Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2017. július 3.
Ott tartotta aranymiséjét, ahol keresztelték és szentelték
Különleges volt idén Gyergyócsomafalva templomának búcsúünnepe, hiszen a helybéli születésű dr. Czirják Árpád pápai prelátus aranymiséjét mutatta be. A község önkormányzata díszpolgári címet adományozott neki.
A Szent Péter és Pál búcsú alkalmából Gyergyócsomafalva szülöttjét, dr. Czirják Árpád pápai prelátust tüntette ki díszpolgári címmel a községvezetés, kiemelkedő egyházi és közéleti tevékenysége elismeréseképpen. Márton László-Szilárd polgármester az ünnepségen azt mondta, a községi díjakat olyan személyiségeknek adják, akik értékeket teremtettek a közösség számára, életüket, munkásságukat szentelik annak, szolgálva ezáltal a közösség fejlődését. Az eseményen dr. Borsos Géza, a Csomafalvi Értelmiségi Fórum elnöke mondott méltató beszédet, dr. Czirják Árpádot a Márton Áron-i magatartás folytatójaként jellemezte. Mint mondta, Csomafalváról indulva, messzire jutott, de szülőfaluját lélekben sosem hagyta el, erkölcsi értékrendjét híven megőrizte. Az Erdélyi magyar breviárium című, háromkötetes munkáját a nemzeti önismeretet elősegítő, hiánypótló, nevelő írásnak nevezte. Dr. Czirják Árpád is felszólalt: köszönetet mondott a kitüntetésért és hangsúlyozta, továbbra is harcolni fog szülőfalujáért, az erdélyi magyarságért. Mint fogalmazott, „szóval és tollal” harcol azért, hogy Székelyföldnek, a magyarságnak jövője legyen. Az eseményen a Csomafalváért díjat is átadták, amelyet idén Vaszi Miklós leköszönő önkéntes tűzoltóparancsnok kapott a közösségért végzett munkájáért. A községvezetés továbbá pedagógusoknak adott át érdemdíjat, köszönetképpen munkájukért. A Szent Péter és Pál búcsú szentmiséje a megszokottnál is ünnepélyesebb volt, ugyanis dr. Czirják Árpád pápai prelátus aranymiséjét mutatta be. Prédikációjában arra biztatta a híveket, hogy törekedjenek a jóra. Szót ejtett arról a veszélyről is, ami ma az egész keresztény Európát fenyegeti, és azt mondta, ez alól Székelyföld sem kivétel. Hangsúlyozta, a szülőföld megvédésében nagyon fontos azoknak a jelenléte, akik képesek felrázni a csüggedésbe süllyedt magyarságot, éppen ezért nem jó, hogy olyan sokan elhagyják szülőhazájukat. Az aranymisén résztvevők megtekinthették Balázs József festőművész alkotását, dr. Czirják Árpád atya arcképét is.
– Biztos vagyok benne, hogy a kép nem olyan magas rangú, mint amilyen a modell. Mert ha olyan képet festettem volna róla, mint amilyen pap Czirják atya, akkor én nem Balázs József lennék, hanem legalább Munkácsy Mihály – fogalmazott a festőművész.
Dr. Czirják Árpád pápai prelátus Gyergyócsomafalván született 1943. január 7-én. Elemi iskoláit szülőfalujában végezte, ahonnan a gyulafehérvári római katolikus középiskolába került. Középfokú tanulmányai befejezésével a Gyulafehérvári Hittudományi Főiskola hallgatója lett. A teológiai évek után Tűrben, Balázsfalván, Kézdivásárhelyen volt gyakorló lelkipásztor. 1984-ben a kolozsvári Szent Mihály-templom plébánosa. 1994-től a Gyufehérvári Főegyházmegye érseki helynöke. 1989-től jelentek meg írásai. 2007-ben vonult nyugdíjba. Legismertebb könyvei közé tartozik az Erdélyi Magyar breviárium három kötete, melyben fontos szerepet kap a magyarság múltja, jelene és jövője. Hargita Népe (Csíkszereda)
Különleges volt idén Gyergyócsomafalva templomának búcsúünnepe, hiszen a helybéli születésű dr. Czirják Árpád pápai prelátus aranymiséjét mutatta be. A község önkormányzata díszpolgári címet adományozott neki.
A Szent Péter és Pál búcsú alkalmából Gyergyócsomafalva szülöttjét, dr. Czirják Árpád pápai prelátust tüntette ki díszpolgári címmel a községvezetés, kiemelkedő egyházi és közéleti tevékenysége elismeréseképpen. Márton László-Szilárd polgármester az ünnepségen azt mondta, a községi díjakat olyan személyiségeknek adják, akik értékeket teremtettek a közösség számára, életüket, munkásságukat szentelik annak, szolgálva ezáltal a közösség fejlődését. Az eseményen dr. Borsos Géza, a Csomafalvi Értelmiségi Fórum elnöke mondott méltató beszédet, dr. Czirják Árpádot a Márton Áron-i magatartás folytatójaként jellemezte. Mint mondta, Csomafalváról indulva, messzire jutott, de szülőfaluját lélekben sosem hagyta el, erkölcsi értékrendjét híven megőrizte. Az Erdélyi magyar breviárium című, háromkötetes munkáját a nemzeti önismeretet elősegítő, hiánypótló, nevelő írásnak nevezte. Dr. Czirják Árpád is felszólalt: köszönetet mondott a kitüntetésért és hangsúlyozta, továbbra is harcolni fog szülőfalujáért, az erdélyi magyarságért. Mint fogalmazott, „szóval és tollal” harcol azért, hogy Székelyföldnek, a magyarságnak jövője legyen. Az eseményen a Csomafalváért díjat is átadták, amelyet idén Vaszi Miklós leköszönő önkéntes tűzoltóparancsnok kapott a közösségért végzett munkájáért. A községvezetés továbbá pedagógusoknak adott át érdemdíjat, köszönetképpen munkájukért. A Szent Péter és Pál búcsú szentmiséje a megszokottnál is ünnepélyesebb volt, ugyanis dr. Czirják Árpád pápai prelátus aranymiséjét mutatta be. Prédikációjában arra biztatta a híveket, hogy törekedjenek a jóra. Szót ejtett arról a veszélyről is, ami ma az egész keresztény Európát fenyegeti, és azt mondta, ez alól Székelyföld sem kivétel. Hangsúlyozta, a szülőföld megvédésében nagyon fontos azoknak a jelenléte, akik képesek felrázni a csüggedésbe süllyedt magyarságot, éppen ezért nem jó, hogy olyan sokan elhagyják szülőhazájukat. Az aranymisén résztvevők megtekinthették Balázs József festőművész alkotását, dr. Czirják Árpád atya arcképét is.
– Biztos vagyok benne, hogy a kép nem olyan magas rangú, mint amilyen a modell. Mert ha olyan képet festettem volna róla, mint amilyen pap Czirják atya, akkor én nem Balázs József lennék, hanem legalább Munkácsy Mihály – fogalmazott a festőművész.
Dr. Czirják Árpád pápai prelátus Gyergyócsomafalván született 1943. január 7-én. Elemi iskoláit szülőfalujában végezte, ahonnan a gyulafehérvári római katolikus középiskolába került. Középfokú tanulmányai befejezésével a Gyulafehérvári Hittudományi Főiskola hallgatója lett. A teológiai évek után Tűrben, Balázsfalván, Kézdivásárhelyen volt gyakorló lelkipásztor. 1984-ben a kolozsvári Szent Mihály-templom plébánosa. 1994-től a Gyufehérvári Főegyházmegye érseki helynöke. 1989-től jelentek meg írásai. 2007-ben vonult nyugdíjba. Legismertebb könyvei közé tartozik az Erdélyi Magyar breviárium három kötete, melyben fontos szerepet kap a magyarság múltja, jelene és jövője. Hargita Népe (Csíkszereda)
2017. július 3.
Ünnepelt a Kézdi-Orbai Református Egyházmegye
Véget ért a Kálvin-hét
A Kézdi-Orbai Református Egyházmegye idén is megszervezte a nagy népszerűségnek örvendő Kálvin-hetet, az eseményeket a reformáció 500. évének ünnepe is összekapcsolta. A lelkiekben gazdag és programokban színes rendezvény idén Szörcsére, Kézdivásárhelyre, Székelytamásfalvára, Pákéba, Alsócsernátonba és Kovásznára hívta az érdeklődőket.
Hétfőn Szörcsén rajtolt a Kálvin-hét gyermeknappal, ahol Balogh Zoltán, a Kézdi-Orbai Református Egyházmegye esperese és Simon-Kató Barna cófalvi lelkipásztor, katekétikai előadó köszöntötték az egybegyűlteket. Biró Erika helybéli lelkipásztor Max Lucado: Különleges ajándék című történetét mondta el, a helyi gyülekezet asszonyai pedig pánkóval kínálták a gyermekeket. Kedden a céhes városban a Kézdivásárhelyi Református Egyházközség gyülekezetének ifjúsága és vezetői várták a fiatalokat. Bartos Károly elgondolkoztató kérdéseket vetett fel a párválasztással, szerelemmel, kötődésekkel és Istennel kapcsolatban, a Református Kollégium udvarán a kolozsvári IKE által szervezett flashmob gyűjtötte csapatba a jelenlevőket.
Nőszövetségek és presbiterek találkoztak
Szerdán Székelytamásfalván tartották a nőszövetségi napot. A templomban igét hirdetett Szegedi László, az Erdélyi Református Egyházkerület generális direktora, a Brassói Református Egyházmegye esperese, kiemelve a női szolgálat fontosságát, hangsúlyozva, hogy „a női munka lényege a segítségnyújtás”. Németh Zsuzsanna egyházmegyei nőszövetségi elnök üdvözlete után Hegyi István helybéli lelkipásztor és a vallásórások rövid műsorral örvendeztették meg az asszonyokat. Ruszka Sándor kézdivásárhelyi lelkipásztor A szeretet kicsit másképp címmel tartott előadást, majd a márkosfalvi nőszövetség átadta a vándorzászlót a házigazdáknak.
Csütörtökön Páké adott otthont a presbiter-napnak. Az istentiszteleten Incze Zsolt, a Sepsi Egyházmegye esperese, a szemerjai gyülekezet lelkipásztora hirdette az igét, az egyházat és hívőket érintő felelősségre irányítva a figyelmet. A Pákéi Férfi Dalkör kis kórusművekkel köszöntötte a jelenlevőket, majd Izsán Antal helybéli lelkipásztor üdvözölte a résztvevőket. Németh Csaba főgondnok az egyházmegye elnöksége nevében szólt, ezt követően dr. Adorjáni Zoltán teológiai tanár, a pákéi gyülekezet egykori lelkipásztorának előadása következett.
Pénteken konfirmandus-napot tartották Alsócsernátonban, a templom előtti kis téren. Simon-Kató Barna, az egyházmegye katekétikai előadója és Takács Lajos helybéli lelkipásztor üdvözölték a fiatalokat, pár gondolatban ismertetve a templom történetét. A fiatalok öt különböző játékos, versenyszerű foglalkozásokon vettek részt a reformáció alaptételeit vizsgálva.
Kálvin-mellszobrot avattak
A rendezvény csúcspontjának, a gyülekezeti napnak Kovászna adott otthont szombaton. A barátosi Ferencz Ernő Fúvósegyesület és a kovásznai ifjúsági fúvószenekar toborzójának hangjaira a Deák kertben korán reggel felhúzták a gyülekezetek sátrait és a zászlókat, a Havadtőy Sándor cserkészcsapat állt őrséget. Az ünnepi istentiszteleten Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke hirdette az igét, az úrvacsorai ágendát Koncz Tibor, a Nagykunsági Református Egyházmegye esperese tartotta. Ezt követően a belvárosi református templomkertben leleplezték a Kálvin Jánost ábrázoló mellszobrot, Vargha Mihály alkotását.
Balogh Zoltán esperes köszöntötte a jelenlevőket, rövid beszédet mondott Márton Árpád képviselő, Tamás Sándor megyetanácselnök, Gyerő József, polgármester, Marosán Csaba, a Kolozsvári Magyar Színház színtársulatának legifjabb tagja szavalt.
A szobrot készítő Vargha Mihály képzőművész elmondta:
– Amikor a felkérést megkaptam, utánaolvastam Kálvinnak, lelkészekkel beszélgettem, hogy megtudjam, milyen is volt Kálvin János – mellszobrának elkészítésére fél évem volt. Kálvin szigorú volt, és nem árt nekünk, székelyeknek sem szigorúnak lenni – mondta az alkotó, hozzátéve, az ő Kálvinja nem csak a kálvinistákhoz szól, hanem másoktól is megkérdi: hogy álltok a hittel, székelyek, magyarok? Hogy álltok a szülőföldhöz való viszonyotokkal?
A szobrot, aminek készítését a helyi és megyei önkormányzat is támogatta Kató Béla, Balogh Zoltán és Koncz Tibor leplezték le.
A templomban zajló kórustalálkozón a kovásznai férfidalárda, a kézdivásárhelyi Hálaadás Református Dalárda, a székelytamásfalvi református férfikar, a papolci és a felsőcsernátoni református vegyeskórus, a pákéi református dalkör, a Kovászna II. református egyházközség Hozsánna Kamarakórusa és a Kézdi-Orbai Lelkészcsaládok Kórusa vett részt. Közben a gyülekezeti sátraknál készült a finom ebéd, a gyerekeknek gyerekfoglalkozást tartott a kézdivásárhelyi Bóbita egyesület, míg a nőszövetségi sátornál kézműves vásár fogadta az érdeklődőket. Jelen voltak a kovásznai Írisz Bolt fogyatékkal élő alkalmazottai is, akik saját készítésű kézműves termékeket kínáltak.
„A legjobb dolog, amit rendezhettek”
Kérdésünkre Balogh Zoltán esperes a rendezvényt értékelve elmondta: örvendetes volt látni, ahogy évről évre nő az érdeklődés a Kálvin-napok iránt. Hozzátette, a gyülekezeti nap létszámát nagyban növelte az erdővidéki és sepsiszentgyörgyi egyházmegyék jelenléte, de érkeztek vendégek Brassó megyéből és az anyaországi Nagykunságról is.
Gyerő József polgármester örült, amiért az önkormányzat partnere lehetett ennek a közösséget összetartó rendezvénynek, a szoborállítás anyagi támogatása mellett a gyülekezeti nap támogatásában is kivette részét. Koncz Tibor, a Nagykunsági Református Egyházmegye esperese lapunknak elmondta: második alkalommal vesz részt a Kálvin-héten, s bár feléjük ilyen jellegű rendezvény nincs, ennek népszerűségét látva tervezi odahaza is javasolni.
Marosán Csaba zilahi származású színész első alkalommal vett részt a Kálvin-héten, és felemelőnek tartotta, hogy ennyire össze tudott kovácsolódni egy közösség Háromszéken. De nem csak a meghívottak voltak elragadtatva a rendezvénytől, hanem a résztvevők is. A 74 éves pákéi Vida Margit elmondta: „Minden évben jelen vagyok a Kálvin-héten, aminek legszebb pontja a gyülekezeti nap, mert ilyenkor újra találkozunk egymással, és jól érezzük magunkat, miközben a hitünk, ami kötelez, meg is erősít”. Hasonlóan vélekedett a székelytamásfalvi Tusa Gábor is, aki már 40 éve presbiter. „A legjobb dolog, amit rendezhettek, az a Kálvin-hét, hiszen amellett, hogy közösségmegtartó ereje van, számos programot kínál az érdeklődőknek. Ilyenkor érezzük igazán a református közösség erejét” – fogalmazott. Nagy Szabolcs Attila / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
Véget ért a Kálvin-hét
A Kézdi-Orbai Református Egyházmegye idén is megszervezte a nagy népszerűségnek örvendő Kálvin-hetet, az eseményeket a reformáció 500. évének ünnepe is összekapcsolta. A lelkiekben gazdag és programokban színes rendezvény idén Szörcsére, Kézdivásárhelyre, Székelytamásfalvára, Pákéba, Alsócsernátonba és Kovásznára hívta az érdeklődőket.
Hétfőn Szörcsén rajtolt a Kálvin-hét gyermeknappal, ahol Balogh Zoltán, a Kézdi-Orbai Református Egyházmegye esperese és Simon-Kató Barna cófalvi lelkipásztor, katekétikai előadó köszöntötték az egybegyűlteket. Biró Erika helybéli lelkipásztor Max Lucado: Különleges ajándék című történetét mondta el, a helyi gyülekezet asszonyai pedig pánkóval kínálták a gyermekeket. Kedden a céhes városban a Kézdivásárhelyi Református Egyházközség gyülekezetének ifjúsága és vezetői várták a fiatalokat. Bartos Károly elgondolkoztató kérdéseket vetett fel a párválasztással, szerelemmel, kötődésekkel és Istennel kapcsolatban, a Református Kollégium udvarán a kolozsvári IKE által szervezett flashmob gyűjtötte csapatba a jelenlevőket.
Nőszövetségek és presbiterek találkoztak
Szerdán Székelytamásfalván tartották a nőszövetségi napot. A templomban igét hirdetett Szegedi László, az Erdélyi Református Egyházkerület generális direktora, a Brassói Református Egyházmegye esperese, kiemelve a női szolgálat fontosságát, hangsúlyozva, hogy „a női munka lényege a segítségnyújtás”. Németh Zsuzsanna egyházmegyei nőszövetségi elnök üdvözlete után Hegyi István helybéli lelkipásztor és a vallásórások rövid műsorral örvendeztették meg az asszonyokat. Ruszka Sándor kézdivásárhelyi lelkipásztor A szeretet kicsit másképp címmel tartott előadást, majd a márkosfalvi nőszövetség átadta a vándorzászlót a házigazdáknak.
Csütörtökön Páké adott otthont a presbiter-napnak. Az istentiszteleten Incze Zsolt, a Sepsi Egyházmegye esperese, a szemerjai gyülekezet lelkipásztora hirdette az igét, az egyházat és hívőket érintő felelősségre irányítva a figyelmet. A Pákéi Férfi Dalkör kis kórusművekkel köszöntötte a jelenlevőket, majd Izsán Antal helybéli lelkipásztor üdvözölte a résztvevőket. Németh Csaba főgondnok az egyházmegye elnöksége nevében szólt, ezt követően dr. Adorjáni Zoltán teológiai tanár, a pákéi gyülekezet egykori lelkipásztorának előadása következett.
Pénteken konfirmandus-napot tartották Alsócsernátonban, a templom előtti kis téren. Simon-Kató Barna, az egyházmegye katekétikai előadója és Takács Lajos helybéli lelkipásztor üdvözölték a fiatalokat, pár gondolatban ismertetve a templom történetét. A fiatalok öt különböző játékos, versenyszerű foglalkozásokon vettek részt a reformáció alaptételeit vizsgálva.
Kálvin-mellszobrot avattak
A rendezvény csúcspontjának, a gyülekezeti napnak Kovászna adott otthont szombaton. A barátosi Ferencz Ernő Fúvósegyesület és a kovásznai ifjúsági fúvószenekar toborzójának hangjaira a Deák kertben korán reggel felhúzták a gyülekezetek sátrait és a zászlókat, a Havadtőy Sándor cserkészcsapat állt őrséget. Az ünnepi istentiszteleten Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke hirdette az igét, az úrvacsorai ágendát Koncz Tibor, a Nagykunsági Református Egyházmegye esperese tartotta. Ezt követően a belvárosi református templomkertben leleplezték a Kálvin Jánost ábrázoló mellszobrot, Vargha Mihály alkotását.
Balogh Zoltán esperes köszöntötte a jelenlevőket, rövid beszédet mondott Márton Árpád képviselő, Tamás Sándor megyetanácselnök, Gyerő József, polgármester, Marosán Csaba, a Kolozsvári Magyar Színház színtársulatának legifjabb tagja szavalt.
A szobrot készítő Vargha Mihály képzőművész elmondta:
– Amikor a felkérést megkaptam, utánaolvastam Kálvinnak, lelkészekkel beszélgettem, hogy megtudjam, milyen is volt Kálvin János – mellszobrának elkészítésére fél évem volt. Kálvin szigorú volt, és nem árt nekünk, székelyeknek sem szigorúnak lenni – mondta az alkotó, hozzátéve, az ő Kálvinja nem csak a kálvinistákhoz szól, hanem másoktól is megkérdi: hogy álltok a hittel, székelyek, magyarok? Hogy álltok a szülőföldhöz való viszonyotokkal?
A szobrot, aminek készítését a helyi és megyei önkormányzat is támogatta Kató Béla, Balogh Zoltán és Koncz Tibor leplezték le.
A templomban zajló kórustalálkozón a kovásznai férfidalárda, a kézdivásárhelyi Hálaadás Református Dalárda, a székelytamásfalvi református férfikar, a papolci és a felsőcsernátoni református vegyeskórus, a pákéi református dalkör, a Kovászna II. református egyházközség Hozsánna Kamarakórusa és a Kézdi-Orbai Lelkészcsaládok Kórusa vett részt. Közben a gyülekezeti sátraknál készült a finom ebéd, a gyerekeknek gyerekfoglalkozást tartott a kézdivásárhelyi Bóbita egyesület, míg a nőszövetségi sátornál kézműves vásár fogadta az érdeklődőket. Jelen voltak a kovásznai Írisz Bolt fogyatékkal élő alkalmazottai is, akik saját készítésű kézműves termékeket kínáltak.
„A legjobb dolog, amit rendezhettek”
Kérdésünkre Balogh Zoltán esperes a rendezvényt értékelve elmondta: örvendetes volt látni, ahogy évről évre nő az érdeklődés a Kálvin-napok iránt. Hozzátette, a gyülekezeti nap létszámát nagyban növelte az erdővidéki és sepsiszentgyörgyi egyházmegyék jelenléte, de érkeztek vendégek Brassó megyéből és az anyaországi Nagykunságról is.
Gyerő József polgármester örült, amiért az önkormányzat partnere lehetett ennek a közösséget összetartó rendezvénynek, a szoborállítás anyagi támogatása mellett a gyülekezeti nap támogatásában is kivette részét. Koncz Tibor, a Nagykunsági Református Egyházmegye esperese lapunknak elmondta: második alkalommal vesz részt a Kálvin-héten, s bár feléjük ilyen jellegű rendezvény nincs, ennek népszerűségét látva tervezi odahaza is javasolni.
Marosán Csaba zilahi származású színész első alkalommal vett részt a Kálvin-héten, és felemelőnek tartotta, hogy ennyire össze tudott kovácsolódni egy közösség Háromszéken. De nem csak a meghívottak voltak elragadtatva a rendezvénytől, hanem a résztvevők is. A 74 éves pákéi Vida Margit elmondta: „Minden évben jelen vagyok a Kálvin-héten, aminek legszebb pontja a gyülekezeti nap, mert ilyenkor újra találkozunk egymással, és jól érezzük magunkat, miközben a hitünk, ami kötelez, meg is erősít”. Hasonlóan vélekedett a székelytamásfalvi Tusa Gábor is, aki már 40 éve presbiter. „A legjobb dolog, amit rendezhettek, az a Kálvin-hét, hiszen amellett, hogy közösségmegtartó ereje van, számos programot kínál az érdeklődőknek. Ilyenkor érezzük igazán a református közösség erejét” – fogalmazott. Nagy Szabolcs Attila / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2017. július 3.
Elutasították az EMNP keresetét
Brassóban fellebbeznek
A sepsiszentgyörgyi közigazgatási bíróság pénteken elutasította az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) keresetét, amelyben azt kérte, hogy függesszék fel a sepsiszentgyörgyi helyi tanácsnak a Kós Károly Iskolaközpontot a Puskás Tivadar Líceum alárendeltségébe utaló határozatát. Az ítélet nem jogerős.
A bíróság nem adott helyt keresetünknek, indoklást egyelőre nem kaptunk – mondta el megkeresésünkre Kolcza István, az EMNP sepsiszéki elnöke. Bálint József megyei elnök azt mondta: „rendkívül kíváncsi” a bíróság indoklására. Amint ezt kézhez veszik, azonnal fellebbeznek – fogadkozott az elnök.
– Mi nem a bíróságot hibáztatjuk, nem ők okozták a balhét, hanem a sepsiszentgyörgyi tanács, amikor az önfelszámolás mellett döntött, és úgy határozott, hogy egy magyar intézményt beolvaszt egy másikba – szögezte le Bálint. A megyei elnök szerint van még esély arra, hogy az iskolai év kezdete előtt „normális mederbe” terelődjenek a dolgok. Bálint úgy tudja, „rendkívüli esetekben” – és szerinte ez ilyen – az ítélőtábla a bírósági nyári szünet alatt is dolgozik, így még szeptember elseje előtt a javukra dönthet.
Az EMNP március 30-án a közigazgatási bíróságon támadta meg a megyeszékhelyi tanács azon határozatait, amelyekben a Kós Károly Iskolaközpont megszüntetéséről és annak a Puskás Tivadar Líceumba történő beolvasztásáról döntöttek. Azért, hogy a folyamat „ne váljon visszafordíthatatlanná”, a szervezet ragaszkodott hozzá, hogy a bíróság még ebben az iskolai évben, külön döntsön arról, hogy felfüggeszti a sepsiszentgyörgyi tanács vonatkozó határozatát. Erdély András / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
Brassóban fellebbeznek
A sepsiszentgyörgyi közigazgatási bíróság pénteken elutasította az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) keresetét, amelyben azt kérte, hogy függesszék fel a sepsiszentgyörgyi helyi tanácsnak a Kós Károly Iskolaközpontot a Puskás Tivadar Líceum alárendeltségébe utaló határozatát. Az ítélet nem jogerős.
A bíróság nem adott helyt keresetünknek, indoklást egyelőre nem kaptunk – mondta el megkeresésünkre Kolcza István, az EMNP sepsiszéki elnöke. Bálint József megyei elnök azt mondta: „rendkívül kíváncsi” a bíróság indoklására. Amint ezt kézhez veszik, azonnal fellebbeznek – fogadkozott az elnök.
– Mi nem a bíróságot hibáztatjuk, nem ők okozták a balhét, hanem a sepsiszentgyörgyi tanács, amikor az önfelszámolás mellett döntött, és úgy határozott, hogy egy magyar intézményt beolvaszt egy másikba – szögezte le Bálint. A megyei elnök szerint van még esély arra, hogy az iskolai év kezdete előtt „normális mederbe” terelődjenek a dolgok. Bálint úgy tudja, „rendkívüli esetekben” – és szerinte ez ilyen – az ítélőtábla a bírósági nyári szünet alatt is dolgozik, így még szeptember elseje előtt a javukra dönthet.
Az EMNP március 30-án a közigazgatási bíróságon támadta meg a megyeszékhelyi tanács azon határozatait, amelyekben a Kós Károly Iskolaközpont megszüntetéséről és annak a Puskás Tivadar Líceumba történő beolvasztásáról döntöttek. Azért, hogy a folyamat „ne váljon visszafordíthatatlanná”, a szervezet ragaszkodott hozzá, hogy a bíróság még ebben az iskolai évben, külön döntsön arról, hogy felfüggeszti a sepsiszentgyörgyi tanács vonatkozó határozatát. Erdély András / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2017. július 3.
Az összefogás szükségességéről
A magyarlakta megyékben, városokban, településeken nem először vesszük tudomásul a többségi nemzet irántunk érzett „őszinte” szeretetét, megbecsülését. Brüsszel, Berlin, Párizs, akár Washington felé úgy mutatják, mintha a tenyerükön hordoznának minket, mintha a világ összes nemzetei közül minket részesítenének előnyben az emberi és kisebbségi jogok megadása, tiszteletben tartása terén.
Szerintem ilyen szánalmas csődület a világ egyetlen országában sem létezik, mint a román parlamentben. Ország-világ láthatja, hallhatja, hogy az 1918. december 1-jén megígért jogainkat nem teljesítették, hanem különböző fondorlatokkal csonkították.
A nyilvános magyarellenes uszításokat azok között is terjesztik, akikkel megválasztatták magukat, akiket tudatosan a szegénységbe, nyomorba, tudatlanságba süllyesztettek. Akiket annyira lezüllesztettek a tudatlanságba, hogy elhiszik: Adám és Éva román volt, hogy a Fekete-tenger kiszáradhat stb. Ilyen szánalmas, korrupt csőcselék, törvényszegő politikusok haza vezetik az országot.
Minden választási ciklus között eltelik 4 év, amely alatt szidják, mocskolják egymást. Minden magyar párt tudja, hogy milyen eséllyel indulhat a választásokon. Fogjanak össze, és biztassák szavazásra a híveiket. Ha ezt tették volna, most a 2–3. politikai erő volna a magyarok képviselete.
Kusztos András, Sepsiszentgyörgy
Ha az EU nem kér belőlük
Tisztelt környezetvédők, talán kéne tudni, hogy azok a nyeszlett, mezőn károkat okozó macik valójában bocsos anyamedvék, akiket kiszorítottak az erdőből a nagy, erőteljes hímek, tehát csak azokat kilőni nem igazi megoldás. Nem vitatom a lobbielméletet, de ha az EU nem kér medvét, akkor túl sok megoldást nem látok, már pedig megoldást kell keresni, mert kezd túl sok ártatlan ember szenvedni, nem csak ártatlan medve. (Honlapunk Véleményfaláról) Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
A magyarlakta megyékben, városokban, településeken nem először vesszük tudomásul a többségi nemzet irántunk érzett „őszinte” szeretetét, megbecsülését. Brüsszel, Berlin, Párizs, akár Washington felé úgy mutatják, mintha a tenyerükön hordoznának minket, mintha a világ összes nemzetei közül minket részesítenének előnyben az emberi és kisebbségi jogok megadása, tiszteletben tartása terén.
Szerintem ilyen szánalmas csődület a világ egyetlen országában sem létezik, mint a román parlamentben. Ország-világ láthatja, hallhatja, hogy az 1918. december 1-jén megígért jogainkat nem teljesítették, hanem különböző fondorlatokkal csonkították.
A nyilvános magyarellenes uszításokat azok között is terjesztik, akikkel megválasztatták magukat, akiket tudatosan a szegénységbe, nyomorba, tudatlanságba süllyesztettek. Akiket annyira lezüllesztettek a tudatlanságba, hogy elhiszik: Adám és Éva román volt, hogy a Fekete-tenger kiszáradhat stb. Ilyen szánalmas, korrupt csőcselék, törvényszegő politikusok haza vezetik az országot.
Minden választási ciklus között eltelik 4 év, amely alatt szidják, mocskolják egymást. Minden magyar párt tudja, hogy milyen eséllyel indulhat a választásokon. Fogjanak össze, és biztassák szavazásra a híveiket. Ha ezt tették volna, most a 2–3. politikai erő volna a magyarok képviselete.
Kusztos András, Sepsiszentgyörgy
Ha az EU nem kér belőlük
Tisztelt környezetvédők, talán kéne tudni, hogy azok a nyeszlett, mezőn károkat okozó macik valójában bocsos anyamedvék, akiket kiszorítottak az erdőből a nagy, erőteljes hímek, tehát csak azokat kilőni nem igazi megoldás. Nem vitatom a lobbielméletet, de ha az EU nem kér medvét, akkor túl sok megoldást nem látok, már pedig megoldást kell keresni, mert kezd túl sok ártatlan ember szenvedni, nem csak ártatlan medve. (Honlapunk Véleményfaláról) Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2017. július 3.
