Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2017. július 7.
Sapientia EMTE: nagyobb ösztöndíj, ugyanakkora tandíj
Számos ifjúsági rendezvény partnere idén nyáron a kolozsvári kar
Változatlan tandíjjal és nagyobb ösztöndíjakkal várja hallgatóit a 2017/2018-as tanévben a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) – tudtuk meg a Kolozsvári Kar dékánjától, Tonk Mártontól a tegnapi sajtótájékoztatón. Az iratkozások hétfőn, július 10-én kezdődnek és július 18-ig tartanak. A felvételi vizsgákat július 19. és 24. között szervezik. Az egyetem négy alap- és négy mesteri képzéssel várja a hallgatókat; ezekhez még hozzáadódik a felnőttképzésnek minősített egyéves hangtechnikusi képzés, amely 2018 februárjában startol, illetve a magyar nyelvű közigazgatástudományi doktori iskola, amelynek felvételijét májusban már lebonyolították, így ősztől már heten elkezdhetik doktori tanulmányaikat az intézményben. Tonk Márton dékán az idei érettségi eredményeket figyelembe véve bizakodó a meghirdetett helyek betöltését illetően. Megtudtuk: az egyetem idén nyáron is számos rendezvény partnere lesz.
– A kolozsvári Természettudományi és Művészeti Kar 180 helyet hirdet meg. Ebből alapképzésen 120, míg mesterképzésen 60 helyre várjuk a jelentkezőket. Az ingyenes helyek száma 88, míg a költség-hozzájárulásos helyek száma 92. Tandíjainkon nem változtattunk, a költség-hozzájárulás évente 250-450 euró. Ugyanakkor az egyetem vezetőtanácsának döntése értelmében a 2017/2018-as tanévben húsz százalékkal nő a hallgatók ösztöndíja. Az érdemösztöndíj havi 360 lej, a tanulmányi ösztöndíj havi 270 lej, míg a szociális ösztöndíj havi 180 lej lesz. Az ösztöndíjak kumulálhatóak, azaz ha valaki tanulmányi átlaga és szociális helyzete folyamán egyaránt jogosult mindkét típusú ösztöndíjra, akkor mindkettőt megkaphatja. A környezettudományi szak kivételével, ahol a felvételi jegy az érettségin elért átlagot jelenti, mindenhol szerveznek valamilyen felvételi vizsgát. A nemrég közzétett országos érettségi sikerarányt figyelembe véve remélem, hogy az egyetemünk által meghirdetett helyek betelnek. Ami az ingyenes helyek számát illeti, ez tavalyhoz képest változatlan, és az elmúlt évek tapasztalata azt mutatja, hogy ezek a helyek 100%-ban betelnek – közölte Tonk Márton dékán a küszöbön álló felvételivel kapcsolatos információkat. Tonk Márton örömmel említette, hogy a pár évvel ezelőtt beindított hangtechnikusi képzés résztvevői között nem jegyeztek lemorzsolódást.
Megtudtuk: májusban lebonyolították a felvételit a magyar tannyelvű közigazgatástudományi doktori iskolába is. Ennek köszönhetően hét doktorandusz a Sapientia EMTE kolozsvári karán fog tanulni, de résztvevői jogviszonya a budapesti Nemzeti Közszolgálati Egyetemnél lesz. Ez azt jelenti, hogy négy év múlva, a doktori dolgozat sikeres megvédése után az oklevelet honosítani kell Romániában. A jelenleg érvényben levő 1/2011 oktatási törvény értelmében, amennyiben a doktori oklevél birtokosa azt szeretné, ha a Magyarországon kibocsátott doktori oklevele egész Románia területén érvényes legyen, akkor a tanügyminisztériumhoz kell fordulnia, de ha például egyetemi oktatóként akar elhelyezkedni valamelyik romániai egyetemen, akkor az oklevél honosítását az illető felsőoktatási intézmény végzi el, viszont ez csak az illető intézményben lesz érvényes.
Tonk Márton dékán arra is kitért, hogy a Sapientia EMTE és ezen belül a kolozsvári kar idén is számos ifjúsági rendezvény partnere lesz, úgymint a marosvásárhelyi VIBE Fesztivál és a XVI. Torockói Diáktábor (július 6. és 9. között), a Tusványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor (július 18. és 23.). Először rendezik meg, és a Sapientia részt vállalt a szervezésből a magyarországi Magyar Természettudományi Társaság és a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) által Parajdon, július 17. és 23. között lebonyolítandó Kárpát-medencei Tehetségtábort, ahova 7-8. osztályos, a Kárpát-medencében élő, biológia, földrajz és kémia tantárgyversenyeken dobogós helyezést elért 60 magyar gyermeket és 25 kísérő tanárt várnak. A fentebbi rendezvényeken a Sapientia EMTE oktatói tudománynépszerűsítő előadásokat, beszélgetéseket, bemutatókat tartanak.
Nagy-Hintós Diana / Szabadság (Kolozsvár)
Számos ifjúsági rendezvény partnere idén nyáron a kolozsvári kar
Változatlan tandíjjal és nagyobb ösztöndíjakkal várja hallgatóit a 2017/2018-as tanévben a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) – tudtuk meg a Kolozsvári Kar dékánjától, Tonk Mártontól a tegnapi sajtótájékoztatón. Az iratkozások hétfőn, július 10-én kezdődnek és július 18-ig tartanak. A felvételi vizsgákat július 19. és 24. között szervezik. Az egyetem négy alap- és négy mesteri képzéssel várja a hallgatókat; ezekhez még hozzáadódik a felnőttképzésnek minősített egyéves hangtechnikusi képzés, amely 2018 februárjában startol, illetve a magyar nyelvű közigazgatástudományi doktori iskola, amelynek felvételijét májusban már lebonyolították, így ősztől már heten elkezdhetik doktori tanulmányaikat az intézményben. Tonk Márton dékán az idei érettségi eredményeket figyelembe véve bizakodó a meghirdetett helyek betöltését illetően. Megtudtuk: az egyetem idén nyáron is számos rendezvény partnere lesz.
– A kolozsvári Természettudományi és Művészeti Kar 180 helyet hirdet meg. Ebből alapképzésen 120, míg mesterképzésen 60 helyre várjuk a jelentkezőket. Az ingyenes helyek száma 88, míg a költség-hozzájárulásos helyek száma 92. Tandíjainkon nem változtattunk, a költség-hozzájárulás évente 250-450 euró. Ugyanakkor az egyetem vezetőtanácsának döntése értelmében a 2017/2018-as tanévben húsz százalékkal nő a hallgatók ösztöndíja. Az érdemösztöndíj havi 360 lej, a tanulmányi ösztöndíj havi 270 lej, míg a szociális ösztöndíj havi 180 lej lesz. Az ösztöndíjak kumulálhatóak, azaz ha valaki tanulmányi átlaga és szociális helyzete folyamán egyaránt jogosult mindkét típusú ösztöndíjra, akkor mindkettőt megkaphatja. A környezettudományi szak kivételével, ahol a felvételi jegy az érettségin elért átlagot jelenti, mindenhol szerveznek valamilyen felvételi vizsgát. A nemrég közzétett országos érettségi sikerarányt figyelembe véve remélem, hogy az egyetemünk által meghirdetett helyek betelnek. Ami az ingyenes helyek számát illeti, ez tavalyhoz képest változatlan, és az elmúlt évek tapasztalata azt mutatja, hogy ezek a helyek 100%-ban betelnek – közölte Tonk Márton dékán a küszöbön álló felvételivel kapcsolatos információkat. Tonk Márton örömmel említette, hogy a pár évvel ezelőtt beindított hangtechnikusi képzés résztvevői között nem jegyeztek lemorzsolódást.
Megtudtuk: májusban lebonyolították a felvételit a magyar tannyelvű közigazgatástudományi doktori iskolába is. Ennek köszönhetően hét doktorandusz a Sapientia EMTE kolozsvári karán fog tanulni, de résztvevői jogviszonya a budapesti Nemzeti Közszolgálati Egyetemnél lesz. Ez azt jelenti, hogy négy év múlva, a doktori dolgozat sikeres megvédése után az oklevelet honosítani kell Romániában. A jelenleg érvényben levő 1/2011 oktatási törvény értelmében, amennyiben a doktori oklevél birtokosa azt szeretné, ha a Magyarországon kibocsátott doktori oklevele egész Románia területén érvényes legyen, akkor a tanügyminisztériumhoz kell fordulnia, de ha például egyetemi oktatóként akar elhelyezkedni valamelyik romániai egyetemen, akkor az oklevél honosítását az illető felsőoktatási intézmény végzi el, viszont ez csak az illető intézményben lesz érvényes.
Tonk Márton dékán arra is kitért, hogy a Sapientia EMTE és ezen belül a kolozsvári kar idén is számos ifjúsági rendezvény partnere lesz, úgymint a marosvásárhelyi VIBE Fesztivál és a XVI. Torockói Diáktábor (július 6. és 9. között), a Tusványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor (július 18. és 23.). Először rendezik meg, és a Sapientia részt vállalt a szervezésből a magyarországi Magyar Természettudományi Társaság és a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) által Parajdon, július 17. és 23. között lebonyolítandó Kárpát-medencei Tehetségtábort, ahova 7-8. osztályos, a Kárpát-medencében élő, biológia, földrajz és kémia tantárgyversenyeken dobogós helyezést elért 60 magyar gyermeket és 25 kísérő tanárt várnak. A fentebbi rendezvényeken a Sapientia EMTE oktatói tudománynépszerűsítő előadásokat, beszélgetéseket, bemutatókat tartanak.
Nagy-Hintós Diana / Szabadság (Kolozsvár)
2017. július 7.
Magyar előadások is szerepelnek az Országos Színházi Fesztiválon
Öt erdélyi magyar színház előadásait is láthatja a bukaresti közönség az október 20-a és 30-a között a fővárosban zajló Országos Színházi Fesztivál alatt. Az idei seregszemle programját Marina Constantinescu színikritikus, a fesztivál (Festivalul National de Teatru – FNT) művészeti vezetője állította össze, a válogató július 5-én ismertette a meghívott előadások listáját.
A Romániai Színházi Szövetség (UNITER), az ARCUB (Bukarest Municípium Kulturális Központja) és a bukaresti I. L. Caragiale Nemzeti Színház szervezésében zajló fesztiválon a közönség összesen 53 produkciót tekinthet meg az ország különböző színházaiból illetve független társulatoktól.
A romániai színházi szakma legfontosabb seregszemléjén idén kolozsvári, marosvásárhelyi, sepsiszentgyörgyi, temesvári és nagyváradi magyar nyelvű előadásokat láthat a bukaresti közönség, emellett három olyan román nyelvű produkció is meghívást kapott, amely magyar alkotók nevéhez fűzödik.
A huszonhetedik alkalommal megszervezett színházi szemlén a Kolozsvári Állami Magyar Színház két előadással – A mélyben (rendező: Yuri Kordonsky), Rosmersholm (r.: Andriy Zholdak) vendégszerepel, derül ki a fesztivál honlapjáról.
A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata a Radu Afrim rendezte Retromadár blokknak csapódik és forró aszfaltra zuhan című előadásával vesz részt, a román társulat pedig a Bocsárdi László által színre vitt Bulgakov 17 című produkcióval, az orosz regényíró A Mester és Margarita című műve nyomán született előadás díszlettervezője Bartha József, a jelmezek pedig Kiss Zsuzsanna nevéhez fűzödnek.
Idén a nagyváradi Szigligeti Színház egyik produkciója is bekerült a válogatásba, a társulat a Theodor Cristian Popescu által rendezett Az én kis hűtőkamrám című előadásával lép fel a fővárosban.
A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház is jelen lesz a fesztiválon, a társulat Harold Pinter Évforduló című darabját játssza, Alexandru Dabija rendezésében.
A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház A Versailles-i rögtönzés avagy a Majmos ház című produkciójával megy, a Molière nyomán létrejött előadás rendezője: Sardar Tagirovsky.
A kolozsvári Román Színház szintén két előadással került be a válogatásba, tőlük a Mihaela Panainte rendezte A per (koreográfus: Györgyjakab Enikő), illetve a Tudor Lucanu által színrevitt Playlistlátható majd.
Még egy magyar vonatkozású produkció szerepel a programba, a válogatásba bekerült a nagyszebeni Radu Stanca Színház Máglyacímű előadása is, amely Dragomán György hasonló című regényéből készült, rendező: Armin Petras.
A fesztivál művészeti igazgatója, Marina Constantinescu nyilatkozata szerint: „A kiemelt figyelem ezúttal a 2016/2017-es évadra irányul, Románia színházi és művelődési jelenségeire, melyeket a Országos Színházi Fesztivál tükrözni kíván, hogy újra elemzésekre ösztönözze a nézőket és a szakembereket, mindazokat, akiket érdekel a romániai színház, és nem csak.” Szabadság (Kolozsvár)
Öt erdélyi magyar színház előadásait is láthatja a bukaresti közönség az október 20-a és 30-a között a fővárosban zajló Országos Színházi Fesztivál alatt. Az idei seregszemle programját Marina Constantinescu színikritikus, a fesztivál (Festivalul National de Teatru – FNT) művészeti vezetője állította össze, a válogató július 5-én ismertette a meghívott előadások listáját.
A Romániai Színházi Szövetség (UNITER), az ARCUB (Bukarest Municípium Kulturális Központja) és a bukaresti I. L. Caragiale Nemzeti Színház szervezésében zajló fesztiválon a közönség összesen 53 produkciót tekinthet meg az ország különböző színházaiból illetve független társulatoktól.
A romániai színházi szakma legfontosabb seregszemléjén idén kolozsvári, marosvásárhelyi, sepsiszentgyörgyi, temesvári és nagyváradi magyar nyelvű előadásokat láthat a bukaresti közönség, emellett három olyan román nyelvű produkció is meghívást kapott, amely magyar alkotók nevéhez fűzödik.
A huszonhetedik alkalommal megszervezett színházi szemlén a Kolozsvári Állami Magyar Színház két előadással – A mélyben (rendező: Yuri Kordonsky), Rosmersholm (r.: Andriy Zholdak) vendégszerepel, derül ki a fesztivál honlapjáról.
A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata a Radu Afrim rendezte Retromadár blokknak csapódik és forró aszfaltra zuhan című előadásával vesz részt, a román társulat pedig a Bocsárdi László által színre vitt Bulgakov 17 című produkcióval, az orosz regényíró A Mester és Margarita című műve nyomán született előadás díszlettervezője Bartha József, a jelmezek pedig Kiss Zsuzsanna nevéhez fűzödnek.
Idén a nagyváradi Szigligeti Színház egyik produkciója is bekerült a válogatásba, a társulat a Theodor Cristian Popescu által rendezett Az én kis hűtőkamrám című előadásával lép fel a fővárosban.
A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház is jelen lesz a fesztiválon, a társulat Harold Pinter Évforduló című darabját játssza, Alexandru Dabija rendezésében.
A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház A Versailles-i rögtönzés avagy a Majmos ház című produkciójával megy, a Molière nyomán létrejött előadás rendezője: Sardar Tagirovsky.
A kolozsvári Román Színház szintén két előadással került be a válogatásba, tőlük a Mihaela Panainte rendezte A per (koreográfus: Györgyjakab Enikő), illetve a Tudor Lucanu által színrevitt Playlistlátható majd.
Még egy magyar vonatkozású produkció szerepel a programba, a válogatásba bekerült a nagyszebeni Radu Stanca Színház Máglyacímű előadása is, amely Dragomán György hasonló című regényéből készült, rendező: Armin Petras.
A fesztivál művészeti igazgatója, Marina Constantinescu nyilatkozata szerint: „A kiemelt figyelem ezúttal a 2016/2017-es évadra irányul, Románia színházi és művelődési jelenségeire, melyeket a Országos Színházi Fesztivál tükrözni kíván, hogy újra elemzésekre ösztönözze a nézőket és a szakembereket, mindazokat, akiket érdekel a romániai színház, és nem csak.” Szabadság (Kolozsvár)
2017. július 7.
„Ha nem vagyunk figyelmesek, a magyar gyerekek el fognak veszni”
Temesvári szórványról, közösségi igényről, oktatásról Kocsik Zoltánnal
A januárban leégett kommandói iskola könyvtárának pótlására a Szabadság és a Kolozsvári Rádió magyar adása által kezdeményezett adománygyűjtés sikerét igazolja, hogy a kommandói könyvtár teljes feltöltése után a szórványba is jutott a könyvekből. A temesvári Gerhardinum Római Katolikus Teológiai Líceum könyvtárának polcaira már kerültek könyvek júniusban is, amikor a rádió munkatársai vittek el a nagyvárosi szórványba az összegyűlt kötetekből, ám a nagyvonalú adományoknak köszönhetően Kocsik Zoltán temesvári római katolikus pap a napokban egy újabb szállítmányért jött el Kolozsvárra, hogy még egy „kisbusznyi” kötettel bővüljön könyvtárjuk. Vele beszélgettünk a rakodás után.
– A könyvadomány, amely, ahogy néztem, szépirodalmi-, magyar nyelvhez kapcsolódó- és történelemkönyvekből áll, a Gerhardinum Római Katolikus Teológiai Líceumba, Temesvárra kerül. Az iskola könyvtárának bővítése régi cél, ezért szívesen fogadjuk el a kolozsvári közösség adományát – magyarázta Kocsik Zoltán, aki a tanintézmény történetét is elmesélte. – Idén ünnepeljük az iskola fennállásának 25. évfordulóját: 19 éven keresztül líceumként működött az intézmény, hat évvel ezelőtt nyitottuk meg az elemi iskola kapuit, öt évvel ezelőtt az óvodáét. Lassan, lentről építkezünk: néhány éven belül összeér az alsó tagozat a felsővel, óvodásaink itt fejezik majd be tanulmányaikat. Megközelítőleg 390 diákunk van, ez magába foglalja az óvodásokat, illetve az összes tanulót elsőtől tizenkettedik osztályig. Mi vagyunk az egytelen katolikus iskola az országban, amelyben két nyelven, magyarul és románul is folyik az oktatás. A magyar tagozat Arad és Temes megye fiataljait, míg a román Temes és Krassó-Szörény megye diákjait gyűjti össze. Igazából a román tagozat nem is román, vagy csak elenyésző mértékben, hiszen ez a tagozat gyűjti össze azokat a katolikus nemzeti kisebbségeket, amelyek a Bánságban élnek – így nálunk tanulnak bolgárok, csehek, szlovákok és horvátok. Ők román nyelven tanulnak, számukra a hétköznapi kommunikáció nyelve is a román, de mindegyik tanuló egy nemzeti kisebbséget képvisel.
– A nagyvárosi szórványnak más jellemzői vannak, mint a kisebb településeken. Mesélne egy kicsit a temesváriak helyzetéről?
– Többféle magyar él Temesváron: vannak a törzsgyökeres temesváriak, vagy azok, akik több generációra visszamenőleg Temesváron laknak, ám van egy olyan csoport is, amely a ’70-es, ’80-as, ’90-es években telepedett le, sokan például Székelyföldről költöztek ide. Emellett sok az egyetemista, akik Hargita és Kovászna megyéből érkeznek. Sajnos azt kell mondanom, hogy az itt tanuló, megközelítőleg 1000 magyar egyetemistának nincs közösségi igénye, elvesznek a városban. Igaz, többen úgy jönnek ide a tömbmagyar vidékről, hogy bepótolják a román nyelvtudási hiányosságaikat, így román barátokat szereznek maguknak. Ám vannak különböző ifjúsági tevékenységek, amelyeken ezek a magyar diákok részt vehetnek, vehetnének: ott van a Temesvári Keresztény Magyar Egyetemisták Közössége (TEKMEK), hasonlóképpen református ifjúsági csoport is létezik (IKE), a Temesvári Magyar Diákszervezet (TMD) vagy a TEMISZ. Ezek a szervezetek rengeteg lehetőséget teremtenek arra, hogy a magyar fiatal közösség találkozhasson. Ám a mai emberekből kiveszett a közösségi igény, Temesvár elveszette a ’70-es, ’80-as évekre jellemző pezsgő magyar egyetemista életet. Többen, már több alkalommal tanakodtunk, ötletünk azon, hogy mit tehetnénk ez ügyben, de úgy gondolom, ezt nem lehet megállítani. Temesvár nagyon sok mindent tud nyújtani, ugyanúgy, mint Kolozsvár, ugyanúgy a magyaroknak, mint a románoknak, így azok, akik eljönnek hozzánk, nem biztos, hogy a magyar arculatát szeretnék látni, megismerni a városnak.
– Mit tud tenni az egyház a „csapongó” magyarok közösségbe való bevonásáért?
– Ez egy nagyon érdekes dolog. Katolikus és református részről működnek az ifjúsági csoportok, ahova járnak embernek, vannak aktívabb tagok is. A világhálón jelen vagyunk, ez már alapkövetelmény, hirdetéseket készítünk, fent vagyunk a Facebookon. Ám elrángatni egy eseményre senkit sem lehet, csak meghívni. Nem csak ifjúsági hittanórára, beszélgetésre, hanem alkalomadtán a szórakozásra, bulizásra is van lehetőség. Gyakran szervez kirándulásokat a diákszövetség is, tehát lehetőség van a találkozásra, csak meg kell látni, „rá kell kattani”, ki kell próbálni. Egy külön csapat kellene, akik bentlakásról bentlakásra, diákotthonról diákotthonra járva felkeresné a magyar egyetemistákat… A közösségek azért nem működnek, nem csak nálunk, hanem Erdély- és Bánság-szerte, mert hiányzik a személyes megszólítás. Egy Facebook-hirdetés, szórólap lehet nem mond semmit. Ha engem így hívnának el valahova, lehet, én se mennék. De ha van egy kapcsolatember, egy személy, akihez kötődik, aki megszólította, akkor már másképp működhetne a közösség. Ez hiányzik, az emberi erőforrás, amely minden egyes személyt külön-külön felkeresne, személyesen megszólítana. Ez lenne talán az egyetlen megoldás, amellyel a közösségi igényt fel tudnánk támasztani.
– Ezek az „csapongó” magyarok megmaradnak magyarnak, még ha a közösségi életben nem is vesznek részt?
– Nagyon sok a vegyes házasság. Az iskola alsóbb tagozataiban, illetve az óvodában rengeteg vegyes házasságból származó gyerek tanul. Örülök annak, hogy a román fél nagyon sokszor nyitott: nyitott arra, hogy a gyereke két kultúrával, két önazonossággal nőjön fel, két anyanyelvet beszéljen. Így az, hogy egy gyerek magyar maradjon, sokszor a román fél jóindulatán múlik, illetve a magyar fél határozottságán. Minden emberi síkon áll, és ezért sokszor instabil.
– Jellemző az Temesvárra, hogy a diákok, akik román nyelven tanulnak, egy idő után visszatérnek, áttérnek a magyar nyelvű oktatásra?
– Igen. Van egy fakultatív nyelvkurzus programunk, amely jelenleg 16 olyan Temes megyei településen működik, ahol még van magyar kisebbség, akár katolikus, akár református. Az egyház, iskola és a fakultatív nyelvkurzus próbálja bennük megtartani az identitást. Nagyon sok helyen nincs már magyar iskola..
Sarány Orsolya / Szabadság (Kolozsvár)
Temesvári szórványról, közösségi igényről, oktatásról Kocsik Zoltánnal
A januárban leégett kommandói iskola könyvtárának pótlására a Szabadság és a Kolozsvári Rádió magyar adása által kezdeményezett adománygyűjtés sikerét igazolja, hogy a kommandói könyvtár teljes feltöltése után a szórványba is jutott a könyvekből. A temesvári Gerhardinum Római Katolikus Teológiai Líceum könyvtárának polcaira már kerültek könyvek júniusban is, amikor a rádió munkatársai vittek el a nagyvárosi szórványba az összegyűlt kötetekből, ám a nagyvonalú adományoknak köszönhetően Kocsik Zoltán temesvári római katolikus pap a napokban egy újabb szállítmányért jött el Kolozsvárra, hogy még egy „kisbusznyi” kötettel bővüljön könyvtárjuk. Vele beszélgettünk a rakodás után.
– A könyvadomány, amely, ahogy néztem, szépirodalmi-, magyar nyelvhez kapcsolódó- és történelemkönyvekből áll, a Gerhardinum Római Katolikus Teológiai Líceumba, Temesvárra kerül. Az iskola könyvtárának bővítése régi cél, ezért szívesen fogadjuk el a kolozsvári közösség adományát – magyarázta Kocsik Zoltán, aki a tanintézmény történetét is elmesélte. – Idén ünnepeljük az iskola fennállásának 25. évfordulóját: 19 éven keresztül líceumként működött az intézmény, hat évvel ezelőtt nyitottuk meg az elemi iskola kapuit, öt évvel ezelőtt az óvodáét. Lassan, lentről építkezünk: néhány éven belül összeér az alsó tagozat a felsővel, óvodásaink itt fejezik majd be tanulmányaikat. Megközelítőleg 390 diákunk van, ez magába foglalja az óvodásokat, illetve az összes tanulót elsőtől tizenkettedik osztályig. Mi vagyunk az egytelen katolikus iskola az országban, amelyben két nyelven, magyarul és románul is folyik az oktatás. A magyar tagozat Arad és Temes megye fiataljait, míg a román Temes és Krassó-Szörény megye diákjait gyűjti össze. Igazából a román tagozat nem is román, vagy csak elenyésző mértékben, hiszen ez a tagozat gyűjti össze azokat a katolikus nemzeti kisebbségeket, amelyek a Bánságban élnek – így nálunk tanulnak bolgárok, csehek, szlovákok és horvátok. Ők román nyelven tanulnak, számukra a hétköznapi kommunikáció nyelve is a román, de mindegyik tanuló egy nemzeti kisebbséget képvisel.
– A nagyvárosi szórványnak más jellemzői vannak, mint a kisebb településeken. Mesélne egy kicsit a temesváriak helyzetéről?
– Többféle magyar él Temesváron: vannak a törzsgyökeres temesváriak, vagy azok, akik több generációra visszamenőleg Temesváron laknak, ám van egy olyan csoport is, amely a ’70-es, ’80-as, ’90-es években telepedett le, sokan például Székelyföldről költöztek ide. Emellett sok az egyetemista, akik Hargita és Kovászna megyéből érkeznek. Sajnos azt kell mondanom, hogy az itt tanuló, megközelítőleg 1000 magyar egyetemistának nincs közösségi igénye, elvesznek a városban. Igaz, többen úgy jönnek ide a tömbmagyar vidékről, hogy bepótolják a román nyelvtudási hiányosságaikat, így román barátokat szereznek maguknak. Ám vannak különböző ifjúsági tevékenységek, amelyeken ezek a magyar diákok részt vehetnek, vehetnének: ott van a Temesvári Keresztény Magyar Egyetemisták Közössége (TEKMEK), hasonlóképpen református ifjúsági csoport is létezik (IKE), a Temesvári Magyar Diákszervezet (TMD) vagy a TEMISZ. Ezek a szervezetek rengeteg lehetőséget teremtenek arra, hogy a magyar fiatal közösség találkozhasson. Ám a mai emberekből kiveszett a közösségi igény, Temesvár elveszette a ’70-es, ’80-as évekre jellemző pezsgő magyar egyetemista életet. Többen, már több alkalommal tanakodtunk, ötletünk azon, hogy mit tehetnénk ez ügyben, de úgy gondolom, ezt nem lehet megállítani. Temesvár nagyon sok mindent tud nyújtani, ugyanúgy, mint Kolozsvár, ugyanúgy a magyaroknak, mint a románoknak, így azok, akik eljönnek hozzánk, nem biztos, hogy a magyar arculatát szeretnék látni, megismerni a városnak.
– Mit tud tenni az egyház a „csapongó” magyarok közösségbe való bevonásáért?
– Ez egy nagyon érdekes dolog. Katolikus és református részről működnek az ifjúsági csoportok, ahova járnak embernek, vannak aktívabb tagok is. A világhálón jelen vagyunk, ez már alapkövetelmény, hirdetéseket készítünk, fent vagyunk a Facebookon. Ám elrángatni egy eseményre senkit sem lehet, csak meghívni. Nem csak ifjúsági hittanórára, beszélgetésre, hanem alkalomadtán a szórakozásra, bulizásra is van lehetőség. Gyakran szervez kirándulásokat a diákszövetség is, tehát lehetőség van a találkozásra, csak meg kell látni, „rá kell kattani”, ki kell próbálni. Egy külön csapat kellene, akik bentlakásról bentlakásra, diákotthonról diákotthonra járva felkeresné a magyar egyetemistákat… A közösségek azért nem működnek, nem csak nálunk, hanem Erdély- és Bánság-szerte, mert hiányzik a személyes megszólítás. Egy Facebook-hirdetés, szórólap lehet nem mond semmit. Ha engem így hívnának el valahova, lehet, én se mennék. De ha van egy kapcsolatember, egy személy, akihez kötődik, aki megszólította, akkor már másképp működhetne a közösség. Ez hiányzik, az emberi erőforrás, amely minden egyes személyt külön-külön felkeresne, személyesen megszólítana. Ez lenne talán az egyetlen megoldás, amellyel a közösségi igényt fel tudnánk támasztani.
– Ezek az „csapongó” magyarok megmaradnak magyarnak, még ha a közösségi életben nem is vesznek részt?
– Nagyon sok a vegyes házasság. Az iskola alsóbb tagozataiban, illetve az óvodában rengeteg vegyes házasságból származó gyerek tanul. Örülök annak, hogy a román fél nagyon sokszor nyitott: nyitott arra, hogy a gyereke két kultúrával, két önazonossággal nőjön fel, két anyanyelvet beszéljen. Így az, hogy egy gyerek magyar maradjon, sokszor a román fél jóindulatán múlik, illetve a magyar fél határozottságán. Minden emberi síkon áll, és ezért sokszor instabil.
– Jellemző az Temesvárra, hogy a diákok, akik román nyelven tanulnak, egy idő után visszatérnek, áttérnek a magyar nyelvű oktatásra?
– Igen. Van egy fakultatív nyelvkurzus programunk, amely jelenleg 16 olyan Temes megyei településen működik, ahol még van magyar kisebbség, akár katolikus, akár református. Az egyház, iskola és a fakultatív nyelvkurzus próbálja bennük megtartani az identitást. Nagyon sok helyen nincs már magyar iskola..
Sarány Orsolya / Szabadság (Kolozsvár)
2017. július 7.
Rendhagyó hittantábor Pálpatakán
Gyönyörű, festői környezetben, a Hargita megyei Pálpatakán június 19.-e és 23.-a között szervezték meg Élj bölcsen, bátran, mértékletesen és igazságosan mottóval a Szent Mihály Plébánia Hittantáborát.
Kiss Endre iskolalelkész áldásával indult útnak a 39 lelkes fiatal hétfő délelőtt, akiket Bordi János pálpataki plébános fogadott szeretettel. Az izgalmas, játékos ismerkedés után négy csapatba szerveződtek a fiatalok, nevet és himnuszt írtak maguknak, így születtek meg a Papsztárok, Szalakóták, Nap Hold Csillagok valamint a Nagyon Menő Kölykök csapatnevek, amelyeket a gyerekek előszeretettel használtak a napi feladatok során.
Az érkezés utáni napon a Fenyőkút irányába tett kirándulás alatt nem csak énekeltek, hanem számos feladatot is teljesítettek, mint például: szelfit készítettek három állattal, gyógynövényeket gyűjtöttek, motívumokat figyeltek meg stb. Mindeközben a gyerekek megtudhatták, hogy tudnak-e szaladni a tehenek, hogy nem minden zöld levelű növény sóska, Pálpataka pedig nem Kolozs megyében van. Továbbá megtapasztalhatták, hogy Steli papbácsi (Veres Stelian) nemcsak papi öltözetben, hanem szandálban és rövidnadrágban is jár. Mindezek mellett meginterjúvoltak egy helyi bácsit is, aki szerint bölcsen élni azt jelenti: sokat dolgozunk, a munkát Istennek ajánljuk, hétvégén elmegyünk szentmisére és eljárunk mulatni. Ez alapján pedig megállapították, hogy a héten valóban bölcsen éltek, mert a feladatok alatt lelkesen dolgoztak, szentmisén is részt vettek, sőt esténként körben ülve énekeltek és mulattak.
A résztvevők minden reggel egyre boldogabban keltek, mert megszólalt a Boldogabban éneklünk Neked, jó Uram című dal. Az is megtörtént, hogy valaki már ébresztés előtt kukorékolt, így arra is gondolhattak, hogy az ébresztőre már nincs szükség, amikor a tábor legfiatalabb lakója megjegyezte, hogy „már fent vagyunk, de azért egy dal jól esne”. Szabadság (Kolozsvár)
Gyönyörű, festői környezetben, a Hargita megyei Pálpatakán június 19.-e és 23.-a között szervezték meg Élj bölcsen, bátran, mértékletesen és igazságosan mottóval a Szent Mihály Plébánia Hittantáborát.
Kiss Endre iskolalelkész áldásával indult útnak a 39 lelkes fiatal hétfő délelőtt, akiket Bordi János pálpataki plébános fogadott szeretettel. Az izgalmas, játékos ismerkedés után négy csapatba szerveződtek a fiatalok, nevet és himnuszt írtak maguknak, így születtek meg a Papsztárok, Szalakóták, Nap Hold Csillagok valamint a Nagyon Menő Kölykök csapatnevek, amelyeket a gyerekek előszeretettel használtak a napi feladatok során.
Az érkezés utáni napon a Fenyőkút irányába tett kirándulás alatt nem csak énekeltek, hanem számos feladatot is teljesítettek, mint például: szelfit készítettek három állattal, gyógynövényeket gyűjtöttek, motívumokat figyeltek meg stb. Mindeközben a gyerekek megtudhatták, hogy tudnak-e szaladni a tehenek, hogy nem minden zöld levelű növény sóska, Pálpataka pedig nem Kolozs megyében van. Továbbá megtapasztalhatták, hogy Steli papbácsi (Veres Stelian) nemcsak papi öltözetben, hanem szandálban és rövidnadrágban is jár. Mindezek mellett meginterjúvoltak egy helyi bácsit is, aki szerint bölcsen élni azt jelenti: sokat dolgozunk, a munkát Istennek ajánljuk, hétvégén elmegyünk szentmisére és eljárunk mulatni. Ez alapján pedig megállapították, hogy a héten valóban bölcsen éltek, mert a feladatok alatt lelkesen dolgoztak, szentmisén is részt vettek, sőt esténként körben ülve énekeltek és mulattak.
A résztvevők minden reggel egyre boldogabban keltek, mert megszólalt a Boldogabban éneklünk Neked, jó Uram című dal. Az is megtörtént, hogy valaki már ébresztés előtt kukorékolt, így arra is gondolhattak, hogy az ébresztőre már nincs szükség, amikor a tábor legfiatalabb lakója megjegyezte, hogy „már fent vagyunk, de azért egy dal jól esne”. Szabadság (Kolozsvár)
2017. július 7.
Brassai Sámuel polihisztor francia vendége
Már évekkel ezelőtt olvastam Lászlóffy Aladártól a Házsongárd című gazdag tartalmú könyvet, amely 1989-ben jelent meg a Helikon Kiadónál, készült Békéscsabán a Kner Nyomdában. A tehetséges, művelt szerző sorra bemutatja a Házsongárdban pihenő erdélyi tudósokat, írókat, képzőművészeket, színművészeket, zenészeket.
Brassai Sámuel (17979–1897) polihisztor értékeinek, érdemeinek olvasásakor figyeltem fel francia vendégének a fogtisztítási, fogkezelési módjára. Az alábbiakban főként ezt igyekszem kifejteni, de szót ejtek a kolozsvári tudós sokoldalú érdeklődéséről, rendkívül gazdag ismereteiről és társadalmi kapcsolatairól is. Brassai szellemi eredményeiről az alábbiakat olvashatjuk: „… elvitathatatlan, hogy az esztétika, a csillagászat, a pénzügy s a matézis, a zene s a logika, a történelem s a muzeológia egyaránt köszönhet neki valami gazdagítót. Bírálatai, polémiái eszmebőséget sugároznak. Európát járt világfi, aki a dámanemzedékek szemében, szalonjaiban ő volt az ellenállhatatlan agglegény”. Napirendje saját maga iránt szigorú és kitűnő beosztású. „Reggel hatkor már talpon volt, s legott a zongorához ült, voltak neki szerelmetesei: Beethoven, Muzio Clementi, Mozart, Chopin és mások. Aki muzsikus csak odavetődött, az mind elragadtatva távozott abból a kis kerti szállásból. De micsoda esték voltak azok, itthon, mikor egy-egy híresség remekül muzsikált, még trakta is volt a kis kerti lakban (a Monostori úti otthonában).” Jó barátja volt Brassainak Herman Ottó természettudós, így ő is gyakran jelen volt a külföldről érkezett hírességek fogadásán, szereplésén és a meghitt beszélgetéseken. Brassainak mindenese, inasa volt János, aki felszolgálta az ételeket, italokat. Egyik alkalommal János az alábbiakat mesélte el Herman Ottónak: „Hát kérem, tekintetes uram, mikor tegnap a pástétomot ették, az a francia háromszor is kiszaladt a konyhába, belenyúlt a szájába, és szemünk láttára kitette mind a harminckét fogát a tenyerére, megmosta kefével, visszatette, visszament és tovább evett. (Mindez 1865–1870 között történt.) Ha pedig magamfajta szegény embernek fájdul meg a foga, elmén Póka borbélyhoz, az meg a fájós fogánál fogva háromszor is körülhurcolja, hogy szikrát hány a szeme, a tetejébe pedig még ötven krajcárokat is megvesznek rajta… Miért nem jut a szegény székelynek is olyan kijáró fogazat!” Lászlóffy évet nem említ a francia vendég ottjártáról. De mi tudjuk Huszthy Sándor tanulmányából – Herman Ottó a kolozsvári múzeumban (1864–1871). A Herman Ottó Múzeum évkönyve XI. k. Miskolc, 1972 –, hogy az alcímben szereplő években kutatott a mezőségi tavaknál, a Székelyföldön, és megfigyeléseit, vizsgálatainak eredményeit közzétette Kolozsváron. Csak 1871-ben távozott Budapestre. Tehát amit János, az inas újdonságként elmondott Herman Ottónak, az ezelőtt 147-150 évvel történt. Az inas tájékoztatásából az is kiviláglik, hogy akkor még Kolozsváron is csak borbélyok foglalkoztak fogproblémákkal. Ezt az erdélyi orvostörténet is megerősíti. A francia vendég fogprotézise, annak kezelése-gondozása teljesen friss jelenség volt Erdély fővárosában. A XXI. század olvasója megtudhatta a fentiekből, hogy a fejlett nyugat-európai országokban (például Franciaországban) már ezelőtt 150 évvel, talán korábban is tudták pótolni a hiányzó fogakat, fogsorokat. Kelet-Európában, Erdélyben csak évtizedek múlva vált ismertté a fogtechnika. Dr. Veér Győző fogorvos tájékoztatásából tudom, hogy Magyarországon dr. Árkövy József általános orvos vállalt úttörő szerepet a fogorvoslás kidolgozásában. Az ő kísérletei nyomán vált külön tudományággá a sztomatológia, ennek fogalmát ő vezette be az orvosi szaknyelvbe. Miből lehetett a vendég fogprotézise? Erre a kultúrtörténeti, technikatörténeti kérdésre dr. Veér Győző fogorvossal együtt kerestük a választ. A tapasztalt fogorvos úgy véli, hogy a francia vendég protézise ezelőtt 150 évvel kaucsukból lehetett. Ennek a szerves anyagnak voltak olyan tulajdonságai, amelyek alkalmassá tették fogsor készítésére. Nyomban elővette a lexikont, és megnézte, mit mond a tudomány a kaucsukról. A szócikk részletesen tárgyalja a kérdést, itt most csak a minket érdeklő sajátosságokat emelem ki: – Európában az 1600-es évek közepétől ismerik; – fontos ipari szerves anyag, kb. 500-féle felhasználása ismert. Engem érdekelt a név eredete és jelentése, sorra megnéztem a szótáraimat.
