Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2017. augusztus 30.
Öt földrészt képviselt a XXII. Inter-Art alkotótábor
Nagyenyeden augusztus 10-26. között rendezték meg a hagyományos Inter-Art Nyári Képzőművészeti Tábort. A huszonkettedik alkalomra huszonhat országból érkeztek részvevő művészek, akik a táborbontás után hétfő délután a Bánffy-palota földszinti termeiben is kiállították alkotásaik zömét.
A megnyitón Lucian Nastasă-Kovács, a Művészeti Múzeum igazgatója a nagyenyedi „kálvinista városban” jelenleg uralkodó multikulturális hangulatot és alkotókedvet emelte ki, amely minden évben sok fiatal tehetséget hoz felszínre.
A most kiállított képek és szobrok szerzői a következő országokból származnak: Románia, Magyarország, Szerbia, Lengyelország, Bulgária, Németország, Albánia, Dánia, Hollandia, Franciaország, Moldova, Olaszország, Törökország, Ukrajna, Szlovénia, Amerikai Egyesült Államok, Haiti, Kanada, Mexikó, India, Egyiptom, Dél-Korea, Malajzia.
A tárlatot Florin Gherasim muzeológus mutatta be, aki szintén a kiváló képzőművészeti menedzselésnek köszönhetően igazi fesztivállá kinőtt alkotótábort dicsérte, ahol az idén negyven művész vehetett részt. Minőségi grafika, festészet, szobrászat mutatkozott meg a két hét alatt portrék, városképek, tájképek és nonfiguratív művek formájában, kifejezve a multikulturalitás nyelvén mindazt, ami összeköt, de azt is, ami közös gondolkodásra késztet(het) valamennyi embert. Ennek megfelelően a multikulturális nyelvezetet ajánlotta mindenkinek, elsősorban a politikusoknak a figyelmébe.
Balog István, a mozgalmat irányító Inter-Art Alapítvány elnöke köszönetét fejezte ki mindazoknak, akik támogatják őket.
Ördög Béla / Szabadság (Kolozsvár)
Nagyenyeden augusztus 10-26. között rendezték meg a hagyományos Inter-Art Nyári Képzőművészeti Tábort. A huszonkettedik alkalomra huszonhat országból érkeztek részvevő művészek, akik a táborbontás után hétfő délután a Bánffy-palota földszinti termeiben is kiállították alkotásaik zömét.
A megnyitón Lucian Nastasă-Kovács, a Művészeti Múzeum igazgatója a nagyenyedi „kálvinista városban” jelenleg uralkodó multikulturális hangulatot és alkotókedvet emelte ki, amely minden évben sok fiatal tehetséget hoz felszínre.
A most kiállított képek és szobrok szerzői a következő országokból származnak: Románia, Magyarország, Szerbia, Lengyelország, Bulgária, Németország, Albánia, Dánia, Hollandia, Franciaország, Moldova, Olaszország, Törökország, Ukrajna, Szlovénia, Amerikai Egyesült Államok, Haiti, Kanada, Mexikó, India, Egyiptom, Dél-Korea, Malajzia.
A tárlatot Florin Gherasim muzeológus mutatta be, aki szintén a kiváló képzőművészeti menedzselésnek köszönhetően igazi fesztivállá kinőtt alkotótábort dicsérte, ahol az idén negyven művész vehetett részt. Minőségi grafika, festészet, szobrászat mutatkozott meg a két hét alatt portrék, városképek, tájképek és nonfiguratív művek formájában, kifejezve a multikulturalitás nyelvén mindazt, ami összeköt, de azt is, ami közös gondolkodásra késztet(het) valamennyi embert. Ennek megfelelően a multikulturális nyelvezetet ajánlotta mindenkinek, elsősorban a politikusoknak a figyelmébe.
Balog István, a mozgalmat irányító Inter-Art Alapítvány elnöke köszönetét fejezte ki mindazoknak, akik támogatják őket.
Ördög Béla / Szabadság (Kolozsvár)
2017. augusztus 30.
Tudose: lehet, hogy Románia már nem tudja kitermelni a verespataki ásványkincset
Mihai Tudose kormányfő kedd este a România Tv adásában azt mondta, fennáll az eshetősége, hogy Románia már nem tudja kitermelni a verespataki ásványkincset, amennyiben az UNESCO a Cioloș-kormány kezdeményezésére természetvédelmi övezetté nyilvánítja azt.
Mihai Tudose szerint amennyiben az UNESCO természetvédelmi övezetté nyilvánítja Verespatakot és környékét, az leállíthatja az esetleges kitermelést. „Talán megkérdezhetnék Cioloș urat is, hogy januárban, mielőtt elment, miért nyilvánította az egész területet természetvédelmi övezetnek, és miért küldte el az erről szóló papírokat az UNESCO-nak. Szóval ott egy gödröt sem szabad ásni, gilisztákat sem szabad keresni, mert védett terület. Hogy miért tette, nem tudom” – mondta Tudose.
Arra a kérdésre, hogy az UNESCO-hoz elküldött dokumentációt a Dacian Cioloș vezette kormány környezetvédelmi minisztere, Cristina Palmer is aláírta-e, Tudose így válaszolt: „Nem tudom. Ő (Dacian Cioloș – szerk. megj.) volt annak a technokrata törzsnek a főnöke, az okos... Mondja, hogy fogalma nem volt, amit hajlamos vagyok el is hinni, mert nem igazán tudta ő, hogy mi történik ott...”
A miniszterelnök szerint a Cioloș-kormány indította eljárás visszavonása bonyolult.
„Nehéz, amíg elfogadják, de ha egyszer elfogadták, majdnem lehetetlen visszavonni” – magyarázta.
„Meg fogjuk próbálni visszavonni, megírni, hogy nem tartjuk fenn az álláspontunkat, de ezzel nagyon furcsa helyzetbe hozzuk magunkat a nemzetközi szervek előtt. Ha a dolgok véglegessé válnak, vége. Ott vannak a lelőhelyeink. Itthon is védetté nyilváníthatta volna, hogy mi védjük meg, mi oldjuk fel a védettségét – mondhattuk volna, hogy ott él az utolsó szitakötő-faj, aztán megállapíthattuk volna, hogy elpusztult a szitakötő, és nem hagyott örököst. Nem hiszek a véletlenekben” – szögezte le Mihai Tudose.
A Gabriel Resources által a román állam ellen indított per kapcsán a miniszterelnök úgy nyilatkozott, bízik benne, hogy az állam megnyeri a pert. „Én nem hiszem, hogy veszítünk” – jelentette ki.
Hozzátette: a Gabriel Resources azt állítja, hogy beruházásokat végzett, ám valójában azért fektetett be, hogy elnyerje az ottani közösség szimpátiáját, beleértve a médiában közzétett reklámszpotokat is.
A Gabriel Resources peres úton 4,4 milliárd amerikai dollárnak megfelelő összeget követel kárpótlásként a romániai befektetési szerződés megszegése nyomán elszenvedett károkért.
Medifax; Szabadság (Kolozsvár)
Mihai Tudose kormányfő kedd este a România Tv adásában azt mondta, fennáll az eshetősége, hogy Románia már nem tudja kitermelni a verespataki ásványkincset, amennyiben az UNESCO a Cioloș-kormány kezdeményezésére természetvédelmi övezetté nyilvánítja azt.
Mihai Tudose szerint amennyiben az UNESCO természetvédelmi övezetté nyilvánítja Verespatakot és környékét, az leállíthatja az esetleges kitermelést. „Talán megkérdezhetnék Cioloș urat is, hogy januárban, mielőtt elment, miért nyilvánította az egész területet természetvédelmi övezetnek, és miért küldte el az erről szóló papírokat az UNESCO-nak. Szóval ott egy gödröt sem szabad ásni, gilisztákat sem szabad keresni, mert védett terület. Hogy miért tette, nem tudom” – mondta Tudose.
Arra a kérdésre, hogy az UNESCO-hoz elküldött dokumentációt a Dacian Cioloș vezette kormány környezetvédelmi minisztere, Cristina Palmer is aláírta-e, Tudose így válaszolt: „Nem tudom. Ő (Dacian Cioloș – szerk. megj.) volt annak a technokrata törzsnek a főnöke, az okos... Mondja, hogy fogalma nem volt, amit hajlamos vagyok el is hinni, mert nem igazán tudta ő, hogy mi történik ott...”
A miniszterelnök szerint a Cioloș-kormány indította eljárás visszavonása bonyolult.
„Nehéz, amíg elfogadják, de ha egyszer elfogadták, majdnem lehetetlen visszavonni” – magyarázta.
„Meg fogjuk próbálni visszavonni, megírni, hogy nem tartjuk fenn az álláspontunkat, de ezzel nagyon furcsa helyzetbe hozzuk magunkat a nemzetközi szervek előtt. Ha a dolgok véglegessé válnak, vége. Ott vannak a lelőhelyeink. Itthon is védetté nyilváníthatta volna, hogy mi védjük meg, mi oldjuk fel a védettségét – mondhattuk volna, hogy ott él az utolsó szitakötő-faj, aztán megállapíthattuk volna, hogy elpusztult a szitakötő, és nem hagyott örököst. Nem hiszek a véletlenekben” – szögezte le Mihai Tudose.
A Gabriel Resources által a román állam ellen indított per kapcsán a miniszterelnök úgy nyilatkozott, bízik benne, hogy az állam megnyeri a pert. „Én nem hiszem, hogy veszítünk” – jelentette ki.
Hozzátette: a Gabriel Resources azt állítja, hogy beruházásokat végzett, ám valójában azért fektetett be, hogy elnyerje az ottani közösség szimpátiáját, beleértve a médiában közzétett reklámszpotokat is.
A Gabriel Resources peres úton 4,4 milliárd amerikai dollárnak megfelelő összeget követel kárpótlásként a romániai befektetési szerződés megszegése nyomán elszenvedett károkért.
Medifax; Szabadság (Kolozsvár)
2017. augusztus 30.
Szabó Ödön: a fejkvóta-rendszer soha nem működött
Soha nem működött jól a romániai oktatásban pár éve életbe léptetett fejkvóta-rendszer – nyilatkozta a Szabadságnak Szabó Ödön Bihar megyei képviselő. A Romániai Magyar Demokrata Szövetséges képviselő úgy vélekedett: a szép elméletek gyakorlatba ültetése nehézkes idehaza, több problémát generál. A fejkvóta-rendszer szeptember 1-jétől való eltörlése csakis sürgősségi kormányrendelettel vagy új törvénnyel lehetséges, minderre azonban kevés esélyt lát a politikus. Hasonlóan vélekedik Kovács Irén RMDSZ-es oktatási államtitkár: az érvényben lévő jogi keretek között nem lehet a kérést megvalósítani. Eddig csak informatív jellegű megbeszélések voltak, nem született konkrét döntés, mivel a szükséges törvényváltoztatásokhoz előbb közvita, majd parlamenti szavazás szükséges, ami bonyolult és időigényes procedúra – magyarázta. A szakszervezetek-kormány közti egyeztetések még a tanév kezdése előtt folytatódnak.
– A fejkvóta-rendszer a valóságban soha nem működött. Amikor pár évvel ezelőtt bevezették, ösztönző versenyhelyzetet kívántak teremteni a különböző iskolák között. A rendszer életbe léptetése után három komoly probléma merült fel. Ezért az RMDSZ közzétett és a szaktárcához eljuttatott álláspontja is az, hogy ezt a rendszert újra kell gondolni vagy el kell törölni.
Nagy-Hintós Diana / Szabadság (Kolozsvár)
Soha nem működött jól a romániai oktatásban pár éve életbe léptetett fejkvóta-rendszer – nyilatkozta a Szabadságnak Szabó Ödön Bihar megyei képviselő. A Romániai Magyar Demokrata Szövetséges képviselő úgy vélekedett: a szép elméletek gyakorlatba ültetése nehézkes idehaza, több problémát generál. A fejkvóta-rendszer szeptember 1-jétől való eltörlése csakis sürgősségi kormányrendelettel vagy új törvénnyel lehetséges, minderre azonban kevés esélyt lát a politikus. Hasonlóan vélekedik Kovács Irén RMDSZ-es oktatási államtitkár: az érvényben lévő jogi keretek között nem lehet a kérést megvalósítani. Eddig csak informatív jellegű megbeszélések voltak, nem született konkrét döntés, mivel a szükséges törvényváltoztatásokhoz előbb közvita, majd parlamenti szavazás szükséges, ami bonyolult és időigényes procedúra – magyarázta. A szakszervezetek-kormány közti egyeztetések még a tanév kezdése előtt folytatódnak.
– A fejkvóta-rendszer a valóságban soha nem működött. Amikor pár évvel ezelőtt bevezették, ösztönző versenyhelyzetet kívántak teremteni a különböző iskolák között. A rendszer életbe léptetése után három komoly probléma merült fel. Ezért az RMDSZ közzétett és a szaktárcához eljuttatott álláspontja is az, hogy ezt a rendszert újra kell gondolni vagy el kell törölni.
Nagy-Hintós Diana / Szabadság (Kolozsvár)
2017. augusztus 30.
Célkeresztben az ifjúság a IX. magyarlapádi falunapokon
Idén is főszerep jutott a népzenének, néptáncnak
Magyarlapád az elsők között volt Fehér megyében, ahol falunapot szerveztek, idén augusztus 26-27 között került sor az eseményre. A környék „legrusztikusabb” falunapján idén a huszárbemutató és Marosán Csaba előadása nyerte el leginkább a közönség tetszését.
A Magyarlapádi Ifjúsági Szervezet minden évben nagy izgalmak közepette lát hozzá a falunapi program összeállításához, hiszen kizárólag az anyagiaktól függ, mennyire lehet változatossá tenni a kínálatot, milyen előadókat tudnak kifizetni. Tulajdonképpen Fehér megyében Magyarlapád a legnépesebb magyarlakta település, mégis a legkevesebb pénzt utalják ide kulturális programjaikra. Az, hogy egyáltalán bevállalják az anyagilag kockázatos megvalósítást, a sikeres pályázásoktól függ, ez az egyetlen kapaszkodó, ehhez járul hozzá menet közben néhány helyi cég, elsősorban a Biomilk támogatása is.
Pedig a rendezvény általában nagy érdeklődésre számít, a falu apraja-nagyja mindig nagy számban megjelenik a réten, azaz a programok helyszínén, de a környékbeli településekről és Nagyenyedről is sok érdeklődő érkezik.
A cserkészek is bemutatták főzőtudományukat
A Magyarlapádi Ifjúsági Szervezet elnöke, Szabó Dániel tanár, ötletgazda kiemelte: idén nagy hangsúlyt fektettek az ifjúsági programokra, egész évben, így a falunapokon is. Idén szerveztek már megyei gyermekszínjátszó-találkozót, Föld-napot, megünnepelték március 15-ét, és ezen a hétvégén is igyekeztek minél több foglalkozást kitalálni számukra. Abszolút újdonságnak számított, hogy a 10 gulyásfőző versenyre benevezők között idén első alkalommal állítottak fel külön üstöt a fiatalok. A cserkészek mindenkinek be akarták mutatni „újdonsült” főzőtudományukat, amelyet a tíznapos kőközi cserkésztáborban sajátítottak el, főzőgetés közben is ízletesen mesélték a magas sziklák között szerzett élményeiket.
Elkápráztatott a lovasbemutató
Szintén az ifjúság körében keltett nagy érdeklődést a szombat esti lovasbemutató. A magyarországi meghívottak érdekeseket meséltek a huszárok szerepéről, bemutatták az egyenruhát, majd a bravúros bemutatón többek között a tökvágós, karika-elkapós számokkal, vágtázással kápráztatták el a nézőket. Ez volt egyik legkedveltebb, a falunapokon első ízben szereplő programpont.
Lapádon nagy hagyománya van a focinak, az itteni csapatok általában minden évben megnyerik a megyei magyar focibajnokságot, így természetes volt, hogy a falunapokról ez sem hiányozhatott. Két kategóriában volt megmérettetés, 14 év alatt és fölött, összesen 8 csapat nevezett be, a legjobbakat pedig a marosvásárhelyi Smart Soft cég jóvoltából díjazhatták. Más sporttevékenységek, így az egyperces játékok, a szekértoló és a kötélhúzó verseny valamint a beerpong is közkedveltnek bizonyult.
A lapádi gyerekek nagyon szeretnek kézimunkázni,ezért idén is volt kézműves sátor, ahol a kőfestést, papírhajtogatást, sógyurmázást gyakorolhatták.
Főszerep a népzenének és néptáncnak
A népzene és néptánc egyik erdélyi fellegvárában magától értetődő, hogy központi szerepet szánnak ezeknek a falunapokon. A színpadon a helyi táncegyüttes mellett a Vajasdi Margaréta Néptánccsoport és Zenekar, a Miriszló Gyöngye Néptánccsoport és a magyarpéterfalvi Hanga Néptánccsoport mutatkozott be, a szünetekben pedig népdalok csendültek fel. Jelen volt a környék leghíresebb népdalénekese, Boros Erzsébet Csombordról, aki mezőségi és kalotaszegi népdalokat adott elő, a fiatalságot Szilágyi-Székely Zsófia képviselte, aki válaszúti népdalokat tolmácsolt, az idősebb korosztály részéről pedig Simon Imre magyarlapádi nótacsokorral kedveskedett a közönségnek.
Prímástalálkozóból zenésztalálkozó
Három éve került a falunapok listájára a prímástalálkozó, melyből az idén zenésztalálkozó lett. Kevés falu van Erdélyben, ahol annyi muzsikust találhatunk egy településen, Magyarlapádon közel harmincra tehető a számuk, közös produkciójuk egészen különleges és lenyűgöző, legutóbb a szórványkollégium avatóján vonták magukra a magyar sajtó figyelmét.
A vasárnap ünnepi istentisztelettel kezdődött, amelynek keretében 3 aranylakodalmas és 7 ezüstlakodalmas párt köszöntötték, ezt követően közös ebédre hívták meg őket. A gyülekezet a templomból kijövet az ETNO-ART tábor marosvásárhelyi diákjai által rendezett kiállítását tekinthette meg, amely annyira látványos volt, hogy néhányan meg is könnyezték a falu értékeivel való másfajta, művészi szembesülést.
A kétnapos rendezvény jó hangulata Marosán Csaba előadásán érte el a tetőfokot: a kolozsvári színész a paraszti kultúra házassági és udvarlási szokásairól tartott rendhagyó humorestet, fellépése végén pedig – komolyra fordítva a szót - felsorolta a 2017-es év jubileumait is.
A falunapon természetesen koncertek is voltak: a szűkös anyagi keretek miatt nem sikerült meghívni egyetlen közismertebb előadót sem, így két helybéli zenés produkciót tűztek műsorra: szombaton Szabó Zoltán, vasárnap este pedig a HóHányók koncertjére került sor. A falu becsületére legyen mondva, hogy – még ezt is, mint annyi minden mást - sikerült önerőből összehozni, és nem is akárhogy!
Basa Emese / Szabadság (Kolozsvár)
Idén is főszerep jutott a népzenének, néptáncnak
Magyarlapád az elsők között volt Fehér megyében, ahol falunapot szerveztek, idén augusztus 26-27 között került sor az eseményre. A környék „legrusztikusabb” falunapján idén a huszárbemutató és Marosán Csaba előadása nyerte el leginkább a közönség tetszését.
A Magyarlapádi Ifjúsági Szervezet minden évben nagy izgalmak közepette lát hozzá a falunapi program összeállításához, hiszen kizárólag az anyagiaktól függ, mennyire lehet változatossá tenni a kínálatot, milyen előadókat tudnak kifizetni. Tulajdonképpen Fehér megyében Magyarlapád a legnépesebb magyarlakta település, mégis a legkevesebb pénzt utalják ide kulturális programjaikra. Az, hogy egyáltalán bevállalják az anyagilag kockázatos megvalósítást, a sikeres pályázásoktól függ, ez az egyetlen kapaszkodó, ehhez járul hozzá menet közben néhány helyi cég, elsősorban a Biomilk támogatása is.
Pedig a rendezvény általában nagy érdeklődésre számít, a falu apraja-nagyja mindig nagy számban megjelenik a réten, azaz a programok helyszínén, de a környékbeli településekről és Nagyenyedről is sok érdeklődő érkezik.
A cserkészek is bemutatták főzőtudományukat
A Magyarlapádi Ifjúsági Szervezet elnöke, Szabó Dániel tanár, ötletgazda kiemelte: idén nagy hangsúlyt fektettek az ifjúsági programokra, egész évben, így a falunapokon is. Idén szerveztek már megyei gyermekszínjátszó-találkozót, Föld-napot, megünnepelték március 15-ét, és ezen a hétvégén is igyekeztek minél több foglalkozást kitalálni számukra. Abszolút újdonságnak számított, hogy a 10 gulyásfőző versenyre benevezők között idén első alkalommal állítottak fel külön üstöt a fiatalok. A cserkészek mindenkinek be akarták mutatni „újdonsült” főzőtudományukat, amelyet a tíznapos kőközi cserkésztáborban sajátítottak el, főzőgetés közben is ízletesen mesélték a magas sziklák között szerzett élményeiket.
Elkápráztatott a lovasbemutató
Szintén az ifjúság körében keltett nagy érdeklődést a szombat esti lovasbemutató. A magyarországi meghívottak érdekeseket meséltek a huszárok szerepéről, bemutatták az egyenruhát, majd a bravúros bemutatón többek között a tökvágós, karika-elkapós számokkal, vágtázással kápráztatták el a nézőket. Ez volt egyik legkedveltebb, a falunapokon első ízben szereplő programpont.
Lapádon nagy hagyománya van a focinak, az itteni csapatok általában minden évben megnyerik a megyei magyar focibajnokságot, így természetes volt, hogy a falunapokról ez sem hiányozhatott. Két kategóriában volt megmérettetés, 14 év alatt és fölött, összesen 8 csapat nevezett be, a legjobbakat pedig a marosvásárhelyi Smart Soft cég jóvoltából díjazhatták. Más sporttevékenységek, így az egyperces játékok, a szekértoló és a kötélhúzó verseny valamint a beerpong is közkedveltnek bizonyult.
A lapádi gyerekek nagyon szeretnek kézimunkázni,ezért idén is volt kézműves sátor, ahol a kőfestést, papírhajtogatást, sógyurmázást gyakorolhatták.
Főszerep a népzenének és néptáncnak
A népzene és néptánc egyik erdélyi fellegvárában magától értetődő, hogy központi szerepet szánnak ezeknek a falunapokon. A színpadon a helyi táncegyüttes mellett a Vajasdi Margaréta Néptánccsoport és Zenekar, a Miriszló Gyöngye Néptánccsoport és a magyarpéterfalvi Hanga Néptánccsoport mutatkozott be, a szünetekben pedig népdalok csendültek fel. Jelen volt a környék leghíresebb népdalénekese, Boros Erzsébet Csombordról, aki mezőségi és kalotaszegi népdalokat adott elő, a fiatalságot Szilágyi-Székely Zsófia képviselte, aki válaszúti népdalokat tolmácsolt, az idősebb korosztály részéről pedig Simon Imre magyarlapádi nótacsokorral kedveskedett a közönségnek.
Prímástalálkozóból zenésztalálkozó
Három éve került a falunapok listájára a prímástalálkozó, melyből az idén zenésztalálkozó lett. Kevés falu van Erdélyben, ahol annyi muzsikust találhatunk egy településen, Magyarlapádon közel harmincra tehető a számuk, közös produkciójuk egészen különleges és lenyűgöző, legutóbb a szórványkollégium avatóján vonták magukra a magyar sajtó figyelmét.
A vasárnap ünnepi istentisztelettel kezdődött, amelynek keretében 3 aranylakodalmas és 7 ezüstlakodalmas párt köszöntötték, ezt követően közös ebédre hívták meg őket. A gyülekezet a templomból kijövet az ETNO-ART tábor marosvásárhelyi diákjai által rendezett kiállítását tekinthette meg, amely annyira látványos volt, hogy néhányan meg is könnyezték a falu értékeivel való másfajta, művészi szembesülést.
A kétnapos rendezvény jó hangulata Marosán Csaba előadásán érte el a tetőfokot: a kolozsvári színész a paraszti kultúra házassági és udvarlási szokásairól tartott rendhagyó humorestet, fellépése végén pedig – komolyra fordítva a szót - felsorolta a 2017-es év jubileumait is.
A falunapon természetesen koncertek is voltak: a szűkös anyagi keretek miatt nem sikerült meghívni egyetlen közismertebb előadót sem, így két helybéli zenés produkciót tűztek műsorra: szombaton Szabó Zoltán, vasárnap este pedig a HóHányók koncertjére került sor. A falu becsületére legyen mondva, hogy – még ezt is, mint annyi minden mást - sikerült önerőből összehozni, és nem is akárhogy!
Basa Emese / Szabadság (Kolozsvár)
2017. augusztus 30.
Amerika is aggódik a román igazságszolgáltatás függetlensége miatt
Washington aggódik a román igazságszolgáltatás függetlensége miatt a bukaresti igazságügyi miniszter által bemutatott módosítási javaslatok tükrében - közölte kedden az Egyesült Államok bukaresti nagykövetsége.
A nagykövetség a Hotnews.ro hírportál által idézett állásfoglalásában rámutatott, hogy aggodalommal vették tudomásul a javasolt módosításokat. Tudorel Toader igazságügyi miniszter a múlt héten ismertette az igazságszolgáltatás működését szabályozó három törvény módosítási javaslatát. A tárcavezető egyebek mellett kizárná az államfőt az ügyészségek vezetőinek kinevezési eljárásából.
„Arra biztatjuk a kormányt, a törvényhozást és az igazságszolgáltatás intézményeit, hogy folytassák együttműködésüket a korrupcióellenes harcban és az igazságszolgáltatási intézmények hitelességének megőrzése érdekében” - idézte az MTI a követségi közleményt. Washington szerint a jogállamiság csak erős és független igazságszolgáltatással biztosítható, ehhez független ügyészekre van szükség, akik politikai beavatkozások nélkül vizsgálhatják a bűncselekményeket.
Kedden Augustin Lazăr, Románia legfőbb ügyésze is élesen bírálta az igazságügyi miniszter módosító javaslatait azt követően, hogy egyeztetett az ügyészségek vezetőivel.
Lazăr szerint a módosító indítványok támadást jelentenek a független igazságszolgáltatás ellen.
Egyebek mellett bírálta, hogy a bírák és az ügyészek ellen csak külön erre a célra, a legfőbb ügyészség keretében létrehozandó részleg indíthat büntetőjogi eljárásokat. Azt is kifogásolta, hogy az igazságszolgáltatási felügyeletet áthelyeznék az igazságügyi minisztériumhoz a Legfelsőbb Bírói Tanácstól.
A miniszter kilátásba helyezte továbbá, hogy a bírák és ügyészek szakmai hibákért vagyonukkal felelnének.
Korábban Klaus Johannis államfő is bírálta a javaslatokat, és a jogállamiság elleni támadásnak minősítette Toader indítványát. Vasárnap Bukarestben és több nagyobb városban mintegy háromezren tüntettek a javasolt módosítások ellen.
MTI; Krónika (Kolozsvár)
Washington aggódik a román igazságszolgáltatás függetlensége miatt a bukaresti igazságügyi miniszter által bemutatott módosítási javaslatok tükrében - közölte kedden az Egyesült Államok bukaresti nagykövetsége.
A nagykövetség a Hotnews.ro hírportál által idézett állásfoglalásában rámutatott, hogy aggodalommal vették tudomásul a javasolt módosításokat. Tudorel Toader igazságügyi miniszter a múlt héten ismertette az igazságszolgáltatás működését szabályozó három törvény módosítási javaslatát. A tárcavezető egyebek mellett kizárná az államfőt az ügyészségek vezetőinek kinevezési eljárásából.
„Arra biztatjuk a kormányt, a törvényhozást és az igazságszolgáltatás intézményeit, hogy folytassák együttműködésüket a korrupcióellenes harcban és az igazságszolgáltatási intézmények hitelességének megőrzése érdekében” - idézte az MTI a követségi közleményt. Washington szerint a jogállamiság csak erős és független igazságszolgáltatással biztosítható, ehhez független ügyészekre van szükség, akik politikai beavatkozások nélkül vizsgálhatják a bűncselekményeket.
Kedden Augustin Lazăr, Románia legfőbb ügyésze is élesen bírálta az igazságügyi miniszter módosító javaslatait azt követően, hogy egyeztetett az ügyészségek vezetőivel.
Lazăr szerint a módosító indítványok támadást jelentenek a független igazságszolgáltatás ellen.
Egyebek mellett bírálta, hogy a bírák és az ügyészek ellen csak külön erre a célra, a legfőbb ügyészség keretében létrehozandó részleg indíthat büntetőjogi eljárásokat. Azt is kifogásolta, hogy az igazságszolgáltatási felügyeletet áthelyeznék az igazságügyi minisztériumhoz a Legfelsőbb Bírói Tanácstól.
A miniszter kilátásba helyezte továbbá, hogy a bírák és ügyészek szakmai hibákért vagyonukkal felelnének.
Korábban Klaus Johannis államfő is bírálta a javaslatokat, és a jogállamiság elleni támadásnak minősítette Toader indítványát. Vasárnap Bukarestben és több nagyobb városban mintegy háromezren tüntettek a javasolt módosítások ellen.
MTI; Krónika (Kolozsvár)
2017. augusztus 30.
Kisebbségi ügyben is tárgyal Szijjártó Péter magyar külügyminiszter Bukarestben
Bukarestbe érkezik szerdán Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter, aki a román nagyköveti értekezleten tart előadást, és román kollégájával, Teodor Melescanuval is találkozik.
Bukarestbe látogat szerdán Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter. A magyar diplomácia vezetője felszólal a román nagykövetek kedden elkezdődött értekezletén, és kétoldalú találkozón vesz részt román kollégájával, Teodor Meleșcanuval, akivel ezt követően közös sajtónyilatkozatot is tesz. Az előzetesen kiadott program szerint Szijjártó Péter a regionális együttműködés stratégiai tétjéről és fenntartható perspektíváiról szóló plenáris ülésen vesz részt, amelynek moderátora Teodor Meleșcanu lesz.
A két miniszter az előadást megelőzően négyszemközti megbeszélést is folytat, amelyen értesüléseink szerint fontos téma lesz a kisebbségi ügy. Emellett energetikai kérdésekről, a határátkelők számának bővítéséről, valamint az aktuális regionális és világpolitikai ügyekről is szó esik majd.
A két tárcavezető nem először találkozik idén: februárban Teodor Meleșcanu látogatott el Budapestre, ahol szintén előadást tartott a magyar nagykövetek értekezletén. A román külügyminiszter még idén januárban, a beiktatása előtti parlamenti meghallgatáson arról beszélt: „erkölcsi felelősséget” érez a magyar–román kétoldalú kapcsolatok javításáért, mivel 1996-ban ő tárgyalt a magyar–román alapszerződésről, és ő írta alá a dokumentumot Temesváron.
„A stratégiai partnerség, amely a fontos dokumentumok egyike volt, sajnos csak papíron maradt. Az első, általam megtett lépések a szomszédos országokat érintik majd, és értelemszerűen Magyarország is ezek közé tartozik" – mutatott rá Meleșcanu.