Tiszta vizet a pohárba – a katolikus gimnázium helyzetéről kérdeztük Magyari Tivadart
„Románozhatunk, dénéázhatunk, mutogathatunk egymásra – egy állami iskolát (ha felekezeti profilú is) úgy alapítanak, mint például a tavalyelőtt Szamosújváron: egy megszavazott helyi tanácsi döntés szövege, kifejezetten, határozatként kimondja az iskola megalapítását, nem csak utal rá, nem csupán javasolja megalapítását” – jelentette ki a Maszolnak Magyari Tivadar. Az RMDSZ oktatásért felelős ügyvezető alelnökét a marosvásárhelyi katolikus gimnázium helyzetéről kérdeztük.
– Hogyan látja, azzal, hogy a Bolyai Farkas Elméleti Líceumhoz sorolják a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Líceumot, az intézmény teljesen elveszíti az önállóságát? És ha igen, mekkora esélye van azt visszaszereznie? Mit lehet tenni, mit tehet az RMDSZ ennek érdekében?
– Előre el kell mondanom, hogy ebben a témában nekem és az oktatási főosztálynak, a nekünk jutó feladatunknál fogva egy meglehetősen száraz, technikai ismeretem és mondanivalóm van, de természetesen az ügy érzelmi részével is azonosulok. És határozottan egyetértek azzal, hogy szükség van egy ilyen iskolára. Azt is el kell mondanom, hogy ennek az iskolának a témájában naponta megjelenő sajtóanyagok sokszor túlnyomó részükben nem fogalmazzák meg pontosan azt, ami történik, történt. Ennek az oka az, hogy a helyzet bonyolult, és a róla szóló beszédet még jobban elbonyolították.
A kérdésére válaszolva: a katolikus iskolának eddig sem volt önállósága, abban az értelemben, hogy az oktatási rendszer nem ismeri el ezt a jogi önállóságot, mióta (tavaly nyár vége óta) kiderült, hogy az iskola alapításáról – mint költségvetési, közintézmény megalapításáról – nem hozott a marosvásárhelyi városi tanács döntést. Márpedig Romániában, kinek tetszik, kinek nem, így alapítanak állami iskolát: helyi képviseleti testületi döntéssel (speciális iskolákat megyei tanácsi döntéssel).
Magunk között lelkesen vagy csüggedten évekig megbeszélhetjük, hogy szerintünk milyen egyéb döntések, papírok, mellékletek, szerződések, engedélyek, tanulmányok helyettesíthetnék ezt a döntést, de ezzel nem érünk semmit. Románozhatunk, dénéázhatunk, mutogathatunk egymásra – egy állami iskolát (ha felekezeti profilú is) úgy alapítanak, mint például a tavalyelőtt Szamosújváron: egy megszavazott helyi tanácsi döntés szövege, kifejezetten, határozatként kimondja az iskola megalapítását, nem csak utal rá, nem csupán javasolja megalapítását, nem valami más döntés kontextusában emlegeti. Marosvásárhelyen tulajdonképpen ez történt, ha jól meghámozzuk, lefejtjük az ügyet: egy sor döntés, lépés révén – aminek azonban a közös jogalapja, az alapításról szóló határozat sajnos hiányzott – működésbe hoztak egy iskolát. Az iskola ellátta a feladatát, a tanárok tették a dolgukat, az iskola minden reggel 8-kor becsengetett, folyt az oktatás, ahogy kell. Viszont, miután kiderült, hogy ennek éppen az alapja hiányzik, a minisztérium nem fogja új osztályok beiskoláztatását elvégezni.
Miután a tavasz és a nyár egy része eltelt abban a reményben, hogy mégsem igaz, amit az előbbiekben megfogalmaztam, ezután várhatóan ez történhet: a már bent levő osztályokat vagy ki fogják vinni, végzésig, tehát negyedikig, illetve nyolcadikig, tizenkettedikig - ennek vannak jelei, hiszen a de facto létező iskolát elfogadták, finanszírozták –, vagy ezeket az egyházi épületben működő osztályokat egy másik iskola „leányvállalatának” fogják tekinteni. A városi tanács ezt az utóbbit választotta azáltal, hogy ezeket az osztályokat úgy szerepeltette a város iskoláit tartalmazó listán (ezt hívják városi iskolahálózatnak), mint a Bolyai Farkas líceum „leányvállalatát”. Egyébként az ország iskoláinak több, mint fele ilyen: más iskolák része, de külön épületben van, és ez faluhelyre jellemző, ahol a kisebb falusi iskolák a maguk épületében működnek, de a községközpont vagy a közeli város iskolájához tartoznak. Nagyobb városokban ez a módszer ritkábban jellemző, inkább óvodákat érint.
Ahhoz, hogy saját jogi személyiségű, állami, katolikus iskola létezhessen Marosvásárhelyen, a városi tanácsnak döntést kell hoznia, nyilván az RMDSZ kezdeményezésére. A mindenkori hatályos, oktatási jogszabályok behatárolják ezt a döntést, de ezeknek a jogszabályoknak az alakításban is van szerepe, feladata az RMDSZ-nek. Tudom, hogy az iskola a jogi személyiség számos kellékével rendelkezik, ám ezeket most már majdnem egy éve vitatják, hibás folyamat következményének tartják. Sokan azt mondják, hogy bíróság tudná kimondani, hogy mi a tényleges állapota az iskolának, viszont jelenleg egyetlen bírósági per sem kifejezetten az iskola státusáról szól.
– Lát-e hajlandóságot az új kormányban arra, hogy a marosvásárhelyi katolikus gimnázium ügyének megoldásában segítsen?
– Súlyos problémának, megengedhetetlen nagyvonalúságnak tartom, hogy a minisztérium majdnem egy éve érzékelte a jogi hibát, de nem foglalkozott saját kezdeményezéséből azzal, hogy ennek az iskolának a helyzetét megoldja, attól a pillanattól kezdve, hogy ezt a hibát felfedezte. A minisztérium eddig annyit tett, hogy az iskola időközben kialakult osztályait vitte, viszi tovább – s még jó, hogy ezt megtette. Azzal nem foglalkozott, hogy a jogi helyzetét tisztázza, ebben együttműködjön a helyi tanáccsal, áthidaló megoldásokat keressen, pótolja azt, ami elmaradt. Szinte csak akkor foglalkozott az üggyel, ha szülők vagy politikusaink ezzel „zavarták”. Szülők és politikusok nélkül is, saját kezdeményezéséből napirendre kellett volna tűzni a problémát, és addig nem venni le róla, amíg megoldás nem születik. Terheli az ügyet az is, hogy a vásárhelyi román politikusok zöme nem szeret semmiféle magyar iskolát, sehol az országban, ők erre vannak nevelve, szocializálva, tehát nekik jól jön ez a felfordulás az egész körül.
– Szándékszik-e az RMDSZ nemzetközi fórumokhoz folyamodni ez ügyben?
– Igen. Antal Erika / maszol.ro
„Románozhatunk, dénéázhatunk, mutogathatunk egymásra – egy állami iskolát (ha felekezeti profilú is) úgy alapítanak, mint például a tavalyelőtt Szamosújváron: egy megszavazott helyi tanácsi döntés szövege, kifejezetten, határozatként kimondja az iskola megalapítását, nem csak utal rá, nem csupán javasolja megalapítását” – jelentette ki a Maszolnak Magyari Tivadar. Az RMDSZ oktatásért felelős ügyvezető alelnökét a marosvásárhelyi katolikus gimnázium helyzetéről kérdeztük.
– Hogyan látja, azzal, hogy a Bolyai Farkas Elméleti Líceumhoz sorolják a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Líceumot, az intézmény teljesen elveszíti az önállóságát? És ha igen, mekkora esélye van azt visszaszereznie? Mit lehet tenni, mit tehet az RMDSZ ennek érdekében?
– Előre el kell mondanom, hogy ebben a témában nekem és az oktatási főosztálynak, a nekünk jutó feladatunknál fogva egy meglehetősen száraz, technikai ismeretem és mondanivalóm van, de természetesen az ügy érzelmi részével is azonosulok. És határozottan egyetértek azzal, hogy szükség van egy ilyen iskolára. Azt is el kell mondanom, hogy ennek az iskolának a témájában naponta megjelenő sajtóanyagok sokszor túlnyomó részükben nem fogalmazzák meg pontosan azt, ami történik, történt. Ennek az oka az, hogy a helyzet bonyolult, és a róla szóló beszédet még jobban elbonyolították.
A kérdésére válaszolva: a katolikus iskolának eddig sem volt önállósága, abban az értelemben, hogy az oktatási rendszer nem ismeri el ezt a jogi önállóságot, mióta (tavaly nyár vége óta) kiderült, hogy az iskola alapításáról – mint költségvetési, közintézmény megalapításáról – nem hozott a marosvásárhelyi városi tanács döntést. Márpedig Romániában, kinek tetszik, kinek nem, így alapítanak állami iskolát: helyi képviseleti testületi döntéssel (speciális iskolákat megyei tanácsi döntéssel).
Magunk között lelkesen vagy csüggedten évekig megbeszélhetjük, hogy szerintünk milyen egyéb döntések, papírok, mellékletek, szerződések, engedélyek, tanulmányok helyettesíthetnék ezt a döntést, de ezzel nem érünk semmit. Románozhatunk, dénéázhatunk, mutogathatunk egymásra – egy állami iskolát (ha felekezeti profilú is) úgy alapítanak, mint például a tavalyelőtt Szamosújváron: egy megszavazott helyi tanácsi döntés szövege, kifejezetten, határozatként kimondja az iskola megalapítását, nem csak utal rá, nem csupán javasolja megalapítását, nem valami más döntés kontextusában emlegeti. Marosvásárhelyen tulajdonképpen ez történt, ha jól meghámozzuk, lefejtjük az ügyet: egy sor döntés, lépés révén – aminek azonban a közös jogalapja, az alapításról szóló határozat sajnos hiányzott – működésbe hoztak egy iskolát. Az iskola ellátta a feladatát, a tanárok tették a dolgukat, az iskola minden reggel 8-kor becsengetett, folyt az oktatás, ahogy kell. Viszont, miután kiderült, hogy ennek éppen az alapja hiányzik, a minisztérium nem fogja új osztályok beiskoláztatását elvégezni.
Miután a tavasz és a nyár egy része eltelt abban a reményben, hogy mégsem igaz, amit az előbbiekben megfogalmaztam, ezután várhatóan ez történhet: a már bent levő osztályokat vagy ki fogják vinni, végzésig, tehát negyedikig, illetve nyolcadikig, tizenkettedikig - ennek vannak jelei, hiszen a de facto létező iskolát elfogadták, finanszírozták –, vagy ezeket az egyházi épületben működő osztályokat egy másik iskola „leányvállalatának” fogják tekinteni. A városi tanács ezt az utóbbit választotta azáltal, hogy ezeket az osztályokat úgy szerepeltette a város iskoláit tartalmazó listán (ezt hívják városi iskolahálózatnak), mint a Bolyai Farkas líceum „leányvállalatát”. Egyébként az ország iskoláinak több, mint fele ilyen: más iskolák része, de külön épületben van, és ez faluhelyre jellemző, ahol a kisebb falusi iskolák a maguk épületében működnek, de a községközpont vagy a közeli város iskolájához tartoznak. Nagyobb városokban ez a módszer ritkábban jellemző, inkább óvodákat érint.
Ahhoz, hogy saját jogi személyiségű, állami, katolikus iskola létezhessen Marosvásárhelyen, a városi tanácsnak döntést kell hoznia, nyilván az RMDSZ kezdeményezésére. A mindenkori hatályos, oktatási jogszabályok behatárolják ezt a döntést, de ezeknek a jogszabályoknak az alakításban is van szerepe, feladata az RMDSZ-nek. Tudom, hogy az iskola a jogi személyiség számos kellékével rendelkezik, ám ezeket most már majdnem egy éve vitatják, hibás folyamat következményének tartják. Sokan azt mondják, hogy bíróság tudná kimondani, hogy mi a tényleges állapota az iskolának, viszont jelenleg egyetlen bírósági per sem kifejezetten az iskola státusáról szól.
– Lát-e hajlandóságot az új kormányban arra, hogy a marosvásárhelyi katolikus gimnázium ügyének megoldásában segítsen?
– Súlyos problémának, megengedhetetlen nagyvonalúságnak tartom, hogy a minisztérium majdnem egy éve érzékelte a jogi hibát, de nem foglalkozott saját kezdeményezéséből azzal, hogy ennek az iskolának a helyzetét megoldja, attól a pillanattól kezdve, hogy ezt a hibát felfedezte. A minisztérium eddig annyit tett, hogy az iskola időközben kialakult osztályait vitte, viszi tovább – s még jó, hogy ezt megtette. Azzal nem foglalkozott, hogy a jogi helyzetét tisztázza, ebben együttműködjön a helyi tanáccsal, áthidaló megoldásokat keressen, pótolja azt, ami elmaradt. Szinte csak akkor foglalkozott az üggyel, ha szülők vagy politikusaink ezzel „zavarták”. Szülők és politikusok nélkül is, saját kezdeményezéséből napirendre kellett volna tűzni a problémát, és addig nem venni le róla, amíg megoldás nem születik. Terheli az ügyet az is, hogy a vásárhelyi román politikusok zöme nem szeret semmiféle magyar iskolát, sehol az országban, ők erre vannak nevelve, szocializálva, tehát nekik jól jön ez a felfordulás az egész körül.
– Szándékszik-e az RMDSZ nemzetközi fórumokhoz folyamodni ez ügyben?
– Igen. Antal Erika / maszol.ro
2017. július 3.
Nyár végén értékelik ki a RMDSZ és a PSD-ALDE parlamenti együttműködését
Augusztus végén, szeptember elején értékelhetik ki az RMDSZ parlamenti frakciói a PSD–ALDE pártszövetséggel kötött parlamenti együttműködési megállapodást, válaszolta hétfőn a Maszol kérdésére Cseke Attila szenátusi frakcióvezető, aki Nagyváradon sajtótájékoztatón számolt be parlamenti tevékenységéről.
„Mivel ez egy parlamenti együttműködés, kiértékelése az ülésszak vége után zajlik. A kiértékelés első szakaszának mindenféleképpen a parlamenti frakciókban kell megtörténnie, ezt augusztus végén, szeptember elején meg fogjuk tenni. Gondolom, hogy a kormánykoalíció tagjai is ugyanígy fognak tenni, és azok után dőlhet az el, hogy megyünk-e tovább” – mondta Cseke Attila.
A politikus hozzátette: összességében úgy látja, hogy jól működött ez a parlamenti együttműködési megállapodás, mert vannak a magyar közösségre nézve látható eredményei, és országos szinten is sikerült egy-két kérdésben előre lépni. „Nem téveszteném viszont össze a parlamenti együttműködési megállapodást a kormányzással. Az RMDSZ nincs kormányon, nem tagja a kormánykoalíciónak. A kormány működését az elmúlt hat hónapban bíráltuk is, és nagyon szeretnénk, ha ezek a kritikák meghallgatásra találnának” – fogalmazott a frakcióvezető.
Négyszer interpellált
A Bihar megyei szenátornak egyébként 51 felszólalása volt az elmúlt ülésszakban, napirendben lévő vagy procedurális kérdésekhez szólt hozzá. Négyszer interpellált, egyetlen egyre kapott a maga és a bihari magyar közösség számára kielégítő választ – mondta el a sajtótájékoztatón. A szenátor az ANL-lakások bérleti díjának csökkentését szorgalmazta egyik interpellációjában, és ennek lett is eredménye, egy sürgősségi kormányrendelettel csökkentették ezeknek a lakásoknak a bérét.
Nem kapott viszont kielégítő választ az április 7-i szigorított határellenőrzés bevezetése nyomán tett interpellációjára, melyben a szigorítás felfüggesztését kérte, mondta a szenátor, aki a horvátországi példa mellett arra is kitért, hogy Magyarország is felfüggesztette a szigorított ellenőrzést. Szintén nem kapott érdemi választ a kommunikációs minisztériumtól arra kérdésére, amit a hirtelen fellángoló Kék Bálna-játék kapcsán fogalmazott meg, miszerint lehetséges-e a káros hatású internetes oldalak letiltása; a minisztérium mindössze annyit válaszolt, hogy ehhez nekik nincsenek megfelelő eszközeik.
Maradtak az autópálya-gondok
Visszatérő probléma marad az észak-erdélyi autópálya 64 kilométeres Bihar megyei, Bors–Berettyószéplak közötti szakasza, melynek egy részét újra kellett tervezni, miután Fegyvernek közelében természetvédelmi területté nyilvánítottak egy övezetet, amelyet az autópálya nyomvonala érintett. Bár az újabb tendert a második negyedévben ki kellett volna írni, ez nem történt meg. Ha ki is írják a közbeszerzési eljárást, szerződés őszre lehet, amikor már késő a munkát elkezdeni, ez az év is elveszett az említett szakasz szempontjából, mondta Cseke Attila.
A szenátor több olyan sikeres törvénykezdeményezést is említett, melynek kezdeményezése vagy társaláírója volt, például a közigazgatási törvényt módosító, már kihirdetett törvényt, vagy a jövedelemadó visszaosztásából származó összegek 71,5 százalékról 80 százalékra való emelését, amely szeptemberben kerül a szenátus plénuma elé.
Bihar megyei RMDSZ-elnöki minőségében Cseke Attila azt is elmondta, jó döntésnek bizonyult az RMDSZ–PSD–ALDE koalíció, melynek köszönhetően magyar tanácselnöke lett a megyének Pásztor Sándor személyében. Az elmúlt egy év alatt több dolog történt, mint a nyolc éves liberális vezetés idején, átadták például a Körösvidéki Múzeum új székhelyét, nemzetközi repülőjáratok indultak emelt ki néhány példát. Fried Noémi Lujza / maszol.ro
Augusztus végén, szeptember elején értékelhetik ki az RMDSZ parlamenti frakciói a PSD–ALDE pártszövetséggel kötött parlamenti együttműködési megállapodást, válaszolta hétfőn a Maszol kérdésére Cseke Attila szenátusi frakcióvezető, aki Nagyváradon sajtótájékoztatón számolt be parlamenti tevékenységéről.
„Mivel ez egy parlamenti együttműködés, kiértékelése az ülésszak vége után zajlik. A kiértékelés első szakaszának mindenféleképpen a parlamenti frakciókban kell megtörténnie, ezt augusztus végén, szeptember elején meg fogjuk tenni. Gondolom, hogy a kormánykoalíció tagjai is ugyanígy fognak tenni, és azok után dőlhet az el, hogy megyünk-e tovább” – mondta Cseke Attila.
A politikus hozzátette: összességében úgy látja, hogy jól működött ez a parlamenti együttműködési megállapodás, mert vannak a magyar közösségre nézve látható eredményei, és országos szinten is sikerült egy-két kérdésben előre lépni. „Nem téveszteném viszont össze a parlamenti együttműködési megállapodást a kormányzással. Az RMDSZ nincs kormányon, nem tagja a kormánykoalíciónak. A kormány működését az elmúlt hat hónapban bíráltuk is, és nagyon szeretnénk, ha ezek a kritikák meghallgatásra találnának” – fogalmazott a frakcióvezető.
Négyszer interpellált
A Bihar megyei szenátornak egyébként 51 felszólalása volt az elmúlt ülésszakban, napirendben lévő vagy procedurális kérdésekhez szólt hozzá. Négyszer interpellált, egyetlen egyre kapott a maga és a bihari magyar közösség számára kielégítő választ – mondta el a sajtótájékoztatón. A szenátor az ANL-lakások bérleti díjának csökkentését szorgalmazta egyik interpellációjában, és ennek lett is eredménye, egy sürgősségi kormányrendelettel csökkentették ezeknek a lakásoknak a bérét.
Nem kapott viszont kielégítő választ az április 7-i szigorított határellenőrzés bevezetése nyomán tett interpellációjára, melyben a szigorítás felfüggesztését kérte, mondta a szenátor, aki a horvátországi példa mellett arra is kitért, hogy Magyarország is felfüggesztette a szigorított ellenőrzést. Szintén nem kapott érdemi választ a kommunikációs minisztériumtól arra kérdésére, amit a hirtelen fellángoló Kék Bálna-játék kapcsán fogalmazott meg, miszerint lehetséges-e a káros hatású internetes oldalak letiltása; a minisztérium mindössze annyit válaszolt, hogy ehhez nekik nincsenek megfelelő eszközeik.
Maradtak az autópálya-gondok
Visszatérő probléma marad az észak-erdélyi autópálya 64 kilométeres Bihar megyei, Bors–Berettyószéplak közötti szakasza, melynek egy részét újra kellett tervezni, miután Fegyvernek közelében természetvédelmi területté nyilvánítottak egy övezetet, amelyet az autópálya nyomvonala érintett. Bár az újabb tendert a második negyedévben ki kellett volna írni, ez nem történt meg. Ha ki is írják a közbeszerzési eljárást, szerződés őszre lehet, amikor már késő a munkát elkezdeni, ez az év is elveszett az említett szakasz szempontjából, mondta Cseke Attila.
A szenátor több olyan sikeres törvénykezdeményezést is említett, melynek kezdeményezése vagy társaláírója volt, például a közigazgatási törvényt módosító, már kihirdetett törvényt, vagy a jövedelemadó visszaosztásából származó összegek 71,5 százalékról 80 százalékra való emelését, amely szeptemberben kerül a szenátus plénuma elé.
Bihar megyei RMDSZ-elnöki minőségében Cseke Attila azt is elmondta, jó döntésnek bizonyult az RMDSZ–PSD–ALDE koalíció, melynek köszönhetően magyar tanácselnöke lett a megyének Pásztor Sándor személyében. Az elmúlt egy év alatt több dolog történt, mint a nyolc éves liberális vezetés idején, átadták például a Körösvidéki Múzeum új székhelyét, nemzetközi repülőjáratok indultak emelt ki néhány példát. Fried Noémi Lujza / maszol.ro
2017. július 3.
Az igazságügyi miniszter kivizsgáltatja Kövesit
Kivizsgálja Laura Codruță Kövesi DNA-főügyész tevékenységét az Igazságszolgáltatási Felügyelet Tudorel Toader igazságügyi miniszter kérésére – tudósít a Digi24. Toader Kövesi és Augustin Lazăr legfőbb ügyész menedzseri tevékenységének vizsgálatát kérte. Azt nyilatkozta, Romániában „nagyon sok tragédia történik, mert ártatlan emberek ellen indul eljárás és történik vádemelés”. A Kövesiről közzétett hangfelvételek – amelyeken állítólag megsürget ügyeket, és Sorin Grindeanu korábbi miniszterelnökig akar eljutni – ügyében már hivatalból indított vizsgálatot az Igazságszolgáltatási Felügyelet. A DNA úgy nyilatkozott, hogy a hangfelvételeket megvágták, manipulálták. Transindex.ro
Kivizsgálja Laura Codruță Kövesi DNA-főügyész tevékenységét az Igazságszolgáltatási Felügyelet Tudorel Toader igazságügyi miniszter kérésére – tudósít a Digi24. Toader Kövesi és Augustin Lazăr legfőbb ügyész menedzseri tevékenységének vizsgálatát kérte. Azt nyilatkozta, Romániában „nagyon sok tragédia történik, mert ártatlan emberek ellen indul eljárás és történik vádemelés”. A Kövesiről közzétett hangfelvételek – amelyeken állítólag megsürget ügyeket, és Sorin Grindeanu korábbi miniszterelnökig akar eljutni – ügyében már hivatalból indított vizsgálatot az Igazságszolgáltatási Felügyelet. A DNA úgy nyilatkozott, hogy a hangfelvételeket megvágták, manipulálták. Transindex.ro
2017. július 3.
György-Mózes Árpád: Igenis lesz székely önrendelkezés
Az Alfahír portál munkatársa György-Mózes Árpáddal, a Székelyföldért Társaság elnökével arról beszélgetett, miért van szükség székely önrendelkezésre, miért nem sikerült még kiharcolni, és miért fog mégis sikerülni.
Kezdjük az alapokkal: miért van szüksége a Székelyföldnek autonómiára, hiszen a román álláspont szerint a „kisebbségi kérdést példásan megoldották.
Ceaușescu a kisebbségi kérdést úgy próbálta megoldani, hogy igyekezett tőlük megszabadulni. Székelyföld elrománosításának legitimizálására ott volt az „elmagyarosodott románok” elmélet, a szászokat, zsidókat eladta, a falurombolással meg akár befejezettnek is tekinthette volna a művét, ha a nagyhatalmi konstelláció nem alakul úgy, hogy ő és társai szükségtelenné váltak. A Ceaușescu korszakbeli fizikai falurombolást Székelyföldön követte a gazdasági-társadalmi „falurombolás”, aminek a célja szintén az, hogy a Románia területén élő magyarságot számszerűen minimalizálják. Ez a politika ’90 után a demokrácia leple alatt is folytatódott. Hatalmas állami támogatásokat adtak és adnak az erdélyi ortodox templomok, kolostorok építésére, állítólag a mai napig veszélyességi pótlékot kapnak a Székelyföldön szolgáló román rendőrök. A régió infrastruktúráját évtizedek óta tudatosan elhanyagolják, így az ipar nem szívesen települ ide, munkahelyek alig születnek, itt a legalacsonyabbak a fizetések. Mindezek ellenére mégis képes lenne a régió arra, hogy eltartsa magát, ez kiderül azokból a statisztikákból, amit a román állam ad ki, miszerint a székelyföldi megyék többet adnak a központi költségvetésbe még a románok szerint is, mint amennyit visszakapnak. A hatalom arra számít, hogy a székelyek egyszer majd csak belefáradnak a szegénységbe, a létbizonytalanságba, és egyszerűen elköltöznek innen. Az elvándorlás sajnos már ma is aggasztó méreteket ölt. Amit annak idején diktatórikus, erőszakos módszerekkel elkezdtek az ma finomabb, demokratikusnak álcázott módokon folytatódik, miközben a román lobbi nyugaton a példaértékű kisebbségi jogokkal dicsekszik.
– Erre mondhatják azt Bukarestben, hogy ezek csak gazdasági kérdések, politikai nyomásgyakorlás nincs.
– De sajnos az is van. A közigazgatási reform ártatlannak tűnő álarca mögött is felfedezhető a nyilvánvaló magyarellenes szándék. A román kormány elképzelései szerint a Székelyföldet három újonnan létrehozott régió között darabolnák fel, méghozzá úgy, hogy a magyarság aránya egyikben sem haladná meg a 30%-ot. Ez a terv lassan másfél évtizede ott van a román politika asztalán, és még mindig nem mondtak le a megvalósításáról. 2003 őszén ezt a veszélyt is érzékelve alakultak meg a települési székely tanácsok, majd ezekből a Székely Nemzeti Tanács.
– Ennek már lassan 14 éve. Székely autonómia azonban a mai napig nincs.
– Ennek a fő oka, hogy az európai székely lobbihálózat nem tudott igazán kiépülni, így mostanáig csak részsikereket tudtunk elérni. A mindenkori román hatalommal csak nagyon nehezen, vagy egyáltalán nem tudunk tárgyalni, ezért most az a fő cél, hogy az európai nyilvánosság és az uniós döntéshozók figyelmét ráirányítsuk a kérdésre. Ehhez azonban az autonómiamozgalomnak állandó képviselettel jelen kellene lennie legalább Strasbourgban és Brüsszelben. Jelen kellene lenni már a minket érintő döntések előkészítési szakaszában is. És, ami legalább ennyire fontos: ellensúlyozni kellene a rendkívül hatékony román lobbit. Ehhez azonban mindenekelőtt pénzre van szükség – és sajnos ebből van a legkevesebb. Éppen ezért hozta létre az Erdélyt Járók Közhasznú Egyesülete és a Székelyföldért Társaság 2015-ben a Székelyföldi Autonómia Alapot, amelynek az a célja, hogy civil összefogással minél szélesebb anyagi alapot tudjunk teremteni az önrendelkezésért folytatott küzdelemnek. Heti 5-6 napon 8-10 órát dolgozó emberek szabadidejükben nem tudják kellő hatékonysággal felvállalni ezt a küldetést, főállású munkatársakra, szakértők hadára volna szükség ehhez a harchoz. Jelenleg a forráshiány az autonómiaküzdelem legfontosabb kerékkötője. Itt is érvényesül Puskás Öcsi igazsága: „kis pénz, kis foci, nagy pénz, nagy foci”.
– Román részről sokszor hangsúlyozzák, de Magyarországon is gyakran elhangzik: az RMDSZ az elmúlt 27 évben többször volt kormányon, és ellenzékből is számos kormányzattal ápolt jó viszonyt. Ha a magyarok érdekvédelmi szervezete ilyen jól fekszik Bukarestben, akkor miért panaszkodnak az erdélyi magyarok?
– Nemrégiben elkészítettem a Székely Nemzeti Tanács 10 éves kronológiáját felhasználva többek között a korabeli sajtóanyagokat. Döbbenettel láttam, hogy 2003 októberében, az SZNT megalakulásakor minden román pártot megelőzve az RMDSZ ítélte el először a szervezetet. Ugyanakkor kénytelenek voltak az autonómiát legalább a kampányjelszavak szintjén a zászlójukra tűzni. Tulajdonképpen ez is az autonómiamozgalom sikere, hiszen sikerült tematizálni az erdélyi magyar közéletet, sikerült elérni, hogy a választók nyomást gyakoroljanak a hegemón magyar pártra, így arra kényszerítve őket, hogy legalább szavakban az önrendelkezés mellé álljanak.
– Aztán a választások után Bukarestben is képviselik az ügyet?
– Az előbb említett kényszerhelyzet indíthatta az RMDSZ-t arra, hogy megalkossa a saját autonómia koncepcióját. Még véletlenül sem akartak egy platformra kerülni az SZNT-vel, nehogy el kelljen ismerni a szervezet létjogosultságát, így nem vették át az ő alaposan kidolgozott statútumukat – inkább szinte szó szerint lefordították a dél-tiroli önrendelkezést megalapozó jogszabályt. Ami persze jól működő európai példa, de valóban életképes autonómiát csak a helyi sajátosságok figyelembe vételével lehet kialakítani.
– 2009-ben Tusnádfürdőn Băsescu a ledöbbent hallgatóság szemébe mondta: márpedig székely autonómia soha nem lesz! Sokan az erdélyi magyarság és a magyar önrendelkezés támogatói közül is úgy vélik: reménytelen küzdelem ez. Lesz valaha autonóm Székelyföld?