A Magyar értelmező kéziszótárban ezt találtam: kaucsuk – 1.) (Trópusi) fák tejszerű nedvéből kivonható képlékeny szerves vegyület. Nyers kaucsuk. Ebből vulkanizálással készült rugalmas, kemény anyag. 2.) rég Gumi (jelentése is volt). Indián eredetű szó, a spanyol nyelv közvetítésével terjedt el az európai nyelvekben; kaucsukfa – sok kaucsukot szolgáltató, a kutyatejjel rokon forró égövi fa (Hevea brasiliensis) ültetvény. Kaucsukfából álló nyers kaucsukot termelő ültetvény. A magyar nyelv történeti-etimológiai szótárából megtudhatjuk, hogy a kaucsuk nemzetközi szó, végső forrása valamelyik dél-amerikai indián nyelv, a perui indián cauchuc ugyanazt jelenti. A spanyol nyelvben 1653 óta fordul elő. Szélesebb körben Ch.- M. de la Condamine (1701–1774) francia tudós dél-amerikai útja után terjedt el a 18. század derekán. A magyarba a németből kerülhetett át. Az Erdélyi magyar szótörténeti tár VI. kötetének 260. oldalán ezt találjuk: kaucsuk – kalosli ’sárcipő, kalucsni jelentésben fordul elő először 1866-ban; Két pár kaucsuk kaloschli szövegben. Úgy gondolom, hogy most már többet tudunk a szóban forgó szerves vegyület sajátosságairól és sokféle felhasználásáról.
Márton Béla / Népújság (Marosvásárhely)
Már évekkel ezelőtt olvastam Lászlóffy Aladártól a Házsongárd című gazdag tartalmú könyvet, amely 1989-ben jelent meg a Helikon Kiadónál, készült Békéscsabán a Kner Nyomdában. A tehetséges, művelt szerző sorra bemutatja a Házsongárdban pihenő erdélyi tudósokat, írókat, képzőművészeket, színművészeket, zenészeket.
Brassai Sámuel (17979–1897) polihisztor értékeinek, érdemeinek olvasásakor figyeltem fel francia vendégének a fogtisztítási, fogkezelési módjára. Az alábbiakban főként ezt igyekszem kifejteni, de szót ejtek a kolozsvári tudós sokoldalú érdeklődéséről, rendkívül gazdag ismereteiről és társadalmi kapcsolatairól is. Brassai szellemi eredményeiről az alábbiakat olvashatjuk: „… elvitathatatlan, hogy az esztétika, a csillagászat, a pénzügy s a matézis, a zene s a logika, a történelem s a muzeológia egyaránt köszönhet neki valami gazdagítót. Bírálatai, polémiái eszmebőséget sugároznak. Európát járt világfi, aki a dámanemzedékek szemében, szalonjaiban ő volt az ellenállhatatlan agglegény”. Napirendje saját maga iránt szigorú és kitűnő beosztású. „Reggel hatkor már talpon volt, s legott a zongorához ült, voltak neki szerelmetesei: Beethoven, Muzio Clementi, Mozart, Chopin és mások. Aki muzsikus csak odavetődött, az mind elragadtatva távozott abból a kis kerti szállásból. De micsoda esték voltak azok, itthon, mikor egy-egy híresség remekül muzsikált, még trakta is volt a kis kerti lakban (a Monostori úti otthonában).” Jó barátja volt Brassainak Herman Ottó természettudós, így ő is gyakran jelen volt a külföldről érkezett hírességek fogadásán, szereplésén és a meghitt beszélgetéseken. Brassainak mindenese, inasa volt János, aki felszolgálta az ételeket, italokat. Egyik alkalommal János az alábbiakat mesélte el Herman Ottónak: „Hát kérem, tekintetes uram, mikor tegnap a pástétomot ették, az a francia háromszor is kiszaladt a konyhába, belenyúlt a szájába, és szemünk láttára kitette mind a harminckét fogát a tenyerére, megmosta kefével, visszatette, visszament és tovább evett. (Mindez 1865–1870 között történt.) Ha pedig magamfajta szegény embernek fájdul meg a foga, elmén Póka borbélyhoz, az meg a fájós fogánál fogva háromszor is körülhurcolja, hogy szikrát hány a szeme, a tetejébe pedig még ötven krajcárokat is megvesznek rajta… Miért nem jut a szegény székelynek is olyan kijáró fogazat!” Lászlóffy évet nem említ a francia vendég ottjártáról. De mi tudjuk Huszthy Sándor tanulmányából – Herman Ottó a kolozsvári múzeumban (1864–1871). A Herman Ottó Múzeum évkönyve XI. k. Miskolc, 1972 –, hogy az alcímben szereplő években kutatott a mezőségi tavaknál, a Székelyföldön, és megfigyeléseit, vizsgálatainak eredményeit közzétette Kolozsváron. Csak 1871-ben távozott Budapestre. Tehát amit János, az inas újdonságként elmondott Herman Ottónak, az ezelőtt 147-150 évvel történt. Az inas tájékoztatásából az is kiviláglik, hogy akkor még Kolozsváron is csak borbélyok foglalkoztak fogproblémákkal. Ezt az erdélyi orvostörténet is megerősíti. A francia vendég fogprotézise, annak kezelése-gondozása teljesen friss jelenség volt Erdély fővárosában. A XXI. század olvasója megtudhatta a fentiekből, hogy a fejlett nyugat-európai országokban (például Franciaországban) már ezelőtt 150 évvel, talán korábban is tudták pótolni a hiányzó fogakat, fogsorokat. Kelet-Európában, Erdélyben csak évtizedek múlva vált ismertté a fogtechnika. Dr. Veér Győző fogorvos tájékoztatásából tudom, hogy Magyarországon dr. Árkövy József általános orvos vállalt úttörő szerepet a fogorvoslás kidolgozásában. Az ő kísérletei nyomán vált külön tudományággá a sztomatológia, ennek fogalmát ő vezette be az orvosi szaknyelvbe. Miből lehetett a vendég fogprotézise? Erre a kultúrtörténeti, technikatörténeti kérdésre dr. Veér Győző fogorvossal együtt kerestük a választ. A tapasztalt fogorvos úgy véli, hogy a francia vendég protézise ezelőtt 150 évvel kaucsukból lehetett. Ennek a szerves anyagnak voltak olyan tulajdonságai, amelyek alkalmassá tették fogsor készítésére. Nyomban elővette a lexikont, és megnézte, mit mond a tudomány a kaucsukról. A szócikk részletesen tárgyalja a kérdést, itt most csak a minket érdeklő sajátosságokat emelem ki: – Európában az 1600-es évek közepétől ismerik; – fontos ipari szerves anyag, kb. 500-féle felhasználása ismert. Engem érdekelt a név eredete és jelentése, sorra megnéztem a szótáraimat.
A Magyar értelmező kéziszótárban ezt találtam: kaucsuk – 1.) (Trópusi) fák tejszerű nedvéből kivonható képlékeny szerves vegyület. Nyers kaucsuk. Ebből vulkanizálással készült rugalmas, kemény anyag. 2.) rég Gumi (jelentése is volt). Indián eredetű szó, a spanyol nyelv közvetítésével terjedt el az európai nyelvekben; kaucsukfa – sok kaucsukot szolgáltató, a kutyatejjel rokon forró égövi fa (Hevea brasiliensis) ültetvény. Kaucsukfából álló nyers kaucsukot termelő ültetvény. A magyar nyelv történeti-etimológiai szótárából megtudhatjuk, hogy a kaucsuk nemzetközi szó, végső forrása valamelyik dél-amerikai indián nyelv, a perui indián cauchuc ugyanazt jelenti. A spanyol nyelvben 1653 óta fordul elő. Szélesebb körben Ch.- M. de la Condamine (1701–1774) francia tudós dél-amerikai útja után terjedt el a 18. század derekán. A magyarba a németből kerülhetett át. Az Erdélyi magyar szótörténeti tár VI. kötetének 260. oldalán ezt találjuk: kaucsuk – kalosli ’sárcipő, kalucsni jelentésben fordul elő először 1866-ban; Két pár kaucsuk kaloschli szövegben. Úgy gondolom, hogy most már többet tudunk a szóban forgó szerves vegyület sajátosságairól és sokféle felhasználásáról.
Márton Béla / Népújság (Marosvásárhely)
2017. július 7.
A Sapientia kolozsvári kara 180 helyet kínál a felvételizőknek
Néhány nap múlva elkezdődnek a beiratkozások a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem kolozsvári karán, összesen 180 helyet hirdetnek meg – jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján Tonk Márton, a kolozsvári kar dékánja.
Mint részletezte, az alap- és a magiszteri képzésben egyaránt négy-négy szakra várják a jelentkezőket. A helyek 50 százaléka ingyenes, a költség-hozzájárulás 220-450 euró között mozog a fizetős helyeken.
A dékán emlékeztetett: azért beszélnek tandíj-hozzájárulásról tandíj helyett, mert a kért összegek csupán egy részét fedezik a diákok oktatási költségének.
Alapképzésben 120 helyet hirdet meg a Sapientia környezettudomány, nemzetközi kapcsolatok és európai tanulmányok, jog, illetve a filmművészet, fotó, média és szakon. A négy mesterképző program pedig 60 helyet kínál diplomácia és interkulturális tanulmányok, filmtudomány, környezetvédelem és monitoring, illetve az európai és nemzetközi üzleti jog szakon. A beiratkozások július 10-én kezdődnek, míg a felvételi vizsgákra július 19–24. között kerül sor. Tonk Márton ugyanakkor elmondta: kollégiumot, bentlakást biztosítanak a diákok számára. Szerdán az egyetem vezető tanácsa úgy döntött, hogy 20 százalékkal emeli az ösztöndíjak mértékét. Az érdem ösztöndíj a következő tanévtől havi 360 lej, a tanulmányi ösztöndíj 270 lej, míg a szociális ösztöndíj 180 lej.
Tonk Márton hangsúlyozta: ezek sarokszámok, az összegek mértéke ettől egyéni esetekben eltérhet, ugyanakkor – szemben más egyetemek gyakorlatával – az ösztöndíjas helyekre a tandíj-hozzájárulást fizető diákok is odaérhetnek, ráadásul az ösztöndíjak kumulálhatóak, azaz egy szociális ösztöndíjas megkaphatja a tanulmányi vagy érdemösztöndíjat is.
Tonk Márton ugyanakkor arról is beszámolt, hogy az egyetem számára nyáron sem áll meg az élet: a Sapientia kolozsvári kara összesen öt szerződést kötött nyári fesztiválokkal, szabadegyetemekkel. Részt vesznek a marosvásárhelyi VIBE fesztiválon, amelynek szakmai parterei, akárcsak a Torockón épp elkezdődött 16. politológus szabadegyetemnek – itt végzik a nyári szakmai gyakorlatukat az egyetem első- és másodéves hallgatói.
Szokás szerint saját sátorral lesznek jelen a Tusványoson is. Idén újdonság az első Kárpát-medencei Tehetségtábor, amelynek a Sapientia a főszervezője a Magyar Természettudományi Társasággal és a Romániai Pedagógusok Szövetségével közösen.
Kiss Előd-Gergely / Krónika (Kolozsvár)
Néhány nap múlva elkezdődnek a beiratkozások a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem kolozsvári karán, összesen 180 helyet hirdetnek meg – jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján Tonk Márton, a kolozsvári kar dékánja.
Mint részletezte, az alap- és a magiszteri képzésben egyaránt négy-négy szakra várják a jelentkezőket. A helyek 50 százaléka ingyenes, a költség-hozzájárulás 220-450 euró között mozog a fizetős helyeken.
A dékán emlékeztetett: azért beszélnek tandíj-hozzájárulásról tandíj helyett, mert a kért összegek csupán egy részét fedezik a diákok oktatási költségének.
Alapképzésben 120 helyet hirdet meg a Sapientia környezettudomány, nemzetközi kapcsolatok és európai tanulmányok, jog, illetve a filmművészet, fotó, média és szakon. A négy mesterképző program pedig 60 helyet kínál diplomácia és interkulturális tanulmányok, filmtudomány, környezetvédelem és monitoring, illetve az európai és nemzetközi üzleti jog szakon. A beiratkozások július 10-én kezdődnek, míg a felvételi vizsgákra július 19–24. között kerül sor. Tonk Márton ugyanakkor elmondta: kollégiumot, bentlakást biztosítanak a diákok számára. Szerdán az egyetem vezető tanácsa úgy döntött, hogy 20 százalékkal emeli az ösztöndíjak mértékét. Az érdem ösztöndíj a következő tanévtől havi 360 lej, a tanulmányi ösztöndíj 270 lej, míg a szociális ösztöndíj 180 lej.
Tonk Márton hangsúlyozta: ezek sarokszámok, az összegek mértéke ettől egyéni esetekben eltérhet, ugyanakkor – szemben más egyetemek gyakorlatával – az ösztöndíjas helyekre a tandíj-hozzájárulást fizető diákok is odaérhetnek, ráadásul az ösztöndíjak kumulálhatóak, azaz egy szociális ösztöndíjas megkaphatja a tanulmányi vagy érdemösztöndíjat is.
Tonk Márton ugyanakkor arról is beszámolt, hogy az egyetem számára nyáron sem áll meg az élet: a Sapientia kolozsvári kara összesen öt szerződést kötött nyári fesztiválokkal, szabadegyetemekkel. Részt vesznek a marosvásárhelyi VIBE fesztiválon, amelynek szakmai parterei, akárcsak a Torockón épp elkezdődött 16. politológus szabadegyetemnek – itt végzik a nyári szakmai gyakorlatukat az egyetem első- és másodéves hallgatói.
Szokás szerint saját sátorral lesznek jelen a Tusványoson is. Idén újdonság az első Kárpát-medencei Tehetségtábor, amelynek a Sapientia a főszervezője a Magyar Természettudományi Társasággal és a Romániai Pedagógusok Szövetségével közösen.
Kiss Előd-Gergely / Krónika (Kolozsvár)
2017. július 7.
Értékmentés a végeken
Dél-Erdélyben vár a Veres-bástya!
A Marosillyei Veres-bástya, Bethlen Gábor fejedelem szülőháza, immár egy évtizede nyitotta meg kapuit a látogatók előtt. Azóta számtalan rendezvénynek, kiállításnak biztosított teret és több ezer erdélyi, magyarországi és távolabbról érkező turistát fogadott. Igazából egyfajta közösségi ház szerepét tölti be a végeken, Dél-Erdély határán, tanúskodva a magyar történelmi hagyaték és élő kultúránk gazdagságáról. A Veres-bástya működtetésében, a vendégfogadásban, a rendezvények lebonyolításában aktív szerepet vállalnak a Dévai Szent Ferenc Alapítványnál nevelkedő fiatalok, akiknek így lehetőségük nyílik szülőföldünk, épített örökségünk alaposabb megismerésére, illetve ráeszmélnek az ennek értékesítésében rejlő lehetőségekre. – Idén több mint ezer magyar diák kereste fel a szülőházat, ahol rendhagyó történelemórán vehettek részt. Emléktárgyunk egyelőre kevés van, de maga az épület, a két nagyobb helyiségében berendezett történelmi kiállítás, valamint a változatos kulturális programok feledhetetlen élménnyel gazdagítják az erre járókat – mondja Varga Csaba, a Veres-bástya megbízott vezetője. Hangsúlyozza, hogy a műemléképület minden évben június 15. és szeptember 15. között állandó nyitva tartással várja az érdeklődőket. – Ebben az időszakban az alapítványnál nevelkedő fiatalok fogadják a vendégeket – többnyire felnőtt csoportokat –, és egyórás programot kínálnak a Veres-bástyában. Ennek keretében bemutatásra kerül a „Bethlen Gábor Tiszteletére és Örök Emlékezetére” készült kiállítás, valamint a földszinti teremben egy dokumentumfilmet tekinthetnek meg a ház történetéről. Igény szerint további vendéglátó szolgáltatással egészülhet ki a program.
– A Veres-bástyában immár rendszeressé vált kulturális programok megrendezését, illetve az épület jókora parkjának karbantartását idén is a Communitas Alapítvány, illetve a Bethlen Gábor Alap támogatta, részt vállalva ezáltal a dél-erdélyi értékmentő tevékenységben, mely közösségünk megmaradását szolgálja – fogalmazott Varga Csaba.
Gáspár-Barra Réka / Nyugati Jelen (Arad)
Dél-Erdélyben vár a Veres-bástya!
A Marosillyei Veres-bástya, Bethlen Gábor fejedelem szülőháza, immár egy évtizede nyitotta meg kapuit a látogatók előtt. Azóta számtalan rendezvénynek, kiállításnak biztosított teret és több ezer erdélyi, magyarországi és távolabbról érkező turistát fogadott. Igazából egyfajta közösségi ház szerepét tölti be a végeken, Dél-Erdély határán, tanúskodva a magyar történelmi hagyaték és élő kultúránk gazdagságáról. A Veres-bástya működtetésében, a vendégfogadásban, a rendezvények lebonyolításában aktív szerepet vállalnak a Dévai Szent Ferenc Alapítványnál nevelkedő fiatalok, akiknek így lehetőségük nyílik szülőföldünk, épített örökségünk alaposabb megismerésére, illetve ráeszmélnek az ennek értékesítésében rejlő lehetőségekre. – Idén több mint ezer magyar diák kereste fel a szülőházat, ahol rendhagyó történelemórán vehettek részt. Emléktárgyunk egyelőre kevés van, de maga az épület, a két nagyobb helyiségében berendezett történelmi kiállítás, valamint a változatos kulturális programok feledhetetlen élménnyel gazdagítják az erre járókat – mondja Varga Csaba, a Veres-bástya megbízott vezetője. Hangsúlyozza, hogy a műemléképület minden évben június 15. és szeptember 15. között állandó nyitva tartással várja az érdeklődőket. – Ebben az időszakban az alapítványnál nevelkedő fiatalok fogadják a vendégeket – többnyire felnőtt csoportokat –, és egyórás programot kínálnak a Veres-bástyában. Ennek keretében bemutatásra kerül a „Bethlen Gábor Tiszteletére és Örök Emlékezetére” készült kiállítás, valamint a földszinti teremben egy dokumentumfilmet tekinthetnek meg a ház történetéről. Igény szerint további vendéglátó szolgáltatással egészülhet ki a program.
– A Veres-bástyában immár rendszeressé vált kulturális programok megrendezését, illetve az épület jókora parkjának karbantartását idén is a Communitas Alapítvány, illetve a Bethlen Gábor Alap támogatta, részt vállalva ezáltal a dél-erdélyi értékmentő tevékenységben, mely közösségünk megmaradását szolgálja – fogalmazott Varga Csaba.
Gáspár-Barra Réka / Nyugati Jelen (Arad)
2017. július 7.
Brassóban fellebbez az EMNP
Nem adják fel!
Miután kézhez vették és áttanulmányozták a sepsiszentgyörgyi közigazgatási bíróság indoklását, amelyben elutasították az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) keresetét (azt kérték, függesszék fel a sepsiszentgyörgyi helyi tanács határozatát, amely a Kós Károly Iskolaközpontot a Puskás Tivadar Líceum alárendeltségébe utalja), a párt úgy döntött: a brassói ítélőtáblán fellebbez az ügyben.
Bálint József azt mondja: a bíró „nem értette meg a problémát”. Az EMNP megyei elnöke szerint ugyanis teljességgel helytelen azt állítani, hogy „felfordulást okozna a rendszerben”, ha felfüggesztenék a sepsiszentgyörgyi tanács határozatát.
– Éppen az nyugtatná meg a vizeket, ha felfüggesztenék a határozatot, hiszen a felfordulást éppen ez okozza azáltal, hogy a tanárokat és a diákokat ősztől egy másik iskolába költözteti. Ha felfüggesztenék a határozatot, akkor ősszel tanár, diák egyaránt ott folytatná, ahol most abbahagyta – állítja Bálint.
Ezen túlmenően a pártelnök azt sem érti, hogy a bíró hogyan vonhatja kétségbe az ő illetékességét abban, hogy eljárást indítson az iskola ügyében. Az indoklásban ugyanis – Bálint szerint – az is szerepel, hogy miután ő az iskolának nem tanára, és a gyereke sem jár az intézménybe, őt kár sem éri az átszervezéssel, ezért nem illetékes ez ellen eljárást indítani. Bálint József úgy véli, ezt egyszerű polgárként is megtehetné, de városi tanácsosi minősége mindenképpen feljogosítja arra, hogy választói nevében legjobb belátása szerint eljárjon, elvégre, mint mondja, „azért küldtek oda, hogy őket képviseljem”’.
Az EMNP a rendelkezésre álló ötnapos határidőn belül a brassói ítélőtáblán fellebbez az ügyben.
Erdély András / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
Nem adják fel!
Miután kézhez vették és áttanulmányozták a sepsiszentgyörgyi közigazgatási bíróság indoklását, amelyben elutasították az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) keresetét (azt kérték, függesszék fel a sepsiszentgyörgyi helyi tanács határozatát, amely a Kós Károly Iskolaközpontot a Puskás Tivadar Líceum alárendeltségébe utalja), a párt úgy döntött: a brassói ítélőtáblán fellebbez az ügyben.
Bálint József azt mondja: a bíró „nem értette meg a problémát”. Az EMNP megyei elnöke szerint ugyanis teljességgel helytelen azt állítani, hogy „felfordulást okozna a rendszerben”, ha felfüggesztenék a sepsiszentgyörgyi tanács határozatát.
– Éppen az nyugtatná meg a vizeket, ha felfüggesztenék a határozatot, hiszen a felfordulást éppen ez okozza azáltal, hogy a tanárokat és a diákokat ősztől egy másik iskolába költözteti. Ha felfüggesztenék a határozatot, akkor ősszel tanár, diák egyaránt ott folytatná, ahol most abbahagyta – állítja Bálint.
Ezen túlmenően a pártelnök azt sem érti, hogy a bíró hogyan vonhatja kétségbe az ő illetékességét abban, hogy eljárást indítson az iskola ügyében. Az indoklásban ugyanis – Bálint szerint – az is szerepel, hogy miután ő az iskolának nem tanára, és a gyereke sem jár az intézménybe, őt kár sem éri az átszervezéssel, ezért nem illetékes ez ellen eljárást indítani. Bálint József úgy véli, ezt egyszerű polgárként is megtehetné, de városi tanácsosi minősége mindenképpen feljogosítja arra, hogy választói nevében legjobb belátása szerint eljárjon, elvégre, mint mondja, „azért küldtek oda, hogy őket képviseljem”’.
Az EMNP a rendelkezésre álló ötnapos határidőn belül a brassói ítélőtáblán fellebbez az ügyben.
Erdély András / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2017. július 7.
Kezdődik az iratkozás a kézdi BBTE-re
Kitűnően licenceztek
Július 2–3-án rendezték a Babeş-Bolyai Tudományegyetem Pedagógia és Alkalmazott Didaktika Intézetének kézdivásárhelyi kihelyezett óvodai és elemi oktatás pedagógia szakja végzősei licencvizsgáját. Szerdától lehet iratkozni az új tanévre.
Zoller Katalin igazgató lapunknak elmondta, az írásbeli próbából, illetve a licenc-dolgozat megvédéséből álló záróvizsgán mind a 16 idei végzős részt vett. „Mindannyian nagyon jó eredményeket értek el. Az utóbbi években nem volt rá példa, hogy mindenki sikeresen vette volna az akadályt.” Hozzátette, több végzősük már gyakorló pedagógus, és az újak közül is többen jelentkeztek a július 12-én, Sepsiszentgyörgyön esedékes országos pedagógus-versenyvizsgára.
A következő tanévre nappali tagozaton tíz államilag támogatott, illetve tizenöt fizetéses helyet hirdettek meg. Az érdekeltek július 12–15 között 9–13 óráig iratkozhatnak az intézmény kézdivásárhelyi, Ady Endre utca 20. szám alatti székhelyén. A felvételi vizsgát július 18-án rendezik. További információk az intézmény titkárságán, a 0267.361.958-as telefonszámon, illetve a www.padi.psiedu.ubbcluj.ro honlapon elérhetők.
Daczó Hodor Barna / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
Kitűnően licenceztek
Július 2–3-án rendezték a Babeş-Bolyai Tudományegyetem Pedagógia és Alkalmazott Didaktika Intézetének kézdivásárhelyi kihelyezett óvodai és elemi oktatás pedagógia szakja végzősei licencvizsgáját. Szerdától lehet iratkozni az új tanévre.
Zoller Katalin igazgató lapunknak elmondta, az írásbeli próbából, illetve a licenc-dolgozat megvédéséből álló záróvizsgán mind a 16 idei végzős részt vett. „Mindannyian nagyon jó eredményeket értek el. Az utóbbi években nem volt rá példa, hogy mindenki sikeresen vette volna az akadályt.” Hozzátette, több végzősük már gyakorló pedagógus, és az újak közül is többen jelentkeztek a július 12-én, Sepsiszentgyörgyön esedékes országos pedagógus-versenyvizsgára.
A következő tanévre nappali tagozaton tíz államilag támogatott, illetve tizenöt fizetéses helyet hirdettek meg. Az érdekeltek július 12–15 között 9–13 óráig iratkozhatnak az intézmény kézdivásárhelyi, Ady Endre utca 20. szám alatti székhelyén. A felvételi vizsgát július 18-án rendezik. További információk az intézmény titkárságán, a 0267.361.958-as telefonszámon, illetve a www.padi.psiedu.ubbcluj.ro honlapon elérhetők.
Daczó Hodor Barna / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2017. július 7.
Ekkora összegből gazdálkodott tavaly az RMDSZ
2017. július 7.
Rise Project: bűnszövetkezetet irányított Liviu Dragnea Teleorman megyében
Egy Teleorman megyei bűnszövetkezet vezetőjeként hatalmas összegű közpénzekhez juttatta cégét éveken keresztül Liviu Dragnea, a Szociáldemokrata Párt elnöke – írja egy állítólagos 2011-es titkosszolgálati dokumentumra hivatkozva a Rise Project. Az oknyomozó portál szerkesztőségére a cikk közlése előtt néhány órával csaptak le az adóhatóság (ANAF) ellenőrei.
A Rise Project riporterei a belügyminisztérium titkosszolgálatának (DGPI) tulajdonított dokumentumot ismertettek írásukban. A jelentés szerint „egy Teleorman megyei döntéshozókból álló bűnszövetkezet”, élükön Liviu Dragnea akkori tanácselnökkel, uniós alapokból és kormányzati forrásokból származó összegeket térített el.
A pénz az állítólagos titkosszolgálati dokumentum szerint a Teldrum nevű útkarbantartó vállalathoz jutott, amelynek többségi tulajdonosa a szociáldemokrata politikus volt. Liviu Dragnea a kincstárjegyekhez hasonló, úgynevezett bemutatóra szóló részvényeket birtokolt a cégnél, így a neve nem szerepelt a cégbírósági nyilvántartásban. Hivatalosan a vállalkozást a jelenlegi PSD-elnök volt évfolyamtársai, barátai irányították.
A Teldrum törvénytelen módon több mint egy évtizedig sorra nyerte az útkarbantartásokra kiírt versenytárgyalásokat a megyében, a munkálatokról szóló szerződések egy része pedig fiktív volt – olvasható a jelentésben. A cég ugyanakkor illegálisan finanszírozta a PSD választási kampányait 2008-2009-ben.
A Teleoman megyei rendőrség akkori parancsnoka, Iulian Ciorobescu a Rise Projectnek elmondta, hogy ismeri ezt a titkosszolgálati jelentést. Közlése szerint a DGPI tisztjei által összeállított dokumentumot személyesen továbbította Liviu Popa akkori országos rendőrparancsnoknak. Ezt Popa is megerősítette az oknyomozó portálnak, de arra egyik rendőrségi vezető sem tudott magyarázatot adni, hogy miért nem jutott el a jelentés az ügyészségre.
Írásában a RISE Project emlékeztet arra, hogy a PSD júniusban kezdeményezett törvénymódosítása révén a DGPI irányítása kizárólag a belügyminisztérium hatáskörébe tartozik, és a Legfelső Védelmi Tanács többé nem szólhat bele a titkosszolgálat vezetőjének kinevezésébe.
Annak ellenére, hogy az oknyomozó portál által ismertetett jelentést magas rangú rendőrségi vezetők is hitelesnek nevezték, a DGPI csütörtök este tagadta, hogy a jelentés a belügyminisztérium titkosszolgálatától származna, és "határozottan elutasította az intézmény bevonását a politikai csatározásokba" – írja az Agerpres.
Megjelentek a ANAF ellenőrei a szerkesztőségben
A Rise Project már csütörtökön délben beharangozta, hogy egy titkosszolgálati dokumentum birtokában van, amely fontos infomációkat tartalmaz Liviu Dragnea múltjáról. Néhány órával később szerkesztőségükben megjelent az Országos Adóhatóság (ANAF) két ellenőre, akik az oknyomozó portált működtető cég könyvelési irataira voltak kíváncsiak. Egyikük egyébként az ANAF alelnöke és a Teleorman PSD megyei szervezetének volt kincstárnoka, Florin Tunaru volt.
Az ANAF elnöke, Bogdan Stan pénteken azt nyilatkozta, hogy az ellenőrzés egy feljelentés alapján történt, és semmi köze a Rise Project portálján megjelenő tartalmakhoz. Az adóhatósági akciótól Liviu Dragnea már csütörtök este elhatárolódott. „Mivel egy idő óta a Rise Project a személyemmel kapcsolatos témákról ír, kijelentem, hogy semmi közöm nincs az ANAF felügyelői megjelenéséhez a Rise Project szerkesztőségében, felháborítanak a történtek, az az érzésem, hogy le akarnak járatni” – olvasható a PSD elnökének közleményében.
A sajtószabadság tiszteletben tartását monitorozó ActiveWatch elítélte a Rise Project ellen irányuló „megfélemlítési akciót”. A szervezet állásfoglalása szerint az adóellenőrök megjelenése az oknyomozó portál szerkesztőségében szoros összefüggésbe hozható azzal, hogy a Rise Project az utóbbi időben Liviu Dragnea ügyei kapcsán kezdett oknyomozó munkába.
A PNL az ANAF elnökének menesztését kéri
A történtek után a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke a sajtószabadság megsértése miatt az Országos Adóhatóság elnökének azonnali menesztését kérte. Ludovic Orban szerint ANAF visszaélt hatalmával amikor kivizsgálást indított egy tényfeltáró újságíró csoport ellen.
„Ez a magatartás megengedhetetlen egy olyan országban, amely tiszteletben tartja az alapvető emberi jogokat. Semmiképpen sem tekinthetjük véletlennek, hogy néhány órával azután, hogy a Rise Project újságírói leleplező adatokat tettek közzé Liviu Dragneáról, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnökéről, az ANAF ellenőrei lerohanták a szerkesztőséget” – olvasható a közleményében.
Orban szerint, ha nem lépnek fel az ilyen akció ellen, az azt jelenti, hogy eltűrik az alkotmány által szavatolt szabadságjogok súlyos megsértését. A politikus ugyanakkor kérte az ellenőrzést elrendelő tisztségviselők menesztését is.
Tăriceanu szerint nem hiteles a jelentés
A PSD koalíciós partnere, az ALDE vezetője, Călin Popescu-Tăriceanu azt nyilatkozta csütörtök este, hogy a Rise Project által közzétett dokumentumnak szerint semmilyen valóságalapja sincs. „Semmi sem bizonyítja, hogy a Rise Project által közzétett úgynevezett dokumentum valóban egy titkosszolgálattól származik. Ez az úgynevezett dokumentum mindenféle kapcsolatokat sejtet, aminek semmilyen valóságalapja nincs. (...) 2005-be nem is ismertem Liviu Dragneát, én az akkori politikai többséghez tartoztam, Dragnea ellenzékben volt" - mondta el a Digi24 televízióban Călin Popescu-Tăriceanu, aki a 2004-2008-as időszakban Románia miniszterelnöke volt.
Megszólalt a legfőbb ügyész és a DNA is
Augustin Lazăr legfőbb ügyész pénteken újságírói kérdésre kijelentette: ha a Rise Project által ismertetett dokumentum hiteles, akkor a korrupcióellenes ügyészség (DNA) hatáskörébe tartozik a bűnvádi vizsgálat lefolytatása. „Hacsak nem dolgozik máris a DNA ezen az ügyön” – tette hozzá.
Néhány órával később a korrupcióellenes ügyészség megerősítette: a Rise Project által ismertett esetek egy részét már idén február óta vizsgálja a DNA. Egyelőre csak úgynevezett in rem eljárás zajlik, ami azt jelenti, hogy a korrupciós bűncselekmény elkövetésére irányuló gyanú megalapozottságát vizsgálják. maszol.ro
Egy Teleorman megyei bűnszövetkezet vezetőjeként hatalmas összegű közpénzekhez juttatta cégét éveken keresztül Liviu Dragnea, a Szociáldemokrata Párt elnöke – írja egy állítólagos 2011-es titkosszolgálati dokumentumra hivatkozva a Rise Project. Az oknyomozó portál szerkesztőségére a cikk közlése előtt néhány órával csaptak le az adóhatóság (ANAF) ellenőrei.
A Rise Project riporterei a belügyminisztérium titkosszolgálatának (DGPI) tulajdonított dokumentumot ismertettek írásukban. A jelentés szerint „egy Teleorman megyei döntéshozókból álló bűnszövetkezet”, élükön Liviu Dragnea akkori tanácselnökkel, uniós alapokból és kormányzati forrásokból származó összegeket térített el.
A pénz az állítólagos titkosszolgálati dokumentum szerint a Teldrum nevű útkarbantartó vállalathoz jutott, amelynek többségi tulajdonosa a szociáldemokrata politikus volt. Liviu Dragnea a kincstárjegyekhez hasonló, úgynevezett bemutatóra szóló részvényeket birtokolt a cégnél, így a neve nem szerepelt a cégbírósági nyilvántartásban. Hivatalosan a vállalkozást a jelenlegi PSD-elnök volt évfolyamtársai, barátai irányították.
A Teldrum törvénytelen módon több mint egy évtizedig sorra nyerte az útkarbantartásokra kiírt versenytárgyalásokat a megyében, a munkálatokról szóló szerződések egy része pedig fiktív volt – olvasható a jelentésben. A cég ugyanakkor illegálisan finanszírozta a PSD választási kampányait 2008-2009-ben.
A Teleoman megyei rendőrség akkori parancsnoka, Iulian Ciorobescu a Rise Projectnek elmondta, hogy ismeri ezt a titkosszolgálati jelentést. Közlése szerint a DGPI tisztjei által összeállított dokumentumot személyesen továbbította Liviu Popa akkori országos rendőrparancsnoknak. Ezt Popa is megerősítette az oknyomozó portálnak, de arra egyik rendőrségi vezető sem tudott magyarázatot adni, hogy miért nem jutott el a jelentés az ügyészségre.
Írásában a RISE Project emlékeztet arra, hogy a PSD júniusban kezdeményezett törvénymódosítása révén a DGPI irányítása kizárólag a belügyminisztérium hatáskörébe tartozik, és a Legfelső Védelmi Tanács többé nem szólhat bele a titkosszolgálat vezetőjének kinevezésébe.
Annak ellenére, hogy az oknyomozó portál által ismertetett jelentést magas rangú rendőrségi vezetők is hitelesnek nevezték, a DGPI csütörtök este tagadta, hogy a jelentés a belügyminisztérium titkosszolgálatától származna, és "határozottan elutasította az intézmény bevonását a politikai csatározásokba" – írja az Agerpres.
Megjelentek a ANAF ellenőrei a szerkesztőségben
A Rise Project már csütörtökön délben beharangozta, hogy egy titkosszolgálati dokumentum birtokában van, amely fontos infomációkat tartalmaz Liviu Dragnea múltjáról. Néhány órával később szerkesztőségükben megjelent az Országos Adóhatóság (ANAF) két ellenőre, akik az oknyomozó portált működtető cég könyvelési irataira voltak kíváncsiak. Egyikük egyébként az ANAF alelnöke és a Teleorman PSD megyei szervezetének volt kincstárnoka, Florin Tunaru volt.
Az ANAF elnöke, Bogdan Stan pénteken azt nyilatkozta, hogy az ellenőrzés egy feljelentés alapján történt, és semmi köze a Rise Project portálján megjelenő tartalmakhoz. Az adóhatósági akciótól Liviu Dragnea már csütörtök este elhatárolódott. „Mivel egy idő óta a Rise Project a személyemmel kapcsolatos témákról ír, kijelentem, hogy semmi közöm nincs az ANAF felügyelői megjelenéséhez a Rise Project szerkesztőségében, felháborítanak a történtek, az az érzésem, hogy le akarnak járatni” – olvasható a PSD elnökének közleményében.
A sajtószabadság tiszteletben tartását monitorozó ActiveWatch elítélte a Rise Project ellen irányuló „megfélemlítési akciót”. A szervezet állásfoglalása szerint az adóellenőrök megjelenése az oknyomozó portál szerkesztőségében szoros összefüggésbe hozható azzal, hogy a Rise Project az utóbbi időben Liviu Dragnea ügyei kapcsán kezdett oknyomozó munkába.
A PNL az ANAF elnökének menesztését kéri
A történtek után a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke a sajtószabadság megsértése miatt az Országos Adóhatóság elnökének azonnali menesztését kérte. Ludovic Orban szerint ANAF visszaélt hatalmával amikor kivizsgálást indított egy tényfeltáró újságíró csoport ellen.
„Ez a magatartás megengedhetetlen egy olyan országban, amely tiszteletben tartja az alapvető emberi jogokat. Semmiképpen sem tekinthetjük véletlennek, hogy néhány órával azután, hogy a Rise Project újságírói leleplező adatokat tettek közzé Liviu Dragneáról, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnökéről, az ANAF ellenőrei lerohanták a szerkesztőséget” – olvasható a közleményében.