Ehhez képest február óta nem történt látványos elmozdulás a kétoldalú diplomáciai kapcsolatok terén. Az akkori budapesti találkozón a magyar külügyminiszter arról beszélt, párbeszéd nélkül sosem lesznek közös sikerek és bizalom a két ország, nép és kormány között. Hozzátette: azt senki nem vitatja, hogy vannak érzékeny kérdések, amelyek alapvetően a kisebbségekhez kapcsolódnak.
Szijjártó Péter kifejtette: ha jó a kapcsolat Magyarország és Románia között, a kormányok között, az jó minden románnak és magyarnak, függetlenül attól, hogy melyik ország területén él.
A tárcavezető hangsúlyozta: fontos, hogy semmilyen politikai vagy jogi törekvést ne használhasson senki arra, hogy egy nemzeti közösség tagjait „megfélemlítse, vegzálja”.
Teodor Meleșcanu hangsúlyozta: mindkét fél nyitottan közelíti meg a kérdéseket azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy megtalálják a megoldásokat, így fejlődhetnek a kapcsolatok mindkét ország előnyére.
Egyébként a román diplomácia kétnapos, hagyományos évi értekezletén Teodor Meleșcanu kedden kijelentette, a román diplomáciának főként az 1918-as egyesülés százéves évfordulójára, valamint a 2019. első félévi román EU-elnökségre kell készülnie.
Balogh Levente / Krónika (Kolozsvár)
Bukarestbe érkezik szerdán Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter, aki a román nagyköveti értekezleten tart előadást, és román kollégájával, Teodor Melescanuval is találkozik.
Bukarestbe látogat szerdán Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter. A magyar diplomácia vezetője felszólal a román nagykövetek kedden elkezdődött értekezletén, és kétoldalú találkozón vesz részt román kollégájával, Teodor Meleșcanuval, akivel ezt követően közös sajtónyilatkozatot is tesz. Az előzetesen kiadott program szerint Szijjártó Péter a regionális együttműködés stratégiai tétjéről és fenntartható perspektíváiról szóló plenáris ülésen vesz részt, amelynek moderátora Teodor Meleșcanu lesz.
A két miniszter az előadást megelőzően négyszemközti megbeszélést is folytat, amelyen értesüléseink szerint fontos téma lesz a kisebbségi ügy. Emellett energetikai kérdésekről, a határátkelők számának bővítéséről, valamint az aktuális regionális és világpolitikai ügyekről is szó esik majd.
A két tárcavezető nem először találkozik idén: februárban Teodor Meleșcanu látogatott el Budapestre, ahol szintén előadást tartott a magyar nagykövetek értekezletén. A román külügyminiszter még idén januárban, a beiktatása előtti parlamenti meghallgatáson arról beszélt: „erkölcsi felelősséget” érez a magyar–román kétoldalú kapcsolatok javításáért, mivel 1996-ban ő tárgyalt a magyar–román alapszerződésről, és ő írta alá a dokumentumot Temesváron.
„A stratégiai partnerség, amely a fontos dokumentumok egyike volt, sajnos csak papíron maradt. Az első, általam megtett lépések a szomszédos országokat érintik majd, és értelemszerűen Magyarország is ezek közé tartozik" – mutatott rá Meleșcanu.
Ehhez képest február óta nem történt látványos elmozdulás a kétoldalú diplomáciai kapcsolatok terén. Az akkori budapesti találkozón a magyar külügyminiszter arról beszélt, párbeszéd nélkül sosem lesznek közös sikerek és bizalom a két ország, nép és kormány között. Hozzátette: azt senki nem vitatja, hogy vannak érzékeny kérdések, amelyek alapvetően a kisebbségekhez kapcsolódnak.
Szijjártó Péter kifejtette: ha jó a kapcsolat Magyarország és Románia között, a kormányok között, az jó minden románnak és magyarnak, függetlenül attól, hogy melyik ország területén él.
A tárcavezető hangsúlyozta: fontos, hogy semmilyen politikai vagy jogi törekvést ne használhasson senki arra, hogy egy nemzeti közösség tagjait „megfélemlítse, vegzálja”.
Teodor Meleșcanu hangsúlyozta: mindkét fél nyitottan közelíti meg a kérdéseket azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy megtalálják a megoldásokat, így fejlődhetnek a kapcsolatok mindkét ország előnyére.
Egyébként a román diplomácia kétnapos, hagyományos évi értekezletén Teodor Meleșcanu kedden kijelentette, a román diplomáciának főként az 1918-as egyesülés százéves évfordulójára, valamint a 2019. első félévi román EU-elnökségre kell készülnie.
Balogh Levente / Krónika (Kolozsvár)
2017. augusztus 30.
Katolikus iskola: a nép ügyvédjétől kérnek jogorvoslatot a szülők
A nép ügyvédjétől kér jogorvoslatot a marosvásárhelyi katolikus iskola diákságát ért jogsértésekre a Civilek a katolikus iskoláért mozgalom, mely a cikluskezdő osztályokba jelentkezők listáját is eljuttatja a minisztériumba.
A nép ügyvédjéhez fordult a cikluskezdő osztályok betiltását előíró tanfelügyelőségi határozat és a diákokat ért jogsértések miatt a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium szülői közössége. A Civilek a katolikus iskoláért mozgalom Facebook-oldalán tette közzé, hogy kedden beadvánnyal fordult az ombusmanhoz, amelyben a Maros megyei tanfelügyelőség 70-es számú határozatát – mely betiltja a ciklusindító osztályok indítását az iskolában -, és a tanintézet diákságát ért jogsértéseket rója fel.
A szülői közösség képviselőjeként Csíky Csengele nevében benyújtott, a nép ügyvédjének marosvásárhelyi irodájában iktatott beadvány többek között arra hívja fel az ombusman figyelmét, hogy a tanfelügyelőség 70-es számú határozatával megfosztotta a szülőket azon joguktól, hogy meggyőződésük szerinti tanintézetbe írassák előkészítő, ötödik, illetve kilencedik osztályos gyerekeiket.
A szülői közösség panaszában arra is rámutat: azáltal, hogy a nyolcadikos diákok nem folytathatták abban az iskolában tanulmányaikat, amelyben addig tanultak, alkotmányos jogaik, valamint a diákok és szüleik érdekei is sérültek.
Emlékeztetnek, hogy Románia alkotmánya 29. cikkelyének 6. bekezdése biztosítja a szülőknek azon jogát, hogy saját meggyőződéseiknek megfelelően iskoláztassák csemetéiket.
A 32. cikkely 1., illetve 3. bekezdése ugyanakkor az oktatáshoz, illetve az anyanyelvi oktatáshoz jogot garantálja, mutat rá beadványában a katolikus iskola szülői közössége.
A szülők egyébként kedden is várták a jelentkezőket a cikluskezdő osztályokba, miután a hétvégén kiderült, hogy egy, a Vatikán romániai képviselőjének beadványára érkezett miniszteri átirat alapján a felekezeti iskolának mégiscsak lehetősége nyílik azok elindítására.
A szaktárca ebben csupán azt szabta meg feltételként, hogy elegendő jelentkező legyen az előkészítő (25 gyerek), ötödik (28) és a három kilencedik, társadalomtudományok, természettudomány és teológiai szakosztályba (28-28).
A szülői közösség a közösségi oldalon arról számolt be, hogy „hatalmas összefogással és szó szerint éjt nappallá téve” összeállították a jelentkezők listáját.
Mint írták, a jelentkezők kedden 18 óráig adhatják le kéréseiket a marosvásárhelyi Deus Providebit Házban, az ott lévő szülőknél. Ezeknek a kérvényeknek az összesítése szerdán már az oktatási miniszter asztalán lesz, tették hozzá.
Mint arról beszámoltunk, a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnáziumban tanuló gyermekek szülei pénteken tüntetésbe kezdtek amiatt, hogy három héttel a tanévkezdés előtt továbbra is rendezetlen az iskola helyzete.
A szülők kedden immár ötödik napja gyűltek össze Marosvásárhely főterén, hogy a tanintézet bizonytalan helyzete miatt tiltakozzanak.
A tüntetéssorozat indításakor egy kiáltványt is megfogalmaztak, amelyhez támogató aláírásokat gyűjtenek. Ebben kijelentik: elegük lett a hatóságok hárításából, halogatásából, inkompetenciájából, és polgári engedetlenségi akciókat helyeznek kilátásba.
Pap Melinda / Krónika (Kolozsvár)
A nép ügyvédjétől kér jogorvoslatot a marosvásárhelyi katolikus iskola diákságát ért jogsértésekre a Civilek a katolikus iskoláért mozgalom, mely a cikluskezdő osztályokba jelentkezők listáját is eljuttatja a minisztériumba.
A nép ügyvédjéhez fordult a cikluskezdő osztályok betiltását előíró tanfelügyelőségi határozat és a diákokat ért jogsértések miatt a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium szülői közössége. A Civilek a katolikus iskoláért mozgalom Facebook-oldalán tette közzé, hogy kedden beadvánnyal fordult az ombusmanhoz, amelyben a Maros megyei tanfelügyelőség 70-es számú határozatát – mely betiltja a ciklusindító osztályok indítását az iskolában -, és a tanintézet diákságát ért jogsértéseket rója fel.
A szülői közösség képviselőjeként Csíky Csengele nevében benyújtott, a nép ügyvédjének marosvásárhelyi irodájában iktatott beadvány többek között arra hívja fel az ombusman figyelmét, hogy a tanfelügyelőség 70-es számú határozatával megfosztotta a szülőket azon joguktól, hogy meggyőződésük szerinti tanintézetbe írassák előkészítő, ötödik, illetve kilencedik osztályos gyerekeiket.
A szülői közösség panaszában arra is rámutat: azáltal, hogy a nyolcadikos diákok nem folytathatták abban az iskolában tanulmányaikat, amelyben addig tanultak, alkotmányos jogaik, valamint a diákok és szüleik érdekei is sérültek.
Emlékeztetnek, hogy Románia alkotmánya 29. cikkelyének 6. bekezdése biztosítja a szülőknek azon jogát, hogy saját meggyőződéseiknek megfelelően iskoláztassák csemetéiket.
A 32. cikkely 1., illetve 3. bekezdése ugyanakkor az oktatáshoz, illetve az anyanyelvi oktatáshoz jogot garantálja, mutat rá beadványában a katolikus iskola szülői közössége.
A szülők egyébként kedden is várták a jelentkezőket a cikluskezdő osztályokba, miután a hétvégén kiderült, hogy egy, a Vatikán romániai képviselőjének beadványára érkezett miniszteri átirat alapján a felekezeti iskolának mégiscsak lehetősége nyílik azok elindítására.
A szaktárca ebben csupán azt szabta meg feltételként, hogy elegendő jelentkező legyen az előkészítő (25 gyerek), ötödik (28) és a három kilencedik, társadalomtudományok, természettudomány és teológiai szakosztályba (28-28).
A szülői közösség a közösségi oldalon arról számolt be, hogy „hatalmas összefogással és szó szerint éjt nappallá téve” összeállították a jelentkezők listáját.
Mint írták, a jelentkezők kedden 18 óráig adhatják le kéréseiket a marosvásárhelyi Deus Providebit Házban, az ott lévő szülőknél. Ezeknek a kérvényeknek az összesítése szerdán már az oktatási miniszter asztalán lesz, tették hozzá.
Mint arról beszámoltunk, a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnáziumban tanuló gyermekek szülei pénteken tüntetésbe kezdtek amiatt, hogy három héttel a tanévkezdés előtt továbbra is rendezetlen az iskola helyzete.
A szülők kedden immár ötödik napja gyűltek össze Marosvásárhely főterén, hogy a tanintézet bizonytalan helyzete miatt tiltakozzanak.
A tüntetéssorozat indításakor egy kiáltványt is megfogalmaztak, amelyhez támogató aláírásokat gyűjtenek. Ebben kijelentik: elegük lett a hatóságok hárításából, halogatásából, inkompetenciájából, és polgári engedetlenségi akciókat helyeznek kilátásba.
Pap Melinda / Krónika (Kolozsvár)
2017. augusztus 30.
Különleges fotókiállítás Nagyváradról
Az Euro Foto Art Nemzetközi Egyesület a Tavirózsa Fotóklub közös szervezésében Kiss László alkotásaiból nyílik kiállítás augusztus 31-én, csütörtökön 18 órától az Euro Foto Art Galériában.
A kiállítás a „Nagyvárad régen és ma” címet viseli és olyan alkotásokat foglal magába, amelyen a város különböző emblematikus épületei, terei szemlélhetőek meg hajdani és mai állapotukban. Az alkotások közül kiemelkedik az a múlt század elejéről származó képeslap, amelyen egyszerre jelennek meg a múlt és a jelen közlekedési eszközei: egy szamaraskordé és a villamos a város központjában. A kiállítást Tóth István nyitja meg, a fotókat román nyelven Traian Ștef költő, próza- és esszéíró, illetve Ioan Moldovan, a Familia folyóirat igazgatója mutatja be, magyar nyelven pedig Péter I. Zoltán helytörténész ismerteti. erdon.ro
Az Euro Foto Art Nemzetközi Egyesület a Tavirózsa Fotóklub közös szervezésében Kiss László alkotásaiból nyílik kiállítás augusztus 31-én, csütörtökön 18 órától az Euro Foto Art Galériában.
A kiállítás a „Nagyvárad régen és ma” címet viseli és olyan alkotásokat foglal magába, amelyen a város különböző emblematikus épületei, terei szemlélhetőek meg hajdani és mai állapotukban. Az alkotások közül kiemelkedik az a múlt század elejéről származó képeslap, amelyen egyszerre jelennek meg a múlt és a jelen közlekedési eszközei: egy szamaraskordé és a villamos a város központjában. A kiállítást Tóth István nyitja meg, a fotókat román nyelven Traian Ștef költő, próza- és esszéíró, illetve Ioan Moldovan, a Familia folyóirat igazgatója mutatja be, magyar nyelven pedig Péter I. Zoltán helytörténész ismerteti. erdon.ro
2017. augusztus 30.
Honismereti konferenciát szerveznek
Huszonharmadik alkalommal szervezi meg Nagyváradon a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság a Partiumi Honismereti Konferenciát, melynek fő témái ezúttal Szent László évéhez, a reformáció ötszáz éves ünnepéhez, valamint híres személyiségekhez kapcsolódnak.
A szeptember 1. és 3. között zajló konferencia helyszíne a Partiumi Keresztény Egyetem Sulyok István utcai új épülete, ahol pénteken és szombaton előadások lesznek, vasárnap pedig szakmai kirándulásokkal folytatódik a program. Az ünnepélyes megnyitó pénteken 11 órától lesz, 12 órától kerül sor a Fényes Elek-díjak átadására, majd plenáris ülések kezdődnek. A délután folyamán mutatják be Fazekas Lóránd – Egy nemesi család évszázadai. A Böszörményiek Szatmárban című könyvet; este a Csillagocska tánccsoport lép fel, majd Meleg Vilmos előadóestjével zárul a program. Szombaton reggel kilenctől zajlanak az előadások – ezek egy része a váradi középkori székesegyház építéstörténetét, valamint Sulyok István püspök tevékenységét dolgozzák fel. Délután várlátogatás lesz, este pedig zenés műsorra várják a résztvevőket. Vasárnap a magyarremetei református templomot, a belényesi római katolikus templomot, a köröstárkányi emlékművet, a várasfenesi falumúzeumot, valamint Nagyszalontát látogatják meg. Az előadás támogatói a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt., a Megyei Tanácson belüli Szociális és Közösségfejlesztési igazgatóság, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület, a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség, valamint az RMDSZ és a Communitas Alapítvány. A részvétel ingyenes, mindenkit szeretettel várnak. erdon.ro
Huszonharmadik alkalommal szervezi meg Nagyváradon a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság a Partiumi Honismereti Konferenciát, melynek fő témái ezúttal Szent László évéhez, a reformáció ötszáz éves ünnepéhez, valamint híres személyiségekhez kapcsolódnak.
A szeptember 1. és 3. között zajló konferencia helyszíne a Partiumi Keresztény Egyetem Sulyok István utcai új épülete, ahol pénteken és szombaton előadások lesznek, vasárnap pedig szakmai kirándulásokkal folytatódik a program. Az ünnepélyes megnyitó pénteken 11 órától lesz, 12 órától kerül sor a Fényes Elek-díjak átadására, majd plenáris ülések kezdődnek. A délután folyamán mutatják be Fazekas Lóránd – Egy nemesi család évszázadai. A Böszörményiek Szatmárban című könyvet; este a Csillagocska tánccsoport lép fel, majd Meleg Vilmos előadóestjével zárul a program. Szombaton reggel kilenctől zajlanak az előadások – ezek egy része a váradi középkori székesegyház építéstörténetét, valamint Sulyok István püspök tevékenységét dolgozzák fel. Délután várlátogatás lesz, este pedig zenés műsorra várják a résztvevőket. Vasárnap a magyarremetei református templomot, a belényesi római katolikus templomot, a köröstárkányi emlékművet, a várasfenesi falumúzeumot, valamint Nagyszalontát látogatják meg. Az előadás támogatói a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt., a Megyei Tanácson belüli Szociális és Közösségfejlesztési igazgatóság, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület, a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség, valamint az RMDSZ és a Communitas Alapítvány. A részvétel ingyenes, mindenkit szeretettel várnak. erdon.ro
2017. augusztus 30.
Történelmi felfedezőút Királyföldön
Lelkészi szolgálatom során két évig szolgálhattam az Oltszakadáti Evangélikus-Lutheránus Egyházközségben, és bőven volt lehetőségem bejárni és megismerni tüzetesebben Királyföldet és az ottani emberek habitusát, életvitelét, és azt tudom elmondani, hogy teljesen más világ, teljesen más kulturális és építészeti örökséget ápol, mint amit jelen szolgálati helyemen, a partiumi Szatmárnémetiben és Nagykárolyban tapasztalok és tapasztalnak az itteni emberek is. Ilyés Sándor beszámolója.
Mivel a fizikai távolság elég nagy a két régió között, ezért az itteni emberek nagy részének nem adatott meg a lehetőség, hogy arra a vidékre ellátogassanak, és nem is igazán tudják elképzelni azt a csodálatos vidéket. Úgy érzem, hogy aki elszánja magát és eldönti, hogy meglátogatja és bebarangolja Királyföldet, az azt fogja érezni, mintha egy óriási történelemkönyv lapjai közé pottyant volna, s csak kapkodja a fejét a sok nevezetesség láttán, melyek mind tanúi voltak a magyar történelem vérzivataros évszázadainak. Így született meg az az elhatározás, hogy a Szatmárnémeti Evangélikus-Lutheránus Egyházközség 26 gyülekezeti tagjával ellátogassunk Királyföldre. Augusztus 25-én egy olyan történelmi, kulturális felfedezőútra indultunk, mely kimondottan Királyföld Szebenhez közel eső részén levő főbb nevezetességek meglátogatását foglalta magában. A tervezett négy nap alatt a következő nevezetességeket látogattuk meg: első nap leutaztunk Nagyszebenbe, ahol a Huet téren található szász evangélikus templomot tekintettük meg, a Kispiacot a Hazugok hídjával, valamint a Nagypiacot, ahol kirakodóvásár révén középkori forgatagba csöppentünk. A második reggelen a kerci XIII. századi cisztercita apátság megtekintésével indult a napunk, melynek szentélyében a történelem során a szász evangélikus templom kapott helyet és mind a mai napig itt tartja a maroknyi szász közösség az istentiszteleti alkalmait. Utunkat ezután Oltszakadát irányába vettük, ahol a XIII. századi magyar evangélikus műemlék, még mindig használatban lévő templomot tekintettük meg, majd innen Nagydisznódra látogattunk, onnan pedig és Kisdisznódra indultunk, és mindkét településen a csodálatos szász vártemplomokat tekintettük meg. A harmadik napon elutaztunk Kiskapusra, ahol részt vettünk a vasárnapi konfirmációi istentiszteleten a magyar ajkú evangélikusok XIV. századi templomában. Azt követően a világörökség részét képező Nagybaromlaki erődtemplomot szerettük volna megtekinteni, de sajnos minden erőfeszítésünk ellenére zárt ajtókat találtunk. Innen vettük az irányt Berethalomba, ahol az úgyszintén UNESCO világörökség részét képező műemlék szász evangélikus templomot látogattuk meg, amely egykoron szinte 300 évig szolgált a szász evangélikus püspökök székhelyéül. A negyedik napon a segesvári várat jártuk be, ahol a bástyák mellett az egykori megyeházat, a római katolikus templomot, a Petőfi-szobrot, a két evangélikus szász templomot, valamint a szász temetőt tekintettük meg.
Egy gazdag történelmi múlttal megáldott országban élünk, ezért kötelességünk megismerni annak történelmi múltját, építészeti örökségét illetve természeti kincseit. Fő célunk mindvégig az volt, hogy a szász és magyar evangélikus templomokat látogassuk, reflektálva a reformáció 500 éves évfordulójára. A 26 résztvevő gyülekezeti tag teljesen átszellemülve és feltöltődve tért vissza Szatmárnémetibe augusztus 28-án késő éjszaka. A négy napos szászföldi kirándulás megvalósításért, az útiköltség és a kiadós ebédek biztosítása a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával valósulhatott meg. Hálás köszönt érte gyülekezetünk presbitériuma nevében is. szatmar.ro
Lelkészi szolgálatom során két évig szolgálhattam az Oltszakadáti Evangélikus-Lutheránus Egyházközségben, és bőven volt lehetőségem bejárni és megismerni tüzetesebben Királyföldet és az ottani emberek habitusát, életvitelét, és azt tudom elmondani, hogy teljesen más világ, teljesen más kulturális és építészeti örökséget ápol, mint amit jelen szolgálati helyemen, a partiumi Szatmárnémetiben és Nagykárolyban tapasztalok és tapasztalnak az itteni emberek is. Ilyés Sándor beszámolója.
Mivel a fizikai távolság elég nagy a két régió között, ezért az itteni emberek nagy részének nem adatott meg a lehetőség, hogy arra a vidékre ellátogassanak, és nem is igazán tudják elképzelni azt a csodálatos vidéket. Úgy érzem, hogy aki elszánja magát és eldönti, hogy meglátogatja és bebarangolja Királyföldet, az azt fogja érezni, mintha egy óriási történelemkönyv lapjai közé pottyant volna, s csak kapkodja a fejét a sok nevezetesség láttán, melyek mind tanúi voltak a magyar történelem vérzivataros évszázadainak. Így született meg az az elhatározás, hogy a Szatmárnémeti Evangélikus-Lutheránus Egyházközség 26 gyülekezeti tagjával ellátogassunk Királyföldre. Augusztus 25-én egy olyan történelmi, kulturális felfedezőútra indultunk, mely kimondottan Királyföld Szebenhez közel eső részén levő főbb nevezetességek meglátogatását foglalta magában. A tervezett négy nap alatt a következő nevezetességeket látogattuk meg: első nap leutaztunk Nagyszebenbe, ahol a Huet téren található szász evangélikus templomot tekintettük meg, a Kispiacot a Hazugok hídjával, valamint a Nagypiacot, ahol kirakodóvásár révén középkori forgatagba csöppentünk. A második reggelen a kerci XIII. századi cisztercita apátság megtekintésével indult a napunk, melynek szentélyében a történelem során a szász evangélikus templom kapott helyet és mind a mai napig itt tartja a maroknyi szász közösség az istentiszteleti alkalmait. Utunkat ezután Oltszakadát irányába vettük, ahol a XIII. századi magyar evangélikus műemlék, még mindig használatban lévő templomot tekintettük meg, majd innen Nagydisznódra látogattunk, onnan pedig és Kisdisznódra indultunk, és mindkét településen a csodálatos szász vártemplomokat tekintettük meg. A harmadik napon elutaztunk Kiskapusra, ahol részt vettünk a vasárnapi konfirmációi istentiszteleten a magyar ajkú evangélikusok XIV. századi templomában. Azt követően a világörökség részét képező Nagybaromlaki erődtemplomot szerettük volna megtekinteni, de sajnos minden erőfeszítésünk ellenére zárt ajtókat találtunk. Innen vettük az irányt Berethalomba, ahol az úgyszintén UNESCO világörökség részét képező műemlék szász evangélikus templomot látogattuk meg, amely egykoron szinte 300 évig szolgált a szász evangélikus püspökök székhelyéül. A negyedik napon a segesvári várat jártuk be, ahol a bástyák mellett az egykori megyeházat, a római katolikus templomot, a Petőfi-szobrot, a két evangélikus szász templomot, valamint a szász temetőt tekintettük meg.
Egy gazdag történelmi múlttal megáldott országban élünk, ezért kötelességünk megismerni annak történelmi múltját, építészeti örökségét illetve természeti kincseit. Fő célunk mindvégig az volt, hogy a szász és magyar evangélikus templomokat látogassuk, reflektálva a reformáció 500 éves évfordulójára. A 26 résztvevő gyülekezeti tag teljesen átszellemülve és feltöltődve tért vissza Szatmárnémetibe augusztus 28-án késő éjszaka. A négy napos szászföldi kirándulás megvalósításért, az útiköltség és a kiadós ebédek biztosítása a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával valósulhatott meg. Hálás köszönt érte gyülekezetünk presbitériuma nevében is. szatmar.ro
2017. augusztus 30.
Háromszéki rock`n`roll a Vigadó Galériában
Az írás mint meditáció
Szombaton a kézdivásárhelyi Vigadó Galériában mutatták be Demeter Elemér Háromszéki rock`n`roll című, saját dalszövegeket és dalszöveg-fordításokat tartalmazó kötetét.
A szerző a Kudelász Gyöngyivel közösen előadott Blues-vonattal „futott be” az eseményre, ahogy azt Dimény H. Árpád költő, lapunk munkatársa, „Bumeráng Eli” beszélgetőtársa megjegyezte. Kérdésre válaszolva a kötet címe kapcsán Demeter elmondta, egyrészt a rock`n`roll-ban nőtt fel iskolás kora óta, másrészt az egész kötet a háromszékiek érzéseit, gondolatvilágát, zenéjét tükrözi. Az ezt alátámasztó példaként felemlített „Biztonságban vagyok Kézdin” refrénű dal (A biztonság relativitása – szerk.) kapcsán érdekességként elhangzott, sokan azzal gyanították, hogy azt az AC/DC Safe In New York City című szerzeményéről másolta, azonban kifejtette, véletlen egybeesésről van szó, hiszen fél évvel a szöveg megírása után hallotta az ausztrál zenekar lemezét (Stiff Uper Lip – 2000). A jelenlévők derültségére megjegyezte, „ők nem koppintották rólam, az biztos.”
A szövegírásról a szerző úgy véli, az egy meditációs forma, ami nem megy alázat és őszinteség nélkül, a mesterkéltség, az izzadságszag rögtön kiérződik. A kezdetekről szólva elmondta, középiskolás korában nagy álma vált valóra, amikor bevették a Krypton nevű sulizenekarba, ahol a jó dalszövegek híjában voltak, így maga látott hozzá ezek megírásához. Hozzátette, vannak dalszövegei, amelyek neki is tetszenek, míg a többi amolyan ujjgyakorlat, és igazán értékes dolgok nem akkor születnek, amikor a felszínt kapirgáljuk. „A művészet, csakúgy, mint a meditáció vagy a pszichoanalízis, arról szól, hogy le kell ásni mélyre, a gyökerekhez, ahonnan fel kell jönnie egy csomó fájdalomnak ahhoz, hogy az alkotásnak termése legyen.”
Dimény H. Árpád abbéli kérdésére, ha újratervezhetné eddigi életét, mit tenne másként, Demeter viccesen megjegyezte, „ha újra vámos lennék, csak a felét venném el” és ezzel el is jutottak a külön fejezetbe foglalt Börtöndalokhoz. A szerző szerint az ember mindig újratervez, zenekarban, magánéletben egyaránt, nem szabad azonosulni sem a gondokkal, sem a kellemes érzéssel, hiszen a rossz és a jó egyaránt elmúlik. „Volt 14 hónap magánzárkám, ahol az első gondolatom az volt, hogy összeomlik a világ, ezt a szégyent nem lehet elviselni. Aztán arra gondoltam, míg odakinn az emberek hajtják a mókuskereket, nekem behozzák az ebédet, nem jönnek a számlák, és végre magammal is foglalkozhatom.” Hozzátette, a fogdában kapott papírt és írószert, míg a dallamokat, amelyek a későbbi Éli zenekar lemezanyagát képezték, hangszer híján fejben ötölte ki.
Daczó Hodor Barna / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
Az írás mint meditáció
Szombaton a kézdivásárhelyi Vigadó Galériában mutatták be Demeter Elemér Háromszéki rock`n`roll című, saját dalszövegeket és dalszöveg-fordításokat tartalmazó kötetét.
A szerző a Kudelász Gyöngyivel közösen előadott Blues-vonattal „futott be” az eseményre, ahogy azt Dimény H. Árpád költő, lapunk munkatársa, „Bumeráng Eli” beszélgetőtársa megjegyezte. Kérdésre válaszolva a kötet címe kapcsán Demeter elmondta, egyrészt a rock`n`roll-ban nőtt fel iskolás kora óta, másrészt az egész kötet a háromszékiek érzéseit, gondolatvilágát, zenéjét tükrözi. Az ezt alátámasztó példaként felemlített „Biztonságban vagyok Kézdin” refrénű dal (A biztonság relativitása – szerk.) kapcsán érdekességként elhangzott, sokan azzal gyanították, hogy azt az AC/DC Safe In New York City című szerzeményéről másolta, azonban kifejtette, véletlen egybeesésről van szó, hiszen fél évvel a szöveg megírása után hallotta az ausztrál zenekar lemezét (Stiff Uper Lip – 2000). A jelenlévők derültségére megjegyezte, „ők nem koppintották rólam, az biztos.”
A szövegírásról a szerző úgy véli, az egy meditációs forma, ami nem megy alázat és őszinteség nélkül, a mesterkéltség, az izzadságszag rögtön kiérződik. A kezdetekről szólva elmondta, középiskolás korában nagy álma vált valóra, amikor bevették a Krypton nevű sulizenekarba, ahol a jó dalszövegek híjában voltak, így maga látott hozzá ezek megírásához. Hozzátette, vannak dalszövegei, amelyek neki is tetszenek, míg a többi amolyan ujjgyakorlat, és igazán értékes dolgok nem akkor születnek, amikor a felszínt kapirgáljuk. „A művészet, csakúgy, mint a meditáció vagy a pszichoanalízis, arról szól, hogy le kell ásni mélyre, a gyökerekhez, ahonnan fel kell jönnie egy csomó fájdalomnak ahhoz, hogy az alkotásnak termése legyen.”
