Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2017. augusztus 21.
Temesi Ferenc: Ha újraírnánk a regényeinket, soha nem írnánk újat
„Azt írod le, amit már tudsz. Mindennek megvan a helye, az írás nem megfeledkezés, hanem szembenézés, folyamatos tükörbenézés” – mondta Temesi Ferenc szombat délután a Bulgakov teraszán szervezett beszélgetésen. A Kossuth- és József Attila-díjas íróval Fekete Vince, a Székelyföld kulturális folyóirat főszerkesztő-helyettese beszélgetett.
Fekete Vince a beszélgetés elején kiemelte: Temesi Ferenc csak annyit kért tőle, amikor az estről egyetlen e-mailben egyeztettek, hogy sok lehetőséget kapjon felolvasásra, amelyre persze ő igent mondott. Így az író hosszabb részleteket olvasott fel alkotásaiból: a Por című szótárregényből való részlettel tesztelte az érdeklődők magyarságát, a Kölcsön idő: alapíttatott 1990-ben. I-II című újságregényéből felolvasott egy Rózsa Sándor interjút, a Bartók című munkájából a zeneszerző önparódiáját prezentálta, de a készülő 49/49 című regényből is megismerhettünk egy részletet.
Temesi Ferenc írói pályáját négy évesen kezdte, mint „óvodai mesemondó”, derült ki a beszélgetésen, aki, miután kifogyott az édesanyjától hallott-tanult népmesékből, saját történetekkel szórakoztatta óvodástársait és az óvónőket. – Népi szürrealista mesék voltak ezek, amelyekbe belefoglaltam az óvodai élményeinket is – mesélt első „alkotásairól” az író.
Azóta számos regényt írt, amelyek közül az egyik leghíresebb a Por című szótárregény, negyedik kiadása idén jelent meg. Az első alkalommal kiadott, 666 szócikket, címszót tartalmazó alkotásával Temesi megteremtette a szótárregény műfaját Magyarországon. Az író elmondta: a negyedik kiadásnál sem írta újra a regényét, csak a számtalan hibát javította ki, és nagyjábol 15 sort írt a por szócikkhez. – Ha újraírnánk a regényeinket, soha nem írnánk újat – hangsúlyozta.
A szótárregény műfajáról elmondta: mindannyian szótárai vagyunk az életnek, csak nem mindenki írja le a saját szótárát. Minden ember saját jelentést társít a különböző szavakhoz, így minden szótárregény más lenne.
Temesi Ferenc újságregényt is írt, a Kölcsön idő: alapíttatott 1990-ben. I-II. című kötetek az író szerint azért buktak meg, mert nem sárguló újságpapírra nyomtatták, ahogy azt illett volna, hanem hófehér papírra.
De Bartók Béláról is ő írt először regényt, amelynek alkotási folyamata megközelítőleg 40 évig tartott. – Bartók a mi szellemi valutánk. Mindenki ismeri a nevét, a műveltebbek a zenéjét is – fejtette ki. Az író szerint, az ő Bartókja többet mond, mint amennyit a valódi, szemérmesebb és zárkózottabb is. Az író olyan helyzetekbe helyezte szereplőjét, amelyekbe élete során kerülhetett, Bartókot, az embert alkotta meg és szólaltatta meg.
Temesi Ferenc a beszélgetés végén bevallotta: a mesterművét még nem írta meg. A regény, amely mint búvópatak bukkan fel néha, amikor más regényeken, projekteken dolgozik, lassan összeáll egy egésszé, így reméli, hogy megírhatja azt is. Ebben az író egyetlen nő életét mutatja majd be. – A nők nélkül nem lehet semmi, de velük sem. A nők életem során mindig a legmagasabb szintre emeltek, de a legmélyebb pontra is ők süllyesztettek – vallotta be Temesi Ferenc.
Sarány Orsolya / Szabadság (Kolozsvár)
„Azt írod le, amit már tudsz. Mindennek megvan a helye, az írás nem megfeledkezés, hanem szembenézés, folyamatos tükörbenézés” – mondta Temesi Ferenc szombat délután a Bulgakov teraszán szervezett beszélgetésen. A Kossuth- és József Attila-díjas íróval Fekete Vince, a Székelyföld kulturális folyóirat főszerkesztő-helyettese beszélgetett.
Fekete Vince a beszélgetés elején kiemelte: Temesi Ferenc csak annyit kért tőle, amikor az estről egyetlen e-mailben egyeztettek, hogy sok lehetőséget kapjon felolvasásra, amelyre persze ő igent mondott. Így az író hosszabb részleteket olvasott fel alkotásaiból: a Por című szótárregényből való részlettel tesztelte az érdeklődők magyarságát, a Kölcsön idő: alapíttatott 1990-ben. I-II című újságregényéből felolvasott egy Rózsa Sándor interjút, a Bartók című munkájából a zeneszerző önparódiáját prezentálta, de a készülő 49/49 című regényből is megismerhettünk egy részletet.
Temesi Ferenc írói pályáját négy évesen kezdte, mint „óvodai mesemondó”, derült ki a beszélgetésen, aki, miután kifogyott az édesanyjától hallott-tanult népmesékből, saját történetekkel szórakoztatta óvodástársait és az óvónőket. – Népi szürrealista mesék voltak ezek, amelyekbe belefoglaltam az óvodai élményeinket is – mesélt első „alkotásairól” az író.
Azóta számos regényt írt, amelyek közül az egyik leghíresebb a Por című szótárregény, negyedik kiadása idén jelent meg. Az első alkalommal kiadott, 666 szócikket, címszót tartalmazó alkotásával Temesi megteremtette a szótárregény műfaját Magyarországon. Az író elmondta: a negyedik kiadásnál sem írta újra a regényét, csak a számtalan hibát javította ki, és nagyjábol 15 sort írt a por szócikkhez. – Ha újraírnánk a regényeinket, soha nem írnánk újat – hangsúlyozta.
A szótárregény műfajáról elmondta: mindannyian szótárai vagyunk az életnek, csak nem mindenki írja le a saját szótárát. Minden ember saját jelentést társít a különböző szavakhoz, így minden szótárregény más lenne.
Temesi Ferenc újságregényt is írt, a Kölcsön idő: alapíttatott 1990-ben. I-II. című kötetek az író szerint azért buktak meg, mert nem sárguló újságpapírra nyomtatták, ahogy azt illett volna, hanem hófehér papírra.
De Bartók Béláról is ő írt először regényt, amelynek alkotási folyamata megközelítőleg 40 évig tartott. – Bartók a mi szellemi valutánk. Mindenki ismeri a nevét, a műveltebbek a zenéjét is – fejtette ki. Az író szerint, az ő Bartókja többet mond, mint amennyit a valódi, szemérmesebb és zárkózottabb is. Az író olyan helyzetekbe helyezte szereplőjét, amelyekbe élete során kerülhetett, Bartókot, az embert alkotta meg és szólaltatta meg.
Temesi Ferenc a beszélgetés végén bevallotta: a mesterművét még nem írta meg. A regény, amely mint búvópatak bukkan fel néha, amikor más regényeken, projekteken dolgozik, lassan összeáll egy egésszé, így reméli, hogy megírhatja azt is. Ebben az író egyetlen nő életét mutatja majd be. – A nők nélkül nem lehet semmi, de velük sem. A nők életem során mindig a legmagasabb szintre emeltek, de a legmélyebb pontra is ők süllyesztettek – vallotta be Temesi Ferenc.
Sarány Orsolya / Szabadság (Kolozsvár)
2017. augusztus 21.
Erdélyi példaképek: nem a győzelem a fontos
Nemzeti ünnepünk alkalmából ma a Kolozsvári Magyar Főkonzulátuson a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára, Potápi Árpád János nyújtotta át a Külhoni Magyarságért Díjakat az erdélyi kitüntetetteknek. Dobó István egri várkapitány szavait idézte: „a falak ereje nem a kőben vagyon, hanem a védők lelkében”.
A folytatásban elmagyarázta: a díj elnyerői olyan erdélyi példaképek, akik nem hátráltak meg a nehézségek idején, hanem kiálltak az erdélyi magyarságért. „Ma három olyan ember áll előttünk, akik súlyos küzdelmeket vállaltak és hordoztak magyarságukért. Akik azáltal váltak igazi példaképpé, hogy nem hallgattak, amikor szólni kellett és nem tétlenkedtek, amikor a magyarság ügye cselekvést kívánt.”
„Az igazságért való harchoz ma is, akárcsak közös történelmünk során oly sokszor, az a biztos tudat adhat igazi erőt, hogy bárki is áll ki magyarságáért, lélekben egy emberként áll mögötte az egész nemzet” – jelentette ki az államtitkár, biztosítva a díjazottakat közösségük, nemzettársaik és a Magyar kormány támogatásáról. Ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy más nemzetekkel szemben nekünk, magyaroknak nem az a példakép, aki nyer, hanem aki minden gátló körülménnyel dacolva harcol az igazságért, aki nem futamodik meg a feladat elől, nem ijed meg a támadás erejétől. „A győzelemhez azonban mindnyájunkra szükség van, mert csak együtt teljesíthetjük be a Pál apostoli igét: Üldöztetünk, de el nem hagyatunk, tiportatunk, de el nem veszünk” – zárta beszédét Potápi.
A három kitüntettet Albertné Simon Edina konzul méltatta, majd az államtitkár rendre Horváth Anna volt kolozsvári alpolgármesternek, Kató Béla református püspöknek és Tamási Zsoltnak, a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium igazgatójának nyújtotta át a díjakat.
Balázs Bence / Szabadság (Kolozsvár)
Nemzeti ünnepünk alkalmából ma a Kolozsvári Magyar Főkonzulátuson a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára, Potápi Árpád János nyújtotta át a Külhoni Magyarságért Díjakat az erdélyi kitüntetetteknek. Dobó István egri várkapitány szavait idézte: „a falak ereje nem a kőben vagyon, hanem a védők lelkében”.
A folytatásban elmagyarázta: a díj elnyerői olyan erdélyi példaképek, akik nem hátráltak meg a nehézségek idején, hanem kiálltak az erdélyi magyarságért. „Ma három olyan ember áll előttünk, akik súlyos küzdelmeket vállaltak és hordoztak magyarságukért. Akik azáltal váltak igazi példaképpé, hogy nem hallgattak, amikor szólni kellett és nem tétlenkedtek, amikor a magyarság ügye cselekvést kívánt.”
„Az igazságért való harchoz ma is, akárcsak közös történelmünk során oly sokszor, az a biztos tudat adhat igazi erőt, hogy bárki is áll ki magyarságáért, lélekben egy emberként áll mögötte az egész nemzet” – jelentette ki az államtitkár, biztosítva a díjazottakat közösségük, nemzettársaik és a Magyar kormány támogatásáról. Ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy más nemzetekkel szemben nekünk, magyaroknak nem az a példakép, aki nyer, hanem aki minden gátló körülménnyel dacolva harcol az igazságért, aki nem futamodik meg a feladat elől, nem ijed meg a támadás erejétől. „A győzelemhez azonban mindnyájunkra szükség van, mert csak együtt teljesíthetjük be a Pál apostoli igét: Üldöztetünk, de el nem hagyatunk, tiportatunk, de el nem veszünk” – zárta beszédét Potápi.
A három kitüntettet Albertné Simon Edina konzul méltatta, majd az államtitkár rendre Horváth Anna volt kolozsvári alpolgármesternek, Kató Béla református püspöknek és Tamási Zsoltnak, a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium igazgatójának nyújtotta át a díjakat.
Balázs Bence / Szabadság (Kolozsvár)
2017. augusztus 21.
Méltóságteljesen viszonyulni a családi múlthoz, örökséghez
Kolozsváron is bemutatták Az erdélyi arisztokrácia diszkrét bája című dokumentumfilmet
1949-ben a román állam gyakorlatilag egy tollvonással megfosztott egy egész társadalmi réteget mindenétől, majd megkísérelték még emlékét is eltörölni. Hogyan gondolnak ma az utódok nagyapáikra, dédapáikra? Csak az ezüst teáskészlet maradt meg esetleg a főúri múlt örökségeként, vagy más, örökérvényű útravaló is? – elsősorban erre a kérdésre keresi a választ Szederkényi Olga Az erdélyi arisztokrácia diszkrét bája című, egyelőre két részből álló, sorozatosnak tervezett dokumentumfilmjében.
A 8. Kolozsvári Magyar Napok keretében a főtéri Bánffy-palotában szervezett dokumentumfilm-bemutatón Hegedüs Csilla, az RMDSZ kultúráért felelős ügyvezető alelnöke beszélgetett Szederkényi Olgával a film készítésének körülményeiről, tapasztalatairól.
Az első epizód Bánffy Miklósról és leszármazottairól, a második pedig Bethlen Istvánról és utódairól szól. A beszélgetés nagyobbrészt az első rész szereplőire összpontosult, nem utolsósorban azért, mert Bánffy Miklósnak ma két unokája és három dédunokája van, de él egyetlen leánya, Katalin is, aki maga is kiemelt alakja a dokumentumfilmnek. Neki az otthona volt az „erdélyi Versailles”, a visszavonuló német hadsereg által felgyújtott, majd rosszindulatú kezek által minden ingóságában szétzúzott, kifosztott bonchidai kastély.
– A film nagy érdeme, hogy emberközelbe hozza az arisztokratákat, akik valamikor erdélyi magyar sorsunkért felelősek voltak, történelmünket irányították – állapította meg Hegedüs Csilla, aki a koncesszióba vett kastélyegyüttes felújításán jelenleg is dolgozó Transylvania Trust Alapítvány elnöke. Mint mondta, 17 éve ismerkedett meg a kastély örökösével, Bánffy Katalinnal Budapesten; a varázslatos személyiségű idős hölgy ma is hihetetlen derűvel, humorérzékkel képes viszonyulni a világhoz és történéseihez. Apja kívánsága szerint1944-ben hagyta el édesanyjával Bonchidát, hogy Budapesten vészeljék át a háborút; 1946-ban házasodott meg Ted Jelennel, akit aztán az amerikai hadsereg tisztjeként a marokkói Tangerbe helyeztek ki, így Bánffy Katalin új földrészen kezdett új életet, nevelt fel három gyermeket. Bevallása szerint soha nem akar visszatérni többé Bonchidára, mert nem szeretné mostani állapotában látni a kastélyt.
– Hálás volt a sorsnak, hogy ott nőhetett fel; sokat mesélt arról, hogy mennyire szeretett a Szamosban úszni, a különféle egzotikus növényekkel benépesített kastélyparkról. Mint mondta, a főlépcsőház falain az ősök portréi már kamaszkorában azt a nyomasztó gondolatot ébresztették benne, hogy meg fog-e tudni felelni az elvárásnak, amelyet az elődök megvalósításai is alakítottak – mondta el Szederkényi Olga.
A rendező a film kapcsán több interjút készített az idős korában is életszerető és nagyon tevékeny Bánffy Katalinnal. Amikor el kellett hagyniuk Bonchidát, apja megtiltotta, hogy bármit elvigyenek; mint mondta, „a kastély vagy úgy marad meg számukra és az utókornak, ahogy volt, vagy úgy pusztul el”. Mindamellett, Katalin öntörvényű fiatal lány volt akkoriban, és két apró porcellán nippet mégis zsebébe süllyesztett, ennyi maradt meg neki otthona berendezéséből – részletezte Szederkényi Olga. Mindemellett, valamilyen módon, a többezer kötetes Bánffy-könyvtárból valaki kimenekítette az Erdély-trilógia első kiadását, ezt most Bánffy Miklós Párizsban élő unokája őrzi.
Szederkényi Olgát az Erdély-trilógia „varázsolta el”: elmondása szerint 2012-ben fél évig Kolozsváron élt, és Erdély jellegzetességeivel, múltjával foglalkozó könyveket keresve vette kézbe Bánffy Miklós nagy művét, amely azonnal „beszippantotta”. Elolvasta Bánffy Katalinnak az Ének az életből című memoárkötetét is, melynek nyomán egyértelműen úgy érezte, meg kell ismernie ezt a hölgyet, ezt a családot, többet meg kell tudnia róluk.
Bánffy Katalin nem tanította meg gyermekeit, Elisabeth-et, Nicolette-et és Davidot magyarul. A filmben az idős hölgy elmondja: a soknyelvű marokkói közegben nem akarta terhelni gyermekeit még egy nyelvvel, nem gondolta, hogy a kommunizmus valaha véget ér és visszatérnek még Magyarországra. Csak sejteni lehet, hogy a döntés és a kimondott szavak mögött sokkal több rejlik... Mindamellett, gyermekei a tangeri villában Bánffy Miklósnak a budapesti lakásból elvitt rajzai, grafikái, könyvei között nőttek fel, és Katalin rengeteget mesélt nekik életéről, apjának megvalósításairól. A nagyanya, Váradi Aranka maga is ott élt több mint egy évtizedig az unokák mellett Marokkóban.
Amikor visszatérhettek Magyarországra, Bánffy Miklós unokái örömmel tették ezt, meghatottan járták be a helyeket, amelyekhez családjuk története kötődött, büszkék voltak rá. A nagyapai tehetségek egyébként az unokákban is megmutatkoztak, hiszen Elisabeth belsőépítész lett, Nicolette festő és üvegművész, David író és diplomata volt – magyarázta a rendező. A dokumentumfilm forgatásakor Nicolette a rendezővel többek között az Operaházat is meglátogatta. A főigazgatói szobának bútorzata ma is ugyanaz, mint Bánffy Miklós főintendánssága idején volt; Nicolette rendkívül meghatódott, amikor néhány percre beülhetett nagyapja egykori igazgatói karosszékébe – mondta el Szederkényi Olga. Szerényen, gőg nélkül, de méltóságteljesen, a lényeget szem előtt tartva viszonyulnak családi múltjukhoz, annak szellemi örökségéhez, a dédunokák is legalább évente egyszer ellátogatnak Erdélybe, és szeretnek ott lenni – tette hozzá.
Bár magyarul nem tanította meg gyermekeit Bánffy Katalin, azért fordította le angolra az Erdély-trilógiát, hogy ők is elolvashassák. A sors különös fordulata ez, hiszen, ha tudtak volna magyarul, nem látott volna neki a 12 esztendeig tartó hatalmas munkának, amelynek folytán ezeket köteteket már világszerte olvashatják, s azóta tucatnyi más nyelvre is lefordították – fejtette ki a filmrendező.
Mindkét Bánffy-unoka tanul egyébként magyarul, Nicolette alapfokon már társalogni is tud – jegyezte meg Hegedüs Csilla, aki a Bánffy-kastélyban szervezett különféle kulturális programok kapcsán is tartja velük a kapcsolatot. Említést tett arról, hogy Károly walesi herceg is olvasta a trilógiát, sőt, végig akarta járni a benne olvasott helyszíneket is.
– Szorgalmasan kell dolgozni, bízni abban, hogy Isten észrevesz és megsegít minket, a tudást és hagyományt tovább kell adni, a kritikát szerényen viselni, a sorsszerűségben bízni – talán így összegezhető Bánffy Katalin életszemlélete, állapította meg Szederkényi Olga.
A Bethlenekről szóló epizód az előzővel ellentétben nem a múltból, hanem a jelenből indul, Bethlen István dédunokájával, a Rómában élő Stefanoval beszélgetve kezdődik. A rövid bejátszásból kiderül, Stefano Rómában született, édesapjától pedig többször hallotta: Bethlen vagy, ezért több kötelességed van, mint jogod...
Mindkét dokumentumfilm-rész teljesen mást mond a nézőnek, és a filmet mindenekelőtt látni kell ahhoz, hogy üzenetét meg lehessen érteni – hangsúlyozta a rendező. Megtudtuk, Az erdélyi arisztokrácia diszkrét báját már két tévécsatorna vetítette, és különböző fesztiválokra is meghívták, ezért valószínűleg csak jövőre lesz majd a világhálón elérhető.
A rendezővel való beszélgetést követően a Kolozsvári Magyar Napok programsorozatának részeként a 25 perces dokumentumfilmet le is vetítették egy másik helyszínen, a Sapientia EMTE dísztermében.
Zay Éva / Szabadság (Kolozsvár)
Kolozsváron is bemutatták Az erdélyi arisztokrácia diszkrét bája című dokumentumfilmet
1949-ben a román állam gyakorlatilag egy tollvonással megfosztott egy egész társadalmi réteget mindenétől, majd megkísérelték még emlékét is eltörölni. Hogyan gondolnak ma az utódok nagyapáikra, dédapáikra? Csak az ezüst teáskészlet maradt meg esetleg a főúri múlt örökségeként, vagy más, örökérvényű útravaló is? – elsősorban erre a kérdésre keresi a választ Szederkényi Olga Az erdélyi arisztokrácia diszkrét bája című, egyelőre két részből álló, sorozatosnak tervezett dokumentumfilmjében.
A 8. Kolozsvári Magyar Napok keretében a főtéri Bánffy-palotában szervezett dokumentumfilm-bemutatón Hegedüs Csilla, az RMDSZ kultúráért felelős ügyvezető alelnöke beszélgetett Szederkényi Olgával a film készítésének körülményeiről, tapasztalatairól.
Az első epizód Bánffy Miklósról és leszármazottairól, a második pedig Bethlen Istvánról és utódairól szól. A beszélgetés nagyobbrészt az első rész szereplőire összpontosult, nem utolsósorban azért, mert Bánffy Miklósnak ma két unokája és három dédunokája van, de él egyetlen leánya, Katalin is, aki maga is kiemelt alakja a dokumentumfilmnek. Neki az otthona volt az „erdélyi Versailles”, a visszavonuló német hadsereg által felgyújtott, majd rosszindulatú kezek által minden ingóságában szétzúzott, kifosztott bonchidai kastély.
– A film nagy érdeme, hogy emberközelbe hozza az arisztokratákat, akik valamikor erdélyi magyar sorsunkért felelősek voltak, történelmünket irányították – állapította meg Hegedüs Csilla, aki a koncesszióba vett kastélyegyüttes felújításán jelenleg is dolgozó Transylvania Trust Alapítvány elnöke. Mint mondta, 17 éve ismerkedett meg a kastély örökösével, Bánffy Katalinnal Budapesten; a varázslatos személyiségű idős hölgy ma is hihetetlen derűvel, humorérzékkel képes viszonyulni a világhoz és történéseihez. Apja kívánsága szerint1944-ben hagyta el édesanyjával Bonchidát, hogy Budapesten vészeljék át a háborút; 1946-ban házasodott meg Ted Jelennel, akit aztán az amerikai hadsereg tisztjeként a marokkói Tangerbe helyeztek ki, így Bánffy Katalin új földrészen kezdett új életet, nevelt fel három gyermeket. Bevallása szerint soha nem akar visszatérni többé Bonchidára, mert nem szeretné mostani állapotában látni a kastélyt.
– Hálás volt a sorsnak, hogy ott nőhetett fel; sokat mesélt arról, hogy mennyire szeretett a Szamosban úszni, a különféle egzotikus növényekkel benépesített kastélyparkról. Mint mondta, a főlépcsőház falain az ősök portréi már kamaszkorában azt a nyomasztó gondolatot ébresztették benne, hogy meg fog-e tudni felelni az elvárásnak, amelyet az elődök megvalósításai is alakítottak – mondta el Szederkényi Olga.
A rendező a film kapcsán több interjút készített az idős korában is életszerető és nagyon tevékeny Bánffy Katalinnal. Amikor el kellett hagyniuk Bonchidát, apja megtiltotta, hogy bármit elvigyenek; mint mondta, „a kastély vagy úgy marad meg számukra és az utókornak, ahogy volt, vagy úgy pusztul el”. Mindamellett, Katalin öntörvényű fiatal lány volt akkoriban, és két apró porcellán nippet mégis zsebébe süllyesztett, ennyi maradt meg neki otthona berendezéséből – részletezte Szederkényi Olga. Mindemellett, valamilyen módon, a többezer kötetes Bánffy-könyvtárból valaki kimenekítette az Erdély-trilógia első kiadását, ezt most Bánffy Miklós Párizsban élő unokája őrzi.
Szederkényi Olgát az Erdély-trilógia „varázsolta el”: elmondása szerint 2012-ben fél évig Kolozsváron élt, és Erdély jellegzetességeivel, múltjával foglalkozó könyveket keresve vette kézbe Bánffy Miklós nagy művét, amely azonnal „beszippantotta”. Elolvasta Bánffy Katalinnak az Ének az életből című memoárkötetét is, melynek nyomán egyértelműen úgy érezte, meg kell ismernie ezt a hölgyet, ezt a családot, többet meg kell tudnia róluk.
Bánffy Katalin nem tanította meg gyermekeit, Elisabeth-et, Nicolette-et és Davidot magyarul. A filmben az idős hölgy elmondja: a soknyelvű marokkói közegben nem akarta terhelni gyermekeit még egy nyelvvel, nem gondolta, hogy a kommunizmus valaha véget ér és visszatérnek még Magyarországra. Csak sejteni lehet, hogy a döntés és a kimondott szavak mögött sokkal több rejlik... Mindamellett, gyermekei a tangeri villában Bánffy Miklósnak a budapesti lakásból elvitt rajzai, grafikái, könyvei között nőttek fel, és Katalin rengeteget mesélt nekik életéről, apjának megvalósításairól. A nagyanya, Váradi Aranka maga is ott élt több mint egy évtizedig az unokák mellett Marokkóban.
Amikor visszatérhettek Magyarországra, Bánffy Miklós unokái örömmel tették ezt, meghatottan járták be a helyeket, amelyekhez családjuk története kötődött, büszkék voltak rá. A nagyapai tehetségek egyébként az unokákban is megmutatkoztak, hiszen Elisabeth belsőépítész lett, Nicolette festő és üvegművész, David író és diplomata volt – magyarázta a rendező. A dokumentumfilm forgatásakor Nicolette a rendezővel többek között az Operaházat is meglátogatta. A főigazgatói szobának bútorzata ma is ugyanaz, mint Bánffy Miklós főintendánssága idején volt; Nicolette rendkívül meghatódott, amikor néhány percre beülhetett nagyapja egykori igazgatói karosszékébe – mondta el Szederkényi Olga. Szerényen, gőg nélkül, de méltóságteljesen, a lényeget szem előtt tartva viszonyulnak családi múltjukhoz, annak szellemi örökségéhez, a dédunokák is legalább évente egyszer ellátogatnak Erdélybe, és szeretnek ott lenni – tette hozzá.
Bár magyarul nem tanította meg gyermekeit Bánffy Katalin, azért fordította le angolra az Erdély-trilógiát, hogy ők is elolvashassák. A sors különös fordulata ez, hiszen, ha tudtak volna magyarul, nem látott volna neki a 12 esztendeig tartó hatalmas munkának, amelynek folytán ezeket köteteket már világszerte olvashatják, s azóta tucatnyi más nyelvre is lefordították – fejtette ki a filmrendező.
Mindkét Bánffy-unoka tanul egyébként magyarul, Nicolette alapfokon már társalogni is tud – jegyezte meg Hegedüs Csilla, aki a Bánffy-kastélyban szervezett különféle kulturális programok kapcsán is tartja velük a kapcsolatot. Említést tett arról, hogy Károly walesi herceg is olvasta a trilógiát, sőt, végig akarta járni a benne olvasott helyszíneket is.
– Szorgalmasan kell dolgozni, bízni abban, hogy Isten észrevesz és megsegít minket, a tudást és hagyományt tovább kell adni, a kritikát szerényen viselni, a sorsszerűségben bízni – talán így összegezhető Bánffy Katalin életszemlélete, állapította meg Szederkényi Olga.
A Bethlenekről szóló epizód az előzővel ellentétben nem a múltból, hanem a jelenből indul, Bethlen István dédunokájával, a Rómában élő Stefanoval beszélgetve kezdődik. A rövid bejátszásból kiderül, Stefano Rómában született, édesapjától pedig többször hallotta: Bethlen vagy, ezért több kötelességed van, mint jogod...
Mindkét dokumentumfilm-rész teljesen mást mond a nézőnek, és a filmet mindenekelőtt látni kell ahhoz, hogy üzenetét meg lehessen érteni – hangsúlyozta a rendező. Megtudtuk, Az erdélyi arisztokrácia diszkrét báját már két tévécsatorna vetítette, és különböző fesztiválokra is meghívták, ezért valószínűleg csak jövőre lesz majd a világhálón elérhető.
A rendezővel való beszélgetést követően a Kolozsvári Magyar Napok programsorozatának részeként a 25 perces dokumentumfilmet le is vetítették egy másik helyszínen, a Sapientia EMTE dísztermében.
Zay Éva / Szabadság (Kolozsvár)
2017. augusztus 21.
Potápi a KMN zárógáláján: az erdélyiek irányt mutatnak minden magyar számára
Az erdélyi magyarok kötelességvállalását méltatta a magyar Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára a Kolozsvári Magyar Napok vasárnap esti zárógálája előtt mondott ünnepi beszédében.
Potápi Árpád János az erdélyiség sajátosságait keresve megállapította: az erdélyi magyar közösség minden időben a magyarság többi része előtt járt a szellemi élet számos területén, és a kötelességvállalásban. Amikor már majdnem minden elveszett, amikor kicsúszott a kezünkből az irányítás, akkor a haza áthelyeződött ide, akkor a magyar államiságot a Tündérkert rejtekében őrizték.
Könnyebb lett volna közömbösnek maradni, az erdélyi magyarok azonban mindig készek voltak arra, hogy utat mutassanak a sötétségben, felelősséget vállaljanak az egységes magyar nemzetért” – fogalmazott az államtitkár.
Potápi Árpád János szerint a magyar kormány azzal a hittel támogatja az erdélyi magyar oktatást, kultúrát, gazdaságot, hogy ezzel annak a szellemi bázisnak az életben tartásához járul hozzá, amely irányt mutat minden magyar számára. Arra biztatta ugyanakkor a Kolozsvár főterét megtöltő hallgatóságát, vállaljanak szerepet a közös ügyek irányításában, és hallassák hangjukat a jövő évi magyarországi országgyűlési választásokon.