Orban szerint, ha nem lépnek fel az ilyen akció ellen, az azt jelenti, hogy eltűrik az alkotmány által szavatolt szabadságjogok súlyos megsértését. A politikus ugyanakkor kérte az ellenőrzést elrendelő tisztségviselők menesztését is.
Tăriceanu szerint nem hiteles a jelentés
A PSD koalíciós partnere, az ALDE vezetője, Călin Popescu-Tăriceanu azt nyilatkozta csütörtök este, hogy a Rise Project által közzétett dokumentumnak szerint semmilyen valóságalapja sincs. „Semmi sem bizonyítja, hogy a Rise Project által közzétett úgynevezett dokumentum valóban egy titkosszolgálattól származik. Ez az úgynevezett dokumentum mindenféle kapcsolatokat sejtet, aminek semmilyen valóságalapja nincs. (...) 2005-be nem is ismertem Liviu Dragneát, én az akkori politikai többséghez tartoztam, Dragnea ellenzékben volt" - mondta el a Digi24 televízióban Călin Popescu-Tăriceanu, aki a 2004-2008-as időszakban Románia miniszterelnöke volt.
Megszólalt a legfőbb ügyész és a DNA is
Augustin Lazăr legfőbb ügyész pénteken újságírói kérdésre kijelentette: ha a Rise Project által ismertetett dokumentum hiteles, akkor a korrupcióellenes ügyészség (DNA) hatáskörébe tartozik a bűnvádi vizsgálat lefolytatása. „Hacsak nem dolgozik máris a DNA ezen az ügyön” – tette hozzá.
Néhány órával később a korrupcióellenes ügyészség megerősítette: a Rise Project által ismertett esetek egy részét már idén február óta vizsgálja a DNA. Egyelőre csak úgynevezett in rem eljárás zajlik, ami azt jelenti, hogy a korrupciós bűncselekmény elkövetésére irányuló gyanú megalapozottságát vizsgálják. maszol.ro
2017. július 7.
Vincze Loránt: a Minority SafePacket Európa valamennyi kisebbsége támogatja
A Minority SafePack kezdeményezés hatalmas erőssége, hogy Európa minden kisebbsége támogatja, mögötte áll – mondta el Vincze Loránt a POLITEIA Romániai Magyar Politikatudományi Egyesület torockói nyári táborában.
„Az uniós szintű jogalkotás kisebbségi ügyekben nemcsak a kisebbségi jogok bővítését eredményezheti ott, ahol azok nem teljes körűek, hanem azokat a közösségeket is erősíteni tudja, amelyek jó helyzetben vannak. Minden politikus és kisebbségvédő tudja, hogy a megszerzett jogok is csorbíthatóak, így ők is érdekeltek egy európai szintű garanciában jogaik biztonsága érdekében. A Kárpát-medencei magyar közösség és a romániai magyarság mindenképp a kezdeményezés nagy nyertesei között lehet” – mondta el a FUEN elnöke pénteki előadásában.
A polgári kezdeményezés kapcsán kifejtette: nem az egymillió aláírás összegyűjtését tartja a legnagyobb kihívásnak, hanem azt, hogy ki tudjanak építeni egy olyan támogatói kört, koalíciót, amely megkerülhetetlenné teszi az Európai Bizottság számára is a kérdést. Miután eddig egyetlen polgári kezdeményezés sem jutott el a jogalkotás folyamatába, az Európai Bizottságnak most már bizonyítania kell, hogy az európai polgári kezdeményezés intézménye működő eszköz – vélekedett Vincze.
Hozzátette: hatalmas előnyünk, hogy a Minority SafePack nem egy technikai, nagyon szűk réteget érdeklő, hanem egy politikai jellegű, számos uniós polgárt és európai értékeket érintő kezdeményezés, ez is növeli annak esélyét, hogy az aláírások benyújtása után a Bizottság érdemben foglalkozzon vele.
A 16. Torockói Diáktáborban Vincze Loránt az egykori vasfüggönyön inneni és túli kisebbségek helyzetét ismertette előadásában, illetve a FUEN történetét és a Minority SafePack kezdeményezést is bemutatta a Sapientia EMTE, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem, illetve az Eötvös Lóránd Tudományegyetem ÁJK Politikatudományi Intézete hallgatóinak. maszol.ro
A Minority SafePack kezdeményezés hatalmas erőssége, hogy Európa minden kisebbsége támogatja, mögötte áll – mondta el Vincze Loránt a POLITEIA Romániai Magyar Politikatudományi Egyesület torockói nyári táborában.
„Az uniós szintű jogalkotás kisebbségi ügyekben nemcsak a kisebbségi jogok bővítését eredményezheti ott, ahol azok nem teljes körűek, hanem azokat a közösségeket is erősíteni tudja, amelyek jó helyzetben vannak. Minden politikus és kisebbségvédő tudja, hogy a megszerzett jogok is csorbíthatóak, így ők is érdekeltek egy európai szintű garanciában jogaik biztonsága érdekében. A Kárpát-medencei magyar közösség és a romániai magyarság mindenképp a kezdeményezés nagy nyertesei között lehet” – mondta el a FUEN elnöke pénteki előadásában.
A polgári kezdeményezés kapcsán kifejtette: nem az egymillió aláírás összegyűjtését tartja a legnagyobb kihívásnak, hanem azt, hogy ki tudjanak építeni egy olyan támogatói kört, koalíciót, amely megkerülhetetlenné teszi az Európai Bizottság számára is a kérdést. Miután eddig egyetlen polgári kezdeményezés sem jutott el a jogalkotás folyamatába, az Európai Bizottságnak most már bizonyítania kell, hogy az európai polgári kezdeményezés intézménye működő eszköz – vélekedett Vincze.
Hozzátette: hatalmas előnyünk, hogy a Minority SafePack nem egy technikai, nagyon szűk réteget érdeklő, hanem egy politikai jellegű, számos uniós polgárt és európai értékeket érintő kezdeményezés, ez is növeli annak esélyét, hogy az aláírások benyújtása után a Bizottság érdemben foglalkozzon vele.
A 16. Torockói Diáktáborban Vincze Loránt az egykori vasfüggönyön inneni és túli kisebbségek helyzetét ismertette előadásában, illetve a FUEN történetét és a Minority SafePack kezdeményezést is bemutatta a Sapientia EMTE, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem, illetve az Eötvös Lóránd Tudományegyetem ÁJK Politikatudományi Intézete hallgatóinak. maszol.ro
2017. július 7.
Rise Project: Dragnea törvénytelen ügyeiről készített jelentést a belügyi titkosszolgálat
Tényfeltáró cikket közölt csütörtökön a Rise Project oknyomozó portál Liviu Dragnea képviselőházi elnök egy állítólagos „bűnszövetkezetéről”, amelynek a belügyminisztériumi titkosszolgálat (DGPI) is a nyomában volt. A Rise Project szerint a DGPI 2011-ben egy olyan jelentést állított össze, amelyben az állt, hogy egy Teleorman megyei „bűnszövetkezet”, Liviu Dragneával az élen – aki, akkor megyei tanácselnöki tisztséget töltött be – uniós és kormányzati pénzeket térített el a Teldrum útkarbantartó vállalathoz. A vállalat többségi tulajdonosa Dragnea volt, hivatalosan azonban „régi barátai” irányították. A Rise Project által megszerzett titkos jelentés foglalkozott a Teldrum tulajdonyviszonyaival, közbeszerzésekkel, fiktív munkálatokkal, gyanús pártfinanszírozásokkal, befolyásokkal. A cikk részletesen foglalkozik azzal is, hogy egy idei törvénymódosítás, amely a DGPI-t kizárólag a belügyminisztérium hatásköre alá helyezte, is a jelentés eltussolását szolgálta. A DGPI vezetőjének kinevezését ugyanis a Legfelsőbb Védelmi Tanácsnak (CSAT) is jóvá kellett hagynia. Egy módosítással az egész a belügyminiszter kezébe került. A bürokratikus folyamatban felbukkan Cseke Attila, az RMDSZ szenátusi frakcióvezetőjének neve is. A Rise Project vázolta, hogy Cseke egy olyan módosítást nyújtott be, amely a DGPI vezetőjének kinevezését és leváltását is a CSAT jóváhagyásához kötötte volna. A javaslatot azonban átírták, Cseke pedig már nem adta a nevét hozzá, mivel nem azt tartalmazta, amit ő javasolt, ezt meg is erősítette a portálnak. A törvényt végül úgy fogadták már el, hogy azt tartalmazta: a DGPI vezetőjének kinevezéséről és leváltásáról a belügyminiszter dönt. A belügyminiszter pedig Carmen Dan, akit Liviu Dragnea bizalmasának tartanak, a megyei tanácselnöksége alatt tanácsosa volt. Transindex.ro
Tényfeltáró cikket közölt csütörtökön a Rise Project oknyomozó portál Liviu Dragnea képviselőházi elnök egy állítólagos „bűnszövetkezetéről”, amelynek a belügyminisztériumi titkosszolgálat (DGPI) is a nyomában volt. A Rise Project szerint a DGPI 2011-ben egy olyan jelentést állított össze, amelyben az állt, hogy egy Teleorman megyei „bűnszövetkezet”, Liviu Dragneával az élen – aki, akkor megyei tanácselnöki tisztséget töltött be – uniós és kormányzati pénzeket térített el a Teldrum útkarbantartó vállalathoz. A vállalat többségi tulajdonosa Dragnea volt, hivatalosan azonban „régi barátai” irányították. A Rise Project által megszerzett titkos jelentés foglalkozott a Teldrum tulajdonyviszonyaival, közbeszerzésekkel, fiktív munkálatokkal, gyanús pártfinanszírozásokkal, befolyásokkal. A cikk részletesen foglalkozik azzal is, hogy egy idei törvénymódosítás, amely a DGPI-t kizárólag a belügyminisztérium hatásköre alá helyezte, is a jelentés eltussolását szolgálta. A DGPI vezetőjének kinevezését ugyanis a Legfelsőbb Védelmi Tanácsnak (CSAT) is jóvá kellett hagynia. Egy módosítással az egész a belügyminiszter kezébe került. A bürokratikus folyamatban felbukkan Cseke Attila, az RMDSZ szenátusi frakcióvezetőjének neve is. A Rise Project vázolta, hogy Cseke egy olyan módosítást nyújtott be, amely a DGPI vezetőjének kinevezését és leváltását is a CSAT jóváhagyásához kötötte volna. A javaslatot azonban átírták, Cseke pedig már nem adta a nevét hozzá, mivel nem azt tartalmazta, amit ő javasolt, ezt meg is erősítette a portálnak. A törvényt végül úgy fogadták már el, hogy azt tartalmazta: a DGPI vezetőjének kinevezéséről és leváltásáról a belügyminiszter dönt. A belügyminiszter pedig Carmen Dan, akit Liviu Dragnea bizalmasának tartanak, a megyei tanácselnöksége alatt tanácsosa volt. Transindex.ro
2017. július 7.
Romániában szisztematikusan megsértik a gyülekezési szabadságot
Alig múlik el hét úgy az ENSZ- és EU-tag Romániában, hogy meg ne sértené a hatalom az egyik legalapvetőbb emberi jogot, a gyülekezését. Amelynek korlátozása felveti a szólás- és véleményszabadsághoz való jog megsértését is.
Már a 18. században megfogalmazódott a gyülekezési szabadság, vagyis a polgároknak az a joga, hogy magán- vagy közügyek tárgyalására gyűléseket tarthatnak. Ezt követően szinte valamennyi polgári alkotmány – beleértve a ma hatályban lévő román alaptörvényt is – alapjogként szabályozta a gyülekezés szabadságát. Ennek folyománya a közterületeken történő demonstrációk szervezéséhez való jog.
A gyülekezés és tüntetés egyetlen legfontosabb korlátja az, hogy a polgárok csak békésen és fegyvertelenül vehettek és vehetnek részt ezeken a közösségi megnyilvánulásokon. A 20. században, a második világháború után több nemzetközi emberi jogi dokumentum is deklarálja a gyülekezéshez való jogot, így az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata (20. cikkely), a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egységokmánya (21. cikkely) és az Emberi Jogok Európai Egyezménye (11. cikkely).
A hatályos román törvények szerint (is) csak bejelentési kötelezettsége van a gyülekezést, demonstrációt szervezőnek, nem pedig engedélykérési. A hatóságnak pedig az a feladata, hogy az adott időpontra és helyszínre bejelentett eseményt biztosítsa. Ezzel szemben Romániában sorozatosan az történik, hogy az illetékes hatósági szervek vagy simán betiltják (rendszerint mondvacsinált, olykor meg sem fogalmazott indokokkal) a tervezett közösségi megnyilvánulást, vagy megpróbálják ellehetetleníteni azokat (más helyszíneket és időpontokat írva elő).
A legutóbbi botrányos eset ismét magyar vonatkozású, meg is írtuk: július 5-én székelyföldi gazdák, közbirtokossági és önkormányzati vezetők vonultak a bukaresti környezetvédelmi minisztérium épülete elé, hogy a hatóságok sürgős közbelépését követeljék a térségükben mindennapossá vált medvetámadások megfékezése érdekében (lásd: http://itthon.ma/erdelyorszag.php?cikk_id=20354). A demonstrációt szabályosan és kellő időben bejelentették, az a beígért időben rendbontás nélkül ért véget, a csendőrség azonban mégis illegálisnak minősítette a megmozdulást, 225 eurós bírságot szabva ki a megmozdulás egyik kezdeményezőjére, Borboly Csabára, a Hargita Megyei Tanács elnökére. Ő volt az ugyanis, aki az illetékes fővárosi kerületi polgármesteri hivatalnál bejelentette a rendezvényt. A polgári akaratot semmibe vevő hatóság arcátlan módon csak szerda reggel értesítette a demonstrálókat, hogy nem járul hozzá a bejelentett tüntetéshez. Tette ezt akkor, amikor már a Székelyföldről rég elindultak a távoli fővárosba a véleménynyilvánítók. Tehát a hatóság gyakorlatilag betiltotta a teljesen békés, szimbolikus rendezvényt, majd pedig ennek ürügyén hozzálátott a retorziókhoz.
A hatalom a piszkos munkát ismét a csendőrségre bízta, amely intézménynek a létét is megkérdőjelezik sokan, látva ennek a temérdek közpénzt felemésztő erőszakszervezetnek a gyakori közfelháborodást kiváltó, polgárbarátnak nem mondható tevékenységét.
V. T. B. / http://itthon.ma/erdelyorszag
Alig múlik el hét úgy az ENSZ- és EU-tag Romániában, hogy meg ne sértené a hatalom az egyik legalapvetőbb emberi jogot, a gyülekezését. Amelynek korlátozása felveti a szólás- és véleményszabadsághoz való jog megsértését is.
Már a 18. században megfogalmazódott a gyülekezési szabadság, vagyis a polgároknak az a joga, hogy magán- vagy közügyek tárgyalására gyűléseket tarthatnak. Ezt követően szinte valamennyi polgári alkotmány – beleértve a ma hatályban lévő román alaptörvényt is – alapjogként szabályozta a gyülekezés szabadságát. Ennek folyománya a közterületeken történő demonstrációk szervezéséhez való jog.
A gyülekezés és tüntetés egyetlen legfontosabb korlátja az, hogy a polgárok csak békésen és fegyvertelenül vehettek és vehetnek részt ezeken a közösségi megnyilvánulásokon. A 20. században, a második világháború után több nemzetközi emberi jogi dokumentum is deklarálja a gyülekezéshez való jogot, így az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata (20. cikkely), a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egységokmánya (21. cikkely) és az Emberi Jogok Európai Egyezménye (11. cikkely).
A hatályos román törvények szerint (is) csak bejelentési kötelezettsége van a gyülekezést, demonstrációt szervezőnek, nem pedig engedélykérési. A hatóságnak pedig az a feladata, hogy az adott időpontra és helyszínre bejelentett eseményt biztosítsa. Ezzel szemben Romániában sorozatosan az történik, hogy az illetékes hatósági szervek vagy simán betiltják (rendszerint mondvacsinált, olykor meg sem fogalmazott indokokkal) a tervezett közösségi megnyilvánulást, vagy megpróbálják ellehetetleníteni azokat (más helyszíneket és időpontokat írva elő).
A legutóbbi botrányos eset ismét magyar vonatkozású, meg is írtuk: július 5-én székelyföldi gazdák, közbirtokossági és önkormányzati vezetők vonultak a bukaresti környezetvédelmi minisztérium épülete elé, hogy a hatóságok sürgős közbelépését követeljék a térségükben mindennapossá vált medvetámadások megfékezése érdekében (lásd: http://itthon.ma/erdelyorszag.php?cikk_id=20354). A demonstrációt szabályosan és kellő időben bejelentették, az a beígért időben rendbontás nélkül ért véget, a csendőrség azonban mégis illegálisnak minősítette a megmozdulást, 225 eurós bírságot szabva ki a megmozdulás egyik kezdeményezőjére, Borboly Csabára, a Hargita Megyei Tanács elnökére. Ő volt az ugyanis, aki az illetékes fővárosi kerületi polgármesteri hivatalnál bejelentette a rendezvényt. A polgári akaratot semmibe vevő hatóság arcátlan módon csak szerda reggel értesítette a demonstrálókat, hogy nem járul hozzá a bejelentett tüntetéshez. Tette ezt akkor, amikor már a Székelyföldről rég elindultak a távoli fővárosba a véleménynyilvánítók. Tehát a hatóság gyakorlatilag betiltotta a teljesen békés, szimbolikus rendezvényt, majd pedig ennek ürügyén hozzálátott a retorziókhoz.
A hatalom a piszkos munkát ismét a csendőrségre bízta, amely intézménynek a létét is megkérdőjelezik sokan, látva ennek a temérdek közpénzt felemésztő erőszakszervezetnek a gyakori közfelháborodást kiváltó, polgárbarátnak nem mondható tevékenységét.
V. T. B. / http://itthon.ma/erdelyorszag
2017. július 7.
Az erdélyi kérdés magyar szempontból
A Magyar Kisebbség nevű nemzetpolitikai szakfolyóirat 1995-ös újraindulásától kezdve egy-egy téma köré építi lapszámait. 1998-ban az első lapszám az erdélyi kérdéssel foglalkozott, a vitaindítót Molnár Gusztáv írta. Erre reflektált Borbély Imre alább olvasható, sok ponton ma is aktuális szövege.
A fontos az, hogy tudjuk, mi liberálisok és nem liberálisok: ameddig az erdélyi kérdés az ott élő népek önrendelkezési jogának érvényesítésével megnyugtatóan nem rendeződik, a magyar állam igen, de a magyar nemzet nem tekintheti és főként nem érezheti magát szuverénnek.
(Molnár Gusztáv: „Nemzeti liberalizmus”. Limes 1. évf. 1. szám)
A Magyar Kisebbség olvasói számára Erdély kérdése két okból is fontos lehet. Az egyik az univerzalista szempont. Érdekes végiggondolni, merre halad a világ és Európa. E szempontból Erdély sorsa, mint történelmileg kialakult kulturális és gazdasági entitásé ugyanannyira fontos, mint Padániáé, Skóciáé, Walesé vagy éppenséggel Korzikáé vagy Bretagne-é.
Molnár Gusztáv nagyívű tanulmánya (Az erdélyi kérdés. Magyar Kisebbség 1997/3–4) tetszetős módon helyezi el az erdélyi kérdést a római és bizánci kultúrkör feszültségterébe, és helyes következtetésekre jut, amikor a devolúciót jelöli meg az Erdély-kérdésre adott válaszként. A másik ok, amiért „az erdélyi kérdés” fontos lehet a Magyar Kisebbség olvasói számára, az a közvetlen érintettség, hiszen az olvasótábor jelentős hányada erdélyi és/vagy magyar. Az olvasóknak ez utóbbi minősége talán bír akkora súllyal, hogy érdemes e kérdéskomplexumot ebből a specifikusan etnikai nézőpontból is végiggondolni.
Erdély ősidőktől fogva lakott terület, melyet az utóbbi két évezredben sorra különböző kultúrájú népesség lakott, rövidebb-hosszabb ideig. Egyesek jelenléte a mai napig meghatározó, mások nem hagytak maguk után nyomot.
Valószínűleg a kelta vándorlásokat követő időszakban állandósult itt és a környező régiókban a trák jelenlét. Ezeknek a Dunától északra letelepült törzseit dákoknak nevezték. A dákokat Erdély területéről a római invázió és 160 éves uralom, valamint a rá következő harcos barbár hódítások nyomtalanul elseperték. A fegyverrel hódító és általuk tovaűzött törzsek mellett egy csendes szláv betelepedés is végbement, melynek emlékét számos földrajzi elnevezés mai napig őrzi.
A magyarok bejövetelét megelőzően Erdély avar, frank, majd bolgár fennhatóság alatt állt. A magyar hódítást követően létrejött egy, az egész Kárpát-medencét politikailag egyesítő apostoli királyság. A 12. században magyar királyok szászokat telepítettek Erdélybe. A tatárjárást követően, az elnéptelenedett királyságban, így Erdélyben is, az újabb germán telepítésekkel párhuzamban megjelenik a román etnosz is. A románok etnogenezise vitatott. Létrejöttük kulturális gyökereivel kapcsolatosan a kizárólag római és a kizárólag dák eredet között számtalan hipotézis van. Hasonló a helyzet az etnogenezis helyével kapcsolatosan is, amelyet egyesek a Dunától északra, mások a Dunától délre helyeznek, a kompromisszumos hipotézis szerint a Dunától délre és északra fekvő területek egyszerre is szóba jöhetnek. Az érvek elfogulatlan elemzése a roesleri tézisekhez közeli következtetésre vezetnek.[1] Ezek szerint a románság az i.e. 140-ben kezdődő, Thesszáliát és Macedóniát célzó több évszázadon át folytatott római betelepítések és a helyi lakosság latinizálódásának a terméke, amely magán hordozza a hosszas illír (mai albán) és szláv kohabitáció nyelvi jegyeit. A 12. században még a Dunától délre alakítottak a bolgárokkal együtt közös carátust, de lassú északra vándorlásuk a 13. században elérte Erdélyt.
A románság bevándorlása a következő évszázadokban folyamatos volt. E beszüremlés legfőképpen gazdasági motivációjú lehetett, a bevándorlók zömmel nincstelenekből állottak. Így az Erdélyben feldúsult románság csak nagyon gyér elittel rendelkezett, amely éppen kis számánál fogva, folyamatosan asszimilálódott a magyar vagy szász elithez. Ez a magyarázata annak, hogy nem létezett román elit, amely a később létrejött nemesi nemzetek uniójában részt vehetett volna. Le kell szögezni azt a tényt is, hogy a magyar, székely és szász elem nem pusztán a politikai elitet (nációt) adta, hanem döntően ők határozták meg az erdélyi civilizáció arculatát, mely ennél fogva szerves része maradt a nyugati (katolikus és protestáns) civilizációnak azután is, hogy a 18. és 19. században az ortodox románság az országban számbeli többséget ért el. A román nemzetmitológia alapját, a tényeken alapuló, imént vázolt történelmi úttal szemben, Románia mai területére vonatkoztatott, abszolút autochtónia és töretlen kontinuitás hite képezi.
A trianoni, majd párizsi békediktátumok Erdélyt és Magyarország keleti részeit az óromán királysághoz csatolta. 102 000 négyzetkilométernyi terület és csaknem kétmilliónyi magyar került a mondvacsinált történelmi jog ürügyén délromán fennhatóság alá. A békefeltételeket diktáló nagyhatalmak sok esetben figyelmen kívül hagytak saját fennen hirdetett elveik szempontjából felettébb releváns tényeket, például azt, hogy az erdélyi magyarság az önrendelkezési jog alapján 1918 decemberében a kolozsvári népgyűlésen kinyilvánította azon követelését, hogy Magyarországhoz csatoltassék. Figyelmen kívül maradt az etnikai proporcionalitás elve is.
A történelem kevés olyan szerencsés fordulatot ismer, mint amilyennel az elmaradott Ó-Romániából Nagy-Románia lett. A 80%-os analfabetizmussal, akkut korrupcióval és archaikus mezőgazdasággal küszködő balkáni országocska a területtel együtt nyugati civilizációt is nyert, olyan szász, magyar és (a 19. század második felében létrejött) erdélyi román teljesítmény-eliteket (Leistungseliten) és szakembergárdát, amelyek a világszínvonalat képviselték. A szinte hihetetlen méretű nem remélt szerencseélmény talán a mélyebb indoka annak, hogy a román politikai elitben az önfegyelmező viselkedésformák vékony rétege alatt a mai napig ott lappang az olykor hisztériába torkolló magyarellenesség. Racionális okát ennek kár is keresni, minden jel arra utal, hogy Lucian Boiának van igaza, aki a következőket írja a történelmi félelmekből fakadó s a történelmet átrajzolni igyekvő román nemzetideológiákról:
„Amennyiben nem az erő – amely mindig talál magyarázatot, beleértve a történelmieket –, hanem a jog hivatott arra, hogy döntsön, annyiban a múlt szerepének hátrálnia kell a jelen tényeivel és a választás szabad kinyilvánításával szemben. Erdélyben a román jogokat csak látszólag támasztják alá a dákok vagy a dáko-rómaiak. Viszont ténylegesen alátámasztja ezeket az a helyzet, hogy a lakosság döntő többsége román és akármikor, ha szükség lenne rá, a régió legtöbb lakosa határozottan kinyilvánítaná a Romániához való tartozás igényét. Ha Erdélyben megtörtént volna egy etnikai számaránycsere – egy olyan jelenség, amely a világ különböző részein megtörtént –, akkor a dolgok másképp állnának. Kinek lehet az az igénye, hogy több száz évvel ezelőtti határokhoz és etnikai arányokhoz térjünk vissza? Kosovo esete tanulságos: itt a szerb ősiség és kontinuitás ténye ma abba a sokkal meggyőzőbb érvbe ütközik, hogy itt egy hatalmas albán többség él. Ebből a szempontból Erdély kérdése le van tárgyalva. A magyar vagy román mitológiai gyakorlatok semmit sem változtatnak: Erdély kétségkívül román, mint ahogy megkérdőjelezhetetlen az is, hogy itt él egy magyar kisebbség, amelynek az őt illető specifikus jogait illik elismerni. Sem a kontinuitás, sem a bevándorlás nem változtathat egy fikarcnyit a probléma adatain!”[2]
Boia téziseit az igazság kedvéért azért annyiból árnyalni kell, hogy az Izrael felének megfelelő erdélyi és partiumi tömbmagyar területekre ugyanaz vonatkoztatható, mint Koszovóra. Le kell szögezni, hogy a román politikai teljesítmény- és szellemi elitek történelmi tudata, világképe (Weltanschaung) éppen azoktól a mítoszoktól van áthatva, amelyeket Boia leleplez. Az erdélyi kérdés megértéséhez éppen ezért a történelmi háttér, annak elferdült tudata a román társadalmon belül és ennek politikai-lélektani ismerete elengedhetetlenül fontos. Lucian Boia „Történelem és mítosz a román tudatban” című könyve eddig az egyedüli komoly, pártatlan, valóban tudományos munka, melynek célja a román történetírás demitizálása, nyugati alapokra helyezése. Míg Patapievici a román mitológiával itt-ott szembeszálló és azzal a szerelem-gyűlölet hangján polemizáló könyvét intenzív médiabotrány kísérte, addig Boiát agyonhallgatják.[16]
Boia felnőtt álláspontjához képest sajnos a Helsinki Bizottság bukaresti elnökének, Gabriel Andreescunak Molnár Gusztáv által idézett ajánlása az erdélyi magyarság számára nem nevezhető annak. Szerinte: „Ha az erdélyi magyarság az önrendelkezés és a különböző autonómiaformák fetisizálása helyett a versenyszellemre, a multikulturalitásra, a román–magyar határ mentén elhelyezkedő területek közötti kapcsolatok maximális elmélyítésére helyezné a hangsúlyt, mozgásba lendíthetné Erdély egészének polgári öntudatát. Óriási fényűzés, megbocsáthatatlan mulasztás volna nem kihasználni e társadalmi mélyszerkezetben a régi Mitteleuropa civilizatórikus erejét még mindig őrző csodálatos tartomány előnyeit. Erdély ily módon modernizációs lokomotív-szerephez jutna.”
Ez sajnos felelősségáthárítás, melyet semmiféleképpen sem lehet felnőtt magatartásnak tekinteni. Milyen versenyszellemre helyezze a magyarság a hangsúlyt? (Netán a román–magyar versenyére?) A román–magyar határ mentén elhelyezkedő területek közötti kapcsolatok maximális elmélyítését hogyan szorgalmazza a magyarság anélkül, hogy szecessziós iszonyt ébresszen a románságban? (például a szatmári magyar tömb esetében) és milyen eszközökkel? Amikor 7 évi posztkommunista és egyévi demokratikus román liberalizálás még a tömbmagyar területeken is (tehát ott, ahol a magyarok számaránya meghaladja a 75%-ot), a privatizált vagyon mindössze 15–18%-át juttatta magyar vállalkozók kezébe? Mit ért Andreescu multikulturalizmuson? Netán a magyar kultúra megőrzését, minthogy egyik hordozója a „régi Mitteleuropa civilizatórikus erejének”? Az RMDSZ egész autonómiaprogramjának nincs is más célja, sem értelme, mint éppen ez. Az autonómia az egyetlen megvalósítható, non-konfrontatív, toleráns, kompromisszumos, liberális és demokratikus, a modern integrálódó Európa paradigmájából egyenesen következtethető eszköze annak a kultúramegőrzésnek, melyből e multikulturalizmus felépülhet. Akkor miért helyezi Andreescu (s vele együtt Molnár Gusztáv) szembe az eszközt a céllal? Hogyan igényelhet az elnök a Helsinki Bizottság liberális pódiumáról egy egész közösség részéről altruizmust?! Altruizmust igényelni egyenértékű a másik eszközzé tételének szándékával, és ezért mélységesen antiliberális. A romániai politikai realitások vajon milyen magyar szerepet tesznek lehetővé a modernizációs erdélyi lokomotívon? A mozdonyvezetőét, a fűtőét, netán a fűtőanyagét?!
Nem világos, hogy Molnár Gusztáv ezt a „figyelmeztetést” miért tartja jól időzítettnek. Talán azért, hogy felhívja figyelmünket arra, hogy igenis lehetne szerepünk az erdélyi kérdés megoldásában? Ez esetben még kevésbé értelmezhető a vitaindító politológus azon megállapítása, hogy „Erdély kérdése nem magyar, hanem román kérdés.” Vajon hogyan és mennyire? Olyan mértékben, amint a többségi hatalomhoz viszonyítva nagyságrenddel kisebb Csecsenföld kérdése nem csecsenkérdés, hanem orosz, vagy amennyire Kosovo nem albán-, hanem szerbkérdés? E retorikus kérdésekre adott empirikus válasz a látszat ellenére is Molnár Gusztávnak ad igazat, hiszen Erdély kérdésében és azon belül az erdélyi magyarság kérdésében ‘89 előtt és után, az erdélyi politikai elit öngáncsoltsága és az anyaország beteg, autoimmun reflexei miatt mind a mai napig valóban csak a román nemzetstratégia érvényesült.
De a vitaindító tanulmány érvelése, felépítése és következtetései nem empirikusak, hanem elvi alapúak. Az egyik elvi premissza a Romániát átszelő kultúrhatár devolúciós ereje. Nehéz lenne elvileg vagy empirikusan ezt az erőt tagadni.
Románia északnyugati fele valóban hordozza mindazon kultúrértékeket, melyekről Andreescu vagy (az ugyancsak említett) Hurezeanu beszél. Max Weber (akit egyébként szemellenzős doktrinerek vagy kultúrvaksággal vert elrugaszkodottak éppen úgy támadnak, mint Huntingtont1) már a század elején meggyőző érvrendszerrel bizonyította, hogy a modern nyugati civilizáció előfeltétele, kovásza a protestáns etika létrejötte volt [3]. A protestáns és katolikus magyarok eleve nyugati mentalitásúak. Az erdélyi románság, habár manapság, a kommunista diktatúra erőszakos valláspolitikája következtében, zömében ortodox, valóban nyugatiasabb gondolkodású a regátinál; ez nemcsak a politikai opciókban testesül meg, hanem a munkamorálban is és olyan fontos „apróságokban”, mint az adott szó súlya, a pontosság vagy az igazmondás. A mentalitás eme építőkockái, ha nem is akkorák, mint a protestáns etikára jellemzőek, de ugyanolyan "formájúak" és ugyanúgy épülnek egymásra. Dél-Romániában más formájúak és mást eredményeznek [4, 5, 6]. Így hát a transzszilvanizmus nem pusztán a modernizáció, hanem a nyugatosítás hajtóerejévé válhat.2
Erdély pozitív szerepe viszont feltételekhez van kötve. Ahhoz, hogy a civilizációs mozdony elinduljon, először létre kell jönnie. Erdélynek el kell jutni az öndefiniálódáshoz és önrendelkezéshez. Ezt Molnár pontosan le is írja, de a megoldást – „mert Erdély román kérdés” – Romániától várja. Romániának nyújtja az alternatív jövőképet: devolúció, illetve föderáció – és akkor majd az Erdély-mozdony kihúzza az egész ország-szerelvényt a balkáni megfeneklettségéből és Nyugat felé vontatja. Vagy pedig a centralista etatizmus folytatódik, minek következtében az egész ország lecsúszik a Montenegrótól Kamcsatkáig húzódó válságövezetbe.
Nem világos Molnár Gusztáv elképzelése a devolúciós vagy föderatív modell „felajánlásáról”. Elsősorban ki az, aki a devolúció „felajánlását” megteheti? A román nép egésze? Hogyan? Plebiszcitum által? Ha félre is tennénk az ez irányú népszavazás kiírásának jogi (sőt alkotmányjogi) buktatóit – vajon eljuthatunk a kollektív bölcsesség ama fokára, hogy a horizontális transzfer (kizsákmányolás) dél- és keletromán haszonélvező tömegei a kényelmes forrásról önként lemondjanak, hogy majd a gazdaságilag önállósuló provinciák konkurenciaharcában kevesebbért többet kelljen dolgozniuk?
Ha Mancur Olson [7] fejtegetései a kollektív cselekvést illetően igazak (és annak látszanak), nem várható el, hogy a közvetlen önérdekkel szemben magasabb szintű, méghozzá hipotetikus jövőbeli haszon reményében a regáti többség "történelmileg helyesen" a devolúcióra szavazzon.
Sajnos nem tapasztalható az elsődlegesen érdekelt erdélyi románságon belül sem devolúciós tömegnyomás.
A gondolat itt-ott felbukkan, sokan helyeslik, de nem nyíltan. Vadim Tudort viszont mind többen követik, teljes nyíltsággal. Lehet, hogy a devolúciós paradigma csak egy unionista paroxizmus törvényszerű bukása után nyer majd kontúrt és tömegbázist Erdélyben.
De a tömegbázis magában nem elég. Curzio Malaparte [9] többek között az 1920-as varsói eseményeket elemezvén bizonyítja, hogy világos céllal és a megvalósítás koncepciójával felvértezett elit híján még az akut forradalmi helyzet (tehát a tömegek maximális tettrekészsége esetén) sem vezet politikai cselekedethez. 3
Erdély devolúciója tehát elsődlegesen az autochton, a decentralizációban és annak devolúciós hatalmi (államstrukturális) biztosításában érdekelt, érdekét felismerő, vállaló és önreflexióra képes elit akaratához van kötve. Sajnos e sorok írója az egyetlen erdélyi politikus, aki (parlamenti képviselőként) nyíltan síkra szállt Románia föderalizálása mellett. [11] A Parlament folyosóin folytatott magánbeszélgetések alkalmával nem egy erdélyi román képviselő jelezte egyetértését. Ezzel viszont ki is merült föderációtámogató potenciálja. Ennek a passzivitásnak nincs racionális magyarázata. Forrása a történelmileg kialakult, zsigerekben hordozott félelmekben, előítéletekben és ellenérzésekben keresendő, amelyeket a románságban az önazonosságához ragaszkodó erdélyi magyarság ébreszt.
Vilfredo Pareto [10] a történelmet kétféle politikai elit – oroszlánok és rókák – hatalmi körforgásával (cirkulációjával) magyarázza. Az oroszlánok a civilizáció értékrendjét hordozzák magukban (reziduumként), és annak megfelelően akarják a társadalmat és berendezkedéseít módosítani. Autoritásuk morális radikalizmusuknak köszönhető, és nem utolsósorban hajlamuknak az erőszak alkalmazására. Tevékenységük rendközpontú, tehát fellépnek a korrupció, spekuláció, csalás és anarchia (libertinizmus) ellen. A rókáknak nincsenek a közjóval kapcsolatos törekvéseik, igyekezetük a hatalom birtoklására és öncélú kihasználására korlátozódik. Hatalmukat éppen az oroszlánok által megvetett és üldözött módszerek bevetésére alapozzák (korrupció, libertinizmus, hedonizmus, spekuláció, csalás stb.).
Molnár is jelzi, hogy a Maniu-intermezzótól eltekintve, Nagy-Romániában a kezdetektől máig délromán érdekeltségű (és többnyire eredetű) politikai elit uralkodik. Ez az elit viszont, az első számú haszonélvezője az erős központosításnak, hiszen ez garantálja a „saját zsebre menő” újraelosztást. A kommunista hatalomgyakorlás (az ellentétes szlogenek dacára) mindenütt kontraszelekciós mechanizmusokat indított be. Ceaușescu Romániájában még inkább, mint máshol. 1989 után, Kelet-Németország és Csehország kivételével, az összes rendszerváltó országban a korábbi politikai elit átmentette hatalmát. Romániában eredményesebben, mint máshol. Ennek köszönhetően a romániai (román és magyar) politikai elitben túlsúlyba kerültek a rókák, és immáron ők diktálják az iramot. Egy olyan délromán Atatürk színrelépése, aki (a török szekularizáció kardcsapásához hasonló módon) átvágja a centralista, etatista érdekcsomót, az ország szubszidiáris, föderális alapokra helyezésével, egyelőre még várat magára.
Ha munkahipotézisként elfogadjuk Molnár Gusztáv vitaindítóban képviselt premisszáját, hogy Erdély kérdése román kérdés, akkor erre a kérdésre a következő válaszok lehetségesek:
– Erdély szecessziója
– Románia föderalizálása
– benne Erdély külön politikai entitás [11]
– Erdély feldarabolása más provinciák között
– Devolució – Erdély területére vonatkoztatott külön státus
– Egységes központosított nemzetállam
Erdély és a történelmi Magyarország egyéb Romániához csatolt területén viszont nagyszámú magyar nemzeti közösség él.4Így hát Erdély kérdése nem pusztán román kérdés – legfennebb a délromán uralkodó politikai elitet terhelő felelősség. De még e felelősség sem kizárólagos, hiszen a születő romániai demokrácia valós felelősséget ró az érintett magyar közösség politikai elitjére is (a magyarországi politikai elitnek pedig e felelősség jegyében való cselekvés egyenesen alkotmányos kötelessége).
