Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2017. december 8.
Volt egyszer egy…
… volt egyszer egy. 2014 tavaszán kezdtem írni és hetente közöltem sorozatban. Úgy hiszem, ideje valami újba fogni, ezért jövő évtől csizmát teszek a konyhaasztalra. S ha már ott van, vele jön a cím is: Csizma a konyhaasztalon. Mikor kerül a csizma az asztalra? Például amikor olyasmiről esik szó, ami csak félig-meddig illik oda, de mégis figyelmeztető, gondolatébresztő lehet. A csizmavizsgálgatást a kételkedők kedvelik, nem esik jól olyannak, aki minden csizmát egy kaptafára varr, bizonyosra veszi, hogy a csizma csak lábtyű (együtt született a kesztyűvel, de kiöregedett a nyelvből), az élet azonban nem ilyen egyszerű, ezért aki a csizmáját félti, ne járjon sárban, és minek annak sarkantyús csizma, aki úgysem tudja összeverni?! Örül a csizmadia (az író), ha sokat táncolnak (olvasnak) az emberek, mert attól kopik a csizma (a toll), s szükség van újra. Hogy miért éppen konyhaasztalt választottam a csizma alá? Ha úgy vesszük: konyha az egész világ. Az evés nyilván életben tart, de családi, társasági életünk fontos velejárója is. A szíves szóval kínált étel szeretetünk, barátságunk jele, mert az mindig a varázslatos kakastejjel, varjúvajjal készült. Hogy néha nem sikerül úgy, ahogyan elképzeltük?! Sebaj! Legközelebb majd jobb lesz. Való igaz, nem azért élünk, hogy együnk, hanem azért eszünk, hogy éljünk, de ez alól mindig kivétel az ünnepi asztal. Az ember tömi a hasát, majszol, bekap valamit, fal, rág, marcangol, lakmározik, egyik csipegeti az ételt, másik habzsol, zabál, lepusztítja az asztalt, egy tálból cseresznyézik az urakkal, s van, aki éhezik. Fel akarjuk falni a világot: az a tiéd, amit megeszel. Ezt eteti velünk a fogyasztói társadalom. Na meg a vízcsapból is főzőcskedivat folyik. Fogalmam sincs, valójában miért akarjuk tudni, hogy mi fő a film- és tévésztárok, konyhaséfek fazekában, a reklámok azt sugallják, hogy az evési szokásaik teszik őket olyanná, amilyenek. Az vagy, amit megeszel? Ennek elsődleges értelmét nézve jól tudjuk: hiába esszük ugyanazt, nem futkosnak utánunk a reklámosok és lesifotósok. Szegény sztárok! Rajongók százait veszíthetik el, ha az evésről csak a kedvenc vendéglőjük étlapja jut eszükbe, és nem sürögnek-forognak a rivaldafényhez képest szerény helyszíneken, mint a konyha. És az ellenkezője is igaz: rajongókat szerezhetnek szerénységükkel, amint a konyhaasztal körül forgolódnak, átverve minket azzal a rejtett üzenettel, hogy ők is pontosan olyanok, mint mi. Van benne valami, azért is hajlunk arra, hogy elhiggyük, de ez a valami még a féligazságnál is kevesebb! Ki mit főz, azt egye! – mondják aztán kajánul a rajongók, akik már nem rajongók, ha a sztár kiesett a közimádat fényköréből, s fújhatja a levesét egyedül a saját konyhájában. Őszintén sajnálkozom, amikor a tévés ínycsiklandó falat elkészítésének receptjét a vállalkozó kedvű gazdaasszony leutánozza, de az valamiért nem áll össze, ehetetlenre sikeredik. Talán csak az a baj, hogy másnak a szája íze szerint főzött. Hányszor, de hányszor járunk így az eredeti, mögöttes tartalmat nem ismerő és meggondolatlan utánzások csúfos eredményén búslakodva, nemcsak a konyhában, ahol áldozatot hozhatunk vele a szemeteskukának, hanem a konyhán kívüli világban is, ahol nem dobhatjuk ki kényünk-kedvünk szerint, mivel már torkunkon akadt a falat. Csizmában kereste, mezítláb végezte – mondták régente a gőgös emberre, akit éppen a pökhendisége miatt ért kudarc.
Volt egyszer egy világi rendezvény, aminek rövid, vallásos részeként hangosan elmondtuk a miatyánkot. Amikor az imádságban odaértünk, hogy „mindennapi kenyerünket add meg nekünk” – valaki félhangosan odasúgta a mellette állónak: nem is eszem kenyeret, mert hizlal. Vajon addig-addig mondikáltuk, hogy már nem mondjuk, csak szajkózzuk az imáinkat?! Na persze, szabad mosolyogni komoly dolgokon is, a középkori bolondünnepeken éppen hogy visszájára fordították a világot, mégis megdöbbentő az ilyen csúfondáros kiszólás. Egy pillanat sem telt el közben, amikor valaki ugyancsak suttogva helyére tette a bohóckodót: adja isten, jusson majd eszedbe a mindennapi kenyér, amikor tényleg imádkoznod kell érte. A magyar irodalom egyik legszebb írása a kenyérről Móra Ferenc Dióbél királyfi történeteiből való. Íme, kóstolónak: „Mindennapi kenyerünk. Szegény ember dolgát boldog Isten bírja. Voltunk olyan módban is, hogy a koldus is mákos rétest evett nálunk, de járt ránk olyan világ is, hogy még a koldus is nagy úr volt hozzánk képest. Mert annak minden rendes háznál terítettek, de mink bizony csak az éhkoppot nyeltük. Hosszú volt az asztal, rövid a vacsora. De még ha azt kérdeztem is, hogy hát ebédre mit eszünk, az volt rá a felelet: – Háromfélét. Kenyeret, haját, bélét. Én bizony jobban szerettem volna, ha csak kétfélét ettünk volna. Inkább ettem volna a kenyérrel szalonnácskát, mint haját meg bélét. – Jaj, cselédem – simogatta ki édesanyám a szememből a kócos hajamat –, nagy úr ám a szalonna, csak ünnepnap jár az ilyen szegény helyre. Örüljünk neki, hogy a mindennapi kenyerünket megadja a jó Isten.” Kozma Mária / Hargita Népe (Csíkszereda)
… volt egyszer egy. 2014 tavaszán kezdtem írni és hetente közöltem sorozatban. Úgy hiszem, ideje valami újba fogni, ezért jövő évtől csizmát teszek a konyhaasztalra. S ha már ott van, vele jön a cím is: Csizma a konyhaasztalon. Mikor kerül a csizma az asztalra? Például amikor olyasmiről esik szó, ami csak félig-meddig illik oda, de mégis figyelmeztető, gondolatébresztő lehet. A csizmavizsgálgatást a kételkedők kedvelik, nem esik jól olyannak, aki minden csizmát egy kaptafára varr, bizonyosra veszi, hogy a csizma csak lábtyű (együtt született a kesztyűvel, de kiöregedett a nyelvből), az élet azonban nem ilyen egyszerű, ezért aki a csizmáját félti, ne járjon sárban, és minek annak sarkantyús csizma, aki úgysem tudja összeverni?! Örül a csizmadia (az író), ha sokat táncolnak (olvasnak) az emberek, mert attól kopik a csizma (a toll), s szükség van újra. Hogy miért éppen konyhaasztalt választottam a csizma alá? Ha úgy vesszük: konyha az egész világ. Az evés nyilván életben tart, de családi, társasági életünk fontos velejárója is. A szíves szóval kínált étel szeretetünk, barátságunk jele, mert az mindig a varázslatos kakastejjel, varjúvajjal készült. Hogy néha nem sikerül úgy, ahogyan elképzeltük?! Sebaj! Legközelebb majd jobb lesz. Való igaz, nem azért élünk, hogy együnk, hanem azért eszünk, hogy éljünk, de ez alól mindig kivétel az ünnepi asztal. Az ember tömi a hasát, majszol, bekap valamit, fal, rág, marcangol, lakmározik, egyik csipegeti az ételt, másik habzsol, zabál, lepusztítja az asztalt, egy tálból cseresznyézik az urakkal, s van, aki éhezik. Fel akarjuk falni a világot: az a tiéd, amit megeszel. Ezt eteti velünk a fogyasztói társadalom. Na meg a vízcsapból is főzőcskedivat folyik. Fogalmam sincs, valójában miért akarjuk tudni, hogy mi fő a film- és tévésztárok, konyhaséfek fazekában, a reklámok azt sugallják, hogy az evési szokásaik teszik őket olyanná, amilyenek. Az vagy, amit megeszel? Ennek elsődleges értelmét nézve jól tudjuk: hiába esszük ugyanazt, nem futkosnak utánunk a reklámosok és lesifotósok. Szegény sztárok! Rajongók százait veszíthetik el, ha az evésről csak a kedvenc vendéglőjük étlapja jut eszükbe, és nem sürögnek-forognak a rivaldafényhez képest szerény helyszíneken, mint a konyha. És az ellenkezője is igaz: rajongókat szerezhetnek szerénységükkel, amint a konyhaasztal körül forgolódnak, átverve minket azzal a rejtett üzenettel, hogy ők is pontosan olyanok, mint mi. Van benne valami, azért is hajlunk arra, hogy elhiggyük, de ez a valami még a féligazságnál is kevesebb! Ki mit főz, azt egye! – mondják aztán kajánul a rajongók, akik már nem rajongók, ha a sztár kiesett a közimádat fényköréből, s fújhatja a levesét egyedül a saját konyhájában. Őszintén sajnálkozom, amikor a tévés ínycsiklandó falat elkészítésének receptjét a vállalkozó kedvű gazdaasszony leutánozza, de az valamiért nem áll össze, ehetetlenre sikeredik. Talán csak az a baj, hogy másnak a szája íze szerint főzött. Hányszor, de hányszor járunk így az eredeti, mögöttes tartalmat nem ismerő és meggondolatlan utánzások csúfos eredményén búslakodva, nemcsak a konyhában, ahol áldozatot hozhatunk vele a szemeteskukának, hanem a konyhán kívüli világban is, ahol nem dobhatjuk ki kényünk-kedvünk szerint, mivel már torkunkon akadt a falat. Csizmában kereste, mezítláb végezte – mondták régente a gőgös emberre, akit éppen a pökhendisége miatt ért kudarc.
Volt egyszer egy világi rendezvény, aminek rövid, vallásos részeként hangosan elmondtuk a miatyánkot. Amikor az imádságban odaértünk, hogy „mindennapi kenyerünket add meg nekünk” – valaki félhangosan odasúgta a mellette állónak: nem is eszem kenyeret, mert hizlal. Vajon addig-addig mondikáltuk, hogy már nem mondjuk, csak szajkózzuk az imáinkat?! Na persze, szabad mosolyogni komoly dolgokon is, a középkori bolondünnepeken éppen hogy visszájára fordították a világot, mégis megdöbbentő az ilyen csúfondáros kiszólás. Egy pillanat sem telt el közben, amikor valaki ugyancsak suttogva helyére tette a bohóckodót: adja isten, jusson majd eszedbe a mindennapi kenyér, amikor tényleg imádkoznod kell érte. A magyar irodalom egyik legszebb írása a kenyérről Móra Ferenc Dióbél királyfi történeteiből való. Íme, kóstolónak: „Mindennapi kenyerünk. Szegény ember dolgát boldog Isten bírja. Voltunk olyan módban is, hogy a koldus is mákos rétest evett nálunk, de járt ránk olyan világ is, hogy még a koldus is nagy úr volt hozzánk képest. Mert annak minden rendes háznál terítettek, de mink bizony csak az éhkoppot nyeltük. Hosszú volt az asztal, rövid a vacsora. De még ha azt kérdeztem is, hogy hát ebédre mit eszünk, az volt rá a felelet: – Háromfélét. Kenyeret, haját, bélét. Én bizony jobban szerettem volna, ha csak kétfélét ettünk volna. Inkább ettem volna a kenyérrel szalonnácskát, mint haját meg bélét. – Jaj, cselédem – simogatta ki édesanyám a szememből a kócos hajamat –, nagy úr ám a szalonna, csak ünnepnap jár az ilyen szegény helyre. Örüljünk neki, hogy a mindennapi kenyerünket megadja a jó Isten.” Kozma Mária / Hargita Népe (Csíkszereda)
2017. december 8.
„Együtt sokkal többet tudunk elérni…”
„Azt szeretnénk, ha az évtizedek óta fogyó magyarságból gyarapodó magyarsággá válhatnánk, öntudatos magyar nemzetté a közigazgatási határainkon belül és kívül egyaránt” – nyilatkozta Novák Katalin, a Fidesz alelnöke az erdon.ro-nak adott exkluzív interjújában.
– A Fidesz legutóbbi kongresszusán Önt választották meg a párt egyik alelnökének. Miért döntött úgy, hogy elvállalja ezt a tisztséget?
– Megtisztelő volt ez a felkérés, hiszen Európa legerősebb pártjáról beszélünk. Ma sorra veszítik el támogatásukat azok a hagyományos, fontos politikai erők, amelyek korábban egymást felváltva alakítottak kormányokat, vagy éppen nagyon erős ellenzékként működtek Nyugat-Európában. A Fidesz rekordidő óta vezeti a közvélemény-kutatásokat és hét év kormányzás után is az első számú politikai erő tudott maradni, ami Európában példa nélküli. Megtisztelő lehetőség egy olyan párt vezetésébe bekerülni, amely kiáll a nemzeti és keresztény értékek mellett.
– Mi a munkájának a lényege Fidesz alelnökeként?
– Elsősorban családpolitikával foglalkozom, ami arra is lehetőséget teremt, hogy a párton belül hangsúlyosabban jelenjenek meg a családpolitikai szempontok annak érdekében, hogy még többet tudjunk tenni a magyar családokért. Azt szeretném, hogy a Fidesz még inkább családbarát közösség legyen.
– Mi ennek a lényege?
– Nagy fába vágtuk a fejszénket. Itt vagyunk Nagyváradon, beszéljünk a demográfiai adatokról is, hiszen nem csupán a Magyarország közigazgatási területein belül zajló kihívásról van szó, hanem az összmagyarságot érintő problémáról, arról, hogy fogyunk évről-évre. Nehéz egzakt adatokat mondani arról, hogy mekkora ennek a fogyásnak a pontos mértéke, ha a teljes magyarságot, a Kárpát-medencei magyarságot vagy akár a diaszpórában élő magyarokat nézzük. A Magyarországon belüli számokat ismerjük, a népességfogyás a 30 ezer főt is meghaladja. Azt szeretnénk, ha az évtizedek óta fogyó magyarságból gyarapodó magyarsággá válhatnánk, öntudatos magyar nemzetté a közigazgatási határainkon belül és kívül egyaránt. Ez az a kihívás, amivel szembenézünk. Elhatároztuk, hogy megoldjuk a népességfogyás problémáját, ezen dolgozunk már évek óta.
Támogatni
– Mégis, konkrétan hogyan tudnak segíteni?
– Úgy, hogy a lehető legtöbb eszközzel támogatjuk a családokat, a gyermekvállalást, a családalapítást, a fiatalok boldogulását. A családi adókedvezményektől kezdve, az otthonteremtéshez nyújtott támogatásokon keresztül, a nőknek a munkaerőpiacra való visszatérését célzó intézkedésen át, egészen a bölcsőde- és óvodafejlesztésekig nagyon sokfajta segítséget nyújtunk. Az, aki gyermeket nevel, az első kilenc évfolyamon ingyenesen kapja a tankönyvet, a gyermekek döntő többsége pedig ingyenesen étkezik a bölcsődékben és az óvodákban Úgy érzem, igen széles az a kör, amellyel a gyermeket váró és vállaló családokat tudjuk támogatni. Most már nagyobb a gyermekvállalási kedv, mint 2010-ben vagy 2011-ben, amikor mélyponton voltunk. Húsz százalékos volt az emelkedés az elmúlt öt évben, és bízunk abban, hogy ez a jövőben is így folytatódik.
– Melyek azok az újdonságok, melyek a külhoni magyarokat érintik?
– A támogatási rendszerünk két új elemmel bővült, amit Köldökzsinór programnak neveztünk el. Számunkra az, hogy Erdélyben vagy bárhol a nagyvilágban születik egy magyar gyermek, az ugyanolyan kincset, értéket jelent, mintha Magyarország közigazgatási határain belül születne. Éppen ezért vezetjük be azt, hogy 2018. január 1-je után mintegy 64 ezer forintos anyasági támogatást juttatunk a Magyarország területén kívül született, magyar állampolgárságú, a magyar jogszabályok szerint anyakönyveztetett gyermekek után. Kárpátalján és a Felvidéken a magyar igazolvány is jogosító okmány lesz. Technikai részletnek tűnik, de nagyon fontos dolog, hogy a baba megszületése után fél éven belül kell igényelni a támogatást, vagyis a 2017. július 1-jét követően született gyermekek után már igényelhető lesz. A másik fontos családtámogatási formánk pedig a fiatalok életkezdési támogatása (Babakötvény), amely hosszú távon segítheti a gyermek jövőjét, hiszen arról szól, hogy a fenti feltételekkel egyező módon minden magyar gyermeknek nyit az állam egy letéti számlát, melyen 42.500 forint értékű kezdő összeget helyez el. Ehhez a szülők is gyűjthetnek megtakarításokat, de az így összegyűlt megtakarításról majd csak a nagykorúságát elérő gyermek rendelkezhet.
– Miért tartotta fontosnak azt, hogy jelen legyen az RMDSZ Nőszervezet által szervezett fórumon?
– Biró Rozália, az RMDSZ Nőszervezet elnökének meghívására találkoztunk egymással, amit remek kezdeményezésnek tartok, hiszen az erőnk az összefogásban rejlik, pláne akkor, amikor az elszakított nemzetrészekről beszélünk. Együtt sokkal többet tudunk elérni, mintha egyedül küzdenénk. Ehhez természetesen mi az anyaország részéről megadunk minden támogatást. Az ilyen találkozók ugyanakkor arra is jók, hogy beszéljünk azokról a kihívásokról, melyekkel nőként mindannyian szembesülhetünk. Van egy családi életünk, vannak az ezzel kapcsolatos kihívások, és emellett egy szakmai, akár politikai életünk is lehet, melyből szintén más jellegű feladatok következnek. Ez egy folyamatos zsonglőrködés, ami jelen van a férfiaknál is, csak ők kevesebbet beszélnek róla. Ciucur Losonczi Antonius / erdon.ro
„Azt szeretnénk, ha az évtizedek óta fogyó magyarságból gyarapodó magyarsággá válhatnánk, öntudatos magyar nemzetté a közigazgatási határainkon belül és kívül egyaránt” – nyilatkozta Novák Katalin, a Fidesz alelnöke az erdon.ro-nak adott exkluzív interjújában.
– A Fidesz legutóbbi kongresszusán Önt választották meg a párt egyik alelnökének. Miért döntött úgy, hogy elvállalja ezt a tisztséget?
– Megtisztelő volt ez a felkérés, hiszen Európa legerősebb pártjáról beszélünk. Ma sorra veszítik el támogatásukat azok a hagyományos, fontos politikai erők, amelyek korábban egymást felváltva alakítottak kormányokat, vagy éppen nagyon erős ellenzékként működtek Nyugat-Európában. A Fidesz rekordidő óta vezeti a közvélemény-kutatásokat és hét év kormányzás után is az első számú politikai erő tudott maradni, ami Európában példa nélküli. Megtisztelő lehetőség egy olyan párt vezetésébe bekerülni, amely kiáll a nemzeti és keresztény értékek mellett.
– Mi a munkájának a lényege Fidesz alelnökeként?
– Elsősorban családpolitikával foglalkozom, ami arra is lehetőséget teremt, hogy a párton belül hangsúlyosabban jelenjenek meg a családpolitikai szempontok annak érdekében, hogy még többet tudjunk tenni a magyar családokért. Azt szeretném, hogy a Fidesz még inkább családbarát közösség legyen.
– Mi ennek a lényege?
– Nagy fába vágtuk a fejszénket. Itt vagyunk Nagyváradon, beszéljünk a demográfiai adatokról is, hiszen nem csupán a Magyarország közigazgatási területein belül zajló kihívásról van szó, hanem az összmagyarságot érintő problémáról, arról, hogy fogyunk évről-évre. Nehéz egzakt adatokat mondani arról, hogy mekkora ennek a fogyásnak a pontos mértéke, ha a teljes magyarságot, a Kárpát-medencei magyarságot vagy akár a diaszpórában élő magyarokat nézzük. A Magyarországon belüli számokat ismerjük, a népességfogyás a 30 ezer főt is meghaladja. Azt szeretnénk, ha az évtizedek óta fogyó magyarságból gyarapodó magyarsággá válhatnánk, öntudatos magyar nemzetté a közigazgatási határainkon belül és kívül egyaránt. Ez az a kihívás, amivel szembenézünk. Elhatároztuk, hogy megoldjuk a népességfogyás problémáját, ezen dolgozunk már évek óta.
Támogatni
– Mégis, konkrétan hogyan tudnak segíteni?
– Úgy, hogy a lehető legtöbb eszközzel támogatjuk a családokat, a gyermekvállalást, a családalapítást, a fiatalok boldogulását. A családi adókedvezményektől kezdve, az otthonteremtéshez nyújtott támogatásokon keresztül, a nőknek a munkaerőpiacra való visszatérését célzó intézkedésen át, egészen a bölcsőde- és óvodafejlesztésekig nagyon sokfajta segítséget nyújtunk. Az, aki gyermeket nevel, az első kilenc évfolyamon ingyenesen kapja a tankönyvet, a gyermekek döntő többsége pedig ingyenesen étkezik a bölcsődékben és az óvodákban Úgy érzem, igen széles az a kör, amellyel a gyermeket váró és vállaló családokat tudjuk támogatni. Most már nagyobb a gyermekvállalási kedv, mint 2010-ben vagy 2011-ben, amikor mélyponton voltunk. Húsz százalékos volt az emelkedés az elmúlt öt évben, és bízunk abban, hogy ez a jövőben is így folytatódik.
– Melyek azok az újdonságok, melyek a külhoni magyarokat érintik?
– A támogatási rendszerünk két új elemmel bővült, amit Köldökzsinór programnak neveztünk el. Számunkra az, hogy Erdélyben vagy bárhol a nagyvilágban születik egy magyar gyermek, az ugyanolyan kincset, értéket jelent, mintha Magyarország közigazgatási határain belül születne. Éppen ezért vezetjük be azt, hogy 2018. január 1-je után mintegy 64 ezer forintos anyasági támogatást juttatunk a Magyarország területén kívül született, magyar állampolgárságú, a magyar jogszabályok szerint anyakönyveztetett gyermekek után. Kárpátalján és a Felvidéken a magyar igazolvány is jogosító okmány lesz. Technikai részletnek tűnik, de nagyon fontos dolog, hogy a baba megszületése után fél éven belül kell igényelni a támogatást, vagyis a 2017. július 1-jét követően született gyermekek után már igényelhető lesz. A másik fontos családtámogatási formánk pedig a fiatalok életkezdési támogatása (Babakötvény), amely hosszú távon segítheti a gyermek jövőjét, hiszen arról szól, hogy a fenti feltételekkel egyező módon minden magyar gyermeknek nyit az állam egy letéti számlát, melyen 42.500 forint értékű kezdő összeget helyez el. Ehhez a szülők is gyűjthetnek megtakarításokat, de az így összegyűlt megtakarításról majd csak a nagykorúságát elérő gyermek rendelkezhet.
– Miért tartotta fontosnak azt, hogy jelen legyen az RMDSZ Nőszervezet által szervezett fórumon?
– Biró Rozália, az RMDSZ Nőszervezet elnökének meghívására találkoztunk egymással, amit remek kezdeményezésnek tartok, hiszen az erőnk az összefogásban rejlik, pláne akkor, amikor az elszakított nemzetrészekről beszélünk. Együtt sokkal többet tudunk elérni, mintha egyedül küzdenénk. Ehhez természetesen mi az anyaország részéről megadunk minden támogatást. Az ilyen találkozók ugyanakkor arra is jók, hogy beszéljünk azokról a kihívásokról, melyekkel nőként mindannyian szembesülhetünk. Van egy családi életünk, vannak az ezzel kapcsolatos kihívások, és emellett egy szakmai, akár politikai életünk is lehet, melyből szintén más jellegű feladatok következnek. Ez egy folyamatos zsonglőrködés, ami jelen van a férfiaknál is, csak ők kevesebbet beszélnek róla. Ciucur Losonczi Antonius / erdon.ro
2017. december 8.
Az Erasmus+ programról és az ifjúsági cserékről
Az Interkulturális Közösségek Egyesülete, az NMD és a PKED diákszövetségek szervezésében az Erasmus+ programról és ifjúsági cserékről volt szó csütörtök este a nagyváradi Gekko Pubban.
A szervezők az érdeklődő fiatalokat egy interaktív, laza beszélgetésre hívták, melynek keretében megtudhatták, hogyan lehet ingyen beutazni Európát, barátságokat kötni, és tanulva új tapasztalatokat szerezni, amelyeket a jövőben mindenhol hasznosíthatnak. Arra bátorították és buzdították őket: próbálják ki magukat egy új környezetben ifjúsági cseréken vagy az Európai Önkéntességi Szolgálat (EVS) által, Európa-szerte, mert mint többször is elhangzott, ez „egy baromi nagy lehetőség, melyet kár lenne kihagyni”, hiszen ha 18–30 év közöttiek, ingyen utazhatnak, nem-formális tanulási lehetőségeket vehetnek igénybe, más országokból származó fiatalokat ismerhetnek meg, új tapasztalatokkal és feledhetetlen élményekkel gazdagodhatnak.
A megjelenteket Dulău Dianna EVS-felelős köszöntötte, majd a Partiumi Keresztény Egyetem Diákszervezete (PKED) részéről Mezey Márk elnök, az Interkulturális Közösségek Egyesülete képviseletében pedig ennek vezetője, Gyöngy Alexandru tették ugyanezt.
Grunzó Tímea projektkoordinátor kifejtette: az Interkulturális Közösségek Egyesülete 2008-ban alakult fiatalok kezdeményezésére azzal a céllal, hogy jobbá tegyék a környezetüket, és az elmúlt 9 évben sokféle pályázattal foglalkoztak, legfőképpen ifjúsági projektekkel. Arra hívta fel a figyelmet: az Erasmus+ az Európai Unió ifjúsági programja, amely a fiatalok tanulását, fejlődését támogatja ifjúsági cserék által. A képzettség és a foglalkoztathatóság javítását, valamint az oktatási, képzési és az ifjúsági munka területén működő rendszerek korszerűsítését célozza. A szervezők legalább különböző két országbeli egyesület, az időtartam maximum 21 nap (általában 8–10 nap). Résztvevők: 15–30 év közötti fiatalok, és a csoportvezetők. A tevékenységeket közösen hajtják végre, például: műhelyfoglalkozások, gyakorlatok, viták, szerepjátékok, szimulációk, szabadtéri összejövetelek, városvetélkedők, csapatjátékok, versenyek, sport, művészet, stb. Jelentkezni a hirdetésekre lehet az adott ország egyesületénél, az utazás, a szállás, az étkezés, a programok ingyenesek. A felsorolt foglalkozások közül egyébként a legnépszerűbb és izgalmasabbak az interkulturális esték, amikor a nemzetiségi csoportok kötetlen formában bemutatják a szülőhazájukat, és ezek tárháza végtelen: specifikus ételeket, italokat hoznak magukkal, kvízjátékokat szerveznek, táncolnak.
Önkéntesség
Dulău Dianna arról beszélt, hogy az EVS az EU ifjúsági programja, külföldi kaland, kihívás és erőpróba, amely a fiatalok tanulását, fejlődést támogatja kötetlen módon. Önkéntes munka külföldön egy nonprofit szervezet és a helyi közösség megsegítésére. Lehetőség 18–30 év közötti fiataloknak külföldön önkéntes munkát végezni, nyelvet tanulni minimum 2, maximum 12 hónapig. Több terület közül lehet választani (kultúra és művészet, környezetvédelem, sport, média és kommunikáció, valamint különféle szociális területek), és az anyagi támogatás biztosított (Youthpass, egészségügyi biztosítás stb.). Bővebb információk a 0742/251.997 telefonszámon, az Interkulturális Közösségek Egyesületének Facebook oldalán (Association of Intercultural Communities), az as.comunitatilor.interculturale@gmail.com email címen, vagy a http://interculturalcommunities.ro/ weblapon.
A rendezvény két fiatal, Kelemen Imola és Vígh László tartottak élménybeszámolókat. Ciucur Losonczi Antonius / erdon.ro
Az Interkulturális Közösségek Egyesülete, az NMD és a PKED diákszövetségek szervezésében az Erasmus+ programról és ifjúsági cserékről volt szó csütörtök este a nagyváradi Gekko Pubban.
A szervezők az érdeklődő fiatalokat egy interaktív, laza beszélgetésre hívták, melynek keretében megtudhatták, hogyan lehet ingyen beutazni Európát, barátságokat kötni, és tanulva új tapasztalatokat szerezni, amelyeket a jövőben mindenhol hasznosíthatnak. Arra bátorították és buzdították őket: próbálják ki magukat egy új környezetben ifjúsági cseréken vagy az Európai Önkéntességi Szolgálat (EVS) által, Európa-szerte, mert mint többször is elhangzott, ez „egy baromi nagy lehetőség, melyet kár lenne kihagyni”, hiszen ha 18–30 év közöttiek, ingyen utazhatnak, nem-formális tanulási lehetőségeket vehetnek igénybe, más országokból származó fiatalokat ismerhetnek meg, új tapasztalatokkal és feledhetetlen élményekkel gazdagodhatnak.
A megjelenteket Dulău Dianna EVS-felelős köszöntötte, majd a Partiumi Keresztény Egyetem Diákszervezete (PKED) részéről Mezey Márk elnök, az Interkulturális Közösségek Egyesülete képviseletében pedig ennek vezetője, Gyöngy Alexandru tették ugyanezt.
Grunzó Tímea projektkoordinátor kifejtette: az Interkulturális Közösségek Egyesülete 2008-ban alakult fiatalok kezdeményezésére azzal a céllal, hogy jobbá tegyék a környezetüket, és az elmúlt 9 évben sokféle pályázattal foglalkoztak, legfőképpen ifjúsági projektekkel. Arra hívta fel a figyelmet: az Erasmus+ az Európai Unió ifjúsági programja, amely a fiatalok tanulását, fejlődését támogatja ifjúsági cserék által. A képzettség és a foglalkoztathatóság javítását, valamint az oktatási, képzési és az ifjúsági munka területén működő rendszerek korszerűsítését célozza. A szervezők legalább különböző két országbeli egyesület, az időtartam maximum 21 nap (általában 8–10 nap). Résztvevők: 15–30 év közötti fiatalok, és a csoportvezetők. A tevékenységeket közösen hajtják végre, például: műhelyfoglalkozások, gyakorlatok, viták, szerepjátékok, szimulációk, szabadtéri összejövetelek, városvetélkedők, csapatjátékok, versenyek, sport, művészet, stb. Jelentkezni a hirdetésekre lehet az adott ország egyesületénél, az utazás, a szállás, az étkezés, a programok ingyenesek. A felsorolt foglalkozások közül egyébként a legnépszerűbb és izgalmasabbak az interkulturális esték, amikor a nemzetiségi csoportok kötetlen formában bemutatják a szülőhazájukat, és ezek tárháza végtelen: specifikus ételeket, italokat hoznak magukkal, kvízjátékokat szerveznek, táncolnak.
Önkéntesség
Dulău Dianna arról beszélt, hogy az EVS az EU ifjúsági programja, külföldi kaland, kihívás és erőpróba, amely a fiatalok tanulását, fejlődést támogatja kötetlen módon. Önkéntes munka külföldön egy nonprofit szervezet és a helyi közösség megsegítésére. Lehetőség 18–30 év közötti fiataloknak külföldön önkéntes munkát végezni, nyelvet tanulni minimum 2, maximum 12 hónapig. Több terület közül lehet választani (kultúra és művészet, környezetvédelem, sport, média és kommunikáció, valamint különféle szociális területek), és az anyagi támogatás biztosított (Youthpass, egészségügyi biztosítás stb.). Bővebb információk a 0742/251.997 telefonszámon, az Interkulturális Közösségek Egyesületének Facebook oldalán (Association of Intercultural Communities), az as.comunitatilor.interculturale@gmail.com email címen, vagy a http://interculturalcommunities.ro/ weblapon.
A rendezvény két fiatal, Kelemen Imola és Vígh László tartottak élménybeszámolókat. Ciucur Losonczi Antonius / erdon.ro
2017. december 8.
Biológusnak tanult, mégis költő, író lett Ferenczes István
Ifjúkorában nem a versek, hanem inkább a természet, a növények, állatok foglalkoztatták Ferenczes Istvánt, aki biológusnak tanult, és csak a főiskola utolsó szakaszában fordult az irodalom felé. Életműve, amely a kortárs magyar irodalom kiemelkedő jelentőségű alkotói közé emelte, bizonyítja, hogy ez jó választás volt. Azt vallja, verset nem kell mindenáron írni, csak akkor, ha annak igazi tétje van.
Csíkpálfalván született 1944 karácsonyának másodnapján, vagyis a névnapján, de csak január 1-jén anyakönyvezték Ferencz-Salamon Istvánként – mint elmondta, lehet, hogy az első fiúunoka születése miatti öröm, mulatozás is közrejátszott a késlekedésben. Építőmester édesapja, Ferencz S. Imre számára a mesterség szeretete mellett az alkotás, a teremtés volt az elsődleges szempont – emlékezett vissza Ferenczes István.
Ő vezette Csíksomlyón a Kós Károly tervei alapján készült KALOT-ház építését, Bukarestben többek között a királyi palota építésénél is dolgozott. Majd a pálfalvi új templom megkezdett építését vette át, amelyet szinte elölről kellett kezdeni, a templom elkészült (1949 júliusában szentelte fel Márton Áron püspök), de a végére már elfogyott a pénz. „Apám, aki színjátszó is volt, és olvasó ember, színdarabot tanult be a házasemberekkel, és addig járták a környékbeli falvakat, amíg összegyűlt a pénz a bádogosmunkára. A falunak kultúrotthon is kellett, azt is ő tervezte, építette, 1958 januárjában avatták fel, de egy héttel előtte még nem volt színpad. Apám az egyetlen tehenünket kivezette az istállóból, eladta, abból a pénzből lett meg a színpad” – mesélte.
Pályát váltott, majd pofázott
Noha elemi és középiskolás korában is írt verseket, bevallása szerint inkább a természet, az erdő, a növények, a madarak, vadak érdekelték. Biológusnak készült az egyetemen, és azt is végezte el.
„Az egyetem utolsó éveiben rájöttem a rendkívül kiszolgáltatott és végzetes nemzetiségi sorsunkra, és éreztem valamit, hogy valamivel többet kellene tenni, mint biológusként dolgozni, növényt meghatározni, bogarat, lepkét gyűjteni. Kolozsváron akadtak barátok, Csíki László, Kenéz Ferenc, akik arra is felhívták a figyelmemet, hogy a mesterséget meg kell tanulni, így az egyetemi könyvtárban a biológia könyvek helyett a versesköteteket kezdtem olvasgatni” – emlékezett. A végső döntést édesapja 1967-ben bekövetkezett hirtelen halála adta meg. Az élet is segítette pályamódosítását, egy év tanítás után, amikor 1968-ban megalakult a megye és a Hargita napilap, újságíróként kezdett dolgozni, ami szerinte iskolának nagyon jó volt, de azt sem bánta meg, hogy 1975-ben eltávolították onnan. „A főszerkesztő, Albert Antal azt mondta, »értse meg, nem tudtam kiállni magáért, mert annyiszor megkértem, ne pofázzon, ne szidja a pártot a szerkesztőségben, a kocsmákban és otthon« – lehallgatták a telefonomat is. Utólag visszagondolva nagyon jót tett, borzalmas lett volna a napi sajtó taposómalmában élni, amikor örvendett az ember, hogy ha az igazat nem is, de a valót meg tudja írni” – vélekedett. Néhány éves szakirányítói munka után ismét újságíróként folytatta, a Falvak Dolgozó Népe munkatársaként bejárta Székelyföldet, élményeket szerzett, embereket ismert meg – ez a munka későbbi alkotásaiban, riportköteteiben is visszaköszönt.
A cenzúra szorításában
A rendszer rajta tartotta a szemét, első verseskötetéből 32 verset vágott ki a cenzúra. „Akkor úgy volt, hogy a cenzor minden oldalra rátette a pecsétet, nekem 32 versemre nem tette rá – ezért lett olyan vékony. Az mondták, pesszimizmust tükröztek – végül azoknak a verseknek nagy részét a következő kötetekbe sem raktam be” – elevenítette fel. 1987-ben a Megőszülsz, mint a fenyvesek című kötete már kész volt, amikor Egyed Péter, a szerkesztő felhívta telefonon, hogy a cenzor megint beszólt. „Péter bezárt a lakásába, és az volt a feladat, hogy az összes metafizikai jellegű, istennel, kereszttel, túlvilággal kapcsolatos részt ki kell gyomlálni. Én nem akartam, aztán Péter meggyőzött, és végül néhány vers még jobb is lett” – emlékezett.