Az államtitkár a Kolozsvári Magyar Napokat az erdélyi magyarság legnagyobb kulturális eseményének nevezte, amely azt is megmutatja, hogy az itt élők mit adnak hozzá az egyetemes magyar és a román kultúrához, mivel járulnak hozzá a többnemzetiségű régió sajátos képének a kialakításához.
A közönség megtapsolta az államtitkár bejelentését, hogy külhoni magyarságért díjjal tüntették ki Horváth Annát, Kolozsvár volt alpolgármesterét, Kató Béla erdélyi református püspököt és Tamási Zsoltot, a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium volt igazgatóját.
Oláh Emese, Kolozsvár alpolgármestere beszédében kívánatosnak nevezte, hogy a Kolozsvári Magyar Napok ünnepélyessége a hétköznapok részévé váljon, hogy a nyitottság, a magyarokkal együtt élők egymás iránti tisztelet ne csak egy hétig győzedelmeskedjen, hanem váljon a hétköznapok valóságává.
Gergely Balázs, a magyar napok főszervezője a szervezők fáradtságáról beszélve megemlítette: olyan jól eső fáradtság ez, mint a sportolóé, amikor célba ér a maratoni táv végén. Hozzátette: már nem a magyar napok zárórendezvényét várja, mint az elején nyilatkozta, hanem a jövő évi magyar napokat.
Kolozsvári Magyar Napok zárógáláján Kálmán Imre Csárdáskirálynő című operettjét nézhette meg a közönség a Budapesti Operettszínház előadásában. Krónika (Kolozsvár)
Az erdélyi magyarok kötelességvállalását méltatta a magyar Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára a Kolozsvári Magyar Napok vasárnap esti zárógálája előtt mondott ünnepi beszédében.
Potápi Árpád János az erdélyiség sajátosságait keresve megállapította: az erdélyi magyar közösség minden időben a magyarság többi része előtt járt a szellemi élet számos területén, és a kötelességvállalásban. Amikor már majdnem minden elveszett, amikor kicsúszott a kezünkből az irányítás, akkor a haza áthelyeződött ide, akkor a magyar államiságot a Tündérkert rejtekében őrizték.
Könnyebb lett volna közömbösnek maradni, az erdélyi magyarok azonban mindig készek voltak arra, hogy utat mutassanak a sötétségben, felelősséget vállaljanak az egységes magyar nemzetért” – fogalmazott az államtitkár.
Potápi Árpád János szerint a magyar kormány azzal a hittel támogatja az erdélyi magyar oktatást, kultúrát, gazdaságot, hogy ezzel annak a szellemi bázisnak az életben tartásához járul hozzá, amely irányt mutat minden magyar számára. Arra biztatta ugyanakkor a Kolozsvár főterét megtöltő hallgatóságát, vállaljanak szerepet a közös ügyek irányításában, és hallassák hangjukat a jövő évi magyarországi országgyűlési választásokon.
Az államtitkár a Kolozsvári Magyar Napokat az erdélyi magyarság legnagyobb kulturális eseményének nevezte, amely azt is megmutatja, hogy az itt élők mit adnak hozzá az egyetemes magyar és a román kultúrához, mivel járulnak hozzá a többnemzetiségű régió sajátos képének a kialakításához.
A közönség megtapsolta az államtitkár bejelentését, hogy külhoni magyarságért díjjal tüntették ki Horváth Annát, Kolozsvár volt alpolgármesterét, Kató Béla erdélyi református püspököt és Tamási Zsoltot, a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium volt igazgatóját.
Oláh Emese, Kolozsvár alpolgármestere beszédében kívánatosnak nevezte, hogy a Kolozsvári Magyar Napok ünnepélyessége a hétköznapok részévé váljon, hogy a nyitottság, a magyarokkal együtt élők egymás iránti tisztelet ne csak egy hétig győzedelmeskedjen, hanem váljon a hétköznapok valóságává.
Gergely Balázs, a magyar napok főszervezője a szervezők fáradtságáról beszélve megemlítette: olyan jól eső fáradtság ez, mint a sportolóé, amikor célba ér a maratoni táv végén. Hozzátette: már nem a magyar napok zárórendezvényét várja, mint az elején nyilatkozta, hanem a jövő évi magyar napokat.
Kolozsvári Magyar Napok zárógáláján Kálmán Imre Csárdáskirálynő című operettjét nézhette meg a közönség a Budapesti Operettszínház előadásában. Krónika (Kolozsvár)
2017. augusztus 21.
Légi összeköttetés Csíkszereda és a Balaton között?
Bár Csíkszereda repülőtere még csak megvalósíthatósági előtanulmány formájában létezik, Borboly Csaba megyei tanácselnök balatoni légi járat beindításáról egyeztetett magyarországi látogatása során.
A Hévíz-Balaton Airport és a csíkszeredai repülőtér közös fejlesztéséről egyeztetett a hétvégén Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke és Papp Gábor, Hévíz város polgármestere. A Hargita megyei önkormányzat vasárnapi közleménye szerint a Zala megyei üdülővárosban (Hévíz területén a világon egyedülálló természetes tőzegmedrű gyógytó van, a gyógyhelyet évente több százezer turista keresi fel) pénteken folytatott megbeszélés során a felek megállapodtak a két légikikötő közti együttműködésről, ami lehetőséget teremt a székelyföldi, illetve a délnyugat-magyarországi településeket összekötő repülőjárat elindítására. A közlemény szerint a járattal közvetlen és gyors kapcsolat jöhet létre a Székelyföld és Nyugat-Magyarország között, ami új lehetőségeket nyit az idegenforgalmi és munkaerő-piaci együttműködésben, ugyanakkor a csíkszeredai repülőtér fejlesztése révén a Székelyföldön élők sürgősségi egészségügyi ellátása is javulhat. A két repülőtér közti együttműködés létrejöttét támogatja Zala megye közgyűlésének elnöke, Pál Attila is.
Borboly Csaba közölte, nagy lehetőség rejlik Székelyföld és Nyugat-Magyarország légi összekötésében, hiszen jelenleg 14-15 órás autóúton lehet eljutni a két térségbe, és erre lenne alternatíva a légi összeköttetés. Benkő Attila, a Hévíz-Balaton Airport ügyvezetője reményeit fejezte ki, hogy a csíkszeredai légikikötő fejlesztése „elérhető időn belül" megvalósul. Ma még lehetetlen megjósolni azonban, hogy ez az „elérhető idő” mennyi lesz pontosan. A Hargita megyei önkormányzat tavaly ősszel bocsátotta közvitára a Csíkszereda északi határába, Csíkcsicsóba tervezett kisrepülőtér megvalósíthatósági előtanulmányát, amelyet a magyar kormány finanszírozott. A tervek szerint a kis méretű légikikötő mintegy 20 millió euróból épülne meg, és kisebb gépek befogadására lenne képes, alacsonyabb utasszámra méretezik, ám a szabványos repülőterekhez hasonlóan lenne aszfaltozott kifutópályája, irányítótornya, utasterminálja és több, az utasokat kiszolgáló létesítménye is. A helyszínen egyrészt kiszolgálnák a turistákat, ugyanakkor az egészségügyi gépek le- és felszállását is biztosítanák, az illetékesek szerint pedig a projekt fellendítené az üzleti életet és az ipart a régióban. Borboly Csaba korábban elmondta, a megyei önkormányzat azt tervezi, hogy a létesítményt elsősorban egészségügyi járművek fogják használni a betegek, valamint az átültetésre váró szervek szállítására, a reptér pedig katasztrófahelyzetek – például egy erdőtűz – operatív kezelésében is nagy szerepet játszhat. Ezeket a szolgáltatásokat egészítené ki a légitaxi-rendszer: a turisták vagy az üzletemberek közeli helyekre, például Kolozsvárra, Budapestre vagy Bukarestbe utazhatnának Csíkszereda határából, illetve onnan szállíthatnák Marosvásárhelyre a távoli célpont fele tartó utasokat is. Krónika (Kolozsvár)
Bár Csíkszereda repülőtere még csak megvalósíthatósági előtanulmány formájában létezik, Borboly Csaba megyei tanácselnök balatoni légi járat beindításáról egyeztetett magyarországi látogatása során.
A Hévíz-Balaton Airport és a csíkszeredai repülőtér közös fejlesztéséről egyeztetett a hétvégén Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke és Papp Gábor, Hévíz város polgármestere. A Hargita megyei önkormányzat vasárnapi közleménye szerint a Zala megyei üdülővárosban (Hévíz területén a világon egyedülálló természetes tőzegmedrű gyógytó van, a gyógyhelyet évente több százezer turista keresi fel) pénteken folytatott megbeszélés során a felek megállapodtak a két légikikötő közti együttműködésről, ami lehetőséget teremt a székelyföldi, illetve a délnyugat-magyarországi településeket összekötő repülőjárat elindítására. A közlemény szerint a járattal közvetlen és gyors kapcsolat jöhet létre a Székelyföld és Nyugat-Magyarország között, ami új lehetőségeket nyit az idegenforgalmi és munkaerő-piaci együttműködésben, ugyanakkor a csíkszeredai repülőtér fejlesztése révén a Székelyföldön élők sürgősségi egészségügyi ellátása is javulhat. A két repülőtér közti együttműködés létrejöttét támogatja Zala megye közgyűlésének elnöke, Pál Attila is.
Borboly Csaba közölte, nagy lehetőség rejlik Székelyföld és Nyugat-Magyarország légi összekötésében, hiszen jelenleg 14-15 órás autóúton lehet eljutni a két térségbe, és erre lenne alternatíva a légi összeköttetés. Benkő Attila, a Hévíz-Balaton Airport ügyvezetője reményeit fejezte ki, hogy a csíkszeredai légikikötő fejlesztése „elérhető időn belül" megvalósul. Ma még lehetetlen megjósolni azonban, hogy ez az „elérhető idő” mennyi lesz pontosan. A Hargita megyei önkormányzat tavaly ősszel bocsátotta közvitára a Csíkszereda északi határába, Csíkcsicsóba tervezett kisrepülőtér megvalósíthatósági előtanulmányát, amelyet a magyar kormány finanszírozott. A tervek szerint a kis méretű légikikötő mintegy 20 millió euróból épülne meg, és kisebb gépek befogadására lenne képes, alacsonyabb utasszámra méretezik, ám a szabványos repülőterekhez hasonlóan lenne aszfaltozott kifutópályája, irányítótornya, utasterminálja és több, az utasokat kiszolgáló létesítménye is. A helyszínen egyrészt kiszolgálnák a turistákat, ugyanakkor az egészségügyi gépek le- és felszállását is biztosítanák, az illetékesek szerint pedig a projekt fellendítené az üzleti életet és az ipart a régióban. Borboly Csaba korábban elmondta, a megyei önkormányzat azt tervezi, hogy a létesítményt elsősorban egészségügyi járművek fogják használni a betegek, valamint az átültetésre váró szervek szállítására, a reptér pedig katasztrófahelyzetek – például egy erdőtűz – operatív kezelésében is nagy szerepet játszhat. Ezeket a szolgáltatásokat egészítené ki a légitaxi-rendszer: a turisták vagy az üzletemberek közeli helyekre, például Kolozsvárra, Budapestre vagy Bukarestbe utazhatnának Csíkszereda határából, illetve onnan szállíthatnák Marosvásárhelyre a távoli célpont fele tartó utasokat is. Krónika (Kolozsvár)
2017. augusztus 21.
Augusztus 20.: először volt szabadtéri kenyéráldás Váradon – Szoboravatás Kézdiszentléleken
Az új kenyér megáldásával és megszentelésével ünnepelték vasárnap Nagyváradon, a Szent László téren az augusztus 20-ai nemzeti ünnepet.
A Szent László Egyesület, a helyi önkormányzat és több civil szervezet által szervezett ünnepség keretében tartott eseményen mind a négy erdélyi magyar történelmi egyház képviselője részt vett, és 250 kilogramm kenyeret osztottak szét.
A téren napközben népzene- és néptáncelőadásokra, fellépésekre várták az érdeklődőket, délután pedig kézművesfoglalkozást tartottak.
Nagyváradon ez volt az első év, hogy kültéri rendezvényeket szerveztek az államalapítás és az új kenyér ünnepén. Az ötlet a Szent László Egyesülettől eredt, az elképzelést pedig a helyi önkormányzat is felkarolta. Az ünneplés azonban nem volt mentes a viszályoktól és a nézeteltérésektől, néhány napja ugyanis az RMDSZ-es többségű megyei tanács bejelentette, hogy a Szent László téren tartott Szent István-napi ünneppel párhuzamosan a Rhédey-kertben szervez egész napos programokat.
Az augusztus 20-ai nemzeti ünnep alkalmából Kézdiszentléleken, a település katolikus templomával szemben lévő téren Szent László-szobrot avattak a helyi és a megyei önkormányzat, valamint az egyházi elöljárók jelenlétében. Az eseményre a hagyományosan a nemzeti ünnepen tartott perkői búcsú keretében került sor.
„Az ezeréves magyar államra emlékezve mindig ünnepelünk. Így tettük ma Kézdiszentléleken és a Perkőn is. Ünnepeltük a Szent István királyunk által alapított, Szent László királyunk által védett időtlen magyar Hazát. Azt a hazát, melyet a nagyvilágban bárhol élő magyar emberek hite, életereje, anyanyelve, tenni akarása testesít meg és éltet” – fogalmazott az ünnep kapcsán Tamás Sándor Kovászna megyei tanácselnök. Háromszéken augusztus 20-án az a települések határában történő őrtűzgyújtás is hagyománynak számít: az első őrtűz idén Perkőn lobban fel, a tervek szerint pedig további 23 település csatlakozik az akcióhoz. Krónika (Kolozsvár)
Az új kenyér megáldásával és megszentelésével ünnepelték vasárnap Nagyváradon, a Szent László téren az augusztus 20-ai nemzeti ünnepet.
A Szent László Egyesület, a helyi önkormányzat és több civil szervezet által szervezett ünnepség keretében tartott eseményen mind a négy erdélyi magyar történelmi egyház képviselője részt vett, és 250 kilogramm kenyeret osztottak szét.
A téren napközben népzene- és néptáncelőadásokra, fellépésekre várták az érdeklődőket, délután pedig kézművesfoglalkozást tartottak.
Nagyváradon ez volt az első év, hogy kültéri rendezvényeket szerveztek az államalapítás és az új kenyér ünnepén. Az ötlet a Szent László Egyesülettől eredt, az elképzelést pedig a helyi önkormányzat is felkarolta. Az ünneplés azonban nem volt mentes a viszályoktól és a nézeteltérésektől, néhány napja ugyanis az RMDSZ-es többségű megyei tanács bejelentette, hogy a Szent László téren tartott Szent István-napi ünneppel párhuzamosan a Rhédey-kertben szervez egész napos programokat.
Az augusztus 20-ai nemzeti ünnep alkalmából Kézdiszentléleken, a település katolikus templomával szemben lévő téren Szent László-szobrot avattak a helyi és a megyei önkormányzat, valamint az egyházi elöljárók jelenlétében. Az eseményre a hagyományosan a nemzeti ünnepen tartott perkői búcsú keretében került sor.
„Az ezeréves magyar államra emlékezve mindig ünnepelünk. Így tettük ma Kézdiszentléleken és a Perkőn is. Ünnepeltük a Szent István királyunk által alapított, Szent László királyunk által védett időtlen magyar Hazát. Azt a hazát, melyet a nagyvilágban bárhol élő magyar emberek hite, életereje, anyanyelve, tenni akarása testesít meg és éltet” – fogalmazott az ünnep kapcsán Tamás Sándor Kovászna megyei tanácselnök. Háromszéken augusztus 20-án az a települések határában történő őrtűzgyújtás is hagyománynak számít: az első őrtűz idén Perkőn lobban fel, a tervek szerint pedig további 23 település csatlakozik az akcióhoz. Krónika (Kolozsvár)
2017. augusztus 21.
A BBTE rektora kitessékelné az RMDSZ elnökét Romániából
Ha nem ismered el a román nemzeti ünnepet, nem élhetsz ebben az országban – jelentette ki a Realitatea hírtelevízióban Ioan Aurel Pop kolozsvári történész.
A Babeş-Bolyai Tudományegyetem rektorát arra reagáltatták, hogy Kelemen Hunor RMDSZ-elnök nemrég kijelentette: a románságnak el kell fogadnia, hogy az erdélyi magyarság nem fogja tudni és nem is akarja ünnepelni 1918-at. Ioan Aurel Pop közölte, minden román állampolgár erkölcsi és törvényes kötelessége tiszteletben tartani a nemzeti ünnepet, mivel a rektor szerint nem lehet szétválasztani egy bizonyos államhoz való tartozást és a nemzeti jelképek iránti tiszteletet. „Kelemen Hunor kijelentése összességében sértette meg a román nemzetet, kezdve az egyszerű avasi vagy máramarosi román embertől egészen Andrei Pleșuig.
Azt mondani, hogy az elmúlt száz évben nem történtek nagy dolgok, felér az ország valamennyi polgárának megsértésével” – jelentette ki a BBTE rektora.
A szombaton sugárzott műsort egyébként az az Alexandru Cumpănașu vezette, aki az általa vezetett Románia Modernizálásáért Nemzeti Koalíció (CNMR) nevében előbb Kelemen Hunor román állampolgársága megvonását kezdeményezte, majd arra tett javaslatot, hogy vonják vissza a politikusnak 2000-ben adott Románia Csillaga állami kitüntetést.
A CNMR korábban közleményben tudatta: az államfő által vezetett Legfelsőbb Védelmi Tanácsnál és a parlamentnél tesz panaszt a kijelentés miatt, mely – értelmezése szerint – kétségbe vonja a román állam létét, a törvényeket, a történelmet, a kultúrát és a nemzeti identitást. A társaság felszólította Kelemen Hunort, mondjon le a parlamenti képviselői mandátumáról, és tisztázza az RMDSZ viszonyát a román állammal.
A Cumpănașu-féle szervezet úgy vélte: az RMDSZ elnöke az idegen állampolgár szemszögéből belülről támadja a román államot, és elvitatja azokat az erőfeszítéseket, amelyeket a román nép tett az elmúlt 27 évben azért, hogy a magyar nyelv, kultúra és identitás védelmében minden feltételt teljesítsen. Ezek az intézkedések a CNMR szerint a pozitív diszkrimináció határáig mentek, és oda vezettek, hogy a román lakosság elvándorolt vagy elszigetelődött a magyar többségű térségekben.
Rostás Szabolcs / Krónika (Kolozsvár)
Ha nem ismered el a román nemzeti ünnepet, nem élhetsz ebben az országban – jelentette ki a Realitatea hírtelevízióban Ioan Aurel Pop kolozsvári történész.
A Babeş-Bolyai Tudományegyetem rektorát arra reagáltatták, hogy Kelemen Hunor RMDSZ-elnök nemrég kijelentette: a románságnak el kell fogadnia, hogy az erdélyi magyarság nem fogja tudni és nem is akarja ünnepelni 1918-at. Ioan Aurel Pop közölte, minden román állampolgár erkölcsi és törvényes kötelessége tiszteletben tartani a nemzeti ünnepet, mivel a rektor szerint nem lehet szétválasztani egy bizonyos államhoz való tartozást és a nemzeti jelképek iránti tiszteletet. „Kelemen Hunor kijelentése összességében sértette meg a román nemzetet, kezdve az egyszerű avasi vagy máramarosi román embertől egészen Andrei Pleșuig.
Azt mondani, hogy az elmúlt száz évben nem történtek nagy dolgok, felér az ország valamennyi polgárának megsértésével” – jelentette ki a BBTE rektora.
A szombaton sugárzott műsort egyébként az az Alexandru Cumpănașu vezette, aki az általa vezetett Románia Modernizálásáért Nemzeti Koalíció (CNMR) nevében előbb Kelemen Hunor román állampolgársága megvonását kezdeményezte, majd arra tett javaslatot, hogy vonják vissza a politikusnak 2000-ben adott Románia Csillaga állami kitüntetést.
A CNMR korábban közleményben tudatta: az államfő által vezetett Legfelsőbb Védelmi Tanácsnál és a parlamentnél tesz panaszt a kijelentés miatt, mely – értelmezése szerint – kétségbe vonja a román állam létét, a törvényeket, a történelmet, a kultúrát és a nemzeti identitást. A társaság felszólította Kelemen Hunort, mondjon le a parlamenti képviselői mandátumáról, és tisztázza az RMDSZ viszonyát a román állammal.
A Cumpănașu-féle szervezet úgy vélte: az RMDSZ elnöke az idegen állampolgár szemszögéből belülről támadja a román államot, és elvitatja azokat az erőfeszítéseket, amelyeket a román nép tett az elmúlt 27 évben azért, hogy a magyar nyelv, kultúra és identitás védelmében minden feltételt teljesítsen. Ezek az intézkedések a CNMR szerint a pozitív diszkrimináció határáig mentek, és oda vezettek, hogy a román lakosság elvándorolt vagy elszigetelődött a magyar többségű térségekben.
Rostás Szabolcs / Krónika (Kolozsvár)
2017. augusztus 21.
Személyes irodalomtörténet és rettegő cenzorok
Az erdélyi magyar irodalomtörténet személyes oldalára próbált rámutatni az a péntek esti kolozsvári beszélgetés, melyen az 1989-ben megjelent Túlélő képek antológia és fotóalbum „túlélői” emlékeztek az eltelt időszakra.
Kétségbeesett üzenetek gyűjteménye, így jellemezte Markó Béla költő pár évtized után az 1989-ben megjelent Túlélő képek című antológiát és fotóalbumot, melynek a második kiadását „túlélt” szerzők gyűltek össze felidézni péntek este a Kolozsvári Magyar Napok keretében. A Minerva-házban tartott beszélgetés résztvevői úgy vélték, kész csoda, hogy a szövegek a Ceaușescu-korszak legsötétebb időszakában megjelenhettek, kijátszva a cenzorok éberségét. Tibori Szabó Zoltán házigazda köszöntője után Bogdán Zsolt színművész olvasott fel a hiányzók verseiből, majd
Balázs Imre József irodalomtörténész, egyetemi tanár kérte fel a jelenlévő „túlélőket” - Szilágyi Istvánt, Gálfalvi Györgyöt, Király Lászlót, Balla Zsófiát, Markó Bélát, Egyed Pétert és Tompa Gábort -, hogy olvassák fel a kötetben megjelent régi-új szövegeiket, és felidézzék a rendszerváltás óta eltelt időszakot. Erőfeszítése azonban többször hiábavalónak bizonyult, a meghívottak közül többen is előrebocsájtották: csak a szöveget olvassák fel, beszélni nem akarnak róla.
Irodalmi szöveg mint trójai faló
Pedig Balázs Imre József úgy vélte, a nemrég elhunyt Kántor Lajos irodalomtörténész a kötet és a beszélgetés kezdeményezőjeként egyfajta „személyes irodalomtörténetnek” szánhatta a találkozót. Rámutatott, a 34 erdélyi magyar szerző művét tartalmazó, Kántor László képeivel ellátott kiadvány megjelenése idején, nem sokkal a '89-es forradalom előtt egyfajta számvetésnek számított, melyben a felkért szerzők azt írták meg, milyen '88-89-ben Erdélyben magyar írástudónak lenni.
Ez egy reprezentatív névsora az erdélyi magyar irodalom elmúlt évtizedeinek, mondta a moderátor, hozzátéve, hogy az antológia ellenben „nem egy nagyon vidám körkép”.
Pap Melinda / Krónika (Kolozsvár)
Az erdélyi magyar irodalomtörténet személyes oldalára próbált rámutatni az a péntek esti kolozsvári beszélgetés, melyen az 1989-ben megjelent Túlélő képek antológia és fotóalbum „túlélői” emlékeztek az eltelt időszakra.
Kétségbeesett üzenetek gyűjteménye, így jellemezte Markó Béla költő pár évtized után az 1989-ben megjelent Túlélő képek című antológiát és fotóalbumot, melynek a második kiadását „túlélt” szerzők gyűltek össze felidézni péntek este a Kolozsvári Magyar Napok keretében. A Minerva-házban tartott beszélgetés résztvevői úgy vélték, kész csoda, hogy a szövegek a Ceaușescu-korszak legsötétebb időszakában megjelenhettek, kijátszva a cenzorok éberségét. Tibori Szabó Zoltán házigazda köszöntője után Bogdán Zsolt színművész olvasott fel a hiányzók verseiből, majd
Balázs Imre József irodalomtörténész, egyetemi tanár kérte fel a jelenlévő „túlélőket” - Szilágyi Istvánt, Gálfalvi Györgyöt, Király Lászlót, Balla Zsófiát, Markó Bélát, Egyed Pétert és Tompa Gábort -, hogy olvassák fel a kötetben megjelent régi-új szövegeiket, és felidézzék a rendszerváltás óta eltelt időszakot. Erőfeszítése azonban többször hiábavalónak bizonyult, a meghívottak közül többen is előrebocsájtották: csak a szöveget olvassák fel, beszélni nem akarnak róla.
Irodalmi szöveg mint trójai faló
Pedig Balázs Imre József úgy vélte, a nemrég elhunyt Kántor Lajos irodalomtörténész a kötet és a beszélgetés kezdeményezőjeként egyfajta „személyes irodalomtörténetnek” szánhatta a találkozót. Rámutatott, a 34 erdélyi magyar szerző művét tartalmazó, Kántor László képeivel ellátott kiadvány megjelenése idején, nem sokkal a '89-es forradalom előtt egyfajta számvetésnek számított, melyben a felkért szerzők azt írták meg, milyen '88-89-ben Erdélyben magyar írástudónak lenni.
Ez egy reprezentatív névsora az erdélyi magyar irodalom elmúlt évtizedeinek, mondta a moderátor, hozzátéve, hogy az antológia ellenben „nem egy nagyon vidám körkép”.
Pap Melinda / Krónika (Kolozsvár)
2017. augusztus 21.
Ünnepelt a váradi magyarság
A rendszerváltás óta idén először tartottak augusztus 20-i ünnepséget Nagyvárad főterén. Az ünnepi istentiszteletet követően megáldották az új kenyeret, és Szent Korona másolatát is megtekinthették az érdeklődők.
A Szent László Egyesület és a váradi önkormányzat közös programjai az újvárosi református templomban az ünnepi istentisztelettel kezdődtek. Az istentiszteleten az igét az újvárosi gyülekezet lelkésze Sándor Lajos hirdetett igét a Zsoltárok könyvének harminchatodik része, 6–11. versek alapján. Az istentiszteleten közreműködött a gyülekezet kórusa is. Az istentisztelet végén a részvevők tiszteletüket tehették a Szent Korona másolata előtt, valamint képeket is készíthettek vele.
Az ünnepi istentiszteletet követően Nagyvárad főterén folytatódtak az ünnepi programok. Idén első ízben szervezték és tartották meg az érmelléki gazdák vásárát, amelyen több Bihar megyei gazda és kézműves is megmutathatta és árulhatta termékeit a főtérre kilátogatóknak. Ottjártunkkor a jelenlévők nagy örömmel válogattak a friss zöldségek és fűszerek között.
A tegnapi nap fénypontja az új kenyér megáldása volt városunk főterén. A kenyérhez a búzát az érmelléki gazdák biztosították, a megyében őrölték azt lisztté, majd sütötték meg a nagyszalontai kenyérsütődében. Az új kenyérre négy lelkész kérte Isten áldását a jelenlévők előtt. Az első, aki megáldotta a kenyeret a református egyház képviseletében Sándor Lajos volt, őt követte az unitárius egyház lelkésze Molnár Imola. Harmadikként az evangélikus egyház lelkésze Mátyás Attila mondta el ünnepi szavait az érdeklődők előtt, végül de nem utolsó sorban a római katolikus püspökség részéről dr. Kovács Zsolt irodaigazgató mondta el áldást kérő szavait. A kenyeret megáldása után szétosztották a jelenlévőknek, ezzel szimbolizálva, hogy a kenyér mindenkié.
Akik tegnap kilátogattak a főtérre egész napos folklórműsort láthattak és hallhattak, többek között fellépett Heit Loránd zenekarával és Kiss Adrienn, aki a Felszállott a páva című tehetségkutatóban is bizonyította már tudását.
Vincze-Nagy Anikó / Reggeli Újság (Nagyvárad)
A rendszerváltás óta idén először tartottak augusztus 20-i ünnepséget Nagyvárad főterén. Az ünnepi istentiszteletet követően megáldották az új kenyeret, és Szent Korona másolatát is megtekinthették az érdeklődők.
A Szent László Egyesület és a váradi önkormányzat közös programjai az újvárosi református templomban az ünnepi istentisztelettel kezdődtek. Az istentiszteleten az igét az újvárosi gyülekezet lelkésze Sándor Lajos hirdetett igét a Zsoltárok könyvének harminchatodik része, 6–11. versek alapján. Az istentiszteleten közreműködött a gyülekezet kórusa is. Az istentisztelet végén a részvevők tiszteletüket tehették a Szent Korona másolata előtt, valamint képeket is készíthettek vele.
Az ünnepi istentiszteletet követően Nagyvárad főterén folytatódtak az ünnepi programok. Idén első ízben szervezték és tartották meg az érmelléki gazdák vásárát, amelyen több Bihar megyei gazda és kézműves is megmutathatta és árulhatta termékeit a főtérre kilátogatóknak. Ottjártunkkor a jelenlévők nagy örömmel válogattak a friss zöldségek és fűszerek között.
A tegnapi nap fénypontja az új kenyér megáldása volt városunk főterén. A kenyérhez a búzát az érmelléki gazdák biztosították, a megyében őrölték azt lisztté, majd sütötték meg a nagyszalontai kenyérsütődében. Az új kenyérre négy lelkész kérte Isten áldását a jelenlévők előtt. Az első, aki megáldotta a kenyeret a református egyház képviseletében Sándor Lajos volt, őt követte az unitárius egyház lelkésze Molnár Imola. Harmadikként az evangélikus egyház lelkésze Mátyás Attila mondta el ünnepi szavait az érdeklődők előtt, végül de nem utolsó sorban a római katolikus püspökség részéről dr. Kovács Zsolt irodaigazgató mondta el áldást kérő szavait. A kenyeret megáldása után szétosztották a jelenlévőknek, ezzel szimbolizálva, hogy a kenyér mindenkié.
