Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
2017. május 5.
Hit the road – egy hosszú út közepére ért az európai kisebbségek ügye
Mérföldkőhöz érkezett az európai nemzeti kisebbségek ügye azáltal, hogy az Európai Bizottság bejegyezte a Minority SafePack európai polgári kezdeményezést. A hamarosan kezdődő petíciós kampány célja világossá tenni az EU döntéshozói számára, hogy az uniós szintű jogalkotás nem kerülhető meg a kisebbségvédelem területén – hangzott el csütörtökön a Hit the Road – a Minority Safepack (MSPI) európai polgári kezdeményezés és az Európai Parlament című konferencián.
Az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) által szervezett rendezvény házigazdái Winkler Gyula és Sógor Csaba, az RMDSZ EP-képviselői voltak, meghívottai pedig az MSPI kezdeményező bizottságának tagjai – köztük Kelemen Hunor RMDSZ-elnök –, a FUEN vezetői, az EP kisebbségi ügyekkel foglalkozó frakcióközi munkacsoportjának (Intergroup) tagjai, kisebbségi jogi szakértők. A konferenciát az EP elnöke, Antonio Tajani fővédnökségével tartották meg. Ennek jelentőségét több felszólaló is hangsúlyozta.
Egy kis nosztalgia
A moderátor Winkler Gyula felvezetőjében felidézte, hogy öt éve éppen az EP épületében rakták le – az RMDSZ javaslatára – az európai polgári kezdeményezés alapjait. Ebben a munkában szavai szerint sorsdöntő volt a Intergroup tagjai közötti együttműködés. A luxemburgi bíróság döntésének mérföldkövét elhagyva, a MSPI kezdeményező bizottsága már készülhet az egymillió aláírás összegyűjtésére az EU legkevesebb hét tagállamban. Ez a feltétele ugyanis annak, hogy az Európai Bizottság elindítsa a jogalkotási folyamatos a kisebbségvédelem területén – emlékeztetett Winkler.
Nils Torvalds finn EP-képviselő, az Integroup társelnöke is nosztalgiázva indította beszédét. Felidézte, hogy tömött volt az a terem, amelyben a MSPI alapjait papírra vetették, és mekkora hidegzuhanyként érte a kezdeményezőket az Európai Bizottság 2013-as elutasító döntése. A luxemburgi bíróság döntését történelminek nevezte, mert esélyt jelent a kisebbségvédelem jogi keretének megteremtésére. „Lesz mit hátrahagynunk a gyermekeink, unokáink számára. Biztos vagyok abban, hogy összegyűjtjük az aláírásokat, de sok munka vár ránk, de nem 7, hanem 28 tagállamból kellene ezeket összegyűjteni” – fogalmazott a képviselő.
Vincze: Let`s hit the road
Vincze Loránt FUEN-elnök szerint is történelmet írt döntésével a luxemburgi bíróság. Emlékeztetett arra, hogy a MSPI volt a első európai polgári kezdeményezés, amelyet az Európai Bizottsággal kötött kompromisszum alapján jegyeztek be. Felidézte, hogy 2012 április 15-én fogant vetették papírra az első elképzeléseiket a kezdeményező bizottság tagjai.
„Sok-sok órát dolgoztunk a csomagon. A kisebbségi szolidaritás egyre nőtt a kezdeményezés körül. Szomorúak voltunk az elutasításkor, de nem csüggedtünk el. Elhatároztuk, hogy fellebbezzünk, mert biztosak voltunk igazunkban. Meggyőződésünk, hogy a kisebbségek védelme nem mond ellent az európai értéknek. Ma már egy erős koalíció körvonalazódik az ügyünk körül” – mondta a FUEN elnöke. Megjegyezte, csupán a pereskedéssel elvesztett négy évet sajnálja.
Vincze elmondta, a következő hónapokban az aláírásgyűjtésre, a petíciós kampányra összpontosít a kezdeményező bizottság. Kampányt szimbolikusan május 21-én, a FUEN kolozsvári kongresszusán indítják el, és néhány héten belül az online aláírásgyűjtés is elkezdődhet. A „papír alapú”, hagyományos aláírásgyűjtést várhatóan szeptemberben kezdik el a FUEN tagszervezetei.
A kezdeményező bizottságnak szándékában áll felhívást intézni az EU döntéshozóihoz, európai politikai pártok vezetőihez, hogy legyenek a partnerei a kisebbségi javaslatcsomagnak. „Semmi mást nem akarunk, csak elérni azt, hogy a kisebbségi jogok az emberi jogok részei legyenek. A folyamatos jogsértések azt bizonyítják, hogy a tagállamok önállóan nem tudják kezelni ezt a kérdést” – fogalmazott a FUEN elnöke. „Történelmet írtunk, remélem, hogy az uniós szintű törvényalkotás is beindul. Let`s hit the road” – zárta beszédét a FUEN elnöke.
Kelemen Hunor: ez a többség ügye is
Kelemen Hunor beszédében elmondta, az MSPI több szempontból is fontos az RMDSZ számára. Szavai szerint a FUEN tagszervezetei olyan szolidaritásról tettek és tesznek tanúbizonyságot, amely nélkül az európai őshonos kisebbségek közösségként nem lehetnek sikeresek az európai politika közterein.
„Ugyanakkor a Minority SafePack nemcsak a mi ügyünk, hanem a többség ügye is. Mi, kezdeményezők valami pluszt szeretnénk hozzáadni a kontinens népeinek jövőjéhez, olyan értékeket kívánunk a középpontba helyezni, amelyek minden demokratikus és szabadságszerető közösség életét vezérlik: a jogállamiságot, a törvénytiszteletet és az emberi, közösségi jogokat. Párbeszédet javasoltunk, és ezt a párbeszédet, úgy érezzük, hogy elfogadta az Európai Bizottság, amikor regisztrálta kezdeményezésünket” – hangsúlyozta a szövetségi elnök.
A politikus elmondta, a romániai magyar nemzeti közösség, az EU legnagyobb őshonos kisebbsége közel száz esztendeje küzd azért, amit minden szabadságszerető közösség értéknek tart: megőrizni és továbbadni nemzeti identitását, biztonságban élni szülőföldjén. „Úgy véljük, hogy az Európai Unió nem lehet megosztott, nem maradhat szétszakított állapotban, egységessé kell válnia az őshonos kisebbségek jogainak érvényesítése tekintetében is” – tette hozzá Kelemen Hunor. Szerinte az EU erősebb, sikeresebb, versenyképesebb és stabilabb lesz akkor, ha odafigyel a 60 milliós, „egy nagyobb országnyi” őshonos kisebbséghez tartozó polgárára.
A politikus fontos eredményeként nevezte, hogy a luxemburgi bíróság a Minority SafePack kezdeményező bizottságának adott igazat az Európai Bizottsággal folytatott vitában. Szerinte legalább ennyire fontos előrelépés az is, hogy a Bizottság tárgyalásra hívta a kezdeményezőket, illetve hogy bejegyezte a Minority SafePacket.
„Ezzel megtörtént az első lépés annak irányába, hogy az őshonos nemzeti kisebbségek ügye formálisan is az Európai Unió döntési körébe jusson. Tudom, hogy még hosszú út áll előttünk, hogy az egymillió aláírás összegyűjtése még nem jelenti azt, hogy megnyertük a csatát, de ez egy igazán fontos következő lépés” – jelentette ki Kelemen Hunor.
Az RMDSZ elnöke elmondta: a romániai magyar közösségről a román diplomácia gyakran azt terjeszti, hogy szeparatista, hogy „el akarja szakítani Erdélyt Romániától.” Mint kiemelte, a mindennapi gyakorlat azt mutatja, hogy az elmúlt években gyakran az anyanyelv-használat és a közösségi szimbólumok korlátozására irányultak a többség kezdeményezései.
„Tulajdonképpen azokat a törvényes kereteket, amelyeket a kilencvenes évek végén, a kétezres évek elején Románia európai uniós és NATO-s csatlakozása előtt sikerült kialakítani, hatósági és igazságszolgáltatási eszközökkel megváltoztatják, átértelmezik. Korlátozzák az anyanyelv-használatot, azt, ami az identitásunk megerősítésének egyik legfőbb eleme” – részletezte a politikus.
Emlékeztetett: a washingtoni külügyminisztérium legutóbbi országjelentése pontszerűen sorolja fel, hogy az emberi jogokat, a kisebbségi jogokat, a vallásszabadság gyakorlásának a jogát milyen módon és hol sérti Románia. Nagyon fontosnak nevezte, hogy az elmúlt két-három évben az Egyesült Államok ismét figyel a kisebbségi közösségekre. „A mi országunk olyan, ha elvárásokat fogalmaznak meg vele szemben, akkor teljesíti azokat. Amikor nincsenek elvárások, megfeledkezik az alapértékekről, azok gyakorlatba ültetéséről” – tájékoztatta hallgatóságát az RMDSZ elnöke.
Határokon átívelő közös cél
A konferencián szót kapott Hans Heinrich Hansen, a FUEN korábbi elnöke is. Az idős politikus felelevenítette az elmúlt évek történéseit, és kitért a németországi dánok problémáira is. Hansen hangsúlyozta, az európai őshonos kisebbségeknek önbizalomra van szükségük, és ezt törvényekkel lehet bátorítani. „A FUEN nagyon erős, amikor a tagszervezetek szolidaritásáról van szó. Szükségünk van külső támogatásra is, hogy növelni tudjuk a nyomást az EU döntéshozóira” – mondta a szervezet volt elnöke.
A szlovákiai Berényi József, a Magyar Közösség Pártjának volt elnöke áttekintette az európai nemzetközi intézmények viszonyulását a kisebbségek jogaihoz. Mint mondta, a kilencvenes évek voltak a legkedvezőbbek a kisebbségek számára ezen a téren.
Szavai szerint az EU-nak meg kell védenie az eltűnőfélben lévő etnikai közösségeket. Példaként említette Szlovákiát, ahol 1981-ben még 580 ezer magyar élt, 2001-re pedig számuk 468 ezerre csökkent. „Húsz év alatt elveszítettünk 100 ezer embert, az asszimiláció pedig az EU kereteiben történik” – emlékeztetett. Szerinte ezt az asszimilációt csak úgy lehet megállítani, ha az Európai Bizottság megfogalmazza az uniós szintű kisebbségvédelem jogi normáit.
Daniel Afreider olasz képviselő, a FUEN alelnöke is arról beszélt, hogy mérföldkőhöz érkezett az európai nemzeti kisebbségek ügye. „Az MSPI azt bizonyítja, hogy közös, határokon átívelő célunk van. Ez az egyik legfontosabb üzenet” – mondta a politikus. Szerinte a FUEN keretet teremt arra, hogy az Európában élő kisebbségek tapasztalatokat cseréljenek és a legjobb gyakorlatra alapozva keressenek megoldást a helyzetük uniós szintű rendezésére.
A konferencia kisebbségjogi szakértők előadásaival folytatódott, a nap tapasztalatait Sógor Csaba foglalta össze zárszavában.
Munkavacsorával kezdődött
A kisebbségi polgári kezdeményezésről szóló kétnapos rendezvény egy munkavacsorával kezdődött szerda este. Sógor Csaba köszöntőjében úgy értékelt: elérkezett az idő, hogy a civil társadalom felmutassa az erejét a következő hónapokban, nemcsak az egymillió aláírás összegyűjtésében, hanem az EB meggyőzésében is, hogy elkezdődhessen az uniós jogalkotás a kisebbségek védelmében.
Karl Heinz Lambertz, a belgiumi parlament szenátora, a Régiók Bizottsága alelnöke szerint a Minority Safepack kezdeményezés 2012-es elindítása óta Európa sokat változott, és most a legfontosabb az, hogy elmagyarázzák az uniós állampolgároknak: ez a kezdeményezés nem egy újabb ok lesz a széthúzásra, és a sokszínűség továbbra is Európa egyik legfontosabb értéke, nem pedig egy probléma.
„Meg akarjuk változtatni Európa arcát, azt akarjuk, hogy a kisebbségi kérdés kerüljön napirendre, és végre úgy tűnik, ez sikerülni fog. A dolgok számunkra is meglepően pozitív alakulását követően optimista vagyok, hogy sikerre visszük kezdeményezésünket” – fogalmazott Vincze Loránt, a FUEN elnöke, aki történelmi esélynek nevezte a Minority Safepack bejegyzését.
„Elértünk valamit nemcsak a kisebbségek, hanem a teljes Európa és a civil társadalom számára” – mondta Heinz Heinrich Hansen, a FUEN volt elnöke, a polgári kezdeményező bizottság tagja, aki szerint az MSPI sikeres bejegyzése az Európai Bizottságnál utat nyitott más polgári kezdeményezések előtt is, és reményt nyújt a civil társadalomnak, hogy beleszólásuk lehet az EU működésébe.
Valentin Inzko, az ENSZ bosznia-hercegovinai főmegbízottja, a karinthiai (Ausztria) szlovénok szervezetének elnöke elmondta: „Szeretem az Európai Uniót, de kritikusnak kell lennem vele: erőteljesebbnek kellene lennie, és ki kellene töltenie az űrt. Európa már most sokkal jobb hely, mint volt, de még mindig nem sikerült megfelelnie azoknak az elvárásoknak, amelyeket polgárai támasztanak vele szemben, és a polgári kezdeményezés egy nagyon jó eszköz ennek megvalósítására.”
Csáky Pál EP-képviselő szerint az az igazi kérdés, hogy nyertesek leszünk-e a folyamat végén. „Ezért kérek mindenkit, hogy aktív legyen ebben az ügyben, mert ez nemcsak az európai kisebbségek számára egy nagy kihívás, hanem Európa minden demokratája számára. Együtt, és csak együtt sikerülhet” – fogalmazott a szlovákiai magyar politikus.
Winkler Gyula munkavacsorát záró hozzászólásában rámutatott: a tömbben, vegyes környezetben, illetve szórványban élő romániai magyarság az EU összes lehetséges kisebbségi helyzetét lemodellezi, és erdélyi magyarként az a tapasztalata, hogy a szolidaritás a megmaradás kulcsa. Európai szinten is szolidaritásra van szükség a kisebbségek közt, így vihető sikerre a kezdeményezés – tette hozzá.
Cseke Péter Tamás, Brüsszel / maszol.ro
2017. május 5.