– A politikában gyakran mondják, hogy „soha” – pedig valójában éppen a politika az a terület, hol nem létezik az, hogy „soha”. Martin Luther King 1963-ban azt mondta: „van egy álmom”, egy olyan Amerika, ahol nincs faji megkülönböztetés. Akkor nagyon sokan fantasztának tartották, azt pedig álmában nem gondolta volna senki, hogy fél évszázaddal később fekete elnöke lesz az Egyesült Államoknak. Lehet, hogy hat hónapba, lehet, hogy hatvan évben kerül, de igenis lesz székely önrendelkezés. alfahir.hu; itthon.ma/szerintunk
Az Alfahír portál munkatársa György-Mózes Árpáddal, a Székelyföldért Társaság elnökével arról beszélgetett, miért van szükség székely önrendelkezésre, miért nem sikerült még kiharcolni, és miért fog mégis sikerülni.
Kezdjük az alapokkal: miért van szüksége a Székelyföldnek autonómiára, hiszen a román álláspont szerint a „kisebbségi kérdést példásan megoldották.
Ceaușescu a kisebbségi kérdést úgy próbálta megoldani, hogy igyekezett tőlük megszabadulni. Székelyföld elrománosításának legitimizálására ott volt az „elmagyarosodott románok” elmélet, a szászokat, zsidókat eladta, a falurombolással meg akár befejezettnek is tekinthette volna a művét, ha a nagyhatalmi konstelláció nem alakul úgy, hogy ő és társai szükségtelenné váltak. A Ceaușescu korszakbeli fizikai falurombolást Székelyföldön követte a gazdasági-társadalmi „falurombolás”, aminek a célja szintén az, hogy a Románia területén élő magyarságot számszerűen minimalizálják. Ez a politika ’90 után a demokrácia leple alatt is folytatódott. Hatalmas állami támogatásokat adtak és adnak az erdélyi ortodox templomok, kolostorok építésére, állítólag a mai napig veszélyességi pótlékot kapnak a Székelyföldön szolgáló román rendőrök. A régió infrastruktúráját évtizedek óta tudatosan elhanyagolják, így az ipar nem szívesen települ ide, munkahelyek alig születnek, itt a legalacsonyabbak a fizetések. Mindezek ellenére mégis képes lenne a régió arra, hogy eltartsa magát, ez kiderül azokból a statisztikákból, amit a román állam ad ki, miszerint a székelyföldi megyék többet adnak a központi költségvetésbe még a románok szerint is, mint amennyit visszakapnak. A hatalom arra számít, hogy a székelyek egyszer majd csak belefáradnak a szegénységbe, a létbizonytalanságba, és egyszerűen elköltöznek innen. Az elvándorlás sajnos már ma is aggasztó méreteket ölt. Amit annak idején diktatórikus, erőszakos módszerekkel elkezdtek az ma finomabb, demokratikusnak álcázott módokon folytatódik, miközben a román lobbi nyugaton a példaértékű kisebbségi jogokkal dicsekszik.
– Erre mondhatják azt Bukarestben, hogy ezek csak gazdasági kérdések, politikai nyomásgyakorlás nincs.
– De sajnos az is van. A közigazgatási reform ártatlannak tűnő álarca mögött is felfedezhető a nyilvánvaló magyarellenes szándék. A román kormány elképzelései szerint a Székelyföldet három újonnan létrehozott régió között darabolnák fel, méghozzá úgy, hogy a magyarság aránya egyikben sem haladná meg a 30%-ot. Ez a terv lassan másfél évtizede ott van a román politika asztalán, és még mindig nem mondtak le a megvalósításáról. 2003 őszén ezt a veszélyt is érzékelve alakultak meg a települési székely tanácsok, majd ezekből a Székely Nemzeti Tanács.
– Ennek már lassan 14 éve. Székely autonómia azonban a mai napig nincs.
– Ennek a fő oka, hogy az európai székely lobbihálózat nem tudott igazán kiépülni, így mostanáig csak részsikereket tudtunk elérni. A mindenkori román hatalommal csak nagyon nehezen, vagy egyáltalán nem tudunk tárgyalni, ezért most az a fő cél, hogy az európai nyilvánosság és az uniós döntéshozók figyelmét ráirányítsuk a kérdésre. Ehhez azonban az autonómiamozgalomnak állandó képviselettel jelen kellene lennie legalább Strasbourgban és Brüsszelben. Jelen kellene lenni már a minket érintő döntések előkészítési szakaszában is. És, ami legalább ennyire fontos: ellensúlyozni kellene a rendkívül hatékony román lobbit. Ehhez azonban mindenekelőtt pénzre van szükség – és sajnos ebből van a legkevesebb. Éppen ezért hozta létre az Erdélyt Járók Közhasznú Egyesülete és a Székelyföldért Társaság 2015-ben a Székelyföldi Autonómia Alapot, amelynek az a célja, hogy civil összefogással minél szélesebb anyagi alapot tudjunk teremteni az önrendelkezésért folytatott küzdelemnek. Heti 5-6 napon 8-10 órát dolgozó emberek szabadidejükben nem tudják kellő hatékonysággal felvállalni ezt a küldetést, főállású munkatársakra, szakértők hadára volna szükség ehhez a harchoz. Jelenleg a forráshiány az autonómiaküzdelem legfontosabb kerékkötője. Itt is érvényesül Puskás Öcsi igazsága: „kis pénz, kis foci, nagy pénz, nagy foci”.
– Román részről sokszor hangsúlyozzák, de Magyarországon is gyakran elhangzik: az RMDSZ az elmúlt 27 évben többször volt kormányon, és ellenzékből is számos kormányzattal ápolt jó viszonyt. Ha a magyarok érdekvédelmi szervezete ilyen jól fekszik Bukarestben, akkor miért panaszkodnak az erdélyi magyarok?
– Nemrégiben elkészítettem a Székely Nemzeti Tanács 10 éves kronológiáját felhasználva többek között a korabeli sajtóanyagokat. Döbbenettel láttam, hogy 2003 októberében, az SZNT megalakulásakor minden román pártot megelőzve az RMDSZ ítélte el először a szervezetet. Ugyanakkor kénytelenek voltak az autonómiát legalább a kampányjelszavak szintjén a zászlójukra tűzni. Tulajdonképpen ez is az autonómiamozgalom sikere, hiszen sikerült tematizálni az erdélyi magyar közéletet, sikerült elérni, hogy a választók nyomást gyakoroljanak a hegemón magyar pártra, így arra kényszerítve őket, hogy legalább szavakban az önrendelkezés mellé álljanak.
– Aztán a választások után Bukarestben is képviselik az ügyet?
– Az előbb említett kényszerhelyzet indíthatta az RMDSZ-t arra, hogy megalkossa a saját autonómia koncepcióját. Még véletlenül sem akartak egy platformra kerülni az SZNT-vel, nehogy el kelljen ismerni a szervezet létjogosultságát, így nem vették át az ő alaposan kidolgozott statútumukat – inkább szinte szó szerint lefordították a dél-tiroli önrendelkezést megalapozó jogszabályt. Ami persze jól működő európai példa, de valóban életképes autonómiát csak a helyi sajátosságok figyelembe vételével lehet kialakítani.
– 2009-ben Tusnádfürdőn Băsescu a ledöbbent hallgatóság szemébe mondta: márpedig székely autonómia soha nem lesz! Sokan az erdélyi magyarság és a magyar önrendelkezés támogatói közül is úgy vélik: reménytelen küzdelem ez. Lesz valaha autonóm Székelyföld?
– A politikában gyakran mondják, hogy „soha” – pedig valójában éppen a politika az a terület, hol nem létezik az, hogy „soha”. Martin Luther King 1963-ban azt mondta: „van egy álmom”, egy olyan Amerika, ahol nincs faji megkülönböztetés. Akkor nagyon sokan fantasztának tartották, azt pedig álmában nem gondolta volna senki, hogy fél évszázaddal később fekete elnöke lesz az Egyesült Államoknak. Lehet, hogy hat hónapba, lehet, hogy hatvan évben kerül, de igenis lesz székely önrendelkezés. alfahir.hu; itthon.ma/szerintunk
2017. július 3.
„Jelenleg senki sem szüli tele a Kárpát-medencét”
A szomszédos népek termékenységi mutatói legalább olyan rosszak, mint a magyaroké, ezért jelenleg senki sincs, aki „teleszülhetné” a Kárpát-medencét. Magyarországot az elmúlt években kisegítették a határon túli magyarok, ám nem tudni, mi lesz, ha az utánpótlás elfogy, és a hazai születésszám sem nő majd érdemben. Marad a bevándorlás? Többek között ezt a kérdést tettük fel Spéder Zsolt demográfusnak, a KSH Népességtudományi Kutatóintézete igazgatójának.
– Tavaly 93 ezer gyermek született, ami 4 ezres emelkedés a mélypontot jelentő 2011-es évhez képest. Annyi év után végre nőne a gyerekvállalási kedv?
– Ez az egyik jele annak, hogy – szakkifejezéssel élve – megkezdődött a visszapótlás. Azaz a gyerekvállalást a különféle okok miatt elhalasztó nők, párok egy jelentős része ezekben az években döntött a babavállalás mellett. Az egy nőre jutó gyerekek száma, a teljes termékenységi arányszám jelenleg 1,5 körül van, és valószínűleg még nőni fog, de a gyerekvállalási magatartás is változóban van. Miközben egy kicsit több lesz a háromgyermekes, kevesebb a kétgyermekes, illetve több lesz az egygyermekes és a gyermektelen párok száma is.
– Hat évvel ezelőtt 88 ezer gyerek született, mire a politikusok, szakemberek egy része a vészharangot kongatta. Ennyi év elteltével látják-e már a kutatók, hogy 2008 és 2011 között miért esett vissza ilyen durván a születések száma?
– Több tényező játszott közre. Messziről kezdem: az 1980-as években korai gyermekvállalási minta jellemezte a magyar társadalmat. A nők többsége 22-23 éves korában szülte meg az első gyerekét. A rendszerváltozás után bekövetkezett a felsőoktatás expanziója, egyre többen mentek egyetemre, másmilyen lett az életúttervezés, így a gyerekvállalás kitolódott a 28-29. évre. 1995-től a Bokros-csomagnak is megvolt a maga visszahúzó hatása a közepes és magas végzettségűek körében. Végül a halasztásban lévő korosztály is eljutott a gyerekvállalási időszakba, ám e kohorszot „derékba kapta” a 2008-as gazdasági válság, és ez szinte minden európai országot jellemzett. Beindult a társadalomban az újratervezés. Sokan elveszítették az állásukat, újra kellett számolni a családi költségvetést, nem volt egyszerű lakáshoz jutni, a gyes háromról két évre csökkent. Ilyenkor a jellemző alkalmazkodási stratégia a gyerekvállalás elhalasztása.
– A mostani adatok csak annak köszönhetők, hogy végre megszülettek a korábban „elhalasztott” gyerekek?
– Nem csak. Készítettem egy elemzést, amit jövő héten egy berlini konferencián fogok bemutatni. Az adatok azt mutatják, hogy mind az 1993-ban bevezetett gyet, amit sokan „főállású anyaságnak” neveznek, mind pedig az 1999-ben megnövelt családi adókedvezmény növelte a gyerekvállalási kedvet a kétgyerekesek körében. Persze kérdés, hogy ennek valójában mekkora az összesített hatása, hiszen ahhoz, hogy a harmadik megszülessen, előbb meg kell születnie az elsőnek, majd a másodiknak. Ám közben azt látjuk, hogy a kétgyermekesek száma az utóbbi időben némileg csökkent.
– Milyen hatása lesz annak, hogy a nagy lélekszámú generáció – az úgynevezett Ratkó-unokák – kifutottak a gyermekvállalási időszakból?
– Az 1975-ben születettek 195 ezren voltak, az előző és a következő évben születettek pedig 150 ezren – hozzávetőleg a felük nő. Az 1980-asok és a következő évjáratok már 148 ezres lélekszámúak. Könnyen belátható, hogy ha 20 százalékkal csökken a nők száma, ezt ellentételezni kéne több gyerek vállalásával. Mivel a Ratkó-unokákat érintette leginkább a halasztás, növekvő számban maradnak egygyermekesek, hiszen mire jöhetett volna a második, már a negyvenes éveikbe léptek. A francia kollégák számították ki, hogy 40 év felett a nők termőképessége körülbelül 40 százalékos. De nemcsak az jelenti a problémát, hogy a Ratkó-unokák egy jelentős része egygyermekes maradt: két évvel ezelőtt kiszámoltam, hogy az 1975-ben születettek 15-16 százalékának nem volt gyereke. Az 1965-ös generációnál ez a szám még 8-10 százalék volt.
– Ez mennyiben tudatosan vállalt gyermektelenség?
– Nem beszélhetünk szándékolt gyerektelenségről. Egyrészt az előbb említett „túlhalasztás” az oka. Másrészt a párkapcsolati tényezők is közrejátszanak. Ha egy pár túl sokáig van gyerek nélkül, akkor nagyobb az esélye, hogy megromlik a kapcsolat. Ha bekövetkezik a válás, akkor a 35 feletti nők számára beszűkül a házassági piac, nehezebb lesz korban hozzájuk illő partnert találni. Nehezebben is választanak, igényesebbek, többségüknek már megalapozott az egzisztenciája, és ennek megfelelő partnert keres. Sokan maradnak egyedül.
– Ez lenne a politikusok által sokat kárhoztatott szinglijelenség?
– Már a 2000-es években kimutatták a kutatások, hogy Magyarországon legfeljebb „kényszerszinglik” élnek, aminek okairól az előbb beszéltünk. Tény, hogy növekedett például a fővárosi diplomások körében a gyerektelenek aránya, de nem csak abban a közegben. Az alsóbb társadalmi csoportokban is megfigyelhető ez, ott pedig a bizonytalanság váltja ki. Nálunk nem igazán jellemző az, ami Németországban: ott a nők egy jelentős része eldöntötte, nem akar gyereket szülni és nevelni. Ott egyébként nincs is a magyar gyedhez hasonló intézmény, ami lehetővé teszi, hogy a nők hosszabb időre, két évre kiváljanak a munkaerőpiacról.
– Örök dilemma a politikusok körében, hogy melyik családtámogatási program a célravezető. A középosztályt segítse a mindenkori kormány, vagy a szegényebb rétegeket? Azért a gyereknevelési támogatás 1993-as bevezetése az utóbbiak körében jelentősen növelte a gyerekvállalási kedvet, miközben az elmúlt évek intézkedései egyelőre nem hoztak érdemi javulást.
– Azt gondolom, hogy a jó családtámogatási rendszerek nem vagylagos alapon működnek. A népesedéspolitika akkor jó, ha összhangban áll a foglalkoztatás- és szociálpolitikával. Elsősorban azt kell figyelembe venni, hogy a női munkavállalás magas szintje megmaradjon, mert a többség a kétkeresős családmodellt favorizálja, és ez biztosítja azt a jóléti szintet, amikor a fiatalok hajlandók gyermeket vállalni. Ahogy az sem jó, ha nő a gyerekszegénység: a gyermekvállalás ne vezessen a szegénység újratermelődéséhez. Más szemszögből nézve: az sem jó, ha túl sokáig halasztják a szülést a nők, ahogy az sem, ha tinédzserkorban jön az első baba. Az sem helyes, ha a gyermekesek nagyobb áldozatot vállalnak, rosszabbul élnek, mint a gyermektelenek, ezért is legitim eszköz a családi adókedvezmény.
– A kormány most a három- vagy többgyermekeseket támogatja. De hogyan lehet megváltoztatni azt az évtizedek óta beégett családmodellt, ami a két gyerek vállalását tartja ideálisnak?
– Prózai oka van, hogy miért van ez így. Két szülő két gyerek után tud szaladni, a harmadik nevelése sokszor komoly logisztikai kihívás. Általában úgy indul, hogy várjuk az első gyereket, mert meg szeretnénk tapasztalni az anyaságot, apaságot. Aztán vállalunk még egyet, hogy legyen testvére az elsőszülöttnek. Általában ott szeretnének harmadikat, ahol az első kettő azonos nemű, és szülők vágynak egy fiúra vagy egy lányra. Ahogy általában a gyermeknevelés sok boldogságot és egyben sok nehézséget is tartogat, úgy a nagycsalád is sok örömöt nyújt, olyat, amit igenis érdemes megélni. Éppen ezért úgy vélem, nem csak népesedéspolitikai szempontból fontos a három- vagy többgyerekesek segítése.
– Dupcsik Csaba szociológus lapunknak nemrég azt mondta, nem feltétlenül baj, ha kevesebb gyerek születik, hiszen közben a termelékenység nő, kevesebb ember munkájára van szükség az áruk előállításához. Szerinte a táradalom öregedése sem lenne olyan nagy gond, ha jobb lenne az egészségügy, tovább élnénk, tovább dolgozhatnánk.
– Ne felejtsük el, hogy a társadalom öregedését az alacsony gyermekszám lényegesen felgyorsítja. Azt pedig könnyű belátni, hogy az idősödő társadalom munkabírása, innovációs képessége nem ugyanolyan, mint egy fiatalabbé. Egy kiegyensúlyozottabb korszerkezetű társadalomban nincs olyan probléma, hogy gyerekhiány miatt be kell zárni iskolákat, át kell alakítani az igényekhez igazodva az egészségügyet. Mindez rengeteg közpénzt emésztene fel. De ennél fontosabbnak tartom azt, hogy lehetőleg mindenkinek születhessen gyereke, aki vágyik rá. Kutatásaink azt mutatják, hogy sokkal kevesebb gyerek születik, mint amennyire a párok vágynak. Ez miért lenne kevésbé fontos cél, mint hogy mindenkinek legyen fedél a feje fölött, vagy hogy alapjövedelmet biztosítsunk mindenkinek? Én egyfajta alapjognak tartom a gyerek adta boldogságot.
– Az alacsony termékenységi mutató „magyar átok”?
– Ha már ezt a kifejezést használjuk, inkább dél-európai vagy német átokról kéne beszélni, hiszen ezekben az országokban sokkal rosszabb ez az arányszám.
– Németh Szilárd szófordulatát idézve másképp teszem fel a kérdést: ki szüli tele a Kárpát-medencét?
– Most éppen senki, mert az összes posztkommunista ország végigment azon, amin Magyarország. A szomszédos Romániának még rosszabbak a mutatói. Viszont az utóbbi évtizedben érdemben javult a helyzet Csehországban, Észtországban, a Kárpát-medencében pedig Szlovéniában.
– Minek köszönhetően?
– A legfőbb tényező, ami valóban hat a születésszámra, az a kiszámítható gazdasági növekedés. A legtöbb posztkommunista országban nőtt a termékenységi mutató az ezredforduló után – Csehországban különösen –, nálunk valószínűleg azért nem, mert a gazdaság már 2006 óta stagnált.
– Sokkal fontosabb tényező ez, mint a lakáshelyzet, az adókedvezmény, az állami támogatások?
– Inkább azt mondanám, hogy ez az alap. Ezt támasztja alá, hogy az Angliában dolgozó magyarok és lengyelek termékenységi arányszáma magasabb, mint az otthoni. A lengyeleknél szignifikáns a különbség: az otthoni 1,3, a kinti 2,1. A „magyar átok” inkább az, hogy a Ratkó-unokák a „túlhalasztás” miatt alul fognak teljesíteni. De őket a rendszerváltás is meglegyintette: 1990-ben 15 évesek voltak, 2000-re töltötték be a 25. évüket. Az 1990-es években is tele voltak problémákkal: számos családban okozott gondot a munkanélküliség. Aztán némi javulás után jött a gazdasági stagnálás, majd a válság. Ugyanakkor ezzel nem szeretném az egyéni motivációk, a családpolitika vagy az iskolai expanzió szerepét lekicsinyelni. Mindig amellett érveltünk, hogy a gyermekvállalás sok tényezőtől függ, és a rendszerváltozást követően ezek a tényezők sokszor akadályozták egymást.
– Menni fog a népességszám stabilizálása bevándorlás nélkül?
– A demográfus nem tehet mást, mint számol. Három komponens van: a születések száma, azaz a termékenység növekedése, a halandóság, ami a várható élettartam növekedésével javulhat, és a vándorlási egyenleg, azaz az el- és bevándorlás mérlege. Ha valamelyiknek rosszabb mutatói vannak, és cél a népességszám szinten tartása, akkor szükségszerűen a másik komponens oldhatja meg a problémát. Mintha az utóbbi időben kevesebb szó esne róla, de Magyarországot az elmúlt két évtizedben inkább a bevándorlási többlet jellemezte. Persze ez főképpen a külhoni magyarság köréből rekrutálódott.
– Ám a határon túli magyarok körében végzett felmérések azt mutatják, hogy már nem vonzó számukra Magyarország, inkább továbbmennek ők is Nyugatra.
– Korábban sem csak a határon túli magyarok köréből érkeztek a bevándorlók. Jöttek Ukrajnából, Kínából, de a megtelepedő multinacionális cégek sok németet, hollandot vagy olaszt is hazánkba vonzottak. Persze inkább keletről nyugatra mozognak a munkavállalók, a posztkommunista országok nagy népességkibocsátók, tehát az elvándorlás sem magyar átok. A lettek egynegyede Angliában és Írországban dolgozik. Mi sokkal inkább itthon ülők vagyunk, mint a például a lengyelek. Inkább az a kulcskérdés, milyen arányú lesz a visszavándorlás. Erről egyelőre keveset tudunk, de vannak arra utaló jelek, hogy a többség átmeneti jelleggel, néhány évre vállal munkát, jelentős többségük haza fog jönni. Azok a családok viszont, amelyek kint vállalnak gyereket, és kint maradnak a gyerek iskoláskoráig, nagy valószínűséggel már nem térnek haza. M. László Ferenc / Magyar Nemzet
A szomszédos népek termékenységi mutatói legalább olyan rosszak, mint a magyaroké, ezért jelenleg senki sincs, aki „teleszülhetné” a Kárpát-medencét. Magyarországot az elmúlt években kisegítették a határon túli magyarok, ám nem tudni, mi lesz, ha az utánpótlás elfogy, és a hazai születésszám sem nő majd érdemben. Marad a bevándorlás? Többek között ezt a kérdést tettük fel Spéder Zsolt demográfusnak, a KSH Népességtudományi Kutatóintézete igazgatójának.
– Tavaly 93 ezer gyermek született, ami 4 ezres emelkedés a mélypontot jelentő 2011-es évhez képest. Annyi év után végre nőne a gyerekvállalási kedv?
– Ez az egyik jele annak, hogy – szakkifejezéssel élve – megkezdődött a visszapótlás. Azaz a gyerekvállalást a különféle okok miatt elhalasztó nők, párok egy jelentős része ezekben az években döntött a babavállalás mellett. Az egy nőre jutó gyerekek száma, a teljes termékenységi arányszám jelenleg 1,5 körül van, és valószínűleg még nőni fog, de a gyerekvállalási magatartás is változóban van. Miközben egy kicsit több lesz a háromgyermekes, kevesebb a kétgyermekes, illetve több lesz az egygyermekes és a gyermektelen párok száma is.
– Hat évvel ezelőtt 88 ezer gyerek született, mire a politikusok, szakemberek egy része a vészharangot kongatta. Ennyi év elteltével látják-e már a kutatók, hogy 2008 és 2011 között miért esett vissza ilyen durván a születések száma?
– Több tényező játszott közre. Messziről kezdem: az 1980-as években korai gyermekvállalási minta jellemezte a magyar társadalmat. A nők többsége 22-23 éves korában szülte meg az első gyerekét. A rendszerváltozás után bekövetkezett a felsőoktatás expanziója, egyre többen mentek egyetemre, másmilyen lett az életúttervezés, így a gyerekvállalás kitolódott a 28-29. évre. 1995-től a Bokros-csomagnak is megvolt a maga visszahúzó hatása a közepes és magas végzettségűek körében. Végül a halasztásban lévő korosztály is eljutott a gyerekvállalási időszakba, ám e kohorszot „derékba kapta” a 2008-as gazdasági válság, és ez szinte minden európai országot jellemzett. Beindult a társadalomban az újratervezés. Sokan elveszítették az állásukat, újra kellett számolni a családi költségvetést, nem volt egyszerű lakáshoz jutni, a gyes háromról két évre csökkent. Ilyenkor a jellemző alkalmazkodási stratégia a gyerekvállalás elhalasztása.
– A mostani adatok csak annak köszönhetők, hogy végre megszülettek a korábban „elhalasztott” gyerekek?
– Nem csak. Készítettem egy elemzést, amit jövő héten egy berlini konferencián fogok bemutatni. Az adatok azt mutatják, hogy mind az 1993-ban bevezetett gyet, amit sokan „főállású anyaságnak” neveznek, mind pedig az 1999-ben megnövelt családi adókedvezmény növelte a gyerekvállalási kedvet a kétgyerekesek körében. Persze kérdés, hogy ennek valójában mekkora az összesített hatása, hiszen ahhoz, hogy a harmadik megszülessen, előbb meg kell születnie az elsőnek, majd a másodiknak. Ám közben azt látjuk, hogy a kétgyermekesek száma az utóbbi időben némileg csökkent.
– Milyen hatása lesz annak, hogy a nagy lélekszámú generáció – az úgynevezett Ratkó-unokák – kifutottak a gyermekvállalási időszakból?
– Az 1975-ben születettek 195 ezren voltak, az előző és a következő évben születettek pedig 150 ezren – hozzávetőleg a felük nő. Az 1980-asok és a következő évjáratok már 148 ezres lélekszámúak. Könnyen belátható, hogy ha 20 százalékkal csökken a nők száma, ezt ellentételezni kéne több gyerek vállalásával. Mivel a Ratkó-unokákat érintette leginkább a halasztás, növekvő számban maradnak egygyermekesek, hiszen mire jöhetett volna a második, már a negyvenes éveikbe léptek. A francia kollégák számították ki, hogy 40 év felett a nők termőképessége körülbelül 40 százalékos. De nemcsak az jelenti a problémát, hogy a Ratkó-unokák egy jelentős része egygyermekes maradt: két évvel ezelőtt kiszámoltam, hogy az 1975-ben születettek 15-16 százalékának nem volt gyereke. Az 1965-ös generációnál ez a szám még 8-10 százalék volt.
– Ez mennyiben tudatosan vállalt gyermektelenség?
– Nem beszélhetünk szándékolt gyerektelenségről. Egyrészt az előbb említett „túlhalasztás” az oka. Másrészt a párkapcsolati tényezők is közrejátszanak. Ha egy pár túl sokáig van gyerek nélkül, akkor nagyobb az esélye, hogy megromlik a kapcsolat. Ha bekövetkezik a válás, akkor a 35 feletti nők számára beszűkül a házassági piac, nehezebb lesz korban hozzájuk illő partnert találni. Nehezebben is választanak, igényesebbek, többségüknek már megalapozott az egzisztenciája, és ennek megfelelő partnert keres. Sokan maradnak egyedül.
– Ez lenne a politikusok által sokat kárhoztatott szinglijelenség?
– Már a 2000-es években kimutatták a kutatások, hogy Magyarországon legfeljebb „kényszerszinglik” élnek, aminek okairól az előbb beszéltünk. Tény, hogy növekedett például a fővárosi diplomások körében a gyerektelenek aránya, de nem csak abban a közegben. Az alsóbb társadalmi csoportokban is megfigyelhető ez, ott pedig a bizonytalanság váltja ki. Nálunk nem igazán jellemző az, ami Németországban: ott a nők egy jelentős része eldöntötte, nem akar gyereket szülni és nevelni. Ott egyébként nincs is a magyar gyedhez hasonló intézmény, ami lehetővé teszi, hogy a nők hosszabb időre, két évre kiváljanak a munkaerőpiacról.
– Örök dilemma a politikusok körében, hogy melyik családtámogatási program a célravezető. A középosztályt segítse a mindenkori kormány, vagy a szegényebb rétegeket? Azért a gyereknevelési támogatás 1993-as bevezetése az utóbbiak körében jelentősen növelte a gyerekvállalási kedvet, miközben az elmúlt évek intézkedései egyelőre nem hoztak érdemi javulást.
– Azt gondolom, hogy a jó családtámogatási rendszerek nem vagylagos alapon működnek. A népesedéspolitika akkor jó, ha összhangban áll a foglalkoztatás- és szociálpolitikával. Elsősorban azt kell figyelembe venni, hogy a női munkavállalás magas szintje megmaradjon, mert a többség a kétkeresős családmodellt favorizálja, és ez biztosítja azt a jóléti szintet, amikor a fiatalok hajlandók gyermeket vállalni. Ahogy az sem jó, ha nő a gyerekszegénység: a gyermekvállalás ne vezessen a szegénység újratermelődéséhez. Más szemszögből nézve: az sem jó, ha túl sokáig halasztják a szülést a nők, ahogy az sem, ha tinédzserkorban jön az első baba. Az sem helyes, ha a gyermekesek nagyobb áldozatot vállalnak, rosszabbul élnek, mint a gyermektelenek, ezért is legitim eszköz a családi adókedvezmény.
– A kormány most a három- vagy többgyermekeseket támogatja. De hogyan lehet megváltoztatni azt az évtizedek óta beégett családmodellt, ami a két gyerek vállalását tartja ideálisnak?
– Prózai oka van, hogy miért van ez így. Két szülő két gyerek után tud szaladni, a harmadik nevelése sokszor komoly logisztikai kihívás. Általában úgy indul, hogy várjuk az első gyereket, mert meg szeretnénk tapasztalni az anyaságot, apaságot. Aztán vállalunk még egyet, hogy legyen testvére az elsőszülöttnek. Általában ott szeretnének harmadikat, ahol az első kettő azonos nemű, és szülők vágynak egy fiúra vagy egy lányra. Ahogy általában a gyermeknevelés sok boldogságot és egyben sok nehézséget is tartogat, úgy a nagycsalád is sok örömöt nyújt, olyat, amit igenis érdemes megélni. Éppen ezért úgy vélem, nem csak népesedéspolitikai szempontból fontos a három- vagy többgyerekesek segítése.
– Dupcsik Csaba szociológus lapunknak nemrég azt mondta, nem feltétlenül baj, ha kevesebb gyerek születik, hiszen közben a termelékenység nő, kevesebb ember munkájára van szükség az áruk előállításához. Szerinte a táradalom öregedése sem lenne olyan nagy gond, ha jobb lenne az egészségügy, tovább élnénk, tovább dolgozhatnánk.
– Ne felejtsük el, hogy a társadalom öregedését az alacsony gyermekszám lényegesen felgyorsítja. Azt pedig könnyű belátni, hogy az idősödő társadalom munkabírása, innovációs képessége nem ugyanolyan, mint egy fiatalabbé. Egy kiegyensúlyozottabb korszerkezetű társadalomban nincs olyan probléma, hogy gyerekhiány miatt be kell zárni iskolákat, át kell alakítani az igényekhez igazodva az egészségügyet. Mindez rengeteg közpénzt emésztene fel. De ennél fontosabbnak tartom azt, hogy lehetőleg mindenkinek születhessen gyereke, aki vágyik rá. Kutatásaink azt mutatják, hogy sokkal kevesebb gyerek születik, mint amennyire a párok vágynak. Ez miért lenne kevésbé fontos cél, mint hogy mindenkinek legyen fedél a feje fölött, vagy hogy alapjövedelmet biztosítsunk mindenkinek? Én egyfajta alapjognak tartom a gyerek adta boldogságot.