Egy hosszú versét – Hó hull örök vadászmezőkre volt az eredeti címe – szintén a cenzúra miatt Indián tél címmel közölte le Székely János, erről telefonon egyeztettek. „Abban az időben elég sűrűn hívattak a Szekuritátéra, be akartak szervezni. Egyszer rám kérdezett a magyarul tökéletesen beszélő vallatótiszt, hogy miért kellett a vers címét megváltoztatni? A telefonból tudhatta” – mesélte. Ezt a verset akkor a temesvári magyar középiskolások Toró T. Tibor osztályfőnök irányításával betanulták, nagy sikerrel előadták, utána botrány lett, Torót menesztették a tanügyből. „Meghívtak a Temesvári Magyar Napokra, ahol az egykori diákok ismét előadták a verset, és azt mondták, hogy életük meghatározó élménye volt. Mindig az volt az elvem, hogy nem kell minden áron verset írni, csak akkor, amikor az embert nagyon égeti, és valami nagy tétje van. Voltak nekem két-három éves hallgatásaim, után aztán jöttek nagy felszabadult dolgok, Az utolsó kenyér vagy a Ki virággal megveretett című kötetek” – elevenítette fel.
Vers egy Trabanton
Az 1989-es változások előtt egy évvel írta A diktatúra közhelyei című versét, amely, mint mondta, nem is volt teljesen kész, de több példányba legépelte, és odaadta néhány embernek, akik kézről kézre adták. „December 22-én délben, amikor elrepült a diktátor, egy csomag gyertyával lementem a főtérre, meggyújtottam néhányat. Kezdtek jönni az emberek, megjelent egy lyukas zászlóval egy Trabant, feltettek a tetejére, és valaki a kezembe nyomta a vers kézzel írt változatát, hogy olvassam fel. A tömeg kiabálta, hogy még egyszer, a megyeháza balkonjáról is elhangzott még háromszor. A mai eszemmel is újból felmennék arra a balkonra, és újból elmondanám a verset” – mesélte. Illúziói január 3-ig tartottak, amikor a kezébe került néhány Hargita megyei román feljelentése, amiből aztán a Har-Kov botrány lett. „Vásárhelyen volt januárban az első országos RMDSZ-tanácskozás, ahol először mondtam ki, hogy jövőnket csak Székelyföld autonómiájával lehet biztosítani. Az első szünetben a galléromat rángatták, hogy mit akarok a Magyar Autonóm Tartománnyal, itt a román demokráciában minden megoldódik. Mondtam, fiúk, nem lesz megoldva” – elevenítette fel. Egy ideig a művelődési felügyelőség főtanácsosaként dolgozott, a politikában nem akart részt venni, parlamenti jelöltséget sem vállalt.
A Székelyföld alapítója
Néhány szabadúszóként eltöltött év után a megyei tanácshoz került elnöki tanácsadóként – ekkor merült fel egy székelyföldi kulturális folyóirat létrehozásának igénye. „Arra a meggyőződésre jutottam, hogy kell egy periodika, ami rólunk szól, és minket mutat fel a világ felé az itt élő alkotók által. Így született meg a havilap ötlete, sokat töprengtünk róla György Attilával és Molnár Vilmossal. Az akkori megyei vezetés megértette, támogatott, és kezdtük gyűjteni az anyagot, Székelyföld lett a folyóirat neve. Néhány emberen és rajtunk kívül, akik bíztunk benne, rengeteg ellendrukker volt. Azt mondták, még egy évig sem fog működni – idén már húsz éves, ami egy folyóirat esetében már nagykorúságnak számít. Az egyik magyarországi testvérlap azt írta a Székelyföldről, hogy egy jól kitalált lap, valószínűleg azért, mert nem csak irodalmi lap, kulturális folyóirat, interjút, történelmet, szociológiát, néprajzot, színházművészetet, zenét is tartalmaz” – ismertette.
Ferenczes István alapításától 2010-ig, nyugdíjazásáig volt a Székelyföld folyóirat főszerkesztője, amelynek létrehozását élete egyik legnagyobb megvalósításának tartja.
Az Ergéziek nyomában
Élete egyik nagy szerencséjének tartja a Tudor Arghezi költő székely édesanyjával, Ergézi Rozáliával kapcsolatos kutatás eredményét. Kovács Attila / liget.ro
Ifjúkorában nem a versek, hanem inkább a természet, a növények, állatok foglalkoztatták Ferenczes Istvánt, aki biológusnak tanult, és csak a főiskola utolsó szakaszában fordult az irodalom felé. Életműve, amely a kortárs magyar irodalom kiemelkedő jelentőségű alkotói közé emelte, bizonyítja, hogy ez jó választás volt. Azt vallja, verset nem kell mindenáron írni, csak akkor, ha annak igazi tétje van.
Csíkpálfalván született 1944 karácsonyának másodnapján, vagyis a névnapján, de csak január 1-jén anyakönyvezték Ferencz-Salamon Istvánként – mint elmondta, lehet, hogy az első fiúunoka születése miatti öröm, mulatozás is közrejátszott a késlekedésben. Építőmester édesapja, Ferencz S. Imre számára a mesterség szeretete mellett az alkotás, a teremtés volt az elsődleges szempont – emlékezett vissza Ferenczes István.
Ő vezette Csíksomlyón a Kós Károly tervei alapján készült KALOT-ház építését, Bukarestben többek között a királyi palota építésénél is dolgozott. Majd a pálfalvi új templom megkezdett építését vette át, amelyet szinte elölről kellett kezdeni, a templom elkészült (1949 júliusában szentelte fel Márton Áron püspök), de a végére már elfogyott a pénz. „Apám, aki színjátszó is volt, és olvasó ember, színdarabot tanult be a házasemberekkel, és addig járták a környékbeli falvakat, amíg összegyűlt a pénz a bádogosmunkára. A falunak kultúrotthon is kellett, azt is ő tervezte, építette, 1958 januárjában avatták fel, de egy héttel előtte még nem volt színpad. Apám az egyetlen tehenünket kivezette az istállóból, eladta, abból a pénzből lett meg a színpad” – mesélte.
Pályát váltott, majd pofázott
Noha elemi és középiskolás korában is írt verseket, bevallása szerint inkább a természet, az erdő, a növények, a madarak, vadak érdekelték. Biológusnak készült az egyetemen, és azt is végezte el.
„Az egyetem utolsó éveiben rájöttem a rendkívül kiszolgáltatott és végzetes nemzetiségi sorsunkra, és éreztem valamit, hogy valamivel többet kellene tenni, mint biológusként dolgozni, növényt meghatározni, bogarat, lepkét gyűjteni. Kolozsváron akadtak barátok, Csíki László, Kenéz Ferenc, akik arra is felhívták a figyelmemet, hogy a mesterséget meg kell tanulni, így az egyetemi könyvtárban a biológia könyvek helyett a versesköteteket kezdtem olvasgatni” – emlékezett. A végső döntést édesapja 1967-ben bekövetkezett hirtelen halála adta meg. Az élet is segítette pályamódosítását, egy év tanítás után, amikor 1968-ban megalakult a megye és a Hargita napilap, újságíróként kezdett dolgozni, ami szerinte iskolának nagyon jó volt, de azt sem bánta meg, hogy 1975-ben eltávolították onnan. „A főszerkesztő, Albert Antal azt mondta, »értse meg, nem tudtam kiállni magáért, mert annyiszor megkértem, ne pofázzon, ne szidja a pártot a szerkesztőségben, a kocsmákban és otthon« – lehallgatták a telefonomat is. Utólag visszagondolva nagyon jót tett, borzalmas lett volna a napi sajtó taposómalmában élni, amikor örvendett az ember, hogy ha az igazat nem is, de a valót meg tudja írni” – vélekedett. Néhány éves szakirányítói munka után ismét újságíróként folytatta, a Falvak Dolgozó Népe munkatársaként bejárta Székelyföldet, élményeket szerzett, embereket ismert meg – ez a munka későbbi alkotásaiban, riportköteteiben is visszaköszönt.
A cenzúra szorításában
A rendszer rajta tartotta a szemét, első verseskötetéből 32 verset vágott ki a cenzúra. „Akkor úgy volt, hogy a cenzor minden oldalra rátette a pecsétet, nekem 32 versemre nem tette rá – ezért lett olyan vékony. Az mondták, pesszimizmust tükröztek – végül azoknak a verseknek nagy részét a következő kötetekbe sem raktam be” – elevenítette fel. 1987-ben a Megőszülsz, mint a fenyvesek című kötete már kész volt, amikor Egyed Péter, a szerkesztő felhívta telefonon, hogy a cenzor megint beszólt. „Péter bezárt a lakásába, és az volt a feladat, hogy az összes metafizikai jellegű, istennel, kereszttel, túlvilággal kapcsolatos részt ki kell gyomlálni. Én nem akartam, aztán Péter meggyőzött, és végül néhány vers még jobb is lett” – emlékezett.
Egy hosszú versét – Hó hull örök vadászmezőkre volt az eredeti címe – szintén a cenzúra miatt Indián tél címmel közölte le Székely János, erről telefonon egyeztettek. „Abban az időben elég sűrűn hívattak a Szekuritátéra, be akartak szervezni. Egyszer rám kérdezett a magyarul tökéletesen beszélő vallatótiszt, hogy miért kellett a vers címét megváltoztatni? A telefonból tudhatta” – mesélte. Ezt a verset akkor a temesvári magyar középiskolások Toró T. Tibor osztályfőnök irányításával betanulták, nagy sikerrel előadták, utána botrány lett, Torót menesztették a tanügyből. „Meghívtak a Temesvári Magyar Napokra, ahol az egykori diákok ismét előadták a verset, és azt mondták, hogy életük meghatározó élménye volt. Mindig az volt az elvem, hogy nem kell minden áron verset írni, csak akkor, amikor az embert nagyon égeti, és valami nagy tétje van. Voltak nekem két-három éves hallgatásaim, után aztán jöttek nagy felszabadult dolgok, Az utolsó kenyér vagy a Ki virággal megveretett című kötetek” – elevenítette fel.
Vers egy Trabanton
Az 1989-es változások előtt egy évvel írta A diktatúra közhelyei című versét, amely, mint mondta, nem is volt teljesen kész, de több példányba legépelte, és odaadta néhány embernek, akik kézről kézre adták. „December 22-én délben, amikor elrepült a diktátor, egy csomag gyertyával lementem a főtérre, meggyújtottam néhányat. Kezdtek jönni az emberek, megjelent egy lyukas zászlóval egy Trabant, feltettek a tetejére, és valaki a kezembe nyomta a vers kézzel írt változatát, hogy olvassam fel. A tömeg kiabálta, hogy még egyszer, a megyeháza balkonjáról is elhangzott még háromszor. A mai eszemmel is újból felmennék arra a balkonra, és újból elmondanám a verset” – mesélte. Illúziói január 3-ig tartottak, amikor a kezébe került néhány Hargita megyei román feljelentése, amiből aztán a Har-Kov botrány lett. „Vásárhelyen volt januárban az első országos RMDSZ-tanácskozás, ahol először mondtam ki, hogy jövőnket csak Székelyföld autonómiájával lehet biztosítani. Az első szünetben a galléromat rángatták, hogy mit akarok a Magyar Autonóm Tartománnyal, itt a román demokráciában minden megoldódik. Mondtam, fiúk, nem lesz megoldva” – elevenítette fel. Egy ideig a művelődési felügyelőség főtanácsosaként dolgozott, a politikában nem akart részt venni, parlamenti jelöltséget sem vállalt.
A Székelyföld alapítója
Néhány szabadúszóként eltöltött év után a megyei tanácshoz került elnöki tanácsadóként – ekkor merült fel egy székelyföldi kulturális folyóirat létrehozásának igénye. „Arra a meggyőződésre jutottam, hogy kell egy periodika, ami rólunk szól, és minket mutat fel a világ felé az itt élő alkotók által. Így született meg a havilap ötlete, sokat töprengtünk róla György Attilával és Molnár Vilmossal. Az akkori megyei vezetés megértette, támogatott, és kezdtük gyűjteni az anyagot, Székelyföld lett a folyóirat neve. Néhány emberen és rajtunk kívül, akik bíztunk benne, rengeteg ellendrukker volt. Azt mondták, még egy évig sem fog működni – idén már húsz éves, ami egy folyóirat esetében már nagykorúságnak számít. Az egyik magyarországi testvérlap azt írta a Székelyföldről, hogy egy jól kitalált lap, valószínűleg azért, mert nem csak irodalmi lap, kulturális folyóirat, interjút, történelmet, szociológiát, néprajzot, színházművészetet, zenét is tartalmaz” – ismertette.
Ferenczes István alapításától 2010-ig, nyugdíjazásáig volt a Székelyföld folyóirat főszerkesztője, amelynek létrehozását élete egyik legnagyobb megvalósításának tartja.
Az Ergéziek nyomában
Élete egyik nagy szerencséjének tartja a Tudor Arghezi költő székely édesanyjával, Ergézi Rozáliával kapcsolatos kutatás eredményét. Kovács Attila / liget.ro
2017. december 8.
SZKT-ülés Marosvásárhelyen: így készül az RMDSZ a centenáriumi évre
Kelemen Hunor szerint 2018 az igazságosság éve kell, hogy legyen az erdélyi magyarság számára. Az RMDSZ elnöke Szövetségi Képviselők Tanácsának (SZKT) csütörtöki marosvásárhelyi ülésén elmondta: az RMDSZ az Ezer év Erdélyben, száz év Romániában című programsorozattal készül az Erdély és Románia egyesülését kimondó 1918-as gyulafehérvári nagygyűlés centenáriumi évére.
„Legyen 2018 az igazságosság éve!” – jelentette ki csütörtökön Marosvásárhelyen Kelemen Hunor a Szövetségi Képviselők Tanácsának (SZKT) ülésén tartott politikai beszámolójában. A szövetségi elnök elmondta: az RMDSZ az Ezer év Erdélyben, száz év Romániában című programsorozattal készül az Erdély és Románia egyesülését kimondó 1918-as gyulafehérvári nagygyűlés centenáriumi évére.
Hozzátette: azt szeretnék felmutatni, hogy az erdélyi magyarság Románia értékteremtő közössége, és ekként szeretne megmaradni. „Ehhez a gyulafehérvári ígéretek betartásán keresztül vezet az út” – jelentette ki Kelemen Hunor. Szerinte az igazságosság évének kinyilvánítására az 1848-as forradalom és szabadságharc 170. évfordulója és Mátyás király trónra lépésének 560. évfordulója teremt alkalmat. Antal Erika / maszol.ro
Kelemen Hunor szerint 2018 az igazságosság éve kell, hogy legyen az erdélyi magyarság számára. Az RMDSZ elnöke Szövetségi Képviselők Tanácsának (SZKT) csütörtöki marosvásárhelyi ülésén elmondta: az RMDSZ az Ezer év Erdélyben, száz év Romániában című programsorozattal készül az Erdély és Románia egyesülését kimondó 1918-as gyulafehérvári nagygyűlés centenáriumi évére.
„Legyen 2018 az igazságosság éve!” – jelentette ki csütörtökön Marosvásárhelyen Kelemen Hunor a Szövetségi Képviselők Tanácsának (SZKT) ülésén tartott politikai beszámolójában. A szövetségi elnök elmondta: az RMDSZ az Ezer év Erdélyben, száz év Romániában című programsorozattal készül az Erdély és Románia egyesülését kimondó 1918-as gyulafehérvári nagygyűlés centenáriumi évére.
Hozzátette: azt szeretnék felmutatni, hogy az erdélyi magyarság Románia értékteremtő közössége, és ekként szeretne megmaradni. „Ehhez a gyulafehérvári ígéretek betartásán keresztül vezet az út” – jelentette ki Kelemen Hunor. Szerinte az igazságosság évének kinyilvánítására az 1848-as forradalom és szabadságharc 170. évfordulója és Mátyás király trónra lépésének 560. évfordulója teremt alkalmat. Antal Erika / maszol.ro
2017. december 8.
SZKT: 2018 az erdélyi magyar büszkeség éve is lesz
A centntenáriumra való készülés volt az RMDSZ pénteki, marosvásárhelyi SZKT-jának egyik központi témája. Kelemen Hunor politikai beszámolójában elmondta: megtapasztaltuk, hogy a múlton nem tudunk változtatni, száz év sem volt elég, hogy túllépjünk azon, ami elválaszt bennünket, de talán sikerül a bizalmi szintet olyannyira megemelni, hogy képesek legyünk a közös jövő építésére. A szövetségi elnök szerint 2018-ban be akarják mutatni, mit várnak el a román társadalomtól, de ugyanakkor a közösségépítés is rendkívül fontos lesz a következő esztendőben. Ez Kelemen szerint legalább annyira fontos feladat kell legyen mindig, mint a politikai képviselet.
2018 kapcsán elmondta: többek közt ebben az évben van az 1848-as szabadságharc 170. évfordulója, illetve az igazságos Mátyás király 570. születésnapja, legyen hát 2018 az igazságosság éve minden tekintetben! – kívánta.
Porcsalmi Bálint szerint 2018 sok veszélyt, de nagy lehetőséget is hordoz magában. „Nehéz és kemény év lesz, az, amit most mutatunk, hosszú távra meghatározza megítélésünket, és a román-magyar viszonyt is. A tét legalább akkora, mint választásokkor” – mondta az ügyvezető elnök.
2018 nemcsak a centenárium, hanem az erdélyi magyar büszkeség éve is lesz: el kell mondanunk, kik vagyunk, mit akarunk, és melyek az erősségeink – mondta Porcsalmi, aki szerint ebben az évben saját közösségéhez, a román közvéleményhez, és a nemzetközi döntéshozókhoz is kell szólnia az RMDSZ-nek.
Az RMDSZ centenáriumi bizottsága által összeállított elképzeléseket is bemutatta, eszerint készül erdélyi magyar arcképcsarnok, bemutatják az elmúlt 100 év fontos képzőművészeti alkotásait, kronológia készül a száz évből, dokumentumfilmeket készítenek és mutatnak be, hat városos előadássorozatot szerveznek, három tudományos konferenciára kerül sor nemzetközi meghívottakkal, és összeállítják az erdélyi magyar intézmények online elérhető kataszterét is. A román közvélemény számára magyarság-kampányt terveznek, amelynek lesz egy informatív, tájékoztató jellegű része, másfelől egy provokatívabb, vicces, sztereotípiákat kiforgató kampánya is. Az ügyvezető elnök szerint ebben az évben a nemzetközi kommunikáció is felértékelődik, hiszen fel kell hívni a figyelmet, és ellensúlyozni kell a magyar közösséget és az RMDSZ-t lejárató kampányt. Ennek érdekében a céljuk egy olyan állandó angol és német nyelvű szolgáltatás elindítása, amellyel közvetlenül el tudják érni a külföldi médiát és döntéshozókat. Transindex.ro
A centntenáriumra való készülés volt az RMDSZ pénteki, marosvásárhelyi SZKT-jának egyik központi témája. Kelemen Hunor politikai beszámolójában elmondta: megtapasztaltuk, hogy a múlton nem tudunk változtatni, száz év sem volt elég, hogy túllépjünk azon, ami elválaszt bennünket, de talán sikerül a bizalmi szintet olyannyira megemelni, hogy képesek legyünk a közös jövő építésére. A szövetségi elnök szerint 2018-ban be akarják mutatni, mit várnak el a román társadalomtól, de ugyanakkor a közösségépítés is rendkívül fontos lesz a következő esztendőben. Ez Kelemen szerint legalább annyira fontos feladat kell legyen mindig, mint a politikai képviselet.
2018 kapcsán elmondta: többek közt ebben az évben van az 1848-as szabadságharc 170. évfordulója, illetve az igazságos Mátyás király 570. születésnapja, legyen hát 2018 az igazságosság éve minden tekintetben! – kívánta.
Porcsalmi Bálint szerint 2018 sok veszélyt, de nagy lehetőséget is hordoz magában. „Nehéz és kemény év lesz, az, amit most mutatunk, hosszú távra meghatározza megítélésünket, és a román-magyar viszonyt is. A tét legalább akkora, mint választásokkor” – mondta az ügyvezető elnök.
2018 nemcsak a centenárium, hanem az erdélyi magyar büszkeség éve is lesz: el kell mondanunk, kik vagyunk, mit akarunk, és melyek az erősségeink – mondta Porcsalmi, aki szerint ebben az évben saját közösségéhez, a román közvéleményhez, és a nemzetközi döntéshozókhoz is kell szólnia az RMDSZ-nek.
Az RMDSZ centenáriumi bizottsága által összeállított elképzeléseket is bemutatta, eszerint készül erdélyi magyar arcképcsarnok, bemutatják az elmúlt 100 év fontos képzőművészeti alkotásait, kronológia készül a száz évből, dokumentumfilmeket készítenek és mutatnak be, hat városos előadássorozatot szerveznek, három tudományos konferenciára kerül sor nemzetközi meghívottakkal, és összeállítják az erdélyi magyar intézmények online elérhető kataszterét is. A román közvélemény számára magyarság-kampányt terveznek, amelynek lesz egy informatív, tájékoztató jellegű része, másfelől egy provokatívabb, vicces, sztereotípiákat kiforgató kampánya is. Az ügyvezető elnök szerint ebben az évben a nemzetközi kommunikáció is felértékelődik, hiszen fel kell hívni a figyelmet, és ellensúlyozni kell a magyar közösséget és az RMDSZ-t lejárató kampányt. Ennek érdekében a céljuk egy olyan állandó angol és német nyelvű szolgáltatás elindítása, amellyel közvetlenül el tudják érni a külföldi médiát és döntéshozókat. Transindex.ro
2017. december 8.
100 év karácsony. 20. századi kolozsvári kép-történetekből nyílik kiállítás
Októberben privát képeket és hozzájuk kapcsolódó történeteket gyűjtöttek, most 100 év karácsony címmel ezekből nyitnak kiállítás december 12-én, a Sapientia EMTE Tordai úti épületében. Az eseményt az Erdélyi Audiovizuális Archívum szervezi a Sapientia EMTE-vel, a Korzo Egyesülettel és az Erdélyi Krónikával partnerségben. „A karácsonyfa állítás a 19. század második felében terjedt el szélesebb körben a városlakók körében, akárcsak a fotográfia. A fotográfia azonban csak a 20. század elején vált a családi otthonok részévé. Ettől kezdődően a családi együttlétet mindenki a maga módján képbe zárt fénnyel – tehát fényképen – örökítette meg. Míg a karácsonyi ünneplés koreográfiája erőteljesen a hagyományokra épül, és többé-kevésbé változatlan forgatókönyv szerint ünnepeljük, addig a fotográfia az újítások médiuma, amelyiknek technológiája és a fényképezés szokása számos fordulatot vett a 20. század során. Emellett a családokat, a mindennapi életet sem kímélte az idő: a nagy történelem ott bujkál minden 20. századi élettörténetben, sőt olykor nagy történelmi fordulatokra épp a karácsonyi időszakban került sor” – írják a szervezők a kiállítást beharangozó közleményükben. A privát fotókat egybegyűjtő kiállítás kolozsvári történetekből építi fel a város 20. századi idővonalát, amely ugyan töredékes, de annál személyesebb. A képek adományozói ugyanis a fotó és a család történetét is megosztották a szervezőkkel. A karácsonyi képek sorozatában az ünnep ismétlődő kellékei, díszei a ciklikus időtapasztalatot jelenítik meg, míg a háttérben megfigyelhető tárgyi világ és a képleírásokban bemutatott emberi sorsok, életutak az idő kérlelhetetlen linearitásával szembesítenek. A kiállítás képei és történetei egy utazásra hívnak a város nyilvános és intim tereiben, a személyes emlékeken keresztül a város közös emlékezetében.
Megnyitó: 2017. december 12., 18. 00 óra Helyszín: Sapientia EMTE, Tordai út 4. sz., B épület, I. emelet. Látogatható: 2017. december 12. és 2018. január 10. között. Transindex.ro
Októberben privát képeket és hozzájuk kapcsolódó történeteket gyűjtöttek, most 100 év karácsony címmel ezekből nyitnak kiállítás december 12-én, a Sapientia EMTE Tordai úti épületében. Az eseményt az Erdélyi Audiovizuális Archívum szervezi a Sapientia EMTE-vel, a Korzo Egyesülettel és az Erdélyi Krónikával partnerségben. „A karácsonyfa állítás a 19. század második felében terjedt el szélesebb körben a városlakók körében, akárcsak a fotográfia. A fotográfia azonban csak a 20. század elején vált a családi otthonok részévé. Ettől kezdődően a családi együttlétet mindenki a maga módján képbe zárt fénnyel – tehát fényképen – örökítette meg. Míg a karácsonyi ünneplés koreográfiája erőteljesen a hagyományokra épül, és többé-kevésbé változatlan forgatókönyv szerint ünnepeljük, addig a fotográfia az újítások médiuma, amelyiknek technológiája és a fényképezés szokása számos fordulatot vett a 20. század során. Emellett a családokat, a mindennapi életet sem kímélte az idő: a nagy történelem ott bujkál minden 20. századi élettörténetben, sőt olykor nagy történelmi fordulatokra épp a karácsonyi időszakban került sor” – írják a szervezők a kiállítást beharangozó közleményükben. A privát fotókat egybegyűjtő kiállítás kolozsvári történetekből építi fel a város 20. századi idővonalát, amely ugyan töredékes, de annál személyesebb. A képek adományozói ugyanis a fotó és a család történetét is megosztották a szervezőkkel. A karácsonyi képek sorozatában az ünnep ismétlődő kellékei, díszei a ciklikus időtapasztalatot jelenítik meg, míg a háttérben megfigyelhető tárgyi világ és a képleírásokban bemutatott emberi sorsok, életutak az idő kérlelhetetlen linearitásával szembesítenek. A kiállítás képei és történetei egy utazásra hívnak a város nyilvános és intim tereiben, a személyes emlékeken keresztül a város közös emlékezetében.
Megnyitó: 2017. december 12., 18. 00 óra Helyszín: Sapientia EMTE, Tordai út 4. sz., B épület, I. emelet. Látogatható: 2017. december 12. és 2018. január 10. között. Transindex.ro
2017. december 8.
Tisztelgés az 500 éves reformáció előtt Nagyváradon
A reformáció 500. évében könyvbemutatóval egybekötött emléktábla-avatást tartottak a Partiumi Keresztény Egyetemen, december 7-én. A rendezvény első felében reformációi emlékülésre került sor az egyetemi székházként szolgáló nagyváradi református palota ezúttal szűkösnek bizonyult Bartók-termében.
Köszöntést Török Sándor egyházkerületi presbiteri főjegyző, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Bihar megyei elnöke mondott. Megnyitóbeszédében Pálfi József teológiaprofesszor, a PKE rektora a reformáció sokrétű hatását és „gazdagságát” méltatva kitért annak régióbeli meggyökeresedésére, majd 1557-es nagyváradi „győzelmére”.
Hermán M. János teológiaprofesszor, egyháztörténész Tőkés László EP-képviselőnek, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület korábbi püspökének erre az alkalomra kiadott, Kálvin és a kálvinizmus Erdélyben című kötetét mutatta be, főként az 1980-as évek elején írott traktátus létrejöttének körülményeit, a korabeli viszonyokat és a szerző bátorságát ecsetelve. Méltatta az először németül, egy egyházi lapban, majd pedig egy magyarországi teológiai szemlében megjelent, szűk körben ismert dolgozatot, amely áttörte az ateista-kommunista diktatúra falait.
A kis kötet szerkesztője, Bereczki András nyugalmazott paptamási lelkipásztor örömét fejezte ki, hogy Tőkés László egyháztörténeti írása végre könyv formájában is megjelent azt követően, hogy egy részletét már közzétette az általa éveken át szerkesztett Királyhágómelléki Református Kalendáriumban. Megosztotta a hallgatósággal jelent értékelő, jövőt fürkésző gondolatait is, egyházi, oktatási, ifjúsággondozási vonatkozásban.
Vitéz Ferenc debreceni író, szerkesztő, egyetemi oktató egyebek mellett így méltatta a szerzőt és művét: „A tömörség és lényegre törő fogalmazás mellett szövege adatokban gazdag, informatív, egyszerre élményszerű és szakszerű – s a számos adat ellenére egyéni hangnemben született a dolgozat. Tehát a szó legnemesebb értelmében vett tudományos publicisztikának tekinthető e kis könyv. Az írott retorikai remekmű az élőbeszéd erejével hat, és a reformkori retorikai hagyományokat ugyanúgy követi, mint az értekező röpirat-irodalom tradícióját. Az etikai alapokból táguló szellemi perspektíva mellett a történelmi és művelődéstörténeti, az ideológiai és teológiai, egyháztörténeti és filozófiai, illetve filozofikus társadalomtörténeti kontextus adja meg azt a finom keretet, amelybe mondanivalóját, üzenetét helyezi a szerző.”
Tőkés László elsősorban a szerzői intenciókra rávilágítva mondotta, hogy traktátusa (újra)közlésével a félezer éves reformációnak kívánt adózni, majd egyéb teológiai vonatkozású munkáiról, írásairól, terveiről is szólt. Sajnos a politikai és közéleti szerepvállalásai okán kénytelen-kelletlen háttérbe szorult a studírozás iránti igénye, noha ez mindvégig munkált benne az évek során – vallotta be a püspök. Különösképpen a reformátoroknak a mindenkori hatalomhoz való viszonyulása, egyén–közösség–főség viszonyrendszere áll a tudományos érdeklődése homlokterében. Záró gondolatként a reformáció egyik nagy jótéteményét domborította ki, mégpedig annak nemzetformáló, a nemzeti öntudatosodást és megmaradást, valamint a magyar nyelv és kultúra fejlődését elősegítő szerepét.
A könyvbemutatót követően a palota belső udvarában, az ún. partiumi panteonban leleplezték a reformációi jubileumi emléktáblát, Kurucz Imre berettyóújfalui szobrászművész alkotását, amely a Kálvin János születésének 500. és halálának 450. évfordulóján felavatott emlékjel mellé került. Avatóbeszédében Vitéz Ferenc, a Debreceni Református Hittudományi Egyetem oktatója a reformáció és az alkotóművészet gyümölcsöző kapcsolatáról is szólt, majd a szobrász személye és munkássága jó ismerőjeként méltatta az új emlékjelet, elmondva: ugyanezen a helyen, „ebben az egyszerre emberi és szakrális udvarban” látható Kurucz Imrének műve Kazinczy Ferencről, van itt Trianon-emléktáblája, Liszt-, Kodály- és Erkel-domborműve. A méltató az emléktábla figurális része, azaz a wittenbergi vártemplom és Luther Márton ábrázolása kapcsán elmondta: „Két jellemző megoldásra hívnám fel csak a figyelmet: a vártemplom tornyára, illetve Luther tekintetére. Az első reformátor szeme egyszerre kritikus, bölcs, és szinte a prófétai küldetéssel egybehangzó kételkedést legyőző, törhetetlen hitet sugározza. A templom és a torony pedig a hit erős bástyája, míg szimbolikus elem is: összeköti az eget a földdel. Lutherrel indult el az a folyamat, mely során a templom földi trón helyett ismét az égi trónus helye lehetett.”
A portrédomborműves emléktáblát Tőkés László, a Pro Universitate Partium Alapítvány elnöke és Pálfi József rektor leplezték le. A Partiumi Keresztény Egyetem kórusa mindkét helyszínen énekszóval szolgált, mégpedig zeneszakos hallgatók vezényletével. tokeslaszlo.eu/cikk
A reformáció 500. évében könyvbemutatóval egybekötött emléktábla-avatást tartottak a Partiumi Keresztény Egyetemen, december 7-én. A rendezvény első felében reformációi emlékülésre került sor az egyetemi székházként szolgáló nagyváradi református palota ezúttal szűkösnek bizonyult Bartók-termében.
Köszöntést Török Sándor egyházkerületi presbiteri főjegyző, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Bihar megyei elnöke mondott. Megnyitóbeszédében Pálfi József teológiaprofesszor, a PKE rektora a reformáció sokrétű hatását és „gazdagságát” méltatva kitért annak régióbeli meggyökeresedésére, majd 1557-es nagyváradi „győzelmére”.
Hermán M. János teológiaprofesszor, egyháztörténész Tőkés László EP-képviselőnek, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület korábbi püspökének erre az alkalomra kiadott, Kálvin és a kálvinizmus Erdélyben című kötetét mutatta be, főként az 1980-as évek elején írott traktátus létrejöttének körülményeit, a korabeli viszonyokat és a szerző bátorságát ecsetelve. Méltatta az először németül, egy egyházi lapban, majd pedig egy magyarországi teológiai szemlében megjelent, szűk körben ismert dolgozatot, amely áttörte az ateista-kommunista diktatúra falait.
A kis kötet szerkesztője, Bereczki András nyugalmazott paptamási lelkipásztor örömét fejezte ki, hogy Tőkés László egyháztörténeti írása végre könyv formájában is megjelent azt követően, hogy egy részletét már közzétette az általa éveken át szerkesztett Királyhágómelléki Református Kalendáriumban. Megosztotta a hallgatósággal jelent értékelő, jövőt fürkésző gondolatait is, egyházi, oktatási, ifjúsággondozási vonatkozásban.
Vitéz Ferenc debreceni író, szerkesztő, egyetemi oktató egyebek mellett így méltatta a szerzőt és művét: „A tömörség és lényegre törő fogalmazás mellett szövege adatokban gazdag, informatív, egyszerre élményszerű és szakszerű – s a számos adat ellenére egyéni hangnemben született a dolgozat. Tehát a szó legnemesebb értelmében vett tudományos publicisztikának tekinthető e kis könyv. Az írott retorikai remekmű az élőbeszéd erejével hat, és a reformkori retorikai hagyományokat ugyanúgy követi, mint az értekező röpirat-irodalom tradícióját. Az etikai alapokból táguló szellemi perspektíva mellett a történelmi és művelődéstörténeti, az ideológiai és teológiai, egyháztörténeti és filozófiai, illetve filozofikus társadalomtörténeti kontextus adja meg azt a finom keretet, amelybe mondanivalóját, üzenetét helyezi a szerző.”
Tőkés László elsősorban a szerzői intenciókra rávilágítva mondotta, hogy traktátusa (újra)közlésével a félezer éves reformációnak kívánt adózni, majd egyéb teológiai vonatkozású munkáiról, írásairól, terveiről is szólt. Sajnos a politikai és közéleti szerepvállalásai okán kénytelen-kelletlen háttérbe szorult a studírozás iránti igénye, noha ez mindvégig munkált benne az évek során – vallotta be a püspök. Különösképpen a reformátoroknak a mindenkori hatalomhoz való viszonyulása, egyén–közösség–főség viszonyrendszere áll a tudományos érdeklődése homlokterében. Záró gondolatként a reformáció egyik nagy jótéteményét domborította ki, mégpedig annak nemzetformáló, a nemzeti öntudatosodást és megmaradást, valamint a magyar nyelv és kultúra fejlődését elősegítő szerepét.
A könyvbemutatót követően a palota belső udvarában, az ún. partiumi panteonban leleplezték a reformációi jubileumi emléktáblát, Kurucz Imre berettyóújfalui szobrászművész alkotását, amely a Kálvin János születésének 500. és halálának 450. évfordulóján felavatott emlékjel mellé került. Avatóbeszédében Vitéz Ferenc, a Debreceni Református Hittudományi Egyetem oktatója a reformáció és az alkotóművészet gyümölcsöző kapcsolatáról is szólt, majd a szobrász személye és munkássága jó ismerőjeként méltatta az új emlékjelet, elmondva: ugyanezen a helyen, „ebben az egyszerre emberi és szakrális udvarban” látható Kurucz Imrének műve Kazinczy Ferencről, van itt Trianon-emléktáblája, Liszt-, Kodály- és Erkel-domborműve. A méltató az emléktábla figurális része, azaz a wittenbergi vártemplom és Luther Márton ábrázolása kapcsán elmondta: „Két jellemző megoldásra hívnám fel csak a figyelmet: a vártemplom tornyára, illetve Luther tekintetére. Az első reformátor szeme egyszerre kritikus, bölcs, és szinte a prófétai küldetéssel egybehangzó kételkedést legyőző, törhetetlen hitet sugározza. A templom és a torony pedig a hit erős bástyája, míg szimbolikus elem is: összeköti az eget a földdel. Lutherrel indult el az a folyamat, mely során a templom földi trón helyett ismét az égi trónus helye lehetett.”
A portrédomborműves emléktáblát Tőkés László, a Pro Universitate Partium Alapítvány elnöke és Pálfi József rektor leplezték le. A Partiumi Keresztény Egyetem kórusa mindkét helyszínen énekszóval szolgált, mégpedig zeneszakos hallgatók vezényletével. tokeslaszlo.eu/cikk
2017. december 8.
Szilágyi Péter: tízszeresére nőtt a nemzetpolitikára fordított összeg
Az elmúlt években több mint tízszeresére nőtt a nemzetpolitikára fordított összeg: míg 2009-ben csupán 9,1 milliárdot, az idén és jövőre – beleértve a gazdaságfejlesztésre fordított forrásokat is – már 100-100 milliárd forintot fordítanak a nemzetpolitikai célok megvalósítására – közölte a Miniszterelnökség nemzetpolitikai helyettes államtitkára pénteken Hajdúszoboszlón.
Szilágyi Péter a Rákóczi Szövetség hajdúszoboszlói találkozóján – amelyen százhúsz felvidéki, kárpátaljai, erdélyi, partiumi és anyaországi iskolaigazgató, intézményvezető és vezető tanár vesz részt – elmondta: 2018. január elsejétől a külhoni magyarok részére is elérhetővé teszik az anyasági támogatást és a babakötvényt.
Előbbi juttatás összege 64 125 forint – ikrek esetén 85 500 forint –, a babakötvény összege jelenleg 42 500 forint – ismertette Szilágyi Péter. Jelezte: megvalósult az a fontos nemzetpolitikai törekvés, hogy 2018-ig letegye az esküt az egymilliomodik külhoni magyar állampolgár.
