Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2017. július 19.
Elnöki bakancslista
Ha másra nem, feszültség-levezetésre jó alkalom volt Klaus Johannis székelyföldi látogatása. Rázós év előtt állunk, már javában érződik az 1918-as centenárium hűvös előszele, a következő időszak még ennyire sem kedvez majd a többség-kisebbség viszony detoxifikációjának - ellenkezőleg! A vizit lehetőséget teremtett, hogy a legutóbbi kormányválság idején gerjesztett magyarellenes hangulatért valamiféle elégtételt vegyünk a hirtelen bejelentkező Johannison, aki maga is beállt a sovének kórusába. Ugyanakkor az államelnök eljátszhatta az erdélyi magyarság gondjai iránt komolyan érdeklődő politikus szerepét, aki, lám, a helyszínen tájékozódik a kisebbségben élők közérzetéről.
A székelyföldi látogatás Johannis bakancslistáján régóta szerepelhetett, a két megye magyar lakossága nagyon nagy arányban támogatta szavazatával az elnöki tisztségre pályázó szebeni polgármestert, ezért cserébe legfennebb néhány enervált reakció volt a hála, ha az elmúlt években az erdélyi magyar közösségről került szó. A régóta húzódó államfői vizitre az utolsó alkalmas pillanatban került tehát sor. Ha Johannis valóban le akart adni néhány pozitív jelzést a székelyek felé – persze, nem érdektelenül, hiszen 2018 után mégiscsak 2019, az elnökválasztás éve következik -, akkor azt még a nagyromán parádé beindulását megelőzően kellett megejteni. És lehetőleg a magyar miniszterelnök idei látogatása előtt – ez a “ki volt itt hamarabb” szindrómának tudatalatti visszaigazolása sokak felé …
Johannis nem panaszkodhat: megkapta azt a fogadtatást, ami román államfőnek Székelyföldön kijár. Székely zászló (nem csak Csíkszeredában, hanem minden portán a Sepsiszentgyörgyig vezető úton), székely himnusz nagy átéléssel, hogy tudja, honnan indítsa a párbeszédet, amit kilátásba helyezett. Johannis is készült: kis csomagban hozta magával Bukarestből a csereajándéknak szánt trikolórt – végül is mindenki azzal kedveskedik, ami a szívéhez közel áll. Elhangzott a szintén előrecsomagolt szöveg az etnikai autonómia versus regionalizáció témakörben, amikor viszont konkrét kérdést tettek fel az etnikainál lényegesebben szalonképesebb kulturális autonómiáról, idétlenkedés volt a válasz. A bukaresti törvényhozás több mint egy évtizede rejtegeti a kisebbségek jogállásáról szóló törvénytervezetet, amelynek elfogadása – az RMDSZ által benyújtott formában legalábbis - a kulturális autonómia létrehozását jelentené. S hogy mi ennek a sorsa? A jópofi (cinikus?) válasz: “úgy tűnik, a parlament nagyon is “mélyrehatóan” tanulmányozza a tervezetet”, mondta az elnök. Ha ezzel Basescu vagánykodik egy fröccs mellett, az ember legyint, hogy hát igen, mit várunk el egy tengerésztől. A szász származású Johannistól azonban valahogy több empátiára kellene számítanunk. Autonómia-ügyben végképp. Német származásúként bizonyára első kézből vannak információi arról, hogyan működik, milyen előnyökkel jár az ilyesmi például Dél-Tirolban.
Johannis látogatása – bármennyire is megkésett és sterilnek tűnik sokak számára – jó alkalom volt az erdélyi magyarság, Székelyföld meg nem oldott problémáinak tematizálására. Kérdés, hogy változik-e érdemben valami, vagy maradunk elvárásainkkal és egy újabb bazi nagy trikolórral a nyakunkon.
Székely Kriszta / Szabadság (Kolozsvár)
Ha másra nem, feszültség-levezetésre jó alkalom volt Klaus Johannis székelyföldi látogatása. Rázós év előtt állunk, már javában érződik az 1918-as centenárium hűvös előszele, a következő időszak még ennyire sem kedvez majd a többség-kisebbség viszony detoxifikációjának - ellenkezőleg! A vizit lehetőséget teremtett, hogy a legutóbbi kormányválság idején gerjesztett magyarellenes hangulatért valamiféle elégtételt vegyünk a hirtelen bejelentkező Johannison, aki maga is beállt a sovének kórusába. Ugyanakkor az államelnök eljátszhatta az erdélyi magyarság gondjai iránt komolyan érdeklődő politikus szerepét, aki, lám, a helyszínen tájékozódik a kisebbségben élők közérzetéről.
A székelyföldi látogatás Johannis bakancslistáján régóta szerepelhetett, a két megye magyar lakossága nagyon nagy arányban támogatta szavazatával az elnöki tisztségre pályázó szebeni polgármestert, ezért cserébe legfennebb néhány enervált reakció volt a hála, ha az elmúlt években az erdélyi magyar közösségről került szó. A régóta húzódó államfői vizitre az utolsó alkalmas pillanatban került tehát sor. Ha Johannis valóban le akart adni néhány pozitív jelzést a székelyek felé – persze, nem érdektelenül, hiszen 2018 után mégiscsak 2019, az elnökválasztás éve következik -, akkor azt még a nagyromán parádé beindulását megelőzően kellett megejteni. És lehetőleg a magyar miniszterelnök idei látogatása előtt – ez a “ki volt itt hamarabb” szindrómának tudatalatti visszaigazolása sokak felé …
Johannis nem panaszkodhat: megkapta azt a fogadtatást, ami román államfőnek Székelyföldön kijár. Székely zászló (nem csak Csíkszeredában, hanem minden portán a Sepsiszentgyörgyig vezető úton), székely himnusz nagy átéléssel, hogy tudja, honnan indítsa a párbeszédet, amit kilátásba helyezett. Johannis is készült: kis csomagban hozta magával Bukarestből a csereajándéknak szánt trikolórt – végül is mindenki azzal kedveskedik, ami a szívéhez közel áll. Elhangzott a szintén előrecsomagolt szöveg az etnikai autonómia versus regionalizáció témakörben, amikor viszont konkrét kérdést tettek fel az etnikainál lényegesebben szalonképesebb kulturális autonómiáról, idétlenkedés volt a válasz. A bukaresti törvényhozás több mint egy évtizede rejtegeti a kisebbségek jogállásáról szóló törvénytervezetet, amelynek elfogadása – az RMDSZ által benyújtott formában legalábbis - a kulturális autonómia létrehozását jelentené. S hogy mi ennek a sorsa? A jópofi (cinikus?) válasz: “úgy tűnik, a parlament nagyon is “mélyrehatóan” tanulmányozza a tervezetet”, mondta az elnök. Ha ezzel Basescu vagánykodik egy fröccs mellett, az ember legyint, hogy hát igen, mit várunk el egy tengerésztől. A szász származású Johannistól azonban valahogy több empátiára kellene számítanunk. Autonómia-ügyben végképp. Német származásúként bizonyára első kézből vannak információi arról, hogyan működik, milyen előnyökkel jár az ilyesmi például Dél-Tirolban.
Johannis látogatása – bármennyire is megkésett és sterilnek tűnik sokak számára – jó alkalom volt az erdélyi magyarság, Székelyföld meg nem oldott problémáinak tematizálására. Kérdés, hogy változik-e érdemben valami, vagy maradunk elvárásainkkal és egy újabb bazi nagy trikolórral a nyakunkon.
Székely Kriszta / Szabadság (Kolozsvár)
2017. július 19.
Családtervezés. Látod, találtam valamit, ami nem politika! (Tusványosi hangulatképek)
Sátortábor, fiatalok, politikai nyári egyetem. De vannak olyanok, akik kifejezetten más jellegű programpontot keresnek. „Családtervezés. Látod, találtam valamit, ami nem politika! Menjünk el!” – kiáltott fel egy hölgy a Tusványos programfüzetét böngészve. A Hargita megyei Tusnádfürdőn 2017. július 18-23. időszakban zajlik a 28. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor.
Kiss Olivér / Szabadság (Kolozsvár)
Sátortábor, fiatalok, politikai nyári egyetem. De vannak olyanok, akik kifejezetten más jellegű programpontot keresnek. „Családtervezés. Látod, találtam valamit, ami nem politika! Menjünk el!” – kiáltott fel egy hölgy a Tusványos programfüzetét böngészve. A Hargita megyei Tusnádfürdőn 2017. július 18-23. időszakban zajlik a 28. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor.
Kiss Olivér / Szabadság (Kolozsvár)
2017. július 19.
Megjelent a Játéktér nyári száma
Nyári számában a színházhoz a társművészetek felől közelít a szakfolyóirat – a performansz, színházi zeneszerzés és értelmezés, látványtervezés, mozgásművészet és táncszínház, színházi építészet, plakáttervezés kérdéseit a lapban olvasható szövegek igen tágan, és nem a színházművészettől való merev elszigeteltésükben szemlélik.
Kritikát közölnek a TESZT fesztivál one-to-one performanszairól, Schilling Árpád temesvári, Mohácsi János marosvásárhelyi és Victor Ioan Frunză csíkszeredai rendezéseiről.
Beszélgetés olvasható Györfi Csaba koreográfus-rendezővel, Irena Popović zeneszerzővel, valamint gyakorló művész-tanárokkal a látványtervezés oktatása kapcsán. Anna-Maria Karczmarska lengyel díszlettervező a kortárs lengyel színház vizuális tendenciáiról ír. Joseph Cermatori esszéje ahhoz ad támpontokat, hogyan érdemes a zenét hallgatni és olvasni a színházi előadásokban. Demeter Kata a kolozsvári Nyári Színkör épületének átalakításáról értekezik tanulmányában.
Christine Rinderknecht Stresszfaktor_15 című drámája, amelyhez Oli Second írt rap-szövegeket, és amelyet évad elején fiatal önkéntesek csapatával mutatott be a marosvásárhelyi színház, Kovács Imola és Fehér Csaba fordításában olvasható. Szabadság (Kolozsvár)
Nyári számában a színházhoz a társművészetek felől közelít a szakfolyóirat – a performansz, színházi zeneszerzés és értelmezés, látványtervezés, mozgásművészet és táncszínház, színházi építészet, plakáttervezés kérdéseit a lapban olvasható szövegek igen tágan, és nem a színházművészettől való merev elszigeteltésükben szemlélik.
Kritikát közölnek a TESZT fesztivál one-to-one performanszairól, Schilling Árpád temesvári, Mohácsi János marosvásárhelyi és Victor Ioan Frunză csíkszeredai rendezéseiről.
Beszélgetés olvasható Györfi Csaba koreográfus-rendezővel, Irena Popović zeneszerzővel, valamint gyakorló művész-tanárokkal a látványtervezés oktatása kapcsán. Anna-Maria Karczmarska lengyel díszlettervező a kortárs lengyel színház vizuális tendenciáiról ír. Joseph Cermatori esszéje ahhoz ad támpontokat, hogyan érdemes a zenét hallgatni és olvasni a színházi előadásokban. Demeter Kata a kolozsvári Nyári Színkör épületének átalakításáról értekezik tanulmányában.
Christine Rinderknecht Stresszfaktor_15 című drámája, amelyhez Oli Second írt rap-szövegeket, és amelyet évad elején fiatal önkéntesek csapatával mutatott be a marosvásárhelyi színház, Kovács Imola és Fehér Csaba fordításában olvasható. Szabadság (Kolozsvár)
2017. július 19.
Őrizzék meg emberi méltóságukat!
A Diakónia Uzon községben
Az 53 eddigi település mellé, ahol a Diakónia idősgondozó szolgálata működik, hétfőtől még 7 település társul: Uzon község 7 falujában is van már az öregeknek megbízható támaszuk. A segélyszervezet az érdeklődőknek a kultúrotthonban mutatkozott be.
A gyűlésen jelen volt Ráduly István polgármester, Birtalan Csilla, a Diakónia Alapítvány alelnöke, Vass Mária a szociális és gyermekvédelmi igazgatóság képviseletében, Ungvári Barna András uzoni református lelkész és természetesen Tóth Anna, a Diakónia idősgondozó szolgálatának igazgatója. Az előzmények rövid áttekintőjében Ráduly István felemlegette: már 2006-tól történtek próbálkozások az idősgondozói szolgáltatásnak a községben való meghonosítására, akkor nem ment át a tanácson, később nem volt pénz rá. Most Szabó Annamária alpolgármester kitartó, meggyőző munkájának köszönhetően a tanács is rábólintott a vonatkozó költségvetési tételre (ez 6000 lej havonta).
Ungvári Barna lelkész János evangéliumából vett igéjével vont párhuzamot a betegek hit által való gyógyulása és a Diakónia dolgozói által az öregeknek hozott enyhülés, de akár felépülésük között, majd Vass Mária ígért a megye részéről további támogatást a növekvő szociális igények kielégítéséhez, melyet „csak a civil szervezetek közreműködésével tudnak megvalósítani.” Tóth Anna igazgatónő kimerítő részletességgel mutatta be szolgálatuk – és nem szolgáltatásuk, bár hivatalosan így nevezik – három ágazatát: mit jelent, amikor alapápolást, egészségügyi ellátást vagy háztartási-közösségi segítséget nyújtanak naponta a rászorulóknak.
Elsősorban az egyedülálló öregeket, az idős krónikus betegeket és a mozgáskorlátozottakat segítik abban, hogy emberi méltóságuk megmaradjon ágyban fekve, magatehetetlenül is, tisztán, rendbetett hajjal, meleg szobában éljék napjaikat. A betegek hozzájárulása szimbolikus, a látogatások heti gyakorisága függvényében nyugdíjuk 5, 3 vagy 1 százaléka. Kizáró jellegű feltétel csak az lehet, ha valakinek főállású gondozója van, de még ilyen esetben is egészségügyi szakellátásra hívható az alapítvány helybeli munkatársa, akit ott helyben be is mutattak. Karácsony Erika asszisztensi végzettséggel kezdi meg a napokban tevékenységének ismertetését a község lakóinak körében, akiket a háziorvosi, lelkészi ajánlások nyomán keres fel, majd folytatja a gyakorlati teendőkkel. Ha 20-25-nél több igénylő lenne a községben, jövőtől akár a második munkatársat is alkalmaznák – jelezte Tóth Anna.
A kultúrotthonbeli előadás után a vendégeket a szolgálati autókkal átszállították az uzoni volt autóbontó mellett kialakított munkapontra, egy frissen rendbetett kis irodába, ahol helyi munkatárs intézi majd az adminisztratív ügyeket. Az udvaron frissen vásárolt Dacia Logan szolgálati autó állt felszalagozva – ez minden alkalommal így történik, mikor új helységben indítják el működésüket. Megtörtént a szalagvágás is, majd a szervezők kis kínálmációval húzták alá a Diakónia és Uzon község szövetségét.
Bodor Tünde / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
A Diakónia Uzon községben
Az 53 eddigi település mellé, ahol a Diakónia idősgondozó szolgálata működik, hétfőtől még 7 település társul: Uzon község 7 falujában is van már az öregeknek megbízható támaszuk. A segélyszervezet az érdeklődőknek a kultúrotthonban mutatkozott be.
A gyűlésen jelen volt Ráduly István polgármester, Birtalan Csilla, a Diakónia Alapítvány alelnöke, Vass Mária a szociális és gyermekvédelmi igazgatóság képviseletében, Ungvári Barna András uzoni református lelkész és természetesen Tóth Anna, a Diakónia idősgondozó szolgálatának igazgatója. Az előzmények rövid áttekintőjében Ráduly István felemlegette: már 2006-tól történtek próbálkozások az idősgondozói szolgáltatásnak a községben való meghonosítására, akkor nem ment át a tanácson, később nem volt pénz rá. Most Szabó Annamária alpolgármester kitartó, meggyőző munkájának köszönhetően a tanács is rábólintott a vonatkozó költségvetési tételre (ez 6000 lej havonta).
Ungvári Barna lelkész János evangéliumából vett igéjével vont párhuzamot a betegek hit által való gyógyulása és a Diakónia dolgozói által az öregeknek hozott enyhülés, de akár felépülésük között, majd Vass Mária ígért a megye részéről további támogatást a növekvő szociális igények kielégítéséhez, melyet „csak a civil szervezetek közreműködésével tudnak megvalósítani.” Tóth Anna igazgatónő kimerítő részletességgel mutatta be szolgálatuk – és nem szolgáltatásuk, bár hivatalosan így nevezik – három ágazatát: mit jelent, amikor alapápolást, egészségügyi ellátást vagy háztartási-közösségi segítséget nyújtanak naponta a rászorulóknak.
Elsősorban az egyedülálló öregeket, az idős krónikus betegeket és a mozgáskorlátozottakat segítik abban, hogy emberi méltóságuk megmaradjon ágyban fekve, magatehetetlenül is, tisztán, rendbetett hajjal, meleg szobában éljék napjaikat. A betegek hozzájárulása szimbolikus, a látogatások heti gyakorisága függvényében nyugdíjuk 5, 3 vagy 1 százaléka. Kizáró jellegű feltétel csak az lehet, ha valakinek főállású gondozója van, de még ilyen esetben is egészségügyi szakellátásra hívható az alapítvány helybeli munkatársa, akit ott helyben be is mutattak. Karácsony Erika asszisztensi végzettséggel kezdi meg a napokban tevékenységének ismertetését a község lakóinak körében, akiket a háziorvosi, lelkészi ajánlások nyomán keres fel, majd folytatja a gyakorlati teendőkkel. Ha 20-25-nél több igénylő lenne a községben, jövőtől akár a második munkatársat is alkalmaznák – jelezte Tóth Anna.
A kultúrotthonbeli előadás után a vendégeket a szolgálati autókkal átszállították az uzoni volt autóbontó mellett kialakított munkapontra, egy frissen rendbetett kis irodába, ahol helyi munkatárs intézi majd az adminisztratív ügyeket. Az udvaron frissen vásárolt Dacia Logan szolgálati autó állt felszalagozva – ez minden alkalommal így történik, mikor új helységben indítják el működésüket. Megtörtént a szalagvágás is, majd a szervezők kis kínálmációval húzták alá a Diakónia és Uzon község szövetségét.
Bodor Tünde / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2017. július 19.
Fiatal néprajzkutatók XIV. szemináriuma
Módszeres elemzés
A zabolai Pro Museum Egyesület és a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem Magyar Néprajz és Antropológia Tanszéke július 13-16. között a Csángó Néprajzi Múzeumban szervezte meg a Fiatal Néprajzkutatók XIV. Szemináriumát.
Ennek keretében néprajz szakos egyetemisták, pályakezdő kutatók ismerkedtek a háromszéki és az erdővidéki, valamint a barcasági néprajzi múzeumok, falusi gyűjtemények és tájházak állagaival, állandó és időszakos kiállításaival. Módszeresen kielemezték a szász urbánus kultúrát, valamint az erdélyi nemesi életmódot bemutató brassói, illetve miklósvári múzeum alapkiállításait. Vidékünkön dolgozó szakemberek és néprajzkutatók rendszeres előadásokat tartottak a pályakezdő fiataloknak: dr. Szőcsné Gazda Enikő a sepsiszentgyörgyi női ipari iskola működését és hatását levéltári források és sajtócikkek alapján mutatta be, Kedves Anett pedig Székelyföld vizuális reprezentációit vázolta fel Andory Aladics Zoltán „kicsi magyar világ” idején készített képeslapjainak segítségével.
Dimény-Haszmann Orsolya a csernátoni tájmúzeum alapítását és történetét privát levelekkel, emlékkönyvbe bejegyzett szövegekkel, sajtócikkekkel, filmekkel és visszaemlékezésekkel dokumentálta. Dr. Dimény Attila a kézdivásárhelyi református temető épített örökségét mutatta be, míg dr. Kinda István a székelyföldi temetők kősírjeleinek kivételes művészettörténeti és társadalomnéprajzi értékeit, valamint a helyreállításukra és megmentésükre irányuló programokat (pl. Havadtő) vázolta fel. Végül pedig Kozma Anikó tanárnő a népi kultúra, táncos hagyományok iskolai oktatásának módszereit és buktatóit ismertette. A rendezvényt ebben az évben is a Communitas Alapítvány támogatta. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
Módszeres elemzés
A zabolai Pro Museum Egyesület és a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem Magyar Néprajz és Antropológia Tanszéke július 13-16. között a Csángó Néprajzi Múzeumban szervezte meg a Fiatal Néprajzkutatók XIV. Szemináriumát.
Ennek keretében néprajz szakos egyetemisták, pályakezdő kutatók ismerkedtek a háromszéki és az erdővidéki, valamint a barcasági néprajzi múzeumok, falusi gyűjtemények és tájházak állagaival, állandó és időszakos kiállításaival. Módszeresen kielemezték a szász urbánus kultúrát, valamint az erdélyi nemesi életmódot bemutató brassói, illetve miklósvári múzeum alapkiállításait. Vidékünkön dolgozó szakemberek és néprajzkutatók rendszeres előadásokat tartottak a pályakezdő fiataloknak: dr. Szőcsné Gazda Enikő a sepsiszentgyörgyi női ipari iskola működését és hatását levéltári források és sajtócikkek alapján mutatta be, Kedves Anett pedig Székelyföld vizuális reprezentációit vázolta fel Andory Aladics Zoltán „kicsi magyar világ” idején készített képeslapjainak segítségével.
Dimény-Haszmann Orsolya a csernátoni tájmúzeum alapítását és történetét privát levelekkel, emlékkönyvbe bejegyzett szövegekkel, sajtócikkekkel, filmekkel és visszaemlékezésekkel dokumentálta. Dr. Dimény Attila a kézdivásárhelyi református temető épített örökségét mutatta be, míg dr. Kinda István a székelyföldi temetők kősírjeleinek kivételes művészettörténeti és társadalomnéprajzi értékeit, valamint a helyreállításukra és megmentésükre irányuló programokat (pl. Havadtő) vázolta fel. Végül pedig Kozma Anikó tanárnő a népi kultúra, táncos hagyományok iskolai oktatásának módszereit és buktatóit ismertette. A rendezvényt ebben az évben is a Communitas Alapítvány támogatta. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2017. július 19.
A mindig derűs, csupa szív Sövér Elek
Ma is köztünk élhetne, éppen nyolcvan éves lenne a gyergyóalfalvi festőművész, akinek sokan köszönhetik, hogy az ecsettel szoros barátságba kerültek. Sövér Elek tiszteletére szervezik Alfaluban a Művészetek Éjszakáját, de hogy ki is volt ő valójában, arról családtagjai, tanítványai tudnak a legtöbbet. Húgánál, Sövér Erzsébetnél jártunk. Erzsike néni Sövér Elek egyik alkotását, az édesanyjukról készült képet őrzi • Fotó: Balázs Katalin 1937-ben járunk. Öt év házasság után nagy öröm éri Sövéréket, július 25-én megszületik első gyermekük. A nagyapa nevére, Eleknek keresztelik. Aztán kétévente született testvér mellé, tíz évvel kisebb testvére, Erzsébet úgy fogalmaz, „nyolcan voltunk, akik éltünk.” Sövér Sándor családjának világába Erzsike néni enged be bennünket. Gazdálkodó család, nyolc gyermekkel, nehéz megélhetés közepette. Az édesapa erdei munkán dolgozott, az édesanya, Anna nevelte a cseperedőket, a kertben zöldséget termelt, ami a család szükséglete fölött volt, eladta. A gyermekek hamar megismerkedtek a mezei munkával, kaszálni, takarni kellett, a szántóföldbe krumpli, len, kender került. Ma is tudja Erzsike néni, hogy huszonöt kévéből lesz a kalongya, a kendert áztatni, vagdalni, tilolni kellett... s hosszú folyamat után lehetett fonni, szőni. Nem az ételt nézte... A szigorú édesapa céltudatosan állított minden gyermeket a munka mellé. Mégis, amikor azt látták, hogy Elek fiúk jó eszű és kezű diák, ötödik osztálytól Marosvásárhelyen iskoláztatták. Erzsike néni azt mondja, ő már arra emlékszik vissza, hogy Elek a vakációkban hazajött Vásárhelyről, hol „a kert sarkára felülve” festett, hol a patak partján, de nagyon szerette az erdőket is járni. „Amikor evett, akkor sem az ételt nézte, hanem a könyvet, olvasott egyfolytában.” Arra is emlékszik a húga, milyen volt, amikor egy nyáron a szülők „küssőföldre”, Vásárhely környékére mentek aratni. Elek volt a legnagyobb, a felügyelő, hagytak neki pénzt is, hogy kenyérre s amire kell, legyen. A nyolcgyermekes Sövér családban elsőként érkezett Elek „Öt fiú után én voltam a legnagyobb leány, én kellett főzzek ötödik, hatodik osztályosként. Ami volt a házban, abból főztem. Elfogyott a kenyér. Én nem tudtam, ő pedig elfelejtette, hogy édesanyánk a kredencben hagyott pénzt. Így amikor a szomszédasszony sütött, s adott, akkor ettünk kenyeret, máskor krumplilevest, laskalevest, amit tudtunk. Aztán, amikor két hét után szüleink hazaértek, s édesanyánk meglátta a pénzt a poharak között hiánytalanul, sírva fakadt” – emlékszik nevetve bátyja feledékenységére Erzsébet. Tanárainak nem parancsolhatott Amikor Marosvásárhelyen befejezte tanulmányait, a nagyváradi színházban dolgozott, majd a Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskola festészeti szakán tanult. Onnan Aradra helyezték ki rajztanárnak, majd hazakerült Alfaluba. Szerették a diákjai, egyvégbe vitte őket erdőre, mezőre festeni. „Balázs Jóska ma is elemlegeti: ha ne legyen Elek, én most nem lennék festőművész” – mondja Erzsike néni. Alfaluban azt akarták, legyen ő az iskolaigazgató. Szülőfalujába nem tudta ezt vállalni, nem tudott volna azoknak parancsolni, akik őt tanították. Pár év múlva barátai biztatására Csíkszeredába ment tanítani, képességeit fejleszteni. Ott lett a művészeti iskola igazgatója. Akkor már nős volt, egy egészségügyi asszisztensnőt vett feleségül, két gyereke született, Zsolt és Levente. „Csíkszeredában élnek, jövögetnek haza, főleg öcsémhez, a családi házba, az a hely összevonzza a rokonságot” – meséli Erzsike néni. Jó szíve lett a veszte Már gyermekkorában mindenkivel barátságos volt, és ez végigkísérte életét. Ha hazatért Alfaluba, mindig beköszönt az üzletekbe, megállt a falustársakkal is beszélgetni. „Mindig vígan, kacagva jött haza, akármilyen baja volt, soha nem keseredett el, ez maradt meg nekem. A családját nagyon szerette, és mindig fejlődni akart. Hogy nagyobb legyen... ne nézzék le őt, hogy egyszerű parasztcsalád sarja.” Akin lehetett, segített. „Jó szíve lett a veszte – mondja a húga. Csíkszeredai tanárként, ha alfalvi diák került a keze alá, úgy védte, mint saját gyermekét. Tízórait is vitt nekik, nehogy éhezzenek. Egyszer, amikor krumpliszedni vitték a diákságot az iskolából, eső kerekedett. Levetette kabátját, és az egyik tanonca hátára tette, meg ne fázzon. Ő fázott meg, tüdőgyulladás érte, és egyikből a másikba esett, sosem volt többé egészséges. Tudta azt is, hogy közeledik az élet vége, egyfolytában festett, képeit eladta, hogy a családja ne nélkülözzön. Marosvásárhelyen, Magyarországon is próbálták gyógyítani, meg is műtötték tüdejét. Azt mondták, ha nyolc hónapot meghaladja, életben marad. Amikor az idő letelt, újabb betegséggel súlyosbodott az állapota. Sövér Elek feleségével és két fiával Végig tudta, milyen gyógyszereket adnak neki, és az mire hat. Hallgatta a zenét, és készült elmenni. Az utolsó időszakban, a kórházban a kedvence, az Amott legel, amott legel ének egy másikra cserélődött: „Falu népe szépen sorban megindul a harangszóra / Sírdogál egy régi nóta, s halvány színű őszirózsa / Hulldogál a koporsóra.” 1982. május 7-én hunyt el Csíkszeredában, Alfaluban temették el. Harangszóra indult a falu népe szépen, sorban... Művészeteké a vasárnap éjszaka „Sövér Elek ezt megérdemli” – így fogalmaz Gál Mihály, a Sövér Elek Alapítvány elnöke, ismertetve a festőművész születésének 80. évfordulójára szervezett programot. Olyan eseménysorozat lesz vasárnap, amilyen még nem volt, ráadásul úgy, hogy nem mennek „kölcsön kovászért”, a délután öt órától éjjel kettőig tartó rendezvényen minden művészeti ág megjelenítője gyergyóalfalvi lesz. Művészetek Éjszakája az esemény neve, melynek alkalmával előadóművészek lépnek fel a templomban és a Szent István téren, a galériákban pedig több mint hetvenhat alkotó több mint háromszáz művét láthatja az érdeklődő, többek között Sövér Elek magángyűjteményekben lévő munkáit is. Az est folyamán látogatható lesz a Szárhegyi Képzőművészek Galériája, a Márton Árpád Képtár, Sövér Elek gyűjteményes kiállítása, a Pincegaléria, a művelődési ház épületében lévő galéria, benne a Vadárvácska tábor Zarándoklat kiállításával, a néhai Páll Zoltán emlékszobája. Az iskola dísztermében az amatőr képzőművészek alkotásai és Balázs József festőművész meglepetéssel várja a betérőket, Borzonton pedig az Alkotóházban (a volt posta épületében) várják szintén alfalviak munkáival a nagyérdeműt. Az eseménysorozaton a szombaton kezdődő Vadárvácska Nemzetközi Alkotótábor résztvevői, Sövér Elek tanítványai is részt vesznek, így alkalom adódik a velük való találkozásra is.
Balázs Katalin / liget.ro
Ma is köztünk élhetne, éppen nyolcvan éves lenne a gyergyóalfalvi festőművész, akinek sokan köszönhetik, hogy az ecsettel szoros barátságba kerültek. Sövér Elek tiszteletére szervezik Alfaluban a Művészetek Éjszakáját, de hogy ki is volt ő valójában, arról családtagjai, tanítványai tudnak a legtöbbet. Húgánál, Sövér Erzsébetnél jártunk. Erzsike néni Sövér Elek egyik alkotását, az édesanyjukról készült képet őrzi • Fotó: Balázs Katalin 1937-ben járunk. Öt év házasság után nagy öröm éri Sövéréket, július 25-én megszületik első gyermekük. A nagyapa nevére, Eleknek keresztelik. Aztán kétévente született testvér mellé, tíz évvel kisebb testvére, Erzsébet úgy fogalmaz, „nyolcan voltunk, akik éltünk.” Sövér Sándor családjának világába Erzsike néni enged be bennünket. Gazdálkodó család, nyolc gyermekkel, nehéz megélhetés közepette. Az édesapa erdei munkán dolgozott, az édesanya, Anna nevelte a cseperedőket, a kertben zöldséget termelt, ami a család szükséglete fölött volt, eladta. A gyermekek hamar megismerkedtek a mezei munkával, kaszálni, takarni kellett, a szántóföldbe krumpli, len, kender került. Ma is tudja Erzsike néni, hogy huszonöt kévéből lesz a kalongya, a kendert áztatni, vagdalni, tilolni kellett... s hosszú folyamat után lehetett fonni, szőni. Nem az ételt nézte... A szigorú édesapa céltudatosan állított minden gyermeket a munka mellé. Mégis, amikor azt látták, hogy Elek fiúk jó eszű és kezű diák, ötödik osztálytól Marosvásárhelyen iskoláztatták. Erzsike néni azt mondja, ő már arra emlékszik vissza, hogy Elek a vakációkban hazajött Vásárhelyről, hol „a kert sarkára felülve” festett, hol a patak partján, de nagyon szerette az erdőket is járni. „Amikor evett, akkor sem az ételt nézte, hanem a könyvet, olvasott egyfolytában.” Arra is emlékszik a húga, milyen volt, amikor egy nyáron a szülők „küssőföldre”, Vásárhely környékére mentek aratni. Elek volt a legnagyobb, a felügyelő, hagytak neki pénzt is, hogy kenyérre s amire kell, legyen. A nyolcgyermekes Sövér családban elsőként érkezett Elek „Öt fiú után én voltam a legnagyobb leány, én kellett főzzek ötödik, hatodik osztályosként. Ami volt a házban, abból főztem. Elfogyott a kenyér. Én nem tudtam, ő pedig elfelejtette, hogy édesanyánk a kredencben hagyott pénzt. Így amikor a szomszédasszony sütött, s adott, akkor ettünk kenyeret, máskor krumplilevest, laskalevest, amit tudtunk. Aztán, amikor két hét után szüleink hazaértek, s édesanyánk meglátta a pénzt a poharak között hiánytalanul, sírva fakadt” – emlékszik nevetve bátyja feledékenységére Erzsébet. Tanárainak nem parancsolhatott Amikor Marosvásárhelyen befejezte tanulmányait, a nagyváradi színházban dolgozott, majd a Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskola festészeti szakán tanult. Onnan Aradra helyezték ki rajztanárnak, majd hazakerült Alfaluba. Szerették a diákjai, egyvégbe vitte őket erdőre, mezőre festeni. „Balázs Jóska ma is elemlegeti: ha ne legyen Elek, én most nem lennék festőművész” – mondja Erzsike néni. Alfaluban azt akarták, legyen ő az iskolaigazgató. Szülőfalujába nem tudta ezt vállalni, nem tudott volna azoknak parancsolni, akik őt tanították. Pár év múlva barátai biztatására Csíkszeredába ment tanítani, képességeit fejleszteni. Ott lett a művészeti iskola igazgatója. Akkor már nős volt, egy egészségügyi asszisztensnőt vett feleségül, két gyereke született, Zsolt és Levente. „Csíkszeredában élnek, jövögetnek haza, főleg öcsémhez, a családi házba, az a hely összevonzza a rokonságot” – meséli Erzsike néni. Jó szíve lett a veszte Már gyermekkorában mindenkivel barátságos volt, és ez végigkísérte életét. Ha hazatért Alfaluba, mindig beköszönt az üzletekbe, megállt a falustársakkal is beszélgetni. „Mindig vígan, kacagva jött haza, akármilyen baja volt, soha nem keseredett el, ez maradt meg nekem. A családját nagyon szerette, és mindig fejlődni akart. Hogy nagyobb legyen... ne nézzék le őt, hogy egyszerű parasztcsalád sarja.” Akin lehetett, segített. „Jó szíve lett a veszte – mondja a húga. Csíkszeredai tanárként, ha alfalvi diák került a keze alá, úgy védte, mint saját gyermekét. Tízórait is vitt nekik, nehogy éhezzenek. Egyszer, amikor krumpliszedni vitték a diákságot az iskolából, eső kerekedett. Levetette kabátját, és az egyik tanonca hátára tette, meg ne fázzon. Ő fázott meg, tüdőgyulladás érte, és egyikből a másikba esett, sosem volt többé egészséges. Tudta azt is, hogy közeledik az élet vége, egyfolytában festett, képeit eladta, hogy a családja ne nélkülözzön. Marosvásárhelyen, Magyarországon is próbálták gyógyítani, meg is műtötték tüdejét. Azt mondták, ha nyolc hónapot meghaladja, életben marad. Amikor az idő letelt, újabb betegséggel súlyosbodott az állapota. Sövér Elek feleségével és két fiával Végig tudta, milyen gyógyszereket adnak neki, és az mire hat. Hallgatta a zenét, és készült elmenni. Az utolsó időszakban, a kórházban a kedvence, az Amott legel, amott legel ének egy másikra cserélődött: „Falu népe szépen sorban megindul a harangszóra / Sírdogál egy régi nóta, s halvány színű őszirózsa / Hulldogál a koporsóra.” 1982. május 7-én hunyt el Csíkszeredában, Alfaluban temették el. Harangszóra indult a falu népe szépen, sorban... Művészeteké a vasárnap éjszaka „Sövér Elek ezt megérdemli” – így fogalmaz Gál Mihály, a Sövér Elek Alapítvány elnöke, ismertetve a festőművész születésének 80. évfordulójára szervezett programot. Olyan eseménysorozat lesz vasárnap, amilyen még nem volt, ráadásul úgy, hogy nem mennek „kölcsön kovászért”, a délután öt órától éjjel kettőig tartó rendezvényen minden művészeti ág megjelenítője gyergyóalfalvi lesz. Művészetek Éjszakája az esemény neve, melynek alkalmával előadóművészek lépnek fel a templomban és a Szent István téren, a galériákban pedig több mint hetvenhat alkotó több mint háromszáz művét láthatja az érdeklődő, többek között Sövér Elek magángyűjteményekben lévő munkáit is. Az est folyamán látogatható lesz a Szárhegyi Képzőművészek Galériája, a Márton Árpád Képtár, Sövér Elek gyűjteményes kiállítása, a Pincegaléria, a művelődési ház épületében lévő galéria, benne a Vadárvácska tábor Zarándoklat kiállításával, a néhai Páll Zoltán emlékszobája. Az iskola dísztermében az amatőr képzőművészek alkotásai és Balázs József festőművész meglepetéssel várja a betérőket, Borzonton pedig az Alkotóházban (a volt posta épületében) várják szintén alfalviak munkáival a nagyérdeműt. Az eseménysorozaton a szombaton kezdődő Vadárvácska Nemzetközi Alkotótábor résztvevői, Sövér Elek tanítványai is részt vesznek, így alkalom adódik a velük való találkozásra is.