– Az alacsony termékenységi mutató „magyar átok”?
– Ha már ezt a kifejezést használjuk, inkább dél-európai vagy német átokról kéne beszélni, hiszen ezekben az országokban sokkal rosszabb ez az arányszám.
– Németh Szilárd szófordulatát idézve másképp teszem fel a kérdést: ki szüli tele a Kárpát-medencét?
– Most éppen senki, mert az összes posztkommunista ország végigment azon, amin Magyarország. A szomszédos Romániának még rosszabbak a mutatói. Viszont az utóbbi évtizedben érdemben javult a helyzet Csehországban, Észtországban, a Kárpát-medencében pedig Szlovéniában.
– Minek köszönhetően?
– A legfőbb tényező, ami valóban hat a születésszámra, az a kiszámítható gazdasági növekedés. A legtöbb posztkommunista országban nőtt a termékenységi mutató az ezredforduló után – Csehországban különösen –, nálunk valószínűleg azért nem, mert a gazdaság már 2006 óta stagnált.
– Sokkal fontosabb tényező ez, mint a lakáshelyzet, az adókedvezmény, az állami támogatások?
– Inkább azt mondanám, hogy ez az alap. Ezt támasztja alá, hogy az Angliában dolgozó magyarok és lengyelek termékenységi arányszáma magasabb, mint az otthoni. A lengyeleknél szignifikáns a különbség: az otthoni 1,3, a kinti 2,1. A „magyar átok” inkább az, hogy a Ratkó-unokák a „túlhalasztás” miatt alul fognak teljesíteni. De őket a rendszerváltás is meglegyintette: 1990-ben 15 évesek voltak, 2000-re töltötték be a 25. évüket. Az 1990-es években is tele voltak problémákkal: számos családban okozott gondot a munkanélküliség. Aztán némi javulás után jött a gazdasági stagnálás, majd a válság. Ugyanakkor ezzel nem szeretném az egyéni motivációk, a családpolitika vagy az iskolai expanzió szerepét lekicsinyelni. Mindig amellett érveltünk, hogy a gyermekvállalás sok tényezőtől függ, és a rendszerváltozást követően ezek a tényezők sokszor akadályozták egymást.
– Menni fog a népességszám stabilizálása bevándorlás nélkül?
– A demográfus nem tehet mást, mint számol. Három komponens van: a születések száma, azaz a termékenység növekedése, a halandóság, ami a várható élettartam növekedésével javulhat, és a vándorlási egyenleg, azaz az el- és bevándorlás mérlege. Ha valamelyiknek rosszabb mutatói vannak, és cél a népességszám szinten tartása, akkor szükségszerűen a másik komponens oldhatja meg a problémát. Mintha az utóbbi időben kevesebb szó esne róla, de Magyarországot az elmúlt két évtizedben inkább a bevándorlási többlet jellemezte. Persze ez főképpen a külhoni magyarság köréből rekrutálódott.
– Ám a határon túli magyarok körében végzett felmérések azt mutatják, hogy már nem vonzó számukra Magyarország, inkább továbbmennek ők is Nyugatra.
– Korábban sem csak a határon túli magyarok köréből érkeztek a bevándorlók. Jöttek Ukrajnából, Kínából, de a megtelepedő multinacionális cégek sok németet, hollandot vagy olaszt is hazánkba vonzottak. Persze inkább keletről nyugatra mozognak a munkavállalók, a posztkommunista országok nagy népességkibocsátók, tehát az elvándorlás sem magyar átok. A lettek egynegyede Angliában és Írországban dolgozik. Mi sokkal inkább itthon ülők vagyunk, mint a például a lengyelek. Inkább az a kulcskérdés, milyen arányú lesz a visszavándorlás. Erről egyelőre keveset tudunk, de vannak arra utaló jelek, hogy a többség átmeneti jelleggel, néhány évre vállal munkát, jelentős többségük haza fog jönni. Azok a családok viszont, amelyek kint vállalnak gyereket, és kint maradnak a gyerek iskoláskoráig, nagy valószínűséggel már nem térnek haza. M. László Ferenc / Magyar Nemzet
2017. július 4.
Folyamatosan csökken a beiskolázottak száma Romániában
A 2016–2017-es tanévben a romániai köz- és felsőoktatásban beiskolázott tanulók száma 3,59 millió fő volt, 45 300-zal kevesebb, mint egy évvel korábban – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) közleményéből. Hargita megyében mintegy ezer iskolással kevesebb kezdte meg a tanévet tavaly ősszel, mint egy évvel korábban.
Az Agerpres hírügynökség beszámolója szerint a 2016–2017-es tanévben a beiskolázott tanulók csaknem fele (47,1 százalék) elemibe és általános iskolába járt, közel egyharmada középiskolás és óvodás volt (18,1 százalék illetve 15,1 százalék). A tanintézetekbe járó fiataloknak több mint fele (50,2 százalék) fiú volt, a tanulóknak pedig 70,8 százaléka járt városon iskolába vagy egyetemre. Az egy évvel ezelőtti adatokhoz képest csak a szakiskolákba járó diákok száma növekedett, 15 700-zal. A legnagyobb csökkenést az elemi és az általános iskolák tagozatain regisztrálták az egy évvel korábbi állapotokhoz képest: előbbibe 22 800-zal, utóbbiba pedig 16 600-zal kevesebb tanuló járt..
További adatok A tanulók elsöprő többsége (95,7 százalék) állami intézményben tanult, csak kevesen (4,3 százalék) látogatták a magániskolákat vagy egyetemeket. A 2016–2017-es iskolai évben az egyetemi hallgatók száma 531 600 volt, nagyobb részük (53,9 százalékuk) nő. Az oktatásban összesen 235 800 pedagógus dolgozott, tehát egy pedagógusra 15 tanuló vagy egyetemi hallgató jutott. A pedagógusok több mint háromnegyede (77,3 százalék) nő volt. Az oktatás 147 300 osztályteremben, 26 600 laborban, 5 400 sportpályán, 5000 műhelyben, 4800 tornateremben és 53 úszómedencében zajlott – derül ki az INS közleményéből.
Látványos csökkenés A csökkenés Hargita megyében is érezhető: míg a 2015–2016-os tanévben 52 426 óvodás, elemi osztályos, általános, középiskolás és szakiskolás kezdte el a tanévet, addig a 2016-2017-es tanévben csak 51 549 – tudtuk meg a tanfelügyelőség vonatkozó statisztikáiból. Az egyéves időintervallumhoz képest azonban drasztikusabb csökkenés is tapasztalható, ha korábbi adatokat nézünk. 1997-ben 68 148 iskolás kezdte meg a tanévet Hargita megyében, amely 17 ezerrel több, mint a legutóbbi iskolai évben. A jelenségről már többször is cikkeztünk, a beiskolázások csökkenése leginkább demográfiai (népesedés adatait elemző tudomány) mutatókkal magyarázhatók. A két legfőbb ok a születések számának csökkenése, illetve az egyre nagyobb méreteket öltő kivándorlás Nyugat-Európába. Molnár Rajmond / Agerpres; Székelyhon.ro
A 2016–2017-es tanévben a romániai köz- és felsőoktatásban beiskolázott tanulók száma 3,59 millió fő volt, 45 300-zal kevesebb, mint egy évvel korábban – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) közleményéből. Hargita megyében mintegy ezer iskolással kevesebb kezdte meg a tanévet tavaly ősszel, mint egy évvel korábban.
Az Agerpres hírügynökség beszámolója szerint a 2016–2017-es tanévben a beiskolázott tanulók csaknem fele (47,1 százalék) elemibe és általános iskolába járt, közel egyharmada középiskolás és óvodás volt (18,1 százalék illetve 15,1 százalék). A tanintézetekbe járó fiataloknak több mint fele (50,2 százalék) fiú volt, a tanulóknak pedig 70,8 százaléka járt városon iskolába vagy egyetemre. Az egy évvel ezelőtti adatokhoz képest csak a szakiskolákba járó diákok száma növekedett, 15 700-zal. A legnagyobb csökkenést az elemi és az általános iskolák tagozatain regisztrálták az egy évvel korábbi állapotokhoz képest: előbbibe 22 800-zal, utóbbiba pedig 16 600-zal kevesebb tanuló járt..
További adatok A tanulók elsöprő többsége (95,7 százalék) állami intézményben tanult, csak kevesen (4,3 százalék) látogatták a magániskolákat vagy egyetemeket. A 2016–2017-es iskolai évben az egyetemi hallgatók száma 531 600 volt, nagyobb részük (53,9 százalékuk) nő. Az oktatásban összesen 235 800 pedagógus dolgozott, tehát egy pedagógusra 15 tanuló vagy egyetemi hallgató jutott. A pedagógusok több mint háromnegyede (77,3 százalék) nő volt. Az oktatás 147 300 osztályteremben, 26 600 laborban, 5 400 sportpályán, 5000 műhelyben, 4800 tornateremben és 53 úszómedencében zajlott – derül ki az INS közleményéből.
Látványos csökkenés A csökkenés Hargita megyében is érezhető: míg a 2015–2016-os tanévben 52 426 óvodás, elemi osztályos, általános, középiskolás és szakiskolás kezdte el a tanévet, addig a 2016-2017-es tanévben csak 51 549 – tudtuk meg a tanfelügyelőség vonatkozó statisztikáiból. Az egyéves időintervallumhoz képest azonban drasztikusabb csökkenés is tapasztalható, ha korábbi adatokat nézünk. 1997-ben 68 148 iskolás kezdte meg a tanévet Hargita megyében, amely 17 ezerrel több, mint a legutóbbi iskolai évben. A jelenségről már többször is cikkeztünk, a beiskolázások csökkenése leginkább demográfiai (népesedés adatait elemző tudomány) mutatókkal magyarázhatók. A két legfőbb ok a születések számának csökkenése, illetve az egyre nagyobb méreteket öltő kivándorlás Nyugat-Európába. Molnár Rajmond / Agerpres; Székelyhon.ro
2017. július 4.
Átalakítják a református kollégium udvarát
Folyamatban van a székelyudvarhelyi református kollégium főbejárata melletti udvar átépítése, amit iskolakezdésig befejeznének. Több pad és mellszobor elhelyezését tervezi a tanintézet vezetősége, amivel a jelenleginél több funkciót adnának a térnek.
„Benedek Elek szobrának megkoszorúzásán kívül eddig nem volt különösebb funkcionalitása az udvarnak, ezen szeretnénk változtatni” – fejtette ki lapunknak Tőkés Zsolt. A Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium igazgatója rámutatott, olyan személyiségek mellszobrát szeretnék elhelyezni a parkban, akik döntő szerepet játszottak a tanintézet életében. Így bronzból állítanak emléket Bethlen Jánosnak, az iskola alapítójának, Baczkamadarasi Kis Gergely névadónak, valamint Gönczi Lajosnak, a főépület építőjének. Benedek Elek szobra szintén ki lesz állítva az udvaron, de más helyszínen, és új talapzattal.
Ezek mellett zöldövezeteket terveznek, illetve több padot is kihelyeznek, amelyeken bárki megpihenhet. A térrendezés része az is, hogy jól láthatóvá teszik az iskola főépületének homlokzatát – jegyezte meg az igazgató. Nincs még megoldva az iskola belső udvarának vízelvezetése, ami miatt kisebb esőzésekkor is feláznak és penészednek az épület falai – ezt a problémát is kiküszöbölik a felújítás során.
Mint megtudtuk, az utca felőli kerítést eredeti állapotába állítják vissza. A kivitelezést az udvarhelyi polgármesteri hivatal által fizetett bérleti díjakból finanszírozzák.
Hálaadó ünnepséget terveznek Az építkezést mindenképp befejeznék szeptember 8-áig, mivel akkorra terveznek egy hálaadó ünnepséget, amelyen részt vesz Balog Zoltán, a magyarországi emberi erőforrások minisztere és Kató Béla református püspök is – tudatta Tőkés Zsolt. Egyébként idén van Baczkamadarasi Kis Gergely születésének 280. évfordulója, ezért az iskola belső udvarán lévő obeliszket is restaurálják. Fülöp-Székely Botond / Székelyhon.ro
Folyamatban van a székelyudvarhelyi református kollégium főbejárata melletti udvar átépítése, amit iskolakezdésig befejeznének. Több pad és mellszobor elhelyezését tervezi a tanintézet vezetősége, amivel a jelenleginél több funkciót adnának a térnek.
„Benedek Elek szobrának megkoszorúzásán kívül eddig nem volt különösebb funkcionalitása az udvarnak, ezen szeretnénk változtatni” – fejtette ki lapunknak Tőkés Zsolt. A Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium igazgatója rámutatott, olyan személyiségek mellszobrát szeretnék elhelyezni a parkban, akik döntő szerepet játszottak a tanintézet életében. Így bronzból állítanak emléket Bethlen Jánosnak, az iskola alapítójának, Baczkamadarasi Kis Gergely névadónak, valamint Gönczi Lajosnak, a főépület építőjének. Benedek Elek szobra szintén ki lesz állítva az udvaron, de más helyszínen, és új talapzattal.
Ezek mellett zöldövezeteket terveznek, illetve több padot is kihelyeznek, amelyeken bárki megpihenhet. A térrendezés része az is, hogy jól láthatóvá teszik az iskola főépületének homlokzatát – jegyezte meg az igazgató. Nincs még megoldva az iskola belső udvarának vízelvezetése, ami miatt kisebb esőzésekkor is feláznak és penészednek az épület falai – ezt a problémát is kiküszöbölik a felújítás során.
Mint megtudtuk, az utca felőli kerítést eredeti állapotába állítják vissza. A kivitelezést az udvarhelyi polgármesteri hivatal által fizetett bérleti díjakból finanszírozzák.
Hálaadó ünnepséget terveznek Az építkezést mindenképp befejeznék szeptember 8-áig, mivel akkorra terveznek egy hálaadó ünnepséget, amelyen részt vesz Balog Zoltán, a magyarországi emberi erőforrások minisztere és Kató Béla református püspök is – tudatta Tőkés Zsolt. Egyébként idén van Baczkamadarasi Kis Gergely születésének 280. évfordulója, ezért az iskola belső udvarán lévő obeliszket is restaurálják. Fülöp-Székely Botond / Székelyhon.ro
2017. július 4.
A nagy kivizsgálás
Második munkanapján, hétfő reggel a Tudose-kormány frontális támadást indított a korrupcióellenes ügyészség és a főügyészség ellen. Most legalább tudjuk, hogy miért maradhatott tisztségében Tudorel Toader igazságügyi miniszter, aki egyik koalíciós pártnak sem tagja, és az előző négy hónap alatt, a Grindeanu-kormány tagjaként ügyesen elkerülte a 13-as sürgősségi kormányrendelet csapdáját, a vaskezű vezér, Liviu Dragnea elvárásai ellenére sem enyhített a korrupciós bűncselekmények besorolásán és büntetésén.
Tévedett, aki azt hitte, hogy lám, lehet sármentesen járni, ha valaki rendelkezik a megfelelő felkészültséggel, nem kell vakon követni a kiszabott utat. Ezt az SZDP nem tűri, és az a hév, ahogy nekiront a számára kényelmetlen intézményeknek, az a konokság, amellyel újra meg újra megpróbálja áttörni a jogállami keretet, az a fojtott düh, amely Dragnea nyilatkozataiból ki-kicsap egy-egy sikertelen kísérlet után, beszédesen elárulja, mire számíthatunk, ha eléri, hogy ne fenyegesse semmi a hatalmát
Első hallásra semmi kivetnivaló nincs abban, ha egy állami intézmény működését az erre hivatott szervek kivizsgálják, legyen az mégoly hatékony és népszerű. Elvégre az ügyészek is emberek, nem csalhatatlanok és nem is mindig elfogulatlanok – nekünk, magyaroknak elég bizonyíték erre a Mikó-per vagy a marosvásárhelyi katolikus iskola elleni eljárás, de ennél sokkal több megkérdőjelezhető eset tisztázására van szükség –, és mivel itt olykor valóban ártatlan emberek meghurcolásáról, életéről, szabadságáról van szó, indokolt az ellenőrzés. Ha egy normális államban élnénk, ahol mindenki a helyén van, és munkáját szakmája szabályai, nem pedig politikai szempontok szerint végzi, természetes lenne, hogy az igazságszolgáltatási felügyelet utánanéz legalább a vitatott ügyeknek. Elvégre még a miénknél sokkal világosabb, átláthatóbb, bejáratott igazságszolgáltatási rendszerekben is fordulnak elő tévedések, mulasztások, melléfogások, nem hihetjük, hogy épp nálunk működik hibátlanul a gépezet. Már az is elgondolkoztató – ha igaz –, hogy a két legfontosabb vádhatóság háza táján évtizede nem járt szakellenőr: vajon miért nem? Kinek jó az önjáró ügyészség? Nem élünk normális államban, ez nyilvánvaló. Itt épp a legfelső, irányító szintek olyanok, mintha senki sem lenne a helyén, nem csoda, ha a kormány beiktatása utáni harmadik napon máris tüntettek ellene. Az egyik kartonlapra azt írták: Az országnak akarunk törvényeket, nem a korruptaknak. Az emberek nem bíznak a kormányban, és a független igazságügyi miniszter nagy kivizsgálásában is csak politikai leszámolást szimatolnak. Erre jó okuk van, de reakciójuk a hisztérikus, mérgezett társadalmi viszonyokra is rávilágít. Ezen kellene nagyon gyorsan javítania a kormánynak, nem a teleormani kiskirály kedélyállapotán. Demeter J. Ildikó / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Második munkanapján, hétfő reggel a Tudose-kormány frontális támadást indított a korrupcióellenes ügyészség és a főügyészség ellen. Most legalább tudjuk, hogy miért maradhatott tisztségében Tudorel Toader igazságügyi miniszter, aki egyik koalíciós pártnak sem tagja, és az előző négy hónap alatt, a Grindeanu-kormány tagjaként ügyesen elkerülte a 13-as sürgősségi kormányrendelet csapdáját, a vaskezű vezér, Liviu Dragnea elvárásai ellenére sem enyhített a korrupciós bűncselekmények besorolásán és büntetésén.
Tévedett, aki azt hitte, hogy lám, lehet sármentesen járni, ha valaki rendelkezik a megfelelő felkészültséggel, nem kell vakon követni a kiszabott utat. Ezt az SZDP nem tűri, és az a hév, ahogy nekiront a számára kényelmetlen intézményeknek, az a konokság, amellyel újra meg újra megpróbálja áttörni a jogállami keretet, az a fojtott düh, amely Dragnea nyilatkozataiból ki-kicsap egy-egy sikertelen kísérlet után, beszédesen elárulja, mire számíthatunk, ha eléri, hogy ne fenyegesse semmi a hatalmát
Első hallásra semmi kivetnivaló nincs abban, ha egy állami intézmény működését az erre hivatott szervek kivizsgálják, legyen az mégoly hatékony és népszerű. Elvégre az ügyészek is emberek, nem csalhatatlanok és nem is mindig elfogulatlanok – nekünk, magyaroknak elég bizonyíték erre a Mikó-per vagy a marosvásárhelyi katolikus iskola elleni eljárás, de ennél sokkal több megkérdőjelezhető eset tisztázására van szükség –, és mivel itt olykor valóban ártatlan emberek meghurcolásáról, életéről, szabadságáról van szó, indokolt az ellenőrzés. Ha egy normális államban élnénk, ahol mindenki a helyén van, és munkáját szakmája szabályai, nem pedig politikai szempontok szerint végzi, természetes lenne, hogy az igazságszolgáltatási felügyelet utánanéz legalább a vitatott ügyeknek. Elvégre még a miénknél sokkal világosabb, átláthatóbb, bejáratott igazságszolgáltatási rendszerekben is fordulnak elő tévedések, mulasztások, melléfogások, nem hihetjük, hogy épp nálunk működik hibátlanul a gépezet. Már az is elgondolkoztató – ha igaz –, hogy a két legfontosabb vádhatóság háza táján évtizede nem járt szakellenőr: vajon miért nem? Kinek jó az önjáró ügyészség? Nem élünk normális államban, ez nyilvánvaló. Itt épp a legfelső, irányító szintek olyanok, mintha senki sem lenne a helyén, nem csoda, ha a kormány beiktatása utáni harmadik napon máris tüntettek ellene. Az egyik kartonlapra azt írták: Az országnak akarunk törvényeket, nem a korruptaknak. Az emberek nem bíznak a kormányban, és a független igazságügyi miniszter nagy kivizsgálásában is csak politikai leszámolást szimatolnak. Erre jó okuk van, de reakciójuk a hisztérikus, mérgezett társadalmi viszonyokra is rávilágít. Ezen kellene nagyon gyorsan javítania a kormánynak, nem a teleormani kiskirály kedélyállapotán. Demeter J. Ildikó / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. július 4.
Pulzus, egészséges vérárammal (Művésztelep Székelyudvarhelyen)
A székelyudvarhelyi Pulzus művésztelepen született alkotásokból kínál válogatást a tegnap délután megnyílt sepsiszentgyörgyi tárlat. A tíznapos alkotótábor Berze Imre szobrász kezdeményezésére született, a művésztelep idén hatodik alkalommal nyitja meg kapuit.
Ez a művésztelep picit az én gyermekem is – mondotta A Pulzus 5 éve című kiállítás megnyitóján az Erdélyi Művészeti Központ (EMŰK) emeleti kiállítóterében Vécsi Nagy Zoltán, a kiállítás kurátora, az EMŰK vezetője. Mint fogalmazott, a Pulzus művésztelepnek „sikerült bekapcsolódnia az utóbbi években Székelyföldön egyre pezsgőbbé váló képzőművészeti élet identitását kereső véráramába, és kijelölni helyét mind a multikulturális Erdély, mind az ország, mind a Kárpát-medencében elindult folyamathoz, a nemzetközi művészeti élethez való felzárkózásban”. A táborban születő művek jobbára közgyűjteményekbe kerülnek, a Pulzus művésztelep élénkíti, gazdagítja Székelyudvarhely kulturális kínálatát, a művek egyedi jellegét nemcsak a „népi tradícióktól áthatott falusi környezet”, hanem a kortárs szellemi értékekre fogékony kisváros nyitottsága is meghatározza. „Az immár öt éve működő alkotótábor a hely képzőművészeti szellemének legnemesebb és legprogresszívebb hagyományait tisztelve próbálja saját képzőművészeti identitásának sajátosságait kialakítani. A nemzet és az ország egymást keresztező kulturális keretei között, az erdélyi tradíciókra támaszkodva keresi a Kárpát-medence képzőművészeti életébe való betagozódást, de a nemzetközi kortárs művészeti élethez való felzárkózás lehetőségeit is” – hangsúlyozta Vécsi Nagy Zoltán. Berze Imre megjegyezte, a táborban minden művész egyszer vesz részt, ezáltal minél több alkotónak kívánnak teret biztosítani. A kiállításmegnyitó Ütő Gusztáv cselekményművész performance-ával zárult. Mózes László / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
A székelyudvarhelyi Pulzus művésztelepen született alkotásokból kínál válogatást a tegnap délután megnyílt sepsiszentgyörgyi tárlat. A tíznapos alkotótábor Berze Imre szobrász kezdeményezésére született, a művésztelep idén hatodik alkalommal nyitja meg kapuit.
Ez a művésztelep picit az én gyermekem is – mondotta A Pulzus 5 éve című kiállítás megnyitóján az Erdélyi Művészeti Központ (EMŰK) emeleti kiállítóterében Vécsi Nagy Zoltán, a kiállítás kurátora, az EMŰK vezetője. Mint fogalmazott, a Pulzus művésztelepnek „sikerült bekapcsolódnia az utóbbi években Székelyföldön egyre pezsgőbbé váló képzőművészeti élet identitását kereső véráramába, és kijelölni helyét mind a multikulturális Erdély, mind az ország, mind a Kárpát-medencében elindult folyamathoz, a nemzetközi művészeti élethez való felzárkózásban”. A táborban születő művek jobbára közgyűjteményekbe kerülnek, a Pulzus művésztelep élénkíti, gazdagítja Székelyudvarhely kulturális kínálatát, a művek egyedi jellegét nemcsak a „népi tradícióktól áthatott falusi környezet”, hanem a kortárs szellemi értékekre fogékony kisváros nyitottsága is meghatározza. „Az immár öt éve működő alkotótábor a hely képzőművészeti szellemének legnemesebb és legprogresszívebb hagyományait tisztelve próbálja saját képzőművészeti identitásának sajátosságait kialakítani. A nemzet és az ország egymást keresztező kulturális keretei között, az erdélyi tradíciókra támaszkodva keresi a Kárpát-medence képzőművészeti életébe való betagozódást, de a nemzetközi kortárs művészeti élethez való felzárkózás lehetőségeit is” – hangsúlyozta Vécsi Nagy Zoltán. Berze Imre megjegyezte, a táborban minden művész egyszer vesz részt, ezáltal minél több alkotónak kívánnak teret biztosítani. A kiállításmegnyitó Ütő Gusztáv cselekményművész performance-ával zárult. Mózes László / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. július 4.
Nyolcéves mélyponton a munkanélküliség
Nyolcéves mélyponton, 9,3 százalékon állt májusban a munkanélküliségi ráta az euróövezetben az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat tegnap közzétett kimutatása szerint.
Az Európai Unió 28 tagállamában is az áprilisi 7,8 százalékon stagnált májusban a szezonálisan kiigazított munkanélküliségi ráta. Ez a legalacsonyabb szint 2008 decembere óta. A legalacsonyabb munkanélküliségi rátát – 3 százalékosat – májusban a Cseh Köztársaságban regisztrálták, illetve Németországban 3,9 százalékosat, a legmagasabb továbbra is Görögországban – 22,5 százalék –, Spanyolországban 17,7, Olaszországban pedig 11,3 százalékos. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Nyolcéves mélyponton, 9,3 százalékon állt májusban a munkanélküliségi ráta az euróövezetben az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat tegnap közzétett kimutatása szerint.
Az Európai Unió 28 tagállamában is az áprilisi 7,8 százalékon stagnált májusban a szezonálisan kiigazított munkanélküliségi ráta. Ez a legalacsonyabb szint 2008 decembere óta. A legalacsonyabb munkanélküliségi rátát – 3 százalékosat – májusban a Cseh Köztársaságban regisztrálták, illetve Németországban 3,9 százalékosat, a legmagasabb továbbra is Görögországban – 22,5 százalék –, Spanyolországban 17,7, Olaszországban pedig 11,3 százalékos. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. július 4.
A bűnvádi nyomozás elindult Dorin Florea és Valentin Bretfelean ellen
A március tizedikei Székely Szabadság Napját bejelentő Siculitas Egyesület tájékoztatást kapott a Korrupcióellenes ügyészség Igazgatóságától, hogy a hatóság megkezdte a nyomozást az egyesület által benyújtott bűnvádi panasz ügyében.
Az egyesület ez év márciusában két panasszal fordult a hatósághoz: Dorin Florea, Marosvásárhely polgármestere és Valentin-Constantin Bretfelean, a helyi rendőrség igazgatója ellen hatalmi visszaélésért. Ez év március tizedikét megelőzően a polgármesteri hivatal egy olyan közleményt adott ki, amellyel megpróbálta a törvényesen bejelentett marosvásárhelyi felvonulást megakadályozni, semmibe véve a gyülekezési jogról szóló törvény előírásait, semmibe véve a Maros Megyei Törvényszék 2016. január 8-án meghozott döntését.
Másrészt az egyesület panasszal élt a 2018-ra bejelentett tüntetés törvénytelen betiltása miatt is. 2017. március 16-án, a láttamozó bizottság ülésén Valentin-Constantin Bretfelean mint a polgármester képviselője azzal az indokkal próbálta megakadályozni a 2018-ra bejelentett felvonulást, hogy a menet útvonala a Szentgyörgy (Revoluţiei) utcai kórház előtt halad el, és kórházak előtt a törvény tiltja a nyilvános rendezvények megtartását. Ezzel szemben a szervezők nem egy rendezvény megtartását tervezik a kórház előtt, hanem a továbbhaladást a város egyik legforgalmasabb autóútján. Ezen túlmenően, a tiltás indoklása mellőzi azt a tényt is, hogy ez a kórház nem szerepel a marosvásárhelyi tanács azon határozatában, amely felsorolja azokat a helyszíneket, ahol nem lehet nyilvános rendezvényt tartani. Dorin Florea polgármester, megerősítve a helyi rendőrség igazgatójának álláspontját, és ezáltal megtiltva a felvonulás megtartását, azt közölte, hogy csak 10 ember mehet el a Székely vértanúk emlékművétől a prefektusi hivatalig. A polgármester 2017. március 23-án meghozott döntésével ismételten túllépte a betiltásra vonatkozó 48 órás, törvényben megszabott határidőt.
Úgy értékeljük, a polgármesteri hivatal mindkét intézkedése törvénysértő, az állampolgárok gyülekezési jogát próbálja korlátozni, és egyértelműen hatalommal való visszaélésnek minősül. A közvélemény tudomására hozzuk, hogy készülünk 2018-ban is a Székely Szabadság Napjának megtartására, a bűnvádi feljelentéssel pedig nem azért éltünk, hogy valamilyen „jóváhagyást” próbáljunk kieszközölni a hatóságoktól – hiszen a nyilvános rendezvények megtartásához és megszervezéséhez ilyen jóváhagyás nem kell –, hanem azért, hogy törvényes eszközökkel vessünk véget a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal folyamatos és törvénysértő jogkorlátozó próbálkozásainak. A Székely Nemzeti Tanács sajtószolgálata; Népújság (Marosvásárhely)
A március tizedikei Székely Szabadság Napját bejelentő Siculitas Egyesület tájékoztatást kapott a Korrupcióellenes ügyészség Igazgatóságától, hogy a hatóság megkezdte a nyomozást az egyesület által benyújtott bűnvádi panasz ügyében.
Az egyesület ez év márciusában két panasszal fordult a hatósághoz: Dorin Florea, Marosvásárhely polgármestere és Valentin-Constantin Bretfelean, a helyi rendőrség igazgatója ellen hatalmi visszaélésért. Ez év március tizedikét megelőzően a polgármesteri hivatal egy olyan közleményt adott ki, amellyel megpróbálta a törvényesen bejelentett marosvásárhelyi felvonulást megakadályozni, semmibe véve a gyülekezési jogról szóló törvény előírásait, semmibe véve a Maros Megyei Törvényszék 2016. január 8-án meghozott döntését.