Szilágyi Péter hozzátette: a Szülőföldön magyarul program keretében az elmúlt hét évben mintegy 38 milliárd forint oktatási-nevelési támogatást nyújtottak az óvodai és közoktatásban résztvevő gyerekeknek, a támogatásból évente 230-250 ezer gyerek részesült.
Kiemelte a Kárpát-medencei óvodafejlesztési programot, amelynek 2016-tól 2018-ig tartó első ütemében 17,1 millió forintból 76 új óvoda és bölcsőde épül fel és több mint 200 kétszáz intézmény megújul.
A program második ütemében 21,5 milliárdos forrásból 77 új óvodát és bölcsődét építenek fel, és 217 intézmény újul meg – fűzte hozzá.
Szilágyi Péter felvázolta, hogy a gazdasági kiszámíthatóság miként befolyásolja az otthonmaradási szándékot a külhoni magyarok körében. Egy felmérés szerint a családi vállalkozások 76 százaléka, a fiatal vállalkozók 60 százaléka, míg a jövedelemmel még nem rendelkező külhoni diákoknak csupán 25 százaléka mondta, hogy nem települne át szülőföldjéről, de még csak el sem gondolkodott ezen.
Hozzátette: 2015-től, a külhoni magyar szakképzés éve program meghirdetésétől 888 millió forinttal 110 felszerelt tanműhely és tangazdaság létrejöttét támogatták, 2016-ban, a külhoni magyar fiatal vállalkozók évében pedig 600 millió forinttal 117 fiatal vállalkozót támogattak. Az idei esztendő a külhoni magyar családi vállalkozások éve, a számukra kiírt pályázat keretösszege 600 millió forint.
Szilágyi Péter rámutatott: a 2016-ban indult gazdaságfejlesztési stratégia keretében – a Külgazdasági és Külügyminisztérium koordinálásával – többmilliárdos fejlesztések kezdődtek a Felvidéken, Kárpátalján, Erdélyben, a Vajdaságban, Horvátországban és Muravidéken.
A nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár előadásában részletesen szólt a Kárpát-medencei magyar közösségek identitásának erősítését segítő kulturális és oktatási programokról, a magyar diaszpóra-közösségek megerősítését szolgáló törekvésekről, külön kiemelve a Rákóczi Szövetség tevékenységét, amely – a nemzetpolitikáért felelős államtitkárság megbízásából – ezer diaszpórában élő 10 és 29 év közötti magyar fiatal számára hirdet pályázatot magyarországi tanulmányúton való részvételre.
Szilágyi Péter fontos célnak nevezte, hogy ezek a fiatalok megismerkedjenek a Kárpát-medencével, ahonnan őseik származnak, ezért Budapest és a vidéki Magyarország mellett egy-egy határon túli magyar régióba is elviszik majd őket.
A helyettes államtitkár ismertette a kárpátaljai szociális programcsomag elemeit is, benne a gyermekétkeztetési programot, illetve az oktatási, az egészségügyi, a média és művészeti dolgozók, illetve az egyházi személyek támogatását szolgáló programokat.
Halzl József, a Rákóczi Szövetség elnöke kiemelte: szervezetük a megalakulása óta különös figyelmet fordít az ifjúságra, mert a külhoni magyarság sorsa jelentős mértékben attól is függ, hogy a fiatalok vállalják-e az idősek identitását.
Örömmel nyugtázta, hogy egyre nő ifjúsági szervezeteik száma, a fiataloknak rendszeresen szerveznek táborokat Magyarországon az óvodás korúaktól az egyetemistákig.
Halzl József utalt arra, hogy szövetségük az elmúlt 12 évben a Kárpát-medence egész területén több mint 270 középiskolában hozta létre ifjúsági szervezeteit, együttműködve a helyi tanárokkal és diákokkal.
A vasárnapig tartó hajdúszoboszlói találkozónak az a célja, hogy a Rákóczi Szövetség Kárpát-medencei középiskolai tevékenységeit hatékonyabbá, összehangoltabbá és eredményesebbé tegye, illetve a középiskolai szervezetek vezetőinek emberi és szakmai együttműködését erősítse – jelezte az elnök. (MTI)
Az elmúlt években több mint tízszeresére nőtt a nemzetpolitikára fordított összeg: míg 2009-ben csupán 9,1 milliárdot, az idén és jövőre – beleértve a gazdaságfejlesztésre fordított forrásokat is – már 100-100 milliárd forintot fordítanak a nemzetpolitikai célok megvalósítására – közölte a Miniszterelnökség nemzetpolitikai helyettes államtitkára pénteken Hajdúszoboszlón.
Szilágyi Péter a Rákóczi Szövetség hajdúszoboszlói találkozóján – amelyen százhúsz felvidéki, kárpátaljai, erdélyi, partiumi és anyaországi iskolaigazgató, intézményvezető és vezető tanár vesz részt – elmondta: 2018. január elsejétől a külhoni magyarok részére is elérhetővé teszik az anyasági támogatást és a babakötvényt.
Előbbi juttatás összege 64 125 forint – ikrek esetén 85 500 forint –, a babakötvény összege jelenleg 42 500 forint – ismertette Szilágyi Péter. Jelezte: megvalósult az a fontos nemzetpolitikai törekvés, hogy 2018-ig letegye az esküt az egymilliomodik külhoni magyar állampolgár.
Szilágyi Péter hozzátette: a Szülőföldön magyarul program keretében az elmúlt hét évben mintegy 38 milliárd forint oktatási-nevelési támogatást nyújtottak az óvodai és közoktatásban résztvevő gyerekeknek, a támogatásból évente 230-250 ezer gyerek részesült.
Kiemelte a Kárpát-medencei óvodafejlesztési programot, amelynek 2016-tól 2018-ig tartó első ütemében 17,1 millió forintból 76 új óvoda és bölcsőde épül fel és több mint 200 kétszáz intézmény megújul.
A program második ütemében 21,5 milliárdos forrásból 77 új óvodát és bölcsődét építenek fel, és 217 intézmény újul meg – fűzte hozzá.
Szilágyi Péter felvázolta, hogy a gazdasági kiszámíthatóság miként befolyásolja az otthonmaradási szándékot a külhoni magyarok körében. Egy felmérés szerint a családi vállalkozások 76 százaléka, a fiatal vállalkozók 60 százaléka, míg a jövedelemmel még nem rendelkező külhoni diákoknak csupán 25 százaléka mondta, hogy nem települne át szülőföldjéről, de még csak el sem gondolkodott ezen.
Hozzátette: 2015-től, a külhoni magyar szakképzés éve program meghirdetésétől 888 millió forinttal 110 felszerelt tanműhely és tangazdaság létrejöttét támogatták, 2016-ban, a külhoni magyar fiatal vállalkozók évében pedig 600 millió forinttal 117 fiatal vállalkozót támogattak. Az idei esztendő a külhoni magyar családi vállalkozások éve, a számukra kiírt pályázat keretösszege 600 millió forint.
Szilágyi Péter rámutatott: a 2016-ban indult gazdaságfejlesztési stratégia keretében – a Külgazdasági és Külügyminisztérium koordinálásával – többmilliárdos fejlesztések kezdődtek a Felvidéken, Kárpátalján, Erdélyben, a Vajdaságban, Horvátországban és Muravidéken.
A nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár előadásában részletesen szólt a Kárpát-medencei magyar közösségek identitásának erősítését segítő kulturális és oktatási programokról, a magyar diaszpóra-közösségek megerősítését szolgáló törekvésekről, külön kiemelve a Rákóczi Szövetség tevékenységét, amely – a nemzetpolitikáért felelős államtitkárság megbízásából – ezer diaszpórában élő 10 és 29 év közötti magyar fiatal számára hirdet pályázatot magyarországi tanulmányúton való részvételre.
Szilágyi Péter fontos célnak nevezte, hogy ezek a fiatalok megismerkedjenek a Kárpát-medencével, ahonnan őseik származnak, ezért Budapest és a vidéki Magyarország mellett egy-egy határon túli magyar régióba is elviszik majd őket.
A helyettes államtitkár ismertette a kárpátaljai szociális programcsomag elemeit is, benne a gyermekétkeztetési programot, illetve az oktatási, az egészségügyi, a média és művészeti dolgozók, illetve az egyházi személyek támogatását szolgáló programokat.
Halzl József, a Rákóczi Szövetség elnöke kiemelte: szervezetük a megalakulása óta különös figyelmet fordít az ifjúságra, mert a külhoni magyarság sorsa jelentős mértékben attól is függ, hogy a fiatalok vállalják-e az idősek identitását.
Örömmel nyugtázta, hogy egyre nő ifjúsági szervezeteik száma, a fiataloknak rendszeresen szerveznek táborokat Magyarországon az óvodás korúaktól az egyetemistákig.
Halzl József utalt arra, hogy szövetségük az elmúlt 12 évben a Kárpát-medence egész területén több mint 270 középiskolában hozta létre ifjúsági szervezeteit, együttműködve a helyi tanárokkal és diákokkal.
A vasárnapig tartó hajdúszoboszlói találkozónak az a célja, hogy a Rákóczi Szövetség Kárpát-medencei középiskolai tevékenységeit hatékonyabbá, összehangoltabbá és eredményesebbé tegye, illetve a középiskolai szervezetek vezetőinek emberi és szakmai együttműködését erősítse – jelezte az elnök. (MTI)
2017. december 8.
Magyarország a román propaganda „második célpontja”
A KKI elemzése szerint Bukarest az orosz dezinformáció mellett a magyar aktivitást figyeli
Erősödik régiónkban az információs hadviselés, ami kedvezőtlenül érinti Magyarországot – írja a Külügyi és Külgazdasági Intézet vezető elemzője. A korábbi diplomata a romániai közvéleményben vizsgálta Magyarország megítélését, szerinte a kormányzati kommunikációban erélyesebben kellene fellépni. Közben Bukarest offenzívát indított: a kormány információs hadviselési intézetet hozott létre, ami kiemelten foglalkozik Magyarországgal.
Problémás szomszédként tartja számon Magyarországot Románia, egyebek mellett ez derül ki a Külgazdasági és Külügyi Intézet nemrég megjelent tanulmányából. Az állami kutatóintézet vezető elemzője, Barabás T. János szerint egyrészről idén is a szoros gazdasági kapcsolatok jellemzik a két ország kapcsolatát, ugyanakkor „egy sor nemzetpolitikai és egyéb ügy terheli viszonyainkat”, ami a román sajtóban hangsúlyosabban is szerepet kap. A kétoldalú kapcsolatok 2017-es alakulását feltáró elemzés külön kitér Magyarország megítélésére a román közvéleményben. Régiónkban ugyanis – írja Barabás – egyre inkább tapasztalható az információs hadviselés felfutása, ami a szerző által elemzett médiatartalmakból is kitűnik. – Ez kedvezőtlenül érintheti hazánkat, mert átláthatatlanabbá, manipulálhatóbbá teheti a kapcsolatainkat – figyelmeztet az elemző, aki szerint a magyar félnek bátrabban kellene megjelennie a román nyilvánosságban. Bár Barabás szerint a román média alapvetően kedvezőbben nyilatkozik rólunk, a részletes elemzésből kiderül, hogy továbbra is előfordulnak rosszindulatú csúsztatások Magyarországgal kapcsolatban a román sajtóban. Árulkodó továbbá Barabás szerint, hogy a médiaanyagok több mint 90 százalékát magyar vagy nyugati hírforrásból vették át, vagyis bár a román sajtó foglalkozik Magyarországgal, alig van budapesti tudósítójuk.
Az elemzés szerint gyakori az elfogultnak nem nevezhető, de kritikus anyag Magyarországról. Elemzése szerint a nehezményezett témák megjelenésének gyakorisága szerint első helyen a határátkelők zsúfoltsága áll, második helyre a nemzetközi botrányt kiváltó CEU-ügy került. De szintén népszerű téma a Magyarországgal szemben indított EU-eljárások, illetve a sporthuliganizmus, illetve a „magyar szélsőségesek”. – A magyar vonatkozású hírek 90 százaléka semleges, tárgyilagos, néhány pedig barátságos hangnemű – teszi hozzá.
A három vezető hírportálon összesen 212 cikk született hazánkról, ami meghaladja Románia többi szomszédjáról közölt hírek számát. – Ez annak a jele lehet, hogy a románok a régión belül fontos partnernek tartják Magyarországot, ami nem teljesen egyezik meg a román kormányzati kommunikációval – teszi hozzá. Megjegyzi ugyanakkor: fellelhető a román sajtóban az arra irányuló igyekezet, hogy egyes összefüggésekben, mint például a székelyföldi nyelvhasználati témákban vagy a sporthuliganizmus felemlegetésével rossz színben tüntessék fel hazánkat.
Barabás szerint Magyarország megítélése szempontjából szükséges lenne elmélyíteni az együttműködést a két ország között. – Mindez azt is jelzi, hogy további tennivalói vannak a magyar kormányzati kommunikációnak – szögezi le a szerző. Fontos lenne szerinte a román sajtóorgánumok tudósítói hálózatának erősítése Magyarországon, illetve az együttműködés az MTI és más, „mainstream” médiával. Szükségesnek véli továbbá az elemzés a román médiában megjelenő magyarságkép további javítását. – Az ugyanis inkább tárgyilagos és nem tükrözi a román politikai szféra gyakran kritikus, nacionalista magyarságpolitikáját – teszi hozzá.
Hogy mennyire lehet nacionalista a román politikai szféra, Barabás egy másik bekezdéséből derül ki. Korábban a magyar sajtóban is megjelent hír, miszerint idén áprilisban a román kormány információs hadviselési intézetet alapított. Az elemzés szerint a teljes nevén „Román Tudományos Akadémia Információs Hadviselést és a Stratégiai Kommunikációt Elemző Laboratórium”, vagyis a LARICS vizsgálatának középpontjában Oroszország mellett Magyarország áll. – Magyarország a második célpont – írja Barabás. A fő kihívást az orosz információs hadviselés jelenti, s az intézmény feladata nemcsak az elemzés és a védelemre vonatkozó javaslatok tétele, hanem a támadás, a „román érdekek aktív képviselete” is.
A kormányzati portál elemzéséből kiderül, hogy az információs hadviselés terén Bukarest valóban „aktív”, a KKI munkatársa konkrét magyarellenes tartalmakat is talált. – Románia elleni rágalmazással és információs támadással, románellenes lejáratási kampányok indításával vádolja Magyarországot – írja Barabás, az elemző példákkal is szolgál. Barabás szerint a román kormány szerint e célból „találtuk ki” a Tisza romániai szennyezésének ügyét, de a portálon „Orbán Viktor románellenes aknamunkájáról” is írnak. mno.hu
A KKI elemzése szerint Bukarest az orosz dezinformáció mellett a magyar aktivitást figyeli
Erősödik régiónkban az információs hadviselés, ami kedvezőtlenül érinti Magyarországot – írja a Külügyi és Külgazdasági Intézet vezető elemzője. A korábbi diplomata a romániai közvéleményben vizsgálta Magyarország megítélését, szerinte a kormányzati kommunikációban erélyesebben kellene fellépni. Közben Bukarest offenzívát indított: a kormány információs hadviselési intézetet hozott létre, ami kiemelten foglalkozik Magyarországgal.
Problémás szomszédként tartja számon Magyarországot Románia, egyebek mellett ez derül ki a Külgazdasági és Külügyi Intézet nemrég megjelent tanulmányából. Az állami kutatóintézet vezető elemzője, Barabás T. János szerint egyrészről idén is a szoros gazdasági kapcsolatok jellemzik a két ország kapcsolatát, ugyanakkor „egy sor nemzetpolitikai és egyéb ügy terheli viszonyainkat”, ami a román sajtóban hangsúlyosabban is szerepet kap. A kétoldalú kapcsolatok 2017-es alakulását feltáró elemzés külön kitér Magyarország megítélésére a román közvéleményben. Régiónkban ugyanis – írja Barabás – egyre inkább tapasztalható az információs hadviselés felfutása, ami a szerző által elemzett médiatartalmakból is kitűnik. – Ez kedvezőtlenül érintheti hazánkat, mert átláthatatlanabbá, manipulálhatóbbá teheti a kapcsolatainkat – figyelmeztet az elemző, aki szerint a magyar félnek bátrabban kellene megjelennie a román nyilvánosságban. Bár Barabás szerint a román média alapvetően kedvezőbben nyilatkozik rólunk, a részletes elemzésből kiderül, hogy továbbra is előfordulnak rosszindulatú csúsztatások Magyarországgal kapcsolatban a román sajtóban. Árulkodó továbbá Barabás szerint, hogy a médiaanyagok több mint 90 százalékát magyar vagy nyugati hírforrásból vették át, vagyis bár a román sajtó foglalkozik Magyarországgal, alig van budapesti tudósítójuk.
Az elemzés szerint gyakori az elfogultnak nem nevezhető, de kritikus anyag Magyarországról. Elemzése szerint a nehezményezett témák megjelenésének gyakorisága szerint első helyen a határátkelők zsúfoltsága áll, második helyre a nemzetközi botrányt kiváltó CEU-ügy került. De szintén népszerű téma a Magyarországgal szemben indított EU-eljárások, illetve a sporthuliganizmus, illetve a „magyar szélsőségesek”. – A magyar vonatkozású hírek 90 százaléka semleges, tárgyilagos, néhány pedig barátságos hangnemű – teszi hozzá.
A három vezető hírportálon összesen 212 cikk született hazánkról, ami meghaladja Románia többi szomszédjáról közölt hírek számát. – Ez annak a jele lehet, hogy a románok a régión belül fontos partnernek tartják Magyarországot, ami nem teljesen egyezik meg a román kormányzati kommunikációval – teszi hozzá. Megjegyzi ugyanakkor: fellelhető a román sajtóban az arra irányuló igyekezet, hogy egyes összefüggésekben, mint például a székelyföldi nyelvhasználati témákban vagy a sporthuliganizmus felemlegetésével rossz színben tüntessék fel hazánkat.
Barabás szerint Magyarország megítélése szempontjából szükséges lenne elmélyíteni az együttműködést a két ország között. – Mindez azt is jelzi, hogy további tennivalói vannak a magyar kormányzati kommunikációnak – szögezi le a szerző. Fontos lenne szerinte a román sajtóorgánumok tudósítói hálózatának erősítése Magyarországon, illetve az együttműködés az MTI és más, „mainstream” médiával. Szükségesnek véli továbbá az elemzés a román médiában megjelenő magyarságkép további javítását. – Az ugyanis inkább tárgyilagos és nem tükrözi a román politikai szféra gyakran kritikus, nacionalista magyarságpolitikáját – teszi hozzá.
Hogy mennyire lehet nacionalista a román politikai szféra, Barabás egy másik bekezdéséből derül ki. Korábban a magyar sajtóban is megjelent hír, miszerint idén áprilisban a román kormány információs hadviselési intézetet alapított. Az elemzés szerint a teljes nevén „Román Tudományos Akadémia Információs Hadviselést és a Stratégiai Kommunikációt Elemző Laboratórium”, vagyis a LARICS vizsgálatának középpontjában Oroszország mellett Magyarország áll. – Magyarország a második célpont – írja Barabás. A fő kihívást az orosz információs hadviselés jelenti, s az intézmény feladata nemcsak az elemzés és a védelemre vonatkozó javaslatok tétele, hanem a támadás, a „román érdekek aktív képviselete” is.
A kormányzati portál elemzéséből kiderül, hogy az információs hadviselés terén Bukarest valóban „aktív”, a KKI munkatársa konkrét magyarellenes tartalmakat is talált. – Románia elleni rágalmazással és információs támadással, románellenes lejáratási kampányok indításával vádolja Magyarországot – írja Barabás, az elemző példákkal is szolgál. Barabás szerint a román kormány szerint e célból „találtuk ki” a Tisza romániai szennyezésének ügyét, de a portálon „Orbán Viktor románellenes aknamunkájáról” is írnak. mno.hu
2017. december 9.
Közelkép az Erdélyi-Alpokról (Székely Árpád könyvbemutatója)
A gelencei származású Székely Árpád csütörtök este Sepsiszentgyörgyön mutatta be legújabb, Erdélyi-Alpok című kötetét. Ebben a Székelyudvarhelyen élő földrajztanár a Déli-Kárpátok földrajzi neveit vizsgálja úgy, hogy közben kedvet teremt a magashegyi túrázáshoz, a térség megismeréséhez is.
Jó érzékkel és megalapozottan csábít a magas hegyekbe, hiszen a negyvenesztendős Székely Árpád korábban már négy túrakönyvet írt, a mostani Erdélyi-Alpok című kötetét pedig tudományos munkának szánja, amely a Fogarasi-havasok, a Páring, a Retyezát, a Bucsecs és a Királykő, azaz a Déli-Kárpátok uralkodó vonulatainak földrajzinév-anyagát taglalja. Az Erdélyi-Alpok a térség magashegységeit jelöli, e név már a 19. század második felében felbukkan külföldi térképeken. Mint a Székelyföldi Vadászati Múzeumban tartott bemutatón elmondta, a helynevek alakulását az első térképek megjelenésétől kezdődően tekintette át, követve a román névadási szokásokat, a magyar geográfusok tizenkilencedik században kezdett kutatásait, a földrajztudományi előzményeket, illetve a napjainkban meghonosodott névadási szokásokat is. Utóbbiak kapcsán megjegyezte, a táj- és földrajzi nevekkel nem szabad játszani, figyelmeztetett egyben a nevetséges névadás veszélyeire, több cáfolható, rossz példát is említve. A történeti előzmények kapcsán arról is szólt, hogy például Szalay Béla geográfus több mint ötezer helynevet kutatott a Fogarasi-havasokban, és mintegy ötszázszor járt a térségben, ez ma már megismételhetetlen teljesítmény. Székely Árpád öt hegység jelzett túraútvonalait járta be és fotózta, víztükrös fényképeiből csütörtök este is vetített. A kötet képanyaga egyébként a szerző mellett több fotós munkájából állt össze, köztük a csernátoni Bereczki Barna hegyi vezető is szerepel. Lapunk érdeklődésére Székely Árpád elmondta, 2008 óta foglalkozik alaposan és következetesen túrakönyv-sorozatával, egy év alatt akár 35–40 alkalommal is magas hegyekbe megy anyagot gyűjteni, eddig mintegy 220 túrán vett részt. Természet- és hegyjárásra neveli iskolás diákjait is, ezt fontosabbnak tartja, mint azt, hogy esetleg egyetemen oktasson, illetve tervezi, hogy az eddigi négy kötet anyagát – a Királykő adataival kiegészítve – jövőre újabb túrakönyvben foglalja össze. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
A gelencei származású Székely Árpád csütörtök este Sepsiszentgyörgyön mutatta be legújabb, Erdélyi-Alpok című kötetét. Ebben a Székelyudvarhelyen élő földrajztanár a Déli-Kárpátok földrajzi neveit vizsgálja úgy, hogy közben kedvet teremt a magashegyi túrázáshoz, a térség megismeréséhez is.
Jó érzékkel és megalapozottan csábít a magas hegyekbe, hiszen a negyvenesztendős Székely Árpád korábban már négy túrakönyvet írt, a mostani Erdélyi-Alpok című kötetét pedig tudományos munkának szánja, amely a Fogarasi-havasok, a Páring, a Retyezát, a Bucsecs és a Királykő, azaz a Déli-Kárpátok uralkodó vonulatainak földrajzinév-anyagát taglalja. Az Erdélyi-Alpok a térség magashegységeit jelöli, e név már a 19. század második felében felbukkan külföldi térképeken. Mint a Székelyföldi Vadászati Múzeumban tartott bemutatón elmondta, a helynevek alakulását az első térképek megjelenésétől kezdődően tekintette át, követve a román névadási szokásokat, a magyar geográfusok tizenkilencedik században kezdett kutatásait, a földrajztudományi előzményeket, illetve a napjainkban meghonosodott névadási szokásokat is. Utóbbiak kapcsán megjegyezte, a táj- és földrajzi nevekkel nem szabad játszani, figyelmeztetett egyben a nevetséges névadás veszélyeire, több cáfolható, rossz példát is említve. A történeti előzmények kapcsán arról is szólt, hogy például Szalay Béla geográfus több mint ötezer helynevet kutatott a Fogarasi-havasokban, és mintegy ötszázszor járt a térségben, ez ma már megismételhetetlen teljesítmény. Székely Árpád öt hegység jelzett túraútvonalait járta be és fotózta, víztükrös fényképeiből csütörtök este is vetített. A kötet képanyaga egyébként a szerző mellett több fotós munkájából állt össze, köztük a csernátoni Bereczki Barna hegyi vezető is szerepel. Lapunk érdeklődésére Székely Árpád elmondta, 2008 óta foglalkozik alaposan és következetesen túrakönyv-sorozatával, egy év alatt akár 35–40 alkalommal is magas hegyekbe megy anyagot gyűjteni, eddig mintegy 220 túrán vett részt. Természet- és hegyjárásra neveli iskolás diákjait is, ezt fontosabbnak tartja, mint azt, hogy esetleg egyetemen oktasson, illetve tervezi, hogy az eddigi négy kötet anyagát – a Királykő adataival kiegészítve – jövőre újabb túrakönyvben foglalja össze. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. december 9.
Aki morális okokból fordult szembe a népakarattal (Beszélgetés Lászlófy Pállal, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége volt elnökével)
Azt állítja, véletlenek fűzére kísérte útját az egyetemi KISZ-titkárságtól a pedagógusszövetségi elnöki tisztségig. Beszélgetés az RMPSZ tiszteletbeli elnökével, Lászlófy Pállal, aki a németek visszavonulását is képes volt megakasztani.
– Kisgyermekként élte meg a „kis magyar világot”. Emlékszik valamire azokból az időkből? – Hogyne! Nekem Alsórákos a szülőhelyem, de mivel nem sokkal a megszületésem után az alig néhány kilométerre fekvő Barót Magyarországhoz került, Alsórákos pedig maradt Romániában, átköltöztünk. Ott teltek a szép gyermekéveim, pedig háború volt, emlékszem, ahogy a bicikli csomagtartóján ülve, az anyám derekát fogva mentünk fürdeni Bibarcfalvára, a fejünk felett pedig zúgtak a repülők. Rettenetesen féltem, de megnyugtattak, hogy itt nem dobnak le bombákat. Apám csináltatott nekem honvédtiszti egyenruhát, csillagot is kaptam rá, ha jól viselkedtem. Ha meg nem, lefokoztak. Tíz perc erejéig még a németek visszavonulását is megakasztottam. Tiszti egyenruhámban szalutáltam az elvonuló katonáknak, egy német tiszt pedig megállította az autót, ölbe vett, csokoládéval halmozott el, s míg anyám észre nem vette, hogy a gyermek megint elkódorgott valamerre, állt a konvoj.
– Másik történelmi pillanatban, ötvenhat őszén került a Bolyai Egyetemre. Igyekezett ellenállni az akkori ideológiai viharoknak, vagy a többséggel együtt hagyta magát sodortatni a lelkes idők által?
– Első látásra úgy tűnhet, hogy még vezető szerepet is vállaltam. Ezért aztán nehéz elmagyarázni, még nehezebb el is hitetni, mennyi véletlen volt az életemben. Úgy lettem például KISZ-titkár, hogy egy csángó gyerek, Horváth György javaslatára gólyaként beválasztottak a diákszövetség vezetőségébe. A kutya sem ismert, egyébként sem jelentkeztem soha sehová. Amikor 1959-ben elkezdődtek a két kolozsvári egyetem egyesítését előkészítő gyűlések, néhai Balázs Márton tanár úr, a Bolyai matek-fizika szakának KISZ-titkára épp akkor ment el Bukarestbe hathavi továbbképzésre, és engem, a harmadéves diákot bízott meg a helyettesítéssel. Így lettem közeli tanúja mindannak a förtelemnek, amit végigcsináltak velünk. Az a félév tönkretett, lefogytam, amikor apám meglátott, haza akart vinni. Harmadév végén aztán bejelentettem, hogy a továbbiakban semmilyen funkciót nem vállalok.
– Gyakorló középiskolai tanár akart lenni – tanfelügyelő lett. Ugyancsak véletlenül?
– Mondhatni. Jól elvoltam a szentkeresztbányai szaklíceum fizika-matematika tanáraként, majd igazgatójaként, időközben viszont nyolcadikos lett a nagyobbik lányom, a feleségem pedig döntéshelyzet elé állított: vagy most megyünk nagyobb városba, vagy végleg itt maradunk. Megyünk, határoztuk el, sikeresen versenyvizsgáztam a székelyudvarhelyi mezőgazdasági líceumba, és vártam, hogy felmentsenek az igazgatói tisztség alól. Csakhogy az akkori tanfelügyelő azt mondta: csak akkor mozdulhatok Szentkeresztbányáról, ha elvállalom a matematika-tanfelügyelői tisztséget. Így kerültem végül Csíkszeredába. Főtanfelügyelőként szereztem magamnak hívet is, ellenséget is bőven, de bizonyos szempontból még a diktatúra körülményei között is jobb volt az anyanyelvi oktatás helyzete Hargita megyében, mint ma… Statisztikák is igazolnak: nyolcezer középiskolai diákkal vettem át a tanfelügyelőséget, tizenkétezerrel hagytam ott. Ez a négyezer gyermek pedig a román nyelvű oktatásból érkezett.
– Az 1989. decemberi változásokat követően a „népakarat” helyezte volna vissza a főtanfelügyelői székbe. Miért nem vállalta?
– Mert azt vallottam: nem kezdődhet az új világ azzal, hogy olyan ember áll egy intézmény élére, aki Ceaușescu idején is ott volt. Ez etikai szempontból egyszerűen nem működött. Semmilyen közéleti szerepet nem vállalok, mondtam mindenkinek, tudtom és beleegyezésem nélkül mégis beválasztottak a forradalmi tanácsba. Annak alelnökeként mindenekelőtt azt kezdeményeztem, hogy valamennyi Hargita megyei iskola küldjön képviselőt az 1990. január végére meghirdetett megyei oktatási parlamentbe. Ekkor készültünk meghatározni a megyei oktatás jövőjének irányait, megválasztani a megyei főtanfelügyelőt, elejét akartuk venni annak, hogy Bukarestből próbáljanak valakit a nyakunkba ültetni. Kétszáznegyven ember ült be a szakszervezetek művelődési házának nagytermébe, az udvarhelyszékiek voltak a legfelkészültebbek. Ennek a parlamentnek köszönhető az is, hogy a gyergyószentmiklósi Salamon Ernő Gimnáziumot leszámítva valamennyi Hargita megyei magyar, illetve román iskolát sikerült szétválasztani.
– Milyen alapelvek szerint akarta akkoriban új alapokra helyezni az oktatást?
– Abból a tapasztalatból indultam ki, hogy ha nekünk, kisebbségben élőknek nem esik jól valami, akkor azt bizonyára a Székelyföldön kisebbségben élő románság is hasonlóan élné meg. Embertelen dolog lett volna, ha valamennyi román osztálynak azt mondjuk, hogy mars ki az épületből, ha pedagógusként nem érdekel egy végzős román osztály sorsa. Akadtak kollégáim, akik az azonnali szétválasztás mellett voltak, én akadályoztam meg, hogy így történjen.
– A közélettől való távolságtartása ellenére közel húsz éven át volt az RMPSZ elnöke. Milyen „balsorsnak” tulajdoníthatóan?
– Azt Beder Tibornak „köszönhetem”. Mert miközben vannak és kellenek is a „lángoló” emberek, valakinek a mindennapi munkát is el kell végeznie. Törökországi útjai között 1991 tavaszán főtanfelügyelői minőségében Beder egyszer elment egy marosvásárhelyi ülésre, ahol már többedszer elhatározták, hogy megalakítják a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségét. Miután hazajött Szeredába, azt mondta nekem: elhatároztuk a megalapítást, de ha te nem veszed kézbe a dolgot, nem lesz belőle semmi. Próbáltam „védeni” magam, hagyjon békén, végre taníthatok, osztályfőnök vagyok, épp elég az nekem. De nem hagyott, egy szovátai ülésen megválasztottak intézőbizottsági elnöknek. Októberre a szövetséget már be is jegyeztettük, az első közgyűlést pedig a Székely Mikó Kollégiumban tartottuk, hogy nem minden Csíkszeredára összpontosuljon. Ennek emlékére tartottuk a huszonöt éves jubileumot is Szentgyörgyön. Mi tagadás, nagy lendülettel és lelkesedéssel végeztem azt a munkát, nyugdíjas lévén megengedhettem magamnak, hogy sokat „terepezzek” elnöki minőségemben.
– Beváltotta az RMPSZ mindazokat az elvárásokat, amelyekkel útnak indították?
– Mindenekelőtt azért adok hálát a Fennvalónak, hogy megmaradtunk és ma is tevékenykedünk. Biztosan lehettünk volna eredményesebbek, de ne feledjük, hogy előzmény nélküli szervezetként alakultunk. A szakmai érdekvédelemben is eredményesebbek lehettünk volna, ha az RMDSZ igazi és nem csatlós partnerként tekint ránk. Mert az oktatási stratégiák érvényesítéséhez bizony szükségünk lett volna politikai eszközökre. Ami viszont csak rajtunk múlott, és messze nem sikerült megvalósítanunk: emberközelibbé tenni a szövetséget. Valamennyi iskolában legalább egy olyan embert találni, aki felkészülten képviseli az RMPSZ-t. Nem gyűléseket tartani, papírokat gyártani, hanem segíteni az információáramlást, ami ma is igencsak döcög. A tanügybe 1990 után kerülők derékhadának valóban nem volt érzéke, érdeklődése a hasonló „mozgalmi” feladatok iránt, ám a legfiatalabb nemzedék fogékonyabbnak tűnik. A továbbképzések, a tehetséggondozás, a kulturális tevékenységek iránti érdeklődés, azok fontosságának felismerésében jóval előbbre tartanak, mint az egy generációval idősebbek.
– Leköszönő elnökként mit hagyott örökségül utódjának?
– Azt, hogy az oktatásban szükséges változtatások megvalósítása érdekében az erdélyi magyar politikum valamennyi szereplője felé nyitottnak kell lenni, de nem szolgai módon. Meg hogy ne befolyásolja, ki milyen duzzogással kezeli ezt a nyitottságot. Arra is igyekeztem felhívni a figyelmét, hogy jogosak a kritikák, miszerint az RMPSZ nem figyel eléggé a pedagógusi állomány felhígulására, a tanár ember társadalmi rangjának csökkenésére. Csak részben magyarázat erre, hogy a pedagógusszövetség tevékenysége bizonyos mértékben a szolgáltatások irányába tolódott el, egy sor hazai és anyaországi program lebonyolítója, ami rengeteg energiát visz el. De ezekre hivatkozva sem szabad elhanyagolni a tagságot. Úgy tűnik azonban, hogy egyre több fiatal kolléga ráébred: ha meg akarunk maradni, az csak abba a közösségbe kapaszkodva, azt segítve lehetséges, amelybe beleszülettünk. És az egyetemi képzésben is tapasztalok pozitív változásokat, örvendetesen hangsúlyosabb például a gyermekekkel való bánásmód.
LÁSZLÓFY PÁL ISTVÁN
Matematika-fizika szakos tanár, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének alapító tagja és első elnöke. Alsórákoson született 1939. december 6-án. Egyetemi tanulmányait a kolozsvári Bolyai Tudományegyetemen kezdte, és az egyesített Babeș–Bolyai Tudományegyetemen fejezte be 1960-ban matematika-fizika szakon. 1960 és 1975 között a szentkeresztbányai szaklíceum fizikatanára, de tanított matematikát is. 1975 és 1984 között tanfelügyelő, majd főtanfelügyelő volt Csíkszeredában. 1984-től nyugdíjazásáig a csíkszeredai Márton Áron Főgimnázium tanára, 1994 és 2000 között igazgatója volt. Az 1991-ben alakult Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége alapító tagja, első elnöke, majd tiszteletbeli elnöke. A Sapientia Alapítvány kuratóriumának tagja. Közoktatással kapcsolatos írásai a helyi és az országos lapokban jelentek meg. Díjak, kitüntetések: Pro Cultura Hungarica díj (1996), Magyar Köztársaság Kisebbségekért díja (2001), Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztje (2010), A Magyar Köztársaság Elnökének Érdemérme (2011), Ezüstgyopár életműdíj (2011), Kós Károly-díj (Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, 2017). Csinta Samu / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Azt állítja, véletlenek fűzére kísérte útját az egyetemi KISZ-titkárságtól a pedagógusszövetségi elnöki tisztségig. Beszélgetés az RMPSZ tiszteletbeli elnökével, Lászlófy Pállal, aki a németek visszavonulását is képes volt megakasztani.
– Kisgyermekként élte meg a „kis magyar világot”. Emlékszik valamire azokból az időkből? – Hogyne! Nekem Alsórákos a szülőhelyem, de mivel nem sokkal a megszületésem után az alig néhány kilométerre fekvő Barót Magyarországhoz került, Alsórákos pedig maradt Romániában, átköltöztünk. Ott teltek a szép gyermekéveim, pedig háború volt, emlékszem, ahogy a bicikli csomagtartóján ülve, az anyám derekát fogva mentünk fürdeni Bibarcfalvára, a fejünk felett pedig zúgtak a repülők. Rettenetesen féltem, de megnyugtattak, hogy itt nem dobnak le bombákat. Apám csináltatott nekem honvédtiszti egyenruhát, csillagot is kaptam rá, ha jól viselkedtem. Ha meg nem, lefokoztak. Tíz perc erejéig még a németek visszavonulását is megakasztottam. Tiszti egyenruhámban szalutáltam az elvonuló katonáknak, egy német tiszt pedig megállította az autót, ölbe vett, csokoládéval halmozott el, s míg anyám észre nem vette, hogy a gyermek megint elkódorgott valamerre, állt a konvoj.