Balázs Katalin / liget.ro
2017. július 19.
Mit üzent Klaus Johannis Székelyföldről? Illyés Gergely politológust kérdeztük
Elsősorban a román közvéleménynek kívánt üzeni székelyföldi látogatásával Klaus Johannis, az államfő a helyi közösség által felvetett problémákra semmilyen konkrét választ nem adott – véli Illyés Gergely. A politológus azt azonban eredménynek tartja, hogy az etnikai alapú autonómia mítoszát részben sikerült lerombolni az elnöki viziten.
Nem véletlenül időzítette székelyföldi látogatását az államfő a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor (Tusványos) hetére – véli Illyés Gergely politológus. A Nemzetpolitikai Kutatóintézet munkatársa szerint Klaus Johannis Hargita és Kovászna megye felkeresésével elsősorban a román közvéleménynek kommunikált.
„Tusványoson szombaton a magyar kormányfő beszédet mond, magyarországi, erdélyi politikusok részéről is elhangzanak majd nyilatkozatok ezen a héten. Előtte Klaus Johannis megpróbált egy nyitott, közvetítő elnök szerepébe helyezkedni, aki odafigyel az ország minden polgárára, arra az esetre, ha ezen a héten olyan nyilatkozatok lesznek, amelyek a román közvéleményt megbotránkoztatják” – magyarázta a Maszolnak.
A politológus szerint ugyanilyen kommunikációs fogás volt az államfő részéről, hogy egy látványos gesztussal, román zászlóval viszonozta a csíkszeredai vendéglátóitól kapott székely lobogót. „Látszott, hogy készült a román zászlóval. A román sajtóban már dicsérték is az elnököt ezért. Ez a román közvéleményben szemében egyértelműen pozitív gesztus volt” – mondta Illyés.
Ezeket üzente az államfő Székelyföldről
Klaus Johannis a politológus szerint a székelyföldi látogatásán tartott beszédeiben egyértelmű és burkolt üzeneteket is megfogalmazott. Egyfelől azt hangoztatta, hogy a térség ugyanolyan problémákkal küzd, mint az ország többi gyengébben fejlett térsége, és ugyanolyan gazdaságfejlesztési eszközökre, infrastruktúra-fejlesztésre van szüksége, mint az ország hasonló régióinak.
„Mindenhol gazdaságfejlesztésről, a térség turisztikai potenciáljáról beszélt, ebbe a keretbe próbálta helyezni a kérdést. Eközben a felszólaló székelyföldi önkormányzati vezetők teljesen más keretben beszéltek. Az etnikumközi kapcsolatok problematikáit ismertették különböző szempontokból. Egyébként nagyon jól el is osztották a mondanivalójukat egymás között, nem véletlenül beszéltek eltérő aspektusokról” – részletezte a politológus.
Illyés szerint a román média elsősorban az államfő megközelítését helyezte előtérbe, de azért a székelyföldi önkormányzati vezetők üzeneteinek egy részét is idézték. Így a román közvélemény egy részéhez eljutott, hogy Székelyföldön nem csak a gazdasági elmaradottsággal van gond, hanem a specifikus etnikumközi kapcsolatok is problémákat okoznak.
Az államfő másik – burkolt – üzenete az volt a politológus szerint, hogy a Hargita és Kovászna megyei gazdasági mutatókért és általában a székelyzászló körüli konfliktusokért tulajdonképpen a régiót vezető RMDSZ és az önkormányzati vezetők felelősek.
„Az például elhangzott Klaus Johannis beszédeiben: nagyon sokat tehetnének azért az önkormányzati vezetők, hogy – ahogyan fogalmazott – a valóság hibás értelmezése ne vezessen széthúzáshoz. Gyakorlatilag arra utalt, hogy ő a partnere az embereknek, és a helyi vezetés a felelős gondokért. Egyelőre ezt nagyon finoman fogalmazta meg, de szerintem egyértelmű volt az üzenet a román közvélemény felé” – fogalmazott Illyés.
Az etnikai alapú autonómia mítosza
A politológus eredménynek tartja, hogy az államfő székelyföldi látogatásán a vendéglátóinak sikerült legalább részben lerombolni azt a mítoszt, hogy a magyar közösség etnikai alapú autonómiát követel. Az önkormányzati vezetők ugyanis egyértelműen rámutattak, nem etnikai, hanem területi-regionális alapú autonómiát szeretnének.
„Így sikerült kivédeni a legfontosabb ellenérvét az államfőnek, aki Székelyföldön ismét károsnak nevezte az etnikai alapú autonómiát. Sajnos ez sem a kellő hangsúllyal jelenik meg a román sajtó tudósításaiban, de legalább azért megjelent. Ezt sokkal többször el kell mondani román környezetben is” – véli Illyés.
A politológus pozitívumnak nevezte, hogy az államfő a decentralizációt, regionalizációt támogatta a székelyföldi nyilatkozataiban, de szerinte Klaus Johannis ferdített, amikor arról beszélt, hogy nem szabad figyelembe venni az etnikai szempontot a regionalizáció során. Az EU-s ajánlások ugyanis kifejezetten utalnak arra, hogy a történelmi és kulturális kapcsolatokat figyelembe kell venni egy-egy régió kialakításakor.
Cseke Péter Tamás / maszol.ro
Elsősorban a román közvéleménynek kívánt üzeni székelyföldi látogatásával Klaus Johannis, az államfő a helyi közösség által felvetett problémákra semmilyen konkrét választ nem adott – véli Illyés Gergely. A politológus azt azonban eredménynek tartja, hogy az etnikai alapú autonómia mítoszát részben sikerült lerombolni az elnöki viziten.
Nem véletlenül időzítette székelyföldi látogatását az államfő a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor (Tusványos) hetére – véli Illyés Gergely politológus. A Nemzetpolitikai Kutatóintézet munkatársa szerint Klaus Johannis Hargita és Kovászna megye felkeresésével elsősorban a román közvéleménynek kommunikált.
„Tusványoson szombaton a magyar kormányfő beszédet mond, magyarországi, erdélyi politikusok részéről is elhangzanak majd nyilatkozatok ezen a héten. Előtte Klaus Johannis megpróbált egy nyitott, közvetítő elnök szerepébe helyezkedni, aki odafigyel az ország minden polgárára, arra az esetre, ha ezen a héten olyan nyilatkozatok lesznek, amelyek a román közvéleményt megbotránkoztatják” – magyarázta a Maszolnak.
A politológus szerint ugyanilyen kommunikációs fogás volt az államfő részéről, hogy egy látványos gesztussal, román zászlóval viszonozta a csíkszeredai vendéglátóitól kapott székely lobogót. „Látszott, hogy készült a román zászlóval. A román sajtóban már dicsérték is az elnököt ezért. Ez a román közvéleményben szemében egyértelműen pozitív gesztus volt” – mondta Illyés.
Ezeket üzente az államfő Székelyföldről
Klaus Johannis a politológus szerint a székelyföldi látogatásán tartott beszédeiben egyértelmű és burkolt üzeneteket is megfogalmazott. Egyfelől azt hangoztatta, hogy a térség ugyanolyan problémákkal küzd, mint az ország többi gyengébben fejlett térsége, és ugyanolyan gazdaságfejlesztési eszközökre, infrastruktúra-fejlesztésre van szüksége, mint az ország hasonló régióinak.
„Mindenhol gazdaságfejlesztésről, a térség turisztikai potenciáljáról beszélt, ebbe a keretbe próbálta helyezni a kérdést. Eközben a felszólaló székelyföldi önkormányzati vezetők teljesen más keretben beszéltek. Az etnikumközi kapcsolatok problematikáit ismertették különböző szempontokból. Egyébként nagyon jól el is osztották a mondanivalójukat egymás között, nem véletlenül beszéltek eltérő aspektusokról” – részletezte a politológus.
Illyés szerint a román média elsősorban az államfő megközelítését helyezte előtérbe, de azért a székelyföldi önkormányzati vezetők üzeneteinek egy részét is idézték. Így a román közvélemény egy részéhez eljutott, hogy Székelyföldön nem csak a gazdasági elmaradottsággal van gond, hanem a specifikus etnikumközi kapcsolatok is problémákat okoznak.
Az államfő másik – burkolt – üzenete az volt a politológus szerint, hogy a Hargita és Kovászna megyei gazdasági mutatókért és általában a székelyzászló körüli konfliktusokért tulajdonképpen a régiót vezető RMDSZ és az önkormányzati vezetők felelősek.
„Az például elhangzott Klaus Johannis beszédeiben: nagyon sokat tehetnének azért az önkormányzati vezetők, hogy – ahogyan fogalmazott – a valóság hibás értelmezése ne vezessen széthúzáshoz. Gyakorlatilag arra utalt, hogy ő a partnere az embereknek, és a helyi vezetés a felelős gondokért. Egyelőre ezt nagyon finoman fogalmazta meg, de szerintem egyértelmű volt az üzenet a román közvélemény felé” – fogalmazott Illyés.
Az etnikai alapú autonómia mítosza
A politológus eredménynek tartja, hogy az államfő székelyföldi látogatásán a vendéglátóinak sikerült legalább részben lerombolni azt a mítoszt, hogy a magyar közösség etnikai alapú autonómiát követel. Az önkormányzati vezetők ugyanis egyértelműen rámutattak, nem etnikai, hanem területi-regionális alapú autonómiát szeretnének.
„Így sikerült kivédeni a legfontosabb ellenérvét az államfőnek, aki Székelyföldön ismét károsnak nevezte az etnikai alapú autonómiát. Sajnos ez sem a kellő hangsúllyal jelenik meg a román sajtó tudósításaiban, de legalább azért megjelent. Ezt sokkal többször el kell mondani román környezetben is” – véli Illyés.
A politológus pozitívumnak nevezte, hogy az államfő a decentralizációt, regionalizációt támogatta a székelyföldi nyilatkozataiban, de szerinte Klaus Johannis ferdített, amikor arról beszélt, hogy nem szabad figyelembe venni az etnikai szempontot a regionalizáció során. Az EU-s ajánlások ugyanis kifejezetten utalnak arra, hogy a történelmi és kulturális kapcsolatokat figyelembe kell venni egy-egy régió kialakításakor.
Cseke Péter Tamás / maszol.ro
2017. július 19.
A kétnyelvűségről Tusványoson: a hivatalos magyar nyelv az egyetlen megoldás
A kétnyelvűség alkalmazásának a Bukarestből gerjesztett cirkusz és a pénz a legfőbb befolyásolója, az egyetlen megoldása pedig a magyar nyelv hivatalos regionális nyelvvé tétele – összegezhető a Gúzsba kötött többnyelvűség című szerdai tusványosi panelbeszélgetés üzenete, amelyen a három székelyföldi megye tanácsának elnöke is részt vett.
A szerdán kezdődött 28. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor egyik kora délutáni programpontja volt a kétnyelvűség kérdéskörét feszegető panelbeszélgetés, amelyen részt vett Borboly Csaba, Tamás Sándor és Péter Ferenc, Hargita, Kovászna és Maros megye tanácselnöke is. Mellettük Zakariás Zoltán Hargita megyei önkormányzati képviselő és Magyar Anna, az Európa Tanács Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusának alelnöke foglalt helyet az asztalnál, a beszélgetést pedig Székely István, az RMDSZ ügyvezető alelnöke moderálta.
Székely István felvezető beszédében a többféleképpen értelmezhető törvények hátrányos hatására hívta fel a figyelmet, és tömören kitért az ezt létrehozó, majd pedig az ezen javítani kívánó politikai folyamatokra. „Ami Hargita és Kovászna megyében működik, az Maros megyében csak korlátozottan, más megyékben pedig szinte egyáltalán” – mutatott rá a politikus.
Borboly Csaba: a kétnyelvűség plusz terheket jelent
Borboly Csaba korábbi felmérésre hivatkozva elmondta: Hargita megye lakosságának 80 százaléka szerint helyi szinten nincs különösebb gond a kétnyelvűséggel, de a bukaresti politikum és a központi sajtó által generált konfliktusok helyi szinten is mérgezik a levegőt.
„Emellett a törvényeket bírósági ítéletek is felülírják. Ezt Klaus Johannis tegnapi látogatásán is szóvá tettük – mondta el Hargita Megye Tanácsának elnöke. – 2010-ben munkacsoportot hoztunk létre, amelynek feladata az intézmények közti kommunikációban a magyar nyelvhasználat terjesztése. Azzal is szembesültünk ugyanakkor, hogy a kétnyelvűség plusz terheket jelent időben és pénzben is. Közösségi fejlesztési társulás létesítésével akartuk megteremteni annak a lehetőségét, hogy anyagi forrásokat biztosítsunk fordításokra, a helyi önkormányzatok számára is. Sajnos jogi úton megtámadták ezt az intézkedésünket”.
Zakariás Zoltán megyei tanácsos megjegyezte: a kétnyelvűség egyrészt a tömbmagyarságban élő román kisebbség számára biztosított jogokat is jelenti, de az erdélyi magyarság szempontjából az a lényeges, hogy a választott elöljárók milyen mértékben élnek a biztosított jogokkal.
„Sajnos helyi és megyei vezetőink nem használják ki eléggé a törvények nyújtotta lehetőségeket, holott nekik egyfajta szerepük a népnevelés is, feladatuk, hogy elterjedjen a közigazgatásban a magyar nyelvhasználat. Jelenleg ez hivatalról hivatalra véletlenszerűen működik, de meglátásom szerint, ha sikerülne egységesíteni, az a vele járó költségeket is csökkentené” – fejtette ki Zakariás.
Péter Ferenc: a joghézagokat kezelni kellene
Székely István a törvényi mellett a procedurális nehézségekre is felhívta a figyelmet – ki és mikor fordít, a kérvényező milyen nyelven kaphat választ stb. –, mielőtt átadta a szót Péter Ferencnek, a Maros Megyei Tanács elnökének.
Maros megye a változatos népességi térképe miatt egész Erdélyt leképezi – mutatott rá a tanácselnök –, és azt a tapasztalatát hangoztatta, miszerint a kétnyelvűségi kérdés ott jelent problémát, ahol a magyarság aránya nem éri el az 50 százalékot. Marosvásárhelyi eset kapcsán azt is megjegyezte: az utcanévtáblákra vonatkozóan valósak lehetnek az aggályok, mert egyes cikkelyek alapján – kellő rosszindulattal – valóban támadható a kétnyelvű eljárás.
„Ezek olyan dolgok, amelyekre nem kellene időt és energiát pazarolnunk, mert természeteseknek kellene lenniük. Persze bizonyos szervek éppen azt akarják, hogy erre fordítsunk energiát, mert addig másra nem tudunk” – fogalmazott Péter Ferenc. A megyeelnök is hangsúlyozta: égetően fontosak, hogy ezeket a joghézagokat mihamarabb kezelje a politikai képviseletünk.
A beszélgetés moderátora megjegyezte: objektíven szemlélve a fordítás valóban nem lehet minden igényt kielégítő megoldás. „Ha 10 ezer lakos kérvényez fűtéstámogatást, akkor 10 ezer fordítás abszurdnak tűnik” – vezette fel Tamás Sándor, Kovászna megye tanácselnökének üzeneteit Székely István.
Tamás Sándor: ártó szándékkal szembesülünk
Tamás Sándor konkrét példákkal szemléltette, hogy milyen a közigazgatásban alkalmazott magyar nyelvhasználat valós helyzete, illetve az ehhez való viszonyulás. Két plakát – egy magyar és egy román –, a megyei tanács dokumentumain szereplő háromnyelvű fejléc, és egy könyvtáros – akitől a magyar nyelv ismeretét is megkövetelték – esetét részletezte, mindhárom hosszú hónapok pereskedését váltotta ki.
„A rosszhiszemű értelmezések, amelyeket a prefektúra, a titkosszolgálat vagy a számvevőszék alkalmaz, valóban és szándékosan alkotó energiát szív el tőlünk – fogalmazott Tamás Sándor, felhívva a figyelmet arra, hogy a helyi közigazgatási és a központi közigazgatási területen változóak az előírások. Ennek értelmében a polgármesteri hivatalokban benyújtható magyar nyelven egy kérelem, de például az egészségbiztosító pénztárnál már nem. – Finnországban az állam finanszírozza a kétnyelvűséggel járó többletköltségeket. Mi is kértük ugyanezt, a válasz az volt, hogy az államnak nem áll módjában pénzt biztosítani erre a célra. Csakis egyetlen megoldás van: a román mellett a magyar is legyen hivatalos nyelv, ott, ahol a népességi arányok ezt indokolják.”
A tanácselnök megjegyezte: súlyos gond az is, hogy a közigazgatásban dolgozók – saját magát is beleértve – sem a magyar, sem a román szaknyelvet nem beszélik tökéletesen. Ugyanakkor hozzátette: a kétnyelvűségre vonatkozóan az alkotmány és a törvényes előírások mögé bújás sem lehet kifogás. „Nem az alkotmányt kell az életünk után igazítani, hanem az életünk után kell igazítani az alkotmányt” – jelentette ki.
Kovács Boglárka / maszol.ro
A kétnyelvűség alkalmazásának a Bukarestből gerjesztett cirkusz és a pénz a legfőbb befolyásolója, az egyetlen megoldása pedig a magyar nyelv hivatalos regionális nyelvvé tétele – összegezhető a Gúzsba kötött többnyelvűség című szerdai tusványosi panelbeszélgetés üzenete, amelyen a három székelyföldi megye tanácsának elnöke is részt vett.
A szerdán kezdődött 28. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor egyik kora délutáni programpontja volt a kétnyelvűség kérdéskörét feszegető panelbeszélgetés, amelyen részt vett Borboly Csaba, Tamás Sándor és Péter Ferenc, Hargita, Kovászna és Maros megye tanácselnöke is. Mellettük Zakariás Zoltán Hargita megyei önkormányzati képviselő és Magyar Anna, az Európa Tanács Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusának alelnöke foglalt helyet az asztalnál, a beszélgetést pedig Székely István, az RMDSZ ügyvezető alelnöke moderálta.
Székely István felvezető beszédében a többféleképpen értelmezhető törvények hátrányos hatására hívta fel a figyelmet, és tömören kitért az ezt létrehozó, majd pedig az ezen javítani kívánó politikai folyamatokra. „Ami Hargita és Kovászna megyében működik, az Maros megyében csak korlátozottan, más megyékben pedig szinte egyáltalán” – mutatott rá a politikus.
Borboly Csaba: a kétnyelvűség plusz terheket jelent
Borboly Csaba korábbi felmérésre hivatkozva elmondta: Hargita megye lakosságának 80 százaléka szerint helyi szinten nincs különösebb gond a kétnyelvűséggel, de a bukaresti politikum és a központi sajtó által generált konfliktusok helyi szinten is mérgezik a levegőt.
„Emellett a törvényeket bírósági ítéletek is felülírják. Ezt Klaus Johannis tegnapi látogatásán is szóvá tettük – mondta el Hargita Megye Tanácsának elnöke. – 2010-ben munkacsoportot hoztunk létre, amelynek feladata az intézmények közti kommunikációban a magyar nyelvhasználat terjesztése. Azzal is szembesültünk ugyanakkor, hogy a kétnyelvűség plusz terheket jelent időben és pénzben is. Közösségi fejlesztési társulás létesítésével akartuk megteremteni annak a lehetőségét, hogy anyagi forrásokat biztosítsunk fordításokra, a helyi önkormányzatok számára is. Sajnos jogi úton megtámadták ezt az intézkedésünket”.
Zakariás Zoltán megyei tanácsos megjegyezte: a kétnyelvűség egyrészt a tömbmagyarságban élő román kisebbség számára biztosított jogokat is jelenti, de az erdélyi magyarság szempontjából az a lényeges, hogy a választott elöljárók milyen mértékben élnek a biztosított jogokkal.
„Sajnos helyi és megyei vezetőink nem használják ki eléggé a törvények nyújtotta lehetőségeket, holott nekik egyfajta szerepük a népnevelés is, feladatuk, hogy elterjedjen a közigazgatásban a magyar nyelvhasználat. Jelenleg ez hivatalról hivatalra véletlenszerűen működik, de meglátásom szerint, ha sikerülne egységesíteni, az a vele járó költségeket is csökkentené” – fejtette ki Zakariás.
Péter Ferenc: a joghézagokat kezelni kellene
Székely István a törvényi mellett a procedurális nehézségekre is felhívta a figyelmet – ki és mikor fordít, a kérvényező milyen nyelven kaphat választ stb. –, mielőtt átadta a szót Péter Ferencnek, a Maros Megyei Tanács elnökének.
Maros megye a változatos népességi térképe miatt egész Erdélyt leképezi – mutatott rá a tanácselnök –, és azt a tapasztalatát hangoztatta, miszerint a kétnyelvűségi kérdés ott jelent problémát, ahol a magyarság aránya nem éri el az 50 százalékot. Marosvásárhelyi eset kapcsán azt is megjegyezte: az utcanévtáblákra vonatkozóan valósak lehetnek az aggályok, mert egyes cikkelyek alapján – kellő rosszindulattal – valóban támadható a kétnyelvű eljárás.
„Ezek olyan dolgok, amelyekre nem kellene időt és energiát pazarolnunk, mert természeteseknek kellene lenniük. Persze bizonyos szervek éppen azt akarják, hogy erre fordítsunk energiát, mert addig másra nem tudunk” – fogalmazott Péter Ferenc. A megyeelnök is hangsúlyozta: égetően fontosak, hogy ezeket a joghézagokat mihamarabb kezelje a politikai képviseletünk.
A beszélgetés moderátora megjegyezte: objektíven szemlélve a fordítás valóban nem lehet minden igényt kielégítő megoldás. „Ha 10 ezer lakos kérvényez fűtéstámogatást, akkor 10 ezer fordítás abszurdnak tűnik” – vezette fel Tamás Sándor, Kovászna megye tanácselnökének üzeneteit Székely István.
Tamás Sándor: ártó szándékkal szembesülünk
Tamás Sándor konkrét példákkal szemléltette, hogy milyen a közigazgatásban alkalmazott magyar nyelvhasználat valós helyzete, illetve az ehhez való viszonyulás. Két plakát – egy magyar és egy román –, a megyei tanács dokumentumain szereplő háromnyelvű fejléc, és egy könyvtáros – akitől a magyar nyelv ismeretét is megkövetelték – esetét részletezte, mindhárom hosszú hónapok pereskedését váltotta ki.
„A rosszhiszemű értelmezések, amelyeket a prefektúra, a titkosszolgálat vagy a számvevőszék alkalmaz, valóban és szándékosan alkotó energiát szív el tőlünk – fogalmazott Tamás Sándor, felhívva a figyelmet arra, hogy a helyi közigazgatási és a központi közigazgatási területen változóak az előírások. Ennek értelmében a polgármesteri hivatalokban benyújtható magyar nyelven egy kérelem, de például az egészségbiztosító pénztárnál már nem. – Finnországban az állam finanszírozza a kétnyelvűséggel járó többletköltségeket. Mi is kértük ugyanezt, a válasz az volt, hogy az államnak nem áll módjában pénzt biztosítani erre a célra. Csakis egyetlen megoldás van: a román mellett a magyar is legyen hivatalos nyelv, ott, ahol a népességi arányok ezt indokolják.”
A tanácselnök megjegyezte: súlyos gond az is, hogy a közigazgatásban dolgozók – saját magát is beleértve – sem a magyar, sem a román szaknyelvet nem beszélik tökéletesen. Ugyanakkor hozzátette: a kétnyelvűségre vonatkozóan az alkotmány és a törvényes előírások mögé bújás sem lehet kifogás. „Nem az alkotmányt kell az életünk után igazítani, hanem az életünk után kell igazítani az alkotmányt” – jelentette ki.
Kovács Boglárka / maszol.ro
2017. július 19.
Itt a bizonyíték, hogy szándékosan tartják szegénységben Székelyföldet
Csak egy olyan megyéje van Romániának, amely lakosságarányosan kevesebb pénzt kap a központi költségvetésből helyi fejlesztésekre, mint Hargita és Kovászna megye.
A HotNews hírportál szerezte meg azt a táblázatot, amely megyékre bontva tartalmazza azokat összegeket, amelyeket a helyi fejlesztésekre szánt országos program (PNLD2) keretében nyújt a kormány a különböző régióknak. A román hírportál is azt emeli ki címben és megközelítésben, hogy a lakosságszámban Hargita és Kovászna megyénél kisebb megyék - Giurgiu, Teleorman, Mehedinți, Tulcea, Szilágy, Brăila, Călărași, Ialomița - kétszer annyi pénzt kapnak, mint a két székelyföldi régió.
A 330 ezer lakosú Hargita megye 507,9 millió lejt, a 228 ezer lakosú Kovászna megye 392,2 millió lejt kap. Ennél kisebb összegben csak - a Bukarest-közelsége miatt amúgy rendkívül fejlett - Ilfov megye részesül, ide 374,6 millió lejt irányít a Sevil Shhaideh irányította fejlesztési tárca.
Összehasonlításképpen a Liviu Dragnea szülőföldjének számító, Hargita megyénél kicsivel nagyobb Teleorman megyébe 875,5 millió lejt, vagy a Kovászna megyével hasonló lakosságú Giurgiu megyébe 783,4 millió lejt juttatnak fejlesztésre. maszol.ro
Csak egy olyan megyéje van Romániának, amely lakosságarányosan kevesebb pénzt kap a központi költségvetésből helyi fejlesztésekre, mint Hargita és Kovászna megye.
A HotNews hírportál szerezte meg azt a táblázatot, amely megyékre bontva tartalmazza azokat összegeket, amelyeket a helyi fejlesztésekre szánt országos program (PNLD2) keretében nyújt a kormány a különböző régióknak. A román hírportál is azt emeli ki címben és megközelítésben, hogy a lakosságszámban Hargita és Kovászna megyénél kisebb megyék - Giurgiu, Teleorman, Mehedinți, Tulcea, Szilágy, Brăila, Călărași, Ialomița - kétszer annyi pénzt kapnak, mint a két székelyföldi régió.
A 330 ezer lakosú Hargita megye 507,9 millió lejt, a 228 ezer lakosú Kovászna megye 392,2 millió lejt kap. Ennél kisebb összegben csak - a Bukarest-közelsége miatt amúgy rendkívül fejlett - Ilfov megye részesül, ide 374,6 millió lejt irányít a Sevil Shhaideh irányította fejlesztési tárca.
Összehasonlításképpen a Liviu Dragnea szülőföldjének számító, Hargita megyénél kicsivel nagyobb Teleorman megyébe 875,5 millió lejt, vagy a Kovászna megyével hasonló lakosságú Giurgiu megyébe 783,4 millió lejt juttatnak fejlesztésre. maszol.ro
2017. július 19.
Toró T. Tibor: „Többet vártunk Klaus Johannistól, mint egy emlékbe itt hagyott román zászlót”
Szerda délelőtt hivatalosan is megnyitották a 28. Bálványosi Nyári Szabadegyetemet és Diáktábort – ismertebb nevén Tusványost. A megnyitón jelen volt és felszólalt Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt ügyvezető elnöke is, aki kijelentette: a szabadegyetem léte egyértelmű sikerként értelmezhető, az azt alapítók pedig immár 28 éve következetesen kiállnak a kezdetekben megfogalmazott értékek mellett.
„Sok szeretettel köszöntöm a tusványosi autonóm köztársaság szabad polgárait és a Kárpátokon túlról érkezett vendégeinket rendezvényünkön” – kezdte felszólalását Toró. A Néppárt politikusa elmondta: Tusványos alapítói két nappal ezelőtt – közel százan – találkoztak és hitet tettek a mellett, hogy a 28 évvel ezelőtt vállalt munkát folytatják az elkövetkezőkben is. „Amikor Európa tartópillérei recsegnek-ropognak és amikor a térség geopolitikai tektonikus lemezei egymásnak feszülnek, jó tudni, hogy léteznek a Tusványoshoz hasonló biztos pontok” – mondta Toró utalva a szabadegyetem idei mottójára.
„Tusványos a mi sikerünk, mindazoké, akik 27 évvel ezelőtt mertek nagyot álmodni. Sikerként értelmezhető az is, hogy szabadegyetemünk mind a mai napig a párbeszéd fóruma tudott maradni, s örülünk annak, hogy idén egyre többen tartanak velünk olyanok is, akik a korábbi években – a tiltás miatt, vagy épp önszántukból – nem vehettek vagy nem vettek részt táborunkban” – mondta Toró. A politikus megköszönte a munkáját mindazoknak, akik lehetővé tették, hogy idén immár 1 millió állampolgárságot kérvényező határon túli magyarról beszélhetünk, s külön kiemelte az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács által működtetett Demokrácia-központok munkáját, melyek az erdélyi honosultak kétharmadának segítettek az iratok összeállításában.
„A mi sikertörténetünk az is, hogy mindazok az európai állampolgári kezdeményezések, melyekről Tusványoson kezdtünk el először beszélgetni, lassan beérnek: a FUEN által képviselt Minority SafePack-et – melyet a Néppárt kezdeményezésére az Európai Szabad Szövetség (EFA) is támogat – itt kell megemlítenünk, csakúgy, mint a Székely Nemzeti Tanács kezdeményezését” – jelentette ki a Néppárt ügyvezető elnöke.
Klaus Johannis székelyföldi látogatása kapcsán Toró kijelentette: nem véletlen, hogy az államfő Tusványos hivatalos megnyitója előtt egy nappal látogatott el a régióba, s ez is a szabadegyetem sikereként könyvelhető el. „Szilágyi Zsolt, a Néppárt elnöke, néhány nappal ezelőtt levelet írt Klaus Johannisnak, a tegnapi találkozó pedig ennek a levélnek a szellemében zajlott. Bár az államfő nyilatkozatai túl sok optimizmusra nem adnak okot, mégis megteremtődhet annak reménye, hogy Klaus Jonannis moderátora lesz a román-magyar párbeszédnek. Ugyanakkor fontos megjegyeznünk: figyelembe véve, hogy az államfő jelentős erdélyi magyar támogatással nyerhetett választást, többet vártunk volna tőle, mint egy emlékbe hagyott román zászlót” – jelentette ki Toró T. Tibor.
neppart.eu; itthon.ma/erdelyorszag
Szerda délelőtt hivatalosan is megnyitották a 28. Bálványosi Nyári Szabadegyetemet és Diáktábort – ismertebb nevén Tusványost. A megnyitón jelen volt és felszólalt Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt ügyvezető elnöke is, aki kijelentette: a szabadegyetem léte egyértelmű sikerként értelmezhető, az azt alapítók pedig immár 28 éve következetesen kiállnak a kezdetekben megfogalmazott értékek mellett.
„Sok szeretettel köszöntöm a tusványosi autonóm köztársaság szabad polgárait és a Kárpátokon túlról érkezett vendégeinket rendezvényünkön” – kezdte felszólalását Toró. A Néppárt politikusa elmondta: Tusványos alapítói két nappal ezelőtt – közel százan – találkoztak és hitet tettek a mellett, hogy a 28 évvel ezelőtt vállalt munkát folytatják az elkövetkezőkben is. „Amikor Európa tartópillérei recsegnek-ropognak és amikor a térség geopolitikai tektonikus lemezei egymásnak feszülnek, jó tudni, hogy léteznek a Tusványoshoz hasonló biztos pontok” – mondta Toró utalva a szabadegyetem idei mottójára.
„Tusványos a mi sikerünk, mindazoké, akik 27 évvel ezelőtt mertek nagyot álmodni. Sikerként értelmezhető az is, hogy szabadegyetemünk mind a mai napig a párbeszéd fóruma tudott maradni, s örülünk annak, hogy idén egyre többen tartanak velünk olyanok is, akik a korábbi években – a tiltás miatt, vagy épp önszántukból – nem vehettek vagy nem vettek részt táborunkban” – mondta Toró. A politikus megköszönte a munkáját mindazoknak, akik lehetővé tették, hogy idén immár 1 millió állampolgárságot kérvényező határon túli magyarról beszélhetünk, s külön kiemelte az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács által működtetett Demokrácia-központok munkáját, melyek az erdélyi honosultak kétharmadának segítettek az iratok összeállításában.
„A mi sikertörténetünk az is, hogy mindazok az európai állampolgári kezdeményezések, melyekről Tusványoson kezdtünk el először beszélgetni, lassan beérnek: a FUEN által képviselt Minority SafePack-et – melyet a Néppárt kezdeményezésére az Európai Szabad Szövetség (EFA) is támogat – itt kell megemlítenünk, csakúgy, mint a Székely Nemzeti Tanács kezdeményezését” – jelentette ki a Néppárt ügyvezető elnöke.
Klaus Johannis székelyföldi látogatása kapcsán Toró kijelentette: nem véletlen, hogy az államfő Tusványos hivatalos megnyitója előtt egy nappal látogatott el a régióba, s ez is a szabadegyetem sikereként könyvelhető el. „Szilágyi Zsolt, a Néppárt elnöke, néhány nappal ezelőtt levelet írt Klaus Johannisnak, a tegnapi találkozó pedig ennek a levélnek a szellemében zajlott. Bár az államfő nyilatkozatai túl sok optimizmusra nem adnak okot, mégis megteremtődhet annak reménye, hogy Klaus Jonannis moderátora lesz a román-magyar párbeszédnek. Ugyanakkor fontos megjegyeznünk: figyelembe véve, hogy az államfő jelentős erdélyi magyar támogatással nyerhetett választást, többet vártunk volna tőle, mint egy emlékbe hagyott román zászlót” – jelentette ki Toró T. Tibor.
neppart.eu; itthon.ma/erdelyorszag
2017. július 19.
Tovább fogyatkozik az erdélyi magyarság, a fő tényező az elvándorlás
Változó intenzitással és célországokkal, de folyamatos az erdélyi magyarság kivándorlása, s az utóbbi időben fokozottan érinti a szórványterületeket – hangzott el a 28. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor szerdai panelbeszélgetésén.
Péti Márton, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet vezető tanácsadója elmondta: a Népesedéstudományi Kutatóintézet és intézetük közös felmérésben vizsgálta a Magyarországra történő áttelepülést. A Kárpát-medencében az elmúlt száz évben kimutathatóak a migrációs folyamatok, és ez független a politikai viszonyoktól. A legutóbbi nagy hullám a 80-as években indult el az anyaország felé és máig tart változó intenzitással, a kitelepülők száma eléri a 320 ezret a hozzátartozókkal.
Fiatalabb, képzettebb áttelepülőkről lehet beszélni, az orvosok, fogorvosok például 5–10 százalékot képviselnek – jegyezte meg. Hozzátette: ha ez a folyamat nem indult volna el, akkor a magyarországi népesség 10 évvel korábban csökkent volna 10 millió alá. Ha a folyamat megállna, akkor az alapmodellnél egymillióval kevesebb, 7 millió körül lenne 2060-ra Magyarország lakossága – mondta Péti Márton.
Kiss Tamás szociológus a kolozsvári Nemzeti Kisebbségkutató Intézet képviseletében kiemelte: 1988 és 1992 között a célállomás elsősorban Magyarország volt, a zöldhatáron át érkezők jelentős része ott maradt. Ez a kivándorlási szakasz mintegy 100 ezer embert érintett. A következő fázis 1992-től az ezredfordulóig tartott, szintén 100 ezer magyar hagyta el Erdélyt. Egy újabb kivándorlási hullám volt jellemző Románia uniós csatlakozása után, ez azonban már kisebb arányban érintette a magyarságot, illetve kevésbé számított célországnak Magyarország, belépett például Németország, Ausztria, Hollandia.
A magyar állampolgárság sokak számára a migráció során konvertálható tőkét jelentett – tette hozzá Kiss Tamás. Népességszámításuk szerint – amelyhez népszámlálási adatokat vettek alapul – közel 1,4 millió volt 2011-ben az erdélyi magyarság száma. A legújabb becslésük szerint 2031-re 1 millió 74 ezer lehet majd a magyar anyanyelvűek száma, de a magyar anyanyelvű népesség megtartaná arányát. Székelyföldön a demográfiai trendek nem jók, de kedvezőbbek, mint a romániai átlag - jegyezte meg a szociológus.
Ilyés Ferenc, a Modern Üzleti Tudományok Főiskolája székelyudvarhelyi képzési központjának igazgatója rámutatott: az elmúlt 20 évben nem kizárólag munkavállalásról szólt ez a döntés, hanem életformaváltással is párosult, azaz más életteret választottak a magyarok. Fontosnak nevezte, hogy az életminőségi tényezőket helyezzék előtérbe az anyagi szempontokkal szemben, így a szülőföldön maradás is népszerűbbé válna a fiatalok szemében.
Geréb László, a REGA Egyesület elnöke hozzátette: az erdélyi elvándorlás az utóbbi években egyre inkább a szórványterületeket érinti, Székelyföldet kevésbé. Érettségi felkészítőkben részt vevő diákokat érintő kutatásuk szerint a periféria-területek kiürülésére a jövőben is számítani kell.
kronika.ro; itthon.ma/erdelyorszag
Változó intenzitással és célországokkal, de folyamatos az erdélyi magyarság kivándorlása, s az utóbbi időben fokozottan érinti a szórványterületeket – hangzott el a 28. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor szerdai panelbeszélgetésén.
Péti Márton, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet vezető tanácsadója elmondta: a Népesedéstudományi Kutatóintézet és intézetük közös felmérésben vizsgálta a Magyarországra történő áttelepülést. A Kárpát-medencében az elmúlt száz évben kimutathatóak a migrációs folyamatok, és ez független a politikai viszonyoktól. A legutóbbi nagy hullám a 80-as években indult el az anyaország felé és máig tart változó intenzitással, a kitelepülők száma eléri a 320 ezret a hozzátartozókkal.