Másrészt az egyesület panasszal élt a 2018-ra bejelentett tüntetés törvénytelen betiltása miatt is. 2017. március 16-án, a láttamozó bizottság ülésén Valentin-Constantin Bretfelean mint a polgármester képviselője azzal az indokkal próbálta megakadályozni a 2018-ra bejelentett felvonulást, hogy a menet útvonala a Szentgyörgy (Revoluţiei) utcai kórház előtt halad el, és kórházak előtt a törvény tiltja a nyilvános rendezvények megtartását. Ezzel szemben a szervezők nem egy rendezvény megtartását tervezik a kórház előtt, hanem a továbbhaladást a város egyik legforgalmasabb autóútján. Ezen túlmenően, a tiltás indoklása mellőzi azt a tényt is, hogy ez a kórház nem szerepel a marosvásárhelyi tanács azon határozatában, amely felsorolja azokat a helyszíneket, ahol nem lehet nyilvános rendezvényt tartani. Dorin Florea polgármester, megerősítve a helyi rendőrség igazgatójának álláspontját, és ezáltal megtiltva a felvonulás megtartását, azt közölte, hogy csak 10 ember mehet el a Székely vértanúk emlékművétől a prefektusi hivatalig. A polgármester 2017. március 23-án meghozott döntésével ismételten túllépte a betiltásra vonatkozó 48 órás, törvényben megszabott határidőt.
Úgy értékeljük, a polgármesteri hivatal mindkét intézkedése törvénysértő, az állampolgárok gyülekezési jogát próbálja korlátozni, és egyértelműen hatalommal való visszaélésnek minősül. A közvélemény tudomására hozzuk, hogy készülünk 2018-ban is a Székely Szabadság Napjának megtartására, a bűnvádi feljelentéssel pedig nem azért éltünk, hogy valamilyen „jóváhagyást” próbáljunk kieszközölni a hatóságoktól – hiszen a nyilvános rendezvények megtartásához és megszervezéséhez ilyen jóváhagyás nem kell –, hanem azért, hogy törvényes eszközökkel vessünk véget a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal folyamatos és törvénysértő jogkorlátozó próbálkozásainak. A Székely Nemzeti Tanács sajtószolgálata; Népújság (Marosvásárhely)
2017. július 4.
Meddig ér a takaró?
Persze, így is lehet mondani: „Nem időszerű az RMDSZ kormányra lépése” – olvasom a szalaghírben Porcsalmi Bálint ügyvezető elnöktől. A javíthatatlan naivak hajlamosak ezt mindjárt úgy értelmezni, hogy érdekvédőink nem kívánnak élni a lehetőséggel. Ezzel szemben az alig tájékozottaktól felfele mindenki tudja, hogy a kutya sem ajánlotta a kormányra lépést.
Amúgy természetesen minden rendben lévőnek látszik. A minapi nacionalista dühkitörés elcsitult, újra hallani illetékesnek látszó irányokból egyetértő, megértő, akár biztatásnak is gondolható bólogatásokról, amivel alkalmasnak tűnő pillanatig jól meg lehet lenni. Ezekkel azonban, ha megalapozottak is, óvatosan bánnék, hiszen kritikusnak mondható esztendő áll előttünk. Nagy a készülődés, érthető, hogy a Nagy Centenáriumot emlékezetessé kívánják tenni. Aligha azzal, hogy kedvezmények sorával kívánnának nekünk „kedveskedni”. Ez is lehet egyik magyarázata az RMDSZ taktikai hibájára elszabadult magyarellenes „replikának”. Ugyanakkor megkísérelhetik a centenáriumot az RMDSZ „integrálásával” megkoronázni. Azaz, kormányra léptetéssel megkötni kezét-lábát, elvárni, hogy ne a maga módján, a magyarság érdekeivel összhangban emlékezzen, például a „Gyulafehérvári kiáltványra” s az azóta történtekre, hanem, mondjuk, szelíd partneri beletörődéssel.
Öreg hiba lenne ebbe a csapdába besétálni, akármivel is legyen az út „kikövezve”. Van és lesz amire visszatekinteni, hiszen napjaink is bőven kínálják a kisebbségi jogok terén érvényesített stratégia (áltatás-altatás-kijátszás), és a „végrehajtási” taktikák egész példatárát. Az összegezés megmaradásunk érdekében amúgy is indokolt, sőt, szükségszerű. Tudnunk kell, hol tartunk. A velünk szemben alkalmazott „húzd meg–ereszd meg” politika szerintem nem folytatható. Abból csak vesztesen lehet kikerülni, majd újra megkísérelni visszakapaszkodni oda, ahol kissé nagyobb a mozgástér, mint a „nem hátrálunk meg” falhoz szorított állapotában.
Pillanatnyilag ez szinte lehetetlennek látszik, hiszen az önvizsgálatra való készségnek a leghalványabb jelei sem fedezhetők fel. Elképesztő, de a mostani helyzet fő jellemzője, hogy egyetlen politikus sincs a szervezet felső régióiban, aki a kormányváltás bonyodalmai során elkövetett hibákat nyilvánosan legalább szóba merné hozni. Akár „eseti” önkritika formájában… Az egység azonban töretlen! Töretlen? A kérdőjel eszembe juttatja az „egységben az erő” helyett mostanság fel-feltűnő felismerést: „Egységben az erőszak, kétségben az erő”. Amitől már csak félgondolatnyira ha van Descartes intelemnek is beillő, örökbecsű mondása: „Kételkedem, tehát gondolkodom…”.
Bizonyos tekintetben az elmarasztalás mellett a megértés is kijár. Ezzel azonban szűkkeblűen bánik a szavazótábor. A fokozott elvárásaival kikényszerített makacs bizonyítási kényszer szüli olykor a hibás döntéseket, a tényleges lehetőségektől való elrugaszkodást. Ennek egyetlen ellenszere a politikai bölcsesség lehetne, amit azonban a szervezeten belüli szabad véleménynyilvánítás nélkül lehetetlen „előállítani”.
A megértés természetesen nem felmentés. Vannak, akik néznek, de nem látnak. Hitem szerint ezt a dioptriadeficitet kellene mindenekelőtt rendbe tenni. Indokolhatja ezt, hogy 2018 a jogok tekintetében szűk esztendőnek ígérkezik, a szükségesnél rövidebbre szabhatják a takarót. Engedményekre várni hiú ábránd. Nem tudható, hogy fest majd a román centenáriumi mérleg, de az „Aici nu se trece” merev beidegződéseit aligha váltja fel hirtelejében az eddig sosem volt kölcsönös bizalom megalapozásának őszinte szándéka. Ehelyett a nemzetállami eszme bűvölete táplálja folyamatosan a látszatteremtéssel álcázott asszimiláció mindegyre újjáéledő reflexeit a jogos igényeink ellehetetlenítésében.
Áltatásunk friss példája az anyanyelvhasználattal kapcsolatos „vívmány” az egészségügyben és szociális intézményekben. Ezzel nem az alkalmazhatatlansága a fő baj, hanem például az, hogy 5 ezer főnél húzza meg az érvényesség alsó határát. Tehát, kissé nyersen szólva, ahol ennél kevesebb magyar él, választhatnak: (1) dögöljenek meg, ha nem tudják megértetni magukat az orvosokkal; (2) fogadjanak saját költségen tolmácsot… Az már csak „járulékos”, de mégsem mellékes következmény, hogy az új szabályozás felmenti az orvosokat a hippokratészi eskü betartása alól, miszerint feltételek nélkül kötelességük segíteni a rászorulókon! Ám mit ér az erkölcsi lényegétől álságos módon megfosztott orvoslás? Egyébként a szóban forgó, alkotmánybírósági döntéssel is „megerősített” (!) „jog” volt Dragnea „ajándéka” az RMDSZ májusban tartott kongresszusára, mert egyébről amúgy sem lett volna amiről beszámoljanak…
A látszatok sok-sok példáját emlegethetnénk fel, de beérem ennyivel, mert fontosabb belegondolni, hogy milyen módon lehetne részünkről ellehetetleníteni kijátszásunknak ezt az immár rutinos gyakorlatát. Az áltatások mellett az altatásunk bevett eszköze a magyar nemzetiségűek kinevezése a legkülönbözőbb intézményekbe. Első pillantásra minden rendben lévőnek látszik, hiszen bizonyítja, hogy csak vagyunk VALAKIK, s meg is becsülnek. Egy apró mozzanat azonban hiányzik a „képletből”: nem találom ugyanis azt a kitételt, hogy a kinevezettek nem kerülhetők sem meg, sem ki olyan helyzetekben, amikor az adott intézményekben kisebbségekkel kapcsolatos kérdések merülnek fel. Amíg egy ilyen feltétel hiányzik, addig miniszterek, prefektusok, tanfelügyelőségek vezetői semmibe vehetik a magyar kinevezetteket, holott… S a joggyakorlás tényleges lehetősége helyett a hatalmi gesztus egyszerű állásközvetítéssé válik! Hallottunk arról, hogy iskolaügyekben késedelem nélkül megnyilatkozzon nálunk a főtanfelügyelő-helyettes? Az utcanévtáblákról rendelkező kormány-
megbízotti önkényeskedés során pedig a magyar alprefektus? Így a szóban forgók élvezhetik az elért hivatali beosztással járó előnyöket minden kötelezettség nélkül. Ennek a különös, de elterjedt „felelőtlenségnek” egyetlen ellenszere van: az RMDSZ kötelezővé teheti számukra a lemondást, ha a kisebbségi ügyekben az intézményvezetők mellőzik őket. Matt, egy lépésben!
Ehhez az sem feltétlenül követelmény, hogy az RMDSZ támogatását élvező partner elfogadja, elég, ha tudomásul veszi. S még annak is elejét vehetik, hogy a politikai kinevezetteket, megfelelő eszközökkel, eltéríthessék az érdekképviselet egyenes útjáról. Az aprónak tűnő, mégis hatásos taktikai fordulatra akár stratégia is építhető a jövőre nézve… Makkai János / Népújság (Marosvásárhely)
Persze, így is lehet mondani: „Nem időszerű az RMDSZ kormányra lépése” – olvasom a szalaghírben Porcsalmi Bálint ügyvezető elnöktől. A javíthatatlan naivak hajlamosak ezt mindjárt úgy értelmezni, hogy érdekvédőink nem kívánnak élni a lehetőséggel. Ezzel szemben az alig tájékozottaktól felfele mindenki tudja, hogy a kutya sem ajánlotta a kormányra lépést.
Amúgy természetesen minden rendben lévőnek látszik. A minapi nacionalista dühkitörés elcsitult, újra hallani illetékesnek látszó irányokból egyetértő, megértő, akár biztatásnak is gondolható bólogatásokról, amivel alkalmasnak tűnő pillanatig jól meg lehet lenni. Ezekkel azonban, ha megalapozottak is, óvatosan bánnék, hiszen kritikusnak mondható esztendő áll előttünk. Nagy a készülődés, érthető, hogy a Nagy Centenáriumot emlékezetessé kívánják tenni. Aligha azzal, hogy kedvezmények sorával kívánnának nekünk „kedveskedni”. Ez is lehet egyik magyarázata az RMDSZ taktikai hibájára elszabadult magyarellenes „replikának”. Ugyanakkor megkísérelhetik a centenáriumot az RMDSZ „integrálásával” megkoronázni. Azaz, kormányra léptetéssel megkötni kezét-lábát, elvárni, hogy ne a maga módján, a magyarság érdekeivel összhangban emlékezzen, például a „Gyulafehérvári kiáltványra” s az azóta történtekre, hanem, mondjuk, szelíd partneri beletörődéssel.
Öreg hiba lenne ebbe a csapdába besétálni, akármivel is legyen az út „kikövezve”. Van és lesz amire visszatekinteni, hiszen napjaink is bőven kínálják a kisebbségi jogok terén érvényesített stratégia (áltatás-altatás-kijátszás), és a „végrehajtási” taktikák egész példatárát. Az összegezés megmaradásunk érdekében amúgy is indokolt, sőt, szükségszerű. Tudnunk kell, hol tartunk. A velünk szemben alkalmazott „húzd meg–ereszd meg” politika szerintem nem folytatható. Abból csak vesztesen lehet kikerülni, majd újra megkísérelni visszakapaszkodni oda, ahol kissé nagyobb a mozgástér, mint a „nem hátrálunk meg” falhoz szorított állapotában.
Pillanatnyilag ez szinte lehetetlennek látszik, hiszen az önvizsgálatra való készségnek a leghalványabb jelei sem fedezhetők fel. Elképesztő, de a mostani helyzet fő jellemzője, hogy egyetlen politikus sincs a szervezet felső régióiban, aki a kormányváltás bonyodalmai során elkövetett hibákat nyilvánosan legalább szóba merné hozni. Akár „eseti” önkritika formájában… Az egység azonban töretlen! Töretlen? A kérdőjel eszembe juttatja az „egységben az erő” helyett mostanság fel-feltűnő felismerést: „Egységben az erőszak, kétségben az erő”. Amitől már csak félgondolatnyira ha van Descartes intelemnek is beillő, örökbecsű mondása: „Kételkedem, tehát gondolkodom…”.
Bizonyos tekintetben az elmarasztalás mellett a megértés is kijár. Ezzel azonban szűkkeblűen bánik a szavazótábor. A fokozott elvárásaival kikényszerített makacs bizonyítási kényszer szüli olykor a hibás döntéseket, a tényleges lehetőségektől való elrugaszkodást. Ennek egyetlen ellenszere a politikai bölcsesség lehetne, amit azonban a szervezeten belüli szabad véleménynyilvánítás nélkül lehetetlen „előállítani”.
A megértés természetesen nem felmentés. Vannak, akik néznek, de nem látnak. Hitem szerint ezt a dioptriadeficitet kellene mindenekelőtt rendbe tenni. Indokolhatja ezt, hogy 2018 a jogok tekintetében szűk esztendőnek ígérkezik, a szükségesnél rövidebbre szabhatják a takarót. Engedményekre várni hiú ábránd. Nem tudható, hogy fest majd a román centenáriumi mérleg, de az „Aici nu se trece” merev beidegződéseit aligha váltja fel hirtelejében az eddig sosem volt kölcsönös bizalom megalapozásának őszinte szándéka. Ehelyett a nemzetállami eszme bűvölete táplálja folyamatosan a látszatteremtéssel álcázott asszimiláció mindegyre újjáéledő reflexeit a jogos igényeink ellehetetlenítésében.
Áltatásunk friss példája az anyanyelvhasználattal kapcsolatos „vívmány” az egészségügyben és szociális intézményekben. Ezzel nem az alkalmazhatatlansága a fő baj, hanem például az, hogy 5 ezer főnél húzza meg az érvényesség alsó határát. Tehát, kissé nyersen szólva, ahol ennél kevesebb magyar él, választhatnak: (1) dögöljenek meg, ha nem tudják megértetni magukat az orvosokkal; (2) fogadjanak saját költségen tolmácsot… Az már csak „járulékos”, de mégsem mellékes következmény, hogy az új szabályozás felmenti az orvosokat a hippokratészi eskü betartása alól, miszerint feltételek nélkül kötelességük segíteni a rászorulókon! Ám mit ér az erkölcsi lényegétől álságos módon megfosztott orvoslás? Egyébként a szóban forgó, alkotmánybírósági döntéssel is „megerősített” (!) „jog” volt Dragnea „ajándéka” az RMDSZ májusban tartott kongresszusára, mert egyébről amúgy sem lett volna amiről beszámoljanak…
A látszatok sok-sok példáját emlegethetnénk fel, de beérem ennyivel, mert fontosabb belegondolni, hogy milyen módon lehetne részünkről ellehetetleníteni kijátszásunknak ezt az immár rutinos gyakorlatát. Az áltatások mellett az altatásunk bevett eszköze a magyar nemzetiségűek kinevezése a legkülönbözőbb intézményekbe. Első pillantásra minden rendben lévőnek látszik, hiszen bizonyítja, hogy csak vagyunk VALAKIK, s meg is becsülnek. Egy apró mozzanat azonban hiányzik a „képletből”: nem találom ugyanis azt a kitételt, hogy a kinevezettek nem kerülhetők sem meg, sem ki olyan helyzetekben, amikor az adott intézményekben kisebbségekkel kapcsolatos kérdések merülnek fel. Amíg egy ilyen feltétel hiányzik, addig miniszterek, prefektusok, tanfelügyelőségek vezetői semmibe vehetik a magyar kinevezetteket, holott… S a joggyakorlás tényleges lehetősége helyett a hatalmi gesztus egyszerű állásközvetítéssé válik! Hallottunk arról, hogy iskolaügyekben késedelem nélkül megnyilatkozzon nálunk a főtanfelügyelő-helyettes? Az utcanévtáblákról rendelkező kormány-
megbízotti önkényeskedés során pedig a magyar alprefektus? Így a szóban forgók élvezhetik az elért hivatali beosztással járó előnyöket minden kötelezettség nélkül. Ennek a különös, de elterjedt „felelőtlenségnek” egyetlen ellenszere van: az RMDSZ kötelezővé teheti számukra a lemondást, ha a kisebbségi ügyekben az intézményvezetők mellőzik őket. Matt, egy lépésben!
Ehhez az sem feltétlenül követelmény, hogy az RMDSZ támogatását élvező partner elfogadja, elég, ha tudomásul veszi. S még annak is elejét vehetik, hogy a politikai kinevezetteket, megfelelő eszközökkel, eltéríthessék az érdekképviselet egyenes útjáról. Az aprónak tűnő, mégis hatásos taktikai fordulatra akár stratégia is építhető a jövőre nézve… Makkai János / Népújság (Marosvásárhely)
2017. július 4.
Kárpát-medencei falugazdász-képzés Alcsútdobozon
Magyarország Földművelésügyi Minisztériumának nemzetközi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára, Tóth Katalin szervezésével folyó év június 26–28. között Alcsútdobozon, a Puskás Ferenc Sport Hotelben került sor a Kárpát-medencei Falugazdász Továbbképzésre. Oda Kocsik József AMMGE-elnökkel együtt, meghívót kapott Nagy Zsolt Arad megyei falugazda is.
A június 26-án, hétfőn a jelzett szállodában történt elszállásolás után, másnap a reggelit és a regisztrációt követően 9 órakor hangzottak el a köszöntők: Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár, dr. Grezsa István János Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja együttműködésének és összehangolt fejlesztési feladatainak kormányzati koordinációjáért felelős kormánybiztos, valamint Tóth Katalin nemzetközi és Kárpát-medencei kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár köszöntötte a Kárpát-medence tájegységeiből érkezett falugazdászokat és gazdaszervezet vezetőket. Ezt követően a Szent István Egyetem oktatói által tartott felkészítő következett. A kávészünet után a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara tájékoztatója hangzott el az anyaországi falugazdász-hálózat felépítéséről és működéséről.
A közös ebéd után a külhoni magyar gazdaszervezetek képviselői és falugazdászai számoltak be az eddigi tapasztalataikról, osztották meg jobbító elképzeléseiket.
A megbeszéléseken Kocsik József AMMGE-elnök felvállalta a falu-katasztereknek az elkészítését, ami a termőföld teljes feltérképezését, nyilvántartásba vételét feltételezi. Az elnök igen elégedetten nyilatkozott az Arad megyei falugazdásznak, Nagy Zsoltnak a munkájáról, aki szaktanácsadás és pályázati kérdések tekintetében szívesen áll a gazdálkodók rendelkezésére. Ezen túlmenően, tovább képezi magát, ugyanis beiratkozott a Debreceni Agrártudományi Egyetem Falugazdász szakának a mesterképzőjére.
Tehát az Arad megyei magyar gazdák rendelkezésére jól képzett, szorgalmas falugazdász áll, aki hatékonyan segítheti a gazdálkodókat – mondta el a Nyugati Jelennek Kocsik József AMMGE-elnök. Nyugati Jelen (Arad)
Magyarország Földművelésügyi Minisztériumának nemzetközi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára, Tóth Katalin szervezésével folyó év június 26–28. között Alcsútdobozon, a Puskás Ferenc Sport Hotelben került sor a Kárpát-medencei Falugazdász Továbbképzésre. Oda Kocsik József AMMGE-elnökkel együtt, meghívót kapott Nagy Zsolt Arad megyei falugazda is.
A június 26-án, hétfőn a jelzett szállodában történt elszállásolás után, másnap a reggelit és a regisztrációt követően 9 órakor hangzottak el a köszöntők: Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár, dr. Grezsa István János Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja együttműködésének és összehangolt fejlesztési feladatainak kormányzati koordinációjáért felelős kormánybiztos, valamint Tóth Katalin nemzetközi és Kárpát-medencei kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár köszöntötte a Kárpát-medence tájegységeiből érkezett falugazdászokat és gazdaszervezet vezetőket. Ezt követően a Szent István Egyetem oktatói által tartott felkészítő következett. A kávészünet után a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara tájékoztatója hangzott el az anyaországi falugazdász-hálózat felépítéséről és működéséről.
A közös ebéd után a külhoni magyar gazdaszervezetek képviselői és falugazdászai számoltak be az eddigi tapasztalataikról, osztották meg jobbító elképzeléseiket.
A megbeszéléseken Kocsik József AMMGE-elnök felvállalta a falu-katasztereknek az elkészítését, ami a termőföld teljes feltérképezését, nyilvántartásba vételét feltételezi. Az elnök igen elégedetten nyilatkozott az Arad megyei falugazdásznak, Nagy Zsoltnak a munkájáról, aki szaktanácsadás és pályázati kérdések tekintetében szívesen áll a gazdálkodók rendelkezésére. Ezen túlmenően, tovább képezi magát, ugyanis beiratkozott a Debreceni Agrártudományi Egyetem Falugazdász szakának a mesterképzőjére.
Tehát az Arad megyei magyar gazdák rendelkezésére jól képzett, szorgalmas falugazdász áll, aki hatékonyan segítheti a gazdálkodókat – mondta el a Nyugati Jelennek Kocsik József AMMGE-elnök. Nyugati Jelen (Arad)
2017. július 4.
Érzelemzónák lélekképekkel
Mattis Teutsch-kiállítás a kolozsvári Művészeti Múzeumban
Amint arról június 24-i lapszámunkban már beszámoltunk Az avantgárd jegyében címmel Mattis Teutsch János akvarelljeiből, pasztelljeiből, linómetszeteiből, festményeiből és kisplasztikáiból nyílt kiállítás június 22-én a Bánffy-palota földszinti termeiben. A brassói Művészeti Múzeum tulajdonát képező és a kolozsvári Művészeti Múzeum anyagával kiegészített tárlat Kolozsvár képzőművészeti életének kimagasló eseménye.
„Ahol ő ült és beszélt, ott mindig Európa közepe volt” – mondta a költő, lapszerkesztő, képzőművész Kassák Lajosról, a magyar avantgárd élharcosáról, az aktivizmus megteremtőjéről Illyés Gyula. De mondhatta volna Mattis Teutsch Jánosról is, akiben Kassák a jövőt vélte felfedezni, a képzőművészet fejlődési irányának egyik letéteményesét, olyannyira, hogy 1917-ben, az általa szerkesztett avantgárd folyóirat, a MA első kiállítását is az aktivista körhöz csatlakozott brassói művész munkáiból rendezte meg. És nem tévedett, hiszen Mattis Teutsch szoros kapcsolatba került a múlt századelő művészetformáló nagyjaival, a művészet szellemiségéről értekező, s azt gyakorlatba ültető Vasszili Kandinszkijjel valamint Javlenszkijjel, Franz Marc-kal és a Der Blaue Reiter (Kék lovas) csoportosulás többi, meghatározó alakjával. Sőt nem kiesebb egyéniségekkel, mint Paul Kleevel, Arhipenkóval és Marc Chagallal volt közös kiállítása.
Hogy a szülővárosába, Brassóba 1919-ben visszatért s ott megállapodott művész hogyan távolodott el a természetelvűségtől és jutott el a lírai expresszionizmuson keresztül az absztraktig, beemelve ezáltal az öreg kontinens művészeti forradalmaitól meglehetősen távol eső Erdélyt Európa kellős közepébe, arról sokan és sokféleképpen írtak. Most mégis Hevesy Ivánnak a MA folyóiratban szinte úttörőként napvilágot látott összefoglalóját idézném, miszerint Mattis Teutsch János „a természet reális formáiból absztrakt művészi formákat teremt, amelyek így már nem tárgyak szimbólumai, hanem érzések kifejezői.”
Ezeknek az érzéseknek a képi vetületeiből kapunk ízelítőt a Bánffy-palota földszinti termeiben. A kolozsvári Művészeti Múzeum egyik legjelentősebb idei rendezvénye a brassói Művészeti Múzeum jóvoltából villanthatja fel az 1960-ban elhunyt festő művészi termésének viszonylag korai és középső szakaszából (1917–1932) származó, reprezentatív munkákat.
Mattis Teutsch művészi fejlődésének, alakulásának dokumentációját nyújtja a tárlat. Németh Júlia / Szabadság (Kolozsvár)
Mattis Teutsch-kiállítás a kolozsvári Művészeti Múzeumban
Amint arról június 24-i lapszámunkban már beszámoltunk Az avantgárd jegyében címmel Mattis Teutsch János akvarelljeiből, pasztelljeiből, linómetszeteiből, festményeiből és kisplasztikáiból nyílt kiállítás június 22-én a Bánffy-palota földszinti termeiben. A brassói Művészeti Múzeum tulajdonát képező és a kolozsvári Művészeti Múzeum anyagával kiegészített tárlat Kolozsvár képzőművészeti életének kimagasló eseménye.
„Ahol ő ült és beszélt, ott mindig Európa közepe volt” – mondta a költő, lapszerkesztő, képzőművész Kassák Lajosról, a magyar avantgárd élharcosáról, az aktivizmus megteremtőjéről Illyés Gyula. De mondhatta volna Mattis Teutsch Jánosról is, akiben Kassák a jövőt vélte felfedezni, a képzőművészet fejlődési irányának egyik letéteményesét, olyannyira, hogy 1917-ben, az általa szerkesztett avantgárd folyóirat, a MA első kiállítását is az aktivista körhöz csatlakozott brassói művész munkáiból rendezte meg. És nem tévedett, hiszen Mattis Teutsch szoros kapcsolatba került a múlt századelő művészetformáló nagyjaival, a művészet szellemiségéről értekező, s azt gyakorlatba ültető Vasszili Kandinszkijjel valamint Javlenszkijjel, Franz Marc-kal és a Der Blaue Reiter (Kék lovas) csoportosulás többi, meghatározó alakjával. Sőt nem kiesebb egyéniségekkel, mint Paul Kleevel, Arhipenkóval és Marc Chagallal volt közös kiállítása.
Hogy a szülővárosába, Brassóba 1919-ben visszatért s ott megállapodott művész hogyan távolodott el a természetelvűségtől és jutott el a lírai expresszionizmuson keresztül az absztraktig, beemelve ezáltal az öreg kontinens művészeti forradalmaitól meglehetősen távol eső Erdélyt Európa kellős közepébe, arról sokan és sokféleképpen írtak. Most mégis Hevesy Ivánnak a MA folyóiratban szinte úttörőként napvilágot látott összefoglalóját idézném, miszerint Mattis Teutsch János „a természet reális formáiból absztrakt művészi formákat teremt, amelyek így már nem tárgyak szimbólumai, hanem érzések kifejezői.”
Ezeknek az érzéseknek a képi vetületeiből kapunk ízelítőt a Bánffy-palota földszinti termeiben. A kolozsvári Művészeti Múzeum egyik legjelentősebb idei rendezvénye a brassói Művészeti Múzeum jóvoltából villanthatja fel az 1960-ban elhunyt festő művészi termésének viszonylag korai és középső szakaszából (1917–1932) származó, reprezentatív munkákat.
Mattis Teutsch művészi fejlődésének, alakulásának dokumentációját nyújtja a tárlat. Németh Júlia / Szabadság (Kolozsvár)
2017. július 4.
Első alkalommal meneteltek Erdélyben az LGBT közösség tagjai
Többszöri kérvényezés után az LGBT közösség képviselői megkapták az engedélyeket a Kolozsvár Polgármesteri Hivataltól az első erdélyi Pride megtartásához. Szombat délelőtt a Donát negyedben közel 800 személy menetelt az LGBT közösség tagjainak jogaiért. A menetet követően az Új Jobboldal párt ellentüntetésére került sor, ők az azonos neműek közti házasság legalizálása ellen tiltakoztak, a hagyományos családi, keresztény értékek nevében. A két akció nem zajlott konfliktusmentesen.
Úgy zajlott az első ClujPride, ahogy szervezők megálmodták: csendben, problémamentesen, konfliktusra az ellentüntetésen került sor. Az első erdélyi ClujPride célja a szolidaritás és a párbeszéd promoválása, ezért is hangsúlyozták a szervezők: ez menet és nem parádé, a közösség tagjai a jogaikért vonulnak fel, és nem szexuális orientációjukat ünneplik, ünnepeltetik. A Pride-on megközelítőleg 800 embert vett részt, az LGBT (leszbikus, homoszexuális, biszexuális és transznemű) közösség tagjai, illetve támogatói.
A Pride szervezői elmondták, két hét kellett a Kolozsvári Polgármesteri Hivatalnak, míg engedélyt adott a felvonulásra, az eseményt végül egy félreeső helyen, a Donát negyedi Garibaldi híd és a Grand Hotel Napoca közötti útszakaszon, a járdán menetelve szervezhették meg.
A menetet 10 órai kezdettel hirdették, ám ebben az időpontban a sajtó nagyobb létszámban volt jelen, mint a résztvevők. Az érkezőknek a szervezők #spunedrept, #mondmegőszintén feliratú fehér pólókat, szivárványos zászlókat, illetve szórólapokat osztogattak, amelyben részletezték az esemény menetét.
Az érkezőket az új Sportcsarnok melletti átjáróknál várta tiltakozóknak egy kisebb csoportja, akik közül többen részt vettek később az ellentüntetésen is, amely egy órakor kezdődött az Bocskai/Avram Iancu téren. Ők is fehér pólóban jelentek meg, viszont az említett hashtagek helyett a homófob felirat virított pólóikon. A néhány főből álló csoport szóban inzultálta az érkezőket, majd a menet indulását követően a Szamos másik oldaláról kiabáltak át az összegyűlt tömegnek. Ezt a kis csoportot is - a menetelőkhöz hasonlóan - rendőrők, csendőrök tucatjai kísérték.
A meneten hazaiak és külföldiek egyaránt részt vettek, minden korosztály képviseltette magát, heteroszexuálisok is nagy számban jelen voltak. „Az én testem fölött én rendelkezem!”, „Nyugodtabban alszol, ha elveszed mástól, hogy családja legyen?”, „Azt szeretnénk, ha hagynátok, hogy szeressünk, és békésen élhessünk Romániában!” feliratú táblákkal, a Pride-ok jelképévé vált hosszú szivárványzászlókkal vonult a tömeg, csendesen.
A felvonulás végén a szervezők felhívták a figyelmet: senki ne menjen egyedül haza, javasolják, hogy leglább 2-3 fős csoportokban hagyják el a helyszínt, ha valaki egyedül lenne, értesítse a szervezőket. Emellett felkérték a résztvevőket, minden az LGBT közösséghez kapcsolható szimbólumot tegyenek el olyan helyre, ahol nem látszik, illetve a fehér pólókat is cseréljék le.
Andra Camelia Cordoş aktivista elmondta: az LGBT közösség tagjai még nincsenek biztonságban a kolozsvári utcákon, publikus térben. A menet célja az egyenlő jogok, tisztelet kivívása, a publikus terekre való igény kifejezése, amelyet csak úgy érhetnek el, ha láthatóvá válnak, kilépnek az árnyékból. A szervezők szerint az összegyűlt tömeg történelmet írt, és a jelenlevők mindegyike nagy bátorságról tett tanúbizonyságot.