Dimény H. Árpád abbéli kérdésére, ha újratervezhetné eddigi életét, mit tenne másként, Demeter viccesen megjegyezte, „ha újra vámos lennék, csak a felét venném el” és ezzel el is jutottak a külön fejezetbe foglalt Börtöndalokhoz. A szerző szerint az ember mindig újratervez, zenekarban, magánéletben egyaránt, nem szabad azonosulni sem a gondokkal, sem a kellemes érzéssel, hiszen a rossz és a jó egyaránt elmúlik. „Volt 14 hónap magánzárkám, ahol az első gondolatom az volt, hogy összeomlik a világ, ezt a szégyent nem lehet elviselni. Aztán arra gondoltam, míg odakinn az emberek hajtják a mókuskereket, nekem behozzák az ebédet, nem jönnek a számlák, és végre magammal is foglalkozhatom.” Hozzátette, a fogdában kapott papírt és írószert, míg a dallamokat, amelyek a későbbi Éli zenekar lemezanyagát képezték, hangszer híján fejben ötölte ki.
Daczó Hodor Barna / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2017. augusztus 30.
Gidófalván szűrnek a kecskeméti orvosok
Szeptember 4-én indul Gidófalva községben az az ingyenes egészségügyi szűrőprogram, amely Kovászna megyei és Bács-Kiskun megyei együttműködés keretében jött létre.
„Kovászna Megye Tanácsa azzal a céllal indította ingyenes szűrőprogramjait, hogy a romániai rossz egészségügyi rendszer hiányosságát valamelyest pótolja, az elmúlt évek tapasztalata pedig egyértelműen megmutatta, milyen nagy szükség van az ilyen programokra. A hazai egészségügyi ellátás nagy gondokkal küszködik, a háziorvosi rendszer akadozik, megelőzésre alig van keret, holott életmentő lehet, mint az többször kiderült a szűréseken. Jász-Nagykun-Szolnok testvérmegyével és Bács-Kiskun partnermegyével közösen indítottuk a szűrőprogramokat, nyáron a szolnokiak voltak, most a kecskemétieket várjuk” – tájékoztatott Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke.
Szeptember 4–8. között, naponta 9-16 óra között a gidófalvi Czetz János Általános Iskolában belgyógyászati, bőrgyógyászati, EKG, fül-orr-gégészeti, gasztroenterológiai, gyerekgyógyászati, ideggyógyászati, kardiológiai, nőgyógyászati, sebészeti, tüdőgyógyászati, laborvizsgálatokat, valamint EKG- és ultrahang vizsgálatot végeznek a Bács-Kiskun Megyei Kórház szakorvosai és asszisztensei Gidófalva, Étfalvazoltán, Angyalos és Fotosmartonos lakói számára. A program szakmai partnere a sepsiszentgyörgyi Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Kórház.
A 2013-ban indult programnak köszönhetően a Szolnok Megyei Kórház szakorvosai és asszisztensei Kommandón és Barátoson, Vargyason, Köpecen, Felsőrákoson, Mikóújfaluban, Málnásfaluban, Málnásfürdőn, Zalánpatakon és Sepsibükszádon végeztek egészségügyi szűrést, míg a kecskeméti megyei kórház szakemberei Sepsibodok, Oltszem, Zalán, Bereck, Ojtoz és Kézdimartonos lakóit mérték fel.
Kovászna Megye Tanácsának sajtóirodája; Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
Szeptember 4-én indul Gidófalva községben az az ingyenes egészségügyi szűrőprogram, amely Kovászna megyei és Bács-Kiskun megyei együttműködés keretében jött létre.
„Kovászna Megye Tanácsa azzal a céllal indította ingyenes szűrőprogramjait, hogy a romániai rossz egészségügyi rendszer hiányosságát valamelyest pótolja, az elmúlt évek tapasztalata pedig egyértelműen megmutatta, milyen nagy szükség van az ilyen programokra. A hazai egészségügyi ellátás nagy gondokkal küszködik, a háziorvosi rendszer akadozik, megelőzésre alig van keret, holott életmentő lehet, mint az többször kiderült a szűréseken. Jász-Nagykun-Szolnok testvérmegyével és Bács-Kiskun partnermegyével közösen indítottuk a szűrőprogramokat, nyáron a szolnokiak voltak, most a kecskemétieket várjuk” – tájékoztatott Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke.
Szeptember 4–8. között, naponta 9-16 óra között a gidófalvi Czetz János Általános Iskolában belgyógyászati, bőrgyógyászati, EKG, fül-orr-gégészeti, gasztroenterológiai, gyerekgyógyászati, ideggyógyászati, kardiológiai, nőgyógyászati, sebészeti, tüdőgyógyászati, laborvizsgálatokat, valamint EKG- és ultrahang vizsgálatot végeznek a Bács-Kiskun Megyei Kórház szakorvosai és asszisztensei Gidófalva, Étfalvazoltán, Angyalos és Fotosmartonos lakói számára. A program szakmai partnere a sepsiszentgyörgyi Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Kórház.
A 2013-ban indult programnak köszönhetően a Szolnok Megyei Kórház szakorvosai és asszisztensei Kommandón és Barátoson, Vargyason, Köpecen, Felsőrákoson, Mikóújfaluban, Málnásfaluban, Málnásfürdőn, Zalánpatakon és Sepsibükszádon végeztek egészségügyi szűrést, míg a kecskeméti megyei kórház szakemberei Sepsibodok, Oltszem, Zalán, Bereck, Ojtoz és Kézdimartonos lakóit mérték fel.
Kovászna Megye Tanácsának sajtóirodája; Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2017. augusztus 30.
Véget ért az Osonó nemzetközi drámatábora
A színház csak ürügy
Az Osonó színházműhely augusztus 24-e és 26-a között hetedik alkalommal megszervezett nemzetközi drámatáborban 23 erdélyi és magyarországi fiatal vett részt. A foglalkozásoknak a kökösi iskola adott otthont.
A tábor célja egy olyan helyzet megteremtése volt, amely a drámajáték és a színház eszközei által egy intenzív létezés, a kommunikáció valamint a közös gondolkodás és alkotás megtapasztalására sarkallja a résztvevőket.
Az idei alkotótábor Keleti István rendező-pedagógusnak, a magyarországi amatőr színjátszás mozgatórúgójának állított emléket, aki 90 évvel ezelőtt, 1927-ben született. A tábor mottóját is a színésznevelői munkásságáról híres Keleti egyik gondolata adta: „a színház csak ürügy”. Ez impulzusként szolgálhatott a résztvevőknek, akik a színház, a játék ürügyén kerülhettek közelebb önmaguk jobb és teljesebb megismeréséhez.
Az egy héten át zajló szakmai programok a színház-szakmai csoportját Mucha Oszkár, az Osonó színésze, míg a személyiségfejlesztő-önismereti csoportot Fazakas Misi rendező- drámatanár irányította. A tábor a Bethlen Gábor Alap támogatásával, valamint a kökösi Polgármesteri Hivatal és a Gábor Áron Általános Iskola partnerségével jött létre.
Erdély András / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
A színház csak ürügy
Az Osonó színházműhely augusztus 24-e és 26-a között hetedik alkalommal megszervezett nemzetközi drámatáborban 23 erdélyi és magyarországi fiatal vett részt. A foglalkozásoknak a kökösi iskola adott otthont.
A tábor célja egy olyan helyzet megteremtése volt, amely a drámajáték és a színház eszközei által egy intenzív létezés, a kommunikáció valamint a közös gondolkodás és alkotás megtapasztalására sarkallja a résztvevőket.
Az idei alkotótábor Keleti István rendező-pedagógusnak, a magyarországi amatőr színjátszás mozgatórúgójának állított emléket, aki 90 évvel ezelőtt, 1927-ben született. A tábor mottóját is a színésznevelői munkásságáról híres Keleti egyik gondolata adta: „a színház csak ürügy”. Ez impulzusként szolgálhatott a résztvevőknek, akik a színház, a játék ürügyén kerülhettek közelebb önmaguk jobb és teljesebb megismeréséhez.
Az egy héten át zajló szakmai programok a színház-szakmai csoportját Mucha Oszkár, az Osonó színésze, míg a személyiségfejlesztő-önismereti csoportot Fazakas Misi rendező- drámatanár irányította. A tábor a Bethlen Gábor Alap támogatásával, valamint a kökösi Polgármesteri Hivatal és a Gábor Áron Általános Iskola partnerségével jött létre.
Erdély András / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2017. augusztus 30.
Hetvenhét esztendeje történt a második bécsi döntés
Hetvenhét éve, 1940. augusztus 30-án hirdette ki a bécsi Belvedere palotában Joachim von Ribbentrop német és Galeazzo Ciano olasz külügyminiszter a második bécsi döntést, amelynek értelmében Magyarország visszakapta az 1920-as trianoni békében Romániához került Erdély északi részét.
A trianoni békediktátum után a magyar politika fő célja a területi revízió lett. 1938-ban az első bécsi döntés visszajuttatta a Felvidék magyarok lakta déli részét, 1939-ben a magyar hadsereg bevonult Kárpátaljára, ezután a vezetés figyelme Erdély felé fordult. Romániával szemben a Szovjetuniónak és Bulgáriának is voltak területi követelései, és a bukaresti kormány kénytelen volt engedni a három oldalról ránehezedő nyomásnak. Az 1939. évi Molotov-Ribbentrop-paktum titkos záradékának megfelelően a Szovjetunió 1940. június 28-án egyetlen puskalövés nélkül szállhatta meg Besszarábiát és Észak-Bukovinát, az 1940. szeptember 7-i craiovai megállapodás értelmében pedig Dél-Dobrudzsa Bulgária része lett.
A román vezetés a magyar igényeket utasította el a leghevesebben. 1940 nyarára rendkívül kiéleződött a magyar-román viszony, a közös határ mentén mindkét fél jelentős haderőt vont össze. A határrevízió azonban nem kapott zöld utat a harctereken sikert sikerre halmozó náci Németországtól. Miután a felderítés adatai azt mutatták, hogy a román hadsereg létszámban és a fegyverzetben is fölényben van, a magyar vezetés a tárgyalások felé hajlott. A két küldöttség 1940. augusztus 16-án Szörényváron (Turnu Severinben) találkozott, de nyolc nap múlva eredmény nélkül álltak fel a tárgyalóasztal mellől: a román fél visszautasította az Erdély területi megosztására tett magyar javaslatot, a magyar delegáció pedig a románok által szorgalmazott lakosságcserét tartotta elfogadhatatlannak.
Még folytak az alkudozások, amikor augusztus 22-én a magyar kormány úgy döntött: a tárgyalások kudarca esetén a fegyveres megoldást választja. Werth Henrik vezérkari főnök augusztus 25-én ki is adta a Románia ellen három nappal később indítandó hadműveletek irányelveit, ám Hitler el akarta kerülni, hogy szövetségesei háborúba keveredjenek egymással. Románia elsősorban a havasalföldi olajmezők miatt volt fontos számára, míg Magyarország felvonulási terepként volt értékes a Szovjetunió elleni hadba lépéskor.
Németország és szövetségese, Olaszország augusztus 29-re Bécsbe kérette Csáky István magyar és a Mihail Manoilescu román külügyminisztert (Teleki Pál kormányfő megfigyelőként tartott a delegációval). A diplomáciai "beavatkozás" miatt a magyar hadba lépés elmaradt, a két ellenérdekű fél a tengelyhatalmak döntésének elfogadására kényszerült.
Az új magyar-román határt Hitler személyes döntése nyomán húzták meg. A Führer olyan megoldást keresett, amely "pacifikálja" a térséget a tervbe vett szovjetellenes háború előtt. Az új nyomvonal Nagyszalontától délre ágazott el a trianoni határtól, majd a Sebes-Körös mentén haladva Magyarországhoz csatolta Nagyváradot és Kolozsvárt. Kelet felé egy nagy kanyarulatot írt le, Marosvásárhelytől pedig nagyjából a nyelvhatárt követte. A Székelyföld visszakerült Magyarországhoz, Brassó viszont Romániában maradt. A nyomvonal a Keleti-Kárpátok gerincén, a történelmi határ mentén haladt tovább a Máramarosi-havasokig, ahol elérte az 1939-ben visszaszerzett Kárpátalját. A Magyarországhoz visszakerült Észak-Erdély területe 43 591 négyzetkilométer volt, az 1941. évi magyar népszámlálás szerint a 2 185 456 lakos 51,4 százaléka, 1 123 216 volt magyar, 41,5 százaléka román, a többi német és jiddis. (Az 1930-as román népszámlálás szerint viszont 50,2 százalék volt román és csak 37,1 százalék a székely és magyar.) A mintegy 60 ezer négyzetkilométernyi Dél-Erdély továbbra is Romániához tartozott, itt mintegy 400 ezer magyar élt.
A román és a magyar delegáció csak a kihirdetés pillanatában szerzett tudomást a döntésről. Ciano olasz külügyminiszter feljegyzése szerint Manoilescu román külügyminiszter a sokk miatt el is ájult. A "bécsi diktátum", ahogy a román történészek ma is emlegetik, Romániában mérhetetlen felháborodást keltett, az ujjongó magyar közvélemény ugyanakkor az igazságtalan trianoni békeszerződés részbeni orvoslásaként fogta fel (a magyar történetírásban a "döntőbíráskodás" és a "második bécsi döntés" semlegesebb fogalma honosodott meg).
A magyar politikai elit egy része, köztük Teleki Pál kormányfő és Bethlen István volt miniszterelnök tisztában volt azzal, hogy a németektől kapott "ajándékért" magas árat kell majd fizetni, és azt is pontosan tudták, hogy a revízió német vereség esetén nem lehet tartós. Belátták azonban azt is, hogy nem lehet megtagadni a revízió húsz éve hirdetett eszméjét, a közvélemény előtt hazaárulásnak számított volna, ha visszautasítják a felkínált területet.
Észak-Erdélyt a román hadseregnek és közigazgatásnak 14 nap alatt kellett kiürítenie. A szeptember 5-től 13-ig tartó magyar bevonulás során a honvédséget az erdélyi magyar lakosság mindenütt mámoros ünneplésben részesítette, miközben súlyos, gyilkosságokkal párosuló románellenes atrocitásokra is sor került. A parlamentbe 48 erdélyi magyar képviselőt hívtak be, három hely jutott a németségnek, a románok számára fenntartott 12 mandátumot nem töltötték be. A második világháborút lezáró békeszerződések érvénytelenítették a nemzetiszocialista Németország által vagy annak közreműködésével kötött valamennyi nemzetközi megállapodást, így a Magyarország revíziós törekvéseit szolgáló döntéseket is.
mult-kor.hu; itthon.ma/kult
Hetvenhét éve, 1940. augusztus 30-án hirdette ki a bécsi Belvedere palotában Joachim von Ribbentrop német és Galeazzo Ciano olasz külügyminiszter a második bécsi döntést, amelynek értelmében Magyarország visszakapta az 1920-as trianoni békében Romániához került Erdély északi részét.
A trianoni békediktátum után a magyar politika fő célja a területi revízió lett. 1938-ban az első bécsi döntés visszajuttatta a Felvidék magyarok lakta déli részét, 1939-ben a magyar hadsereg bevonult Kárpátaljára, ezután a vezetés figyelme Erdély felé fordult. Romániával szemben a Szovjetuniónak és Bulgáriának is voltak területi követelései, és a bukaresti kormány kénytelen volt engedni a három oldalról ránehezedő nyomásnak. Az 1939. évi Molotov-Ribbentrop-paktum titkos záradékának megfelelően a Szovjetunió 1940. június 28-án egyetlen puskalövés nélkül szállhatta meg Besszarábiát és Észak-Bukovinát, az 1940. szeptember 7-i craiovai megállapodás értelmében pedig Dél-Dobrudzsa Bulgária része lett.
A román vezetés a magyar igényeket utasította el a leghevesebben. 1940 nyarára rendkívül kiéleződött a magyar-román viszony, a közös határ mentén mindkét fél jelentős haderőt vont össze. A határrevízió azonban nem kapott zöld utat a harctereken sikert sikerre halmozó náci Németországtól. Miután a felderítés adatai azt mutatták, hogy a román hadsereg létszámban és a fegyverzetben is fölényben van, a magyar vezetés a tárgyalások felé hajlott. A két küldöttség 1940. augusztus 16-án Szörényváron (Turnu Severinben) találkozott, de nyolc nap múlva eredmény nélkül álltak fel a tárgyalóasztal mellől: a román fél visszautasította az Erdély területi megosztására tett magyar javaslatot, a magyar delegáció pedig a románok által szorgalmazott lakosságcserét tartotta elfogadhatatlannak.
Még folytak az alkudozások, amikor augusztus 22-én a magyar kormány úgy döntött: a tárgyalások kudarca esetén a fegyveres megoldást választja. Werth Henrik vezérkari főnök augusztus 25-én ki is adta a Románia ellen három nappal később indítandó hadműveletek irányelveit, ám Hitler el akarta kerülni, hogy szövetségesei háborúba keveredjenek egymással. Románia elsősorban a havasalföldi olajmezők miatt volt fontos számára, míg Magyarország felvonulási terepként volt értékes a Szovjetunió elleni hadba lépéskor.
Németország és szövetségese, Olaszország augusztus 29-re Bécsbe kérette Csáky István magyar és a Mihail Manoilescu román külügyminisztert (Teleki Pál kormányfő megfigyelőként tartott a delegációval). A diplomáciai "beavatkozás" miatt a magyar hadba lépés elmaradt, a két ellenérdekű fél a tengelyhatalmak döntésének elfogadására kényszerült.
Az új magyar-román határt Hitler személyes döntése nyomán húzták meg. A Führer olyan megoldást keresett, amely "pacifikálja" a térséget a tervbe vett szovjetellenes háború előtt. Az új nyomvonal Nagyszalontától délre ágazott el a trianoni határtól, majd a Sebes-Körös mentén haladva Magyarországhoz csatolta Nagyváradot és Kolozsvárt. Kelet felé egy nagy kanyarulatot írt le, Marosvásárhelytől pedig nagyjából a nyelvhatárt követte. A Székelyföld visszakerült Magyarországhoz, Brassó viszont Romániában maradt. A nyomvonal a Keleti-Kárpátok gerincén, a történelmi határ mentén haladt tovább a Máramarosi-havasokig, ahol elérte az 1939-ben visszaszerzett Kárpátalját. A Magyarországhoz visszakerült Észak-Erdély területe 43 591 négyzetkilométer volt, az 1941. évi magyar népszámlálás szerint a 2 185 456 lakos 51,4 százaléka, 1 123 216 volt magyar, 41,5 százaléka román, a többi német és jiddis. (Az 1930-as román népszámlálás szerint viszont 50,2 százalék volt román és csak 37,1 százalék a székely és magyar.) A mintegy 60 ezer négyzetkilométernyi Dél-Erdély továbbra is Romániához tartozott, itt mintegy 400 ezer magyar élt.
A román és a magyar delegáció csak a kihirdetés pillanatában szerzett tudomást a döntésről. Ciano olasz külügyminiszter feljegyzése szerint Manoilescu román külügyminiszter a sokk miatt el is ájult. A "bécsi diktátum", ahogy a román történészek ma is emlegetik, Romániában mérhetetlen felháborodást keltett, az ujjongó magyar közvélemény ugyanakkor az igazságtalan trianoni békeszerződés részbeni orvoslásaként fogta fel (a magyar történetírásban a "döntőbíráskodás" és a "második bécsi döntés" semlegesebb fogalma honosodott meg).
A magyar politikai elit egy része, köztük Teleki Pál kormányfő és Bethlen István volt miniszterelnök tisztában volt azzal, hogy a németektől kapott "ajándékért" magas árat kell majd fizetni, és azt is pontosan tudták, hogy a revízió német vereség esetén nem lehet tartós. Belátták azonban azt is, hogy nem lehet megtagadni a revízió húsz éve hirdetett eszméjét, a közvélemény előtt hazaárulásnak számított volna, ha visszautasítják a felkínált területet.
Észak-Erdélyt a román hadseregnek és közigazgatásnak 14 nap alatt kellett kiürítenie. A szeptember 5-től 13-ig tartó magyar bevonulás során a honvédséget az erdélyi magyar lakosság mindenütt mámoros ünneplésben részesítette, miközben súlyos, gyilkosságokkal párosuló románellenes atrocitásokra is sor került. A parlamentbe 48 erdélyi magyar képviselőt hívtak be, három hely jutott a németségnek, a románok számára fenntartott 12 mandátumot nem töltötték be. A második világháborút lezáró békeszerződések érvénytelenítették a nemzetiszocialista Németország által vagy annak közreműködésével kötött valamennyi nemzetközi megállapodást, így a Magyarország revíziós törekvéseit szolgáló döntéseket is.
mult-kor.hu; itthon.ma/kult
2017. augusztus 30.
Visszavonja a román kormány Verespatak világörökségi listára való előterjesztését
Mihai Tudose a lépést azzal indokolta, hogy ha a térség az UNESCO oltalma alá kerül, többé nem termelhetők ki az altalajkincsei, ugyanakkor ez hátrányos helyzetbe hozza a román államot abban a kárpótlási perben, amelyet a Verespatakon aranybányászatot tervező Gabriel Resources indított ellene.
A miniszterelnök emlékeztetett, hogy a térséget a Dacian Cioloș vezette technokrata kormány terjesztette a világörökségi listára mandátuma utolsó napjaiban. Úgy vélte: elődjének magyarázatot kellene adnia erre a lépésre, amellyel szerinte nehéz helyzetbe hozta az országot. Hozzátette: szerinte Románia nem fogja elveszíteni a kárpótlási pert.
Mint ismert, a verespataki aranybánya megnyitását tervező Gabriel Resources kanadai vállalat 4,4 milliárd dollár kártérítést követel a román államtól, amiért az megakadályozta a beruházás megvalósítását.
rtv.net; itthon.ma/erdelyorszag
Mihai Tudose a lépést azzal indokolta, hogy ha a térség az UNESCO oltalma alá kerül, többé nem termelhetők ki az altalajkincsei, ugyanakkor ez hátrányos helyzetbe hozza a román államot abban a kárpótlási perben, amelyet a Verespatakon aranybányászatot tervező Gabriel Resources indított ellene.
A miniszterelnök emlékeztetett, hogy a térséget a Dacian Cioloș vezette technokrata kormány terjesztette a világörökségi listára mandátuma utolsó napjaiban. Úgy vélte: elődjének magyarázatot kellene adnia erre a lépésre, amellyel szerinte nehéz helyzetbe hozta az országot. Hozzátette: szerinte Románia nem fogja elveszíteni a kárpótlási pert.
Mint ismert, a verespataki aranybánya megnyitását tervező Gabriel Resources kanadai vállalat 4,4 milliárd dollár kártérítést követel a román államtól, amiért az megakadályozta a beruházás megvalósítását.
rtv.net; itthon.ma/erdelyorszag
2017. augusztus 30.
Múzeumot kaphat az egykori Zaránd vármegye
Az év végéig újjávarázsolhatják Brád 1896-ban épült vasúti állomását. A kastélynak is beillő, monarchiabeli ingatlan emeletén a Hunyad megyei település önkormányzata az egykori Zaránd vármegye múzeumát rendezné be
Teljesen lepukkant állapotából igyekszik újjáéleszteni a műemléknek számító brádi pályaudvart az állami vasúttársaság (CFR). Noha a munkálatokat elnyerő dévai Industrial Construct Gedi Kft.-nek nem sikerül tartania a júliusi határidőt, az évtizedekig elhanyagolt, impozáns épület renoválása jól halad. Az alapot körülvevő vízelvezető rendszertől a tornyocskák kupás cserepéig minden megújul.
A megrendelő, a tervező és az építő igyekezett minden apró kis részletre odafigyelni: például a vajdasági Kikindán készíttette el a stilizált kereszttel ékesített cserepek mását. Az anyagok kiválasztásánál sem szűkösködtek, ezt a nyílászárók elkészítésénél is meg lehet tapasztalni. A manapság oly divatos – és lényegesen olcsóbb – műanyag-keretek helyett rétegelt fából gyártatták le az összes ajtót és ablakot.
Szépséghibák, hiányosságok
A restaurálásnak viszont szépséghibája is van, hisz az állomás közvetlen szomszédságában lévő kis melléképület kimaradt a finanszírozási projektből. A négy cifra kis toronnyal ékesített egykori műhely szomorkásan várja, hogy ismét nyíljon meg a szállításügyi minisztérium kasszája. Úgyszintén csúfítja a pályaudvar képet a főépülettől alig száz méterre fekvő mozdonygarázs is. Raul Florin Matei, aki egyszerű brádi lakóként sokat küzdött a vasútállomás megmentéséért, nem érti, miért nem lehetett belefoglalni a raktár restaurálását is a tervbe, hisz egyértelmű, hogy ugyanannak az épületegyüttesnek a része.
A helyi férfi, aki civilként az elmúlt években több beadvánnyal fordult az illetékes szervekhez, ismételten megpróbálja rávenni a CFR vezetőit, hogy a társaság költségvetéséből szakítsanak még egy bizonyos tételt, és tegyék teljessé azt a munkát, amibe belevágtak. Még így is jó, hogy a minisztérium végül rászánta magát a főépület megmentésére. Ha elkészül, ismét városunk egyik büszkesége lesz. Remélem, hogy a CFR illetékesei is felkarolják az ötletünket, miszerint a régió helytörténeti múzeumát rendeznénk be. Elvégre egy ekkora állomás túl nagy az ilyen csekély utasforgalomhoz” – fejtegeti lapunknak Florin Cazacu polgármester.
Azon túl, hogy a restaurálási munkálatokkal sikerül megmenteni az Osztrák–Magyar birodalom egyik legszebb vasútállomását, a múzeum ötletének létrehozása is számos magyar turistát vonzhat a térségbe. Zaránd vármegyét Szent István király hozta létre az államalapítás és a királyi vármegyerendszer kialakításakor. A dualizmus és a megyerendszer bevezetésekor, 1876-ban számolták fel. Nagy része a mai Hunyad megye északi oldalához, kisebb pedig Arad megyéhez tartozik.
Állomás vonatok nélkül
Miközben az állomás épülete megszépül, szinte semmi esély nem mutatkozik arra, hogy a vasúti forgalom is növekedjék. Mióta a dévai szárnyvonalat felszámolták, és a Zaránd vidékére is inkább autóval utaznak az emberek, Brádról jelenleg mindössze három személyvonat indul Arad irányába. Ehhez még hozzáadódik az a két, gőzmozdony által vontatott turistavonat, mely kizárólag a nyári idényben közlekedik a Brád és a közeli Kristyor között megmentett keskeny nyomtávú vasúton. A helyiek azt mondják, lenne igény a 90-es évek végén felszámolt dévai járat újraindítására. A két települést felújított, végig kanyargós országút köti össze, de nem mindenki számára jelent élvezetes utazást egy kisbuszon zsúfolódva hol jobbra, hol balra düledezni.
Miközben a két várost összekötő 35 kilométeres vasutat negyven évig építették, mindössze tizennyolc esztendeig használták. A munkálatok még a második világháború kitörése előtt, 1939-ben elkezdődtek. Egy évvel később a németek orosz hadifoglyokat és kényszermunkára fogott zsidókat vettek igénybe a kettős cél mielőbbi teljesítéséért. Egyrészt a Mócvidék lakóit szerették volna közelebb hozni Dévához, illetve az Arad–Déva–Piski–Gyulafehérvár-fővonalhoz, másrészt a Brád környékén kitermelt aranynak igyekeztek ipari vasutat kialakítani.
A sziklás talajon végzett, rendkívül nehéz munka számos emberáldozatot követelt; egyesek több száz, mások ezer fogoly és kényszermunkás haláláról számoltak be. A háború befejeztével a munkálatok teljesen leálltak, és csak bő három évtized után, 1979-ben kezdődtek újra. A feszített iramban dolgozó építőknek egyetlenegy esztendő alatt sikerült befejezniük a négy alagutat, ugyanannyi hidat és tíz völgyhidat sorakoztató pályát. Az első vonat 1980-ban haladt végig a festői környezetben kanyargó vasúton.
A többszöri földcsuszamlás és az utazások egyre gyakoribb bliccelése 1998-ban arra késztette Traian Băsescu akkori szállításügyi minisztert, hogy felszámolja a két Hunyad megyei város, Déva és Brád közötti járatokat. A pályát később bokrok, fák nőtték be, aztán el-eltünedeztek a sínek, majd a talpfák. Kár, nagy kár ezért a szárnyvonalért, hisz eléggé forgalmas volt, számos személy- és tehervonat közlekedett itt naponta” – sajnálkozik Csáki Lóránd vasúti alkalmazott, a piski RMDSZ elnöke.
Kérdésünkre, hogy indokoltnak tartja-e a szárnyvonal felszámolását, Székely István Hátszegen élő nyugalmazott mozdonyvezető úgy véli, az állandó földcsuszamlások megállítása egy idő után nemcsak hogy rendkívül bonyolultnak és költségesnek bizonyult, de akár az utasok testi épségét is veszélyeztethette. „Biztos, hogy nagy áldozatok árán meg lehetett volna menteni a vonalat, de akkor, abban az időben geológiai szempontból már fenntarthatatlannak bizonyult” – állítja az egykori mozdonyvezető. Szerencse, hogy Arad irányában még nem szedték fel a szintén mesés környezetben haladó sínpárokat, megadva Brádnak, hogy legalább a végállomási státusát megőrizze.
kronika.ro; itthon.ma/erdelyorszag
Az év végéig újjávarázsolhatják Brád 1896-ban épült vasúti állomását. A kastélynak is beillő, monarchiabeli ingatlan emeletén a Hunyad megyei település önkormányzata az egykori Zaránd vármegye múzeumát rendezné be
Teljesen lepukkant állapotából igyekszik újjáéleszteni a műemléknek számító brádi pályaudvart az állami vasúttársaság (CFR). Noha a munkálatokat elnyerő dévai Industrial Construct Gedi Kft.-nek nem sikerül tartania a júliusi határidőt, az évtizedekig elhanyagolt, impozáns épület renoválása jól halad. Az alapot körülvevő vízelvezető rendszertől a tornyocskák kupás cserepéig minden megújul.
A megrendelő, a tervező és az építő igyekezett minden apró kis részletre odafigyelni: például a vajdasági Kikindán készíttette el a stilizált kereszttel ékesített cserepek mását. Az anyagok kiválasztásánál sem szűkösködtek, ezt a nyílászárók elkészítésénél is meg lehet tapasztalni. A manapság oly divatos – és lényegesen olcsóbb – műanyag-keretek helyett rétegelt fából gyártatták le az összes ajtót és ablakot.
Szépséghibák, hiányosságok
A restaurálásnak viszont szépséghibája is van, hisz az állomás közvetlen szomszédságában lévő kis melléképület kimaradt a finanszírozási projektből. A négy cifra kis toronnyal ékesített egykori műhely szomorkásan várja, hogy ismét nyíljon meg a szállításügyi minisztérium kasszája. Úgyszintén csúfítja a pályaudvar képet a főépülettől alig száz méterre fekvő mozdonygarázs is. Raul Florin Matei, aki egyszerű brádi lakóként sokat küzdött a vasútállomás megmentéséért, nem érti, miért nem lehetett belefoglalni a raktár restaurálását is a tervbe, hisz egyértelmű, hogy ugyanannak az épületegyüttesnek a része.