Az Erdély körüli román–magyar disputára elvileg a következő megoldások kínálkoznak:
– a vitatott terület etnikumarányos felosztása (lakosságcserével stb.) a két ország között;
– a szecessziós megoldás (független Erdély létrejötte és a Partium visszacsatolása az anyaországhoz, ami a visszakerült területeken élő magyarság problémáját megoldaná, tehát magyar szempontból megoldást jelentene);
– a magyar nemzeti közösségek strukturális (szubszidiáris) beemelése a magyar „politikai nemzetbe”, határmódosítás nélkül (egy határokon átnyúló magyar „konföderáció” az integrált Európa paradigmáján belül);
– a magyar nemzeti közösség önkormányzatát szavatoló autonómiaformák életbeléptetése (ezen belül tömbmagyar területek devolúciós különstátusa);
– egész Erdély területére vonatkoztatott különstátus és azon belül a tömbmagyar területek önigazgatása (dél-tiroli modell);
– lassú elrománosítás, a valós megoldásokat lebegtető román politikum halogató taktikájával párhuzamban a tömbmagyar területek etnikai adottságainak mesterséges megváltoztatása és a szórvány lassú elcsángósítása (ez a megoldás van most folyamatban);
– az anyaországi magyarság fogyásával lépést tartó szervezett áttelepítés;
– a magyarok elűzése és/vagy kiirtása (az ethnic cleansing délszláv mintájára).
Ezen megoldások közül a szubszidiaritás elvén alapulók (föderáció, devolúció – a magyar közösség önkormányzatának életbeléptetésével) azok, amelyek mind magyar, mind román szempontból racionálisak és kielégítőek.5
Modernizációs szempontból (életszínvonal-növekedés) a devolúciós megoldás mind az erdélyi román, mind pedig a magyar közösség számára tagadhatatlan előnyt jelentene, hiszen az Andreescu által is jelzett kultúrértékek szabadon kibontakozhatnának és gazdasági szempontból gyümölcsözhetnének. Ennek áttételesen az óromán rész is haszonélvezője lehetne (mozdonyszerep).
Ó-Románia rövid távon a horizontális transzfer megszűntének gazdaságilag kellemetlen következményeit lenne kénytelen viselni. Közép- és hosszútávon viszont know-how átáramlás és a gazdasági kényszer hatására ott is erőteljesebbé válna a modernizáció. Következtetésképpen leszögezhető, hogy hosszútávon valamely szubszidiáris megoldás egész Románia számára előnyös: belpolitikailag gazdasági következményei folytán, külpolitikai szinten pedig az ország integrációs esélyeinek megnövelésével.
Az, hogy az erdélyi magyar kérdés megoldása a román devolúciós folyamat puszta körülménye marad-e vagy pedig egy, a magyarság számára kielégítő megoldás e devolúció feltételévé válik – már nem a román, hanem a magyar politikai elit akaratától függ.
A tranzíció éveiben meghozott döntések hosszú évtizedekre nézve meghatározóak lehetnek. A magyarság most olyan európai paradigmának megfelelő megoldást kell, hogy találjon specifikus problémájára, amely a határmódosítás kikerülésével a szubszidiaritás elvén nyugszik.
„Három és fél millió magyar, a Kárpát-medencében élő magyarság egynegyede nem integrálható sem a magyar nemzetállam, sem a környező nemzetállamok politikai rendszerébe”[12] – írja Molnár Gusztáv. Egyértelmű, hogy az ez irányú politikai cselekvés nem román, hanem magyar feladat. A nemzet sorsa iránt felelősséget érző bármilyen politikai irányzat követői számára is megszívlelendő Molnár Gusztáv nemzeti liberálisoknak szánt intelme: „Nemzeti liberális az, aki a magyar nemzet egészének, annak a bizonyos 15 milliónak a kérdésére akar liberális választ adni. Nemzeti liberális az, aki tudja, hogy a parlamentáris demokrácia intézményrendszerének megteremtése, valamint állami szuverenitásunk helyreállítása önmagában nem elegendő ahhoz, hogy nemzetünk életében a liberalizmus teljes és végleges győzelméről beszélhessünk. Ehhez ugyanis a teljes magyar nemzet önrendelkezési jogának maradéktalanul érvényesülnie kell.”[13]
„A nemzet […] nem lehet szabad emberek közössége, nem lehet civil társadalom, ha nem szuverén. Ez a szuverenitás nem ruházható át senkire és semmire. Ha egy állam betársul valamilyen konföderációba, vagy más államokkal együtt létrehoz egy konföderációt, a kölcsönösség és önkéntesség elve alapján lemondhat szuverenitása bizonyos ismérveiről. A nemzetre ez nem vonatkozik, a nemzet ezt semmilyen körülmények között nem teheti meg, éppen úgy, ahogy az emberi személy sem mondhat le feltétlenségéről és a civil társadalom sem a maga autonómiájáról. Ahogy a személy nem rendelhető alá semmilyen külső instanciának, és a társadalom sem a kormányzatnak, éppen úgy a nemzet sem rendelhető alá egy másik nemzetnek. Ez a nemzetek önrendelkezési jogának mélyebb – liberális – értelme.”[14]
„A liberális értelemben, tehát szabad emberek közösségeként felfogott magyar nemzet szempontjából másodlagos kérdés, hogy a nemzettestet alkotó egyes részek milyen államkeretben élnek önrendelkezési jogukkal, de életbevágó, hogy élhessenek vele, hogy az egyes nemzetrészek ne legyenek kiszolgáltatva más nemzeteknek.” [15]
Molnár Gusztávnak e régebbi okfejtéseivel maradéktalanul egyetérthetünk. Meggyőzően bizonyítják, hogy az itt élő magyarság ragaszkodása önazonosságához, valamint ősi szülőföldjéhez Erdély kérdését kiemeli az egyéb román kérdések közül és nemzetközivé teszi azt.
Az integrálódó Európa paradigmájának megfelelő választ e kérdés csak a szubszidiaritás elvének alkalmazásával nyerhet, de nem pusztán territoriális vonatkozásban, hanem etnikaiban is.
Könyvészet
[1] Robert Roesler: Romanische Studien, Untersuchungen zur elteren Geschichte Romaniens. Verlag von Duncker & Humbolt Leipzig 1871.
[2] Lucian Boia: Istorie si mit în constiinta româneascã. Humanitas, Bucuresti 1997.
[3] Max Weber: Etica protestantã si spiritul capitalismului. Humanitas, Bucuresti 1993.
[4] Borbély Imre: Merre vigyük végzetünk? Az RMDSZ II. Kongresszusán (1991. május) szétosztott anyag, megjelent a Hitel 1991/13, 14-es számában.
[5] Gelu Pãteanu: Amit Romániáról tudni kell. Világszövetség I/1–2, 1992. aug. 15.
[6] Kozma Szilárd: Kultúrzóna. Beszélgetés Borbély Imrével, az RMDSZ elnökségi tagjával, Hitel 1992/8.
[7] Mancur Olson: A kollektív cselekvés logikája. Osiris, Budapest 1997.
[8] Fernand Braudel: Gramatica civilizatiilor. Meridiane, Bucuresti 1994.
[9] Curzio Malaparte: Tehnica loviturii de stat. Nemira, Bucuresti 1996.
[10] Vilfredo Pareto: Traité de sociologie generale. 1933.
[11] Horia Alexandrescu: Scopul final al minorității maghiare din România este dobândirea statului de natiune-partener – în viziunea radicalului Borbély Imre, candidat la presedentia Uniunii. Cronica românã 1995. május 12.
Az interjú föderációs vonatkozású része:
– Ebben az értelemben támogatta ön Románia föderalizálásának ötletét Bruxelles-ben?
– Én elválasztanám a föderalizálás ötletét a társnemzetétől, mivel Romániában a magyar diaszpóra nagy területeken él. Csak Székelyföldön és Biharban élnek tömbben. Egy etnikai alapú föderáció csak ez utóbbiakat érintené. Én nem hiszem, hogy a föderalizáció egyik módozata lenne az etnikai problémák megközelítésének.
– És mégis beszélt a föderalizációról; milyen értelemben?
– Olyan értelemben, hogy én azt hiszem, hogy a föderalizáció megoldás lehetne a romániai románoknak. Különben az a véleményem, hogy mindannyiunknak jobb lenne a román országok föderizációjában élni.
– Miért ?
– Bebizonyosodott, hogy a szubszidiaritás elve nagyon jó hatással van.
– Hol?
- Mindenhol. Ez azt jelenti, hogy a megoldásokat azon a szinten kell megtalálni, ahol a probléma megjelenik. A gyakorlat bebizonyította, hogy a problémák megjelenhetnek helyi szinten, gazdasági, földrajzi, történelmi régiókban, a mentalitások szintjén és országos szinten. A föderáció, úgy, ahogyan az Ausztriában, Németországban létezik, és ahogyan Spanyolországban körvonalazódik, pontosan megfelel ezeknek a szinteknek. Én azt hiszem, hogy a bánsági jelleg például nagyon jól kialakult a történelem folyamatában, eljutva az autochton mentalitás szintjére. Ugyanez a helyzet a munténiaiakkal, olténiaiakkal, moldovaiakkal is. Egyidejűleg ezek a régiók gazdasági entitások is. És a problémákat, amelyekkel szembesülnek, meg lehetne oldani helyi szinten. Egy ilyen felosztásnak feszültségoldó hatása lenne, továbbá felszabadítana bizonyos helyi energiákat, amelyek máskülönben nem érvényesülhetnek, mivel szisztematikusan vannak elhelyezve. Mindezek mellett a régiók fejlesztése a helyi sajátosságok jegyében történne.
– És, hogyan látja ön ennek a tervnek a megvalósulását?
– Romániában én a népművészetből indulnék ki e régiók körvonalazásában.
– Tehát térjünk vissza Munténiához, Moldovához…
– …Olténia, Bánság, Crisana, Belső-Erdély, Bukovina. Ha a zene a lélek tükre, akkor a helyi népművészet, amely nagyon jól elhatárolódik, egy nagyon jó vezető volna. Ez támogatná a helyiek politikai preferenciáit is. A bánsági parlament teljesen más struktúrájú lehetne, mint mondjuk a moldovai.
– Azaz minden vidék a saját parlamentjével!
– Igen, úgy, mint Németországban vagy Ausztriában. Ezeknek a parlamenteknek nem kell méretben megegyezniük a bukarestivel.
– De Németországban létezik a Bundestag is.
– Természetesen, itt is létezne egy kapcsolat. Én azonban szigorúan csak a helyi törvényhozásra és végrehajtásra gondoltam, amely csak helyi problémákkal foglalkozna.
– Igen, de kinek tartoznának ezek elszámolni?
– A helységek a régiónak vagy a tartománynak számolnának el. Például Lugos Temesvárnak számolna el, és Temesvár Bukarestnek. A szövetségi törvényeket Bukarestben hoznák. A tanügyről, honvédelemről, egészségügyről stb. van szó, amelyek általános jelleggel bírnak. A gazdasági jellegű problémákkal viszont az úgynevezett landok foglalkoznának, ahol az adókat is be lehetne szedni, melyeknek 1/3-a az illető landnál maradna, egy-egy jutna a helységeknek és a szövetségnek.
– És ha a régiót külső támadás éri, akkor ki biztosítja a védelmét?
– Hadsereg csak egy van, mint ahogy csak egy szövetségi rendőrség és egy szövetségi polgárőrség van.
– Tehát ön azt állítja, hogy ha egy vállalat sztrájkba lépne, az már nem a központban reklamálna, hanem helyi szinten.
– Igen.
– És milyen hatalmuk legyen a helyi vezetőknek? Vannak régiók és régiók?
– Leszűkítve a problémákat egy történelmileg és gazdaságilag egységes régióra könnyebben lehet megoldásokat találni. Látja, létezik két szemléletmód: liberális és egalitarista szocialista. Egyes régiók választhatnák az utóbbit anélkül, hogy ezzel más régiók fejlődését gátolnák.
– Mi történne a moldvai csángókkal? Mit csinálnának ők, mint kisebbség?
– Azt csinálnának, amit akarnak. Alávetnék magukat a helyi hatalomnak.
– Mint az erdélyi románok, nem? Már azokra a vidékekre gondolok, ahol kisebbségben vannak.
– Ott spontán módon területi autonómiák jönnének létre Erdély belsejében. Ez az én feltételezésem. A Mócok országa pl. egy egészében román entitás a maga jellegzetességeivel. Ugyanígy a Tara Momarlanilor és a Fogaras. Én azt hiszem, hogy ezen az úton logikusan eljuthatunk a múlt újraelevenítéséhez.
[12] Molnár Gusztáv: Miért kell a konfederáció? Limes 1992/7–8. 57.
[13] Molnár Gusztáv: Az igen és nem határán – a liberalizmus esélyei Közép-Európában és környékén. Limes 1991/nov.–dec. 3.
[14] Molnár Gusztáv: Nemzeti liberalizmus., Limes 1991/okt. 20.
[15] Uo. 22.
[16] H.R. Patapievici: Cine suntem. = Politice. Humanitas, Buc. 1996.
—————————————
1 Samuel P. Huntington az Eatoni Egyetem Kormányzástudományi Karának professzora és a Harvard Egyetem John M. Olin Stratégiai Kutatási Intézetének igazgatója, az ominózus „Clash of civilizations?” című tanulmányát az általa vezetett intézet „A változó biztonsági környezet és az amerikai nemzeti érdek” elnevezésű projektje keretében dolgozta ki, és a Foreign Affairs 1993 nyarán megjelent számában publikálta. A tanulmány születési körülményei már jelzik, hogy célja a valóság megközelítése, nem pedig a rózsaszínű univerzalista-liberális mainstream-konformitás támogatása volt.
2 Au faux de mieu átveszem a vitaindító terminológiáját, habár tulajdonképpen a nyugati civilizáció két síkjáról, az anyagiról („modernitás”) és szellemiről („nyugatosodás”) van szó Fernand Braudel jól megalapozott civilizációfelfogásában [8].
3 A politikai elit nélkülözhetetlenségére már korábban Vilfredo Pareto [10] is rámutatott.
4 Az 1991-es népszámlálás szerint 1,67 millió – ez a szám viszont, ha a történelmi helyzet úgy alakul, hogy egzisztenciális előnyt jelent magyarnak lenni, nagy valószínűséggel drasztikusan növekedne. Példa erre a lengyelországi és oroszországi németek számának a természetes szaporulatot nagyságrendekkel meghaladó gyarapodási üteme, amióta megnyílt számukra a németországi letelepedés lehetősége.
5 Magyar értékkonzervatív (önazonosság-őrző) szempontból a devolúciós megoldás csak az etnikai önkormányzat kíséretében nyújt hasznot, hiszen egy föderációban a liberális demokrácia és jogállamiság keretein belül is lehet "eredményesen" nemzeti asszimilációs politikát folytatni. Ez ellen csak strukturális és szubszidiáris (szuverenitástranszferrel járó) megoldások nyújtanak megnyugtató garanciát.
Megjelent a Magyar Kisebbség 1998/1-es számában. borbelyimre.blogspot.hu
A Magyar Kisebbség nevű nemzetpolitikai szakfolyóirat 1995-ös újraindulásától kezdve egy-egy téma köré építi lapszámait. 1998-ban az első lapszám az erdélyi kérdéssel foglalkozott, a vitaindítót Molnár Gusztáv írta. Erre reflektált Borbély Imre alább olvasható, sok ponton ma is aktuális szövege.
A fontos az, hogy tudjuk, mi liberálisok és nem liberálisok: ameddig az erdélyi kérdés az ott élő népek önrendelkezési jogának érvényesítésével megnyugtatóan nem rendeződik, a magyar állam igen, de a magyar nemzet nem tekintheti és főként nem érezheti magát szuverénnek.
(Molnár Gusztáv: „Nemzeti liberalizmus”. Limes 1. évf. 1. szám)
A Magyar Kisebbség olvasói számára Erdély kérdése két okból is fontos lehet. Az egyik az univerzalista szempont. Érdekes végiggondolni, merre halad a világ és Európa. E szempontból Erdély sorsa, mint történelmileg kialakult kulturális és gazdasági entitásé ugyanannyira fontos, mint Padániáé, Skóciáé, Walesé vagy éppenséggel Korzikáé vagy Bretagne-é.
Molnár Gusztáv nagyívű tanulmánya (Az erdélyi kérdés. Magyar Kisebbség 1997/3–4) tetszetős módon helyezi el az erdélyi kérdést a római és bizánci kultúrkör feszültségterébe, és helyes következtetésekre jut, amikor a devolúciót jelöli meg az Erdély-kérdésre adott válaszként. A másik ok, amiért „az erdélyi kérdés” fontos lehet a Magyar Kisebbség olvasói számára, az a közvetlen érintettség, hiszen az olvasótábor jelentős hányada erdélyi és/vagy magyar. Az olvasóknak ez utóbbi minősége talán bír akkora súllyal, hogy érdemes e kérdéskomplexumot ebből a specifikusan etnikai nézőpontból is végiggondolni.
Erdély ősidőktől fogva lakott terület, melyet az utóbbi két évezredben sorra különböző kultúrájú népesség lakott, rövidebb-hosszabb ideig. Egyesek jelenléte a mai napig meghatározó, mások nem hagytak maguk után nyomot.
Valószínűleg a kelta vándorlásokat követő időszakban állandósult itt és a környező régiókban a trák jelenlét. Ezeknek a Dunától északra letelepült törzseit dákoknak nevezték. A dákokat Erdély területéről a római invázió és 160 éves uralom, valamint a rá következő harcos barbár hódítások nyomtalanul elseperték. A fegyverrel hódító és általuk tovaűzött törzsek mellett egy csendes szláv betelepedés is végbement, melynek emlékét számos földrajzi elnevezés mai napig őrzi.
A magyarok bejövetelét megelőzően Erdély avar, frank, majd bolgár fennhatóság alatt állt. A magyar hódítást követően létrejött egy, az egész Kárpát-medencét politikailag egyesítő apostoli királyság. A 12. században magyar királyok szászokat telepítettek Erdélybe. A tatárjárást követően, az elnéptelenedett királyságban, így Erdélyben is, az újabb germán telepítésekkel párhuzamban megjelenik a román etnosz is. A románok etnogenezise vitatott. Létrejöttük kulturális gyökereivel kapcsolatosan a kizárólag római és a kizárólag dák eredet között számtalan hipotézis van. Hasonló a helyzet az etnogenezis helyével kapcsolatosan is, amelyet egyesek a Dunától északra, mások a Dunától délre helyeznek, a kompromisszumos hipotézis szerint a Dunától délre és északra fekvő területek egyszerre is szóba jöhetnek. Az érvek elfogulatlan elemzése a roesleri tézisekhez közeli következtetésre vezetnek.[1] Ezek szerint a románság az i.e. 140-ben kezdődő, Thesszáliát és Macedóniát célzó több évszázadon át folytatott római betelepítések és a helyi lakosság latinizálódásának a terméke, amely magán hordozza a hosszas illír (mai albán) és szláv kohabitáció nyelvi jegyeit. A 12. században még a Dunától délre alakítottak a bolgárokkal együtt közös carátust, de lassú északra vándorlásuk a 13. században elérte Erdélyt.
A románság bevándorlása a következő évszázadokban folyamatos volt. E beszüremlés legfőképpen gazdasági motivációjú lehetett, a bevándorlók zömmel nincstelenekből állottak. Így az Erdélyben feldúsult románság csak nagyon gyér elittel rendelkezett, amely éppen kis számánál fogva, folyamatosan asszimilálódott a magyar vagy szász elithez. Ez a magyarázata annak, hogy nem létezett román elit, amely a később létrejött nemesi nemzetek uniójában részt vehetett volna. Le kell szögezni azt a tényt is, hogy a magyar, székely és szász elem nem pusztán a politikai elitet (nációt) adta, hanem döntően ők határozták meg az erdélyi civilizáció arculatát, mely ennél fogva szerves része maradt a nyugati (katolikus és protestáns) civilizációnak azután is, hogy a 18. és 19. században az ortodox románság az országban számbeli többséget ért el. A román nemzetmitológia alapját, a tényeken alapuló, imént vázolt történelmi úttal szemben, Románia mai területére vonatkoztatott, abszolút autochtónia és töretlen kontinuitás hite képezi.
A trianoni, majd párizsi békediktátumok Erdélyt és Magyarország keleti részeit az óromán királysághoz csatolta. 102 000 négyzetkilométernyi terület és csaknem kétmilliónyi magyar került a mondvacsinált történelmi jog ürügyén délromán fennhatóság alá. A békefeltételeket diktáló nagyhatalmak sok esetben figyelmen kívül hagytak saját fennen hirdetett elveik szempontjából felettébb releváns tényeket, például azt, hogy az erdélyi magyarság az önrendelkezési jog alapján 1918 decemberében a kolozsvári népgyűlésen kinyilvánította azon követelését, hogy Magyarországhoz csatoltassék. Figyelmen kívül maradt az etnikai proporcionalitás elve is.
A történelem kevés olyan szerencsés fordulatot ismer, mint amilyennel az elmaradott Ó-Romániából Nagy-Románia lett. A 80%-os analfabetizmussal, akkut korrupcióval és archaikus mezőgazdasággal küszködő balkáni országocska a területtel együtt nyugati civilizációt is nyert, olyan szász, magyar és (a 19. század második felében létrejött) erdélyi román teljesítmény-eliteket (Leistungseliten) és szakembergárdát, amelyek a világszínvonalat képviselték. A szinte hihetetlen méretű nem remélt szerencseélmény talán a mélyebb indoka annak, hogy a román politikai elitben az önfegyelmező viselkedésformák vékony rétege alatt a mai napig ott lappang az olykor hisztériába torkolló magyarellenesség. Racionális okát ennek kár is keresni, minden jel arra utal, hogy Lucian Boiának van igaza, aki a következőket írja a történelmi félelmekből fakadó s a történelmet átrajzolni igyekvő román nemzetideológiákról:
„Amennyiben nem az erő – amely mindig talál magyarázatot, beleértve a történelmieket –, hanem a jog hivatott arra, hogy döntsön, annyiban a múlt szerepének hátrálnia kell a jelen tényeivel és a választás szabad kinyilvánításával szemben. Erdélyben a román jogokat csak látszólag támasztják alá a dákok vagy a dáko-rómaiak. Viszont ténylegesen alátámasztja ezeket az a helyzet, hogy a lakosság döntő többsége román és akármikor, ha szükség lenne rá, a régió legtöbb lakosa határozottan kinyilvánítaná a Romániához való tartozás igényét. Ha Erdélyben megtörtént volna egy etnikai számaránycsere – egy olyan jelenség, amely a világ különböző részein megtörtént –, akkor a dolgok másképp állnának. Kinek lehet az az igénye, hogy több száz évvel ezelőtti határokhoz és etnikai arányokhoz térjünk vissza? Kosovo esete tanulságos: itt a szerb ősiség és kontinuitás ténye ma abba a sokkal meggyőzőbb érvbe ütközik, hogy itt egy hatalmas albán többség él. Ebből a szempontból Erdély kérdése le van tárgyalva. A magyar vagy román mitológiai gyakorlatok semmit sem változtatnak: Erdély kétségkívül román, mint ahogy megkérdőjelezhetetlen az is, hogy itt él egy magyar kisebbség, amelynek az őt illető specifikus jogait illik elismerni. Sem a kontinuitás, sem a bevándorlás nem változtathat egy fikarcnyit a probléma adatain!”[2]
Boia téziseit az igazság kedvéért azért annyiból árnyalni kell, hogy az Izrael felének megfelelő erdélyi és partiumi tömbmagyar területekre ugyanaz vonatkoztatható, mint Koszovóra. Le kell szögezni, hogy a román politikai teljesítmény- és szellemi elitek történelmi tudata, világképe (Weltanschaung) éppen azoktól a mítoszoktól van áthatva, amelyeket Boia leleplez. Az erdélyi kérdés megértéséhez éppen ezért a történelmi háttér, annak elferdült tudata a román társadalmon belül és ennek politikai-lélektani ismerete elengedhetetlenül fontos. Lucian Boia „Történelem és mítosz a román tudatban” című könyve eddig az egyedüli komoly, pártatlan, valóban tudományos munka, melynek célja a román történetírás demitizálása, nyugati alapokra helyezése. Míg Patapievici a román mitológiával itt-ott szembeszálló és azzal a szerelem-gyűlölet hangján polemizáló könyvét intenzív médiabotrány kísérte, addig Boiát agyonhallgatják.[16]
Boia felnőtt álláspontjához képest sajnos a Helsinki Bizottság bukaresti elnökének, Gabriel Andreescunak Molnár Gusztáv által idézett ajánlása az erdélyi magyarság számára nem nevezhető annak. Szerinte: „Ha az erdélyi magyarság az önrendelkezés és a különböző autonómiaformák fetisizálása helyett a versenyszellemre, a multikulturalitásra, a román–magyar határ mentén elhelyezkedő területek közötti kapcsolatok maximális elmélyítésére helyezné a hangsúlyt, mozgásba lendíthetné Erdély egészének polgári öntudatát. Óriási fényűzés, megbocsáthatatlan mulasztás volna nem kihasználni e társadalmi mélyszerkezetben a régi Mitteleuropa civilizatórikus erejét még mindig őrző csodálatos tartomány előnyeit. Erdély ily módon modernizációs lokomotív-szerephez jutna.”
Ez sajnos felelősségáthárítás, melyet semmiféleképpen sem lehet felnőtt magatartásnak tekinteni. Milyen versenyszellemre helyezze a magyarság a hangsúlyt? (Netán a román–magyar versenyére?) A román–magyar határ mentén elhelyezkedő területek közötti kapcsolatok maximális elmélyítését hogyan szorgalmazza a magyarság anélkül, hogy szecessziós iszonyt ébresszen a románságban? (például a szatmári magyar tömb esetében) és milyen eszközökkel? Amikor 7 évi posztkommunista és egyévi demokratikus román liberalizálás még a tömbmagyar területeken is (tehát ott, ahol a magyarok számaránya meghaladja a 75%-ot), a privatizált vagyon mindössze 15–18%-át juttatta magyar vállalkozók kezébe? Mit ért Andreescu multikulturalizmuson? Netán a magyar kultúra megőrzését, minthogy egyik hordozója a „régi Mitteleuropa civilizatórikus erejének”? Az RMDSZ egész autonómiaprogramjának nincs is más célja, sem értelme, mint éppen ez. Az autonómia az egyetlen megvalósítható, non-konfrontatív, toleráns, kompromisszumos, liberális és demokratikus, a modern integrálódó Európa paradigmájából egyenesen következtethető eszköze annak a kultúramegőrzésnek, melyből e multikulturalizmus felépülhet. Akkor miért helyezi Andreescu (s vele együtt Molnár Gusztáv) szembe az eszközt a céllal? Hogyan igényelhet az elnök a Helsinki Bizottság liberális pódiumáról egy egész közösség részéről altruizmust?! Altruizmust igényelni egyenértékű a másik eszközzé tételének szándékával, és ezért mélységesen antiliberális. A romániai politikai realitások vajon milyen magyar szerepet tesznek lehetővé a modernizációs erdélyi lokomotívon? A mozdonyvezetőét, a fűtőét, netán a fűtőanyagét?!
Nem világos, hogy Molnár Gusztáv ezt a „figyelmeztetést” miért tartja jól időzítettnek. Talán azért, hogy felhívja figyelmünket arra, hogy igenis lehetne szerepünk az erdélyi kérdés megoldásában? Ez esetben még kevésbé értelmezhető a vitaindító politológus azon megállapítása, hogy „Erdély kérdése nem magyar, hanem román kérdés.” Vajon hogyan és mennyire? Olyan mértékben, amint a többségi hatalomhoz viszonyítva nagyságrenddel kisebb Csecsenföld kérdése nem csecsenkérdés, hanem orosz, vagy amennyire Kosovo nem albán-, hanem szerbkérdés? E retorikus kérdésekre adott empirikus válasz a látszat ellenére is Molnár Gusztávnak ad igazat, hiszen Erdély kérdésében és azon belül az erdélyi magyarság kérdésében ‘89 előtt és után, az erdélyi politikai elit öngáncsoltsága és az anyaország beteg, autoimmun reflexei miatt mind a mai napig valóban csak a román nemzetstratégia érvényesült.
De a vitaindító tanulmány érvelése, felépítése és következtetései nem empirikusak, hanem elvi alapúak. Az egyik elvi premissza a Romániát átszelő kultúrhatár devolúciós ereje. Nehéz lenne elvileg vagy empirikusan ezt az erőt tagadni.
Románia északnyugati fele valóban hordozza mindazon kultúrértékeket, melyekről Andreescu vagy (az ugyancsak említett) Hurezeanu beszél. Max Weber (akit egyébként szemellenzős doktrinerek vagy kultúrvaksággal vert elrugaszkodottak éppen úgy támadnak, mint Huntingtont1) már a század elején meggyőző érvrendszerrel bizonyította, hogy a modern nyugati civilizáció előfeltétele, kovásza a protestáns etika létrejötte volt [3]. A protestáns és katolikus magyarok eleve nyugati mentalitásúak. Az erdélyi románság, habár manapság, a kommunista diktatúra erőszakos valláspolitikája következtében, zömében ortodox, valóban nyugatiasabb gondolkodású a regátinál; ez nemcsak a politikai opciókban testesül meg, hanem a munkamorálban is és olyan fontos „apróságokban”, mint az adott szó súlya, a pontosság vagy az igazmondás. A mentalitás eme építőkockái, ha nem is akkorák, mint a protestáns etikára jellemzőek, de ugyanolyan "formájúak" és ugyanúgy épülnek egymásra. Dél-Romániában más formájúak és mást eredményeznek [4, 5, 6]. Így hát a transzszilvanizmus nem pusztán a modernizáció, hanem a nyugatosítás hajtóerejévé válhat.2
Erdély pozitív szerepe viszont feltételekhez van kötve. Ahhoz, hogy a civilizációs mozdony elinduljon, először létre kell jönnie. Erdélynek el kell jutni az öndefiniálódáshoz és önrendelkezéshez. Ezt Molnár pontosan le is írja, de a megoldást – „mert Erdély román kérdés” – Romániától várja. Romániának nyújtja az alternatív jövőképet: devolúció, illetve föderáció – és akkor majd az Erdély-mozdony kihúzza az egész ország-szerelvényt a balkáni megfeneklettségéből és Nyugat felé vontatja. Vagy pedig a centralista etatizmus folytatódik, minek következtében az egész ország lecsúszik a Montenegrótól Kamcsatkáig húzódó válságövezetbe.
Nem világos Molnár Gusztáv elképzelése a devolúciós vagy föderatív modell „felajánlásáról”. Elsősorban ki az, aki a devolúció „felajánlását” megteheti? A román nép egésze? Hogyan? Plebiszcitum által? Ha félre is tennénk az ez irányú népszavazás kiírásának jogi (sőt alkotmányjogi) buktatóit – vajon eljuthatunk a kollektív bölcsesség ama fokára, hogy a horizontális transzfer (kizsákmányolás) dél- és keletromán haszonélvező tömegei a kényelmes forrásról önként lemondjanak, hogy majd a gazdaságilag önállósuló provinciák konkurenciaharcában kevesebbért többet kelljen dolgozniuk?
Ha Mancur Olson [7] fejtegetései a kollektív cselekvést illetően igazak (és annak látszanak), nem várható el, hogy a közvetlen önérdekkel szemben magasabb szintű, méghozzá hipotetikus jövőbeli haszon reményében a regáti többség "történelmileg helyesen" a devolúcióra szavazzon.
Sajnos nem tapasztalható az elsődlegesen érdekelt erdélyi románságon belül sem devolúciós tömegnyomás.
A gondolat itt-ott felbukkan, sokan helyeslik, de nem nyíltan. Vadim Tudort viszont mind többen követik, teljes nyíltsággal. Lehet, hogy a devolúciós paradigma csak egy unionista paroxizmus törvényszerű bukása után nyer majd kontúrt és tömegbázist Erdélyben.
De a tömegbázis magában nem elég. Curzio Malaparte [9] többek között az 1920-as varsói eseményeket elemezvén bizonyítja, hogy világos céllal és a megvalósítás koncepciójával felvértezett elit híján még az akut forradalmi helyzet (tehát a tömegek maximális tettrekészsége esetén) sem vezet politikai cselekedethez. 3
Erdély devolúciója tehát elsődlegesen az autochton, a decentralizációban és annak devolúciós hatalmi (államstrukturális) biztosításában érdekelt, érdekét felismerő, vállaló és önreflexióra képes elit akaratához van kötve. Sajnos e sorok írója az egyetlen erdélyi politikus, aki (parlamenti képviselőként) nyíltan síkra szállt Románia föderalizálása mellett. [11] A Parlament folyosóin folytatott magánbeszélgetések alkalmával nem egy erdélyi román képviselő jelezte egyetértését. Ezzel viszont ki is merült föderációtámogató potenciálja. Ennek a passzivitásnak nincs racionális magyarázata. Forrása a történelmileg kialakult, zsigerekben hordozott félelmekben, előítéletekben és ellenérzésekben keresendő, amelyeket a románságban az önazonosságához ragaszkodó erdélyi magyarság ébreszt.
Vilfredo Pareto [10] a történelmet kétféle politikai elit – oroszlánok és rókák – hatalmi körforgásával (cirkulációjával) magyarázza. Az oroszlánok a civilizáció értékrendjét hordozzák magukban (reziduumként), és annak megfelelően akarják a társadalmat és berendezkedéseít módosítani. Autoritásuk morális radikalizmusuknak köszönhető, és nem utolsósorban hajlamuknak az erőszak alkalmazására. Tevékenységük rendközpontú, tehát fellépnek a korrupció, spekuláció, csalás és anarchia (libertinizmus) ellen. A rókáknak nincsenek a közjóval kapcsolatos törekvéseik, igyekezetük a hatalom birtoklására és öncélú kihasználására korlátozódik. Hatalmukat éppen az oroszlánok által megvetett és üldözött módszerek bevetésére alapozzák (korrupció, libertinizmus, hedonizmus, spekuláció, csalás stb.).
Molnár is jelzi, hogy a Maniu-intermezzótól eltekintve, Nagy-Romániában a kezdetektől máig délromán érdekeltségű (és többnyire eredetű) politikai elit uralkodik. Ez az elit viszont, az első számú haszonélvezője az erős központosításnak, hiszen ez garantálja a „saját zsebre menő” újraelosztást. A kommunista hatalomgyakorlás (az ellentétes szlogenek dacára) mindenütt kontraszelekciós mechanizmusokat indított be. Ceaușescu Romániájában még inkább, mint máshol. 1989 után, Kelet-Németország és Csehország kivételével, az összes rendszerváltó országban a korábbi politikai elit átmentette hatalmát. Romániában eredményesebben, mint máshol. Ennek köszönhetően a romániai (román és magyar) politikai elitben túlsúlyba kerültek a rókák, és immáron ők diktálják az iramot. Egy olyan délromán Atatürk színrelépése, aki (a török szekularizáció kardcsapásához hasonló módon) átvágja a centralista, etatista érdekcsomót, az ország szubszidiáris, föderális alapokra helyezésével, egyelőre még várat magára.
Ha munkahipotézisként elfogadjuk Molnár Gusztáv vitaindítóban képviselt premisszáját, hogy Erdély kérdése román kérdés, akkor erre a kérdésre a következő válaszok lehetségesek:
– Erdély szecessziója
– Románia föderalizálása
– benne Erdély külön politikai entitás [11]
– Erdély feldarabolása más provinciák között
– Devolució – Erdély területére vonatkoztatott külön státus
– Egységes központosított nemzetállam
Erdély és a történelmi Magyarország egyéb Romániához csatolt területén viszont nagyszámú magyar nemzeti közösség él.4Így hát Erdély kérdése nem pusztán román kérdés – legfennebb a délromán uralkodó politikai elitet terhelő felelősség. De még e felelősség sem kizárólagos, hiszen a születő romániai demokrácia valós felelősséget ró az érintett magyar közösség politikai elitjére is (a magyarországi politikai elitnek pedig e felelősség jegyében való cselekvés egyenesen alkotmányos kötelessége).
Az Erdély körüli román–magyar disputára elvileg a következő megoldások kínálkoznak:
– a vitatott terület etnikumarányos felosztása (lakosságcserével stb.) a két ország között;
– a szecessziós megoldás (független Erdély létrejötte és a Partium visszacsatolása az anyaországhoz, ami a visszakerült területeken élő magyarság problémáját megoldaná, tehát magyar szempontból megoldást jelentene);
– a magyar nemzeti közösségek strukturális (szubszidiáris) beemelése a magyar „politikai nemzetbe”, határmódosítás nélkül (egy határokon átnyúló magyar „konföderáció” az integrált Európa paradigmáján belül);
– a magyar nemzeti közösség önkormányzatát szavatoló autonómiaformák életbeléptetése (ezen belül tömbmagyar területek devolúciós különstátusa);
– egész Erdély területére vonatkoztatott különstátus és azon belül a tömbmagyar területek önigazgatása (dél-tiroli modell);
– lassú elrománosítás, a valós megoldásokat lebegtető román politikum halogató taktikájával párhuzamban a tömbmagyar területek etnikai adottságainak mesterséges megváltoztatása és a szórvány lassú elcsángósítása (ez a megoldás van most folyamatban);
– az anyaországi magyarság fogyásával lépést tartó szervezett áttelepítés;
– a magyarok elűzése és/vagy kiirtása (az ethnic cleansing délszláv mintájára).
Ezen megoldások közül a szubszidiaritás elvén alapulók (föderáció, devolúció – a magyar közösség önkormányzatának életbeléptetésével) azok, amelyek mind magyar, mind román szempontból racionálisak és kielégítőek.5
Modernizációs szempontból (életszínvonal-növekedés) a devolúciós megoldás mind az erdélyi román, mind pedig a magyar közösség számára tagadhatatlan előnyt jelentene, hiszen az Andreescu által is jelzett kultúrértékek szabadon kibontakozhatnának és gazdasági szempontból gyümölcsözhetnének. Ennek áttételesen az óromán rész is haszonélvezője lehetne (mozdonyszerep).
Ó-Románia rövid távon a horizontális transzfer megszűntének gazdaságilag kellemetlen következményeit lenne kénytelen viselni. Közép- és hosszútávon viszont know-how átáramlás és a gazdasági kényszer hatására ott is erőteljesebbé válna a modernizáció. Következtetésképpen leszögezhető, hogy hosszútávon valamely szubszidiáris megoldás egész Románia számára előnyös: belpolitikailag gazdasági következményei folytán, külpolitikai szinten pedig az ország integrációs esélyeinek megnövelésével.
Az, hogy az erdélyi magyar kérdés megoldása a román devolúciós folyamat puszta körülménye marad-e vagy pedig egy, a magyarság számára kielégítő megoldás e devolúció feltételévé válik – már nem a román, hanem a magyar politikai elit akaratától függ.