A felvonuláson részt vett Adrian Dohotaru USR-s képviselő, illetve Eckstein-Kovács Péter, aki úgy vélekedett: szégyen, hogy ezt nem a főtéren szervezhették meg.
Ellentüntetés: Romániában nem létezhet olyan család, amely nem egy férfiből és egy nőből áll
A „normális”, „hagyományos” családot promováló ellentüntetést is szerveztek ma délben, az LGBT közösség menetét követően. AMarșul pentru normalitate eseményt az Új Jobboldal, Partidul România Unită és Nagy Románia pártok tagja szervezték a Bocskai/Avram Iancu téren, a tüntetés a homoszexuálitás ellen irányult, a hagyományos családi értékeket népszerűsítette.
A tüntetést egy ima elmondásával kezdték, majd az első felszólaló kiemelte a keresztény értékek megtartartásának fontosságát, illetve azt, hogy nem létezik, és nem is létezhet Romániában olyan család, amely nem egy férfiből és egy nőből áll. A felszólaló szerint az LGBT közösség felvonulása szerinte obszcén.
A tüntetésen megjelent egy fiatal lány, az LGBT közösség felvonulásán használt fehér pólóban, aki elmondta, véleménye szerint a másik menetben nem volt semmi obszcén. A lányt végül a helyszínen levő csendőrök vitték el, mivel megszakította, megzavarta az Új Jobboldal eseményét. A ClujPride egyesület a Facebook oldalán jelezte, már elmentek a lányért a rendőrségre és az egyesület ügyvédjét is értesítették.
Pride-menet egyik tagja tiltakozik a jobbosok tüntetésén. Később kiderült, Oana Mardare színésznőről, egy kolozsvári független színtársulat tagjáról van szó, akinek – bevallása szerint – annyi volt a bűne, hogy nem hallgatta szó nélkül végig mindazt, ami a jobbosok tüntetésén elhangzott.
„A törvényt nem azok számára hozták létre, akik pszichológiai betegségben szenvednek. A homoszexualitás pszichológiai betegség, ezt a pszichológusok a 70-es években megállapították. Ezt követően a homoszexualitást, mint alternatív életformát könyvelték el” – hangzott el később a tüntetésen.
A három millió aláírás bizonyítja, Románia többsége hogyan vélekedik a homoszexualitásról, véghez fogják vinni az alkotmánymódosítást, hiszen ez az, amit az ország lakosságának nagyobb része akar, nem fogják elfogadni, hogy egy kisebbség határozza meg, hogyan épülhet fel egy család – mondta még el az Új Jobboldal egyik tagja.
Tudor Ionescu, az Új Jobboldal Párt elnöke is jelen volt a tüntetésen, ahol kiemelte: őt nem érdekli, hogy a homoszexuálisok otthon mit csinálnak, de az utcán, köztereken szexuális orientációjukat nem mutathatják ki. Számára az LGBT közösség felvonulása Kolozsváron elfogadhatatlan, Emil Boc polgármester pedig véleménye szerint, gyenge, amiért engedett a közösség kérésének. A pártelnök az LGBT közösséget a gyáva jelzővel illette, amiért eddig mindig meglapulva élt, és Romániában nem álltak ki saját jogaikért. Szabadság (Kolozsvár)
Többszöri kérvényezés után az LGBT közösség képviselői megkapták az engedélyeket a Kolozsvár Polgármesteri Hivataltól az első erdélyi Pride megtartásához. Szombat délelőtt a Donát negyedben közel 800 személy menetelt az LGBT közösség tagjainak jogaiért. A menetet követően az Új Jobboldal párt ellentüntetésére került sor, ők az azonos neműek közti házasság legalizálása ellen tiltakoztak, a hagyományos családi, keresztény értékek nevében. A két akció nem zajlott konfliktusmentesen.
Úgy zajlott az első ClujPride, ahogy szervezők megálmodták: csendben, problémamentesen, konfliktusra az ellentüntetésen került sor. Az első erdélyi ClujPride célja a szolidaritás és a párbeszéd promoválása, ezért is hangsúlyozták a szervezők: ez menet és nem parádé, a közösség tagjai a jogaikért vonulnak fel, és nem szexuális orientációjukat ünneplik, ünnepeltetik. A Pride-on megközelítőleg 800 embert vett részt, az LGBT (leszbikus, homoszexuális, biszexuális és transznemű) közösség tagjai, illetve támogatói.
A Pride szervezői elmondták, két hét kellett a Kolozsvári Polgármesteri Hivatalnak, míg engedélyt adott a felvonulásra, az eseményt végül egy félreeső helyen, a Donát negyedi Garibaldi híd és a Grand Hotel Napoca közötti útszakaszon, a járdán menetelve szervezhették meg.
A menetet 10 órai kezdettel hirdették, ám ebben az időpontban a sajtó nagyobb létszámban volt jelen, mint a résztvevők. Az érkezőknek a szervezők #spunedrept, #mondmegőszintén feliratú fehér pólókat, szivárványos zászlókat, illetve szórólapokat osztogattak, amelyben részletezték az esemény menetét.
Az érkezőket az új Sportcsarnok melletti átjáróknál várta tiltakozóknak egy kisebb csoportja, akik közül többen részt vettek később az ellentüntetésen is, amely egy órakor kezdődött az Bocskai/Avram Iancu téren. Ők is fehér pólóban jelentek meg, viszont az említett hashtagek helyett a homófob felirat virított pólóikon. A néhány főből álló csoport szóban inzultálta az érkezőket, majd a menet indulását követően a Szamos másik oldaláról kiabáltak át az összegyűlt tömegnek. Ezt a kis csoportot is - a menetelőkhöz hasonlóan - rendőrők, csendőrök tucatjai kísérték.
A meneten hazaiak és külföldiek egyaránt részt vettek, minden korosztály képviseltette magát, heteroszexuálisok is nagy számban jelen voltak. „Az én testem fölött én rendelkezem!”, „Nyugodtabban alszol, ha elveszed mástól, hogy családja legyen?”, „Azt szeretnénk, ha hagynátok, hogy szeressünk, és békésen élhessünk Romániában!” feliratú táblákkal, a Pride-ok jelképévé vált hosszú szivárványzászlókkal vonult a tömeg, csendesen.
A felvonulás végén a szervezők felhívták a figyelmet: senki ne menjen egyedül haza, javasolják, hogy leglább 2-3 fős csoportokban hagyják el a helyszínt, ha valaki egyedül lenne, értesítse a szervezőket. Emellett felkérték a résztvevőket, minden az LGBT közösséghez kapcsolható szimbólumot tegyenek el olyan helyre, ahol nem látszik, illetve a fehér pólókat is cseréljék le.
Andra Camelia Cordoş aktivista elmondta: az LGBT közösség tagjai még nincsenek biztonságban a kolozsvári utcákon, publikus térben. A menet célja az egyenlő jogok, tisztelet kivívása, a publikus terekre való igény kifejezése, amelyet csak úgy érhetnek el, ha láthatóvá válnak, kilépnek az árnyékból. A szervezők szerint az összegyűlt tömeg történelmet írt, és a jelenlevők mindegyike nagy bátorságról tett tanúbizonyságot.
A felvonuláson részt vett Adrian Dohotaru USR-s képviselő, illetve Eckstein-Kovács Péter, aki úgy vélekedett: szégyen, hogy ezt nem a főtéren szervezhették meg.
Ellentüntetés: Romániában nem létezhet olyan család, amely nem egy férfiből és egy nőből áll
A „normális”, „hagyományos” családot promováló ellentüntetést is szerveztek ma délben, az LGBT közösség menetét követően. AMarșul pentru normalitate eseményt az Új Jobboldal, Partidul România Unită és Nagy Románia pártok tagja szervezték a Bocskai/Avram Iancu téren, a tüntetés a homoszexuálitás ellen irányult, a hagyományos családi értékeket népszerűsítette.
A tüntetést egy ima elmondásával kezdték, majd az első felszólaló kiemelte a keresztény értékek megtartartásának fontosságát, illetve azt, hogy nem létezik, és nem is létezhet Romániában olyan család, amely nem egy férfiből és egy nőből áll. A felszólaló szerint az LGBT közösség felvonulása szerinte obszcén.
A tüntetésen megjelent egy fiatal lány, az LGBT közösség felvonulásán használt fehér pólóban, aki elmondta, véleménye szerint a másik menetben nem volt semmi obszcén. A lányt végül a helyszínen levő csendőrök vitték el, mivel megszakította, megzavarta az Új Jobboldal eseményét. A ClujPride egyesület a Facebook oldalán jelezte, már elmentek a lányért a rendőrségre és az egyesület ügyvédjét is értesítették.
Pride-menet egyik tagja tiltakozik a jobbosok tüntetésén. Később kiderült, Oana Mardare színésznőről, egy kolozsvári független színtársulat tagjáról van szó, akinek – bevallása szerint – annyi volt a bűne, hogy nem hallgatta szó nélkül végig mindazt, ami a jobbosok tüntetésén elhangzott.
„A törvényt nem azok számára hozták létre, akik pszichológiai betegségben szenvednek. A homoszexualitás pszichológiai betegség, ezt a pszichológusok a 70-es években megállapították. Ezt követően a homoszexualitást, mint alternatív életformát könyvelték el” – hangzott el később a tüntetésen.
A három millió aláírás bizonyítja, Románia többsége hogyan vélekedik a homoszexualitásról, véghez fogják vinni az alkotmánymódosítást, hiszen ez az, amit az ország lakosságának nagyobb része akar, nem fogják elfogadni, hogy egy kisebbség határozza meg, hogyan épülhet fel egy család – mondta még el az Új Jobboldal egyik tagja.
Tudor Ionescu, az Új Jobboldal Párt elnöke is jelen volt a tüntetésen, ahol kiemelte: őt nem érdekli, hogy a homoszexuálisok otthon mit csinálnak, de az utcán, köztereken szexuális orientációjukat nem mutathatják ki. Számára az LGBT közösség felvonulása Kolozsváron elfogadhatatlan, Emil Boc polgármester pedig véleménye szerint, gyenge, amiért engedett a közösség kérésének. A pártelnök az LGBT közösséget a gyáva jelzővel illette, amiért eddig mindig meglapulva élt, és Romániában nem álltak ki saját jogaikért. Szabadság (Kolozsvár)
2017. július 4.
Románia főügyésze védelmébe vette a korrupcióellenes ügyészség vezetőjét
Az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) a Legfőbb Ügyészség elit intézménye, és a körülötte lévő botrány azok érdekeit szolgálja, akik meg akarják állítani a korrupcióellenes harcot – jelentette ki kedden Augustin Lazăr legfőbb ügyész.
A legfőbb ügyész úgy nyilatkozott: a botrány nem a DNA struktúráin belül, hanem az intézmény körül bontakozott ki. „Van egy zavarkeltés, egy médiazaj, amelynek az a célja, hogy fogást találjon a legfőbb ügyészség elit intézményén" – fogalmazott Augustin Lazăr. A nyomozó hatóság vezetője hozzátette, hogy a DNA-ba nagyon sok pénzt fektetett az Európai Unió.
„A botrány körülötte zajlik, bizonyos médiacsatornák gerjesztik, és nem minden érdek nélkül. Egyértelmű, hogy azoknak kedvez, akik a korrupcióellenes harcot akarják megfékezni” – nyilatkozta a Legfelső Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) székhelyén Lazăr, hozzátéve, hogy a DNA a következő napokban minden kérdést tisztázni fog. A poligráfos vizsgálatról a legfőbb ügyész úgy vélekedett, az nem a bizonyítékok „királynője", de helyes irányt adhat a kivizsgálásoknak. Tudorel Toader igazságügyi miniszter hétfőn újabb vizsgálatot kezdeményezett az ügyészségi vezetők „menedzseri tevékenységének" kiértékelésére, miután két héttel ezelőtt a DNA vezetőjét, Laura Codruţa Kövesit lejárató hangfelvételeket tett közzé a kormányon lévő Szociáldemokrata Párthoz (PSD) közel álló România TV hírtelevízió. A tárcavezető kérésének eleget téve az igazságszolgáltatási felügyelet hétfőn bejelentette: megkezdte a vizsgálatot mind a DNA, mind a legfőbb ügyészség „vezetői hatékonyságának" ellenőrzése érdekében. A kérdés már a CSM keddi ülésén is terítékre kerül. Krónika (Kolozsvár)
Az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) a Legfőbb Ügyészség elit intézménye, és a körülötte lévő botrány azok érdekeit szolgálja, akik meg akarják állítani a korrupcióellenes harcot – jelentette ki kedden Augustin Lazăr legfőbb ügyész.
A legfőbb ügyész úgy nyilatkozott: a botrány nem a DNA struktúráin belül, hanem az intézmény körül bontakozott ki. „Van egy zavarkeltés, egy médiazaj, amelynek az a célja, hogy fogást találjon a legfőbb ügyészség elit intézményén" – fogalmazott Augustin Lazăr. A nyomozó hatóság vezetője hozzátette, hogy a DNA-ba nagyon sok pénzt fektetett az Európai Unió.
„A botrány körülötte zajlik, bizonyos médiacsatornák gerjesztik, és nem minden érdek nélkül. Egyértelmű, hogy azoknak kedvez, akik a korrupcióellenes harcot akarják megfékezni” – nyilatkozta a Legfelső Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) székhelyén Lazăr, hozzátéve, hogy a DNA a következő napokban minden kérdést tisztázni fog. A poligráfos vizsgálatról a legfőbb ügyész úgy vélekedett, az nem a bizonyítékok „királynője", de helyes irányt adhat a kivizsgálásoknak. Tudorel Toader igazságügyi miniszter hétfőn újabb vizsgálatot kezdeményezett az ügyészségi vezetők „menedzseri tevékenységének" kiértékelésére, miután két héttel ezelőtt a DNA vezetőjét, Laura Codruţa Kövesit lejárató hangfelvételeket tett közzé a kormányon lévő Szociáldemokrata Párthoz (PSD) közel álló România TV hírtelevízió. A tárcavezető kérésének eleget téve az igazságszolgáltatási felügyelet hétfőn bejelentette: megkezdte a vizsgálatot mind a DNA, mind a legfőbb ügyészség „vezetői hatékonyságának" ellenőrzése érdekében. A kérdés már a CSM keddi ülésén is terítékre kerül. Krónika (Kolozsvár)
2017. július 4.
Konferencia és kiállításmegnyitó a reformáció jegyében
Július 4-én, kedden egész napos programsorozattal emlékeztek meg Nagykárolyban a Reformáció 500 évfordulójáról, melyet a Károlyi Kastélyban szerveztek meg.
Az esemény egy konferencia, illetve egy, a témában szervezett kiállítás köré szerveződött. A programsorozat délelőtt indult, a gyülekező után a jelenlévők egy istentiszteleten vehettek részt, melyen Nt. Forró László főjegyző hirdette az igét. A folytatásban a köszöntések után került sor az első előadásra, melyet dr. Bara Júlia, a Magyar Tudományos Akadémia tagja tartott „Gróf Károlyi Sándor és a reformátusok címmel”.
A nap második előadását dr. Szőcs Péter, a Szatmár Megyei Múzeum aligazgatója tartotta. Beszámolója révén a Szatmár megyei református templomok régészeti leleteiről tudhattak meg érdekességeket a résztvevők. Délben kikapcsolódásképpen különleges műsor várta a konferencia látogatóit, akik a Carmina Renascentia régi zene együttes előadását hallgathatták meg.
A kellemes dallamok után került sor a Reformációs kiállítás megnyitójára, melynek keretén belül dr. Szőcs Péter köszöntötte a résztvevőket. Kiemelte, hogy a kiállítás megtekintésekor a részletekre is figyeljenek a látogatók, hiszen a bemutatott tárgyak értékei innen látszanak leginkább: a terítők hímzéseire, az örvös munkákra, a nyomdai munkák kivitelezési módjára. A továbbiakban Felician Bob, a Szatmár megyei múzeum igazgatója szólalt fel, aki az 500 évvel ezelőtti események erdélyi vonatkozásairól beszélt, majd dr. Hágó Attila Nándor, a Városi Múzeum vezetője vette át a szót, és mutatta be pár mondatban a kiállítást.
A kiállítás első részében a régióból származó kegytárgyakat láthatunk, illetve egy összeállítás révén a reformáció történetét ismerhetjük meg. A második részben fotókat láthatunk, melyek a környező templomok alaprajzát, külsejét és belsejét mutatják be.
Az ünnepélyes megnyitó után sor került a konferencia harmadik, és egyben utolsó előadására, melyet Ft. Illyés Csaba esperes tartott az „A reformáció egy mai katolikus lelkész szemével” címmel.
Az egy napos programsorozat fórumbeszélgetéssel, majd svéd asztalos ebéddel zárult. Bagosi Andrea / szatmar.ro
Július 4-én, kedden egész napos programsorozattal emlékeztek meg Nagykárolyban a Reformáció 500 évfordulójáról, melyet a Károlyi Kastélyban szerveztek meg.
Az esemény egy konferencia, illetve egy, a témában szervezett kiállítás köré szerveződött. A programsorozat délelőtt indult, a gyülekező után a jelenlévők egy istentiszteleten vehettek részt, melyen Nt. Forró László főjegyző hirdette az igét. A folytatásban a köszöntések után került sor az első előadásra, melyet dr. Bara Júlia, a Magyar Tudományos Akadémia tagja tartott „Gróf Károlyi Sándor és a reformátusok címmel”.
A nap második előadását dr. Szőcs Péter, a Szatmár Megyei Múzeum aligazgatója tartotta. Beszámolója révén a Szatmár megyei református templomok régészeti leleteiről tudhattak meg érdekességeket a résztvevők. Délben kikapcsolódásképpen különleges műsor várta a konferencia látogatóit, akik a Carmina Renascentia régi zene együttes előadását hallgathatták meg.
A kellemes dallamok után került sor a Reformációs kiállítás megnyitójára, melynek keretén belül dr. Szőcs Péter köszöntötte a résztvevőket. Kiemelte, hogy a kiállítás megtekintésekor a részletekre is figyeljenek a látogatók, hiszen a bemutatott tárgyak értékei innen látszanak leginkább: a terítők hímzéseire, az örvös munkákra, a nyomdai munkák kivitelezési módjára. A továbbiakban Felician Bob, a Szatmár megyei múzeum igazgatója szólalt fel, aki az 500 évvel ezelőtti események erdélyi vonatkozásairól beszélt, majd dr. Hágó Attila Nándor, a Városi Múzeum vezetője vette át a szót, és mutatta be pár mondatban a kiállítást.
A kiállítás első részében a régióból származó kegytárgyakat láthatunk, illetve egy összeállítás révén a reformáció történetét ismerhetjük meg. A második részben fotókat láthatunk, melyek a környező templomok alaprajzát, külsejét és belsejét mutatják be.
Az ünnepélyes megnyitó után sor került a konferencia harmadik, és egyben utolsó előadására, melyet Ft. Illyés Csaba esperes tartott az „A reformáció egy mai katolikus lelkész szemével” címmel.
Az egy napos programsorozat fórumbeszélgetéssel, majd svéd asztalos ebéddel zárult. Bagosi Andrea / szatmar.ro
2017. július 4.
Három tucat okostábla a Mikesben
Tartják a tempót a korral
A Mikes Kelemen Alapítvány által a Mikes-líceum felszereltségének javítására letett pályázatot múlt héten aláírta a finanszírozó, a Pallas Athene Domus Conacordiae Alapítvány – számolt be az örvendetes hírről Már István, az iskola igazgatója. A pénzből tíz új interaktív táblával gazdagodik az intézmény.
Az elnyert, vissza nem térítendő támogatás összege több mint 6 millió forint, ebből a 10–10 okostáblát, a hozzávaló projektorokat és laptopokat fogja megvenni az iskola, de jut még az informatikai laborba is 32 Office-csomagra belőle. A pályázati önrész a Bertis cég nagyvonalú támogatásából került ki, az eszközökre pedig egy gyulafehérvári cég adta a legjobb árajánlatot – sajnos, a helyi cégek által kért árból nem futotta volna a 10 táblára, amelyek ára 7 és 12 ezer lej között mozog.
Már e hónap folyamán átutalják a pénzt is, tanévkezdésre a 41 osztályközösségből már csak 6-nak nem lesz interaktív táblája, amelyek használatára képzést is szervezett a líceum a pedagógusoknak. Az biztos, hogy a gyerekek nagyon szeretik, ha e modern eszközök felhasználásával adják le a tanárok a tananyagot, az óra mozgalmasabb, a munka operatívabb a saját szofttal is rendelkező táblákkal, amelyek minden tantárgy oktatásához alkalmazhatók. Bodor Tünde / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
Tartják a tempót a korral
A Mikes Kelemen Alapítvány által a Mikes-líceum felszereltségének javítására letett pályázatot múlt héten aláírta a finanszírozó, a Pallas Athene Domus Conacordiae Alapítvány – számolt be az örvendetes hírről Már István, az iskola igazgatója. A pénzből tíz új interaktív táblával gazdagodik az intézmény.
Az elnyert, vissza nem térítendő támogatás összege több mint 6 millió forint, ebből a 10–10 okostáblát, a hozzávaló projektorokat és laptopokat fogja megvenni az iskola, de jut még az informatikai laborba is 32 Office-csomagra belőle. A pályázati önrész a Bertis cég nagyvonalú támogatásából került ki, az eszközökre pedig egy gyulafehérvári cég adta a legjobb árajánlatot – sajnos, a helyi cégek által kért árból nem futotta volna a 10 táblára, amelyek ára 7 és 12 ezer lej között mozog.
Már e hónap folyamán átutalják a pénzt is, tanévkezdésre a 41 osztályközösségből már csak 6-nak nem lesz interaktív táblája, amelyek használatára képzést is szervezett a líceum a pedagógusoknak. Az biztos, hogy a gyerekek nagyon szeretik, ha e modern eszközök felhasználásával adják le a tanárok a tananyagot, az óra mozgalmasabb, a munka operatívabb a saját szofttal is rendelkező táblákkal, amelyek minden tantárgy oktatásához alkalmazhatók. Bodor Tünde / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2017. július 4.
Barátoson virágzik a zenei élet
Fúvósok találkoztak
Vasárnap fúvószenétől és jókedvtől volt hangos Barátos, ahol a barátosi Ferenc Ernő Református Fúvósegyesület szervezésében tartották a nagy hagyománynak örvendő fúvóstalálkozót.
A 46. alkalommal tető alá hozott találkozó 10 órakor kezdődött, a faluközpontból a fúvósok felvonultak a helyi református templomba, ahol Bóné Barna barátosi lelkipásztor tartott istentiszteletet. Az ünnepségen a házigazdák mellett Uzon, Székelykeresztúr, Réty, Sepsibükszád, Étfalvazoltán, Nagybacon, Korond, Zágon, Kézdivásárhely, Kovászna és Lécfalva fúvósai tették tiszteletüket. A rendezvény az Erzsébet kertben folytatódott, ahol a helyi rezesbanda nevében Deák Ingrid, 12. osztályos tanuló köszöntötte az egybegyűlteket.
Tánczos Szabolcs polgármester elmondta: öröm az önkormányzatnak, hogy partnere lehet egy ilyen hagyománnyal bíró rendezvénynek. Az ünnepségen jelen volt Barátos anyaországi testvértelepülése, Pálmonostora küldöttsége is Cseszkó László polgármester vezetésével, őket is lenyűgözte a fúvós zene. Kérdésünkre Bóné Barna, a fúvósegyesület elnöke elmondta: a Kelemen Szilárd karnagy vezette zenekarnak 32-33 aktív tagja van, és nagyon mozgalmas zenei életet élnek, hiszen a nyáron eddig szinte minden héten felléptek valahol.
Szőke Zsuzsa / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
Fúvósok találkoztak
Vasárnap fúvószenétől és jókedvtől volt hangos Barátos, ahol a barátosi Ferenc Ernő Református Fúvósegyesület szervezésében tartották a nagy hagyománynak örvendő fúvóstalálkozót.
A 46. alkalommal tető alá hozott találkozó 10 órakor kezdődött, a faluközpontból a fúvósok felvonultak a helyi református templomba, ahol Bóné Barna barátosi lelkipásztor tartott istentiszteletet. Az ünnepségen a házigazdák mellett Uzon, Székelykeresztúr, Réty, Sepsibükszád, Étfalvazoltán, Nagybacon, Korond, Zágon, Kézdivásárhely, Kovászna és Lécfalva fúvósai tették tiszteletüket. A rendezvény az Erzsébet kertben folytatódott, ahol a helyi rezesbanda nevében Deák Ingrid, 12. osztályos tanuló köszöntötte az egybegyűlteket.
Tánczos Szabolcs polgármester elmondta: öröm az önkormányzatnak, hogy partnere lehet egy ilyen hagyománnyal bíró rendezvénynek. Az ünnepségen jelen volt Barátos anyaországi testvértelepülése, Pálmonostora küldöttsége is Cseszkó László polgármester vezetésével, őket is lenyűgözte a fúvós zene. Kérdésünkre Bóné Barna, a fúvósegyesület elnöke elmondta: a Kelemen Szilárd karnagy vezette zenekarnak 32-33 aktív tagja van, és nagyon mozgalmas zenei életet élnek, hiszen a nyáron eddig szinte minden héten felléptek valahol.
Szőke Zsuzsa / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2017. július 4.
Bemutatkoztak a végzős képzőművészek és designerek Kolozsváron
Több mint 3000 munkával mutatkoznak be a kolozsvári Képzőművészeti és Formatervezői Egyetem végzősei az Expo Transilvania csarnokban. A kiállítás július 6-ig, 10-től este 9-ig látogatható. Szubjektív válogatás következik a friss kolozsvári művészgeneráció alkotásaiból.
Zs. E. / maszol.ro
Több mint 3000 munkával mutatkoznak be a kolozsvári Képzőművészeti és Formatervezői Egyetem végzősei az Expo Transilvania csarnokban. A kiállítás július 6-ig, 10-től este 9-ig látogatható. Szubjektív válogatás következik a friss kolozsvári művészgeneráció alkotásaiból.
Zs. E. / maszol.ro
2017. július 4.
„Nincs itt semmi látnivaló” – a DNA főügyésze nem mond le
„Nem mondok le, semmi okom nincs erre” – jelentette ki kedden a Legfelsőbb Bírói Tanács (CSM) székháza előtt a korrupcióellenes ügyészség (DNA) főügyésze, Laura Codruţa Kövesi. Klaus Johannis államfő közölte: nem tartja indokoltnak a DNA vezetőjének felfüggesztését.
A délelőtt folyamán a CMS két korrupcióellenes ügyész, Doru Țuluș és Mihaela Moraru állásukból történő felmentését tárgyalja. Ezt az intézkedést – szakmai vétségeikre hivatkozva – Laura Codruța Kövesi kérte a hazai igazságszolgáltatást irányító testület ügyészi részlegétől. A CSM ülésének napirendjén a DNA további két ügyészének áthelyezési kérelme is szerepel.
A ülés előzményéhez tartozik, hogy Tudorel Toader igazságügyi miniszter az ügyészségi vezetők „menedzseri tevékenységének” kiértékelésére kérte fel a CSM keretében működő Igazságügy Felügyeletet, miután két hete Laura Codruta Kövesit lejárató hangfelvételeket tett közzé a Szociáldemokrata Párthoz (PSD) közel álló România TV hírtelevízió.
A történtek után a DNA vezetője belső vizsgálatot rendelt el, és poligráf elé ültette annak a munkamegbeszélésnek a résztvevőit, amelyről hangfelvételek szivárogtak ki a sajtóba. Három ügyész – Doru Țuluș, Mihaela Moraru és Nicolae Marin – megalázónak minősítette, és megtagadta a hazugságvizsgálatot. Mindhárman bepanaszolták a CSM Igazságügyi Felügyeleténél Kövesit, arra hivatkozva, hogy rosszhiszeműen látja el intézményvezetői feladatát.
„A procedúráknak megfelelően jártam el”
Kövesi nemmel válaszolt kedden arra a kérdésre, hogy túllépte-e a hatáskörét a belső vizsgálat elrendelésével, és azt ajánlotta az újságírók figyelmébe, hogy tanulmányozzák a DNA szabályzatát. „Ez egy normális eljárás, amit egyébként az Igazságügyi Felügyelet is ellenőrizni fog” – jelentette ki.
Kövesi közölte: szintén a szokásos procedúráknak megfelelően járt el, amikor a CSM véleményezését kérte Doru Țuluș és Mihaela Moraru tisztségéből történő felmentéséről. „A felmentés okait nem áll módomban részletezni. A CSM ülésén ezt megteszem majd” – fogalmazott a DNA főügyésze. Annyit azért hozzátett, hogy beosztottjai „megszegték a procedúrákat”, ezért lépnie kellett.
A DNA tevékenységéről kijelentette: a korrupcióellenes ügyészségen „feszültségmentes, normális” munka zajlik. Közölte, semmi kifogása az ellen, hogy az Igazságügyi Felügyelet átvilágítsa az intézményvezetői tevékenységét.
Nem tart attól, hogy a CSM ellenőrző testülete átvilágítja a menedzseri tevékenységét – jelentette ki kedden Augustin Lazăr legfőbb ügyész. „Az igazságügyi minisztériumnak jogában áll kérni egy ilyen ellenőrzést. Nem félek semmitől, a legfőbb ügyészség egy erős intézmény, kiegyensúlyozott, amely a törvénynek megfelelően fejti ki tevékenységét” – jelentette ki a CSM székhelyén nyilatkozó Lazăr, hozzátéve, hogy hivatalos értesítést még nem kapott a küszöbön álló kiértékelésről.
Így zajlik majd a DNA átvilágítása
A CSM ellenőrző testülete kedden Facebook-oldalán tette közzé az ügyészségek tevékenységi kiértékelésére vonatkozó 2017-es ütemtervet, amelynek értelmében az ellenőrzések az Országos Korrupcióellenes Ügyészséget (DNA) és a Legfőbb Ügyészséget is érintik. Az ellenőrzési ütemtervet azután hozták nyilvánosságra, hogy az ellenőrző testület elnöke hétfőn aláírta a legfőbb ügyészség és a DNA hatékonyságnak ellenőrzésére vonatkozó rendeleteket.
A tervek szerint az intézmények hatékonyságát ellenőriznék, valamint azt, hogy mennyire tartják be az ügyészségek vezetői az eljárási normákat és a hatályban lévő szabályzatot az eljárások során. Ugyanakkor azt is vizsgálják majd, hogy az ügyészségek vezetői és az ügyészek hogyan próbálják megoldani a két és az öt évnél régebbi, adócsalással, pénzmosással, csempészettel, korrupcióval kapcsolatos, valamint erdészeti bűncselekményeket és érdekellentétet kivizsgáló eseteket.