Fiatalabb, képzettebb áttelepülőkről lehet beszélni, az orvosok, fogorvosok például 5–10 százalékot képviselnek – jegyezte meg. Hozzátette: ha ez a folyamat nem indult volna el, akkor a magyarországi népesség 10 évvel korábban csökkent volna 10 millió alá. Ha a folyamat megállna, akkor az alapmodellnél egymillióval kevesebb, 7 millió körül lenne 2060-ra Magyarország lakossága – mondta Péti Márton.
Kiss Tamás szociológus a kolozsvári Nemzeti Kisebbségkutató Intézet képviseletében kiemelte: 1988 és 1992 között a célállomás elsősorban Magyarország volt, a zöldhatáron át érkezők jelentős része ott maradt. Ez a kivándorlási szakasz mintegy 100 ezer embert érintett. A következő fázis 1992-től az ezredfordulóig tartott, szintén 100 ezer magyar hagyta el Erdélyt. Egy újabb kivándorlási hullám volt jellemző Románia uniós csatlakozása után, ez azonban már kisebb arányban érintette a magyarságot, illetve kevésbé számított célországnak Magyarország, belépett például Németország, Ausztria, Hollandia.
A magyar állampolgárság sokak számára a migráció során konvertálható tőkét jelentett – tette hozzá Kiss Tamás. Népességszámításuk szerint – amelyhez népszámlálási adatokat vettek alapul – közel 1,4 millió volt 2011-ben az erdélyi magyarság száma. A legújabb becslésük szerint 2031-re 1 millió 74 ezer lehet majd a magyar anyanyelvűek száma, de a magyar anyanyelvű népesség megtartaná arányát. Székelyföldön a demográfiai trendek nem jók, de kedvezőbbek, mint a romániai átlag - jegyezte meg a szociológus.
Ilyés Ferenc, a Modern Üzleti Tudományok Főiskolája székelyudvarhelyi képzési központjának igazgatója rámutatott: az elmúlt 20 évben nem kizárólag munkavállalásról szólt ez a döntés, hanem életformaváltással is párosult, azaz más életteret választottak a magyarok. Fontosnak nevezte, hogy az életminőségi tényezőket helyezzék előtérbe az anyagi szempontokkal szemben, így a szülőföldön maradás is népszerűbbé válna a fiatalok szemében.
Geréb László, a REGA Egyesület elnöke hozzátette: az erdélyi elvándorlás az utóbbi években egyre inkább a szórványterületeket érinti, Székelyföldet kevésbé. Érettségi felkészítőkben részt vevő diákokat érintő kutatásuk szerint a periféria-területek kiürülésére a jövőben is számítani kell.
kronika.ro; itthon.ma/erdelyorszag
2017. július 19.
Segít a bevándorlók szempontja az önrendelkezésen?
Vajon használ önrendelkezési törekvéseinknek mindaz, ami ma a bevándorláspolitika körül meghatározza a nyugat- és kelet-európai közbeszédet, vagy sem? – vezette fel a 28. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor szerda délutáni előadását a Kós Károly-sátorban Sándor Krisztina, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács ügyvezető alelnöke.
Az Önrendelkezés Európában – a bevándorlók szempontja segít? című panelben Komlóssy József, a Nemzeti és Etnikai Kisebbségvédelmi Társulat alelnöke, Elisabeth Nauclér, a finnországi Aland-szigeteket képviselő újságíró és politikus, Cristian Kollmann, a dél-tiroli Freiheit sajtóreferense, Andrea Carteny Kelet-Európa-történetkutató, a római Sapienza Egyetem tanára fejtették ki gondolataikat.
Komlóssy József az önrendelkezés formáiról beszélt. Elmondta, a belső önrendelkezés alapja az, hogy egy népcsoport célkitűzéseit a mindenkori állam politikai határainak keretében érje el, a külső önrendelkezés célja pedig az országtól való elszakadás.
„Meggyőződésem szerint az önrendelkezés első lépése az kell legyen, hogy kivétel nélkül minden embernek – éljen bármely táján a világnak – születési adottságától függetlenül az azonosságát önmaga előtt kell tisztáznia. Minden ember egy nemzethez való tartozását kizárólag csak önmaga határozhatja meg. Ami azt is jelenti, hogy elhatározásának következményeként a magáénak vallott nemzettel egy értékrendbeli azonosulást, azon belül pedig szellemi, kulturális együvé tartozást, sorsközösséget kell vállalnia” – magyarázta, majd a belső és külső önrendelkezés történelmi és jogi hátterét vázolta fel.
Andrea Carteny úgy véli, a nemzeti kontextus az Európai Unióban az autonómiával kapcsolatban Nyugat- vagy Közép-Európára vonatkozóan az etnikumi kritériumok között van felállítva. Olaszországban Dél-Tirolban meg tudták oldani a helyzetet, hogy autonóm provinciát hoztak létre. Nem hiszi, hogy Románia nem elég erős ahhoz, hogy ne tudna megoldani egy provinciaproblémát, noha sokszor mondják, hogy olyan, hogy Székelyföld nem létezik.
Cristian Kollmann rámutatott, nagy változások lesznek Dél-Tirolban, amelynek következményei lesznek az önrendelkezés jogaival kapcsolatban. Az autonóm provincia 7400 négyzetkilométer, 2016 végén 524 200 lakosa volt. Ennek 62,3 százaléka németül beszél, 23,4 százaléka olaszul, 4,1 százaléka latinul, 10,2 százaléka pedig más nyelven. Az első világháború után Olaszországhoz csatolták, ezt követően a népesség kérte az önrendelkezési jogot. Aztán betiltották a német nyelvet az iskolákban és a közintézményekben. 1946-ban másodszor is próbálkoztak, és 155 ezer aláírást gyűjtöttek az önrendelkezési jog kivívásáért. A párizsi döntés után használhatták a német nyelvet az iskolában és a közigazgatásban. Az olaszok migrációját viszont előtérbe helyezték, földeket, házakat kaptak, ezeket gyakran a németektől vették el.
1961-ben egy dél-tiroli felszabadító mozgalom több központot is felrobbantott, a világ figyelme ekkor terelődött Dél-Tirolra. Autonómiacsomagot hoztak létre, és ezt el is fogadták, 1972-ben lépett érvénybe. „Az a probléma, hogy Olaszország nem adta fel, hogy asszimilálja a dél-tiroliakat.
Egy része a tiroliaknak nem érzi kényelmesnek azt a helyzetet, hogy olaszoknak tekintik őket, úgy tekintik, hogy nincs igazi autonómiájuk, a rendőrség, a posta, a külpolitika mind az olasz hatóság alatt áll. Ez problémát okoz, mert gyakran nem akarnak a hivatalosságok németül kommunikálni, bár a kétnyelvűség kötelező.”
Hangsúlyozta, egy újabb probléma a bevándorlás, 2016 végén 407 ezer külföldi élt Dél-Tirolban, akik különböző államokból érkeztek. „A mi mozgalmunk attól fél, hogy ez a nagyszámú bevándorló népesség nagyon megnöveli az olaszok számát, mivel inkább olaszként szeretik magukat bejelenteni. Hosszú távon megváltoztatja a német és az olasz nyelvet beszélők százalékát. Az integrációpolitika változhatna, ha a német nyelvet tanítanák a külföldieknek. Sem Európa, sem Olaszország nem kezeli a bevándorlók problémáját, százával, ezrével érkeznek, nincs kontrollunk fölöttük. Legtöbben Németországba szeretnének menni az Alpokon keresztül, de Ausztria be akarja zárni ezt az átjárót. Most ez az egyik legfontosabb téma: Dél-Tirolt kötelezhetik, hogy sokkal több migránst fogadjon be, mint amit neki szántak.”
Elisabeth Nauclér kifejtette, modellek nincsenek, csak példák, mert minden régió különböző helyzetben van. Az Aland-szigeteken nagyon erős autonómia van, svéd iskolákba járnak, Finnország nem hozhat létre nemzetközi egyezséget, ha ők nem egyeznek bele. „Pozitív gondolatokkal vagyunk a bevándorlásról, büszkék vagyunk, hogy több mint negyven nemzet él a szigeteken.
Próbálják ránk fogni, hogy be akarjuk zárni a kapunkat, de mi multikulturális nép vagyunk. Úgy tekintünk erre, mint lehetőségre, növeljük a kisebbséget. Egy előnyös helyzetet kell kreálni. Nincs problémánk az integrációval, fő oka, hogy nagyon alacsony a munkanélküliség. (…) Van területi, kulturális autonómiánk, belső és külső autonómiánk.”
Péter Beáta / Székelyhon.ro
Vajon használ önrendelkezési törekvéseinknek mindaz, ami ma a bevándorláspolitika körül meghatározza a nyugat- és kelet-európai közbeszédet, vagy sem? – vezette fel a 28. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor szerda délutáni előadását a Kós Károly-sátorban Sándor Krisztina, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács ügyvezető alelnöke.
Az Önrendelkezés Európában – a bevándorlók szempontja segít? című panelben Komlóssy József, a Nemzeti és Etnikai Kisebbségvédelmi Társulat alelnöke, Elisabeth Nauclér, a finnországi Aland-szigeteket képviselő újságíró és politikus, Cristian Kollmann, a dél-tiroli Freiheit sajtóreferense, Andrea Carteny Kelet-Európa-történetkutató, a római Sapienza Egyetem tanára fejtették ki gondolataikat.
Komlóssy József az önrendelkezés formáiról beszélt. Elmondta, a belső önrendelkezés alapja az, hogy egy népcsoport célkitűzéseit a mindenkori állam politikai határainak keretében érje el, a külső önrendelkezés célja pedig az országtól való elszakadás.
„Meggyőződésem szerint az önrendelkezés első lépése az kell legyen, hogy kivétel nélkül minden embernek – éljen bármely táján a világnak – születési adottságától függetlenül az azonosságát önmaga előtt kell tisztáznia. Minden ember egy nemzethez való tartozását kizárólag csak önmaga határozhatja meg. Ami azt is jelenti, hogy elhatározásának következményeként a magáénak vallott nemzettel egy értékrendbeli azonosulást, azon belül pedig szellemi, kulturális együvé tartozást, sorsközösséget kell vállalnia” – magyarázta, majd a belső és külső önrendelkezés történelmi és jogi hátterét vázolta fel.
Andrea Carteny úgy véli, a nemzeti kontextus az Európai Unióban az autonómiával kapcsolatban Nyugat- vagy Közép-Európára vonatkozóan az etnikumi kritériumok között van felállítva. Olaszországban Dél-Tirolban meg tudták oldani a helyzetet, hogy autonóm provinciát hoztak létre. Nem hiszi, hogy Románia nem elég erős ahhoz, hogy ne tudna megoldani egy provinciaproblémát, noha sokszor mondják, hogy olyan, hogy Székelyföld nem létezik.
Cristian Kollmann rámutatott, nagy változások lesznek Dél-Tirolban, amelynek következményei lesznek az önrendelkezés jogaival kapcsolatban. Az autonóm provincia 7400 négyzetkilométer, 2016 végén 524 200 lakosa volt. Ennek 62,3 százaléka németül beszél, 23,4 százaléka olaszul, 4,1 százaléka latinul, 10,2 százaléka pedig más nyelven. Az első világháború után Olaszországhoz csatolták, ezt követően a népesség kérte az önrendelkezési jogot. Aztán betiltották a német nyelvet az iskolákban és a közintézményekben. 1946-ban másodszor is próbálkoztak, és 155 ezer aláírást gyűjtöttek az önrendelkezési jog kivívásáért. A párizsi döntés után használhatták a német nyelvet az iskolában és a közigazgatásban. Az olaszok migrációját viszont előtérbe helyezték, földeket, házakat kaptak, ezeket gyakran a németektől vették el.
1961-ben egy dél-tiroli felszabadító mozgalom több központot is felrobbantott, a világ figyelme ekkor terelődött Dél-Tirolra. Autonómiacsomagot hoztak létre, és ezt el is fogadták, 1972-ben lépett érvénybe. „Az a probléma, hogy Olaszország nem adta fel, hogy asszimilálja a dél-tiroliakat.
Egy része a tiroliaknak nem érzi kényelmesnek azt a helyzetet, hogy olaszoknak tekintik őket, úgy tekintik, hogy nincs igazi autonómiájuk, a rendőrség, a posta, a külpolitika mind az olasz hatóság alatt áll. Ez problémát okoz, mert gyakran nem akarnak a hivatalosságok németül kommunikálni, bár a kétnyelvűség kötelező.”
Hangsúlyozta, egy újabb probléma a bevándorlás, 2016 végén 407 ezer külföldi élt Dél-Tirolban, akik különböző államokból érkeztek. „A mi mozgalmunk attól fél, hogy ez a nagyszámú bevándorló népesség nagyon megnöveli az olaszok számát, mivel inkább olaszként szeretik magukat bejelenteni. Hosszú távon megváltoztatja a német és az olasz nyelvet beszélők százalékát. Az integrációpolitika változhatna, ha a német nyelvet tanítanák a külföldieknek. Sem Európa, sem Olaszország nem kezeli a bevándorlók problémáját, százával, ezrével érkeznek, nincs kontrollunk fölöttük. Legtöbben Németországba szeretnének menni az Alpokon keresztül, de Ausztria be akarja zárni ezt az átjárót. Most ez az egyik legfontosabb téma: Dél-Tirolt kötelezhetik, hogy sokkal több migránst fogadjon be, mint amit neki szántak.”
Elisabeth Nauclér kifejtette, modellek nincsenek, csak példák, mert minden régió különböző helyzetben van. Az Aland-szigeteken nagyon erős autonómia van, svéd iskolákba járnak, Finnország nem hozhat létre nemzetközi egyezséget, ha ők nem egyeznek bele. „Pozitív gondolatokkal vagyunk a bevándorlásról, büszkék vagyunk, hogy több mint negyven nemzet él a szigeteken.
Próbálják ránk fogni, hogy be akarjuk zárni a kapunkat, de mi multikulturális nép vagyunk. Úgy tekintünk erre, mint lehetőségre, növeljük a kisebbséget. Egy előnyös helyzetet kell kreálni. Nincs problémánk az integrációval, fő oka, hogy nagyon alacsony a munkanélküliség. (…) Van területi, kulturális autonómiánk, belső és külső autonómiánk.”
Péter Beáta / Székelyhon.ro
2017. július 19.
Asztalos a Soros-ellenes kampányról: Orbánnak az ellenzéknél erősebb ellenségre volt szüksége
A Diszkriminációellenes Tanács elnöke nem kerülgette a forró kását: a világháborús antiszemitizmust idéző plakátokról és a Fidesz-RMDSZ kapcsolatról is beszélt a România Liberă lapnak.
Ha Soros valóban képes lenne Románia destabilizálására, az azt jelentené, hogy gyengék a titkosszolgálataink, de ez nyilván nem így van – mondta a România Liberă lapnak adott interjúban Asztalos Csaba. Az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) elnöke arról is beszélt, hogy a romániai és magyarországi Soros-ellenes támadások nem összehasonlíthatóak, mivel a két ország is egészen más, Románia sokkal jobban függ a nagyvállalatoktól, multiktól és a bankoktól, mint Magyarország. Az újságíró felvetésére, hogy a Sorossal kapcsolatban álló szervezeteket ellehetetlenítették Oroszországban, amelynek a példáját Üzbegisztán és Fehéroroszország követte, most pedig Magyarország és talán Románia következhet, a CNCD elnöke elmondta: „Az említett államok mind demokráciadeficitben szenvednek, az emberi jogokat megsértik, nem tartják tiszteletben a szólásszabadságot, a sajtó nem szabad, és lábbal tiporják a kisebbségi jogokat. Ezekben az országokban olyan elemeket népszerűsítenek, amelyek közelebb állnak a totalitárius rendszerhez, mint a demokratikushoz. A civil szervezetek lerohanása azzal magyarázható, hogy ők a demokrácia antitestjei, és így a diktatórikus elhajlások ellenzőivé válnak.” A magyarországi helyzetről beszélve Asztalos úgy vélekedett, „Orbán Viktornak a saját ellenzékénél erősebb ellenségre volt szüksége. Kezdetben a balliberálisok voltak az ellenségei, majd a migránsok, és végül a szerinte őket támogató Soros. Orbán háborúin túl azonban Magyarországon súlyos demokráciadeficit van, az emberi jogok, a sajtószabadság, a gyülekezési szabadság terén, illetve korrupció is, amint ez az országjelentésekből kitűnik.” A Románia és Magyarország közti különbségek közt említette, hogy Orbán Viktornak sokkal nagyobb a támogatottsága, ugyanis kétharmados többség van a parlamentben, a titkosszolgálatok szerepe teljesen más, illetve Magyarországon parlamenti rendszer van, nem félelnöki, mint Romániában, így nem többpólusú a hatalom, továbbá Orbánnak sikerült gazdasági szuverenitást teremtenie.
"A Soros elleni magyarországi kormányzati kampány a zsidókkal szembeni bizonyos előítéleteket és sztereotípiákat emel ki, és a második világháború idején tapasztalható antiszemitizmusra emlékeztet. Magyarországon is a nacionalizmus megszilárdítása zajlik, akárcsak Romániában a „büszkék vagyunk a románságunkra” jelszó alatt: ellenséget csinálunk a nagyvállalatokból, a multikból, a bankokból és Sorosból. Csakhogy Romániában nehezebb első számú közellenséget gyártani Sorosból, mivel az államfőnek és a kormánynak más a politikai színezete, van egy sokat kritizált, de működő igazságszolgáltatásunk, és más a titkosszolgálatok szerepe” – mondta Asztalos. Az újságíró kérdésére, hogy egy magyarországihoz hasonló romániai kormányzati kampányt büntetne-e a CNCD, az intézmény elnöke azt válaszolta: ő diszkriminatívnek ítélne meg egy ilyen kampányt. Arra a kérdésre, hogy az RMDSZ miért nem hallatja a hangját a magyarországi és romániai Soros-ellenes nyilatkozatok kapcsán, emlékeztetett: Kelemen Hunor állást foglalt ebben a kérdésben. Fontos az erdélyi magyar közösségnek, hogy megőrizze a szólásszabadságát, és hogy legyen független magyar nyelvű sajtója – tette hozzá. „Létezik egyfajta viszony az RMDSZ és a Fidesz között, voltak állásfoglalások a CEU megszüntetése ellen is, de az RMDSZ alapvetően nem akar beleszólni a magyarországi helyzetbe. Másrészt szükség is van egyfajta elhatárolódásra, ugyanis a romániai magyarság egy nemzeti kisebbség, és saját érdekében ragaszkodnia kell a demokratikus elvekhez, hiszen másképp nem tudjuk saját jogainkat érvényesíteni” – fogalmazott Asztalos Csaba. Hozzátette: „az Orbán-kormány rengeteget fordít Erdélyre és a magyar közösségre, az utóbbi hat-hét évben megtízszereződtek a magyarországi befektetések: létrejött egy szociális intézményrendszer, 28 erdélyi óvoda létesítését és sportközpontokat finanszíroz a magyar kormány, illetve szociális támogatásokat is nyújt erdélyieknek. Ez azt mutatja, mennyire sikeres Magyarország nemzetegyesítő stratégiája. De ez nem jelenti azt, hogy az erdélyi magyaroknak nem kellene megőrizniük regionális identitásukat és demokratikus elveiket: egyformán távolságot kell tartaniuk a budapesti és a bukaresti hatalomtól; másképp szólva politikai autonómiára van szükségük” – mondta. „Egy közösség politikai és kulturális képviseletéről van szó, amely nem mond ellent semmilyen elvének. Másként a közösség nehezen tudna viszonyulni ahhoz, ami Budapesten történik, ugyanis az Orbán-kormány rengeteget fordít Erdélyre, többek közt a sajtóra is, hiszen 700 ezer magyar állampolgársággal is rendelkező személy él itt, akik nagyon is érdeklődnek az iránt, mi történik Magyarországon. De milyen elképzeléssel szólítja meg Bukarest ezt a közösséget?” – tette fel a kérdést az interjú végén a Diszkriminációellenes Tanács elnöke. Transindex.ro
A Diszkriminációellenes Tanács elnöke nem kerülgette a forró kását: a világháborús antiszemitizmust idéző plakátokról és a Fidesz-RMDSZ kapcsolatról is beszélt a România Liberă lapnak.
Ha Soros valóban képes lenne Románia destabilizálására, az azt jelentené, hogy gyengék a titkosszolgálataink, de ez nyilván nem így van – mondta a România Liberă lapnak adott interjúban Asztalos Csaba. Az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) elnöke arról is beszélt, hogy a romániai és magyarországi Soros-ellenes támadások nem összehasonlíthatóak, mivel a két ország is egészen más, Románia sokkal jobban függ a nagyvállalatoktól, multiktól és a bankoktól, mint Magyarország. Az újságíró felvetésére, hogy a Sorossal kapcsolatban álló szervezeteket ellehetetlenítették Oroszországban, amelynek a példáját Üzbegisztán és Fehéroroszország követte, most pedig Magyarország és talán Románia következhet, a CNCD elnöke elmondta: „Az említett államok mind demokráciadeficitben szenvednek, az emberi jogokat megsértik, nem tartják tiszteletben a szólásszabadságot, a sajtó nem szabad, és lábbal tiporják a kisebbségi jogokat. Ezekben az országokban olyan elemeket népszerűsítenek, amelyek közelebb állnak a totalitárius rendszerhez, mint a demokratikushoz. A civil szervezetek lerohanása azzal magyarázható, hogy ők a demokrácia antitestjei, és így a diktatórikus elhajlások ellenzőivé válnak.” A magyarországi helyzetről beszélve Asztalos úgy vélekedett, „Orbán Viktornak a saját ellenzékénél erősebb ellenségre volt szüksége. Kezdetben a balliberálisok voltak az ellenségei, majd a migránsok, és végül a szerinte őket támogató Soros. Orbán háborúin túl azonban Magyarországon súlyos demokráciadeficit van, az emberi jogok, a sajtószabadság, a gyülekezési szabadság terén, illetve korrupció is, amint ez az országjelentésekből kitűnik.” A Románia és Magyarország közti különbségek közt említette, hogy Orbán Viktornak sokkal nagyobb a támogatottsága, ugyanis kétharmados többség van a parlamentben, a titkosszolgálatok szerepe teljesen más, illetve Magyarországon parlamenti rendszer van, nem félelnöki, mint Romániában, így nem többpólusú a hatalom, továbbá Orbánnak sikerült gazdasági szuverenitást teremtenie.
"A Soros elleni magyarországi kormányzati kampány a zsidókkal szembeni bizonyos előítéleteket és sztereotípiákat emel ki, és a második világháború idején tapasztalható antiszemitizmusra emlékeztet. Magyarországon is a nacionalizmus megszilárdítása zajlik, akárcsak Romániában a „büszkék vagyunk a románságunkra” jelszó alatt: ellenséget csinálunk a nagyvállalatokból, a multikból, a bankokból és Sorosból. Csakhogy Romániában nehezebb első számú közellenséget gyártani Sorosból, mivel az államfőnek és a kormánynak más a politikai színezete, van egy sokat kritizált, de működő igazságszolgáltatásunk, és más a titkosszolgálatok szerepe” – mondta Asztalos. Az újságíró kérdésére, hogy egy magyarországihoz hasonló romániai kormányzati kampányt büntetne-e a CNCD, az intézmény elnöke azt válaszolta: ő diszkriminatívnek ítélne meg egy ilyen kampányt. Arra a kérdésre, hogy az RMDSZ miért nem hallatja a hangját a magyarországi és romániai Soros-ellenes nyilatkozatok kapcsán, emlékeztetett: Kelemen Hunor állást foglalt ebben a kérdésben. Fontos az erdélyi magyar közösségnek, hogy megőrizze a szólásszabadságát, és hogy legyen független magyar nyelvű sajtója – tette hozzá. „Létezik egyfajta viszony az RMDSZ és a Fidesz között, voltak állásfoglalások a CEU megszüntetése ellen is, de az RMDSZ alapvetően nem akar beleszólni a magyarországi helyzetbe. Másrészt szükség is van egyfajta elhatárolódásra, ugyanis a romániai magyarság egy nemzeti kisebbség, és saját érdekében ragaszkodnia kell a demokratikus elvekhez, hiszen másképp nem tudjuk saját jogainkat érvényesíteni” – fogalmazott Asztalos Csaba. Hozzátette: „az Orbán-kormány rengeteget fordít Erdélyre és a magyar közösségre, az utóbbi hat-hét évben megtízszereződtek a magyarországi befektetések: létrejött egy szociális intézményrendszer, 28 erdélyi óvoda létesítését és sportközpontokat finanszíroz a magyar kormány, illetve szociális támogatásokat is nyújt erdélyieknek. Ez azt mutatja, mennyire sikeres Magyarország nemzetegyesítő stratégiája. De ez nem jelenti azt, hogy az erdélyi magyaroknak nem kellene megőrizniük regionális identitásukat és demokratikus elveiket: egyformán távolságot kell tartaniuk a budapesti és a bukaresti hatalomtól; másképp szólva politikai autonómiára van szükségük” – mondta. „Egy közösség politikai és kulturális képviseletéről van szó, amely nem mond ellent semmilyen elvének. Másként a közösség nehezen tudna viszonyulni ahhoz, ami Budapesten történik, ugyanis az Orbán-kormány rengeteget fordít Erdélyre, többek közt a sajtóra is, hiszen 700 ezer magyar állampolgársággal is rendelkező személy él itt, akik nagyon is érdeklődnek az iránt, mi történik Magyarországon. De milyen elképzeléssel szólítja meg Bukarest ezt a közösséget?” – tette fel a kérdést az interjú végén a Diszkriminációellenes Tanács elnöke. Transindex.ro
2017. július 19.
SEMJÉN ZSOLT: MEGVAN AZ EGYMILLIOMODIK ÁLLAMPOLGÁRSÁGI KÉRELEM
Sarokkövéhez érkezett a magyar nemzet 2010-ben elkezdődött közjogi egyesítése, a napokban adták be az egymilliomodik állampolgársági kérelmet – jelentette be Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes szerdán Tusnádfürdőn, a 28. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor megnyitóján.
Tusványosan megkezdődött a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor
Semjén Zsolt bejelentette, hogy megérkezett az egymilliomodik állampolgársági kérelem
Nemzetpolitikára a 2010-es 9 milliárd forint helyett 90 milliárd forint jut
A következő nyári és téli olimpiát magyar nyelvű közvetítéssel láthatják a Kárpát-medencei magyarok
Meghosszabbították a külhoni magyar családi vállalkozások éve program pályázatainak határidejét
A Kárpát-medencében 845 ezer magyar kapott kedvezményes honosítással állampolgárságot, és Magyarország további 120 ezer, a világ különböző országaiban élő diaszpórában élő ember magyar állampolgárságát ismerte el. Semjén Zsolt hozzátette: a Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT) novemberi üléséig az egymilliomodik visszahonosított magyar állampolgár is leteszi az állampolgársági esküt.
Úgy vélte, hogy a nemzetegyesítés megalapozásában – a Tusványos egyik alapítójaként a megnyitón jelen lévő – Németh Zsoltnak, az Országgyűlés külügyi bizottsága elnökének vitathatatlan érdemei vannak a státustörvény, a magyarigazolványok bevezetésével.
Felidézte, hogy a „2004. december 5-ei nemzetárulás” (a kettős állampolgárságról tartott népszavazás) után az akkori balliberális kormány a súlyos politikai következményekkel szembesülve kompromisszumot ajánlott: elfogadnák az állampolgárság kiterjesztését, ha az nem vonatkozna a szavazati jogra.
Az akkori ellenzék erre nemet mondott, mert „nincs A meg B-kategóriájú magyar állampolgárság, egy magyar nemzet van” – mondta a miniszterelnök-helyettes.
„Nemzetpolitika tekintetében is egyenesben vagyunk, hiszen ha csak az összegeket nézem 2010-ben kilencmilliárd forint volt nemzetpolitikára, most pedig kilencvenmilliárd” – mondta Semjén Zsolt. Hozzátette: ebbe nem számolja bele azt, hogy most már a nemzetpolitika nemcsak az identitás megőrzésre – az oktatásra, a kultúrára -, hanem a gazdaságra is kiterjed, amelyre további ugyanilyen nagyságrendű összeg jut. „Össznemzeti paradigmában” gondolkodik a kormány, például az anyasági támogatást is kiterjeszti minden magyar állampolgárra, bárhol éljen a világban – magyarázta.
A miniszterelnök-helyettes azt is bejelentette, hogy a következő nyári és téli olimpiát magyar nyelvű közvetítéssel láthatják majd a közmédiában a Kárpát-medencei magyarok. Elmondta: a magyar nyelvű sportközvetítések határon túli biztosításának feladatát a tavalyi Tusványoson osztotta rá Orbán Viktor miniszterelnök, és eddig „részsikerekről” tud beszámolni az „Európai Unió bürokráciájával” folytatott harcban.
Azt a digitális területen illetékes uniós biztosnak írt – a közvetítési jogok piackorlátozó, és a nyelvi jogokat sértő jellegét kifogásoló, az angol ligáról hozott precedensértékű uniós bírósági döntésre hivatkozó – levéllel nem sikerült még elérni, hogy az unió módosítsa a szabályozást, de Magyarország ajánlatot tett a szomszédos országoknak, hogy kölcsönösségi alapon biztosítsák egymás országaiban az anyanyelvi közvetítést.
Egyes országokkal sikerült megállapodni erről, de Románia nem tartozik közéjük.
„Kerül, amibe kerül alapon elindultunk az összes utódállam tenderén és megvettük a közvetítési jogokat” – közölte Tusnádfürdőn Semjén Zsolt. Hozzátette, ez a következő nyári és téli olimpiákra és a magyar válogatott esetleges labdarúgó Európa- illetve világbajnoksági szerepléseire vonatkozik.
A közönség soraiból felhangzó tapsra reagálva Semjén Zsolt megjegyezte: az elismerés jelentős része a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alapot (MTVA) illeti.
IOHANNIS SZÉKELYFÖLDI LÁTOGATÁSA
Semjén Zsolt szerint értékelendő, hogy amikor a román elnök hivatalos látogatást tett Székelyföldön – egyszerre kereste fel Románia két magyar többségű megyéjét, Hargita és Kovászna megyét – állva hallgatta végig a székely himnuszt, és az is fontos, hogy Iohannis elfogadta az ajándékba kapott székely zászlót, amit Románia lobogójával viszonzott, ő maga pedig a „csere” szót használta erre a gesztusra.
A miniszterelnök-helyettes úgy vélekedett, hogy elindult egyfajta párbeszéd az autonómia elfogadtatása tekintetében. A román elnök ugyanis csak az etnikai autonómiát nyilvánította nem kívánatosnak, amelyet a magyarság nem is követelt. A Iohannis által is támogathatónak nevezett regionális autonómia viszont nagyon közel áll ahhoz a területi autonómiához, amelyet Székelyföld számára kérnek a székelyek – mutatott rá Semjén Zsolt.
Felhívta a figyelmet: a magyarság sosem kért olyan autonómiát, amire nem létezne precedens az Európai Unióban, ugyanakkor nem fogadhatja el, hogy a magyaroknak nem jogosultak azokra a jogokra, amelyekre más uniós állampolgárok igen.
„Ha elfogadnánk azt, hogy léteznek olyan jogok az EU-ban, amelyek más nemzeteknek, nemzetrészeknek jár, a magyarságnak vagy a székelységnek nem jár, akkor azt fogadnánk el, hogy másodrangú uniós polgárok vagyunk, pedig nyilvánvalóan nem így van” – hangoztatta Semjén Zsolt.
Az Erdély és a Román Királyság egyesülését kimondó 1918-as Gyulafehérvári román nemzetgyűlés közelgő centenáriumára utalva úgy fogalmazott: ez a magyarságnak „tragikus dátum”, a románságnak pedig öröm, nemzeti identitásuk alapja. Ezzel kapcsolatban azt kérte a románoktól, „tanulmányozzák és fogadják el” a történelmi dokumentumot, mert a magyarok semmi mást nem kérnek tőlük, csak amit száz éve szabad akaratukból megígértek.
Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) ügyvezető elnöke, a Tusványos egyik alapítója az erdélyi rendezvény szerdai megnyitóján úgy vélekedett: bár a román államfő nyilatkozatai túl sok optimizmusra nem adnak okot, megteremtődhet annak reménye, hogy Klaus Jonannis moderátora lesz a román-magyar párbeszédnek. „Figyelembe véve, hogy az államfő jelentős erdélyi magyar támogatással nyerhetett választást, többet vártunk volna tőle, mint egy emlékbe hagyott román zászlót” – jegyezte meg az EMNP ügyvezető elnöke.
Tusványost Potápi Árpád, a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkára a Kárpát-medence nemzetpolitikai „összegző” táborának, Németh Zsolt pedig egyfajta „politikai nagycsaládi találkozónak” nevezte a hivatalos megnyitón. A szabadegyetem másik alapítója, Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt ügyvezető elnöke olyan sikertörténetként jellemezte a Tusványost, amely időtálló értékközösséget, az értelmes vitára mindig nyitott közösségi fórumot teremtett, amely olyan, azóta megvalósult gondolatok „szerzői jogával” büszkélkedhet, mint a magyarigazolvány, és a kettős állampolgárság.
MTI; Magyar Idők (Budapest)
Sarokkövéhez érkezett a magyar nemzet 2010-ben elkezdődött közjogi egyesítése, a napokban adták be az egymilliomodik állampolgársági kérelmet – jelentette be Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes szerdán Tusnádfürdőn, a 28. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor megnyitóján.
Tusványosan megkezdődött a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor
Semjén Zsolt bejelentette, hogy megérkezett az egymilliomodik állampolgársági kérelem
Nemzetpolitikára a 2010-es 9 milliárd forint helyett 90 milliárd forint jut
A következő nyári és téli olimpiát magyar nyelvű közvetítéssel láthatják a Kárpát-medencei magyarok
Meghosszabbították a külhoni magyar családi vállalkozások éve program pályázatainak határidejét
A Kárpát-medencében 845 ezer magyar kapott kedvezményes honosítással állampolgárságot, és Magyarország további 120 ezer, a világ különböző országaiban élő diaszpórában élő ember magyar állampolgárságát ismerte el. Semjén Zsolt hozzátette: a Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT) novemberi üléséig az egymilliomodik visszahonosított magyar állampolgár is leteszi az állampolgársági esküt.
Úgy vélte, hogy a nemzetegyesítés megalapozásában – a Tusványos egyik alapítójaként a megnyitón jelen lévő – Németh Zsoltnak, az Országgyűlés külügyi bizottsága elnökének vitathatatlan érdemei vannak a státustörvény, a magyarigazolványok bevezetésével.
Felidézte, hogy a „2004. december 5-ei nemzetárulás” (a kettős állampolgárságról tartott népszavazás) után az akkori balliberális kormány a súlyos politikai következményekkel szembesülve kompromisszumot ajánlott: elfogadnák az állampolgárság kiterjesztését, ha az nem vonatkozna a szavazati jogra.
Az akkori ellenzék erre nemet mondott, mert „nincs A meg B-kategóriájú magyar állampolgárság, egy magyar nemzet van” – mondta a miniszterelnök-helyettes.
„Nemzetpolitika tekintetében is egyenesben vagyunk, hiszen ha csak az összegeket nézem 2010-ben kilencmilliárd forint volt nemzetpolitikára, most pedig kilencvenmilliárd” – mondta Semjén Zsolt. Hozzátette: ebbe nem számolja bele azt, hogy most már a nemzetpolitika nemcsak az identitás megőrzésre – az oktatásra, a kultúrára -, hanem a gazdaságra is kiterjed, amelyre további ugyanilyen nagyságrendű összeg jut. „Össznemzeti paradigmában” gondolkodik a kormány, például az anyasági támogatást is kiterjeszti minden magyar állampolgárra, bárhol éljen a világban – magyarázta.
A miniszterelnök-helyettes azt is bejelentette, hogy a következő nyári és téli olimpiát magyar nyelvű közvetítéssel láthatják majd a közmédiában a Kárpát-medencei magyarok. Elmondta: a magyar nyelvű sportközvetítések határon túli biztosításának feladatát a tavalyi Tusványoson osztotta rá Orbán Viktor miniszterelnök, és eddig „részsikerekről” tud beszámolni az „Európai Unió bürokráciájával” folytatott harcban.
Azt a digitális területen illetékes uniós biztosnak írt – a közvetítési jogok piackorlátozó, és a nyelvi jogokat sértő jellegét kifogásoló, az angol ligáról hozott precedensértékű uniós bírósági döntésre hivatkozó – levéllel nem sikerült még elérni, hogy az unió módosítsa a szabályozást, de Magyarország ajánlatot tett a szomszédos országoknak, hogy kölcsönösségi alapon biztosítsák egymás országaiban az anyanyelvi közvetítést.
Egyes országokkal sikerült megállapodni erről, de Románia nem tartozik közéjük.
„Kerül, amibe kerül alapon elindultunk az összes utódállam tenderén és megvettük a közvetítési jogokat” – közölte Tusnádfürdőn Semjén Zsolt. Hozzátette, ez a következő nyári és téli olimpiákra és a magyar válogatott esetleges labdarúgó Európa- illetve világbajnoksági szerepléseire vonatkozik.
A közönség soraiból felhangzó tapsra reagálva Semjén Zsolt megjegyezte: az elismerés jelentős része a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alapot (MTVA) illeti.