Akik tegnap kilátogattak a főtérre egész napos folklórműsort láthattak és hallhattak, többek között fellépett Heit Loránd zenekarával és Kiss Adrienn, aki a Felszállott a páva című tehetségkutatóban is bizonyította már tudását.
Vincze-Nagy Anikó / Reggeli Újság (Nagyvárad)
2017. augusztus 21.
Megkezdődött a Nyitott ablak Európára
Családi programokkal, gyermekelőadásokkal és tánccal vette kezdetét a Rhédey kertben, vasárnap, a XIV. alkalommal megszervezett Nyitott ablak Európára című rendezvény, amely ma, augusztus 21-én a debreceni Virágkarnevál feldíszített járműveinek felvonulásával folytatódik Nagyváradon.
A vasárnapi program elsősorban a gyermekeknek és a családoknak kedvezett. A kicsiket különböző ügyességi játékokkal és kézműves műhelyekkel várták a szervezők. Volt többek közt akadálypálya, óriásbuborék-fúvás, célba dobás, horgászat, építő foglalkozás, valamint „titkos doboz” és „pókháló” játék. Az ügyeskezű gyermekek többek közt zokniparipát, illatos levendulapárnát, királyfis és királylányos képkeretet, nyakláncokat, karkötőket készíthettek a szakemberek által vezetett kézműves-standoknál – ahol egyébként két nyelven folytak a foglalkozások, a magyar és román gyermekek pedig együtt, és egymást segítve szorgoskodtak a lehető legszebb művek elkészítésén. Akik pedig a foglalkozásoknak legalább felén részt vettek, és ezt a lepecsételt „útlevelekkel” igazolni is tudták, nyereményben részesültek. A foglalkozások egyébként kivétel nélkül olyan jellegűek voltak, amelyekben a szülők és gyermekeik is közösen részt vehettek.
A programot kézműves-vásár és színpadi fellépések tarkították. A közönséget 14 órától a Lilliput bábtársulat szórakoztattaMagelona históriája című interaktív előadásával, amelybe a bátran jelentkező gyermekeket is bevonták. A program 15 órától néptáncgálával folytatódott, amelyen több mint egy tucatnyi néptánccsoport és zenekar mutatta meg tehetségét. A gála összenépi tánccal vette kezdetét, melynek keretében a különböző formációk fiatal tagjai közösen ropták a táncot a legnépszerűbb, mindenki által ismert népi dallamokra, ami kiváló alaphangulatot teremtett a későbbi csoportos fellépésekhez.
Az idei Nyitott ablak Európára a Bihar–Hajdu Bihar Eurorégió Alapítvány, a Bihar Megyei Turisztikai Célpont Menedzsment Ügynökség (AMD Bihor), valamint a nagyváradi Szigligeti Színház közös szervezésében került megrendezésre.
Sz. G. T. / Reggeli Újság (Nagyvárad)
Családi programokkal, gyermekelőadásokkal és tánccal vette kezdetét a Rhédey kertben, vasárnap, a XIV. alkalommal megszervezett Nyitott ablak Európára című rendezvény, amely ma, augusztus 21-én a debreceni Virágkarnevál feldíszített járműveinek felvonulásával folytatódik Nagyváradon.
A vasárnapi program elsősorban a gyermekeknek és a családoknak kedvezett. A kicsiket különböző ügyességi játékokkal és kézműves műhelyekkel várták a szervezők. Volt többek közt akadálypálya, óriásbuborék-fúvás, célba dobás, horgászat, építő foglalkozás, valamint „titkos doboz” és „pókháló” játék. Az ügyeskezű gyermekek többek közt zokniparipát, illatos levendulapárnát, királyfis és királylányos képkeretet, nyakláncokat, karkötőket készíthettek a szakemberek által vezetett kézműves-standoknál – ahol egyébként két nyelven folytak a foglalkozások, a magyar és román gyermekek pedig együtt, és egymást segítve szorgoskodtak a lehető legszebb művek elkészítésén. Akik pedig a foglalkozásoknak legalább felén részt vettek, és ezt a lepecsételt „útlevelekkel” igazolni is tudták, nyereményben részesültek. A foglalkozások egyébként kivétel nélkül olyan jellegűek voltak, amelyekben a szülők és gyermekeik is közösen részt vehettek.
A programot kézműves-vásár és színpadi fellépések tarkították. A közönséget 14 órától a Lilliput bábtársulat szórakoztattaMagelona históriája című interaktív előadásával, amelybe a bátran jelentkező gyermekeket is bevonták. A program 15 órától néptáncgálával folytatódott, amelyen több mint egy tucatnyi néptánccsoport és zenekar mutatta meg tehetségét. A gála összenépi tánccal vette kezdetét, melynek keretében a különböző formációk fiatal tagjai közösen ropták a táncot a legnépszerűbb, mindenki által ismert népi dallamokra, ami kiváló alaphangulatot teremtett a későbbi csoportos fellépésekhez.
Az idei Nyitott ablak Európára a Bihar–Hajdu Bihar Eurorégió Alapítvány, a Bihar Megyei Turisztikai Célpont Menedzsment Ügynökség (AMD Bihor), valamint a nagyváradi Szigligeti Színház közös szervezésében került megrendezésre.
Sz. G. T. / Reggeli Újság (Nagyvárad)
2017. augusztus 21.
Teltház fogadta, vastaps búcsúztatta Eszenyi Enikőt
Eszenyi Enikő az Északi Színház színpadán buja ritmusokkal kalauzolta a szatmári közönséget a vágyak világába.
A remek színésznőnek és a budapesti Vígszínház igazgatójának, Eszenyi Enikőnek a fellépése volt az idei Partiumi Magyar Napok egyik legjobban várt színházi előadása.
A művésznő, aki a Szatmárnémeti RMDSZ nőszervezetének a meghívására érkezett, nagy szeretettel köszöntötte a közönséget, elmondta: igazán különleges élmény számára a szatmári publikum előtt szerepelni, hiszen ő a közeli Csengerben nőtt fel, nagyszülei viszont Szatmárnémetiben éltek.
A vallomást újabb vallomások követték, de már versben és dalban. A színésznő előadása során folyamatosan kapcsolatban volt a közönséggel, a műsorszámok között pedig sztorizással szórakoztatta a nagyérdeműt. Akik több alkalommal is visszatapsolták a művésznőt - neki pedig mindig volt még a tarsolyában egy újabb vers vagy énekszám.
A Partiumi Magyar Napok színházi előadásainak főtámogatója az Autonet Import kft. szatmar.ro
Eszenyi Enikő az Északi Színház színpadán buja ritmusokkal kalauzolta a szatmári közönséget a vágyak világába.
A remek színésznőnek és a budapesti Vígszínház igazgatójának, Eszenyi Enikőnek a fellépése volt az idei Partiumi Magyar Napok egyik legjobban várt színházi előadása.
A művésznő, aki a Szatmárnémeti RMDSZ nőszervezetének a meghívására érkezett, nagy szeretettel köszöntötte a közönséget, elmondta: igazán különleges élmény számára a szatmári publikum előtt szerepelni, hiszen ő a közeli Csengerben nőtt fel, nagyszülei viszont Szatmárnémetiben éltek.
A vallomást újabb vallomások követték, de már versben és dalban. A színésznő előadása során folyamatosan kapcsolatban volt a közönséggel, a műsorszámok között pedig sztorizással szórakoztatta a nagyérdeműt. Akik több alkalommal is visszatapsolták a művésznőt - neki pedig mindig volt még a tarsolyában egy újabb vers vagy énekszám.
A Partiumi Magyar Napok színházi előadásainak főtámogatója az Autonet Import kft. szatmar.ro
2017. augusztus 21.
„Nem egy hétig tartó öröm Kolozsváron teljes jogú magyarként élni”
Oláh Emese alpolgármester a Kolozsvári Magyar Napok vasárnap esti zárógáláján tartott beszédében kívánatosnak nevezte, hogy a véget érő rendezvénysorozat ünnepélyessége a hétköznapok részévé váljon, hogy a nyitottság, a magyarokkal együtt élők egymás iránti tisztelet ne csak egy hétig győzedelmeskedjen, hanem váljon a hétköznapok valóságává.
„Azt hiszem, a mi kolozsvári magyar identitásunk legnagyobb értékét az jelentené, ha nem valamiféle egy hétig tartó, pátosszal átitatott elragadtatással tudnánk reflektálni rá, hanem a hétköznapok valóságává tehetnénk. Ha a két, egymást követő év augusztusa közötti időben is ugyanúgy szeretnénk ezt a várost, mint az ünnepnapjain, ha ugyanannyira fontosnak éreznénk a szellemiségét, amennyire a családunkat szeretjük, amennyire a kedvenc könyvünket, filmünket, virágunkat, vagy – bár nem esik túl közel hozzám, de – a kedvenc focicsapatunkat szeretjük” – mondta Oláh Emese.
Az alpolgármester kiemelte, nem kivételes alkalomként kellene a Kolozsvári Magyar Napokra tekinteni, hiszen nem egy hétig tartó öröm itt teljes jogú magyarként élni. Szerinte a KMN nem annak az eredménye, hogy megtűrik a magyar embereket Kolozsváron, ahol egyébként otthon vannak, hiszen ez az ünnepség alanyi jogon megilleti a közösséget.
Az etnikai feszültségekkel terhelt közelmúlt történései ellenére ma már helyükön vannak a többnyelvű helységnévtáblák, amit egy határozott lépésnek kell tekinteni egy olyan hangulatú város felépítése útján, ahol a magyar közösség köztéri és közéleti jelenléte nem kivételes eredmény, hanem a hétköznapok része, olyan alapvetés, ami szóra sem érdemes – mondta az elöljáró.
Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára az erdélyiség sajátosságait keresve megállapította: az erdélyi magyar közösség minden időben a magyarság többi része előtt járt a szellemi élet számos területén, és a kötelességvállalásban.
"Amikor már majdnem minden elveszett, amikor kicsúszott a kezünkből az irányítás, akkor a haza áthelyeződött ide, akkor a magyar államiságot a Tündérkert rejtekében őrizték. Könnyebb lett volna közömbösnek maradni, az erdélyi magyarok azonban mindig készek voltak arra, hogy utat mutassanak a sötétségben, felelősséget vállaljanak az egységes magyar nemzetért" - fogalmazott az államtitkár.
Potápi Árpád János az erdélyi magyarság legnagyobb kulturális eseményének nevezte, amely azt is megmutatja, hogy az itt élők mit adnak hozzá az egyetemes magyar és a román kultúrához, mivel járulnak hozzá a többnemzetiségű régió sajátos képének a kialakításához.
Megtapsolták a díjazottakat
A közönség megtapsolta az államtitkár bejelentését, hogy külhoni magyarságért díjjal tüntették ki Horváth Annát, Kolozsvár volt alpolgármesterét, Kató Béla erdélyi református püspököt és Tamási Zsoltot, a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium volt igazgatóját.
Gergely Balázs, a magyar napok főszervezője a szervezők fáradtságáról beszélve megemlítette: olyan jól eső fáradtság ez, mint a sportolóé, amikor célba ér a maratoni táv végén. Hozzátette: már nem a magyar napok zárórendezvényét várja, mint az elején nyilatkozta, hanem a jövő évi magyar napokat.
A Kolozsvári Magyar Napok záró gáláján Kálmán Imre Csárdáskirálynő című operettjét nézhette meg a közönség a Budapesti Operettszínház előadásában. maszol.ro
Oláh Emese alpolgármester a Kolozsvári Magyar Napok vasárnap esti zárógáláján tartott beszédében kívánatosnak nevezte, hogy a véget érő rendezvénysorozat ünnepélyessége a hétköznapok részévé váljon, hogy a nyitottság, a magyarokkal együtt élők egymás iránti tisztelet ne csak egy hétig győzedelmeskedjen, hanem váljon a hétköznapok valóságává.
„Azt hiszem, a mi kolozsvári magyar identitásunk legnagyobb értékét az jelentené, ha nem valamiféle egy hétig tartó, pátosszal átitatott elragadtatással tudnánk reflektálni rá, hanem a hétköznapok valóságává tehetnénk. Ha a két, egymást követő év augusztusa közötti időben is ugyanúgy szeretnénk ezt a várost, mint az ünnepnapjain, ha ugyanannyira fontosnak éreznénk a szellemiségét, amennyire a családunkat szeretjük, amennyire a kedvenc könyvünket, filmünket, virágunkat, vagy – bár nem esik túl közel hozzám, de – a kedvenc focicsapatunkat szeretjük” – mondta Oláh Emese.
Az alpolgármester kiemelte, nem kivételes alkalomként kellene a Kolozsvári Magyar Napokra tekinteni, hiszen nem egy hétig tartó öröm itt teljes jogú magyarként élni. Szerinte a KMN nem annak az eredménye, hogy megtűrik a magyar embereket Kolozsváron, ahol egyébként otthon vannak, hiszen ez az ünnepség alanyi jogon megilleti a közösséget.
Az etnikai feszültségekkel terhelt közelmúlt történései ellenére ma már helyükön vannak a többnyelvű helységnévtáblák, amit egy határozott lépésnek kell tekinteni egy olyan hangulatú város felépítése útján, ahol a magyar közösség köztéri és közéleti jelenléte nem kivételes eredmény, hanem a hétköznapok része, olyan alapvetés, ami szóra sem érdemes – mondta az elöljáró.
Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára az erdélyiség sajátosságait keresve megállapította: az erdélyi magyar közösség minden időben a magyarság többi része előtt járt a szellemi élet számos területén, és a kötelességvállalásban.
"Amikor már majdnem minden elveszett, amikor kicsúszott a kezünkből az irányítás, akkor a haza áthelyeződött ide, akkor a magyar államiságot a Tündérkert rejtekében őrizték. Könnyebb lett volna közömbösnek maradni, az erdélyi magyarok azonban mindig készek voltak arra, hogy utat mutassanak a sötétségben, felelősséget vállaljanak az egységes magyar nemzetért" - fogalmazott az államtitkár.
Potápi Árpád János az erdélyi magyarság legnagyobb kulturális eseményének nevezte, amely azt is megmutatja, hogy az itt élők mit adnak hozzá az egyetemes magyar és a román kultúrához, mivel járulnak hozzá a többnemzetiségű régió sajátos képének a kialakításához.
Megtapsolták a díjazottakat
A közönség megtapsolta az államtitkár bejelentését, hogy külhoni magyarságért díjjal tüntették ki Horváth Annát, Kolozsvár volt alpolgármesterét, Kató Béla erdélyi református püspököt és Tamási Zsoltot, a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium volt igazgatóját.
Gergely Balázs, a magyar napok főszervezője a szervezők fáradtságáról beszélve megemlítette: olyan jól eső fáradtság ez, mint a sportolóé, amikor célba ér a maratoni táv végén. Hozzátette: már nem a magyar napok zárórendezvényét várja, mint az elején nyilatkozta, hanem a jövő évi magyar napokat.
A Kolozsvári Magyar Napok záró gáláján Kálmán Imre Csárdáskirálynő című operettjét nézhette meg a közönség a Budapesti Operettszínház előadásában. maszol.ro
2017. augusztus 21.
Megkezdődtek a 16. Partiumi Magyar Napok
A Római Katolikus Székesegyházban tartott ünnepi szentmisével és azt követő koszorúzással kezdetét vette augusztus 20-án, vasárnap a XVI. Partiumi Magyar Napok rendezvénysorozat.
Államalapító Szent István király üzenete ma is érvényes, kultúránk és hagyományaink megőrzése ma is fontos feladatunk - ennek szellemében hajtottak főt a Partiumi Magyar Napok szervezői, Szatmárnémeti és a megye elöljárói, parlamenti képviselői és szenátora, majd elhelyezték az emlékezés koszorúit.
„Köszönjük meg a jó Istennek első szent királyunkat, egyházmegyénk fő védőszentjét. Hálásak vagyunk, hogy általa példát adott a Krisztus nyomában járó emberre. Olyan király volt, aki a mennyei haza felé vezette népét és ma is oda akarja vezetni az összetartozás, a megbocsátás és a hit útján” - mondta bevezetőjében a Schönberger Jenő katolikus püspök. Kihangsúlyozta: „Európa ma nem zár össze, nyitott, mindenki bejöhet anélkül a felismerés nélkül, hogy, amennyiben itt meg akar maradni, neki is kereszténnyé kell lennie. Miért? Azért, mert Európa ma már nem keresztény. Szent István királyunk ünnepe és példája bennünket is fel akar rázni - nincs megmaradás szikla nélkül, vagyis krisztusi hit és Krisztusra épített élet nélkül.”
Ünnepi köszöntőjében Kereskényi Gábor polgármester elmondta: több, mint ezer évvel ezelőtt Szent István kősziklára építette királyságát, létrehozva ezáltal nemzetünk megmaradásának zálogát. Ma, 2017-ben a mi felelősségünk és feladatunk, hogy megvédjük keresztény értékeinket a „nyitott Európában”
A 16. Partiumi Magyar Napok délután is kulturális és szórakoztató programokkal várta az érdeklődőket: a 16 órára meghirdetett családi kerékpáros ügyességi versenyen az eső sem szegte kedvét a résztvevő családoknak. Az Erdélyi Kárpát Egyesület - Szatmárnémeti és a Pro Racers Egyesület által szervezett ügyességi versenyen a zápor elvonúltával 15 család pattant kerékpárra és mutatta meg, hogyan kell esőben ügyesen és mosolyogva bringázni. A legjobb csapatnak a a Szodoray-Parádi 2-es versenynévvel induló család bizonyult, ők és további 7 csapat a Casco cég által felajánlott professzionális bukósisakkal és napszemüvegekkel, valamint remek élményekkel térhettek haza.
A kerékpáros versennyel párhuzamosan a Láncos templom gyülekezeti termében 17 órától Szőcs Péter történelmi előadására került sor Szent László emlékezete a középkori Szatmárban címmel, ahol a közönség a lovagkirály munkásságának szakaszaiba nyerhetett betekintést, hiszen ahogy a mondák is tartják a szent király halála után is segítette szeretett népét.
Az esti órákban pedig Eszenyi Enikő lépett az Északi Színház színpadára, ahol a buja ritmusokkal kalauzolta a szatmári közönséget a vágyak világába. A Vígszínház igazgatója különleges pillanatnak nevezte a szatmári fellépést és az itteni közönséggel való találkozást, hiszen nagyszülei és szülei Szatmárnémetiben éltek. A gyönyörben nincs középút című produkciót vastapssal fogadta a Partiumi Magyar Napok közönsége.
A Bohém Ragtime Jazz Band sziporkázó koncertje zárta a PMN első napját a Dinu Lipatti Filharmóniában, ahol a húszas-harmincas évek New Orleansa költözött Szatmárnémetibe. A dzsessztől fülledt éjszakák hangulatát idézte koncertjén a banda és a budapesti békeidők szelleme is átjárta a nézőteret. A bohém zenészek hangszertudásukkal is elkápráztattak a közönséget, ugyanis a banda nyolc tagja közel húsz hangszeren játszik, mindezt mókás könnyedséggel párosítva.
Hétfőn pedig további remek szórakoztató programokkal, színházi előadással és koncerttel vár mindenkit a 16. Partiumi Magyar Napok. maszol.ro
A Római Katolikus Székesegyházban tartott ünnepi szentmisével és azt követő koszorúzással kezdetét vette augusztus 20-án, vasárnap a XVI. Partiumi Magyar Napok rendezvénysorozat.
Államalapító Szent István király üzenete ma is érvényes, kultúránk és hagyományaink megőrzése ma is fontos feladatunk - ennek szellemében hajtottak főt a Partiumi Magyar Napok szervezői, Szatmárnémeti és a megye elöljárói, parlamenti képviselői és szenátora, majd elhelyezték az emlékezés koszorúit.
„Köszönjük meg a jó Istennek első szent királyunkat, egyházmegyénk fő védőszentjét. Hálásak vagyunk, hogy általa példát adott a Krisztus nyomában járó emberre. Olyan király volt, aki a mennyei haza felé vezette népét és ma is oda akarja vezetni az összetartozás, a megbocsátás és a hit útján” - mondta bevezetőjében a Schönberger Jenő katolikus püspök. Kihangsúlyozta: „Európa ma nem zár össze, nyitott, mindenki bejöhet anélkül a felismerés nélkül, hogy, amennyiben itt meg akar maradni, neki is kereszténnyé kell lennie. Miért? Azért, mert Európa ma már nem keresztény. Szent István királyunk ünnepe és példája bennünket is fel akar rázni - nincs megmaradás szikla nélkül, vagyis krisztusi hit és Krisztusra épített élet nélkül.”
Ünnepi köszöntőjében Kereskényi Gábor polgármester elmondta: több, mint ezer évvel ezelőtt Szent István kősziklára építette királyságát, létrehozva ezáltal nemzetünk megmaradásának zálogát. Ma, 2017-ben a mi felelősségünk és feladatunk, hogy megvédjük keresztény értékeinket a „nyitott Európában”
A 16. Partiumi Magyar Napok délután is kulturális és szórakoztató programokkal várta az érdeklődőket: a 16 órára meghirdetett családi kerékpáros ügyességi versenyen az eső sem szegte kedvét a résztvevő családoknak. Az Erdélyi Kárpát Egyesület - Szatmárnémeti és a Pro Racers Egyesület által szervezett ügyességi versenyen a zápor elvonúltával 15 család pattant kerékpárra és mutatta meg, hogyan kell esőben ügyesen és mosolyogva bringázni. A legjobb csapatnak a a Szodoray-Parádi 2-es versenynévvel induló család bizonyult, ők és további 7 csapat a Casco cég által felajánlott professzionális bukósisakkal és napszemüvegekkel, valamint remek élményekkel térhettek haza.
A kerékpáros versennyel párhuzamosan a Láncos templom gyülekezeti termében 17 órától Szőcs Péter történelmi előadására került sor Szent László emlékezete a középkori Szatmárban címmel, ahol a közönség a lovagkirály munkásságának szakaszaiba nyerhetett betekintést, hiszen ahogy a mondák is tartják a szent király halála után is segítette szeretett népét.
Az esti órákban pedig Eszenyi Enikő lépett az Északi Színház színpadára, ahol a buja ritmusokkal kalauzolta a szatmári közönséget a vágyak világába. A Vígszínház igazgatója különleges pillanatnak nevezte a szatmári fellépést és az itteni közönséggel való találkozást, hiszen nagyszülei és szülei Szatmárnémetiben éltek. A gyönyörben nincs középút című produkciót vastapssal fogadta a Partiumi Magyar Napok közönsége.
A Bohém Ragtime Jazz Band sziporkázó koncertje zárta a PMN első napját a Dinu Lipatti Filharmóniában, ahol a húszas-harmincas évek New Orleansa költözött Szatmárnémetibe. A dzsessztől fülledt éjszakák hangulatát idézte koncertjén a banda és a budapesti békeidők szelleme is átjárta a nézőteret. A bohém zenészek hangszertudásukkal is elkápráztattak a közönséget, ugyanis a banda nyolc tagja közel húsz hangszeren játszik, mindezt mókás könnyedséggel párosítva.
Hétfőn pedig további remek szórakoztató programokkal, színházi előadással és koncerttel vár mindenkit a 16. Partiumi Magyar Napok. maszol.ro
2017. augusztus 21.
Szövetkezeti rendszer Erdélyben – milyen volt és milyen lehetne újra?
Erdélyben magyar szövetkezetek százai alakultak a huszadik században, a természetes fejlődésüket az államosítás törte meg. A StudCoop kolozsvári egyesület célja a szövetkezeti szerveződések népszerűsítése, de hangsúlyt fektetnek az egészséges táplálkozásra, és civil akciókkal is készülnek. Dr. Hunyadi Attila Gábor történésszel a szövetkezetek működéséről, múltjáról és jelenéről beszélgettünk, valamint a többedmagával alapított StudCoopról.
A szövetkezetek túlélték a 19. századot annak köszönhetően, hogy olyan egyetemes elveket követtek, mint például az emberközpontú vállalkozás elve – a szövetkezetekben ugyanis minden tag egy szavazattal rendelkezik, a közösség iránti elkötelezettség, így ezek a szervezetek valahol az egyesületek és a vállalkozások közötti metszés-zónában helyezkednek el. A jövedelemből bizonyos százalékot a tagok képzésére, iskoláztatására fordítanak, a környezetvédelemre is odafigyelnek, illetve együttműködnek más szövetkezetekkel.
Reményik temploma és iskolája mellett mindig is működött a falvakban egy bírói hivatal, vagy mai néven önkormányzat, a közösség negyedik kereke pedig egy gazdakör vagy szövetkezet volt. Ezek a 19. század első felében jelentek meg elsősorban német és angol területeken előbb karitatív célú egyesületekként, a lefektetett alapokat pedig 1895-ben nemzetközi alapelvekként fogalmazták meg, megalakítva a Szövetkezetek Nemzetközi Szövetségét, Londonban.
A szövetkezetek és a baloldal
A szövetkezetek szinte megelőzték a baloldali mozgalmakat: a Rochdale-i takácsok szövetkezetének megalakulása (1844) előtt a kapitalista vállalatok munkásai kötelezően a vállalatnál kellett levásárolják a bérük egy részét – ennek ellenében hozták létre a takácsok a saját szövetkezeti üzletüket, törvényi változásokat követően. Korábban ugyanis a Combination Act tiltotta a munkások szervezkedését.
Charterek, vagyis petíciók megfogalmazásával a nagytömegű munkásság elérte azt is, hogy törvényes reformokkal a gyárosok monopóliumait megszüntessék, és maguk a gyárosok is belátták, hogy éhbéren dolgoztatni napi 12-14 órán át nem lehet dolgoztatni a munkásokat, mert korán halnak meg – sokan egyébként is az Egyesült Államokba vándoroltak ki. „Ez egyfajta konstruktív szocializmus volt, sőt nagyon sok szövetkezetfejlesztő keresztényszocialistának vallotta magát” – magyarázza Hunyadi, aki szerint ugyanakkor Marx, majd később Lenin „görbén nézett” ezekre a szövetkezetekre, mert az osztályharcot nem élezték, hanem tompították a konszenzuskereső politikájukkal.
Virágzó Erdély
Kolozsváron 1825-ben alakult az első szövetkezeti biztosító társaság Kolozsvári Gondoskodó Társaság néven. Ez a nyugdíjalapot képező társaság 1948-ig, a májusi államosítási rendeletig élt, amikor minden magánvállalkozást megszüntettek. A kolozsvári példa mellett számos más takarékpénztár működött német modell alapján.
Termékfeldolgozással foglalkozó szövetkezetek elsősorban hitelszövetkezetként jöttek létre, mezőgazdasági válságok után – „amíg a golyó nem fütyül a fülük mellett, az emberek nem nagyon hajlandók együttműködésre”, fogalmaz Hunyadi Attila. „Amikor az 1890-es években egész Európa, s benne Erdély szőlészetét tönkretették járván 1901-ben Brassóban már tejszövetkezet működött, 1909 előtt pedig Maros megyéből tojást exportáltak Németországba. Az első világháború előtt már több száz szövetkezetet hoztak létre Erdélyben – mindennek nagy löketet adott, hogy 1902-ben Tusnádfürdőn, a Székely Kongresszuson számos szakosztály mellett hitelügyi és szövetkezeti szakosztályt is létrehoztak, ennek eredményeképp pedig egy minisztériumi kirendeltséget Marosvásárhelyen és megyei ügynökségeket a székely vármegyékben. Nagyenyeden így olyan saját szárnyvasúttal rendelkező logisztikai raktárat hoztak létre, amely köré saját gyárak és borpincészet épültek.
A két világháború közötti állandó jogi bizonytalanság, politikai befolyásolás, adókedvezmények és állami hitelek hiányában a kisebbségi szövetkezetek elsősorban tagságuk, valamint a keretintézmények támogatásához folyamodtak. Az újjászervezési munkát a korábbi szövetkezeti és minisztériumi kirendeltségek Erdélyben maradó tisztviselői vállalták magukra, a mozgalom szócsövei a Hangya naptár, a Szövetkezés s a Szövetkezeti Értesítőszaklapok voltak 1948-ig.
Az 1930-tól megmutatkozó gazdasági és pénzügyi válság okozta pénzügyi veszteségek mutattak kiutat a magyar szövetkezeti mozgalom számára. A harmincas években Marosvásárhelyen, majd Székelykeresztúron tejfeldolgozót épített magyarországi kölcsönnel a kolozsvári GHSz, amelynek hatására a tejszövetkezeti hálózat fellendült: egy évtized alatt, 1939-ig 133 tejszövetkezet jött létre főleg Udvarhely és Maros megyékben és Kalotaszegen. A Transsylvania márkával ellátott tejtermékeket, pasztőrözött vaj Románia nagyvárosaiban és külföldön (Anglia, Görögország, Palesztina) talált piacra. Más mezőgazdasági és erdészeti termékeket (gyógynövény, erdei gyümölcs, fa) feldolgozó és exportáló szövetkezetek is szép számban alakultak, akárcsak kisipari termelő, nyersanyagbeszerző és áruértékesítő szövetkezetek is. A harmincas évek végére több száz iskola- és diákszövetkezet is alakult.
Egy korszak vége
1948-ban több mint 1100 magyar szövetkezetet olvasztottak be az országos szövetkezeti hálózatba, elveszítve önkormányzatiságuk, demokratikus jellegük, és mindent a tervutasításos rendszernek rendeltek alá. „Valójában már 1945-ben elindult a szövetkezeti vezetőségek vegzálása, a magyarok 1946 novemberéig, a választásokig még meg tudták védeni a szövetkezeteket, de ezt követően végrehajtották az államosítást” – teszi hozzá Hunyadi Attila kiemelve, hogy ez a folyamat törvénytelen volt, hiszen egy szövetkezet csak a tagjai döntésével, közgyűlési határozattal oszolhatott fel vagy olvadhatott volna be.