– Másik történelmi pillanatban, ötvenhat őszén került a Bolyai Egyetemre. Igyekezett ellenállni az akkori ideológiai viharoknak, vagy a többséggel együtt hagyta magát sodortatni a lelkes idők által?
– Első látásra úgy tűnhet, hogy még vezető szerepet is vállaltam. Ezért aztán nehéz elmagyarázni, még nehezebb el is hitetni, mennyi véletlen volt az életemben. Úgy lettem például KISZ-titkár, hogy egy csángó gyerek, Horváth György javaslatára gólyaként beválasztottak a diákszövetség vezetőségébe. A kutya sem ismert, egyébként sem jelentkeztem soha sehová. Amikor 1959-ben elkezdődtek a két kolozsvári egyetem egyesítését előkészítő gyűlések, néhai Balázs Márton tanár úr, a Bolyai matek-fizika szakának KISZ-titkára épp akkor ment el Bukarestbe hathavi továbbképzésre, és engem, a harmadéves diákot bízott meg a helyettesítéssel. Így lettem közeli tanúja mindannak a förtelemnek, amit végigcsináltak velünk. Az a félév tönkretett, lefogytam, amikor apám meglátott, haza akart vinni. Harmadév végén aztán bejelentettem, hogy a továbbiakban semmilyen funkciót nem vállalok.
– Gyakorló középiskolai tanár akart lenni – tanfelügyelő lett. Ugyancsak véletlenül?
– Mondhatni. Jól elvoltam a szentkeresztbányai szaklíceum fizika-matematika tanáraként, majd igazgatójaként, időközben viszont nyolcadikos lett a nagyobbik lányom, a feleségem pedig döntéshelyzet elé állított: vagy most megyünk nagyobb városba, vagy végleg itt maradunk. Megyünk, határoztuk el, sikeresen versenyvizsgáztam a székelyudvarhelyi mezőgazdasági líceumba, és vártam, hogy felmentsenek az igazgatói tisztség alól. Csakhogy az akkori tanfelügyelő azt mondta: csak akkor mozdulhatok Szentkeresztbányáról, ha elvállalom a matematika-tanfelügyelői tisztséget. Így kerültem végül Csíkszeredába. Főtanfelügyelőként szereztem magamnak hívet is, ellenséget is bőven, de bizonyos szempontból még a diktatúra körülményei között is jobb volt az anyanyelvi oktatás helyzete Hargita megyében, mint ma… Statisztikák is igazolnak: nyolcezer középiskolai diákkal vettem át a tanfelügyelőséget, tizenkétezerrel hagytam ott. Ez a négyezer gyermek pedig a román nyelvű oktatásból érkezett.
– Az 1989. decemberi változásokat követően a „népakarat” helyezte volna vissza a főtanfelügyelői székbe. Miért nem vállalta?
– Mert azt vallottam: nem kezdődhet az új világ azzal, hogy olyan ember áll egy intézmény élére, aki Ceaușescu idején is ott volt. Ez etikai szempontból egyszerűen nem működött. Semmilyen közéleti szerepet nem vállalok, mondtam mindenkinek, tudtom és beleegyezésem nélkül mégis beválasztottak a forradalmi tanácsba. Annak alelnökeként mindenekelőtt azt kezdeményeztem, hogy valamennyi Hargita megyei iskola küldjön képviselőt az 1990. január végére meghirdetett megyei oktatási parlamentbe. Ekkor készültünk meghatározni a megyei oktatás jövőjének irányait, megválasztani a megyei főtanfelügyelőt, elejét akartuk venni annak, hogy Bukarestből próbáljanak valakit a nyakunkba ültetni. Kétszáznegyven ember ült be a szakszervezetek művelődési házának nagytermébe, az udvarhelyszékiek voltak a legfelkészültebbek. Ennek a parlamentnek köszönhető az is, hogy a gyergyószentmiklósi Salamon Ernő Gimnáziumot leszámítva valamennyi Hargita megyei magyar, illetve román iskolát sikerült szétválasztani.
– Milyen alapelvek szerint akarta akkoriban új alapokra helyezni az oktatást?
– Abból a tapasztalatból indultam ki, hogy ha nekünk, kisebbségben élőknek nem esik jól valami, akkor azt bizonyára a Székelyföldön kisebbségben élő románság is hasonlóan élné meg. Embertelen dolog lett volna, ha valamennyi román osztálynak azt mondjuk, hogy mars ki az épületből, ha pedagógusként nem érdekel egy végzős román osztály sorsa. Akadtak kollégáim, akik az azonnali szétválasztás mellett voltak, én akadályoztam meg, hogy így történjen.
– A közélettől való távolságtartása ellenére közel húsz éven át volt az RMPSZ elnöke. Milyen „balsorsnak” tulajdoníthatóan?
– Azt Beder Tibornak „köszönhetem”. Mert miközben vannak és kellenek is a „lángoló” emberek, valakinek a mindennapi munkát is el kell végeznie. Törökországi útjai között 1991 tavaszán főtanfelügyelői minőségében Beder egyszer elment egy marosvásárhelyi ülésre, ahol már többedszer elhatározták, hogy megalakítják a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségét. Miután hazajött Szeredába, azt mondta nekem: elhatároztuk a megalapítást, de ha te nem veszed kézbe a dolgot, nem lesz belőle semmi. Próbáltam „védeni” magam, hagyjon békén, végre taníthatok, osztályfőnök vagyok, épp elég az nekem. De nem hagyott, egy szovátai ülésen megválasztottak intézőbizottsági elnöknek. Októberre a szövetséget már be is jegyeztettük, az első közgyűlést pedig a Székely Mikó Kollégiumban tartottuk, hogy nem minden Csíkszeredára összpontosuljon. Ennek emlékére tartottuk a huszonöt éves jubileumot is Szentgyörgyön. Mi tagadás, nagy lendülettel és lelkesedéssel végeztem azt a munkát, nyugdíjas lévén megengedhettem magamnak, hogy sokat „terepezzek” elnöki minőségemben.
– Beváltotta az RMPSZ mindazokat az elvárásokat, amelyekkel útnak indították?
– Mindenekelőtt azért adok hálát a Fennvalónak, hogy megmaradtunk és ma is tevékenykedünk. Biztosan lehettünk volna eredményesebbek, de ne feledjük, hogy előzmény nélküli szervezetként alakultunk. A szakmai érdekvédelemben is eredményesebbek lehettünk volna, ha az RMDSZ igazi és nem csatlós partnerként tekint ránk. Mert az oktatási stratégiák érvényesítéséhez bizony szükségünk lett volna politikai eszközökre. Ami viszont csak rajtunk múlott, és messze nem sikerült megvalósítanunk: emberközelibbé tenni a szövetséget. Valamennyi iskolában legalább egy olyan embert találni, aki felkészülten képviseli az RMPSZ-t. Nem gyűléseket tartani, papírokat gyártani, hanem segíteni az információáramlást, ami ma is igencsak döcög. A tanügybe 1990 után kerülők derékhadának valóban nem volt érzéke, érdeklődése a hasonló „mozgalmi” feladatok iránt, ám a legfiatalabb nemzedék fogékonyabbnak tűnik. A továbbképzések, a tehetséggondozás, a kulturális tevékenységek iránti érdeklődés, azok fontosságának felismerésében jóval előbbre tartanak, mint az egy generációval idősebbek.
– Leköszönő elnökként mit hagyott örökségül utódjának?
– Azt, hogy az oktatásban szükséges változtatások megvalósítása érdekében az erdélyi magyar politikum valamennyi szereplője felé nyitottnak kell lenni, de nem szolgai módon. Meg hogy ne befolyásolja, ki milyen duzzogással kezeli ezt a nyitottságot. Arra is igyekeztem felhívni a figyelmét, hogy jogosak a kritikák, miszerint az RMPSZ nem figyel eléggé a pedagógusi állomány felhígulására, a tanár ember társadalmi rangjának csökkenésére. Csak részben magyarázat erre, hogy a pedagógusszövetség tevékenysége bizonyos mértékben a szolgáltatások irányába tolódott el, egy sor hazai és anyaországi program lebonyolítója, ami rengeteg energiát visz el. De ezekre hivatkozva sem szabad elhanyagolni a tagságot. Úgy tűnik azonban, hogy egyre több fiatal kolléga ráébred: ha meg akarunk maradni, az csak abba a közösségbe kapaszkodva, azt segítve lehetséges, amelybe beleszülettünk. És az egyetemi képzésben is tapasztalok pozitív változásokat, örvendetesen hangsúlyosabb például a gyermekekkel való bánásmód.
LÁSZLÓFY PÁL ISTVÁN
Matematika-fizika szakos tanár, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének alapító tagja és első elnöke. Alsórákoson született 1939. december 6-án. Egyetemi tanulmányait a kolozsvári Bolyai Tudományegyetemen kezdte, és az egyesített Babeș–Bolyai Tudományegyetemen fejezte be 1960-ban matematika-fizika szakon. 1960 és 1975 között a szentkeresztbányai szaklíceum fizikatanára, de tanított matematikát is. 1975 és 1984 között tanfelügyelő, majd főtanfelügyelő volt Csíkszeredában. 1984-től nyugdíjazásáig a csíkszeredai Márton Áron Főgimnázium tanára, 1994 és 2000 között igazgatója volt. Az 1991-ben alakult Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége alapító tagja, első elnöke, majd tiszteletbeli elnöke. A Sapientia Alapítvány kuratóriumának tagja. Közoktatással kapcsolatos írásai a helyi és az országos lapokban jelentek meg. Díjak, kitüntetések: Pro Cultura Hungarica díj (1996), Magyar Köztársaság Kisebbségekért díja (2001), Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztje (2010), A Magyar Köztársaság Elnökének Érdemérme (2011), Ezüstgyopár életműdíj (2011), Kós Károly-díj (Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, 2017). Csinta Samu / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. december 9.
Sükösd Ferenc színvilága (Emléktárlat Sepsiszentgyörgyön) (1937–1972)
Ahhoz a nemzedékhez tartozott, amelynek többsége a sikeres tehetségkutatásnak köszönhetően jutott el az 1949-ben alakult marosvásárhelyi líceumba, majd később a kolozsvári főiskolára, s melynek a sóvidéki Sükösd mellett a háromszéki Plugor Sándor és Kosztándi Jenő vagy a gyergyói Márton Árpád és Gaál András lehetnének beszédes példái.
Jól ragadja meg a faluról a nagyvárosba érkezés elfogódott hangulatát az akkori tanárok közül Barabás István, aki 1950 körül megfestette a Beiratkozás az iskolába című festményét, és Izsák Márton szobrász-igazgató, aki egy bekecses legénykében az öntudatos Márton Árpádot örökítette meg. Közös volt bennük s későbbi munkásságukban is meghatározó maradt a hamar dologra fogott gyermekek szívóssága – Sükösd az apja mellett törte az útépítésnél felhasznált követ –, valamint az otthoni élmények és bevésődések élethosszig tartó vállalása. Már elindulásukkor mércét jelölt ki számukra a Kultúrpalota Bernády-gyűjteményének gazdag anyaga, többek között Munkácsy Mihály és Paál László festményei, melyek természetértelmezése és színfelfogása sokuk kezdeti korszakában nyilvánvaló hatásként mutatható ki. Közeli barátai és pályatársai rá emlékezve gyakran alkati fegyelmezettségét hozták fel, ami azonban nagyfokú lelki fűtöttséget, a képeken is nyomot hagyó, belső izzást leplezett. „Vannak néhányan, akiknek lelkében hatalmas tűz ég, és soha nem jön senki, hogy megmelegedjék annál. Az arra menők nem vesznek észre többet, mint egy csöppnyi füstöt a kémény fölött, és aztán mennek tovább az útjukon. Őrizzük ezt a tüzet magunkban, hordozzuk a föld sóját, és türelemmel – de mégis mily türelmetlenül – várjuk az órát, míg jön valaki, aki meg akar telepedni ennél a tűznél, aki maradni fog” – jegyezte fel inkább csak saját magának Sükösd. Amit jelképesnek olvasunk, az maga az élet: a kőtömbről vissza-visszapattanó kalapács ütemes hangja mögött mindennapi viaskodása az anyaggal, az izmokat estére elnehezítő, könyörtelenül nehéz munka realitása húzódott meg. A tapasztalati örökség predesztinál: a művész minden képét látszólag súlyos matéria borítja, ami megjelenítésben szűkszavú, balladás hangvételt eredményez, miközben csupán képzeletünk szövi elmesélhető történetté a képek által közvetített látványt (Cantata profana). Főiskolai tanárainak szellemi és technikai befolyása, Kádár Tibor folyamatos figyelésre, kísérletezésre buzdító személyisége, Miklóssy Gábor gyakran kíméletlen kritikája, egy-egy téma vagy beállítás akár hetekig-hónapokig tartó rajzoltatása nemcsak a művészeti életre készítette fel, hanem emberi kitartással is felvértezte a növendékeket. A világ töredékeire, a hétköznapi élethelyzetekre mint lehetséges képtémára tekintő, fürkésző kíváncsiság és a magas szintű szakmai tudás inspiráló kettőssége Sükösd Ferenc életművében is tetten érhető. A magyar művészettörténetben leginkább Nagy Istvánhoz köthető az a reduktív hozzáállás, amely a lényeges formai elemeket összeválogatva a tájképeknél sommázó kompozíciókhoz, a portréknál drámai lélekbelátáshoz vezetett. Rendkívül találó és Sükösd művészetére is alkalmazható Egry József idevágó gondolata: „A képtérből igen sokat kell elvennünk, hogy üres ne legyen.” Ha csak felületesen is végigsiklunk a Sükösd-képeken, egyértelmű a szerkezet, a racionális képépítkezés és a gáttalanul áradó színzuhatagok közötti egyensúlyozás, a korstílusnak is megfeleltethető szintézis megtalálása. Más művein viszont a művész gondosan egymáshoz igazítja az árnyalatokat, ilyen az egységes tónusban tartott Kerítés, ahol a lépésről lépésre történő keverés következtében a deszkák orgonasípjai a meszes fehértől egészen a puha barnákig és zöldekig terjedő regiszterben szólnak. Némely képeken emberi figurák, sok esetben konkrét családtagok bukkannak fel, máskor csupán a hiányukat érzékeljük egy ottfelejtett, kék festőkabát láttán (Műteremhangulat). Minden motívum ténylegesen tapintható, egyszersmind elvonatkoztatott, időtlen, nem evilági dimenziókat sejtet. A sóvidéki gyermekkorból ismert állatok mozdulatai a művész stilizáló szándéka ellenére pontosak, mégis a jelenet egy pillanata alatt a meg nem verselt balladák, az el nem mesélt mítoszok tartományába hurcolnak minket (Viadal). Önálló sorozatot képeznek a Kultúrpalota egyik folyosójából elrekesztett műtermének képkivágatai. A szikár megfogalmazás, a művész szinte rejtőzködő jelenléte, a kenyércsendélet szociális üzenete, a háztetőn fészkelő fekete madarak sejtelmessége, a visszafogott pasztellszínek használata a Derkovits-hagyomány felfedezésére utalnak, melynek különféle rétegei Nagy Albert, Nagy Pál vagy Simon Endre művészetében is felfejthetőek. Sükösdnél az enteriőröket ablakkeretek, festmények, ajtónyílások, falsíkok kontúrozzák. A műterem falai mindig ferdék, néha az a benyomásunk, hogy ránk dől az egész konstrukció: itt jelentkezik árulkodóan a felfokozott lelki töltet. Ziffer Sándorról jegyezték fel, hogy csendéleteit mindig tükörből nézte és festette meg, hogy ne a konkrét valóságot, hanem annak sűrítményét, a képet lássa. A nagy előd, az 1930-as évek embert próbáló időszakában dolgozó Derkovits még talán joggal vélhette úgy, hogy a család, a műterem valamiféle védelmet jelent a külvilág „zajával”, ridegségével, szuronyos menetelésével szemben. Pár évtizeddel később Sükösd megértette, hogy az intim szféra védelmet nem, legfeljebb vigaszt nyújthat, de a lélek belsejébe menekített emlékek és érzések kifestésével szellemi társakra lelhetnek a rossz korban született, didergő művészek is. Sükösd sok mindent tudott, ami speciálisan az övé volt. 1983-as székelyudvarhelyi kiállításának leporellóján állapította meg rövid írásában a pályatárs Balázs Imre, hogy helye az erdélyi festészetben már többé-kevésbé körvonalazható, viszont ebben a széles mezőnyben kell elhelyezni sajátosan egyéni látásmódját. Az egyes cikkekben, visszatekintésekben például gyakran fel-felmerül a különös, fanyar, mégis megnyugtató zöldjeinek említése. 1978-ban, már halála után igen találóan fogalmazta meg Jakobovits Miklós nemzedéke legjobb koloristájának tartott művészbarátjáról: „Hisz hol találunk olyan kesernyés, szelíd, mély, sejtelmes zöldeket, mint a Sükösd bivalyos képein? Kinél olyan gondolatébresztők és lelket simogatóak, bensőségesek a színek, mint az ő Sóvidéket ábrázoló tájképein?” Elgondolkodtató felvetés: valóban, milyen zöldeket ismerünk egyáltalán? Almazöld, méregzöld, fűzöld, smaragdzöld, krómoxid-zöld… A napi használat és a képzőművészeti szaknyelv praktikus és bevált megjelölései sorjáznak elénk. Ennek ellenére úgy tűnik, hogy a művész festményei alapján összeállítható a csak rá jellemző színskála képi világának bartóki zengésű alaphangjaiból: sófehér, bivalyfekete, kézvörös, árnyékkék, keselyűsárga, és persze a legfontosabb: a Sükösd-zöld. Szücs György,
a Magyar Nemzeti Galéria tudományos főigazgató-helyettese Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Ahhoz a nemzedékhez tartozott, amelynek többsége a sikeres tehetségkutatásnak köszönhetően jutott el az 1949-ben alakult marosvásárhelyi líceumba, majd később a kolozsvári főiskolára, s melynek a sóvidéki Sükösd mellett a háromszéki Plugor Sándor és Kosztándi Jenő vagy a gyergyói Márton Árpád és Gaál András lehetnének beszédes példái.
Jól ragadja meg a faluról a nagyvárosba érkezés elfogódott hangulatát az akkori tanárok közül Barabás István, aki 1950 körül megfestette a Beiratkozás az iskolába című festményét, és Izsák Márton szobrász-igazgató, aki egy bekecses legénykében az öntudatos Márton Árpádot örökítette meg. Közös volt bennük s későbbi munkásságukban is meghatározó maradt a hamar dologra fogott gyermekek szívóssága – Sükösd az apja mellett törte az útépítésnél felhasznált követ –, valamint az otthoni élmények és bevésődések élethosszig tartó vállalása. Már elindulásukkor mércét jelölt ki számukra a Kultúrpalota Bernády-gyűjteményének gazdag anyaga, többek között Munkácsy Mihály és Paál László festményei, melyek természetértelmezése és színfelfogása sokuk kezdeti korszakában nyilvánvaló hatásként mutatható ki. Közeli barátai és pályatársai rá emlékezve gyakran alkati fegyelmezettségét hozták fel, ami azonban nagyfokú lelki fűtöttséget, a képeken is nyomot hagyó, belső izzást leplezett. „Vannak néhányan, akiknek lelkében hatalmas tűz ég, és soha nem jön senki, hogy megmelegedjék annál. Az arra menők nem vesznek észre többet, mint egy csöppnyi füstöt a kémény fölött, és aztán mennek tovább az útjukon. Őrizzük ezt a tüzet magunkban, hordozzuk a föld sóját, és türelemmel – de mégis mily türelmetlenül – várjuk az órát, míg jön valaki, aki meg akar telepedni ennél a tűznél, aki maradni fog” – jegyezte fel inkább csak saját magának Sükösd. Amit jelképesnek olvasunk, az maga az élet: a kőtömbről vissza-visszapattanó kalapács ütemes hangja mögött mindennapi viaskodása az anyaggal, az izmokat estére elnehezítő, könyörtelenül nehéz munka realitása húzódott meg. A tapasztalati örökség predesztinál: a művész minden képét látszólag súlyos matéria borítja, ami megjelenítésben szűkszavú, balladás hangvételt eredményez, miközben csupán képzeletünk szövi elmesélhető történetté a képek által közvetített látványt (Cantata profana). Főiskolai tanárainak szellemi és technikai befolyása, Kádár Tibor folyamatos figyelésre, kísérletezésre buzdító személyisége, Miklóssy Gábor gyakran kíméletlen kritikája, egy-egy téma vagy beállítás akár hetekig-hónapokig tartó rajzoltatása nemcsak a művészeti életre készítette fel, hanem emberi kitartással is felvértezte a növendékeket. A világ töredékeire, a hétköznapi élethelyzetekre mint lehetséges képtémára tekintő, fürkésző kíváncsiság és a magas szintű szakmai tudás inspiráló kettőssége Sükösd Ferenc életművében is tetten érhető. A magyar művészettörténetben leginkább Nagy Istvánhoz köthető az a reduktív hozzáállás, amely a lényeges formai elemeket összeválogatva a tájképeknél sommázó kompozíciókhoz, a portréknál drámai lélekbelátáshoz vezetett. Rendkívül találó és Sükösd művészetére is alkalmazható Egry József idevágó gondolata: „A képtérből igen sokat kell elvennünk, hogy üres ne legyen.” Ha csak felületesen is végigsiklunk a Sükösd-képeken, egyértelmű a szerkezet, a racionális képépítkezés és a gáttalanul áradó színzuhatagok közötti egyensúlyozás, a korstílusnak is megfeleltethető szintézis megtalálása. Más művein viszont a művész gondosan egymáshoz igazítja az árnyalatokat, ilyen az egységes tónusban tartott Kerítés, ahol a lépésről lépésre történő keverés következtében a deszkák orgonasípjai a meszes fehértől egészen a puha barnákig és zöldekig terjedő regiszterben szólnak. Némely képeken emberi figurák, sok esetben konkrét családtagok bukkannak fel, máskor csupán a hiányukat érzékeljük egy ottfelejtett, kék festőkabát láttán (Műteremhangulat). Minden motívum ténylegesen tapintható, egyszersmind elvonatkoztatott, időtlen, nem evilági dimenziókat sejtet. A sóvidéki gyermekkorból ismert állatok mozdulatai a művész stilizáló szándéka ellenére pontosak, mégis a jelenet egy pillanata alatt a meg nem verselt balladák, az el nem mesélt mítoszok tartományába hurcolnak minket (Viadal). Önálló sorozatot képeznek a Kultúrpalota egyik folyosójából elrekesztett műtermének képkivágatai. A szikár megfogalmazás, a művész szinte rejtőzködő jelenléte, a kenyércsendélet szociális üzenete, a háztetőn fészkelő fekete madarak sejtelmessége, a visszafogott pasztellszínek használata a Derkovits-hagyomány felfedezésére utalnak, melynek különféle rétegei Nagy Albert, Nagy Pál vagy Simon Endre művészetében is felfejthetőek. Sükösdnél az enteriőröket ablakkeretek, festmények, ajtónyílások, falsíkok kontúrozzák. A műterem falai mindig ferdék, néha az a benyomásunk, hogy ránk dől az egész konstrukció: itt jelentkezik árulkodóan a felfokozott lelki töltet. Ziffer Sándorról jegyezték fel, hogy csendéleteit mindig tükörből nézte és festette meg, hogy ne a konkrét valóságot, hanem annak sűrítményét, a képet lássa. A nagy előd, az 1930-as évek embert próbáló időszakában dolgozó Derkovits még talán joggal vélhette úgy, hogy a család, a műterem valamiféle védelmet jelent a külvilág „zajával”, ridegségével, szuronyos menetelésével szemben. Pár évtizeddel később Sükösd megértette, hogy az intim szféra védelmet nem, legfeljebb vigaszt nyújthat, de a lélek belsejébe menekített emlékek és érzések kifestésével szellemi társakra lelhetnek a rossz korban született, didergő művészek is. Sükösd sok mindent tudott, ami speciálisan az övé volt. 1983-as székelyudvarhelyi kiállításának leporellóján állapította meg rövid írásában a pályatárs Balázs Imre, hogy helye az erdélyi festészetben már többé-kevésbé körvonalazható, viszont ebben a széles mezőnyben kell elhelyezni sajátosan egyéni látásmódját. Az egyes cikkekben, visszatekintésekben például gyakran fel-felmerül a különös, fanyar, mégis megnyugtató zöldjeinek említése. 1978-ban, már halála után igen találóan fogalmazta meg Jakobovits Miklós nemzedéke legjobb koloristájának tartott művészbarátjáról: „Hisz hol találunk olyan kesernyés, szelíd, mély, sejtelmes zöldeket, mint a Sükösd bivalyos képein? Kinél olyan gondolatébresztők és lelket simogatóak, bensőségesek a színek, mint az ő Sóvidéket ábrázoló tájképein?” Elgondolkodtató felvetés: valóban, milyen zöldeket ismerünk egyáltalán? Almazöld, méregzöld, fűzöld, smaragdzöld, krómoxid-zöld… A napi használat és a képzőművészeti szaknyelv praktikus és bevált megjelölései sorjáznak elénk. Ennek ellenére úgy tűnik, hogy a művész festményei alapján összeállítható a csak rá jellemző színskála képi világának bartóki zengésű alaphangjaiból: sófehér, bivalyfekete, kézvörös, árnyékkék, keselyűsárga, és persze a legfontosabb: a Sükösd-zöld. Szücs György,
a Magyar Nemzeti Galéria tudományos főigazgató-helyettese Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. december 9.
Legyen 2018 az igazságosság éve (SZKT-ülés Marosvásárhelyen)
2018 az igazságosság éve kell hogy legyen az erdélyi magyarság számára – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök tegnap Marosvásárhelyen a Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT) ülésén. Azt is közölte: az RMDSZ az általa vállalt 250 ezerből már több mint 231 ezer aláírást gyűjtött a Minority SafePack kisebbségvédelmi európai polgári kezdeményezés támogatására.
A politikus elmondta: az RMDSZ az Ezer év Erdélyben, száz év Romániában című programsorozattal készül az Erdély és Románia egyesülését kimondó 1918-as gyulafehérvári nagygyűlés centenáriumi évére – azt szeretnék felmutatni, hogy az erdélyi magyarság Románia értékteremtő közössége, és ekként szeretne megmaradni. „Ehhez a gyulafehérvári ígéretek betartásán keresztül vezet az út” – szögezte le. Az RMDSZ elnöke úgy látja: az erdélyi magyarság a múlton nem tud osztozni a román többséggel, de a jövőt talán együtt tervezheti vele. „Talán sikerül a bizalmi szintet olyannyira megemelni, hogy képesek legyünk a közös jövő építésére” – vélekedett. Kelemen Hunor szerint az igazságosság évének kinyilvánítására az 1848-as forradalom és szabadságharc 170. évfordulója és az igazságosnak nevezett Mátyás király trónra lépésének 560. évfordulója teremt alkalmat. Az Ezer év Erdélyben, száz év Romániában című programsorozat részleteiről Porcsalmi Bálint ügyvezető elnök beszélt. Elmondta: a programokkal az erdélyi magyar közösséget, a román közvéleményt és a nemzetközi döntéshozókat is meg kívánják szólítani. A magyar közösségnek szánt programok között említette, hogy összeállítják az erdélyi magyarság arcképcsarnokát, összegyűjtik az elmúlt száz év erdélyi magyar képzőművészetének legfontosabb alkotásait. A magyar kultúra napján drámapályázatot hirdetnek, és elkészítik az elmúlt száz év magyar kronológiáját. Dokumentumfilmekkel és Erdély hat városát érintő előadás-sorozattal, valamint három konferenciával kívánják áttekinteni az erdélyi magyarság történetét. 2018-ban elkészül az erdélyi magyar intézmények katasztere is.
A román közösséget kétféle román nyelvű „magyarságkampánnyal” kívánja megszólítani a szövetség: egy tájékoztató és egy provokatív, a sztereotípiákat viccesen kiforgató kampánnyal is. A nemzetközi közösséget egy állandó angol és német nyelvű tartalomszolgáltatással célozza meg az RMDSZ. Ezen keresztül a megoldásra váró kisebbségi kérdésekre, a jogtiprásokra akarja felhívni a figyelmet a szövetség, és ellensúlyozni akarja az utóbbi hónapokban felerősödő, a magyar közösséget lejárató és az RMDSZ-t hiteltelenítő nemzetközi kampányt. A nemzetközi fellépés része a kisebbségvédelmi európai polgári kezdeményezés támogatása is, amelyhez az RMDSZ több mint 231 ezer aláírást gyűjtött. Kelemen Hunor emlékeztetett: a szövetség 250 ezer aláírás összegyűjtését vállalta, és vállalását teljesíti. Változatlanul feladatának tartja, hogy az őshonos kisebbségek ügyét napirenden tartsa és előrevigye az Európai Unióban. „Ha az EU meg akarja őrizni sokszínűségét, az őshonos kisebbségek védelmében döntést kell hoznia” – jelentette ki. Azt is elmondta: ha áprilisig sikerül is összegyűjteni az EU tagállamaiból az egymillió támogató aláírást, a kisebbségvédelmi kérdés csak a 2019-es európai parlamenti választások után felálló Európai Bizottságnak kerül az asztalára. Az SZKT ülésén vendégként jelen levő Vincze Loránt az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) elnökeként mondott köszönetet az RMDSZ-nek az aláírásgyűjtésért. Elmondta: az erdélyi aláírásgyűjtési kampány módszereit vitték el a FUEN többi tagszervezetébe, és jelenleg RMDSZ-es szakemberek szervezik a munkát Horvátországtól a Baltikumig, Dél-Tiroltól Dániáig. Hozzátette: az a tény, hogy Erdély adja majd az aláírások negyedrészét, megerősíti az RMDSZ kezdeményező szerepét, és számára is biztos támaszt jelent a FUEN-ben, mert azt üzeni, hogy az erdélyi magyarság nagy, erős és elszánt közösség. Vincze Loránt beszámolója szerint a kampány első két és fél hónapjában Európában 360 ezer aláírás gyűlt össze. Úgy vélte, ebben az ütemben a hátralévő négy hónap alatt elérhetik a célként kitűzött 1,1 milliós számot. Reményét fejezte ki, hogy nagy számban lesznek magyarországi aláírások is a kampány végére, és rendkívül fontosnak tartotta, hogy a német állam vezetői támogatásukról biztosították a polgári kezdeményezést. Megjegyezte viszont, hogy az Európai Uniónak olyan tagállamai is vannak, amelyekben a nemzeti kisebbségekhez tartozók a retorziótól tartva nem merik aláírni a kezdeményezést. Negatív példaként Görögországot hozta fel, de Románia ellenkezését is megemlítette. „Románia ismét pert indított az Európai Bizottság és a kezdeményezés ellen, a múlt héten pedig azt kérte Brüsszelben, hogy tiltsák be a FUEN regionális tanácskozását, és unos-untalan azt ismételgeti, hogy semmiképpen ne legyen uniós támogatása a kisebbségvédelemnek” – jelentette ki a FUEN elnöke. A témához kapcsolódva Sógor Csaba, az RMDSZ európai parlamenti képviselője kezdeményezte, hogy a magát kisebbségvédelmi mintaállamnak tekintő Románia emelje a kisebbségvédelmet a 2019 első fél évében esedékes román EU-elnökség kiemelt témájává. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2018 az igazságosság éve kell hogy legyen az erdélyi magyarság számára – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök tegnap Marosvásárhelyen a Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT) ülésén. Azt is közölte: az RMDSZ az általa vállalt 250 ezerből már több mint 231 ezer aláírást gyűjtött a Minority SafePack kisebbségvédelmi európai polgári kezdeményezés támogatására.
A politikus elmondta: az RMDSZ az Ezer év Erdélyben, száz év Romániában című programsorozattal készül az Erdély és Románia egyesülését kimondó 1918-as gyulafehérvári nagygyűlés centenáriumi évére – azt szeretnék felmutatni, hogy az erdélyi magyarság Románia értékteremtő közössége, és ekként szeretne megmaradni. „Ehhez a gyulafehérvári ígéretek betartásán keresztül vezet az út” – szögezte le. Az RMDSZ elnöke úgy látja: az erdélyi magyarság a múlton nem tud osztozni a román többséggel, de a jövőt talán együtt tervezheti vele. „Talán sikerül a bizalmi szintet olyannyira megemelni, hogy képesek legyünk a közös jövő építésére” – vélekedett. Kelemen Hunor szerint az igazságosság évének kinyilvánítására az 1848-as forradalom és szabadságharc 170. évfordulója és az igazságosnak nevezett Mátyás király trónra lépésének 560. évfordulója teremt alkalmat. Az Ezer év Erdélyben, száz év Romániában című programsorozat részleteiről Porcsalmi Bálint ügyvezető elnök beszélt. Elmondta: a programokkal az erdélyi magyar közösséget, a román közvéleményt és a nemzetközi döntéshozókat is meg kívánják szólítani. A magyar közösségnek szánt programok között említette, hogy összeállítják az erdélyi magyarság arcképcsarnokát, összegyűjtik az elmúlt száz év erdélyi magyar képzőművészetének legfontosabb alkotásait. A magyar kultúra napján drámapályázatot hirdetnek, és elkészítik az elmúlt száz év magyar kronológiáját. Dokumentumfilmekkel és Erdély hat városát érintő előadás-sorozattal, valamint három konferenciával kívánják áttekinteni az erdélyi magyarság történetét. 2018-ban elkészül az erdélyi magyar intézmények katasztere is.
A román közösséget kétféle román nyelvű „magyarságkampánnyal” kívánja megszólítani a szövetség: egy tájékoztató és egy provokatív, a sztereotípiákat viccesen kiforgató kampánnyal is. A nemzetközi közösséget egy állandó angol és német nyelvű tartalomszolgáltatással célozza meg az RMDSZ. Ezen keresztül a megoldásra váró kisebbségi kérdésekre, a jogtiprásokra akarja felhívni a figyelmet a szövetség, és ellensúlyozni akarja az utóbbi hónapokban felerősödő, a magyar közösséget lejárató és az RMDSZ-t hiteltelenítő nemzetközi kampányt. A nemzetközi fellépés része a kisebbségvédelmi európai polgári kezdeményezés támogatása is, amelyhez az RMDSZ több mint 231 ezer aláírást gyűjtött. Kelemen Hunor emlékeztetett: a szövetség 250 ezer aláírás összegyűjtését vállalta, és vállalását teljesíti. Változatlanul feladatának tartja, hogy az őshonos kisebbségek ügyét napirenden tartsa és előrevigye az Európai Unióban. „Ha az EU meg akarja őrizni sokszínűségét, az őshonos kisebbségek védelmében döntést kell hoznia” – jelentette ki. Azt is elmondta: ha áprilisig sikerül is összegyűjteni az EU tagállamaiból az egymillió támogató aláírást, a kisebbségvédelmi kérdés csak a 2019-es európai parlamenti választások után felálló Európai Bizottságnak kerül az asztalára. Az SZKT ülésén vendégként jelen levő Vincze Loránt az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) elnökeként mondott köszönetet az RMDSZ-nek az aláírásgyűjtésért. Elmondta: az erdélyi aláírásgyűjtési kampány módszereit vitték el a FUEN többi tagszervezetébe, és jelenleg RMDSZ-es szakemberek szervezik a munkát Horvátországtól a Baltikumig, Dél-Tiroltól Dániáig. Hozzátette: az a tény, hogy Erdély adja majd az aláírások negyedrészét, megerősíti az RMDSZ kezdeményező szerepét, és számára is biztos támaszt jelent a FUEN-ben, mert azt üzeni, hogy az erdélyi magyarság nagy, erős és elszánt közösség. Vincze Loránt beszámolója szerint a kampány első két és fél hónapjában Európában 360 ezer aláírás gyűlt össze. Úgy vélte, ebben az ütemben a hátralévő négy hónap alatt elérhetik a célként kitűzött 1,1 milliós számot. Reményét fejezte ki, hogy nagy számban lesznek magyarországi aláírások is a kampány végére, és rendkívül fontosnak tartotta, hogy a német állam vezetői támogatásukról biztosították a polgári kezdeményezést. Megjegyezte viszont, hogy az Európai Uniónak olyan tagállamai is vannak, amelyekben a nemzeti kisebbségekhez tartozók a retorziótól tartva nem merik aláírni a kezdeményezést. Negatív példaként Görögországot hozta fel, de Románia ellenkezését is megemlítette. „Románia ismét pert indított az Európai Bizottság és a kezdeményezés ellen, a múlt héten pedig azt kérte Brüsszelben, hogy tiltsák be a FUEN regionális tanácskozását, és unos-untalan azt ismételgeti, hogy semmiképpen ne legyen uniós támogatása a kisebbségvédelemnek” – jelentette ki a FUEN elnöke. A témához kapcsolódva Sógor Csaba, az RMDSZ európai parlamenti képviselője kezdeményezte, hogy a magát kisebbségvédelmi mintaállamnak tekintő Románia emelje a kisebbségvédelmet a 2019 első fél évében esedékes román EU-elnökség kiemelt témájává. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. december 9.
Rozsdaidő
Könyvbemutató a Bernády Házban
Amint arról korábbi híreinkben is olvashattak, december 12-én, kedden 16.30 órától a marosvásárhelyi Bernády Házba könyvbemutatóra hívja a szép könyvek barátait a nagyváradi Holnap Kulturális Egyesület: Bögözi Attila Rozsdaidő című verseskötetét Kuti Csongor ajánlja az olvasók figyelmébe. Meghívottak: a Cantuale énekegyüttes, Demény Péter költő, szépíró, a kötet lektora és Eperjesi Noémi képzőművész, a borítóterv, illetve az illusztrációk készítője. A bemutató házigazdája Szucher Ervin újságíró.
