott hagyja jó szivvel,
Tudja, hogy e tér még több interessivel.
1806-ban fundamentumából
Épült a jóltévök hív vigyázásából,
Kik magok is híven segedelmeztenek
Tudván a fő pénzen semmitse vesztenek
Vegyed késő nemzet e példát tükörül
Ha valaha ez ház romlásába merül
Az az isteni kéz mely ezt segítette,
Őrizetét tartja fenn mellette.
Nemes Kovács Ferencz és József hívek alatt,
Emelkedett nagyra e dicső foglalat.
Építetett Pergő Sándor egyházfiságába,
Kindl Mihály kolozsvári pallér vigyázása alatt
AHLER József és Újfalusi János kőművesek által.
Anno 1806.
Alatta pedig ez is olvasható: 1895-be megreperáltatta az oroszfái refegyház… Szrégeni Sipos Péter által. A karzat alatt egy régi, fából készült perselyt fedezünk fel tartójával együtt. Régi (középkori) felirat látható rajta, kopottsága miatt azonban nem lehet kiolvasni. Ebben a környezetben az oroszfáji magyarok jelenéről, jövőjéről faggatom a kurátort, aki elárulja, felesége ortodox román. De emiatt sohasem volt baj a családban, nagyon jól egyeznek.
– Édesapám felesége is román volt, ebben a környezetben nőttem fel, ez volt a természetes. Mindenki tartja magát az ő vallásához, segítünk egymáson. Kölcsönösen eljárunk mindkét templomba. Feleségem nem igazán érti a nyelvünket, de azért csak marad valamivel. Az istentisztelet után, amikor hazamegyünk a templomból, megmagyarázom neki az ige lényegét – mondja Katona János, majd kérdésemre válaszolva kifejti, az egyházi alkalmakon kívül nem nagyon járnak össze a magyarok. Nincs idő rá, a közösség pedig idős, és nem igazán teremtenek erre alkalmat. A 26 fizető egyháztag közül sokan nem is laknak a faluban. A fiatalok mind elmentek. Nagyobbik fia Kolozsváron jár egyetemre. Visszajönne gazdálkodni, de csak akkor, ha a helyzet úgy hozza, hogy modernebb eszközökkel lehetne megdolgozni a földet. De ez csupán távoli elképzelés. Kicsi fia hatodik osztályos, Nyulason jár román osztályba, mert Oroszfáján megszűnt az iskola. Magyar oktatás nincs a környéken, legközelebb talán Szászrégenben van, de a távolság miatt nem szívesen engednék kollégiumba. Pedig volt felekezeti oktatás Oroszfáján. Ma a felekezeti iskola egykori impozáns épülete romokban áll.
– Abban az iskolában végeztem a négy elemi osztályt. 1976 volt az utolsó év, amikor 12 tanulóval összevont, I–IV. osztályos magyar csoport indult. Aztán kezdtek családostul elköltözni a faluból a magyarok, és megszűnt az oktatás. Utoljára 13 évvel ezelőtt tartottak naponta két magyar nyelvű órát, amelyre még románok is jártak. Igaz, ezért valami pénzbeli támogatás is járt. A rendszer olyan volt, hogy nem nagyon akarták megtartani a magyar oktatást, és átvitték a diákokat a román iskolába. A mi osztályunk tagjai is nyolcadik után szászrégeni, besztercei középiskolákban folytatták tanulmányaikat román nyelven – mondja a kurátor. Szép Eduárd lelkipásztor hozzáfűzi: az egyház visszaigényelte az épületet, de még nem sikerült tisztázni a tulajdonjogot. Legutóbb 2013-ban fordultak az országos ingatlanügynökséghez a folyamat megsürgetéséért, ennek ellenére még nem született döntés a visszaszolgáltatásról. Az épület használhatatlanná vált, az egykori iskola udvarán ma szarvasmarhák legelnek. Katona János is gazdálkodik, fogadásunkra is traktorával érkezett. Búcsúzás előtt arról kérdezem, hogy milyen jövőt jósol a közösségnek?