IOHANNIS SZÉKELYFÖLDI LÁTOGATÁSA
Semjén Zsolt szerint értékelendő, hogy amikor a román elnök hivatalos látogatást tett Székelyföldön – egyszerre kereste fel Románia két magyar többségű megyéjét, Hargita és Kovászna megyét – állva hallgatta végig a székely himnuszt, és az is fontos, hogy Iohannis elfogadta az ajándékba kapott székely zászlót, amit Románia lobogójával viszonzott, ő maga pedig a „csere” szót használta erre a gesztusra.
A miniszterelnök-helyettes úgy vélekedett, hogy elindult egyfajta párbeszéd az autonómia elfogadtatása tekintetében. A román elnök ugyanis csak az etnikai autonómiát nyilvánította nem kívánatosnak, amelyet a magyarság nem is követelt. A Iohannis által is támogathatónak nevezett regionális autonómia viszont nagyon közel áll ahhoz a területi autonómiához, amelyet Székelyföld számára kérnek a székelyek – mutatott rá Semjén Zsolt.
Felhívta a figyelmet: a magyarság sosem kért olyan autonómiát, amire nem létezne precedens az Európai Unióban, ugyanakkor nem fogadhatja el, hogy a magyaroknak nem jogosultak azokra a jogokra, amelyekre más uniós állampolgárok igen.
„Ha elfogadnánk azt, hogy léteznek olyan jogok az EU-ban, amelyek más nemzeteknek, nemzetrészeknek jár, a magyarságnak vagy a székelységnek nem jár, akkor azt fogadnánk el, hogy másodrangú uniós polgárok vagyunk, pedig nyilvánvalóan nem így van” – hangoztatta Semjén Zsolt.
Az Erdély és a Román Királyság egyesülését kimondó 1918-as Gyulafehérvári román nemzetgyűlés közelgő centenáriumára utalva úgy fogalmazott: ez a magyarságnak „tragikus dátum”, a románságnak pedig öröm, nemzeti identitásuk alapja. Ezzel kapcsolatban azt kérte a románoktól, „tanulmányozzák és fogadják el” a történelmi dokumentumot, mert a magyarok semmi mást nem kérnek tőlük, csak amit száz éve szabad akaratukból megígértek.
Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) ügyvezető elnöke, a Tusványos egyik alapítója az erdélyi rendezvény szerdai megnyitóján úgy vélekedett: bár a román államfő nyilatkozatai túl sok optimizmusra nem adnak okot, megteremtődhet annak reménye, hogy Klaus Jonannis moderátora lesz a román-magyar párbeszédnek. „Figyelembe véve, hogy az államfő jelentős erdélyi magyar támogatással nyerhetett választást, többet vártunk volna tőle, mint egy emlékbe hagyott román zászlót” – jegyezte meg az EMNP ügyvezető elnöke.
Tusványost Potápi Árpád, a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkára a Kárpát-medence nemzetpolitikai „összegző” táborának, Németh Zsolt pedig egyfajta „politikai nagycsaládi találkozónak” nevezte a hivatalos megnyitón. A szabadegyetem másik alapítója, Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt ügyvezető elnöke olyan sikertörténetként jellemezte a Tusványost, amely időtálló értékközösséget, az értelmes vitára mindig nyitott közösségi fórumot teremtett, amely olyan, azóta megvalósult gondolatok „szerzői jogával” büszkélkedhet, mint a magyarigazolvány, és a kettős állampolgárság.
MTI; Magyar Idők (Budapest)
2017. július 19.
Kárpát-medence-szerte 65-70 új óvoda létesülhet, és 265 óvoda megújulhat a magyar kormány külhoni óvodafejlesztési programjának első ütemében - mondta Grezsa István kormánybiztos a 28. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor (Tusványos) panelbeszélgetésén szerdán. Jelezte: szeretnék, ha a program folytatódna.
Kiemelte: a magyar anyanyelvű óvodásokat szeretnék a programmal támogatni, s egyúttal az a céljuk, hogy a magyar kisiskolások számát növeljék. A program 60 ezerben jelöli meg a lehetséges érintettek számát.
Kitért az egyházak szerepére is, jelezve: stratégiai partnerek voltak az előkészületek során. Grezsa István közlése szerint a megszólított stratégiai partnerek minden nemzetrésznél nagy volumenű forrásokat megmozgató elképzeléseket fogalmaztak meg.
A kormánybiztos elmondta, első ütemként 17,1 milliárddal indították el az óvodafejlesztési programot. Ennek fele a történelmi egyházak lebonyolításában zajlik, a másik fele világi lebonyolítókat von be a programba. Erdélyé a legnagyobb forrás, amelyet szorosan követ a Felvidék, csak itt közel kétszáz olyan település van, ahol a lakosságszám indokolná, de nincs magyar óvoda.
Jelezte: szeretnék a kormány elé terjeszteni a program folytatását, amely már a tömbmagyar területeket is érinthetné. A stratégiai partnereket felkérték az újabb programelemek kialakítására.
Grezsa István reményét fejezte ki, hogy a program nagyon komoly nemzeti identitást képző erő lesz a jövőben.
Burus-Siklósi Botond, a Romániai Magyar Pedagógus Szövetség elnöke kiemelte: az óvodák, bölcsődék, és az itt folyó programok megerősítése előrelépést hozhat a magyar iskolákba történő belépés terén is. A bővítések, felújítások mellett fontosnak tartotta a szakmai-módszertani tevékenység megerősítését. Játszóterek, óvodaudvarok mellett oktatási terek kialakítását is javasolták - idézte fel. Hozzátette: a következő napokban el is indulhatnak a különböző fejlesztések.
Ballai Zoltán, az Erdélyi Református Egyház egyházkerületi tanácsosa azt mondta: aki kétségbe vonja egy ilyen program létszükségletét, nem lát tovább a következő napnál. A program gyümölcsét tíz év múlva arathatják le, ez most még "bimbózó" alakban van. A bölcsőde, óvoda az a szint, ahol a gyermek megtanulja magyarul a meséket, tulajdonképpen itt kezdődik az élete - fogalmazott. Hangsúlyozta: nagyon kell a magyar bölcsőde, óvoda, s ez a program óriási lehetőség.
Farkas Zsolt, a Királyhágó-melléki Református Egyházkerület közigazgatási tanácsosa kiemelte: a program segítséget jelenthet az elvándorlás, illetve elrománosodás mérséklésében, megállításában is.
Ha a lehetőség biztosított, van magyar nyelvű óvoda, bölcsőde, a családok kétszer is meggondolják, hogy elhagyják-e az adott települést - vélte.
Közölte: náluk két helyen rövid időn belül megkezdődhet az építkezés, s a továbbiak is megvalósulhatnak 2018-ban.
Hajnal Jenő, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke kiemelte: fontos szerepet játszik a Délvidéken is az óvodafejlesztés, ezért nagy elszántsággal fogadták a kezdeményezést. A fejlesztések közül kitért többek között arra, hogy hat óvodai szórványközpontot alakítanak ki, ezek mikrobuszokat is kapnának, s három szórványóvodát támogatnak. Minden településen, ahol magyar nyelvű oktatás folyik, magyar óvodai sarkokat alakítanak ki, és szeretnének Szabadkán gyakorlóóvodát létrehozni - jelezte a jövőbeni tervekről.
Kántor Zoltán, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet igazgatója elmondta: kutatást indítottak, az óvodáskorúak demográfiai prognózisai mellett a beiratkozási trendeket is elemzik, s kitérnek az óvodaválasztási attitűdre. Bognár Renáta / MTI
Kiemelte: a magyar anyanyelvű óvodásokat szeretnék a programmal támogatni, s egyúttal az a céljuk, hogy a magyar kisiskolások számát növeljék. A program 60 ezerben jelöli meg a lehetséges érintettek számát.
Kitért az egyházak szerepére is, jelezve: stratégiai partnerek voltak az előkészületek során. Grezsa István közlése szerint a megszólított stratégiai partnerek minden nemzetrésznél nagy volumenű forrásokat megmozgató elképzeléseket fogalmaztak meg.
A kormánybiztos elmondta, első ütemként 17,1 milliárddal indították el az óvodafejlesztési programot. Ennek fele a történelmi egyházak lebonyolításában zajlik, a másik fele világi lebonyolítókat von be a programba. Erdélyé a legnagyobb forrás, amelyet szorosan követ a Felvidék, csak itt közel kétszáz olyan település van, ahol a lakosságszám indokolná, de nincs magyar óvoda.
Jelezte: szeretnék a kormány elé terjeszteni a program folytatását, amely már a tömbmagyar területeket is érinthetné. A stratégiai partnereket felkérték az újabb programelemek kialakítására.
Grezsa István reményét fejezte ki, hogy a program nagyon komoly nemzeti identitást képző erő lesz a jövőben.
Burus-Siklósi Botond, a Romániai Magyar Pedagógus Szövetség elnöke kiemelte: az óvodák, bölcsődék, és az itt folyó programok megerősítése előrelépést hozhat a magyar iskolákba történő belépés terén is. A bővítések, felújítások mellett fontosnak tartotta a szakmai-módszertani tevékenység megerősítését. Játszóterek, óvodaudvarok mellett oktatási terek kialakítását is javasolták - idézte fel. Hozzátette: a következő napokban el is indulhatnak a különböző fejlesztések.
Ballai Zoltán, az Erdélyi Református Egyház egyházkerületi tanácsosa azt mondta: aki kétségbe vonja egy ilyen program létszükségletét, nem lát tovább a következő napnál. A program gyümölcsét tíz év múlva arathatják le, ez most még "bimbózó" alakban van. A bölcsőde, óvoda az a szint, ahol a gyermek megtanulja magyarul a meséket, tulajdonképpen itt kezdődik az élete - fogalmazott. Hangsúlyozta: nagyon kell a magyar bölcsőde, óvoda, s ez a program óriási lehetőség.
Farkas Zsolt, a Királyhágó-melléki Református Egyházkerület közigazgatási tanácsosa kiemelte: a program segítséget jelenthet az elvándorlás, illetve elrománosodás mérséklésében, megállításában is.
Ha a lehetőség biztosított, van magyar nyelvű óvoda, bölcsőde, a családok kétszer is meggondolják, hogy elhagyják-e az adott települést - vélte.
Közölte: náluk két helyen rövid időn belül megkezdődhet az építkezés, s a továbbiak is megvalósulhatnak 2018-ban.
Hajnal Jenő, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke kiemelte: fontos szerepet játszik a Délvidéken is az óvodafejlesztés, ezért nagy elszántsággal fogadták a kezdeményezést. A fejlesztések közül kitért többek között arra, hogy hat óvodai szórványközpontot alakítanak ki, ezek mikrobuszokat is kapnának, s három szórványóvodát támogatnak. Minden településen, ahol magyar nyelvű oktatás folyik, magyar óvodai sarkokat alakítanak ki, és szeretnének Szabadkán gyakorlóóvodát létrehozni - jelezte a jövőbeni tervekről.
Kántor Zoltán, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet igazgatója elmondta: kutatást indítottak, az óvodáskorúak demográfiai prognózisai mellett a beiratkozási trendeket is elemzik, s kitérnek az óvodaválasztási attitűdre. Bognár Renáta / MTI
2017. július 19.
Tusványos - Az államból élés karrierjeként jellemezték a román politikát erdélyi politológusok
- A román politika az idők folyamán többnyire az államból élés karrierjét jelentette, aminek nem sok köze van a pártok nevében szereplő ideológiákhoz - állapították meg szerdán a 28. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor "A román politika - a szervezett káosz iskolapéldája" című pódiumbeszélgetésére meghívott politológusok.
Bakk Miklós politológus, Sapientia EMTE oktatója másfél évszázados történelmi visszatekintésében megállapította: a román politika átvette ugyan az európai politikai modelleket, de ezeket egyfajta formaként használta, hiányzott mögüle a társadalmi tartalom.
Székely István politológus, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ), ügyvezető alelnöke kifejtette: 2006 óta Romániában többnyire politikai társbérlet van a parlamenti többség és a vele szemben álló államfő között. Az egyébként parlamenti köztársaságként működő Romániában a közvetlenül választott államfőnek a titkosszolgálatok területén vannak igazából komoly jogosítványai.
Székely azt valószínűsítette, hogy Romániában az egyre nagyobb költségvetéssel és személyi állománnyal rendelkező titkosszolgálatok aktivizálása az elnöki hatalom megteremtését és stabilizálását segíti, ebbe pedig szerinte a korrupcióellenes ügyészséget (DNA) is becsatornázták, amely a szolgálatoktól kapott információk alapján indít eljárásokat. Szerinte a kérdés csak az, hogy Klaus Iohannis államfő csak megörökölte a "rendszert", vagy ő maga ennek a rendszernek terméke.
Székely István Gergő politológus, a Kolozsváron működő Nemzeti Kisebbségkutató Intézet munkatársa a román pártrendszer bemutatásakor megállapította: Romániában a pártok többnyire klientúra- és nem programatikus alapon működnek. Ezért van az, hogy Romániában mindenki mindenkivel koalícióképes, a parlementben gyakori jelenség a pártváltás, a koalíciókötés logikája pedig többnyire azt a szempontot követi, az aktuális legerősebb párt ellen szövetkezik a második-harmadik.
Az előadó szerint 1996 óta az RMDSZ is a forráselosztásban való részvételre alapozta legitimációs stratégiáját, de a magyar polgármesterek ügyészségi meghurcolása nyomán egyre kevésbé vonzó az érdekképviselet számára ez a modell és az is látható, hogy az RMDSZ ma már ódzkodik a kormányzati szerepvállalástól.
Illyés Gergely politológus, Nemzetpolitikai Kutatóintézet munkatársa úgy vélekedett: Iohannis nem magyar, hanem román szavazatokért látogatott Székelyföldre, sokkal inkább a román választók előtt építette azt az imázst, hogy olyan elnök, aki lehűti a követelőző magyarokat. Baranyi László / MTI
- A román politika az idők folyamán többnyire az államból élés karrierjét jelentette, aminek nem sok köze van a pártok nevében szereplő ideológiákhoz - állapították meg szerdán a 28. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor "A román politika - a szervezett káosz iskolapéldája" című pódiumbeszélgetésére meghívott politológusok.
Bakk Miklós politológus, Sapientia EMTE oktatója másfél évszázados történelmi visszatekintésében megállapította: a román politika átvette ugyan az európai politikai modelleket, de ezeket egyfajta formaként használta, hiányzott mögüle a társadalmi tartalom.
Székely István politológus, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ), ügyvezető alelnöke kifejtette: 2006 óta Romániában többnyire politikai társbérlet van a parlamenti többség és a vele szemben álló államfő között. Az egyébként parlamenti köztársaságként működő Romániában a közvetlenül választott államfőnek a titkosszolgálatok területén vannak igazából komoly jogosítványai.
Székely azt valószínűsítette, hogy Romániában az egyre nagyobb költségvetéssel és személyi állománnyal rendelkező titkosszolgálatok aktivizálása az elnöki hatalom megteremtését és stabilizálását segíti, ebbe pedig szerinte a korrupcióellenes ügyészséget (DNA) is becsatornázták, amely a szolgálatoktól kapott információk alapján indít eljárásokat. Szerinte a kérdés csak az, hogy Klaus Iohannis államfő csak megörökölte a "rendszert", vagy ő maga ennek a rendszernek terméke.
Székely István Gergő politológus, a Kolozsváron működő Nemzeti Kisebbségkutató Intézet munkatársa a román pártrendszer bemutatásakor megállapította: Romániában a pártok többnyire klientúra- és nem programatikus alapon működnek. Ezért van az, hogy Romániában mindenki mindenkivel koalícióképes, a parlementben gyakori jelenség a pártváltás, a koalíciókötés logikája pedig többnyire azt a szempontot követi, az aktuális legerősebb párt ellen szövetkezik a második-harmadik.
Az előadó szerint 1996 óta az RMDSZ is a forráselosztásban való részvételre alapozta legitimációs stratégiáját, de a magyar polgármesterek ügyészségi meghurcolása nyomán egyre kevésbé vonzó az érdekképviselet számára ez a modell és az is látható, hogy az RMDSZ ma már ódzkodik a kormányzati szerepvállalástól.
Illyés Gergely politológus, Nemzetpolitikai Kutatóintézet munkatársa úgy vélekedett: Iohannis nem magyar, hanem román szavazatokért látogatott Székelyföldre, sokkal inkább a román választók előtt építette azt az imázst, hogy olyan elnök, aki lehűti a követelőző magyarokat. Baranyi László / MTI
2017. július 20.
A polgármestereknek a közösségépítésben is szerepet kell vállalniuk (Tusványos)
A Kárpát-medence magyar polgármestereinek a városgazda szerepén túl a közösségépítésben is szerepet kell vállalniuk – fogalmazódott meg tegnap Tusványos önkormányzati tárgyú pódiumbeszélgetésén, amelyen felvidéki, kárpátaljai, vajdasági, magyarországi és erdélyi polgármesterek, önkormányzati szakemberek beszélgettek munkájukról, országuk önkormányzati rendszerének sajátosságairól.
Amint Őry Péter, a Pozsony központjától mindössze 17 kilométerre fekvő felvidéki Csallóközcsütörtök polgármestere elmondta, a közösségépítés fő mozgatói a település civil szervezetei. Úgy vélte: a polgármester feladata, hogy támogassa a civileket, mert a támogatás sokszorosan megtérül, és sikerélményt ad a közösségnek.
Közösségi vezetőnek láttatta a polgármesteri tisztséget Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy RMDSZ-es polgármestere is, aki azonban azt is fontosnak tartotta, hogy a polgármesternek legyen víziója települése jövőjéről, és ne álljon meg, ha azt látja, hogy egyes elképzelései nem felelnek meg a pillanatnyi közhangulatnak. Hozzátette, Sepsiszentgyörgy számos fejlesztéstől elesett volna, ha megkérdezi róluk a város polgárait. Budapest 16. kerületének polgármestere, Kovács Péter úgy vélte: kerületének szolgáltató polgármesteri hivatalra van szüksége, és csak, ha sikerült a kerület lakóinak problémáit megoldani, akkor jöhetnek a lelkiek. A polgármesternek viszont feladat a közösség példaképévé válni. Beszámolója szerint sok időt tölt azzal, hogy böngészi a közösségi hálón jelzett problémákat, és igyekszik megválaszolni azokat. Fejsztámer Róbert, a vajdasági Magyarkanizsa polgármestere viszont időfecsérlésnek látta a közösségi média követését. Mint fogalmazott: ott sok a bírálat, esetenként olyan gondok miatt is, amelyek orvoslása nem tartozik a polgármester hatáskörébe. Szerinte a településen azokat kell támogatni, akik a bírálatokon túl megoldást is javasolnak és tenni is akarnak, a többiek csak elveszik az energiát a fontos dolgok megoldásától. Dobsa István, a kárpátaljai Tiszakeresztúr polgármestere megállapította: amikor kilép az otthonából, már munkában is van. Azt tartotta kihívásnak, hogy sikerüljön leültetni egy asztalhoz azokat az embereket, akik tehetnek a település fejlődéséért. Gálfi Árpád, Székelyudvarhely polgármestere a székelyföldi települések, városok együttműködésének megszervezését, kialakítását tartotta kiemelt feladatnak. Úgy vélte: a székely városoknak nem kell versenyezniük egymással, hanem segíteniük kell egymást. A Magyar Polgári Párt színeiben megválasztott városvezető elmondta, ezért indította el a székelyföldi városok polgármestereinek a találkozóit. A polgármesterek a változó törvényekről is beszéltek. Kiderült: míg Magyarországon az állam az utóbbi években hatásköröket vont el az önkormányzatoktól, Erdélyben a decentralizálás lenne kívánatos. Antal Árpád úgy fogalmazott: az lenne az ideális, ha az önkormányzatoknak sok feladatuk, sok hatáskörük és sok pénzük lenne. Úgy vélte, még akkor is jó hatásköröket átvenni Bukaresttől, ha nem rendelnek pénzt a feladatokhoz. Az a tapasztalat ugyanis, hogy az önkormányzatok alá rendelt intézmények jobban működnek, mint korábban, a központosított rendszerben. Őry Péter a felvidéki tapasztalatból kiindulva kijelentette: a közigazgatási reformból a kisebbségek mindig rosszul jönnek ki. Szavait az erdélyi és a kárpátaljai polgármesterek is igaznak találták. MTI; Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
A Kárpát-medence magyar polgármestereinek a városgazda szerepén túl a közösségépítésben is szerepet kell vállalniuk – fogalmazódott meg tegnap Tusványos önkormányzati tárgyú pódiumbeszélgetésén, amelyen felvidéki, kárpátaljai, vajdasági, magyarországi és erdélyi polgármesterek, önkormányzati szakemberek beszélgettek munkájukról, országuk önkormányzati rendszerének sajátosságairól.
Amint Őry Péter, a Pozsony központjától mindössze 17 kilométerre fekvő felvidéki Csallóközcsütörtök polgármestere elmondta, a közösségépítés fő mozgatói a település civil szervezetei. Úgy vélte: a polgármester feladata, hogy támogassa a civileket, mert a támogatás sokszorosan megtérül, és sikerélményt ad a közösségnek.
Közösségi vezetőnek láttatta a polgármesteri tisztséget Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy RMDSZ-es polgármestere is, aki azonban azt is fontosnak tartotta, hogy a polgármesternek legyen víziója települése jövőjéről, és ne álljon meg, ha azt látja, hogy egyes elképzelései nem felelnek meg a pillanatnyi közhangulatnak. Hozzátette, Sepsiszentgyörgy számos fejlesztéstől elesett volna, ha megkérdezi róluk a város polgárait. Budapest 16. kerületének polgármestere, Kovács Péter úgy vélte: kerületének szolgáltató polgármesteri hivatalra van szüksége, és csak, ha sikerült a kerület lakóinak problémáit megoldani, akkor jöhetnek a lelkiek. A polgármesternek viszont feladat a közösség példaképévé válni. Beszámolója szerint sok időt tölt azzal, hogy böngészi a közösségi hálón jelzett problémákat, és igyekszik megválaszolni azokat. Fejsztámer Róbert, a vajdasági Magyarkanizsa polgármestere viszont időfecsérlésnek látta a közösségi média követését. Mint fogalmazott: ott sok a bírálat, esetenként olyan gondok miatt is, amelyek orvoslása nem tartozik a polgármester hatáskörébe. Szerinte a településen azokat kell támogatni, akik a bírálatokon túl megoldást is javasolnak és tenni is akarnak, a többiek csak elveszik az energiát a fontos dolgok megoldásától. Dobsa István, a kárpátaljai Tiszakeresztúr polgármestere megállapította: amikor kilép az otthonából, már munkában is van. Azt tartotta kihívásnak, hogy sikerüljön leültetni egy asztalhoz azokat az embereket, akik tehetnek a település fejlődéséért. Gálfi Árpád, Székelyudvarhely polgármestere a székelyföldi települések, városok együttműködésének megszervezését, kialakítását tartotta kiemelt feladatnak. Úgy vélte: a székely városoknak nem kell versenyezniük egymással, hanem segíteniük kell egymást. A Magyar Polgári Párt színeiben megválasztott városvezető elmondta, ezért indította el a székelyföldi városok polgármestereinek a találkozóit. A polgármesterek a változó törvényekről is beszéltek. Kiderült: míg Magyarországon az állam az utóbbi években hatásköröket vont el az önkormányzatoktól, Erdélyben a decentralizálás lenne kívánatos. Antal Árpád úgy fogalmazott: az lenne az ideális, ha az önkormányzatoknak sok feladatuk, sok hatáskörük és sok pénzük lenne. Úgy vélte, még akkor is jó hatásköröket átvenni Bukaresttől, ha nem rendelnek pénzt a feladatokhoz. Az a tapasztalat ugyanis, hogy az önkormányzatok alá rendelt intézmények jobban működnek, mint korábban, a központosított rendszerben. Őry Péter a felvidéki tapasztalatból kiindulva kijelentette: a közigazgatási reformból a kisebbségek mindig rosszul jönnek ki. Szavait az erdélyi és a kárpátaljai polgármesterek is igaznak találták. MTI; Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. július 20.
Diákként az osztályharc idején
A háború utáni zűrzavar, összevisszaság, szegénység, felfordulás közepette indultunk neki a középiskolának. Az évek során sok nehézséggel kellett megküzdenünk, nemegyszer gonosz erők megpróbáltak letéríteni a helyes útról, de volt lelkierőnk, volt isteni segítség, hogy mindet legyőzzük és megmaradjunk embernek. Visszaemlékezésünkben azt szeretnénk bemutatni – elsősorban a fiatalabb nemzedéknek –, hogy ilyen körülmények között miként tanultunk, mennyi értékes ember került ki sorainkból.
Egyházi iskola a háború után
1945-ben beiratkoztunk a Református Székely Mikó Kollégiumba, és leérettségiztünk az 1. számú Magyar Fiúlíceumban és a 2. számú Leánylíceumban. Akkoriban a nagyok még hordták a gyönyörű vitézkötéses egyenruhát. Nekünk a háború utáni nagy szegénységben ilyenre már nem tellett, de mindenkinek – fiúnak, lánynak – volt diáksapkája, amelyen az ezüst vagy arany sávok mutatták, hogy viselője hányadikos.
Egyházi iskola voltunk. Az óra reggel imádsággal kezdődött, délben imádsággal végződött. Konfirmálhattunk. Három évig minden vasárnap a Mikó előtt sorakoztunk, és énekszóval vonultunk a vártemplomba vagy Szemerjára. Sokan még hordták ilyenkor az egyenruhát. Az emberek kigyűltek az utcára, úgy gyönyörködtek a diákokban. Sokan még könnyet is ejtettek. Az istentiszteletet Becsei Pál és Kiss Árpád vallástanáraink tartották. Aki hiányzott, másnap igazolnia kellett távollétét.
Diáknak délután 5 óra után utcán vagy nyilvános helyen mutatkozni szigorúan tilos volt. A szabály áthágása magaviseleti jegy levonását is eredményezhette. A belső rendről mindössze annyit említenénk, hogy V.-től fölfelé a fiukat uramnak szólították a kisebbek, de a tanárok is, a lányokat kisasszonynak.
Tankönyvek egyáltalán nem léteztek. Diktálás és táblavázlat alapján tanultunk. Ceruzával írtunk. Dolgozatíráskor otthonról kézben vittük a tintásüveget, abba mártogattuk a pennát. A töltőtoll ritkaságszámba ment.
Levél Sztálinnak
Aztán jött 1948, a „tanügyi reform”. Minden a feje tetejére állott. A vallásoktatást egyszerűen törölték a tantárgyak közül, helyére a kötelező orosz nyelv tanítása került. Eltűnt az imádság, tilos lett a konfirmálás. Az iskolába bevonult a politika. A KISZ-től megjelent egy ifjú elvtárs, aki a rajzteremben politikai leckéket tartott. Ott hallottunk először Marxról, Engelsről, Leninről, Sztálinról, októberi forradalomról, kizsákmányolásról, osztályharcról meg más ilyenekről, ami az első éket jelentette sorainkban.
De az egység tovább romlott. A III. gimnáziumi osztályt végzetteket összecsapták a IV. osztályt végzettekkel. Mindenki VIII.-os lett. A negyedikes nagyobbra tartotta magát a harmadikosnál, de egyben frusztráltnak is érezte magát, mert ő a valóságban veszített egy osztályt. Ez a különbség különösebb bajt nem okozott, de azért mindvégig megmaradt. Gyermekek voltunk, ártatlanok, barátok. A hatalom minden eszközt felhasznált, hogy éket verjen közénk, szembeállítson egymással, elvesse az egymás közti gyűlölet magvait. Sikerült mindvégig kitartanunk, emberek maradtunk!
Az osztályokban KISZ-alapszervezeteket hoztak létre. Apránként mindenki KISZ-tag lett, kivéve az osztályellenségnek nyilvánított szülők gyermekeit. Minden tanulónak havonta egy papírra le kellett írnia, hogy milyen „közösségi munkát” végzett abban a hónapban, és azt az osztályszervezőnek be kellett adni. Minden osztályban faliújság volt, arra névsor szerinti sorrendben mindenkinek cikket kellett írnia. Nehéz volt témát találni. Sokan úgy oldották meg, hogy a fali kalendáriumok hátlapján szereplő írást kézírással szépen lemásolták. Decemberben kötelezően levelet kellett írni Sztálin elvtársnak születésnapja alkalmából! Az osztályban egyébként az ő képe is ott függött a falon. Minden osztályban jelszó díszelgett a falon piros papírra fehér betűkkel írva.
A Securitate csápjai
A Securitate csápjai az iskolába is benyúltak. Már voltak köztünk megbízottak, akiknek időnként jelenteniük kellett, ha valami rendelleneset észleltek vagy hallottak. Egy ilyen alak volt az a jóképű, vagány osztálytárs, aki VIII. osztályban egy szép napon megjelent és bemutatkozott Feigl Vladimir néven. Évek múlva a marosvásárhelyi politikai pereken derült ki, hogy ki az a Feigl, és mennyire barátságos volt, amikor a súlyos ítéleteket hozta... XI. osztályban oda fajultak a dolgok, hogy orvosok, kereskedők, módosabb gazdák, iparosok, papok gyermekeit kezdték megbélyegezni, osztályellenségnek, kuláknak nevezni. Több osztálytársunk szüleit meghurcolták, kényszerlakhelyre telepítették. A tanulókat az osztályban kiközösítették, nem szabadott velük szóba állni, őket külön ültették, sőt, KISZ-gyűlésen egyes osztálytársaknak kellett javasolniuk az iskolából való kizárásukat. Őszintén szólva, volt egy-két osztálytárs, aki ezt meggyőződéssel tette, főleg a leányoknál. Nem egy esetben próbálták meggyőzni a tanulót, hogy tagadja meg a szüleit. Sajnos, volt sikeres eset is. Az idő nagy úr! Ezeket mind meg lehet bocsátani, de elfeledni nem!
Kispolgári csökevény a kicsengetés
Nekünk nem szólt a csengő, mert egyszerűen nem engedélyezték a kicsengetést, mint kispolgári csökevényt. A kicsengetési kártya, maturandus-szalag is annak minősült. Kicsengetési kártyácskákat vékony, zsebnaptár nagyságú kartonra két kiváló művészünk – Ördög Zoltán és Deák Ferenc – festett akvarellel, kék-pirossal, majd mi kézírással írtunk rá egy-egy rövidke idézetet. A bankettet sok huzavona után a tornateremben tarthattuk közösen a lányokkal, alkohol nélkül – és az „osztályellenségek” kiközösítésével.
A XI. osztályban végkép kiéleződött az „osztályharc”, elszabadult a pokol. Fiúkat, lányokat zártak ki végleg az iskolából származásuk miatt. Annyi szerencséjük volt, hogy Brassóban vagy Kolozsváron befejezhették az osztályt, és leérettségizhettek. Az egyetemi felvételin is sokakat elutasítottak Kolozsváron származásuk miatt. Évek múlva tudtak csak bejutni. Volt, aki elment Jászvásárba. Ott nem kérdezték, hogy ki vagy.
Tablót csak bizonyos feltételekkel készíthettünk. Csak KISZ-tagok kerülhettek a tablóra. Az „osztályellenségek”, „kulákok” kimaradtak. Az igazgatón, aligazgatón, két osztályfőnökön kívül a tanárok sem kerültek föl a tablóra. A fényképen jól látszik mindenikünk mellén a KISZ-jelvény. A rajz is politikai tartalommal volt tele. Bal felső sarokban Marx, Engels, Lenin, Sztálin profilja. Lent ipari, mezőgazdasági tartalmú rajz. Középen mozgósító felirat: Mi lenni, tenni, élni akarunk!
A „bosszú”
Ezt viszont szó szerint megvalósítottuk mindannyian. A szégyenfoltot a húszéves találkozónk alkalmával mostuk le. Botos Ferenc kollégánk a tablót kibontotta, a politikusokat fehér festékkel befújtatta, és arra az alapra ráfestette a Hervay Zoltán tervezte és hivatalosan engedélyezett egyszerű piros-kék mikós jelvényt. Alul pedig fölragasztottuk azok képeit, akik kimaradtak az eredetiről. A leányok tablója is elkészült. Paszjár Sándor fényképész reprodukciót is készített róla. Majd bátor fiúk, részegséget színlelve, letépték kedvenceik fényképeit, és a tablót összeszaggatták, ezzel bosszulva meg a kimarasztottakat. A reprodukcióról az 50 éves találkozón megnagyított fénymásolat készült az iskola számára. Találkoztunk 10, 20 és 25 év után. Attól kezdve minden év június utolsó szombatján összeülünk közösen fiúk-lányok.
1972-ben Incze Sándor kollégánknak, aki szemerjai lelkészként dolgozott, támadt egy ötlete. Azt elmondta Petke László volt osztálytársnak, aki a Sugás Áruház aligazgatójaként anyagilag tudott segíteni. A szemerjai temetőben, a fő feljáró mellett volt egy eléggé elhanyagolt sír, amelynek kissé faragott kövén Bora István 1848-as honvédtiszt neve állott. Oda építettek egy kő támfalat, és a sírkő mellé Székelyudvarhelyen faragott kopjafát helyeztek el, amelynek felirata hirdeti, hogy azt az 1952-ben végzett mikós diákok állíttatták. Így már az „ánti világban” meg tudtuk koszorúzni a 48-as sírt március 15-én. Ez is volt a kopjafaállítás eredeti célja. Amikor végeztünk, készíttettünk 149 darab vékony, névvel ellátott rézlemezt. Amikor valaki elhuny, a lemezkéje a beleütött évszámmal fölkerül a kopjafára. A maradék lemezek összeszámolásával tudjuk pontosan, hogy még 59-en élünk, túlnyomó részt leányok. A Szőcs Dani bácsiék „első” kopjafája 1973-as dátumot visel. Valóban ott a várnál első volt. Hosszú évek után úgy döntöttünk, hogy legyen nekünk ott is kopjafánk. Így jelent meg az iker kopjafánk, amit szintén megkoszorúzunk, akárcsak Mikó Imre és Mikes Kelemen szobrát.
Érettségi vizsga egy nap alatt
Az érettségi vizsga is egyedülálló volt. Egy-egy nap lezajlott a román, magyar, matematika írásbeli, majd egyetlen nap alatt az összes többi tantárgyból leszóbeliztünk. Nem őrizte őrség a folyosót, térfigyelő kamera az osztályt. Volt, aki sietett, hamarabb szeretett volna érettségizni, annak lehetősége adódott délutáni plusz órákkal a tizedik tanév alatt tizenegyből is levizsgázni és érettségizni egy évvel hamarabb.
Mivel a fiúk részéről pontos adatok állnak rendelkezésünkre, álljanak itt számadatok. 1945-ben I. A, B, C osztályban indultunk 167-en, 1944-ben indultak 67-en, az az osztály, akikkel a tanügyi reformkor összecsaptak, összesen 234 tanuló. III. A, B-ben voltunk 118-an, IV. A, B-ben 74-en, összesen 192-en. Nem mindenki lett VIII.-os. Sokan elmentek ipart tanulni, szakiskolákba, ott folytatták tanulmányaikat. Így a VIII. A 35, a VIII. B 40, összesen 75 tanulóval indult. A XI. A 39, a XI. B 32, összesen 71 tanulóval abszolvált. Nem volt nagy a lemorzsolódás. A sok viszontagságon átment négy osztályból sok nagyszerű, magas képzettségű szakember került ki: 15 tanár, 11 mérnök, 8 lelkész, 8 orvos, 7 igazgató (ebben benne vannak a tanárok, mérnökök és mások is), 3 művész, 3 író, 2 jogász, 1 közgazdász, 1 színházi rendező, 1 esperes, összesen 60 személy! Munkájukat számos kimagasló siker koronázza: írások, könyvek, tanulmányok, monográfiák, egyetemi dolgozatok, képzőművészeti alkotások, sok tíz eljátszott, rendezett színdarab, számos építkezés itthon és idegenben, kimagasló sporteredmények, magas kitüntetések itthon és Európa-szerte.
Név szerint megemlékezünk Ferenczi Árpád földrajztanárról és Kisgyörgy Olivérről, akinek 3 éves gépészmérnöki tanulmányait szakították félbe. Őket az 56-os magyarországi eseményekből kifolyólag letartóztatták, koholt vádak alapján törvény elé állították. Ferenczi 2 év 4 hónapot kapott a Duna-deltában. Ő alapító tagja volt a Volt Politikai Foglyok Érdekvédelmi Szövetségének. Kisgyörgy 1958-ban haditörvényszék elé került, ahol életfogytiglanra ítélték. 1964-ben általános amnesztiával szabadult. 1997-ben a Magyar Köztársaság elnökétől A Hazáért és a Szabadságért emlékérmet kapta.
Nem tudjuk, hogy ma vannak-e még ilyen osztályok. Ha sokan el is végzik az egyetemet, nagyon kevés azok száma, akik itthon maradnak. Semmi kifogásunk a külföldre távozás ellen, csak egy kérdés: ha minden tanult ember elmegy, egy-két évtized múlva hova jutunk?
Botos Ferenc ny. tanár,
Incze Sándor ny. esperes,
öregdiákok / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
A háború utáni zűrzavar, összevisszaság, szegénység, felfordulás közepette indultunk neki a középiskolának. Az évek során sok nehézséggel kellett megküzdenünk, nemegyszer gonosz erők megpróbáltak letéríteni a helyes útról, de volt lelkierőnk, volt isteni segítség, hogy mindet legyőzzük és megmaradjunk embernek. Visszaemlékezésünkben azt szeretnénk bemutatni – elsősorban a fiatalabb nemzedéknek –, hogy ilyen körülmények között miként tanultunk, mennyi értékes ember került ki sorainkból.