A helyi férfi, aki civilként az elmúlt években több beadvánnyal fordult az illetékes szervekhez, ismételten megpróbálja rávenni a CFR vezetőit, hogy a társaság költségvetéséből szakítsanak még egy bizonyos tételt, és tegyék teljessé azt a munkát, amibe belevágtak. Még így is jó, hogy a minisztérium végül rászánta magát a főépület megmentésére. Ha elkészül, ismét városunk egyik büszkesége lesz. Remélem, hogy a CFR illetékesei is felkarolják az ötletünket, miszerint a régió helytörténeti múzeumát rendeznénk be. Elvégre egy ekkora állomás túl nagy az ilyen csekély utasforgalomhoz” – fejtegeti lapunknak Florin Cazacu polgármester.
Azon túl, hogy a restaurálási munkálatokkal sikerül megmenteni az Osztrák–Magyar birodalom egyik legszebb vasútállomását, a múzeum ötletének létrehozása is számos magyar turistát vonzhat a térségbe. Zaránd vármegyét Szent István király hozta létre az államalapítás és a királyi vármegyerendszer kialakításakor. A dualizmus és a megyerendszer bevezetésekor, 1876-ban számolták fel. Nagy része a mai Hunyad megye északi oldalához, kisebb pedig Arad megyéhez tartozik.
Állomás vonatok nélkül
Miközben az állomás épülete megszépül, szinte semmi esély nem mutatkozik arra, hogy a vasúti forgalom is növekedjék. Mióta a dévai szárnyvonalat felszámolták, és a Zaránd vidékére is inkább autóval utaznak az emberek, Brádról jelenleg mindössze három személyvonat indul Arad irányába. Ehhez még hozzáadódik az a két, gőzmozdony által vontatott turistavonat, mely kizárólag a nyári idényben közlekedik a Brád és a közeli Kristyor között megmentett keskeny nyomtávú vasúton. A helyiek azt mondják, lenne igény a 90-es évek végén felszámolt dévai járat újraindítására. A két települést felújított, végig kanyargós országút köti össze, de nem mindenki számára jelent élvezetes utazást egy kisbuszon zsúfolódva hol jobbra, hol balra düledezni.
Miközben a két várost összekötő 35 kilométeres vasutat negyven évig építették, mindössze tizennyolc esztendeig használták. A munkálatok még a második világháború kitörése előtt, 1939-ben elkezdődtek. Egy évvel később a németek orosz hadifoglyokat és kényszermunkára fogott zsidókat vettek igénybe a kettős cél mielőbbi teljesítéséért. Egyrészt a Mócvidék lakóit szerették volna közelebb hozni Dévához, illetve az Arad–Déva–Piski–Gyulafehérvár-fővonalhoz, másrészt a Brád környékén kitermelt aranynak igyekeztek ipari vasutat kialakítani.
A sziklás talajon végzett, rendkívül nehéz munka számos emberáldozatot követelt; egyesek több száz, mások ezer fogoly és kényszermunkás haláláról számoltak be. A háború befejeztével a munkálatok teljesen leálltak, és csak bő három évtized után, 1979-ben kezdődtek újra. A feszített iramban dolgozó építőknek egyetlenegy esztendő alatt sikerült befejezniük a négy alagutat, ugyanannyi hidat és tíz völgyhidat sorakoztató pályát. Az első vonat 1980-ban haladt végig a festői környezetben kanyargó vasúton.
A többszöri földcsuszamlás és az utazások egyre gyakoribb bliccelése 1998-ban arra késztette Traian Băsescu akkori szállításügyi minisztert, hogy felszámolja a két Hunyad megyei város, Déva és Brád közötti járatokat. A pályát később bokrok, fák nőtték be, aztán el-eltünedeztek a sínek, majd a talpfák. Kár, nagy kár ezért a szárnyvonalért, hisz eléggé forgalmas volt, számos személy- és tehervonat közlekedett itt naponta” – sajnálkozik Csáki Lóránd vasúti alkalmazott, a piski RMDSZ elnöke.
Kérdésünkre, hogy indokoltnak tartja-e a szárnyvonal felszámolását, Székely István Hátszegen élő nyugalmazott mozdonyvezető úgy véli, az állandó földcsuszamlások megállítása egy idő után nemcsak hogy rendkívül bonyolultnak és költségesnek bizonyult, de akár az utasok testi épségét is veszélyeztethette. „Biztos, hogy nagy áldozatok árán meg lehetett volna menteni a vonalat, de akkor, abban az időben geológiai szempontból már fenntarthatatlannak bizonyult” – állítja az egykori mozdonyvezető. Szerencse, hogy Arad irányában még nem szedték fel a szintén mesés környezetben haladó sínpárokat, megadva Brádnak, hogy legalább a végállomási státusát megőrizze.
kronika.ro; itthon.ma/erdelyorszag
2017. augusztus 30.
Tovább csökkent Románia lakossága idén
Tavaly tovább csökkent Románia lakossága, ennek pedig több oka van – derül ki az Országos Statisztikai Hivatal friss adataiból.
A hivatalos adatok szerint Romániának 19,76 millió lakosa volt 2016 január elsején, ez egy évvel később 19,63-ra csökkent, azaz pontosabban 122 ezer emberrel kevesebben laknak az országban.
A statisztikai hivatal szerint ez egyrészt a kivándorlásnak, másrészt a demográfiai fogyásnak köszönhető. Tavaly 68.061 fővel lettünk kevesebben a természetes fogyásnak köszönhetően, azaz többen hunytak el mint születtek. Emellett mutat negatív mérleget a migráció is: 76.208 emberrel többen vándoroltak ki, mint be.
Az elöregedés is folytatódott: tavaly január elsején a 65 év fölöttiek és 0-14 év közöttiek különbsége 371 ezer ember volt, 2017 január elsején már 440 ezer fő. Ennek értelmében 3,49 millió idős embert számláltak az országban és kicsivel több mint 3 millió 0-14 év közötti fiatalt.
A teljes lakosságon belül a 0-14 év közöttiek aránya ugyan 15,5 százalékról 15,6 százalékra nőtt, a 65 év fölöttiek aránya azonban 17,4-ről 17,8-ra emelkedett.
Az országban városon élőkből és nőkből is többet számláltak: előbbiek 53,6 százalékot tesznek ki, utóbbiak 51,2 százalékot. Ez azt jelenti, hogy Romániában 10,5 millió ember lakott városon 2017 január elsején – 1 százalékka kevesebb, mint egy évvel korábban – és kicsivel több mint 10 millió nőt számláltak az év elején, fél százalékkal kevesebbet, mint 2016-ban.
maszol.ro
Tavaly tovább csökkent Románia lakossága, ennek pedig több oka van – derül ki az Országos Statisztikai Hivatal friss adataiból.
A hivatalos adatok szerint Romániának 19,76 millió lakosa volt 2016 január elsején, ez egy évvel később 19,63-ra csökkent, azaz pontosabban 122 ezer emberrel kevesebben laknak az országban.
A statisztikai hivatal szerint ez egyrészt a kivándorlásnak, másrészt a demográfiai fogyásnak köszönhető. Tavaly 68.061 fővel lettünk kevesebben a természetes fogyásnak köszönhetően, azaz többen hunytak el mint születtek. Emellett mutat negatív mérleget a migráció is: 76.208 emberrel többen vándoroltak ki, mint be.
Az elöregedés is folytatódott: tavaly január elsején a 65 év fölöttiek és 0-14 év közöttiek különbsége 371 ezer ember volt, 2017 január elsején már 440 ezer fő. Ennek értelmében 3,49 millió idős embert számláltak az országban és kicsivel több mint 3 millió 0-14 év közötti fiatalt.
A teljes lakosságon belül a 0-14 év közöttiek aránya ugyan 15,5 százalékról 15,6 százalékra nőtt, a 65 év fölöttiek aránya azonban 17,4-ről 17,8-ra emelkedett.
Az országban városon élőkből és nőkből is többet számláltak: előbbiek 53,6 százalékot tesznek ki, utóbbiak 51,2 százalékot. Ez azt jelenti, hogy Romániában 10,5 millió ember lakott városon 2017 január elsején – 1 százalékka kevesebb, mint egy évvel korábban – és kicsivel több mint 10 millió nőt számláltak az év elején, fél százalékkal kevesebbet, mint 2016-ban.
maszol.ro
2017. augusztus 30.
Johannis erősíteni akarja a transzatlanti kapcsolatokat
Románia kiváló pozícióban van jelenleg ahhoz, hogy a transzatlanti kapcsolatok támogatója legyen - hangsúlyozta Klaus Johannis államfő a román diplomácia éves értekezlet során mondott beszédében. Az államfő elmondta, hogy Románia – az Amerikai Egyesült Államok szövetségeseként és stratégiai partnereként, illetve az európai projekt mellett elkötelezett uniós tagállamként kiváló pozícióban van ahhoz, hogy a transzatlanti kapcsolatok támogatója legyen. Johannis kiemelte, hogy minden diplomatának arra kell törekednie, hogy ezt a kapcsolatot tovább tudják erősíteni. Beszédében Johannis hangsúlyozta, Románia számára rendkívül fontos az USA-val való stratégiai partnerség elmélyítése. Ennek kapcsán kitért az államfő arra is, hogy a Donald Trump amerikai elnökkel való találkozója új lendületet adott a partnerségnek. Az államfő kiemelte, a transzatlanti kapcsolatok megerősítése elengedhetetlen fontosságú mind a NATO, mind az Európai Unió biztonsága tekintetében. Klaus Johannis arról is beszélt, hogy Romániának aktívan hozzá kell járulnia az Európai Unió jövőjével kapcsolatos politikai gondolkodási folyamathoz, és azoknak a tagországoknak a körét kell erősítenie, amelyek az EU megerősítéséért szállnak síkra. „Minél közelebb kerülünk ehhez a kemény maghoz, annál inkább fogunk majd számítani döntéshozatal tekintetében, és nagyobb esélyünk lesz a fejlődésre” - fogalmazott az elnök, hozzátéve, ezt az álláspontot hangoztatta az Angela Merkel német kancellár és Emmanuel Macron francia államfővel tartott egyeztetései alkalmával is.
agerpres; Transindex.ro
Románia kiváló pozícióban van jelenleg ahhoz, hogy a transzatlanti kapcsolatok támogatója legyen - hangsúlyozta Klaus Johannis államfő a román diplomácia éves értekezlet során mondott beszédében. Az államfő elmondta, hogy Románia – az Amerikai Egyesült Államok szövetségeseként és stratégiai partnereként, illetve az európai projekt mellett elkötelezett uniós tagállamként kiváló pozícióban van ahhoz, hogy a transzatlanti kapcsolatok támogatója legyen. Johannis kiemelte, hogy minden diplomatának arra kell törekednie, hogy ezt a kapcsolatot tovább tudják erősíteni. Beszédében Johannis hangsúlyozta, Románia számára rendkívül fontos az USA-val való stratégiai partnerség elmélyítése. Ennek kapcsán kitért az államfő arra is, hogy a Donald Trump amerikai elnökkel való találkozója új lendületet adott a partnerségnek. Az államfő kiemelte, a transzatlanti kapcsolatok megerősítése elengedhetetlen fontosságú mind a NATO, mind az Európai Unió biztonsága tekintetében. Klaus Johannis arról is beszélt, hogy Romániának aktívan hozzá kell járulnia az Európai Unió jövőjével kapcsolatos politikai gondolkodási folyamathoz, és azoknak a tagországoknak a körét kell erősítenie, amelyek az EU megerősítéséért szállnak síkra. „Minél közelebb kerülünk ehhez a kemény maghoz, annál inkább fogunk majd számítani döntéshozatal tekintetében, és nagyobb esélyünk lesz a fejlődésre” - fogalmazott az elnök, hozzátéve, ezt az álláspontot hangoztatta az Angela Merkel német kancellár és Emmanuel Macron francia államfővel tartott egyeztetései alkalmával is.
agerpres; Transindex.ro
2017. augusztus 30.
Rendszerváltásról és múlt rendszerről tanácskoznak a máramarosi börtönben
Miben volt hasonló és miben tért el a kelet-európai országok rendszerváltása utáni átmenet?
Idén is megszervezik augusztus 28 és szeptember 3-között a máramarosszigeti börtönmúzeumban az Őszi Iskolát, amelyre a romániai, valamint a környező országok felsőoktatási intézményeiből érkeznek előadók. A Babeş-Bolyai Tudományegyetem, a Konrad-Adenauer-Stiftung alapítvány és a máramarosszigeti börtönmúzeum által tető alá hozott rendezvényen harminc egyetemi hallgató vesz részt. Ennek fő témája a román és a kelet-európai országok kommunista rendszerei, valamint az ezekben lezajló rendszerváltást követő átmenet közötti párhuzam. Az egyhetes programot a Babeş-Bolyai Tudományegyetem Történelem és Filozófia karának épületében kerekasztal-beszélgetéssel nyitotta Virgiliu Tărău, a Babeş-Bolyai Tudományegyetem tanára, a CNSAS alelnöke, Martin Sieg, a Konrad Adenauer Stiftung alapítvány aligazgatója és Bogdan Cristian Iacob, a Bukaresti Egyetem tanára.
Virgiliu Tărău a Transindexnek elmondta, a rendezvény céljai közt szerepel, hogy összegezze a kommunizmushoz kapcsolódó közép-kelet európai kutatások eredményeit, és megfelelő alapot teremtsen az újabb generációnak a kutatásához. Ennek egyik eleme a múlt rendszer sajtógépezete, amely kapcsán Virgiliu Ţărău kifejtette, ennek nagy szerepe volt a rendszer kiépítésében, egyfajta közvetítő szereppel bírt az akkori elit és a nép között. „Az máramarosi rendezvény keretében azt is vizsgáljuk, hogy a különböző régiókban a sajtónak milyen szerepe volt, lehetett-e valamilyen módon független, valamint, hogy mennyire tekinthetőek hiteles forrásnak az akkori sajtótermékek. Arról is szó lesz, hogy a sajtó hogyan működött, mint propagandagépezet”.
Hozzátette, a korabeli újságokat egyfajta narratívaként kell kezelni, ami az adott korszak történetét örökíti meg, figyelembe véve, hogy az akkori sajtótermékek nem feltétlenül a hiteles tájékoztatás eszközei voltak. Ezt párhuzamba kell helyezni egyéb írott történeti forrásokkal, hogy jobban megismerhetővé váljon az adott korszak.
„Jelenleg a média világa sokkal bonyolultabban működik, sokkal körmönfontabb, hozzáértőbb és pluralista. A múlt rendszerben a média működési elve garanciát jelentett arra, hogy kizárólag az a narratíva jusson el az olvasókhoz, amit az államhatalom diktált. Ezért a sajtót önmagában nem lehet hibáztatni, ez a rendszer egyik eleme volt.
Virgiliu Ţărău azt is elmondta, hogy az elmúlt időszakban a sajtó kevésbé mutat érdeklődést az ilyen témák iránt. Ennek egyik oka, hogy múlt a rendszer bonyolult struktúrájának megértése a médiafogyasztók jelentős részének nem izgalmas. „Sokkal jobban érdekli az embereket egy ismert közszereplő élete”.
Hogy a szocialista diktatúra idején a reklámok miként váltak a propaganda részévé, arról Ionuţ Costea a BBTE tanára, a máramarosi rendezvény előadója kifejtette, ezek a tervgazdasághoz kapcsolódtak és azt a célt szolgálták, hogy eredményesebbé tegyék a termelést „ mindenki az igénye szerint”. Az erőltetett államadósság-visszafizetés miatt a Románia belső piacára szánt élelmiszerek jelentős része is exportra került. Ezért az államapparátus a propagandagépezeten keresztül arra törekedett, hogy rávezesse a lakosságot a "minél tudatosabb táplálkozási szokásokra". Az egyik ilyen híres jelmondata a nyolcvanas évek korszakának a „Nici o masă fara peşte”.
"A nyolcvanas években teljesen üresek voltak az élelmiszerüzletek polcai, leszámítva néhány halkonzervet. Természetes, hogy ilyen körülmények között a „racionális táplálkozást” népszerűsítő propaganda, amely a halfogyasztást szorgalmazta, megmaradt a kollektív memóriában. Ilyen kezdeményezések nem csak Romániában voltak. Kelet-Németországban a hatvanas években a mozgást népszerűsítő propaganda folyt. A kempingezést és a természetjárást népszerűsítették, de közben nem lehetett sehol megvásárolni az ehhez szükséges kellékeket. Úszómedencéket építettek, de azok hétvégén, mikor mindenki a szabadnapját töltötte, zárva voltak. Ez is jól mutatja, hogy mennyire más volt a reálgazdaság helyzete annál amit a propagandaként szolgáló reklámok üzenetek"- mondta Ionuţ Costea
Megtorpant átmenet?
A kelet-közép európai térségben a rendszer bukása után a demokratikus állami berendezkedés irányába történő átmenet során sok egymáshoz hasonló közös pont van. Constantin Iordachi professzor, a Central European University (CEU) oktatója ezzel kapcsolatban a Transindexnek elmondta, az egyik ilyen a rendszerváltás ideje alatti megtorlás és ellenállás volt.
Voltak országok, ahol a rendszerváltozás nem volt erőszakos. „Magyarországon és Csehszlovákiában ez leginkább tárgyalások útján zajlott le, ez Lengyelországban tíz évig tartott a Szolidaritás szakszervezet tevékenysége és az azt követő kiegyezések miatt. Mindez jelentősen meghatározta az adott országok későbbi gazdasági helyzetét. Magyarország esetében a rendszerváltozás során nem következett be nagy törés, ezért például a mezőgazdaságra ez később nagy hatással gyakorolt, ugyanis a dekollektivizálás folyamata elhúzódott. Romániában ez egyik napról a másikra történt, mert a szocialista gazdaság produktivitása messze alul maradt az elvárásoknak. "Ez is mutatja, hogy vannak a kommunizmusnak kimagaslóan jelentős nemzeti sajátosságai. Ez történészként és általánosságban véve is fontos, mert a múlt rendszer örökségét ezeken keresztül lehet megérteni, pontosabban ennek a demográfiai, gazdasági és mentális hagyatékát"- fejtette ki.
Martien Sieg a Konrad Adenauer Stiftung alapítvány aligazgatója a pártállami diktatúrák bukása utáni időszakról a Transindexnek elmondta, jelenleg egyik kulcskérdés, hogy miért ilyen sokrétű az a folyamat amivel a különböző országok a rendszerváltozás után szembesülnek, és miért állt le egy bizonyos ponton a demokratizálódás irányába tett átmenet, elsősorban az intézményeket illetően. „Romániában a demokratikus rendszerek nem működnek megfelelően, az igazságszolgáltatás a korrupció miatt deficites. Ennek ellenére elmondható, hogy ilyen szempontból ez egy működőképes ország, és közelebb áll a Nyugathoz, mint a posztszovjet térséghez. Problémát jelent azonban, hogy jelenleg sincs Romániában egy működőképes piacgazdaság. Ezért még érdekesebb a kommunizmus bukása utáni időszak, ugyanis az előző rendszer öröksége alapvetően közös, az országok pedig eltérő módon indultak el a fejlődés útján.
Ambrus István / Transindex.ro
Miben volt hasonló és miben tért el a kelet-európai országok rendszerváltása utáni átmenet?
Idén is megszervezik augusztus 28 és szeptember 3-között a máramarosszigeti börtönmúzeumban az Őszi Iskolát, amelyre a romániai, valamint a környező országok felsőoktatási intézményeiből érkeznek előadók. A Babeş-Bolyai Tudományegyetem, a Konrad-Adenauer-Stiftung alapítvány és a máramarosszigeti börtönmúzeum által tető alá hozott rendezvényen harminc egyetemi hallgató vesz részt. Ennek fő témája a román és a kelet-európai országok kommunista rendszerei, valamint az ezekben lezajló rendszerváltást követő átmenet közötti párhuzam. Az egyhetes programot a Babeş-Bolyai Tudományegyetem Történelem és Filozófia karának épületében kerekasztal-beszélgetéssel nyitotta Virgiliu Tărău, a Babeş-Bolyai Tudományegyetem tanára, a CNSAS alelnöke, Martin Sieg, a Konrad Adenauer Stiftung alapítvány aligazgatója és Bogdan Cristian Iacob, a Bukaresti Egyetem tanára.
Virgiliu Tărău a Transindexnek elmondta, a rendezvény céljai közt szerepel, hogy összegezze a kommunizmushoz kapcsolódó közép-kelet európai kutatások eredményeit, és megfelelő alapot teremtsen az újabb generációnak a kutatásához. Ennek egyik eleme a múlt rendszer sajtógépezete, amely kapcsán Virgiliu Ţărău kifejtette, ennek nagy szerepe volt a rendszer kiépítésében, egyfajta közvetítő szereppel bírt az akkori elit és a nép között. „Az máramarosi rendezvény keretében azt is vizsgáljuk, hogy a különböző régiókban a sajtónak milyen szerepe volt, lehetett-e valamilyen módon független, valamint, hogy mennyire tekinthetőek hiteles forrásnak az akkori sajtótermékek. Arról is szó lesz, hogy a sajtó hogyan működött, mint propagandagépezet”.
Hozzátette, a korabeli újságokat egyfajta narratívaként kell kezelni, ami az adott korszak történetét örökíti meg, figyelembe véve, hogy az akkori sajtótermékek nem feltétlenül a hiteles tájékoztatás eszközei voltak. Ezt párhuzamba kell helyezni egyéb írott történeti forrásokkal, hogy jobban megismerhetővé váljon az adott korszak.
„Jelenleg a média világa sokkal bonyolultabban működik, sokkal körmönfontabb, hozzáértőbb és pluralista. A múlt rendszerben a média működési elve garanciát jelentett arra, hogy kizárólag az a narratíva jusson el az olvasókhoz, amit az államhatalom diktált. Ezért a sajtót önmagában nem lehet hibáztatni, ez a rendszer egyik eleme volt.
Virgiliu Ţărău azt is elmondta, hogy az elmúlt időszakban a sajtó kevésbé mutat érdeklődést az ilyen témák iránt. Ennek egyik oka, hogy múlt a rendszer bonyolult struktúrájának megértése a médiafogyasztók jelentős részének nem izgalmas. „Sokkal jobban érdekli az embereket egy ismert közszereplő élete”.
Hogy a szocialista diktatúra idején a reklámok miként váltak a propaganda részévé, arról Ionuţ Costea a BBTE tanára, a máramarosi rendezvény előadója kifejtette, ezek a tervgazdasághoz kapcsolódtak és azt a célt szolgálták, hogy eredményesebbé tegyék a termelést „ mindenki az igénye szerint”. Az erőltetett államadósság-visszafizetés miatt a Románia belső piacára szánt élelmiszerek jelentős része is exportra került. Ezért az államapparátus a propagandagépezeten keresztül arra törekedett, hogy rávezesse a lakosságot a "minél tudatosabb táplálkozási szokásokra". Az egyik ilyen híres jelmondata a nyolcvanas évek korszakának a „Nici o masă fara peşte”.
"A nyolcvanas években teljesen üresek voltak az élelmiszerüzletek polcai, leszámítva néhány halkonzervet. Természetes, hogy ilyen körülmények között a „racionális táplálkozást” népszerűsítő propaganda, amely a halfogyasztást szorgalmazta, megmaradt a kollektív memóriában. Ilyen kezdeményezések nem csak Romániában voltak. Kelet-Németországban a hatvanas években a mozgást népszerűsítő propaganda folyt. A kempingezést és a természetjárást népszerűsítették, de közben nem lehetett sehol megvásárolni az ehhez szükséges kellékeket. Úszómedencéket építettek, de azok hétvégén, mikor mindenki a szabadnapját töltötte, zárva voltak. Ez is jól mutatja, hogy mennyire más volt a reálgazdaság helyzete annál amit a propagandaként szolgáló reklámok üzenetek"- mondta Ionuţ Costea
Megtorpant átmenet?
A kelet-közép európai térségben a rendszer bukása után a demokratikus állami berendezkedés irányába történő átmenet során sok egymáshoz hasonló közös pont van. Constantin Iordachi professzor, a Central European University (CEU) oktatója ezzel kapcsolatban a Transindexnek elmondta, az egyik ilyen a rendszerváltás ideje alatti megtorlás és ellenállás volt.
Voltak országok, ahol a rendszerváltozás nem volt erőszakos. „Magyarországon és Csehszlovákiában ez leginkább tárgyalások útján zajlott le, ez Lengyelországban tíz évig tartott a Szolidaritás szakszervezet tevékenysége és az azt követő kiegyezések miatt. Mindez jelentősen meghatározta az adott országok későbbi gazdasági helyzetét. Magyarország esetében a rendszerváltozás során nem következett be nagy törés, ezért például a mezőgazdaságra ez később nagy hatással gyakorolt, ugyanis a dekollektivizálás folyamata elhúzódott. Romániában ez egyik napról a másikra történt, mert a szocialista gazdaság produktivitása messze alul maradt az elvárásoknak. "Ez is mutatja, hogy vannak a kommunizmusnak kimagaslóan jelentős nemzeti sajátosságai. Ez történészként és általánosságban véve is fontos, mert a múlt rendszer örökségét ezeken keresztül lehet megérteni, pontosabban ennek a demográfiai, gazdasági és mentális hagyatékát"- fejtette ki.
Martien Sieg a Konrad Adenauer Stiftung alapítvány aligazgatója a pártállami diktatúrák bukása utáni időszakról a Transindexnek elmondta, jelenleg egyik kulcskérdés, hogy miért ilyen sokrétű az a folyamat amivel a különböző országok a rendszerváltozás után szembesülnek, és miért állt le egy bizonyos ponton a demokratizálódás irányába tett átmenet, elsősorban az intézményeket illetően. „Romániában a demokratikus rendszerek nem működnek megfelelően, az igazságszolgáltatás a korrupció miatt deficites. Ennek ellenére elmondható, hogy ilyen szempontból ez egy működőképes ország, és közelebb áll a Nyugathoz, mint a posztszovjet térséghez. Problémát jelent azonban, hogy jelenleg sincs Romániában egy működőképes piacgazdaság. Ezért még érdekesebb a kommunizmus bukása utáni időszak, ugyanis az előző rendszer öröksége alapvetően közös, az országok pedig eltérő módon indultak el a fejlődés útján.
Ambrus István / Transindex.ro
2017. augusztus 30.
Egy hét magyarságpolitikai írásaiból (augusztus 23-29.)
Gazdasági revizionizmus vagy esély a magyar megmaradásra és megtartatásra? – HVG-s körkép a magyar kormány határon túli vállalkozásfejlesztési támogatásairól
Megszólalt a héten a HVG legfrissebb számában Szabó Yvett és a hetilap Gazdaság rovatában közreadott Hinternacionalizmus című cikkében azt járta körül, hogy miként alakult a magyar kormány sokmilliárdos vállalkozásösztönző támogatásainak sorsa a Kárpát-medencében. A program kedvezményezetteit és szakembereket megkérdezve annak igyekezett utánajárni, milyen esélyt jelent ez az előzménytelen és bőkezű budapesti segítség határon túli magyarság szülőföldön való boldogulása számára, és mi az oka annak, hogy míg egyes szomszéd országok megértéssel, sőt örömmel fogadják a támogatási programot, mások viszont berzenkednek ellene, fenntartásaiknak hangot adva pedig jogi érvekkel hozakodnak elő.
„Aki Magyarországon azzal érvel a határon túliak támogatása ellen, hogy a pénzből hány kórházat lehetne itthon felépíteni, az gyorsan menjen tüntetni amiatt, hogy a német, holland, osztrák, svéd adófizetők – EU támogatások formájában – Magyarországra küldik pénzük egy részét, egyebek között vállalkozások fejlesztésére.”
Ekképp indítja a HVG szerkesztője, Kocsis Györgyi a hetilap legfrissebb számának belső oldalán az aktuális lapszám ajánlóját. A szerkesztőségi „előszava” annak a joggal népszerű közvéleményformáló orgánumnak, mely minap, tőlünk elszármazott felelős szerkesztőjének, Nagy Iván Zsoltnak megújulási programját meghirdető című hitvallásával, a Legyen világosság! – Ha független sajtó nincs, demokrácia sincs-el tette le a garast az olvasóknak az objektív és színvonalas információkkal, valamint a hiteles és kendőzetlen véleményekkel való kiszolgálása mellett, nem véletlenül kapta a Hetedhét határon túl címet. A szóbahozott tartalomismertető elöljáró beszéd, amint arról fenti fotónk is tanúskodik, elsősorban a népszerű közéleti, gazdasági-politikai folyóirat idei 34. számában címlapsztoriként helyet kapó, Szabó Yvett által írt cikkre összpontosított, melynek bemutatásra ezúttal vállalkozunk.
A mögöttünk hagyott hét nap szerintünk feltétlenül megkülönböztetett odafigyelést érdemlő publikációjának ismertetése előtt viszont érdemes még a szerkesztői beköszöntőből néhány további gondolatot idézni. Annál is inkább kívánatos ezt megtenni, mert Kocsis Györgyi a folytatásban nemcsak arra hívta fel a figyelmét mindazoknak, akik kezükbe vették az eheti nyomtatott HVG-t, hogy mennyire hamis demagógia azzal érvelni, hogy a határon túli magyar közösségeknek nyújtott anyagi támogatások miatt nem jut pénz magyarhoni szükséges beruházásokra, hanem mást is hangsúlyosan szóbahozott. Azt is, ami azért annyira nem igazán jó befektetés a budapesti kormány számára és azt is, hogy meglátása szerint, milyen motivációk állhatnak az eddig soha nem tapasztalt nagyságrendű, a Kárpát-medencei magyar közösségek számára biztosított budapesti gazdaságélénkítő programok hátterében.
Jöjjön tehát a redaktori preambulum folytatása:
„(Beszúrás: ami biztosan pénzkidobás, az a minden fronton leszerepelt Szőcs Géza exállamtitkár, all-round lúzer hazai startup vállalkozások állítólagos menedzselésre indított startupjának a minap adott 400 millió – lásd cikkünket a Magyarország rovatban. Beszúrás vége.)
Minden országnak, térségnek elemi érdeke ugyanis, hogy szomszédságában prosperitás legyen, különben kezelhetetlenné válik a gazdasági bevándorlás, terjed a bűnözés és más török áfium. Amennyire korlátolt gondolkodásra utal azonban a gazdasági sovinizmus, annyira az a magyar kormány által érvényesíteni próbált etnicista gazdaságpolitika is. E heti címlapsztorink azt járja körül, miként ad(na) az Orbán-rezsim jelentős magyar kormányzati támogatásokat határon túli vállalkozásokra, úgy hogy azok csak az ott élő magyarok számára legyenek elérhetők, ezért – az uniós joggal ellentétben – magyar állampolgársághoz köti a juttatást”
A szerkesztői lapszám-beharangozó zárójelbe tett beszúrását illetően nem mennénk bővebben bele a részletekbe. Aki a Hamvay Péter által készített Szőcs Géza 400 milliót költhet nagy kísérletére című cikkre kíváncsi, melyből amúgy kiderül, hogy a kulturális államtitkárság és a milánói expóbiztosság után most a költő-politikus, azért kapott 400 millió adóforintot kapott új hobbijára, a „találmányok piacra jutásában érintett intézmények rendszerének, együttműködésének, szinergiájának vizsgálatára”, az ide kattintva megismerkedhet a miniszterelnöki főtanácsadó, – az egykori költő pályatárs, Körössi P. József nem túlságosan hízelgő olvasatában „A főnök” – merész terveivel. Meg azzal is, hogy Szőcs Géza leplezetlenül képes önmaga fontosságát hangsúlyozni páratlan szerénységről is tanúságot téve: úgy véli, óriási kár lenne állítólagos nemzetközi kapcsolatrendszerét nem a köz javára hasznosítani, mert mind mondja: „Nemzeti ügy, hogy ezt a páratlan networköt kamatoztassuk.”