A tranzíció éveiben meghozott döntések hosszú évtizedekre nézve meghatározóak lehetnek. A magyarság most olyan európai paradigmának megfelelő megoldást kell, hogy találjon specifikus problémájára, amely a határmódosítás kikerülésével a szubszidiaritás elvén nyugszik.
„Három és fél millió magyar, a Kárpát-medencében élő magyarság egynegyede nem integrálható sem a magyar nemzetállam, sem a környező nemzetállamok politikai rendszerébe”[12] – írja Molnár Gusztáv. Egyértelmű, hogy az ez irányú politikai cselekvés nem román, hanem magyar feladat. A nemzet sorsa iránt felelősséget érző bármilyen politikai irányzat követői számára is megszívlelendő Molnár Gusztáv nemzeti liberálisoknak szánt intelme: „Nemzeti liberális az, aki a magyar nemzet egészének, annak a bizonyos 15 milliónak a kérdésére akar liberális választ adni. Nemzeti liberális az, aki tudja, hogy a parlamentáris demokrácia intézményrendszerének megteremtése, valamint állami szuverenitásunk helyreállítása önmagában nem elegendő ahhoz, hogy nemzetünk életében a liberalizmus teljes és végleges győzelméről beszélhessünk. Ehhez ugyanis a teljes magyar nemzet önrendelkezési jogának maradéktalanul érvényesülnie kell.”[13]
„A nemzet […] nem lehet szabad emberek közössége, nem lehet civil társadalom, ha nem szuverén. Ez a szuverenitás nem ruházható át senkire és semmire. Ha egy állam betársul valamilyen konföderációba, vagy más államokkal együtt létrehoz egy konföderációt, a kölcsönösség és önkéntesség elve alapján lemondhat szuverenitása bizonyos ismérveiről. A nemzetre ez nem vonatkozik, a nemzet ezt semmilyen körülmények között nem teheti meg, éppen úgy, ahogy az emberi személy sem mondhat le feltétlenségéről és a civil társadalom sem a maga autonómiájáról. Ahogy a személy nem rendelhető alá semmilyen külső instanciának, és a társadalom sem a kormányzatnak, éppen úgy a nemzet sem rendelhető alá egy másik nemzetnek. Ez a nemzetek önrendelkezési jogának mélyebb – liberális – értelme.”[14]
„A liberális értelemben, tehát szabad emberek közösségeként felfogott magyar nemzet szempontjából másodlagos kérdés, hogy a nemzettestet alkotó egyes részek milyen államkeretben élnek önrendelkezési jogukkal, de életbevágó, hogy élhessenek vele, hogy az egyes nemzetrészek ne legyenek kiszolgáltatva más nemzeteknek.” [15]
Molnár Gusztávnak e régebbi okfejtéseivel maradéktalanul egyetérthetünk. Meggyőzően bizonyítják, hogy az itt élő magyarság ragaszkodása önazonosságához, valamint ősi szülőföldjéhez Erdély kérdését kiemeli az egyéb román kérdések közül és nemzetközivé teszi azt.
Az integrálódó Európa paradigmájának megfelelő választ e kérdés csak a szubszidiaritás elvének alkalmazásával nyerhet, de nem pusztán territoriális vonatkozásban, hanem etnikaiban is.
Könyvészet
[1] Robert Roesler: Romanische Studien, Untersuchungen zur elteren Geschichte Romaniens. Verlag von Duncker & Humbolt Leipzig 1871.
[2] Lucian Boia: Istorie si mit în constiinta româneascã. Humanitas, Bucuresti 1997.
[3] Max Weber: Etica protestantã si spiritul capitalismului. Humanitas, Bucuresti 1993.
[4] Borbély Imre: Merre vigyük végzetünk? Az RMDSZ II. Kongresszusán (1991. május) szétosztott anyag, megjelent a Hitel 1991/13, 14-es számában.
[5] Gelu Pãteanu: Amit Romániáról tudni kell. Világszövetség I/1–2, 1992. aug. 15.
[6] Kozma Szilárd: Kultúrzóna. Beszélgetés Borbély Imrével, az RMDSZ elnökségi tagjával, Hitel 1992/8.
[7] Mancur Olson: A kollektív cselekvés logikája. Osiris, Budapest 1997.
[8] Fernand Braudel: Gramatica civilizatiilor. Meridiane, Bucuresti 1994.
[9] Curzio Malaparte: Tehnica loviturii de stat. Nemira, Bucuresti 1996.
[10] Vilfredo Pareto: Traité de sociologie generale. 1933.
[11] Horia Alexandrescu: Scopul final al minorității maghiare din România este dobândirea statului de natiune-partener – în viziunea radicalului Borbély Imre, candidat la presedentia Uniunii. Cronica românã 1995. május 12.
Az interjú föderációs vonatkozású része:
– Ebben az értelemben támogatta ön Románia föderalizálásának ötletét Bruxelles-ben?
– Én elválasztanám a föderalizálás ötletét a társnemzetétől, mivel Romániában a magyar diaszpóra nagy területeken él. Csak Székelyföldön és Biharban élnek tömbben. Egy etnikai alapú föderáció csak ez utóbbiakat érintené. Én nem hiszem, hogy a föderalizáció egyik módozata lenne az etnikai problémák megközelítésének.
– És mégis beszélt a föderalizációról; milyen értelemben?
– Olyan értelemben, hogy én azt hiszem, hogy a föderalizáció megoldás lehetne a romániai románoknak. Különben az a véleményem, hogy mindannyiunknak jobb lenne a román országok föderizációjában élni.
– Miért ?
– Bebizonyosodott, hogy a szubszidiaritás elve nagyon jó hatással van.
– Hol?
- Mindenhol. Ez azt jelenti, hogy a megoldásokat azon a szinten kell megtalálni, ahol a probléma megjelenik. A gyakorlat bebizonyította, hogy a problémák megjelenhetnek helyi szinten, gazdasági, földrajzi, történelmi régiókban, a mentalitások szintjén és országos szinten. A föderáció, úgy, ahogyan az Ausztriában, Németországban létezik, és ahogyan Spanyolországban körvonalazódik, pontosan megfelel ezeknek a szinteknek. Én azt hiszem, hogy a bánsági jelleg például nagyon jól kialakult a történelem folyamatában, eljutva az autochton mentalitás szintjére. Ugyanez a helyzet a munténiaiakkal, olténiaiakkal, moldovaiakkal is. Egyidejűleg ezek a régiók gazdasági entitások is. És a problémákat, amelyekkel szembesülnek, meg lehetne oldani helyi szinten. Egy ilyen felosztásnak feszültségoldó hatása lenne, továbbá felszabadítana bizonyos helyi energiákat, amelyek máskülönben nem érvényesülhetnek, mivel szisztematikusan vannak elhelyezve. Mindezek mellett a régiók fejlesztése a helyi sajátosságok jegyében történne.
– És, hogyan látja ön ennek a tervnek a megvalósulását?
– Romániában én a népművészetből indulnék ki e régiók körvonalazásában.
– Tehát térjünk vissza Munténiához, Moldovához…
– …Olténia, Bánság, Crisana, Belső-Erdély, Bukovina. Ha a zene a lélek tükre, akkor a helyi népművészet, amely nagyon jól elhatárolódik, egy nagyon jó vezető volna. Ez támogatná a helyiek politikai preferenciáit is. A bánsági parlament teljesen más struktúrájú lehetne, mint mondjuk a moldovai.
– Azaz minden vidék a saját parlamentjével!
– Igen, úgy, mint Németországban vagy Ausztriában. Ezeknek a parlamenteknek nem kell méretben megegyezniük a bukarestivel.
– De Németországban létezik a Bundestag is.
– Természetesen, itt is létezne egy kapcsolat. Én azonban szigorúan csak a helyi törvényhozásra és végrehajtásra gondoltam, amely csak helyi problémákkal foglalkozna.
– Igen, de kinek tartoznának ezek elszámolni?
– A helységek a régiónak vagy a tartománynak számolnának el. Például Lugos Temesvárnak számolna el, és Temesvár Bukarestnek. A szövetségi törvényeket Bukarestben hoznák. A tanügyről, honvédelemről, egészségügyről stb. van szó, amelyek általános jelleggel bírnak. A gazdasági jellegű problémákkal viszont az úgynevezett landok foglalkoznának, ahol az adókat is be lehetne szedni, melyeknek 1/3-a az illető landnál maradna, egy-egy jutna a helységeknek és a szövetségnek.
– És ha a régiót külső támadás éri, akkor ki biztosítja a védelmét?
– Hadsereg csak egy van, mint ahogy csak egy szövetségi rendőrség és egy szövetségi polgárőrség van.
– Tehát ön azt állítja, hogy ha egy vállalat sztrájkba lépne, az már nem a központban reklamálna, hanem helyi szinten.
– Igen.
– És milyen hatalmuk legyen a helyi vezetőknek? Vannak régiók és régiók?
– Leszűkítve a problémákat egy történelmileg és gazdaságilag egységes régióra könnyebben lehet megoldásokat találni. Látja, létezik két szemléletmód: liberális és egalitarista szocialista. Egyes régiók választhatnák az utóbbit anélkül, hogy ezzel más régiók fejlődését gátolnák.
– Mi történne a moldvai csángókkal? Mit csinálnának ők, mint kisebbség?
– Azt csinálnának, amit akarnak. Alávetnék magukat a helyi hatalomnak.
– Mint az erdélyi románok, nem? Már azokra a vidékekre gondolok, ahol kisebbségben vannak.
– Ott spontán módon területi autonómiák jönnének létre Erdély belsejében. Ez az én feltételezésem. A Mócok országa pl. egy egészében román entitás a maga jellegzetességeivel. Ugyanígy a Tara Momarlanilor és a Fogaras. Én azt hiszem, hogy ezen az úton logikusan eljuthatunk a múlt újraelevenítéséhez.
[12] Molnár Gusztáv: Miért kell a konfederáció? Limes 1992/7–8. 57.
[13] Molnár Gusztáv: Az igen és nem határán – a liberalizmus esélyei Közép-Európában és környékén. Limes 1991/nov.–dec. 3.
[14] Molnár Gusztáv: Nemzeti liberalizmus., Limes 1991/okt. 20.
[15] Uo. 22.
[16] H.R. Patapievici: Cine suntem. = Politice. Humanitas, Buc. 1996.
—————————————
1 Samuel P. Huntington az Eatoni Egyetem Kormányzástudományi Karának professzora és a Harvard Egyetem John M. Olin Stratégiai Kutatási Intézetének igazgatója, az ominózus „Clash of civilizations?” című tanulmányát az általa vezetett intézet „A változó biztonsági környezet és az amerikai nemzeti érdek” elnevezésű projektje keretében dolgozta ki, és a Foreign Affairs 1993 nyarán megjelent számában publikálta. A tanulmány születési körülményei már jelzik, hogy célja a valóság megközelítése, nem pedig a rózsaszínű univerzalista-liberális mainstream-konformitás támogatása volt.
2 Au faux de mieu átveszem a vitaindító terminológiáját, habár tulajdonképpen a nyugati civilizáció két síkjáról, az anyagiról („modernitás”) és szellemiről („nyugatosodás”) van szó Fernand Braudel jól megalapozott civilizációfelfogásában [8].
3 A politikai elit nélkülözhetetlenségére már korábban Vilfredo Pareto [10] is rámutatott.
4 Az 1991-es népszámlálás szerint 1,67 millió – ez a szám viszont, ha a történelmi helyzet úgy alakul, hogy egzisztenciális előnyt jelent magyarnak lenni, nagy valószínűséggel drasztikusan növekedne. Példa erre a lengyelországi és oroszországi németek számának a természetes szaporulatot nagyságrendekkel meghaladó gyarapodási üteme, amióta megnyílt számukra a németországi letelepedés lehetősége.
5 Magyar értékkonzervatív (önazonosság-őrző) szempontból a devolúciós megoldás csak az etnikai önkormányzat kíséretében nyújt hasznot, hiszen egy föderációban a liberális demokrácia és jogállamiság keretein belül is lehet "eredményesen" nemzeti asszimilációs politikát folytatni. Ez ellen csak strukturális és szubszidiáris (szuverenitástranszferrel járó) megoldások nyújtanak megnyugtató garanciát.
Megjelent a Magyar Kisebbség 1998/1-es számában. borbelyimre.blogspot.hu
2017. július 7.
Magaskultúra és tériszony
Lassan, de biztosan marad el minden, ami különleges volt. A kisvárosi kultúra úri hobbi lett, és az is marad egy darabig.
Nem lesz G. Feszt, egyelőre megszűntek az irodalmi estek is, a kisváros lassan új kulturális dimenzióba kerül – a mainstream viszont egyre jobban nyomul, még ha nem is annyira minősíthetetlen formában, mint néhány évvel ezelőtt. De nagyon megy. Ezt bizonyították be a májusi városnapok koncertjei és más kulturális produkciói. A Székelyföldön az Udvarhely által meghonosított kocsmai kultúrrendezvényekre – legalábbis úgy néz ki – abban a formában, ahogy voltak, egyelőre nincs szükség.
Valami megváltozott
De lehet, hogy ez így is van rendjén, hiszen az aktuális Kárpát-medencei trend is az, hogy a kultúr-rendezvények nagyon szorosan kapcsolódnak a „fenntartóhoz", tehát azt a táncot járják, amit húznak nekik, más szóval szinte teljesen a támogató, a pályáztató jóindulatától függ, hogy az adott rendezvény megszerveződhet-e abban a formában, ahogy kitalálói és működtetői szeretnék, vagy meg kell változtatni benne bizonyos dolgokat, esetenként meg kell szüntetni.
Székelyudvarhelyen körülbelül húsz éve az történik kicsiben, mint Magyarországon nagyban – ennek a speciális kisvárosnak a mindennapi gazdasági-kulturális-társadalmi élete nagyvonalakban modellezhető az anyaországéval. Vegyük csak a kultúrát, ezen belül azt a magaskultúrának nevezett, nagyvárosi valamit, ami az utóbbi tíz évben nagyon betört a városka mindennapjaiba, viszont amiben az utóbbi egy-két évben előrelépés helyett visszalépés, valamint érdeklődéshiány jött létre.
Mire vagyunk vevők?
Székelyföld és ezen belül az anyavárosnak nevezett Udvarhely mindig is vevő volt a kultúrmocsokra – nem akarok itt mély sebeket tépegetni, de például a kilencvenes évek végén, a kétezres évek elején egymást érték a felejthető hakni-produkciók, azóta megszűnt tátogó „popzenekarok" fellépései, a tátika show-k, a felvizezett sörfesztiválok és a szórakoztatás műfajában is értékelhetetlen szépségversenyek.
Akkor egy olyan korszakban voltunk, amikor nem ártott volna odafigyelni a közízlésre, hiszen még elérhető áron voltak olyan (élő) zenekarok, produkciók, amik később megszűntek vagy elérhetetlenek lettek. Az akkori vállalkozók egy része, az akkori ifjúsági szervezetek nyomták a gázt ezerrel ezen a téren, elképesztő koncertek jutnak eszembe, de nem mondom holnap reggelig, csak egy nevet: 4FClub.Fórefkláb, bizony.
A kétezres években előbb A tánc tavasza elnevezésű, többnapos rendezvény, majd a G. Feszt vert éket ebbe a történetbe, de ide sorolnám a dráMÁt, illetve kisebb mértékben a Míves Emberek Sokadalmát – az első kettő már nincsen, a másik kettőnek is volt olyan éve, amikor érdeklődés és pénz hiányában elmaradt. Ha elapadnak az anyagi források, akkor egy idő után nem csak újítani képtelenség, hanem a szintet is nehéz tartani. És ha csak a szintet tartják, akkor néhány év alatt unalmassá válnak.
Persze, megy itt az értelmiségi siránkozás, mert éppen sok mindent lehetne elhozni, megmutatni, csak éppen az igénnyel van baj – no meg azzal, hogy nem bírunk kiszakadni megszokott, adott keretekből, s ez nemcsak a kultúrára, hanem az élet csaknem minden területére érvényes. Vevők vagyunk a csodadoktorokra, sarlatánokra, ál-tudományos előadókra, egómenedzserekre, pénzcsinálókra.
No meg olyan produkciókra, amikre húsz évvel ezelőtti vevők voltunk és húsz évvel később is azok leszünk. Őszes fejeinket fogjuk ingatni arra 2025-ben, amire 1999-ben is tettük, s ez valahol rémisztő számomra.
Mondom egyik ismerősömnek, kb. tíz-tizenöt évet adok arra, vagy még annyit sem, hogy bizonyos rendezvényeken csak és kizárólag olyan előadók léphetnek fel, akiknek színpadi üzenete vidám, humoros vagy bohém – legyen az előadó, együttes, zenekar, színjátszócsoport, satöbbi. Egyszerűen nem lesz olyan produkció ezen a szcénán, ami kicsit is elgondolkodtat, megérint, beszélgetésre késztet, meg ilyenek. Mondja az ismerősöm, hogy így is van rendjén, ne is legyenek, mert ha ez lenne, mindenki hazamenne. Befogtam.
Az irodalom is bekussolt
Befogtam jómúltkor az évad utolsó irodalmi estjén is, amikor öt magyarországi irodalmi lap főszerkesztője tette tiszteletét a G. Caféban – helyi érdeklődőkként pedig heten vettünk részt rajta.
Barátságos beszélgetés volt, csak éppen azt is megállapítottuk ezen, hogy így, ebben a formában nem biztos, hogy kell már az irodalmi est. Ami évek óta megy, kisebb-nagyobb sikerrel. Az olyan „sztárokra” mint Bodor Ádám, néhai Esterházy Péter, vagy Dragomán György nagyon sokan kíváncsiak annyira, hogy elmenjenek a rendezvényre, de egy pályakezdő író már nem annyira érdekes.
Valahogy így vagyunk ezzel a zenében is: egy befutott, ismert, évtizedek óta működő, de bizonyos szempontból avíttnak számító zenekarra még mindig sokkal többen kíváncsiak, mint egy friss, dögös, új irányokba mutató alternatív együttesre. És itt tevődik fel az a kérdés is, hogy miért van az, hogy trendi zenét játszó hobbizenekarból előbb-utóbb buli- illetve lakodalmi zenekar lesz?
Mert senki se kíváncsi rájuk, az eredetire. S valahol itt van a kutya elásva vagy elesve: egyszerűen nem érdekel az, amit nem ismerünk. Ezért nem kell a kortárs jazz, ezért nem kell a kortárs irodalom vagy a színház. Ezért kell a negyvenéves, jól ismert popsláger, a csárdáskirálynő és a hazafias szavalóverseny – még ha nem is értik azok, akikről pontosan ez szól, leírnám, hogy ezt mainstream, fősodratú kultúrának nevezzük. Ez az, amire Kárpát-medence szinten szükség van.
Nagyon egyszerű példa, de talán a legszemléletesebb: egy kicsit olyan ez a kulturális tér, mint az alma: hiába van több százféle almafajtánk, nekünk csak az a kettő, a piros vagy a zöld kell, ami az üzlet polcán van. Még ha a falun termett, sokszor nem tökéletes bingyó százszor finomabb ízeket rejt is, nekünk az kell, amit mindenki vesz. „Ajjónekünk.”
S így fogynak el a szánkból az ízek, a kertből a fák, a nyelvből a szavak, a zenéből a hangok, szívünkből az érzések, fejünkből a gondolatok.
Katona Zoltán / Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely)
Lassan, de biztosan marad el minden, ami különleges volt. A kisvárosi kultúra úri hobbi lett, és az is marad egy darabig.
Nem lesz G. Feszt, egyelőre megszűntek az irodalmi estek is, a kisváros lassan új kulturális dimenzióba kerül – a mainstream viszont egyre jobban nyomul, még ha nem is annyira minősíthetetlen formában, mint néhány évvel ezelőtt. De nagyon megy. Ezt bizonyították be a májusi városnapok koncertjei és más kulturális produkciói. A Székelyföldön az Udvarhely által meghonosított kocsmai kultúrrendezvényekre – legalábbis úgy néz ki – abban a formában, ahogy voltak, egyelőre nincs szükség.
Valami megváltozott
De lehet, hogy ez így is van rendjén, hiszen az aktuális Kárpát-medencei trend is az, hogy a kultúr-rendezvények nagyon szorosan kapcsolódnak a „fenntartóhoz", tehát azt a táncot járják, amit húznak nekik, más szóval szinte teljesen a támogató, a pályáztató jóindulatától függ, hogy az adott rendezvény megszerveződhet-e abban a formában, ahogy kitalálói és működtetői szeretnék, vagy meg kell változtatni benne bizonyos dolgokat, esetenként meg kell szüntetni.
Székelyudvarhelyen körülbelül húsz éve az történik kicsiben, mint Magyarországon nagyban – ennek a speciális kisvárosnak a mindennapi gazdasági-kulturális-társadalmi élete nagyvonalakban modellezhető az anyaországéval. Vegyük csak a kultúrát, ezen belül azt a magaskultúrának nevezett, nagyvárosi valamit, ami az utóbbi tíz évben nagyon betört a városka mindennapjaiba, viszont amiben az utóbbi egy-két évben előrelépés helyett visszalépés, valamint érdeklődéshiány jött létre.
Mire vagyunk vevők?
Székelyföld és ezen belül az anyavárosnak nevezett Udvarhely mindig is vevő volt a kultúrmocsokra – nem akarok itt mély sebeket tépegetni, de például a kilencvenes évek végén, a kétezres évek elején egymást érték a felejthető hakni-produkciók, azóta megszűnt tátogó „popzenekarok" fellépései, a tátika show-k, a felvizezett sörfesztiválok és a szórakoztatás műfajában is értékelhetetlen szépségversenyek.
Akkor egy olyan korszakban voltunk, amikor nem ártott volna odafigyelni a közízlésre, hiszen még elérhető áron voltak olyan (élő) zenekarok, produkciók, amik később megszűntek vagy elérhetetlenek lettek. Az akkori vállalkozók egy része, az akkori ifjúsági szervezetek nyomták a gázt ezerrel ezen a téren, elképesztő koncertek jutnak eszembe, de nem mondom holnap reggelig, csak egy nevet: 4FClub.Fórefkláb, bizony.
A kétezres években előbb A tánc tavasza elnevezésű, többnapos rendezvény, majd a G. Feszt vert éket ebbe a történetbe, de ide sorolnám a dráMÁt, illetve kisebb mértékben a Míves Emberek Sokadalmát – az első kettő már nincsen, a másik kettőnek is volt olyan éve, amikor érdeklődés és pénz hiányában elmaradt. Ha elapadnak az anyagi források, akkor egy idő után nem csak újítani képtelenség, hanem a szintet is nehéz tartani. És ha csak a szintet tartják, akkor néhány év alatt unalmassá válnak.
Persze, megy itt az értelmiségi siránkozás, mert éppen sok mindent lehetne elhozni, megmutatni, csak éppen az igénnyel van baj – no meg azzal, hogy nem bírunk kiszakadni megszokott, adott keretekből, s ez nemcsak a kultúrára, hanem az élet csaknem minden területére érvényes. Vevők vagyunk a csodadoktorokra, sarlatánokra, ál-tudományos előadókra, egómenedzserekre, pénzcsinálókra.
No meg olyan produkciókra, amikre húsz évvel ezelőtti vevők voltunk és húsz évvel később is azok leszünk. Őszes fejeinket fogjuk ingatni arra 2025-ben, amire 1999-ben is tettük, s ez valahol rémisztő számomra.
Mondom egyik ismerősömnek, kb. tíz-tizenöt évet adok arra, vagy még annyit sem, hogy bizonyos rendezvényeken csak és kizárólag olyan előadók léphetnek fel, akiknek színpadi üzenete vidám, humoros vagy bohém – legyen az előadó, együttes, zenekar, színjátszócsoport, satöbbi. Egyszerűen nem lesz olyan produkció ezen a szcénán, ami kicsit is elgondolkodtat, megérint, beszélgetésre késztet, meg ilyenek. Mondja az ismerősöm, hogy így is van rendjén, ne is legyenek, mert ha ez lenne, mindenki hazamenne. Befogtam.
Az irodalom is bekussolt
Befogtam jómúltkor az évad utolsó irodalmi estjén is, amikor öt magyarországi irodalmi lap főszerkesztője tette tiszteletét a G. Caféban – helyi érdeklődőkként pedig heten vettünk részt rajta.
Barátságos beszélgetés volt, csak éppen azt is megállapítottuk ezen, hogy így, ebben a formában nem biztos, hogy kell már az irodalmi est. Ami évek óta megy, kisebb-nagyobb sikerrel. Az olyan „sztárokra” mint Bodor Ádám, néhai Esterházy Péter, vagy Dragomán György nagyon sokan kíváncsiak annyira, hogy elmenjenek a rendezvényre, de egy pályakezdő író már nem annyira érdekes.
Valahogy így vagyunk ezzel a zenében is: egy befutott, ismert, évtizedek óta működő, de bizonyos szempontból avíttnak számító zenekarra még mindig sokkal többen kíváncsiak, mint egy friss, dögös, új irányokba mutató alternatív együttesre. És itt tevődik fel az a kérdés is, hogy miért van az, hogy trendi zenét játszó hobbizenekarból előbb-utóbb buli- illetve lakodalmi zenekar lesz?
Mert senki se kíváncsi rájuk, az eredetire. S valahol itt van a kutya elásva vagy elesve: egyszerűen nem érdekel az, amit nem ismerünk. Ezért nem kell a kortárs jazz, ezért nem kell a kortárs irodalom vagy a színház. Ezért kell a negyvenéves, jól ismert popsláger, a csárdáskirálynő és a hazafias szavalóverseny – még ha nem is értik azok, akikről pontosan ez szól, leírnám, hogy ezt mainstream, fősodratú kultúrának nevezzük. Ez az, amire Kárpát-medence szinten szükség van.
Nagyon egyszerű példa, de talán a legszemléletesebb: egy kicsit olyan ez a kulturális tér, mint az alma: hiába van több százféle almafajtánk, nekünk csak az a kettő, a piros vagy a zöld kell, ami az üzlet polcán van. Még ha a falun termett, sokszor nem tökéletes bingyó százszor finomabb ízeket rejt is, nekünk az kell, amit mindenki vesz. „Ajjónekünk.”
S így fogynak el a szánkból az ízek, a kertből a fák, a nyelvből a szavak, a zenéből a hangok, szívünkből az érzések, fejünkből a gondolatok.
Katona Zoltán / Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely)
2017. július 7.
A határon túli területek gazdasági fejlesztéséről tanácskoztak az IKSZ kisvárdai táborában
Az identitásmegőrzés mellett Erdély, Felvidék, a Vajdaság és Kárpátalja magyarlakta területeinek gazdasági fejlesztési programjairól, a fiatalok szülőföldön tartásának lehetőségeiről tanácskoztak a magyar kormány és a határon túli magyar szervezetek vezetői az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) nyári táborában a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Kisvárdán pénteken.
Az Itthon, Fiatalon, Szülőföldön Akadémia című rendezvény péntek délelőtti szekcióülésén a fiatalok szülőföldön való boldogulásáról tartottak kerekasztal-beszélgetést, délután pedig a határon túli területek gazdaságfejlesztési programjainak jelenlegi állásáról számoltak be a külhoni magyar politikusok a több mint 170 résztvevőnek.
A rendezvényen Kiss-Parciu Péter, a Külügyi és Külgazdasági Minisztérium határ menti gazdaságfejlesztésért felelős helyettes államtitkára elmondta, a kabinet által elindított külhoni gazdaságfejlesztési programok célja elsősorban a munkahelyteremtés, a vállalkozások segítése és az „egységes Kárpát-medencei térben való gondolkozás” elősegítése. Előadásában rámutatott, a fejlődés alapjait a közút- és vasútfejlesztés jelenti az anyaország és a külhoni magyar városok viszonylatában, de ugyanilyen fontos új határátkelési pontok kialakítása is.
Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke kifejtette, az elmúlt több mint két évtizedben a határon túli magyarokat összefogó szervezetek a külhoni magyar közösségek identitásmegőrzésével, a megmaradás problémáival és az oktatást, a kultúrát, a médiát és a nyelvhasználatot érintő kérdésekkel foglalkoztak leginkább. Jelenleg az életminőség és az egzisztencia kialakítását, azaz a gazdasági megerősödést tartják a magyarok és az őket képviselő politikai erők a legfontosabb feladatnak.
Hozzátette, ehhez nem volt elegendő a szerb állam pénzügyi támogatása, az elmúlt években Magyarországról érkező források azonban elindították a gazdasági fejlődést a Vajdaságban is. Elkészült egy három évre szóló gazdaságfejlesztési program, amelynek megvalósításához 2015 novemberében 50 milliárd forintot biztosított a magyar költségvetés – emlékeztetett a VMSZ vezetője.
Ismertette, hogy az elmúlt másfél évben a források elosztására és az irányítói feladatokra létrehozott alapítvány 13 pályázatot hirdetett meg három körben, amire 7 ezren pályáztak és 6200 nyertest hirdettek ki. Ezek többsége családi gazdaságok, mikro- és kisvállalkozások voltak, amelyek a vissza nem térítendő támogatásokból eszközöket vásárolhattak, emellett a föld- és a házvásárlási program is elindult.
Jelenleg a nagypályázatok elbírálása van folyamatban, erre több mint 30 magyar cég jelentkezett. A rendelkezésre álló, félmillió eurótól 9 millió euróig terjedő fejlesztési keretből munkahelybővítést és beruházásokat indíthatnak el – ismertette Pásztor István. Megjegyezte, a számítások szerint körülbelül 4 ezer beszállító tud majd ezekre a cégekre rákapcsolódni.
Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke arról beszélt, hogy Erdélynek földrajzi és gazdasági jellemzői miatt bonyolultabb a helyzete, mint a Vajdaságnak. Erdély gazdaságfejlesztési stratégiáját a tájegységi eltérések, a román nemzetnek a térséget érintő „fóbiája”, valamint az európai uniós források szigorú felhasználási feltételei árnyalják – fejtette ki.
Idén indul el egy kísérleti jellegű program a Mezőségben, majd a következő évben kezdődhetnek ennek a projektnek a székelyföldi, a partiumi, a dél- és közép-erdélyi ágai - közölte a szövetségi elnök. Hozzátette, Pro Economica néven létrejött egy alapítvány, amely a pályázatok lebonyolításával fog foglalkozni.
A kerekasztal-beszélgetésen Menyhárt József, a Magyar Közösség Pártja (MKP) elnöke összefoglaló előadásában a Felvidék helyzetével kapcsolatban azt mondta, Dél-Szlovákiában csökken a magyarság száma, erős az elöregedés, növekszik a fiatalok elvándorlása és a munkanélküliség, emellett az infrastrukturális fejlesztések és a beruházások elmaradása Szlovákia magyarlakta járásait sújtja leginkább.
A felvidéki kisebbség azonban „nem ült ölbe tett kézzel”, 2014-ben összeállt a Baross Gábor Tervezet, ami a régió fejlesztési lehetőségeit tartalmazza – mondta. Hozzátette, ezt a szakmai anyagot augusztusban és kora ősszel szeretnék bemutatni a magyar közösségnek és ezzel egy időben elindulna egy gazdaságfejlesztési párbeszéd is a lakossággal.
Kárpátaljára több programon keresztül érkeztek gazdaságfejlesztési támogatások Magyarországról az elmúlt években – mondta beszámolójában Gulácsy Géza, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) alelnöke. A projektekről szólva elmondta, 2016-tól nyílt meg az Egán Ede Gazdaságfejlesztési Program, amely a mezőgazdaságot, a vállalkozásokat és a turizmus fejlesztését támogatta. Ebben az évben a több mint 1100 beérkezett pályázatból 880 kapott támogatást, ami hasonló arány, mint a Vajdaságban.
Idén megduplázódott a pályázók száma 2016-hoz képest, mintegy 3200 pályázatról van vagy lesz döntés a következő időszakban – tette hozzá Gulácsy Géza. (MTI)
Az identitásmegőrzés mellett Erdély, Felvidék, a Vajdaság és Kárpátalja magyarlakta területeinek gazdasági fejlesztési programjairól, a fiatalok szülőföldön tartásának lehetőségeiről tanácskoztak a magyar kormány és a határon túli magyar szervezetek vezetői az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) nyári táborában a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Kisvárdán pénteken.
Az Itthon, Fiatalon, Szülőföldön Akadémia című rendezvény péntek délelőtti szekcióülésén a fiatalok szülőföldön való boldogulásáról tartottak kerekasztal-beszélgetést, délután pedig a határon túli területek gazdaságfejlesztési programjainak jelenlegi állásáról számoltak be a külhoni magyar politikusok a több mint 170 résztvevőnek.
A rendezvényen Kiss-Parciu Péter, a Külügyi és Külgazdasági Minisztérium határ menti gazdaságfejlesztésért felelős helyettes államtitkára elmondta, a kabinet által elindított külhoni gazdaságfejlesztési programok célja elsősorban a munkahelyteremtés, a vállalkozások segítése és az „egységes Kárpát-medencei térben való gondolkozás” elősegítése. Előadásában rámutatott, a fejlődés alapjait a közút- és vasútfejlesztés jelenti az anyaország és a külhoni magyar városok viszonylatában, de ugyanilyen fontos új határátkelési pontok kialakítása is.
Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke kifejtette, az elmúlt több mint két évtizedben a határon túli magyarokat összefogó szervezetek a külhoni magyar közösségek identitásmegőrzésével, a megmaradás problémáival és az oktatást, a kultúrát, a médiát és a nyelvhasználatot érintő kérdésekkel foglalkoztak leginkább. Jelenleg az életminőség és az egzisztencia kialakítását, azaz a gazdasági megerősödést tartják a magyarok és az őket képviselő politikai erők a legfontosabb feladatnak.
Hozzátette, ehhez nem volt elegendő a szerb állam pénzügyi támogatása, az elmúlt években Magyarországról érkező források azonban elindították a gazdasági fejlődést a Vajdaságban is. Elkészült egy három évre szóló gazdaságfejlesztési program, amelynek megvalósításához 2015 novemberében 50 milliárd forintot biztosított a magyar költségvetés – emlékeztetett a VMSZ vezetője.
Ismertette, hogy az elmúlt másfél évben a források elosztására és az irányítói feladatokra létrehozott alapítvány 13 pályázatot hirdetett meg három körben, amire 7 ezren pályáztak és 6200 nyertest hirdettek ki. Ezek többsége családi gazdaságok, mikro- és kisvállalkozások voltak, amelyek a vissza nem térítendő támogatásokból eszközöket vásárolhattak, emellett a föld- és a házvásárlási program is elindult.
Jelenleg a nagypályázatok elbírálása van folyamatban, erre több mint 30 magyar cég jelentkezett. A rendelkezésre álló, félmillió eurótól 9 millió euróig terjedő fejlesztési keretből munkahelybővítést és beruházásokat indíthatnak el – ismertette Pásztor István. Megjegyezte, a számítások szerint körülbelül 4 ezer beszállító tud majd ezekre a cégekre rákapcsolódni.
Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke arról beszélt, hogy Erdélynek földrajzi és gazdasági jellemzői miatt bonyolultabb a helyzete, mint a Vajdaságnak. Erdély gazdaságfejlesztési stratégiáját a tájegységi eltérések, a román nemzetnek a térséget érintő „fóbiája”, valamint az európai uniós források szigorú felhasználási feltételei árnyalják – fejtette ki.
Idén indul el egy kísérleti jellegű program a Mezőségben, majd a következő évben kezdődhetnek ennek a projektnek a székelyföldi, a partiumi, a dél- és közép-erdélyi ágai - közölte a szövetségi elnök. Hozzátette, Pro Economica néven létrejött egy alapítvány, amely a pályázatok lebonyolításával fog foglalkozni.
A kerekasztal-beszélgetésen Menyhárt József, a Magyar Közösség Pártja (MKP) elnöke összefoglaló előadásában a Felvidék helyzetével kapcsolatban azt mondta, Dél-Szlovákiában csökken a magyarság száma, erős az elöregedés, növekszik a fiatalok elvándorlása és a munkanélküliség, emellett az infrastrukturális fejlesztések és a beruházások elmaradása Szlovákia magyarlakta járásait sújtja leginkább.
A felvidéki kisebbség azonban „nem ült ölbe tett kézzel”, 2014-ben összeállt a Baross Gábor Tervezet, ami a régió fejlesztési lehetőségeit tartalmazza – mondta. Hozzátette, ezt a szakmai anyagot augusztusban és kora ősszel szeretnék bemutatni a magyar közösségnek és ezzel egy időben elindulna egy gazdaságfejlesztési párbeszéd is a lakossággal.
Kárpátaljára több programon keresztül érkeztek gazdaságfejlesztési támogatások Magyarországról az elmúlt években – mondta beszámolójában Gulácsy Géza, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) alelnöke. A projektekről szólva elmondta, 2016-tól nyílt meg az Egán Ede Gazdaságfejlesztési Program, amely a mezőgazdaságot, a vállalkozásokat és a turizmus fejlesztését támogatta. Ebben az évben a több mint 1100 beérkezett pályázatból 880 kapott támogatást, ami hasonló arány, mint a Vajdaságban.
Idén megduplázódott a pályázók száma 2016-hoz képest, mintegy 3200 pályázatról van vagy lesz döntés a következő időszakban – tette hozzá Gulácsy Géza. (MTI)
2017. július 7.
A kárpát-medencei magyar oktatás helyzetéről tanácskoztak a XXV. Kárpátaljai Nyári Szabadegyetemen
A nemzet felemelkedéséhez, megerősítéséhez hatékony politikai, oktatási és kulturális intézményrendszerekre van szükség; a célunk az, hogy minél több gyermeket tudjunk megtartani a magyar identitásban, amihez magyar bölcsődékre, óvodákra és iskolákra van szükség – jelentette ki Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára pénteken Felsőszinevéren, a XXV. Kárpátaljai Nyári Szabadegyetem kárpát-medencei magyar oktatással foglalkozó fórumán.
A Magyar nyelvű oktatás helyzete a Kárpát-medencében címmel tartott kerekasztal-beszélgetést megnyitó előadásában Potápi Árpád János kifejtette: a határon túli magyar oktatási rendszerekben folytatódnak azok a trendek, amelyek egy évvel ezelőtt is megfigyelhetők voltak. Mi továbbra is azon az állásponton vagyunk, hogy „a nemzet felemelkedéséhez, megerősítéséhez hatékony politikai, oktatási és kulturális intézményrendszerekre van szükség; a célunk az, hogy minél több gyermeket tudjunk megtartani a magyar identitásban, amihez magyar bölcsődékre, óvodákra és iskolákra van szükség” – mondta. Emlékeztetett arra, hogy ezt a feladatot hivatott megoldani a magyar kormány által tavaly indított átfogó kárpát-medencei bölcsőde- és óvodaépítési program. Jelezte, előkészületben van a második óvodaprogram. A cél az - mutatott rá -, hogy jövőre minden magyar gyermek magyar óvodába járhasson, amihez kiterjedt óvodai hálózatra van szükség. Ennek a feladatnak a megoldásához számítunk a pedagógusszervezetek, egyházak és önkormányzatok segítségére – közölte.