Ismerjük meg a Kétnyelvű Dél-Szlovákia Mozgalom aktivistáit, akiktől a Musai-Muszáj is sokat tanult
A Maszol tudósítója saját szemével győződhetett meg arról, hogy nyelvhasználati kérdésekben sok tekintetben hasonló cipőben járnak az erdélyiek és a felvidékiek. A témát Kovács Balázzsal, a Kétnyelvű Dél-Szlovákia Mozgalom (KDSZ) egyik munkatársával jártuk körül.
Hasonlóképpen Romániához, a szlovák hatóságok nem, vagy csak nagyon nehezen adják be derekukat a magyar közösség kérésére, ezért a civil szervezetek, bátor aktivisták feladatuknak érezték, hogy megzavarják az állóvizet.
A legprofibbak ebben a Kétnyelvű Dél-Szlovákia Mozgalom (KDSZ) aktivistái voltak, akik 2011-es megjelenésükkel „helyzetet teremtettek”, akcióikra Pozsonyban, Budapesten, de még Kolozsváron is felkapták az emberek a fejüket. A fiatalok évekig névtelenségbe burkolózva matricázták végig a dél-szlovákiai településeket, helységnévtáblákat, vasúti táblákat kétnyelvűsítettek. Az anonimitásból tavaly egy olyan akció végén léptek ki, amikor a szlovák rendőrség igazoltatta több tagjukat.
Kovács Balázzsal, a KDSZ munkatársával a Pozsonyi Magyar Szakkollégiumban ültünk le beszélgetni. Érdeklődésünkre, hogy milyen tisztséggel nevezhetjük meg, azt a választ kaptuk, hogy a mozgalom bázisdemokratikus alapon működik, tehát mindenki „tag”.
- Kérlek, mutasd be egy pár mondatban az erdélyi olvasóknak a Kétnyelvű Dél-Szlovákia Mozgalmat. Mikor, hol, milyen célokkal alakult?
- A KDSZ alapjai 2011-ig nyúlnak vissza, amikor több, fiatalokból álló csoportosulás elkezdett a nyelvhasználati téren aktivizálódni. Az egyik ilyen első kezdeményezés a matricázás volt, amikor számon kérő matricákat helyeztünk el azokon a közintézményeken, ahol hiányoztak a magyar feliratok. Volt ezekből bőven. Egy másik csoportosulás felmérte a magyar nyelvhasználat állapotát a közszférában, részletesen dokumentálták a helyzetet. Ebben a kezdeti időszakban, a Radicsova-kormány alatt voltak kényes ügyek a helységnévtáblák körül, mert továbbra sem lehetett kihelyezni a magyar helységnévtáblát azokon a településeken, amelyek valamilyen szlovák nemzetébresztő vagy szlovák nemzeti nagyságról kapták a nevüket. Sztálingrádhoz hasonlóan személyről kapták a nevüket, ezek mind a második világháború utáni reszlovakizációnak voltak az eredményei, azoknak a személyeknek egyébként semmi közük nincs az adott településhez. Így lett például Párkányból Stúrovo vagy Stúrváros (Ludovít Stúr a 19. századi szlovák nemzeti ébredés egyik központi alakja volt – szerk. megj.). A KDSZ ezeken a településeken gerillaakciók keretében helyezett ki helységnévtáblákat.
Ami a tagságunkat illeti, a KDSZ keltető fészke a különböző ifjúsági mozgalmak, elsősorban a Diákhálózat volt, ami egy fiatal, magyar, értelmiségi, egyetemista ernyőszervezet. Gyakorlatilag, aki aktív tagja a KDSZ-nek, annak döntő többsége ebből a közegből került ki.
A KDSZ elsősorban abban különbözik az eddigi érdekérvényesítő módszerektől, hogy azt a logikát próbálja megvalósítani, hogy ne reaktívak legyünk, ne csak akkor lépjünk fel, amikor valamilyen veszteség éri a közösséget, amikor offenzívában van a szlovák nemzetállam a maga teljes súlyával, hanem mi magunk vessünk fel témákat, nyissunk új frontokat, agendákat, és legyünk kezdeményezőek, proaktívak.
- Miért volt szükség a KDSZ-re? Miért nem tagozódtatok be valamelyik politikai szervezet, párt ernyője alá, váltatok annak az ifjúsági szervezetévé?
- Alapvetően tudni kell, hogy a 2008 utáni szlovákiai magyar politika bipolárissá vált, két oszlopúvá. Nyilván ez számos összeveszéssel járt, meg általános közéleti apátiát váltott ki, ami egyébként tovább súlyosbodott.
Egyrészt van feszültség a politika és a civilszféra között, de talán a döntő okot én inkább abban tudnám látni, hogy a nyelvhasználat egy pártok feletti ügy, közösségi magyar ügy, és ez olyan embereket is cselekvésre sarkall, akik nem feltétlenül pártos keretek között képzelik el magukat. A másik dolog, amiért fontos volt a civil alapozás, hogy a nyilvánosság számára hitelesebb így, nem vádolhatnak minket azzal, hogy csak azért csináljuk, mert politikai tőkét akarunk kovácsolni ebből. Ez egy eléggé fontos szempont volt, meg akkor valóban nem voltak ilyen megfontolások, hogy kirakunk néhány táblát és indulunk a választásokon, és milyen jó lesz. Ami pedig a pártokat illeti, ott is látszanak különböző diszfunkcionális zavarok, ami miatt a pártpolitika a vonzerejét is elvesztette, de ezt szerintem erdélyinek nem kell bemutatni.
- Miért a névválasztás? Miért Dél-Szlovákia és nem Felvidék? Nem akartátok fölöslegesen irritálni a szlovákokat?
- Ha megfigyeled a kommunikációnkat, akkor láthatod, hogy mi ezt a kettőt szinonimaként használjuk. Nem volt mögötte olyan megfontolás, hogy ez a píszíbb, és hogy ne provokáljunk vele senkit, tényleg egyenértékű fogalmaknak tartom a kettőt. Nagyon nem értünk egyet azokkal a véleményekkel, amelyek azt mondák, hogy csak az egyik a fogalmat kell használni, és a kettő kizárja egymást, és ebből ilyen ideológiai vitát folytatnak. Ezekbe az ideológiai vitákba nem megyünk bele. Annak, hogy a magyar nyelvhasználatnak mekkora a tere a Felvidéken, egyáltalán nem azon fog múlni, hogy most egy szervezet, ami ezért kiáll, konkrétan milyen névvel illeti magát.
- A mozgalom mögött kik állnak? Kik az alapítók, a „nagy bölcsek, a tagok?
- Ez egy mozgalom, nem hierarchikusan megszervezett a tagság. Nyilván van egy keménymag, akik a kezdetektől ott vannak. Mindenki 35 év alatti, a KDSZ gyakorlatilag bázisdemokratikus alapon működik, van egy levelezőlistánk, ott zajlik a folyamatos kommunikáció. Harminc-negyven ember van benne. Teljesen ad-hoc alapon működik, nem hierarchizált szervezet, nincs szóvivője, nincs vezetője, nincs elnöke, nincsenek alelnökei. Van egy tagsága, és amióta nem vagyunk anonimek – ez 2016-os fejlemény –, ha valaki nyilatkozik a szervezet nevében, akkor az illető tagként van aposztrofálva.
- Mit tesztek akkor, ha jelentkezik nálatok egy fiatal, hogy „tetszik a munkátok, szeretném én is kitenni a falumban a magyar helységnévtáblát”? Hogyan toboroztok tagokat?
- Ez informális csatornákon működik, azokat, akiket be szoktunk szervezni projektekbe, általában már ismerjük. Az egyik ilyen gyűjtőhelye a felvidéki fiataloknak a Gombaszögi Nyári Tábor, ahol ezek a fontos kapcsolatok kiépülhetnek.
Nyilván vannak olyanok, akik felajánlják a segítségüket, nekik matricákat küldünk postai úton. Vagy vannak olyanok, akik anyagilag járulnak hozzá a projektek sikerességéhez, Pay Pal-on keresztül is lehet támogatni a KDSZ-t.
- Egy normál év mennyibe kerül, mekkora a mozgalom költségvetése?
- Változó. Idén például még semmilyen nagyobb szabású projektet nem vittünk véghez. Az idei tevékenységünk nagyjából abból állt, hogy a közlekedési minisztériummal levelezünk a vasúti kétnyelvűség kapcsán. Nyilván, hogy egy-egy nagyobb akciónak anyagköltségei vannak, ezekhez természetesen megfelelő intézményi háttér kell, a táblákat profik állítják elő, olyan cégek, amelyek ezzel foglalkoznak. Így például az ekeli vasútállomás felújításakor, ahol építőanyagot, szerszámokat kellett beszerezni
- Személy szerint évek óta figyelem a munkátokat, ezért pár évvel ezelőtt, amikor nálunk Erdélyben megjelentek a Musai-Muszáj és az Igen, tessék! mozgalmak, akkor számomra a hasonlóság szembeötlő volt. Volt, van kapcsolat a két mozgalom között? Fordultak hozzátok tanácsért?
- Talán úgy lehetne megfogalmazni, hogy igyekszünk a tudást, amit megszereztünk átadni másnak. Az első kapcsolatfelvétel diákszervezeti szinten történt, és ennek keretében én is néhány hónapot töltöttem Kolozsváron 2014-ben.
- Ekkoriban jelent meg a város határában az első, gerillaakció keretében kitett háromnyelvű helységnévtábla. Volt köze hozzá?
- Igen.
- Értem. Milyennek látszik a Felvidékről most az erdélyiek munkája?
- Mind az Igen, tessék!, mind a Musai-Muszáj magas fokú professzionalitásról tesz bizonyságot nap, mint nap. Elképesztő energiákat ölnek bele a munkájukba, és ami nagyon fontos, hogy szakmailag is alátámasztott a tevékenységük. Látszik, hogy van mögötte egyfajta jogászi látásmód, ami elengedhetetlenül fontos, hogy amikor a hatóságokkal szemben érvelsz, akkor az megalapozott legyen, és kellő jogi alapja legyen annak, amit te mondasz és ne csak a levegőbe beszélj.
A másik, ami szerintem az Igen, tessék!-nek a hatalmas előnye, hogy képes volt struktúrát kialakítani maga köré. Van egy iroda, ahol alkalmazottak dolgoznak, ahova az önkéntesek bejárhatnak, és a munkájuk piaci alapon is működőképes. Tehát nem arról van szó, hogy valamilyen külső forrásokból felduzzasztott akármi lenne, ami ún. társadalmi missziót valósít meg. Azt valósít meg, de képesek voltak ezt piaci alapokra helyezni, ami szerintem példátlanul jó és mintaszerű dolog.
- Térjünk vissza rátok. Gondolom, hogy a munkátokat nem nézik jó szemmel a szlovák hatóságok. Érzitek a „megkülönböztetett figyelmüket”?
Évekkel ezelőtt volt egy projektünk Kelet-Szlovákiában, amelyben a hiányzó helységnévtáblákra hívtuk fel a figyelmet. Az egyik tagunk nem a megfelelő helyen parkolt és ennek apropóján behívták a rendőrségre, ahol arról kezdték el faggatni, hogy mi köze van a táblák kihelyezéséhez, és hogy kiket ismer a mozgalomból. Egy idő után komikussá vált a dolog, mert a tagunkat elkísérte a rendőrségi kihallgatásra egy jogász-munkatársunk, aki a jegyzőkönyv felvétele után elkérte azt és a rendőrök által hibásan írt szlovák szöveget elkezdte kijavítani. Piros tollal. Aztán arra is figyelmeztette a rendőröket, hogy ha szándékukban áll még benntartani a munkatársunkat, akkor kezdhetik melegíteni a vacsorát, mert a törvényben elő van írva, hogy ha valakit beviszel kihallgatásra, és eltelik egy bizonyos idő, akkor vacsorát kell neki adni. A rendőrök életükben először hallottak erről, és akkor elengedték. Nem volt az ügynek következménye, de próbáltak minket felmérni, tapogatóztak.
- Mikorra tehető a lelepleződés dátuma?
- Kifejezetten nem vágyik arra az ember, hogy a rendőrséggel meggyűljön a baja, mert ennek komoly anyagi következményei vannak, amit senki sem vállalna szívesen. 2016-ban, közvetlenül a választások előtt Dunaszerdahelyen egy közlekedési táblát helyeztünk ki, amikor a rendőrök tetten értek minket a helyszínen.
Érdekes módon nem abba kötöttek bele, hogy illegálisan állítottunk fel egy – jogi értelmezés szerint megtévesztő – közlekedési táblát, hanem abba, hogy túlságosan közel álltunk meg az autókkal az út széléhez. Közlekedési bírságot szabtak ki ránk, amit abból az 50 euróból fizettünk ki, amit percekkel korábban kaptunk egy családtól, amely megállt mellettünk. Az apuka megörült nekünk, hogy mi vagyunk azok, akik állítják ezeket a táblákat, kinyitotta a pénztárcáját és a kezembe nyomott 50 eurót.
A rendőrségnek mi szóltunk, hogy állítottuk ezt a táblát, és kérdeztük, nincs ezzel probléma? Ott a helyszínen és később se mondtak semmit. Azt gyanítom, hogy a választások előtt nem voltak érdekeltek abban, hogy a magyar választókat mobilizálják.
- Mi változott azt követően, hogy kiléptetek az anonimitásból?
- Gyakorlatilag a taktika az nem változott. Az anonimitás több okból sem volt tartható. Egyrészt egyre szélesebb körben lett nyilvánvaló, hogy kik csinálják ezt, és egyfajta ilyen kétarcúság volt a dolog, a sajtónak gyakorlatilag az összes képviselője már tudta, és ez maliciózus megjegyzésekre adott okot, hogy játsszák itt az anonimet, miközben nem is azok. Másfelől, 2016-ban négy tagunk indult a választásokon a Magyar Közösség Pártjának (MKP) színeiben, egy külön formációt alkotva. Ezt lehetővé teszi az úgynevezett preferenciaszavazatos választási rendszer. Ebben a helyzetben azt mérlegeltük, hogy ne hamis ígéretekkel, hanem olyannal kampányoljunk, amit letettünk az asztalra. Nincs ebben a politikai megmérettetésben semmiféle szégyellnivaló, sőt büszkék vagyunk tagjainkra, akik egyébként szépen is szerepeltek.