– Próbáljuk tartani a lépést a világgal, ahogy lehet, de ha szegény a falu, a közösség, akkor igencsak lemaradunk. Nem nagyon van reménység arra, hogy itt nagyobb maroknyi magyar összegyűljön – mondja, miközben átveszi a faluban lakó magyaroknak szánt 2018-as református falinaptárakat. Legalább ez emlékeztesse őket arra, hogy lelkileg hova tartoznak – mondja, majd elköszönünk. (Folytatjuk) Vajda György / Népújság (Marosvásárhely)

Rendszerszintű problémák
Romániából érkezett lakosságarányosan a legtöbb petíció az Európai Parlamenthez
Egy év alatt közel száz petíció érkezett Romániából az Európai Parlamentbe, lakosságarányosan ebből az országból jött a legtöbb bejelentett panasz vagy kérés. Sógor Csaba szerint a rendkívül sok petíció arra mutat rá, hogy rendszerszintű problémák vannak Romániában, ezért bizonyos területeken az Európai Bizottságnak kiemelt figyelmet kell fordítania az országra.
Az európai polgárok egyik alapvető joga, hogy bármikor – akár a saját nevükben, akár másokkal együtt – petíciót nyújthatnak be az Európai Parlamenthez, az Európai Unió tevékenységi körébe tartozó kérdésben. A petíció kifejezhet egyéni kérést, panaszt vagy az EU-s jogszabályok alkalmazásával kapcsolatos megfigyelést, de felkérést is tartalmazhat arra vonatkozóan, hogy az EP milyen álláspontot foglaljon el egy bizonyos kérdésben. A petíciók által az EP figyelmét rá lehet irányítani olyan ügyekre, amelyek során egy helyi hatóság vagy más intézmény az európai polgárok jogait megsértve jár el.
Az EP plénuma csütörtökön vitázott a Petíciós Bizottság 2016-os év során folytatott tanácskozásait értékelő jelentésről. Sógor Csaba RMDSZ-es európai parlamenti képviselő a vitában úgy fogalmazott: „nem tölt el örömmel, hogy az elmúlt két évben kiemelkedően sok petíció érkezett a bizottsághoz Romániából, lakosságarányosan csak Görögország közelíti meg”. Az erdélyi képviselő szerint ez azt jelenti, hogy a román állampolgárok tudatában vannak az uniós állampolgársághoz kapcsolódó jogaiknak, ugyanakkor a rendkívül sok petíció arra is rámutat, hogy rendszerszintű problémák vannak az országban.
„Nem hiszem azt, hogy csak Magyarországon és Lengyelországon kell számonkérni a jogállamiságot és az alapvető jogok biztosítását, hanem az összes tagállamra vonatkozó mechanizmusra van szükség” – érvelt a EP-képviselő. Véleménye szerint a petíciók számán is látszik, hogy mindegyik tagállamban vannak olyan esetek, amelyek vitákra adhatnak okot, és amelyek kezelését a tagállami hatóságok nem tudják megoldani. Sógor Csaba szerint az azonban bizonyos, hogy amennyiben mégis egyes országok kiválasztását részesítik előnyben, akkor ezek sorában Romániának szerepelnie kell. (közlemény) Népújság (Marosvásárhely)

„Azzal becsüljük meg a hősi halottak emlékét, ha nem térünk le az általuk megjelölt útról”
1989. december 15-én, pénteken délután hatalmas tömeg gyűlt össze a temesvári református templompalota bejárata előtt, magyarok, románok és más nemzetiségűek, reformátusok és a többi temesvári felekezet tagjai, hogy tiltakozzanak Tőkés László lelkész és családja kilakoltatása ellen. Ebből a tiltakozó megmozdulásból terebélyesedett ki a diktatúrát elsöprő temesvári népfelkelés, amelyet december 17–18-án sikertelenül próbált vérbe fojtani a kommunista elnyomó gépezet. Huszonnyolc esztendővel a temesvári forradalmi események kezdete után, az egykori harcostársak és emlékezők egy maroknyi csoportja, a református gyülekezet képviselői gyűltek össze a Mária téri református palota előtt, hogy fejet hajtsanak az 1989. decemberi hősi halottak emléke előtt.