1990-től máig
A rendszerváltás utáni restitúciós törvények viszont nem vonatkoznak ingó vagyonokra, így csak egyéni úton lehet perelni. Mára a régi népházak boltokként működnek, de nem olyan szervezett módon, mint régen. Ráadásul egyoldalú a működésük: a széles fogyasztási cikkeket falura szállítják alternatíva híján, de a szövetkezetek egyúttal azt is vállalnák, hogy a falusi termékeket városra szállítják – ez pedig ma nem működik így.
Az EU-s csatlakozást követően Románia fel kellett vállalja, hogy támogatja a szövetkezeteket, de közel nem tartunk ott, ahol 1948-at előzően. „Sem az a közel 300 magyar bank, sem a többezer vállalkozás nem került vissza az örökösök tulajdonába, és ez érvényes a szövetkezeti vagyonra is” – mondja el a történész, aki a Keresztúri történetével illusztrálja, hogy sok próbálkozás után a szövetkezeti rendszer kialakítása milyen előnyökkel jár a termelők és a vásárlók számára.
A Székelygyömölcsben – amelynek köszönhetően Madéfalván, Zetelakán és Farkaslakán feldolgozó központ működik – mindenki beviszi a gyümölcstermését a manufaktúrába és annak a 15 százalékát (vagy az árát) beadja a közösbe a feldolgozó, csomagoló szolgáltatás ellenértékeként.
A helyi tulajdonlású vállalkozások olyan munkahelyeket képesek létrehozni, amelyek az elnéptelenedő falvakat segítik, odafigyelhetnek a környezetre, vagy akár a gluténérzékenységre, ahogyan az említett keresztúri szövetkezet is így jár el. Ráadásul a szövetkezetek horizontálisan, egymást is ellenőrzik, és együttműködnek: például amellett, hogy a profit egy hányadát képzésre fordítják, a többi pénzt tartalékalapba teszik, így hálózati szinten akkora összeget gyűjtenek, hogy nagyobb beruházásra – például szennyvíztisztításra – is elég lesz. Ez az egymástól elszigetelt vállalkozások esetében nem működik.
Hunyadi Attila szerint az a kérdés, hogy mikor jutunk el a kritikus tömegig: „ahhoz képest, hogy a két világháború közötti Romániában közel 10 ezer szövetkezet működött, most gyakorlatilag sehol sem vagyunk”. Közben megváltozott a világ: egy globális infrastruktúrában próbálunk helyi szövetkezeteket létrehozni úgy, hogy egy tejgyárnak olcsóbb külföldről hozni a tejet, mint egyenként begyűjteni a helyi gazdáktól. Az embereknek rá kell jönniük, hogy csak összefogva tudnak megrendeléseket teljesíteni, de összefogni csak akkor érdemes, ha külön nem megy – csak pénzért nem lehet, mondja Hunyadi.
Egyesülettel a szövetkezetekért
A StudCoop 2015 májusában jött létre, Kolozsváron. Hunyadi Attila 18 éve kutatta a témát, amikor úgy döntött, hogy más érdeklődőkkel együtt nonprofit egyesületet alapít, a szövetkezeti értékek és az egészséges táplálkozás népszerűsítésére. Részt vettek számos rendezvényen, illetve idén már az EduKitchen programmal is jelentkeztek, amelyet a Slow Food Torda elnöke Pozsonyi Márta szakács koordinál.
Az elmúlt időszakban sikerült helyi, de a kolozsváriak számára addig ismeretlen termelőket megismertetni a tudatos vásárlókkal. Ilyen például Csekefalváról Moldován-Szeredai Noémi, aki levendulatermékeket és szörpöket értékesít, vagy a mezőkeszüi Veress család, akik tejtermékekek készítenek, de léteznek olyan facebookos önellátó csoportok, amelyeknek köszönhetően Bánffyhunyad környékéről vásárolnak be kolozsváriak egy brit házaspár közreműködésével.
A StudCoop számára fontos még petíciók, civil akciók szervezése. A tej-kifli programmal szemben szeretnének lépni például, mert ahelyett, hogy helyi, egészséges tejet adnának a diákoknak, tejsavóból és tejporból meg tartósítószerekből készült italt szállítanak az iskolákba. Emellett nem javítottak a szegények élelmezési viszonyain, mert falun nem isszák meg ezt az italt, a legrosszabb esetben pedig patakok kanyaraiban találjuk meg az egymásra tornyosuló tejesdobozokat.
Az iskolabüfékben is változást szeretnének elérni: szinte minden iskolában létezik kávéautomata, amelyet sajnos korlátlanul használhatnak a diákok, a büfék pedig tele vannak tartósítószerekkel tömött szendvicsekkel. Ehelyett azt javasolják, hogy lisztből, tejből, friss gyümölcsből állítsanak elő tízóraikat az iskolákban, és gyümölcslevet forgalmazzanak. Ehhez a termelők összefogására volna szükség, hogy a minőséget és a mennyiséget is tudják biztosítani.
Kustán Magyari Attila / maszol.ro
Erdélyben magyar szövetkezetek százai alakultak a huszadik században, a természetes fejlődésüket az államosítás törte meg. A StudCoop kolozsvári egyesület célja a szövetkezeti szerveződések népszerűsítése, de hangsúlyt fektetnek az egészséges táplálkozásra, és civil akciókkal is készülnek. Dr. Hunyadi Attila Gábor történésszel a szövetkezetek működéséről, múltjáról és jelenéről beszélgettünk, valamint a többedmagával alapított StudCoopról.
A szövetkezetek túlélték a 19. századot annak köszönhetően, hogy olyan egyetemes elveket követtek, mint például az emberközpontú vállalkozás elve – a szövetkezetekben ugyanis minden tag egy szavazattal rendelkezik, a közösség iránti elkötelezettség, így ezek a szervezetek valahol az egyesületek és a vállalkozások közötti metszés-zónában helyezkednek el. A jövedelemből bizonyos százalékot a tagok képzésére, iskoláztatására fordítanak, a környezetvédelemre is odafigyelnek, illetve együttműködnek más szövetkezetekkel.
Reményik temploma és iskolája mellett mindig is működött a falvakban egy bírói hivatal, vagy mai néven önkormányzat, a közösség negyedik kereke pedig egy gazdakör vagy szövetkezet volt. Ezek a 19. század első felében jelentek meg elsősorban német és angol területeken előbb karitatív célú egyesületekként, a lefektetett alapokat pedig 1895-ben nemzetközi alapelvekként fogalmazták meg, megalakítva a Szövetkezetek Nemzetközi Szövetségét, Londonban.
A szövetkezetek és a baloldal
A szövetkezetek szinte megelőzték a baloldali mozgalmakat: a Rochdale-i takácsok szövetkezetének megalakulása (1844) előtt a kapitalista vállalatok munkásai kötelezően a vállalatnál kellett levásárolják a bérük egy részét – ennek ellenében hozták létre a takácsok a saját szövetkezeti üzletüket, törvényi változásokat követően. Korábban ugyanis a Combination Act tiltotta a munkások szervezkedését.
Charterek, vagyis petíciók megfogalmazásával a nagytömegű munkásság elérte azt is, hogy törvényes reformokkal a gyárosok monopóliumait megszüntessék, és maguk a gyárosok is belátták, hogy éhbéren dolgoztatni napi 12-14 órán át nem lehet dolgoztatni a munkásokat, mert korán halnak meg – sokan egyébként is az Egyesült Államokba vándoroltak ki. „Ez egyfajta konstruktív szocializmus volt, sőt nagyon sok szövetkezetfejlesztő keresztényszocialistának vallotta magát” – magyarázza Hunyadi, aki szerint ugyanakkor Marx, majd később Lenin „görbén nézett” ezekre a szövetkezetekre, mert az osztályharcot nem élezték, hanem tompították a konszenzuskereső politikájukkal.
Virágzó Erdély
Kolozsváron 1825-ben alakult az első szövetkezeti biztosító társaság Kolozsvári Gondoskodó Társaság néven. Ez a nyugdíjalapot képező társaság 1948-ig, a májusi államosítási rendeletig élt, amikor minden magánvállalkozást megszüntettek. A kolozsvári példa mellett számos más takarékpénztár működött német modell alapján.
Termékfeldolgozással foglalkozó szövetkezetek elsősorban hitelszövetkezetként jöttek létre, mezőgazdasági válságok után – „amíg a golyó nem fütyül a fülük mellett, az emberek nem nagyon hajlandók együttműködésre”, fogalmaz Hunyadi Attila. „Amikor az 1890-es években egész Európa, s benne Erdély szőlészetét tönkretették járván 1901-ben Brassóban már tejszövetkezet működött, 1909 előtt pedig Maros megyéből tojást exportáltak Németországba. Az első világháború előtt már több száz szövetkezetet hoztak létre Erdélyben – mindennek nagy löketet adott, hogy 1902-ben Tusnádfürdőn, a Székely Kongresszuson számos szakosztály mellett hitelügyi és szövetkezeti szakosztályt is létrehoztak, ennek eredményeképp pedig egy minisztériumi kirendeltséget Marosvásárhelyen és megyei ügynökségeket a székely vármegyékben. Nagyenyeden így olyan saját szárnyvasúttal rendelkező logisztikai raktárat hoztak létre, amely köré saját gyárak és borpincészet épültek.
A két világháború közötti állandó jogi bizonytalanság, politikai befolyásolás, adókedvezmények és állami hitelek hiányában a kisebbségi szövetkezetek elsősorban tagságuk, valamint a keretintézmények támogatásához folyamodtak. Az újjászervezési munkát a korábbi szövetkezeti és minisztériumi kirendeltségek Erdélyben maradó tisztviselői vállalták magukra, a mozgalom szócsövei a Hangya naptár, a Szövetkezés s a Szövetkezeti Értesítőszaklapok voltak 1948-ig.
Az 1930-tól megmutatkozó gazdasági és pénzügyi válság okozta pénzügyi veszteségek mutattak kiutat a magyar szövetkezeti mozgalom számára. A harmincas években Marosvásárhelyen, majd Székelykeresztúron tejfeldolgozót épített magyarországi kölcsönnel a kolozsvári GHSz, amelynek hatására a tejszövetkezeti hálózat fellendült: egy évtized alatt, 1939-ig 133 tejszövetkezet jött létre főleg Udvarhely és Maros megyékben és Kalotaszegen. A Transsylvania márkával ellátott tejtermékeket, pasztőrözött vaj Románia nagyvárosaiban és külföldön (Anglia, Görögország, Palesztina) talált piacra. Más mezőgazdasági és erdészeti termékeket (gyógynövény, erdei gyümölcs, fa) feldolgozó és exportáló szövetkezetek is szép számban alakultak, akárcsak kisipari termelő, nyersanyagbeszerző és áruértékesítő szövetkezetek is. A harmincas évek végére több száz iskola- és diákszövetkezet is alakult.
Egy korszak vége
1948-ban több mint 1100 magyar szövetkezetet olvasztottak be az országos szövetkezeti hálózatba, elveszítve önkormányzatiságuk, demokratikus jellegük, és mindent a tervutasításos rendszernek rendeltek alá. „Valójában már 1945-ben elindult a szövetkezeti vezetőségek vegzálása, a magyarok 1946 novemberéig, a választásokig még meg tudták védeni a szövetkezeteket, de ezt követően végrehajtották az államosítást” – teszi hozzá Hunyadi Attila kiemelve, hogy ez a folyamat törvénytelen volt, hiszen egy szövetkezet csak a tagjai döntésével, közgyűlési határozattal oszolhatott fel vagy olvadhatott volna be.
1990-től máig
A rendszerváltás utáni restitúciós törvények viszont nem vonatkoznak ingó vagyonokra, így csak egyéni úton lehet perelni. Mára a régi népházak boltokként működnek, de nem olyan szervezett módon, mint régen. Ráadásul egyoldalú a működésük: a széles fogyasztási cikkeket falura szállítják alternatíva híján, de a szövetkezetek egyúttal azt is vállalnák, hogy a falusi termékeket városra szállítják – ez pedig ma nem működik így.
Az EU-s csatlakozást követően Románia fel kellett vállalja, hogy támogatja a szövetkezeteket, de közel nem tartunk ott, ahol 1948-at előzően. „Sem az a közel 300 magyar bank, sem a többezer vállalkozás nem került vissza az örökösök tulajdonába, és ez érvényes a szövetkezeti vagyonra is” – mondja el a történész, aki a Keresztúri történetével illusztrálja, hogy sok próbálkozás után a szövetkezeti rendszer kialakítása milyen előnyökkel jár a termelők és a vásárlók számára.
A Székelygyömölcsben – amelynek köszönhetően Madéfalván, Zetelakán és Farkaslakán feldolgozó központ működik – mindenki beviszi a gyümölcstermését a manufaktúrába és annak a 15 százalékát (vagy az árát) beadja a közösbe a feldolgozó, csomagoló szolgáltatás ellenértékeként.
A helyi tulajdonlású vállalkozások olyan munkahelyeket képesek létrehozni, amelyek az elnéptelenedő falvakat segítik, odafigyelhetnek a környezetre, vagy akár a gluténérzékenységre, ahogyan az említett keresztúri szövetkezet is így jár el. Ráadásul a szövetkezetek horizontálisan, egymást is ellenőrzik, és együttműködnek: például amellett, hogy a profit egy hányadát képzésre fordítják, a többi pénzt tartalékalapba teszik, így hálózati szinten akkora összeget gyűjtenek, hogy nagyobb beruházásra – például szennyvíztisztításra – is elég lesz. Ez az egymástól elszigetelt vállalkozások esetében nem működik.
Hunyadi Attila szerint az a kérdés, hogy mikor jutunk el a kritikus tömegig: „ahhoz képest, hogy a két világháború közötti Romániában közel 10 ezer szövetkezet működött, most gyakorlatilag sehol sem vagyunk”. Közben megváltozott a világ: egy globális infrastruktúrában próbálunk helyi szövetkezeteket létrehozni úgy, hogy egy tejgyárnak olcsóbb külföldről hozni a tejet, mint egyenként begyűjteni a helyi gazdáktól. Az embereknek rá kell jönniük, hogy csak összefogva tudnak megrendeléseket teljesíteni, de összefogni csak akkor érdemes, ha külön nem megy – csak pénzért nem lehet, mondja Hunyadi.
Egyesülettel a szövetkezetekért
A StudCoop 2015 májusában jött létre, Kolozsváron. Hunyadi Attila 18 éve kutatta a témát, amikor úgy döntött, hogy más érdeklődőkkel együtt nonprofit egyesületet alapít, a szövetkezeti értékek és az egészséges táplálkozás népszerűsítésére. Részt vettek számos rendezvényen, illetve idén már az EduKitchen programmal is jelentkeztek, amelyet a Slow Food Torda elnöke Pozsonyi Márta szakács koordinál.
Az elmúlt időszakban sikerült helyi, de a kolozsváriak számára addig ismeretlen termelőket megismertetni a tudatos vásárlókkal. Ilyen például Csekefalváról Moldován-Szeredai Noémi, aki levendulatermékeket és szörpöket értékesít, vagy a mezőkeszüi Veress család, akik tejtermékekek készítenek, de léteznek olyan facebookos önellátó csoportok, amelyeknek köszönhetően Bánffyhunyad környékéről vásárolnak be kolozsváriak egy brit házaspár közreműködésével.
A StudCoop számára fontos még petíciók, civil akciók szervezése. A tej-kifli programmal szemben szeretnének lépni például, mert ahelyett, hogy helyi, egészséges tejet adnának a diákoknak, tejsavóból és tejporból meg tartósítószerekből készült italt szállítanak az iskolákba. Emellett nem javítottak a szegények élelmezési viszonyain, mert falun nem isszák meg ezt az italt, a legrosszabb esetben pedig patakok kanyaraiban találjuk meg az egymásra tornyosuló tejesdobozokat.
Az iskolabüfékben is változást szeretnének elérni: szinte minden iskolában létezik kávéautomata, amelyet sajnos korlátlanul használhatnak a diákok, a büfék pedig tele vannak tartósítószerekkel tömött szendvicsekkel. Ehelyett azt javasolják, hogy lisztből, tejből, friss gyümölcsből állítsanak elő tízóraikat az iskolákban, és gyümölcslevet forgalmazzanak. Ehhez a termelők összefogására volna szükség, hogy a minőséget és a mennyiséget is tudják biztosítani.
Kustán Magyari Attila / maszol.ro
2017. augusztus 21.
Tartalmas ünnep Szent István király tiszteletére
Szent István királyra emlékezhetett a Brassó megyei magyar közösség augusztus 19-én és 20-án. Az első magyar király tiszteletére idén több újdonsággal szolgáltak a szervezők: kétnapos programot terveztek az eddigi egy helyett, első alkalommal került sor ökumenikus kenyéráldásra, továbbá a hagyományos program kiegészült egy modern előadással, illetve idén szerveztek először Szent István-napi ünnepséget augusztus 20-án.
Ünnepi szentmisén emlékeztek augusztus 19-én a Brassó-Belvárosi Szent Péter és Pál Római Katolikus Templomban. A misét Birton Róbert-Attila segédlelkész és Farkas Ervin, a Jézus Szent Szíve plébánia segédlelkésze tartották, akik az egyetemesen elismert szent király által vallott értékeket emelték ki. A megemlékezés az idén újdonságnak számító ökumenikus kenyéráldással folytatódott a főgimnázium udvarán található Széchenyi István emléktáblánál, ahol Kovács Attila, megyei RMDSZ-elnök, illetve Ambrus Izabella, a Brassó megyei magyarok parlamenti képviselője mondott köszöntőt.
„Augusztus 20. a hálaadás, az öröm ünnepe, mivel az új kenyér megszentelése is ekkor történik. Jó alkalom arra, hogy hitünket megerősítsük: azt a hitet, amelyre alapozhatunk a közösség- és jövőépítésben. Ma hálát adhatunk a kenyérért, a mindennapi betevőért, hiszen ez biztonságot ad emberi létünkhöz.” – mondta el Ambrus Izabella.
Az ökuménia jegyében Bálint László és Ménessy Miklós református lelkészek, Szász Ferenc unitárius lelkész, Birton Róbert és Farkas Ervin katolikus segédlelkészek áldották meg az új kenyeret, amelyből a résztvevők kostolót kaptak. A Három szín című verset szavalta el Pál Imre bácsi, aki kitartóan elviszi minden magyar nemzeti ünnepre saját készítésű magyar zászlóját. Folytatásként az RMDSZ, az Áprily Lajos Főgimnázium, a Brassói Turista Egyesület, a Történelmi Vitézi Rend Négyfalusi osztályának képviselői helyeztek el koszorúkat tiszteletük jeléül Széchenyi István emléktáblánál. Végül a magyar és székely himnusz eléneklésében közreműködött a Brassói Magyar Dalárda.
Az augusztus 19-ei program zárásaként Marosán Csaba, kolozsvári színművész mutatta be Arany János születésének 200. évfordulójára készített műsorát az Áprily Lajos Főgimnázium dísztermében. Különleges előadásán úgy vezette végig a közönséget Arany életútján, hogy egy eddig ismeretlenebb, derűsebb, humorosabb arcát villantotta fel, így volt nevetés, közös szavalás és interaktív közönségkérdések is. Végül a kolozsvári színművész ajánlásával levetítették a Szent László legenda című rövidfilmet, amely szabadon megtekinthető a Youtube online videókezelő oldalon, a Kolozsvári Magyar Napok csatornán.
Augusztus 20-án, az első Szent István-napi ünnepségen Kovács Attila, megyei RMDSZ-elnök köszönötte a több mint 150 személyes közönséget. Öt kiemelkedő személyiség, Szent István király, Szent László király, Arany János költő, Áprily Lajos, Brassóban született költő és Lendvay Éva, tavaly elhunyt brassói magyar költő kapcsán kiemelte, hogy ahogyan ők, mi is mind alakítjuk jelenünket, értéket teremtve a saját jelenünkben és környezetünkben. Továbbá kifejtette: „köztünk, Brassó megyei magyarok közt is vannak értékteremtő munkát vállaló személyek, akikre oda kell tudnunk figyelni. Mindennek a lényege az odafigyelés. Úgy gondolom, hogy ma, amikor az ünnepség a helyiekről szól a helyi magyar közösségnek, együtt figyelünk oda egymásra, értékeinkre, értékteremtő személyiségeinkre. A figyelem gondoskodás, törődés, közvetett módon pedig a közösségünk fennmaradását is jelentheti.”
A közösségépítő munkáért való hála jeléül tizenegy díjat vehettek át Brassó megyei szervezetek képviselői. Olyan személyek ők, akik szinte függő módjára vállalnak felelősséget a magyar kultúráért, oktatásért, a magyar gyerekekért, a hagyományokért, a műemlékekért, a magyar nyelvért, a magyar médiáért.
A Brassó megyei magyar közössért díjat Kovács Attila átadta a 105-ös Szemlér Ferenc Cserkészcsapatnak – a díjat átvette Szőcs József, az Apáczai Csere János Közművelődési Egyesületnek – a díjat átvette Házy Eszter, az Áprily Lajos Főgimnáziumnak – a díjat átvette Antal Annamária iskolaigazgató és Petki Pál, volt igazgató, a Barcasági Csángó Alapítványnak – a díjat átvette Gócza István, a Brassai Magyar Adásnak – a díjat átvette Bálint Ferenc, a Brassói Erdélyi Kárpát Egyesületnek – a díjat átvette Kovács Lehel és Szász Ágnes, a Brassói Lapok Alapítványnak – a díjat átvette Ambrus Attila, a Brassói Magyar Dalárdának – a díjat átvette Varga Pál és Imre Zsuzsa, a Felfalusi Kovács Antal Alapítványnak – a díjat átvette Dobolyi István, a Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaságnak – a díjat átvette Szente László, a Reiff István-Búzavirág Alapítványnak – a díjat átvette Reiff Zsuzsa.
A díjátadó után kezdődött a kulturális műsor, amely keretein belül helyi fellépők, fiatal tehetségek ünnepi előadását tekinthette meg a közönség.
Bodor Anita, 12-es tanuló különleges átéléssel szavalta el Sík Sándor Szent István-himnusz című versét, majd Boldi Tihamér és Ferencz Nagy Zoltán, 10-es tanulók olvasták fel Szent István király Imre herceghez írt intelmeit. Páll Beatrice egyetemista önállóan készült az ünnepre az általa választott éneksorral, a nézők egy fiatal tehetséget láthattak a színpadon.
Az egyedi mozgásukról és hangzásukról ismert Tatrangi Boricások táncelőadásával folytatódott a műsor, majd egyperces csenddel emlékeztek a nemrégiben elhunyt boricás fiatalra, Váncsa Zsoltra. Végül, az ünnepi program méltó zárásaként a nagy múltra visszatekintő Búzavirág Néptáncegyüttes mutatta be zenés és táncos műsorát.
Dicséret illet minden közreműködőt, akinek köszönhetően tartalmas, színvonalas megemlékezésen és ünnepségen vehetett részt a helyi magyar közösség. Az esemény főtámogatója az RMDSZ – Communitas Alapítvány, szervezője a Brassó Megyei Ifjúsági Egyeztető Tanács. brasso.rmdsz.ro
Szent István királyra emlékezhetett a Brassó megyei magyar közösség augusztus 19-én és 20-án. Az első magyar király tiszteletére idén több újdonsággal szolgáltak a szervezők: kétnapos programot terveztek az eddigi egy helyett, első alkalommal került sor ökumenikus kenyéráldásra, továbbá a hagyományos program kiegészült egy modern előadással, illetve idén szerveztek először Szent István-napi ünnepséget augusztus 20-án.
Ünnepi szentmisén emlékeztek augusztus 19-én a Brassó-Belvárosi Szent Péter és Pál Római Katolikus Templomban. A misét Birton Róbert-Attila segédlelkész és Farkas Ervin, a Jézus Szent Szíve plébánia segédlelkésze tartották, akik az egyetemesen elismert szent király által vallott értékeket emelték ki. A megemlékezés az idén újdonságnak számító ökumenikus kenyéráldással folytatódott a főgimnázium udvarán található Széchenyi István emléktáblánál, ahol Kovács Attila, megyei RMDSZ-elnök, illetve Ambrus Izabella, a Brassó megyei magyarok parlamenti képviselője mondott köszöntőt.
„Augusztus 20. a hálaadás, az öröm ünnepe, mivel az új kenyér megszentelése is ekkor történik. Jó alkalom arra, hogy hitünket megerősítsük: azt a hitet, amelyre alapozhatunk a közösség- és jövőépítésben. Ma hálát adhatunk a kenyérért, a mindennapi betevőért, hiszen ez biztonságot ad emberi létünkhöz.” – mondta el Ambrus Izabella.
Az ökuménia jegyében Bálint László és Ménessy Miklós református lelkészek, Szász Ferenc unitárius lelkész, Birton Róbert és Farkas Ervin katolikus segédlelkészek áldották meg az új kenyeret, amelyből a résztvevők kostolót kaptak. A Három szín című verset szavalta el Pál Imre bácsi, aki kitartóan elviszi minden magyar nemzeti ünnepre saját készítésű magyar zászlóját. Folytatásként az RMDSZ, az Áprily Lajos Főgimnázium, a Brassói Turista Egyesület, a Történelmi Vitézi Rend Négyfalusi osztályának képviselői helyeztek el koszorúkat tiszteletük jeléül Széchenyi István emléktáblánál. Végül a magyar és székely himnusz eléneklésében közreműködött a Brassói Magyar Dalárda.
Az augusztus 19-ei program zárásaként Marosán Csaba, kolozsvári színművész mutatta be Arany János születésének 200. évfordulójára készített műsorát az Áprily Lajos Főgimnázium dísztermében. Különleges előadásán úgy vezette végig a közönséget Arany életútján, hogy egy eddig ismeretlenebb, derűsebb, humorosabb arcát villantotta fel, így volt nevetés, közös szavalás és interaktív közönségkérdések is. Végül a kolozsvári színművész ajánlásával levetítették a Szent László legenda című rövidfilmet, amely szabadon megtekinthető a Youtube online videókezelő oldalon, a Kolozsvári Magyar Napok csatornán.
Augusztus 20-án, az első Szent István-napi ünnepségen Kovács Attila, megyei RMDSZ-elnök köszönötte a több mint 150 személyes közönséget. Öt kiemelkedő személyiség, Szent István király, Szent László király, Arany János költő, Áprily Lajos, Brassóban született költő és Lendvay Éva, tavaly elhunyt brassói magyar költő kapcsán kiemelte, hogy ahogyan ők, mi is mind alakítjuk jelenünket, értéket teremtve a saját jelenünkben és környezetünkben. Továbbá kifejtette: „köztünk, Brassó megyei magyarok közt is vannak értékteremtő munkát vállaló személyek, akikre oda kell tudnunk figyelni. Mindennek a lényege az odafigyelés. Úgy gondolom, hogy ma, amikor az ünnepség a helyiekről szól a helyi magyar közösségnek, együtt figyelünk oda egymásra, értékeinkre, értékteremtő személyiségeinkre. A figyelem gondoskodás, törődés, közvetett módon pedig a közösségünk fennmaradását is jelentheti.”
A közösségépítő munkáért való hála jeléül tizenegy díjat vehettek át Brassó megyei szervezetek képviselői. Olyan személyek ők, akik szinte függő módjára vállalnak felelősséget a magyar kultúráért, oktatásért, a magyar gyerekekért, a hagyományokért, a műemlékekért, a magyar nyelvért, a magyar médiáért.
A Brassó megyei magyar közössért díjat Kovács Attila átadta a 105-ös Szemlér Ferenc Cserkészcsapatnak – a díjat átvette Szőcs József, az Apáczai Csere János Közművelődési Egyesületnek – a díjat átvette Házy Eszter, az Áprily Lajos Főgimnáziumnak – a díjat átvette Antal Annamária iskolaigazgató és Petki Pál, volt igazgató, a Barcasági Csángó Alapítványnak – a díjat átvette Gócza István, a Brassai Magyar Adásnak – a díjat átvette Bálint Ferenc, a Brassói Erdélyi Kárpát Egyesületnek – a díjat átvette Kovács Lehel és Szász Ágnes, a Brassói Lapok Alapítványnak – a díjat átvette Ambrus Attila, a Brassói Magyar Dalárdának – a díjat átvette Varga Pál és Imre Zsuzsa, a Felfalusi Kovács Antal Alapítványnak – a díjat átvette Dobolyi István, a Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaságnak – a díjat átvette Szente László, a Reiff István-Búzavirág Alapítványnak – a díjat átvette Reiff Zsuzsa.
A díjátadó után kezdődött a kulturális műsor, amely keretein belül helyi fellépők, fiatal tehetségek ünnepi előadását tekinthette meg a közönség.
Bodor Anita, 12-es tanuló különleges átéléssel szavalta el Sík Sándor Szent István-himnusz című versét, majd Boldi Tihamér és Ferencz Nagy Zoltán, 10-es tanulók olvasták fel Szent István király Imre herceghez írt intelmeit. Páll Beatrice egyetemista önállóan készült az ünnepre az általa választott éneksorral, a nézők egy fiatal tehetséget láthattak a színpadon.
Az egyedi mozgásukról és hangzásukról ismert Tatrangi Boricások táncelőadásával folytatódott a műsor, majd egyperces csenddel emlékeztek a nemrégiben elhunyt boricás fiatalra, Váncsa Zsoltra. Végül, az ünnepi program méltó zárásaként a nagy múltra visszatekintő Búzavirág Néptáncegyüttes mutatta be zenés és táncos műsorát.
Dicséret illet minden közreműködőt, akinek köszönhetően tartalmas, színvonalas megemlékezésen és ünnepségen vehetett részt a helyi magyar közösség. Az esemény főtámogatója az RMDSZ – Communitas Alapítvány, szervezője a Brassó Megyei Ifjúsági Egyeztető Tanács. brasso.rmdsz.ro
2017. augusztus 21.