- Ha már a magyar pártokkal ápolt viszonyra terelődött a szó… Kikérik a KDSZ véleményét kétnyelvűségi kérdésekben?
- A véleménykikérés talán túlzás…. De a viccet félretéve, van, illetve lennie kell egy egészséges feszültségnek a pártok és a civilszféra között leginkább abból kifolyólag, hogy a pártokat folyamatosan szembesíteni kell ígéreteikkel és kihívások elé kell őket állítani. Tipikus példája ennek a vasúti kétnyelvűség ügye, ami ugye Romániában már 25 éve megoldott kérdés, legalábbis, ami az állomásneveknek kihelyezését illeti. Nálunk ez is hiányzott. És meg vagyok győződve arról, hogy soha nem került volna a szlovákiai magyar érdekérvényesítés középpontjába ez a kérdés, ha a civil szféra – nemcsak a KDSZ – nem karolja fel az ügyet és egyfajta szinergiaként nem érzik a pártok, hogy foglalkozni kell a kérdéssel.
2017. április 21-én magyar nyelvű vasúti helységnévtáblákat lepleztek le Dunaszerdahely és Révkomárom vasútállomásain. A szlovák kormány döntése értelmében további 52 felvidéki, zömében magyarok lakta település vasútállomását kétnyelvűsítik a következő időszakban. A szlovák vasúti helységnévtáblák magyar nyelvű megfelelőinek kihelyezéséről egy miniszteri rendelettel idén februárban hozott döntést a szlovák szaktárca. A döntés alapján 55 szlovákiai település vasútállomására helyeznek ki magyar - illetve egy esetben ruszin - nyelvű helységnévtáblát a szlovák mellé. A mostani táblakihelyezés az első látható eredménye annak az évek óta tartó küzdelemnek, amelyet különböző felvidéki magyar szervezetek folytatnak a közlekedési kétnyelvűség megvalósítása érdekében Szlovákiában. Érsek Árpád, a szlovák kormány közlekedésügyi minisztere a dunaszerdahelyi vasútállomáson tartott ünnepélyes táblaleleplezésen rámutatott: a magyar nyelvű táblák kihelyezése annak köszönhető, hogy az ezzel kapcsolatos tervek a kormányprogram részévé váltak. Hozzátette: reményeik szerint a kétnyelvűsítés folyamata folytatódni fog.
- Akkor most elégedettek vagytok azzal, hogy 54 vasútállomásra kikerül a magyar helységnévtábla is?
- Foglalkozni ugyan foglalkoznak a kérdéssel, de nem mindegy hogy hogyan. Szembetűnő a kormányban levő Most-Híd megfelelő szakmai felkészültségnek a hiánya. Például a második Fico-kormány alatt kétszer terjesztettek be a törvénymódosítást a vasúti kétnyelvűség érdekében: mind a kétszer nagyon rossz volt a törvény, mert nem kötelező jelleggel írta volna elő a kétnyelvű táblák kihelyezését, hanem lehetőséget biztosított volna rá. Márpedig ti is tudjátok a Kolozsvár magyar helységnévtáblája körüli cirkuszból, hogy ami lehetőség, az gyakorlatilag az is marad.
Áttörés most azért tudott történni, mert a harmadik Fico-kormányban magyar személy került a közlekedési tárca élére és bár a törvényi keret azóta sem változott, és egy meglehetősen veszélyes precedenssel a miniszter rendeletet adott ki arra, hogy márpedig kiteszik ezeket a táblákat. Ez a Híd kampányígérete volt és bekerült a kampányprogramba is.
- Nem verte ki a biztosítékot a döntés a szlovák nacionalista körökben? Akik ugye most ott ülnek a hídasok mellett a kormányban.
- Az a kompromisszum született közöttük, hogy a Most-Híd nem kommunikálja hangosan és látványosan a táblák kihelyezését, mert a Smer és a Szlovák Nemzeti Párt törzsválasztóit ez eléggé irritálja. Egyébként ennek ellenére az SNS-es kötődésű hírportálokon azzal riogatták az olvasókat, hogy visszajönnek a Horthy-idők, és a Horthy-korszakbeli elnevezések kerülnek ki újra a szlovák állomásokra. Szóval, volt egy fajta nacionalista retorika. De ahova ki akarok lyukadni: a törvény azt tartalmazza, hogy a vasútállomásokra lehet kihelyezni magyar nyelvű táblákat, viszont nem rendelkezik a vasúti megállókról. A kettő között az a különbség, hogy az állomás egy nagyobb fajta egység, ahol több sín van egymás mellett, és képesek a vonatok sínt váltani. A megállók esetében egy kisebb egységről beszélünk, ezeket nem tartalmazza a törvény.
További problémát okozott, hogy nincs központi minisztériumi lista arról, hogy melyek az állomások és melyek a megállók. Mi összeírtuk, hogy melyek az érintett állomások, ahová ki lehetne tenni a táblát jelen keretek között, de ők nem tudják megerősíteni, hogy ezek valóban állomások-e vagy sem. Van erre egy belső norma, hogy mi az állomás, a vasúti normarendszerben, de nincs definitív lista, vagy nem találják, vagy nem akarják megtalálni. Mindenesetre látszik, hogy próbálják szűkíteni, hogy minél kevesebb helyre kelljen kitenni. A közlekedésügyi miniszter büszkén nyilatkozik arról, hogy 54 magyar állomásnevet lehet most kitenni, miközben jóval többet lehetne, de nem voltak képesek A-tól Z-ig végigvinni. Mi ezt a munkát elvégeztük, el is küldtük több mint egy hónapja, választ nem kaptunk rá.
- Uniós szinten próbáltok-e a támogatókat szerezni?
- A vasúti kétnyelvűség ügyében a állásfoglalást kértünk az Európai Bizottságtól, napirendre vették a Petíciós Bizottságban. Tartottunk is erről egy prezentációt Brüsszelben, ez egy jó eszköz lett volna arra, hogy a nyomást növeljük a szlovák hatóságokra, de az uniós döntési procedúra annyira lassú, hogy időközben a dolog meghaladta önmagát, mert most már látszik, hogy állami szinten elindult valami. A vasúti kétnyelvűséget az utóbbi idők nagy áttörésének tartom, azzal együtt is, hogy vannak különböző fogyatékosságai, de ezeket meg kell próbálni egyszerűen kiküszöbölni, mert hogyha csinálunk valamit, akkor csináljuk meg rendesen.
- A kétnyelvű feliratok terén komoly tapasztalattal rendelkeztek, de dolgoztok-e például azon, hogy a magyar nyelvet a közhivatalokban is használni lehessen?
- Szlovákiában adhatsz be kérvényt magyarul, nyilván egyfajta jogtudatosság is kell ehhez. De ezek csak a helyi jellegű ügyekre vonatkoznak, mert amikor magasabb szinten zajlik az ügyintézés, például megyei szinten, akkor már nem lehet. A megyei központok mind északon vannak, ott a magyar nyelvi küszöb nem érvényes, ott nem éri el a magyarság számaránya a 20 százalékot. Szintén nem működik közvetlenül az állammal szembeni magyar ügyintézés. Hosszú távon az lenne a megoldás, ha a magyar nyelv egyenrangú státust nyerne, és hivatalos nyelv lenne ott, ahol a magyarok számottevő arányban élnek.
- A felvidéki magyarlakta települések mondhatni csak egy köpésnyire vannak Magyarországtól, amely könnyű menekülési útvonalat biztosít a szlovák nyelvvel küszködők számára.
- Magyarország valóban perverzül közel van, és ez veszélyes, még azzal együtt is, hogy gazdaságilag rosszabb helyzetben van Szlovákiánál. Sokaknak problémájuk van a szlovák nyelvtudással, mert – hasonlóan Romániához – olyan módszerrel tanítják a magyar iskolákban, amivel nem tudják elsajátítani. S ha nincsenek meg ezek a nyelvi készségek, amelyek ahhoz szükségesek, hogy a munkaerőpiacon érvényesülni tudjanak, akkor az nagy hátrányt jelent, és nyilván az is abba az irányba vezeti őket, hogy Magyarországon próbáljanak szerencsét.
Moldován Árpád Zsolt / maszol.ro
2017. május 5.
Erdélyi középiskolások jelentkezését várja a Mathias Corvinus Collegium
Erdélyi magyar diákok jelentkezését várja a Mathias Corvinus Collegium (MCC) Középiskolás Programja. Az iskolaidőn túli ingyenes, lexikális tudást átadó és készségfejlesztő képzésekre június 18-ig pályázhatnak az ambiciózus fiatalok, olvasható a pályázati felhívásban.
A felvételt nyert tanulók magyarországi nyári tehetségtáborban is részt vehetnek. „Több mint 300 erdélyi magyar diákunk van a Programban. A képzések nemcsak az érettségi és az angol nyelvvizsga sikeres teljesítéséhez nyújthatnak segítséget a tanulóknak, hanem a legnépszerűbb kurzusainknak köszönhetően – mint többek között a pszichológia, a nemzetközi kapcsolatok vagy a jog – a későbbi pályaválasztáshoz is támogatást kaphatnak. A tanulás mellett mindig nagyszerű közösség alakul ki a Programban résztvevők között és ehhez mi táborok szervezésével is igyekszünk hozzájárulni. Így a júniusi felvételi után az újaknak szeretnénk kedvezni azzal, hogy nyári tehetségtáborba invitáljuk őket, ezzel is segítve a beilleszkedésüket” – mondta Wittmann Zsolt, az MCC Középiskolás Programjának megbízott vezetője.
A tehetséggondozásban húszéves tapasztalattal rendelkező MCC négy éve kínál hagyományos oktatást kiegészítő, ingyenes, magyar nyelvű képzéseket Erdélyben. A Középiskolás Program azoknak a diákoknak nyújt kiváló lehetőséget, akik tudatosan készülnek a pályaválasztásra és a társadalomtudományok több szakterületébe is szívesen betekintenének.
A képzések a négy- és nyolchetes rendszerben működő e-learning kurzusokon és a havi egy személyes képességfejlesztő tréningnapon alapulnak. Ez utóbbiakat szombati napokon Kolozsváron és Székelyudvarhelyen tartják felváltva.
Annak érdekében, hogy a szociálisan hátrányos helyzetű, nagy távolságból érkező diákok is részt vehessenek a hétvégi alkalmakon, az intézmény utazási támogatást biztosít, valamint egy meghatározott útvonalon MCC-s busz is közlekedik.
A diákok érdeklődési körüknek megfelelően a legkeresettebb társadalomtudományi területek közül választhatnak, úgymint a közgazdaságtan, a jog, a pszichológia, a nemzetközi kapcsolatok vagy a modern kori történelem, ami most egy újdonsággal, az angol B2 nyelvvizsga-felkészítő kurzussal is kiegészül. Az Angloville nyelvi szigettel való együttműködésnek köszönhetően idéntől a diákok a szervezet Junior nyári táborába is jelentkezhettek, ahová az MCC-vel közösen két főnek költségmentesen biztosítják a részvételt. Ez a lehetőség jövőre is nyitott lesz valamennyi programtag számára, így a legjobbak nyelvtudásukat anyanyelvi környezetben is fejleszthetik.
A Középiskolás Programba sikeresen felvételt nyert tanulók augusztusban egy magyarországi Nyári Tehetségtáborban is részt vehetnek, amelyen a szakmai előadások mellett a program magyar és erdélyi diákjaival is megismerkedhetnek. A képzésről és a felvételiről bővebb információ az intézmény honlapján, a Középiskolás Program menüpontban olvasható. maszol.ro
2017. május 5.
Felújítják az ákosi református templomot
Európai alapokból újítják fel Szatmár megye legrégebbi épületét, Ákos református templomát.
Pataki Csaba, a Szatmár Megyei Tanács elnöke a testület pénteki ülésén azt mondta, az önkormányzat felhívást intézett minden, A kategóriás műemlék épület tulajdonosához, hogy jelezzék támogatási igénylésüket, de tavaly csak az ákosi református templommal kapcsolatban érkezett válasz a felhívásra.
A 2014–2020-as Regionális Operatív Program keretében megvalósuló projekt értéke 2,3 millió lej, ebből a tulajdonosnak, azaz a református egyháznak csak két százalékot kell állnia. Az összegből felújítják az épületet, a tetőzetet, az elektromos hálózatot, és népszerűsítő segédanyagokat is készíttetnek.
Ákos település református temploma 1175-ben épült, eredetileg római katolikus kolostor volt, majd a reformáció után a református egyház tulajdonába került. Legutóbb 1980-ban restaurálták. maszol.ro
2017. május 5.
Találkoztam a boldogsággal én, kisebbségi volt és optimista
Brüsszelben konferenciázott május 3-4-én az európai őshonos kisebbségek ernyőszervezete, a FUEN. Mit konferenciázott, ünnepelt. Na jó, meg készült a munka folytatására.
Ennyi otimista kisebbségivel még soha sehol nem találkoztam, mint most Brüsszelben, komolyan. Se egyszerre, se eddig úgy összesen. És milyen jó ez így. A sztori röviden: az Európai Unió 2013 óta lehetővé teszi állampolgárai számára, hogy európai polgári kezdeményezéssel éljenek, azaz olyan javaslatokat fogalmazzanak meg, amelyekkel aztán foglalkoznia kell az Európai Bizottságnak. Ezzel a lehetőséggel élt az RMDSZ kezdeményezésére a FUEN is, amely 11 pontba csomagolta Minority SafePack (MSPI) néven azokat a javaslatait, amelyek uniós szinten garantálhatnák az őshonos kisebbségek és nyelvi közösségek jogvédelmét.
Csakhogy az EB nem volt hajlandó befogadni a csomagot, arra hivatkozva, hogy annak több pontja sem kompetenciája. A kezdeményezők (akik egyébként magánemberek, és nem az ernyőszervezet – elvégre POLGÁRI kezdeményezésről van szó) azonban nem hagyták ennyiben az ügyet, és az EU luxemburgi bíróságához fordultak. Eközben, mint a mesében, teltek-múltak az évek, de aztán idén egyszerre nagyon sok minden történt (lásd még: ünneplés): a luxemburgi bíróság az MSPI kezdeményezőinek adott igazat, aztán rá pár hétre, áprilisban az EB is beadta a derekát, tárgyalásra hívta a kezdeményezőket, amelynek az lett a vége, hogy az eredeti 11 pontból kilencet elfogadott (azoknak, akik azt szokták nézni, hogy a pohár félig üres: kettőt nem fogadott el).