Ami az eheti HVG lapszám szerkesztőjének, Kocsis Györgyinek „fülszövegében” szintén megfogalmazást nyert és fentebb olvasható volt, az vélhetően egyeseket reflexiókra vagy akár vitára is ösztönözhet. Számukra, de távolról sem csak nekik, úgy hisszük, mindenképen érdemes alaposabban megismerni Szabó Yvett Hinternacionalizmus című tényfeltáró riport-összeállítását, melynek néhány apró részletét a hetilap online változata isközreadta minap.
Felemás a gazdasági nemzetegyesítés 2017 augusztus végi mérlege a Kárpát-medencében – derül ki a HVG címlapsztorijának már a felvezetőjéből, az pedig, hogy ez így alakult, nem a kezdeményező Orbán-kormányon múlt. Magyarország szomszédjai közül például a nem EU-tag Szerbia és Ukrajna örül, vagy csak egyszerűen tudomásul veszi, ha az ott élő magyar nemzetiségű polgárai az anyaországuk jóvoltából pénzt, paripát, azaz páratlan esélyt kapnak a szülőföldjükön való boldogulásra vállalkozásfejlesztési támogatások révén. Viszont az EU-tag Románia és Szlovákia mindezt egészen másképp látja.
A cikk felvezetője, majd a beszédes példázata a május 19-én, Marosvásárhelyen beígért „főpróba”, azaz a Maros-mezőségi Gazdaságfejlesztési Program beindításnak megtorpanásáról egyértelműen jelzi: Bukarest álláspontja az erdélyi magyarok vállalkozásfejlesztési támogatása tekintetében egyelőre éppoly merev, mint volt annakidején az ún. Státustörvény kapcsán, 2001-ben. Kormányok azóta jöttek-mentek a Dâmboviţa partján, de a jelek szerint a „hagyományos” bizalmatlanság a régi, a zsigeri ellenálláson túllépni, mert, ha azt nem akarják, nem lehet.
„Mégsem tudott beindulni a romániai magyar vállalkozások milliárdos támogatása, hiába ígérte az Orbán-kormány. Románia ugyanis jogsértőnek tartja a magyar szándékot. A szerbek ugyanakkor örülnek a pénznek, a gazdasági revizionizmus gondolata fel sem merül bennük.
A marosvásárhelyi székhelyű Pro Economica Alapítvány honlapján július 5-én jelent meg az utolsó hír, amelyben a projektet koordináló szervezet közli: elhalasztják a június közepére beharangozott pályázatokat, és egyeztetnek a román hatóságokkal, hogy a magyarországi támogatás a befogadó ország jogrendjébe illeszkedjen. A határon túli magyarok vállalkozásainak megsegítésére, valamint termőföld- és ingatlanvásárlásra az Orbán-kormány az elmúlt másfél évben összességében 150 milliárd forintot is meghaladó támogatási programot hirdetett meg.
Összehasonlításul: ez több mint amennyit a magyar állam egy évben a háziorvosi hálózat finanszírozására költ. A program már két országban is elindult. A Vajdaságban és Kárpátalján javában működtetik és használják azokat a gépeket és ingatlanokat, amelyeket a pályázat első nyertesei a zömében vissza nem térítendő pénzből megvásároltak. Romániában és részben Szlovákiában viszont diplomáciai csörtéken akadt el a projekt, amely évszázados lelki sérüléseket szaggathat fel Közép-Európában, miközben a Fidesz hátországát és szavazótáborát minden bizonnyal erősíteni tudja.”
A cikkszerző által felkeresett vajdasági magyar kisvállalkozók számára a Prosperitati alapítványon keresztül folyósított budapesti anyagi támogatás úgy kellett, mint egy falat kenyér. A sokat, bő évtizeden keresztül minden Kárpát-medencei magyar honfitársaink által sokkal jobban megpróbált vajdasági magyar közösség számára a túlélést, tehát a megmaradás esélyét megteremtő, forintmilliókban, sőt még ennél is nagyobb nagyságrendben nyújtott segítségnyújtás jelentősége vitathatatlan, valóban nemzetpolitikai fordulópontot jelentő kezdeményezésként értékelhető. Még akkor is az, ha a külső szemlélő számára mutatkoznak „gyermekbetegségek”, például olyanok, hogy a kedvezményezettek óvatosak, talán egy Budapestről érkező újságírónak túlon túl is azok.
A szabadkai Ötvös Attilát érteni, megérteni lehet, elmarasztalni viszont kevésbé kellene, mert ő Vajdaságban élt tegnap és tegnapelőtt is. Ő már bizonyára találkozott házfalakon, nem is rég, konkrétan alig öt esztendeje olyan feliratokkal, melyek ma már hál’ Istennek hihetetlennek tűnnek. Olyanokkal, mint például a „Srbija Srbima”, „Smrt mađarima” (”Szerbiát a szerbeknek”, „Halál a magyarokra”) vagy „Mađare pod led” („Jég alá a magyarokkal”).
Ezek a lélekölő emlékképek aligha felejtődnek el néhány év alatt, feldolgozásukhoz még hosszú időre van szükség. Mifelénk, a nagy egyesülés centenáriumi készülődésének közepette nagyobb megértéssel viszonyulunk a szabadkai fitneszszalon létrehozójának félszegségéhez is, mint a mai Pest-Budáról Vajdaságba látogató vendég. Mi azt is tudjuk, hogy 2013 decembere óta Belgrád miként tette névlegessé Vajdaság önálló tartomány autonómiáját, de ezt most hagyjuk is. Helyette inkább olvassuk Zserai Zsoltot, mert amit mond, az nemcsak megindító, hanem felettébb üzenetértékű is:
„A szabadkai Ötvös Attila például 775 ezer dinárt, mintegy 2 millió forintot nyert el egy fitneszközpont létrehozására. A klub megnyílt ugyan, de még a Facebook-oldalán sem olvasható magyar szó. Ahogy egy másik nyertes, Berkesei Ildikó magyarázza a HVG-nek, otthon ő is magyarul beszél, de amint kilép az utcára, átvált szerbre. Az utcákon egyre kevesebb a magyar felirat, hiába bír autonómiával a Vajdaság. Ildikó és ikertestvére, Gabriella divattervező, egyedi táskákat készítenek, de szeretnének cipőgyártással is foglalkozni. Ezért a támogatásból három varrógépet vettek, amelyek közül az egyik már lábbelik készítésére is alkalmas lesz. Elsősorban az interneten értékesítenek, s ott magyarul is kommunikálnak.
Az újabb pályázati kör már nagyobb cégeket is elérte a Vajdaságban. Több közepes agrárvállalkozás is egymilliárd forint fölötti összeghez jutott. A csantavéri Gebi takarmánygyár termelési igazgatója, Zserai Zsolt azt mondja, az elmúlt 20-25 év határzárai, embargói és háborúskodásai után szinte hihetetlen volt számukra, hogy az anyaország több mint 1,3 milliárd forintjának köszönhetően lehetőségük nyílik egy napraforgó-feldolgozó és egy – tároló építésére.”
Másutt, Kárpátalján, Dél-Baranyában és a Mura-vidékén a tapasztalatok szintén pozitívak, vagy reményekre feljogosítók. A romániai mellett a szlovákiai ellenállást viszont le kell majd küzdeni, ami komoly feladatot ró a magyar diplomáciára. Borítékolható: Orbán-Fico barátság ide, Orbán-Fico kölcsönös megértés oda, a Széchenyi programirodában munkálkodók tennivalója, – mert Szlovákiában, akárcsak a státustörvény esetében ezúttal is csak különutas, kvázi „öszvérmegoldással” kell próbálkozni – aligha lesz sétagalopp. Ráadásul a magyar állampolgársági törvény hétesztendős szlovákiai utóélete nem igazán ad okot túl sok optimizmusra.
„Ukrajna bünteti ugyan a kettős állampolgárságot, a pénznek azonban nem állta útját. Már Kárpátalján is 2,2 milliárd forintot osztottak ki olyan vállalkozóknak, akinek még az első Orbán-kormány idején bevezetett magyarigazolványuk van, vagy dokumentumokkal tudják igazolni magyar iskolai végzettségüket és legalább középfokú magyarnyelv-tudásukat. Bár Horvátországban és Szlovéniában csak néhány ezres magyar közösség él, ott is készülnek a pályáztatásra. Szlovákiában azonban nagyobb a tét, hiszen a félmilliót közelíti a magyarok száma, miközben ott is szankcionálják a kettős állampolgárságot, méghozzá a szlovák megvonásával. Így nem csoda, hogy a felvidéki program beindítása is húzódik. Jóllehet annak büdzséjét 2017-re 5 milliárd forintra emelték, csak júliusban jelölték ki, hogy a határ menti kétoldalú projekteket is irányító Széchenyi programiroda lesz a pályázatok kezelője. pedig a többi országban az ottani kisebbség által felállított szervezetek irányítják a tendereket.”
Pedig sem a nemzetközi jog, sem az európai bevett gyakorlat nem indokolja a román és szlovák ódzkodást. Ezt a Szabó Yvett által megkérdezett szakemberek mind-mind megerősítik. A fenntartások mögött újra csak felsejlik a bizalmatlanság, az előítéletesség, az ellenkezőkben saját históriájuk egynémely XX. század eleji mozzanata ötlik fel. Amikor a köztudatban ma is él annak a forgatókönyvnek az emléke, hogy egykor a románok, bankjaik segítségével, tudatosan felvásárolták Erdély földjét, hogy onnan kiszorítsák a magyarokat és növeljék a románok arányát, ott hiába érvelsz XXI. századdal, közös, uniós nagy hazával.
„Önmagában nem mond ellent a nemzetközi jognak ez a támogatáspolitika, és nem is számít unikálisnak. Lattmann Tamás nemzetközi jogász azt mondja, inkább csak az az egyedi, hogy – Trianon következményeként – egy nemzetnek minden irányban ennyi tagja szakadt ki az anyaországból. Éppen ez a mérték az az, ami veszélyezteti a status quot és érzékenyebbé teszi az utódállamokat. Elvégre hasonló törekvéseket már a magyarok is érezhettek a bőrükön, amikor az 1990-as évek elején a román királyság utasítására a román bankok finanszírozták a románok földvásárlásait Erdélyben. Amikor pedig Gömbös Gyula 1933 nyarán Hitlerrel tárgyalt Németországban, az egyetlen feszültséget az okozta a szövetségesek között, hogy a német állam pénzt adott a Közép-Európában élő német ajkúaknak, hogy részesedéseket szerezzenek bankokban, bányákban – sorolja a történelmi párhuzamokat Gulyás László történész. Magyar Gábor ügyvéd ugyancsak azon az állásponton van, hogy ha a magyar állam betartja azokat a brüsszeli szabályokat, amelyek például egy-egy gazdasági társaság támogatását három éven belül legfeljebb 200 ezer euróban maximálják, és nem diszkriminál állampolgárság alapján, akkor semmi akadálya nem lehet a dotációnak. Ha viszont a pályázati kiírás kizárja a románokat, illetve piactorzító, akkor azok a vállalkozások végső soron beperelhetik a magyar államot a bíróság előtt, vagy jogorvoslatért fordulhatnak a romániai versenyhatósághoz. Összességében azonban a nemzetpolitikai stratégia végső soron felülírja azt a gazdasági racionalitást, hogy a határon túli magyarok természetes munkaerő-utánpótlást jelenthetnének az anyaországban, és itt termelhetnék meg a GDP rájuk eső részét.”
A bevezetőnkben már szóvá tettük, hogy a Hetedhét határon túlcímet viselő lapajánló egy-két megfogalmazása minden bizonnyal vitára fog ingerelni egyeseket. Ez hangsúlyosan valószínűsíthető a cikkszerző egyes, az elkövetkezendőkben olvasható következtetései okán is. A szemleírónak nem tiszte a minősítés, de a „gazdasági revizionizmus” fogalomhasználat kapcsán nem tudja titkolni megütközését. Vajon valóban erről lenne szó a magyar kormány vállalkozásösztönző támogatásai kapcsán? Szerintünk aligha.
Mielőtt átadjuk a szót ismét Szabó Yvettnek, hadd jegyezzük meg: ha a szabadkai Berkesi Ildikó és testvére, Gabriella budapesti segítséggel három varrógépet vehetett, s ezek közül egyikkel már cipőt is fognak tudni majd készíteni és értékesíteni, ha a csantavéri honfitársaink napraforgó-feldolgozót meg napraforgó-tárolót tudnak majd építeni hasonló forrásból, vajon indokolt-e ez az előítéletekre csak ráerősítő és óhatatlanul keserű szájízt adó meg gyanakvást keltő szóhasználat? A magunk részéről inkább hiszünk a cikkszerző által megkérdezett újvidéki magyar írónak, Végel Lászlónak, aki jónak ítéli az Orbán-kormány kezdeményezését, miközben maga is tisztában van azzal is, hogy „az ördög a részletekben rejlik.” Vajon nem csak annyi történik, hogy Szabadkán, Csantavéren és Oromhegyesen meg másutt is, egyre többen a jövőjüket talán már nem Budapesten, Győrben vagy Stuttgartban képzelik el. Mindössze ennyi, de ez talán bőven elegendő is.
Ahogyan annak okán se kiáltanánk „gazdasági revizionizmust” 2017 augusztusában, mert a tavalyi és az idei évben tízmilliárd forintból fejlesztik Kárpátalja magyar vállalkozásait és gazdaságait, összesen 17 ezer családot érintően. Azért pedig végképp nem, mert például nyolc nappal ezelőtt Beregszászban, a Rákóczi-főiskolán 954 nyertes pályázóval, kárpátaljai magyar mezőgazdasági vállalkozóval írtak alá támogatási szerződést az Egán Ede program jóvoltából, aminek köszönhetően, ismételjük csak meg, mert nem árt, 17 ezerre nőtt az exisztenciateremtő kárpátaljai családi vállalkozók száma, amivel az ottani magyar túlélés és a megmaradás esélye megnőtt.
„Márpedig a Kárpátaljára, a Vajdaságra vagy Felvidékre szóló gazdaságfejlesztési stratégiák inkább gazdasági revizionizmussal próbálják begyógyítani a Trianon ütötte sebeket. A kárpátaljai magyarság programjaiban sarkalatos pontként nevezik meg, hogy hosszabb távon is a magyarok birtokában maradjanak a kül- és belterületi földek, annál is inkább, mert a parlagon heverő birtokok egyre jobban vonzzák a spekulánsokat.
Más piaci környezetben, de hasonlóan fogalmaz a vajdasági program is: „A cél a szántóföldek fölvásárlása, azaz a közösség tulajdonban való megtartása.” a gazdaságilag jóval fejlettebb Horvátországban már alig van eladó terület, miközben óriási a kereslet a termőföldre, így az árak egyre emelkednek. a fiatal magyar házasok lakóingatlan vásárlására is kapnak pénzt a határ túloldalán. A legfeljebb 3,1 millió forint odaítélésének egyebek mellett az a feltétele, hogy a család legalább 10 éven át ott éljen a támogatásból megvásárolt lakásban.
Az első birtokbavételek már meg is történtek, amiről a helyi, ámde az anyaországból bőkezűen támogatott magyar nyelvű sajtó meg is kezdte a tudósítást. Az idilli képek pedig igencsak jól jönnek az Orbán-kormánynak, amely a határon túliak voksaival bármilyen ellenzéki vagy külföldi diplomáciai morgás mellett tovább tudja növelni szavazótáborát. Végel László vajdasági magyar író például úgy látja, hogy elvben jó kezdeményezés ez a támogatáspolitika, mivel a (hivatalos) célja a vajdasági magyarság szülőföldön való maradása. A megvalósítása azonban bizonytalan. Az elvándorlás nem állt le, inkább felgyorsult, amit hosszú idő után először a Vajdasági magyar szövetség elnöke is elismert. Augusztus 20-ai beszédében Pásztor István az elmúlt évek legfontosabb és egyben ijesztő tapasztalataként említette a minden péntek délután hazafelé és a vasárnapi ebéd után elfelé igyekvő autók és kisbuszok sokaságát a határátkelőkön. Miközben pedig az esetlege kételyekről a határon túli sajtó szót sem ejt, a magyar kormány szponzorált közleményei között a kárpátaljai hírportálokon piaci reklám hirdeti, hogy Magyarországon százával várják a határon túliakat az egészségügyi állásokba.”
Végül, de korántsem utolsósorban szóljunk arról, hogy a felrajzolt Kárpát-medencei körképet egy keretes írás egészíti ki, melyből két budapesti nagykövet, a román Marius Gabriel Lazurca és a szerb Rade Drobac egymástól gyökeresen eltérő véleménye ismerhető meg a magyar kormány határon túli vállalkozásösztönző támogatáspolitikai gyakorlatát illetően. A Diplomáciai csörtecímet viselő, a tisztánlátást szolgáló felettébb hasznos, „háttéranyagot” alább szintén az olvasó rendelkezésére bocsátjuk:
„Románia egyértelműen úgy látja, sérti a nemzetközi normákat, ha valamely állam gazdaságpolitikájának az a célja, hogy kisebbségben élő rokonait segítse meg egy másik állam területén. Marius Gabriel Lazurca szerint ehhez el kell nyerni a másik állam belelegyezését. A román álláspont szerint azonban úgy látszik ennek az a feltétele, hogy a tervezett pályázatokon ne csak magyarok indulhassanak. A nagykövet – miközben sűrűn hangoztatja, hogy Románia nagy híve a közös projekteknek – a HVG kérdésére úgy fogalmazott: „Ezeket az intézkedéseket nem lehet diszkriminatív módon, etnikai kritériumok alapján foganatosítani, mivel ez ellentétes a nemzetközi és az európai normákkal.
Nem érhette meglepetésként a magyar kormányt a bukaresti berzenkedés, hiszen Erdélyben eleve úgy indult a gazdaságfejlesztési programnak, hogy az egymilliárd forint kerettel először csak kitapogatja, milyen a fogadtatása a kisebbség anyaországi támogatásának, és csak később bővíti a lehetőségeket. Első körben csak Maros megyéből jelentkezhettek volna pályázók, ahol a magyarok aránya még mindig egyharmad fölött van, de ez meghiúsult.
Míg Romániában egyelőre kudarcot vallott az etnikai alapú megkülönböztetés, Szerbiában semmi akadálya nincs. Már több mint hatezer pályázó jutott hozzá együttesen csaknem 10 milliárd forinthoz, miközben feltétel (a szerb mellett) a magyar állampolgárság is. Szerbia budapesti nagykövete, Rade Drobac lelkes támogatója a magyar kormány nemzetpolitikájának. A HVG érdeklődésére nem is kertel: szerb érdek is a vajdasági magyar kisebbség támogatása, ami az egész térség gazdasági fejlődését is elősegíti.”
Bálint-Pataki József / maszol.ro
Gazdasági revizionizmus vagy esély a magyar megmaradásra és megtartatásra? – HVG-s körkép a magyar kormány határon túli vállalkozásfejlesztési támogatásairól
Megszólalt a héten a HVG legfrissebb számában Szabó Yvett és a hetilap Gazdaság rovatában közreadott Hinternacionalizmus című cikkében azt járta körül, hogy miként alakult a magyar kormány sokmilliárdos vállalkozásösztönző támogatásainak sorsa a Kárpát-medencében. A program kedvezményezetteit és szakembereket megkérdezve annak igyekezett utánajárni, milyen esélyt jelent ez az előzménytelen és bőkezű budapesti segítség határon túli magyarság szülőföldön való boldogulása számára, és mi az oka annak, hogy míg egyes szomszéd országok megértéssel, sőt örömmel fogadják a támogatási programot, mások viszont berzenkednek ellene, fenntartásaiknak hangot adva pedig jogi érvekkel hozakodnak elő.
„Aki Magyarországon azzal érvel a határon túliak támogatása ellen, hogy a pénzből hány kórházat lehetne itthon felépíteni, az gyorsan menjen tüntetni amiatt, hogy a német, holland, osztrák, svéd adófizetők – EU támogatások formájában – Magyarországra küldik pénzük egy részét, egyebek között vállalkozások fejlesztésére.”
Ekképp indítja a HVG szerkesztője, Kocsis Györgyi a hetilap legfrissebb számának belső oldalán az aktuális lapszám ajánlóját. A szerkesztőségi „előszava” annak a joggal népszerű közvéleményformáló orgánumnak, mely minap, tőlünk elszármazott felelős szerkesztőjének, Nagy Iván Zsoltnak megújulási programját meghirdető című hitvallásával, a Legyen világosság! – Ha független sajtó nincs, demokrácia sincs-el tette le a garast az olvasóknak az objektív és színvonalas információkkal, valamint a hiteles és kendőzetlen véleményekkel való kiszolgálása mellett, nem véletlenül kapta a Hetedhét határon túl címet. A szóbahozott tartalomismertető elöljáró beszéd, amint arról fenti fotónk is tanúskodik, elsősorban a népszerű közéleti, gazdasági-politikai folyóirat idei 34. számában címlapsztoriként helyet kapó, Szabó Yvett által írt cikkre összpontosított, melynek bemutatásra ezúttal vállalkozunk.
A mögöttünk hagyott hét nap szerintünk feltétlenül megkülönböztetett odafigyelést érdemlő publikációjának ismertetése előtt viszont érdemes még a szerkesztői beköszöntőből néhány további gondolatot idézni. Annál is inkább kívánatos ezt megtenni, mert Kocsis Györgyi a folytatásban nemcsak arra hívta fel a figyelmét mindazoknak, akik kezükbe vették az eheti nyomtatott HVG-t, hogy mennyire hamis demagógia azzal érvelni, hogy a határon túli magyar közösségeknek nyújtott anyagi támogatások miatt nem jut pénz magyarhoni szükséges beruházásokra, hanem mást is hangsúlyosan szóbahozott. Azt is, ami azért annyira nem igazán jó befektetés a budapesti kormány számára és azt is, hogy meglátása szerint, milyen motivációk állhatnak az eddig soha nem tapasztalt nagyságrendű, a Kárpát-medencei magyar közösségek számára biztosított budapesti gazdaságélénkítő programok hátterében.
Jöjjön tehát a redaktori preambulum folytatása:
„(Beszúrás: ami biztosan pénzkidobás, az a minden fronton leszerepelt Szőcs Géza exállamtitkár, all-round lúzer hazai startup vállalkozások állítólagos menedzselésre indított startupjának a minap adott 400 millió – lásd cikkünket a Magyarország rovatban. Beszúrás vége.)
Minden országnak, térségnek elemi érdeke ugyanis, hogy szomszédságában prosperitás legyen, különben kezelhetetlenné válik a gazdasági bevándorlás, terjed a bűnözés és más török áfium. Amennyire korlátolt gondolkodásra utal azonban a gazdasági sovinizmus, annyira az a magyar kormány által érvényesíteni próbált etnicista gazdaságpolitika is. E heti címlapsztorink azt járja körül, miként ad(na) az Orbán-rezsim jelentős magyar kormányzati támogatásokat határon túli vállalkozásokra, úgy hogy azok csak az ott élő magyarok számára legyenek elérhetők, ezért – az uniós joggal ellentétben – magyar állampolgársághoz köti a juttatást”
A szerkesztői lapszám-beharangozó zárójelbe tett beszúrását illetően nem mennénk bővebben bele a részletekbe. Aki a Hamvay Péter által készített Szőcs Géza 400 milliót költhet nagy kísérletére című cikkre kíváncsi, melyből amúgy kiderül, hogy a kulturális államtitkárság és a milánói expóbiztosság után most a költő-politikus, azért kapott 400 millió adóforintot kapott új hobbijára, a „találmányok piacra jutásában érintett intézmények rendszerének, együttműködésének, szinergiájának vizsgálatára”, az ide kattintva megismerkedhet a miniszterelnöki főtanácsadó, – az egykori költő pályatárs, Körössi P. József nem túlságosan hízelgő olvasatában „A főnök” – merész terveivel. Meg azzal is, hogy Szőcs Géza leplezetlenül képes önmaga fontosságát hangsúlyozni páratlan szerénységről is tanúságot téve: úgy véli, óriási kár lenne állítólagos nemzetközi kapcsolatrendszerét nem a köz javára hasznosítani, mert mind mondja: „Nemzeti ügy, hogy ezt a páratlan networköt kamatoztassuk.”
Ami az eheti HVG lapszám szerkesztőjének, Kocsis Györgyinek „fülszövegében” szintén megfogalmazást nyert és fentebb olvasható volt, az vélhetően egyeseket reflexiókra vagy akár vitára is ösztönözhet. Számukra, de távolról sem csak nekik, úgy hisszük, mindenképen érdemes alaposabban megismerni Szabó Yvett Hinternacionalizmus című tényfeltáró riport-összeállítását, melynek néhány apró részletét a hetilap online változata isközreadta minap.
Felemás a gazdasági nemzetegyesítés 2017 augusztus végi mérlege a Kárpát-medencében – derül ki a HVG címlapsztorijának már a felvezetőjéből, az pedig, hogy ez így alakult, nem a kezdeményező Orbán-kormányon múlt. Magyarország szomszédjai közül például a nem EU-tag Szerbia és Ukrajna örül, vagy csak egyszerűen tudomásul veszi, ha az ott élő magyar nemzetiségű polgárai az anyaországuk jóvoltából pénzt, paripát, azaz páratlan esélyt kapnak a szülőföldjükön való boldogulásra vállalkozásfejlesztési támogatások révén. Viszont az EU-tag Románia és Szlovákia mindezt egészen másképp látja.
A cikk felvezetője, majd a beszédes példázata a május 19-én, Marosvásárhelyen beígért „főpróba”, azaz a Maros-mezőségi Gazdaságfejlesztési Program beindításnak megtorpanásáról egyértelműen jelzi: Bukarest álláspontja az erdélyi magyarok vállalkozásfejlesztési támogatása tekintetében egyelőre éppoly merev, mint volt annakidején az ún. Státustörvény kapcsán, 2001-ben. Kormányok azóta jöttek-mentek a Dâmboviţa partján, de a jelek szerint a „hagyományos” bizalmatlanság a régi, a zsigeri ellenálláson túllépni, mert, ha azt nem akarják, nem lehet.
„Mégsem tudott beindulni a romániai magyar vállalkozások milliárdos támogatása, hiába ígérte az Orbán-kormány. Románia ugyanis jogsértőnek tartja a magyar szándékot. A szerbek ugyanakkor örülnek a pénznek, a gazdasági revizionizmus gondolata fel sem merül bennük.
A marosvásárhelyi székhelyű Pro Economica Alapítvány honlapján július 5-én jelent meg az utolsó hír, amelyben a projektet koordináló szervezet közli: elhalasztják a június közepére beharangozott pályázatokat, és egyeztetnek a román hatóságokkal, hogy a magyarországi támogatás a befogadó ország jogrendjébe illeszkedjen. A határon túli magyarok vállalkozásainak megsegítésére, valamint termőföld- és ingatlanvásárlásra az Orbán-kormány az elmúlt másfél évben összességében 150 milliárd forintot is meghaladó támogatási programot hirdetett meg.
Összehasonlításul: ez több mint amennyit a magyar állam egy évben a háziorvosi hálózat finanszírozására költ. A program már két országban is elindult. A Vajdaságban és Kárpátalján javában működtetik és használják azokat a gépeket és ingatlanokat, amelyeket a pályázat első nyertesei a zömében vissza nem térítendő pénzből megvásároltak. Romániában és részben Szlovákiában viszont diplomáciai csörtéken akadt el a projekt, amely évszázados lelki sérüléseket szaggathat fel Közép-Európában, miközben a Fidesz hátországát és szavazótáborát minden bizonnyal erősíteni tudja.”
A cikkszerző által felkeresett vajdasági magyar kisvállalkozók számára a Prosperitati alapítványon keresztül folyósított budapesti anyagi támogatás úgy kellett, mint egy falat kenyér. A sokat, bő évtizeden keresztül minden Kárpát-medencei magyar honfitársaink által sokkal jobban megpróbált vajdasági magyar közösség számára a túlélést, tehát a megmaradás esélyét megteremtő, forintmilliókban, sőt még ennél is nagyobb nagyságrendben nyújtott segítségnyújtás jelentősége vitathatatlan, valóban nemzetpolitikai fordulópontot jelentő kezdeményezésként értékelhető. Még akkor is az, ha a külső szemlélő számára mutatkoznak „gyermekbetegségek”, például olyanok, hogy a kedvezményezettek óvatosak, talán egy Budapestről érkező újságírónak túlon túl is azok.
A szabadkai Ötvös Attilát érteni, megérteni lehet, elmarasztalni viszont kevésbé kellene, mert ő Vajdaságban élt tegnap és tegnapelőtt is. Ő már bizonyára találkozott házfalakon, nem is rég, konkrétan alig öt esztendeje olyan feliratokkal, melyek ma már hál’ Istennek hihetetlennek tűnnek. Olyanokkal, mint például a „Srbija Srbima”, „Smrt mađarima” (”Szerbiát a szerbeknek”, „Halál a magyarokra”) vagy „Mađare pod led” („Jég alá a magyarokkal”).
Ezek a lélekölő emlékképek aligha felejtődnek el néhány év alatt, feldolgozásukhoz még hosszú időre van szükség. Mifelénk, a nagy egyesülés centenáriumi készülődésének közepette nagyobb megértéssel viszonyulunk a szabadkai fitneszszalon létrehozójának félszegségéhez is, mint a mai Pest-Budáról Vajdaságba látogató vendég. Mi azt is tudjuk, hogy 2013 decembere óta Belgrád miként tette névlegessé Vajdaság önálló tartomány autonómiáját, de ezt most hagyjuk is. Helyette inkább olvassuk Zserai Zsoltot, mert amit mond, az nemcsak megindító, hanem felettébb üzenetértékű is:
„A szabadkai Ötvös Attila például 775 ezer dinárt, mintegy 2 millió forintot nyert el egy fitneszközpont létrehozására. A klub megnyílt ugyan, de még a Facebook-oldalán sem olvasható magyar szó. Ahogy egy másik nyertes, Berkesei Ildikó magyarázza a HVG-nek, otthon ő is magyarul beszél, de amint kilép az utcára, átvált szerbre. Az utcákon egyre kevesebb a magyar felirat, hiába bír autonómiával a Vajdaság. Ildikó és ikertestvére, Gabriella divattervező, egyedi táskákat készítenek, de szeretnének cipőgyártással is foglalkozni. Ezért a támogatásból három varrógépet vettek, amelyek közül az egyik már lábbelik készítésére is alkalmas lesz. Elsősorban az interneten értékesítenek, s ott magyarul is kommunikálnak.