Nekiment az Evenimentul Zilei a magyar kormánynak
Evenimentul Zilei című román napilap szerint "levegőbe röpíti" a románok és magyarok közötti kapcsolatokat a magyar kormány azzal, hogy a magyarok üldözésével vádolja a romániai korrupcióellenes ügyészséget (DNA). A lap Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettest idézte, aki a Külhoni Magyarságért Díj átadóján arról beszélt, hogy Romániában joginak álcázott magyarellenes lépésekkel támadják a magyar nemzet emblematikus képviselőit, és külön megemlítette Horváth Annát, Kolozsvár alpolgármesterét, aki ellen - szerinte - koncepciós pert indított a román korrupcióellenes ügyészség. Az Evenimentul Zilei cikke szerint Magyarország miniszterelnök-helyettesének a megnyilvánulása ismét felhevíti a románok és magyarok között amúgy is létező feszültségeket. A cikkre a volt kolozsvári alpolgármester, Horváth Anna is reagált egy Facebook bejegyzésben. "Lassan kezdem megérteni, hogy Romániában valaki, valakik - a nyilvánosságot, a számonkérhetőséget soha vállalni nem merő árnylények – 27 év után újra megpróbálnak jól élni, létjogosultságukat megalapozni az által, hogy interetnikus feszültségeket mímelnek, konfliktust szítanak közöttünk" – írja Horváth Anna. Transindex.ro
Evenimentul Zilei című román napilap szerint "levegőbe röpíti" a románok és magyarok közötti kapcsolatokat a magyar kormány azzal, hogy a magyarok üldözésével vádolja a romániai korrupcióellenes ügyészséget (DNA). A lap Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettest idézte, aki a Külhoni Magyarságért Díj átadóján arról beszélt, hogy Romániában joginak álcázott magyarellenes lépésekkel támadják a magyar nemzet emblematikus képviselőit, és külön megemlítette Horváth Annát, Kolozsvár alpolgármesterét, aki ellen - szerinte - koncepciós pert indított a román korrupcióellenes ügyészség. Az Evenimentul Zilei cikke szerint Magyarország miniszterelnök-helyettesének a megnyilvánulása ismét felhevíti a románok és magyarok között amúgy is létező feszültségeket. A cikkre a volt kolozsvári alpolgármester, Horváth Anna is reagált egy Facebook bejegyzésben. "Lassan kezdem megérteni, hogy Romániában valaki, valakik - a nyilvánosságot, a számonkérhetőséget soha vállalni nem merő árnylények – 27 év után újra megpróbálnak jól élni, létjogosultságukat megalapozni az által, hogy interetnikus feszültségeket mímelnek, konfliktust szítanak közöttünk" – írja Horváth Anna. Transindex.ro
2017. augusztus 21.
Ismét virágkocsik vonultak végig Váradon
Augusztus 21-én, Várad önkormányzatának szervezésében idén is felvonult egy új útvonalon több virágkocsi azok közül, melyeket egy nappal korábban a Debreceni Virágkarneválon lehetett megtekinteni. A menet élő tagjairól a Bihar Megyei Tanács gondoskodott.
A polgármesteri hivatal által működtetett Nagyvárad és Térsége Turizmusát Népszerűsítő Egyesület (APTOR) partnerségben a Szent László Egyesülettel, és együttműködésben Debrecen Önkormányzatával ezúttal négy virágkocsit tett közszemlére a partiumi megyeszékhelyen. A városban zajló közmű-munkálatok miatt a startvonal és a felvonulási útvonal némiképpen megváltozott, így a kompozíciók a Decebal és Dacia sugárút keresztőzésében levő körforgalom közelében várakoztak 11 óra után arra, hogy aztán 14 órától végighaladjanak a Decebal sugárút-Tudor Vladimirescu/Körös utca-Szent László tér útvonalon.
Mihai Jurca, az APTOR ügyvezető igazgatója az indulás előtt azt nyilatkozta: örülnek annak, hogy az előző évekhez hasonlóan idén is sok a résztvevő. „Ez egy fontos ünnepe a városnak, remélem, hogy minél több váradi elkíséri a több mint 350 fős menetet a Szent László térig, ahol szintén kiállítjuk a gyönyörű virágkocsikat” – fogalmazott.
A minden évben fő látványosságot nyújtó és legnépszerűbb kompozíció a Szent Koronát ábrázoló, és arra a tényre alapszik, hogy a korona a magyarok legfontosabb nemzeti ereklyéje, a magyar államiság jelképe. Szent István intelmeinek bizonysága szerint a Szent Korona jelenti az országot, a királyságot, a királyt, a hitet, az egyházat, az uralkodói tulajdonságokat és az erényeket. Fiának, Imre hercegnek azt írja, hogy „az erények mértéke teszi teljessé a királyok koronáját”. A kompozíció azonban csak a koronázási jelvényekkel – az országalmával és a jogarral – teljes.
A Nyáját terelő jó pásztor kocsi a két vallási központ, Esztergom és Debrecen megtartó hitéletének közös gyökereit mutatta fel. A kereszt(y)én(y) szimbolikában a bárány a világ bűneit hordozó, a helyettes áldozatot vállaló Megváltó jelképe. Isten Báránya az, aki elveszi a világ bűneit, s megváltásával legyőzi a halált. A zászlós bárány a helvét hitvallást szimbolizáló zászlóra tekintett, s a nyájat terelő Pásztorra. Arra a jó Pásztorra, aki bárányait ismeri, nevükön szólítja őket, az elveszett bárányt sem hagyja elveszni, utánamegy, s a nyájáért életét adja. Ugyanakkor pedig az eget és a földet mintázó cifraszűrben lépdelő pásztor furulyájából úgymond a Teremtő Erő, az Ige szökkentette szárba a virágokat.
Gazdag hagyományok
Az Unió nevet viselő kompozíció arra utalt, hogy a két testvérváros, Nagyvárad és Debrecen gazdag hagyományokkal rendelkezik. A városok közti együttműködés 25 éve fokozatosan erősödik, az összetartozást többek közt a Virágkarneválok alkalmával közösen indított virágkocsik is jelképezik. Az ez évi kompozíció a két régióra jellemző keresztény szimbólumokat helyezte a középpontba, az oroszlán pedig a nomád és pogány népek portyáival szembeni kitartást és bátorságot testesítette meg. A virágkocsi koncepciója Szent László és Luxemburgi Zsigmond egykori sírhelye, a nagyváradi vár újraértelmezésén alapult. Mivel az erődítmény sok-sok éven át a régió kulturális központja volt, így a bástyái voltak láthatóak. A virágkocsi egyik legfontosabb szimbóluma az angyal lábai alatt látható könyv volt, amely a két város kultúra iránti elkötelezettségét, valamint kulturális intézményeit jelképezte.
Az Őslények világa a Fórum Debrecen Bevásárlóközpont virágkocsija volt, mely idén ismét egy újabb kiállításra invitálja szeptember 1-től az érdeklődőket, mely interaktív tárlaton a mamutok és más őslények világába nyerhettek betekintést a látogatók.
Fellépők
A résztvevőkről, illetve a fellépőkről a Bihar Megyei Tanács, illetve a Bihar Megye Turisztikai Desztináció Menedzsment Ügynökség (TDM) gondoskodott, a Nyitott Ablak Európára rendezvény keretében. Az osztogatott szórólapok szerint ezek a következők voltak: nagyváradi Mystique mazsorett és hegyközcsatári Angels mazsorett, a Francisc Hubic Művészeti Iskola Art Group Music csoportja, a váradi Sunshine Dance, a tiszafüredi Dalma Dance, a Tiszafüredi Fúvósok, a zentai Flamenco, a Unique Dance stúdió, a margittai Clevers, a székelyhídi Tini Dance Center, a szalacsi mazsorettek és a szentjobbi huszárok.
Ciucur Losonczi Antonius / erdon.ma
Augusztus 21-én, Várad önkormányzatának szervezésében idén is felvonult egy új útvonalon több virágkocsi azok közül, melyeket egy nappal korábban a Debreceni Virágkarneválon lehetett megtekinteni. A menet élő tagjairól a Bihar Megyei Tanács gondoskodott.
A polgármesteri hivatal által működtetett Nagyvárad és Térsége Turizmusát Népszerűsítő Egyesület (APTOR) partnerségben a Szent László Egyesülettel, és együttműködésben Debrecen Önkormányzatával ezúttal négy virágkocsit tett közszemlére a partiumi megyeszékhelyen. A városban zajló közmű-munkálatok miatt a startvonal és a felvonulási útvonal némiképpen megváltozott, így a kompozíciók a Decebal és Dacia sugárút keresztőzésében levő körforgalom közelében várakoztak 11 óra után arra, hogy aztán 14 órától végighaladjanak a Decebal sugárút-Tudor Vladimirescu/Körös utca-Szent László tér útvonalon.
Mihai Jurca, az APTOR ügyvezető igazgatója az indulás előtt azt nyilatkozta: örülnek annak, hogy az előző évekhez hasonlóan idén is sok a résztvevő. „Ez egy fontos ünnepe a városnak, remélem, hogy minél több váradi elkíséri a több mint 350 fős menetet a Szent László térig, ahol szintén kiállítjuk a gyönyörű virágkocsikat” – fogalmazott.
A minden évben fő látványosságot nyújtó és legnépszerűbb kompozíció a Szent Koronát ábrázoló, és arra a tényre alapszik, hogy a korona a magyarok legfontosabb nemzeti ereklyéje, a magyar államiság jelképe. Szent István intelmeinek bizonysága szerint a Szent Korona jelenti az országot, a királyságot, a királyt, a hitet, az egyházat, az uralkodói tulajdonságokat és az erényeket. Fiának, Imre hercegnek azt írja, hogy „az erények mértéke teszi teljessé a királyok koronáját”. A kompozíció azonban csak a koronázási jelvényekkel – az országalmával és a jogarral – teljes.
A Nyáját terelő jó pásztor kocsi a két vallási központ, Esztergom és Debrecen megtartó hitéletének közös gyökereit mutatta fel. A kereszt(y)én(y) szimbolikában a bárány a világ bűneit hordozó, a helyettes áldozatot vállaló Megváltó jelképe. Isten Báránya az, aki elveszi a világ bűneit, s megváltásával legyőzi a halált. A zászlós bárány a helvét hitvallást szimbolizáló zászlóra tekintett, s a nyájat terelő Pásztorra. Arra a jó Pásztorra, aki bárányait ismeri, nevükön szólítja őket, az elveszett bárányt sem hagyja elveszni, utánamegy, s a nyájáért életét adja. Ugyanakkor pedig az eget és a földet mintázó cifraszűrben lépdelő pásztor furulyájából úgymond a Teremtő Erő, az Ige szökkentette szárba a virágokat.
Gazdag hagyományok
Az Unió nevet viselő kompozíció arra utalt, hogy a két testvérváros, Nagyvárad és Debrecen gazdag hagyományokkal rendelkezik. A városok közti együttműködés 25 éve fokozatosan erősödik, az összetartozást többek közt a Virágkarneválok alkalmával közösen indított virágkocsik is jelképezik. Az ez évi kompozíció a két régióra jellemző keresztény szimbólumokat helyezte a középpontba, az oroszlán pedig a nomád és pogány népek portyáival szembeni kitartást és bátorságot testesítette meg. A virágkocsi koncepciója Szent László és Luxemburgi Zsigmond egykori sírhelye, a nagyváradi vár újraértelmezésén alapult. Mivel az erődítmény sok-sok éven át a régió kulturális központja volt, így a bástyái voltak láthatóak. A virágkocsi egyik legfontosabb szimbóluma az angyal lábai alatt látható könyv volt, amely a két város kultúra iránti elkötelezettségét, valamint kulturális intézményeit jelképezte.
Az Őslények világa a Fórum Debrecen Bevásárlóközpont virágkocsija volt, mely idén ismét egy újabb kiállításra invitálja szeptember 1-től az érdeklődőket, mely interaktív tárlaton a mamutok és más őslények világába nyerhettek betekintést a látogatók.
Fellépők
A résztvevőkről, illetve a fellépőkről a Bihar Megyei Tanács, illetve a Bihar Megye Turisztikai Desztináció Menedzsment Ügynökség (TDM) gondoskodott, a Nyitott Ablak Európára rendezvény keretében. Az osztogatott szórólapok szerint ezek a következők voltak: nagyváradi Mystique mazsorett és hegyközcsatári Angels mazsorett, a Francisc Hubic Művészeti Iskola Art Group Music csoportja, a váradi Sunshine Dance, a tiszafüredi Dalma Dance, a Tiszafüredi Fúvósok, a zentai Flamenco, a Unique Dance stúdió, a margittai Clevers, a székelyhídi Tini Dance Center, a szalacsi mazsorettek és a szentjobbi huszárok.
Ciucur Losonczi Antonius / erdon.ma
2017. augusztus 21.
Helyettes államtitkár: fontos a diaszpóra erősítése
A magyar identitás megőrzése érdekében fontos a diaszpóra erősítése, az ott élő, magyar nyelvet és kultúrát oktatók segítése - hangsúlyozta a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára hétfőn Győrben, a nyugati diaszpórában magyar nyelvet tanítók 16. továbbképzésének nyitó napján a Széchenyi István Egyetemen.
Szilágyi Péter elmondta: míg 2009-ben 9,1 milliárd forintot fordított nemzetpolitikára az akkori kormány, addig 2016-ban a nemzetpolitikai államtitkárság 73 milliárd forintot szánt erre a célra, ami kormányzati szinten megközelítette a százmilliárd forintot. A források 2017-ben és 2018-ban is nőnek.
Világszerte összesen 212, magyar nyelvet és kultúrát vasárnapi iskolában oktató intézményről tud az államtitkárság, a legtöbb Észak-Amerikában és Nyugat-Európában működik. Idén tavasszal az államtitkárság kérdőívet küldött az intézményeknek; ezeket eddig 113 iskola küldte vissza, ahol összesen ötezer gyermekkel foglalkoznak.
A felmérés szerint az iskolák 58 százaléka nem önállóan bejegyzett szervezetként működik, 85 százaléka pedig nem tagja semmilyen pedagógusszervezetnek és kevesebb mint fele rendelkezik oktatási tervvel. Igény mutatkozik tárgyi eszközök biztosítására, módszertani képzésekre és egyéb kulturális programok támogatására, mert az iskolák 62 százaléka semmilyen támogatást nem kap attól az országtól, amelyikben működik - mondta Szilágyi Péter.
Hangsúlyozta, hogy az eredmények alapján az államtitkárság kidolgoz egy fejlesztési koncepciót, jövőre pedig pályázati programok keretében a jogi személyiséggel rendelkező intézmények igényelhetnek támogatásokat. A fejlesztési koncepció várhatóan a Magyar Diaszpóra Tanács november 9-10-i ülésére készül el.
A nemzeti regiszter weboldalon pedig a hétvégi magyar iskolák tájékoztatókat, tananyagokat és háttéranyagokat tölthetnek le.
A helyettes államtitkár kiemelte: nincs pontos statisztika arról, hogy világszerte hányan vallják magukat magyarnak, de egy 2011-es felmérés szerint Észak-Amerikában 2 millióan, Németországban pedig 178 ezren. A valós adat ennél nagyobb is lehet - fűzte hozzá.
A kormány ezért 2013-ban elindította a Kőrösi Csoma Sándor-programot, amelynek keretében tavaly száz, idén szeptembertől pedig 115 Kárpát-medencei fiatal kerül a diaszpórában működő magyar szervezetekhez. A Rákóczi Szövetség több száz millió forintból táboroztat Magyarországon külhoni fiatalokat: 2016 szeptembere és idén június között 650 a diaszpórából érkező és 1850 a Kárpát-medencei szórványban élő diákot táboroztattak.
A Mikes Kelemen-program keretében a kormány rendezett módon szeretné összegyűjteni a diaszpórában élő magyarok könyvtári örökségét. Eddig 120 ezer tételt katalogizáltak. A tematikus emlékévek hirdetésével - mint a tavalyi Márton Áron-év vagy az idei Szent László-év - pedig a magyar identitás erősítését szeretnék elősegíteni - folytatta.
Szilágyi Péter beszélt arról is, hogy a diaszpórára vonatkozó fejlesztési tervet tavaly fogadta el a kormány; négy stratégiai irányt jelöltek meg: az oktatásfejlesztést, a gazdasági együttműködés erősítését, a diaszpóra megerősítését és egy emigrációs és diaszpóraközpont létrehozását. A diaszpóraközpontban tudásteret és kiállítóteret is létrehoz a kormány.
Közölte: az állampolgársági esküt eddig több mint 845 ezren tették le, 2018. november 9-re pedig meglesz az egymilliomodik eskütétel is.
A nyugati diaszpórában magyar nyelvet tanítók 16. továbbképzésének 11. alkalommal ad otthont Győr. Augusztus 26-ig szakmódszertani előadásokon, személyiségfejlesztő tréningeken és kreatív csoportunkákon vesznek részt, de a kétnyelvűség elméletével és gyakorlatával, valamint a fenntarthatóság pedagógiájával is ismerkednek az oktatók.
A továbbképzésen idén tíz országból 28-an vesznek részt. A legtöbben Ausztriából és Argentínából, de Spanyolországból, Ausztráliából, Kanadából és Lengyelországból is érkeztek magyar nyelvet tanítók. (MTI)
A magyar identitás megőrzése érdekében fontos a diaszpóra erősítése, az ott élő, magyar nyelvet és kultúrát oktatók segítése - hangsúlyozta a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára hétfőn Győrben, a nyugati diaszpórában magyar nyelvet tanítók 16. továbbképzésének nyitó napján a Széchenyi István Egyetemen.
Szilágyi Péter elmondta: míg 2009-ben 9,1 milliárd forintot fordított nemzetpolitikára az akkori kormány, addig 2016-ban a nemzetpolitikai államtitkárság 73 milliárd forintot szánt erre a célra, ami kormányzati szinten megközelítette a százmilliárd forintot. A források 2017-ben és 2018-ban is nőnek.
Világszerte összesen 212, magyar nyelvet és kultúrát vasárnapi iskolában oktató intézményről tud az államtitkárság, a legtöbb Észak-Amerikában és Nyugat-Európában működik. Idén tavasszal az államtitkárság kérdőívet küldött az intézményeknek; ezeket eddig 113 iskola küldte vissza, ahol összesen ötezer gyermekkel foglalkoznak.
A felmérés szerint az iskolák 58 százaléka nem önállóan bejegyzett szervezetként működik, 85 százaléka pedig nem tagja semmilyen pedagógusszervezetnek és kevesebb mint fele rendelkezik oktatási tervvel. Igény mutatkozik tárgyi eszközök biztosítására, módszertani képzésekre és egyéb kulturális programok támogatására, mert az iskolák 62 százaléka semmilyen támogatást nem kap attól az országtól, amelyikben működik - mondta Szilágyi Péter.
Hangsúlyozta, hogy az eredmények alapján az államtitkárság kidolgoz egy fejlesztési koncepciót, jövőre pedig pályázati programok keretében a jogi személyiséggel rendelkező intézmények igényelhetnek támogatásokat. A fejlesztési koncepció várhatóan a Magyar Diaszpóra Tanács november 9-10-i ülésére készül el.
A nemzeti regiszter weboldalon pedig a hétvégi magyar iskolák tájékoztatókat, tananyagokat és háttéranyagokat tölthetnek le.
A helyettes államtitkár kiemelte: nincs pontos statisztika arról, hogy világszerte hányan vallják magukat magyarnak, de egy 2011-es felmérés szerint Észak-Amerikában 2 millióan, Németországban pedig 178 ezren. A valós adat ennél nagyobb is lehet - fűzte hozzá.
A kormány ezért 2013-ban elindította a Kőrösi Csoma Sándor-programot, amelynek keretében tavaly száz, idén szeptembertől pedig 115 Kárpát-medencei fiatal kerül a diaszpórában működő magyar szervezetekhez. A Rákóczi Szövetség több száz millió forintból táboroztat Magyarországon külhoni fiatalokat: 2016 szeptembere és idén június között 650 a diaszpórából érkező és 1850 a Kárpát-medencei szórványban élő diákot táboroztattak.
A Mikes Kelemen-program keretében a kormány rendezett módon szeretné összegyűjteni a diaszpórában élő magyarok könyvtári örökségét. Eddig 120 ezer tételt katalogizáltak. A tematikus emlékévek hirdetésével - mint a tavalyi Márton Áron-év vagy az idei Szent László-év - pedig a magyar identitás erősítését szeretnék elősegíteni - folytatta.
Szilágyi Péter beszélt arról is, hogy a diaszpórára vonatkozó fejlesztési tervet tavaly fogadta el a kormány; négy stratégiai irányt jelöltek meg: az oktatásfejlesztést, a gazdasági együttműködés erősítését, a diaszpóra megerősítését és egy emigrációs és diaszpóraközpont létrehozását. A diaszpóraközpontban tudásteret és kiállítóteret is létrehoz a kormány.
Közölte: az állampolgársági esküt eddig több mint 845 ezren tették le, 2018. november 9-re pedig meglesz az egymilliomodik eskütétel is.
A nyugati diaszpórában magyar nyelvet tanítók 16. továbbképzésének 11. alkalommal ad otthont Győr. Augusztus 26-ig szakmódszertani előadásokon, személyiségfejlesztő tréningeken és kreatív csoportunkákon vesznek részt, de a kétnyelvűség elméletével és gyakorlatával, valamint a fenntarthatóság pedagógiájával is ismerkednek az oktatók.
A továbbképzésen idén tíz országból 28-an vesznek részt. A legtöbben Ausztriából és Argentínából, de Spanyolországból, Ausztráliából, Kanadából és Lengyelországból is érkeztek magyar nyelvet tanítók. (MTI)
2017. augusztus 22.
Ki vándorol el?
Végre-valahára a nemzetek közti versengésben valamiben mi is az élbolyban szerepelünk. Románia Európában első és világszinten ezüstérmes, azaz második Szíria után a nemzetek kivándorlási versenyében.
Míg Szíria háború sújtotta ország, és az ott uralkodó bizonytalanság és félem miatt vándorolnak ki az emberek, addig Romániából a politikai vezetés és az itt uralkodó kormányok elől menekülnek. Mindez annak kapcsán jut eszembe, hogy a Marosfői Nyári Szabadegyetemen elhangzott: ha erről a vidékről – elsősorban a magyarok miatt – elvándorolnak a románok, „az a román állam sebezhetőségét jelzi, és ez a sebezhetőség nemzetbiztonsági kockázattá válhat”.
Különben a két-három megyéből nagyjából ugyanolyan arányban fogják a vándorbatyut románok is, akár a magyarok. Hogy Marosvásárhelyen viszont 1990 óta rohamosan csökken a magyar lakosság részaránya, az már nem probléma.
Pedig a magyarokra különösen gondot visel a román állam. Most is éppen érdekünkben támadta meg Minority SafePack kisebbségvédelmi polgári kezdeményezés bejegyzését az EU Luxemburgi Bíróságán, amely által egyes kisebbségi jogok EU-s kodifikálását, törvénybe iktatását lehetne elérni. A magyarázat egyszerű: mivel a nálunk létező kisebbségi jogi normák jobbak, uniós átlag fölöttiek, félő, hogy majd az unió által törvénybe iktatott és így kötelezővé váló szabályok a romániaiak szintje alatt lesznek.
Ezért aztán Románia kénytelen lesz a meglevő jogokat uniós normákra visszavágni, amit a magyarokat féltők el akarnak kerülni. A románféltők pedig elgondolkodhatnának azon két nemzetóvó megnyilvánulás között, hogy a románok (és más nemzetiségek) nemcsak Hargita, Kovászna és Maros megyében, hanem egész Romániában szedegetik a sátorfájukat, és indulnak a vakvilágba szerencsét próbálni, munkát keresni.
Az utolsó leoltja a villanyt, és kiírják a határra, hogy leltár miatt zárva? Vagy itthon hagynak néhány őrző-védőt? Nem félnek, hogy az országra rögtön ráteszik kezüket a szomszédok? Mindez nem jelent-e nemzetbiztonsági kockázatot? ENSZ-adatok szerint már 3,4 millió román állampolgár dolgozik külföldön. Az idén a tervek szerint 85 ezren állnak odébb, ami egy közepes méretű város lakossága.
A külföldön dolgozókon néha úgy eluralkodik a honvágy, mint idegbetegen a depresszió. Közülük sokan csak szabadságidejük alatt tudnak látogatóba hazajárni, s itthon szeretett hazájuk gondoskodik arról, hogy honvágyukból végleg kigyógyuljanak. Miután autópályátlan országrészeken és úttalan utakon hazaérkeznek, egyéb kellemetlenségekkel is rásegítenek az arra hivatott hivatalok. Hogy nosztalgiaigényüket kielégítsék, például akkora sorokat kell kiállniuk útlevélért vagy személyi igazolvány-cseréért, akár szüleiknek a Ceaușescu-rendszerben egy kiló puliszkalisztért.
Miután hazaküldik külföldön megtakarított pénzüket, és évente egyszer hazalátogatnak, találkozhatnak a rájuk váró földi paradicsommal. S mivel jóból is megárt a sok, a sokk miatt sokan döntenek úgy, hogy végleg külföldön maradnak. Végignézték már minden párt uralgását és a 27 év alatt elért sikereket. Azt is, hogy nálunk tűzzel-vassal irtják ugyan a korrupciót, amely olyan, akár a hétfejű sárkány, amelynek ha levágják egyik fejét, három nő helyette, és parázs helyett pénzt zabál. A bürokrácia meg allergiás tüneteket vált ki belőlük, mint a parlagfű pollenje. A statisztikák azt mutatják, hogy elsősorban a dolgozni akarók vágynak elhagyni hazájukat, anyagi okokból. Kezdetben az eperszedők mentek, de most már minden szakmában és mesterségben van tőlünk elcsángáló, kezdve a legősibb mesterséget űzőktől a magas képzettségűekig. Az a baj, hogy akik itt dolgoznak, fizetésként segélynek megfelelő összegű pénzt keresnek, akik meg segélyen élnek, azok köszönik szépen, jól elvannak.
Viszont egyes veszteséges, de jól fizető állami vállalatoknál, a közigazgatásban és sok-sok sóhivatalban szépen növekednek a bérek. Ezeknél munkaerőben nem lesz hiány, mert alkalmazottjaik nem kívánkoznak külhonba, ahol a jó pénzért keményen kell dolgozni.
Majd ha ők, valamint a politikai pártok képviselői, pártváltó törzstagságuk, a politizálás többi haszonélvezője elvándorol, és a kormány is emigrációba vonul, akkor lehet némi remény változásra és honfitársaink hazatérésére.
Kuti János / Háromszék; Erdély.ma
Végre-valahára a nemzetek közti versengésben valamiben mi is az élbolyban szerepelünk. Románia Európában első és világszinten ezüstérmes, azaz második Szíria után a nemzetek kivándorlási versenyében.
Míg Szíria háború sújtotta ország, és az ott uralkodó bizonytalanság és félem miatt vándorolnak ki az emberek, addig Romániából a politikai vezetés és az itt uralkodó kormányok elől menekülnek. Mindez annak kapcsán jut eszembe, hogy a Marosfői Nyári Szabadegyetemen elhangzott: ha erről a vidékről – elsősorban a magyarok miatt – elvándorolnak a románok, „az a román állam sebezhetőségét jelzi, és ez a sebezhetőség nemzetbiztonsági kockázattá válhat”.
Különben a két-három megyéből nagyjából ugyanolyan arányban fogják a vándorbatyut románok is, akár a magyarok. Hogy Marosvásárhelyen viszont 1990 óta rohamosan csökken a magyar lakosság részaránya, az már nem probléma.
Pedig a magyarokra különösen gondot visel a román állam. Most is éppen érdekünkben támadta meg Minority SafePack kisebbségvédelmi polgári kezdeményezés bejegyzését az EU Luxemburgi Bíróságán, amely által egyes kisebbségi jogok EU-s kodifikálását, törvénybe iktatását lehetne elérni. A magyarázat egyszerű: mivel a nálunk létező kisebbségi jogi normák jobbak, uniós átlag fölöttiek, félő, hogy majd az unió által törvénybe iktatott és így kötelezővé váló szabályok a romániaiak szintje alatt lesznek.
Ezért aztán Románia kénytelen lesz a meglevő jogokat uniós normákra visszavágni, amit a magyarokat féltők el akarnak kerülni. A románféltők pedig elgondolkodhatnának azon két nemzetóvó megnyilvánulás között, hogy a románok (és más nemzetiségek) nemcsak Hargita, Kovászna és Maros megyében, hanem egész Romániában szedegetik a sátorfájukat, és indulnak a vakvilágba szerencsét próbálni, munkát keresni.
Az utolsó leoltja a villanyt, és kiírják a határra, hogy leltár miatt zárva? Vagy itthon hagynak néhány őrző-védőt? Nem félnek, hogy az országra rögtön ráteszik kezüket a szomszédok? Mindez nem jelent-e nemzetbiztonsági kockázatot? ENSZ-adatok szerint már 3,4 millió román állampolgár dolgozik külföldön. Az idén a tervek szerint 85 ezren állnak odébb, ami egy közepes méretű város lakossága.
A külföldön dolgozókon néha úgy eluralkodik a honvágy, mint idegbetegen a depresszió. Közülük sokan csak szabadságidejük alatt tudnak látogatóba hazajárni, s itthon szeretett hazájuk gondoskodik arról, hogy honvágyukból végleg kigyógyuljanak. Miután autópályátlan országrészeken és úttalan utakon hazaérkeznek, egyéb kellemetlenségekkel is rásegítenek az arra hivatott hivatalok. Hogy nosztalgiaigényüket kielégítsék, például akkora sorokat kell kiállniuk útlevélért vagy személyi igazolvány-cseréért, akár szüleiknek a Ceaușescu-rendszerben egy kiló puliszkalisztért.