Ha ez egy mese volna, akkor itt már a hetedhét országra szóló lakodalomnál és a boldogan éltek, míg meg nem haltaknál tartanánk, de a FUEN még nem ihat a medve bőrére, mert ez még csak a kezdet. Vagy egy mérföldkő, ahogy a konferencián mondták (pedig a kontinentális Európa méterben számol). Ugyanis ahhoz, hogy az EB érdemben is foglalkozzon a javaslatokkal, először össze kell gyűjteni egymillió aláírást, minimum hét uniós tagállamból, aztán, ha ez sikerült, még meg is kell győzni az EB-t, hogy ne csak foglalkozzon a javaslatcsomaggal, hanem szülessenek is jogszabályok belőle (lásd még: a munka folytatása).
Szóval kettős szerepe volt a brüsszeli találkozónak. Mivel a kezdeményezők, támogatók, jóakarók most találkozhattak először ekkora számban a MSPI befogadása óta, elkerülhetetlen volt az ünneplés, de bőven volt itt szó a munka folytatásáról is. Amely munka egyébként két hét múlva Kolozsváron folytatódik, a FUEN május 17-21. között tartó kongresszusán, és lesz benne ünneplés is, ugyanis szimbolikusan itt fog elkezdődni az egymillió aláírás összegyűjtése. Azért csak szimbolikusan, mert az uniós szintű aláírásgyűjtés szeptemberben indul, hogy lehessen rendesen előkészíteni, reklámkampánnyal, tudatosító akciókkal, helyi szervezetek bevonásával. Egyébként az aláíráshoz szükséges, országonként változó űrlapok elkészültek az EU 27 hivatalos nyelvén, és pár hét múlva az online aláírást lehetővé tevő rendszer is elindul.
De ezeknél a technikai részleteknél sokkal fontosabb dolgok is történtek Brüsszelben. A legeslegfontosabb, hogy az Európai Parlament nem is olyan régen megválasztott elnöke, Antonio Tajani elvállalta a konferencia védnökségét, és még jól meg is üzente, hogy teljes mellszélességgel támogatja a kezdeményezést, és bármikor kopogtassanak bátran az ajtaján. Azt hiszem, uniós szinten ennél komolyabb támogatót nem igazán lehet szerezni, és azért ez előrevetít egy-két dolgot, meg jó kis jelzés lehet az EB-nek is, hogy tessék már komolyan venni ezt a dolgot. A másik fontos dolog, ami történt, az a kezdeményezőkből, résztvevőkből áradó őszinte (ha nem lenne pejoratív egy politikusra nézve, azt mondanám, már-már naiv, gyermeki) lelkesedés, amely ellen nem igazán lehet védekezni, és amely, ha egy pillanatra is megérint, egyértelművé válik számodra, hogy az MSPI szlogenjéül szolgáló You are not alone nem egy Michael Jackson, Olive vagy ATB dal (attól függően, ki éppen mikor ért a popzenehallgatós korába), hanem egy teljesen igaz üzenet. Ezek az emberek, akiket talán csak annyi köt össze, hogy kisebbségiek, őszintén szeretik egymást, és hisznek a közös célban. A munkavacsorán mellém ült egy késve érkező szakállas, középkorú dániai német, és pár perc múlva már úgy csevegett velem, mintha évtizedek óta ismernénk egymást.
Furcsa lehet ez az áradó optimizmus egy kelet-európainak, aki leginkább ahhoz van szokva, hogy a kisebbségek csak akkor szólalnak meg, ha a többség bántja őket. Erre eljön Brüsszelbe, és rinyakórus helyett csupa ragyogóan optimista embert talál. És milyen szép az, amikor valaki nem feltétlenül azért optimista, mert esetleg neki jobb lesz ezután (a nyugat-európai kisebbségek elég szép aránya köszöni szépen, jól van), hanem azért, mert tudja, hogy egy uniós szabályozás segíthetne azokon a kisebbségeken, akik nála rosszabb helyzetben vannak. Ez tényleg szolidaritás.
No, de biztosan vannak olyanok, akik kíváncsiak arra is, mi hangzott el Brüsszelben, nekik bemásolom a közleményt, én sem írhattam volna meg szebben (ez most egy belső poén, úgysem értitek):
Támogatja a Minority Safepack kezdeményezést az Európai Parlament elnöke
Minden európai polgárnak egyenlő jogokat kell élveznie, ezért messzemenően támogatja az őshonos kisebbségek és nyelvi közösségek európai polgári kezdeményezését az Európai Parlament elnöke – derült ki a FUEN május 4-i brüsszeli konferenciáján. Az EP-elnök tanácsadója, Marcus Warasin tolmácsolta Antonio Tajani üzenetét, amelyben támogatásáról biztosította az MSPI kezdeményezőit. „Európa elsősorban az európai polgárokról, és nem a tagállamokról szól. Ezért fontos a polgári kezdeményezés intézménye. Európában nem lehetnek elsőrangú és másodrangú európai állampolgárok: minden uniós állampolgárnak joga van ahhoz, hogy képviselve legyen az EP-ben, és hogy azonos jogokat élvezzen” – üzente az Európai Parlament elnöke, hozzátéve: a sokszínűség elfogadása nélkül nem létezik egység sem. Ha segítségre van szükségük, ne tétovázzanak kopogtatni az ajtaján – üzente a kezdeményezőknek.
Öt éve ugyanitt, az Európai Parlamentben indult útjára a Minority Safepack európai polgári kezdeményezés, a Kisebbségi Intergroup és a FUEN megbeszélésén – nyitotta meg Winkler Gyula RMDSZ-es EP-képviselő a FUEN brüsszeli konferenciáját. Az esemény házigazdája szerint a Minority Safepack egy hosszú út után győztesként tér vissza az EP-be, miután az Európai Bizottság egy hosszadalmas jogi procedúrát követően idén áprilisban befogadta a kezdeményezést.
A csütörtöki, Hit the Road – a Minority Safepack és az Európai Parlament című konferenciát szerda este egy munkavacsora előzte meg, Winkler ennek egyik gondolatát is felidézte: „szolidaritásra van szükség, és ha folytatjuk a FUEN ernyője alatt elkezdett összefogást, nemcsak az aláírások lesznek meg, hanem széles körű támogatást tudunk szerezni kezdeményezésünknek.” Nils Torvalds EP-képviselő, a Kisebbségi Intergroup társelnöke szerint „ez egy nagyszerű pillanat, amelyre a gyerekeink és az unokáink is emlékezni fognak. Sok munka van még hátra, de minél többet dolgozunk, annál hosszabb távú lesz a hatás is” – fogalmazott, hozzátéve: a MSPI-re nem elég 7 országból gyűjteni aláírásokat, hanem 28 országból kell, hiszen minden tagállam polgárait meg kell szólítani. Vincze Loránt FUEN-elnök szerint az MSPI történelmet írt azzal, hogy az első olyan polgári kezdeményezéssé vált, amely pert tudott nyerni az EU bíróságán az Európai Bizottsággal szemben. Az MSPI körüli kisebbségi szolidaritás folyamatosan erősödött, és mára az Unió nemzeti kisebbségeinek és nyelvi csoportjainak közös céljává vált – mondta a FUEN elnöke a kezdeményezés történetét felelevenítő előadásában.
„Kezdeményezésünk nem árt senkinek, nem vesz el semmit a tagállamoktól és a többségtől. Ellenkezőleg: hozzájárul a többség és kisebbség közti jobb megértéshez. Ez az EU 60 milliónyi kisebbségének felajánlása, amely megoldásokat kínál, és amellyel párbeszédet kezdeményezünk” – üzente Vincze az MSPI ellenzőinek.
„Azt akarjuk, hogy a kisebbségi jogok váljanak az emberi jogok részévé, esélyegyenlőséget akarunk elsősorban anyanyelvünk használatában. Csak akkor fogadhatnánk el, hogy a kisebbségi jogok kizárólag a tagállamok hatáskörébe tartozzanak, ha nem tapasztalnánk nap mint nap a kisebbségi jogok megsértését, a közösségi szimbólumok használatának tiltását, egyes kisebbségek létezésének tagadását, közösségek számbeli csökkenését és az anyanyelv diszkriminálását több tagállamban. Ezek a történések megerősítenek bennünket abban a meggyőződésünkben, hogy az EU-nak kell a védelmezőnek és támogatónak lennie" – szögezte le. Hans Heinrich Hansen, a FUEN volt elnöke szerint az ernyőszervezet közel száz tagszervezete szolidáris közösséget alkot, amelyben senki nem érezheti magát kisebbségben. Az MSPI kapcsán a kezdeményező bizottság elnöke elmondta: a kisebbségben élőknek is ugyanazok a vágyai, mint a többségieknek. „Önbizalomra, megbecsülésre vágyunk, és arra, hogy jól érezzük magunkat otthonunkban. Ebben sokat segíthet a jogalkotás is, de arra is szükség van, hogy empatikusak és szolidárisak legyünk, és merjük felvállalni különbözőségünket. Az egységet a sokszínűségben kell keresni” – vélekedett.
„A FUEN tagszervezetei arról a szolidaritásról tettek és tesznek tanúbizonyságot, amely nélkül az európai őshonos kisebbségek közösségként nem lehetnek sikeresek az európai politika közterein” – mondta el a brüsszeli konferencián Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke. Az MSPI kezdeményező bizottságának alelnöke hozzátette: „a Minority SafePack nemcsak a mi ügyünk, hanem a többség ügye is. Mi, kezdeményezők valami pluszt szeretnénk hozzáadni a kontinens népeinek jövőjéhez, olyan értékeket kívánunk a középpontba helyezni, amelyek minden demokratikus és szabadságszerető közösség életét vezérlik: a jogállamiságot, a törvénytiszteletet és az emberi, közösségi jogokat. Párbeszédet javasoltunk, és ezt a párbeszédet, úgy érezzük, hogy elfogadta az Európai Bizottság, amikor regisztrálta kezdeményezésünket.”
Berényi József, az MKP volt elnöke szerint az MSPI arról szól, hogy az Európai Unió térjen vissza ahhoz a kilencvenes években alkalmazott logikához, amely fontosnak tartja a veszélyeztetett kisebbségek védelmét. Meglátásában ennek az ügynek az Európai Parlament kell a zászlóvivője legyen, mert az Európai Bizottság eddig nem a nyitottságáról tett tanúbizonyságot - utalt arra, hogy az EB első körben elutasította az MSPI bejegyzését. Daniel Alfreider, a dél-tiroli néppárt alelnöke, olaszországi parlamenti képviselő elmondta: „a különböző helyzetekből adódóan nem létezik egyetlen megoldás a kisebbségek problémáira, de most először van egy közös célunk, határok nélkül. A kezdeményezés lehetőséget nyújt az egyéni tapasztalataink megosztására és a jó gyakorlatok átemelésére” – vélekedett.
A polgári kezdeményezések jogi megközelítéséről szóló panelt követően a rendezvény másik házigazdája, Sógor Csaba foglalta össze zárszavában a konferencia tapasztalatait. „A Minority Safepack európai polgári kezdeményezés a civil társadalom szerepéről, annak erőteljes megjelenítéséről szól, hiszen a politika nem létezhet civil társadalom nélkül. Az út, amely előttünk áll, nem lesz sima, nehézségekre lehet számítani, de biztosak vagyunk abban, hogy ezeket a csatákat meg lehet és meg kell vívni, hiszen a mi felelősségünk és hivatásunk, hogy egyenlő jogokat biztosítsunk az EU minden polgára számára. Erős háttérországunk van: a FUEN ernyője alatt, Antonio Tajani elnök úr támogatásával, az EU-s intézmények segítségével ezt a célt el tudjuk érni” – mondta el az RMDSZ EP-képviselője. A konferencia zárásaként a házigazdák meghívták a résztvevőket a FUEN kongresszusára, amelyre május 17-21. között Kolozsváron kerül sor.
Balázsi-Pál Előd / Transindex.ro
2017. május 5.
Épületkutatási nyári gyakorlatot szerveznek a bonchidai Bánffy-kastélyban
A Transylvania Trust Alapítvány a Román Kulturális Alap támogatásával két hetes épületkutatási nyári gyakorlatot szervez a bonchidai Bánffy-kastélyban 2017. augusztus 14.– 20-a, illetve 2017. szeptember 25 – október 1. között. A kutatások két műhelyben zajlanak: régészet és falkutatás. Elsősorban régész és művészettörténész egyetemi- és mesterképzős hallgatókat várunk, de szívesen látunk építész-, történész-, restaurátor-, turisztika szakos vagy más szakokon tanuló diákot is. A két műhelyben 15-15 hely van, a régész csoportot dr. Csók Zsolt, a kolozsvári Erdély Történeti Múzeum régésze, a művészettörténész csoportot dr. Weisz Attila, a kolozsvári Művészeti és Design Egyetem adjunktusa irányítja. A nyári gyakorlat ingyenes, és kiegészül egy szakmai kirándulással, amelynek költségeit szintén a szervezők állják. A nyári gyakorlat idején a kastélyról, és annak művészettörténeti meg történeti kontextusáról szóló előadások is lesznek. A kutatási és dokumentálási munkák elsősorban a kastély főépületét érintik. A műemlék-régészet új irányzat, a műhelyek által ezt a trendet próbáljuk továbbfejleszteni, és beilleszteni az erdélyi kutatásba. A párhuzamos feltárásokkor olyan új információkkal gazdagodunk, melyeket követni, ellenőrizni lehet a másik műhely munkájában is. Minden felszínre hozott adat vagy lelet többletértéket képez a műemlék számára, ugyanakkor segíti a műemlék felújítási folyamatát, ezáltal munkaerő piacot is teremt a fiatal szakembereknek. A műhelyekben való részvételt a BBTE Művészettörténet szakán és a MDE Művészettörténet és Művészetelmélet szakán elismerik kötelező nyári gyakorlatként. A műhelyek a - falkutatás - épületdokumentálás - régészeti feltárás és -dokumentálás - kőtár-felmérés - előre megadott könyvészet alapján kidolgozott turisztikai vezetés terén nyújtanak szakmai tapasztalatot a résztvevő diákoknak. Jelentkezni az office@transylvaniatrust.ro címre 2017. május 30-ig lehet. Transindex.ro
2017. május 5.