Egyházi iskola a háború után
1945-ben beiratkoztunk a Református Székely Mikó Kollégiumba, és leérettségiztünk az 1. számú Magyar Fiúlíceumban és a 2. számú Leánylíceumban. Akkoriban a nagyok még hordták a gyönyörű vitézkötéses egyenruhát. Nekünk a háború utáni nagy szegénységben ilyenre már nem tellett, de mindenkinek – fiúnak, lánynak – volt diáksapkája, amelyen az ezüst vagy arany sávok mutatták, hogy viselője hányadikos.
Egyházi iskola voltunk. Az óra reggel imádsággal kezdődött, délben imádsággal végződött. Konfirmálhattunk. Három évig minden vasárnap a Mikó előtt sorakoztunk, és énekszóval vonultunk a vártemplomba vagy Szemerjára. Sokan még hordták ilyenkor az egyenruhát. Az emberek kigyűltek az utcára, úgy gyönyörködtek a diákokban. Sokan még könnyet is ejtettek. Az istentiszteletet Becsei Pál és Kiss Árpád vallástanáraink tartották. Aki hiányzott, másnap igazolnia kellett távollétét.
Diáknak délután 5 óra után utcán vagy nyilvános helyen mutatkozni szigorúan tilos volt. A szabály áthágása magaviseleti jegy levonását is eredményezhette. A belső rendről mindössze annyit említenénk, hogy V.-től fölfelé a fiukat uramnak szólították a kisebbek, de a tanárok is, a lányokat kisasszonynak.
Tankönyvek egyáltalán nem léteztek. Diktálás és táblavázlat alapján tanultunk. Ceruzával írtunk. Dolgozatíráskor otthonról kézben vittük a tintásüveget, abba mártogattuk a pennát. A töltőtoll ritkaságszámba ment.
Levél Sztálinnak
Aztán jött 1948, a „tanügyi reform”. Minden a feje tetejére állott. A vallásoktatást egyszerűen törölték a tantárgyak közül, helyére a kötelező orosz nyelv tanítása került. Eltűnt az imádság, tilos lett a konfirmálás. Az iskolába bevonult a politika. A KISZ-től megjelent egy ifjú elvtárs, aki a rajzteremben politikai leckéket tartott. Ott hallottunk először Marxról, Engelsről, Leninről, Sztálinról, októberi forradalomról, kizsákmányolásról, osztályharcról meg más ilyenekről, ami az első éket jelentette sorainkban.
De az egység tovább romlott. A III. gimnáziumi osztályt végzetteket összecsapták a IV. osztályt végzettekkel. Mindenki VIII.-os lett. A negyedikes nagyobbra tartotta magát a harmadikosnál, de egyben frusztráltnak is érezte magát, mert ő a valóságban veszített egy osztályt. Ez a különbség különösebb bajt nem okozott, de azért mindvégig megmaradt. Gyermekek voltunk, ártatlanok, barátok. A hatalom minden eszközt felhasznált, hogy éket verjen közénk, szembeállítson egymással, elvesse az egymás közti gyűlölet magvait. Sikerült mindvégig kitartanunk, emberek maradtunk!
Az osztályokban KISZ-alapszervezeteket hoztak létre. Apránként mindenki KISZ-tag lett, kivéve az osztályellenségnek nyilvánított szülők gyermekeit. Minden tanulónak havonta egy papírra le kellett írnia, hogy milyen „közösségi munkát” végzett abban a hónapban, és azt az osztályszervezőnek be kellett adni. Minden osztályban faliújság volt, arra névsor szerinti sorrendben mindenkinek cikket kellett írnia. Nehéz volt témát találni. Sokan úgy oldották meg, hogy a fali kalendáriumok hátlapján szereplő írást kézírással szépen lemásolták. Decemberben kötelezően levelet kellett írni Sztálin elvtársnak születésnapja alkalmából! Az osztályban egyébként az ő képe is ott függött a falon. Minden osztályban jelszó díszelgett a falon piros papírra fehér betűkkel írva.
A Securitate csápjai
A Securitate csápjai az iskolába is benyúltak. Már voltak köztünk megbízottak, akiknek időnként jelenteniük kellett, ha valami rendelleneset észleltek vagy hallottak. Egy ilyen alak volt az a jóképű, vagány osztálytárs, aki VIII. osztályban egy szép napon megjelent és bemutatkozott Feigl Vladimir néven. Évek múlva a marosvásárhelyi politikai pereken derült ki, hogy ki az a Feigl, és mennyire barátságos volt, amikor a súlyos ítéleteket hozta... XI. osztályban oda fajultak a dolgok, hogy orvosok, kereskedők, módosabb gazdák, iparosok, papok gyermekeit kezdték megbélyegezni, osztályellenségnek, kuláknak nevezni. Több osztálytársunk szüleit meghurcolták, kényszerlakhelyre telepítették. A tanulókat az osztályban kiközösítették, nem szabadott velük szóba állni, őket külön ültették, sőt, KISZ-gyűlésen egyes osztálytársaknak kellett javasolniuk az iskolából való kizárásukat. Őszintén szólva, volt egy-két osztálytárs, aki ezt meggyőződéssel tette, főleg a leányoknál. Nem egy esetben próbálták meggyőzni a tanulót, hogy tagadja meg a szüleit. Sajnos, volt sikeres eset is. Az idő nagy úr! Ezeket mind meg lehet bocsátani, de elfeledni nem!
Kispolgári csökevény a kicsengetés
Nekünk nem szólt a csengő, mert egyszerűen nem engedélyezték a kicsengetést, mint kispolgári csökevényt. A kicsengetési kártya, maturandus-szalag is annak minősült. Kicsengetési kártyácskákat vékony, zsebnaptár nagyságú kartonra két kiváló művészünk – Ördög Zoltán és Deák Ferenc – festett akvarellel, kék-pirossal, majd mi kézírással írtunk rá egy-egy rövidke idézetet. A bankettet sok huzavona után a tornateremben tarthattuk közösen a lányokkal, alkohol nélkül – és az „osztályellenségek” kiközösítésével.
A XI. osztályban végkép kiéleződött az „osztályharc”, elszabadult a pokol. Fiúkat, lányokat zártak ki végleg az iskolából származásuk miatt. Annyi szerencséjük volt, hogy Brassóban vagy Kolozsváron befejezhették az osztályt, és leérettségizhettek. Az egyetemi felvételin is sokakat elutasítottak Kolozsváron származásuk miatt. Évek múlva tudtak csak bejutni. Volt, aki elment Jászvásárba. Ott nem kérdezték, hogy ki vagy.
Tablót csak bizonyos feltételekkel készíthettünk. Csak KISZ-tagok kerülhettek a tablóra. Az „osztályellenségek”, „kulákok” kimaradtak. Az igazgatón, aligazgatón, két osztályfőnökön kívül a tanárok sem kerültek föl a tablóra. A fényképen jól látszik mindenikünk mellén a KISZ-jelvény. A rajz is politikai tartalommal volt tele. Bal felső sarokban Marx, Engels, Lenin, Sztálin profilja. Lent ipari, mezőgazdasági tartalmú rajz. Középen mozgósító felirat: Mi lenni, tenni, élni akarunk!
A „bosszú”
Ezt viszont szó szerint megvalósítottuk mindannyian. A szégyenfoltot a húszéves találkozónk alkalmával mostuk le. Botos Ferenc kollégánk a tablót kibontotta, a politikusokat fehér festékkel befújtatta, és arra az alapra ráfestette a Hervay Zoltán tervezte és hivatalosan engedélyezett egyszerű piros-kék mikós jelvényt. Alul pedig fölragasztottuk azok képeit, akik kimaradtak az eredetiről. A leányok tablója is elkészült. Paszjár Sándor fényképész reprodukciót is készített róla. Majd bátor fiúk, részegséget színlelve, letépték kedvenceik fényképeit, és a tablót összeszaggatták, ezzel bosszulva meg a kimarasztottakat. A reprodukcióról az 50 éves találkozón megnagyított fénymásolat készült az iskola számára. Találkoztunk 10, 20 és 25 év után. Attól kezdve minden év június utolsó szombatján összeülünk közösen fiúk-lányok.
1972-ben Incze Sándor kollégánknak, aki szemerjai lelkészként dolgozott, támadt egy ötlete. Azt elmondta Petke László volt osztálytársnak, aki a Sugás Áruház aligazgatójaként anyagilag tudott segíteni. A szemerjai temetőben, a fő feljáró mellett volt egy eléggé elhanyagolt sír, amelynek kissé faragott kövén Bora István 1848-as honvédtiszt neve állott. Oda építettek egy kő támfalat, és a sírkő mellé Székelyudvarhelyen faragott kopjafát helyeztek el, amelynek felirata hirdeti, hogy azt az 1952-ben végzett mikós diákok állíttatták. Így már az „ánti világban” meg tudtuk koszorúzni a 48-as sírt március 15-én. Ez is volt a kopjafaállítás eredeti célja. Amikor végeztünk, készíttettünk 149 darab vékony, névvel ellátott rézlemezt. Amikor valaki elhuny, a lemezkéje a beleütött évszámmal fölkerül a kopjafára. A maradék lemezek összeszámolásával tudjuk pontosan, hogy még 59-en élünk, túlnyomó részt leányok. A Szőcs Dani bácsiék „első” kopjafája 1973-as dátumot visel. Valóban ott a várnál első volt. Hosszú évek után úgy döntöttünk, hogy legyen nekünk ott is kopjafánk. Így jelent meg az iker kopjafánk, amit szintén megkoszorúzunk, akárcsak Mikó Imre és Mikes Kelemen szobrát.
Érettségi vizsga egy nap alatt
Az érettségi vizsga is egyedülálló volt. Egy-egy nap lezajlott a román, magyar, matematika írásbeli, majd egyetlen nap alatt az összes többi tantárgyból leszóbeliztünk. Nem őrizte őrség a folyosót, térfigyelő kamera az osztályt. Volt, aki sietett, hamarabb szeretett volna érettségizni, annak lehetősége adódott délutáni plusz órákkal a tizedik tanév alatt tizenegyből is levizsgázni és érettségizni egy évvel hamarabb.
Mivel a fiúk részéről pontos adatok állnak rendelkezésünkre, álljanak itt számadatok. 1945-ben I. A, B, C osztályban indultunk 167-en, 1944-ben indultak 67-en, az az osztály, akikkel a tanügyi reformkor összecsaptak, összesen 234 tanuló. III. A, B-ben voltunk 118-an, IV. A, B-ben 74-en, összesen 192-en. Nem mindenki lett VIII.-os. Sokan elmentek ipart tanulni, szakiskolákba, ott folytatták tanulmányaikat. Így a VIII. A 35, a VIII. B 40, összesen 75 tanulóval indult. A XI. A 39, a XI. B 32, összesen 71 tanulóval abszolvált. Nem volt nagy a lemorzsolódás. A sok viszontagságon átment négy osztályból sok nagyszerű, magas képzettségű szakember került ki: 15 tanár, 11 mérnök, 8 lelkész, 8 orvos, 7 igazgató (ebben benne vannak a tanárok, mérnökök és mások is), 3 művész, 3 író, 2 jogász, 1 közgazdász, 1 színházi rendező, 1 esperes, összesen 60 személy! Munkájukat számos kimagasló siker koronázza: írások, könyvek, tanulmányok, monográfiák, egyetemi dolgozatok, képzőművészeti alkotások, sok tíz eljátszott, rendezett színdarab, számos építkezés itthon és idegenben, kimagasló sporteredmények, magas kitüntetések itthon és Európa-szerte.
Név szerint megemlékezünk Ferenczi Árpád földrajztanárról és Kisgyörgy Olivérről, akinek 3 éves gépészmérnöki tanulmányait szakították félbe. Őket az 56-os magyarországi eseményekből kifolyólag letartóztatták, koholt vádak alapján törvény elé állították. Ferenczi 2 év 4 hónapot kapott a Duna-deltában. Ő alapító tagja volt a Volt Politikai Foglyok Érdekvédelmi Szövetségének. Kisgyörgy 1958-ban haditörvényszék elé került, ahol életfogytiglanra ítélték. 1964-ben általános amnesztiával szabadult. 1997-ben a Magyar Köztársaság elnökétől A Hazáért és a Szabadságért emlékérmet kapta.
Nem tudjuk, hogy ma vannak-e még ilyen osztályok. Ha sokan el is végzik az egyetemet, nagyon kevés azok száma, akik itthon maradnak. Semmi kifogásunk a külföldre távozás ellen, csak egy kérdés: ha minden tanult ember elmegy, egy-két évtized múlva hova jutunk?
Botos Ferenc ny. tanár,
Incze Sándor ny. esperes,
öregdiákok / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. július 20.
Vele megelégszem (2.)
Két héttel ezelőtt szervezték meg Kézdivásárhelyen a 2. CSAKIS Keresztény Családos Fesztivált. A szabadidős programok mellett a részt vevő házaspárok értékes kapcsolatépítő előadásokon vehettek részt. A fesztivál fő előadója Budapestről érkezett, dr. Komlósi Piroska klinikai szakpszichológus, családterapeuta Vele megelégszem címmel tartott kétnapos előadást. A vele készített interjúnkban is hangsúlyozta, hogy a meglévő társat érdemes megbecsülni, tudatosan megkeresni: mi minden jó van benne, mi minden áldás, ajándék van abban, hogy egymásra találtunk.
– Amikor elkezdődik egy párkapcsolat, egy közös élet, a felek már az első hibákat is felfedezik egymásban. Talán legyintenek rá és azt mondják: „majd csak megváltozik” vagy „talán sikerül megváltoztatni”. Megdöbbentő volt számomra az, amit az előadásban is kiemelt, hogy egy férfira húszéves kora után már nagyon nehéz, vagy szinte lehetetlen hatni.
– Ez így van a nőkkel is egyébként, csak ezt lehet, hogy így nem fogalmaztam meg. Itt egy nagyon fontos dolgot említett. Ha azzal az érzéssel megyek egy párkapcsolatba, hogy a másikban ezt meg ezt nem tudom elfogadni és meg akarom változtatni, akkor a legjobb megállni és nem továbbmenni. A házasság nem átnevelő intézmény, a házasság a másik elfogadása után egy szövetség. Egy érett társválasztásban, egy érett házasságkötésben már tudom, hogy a másiknak mi a gyengéje, vagy mi az, amiben nagyon más, mint én, mi az, amiben nagyon különbözik tőlem, és nekem nagyon nehéz elfogadnom. Azonban, ha a többi adottságára szükségem van, ha szükségem van társa, annak meg kell fizetnem az árát: el kell fogadnom, hogy nem beszélgetős, elfogadom azt is, hogy talán nem társaságkereső, és majd csak feleannyit fogunk társaságba járni, mint ahogyan azt én szeretném. Egy kicsit lemondok, egy kicsit mérsékelem a magam vágyát, ő meg bevállalja, hogy néha azért elmegyünk emberek közé. Ha el tudom fogadni, hogy ő ilyen, és én őt választottam, akkor alázattal és tisztelettel tudomásul kell vennem, hogy ez az ő sajátossága, és ez még ötven évig elkíséri az életünket.
Ha meg akarom változtatni a társamat, annak az az üzenete, hogy ő nekem így nem jó. Ez nagyon tud fájni a páromnak, aki az életét készül összekötni velem, vagy már összekötötte. Egyre-másra kapja az üzenetet, hogy „ebben nem vagy jó, abban nem felelsz meg az elvárásaimnak, és nem vagyok veled megelégedve”. Ez rombolja a szeretetet, védekezésre indítja, sőt, haragra gerjeszti a társat, és nagyon szomorú története lesz ennek a párkapcsolatnak. A társunknak erényei és gyengéi vannak, ezeket szeretettel és türelemmel kell elfogadni. Ez nem lehetetlen, szerencsére elég sok embernek sikerül.
Ebben a nagyon pörgős, rohanó világban, ahol a gyorsulást talán már mi magunk sem vesszük észre, a ritmus a kapcsolatainkra károsan hat. Jó lenne, ha elkezdenénk egy kicsit figyelni arra, hogy a magánéleti kapcsolatainkban próbáljunk lelassítani. Megállni, a másik szemébe nézni, megkérdezni, hogy mi van vele, ezt a fajta egymásra figyelést tudatosabban, lassabban, nyugodtabban tenni. Mindez nem kerül pénzbe, de a napi történéseket lelassítja, kevesebb lesz a feszültség a házaspárok közt, a gyermekek kevésbé lesznek idegesek. Lassítva, türelemmel, odafigyelve.
Lejegyezte: Kertész Tibor / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Két héttel ezelőtt szervezték meg Kézdivásárhelyen a 2. CSAKIS Keresztény Családos Fesztivált. A szabadidős programok mellett a részt vevő házaspárok értékes kapcsolatépítő előadásokon vehettek részt. A fesztivál fő előadója Budapestről érkezett, dr. Komlósi Piroska klinikai szakpszichológus, családterapeuta Vele megelégszem címmel tartott kétnapos előadást. A vele készített interjúnkban is hangsúlyozta, hogy a meglévő társat érdemes megbecsülni, tudatosan megkeresni: mi minden jó van benne, mi minden áldás, ajándék van abban, hogy egymásra találtunk.
– Amikor elkezdődik egy párkapcsolat, egy közös élet, a felek már az első hibákat is felfedezik egymásban. Talán legyintenek rá és azt mondják: „majd csak megváltozik” vagy „talán sikerül megváltoztatni”. Megdöbbentő volt számomra az, amit az előadásban is kiemelt, hogy egy férfira húszéves kora után már nagyon nehéz, vagy szinte lehetetlen hatni.
– Ez így van a nőkkel is egyébként, csak ezt lehet, hogy így nem fogalmaztam meg. Itt egy nagyon fontos dolgot említett. Ha azzal az érzéssel megyek egy párkapcsolatba, hogy a másikban ezt meg ezt nem tudom elfogadni és meg akarom változtatni, akkor a legjobb megállni és nem továbbmenni. A házasság nem átnevelő intézmény, a házasság a másik elfogadása után egy szövetség. Egy érett társválasztásban, egy érett házasságkötésben már tudom, hogy a másiknak mi a gyengéje, vagy mi az, amiben nagyon más, mint én, mi az, amiben nagyon különbözik tőlem, és nekem nagyon nehéz elfogadnom. Azonban, ha a többi adottságára szükségem van, ha szükségem van társa, annak meg kell fizetnem az árát: el kell fogadnom, hogy nem beszélgetős, elfogadom azt is, hogy talán nem társaságkereső, és majd csak feleannyit fogunk társaságba járni, mint ahogyan azt én szeretném. Egy kicsit lemondok, egy kicsit mérsékelem a magam vágyát, ő meg bevállalja, hogy néha azért elmegyünk emberek közé. Ha el tudom fogadni, hogy ő ilyen, és én őt választottam, akkor alázattal és tisztelettel tudomásul kell vennem, hogy ez az ő sajátossága, és ez még ötven évig elkíséri az életünket.
Ha meg akarom változtatni a társamat, annak az az üzenete, hogy ő nekem így nem jó. Ez nagyon tud fájni a páromnak, aki az életét készül összekötni velem, vagy már összekötötte. Egyre-másra kapja az üzenetet, hogy „ebben nem vagy jó, abban nem felelsz meg az elvárásaimnak, és nem vagyok veled megelégedve”. Ez rombolja a szeretetet, védekezésre indítja, sőt, haragra gerjeszti a társat, és nagyon szomorú története lesz ennek a párkapcsolatnak. A társunknak erényei és gyengéi vannak, ezeket szeretettel és türelemmel kell elfogadni. Ez nem lehetetlen, szerencsére elég sok embernek sikerül.
Ebben a nagyon pörgős, rohanó világban, ahol a gyorsulást talán már mi magunk sem vesszük észre, a ritmus a kapcsolatainkra károsan hat. Jó lenne, ha elkezdenénk egy kicsit figyelni arra, hogy a magánéleti kapcsolatainkban próbáljunk lelassítani. Megállni, a másik szemébe nézni, megkérdezni, hogy mi van vele, ezt a fajta egymásra figyelést tudatosabban, lassabban, nyugodtabban tenni. Mindez nem kerül pénzbe, de a napi történéseket lelassítja, kevesebb lesz a feszültség a házaspárok közt, a gyermekek kevésbé lesznek idegesek. Lassítva, türelemmel, odafigyelve.
Lejegyezte: Kertész Tibor / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. július 20.
A bürokrácia és az empátiát nélkülöző törvények csapdájában
Pál atya nem engedi el a gyermekei kezét
Miközben az állam feladatát látja el, azaz nehéz sorsú, szétesett családokból származó gyerekeket nevel, a bürokrácia, valamint az állami támogatás megvonása ellehetetleníti a Bakó Béla Pál, azaz Pál atya, ferences rendi szerzetes által működtetett Szent Erzsébet Társulás munkáját. Bár a saját forrásaikból tíz kiskorút tudnának ellátni, Pál atya képtelen arra, hogy 28 gyermeke közül bármelyikről is lemondjon, ezért minden követ megmozgat annak érdekében, hogy tisztességgel felnevelje a család nélkül maradt gyerekeket.
A ferences lelkület – amid van, oszd meg a szegényekkel – és a keresztény szeretet élteti a Szent Erzsébet Társulás munkáját. Pál atya szívügyének és küldetésének tekinti a nehéz sorsú gyerekek felkarolását, mint mondta, ő azt a feladatot kapta a Jóistentől, hogy gyermekkort teremtsen azoknak a kiskorúaknak, akiknek egyébként ez nem adatott volna meg. Itt megsimogatják őket, ha szomorúak, mesét olvasnak nekik ágyba bújás előtt, és tanulnak velük, ha éppen gondot okoz a másnapi lecke. A teremben, ahol beszélgetünk, sorakoznak az igényes meséskönyvek, és öröm hallgatni, ahogyan Pál atya, akárcsak egy büszke nagyapa, mesél a gyermekeiről. Nem fér kétség ahhoz, hogy igazi családra találnak a hozzá került kiskorúak. Az évek során közel százhúsz gyerek sorsát egyengette. Bár a közel két évtized során, amióta a ferences rendi jótevő gyermeknevelésre adta a fejét, számtalanszor kellett szembenézniük anyagi nehézségekkel, mindig kerültek adakozó kedvű emberek, akik segítettek továbblépni. Ugyanakkor nagyot nyomott a latban az is, hogy mindig számíthattak a Maros Megyei Tanácson keresztül juttatott állami támogatásra. Ettől viszont idén elestek, és a bürokrácia, amibe ütköznek a működéshez szükséges licenc megszerzése során, ellehetetleníti a tevékenységüket. Ha volt hely, jó, ha nem, szorítottak – A Marosvásárhelyen és Marossárpatakon családi típusú otthonokat működtető Szent Erzsébet Társulás 1998 decemberében indult – emlékezik vissza a kezdetekre Pál atya. – Annak idején én mint ferences szerzetes azzal a céllal indítottam el, hogy olyan gyerekeket, fiatalokat fogadjunk be családi típusú házakba, akiket nem fogad be senki, akik nem gyermekhez, nem emberhez méltó körülmények között nevelkednek. Nem árvaházban gondolkodtunk, hanem otthonban, ahol igazi családi légkörben nevelkednek ezek a gyerekek. Vannak közöttük árvák, félárvák és szociálisan árvák, ez utóbbi valójában egy diplomatikusabb kifejezés, mert zavar, amikor egy gyerekről azt mondják, hogy elhagyott. Nem mintha nem fedné a valóságot, csak bántó a gyerekre nézve. Sokáig az otthonok működtetése az állam támogatásával történt, pontosabban a Maros Megyei Tanács támogatásával. 2000-2001-től szerződésben álltunk a Maros Megyei Gyermekvédelmi Igazgatósággal. Voltak ugyan kisebb-nagyobb gondok, de párbeszéddel, megértéssel mindent meg lehetett oldani, úgy érzem, hogy 18 éven keresztül nagyon jól együttműködtünk. Hozzánk azok az esetek kerültek, amelyekre máshol nem sikerült megoldást találni. Telefonáltak a gyermekvédelemtől, hogy van egy problémás esetű gyermek, be tudjuk-e fogadni. És mindig igen volt a válasz. Ha volt hely, jó, ha nem, akkor szorítottunk. Azt sem tudtuk, hogy fiú-e vagy lány-e, fehér vagy fekete, de nem ez számított, hanem az, hogy van egy gyerek, akinek most van szüksége a segítségünkre, akit fel kell karolni, akinek gyermekkort kell biztosítani. Ennek a küldetésnek igyekeztem maximálisan eleget tenni a munkatársaim, valamint nagylelkű, adakozó embereknek a támogatásával. Nagyon sok pozitív tapasztalatom van ezen a téren, hiszen az évek során nemzetiségtől függetlenül, Vatra Dorneitól Bukarestig jöttek az emberek segíteni, és bár állandó támogatónk nincsen, visszatérő annál több, és amikor nehéz helyzetben voltunk, kibillentettek a holtpontról. Most sajnos ezen a téren is változott a helyzet, akikre eddig rendszeresen számíthattunk, tovább már nem tudnak segíteni – jegyezte meg a ferences rendi jótevő. „Kómában” van a társulás
A jelenleg 24, öt és tizenhat év közötti, valamint négy nagykorú gyereket nevelő Pál atyának óriási fejfájást okoz, hogy kötelezik őket a működéshez szükséges licenc megszerzésére. Ennek hiányában nem folytathatják tovább a tevékenységet, és augusztusban nem pá- lyázhatnak támogatásra a megyei tanácsnál. – Olyan helyzetbe kerültünk, hogy meg kell szereznünk a licencet. Már 2015 óta kérik, viszont nekünk 2017 június közepéig akkreditálásunk volt. Mivel ez lejárt, előkészítettük az aktákat, és benyújtottuk a licenckérelmet, hogy tudjunk tovább működni a jelenlegi felállításban. Több alkalommal visszautasítottak, mondván, hogy bizonyos feltételeket nem teljesítettünk, de nem adtak egy listát, hogy tudjuk, pontosan minek is kell eleget tegyünk. A személy, akit ezzel megbíztunk, az internetről tájékozódott arról, hogy általában mire van szükség hasonló helyzetben. 2015-től a tevékenységünk 80 százaléka bürokratikus tevékenység. Képtelenség, hogy mennyire a papírokra koncentrál az állam, a hivatalnokok, a lényeg pedig háttérbe szorul, senki nem a gyerekek javát nézi, hogy van egy otthonuk, hogy meg van oldva az étkeztetésük, ruháztatásuk, és emellett, ha a szükség úgy hozza, külön tanárt fogadunk melléjük, különprogramokra járnak: úszni, gyógytornára, táborokba. Előfordul, hogy egy évben hétszer mennek táborba. Amit lehet, megteszünk értük, és elmondhatom, hogy nyolcvan százalékban sikeres felnőttekké válnak, sokan leérettségiznek, egyesek egyetemre mennek. Nálunk általá- ban 40-45 gyerek szokott lenni, de sajnos ez a szám leapadt 28-ra, mert nincs lehetőségünk többet befogadni, mivel az alkalmazottakat, valamint a közköltséget nem tudnánk fizetni. Érthetetlen, hogy az állam válláról levesszük a terhet, ennek ellenére megölnek bennünket ezekkel a törvényekkel. Azt mondhatjuk, hogy a Szent Erzsébet Társulás jelenleg az intenzív osztályon, kómában van. Olyan ördögi körbe kerültünk, amiből nem tudom, hogyan mászunk ki. A bürokrácia iskolapéldája Az állam megvonta a támogatást, amit a megyén keresztül kaptunk, és amiből az alkalmazottak bérének egy részét biztosítani tudtuk. Viszont ha a licencet meg akarjuk szerezni, a törvény előírja, hogy az alkalmazottak számát növelni kell. Vásárhelyen például egy munkapontnál, az egyik háznál van négy gyerek, és három alkalmazott kell legyen. Továbbá utasítást kaptunk, hogy egy szobában csak két gyerek lehet. Lehet a szoba hétméteres is, de ezt akkor is be kell tartani, hiszen feltétel, hogy a licencet megszerezzük. Továbbá a tűzoltói engedélyek megszerzése során is megnehezedett a dolgunk, hiszen szigorú feltételeket szabtak. Például 63 füstérzékelőt és további hőérzékelőket kellett felszerelni, ami 7 ezer euróba került volna. Addig kerestük a cégeket, amíg találtunk valakit, aki szinte feléért felszerelte. Bár még most is adósságunk van emiatt, eleget tettünk ennek is. Ezenkívül követelték az épületek tűzálló szigetelését, hiába voltak még az épület átvételétől származó aktáink, amelyek bizonyították, hogy erre a típusú faanyagra nem kell tűzálló szigetelés, úgyis el kellett végezzük ezt a beruházást is, ami további 3600 lejbe került. És még mindig nem szereztük meg a tűzoltósági jóváhagyást, mert egy fadarabot, amin elvégezték a tűzálló szigetelést, el kellett küldjünk Kolozsvárra, hogy rábólintsanak, rendben van-e, és az ottani illetékesek három hete nem adnak választ. Ettől függ, hogy a tűzoltóság pecsétjét megkapjuk-e. A feltételek között van, ami logikus elvárás, és az ember ezeknek eleget tesz, ha a bicskája beletörik is, de vannak érthetetlen dolgok is. Például Bukarestből utoljára azért dobták vissza az iratcsomót, mert nem volt feltüntetve a dokumentációban, hogy a sárpataki munkaponton a házak fala kívülről milyen színűre van festve. Nem az számít, hogy olyan feltételek vannak, amelyek a gyerekeknek a kényelmét szolgálják, hogy bent tisztaság van, vagy van meleg víz, hanem, hogy történetesen narancssárga-e vagy zöld a ház külseje. Ezenkívül az épületen átalakításokat kellett végezzünk, mindaz, ami közel két évtizedig jó volt, most már nem felel meg – sorolta az útjukba gördített akadályokat Pál atya. Kicsúsznak az időből Mint rámutatott, az utóbbi időben olyan szociális törvények születtek, amelyek ellehetetlenítik azok hely- zetét, akik ezen a téren tevékenykednek. Miután évekig számíthattak a megyétől érkező anyagi támogatásra, a megváltozott törvénykezés nyomán akárcsak számos nemkormányzati szervezetnek, amelyek a hátrányos helyzetű rétegek megsegítésén munkálkodnak, januártól a Szent Erzsébet Társulásnak is megszűnt a finanszírozási szerződése a gyermekvédelmi igazgatósággal. – Januártól májusig nem kaptunk támogatást, a húsz alkalmazottunkat négy hónapon át nem tudtuk fizetni. Május elején visszamenőleg megkaptuk a négyhavi összeget, de azóta nem számíthatunk az állami támogatásra, mert a licitet, amit meghirdettek, nem nyertük meg. Felfoghatatlan számomra, hogy egy gyerek, egy ember eltartását licitálják, amelyik szervezet, alapítvány kevesebbért vállalja, hogy gondoskodik a gyerekről, annak adják – áll döbbenten a jelenlegi helyzet előtt Pál atya. A megyei önkormányzat augusztusban újabb kiírást hirdet meg, viszont ahhoz, hogy erre pályázhassanak, addig meg kellene szerezniük a licencet. – Ha a hét végéig meg is kapnánk Kolozsvárról a rábólintást, hogy megfelelő a tűz- álló szigetelés, és ennek birtokában elküldenénk Bukarestbe a licencdossziét, az illetékes állami szerv jogi osztálya most szabadságra megy, tehát mire megszerezhetnénk a jóváhagyást, október lesz, és megint elesünk az augusztusi pályázati lehetőségtől, amit a megye hirdet meg. Sajnos a törvény változott ezen a téren is, licenc hiányában a megye sem fogadhatja el a pályázatunkat, nem vehetünk részt a liciten. Valami csoda kell történjen, és ezért imádkozom, mert ha a licitről lemaradunk, arra kényszerülünk, hogy teljes egészében a saját forrásainkból éljünk meg – tette hozzá a gyermekei sorsáért aggódó atya. Melyiket a 28-ból? Az állami támogatás hiányában, kizárólag a saját forrásaikból tíz gyereket tudnak eltartani, viszont jelenleg 28-an nevelkednek náluk. Legrosszabb esetben tizennyolc gyerektől meg kellene válniuk, őket a gyermekvédelmi igazgatóság kellene elhelyezze. Pál atya viszont határozott, minden követ megmozgat annak érdekében hogy az összes gyerek tovább nevelkedhessen nála. Nem csoda, hiszen mindeniket a magáénak érzi. – A legnagyobb gondot az okozza, hogyan válasszam ki, hogy ki menjen és ki maradjon. Úgy érzem, nincs jogom ezt megtenni. Ha egyszer felelősséget vállaltam ezekért a gyerekekért, akkor felelősséggel vigyem őket tovább, ha koldulni megyek, akkor is. Kívülállóként könnyű azt mondani, hogy elviszik a gyereket egy másik alapítványhoz, amely kedvezőbb áron vállalja az ellátásukat, vi- szont nem mindegy a gyereknek, aki már egyszer magára maradt, aztán hozzánk került, és itt nőtt fel nálunk, megszokott egy közösséget, hogy új, számára idegen helyre kerül, tehát ismét kap egy pofont az élettől. Nem lehet csak úgy, a ki ajánl kevesebbet elv alapján cserélgetni a gyerekek életterét, ennek minden fejlődéslélektani elmélet ellentmond. Én mindent megteszek, hogy itt maradhasson nálunk az összes gyerek. Erre kaptam indíttatást, és ennek nem lehet ellenállni, mint ahogy Szent Pál apostol is mondja, Krisztus szeretete sürget minket, ennek nem lehet ellenállni. Ameddig az Úristen ad kegyelmet és erőt, hogy 13 műtét után is tudjam végezni ezt a hivatást, hiába gördítik az utunkba ezeket az akadályokat, megyünk tovább. Ha az alkalmazottak számát le is kell csökkentsük, reménykedem, hogy az Úristen, valamint a jó emberek segítségével fenn tudunk maradni. Vannak, akik tényleg akarnak segí- teni, és ezt hálával elfogadjuk a túl- élés érdekében, de sajnos nem tudják pótolni a kiesett állami támogatást. Havonta a fizetéseket, adókat, épületfenntartást, mindenféle költségeket összeszámolva 11 ezer eurós költségeink vannak. Állataink vannak, gazdálkodunk, és most azon gondolkodunk, hogy saját vállalkozást nyissunk, aminek a bevételéből a Szent Erzsébet Társulás meg tud élni, de sajnos ez nem egyik napról a másikra történik. Saját forrásokat kell keressünk, hogy legalább azok a gyerekek, akiket nevelünk most, itt maradhassanak mind.
Menyhárt Borbála / Népújság (Marosvásárhely)
Pál atya nem engedi el a gyermekei kezét
Miközben az állam feladatát látja el, azaz nehéz sorsú, szétesett családokból származó gyerekeket nevel, a bürokrácia, valamint az állami támogatás megvonása ellehetetleníti a Bakó Béla Pál, azaz Pál atya, ferences rendi szerzetes által működtetett Szent Erzsébet Társulás munkáját. Bár a saját forrásaikból tíz kiskorút tudnának ellátni, Pál atya képtelen arra, hogy 28 gyermeke közül bármelyikről is lemondjon, ezért minden követ megmozgat annak érdekében, hogy tisztességgel felnevelje a család nélkül maradt gyerekeket.