Miután hazaküldik külföldön megtakarított pénzüket, és évente egyszer hazalátogatnak, találkozhatnak a rájuk váró földi paradicsommal. S mivel jóból is megárt a sok, a sokk miatt sokan döntenek úgy, hogy végleg külföldön maradnak. Végignézték már minden párt uralgását és a 27 év alatt elért sikereket. Azt is, hogy nálunk tűzzel-vassal irtják ugyan a korrupciót, amely olyan, akár a hétfejű sárkány, amelynek ha levágják egyik fejét, három nő helyette, és parázs helyett pénzt zabál. A bürokrácia meg allergiás tüneteket vált ki belőlük, mint a parlagfű pollenje. A statisztikák azt mutatják, hogy elsősorban a dolgozni akarók vágynak elhagyni hazájukat, anyagi okokból. Kezdetben az eperszedők mentek, de most már minden szakmában és mesterségben van tőlünk elcsángáló, kezdve a legősibb mesterséget űzőktől a magas képzettségűekig. Az a baj, hogy akik itt dolgoznak, fizetésként segélynek megfelelő összegű pénzt keresnek, akik meg segélyen élnek, azok köszönik szépen, jól elvannak.
Viszont egyes veszteséges, de jól fizető állami vállalatoknál, a közigazgatásban és sok-sok sóhivatalban szépen növekednek a bérek. Ezeknél munkaerőben nem lesz hiány, mert alkalmazottjaik nem kívánkoznak külhonba, ahol a jó pénzért keményen kell dolgozni.
Majd ha ők, valamint a politikai pártok képviselői, pártváltó törzstagságuk, a politizálás többi haszonélvezője elvándorol, és a kormány is emigrációba vonul, akkor lehet némi remény változásra és honfitársaink hazatérésére.
Kuti János / Háromszék; Erdély.ma
2017. augusztus 22.
Önzetlen barátság a tulipános láda körül
Évek óta túráznak a jótékonykodó motorosok különböző székelyföldi árva gyerekekhez, hogy pénzadományt, valamint a motoroztatás felejthetetlen élményével ajándékozzák meg őket. A magyarországi és hazai motorosokat a székelyudvarhelyi ifj. Pállfy Béla verbuválja össze minden évben. Az elmúlt szombaton negyven motoron indultak el Udvarhelyről meglátogatni a holtmarosi gyerekeket.
Tizenkét éve, a Gyurcsány-kormány pénzzel járó kitüntetését visszautasító Böjte Csaba ferences rendi szerzetes és árvái megsegítésére verbuválódott össze a magyarországi motoros csapat, gesztusuk azóta évente megismétlődő hagyománnyá vált. Tizenkét éve, a Gyurcsány-kormány pénzzel járó kitüntetését visszautasító Böjte Csaba ferences rendi szerzetes és árvái megsegítésére verbuválódott össze a magyarországi motoros csapat, gesztusuk azóta évente megismétlődő hagyománnyá vált.
Bujdosó Janó, magyarországi szabadmotoros döntött úgy 2005-ben, hogy barátaival és társaival együtt meglátogatják a Dévai Szent Ferenc Alapítvány gyermekotthonait, majd minden évben megismételték ezt. Az akcióhoz később elkezdtek csatlakozni a hazai motorosok is, 2008-ban heten, közöttük ifj. Pállfy Béla is, aki 2009-ben átvette a szervezést. Mint elmondta, sorra látogatták meg a gyergyószárhegyi, torockói, dévai, csíksomlyói, gyimesbükki, legutóbb pedig a holtmarosi árva és nehéz sorsú gyerekeket. Ő volt az, aki tíz éve egy tulipános ládát faragott, azóta minden évben abban helyezik el az adományként felajánlott, legalább egy tanknyi benzin árának megfelelő összegeket a túrához csatlakozó motorosok. Pállfy Béla számára fontos volt, hogy megismertesse az emberekkel az összes gyermekotthont. Sosem csak egy pillanatnyi látogatás volt, egyesek keresztgyermekükké fogadták az otthonok lakóit, még a főiskolai tanulmányaikat is támogatták a látogatások után – magyarázta. A szervezések során elkezdett figyelni arra, hogy olyan otthonoknak gyűjtsenek, amelyek tényleg rászorulnak arra. Akadtak is olyan helyek, ahol kopott, lyukas ruhákban, cipőkben jártak a gyerekek.
Tavaly óta nem csak Böjte atya „gyerekeinek” segítenek. Akkor a Czegei Wass Albert Alapítvány és a Holtmarosi Református Egyházközség által létrehozott Tulipán Gyermekotthont látogatták meg, az elmúlt szombaton szintén oda tértek vissza a jótékonykodó motorosok, mintegy negyven motorral. Sok intézmény van, amely nem annyira ismert, ahova nem jut annyi segítség. Holtmarosra azért is esett a választás, mert Székelyföld peremvidékén van, ahol a gyerekek oktatásával és felkarolásával próbálják megtartani a magyar közösséget – magyarázta Pállfy, aki arra is figyel az intézmények kiválasztásakor, hogy megbízható segítőkhöz kerüljön a pénzadomány. Idén láthatták, hogy Holtmaroson az intézmény fürdőit, illetve csatornahálózatát újították fel a motorosok tavalyi adományából.
Pállfy Béla szerint a szombati nap egyik legmeghatóbb jelenete az volt, amikor az otthon kis lakói az ajándék szereplésük részeként az Ismerős Arcok Nélküled című dalát énekelték, amihez a motorosok is csatlakoztak. „A helyi tiszteletes úr azt mondta, hogy nők szemében látott még könnyeket, de ennyi férfit egyszerre sírni még sosem. Valószínűleg amekkora élményt nyújtunk nekik, akkorát kapunk mi is tőlük cserébe” – összegezte a szervező, visszaemlékezve arra, az egyik gyerek azt mondta, hogy amikor egy motor hangját hallják, mindig a jótékony látogatóikra gondolnak.
„Idén 3800 lejt gyűjtöttünk, régebb több is összejött, amikor többen mentünk el. De a gyerekek nem azt látják, hogy mennyit rakunk a ládába vagy hány motorral érkezünk, ők azt látják, hogy elmentünk hozzájuk, motoroztatjuk őket, és ők a legfontosabbak” – tette hozzá. Az adományozás előtt Béla egyedül is meglátogatja az adományozásra esélyes intézményeket, és azt is számításba veszi, hogy az anyaországiak számára is új útvonal és célpont legyen, valamint a utak állapota se legyen túl rossz. Szeretné, ha az elkövetkezőkben sérült gyerekeket is meglátogatnának.
Megmutatjuk nekik, hogy nincsenek egyedül. Lehet, hogy egy évben csak egyszer sikerül meglátogatni őket, de gondolunk rájuk, és segítjük a nevelőiket is, hiszen mi csak egy napot állunk mellettük, ám ők minden nap – folytatta.
A hétvégi túrán a korábbiaknál kevesebben, negyven motoron mintegy nyolcvanan vettek részt. A szervező felidézte, hogy tíz évvel ezelőtt ötszázan is voltak, köztük kétszáz-háromszáz anyaországi és határon túli magyar motoros. Szerinte annak is tudható a számbeli csökkenés, hogy a kezdetekben ez volt az első erdélyi jótékonysági motoros túra, azóta viszont a székelyföldi motorosklubok java része saját karitatív akciókat szervez, azokra is sokan járnak.
Ennek ellenére úgy érzi, hogy határokon átívelő barátságok születtek az árvák érdekében megszervezett segélytúrának köszönhetően, a magyarországi motorosok rendszeresen visszatérnek, az új résztvevők pedig újból megtapasztalnák az élményt.
„Egyedi gesztus, amikor két ismeretlen motoros int egymásnak az úton, de nem csak egymással vagyunk így, hanem a gyerekekkel is: ők is integetnek nekünk az út széléről, és mi visszaintegetünk nekik. Ezt a különleges kapcsolatot ápoljuk. Ők nem tehetnek a sorsukról, nem ők a hibásak, hogy rászoruló családba születtek, ezért próbáljuk jobbá és szebbé tenni az életünket, ahogyan ők is cserébe a miénket” – magyarázta.
Még nem tudja, jövőre hova indulnak a segélytúrával, ám egyik nagy terve, hogy emlékművet állít az elhunyt motorosoknak, és azzal köti össze az akciót, hiszen így biztosan többen csatlakoznak majd a nemes célú túrához.
Veres Réka / Székelyhon.ro
Évek óta túráznak a jótékonykodó motorosok különböző székelyföldi árva gyerekekhez, hogy pénzadományt, valamint a motoroztatás felejthetetlen élményével ajándékozzák meg őket. A magyarországi és hazai motorosokat a székelyudvarhelyi ifj. Pállfy Béla verbuválja össze minden évben. Az elmúlt szombaton negyven motoron indultak el Udvarhelyről meglátogatni a holtmarosi gyerekeket.
Tizenkét éve, a Gyurcsány-kormány pénzzel járó kitüntetését visszautasító Böjte Csaba ferences rendi szerzetes és árvái megsegítésére verbuválódott össze a magyarországi motoros csapat, gesztusuk azóta évente megismétlődő hagyománnyá vált. Tizenkét éve, a Gyurcsány-kormány pénzzel járó kitüntetését visszautasító Böjte Csaba ferences rendi szerzetes és árvái megsegítésére verbuválódott össze a magyarországi motoros csapat, gesztusuk azóta évente megismétlődő hagyománnyá vált.
Bujdosó Janó, magyarországi szabadmotoros döntött úgy 2005-ben, hogy barátaival és társaival együtt meglátogatják a Dévai Szent Ferenc Alapítvány gyermekotthonait, majd minden évben megismételték ezt. Az akcióhoz később elkezdtek csatlakozni a hazai motorosok is, 2008-ban heten, közöttük ifj. Pállfy Béla is, aki 2009-ben átvette a szervezést. Mint elmondta, sorra látogatták meg a gyergyószárhegyi, torockói, dévai, csíksomlyói, gyimesbükki, legutóbb pedig a holtmarosi árva és nehéz sorsú gyerekeket. Ő volt az, aki tíz éve egy tulipános ládát faragott, azóta minden évben abban helyezik el az adományként felajánlott, legalább egy tanknyi benzin árának megfelelő összegeket a túrához csatlakozó motorosok. Pállfy Béla számára fontos volt, hogy megismertesse az emberekkel az összes gyermekotthont. Sosem csak egy pillanatnyi látogatás volt, egyesek keresztgyermekükké fogadták az otthonok lakóit, még a főiskolai tanulmányaikat is támogatták a látogatások után – magyarázta. A szervezések során elkezdett figyelni arra, hogy olyan otthonoknak gyűjtsenek, amelyek tényleg rászorulnak arra. Akadtak is olyan helyek, ahol kopott, lyukas ruhákban, cipőkben jártak a gyerekek.
Tavaly óta nem csak Böjte atya „gyerekeinek” segítenek. Akkor a Czegei Wass Albert Alapítvány és a Holtmarosi Református Egyházközség által létrehozott Tulipán Gyermekotthont látogatták meg, az elmúlt szombaton szintén oda tértek vissza a jótékonykodó motorosok, mintegy negyven motorral. Sok intézmény van, amely nem annyira ismert, ahova nem jut annyi segítség. Holtmarosra azért is esett a választás, mert Székelyföld peremvidékén van, ahol a gyerekek oktatásával és felkarolásával próbálják megtartani a magyar közösséget – magyarázta Pállfy, aki arra is figyel az intézmények kiválasztásakor, hogy megbízható segítőkhöz kerüljön a pénzadomány. Idén láthatták, hogy Holtmaroson az intézmény fürdőit, illetve csatornahálózatát újították fel a motorosok tavalyi adományából.
Pállfy Béla szerint a szombati nap egyik legmeghatóbb jelenete az volt, amikor az otthon kis lakói az ajándék szereplésük részeként az Ismerős Arcok Nélküled című dalát énekelték, amihez a motorosok is csatlakoztak. „A helyi tiszteletes úr azt mondta, hogy nők szemében látott még könnyeket, de ennyi férfit egyszerre sírni még sosem. Valószínűleg amekkora élményt nyújtunk nekik, akkorát kapunk mi is tőlük cserébe” – összegezte a szervező, visszaemlékezve arra, az egyik gyerek azt mondta, hogy amikor egy motor hangját hallják, mindig a jótékony látogatóikra gondolnak.
„Idén 3800 lejt gyűjtöttünk, régebb több is összejött, amikor többen mentünk el. De a gyerekek nem azt látják, hogy mennyit rakunk a ládába vagy hány motorral érkezünk, ők azt látják, hogy elmentünk hozzájuk, motoroztatjuk őket, és ők a legfontosabbak” – tette hozzá. Az adományozás előtt Béla egyedül is meglátogatja az adományozásra esélyes intézményeket, és azt is számításba veszi, hogy az anyaországiak számára is új útvonal és célpont legyen, valamint a utak állapota se legyen túl rossz. Szeretné, ha az elkövetkezőkben sérült gyerekeket is meglátogatnának.
Megmutatjuk nekik, hogy nincsenek egyedül. Lehet, hogy egy évben csak egyszer sikerül meglátogatni őket, de gondolunk rájuk, és segítjük a nevelőiket is, hiszen mi csak egy napot állunk mellettük, ám ők minden nap – folytatta.
A hétvégi túrán a korábbiaknál kevesebben, negyven motoron mintegy nyolcvanan vettek részt. A szervező felidézte, hogy tíz évvel ezelőtt ötszázan is voltak, köztük kétszáz-háromszáz anyaországi és határon túli magyar motoros. Szerinte annak is tudható a számbeli csökkenés, hogy a kezdetekben ez volt az első erdélyi jótékonysági motoros túra, azóta viszont a székelyföldi motorosklubok java része saját karitatív akciókat szervez, azokra is sokan járnak.
Ennek ellenére úgy érzi, hogy határokon átívelő barátságok születtek az árvák érdekében megszervezett segélytúrának köszönhetően, a magyarországi motorosok rendszeresen visszatérnek, az új résztvevők pedig újból megtapasztalnák az élményt.
„Egyedi gesztus, amikor két ismeretlen motoros int egymásnak az úton, de nem csak egymással vagyunk így, hanem a gyerekekkel is: ők is integetnek nekünk az út széléről, és mi visszaintegetünk nekik. Ezt a különleges kapcsolatot ápoljuk. Ők nem tehetnek a sorsukról, nem ők a hibásak, hogy rászoruló családba születtek, ezért próbáljuk jobbá és szebbé tenni az életünket, ahogyan ők is cserébe a miénket” – magyarázta.
Még nem tudja, jövőre hova indulnak a segélytúrával, ám egyik nagy terve, hogy emlékművet állít az elhunyt motorosoknak, és azzal köti össze az akciót, hiszen így biztosan többen csatlakoznak majd a nemes célú túrához.
Veres Réka / Székelyhon.ro
2017. augusztus 22.
Épül a Hagyományok Háza Erdélyben is
Aki a népzene, néptánc, néphagyományok szerelmese, annak biztosan nem kell bemutatni a Hagyományok Házát, amely a Kárpát-medencei néphagyomány ápolására és tovább éltetésére létrehozott nemzeti intézmény, a Nemzeti Kulturális Örökség minisztere 2001. január elsején alapította.
A Hagyományok Háza nevet azonban egyre gyakrabban halljuk már Erdélyben is, ugyanis egy erdélyi hálózata épül – erről mesélt nekünk Kovács Annamária, a hálózat képviselője.
– Aki folkkal foglalkozik, annak nem kell bemutatni a budapesti Hagyományok Házát. De milyen küldetéssel és célokkal alakult az erdélyi hálózat?
– A budapesti Hagyományok Házának – amely ezelőtt körülbelül 16 évvel indult – már az alapító okiratában is benne volt, hogy a teljes magyarságot ki szeretné szolgálni. A tavaly született meg a döntés, hogy 16 év után a teljes magyarságra is szeretnének összpontosítani. Így terjedt ki a tevékenység a Kárpát-medence elszakított országterületeire, egyben Erdélyre is. Az intézmény Erdélyben felkért egy pár civil szervezetet, amelyekkel eddig is együttműködött, hogy még szorosabban dolgozzanak együtt. Alkalmazottakat és önkénteseket is foglalkoztat a Hagyományok Háza, én önkéntes-tanácsadói státusban vagyok Marosvásárhelyről, mivel eddig is a marosvásárhelyi folkesteket szerveztem, s nekem is az egyik hobbim a népzene és a néptánc.
– Ez azt jelenti, hogy ön most a Hagyományok Háza képviselője Vásárhelyen?
– Nem mondanám azt, hogy Vásárhelyen, hanem inkább úgy, hogy olyan területeken, ahol van tapasztalatom, besegítek teljes Erdélyben. Léteznek kapcsolattartók, alkalmazottak, tanácsadók, önkéntesek Kolozsváron, Székelyudvarhelyen, Csíkszeredában, és akkor én Marosvásárhelyen. Ez nem azt jelenti, hogy mi egy központot szeretnénk, hanem inkább egy hálózatot. Ezt így is nevezték el: a Hagyományok Háza Erdélyi Hálózata, tehát mi ezt a régiót szeretnénk lefedni. Ennek érdekében együttműködünk a temesváriakkal, a nagyváradiakkal, a nagybányaiakkal – például a Jeles Napok sorozatát hét városban szerveztük meg.
– Januártól működik az erdélyi hálózat. Milyen tevékenységet folytatott eddig?
– Ez tulajdonképpen egy nulladik év, és igazából akkor egy próbaév is. A Hagyományok Házának kettős célja volt, egyrészt, hogy egy minőségibb szintre emeljük a jelenlegi rendezvényeket ott, ahol vannak már, másrészt ott, ahol ez hiányos – mondjuk egy falunapon vagy városnapon, illetve olyan településeken, ahol nincs táncház – indítsuk el. A célunk: vagy a jelenlegi rendezvények színvonalát szakmailag emelni, vagy pedig újakat indítani igény szerint. Ezek alapján vannak nagy rendezvények, amelyekbe belekapcsolódtunk, ilyen példáu a Double Rise Folk-udvara, a Méra World Music fesztivál folkrendezvényei vagy Tusványoson is a Folk-sátor. De ahhoz, hogy egy ilyen nagy eseményen a társaság jól tudjon bulizni, meg kell tanuljon táncolni, énekelni, zenélni. Ezért vannak a táncházak vagy a pedagógusképzések. A sepsiszentgyörgyi Román Néptánc Egyesülettel együttműködve elindítottunk egy akkreditált 60 órás képzést 15 kreditponttal, amiből idén lesz már négy. Ez szintén egy rendszeres esemény, annak érdekében, hogy minden pedagógus tudjon részt venni népi játékok, népzene-, illetve néptáncoktatáson. Mindemellett elindítottuk a Jeles napokat. Ez egy olyan éves sorozat, amely Marosvásárhelyen már létezett, és úgy fogalmazódott meg aztán az ötlet, hogy őket támogassuk, és kiterjesszük a sorozatot más helyszínekre is. Ezen tevékenységek keretében a naptári jeles napokhoz köthető hagyományokat és szokásokat mutatjuk be gyerekeknek. Marosvásárhelyen Esztendő kereke néven fut továbbra is, a Világló Egyesület és a marosvásárhelyi Néprajzi és Népművészeti Múzeum szervezi, én csak besegítek. Az elemi osztályos gyerekeket és családjaikat célozzák meg. Tehát eljön az I–IV. osztályos gyerek akár kistestvérrel, nagytestvérrel, szülőkkel, nagyszülőkkel és akkor az abban a hónapban aktuális jeles napokhoz fűződő szokásokat megtanulják, eljátsszák, elénekelik, szőnek, varrnak, farsangolnak, Húsvétra vagy pünkösdre készülnek…
– Így tanulnak a gyerekek a jeles napokról és a népszokásokról is egyben.
– Így van. Az én végső célom az lenne, hogy ezek a szokások visszakerüljenek a családokba, nagymamáról édesanyára, édesanyáról gyerekre. Tehát a családba adódjon tovább, viszont amíg ez visszakerül ugyanebbe a mederbe, intézményes formában rá kell egy kicsit segíteni. Én remélem, hogy a Jeles napok sorozatban a gyerek megtanulja, és akkor a következő húsvétra már együtt készülnek, együtt hímezik a locsolóknak a kendőt vagy festik a piros tojást. Erre már volt példa, hogy a gyerek otthon kérte, hogy ne lehuzival díszítsék a tojást, hanem piros tojást fessenek a locsolóknak. Bízom benne, hogy nem egy végtelen ideig, hanem ideiglenesen kell intézményesített formában vagy civil szervezetek támogatásával rásegíteni erre. Az én célom – amit nem én fogalmaztam meg, hanem olvastam – az az, hogy legyen ciki, ha nem volt valaki soha táncházban, ha nem tudja valaki, hol van Kalotaszeg és nem tud öt magyar népdalt. Azt szeretnénk elérni, hogy mindenki forduljon meg bár egyszer táncházban, igyon meg egy sört vagy egy pohár bort, és lássa milyen az a zene. Nem elvárásunk az, hogy néptáncos vagy táncházas legyen valaki, hanem az, hogy tudja, hogy egy ilyen létezik, és ha szüksége van rá, akkor élhet ezzel az élménnyel.
– Milyen tevékenységgel kapcsolódik be idén a Hagyományok Háza a Vásárhelyi Forgatagba?
– A célokból kiindulva, hogy a jelenlegi rendezvények szakmai partnerei legyünk, az a javaslat született, hogy csatlakozzunk idén a Forgataghoz és az amúgy széles vásárhelyi táncházas közösség számára is biztosítsunk este két-három táncházat. Innen született az ötlet, hogy a már eddig is létező néptáncos programokat egészítsük ki. A tavaly volt például az Üvernek egy szép koncertje, ami egy énekléssel zárult, amiből azt a következtetést vontuk le, hogy szükség van erre, ugyanis a tömeg nem ment haza, hanem tovább muzsikáltatta a zenészeket. Ennek kapcsán született meg az ötlet, hogy akkor idén legyen két koncert, vagyis hogy Marosvásárhelyhez két közeli vidéket hozzunk el. Egyik a Felső-Maros menti Csiszár Aladár muzsikája, amelynek bemutatására ugyancsak a vásárhelyi Üvert kértük fel. A másik pedig a csávási zene. Tavaly megszületett a CsávásIram az Üsztürü és a Heveder zenekar előadásában, így ennek a zenének az ismertetésére őket kértük fel. Ebben is benne van egy vásárhelyi zenész, Moldován Horváth István Kuki. Próbáltuk lehetőleg a helyieket bevonni, hogy velük bulizzunk, mert hozzájuk vagyunk szokva. Mivel tudjuk, hogy igény van rá, a két koncert után táncházat is szervezünk a Jazz&Blues Klubban, Egyik szerda este, a másik pedig péntek este lesz. Ugyanakkor az volt mindkét zenekarhoz a kérésem, hogy népdalokat is tanítsunk. Az lenne a siker, ha mindkét este után a tömeg hazavinne két új népdalt és másnap dúdolva azzal a gondolattal kelne fel, hogy milyen jó volt együtt énekelni és egy új népdalt tanulni.
Szász Cs. Emese / Székelyhon.ro
Aki a népzene, néptánc, néphagyományok szerelmese, annak biztosan nem kell bemutatni a Hagyományok Házát, amely a Kárpát-medencei néphagyomány ápolására és tovább éltetésére létrehozott nemzeti intézmény, a Nemzeti Kulturális Örökség minisztere 2001. január elsején alapította.
A Hagyományok Háza nevet azonban egyre gyakrabban halljuk már Erdélyben is, ugyanis egy erdélyi hálózata épül – erről mesélt nekünk Kovács Annamária, a hálózat képviselője.
– Aki folkkal foglalkozik, annak nem kell bemutatni a budapesti Hagyományok Házát. De milyen küldetéssel és célokkal alakult az erdélyi hálózat?
– A budapesti Hagyományok Házának – amely ezelőtt körülbelül 16 évvel indult – már az alapító okiratában is benne volt, hogy a teljes magyarságot ki szeretné szolgálni. A tavaly született meg a döntés, hogy 16 év után a teljes magyarságra is szeretnének összpontosítani. Így terjedt ki a tevékenység a Kárpát-medence elszakított országterületeire, egyben Erdélyre is. Az intézmény Erdélyben felkért egy pár civil szervezetet, amelyekkel eddig is együttműködött, hogy még szorosabban dolgozzanak együtt. Alkalmazottakat és önkénteseket is foglalkoztat a Hagyományok Háza, én önkéntes-tanácsadói státusban vagyok Marosvásárhelyről, mivel eddig is a marosvásárhelyi folkesteket szerveztem, s nekem is az egyik hobbim a népzene és a néptánc.
– Ez azt jelenti, hogy ön most a Hagyományok Háza képviselője Vásárhelyen?
– Nem mondanám azt, hogy Vásárhelyen, hanem inkább úgy, hogy olyan területeken, ahol van tapasztalatom, besegítek teljes Erdélyben. Léteznek kapcsolattartók, alkalmazottak, tanácsadók, önkéntesek Kolozsváron, Székelyudvarhelyen, Csíkszeredában, és akkor én Marosvásárhelyen. Ez nem azt jelenti, hogy mi egy központot szeretnénk, hanem inkább egy hálózatot. Ezt így is nevezték el: a Hagyományok Háza Erdélyi Hálózata, tehát mi ezt a régiót szeretnénk lefedni. Ennek érdekében együttműködünk a temesváriakkal, a nagyváradiakkal, a nagybányaiakkal – például a Jeles Napok sorozatát hét városban szerveztük meg.
– Januártól működik az erdélyi hálózat. Milyen tevékenységet folytatott eddig?
– Ez tulajdonképpen egy nulladik év, és igazából akkor egy próbaév is. A Hagyományok Házának kettős célja volt, egyrészt, hogy egy minőségibb szintre emeljük a jelenlegi rendezvényeket ott, ahol vannak már, másrészt ott, ahol ez hiányos – mondjuk egy falunapon vagy városnapon, illetve olyan településeken, ahol nincs táncház – indítsuk el. A célunk: vagy a jelenlegi rendezvények színvonalát szakmailag emelni, vagy pedig újakat indítani igény szerint. Ezek alapján vannak nagy rendezvények, amelyekbe belekapcsolódtunk, ilyen példáu a Double Rise Folk-udvara, a Méra World Music fesztivál folkrendezvényei vagy Tusványoson is a Folk-sátor. De ahhoz, hogy egy ilyen nagy eseményen a társaság jól tudjon bulizni, meg kell tanuljon táncolni, énekelni, zenélni. Ezért vannak a táncházak vagy a pedagógusképzések. A sepsiszentgyörgyi Román Néptánc Egyesülettel együttműködve elindítottunk egy akkreditált 60 órás képzést 15 kreditponttal, amiből idén lesz már négy. Ez szintén egy rendszeres esemény, annak érdekében, hogy minden pedagógus tudjon részt venni népi játékok, népzene-, illetve néptáncoktatáson. Mindemellett elindítottuk a Jeles napokat. Ez egy olyan éves sorozat, amely Marosvásárhelyen már létezett, és úgy fogalmazódott meg aztán az ötlet, hogy őket támogassuk, és kiterjesszük a sorozatot más helyszínekre is. Ezen tevékenységek keretében a naptári jeles napokhoz köthető hagyományokat és szokásokat mutatjuk be gyerekeknek. Marosvásárhelyen Esztendő kereke néven fut továbbra is, a Világló Egyesület és a marosvásárhelyi Néprajzi és Népművészeti Múzeum szervezi, én csak besegítek. Az elemi osztályos gyerekeket és családjaikat célozzák meg. Tehát eljön az I–IV. osztályos gyerek akár kistestvérrel, nagytestvérrel, szülőkkel, nagyszülőkkel és akkor az abban a hónapban aktuális jeles napokhoz fűződő szokásokat megtanulják, eljátsszák, elénekelik, szőnek, varrnak, farsangolnak, Húsvétra vagy pünkösdre készülnek…
– Így tanulnak a gyerekek a jeles napokról és a népszokásokról is egyben.
– Így van. Az én végső célom az lenne, hogy ezek a szokások visszakerüljenek a családokba, nagymamáról édesanyára, édesanyáról gyerekre. Tehát a családba adódjon tovább, viszont amíg ez visszakerül ugyanebbe a mederbe, intézményes formában rá kell egy kicsit segíteni. Én remélem, hogy a Jeles napok sorozatban a gyerek megtanulja, és akkor a következő húsvétra már együtt készülnek, együtt hímezik a locsolóknak a kendőt vagy festik a piros tojást. Erre már volt példa, hogy a gyerek otthon kérte, hogy ne lehuzival díszítsék a tojást, hanem piros tojást fessenek a locsolóknak. Bízom benne, hogy nem egy végtelen ideig, hanem ideiglenesen kell intézményesített formában vagy civil szervezetek támogatásával rásegíteni erre. Az én célom – amit nem én fogalmaztam meg, hanem olvastam – az az, hogy legyen ciki, ha nem volt valaki soha táncházban, ha nem tudja valaki, hol van Kalotaszeg és nem tud öt magyar népdalt. Azt szeretnénk elérni, hogy mindenki forduljon meg bár egyszer táncházban, igyon meg egy sört vagy egy pohár bort, és lássa milyen az a zene. Nem elvárásunk az, hogy néptáncos vagy táncházas legyen valaki, hanem az, hogy tudja, hogy egy ilyen létezik, és ha szüksége van rá, akkor élhet ezzel az élménnyel.
– Milyen tevékenységgel kapcsolódik be idén a Hagyományok Háza a Vásárhelyi Forgatagba?