A szerző, Bögözi Attila, 1955. január 28-án született Marosvásárhelyen. 1984-ben újságírásból, majd 2009-ben jogból diplomázott. Szülővárosában él, korábban az Előre, a Romániai Magyar Szó, az Új Magyar Szó marosvásárhelyi tudósítója, később a Vásárhelyi Hírlap szerkesztője, majd a vasarhely.ro és az Erdélyi Riport internetes portálok munkatársa. Újságíró, könyvszerkesztő, szenvedélyes Afrika-utazó, útijegyzeteit folytatásokban lapunk is közölte. Az utóbbi években hat riportkötetnek is társszerzője, versei többek között a Látó, a Várad, az Irodalmi Jelen folyóiratokban jelentek meg. 2005-ben a Súrlott Grádics irodalmi kör logójával kiadott Pokol tornáca című verseskötetében – saját meghatározás szerint – „nem könyvében” (nemkönyv) „nem költő” (nemköltő) „nem versek” (nemversek) írójaként vall önmagáról. Méltatói szerint „nemversei” talán mégiscsak… Népújság (Marosvásárhely)
Könyvbemutató a Bernády Házban
Amint arról korábbi híreinkben is olvashattak, december 12-én, kedden 16.30 órától a marosvásárhelyi Bernády Házba könyvbemutatóra hívja a szép könyvek barátait a nagyváradi Holnap Kulturális Egyesület: Bögözi Attila Rozsdaidő című verseskötetét Kuti Csongor ajánlja az olvasók figyelmébe. Meghívottak: a Cantuale énekegyüttes, Demény Péter költő, szépíró, a kötet lektora és Eperjesi Noémi képzőművész, a borítóterv, illetve az illusztrációk készítője. A bemutató házigazdája Szucher Ervin újságíró.
A szerző, Bögözi Attila, 1955. január 28-án született Marosvásárhelyen. 1984-ben újságírásból, majd 2009-ben jogból diplomázott. Szülővárosában él, korábban az Előre, a Romániai Magyar Szó, az Új Magyar Szó marosvásárhelyi tudósítója, később a Vásárhelyi Hírlap szerkesztője, majd a vasarhely.ro és az Erdélyi Riport internetes portálok munkatársa. Újságíró, könyvszerkesztő, szenvedélyes Afrika-utazó, útijegyzeteit folytatásokban lapunk is közölte. Az utóbbi években hat riportkötetnek is társszerzője, versei többek között a Látó, a Várad, az Irodalmi Jelen folyóiratokban jelentek meg. 2005-ben a Súrlott Grádics irodalmi kör logójával kiadott Pokol tornáca című verseskötetében – saját meghatározás szerint – „nem könyvében” (nemkönyv) „nem költő” (nemköltő) „nem versek” (nemversek) írójaként vall önmagáról. Méltatói szerint „nemversei” talán mégiscsak… Népújság (Marosvásárhely)
2017. december 9.
Marosvásárhelyen (is) vendégszerepel az M Studio
A sepsiszentgyörgyi M Studio első alkalommal mutatkozik be Szlovákiában december 18-án, előtte pedig két belföldi vendégjáték is lesz: Marosvásárhelyen és Gyergyószentmiklóson lépnek színpadra de-cember 11–12-én a Jóemberek című előadással.
A társulat újra műsorra tűzi a Bezsán Noémi koreográfiájában készült Jóemberek című előadását, amelyet december 9-én Sepsiszentgyörgyön, majd a Bethlen Gábor Alap és a Communitas Alapítvány támogatásának köszönhetően két erdélyi városban is játszanak. December 11-én 19.30 órától Marosvásárhelyen, a Nemzeti Színház Kistermében, december 12-én 19 órától pedig Gyergyószentmiklóson, a Figura Stúdió Színházban mutatják be a táncelőadást.
A rendezőt Mihail Bulgakov A Mester és Margarita című regényének egyik alapgondolata inspirálta, mely szerint „Rossz ember nincs a világon” – minden ember jó, senki sem rossz, csak boldogtalan. Az érzetek és képek kollázsából épülő produkció, amelyben az emberek közötti találkozások lehetőségeit kutatja Bezsán Noémi, a fiatal koreográfus első közös munkája az M Studio társulatával. Az előadás rendező-koreográfusa Bezsán Noémi, művészeti tanácsadója Bocsárdi László, díszlet- és jelmeztervezője Kiss Zsuzsanna, a zenét Ádám Rebeka szerezte, zenei munkatársak Ádám Julcsi és Ferencz Áron.
A Nemzeti Kulturális Alap támogatásával decemberben első alkalommal látogat el Szlovákiába az M Studio. Kassán lépnek színpadra a Fehér Ferenc által rendezett Kampf című előadással, amely a Thália Táncestek rendezvénysorozat keretében lesz látható december 18-án 19 órától. A Kampf szó jelentése harc, azaz protokolláris küzdelem a ranglétrán való felfelé jutásért. Az előadás a kortárs tánc nyelvén, játékos formában jeleníti meg hétköznapi vívódásainkat, gúnyolódással, hatalmi játszmákkal szembeni kiszolgáltatottságunkat. A 2013-ban készült produkció az M Studio történetének egyik legsikeresebb előadása, ez idáig több mint 60 alkalommal – köztük számos romániai és magyarországi fesztiválon – játszották.
A vendégjátékok mellett Sepsiszentgyörgyön december 9-én a Jóemberek című előadást, 14-én és 26-án a Frenák Pál rendezésében készült To_R c. produkciót, december 21-én és 27-én pedig a Háromszék Táncegyüttessel közösen bemutatott Csillag-ösvény népe című előadást játsszák. K. Nagy Botond / Népújság (Marosvásárhely)
A sepsiszentgyörgyi M Studio első alkalommal mutatkozik be Szlovákiában december 18-án, előtte pedig két belföldi vendégjáték is lesz: Marosvásárhelyen és Gyergyószentmiklóson lépnek színpadra de-cember 11–12-én a Jóemberek című előadással.
A társulat újra műsorra tűzi a Bezsán Noémi koreográfiájában készült Jóemberek című előadását, amelyet december 9-én Sepsiszentgyörgyön, majd a Bethlen Gábor Alap és a Communitas Alapítvány támogatásának köszönhetően két erdélyi városban is játszanak. December 11-én 19.30 órától Marosvásárhelyen, a Nemzeti Színház Kistermében, december 12-én 19 órától pedig Gyergyószentmiklóson, a Figura Stúdió Színházban mutatják be a táncelőadást.
A rendezőt Mihail Bulgakov A Mester és Margarita című regényének egyik alapgondolata inspirálta, mely szerint „Rossz ember nincs a világon” – minden ember jó, senki sem rossz, csak boldogtalan. Az érzetek és képek kollázsából épülő produkció, amelyben az emberek közötti találkozások lehetőségeit kutatja Bezsán Noémi, a fiatal koreográfus első közös munkája az M Studio társulatával. Az előadás rendező-koreográfusa Bezsán Noémi, művészeti tanácsadója Bocsárdi László, díszlet- és jelmeztervezője Kiss Zsuzsanna, a zenét Ádám Rebeka szerezte, zenei munkatársak Ádám Julcsi és Ferencz Áron.
A Nemzeti Kulturális Alap támogatásával decemberben első alkalommal látogat el Szlovákiába az M Studio. Kassán lépnek színpadra a Fehér Ferenc által rendezett Kampf című előadással, amely a Thália Táncestek rendezvénysorozat keretében lesz látható december 18-án 19 órától. A Kampf szó jelentése harc, azaz protokolláris küzdelem a ranglétrán való felfelé jutásért. Az előadás a kortárs tánc nyelvén, játékos formában jeleníti meg hétköznapi vívódásainkat, gúnyolódással, hatalmi játszmákkal szembeni kiszolgáltatottságunkat. A 2013-ban készült produkció az M Studio történetének egyik legsikeresebb előadása, ez idáig több mint 60 alkalommal – köztük számos romániai és magyarországi fesztiválon – játszották.
A vendégjátékok mellett Sepsiszentgyörgyön december 9-én a Jóemberek című előadást, 14-én és 26-án a Frenák Pál rendezésében készült To_R c. produkciót, december 21-én és 27-én pedig a Háromszék Táncegyüttessel közösen bemutatott Csillag-ösvény népe című előadást játsszák. K. Nagy Botond / Népújság (Marosvásárhely)
2017. december 9.
Téli esztendő kereke
December 9-én, szombaton délelőtt 10 órakor a Téli esztendő kereke című hagyományőrző gyermekprogramra várják a kisiskolásokat a marosvásárhelyi Néprajzi és Népművészeti Múzeumba. A gyermekek a téli hagyományokkal, illetve a karácsonyi ünnepkör népszokásaival ismerkedhetnek meg, lesznek népi játékok és népdaléneklés, szalma-, csuhé- és gyöngydíszeket is készítenek. A belépő 5 lej (testvérek és csoportok esetén kedvezményes jegyek válthatók). Jelentkezni a következő elérhetőségeken lehet: virginasemese@yahoo.com, tel. 0720-671-640. Szervező: Világló Egyesület, Néprajzi és Népművészeti Múzeum. A program szakmai partnere a Hagyományok Háza. Népújság (Marosvásárhely)
December 9-én, szombaton délelőtt 10 órakor a Téli esztendő kereke című hagyományőrző gyermekprogramra várják a kisiskolásokat a marosvásárhelyi Néprajzi és Népművészeti Múzeumba. A gyermekek a téli hagyományokkal, illetve a karácsonyi ünnepkör népszokásaival ismerkedhetnek meg, lesznek népi játékok és népdaléneklés, szalma-, csuhé- és gyöngydíszeket is készítenek. A belépő 5 lej (testvérek és csoportok esetén kedvezményes jegyek válthatók). Jelentkezni a következő elérhetőségeken lehet: virginasemese@yahoo.com, tel. 0720-671-640. Szervező: Világló Egyesület, Néprajzi és Népművészeti Múzeum. A program szakmai partnere a Hagyományok Háza. Népújság (Marosvásárhely)
2017. december 9.
Régiós magyar gazdaszervezetek munkaülése
Aradon járt a NAK főigazgatója, Kocsy Béla
Tegnap a Jelen Ház vendéglőjében tartotta munkaülését a Kárpát-medencei Magyar Gazdák Egyeztető Fórumának a Bánságban, Arad megyében, illetve a Partiumban működő gazdaszervezeteinek a vezetősége.
Az egybegyűlteket házigazdaként Kocsik József AMMGE-elnök köszöntötte, kiemelve Kocsy Béla, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara főigazgatójának a nevét.
A továbbiakban Kocsy Béla méltatta a Partiumban és Bánságban tevékenykedő gazdaszervezetek munkáját, egyben megnyitotta a regionális ülést. Azon Arad megyét Kocsik József AMMGE-elnök és Pozsár Ibolya igazgató, a Bánsági Magyar Gazdák Egyesületét dr. CsŐsz János elnök és Benkő Zsolt igazgató, míg a Partiumi Magyar Gazdák Egyesületét Csomortányi István elnök képviselte. Beszámolójában Kocsy Béla vázolta a NAK eddigi munkáját, illetve mindazokat a lehetőségeket, amelyekben a jelzett régió gazdaszervezetei is részt vehetnek. Vagyis élvezhetik az anyaországi gazdák számára nyújtott összes lehetőséget, kivéve azokat, amelyeket a román törvények nem tesznek lehetővé. Utóbbiaknak a tisztázása végett hívták meg az ülésre Monica Nadiut, az Arad Megyei Mezőgazdasági Igazgatóság aligazgatóját is, aki az Arad Megyei Magyar Gazdák Egyesületének közvetítésével tartja a kapcsolatot a Román Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztérium és a NAK között.
A megbeszélések eredményeként megegyeztek, hogy a kisrégióból egy megbízott részt vesz a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara folyó év december 20-án sorra kerülő alakuló országos küldöttgyűlésén. Nyugati Jelen (Arad)
Aradon járt a NAK főigazgatója, Kocsy Béla
Tegnap a Jelen Ház vendéglőjében tartotta munkaülését a Kárpát-medencei Magyar Gazdák Egyeztető Fórumának a Bánságban, Arad megyében, illetve a Partiumban működő gazdaszervezeteinek a vezetősége.
Az egybegyűlteket házigazdaként Kocsik József AMMGE-elnök köszöntötte, kiemelve Kocsy Béla, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara főigazgatójának a nevét.
A továbbiakban Kocsy Béla méltatta a Partiumban és Bánságban tevékenykedő gazdaszervezetek munkáját, egyben megnyitotta a regionális ülést. Azon Arad megyét Kocsik József AMMGE-elnök és Pozsár Ibolya igazgató, a Bánsági Magyar Gazdák Egyesületét dr. CsŐsz János elnök és Benkő Zsolt igazgató, míg a Partiumi Magyar Gazdák Egyesületét Csomortányi István elnök képviselte. Beszámolójában Kocsy Béla vázolta a NAK eddigi munkáját, illetve mindazokat a lehetőségeket, amelyekben a jelzett régió gazdaszervezetei is részt vehetnek. Vagyis élvezhetik az anyaországi gazdák számára nyújtott összes lehetőséget, kivéve azokat, amelyeket a román törvények nem tesznek lehetővé. Utóbbiaknak a tisztázása végett hívták meg az ülésre Monica Nadiut, az Arad Megyei Mezőgazdasági Igazgatóság aligazgatóját is, aki az Arad Megyei Magyar Gazdák Egyesületének közvetítésével tartja a kapcsolatot a Román Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztérium és a NAK között.
A megbeszélések eredményeként megegyeztek, hogy a kisrégióból egy megbízott részt vesz a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara folyó év december 20-án sorra kerülő alakuló országos küldöttgyűlésén. Nyugati Jelen (Arad)
2017. december 9.
Csiky-nap
Szép szavakkal, dallamokkal emlékeztek a névadóra
December 8-án, a pankotai születésű Csiky Gergely drámaíró, műfordító születésnapján emlékeztek meg a róla elnevezett főgimnáziumban az iskola névadójáról.
A Csiky-napi rendezvénysorozatot Lászlóffy Aladár szavaival nyitották meg pénteken reggel az iskola első emeletén, Csiky Gergely mellszobra előtt, a költő köszöntőjét Naschauer Karina VIII. osztályos tanuló tolmácsolta.
Érdekes ténye volt még a napnak, hogy pontosan 15 évvel ezelőtt egy pénteki napon állította fel az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) Arad Megyei Szervezete a mellszobrot az iskolában, melyet minden Csiky-napon megkoszorúznak.
Az iskola e neves ünnepén a diákok, tanárok mellett számos hazai és külföldi meghívott, vendég vett részt, jelen volt Szabó Mihály RMDSZ-es városi tanácsos, Pellegrini Miklós megyei főtanfelügyelő-helyettes, Ilyés Ibolya megyei kisebbségi tanfelügyelő, Baracsi Zsuzsanna református lelkész, Nagy Sándor, az iskola szülőbizottságának elnöke, Hadnagy Éva, az Alma Mater Alapítvány ügyvezető elnöke, Bíró Emese, a Pro Schola Csiky Gergely Egyesület elnöke.
Ugyanakkor eljöttek a hazai és külföldi testvériskolák, valamint a megye magyar tannyelvű iskoláinak képviselői: a temesvári Bartók Béla Elméleti Líceum küldöttsége, a hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum Corvin Mátyás Tanintézményének küldöttsége, Krämmer Erika, a Szegedi Szakképzési Centrum Móravárosi Szakgimnázium és Szakközépiskola igazgatóhelyettese.
Továbbá részt vett a Csiky-napon az ágyai Olosz Lajos Általános Iskola, az Aradi Aurel Vlaicu Általános Iskola, a Kisiratosi Páter Godó Mihály Általános Iskola, a Simonyifalvi Simonyi Imre Általános Iskola, a Zerindi Tabajdi Károly Általános Iskola, a Zimándi Móra Ferenc Általános Iskola küldöttsége Lehoczky Attila igazgatóval, valamint az Erdőhegyi Általános Iskola küldöttsége Sime Judit igazgatóval.
Bognár Levente alpolgármester és Faragó Péter parlamenti képviselők, akik eddig minden alkalommal jelen voltak, ezúttal igazoltan hiányoztak, ugyanis éppen Marosvásárhelyen a Szövetségi Képviselők Tanácsának ülésén vettek részt.
„Köszönetet mondanék mindazoknak, akik az elmúlt évben segítettek nekünk, támogattak minket, dolgoztak értünk – akár itt vannak, akár nincsenek itt –, hiszen az ő munkájuk nélkül ez az épület csak egy kék táblás épület lenne a Kálvin János utca 22. szám alatt” – kezdte üdvözlőbeszédét dr. Muntean Tibor igazgató, majd a továbbiakban Csiky Gergely életéről mesélt, leginkább nem szokványos, nem hétköznapi dolgokat, melyek a diákok számára is érdekesek voltak.
Pellegrini Miklós érdekességként kiemelte, hogy az iskola ünnepe egybeesik adventtel, a várakozás időszakával.
„Arra buzdítanék a mai napon mindenkit, hogy igyekezzünk megtanítani saját magunkat arra, hogyan kell várakozni arra, amit nagyon-nagyon szeretnénk. Én azt hiszem, hogy kitartással, hittel és szeretettel, valamint bízva abban, hogy ha nagyon akarunk valamit, az be is fog következni” – mondta Pellegrini.
Naschauer Kinga felemelő szavalatával folytatódott az ünnepség, a X. A osztályos tanuló Juhász Gyula Himnusz az emberhez című költeményét adta elő.
A szép szó nemcsak vers formájában, hanem szép dallammal társulva is jelen volt a Csiky-napon: az iskola kórusa ünnepi hangulatot varázsolva karácsonyi dalokat énekelt Szabó Csilla zenetanár vezényletével.
Az iskola életében hagyomány, hogy a közösséget tevékenyen és eredményesen szolgáló tanulók kitüntetésben részesülnek ezen a napon. A Csiky-díjakat – szám szerint hármat – idén az Alma Mater Alapítvány és a Pro Schola Csiky Gergely Egyesület jóvoltából adhatták át az arra érdemeseknek.
„Ezek a diákok jó iskolai eredményeik mellett kiemelkedő közösségi munkát végeztek, és különböző versenyeken is szép eredményeket értek el. Az osztályfőnököktől, tanároktól beérkezett javaslatok alapján az iskola vezetőtanácsának döntése értelmében a 2017–2018-as tanév Csiky-díjasai: Back Annamária, Mészár Zsófia és Zsámbók Emese XII. A osztályos tanulók” – ismertette Tóthpál Renáta aligazgató, aki a következő szavakkal méltatta a szóban forgó diákokat:
„Back Annamária szerteágazó tevékenysége sokak előtt ismert. Alelnöke volt a diáktanácsnak, szerkesztője iskolánk honlapjának és a Csiky-Csukynak, tagja iskolánk néptánccsoportjának, a KAMASZK színjátszó csoportnak, valamint a kórusnak. Jó tanulmányi eredményei mellett különböző versenyeken is szép eredményeket ért el. A magyar nyelv és irodalom tantárgyverseny megyei első és harmadik helyre, illetve a vallásolimpián az országos szakaszra minősült. A Romániai Magyar Pedagógusszövetség kétszer tüntette ki Mákvirág-díjjal. Mindig lehetett rá számítani, minden feladatot első kérésre elvállalt.”
Mészár Zsófia
„Az, amivel Zsófi kiérdemelte a díjat, egy olyan kiemelkedő sportteljesítmény, amely iskolánk történetében másodszor fordult elő, és ez az Európai Bajnoki cím elérése az aerobic sportágban. A napi több órás intenzív edzés, a vasfegyelem, a szigorú diéta mellett Zsófi tagja a Csiky-Csuky szerkesztőbizottságnak, a Bánsági Kisfilmfesztiválon első díjat nyert, és a különböző események megszervezéséhez tánckoreográfiákkal járult hozzá vagy kisfilmeket készített, mindezek mellett szép tanulmányi eredményekkel is büszkélkedhet.”
Zsámbók Emese
„A szerénység az egyik kiemelkedő tulajdonsága. Az iskola honlapjának, valamint a Csiky-Csukynak szerkesztője, a Csiky Gergely Főgimnázium suliriportere a Román Televízió 1-es csatornájának magyar adásában, tagja a KAMASZK színjátszó csoportnak, többször volt műsorvezető a gólyabálon, és tavaly a szalagavatón is. 2016-ban a magyar nyelv és irodalom tantárgyversenyen megyei szakaszának első helyezettje volt.”
A szintén hagyományszámba menő, erre az eseményre meghirdetett rajzverseny eredményét Siska-Szabó Hajnalka rajztanár ismertette, majd kiosztotta a díjakat három korosztályban (V–VI., VII–VIII. és középiskolások).
A Csiky-nap idei egyik kiemelkedő eseménye dr. Berthe Nándor emléktáblájának felavatása volt.
„A pedagógusok szerencsések, hiszen folyamatos alkotómunkájuk révén a jelenben a jövőnek nevelnek fel nemzedékeket. Alkotó tevékenységük, bár láthatatlan, mégis maradandó. Ők azok, akik a gyermekek számára értékes mintát mutatnak. Megmutatják, hogyan kell a kultúra értékét megbecsülni, a törvények szerint élni, a tanultakat érvényesíteni” – tolmácsolta a gondolatokat Tóthpál Eszter műsorvezető.
Dr. Berthe Nándor emléktáblájának felavatásával tisztelegtek az iskola egykori tanára előtt, akinek életpályájáról Ujj János helytörténész, egykori csikys tanár és igazgató beszélt a jelenlévőknek.
A Csiky Gergely Főgimnázium kórusa ezúttal a Kispacsirtákkal kiegészülve adta elő az Örökségünk című dalt, melynek az iskola által készített videoklipje második díjas lett egy, a világ teljes magyarságát megszólító pályázaton.
Zárómozzanatként idén is megkoszorúzták a tanári szoba előtt felállított Csiky Gergely-mellszobrot. A megemlékezés koszorúit elhelyezték: az iskola részéről dr. Muntean Tibor és Tóthpál Renáta, az RMDSZ Arad Megyei Szervezete nevében Szabó Mihály, az Arad Megyei Pedagógusszövetség nevében Pellegrini Miklós és Matekovits Mihály, az EMKE Arad Megyei Szervezete nevében Matekovits Mária elnök és Khell Levente, az iskola diáktanácsa nevében Bitai Vivien és Kecskés Lóránt.
Az ünnepélyes koszorúzást Baracsi Zsuzsa lelkész áldása követte, majd a Nemzeti Ima közös éneklésével zárult a Csiky-nap megnyitója.
A diákok és vendégek számára a tevékenységek az iskolában, illetve a Jelen Ház nagytermében folytatódtak. Takáts D. Ágnes / Nyugati Jelen (Arad)
Szép szavakkal, dallamokkal emlékeztek a névadóra
December 8-án, a pankotai születésű Csiky Gergely drámaíró, műfordító születésnapján emlékeztek meg a róla elnevezett főgimnáziumban az iskola névadójáról.
A Csiky-napi rendezvénysorozatot Lászlóffy Aladár szavaival nyitották meg pénteken reggel az iskola első emeletén, Csiky Gergely mellszobra előtt, a költő köszöntőjét Naschauer Karina VIII. osztályos tanuló tolmácsolta.
Érdekes ténye volt még a napnak, hogy pontosan 15 évvel ezelőtt egy pénteki napon állította fel az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) Arad Megyei Szervezete a mellszobrot az iskolában, melyet minden Csiky-napon megkoszorúznak.
Az iskola e neves ünnepén a diákok, tanárok mellett számos hazai és külföldi meghívott, vendég vett részt, jelen volt Szabó Mihály RMDSZ-es városi tanácsos, Pellegrini Miklós megyei főtanfelügyelő-helyettes, Ilyés Ibolya megyei kisebbségi tanfelügyelő, Baracsi Zsuzsanna református lelkész, Nagy Sándor, az iskola szülőbizottságának elnöke, Hadnagy Éva, az Alma Mater Alapítvány ügyvezető elnöke, Bíró Emese, a Pro Schola Csiky Gergely Egyesület elnöke.
Ugyanakkor eljöttek a hazai és külföldi testvériskolák, valamint a megye magyar tannyelvű iskoláinak képviselői: a temesvári Bartók Béla Elméleti Líceum küldöttsége, a hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum Corvin Mátyás Tanintézményének küldöttsége, Krämmer Erika, a Szegedi Szakképzési Centrum Móravárosi Szakgimnázium és Szakközépiskola igazgatóhelyettese.
Továbbá részt vett a Csiky-napon az ágyai Olosz Lajos Általános Iskola, az Aradi Aurel Vlaicu Általános Iskola, a Kisiratosi Páter Godó Mihály Általános Iskola, a Simonyifalvi Simonyi Imre Általános Iskola, a Zerindi Tabajdi Károly Általános Iskola, a Zimándi Móra Ferenc Általános Iskola küldöttsége Lehoczky Attila igazgatóval, valamint az Erdőhegyi Általános Iskola küldöttsége Sime Judit igazgatóval.
Bognár Levente alpolgármester és Faragó Péter parlamenti képviselők, akik eddig minden alkalommal jelen voltak, ezúttal igazoltan hiányoztak, ugyanis éppen Marosvásárhelyen a Szövetségi Képviselők Tanácsának ülésén vettek részt.
„Köszönetet mondanék mindazoknak, akik az elmúlt évben segítettek nekünk, támogattak minket, dolgoztak értünk – akár itt vannak, akár nincsenek itt –, hiszen az ő munkájuk nélkül ez az épület csak egy kék táblás épület lenne a Kálvin János utca 22. szám alatt” – kezdte üdvözlőbeszédét dr. Muntean Tibor igazgató, majd a továbbiakban Csiky Gergely életéről mesélt, leginkább nem szokványos, nem hétköznapi dolgokat, melyek a diákok számára is érdekesek voltak.
Pellegrini Miklós érdekességként kiemelte, hogy az iskola ünnepe egybeesik adventtel, a várakozás időszakával.
„Arra buzdítanék a mai napon mindenkit, hogy igyekezzünk megtanítani saját magunkat arra, hogyan kell várakozni arra, amit nagyon-nagyon szeretnénk. Én azt hiszem, hogy kitartással, hittel és szeretettel, valamint bízva abban, hogy ha nagyon akarunk valamit, az be is fog következni” – mondta Pellegrini.
Naschauer Kinga felemelő szavalatával folytatódott az ünnepség, a X. A osztályos tanuló Juhász Gyula Himnusz az emberhez című költeményét adta elő.
A szép szó nemcsak vers formájában, hanem szép dallammal társulva is jelen volt a Csiky-napon: az iskola kórusa ünnepi hangulatot varázsolva karácsonyi dalokat énekelt Szabó Csilla zenetanár vezényletével.
Az iskola életében hagyomány, hogy a közösséget tevékenyen és eredményesen szolgáló tanulók kitüntetésben részesülnek ezen a napon. A Csiky-díjakat – szám szerint hármat – idén az Alma Mater Alapítvány és a Pro Schola Csiky Gergely Egyesület jóvoltából adhatták át az arra érdemeseknek.
„Ezek a diákok jó iskolai eredményeik mellett kiemelkedő közösségi munkát végeztek, és különböző versenyeken is szép eredményeket értek el. Az osztályfőnököktől, tanároktól beérkezett javaslatok alapján az iskola vezetőtanácsának döntése értelmében a 2017–2018-as tanév Csiky-díjasai: Back Annamária, Mészár Zsófia és Zsámbók Emese XII. A osztályos tanulók” – ismertette Tóthpál Renáta aligazgató, aki a következő szavakkal méltatta a szóban forgó diákokat:
„Back Annamária szerteágazó tevékenysége sokak előtt ismert. Alelnöke volt a diáktanácsnak, szerkesztője iskolánk honlapjának és a Csiky-Csukynak, tagja iskolánk néptánccsoportjának, a KAMASZK színjátszó csoportnak, valamint a kórusnak. Jó tanulmányi eredményei mellett különböző versenyeken is szép eredményeket ért el. A magyar nyelv és irodalom tantárgyverseny megyei első és harmadik helyre, illetve a vallásolimpián az országos szakaszra minősült. A Romániai Magyar Pedagógusszövetség kétszer tüntette ki Mákvirág-díjjal. Mindig lehetett rá számítani, minden feladatot első kérésre elvállalt.”
Mészár Zsófia
„Az, amivel Zsófi kiérdemelte a díjat, egy olyan kiemelkedő sportteljesítmény, amely iskolánk történetében másodszor fordult elő, és ez az Európai Bajnoki cím elérése az aerobic sportágban. A napi több órás intenzív edzés, a vasfegyelem, a szigorú diéta mellett Zsófi tagja a Csiky-Csuky szerkesztőbizottságnak, a Bánsági Kisfilmfesztiválon első díjat nyert, és a különböző események megszervezéséhez tánckoreográfiákkal járult hozzá vagy kisfilmeket készített, mindezek mellett szép tanulmányi eredményekkel is büszkélkedhet.”
Zsámbók Emese
„A szerénység az egyik kiemelkedő tulajdonsága. Az iskola honlapjának, valamint a Csiky-Csukynak szerkesztője, a Csiky Gergely Főgimnázium suliriportere a Román Televízió 1-es csatornájának magyar adásában, tagja a KAMASZK színjátszó csoportnak, többször volt műsorvezető a gólyabálon, és tavaly a szalagavatón is. 2016-ban a magyar nyelv és irodalom tantárgyversenyen megyei szakaszának első helyezettje volt.”
A szintén hagyományszámba menő, erre az eseményre meghirdetett rajzverseny eredményét Siska-Szabó Hajnalka rajztanár ismertette, majd kiosztotta a díjakat három korosztályban (V–VI., VII–VIII. és középiskolások).
A Csiky-nap idei egyik kiemelkedő eseménye dr. Berthe Nándor emléktáblájának felavatása volt.
„A pedagógusok szerencsések, hiszen folyamatos alkotómunkájuk révén a jelenben a jövőnek nevelnek fel nemzedékeket. Alkotó tevékenységük, bár láthatatlan, mégis maradandó. Ők azok, akik a gyermekek számára értékes mintát mutatnak. Megmutatják, hogyan kell a kultúra értékét megbecsülni, a törvények szerint élni, a tanultakat érvényesíteni” – tolmácsolta a gondolatokat Tóthpál Eszter műsorvezető.
Dr. Berthe Nándor emléktáblájának felavatásával tisztelegtek az iskola egykori tanára előtt, akinek életpályájáról Ujj János helytörténész, egykori csikys tanár és igazgató beszélt a jelenlévőknek.
A Csiky Gergely Főgimnázium kórusa ezúttal a Kispacsirtákkal kiegészülve adta elő az Örökségünk című dalt, melynek az iskola által készített videoklipje második díjas lett egy, a világ teljes magyarságát megszólító pályázaton.
Zárómozzanatként idén is megkoszorúzták a tanári szoba előtt felállított Csiky Gergely-mellszobrot. A megemlékezés koszorúit elhelyezték: az iskola részéről dr. Muntean Tibor és Tóthpál Renáta, az RMDSZ Arad Megyei Szervezete nevében Szabó Mihály, az Arad Megyei Pedagógusszövetség nevében Pellegrini Miklós és Matekovits Mihály, az EMKE Arad Megyei Szervezete nevében Matekovits Mária elnök és Khell Levente, az iskola diáktanácsa nevében Bitai Vivien és Kecskés Lóránt.
Az ünnepélyes koszorúzást Baracsi Zsuzsa lelkész áldása követte, majd a Nemzeti Ima közös éneklésével zárult a Csiky-nap megnyitója.
A diákok és vendégek számára a tevékenységek az iskolában, illetve a Jelen Ház nagytermében folytatódtak. Takáts D. Ágnes / Nyugati Jelen (Arad)
2017. december 9.
A külügyminisztérium üdvözli a Velencei Bizottság véleményét
Üdvözölte a külügyminisztérium pénteken a Velencei Bizottságnak az ukrán oktatási törvényről aznap közzétett véleményét, amelyben az Európa Tanács független alkotmányjogászokból álló konzultatív testülete jogosnak nevezte a jogszabályt ért bírálatokat.
A minisztérium közleményében arra emlékeztette a kijevi vezetést, hogy a kétoldalú kapcsolatok legmagasabb szintjén vállalt kötelezettséget a kisebbségek anyanyelvű oktatásában előidézett problémák helyrehozására a Velencei Bizottság észrevételei alapján. Márpedig az ET alkotmányjogászai visszaigazolták azt a román álláspontot, miszerint a törvény hetedik cikkelye hátrányosan érinti az ukrajnai nemzeti kisebbségek, köztük a román közösség jogát az anyanyelvű oktatáshoz, oly mértékben, hogy az a jogszabály alkotmányosságát is megkérdőjelezi - mutat rá a kommüniké. A Velencei Bizottság azt is leszögezi, hogy nem az Ukrajna területén beszélt kisebbségi nyelvek rovására kell javítani az államnyelv oktatásának minőségét – teszik hozzá.A külügyminisztérium felkérte az ukrán hatóságokat, hogy a középiskolai oktatást szabályozó törvény megalkotása során pontosan tartsák be a Velencei Bizottság pénteken közzétett ajánlásait, mert csak így biztosítható az, hogy ne sérüljön a román kisebbség joga az anyanyelvű oktatáshoz. Bukarest ugyanakkor elengedhetetlenül szükségesnek tartja, hogy a további jogalkotásba a kisebbségek – köztük a román közösség – képviselőit is bevonják.Románia továbbra is nyitott az Ukrajnával folytatandó párbeszédre és kész szakmai támogatást nyújtani Kijevnek egy olyan oktatási rendszer kialakításához, amely tiszteletben tartja az Ukrajnában élő románok nyelvi jogait, ezek biztosítása ugyanis a román állam prioritása marad – zárul a bukaresti közlemény. Szabadság (Kolozsvár)
Üdvözölte a külügyminisztérium pénteken a Velencei Bizottságnak az ukrán oktatási törvényről aznap közzétett véleményét, amelyben az Európa Tanács független alkotmányjogászokból álló konzultatív testülete jogosnak nevezte a jogszabályt ért bírálatokat.
A minisztérium közleményében arra emlékeztette a kijevi vezetést, hogy a kétoldalú kapcsolatok legmagasabb szintjén vállalt kötelezettséget a kisebbségek anyanyelvű oktatásában előidézett problémák helyrehozására a Velencei Bizottság észrevételei alapján. Márpedig az ET alkotmányjogászai visszaigazolták azt a román álláspontot, miszerint a törvény hetedik cikkelye hátrányosan érinti az ukrajnai nemzeti kisebbségek, köztük a román közösség jogát az anyanyelvű oktatáshoz, oly mértékben, hogy az a jogszabály alkotmányosságát is megkérdőjelezi - mutat rá a kommüniké. A Velencei Bizottság azt is leszögezi, hogy nem az Ukrajna területén beszélt kisebbségi nyelvek rovására kell javítani az államnyelv oktatásának minőségét – teszik hozzá.A külügyminisztérium felkérte az ukrán hatóságokat, hogy a középiskolai oktatást szabályozó törvény megalkotása során pontosan tartsák be a Velencei Bizottság pénteken közzétett ajánlásait, mert csak így biztosítható az, hogy ne sérüljön a román kisebbség joga az anyanyelvű oktatáshoz. Bukarest ugyanakkor elengedhetetlenül szükségesnek tartja, hogy a további jogalkotásba a kisebbségek – köztük a román közösség – képviselőit is bevonják.Románia továbbra is nyitott az Ukrajnával folytatandó párbeszédre és kész szakmai támogatást nyújtani Kijevnek egy olyan oktatási rendszer kialakításához, amely tiszteletben tartja az Ukrajnában élő románok nyelvi jogait, ezek biztosítása ugyanis a román állam prioritása marad – zárul a bukaresti közlemény. Szabadság (Kolozsvár)
2017. december 9.
Átfogó programot szervez a centenáriumi évben az RMDSZ
Kelemen: Az igazságosság éve kell hogy legyen 2018 az erdélyi magyarság számára
A 2018-as centenáriumi évre való felkészülés, valamint a Minority SafePack európai polgári kisebbségvédelmi kezdeményezés voltak a Szövetségi Képviselők Tanácsának (SZKT) pénteki marosvásárhelyi ülésének főbb napirendi pontjai. Az RMDSZ már korábban bejelentette, a szövetség az Ezer év Erdélyben, száz év Romániában című programsorozattal készül az Erdély és Románia egyesülését kimondó 1918-as gyulafehérvári nagygyűlés centenáriumi évére. Hogy ez pontosabban miből áll majd, minderről Kelemen Hunor RMDSZ-elnök, valamint Porcsalmi Bálint ügyvezető elnök számolt be részletesebben a jelenlévőknek, kitérve a Minority Safepack kezdeményezésre is, amelynek kapcsán bejelentették: ez idáig több mint 231 ezer aláírást gyűjtött össze a szövetség. Az ülésen szóba került a jelenlegi romániai belpolitikai helyzet is, a kormánykoalíciós pártokhoz való viszonyulás kérdése, de a nemrég elfogadott pénzügyi intézkedésekről is szó esett.