A ferences lelkület – amid van, oszd meg a szegényekkel – és a keresztény szeretet élteti a Szent Erzsébet Társulás munkáját. Pál atya szívügyének és küldetésének tekinti a nehéz sorsú gyerekek felkarolását, mint mondta, ő azt a feladatot kapta a Jóistentől, hogy gyermekkort teremtsen azoknak a kiskorúaknak, akiknek egyébként ez nem adatott volna meg. Itt megsimogatják őket, ha szomorúak, mesét olvasnak nekik ágyba bújás előtt, és tanulnak velük, ha éppen gondot okoz a másnapi lecke. A teremben, ahol beszélgetünk, sorakoznak az igényes meséskönyvek, és öröm hallgatni, ahogyan Pál atya, akárcsak egy büszke nagyapa, mesél a gyermekeiről. Nem fér kétség ahhoz, hogy igazi családra találnak a hozzá került kiskorúak. Az évek során közel százhúsz gyerek sorsát egyengette. Bár a közel két évtized során, amióta a ferences rendi jótevő gyermeknevelésre adta a fejét, számtalanszor kellett szembenézniük anyagi nehézségekkel, mindig kerültek adakozó kedvű emberek, akik segítettek továbblépni. Ugyanakkor nagyot nyomott a latban az is, hogy mindig számíthattak a Maros Megyei Tanácson keresztül juttatott állami támogatásra. Ettől viszont idén elestek, és a bürokrácia, amibe ütköznek a működéshez szükséges licenc megszerzése során, ellehetetleníti a tevékenységüket. Ha volt hely, jó, ha nem, szorítottak – A Marosvásárhelyen és Marossárpatakon családi típusú otthonokat működtető Szent Erzsébet Társulás 1998 decemberében indult – emlékezik vissza a kezdetekre Pál atya. – Annak idején én mint ferences szerzetes azzal a céllal indítottam el, hogy olyan gyerekeket, fiatalokat fogadjunk be családi típusú házakba, akiket nem fogad be senki, akik nem gyermekhez, nem emberhez méltó körülmények között nevelkednek. Nem árvaházban gondolkodtunk, hanem otthonban, ahol igazi családi légkörben nevelkednek ezek a gyerekek. Vannak közöttük árvák, félárvák és szociálisan árvák, ez utóbbi valójában egy diplomatikusabb kifejezés, mert zavar, amikor egy gyerekről azt mondják, hogy elhagyott. Nem mintha nem fedné a valóságot, csak bántó a gyerekre nézve. Sokáig az otthonok működtetése az állam támogatásával történt, pontosabban a Maros Megyei Tanács támogatásával. 2000-2001-től szerződésben álltunk a Maros Megyei Gyermekvédelmi Igazgatósággal. Voltak ugyan kisebb-nagyobb gondok, de párbeszéddel, megértéssel mindent meg lehetett oldani, úgy érzem, hogy 18 éven keresztül nagyon jól együttműködtünk. Hozzánk azok az esetek kerültek, amelyekre máshol nem sikerült megoldást találni. Telefonáltak a gyermekvédelemtől, hogy van egy problémás esetű gyermek, be tudjuk-e fogadni. És mindig igen volt a válasz. Ha volt hely, jó, ha nem, akkor szorítottunk. Azt sem tudtuk, hogy fiú-e vagy lány-e, fehér vagy fekete, de nem ez számított, hanem az, hogy van egy gyerek, akinek most van szüksége a segítségünkre, akit fel kell karolni, akinek gyermekkort kell biztosítani. Ennek a küldetésnek igyekeztem maximálisan eleget tenni a munkatársaim, valamint nagylelkű, adakozó embereknek a támogatásával. Nagyon sok pozitív tapasztalatom van ezen a téren, hiszen az évek során nemzetiségtől függetlenül, Vatra Dorneitól Bukarestig jöttek az emberek segíteni, és bár állandó támogatónk nincsen, visszatérő annál több, és amikor nehéz helyzetben voltunk, kibillentettek a holtpontról. Most sajnos ezen a téren is változott a helyzet, akikre eddig rendszeresen számíthattunk, tovább már nem tudnak segíteni – jegyezte meg a ferences rendi jótevő. „Kómában” van a társulás
A jelenleg 24, öt és tizenhat év közötti, valamint négy nagykorú gyereket nevelő Pál atyának óriási fejfájást okoz, hogy kötelezik őket a működéshez szükséges licenc megszerzésére. Ennek hiányában nem folytathatják tovább a tevékenységet, és augusztusban nem pá- lyázhatnak támogatásra a megyei tanácsnál. – Olyan helyzetbe kerültünk, hogy meg kell szereznünk a licencet. Már 2015 óta kérik, viszont nekünk 2017 június közepéig akkreditálásunk volt. Mivel ez lejárt, előkészítettük az aktákat, és benyújtottuk a licenckérelmet, hogy tudjunk tovább működni a jelenlegi felállításban. Több alkalommal visszautasítottak, mondván, hogy bizonyos feltételeket nem teljesítettünk, de nem adtak egy listát, hogy tudjuk, pontosan minek is kell eleget tegyünk. A személy, akit ezzel megbíztunk, az internetről tájékozódott arról, hogy általában mire van szükség hasonló helyzetben. 2015-től a tevékenységünk 80 százaléka bürokratikus tevékenység. Képtelenség, hogy mennyire a papírokra koncentrál az állam, a hivatalnokok, a lényeg pedig háttérbe szorul, senki nem a gyerekek javát nézi, hogy van egy otthonuk, hogy meg van oldva az étkeztetésük, ruháztatásuk, és emellett, ha a szükség úgy hozza, külön tanárt fogadunk melléjük, különprogramokra járnak: úszni, gyógytornára, táborokba. Előfordul, hogy egy évben hétszer mennek táborba. Amit lehet, megteszünk értük, és elmondhatom, hogy nyolcvan százalékban sikeres felnőttekké válnak, sokan leérettségiznek, egyesek egyetemre mennek. Nálunk általá- ban 40-45 gyerek szokott lenni, de sajnos ez a szám leapadt 28-ra, mert nincs lehetőségünk többet befogadni, mivel az alkalmazottakat, valamint a közköltséget nem tudnánk fizetni. Érthetetlen, hogy az állam válláról levesszük a terhet, ennek ellenére megölnek bennünket ezekkel a törvényekkel. Azt mondhatjuk, hogy a Szent Erzsébet Társulás jelenleg az intenzív osztályon, kómában van. Olyan ördögi körbe kerültünk, amiből nem tudom, hogyan mászunk ki. A bürokrácia iskolapéldája Az állam megvonta a támogatást, amit a megyén keresztül kaptunk, és amiből az alkalmazottak bérének egy részét biztosítani tudtuk. Viszont ha a licencet meg akarjuk szerezni, a törvény előírja, hogy az alkalmazottak számát növelni kell. Vásárhelyen például egy munkapontnál, az egyik háznál van négy gyerek, és három alkalmazott kell legyen. Továbbá utasítást kaptunk, hogy egy szobában csak két gyerek lehet. Lehet a szoba hétméteres is, de ezt akkor is be kell tartani, hiszen feltétel, hogy a licencet megszerezzük. Továbbá a tűzoltói engedélyek megszerzése során is megnehezedett a dolgunk, hiszen szigorú feltételeket szabtak. Például 63 füstérzékelőt és további hőérzékelőket kellett felszerelni, ami 7 ezer euróba került volna. Addig kerestük a cégeket, amíg találtunk valakit, aki szinte feléért felszerelte. Bár még most is adósságunk van emiatt, eleget tettünk ennek is. Ezenkívül követelték az épületek tűzálló szigetelését, hiába voltak még az épület átvételétől származó aktáink, amelyek bizonyították, hogy erre a típusú faanyagra nem kell tűzálló szigetelés, úgyis el kellett végezzük ezt a beruházást is, ami további 3600 lejbe került. És még mindig nem szereztük meg a tűzoltósági jóváhagyást, mert egy fadarabot, amin elvégezték a tűzálló szigetelést, el kellett küldjünk Kolozsvárra, hogy rábólintsanak, rendben van-e, és az ottani illetékesek három hete nem adnak választ. Ettől függ, hogy a tűzoltóság pecsétjét megkapjuk-e. A feltételek között van, ami logikus elvárás, és az ember ezeknek eleget tesz, ha a bicskája beletörik is, de vannak érthetetlen dolgok is. Például Bukarestből utoljára azért dobták vissza az iratcsomót, mert nem volt feltüntetve a dokumentációban, hogy a sárpataki munkaponton a házak fala kívülről milyen színűre van festve. Nem az számít, hogy olyan feltételek vannak, amelyek a gyerekeknek a kényelmét szolgálják, hogy bent tisztaság van, vagy van meleg víz, hanem, hogy történetesen narancssárga-e vagy zöld a ház külseje. Ezenkívül az épületen átalakításokat kellett végezzünk, mindaz, ami közel két évtizedig jó volt, most már nem felel meg – sorolta az útjukba gördített akadályokat Pál atya. Kicsúsznak az időből Mint rámutatott, az utóbbi időben olyan szociális törvények születtek, amelyek ellehetetlenítik azok hely- zetét, akik ezen a téren tevékenykednek. Miután évekig számíthattak a megyétől érkező anyagi támogatásra, a megváltozott törvénykezés nyomán akárcsak számos nemkormányzati szervezetnek, amelyek a hátrányos helyzetű rétegek megsegítésén munkálkodnak, januártól a Szent Erzsébet Társulásnak is megszűnt a finanszírozási szerződése a gyermekvédelmi igazgatósággal. – Januártól májusig nem kaptunk támogatást, a húsz alkalmazottunkat négy hónapon át nem tudtuk fizetni. Május elején visszamenőleg megkaptuk a négyhavi összeget, de azóta nem számíthatunk az állami támogatásra, mert a licitet, amit meghirdettek, nem nyertük meg. Felfoghatatlan számomra, hogy egy gyerek, egy ember eltartását licitálják, amelyik szervezet, alapítvány kevesebbért vállalja, hogy gondoskodik a gyerekről, annak adják – áll döbbenten a jelenlegi helyzet előtt Pál atya. A megyei önkormányzat augusztusban újabb kiírást hirdet meg, viszont ahhoz, hogy erre pályázhassanak, addig meg kellene szerezniük a licencet. – Ha a hét végéig meg is kapnánk Kolozsvárról a rábólintást, hogy megfelelő a tűz- álló szigetelés, és ennek birtokában elküldenénk Bukarestbe a licencdossziét, az illetékes állami szerv jogi osztálya most szabadságra megy, tehát mire megszerezhetnénk a jóváhagyást, október lesz, és megint elesünk az augusztusi pályázati lehetőségtől, amit a megye hirdet meg. Sajnos a törvény változott ezen a téren is, licenc hiányában a megye sem fogadhatja el a pályázatunkat, nem vehetünk részt a liciten. Valami csoda kell történjen, és ezért imádkozom, mert ha a licitről lemaradunk, arra kényszerülünk, hogy teljes egészében a saját forrásainkból éljünk meg – tette hozzá a gyermekei sorsáért aggódó atya. Melyiket a 28-ból? Az állami támogatás hiányában, kizárólag a saját forrásaikból tíz gyereket tudnak eltartani, viszont jelenleg 28-an nevelkednek náluk. Legrosszabb esetben tizennyolc gyerektől meg kellene válniuk, őket a gyermekvédelmi igazgatóság kellene elhelyezze. Pál atya viszont határozott, minden követ megmozgat annak érdekében hogy az összes gyerek tovább nevelkedhessen nála. Nem csoda, hiszen mindeniket a magáénak érzi. – A legnagyobb gondot az okozza, hogyan válasszam ki, hogy ki menjen és ki maradjon. Úgy érzem, nincs jogom ezt megtenni. Ha egyszer felelősséget vállaltam ezekért a gyerekekért, akkor felelősséggel vigyem őket tovább, ha koldulni megyek, akkor is. Kívülállóként könnyű azt mondani, hogy elviszik a gyereket egy másik alapítványhoz, amely kedvezőbb áron vállalja az ellátásukat, vi- szont nem mindegy a gyereknek, aki már egyszer magára maradt, aztán hozzánk került, és itt nőtt fel nálunk, megszokott egy közösséget, hogy új, számára idegen helyre kerül, tehát ismét kap egy pofont az élettől. Nem lehet csak úgy, a ki ajánl kevesebbet elv alapján cserélgetni a gyerekek életterét, ennek minden fejlődéslélektani elmélet ellentmond. Én mindent megteszek, hogy itt maradhasson nálunk az összes gyerek. Erre kaptam indíttatást, és ennek nem lehet ellenállni, mint ahogy Szent Pál apostol is mondja, Krisztus szeretete sürget minket, ennek nem lehet ellenállni. Ameddig az Úristen ad kegyelmet és erőt, hogy 13 műtét után is tudjam végezni ezt a hivatást, hiába gördítik az utunkba ezeket az akadályokat, megyünk tovább. Ha az alkalmazottak számát le is kell csökkentsük, reménykedem, hogy az Úristen, valamint a jó emberek segítségével fenn tudunk maradni. Vannak, akik tényleg akarnak segí- teni, és ezt hálával elfogadjuk a túl- élés érdekében, de sajnos nem tudják pótolni a kiesett állami támogatást. Havonta a fizetéseket, adókat, épületfenntartást, mindenféle költségeket összeszámolva 11 ezer eurós költségeink vannak. Állataink vannak, gazdálkodunk, és most azon gondolkodunk, hogy saját vállalkozást nyissunk, aminek a bevételéből a Szent Erzsébet Társulás meg tud élni, de sajnos ez nem egyik napról a másikra történik. Saját forrásokat kell keressünk, hogy legalább azok a gyerekek, akiket nevelünk most, itt maradhassanak mind.
Menyhárt Borbála / Népújság (Marosvásárhely)
2017. július 20.
Tusványos 2017: mérföldkövek és biztos pontok a politikai válaszkeresésben
„TUSVÁNYOS, A biztos pont.” mottóval nyílt meg szerdán a Tusnádfürdőn szervezett 28. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor. Ennek megfelelően, a megnyitón résztvevő politikai személyiségek és főszervezők gondolatsorai a nemzet- és külpolitikai vonatkoztatási pontokhoz kapcsolódtak.
Semjén Zsolt magyar miniszterelnök-helyettes elmondta, nemrég jegyezték az egymilliomodik állampolgársági kérelmet. Úgy vélte, elindult egyfajta magyar-román párbeszéd az autonómiaigények elfogadtatása tekintetében, többek között azért, mert Klaus Johannis román államfő keddi hivatalos székelyföldi látogatásán az etnikai alapú autonómiát nyilvánította nem kívánatosnak, nem pedig a regionális jellegűt. Németh Zsolt, a magyar Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke politikai nagycsaládi találkozónak minősítette Tusványost, amely egyedülálló lehetőséget teremt olyan emberi kapcsolatok kiépítésére, amelyek a közéleti, politikai ügyek alakulását is befolyásolják.
Újabb egymillió magyar állampolgár
Az egymilliomodik magyar állampolgársági kérelem benyújtása folytán a magyar nemzet 2010-ben elkezdődött közjogi egyesítése mérföldkőhöz érkezett – emelte ki megnyitóbeszédében Semjén Zsolt magyar kormányfő-helyettes. Mindmáig 845 ezer magyar kapott a Kárpát-medencében kedvezményes honosítási eljárással állampolgárságot, illetve Magyarország további 120 ezer, világszerte diaszpórában élő ember magyar állampolgárságát ismerte el. Ilyenképpen a Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT) novemberi üléséig az egymilliomodik honosított, és visszahonosított állampolgár is leteheti a magyar állampolgársági esküt. A politikus emlékeztetett, a megnyitón évről évre jelen levő Németh Zsoltnak, a szabadegyetem egyik alapító tagjának vitathatatlan érdemei vannak a nemzetegyesítési folyamat kiteljesítésében, a státustörvény elfogadtatása, a magyarigazolványok bevezetése folytán.
Felidézte, hogy 2004-ben az akkor ellenzékben politizáló mostani kormánypártok nem fogadták el a szavazati joggal nem járó állampolgárság bevezetését a külhoni magyarság számára, mivel úgy vélték, nincs „A avagy B-kategóriájú magyar állampolgárság, egy magyar nemzet van”. Elmondta, míg 2010-ben kilenc-, mostanra már kilencvenmilliárd forintot szántak nemzetpolitikára. A kormány „össznemzeti paradigmában” gondolkodik, így például az anyasági támogatást kiterjeszti minden magyar állampolgárra, bárhol éljen a világban – tette hozzá. Magyar közvetítésben az olimpiákat
A miniszterelnök-helyettes megvalósításként számolt be arról, hogy a következő nyári és téli olimpiát magyar nyelvű közvetítéssel láthatják majd a közmédiában a Kárpát-medencei magyarok. Emlékeztetett, a tavalyi Tusványoson Orbán Viktor miniszterelnök feladatként szabta ki számára, hogy oldja meg a magyar nyelvű sportközvetítések biztosítását a határon túli magyarok számára is, de jelenleg is tart az uniós bürokráciával folytatott „küzdelem”. Elmondta, személyesen írt levelet a digitális kérdésekben illetékes uniós biztosnak, amelyben többek között felhívta a figyelmet arra, hogy a geo-kódolt közvetítések piackorlátozóak és sértik a nyelvi jogokat. Mindemellett nem sikerült még elérni azt, hogy az unió módosítsa a szabályozást. Egy másik úton elindulva, Magyarország a szomszédos államoknak ajánlatott tett arra, hogy kölcsönösségi alapon biztosítsák egymásnak az anyanyelvi közvetítést; egyes országokkal sikerült megállapodni, Romániával viszont nem, így megvették a közvetítési jogokat a következő nyári és téli olimpiákra, a magyar válogatott Európa- illetve világbajnoksági szerepléseire vonatkozóan.
Ígéreteket hordozó zászlócsere
Klaus Johannis román államfő keddi székelyföldi látogatását értékelve Semjén Zsolt megállapította: pozitívumnak tekinthető, hogy Johannis hivatalos látogatást tett a Székelyföldön, azaz Hargita és Kovászna megyékben, továbbá, hogy felállva, tisztelettel hallgatta meg a székely himnuszt. A magyar kormányfő-helyettes felhívta a figyelmet arra, hogy a román és a székely zászlók sajátos cseréje történt, maga Johannis is a „csere” szót használta, ezáltal tehát elfogadta a székely lobogót. Mindemellett, bár az etnikai alapú autonómiát a román államfő határozottan elutasította, a regionális és önkormányzati jellegű autonómiaformákat nem vetette el, így egyfajta párbeszéd mégiscsak elindult az autonómiaigénylés kapcsán – fejtette ki Semjén Zsolt. Hangsúlyozta, az erdélyi magyarság soha nem kért olyat, amire ne lett volna precedens az Európai Unióban, és vannak uniós államok, ahol működik a személyi elvű, a kulturális, avagy területi alapú autonómiák rendszere.
Tusványos, a sikertörténet
Potápi Árpád János, a magyar Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkára a Kárpát-medence nemzetpolitikai „összegző” táborának, Németh Zsolt pedig egyfajta „politikai nagycsaládi találkozónak” nevezte üdvözlő beszédében a szabadegyetemet. A Tusványos másik alapítója, Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt ügyvezető elnöke olyan sikertörténetként jellemezte a rendezvényt, amely időtálló értékközösséget, az értelmes vitára mindig nyitott közösségi fórumot teremtett. Klaus Johannis székelyföldi látogatása kapcsán kijelentette: szerinte nem véletlen, hogy az államfő Tusványos hivatalos megnyitója előtt egy nappal látogatott el a régióba, és ez is a szabadegyetem sikereként könyvelhető el. „Bár az államfő nyilatkozatai túl sok optimizmusra nem adnak okot, remélhető, hogy Klaus Jonannis moderátora lesz a román-magyar párbeszédnek. Ugyanakkor, tekintve, hogy az államfő jelentős erdélyi magyar támogatással nyerhetett választást, többet vártunk volna tőle, mint egy emlékbe hagyott román zászlót” – jelentette ki Toró T. Tibor.
Sándor Krisztina, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács ügyvezető elnöke hozzátette, a szabadegyetem szervezői köre is évről évre egy nagy családként bővül, az itt kialakult kapcsolatok folytán bármilyen közéleti rendezvény szervezésében számíthatnak egymásra. Említést tett arról is, hogy az idei szabadegyetem programjában kiemelt helyet kaptak az évfordulók, így a reformáció 500., a Gyulafehérvári Nyilatkozat 100. évfordulója, és különösen fontos lenne egy határozott jövőkép megfogalmazása. Köszöntő beszédét Király Zoltán kortárs kolozsvári költő „Szeretők” című versét idézve zárta.
Németh Zsolt felhívta a figyelmet arra, hogy – megfelelően kezelt - közéleti, politikai ügyek nincsenek emberi kapcsolatok nélkül, ezeknek kiépítésére pedig egyedülálló lehetőséget biztosít a tusványosi szabadegyetem, amely a nemzetpolitikai törekvések kidolgozásának fontos színtere, egyfajta nemzetpolitikai „búcsújárás”.
„Semper reformanda” a politikai válaszadásban
Megjegyezte, az idén 500. éves reformáció egyik kiemelt üzenete a „Semper reformanda”, a folyamatos visszatérés az alapértékekhez. Ennek az üzenetnek megfelelően, a magyar politikának is „nem-ortodox”, „egyetemes”, ugyanakkor „magyar” válaszokat kell adnia a külpolitikai kihívásokra – állapította meg Németh Zsolt. Megjegyezte, tulajdonképpen Donald Trump amerikai államfő is „kisgazda” programot javasolt Közép-Európának varsói látogatása alkalmával, amelynek alaptengelyeit az Isten, a haza, a család és a szabadság képeznék. A magyar kormány a jelenlegi külpolitikai helyzetre ugyanúgy keresztény és polgári értékekre alapozó válaszokat szándékszik adni; az erős Európa erős nemzetekre épülhet, ezek viszont csak erős régiókra és erős autonómiákra alapozhatnak – hangsúlyozta a politikus.
Németh Zsolt szerint a nemzetpolitikai törekvések fontos „stációja” az is, hogy a külhoni magyar állampolgárok éljenek szavazati jogukkal a jövőre esedékes magyarországi választáson, ennek előfeltétele pedig a sikeres választási regisztráció. Fontos törekvésnek minősítette a FUEN által kezdeményezett Minority Safe Pack-et is, amelynek folytán uniós kisebbségvédelmi rendszer jöhetne létre, ha hét tagállamban összegyűlne egymillió támogató aláírás.
Albert Tibor tusnádfürdői polgármester idén is víg kedéllyel üdvözölte a szabadegyetem résztvevőit, megjegyezve, hogy Tusnádfürdőn „nincs medveveszély, csak a medvék járnak.” Beszámolt arról, hogy a közelmúltban az 1512 lakossal rendelkező kisváros új városházát avatott, amelyen az intézmény neve három nyelven, románul, magyarul és angolul egyaránt szerepel. Tárnok Mária, a Pro Minoritate Alapítvány kuratóriumának elnöke összegezte, idén 28 helyszínen zajlanak a tusványosi előadások, 34 partnerszervezet közreműködésével.
Zay Éva / Szabadság (Kolozsvár)
„TUSVÁNYOS, A biztos pont.” mottóval nyílt meg szerdán a Tusnádfürdőn szervezett 28. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor. Ennek megfelelően, a megnyitón résztvevő politikai személyiségek és főszervezők gondolatsorai a nemzet- és külpolitikai vonatkoztatási pontokhoz kapcsolódtak.
Semjén Zsolt magyar miniszterelnök-helyettes elmondta, nemrég jegyezték az egymilliomodik állampolgársági kérelmet. Úgy vélte, elindult egyfajta magyar-román párbeszéd az autonómiaigények elfogadtatása tekintetében, többek között azért, mert Klaus Johannis román államfő keddi hivatalos székelyföldi látogatásán az etnikai alapú autonómiát nyilvánította nem kívánatosnak, nem pedig a regionális jellegűt. Németh Zsolt, a magyar Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke politikai nagycsaládi találkozónak minősítette Tusványost, amely egyedülálló lehetőséget teremt olyan emberi kapcsolatok kiépítésére, amelyek a közéleti, politikai ügyek alakulását is befolyásolják.
Újabb egymillió magyar állampolgár
Az egymilliomodik magyar állampolgársági kérelem benyújtása folytán a magyar nemzet 2010-ben elkezdődött közjogi egyesítése mérföldkőhöz érkezett – emelte ki megnyitóbeszédében Semjén Zsolt magyar kormányfő-helyettes. Mindmáig 845 ezer magyar kapott a Kárpát-medencében kedvezményes honosítási eljárással állampolgárságot, illetve Magyarország további 120 ezer, világszerte diaszpórában élő ember magyar állampolgárságát ismerte el. Ilyenképpen a Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT) novemberi üléséig az egymilliomodik honosított, és visszahonosított állampolgár is leteheti a magyar állampolgársági esküt. A politikus emlékeztetett, a megnyitón évről évre jelen levő Németh Zsoltnak, a szabadegyetem egyik alapító tagjának vitathatatlan érdemei vannak a nemzetegyesítési folyamat kiteljesítésében, a státustörvény elfogadtatása, a magyarigazolványok bevezetése folytán.
Felidézte, hogy 2004-ben az akkor ellenzékben politizáló mostani kormánypártok nem fogadták el a szavazati joggal nem járó állampolgárság bevezetését a külhoni magyarság számára, mivel úgy vélték, nincs „A avagy B-kategóriájú magyar állampolgárság, egy magyar nemzet van”. Elmondta, míg 2010-ben kilenc-, mostanra már kilencvenmilliárd forintot szántak nemzetpolitikára. A kormány „össznemzeti paradigmában” gondolkodik, így például az anyasági támogatást kiterjeszti minden magyar állampolgárra, bárhol éljen a világban – tette hozzá. Magyar közvetítésben az olimpiákat
A miniszterelnök-helyettes megvalósításként számolt be arról, hogy a következő nyári és téli olimpiát magyar nyelvű közvetítéssel láthatják majd a közmédiában a Kárpát-medencei magyarok. Emlékeztetett, a tavalyi Tusványoson Orbán Viktor miniszterelnök feladatként szabta ki számára, hogy oldja meg a magyar nyelvű sportközvetítések biztosítását a határon túli magyarok számára is, de jelenleg is tart az uniós bürokráciával folytatott „küzdelem”. Elmondta, személyesen írt levelet a digitális kérdésekben illetékes uniós biztosnak, amelyben többek között felhívta a figyelmet arra, hogy a geo-kódolt közvetítések piackorlátozóak és sértik a nyelvi jogokat. Mindemellett nem sikerült még elérni azt, hogy az unió módosítsa a szabályozást. Egy másik úton elindulva, Magyarország a szomszédos államoknak ajánlatott tett arra, hogy kölcsönösségi alapon biztosítsák egymásnak az anyanyelvi közvetítést; egyes országokkal sikerült megállapodni, Romániával viszont nem, így megvették a közvetítési jogokat a következő nyári és téli olimpiákra, a magyar válogatott Európa- illetve világbajnoksági szerepléseire vonatkozóan.
Ígéreteket hordozó zászlócsere
Klaus Johannis román államfő keddi székelyföldi látogatását értékelve Semjén Zsolt megállapította: pozitívumnak tekinthető, hogy Johannis hivatalos látogatást tett a Székelyföldön, azaz Hargita és Kovászna megyékben, továbbá, hogy felállva, tisztelettel hallgatta meg a székely himnuszt. A magyar kormányfő-helyettes felhívta a figyelmet arra, hogy a román és a székely zászlók sajátos cseréje történt, maga Johannis is a „csere” szót használta, ezáltal tehát elfogadta a székely lobogót. Mindemellett, bár az etnikai alapú autonómiát a román államfő határozottan elutasította, a regionális és önkormányzati jellegű autonómiaformákat nem vetette el, így egyfajta párbeszéd mégiscsak elindult az autonómiaigénylés kapcsán – fejtette ki Semjén Zsolt. Hangsúlyozta, az erdélyi magyarság soha nem kért olyat, amire ne lett volna precedens az Európai Unióban, és vannak uniós államok, ahol működik a személyi elvű, a kulturális, avagy területi alapú autonómiák rendszere.
Tusványos, a sikertörténet
Potápi Árpád János, a magyar Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkára a Kárpát-medence nemzetpolitikai „összegző” táborának, Németh Zsolt pedig egyfajta „politikai nagycsaládi találkozónak” nevezte üdvözlő beszédében a szabadegyetemet. A Tusványos másik alapítója, Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt ügyvezető elnöke olyan sikertörténetként jellemezte a rendezvényt, amely időtálló értékközösséget, az értelmes vitára mindig nyitott közösségi fórumot teremtett. Klaus Johannis székelyföldi látogatása kapcsán kijelentette: szerinte nem véletlen, hogy az államfő Tusványos hivatalos megnyitója előtt egy nappal látogatott el a régióba, és ez is a szabadegyetem sikereként könyvelhető el. „Bár az államfő nyilatkozatai túl sok optimizmusra nem adnak okot, remélhető, hogy Klaus Jonannis moderátora lesz a román-magyar párbeszédnek. Ugyanakkor, tekintve, hogy az államfő jelentős erdélyi magyar támogatással nyerhetett választást, többet vártunk volna tőle, mint egy emlékbe hagyott román zászlót” – jelentette ki Toró T. Tibor.
Sándor Krisztina, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács ügyvezető elnöke hozzátette, a szabadegyetem szervezői köre is évről évre egy nagy családként bővül, az itt kialakult kapcsolatok folytán bármilyen közéleti rendezvény szervezésében számíthatnak egymásra. Említést tett arról is, hogy az idei szabadegyetem programjában kiemelt helyet kaptak az évfordulók, így a reformáció 500., a Gyulafehérvári Nyilatkozat 100. évfordulója, és különösen fontos lenne egy határozott jövőkép megfogalmazása. Köszöntő beszédét Király Zoltán kortárs kolozsvári költő „Szeretők” című versét idézve zárta.
Németh Zsolt felhívta a figyelmet arra, hogy – megfelelően kezelt - közéleti, politikai ügyek nincsenek emberi kapcsolatok nélkül, ezeknek kiépítésére pedig egyedülálló lehetőséget biztosít a tusványosi szabadegyetem, amely a nemzetpolitikai törekvések kidolgozásának fontos színtere, egyfajta nemzetpolitikai „búcsújárás”.
„Semper reformanda” a politikai válaszadásban
Megjegyezte, az idén 500. éves reformáció egyik kiemelt üzenete a „Semper reformanda”, a folyamatos visszatérés az alapértékekhez. Ennek az üzenetnek megfelelően, a magyar politikának is „nem-ortodox”, „egyetemes”, ugyanakkor „magyar” válaszokat kell adnia a külpolitikai kihívásokra – állapította meg Németh Zsolt. Megjegyezte, tulajdonképpen Donald Trump amerikai államfő is „kisgazda” programot javasolt Közép-Európának varsói látogatása alkalmával, amelynek alaptengelyeit az Isten, a haza, a család és a szabadság képeznék. A magyar kormány a jelenlegi külpolitikai helyzetre ugyanúgy keresztény és polgári értékekre alapozó válaszokat szándékszik adni; az erős Európa erős nemzetekre épülhet, ezek viszont csak erős régiókra és erős autonómiákra alapozhatnak – hangsúlyozta a politikus.
Németh Zsolt szerint a nemzetpolitikai törekvések fontos „stációja” az is, hogy a külhoni magyar állampolgárok éljenek szavazati jogukkal a jövőre esedékes magyarországi választáson, ennek előfeltétele pedig a sikeres választási regisztráció. Fontos törekvésnek minősítette a FUEN által kezdeményezett Minority Safe Pack-et is, amelynek folytán uniós kisebbségvédelmi rendszer jöhetne létre, ha hét tagállamban összegyűlne egymillió támogató aláírás.
Albert Tibor tusnádfürdői polgármester idén is víg kedéllyel üdvözölte a szabadegyetem résztvevőit, megjegyezve, hogy Tusnádfürdőn „nincs medveveszély, csak a medvék járnak.” Beszámolt arról, hogy a közelmúltban az 1512 lakossal rendelkező kisváros új városházát avatott, amelyen az intézmény neve három nyelven, románul, magyarul és angolul egyaránt szerepel. Tárnok Mária, a Pro Minoritate Alapítvány kuratóriumának elnöke összegezte, idén 28 helyszínen zajlanak a tusványosi előadások, 34 partnerszervezet közreműködésével.
Zay Éva / Szabadság (Kolozsvár)
2017. július 20.
Tusványos - Semjén Zsolt: korrekt és pozitív volt Klaus Johannis székelyföldi látogatása
Nemrég ért véget a 28. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor megnyitója a Lőrincz Csabáról elnevezett fősátorban.
Semjén Zsolt megnyitóbeszédében többek között kiemelte, a magyar nemzet 2010-ben kezdődött közjogi egyesítése mérföldkőhöz érkezett, az elmúlt napokban regisztrálták az egymilliomodik állampolgársági kérelmet.
A magyar miniszterelnök-helyettes Klaus Johannis államfő keddi hivatalos székelyföldi látogatását korrektnek, összességében pozitívnak minősítette. Úgy vélte, elindult egyfajta párbeszéd az autonómiaigény elfogadtatása tekintetében, ugyanis Johannis csak az etnikai alapú autonómiát nyilvánította nem kívánatosnak, nem a regionális jellegűt. Megvalósításként számolt be arról is, hogy megszerezték a közvetítési jogokat, ilyenképpen a következő téli és nyári olimpiát, a magyar futballcsapatnak az európai és a világbajnokságokon való szerepléseit magyar közvetítésben nézhetik az erdélyi magyarok is. Szabadság (Kolozsvár)
Nemrég ért véget a 28. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor megnyitója a Lőrincz Csabáról elnevezett fősátorban.
Semjén Zsolt megnyitóbeszédében többek között kiemelte, a magyar nemzet 2010-ben kezdődött közjogi egyesítése mérföldkőhöz érkezett, az elmúlt napokban regisztrálták az egymilliomodik állampolgársági kérelmet.
A magyar miniszterelnök-helyettes Klaus Johannis államfő keddi hivatalos székelyföldi látogatását korrektnek, összességében pozitívnak minősítette. Úgy vélte, elindult egyfajta párbeszéd az autonómiaigény elfogadtatása tekintetében, ugyanis Johannis csak az etnikai alapú autonómiát nyilvánította nem kívánatosnak, nem a regionális jellegűt. Megvalósításként számolt be arról is, hogy megszerezték a közvetítési jogokat, ilyenképpen a következő téli és nyári olimpiát, a magyar futballcsapatnak az európai és a világbajnokságokon való szerepléseit magyar közvetítésben nézhetik az erdélyi magyarok is. Szabadság (Kolozsvár)
2017. július 20.
Kapálózás
Akár a fuldokló, úgy kapálózik, illetve fogódzik minden elképzelhető és elképzelhetetlen megoldásba a kormány: kapkod az ötletek után, variál, hogy miből és hogyan teremtsen elő több pénzt, nagyobb bevételt az államkasszába. A szándék, a több pénz beszerzése érthető is, hiszen a megválasztásukat a különféle adókedvezményekkel meg a kormányprogram valóra váltásával (de legalább a valóra váltás szándékával) megháláló intézkedések bizony sokba kerülnek. És hasonlóan sok pénzt emészt fel a dagadt politikai gépezet fenntartása is.
Elég arra gondolni, hogy ettől a hónaptól már bőkezű fizetésemelésért „dolgozzák” ugyanazt a munkát a parlamenti tagok – mert saját helyzetén ugyan ki nem javítana, és mint tudjuk, a politikusok ki is használták döntéshozó helyzetüket már a legelején, ami a saját fizetésük megemelését illeti. Szemfüles sajtósok azt is kiderítették egyébként, hogy mi mindenre szándékozik költeni (feltehetően a jobb munka reményében…) a parlament. Például: az ősszel Bukarestben megrendezésre kerülő NATO-közgyűlésre többek között egymillió eurónál többet fizetnének gépkocsik beszerzésére; a képviselők külföldi repülőútjaira és elszállásolásaira kifizettek szinte kilencszázezer eurót; tisztítószerekre és toalettpapírra is több mint százezer eurót szándékoznak kiadni, és hasonló tétel lenne a kiadásoknál a képviselőháznak szükséges új számítógépek beszerzése; harmincezer eurónál drágábba kerülnek állítólag a kávéfőzők, mikrohullámú sütők, hűtőszekrények és hasonló berendezések, rózsaszínű meg halványkék papírra pedig több mint húszezer eurót fizetnek a képviselőház részére.
De kell majd a több pénz a többi közalkalmazotti béremelésre is, no meg a nagyratörő kormányprogram elképzelésre a minimálbérek tekintetében. Persze, az eltérések óriásiak, mert míg a minimálbér ugye a fizetési lépcső legalja – és nagyon sok magánvállalkozó még a minimálbért is képtelen előteremteni, főleg a folyamatosan kikényszerített nagyobb összeget –, az összes többi fizetés a költségvetésből fedezett hatalmas állami rendszerben ennek a „minimálisnak” a többszöröse. Tehát amikor arról beszélünk, hogy az elkövetkező években mennyire emelkedik a minimálbér a tervek szerint (2000 lej jövőre, 2200 lej 2019-ben, és 2400 lej három év múlva, tehát 2020-ban), akkor arra is kell gondolni, hogy ebből kiindulva arányosan a sokszorosa lesz a fizetése az állami alkalmazottaknak, a ranglétrától függően.
Újvári Idikó / Szabadság (Kolozsvár)
Akár a fuldokló, úgy kapálózik, illetve fogódzik minden elképzelhető és elképzelhetetlen megoldásba a kormány: kapkod az ötletek után, variál, hogy miből és hogyan teremtsen elő több pénzt, nagyobb bevételt az államkasszába. A szándék, a több pénz beszerzése érthető is, hiszen a megválasztásukat a különféle adókedvezményekkel meg a kormányprogram valóra váltásával (de legalább a valóra váltás szándékával) megháláló intézkedések bizony sokba kerülnek. És hasonlóan sok pénzt emészt fel a dagadt politikai gépezet fenntartása is.
Elég arra gondolni, hogy ettől a hónaptól már bőkezű fizetésemelésért „dolgozzák” ugyanazt a munkát a parlamenti tagok – mert saját helyzetén ugyan ki nem javítana, és mint tudjuk, a politikusok ki is használták döntéshozó helyzetüket már a legelején, ami a saját fizetésük megemelését illeti. Szemfüles sajtósok azt is kiderítették egyébként, hogy mi mindenre szándékozik költeni (feltehetően a jobb munka reményében…) a parlament. Például: az ősszel Bukarestben megrendezésre kerülő NATO-közgyűlésre többek között egymillió eurónál többet fizetnének gépkocsik beszerzésére; a képviselők külföldi repülőútjaira és elszállásolásaira kifizettek szinte kilencszázezer eurót; tisztítószerekre és toalettpapírra is több mint százezer eurót szándékoznak kiadni, és hasonló tétel lenne a kiadásoknál a képviselőháznak szükséges új számítógépek beszerzése; harmincezer eurónál drágábba kerülnek állítólag a kávéfőzők, mikrohullámú sütők, hűtőszekrények és hasonló berendezések, rózsaszínű meg halványkék papírra pedig több mint húszezer eurót fizetnek a képviselőház részére.