– A célokból kiindulva, hogy a jelenlegi rendezvények szakmai partnerei legyünk, az a javaslat született, hogy csatlakozzunk idén a Forgataghoz és az amúgy széles vásárhelyi táncházas közösség számára is biztosítsunk este két-három táncházat. Innen született az ötlet, hogy a már eddig is létező néptáncos programokat egészítsük ki. A tavaly volt például az Üvernek egy szép koncertje, ami egy énekléssel zárult, amiből azt a következtetést vontuk le, hogy szükség van erre, ugyanis a tömeg nem ment haza, hanem tovább muzsikáltatta a zenészeket. Ennek kapcsán született meg az ötlet, hogy akkor idén legyen két koncert, vagyis hogy Marosvásárhelyhez két közeli vidéket hozzunk el. Egyik a Felső-Maros menti Csiszár Aladár muzsikája, amelynek bemutatására ugyancsak a vásárhelyi Üvert kértük fel. A másik pedig a csávási zene. Tavaly megszületett a CsávásIram az Üsztürü és a Heveder zenekar előadásában, így ennek a zenének az ismertetésére őket kértük fel. Ebben is benne van egy vásárhelyi zenész, Moldován Horváth István Kuki. Próbáltuk lehetőleg a helyieket bevonni, hogy velük bulizzunk, mert hozzájuk vagyunk szokva. Mivel tudjuk, hogy igény van rá, a két koncert után táncházat is szervezünk a Jazz&Blues Klubban, Egyik szerda este, a másik pedig péntek este lesz. Ugyanakkor az volt mindkét zenekarhoz a kérésem, hogy népdalokat is tanítsunk. Az lenne a siker, ha mindkét este után a tömeg hazavinne két új népdalt és másnap dúdolva azzal a gondolattal kelne fel, hogy milyen jó volt együtt énekelni és egy új népdalt tanulni.
Szász Cs. Emese / Székelyhon.ro
2017. augusztus 22.
Visszakerült a Községháza felirat Korondon
Furfangos megoldással került vissza a kerámiából készült Községháza felirat a korondi polgármesteri hivatal épületére, miután Dan Tanasă pereskedése nyomán a községvezetés kénytelen volt eltávolítani azt. A település vezetősége a magyar helyett a román megnevezést módosította arra, amit a korábbi bírósági ügyeik végzésében a községháza szó jelentéseként határoztak meg
A táblabíróság azzal indokolta a Községháza felirat eltávolításának a szükségességét, hogy annak a román megfelelője nem a „primăria” – a Romániában hivatalos megnevezés –, hanem „casa comunală”, vagy „casa comunei” – részletezte a Dan Tanasă bloggerrel folytatott per után született végzést Katona Mihály, Korond polgármestere. Innen jött az ötlet, hogy ha nem tetszett nekik a románról magyarra történő fordítás, akkor megtesszük ezt fordítva az ők javaslataik szerint. Így került vissza a Községháza felirat az épület homlokzatára, a Primăria helyett immár a Casa Comunală megnevezés fordításaként – fogalmazott.
A Casa Comunală egyébként csak az épület megnevezése, amelyben a polgármesteri hivatal és az önkormányzat is helyet kap. Ezt ugyanakkor jelzik is a megfelelő feliratozással. „Úgy kell elképzelni, mint egy művelődési ház esetében, ahol működhet egy egyesület, egy képtár vagy bármi más odaillő dolog” – részletezte Katona a találékony megoldást. A korondi önkormányzat jelenleg azért pereskedik Dan Tanasăvel, hogy új főbejárata lehessen az intézménynek, amely az utca helyett a hátsó udvarról lenne megközelíthető. Az ügyben az alapfokú döntés a korondiaknak kedvezett, a végleges döntést a táblabíróság hozza majd meg.
Nemcsak a magyar felirathoz, hanem a kerámiából égetett betűkhöz is ragaszkodott a település vezetősége, így a régi feliratból minden lehetséges karaktert felhasználtak az új megnevezés kifüggesztésekor, illetve amire még szükség volt, azt elkészíttette az önkormányzat. A polgármester rámutatott, a feliratot már korábban visszahelyezték az épület frontjára, eddig azért nem nyilatkoztak róla, hogy ne adjanak újabb okot Dan Tanasănak a támadásra. „Noha a mostani jó megoldásnak tűnik, ez nem jelenti azt, hogy biztosan nem támadják meg újból. De mit lehet tenni? Reméljük, hogy nem lesznek gondok, de ha mégis, akkor állunk elébe. Nem akarunk semmi törvényellenességet elkövetni, de amihez jogunk van, azt megtartjuk. Mi ezt a megoldást találtuk ki, hiszen ragaszkodunk a kerámia betűkhöz” – jelentette ki határozottan.
Több településvezetőt ismer Katona Mihály, akik még pereskednek Dan Tanasăval, vagy éppen a kedvezőtlen bírósági döntések nyomán el kellett távolítaniuk a magyar feliratokat. Nekik azt javasolja, hogy ne csüggedjenek, hiszen némi kreativitással mindig lehet megoldást találni a nehézségekre. „Ha nem lehet táblára kiírni a Községháza megnevezést, akkor akár ki is lehet vetíteni a falra, vagy éppen virágokat ültetni, ahogy Csíkkozmáson tették. Megoldás mindig van” – fogalmazott a polgármester.
Szekelyhon.ro; Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Furfangos megoldással került vissza a kerámiából készült Községháza felirat a korondi polgármesteri hivatal épületére, miután Dan Tanasă pereskedése nyomán a községvezetés kénytelen volt eltávolítani azt. A település vezetősége a magyar helyett a román megnevezést módosította arra, amit a korábbi bírósági ügyeik végzésében a községháza szó jelentéseként határoztak meg
A táblabíróság azzal indokolta a Községháza felirat eltávolításának a szükségességét, hogy annak a román megfelelője nem a „primăria” – a Romániában hivatalos megnevezés –, hanem „casa comunală”, vagy „casa comunei” – részletezte a Dan Tanasă bloggerrel folytatott per után született végzést Katona Mihály, Korond polgármestere. Innen jött az ötlet, hogy ha nem tetszett nekik a románról magyarra történő fordítás, akkor megtesszük ezt fordítva az ők javaslataik szerint. Így került vissza a Községháza felirat az épület homlokzatára, a Primăria helyett immár a Casa Comunală megnevezés fordításaként – fogalmazott.
A Casa Comunală egyébként csak az épület megnevezése, amelyben a polgármesteri hivatal és az önkormányzat is helyet kap. Ezt ugyanakkor jelzik is a megfelelő feliratozással. „Úgy kell elképzelni, mint egy művelődési ház esetében, ahol működhet egy egyesület, egy képtár vagy bármi más odaillő dolog” – részletezte Katona a találékony megoldást. A korondi önkormányzat jelenleg azért pereskedik Dan Tanasăvel, hogy új főbejárata lehessen az intézménynek, amely az utca helyett a hátsó udvarról lenne megközelíthető. Az ügyben az alapfokú döntés a korondiaknak kedvezett, a végleges döntést a táblabíróság hozza majd meg.
Nemcsak a magyar felirathoz, hanem a kerámiából égetett betűkhöz is ragaszkodott a település vezetősége, így a régi feliratból minden lehetséges karaktert felhasználtak az új megnevezés kifüggesztésekor, illetve amire még szükség volt, azt elkészíttette az önkormányzat. A polgármester rámutatott, a feliratot már korábban visszahelyezték az épület frontjára, eddig azért nem nyilatkoztak róla, hogy ne adjanak újabb okot Dan Tanasănak a támadásra. „Noha a mostani jó megoldásnak tűnik, ez nem jelenti azt, hogy biztosan nem támadják meg újból. De mit lehet tenni? Reméljük, hogy nem lesznek gondok, de ha mégis, akkor állunk elébe. Nem akarunk semmi törvényellenességet elkövetni, de amihez jogunk van, azt megtartjuk. Mi ezt a megoldást találtuk ki, hiszen ragaszkodunk a kerámia betűkhöz” – jelentette ki határozottan.
Több településvezetőt ismer Katona Mihály, akik még pereskednek Dan Tanasăval, vagy éppen a kedvezőtlen bírósági döntések nyomán el kellett távolítaniuk a magyar feliratokat. Nekik azt javasolja, hogy ne csüggedjenek, hiszen némi kreativitással mindig lehet megoldást találni a nehézségekre. „Ha nem lehet táblára kiírni a Községháza megnevezést, akkor akár ki is lehet vetíteni a falra, vagy éppen virágokat ültetni, ahogy Csíkkozmáson tették. Megoldás mindig van” – fogalmazott a polgármester.
Szekelyhon.ro; Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. augusztus 22.
Közügy az iskolaátszervezés
A befogadó iskola felkészült, a költözés előtt álló tanintézmény keserű szájízzel, de készen áll a váltásra – így jellemezhető a sepsiszentgyörgyi Puskás Tivadar Szakközépiskola és a helyi tanácsi határozattal alárendelt Kós Károly Szakközépiskola vakációs hangulata. Az átszervezés alapján szeptembertől egyetlen pénzügyi központként kell működniük, a tanulólétszám függvényében mindkét iskola veszíthet oktatókat.
Az összevonás során a Kós Károly-iskola tanárai, mérnökei, mesterei mind állást kaptak a Puskás Tivadar Szakközépiskolában, az adminisztrációból többen a sportiskolában helyezkedtek el, a Plugor Sándor Művészeti Líceumban és a Mikes Kelemen Elméleti Líceumban is alkalmazták néhány munkatársukat.
A helyzetet Komán László, a Kós Károly Szakközépiskola még tisztségben lévő igazgatója ismertette, aki szeptembertől a befogadó iskola aligazgatójaként folytatja tevékenységét. Tudomása szerint az ötvenöt alkalmazott közül senki sem marad munka nélkül, az oktató személyzet helyzete ellenben a IX. osztályos felvételi szeptemberben tartott második fordulója után is változhat, az első szakaszban ugyanis kevesen iratkoztak be a meghirdetett szakiskolai osztályokba. Komán igazgató úgy ítéli meg, ha tanulólétszám miatt kenyérharc alakul ki a pedagógusok, mesterek, mérnök-tanárok között, az mindkét iskolát érinti, hisz ezentúl egyetlen közös központként működnek.
Demeter Dávid, a Puskás Tivadar Szakközépiskola igazgatója lapunknak elmondta, eddig is kabinetrendszer működött az iskolájukban, a diákok a tantárgyaknak megfelelő szaktermekben tanultak az elméleti órákon, és megítélése szerint ez ugyanígy működhet tovább a Kós Károly Szakközépiskola osztályaival együtt is. Arról már korábban döntés született, hogy a Kós Károly-iskola Munkás utcai műhelyeiben továbbra is ugyanúgy működik a szakképzés, mint eddig – mondotta.
Mindez csupán a sepsiszentgyörgyi iskolahálózat átszervezésének egy része, a helyi önkormányzat további módosításokra készül. Köztudott, a jelenlegi Kós Károly-szakiskola helyére egy másik oktatási egységet költöztetnének, de a sok vitát kiváltó módosításról végső döntés egyelőre nem született. Az illetékesek ígérik, augusztus végéig határoznak az ingatlanegyüttes sorsáról, ami azért is fontos, mert a helyi közösség ezt az épületet a sajátjának tudja és közügy, hogy milyen rendeltetést kap az épületcsoport.
Fekete Réka / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
A befogadó iskola felkészült, a költözés előtt álló tanintézmény keserű szájízzel, de készen áll a váltásra – így jellemezhető a sepsiszentgyörgyi Puskás Tivadar Szakközépiskola és a helyi tanácsi határozattal alárendelt Kós Károly Szakközépiskola vakációs hangulata. Az átszervezés alapján szeptembertől egyetlen pénzügyi központként kell működniük, a tanulólétszám függvényében mindkét iskola veszíthet oktatókat.
Az összevonás során a Kós Károly-iskola tanárai, mérnökei, mesterei mind állást kaptak a Puskás Tivadar Szakközépiskolában, az adminisztrációból többen a sportiskolában helyezkedtek el, a Plugor Sándor Művészeti Líceumban és a Mikes Kelemen Elméleti Líceumban is alkalmazták néhány munkatársukat.
A helyzetet Komán László, a Kós Károly Szakközépiskola még tisztségben lévő igazgatója ismertette, aki szeptembertől a befogadó iskola aligazgatójaként folytatja tevékenységét. Tudomása szerint az ötvenöt alkalmazott közül senki sem marad munka nélkül, az oktató személyzet helyzete ellenben a IX. osztályos felvételi szeptemberben tartott második fordulója után is változhat, az első szakaszban ugyanis kevesen iratkoztak be a meghirdetett szakiskolai osztályokba. Komán igazgató úgy ítéli meg, ha tanulólétszám miatt kenyérharc alakul ki a pedagógusok, mesterek, mérnök-tanárok között, az mindkét iskolát érinti, hisz ezentúl egyetlen közös központként működnek.
Demeter Dávid, a Puskás Tivadar Szakközépiskola igazgatója lapunknak elmondta, eddig is kabinetrendszer működött az iskolájukban, a diákok a tantárgyaknak megfelelő szaktermekben tanultak az elméleti órákon, és megítélése szerint ez ugyanígy működhet tovább a Kós Károly Szakközépiskola osztályaival együtt is. Arról már korábban döntés született, hogy a Kós Károly-iskola Munkás utcai műhelyeiben továbbra is ugyanúgy működik a szakképzés, mint eddig – mondotta.
Mindez csupán a sepsiszentgyörgyi iskolahálózat átszervezésének egy része, a helyi önkormányzat további módosításokra készül. Köztudott, a jelenlegi Kós Károly-szakiskola helyére egy másik oktatási egységet költöztetnének, de a sok vitát kiváltó módosításról végső döntés egyelőre nem született. Az illetékesek ígérik, augusztus végéig határoznak az ingatlanegyüttes sorsáról, ami azért is fontos, mert a helyi közösség ezt az épületet a sajátjának tudja és közügy, hogy milyen rendeltetést kap az épületcsoport.
Fekete Réka / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. augusztus 22.
Szolgálati lakások a magyar államtól
A magyar állam támogatásával felépített orvos- és művészlakásokat adott át tegnap Szatmárnémetiben az erdélyi Studium-Prospero Alapítvány. Az alapítvány által felépített és berendezett ingatlanban három kétszobás és három egyszobás lakást ajánlanak fel olyan fiatal magyar orvosoknak, színészeknek, zenészeknek, akik a szatmárnémeti egészségügyi, illetve kulturális intézményekben vállalnak munkát.
Potápi Árpád, a miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkára az átadóünnepségen elmondta: az államtitkárság 2015-ben közel 90 millió forinttal, 2016-ban pedig további 30 millió forinttal járult hozzá az erdélyi orvos- és művészlakások építéséhez. A sepsiszentgyörgyi, majd szatmárnémeti lakások után Csíkszeredában nyílik lehetőség hasonló lakások építésére. Hozzátette: ezek nagy mértékben hozzájárulnak ahhoz, hogy az általánossá vált elvándorlás körülményei között is maradjanak magyar orvosok az erdélyi városokban, ahol nagy szükség van rájuk.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök üdvözölte, hogy „kitágult” a magyar nemzetpolitika, és immár ehhez hasonló programokat is kész támogatni. „Fontos, hogy az orvosaink itthon maradjanak, mert óriási az orvoshiány. Kell tudnunk biztosítani az utánpótlást. Kellenek olyan közösségek (…), amelyek megteremtik azokat a körülményeket, hogy egy fiatal orvos házaspár el tudja kezdeni az életét. Ez a nemzetpolitika részét képezi. Ezt folytatni kell. Látjuk, hogy a következő esztendők semmivel sem lesznek könnyebbek, mint amelyekhez hozzászoktatott Románia az elmúlt száz esztendőben” – nyilatkozta, és azt kívánta, hogy „lengje be gyerekzsivaj az átadott épületeket”. Kereskényi Gábor, Szatmárnémeti polgármestere kijelentette: pár évvel ezelőtt nem gondolta volna, hogy munkaerőhiánnyal szembesül a város, de ez az oka annak, hogy jelenleg kevesebb fejlesztést tudnak elvégezni, mint amennyit finanszírozhatnának.
Vass Levente RMDSZ-es parlamenti képviselő, a Studium-Prospero Alapítvány elnöke elmondta: a most átadott lakások mellett egy hetedik kétszobás lakást is vásárolt az alapítvány a város központjában; azt a szatmárnémeti magyar közösség dönti el, hogy kik költözhetnek be. Az orvosként politizáló Vass Levente szerint az egyetemi városokban – például Marosvásárhelyen – biztosított az orvosutánpótlás, de a Szatmárnémetihez hasonló városok számára az elszármazott szakemberek hazacsalogatása a tét. Megjegyezte: a marosvásárhelyi kórházakban 350 magyar rezidens orvos dolgozik, akik közül 23-an Szatmárnémetiben, heten pedig a Szatmár megyei Tasnádon érettségiztek. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
A magyar állam támogatásával felépített orvos- és művészlakásokat adott át tegnap Szatmárnémetiben az erdélyi Studium-Prospero Alapítvány. Az alapítvány által felépített és berendezett ingatlanban három kétszobás és három egyszobás lakást ajánlanak fel olyan fiatal magyar orvosoknak, színészeknek, zenészeknek, akik a szatmárnémeti egészségügyi, illetve kulturális intézményekben vállalnak munkát.
Potápi Árpád, a miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkára az átadóünnepségen elmondta: az államtitkárság 2015-ben közel 90 millió forinttal, 2016-ban pedig további 30 millió forinttal járult hozzá az erdélyi orvos- és művészlakások építéséhez. A sepsiszentgyörgyi, majd szatmárnémeti lakások után Csíkszeredában nyílik lehetőség hasonló lakások építésére. Hozzátette: ezek nagy mértékben hozzájárulnak ahhoz, hogy az általánossá vált elvándorlás körülményei között is maradjanak magyar orvosok az erdélyi városokban, ahol nagy szükség van rájuk.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök üdvözölte, hogy „kitágult” a magyar nemzetpolitika, és immár ehhez hasonló programokat is kész támogatni. „Fontos, hogy az orvosaink itthon maradjanak, mert óriási az orvoshiány. Kell tudnunk biztosítani az utánpótlást. Kellenek olyan közösségek (…), amelyek megteremtik azokat a körülményeket, hogy egy fiatal orvos házaspár el tudja kezdeni az életét. Ez a nemzetpolitika részét képezi. Ezt folytatni kell. Látjuk, hogy a következő esztendők semmivel sem lesznek könnyebbek, mint amelyekhez hozzászoktatott Románia az elmúlt száz esztendőben” – nyilatkozta, és azt kívánta, hogy „lengje be gyerekzsivaj az átadott épületeket”. Kereskényi Gábor, Szatmárnémeti polgármestere kijelentette: pár évvel ezelőtt nem gondolta volna, hogy munkaerőhiánnyal szembesül a város, de ez az oka annak, hogy jelenleg kevesebb fejlesztést tudnak elvégezni, mint amennyit finanszírozhatnának.
Vass Levente RMDSZ-es parlamenti képviselő, a Studium-Prospero Alapítvány elnöke elmondta: a most átadott lakások mellett egy hetedik kétszobás lakást is vásárolt az alapítvány a város központjában; azt a szatmárnémeti magyar közösség dönti el, hogy kik költözhetnek be. Az orvosként politizáló Vass Levente szerint az egyetemi városokban – például Marosvásárhelyen – biztosított az orvosutánpótlás, de a Szatmárnémetihez hasonló városok számára az elszármazott szakemberek hazacsalogatása a tét. Megjegyezte: a marosvásárhelyi kórházakban 350 magyar rezidens orvos dolgozik, akik közül 23-an Szatmárnémetiben, heten pedig a Szatmár megyei Tasnádon érettségiztek. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. augusztus 22.
Mindig a magyar fél hibás
Semjén Zsolt magyar miniszterelnök-helyettes megnyilvánulása ismét felhevíti a románok és magyarok között amúgy is létező feszültségeket, és „levegőbe röpíti” a románok és magyarok közötti kapcsolatokat azzal, hogy a magyarok üldözésével vádolják a romániai korrupcióellenes ügyészséget. Semjén többek között kitüntette Horváth Anna volt kolozsvári alpolgármestert is, akit befolyással való üzérkedéssel és pénzmosással vádolnak, és a Külhoni Magyarságért Díj átadóján arról beszélt, hogy Romániában joginak álcázott magyarellenes lépésekkel támadják a magyar nemzet emblematikus képviselőit, Horváth Anna ellen is koncepciós pert indított a román korrupcióellenes ügyészség. Evenimentul Zilei; Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Semjén Zsolt magyar miniszterelnök-helyettes megnyilvánulása ismét felhevíti a románok és magyarok között amúgy is létező feszültségeket, és „levegőbe röpíti” a románok és magyarok közötti kapcsolatokat azzal, hogy a magyarok üldözésével vádolják a romániai korrupcióellenes ügyészséget. Semjén többek között kitüntette Horváth Anna volt kolozsvári alpolgármestert is, akit befolyással való üzérkedéssel és pénzmosással vádolnak, és a Külhoni Magyarságért Díj átadóján arról beszélt, hogy Romániában joginak álcázott magyarellenes lépésekkel támadják a magyar nemzet emblematikus képviselőit, Horváth Anna ellen is koncepciós pert indított a román korrupcióellenes ügyészség. Evenimentul Zilei; Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. augusztus 22.
MIGRÁNSOK A HATÁRAINKON. Hetven szíriai és iraki személyt füleltek le vasárnap este a Fekete-tengeren, Mangalia közelében, köztük 23 gyermeket és 12 nőt, egyikük várandós. Hajójuk két férfi irányításával nemzetközi vizeken haladt a román partok felé, mikor a parti őrség felfigyelt rá. A migránshajót bekísérték a kikötőbe, és átadták a határrendészeknek, akik kivizsgálást indítottak. Egy héttel korábban egy másik hajót fogott el a parti őrség szintén Mangalia közelében, azon 69 ember volt, köztük 29 kiskorú és tíz nő. Azt a hajót egy bolgár és egy ciprusi állampolgár vezette. Ugyancsak tegnap, Arad megyében a nagylaki határrendészek egy 24 fős csoportot, szintén szíriai és iraki migránsokat találtak egy haszongépjárműbe zsúfolódva. A 8 férfi, 3 nő és 13 gyermek a schengeni övezetbe szeretett volna átjutni, többségük korábban már igényelt menedéket Romániában. Vezetőjük egy 37 éves, Szilágy megyei román állampolgár volt. Mediafax; Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. augusztus 22.
Botházi Mária a Nőileg új főszerkesztője
Botházi Mária újságíró, a Krónika volt munkatársa lett a Nőileg magazin új főszerkesztője – jelentették be a Nőileg munkatársaival szervezett közönségtalálkozón a Kolozsvári Magyar Napok keretében szombaton.
Az eseményen a magazin szerkesztői, munkatársai és meghívottjai beszéltek a lap múltjáról, jelenéről, jövőjéről és a közelmúltban indított Mutass jó példát! program alakulásáról. A rendezvényen Sebestyén Kinga felelős kiadó, Grubisics Csaga, a Mutass jó példát program vizuális kommunikációs felelőse, Szántó Ildikó és Konrád Katalin, a program partiumi példaképnyertesei, Ménessy Kinga Kitty szerkesztő, kommunikációs felelős, Rácz Éva MÚRE-elnök, zsűritag, Dimény Levente színész, zsűritag, Vas Réka programvezető és Koós Imola moderátor vett részt. Krónika; Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Botházi Mária újságíró, a Krónika volt munkatársa lett a Nőileg magazin új főszerkesztője – jelentették be a Nőileg munkatársaival szervezett közönségtalálkozón a Kolozsvári Magyar Napok keretében szombaton.
Az eseményen a magazin szerkesztői, munkatársai és meghívottjai beszéltek a lap múltjáról, jelenéről, jövőjéről és a közelmúltban indított Mutass jó példát! program alakulásáról. A rendezvényen Sebestyén Kinga felelős kiadó, Grubisics Csaga, a Mutass jó példát program vizuális kommunikációs felelőse, Szántó Ildikó és Konrád Katalin, a program partiumi példaképnyertesei, Ménessy Kinga Kitty szerkesztő, kommunikációs felelős, Rácz Éva MÚRE-elnök, zsűritag, Dimény Levente színész, zsűritag, Vas Réka programvezető és Koós Imola moderátor vett részt. Krónika; Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. augusztus 22.
A rendszer működhet, a katolikus iskola nem
Kérést nyújtott be hétfő délben a megyei tanfelügyelőséghez Székely Szilárd, a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Líceum megbízott igazgatója, akit szülők egy csoportja is elkísért.
A kérésben az áll, hogy a Maros Megyei Törvényszék Közigazgatási és Pénzügyi Részlegének 1021/102/2017-es döntése alapján, amely felfüggesztette a tanfelügyelőség februárban hozott 70-es vezetőtanácsi határozatát, a főtanfelügyelő oldja fel a törvénytelen döntésben megfogalmazott tiltást, amellyel sérültek azoknak a gyermekeknek a jogai, akik a cikluskezdő osztályokba szerettek volna beiratkozni. Kéri továbbá, hogy a tanfelügyelőség közölje ezt a szándékát a közigazgatási bírósággal, mielőtt még a döntést kiközlik, és ne nyújtson be fellebbezést az igazságügyi döntés ellen. A meglévő rövid időt felhasználva ugyanis még el lehetne indítani a cikluskezdő osztályokat az iskola által januárban közölt beiskolázási terv szerint.
Kérdésünkre a megbízott igazgató elmondta, a tanfelügyelőségen múlik, hogy milyen gyorsan reagál az írásos beadványra. Mivel korábban nem volt megfelelő kiindulópontjuk a párbeszédre, Székely Szilárd úgy gondolja, hogy a legutóbbi igazságügyi döntés lehetőséget nyújt erre, és reméli, hogy kérésüket kedvezően bírálják el. Ez ugyan nem oldaná meg teljes mértékben az iskola helyzetét, de legalább egy lépést jelentene a megoldás felé.
A szülők jelenlétét, akik az utolsó métereken már szeretnék látni, hogy rendeződik a gyermekük helyzete, ezúttal sem fogadták látható jó szándékkal. Sőt, távozásunkkor még a csendőrség kocsija is a helyszínre érkezett.
Kegyetlen oda-vissza játék
– Jó lenne, ha a cikluskezdő osztályok elindulhatnának, a nagyobbik gyermekünk ugyanis a katolikus iskolába jár, a kisebbiket is szeretnénk az előkészítő osztályba íratni, mert a harmadik kezdi a bölcsődét. Ahelyett, hogy a nyár folyamán rendezték volna az iskola helyzetét, egy kegyetlen oda-vissza játék folyik a tanács, a tanfelügyelőség és a prefektúra között. Én azt szeretném tudni, hogy reggel hogy fogok három gyermekkel három különböző intézménybe eljutni. Megértem, hogy van egy jogszabály, ahogy azt is, hogy valami hiba történt, de tudom, hogy a szabályt szellemiségében kellene értelmezni, és kijavítani a hibát, ahol szükséges. A mi esetünkben azonban az a cél, hogy ellehetetlenítsék az iskolát, ami már rég nem adminisztratív probléma, hanem annál sokkal több, és a megoldásra való törekvés helyett nagyfokú rosszindulatot tapasztalunk minden részről. Miközben a tanfelügyelőségről kiderül – lásd a 70-es határozat érvénytelenítését –, hogy óriási hibákat követett el, mégis mi, szülők viseljük a következményeket. Kérdem én, hogy milyen ország az, ahol az írástudatlanság rossz irányba alakul, panaszkodnak, hogy a gyermekek agresszívek, és amikor lehetőség van egy korrekt egyházi iskolát fenntartani, akkor ezt meg akarják szüntetni. Ilyen körülmények között jogos a szülők felháborodása, akik már egyszerűen nem látnak ki ebből a helyzetből – mondta többek között az igazgatót elkísérő édesapák egyike.
– Mivel a cikluskezdő osztályok indítását illetően első fokon megnyertük a pert, szeretnénk, ha a tanfelügyelőség nem húzná az időt. Huszonöt gyermek vár arra, hogy beírják az előkészítő osztályba. A főtanfelügyelővel a folyosón találkoztunk, aki felhányta, hogy egész nyáron dolgozott, de mi nem látjuk ennek a munkának az eredményét, hiszen még rosszabb helyzetben vagyunk, mint korábban. Most már nem csak a cikluskezdő osztályok, az egész iskola helyzete forog kockán. Mi nem akarunk más iskolához tartozni, mivel ebben bíztunk, és azt szeretnénk, ha itt folytatnák tanulmányaikat a gyerekek – mondta egy édesanya, majd hozzátette, hogy az idő rövidsége ellenére a főtanfelügyelő csak szerdán, a fogadó napján hajlandó szóba állni két szülővel.
Macarie Ioan főtanfelügyelő azt hangsúlyozta, hogy tudomása szerint három igazságügyi eljárás van folyamatban, és amíg a 70-es határozat felfüggesztését nem közlik ki írásban a tanfelügyelőséggel, addig nem hozhat semmilyen döntést. Az egész nyarat a tanfelügyelőségen töltötte, abban reménykedve, hogy a közoktatási minisztériumtól segítséget kap, és a tanács hoz egy érvényes döntést, hiszen 360 gyermek sorsáról van szó, akik szeptember elsejétől be kell legyenek írva valamelyik iskolába. A katolikus középiskolai osztályt mindössze hatan jelölték be, de nem volt engedélyezett tanintézet, ahova besorolhatta volna.
Legnagyobb ellenség az idő
A főtanfelügyelő a továbbiakban hangsúlyozta, hogy figyelembe kell venni az unireás szülők indította perben a törvényszék június 12-i határozatát, amiben felfüggesztette, majd 13-án érvénytelenítette a tanfelügyelőség 1385-ös számú vezetőtanácsi határozatát, amellyel elrendelték az Unirea Főgimnáziumba járó magyar osztályok és a Bolyaiba járó katolikus vallás szakos középiskolai osztályok átirányítását az újonnan létrejött katolikus iskolába.
– A mi legnagyobb ellenségünk az idő. Ha erről az utóbbi határozatról megkapjuk az értesítést, akkor a 360 tanulónak vissza kell menni abba az iskolába, ahonnan átirányították őket a katolikus líceumba.
– És mi lesz azokkal az osztályokkal, amelyek a katolikus iskolában kezdték az évet, azokkal, akik oda felvételiztek? – érdeklődtünk.
– Ők is visszamennek… – hangzott a korántsem kielégítő válasz, majd a főtanfelügyelő hozzátette: – Hallottam, hogy vannak gyermekek, akik nem akarnak az Unireába járni, tehát nagyon kényes a helyzet. A gyermekek áthelyezéséről csak a tanács dönthet – egészítette ki a mondottakat, majd hozzátette, hogy a tanfelügyelőség két dolgot tehet: kinevezheti a tanszemélyzetet és elismeri az engedélyeket. Nagyon bosszant, hogy 360 gyermek sorsa forog kockán, és ennek ellenére 12 rosszabbnál rosszabb tanácsi határozatot hoztak, amelyeket a prefektus nem hagyott jóvá, mert minden határidőt túlhaladtak.