Eddig több mint 231 ezer aláírást gyűjtött a szövetség
Az igazságosság éve kell hogy legyen 2018 az erdélyi magyarság számára – jelentette ki Kelemen Hunor pénteken, Marosvásárhelyen az RMDSZ kisparlamentjének tekintett Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT) ülésén. Az RMDSZ elnöke politikai elemzésében elmondta: az RMDSZ az Ezer év Erdélyben, száz év Romániában című programsorozattal készül az Erdély és Románia egyesülését kimondó 1918-as gyulafehérvári nagygyűlés centenáriumi évére. Mint fogalmazott, azt szeretnék felmutatni, hogy az erdélyi magyarság Románia értékteremtő közössége, és ekként szeretne megmaradni, ehhez pedig a gyulafehérvári ígéretek betartásán keresztül vezet az út. Úgy vélte, az erdélyi magyarság a múlton nem tud osztozni a román többséggel, de a jövőt talán együtt tudja tervezni vele, s talán sikerül a bizalmi szintet olyannyira megemelni, hogy képesek legyünk a közös jövő építésére. Szerinte az igazságosság évének kinyilvánítására az 1848-as forradalom és szabadságharc 170. évfordulója, valamint az igazságosnak nevezett Mátyás király trónra lépésének az 560. évfordulója teremt alkalmat.
Kelemen Hunor ugyanakkor bejelentette: az RMDSZ eddig több mint 231 ezer aláírást gyűjtött a Minority SafePack kisebbségvédelmi európai polgári kezdeményezés támogatására. Emlékeztetett arra, a szövetség 250 ezer aláírás összegyűjtését vállalta, és vállalását teljesíteni is fogja, ugyanis változatlanul feladatának tartja, hogy az őshonos kisebbségek ügyét napirenden tartsa, s előre vigye az Európai Unióban (EU). Hangsúlyozta, ha az EU meg akarja őrizni sokszínűségét, az őshonos kisebbségek védelmében döntést kell hoznia. Valószínűsítette azonban, amennyiben áprilisig sikerül is összegyűjteni az EU tagállamaiból az egymillió támogató aláírást, a kisebbségvédelmi kérdés csak a 2019-es európai parlamenti választások után felálló Európai Bizottságnak kerül az asztalára.
Három közösséget szólítanának meg
Ezt követően az Ezer év Erdélyben, száz év Romániában című programsorozat részleteiről Porcsalmi Bálint ügyvezető elnök tájékoztatott. Kiemelte, ez nemcsak a centenárium éve lesz, hanem az erdélyi magyaroké is. Meglátása szerint el kell mondanunk, mit tettünk hozzá ahhoz, amit ma Romániának neveznek. Hozzátette: amivel ma Románia büszkélkedik, annak jelentős részét az erdélyi magyaroknak köszönheti. Megtudhattuk, hogy az RMDSZ jövőre sokrétű, átfogó programcsomagot tervez, amellyel három különböző közönséget kíván megszólítani: a magyar közösséget, a román közvéleményt és a nemzetközi döntéshozókat. Az elmúlt 100 év történelmét, képzőművészeti alkotásait fogják bemutatni, arcképcsarnokot, a magyar kultúra napján meghirdetett drámapályázat által új értékek létrehozását, dokumentumfilmeket, előadás-sorozatot, konferenciákat terveznek, valamint egy, az erdélyi társadalom intézményei katasztereinek összeállítását és interneten való közzétételét. Emellett a klasszikus politikai kampánykommunikáció eszközeivel lebonyolított, féléves időtartammal véghezvitt magyarságkampányt ütemeztek be a román nyilvánosság felé. Feladatként fogalmazta meg továbbá azt is, hogy az RMDSZ-nek nemzetközi szinten fel kell hívnia a figyelmet a megoldásra váró kisebbségi kérdésekre és a folyamatos jogtiprásokra, másrészt ellensúlyoznia kell az utóbbi hónapokban felerősödő, a magyar közösséget lejárató és az RMDSZ-t hiteltelenítő nemzetközi kampányt.
A Minority SafePack kisebbségvédelmi kezdeményezésről szólva Porcsalmi Bálint elmondta: a mostanáig összegyűjtött 231 ezer aláírás nem a végső siker, hanem egy jó részeredmény. „Ott, ahol komolyan vették a kihívást, ez a számokban is megmutatkozik. Háromszék, Szilágy, Bihar és Gyergyó is elvégezte a rájuk bízott feladatot, összegyűjtötte a számukra kiszabott aláírásgyűjtés-számot. Fehér, Kolozs, Udvarhely, Beszterce-Naszód, Maros is közel áll a folyamat végéhez. De a nagy városokban rá kell erre erősíteni, erőforrásainkat arra kell fordítani, hogy a városi szervezeteink munkáit segítsük. Ne dőljünk hátra, sok munka van még hátra” – hangzott el.
Az elmúlt három hónap kampányának tanulságait levonva, az ügyvezető elnök úgy fogalmazott: ez az időszak nemcsak az aláírásgyűjtésről szólt, hanem azt is megmutatta, hogy milyen helyzetben van a szervezet. Porcsalmi szerint sok esetben nem vették komolyan az ügyet, mivel éppenséggel nem választásról van szó.
„Nehéz időszak előtt állunk, és ahhoz, hogy a jövő évben is megbirkózzunk az akadályokkal, erős szervezetre van szükségünk. Az aláírásgyűjtés megerősítette a szervezeteinket, de felszínre hozott olyan problémákat, amelyeken javítanunk kell. 2018-ban tehát nem lesz erőnk, energiánk a belső problémákra, a közösségre, az emberekre kell koncentrálnunk” − fogalmazott.
Példamutató erdélyi kampány
Az ülésen vendégként jelen levő Vincze Loránt, az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának (FUEN) az elnöke köszönetet mondott az RMDSZ-nek az aláírásgyűjtésért. Tájékoztatott arról, hogy az erdélyi aláírásgyűjtési kampány módszereit vitték el a FUEN többi tagszervezetébe, és jelenleg RMDSZ-es szakemberek szervezik a munkát Horvátországtól a Baltikumig, Dél-Tiroltól Dániáig. Hozzátette: az a tény, hogy Erdély adja majd az aláírások negyedrészét, megerősíti az RMDSZ kezdeményező szerepét, ami számára is biztos támaszt jelent a FUEN-ben.
„Az RMDSZ az erdélyi kampányt európai kampánnyá terjesztette ki, és ezzel azt üzeni, hogy az erdélyi magyarság erős és elszánt közösség, s európai védelmet kér” – hangsúlyozta a FUEN elnöke. Hozzátette: nem tartunk még a mérlegkészítésnél, de már most elmondható: egyértelművé vált, hogy a kisebbségi ügyekben előre kell menekülni.
Vincze Loránt elmondta: a kampány első két és fél hónapjában Európában összesen 360 ezer aláírás gyűlt össze. Úgy vélte, ebben az ütemben a hátralévő négy hónap alatt elérhetik a célként kitűzött 1,1 milliós számot. Reményét fejezte ki, nagy számban lesznek magyarországi aláírások is a kampány végére, és rendkívül fontosnak tartotta, hogy a német állam vezetői támogatásukról biztosították a polgári kezdeményezést. Megjegyezte viszont, hogy az EU-nak olyan tagállamai is vannak, amelyekben a nemzeti kisebbségekhez tartozók a retorziótól tartva nem merik aláírni a kezdeményezést. Negatív példaként Görögországot hozta fel, de Románia ellenkezését is megemlítette. Felhívta a figyelmet, hogy Románia ismét pert indított az Európai Bizottság és a kezdeményezés ellen, a múlt héten pedig azt kérte Brüsszelben: tiltsák be a FUEN regionális tanácskozását, és folyamatosan azt ismételgeti, semmiképpen ne legyen uniós támogatása a kisebbségvédelemnek.
Van pénz pályázatra
Winkler Gyula a november 15-i szórvány napja kapcsán elmondta: a rendezvényen átbeszélték a szórványközösségek helyzetét, kiemelve, hogy bizonyos szempontból 2018 nagyobb kihívás lesz ezeken a vidékeken, de a küzdelmet folytatni kell. Ugyanakkor az EP-képviselő felhívta a figyelmet, hogy az Európai Parlament elfogadta az EU 2018-as költségvetését, amely minden idők legnagyobb európai uniós költségvetése. Hangsúlyozta, ennek kétharmadát a kohéziós, a regionális fejlesztési és az agrárpolitika számára elkülönített alapok teszik ki, s bár tudjuk, hogy nagy a bürokrácia, de ennek ellenére pályázni kell, mert ha nem, akkor mások használják ki a lehetőségeket.
Sógor Csaba felszólalásában elmondta: az elmúlt évek munkája alatt az Európai Parlament Állampolgári, Jogi, Bel- és Igazságügyi szakbizottságában (LIBE) számos jelentésbe sikerült a kisebbségvédelmi fejezeteket is megjeleníteni, ugyanakkor bízik abban, hogy sikeres lesz a Minority SafePack-kezdeményezés. Arról is tájékoztatta a testületet, hogy Románia készül a 2019 első félévében esedékes soros uniós elnökség programjának kialakítására. „Mivel Románia azt állítja, példásan rendezte a kisebbségek helyzetét, ezért azt kértük: az őshonos nemzeti kisebbségek védelmét is vegyék fel a román uniós elnökség programjai közé” – mondta. Felhívta továbbá a figyelmet, hogy a 2018-as évben a tordai országgyűlés 450. évfordulójára is jó lesz megemlékezni, hiszen ekkor és itt mondták ki a világon először a szabad vallásgyakorlás jogát.
Csoma Botond elmondta, a centenárium kapcsán várható nacionalista hangulatot helyi szintű kisebb rendezvényekkel, programokkal igyekeznek majd oldani. „Kolozsváron például a helyi civil szervezetekkel, egyesületekkel együttműködve különböző művészeti és egyéb eszközökkel igyekszünk majd pozitív üzenetek mentén kiragadni a nacionalista mederből 2018-at” – fogalmazott az RMDSZ Kolozs megyei elnöke. Kitért továbbá az RMDSZ-nek a Szociáldemokrata Párttal (PSD) kötött megállapodására is, amelyről úgy vélte, az év első felében jól haladtak a dolgok, de aztán kezdődött a hisztéria. „Nem szigetelődtünk el a parlamentben, de nehéz helyzetbe kerültünk, ezért valamilyen új irányt kell szabnunk, és meg kell magyaráznunk a választóknak, miért tartjuk tovább fent a megállapodást” – mutatott rá a képviselő.
Ne kelljen lehalkítani hangunkat
Markó Béla hozzászólásában annak a véleményének adott hangot, ha egyszer lehetséges, olyan helyzetet kell kialakítanunk a parlamentben, hogy befolyással lehessünk a kormányra és azokra az intézményekre, amelyeknek a velünk kapcsolatos döntéseket kell meghozniuk. Ugyanakkor hangsúlyozta: a magyar politikum, az RMDSZ felelőssége is, hogy a következő időszakban olyan igazságszolgáltatása, igazságügyi jogrendszere legyen Romániának, hogy szabadon lehessen beszélni, s ne kelljen lehalkítanunk a hangunkat. Az RMDSZ volt elnöke arra figyelmeztetett, bár a szövetségnek nincs beleszólása mindenbe, ami ma az ország vezetésében zajlik, az RMDSZ-nek is van felelőssége abban, hogy az elmúlt években olyanná vált az igazságszolgáltatási rendszer, hogy ma újból „suttogni” kell. Lehet, hogy ez többek között a bíróságok, az ügyészségek vétke, de azokat a törvényeket, amelyek alapján működnek, azt mi, politikusok fogadtuk el – mutatott rá Markó, hozzáfűzve: személyes felelősséget is érez e tekintetben. „Ráébredünk arra, ha nincs demokrácia, akkor hiába vívtunk ki jó kisebbségi jogokat, mert amennyiben csorbul a demokrácia, akkor ezeket a jogokat sem fogják alkalmazni” – szögezte le. Ezért szerinte az RMDSZ-nek felelősséget kell vállalnia abban, hogy amit a romániai politikum közösen elrontott, azt a következő időszakban helyrehozzák, és ennek érdekében időnként a szövetségnek a közvéleménnyel is szembe kell mennie – fejtette ki Markó Béla. Az RMDSZ volt elnöke szerint nemcsak Romániát, de egész Európát is óriási gondok szaggatják, és mindezek azt mutatják: ma Európában nagy baj van a népek, a kultúrák együttélésével, valamint a politikusok felelősségével is, akik engednek a populizmus nyomásának, s nem gondolják végig, mi lesz a következménye döntéseiknek.
Felelősség és felelőtlenség a parlamentben
Korodi Attila, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője egyéves tevékenységükről elmondta, az idei első parlamenti ülésszakban számos olyan törvénytervezet született, amellyel sikerült előre vinni a magyar közösség ügyeit, de az év közepén megbélyegezte ezt az országban eluralkodott nacionalista hangulat, amelyből azóta sem lehet teljes mértékben kilépni.
„Sokszor túlságosan is nagy felelősséggel közelítünk meg helyzeteket, hiszen erre kötelez az a környezet, amelyben a kormánykoalíció naponta felelőtlen döntéseket hoz. Az RMDSZ álláspontja sok esetben különbözik a kormánypártokétól, hiszen más tapasztalatokkal érkeztünk a parlamentbe, mások a prioritásaink, s másként látjuk közösségeink és önkormányzataink jólétének biztosítását. Azonban el kell mondanunk azt, hogy hosszú távon elvesznek a jó ügyek, ha olyan személyek képviselik azokat, akiknek integritásuk megkérdőjelezhető. Ennek vagyunk tanúi most is, hiszen a román politikai pártok képviselői sebezhetőek, és nem tudják hitelesen képviselni a jó célú közösségi ügyeket. Ez a folyamat megrendíti a demokrácia alapjait, és ha a demokrácia nem működik, akkor semmi sem működik, a politika sem. Az RMDSZ új alsóházi frakciója felelősségteljesen áll hozzá közösségi ügyeinkhez, és ennek tudatában cselekszik az elkövetkezendőkben is” – fejtette ki.
Tánczos Barna, az RMDSZ Hargita megyei szenátora a centenáriumi munkatervvel kapcsolatban kiegészítést fogalmazott meg. Mint mondta, 2018-nak bátor lépésekről kell szólnia mind a törvényhozásban, mind pedig a mindennapokban. Amikor kulturális és területi autonómiáról, vagy akár az alkotmány módosításáról beszélünk, felvetődik a kérdés, eléggé bátrak vagyunk-e ahhoz, hogy közvitát indítsunk vagy éppen parlamenti munkafolyamatot kezdjünk el ezekről a kérdésekről – tette fel a kérdést a politikus.
Az elmúlt időszakban folyamatosan változtak az ifjúság igényei, de egy dolog stabil maradt: a MIÉRT megalakulása, amelynek működése az RMDSZ javára szolgált, és segíteni fogja a jövőben is – fogalmazott Oltean Csongor, a MIÉRT elnöke, akit ifjúságért felelős ügyvezető alelnöknek választottak meg. Kezdeményezésükre az Európai Néppárt ifjúsági szervezete, a YEPP elfogadta a Minority SafePack támogatásáról szóló határozatot. Állást foglaltak a magyargyűlölet ellen, és egy teljes programtervezettel készülnek a jövő évi centenáriumra – mondta.
Kiszámíthatatlan pénzügyi intézkedések
A hozzászólások során Cseke Attila, az RMDSZ szenátusi frakcióvezetője a kormány pénzügyi politikájáról beszélt. Úgy vélte, az adótörvénykönyv módosításáról szóló javaslatcsomagot nem készítette elő kellőképpen a szaktárca, ezért intézkedéseinek következményei nem elég kiszámíthatók. Ugyanakkor ezt tetézi az is, hogy az illetékesek rosszul kommunikáltak a módosítások várt hatásairól. „A sebtében kidolgozott rendelkezésekről csak remélni tudjuk, hogy következményei pozitívak lesznek” – szögezte le.
A felszólalók közül többen szóvá tették, hogy milyen anyagi veszteséget jelent az önkormányzatok számára a 16 százalékos jövedelemadó hat százalékkal való csökkentése. Ugyanakkor felvetették, hogy a közigazgatási és közpénzügyi törvény folyamatos módosítása bizonytalanságot okoz, ami megnehezíti az önkormányzatok működését. Papp Annamária / Szabadság (Kolozsvár)
Kelemen: Az igazságosság éve kell hogy legyen 2018 az erdélyi magyarság számára
A 2018-as centenáriumi évre való felkészülés, valamint a Minority SafePack európai polgári kisebbségvédelmi kezdeményezés voltak a Szövetségi Képviselők Tanácsának (SZKT) pénteki marosvásárhelyi ülésének főbb napirendi pontjai. Az RMDSZ már korábban bejelentette, a szövetség az Ezer év Erdélyben, száz év Romániában című programsorozattal készül az Erdély és Románia egyesülését kimondó 1918-as gyulafehérvári nagygyűlés centenáriumi évére. Hogy ez pontosabban miből áll majd, minderről Kelemen Hunor RMDSZ-elnök, valamint Porcsalmi Bálint ügyvezető elnök számolt be részletesebben a jelenlévőknek, kitérve a Minority Safepack kezdeményezésre is, amelynek kapcsán bejelentették: ez idáig több mint 231 ezer aláírást gyűjtött össze a szövetség. Az ülésen szóba került a jelenlegi romániai belpolitikai helyzet is, a kormánykoalíciós pártokhoz való viszonyulás kérdése, de a nemrég elfogadott pénzügyi intézkedésekről is szó esett.
Eddig több mint 231 ezer aláírást gyűjtött a szövetség
Az igazságosság éve kell hogy legyen 2018 az erdélyi magyarság számára – jelentette ki Kelemen Hunor pénteken, Marosvásárhelyen az RMDSZ kisparlamentjének tekintett Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT) ülésén. Az RMDSZ elnöke politikai elemzésében elmondta: az RMDSZ az Ezer év Erdélyben, száz év Romániában című programsorozattal készül az Erdély és Románia egyesülését kimondó 1918-as gyulafehérvári nagygyűlés centenáriumi évére. Mint fogalmazott, azt szeretnék felmutatni, hogy az erdélyi magyarság Románia értékteremtő közössége, és ekként szeretne megmaradni, ehhez pedig a gyulafehérvári ígéretek betartásán keresztül vezet az út. Úgy vélte, az erdélyi magyarság a múlton nem tud osztozni a román többséggel, de a jövőt talán együtt tudja tervezni vele, s talán sikerül a bizalmi szintet olyannyira megemelni, hogy képesek legyünk a közös jövő építésére. Szerinte az igazságosság évének kinyilvánítására az 1848-as forradalom és szabadságharc 170. évfordulója, valamint az igazságosnak nevezett Mátyás király trónra lépésének az 560. évfordulója teremt alkalmat.
Kelemen Hunor ugyanakkor bejelentette: az RMDSZ eddig több mint 231 ezer aláírást gyűjtött a Minority SafePack kisebbségvédelmi európai polgári kezdeményezés támogatására. Emlékeztetett arra, a szövetség 250 ezer aláírás összegyűjtését vállalta, és vállalását teljesíteni is fogja, ugyanis változatlanul feladatának tartja, hogy az őshonos kisebbségek ügyét napirenden tartsa, s előre vigye az Európai Unióban (EU). Hangsúlyozta, ha az EU meg akarja őrizni sokszínűségét, az őshonos kisebbségek védelmében döntést kell hoznia. Valószínűsítette azonban, amennyiben áprilisig sikerül is összegyűjteni az EU tagállamaiból az egymillió támogató aláírást, a kisebbségvédelmi kérdés csak a 2019-es európai parlamenti választások után felálló Európai Bizottságnak kerül az asztalára.
Három közösséget szólítanának meg
Ezt követően az Ezer év Erdélyben, száz év Romániában című programsorozat részleteiről Porcsalmi Bálint ügyvezető elnök tájékoztatott. Kiemelte, ez nemcsak a centenárium éve lesz, hanem az erdélyi magyaroké is. Meglátása szerint el kell mondanunk, mit tettünk hozzá ahhoz, amit ma Romániának neveznek. Hozzátette: amivel ma Románia büszkélkedik, annak jelentős részét az erdélyi magyaroknak köszönheti. Megtudhattuk, hogy az RMDSZ jövőre sokrétű, átfogó programcsomagot tervez, amellyel három különböző közönséget kíván megszólítani: a magyar közösséget, a román közvéleményt és a nemzetközi döntéshozókat. Az elmúlt 100 év történelmét, képzőművészeti alkotásait fogják bemutatni, arcképcsarnokot, a magyar kultúra napján meghirdetett drámapályázat által új értékek létrehozását, dokumentumfilmeket, előadás-sorozatot, konferenciákat terveznek, valamint egy, az erdélyi társadalom intézményei katasztereinek összeállítását és interneten való közzétételét. Emellett a klasszikus politikai kampánykommunikáció eszközeivel lebonyolított, féléves időtartammal véghezvitt magyarságkampányt ütemeztek be a román nyilvánosság felé. Feladatként fogalmazta meg továbbá azt is, hogy az RMDSZ-nek nemzetközi szinten fel kell hívnia a figyelmet a megoldásra váró kisebbségi kérdésekre és a folyamatos jogtiprásokra, másrészt ellensúlyoznia kell az utóbbi hónapokban felerősödő, a magyar közösséget lejárató és az RMDSZ-t hiteltelenítő nemzetközi kampányt.
A Minority SafePack kisebbségvédelmi kezdeményezésről szólva Porcsalmi Bálint elmondta: a mostanáig összegyűjtött 231 ezer aláírás nem a végső siker, hanem egy jó részeredmény. „Ott, ahol komolyan vették a kihívást, ez a számokban is megmutatkozik. Háromszék, Szilágy, Bihar és Gyergyó is elvégezte a rájuk bízott feladatot, összegyűjtötte a számukra kiszabott aláírásgyűjtés-számot. Fehér, Kolozs, Udvarhely, Beszterce-Naszód, Maros is közel áll a folyamat végéhez. De a nagy városokban rá kell erre erősíteni, erőforrásainkat arra kell fordítani, hogy a városi szervezeteink munkáit segítsük. Ne dőljünk hátra, sok munka van még hátra” – hangzott el.
Az elmúlt három hónap kampányának tanulságait levonva, az ügyvezető elnök úgy fogalmazott: ez az időszak nemcsak az aláírásgyűjtésről szólt, hanem azt is megmutatta, hogy milyen helyzetben van a szervezet. Porcsalmi szerint sok esetben nem vették komolyan az ügyet, mivel éppenséggel nem választásról van szó.
„Nehéz időszak előtt állunk, és ahhoz, hogy a jövő évben is megbirkózzunk az akadályokkal, erős szervezetre van szükségünk. Az aláírásgyűjtés megerősítette a szervezeteinket, de felszínre hozott olyan problémákat, amelyeken javítanunk kell. 2018-ban tehát nem lesz erőnk, energiánk a belső problémákra, a közösségre, az emberekre kell koncentrálnunk” − fogalmazott.
Példamutató erdélyi kampány
Az ülésen vendégként jelen levő Vincze Loránt, az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának (FUEN) az elnöke köszönetet mondott az RMDSZ-nek az aláírásgyűjtésért. Tájékoztatott arról, hogy az erdélyi aláírásgyűjtési kampány módszereit vitték el a FUEN többi tagszervezetébe, és jelenleg RMDSZ-es szakemberek szervezik a munkát Horvátországtól a Baltikumig, Dél-Tiroltól Dániáig. Hozzátette: az a tény, hogy Erdély adja majd az aláírások negyedrészét, megerősíti az RMDSZ kezdeményező szerepét, ami számára is biztos támaszt jelent a FUEN-ben.
„Az RMDSZ az erdélyi kampányt európai kampánnyá terjesztette ki, és ezzel azt üzeni, hogy az erdélyi magyarság erős és elszánt közösség, s európai védelmet kér” – hangsúlyozta a FUEN elnöke. Hozzátette: nem tartunk még a mérlegkészítésnél, de már most elmondható: egyértelművé vált, hogy a kisebbségi ügyekben előre kell menekülni.
Vincze Loránt elmondta: a kampány első két és fél hónapjában Európában összesen 360 ezer aláírás gyűlt össze. Úgy vélte, ebben az ütemben a hátralévő négy hónap alatt elérhetik a célként kitűzött 1,1 milliós számot. Reményét fejezte ki, nagy számban lesznek magyarországi aláírások is a kampány végére, és rendkívül fontosnak tartotta, hogy a német állam vezetői támogatásukról biztosították a polgári kezdeményezést. Megjegyezte viszont, hogy az EU-nak olyan tagállamai is vannak, amelyekben a nemzeti kisebbségekhez tartozók a retorziótól tartva nem merik aláírni a kezdeményezést. Negatív példaként Görögországot hozta fel, de Románia ellenkezését is megemlítette. Felhívta a figyelmet, hogy Románia ismét pert indított az Európai Bizottság és a kezdeményezés ellen, a múlt héten pedig azt kérte Brüsszelben: tiltsák be a FUEN regionális tanácskozását, és folyamatosan azt ismételgeti, semmiképpen ne legyen uniós támogatása a kisebbségvédelemnek.
Van pénz pályázatra
Winkler Gyula a november 15-i szórvány napja kapcsán elmondta: a rendezvényen átbeszélték a szórványközösségek helyzetét, kiemelve, hogy bizonyos szempontból 2018 nagyobb kihívás lesz ezeken a vidékeken, de a küzdelmet folytatni kell. Ugyanakkor az EP-képviselő felhívta a figyelmet, hogy az Európai Parlament elfogadta az EU 2018-as költségvetését, amely minden idők legnagyobb európai uniós költségvetése. Hangsúlyozta, ennek kétharmadát a kohéziós, a regionális fejlesztési és az agrárpolitika számára elkülönített alapok teszik ki, s bár tudjuk, hogy nagy a bürokrácia, de ennek ellenére pályázni kell, mert ha nem, akkor mások használják ki a lehetőségeket.
Sógor Csaba felszólalásában elmondta: az elmúlt évek munkája alatt az Európai Parlament Állampolgári, Jogi, Bel- és Igazságügyi szakbizottságában (LIBE) számos jelentésbe sikerült a kisebbségvédelmi fejezeteket is megjeleníteni, ugyanakkor bízik abban, hogy sikeres lesz a Minority SafePack-kezdeményezés. Arról is tájékoztatta a testületet, hogy Románia készül a 2019 első félévében esedékes soros uniós elnökség programjának kialakítására. „Mivel Románia azt állítja, példásan rendezte a kisebbségek helyzetét, ezért azt kértük: az őshonos nemzeti kisebbségek védelmét is vegyék fel a román uniós elnökség programjai közé” – mondta. Felhívta továbbá a figyelmet, hogy a 2018-as évben a tordai országgyűlés 450. évfordulójára is jó lesz megemlékezni, hiszen ekkor és itt mondták ki a világon először a szabad vallásgyakorlás jogát.
Csoma Botond elmondta, a centenárium kapcsán várható nacionalista hangulatot helyi szintű kisebb rendezvényekkel, programokkal igyekeznek majd oldani. „Kolozsváron például a helyi civil szervezetekkel, egyesületekkel együttműködve különböző művészeti és egyéb eszközökkel igyekszünk majd pozitív üzenetek mentén kiragadni a nacionalista mederből 2018-at” – fogalmazott az RMDSZ Kolozs megyei elnöke. Kitért továbbá az RMDSZ-nek a Szociáldemokrata Párttal (PSD) kötött megállapodására is, amelyről úgy vélte, az év első felében jól haladtak a dolgok, de aztán kezdődött a hisztéria. „Nem szigetelődtünk el a parlamentben, de nehéz helyzetbe kerültünk, ezért valamilyen új irányt kell szabnunk, és meg kell magyaráznunk a választóknak, miért tartjuk tovább fent a megállapodást” – mutatott rá a képviselő.
Ne kelljen lehalkítani hangunkat
Markó Béla hozzászólásában annak a véleményének adott hangot, ha egyszer lehetséges, olyan helyzetet kell kialakítanunk a parlamentben, hogy befolyással lehessünk a kormányra és azokra az intézményekre, amelyeknek a velünk kapcsolatos döntéseket kell meghozniuk. Ugyanakkor hangsúlyozta: a magyar politikum, az RMDSZ felelőssége is, hogy a következő időszakban olyan igazságszolgáltatása, igazságügyi jogrendszere legyen Romániának, hogy szabadon lehessen beszélni, s ne kelljen lehalkítanunk a hangunkat. Az RMDSZ volt elnöke arra figyelmeztetett, bár a szövetségnek nincs beleszólása mindenbe, ami ma az ország vezetésében zajlik, az RMDSZ-nek is van felelőssége abban, hogy az elmúlt években olyanná vált az igazságszolgáltatási rendszer, hogy ma újból „suttogni” kell. Lehet, hogy ez többek között a bíróságok, az ügyészségek vétke, de azokat a törvényeket, amelyek alapján működnek, azt mi, politikusok fogadtuk el – mutatott rá Markó, hozzáfűzve: személyes felelősséget is érez e tekintetben. „Ráébredünk arra, ha nincs demokrácia, akkor hiába vívtunk ki jó kisebbségi jogokat, mert amennyiben csorbul a demokrácia, akkor ezeket a jogokat sem fogják alkalmazni” – szögezte le. Ezért szerinte az RMDSZ-nek felelősséget kell vállalnia abban, hogy amit a romániai politikum közösen elrontott, azt a következő időszakban helyrehozzák, és ennek érdekében időnként a szövetségnek a közvéleménnyel is szembe kell mennie – fejtette ki Markó Béla. Az RMDSZ volt elnöke szerint nemcsak Romániát, de egész Európát is óriási gondok szaggatják, és mindezek azt mutatják: ma Európában nagy baj van a népek, a kultúrák együttélésével, valamint a politikusok felelősségével is, akik engednek a populizmus nyomásának, s nem gondolják végig, mi lesz a következménye döntéseiknek.
Felelősség és felelőtlenség a parlamentben
Korodi Attila, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője egyéves tevékenységükről elmondta, az idei első parlamenti ülésszakban számos olyan törvénytervezet született, amellyel sikerült előre vinni a magyar közösség ügyeit, de az év közepén megbélyegezte ezt az országban eluralkodott nacionalista hangulat, amelyből azóta sem lehet teljes mértékben kilépni.
„Sokszor túlságosan is nagy felelősséggel közelítünk meg helyzeteket, hiszen erre kötelez az a környezet, amelyben a kormánykoalíció naponta felelőtlen döntéseket hoz. Az RMDSZ álláspontja sok esetben különbözik a kormánypártokétól, hiszen más tapasztalatokkal érkeztünk a parlamentbe, mások a prioritásaink, s másként látjuk közösségeink és önkormányzataink jólétének biztosítását. Azonban el kell mondanunk azt, hogy hosszú távon elvesznek a jó ügyek, ha olyan személyek képviselik azokat, akiknek integritásuk megkérdőjelezhető. Ennek vagyunk tanúi most is, hiszen a román politikai pártok képviselői sebezhetőek, és nem tudják hitelesen képviselni a jó célú közösségi ügyeket. Ez a folyamat megrendíti a demokrácia alapjait, és ha a demokrácia nem működik, akkor semmi sem működik, a politika sem. Az RMDSZ új alsóházi frakciója felelősségteljesen áll hozzá közösségi ügyeinkhez, és ennek tudatában cselekszik az elkövetkezendőkben is” – fejtette ki.
Tánczos Barna, az RMDSZ Hargita megyei szenátora a centenáriumi munkatervvel kapcsolatban kiegészítést fogalmazott meg. Mint mondta, 2018-nak bátor lépésekről kell szólnia mind a törvényhozásban, mind pedig a mindennapokban. Amikor kulturális és területi autonómiáról, vagy akár az alkotmány módosításáról beszélünk, felvetődik a kérdés, eléggé bátrak vagyunk-e ahhoz, hogy közvitát indítsunk vagy éppen parlamenti munkafolyamatot kezdjünk el ezekről a kérdésekről – tette fel a kérdést a politikus.
Az elmúlt időszakban folyamatosan változtak az ifjúság igényei, de egy dolog stabil maradt: a MIÉRT megalakulása, amelynek működése az RMDSZ javára szolgált, és segíteni fogja a jövőben is – fogalmazott Oltean Csongor, a MIÉRT elnöke, akit ifjúságért felelős ügyvezető alelnöknek választottak meg. Kezdeményezésükre az Európai Néppárt ifjúsági szervezete, a YEPP elfogadta a Minority SafePack támogatásáról szóló határozatot. Állást foglaltak a magyargyűlölet ellen, és egy teljes programtervezettel készülnek a jövő évi centenáriumra – mondta.
Kiszámíthatatlan pénzügyi intézkedések
A hozzászólások során Cseke Attila, az RMDSZ szenátusi frakcióvezetője a kormány pénzügyi politikájáról beszélt. Úgy vélte, az adótörvénykönyv módosításáról szóló javaslatcsomagot nem készítette elő kellőképpen a szaktárca, ezért intézkedéseinek következményei nem elég kiszámíthatók. Ugyanakkor ezt tetézi az is, hogy az illetékesek rosszul kommunikáltak a módosítások várt hatásairól. „A sebtében kidolgozott rendelkezésekről csak remélni tudjuk, hogy következményei pozitívak lesznek” – szögezte le.
A felszólalók közül többen szóvá tették, hogy milyen anyagi veszteséget jelent az önkormányzatok számára a 16 százalékos jövedelemadó hat százalékkal való csökkentése. Ugyanakkor felvetették, hogy a közigazgatási és közpénzügyi törvény folyamatos módosítása bizonytalanságot okoz, ami megnehezíti az önkormányzatok működését. Papp Annamária / Szabadság (Kolozsvár)
2017. december 9.
Magyarok a „királyi többesben” – Dr. Fodor János történész I. Mihály és a kisebbség viszonyáról
Az eddigi ismeretek szerint a kedden elhunyt egykori román uralkodó, I. Mihály király nem nyilvánult meg az országban élő magyar közösség ügyeiben, főbb képviselőivel ugyanakkor kapcsolatban állhatott. Így túlzás kijelenteni, hogy a magyarok bármit is köszönhetnek neki – mondta el a Krónikának az egykori uralkodó és a romániai magyarok viszonya kapcsán dr. Fodor János történész, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem tanársegédje, a kolozsvári Magyar Történeti Intézet munkatársa. A szakértő egyik fő kutatási területe egyébként Románia, a romániai magyar kisebbség története a két világháború között.
– Tudatosult-e, illetve tudatosították-e Mihályban, hogy nem egy nemzetállam trónörököse, illetve uralkodója, hanem több nemzetiség is él Nagy-Romániában?
– Minden bizonnyal, ugyanis a gondos neveltetését végző királyi udvar eleve nyílt szellemiségű, többnyelvű, ennek megfelelően gondos oktatásban részesítette, mellyel kvázi felkészítette az uralkodásra a már születését követően örökösként kijelölt utódot. Természetesen tudomása volt róla, hiszen ő maga is többnemzetiségű (görög, dán, német, angol stb.) dinasztia leszármazottja. Ilyen környezetben természetesen mások a hangsúlyok a nemzetiségi származást tekintve.
– Ez megnyilvánult-e valamilyen gesztusban?
– Hogy konkrétan például romániai magyar ügyben volt-e megnyilvánulása, arról nincs tudomásom. Viszont tudunk arról, hogy édesanyjával együtt szót emelt a romániai zsidóság védelmében, amely életmentő akciónak bizonyult a második világháború időszakában.
– Kapcsolatba léptek-e a magyar politikai és közéleti vezetők valamilyen formában Mihállyal trónörökösi, illetve uralkodói minőségében a magyar jogkövetelések megfogalmazásakor?
– Erről sincs konkrét tudomásunk, viszont minden bizonnyal tudomása volt, és kapcsolatban állt azokkal a magyar főméltóságokkal, akik valamilyen formában bizalmasai voltak az uralkodói udvarnak. Ilyen szempontból elképzelhető, hogy az ifjú Mihály személyesen ismerhette például Bánffy Miklóst vagy a korábbi időszakból a romániai Országos Magyar Pártnak a királyi udvarral is kapcsolatot tartó kulcsembereit. A két világháború közötti időszakban nem volt teljesen idegen, inkább csak abszurdnak minősített gondolat, hogy létrejöhet egy perszonálunió a magyar és román királyság között. Ennek a gondolatiságnak a képviselői szintén keresték a kapcsolatot a királyi udvarral.
– Köszönhet-e valamit a romániai magyar közösség Mihálynak? Akár uralkodóként, akár már lemondása után fűzhető-e a nevéhez valamilyen, a magyarok számára jogokat biztosító, illetve az igényeikkel szembeni megértésről tanúskodó gesztus?
– Az, hogy köszönhet-e, túlzásnak érzem, ugyanis a Romániához tartozó erdélyi magyarság ugyanúgy tárgya volt a „királyi többes számnak”, amikor az uralkodó beszédet intézett, legalábbis a hivatalos diskurzus szerint. Azonban azt is látni kell, hogy uralkodása igencsak leszűkített jogkörrel, inkább szimbolikus tartalommal bírt, melynek mozgástereit a többségi nemzetiség szempontjából is csupán nehezen tudta érvényesíteni. Lemondását követően egyik szószólója volt a romániai emigrációnak, s mint olyan, a kommunista rendszerrel szemben megfogalmazott üzenetei ugyanúgy minden polgárhoz szóltak.
Végül pedig egy személyes vonatkozás, amelynek tartalma nem biztos, hogy valószerű, de igencsak népszerű gondolat volt régen. Állítólag a vele egy időben született romániai polgárok eredetileg mentesültek volna a katonai szolgálat alól (ebbe a kategóriába tartozott anno nagytatám is), azonban ez természetesen a második világháború kitörése miatt meghiúsult, ha egyáltalán létezett. Ennek a történetnek több variációjával találkoztam, így ha másért nem is, talán e szimbolikus gesztus miatt lehetett népszerű a magyarság körében is.