De kell majd a több pénz a többi közalkalmazotti béremelésre is, no meg a nagyratörő kormányprogram elképzelésre a minimálbérek tekintetében. Persze, az eltérések óriásiak, mert míg a minimálbér ugye a fizetési lépcső legalja – és nagyon sok magánvállalkozó még a minimálbért is képtelen előteremteni, főleg a folyamatosan kikényszerített nagyobb összeget –, az összes többi fizetés a költségvetésből fedezett hatalmas állami rendszerben ennek a „minimálisnak” a többszöröse. Tehát amikor arról beszélünk, hogy az elkövetkező években mennyire emelkedik a minimálbér a tervek szerint (2000 lej jövőre, 2200 lej 2019-ben, és 2400 lej három év múlva, tehát 2020-ban), akkor arra is kell gondolni, hogy ebből kiindulva arányosan a sokszorosa lesz a fizetése az állami alkalmazottaknak, a ranglétrától függően.
Újvári Idikó / Szabadság (Kolozsvár)
2017. július 20.
Tusványos – Washington kisebbségvédő szerepe és a nyugati civilizáció „újraszervezése”
Az együttműködés érdekében felül kell emelkedni a történelmi sérelmeken, fogalmazott Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke szerdán a Tusványos egyik panelbeszélgetésén, amelyen Korodi Attila, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője úgy vélekedett, az erdélyi magyarok abban érdekeltek, hogy Washington figyelemmel kövesse Románia kisebbségpolitikáját.
A „Magyarország, Románia, Közép-Európa a Trump-világban I.”: Közép-Európa – a biztos pont egy bizonytalan világban? címmel szervezett beszélgetésen mindkét politikus említést tett Klaus Johannis államfő keddi székelyföldi látogatásáról.
Szilágyi a vizitet elemezve esélyt lát a párbeszéd kialakulására, ugyanakkor egyetért Toró T. Tiborral, az EMNP ügyvezető elnökével abban, hogy az erdélyi magyarság sokkal többet várt a látogatástól. Korodi ezzel szemben úgy véli: az államelnök látogatása során egyértelműen visszaköszönt az a többségi társadalomban kialakult kép, miszerint Romániában a kisebbségi ügyek rendeződtek.
A néppárt közleménye szerint Szilágyi arra is kitért: Donald Trump, az Egyesült Államok elnökének varsói beszéde is azt mutatja, hogy a globális méreteket öltött politikai korrektség nem mindenható. Az életben ugyanakkor vannak biztos pontok, ilyen „a hit, a család és a szeretet”, amely értékek az EMNP-elnök szerint erősen élnek a közép-kelet-európaiakban. „Épp ezért feladatként ránk vár a nyugati civilizáció újraszervezése” – fogalmazott Szilágyi.
Korodi eközben arról beszélt: az erdélyi magyar közösség szempontjából Magyarország és Románia, illetve Közép-Kelet-Európa helyzetét több dimenzióban kell vizsgálni. „Az első a román többség viszonyulása a magyar közösséghez, a második az EU hozzáállása a kisebbségekhez, a harmadik pedig a mindenkori washingtoni viszonyulás” – idézte a politikust az RMDSZ közleménye.
A Hargita megyei parlamenti képviselő leszögezte: az erdélyi magyaroknak az önazonosságuk megtartásáért folytatott harc során arra is figyelniük kell, hogy a problémákra EU-s és washingtoni viszonyrendszerben találjanak megoldást.
Korodi szerint jelenleg nem világos, hogyan viszonyul a kisebbségi kérdésekhez a Donald Trump nevével fémjelzett adminisztráció, de reményét fejezte ki, hogy az amerikaiak továbbra is figyelemmel követik Románia emberjogi és kisebbségvédelmi politikáját. Krónika (Kolozsvár)
Az együttműködés érdekében felül kell emelkedni a történelmi sérelmeken, fogalmazott Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke szerdán a Tusványos egyik panelbeszélgetésén, amelyen Korodi Attila, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője úgy vélekedett, az erdélyi magyarok abban érdekeltek, hogy Washington figyelemmel kövesse Románia kisebbségpolitikáját.
A „Magyarország, Románia, Közép-Európa a Trump-világban I.”: Közép-Európa – a biztos pont egy bizonytalan világban? címmel szervezett beszélgetésen mindkét politikus említést tett Klaus Johannis államfő keddi székelyföldi látogatásáról.
Szilágyi a vizitet elemezve esélyt lát a párbeszéd kialakulására, ugyanakkor egyetért Toró T. Tiborral, az EMNP ügyvezető elnökével abban, hogy az erdélyi magyarság sokkal többet várt a látogatástól. Korodi ezzel szemben úgy véli: az államelnök látogatása során egyértelműen visszaköszönt az a többségi társadalomban kialakult kép, miszerint Romániában a kisebbségi ügyek rendeződtek.
A néppárt közleménye szerint Szilágyi arra is kitért: Donald Trump, az Egyesült Államok elnökének varsói beszéde is azt mutatja, hogy a globális méreteket öltött politikai korrektség nem mindenható. Az életben ugyanakkor vannak biztos pontok, ilyen „a hit, a család és a szeretet”, amely értékek az EMNP-elnök szerint erősen élnek a közép-kelet-európaiakban. „Épp ezért feladatként ránk vár a nyugati civilizáció újraszervezése” – fogalmazott Szilágyi.
Korodi eközben arról beszélt: az erdélyi magyar közösség szempontjából Magyarország és Románia, illetve Közép-Kelet-Európa helyzetét több dimenzióban kell vizsgálni. „Az első a román többség viszonyulása a magyar közösséghez, a második az EU hozzáállása a kisebbségekhez, a harmadik pedig a mindenkori washingtoni viszonyulás” – idézte a politikust az RMDSZ közleménye.
A Hargita megyei parlamenti képviselő leszögezte: az erdélyi magyaroknak az önazonosságuk megtartásáért folytatott harc során arra is figyelniük kell, hogy a problémákra EU-s és washingtoni viszonyrendszerben találjanak megoldást.
Korodi szerint jelenleg nem világos, hogyan viszonyul a kisebbségi kérdésekhez a Donald Trump nevével fémjelzett adminisztráció, de reményét fejezte ki, hogy az amerikaiak továbbra is figyelemmel követik Románia emberjogi és kisebbségvédelmi politikáját. Krónika (Kolozsvár)
2017. július 20.
Akadályozzák a magyar iskola fejlesztését Margittán
Akadályokat gördít a magyar iskola fejlesztése elé a margittai tanács liberális frakciója, mivel sorozatosan nem szavazza meg a tanintézet szomszédságában található terület kisajátítását. Ezen sportközpontot és étkezdét építenének a Horváth János Elméleti Líceum diákjainak.
Hónapok óta akadályozza a margittai önkormányzat nemzeti liberális párti (PNL) frakciója annak a határozattervezetnek az elfogadását, amely alapján kisajátítanák a Bihar megyei város egyetlen magyar iskolája, a Horváth János Elméleti Líceum melletti területet. Az évek óta parlagon álló telken sportközpontot és étkezdét építenének a helyszűkében lévő tanintézet diákjainak – mondta el a Krónikának Árkosi Antal helyi RMDSZ-elnök, frakcióvezető.
Kifejtette, a területet évek óta meg szeretné szerezni a város, de a tulajdonos temesvári cég, bár eladná, nagyon sok pénzt kért a mintegy 1700 négyzetméteres telekért. Ekkor jött az ötlet, hogy mivel az iskolában a diáklétszámhoz viszonyítva nem biztosított az előírásoknak megfelelő tér, a szomszédos telek kisajátításával növelik. A tervvel a tanács valamennyi frakciója, az RMDSZ-szel koalícióban álló Szociáldemokrata Párt (PSD) és az ellenzéki Nemzeti Liberális Párt (PNL) is egyetértett, és megfelelő összeget különített el a tranzakcióra az idei büdzsében.
Azonban a PNL később meggondolhatta magát, ugyanis már kétszer meggátolta a kisajátításra vonatkozó határozattervezet elfogadását, legutóbb a júniusi tanácsülésen – magyarázta Árkosi. A frakcióvezető szerint abszurd módon a szövetségnek csupán egyetlen szavazatra lenne szüksége terve átviteléhez, az RMDSZ 7 és a PSD 4 szavazata mellé egyetlen liberális voks kellene a kétharmados többséghez.
Ketyeg az óra
A határozattervezet elfogadása ráadásul egyre sürgősebb, mivel a Bihar megyei önkormányzat is célirányos támogatást utalt ki a terület kisajátítására, és amennyiben erre idén nem kerül sor, vissza kell küldeni a pénzt.
„Most már háromszor annyi pénzünk van, mint amennyibe kerül a terület” – jegyezte meg Árkosi Antal.
Kifejtette, a legutóbbi ülésen annak ellenére sem sikerült meggyőzni az ellenzéki tanácsosokat, hogy a teremben a tanintézet pedagógusai és a diákok szülei is megjelentek, jelezve a beruházás fontosságát. Az önkormányzati képviselő szerint a PNL-sek a magántulajdon védelmére vonatkozó kifogással tagadták meg a tervezet támogatását.
„Ezt ők mondják, akik Nagyváradon egész utcákat sajátítanak ki” – fakadt ki a politikus arra utalva, hogy a megyeszékhely liberális polgármestere a Kert (Avram Iancu) utca több házát is ledózeroltatná útszélesítés céljából.
Ismét próbálkoznak
Árkosi Antal szerint annyiszor viszik a tanács elé a tervezetet, ahányszor szükség lesz rá, a tervek szerint a következő, július 27-i ülésen kerül újra a képviselők asztalára.
Az RMDSZ frakcióvezetője azonban attól tart, a PNL valami „komolyabb, nagyobb dolgot akar” a támogatásért cserébe, például beleszólna a városvezetésbe egy alpolgármesteri tisztség megszerzése vagy helyi koalíció megkötése révén.
Az RMDSZ margittai elnöke szerint ez azért furcsa, mivel a szövetség helyi szinten soha nem lépett koalícióra a liberális alakulattal, melynek politikusai véleménye szerint olykor a Nagy-Románia Pártnál is nacionalistább retorikát folytattak. Emlékeztetett, a PNL tanácsosai a magyar iskola létrehozását sem szavazták meg, igaz, akkor nem is volt égetően szükség a támogatásukra, mivel nem kellett kétharmados többség a tervezet elfogadásához.
Nagy Gabriella, a Horváth János Elméleti Líceum igazgatója korábban úgy nyilatkozott, a területen – mely „adja magát”, hiszen az iskola két épülete között van – sportközpontot, kézilabda- és kosárlabdapályát, illetve közösségi teret, étkezdét, konyhát és dísztermet alakítanának ki. Rámutatott, a beruházásra szükség van, mert a magyar tagozat az Octavian Goga Elméleti Líceumból való kiválásakor a legrosszabb állapotban lévő épületeket kapta. Árkosi Antal szerint az iskolának nincs tornaterme, a diákoknak nagy távolságot kell megtenniük, hogy a város sportcsarnokát használhassák.
A terület megszerzése esetén az RMDSZ-es városvezetés saját költségvetésből vagy pályázati pénzből finanszírozná a beruházást.
A 2010-ben létrejött önálló magyar iskolában több mint 1100 diák tanul óvodától tizenkettedik osztályig. Margittán a legutóbbi népszámlálás adatai szerint a lakosság 45 százaléka magyar nemzetiségű.
Pap Melinda / Krónika (Kolozsvár)
Akadályokat gördít a magyar iskola fejlesztése elé a margittai tanács liberális frakciója, mivel sorozatosan nem szavazza meg a tanintézet szomszédságában található terület kisajátítását. Ezen sportközpontot és étkezdét építenének a Horváth János Elméleti Líceum diákjainak.
Hónapok óta akadályozza a margittai önkormányzat nemzeti liberális párti (PNL) frakciója annak a határozattervezetnek az elfogadását, amely alapján kisajátítanák a Bihar megyei város egyetlen magyar iskolája, a Horváth János Elméleti Líceum melletti területet. Az évek óta parlagon álló telken sportközpontot és étkezdét építenének a helyszűkében lévő tanintézet diákjainak – mondta el a Krónikának Árkosi Antal helyi RMDSZ-elnök, frakcióvezető.
Kifejtette, a területet évek óta meg szeretné szerezni a város, de a tulajdonos temesvári cég, bár eladná, nagyon sok pénzt kért a mintegy 1700 négyzetméteres telekért. Ekkor jött az ötlet, hogy mivel az iskolában a diáklétszámhoz viszonyítva nem biztosított az előírásoknak megfelelő tér, a szomszédos telek kisajátításával növelik. A tervvel a tanács valamennyi frakciója, az RMDSZ-szel koalícióban álló Szociáldemokrata Párt (PSD) és az ellenzéki Nemzeti Liberális Párt (PNL) is egyetértett, és megfelelő összeget különített el a tranzakcióra az idei büdzsében.
Azonban a PNL később meggondolhatta magát, ugyanis már kétszer meggátolta a kisajátításra vonatkozó határozattervezet elfogadását, legutóbb a júniusi tanácsülésen – magyarázta Árkosi. A frakcióvezető szerint abszurd módon a szövetségnek csupán egyetlen szavazatra lenne szüksége terve átviteléhez, az RMDSZ 7 és a PSD 4 szavazata mellé egyetlen liberális voks kellene a kétharmados többséghez.
Ketyeg az óra
A határozattervezet elfogadása ráadásul egyre sürgősebb, mivel a Bihar megyei önkormányzat is célirányos támogatást utalt ki a terület kisajátítására, és amennyiben erre idén nem kerül sor, vissza kell küldeni a pénzt.
„Most már háromszor annyi pénzünk van, mint amennyibe kerül a terület” – jegyezte meg Árkosi Antal.
Kifejtette, a legutóbbi ülésen annak ellenére sem sikerült meggyőzni az ellenzéki tanácsosokat, hogy a teremben a tanintézet pedagógusai és a diákok szülei is megjelentek, jelezve a beruházás fontosságát. Az önkormányzati képviselő szerint a PNL-sek a magántulajdon védelmére vonatkozó kifogással tagadták meg a tervezet támogatását.
„Ezt ők mondják, akik Nagyváradon egész utcákat sajátítanak ki” – fakadt ki a politikus arra utalva, hogy a megyeszékhely liberális polgármestere a Kert (Avram Iancu) utca több házát is ledózeroltatná útszélesítés céljából.
Ismét próbálkoznak
Árkosi Antal szerint annyiszor viszik a tanács elé a tervezetet, ahányszor szükség lesz rá, a tervek szerint a következő, július 27-i ülésen kerül újra a képviselők asztalára.
Az RMDSZ frakcióvezetője azonban attól tart, a PNL valami „komolyabb, nagyobb dolgot akar” a támogatásért cserébe, például beleszólna a városvezetésbe egy alpolgármesteri tisztség megszerzése vagy helyi koalíció megkötése révén.
Az RMDSZ margittai elnöke szerint ez azért furcsa, mivel a szövetség helyi szinten soha nem lépett koalícióra a liberális alakulattal, melynek politikusai véleménye szerint olykor a Nagy-Románia Pártnál is nacionalistább retorikát folytattak. Emlékeztetett, a PNL tanácsosai a magyar iskola létrehozását sem szavazták meg, igaz, akkor nem is volt égetően szükség a támogatásukra, mivel nem kellett kétharmados többség a tervezet elfogadásához.
Nagy Gabriella, a Horváth János Elméleti Líceum igazgatója korábban úgy nyilatkozott, a területen – mely „adja magát”, hiszen az iskola két épülete között van – sportközpontot, kézilabda- és kosárlabdapályát, illetve közösségi teret, étkezdét, konyhát és dísztermet alakítanának ki. Rámutatott, a beruházásra szükség van, mert a magyar tagozat az Octavian Goga Elméleti Líceumból való kiválásakor a legrosszabb állapotban lévő épületeket kapta. Árkosi Antal szerint az iskolának nincs tornaterme, a diákoknak nagy távolságot kell megtenniük, hogy a város sportcsarnokát használhassák.
A terület megszerzése esetén az RMDSZ-es városvezetés saját költségvetésből vagy pályázati pénzből finanszírozná a beruházást.
A 2010-ben létrejött önálló magyar iskolában több mint 1100 diák tanul óvodától tizenkettedik osztályig. Margittán a legutóbbi népszámlálás adatai szerint a lakosság 45 százaléka magyar nemzetiségű.
Pap Melinda / Krónika (Kolozsvár)
2017. július 20.
Antal Imre „csángó festő” kiállítása nyílik meg Sepsiszentgyörgyön
Antal Imre a csángó festő címmel nyílik csütörtökön kiállítás Sepsiszentgyörgyön, az Erdélyi Művészeti Központban. „Antal Imre mindig azt festette, amit születésétől fogva ismert: a gyimesi tájat és embert” - írják meghívójukban a szervezők.
A tárlat Németh Géza református lelkész és felesége, Kriza Judit gyűjteményében szereplő alkotásokból ad ízelítőt, közölte az MTI. Az életművet átfogó kiállításon a művész linómetszetei, toll- és tusrajzai, olajfestményei, valamint olajpasztell technikával készült képei láthatók.
Antal Imre festőművész és grafikus 1944-ben született Gyímesfelsőlokon, majd a Marosvásárhelyi Művészeti Líceumban tanult, ahol Bordi András és Nagy Pál voltak a mesterei. A művésznek 1968 óta vannak egyéni kiállításai, a makói, a zalaegerszegi és a homoródszentmártoni nemzetközi művésztelep tagja. 2013-ban Magyar Arany Érdemkeresztet kapott.
„Antal Imre mindig azt festette, amit születésétől fogva ismert: a gyimesi tájat és embert, kezdetben realisztikus felfogásban. Az 1990-es évek elejétől alakjai egyre lebegőbbé, átszellemültebbé váltak, míg végül elszakadtak a földtől, hogy azzá lehessenek, aminek ígéretét már az induláskor hordozták, jelekké és szimbólumokká, az ég és föld közötti misztikus kapoccsá, szürreális látomássá” - olvasható a szervezők közleményében.
A tárlatot csütörtökön 17 órakor nyitják meg az Erdélyi Művészeti Központ földszinti kiállítótermeiben.
A megnyitón köszöntőt mond Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere, Sógor Csaba EP-képviselő, Vargha Mihály, a Székely Nemzeti Múzeum igazgatója és Németh Zsolt, a magyar Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke. Krónika (Kolozsvár)
Antal Imre a csángó festő címmel nyílik csütörtökön kiállítás Sepsiszentgyörgyön, az Erdélyi Művészeti Központban. „Antal Imre mindig azt festette, amit születésétől fogva ismert: a gyimesi tájat és embert” - írják meghívójukban a szervezők.
A tárlat Németh Géza református lelkész és felesége, Kriza Judit gyűjteményében szereplő alkotásokból ad ízelítőt, közölte az MTI. Az életművet átfogó kiállításon a művész linómetszetei, toll- és tusrajzai, olajfestményei, valamint olajpasztell technikával készült képei láthatók.
Antal Imre festőművész és grafikus 1944-ben született Gyímesfelsőlokon, majd a Marosvásárhelyi Művészeti Líceumban tanult, ahol Bordi András és Nagy Pál voltak a mesterei. A művésznek 1968 óta vannak egyéni kiállításai, a makói, a zalaegerszegi és a homoródszentmártoni nemzetközi művésztelep tagja. 2013-ban Magyar Arany Érdemkeresztet kapott.
„Antal Imre mindig azt festette, amit születésétől fogva ismert: a gyimesi tájat és embert, kezdetben realisztikus felfogásban. Az 1990-es évek elejétől alakjai egyre lebegőbbé, átszellemültebbé váltak, míg végül elszakadtak a földtől, hogy azzá lehessenek, aminek ígéretét már az induláskor hordozták, jelekké és szimbólumokká, az ég és föld közötti misztikus kapoccsá, szürreális látomássá” - olvasható a szervezők közleményében.
A tárlatot csütörtökön 17 órakor nyitják meg az Erdélyi Művészeti Központ földszinti kiállítótermeiben.
A megnyitón köszöntőt mond Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere, Sógor Csaba EP-képviselő, Vargha Mihály, a Székely Nemzeti Múzeum igazgatója és Németh Zsolt, a magyar Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke. Krónika (Kolozsvár)
2017. július 20.
A tanügyi gépezet ördögi körei
Csóváljuk a fejünket, vagy rezignáltan nyugtázzuk, hogy lám-lám, idén sem lettek fényesek országszerte az érettségi, kisérettségi eredmények.
Évről évre az derül ki a statisztikákból, hogy mindössze jottányival jobbak, vagy csak egy paraszthajszállal gyengébbek, mint tavaly – de lényegi változás persze nem történik. A diákok teljesítménye, jól tudjuk, számtalan tényező függvénye, ugyanakkor nem lehet mérvadó minden tekintetben.
Többek közt érdemes figyelembe venni, hogy jócskán relativizálható és számos perspektívából nézve kérdéses, hogy az iskolai, számokban kifejezett eredmények mennyiben válnak zálogává a majdani boldogulásnak. Nem beszélve arról, hogy – amint nemrég kiderült – iskolarendszerünk funkcionális analfabétákat termel.
Másrészt, ha úgy vesszük, oktatásunk hatalmas gépezetének kereke ördögi kör, amelyben minden mindennel összefüggve forog. Nem választható el a diákok teljesítménye attól, hogy milyen felkészültségű pedagógustársadalom oktatja őket hosszú éveken keresztül, a tanárok felkészültségét és megfelelőségét befolyásolja a felsőoktatás minősége, de az is, hogy anyagilag és morálisan sem méltányolja Románia a pedagógusi hivatást, amelynek presztízse egyre csökken, és így tovább.
Kiderült, a pedagógusoknak kevesebb mint fele szerzett 7-es vagy annál nagyobb jegyet a múlt héten tartott tanári és tanítói versenyvizsgán, 21 százalékuk pedig 1-es és 5-ös közti osztályzatot kapott. Az egyik főtanfelügyelő jogosan vetette fel, hogy az egyetemek a felelősek ezért, hiszen nem kevés olyan végzettet bocsájtanak útjára, aki mindössze 2-est kap a versenyvizsgán.
Nyilván arra sem lehet mérget venni, hogy a tanárok felkészültségét átfésülni hivatott számonkérés valóban mérvadó szűrő-e, nem tudni, mennyire ellenőrzi híven a lexikális tudást (aminek egyébként vajon de facto maradéktalanul hasznát veszi a tanárjelölt?) és mennyire azt, hogy valakinek valóban van-e pedagógusi vénája, igazi elhivatottsága.
Hiszen amiként más területeken, úgy itt is könnyedén megtörténhet, hogy a megmérettetés esetleges: aki most gyenge jegyet szerzett, attól még a későbbiekben lehet kiváló pedagógus, és fordítva, aki brillírozik lexikális tudás tekintetében, tehetségtelen nevelőnek bizonyulhat, diákgenerációk életét keserítheti meg.
A pedagógus szó a görög paidagogoszból származik, amely a gyermeket vezető felnőttet jelentette. Viszont a mai hazai viszonyok közepette, tanügyi rendszerünk ördögi körében, labirintusában esetleges és viszonylagos tényezők mozgatják, igazgatják a gyermekeket vezetni hivatott pedagógusok szakmai útját.
Kiss Judit / Krónika (Kolozsvár)
Csóváljuk a fejünket, vagy rezignáltan nyugtázzuk, hogy lám-lám, idén sem lettek fényesek országszerte az érettségi, kisérettségi eredmények.
Évről évre az derül ki a statisztikákból, hogy mindössze jottányival jobbak, vagy csak egy paraszthajszállal gyengébbek, mint tavaly – de lényegi változás persze nem történik. A diákok teljesítménye, jól tudjuk, számtalan tényező függvénye, ugyanakkor nem lehet mérvadó minden tekintetben.
Többek közt érdemes figyelembe venni, hogy jócskán relativizálható és számos perspektívából nézve kérdéses, hogy az iskolai, számokban kifejezett eredmények mennyiben válnak zálogává a majdani boldogulásnak. Nem beszélve arról, hogy – amint nemrég kiderült – iskolarendszerünk funkcionális analfabétákat termel.
Másrészt, ha úgy vesszük, oktatásunk hatalmas gépezetének kereke ördögi kör, amelyben minden mindennel összefüggve forog. Nem választható el a diákok teljesítménye attól, hogy milyen felkészültségű pedagógustársadalom oktatja őket hosszú éveken keresztül, a tanárok felkészültségét és megfelelőségét befolyásolja a felsőoktatás minősége, de az is, hogy anyagilag és morálisan sem méltányolja Románia a pedagógusi hivatást, amelynek presztízse egyre csökken, és így tovább.
Kiderült, a pedagógusoknak kevesebb mint fele szerzett 7-es vagy annál nagyobb jegyet a múlt héten tartott tanári és tanítói versenyvizsgán, 21 százalékuk pedig 1-es és 5-ös közti osztályzatot kapott. Az egyik főtanfelügyelő jogosan vetette fel, hogy az egyetemek a felelősek ezért, hiszen nem kevés olyan végzettet bocsájtanak útjára, aki mindössze 2-est kap a versenyvizsgán.
Nyilván arra sem lehet mérget venni, hogy a tanárok felkészültségét átfésülni hivatott számonkérés valóban mérvadó szűrő-e, nem tudni, mennyire ellenőrzi híven a lexikális tudást (aminek egyébként vajon de facto maradéktalanul hasznát veszi a tanárjelölt?) és mennyire azt, hogy valakinek valóban van-e pedagógusi vénája, igazi elhivatottsága.
Hiszen amiként más területeken, úgy itt is könnyedén megtörténhet, hogy a megmérettetés esetleges: aki most gyenge jegyet szerzett, attól még a későbbiekben lehet kiváló pedagógus, és fordítva, aki brillírozik lexikális tudás tekintetében, tehetségtelen nevelőnek bizonyulhat, diákgenerációk életét keserítheti meg.
A pedagógus szó a görög paidagogoszból származik, amely a gyermeket vezető felnőttet jelentette. Viszont a mai hazai viszonyok közepette, tanügyi rendszerünk ördögi körében, labirintusában esetleges és viszonylagos tényezők mozgatják, igazgatják a gyermekeket vezetni hivatott pedagógusok szakmai útját.
Kiss Judit / Krónika (Kolozsvár)
2017. július 20.
Tusványos – Hiányfelmérés a romániai magyar oktatásban
A szakmai munkát segítő oktatási háttérintézmények hiányát hangsúlyozták külhoni magyar pedagógus és civil, valamint egyházi szervezetek képviselői a 28. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor (Tusványos) csütörtöki panelbeszélgetésén. Megfogalmazódott: törekedni kell arra, hogy lakóhelytől függetlenül magyar iskolába írassák a szülők a gyermekeket.
Burus-Siklódi Botond, a 25 éves Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége elnöke hiányérzetének adott hangot amiatt, hogy jelen pillanatig nincs meg az a háttérintézmény-rendszer, amely segíthetné a szakmai munkát. A legtöbb félreértés, párhuzamosság a koordináció hiányából ered – mondta, hozzátéve, hogy szükségesnek tartja egy közoktatási tanács létrehozását, amelyben az oktatáspolitika, az oktatásirányítás és a civil szervezetek egyaránt képviseltetnék magukat. Szintén hiányolta a szülőkkel való együttműködés országos szervezeti kereteit.
Megjegyezte: 160 ezer magyar gyermekkel foglalkozik jelenleg mintegy 10-12 ezer pedagógus. A problémák között említette még az alacsony gyermekszámot, valamint az asszimilációt és a migrációt.
Erdei Ildikó, a temesvári Bartók Béla Líceum igazgatója egy oktatáskutató intézet hiányát tette szóvá, s azt, hogy nincsenek együttműködési keretek, fórumok. Fő kérdés, hogy kié a döntés, kié a felelősség – mutatott rá. Hozzátette: az elmúlt években született egy szakmai anyag, amely számos konkrét javaslatot tartalmaz, de nem történt előrelépés. Kell a létszám és a stratégia is – hangsúlyozta.
Erdei Ildikó jónak nevezte a Rákóczi Szövetség oktatási kezdeményezéseit, amelyek szerinte átvehetők a tömbmagyarság esetében is. Feltételként jelölte meg, hogy legyenek jó pedagógusok, szerinte az ő anyagi-erkölcsi státusukat is meg kellene erősíteni.
Orosz Ildikó, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola rektora azt mondta, hogy bármilyen kutatóintézet, stratégia születhet, ha nem lesznek hozzá megfelelő politikai, gazdasági eszközök, nem fog működni. A többségi társadalom sokszor nem abban érdekelt, hogy ez működjön, hanem abban, hogy a kisebbség beolvadjon, asszimilálódjon – mutatott rá. Az a tapasztalata, hogy akkor lehet sikereket elérni, ha Magyarország erős gazdaságilag, politikailag, és fel tud lépni a magyar kisebbség érdekében.
Csáki Csongor, a Rákóczi Szövetség főtitkára arról beszélt: több mint negyedszázada tevékenykednek annak érdekében, hogy minél többen magyar iskolát válasszanak.
Legnagyobb sikerük, hogy beiratkozási programjuk már nemcsak Felvidékre terjed ki, hanem érinti Kárpátalja, Erdély, Délvidék egyes részeit is. Felvidéken nemhogy nem csökken, hanem némileg még nő is a magyar iskolába íratott gyerekek száma – mondta. Hozzátette: a fő probléma, hogy kevés a gyermek, illetve ha van, akkor a szülők 10-20 százaléka rosszul dönt az iskolaválasztást illetően. Andrási Benedek brassói lelkész, a Magyar Unitárius Egyház oktatási tanácsosa szerint a „fő törvény” sokszor nem oktatási, hanem költségvetési területen van. Problémaként jelölte meg, hogy bár gyerekek vannak, iskolák is működnek, de a falvak többek között az iskolabuszprogram hiányosságai miatt kezdenek kiürülni.
Ferencz S. Alpár csíkszeredai iskolaigazgató a megoldást az önkormányzatiság erősítésében látta. A fejkvótás rendszert átgondolná, és több lehetőséget adna helyben a közoktatás fenntartására, az állam ugyanis nem költ többet a közoktatásra, mint eddig – mutatott rá.
Ahol hátrányos helyzetű közösségek vannak, vagy gazdasági okok miatt nem tudják fenntartani az iskolát, ott avatkozzon be az állam - vetette fel. Elmondta, hogy óriási tanárhiánnyal kell szembenézni, ami a tömb- és a szórványterületeket egyaránt érinti.
A panelbeszélgetésen elhelyezték a marosvásárhelyi katolikus gimnázium kétnyelvű molinóját, Ne játsszanak a gyermekeink sorsával! felirattal, jelezve: az érintettek tovább harcolnak az iskoláért. kronika.ro
A szakmai munkát segítő oktatási háttérintézmények hiányát hangsúlyozták külhoni magyar pedagógus és civil, valamint egyházi szervezetek képviselői a 28. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor (Tusványos) csütörtöki panelbeszélgetésén. Megfogalmazódott: törekedni kell arra, hogy lakóhelytől függetlenül magyar iskolába írassák a szülők a gyermekeket.
Burus-Siklódi Botond, a 25 éves Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége elnöke hiányérzetének adott hangot amiatt, hogy jelen pillanatig nincs meg az a háttérintézmény-rendszer, amely segíthetné a szakmai munkát. A legtöbb félreértés, párhuzamosság a koordináció hiányából ered – mondta, hozzátéve, hogy szükségesnek tartja egy közoktatási tanács létrehozását, amelyben az oktatáspolitika, az oktatásirányítás és a civil szervezetek egyaránt képviseltetnék magukat. Szintén hiányolta a szülőkkel való együttműködés országos szervezeti kereteit.
Megjegyezte: 160 ezer magyar gyermekkel foglalkozik jelenleg mintegy 10-12 ezer pedagógus. A problémák között említette még az alacsony gyermekszámot, valamint az asszimilációt és a migrációt.
Erdei Ildikó, a temesvári Bartók Béla Líceum igazgatója egy oktatáskutató intézet hiányát tette szóvá, s azt, hogy nincsenek együttműködési keretek, fórumok. Fő kérdés, hogy kié a döntés, kié a felelősség – mutatott rá. Hozzátette: az elmúlt években született egy szakmai anyag, amely számos konkrét javaslatot tartalmaz, de nem történt előrelépés. Kell a létszám és a stratégia is – hangsúlyozta.
Erdei Ildikó jónak nevezte a Rákóczi Szövetség oktatási kezdeményezéseit, amelyek szerinte átvehetők a tömbmagyarság esetében is. Feltételként jelölte meg, hogy legyenek jó pedagógusok, szerinte az ő anyagi-erkölcsi státusukat is meg kellene erősíteni.
Orosz Ildikó, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola rektora azt mondta, hogy bármilyen kutatóintézet, stratégia születhet, ha nem lesznek hozzá megfelelő politikai, gazdasági eszközök, nem fog működni. A többségi társadalom sokszor nem abban érdekelt, hogy ez működjön, hanem abban, hogy a kisebbség beolvadjon, asszimilálódjon – mutatott rá. Az a tapasztalata, hogy akkor lehet sikereket elérni, ha Magyarország erős gazdaságilag, politikailag, és fel tud lépni a magyar kisebbség érdekében.
Csáki Csongor, a Rákóczi Szövetség főtitkára arról beszélt: több mint negyedszázada tevékenykednek annak érdekében, hogy minél többen magyar iskolát válasszanak.
Legnagyobb sikerük, hogy beiratkozási programjuk már nemcsak Felvidékre terjed ki, hanem érinti Kárpátalja, Erdély, Délvidék egyes részeit is. Felvidéken nemhogy nem csökken, hanem némileg még nő is a magyar iskolába íratott gyerekek száma – mondta. Hozzátette: a fő probléma, hogy kevés a gyermek, illetve ha van, akkor a szülők 10-20 százaléka rosszul dönt az iskolaválasztást illetően. Andrási Benedek brassói lelkész, a Magyar Unitárius Egyház oktatási tanácsosa szerint a „fő törvény” sokszor nem oktatási, hanem költségvetési területen van. Problémaként jelölte meg, hogy bár gyerekek vannak, iskolák is működnek, de a falvak többek között az iskolabuszprogram hiányosságai miatt kezdenek kiürülni.
Ferencz S. Alpár csíkszeredai iskolaigazgató a megoldást az önkormányzatiság erősítésében látta. A fejkvótás rendszert átgondolná, és több lehetőséget adna helyben a közoktatás fenntartására, az állam ugyanis nem költ többet a közoktatásra, mint eddig – mutatott rá.
Ahol hátrányos helyzetű közösségek vannak, vagy gazdasági okok miatt nem tudják fenntartani az iskolát, ott avatkozzon be az állam - vetette fel. Elmondta, hogy óriási tanárhiánnyal kell szembenézni, ami a tömb- és a szórványterületeket egyaránt érinti.
A panelbeszélgetésen elhelyezték a marosvásárhelyi katolikus gimnázium kétnyelvű molinóját, Ne játsszanak a gyermekeink sorsával! felirattal, jelezve: az érintettek tovább harcolnak az iskoláért. kronika.ro
2017. július 20.
Tusványos – Wetzel Tamás a magyar közigazgatás „visszatéréséről”
Az egyszerűsített honosításnak köszönhetően a kihelyezett konzuli napokkal visszatért a magyar közigazgatás a határon túli magyarlakta településekre, aminek nagyon nagy jelentősége van nemzetpolitikai szempontból – mondta Wetzel Tamás, az egyszerűsített honosításért felelős miniszteri biztos csütörtökön Tusnádfürdőn.
A 28. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor (Tusványos) állampolgárságról, regisztrációról és választásokról szóló pódiumbeszélgetésén a miniszteri biztos rámutatott, nyolc-tíz éve még csak álmodoztak a Tusványoson arról, hogy Magyarországnak egymillió új állampolgára lesz, hogy a visszahonosított magyarok lakóhelyükhöz közeli külképviseleten igényelhetnek magyar útlevelet.
Rámutatott: a magyar külképviseleteknek most már kormányablakként kell működniük, hogy a magyar állampolgársággal kapcsolatos ügyintézésben a visszahonosított magyarok rendelkezésére álljanak, hiszen ősztől már a legmodernebb elektronikus személyi igazolványt is igényelhetik, a hazai anyakönyvezést is megejthetik a külképviseleteken a magyar állampolgárok, de jövő évtől már az anyasági támogatással kapcsolatos ügyintézésre is kiterjed a magyar állampolgársággal kapcsolatos külképviseleti ügyintézés.
A fórumon Pálffy Ilona, a Nemzeti Választási Iroda (NVI) elnöke beszámolt arról, hogy eddig 551 ezer olyan nagykorú magyar állampolgár van, aki szavazati joggal igen, de magyarországi lakcímmel nem rendelkezik, tehát levélszavazásra jogosult. A levélvoksra jogosult több mint félmillió magyar állampolgár közül eddig háromszázezren iratkoztak fel a választói névjegyzékbe.
Az NVI elnöke elmondta, az első levélvoksolás után már 2014-ben kidolgoztak egy javaslatot a jogszabályi keret egyszerűsítésére, de a pártok nem tudtak megegyezni a kétharmados választási eljárási törvény módosításáról, így a választással kapcsolatos teendők változatlanok.
Felhívta a figyelmet néhány típushibára, amelyek miatt a 2014-es országgyűlési választásokon leadott levélvoksok 18, a tavalyi népszavazáson beérkezett levélszavazatok 15 százaléka érvénytelen volt. Sokan a nyilatkozatot is beteszik abba a borítékba, amelyben a szavazólap van, így vagy azért válik érvénytelenné a voks, mert az NVI nem tudja ellenőrizni, ki szavaz, vagy azért, mert sérül a titkosság. Másik típushiba, hogy a szavazólapot sem teszik be belső borítékba, a harmadik a nyilatkozat aláírásának hiánya.