Az újabb pályázati kör már nagyobb cégeket is elérte a Vajdaságban. Több közepes agrárvállalkozás is egymilliárd forint fölötti összeghez jutott. A csantavéri Gebi takarmánygyár termelési igazgatója, Zserai Zsolt azt mondja, az elmúlt 20-25 év határzárai, embargói és háborúskodásai után szinte hihetetlen volt számukra, hogy az anyaország több mint 1,3 milliárd forintjának köszönhetően lehetőségük nyílik egy napraforgó-feldolgozó és egy – tároló építésére.”
Másutt, Kárpátalján, Dél-Baranyában és a Mura-vidékén a tapasztalatok szintén pozitívak, vagy reményekre feljogosítók. A romániai mellett a szlovákiai ellenállást viszont le kell majd küzdeni, ami komoly feladatot ró a magyar diplomáciára. Borítékolható: Orbán-Fico barátság ide, Orbán-Fico kölcsönös megértés oda, a Széchenyi programirodában munkálkodók tennivalója, – mert Szlovákiában, akárcsak a státustörvény esetében ezúttal is csak különutas, kvázi „öszvérmegoldással” kell próbálkozni – aligha lesz sétagalopp. Ráadásul a magyar állampolgársági törvény hétesztendős szlovákiai utóélete nem igazán ad okot túl sok optimizmusra.
„Ukrajna bünteti ugyan a kettős állampolgárságot, a pénznek azonban nem állta útját. Már Kárpátalján is 2,2 milliárd forintot osztottak ki olyan vállalkozóknak, akinek még az első Orbán-kormány idején bevezetett magyarigazolványuk van, vagy dokumentumokkal tudják igazolni magyar iskolai végzettségüket és legalább középfokú magyarnyelv-tudásukat. Bár Horvátországban és Szlovéniában csak néhány ezres magyar közösség él, ott is készülnek a pályáztatásra. Szlovákiában azonban nagyobb a tét, hiszen a félmilliót közelíti a magyarok száma, miközben ott is szankcionálják a kettős állampolgárságot, méghozzá a szlovák megvonásával. Így nem csoda, hogy a felvidéki program beindítása is húzódik. Jóllehet annak büdzséjét 2017-re 5 milliárd forintra emelték, csak júliusban jelölték ki, hogy a határ menti kétoldalú projekteket is irányító Széchenyi programiroda lesz a pályázatok kezelője. pedig a többi országban az ottani kisebbség által felállított szervezetek irányítják a tendereket.”
Pedig sem a nemzetközi jog, sem az európai bevett gyakorlat nem indokolja a román és szlovák ódzkodást. Ezt a Szabó Yvett által megkérdezett szakemberek mind-mind megerősítik. A fenntartások mögött újra csak felsejlik a bizalmatlanság, az előítéletesség, az ellenkezőkben saját históriájuk egynémely XX. század eleji mozzanata ötlik fel. Amikor a köztudatban ma is él annak a forgatókönyvnek az emléke, hogy egykor a románok, bankjaik segítségével, tudatosan felvásárolták Erdély földjét, hogy onnan kiszorítsák a magyarokat és növeljék a románok arányát, ott hiába érvelsz XXI. századdal, közös, uniós nagy hazával.
„Önmagában nem mond ellent a nemzetközi jognak ez a támogatáspolitika, és nem is számít unikálisnak. Lattmann Tamás nemzetközi jogász azt mondja, inkább csak az az egyedi, hogy – Trianon következményeként – egy nemzetnek minden irányban ennyi tagja szakadt ki az anyaországból. Éppen ez a mérték az az, ami veszélyezteti a status quot és érzékenyebbé teszi az utódállamokat. Elvégre hasonló törekvéseket már a magyarok is érezhettek a bőrükön, amikor az 1990-as évek elején a román királyság utasítására a román bankok finanszírozták a románok földvásárlásait Erdélyben. Amikor pedig Gömbös Gyula 1933 nyarán Hitlerrel tárgyalt Németországban, az egyetlen feszültséget az okozta a szövetségesek között, hogy a német állam pénzt adott a Közép-Európában élő német ajkúaknak, hogy részesedéseket szerezzenek bankokban, bányákban – sorolja a történelmi párhuzamokat Gulyás László történész. Magyar Gábor ügyvéd ugyancsak azon az állásponton van, hogy ha a magyar állam betartja azokat a brüsszeli szabályokat, amelyek például egy-egy gazdasági társaság támogatását három éven belül legfeljebb 200 ezer euróban maximálják, és nem diszkriminál állampolgárság alapján, akkor semmi akadálya nem lehet a dotációnak. Ha viszont a pályázati kiírás kizárja a románokat, illetve piactorzító, akkor azok a vállalkozások végső soron beperelhetik a magyar államot a bíróság előtt, vagy jogorvoslatért fordulhatnak a romániai versenyhatósághoz. Összességében azonban a nemzetpolitikai stratégia végső soron felülírja azt a gazdasági racionalitást, hogy a határon túli magyarok természetes munkaerő-utánpótlást jelenthetnének az anyaországban, és itt termelhetnék meg a GDP rájuk eső részét.”
A bevezetőnkben már szóvá tettük, hogy a Hetedhét határon túlcímet viselő lapajánló egy-két megfogalmazása minden bizonnyal vitára fog ingerelni egyeseket. Ez hangsúlyosan valószínűsíthető a cikkszerző egyes, az elkövetkezendőkben olvasható következtetései okán is. A szemleírónak nem tiszte a minősítés, de a „gazdasági revizionizmus” fogalomhasználat kapcsán nem tudja titkolni megütközését. Vajon valóban erről lenne szó a magyar kormány vállalkozásösztönző támogatásai kapcsán? Szerintünk aligha.
Mielőtt átadjuk a szót ismét Szabó Yvettnek, hadd jegyezzük meg: ha a szabadkai Berkesi Ildikó és testvére, Gabriella budapesti segítséggel három varrógépet vehetett, s ezek közül egyikkel már cipőt is fognak tudni majd készíteni és értékesíteni, ha a csantavéri honfitársaink napraforgó-feldolgozót meg napraforgó-tárolót tudnak majd építeni hasonló forrásból, vajon indokolt-e ez az előítéletekre csak ráerősítő és óhatatlanul keserű szájízt adó meg gyanakvást keltő szóhasználat? A magunk részéről inkább hiszünk a cikkszerző által megkérdezett újvidéki magyar írónak, Végel Lászlónak, aki jónak ítéli az Orbán-kormány kezdeményezését, miközben maga is tisztában van azzal is, hogy „az ördög a részletekben rejlik.” Vajon nem csak annyi történik, hogy Szabadkán, Csantavéren és Oromhegyesen meg másutt is, egyre többen a jövőjüket talán már nem Budapesten, Győrben vagy Stuttgartban képzelik el. Mindössze ennyi, de ez talán bőven elegendő is.
Ahogyan annak okán se kiáltanánk „gazdasági revizionizmust” 2017 augusztusában, mert a tavalyi és az idei évben tízmilliárd forintból fejlesztik Kárpátalja magyar vállalkozásait és gazdaságait, összesen 17 ezer családot érintően. Azért pedig végképp nem, mert például nyolc nappal ezelőtt Beregszászban, a Rákóczi-főiskolán 954 nyertes pályázóval, kárpátaljai magyar mezőgazdasági vállalkozóval írtak alá támogatási szerződést az Egán Ede program jóvoltából, aminek köszönhetően, ismételjük csak meg, mert nem árt, 17 ezerre nőtt az exisztenciateremtő kárpátaljai családi vállalkozók száma, amivel az ottani magyar túlélés és a megmaradás esélye megnőtt.
„Márpedig a Kárpátaljára, a Vajdaságra vagy Felvidékre szóló gazdaságfejlesztési stratégiák inkább gazdasági revizionizmussal próbálják begyógyítani a Trianon ütötte sebeket. A kárpátaljai magyarság programjaiban sarkalatos pontként nevezik meg, hogy hosszabb távon is a magyarok birtokában maradjanak a kül- és belterületi földek, annál is inkább, mert a parlagon heverő birtokok egyre jobban vonzzák a spekulánsokat.
Más piaci környezetben, de hasonlóan fogalmaz a vajdasági program is: „A cél a szántóföldek fölvásárlása, azaz a közösség tulajdonban való megtartása.” a gazdaságilag jóval fejlettebb Horvátországban már alig van eladó terület, miközben óriási a kereslet a termőföldre, így az árak egyre emelkednek. a fiatal magyar házasok lakóingatlan vásárlására is kapnak pénzt a határ túloldalán. A legfeljebb 3,1 millió forint odaítélésének egyebek mellett az a feltétele, hogy a család legalább 10 éven át ott éljen a támogatásból megvásárolt lakásban.
Az első birtokbavételek már meg is történtek, amiről a helyi, ámde az anyaországból bőkezűen támogatott magyar nyelvű sajtó meg is kezdte a tudósítást. Az idilli képek pedig igencsak jól jönnek az Orbán-kormánynak, amely a határon túliak voksaival bármilyen ellenzéki vagy külföldi diplomáciai morgás mellett tovább tudja növelni szavazótáborát. Végel László vajdasági magyar író például úgy látja, hogy elvben jó kezdeményezés ez a támogatáspolitika, mivel a (hivatalos) célja a vajdasági magyarság szülőföldön való maradása. A megvalósítása azonban bizonytalan. Az elvándorlás nem állt le, inkább felgyorsult, amit hosszú idő után először a Vajdasági magyar szövetség elnöke is elismert. Augusztus 20-ai beszédében Pásztor István az elmúlt évek legfontosabb és egyben ijesztő tapasztalataként említette a minden péntek délután hazafelé és a vasárnapi ebéd után elfelé igyekvő autók és kisbuszok sokaságát a határátkelőkön. Miközben pedig az esetlege kételyekről a határon túli sajtó szót sem ejt, a magyar kormány szponzorált közleményei között a kárpátaljai hírportálokon piaci reklám hirdeti, hogy Magyarországon százával várják a határon túliakat az egészségügyi állásokba.”
Végül, de korántsem utolsósorban szóljunk arról, hogy a felrajzolt Kárpát-medencei körképet egy keretes írás egészíti ki, melyből két budapesti nagykövet, a román Marius Gabriel Lazurca és a szerb Rade Drobac egymástól gyökeresen eltérő véleménye ismerhető meg a magyar kormány határon túli vállalkozásösztönző támogatáspolitikai gyakorlatát illetően. A Diplomáciai csörtecímet viselő, a tisztánlátást szolgáló felettébb hasznos, „háttéranyagot” alább szintén az olvasó rendelkezésére bocsátjuk:
„Románia egyértelműen úgy látja, sérti a nemzetközi normákat, ha valamely állam gazdaságpolitikájának az a célja, hogy kisebbségben élő rokonait segítse meg egy másik állam területén. Marius Gabriel Lazurca szerint ehhez el kell nyerni a másik állam belelegyezését. A román álláspont szerint azonban úgy látszik ennek az a feltétele, hogy a tervezett pályázatokon ne csak magyarok indulhassanak. A nagykövet – miközben sűrűn hangoztatja, hogy Románia nagy híve a közös projekteknek – a HVG kérdésére úgy fogalmazott: „Ezeket az intézkedéseket nem lehet diszkriminatív módon, etnikai kritériumok alapján foganatosítani, mivel ez ellentétes a nemzetközi és az európai normákkal.
Nem érhette meglepetésként a magyar kormányt a bukaresti berzenkedés, hiszen Erdélyben eleve úgy indult a gazdaságfejlesztési programnak, hogy az egymilliárd forint kerettel először csak kitapogatja, milyen a fogadtatása a kisebbség anyaországi támogatásának, és csak később bővíti a lehetőségeket. Első körben csak Maros megyéből jelentkezhettek volna pályázók, ahol a magyarok aránya még mindig egyharmad fölött van, de ez meghiúsult.
Míg Romániában egyelőre kudarcot vallott az etnikai alapú megkülönböztetés, Szerbiában semmi akadálya nincs. Már több mint hatezer pályázó jutott hozzá együttesen csaknem 10 milliárd forinthoz, miközben feltétel (a szerb mellett) a magyar állampolgárság is. Szerbia budapesti nagykövete, Rade Drobac lelkes támogatója a magyar kormány nemzetpolitikájának. A HVG érdeklődésére nem is kertel: szerb érdek is a vajdasági magyar kisebbség támogatása, ami az egész térség gazdasági fejlődését is elősegíti.”
Bálint-Pataki József / maszol.ro
2017. augusztus 30.
A második bécsi döntés és a Felvidék
A második bécsi döntés 77. évfordulója
Hetvenhét esztendővel ezelőtt, 1940. augusztus 30-án született meg a második bécsi döntés, amelynek értelmében a Magyar Királysághoz visszatértek a partiumi és az észak-erdélyi területek, valamint a Székelyföld: 43.492 km²-nyi terület, 1.344.000 magyar, 1.069.000 román és 47.000 német nemzetiségű lakossal.
Az új határ Nagyszalontánál kezdődött, és Nagyvárad dél, Bánffyhunyad dél, Kolozsvár dél, Torda körül vezetett tovább, majd Marosvásárhely dél, Székelyudvarhely dél, Sepsiszentgyörgy nyugat és Zágon, Kovászna alatt érte el az ezeréves határvonalat a Kárpátoknál. Vérzivataros XX. századi történelmünk ezen egyik legszebb pillanatának, az 1940. szeptember 5-13. közötti csókos-virágesős erdélyi bevonulásnak a felvidéki honvéd alakulatok is részesei voltak.
„Az igazságot is meg lehet szokni” – vélekedett Tamási Áron, amikor 1940. szeptember 5-én reggel 7 órakor a Magyar Királyi Honvédség csapatai harangzúgás közepette lépték át a trianoni határt, és megindultak, hogy a második bécsi döntés által visszaadott Észak-Erdélyt és a Székelyföldet újból birtokba vegyék. Ezen országgyarapításból az 1938 novemberében újból magyarrá vált Felvidék katonaköteles korú fiai is kivették részüket.
A Gorondy-Novák Elemér altábornagy parancsnoksága alatti magyar 3. hadsereg állományában voltak felvidéki legénységű és állomáshelyű alakulatok, melyek a miskolci VII. (parancsnok: vitéz primor szotyori Nagy Gyula altábornagy) és a kassai VIII. (parancsnok: vitéz Szombathelyi Ferenc altábornagy) hadtestek alárendeltségeibe tartozó miskolci 19., egri 20., losonci 21., nyíregyházi 22., kassai 23. és ungvári 24. gyalogdandárok kötelékeit képezték.
A magyar 3. hadsereg részei a kárpátaljai Huszt és Nagybocskó térségében települtek, és 1940. szeptember 5-én – az ungvári 24. gyalogdandár kivételével – Técsőnél lépték át a magyar-román határt. A miskolci VII. hadtest Beszterce-Szászrégen-Székelyudvarhely menetvonalon indult meg a Székelyföldre, míg a kassai VIII. hadtestnek Marosvásárhely környékét kellett elérnie. Miután szeptember 11-én a magyar csapatok Kolozsvár térségébe értek, a gyorshadtest alakulatait – köztük a munkácsi 2. gépkocsizó dandárt – küldték előre, hogy szeptember 13-ig vegyék birtokukba a Székelyföldet, míg a gyalogsági menetlépcsők beérkezése egészen szeptember 21-ig tartott.
A gyalogdandárok elképesztő menetteljesítmények árán érték be a gyorscsapatokat, így példának okáért az egri 20. gyalogdandár – amelynek állományába tartozott a rimaszombati 20. huszárszázad – közel félezer kilométert gyalogolt Kárpátaljáról, amíg Csíkszereda érintésével szeptember 21-én megérkezett a Háromszék vármegyei Kézdivásárhelyre és Sepsiszentgyörgyre.
A magyar történelem olyan magasztos pillanata volt ez, amelyet minden magyar ember katartikus érzésekkel élt meg. A magyar Szent Koronához visszatértek és az anyaországbeliek számára valóságos örömünnep volt, hiszen a trianoni igazságtalanság egy része nyert jóvátételt, a többi elszakított országrész magyarsága pedig abba vetett hitét erősíthette meg, hogy a Magyar Haza nem feledkezett meg róluk.
Nem véletlenül, ugyanis vitéz nagybányai Horthy Miklós kormányzó nekik is üzent, amikor 1940. szeptember 15-én a visszatért Erdély fővárosában a következőket mondotta:
„Boldogan köszöntöm Kolozsvárról Erdély visszatért országrészeit. Huszonkét évi keserves megpróbáltatás után valóra vált, amiben bízni nem szűntem meg soha egy percre sem. És most, amikor végre valóban itt állhatok a szabad Erdély szabad földjén, olyan mélyen meghat ennek a pillanatnak a nagyszerűsége, hogy érzelmeim kifejezésére alig találok méltó szavakat.
A jelen öröme összefolyik lelkemben a múlt bánatával és feltámadt benne a kérdés: Hogyan is szakadhatott reánk, magyarokra ez a szenvedés? Tiszta lélekkel felelem rá a történelem ítélőszéke előtt: Nem a mi hibánkból! Minket sorsunk ideállított Kelet és Nyugat mezsgyéjére, hazánk századokon át a romboló világtörténet országútján örökös harcok színtere volt és mialatt Európa más boldog népei békés munkájukban gyarapodhattak és erősbödhettek, a magyar örökös harcokban vérzett, pusztult és fogyott. Közben beszivárogtak idegen nemzetiségek, hol mert ellenség elől kellett menekülniük, hol mert itt remélt boldogulást.
Őseink nemcsak befogadták őket, hanem minden szabadságot is megadtak nekik s ezeket a szabadságjogokat törvényileg is biztosították számukra. Elnyomatásról ebben a hazában nem panaszkodhatott joggal senki – mégis ez szolgáltatott hazug ürügyet arra, hogy megcsonkítsák, feldarabolják és megalázzák ezeréves hazánkat. Nem fegyver fosztott meg területeinktől, hanem az úgynevezett békeszerződés.
De fátyolt akarunk borítani ezekre a szomorú emlékekre. Ennek a felszabadult földnek a szenvedése véget ért. Talán valami jó is marad utána. Hiszen tudjuk, hogy a túlságos jólét, a semmittevés, a teljes gondtalanság puhít és zülleszt testileg-lelkileg. Az elnyomás, a szenvedés és a küzdelem viszont megedzi az embert, növeli ellenálló erejét és ébren tartja benne a hazaszeretetet. Hiszem, hogy felszabadult véreink, akik ezeken a boldog napokon ujjonga szórták virágaikat bevonuló katonáink elé, ilyen megerősödött, megacélosodott testtel és lélekkel térnek meg annak a hazának a keblére, amelynek hű fiai voltak a legsúlyosabb időkben is. Hogy a visszatérés a lángba borult Európa közepén vér nélkül történhetett meg – ezért most is s itt is hálás szívvel mondok újból köszönetet két hatalmas barátunknak: Németországnak és Olaszországnak.
Egy szomorú korszaka a magyar történelemnek lezárulóban van. Kövessék az ünneplést a munka hétköznapjai. Mindenki vegye ki részét a munkából, a nem magyar anyanyelvűek szintén, mert aki kifogásra nem ad okot, az boldogulhat nálunk is. Velük szemben a megbékélés szelleme és a jó bánásmód fog érvényesülni, mert ugyanezt a sorsot várjuk a határokon túlmaradt testvéreink részére is. Amit ígérünk, megtartjuk, mert a mi fajunk úri felfogása nem engedi, hogy valaha is letérjünk az igazság egyenes útjáról. Gondolatban ma itt van minden magyar.
Őszinte, mélyen átérzett szeretettel gondolunk azokra a testvéreinkre, akik most nem térhettek vissza az ősi honba. Kérem őket, tartsanak ki és folytassák békés munkájukat. Sorsuk felett őrködünk. Valljuk ugyan, hogy erős megpróbáltatásoknak vannak e napokban kitéve, de hisszük, hogy kálváriájuk haladéktalanul véget ér. Hisszük, mert e nélkül a magyar-román viszony jobbrafordulása lehetetlen volna, de hisszük ezt természetesen a Magyarországon élő románság érdekében is.
Ismerem az erdélyi fajtát, kemény, ellenálló, küzdőképes tulajdonságait. Ezért teljes bizalommal tekintek az itt felnőtt ifjúságra is. Az új sorsfordulón nagy nemzeti céljaink odaadó szolgálatára hívom fel őket a haza s egész Európa javára. Isten áldása kísérje nemzetünket egy boldog, dicső jövő felé. A hozzám intézett üdvözlésekért pedig hálás köszönetemet fejezem ki.”
Babucs Zoltán / Felvidék.ma
A második bécsi döntés 77. évfordulója
Hetvenhét esztendővel ezelőtt, 1940. augusztus 30-án született meg a második bécsi döntés, amelynek értelmében a Magyar Királysághoz visszatértek a partiumi és az észak-erdélyi területek, valamint a Székelyföld: 43.492 km²-nyi terület, 1.344.000 magyar, 1.069.000 román és 47.000 német nemzetiségű lakossal.
Az új határ Nagyszalontánál kezdődött, és Nagyvárad dél, Bánffyhunyad dél, Kolozsvár dél, Torda körül vezetett tovább, majd Marosvásárhely dél, Székelyudvarhely dél, Sepsiszentgyörgy nyugat és Zágon, Kovászna alatt érte el az ezeréves határvonalat a Kárpátoknál. Vérzivataros XX. századi történelmünk ezen egyik legszebb pillanatának, az 1940. szeptember 5-13. közötti csókos-virágesős erdélyi bevonulásnak a felvidéki honvéd alakulatok is részesei voltak.
„Az igazságot is meg lehet szokni” – vélekedett Tamási Áron, amikor 1940. szeptember 5-én reggel 7 órakor a Magyar Királyi Honvédség csapatai harangzúgás közepette lépték át a trianoni határt, és megindultak, hogy a második bécsi döntés által visszaadott Észak-Erdélyt és a Székelyföldet újból birtokba vegyék. Ezen országgyarapításból az 1938 novemberében újból magyarrá vált Felvidék katonaköteles korú fiai is kivették részüket.
A Gorondy-Novák Elemér altábornagy parancsnoksága alatti magyar 3. hadsereg állományában voltak felvidéki legénységű és állomáshelyű alakulatok, melyek a miskolci VII. (parancsnok: vitéz primor szotyori Nagy Gyula altábornagy) és a kassai VIII. (parancsnok: vitéz Szombathelyi Ferenc altábornagy) hadtestek alárendeltségeibe tartozó miskolci 19., egri 20., losonci 21., nyíregyházi 22., kassai 23. és ungvári 24. gyalogdandárok kötelékeit képezték.
A magyar 3. hadsereg részei a kárpátaljai Huszt és Nagybocskó térségében települtek, és 1940. szeptember 5-én – az ungvári 24. gyalogdandár kivételével – Técsőnél lépték át a magyar-román határt. A miskolci VII. hadtest Beszterce-Szászrégen-Székelyudvarhely menetvonalon indult meg a Székelyföldre, míg a kassai VIII. hadtestnek Marosvásárhely környékét kellett elérnie. Miután szeptember 11-én a magyar csapatok Kolozsvár térségébe értek, a gyorshadtest alakulatait – köztük a munkácsi 2. gépkocsizó dandárt – küldték előre, hogy szeptember 13-ig vegyék birtokukba a Székelyföldet, míg a gyalogsági menetlépcsők beérkezése egészen szeptember 21-ig tartott.
A gyalogdandárok elképesztő menetteljesítmények árán érték be a gyorscsapatokat, így példának okáért az egri 20. gyalogdandár – amelynek állományába tartozott a rimaszombati 20. huszárszázad – közel félezer kilométert gyalogolt Kárpátaljáról, amíg Csíkszereda érintésével szeptember 21-én megérkezett a Háromszék vármegyei Kézdivásárhelyre és Sepsiszentgyörgyre.
A magyar történelem olyan magasztos pillanata volt ez, amelyet minden magyar ember katartikus érzésekkel élt meg. A magyar Szent Koronához visszatértek és az anyaországbeliek számára valóságos örömünnep volt, hiszen a trianoni igazságtalanság egy része nyert jóvátételt, a többi elszakított országrész magyarsága pedig abba vetett hitét erősíthette meg, hogy a Magyar Haza nem feledkezett meg róluk.
Nem véletlenül, ugyanis vitéz nagybányai Horthy Miklós kormányzó nekik is üzent, amikor 1940. szeptember 15-én a visszatért Erdély fővárosában a következőket mondotta:
„Boldogan köszöntöm Kolozsvárról Erdély visszatért országrészeit. Huszonkét évi keserves megpróbáltatás után valóra vált, amiben bízni nem szűntem meg soha egy percre sem. És most, amikor végre valóban itt állhatok a szabad Erdély szabad földjén, olyan mélyen meghat ennek a pillanatnak a nagyszerűsége, hogy érzelmeim kifejezésére alig találok méltó szavakat.
A jelen öröme összefolyik lelkemben a múlt bánatával és feltámadt benne a kérdés: Hogyan is szakadhatott reánk, magyarokra ez a szenvedés? Tiszta lélekkel felelem rá a történelem ítélőszéke előtt: Nem a mi hibánkból! Minket sorsunk ideállított Kelet és Nyugat mezsgyéjére, hazánk századokon át a romboló világtörténet országútján örökös harcok színtere volt és mialatt Európa más boldog népei békés munkájukban gyarapodhattak és erősbödhettek, a magyar örökös harcokban vérzett, pusztult és fogyott. Közben beszivárogtak idegen nemzetiségek, hol mert ellenség elől kellett menekülniük, hol mert itt remélt boldogulást.
Őseink nemcsak befogadták őket, hanem minden szabadságot is megadtak nekik s ezeket a szabadságjogokat törvényileg is biztosították számukra. Elnyomatásról ebben a hazában nem panaszkodhatott joggal senki – mégis ez szolgáltatott hazug ürügyet arra, hogy megcsonkítsák, feldarabolják és megalázzák ezeréves hazánkat. Nem fegyver fosztott meg területeinktől, hanem az úgynevezett békeszerződés.
De fátyolt akarunk borítani ezekre a szomorú emlékekre. Ennek a felszabadult földnek a szenvedése véget ért. Talán valami jó is marad utána. Hiszen tudjuk, hogy a túlságos jólét, a semmittevés, a teljes gondtalanság puhít és zülleszt testileg-lelkileg. Az elnyomás, a szenvedés és a küzdelem viszont megedzi az embert, növeli ellenálló erejét és ébren tartja benne a hazaszeretetet. Hiszem, hogy felszabadult véreink, akik ezeken a boldog napokon ujjonga szórták virágaikat bevonuló katonáink elé, ilyen megerősödött, megacélosodott testtel és lélekkel térnek meg annak a hazának a keblére, amelynek hű fiai voltak a legsúlyosabb időkben is. Hogy a visszatérés a lángba borult Európa közepén vér nélkül történhetett meg – ezért most is s itt is hálás szívvel mondok újból köszönetet két hatalmas barátunknak: Németországnak és Olaszországnak.
Egy szomorú korszaka a magyar történelemnek lezárulóban van. Kövessék az ünneplést a munka hétköznapjai. Mindenki vegye ki részét a munkából, a nem magyar anyanyelvűek szintén, mert aki kifogásra nem ad okot, az boldogulhat nálunk is. Velük szemben a megbékélés szelleme és a jó bánásmód fog érvényesülni, mert ugyanezt a sorsot várjuk a határokon túlmaradt testvéreink részére is. Amit ígérünk, megtartjuk, mert a mi fajunk úri felfogása nem engedi, hogy valaha is letérjünk az igazság egyenes útjáról. Gondolatban ma itt van minden magyar.
Őszinte, mélyen átérzett szeretettel gondolunk azokra a testvéreinkre, akik most nem térhettek vissza az ősi honba. Kérem őket, tartsanak ki és folytassák békés munkájukat. Sorsuk felett őrködünk. Valljuk ugyan, hogy erős megpróbáltatásoknak vannak e napokban kitéve, de hisszük, hogy kálváriájuk haladéktalanul véget ér. Hisszük, mert e nélkül a magyar-román viszony jobbrafordulása lehetetlen volna, de hisszük ezt természetesen a Magyarországon élő románság érdekében is.
Ismerem az erdélyi fajtát, kemény, ellenálló, küzdőképes tulajdonságait. Ezért teljes bizalommal tekintek az itt felnőtt ifjúságra is. Az új sorsfordulón nagy nemzeti céljaink odaadó szolgálatára hívom fel őket a haza s egész Európa javára. Isten áldása kísérje nemzetünket egy boldog, dicső jövő felé. A hozzám intézett üdvözlésekért pedig hálás köszönetemet fejezem ki.”
Babucs Zoltán / Felvidék.ma
2017. augusztus 30.
Tiszavirág életű boldogság – Erdély visszacsatolása
A Trianon Múzeum elindította a 23 óra 59 perc című projektjét, amelyben azokat a túlélőket keresik fel, akik átélték a visszacsatolást. A Felvidék visszacsatolásáról szóló egyezményt 1938. november 2-án, míg az erdélyi területek visszacsatolásáról 1940. augusztus 30-án, délután 3 órakor írták alá, mindkettőt Bécsben.
A 23 óra 59 perc projektvezetőjét, Köő Artúr történészt kérdeztük.
- A nemzetközi politikai színteret figyelő felvidékiek már 1938 őszén sejtették, hogy változások állnak be, és valószínűleg sok magyar álma megvalósul, lesz határmódosítás. Ugyanakkor Horthy Miklós Hitler 1938 augusztusában tett ajánlatát Csehszlovákia feloszlatásáról elutasította. Voltak előjelei a revíziónak Erdélyben is?
- Amikor az erdélyi interjúalanyokat kérdezzük, elég sokan mondják, hogy hallottak a felvidéki eseményekről, ebből adódóan számítottak arra, hogy lehetséges az erdélyi területek visszacsatolása is. Az 1938-as felvidéki visszacsatolásnak olyan előjelei voltak, olyan politikai csatározások zajlottak Európában, amelyeknek köszönhetően a csehszlovákiai magyarok sejthették, hogy tárgyalássorozat indul a határmódosításról. Ma már viszonylag a helyén kezelik a korszak eseményeit és személyiségeit a történészek, de Horthy Miklóst a kommunista diktatúra idején fasiszta és nemzeti szocialista irányultságú politikusnak állították be. Horthy racionális politikus volt, ami nyilvánvaló a Felvidékkel kapcsolatos események megítélésében is. A kormányzó jó érzékkel látta, hogy a revizionista törekvések akkor is be fognak következni, ha nem kötelezi el magát Hitlernek. A felvidékiek és az erdélyiek is számítottak a visszacsatolásra, aki érdeklődött a politika iránt, annak világos volt, hogy lesznek határmódosítások.
- A felvidéki tapasztalatokra utalva Bánffy Miklós gróf levélben fordult az erdélyi magyarsághoz, melyben önmérsékletre szólította fel őket, éppen az 1938-as visszacsatolás történéseire hivatkozva. Milyen volt az erdélyi visszacsatolás, az interjúalanyok beszámoltak valamilyen nehézségekről?