– Apropó lemondás: mennyiben tekinthető jogszerűnek Mihály 1947-es lemondása/lemondatása?
– Semennyiben. Ahogyan a korábbi/későbbi puccsszerű események is gyakorlatilag a régióra jellemző kiszolgáltatottságot mutatták a második világháborút követő geopolitikai realitáshoz: vagyis Moszkva utasítására történtek bizonyos színjátékok. Ez esetben belefért a választási csalás, a kommunista párt ellenzékének a felszámolása.
Az is tény, hogy ebben a kiszolgáltatott helyzetben a megzsarolt uralkodónak kevés választási lehetősége és mozgástere maradt. Ugyanakkor érdekes közjogi vita lehetne abból, hogy az azóta a köztársasági államformát választó ország lakosságának manapság mi a véleménye a monarchia intézményéről. Balogh Levente / Krónika (Kolozsvár)
Az eddigi ismeretek szerint a kedden elhunyt egykori román uralkodó, I. Mihály király nem nyilvánult meg az országban élő magyar közösség ügyeiben, főbb képviselőivel ugyanakkor kapcsolatban állhatott. Így túlzás kijelenteni, hogy a magyarok bármit is köszönhetnek neki – mondta el a Krónikának az egykori uralkodó és a romániai magyarok viszonya kapcsán dr. Fodor János történész, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem tanársegédje, a kolozsvári Magyar Történeti Intézet munkatársa. A szakértő egyik fő kutatási területe egyébként Románia, a romániai magyar kisebbség története a két világháború között.
– Tudatosult-e, illetve tudatosították-e Mihályban, hogy nem egy nemzetállam trónörököse, illetve uralkodója, hanem több nemzetiség is él Nagy-Romániában?
– Minden bizonnyal, ugyanis a gondos neveltetését végző királyi udvar eleve nyílt szellemiségű, többnyelvű, ennek megfelelően gondos oktatásban részesítette, mellyel kvázi felkészítette az uralkodásra a már születését követően örökösként kijelölt utódot. Természetesen tudomása volt róla, hiszen ő maga is többnemzetiségű (görög, dán, német, angol stb.) dinasztia leszármazottja. Ilyen környezetben természetesen mások a hangsúlyok a nemzetiségi származást tekintve.
– Ez megnyilvánult-e valamilyen gesztusban?
– Hogy konkrétan például romániai magyar ügyben volt-e megnyilvánulása, arról nincs tudomásom. Viszont tudunk arról, hogy édesanyjával együtt szót emelt a romániai zsidóság védelmében, amely életmentő akciónak bizonyult a második világháború időszakában.
– Kapcsolatba léptek-e a magyar politikai és közéleti vezetők valamilyen formában Mihállyal trónörökösi, illetve uralkodói minőségében a magyar jogkövetelések megfogalmazásakor?
– Erről sincs konkrét tudomásunk, viszont minden bizonnyal tudomása volt, és kapcsolatban állt azokkal a magyar főméltóságokkal, akik valamilyen formában bizalmasai voltak az uralkodói udvarnak. Ilyen szempontból elképzelhető, hogy az ifjú Mihály személyesen ismerhette például Bánffy Miklóst vagy a korábbi időszakból a romániai Országos Magyar Pártnak a királyi udvarral is kapcsolatot tartó kulcsembereit. A két világháború közötti időszakban nem volt teljesen idegen, inkább csak abszurdnak minősített gondolat, hogy létrejöhet egy perszonálunió a magyar és román királyság között. Ennek a gondolatiságnak a képviselői szintén keresték a kapcsolatot a királyi udvarral.
– Köszönhet-e valamit a romániai magyar közösség Mihálynak? Akár uralkodóként, akár már lemondása után fűzhető-e a nevéhez valamilyen, a magyarok számára jogokat biztosító, illetve az igényeikkel szembeni megértésről tanúskodó gesztus?
– Az, hogy köszönhet-e, túlzásnak érzem, ugyanis a Romániához tartozó erdélyi magyarság ugyanúgy tárgya volt a „királyi többes számnak”, amikor az uralkodó beszédet intézett, legalábbis a hivatalos diskurzus szerint. Azonban azt is látni kell, hogy uralkodása igencsak leszűkített jogkörrel, inkább szimbolikus tartalommal bírt, melynek mozgástereit a többségi nemzetiség szempontjából is csupán nehezen tudta érvényesíteni. Lemondását követően egyik szószólója volt a romániai emigrációnak, s mint olyan, a kommunista rendszerrel szemben megfogalmazott üzenetei ugyanúgy minden polgárhoz szóltak.
Végül pedig egy személyes vonatkozás, amelynek tartalma nem biztos, hogy valószerű, de igencsak népszerű gondolat volt régen. Állítólag a vele egy időben született romániai polgárok eredetileg mentesültek volna a katonai szolgálat alól (ebbe a kategóriába tartozott anno nagytatám is), azonban ez természetesen a második világháború kitörése miatt meghiúsult, ha egyáltalán létezett. Ennek a történetnek több variációjával találkoztam, így ha másért nem is, talán e szimbolikus gesztus miatt lehetett népszerű a magyarság körében is.
– Apropó lemondás: mennyiben tekinthető jogszerűnek Mihály 1947-es lemondása/lemondatása?
– Semennyiben. Ahogyan a korábbi/későbbi puccsszerű események is gyakorlatilag a régióra jellemző kiszolgáltatottságot mutatták a második világháborút követő geopolitikai realitáshoz: vagyis Moszkva utasítására történtek bizonyos színjátékok. Ez esetben belefért a választási csalás, a kommunista párt ellenzékének a felszámolása.
Az is tény, hogy ebben a kiszolgáltatott helyzetben a megzsarolt uralkodónak kevés választási lehetősége és mozgástere maradt. Ugyanakkor érdekes közjogi vita lehetne abból, hogy az azóta a köztársasági államformát választó ország lakosságának manapság mi a véleménye a monarchia intézményéről. Balogh Levente / Krónika (Kolozsvár)
2017. december 9.
Debreceni díszdoktorrá avatták Buzogány Dezső teológiai professzort
Buzogány Dezső református lelkipásztort, a kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet és a Babeș–Bolyai Tudományegyetem tanárát választotta díszdoktorává a Debreceni Református Hittudományi Egyetem.
Fekete Károly tiszántúli püspök laudációjában rámutatott: „a Kálvin-évektől a reformáció kettős jubileumi évéig Buzogány Dezső szorgos és feszített tempójú fordítói munkájával a legtöbbet tette a Kárpát-medence református népének azzal, hogy anyanyelvünkön ismerhetjük meg a reformátori iratok leglényegesebb alapiratait és műveit.”
Buzogány Dezső református lelkész, egyháztörténész, egyetemi professzor az udvarhelyszéki Szederjesen született 1957. június 30-án. Gimnáziumba Segesváron járt, majd 1981-ig a Protestáns Teológiai Intézetben tanult. Lelkipásztori szolgálatait Nyárádselyén és Ádámoson végezte. 1990. őszétől felkérték az erdélyi protestáns egyháztörténet és a latin nyelv tanítására a teológián. Doktori fokozatot 1992-benszerzett, 2001 óta párhuzamosan a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Református Tanárképző Karán is tanít. 2005-ben Szöulban vendégtanár, több nyugat-európai és észak-amerikai fakultáson vendégelőadó, hangzott el.
Buzogány Dezső a romániai magyar és a magyarországi egyházi élet és tudományos közélet tevékeny résztvevője. Integratív személyiségével, kezdeményező készségével számos eredményes tudományos és közéleti pályázat eredményes szervezője és lebonyolítója” - hívta fel a figyelmet a laudáció szerzője. Emlékeztetett, az 1992-ben újjáalakult Erdélyi Ifjúsági Keresztyén Egyesület (IKE) őt választotta első elnökének, de az újjáalakult Erdélyi Múzeum-Egyesület alapító tagja, majd alelnöke, a Magyar Tudományos Akadémia köztestületének tagja, a Kolozsvári Akadémiai Bizottság teológiai és egyháztörténeti szakosztályának elnöke. Emellett az oktatási tárca több országos bizottságában képviseli az erdélyi magyarságot, hangzott el.
Buzogány Dezső történészi munkássága is jelentős, mutatott rá Fekete Károly, aki a kutató, szervező, szerkesztő, iskolateremtő és utánpótlás-nevelő tevékenységére is felhívta a figyelmet. Buzogány Dezső egyébként szakértőként vesz részt a gyulafehérvári Batthyáneum könyvtár visszaszolgáltatásáért zajló perben, a római katolikus egyház kérte fel gróf Batthyány Ignác püspök végrendeletének, illetve más, bizonyítékként szolgáló latin nyelvű dokumentumok lefordítására. Krónika (Kolozsvár)
Buzogány Dezső református lelkipásztort, a kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet és a Babeș–Bolyai Tudományegyetem tanárát választotta díszdoktorává a Debreceni Református Hittudományi Egyetem.
Fekete Károly tiszántúli püspök laudációjában rámutatott: „a Kálvin-évektől a reformáció kettős jubileumi évéig Buzogány Dezső szorgos és feszített tempójú fordítói munkájával a legtöbbet tette a Kárpát-medence református népének azzal, hogy anyanyelvünkön ismerhetjük meg a reformátori iratok leglényegesebb alapiratait és műveit.”
Buzogány Dezső református lelkész, egyháztörténész, egyetemi professzor az udvarhelyszéki Szederjesen született 1957. június 30-án. Gimnáziumba Segesváron járt, majd 1981-ig a Protestáns Teológiai Intézetben tanult. Lelkipásztori szolgálatait Nyárádselyén és Ádámoson végezte. 1990. őszétől felkérték az erdélyi protestáns egyháztörténet és a latin nyelv tanítására a teológián. Doktori fokozatot 1992-benszerzett, 2001 óta párhuzamosan a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Református Tanárképző Karán is tanít. 2005-ben Szöulban vendégtanár, több nyugat-európai és észak-amerikai fakultáson vendégelőadó, hangzott el.
Buzogány Dezső a romániai magyar és a magyarországi egyházi élet és tudományos közélet tevékeny résztvevője. Integratív személyiségével, kezdeményező készségével számos eredményes tudományos és közéleti pályázat eredményes szervezője és lebonyolítója” - hívta fel a figyelmet a laudáció szerzője. Emlékeztetett, az 1992-ben újjáalakult Erdélyi Ifjúsági Keresztyén Egyesület (IKE) őt választotta első elnökének, de az újjáalakult Erdélyi Múzeum-Egyesület alapító tagja, majd alelnöke, a Magyar Tudományos Akadémia köztestületének tagja, a Kolozsvári Akadémiai Bizottság teológiai és egyháztörténeti szakosztályának elnöke. Emellett az oktatási tárca több országos bizottságában képviseli az erdélyi magyarságot, hangzott el.
Buzogány Dezső történészi munkássága is jelentős, mutatott rá Fekete Károly, aki a kutató, szervező, szerkesztő, iskolateremtő és utánpótlás-nevelő tevékenységére is felhívta a figyelmet. Buzogány Dezső egyébként szakértőként vesz részt a gyulafehérvári Batthyáneum könyvtár visszaszolgáltatásáért zajló perben, a római katolikus egyház kérte fel gróf Batthyány Ignác püspök végrendeletének, illetve más, bizonyítékként szolgáló latin nyelvű dokumentumok lefordítására. Krónika (Kolozsvár)
2017. december 9.
Erdélyért Életműdíjat kapott Csíky Boldizsár zeneszerző
Csíky Boldizsár marosvásárhelyi zeneszerzőt, a város kulturális életének egyik legmeghatározóbb személyiségét köszöntötték péntek este a Kultúrpalota kistermében. Az RMDSZ, a Kós Károly Akadémia Alapítvány és a Communitas Alapítvány Erdélyért Életműdíjban részesítette a művészt, aki idén októberben ünnepelte 80. születésnapját.
Elsőként Markó Béla, a Kós Károly Akadémia Alapítvány elnöke, az RMDSZ volt szövetségi elnöke mondott köszöntő beszédet. Elmondta, az Erdélyért Életműdíjat harmadik alkalommal adja át az RMDSZ. Első alkalommal 2015-ben Kántor Lajost, azt követően 2016-ban Egyed Ákost díjazták, most pedig Csíky Boldizsárt jutalmazták mindazért, amit Erdélyért, illetve Marosvásárhelyért tett.
„Erdélyben úgy alakult a sorsunk, hogy az erdélyi magyar alkotó nem engedhette meg magának, hogy a dolgozószobájába bezárkózzon” – fogalmazott Markó, utalva arra, hogy a művészei alkotás mellett Csíky Boldizsár is közéleti szerepet vállalt város művelődési és közéletében.
A Marosvásárhelyi Állami Filharmónia művészeti titkára volt 40 éven keresztül, a rendszerváltást követően pedig igazgatója. Két mandátumot töltött ki a a városi önkormányzatban a rendszerváltás után. Sokat tett azért, hogy oldja a román és magyar közösség között a ’90 márciusában kialakult feszültséget, hogy működjön a párbeszéd a két közösség között.
Csíky Boldizsár eddigi életműve épp olyan sokrétű és gazdag, mint személyisége – kezdte a méltatást Selmeczi György, aki többféleképpen is jellemezte a marosvásárhelyi zeneszerzőt. Az erdélyi szellem arisztokratájának nevezte például, ugyanakkor az erdélyi szellemi élet plebejusának is. A tehetség, a moralitás és a stílus a művész szentháromsága – mondta a méltató, az erdélyi kultúra szolgálójának nevezve az ünnepeltet, aki az erdélyi és marosvásárhelyi önbecsülést szolgálja, a közönséget is ugyanakkor, aki a kortárs zeneszerzésnek az utolsó mohikánja, őrző a vártán, nagy művész, akinek érzéke van a nagysághoz.
Gyarmathy János Magvető című kisplasztikáját végül Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke adta át Csíky Boldoizsárnak Markó Béla és Takács Csaba jelenlétében. A díjazott megköszönte a méltató szavakat, majd azokról az évekről beszélt, amikor a Kultúrpalota színpadán és próbatermein a Székely Színházzal kellett osztoznia a Filharmóniának, amikor egy-egy előadásra a második emeletről a földszintre kellett hetente lecipelniük a 700-800 kilós zongorát.
Végül Csíky Boldizsár-műveket adott elő zongorán ifjabb Csíky Boldizsár és Selmeczi György, Molnár Mária énekes, valamint a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia Fúvósegyüttese. Antal Erika / maszol.ro
Csíky Boldizsár marosvásárhelyi zeneszerzőt, a város kulturális életének egyik legmeghatározóbb személyiségét köszöntötték péntek este a Kultúrpalota kistermében. Az RMDSZ, a Kós Károly Akadémia Alapítvány és a Communitas Alapítvány Erdélyért Életműdíjban részesítette a művészt, aki idén októberben ünnepelte 80. születésnapját.
Elsőként Markó Béla, a Kós Károly Akadémia Alapítvány elnöke, az RMDSZ volt szövetségi elnöke mondott köszöntő beszédet. Elmondta, az Erdélyért Életműdíjat harmadik alkalommal adja át az RMDSZ. Első alkalommal 2015-ben Kántor Lajost, azt követően 2016-ban Egyed Ákost díjazták, most pedig Csíky Boldizsárt jutalmazták mindazért, amit Erdélyért, illetve Marosvásárhelyért tett.
„Erdélyben úgy alakult a sorsunk, hogy az erdélyi magyar alkotó nem engedhette meg magának, hogy a dolgozószobájába bezárkózzon” – fogalmazott Markó, utalva arra, hogy a művészei alkotás mellett Csíky Boldizsár is közéleti szerepet vállalt város művelődési és közéletében.
A Marosvásárhelyi Állami Filharmónia művészeti titkára volt 40 éven keresztül, a rendszerváltást követően pedig igazgatója. Két mandátumot töltött ki a a városi önkormányzatban a rendszerváltás után. Sokat tett azért, hogy oldja a román és magyar közösség között a ’90 márciusában kialakult feszültséget, hogy működjön a párbeszéd a két közösség között.
Csíky Boldizsár eddigi életműve épp olyan sokrétű és gazdag, mint személyisége – kezdte a méltatást Selmeczi György, aki többféleképpen is jellemezte a marosvásárhelyi zeneszerzőt. Az erdélyi szellem arisztokratájának nevezte például, ugyanakkor az erdélyi szellemi élet plebejusának is. A tehetség, a moralitás és a stílus a művész szentháromsága – mondta a méltató, az erdélyi kultúra szolgálójának nevezve az ünnepeltet, aki az erdélyi és marosvásárhelyi önbecsülést szolgálja, a közönséget is ugyanakkor, aki a kortárs zeneszerzésnek az utolsó mohikánja, őrző a vártán, nagy művész, akinek érzéke van a nagysághoz.
Gyarmathy János Magvető című kisplasztikáját végül Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke adta át Csíky Boldoizsárnak Markó Béla és Takács Csaba jelenlétében. A díjazott megköszönte a méltató szavakat, majd azokról az évekről beszélt, amikor a Kultúrpalota színpadán és próbatermein a Székely Színházzal kellett osztoznia a Filharmóniának, amikor egy-egy előadásra a második emeletről a földszintre kellett hetente lecipelniük a 700-800 kilós zongorát.
Végül Csíky Boldizsár-műveket adott elő zongorán ifjabb Csíky Boldizsár és Selmeczi György, Molnár Mária énekes, valamint a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia Fúvósegyüttese. Antal Erika / maszol.ro
2017. december 10.
„Visszatért” Marosszentgyörgyre Petőfi
A település minden ötödik lakosa részt vett december 9-én, szombaton délután a Petőfi Sándor-szobor avatóünnepségén a helyi iskola előtti szökőkút mellett. Vendégek jöttek az egész Kárpát medencéből, az anyaországból, de sokan eljöttek Marosvásárhelyről és a környező településekről. A szoboravatás így a megye magyarságának ünnepévé vált.
Régi vágya teljesült Sófalvi Sándor Szabolcs polgármesternek és a marosszentgyörgyi magyar lakosságának a Petőfi-szobor felállításával. Már a helyhatósági választások előtt, de főként utána, 2008-ban a köztéri szobrok arányának kiegyensúlyozását tűzte ki egyebek mellett célul. Akkor még nem tudta, hogy mennyi vesződséggel és munkával jár ennek a megvalósítása.
Román lakosok is támogatták
Szombaton délután a hideg, borús időjárás ellenére mintegy ezerhatszáz marosszentgyörgyi lakos – magyarok, románok és romák – gyűlt össze a Szent György szobor mögötti iskola előtt lévő szökőkút mellett, amelyet az adventi időszakra hatalmas adventi koszorúvá alakítottak át. A szökőkút egyik oldalán már áll a Constantin Romanu Vivu-szobor, a másik oldalán még lepelben Petőfi. Így egyensúlyozódott ki a település szobrainak aránya – van egy közös, a Szent György, egy román forradalmár és szombattól egy másik forradalmár, immár egy magyar, Petőfi Sándor. Az ünnepség szónokai kiemelték – miután az egész világon állnak már Petőfi-szobrok (még Kínában is van kettő), eljött az ideje, hogy Marosszentgyörgy is kapjon egy ilyent, az itteni közösség óhajára.
Az erdélyi hadjárat idején Petőfi áthaladt ezen a településen is, most pedig „visszatért Marosszentgyörgyre”. Azt, hogy kinek a szobrát helyezzék el a központban a lakosság megkérdezésével döntötték el – emelte ki a polgármester. Annál is inkább szükség volt erre a közös döntésre, mert a szoborállítás teljes anyagi hátterét adományokból biztosították, ami külön is emeli a szobor szellemi értékét. Marosszentgyörgyi emberek, köztük román nemzetiségűek is adakoztak anyagi állapotuk függvényében, helyi vállalkozók, egyesületek, intézmények, magyarországi és Kárpát-medencei települések, emberek válaszoltak a felhívásra, s így sikerült megteremteni a pénzalapot arra, hogy mostanra ez a szobor elkészüljön. A polgármester röviden vázolta a megvalósítás körülményeit, majd szót kaptak a díszvendégek, meghívottak.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma részéről Lakatos Mihály osztályvezető tolmácsolta a miniszteri üzenetet, Magyarország Kormánya, Semlyén Zsolt miniszterelnök-helyettes üzenetét Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusnak konzulja, Percze László olvasta fel, beszélt Zalaszentgyörgy polgármestere, Kovács Dezső, Kecskemét alpolgármestere, Mák Kornél üzenetét Székely Szilárd olvasta fel, a kárpátaljai testvértelepülés, Dunakarva polgármestere, Duka Gábor, Jászberény polgármestere, Szabó Tamás is szólott az ünneplő egybegyűltekhez, majd a helybeliek közül Novák Csaba Zoltán szenátor és Vass Levente parlamenti képviselő méltatta a szoborállítás fontosságát. Valamennyien kiemelték a költő aktív, tenni akaró egyéniségét, amely példaként szolgál a mai magyarság, az itt élők számára is.
Lehullott a lepel
Az alsósófalvi fúvószenekar által szolgáltatott zenei háttér mellett levonták a leplet a szoborról, Bálint Károly marosvásárhelyi szobrászművész alkotásáról. Ezután a helyi vallásfelekezetek lelkészei (Becsky Örs, Baricz Lajos, Kis János Csaba, Bíró Jenő) megáldották a szobrot és az egybegyűlt ünneplő tömeget. Az esemény ünnepiességét emelte a marosszentgyörgyi egyesített kórus, a marosszentgyörgyi Kistáltosok Néptáncegyüttes, Palkó Réka versmondó fellépése. Az eseményen részt vett a XV. Mátyás huszárezred hagyományőrző csapata, a Visegrádi Szent György Lovagrend marosszéki proiorátusa, valamint a Történelmi Vitézi Rend. Az ünnepség utolsó aktusaként elhelyezték a szobor talapzatánál az emlékezés koszorúit a résztvevők.
A himnuszok elhangzása után a házigazdák szeretevendégség keretében kaláccsal, forró teával és forralt borral kínálták az ünnepség résztvevőit.
Az alkotó öröme
A Petőfi-szobrot a marosvásárhelyi illetőségű, lőrincfalvi születésű szobrászművész, Bálint Károly készítette. Az avatás után elmondta – lőrincfalvi műtermében készen állt a gipsz makett, amikor a marosszentgyörgyi elöljárók megkeresték. Azóta elhunyt felesége javaslatára díjmentesen adta Marosszentgyörgynek a makettet. Mint mondta, öröm tölti el lelkét, hogy a bronzváltozat felavatását megérhette, egyszersmind szomorú, mert felesége, az adományozásra biztató, nem érhette meg a szobor sorsának beteljesülését.
A szobor kiöntését a székelyudvarhelyi Selwerk Kft., a talapzatkészítést a Kovászna megyei Kamen Ro Kft. végezte, tervezők: Keresztes Géza és Furó Judit.
Érdekességek a szoborról
A bronzszobor súlya 346 kg, magassága 150 cm, szélessége 100 cm, mélysége 60 cm. A talapzatot egy tömbből faragott kanfanár mészkő, amit Horvátországból, Pazin településről hoztak. Súlya 3650 kg. A talapzat hátoldalán levő plakett 2 cm vastag fekete gránitból készült Kolozsváron. Rajta az alkotó neve, a község vezetőié, a főbb adományozóké. A szobor érdekessége, hogy teljes mértékben adományokból, támogatásokból készült, a helyi közpénzekből egy banit sem használtak fel. Feliratát („Istenünk és hazánkért!”) Petőfi Föl a szent háborúra című 1849. június 20-30-án írt verséből vették. Bakó Zoltán / Székelyhon.ro
A település minden ötödik lakosa részt vett december 9-én, szombaton délután a Petőfi Sándor-szobor avatóünnepségén a helyi iskola előtti szökőkút mellett. Vendégek jöttek az egész Kárpát medencéből, az anyaországból, de sokan eljöttek Marosvásárhelyről és a környező településekről. A szoboravatás így a megye magyarságának ünnepévé vált.
Régi vágya teljesült Sófalvi Sándor Szabolcs polgármesternek és a marosszentgyörgyi magyar lakosságának a Petőfi-szobor felállításával. Már a helyhatósági választások előtt, de főként utána, 2008-ban a köztéri szobrok arányának kiegyensúlyozását tűzte ki egyebek mellett célul. Akkor még nem tudta, hogy mennyi vesződséggel és munkával jár ennek a megvalósítása.
Román lakosok is támogatták
Szombaton délután a hideg, borús időjárás ellenére mintegy ezerhatszáz marosszentgyörgyi lakos – magyarok, románok és romák – gyűlt össze a Szent György szobor mögötti iskola előtt lévő szökőkút mellett, amelyet az adventi időszakra hatalmas adventi koszorúvá alakítottak át. A szökőkút egyik oldalán már áll a Constantin Romanu Vivu-szobor, a másik oldalán még lepelben Petőfi. Így egyensúlyozódott ki a település szobrainak aránya – van egy közös, a Szent György, egy román forradalmár és szombattól egy másik forradalmár, immár egy magyar, Petőfi Sándor. Az ünnepség szónokai kiemelték – miután az egész világon állnak már Petőfi-szobrok (még Kínában is van kettő), eljött az ideje, hogy Marosszentgyörgy is kapjon egy ilyent, az itteni közösség óhajára.
Az erdélyi hadjárat idején Petőfi áthaladt ezen a településen is, most pedig „visszatért Marosszentgyörgyre”. Azt, hogy kinek a szobrát helyezzék el a központban a lakosság megkérdezésével döntötték el – emelte ki a polgármester. Annál is inkább szükség volt erre a közös döntésre, mert a szoborállítás teljes anyagi hátterét adományokból biztosították, ami külön is emeli a szobor szellemi értékét. Marosszentgyörgyi emberek, köztük román nemzetiségűek is adakoztak anyagi állapotuk függvényében, helyi vállalkozók, egyesületek, intézmények, magyarországi és Kárpát-medencei települések, emberek válaszoltak a felhívásra, s így sikerült megteremteni a pénzalapot arra, hogy mostanra ez a szobor elkészüljön. A polgármester röviden vázolta a megvalósítás körülményeit, majd szót kaptak a díszvendégek, meghívottak.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma részéről Lakatos Mihály osztályvezető tolmácsolta a miniszteri üzenetet, Magyarország Kormánya, Semlyén Zsolt miniszterelnök-helyettes üzenetét Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusnak konzulja, Percze László olvasta fel, beszélt Zalaszentgyörgy polgármestere, Kovács Dezső, Kecskemét alpolgármestere, Mák Kornél üzenetét Székely Szilárd olvasta fel, a kárpátaljai testvértelepülés, Dunakarva polgármestere, Duka Gábor, Jászberény polgármestere, Szabó Tamás is szólott az ünneplő egybegyűltekhez, majd a helybeliek közül Novák Csaba Zoltán szenátor és Vass Levente parlamenti képviselő méltatta a szoborállítás fontosságát. Valamennyien kiemelték a költő aktív, tenni akaró egyéniségét, amely példaként szolgál a mai magyarság, az itt élők számára is.
Lehullott a lepel
Az alsósófalvi fúvószenekar által szolgáltatott zenei háttér mellett levonták a leplet a szoborról, Bálint Károly marosvásárhelyi szobrászművész alkotásáról. Ezután a helyi vallásfelekezetek lelkészei (Becsky Örs, Baricz Lajos, Kis János Csaba, Bíró Jenő) megáldották a szobrot és az egybegyűlt ünneplő tömeget. Az esemény ünnepiességét emelte a marosszentgyörgyi egyesített kórus, a marosszentgyörgyi Kistáltosok Néptáncegyüttes, Palkó Réka versmondó fellépése. Az eseményen részt vett a XV. Mátyás huszárezred hagyományőrző csapata, a Visegrádi Szent György Lovagrend marosszéki proiorátusa, valamint a Történelmi Vitézi Rend. Az ünnepség utolsó aktusaként elhelyezték a szobor talapzatánál az emlékezés koszorúit a résztvevők.
A himnuszok elhangzása után a házigazdák szeretevendégség keretében kaláccsal, forró teával és forralt borral kínálták az ünnepség résztvevőit.
Az alkotó öröme
A Petőfi-szobrot a marosvásárhelyi illetőségű, lőrincfalvi születésű szobrászművész, Bálint Károly készítette. Az avatás után elmondta – lőrincfalvi műtermében készen állt a gipsz makett, amikor a marosszentgyörgyi elöljárók megkeresték. Azóta elhunyt felesége javaslatára díjmentesen adta Marosszentgyörgynek a makettet. Mint mondta, öröm tölti el lelkét, hogy a bronzváltozat felavatását megérhette, egyszersmind szomorú, mert felesége, az adományozásra biztató, nem érhette meg a szobor sorsának beteljesülését.
A szobor kiöntését a székelyudvarhelyi Selwerk Kft., a talapzatkészítést a Kovászna megyei Kamen Ro Kft. végezte, tervezők: Keresztes Géza és Furó Judit.
Érdekességek a szoborról
A bronzszobor súlya 346 kg, magassága 150 cm, szélessége 100 cm, mélysége 60 cm. A talapzatot egy tömbből faragott kanfanár mészkő, amit Horvátországból, Pazin településről hoztak. Súlya 3650 kg. A talapzat hátoldalán levő plakett 2 cm vastag fekete gránitból készült Kolozsváron. Rajta az alkotó neve, a község vezetőié, a főbb adományozóké. A szobor érdekessége, hogy teljes mértékben adományokból, támogatásokból készült, a helyi közpénzekből egy banit sem használtak fel. Feliratát („Istenünk és hazánkért!”) Petőfi Föl a szent háborúra című 1849. június 20-30-án írt verséből vették. Bakó Zoltán / Székelyhon.ro
2017. december 10.
A gyimesi csapat előadása maga volt az élő népművészet
Hazaért és már a középdöntőbeli féllépésére készül a gyimesi Tatrospart Néptánccsoport, amely a Gyimesvölgye férfikórussal közösen előadott produkciójával péntek este továbbjutott a Fölszállott a páva tehetségkutató műsor elődöntőjéből.
Az utolsó elődöntő zajlott le péntek este a Fölszállott a páva című tehetségkutató keretében, a Duna Televízióban élőben közvetített műsorban az Énekes szólisták és énekegyüttesek kategóriájában továbbjutott a pusztinai Veres Mihaela, a Táncegyüttes kategóriában pedig a gyimesbükki, hidegségi, gyimesfelsőloki és gyimesközéploki fiatalokból álló Tatrospart Néptánccsoport.
A Gyimesvölgye férfikórus tagjaival kiegészült tánccsoport egy regutavacsorát adott elő, és a produkció annyira elnyerte a zsűri tetszését, hogy mindenkitől tízest kaptak.
A zsűri részéről Diószegi László fogalmazta meg azt, ami minden bizonnyal a tévénézőkben is felmerült a táncosok előadása láttán, hogy az előadás maga volt az élő népművészet.
Nem számítottak a továbbjutásra, nagy volt az öröm, és nagyon jóleső érzés, hogy beérett az elvégzett munka gyümölcse – mondta a gyimesfelsőloki Antal Tibor népzenész, ének-zenetanár, a csoport és a férfikórus vezetője. Elmesélte, nemcsak tánccal, hanem imádsággal is készültek a megmérettetésre, a kórus tagjaként velük tartott Vass Nimród gyimesfelsőloki plébános is, akinek vezetésével nemcsak reggeli és esti imát végeztek, hanem szentmisén is részt vettek. Nagyon szép volt az utazás, fellépés, még jobban összekovácsolódott a csapat – tette hozzá Antal Tibor.
Az ünneplés után már el is kezdték a középdöntőre való felkészülést, Fitos Dezső koreográfus irányításával már körvonalazódott a következő produkció, és erre gyakorolnak. A december 22-ei középdöntőben gyimesi lakodalmast ad elő a néptánccsoport, az előadásukban pedig ezúttal is részt vesz a férfikórus néhány tagja.
Nagy lendületet kaptak a továbbjutástól a táncos fiatalok, nagyon készülnek a következő előadásra – tudtuk meg a csoport vezetőjétől. Amint arról már írtunk, a néptánccsoportot alkotó fiatalok között vannak iskolások, egyetemisták és otthon dolgozók is. R. Kiss Edit / Székelyhon.ro
Hazaért és már a középdöntőbeli féllépésére készül a gyimesi Tatrospart Néptánccsoport, amely a Gyimesvölgye férfikórussal közösen előadott produkciójával péntek este továbbjutott a Fölszállott a páva tehetségkutató műsor elődöntőjéből.
Az utolsó elődöntő zajlott le péntek este a Fölszállott a páva című tehetségkutató keretében, a Duna Televízióban élőben közvetített műsorban az Énekes szólisták és énekegyüttesek kategóriájában továbbjutott a pusztinai Veres Mihaela, a Táncegyüttes kategóriában pedig a gyimesbükki, hidegségi, gyimesfelsőloki és gyimesközéploki fiatalokból álló Tatrospart Néptánccsoport.
A Gyimesvölgye férfikórus tagjaival kiegészült tánccsoport egy regutavacsorát adott elő, és a produkció annyira elnyerte a zsűri tetszését, hogy mindenkitől tízest kaptak.
A zsűri részéről Diószegi László fogalmazta meg azt, ami minden bizonnyal a tévénézőkben is felmerült a táncosok előadása láttán, hogy az előadás maga volt az élő népművészet.
Nem számítottak a továbbjutásra, nagy volt az öröm, és nagyon jóleső érzés, hogy beérett az elvégzett munka gyümölcse – mondta a gyimesfelsőloki Antal Tibor népzenész, ének-zenetanár, a csoport és a férfikórus vezetője. Elmesélte, nemcsak tánccal, hanem imádsággal is készültek a megmérettetésre, a kórus tagjaként velük tartott Vass Nimród gyimesfelsőloki plébános is, akinek vezetésével nemcsak reggeli és esti imát végeztek, hanem szentmisén is részt vettek. Nagyon szép volt az utazás, fellépés, még jobban összekovácsolódott a csapat – tette hozzá Antal Tibor.
Az ünneplés után már el is kezdték a középdöntőre való felkészülést, Fitos Dezső koreográfus irányításával már körvonalazódott a következő produkció, és erre gyakorolnak. A december 22-ei középdöntőben gyimesi lakodalmast ad elő a néptánccsoport, az előadásukban pedig ezúttal is részt vesz a férfikórus néhány tagja.
Nagy lendületet kaptak a továbbjutástól a táncos fiatalok, nagyon készülnek a következő előadásra – tudtuk meg a csoport vezetőjétől. Amint arról már írtunk, a néptánccsoportot alkotó fiatalok között vannak iskolások, egyetemisták és otthon dolgozók is. R. Kiss Edit / Székelyhon.ro
2017. december 10.
Mindenkinek jutott a gyergyószentmiklósi gyertya lángjából
Hív minket most egy tiszta szó – énekelte a Domokos Pál Péter Dalkör Női Kórusa Gyergyószentmiklós központjában, a második adventi gyertya meggyújtásának ünnepségén.
A Jakab-Bálint Márta vezette kórus mellett advent második vasárnapjának a Caritas munkatársai voltak a díszvendégei, ők olvasták fel az egyetemes könyörgéseket és a hét minden napjára szóló üzeneteket, ők gyújtották meg a város adventi koszorújának gyertyáját is. Az adventi gyertya lángjából jutott mindenkinek, mint ahogyan a lelkipásztorok által osztott gondolatokból.
Ez alkalommal Korom Imre, a Munkás Szent József plébánia plébánosa szólt az egybegyűltekhez. Mint mondta, adventi idején még inkább keressük a válaszokat egzisztenciális kérdéseinkre. Így arra is, hogy honnan van a rossz? Isten ha jó, miért engedi meg a rosszat? Válaszként egy sztárt idézett, aki szerint Isten egy úriember. Az ember kiűzte őt az iskolából, a politikából, a családból, magánéletéből, és Isten kivonult, magára hagyta az embert bűneivel. De nem ment el nyomtalanul, az emberbe csepegtette a hitet, a szeretetet és a reményt, hogy élete nincs elveszve. Jézus a válasz a szabadulásra.
Fogadjuk vissza Istent a szívünkbe, hogy szülessen meg az üdvözítő reménységet, hitet, szeretetet hozva – ajánlotta Korom Imre plébános.
Bíró Sándor református lelkész múlt heti gyertyagyújtáskor elhangzott megjegyzést idézett: „ha valamire ki vagyunk éhezve, az a szép beszéd.” De elég-e a szép beszéd? – tette fel a kérdést a lelkész, jó-e az, ha elaltatnak, amikor ébredni kellene? Baj, ha egy mondatnak csak az egyik fele hangzik el, a többi elmarad. A mondat hiányzó része kiegészíthető, a gondolat tovább vihető, ha éberek maradunk. A várakozás kapcsán arról is szólt Bíró Sándor, hogy Jézus érkezésére készülünk, de kérdéses, miként várjuk őt. Mert a kinyújtott kezet el lehet fogadni, de el is lehet utasítani. Az ajtó, melyen belép életünkbe, belülről nyitható. Nem harsonával, néma öleléssel jön, és ha ezt az ölelést valóságként tudnánk megélni, lenne ünnepünk, békességünk, és olyan méltóságunk, amilyent csak ő tud nekünk megadni – hangzott el az emelvényről.
A következő hét minden napjára egy-egy üzenetet készítettek elő a szervezők, ezeket osztják-küldik a technikai eszközök és emberek segítségével. A kérés az, hogy akár az adventi gyertya lángját, ezt is aki kapja, adja tovább, így segítve a reménykedést, a várakozást, a megállást, az élet apró örömeire való rácsodálkozást. Balázs Katalin / Székelyhon.ro
Hív minket most egy tiszta szó – énekelte a Domokos Pál Péter Dalkör Női Kórusa Gyergyószentmiklós központjában, a második adventi gyertya meggyújtásának ünnepségén.