A választási regisztráció tíz évig érvényes, de aki szavaz, vagy adatmódosítást kér, annak meghosszabbodik az érvényesség.
András Pál a Külgazdasági és Külügyminisztérium miniszteri biztosa közölte: a KKM megállapodást köt az NVI-vel a választások külképviseleti lebonyolításáról. A külképviseleti vagy levélszavazással kapcsolatos tudnivalókról a külképviseletek is ősztől részletes tájékoztatást tesznek közzé honlapjukon és Facebook-oldalukon.
MTI; kronika.ro
Az egyszerűsített honosításnak köszönhetően a kihelyezett konzuli napokkal visszatért a magyar közigazgatás a határon túli magyarlakta településekre, aminek nagyon nagy jelentősége van nemzetpolitikai szempontból – mondta Wetzel Tamás, az egyszerűsített honosításért felelős miniszteri biztos csütörtökön Tusnádfürdőn.
A 28. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor (Tusványos) állampolgárságról, regisztrációról és választásokról szóló pódiumbeszélgetésén a miniszteri biztos rámutatott, nyolc-tíz éve még csak álmodoztak a Tusványoson arról, hogy Magyarországnak egymillió új állampolgára lesz, hogy a visszahonosított magyarok lakóhelyükhöz közeli külképviseleten igényelhetnek magyar útlevelet.
Rámutatott: a magyar külképviseleteknek most már kormányablakként kell működniük, hogy a magyar állampolgársággal kapcsolatos ügyintézésben a visszahonosított magyarok rendelkezésére álljanak, hiszen ősztől már a legmodernebb elektronikus személyi igazolványt is igényelhetik, a hazai anyakönyvezést is megejthetik a külképviseleteken a magyar állampolgárok, de jövő évtől már az anyasági támogatással kapcsolatos ügyintézésre is kiterjed a magyar állampolgársággal kapcsolatos külképviseleti ügyintézés.
A fórumon Pálffy Ilona, a Nemzeti Választási Iroda (NVI) elnöke beszámolt arról, hogy eddig 551 ezer olyan nagykorú magyar állampolgár van, aki szavazati joggal igen, de magyarországi lakcímmel nem rendelkezik, tehát levélszavazásra jogosult. A levélvoksra jogosult több mint félmillió magyar állampolgár közül eddig háromszázezren iratkoztak fel a választói névjegyzékbe.
Az NVI elnöke elmondta, az első levélvoksolás után már 2014-ben kidolgoztak egy javaslatot a jogszabályi keret egyszerűsítésére, de a pártok nem tudtak megegyezni a kétharmados választási eljárási törvény módosításáról, így a választással kapcsolatos teendők változatlanok.
Felhívta a figyelmet néhány típushibára, amelyek miatt a 2014-es országgyűlési választásokon leadott levélvoksok 18, a tavalyi népszavazáson beérkezett levélszavazatok 15 százaléka érvénytelen volt. Sokan a nyilatkozatot is beteszik abba a borítékba, amelyben a szavazólap van, így vagy azért válik érvénytelenné a voks, mert az NVI nem tudja ellenőrizni, ki szavaz, vagy azért, mert sérül a titkosság. Másik típushiba, hogy a szavazólapot sem teszik be belső borítékba, a harmadik a nyilatkozat aláírásának hiánya.
A választási regisztráció tíz évig érvényes, de aki szavaz, vagy adatmódosítást kér, annak meghosszabbodik az érvényesség.
András Pál a Külgazdasági és Külügyminisztérium miniszteri biztosa közölte: a KKM megállapodást köt az NVI-vel a választások külképviseleti lebonyolításáról. A külképviseleti vagy levélszavazással kapcsolatos tudnivalókról a külképviseletek is ősztől részletes tájékoztatást tesznek közzé honlapjukon és Facebook-oldalukon.
MTI; kronika.ro
2017. július 20.
Identitásukkal fizetnek a csángók a békéért
A Bákótól alig néhány kilométerre fekvő Lujzikalagor Csángóföld mindmáig egyik „legtisztább” települése. A mára több ezres nagyközséggé duzzadt település mintegy 92 százaléka megőrizte ősi, római katolikus vallását. Bár az emberek magyarul beszélnek, a legtöbb helyi hivatalosan mégis románnak vallja magát.
Az Erdélyből vagy az anyaországból érkezőknek már a műútról való letérőtől meglepetést rejteget Lujzikalagor. Azok, akik egy lepusztult, elszigetelt, szegény falura számítanak, ahol népviseletbe öltözött öregek ülnek a poros út menti kunyhóik előtt, csalódniuk kell. Már a falunévtábla előtti szakaszon Lujzikalagor egy virágzó település képét nyújtja. Egymás mellett sorakoznak a szebbnél szebb emeletes házak. Bent a faluban minden harmadik házon látszik, hogy az utóbbi tíz-tizenöt évben épült. Az idegen kapkodja a fejét, miközben azon töpreng, miből tellett ennek „az archaikus népnek” ilyen palotákra. A sikertörténet mögött azonban komoly fizikai munka és sok lelki áldozat rejlik.
A szorgalmas mesteremberek hírében álló kalagoriak már a 90-es évek közepétől külföldön keresik kenyerüket; az elején csak Magyarországra merészkedtek át, aztán egyre távolabb. Legtöbbjük számára hosszú ideig Olaszország biztosította a gyarapodás lehetőségét, mára viszont a kedvelt célállomások odébb kerültek.
A mai fiatalok Nagy Britanniát vagy a skandináv államokat választják. A kívülállóknak nincs honnan tudniuk, hogy számos villa félig vagy teljesen üresen tátong. Jobb esetben a vendégmunkások hazatértek, de a külföldön felnőtt gyermekeik már nem. Rosszabb esetben a teljes család a végleges kitelepülés mellett döntött, és most árulni próbálja a házát.
Munkásokból lett vállalkozók
Gábor Florentin – aki kilenc esztendőt húzott le az olasz csizma szárában – a szerencsésebbek közé tartozik. Felnőtt gyermekei itthon szeretnének boldogulni, így feleségével, lányával és fiával egy fedél alatt lakik. Ma már semmi pénzért nem menne külföldre, meg is engedheti ezt magának, hiszen jó hírnévnek örvendő építkezési vállalkozó. Nem ő keresi a munkát, hanem a munka találja meg őt. Egyetlen gondja van: egyre nehezebben kerít szakembert. Akkora a hiány, hogy újabban a Pruton túli Moldáviából érkezőket kell foglalkoztatnia. Irigykednek is a környékbeli románok, hogy a lujzikalagoriaknak milyen jól megy soruk. „Mük megdolgoztunk a pénzért, nem loptuk azt!” – állítja büszkén az ötven esztendős vállalkozó. Mint meséli, a csángók rosszallói már azt is kitalálták, hogy a magyar kormány pénzeli őket. Legutóbb azt hallotta vissza, hogy „bezzeg ennek a csángó falunak még vendéglője is van”! Florentin büszke a falujára, sőt a vendéglőjére is, amely akkora, mint egy bálterem. Dicsekedhet vele, hiszen ő és a csapata építette. Mint meséli, a bákói románok is a katolikusokkal szeretnek dolgoztatni, mert sokkal megbízhatóbbnak tartják őket, mint saját szakembereiket.
Gábor Florentinnal ellentétben a Veres házaspár nemcsak a falu és a megye határán lépett túl, de gombatenyészetével a teljes moldvai piacot behálózta. A havi húsz tonna gomba előállításán és értékesítésén harminc alkalmazott dolgozik. Pétert és Lilit csak az bántja, hogy a hipermarket-láncok a különböző illetékeikkel teljesen lebőrözik a termelőket. A multinacionális cégek –amelyek üzleteikben csak a polcot biztosítják busás összeg fejében – kétszer annyit nyernek a terméken, mint ők, akik megkínlódnak a gomba előállításával és forgalmazásával. A rövid szavatosság okozta kockázatokról nem is beszélve. „Van, amikor nyáron tonnaszámra dobjuk el a gombát. De nem panaszkodunk, mert megver az Isten; a húsvét előtti nagyböjti időszak előre kárpótol” – mondja Veres Péter.
Megfékezni a megállíthatatlant
Míg az öregek egymás közt csángóul beszélnek, a fiatalabbak románul. Értenek magyarul, de ha nem muszáj, nem erőltetik meg magukat. Őseik nyelve nem csak a templom meg az iskola falai közül szorult ki, az otthonokból is kezd kikopni. Szélmalomharcán keresztül a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége megpróbál mindent megtenni a megállíthatatlan megállításáért. A nyelvi asszimiláció fékezéséért pedagógusai idestova tíz éve biztosítják a fakultatív magyarórákat.
Petres László 2010 szeptembere óta él és tanít Csángóföldön. A kincses várost és a Babeş–Bolyai Tudományegyetem katedráját cserélte fel Lujzikalagorra és Ádámék ingyen a rendelkezésére bocsátott családi házára, amelynek egyik szobájába osztálytermet, a másikba pedig az otthonát rendezte be. Hét évvel ezelőtt doktorálni készült, ezért vállalta az egyesztendős kiruccanást. Aztán rájött, hogy az oktatásban nem érdemes egyéves ciklusban gondolkodni, így kitolta háromra. De miként lett a három esztendőből hét? „Moldva-betegség” – vágja rá. Ez idő alatt tájházat hozott létre, focibajnokságot szervezett, mesemondó-találkozókat rendezett, és sok-sok gyereket tanított – vagy legalábbis tanítgatott – anyanyelvén megszólalni. Mindezt kemény ellenszélben tette, ugyanis hol az iskolaigazgató, hol a polgármester, hol valamelyik pap igyekezett keresztbetenni. Kimondottan nagy meccseim nem voltak. De nekem nem is kell kampányolnom a szülőknél, hogy küldjék a gyermekeiket magyarórára. Jönnek azok maguktól; testvér testvért hoz, barát barátot. És így, szép lassan terjed a híre” – mondja a „tanító bácsi”, aki jelenleg is heti két-három alkalommal mintegy félszáz gyerekkel foglalkozik. Ez az iskolaköteles kalagoriak egynegyedét teszi ki, ami lehet sok is, kevés is – nézőpont kérdése. Ha figyelembe vesszük, hogy a faluban már 1844-ben működött magyar tannyelvű iskola, míg a románt rá negyvenkét évre alapították, nagyon kevés. Szintén kevés, ha a második világháború utáni helyzettel vonunk párhuzamot. A településen 1948 és 1955 között nemcsak óvoda és hétosztályos magyar nyelvű általános iskola működött, de bentlakás is létezett, ahová más csángótelepülésekről is érkeztek gyerekek. Sőt az 1954–1955-ös tanévben a román tagozaton is bevezették a magyar nyelv oktatását.
De abban az esetben is kevésnek számít a fakultatív órákra járó nebulók száma, ha azt nézzük, hogy Lujzikalagorban szinte mindenki római katolikus, és a lakosság csaknem 70 százaléka érti és beszéli anyanyelvét. Soknak tűnhet az ötven gyerek, ha a községvezetés, az állami iskola tanügyi káderei és a papság ellenséges hozzáállását vesszük figyelembe. „Nem tiltják, de hittanórán meg-megkérdezik a gyerekektől, hogy tulajdonképpen miért is járnak magyar órára. A papok azt próbálják az itteniekbe sulykolni, hogy az érvényesüléshez a csángóknak jó románoknak kell lenniük” – mondja Petres.
Ilyen körülmények között szinte esélytelen „bevinni” a magyar órákat az iskolába. Valamikor a jelenlegi tanító elődje, Szász Csilla idejében volt rá kísérlet, hogy a szülők aláírást gyűjtöttek. Azonban a polgármester és az igazgató egyenként hívatta be a kérvényezőket, és „kérte fel” őket szignójuk visszavonására.
Gondok az öntudattal
Petres László, a csángók életébe jócskán belekóstolt kívülálló úgy látja, a faluban a továbblépéshez leginkább a nemzeti öntudat hiányzik. „Ha megkérdezed a falu lakóit, minek tartják magukat, azt mondják, elsősorban románoknak. Merthogy Romániában élnek. Másodsorban római katolikusoknak. Csak harmadsorban jön be a nyelvi tényező. Így van akkor is, amikor szavazni kell. A politikában a szociáldemokrata és a liberális párt létezik számukra, az RMDSZ-t és célkitűzéseit nemigen értik. »Mit tud tenni értünk az udéméré?« – szokták kérdezni” – ecseteli a helyzetet az Újtusnádról származó, Kalagorban ragadt pedagógus. Minden egyes szavát alátámasztja Gábor Florentin eszmefuttatása is. A középkorú férfi szülei egymás közt magyarul beszélnek, ő és felesége viszont románul kommunikál. Nagykorú gyermekei jobbára csak az állam nyelvét beszélik, anyanyelvükön legfeljebb tőmondatokat képesek megfogalmazni. Mint mondja, mindig is románul beszéltek a gyerekekkel, hogy ne tegyék ki annak a megaláztatásnak, amiben hajdanán nekik volt részük. „Mük nem tudtunk helyesen oláhul, ezért sokat csúfolódtak velünk Bákóban” – emlékszik vissza a megyeszékhelyen töltött középiskolás éveire. Amikor egy kicsit meredekebb témára, a Székelyföld autonómiájának kérdésére térünk, a családfőnek teljesen elkomolyodik a tekintete. Fejcsóválások közepette fejtegeti, hogy az önrendelkezés esetleges kivívása miért nem tenne jót a csángóságnak. „Így is sokat bozgoroznak münket, azután még jobban támadnának. Nekünk egy dologra van szükségünk: a békére!” – mondja, és érveit, legalábbis a csángóság szemszögéből, szinte lehetetlen nem elfogadni.
Bármennyire is furcsa, a lujzikalagori csángók nemzeti öntudata leginkább az 1989 utáni szabad világban kopott meg. A 19. század végén a falu 1878 lakosából 1802 vallotta magát magyarnak. Ez az arány fél évszázadon keresztül szinte nem is változott: a két világháború között, 1930-ban az 1879 kalagoriból 1800 tartotta magát magyar anyanyelvűnek. Sőt a nemzeti szocializmus tomboló korszakában, 1984-ben a 6329 lakó zöme is magyar anyanyelvűként nyilatkozott a cenzuson. Az arány száznyolcvan fokos változása alig nyolc év múlva, az 1992-es népszámláláson következett be. Ekkor az 5277 megkérdezettből mindössze 27 személyt jegyeztek be csángóként és egyetlen egyet magyarként. A statisztikai adatok azóta sem változtak, a 2002-es népszámlálás öt magyart és kilenc csángót talált a faluban, a legutóbbi 2011-es cenzuson a 3333-ból alig 35 fő vallotta magát magyar anyanyelvűnek. Mindezt olyan körülmények között, hogy sem bevándorlás, sem lakosságcsere nem történt.
Az identitás formálásában – vagy nevezhetjük így is, átformálásában – a legnagyobb szerepet a Jászvásárból irányított római katolikus egyház játssza. A csángók általában – és a lujzikalagoriak főként – nemcsak hogy istenhívők, de templomjárók is. Nincs olyan roráté, amely Florentin édesapja, a 77 esztendős Gábor János nélkül kezdődne el. Az öreg naponta fél hatkor kel, s ha esik, ha hull, hatkor már ott ül a majdhogynem katedrális méretű templomban. Az Olaszországban töltött kilenc év alatt fia négy olyan vasárnapot számolt össze, amikor valamilyen okból kifolyólag nem jutott el a szentmisére. A jászvásári püspökség újabban csángó papokat kezdett kiküldeni Itáliába, hogy románul szolgálják az ott élő moldvai közösséget. Bizonyos számítások szerint csupán Lujzikalagorból mintegy ezernyolcszázan élnek a csizma különböző részeiben.
Az sem mellékes, hogy a falu több mint száz papot adott az utóbbi fél évszázadban. Közülük több mint nyolcvanan most is szolgálnak – legtöbbjük Moldvában, néhányan Erdélyben, Magyarországon vagy Nyugaton. Csupán a két, egybenőtt falvat, Lujzikalagort és Oszebicet jelentő községben a plébános mellett még öten tevékenykednek. És az utánpótlás sem marad el… „Most is van két hetedik osztályos diákom, akik teológiára szeretnének felvételizni, de még gondolkodnak, hogy Gyulafehérvárra jelentkezzenek-e vagy Jászvásárra, azaz magyar papok legyenek vagy románok” – mondja Petres.
Papi diktatúra
A csángóföldi magyar misézés örök álom marad. Több mint száz évvel ezelőtt Camilli jászvásári püspököt idézve dr. Iosif Petru lelkipásztor a következőket írta a lujzikalagorikanak: „1915. május 6-án néhány öntudatlan lujzikalagori fellebbezőnek válaszolva, akik azt kérték, hogy templomaikban magyarul énekeljenek és prédikáljanak, a püspök így válaszolt: a panaszosok kellene hogy tudják, hogy Romániában a román nép nyelve a román, és nem is lehet más. Tehát átkot követne el saját nemzete ellen az a román állampolgár, aki azt követelné, hogy saját országában egy idegen nyelvet beszéljenek, például a magyart. Most kérdem én Lujzikalagor lakóit, azokat, akik »nem keverednek más nemzetekkel« , akiknek ebben az országban megadatott minden állampolgári és politikai jog, akik ebben az országban születtek és nőttek fel, amelynek kenyerét eszik, mondják meg nekem, magyarok ők, vagy románok? Mert hogyha magyarok, menjenek Magyarországra, ahol a magyar nyelvet beszélik, de ha románok, ahogy valójában azok, akkor meg kellene szégyelljék magukat, hogy nem ismerik hazájuk nyelvét; bizonyíték erre a levél is, amelyet szintén román nyelven írnak.” Bő évszázad elteltével a helyzet mit sem változott. Minden hasonló kérésre a jelenlegi egyházfő, Petru Ghergheli majdhogynem azonos választ szokott adni.
A magyar az ördög nyelve
A Jászvásáron képzett papok nemcsak a liturgia nyelvét határozzák meg, de a csángóság „gyermekszobájába” és „konyhanyelvébe” is jócskán beleszólnak. A templomtorony egyik lépcsőfordulatánál kétoldalas gépelt lista hirdeti, milyen keresztneveket lehet adni a születendő utódoknak. A lehető legtermészetesebb, hogy a lajstrom nem tartalmaz Kevin, Dzsenifer, Lolita, Arnold, Tárzán vagy Vulfia-szerű neveket, azonban hiányzik a Béla, az Eszter, a Hunor, a Réka, meg egyáltalán minden, ami magyar csengésű. Nem is csoda, hisz nem egy olyan lelkész fordult meg a faluban, aki az ördög nyelvének nevezte a magyart vagy éppenséggel azt a jellegzetes csángó nyelvjárást, amit egykoron felmenői is beszéltek, és ő maga is értett. Néha-néha a közösségnek viszont olyan káplánhoz is van szerencséje, aki nem tagadja meg nemzetét, a templom falain kívül hajlandó egy-egy utcasarkon az idősebbekkel magyarul is elcsevegni. Amint kitudódik, hogy magyarbarát, társai beárulják, a püspök meg azon nyomban elhelyezi – állítják a helyiek.
A falu szülöttje, Ádám Valérián Marosvásárhelyen élő és a moldvai csángók jogaiért küzdő orvos az egyik háztetőre mutat: „Ott van az a parabolaantenna, mit ír rajta? Semmit. De látszik, hogy valamikor valamit írt, csakhogy lefestették fehérre.” A lujzikalagori „tányérfestésnek” külön története van; minden a Duna TV segélyakciójával kezdődött. Amikor a 90-es évek közepén a nemzet televíziója úgy döntött, az adó – és más magyar nyelvű csatornák – vételezésére parabola antennákat ajánlott fel ajándékba, az akkor Budapesten tanuló Ádám Valérián negyvenkét tányért „irányított” szülőfalujába. Mindenki örült, és nyomban felszerelte a világra néző szerkentyűt háza tetejére. Sőt a dunások csángóföldi látogatása során kétszázhetvenen be is álltak a tévések baráti körébe. „Amikor egy pár hét után ismét hazalátogattam, azt vettem észre, hogy a tányérok eltűntek a háztetőkről. Kiderült, hogy a plébános megtiltotta a használatukat. Azon a címen szereltette le, hogy azon szexfilmek mennek! Nyilván nem a felnőtt csatornák jelentették a gondot, különben a papok nem kötelezték volna a falubelieket, hogy álljanak ki a dunások baráti köréből. És a ma is imitt-amott még fellelhető tányérokon nyilván, nem a Duna TV neve lenne lekenve” – állapítja meg keserűen a történtek óta orvosi oklevelet szerzett fiatalember.
Vannak kivételek is…
A Bákótól alig néhány kilométerre fekvő Lujzikalagor Csángóföld mindmáig egyik „legtisztább” települése. A mára több ezres nagyközséggé duzzadt település mintegy 92 százaléka megőrizte ősi, római katolikus vallását. Bár az emberek magyarul beszélnek, a legtöbb helyi hivatalosan mégis románnak vallja magát.
Az Erdélyből vagy az anyaországból érkezőknek már a műútról való letérőtől meglepetést rejteget Lujzikalagor. Azok, akik egy lepusztult, elszigetelt, szegény falura számítanak, ahol népviseletbe öltözött öregek ülnek a poros út menti kunyhóik előtt, csalódniuk kell. Már a falunévtábla előtti szakaszon Lujzikalagor egy virágzó település képét nyújtja. Egymás mellett sorakoznak a szebbnél szebb emeletes házak. Bent a faluban minden harmadik házon látszik, hogy az utóbbi tíz-tizenöt évben épült. Az idegen kapkodja a fejét, miközben azon töpreng, miből tellett ennek „az archaikus népnek” ilyen palotákra. A sikertörténet mögött azonban komoly fizikai munka és sok lelki áldozat rejlik.
A szorgalmas mesteremberek hírében álló kalagoriak már a 90-es évek közepétől külföldön keresik kenyerüket; az elején csak Magyarországra merészkedtek át, aztán egyre távolabb. Legtöbbjük számára hosszú ideig Olaszország biztosította a gyarapodás lehetőségét, mára viszont a kedvelt célállomások odébb kerültek.
A mai fiatalok Nagy Britanniát vagy a skandináv államokat választják. A kívülállóknak nincs honnan tudniuk, hogy számos villa félig vagy teljesen üresen tátong. Jobb esetben a vendégmunkások hazatértek, de a külföldön felnőtt gyermekeik már nem. Rosszabb esetben a teljes család a végleges kitelepülés mellett döntött, és most árulni próbálja a házát.
Munkásokból lett vállalkozók
Gábor Florentin – aki kilenc esztendőt húzott le az olasz csizma szárában – a szerencsésebbek közé tartozik. Felnőtt gyermekei itthon szeretnének boldogulni, így feleségével, lányával és fiával egy fedél alatt lakik. Ma már semmi pénzért nem menne külföldre, meg is engedheti ezt magának, hiszen jó hírnévnek örvendő építkezési vállalkozó. Nem ő keresi a munkát, hanem a munka találja meg őt. Egyetlen gondja van: egyre nehezebben kerít szakembert. Akkora a hiány, hogy újabban a Pruton túli Moldáviából érkezőket kell foglalkoztatnia. Irigykednek is a környékbeli románok, hogy a lujzikalagoriaknak milyen jól megy soruk. „Mük megdolgoztunk a pénzért, nem loptuk azt!” – állítja büszkén az ötven esztendős vállalkozó. Mint meséli, a csángók rosszallói már azt is kitalálták, hogy a magyar kormány pénzeli őket. Legutóbb azt hallotta vissza, hogy „bezzeg ennek a csángó falunak még vendéglője is van”! Florentin büszke a falujára, sőt a vendéglőjére is, amely akkora, mint egy bálterem. Dicsekedhet vele, hiszen ő és a csapata építette. Mint meséli, a bákói románok is a katolikusokkal szeretnek dolgoztatni, mert sokkal megbízhatóbbnak tartják őket, mint saját szakembereiket.
Gábor Florentinnal ellentétben a Veres házaspár nemcsak a falu és a megye határán lépett túl, de gombatenyészetével a teljes moldvai piacot behálózta. A havi húsz tonna gomba előállításán és értékesítésén harminc alkalmazott dolgozik. Pétert és Lilit csak az bántja, hogy a hipermarket-láncok a különböző illetékeikkel teljesen lebőrözik a termelőket. A multinacionális cégek –amelyek üzleteikben csak a polcot biztosítják busás összeg fejében – kétszer annyit nyernek a terméken, mint ők, akik megkínlódnak a gomba előállításával és forgalmazásával. A rövid szavatosság okozta kockázatokról nem is beszélve. „Van, amikor nyáron tonnaszámra dobjuk el a gombát. De nem panaszkodunk, mert megver az Isten; a húsvét előtti nagyböjti időszak előre kárpótol” – mondja Veres Péter.
Megfékezni a megállíthatatlant
Míg az öregek egymás közt csángóul beszélnek, a fiatalabbak románul. Értenek magyarul, de ha nem muszáj, nem erőltetik meg magukat. Őseik nyelve nem csak a templom meg az iskola falai közül szorult ki, az otthonokból is kezd kikopni. Szélmalomharcán keresztül a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége megpróbál mindent megtenni a megállíthatatlan megállításáért. A nyelvi asszimiláció fékezéséért pedagógusai idestova tíz éve biztosítják a fakultatív magyarórákat.
Petres László 2010 szeptembere óta él és tanít Csángóföldön. A kincses várost és a Babeş–Bolyai Tudományegyetem katedráját cserélte fel Lujzikalagorra és Ádámék ingyen a rendelkezésére bocsátott családi házára, amelynek egyik szobájába osztálytermet, a másikba pedig az otthonát rendezte be. Hét évvel ezelőtt doktorálni készült, ezért vállalta az egyesztendős kiruccanást. Aztán rájött, hogy az oktatásban nem érdemes egyéves ciklusban gondolkodni, így kitolta háromra. De miként lett a három esztendőből hét? „Moldva-betegség” – vágja rá. Ez idő alatt tájházat hozott létre, focibajnokságot szervezett, mesemondó-találkozókat rendezett, és sok-sok gyereket tanított – vagy legalábbis tanítgatott – anyanyelvén megszólalni. Mindezt kemény ellenszélben tette, ugyanis hol az iskolaigazgató, hol a polgármester, hol valamelyik pap igyekezett keresztbetenni. Kimondottan nagy meccseim nem voltak. De nekem nem is kell kampányolnom a szülőknél, hogy küldjék a gyermekeiket magyarórára. Jönnek azok maguktól; testvér testvért hoz, barát barátot. És így, szép lassan terjed a híre” – mondja a „tanító bácsi”, aki jelenleg is heti két-három alkalommal mintegy félszáz gyerekkel foglalkozik. Ez az iskolaköteles kalagoriak egynegyedét teszi ki, ami lehet sok is, kevés is – nézőpont kérdése. Ha figyelembe vesszük, hogy a faluban már 1844-ben működött magyar tannyelvű iskola, míg a románt rá negyvenkét évre alapították, nagyon kevés. Szintén kevés, ha a második világháború utáni helyzettel vonunk párhuzamot. A településen 1948 és 1955 között nemcsak óvoda és hétosztályos magyar nyelvű általános iskola működött, de bentlakás is létezett, ahová más csángótelepülésekről is érkeztek gyerekek. Sőt az 1954–1955-ös tanévben a román tagozaton is bevezették a magyar nyelv oktatását.
De abban az esetben is kevésnek számít a fakultatív órákra járó nebulók száma, ha azt nézzük, hogy Lujzikalagorban szinte mindenki római katolikus, és a lakosság csaknem 70 százaléka érti és beszéli anyanyelvét. Soknak tűnhet az ötven gyerek, ha a községvezetés, az állami iskola tanügyi káderei és a papság ellenséges hozzáállását vesszük figyelembe. „Nem tiltják, de hittanórán meg-megkérdezik a gyerekektől, hogy tulajdonképpen miért is járnak magyar órára. A papok azt próbálják az itteniekbe sulykolni, hogy az érvényesüléshez a csángóknak jó románoknak kell lenniük” – mondja Petres.
Ilyen körülmények között szinte esélytelen „bevinni” a magyar órákat az iskolába. Valamikor a jelenlegi tanító elődje, Szász Csilla idejében volt rá kísérlet, hogy a szülők aláírást gyűjtöttek. Azonban a polgármester és az igazgató egyenként hívatta be a kérvényezőket, és „kérte fel” őket szignójuk visszavonására.
Gondok az öntudattal
Petres László, a csángók életébe jócskán belekóstolt kívülálló úgy látja, a faluban a továbblépéshez leginkább a nemzeti öntudat hiányzik. „Ha megkérdezed a falu lakóit, minek tartják magukat, azt mondják, elsősorban románoknak. Merthogy Romániában élnek. Másodsorban római katolikusoknak. Csak harmadsorban jön be a nyelvi tényező. Így van akkor is, amikor szavazni kell. A politikában a szociáldemokrata és a liberális párt létezik számukra, az RMDSZ-t és célkitűzéseit nemigen értik. »Mit tud tenni értünk az udéméré?« – szokták kérdezni” – ecseteli a helyzetet az Újtusnádról származó, Kalagorban ragadt pedagógus. Minden egyes szavát alátámasztja Gábor Florentin eszmefuttatása is. A középkorú férfi szülei egymás közt magyarul beszélnek, ő és felesége viszont románul kommunikál. Nagykorú gyermekei jobbára csak az állam nyelvét beszélik, anyanyelvükön legfeljebb tőmondatokat képesek megfogalmazni. Mint mondja, mindig is románul beszéltek a gyerekekkel, hogy ne tegyék ki annak a megaláztatásnak, amiben hajdanán nekik volt részük. „Mük nem tudtunk helyesen oláhul, ezért sokat csúfolódtak velünk Bákóban” – emlékszik vissza a megyeszékhelyen töltött középiskolás éveire. Amikor egy kicsit meredekebb témára, a Székelyföld autonómiájának kérdésére térünk, a családfőnek teljesen elkomolyodik a tekintete. Fejcsóválások közepette fejtegeti, hogy az önrendelkezés esetleges kivívása miért nem tenne jót a csángóságnak. „Így is sokat bozgoroznak münket, azután még jobban támadnának. Nekünk egy dologra van szükségünk: a békére!” – mondja, és érveit, legalábbis a csángóság szemszögéből, szinte lehetetlen nem elfogadni.
Bármennyire is furcsa, a lujzikalagori csángók nemzeti öntudata leginkább az 1989 utáni szabad világban kopott meg. A 19. század végén a falu 1878 lakosából 1802 vallotta magát magyarnak. Ez az arány fél évszázadon keresztül szinte nem is változott: a két világháború között, 1930-ban az 1879 kalagoriból 1800 tartotta magát magyar anyanyelvűnek. Sőt a nemzeti szocializmus tomboló korszakában, 1984-ben a 6329 lakó zöme is magyar anyanyelvűként nyilatkozott a cenzuson. Az arány száznyolcvan fokos változása alig nyolc év múlva, az 1992-es népszámláláson következett be. Ekkor az 5277 megkérdezettből mindössze 27 személyt jegyeztek be csángóként és egyetlen egyet magyarként. A statisztikai adatok azóta sem változtak, a 2002-es népszámlálás öt magyart és kilenc csángót talált a faluban, a legutóbbi 2011-es cenzuson a 3333-ból alig 35 fő vallotta magát magyar anyanyelvűnek. Mindezt olyan körülmények között, hogy sem bevándorlás, sem lakosságcsere nem történt.
Az identitás formálásában – vagy nevezhetjük így is, átformálásában – a legnagyobb szerepet a Jászvásárból irányított római katolikus egyház játssza. A csángók általában – és a lujzikalagoriak főként – nemcsak hogy istenhívők, de templomjárók is. Nincs olyan roráté, amely Florentin édesapja, a 77 esztendős Gábor János nélkül kezdődne el. Az öreg naponta fél hatkor kel, s ha esik, ha hull, hatkor már ott ül a majdhogynem katedrális méretű templomban. Az Olaszországban töltött kilenc év alatt fia négy olyan vasárnapot számolt össze, amikor valamilyen okból kifolyólag nem jutott el a szentmisére. A jászvásári püspökség újabban csángó papokat kezdett kiküldeni Itáliába, hogy románul szolgálják az ott élő moldvai közösséget. Bizonyos számítások szerint csupán Lujzikalagorból mintegy ezernyolcszázan élnek a csizma különböző részeiben.
Az sem mellékes, hogy a falu több mint száz papot adott az utóbbi fél évszázadban. Közülük több mint nyolcvanan most is szolgálnak – legtöbbjük Moldvában, néhányan Erdélyben, Magyarországon vagy Nyugaton. Csupán a két, egybenőtt falvat, Lujzikalagort és Oszebicet jelentő községben a plébános mellett még öten tevékenykednek. És az utánpótlás sem marad el… „Most is van két hetedik osztályos diákom, akik teológiára szeretnének felvételizni, de még gondolkodnak, hogy Gyulafehérvárra jelentkezzenek-e vagy Jászvásárra, azaz magyar papok legyenek vagy románok” – mondja Petres.
Papi diktatúra
A csángóföldi magyar misézés örök álom marad. Több mint száz évvel ezelőtt Camilli jászvásári püspököt idézve dr. Iosif Petru lelkipásztor a következőket írta a lujzikalagorikanak: „1915. május 6-án néhány öntudatlan lujzikalagori fellebbezőnek válaszolva, akik azt kérték, hogy templomaikban magyarul énekeljenek és prédikáljanak, a püspök így válaszolt: a panaszosok kellene hogy tudják, hogy Romániában a román nép nyelve a román, és nem is lehet más. Tehát átkot követne el saját nemzete ellen az a román állampolgár, aki azt követelné, hogy saját országában egy idegen nyelvet beszéljenek, például a magyart. Most kérdem én Lujzikalagor lakóit, azokat, akik »nem keverednek más nemzetekkel« , akiknek ebben az országban megadatott minden állampolgári és politikai jog, akik ebben az országban születtek és nőttek fel, amelynek kenyerét eszik, mondják meg nekem, magyarok ők, vagy románok? Mert hogyha magyarok, menjenek Magyarországra, ahol a magyar nyelvet beszélik, de ha románok, ahogy valójában azok, akkor meg kellene szégyelljék magukat, hogy nem ismerik hazájuk nyelvét; bizonyíték erre a levél is, amelyet szintén román nyelven írnak.” Bő évszázad elteltével a helyzet mit sem változott. Minden hasonló kérésre a jelenlegi egyházfő, Petru Ghergheli majdhogynem azonos választ szokott adni.
A magyar az ördög nyelve
A Jászvásáron képzett papok nemcsak a liturgia nyelvét határozzák meg, de a csángóság „gyermekszobájába” és „konyhanyelvébe” is jócskán beleszólnak. A templomtorony egyik lépcsőfordulatánál kétoldalas gépelt lista hirdeti, milyen keresztneveket lehet adni a születendő utódoknak. A lehető legtermészetesebb, hogy a lajstrom nem tartalmaz Kevin, Dzsenifer, Lolita, Arnold, Tárzán vagy Vulfia-szerű neveket, azonban hiányzik a Béla, az Eszter, a Hunor, a Réka, meg egyáltalán minden, ami magyar csengésű. Nem is csoda, hisz nem egy olyan lelkész fordult meg a faluban, aki az ördög nyelvének nevezte a magyart vagy éppenséggel azt a jellegzetes csángó nyelvjárást, amit egykoron felmenői is beszéltek, és ő maga is értett. Néha-néha a közösségnek viszont olyan káplánhoz is van szerencséje, aki nem tagadja meg nemzetét, a templom falain kívül hajlandó egy-egy utcasarkon az idősebbekkel magyarul is elcsevegni. Amint kitudódik, hogy magyarbarát, társai beárulják, a püspök meg azon nyomban elhelyezi – állítják a helyiek.
A falu szülöttje, Ádám Valérián Marosvásárhelyen élő és a moldvai csángók jogaiért küzdő orvos az egyik háztetőre mutat: „Ott van az a parabolaantenna, mit ír rajta? Semmit. De látszik, hogy valamikor valamit írt, csakhogy lefestették fehérre.” A lujzikalagori „tányérfestésnek” külön története van; minden a Duna TV segélyakciójával kezdődött. Amikor a 90-es évek közepén a nemzet televíziója úgy döntött, az adó – és más magyar nyelvű csatornák – vételezésére parabola antennákat ajánlott fel ajándékba, az akkor Budapesten tanuló Ádám Valérián negyvenkét tányért „irányított” szülőfalujába. Mindenki örült, és nyomban felszerelte a világra néző szerkentyűt háza tetejére. Sőt a dunások csángóföldi látogatása során kétszázhetvenen be is álltak a tévések baráti körébe. „Amikor egy pár hét után ismét hazalátogattam, azt vettem észre, hogy a tányérok eltűntek a háztetőkről. Kiderült, hogy a plébános megtiltotta a használatukat. Azon a címen szereltette le, hogy azon szexfilmek mennek! Nyilván nem a felnőtt csatornák jelentették a gondot, különben a papok nem kötelezték volna a falubelieket, hogy álljanak ki a dunások baráti köréből. És a ma is imitt-amott még fellelhető tányérokon nyilván, nem a Duna TV neve lenne lekenve” – állapítja meg keserűen a történtek óta orvosi oklevelet szerzett fiatalember.
Vannak kivételek is…