- A román történelemmel foglalkozó portálok nagy része ír ezekről a konfliktusokról, úgy beállítva az eseményt, mintha az egy ördögtől való megszállás lett volna, tele konfliktussal. A nekünk nyilatkozók többsége szerint helyi konfliktusokra nem került sor, egy-két kivételtől eltekintve. Az interjúalanyok inkább arról beszéltek, hogy az új magyar világból kirendelt közigazgatási, vagy katonai személyek rendszeresen kérték őket, kerüljék a konfliktust. Hiszen nem lehet tudni, megmarad-e hosszútávon a határkiigazítás, ezért úgy kellene viselkedni, hogy előfordulhat, a magyar hadsereg elmegy innen. Az emberek ezt az érvet megértették, így nem került sor komolyabb konfliktusokra. Sokuknak volt tapasztalata, hiszen megélték 1918-at és 1920-at. Arról viszont már nem szól a román történetírás, hogy 1944-ben, amikor fordult a politikai helyzet, és visszatért a román világ, akkor a románok rendszeresen raboltak, vittek mindent, amit tudtak – erről is beszélnek a szemtanúk.
- Ahogy a Felvidéken voltak olyan területek, amelyek nem kerültek vissza az anyaországhoz, holott jelentős magyar közösség élt a településeken, így Erdélyt sem teljes egészében csatolták vissza. Ők hogy élték meg az eseményeket?
- Ritkán emlegetjük 1940. augusztus 30-át, mint a történelem jeles napját, pedig úgy kellene vele foglalkoznunk. Mindaz mellett, hogy Észak-Erdély visszakerült, ami öröm, emberek sokaságának tragédiáját is látni kell. Egyrészt sokan maradtak a déli részeken, másrészt rengetegen menekültek északra. Erről van egy naplónk is, amiben leírja a szerző, miképpen menekültek délről Észak-Erdélybe. Az embereknek gyorsan kellett csomagolni, hiszen vagy ott rekedhettek, vagy megfigyelhették őket, ennek súlyos következményei lehettek. Emberek sokasága vállalta, hogy ott hagy maga után csapot-papot, munkahelyet, házat, hogy ismét magyar állampolgár legyen. Az interjúk során nagyon sokszor találkozunk ilyen vallomásokkal.
- Mit tartalmaz a napló?
- Felolvasok néhány részletet belőle. A történet címe: Tiszavirág életű boldogság. „A katonai teherautó megállt nagyanyám háza előtt. Nagyanyám a kapufélfának támaszkodva már várt bennünket. Arcán szomorúság tükröződött. Anyámmal kiszálltunk a sofőr mellől és odaléptünk mellé búcsúzóul. Könnyes lett a szeme, amikor megsimogatta az arcom. (…) Érzem, hogy már soha több nem látjuk egymást az életben. Ne mondjon ilyet mama, szólalt meg anyám, nemsokára Dél-Erdély is magyar lesz. (…) Napok múlva már a nagyváradi, a szatmárnémeti bevonulást közvetítette a magyar rádió, kitörő öröm, lelkesedés, tapsvihar, önfeledt éljenzés fogadta a bevonuló magyar honvédeket. Ugyanakkor bánat és zokogás, szomorúság és kiábrándultság Dél-Erdélyben. Anyám napokig sírt, nem lehetett vele bírni, míg egyik este apám váratlanul bejelentette, Erzsikém megyünk Kolozsvárra. (…) Végre elérkezett a nap, verőfényes kora őszi délelőtt, a magyar hadsereg bevonulásának napja. Kolozsvár polgári családjainak tagjai, különösen a hölgyek, hetek óta készültek erre a napra. (…) Az én családom, apám, anyám és nővérem a Szent Mihály-templomtól száz méterre állt, azon az oldalon, amelyről fejünket balra fordítva kellett nyugat felé nézni. Egyszer csak tőlünk nyugatabbra, elég messze, hiszen alig lehetett látni, mozgolódás látszott, majd éljenzés hallatszott. Valakit vállára kapott a tömeg és dobálni kezdett. Feldobták, majd elkapták és újra. Szájról szájra járt a hír, az első magyar katona az, akit dobálnak. Nem. Csendőrruhás az, jött az újabb hír. Később kiderült, egy kolozsvári férfi, ki megőrizte huszonkét éven át a csendőr egyenruháját, beöltözött ezen a napon és a tömeg izgatott várakozásában, bevonuló honvédnek nézte. Jót nevetett rajta mindenki. (…) Egy bátor ember kiállt a tömeg elé, elkiáltotta magát és vezényelt. Piros-fehér-zöld, drága magyar föld, piros-sárga-kék, Románia ég. Még egyszer! És harsogott a kórus, a kolozsvári nép, miközben az alkalmi karmester vezényelt. Majd váltott. Horthy-Csáky-Teleki, minden oláh menjen ki! Kétszáz? Háromszáz? Nem tudom, hány torokból harsogott. Hirtelen, mint derült égből a villámcsapás, kerékpárt toló kaki színű ruhát viselő katonák jelentek meg, teljes fegyverzetben. Uramisten! – kiáltott fel mellettem egy férfi. Magyar honvédek és sírva borult felesége nyakába. Ezt is megértük 22 év után. Felnéztem, anyámnak is remegett az álla, sírással küszködött. Apám sűrűn köhintett, palástolva meghatódottságát.”
- A 23 óra 59 perc projektben olyan személyeket faggatnak, akik átélték a visszacsatolást. Könnyen megnyílnak a szemtanúk?
- Háromféle szemtanút lehet megkülönböztetni. Van, aki jelentkezik, és szívesen mesél, félelmek nélkül. Van olyan, aki jelentkezik, vagy valaki bejelenti őt, hogy tudna nekünk mesélni, de tele van félelmekkel és sokkal jobban megnyílnak, ha azokkal a személyekkel megyünk hozzá, akik őt ajánlották, illetve akiket ismernek. A harmadik kategória, aki jelentkezik, de amikor megpróbáljuk megkeresni, akkor elzáródik. Olyan is volt, hogy egy házaspárt ajánlott a gyermeke, de amikor odajutottunk, hogy elmennénk felvenni a beszélgetést, akkor azt mondták, hogy inkább hallgatnak, mert az a megmaradás záloga. A külhonban élők közül többen kijelentették, hogy konfliktusról nem beszélnek, a környéken nagyon jól elvoltak, csak el szeretnék mesélni, hogyan vonultak be a magyar honvédek. Olyan is megesett, hogy kaptunk visszaemlékezéseket, azzal a feltétellel, hogy a nevük ne jelenjen meg sehol.
- Szó szerint a 23-ik óra 59-ik percében vagyunk. Mire számítanak még? Sok mindenre rámutat az oralhistory, ugyanakkor ez a korszaka a múltunknak jól feldolgozott.
- A dokumentumfilm mindaz mellett, hogy az oralhistoryra épül, inkább egy szórakoztató műfaj. Az ilyen film elkészítése éppen arra lehet jó, hogy egy korszakot érdekessé tegyen a kívülálló számára. 1940. augusztus 30-áról és a revíziós eseményekkel kapcsolatban sok munka született, viszont az emberek közül még mindig sokan úgy viszonyulnak hozzá, mintha egy szégyellnivaló esemény lett volna. Ezeknek a berögződéseknek a megváltoztatására egy dokumentumfilm elkészítése, ami érdekes és nem negatív árnyalatként tünteti fel a történelmi eseményt, jó lehet. Ami viszont szintén értékes, az a rengeteg kép, dokumentum, amit innen-onnan összeszedünk.
Fontos, hogy egy hétköznapi ember számára is átjöjjenek az események, mindegy, hogy ezt egy fényképnek, naplónak, vagy filmnek köszönhetjük, az a fontos, hogy megfogja és megértse. A Trianon Múzeum talán ebben tud újat hozni.
Neszméri Tünde / Felvidék.ma
A Trianon Múzeum elindította a 23 óra 59 perc című projektjét, amelyben azokat a túlélőket keresik fel, akik átélték a visszacsatolást. A Felvidék visszacsatolásáról szóló egyezményt 1938. november 2-án, míg az erdélyi területek visszacsatolásáról 1940. augusztus 30-án, délután 3 órakor írták alá, mindkettőt Bécsben.
A 23 óra 59 perc projektvezetőjét, Köő Artúr történészt kérdeztük.
- A nemzetközi politikai színteret figyelő felvidékiek már 1938 őszén sejtették, hogy változások állnak be, és valószínűleg sok magyar álma megvalósul, lesz határmódosítás. Ugyanakkor Horthy Miklós Hitler 1938 augusztusában tett ajánlatát Csehszlovákia feloszlatásáról elutasította. Voltak előjelei a revíziónak Erdélyben is?
- Amikor az erdélyi interjúalanyokat kérdezzük, elég sokan mondják, hogy hallottak a felvidéki eseményekről, ebből adódóan számítottak arra, hogy lehetséges az erdélyi területek visszacsatolása is. Az 1938-as felvidéki visszacsatolásnak olyan előjelei voltak, olyan politikai csatározások zajlottak Európában, amelyeknek köszönhetően a csehszlovákiai magyarok sejthették, hogy tárgyalássorozat indul a határmódosításról. Ma már viszonylag a helyén kezelik a korszak eseményeit és személyiségeit a történészek, de Horthy Miklóst a kommunista diktatúra idején fasiszta és nemzeti szocialista irányultságú politikusnak állították be. Horthy racionális politikus volt, ami nyilvánvaló a Felvidékkel kapcsolatos események megítélésében is. A kormányzó jó érzékkel látta, hogy a revizionista törekvések akkor is be fognak következni, ha nem kötelezi el magát Hitlernek. A felvidékiek és az erdélyiek is számítottak a visszacsatolásra, aki érdeklődött a politika iránt, annak világos volt, hogy lesznek határmódosítások.
- A felvidéki tapasztalatokra utalva Bánffy Miklós gróf levélben fordult az erdélyi magyarsághoz, melyben önmérsékletre szólította fel őket, éppen az 1938-as visszacsatolás történéseire hivatkozva. Milyen volt az erdélyi visszacsatolás, az interjúalanyok beszámoltak valamilyen nehézségekről?
- A román történelemmel foglalkozó portálok nagy része ír ezekről a konfliktusokról, úgy beállítva az eseményt, mintha az egy ördögtől való megszállás lett volna, tele konfliktussal. A nekünk nyilatkozók többsége szerint helyi konfliktusokra nem került sor, egy-két kivételtől eltekintve. Az interjúalanyok inkább arról beszéltek, hogy az új magyar világból kirendelt közigazgatási, vagy katonai személyek rendszeresen kérték őket, kerüljék a konfliktust. Hiszen nem lehet tudni, megmarad-e hosszútávon a határkiigazítás, ezért úgy kellene viselkedni, hogy előfordulhat, a magyar hadsereg elmegy innen. Az emberek ezt az érvet megértették, így nem került sor komolyabb konfliktusokra. Sokuknak volt tapasztalata, hiszen megélték 1918-at és 1920-at. Arról viszont már nem szól a román történetírás, hogy 1944-ben, amikor fordult a politikai helyzet, és visszatért a román világ, akkor a románok rendszeresen raboltak, vittek mindent, amit tudtak – erről is beszélnek a szemtanúk.
- Ahogy a Felvidéken voltak olyan területek, amelyek nem kerültek vissza az anyaországhoz, holott jelentős magyar közösség élt a településeken, így Erdélyt sem teljes egészében csatolták vissza. Ők hogy élték meg az eseményeket?
- Ritkán emlegetjük 1940. augusztus 30-át, mint a történelem jeles napját, pedig úgy kellene vele foglalkoznunk. Mindaz mellett, hogy Észak-Erdély visszakerült, ami öröm, emberek sokaságának tragédiáját is látni kell. Egyrészt sokan maradtak a déli részeken, másrészt rengetegen menekültek északra. Erről van egy naplónk is, amiben leírja a szerző, miképpen menekültek délről Észak-Erdélybe. Az embereknek gyorsan kellett csomagolni, hiszen vagy ott rekedhettek, vagy megfigyelhették őket, ennek súlyos következményei lehettek. Emberek sokasága vállalta, hogy ott hagy maga után csapot-papot, munkahelyet, házat, hogy ismét magyar állampolgár legyen. Az interjúk során nagyon sokszor találkozunk ilyen vallomásokkal.
- Mit tartalmaz a napló?
- Felolvasok néhány részletet belőle. A történet címe: Tiszavirág életű boldogság. „A katonai teherautó megállt nagyanyám háza előtt. Nagyanyám a kapufélfának támaszkodva már várt bennünket. Arcán szomorúság tükröződött. Anyámmal kiszálltunk a sofőr mellől és odaléptünk mellé búcsúzóul. Könnyes lett a szeme, amikor megsimogatta az arcom. (…) Érzem, hogy már soha több nem látjuk egymást az életben. Ne mondjon ilyet mama, szólalt meg anyám, nemsokára Dél-Erdély is magyar lesz. (…) Napok múlva már a nagyváradi, a szatmárnémeti bevonulást közvetítette a magyar rádió, kitörő öröm, lelkesedés, tapsvihar, önfeledt éljenzés fogadta a bevonuló magyar honvédeket. Ugyanakkor bánat és zokogás, szomorúság és kiábrándultság Dél-Erdélyben. Anyám napokig sírt, nem lehetett vele bírni, míg egyik este apám váratlanul bejelentette, Erzsikém megyünk Kolozsvárra. (…) Végre elérkezett a nap, verőfényes kora őszi délelőtt, a magyar hadsereg bevonulásának napja. Kolozsvár polgári családjainak tagjai, különösen a hölgyek, hetek óta készültek erre a napra. (…) Az én családom, apám, anyám és nővérem a Szent Mihály-templomtól száz méterre állt, azon az oldalon, amelyről fejünket balra fordítva kellett nyugat felé nézni. Egyszer csak tőlünk nyugatabbra, elég messze, hiszen alig lehetett látni, mozgolódás látszott, majd éljenzés hallatszott. Valakit vállára kapott a tömeg és dobálni kezdett. Feldobták, majd elkapták és újra. Szájról szájra járt a hír, az első magyar katona az, akit dobálnak. Nem. Csendőrruhás az, jött az újabb hír. Később kiderült, egy kolozsvári férfi, ki megőrizte huszonkét éven át a csendőr egyenruháját, beöltözött ezen a napon és a tömeg izgatott várakozásában, bevonuló honvédnek nézte. Jót nevetett rajta mindenki. (…) Egy bátor ember kiállt a tömeg elé, elkiáltotta magát és vezényelt. Piros-fehér-zöld, drága magyar föld, piros-sárga-kék, Románia ég. Még egyszer! És harsogott a kórus, a kolozsvári nép, miközben az alkalmi karmester vezényelt. Majd váltott. Horthy-Csáky-Teleki, minden oláh menjen ki! Kétszáz? Háromszáz? Nem tudom, hány torokból harsogott. Hirtelen, mint derült égből a villámcsapás, kerékpárt toló kaki színű ruhát viselő katonák jelentek meg, teljes fegyverzetben. Uramisten! – kiáltott fel mellettem egy férfi. Magyar honvédek és sírva borult felesége nyakába. Ezt is megértük 22 év után. Felnéztem, anyámnak is remegett az álla, sírással küszködött. Apám sűrűn köhintett, palástolva meghatódottságát.”
- A 23 óra 59 perc projektben olyan személyeket faggatnak, akik átélték a visszacsatolást. Könnyen megnyílnak a szemtanúk?
- Háromféle szemtanút lehet megkülönböztetni. Van, aki jelentkezik, és szívesen mesél, félelmek nélkül. Van olyan, aki jelentkezik, vagy valaki bejelenti őt, hogy tudna nekünk mesélni, de tele van félelmekkel és sokkal jobban megnyílnak, ha azokkal a személyekkel megyünk hozzá, akik őt ajánlották, illetve akiket ismernek. A harmadik kategória, aki jelentkezik, de amikor megpróbáljuk megkeresni, akkor elzáródik. Olyan is volt, hogy egy házaspárt ajánlott a gyermeke, de amikor odajutottunk, hogy elmennénk felvenni a beszélgetést, akkor azt mondták, hogy inkább hallgatnak, mert az a megmaradás záloga. A külhonban élők közül többen kijelentették, hogy konfliktusról nem beszélnek, a környéken nagyon jól elvoltak, csak el szeretnék mesélni, hogyan vonultak be a magyar honvédek. Olyan is megesett, hogy kaptunk visszaemlékezéseket, azzal a feltétellel, hogy a nevük ne jelenjen meg sehol.
- Szó szerint a 23-ik óra 59-ik percében vagyunk. Mire számítanak még? Sok mindenre rámutat az oralhistory, ugyanakkor ez a korszaka a múltunknak jól feldolgozott.
- A dokumentumfilm mindaz mellett, hogy az oralhistoryra épül, inkább egy szórakoztató műfaj. Az ilyen film elkészítése éppen arra lehet jó, hogy egy korszakot érdekessé tegyen a kívülálló számára. 1940. augusztus 30-áról és a revíziós eseményekkel kapcsolatban sok munka született, viszont az emberek közül még mindig sokan úgy viszonyulnak hozzá, mintha egy szégyellnivaló esemény lett volna. Ezeknek a berögződéseknek a megváltoztatására egy dokumentumfilm elkészítése, ami érdekes és nem negatív árnyalatként tünteti fel a történelmi eseményt, jó lehet. Ami viszont szintén értékes, az a rengeteg kép, dokumentum, amit innen-onnan összeszedünk.
Fontos, hogy egy hétköznapi ember számára is átjöjjenek az események, mindegy, hogy ezt egy fényképnek, naplónak, vagy filmnek köszönhetjük, az a fontos, hogy megfogja és megértse. A Trianon Múzeum talán ebben tud újat hozni.
Neszméri Tünde / Felvidék.ma
2017. augusztus 31.
KÉTSZER KETTŐ NÉHA ÖT
Öt esztendővel ezelőtt két hónapig ideiglenes megbízottként vezényelte az oktatási tárcát és hatvanvalahány nap alatt több tucat törvénymódosító javaslatot tett le az asztalra, amelyek egyikéről sem mondható el, hogy előbbre vihetnék az oktatás szekerét, de azt sem tudni, hogy melyik jutott tovább az ötletelés szintjénél.
Liviu Pop első fellépésének másik igen fontos eleme az volt, hogy mindenáron meg akarta védeni a plágiumbotrányba keveredett Victor Ponta miniszterelnököt. Az egykori szakszervezeti vezető könnyen átlovagolt a másik oldalra, szenátorként már azt sem tudta, kit és mit képvisel, hiszen olyan döntésekre is rábólintott, amelyeket bizalmiként nem lett volna etikus megszavaznia.
Két hónappal ezelőtt Liviu Pop visszatért az oktatási minisztérium élére, és Mihai Tudose kormányában ismét kiélheti javaslattevő mániáját. Zseniális ötletei ellenben inkább zűrzavart keltenek, mint rendet, és az is bizonytalanná válik, ami eddig biztosan állt a lábán.
Eddig soha egyetlen oktatási miniszter sem állt elő azzal, hogy az országos felmérők írásbeli dolgozatait otthonukban javítsák ki a tanárok, tornatankönyvet sem gyártatott senki, a tankönyvkiadás visszaállamosítását sem szorgalmazták, és nem váltottak le tömegesen főtanfelügyelőket néhány héttel tanévkezdés előtt – ezt általában megtették a június-júliusi vizsgabotrányok után közvetlenül.
Nos, másodszor színre lépett miniszterünk túllicitálja elődjeit, fejére állítja azt az agyonkamerázott vizsgarendszert, amit alig néhány éve vezettek be, amire oly sokat költöttek, és amellyel a csalások megszüntetése reményében félelmet keltettek diákban, tanárban egyaránt. A jelenlegi feltételek mellett az érettségin és a nyolcadikos záróvizsgán szinte lehetetlen a puskázás, már csak a csalási kísérletért is kirúgják az ezzel próbálkozót, a dolgozatokat pedig rendőri kísérettel viszik más megye javítóközpontjába, de hogy melyikbe, ez minden alkalommal csak az utolsó pillanatban derül ki, és az sem nyilvános.
Most pedig azzal áll elő Liviu Pop, hogy a tanárok otthonaikban, foteleikben hátradőlve javíthatják ki a vizsgadolgozatokat, és az eredményt egy erre a célra létrehozott internetes felületen továbbíthatják.
Két hét múlva becsengetnek. Vajon még milyen agyament ötletekkel áll elő a tárcavezető, lesz-e egyetlen biztos pont, amibe kapaszkodhat tanár és diák? Hisz jelenleg úgy tűnik, ami hétfőn érvényes, péntekre megváltozhat, s tán még az is kitelik a matematika szakos tanártól, hogy elrendeli: a kétszer kettő néha öt.
Fekete Réka / Háromszék; Erdély.ma
Öt esztendővel ezelőtt két hónapig ideiglenes megbízottként vezényelte az oktatási tárcát és hatvanvalahány nap alatt több tucat törvénymódosító javaslatot tett le az asztalra, amelyek egyikéről sem mondható el, hogy előbbre vihetnék az oktatás szekerét, de azt sem tudni, hogy melyik jutott tovább az ötletelés szintjénél.
Liviu Pop első fellépésének másik igen fontos eleme az volt, hogy mindenáron meg akarta védeni a plágiumbotrányba keveredett Victor Ponta miniszterelnököt. Az egykori szakszervezeti vezető könnyen átlovagolt a másik oldalra, szenátorként már azt sem tudta, kit és mit képvisel, hiszen olyan döntésekre is rábólintott, amelyeket bizalmiként nem lett volna etikus megszavaznia.
Két hónappal ezelőtt Liviu Pop visszatért az oktatási minisztérium élére, és Mihai Tudose kormányában ismét kiélheti javaslattevő mániáját. Zseniális ötletei ellenben inkább zűrzavart keltenek, mint rendet, és az is bizonytalanná válik, ami eddig biztosan állt a lábán.
Eddig soha egyetlen oktatási miniszter sem állt elő azzal, hogy az országos felmérők írásbeli dolgozatait otthonukban javítsák ki a tanárok, tornatankönyvet sem gyártatott senki, a tankönyvkiadás visszaállamosítását sem szorgalmazták, és nem váltottak le tömegesen főtanfelügyelőket néhány héttel tanévkezdés előtt – ezt általában megtették a június-júliusi vizsgabotrányok után közvetlenül.
Nos, másodszor színre lépett miniszterünk túllicitálja elődjeit, fejére állítja azt az agyonkamerázott vizsgarendszert, amit alig néhány éve vezettek be, amire oly sokat költöttek, és amellyel a csalások megszüntetése reményében félelmet keltettek diákban, tanárban egyaránt. A jelenlegi feltételek mellett az érettségin és a nyolcadikos záróvizsgán szinte lehetetlen a puskázás, már csak a csalási kísérletért is kirúgják az ezzel próbálkozót, a dolgozatokat pedig rendőri kísérettel viszik más megye javítóközpontjába, de hogy melyikbe, ez minden alkalommal csak az utolsó pillanatban derül ki, és az sem nyilvános.
Most pedig azzal áll elő Liviu Pop, hogy a tanárok otthonaikban, foteleikben hátradőlve javíthatják ki a vizsgadolgozatokat, és az eredményt egy erre a célra létrehozott internetes felületen továbbíthatják.
Két hét múlva becsengetnek. Vajon még milyen agyament ötletekkel áll elő a tárcavezető, lesz-e egyetlen biztos pont, amibe kapaszkodhat tanár és diák? Hisz jelenleg úgy tűnik, ami hétfőn érvényes, péntekre megváltozhat, s tán még az is kitelik a matematika szakos tanártól, hogy elrendeli: a kétszer kettő néha öt.
Fekete Réka / Háromszék; Erdély.ma
2017. augusztus 31.
LOMB LOVASTÁBOR (KOLOZSVÁR)
Immár harmadik alkalommal került sor idén nyáron a Lomb lovastáborra 5 és 14 év közötti gyerekek részére. A tábornak a Szilaj Lovastanya adott otthont, ahol a kicsik egy héten keresztül barátkozhattak egymással, a lovakkal és egyéb háztáji állatokkal.
A gyermekek elsajátíthatták a lovaglás rejtelmeit és ami ennél is fontosabb, az állatok gondozását és tisztán tartását – ebben segítségükre volt Tunyogi Béla, a lovastanya tulajdonosa.
A lovas tevékenységek mellett az íjászat csínyját bínját is kitanulhatták.
A tábor folyamán Medgyesi Alexandrina – aki a szívén viseli a kolozsvári gyerekek játszva tanítását és szórakoztatását – foglalkozott a gyerkőcökkel; a sok-sok játék és szórakozás mellett volt kincskeresés, akadálypálya és különböző kézművestevékenységek is.
Ezzel nincs vége, szeptember 4-8 között még részese lehet ennek a mesevilágnak, a program 8:00-17:00 tart. Erdély.ma
Immár harmadik alkalommal került sor idén nyáron a Lomb lovastáborra 5 és 14 év közötti gyerekek részére. A tábornak a Szilaj Lovastanya adott otthont, ahol a kicsik egy héten keresztül barátkozhattak egymással, a lovakkal és egyéb háztáji állatokkal.
A gyermekek elsajátíthatták a lovaglás rejtelmeit és ami ennél is fontosabb, az állatok gondozását és tisztán tartását – ebben segítségükre volt Tunyogi Béla, a lovastanya tulajdonosa.
A lovas tevékenységek mellett az íjászat csínyját bínját is kitanulhatták.
A tábor folyamán Medgyesi Alexandrina – aki a szívén viseli a kolozsvári gyerekek játszva tanítását és szórakoztatását – foglalkozott a gyerkőcökkel; a sok-sok játék és szórakozás mellett volt kincskeresés, akadálypálya és különböző kézművestevékenységek is.
Ezzel nincs vége, szeptember 4-8 között még részese lehet ennek a mesevilágnak, a program 8:00-17:00 tart. Erdély.ma
2017. augusztus 31.
Hatalmas pofont kapott a miniszterelnöktől a katolikus gimnázium szülői közössége
Időt és fáradtságot nem sajnálva gyűjtötték össze a szülők a cikluskezdő osztályok elindulásához szükséges igénykéréseket, ám minden hiába: maga a miniszterelnök, Mihai Tudose utasította el a listákat.
A miniszterelnök arra hivatkozott, hogy az 1385-ös tanfelügyelőségi határozat felfüggesztéséről végleges bírósági döntés született, és ennek alapján a katolikus iskola felfüggesztett jogi személyiséggel bír.
Átverve érzik magukat a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Gimnázium diákjainak szülei, akik az elmúlt napokban azon dolgoztak, hogy összegyűjtsék a cikluskezdő osztályok elindulásához szükséges diákokat. Mindezt azért tették, mert ígéretet kaptak a tanügyminisztériumtól, hogy amennyiben szerda reggelig benyújtják az igénykéréseket az osztályok elindulásához szükséges létszámmal, elindulhat a nulladik, ötödik és a három kilencedik osztály.
Az oktatási miniszter a pápai nagykövet, Miguel Maury Buendía nuncius által üzent a szülőknek, akik 114 diákot írattak volna a cikluskezdő osztályokba. A listákat a szülők el is vitték Bukarestbe a nunciusnak, aki azonnal továbbította a tanügyminiszternek, illetve Mihai Tudose miniszterelnöknek.
A pápai nuncius visszautasító választ kapott a miniszterelnöktől, aki át sem vette a listákat, arra hivatkozva, hogy a tanügyminiszter előző nap – pontosan aznap, amikor a szülők elvitték a fővárosba az igénykéréseket – arról tájékoztatta őt, hogy az 1385/31.08.2015-ös tanfelügyelőségi határozat felfüggesztéséről véglegesen döntött a bíróság, és ennek alapján a tanfelügyelőség meg kell oldja a felfüggesztett jogi személyiségű iskola átszervezését – tájékoztatta a sajtót csütörtökön az ügyről a szülők egyik képviselője, Zsigmond Imola, aki többedmagával szintén részt vett ebben a bizonyos perben, amely egyébként néhány unireás szülő kezdeményezésére indult el.
„Mi, szülők értetlenül állunk, és átverve érezzük magunkat a jelen helyzetben. Mi, akik a perben részt vettünk, még nem kaptunk, és a tanfelügyelőség sem kapott értesítést a végleges döntésről, mégis erre hivatkozva a tanügyminiszter úgy nyilatkozott, hogy a megyei tanfelügyelőségnek fel kell oszlatnia az iskolánkat. Viszont nem a szóban forgó határozat hozta létre az iskolát, mivel nem a tanfelügyelőség jogköre létrehozni iskolát, hanem a városi tanácsé. Ilyen értelemben nemcsak a cikluskezdő osztályok, hanem a teljes iskola közössége a megszűnés határán van” – nyilatkozta a szülők képviselője.
A bírósági döntés a szóban forgó határozat – amellyel pontosan két évvel ezelőtt átcsoportosították a katolikus iskolába azt a néhány osztályt az Unirea Főgimnáziumból a szülők kérésére – felfüggesztéséről már augusztus 2-án megszületett a döntés, amely végleges, tehát nem támadható meg a felek részéről.
Az ítélet indoklását azonban még egyik félnek sem közölték ki, a szülőket sem értesítette senki arról, hogy mi lesz gyerekeik iskolájának sorsa, hol kezdik el az új tanévet, teljes bizonytalanságban hagyva őket, akárcsak az ott dolgozó tanárokat. A szülők egyébként az adott helyzetben azt szeretnék, ha a felekezeti iskola teljes egészében a Bolyai Farkas Gimnázium fiókintézményeként működne ebben a tanévben, és az illetékes intézmények garantálnák nekik, hogy jövőtől létrehozzák az iskolát, és külön jogi személyiségként működhetne tovább.
Az iskola ideiglenesen kinevezett igazgatójának, Székely Szilárdnak egyébként augusztus 31-én lejárt a kinevezése. A tanfelügyelőség nem hosszabbította meg azt, ezzel is jelezve, hogy ők úgy kezelik a katolikus iskolát, mint egy olyan tanintézetet, amely szeptember elsejétől jogilag megszűnik.
Hajnal Csilla / Székelyhon.ro
Időt és fáradtságot nem sajnálva gyűjtötték össze a szülők a cikluskezdő osztályok elindulásához szükséges igénykéréseket, ám minden hiába: maga a miniszterelnök, Mihai Tudose utasította el a listákat.
A miniszterelnök arra hivatkozott, hogy az 1385-ös tanfelügyelőségi határozat felfüggesztéséről végleges bírósági döntés született, és ennek alapján a katolikus iskola felfüggesztett jogi személyiséggel bír.
Átverve érzik magukat a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Gimnázium diákjainak szülei, akik az elmúlt napokban azon dolgoztak, hogy összegyűjtsék a cikluskezdő osztályok elindulásához szükséges diákokat. Mindezt azért tették, mert ígéretet kaptak a tanügyminisztériumtól, hogy amennyiben szerda reggelig benyújtják az igénykéréseket az osztályok elindulásához szükséges létszámmal, elindulhat a nulladik, ötödik és a három kilencedik osztály.
Az oktatási miniszter a pápai nagykövet, Miguel Maury Buendía nuncius által üzent a szülőknek, akik 114 diákot írattak volna a cikluskezdő osztályokba. A listákat a szülők el is vitték Bukarestbe a nunciusnak, aki azonnal továbbította a tanügyminiszternek, illetve Mihai Tudose miniszterelnöknek.