A Jakab-Bálint Márta vezette kórus mellett advent második vasárnapjának a Caritas munkatársai voltak a díszvendégei, ők olvasták fel az egyetemes könyörgéseket és a hét minden napjára szóló üzeneteket, ők gyújtották meg a város adventi koszorújának gyertyáját is. Az adventi gyertya lángjából jutott mindenkinek, mint ahogyan a lelkipásztorok által osztott gondolatokból.
Ez alkalommal Korom Imre, a Munkás Szent József plébánia plébánosa szólt az egybegyűltekhez. Mint mondta, adventi idején még inkább keressük a válaszokat egzisztenciális kérdéseinkre. Így arra is, hogy honnan van a rossz? Isten ha jó, miért engedi meg a rosszat? Válaszként egy sztárt idézett, aki szerint Isten egy úriember. Az ember kiűzte őt az iskolából, a politikából, a családból, magánéletéből, és Isten kivonult, magára hagyta az embert bűneivel. De nem ment el nyomtalanul, az emberbe csepegtette a hitet, a szeretetet és a reményt, hogy élete nincs elveszve. Jézus a válasz a szabadulásra.
Fogadjuk vissza Istent a szívünkbe, hogy szülessen meg az üdvözítő reménységet, hitet, szeretetet hozva – ajánlotta Korom Imre plébános.
Bíró Sándor református lelkész múlt heti gyertyagyújtáskor elhangzott megjegyzést idézett: „ha valamire ki vagyunk éhezve, az a szép beszéd.” De elég-e a szép beszéd? – tette fel a kérdést a lelkész, jó-e az, ha elaltatnak, amikor ébredni kellene? Baj, ha egy mondatnak csak az egyik fele hangzik el, a többi elmarad. A mondat hiányzó része kiegészíthető, a gondolat tovább vihető, ha éberek maradunk. A várakozás kapcsán arról is szólt Bíró Sándor, hogy Jézus érkezésére készülünk, de kérdéses, miként várjuk őt. Mert a kinyújtott kezet el lehet fogadni, de el is lehet utasítani. Az ajtó, melyen belép életünkbe, belülről nyitható. Nem harsonával, néma öleléssel jön, és ha ezt az ölelést valóságként tudnánk megélni, lenne ünnepünk, békességünk, és olyan méltóságunk, amilyent csak ő tud nekünk megadni – hangzott el az emelvényről.
A következő hét minden napjára egy-egy üzenetet készítettek elő a szervezők, ezeket osztják-küldik a technikai eszközök és emberek segítségével. A kérés az, hogy akár az adventi gyertya lángját, ezt is aki kapja, adja tovább, így segítve a reménykedést, a várakozást, a megállást, az élet apró örömeire való rácsodálkozást. Balázs Katalin / Székelyhon.ro
2017. december 11.
Emléktábla Puczi Bélának
Emléktáblát avattak tegnap a budapesti Nyugati pályaudvar falán, a parkoló felőli oldalon Puczi Béla tiszteletére, aki az 1990-es marosvásárhelyi magyarellenes pogrom idején a magyarok védelmére kelő cigányokat vezette.
A rendezvényen Setét Jenő, az Idetartozunk Egyesület elnöke azt mondta, még soha nem hallotta mástól, hogy olyan világosan fogalmazta volna meg az identitását, a kötődését, mint Puczi Béla, aki akkor is ragaszkodott ahhoz, hogy egyszerre magyar és cigány is, amikor kínozták.
Ez nagy helytállás – tette hozzá. Kadét Ernő, a Roma Sajtóközpont munkatársának visszaemlékezése szerint Puczi Béla tiszta gondolkodású, büszke, kemény, egyszerű munkás cigány volt. A Roma Sajtóközpont és az Idetartozunk Egyesület az esemény alkalmából kiadott közös sajtóközleményében azt írta, az 1990-es marosvásárhelyi magyarellenes pogrom idején a magyarok védelmére kelő romák azt kiáltották: „Ne féljetek, magyarok, mert itt vannak a cigányok!”.
A roma csapat egyik vezetője Puczi Béla volt, akit megtorlásul börtönbe zártak és megkínoztak. Amikor Magyarországra menekült, nem hősként, hanem román cigányként tekintettek rá. Sok hányattatás után 2009-ben hajléktalanként halt meg Budapesten.
Kiegészítés.: Megjelent az emlékezése: Puczi Béla: Marosvásárhely, 1990: három napig magyar – egy roma a barikád magyar oldaláról /Roma Sajtóközpont, Budapest, 2000/
Puczi Béla /1948–2009/ Erdély.ma
Emléktáblát avattak tegnap a budapesti Nyugati pályaudvar falán, a parkoló felőli oldalon Puczi Béla tiszteletére, aki az 1990-es marosvásárhelyi magyarellenes pogrom idején a magyarok védelmére kelő cigányokat vezette.
A rendezvényen Setét Jenő, az Idetartozunk Egyesület elnöke azt mondta, még soha nem hallotta mástól, hogy olyan világosan fogalmazta volna meg az identitását, a kötődését, mint Puczi Béla, aki akkor is ragaszkodott ahhoz, hogy egyszerre magyar és cigány is, amikor kínozták.
Ez nagy helytállás – tette hozzá. Kadét Ernő, a Roma Sajtóközpont munkatársának visszaemlékezése szerint Puczi Béla tiszta gondolkodású, büszke, kemény, egyszerű munkás cigány volt. A Roma Sajtóközpont és az Idetartozunk Egyesület az esemény alkalmából kiadott közös sajtóközleményében azt írta, az 1990-es marosvásárhelyi magyarellenes pogrom idején a magyarok védelmére kelő romák azt kiáltották: „Ne féljetek, magyarok, mert itt vannak a cigányok!”.
A roma csapat egyik vezetője Puczi Béla volt, akit megtorlásul börtönbe zártak és megkínoztak. Amikor Magyarországra menekült, nem hősként, hanem román cigányként tekintettek rá. Sok hányattatás után 2009-ben hajléktalanként halt meg Budapesten.
Kiegészítés.: Megjelent az emlékezése: Puczi Béla: Marosvásárhely, 1990: három napig magyar – egy roma a barikád magyar oldaláról /Roma Sajtóközpont, Budapest, 2000/
Puczi Béla /1948–2009/ Erdély.ma
2017. december 11.
Hivatalossá vált a jelentés (magyar albizottság)
Felkerült a képviselőház honlapjára és hivatalossá vált az a jelentés, amely a magyarokkal foglalkozó albizottság májusi látogatása után született – mondta el Kulcsár-Terza József képviselő, az albizottság életre hívója.
Arról is beszélt, hogy el akarják lehetetleníteni munkájukat, a román tagok sorra kitáncolnak, de igyekszik újakat toborozni, és folytatni a magyar közösség gondjait feltérképező munkát.
Kulcsár-Terza József RMDSZ-színekben megválasztott MPP-s képviselő rögtön mandátuma elején kezdeményezte, hogy az emberi jogi, egyházi és nemzeti kisebbségügyi bizottság hozzon létre egy magyarság ügyeivel foglalkozó albizottságot. Benkő Erika mellett egy roma képviselő csatlakozott hozzá, és sikerült meggyőznie két szociáldemokrata kollégáját is, így hivatalosan is létrejöhetett a testület.
Első, jelentősebb akciójuk egy székelyföldi látogatás volt, május 24–25-én Sepsiszentgyörgyön találkoztak magyar civil szervezetek képviselőivel, a három megyei tanács vezetőivel, és tárgyaltak Sebastian Cucu prefektussal is. A gondok sorjázása – a prefektus visszaélései, a marosvásárhelyi katolikus iskola ellehetetlenítése, az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásának leállítása stb. – mellett tájékoztatták a képviselőket az autonómiaküzdelemről, a tíz évvel ezelőtti 210 ezer igen szavazatot összesítő belső referendumról is, és mindez bekerült az immár hivatalos parlamenti dokumentumnak számító jegyzőkönyvbe – mondta el Kulcsár-Terza. Szándékában áll a tizenegy oldalas összefoglaló kivonatát eljuttatni az európai államok követségeire, ebből a szemszögből is megismertetné a magyarság gondjait.
A képviselő elmondta, nyár elejére tervezett egy székelyföldihez hasonló találkozót Kolozsvárra, már mindent megszerveztek, ám megakadályozták, a román kollégák visszaléptek. Most a liberálisokkal és a Mentsétek meg Romániát Szövetség képviselőivel tárgyal, reméli, sikerül új tagokat toboroznia. Ezt azért is fontosnak tartaná, mert mint fogalmazott, nem monológot akarnak folytatni, hanem párbeszédet, a román képviselőkkel szeretnék megismertetni a magyarság valós helyzetét. Farkas Réka / Háromszék; Erdély.ma
Felkerült a képviselőház honlapjára és hivatalossá vált az a jelentés, amely a magyarokkal foglalkozó albizottság májusi látogatása után született – mondta el Kulcsár-Terza József képviselő, az albizottság életre hívója.
Arról is beszélt, hogy el akarják lehetetleníteni munkájukat, a román tagok sorra kitáncolnak, de igyekszik újakat toborozni, és folytatni a magyar közösség gondjait feltérképező munkát.
Kulcsár-Terza József RMDSZ-színekben megválasztott MPP-s képviselő rögtön mandátuma elején kezdeményezte, hogy az emberi jogi, egyházi és nemzeti kisebbségügyi bizottság hozzon létre egy magyarság ügyeivel foglalkozó albizottságot. Benkő Erika mellett egy roma képviselő csatlakozott hozzá, és sikerült meggyőznie két szociáldemokrata kollégáját is, így hivatalosan is létrejöhetett a testület.
Első, jelentősebb akciójuk egy székelyföldi látogatás volt, május 24–25-én Sepsiszentgyörgyön találkoztak magyar civil szervezetek képviselőivel, a három megyei tanács vezetőivel, és tárgyaltak Sebastian Cucu prefektussal is. A gondok sorjázása – a prefektus visszaélései, a marosvásárhelyi katolikus iskola ellehetetlenítése, az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásának leállítása stb. – mellett tájékoztatták a képviselőket az autonómiaküzdelemről, a tíz évvel ezelőtti 210 ezer igen szavazatot összesítő belső referendumról is, és mindez bekerült az immár hivatalos parlamenti dokumentumnak számító jegyzőkönyvbe – mondta el Kulcsár-Terza. Szándékában áll a tizenegy oldalas összefoglaló kivonatát eljuttatni az európai államok követségeire, ebből a szemszögből is megismertetné a magyarság gondjait.
A képviselő elmondta, nyár elejére tervezett egy székelyföldihez hasonló találkozót Kolozsvárra, már mindent megszerveztek, ám megakadályozták, a román kollégák visszaléptek. Most a liberálisokkal és a Mentsétek meg Romániát Szövetség képviselőivel tárgyal, reméli, sikerül új tagokat toboroznia. Ezt azért is fontosnak tartaná, mert mint fogalmazott, nem monológot akarnak folytatni, hanem párbeszédet, a román képviselőkkel szeretnék megismertetni a magyarság valós helyzetét. Farkas Réka / Háromszék; Erdély.ma
2017. december 11.
A megszállt szülőváros romjai
Az idegen megtorpant a panelketrecekkel teleépített néhai szülővárosa határában. Jobbra-balra bevásárlóközpontok, a fogyasztás templomai, a rohanó autók dudálnak, ha egy-két másodpercet várakozniuk kell valahol.
A közlekedési lámpánál késlekedő vezetőt csikorgó gumikkal megelőzik és az öklüket rázva „pizdamati”-t üvöltenek rá eltorzult arccal.
Elakadt a lélegzete. Ez még Kolozsvár? – kérdezte magától, és azt is, hogy vajon tényleg be akar menni oda, ahol született és felnőtt.
Végül erőt vett magán, és végighaladt a város nyugati szélére épített, ijesztő panelrengetegen keresztülvezető bevezető úton, vigyázva, nehogy elüssön valakit az ebbe a százezer lakosú horror-lakótelepre összezsúfolt lakosok, zömében messziről idetelepített románok közül, akik, számára érthetetlen módon, teljesen váratlanul néha átszaladtak a négysávos főúton. Pedig gyalogátkelő volt bőven, de a megmagyarázhatatlanul, hangyamódra, a teleköpködött járdán állandóan valahova rohangáló panellakókat ez nem érdekelte.
Az idegen visszaemlékezett arra, hogy gyermekkorában sokszor járt arra, a Szent János kúthoz és az Árpád-csúcsra vezető kirándulásai során, amelyeket az áldott emlékű Zolti bátyus vezetett, de akkor még csak a beszédes nevű Kalányos utca és a városszéli cigánytelep volt ott, amelyet elkerültek.
Elhaladt a Kolozsmonostori Bencés Apátság temploma mellett, amelynek kertjéből annak idején egy avas szagú fekete csuhát viselő oláh pópa kizavarta, akkor még az övék volt, miután a megszállók átadták az oláh ortodox egyháznak az ősi templomot és hiteles helyet. A templomot balkáni módon megmocskolták, a temetőt szétdúlták, a régi sírköveket összetörték. De a templom még áll, égbe mutató ujjként, az oláhok kénytelenek voltak visszaadni a jogos tulajdonosnak.
Nemsokára beérkezett a Fő térre, amelyet a megszállók sokszor átneveztek, és legújabban a Piaţa Unirii (Egyesülés tér) nevet viseli, hirdetve az oláhoknak az Erdély bekebelezésével elért újabb területrablását. A brutális oláhbetelepítéssel háromszázezresre felduzzasztott város központjában lehetetlen parkolóhelyet találni. Az idegen, jó ötlettel, behajtott a Várfal utcába, ahol ugyan a parkolás tilos volt, de, miután a közlekedést nem akadályozva beállt a régi várfal tövébe, ez nem érdekelte. Otthon volt – legalábbis így hitte.
Megsimogatta a régi köveket. Tapintásuk meleg volt és biztató. Mert azok megmaradtak és a régi hazáját idézték vissza. Mindig is vonzódott a kövekhez. Gyermekkorában, iskolába menet és jövet, a régi, szűk utcákban szeretett járni, végigsimogatva a régi házak gömbölyűre kopott sarokköveit és az Óvárban a zeneiskolaként működő ferences kolostor falait. Később a kezébe került Édesapja szedett-vedett, megmaradt könyvtárából tövisi Walter Gyula Kolozsvár kövei című könyve, amelyet többször is elolvasott a forróságot sugárzó olvasólámpa sárga fényénél.
Hova is mehetett volna máshova, mint a Farkas utcába, ahhoz a templomhoz, amelyben megkeresztelték, amelyben házasságot kötött, és amelyben a fiait is megkeresztelték? De ehhez el kellett haladnia a néhai Kolozsvári Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem épülete elé odarondított szoborcsoport előtt, amely a Budán tanuló, a magyar hazájukat szembeköpő három gazembernek, az úgynevezett „Erdélyi Iskola” három képviselőjének állít dicstelen emléket.
A templom zárva volt, mint mindig. Az idegen megsimogatta a régi falakat, amelyek felújításán drága testvére, Zolti bátyus is dolgozott az állványokon annak idején, 1958-ban, még kamaszként, mert a család minden tagja ezt tette akkoriban, és a diákkorú gyermekek is végigdolgozták a nyári szünidőt, mert kellett a pénz a kinőtt cipőre, egyenruhára. Egy ujjongó pillantást vetett a sárkány torkát még mindig lándzsával átdöfő Szent György bronzszobrára, majd továbbindult. Kiérkezett a Deák Ferenc utcára, „korzózott” volna egy kicsit, mint annak idején Ida nagyanyjával kisgyermekkorában, útban annak titkos hódolója, Osváth Lajos puskaműves lakása felé, ahol a két öreg egy faragott lábú asztalnál egy órácskát elkávézgatott és beszélgetett, miközben ő a nagy teraszon játszott régi pisztolyokkal, kardokkal. Utána útba ejtették a híres Pataki-féle cukrászdát, ahol ettek egy finom vargabélest. Hazafelé menet nagyanyja többször is mesélt neki az utca vége felé, a Fő tér tövében egykor, 1915-ben állított Kárpátok Őre nevű emlékműről, amelynek avatásán nagyanyja is részt vett. Az idegen az 1918 decemberében Kolozsvárra beözönlő megszálló oláh hadsereg által azonnal lerombolt emlékmű helyett most egy ízléstelen betonszörnyeteget látott, amely a hazájukat hátba döfő úgynevezett „memorandistáknak” állít emléket. Tovább is ment a Fő térre, hogy megtekintse hazája XIV. századi címerét a Szent Mihály templom főbejárata fölött.
Ahogy ott simogatta szemeivel a hatalmas tornyot, tetején a több mázsás arany kereszttel, meghallotta az emberidegen, rikácsoló szitkozódást. A templom előtti kis téren békésen, de magyarul beszélgető két öregúrba kötött belé egy népes, szemmel láthatóan a bőrébe nem férő kamaszcsürhe, amely feltehetően az egyik környékbeli román középiskolából érkezett. Körülállták a két öreget és artikulálatlan hangon azt üvöltözték, hogy „beszéljenek románul, mert Romániában élnek és román kenyeret esznek”. A két őshonos kolozsvári férfi megremegett, ijedten körülnézett, majd, elfordulva, halkabbra fogta a szót, miután a hőbörgő oláh suhancok továbbmentek.
Volt már ilyen. Trianon után minden nyilvános helyen, a vasútállomások várótermében és jegypénztára előtt is ki volt írva, hogy „Vorbiţi numai româneşte” – azaz beszéljen kizárólag románul! Az is igaz, hogy mellette volt egy másik tábla is: „A padlóra köpni tilos!”… Most pedig a templom környékén a járda sűrűn tele van köpködve. A Bukaresti Egyetemen, ahol az idegen egy ideig magyarországi vendégtanárként tanított, a Bölcsészkar kapuján még 2008-ban is ott volt egy korabeli réztábla: „Kérjük, töröljenek lábat!” Egy olyan kapun, ahol egyetemi polgárok járnak be!? És ez a balkáni csürhe bitorolja Erdélyt?…
Lassan már nem merünk magyarul beszélni sem Mátyás királyunk és Bocskai István szülővárosában, gondolta magában az idegen, majd odament a templom míves öntöttvas kerítéséhez és, bizonyságkeresésként, mint a vakok a számukra kitalált írásjeleket, ujjaival mohón végigtapogatta a rajta lévő feliratot: „Simonffi István Kolozsvárt”. A neves öntőmester neve után hosszan elidőzött szülővárosa nevénél, ujjbegyeivel magába szívva városa igazi és örök nevét. Ugyanúgy, mint iskolás korában, amikor még az egyik belvárosi középiskolába járt, és néha elbizonytalanodott a mindenfelől egyre sűrűbben rárontó „Kluzs”, majd „Kluzsnapoka” gúnynevek miatt.
A Bánffy-palotába már nem ment be, tudva, hogy az is ebek harmincadjára jutott. A nyolc évszázados, rangos Bánffy család utolsó leszármazottja, Bánffy György az oláh „házvezetőnőjét” csinálta fel, és így a magyarul nem beszélő ivadékai kapták vissza az oláh rablóállamtól a barokk építőművészet egyik ékkövét, a Kolozsvár főterén díszlő Bánffy-palotát.
Vérző seb még van bőven, mondta magában az idegen, de ezek megtapintásával semmire se jutok, csak a fájdalmat gyűjtöm magamba. Visszament a várfal tövében várakozó autójához és elhajtott a Sétatér bejáratához, ahol, a Hunyadi téri Magyar Nemzeti Színház ellopott épülete helyett kegyesen „kiutalt” Állami Magyar Színház szerény épülete tövében talált is parkolóhelyet. Csendre, békességre vágyott, elindult hát befelé az évszázados fákkal árnyat és enyhet nyújtó Sétatéren.
Végigment a fő sétányokat egymástól elválasztó egykori vizesárok mentén, amelyen gyermekkorában kis fahidak vezettek át és az árokban vidáman csörgedező vízen papírhajókat eregetett annak idején. Ma már se patak, se hidacska. A padok is tönkretéve. Továbbment, mert vonzotta a sétatéri csónakázó tó és környéke, ahol annyit időzött akkoriban. Minden olyan szép és rendezett volt. És helyi alkotás. A kezdeti alkotó az a kolozsvári Kagerbauer Antal építész volt, aki számos ismert kolozsvári romantikus építészeti alkotása mellett az 1860-as évek második felében megtervezte a kolozsvári Sétatér csónakázó tavacskáját szigettel, melyet meg is építettek, és a mai napig rendeltetésszerűen működik. Az idegen is oda járt korcsolyázni, a bakancsra szerelhető korcsolyáival, amelyet nagyanyja szerzett neki valahonnan. Kulccsal kellett rászorítani őket a bakancs talpára, amelyet néha letéptek a korcsolyák. És nyáron néha csónakázott is, a furcsa, buja, vizes szagú csónakokba beülve, ha össze tudta valahogy kuporgatni a félórára szóló jegy árát. Ilyenkor odaevezett a hatalmas fenyőket hordozó mesterséges szigethez és beszélgetett az ott élő hattyúkkal.
De a csónakázó tónál fontosabb volt számára az ottani két építmény. A szintén őshonos kolozsvári, a nagy hírnevet és elismerést kivívó Pákey Lajos városi főépítész alkotásai: a korcsolyapavilon hívogatóan szép épülete és a közeli Malomárokból táplált mesterséges tó közelében épült mulató, a Sanssoucinak is nevezett Úri Kaszinó. És előtte az antik szobrokkal díszített szökőkút és a zenepavilon, ahol vasárnaponként térzene szólt mindig.
A korcsolyapavilont később Kioszk néven étteremként is működtették, az idegen, késő-kamaszkorának egyik válságos időszakában pincérként dolgozott ott egy nyáron át a nyárikertben. Egyetemista korában pedig ott tartotta az esküvője utáni lagzi-féleséget, amelyen kizárólag a maroknyi rokonai és az egyetemi évfolyamtársai vettek részt.
De most mindenütt a koszt, a mocskot, az idegen, visszatetsző nyelvű karattyolást találta. Leült egy nagy platánfa tövében még megmaradt padra. Nézte egy darabig a tó álmos vizét. Eszébe jutott, hogy annak idején, amikor a zsebkendőnyi padlásszobájukba akváriumot vitt, hogy legyen valami, ami hozzá tartozik, a csónakázó tóra járt ki vízibolhát fogni a víz felszínéről, a nővérei kidobott nájlonharisnyájából eszkábált merítőhálóval, hogy azzal etesse az ágya fejénél lévő akváriumból rá kíváncsian néző, tátogó halait.
Minden idegen volt már. Sietős léptekkel visszasétált a Sétatér végéig, és átment a még megmaradt gyaloghídon, az Erzsébet hídon, a folyó túlpartjára és, sok pihenővel, valahogy felkapaszkodott a meredek lépcsősoron a Fellegvárra, ahova oly sokszor ment fel „várost nézni” és csavarogni, az ejtőernyős ugrótornyot bámulva és irigyelve.
Amikor felért a mindenféle táj-és városidegen épületszörnyeteggel elrondított hegyre, nekitámaszkodott a korlátnak és reménykedve lenézett. Az erőszakosan négyszeresére felduzzasztott, idegen város amőbája ott lüktetett alatta. Azt üzente neki, pimaszul és idegen nyelven: Mit keresel itt, idegen?
Eszébe jutottak nagy földije, Wass Albert intő szavai: „Nem szabad idegenként visszatérnünk oda, ahol valamikor otthon voltunk.” Megrázkódott, majd visszanyelte a szájában összegyűlt keserű, fémes ízt.
Az idegen még egyszer végigpásztázta tekintetével a szürke kipufogógáz-felhővel lefojtott szülővárosa felemás, idegen arcát, majd lebotorkált a hosszú lépcsősoron a Szamosig. A hídról még egyszer megnézte a már alig élő folyón a „zúgót”, ahol annyiszor fürdött és horgászott gyermekkorában. A szennyvíztől habzó, sárgás vízben műanyagpalackok és egyéb hordalékelemek járták végtelen és kilátástalan táncukat.
Görnyedten megfordult és odaballagott öreg autójához. Nehézkesen beleült és hosszas, tétova várakozás után elindult. Valahova haza. Tudta, hogy ide nem tér már vissza soha. Csiby Károly / Erdély.ma
Az idegen megtorpant a panelketrecekkel teleépített néhai szülővárosa határában. Jobbra-balra bevásárlóközpontok, a fogyasztás templomai, a rohanó autók dudálnak, ha egy-két másodpercet várakozniuk kell valahol.
A közlekedési lámpánál késlekedő vezetőt csikorgó gumikkal megelőzik és az öklüket rázva „pizdamati”-t üvöltenek rá eltorzult arccal.
Elakadt a lélegzete. Ez még Kolozsvár? – kérdezte magától, és azt is, hogy vajon tényleg be akar menni oda, ahol született és felnőtt.
Végül erőt vett magán, és végighaladt a város nyugati szélére épített, ijesztő panelrengetegen keresztülvezető bevezető úton, vigyázva, nehogy elüssön valakit az ebbe a százezer lakosú horror-lakótelepre összezsúfolt lakosok, zömében messziről idetelepített románok közül, akik, számára érthetetlen módon, teljesen váratlanul néha átszaladtak a négysávos főúton. Pedig gyalogátkelő volt bőven, de a megmagyarázhatatlanul, hangyamódra, a teleköpködött járdán állandóan valahova rohangáló panellakókat ez nem érdekelte.
Az idegen visszaemlékezett arra, hogy gyermekkorában sokszor járt arra, a Szent János kúthoz és az Árpád-csúcsra vezető kirándulásai során, amelyeket az áldott emlékű Zolti bátyus vezetett, de akkor még csak a beszédes nevű Kalányos utca és a városszéli cigánytelep volt ott, amelyet elkerültek.
Elhaladt a Kolozsmonostori Bencés Apátság temploma mellett, amelynek kertjéből annak idején egy avas szagú fekete csuhát viselő oláh pópa kizavarta, akkor még az övék volt, miután a megszállók átadták az oláh ortodox egyháznak az ősi templomot és hiteles helyet. A templomot balkáni módon megmocskolták, a temetőt szétdúlták, a régi sírköveket összetörték. De a templom még áll, égbe mutató ujjként, az oláhok kénytelenek voltak visszaadni a jogos tulajdonosnak.
Nemsokára beérkezett a Fő térre, amelyet a megszállók sokszor átneveztek, és legújabban a Piaţa Unirii (Egyesülés tér) nevet viseli, hirdetve az oláhoknak az Erdély bekebelezésével elért újabb területrablását. A brutális oláhbetelepítéssel háromszázezresre felduzzasztott város központjában lehetetlen parkolóhelyet találni. Az idegen, jó ötlettel, behajtott a Várfal utcába, ahol ugyan a parkolás tilos volt, de, miután a közlekedést nem akadályozva beállt a régi várfal tövébe, ez nem érdekelte. Otthon volt – legalábbis így hitte.
Megsimogatta a régi köveket. Tapintásuk meleg volt és biztató. Mert azok megmaradtak és a régi hazáját idézték vissza. Mindig is vonzódott a kövekhez. Gyermekkorában, iskolába menet és jövet, a régi, szűk utcákban szeretett járni, végigsimogatva a régi házak gömbölyűre kopott sarokköveit és az Óvárban a zeneiskolaként működő ferences kolostor falait. Később a kezébe került Édesapja szedett-vedett, megmaradt könyvtárából tövisi Walter Gyula Kolozsvár kövei című könyve, amelyet többször is elolvasott a forróságot sugárzó olvasólámpa sárga fényénél.
Hova is mehetett volna máshova, mint a Farkas utcába, ahhoz a templomhoz, amelyben megkeresztelték, amelyben házasságot kötött, és amelyben a fiait is megkeresztelték? De ehhez el kellett haladnia a néhai Kolozsvári Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem épülete elé odarondított szoborcsoport előtt, amely a Budán tanuló, a magyar hazájukat szembeköpő három gazembernek, az úgynevezett „Erdélyi Iskola” három képviselőjének állít dicstelen emléket.
A templom zárva volt, mint mindig. Az idegen megsimogatta a régi falakat, amelyek felújításán drága testvére, Zolti bátyus is dolgozott az állványokon annak idején, 1958-ban, még kamaszként, mert a család minden tagja ezt tette akkoriban, és a diákkorú gyermekek is végigdolgozták a nyári szünidőt, mert kellett a pénz a kinőtt cipőre, egyenruhára. Egy ujjongó pillantást vetett a sárkány torkát még mindig lándzsával átdöfő Szent György bronzszobrára, majd továbbindult. Kiérkezett a Deák Ferenc utcára, „korzózott” volna egy kicsit, mint annak idején Ida nagyanyjával kisgyermekkorában, útban annak titkos hódolója, Osváth Lajos puskaműves lakása felé, ahol a két öreg egy faragott lábú asztalnál egy órácskát elkávézgatott és beszélgetett, miközben ő a nagy teraszon játszott régi pisztolyokkal, kardokkal. Utána útba ejtették a híres Pataki-féle cukrászdát, ahol ettek egy finom vargabélest. Hazafelé menet nagyanyja többször is mesélt neki az utca vége felé, a Fő tér tövében egykor, 1915-ben állított Kárpátok Őre nevű emlékműről, amelynek avatásán nagyanyja is részt vett. Az idegen az 1918 decemberében Kolozsvárra beözönlő megszálló oláh hadsereg által azonnal lerombolt emlékmű helyett most egy ízléstelen betonszörnyeteget látott, amely a hazájukat hátba döfő úgynevezett „memorandistáknak” állít emléket. Tovább is ment a Fő térre, hogy megtekintse hazája XIV. századi címerét a Szent Mihály templom főbejárata fölött.
Ahogy ott simogatta szemeivel a hatalmas tornyot, tetején a több mázsás arany kereszttel, meghallotta az emberidegen, rikácsoló szitkozódást. A templom előtti kis téren békésen, de magyarul beszélgető két öregúrba kötött belé egy népes, szemmel láthatóan a bőrébe nem férő kamaszcsürhe, amely feltehetően az egyik környékbeli román középiskolából érkezett. Körülállták a két öreget és artikulálatlan hangon azt üvöltözték, hogy „beszéljenek románul, mert Romániában élnek és román kenyeret esznek”. A két őshonos kolozsvári férfi megremegett, ijedten körülnézett, majd, elfordulva, halkabbra fogta a szót, miután a hőbörgő oláh suhancok továbbmentek.
Volt már ilyen. Trianon után minden nyilvános helyen, a vasútállomások várótermében és jegypénztára előtt is ki volt írva, hogy „Vorbiţi numai româneşte” – azaz beszéljen kizárólag románul! Az is igaz, hogy mellette volt egy másik tábla is: „A padlóra köpni tilos!”… Most pedig a templom környékén a járda sűrűn tele van köpködve. A Bukaresti Egyetemen, ahol az idegen egy ideig magyarországi vendégtanárként tanított, a Bölcsészkar kapuján még 2008-ban is ott volt egy korabeli réztábla: „Kérjük, töröljenek lábat!” Egy olyan kapun, ahol egyetemi polgárok járnak be!? És ez a balkáni csürhe bitorolja Erdélyt?…
Lassan már nem merünk magyarul beszélni sem Mátyás királyunk és Bocskai István szülővárosában, gondolta magában az idegen, majd odament a templom míves öntöttvas kerítéséhez és, bizonyságkeresésként, mint a vakok a számukra kitalált írásjeleket, ujjaival mohón végigtapogatta a rajta lévő feliratot: „Simonffi István Kolozsvárt”. A neves öntőmester neve után hosszan elidőzött szülővárosa nevénél, ujjbegyeivel magába szívva városa igazi és örök nevét. Ugyanúgy, mint iskolás korában, amikor még az egyik belvárosi középiskolába járt, és néha elbizonytalanodott a mindenfelől egyre sűrűbben rárontó „Kluzs”, majd „Kluzsnapoka” gúnynevek miatt.
A Bánffy-palotába már nem ment be, tudva, hogy az is ebek harmincadjára jutott. A nyolc évszázados, rangos Bánffy család utolsó leszármazottja, Bánffy György az oláh „házvezetőnőjét” csinálta fel, és így a magyarul nem beszélő ivadékai kapták vissza az oláh rablóállamtól a barokk építőművészet egyik ékkövét, a Kolozsvár főterén díszlő Bánffy-palotát.
Vérző seb még van bőven, mondta magában az idegen, de ezek megtapintásával semmire se jutok, csak a fájdalmat gyűjtöm magamba. Visszament a várfal tövében várakozó autójához és elhajtott a Sétatér bejáratához, ahol, a Hunyadi téri Magyar Nemzeti Színház ellopott épülete helyett kegyesen „kiutalt” Állami Magyar Színház szerény épülete tövében talált is parkolóhelyet. Csendre, békességre vágyott, elindult hát befelé az évszázados fákkal árnyat és enyhet nyújtó Sétatéren.
Végigment a fő sétányokat egymástól elválasztó egykori vizesárok mentén, amelyen gyermekkorában kis fahidak vezettek át és az árokban vidáman csörgedező vízen papírhajókat eregetett annak idején. Ma már se patak, se hidacska. A padok is tönkretéve. Továbbment, mert vonzotta a sétatéri csónakázó tó és környéke, ahol annyit időzött akkoriban. Minden olyan szép és rendezett volt. És helyi alkotás. A kezdeti alkotó az a kolozsvári Kagerbauer Antal építész volt, aki számos ismert kolozsvári romantikus építészeti alkotása mellett az 1860-as évek második felében megtervezte a kolozsvári Sétatér csónakázó tavacskáját szigettel, melyet meg is építettek, és a mai napig rendeltetésszerűen működik. Az idegen is oda járt korcsolyázni, a bakancsra szerelhető korcsolyáival, amelyet nagyanyja szerzett neki valahonnan. Kulccsal kellett rászorítani őket a bakancs talpára, amelyet néha letéptek a korcsolyák. És nyáron néha csónakázott is, a furcsa, buja, vizes szagú csónakokba beülve, ha össze tudta valahogy kuporgatni a félórára szóló jegy árát. Ilyenkor odaevezett a hatalmas fenyőket hordozó mesterséges szigethez és beszélgetett az ott élő hattyúkkal.
De a csónakázó tónál fontosabb volt számára az ottani két építmény. A szintén őshonos kolozsvári, a nagy hírnevet és elismerést kivívó Pákey Lajos városi főépítész alkotásai: a korcsolyapavilon hívogatóan szép épülete és a közeli Malomárokból táplált mesterséges tó közelében épült mulató, a Sanssoucinak is nevezett Úri Kaszinó. És előtte az antik szobrokkal díszített szökőkút és a zenepavilon, ahol vasárnaponként térzene szólt mindig.
A korcsolyapavilont később Kioszk néven étteremként is működtették, az idegen, késő-kamaszkorának egyik válságos időszakában pincérként dolgozott ott egy nyáron át a nyárikertben. Egyetemista korában pedig ott tartotta az esküvője utáni lagzi-féleséget, amelyen kizárólag a maroknyi rokonai és az egyetemi évfolyamtársai vettek részt.
De most mindenütt a koszt, a mocskot, az idegen, visszatetsző nyelvű karattyolást találta. Leült egy nagy platánfa tövében még megmaradt padra. Nézte egy darabig a tó álmos vizét. Eszébe jutott, hogy annak idején, amikor a zsebkendőnyi padlásszobájukba akváriumot vitt, hogy legyen valami, ami hozzá tartozik, a csónakázó tóra járt ki vízibolhát fogni a víz felszínéről, a nővérei kidobott nájlonharisnyájából eszkábált merítőhálóval, hogy azzal etesse az ágya fejénél lévő akváriumból rá kíváncsian néző, tátogó halait.
Minden idegen volt már. Sietős léptekkel visszasétált a Sétatér végéig, és átment a még megmaradt gyaloghídon, az Erzsébet hídon, a folyó túlpartjára és, sok pihenővel, valahogy felkapaszkodott a meredek lépcsősoron a Fellegvárra, ahova oly sokszor ment fel „várost nézni” és csavarogni, az ejtőernyős ugrótornyot bámulva és irigyelve.
Amikor felért a mindenféle táj-és városidegen épületszörnyeteggel elrondított hegyre, nekitámaszkodott a korlátnak és reménykedve lenézett. Az erőszakosan négyszeresére felduzzasztott, idegen város amőbája ott lüktetett alatta. Azt üzente neki, pimaszul és idegen nyelven: Mit keresel itt, idegen?
Eszébe jutottak nagy földije, Wass Albert intő szavai: „Nem szabad idegenként visszatérnünk oda, ahol valamikor otthon voltunk.” Megrázkódott, majd visszanyelte a szájában összegyűlt keserű, fémes ízt.
Az idegen még egyszer végigpásztázta tekintetével a szürke kipufogógáz-felhővel lefojtott szülővárosa felemás, idegen arcát, majd lebotorkált a hosszú lépcsősoron a Szamosig. A hídról még egyszer megnézte a már alig élő folyón a „zúgót”, ahol annyiszor fürdött és horgászott gyermekkorában. A szennyvíztől habzó, sárgás vízben műanyagpalackok és egyéb hordalékelemek járták végtelen és kilátástalan táncukat.
Görnyedten megfordult és odaballagott öreg autójához. Nehézkesen beleült és hosszas, tétova várakozás után elindult. Valahova haza. Tudta, hogy ide nem tér már vissza soha. Csiby Károly / Erdély.ma