Ismét a határon túli magyarok ellen uszított Gyurcsány
Történelmi távlatokban Magyarország sikeresebb lesz az „Európai Egyesült Államok" részeként, mint amilyen ma – jelentette ki a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke csütörtökön, szolnoki lakossági fórumán mintegy száz rajongója előtt.
Gyurcsány Ferenc „megrögzött Európa-pártinak" nevezte magát. Azt mondta: jobban bízik Angela Merkel német kancellárban, mint Orbán Viktor miniszterelnökben, az Európai Központi Bank elnökében, mint az „egyenes tekintetű” Matolcsy György jegybankelnökben, az európai központi ügyészségben, mint Polt Péter legfőbb ügyészben.
A DK elnöke szerint nem véletlen, hogy a magyar kormány nem hajlandó elfogadni az európai központi ügyészséget, mert akkor lenne egy olyan vádhatóság, amely „Orbán akaratától függetlenül keresi a bűnt és a bűnöst”- mondta. Beszédében felidézte, hogy szerinte Oroszország információkkal rendelkezik a Fideszhez és a kormányfőhöz köthető „törvénytelen pénzmozgásokról”.
Emlékeztetett, hogy a közelmúltban Orbán Viktort felszólította: vagy tisztázza magát, vagy 72 órán belül perelje be őt azokért az állításaiért. Szavai szerint ha a miniszterelnök perelt volna, egyből a bírósághoz fordulhatott volna, kikerülve az ügyészséget.
Gyurcsány kitért e a kettős állampolgárságra. Nem ismeri el – jelentette ki -, hogy „pusztán azért kell valakinek kettős állampolgárságot adni, mert az üknagyapja magyar volt”. Szerinte „egyedileg kell értékelni” azt, aki nem osztozik a magyar politikai közösség mindennapjaiban. Aki nem itt adózik, ne is szavazzon!" – mondta, hozzátéve, „Székelyudvarhelyen, Sydneyben vagy Los Angelesben nem kell megmondani, hogy milyen legyen a nyugdíjpolitika”
MTI; itthon.ma/karpatmedence
2017. május 5.
Több ezer erdélyi diák akar magyar osztályba járni
A beiskolázási adatok alapján mintegy kilencezer magyar anyanyelvű gyerek iratkozott be idén magyar tannyelvű osztályba Erdélyben. Megnyugtató tény, hogy a nagyobb városokban növekedett a lakónegyedi iskolákba beiratkozó gyermekek száma, és reménykedni lehet, hogy teljes osztályok indulhatnak Tordán, Szászrégenben, Désen, illetve Besztercében, anélkül hogy más, közeli településekről vonzanának el gyerekeket.
Zárult a beiratkozások első két szakasza Romániában, így már csak azokba az osztályokba lehet jelentkezni, ahol maradtak üres helyek, ide viszont szeptemberig fogadják az érkező gyerekeket. Sok helyen ezt az időt lehet felhasználni arra, hogy a törvény által előírt minimális tizenkét gyereket meg lehessen találni, amivel elindulhatnak a kisebbségi tannyelvű osztályok. Marosvásárhelyen, mint az összes nagyobb városban, természetesen nincs ilyen gond a belvárosi iskolákban, sőt ott helyenként még túljelentkezés is van, viszont a lakótelepeken már nem ilyen egyértelmű a helyzet.
„Utoljára négy évvel ezelőtt volt az, hogy két magyar osztályt terveztünk, és sikerült is megvalósítani, azóta a gyerekek létszáma sorozatosan csökken, a beiratkozók száma csökken, és ezt a statisztikai adatok is alátámasztják, hogy a negyedben kevesebb gyerek van, mint az elmúlt években. Nekünk sikerült ezt az osztályt megvalósítanunk, jelenleg huszonkét gyerek van beiratkozva az előkészítő osztályba” – mondta el a marosvásárhelyi 7-es számú iskola igazgatója, Körtesi Sándor Gábor.
Az iskolába egyébként nem túl nagy létszámban, de azért a környező falvakból is érkeznek diákok, ugyanakkor ide járnak azok is, akiket a szüleik nem tudtak vagy nem akartak belvárosi iskolába íratni.
Tekintettel arra, hogy az RMDSZ-nek nemrégiben zárult a „Minden magyar gyerek számít” kampánya, viszonylag jó rálátása van a kényesebb helyzetekre, hiszen a kampány éppen azokon a településeken volt élénk, ahol veszélyben volt a magyar osztályok beindítása, és sok helyen sikerrel is jártak, viszont végérvényes megoldásra nincs lehetőség.
„Erdély viszonylatában körülbelül kétezer oktatási intézményben van magyar (vagy magyar nyelvű is) oktatás és ennek egy olyan 10-15 százaléka a közvetlen megszűnés határán van, tehát 2020-ig valószínű, hogy 200-250 iskola, zömében falusi iskola be fog zárni, ez már elkerülhetetlen” – nyilatkozta Magyari Tivadar, az RMDSZ oktatásügyi alelnöke.
Az igazsághoz egyébként az is hozzátartozik, hogy ma már a román osztályok helyzete sem feltétlenül felhőtlen. A beindításhoz szükséges, törvény által előírt 15 gyereket megtalálni egyre több helyen jelent kihívást, és nem ritkán csak iskolák összevonásával lehet az összes évfolyamot megtartani.
Hír TV; tiszanews.org.ua
2017. május 6.
Nagyot ünnepelt a Szentegyházi Gyermekfilharmónia
Egykori és jelenlegi tagjaival, vendégeivel, segítőivel ünnepli fennállásának 35-ik évét a Szentegyházi Gyermekfilharmónia. Pénteken este a régi tagokból verbuválódott Öregfilisek, valamint a híres formáció jelenlegi tagjai adtak felejthetetlen koncertet a teljesen megtelt szentegyházi Gábor Áron Művelődési Otthonban. A koncert alatt többen is köszöntötték a születésnapját ünneplő Szentegyházi Gyermekfilharmóniát. Molnár Tibor, Szentegyháza polgármestere és Farkas Balázs, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának megbízott vezetője mellett Nagy Eszter tanárnő és több, civil szervezet képviselője is méltatta Haáz Sándor karnagyot, a Gyerekfili vezetőjét és alapítóját és a száznegyven tagú egykori és mostani együttest, akik felejthetetlen koncerttel örvendeztették meg a közönséget. Többek között felcsendült a repertoár örökös részének számító Parasztkantáta, Händel: Győzelmi kórusa, de a kanadai, valamint a székely himnuszok is elhangzottak a Fili előadásában.
Tamás Attila / Székelyhon.ro
2017. május 6.
Kiállnak a hívek a felfüggesztett pap mellett
Felfüggesztettek tisztségéből Botoşani megyében egy ortodox papot, aki nem volt hajlandó engedelmeskedni feletteseinek, és nem foglalta miséibe Moldva és Bukovina metropolitáját, Teofant.
A Schit Orăşeni moldvai település műemlék fatemplomában szolgáló ortodox pap, Ioan Ungureanu idézést kapott az egyházi bíróság elé többek közt hitszakadás, engedetlenség, az egyház tanainak nyilvános megkérdőjelezése, sértegetés, rágalom és a szentségek szabályellenes kiszolgáltatása vádjával – tudósít az Agerpres hírügynökség. A Teofan metropolita által vezetett moldvai és bukovinai metropólia megvonta Ioan Ungureanutól parókusi tisztségét és misézési jogát, felszólítva, hogy adja át a templom kulcsait. A hívek azonban nem engedték be a metropólia képviselőit a település műemlék fatemplomába. Ioan Ungureanu azt mondta, valóban megtagadta, hogy miséibe foglalja Teofan nevét, mert a metropolita tavaly aláírta a krétai zsinat nyilatkozatát, amely szerinte „eretnek, ökumenista” dokumentum. A tisztségétől megfosztott pap szerint nem ő az egyetlen az egyházban, aki nem ért egyet az ökumenizmus tanaival. Mi tiszteljük a többi egyházat és vallást, de nem vegyülhetünk velük. Nem eskethetek össze egy ortodox lányt a falumból egy muzulmánnal, csak azért, mert a metropolita megengedi – jelentette ki Ungureanu. A moldvai és bukovinai metropólia vikáriusa, Marian Timofte szerint a Schit Orăşeni település ortodox hívei azért nem engedték be az egyházmegye képviselőit a templomba, mert papjuk „megmérgezi az agyukat” radikális eszméivel: például csak azoknak szolgáltatta ki a szentségeket, akik tűzbe dobták az egészségügyi kártyájukat. Székelyhon.ro
2017. május 6.
Andrei Luca Popescu: Oroszországot és Magyarországot fordított távcsővel nézik Bukarestből
A Román Akadémia létrehozta az „információs háborút” elemző boszorkánykonyháját. Sikerült kifőznie – többek között –, hogy hát persze, Erdély kell a magyaroknak.
A Román Akadémia szerdán indította útjára az Információs Hadviselést Elemző és Stratégiai Kommunikációs Laboratóriumot (LARICS), amelynek keretében egy Dan Dungaciu professzor által koordinált és a nemzetbiztonsági és kommunikációs területekhez közel álló több szakértőt is maguk között tudó kutatókból álló csoport fogja megvizsgálni azokat az üzeneteket és propagandastratégiákat, amelyeket Oroszország és – ahogy Ioan Aurel Pop akadémikus rámutatott – Magyarország is alkalmaz a román és az európai térségben. A Román Akadémián tartott bemutatón felszólaló akadémikusok és szakértők Moszkvát tartják az információs hadviselés fő mozgatójának, míg Budapestet olyan közvetítőnek, amely ugyanazokat a taktikákat használja Erdélyre vonatkozó céljai érvényesítésére. Rámutattak, hogy Románia mintha figyelmen kívül hagyná a tényt, hogy a propagandát egyre gyakrabban alkalmazzák háborús fegyverként, amely a legjobban olyan terepen működik, ahol a lakosság már nem bízik a vezetőkben és az intézményekben. A LARICS nem kíván szigorúan csak az álhírforrásokra (ami amúgy még túl homályos és nehezen meghatározható fogalom) vagy az agresszív propagandára összpontosítani, hanem a „bizalmatlanság geopolitikáját” elemezné – azokat a társadalmi környezeteket, ahol ezek a leginkább meggyökeresedhetnek, és ahol akut bizalmi és értékválság van – magyarázta Dan Dungaciu. Ezzel összefüggésben a Román Akadémia főtitkára, Victor Voicu akadémikus nyíltan a „putyini Oroszország” propagandájának agressziójáról beszélt, de az egészet összezagyválta, amikor nekiállt megvédeni az akadémikusok nagy vitát kiváltó nacionalista lépését, amelyet pont ő kezdeményezett az elmúlt télen lezajlott kormányellenes tüntetések idején, majd egy állítólagos „román–román háborúra” hivatkozott, amely az Oroszország által gyakorolt információs hadviseléshez hasonlóan a Román Ortodox Egyház, az akadémia, a hagyományos család, a román értékek vagy akár Eminescu ellen is irányul. De az akadémikus nem magyarázta el, hogy ki állhat e „belső hibrid háború” mögött, csak annyit sugallt, hogy ez Oroszországnak használna, és így beleillik a kontextusba. A Román Akadémia létrehozta tehát az Információs Hadviselést Elemző és Stratégiai Kommunikációs Laboratóriumot, amely az intézmény Dan Dungaciu professzor által vezetett Ion I. C. Brătianu Politikatudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Intézetének koordinálásával működik. A bevont kutatók és szakértők a Románia és az Európai Unió ellen elsősorban Oroszország és Magyarország által folytatott információs hadviselésben használt módszerek és stratégiák elemzésével foglalkoznak majd, azokra a térségekre és környezetekre összpontosítva, ahol ezek a Romániát destabilizálni képes propagandaüzenetek a leginkább gyökeret verhetnek, vagyis ahol a legalacsonyabb az intézményekbe és a vezetőkbe vetett bizalom – magyarázta Dan Dungaciu. Dungaciu arról beszélt a Román Akadémia aulájában, hogy a LARICS kezdetben nem a propagandacélokra felhasználható álhírekre összpontosít, ahogy azt már sok más szervezet teszi az egész világon, mégpedig azért nem, mert ez a fogalom egyelőre túlságosan ködös: „Két lépésben közelítenénk az információs hadviseléshez. Elsősorban nem az álhírekkel foglalkoznánk, főleg azért, mert egyelőre nem tudjuk, hogy mit is fed a fogalom. Ha szó szerint vesszük, akkor több millió ember – muzulmánok, zsidók és sokan mások – számára Jézus születése is álhír. Ez annyira bonyolult kérdés, hogy inkább bele sem megyünk. Majd oda is eljutunk, de nem ezzel kezdjük.” A LARICS kezdetben a társadalmi környezetek és az intézményekkel és vezetőkkel szembeni bizalmatlanság mechanizmusaira fog összpontosítani, amelyek alapján az információs hadviselés nemcsak Romániában, de az EU-ban is sikeres. „Amivel kezdeni akarunk, az a társadalmak – a nemzeti vagy az európai közösség – iránti bizalom. Thomas elmélete szerint egy valóságosnak tekintett hamis valóság a következményei révén valóságossá válik. És ezt egy híressé vált példával ábrázolta – ha egy közösség megtudja, hogy egy bank csődbe megy, és ez a hír hamis, de siet kivenni a megtakarításait a bankból, akkor a hír a következmények révén igazzá válik abban az értelemben, hogy a bank valóban csődbe megy. Az információs hadviselésben a társadalmon belül terjedő hamis információk következményekkel járnak. Ez a Thomas elméletében szereplő hír, ha egy szilárd bankrendszerre vonatkozóan jelenik meg, amelyben az emberek bíznak, akkor nem fogják másnap gyorsan kivenni a pénzüket a bankokból. Léteznie kell egy előzetes bizalmatlanságnak a pénzügyi rendszerrel szemben, hogy egy ilyen szóbeszédnek hatása legyen. És ezzel kapcsolatosan kétfajta elemzés létezik: egyeseket az érdekli, hogy ki indította útjára a pénzügyi rendszer válságáról szóló hírt, bennünket viszont az a társadalmi környezet, amely megbízik a bankokban, vagy nem. Két síkot kell lefednünk, a túlzásba esés pedig káros: ha szigorúan csak a hamis híreket elindítókkal foglalkozunk, de nem értjük meg azt a környezetet, amelyben elindítják a hírt, akkor lemaradunk a teljes kép legalább feléről, és valószínűleg a fontosabb feléről. Ezért az intézményekkel szemben a kérdéses közösség társadalmi szövetén belül kialakult bizalmatlanság érdekel bennünket. Az intézményi bizalmatlanság egyenesen arányos az információs hadviselés hatékonyságával” – magyarázta Dan Dungaciu. A Román Akadémia által a LARICS-ba bevont szakértők a nemzetbiztonsághoz, a kommunikációhoz közeli területekről származnak, de az akadémiai körökből és a sajtóból is. A bemutatkozó lap szerint a LARICS tagjai között van Cristian Diaconescu és Sergiu Celac volt külügyminiszter, Dan Dungaciu professzor, Iulian Chifu professzor (volt nemzetbiztonsági ügyekért felelős elnöki tanácsadó), Antonia Colibăşanu elemző (a Stratfor elemzőügynökség volt alkalmazottja), Dan Dima (volt nemzetbiztonsági ügyekért felelős elnöki tanácsadó), Mihaela Nicola (a The Group kommunikációs ügynökség alapítója, amely egy bizonyos arculatváltás folyamatában a Román Hírszerző Szolgálattal is együttműködött), Bogdan