Az egybegyűlteket Fazakas Csaba, a temesvár-belvárosi református gyülekezet lelkipásztora és az egykori temesvári lelkipásztor, Tőkés László EP-képviselő, korábbi püspök üdvözölték. „Köszöntöm az 1989-es Emlékbizottság és a presbitérium tagjait, főgondnok urat, a Temesvár Társaság képviselőit, egykori harcostársaimat – mondta Tőkés László –, egy gondolattal szeretnék adózni a 89-es temesvári népfelkelés hősei, áldozatai emlékének. Azzal becsüljük meg őket, hogyha azért, amiért ők harcoltak és életüket áldozták, azért mi is tovább folytatjuk a küzdelmet. Ha letérünk arról az útról, amelyen ők áldozatukat bemutatták, akkor mi is méltatlanokká válunk irántuk és méltatlanukká válunk régi önmagunkhoz. Ez érvényes a temesvári gyülekezetre, amely 89-ben példát mutatott hitből, kitartásból, lelkesedésből és érvényes mindazokra, akik a régiek közül még itt vannak. Ilyen értelemben cselekvő módon emlékezzünk rájuk és nem siratva csupán, mint Krisztus urunkat a keresztfán, hanem mint akik együtt örvendeznek Krisztusban a feltámadáskor. Ezekkel a gondolatokkal hajtsunk fejet előttük” – mondotta Tőkés László, aki a jelenlevőkkel együtt imádkozott a temesvári mártírokért és megáldotta a megemlékezés résztvevőit.
A református palota falán lévő emléktábláknál elsőként Tőkés László volt királyhágómelléki püspök és Kovács Zoltán volt főgondok koszorúzott, majd a Temesvári Református Egyházmegye, a Belvárosi és az Új Ezredév egyházközség képviselői, az Érmihályfalvi Református Egyházközség, az 1989-es Temesvári Emlékbizottság, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és az Erdélyi Magyar Néppárt képviselői helyezték el koszorúikat. Pataki Zoltán / Nyugati Jelen (Arad)

Könyvbemutató és kerekasztal-beszélgetés a forradalom évfordulóján
„A rendszerváltozás nem egy kapu, hanem hosszan tartó folyamat, göröngyös út”
A belvárosi református templompalotánál megtartott megemlékezést és koszorúzást követően december 15-én, pénteken az Új Ezredév Református Központban könyvbemutatóra és kerekasztal-beszélgetésre került sor. Gazda István házigazda lelkipásztor igei köszöntése után Dénes László szerkesztő bemutatta a Szabadulás az Egyház „babiloni fogságából” – 1989 című kötetet, majd a könyv kapcsán rendszerváltozásról és visszarendeződésről, az egyház szerepéről vitáztak a temesvári fórum résztvevői.
Miért éppen most jelent meg az egyházi rendszerváltozás 25. évfordulója alkalmából (2015-ben) megrendezett nagyváradi konferencia anyagát bemutató kötet? Dénes László szerkesztő elmondta: a könyv mostani megjelentetésével egyszerre adóznak a reformáció 500 évének és az 1989-ben megindult rendszerváltozásnak, amelynek egyházi vetületeit volt hivatott áttekinteni a két évvel ezelőtti tanácskozás. A temesvári könyvbemutatón és kerekasztal-beszélgetésen részt vettek a rendszerváltozás időszakának szereplői, a nagyváradi konferencia előadói: Tőkés László volt királyhágómelléki püspök, Kovács Zoltán volt főgondnok, Tolnay István és Zalatnay István egyetemi oktatók, Balaton Zoltán, a püspök egykori harcostársa.
Tőkés László európai parlamenti képviselő szerint Temesvár, a magyarság és a reformátusok sorsdöntő szerepét a rendszerváltozást elindító népfelkelés kapcsán a kezdetektől a háttérbe szorították, „ellopták a forradalmat”. „Éltetni kell a temesvári népfelkelés eredeti szellemét, az egyházi kezdetektől – hangsúlyozta Tőkés László – annál is inkább, mert 28 év után Bukarest csúcsot döntött a kommunista visszarendeződésből és ennek a szekértolója a magyar érdekképviselet.” A visszarendeződés negatív hatásai alól a református egyház se vonhatta ki magát, ennek egyik oka, hogy az RMDSZ „maga alá gyűrte”, befolyása alá vonta az egyházakat és a civil szervezeteket.