Az államtitkár elmondta, az anyaországi támogatások elegendőek voltak a határon túli magyar oktatási rendszerek megőrzéséhez, ennek érdekében a magyar kormány minden tőle telhetőt megtesz. Hozzáfűzte: a külhoni magyar tannyelvű oktatás egén vannak viharfelhők, de mi arra törekszünk, hogy fennmaradjanak a magyar oktatási rendszerek, és azok a magyar érdekeket szolgálják. Kitért arra, hogy egyes határon túli régiókban a magyar ajkú romák nélkül nem lehetne fenntartani a magyar oktatási rendszert, ezért szükség van az ezzel kapcsolatos problémák orvoslására.
A politikus fontos területnek nevezte a magyar diaszpóra megőrzését, amelyben szerint kulcsszerepe van az anyanyelv oktatásának, amelyet sikerrel folytatnak a Magyarországról kiküldött ösztöndíjasok. Elmondta, hogy a világban 212 hétvégi magyar iskola működik. Nagy előrelépés lesz ezen a téren integrált iskolaközpontok létrehozása a diaszpórában – zárta előadását Potápi Árpád János.
Orosz Ildikó, a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMKSZ) elnöke hozzászólását azzal kezdte, hogy a kárpátaljai magyar tannyelvű oktatás problémái 25 éve megoldatlanok. Most ráadásul – tette hozzá – az erősödő ukrajnai gazdasági, szociális és politikai válság tükrében heves hecckampány indult a központi és helyi ukrán médiában kárpátaljai magyarság és újabban már az oktatási intézményei ellen is. Olybá tűnik – mutatott rá –, hogy a 40 milliós Ukrajnában a helyzet általános romlásáért az összlakosságon belül alig mérhető arányú 150 ezres kárpátaljai magyarságot akarják bűnbaknak megtenni.
A szakember elmondta, hogy folyik a kárpátaljai magyar kisebbség alkotmányos jogainak a visszanyesése, olyan jogoktól akarják megfosztani a magyar közösséget, amelyekkel a Szovjetunióban, majd annak megszűnése után is több mint két évtizeden át rendelkezett. Emlékeztetett rá, hogy Ukrajnában folyamatban van az új oktatási törvény elfogadása, amely hatályba lépése esetén felbomlasztaná a kisebbségek, közte a kárpátaljai magyarok iskolarendszerét. A probléma gyökerét az képezi, hogy Ukrajnában a nemzetiségi nyelvű oktatás kérdését politikai és nem módszertani problémaként kezelik. Az ország vezetése nem akar tudomást venni arról, hogy Ukrajnában nem csak ukrán ajkú állampolgárok élnek.
A szakember felhívta a figyelmet arra, hogy miközben veszélybe került a kárpátaljai magyar iskolák léte, évről évre több százzal nő a beiskolázott tanulók száma, mert sok ukrán szülő adja magyar oktatási intézménybe a gyerekét, így biztosítva számára „menekülési útvonalat” a jövőben. Szerinte komoly gondot okoz az iskolákban, hogy magyarul egyáltalán nem beszélő gyermekeket kell tanítaniuk a pedagógusoknak. Szólt arról, hogy hatalmas az érdeklődés a magyar kormány által finanszírozott ingyenes magyar nyelvtanfolyamok iránt egész Kárpátalján. Míg a múlt évben mintegy ezerötszázan jelentkeztek a kurzusokra, addig idén már meghaladta a 4,5 ezret a magyarul tanulni vágyók száma – mondta el Orosz Ildikó.
Előadásában Ferenc Viktória, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet munkatársa beszámolt a kárpátaljai magyar pedagógusok körében 2010 óta végzett kutatásairól, különös tekintettel a kelet-ukrajnai konfliktus és a súlyos gazdasági helyzet miatt felerősödött elvándorlásra. Mint kifejtette, a 342 fős mintavételi csoport vizsgálatából kiderült, hogy a megkérdezett pedagógusoknak a 25 százaléka gondolkodik azon, hogy külföldre távozik, 30 százalék nyilatkozott úgy, hogy semmi szín alatt nem hajlandó elhagyni Kárpátalját és a pedagógusi pályát, míg 40 százalék volt az ingadozók aránya, akik nem tudtak pontos választ adni arra, hogy mennének-e vagy maradnának, és csak öt fő jelezte, hogy mindenképp távozni fog.
Arra a kérdésre, hogy mennyire boldogok, a kárpátaljai magyar pedagógusok a tízes skálán a 7. helyet jelölték be, egyúttal jelezve, a boldogságot elsősorban a hivatásuk szeretete jelenti számukra – számolt be kárpátaljai kutatásairól Ferenc Viktória. Varga Béla / MTI
A nemzet felemelkedéséhez, megerősítéséhez hatékony politikai, oktatási és kulturális intézményrendszerekre van szükség; a célunk az, hogy minél több gyermeket tudjunk megtartani a magyar identitásban, amihez magyar bölcsődékre, óvodákra és iskolákra van szükség – jelentette ki Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára pénteken Felsőszinevéren, a XXV. Kárpátaljai Nyári Szabadegyetem kárpát-medencei magyar oktatással foglalkozó fórumán.
A Magyar nyelvű oktatás helyzete a Kárpát-medencében címmel tartott kerekasztal-beszélgetést megnyitó előadásában Potápi Árpád János kifejtette: a határon túli magyar oktatási rendszerekben folytatódnak azok a trendek, amelyek egy évvel ezelőtt is megfigyelhetők voltak. Mi továbbra is azon az állásponton vagyunk, hogy „a nemzet felemelkedéséhez, megerősítéséhez hatékony politikai, oktatási és kulturális intézményrendszerekre van szükség; a célunk az, hogy minél több gyermeket tudjunk megtartani a magyar identitásban, amihez magyar bölcsődékre, óvodákra és iskolákra van szükség” – mondta. Emlékeztetett arra, hogy ezt a feladatot hivatott megoldani a magyar kormány által tavaly indított átfogó kárpát-medencei bölcsőde- és óvodaépítési program. Jelezte, előkészületben van a második óvodaprogram. A cél az - mutatott rá -, hogy jövőre minden magyar gyermek magyar óvodába járhasson, amihez kiterjedt óvodai hálózatra van szükség. Ennek a feladatnak a megoldásához számítunk a pedagógusszervezetek, egyházak és önkormányzatok segítségére – közölte.
Az államtitkár elmondta, az anyaországi támogatások elegendőek voltak a határon túli magyar oktatási rendszerek megőrzéséhez, ennek érdekében a magyar kormány minden tőle telhetőt megtesz. Hozzáfűzte: a külhoni magyar tannyelvű oktatás egén vannak viharfelhők, de mi arra törekszünk, hogy fennmaradjanak a magyar oktatási rendszerek, és azok a magyar érdekeket szolgálják. Kitért arra, hogy egyes határon túli régiókban a magyar ajkú romák nélkül nem lehetne fenntartani a magyar oktatási rendszert, ezért szükség van az ezzel kapcsolatos problémák orvoslására.
A politikus fontos területnek nevezte a magyar diaszpóra megőrzését, amelyben szerint kulcsszerepe van az anyanyelv oktatásának, amelyet sikerrel folytatnak a Magyarországról kiküldött ösztöndíjasok. Elmondta, hogy a világban 212 hétvégi magyar iskola működik. Nagy előrelépés lesz ezen a téren integrált iskolaközpontok létrehozása a diaszpórában – zárta előadását Potápi Árpád János.
Orosz Ildikó, a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMKSZ) elnöke hozzászólását azzal kezdte, hogy a kárpátaljai magyar tannyelvű oktatás problémái 25 éve megoldatlanok. Most ráadásul – tette hozzá – az erősödő ukrajnai gazdasági, szociális és politikai válság tükrében heves hecckampány indult a központi és helyi ukrán médiában kárpátaljai magyarság és újabban már az oktatási intézményei ellen is. Olybá tűnik – mutatott rá –, hogy a 40 milliós Ukrajnában a helyzet általános romlásáért az összlakosságon belül alig mérhető arányú 150 ezres kárpátaljai magyarságot akarják bűnbaknak megtenni.
A szakember elmondta, hogy folyik a kárpátaljai magyar kisebbség alkotmányos jogainak a visszanyesése, olyan jogoktól akarják megfosztani a magyar közösséget, amelyekkel a Szovjetunióban, majd annak megszűnése után is több mint két évtizeden át rendelkezett. Emlékeztetett rá, hogy Ukrajnában folyamatban van az új oktatási törvény elfogadása, amely hatályba lépése esetén felbomlasztaná a kisebbségek, közte a kárpátaljai magyarok iskolarendszerét. A probléma gyökerét az képezi, hogy Ukrajnában a nemzetiségi nyelvű oktatás kérdését politikai és nem módszertani problémaként kezelik. Az ország vezetése nem akar tudomást venni arról, hogy Ukrajnában nem csak ukrán ajkú állampolgárok élnek.
A szakember felhívta a figyelmet arra, hogy miközben veszélybe került a kárpátaljai magyar iskolák léte, évről évre több százzal nő a beiskolázott tanulók száma, mert sok ukrán szülő adja magyar oktatási intézménybe a gyerekét, így biztosítva számára „menekülési útvonalat” a jövőben. Szerinte komoly gondot okoz az iskolákban, hogy magyarul egyáltalán nem beszélő gyermekeket kell tanítaniuk a pedagógusoknak. Szólt arról, hogy hatalmas az érdeklődés a magyar kormány által finanszírozott ingyenes magyar nyelvtanfolyamok iránt egész Kárpátalján. Míg a múlt évben mintegy ezerötszázan jelentkeztek a kurzusokra, addig idén már meghaladta a 4,5 ezret a magyarul tanulni vágyók száma – mondta el Orosz Ildikó.
Előadásában Ferenc Viktória, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet munkatársa beszámolt a kárpátaljai magyar pedagógusok körében 2010 óta végzett kutatásairól, különös tekintettel a kelet-ukrajnai konfliktus és a súlyos gazdasági helyzet miatt felerősödött elvándorlásra. Mint kifejtette, a 342 fős mintavételi csoport vizsgálatából kiderült, hogy a megkérdezett pedagógusoknak a 25 százaléka gondolkodik azon, hogy külföldre távozik, 30 százalék nyilatkozott úgy, hogy semmi szín alatt nem hajlandó elhagyni Kárpátalját és a pedagógusi pályát, míg 40 százalék volt az ingadozók aránya, akik nem tudtak pontos választ adni arra, hogy mennének-e vagy maradnának, és csak öt fő jelezte, hogy mindenképp távozni fog.
Arra a kérdésre, hogy mennyire boldogok, a kárpátaljai magyar pedagógusok a tízes skálán a 7. helyet jelölték be, egyúttal jelezve, a boldogságot elsősorban a hivatásuk szeretete jelenti számukra – számolt be kárpátaljai kutatásairól Ferenc Viktória. Varga Béla / MTI
2017. július 8.
Közösségeik elmúlt egy évét értékelték a külhoni magyar pártok vezetői az ötödik Martosi Szabadegyetemen
Az elmúlt egy év közösségeiket és pártjaikat érintő legfontosabb történéseiről számoltak be, illetve célkitűzéseiket és terveiket ismertették a külhoni magyar pártok vezetői az ötödik Martosi Szabadegyetem nemzetpolitikai fórumán szombaton.
A Kárpát-medencei körkép címmel megrendezett kerekasztal-beszélgetés az utolsó közéleti fórum volt a szerdától vasárnap estig tartó – a magyarok felvidéki találkozóhelyeként jellemzett – szabadegyetemen. A beszélgetésen – amely az egy cél, egy akarat gondolatisága mentén zajlott – Menyhárt József, a felvidéki Magyar Közösség Pártjának (MKP) elnöke, Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke és Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke vett részt.
Menyhárt József elmondta: a tavalyi tisztújítás után pártja „a magyar társadalom szövetének erősítése” érdekében megerősítette a párbeszédet a helyi magyar közösségi szervezetekkel, a civil szférával és az egyházakkal, illetve tettek lépéseket a Most-Híd szlovák-magyar párt irányába is, a magyarságot érintő kérdésekben megindítandó együttgondolkodás céljával. A nemzetpolitika eszköztárának kibővítésével és megerősítésével kapcsolatban kiemelte: gazdaságilag meg kell erősíteni a helyi magyarságot, amit elmondása szerint az is fontossá tett, hogy az utóbbi évtizedekben a magyarok lakta régiók tudatos elszegényítése zajlott Szlovákiában. Ebben rendkívül fontos eszköznek nevezte a megújított Baross Gábor tervet (a Felvidék gazdaságfejlesztési terve), amelyet még idén augusztusban társadalmi vitára bocsátanak. A Szlovákiában idén novemberre kitűzött megyei választásokról azt mondta: meg kell tartaniuk és tovább kell építeniük a magyarság jelenlegi megyei képviseletét, ami azért is fontos, mert a térségi politika kiemelt szerepet játszhat a magyarlakta régiók felvirágoztatásában.
Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke felszólalásában a talpon maradásnak, az identitás megőrzésének és újrateremtésének fontosságát hangsúlyozta. Elmondta: az erdélyi magyarságnak, amely az újrakezdések évszázadát tudhatja maga mögött, a tavaly novemberi romániai parlamenti választásokon sikerült a 2008-as szintre visszaerősítenie parlamenti képviseletét. Hozzáfűzte: közösségépítéssel telt évek és sok munka gyümölcseként, listájukon a Magyar Polgári Párt jelöltjeinek is helyet engedve, 30 képviselői mandátumot szereztek a román törvényhozásban, és sikerült bővíteniük a magyarság nyelvi és oktatási jogait. Hozzátette: a törvényhozáson belüli együttműködésnek köszönhetően több százmillió eurónak megfelelő összegű területfejlesztési uniós forrásokhoz sikerülhet hozzájutnia a magyarok által is lakott megyéknek.
Kelemen Hunor elmondta: bár pártjuk minden egyes alkalommal rámutat, hogy amikor autonómiáról beszélnek, nem Erdély elszakítására gondolnak, a magyarokat ennek ellenére továbbra is nemzetbiztonsági kockázatnak tekinti a románok többsége, ami óriási bizalomhiányról tanúskodik a többségi nemzet részéről.
Pásztor István, a VMSZ elnöke elmondta: pártjuk a tavalyi választások után kormánytényezővé vált, négy államtitkári posztot is kaptak, így most a VMSZ „mindenhol a hatalomban van.” Rámutatott: nem volt egyszerű döntés koalíciót kötni a Szerb Haladó Párttal, annak tagjainak a kilencvenes években tapasztalt előélete miatt, de így sikerült elérniük, hogy a koalíciós megállapodásban rögzítették a vajdasági magyarság fejlődését célzó alapelveket.
Hangsúlyozta: a vajdasági magyar közösség ma megbecsült közösség Szerbiában, amire soha korábban nem volt példa, és a magyarországi támogatásoknak köszönhetően jelentős bővítések vannak az intézményrendszerben is. Elmondta: a magyar kormány gazdaságfejlesztési csomagja mintegy 10 milliárd forinttal járult hozzá a helyi magyarság gazdasági megerősödéséhez, abban több mint hétezer pályázó vett részt. Hozzáfűzte: sikerült megértetniük a többségi nemzet képviselőivel, hogy a gazdaságfejlesztés nekik is érdekük, így bízik benne, hogy jövőre már a másfél éve indult program konkrét eredményeiről tud majd beszámolni.
Brenzovics László, a KMKSZ elnöke arról beszélt, hogy a külhoni magyar közösségek közül – az országban dúló háború miatt – a kárpátaljai magyarság van a legnehezebb helyzetben.
„Ebben a nehéz helyzetben is körülményeket kell teremteni arra, hogy a közösség megmaradjon, fejlődni tudjon” – szögezte le. Ebben fontos szerepe lehet annak, hogy a KMKSZ társadalmi beágyazottsága mély, a helyi felnőtt magyar lakosság csaknem fele tagja a szervezetnek, és ez eddig is segített abban, hogy a 150 ezres közösség máig politikai tényező tudjon maradni.
A Via Nova Ifjúsági Csoport, a Selye János Egyetem (SJE) hallgatói önkormányzata és több partnerszervezetük által szervezett Martosi Szabadegyetem vasárnap estig tart, de politikai témájú fórumainak sora a nemzetpolitikai kerekasztallal már lezárult. A Martfeszt utolsó napja a helyi református templomban tartott közös istentisztelettel kezdődik, s az aznapi programban kiemelt helyet kapnak a tavalyi rendezvényen elhunyt fiatal sportoló, Kovács Kata Zsófia emlékére tartott sportesemények is. Az ötödik Martosi Szabadegyetemet vasárnap este az Ismerős Arcok koncertje zárja.
MTI; erdely.ma
Az elmúlt egy év közösségeiket és pártjaikat érintő legfontosabb történéseiről számoltak be, illetve célkitűzéseiket és terveiket ismertették a külhoni magyar pártok vezetői az ötödik Martosi Szabadegyetem nemzetpolitikai fórumán szombaton.
A Kárpát-medencei körkép címmel megrendezett kerekasztal-beszélgetés az utolsó közéleti fórum volt a szerdától vasárnap estig tartó – a magyarok felvidéki találkozóhelyeként jellemzett – szabadegyetemen. A beszélgetésen – amely az egy cél, egy akarat gondolatisága mentén zajlott – Menyhárt József, a felvidéki Magyar Közösség Pártjának (MKP) elnöke, Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke és Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke vett részt.
Menyhárt József elmondta: a tavalyi tisztújítás után pártja „a magyar társadalom szövetének erősítése” érdekében megerősítette a párbeszédet a helyi magyar közösségi szervezetekkel, a civil szférával és az egyházakkal, illetve tettek lépéseket a Most-Híd szlovák-magyar párt irányába is, a magyarságot érintő kérdésekben megindítandó együttgondolkodás céljával. A nemzetpolitika eszköztárának kibővítésével és megerősítésével kapcsolatban kiemelte: gazdaságilag meg kell erősíteni a helyi magyarságot, amit elmondása szerint az is fontossá tett, hogy az utóbbi évtizedekben a magyarok lakta régiók tudatos elszegényítése zajlott Szlovákiában. Ebben rendkívül fontos eszköznek nevezte a megújított Baross Gábor tervet (a Felvidék gazdaságfejlesztési terve), amelyet még idén augusztusban társadalmi vitára bocsátanak. A Szlovákiában idén novemberre kitűzött megyei választásokról azt mondta: meg kell tartaniuk és tovább kell építeniük a magyarság jelenlegi megyei képviseletét, ami azért is fontos, mert a térségi politika kiemelt szerepet játszhat a magyarlakta régiók felvirágoztatásában.
Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke felszólalásában a talpon maradásnak, az identitás megőrzésének és újrateremtésének fontosságát hangsúlyozta. Elmondta: az erdélyi magyarságnak, amely az újrakezdések évszázadát tudhatja maga mögött, a tavaly novemberi romániai parlamenti választásokon sikerült a 2008-as szintre visszaerősítenie parlamenti képviseletét. Hozzáfűzte: közösségépítéssel telt évek és sok munka gyümölcseként, listájukon a Magyar Polgári Párt jelöltjeinek is helyet engedve, 30 képviselői mandátumot szereztek a román törvényhozásban, és sikerült bővíteniük a magyarság nyelvi és oktatási jogait. Hozzátette: a törvényhozáson belüli együttműködésnek köszönhetően több százmillió eurónak megfelelő összegű területfejlesztési uniós forrásokhoz sikerülhet hozzájutnia a magyarok által is lakott megyéknek.
Kelemen Hunor elmondta: bár pártjuk minden egyes alkalommal rámutat, hogy amikor autonómiáról beszélnek, nem Erdély elszakítására gondolnak, a magyarokat ennek ellenére továbbra is nemzetbiztonsági kockázatnak tekinti a románok többsége, ami óriási bizalomhiányról tanúskodik a többségi nemzet részéről.
Pásztor István, a VMSZ elnöke elmondta: pártjuk a tavalyi választások után kormánytényezővé vált, négy államtitkári posztot is kaptak, így most a VMSZ „mindenhol a hatalomban van.” Rámutatott: nem volt egyszerű döntés koalíciót kötni a Szerb Haladó Párttal, annak tagjainak a kilencvenes években tapasztalt előélete miatt, de így sikerült elérniük, hogy a koalíciós megállapodásban rögzítették a vajdasági magyarság fejlődését célzó alapelveket.
Hangsúlyozta: a vajdasági magyar közösség ma megbecsült közösség Szerbiában, amire soha korábban nem volt példa, és a magyarországi támogatásoknak köszönhetően jelentős bővítések vannak az intézményrendszerben is. Elmondta: a magyar kormány gazdaságfejlesztési csomagja mintegy 10 milliárd forinttal járult hozzá a helyi magyarság gazdasági megerősödéséhez, abban több mint hétezer pályázó vett részt. Hozzáfűzte: sikerült megértetniük a többségi nemzet képviselőivel, hogy a gazdaságfejlesztés nekik is érdekük, így bízik benne, hogy jövőre már a másfél éve indult program konkrét eredményeiről tud majd beszámolni.
Brenzovics László, a KMKSZ elnöke arról beszélt, hogy a külhoni magyar közösségek közül – az országban dúló háború miatt – a kárpátaljai magyarság van a legnehezebb helyzetben.
„Ebben a nehéz helyzetben is körülményeket kell teremteni arra, hogy a közösség megmaradjon, fejlődni tudjon” – szögezte le. Ebben fontos szerepe lehet annak, hogy a KMKSZ társadalmi beágyazottsága mély, a helyi felnőtt magyar lakosság csaknem fele tagja a szervezetnek, és ez eddig is segített abban, hogy a 150 ezres közösség máig politikai tényező tudjon maradni.
A Via Nova Ifjúsági Csoport, a Selye János Egyetem (SJE) hallgatói önkormányzata és több partnerszervezetük által szervezett Martosi Szabadegyetem vasárnap estig tart, de politikai témájú fórumainak sora a nemzetpolitikai kerekasztallal már lezárult. A Martfeszt utolsó napja a helyi református templomban tartott közös istentisztelettel kezdődik, s az aznapi programban kiemelt helyet kapnak a tavalyi rendezvényen elhunyt fiatal sportoló, Kovács Kata Zsófia emlékére tartott sportesemények is. Az ötödik Martosi Szabadegyetemet vasárnap este az Ismerős Arcok koncertje zárja.
MTI; erdely.ma
2017. július 8.
Pedagógusokat várnak Csángóföldre
Ahogy bővült az iskolai magyar oktatás a moldvai csángó falvakban, egyre több székelyföldi és helyi fiatal vállalt munkát a programban, a jelenlegi negyvenöt oktató kétharmadát ők képezik, az iskolán kívüli délutáni tanításra pedig még mindig van magyarországi jelentkező – tájékoztatott Márton Attila, a moldvai csángó magyar oktatási program irányítója. A kollégák összeszoktak, jó az együttműködés közöttük, de az élet úgy hozta, egyesek meggyökereztek a programban, mások néhány év után váltanak. A következő tanévre nyolc megüresedett állásra hirdetett pályázatot a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége, jelentkezni július 21-ig lehet.
Idén végeznek az első tanítóképzős ösztöndíjasok, akikkel a pedagógusszövetség hat évre kötött szerződést: három évig támogatták a moldvai fiatalokat, hogy a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem székelyudvarhelyi kihelyezett tanítóképzőjében szerezzenek oklevelet, és legkevesebb három évig kell tanítaniuk a magyar oktatási programban. Ezzel azt szeretnék elérni, hogy a csángó fiatalok szerezzenek minél magasabb fokú képesítést magyar nyelven, és tudásukat otthon, saját közösségükben kamatoztassák. Az oktatási program vezetője lapunknak elmondta, míg a csíkszeredai középiskolai továbbtanulás kezdetben nagy érdeklődésnek örvendett, jó néhány évig hanyatlóban volt, jelenleg ismét felívelőben van, idén tizenheten felvételiznek a hargitai megyeközpont magyar osztályaiba. Őket előzőleg már otthon felmérték, hogy meggyőződjenek, nyelvi tudásuk elegendő-e ahhoz, hogy megbirkózzanak a nyelvi váltással, hisz a nyolc osztályt román tannyelvű iskolában végezték, a heti három magyar óra, a délutáni program és a táborok nyújtottak-e annyit, hogy megállják helyüket a magyar iskolában. A jelentkezők korábban meglátogatták a csíkszeredai kollégiumot és iskolát, otthon román nyelven képességvizsgáztak, majd letették a magyar nyelv ismeretét ellenőrző képességpróbát Csíkszeredában, és az iratkozáskor magyar osztályba kérték felvételüket, az eredményt a jövő heti számítógépes elosztáskor tudják meg. A bejutóknak szeptemberben egyhetes felzárkóztató tábort tartanak Csíkszeredában, ezzel készítik elő a diákokat a tanévkezdésre. Jelenleg huszonkilenc moldvai csángó faluban működik az RMPSZ magyar állami támogatással fenntartott magyar oktatási programja, amelyben közel kétezer diák vesz részt, ezek közül huszonhét faluban iskolai magyar órákat is tartanak közel ezerháromszáz tanulónak, Szitáson és Újfaluban csak délutáni tanítás van magyar nyelven. Ezenkívül a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége Máriafalván és Lujzikalagorban iskolán kívüli magyar nyelvű tevékenységeken foglalkozik a gyermekekkel. Az elmúlt tanévben a pedagógusszövetség az óvodás kor előtti kicsinyeket is bevonta a programba, Lészpeden, Pusztinán és Magyarfaluban tizenkét főnyi csoportokban tartottak napi kétórás játékos foglalkozásokat. Márton Attila elmondta, ezzel kívánják előkészíteni a magyar óvoda indítását, ha ez nem lehetséges, akkor az iskolához hasonlóan magyar nyelvű tevékenységeket tartanának naponta a román óvodába járó kisgyermekeknek. Az oktatási program vezetője szerint a szülők egyre fontosabbnak tartják, hogy gyermekeik tudjanak magyarul, érzik a kétnyelvűség előnyét, szívesen engedik el gyermekeiket táborokba is. Ezen a nyáron a huszonkilenc oktatási helyszínről hetvenegy táborba mennek a csángó gyermekek, ezek egy része magyarországi jutalomtábor, a többit a tanítók, tanárok szervezik pályázati összegekből.
(Az üres pedagógusi állások betöltésére kiírt pályázat részleteiről bővebben a www.rmpsz.ro honlapon lehet tájékozódni.)
Fekete Réka / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Ahogy bővült az iskolai magyar oktatás a moldvai csángó falvakban, egyre több székelyföldi és helyi fiatal vállalt munkát a programban, a jelenlegi negyvenöt oktató kétharmadát ők képezik, az iskolán kívüli délutáni tanításra pedig még mindig van magyarországi jelentkező – tájékoztatott Márton Attila, a moldvai csángó magyar oktatási program irányítója. A kollégák összeszoktak, jó az együttműködés közöttük, de az élet úgy hozta, egyesek meggyökereztek a programban, mások néhány év után váltanak. A következő tanévre nyolc megüresedett állásra hirdetett pályázatot a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége, jelentkezni július 21-ig lehet.
Idén végeznek az első tanítóképzős ösztöndíjasok, akikkel a pedagógusszövetség hat évre kötött szerződést: három évig támogatták a moldvai fiatalokat, hogy a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem székelyudvarhelyi kihelyezett tanítóképzőjében szerezzenek oklevelet, és legkevesebb három évig kell tanítaniuk a magyar oktatási programban. Ezzel azt szeretnék elérni, hogy a csángó fiatalok szerezzenek minél magasabb fokú képesítést magyar nyelven, és tudásukat otthon, saját közösségükben kamatoztassák. Az oktatási program vezetője lapunknak elmondta, míg a csíkszeredai középiskolai továbbtanulás kezdetben nagy érdeklődésnek örvendett, jó néhány évig hanyatlóban volt, jelenleg ismét felívelőben van, idén tizenheten felvételiznek a hargitai megyeközpont magyar osztályaiba. Őket előzőleg már otthon felmérték, hogy meggyőződjenek, nyelvi tudásuk elegendő-e ahhoz, hogy megbirkózzanak a nyelvi váltással, hisz a nyolc osztályt román tannyelvű iskolában végezték, a heti három magyar óra, a délutáni program és a táborok nyújtottak-e annyit, hogy megállják helyüket a magyar iskolában. A jelentkezők korábban meglátogatták a csíkszeredai kollégiumot és iskolát, otthon román nyelven képességvizsgáztak, majd letették a magyar nyelv ismeretét ellenőrző képességpróbát Csíkszeredában, és az iratkozáskor magyar osztályba kérték felvételüket, az eredményt a jövő heti számítógépes elosztáskor tudják meg. A bejutóknak szeptemberben egyhetes felzárkóztató tábort tartanak Csíkszeredában, ezzel készítik elő a diákokat a tanévkezdésre. Jelenleg huszonkilenc moldvai csángó faluban működik az RMPSZ magyar állami támogatással fenntartott magyar oktatási programja, amelyben közel kétezer diák vesz részt, ezek közül huszonhét faluban iskolai magyar órákat is tartanak közel ezerháromszáz tanulónak, Szitáson és Újfaluban csak délutáni tanítás van magyar nyelven. Ezenkívül a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége Máriafalván és Lujzikalagorban iskolán kívüli magyar nyelvű tevékenységeken foglalkozik a gyermekekkel. Az elmúlt tanévben a pedagógusszövetség az óvodás kor előtti kicsinyeket is bevonta a programba, Lészpeden, Pusztinán és Magyarfaluban tizenkét főnyi csoportokban tartottak napi kétórás játékos foglalkozásokat. Márton Attila elmondta, ezzel kívánják előkészíteni a magyar óvoda indítását, ha ez nem lehetséges, akkor az iskolához hasonlóan magyar nyelvű tevékenységeket tartanának naponta a román óvodába járó kisgyermekeknek. Az oktatási program vezetője szerint a szülők egyre fontosabbnak tartják, hogy gyermekeik tudjanak magyarul, érzik a kétnyelvűség előnyét, szívesen engedik el gyermekeiket táborokba is. Ezen a nyáron a huszonkilenc oktatási helyszínről hetvenegy táborba mennek a csángó gyermekek, ezek egy része magyarországi jutalomtábor, a többit a tanítók, tanárok szervezik pályázati összegekből.
(Az üres pedagógusi állások betöltésére kiírt pályázat részleteiről bővebben a www.rmpsz.ro honlapon lehet tájékozódni.)
Fekete Réka / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. július 8.
Örökségünkről, magyarságunkról (Honismereti tábor Baróton)
Történész, nyelvész, népi gyógyászati kutató, régész, Kelet-kutató, botanikus, zenész, egyetemista, sőt, diák is tett azért, hogy sikeres legyen a Magyar örökség – IV. Erdővidéki Honismereti Szabadegyetem és Tábor. A Gaál Mózes Közművelődési Egyesület és az Erdővidék Múzeuma által szervezett négynapos eseményen többek közt olyan ismert szakemberek tartottak előadást, mint Obrusánszky Borbála, Czeglédi Katalin, Sántha Attila, Sófalvi Szabolcs és Darkó Jenő, előadás hangzott el a Volga–Urál vidékének földrajzi neveiről, székelyföldi templomvárak kutatásáról, antik források nyomán az ókori sztyeppék népeiről és az erdővidéki népi gyógynövényismeretről, górcső alá vették a székely kölcsönszavakat, és megismertették Nopcsa Ferenc történetét is, aki albán király akart lenni.
Demeter László, Erdővidék Múzeumának vezetője úgy nyilatkozott, annak örvend igazán, hogy immár negyedik éve sikerül megszólítaniuk, Barótra hívniuk azokat a kutatókat, akik jól ismerik történelmünket, néprajzunkat, nyelvünket, hagyományainkat, és készek közkinccsé tenni munkásságuk eredményeit. Demeter a tábor – szó szerinti értelemben – kézzel fogható eredményének a táborozóknak ma bemutatásra kerülő Kelet Kapuja című, magát magyar történelmi folyóiratként meghatározó, B5-ös méretben, kétezer példányban napvilágot látott lapot mondta. A negyedévente kiadott tekintélyes terjedelmű lap – az első szám 110 oldalas – szerzői elsősorban anyaországiak és erdélyiek, de mongol és azerbajdzsáni szakemberek is jelezték már, szívesen publikálnának benne.
A tábor ideje alatt állandó programként a bibarcfalvi Tordai Iluska, a köpeci Nagy Adél, Lakatos Csilla és Hoffmann Edit bútorfestést, nemezelést és agyagozást oktatott, s készült segítségükkel otthonunkat szebbé tevő dísz, nemezből labda, karkötő és sál, a baróti Nagy Alpár – bár még csak elemista! – rovásírást tanított minden érdeklődőnek.
Hecser László / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Történész, nyelvész, népi gyógyászati kutató, régész, Kelet-kutató, botanikus, zenész, egyetemista, sőt, diák is tett azért, hogy sikeres legyen a Magyar örökség – IV. Erdővidéki Honismereti Szabadegyetem és Tábor. A Gaál Mózes Közművelődési Egyesület és az Erdővidék Múzeuma által szervezett négynapos eseményen többek közt olyan ismert szakemberek tartottak előadást, mint Obrusánszky Borbála, Czeglédi Katalin, Sántha Attila, Sófalvi Szabolcs és Darkó Jenő, előadás hangzott el a Volga–Urál vidékének földrajzi neveiről, székelyföldi templomvárak kutatásáról, antik források nyomán az ókori sztyeppék népeiről és az erdővidéki népi gyógynövényismeretről, górcső alá vették a székely kölcsönszavakat, és megismertették Nopcsa Ferenc történetét is, aki albán király akart lenni.
Demeter László, Erdővidék Múzeumának vezetője úgy nyilatkozott, annak örvend igazán, hogy immár negyedik éve sikerül megszólítaniuk, Barótra hívniuk azokat a kutatókat, akik jól ismerik történelmünket, néprajzunkat, nyelvünket, hagyományainkat, és készek közkinccsé tenni munkásságuk eredményeit. Demeter a tábor – szó szerinti értelemben – kézzel fogható eredményének a táborozóknak ma bemutatásra kerülő Kelet Kapuja című, magát magyar történelmi folyóiratként meghatározó, B5-ös méretben, kétezer példányban napvilágot látott lapot mondta. A negyedévente kiadott tekintélyes terjedelmű lap – az első szám 110 oldalas – szerzői elsősorban anyaországiak és erdélyiek, de mongol és azerbajdzsáni szakemberek is jelezték már, szívesen publikálnának benne.
A tábor ideje alatt állandó programként a bibarcfalvi Tordai Iluska, a köpeci Nagy Adél, Lakatos Csilla és Hoffmann Edit bútorfestést, nemezelést és agyagozást oktatott, s készült segítségükkel otthonunkat szebbé tevő dísz, nemezből labda, karkötő és sál, a baróti Nagy Alpár – bár még csak elemista! – rovásírást tanított minden érdeklődőnek.
Hecser László / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. július 8.
Arany János, a nagy túlélő
(Beszélgetés Dánielisz Endre irodalomtörténésszel Szalonta Aranyáról)
A kétszáz éve született Arany János emlékének legismertebb nagyszalontai ápolója, Dánielisz Endre 92 éve az elmúlt közel egy évszázad zaklatott történetének lenyomata. Az ő „idegenvezetésével” igyekeztünk felfedezni Szalonta Aranyát.
– Nem sikerült megfejtenem, ezért a segítségét kérem: milyen eredetű név a Dánielisz?
– Az őseim ősei lengyelországi németek voltak, Danielek, ezt valamikor megfejelték egy -nak, -nek raggal, Petrus filius Danielis, azaz Daniel fia Péter. Az első, Nagyszalontára érkezett Dánielisz a nagyapám volt, Békéscsabáról jött, ahol több Dánielisz is élt, valamennyi fésűs kisiparos. Piacozni rándult át, aztán úgy döntött, itt telepszik le. Csabáról hozott feleséget, tizenhárom gyerekük született, tizenegy fel is nőtt. Köztük édesapám, aki kitanulta a mesterséget, igaz, míg a galíciai fronton harcolt, az apja dolgozott helyette. Rám meg úgy nézzen, hogy érettségizett fésűs segéd oklevelem van!
– Ezek szerint önt is fésűkészítőnek szánták?
– Nem feltétlenül, de dolgozni kellett, segíteni az édesapámnak, bár ő már gépesíteni is kezdett. Már Romániában éltünk, román nyelvű óvodába jártam, de egy tavaszi dalocskán és a „doamna” kifejezésen kívül semmi sem ragadt rám. Amúgy magyarul beszéltünk, magyarul játszottunk, magyar meséket hallgattunk. A református iskolába írattak be, de négy osztály elvégzése után, 1936-ban a szülők úgy döntöttek, hogy kezdjek el inaskodni, de azért folytassam a tanulást is az ismétlő iskolának nevezett román intézményben. Ott azonban csak mezőgazdaságot, gazdálkodást oktattak. Ezt azért mégsem, mondták a szüleim, menjek inkább gimnáziumba. Ma is csodálkozom, hogy négy magyar elemi után román nyelvű gimnáziumi osztályban hogyan voltam képes talpon maradni. Az oktatás azonban nem volt ingyenes, édesanyám igyekezett meggyőzni, hogy elégedjem meg a három gimnáziumi osztállyal, így lettem végül fésűs segéd. De jött akkor a kis magyar világ, én meg könyörögni kezdtem, hadd végezzem el a negyediket is, együtt jártam például Tőkés László püspök édesanyjával. Az iskola vége aztán már megint a román, sőt, a kommunista világba csúszott bele.
– Ennyi elég is volt a tanítóskodáshoz?
– Akkoriban igen. Előzményként azonban fontos megemlíteni, hogy mivel a fésűsségből már nem lehetett megélni, a szüleim korábban átvették a körösrévi Zichy-barlang melletti szálloda és étterem kezelését. A nyarakat barlangvezetőként töltöttem, szerettem is, pénzt is kerestem vele. A román-szovjet betörés elől azonban a szüleimnek menekülniük kellett, Élesden húzták meg magukat egy ideig, én is ott kötöttem ki. Egy vasárnapi ebéd alatt került a kezembe a kolozsvári Világosság című újság, azt olvastam benne, hogy nagy szükség van tanítókra, mivel sok fiatal maradt a háborúban, az anyaországból idetelepítettek pedig elmenekültek a román világ elől. Az is benne volt az újságban, hogy tanítókat fognak kiképezni, Kolozsváron kell jelentkezni. Kis híján otthagytam a vasárnapi ebédet, felültem az első arra jövő román katonai teherautóra, másfél hónap múltán pedig úgy jöttem haza Kolozsvárról, hogy okleveles tanító vagyok. Isten veled, fésűkészítő ipar!
– Az egyetemi tanulmányokat más kényszerítette ki, vagy saját belső igényessége?