Ficeac, Ion M. Ioniţă, George Damian, Marcela Tuscă és Valentin Buda újságírók (az utóbbi kettő Moldova Köztársaságból), George Scarlat volt diplomata és újságíró, Petrişor Peiu tanácsadó, de Darie Cristea, Tatiana Cojocari és Lucian Dumitrescu kutató is. „Jónak tartom azt az elgondolást, hogy a Román Akadémián belül legyen egy ilyen laboratórium. Mert a világszinten tudatosult és egyértelművé tett információs hadviselést Romániában politikai szempontból nem tartom elfogadottnak. Az ilyenfajta információs hadviselés finanszírozása, az abban való részvétel a politikai vektorra tartozik. Romániában a politikum hallgat ezzel kapcsolatban. E passzivitásra két magyarázat van: vagy a romániai politikumban nem tudatosul a veszély és a hosszú távú sebezhetőség, vagy megvannak az okai a hallgatásának, ami rendkívül érdekes és bonyolult ügy lenne. Az egyik amerikai jégkorongozótól megkérdezték, miként tud folyamatosan formában maradni. A következőt válaszolta: a többi jégkorongozóval ellentétben, akik állandóan oda szaladnak, ahol a korong van, én oda szaladok, ahol lesz a korong. Az információs hadviselés nagyon is kidolgozott, rugalmas, egyszerű és olcsó eszközökkel folytatott agressziós forma, amelyhez a polgárok, az intézmények, a kormányok is hozzáférhetnek” – magyarázta Cristian Diaconescu volt külügyminiszter, LARICS-tag is. A Román Akadémia főtitkára: a putyini Oroszország információs hadviselésétől a Román Ortodox Egyház, az akadémia és Eminescu elleni „román–román” háborúig. Victor Voicu akadémikus, az akadémia főtitkára nyíltan beszélt arról a fenyegetésről, amit Oroszország jelent Romániára és az EU-ra nézve, amelyet az információs hadviselés fegyvereivel és az orosz titkosszolgálat által koordinált kremli „trollhadseregen” keresztül folytat, s amelybe Oroszország hétmillió dollárt fektetett be. „Egyes szomszédaink részéről megnyilvánuló agresszivitás potenciális veszélyt jelent mind Romániára, mind az EU nagylelkű projektjére. Naivak is lennénk – de nem vagyunk azok –, ha azt hinnénk, hogy ezek a szomszédaink nem az európai család szétesését akarják, hogy elérjék politikai és expanziós céljaikat – nem feltétlenül területi terjeszkedésről beszélünk. Még akkor is, ha ezeknek a szomszédoknak a primitívsége – itt Putyin Oroszországára utalok – a történelmi hagyománynak megfelelően még csak nem is álcázza diplomácia mögé fegyveres fenyegetését. Egy leplezett, jól szervezett, európai és globális terjesztésű és lefedettségű propagandáról van szó, amelynek keretében álhírekkel, rágalmazásokkal, Putyin nagyságáról szóló propagandával manipulálják polgárok nagy tömegeit, támogatnak egyes jelölteket” – magyarázta Victor Voicu akadémikus (az eredeti szöveg rendkívül rossz, értelmiségihez méltatlan fogalmazású, a fordítás ezt csak részben tudja kijavítani – a szerk.). Voicu arra is kitért, hogy miként ismertette, torzította el az orosz propaganda az elmúlt télen lezajlott romániai kormányellenes tüntetéseket: „Az orosz sajtó a Győzelem (Victoriei) téren zajlott tüntetésekkel kapcsolatosan, az orosz Külügyminisztérium rövid üzenetét átvéve kialakította azokat a célpontokat, amelyekkel illusztrálható, hogy mi történik abban az országban, amely arról álmodott, hogy egyesül a szomszédos Moldovával. Az orosz propaganda jól irányzott és célzott volt. A kialakított célpontok: e tüntetések erőszakossága (ami nem igaz), az ország megosztottsága (nem igaz), a román Majdan, a gazdasági helyzet, az oroszellenes érzelmek, az EU nem támogatja Romániát, az a veszély, amit Románia jelent Oroszországra nézve. Nyilvánvaló a különbség az események valósága és az orosz propaganda között.” Victor Voicu akadémikus nem szalasztotta el az alkalmat, hogy elítélje a Román Akadémia ellen a 2017 februárjában, a Grindeanu-kormány elleni nagyszabású tüntetések kellős közepén közzétett „kiáltvány” alkalmával indított támadást, amely kiáltványt nacionalistának és kormánypártinak értelmeztek, mert a tüntetéseket összefüggésbe hozta Románia és a jogállamiság destabilizálásának veszélyével. Különben utólag több aláíró és akadémikus elhatárolódott ettől a „kiáltványtól”. Voicu azonban szerdán egy „román–román háború” egyik epizódjának minősítette, amelynek állítólag a Román Ortodox Egyház vagy a hagyományos család a célpontja, de nem pontosította, hogy ki állhatna egy ilyenfajta „háború” mögött – ugyanis a fentiek általában nem tartoznak Oroszország kedvenc célpontjai közzé, éppen ellenkezőleg. „Figyelembe kellene vennünk a belső, román–román hibrid háborút is. Szeretnék szóba hozni néhány szempontot, amelyekre a média is ki szokott térni – a Román Ortodox Egyház, a Román Akadémia, a hagyományos család, a román értékek, a múltbéli vagy élő kultúremberek, például Eminescu, a román nemzeti identitás ellen irányuló kampányok a médiában és az interneten. A román akadémikusok felhívására is láttam nem megfelelő, agresszív reakciókat. Felmerül a kérdés: ezek az agresszív kampányok spontánok, vagy előzetes felkészülés alapján robbantják ki őket? Mi hajtja őket harcba? Ne feledkezzünk meg egyes pszeudo-véleményvezéreknek az akadémikusok üzenetére adott reakciójáról. Szerintük véleménybűnt követtünk el. (…) Kitartóan igyekeznek kikényszeríteni a kisebbségek dominanciáját, típusuktól vagy relevanciájuktól függetlenül, az etnikai kisebbségeket is beleértve – Székelyföld statútuma megjelent a Hivatalos Közlönyben. Nem egyenlőséget akarnak kikényszeríteni, hanem a kisebbségek dominanciáját” – vélekedett Victor Voicu akadémikus. Ioan Aurel Pop akadémikus arról beszélt, hogy Magyarország információs hadviselésben használt arzenáljával szemben az új nemzedékek tabula rasa agya áll. A Babeş–Bolyai Tudományegyetem rektora, Ioan Aurel Pop akadémikus rámutatott arra, hogy miközben a világokat „az igazság kritériumai mentén építik újra” – amely igazság ma attól függ, hogy mit gondol bárki jónak vagy rossznak –, fennáll annak a veszélye, hogy olyan nemzedékek jönnek, amelyeket ismerethiányuk miatt bármilyen információval lehet bombázni: „A mai befogadó több, mint ami hajdanán a tabula rasa volt. Emlékeznek a szlogenre, hogy »nem ismeretek felhalmozására van szükség, hanem know how-ra«. Óriási lehetőséget teremt, hogy ezen a világon minden kétélű: olyan nemzedékek jönnek, amelyeket – mivel nem halmoznak fel ismereteket a jelenleg létező legjobb számítógépben, az emberi agyban – bármivel bombázni lehet. Ha a kommunikátor tudja, hogyan tegye ezt intelligensen.” Pop példaként számos olyan diskurzust és „igazságot” említett, amelyeket Magyarország egy Románia ellen folytatott igazi „kommunikációs és tájékoztatási háborúban” alkalmaz. Miközben Románia a Nagy Egyesülés 2018-as centenáriumának megünneplésére készül, Magyarország létrehozott egy állami főosztályt (valójában az MTA Lendület Trianon 100 Kutatócsoportjáról van szó – a szerk.) a mai Magyarország határait kijelölő trianoni szerződés centenáriumának 2020-as megszervezésére. „Magyarország olyan ország, ahol egy jobboldali kormány szélsőjobbos együttműködésekkel erősíti identitását, de nem az egyetlen a térségben, amely így jár el, ugyanezt csinálják a csehek, a szlovákok, a lengyelek is. Jelenleg olyan aspektusokat használnak fel, amelyek Erdély identitására vonatkoznak – az erdélyiséget és egy új ország történelmi alapokra történő felépítésének lehetőségét, Erdély autonóm fejedelemségének létezésére hivatkozva. Ezen gondolatok közül néhány megdöbbentett”, mutatott rá Ioan Aurel Pop, aki többet is felsorolt azok közül a fogalmak közül, amelyeket Budapest egyre kitartóbban használ fel Romániával szemben ebben az „információs hadviselésben”: • Az autonómiák történelmi alappal rendelkeznek, és ezeket a nemzetállamon túlmenően kell hirdetni, de Magyarországon kívül, a történelmi Magyarország ugyanis szent föld – a másik szlogen, amely megjelent, és amelyet politikailag fel kell éleszteni. • A románok történelme új történelem, a románok a történelem nélküli népek közé tartoznak, amelyek részben a Habsburg, majd az Osztrák–Magyar Monarchia részét képezték. • A vlach kifejezés nem a román szinonimája, s gyakorlati szükségletek miatt a szomszédos Szerbia is kölcsönvette. • Erdély nem Románia, mert kevesebb mint 100 éve Románia része, míg Magyarországnak egy egész történelmen keresztül a része volt, a történelmi kapcsolatok pedig erősebbek Magyarországgal, mint Romániával. • A történelmi Magyarországon 1990 után általam figyelemmel kísért történelemtankönyvekben szereplő címek (Bevezetés általános iskolás diákok számára): A történelmi Magyarország szent földje (előszó); A magyarok, a Kárpát-medence civilizátorai (egyik fejezet). • A Iancu de Hunedoara (Hunyadi János – a szerk.) helytelen, őt Ioannak kellene nevezni (románul – a szerk.), mert Ianoş volt. Ez teljesen hamis. • A román kulturális életből egyesek az állami himnusz megváltoztatását kérik. Ezt ők (értsd: a magyarok – a szerk.) is átveszik, és azt mondják, hogy a himnuszt meg kell változtatni, mert a kultúránktól idegen személyiségekre hivatkozik, például az a részlet, hogy „Mihai, Ştefan, Corvine”. A Corvinokat kellene kivenni a himnuszból, ők pedig azt állítják, hogy ezért kell megváltoztatni a szöveget. • Cluj-Napoca (Kolozsvár – a szerk.) neve: egy bukaresti kolléga (Lucian Boia – a szerk.) egyik állásfoglalása alapján Magyarországon megjelent az az elképzelés, hogy a Napoca egy ceauşescui, 1974-ben kitalált kifejezés, és el kellene távolítani. Valójában ez több mint 2000 éves kifejezés, már abból az időből is vannak forrásaink, amikor még dák falu volt, majd Napoca lett, a legrégebbi municípium Románia területén, Hadrianus uralkodásának elején alapították, és rendben vannak a papírjai. A mi információink arzenáljából vesznek át, megcsonkítva és jól irányítva. • Végül, hogy az erdélyiek 1918-ban nem akarták az egyesülést. Ezt azonnal átvették, és több idegen nyelvre is lefordították 2018-ra készülve, amikorra a németországi, franciaországi és az angol ajkú államok közvéleményét fel kell készíteni, hogy az egyesülés aktusa az erdélyi román lakosok akarata ellenére történt. A kolozsvári rektor azt magyarázta, hogy e propagandisztikus manipulálások kivédésére egyetlen megoldás van: „Mindezek a nyilvánvaló ismerethiány, a töredékes olvasottság nyomán nyernek körvonalat. Annak érdekében, hogy válaszolni tudjunk ezekre a kihívásokra, gondoznunk kell a legfontosabb dolgot, ami rendelkezésünkre áll, nevezetesen az emberi agyat. Ehhez komoly nevelésre, a nevelésre való odafigyelésre van szükség, amivel mi, úgy tűnik, már nem rendelkezünk”. A bizalmatlanság geopolitikája. Dan Dungaciu: Miért hatásos Európában az orosz propaganda, miközben Oroszországba képtelen behatolni a nyugati narratíva. Dan Dungaciu professzor azt magyarázta, hogy a LARICS kezdetben főleg a „bizalmatlanság geopolitikájára” fog összpontosítani, vagyis azokra a területekre, ahol kismértékű a társadalom bizalma: „Ha megnézzük ezeket a területeket, azt tapasztaljuk, hogy ott nagyon is lehetséges egy hatékony információs hadviselés. A közösségek, kiterjedt területek, mint például az EU, most egyfajta válságban vannak, amelyet például abban is megnyilvánulni látunk, hogy Franciaországban a szavazók fele a szélsőségességet választotta. (…) Ez olyan kisülés, amelyen keresztül valamiképpen kitörhet egy mélyreható válság. Az európaiak már nem bíznak a saját vezetőikben, innen fakad egyesek készsége, hogy elfogadjanak bizonyos üzeneteket. Nem azért szavaznak Le Pen asszonyra, mert az oroszok fizetik, hanem az oroszok azért fizetik Le Pen asszonyt, mert ők rá szavaznak. Európában a bizalom hiánya oda vezet, hogy ez a térség nyitottá válik az ilyenfajta behatolásokra.” Dungaciu részletesen elmagyarázta, hogy Oroszország miért olyan sikeres az információs hadviselés terén Európában, de Romániában kevésbé, és miért ne lehetne Oroszország is hasonló típusú válasz célpontja Európa részéről, holott, ahogy azt Cristian Diaconescu volt külügyminiszter állította, nagyon nagy erő lenne egy ilyenfajta háborúban. „Miért nem tudjuk megérteni, hogy egy gazdagabb, erősebb, tájékozottabb Nyugat nem működik az Orosz Föderáció számára? Oroszország ma pontosan ellentéte az 1989 előtti Romániának. Milyen volt akkor, miért hallgattuk mindnyájan szinte vallásos áhítattal a Szabad Európát, hogy Romániáról kapjunk információkat? Két alapvető feltétel létezett: nem bíztunk a saját vezetőinkben, nem szerettük őket, és bíztunk a forrásban, a Nyugatban. Ez rendkívül nyitottá tett minket. A mai Orosz Föderáció nem bízik a Nyugatban, és szereti a vezetőit. Nem bízik a Nyugatban, bármit is mondana neki. És még mindig szereti a vezetőit, következésképpen bármilyen Orosz Föderáció felé küldött propagandaakció jelenleg hatástalan. (…) Amikor meginog a Putyinba vetett bizalom, akkor a lakosság nyitottabb lesz arra, hogy elfogadjon bizonyos nyugati üzeneteket. Amikor felmerül majd, hogy Putyin hibázik, vagy ezeknek a nyugatiaknak van igazuk, akkor Oroszország áthatolhatóvá válik az ilyenfajta üzenetek számára” – magyarázta Dan Dungaciu. A LARICS koordinátora rámutatott arra, hogy Románia egyszerű ok miatt képes tartani magát ebben a háborúban, bár vannak kockázatok: „Az Orosz Föderációval és a nyíltan onnan érkező üzenetekkel szembeni bizalom hiánya a magyarázata annak, hogy az Orosz Föderáció inkább csak marginálisan képes behatolni a román sajtóba. De létezik a romániai társadalmi, politikai intézményekkel szembeni bizalmatlanság. Ez nem azt jelenti, hogy nincs vagy nem lesz konfrontáció Oroszországgal. Közvetítőkön keresztül lesz. A következő években szembesülni fogunk az ilyenfajta csatával, amelyben Budapestről és Moszkvából származó üzenetek is jelen lesznek.”