Zalatnay István egyetemi oktató, a budapesti Erdélyi Gyülekezet lelkipásztora szerint nem szabad lekicsinyelni a rendszerváltozás pozitív hatásait, nagy fordulat történt 1989-ben, de azzal egyet értett, hogy „nagy hiányérzet van bennünk”. Zalatnay István úgy véli, az a legnagyobb gond, hogy az egyház nem mer megszólalni a saját hangján, ezt tükrözi a Reformáció 500. évfordulója kapcsán megfogalmazott üzenet is. Ha 1989-ben a hallgatás falának áttörése hozta meg a változást, most új a feladat, szerte a Kárpát-medencében, sőt talán egész Európában: „a hazug beszéd falának az áttörése”.
Tolnay István professzor arra hívta fel a figyelmet, hogy 1990-ben ígéretesen indult az egyházi rendszerváltozás és akkor nagyot lépett, lépni mert a református egyház azzal, hogy létrehozta a Sulyok István Református Főiskolát, utat nyitva az önálló magyar egyetemek létrehozásának. A magyar oktatásnak nem minden szintjén sikerült elérni ilyen jelentős eredményeket, a református egyháztól elvett több mint 400 iskolából, sziszifuszi erőfeszítéssel mindössze hármat sikerült visszaszerezni, újraindítani.
Kovács Zoltán, aki partiumi magyar elöljáróként sok fontos tisztséget töltött be az évek során, szintén a hiányérzeteit fogalmazta meg és a visszarendeződés hatásairól beszélt, amely miatt sok értékes ember kivonult, illetve kiszorult a magyar közéletből, ugyanakkor egyházi vonalon, a presbiterválasztásokon nyomulnak az egyházra ráerőltetett személyek. A kerekasztal-beszélgetésbe bekapcsolódott Balaton Zoltán, Bódis Ferenc és Gazda István is, akik egyetértettek abban, hogy nem szabad lekicsinyelni a rendszerváltozás vívmányait, de az 1989-es elvárásokhoz képest a csalódás egyértelmű.
Összefoglalva az elhangzottakat, Tőkés László azt a következtetést vonta le, hogy a rendszerváltozás nem egy kapu, amelyen belépünk és minden megoldódik, hanem egy hosszan tartó folyamat, egy göröngyös út, amelyen haladva sok megaláztatást kell azoknak elviselni, akik nem térnek le erről az útról. Az egyháznak azonban továbbra is fontos szerep jut a rendszerváltozás kapcsán, hiszen a kommunista diktatúrának egyetlen ellenzéke az egyház volt.
A rendezvényt az Új Ezredév énekkar szolgálata színesítette, vezényelt Szabó Gabriella. Gazda István házigazda lelkipásztor örömhírrel zárta a találkozót: ha minden a remények szerint alakul, akkor a temesvári forradalom 30. évfordulóját 2019-ben a frissen felszentelt Új Ezredév Református Központban ünnepelheti a temesvári magyarság! Pataki Zoltán / Nyugati Jelen (Arad)

Horváth Anna: nincs több tiltásom
A Legfelső Bíróság visszautasította a Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) által Kolozs Megyei Ítélőtábla december 7-i ítélete ellen benyújtott fellebbezést, helyben hagyva azt a döntést, miszerint megszüntetik a Horváth Anna ellen még 2016 októberében bevezetett hatósági felügyeletet.
Az érintett tájékoztatása szerint az ítélet eredményeként „tizennégy hónap után megszűnt a bírósági felügyeletem, elhagyhatom az országot, nincs egyetlen személyre vonatkozó tiltásom, s nem kell tovább aláírásra jelentkezzek a rendőrségen. Heuréka!” – írta SMS üzenetében Kolozsvár volt RMDSZ-es alpolgármestere, aki idén márciusban kényszerült lemondani, mivel a korrupciós per folyamodványaként a bíróság a hatósági felügyelet keretében eltiltotta tisztsége gyakorlásától.
Horváth Anna elutasítja a befolyással való üzérkedésre és pénzmosásra vonatkozó vádakat. Mint ismeretes, tavaly októberben a DNA házkutatást tartott a volt alpolgármesternél, majd több személy kihallgatását követően kérte és elérte a hatósági felügyelet bevezetését, majd vádat emelt Horváth Anna ellen. Kiss Olivér / Szabadság (Kolozsvár)