– Egyértelműen én akartam tovább tanulni, előbb a teológián, aztán a Bolyai Egyetem pedagógia-lélektan szakán, bár a megszüntetéséig néprajzot is tanultam. Friss diplomásként Aradra helyeztek ki, a korábban elhanyagolt Dél-Erdély felemelése a kommunista világ első éveiben prioritás volt, 26 éves fiatalemberként tanítóképzőbe kerültem, csupa fiatal lány közé, egyiküket el is akartam venni, de ő mást szeretett. Szalontára visszakerülve a pedagógia-lélektan mellett orosztanárként is dolgoztam, majd miután a szovjetek elmenetelével megszűnt az orosz nyelv tanítása, átképeztem magam franciatanárnak, később latintanárnak. Sok esetben egyetlen órával jártam a tanítványaim előtt. Aztán elkezdtem magyar irodalmat is tanítani.
– Ebben a minőségében került az Arany-hagyaték környékére?
– A szalontai Arany-emlékápolást az Arany János Emlékegyesület kezdte, de azt a kommunisták felszámolták. Hazatérte után az illegális kommunista, Moszkvát is megjárt Bonczos István alapította az Arany János Irodalmi Kört, amely elsősorban a szocialista és szovjet irodalom népszerűsítésére jött létre, ennek vezetését bízták egy Aradról frissen érkezett tanárra – azaz rám. Tíz éven át művelhettem, amikor megjelent a Securitate az életemben, azt kifogásolva, hogy miközben valamennyi iskolai osztály kétnyelvű lett, micsoda dolog, hogy a színház és az irodalmi kör csak magyar nyelven működik. Besúgókat szerveztek be, aztán egyszer be is vittek, le kellett mondanom a kör vezetéséről, illetve az Arany Múzeum éléről. Nem adtam fel, a pionírházba mentem bábszínházat tanítani, mesekört vezetni. A líceumba az orosz, francia és a latin nyelv már említett oktatása hozott vissza, húsz év múlva pedig ki akartak nevezni aligazgatónak. Az ára az volt, hogy jelenteni kellett volna a Szekunak, s mivel nem vállaltam, másik iskolába, alsó tagozatra helyeztek. Onnan mentem nyugdíjba is.
– Mennyire élt Szalontán azokban az időkben az Arany-tudat?
– Jómagam elsősorban az emléktárgyak révén ismertem meg Arany Jánost, de mindig benne volt a levegőben. Mikó Pál tanító bácsi hívására lettem múzeumi idegenvezető, ő a földszinten várta a vendégeket, mi, diákok, harmadmagammal pedig egy-egy emeletre ügyeltünk fel. Gyerekkoromban azonban még csak vasárnap volt nyitva az emlékház, a kommunizmus hozta be, hogy egész héten nyitva tartó múzeummá váljon. A háború utolsó évében, amikor már nem tudták tartani Szalontát, a magyar parancsnok kiürítette a várost, a lakosság kétharmada elmenekült, a környékbeli románság, cigányság, no meg a szegényebb magyarok pedig kirámolták az üresen maradt lakásokat. Elsősorban élelemre vadásztak, de vittek, amit mozdíthattak. Akkor a múzeumot is kirabolták, de a Csonka-tornyot olyan masszív vaskapu védte, hogy gránáttal sem tudták berobbantani. Végül egy hátsó ablakon hatoltak be, és belülről robbantották ki a zárat. A nagyon szép Arany János-szobát tönkretették, pénz, kincs után keresve felvágták a párnákat, dunyhát, azóta sem került elő például a Gyulai Páltól kapott szőnyeg. Összesen 135 Arany János-emléktárgy veszett akkor oda. A könyvek, kéziratok szerencsére nem érdekelték őket.
– Múzeumigazgatóként hogyan igyekezett megismertetni nagy költőnk életének fontosabb állomásait, életművét?
– A földszintről felfelé haladtunk Arany életében is, míg a harmadik emeleten eljutottunk ahhoz a karosszékhez, amelyben kiejtette a pipát a kezéből, és meghalt. Elméletileg itt véget kellett volna érnie a tárlatvezetésnek, de a negyedik emeleten feltámasztottuk Arany Jánost. Mindezt művei fordításainak bemutatása révén, hogy a látogató lássa: Arany él, mi több, a világ minden pontján jelen van. A múzeum kialakításában jelentős momentum volt 1956 – persze még a magyar forradalom előtti hónapok –, amikor egyre többen érkeztek Magyarországról, a román kulturális minisztérium számára pedig fontos volt színvonalas Arany-múzeum kialakítása. Áldoztak is rá, öt lakóház árát fektették be az épület felújításába, az akkori múzeumtechnikának megfelelő, új tárlók beszerzésébe. Ezeket készülnek lecserélni a közeljövőben.
– Jól érzem, hogy az Arany-bicentenárium eseményei nem feltétlenül a kedve szerint valók?
– Ez már valóban nem az én világom. De ne aggódjanak, Arany János mindent túlél, és kizárólag ez számít.
DÁNIELISZ ENDRE
Irodalomtörténész, pedagógiai író, iskolapszichológus, Nagyszalontán született 1925. április 6-án. Szülőhelyén végezte a középiskolát, tanító volt Köröstárkányban, majd 1951-ben a Bolyai Tudományegyetemen megszerezte a pedagógia-lélektan szakos tanári diplomát. Középiskolai tanár Aradon; 1956-tól 1966-ig a nagyszalontai Arany János Emlékmúzeum igazgatója, majd ugyanitt iskolapszichológus, tanár. Több hazai és magyarországi kiadványban közölt, románul a Familia című nagyváradi folyóiratban. Szerkesztésében és előszavával jelent meg a Toldi és a Toldi estéje (1964, 3. kiadás Kolozsvár, 1976), valamint Tompa Mihály verseinek és leveleinek válogatása (Kolozsvár, 1977) a Tanulók Könyvtárában. Törös Lászlóval és Gergely Pállal sajtó alá rendezte Arany János Összes Művei XIII. kötetét (Hivatali iratok 1., Budapest, 1966) s a Könyvtári Szemlében (1972/2) bemutatta Arany János könyvtárát. A Mesetarisznya sorozat számára készült Kalevipoeg-feldolgozása (1970) németül is megjelent. Tevékeny szerepet tölt be Nagyszalonta irodalmi életében: a helytörténet, iskolatörténet, irodalmi folklórkutatás művelője. A Bonczos István és felesége, Nagy Ilona írók által alapított nagyszalontai Arany János Irodalmi Kör aktív szerzője és előadója volt (1955–1980), az újjáalakított kör tiszteletbeli örökös elnöke és aktív résztvevője. Fontosabb kötetei: Arany-emlékek Nagyszalontán. Tanulmányok, dokumentumok (Kriterion–Gondolat, Bukarest–Budapest, 1984), Arany János a szalontai iskolában (Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum, Budapest, 1992), „Szülőhelyem, Szalonta...”. Tanulmányok, esszék Arany János köréből (Arany János Múzeum, Nagykőrös, 1992). Arany szellemében. Nagyszalonta művelődéséért (Arany János Művelődési Egyesület, Nagyszalonta, 2001), Nagyszalonta jeles szülöttei (1–3., Békés Megyei Levéltár, Gyula, 2001). Díjak, elismerések: Magyar Kultúra Lovagja (2005), Fényes Elek-díj (2007).
Csinta Samu / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
(Beszélgetés Dánielisz Endre irodalomtörténésszel Szalonta Aranyáról)
A kétszáz éve született Arany János emlékének legismertebb nagyszalontai ápolója, Dánielisz Endre 92 éve az elmúlt közel egy évszázad zaklatott történetének lenyomata. Az ő „idegenvezetésével” igyekeztünk felfedezni Szalonta Aranyát.
– Nem sikerült megfejtenem, ezért a segítségét kérem: milyen eredetű név a Dánielisz?
– Az őseim ősei lengyelországi németek voltak, Danielek, ezt valamikor megfejelték egy -nak, -nek raggal, Petrus filius Danielis, azaz Daniel fia Péter. Az első, Nagyszalontára érkezett Dánielisz a nagyapám volt, Békéscsabáról jött, ahol több Dánielisz is élt, valamennyi fésűs kisiparos. Piacozni rándult át, aztán úgy döntött, itt telepszik le. Csabáról hozott feleséget, tizenhárom gyerekük született, tizenegy fel is nőtt. Köztük édesapám, aki kitanulta a mesterséget, igaz, míg a galíciai fronton harcolt, az apja dolgozott helyette. Rám meg úgy nézzen, hogy érettségizett fésűs segéd oklevelem van!
– Ezek szerint önt is fésűkészítőnek szánták?
– Nem feltétlenül, de dolgozni kellett, segíteni az édesapámnak, bár ő már gépesíteni is kezdett. Már Romániában éltünk, román nyelvű óvodába jártam, de egy tavaszi dalocskán és a „doamna” kifejezésen kívül semmi sem ragadt rám. Amúgy magyarul beszéltünk, magyarul játszottunk, magyar meséket hallgattunk. A református iskolába írattak be, de négy osztály elvégzése után, 1936-ban a szülők úgy döntöttek, hogy kezdjek el inaskodni, de azért folytassam a tanulást is az ismétlő iskolának nevezett román intézményben. Ott azonban csak mezőgazdaságot, gazdálkodást oktattak. Ezt azért mégsem, mondták a szüleim, menjek inkább gimnáziumba. Ma is csodálkozom, hogy négy magyar elemi után román nyelvű gimnáziumi osztályban hogyan voltam képes talpon maradni. Az oktatás azonban nem volt ingyenes, édesanyám igyekezett meggyőzni, hogy elégedjem meg a három gimnáziumi osztállyal, így lettem végül fésűs segéd. De jött akkor a kis magyar világ, én meg könyörögni kezdtem, hadd végezzem el a negyediket is, együtt jártam például Tőkés László püspök édesanyjával. Az iskola vége aztán már megint a román, sőt, a kommunista világba csúszott bele.
– Ennyi elég is volt a tanítóskodáshoz?
– Akkoriban igen. Előzményként azonban fontos megemlíteni, hogy mivel a fésűsségből már nem lehetett megélni, a szüleim korábban átvették a körösrévi Zichy-barlang melletti szálloda és étterem kezelését. A nyarakat barlangvezetőként töltöttem, szerettem is, pénzt is kerestem vele. A román-szovjet betörés elől azonban a szüleimnek menekülniük kellett, Élesden húzták meg magukat egy ideig, én is ott kötöttem ki. Egy vasárnapi ebéd alatt került a kezembe a kolozsvári Világosság című újság, azt olvastam benne, hogy nagy szükség van tanítókra, mivel sok fiatal maradt a háborúban, az anyaországból idetelepítettek pedig elmenekültek a román világ elől. Az is benne volt az újságban, hogy tanítókat fognak kiképezni, Kolozsváron kell jelentkezni. Kis híján otthagytam a vasárnapi ebédet, felültem az első arra jövő román katonai teherautóra, másfél hónap múltán pedig úgy jöttem haza Kolozsvárról, hogy okleveles tanító vagyok. Isten veled, fésűkészítő ipar!
– Az egyetemi tanulmányokat más kényszerítette ki, vagy saját belső igényessége?
– Egyértelműen én akartam tovább tanulni, előbb a teológián, aztán a Bolyai Egyetem pedagógia-lélektan szakán, bár a megszüntetéséig néprajzot is tanultam. Friss diplomásként Aradra helyeztek ki, a korábban elhanyagolt Dél-Erdély felemelése a kommunista világ első éveiben prioritás volt, 26 éves fiatalemberként tanítóképzőbe kerültem, csupa fiatal lány közé, egyiküket el is akartam venni, de ő mást szeretett. Szalontára visszakerülve a pedagógia-lélektan mellett orosztanárként is dolgoztam, majd miután a szovjetek elmenetelével megszűnt az orosz nyelv tanítása, átképeztem magam franciatanárnak, később latintanárnak. Sok esetben egyetlen órával jártam a tanítványaim előtt. Aztán elkezdtem magyar irodalmat is tanítani.
– Ebben a minőségében került az Arany-hagyaték környékére?
– A szalontai Arany-emlékápolást az Arany János Emlékegyesület kezdte, de azt a kommunisták felszámolták. Hazatérte után az illegális kommunista, Moszkvát is megjárt Bonczos István alapította az Arany János Irodalmi Kört, amely elsősorban a szocialista és szovjet irodalom népszerűsítésére jött létre, ennek vezetését bízták egy Aradról frissen érkezett tanárra – azaz rám. Tíz éven át művelhettem, amikor megjelent a Securitate az életemben, azt kifogásolva, hogy miközben valamennyi iskolai osztály kétnyelvű lett, micsoda dolog, hogy a színház és az irodalmi kör csak magyar nyelven működik. Besúgókat szerveztek be, aztán egyszer be is vittek, le kellett mondanom a kör vezetéséről, illetve az Arany Múzeum éléről. Nem adtam fel, a pionírházba mentem bábszínházat tanítani, mesekört vezetni. A líceumba az orosz, francia és a latin nyelv már említett oktatása hozott vissza, húsz év múlva pedig ki akartak nevezni aligazgatónak. Az ára az volt, hogy jelenteni kellett volna a Szekunak, s mivel nem vállaltam, másik iskolába, alsó tagozatra helyeztek. Onnan mentem nyugdíjba is.
– Mennyire élt Szalontán azokban az időkben az Arany-tudat?
– Jómagam elsősorban az emléktárgyak révén ismertem meg Arany Jánost, de mindig benne volt a levegőben. Mikó Pál tanító bácsi hívására lettem múzeumi idegenvezető, ő a földszinten várta a vendégeket, mi, diákok, harmadmagammal pedig egy-egy emeletre ügyeltünk fel. Gyerekkoromban azonban még csak vasárnap volt nyitva az emlékház, a kommunizmus hozta be, hogy egész héten nyitva tartó múzeummá váljon. A háború utolsó évében, amikor már nem tudták tartani Szalontát, a magyar parancsnok kiürítette a várost, a lakosság kétharmada elmenekült, a környékbeli románság, cigányság, no meg a szegényebb magyarok pedig kirámolták az üresen maradt lakásokat. Elsősorban élelemre vadásztak, de vittek, amit mozdíthattak. Akkor a múzeumot is kirabolták, de a Csonka-tornyot olyan masszív vaskapu védte, hogy gránáttal sem tudták berobbantani. Végül egy hátsó ablakon hatoltak be, és belülről robbantották ki a zárat. A nagyon szép Arany János-szobát tönkretették, pénz, kincs után keresve felvágták a párnákat, dunyhát, azóta sem került elő például a Gyulai Páltól kapott szőnyeg. Összesen 135 Arany János-emléktárgy veszett akkor oda. A könyvek, kéziratok szerencsére nem érdekelték őket.
– Múzeumigazgatóként hogyan igyekezett megismertetni nagy költőnk életének fontosabb állomásait, életművét?
– A földszintről felfelé haladtunk Arany életében is, míg a harmadik emeleten eljutottunk ahhoz a karosszékhez, amelyben kiejtette a pipát a kezéből, és meghalt. Elméletileg itt véget kellett volna érnie a tárlatvezetésnek, de a negyedik emeleten feltámasztottuk Arany Jánost. Mindezt művei fordításainak bemutatása révén, hogy a látogató lássa: Arany él, mi több, a világ minden pontján jelen van. A múzeum kialakításában jelentős momentum volt 1956 – persze még a magyar forradalom előtti hónapok –, amikor egyre többen érkeztek Magyarországról, a román kulturális minisztérium számára pedig fontos volt színvonalas Arany-múzeum kialakítása. Áldoztak is rá, öt lakóház árát fektették be az épület felújításába, az akkori múzeumtechnikának megfelelő, új tárlók beszerzésébe. Ezeket készülnek lecserélni a közeljövőben.
– Jól érzem, hogy az Arany-bicentenárium eseményei nem feltétlenül a kedve szerint valók?
– Ez már valóban nem az én világom. De ne aggódjanak, Arany János mindent túlél, és kizárólag ez számít.
DÁNIELISZ ENDRE
Irodalomtörténész, pedagógiai író, iskolapszichológus, Nagyszalontán született 1925. április 6-án. Szülőhelyén végezte a középiskolát, tanító volt Köröstárkányban, majd 1951-ben a Bolyai Tudományegyetemen megszerezte a pedagógia-lélektan szakos tanári diplomát. Középiskolai tanár Aradon; 1956-tól 1966-ig a nagyszalontai Arany János Emlékmúzeum igazgatója, majd ugyanitt iskolapszichológus, tanár. Több hazai és magyarországi kiadványban közölt, románul a Familia című nagyváradi folyóiratban. Szerkesztésében és előszavával jelent meg a Toldi és a Toldi estéje (1964, 3. kiadás Kolozsvár, 1976), valamint Tompa Mihály verseinek és leveleinek válogatása (Kolozsvár, 1977) a Tanulók Könyvtárában. Törös Lászlóval és Gergely Pállal sajtó alá rendezte Arany János Összes Művei XIII. kötetét (Hivatali iratok 1., Budapest, 1966) s a Könyvtári Szemlében (1972/2) bemutatta Arany János könyvtárát. A Mesetarisznya sorozat számára készült Kalevipoeg-feldolgozása (1970) németül is megjelent. Tevékeny szerepet tölt be Nagyszalonta irodalmi életében: a helytörténet, iskolatörténet, irodalmi folklórkutatás művelője. A Bonczos István és felesége, Nagy Ilona írók által alapított nagyszalontai Arany János Irodalmi Kör aktív szerzője és előadója volt (1955–1980), az újjáalakított kör tiszteletbeli örökös elnöke és aktív résztvevője. Fontosabb kötetei: Arany-emlékek Nagyszalontán. Tanulmányok, dokumentumok (Kriterion–Gondolat, Bukarest–Budapest, 1984), Arany János a szalontai iskolában (Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum, Budapest, 1992), „Szülőhelyem, Szalonta...”. Tanulmányok, esszék Arany János köréből (Arany János Múzeum, Nagykőrös, 1992). Arany szellemében. Nagyszalonta művelődéséért (Arany János Művelődési Egyesület, Nagyszalonta, 2001), Nagyszalonta jeles szülöttei (1–3., Békés Megyei Levéltár, Gyula, 2001). Díjak, elismerések: Magyar Kultúra Lovagja (2005), Fényes Elek-díj (2007).
Csinta Samu / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. július 8.
Elkezdődött a Családos Keresztény Fesztivál (Kézdivásárhely)
A kézdivásárhelyi sportcsarnokban és környékén tegnap délután kezdődött és vasárnap este ér véget a második alkalommal megszervezett Családos Keresztény Fesztivál, a Csakis, ami a Családban keresztényként Istennel jelmondat rövidítése.
Az első fesztivál a múlt év augusztusában több mint hétszáz résztvevővel zajlott. A szervezők a rendezvénnyel egy nyári pihenési és töltekezési lehetőséget szeretnének biztosítani a családoknak. A fesztivál programja és légköre kimondottan keresztény jellegű, áhítatokkal, előadásokkal, lelkigondozói és fórumbeszélgetésekkel kívánják erősíteni a házassági kötelékeket Isten segedelmével. Emellett játékok, gyerekfoglalkozások, ifjúsági programok, vetélkedők és sporttevékenységek várnak a gyermekekre. A fesztivál fő előadója, akárcsak előző évben, Komlósi Piroska családterapeuta, nagycsaládos családgondozó. Esténként zenei élményt szolgáltat, dicsőítést vezet a Reménység együttes, Csiszér László és Szabó Balázs. A két és fél napos rendezvényt tegnap este Beder Imre református lelkipásztor és Kerekes László római katolikus plébános nyitotta meg, majd a koncert előtt családos esti imát tartottak.
Iochom István / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
A kézdivásárhelyi sportcsarnokban és környékén tegnap délután kezdődött és vasárnap este ér véget a második alkalommal megszervezett Családos Keresztény Fesztivál, a Csakis, ami a Családban keresztényként Istennel jelmondat rövidítése.
Az első fesztivál a múlt év augusztusában több mint hétszáz résztvevővel zajlott. A szervezők a rendezvénnyel egy nyári pihenési és töltekezési lehetőséget szeretnének biztosítani a családoknak. A fesztivál programja és légköre kimondottan keresztény jellegű, áhítatokkal, előadásokkal, lelkigondozói és fórumbeszélgetésekkel kívánják erősíteni a házassági kötelékeket Isten segedelmével. Emellett játékok, gyerekfoglalkozások, ifjúsági programok, vetélkedők és sporttevékenységek várnak a gyermekekre. A fesztivál fő előadója, akárcsak előző évben, Komlósi Piroska családterapeuta, nagycsaládos családgondozó. Esténként zenei élményt szolgáltat, dicsőítést vezet a Reménység együttes, Csiszér László és Szabó Balázs. A két és fél napos rendezvényt tegnap este Beder Imre református lelkipásztor és Kerekes László római katolikus plébános nyitotta meg, majd a koncert előtt családos esti imát tartottak.
Iochom István / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. július 8.
Salamon Konrád: Csődöt mondott tömegdemokrácia
Az idei könyvhétre jelent meg Salamon Konrád kötete: a Harag és elfogultság nélkül című könyv. Csődöt mondott a tömegdemokrácia Európában – vélekednek az elemzők. Egy nagy országban a kormányvezető agresszív migránstömeget zúdít saját társadalmára. A földrész átfogó politikai szervezetét egy alkoholista vezeti, és a nemzetállamok választott kormányaitól el akarja venni a hatalom nagy részét, s azt egy senkik által nem választott bürokrácia kezébe adni. Salamon Konrád történész professzornak tett föl kérdéseket a Présház Hírportál.
– Professzor úr, vannak, akik fölvetik, hogy a demokrácia valójában nem a nép uralma, hanem a csőcseléké. Noha a démosz az ógörögben a népet jelentette, vélhetően a proletár szó jelentése áll közelebb a csőcselékhez. Vélhető-e, hogy nem téves szóértelmezés, hanem a mai európai politika minősége áll motívumként a demokrácia szó gyökerének új keresése mögött?
– Az ókori görögök az arisztokrácia (kiválóak uralma), illetve demokrácia (nép uralma) mellett beszéltek az ochlokráciáról, azaz a csőcselék uralmáról is. Lényegét tekintve ez utóbbi megvalósulását jelenti az euró-amerikai civilizációban finomkodva tömegdemokráciának nevezett állapot. A kommunista elméletben ugyan a proletár nem a csőcseléket jelenti, de a kommunista gyakorlatban – hasonlóan a másik két totális diktatúrához, fasizmus, nemzetiszocializmus – a csőcselékuralom valósult meg. Ezt a jelenséget nevezte Ortega spanyol gondolkodó a tömegek lázadásának. A demokráciákban pedig az általános választójog megvalósulásával olyan műveletlen (köztük erkölcsileg is kétes múltú) emberek tömegei kaptak választójogot, akik képtelenek voltak a politikai irányzatok, pártok közt eligazodni, s akiknek a szavazatát csak nagyon egyszerűen fogalmazott jelszavakkal, mindenekelőtt ígéretekkel lehetett elnyerni. Ezért a legfelkészültebb politikusok sem tehetik meg, hogy ne alkalmazkodjanak ezekhez a tömegigényekhez. S mivel az ilyen szavazókat az egyes politikusok lejáratásával lehet a legkönnyebben megnyerni, a szavazatszerzés érdekében általánossá váltak a gyűlöletkampányok. Ezek következtében kiéleződtek a társadalmak belső ellentétei, és a társadalmi együttműködés szinte lehetetlenné vált, ami a demokrácia jó és sikeres működését is lehetetlenné teszi. Diktatúrában ugyanis lehet erőszakkal kormányozni, de a demokrácia csak az együttmunkálkodásra való hajlandóságra épülhet. Ez azonban az utóbbi időkben egyre lehetetlenebb. Sőt, immár a legrégibb demokráciákban annak is tanúi lehetünk, hogy a demokratikus választás után kisebbségben maradt pártok szavazói nem hajlandóak tudomásul venni a választás eredményét, és utcai tüntetésekkel, randalírozásokkal igyekeznek lehetetlenné tenni, hogy a többséget kapott kormányzati erő hozzáláthasson programjának a választópolgárok „jóindulatú együttműködésére” támaszkodó megvalósításához. A tömegdemokrácia tehát hátat fordít a demokrácia legfontosabb intézményének, a titkos szavazásnak, és követeléseit utcai erőszakkal igyekszik megvalósítani. Ez a csőcselékuralom igazi arca.
– Egy nagy nyugat-európai ország vezetőjéről évek óta tudják, hogy hatalmas kárt okozott népének is, a kontinensnek is bődületes dilettantizmusával, „szelfis” bugyuta fényképezkedésével. Mégis ő a legesélyesebb arra, hogy hamarosan újraválasszák, hiszen még nála is alkalmatlanabbat állítottak versenybe vele. Elképzelhető-e, hogy a nyugat-európai tömegdemokráciát egy agyafúrt oligarchia manipulálja?
– A tömegdemokrácia a demokrácia kiüresedése, válsága. Ezt a válságot minden nemzetközi szervezet a maga javára igyekszik kihasználni. Különösen előnyös helyzetben van a nemzetközi tőke, amelynek működését a tömegdemokráciák nemhogy ellenőrizni, de átlátni is képtelenek. Messze vagyunk tehát azoktól az elképzelésektől, melyeket az 1956-os forradalom idején Mindszenty bíboros így fogalmazott meg: „szociális érdekektől helyesen és igazságosan korlátolt magántulajdon…” A nyugat-európai tömegdemokráciák tehát olyan szétesett helyzetben vannak, hogy azokat már manipulálni sem kell. Jól mutatja ezt, hogy még a muzulmán hódítás ellen sem tud védekezni. Ebben természetesen szerepe van annak is, hogy a tömegek lázadása folytán olyan politikusok is az élre kerülhetnek, akik meg sem értik koruk alapvető kérdéseit, s a sajtójuk által elbutított tömegekhez hasonlóan fogalmuk sincs Európa végpusztulásának veszélyéről.
– Az Európa-ellenes – ám álságosan önmagát Európa krémjének füllentő – oligarchia hatalmas pénzzel és évtizedek alatt fölépített struktúrával rendelkezik. Hogyan tudja ezt a történelem süllyesztőjébe nyomni olyan valóban európai, nemzetközi civil szerveződés, amely pénzzel nem rendelkezik, ám hálózata folyamatosan bővül, és óriási szellemi fölényben van a pénzügyi oligarchia eltartottjaival szemben?
– A pusztulással csak azok szállhatnak szembe sikeresen, akik – Németh Lászlót idézve – meg tudják valósítani a minőség forradalmát. Mindenekelőtt feltárják a tényeket. Ennek érdekében felhagynak a politikailag korrektnek mondott, de inkább politikailag kreténnek nevezhető beszédmóddal. Visszaállítják jogaiba a demokráciát, amelynek első lépéseként választójogot csak bizonyos iskolai végzettséggel rendelkező és erkölcsileg feddhetetlen emberek kaphatnak. Biztosítják azt, hogy a múlt minden értékét – akár bal-, akár jobboldali – a társadalom tisztelettel ápolja. Erkölcsi megújulást hirdetnek, s felszámolják azt az öngyilkos helyzetet, amely a legtöbb emberrel elhitette, hogy jogai vannak, de kötelességei nincsenek. S mindennek alapja az új nemzedékek gondos, követelményekre épülő nevelése, hogy az iskolákat ne műveletlen és neveletlen fiatalok hagyják el.
Lejegyezte: Molnár Pál / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Az idei könyvhétre jelent meg Salamon Konrád kötete: a Harag és elfogultság nélkül című könyv. Csődöt mondott a tömegdemokrácia Európában – vélekednek az elemzők. Egy nagy országban a kormányvezető agresszív migránstömeget zúdít saját társadalmára. A földrész átfogó politikai szervezetét egy alkoholista vezeti, és a nemzetállamok választott kormányaitól el akarja venni a hatalom nagy részét, s azt egy senkik által nem választott bürokrácia kezébe adni. Salamon Konrád történész professzornak tett föl kérdéseket a Présház Hírportál.
– Professzor úr, vannak, akik fölvetik, hogy a demokrácia valójában nem a nép uralma, hanem a csőcseléké. Noha a démosz az ógörögben a népet jelentette, vélhetően a proletár szó jelentése áll közelebb a csőcselékhez. Vélhető-e, hogy nem téves szóértelmezés, hanem a mai európai politika minősége áll motívumként a demokrácia szó gyökerének új keresése mögött?
– Az ókori görögök az arisztokrácia (kiválóak uralma), illetve demokrácia (nép uralma) mellett beszéltek az ochlokráciáról, azaz a csőcselék uralmáról is. Lényegét tekintve ez utóbbi megvalósulását jelenti az euró-amerikai civilizációban finomkodva tömegdemokráciának nevezett állapot. A kommunista elméletben ugyan a proletár nem a csőcseléket jelenti, de a kommunista gyakorlatban – hasonlóan a másik két totális diktatúrához, fasizmus, nemzetiszocializmus – a csőcselékuralom valósult meg. Ezt a jelenséget nevezte Ortega spanyol gondolkodó a tömegek lázadásának. A demokráciákban pedig az általános választójog megvalósulásával olyan műveletlen (köztük erkölcsileg is kétes múltú) emberek tömegei kaptak választójogot, akik képtelenek voltak a politikai irányzatok, pártok közt eligazodni, s akiknek a szavazatát csak nagyon egyszerűen fogalmazott jelszavakkal, mindenekelőtt ígéretekkel lehetett elnyerni. Ezért a legfelkészültebb politikusok sem tehetik meg, hogy ne alkalmazkodjanak ezekhez a tömegigényekhez. S mivel az ilyen szavazókat az egyes politikusok lejáratásával lehet a legkönnyebben megnyerni, a szavazatszerzés érdekében általánossá váltak a gyűlöletkampányok. Ezek következtében kiéleződtek a társadalmak belső ellentétei, és a társadalmi együttműködés szinte lehetetlenné vált, ami a demokrácia jó és sikeres működését is lehetetlenné teszi. Diktatúrában ugyanis lehet erőszakkal kormányozni, de a demokrácia csak az együttmunkálkodásra való hajlandóságra épülhet. Ez azonban az utóbbi időkben egyre lehetetlenebb. Sőt, immár a legrégibb demokráciákban annak is tanúi lehetünk, hogy a demokratikus választás után kisebbségben maradt pártok szavazói nem hajlandóak tudomásul venni a választás eredményét, és utcai tüntetésekkel, randalírozásokkal igyekeznek lehetetlenné tenni, hogy a többséget kapott kormányzati erő hozzáláthasson programjának a választópolgárok „jóindulatú együttműködésére” támaszkodó megvalósításához. A tömegdemokrácia tehát hátat fordít a demokrácia legfontosabb intézményének, a titkos szavazásnak, és követeléseit utcai erőszakkal igyekszik megvalósítani. Ez a csőcselékuralom igazi arca.
– Egy nagy nyugat-európai ország vezetőjéről évek óta tudják, hogy hatalmas kárt okozott népének is, a kontinensnek is bődületes dilettantizmusával, „szelfis” bugyuta fényképezkedésével. Mégis ő a legesélyesebb arra, hogy hamarosan újraválasszák, hiszen még nála is alkalmatlanabbat állítottak versenybe vele. Elképzelhető-e, hogy a nyugat-európai tömegdemokráciát egy agyafúrt oligarchia manipulálja?
– A tömegdemokrácia a demokrácia kiüresedése, válsága. Ezt a válságot minden nemzetközi szervezet a maga javára igyekszik kihasználni. Különösen előnyös helyzetben van a nemzetközi tőke, amelynek működését a tömegdemokráciák nemhogy ellenőrizni, de átlátni is képtelenek. Messze vagyunk tehát azoktól az elképzelésektől, melyeket az 1956-os forradalom idején Mindszenty bíboros így fogalmazott meg: „szociális érdekektől helyesen és igazságosan korlátolt magántulajdon…” A nyugat-európai tömegdemokráciák tehát olyan szétesett helyzetben vannak, hogy azokat már manipulálni sem kell. Jól mutatja ezt, hogy még a muzulmán hódítás ellen sem tud védekezni. Ebben természetesen szerepe van annak is, hogy a tömegek lázadása folytán olyan politikusok is az élre kerülhetnek, akik meg sem értik koruk alapvető kérdéseit, s a sajtójuk által elbutított tömegekhez hasonlóan fogalmuk sincs Európa végpusztulásának veszélyéről.
– Az Európa-ellenes – ám álságosan önmagát Európa krémjének füllentő – oligarchia hatalmas pénzzel és évtizedek alatt fölépített struktúrával rendelkezik. Hogyan tudja ezt a történelem süllyesztőjébe nyomni olyan valóban európai, nemzetközi civil szerveződés, amely pénzzel nem rendelkezik, ám hálózata folyamatosan bővül, és óriási szellemi fölényben van a pénzügyi oligarchia eltartottjaival szemben?
– A pusztulással csak azok szállhatnak szembe sikeresen, akik – Németh Lászlót idézve – meg tudják valósítani a minőség forradalmát. Mindenekelőtt feltárják a tényeket. Ennek érdekében felhagynak a politikailag korrektnek mondott, de inkább politikailag kreténnek nevezhető beszédmóddal. Visszaállítják jogaiba a demokráciát, amelynek első lépéseként választójogot csak bizonyos iskolai végzettséggel rendelkező és erkölcsileg feddhetetlen emberek kaphatnak. Biztosítják azt, hogy a múlt minden értékét – akár bal-, akár jobboldali – a társadalom tisztelettel ápolja. Erkölcsi megújulást hirdetnek, s felszámolják azt az öngyilkos helyzetet, amely a legtöbb emberrel elhitette, hogy jogai vannak, de kötelességei nincsenek. S mindennek alapja az új nemzedékek gondos, követelményekre épülő nevelése, hogy az iskolákat ne műveletlen és neveletlen fiatalok hagyják el.
Lejegyezte: Molnár Pál / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. július 8.
Czakó Gábor: Nyelvédesanyánk (Nyelvrégészeti bevezető)
A régész az ősök tárgyi hagyatékából olvassa ki a hajdaniak viselt dolgait. A nyelvrégész a nyelvben kutakodik ugyanezért. Különleges kincsesbányák a népdalok, közmondások, szólások, de a magányos szavak is! Jó előre bocsátani, hogy a nyelvrégészet nem a szavak eredetét, ilyen-olyan származását stb. kutatja, hanem a bennük rögzült jelentést, továbbá ennek kapcsolatait.
Ráadásul nemcsak a közvetlen vagy első jelentést, hanem leginkább a mélyebb szellemit vagy legalább az átvitt értelmet. Például a moldvai magyarok nyelvében a részes – évszázadokkal a román fejedelemségek megalapítása előtt! – szabad gazdálkodót jelentett, aki a falu határából reá jutott földdarabot művelte, a szabad területeken állatait legeltette. Földesura nem volt, lakóhelyén sem hűbéri, sem egyházi hatalom nem létezett. Jóval később, talán fél évezred múlva, a román államiság kezdetén, a vajda beiktatásakor kialkudott ún. ajándék összeg kivételével más adóval, legkivált állami adókkal és úrbéri szolgálatokkal nem tartozott. Részes szavunk tehát több dolog tanúja.
Először annak, hogy a magyar részes gazdák előbb éltek a ma Moldvának nevezett területen – Etelközben –, mint a románok bojárjai és fejedelmei. Pár év óta ennek régészeti bizonyítékai is előkerültek, s ma is örvendeztetik az ásatókat!
Másodszor: ősfoglalók voltak. A magyar főhatalom a 900-as évek végén elvonult fölülük, és ők a saját uraik lettek. Sem állam, sem feudális arisztokrácia nem uralkodott rajtuk. Harmadszor: életmintájuk hatott a Kárpátokon belüli magyarság köreiben is. Végig, Etelköztől a Szörénységig, a hegység magasabb, „uratlan” részein megjelentek a részesek, és élvezték a szabad életet és gazdálkodást!
Negyedszer: „…a forrófalviak nem örökösen szolgamód élő jobbágyok, hanem sorsukat többé-kevésbé maguk intéző szabadparasztok, úgynevezett »részesek« voltak, nem robotoltak, hanem terményeiknek csak bizonyos részét adták át a bojároknak.” Halász Pétertől tudjuk, hogy a részes szó rezesként került át a románba, majd tért vissza a magyar nyelvbe. Tehát az őshonos magyarok a századok múlva megjelent román hatalom ellenében is megtartottak ősi jogaikból annyit, amennyit bírtak.
(Egyébként e szavunk gyöke: rész, ennek rokonai: rét, réteg, jelenti valamely testnek összetett vagy válékony részeit, továbbá az elválasztás által nyílt rés, és az apró részekre morzsoló reszel. Innen jellegzetes süteményünk neve: rétes – jegyzi már a Czuczor–Fogarasi.)
* A szólások közül véve példát a „lőttek neki” kifejezés azt jelenti, hogy az illetőnek „vége, meghalt”. A „lőttek neki” az angol szótárakban „to be washed up”, szó szerint „kimosták, bekenték” jelentésű, tehát semmi lövöldözés.
Nálunk kik lőttek, mikor, miért?
Benedek Elek írja, hogy „a XVIII. század utolján, mielőtt a koporsót a sírba leeresztették, háromszor lőttek bele. Ugyanezt tették hajdan a székelyek is.” A sírba lövés olvasható a Malonyay Dezső szerkesztette, A magyar nép művészete 2. kötetének 277. oldalán is. Kortársunk, Bárdi László ujguriai úti beszámolója szerint a néhai sírba helyezése előtt – főként a hegyvidéki ujgurok – háromszor nyilaznak a kiásott gödörbe. Mongol és kínai régészek számos hun sírban találtak a tetemek alatti rétegben nyílhegyeket. „Lőttek nekik”? Bárdi és mások magyarázata szerint a sírba lövés azért történt, hogy megakadályozzák a későbbi kísértetjárást, és a gonosz szellemeket elriasszák.
A sírba lövés szokása kimúlt, a szólás megmaradt!
* Még egy szólás és még egy lelet: „megütötte a bokáját”. Sima Tan és fia, Sima Qian (Kr. e. 145–85?) udvari történetírók Kínában följegyezték, hogy a hunoknál szokásos büntetés volt a bűnös bokájának összetörése. Ez a büntetés nem szerepel Szent István törvényei között, és persze utódai jogkönyveiben sem, a szólás képe mégis máig él! A hunoktól maradt ránk? Kibírt – meglehet! – másfél ezer évet? Kétezret?
Ha nem is ismerjük pontosan, mióta, de annyit legalább illik tudnunk, miért és mit beszélünk. (folytatjuk) Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
A régész az ősök tárgyi hagyatékából olvassa ki a hajdaniak viselt dolgait. A nyelvrégész a nyelvben kutakodik ugyanezért. Különleges kincsesbányák a népdalok, közmondások, szólások, de a magányos szavak is! Jó előre bocsátani, hogy a nyelvrégészet nem a szavak eredetét, ilyen-olyan származását stb. kutatja, hanem a bennük rögzült jelentést, továbbá ennek kapcsolatait.