Gândul; Főtér; Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. május 6.
Európa és a kisebbségek
Kevésbé hangzatos, mégis fontos: csütörtökön Brüsszelben az Európai Parlamentben két fronton is az őshonos kisebbségek jogairól, pontosabban jogsérelmeiről esett szó. Egyrészt a FUEN konferenciáján az öt éve útjára indított Minority SafePack nevű aláírásgyűjtő, polgári kezdeményezés kapcsán, másrészt egy közmeghallgatáson, amelyen az EU tagországaiban észlelhető, nemzeti közösségeket érintő diszkrimináció került terítékre.
Nem gyakori, hogy az erdélyi magyarság politikai és civil képviselői ugyanazon a napon szóljanak kisebbségi jogsérelmeinkről, a közösségi szimbólumok használatának tiltásáról, a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégiumról és a marosvásárhelyi római katolikus gimnáziumról. S bár igen bürokratikus az európai intézményrendszer, mégis érdemes alapelvként rögzíteni, hogy minden nehézség, akadályozás ellenére az erdélyi, székelyföldi magyarság Európához tartozva és Európa segítségével kíván megoldást találni régi és jól ismert problémáira. Hiszen, ha valaki figyeli a kisebbségben élő őshonos nemzeti közösségek irányából érkező jelzéseket, s van füle a hallásra, tisztában lehet azokkal a nemzetiségi gondokkal, ha úgy tetszik, közösségi megalázásokkal, amelyek évek, évtizedek óta szinte változatlanok. Bár semmi konkrétumot nem ígér, figyelemre méltó Antonio Tajani EP-elnök üzenete, amelyet a FUEN konferenciája alkalmából tanácsadója révén tolmácsolt – erőteljesebb és jobban hangzó lett volna, ha ő maga mondja el –: támogatja a polgári kezdeményezés intézményét. „Európa elsősorban az európai polgárokról és nem a tagállamokról szól – hangsúlyozta a néppárti politikus; Európában nem lehetnek elsőrangú és másodrangú európai állampolgárok.” Ez persze egy szép körmondatnak is tekinthető, de idézhető és számon kérhető. Az uniós politikusok egy tekintélyes részét ugyanis a kisebbségben élő őshonos nemzeti közösségek iránti érzéketlenség jellemzi, s hogy ez valamelyest változzék, a végtelenségig kell ismételni gondjainkat. Néppárti körökben jobb vagy alakíthatóbb a helyzet, s egyszer talán a szocialista, a zöld és a liberális képviselőkben is tudatosul majd: az őshonos és a betelepülő közösség nem azonos. És igen, az erdélyi magyarok szemszögéből előbbiek fontosabbak, mint utóbbiak. De az is elég lenne, ha tudatosulna bennük, hogy az erdélyi magyarokat saját országukban még mindig másodrangúnak tekintik, s ha ez a nézet elfogadottá válna, talán a brüsszeli bársonyszékekben üldögélők is értőbben, emberibben viszonyulnának a romániai nyelvi jogok, az egyházi vagyon visszaszolgáltatásának kérdéséhez. És ha már az egyetemek sorsa iránt is érdeklődnek, akkor – miként Sógor Csaba EP-képviselő minapi tömör felszólalásában is emlékeztetett – a marosvásárhelyi orvosi egyetem magyar karának tudatos elsorvasztásának ügye miatt is háboroghatnának. S mert Brüsszelben és Strasbourgban mindez hosszú, embert igénylő és fárasztó, majdhogynem reménytelennek tűnő küzdelem, szükséges minden halkan és hangosan kimondott szó.
Mózes László / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. május 6.
Huszonnyolc éve a kultúráért (Kőrösi Csoma Sándor Közművelődési Egyesület)
A kovásznai Kőrösi Csoma Sándor Közművelődési Egyesület kedden délután tartotta közgyűlését a városi művelődési házban. A tagságból csupán heten tartották érdemesnek ott lenni a megnyitón – igaz, az összejövetel végére megtelt a nagyterem a népfőiskola soros előadásának hallgatóival. Mint elhangzott: aki itt van, azért jött, mert dolgozni akar. Gazda József, az egyesület elnöke a szervezet tevékenységi beszámolójának nyitányában megjegyezte: nem számított az érdektelenségre. Ugyanakkor a távollévők érdemeit értékelte, mondván, rendszeresen részt vesznek az eseményeken, de a gyűlést nem szeretik.
A közgyűlés legfontosabb pontja a tisztújítás volt. A fentiek szellemében a munkát továbbra is vállalta elnökként Gazda József, maradtak az alelnökök is, Molnár János, Czilli Balázs, valamint t. Bende Tamás csomakőrösi református lelkész, a könyvelést Demes Éva folytatja. A Fábián Ernő Népfőiskolát továbbra is nt. Balogh Zoltán református lelkész-esperes vezeti, az Ignácz Rózsa Irodalmi Klubot Gödriné Molnár Márta. Gazda József a Kőrösi Csoma Sándor Egyesület munkáját értékelve elmondta, óriási feladatot vállalt a szervezet, nemcsak Kovászna, hanem az egész Kárpát-medence magyarságának megmaradásán, életben tartásán dolgozik a kultúra jóvoltából. Az egyesület legfontosabb rendezvénysorozataként említette a Kőrösi Csoma Sándor Napokat. Idén 28. alkalommal szervezték meg, a visszajelzések szerint ez a magyarságkutatás legnagyobb rendezvénye. 30–40 kutató vesz részt, az elhangzott előadásokat immár 23. alkalommal könyvbe is foglalták – mondta Gazda. Összegzésként elmondta: Kovásznán élő kultúra van, és ez nem létezne az egyesület nélkül. A tagok között a terhek megoszolhatnak, sokan vállalnak részfeladatokat. Név szerint említette Gödriné Molnár Mártát, Szabó Etelkát, Balogh Zoltánt, Demes Évát, Konnáth Ritát, Bende Tamást, Molnár Jánost. A Csoma-napok történetében idén fontos változás következett be, a szervezésben eddig részt vevő entitások mellett a megyeháza, a Balassi-intézet, a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum is bekapcsolódott – hangoztatta. Kiemelte, hogy a kovásznai városháza és a megyei tanács részéről konkrét ígéret is elhangzott, hogy közreműködnek az évek óta csak tervként létező kovásznai Csoma-múzeum létesítésében, amely dokumentációs központként is működne. „A szülőföld állította kutatóközpont lehetne”, az intézményvezetést elkötelezett Csoma-kutatóra bíznák – nyomatékosított.
Molnár János a Csoma-napok kulturális programjainak szervezőjeként elmondta, jó ötlet volt, hogy öt évvel ezelőtt bevezették a gálaestet. Helyi és meghívott, a testvérvárosokból érkező együttesek, csoportok lépnek fel változatos programmal, mindig telt ház előtt. Hangsúlyozta: várják a városvezetés részéről, hogy időben egyeztessenek a testvértelepülésekkel, ezzel segíthetik a szervezést. Molnár Márta az egyesület fiókintézményeként működő Ignácz Rózsa Irodalmi Klub tevékenységéről számolt be. A tavaly szeptemberben kezdődött idényben számos rendezvényt szerveztek, amelyeken szakavatottak értekeztek a magyar irodalom nagyjairól, több könyvbemutatóra is sor került. Külön kiemelte, a rendezvényeken állandó fellépők a Diákszínpad tagjai, a Boldog Apor Péter Gyermekotthon lakói is. Negatívumként fogalmazta meg, hogy az irodalmi kör tevékenységében nem vesz részt a városi könyvtár. Balogh Zoltán a Fábián Ernő Népfőiskola tevékenységét összegezte. Számára életre szóló feladat lett a népfőiskola vezetése, pedig nehéz a szervezés, a tudományos értekezések sokszor száraznak tűnhetnek. Ennek ellenére nagyon sokan látogatják az előadásokat – mondta. Demes Éva pénzügyi beszámolójában kiemelte, működésük pénzügyi alapját a pályázatokon elnyert vissza nem térítendő összegek jelentik, de kapnak támogatást hazai és magyarországi közintézményektől is. A könyvelő nem felejtette el kihangsúlyozni: egyre csökken az adományok értéke, tavalyelőtt 1750 lej folyt be magánszemélyektől, tavaly csak 1000 lej.
Bokor Gábor / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. május 6.
A „szalonképtelenség” élő erdélyi klasszikusa (Beszélgetés Orbán János Dénes költő-irodalomszervezővel)
A kilencvenes évek kultuszköltője volt, egyetemi tananyag, egy időre mégis kiszállt a mindennapi irodalomból. A mai magyar irodalom legvisszhangosabb szervezője, Orbán János Dénes újra ifjonti tűzben ég, a partvonalon elfoglalt helyéről pedig előbb-utóbb regény születik.
– Soha nem számított tájba simuló típusnak, de azért aligha arról álmodott, hogy egyszer ön ellen tüntet a magyar irodalom egy része…
– Kis híján felröhögtem, amikor meghallottam az ellenem, illetve az általam irányított íróakadémia ellen készülő tüntetés hírét. Vajon mit mondott volna megboldogult édesapám, hogy fia akkora hatást gyakorolt a kortárs magyar irodalomra, hogy tüntetnek is ellene – futott végig bennem. Amikor belevágtam ebbe, tudtam, mi vár rám, biztos voltam benne, hogy lesznek, akik ekkora projektet, illetve a rá szánt pénzösszeget nem hagyják szó nélkül. A mai világ amúgy is arra tart, hogy ha valaki a teljes vagyonát egy árvaházra hagyná, a nyilvánosság tíz százaléka akkor is valami sanda szándékot vélne a háttérben. Számítottam a támadásokra, a karaktergyilkossági kísérletekre, a digitális gyűlölet megnyilvánulásaira.
– Fel lehet készülni egy ilyen harcra?
– Nem először vívok hasonló csatát. Akkor is heves ellenkezések voltak, amikor a kilencvenes évek második felében az Előretolt Helyőrség berobbant az erdélyi magyar irodalomba. Néhai Tempfli József püspök kiátkozott bennünket az egyházból Sántha Attilával együtt az ifjúság irodalom útján való megrontásáért. Ma is tartom: adná az Isten, hogy az ifjúság az irodalom által romoljon meg. Amikor 1995-ben ellentét alakult ki Markó Béla – akkor a Mentor Kiadóban és a Látó folyóiratban volt érdekelt – és az Erdélyi Híradó Kiadó vezetője, Szőcs Géza között, többedmagammal utóbbihoz csatlakoztam. Sokan politikai állásfoglalásként kezelték, holott arról volt szó, hogy Szőcs Géza kínált a fiatal íróknak rokonszenvesebb ajánlatot. Úgy, hogy kormánytámogatás sem volt.
– Mi volt a gond akkoriban?
– A nevünkhöz fűződő irodalmi paradigmaváltás része egyféle irodalmi-szexuális forradalom volt, ami az erdélyi közönség konzervatívabb részének nem tetszett, bár az ifjúság rajongott értünk. Ez aránylag hamar megváltozott, amint konszolidálódtunk, megkerülhetetlenné váltunk, kiderült, hogy nem csak a szájunk nagy, de műveket is leteszünk az asztalra. Épp az idősebb írók álltak a pártunkra Szilágyi Istvántól Kányádi Sándorig, ezt követően ritka hosszú irodalmi béke „tört ki” Erdélyben. A másik konfrontálódás az L. Simon László által kitalált Fiatal Írók Szövetsége 1998-as megalakulásához köthető. Tehetséges, de akkor még névtelen fiatal írók tömörültek köréje, ő megkeresett, hogy társuljak, mert az Előretolt Helyőrség akkor olyan befutott fiatal írókkal dicsekedhetett, mint Sántha Attila, László Noémi, Fekete Vince, Lövétei Lázár László, György Attila és Molnár Vilmos. Amúgy akkor is a József Attila Kör lobogtatta legfőképpen a politikai térnyerés és favorizálás veszélyét.