Az ellenőrző testület továbbá vizsgálni fogja azt is, hogy a vezetők miként szervezik meg az ügyészségek munkáját, hogyan viselkednek és kommunikálnak, mennyire vállalják a felelősséget és mennyire felelnek meg intézményvezetőként, hogy osztják ki a feladatköröket, illetve milyen munkakörülményeket biztosítanak az ügyészek számára. A menedzseri készségek vizsgálatakor a rövid-, közép- és hosszútávú tervek kidolgozását és szervezési kérdéseket is figyelembe vesz majd a CSM ellenőrző testülete.
Az államfő megvédte Kövesit
Az ügyben megszólalt kedden Klaus Johannis is. Az államfő kijelentette, nem tartja indokoltnak a korrupcióellenes ügyészség főügyészének felfüggesztését a kivizsgálások idejére. Közlése szerint tudomásul vette, hogy az igazságügyi miniszter felkérte a CSM ellenőrző testületét, világítsa át a DNA és legfőbb ügyészség vezetőinek tevékenységét. „Nagyon elégedett vagyok mindkét intézmény vezetőivel. Túl sok lehallgatott beszélgetést hallottam már ahhoz, hogy higgyek a valódiságukban. A végén majd megtudjuk, mi az igazság” – fogalmazott az államfő.
HotNews; Agerpres; maszol.ro
„Nem mondok le, semmi okom nincs erre” – jelentette ki kedden a Legfelsőbb Bírói Tanács (CSM) székháza előtt a korrupcióellenes ügyészség (DNA) főügyésze, Laura Codruţa Kövesi. Klaus Johannis államfő közölte: nem tartja indokoltnak a DNA vezetőjének felfüggesztését.
A délelőtt folyamán a CMS két korrupcióellenes ügyész, Doru Țuluș és Mihaela Moraru állásukból történő felmentését tárgyalja. Ezt az intézkedést – szakmai vétségeikre hivatkozva – Laura Codruța Kövesi kérte a hazai igazságszolgáltatást irányító testület ügyészi részlegétől. A CSM ülésének napirendjén a DNA további két ügyészének áthelyezési kérelme is szerepel.
A ülés előzményéhez tartozik, hogy Tudorel Toader igazságügyi miniszter az ügyészségi vezetők „menedzseri tevékenységének” kiértékelésére kérte fel a CSM keretében működő Igazságügy Felügyeletet, miután két hete Laura Codruta Kövesit lejárató hangfelvételeket tett közzé a Szociáldemokrata Párthoz (PSD) közel álló România TV hírtelevízió.
A történtek után a DNA vezetője belső vizsgálatot rendelt el, és poligráf elé ültette annak a munkamegbeszélésnek a résztvevőit, amelyről hangfelvételek szivárogtak ki a sajtóba. Három ügyész – Doru Țuluș, Mihaela Moraru és Nicolae Marin – megalázónak minősítette, és megtagadta a hazugságvizsgálatot. Mindhárman bepanaszolták a CSM Igazságügyi Felügyeleténél Kövesit, arra hivatkozva, hogy rosszhiszeműen látja el intézményvezetői feladatát.
„A procedúráknak megfelelően jártam el”
Kövesi nemmel válaszolt kedden arra a kérdésre, hogy túllépte-e a hatáskörét a belső vizsgálat elrendelésével, és azt ajánlotta az újságírók figyelmébe, hogy tanulmányozzák a DNA szabályzatát. „Ez egy normális eljárás, amit egyébként az Igazságügyi Felügyelet is ellenőrizni fog” – jelentette ki.
Kövesi közölte: szintén a szokásos procedúráknak megfelelően járt el, amikor a CSM véleményezését kérte Doru Țuluș és Mihaela Moraru tisztségéből történő felmentéséről. „A felmentés okait nem áll módomban részletezni. A CSM ülésén ezt megteszem majd” – fogalmazott a DNA főügyésze. Annyit azért hozzátett, hogy beosztottjai „megszegték a procedúrákat”, ezért lépnie kellett.
A DNA tevékenységéről kijelentette: a korrupcióellenes ügyészségen „feszültségmentes, normális” munka zajlik. Közölte, semmi kifogása az ellen, hogy az Igazságügyi Felügyelet átvilágítsa az intézményvezetői tevékenységét.
Nem tart attól, hogy a CSM ellenőrző testülete átvilágítja a menedzseri tevékenységét – jelentette ki kedden Augustin Lazăr legfőbb ügyész. „Az igazságügyi minisztériumnak jogában áll kérni egy ilyen ellenőrzést. Nem félek semmitől, a legfőbb ügyészség egy erős intézmény, kiegyensúlyozott, amely a törvénynek megfelelően fejti ki tevékenységét” – jelentette ki a CSM székhelyén nyilatkozó Lazăr, hozzátéve, hogy hivatalos értesítést még nem kapott a küszöbön álló kiértékelésről.
Így zajlik majd a DNA átvilágítása
A CSM ellenőrző testülete kedden Facebook-oldalán tette közzé az ügyészségek tevékenységi kiértékelésére vonatkozó 2017-es ütemtervet, amelynek értelmében az ellenőrzések az Országos Korrupcióellenes Ügyészséget (DNA) és a Legfőbb Ügyészséget is érintik. Az ellenőrzési ütemtervet azután hozták nyilvánosságra, hogy az ellenőrző testület elnöke hétfőn aláírta a legfőbb ügyészség és a DNA hatékonyságnak ellenőrzésére vonatkozó rendeleteket.
A tervek szerint az intézmények hatékonyságát ellenőriznék, valamint azt, hogy mennyire tartják be az ügyészségek vezetői az eljárási normákat és a hatályban lévő szabályzatot az eljárások során. Ugyanakkor azt is vizsgálják majd, hogy az ügyészségek vezetői és az ügyészek hogyan próbálják megoldani a két és az öt évnél régebbi, adócsalással, pénzmosással, csempészettel, korrupcióval kapcsolatos, valamint erdészeti bűncselekményeket és érdekellentétet kivizsgáló eseteket.
Az ellenőrző testület továbbá vizsgálni fogja azt is, hogy a vezetők miként szervezik meg az ügyészségek munkáját, hogyan viselkednek és kommunikálnak, mennyire vállalják a felelősséget és mennyire felelnek meg intézményvezetőként, hogy osztják ki a feladatköröket, illetve milyen munkakörülményeket biztosítanak az ügyészek számára. A menedzseri készségek vizsgálatakor a rövid-, közép- és hosszútávú tervek kidolgozását és szervezési kérdéseket is figyelembe vesz majd a CSM ellenőrző testülete.
Az államfő megvédte Kövesit
Az ügyben megszólalt kedden Klaus Johannis is. Az államfő kijelentette, nem tartja indokoltnak a korrupcióellenes ügyészség főügyészének felfüggesztését a kivizsgálások idejére. Közlése szerint tudomásul vette, hogy az igazságügyi miniszter felkérte a CSM ellenőrző testületét, világítsa át a DNA és legfőbb ügyészség vezetőinek tevékenységét. „Nagyon elégedett vagyok mindkét intézmény vezetőivel. Túl sok lehallgatott beszélgetést hallottam már ahhoz, hogy higgyek a valódiságukban. A végén majd megtudjuk, mi az igazság” – fogalmazott az államfő.
HotNews; Agerpres; maszol.ro
2017. július 4.
A magyarellenes hangulatkeltésről számolt be Sógor Csaba az EP-ben
A legutóbbi kormányválság során szinte a teljes román politikai elit és a vezető sajtóorgánumok soviniszta magyarellenes hangulatkeltésbe fogtak, ami rendkívül veszélyes a romániai demokráciára és az etnikumközi viszonyok stabilitására nézve – erről tájékoztatta Sógor Csaba az Európai Parlament plénumát.
Strasbourgban ülésezik július 3-6. között az Európai Parlament. Hétfő este Sógor Csaba egyperces felszólalásban hívta fel képviselőtársai figyelmét a romániai magyarellenes hangulatkeltésre. „Ezzel a cél a politikai válság megoldásának elodázása lehetett, ám közben sikerült a román közvéleményt a 1,3 milliós őshonos magyar kisebbség ellen hangolni” – magyarázta az RMDSZ-es képviselő.
Sógor Csaba elmondta: az ellenzéki pártelnökök szélsőséges kirohanásai mellett a különböző hírcsatornákon az újságírók dezinformációs kampányt folytattak, teljesen hamis képet festve az országban élő magyarokról, más esetekben alkotmányellenesnek állítva be olyan jogos és legitim kéréseket, amelyekre az ország kötelezettséget vállalt nemzetközi megállapodások ratifikálásával.
„A párbeszéd elutasítása a többség-kisebbség viszony rendezésében soha nem vezet jóra, ezt tapasztalhatták Európa népei is” – fogalmazott a képviselő. Sógor Csaba reményét fejezte ki a tekintetben, hogy Romániában a többség hajlandó lesz tárgyalóasztalhoz ülni, hiszen a kisebbségben bármikor partnerre talál és így el lehet jutni egy többség-kisebbség megállapodáshoz, egy „új kezdethez a román-magyar kapcsolatokban”. maszol.ro
A legutóbbi kormányválság során szinte a teljes román politikai elit és a vezető sajtóorgánumok soviniszta magyarellenes hangulatkeltésbe fogtak, ami rendkívül veszélyes a romániai demokráciára és az etnikumközi viszonyok stabilitására nézve – erről tájékoztatta Sógor Csaba az Európai Parlament plénumát.
Strasbourgban ülésezik július 3-6. között az Európai Parlament. Hétfő este Sógor Csaba egyperces felszólalásban hívta fel képviselőtársai figyelmét a romániai magyarellenes hangulatkeltésre. „Ezzel a cél a politikai válság megoldásának elodázása lehetett, ám közben sikerült a román közvéleményt a 1,3 milliós őshonos magyar kisebbség ellen hangolni” – magyarázta az RMDSZ-es képviselő.
Sógor Csaba elmondta: az ellenzéki pártelnökök szélsőséges kirohanásai mellett a különböző hírcsatornákon az újságírók dezinformációs kampányt folytattak, teljesen hamis képet festve az országban élő magyarokról, más esetekben alkotmányellenesnek állítva be olyan jogos és legitim kéréseket, amelyekre az ország kötelezettséget vállalt nemzetközi megállapodások ratifikálásával.
„A párbeszéd elutasítása a többség-kisebbség viszony rendezésében soha nem vezet jóra, ezt tapasztalhatták Európa népei is” – fogalmazott a képviselő. Sógor Csaba reményét fejezte ki a tekintetben, hogy Romániában a többség hajlandó lesz tárgyalóasztalhoz ülni, hiszen a kisebbségben bármikor partnerre talál és így el lehet jutni egy többség-kisebbség megállapodáshoz, egy „új kezdethez a román-magyar kapcsolatokban”. maszol.ro
2017. július 4.
Milyen ma erdélyi magyarként élni?
A Nemzeti Jogvédő Szolgálat 2017. tavaszi erdélyi jogvédő, monitorozó útján beszélgettek dr. Menyhárt Gabriella ügyvéddel (az NJSZ elnökségi tagja), nemzeti jogvédővel arról, hogy milyen is ma erdélyi magyarként élni, hogyan élik meg a hétköznapokban emberi méltóságuk és más emberi jogaik rendszeres megsértését, mit jelent és miért fontos a nemzeti jogvédelem.
A két helyi program közötti nagyváradi beszélgetés résztvevői: dr. Menyhárt Gabriella, dr. Novozánszky Ilona ügyvéd, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat elnöke, Bodnárné dr. Szabó Zsuzsanna ügyvéd, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat elnökségi tagja, dr. Jánossy Mária ügyvéd (Kalifornia, Egyesült Államok), dr. Morvai Krisztina jogász, európai parlamenti képviselő, dr. Bene Gábor jogász és dr. Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvivője. http://itthon.ma/karpatmedence
A Nemzeti Jogvédő Szolgálat 2017. tavaszi erdélyi jogvédő, monitorozó útján beszélgettek dr. Menyhárt Gabriella ügyvéddel (az NJSZ elnökségi tagja), nemzeti jogvédővel arról, hogy milyen is ma erdélyi magyarként élni, hogyan élik meg a hétköznapokban emberi méltóságuk és más emberi jogaik rendszeres megsértését, mit jelent és miért fontos a nemzeti jogvédelem.
A két helyi program közötti nagyváradi beszélgetés résztvevői: dr. Menyhárt Gabriella, dr. Novozánszky Ilona ügyvéd, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat elnöke, Bodnárné dr. Szabó Zsuzsanna ügyvéd, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat elnökségi tagja, dr. Jánossy Mária ügyvéd (Kalifornia, Egyesült Államok), dr. Morvai Krisztina jogász, európai parlamenti képviselő, dr. Bene Gábor jogász és dr. Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvivője. http://itthon.ma/karpatmedence
2017. július 4.
Magyarnak lenni Romániában
A vajdasági magyarság nagyjából megszűntnek tekinthető (mint önálló entitás) pár ezer kitartó embertől eltekintve. Mi lesz veletek? Mi lesz velünk?
Ami alább következik, az tulajdonképpen kis részlete lehetne annak a tanulmánynak, amelyet már régen meg kellett volna írnom Bretter Györgyről, akiről szóltam már életében és halálában (nekem a legfontosabb a temetésén mondott beszédem volt, mert a halála – az egykori fiatal férfi első nagy személyes vesztesége – mélyen megérintett, és még mindig fáj, néha el is csodálkozom rajta).
Ez nem évfordulós cikk, Gyuri csak 1977 novemberében halt meg, most még nyár van. Nehéz lett volna őt akkor az olvasónak megmagyaráznom (kísérleteim nem sikerültek elég jól), nehéz ma is, de másért. A probléma egy része avval kapcsolatos, ami ma is égető, sajgó ügy, különösen nektek, akik ott vagytok, és remélhetőleg ott is maradhattok. De nem azért, mert be vagytok zárva.
Az 1968 (akkor voltam húsz esztendős) utáni évtizedben – és ezt őszintén aligha mondta el még valaki, pedig az emlékező próza hatalmas gleccsermorénája torlódott föl – a romániai magyar értelmiség nagyon különös helyzetben találta magát.
Románia nem vett részt a csehszlovákiai demokratikus szocialista kísérlet eltiprásában (bár döntően oroszellenes, nacionalista elfogultságból, nem demokratikus meggyőződésből), ámde a Magyar Népköztársaság igen.
Románia, bár formálisan nem lépett ki a Varsói Szerződésből és a KGST-ből, nyíltan a Szovjetunió ellen fordult, közeledett a szovjet tömbön kívüli Jugoszláviához, és a Nyugat kedvencévé vált. (Nicolae Ceauşescu volt így – még Titónál is inkább – a Nyugaton valaha leginkább elismert kelet-európai vezető, több mint egy évtizedig. Václav Havel és Lech Wałęsa sose vitte ilyen sokra…)
Ebben a helyzetben a nacionalista és (neo)sztálinista Ceauşescu-rendszer engedményeket tett a mozgolódó, reformokra vágyó román értelmiségnek – mind a nacionalista, mind a demokratikus szándékú részének – , és engedményeket tett a romániai magyar nemzetiségnek, amelynek a szellemi vezetői (Méliusz József, Domokos Géza, Sütő András, Gáll Ernő) ezt az alkalmat meg is ragadták. Ez volt a romániai magyar sajtó, rádió, televízió, folyóiratirodalom, könyvkiadás, színház stb. nagy, talán legnagyobb korszaka. Ekkor indultunk el a pályánkon.
A Magyar Népköztársaság elhárítási, hírszerző és kultúrpolitikai szerveinek az volt a föladatuk, hogy éber figyelemmel kísérjék a romániai magyar nemzetiség mozgásait – , hiszen a Román Szocialista Köztársaság ekkor elárulta „a szocialista tábor” egységét, és ezért belső problémái (mindenekelőtt a magyarkérdés) élénk érdeklődést ébresztettek budapesti, moszkvai és kelet-berlini hivatalos körökben.
Az a mintegy másfélszáz magyarországi értelmiségi, aki ebben az időszakban elkezdett intenzíven foglalkozni Erdéllyel, nyilván nem Románia „föllazításának” az érdekében tette, amit tett, de épp úgy megragadta a kínálkozó alkalmat, mint ellenkező előjellel igen sokan Romániában. Romániában ez virágkora volt a magyar nemzetiségi kultúrának, és se azelőtt, se azóta nem volt az erdélyi műveltségnek ekkora magyarországi kritikai visszhangja, az „Erdély-járás” is ekkor kezdődött; mindezt félreérthetetlenül bátorította az MSZMP (és „a III. ügyosztály”) művelődéspolitikája.
Másrészt azt kellett látniuk az álmélkodó olvasóknak, hogy az 1968-i szovjet agressziót, a Prágai Tavasz leverését ellenző magyarországi értelmiségiek (akiknek az írásai többé-kevésbé be voltak tiltva Budapesten) megjelenhettek az egyébként szűk pányvára fogott romániai és jugoszláviai (erdélyi és vajdasági) folyóiratokban, s a romániai (valamivel kevésbé a jugoszláviai) magyar írók (és más alkotók) munkái egyre nagyobb nyilvánosságot kaptak Magyarországon.
A két, szemszögünkből fontos állam, Románia és Magyarország (meg a formálódó magyarországi demokratikus ellenzék!) ekkor valósággal versengett a romániai magyar értelmiségért – persze mindkét államvezetés ezt hátsó gondolatokkal és rosszhiszeműen tette, de ez a kis ideig tartó konjunktúra nagyon jót tett mind a romániai magyarság általános állapotának, mind kulturális és oktatási intézményeinek, mind pedig a románai magyar értelmiség (hogy is nevezzük?) karrierjének. Ennek az epizódnak a fő, voltaképpen az egyetlen ideológusa a korábbi, a sztálini korszakban börtönbe vetett Méliusz volt. Ha áttekintjük az 1960-as évek közepétől az 1970-es évek végéig keletkezett irodalmi-politikai esszéit, láthatjuk a sietséget, amellyel igyekezett elintézni a nemzedéke számára függőben maradt ügyeket: a háború előtti baloldal és ezen belül az avant-garde elátkozottainak elismertetését, rehabilitációját; a régi mozgalom internacionalizmusának, Duna-konföderációs gondolatvilágának fölelevenítését; Jugoszlávia be- vagy visszaemelését a kommunista kánonba; a két világháború közötti romániai magyar irodalomnak az 1960-as évek közepén megrekedt fölélesztését; a Szovjetuniótól elszakadó eurokommunista nyugati baloldal, sőt: alkalmanként a kimondottan szovjetellenes új baloldal megismertetését; és mindenekelőtt a magyar nemzetiség egyenjogúságának elismertetését, a magyar (magyarországi és erdélyi) antifasiszta hagyomány előtérbe helyezését, igazolva evvel a nemzetiségi törekvések „haladó” voltát. Erre igazából három-négy éve volt csak, de segített neki néhány fontos – elsősorban bukaresti – magyar intézmény, A Hét, a Kriterion Kiadó, az Előre (az országos magyar napilap) kulturális rovata, a román állami rádió és televízió magyar adása, a méltatlanul elfelejtett Ifjúmunkás (hetilap). Meg, amennyire lehetett, a kolozsvári Korunk. Ámde a „demokratikus szocialista” megújulás egy kis időre mindenüvé átterjedt, erre én is – mint a kolozsvári Utunk (ma: Helikon) egykori segédszerkesztője (1972-78) – tanú lehetek.
Persze ez csapda volt: már készen állt Ceauşescu félőrült vasgárdista-sztálinista-maoista fordulata (többek között azért, mert végül a szovjet-kínai ellentétet fontosabbnak érezte, mint a szovjet-amerikai hidegháborút), illetve az MSZMP vezetőségének Erdély-politikája konjunkturális volt és ilyenként lepleződött le, bármennyire fölhasznált őszinte és érzelmes, akkor még zömmel „demokratikus” kultúrnacionalista értelmiségieket, akik nem tudták – vagy nem törődtek vele – , hogy fölhasználják őket a moszkvai ihletésű játszmákban. De ameddig ez egyértelműen be nem bizonyosodott, volt egy pillanat – és ennek a megörökítése és hasonlatkénti használata miatt írom ezeket a sorokat – , amelyben lehetségessé és szükségszerűvé vált, hogy a követelésként így ki nem mondott romániai magyar kulturális autonómia tartalmát meghatározzák, hogy jelentése legyen a romániai magyar „különlétnek”, s ebben Bretter és barátai (a „tanítvány” kifejezés félrevezető: Bretter nem volt „mester”, így nem lehettek „tanítványai”) elszakadtak az olyan ideológusoktól, mint Gáll Ernő – bár többünk személyes jó viszonya megmaradt velük – , és Szilágyi Domokos és mások metaforikus lázadó nyelvének a szerepét is átvette Bodor Ádám jeges-ironikus prózája, amely (ma már látszó furcsa párhuzamban olyan „osztrák” írókkal, mint Kafka, Doderer, Celan, Bachmann, Bernhard, Handke – nem „hatásról” van szó!) a huszadik század történelmi tragédiájának világirodalmában az egyik legfontosabb hely.
Az 1968-as (prágai, párizsi, berkeley-i, nyugat-berlini – urambocsá, kolozsvári/bukaresti) alapeszme, mint köztudomású, emancipációs jellegű volt, és egyszerre állt szemben az akkori, igen konzervatív nyugati kapitalizmussal és a valamelyest megszelídített sztálinizmus „létező szocialista” variánsával: ez volt számunkra, kelet-európai fiatal értelmiségiek számára a politikai lényege. Az emancipatorikus és nyomatékosan tekintélyellenes (antiautoritárius) karakter alátámasztotta minden közösség – és az akkori filmek és zenék mai közönsége számára is evidens kell hogy legyen: a közösség ebben a világszemléletben és „világérzésben” mindig kisebbség(ek)et jelentett, amelyeknek (többnyire tragikus) szabadságküzdelmeket kell(ett) folytatniuk a represszív Apa különféle figuráival: az Állammal, a Tőkével, a Nemzettel, a Munkával, a heteroszexista normakészlettel és általában mindenfajta elnyomással.
A Ceauşescu-féle „etnokratikus” állammal szemben a nemzetiségi önállósági, kulturális autonomista törekvések akkor (egy pillanatra) a szabadságtörekvések párhuzamává lényegültek át, a romániai magyarság – potenciálisan – a romániai „demokrácia” bázisának tetszett, fönnmaradása a „demokráciától” függött és a romániai „demokrácia” általános érdekét is szolgál(hat)ta volna.
Az egyetemes 68-as antinacionalizmus szükségképpen kisebbségvédő volt: egyik forrása az amerikai feketék fölszabadítási (emancipációs) mozgalma volt együtt a nőmozgalommal és a Gay Liberation kezdeteivel, no meg az általános antikolonializmussal (ebben különösen fontos az algériai háború és franciaországi utóélete máig) és – a harmadik világ mozgalmaival szimpatizáló – békemozgalommal, illetve a csehszlovák esetben a forrás a nagyhatalmi hegemonizmussal való szembenállás (a kis és nagy nemzetek egyenlőségének lenini elve alapján), a kisnemzeti önállóság és önérzet kulturális alakzata.
Ezért a „mit jelent magyarnak lenni Romániában?” kérdésre akkor – mindenekelőtt Bretter rejtélyes-kódolt-ironikus esszéírásában, „fogalomköltészetében” – az volt a válasz, hogy önmagunk védelmén túl a romániai magyar kultúrának (politikai kultúrának is) küldetése van: kulcsszereplője lehet a kelet-európai fölszabadulásnak.
Tehát a romániai magyar önaffirmáció (önállítás, önkijelentés) – ez rekonstruálható – nem nacionalizmus, nem a kasztráló, fegyelmező, nőbántalmazó Apa újabb elnyomó cselszövénye, hanem ellenkezőleg: soft power, szelíd, befogadó-elismerő, toleráns magatartással elegyített követeléshalmaz, amelynek a politikai garanciája éppen a kisebbségi jelleg, a gyöngék ráutaltsága a szabadság és igazságosság eszményeire, amelyek mögött (esetünkben) nem áll materiális (azaz állami, gazdasági, katonai, területi, demográfiai-biopolitikai) hatalom.
Csak a kultúra, amely Bretter esetében – aki számára alapvető jelentősége volt Kallós Zoltán föltáró-megőrző és művészi munkájának – a népi kultúrát, a folklórt is jelentette, hamisítatlan romantikus-fölszabadító, illetve rousseau-i egyenlősítő szellemben (nem hiába volt kedves filozófusa Fichte). Tehát itt nem a ma (részben tévesen) „elitistának” nevezett „magaskultúra” a karvezető, hanem az elnyomottak népi kultúrájának szintézise az avant-garde-dal, amelyet mi itt a Duna-medencében Bartók nevével szoktunk asszociálni. Utópia, persze: mélységesen baloldali utópia.
Bretter maga nem volt utópista, távol állt tőle minden naiv derűlátás és indokolatlan reménykedés. Bonyolult és persze ellentmondásos, sok tekintetben rejtelmes és titokzatos életművét ajánlatnak tekintette, amelyet minden fölhajtás nélkül olvasói elé tárt, például az akkor százezres példányszámban megjelenő Előre vasárnapi irodalmi mellékletében közölt „Szeminárium” c. elképesztő „rovatában”, amelyre büszke lehetett volna bármelyik akkori párizsi, firenzei, New York-i, nyugat-berlini, frankfurti alternatív lap, de amely a maga gyergyószentmiklósi, lugosi, zilahi, élesdi olvasóihoz akart hű lenni. Nem tudjuk, ezek az olvasók mit gondoltak róla. Bizonyára furcsállták, de sokan érezték ki belőle azt, amit Bretter mondani akart nekik: magyarok lesztek, ha szabadok vagytok.
Furcsa tétel különben is, nem?
Ezt mindenesetre elhittük neki, és jó sokáig világos volt – világosnak tetszett – számunkra, hogy „a jó erdélyi magyar” amiatt, hogy jó sorsa az emancipációtól függ (mint minden kisebbségé), lényegénél fogva nem sovén, nem antiszemita, nem nőgyűlölő és így tovább, ami aztán kicsit összekeveredett a transzilvanista mitológiával a „jellegzetesen erdélyi” toleranciáról, ad vocem tordai országgyűlés, vö. Páskándi Dávid Ferenc-drámájával, Sütő Szervét Mihály-drámájával (azt hiszem, Csillag a máglyán volt a címe) és Kohlhaas Mihály-darabjával, amelyekben a vallási türelem és a ius resistendi és a természetjog persze (alig burkoltan) a nemzetiségi kérdésre utalt. Ugyanígy Méliusz antisztálinista politikai lírája és esszéisztikája, Szilágyi Domokosnak a diktatúraellenességet (bizonyára problematikusan) naturalizáló, poszt-József Attila-i költészete, és még sok minden, ami kevésbé ismert, és aminek még az említésére sincs itt terem. De a korszak emblematikus intellektuális alakja Bretter volt – ami nem azt jelenti, hogy jobb író volt mindenkinél, ez szamárság, nem ilyesmiről van itt szó.
Bretter ekkor már túl volt az „enyhülés”, a „demokratizálódás”, a „reform” mindenfajta illúzióján, teljesen elszakadt a rendszertől (meg minden szokványos „értelmiségi politizálástól”), a „humanista marxizmus” nyelvezetétől meg lassacskán minden földi köteléktől – kivéve frázistalan szolidaritását a saját veszélyeztetett magyar közösségével. (Magam a legélesebben elutasítottam a haladó establishment – ez esetben Gáll Ernő – békejobbját 1976-ban, de ez az írásom, amely kéziratban keringett, csak 2003-ban jelenhetett meg a Kellék c. kolozsvári filozófiai folyóiratban. Ám az én szakításom elméleti volt és politikai, a Bretter Györgyé már mélyebb: egzisztenciális és végleges.)
Ami – Méliusz rendkívül jelentős kivételével – hiányzott mindebből, ahogyan nem hiányzott a jugoszláviai, vajdasági magyar kultúrából (amelyhez mély köze volt a szerb eredetű, temesvári Méliusznak), az a többségi kultúrával való kölcsönhatás volt. (A George Ivaşcu szerkesztette Contemporanult, a Dan Hăulică szerkesztette Secolul 20-t sok magyar olvasta; de ez aztán elhalt.)
Ekkor Ceauşescu már előhívta a mélyből mind a görögkeleti ortodoxiához kapcsolódó, mind a pogány (dák) jellegű román ősfasizmust, ez meg csakhamar átvette a szellemi hatalmat, Marin Preda Antonescu marsallt mentegető-igazoló regényétől (Delirul, 1975), amely – Ştefan Andrei egykori külügyminiszter emlékezései szerint – mély benyomást tett Ceauşescura, egészen Adrian Păunescu ultrasoviniszta performanszaiig (a mai román oroszellenesség innen származik, ebben gyökerezik, a rehabilitált Vasgárdában), ez pedig (emlékszem jól) valósággal megőrjítette a román társadalmat, ellenerők pedig nem jelentkeztek. A pillanat elmúlt, tekintet nélkül Méliusz és Domokos Géza utóvédharcaira a Scânteia-házban.
Elmúlt, de volt.
Eleinte a román – magyarellenes élű – totalitárius román állami sovinizmusra adott [néma vagy közvetett] erdélyi magyar válasz nem a magyar nacionalizmus volt. Eleinte.)
Balogh Edgár mondta nekem, hogy 1968 magyar szempontból nem volt más, mint a kisantant (Csehszlovákia-Jugoszlávia-Románia) fölélesztése. Volt ebben némi igazság. Abban az évben másutt is visszatért az „avant-guerre”: a lengyelországi hivatalos antiszemita kampány Gomułka irányításával s a maradék lengyel zsidóság kiűzése (kivéve néhány ellenzéki értelmiségit a börtönben) volt a Párt válasza a diák- és munkáslázadásra, Csehszlovákiában pedig a reszovjetizáló, büntető „normalizáció” (Csehszlovákia szovjet-magyar-keletnémet-stb. megszállása volt a mi döntő „nemzedéki” élményünk – no meg 1967. június 2., Benno Ohnesorg meggyilkolása [rendőrgolyóval] Nyugat-Berlinben, a vérengző iráni sah védelmében), Romániában a fasizáló szovjetellenes/magyarellenes mozgósítás: „ne iau Ardealul”, Erdély veszélyben, stb. Azt a pillanatot maga alá temette az idő, ki se látszik.
Mit jelent most magyarnak lenni Romániában?
A válasz felelőssége nem az enyém, hiszen én már nem élek ott veletek. (Akármennyire reménytelenül erdélyi maradtam. Ez nem érdem, nem azért mondom. Így van, és kész.)
A negyven évvel ezelőtti – abszurd, de nem érthetetlen – kísérlet (eszmetörténetileg elkerülhetetlen volt, hogy bekövetkezzék: látni kell, hogy ez volt a prágai meg varsói/gdański 68 romániai magyar megfelelője, és nem lehetett más) aligha példamutató. Túl sok minden változott meg, és bár a szimpla diktatúraellenesség mind Romániában, mind Magyarországon jelen van még, de eléggé félrevezető, hiszen szemben a szokványos zsurnállogikával és zsurnálretorikával, a „létező szocializmusból” nem maradt semmi. (Minden nap olvassuk Pesten, hogy „ez olyan, mint a kádárizmus”. Nem olyan.)