Ráadásul nemcsak a közvetlen vagy első jelentést, hanem leginkább a mélyebb szellemit vagy legalább az átvitt értelmet. Például a moldvai magyarok nyelvében a részes – évszázadokkal a román fejedelemségek megalapítása előtt! – szabad gazdálkodót jelentett, aki a falu határából reá jutott földdarabot művelte, a szabad területeken állatait legeltette. Földesura nem volt, lakóhelyén sem hűbéri, sem egyházi hatalom nem létezett. Jóval később, talán fél évezred múlva, a román államiság kezdetén, a vajda beiktatásakor kialkudott ún. ajándék összeg kivételével más adóval, legkivált állami adókkal és úrbéri szolgálatokkal nem tartozott. Részes szavunk tehát több dolog tanúja.
Először annak, hogy a magyar részes gazdák előbb éltek a ma Moldvának nevezett területen – Etelközben –, mint a románok bojárjai és fejedelmei. Pár év óta ennek régészeti bizonyítékai is előkerültek, s ma is örvendeztetik az ásatókat!
Másodszor: ősfoglalók voltak. A magyar főhatalom a 900-as évek végén elvonult fölülük, és ők a saját uraik lettek. Sem állam, sem feudális arisztokrácia nem uralkodott rajtuk. Harmadszor: életmintájuk hatott a Kárpátokon belüli magyarság köreiben is. Végig, Etelköztől a Szörénységig, a hegység magasabb, „uratlan” részein megjelentek a részesek, és élvezték a szabad életet és gazdálkodást!
Negyedszer: „…a forrófalviak nem örökösen szolgamód élő jobbágyok, hanem sorsukat többé-kevésbé maguk intéző szabadparasztok, úgynevezett »részesek« voltak, nem robotoltak, hanem terményeiknek csak bizonyos részét adták át a bojároknak.” Halász Pétertől tudjuk, hogy a részes szó rezesként került át a románba, majd tért vissza a magyar nyelvbe. Tehát az őshonos magyarok a századok múlva megjelent román hatalom ellenében is megtartottak ősi jogaikból annyit, amennyit bírtak.
(Egyébként e szavunk gyöke: rész, ennek rokonai: rét, réteg, jelenti valamely testnek összetett vagy válékony részeit, továbbá az elválasztás által nyílt rés, és az apró részekre morzsoló reszel. Innen jellegzetes süteményünk neve: rétes – jegyzi már a Czuczor–Fogarasi.)
* A szólások közül véve példát a „lőttek neki” kifejezés azt jelenti, hogy az illetőnek „vége, meghalt”. A „lőttek neki” az angol szótárakban „to be washed up”, szó szerint „kimosták, bekenték” jelentésű, tehát semmi lövöldözés.
Nálunk kik lőttek, mikor, miért?
Benedek Elek írja, hogy „a XVIII. század utolján, mielőtt a koporsót a sírba leeresztették, háromszor lőttek bele. Ugyanezt tették hajdan a székelyek is.” A sírba lövés olvasható a Malonyay Dezső szerkesztette, A magyar nép művészete 2. kötetének 277. oldalán is. Kortársunk, Bárdi László ujguriai úti beszámolója szerint a néhai sírba helyezése előtt – főként a hegyvidéki ujgurok – háromszor nyilaznak a kiásott gödörbe. Mongol és kínai régészek számos hun sírban találtak a tetemek alatti rétegben nyílhegyeket. „Lőttek nekik”? Bárdi és mások magyarázata szerint a sírba lövés azért történt, hogy megakadályozzák a későbbi kísértetjárást, és a gonosz szellemeket elriasszák.
A sírba lövés szokása kimúlt, a szólás megmaradt!
* Még egy szólás és még egy lelet: „megütötte a bokáját”. Sima Tan és fia, Sima Qian (Kr. e. 145–85?) udvari történetírók Kínában följegyezték, hogy a hunoknál szokásos büntetés volt a bűnös bokájának összetörése. Ez a büntetés nem szerepel Szent István törvényei között, és persze utódai jogkönyveiben sem, a szólás képe mégis máig él! A hunoktól maradt ránk? Kibírt – meglehet! – másfél ezer évet? Kétezret?
Ha nem is ismerjük pontosan, mióta, de annyit legalább illik tudnunk, miért és mit beszélünk. (folytatjuk) Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. július 8.
Emlékműavatás és zászlótárlat
Beszámolóval egybekötött sajtótájékoztatót tartott szerda délelőtt dr. Ábrám Zoltán, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület közép-erdélyi régiójának alelnöke – a Bolyai téri unitárius egyházközség tanácstermében sorra került beszélgetésen az EMKE pár múltbeli, jelenlegi és jövőbeni kezdeményezéséről, képviseletéről, rendezvényéről esett szó.
– Elsőként a beregszászi, kishegyi honfoglalási emlékmű avatásáról szólnék, amelyen az EMKE képviseletében voltam jelen július elsején – mondta dr. Ábrám Zoltán. – A kárpátaljai település határában, a csizaji szőlészet területén 1890-ben gazdag leletet, honfoglalás kori tehetős polgárok sírját találták fegyverekkel, kincsekkel és különösen fontos, speciálisan magyar süvegcsúccsal. Ezt megünneplendő, a megtalálás 125. évfordulójára időzítették a helyi szervezők az emlékműavatást, de nem kapták meg időben az engedélyeket, így az idénre tolódott mindez. Az alkotást Szilágyi Sándor apa-fia helybéli művészcsapat készítette, Sándor Attila székelyudvarhelyi művész pedig a hét kopjafát, amelyek körülveszik. Az avatóünnepség kárpátaljai sajátosságok szerint zajlott, részt vettek rajta ukrán és magyarországi hivatalosságok is. Az emlékmű szép példája a szolidaritásnak, alulról jövő kezdeményezés, egyesületek és vállalkozók pénzéből sikerült felállítani. További kárpátaljai érdekesség és népek közötti összekötő elem II. Rákóczi Ferenc, aki Kárpátalján jellegzetes kapocsként működött a nemzetiségek között. A ruszinok például máig imádják, településeket neveztek el róla. Talán jobban kihangsúlyozva Rákóczi szellemiségét, eredményesebben tudnánk erősíteni az erdélyi–kárpátaljai összetartozást. Az utóbbi az összmagyarság legszegényebb része, erősíteni kellene őket, akár testvérvárosi, egyházi kapcsolatok létrehozásával is. A hitéletük, lelkiségük közel áll hozzánk. A hivatalos kapcsolat Magyarországgal nagyon bürokratikus, ezért önkormányzati szinten nehéz összeköttetést teremteni, ráadásul ha Magyarország nem támogatná nagyon keményen a kárpátaljai magyarságot, talán ma már nem is léteznének.
A továbbiakban két kiállításról szólnék. Az egyik a Marosvásárhelyen már bemutatott Erdélyi református élet című fotótárlat, amely az idén 500 éves reformáció, 450 éves magyar református egyház és csíksomlyói búcsú előtt is tiszteleg. Ökumenikus egybecsengés ez, a negyven fotóból álló kiállítás jelenleg Csengerben van, de visszatér az országba. Megjelent róla egy kis könyvecske is. Ehhez csatlakozott Ábrám Noémi mariazelli zarándokútjának beszámolója, a két eseményt az ökumené keretében együtt mutattuk be, a tárlatot EMKE-rendezvényként hirdettük meg.
A soron következő tárlattervünk reményeink szerint az idén megvalósul. Sokszor nem vagyunk teljesen tisztában a fogalmakkal, tudatlanok vagyunk, nincsenek helyes információink például a székely zászlóról, avagy az autonómia fogalmáról. Ennek a jobbítására szeptember 17-én déli 12 órakor kettős esemény veszi kezdetét az EMKE szervezésében: egy tárlatnyitó és egy előadás. Eljön Balog László az általa működtetett budapesti magán-zászlómúzeum képviseletében, valamint Hévízi Józsa, aki az autonómia fogalmáról tart majd előadást. Az értekezés mellett zászlókiállítást állítunk fel autonóm területek zászlaiból. Iskolás osztályok is meglátogathatnák, lehetne nyílt óra mindebből.
A megyében a továbbiakban pár helyen bemutatnám a tárlatot, és azok előtt tisztelegnék vele, akik az autonómia, illetve a helyi magyar kisebbségek melletti harcban vesztették életüket. Még ha elsőre hihetetlennek tűnik is, sokan vannak: érett férfiemberek, akik a stressz, a hiábavalónak tűnő küzdelem nyomására megbetegedtek, akiknek a szíve fiatalon, életük teljében felmondta a szolgálatot. Nekik is szeretnék emléket állítani ezzel a rendezvénnyel.
K. NAGY BOTOND / Népújság (Marosvásárhely)
Beszámolóval egybekötött sajtótájékoztatót tartott szerda délelőtt dr. Ábrám Zoltán, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület közép-erdélyi régiójának alelnöke – a Bolyai téri unitárius egyházközség tanácstermében sorra került beszélgetésen az EMKE pár múltbeli, jelenlegi és jövőbeni kezdeményezéséről, képviseletéről, rendezvényéről esett szó.
– Elsőként a beregszászi, kishegyi honfoglalási emlékmű avatásáról szólnék, amelyen az EMKE képviseletében voltam jelen július elsején – mondta dr. Ábrám Zoltán. – A kárpátaljai település határában, a csizaji szőlészet területén 1890-ben gazdag leletet, honfoglalás kori tehetős polgárok sírját találták fegyverekkel, kincsekkel és különösen fontos, speciálisan magyar süvegcsúccsal. Ezt megünneplendő, a megtalálás 125. évfordulójára időzítették a helyi szervezők az emlékműavatást, de nem kapták meg időben az engedélyeket, így az idénre tolódott mindez. Az alkotást Szilágyi Sándor apa-fia helybéli művészcsapat készítette, Sándor Attila székelyudvarhelyi művész pedig a hét kopjafát, amelyek körülveszik. Az avatóünnepség kárpátaljai sajátosságok szerint zajlott, részt vettek rajta ukrán és magyarországi hivatalosságok is. Az emlékmű szép példája a szolidaritásnak, alulról jövő kezdeményezés, egyesületek és vállalkozók pénzéből sikerült felállítani. További kárpátaljai érdekesség és népek közötti összekötő elem II. Rákóczi Ferenc, aki Kárpátalján jellegzetes kapocsként működött a nemzetiségek között. A ruszinok például máig imádják, településeket neveztek el róla. Talán jobban kihangsúlyozva Rákóczi szellemiségét, eredményesebben tudnánk erősíteni az erdélyi–kárpátaljai összetartozást. Az utóbbi az összmagyarság legszegényebb része, erősíteni kellene őket, akár testvérvárosi, egyházi kapcsolatok létrehozásával is. A hitéletük, lelkiségük közel áll hozzánk. A hivatalos kapcsolat Magyarországgal nagyon bürokratikus, ezért önkormányzati szinten nehéz összeköttetést teremteni, ráadásul ha Magyarország nem támogatná nagyon keményen a kárpátaljai magyarságot, talán ma már nem is léteznének.
A továbbiakban két kiállításról szólnék. Az egyik a Marosvásárhelyen már bemutatott Erdélyi református élet című fotótárlat, amely az idén 500 éves reformáció, 450 éves magyar református egyház és csíksomlyói búcsú előtt is tiszteleg. Ökumenikus egybecsengés ez, a negyven fotóból álló kiállítás jelenleg Csengerben van, de visszatér az országba. Megjelent róla egy kis könyvecske is. Ehhez csatlakozott Ábrám Noémi mariazelli zarándokútjának beszámolója, a két eseményt az ökumené keretében együtt mutattuk be, a tárlatot EMKE-rendezvényként hirdettük meg.
A soron következő tárlattervünk reményeink szerint az idén megvalósul. Sokszor nem vagyunk teljesen tisztában a fogalmakkal, tudatlanok vagyunk, nincsenek helyes információink például a székely zászlóról, avagy az autonómia fogalmáról. Ennek a jobbítására szeptember 17-én déli 12 órakor kettős esemény veszi kezdetét az EMKE szervezésében: egy tárlatnyitó és egy előadás. Eljön Balog László az általa működtetett budapesti magán-zászlómúzeum képviseletében, valamint Hévízi Józsa, aki az autonómia fogalmáról tart majd előadást. Az értekezés mellett zászlókiállítást állítunk fel autonóm területek zászlaiból. Iskolás osztályok is meglátogathatnák, lehetne nyílt óra mindebből.
A megyében a továbbiakban pár helyen bemutatnám a tárlatot, és azok előtt tisztelegnék vele, akik az autonómia, illetve a helyi magyar kisebbségek melletti harcban vesztették életüket. Még ha elsőre hihetetlennek tűnik is, sokan vannak: érett férfiemberek, akik a stressz, a hiábavalónak tűnő küzdelem nyomására megbetegedtek, akiknek a szíve fiatalon, életük teljében felmondta a szolgálatot. Nekik is szeretnék emléket állítani ezzel a rendezvénnyel.
K. NAGY BOTOND / Népújság (Marosvásárhely)
2017. július 8.
Jókai Mór kedvenc tájai
Folytatódik a PéterPál Könyvkiadó irodalmi fotóalbumciklusa. Az Erdély sorozat legújabb kötete Jókai Mór alakját hozza közelebb az olvasóhoz Váradi Péter Pál felvételei és Lőwey Lilla szövege révén. A kiadványt a budapesti Ünnepi Könyvhéten mutatták be. Az Anna-báltól a Szent Anna-tóig. A mesemondó aranyember barangolásai című kötetet a hátsó borítón így ajánlják a közönség figyelmébe a szerzők:
„Jókai Mór munkásságáról szóló tanulmánnyal, könyveiből ollózott idézetekkel és színes fotókkal mutatjuk be a magyar romantika elkötelezett írójának barangolásait a balatonfüredi Anna-báltól az erdélyi Szent Anna-tóig. Az író, aki hitet tett a magyarság eszméje mellett, aki romantikus történeteivel elkápráztatta olvasóit, a forradalmi napokban bátorsággal állt ki a veszélyeztetett nemzeti lét mellett. Művei kalandosak, tele küzdelmekkel, szerelmekkel, vívódásokkal. Tájleírásai végigvezetnek bennünket a történelmi Magyarország regényes vidékein, a Balaton partjától Erdély tündöklő tájékáig. »Én Erdélyt szívemben magammal viszem« – vallotta erdélyi útjai során írt úti levelei egyikében a mi mesemondó aranyemberünk. Ez a táj megbabonázta, elbűvölte. De képzeletben bejárta mind az öt világrészt, sőt ellátogatott a jövő századba is. Ha meghalljuk üzenetét, örömmel, lelkesedéssel vesszük tudomásul, hogy történelmünk hőstettek és hősök története, s hogy a mítoszok és legendák újra és újra megtörténhetnek.” Népújság (Marosvásárhely)
Folytatódik a PéterPál Könyvkiadó irodalmi fotóalbumciklusa. Az Erdély sorozat legújabb kötete Jókai Mór alakját hozza közelebb az olvasóhoz Váradi Péter Pál felvételei és Lőwey Lilla szövege révén. A kiadványt a budapesti Ünnepi Könyvhéten mutatták be. Az Anna-báltól a Szent Anna-tóig. A mesemondó aranyember barangolásai című kötetet a hátsó borítón így ajánlják a közönség figyelmébe a szerzők:
„Jókai Mór munkásságáról szóló tanulmánnyal, könyveiből ollózott idézetekkel és színes fotókkal mutatjuk be a magyar romantika elkötelezett írójának barangolásait a balatonfüredi Anna-báltól az erdélyi Szent Anna-tóig. Az író, aki hitet tett a magyarság eszméje mellett, aki romantikus történeteivel elkápráztatta olvasóit, a forradalmi napokban bátorsággal állt ki a veszélyeztetett nemzeti lét mellett. Művei kalandosak, tele küzdelmekkel, szerelmekkel, vívódásokkal. Tájleírásai végigvezetnek bennünket a történelmi Magyarország regényes vidékein, a Balaton partjától Erdély tündöklő tájékáig. »Én Erdélyt szívemben magammal viszem« – vallotta erdélyi útjai során írt úti levelei egyikében a mi mesemondó aranyemberünk. Ez a táj megbabonázta, elbűvölte. De képzeletben bejárta mind az öt világrészt, sőt ellátogatott a jövő századba is. Ha meghalljuk üzenetét, örömmel, lelkesedéssel vesszük tudomásul, hogy történelmünk hőstettek és hősök története, s hogy a mítoszok és legendák újra és újra megtörténhetnek.” Népújság (Marosvásárhely)
2017. július 8.
Félsziget-pótló fesztiválra készülnek Gernyeszegen
Hatalmas – nemzetközi kitekintésű – fesztivál házigazdája lesz 10 évig a gernyeszegi Teleki-kastély, amelynek tulajdonosa, Teleki Kálmán partnerszerződést írt alá a fesztiválszervezőkkel. Mivel a több évig Marosvásárhelyen (Marosszentgyörgyön) szervezett Félsziget fesztivál megszűnt, a megye nagyobb zenei fesztivál nélkül maradt, a szervezők úgy döntöttek, hogy két nagyobb horderejű rendezvénnyel próbálkoznak.
Az egyik a megyeszékhelyen, a Félsziget korábbi helyszínén július 6-9. között zajló VIBE Fesztivál, míg a másik a szeptember 1-3-ra tervezett AWAKE fesztivál, amelynek helyszíne a gernyeszegi Teleki-kastély és annak környéke lesz. A VIBE és az Awake szervezői úgy döntöttek, közös jeggyel lehet majd kedvezményesen fesztiválozni, így a két fesztiválra együtt 260 lejért lehet bérletet váltani. A Double pass bérlet tulajdonosai, amelyet az eventim.ro hálózaton lehet kiváltani, a gernyeszegi fesztiválon is részt vehetnek.
„A VIBE Fesztivál szervezőiként szeretnénk, ha Marosvásárhely kulturális és egyetemi központi jellege megerősödne, és látható, hozzáférhető programok várnák a helyieket és a városba látogatókat. Támogatunk minden olyan rendezvényt, ami előrelépés Marosvásárhelynek és a megyének, és a helyi közösségnek pluszértéket nyújt. Az idén debütáló Awake és VIBE Fesztivál egyaránt segít, hogy Marosvásárhelyt visszahelyezzük a fesztiváltérképre” – mondta el Rés Konrád Gergely, a VIBE fesztiváligazgatója.
„Szeretnénk minél több fiatalt arra biztatni, hogy ismerje meg a fesztiválok világát. Gyakorlatilag ez a közös célunk: a zenekedvelő közösséget élő zenés eseményekre csábítani, a fesztiválokra hívni, melyek igazából sokkal többet nyújtanak a zenénél” – jelentette ki Laura Coroianu, az Awake fesztiváligazgatója.
Mindkét fesztivállal az a szándék, hogy hozzájáruljanak Maros megye turisztikai kínálatának szélesítéséhez. Az Awake fesztiválon, kihasználva a kastélykert fákkal övezett, dísztóval rendelkező területét, nemcsak zenei élményt nyújtanak az érdeklődőknek, hanem a művészetek és a természet harmóniájára is hangsúlyt fektetnek. A Teleki-birtok tündéri tájképébe különböző kreatív elemeket illesztenek be. Lesznek installációk, filmvetítések, interaktív színjátékok, spoken word poetry stb. A fellépők között lesz Rag’n’Bone Man, aki a 2017-es év zenei felfedezettje, továbbá Tom Odell, Dirtyphonics, Aeroplane, az Irie Maffia és még sokan mások. A teljes lista a www.awakefestival.ro honlapon érhető el. Igen szigorúak a részvételi feltételek. Karszalagos belépőrendszer lesz. A résztvevőknek nem szabad ételt vagy italt és háziállatokat bevinni a fesztivál területére. A gyerekek 12 éves korig díjmentesen léphetnek be, de csak szülő vagy nagykorú felügyeletével, a 12 és 17 év közötti fiataloknak jegyet kell váltaniuk, esetükben is a nagykorú személy jelenléte kötelező lesz.
Kolcsár Gyula, Gernyeszeg polgármestere elmondta, hogy a községnek is nagy kihívást jelent egy ilyen méretű fesztivál megszervezése, hiszen az önkormányzatnak kell gondoskodnia arról, hogy a helyszínt biztosító Teleki-kastély mellett megfelelő logisztika álljon a szervezők rendelkezésére. Első lépésként felkeresték a lakókat, és jegyzéket készítettek a szervezőknek azokról, akik a fesztivál idején vendégeket fogadnának, vagy megengedik, hogy a fiatalok az udvaron sátorozzanak. Megfelelő parkolóhelyet kell biztosítani, továbbá meg kell oldani a főúton a folyamatos forgalmat, de a közbiztonságot is erősíteni kell – mondta a polgármester, aki azt is elárulta, hogy a fesztiválnak külön áramellátást biztosítanak, és az ehhez szükséges engedélyeztetésben is segítenek. Folyamatosan kapcsolatban vannak a főszervezőkkel. A polgármester szerint a község csak nyerhet egy ilyen nagyszabású rendezvénnyel, hiszen nemcsak a kastély, hanem a település, de még a környék is ismertebbé válik, és az idegenforgalom hozzájárulhat a helyi szolgáltatások fellendítéséhez, továbbá a szállásadóknak is haszonnal jár. Biztos lesznek szervezési és egyéb gondok, amelyeket az elkövetkezendőkben kiküszöbölnek, de örül annak, hogy a község támogatja a kezdeményezést. Emiatt az idén nem is szerveztek falunapokat, reméli, hogy egy minőségi rendezvény ezt is pótolja majd.
Teleki Kálmán lapunknak elmondta, Horia Grigoraş marosvásárhelyi rendezvényszervező kereste meg az egyik legnagyobb bukaresti szakcéget, az Emagicot, és beajánlotta egy nagyszabású zenei fesztivál helyszíneként a gernyeszegi Teleki-kastélyt és környékét. Így léptek kapcsolatba a tulajdonossal a bukaresti cég képviselői, sikerült megegyezni velük és 10 évre szerződést kötni.
– A kastély épületét nem érinti a fesztivál, a koncertek helyszíne a park lesz. Az értékesebb fákat, szobrokat körbekerítjük, reméljük, hogy az esemény alatt érintetlenül maradnak. A sátortábor pedig a közeli legelőn, illetve a park egy részében lesz. Rengeteg embert várnak a szervezők, így izgalmas lesz az első fesztivál, de a tapasztalatukra alapozva, remélem, nem lesz gond – mondta Teleki Kálmán, és hozzátette: a bérleti díjat a kastély felújítására fordítja. Nagyon sok szaktanulmányt kell még készíteni ahhoz, hogy előkészítsenek egy európai uniós pályázatot. A folyamatot elindították, de minden pénzforrást meg kell találni ennek érdekében.
Az Emagic cég 2005-től működik, az országban több nagyszabású fesztivált, koncertet szervezett. Többek között olyan sztárokat és világhírű előadókat, együtteseket hozott az országba, mint Madonna, a Depeche Mode, Shakira, Kylie, a Metallica, Lenny Kravitz, az Iron Maiden, a Deep Purple, Roger Waters, Status Quo, Red Hot Chili Peppers, Roxette, Lady Gaga, Sting. A cég a B’estfest és a Tuborg Green Fest fesztivál kezdeményezője és szervezője. Ilyen szakmai névjegykártyával garantált, hogy színvonalas fesztiválsorozat indul el az idéntől Gernyeszegen.
Vajda György / Népújság (Marosvásárhely)
Hatalmas – nemzetközi kitekintésű – fesztivál házigazdája lesz 10 évig a gernyeszegi Teleki-kastély, amelynek tulajdonosa, Teleki Kálmán partnerszerződést írt alá a fesztiválszervezőkkel. Mivel a több évig Marosvásárhelyen (Marosszentgyörgyön) szervezett Félsziget fesztivál megszűnt, a megye nagyobb zenei fesztivál nélkül maradt, a szervezők úgy döntöttek, hogy két nagyobb horderejű rendezvénnyel próbálkoznak.
Az egyik a megyeszékhelyen, a Félsziget korábbi helyszínén július 6-9. között zajló VIBE Fesztivál, míg a másik a szeptember 1-3-ra tervezett AWAKE fesztivál, amelynek helyszíne a gernyeszegi Teleki-kastély és annak környéke lesz. A VIBE és az Awake szervezői úgy döntöttek, közös jeggyel lehet majd kedvezményesen fesztiválozni, így a két fesztiválra együtt 260 lejért lehet bérletet váltani. A Double pass bérlet tulajdonosai, amelyet az eventim.ro hálózaton lehet kiváltani, a gernyeszegi fesztiválon is részt vehetnek.
„A VIBE Fesztivál szervezőiként szeretnénk, ha Marosvásárhely kulturális és egyetemi központi jellege megerősödne, és látható, hozzáférhető programok várnák a helyieket és a városba látogatókat. Támogatunk minden olyan rendezvényt, ami előrelépés Marosvásárhelynek és a megyének, és a helyi közösségnek pluszértéket nyújt. Az idén debütáló Awake és VIBE Fesztivál egyaránt segít, hogy Marosvásárhelyt visszahelyezzük a fesztiváltérképre” – mondta el Rés Konrád Gergely, a VIBE fesztiváligazgatója.
„Szeretnénk minél több fiatalt arra biztatni, hogy ismerje meg a fesztiválok világát. Gyakorlatilag ez a közös célunk: a zenekedvelő közösséget élő zenés eseményekre csábítani, a fesztiválokra hívni, melyek igazából sokkal többet nyújtanak a zenénél” – jelentette ki Laura Coroianu, az Awake fesztiváligazgatója.
Mindkét fesztivállal az a szándék, hogy hozzájáruljanak Maros megye turisztikai kínálatának szélesítéséhez. Az Awake fesztiválon, kihasználva a kastélykert fákkal övezett, dísztóval rendelkező területét, nemcsak zenei élményt nyújtanak az érdeklődőknek, hanem a művészetek és a természet harmóniájára is hangsúlyt fektetnek. A Teleki-birtok tündéri tájképébe különböző kreatív elemeket illesztenek be. Lesznek installációk, filmvetítések, interaktív színjátékok, spoken word poetry stb. A fellépők között lesz Rag’n’Bone Man, aki a 2017-es év zenei felfedezettje, továbbá Tom Odell, Dirtyphonics, Aeroplane, az Irie Maffia és még sokan mások. A teljes lista a www.awakefestival.ro honlapon érhető el. Igen szigorúak a részvételi feltételek. Karszalagos belépőrendszer lesz. A résztvevőknek nem szabad ételt vagy italt és háziállatokat bevinni a fesztivál területére. A gyerekek 12 éves korig díjmentesen léphetnek be, de csak szülő vagy nagykorú felügyeletével, a 12 és 17 év közötti fiataloknak jegyet kell váltaniuk, esetükben is a nagykorú személy jelenléte kötelező lesz.
Kolcsár Gyula, Gernyeszeg polgármestere elmondta, hogy a községnek is nagy kihívást jelent egy ilyen méretű fesztivál megszervezése, hiszen az önkormányzatnak kell gondoskodnia arról, hogy a helyszínt biztosító Teleki-kastély mellett megfelelő logisztika álljon a szervezők rendelkezésére. Első lépésként felkeresték a lakókat, és jegyzéket készítettek a szervezőknek azokról, akik a fesztivál idején vendégeket fogadnának, vagy megengedik, hogy a fiatalok az udvaron sátorozzanak. Megfelelő parkolóhelyet kell biztosítani, továbbá meg kell oldani a főúton a folyamatos forgalmat, de a közbiztonságot is erősíteni kell – mondta a polgármester, aki azt is elárulta, hogy a fesztiválnak külön áramellátást biztosítanak, és az ehhez szükséges engedélyeztetésben is segítenek. Folyamatosan kapcsolatban vannak a főszervezőkkel. A polgármester szerint a község csak nyerhet egy ilyen nagyszabású rendezvénnyel, hiszen nemcsak a kastély, hanem a település, de még a környék is ismertebbé válik, és az idegenforgalom hozzájárulhat a helyi szolgáltatások fellendítéséhez, továbbá a szállásadóknak is haszonnal jár. Biztos lesznek szervezési és egyéb gondok, amelyeket az elkövetkezendőkben kiküszöbölnek, de örül annak, hogy a község támogatja a kezdeményezést. Emiatt az idén nem is szerveztek falunapokat, reméli, hogy egy minőségi rendezvény ezt is pótolja majd.
Teleki Kálmán lapunknak elmondta, Horia Grigoraş marosvásárhelyi rendezvényszervező kereste meg az egyik legnagyobb bukaresti szakcéget, az Emagicot, és beajánlotta egy nagyszabású zenei fesztivál helyszíneként a gernyeszegi Teleki-kastélyt és környékét. Így léptek kapcsolatba a tulajdonossal a bukaresti cég képviselői, sikerült megegyezni velük és 10 évre szerződést kötni.
– A kastély épületét nem érinti a fesztivál, a koncertek helyszíne a park lesz. Az értékesebb fákat, szobrokat körbekerítjük, reméljük, hogy az esemény alatt érintetlenül maradnak. A sátortábor pedig a közeli legelőn, illetve a park egy részében lesz. Rengeteg embert várnak a szervezők, így izgalmas lesz az első fesztivál, de a tapasztalatukra alapozva, remélem, nem lesz gond – mondta Teleki Kálmán, és hozzátette: a bérleti díjat a kastély felújítására fordítja. Nagyon sok szaktanulmányt kell még készíteni ahhoz, hogy előkészítsenek egy európai uniós pályázatot. A folyamatot elindították, de minden pénzforrást meg kell találni ennek érdekében.
Az Emagic cég 2005-től működik, az országban több nagyszabású fesztivált, koncertet szervezett. Többek között olyan sztárokat és világhírű előadókat, együtteseket hozott az országba, mint Madonna, a Depeche Mode, Shakira, Kylie, a Metallica, Lenny Kravitz, az Iron Maiden, a Deep Purple, Roger Waters, Status Quo, Red Hot Chili Peppers, Roxette, Lady Gaga, Sting. A cég a B’estfest és a Tuborg Green Fest fesztivál kezdeményezője és szervezője. Ilyen szakmai névjegykártyával garantált, hogy színvonalas fesztiválsorozat indul el az idéntől Gernyeszegen.
Vajda György / Népújság (Marosvásárhely)
2017. július 8.
Történelmi előadások Déván
Szent László korszaka és a keleti magyarok
Szent László királyunkról szólt a Kun Kocsárd egyesület által szerda este szervezett történelmi előadás első része, a második pedig a keleti magyarokról. A rendezvény a szórvány–székely együttműködés keretében zajlott, a budapesti történészeket a háromszéki megyei tanácsos, Demeter László hívta meg Barótra, s a dévai Kun Kocsárd Egyesülettel való egyeztetés nyomán útközben Déván is megálltak.
Dr. Darkó Jenő történész Szent László király korszakát mutatta be a Téglás Gábor iskolában tartott előadásán. A tizenegyedik század vége ugyanis a magyar történelem egyik kevésbé ismert időszaka, Szent László korszakáról például kevesebbet tud a történelemtudomány, mint államalapító Szent István király fél évszázaddal korábbi korszakáról.
Holott az 1077 és 1095 között uralkodó Szent László a magyar történelem kiemelkedő személyisége volt, aki nemcsak Nagyvárad alapításával és az államalapító király, illetve Imre herceg szenté avatásával írta be nevét a magyar történelembe. Szent László nehéz európai viszonyok között folytatott ügyes politikájával megerősítette Magyarországot, szinte visszaállította annak önállóságát az előző évtizedek hanyatlása után. Az már csak a történelem fintora, hogy Szent László király – akárcsak a Szent István után 1301-ig uralkodó Árpád-ház valamennyi királya – annak a Vazulnak a leszármazottja, akit az államalapító királyunk megvakíttatott, fiait pedig külföldre száműzte.
Szent László nemcsak a pápa, a német császár és a bizánci uralkodó között lavírozott ügyesen, hanem egyházszervező is volt, a váci püspökséget ő alapította, s szintén ő helyezte át a bihari püspökség székhelyét Biharról az újonnan alapított Nagyváradra. Horvátország és Magyarország évszázados közös sorsa is Szent László politikájának köszönhető, ő rakta le alapjait, de csak utódja, Könyves Kálmán király idején teljesült ki.
Dr. Benkő Mihály keletkutató évtizedek óta folytat tanulmányutakat Ázsiában a keleti magyarság felkutatására. Vagyis azon magyar törzsek felkutatására, melyek nem vettek részt a honfoglalásban, nem vonultak be a Kárpát-medencébe, hanem a keleti sztyeppéken maradtak. Előadásában a mai Kazahsztán északi részén talált, magát magyarnak nevező közösséget mutatta be. Természetesen nem magyarul beszélnek, a különválástól eltelt több mint ezer év során számos környező néppel keveredett, a magyarokhoz való kötődés tudata azonban megmaradt. A rokonság kérdése azonban fölöttébb vitatott, számos magyarországi történész egyenesen tagadja, hogy a dr. Benkő Mihály által felkeresett „kazah-magyaroknak” egyáltalán közük van az európai magyarsághoz.
Chirmiciu András / Nyugati Jelen (Arad)
Szent László korszaka és a keleti magyarok
Szent László királyunkról szólt a Kun Kocsárd egyesület által szerda este szervezett történelmi előadás első része, a második pedig a keleti magyarokról. A rendezvény a szórvány–székely együttműködés keretében zajlott, a budapesti történészeket a háromszéki megyei tanácsos, Demeter László hívta meg Barótra, s a dévai Kun Kocsárd Egyesülettel való egyeztetés nyomán útközben Déván is megálltak.
Dr. Darkó Jenő történész Szent László király korszakát mutatta be a Téglás Gábor iskolában tartott előadásán. A tizenegyedik század vége ugyanis a magyar történelem egyik kevésbé ismert időszaka, Szent László korszakáról például kevesebbet tud a történelemtudomány, mint államalapító Szent István király fél évszázaddal korábbi korszakáról.
Holott az 1077 és 1095 között uralkodó Szent László a magyar történelem kiemelkedő személyisége volt, aki nemcsak Nagyvárad alapításával és az államalapító király, illetve Imre herceg szenté avatásával írta be nevét a magyar történelembe. Szent László nehéz európai viszonyok között folytatott ügyes politikájával megerősítette Magyarországot, szinte visszaállította annak önállóságát az előző évtizedek hanyatlása után. Az már csak a történelem fintora, hogy Szent László király – akárcsak a Szent István után 1301-ig uralkodó Árpád-ház valamennyi királya – annak a Vazulnak a leszármazottja, akit az államalapító királyunk megvakíttatott, fiait pedig külföldre száműzte.
Szent László nemcsak a pápa, a német császár és a bizánci uralkodó között lavírozott ügyesen, hanem egyházszervező is volt, a váci püspökséget ő alapította, s szintén ő helyezte át a bihari püspökség székhelyét Biharról az újonnan alapított Nagyváradra. Horvátország és Magyarország évszázados közös sorsa is Szent László politikájának köszönhető, ő rakta le alapjait, de csak utódja, Könyves Kálmán király idején teljesült ki.
Dr. Benkő Mihály keletkutató évtizedek óta folytat tanulmányutakat Ázsiában a keleti magyarság felkutatására. Vagyis azon magyar törzsek felkutatására, melyek nem vettek részt a honfoglalásban, nem vonultak be a Kárpát-medencébe, hanem a keleti sztyeppéken maradtak. Előadásában a mai Kazahsztán északi részén talált, magát magyarnak nevező közösséget mutatta be. Természetesen nem magyarul beszélnek, a különválástól eltelt több mint ezer év során számos környező néppel keveredett, a magyarokhoz való kötődés tudata azonban megmaradt. A rokonság kérdése azonban fölöttébb vitatott, számos magyarországi történész egyenesen tagadja, hogy a dr. Benkő Mihály által felkeresett „kazah-magyaroknak” egyáltalán közük van az európai magyarsághoz.
Chirmiciu András / Nyugati Jelen (Arad)
2017. július 8.
Népviseletek színes parádéja a főtéren
Csütörtök este három kontinensről érkezett 35 néptánccsoport parádézott hagyományos nemzeti viseletben a temesvári Opera téren. A sétálók nagy tapssal honorálták a színpompás felvonulást, a szebbnél szebb viseletekbe öltözött fiatalok táncra is perdültek a nézőközönség nagy örömére.
A XXVIII. Szívek fesztiválja résztvevői koszorúkat helyeztek el a görögkeleti székesegyházzal szemben álló 1989-es emlékműnél, majd elkezdődött a népviseletek parádéja a Lloyd–Opera–Városháza–Rózsapark útvonalon. A világ 12 országából érkezett hagyományőrző csoportok mellett több mint 20 hazai együttes is felvonult, köztük a temesvári Eszterlánc néptánccsoport fiataljai. A közönség kedvenceinek bizonyultak ezúttal is a tengeren túli egzotikus országokból (Argentína, Kolumbia, Puerto Rico) érkezett jókedvű táncosok, de belorusz, grúz, portugál, spanyol vagy török viseletbe öltözött fiatalokkal se találkozik nap mint nap az ember.
A Szívek fesztiválja eseményei az egész hétvégét betöltik, az esti gálaműsorokra 19.30 órától kerül sor a Rózsapark szabadtéri színpadán. A temesvári Eszterlánc néptánccsoport, a végvári összevont tánccsoport és a mezőtelegdi Pa-csirták július 8-án szombaton este 20–20.30 óra körül lépnek színpadra. A belépés valamennyi rendezvényre ingyenes.
Pataki Zoltán / Nyugati Jelen (Arad)
Csütörtök este három kontinensről érkezett 35 néptánccsoport parádézott hagyományos nemzeti viseletben a temesvári Opera téren. A sétálók nagy tapssal honorálták a színpompás felvonulást, a szebbnél szebb viseletekbe öltözött fiatalok táncra is perdültek a nézőközönség nagy örömére.
A XXVIII. Szívek fesztiválja résztvevői koszorúkat helyeztek el a görögkeleti székesegyházzal szemben álló 1989-es emlékműnél, majd elkezdődött a népviseletek parádéja a Lloyd–Opera–Városháza–Rózsapark útvonalon. A világ 12 országából érkezett hagyományőrző csoportok mellett több mint 20 hazai együttes is felvonult, köztük a temesvári Eszterlánc néptánccsoport fiataljai. A közönség kedvenceinek bizonyultak ezúttal is a tengeren túli egzotikus országokból (Argentína, Kolumbia, Puerto Rico) érkezett jókedvű táncosok, de belorusz, grúz, portugál, spanyol vagy török viseletbe öltözött fiatalokkal se találkozik nap mint nap az ember.
A Szívek fesztiválja eseményei az egész hétvégét betöltik, az esti gálaműsorokra 19.30 órától kerül sor a Rózsapark szabadtéri színpadán. A temesvári Eszterlánc néptánccsoport, a végvári összevont tánccsoport és a mezőtelegdi Pa-csirták július 8-án szombaton este 20–20.30 óra körül lépnek színpadra. A belépés valamennyi rendezvényre ingyenes.
Pataki Zoltán / Nyugati Jelen (Arad)