– Mi történik, ha az iskolai év kezdetéig nem kap írásos értesítést az igazságügyi határozatokról?
– Ezt el sem merem hinni – je-gyezte meg a főtanfelügyelő. – Valami kell történjen, nem kerülgethetjük, nem hazudhatunk a végtelenségig. Én a Bolyaihoz akartam csatolni az osztályokat, de a prefektus megtámadta a tanácsi határozatot, és most már egyáltalán nincs katolikus iskola… Szeptember elsejétől el kell kezdeni az előkészületeket, és nem lehet tudni, hogy a tanároknak lesz-e katedrájuk. Legalább az esti köztisztviselő szakos osztályt szeretném sürgősségi eljárással, a minisztérium engedélyével áttenni egy másik iskolába, amelynek van engedélye. Nekem meg van kötve a kezem. Ha az osztályok visszatérnek az Unireába, ott maradhatnak az épületben, de jogilag tisztázni kell a helyzetet. Kihez fordulhatok? – tette fel újra meg újra a kérdést.
Majd kérdésre válaszolva megjegyezte, hogy abban az esetben, ha a törvény kötelezi, fellebbezni fog a 70-es tanfelügyelőségi határozat felfüggesztése ellen.
– Mi a kilencedik osztályokat semmiképpen sem indíthatjuk el, mivel más tanintézetekben hirdettük meg az osztályokat, és az 53-ból csak 47 magyar osztály telt meg. A szülők valószínűleg neheztelnek, hogy szakközépiskolában indítottunk osztályokat, de nekünk minden iskola egyformán kedves. Az utolsó tanácsi határozat pedig olyan helyzetbe hozott, hogy ma sincsen beiskolázási tervünk – mondta Macarie Ioan, majd megnyugtatott, hogy a rendszer a tehetetlenségi erőtől hajtva is működni fog, de a katolikus iskola nem, mert az 1835-ös határozattal nem lehetett volna iskolát létrehozni – zárta mondanivalóját.
BODOLAI GYÖNGYI / Népújság (Marosvásárhely)
Kérést nyújtott be hétfő délben a megyei tanfelügyelőséghez Székely Szilárd, a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Líceum megbízott igazgatója, akit szülők egy csoportja is elkísért.
A kérésben az áll, hogy a Maros Megyei Törvényszék Közigazgatási és Pénzügyi Részlegének 1021/102/2017-es döntése alapján, amely felfüggesztette a tanfelügyelőség februárban hozott 70-es vezetőtanácsi határozatát, a főtanfelügyelő oldja fel a törvénytelen döntésben megfogalmazott tiltást, amellyel sérültek azoknak a gyermekeknek a jogai, akik a cikluskezdő osztályokba szerettek volna beiratkozni. Kéri továbbá, hogy a tanfelügyelőség közölje ezt a szándékát a közigazgatási bírósággal, mielőtt még a döntést kiközlik, és ne nyújtson be fellebbezést az igazságügyi döntés ellen. A meglévő rövid időt felhasználva ugyanis még el lehetne indítani a cikluskezdő osztályokat az iskola által januárban közölt beiskolázási terv szerint.
Kérdésünkre a megbízott igazgató elmondta, a tanfelügyelőségen múlik, hogy milyen gyorsan reagál az írásos beadványra. Mivel korábban nem volt megfelelő kiindulópontjuk a párbeszédre, Székely Szilárd úgy gondolja, hogy a legutóbbi igazságügyi döntés lehetőséget nyújt erre, és reméli, hogy kérésüket kedvezően bírálják el. Ez ugyan nem oldaná meg teljes mértékben az iskola helyzetét, de legalább egy lépést jelentene a megoldás felé.
A szülők jelenlétét, akik az utolsó métereken már szeretnék látni, hogy rendeződik a gyermekük helyzete, ezúttal sem fogadták látható jó szándékkal. Sőt, távozásunkkor még a csendőrség kocsija is a helyszínre érkezett.
Kegyetlen oda-vissza játék
– Jó lenne, ha a cikluskezdő osztályok elindulhatnának, a nagyobbik gyermekünk ugyanis a katolikus iskolába jár, a kisebbiket is szeretnénk az előkészítő osztályba íratni, mert a harmadik kezdi a bölcsődét. Ahelyett, hogy a nyár folyamán rendezték volna az iskola helyzetét, egy kegyetlen oda-vissza játék folyik a tanács, a tanfelügyelőség és a prefektúra között. Én azt szeretném tudni, hogy reggel hogy fogok három gyermekkel három különböző intézménybe eljutni. Megértem, hogy van egy jogszabály, ahogy azt is, hogy valami hiba történt, de tudom, hogy a szabályt szellemiségében kellene értelmezni, és kijavítani a hibát, ahol szükséges. A mi esetünkben azonban az a cél, hogy ellehetetlenítsék az iskolát, ami már rég nem adminisztratív probléma, hanem annál sokkal több, és a megoldásra való törekvés helyett nagyfokú rosszindulatot tapasztalunk minden részről. Miközben a tanfelügyelőségről kiderül – lásd a 70-es határozat érvénytelenítését –, hogy óriási hibákat követett el, mégis mi, szülők viseljük a következményeket. Kérdem én, hogy milyen ország az, ahol az írástudatlanság rossz irányba alakul, panaszkodnak, hogy a gyermekek agresszívek, és amikor lehetőség van egy korrekt egyházi iskolát fenntartani, akkor ezt meg akarják szüntetni. Ilyen körülmények között jogos a szülők felháborodása, akik már egyszerűen nem látnak ki ebből a helyzetből – mondta többek között az igazgatót elkísérő édesapák egyike.
– Mivel a cikluskezdő osztályok indítását illetően első fokon megnyertük a pert, szeretnénk, ha a tanfelügyelőség nem húzná az időt. Huszonöt gyermek vár arra, hogy beírják az előkészítő osztályba. A főtanfelügyelővel a folyosón találkoztunk, aki felhányta, hogy egész nyáron dolgozott, de mi nem látjuk ennek a munkának az eredményét, hiszen még rosszabb helyzetben vagyunk, mint korábban. Most már nem csak a cikluskezdő osztályok, az egész iskola helyzete forog kockán. Mi nem akarunk más iskolához tartozni, mivel ebben bíztunk, és azt szeretnénk, ha itt folytatnák tanulmányaikat a gyerekek – mondta egy édesanya, majd hozzátette, hogy az idő rövidsége ellenére a főtanfelügyelő csak szerdán, a fogadó napján hajlandó szóba állni két szülővel.
Macarie Ioan főtanfelügyelő azt hangsúlyozta, hogy tudomása szerint három igazságügyi eljárás van folyamatban, és amíg a 70-es határozat felfüggesztését nem közlik ki írásban a tanfelügyelőséggel, addig nem hozhat semmilyen döntést. Az egész nyarat a tanfelügyelőségen töltötte, abban reménykedve, hogy a közoktatási minisztériumtól segítséget kap, és a tanács hoz egy érvényes döntést, hiszen 360 gyermek sorsáról van szó, akik szeptember elsejétől be kell legyenek írva valamelyik iskolába. A katolikus középiskolai osztályt mindössze hatan jelölték be, de nem volt engedélyezett tanintézet, ahova besorolhatta volna.
Legnagyobb ellenség az idő
A főtanfelügyelő a továbbiakban hangsúlyozta, hogy figyelembe kell venni az unireás szülők indította perben a törvényszék június 12-i határozatát, amiben felfüggesztette, majd 13-án érvénytelenítette a tanfelügyelőség 1385-ös számú vezetőtanácsi határozatát, amellyel elrendelték az Unirea Főgimnáziumba járó magyar osztályok és a Bolyaiba járó katolikus vallás szakos középiskolai osztályok átirányítását az újonnan létrejött katolikus iskolába.
– A mi legnagyobb ellenségünk az idő. Ha erről az utóbbi határozatról megkapjuk az értesítést, akkor a 360 tanulónak vissza kell menni abba az iskolába, ahonnan átirányították őket a katolikus líceumba.
– És mi lesz azokkal az osztályokkal, amelyek a katolikus iskolában kezdték az évet, azokkal, akik oda felvételiztek? – érdeklődtünk.
– Ők is visszamennek… – hangzott a korántsem kielégítő válasz, majd a főtanfelügyelő hozzátette: – Hallottam, hogy vannak gyermekek, akik nem akarnak az Unireába járni, tehát nagyon kényes a helyzet. A gyermekek áthelyezéséről csak a tanács dönthet – egészítette ki a mondottakat, majd hozzátette, hogy a tanfelügyelőség két dolgot tehet: kinevezheti a tanszemélyzetet és elismeri az engedélyeket. Nagyon bosszant, hogy 360 gyermek sorsa forog kockán, és ennek ellenére 12 rosszabbnál rosszabb tanácsi határozatot hoztak, amelyeket a prefektus nem hagyott jóvá, mert minden határidőt túlhaladtak.
– Mi történik, ha az iskolai év kezdetéig nem kap írásos értesítést az igazságügyi határozatokról?
– Ezt el sem merem hinni – je-gyezte meg a főtanfelügyelő. – Valami kell történjen, nem kerülgethetjük, nem hazudhatunk a végtelenségig. Én a Bolyaihoz akartam csatolni az osztályokat, de a prefektus megtámadta a tanácsi határozatot, és most már egyáltalán nincs katolikus iskola… Szeptember elsejétől el kell kezdeni az előkészületeket, és nem lehet tudni, hogy a tanároknak lesz-e katedrájuk. Legalább az esti köztisztviselő szakos osztályt szeretném sürgősségi eljárással, a minisztérium engedélyével áttenni egy másik iskolába, amelynek van engedélye. Nekem meg van kötve a kezem. Ha az osztályok visszatérnek az Unireába, ott maradhatnak az épületben, de jogilag tisztázni kell a helyzetet. Kihez fordulhatok? – tette fel újra meg újra a kérdést.
Majd kérdésre válaszolva megjegyezte, hogy abban az esetben, ha a törvény kötelezi, fellebbezni fog a 70-es tanfelügyelőségi határozat felfüggesztése ellen.
– Mi a kilencedik osztályokat semmiképpen sem indíthatjuk el, mivel más tanintézetekben hirdettük meg az osztályokat, és az 53-ból csak 47 magyar osztály telt meg. A szülők valószínűleg neheztelnek, hogy szakközépiskolában indítottunk osztályokat, de nekünk minden iskola egyformán kedves. Az utolsó tanácsi határozat pedig olyan helyzetbe hozott, hogy ma sincsen beiskolázási tervünk – mondta Macarie Ioan, majd megnyugtatott, hogy a rendszer a tehetetlenségi erőtől hajtva is működni fog, de a katolikus iskola nem, mert az 1835-ös határozattal nem lehetett volna iskolát létrehozni – zárta mondanivalóját.
BODOLAI GYÖNGYI / Népújság (Marosvásárhely)
2017. augusztus 22.
Egy községi néptanács cégtáblájának margójára
Az 1968-as közigazgatási-területi felosztás előtt mi még átéltük a Magyar Autonóm Tartomány (1952–1960), majd Maros Magyar Autonóm Tartomány (1960–1968) korszakait, 1968-tól a megyésítést. Utóbbi célja az iparosítás leple alatt a többségiek masszív betelepítése a magyar tömblakosság lakta megyékbe, városokba, nagyközségekbe. Ennek bizonyítékaként elég, ha belelapozunk a fiatalon elhunyt Varga E. Árpád Erdély etnikai és felekezeti statisztikája (1850–1992) 5+1 köteteinek bármelyikébe, ahol megyékre, városokra, községekre, falvakra lebontva megtalálod 1850-től szinte napjainkig (1992-ig) a helyi lakosság nemzetiségi, vallási, felekezeti hovatartozását. Ennél részletesebb és megbízhatóbb statisztikát nem is találhatsz. Idekívánkozik egy korabeli kétnyelvű tábla, a Maros Magyar Autonóm Tartomány, Udvarhely rajon, Siklód község néptanácsának „cégtáblája”. Nem tudom, hogy az akkori többség toleránsabb volt a mainál, mert nem volt ennyi nemzetféltő, hőbörgő? Talán ezért utaltam előbb az ez idő alatt megváltozott etnikai összetételre, a masszív betelepítésre, mert a tősgyökeres erdélyi román, magyar, székely, szász, roma, cigány az évszázadok során szokva volt az erdélyi nyelvi, vallási sokszínűséggel. Ők érdekeltek voltak, hogy igyekezzenek egymás nyelvét annyira elsajátítani, hogy az üzletbe betérő anyanyelvén kérhesse a kívánt árut, a műhelybe lépő anyanyelvén mondhassa el, mi baja lehet a javításra bevitt szerkentyűnek. Nem kapta azt feleletként, hogy „nu înţeleg, vorbiţi româneşte”. Érdekük volt megtartani a vásárlók és a kuncsaftok körét. Nem lehetett bemázolt, átfestett utcanévtáblákat látni naponta, pedig kétnyelvűen íródtak. Én még jól emlékszem, amikor 1962-ben az Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen, a Szentgyörgyi István Színművészeti Intézetben és a Művészeti Középiskolában beindult a román nyelvű oktatás. Érdekes módon, itt nem vitatkoznak a többségiek, hogy melyik volt hamarabb, a tyúk vagy a tojás? De arról naponta hallunk, hogy Hargita és Kovászna megyében mennyire hátrányos helyzetbe kerültek. Erről utóbb az államelnök, Klaus Werner Johannis is meggyőződhetett székelyföldi látogatásakor Csíkszeredában. Azért itt elővenném a statisztikai adatokat, hogy a vezető funkciókban lévők közül ki kerül mindig előnyös helyzetbe. Erről nem jelennek meg hivatalos statisztikák. Közeleg a 100 éves évforduló, amit a többség ünnepként, mi, kisebbségiek siralomként élünk meg, amit nekik is meg kellene érteniük. Bármilyen háborúban, bárhol a világon a győztesek ünnepelnek, a vesztesek gyászolják emberi, anyagi, erkölcsi és mindenféle sérelmeiket. 99 éve várjuk az 1918-as Gyulafehérvári Nyilatkozatba foglaltak betartását, egyebek közt a románok teljes jogegyenlőséget és autonómiát ígértek a velük együtt élő népeknek. Ma pedig, ha ígéreteik be nem tartásáért felelősségre próbáljuk vonni, akkor mindenféle irredenta, horthysta, szeparatista jelzőkkel illetnek, ki akarjuk szakítani Erdély szívéből, ebből az ősi román földből az úgynevezett Székelyföldet. Amikor immár 10 éve múlt, hogy nem az általunk választott, hanem a nagyhatalmak által diktált új hazánk, Románia az Európai Unió teljes tagjává, 2004-től a NATO tagjává vált, így a modern kori történetében először szövetségese valamennyi nyugati hatalomnak. Nos, akkor miért az értünk, miattunk lévő aggodalom? Merem remélni, hogy az aggódók is tudatában vannak, hogy az EU-n belül az autonómiának több példája létezik, melyek nem az elszakadást, hanem az illető államon belül maradást jelentik. Javasolnám, hogy a III. évezred második évtizedének vége felé foglalkozzunk azzal, ami az évszázados együttélésünk alatt nem a gyűlöletet szította, hanem az együvé tartozást, az egymásra utaltságot jelentette. Merem remélni, hogy a többség is és mi is ismerünk őseink elbeszéléseiből, de akár napjaink eseményeiből is pozitív példákat, melyek hozzásegítenek egymás jobb megismeréséhez, a kölcsönös bizalom elmélyítéséhez, és akkor az együttélés mindnyájunk számára elviselhetőbb lesz. Csupán annyi lenne az elvárás, hogy ha rólunk akarnak nyilatkozni a külföldnek, akkor minket kérdezzenek, és ne helyettünk „fogalmazzanak” megtévesztő, hamis állításokat!
Szász Károly nyugdíjas / Népújság (Marosvásárhely)
Az 1968-as közigazgatási-területi felosztás előtt mi még átéltük a Magyar Autonóm Tartomány (1952–1960), majd Maros Magyar Autonóm Tartomány (1960–1968) korszakait, 1968-tól a megyésítést. Utóbbi célja az iparosítás leple alatt a többségiek masszív betelepítése a magyar tömblakosság lakta megyékbe, városokba, nagyközségekbe. Ennek bizonyítékaként elég, ha belelapozunk a fiatalon elhunyt Varga E. Árpád Erdély etnikai és felekezeti statisztikája (1850–1992) 5+1 köteteinek bármelyikébe, ahol megyékre, városokra, községekre, falvakra lebontva megtalálod 1850-től szinte napjainkig (1992-ig) a helyi lakosság nemzetiségi, vallási, felekezeti hovatartozását. Ennél részletesebb és megbízhatóbb statisztikát nem is találhatsz. Idekívánkozik egy korabeli kétnyelvű tábla, a Maros Magyar Autonóm Tartomány, Udvarhely rajon, Siklód község néptanácsának „cégtáblája”. Nem tudom, hogy az akkori többség toleránsabb volt a mainál, mert nem volt ennyi nemzetféltő, hőbörgő? Talán ezért utaltam előbb az ez idő alatt megváltozott etnikai összetételre, a masszív betelepítésre, mert a tősgyökeres erdélyi román, magyar, székely, szász, roma, cigány az évszázadok során szokva volt az erdélyi nyelvi, vallási sokszínűséggel. Ők érdekeltek voltak, hogy igyekezzenek egymás nyelvét annyira elsajátítani, hogy az üzletbe betérő anyanyelvén kérhesse a kívánt árut, a műhelybe lépő anyanyelvén mondhassa el, mi baja lehet a javításra bevitt szerkentyűnek. Nem kapta azt feleletként, hogy „nu înţeleg, vorbiţi româneşte”. Érdekük volt megtartani a vásárlók és a kuncsaftok körét. Nem lehetett bemázolt, átfestett utcanévtáblákat látni naponta, pedig kétnyelvűen íródtak. Én még jól emlékszem, amikor 1962-ben az Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen, a Szentgyörgyi István Színművészeti Intézetben és a Művészeti Középiskolában beindult a román nyelvű oktatás. Érdekes módon, itt nem vitatkoznak a többségiek, hogy melyik volt hamarabb, a tyúk vagy a tojás? De arról naponta hallunk, hogy Hargita és Kovászna megyében mennyire hátrányos helyzetbe kerültek. Erről utóbb az államelnök, Klaus Werner Johannis is meggyőződhetett székelyföldi látogatásakor Csíkszeredában. Azért itt elővenném a statisztikai adatokat, hogy a vezető funkciókban lévők közül ki kerül mindig előnyös helyzetbe. Erről nem jelennek meg hivatalos statisztikák. Közeleg a 100 éves évforduló, amit a többség ünnepként, mi, kisebbségiek siralomként élünk meg, amit nekik is meg kellene érteniük. Bármilyen háborúban, bárhol a világon a győztesek ünnepelnek, a vesztesek gyászolják emberi, anyagi, erkölcsi és mindenféle sérelmeiket. 99 éve várjuk az 1918-as Gyulafehérvári Nyilatkozatba foglaltak betartását, egyebek közt a románok teljes jogegyenlőséget és autonómiát ígértek a velük együtt élő népeknek. Ma pedig, ha ígéreteik be nem tartásáért felelősségre próbáljuk vonni, akkor mindenféle irredenta, horthysta, szeparatista jelzőkkel illetnek, ki akarjuk szakítani Erdély szívéből, ebből az ősi román földből az úgynevezett Székelyföldet. Amikor immár 10 éve múlt, hogy nem az általunk választott, hanem a nagyhatalmak által diktált új hazánk, Románia az Európai Unió teljes tagjává, 2004-től a NATO tagjává vált, így a modern kori történetében először szövetségese valamennyi nyugati hatalomnak. Nos, akkor miért az értünk, miattunk lévő aggodalom? Merem remélni, hogy az aggódók is tudatában vannak, hogy az EU-n belül az autonómiának több példája létezik, melyek nem az elszakadást, hanem az illető államon belül maradást jelentik. Javasolnám, hogy a III. évezred második évtizedének vége felé foglalkozzunk azzal, ami az évszázados együttélésünk alatt nem a gyűlöletet szította, hanem az együvé tartozást, az egymásra utaltságot jelentette. Merem remélni, hogy a többség is és mi is ismerünk őseink elbeszéléseiből, de akár napjaink eseményeiből is pozitív példákat, melyek hozzásegítenek egymás jobb megismeréséhez, a kölcsönös bizalom elmélyítéséhez, és akkor az együttélés mindnyájunk számára elviselhetőbb lesz. Csupán annyi lenne az elvárás, hogy ha rólunk akarnak nyilatkozni a külföldnek, akkor minket kérdezzenek, és ne helyettünk „fogalmazzanak” megtévesztő, hamis állításokat!
Szász Károly nyugdíjas / Népújság (Marosvásárhely)
2017. augusztus 22.
Ratio Educationis
250 éve jelent meg
Kétszázötven éve, 1777. augusztus 22-én hagyta jóvá Mária Terézia királynő a magyar oktatásügy első átfogó rendezését, a Ratio Educationist.
A 18. század közepén a soknemzetiségű Habsburg Birodalom központosított, abszolutista kormányzásában már a felvilágosodás eszméi is érvényesültek, így az a nézet is, hogy oktatással-neveléssel az egyén életkörülményei és a társadalom működése is jobbítható. Mária Terézia az iskoláztatást már nem az egyes vallásfelekezetek ügyének, hanem állami feladatnak tekintette, amelyben az egyházak az állam felügyelete alatt vehettek részt. Mivel a közoktatás felségjognak számított, nem az Országgyűlés alkotta törvény, hanem királyi rendelet szabályozta (az első magyarországi oktatási törvény csak a kiegyezés után, 1868-ban születhetett meg). A dokumentum teljes címe Ratio educationis totiusque rei literariae per Regnum Hungariae et provincias eidem adnexas – (Magyarország és a társországok átfogó oktatási-nevelési rendszere), Erdély számára négy évvel később jelent meg hasonló tanügyi rendelkezés.
Az uralkodó 1775-ben bízta meg a bécsi udvari kancellárián dolgozó Ürményi Józsefet a szöveg kidolgozásával, aki több szakember segítségét is igénybe vette. (Kevéssé ismert, hogy a Ratio német nyelven íródott, a kinyomtatott latin változat csak fordítás, a német fogalmazvány azonban már nincs meg.) A Ratio a magyar történelemben először kísérelte meg egységes, központi irányítás alatt álló iskolarendszer létrehozását, az iskolák felekezeti jellegének és hagyományos fenntartási módjának megváltoztatása nélkül. Az országot kilenc tankerületre osztották Pozsony, Buda, Besztercebánya, Kassa, Győr, Pécs, Ungvár, Nagyvárad, Zágráb székhellyel, számukat később hatra csökkentették. Az ezek élén álló királyi főigazgatók alá tartozott a tankerület összes iskolája és egy népiskolai tanfelügyelő.
Az iskolák alapszintje a három évfolyamos, egy-, két- vagy háromtanítós elemi vagy népiskola volt, s ekkor írták elő először Magyarországon a tankötelezettséget minden hatéves gyermek számára. Ezt követte az öt évfolyamos gimnázium, amelynek első három évfolyama, a kisgimnázium a latin grammatikát, a két évfolyamos nagygimnázium a retorikát és poétikát foglalta magában. (A kisgimnáziumba csak a tizedik életévüket betöltött, elemi osztályokat elvégzett diákokat vették fel.) A középiskolai képzést két bölcseleti évfolyam fejezte be, ennek sikeres elvégzése után lehetett feljebb lépni az egyetem jogi, orvosi vagy teológiai fakultására. A középszintű tantárgyakat a „hasznosság” szerint csoportosították, így voltak mindenkinek szükséges, egyetemesen hasznos, némelyeknek hasznos tantárgyak. A Ratio a testi nevelés, a játék, a szellemi felfrissülés fontosságát, hasznát is hangsúlyozta.
Az iskolák feladatává tették, hogy minősítsék és rangsorolják a tanulókat, akik félévkor, illetve a tanév végén az összes tárgyban felmutatott eredmény alapján egyetlen összetett érdemjegyet kaptak, classisokba rendezték őket (innen ered a szekunda, mert a rosszabbak nem a prima, hanem a secunda classisba kerültek). A tanítóképzés céljából előírták, hogy a Pozsonyban már működő norma-iskola intézményét mindegyik tankerület székhelyén meg kell szervezni.
Ugyanakkor a rendelet teljesen mellőzte a magyar nyelv oktatását. A tanítás nyelve (kivéve persze az elemiket) a latin lett, s előírta a német nyelv kötelező tanítását, élő idegen nyelv tanítása ezzel került be először magyar iskolai szabályzatba. Az állam semmilyen szerepet nem vállalt az iskolák fenntartásában, a népiskolák anyagi hátterét a települések, a gimnáziumokét és egyetemekét alapítványok biztosították.
A Ratio Educationis közvetlenül csak a katolikus iskolák tanrendjét szabályozta, mert bevezetését a protestánsok elutasították arra hivatkozva, hogy az iskolákról dönteni csak az azokat fenntartó egyházközségeknek van joguk. A rendelet ugyanakkor jelentős hatást gyakorolt a protestáns iskolaügyre is, és egészen a 20. századig meghatározta a magyar oktatás- és nevelésügyet.
MTI; Népújság (Marosvásárhely)
250 éve jelent meg
Kétszázötven éve, 1777. augusztus 22-én hagyta jóvá Mária Terézia királynő a magyar oktatásügy első átfogó rendezését, a Ratio Educationist.
A 18. század közepén a soknemzetiségű Habsburg Birodalom központosított, abszolutista kormányzásában már a felvilágosodás eszméi is érvényesültek, így az a nézet is, hogy oktatással-neveléssel az egyén életkörülményei és a társadalom működése is jobbítható. Mária Terézia az iskoláztatást már nem az egyes vallásfelekezetek ügyének, hanem állami feladatnak tekintette, amelyben az egyházak az állam felügyelete alatt vehettek részt. Mivel a közoktatás felségjognak számított, nem az Országgyűlés alkotta törvény, hanem királyi rendelet szabályozta (az első magyarországi oktatási törvény csak a kiegyezés után, 1868-ban születhetett meg). A dokumentum teljes címe Ratio educationis totiusque rei literariae per Regnum Hungariae et provincias eidem adnexas – (Magyarország és a társországok átfogó oktatási-nevelési rendszere), Erdély számára négy évvel később jelent meg hasonló tanügyi rendelkezés.
Az uralkodó 1775-ben bízta meg a bécsi udvari kancellárián dolgozó Ürményi Józsefet a szöveg kidolgozásával, aki több szakember segítségét is igénybe vette. (Kevéssé ismert, hogy a Ratio német nyelven íródott, a kinyomtatott latin változat csak fordítás, a német fogalmazvány azonban már nincs meg.) A Ratio a magyar történelemben először kísérelte meg egységes, központi irányítás alatt álló iskolarendszer létrehozását, az iskolák felekezeti jellegének és hagyományos fenntartási módjának megváltoztatása nélkül. Az országot kilenc tankerületre osztották Pozsony, Buda, Besztercebánya, Kassa, Győr, Pécs, Ungvár, Nagyvárad, Zágráb székhellyel, számukat később hatra csökkentették. Az ezek élén álló királyi főigazgatók alá tartozott a tankerület összes iskolája és egy népiskolai tanfelügyelő.
Az iskolák alapszintje a három évfolyamos, egy-, két- vagy háromtanítós elemi vagy népiskola volt, s ekkor írták elő először Magyarországon a tankötelezettséget minden hatéves gyermek számára. Ezt követte az öt évfolyamos gimnázium, amelynek első három évfolyama, a kisgimnázium a latin grammatikát, a két évfolyamos nagygimnázium a retorikát és poétikát foglalta magában. (A kisgimnáziumba csak a tizedik életévüket betöltött, elemi osztályokat elvégzett diákokat vették fel.) A középiskolai képzést két bölcseleti évfolyam fejezte be, ennek sikeres elvégzése után lehetett feljebb lépni az egyetem jogi, orvosi vagy teológiai fakultására. A középszintű tantárgyakat a „hasznosság” szerint csoportosították, így voltak mindenkinek szükséges, egyetemesen hasznos, némelyeknek hasznos tantárgyak. A Ratio a testi nevelés, a játék, a szellemi felfrissülés fontosságát, hasznát is hangsúlyozta.
Az iskolák feladatává tették, hogy minősítsék és rangsorolják a tanulókat, akik félévkor, illetve a tanév végén az összes tárgyban felmutatott eredmény alapján egyetlen összetett érdemjegyet kaptak, classisokba rendezték őket (innen ered a szekunda, mert a rosszabbak nem a prima, hanem a secunda classisba kerültek). A tanítóképzés céljából előírták, hogy a Pozsonyban már működő norma-iskola intézményét mindegyik tankerület székhelyén meg kell szervezni.
Ugyanakkor a rendelet teljesen mellőzte a magyar nyelv oktatását. A tanítás nyelve (kivéve persze az elemiket) a latin lett, s előírta a német nyelv kötelező tanítását, élő idegen nyelv tanítása ezzel került be először magyar iskolai szabályzatba. Az állam semmilyen szerepet nem vállalt az iskolák fenntartásában, a népiskolák anyagi hátterét a települések, a gimnáziumokét és egyetemekét alapítványok biztosították.
A Ratio Educationis közvetlenül csak a katolikus iskolák tanrendjét szabályozta, mert bevezetését a protestánsok elutasították arra hivatkozva, hogy az iskolákról dönteni csak az azokat fenntartó egyházközségeknek van joguk. A rendelet ugyanakkor jelentős hatást gyakorolt a protestáns iskolaügyre is, és egészen a 20. századig meghatározta a magyar oktatás- és nevelésügyet.
MTI; Népújság (Marosvásárhely)