Ha nem is példa, hát tanulság.
Ha valamely kisebbséghez tartozni – az összes hátrányokkal, a kiküszöbölhetetlen (és szívemnek kedves) provincializmusokkal – pusztán csak véletlenszerű tény (vagy ami ugyanaz: VÉGZET), akkor ugyancsak a véletlen (ez esetben az egyéni érdek) szabja meg, hogy evvel az adottsággal mit kezd valaki. Akár kivándorolhat anyagi okokból, akár csöndben asszimilálódhat, akár megtartja a magyarságát reflektálatlan, senki másra nem tartozó, következményekkel nem járó magánügynek, folklorisztikus díszítménynek, tetszőleges (ám jelentéktelen) akárminek. Mindegy. Voltaképpen a nemzeties jobboldal – amelynek ma a legnagyobb sikere van – is ezt mondja az álirredenta Trianon-gyászkultusszal: s ugyan mi az értelme és az értéke az irredentizmusnak valódi határrevíziós program nélkül? Ez csak a válasz elodázása. Zászlóerdővel dekorálva – igazából: álcázva.
Mi a romániai magyarság politikai küldetése a szűnni nem akaró romániai (román) politikai válságban? Mert azért nem lehet a pusztán önérdekű regionális lobbizás, amit – korlátozott ismereteim szerint – elég ügyesen művel a nemzetiségi politikai osztály.
Mi a romániai magyarság funkciója abban a tragédiában, amely Magyarországot sújtja? Pontosabban: mi a létező, de szemérmesen titkolt irányzatok – nyilvánvalóan többféle – elképzelése róla, és Erdély esetleges jótékony befolyásáról? Van valami sajátságos, amiért – a születés véletlenén túl – érdemes romániai magyar értelmiséginek lenni? Van valami közös projekt, amiért érdemes közösen dolgozni? (És itt nem a kívülállók iránti rutinszerű ellenszenvet és megvetést értem, ez nem ér túl sokat.) Megmenthető-e (létrehozható-e) vajon pont Erdélyben például a Duna-medencei szabad magyar sajtó, ha minden kötél szakad?
A vajdasági magyarság nagyjából megszűntnek tekinthető (mint önálló entitás) pár ezer kitartó embertől eltekintve. Mi lesz veletek? Mi lesz velünk?
Ne feledjük, hogy a tizenkilencedik század „összmagyar” kultúrájában Erdély semmiféle sajátos szerepet nem játszott. Ez a sajátosság csak a Trianon utáni „impériumváltozással” kezdődik.
Minden erdélyi föladat és küldetés válságok terméke volt eddig.
Ha jól látom, megint van válság, de ennek a kerete a politikailag zűrzavaros, különben pedig dinamikusan „fejlődő” kapitalista Románia, ahol éppen a „jóléti állam” (újraelosztó, „haladó” társadalompolitika) és a konzervatív nacionalizmus kombinációjával próbálkozik – a magyarokkal szemben olykor elvtelenül és ravaszul gáláns – ostromlott PSD, eltérően Aleksandar Vučić neoliberális-nacionalista szerbiai rendszerétől.
De van minderre erdélyi magyar válasz? Túl a költségvetési kedvezések és befolyásos pozíciók kiharcolásán? Mi az értelme a kitartásnak a poszton a tartalmilag meghatározhatatlan hűségen kívül? A „magyar vagyok, mert magyar lettem, tehát magyar maradok, így a legegyszerűbb” elvontságán kívül? Ennek hamar elvész a vonzereje (attól tartok), ha nem lesz új erkölcsi-politikai tartalma. A kései kapitalizmus radikalitásában a puszta adottság soha nem elegendő. A kapitalizmus személytelen-fogalmi jellegű, fogalom (teória, stratégia) nélkül csak az alárendelt (szubaltern) populációk maradnak, amelyeknek nincs jövőjük. Ha nincs beszéd, nincs kenyér.
Tamás Gáspár Miklós / Transindex.ro
A vajdasági magyarság nagyjából megszűntnek tekinthető (mint önálló entitás) pár ezer kitartó embertől eltekintve. Mi lesz veletek? Mi lesz velünk?
Ami alább következik, az tulajdonképpen kis részlete lehetne annak a tanulmánynak, amelyet már régen meg kellett volna írnom Bretter Györgyről, akiről szóltam már életében és halálában (nekem a legfontosabb a temetésén mondott beszédem volt, mert a halála – az egykori fiatal férfi első nagy személyes vesztesége – mélyen megérintett, és még mindig fáj, néha el is csodálkozom rajta).
Ez nem évfordulós cikk, Gyuri csak 1977 novemberében halt meg, most még nyár van. Nehéz lett volna őt akkor az olvasónak megmagyaráznom (kísérleteim nem sikerültek elég jól), nehéz ma is, de másért. A probléma egy része avval kapcsolatos, ami ma is égető, sajgó ügy, különösen nektek, akik ott vagytok, és remélhetőleg ott is maradhattok. De nem azért, mert be vagytok zárva.
Az 1968 (akkor voltam húsz esztendős) utáni évtizedben – és ezt őszintén aligha mondta el még valaki, pedig az emlékező próza hatalmas gleccsermorénája torlódott föl – a romániai magyar értelmiség nagyon különös helyzetben találta magát.
Románia nem vett részt a csehszlovákiai demokratikus szocialista kísérlet eltiprásában (bár döntően oroszellenes, nacionalista elfogultságból, nem demokratikus meggyőződésből), ámde a Magyar Népköztársaság igen.
Románia, bár formálisan nem lépett ki a Varsói Szerződésből és a KGST-ből, nyíltan a Szovjetunió ellen fordult, közeledett a szovjet tömbön kívüli Jugoszláviához, és a Nyugat kedvencévé vált. (Nicolae Ceauşescu volt így – még Titónál is inkább – a Nyugaton valaha leginkább elismert kelet-európai vezető, több mint egy évtizedig. Václav Havel és Lech Wałęsa sose vitte ilyen sokra…)
Ebben a helyzetben a nacionalista és (neo)sztálinista Ceauşescu-rendszer engedményeket tett a mozgolódó, reformokra vágyó román értelmiségnek – mind a nacionalista, mind a demokratikus szándékú részének – , és engedményeket tett a romániai magyar nemzetiségnek, amelynek a szellemi vezetői (Méliusz József, Domokos Géza, Sütő András, Gáll Ernő) ezt az alkalmat meg is ragadták. Ez volt a romániai magyar sajtó, rádió, televízió, folyóiratirodalom, könyvkiadás, színház stb. nagy, talán legnagyobb korszaka. Ekkor indultunk el a pályánkon.
A Magyar Népköztársaság elhárítási, hírszerző és kultúrpolitikai szerveinek az volt a föladatuk, hogy éber figyelemmel kísérjék a romániai magyar nemzetiség mozgásait – , hiszen a Román Szocialista Köztársaság ekkor elárulta „a szocialista tábor” egységét, és ezért belső problémái (mindenekelőtt a magyarkérdés) élénk érdeklődést ébresztettek budapesti, moszkvai és kelet-berlini hivatalos körökben.
Az a mintegy másfélszáz magyarországi értelmiségi, aki ebben az időszakban elkezdett intenzíven foglalkozni Erdéllyel, nyilván nem Románia „föllazításának” az érdekében tette, amit tett, de épp úgy megragadta a kínálkozó alkalmat, mint ellenkező előjellel igen sokan Romániában. Romániában ez virágkora volt a magyar nemzetiségi kultúrának, és se azelőtt, se azóta nem volt az erdélyi műveltségnek ekkora magyarországi kritikai visszhangja, az „Erdély-járás” is ekkor kezdődött; mindezt félreérthetetlenül bátorította az MSZMP (és „a III. ügyosztály”) művelődéspolitikája.
Másrészt azt kellett látniuk az álmélkodó olvasóknak, hogy az 1968-i szovjet agressziót, a Prágai Tavasz leverését ellenző magyarországi értelmiségiek (akiknek az írásai többé-kevésbé be voltak tiltva Budapesten) megjelenhettek az egyébként szűk pányvára fogott romániai és jugoszláviai (erdélyi és vajdasági) folyóiratokban, s a romániai (valamivel kevésbé a jugoszláviai) magyar írók (és más alkotók) munkái egyre nagyobb nyilvánosságot kaptak Magyarországon.
A két, szemszögünkből fontos állam, Románia és Magyarország (meg a formálódó magyarországi demokratikus ellenzék!) ekkor valósággal versengett a romániai magyar értelmiségért – persze mindkét államvezetés ezt hátsó gondolatokkal és rosszhiszeműen tette, de ez a kis ideig tartó konjunktúra nagyon jót tett mind a romániai magyarság általános állapotának, mind kulturális és oktatási intézményeinek, mind pedig a románai magyar értelmiség (hogy is nevezzük?) karrierjének. Ennek az epizódnak a fő, voltaképpen az egyetlen ideológusa a korábbi, a sztálini korszakban börtönbe vetett Méliusz volt. Ha áttekintjük az 1960-as évek közepétől az 1970-es évek végéig keletkezett irodalmi-politikai esszéit, láthatjuk a sietséget, amellyel igyekezett elintézni a nemzedéke számára függőben maradt ügyeket: a háború előtti baloldal és ezen belül az avant-garde elátkozottainak elismertetését, rehabilitációját; a régi mozgalom internacionalizmusának, Duna-konföderációs gondolatvilágának fölelevenítését; Jugoszlávia be- vagy visszaemelését a kommunista kánonba; a két világháború közötti romániai magyar irodalomnak az 1960-as évek közepén megrekedt fölélesztését; a Szovjetuniótól elszakadó eurokommunista nyugati baloldal, sőt: alkalmanként a kimondottan szovjetellenes új baloldal megismertetését; és mindenekelőtt a magyar nemzetiség egyenjogúságának elismertetését, a magyar (magyarországi és erdélyi) antifasiszta hagyomány előtérbe helyezését, igazolva evvel a nemzetiségi törekvések „haladó” voltát. Erre igazából három-négy éve volt csak, de segített neki néhány fontos – elsősorban bukaresti – magyar intézmény, A Hét, a Kriterion Kiadó, az Előre (az országos magyar napilap) kulturális rovata, a román állami rádió és televízió magyar adása, a méltatlanul elfelejtett Ifjúmunkás (hetilap). Meg, amennyire lehetett, a kolozsvári Korunk. Ámde a „demokratikus szocialista” megújulás egy kis időre mindenüvé átterjedt, erre én is – mint a kolozsvári Utunk (ma: Helikon) egykori segédszerkesztője (1972-78) – tanú lehetek.
Persze ez csapda volt: már készen állt Ceauşescu félőrült vasgárdista-sztálinista-maoista fordulata (többek között azért, mert végül a szovjet-kínai ellentétet fontosabbnak érezte, mint a szovjet-amerikai hidegháborút), illetve az MSZMP vezetőségének Erdély-politikája konjunkturális volt és ilyenként lepleződött le, bármennyire fölhasznált őszinte és érzelmes, akkor még zömmel „demokratikus” kultúrnacionalista értelmiségieket, akik nem tudták – vagy nem törődtek vele – , hogy fölhasználják őket a moszkvai ihletésű játszmákban. De ameddig ez egyértelműen be nem bizonyosodott, volt egy pillanat – és ennek a megörökítése és hasonlatkénti használata miatt írom ezeket a sorokat – , amelyben lehetségessé és szükségszerűvé vált, hogy a követelésként így ki nem mondott romániai magyar kulturális autonómia tartalmát meghatározzák, hogy jelentése legyen a romániai magyar „különlétnek”, s ebben Bretter és barátai (a „tanítvány” kifejezés félrevezető: Bretter nem volt „mester”, így nem lehettek „tanítványai”) elszakadtak az olyan ideológusoktól, mint Gáll Ernő – bár többünk személyes jó viszonya megmaradt velük – , és Szilágyi Domokos és mások metaforikus lázadó nyelvének a szerepét is átvette Bodor Ádám jeges-ironikus prózája, amely (ma már látszó furcsa párhuzamban olyan „osztrák” írókkal, mint Kafka, Doderer, Celan, Bachmann, Bernhard, Handke – nem „hatásról” van szó!) a huszadik század történelmi tragédiájának világirodalmában az egyik legfontosabb hely.
Az 1968-as (prágai, párizsi, berkeley-i, nyugat-berlini – urambocsá, kolozsvári/bukaresti) alapeszme, mint köztudomású, emancipációs jellegű volt, és egyszerre állt szemben az akkori, igen konzervatív nyugati kapitalizmussal és a valamelyest megszelídített sztálinizmus „létező szocialista” variánsával: ez volt számunkra, kelet-európai fiatal értelmiségiek számára a politikai lényege. Az emancipatorikus és nyomatékosan tekintélyellenes (antiautoritárius) karakter alátámasztotta minden közösség – és az akkori filmek és zenék mai közönsége számára is evidens kell hogy legyen: a közösség ebben a világszemléletben és „világérzésben” mindig kisebbség(ek)et jelentett, amelyeknek (többnyire tragikus) szabadságküzdelmeket kell(ett) folytatniuk a represszív Apa különféle figuráival: az Állammal, a Tőkével, a Nemzettel, a Munkával, a heteroszexista normakészlettel és általában mindenfajta elnyomással.
A Ceauşescu-féle „etnokratikus” állammal szemben a nemzetiségi önállósági, kulturális autonomista törekvések akkor (egy pillanatra) a szabadságtörekvések párhuzamává lényegültek át, a romániai magyarság – potenciálisan – a romániai „demokrácia” bázisának tetszett, fönnmaradása a „demokráciától” függött és a romániai „demokrácia” általános érdekét is szolgál(hat)ta volna.
Az egyetemes 68-as antinacionalizmus szükségképpen kisebbségvédő volt: egyik forrása az amerikai feketék fölszabadítási (emancipációs) mozgalma volt együtt a nőmozgalommal és a Gay Liberation kezdeteivel, no meg az általános antikolonializmussal (ebben különösen fontos az algériai háború és franciaországi utóélete máig) és – a harmadik világ mozgalmaival szimpatizáló – békemozgalommal, illetve a csehszlovák esetben a forrás a nagyhatalmi hegemonizmussal való szembenállás (a kis és nagy nemzetek egyenlőségének lenini elve alapján), a kisnemzeti önállóság és önérzet kulturális alakzata.
Ezért a „mit jelent magyarnak lenni Romániában?” kérdésre akkor – mindenekelőtt Bretter rejtélyes-kódolt-ironikus esszéírásában, „fogalomköltészetében” – az volt a válasz, hogy önmagunk védelmén túl a romániai magyar kultúrának (politikai kultúrának is) küldetése van: kulcsszereplője lehet a kelet-európai fölszabadulásnak.
Tehát a romániai magyar önaffirmáció (önállítás, önkijelentés) – ez rekonstruálható – nem nacionalizmus, nem a kasztráló, fegyelmező, nőbántalmazó Apa újabb elnyomó cselszövénye, hanem ellenkezőleg: soft power, szelíd, befogadó-elismerő, toleráns magatartással elegyített követeléshalmaz, amelynek a politikai garanciája éppen a kisebbségi jelleg, a gyöngék ráutaltsága a szabadság és igazságosság eszményeire, amelyek mögött (esetünkben) nem áll materiális (azaz állami, gazdasági, katonai, területi, demográfiai-biopolitikai) hatalom.
Csak a kultúra, amely Bretter esetében – aki számára alapvető jelentősége volt Kallós Zoltán föltáró-megőrző és művészi munkájának – a népi kultúrát, a folklórt is jelentette, hamisítatlan romantikus-fölszabadító, illetve rousseau-i egyenlősítő szellemben (nem hiába volt kedves filozófusa Fichte). Tehát itt nem a ma (részben tévesen) „elitistának” nevezett „magaskultúra” a karvezető, hanem az elnyomottak népi kultúrájának szintézise az avant-garde-dal, amelyet mi itt a Duna-medencében Bartók nevével szoktunk asszociálni. Utópia, persze: mélységesen baloldali utópia.
Bretter maga nem volt utópista, távol állt tőle minden naiv derűlátás és indokolatlan reménykedés. Bonyolult és persze ellentmondásos, sok tekintetben rejtelmes és titokzatos életművét ajánlatnak tekintette, amelyet minden fölhajtás nélkül olvasói elé tárt, például az akkor százezres példányszámban megjelenő Előre vasárnapi irodalmi mellékletében közölt „Szeminárium” c. elképesztő „rovatában”, amelyre büszke lehetett volna bármelyik akkori párizsi, firenzei, New York-i, nyugat-berlini, frankfurti alternatív lap, de amely a maga gyergyószentmiklósi, lugosi, zilahi, élesdi olvasóihoz akart hű lenni. Nem tudjuk, ezek az olvasók mit gondoltak róla. Bizonyára furcsállták, de sokan érezték ki belőle azt, amit Bretter mondani akart nekik: magyarok lesztek, ha szabadok vagytok.
Furcsa tétel különben is, nem?
Ezt mindenesetre elhittük neki, és jó sokáig világos volt – világosnak tetszett – számunkra, hogy „a jó erdélyi magyar” amiatt, hogy jó sorsa az emancipációtól függ (mint minden kisebbségé), lényegénél fogva nem sovén, nem antiszemita, nem nőgyűlölő és így tovább, ami aztán kicsit összekeveredett a transzilvanista mitológiával a „jellegzetesen erdélyi” toleranciáról, ad vocem tordai országgyűlés, vö. Páskándi Dávid Ferenc-drámájával, Sütő Szervét Mihály-drámájával (azt hiszem, Csillag a máglyán volt a címe) és Kohlhaas Mihály-darabjával, amelyekben a vallási türelem és a ius resistendi és a természetjog persze (alig burkoltan) a nemzetiségi kérdésre utalt. Ugyanígy Méliusz antisztálinista politikai lírája és esszéisztikája, Szilágyi Domokosnak a diktatúraellenességet (bizonyára problematikusan) naturalizáló, poszt-József Attila-i költészete, és még sok minden, ami kevésbé ismert, és aminek még az említésére sincs itt terem. De a korszak emblematikus intellektuális alakja Bretter volt – ami nem azt jelenti, hogy jobb író volt mindenkinél, ez szamárság, nem ilyesmiről van itt szó.
Bretter ekkor már túl volt az „enyhülés”, a „demokratizálódás”, a „reform” mindenfajta illúzióján, teljesen elszakadt a rendszertől (meg minden szokványos „értelmiségi politizálástól”), a „humanista marxizmus” nyelvezetétől meg lassacskán minden földi köteléktől – kivéve frázistalan szolidaritását a saját veszélyeztetett magyar közösségével. (Magam a legélesebben elutasítottam a haladó establishment – ez esetben Gáll Ernő – békejobbját 1976-ban, de ez az írásom, amely kéziratban keringett, csak 2003-ban jelenhetett meg a Kellék c. kolozsvári filozófiai folyóiratban. Ám az én szakításom elméleti volt és politikai, a Bretter Györgyé már mélyebb: egzisztenciális és végleges.)
Ami – Méliusz rendkívül jelentős kivételével – hiányzott mindebből, ahogyan nem hiányzott a jugoszláviai, vajdasági magyar kultúrából (amelyhez mély köze volt a szerb eredetű, temesvári Méliusznak), az a többségi kultúrával való kölcsönhatás volt. (A George Ivaşcu szerkesztette Contemporanult, a Dan Hăulică szerkesztette Secolul 20-t sok magyar olvasta; de ez aztán elhalt.)
Ekkor Ceauşescu már előhívta a mélyből mind a görögkeleti ortodoxiához kapcsolódó, mind a pogány (dák) jellegű román ősfasizmust, ez meg csakhamar átvette a szellemi hatalmat, Marin Preda Antonescu marsallt mentegető-igazoló regényétől (Delirul, 1975), amely – Ştefan Andrei egykori külügyminiszter emlékezései szerint – mély benyomást tett Ceauşescura, egészen Adrian Păunescu ultrasoviniszta performanszaiig (a mai román oroszellenesség innen származik, ebben gyökerezik, a rehabilitált Vasgárdában), ez pedig (emlékszem jól) valósággal megőrjítette a román társadalmat, ellenerők pedig nem jelentkeztek. A pillanat elmúlt, tekintet nélkül Méliusz és Domokos Géza utóvédharcaira a Scânteia-házban.
Elmúlt, de volt.
Eleinte a román – magyarellenes élű – totalitárius román állami sovinizmusra adott [néma vagy közvetett] erdélyi magyar válasz nem a magyar nacionalizmus volt. Eleinte.)
Balogh Edgár mondta nekem, hogy 1968 magyar szempontból nem volt más, mint a kisantant (Csehszlovákia-Jugoszlávia-Románia) fölélesztése. Volt ebben némi igazság. Abban az évben másutt is visszatért az „avant-guerre”: a lengyelországi hivatalos antiszemita kampány Gomułka irányításával s a maradék lengyel zsidóság kiűzése (kivéve néhány ellenzéki értelmiségit a börtönben) volt a Párt válasza a diák- és munkáslázadásra, Csehszlovákiában pedig a reszovjetizáló, büntető „normalizáció” (Csehszlovákia szovjet-magyar-keletnémet-stb. megszállása volt a mi döntő „nemzedéki” élményünk – no meg 1967. június 2., Benno Ohnesorg meggyilkolása [rendőrgolyóval] Nyugat-Berlinben, a vérengző iráni sah védelmében), Romániában a fasizáló szovjetellenes/magyarellenes mozgósítás: „ne iau Ardealul”, Erdély veszélyben, stb. Azt a pillanatot maga alá temette az idő, ki se látszik.
Mit jelent most magyarnak lenni Romániában?
A válasz felelőssége nem az enyém, hiszen én már nem élek ott veletek. (Akármennyire reménytelenül erdélyi maradtam. Ez nem érdem, nem azért mondom. Így van, és kész.)
A negyven évvel ezelőtti – abszurd, de nem érthetetlen – kísérlet (eszmetörténetileg elkerülhetetlen volt, hogy bekövetkezzék: látni kell, hogy ez volt a prágai meg varsói/gdański 68 romániai magyar megfelelője, és nem lehetett más) aligha példamutató. Túl sok minden változott meg, és bár a szimpla diktatúraellenesség mind Romániában, mind Magyarországon jelen van még, de eléggé félrevezető, hiszen szemben a szokványos zsurnállogikával és zsurnálretorikával, a „létező szocializmusból” nem maradt semmi. (Minden nap olvassuk Pesten, hogy „ez olyan, mint a kádárizmus”. Nem olyan.)
Ha nem is példa, hát tanulság.
Ha valamely kisebbséghez tartozni – az összes hátrányokkal, a kiküszöbölhetetlen (és szívemnek kedves) provincializmusokkal – pusztán csak véletlenszerű tény (vagy ami ugyanaz: VÉGZET), akkor ugyancsak a véletlen (ez esetben az egyéni érdek) szabja meg, hogy evvel az adottsággal mit kezd valaki. Akár kivándorolhat anyagi okokból, akár csöndben asszimilálódhat, akár megtartja a magyarságát reflektálatlan, senki másra nem tartozó, következményekkel nem járó magánügynek, folklorisztikus díszítménynek, tetszőleges (ám jelentéktelen) akárminek. Mindegy. Voltaképpen a nemzeties jobboldal – amelynek ma a legnagyobb sikere van – is ezt mondja az álirredenta Trianon-gyászkultusszal: s ugyan mi az értelme és az értéke az irredentizmusnak valódi határrevíziós program nélkül? Ez csak a válasz elodázása. Zászlóerdővel dekorálva – igazából: álcázva.
Mi a romániai magyarság politikai küldetése a szűnni nem akaró romániai (román) politikai válságban? Mert azért nem lehet a pusztán önérdekű regionális lobbizás, amit – korlátozott ismereteim szerint – elég ügyesen művel a nemzetiségi politikai osztály.
Mi a romániai magyarság funkciója abban a tragédiában, amely Magyarországot sújtja? Pontosabban: mi a létező, de szemérmesen titkolt irányzatok – nyilvánvalóan többféle – elképzelése róla, és Erdély esetleges jótékony befolyásáról? Van valami sajátságos, amiért – a születés véletlenén túl – érdemes romániai magyar értelmiséginek lenni? Van valami közös projekt, amiért érdemes közösen dolgozni? (És itt nem a kívülállók iránti rutinszerű ellenszenvet és megvetést értem, ez nem ér túl sokat.) Megmenthető-e (létrehozható-e) vajon pont Erdélyben például a Duna-medencei szabad magyar sajtó, ha minden kötél szakad?
A vajdasági magyarság nagyjából megszűntnek tekinthető (mint önálló entitás) pár ezer kitartó embertől eltekintve. Mi lesz veletek? Mi lesz velünk?
Ne feledjük, hogy a tizenkilencedik század „összmagyar” kultúrájában Erdély semmiféle sajátos szerepet nem játszott. Ez a sajátosság csak a Trianon utáni „impériumváltozással” kezdődik.
Minden erdélyi föladat és küldetés válságok terméke volt eddig.
Ha jól látom, megint van válság, de ennek a kerete a politikailag zűrzavaros, különben pedig dinamikusan „fejlődő” kapitalista Románia, ahol éppen a „jóléti állam” (újraelosztó, „haladó” társadalompolitika) és a konzervatív nacionalizmus kombinációjával próbálkozik – a magyarokkal szemben olykor elvtelenül és ravaszul gáláns – ostromlott PSD, eltérően Aleksandar Vučić neoliberális-nacionalista szerbiai rendszerétől.
De van minderre erdélyi magyar válasz? Túl a költségvetési kedvezések és befolyásos pozíciók kiharcolásán? Mi az értelme a kitartásnak a poszton a tartalmilag meghatározhatatlan hűségen kívül? A „magyar vagyok, mert magyar lettem, tehát magyar maradok, így a legegyszerűbb” elvontságán kívül? Ennek hamar elvész a vonzereje (attól tartok), ha nem lesz új erkölcsi-politikai tartalma. A kései kapitalizmus radikalitásában a puszta adottság soha nem elegendő. A kapitalizmus személytelen-fogalmi jellegű, fogalom (teória, stratégia) nélkül csak az alárendelt (szubaltern) populációk maradnak, amelyeknek nincs jövőjük. Ha nincs beszéd, nincs kenyér.
Tamás Gáspár Miklós / Transindex.ro
2017. július 4.
A kapcsolatokat építik a Rákóczi szövetségnél
A Rákóczi Szövetség hagyományaihoz híven ezen a nyáron is megrendezi táborait a Kárpát-medencei magyar diákok és tanárok részére, a magyar–magyar kapcsolatok szolgálatában. Az első tábor megnyitóján Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások minisztériumának államtitkára azt hangsúlyozta: ezek a programok sokat segítenek az indentitás megtalálásban és megőrzésében.
Csejk Miklós / Magyar Idők (Budapest)
A Rákóczi Szövetség hagyományaihoz híven ezen a nyáron is megrendezi táborait a Kárpát-medencei magyar diákok és tanárok részére, a magyar–magyar kapcsolatok szolgálatában. Az első tábor megnyitóján Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások minisztériumának államtitkára azt hangsúlyozta: ezek a programok sokat segítenek az indentitás megtalálásban és megőrzésében.
Csejk Miklós / Magyar Idők (Budapest)
2017. július 4.
Oktatási intézményeik fenntartása mellett tettek fogadalmat a romániai reformátusok és evangélikusok
Oktatási intézményeik fenntartása mellett tett fogadalmat a Romániai Református Egyház és a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház közös zsinata, amelyet 446 év után először tartottak meg kedden Kolozsváron.
A szervezők közleménye szerint a zsinat elfogadott egy nyilatkozatot, amelyben a két romániai protestáns egyház vezetői elkötelezték magukat a kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet és az egyéb egyházi oktatási intézmények további fenntartása mellett. A reformáció 500. évfordulója jegyében szervezett ünnepi rendezvény résztvevői hálát adtak az elmúlt fél évezredért, és megerősítették, továbbra is felvállalják a reformátorok örökségét.
A protestáns teológia dísztermében tartott zsinat résztvevőit Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke, a Romániai Református Egyház Zsinatának ügyvezető elnöke köszöntötte. Elmondta: a két erdélyi protestáns egyház múltbeli együttműködéseinek közege a szükséghelyzet volt, alapja a közös nyelv és a közös protestáns örökség, mozgatórugója a keresztény szeretet.
Felhívta a figyelmet, hogy az ünnepi alkalom célja nem csak a hálaadás és emlékezés, hanem a lutheránusok és reformátusok közös jövőjének keresése is. Rámutatott: a történelem viharai között tartósnak bizonyuló kötelékeket tovább erősítik, és a lelkészképzésre fektetik a hangsúlyt.
Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke a Magyarországi Református Egyház nevében köszöntötte az egybegyűlteket. Beszédében kiemelte, a reformáció abban különbözött más forradalmaktól, hogy az elcsendesedés jegyében folyt, Isten ölelésének csendjéből pedig bátorság, újítások, küzdelmek, világra szóló változások indultak el.
A zsinat hétfőn délután a kolozsvári Farkas utcai református templomban közös lelkészszentelési istentisztelettel zárul. (MTI)
Oktatási intézményeik fenntartása mellett tett fogadalmat a Romániai Református Egyház és a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház közös zsinata, amelyet 446 év után először tartottak meg kedden Kolozsváron.
A szervezők közleménye szerint a zsinat elfogadott egy nyilatkozatot, amelyben a két romániai protestáns egyház vezetői elkötelezték magukat a kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet és az egyéb egyházi oktatási intézmények további fenntartása mellett. A reformáció 500. évfordulója jegyében szervezett ünnepi rendezvény résztvevői hálát adtak az elmúlt fél évezredért, és megerősítették, továbbra is felvállalják a reformátorok örökségét.
A protestáns teológia dísztermében tartott zsinat résztvevőit Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke, a Romániai Református Egyház Zsinatának ügyvezető elnöke köszöntötte. Elmondta: a két erdélyi protestáns egyház múltbeli együttműködéseinek közege a szükséghelyzet volt, alapja a közös nyelv és a közös protestáns örökség, mozgatórugója a keresztény szeretet.
Felhívta a figyelmet, hogy az ünnepi alkalom célja nem csak a hálaadás és emlékezés, hanem a lutheránusok és reformátusok közös jövőjének keresése is. Rámutatott: a történelem viharai között tartósnak bizonyuló kötelékeket tovább erősítik, és a lelkészképzésre fektetik a hangsúlyt.
Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke a Magyarországi Református Egyház nevében köszöntötte az egybegyűlteket. Beszédében kiemelte, a reformáció abban különbözött más forradalmaktól, hogy az elcsendesedés jegyében folyt, Isten ölelésének csendjéből pedig bátorság, újítások, küzdelmek, világra szóló változások indultak el.
A zsinat hétfőn délután a kolozsvári Farkas utcai református templomban közös lelkészszentelési istentisztelettel zárul. (MTI)