A pápai nuncius visszautasító választ kapott a miniszterelnöktől, aki át sem vette a listákat, arra hivatkozva, hogy a tanügyminiszter előző nap – pontosan aznap, amikor a szülők elvitték a fővárosba az igénykéréseket – arról tájékoztatta őt, hogy az 1385/31.08.2015-ös tanfelügyelőségi határozat felfüggesztéséről véglegesen döntött a bíróság, és ennek alapján a tanfelügyelőség meg kell oldja a felfüggesztett jogi személyiségű iskola átszervezését – tájékoztatta a sajtót csütörtökön az ügyről a szülők egyik képviselője, Zsigmond Imola, aki többedmagával szintén részt vett ebben a bizonyos perben, amely egyébként néhány unireás szülő kezdeményezésére indult el.
„Mi, szülők értetlenül állunk, és átverve érezzük magunkat a jelen helyzetben. Mi, akik a perben részt vettünk, még nem kaptunk, és a tanfelügyelőség sem kapott értesítést a végleges döntésről, mégis erre hivatkozva a tanügyminiszter úgy nyilatkozott, hogy a megyei tanfelügyelőségnek fel kell oszlatnia az iskolánkat. Viszont nem a szóban forgó határozat hozta létre az iskolát, mivel nem a tanfelügyelőség jogköre létrehozni iskolát, hanem a városi tanácsé. Ilyen értelemben nemcsak a cikluskezdő osztályok, hanem a teljes iskola közössége a megszűnés határán van” – nyilatkozta a szülők képviselője.
A bírósági döntés a szóban forgó határozat – amellyel pontosan két évvel ezelőtt átcsoportosították a katolikus iskolába azt a néhány osztályt az Unirea Főgimnáziumból a szülők kérésére – felfüggesztéséről már augusztus 2-án megszületett a döntés, amely végleges, tehát nem támadható meg a felek részéről.
Az ítélet indoklását azonban még egyik félnek sem közölték ki, a szülőket sem értesítette senki arról, hogy mi lesz gyerekeik iskolájának sorsa, hol kezdik el az új tanévet, teljes bizonytalanságban hagyva őket, akárcsak az ott dolgozó tanárokat. A szülők egyébként az adott helyzetben azt szeretnék, ha a felekezeti iskola teljes egészében a Bolyai Farkas Gimnázium fiókintézményeként működne ebben a tanévben, és az illetékes intézmények garantálnák nekik, hogy jövőtől létrehozzák az iskolát, és külön jogi személyiségként működhetne tovább.
Az iskola ideiglenesen kinevezett igazgatójának, Székely Szilárdnak egyébként augusztus 31-én lejárt a kinevezése. A tanfelügyelőség nem hosszabbította meg azt, ezzel is jelezve, hogy ők úgy kezelik a katolikus iskolát, mint egy olyan tanintézetet, amely szeptember elsejétől jogilag megszűnik.
Hajnal Csilla / Székelyhon.ro
2017. augusztus 31.
Maros megyében mutatja be drámáját az Udvari Kamaraszínház
Újabb erdélyi turnéra érkezik a Magyar Kanizsai Udvari Kamaraszínház, amelynek állomásai közt szerepel a Mikházi Csűrszínház és a marosvásárhelyi Spectrum Színház.
A 2002-ben alakult délvidéki társulat olyan darabbal áll elő, amely a múlt század húszas éveiben a Kárpát-medencében, a Trianont követő felfordulás időszakait, a csonka nemzetállam megerősítésének fájó emlékeit, illetve Szabadkán, a kisebbségi lét első két évtizedét mutatja be.
Erdélyi turnéjukon szombaton Mikházán, vasárnap Marosvásárhelyen a Halottak napjától virágvasárnapig című előadásukat játsszák az erdélyi közönségnek.
Egy nő, három férfi, huszonkét év. Dráma egy felvonásban. Világégéstől világégésig. Az elszakítástól a visszacsatolásig. Történik Szabadkán, a kisebbségi lét első két évtizedében. A megtörtént eseményekre és egy szabadkai magyar polgár naplójára támaszkodó darab a maga nemében egyedülálló. Trianonról, a Délvidék szerb bekebelezéséről, majd 1941-es felszabadításáról szól. Életszerű és -szagú mestermunka, amely megmutatja erényeinket és esendőségünket, nemzeti karakterünk napos és árnyékos oldalát egyaránt. A címválasztás nem véletlen: 1918 őszén, halottak napján vonultak be a szerb megszállók Kosztolányi városába, majd 1941 tavaszának virágvasárnapján tértek vissza a honvédek – egyszerre zokogó és nevető, táncoló, ujjongó szabadkai polgárok ezreitől köszöntve. 2016-ban a színházat
A világ magyarságáért elismeréssel tüntették ki. Az előadás mindkét helyszínen ingyenes.
Bakó Zoltán / Székelyhon.ro
Újabb erdélyi turnéra érkezik a Magyar Kanizsai Udvari Kamaraszínház, amelynek állomásai közt szerepel a Mikházi Csűrszínház és a marosvásárhelyi Spectrum Színház.
A 2002-ben alakult délvidéki társulat olyan darabbal áll elő, amely a múlt század húszas éveiben a Kárpát-medencében, a Trianont követő felfordulás időszakait, a csonka nemzetállam megerősítésének fájó emlékeit, illetve Szabadkán, a kisebbségi lét első két évtizedét mutatja be.
Erdélyi turnéjukon szombaton Mikházán, vasárnap Marosvásárhelyen a Halottak napjától virágvasárnapig című előadásukat játsszák az erdélyi közönségnek.
Egy nő, három férfi, huszonkét év. Dráma egy felvonásban. Világégéstől világégésig. Az elszakítástól a visszacsatolásig. Történik Szabadkán, a kisebbségi lét első két évtizedében. A megtörtént eseményekre és egy szabadkai magyar polgár naplójára támaszkodó darab a maga nemében egyedülálló. Trianonról, a Délvidék szerb bekebelezéséről, majd 1941-es felszabadításáról szól. Életszerű és -szagú mestermunka, amely megmutatja erényeinket és esendőségünket, nemzeti karakterünk napos és árnyékos oldalát egyaránt. A címválasztás nem véletlen: 1918 őszén, halottak napján vonultak be a szerb megszállók Kosztolányi városába, majd 1941 tavaszának virágvasárnapján tértek vissza a honvédek – egyszerre zokogó és nevető, táncoló, ujjongó szabadkai polgárok ezreitől köszöntve. 2016-ban a színházat
A világ magyarságáért elismeréssel tüntették ki. Az előadás mindkét helyszínen ingyenes.
Bakó Zoltán / Székelyhon.ro
2017. augusztus 31.
Elakadt a tervezés, távolodik a kivitelezés (Gyárfás Jenő Képtár)
Harmadik alkalommal fut neki Kovászna Megye Tanácsa, hogy tervezőt találjanak a sepsiszentgyörgyi Gyárfás Jenő Képtár korszerűsítési munkálatainak lezárásához. A testület vezetői szerint jelen helyzetben legkevesebb négy hónap múlva juthatnak oda, hogy az átalakított tervek elkészüljenek, ezt pedig a kivitelező kiválasztása követi, ami újabb közbeszerzési eljárást igényel. Ami biztos: az áprilisban remélt 2018 eleji nyitás elmarad, az új határidő pedig nehezen megtippelhető.
Henning László, a megyei tanács alelnöke érdeklődésünkre kifejtette: a napokban harmadik alkalommal hirdetik meg a tervezést a közbeszerzési elektronikus rendszerben. Az előző két alkalommal nem volt jelentkező. Az alelnök szerint megtörténhet, hogy sokan azért maradnak távol, mert a munkálat nem nagy összegű, s az is elriaszthat egyeseket, hogy már nyolcvan százalékban készen álló felújításról-korszerűsítésről van szó, melynek áttervezése össze¬tettebb feladat. Ráadásul az ingatlan a város központjában áll, „állandóan szem előtt van”, talán ezért is nem vágnak bele. A tervet újravették, a kiírást pedig úgy alakították, hogy lehetőleg kerüljön jelentkező. A kiválasztási eljárás nagyjából két hónapot vesz igénybe, a tervezés újabb kettőt, tehát ez a folyamat év végére zárulhat le, amit a kivitelező megtalálása követ. Tekintve, hogy ez újabb közbeszerzést igényel, csak találgatni lehet, mikor jutnak a munkálatok végére. A kivitelezés egyébként sem egyszerű, ugyanazon elvek mentén, mint a tervezés – magyarázta Henning László. Amint arról áprilisban beszámoltunk, a Székely Nemzeti Múzeumhoz tartozó képtár lassan hat éve zárva van, miután a művelődési minisztérium által levezényelt korszerűsítési program menet közben leállt, a kivitelező távozott, majd a megyei önkormányzat viszonylag nehezen visszaszerezte az időlegesen a szaktárcának átadott ingatlant. Henning László akkor arról tájékoztatott, hogy a költségvetés végső változatában 108 ezer lejt szánnak kizárólag a tervezésre, és elviekben a tervek legkésőbb júliusig elkészültek volna. Az alelnök a kivitelező kiválasztására kiírt közbeszerzési eljárás kapcsán akkor sem bocsátkozott különösebb becslésekbe, megfogalmazása szerint normális esetben év végéig vagy 2018 januárjáig le lehetett volna zárni a munkálatokat. Henning László hozzátette: a Székely Nemzeti Múzeum vezetőségével egyébként úgy egyeztek, márciusban már egy eseményre is sor kerülhet a képtár falai között. Amint jeleztük, a tervet azért kell átalakítani, mert a múzeum időközben úgy látta, pár változtatásra lenne szükség. Az alelnök szerint még mindig nem tudni, mekkora lehet a végső összeg, amit a munkálatok befejezésére a megyei önkormányzatnak elő kell teremtenie, ugyanis ez csak a terv elkészülte után válhat világossá, illetve a kivitelezési közbeszerzést követően újból változhat. Tamás Sándor megyeitanács-elnök tavaly novemberben jelentette be, hogy több mint egyéves huzavona után visszakapták a képtár kezelési jogát, így az önkormányzat végre nekiláthat, hogy saját forrásokból befejezze a felújítást. Az elnök akkor mintegy 800 ezer lejre becsülte a még szükséges összeget (a művelődési tárca mintegy 1,4 millió lejt ruházott be a műemlék épületek restaurálását célzó, még Kelemen Hunor által indított programon keresztül). A minisztérium által öt évvel ezelőtt kiválasztott kivitelező nagyjából nyolcvan százalékban végezte el a rá bízott feladatokat, aztán a kifizetések elmaradása miatt összecsomagolt és távozott. Tamás Sándor akkor elmondta: felkértek egy szakvállalatot, hogy tisztázza, honnan kell folytatni a munkát, addig a megyei önkormányzat nem ruházhat be saját ingatlanába, mert könnyen előfordulhat, hogy meggyűlik a baja a számvevőszékkel. A felmérés elkészült, annak ismeretében Tamás Sándor azt is megjegyezte: ennyi idő után úgy látják, talán jobb lett volna, ha az önkormányzat egyedül lát neki a korszerűsítésnek, nagyon valószínű, hogy sokkal rövidebb idő alatt lezárták volna az egészet. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Harmadik alkalommal fut neki Kovászna Megye Tanácsa, hogy tervezőt találjanak a sepsiszentgyörgyi Gyárfás Jenő Képtár korszerűsítési munkálatainak lezárásához. A testület vezetői szerint jelen helyzetben legkevesebb négy hónap múlva juthatnak oda, hogy az átalakított tervek elkészüljenek, ezt pedig a kivitelező kiválasztása követi, ami újabb közbeszerzési eljárást igényel. Ami biztos: az áprilisban remélt 2018 eleji nyitás elmarad, az új határidő pedig nehezen megtippelhető.
Henning László, a megyei tanács alelnöke érdeklődésünkre kifejtette: a napokban harmadik alkalommal hirdetik meg a tervezést a közbeszerzési elektronikus rendszerben. Az előző két alkalommal nem volt jelentkező. Az alelnök szerint megtörténhet, hogy sokan azért maradnak távol, mert a munkálat nem nagy összegű, s az is elriaszthat egyeseket, hogy már nyolcvan százalékban készen álló felújításról-korszerűsítésről van szó, melynek áttervezése össze¬tettebb feladat. Ráadásul az ingatlan a város központjában áll, „állandóan szem előtt van”, talán ezért is nem vágnak bele. A tervet újravették, a kiírást pedig úgy alakították, hogy lehetőleg kerüljön jelentkező. A kiválasztási eljárás nagyjából két hónapot vesz igénybe, a tervezés újabb kettőt, tehát ez a folyamat év végére zárulhat le, amit a kivitelező megtalálása követ. Tekintve, hogy ez újabb közbeszerzést igényel, csak találgatni lehet, mikor jutnak a munkálatok végére. A kivitelezés egyébként sem egyszerű, ugyanazon elvek mentén, mint a tervezés – magyarázta Henning László. Amint arról áprilisban beszámoltunk, a Székely Nemzeti Múzeumhoz tartozó képtár lassan hat éve zárva van, miután a művelődési minisztérium által levezényelt korszerűsítési program menet közben leállt, a kivitelező távozott, majd a megyei önkormányzat viszonylag nehezen visszaszerezte az időlegesen a szaktárcának átadott ingatlant. Henning László akkor arról tájékoztatott, hogy a költségvetés végső változatában 108 ezer lejt szánnak kizárólag a tervezésre, és elviekben a tervek legkésőbb júliusig elkészültek volna. Az alelnök a kivitelező kiválasztására kiírt közbeszerzési eljárás kapcsán akkor sem bocsátkozott különösebb becslésekbe, megfogalmazása szerint normális esetben év végéig vagy 2018 januárjáig le lehetett volna zárni a munkálatokat. Henning László hozzátette: a Székely Nemzeti Múzeum vezetőségével egyébként úgy egyeztek, márciusban már egy eseményre is sor kerülhet a képtár falai között. Amint jeleztük, a tervet azért kell átalakítani, mert a múzeum időközben úgy látta, pár változtatásra lenne szükség. Az alelnök szerint még mindig nem tudni, mekkora lehet a végső összeg, amit a munkálatok befejezésére a megyei önkormányzatnak elő kell teremtenie, ugyanis ez csak a terv elkészülte után válhat világossá, illetve a kivitelezési közbeszerzést követően újból változhat. Tamás Sándor megyeitanács-elnök tavaly novemberben jelentette be, hogy több mint egyéves huzavona után visszakapták a képtár kezelési jogát, így az önkormányzat végre nekiláthat, hogy saját forrásokból befejezze a felújítást. Az elnök akkor mintegy 800 ezer lejre becsülte a még szükséges összeget (a művelődési tárca mintegy 1,4 millió lejt ruházott be a műemlék épületek restaurálását célzó, még Kelemen Hunor által indított programon keresztül). A minisztérium által öt évvel ezelőtt kiválasztott kivitelező nagyjából nyolcvan százalékban végezte el a rá bízott feladatokat, aztán a kifizetések elmaradása miatt összecsomagolt és távozott. Tamás Sándor akkor elmondta: felkértek egy szakvállalatot, hogy tisztázza, honnan kell folytatni a munkát, addig a megyei önkormányzat nem ruházhat be saját ingatlanába, mert könnyen előfordulhat, hogy meggyűlik a baja a számvevőszékkel. A felmérés elkészült, annak ismeretében Tamás Sándor azt is megjegyezte: ennyi idő után úgy látják, talán jobb lett volna, ha az önkormányzat egyedül lát neki a korszerűsítésnek, nagyon valószínű, hogy sokkal rövidebb idő alatt lezárták volna az egészet. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. augusztus 31.
Diákkorban elkezdeni a párbeszédet (Demokráciatábor)
Már diákkorban érdemes elkezdeni a román–magyar párbeszédet, lebontani a magyarokkal szembeni előítéleteket – hívta fel a figyelmet Grüman Róbert, Kovászna Megye Tanácsának alelnöke a hatodik alkalommal megszervezett demokráciatábor megnyitóján kedden Sepsibesenyőn.
Az ifjúsági táborban jövő hétfőig a Pro Democratia Egyesület tartja éves táborát, amelyen közel száz, diáktanácsokban tevékenykedő középiskolás vesz részt. A Kovászna megyébe látogató turisták közel kilencven százaléka román nemzetiségű, annak ellenére, hogy sokakban még mindig él az a tévhit, hogy a Székelyföldön nem szolgálják ki kenyérrel azt, aki románul kéri – mondotta az alelnök. Hozzátette, a bukaresti média előszeretettel építi tovább ezeket az előítéleteket. Éppen ezért az elmúlt két évben meghívásukra több mint kétszáz bukaresti újságíró, blogger érkezett a megyébe, hogy megismerjék, milyen turisztikai lehetőségeket nyújt ez a vidék. Grüman Róbert kitért a romániai magyarság helyzetére is. Emlékeztetett, a román politikai vezetők szerint Románia kisebbségpolitikája példaértékű, azonban nem kérdezik meg a magyar közösséget, hogy valóban így van-e. A nagy egyesülés centenáriumának közeledtével még inkább szükség van a párbeszédre, hogy megtalálják azokat a közös pontokat, amelyek összehozhatják a román, a magyar és a más nemzeti kisebbségi közösségeket. Javasolta, A Pro Democratia Egyesülettel közösen szervezzenek olyan rendezvényeket, amelyeken megvitathatják a kisebbségi kérdést. A tábormegnyitón Cătălin Lazăr, a Kovászna Megyei Sport- és Ifjúsági Igazgatóság tanácsosa köszöntötte a résztvevőket, felszólalt Nicolae Radocea alprefektus, Kristó Kinga, a Kovászna Megyei Ifjúsági Alapítvány elnöke, Ioana Covei, az ENSZ romániai ifjúsági küldötte, Ioana Băltăreţu az Országos Diáktanács részéről, Mihai Dragoş, az Országos Ifjúsági Tanács elnöke, Iuliana Iliescu, a Pro Democraţia Egyesület projektmenedzsere. (sz.) Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Már diákkorban érdemes elkezdeni a román–magyar párbeszédet, lebontani a magyarokkal szembeni előítéleteket – hívta fel a figyelmet Grüman Róbert, Kovászna Megye Tanácsának alelnöke a hatodik alkalommal megszervezett demokráciatábor megnyitóján kedden Sepsibesenyőn.
Az ifjúsági táborban jövő hétfőig a Pro Democratia Egyesület tartja éves táborát, amelyen közel száz, diáktanácsokban tevékenykedő középiskolás vesz részt. A Kovászna megyébe látogató turisták közel kilencven százaléka román nemzetiségű, annak ellenére, hogy sokakban még mindig él az a tévhit, hogy a Székelyföldön nem szolgálják ki kenyérrel azt, aki románul kéri – mondotta az alelnök. Hozzátette, a bukaresti média előszeretettel építi tovább ezeket az előítéleteket. Éppen ezért az elmúlt két évben meghívásukra több mint kétszáz bukaresti újságíró, blogger érkezett a megyébe, hogy megismerjék, milyen turisztikai lehetőségeket nyújt ez a vidék. Grüman Róbert kitért a romániai magyarság helyzetére is. Emlékeztetett, a román politikai vezetők szerint Románia kisebbségpolitikája példaértékű, azonban nem kérdezik meg a magyar közösséget, hogy valóban így van-e. A nagy egyesülés centenáriumának közeledtével még inkább szükség van a párbeszédre, hogy megtalálják azokat a közös pontokat, amelyek összehozhatják a román, a magyar és a más nemzeti kisebbségi közösségeket. Javasolta, A Pro Democratia Egyesülettel közösen szervezzenek olyan rendezvényeket, amelyeken megvitathatják a kisebbségi kérdést. A tábormegnyitón Cătălin Lazăr, a Kovászna Megyei Sport- és Ifjúsági Igazgatóság tanácsosa köszöntötte a résztvevőket, felszólalt Nicolae Radocea alprefektus, Kristó Kinga, a Kovászna Megyei Ifjúsági Alapítvány elnöke, Ioana Covei, az ENSZ romániai ifjúsági küldötte, Ioana Băltăreţu az Országos Diáktanács részéről, Mihai Dragoş, az Országos Ifjúsági Tanács elnöke, Iuliana Iliescu, a Pro Democraţia Egyesület projektmenedzsere. (sz.) Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. augusztus 31.
Eltűntek a délszláv háborúban
Az 1990-es évek délszláv háborúinak idején mintegy 40 ezer ember tűnt el az egykori Jugoszlávia területén, egynegyedük, 10 416 ember azóta sem került elő – közölte tegnap, az eltűntek világnapján Veljko Odalović, az eltűntekért felelős szerbiai bizottság elnöke.
Odalović szerint az eltűntek felkutatása a térség békéjét és az itt élő népek megbékélését szolgálja, ám nagyon nehéz új információkat szerezni azokról, akik több mint két évtizede tűntek el. Nincsenek újonnan felfedezett sírhelyek vagy tömegsírok, így még csak keresni sem lehet. Olyan eset is előfordult, hogy az adott ország nem engedélyezte a feltárást. Szerbia, Horvátország, Bosznia-Hercegovina és Montenegró államfője 2014-ben kötött megállapodást arról, hogy országuk mindent megtesz annak érdekében, hogy felkutassa azokat, akik az 1991–95-ös délszláv háború idején a volt Jugoszlávia területén tűntek el, ám azóta is számos sírhely feltáratlan maradt. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Az 1990-es évek délszláv háborúinak idején mintegy 40 ezer ember tűnt el az egykori Jugoszlávia területén, egynegyedük, 10 416 ember azóta sem került elő – közölte tegnap, az eltűntek világnapján Veljko Odalović, az eltűntekért felelős szerbiai bizottság elnöke.
Odalović szerint az eltűntek felkutatása a térség békéjét és az itt élő népek megbékélését szolgálja, ám nagyon nehéz új információkat szerezni azokról, akik több mint két évtizede tűntek el. Nincsenek újonnan felfedezett sírhelyek vagy tömegsírok, így még csak keresni sem lehet. Olyan eset is előfordult, hogy az adott ország nem engedélyezte a feltárást. Szerbia, Horvátország, Bosznia-Hercegovina és Montenegró államfője 2014-ben kötött megállapodást arról, hogy országuk mindent megtesz annak érdekében, hogy felkutassa azokat, akik az 1991–95-ös délszláv háború idején a volt Jugoszlávia területén tűntek el, ám azóta is számos sírhely feltáratlan maradt. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. augusztus 31.
A kommunizmus utolsó lehelete
Van Budapesten egy jó hely. Persze, több is, de amiről most szólnék, az igazán csúcs (kicsit szlengesen, a hely szellemében). Valahányszor tehetem, mármint időm engedi, mindig elzarándokolok oda. Mert idő kell hozzá, és bizony: zarándoklat. Mint a címből a tájékozottabbak rájöhettek, a Szoborpark Múzeumról, vagy ahogy mostanság nevezik, a Memento Parkról van szó.
Történetét feleleveníteni fölösleges, akit érdekel, minden információt megtalál a világhálón. A lényeg, hogy 1993 óta létezik ez a sajátságos hely, ahol a Budapest utcáiról, köztereiről eltávolított szobrok, emléktáblák és egyéb műalkotások élik tovább életüket. Egyik-másik kissé megviselten, hiszen a kor és a látogatók keze nem kíméli az egykoron örök dicsőségre teremtett műveket. Ott van például Lenin elvtárs emléktáblája, mely pár évtizede még a róla elnevezett teret ékesítette. A bronzon szépen áll a patina, csupán a féldombormű egy része fényes: most már szabad, sőt, kötelező facsarni egyet az orron. Mint egykoron a mi múzeumunkban Ceauşescu elvtárs szobrán. Annyi különbséggel, hogy a Kárpátok Géniuszának alattvalói fölött őrködő hű mása gipszből volt, következésképp a takarító személyzetnek naponta le kellett tisztítania a megszentségtelenített felületet, minek folytán egy idő után a Scorniceşti-i Tölgy ugyanvalóst piszévé vált. A budapesti szoborpark büszkesége a bejárat mellett pózoló Trabant – hát ez is kopik, bár nem olyképp, mint Ceauşescu gipszorra. A papírjaguárt darabokban hordják el a szuvenírgyűjtők, az utolsó előttiről egy látogató a műszerfalat vitte el emlékbe. Most a harmadik egérkamion pompázik ott teljes díszében, bár kissé ingatagon, de ez inkább konstrukciós hiba. A Memento Parkot működtető alapítvány úgy döntött, a megnyitáskori állapotot őrzik meg, azaz nem bővítik a múzeumot. De ha különlegességre akadnak, időszakos kiállításáról nem tudnak lemondani. Most épp egy gyönyörű, barnába hajló vörös gránitból készült Lenin-szobor a sztár. Határozott arcél, jövőbe látó tekintet. Súlyos öklét az asztalon nyugtatja, felsőteste kissé előre dől. Lejjebb? A szobornak nincs lába. Valami magaslatra szánhatta alkotója, de így, a földre téve, nevetséges karikatúra. Nem úgy a másik csodálatos szobor! Göndör hajú, pufók arcú, félénk mosolyú kisfiú fehér márványba mintázva – a gyönyörűség akár gyerek angyalnak is elmehetne. Pedig szintén Lenint ábrázolja. Egy szigorúan titkos Balaton-parti ifjúsági tábor legfőbb leltári tárgya volt, egy olyan táboré, ahová csak a szovjet tisztek gyerekei mehettek üdülni. A vissza nem sírt múltat idéző sétát az ajándékboltban való csemegézés zárja. Van itt minden, ami a kort idézi – vagyis hogy csak majdnem minden. A legtöbb árucikk retró emléktárgy már csupán, az igazi kincsek elfogytak az évek során. Eredeti érdemrendből van még pár száz darab, a Kiváló dolgozó feliratról aranyszínű láncon lógó, szintén aranykeretes ötágú vörös csillagot a hozzá tartozó, piros műanyag dobozzal még idejekorán kimentették a szemétből, de a még néhány évvel ezelőtt tornyokban álló, a kommunizmus utolsó lehelete címkéjű konzervből már egy sem maradt. És utángyártásra sincs lehetőség, a kis konzervgyárakat megfojtották a multik, a nagyok meg csak akkor állítják át a gépsort, ha legalább hárommilliót rendelnek tőlük. Annyit soha nem lehet eladni, mondja a jegyárus-kasszás-büfés mindenes, a csalódott arcokat látva azonban mindig hozzáteszi: kedves vendégünk, töltse el boldogsággal az a tudat, hogy az itt látható szobrok java része több ideje van már a parkban, mint eredeti helyén. És ilyenkor a látogatók megnyugszanak, és mint valódi zarándoklatról, lélekben megerősödve távoznak. Hogy a kommunizmus lezárt múlt végre.
Váry O. Péter / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Van Budapesten egy jó hely. Persze, több is, de amiről most szólnék, az igazán csúcs (kicsit szlengesen, a hely szellemében). Valahányszor tehetem, mármint időm engedi, mindig elzarándokolok oda. Mert idő kell hozzá, és bizony: zarándoklat. Mint a címből a tájékozottabbak rájöhettek, a Szoborpark Múzeumról, vagy ahogy mostanság nevezik, a Memento Parkról van szó.
Történetét feleleveníteni fölösleges, akit érdekel, minden információt megtalál a világhálón. A lényeg, hogy 1993 óta létezik ez a sajátságos hely, ahol a Budapest utcáiról, köztereiről eltávolított szobrok, emléktáblák és egyéb műalkotások élik tovább életüket. Egyik-másik kissé megviselten, hiszen a kor és a látogatók keze nem kíméli az egykoron örök dicsőségre teremtett műveket. Ott van például Lenin elvtárs emléktáblája, mely pár évtizede még a róla elnevezett teret ékesítette. A bronzon szépen áll a patina, csupán a féldombormű egy része fényes: most már szabad, sőt, kötelező facsarni egyet az orron. Mint egykoron a mi múzeumunkban Ceauşescu elvtárs szobrán. Annyi különbséggel, hogy a Kárpátok Géniuszának alattvalói fölött őrködő hű mása gipszből volt, következésképp a takarító személyzetnek naponta le kellett tisztítania a megszentségtelenített felületet, minek folytán egy idő után a Scorniceşti-i Tölgy ugyanvalóst piszévé vált. A budapesti szoborpark büszkesége a bejárat mellett pózoló Trabant – hát ez is kopik, bár nem olyképp, mint Ceauşescu gipszorra. A papírjaguárt darabokban hordják el a szuvenírgyűjtők, az utolsó előttiről egy látogató a műszerfalat vitte el emlékbe. Most a harmadik egérkamion pompázik ott teljes díszében, bár kissé ingatagon, de ez inkább konstrukciós hiba. A Memento Parkot működtető alapítvány úgy döntött, a megnyitáskori állapotot őrzik meg, azaz nem bővítik a múzeumot. De ha különlegességre akadnak, időszakos kiállításáról nem tudnak lemondani. Most épp egy gyönyörű, barnába hajló vörös gránitból készült Lenin-szobor a sztár. Határozott arcél, jövőbe látó tekintet. Súlyos öklét az asztalon nyugtatja, felsőteste kissé előre dől. Lejjebb? A szobornak nincs lába. Valami magaslatra szánhatta alkotója, de így, a földre téve, nevetséges karikatúra. Nem úgy a másik csodálatos szobor! Göndör hajú, pufók arcú, félénk mosolyú kisfiú fehér márványba mintázva – a gyönyörűség akár gyerek angyalnak is elmehetne. Pedig szintén Lenint ábrázolja. Egy szigorúan titkos Balaton-parti ifjúsági tábor legfőbb leltári tárgya volt, egy olyan táboré, ahová csak a szovjet tisztek gyerekei mehettek üdülni. A vissza nem sírt múltat idéző sétát az ajándékboltban való csemegézés zárja. Van itt minden, ami a kort idézi – vagyis hogy csak majdnem minden. A legtöbb árucikk retró emléktárgy már csupán, az igazi kincsek elfogytak az évek során. Eredeti érdemrendből van még pár száz darab, a Kiváló dolgozó feliratról aranyszínű láncon lógó, szintén aranykeretes ötágú vörös csillagot a hozzá tartozó, piros műanyag dobozzal még idejekorán kimentették a szemétből, de a még néhány évvel ezelőtt tornyokban álló, a kommunizmus utolsó lehelete címkéjű konzervből már egy sem maradt. És utángyártásra sincs lehetőség, a kis konzervgyárakat megfojtották a multik, a nagyok meg csak akkor állítják át a gépsort, ha legalább hárommilliót rendelnek tőlük. Annyit soha nem lehet eladni, mondja a jegyárus-kasszás-büfés mindenes, a csalódott arcokat látva azonban mindig hozzáteszi: kedves vendégünk, töltse el boldogsággal az a tudat, hogy az itt látható szobrok java része több ideje van már a parkban, mint eredeti helyén. És ilyenkor a látogatók megnyugszanak, és mint valódi zarándoklatról, lélekben megerősödve távoznak. Hogy a kommunizmus lezárt múlt végre.
Váry O. Péter / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)