– A lázadó, polgárpukkasztó, pár évre kocsmárosba is átcsapó Orbán János Dénesen fogtak az idők, vagy elmentek mellette?
– Húsz év alatt változik az ember. Általában az szokott bekövetkezni, hogy az ifjonti tűz kihuny, az ember professzionálisabb, egyre kevésbé lelkes. Volt néhány évem, amikor csömört éreztem az irodalmi életben zajló dolgok iránt, ezért is vágtam bele a vendéglátásba. Talán azért is, mert addig túl könnyen pottyant az ölembe a siker, s bár nem akarom letagadni a tehetségemet, jó adag szerencse is kellett a kilencvenes évek díj- és elismerésözönéhez. Amit a kilencvenes évek első felében véghezvittünk, azt a bizonyos irodalmi-szexuális forradalmat, más is megcsinálta volna előttünk, csakhogy őket nem hagyta a cenzúra. Mi viszont leírhattunk bármit, és le is írtuk. Ehhez mind-mind szerencse is kellett. Most viszont újra azt az ifjúi tüzet érzem magamban, a polgárpukkasztó attitűd nem múlt el belőlem.
– A Swedenborg kávéház vagy a Janus Pannonius-apokrifek „szalonképtelensége” valóban ezt jelzi. Nem gondolt arra, hogy többnyire másként nyilvánul meg egy húszesztendős fiatal, és másként egy konszolidált negyvenéves?
– A huszonéves feladata, hogy lázadjon és végrehajtsa az irodalom legnagyobb forradalmait, lásd Janus Pannonius, Petőfi, Ady. Olyat kell tenniük, hogy utánuk már ne lehessen visszatérni a megelőző korok gyakorlatához. Sajnos, mi, a kilencvenes évek nemzedéke voltunk a legutóbbi paradigmaváltó generáció. Azóta megszelídült az irodalom, és ez nem jó, mert ha állóvízzé alakul, unalmassá válik.
– A legvadabb patak is megszelídül néha, s ha újabb akadály kerül az útjába, megint „megmérgelődik”… – Szőcs Géza kifejezésével élve: ezt a jelenséget figyeljék a hidrokurtizánok.
– Nem szembesült azzal a jó szándékú intelemmel, hogy negyvenévesen ideje megkomolyodni? – Nem, de ne feledjük, hogy én Faludy György tanítványának számítok, aki még kilencvenen túl is fenegyerekeskedett. Szívesen konszolidálódnék, csak lenne már kinek átadni a stafétabotot. Mert szomorú, de még mindig a mi nemzedékünknek kell időnként felháborodottan felbukkannia, hogy megmozduljanak az irodalom állóvizei. Ez nem azt jelenti, hogy nincsenek tehetséges és jó írók, de olyanok nem jelentkeztek, akiknek színre lépésekor azt érezzük: megváltoztatják a világot. Amióta a polkorrektség az irodalmi prérit is dominálni kezdte, a fiatalok nem mernek leírni bizonyos dolgokat, attól tartva, hogy az irodalomhatalmat birtokló – publikációk, díjak és ösztöndíjak fölött rendelkező – idősebbek az útjukba állnak. Ez az öncezúrára kényszerítés pedig gyilkos tud lenni. Bár én adott pillanatban kultuszköltőnek számítottam, és egyetemi tananyagnak, olvastam későbbi visszhangokat, miszerint szexista vagyok. Ez a polkorrekt terror oda vezetett, hogy ma nem nagyon találunk merész erotikus lírát felvonultató fiatalt, pedig a nemiség a mai fiatalok életének is központi témája. Ugyanez érvényes a közéleti, filozófiai, lélektani témákra is. Olyan fiatalok érzik máris, hogy veszíteni valójuk van, akiknek egyelőre még semmijük sincs.
– A harmadik, éppen aktuális csatája honnan eredeztethető?
– Már egészen fiatalon foglalkoztatott a tehetségkutatás, a kolozsvári egyetemisták Bretter György irodalmi körének elnökeként pedig feladatom volt keresni költészettel kacérkodó tehetséges fiatalokat. Az irodalmi jövőre érdemeseket pedig felkarolni, hozzásegíteni az első publikációkhoz, debütkötethez, „így járt” például az egyik legjegyzettebb költőnk, Szálinger Balázs. Ugyanakkor sok olyan írói, művészi sorsot láttam, amely az anyagiak hiánya miatt ment félre. Mindezt mélységesen igazságtalannak éreztem. Ezen helyzetek felszámolását célozza az a javaslatcsomag, amelyet a magyar miniszterelnök kulturális főtanácsadója – akinek munkaköri leírása, hogy előremutató tervezeteket közvetítsen a Miniszterelnöki Hivatal felé –, Szőcs Géza elé vittem. Közel másfél év után alakult meg a Kárpát-medencei Tehetséggondozó, annak első elemeként pedig az Előretolt Helyőrség Íróakadémia. Tényleges tevékenységünk 2016 júniusában kezdődött.
– Milyen megoldásokat kínál ez a csomag?
– Például a kárpátaljaiaknak szánt külön pályázati rendszert, amely a helyi jövedelmek többszörösét jelentő ösztöndíjak elérését teszi lehetővé. Figyelünk azokra az ismertté vált, de egzisztenciális értelemben támogatásra szoruló fiatalokra is, akik eddig ilyen-olyan munkahely mellett „félállásban” hozták létre alkotásaikat. Egy egyéves ösztöndíjért még nagyon kevesen adják fel állásukat, de egy hároméves ösztöndíj már elég lehet ahhoz, hogy ne kényszerüljenek újra visszahúzó állásokba. Ezeket a mentorokat azért is képezzük, hogy egy idő után a legjobbak átvegyék a helyünket, munkaszerződéses oktatóként illeszkedjenek a rendszerbe.
– Megpróbálták megismertetni célkitűzéseiket, netán érdekeltté tenni a projektben azokat is, akik ma hangosan kifogásolják a KMTG létét? Akár az „urambátyámozás” vádját is kivédendő... – Muszka Sándor barátom és írókollégám mondta: ezekkel vitatkozni olyan, mint ha a rádióval beszélnél. Mi mindenkit, mentort és pályakezdőt egyaránt pályázati úton vettünk fel, az első körös pályázati feltételeknek pedig a fiatal írószervezetek szinte valamennyi tagja megfelelt. Arról nem tehetek, hogy egyesek úgy érezték, feltétlenül bojkottálniuk kell a kezdeményezést.
– Van e tevékenységnek mérhető, számon kérhető dimenziója?
– A tavaly karácsony előtt megjelent Enumeráció című antológiában közel 700 oldalon már az íróakadémia valamennyi mentora és pályakezdője szöveggel jelentkezett. Ennyi idő alatt senki sem várhatta el, hogy debütkötetek sokaságával dobbantsunk, ahhoz esetenként három év tanulás sem elegendő. Ennek ellenére idén ősszel kettővel előrukkolunk, jövőre pedig további négy-öttel. Mentoraink és oktatóink írásra is szerződtek, így karácsonyig húsz körüli lesz a könyvtermésünk, ami tárgyszerűen is bizonyíthatja az íróakadémia létjogosultságát. Idei projektünk irodalmi-kulturális melléklet előállítása, amelyet azokhoz a napilapokhoz kívánunk csatolni hétvégi mellékletként, amelyek igényt tartanak rá. Igényes irodalmi portál létrehozása is szándékunkban áll.
– Mindezt egy szinte teljes egészében Erdélyből származó csapat irányítja. Találkozott már az „erdélyi maffia” bélyeggel?
– Csak félig szánom viccnek: nem tehetek róla, hogy rendkívül tehetséges emberekkel barátkozom. Az is diszkrimináció lenne, ha azért szorulna ki valaki egy kezdeményezésből, mert történetesen a projektvezető barátja. Ők nélkülem is megállnák a helyüket. Persze nem vitás, egy ilyen csatába csak akkor megy bele az ember, ha vannak harcostársai. Mi nyitottak voltunk, másokat is szerettünk volna bevonni az oktatásba, de visszautasítottak. Vagy mert kétségeik voltak, vagy ki akartak maradni egy esetleges politikai balhéból. Igyekszem egyfajta erdélyi felsőbbrendűséggel nézni a folyamatot, és időnként hüledezem, miként lehetséges ilyen mértékű megosztottság, hogy vérre menőnek kezelnek dolgokat, amelyek amúgy nem vérre mennek. Létünk, művészetünk lényegét ugyanis nem ezek határozzák meg, még ha a minőségét részben igen is. Nézelődöm, és időnként beszólok a partvonalról, ahonnan a legjobb a rálátás a terepre. Még az is lehet, hogy egyszer egy regény születik belőle.
Orbán János Dénes
Költő, prózaíró, irodalomszervező. Brassóban született 1973. július 4-én. Iskoláit szülővárosában járta, Kolozsváron szerzett magyar–angol szakos diplomát, majd bölcsésztanulmányait Szegeden és Bécsben egészítette ki. 1994–1998 között a Bretter György Irodalmi Kör elnöki tisztségét töltötte be. Egyetemi oktatói munkája mellett az Előretolt Helyőrség főszerkesztője (1995–2000), az Erdélyi Híradó Kiadó szerkesztője és ügyvezetője (1995–1998), 1998–2014 között igazgatója. 2006–2012 között az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke. A kolozsvári Bulgakov Irodalmi Kávézó alapítója (2002) és tulajdonosa 2014-ig. A Magyar Idők napilap kultúrrovatának vezetője. Több műfajban is publikál: vers, próza, paródia, kritika, esszé, tanulmány, szín- és bábdarab, műfordítás, publicisztika. Díjak, kitüntetések: a Romániai Írók Szövetségének debütdíja (1996), Faludy György-díj (1999) és Petőfi-díj (2000) a Hivatalnok-líra című kötetért (1999), Budapest Költőversenyének Fő- és közönségdíja (2000), Herder-ösztöndíj (Kertész Imre jelölésére, 2000), József Attila-díj (2002), a Romániai Írók Szövetségének Koós Károly-díja (2007), Magyarország Babérkoszorúja díja (2014).
Csinta Samu / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. május 6.
A monumentális faszobrászat fővárosa (Bálványosfürdő)
Tegnap kezdődött és május 15-ig tart a Bálványos Resort szervezésében a Transylvania Monumentális Szobrászati Szimpózium a négycsillagos bálványosfürdői szállodában, melynek keretében alkotás közben megfigyelhetők a Kanári-szigetekről, Japánból, Oroszországból, Törökországból, Magyarországról, Lengyelországból, Ausztriából, Bulgáriából, Németországból és Belgiumból érkezett művészek.
Szarvadi-Téglás Loránd, a szálloda társtulajdonosa tegnap arról tájékoztatott, hogy a Bálványos Resortnál az utóbbi két évben lezajlott intenzív fejlesztés során, más művészeti és kulturális projektek mellett született meg egy magánforrásokból finanszírozott, de a nagyközönség részére nyitott monumentális szoborpark ötlete, amely kiegészíti és folytatja az idén 8. kiadásához érkező nyári művésztáborok hagyományát. A szálloda tulajdonosai pozitívan válaszoltak Cosmin Hiristea szobrász, az olaszországi székhelyű Monumentális Szobrászati Események Nemzetközi Egyesülete romániai vezetőjének javaslatára egy, a tölgyfa monumentális szobrászati megmunkálására szakosodott nemzetközi szimpózium megszervezésére vonatkozóan. A monumentális szobrászat iránti szenvedély mellett Cosmin Hiristea a hegyek szerelmese, 2007 óta Bálványos rendszeres vendége. 2017-ben a vidék hírneve és presztízse, a közelmúltbeli átalakítások, amelyek egy igazi üdülőhelyet eredményeztek, valamint a szervezők elhivatottsága több mint száz jelentkezést vonzottak a világ minden tájáról. Egy nehéz kiválasztási folyamat eredményeképpen, amely során a javaslatok kiválóságát, összetettségét, szakszerűségét és eredetiségét értékelték, tizenhárom mű terve nyerte el a lehetőséget, hogy a gyönyörű erdélyi tölgyfát felhasználva megalkossák. Ily módon a fa évszázados nemessége a művészek fantáziáján keresztül lényegül át és válik az örökkévalóság részévé. A nemzetközileg elismert művészeket szabadon ihlették a környék vadregényes tájai, a gyógyító vizek, az emberi test örök szépsége, valamint az emberiség a maga lenyűgöző sokszínűségében. A művészek mindegyike a monumentális szobrászat szakértője, a láncfűrész, a sarokcsiszoló, a véső és a kalapács virtuóza, a közvetlenül a fa rostjaiban tükröződő szépség vizuális kutatója. Tapasztalatuk a világ minden táján szervezett szimpóziumokon való részvétel során edződött, melyet a számos díj, kitüntetés és a szaksajtó kedvező kritikája, valamint az egészséges életmódot, a sportot és a természetbeni művészetet értékelő közönség szavazata bizonyít. A műveket folyamatosan kiállítják és elérhetőek lesznek a Bálványost látogató, szépet szerető közönség számára. Az üdülőhely ideális körülményeinek és a technikai személyzet elhivatott szerepvállalásának köszönhetően, de főleg a helyiek méltán híres emberségessége és vendégszeretete folytán a szimpózium erdélyi kiadása igazán különlegesnek ígérkezik, amely a művészetet a városi múzeumok kizárólagosságából az erdélyi természet közepébe emeli át. A kultúra a nagyközönség számára hozzáférhetővé válik. Így betekintés nyerhető a hely jellegzetes, gyógyító jótéteményeibe. A következő napokban a látogató közönségnek lehetősége lesz közvetlenül megfigyelni, amint egy farönkből monumentális mű születik, a helybeli művészeknek pedig alkalmuk lesz összebarátkozni a távoli tájakról érkezettt művészekkel, mint Vasilisa Chugunova (Oroszország), Simone Carole Levi (Németország), Kristina Yosifova (Bulgária), Martina Kretmeier (Németország), Cagdaș Ercelik (Törökország), Jóka Lukács (Magyarország), Piotr Zbrozek (Lengyelország), Robert Canev (Bulgária), Hermann Gschaider (Ausztria), Nakamura Kei (Japán), Daniel Perez (Spanyolország), Christian Deman (Belgium). Jövő szombaton 11 órától bográcsgulyásozással összekötött nyílt napot tartanak, amelyre meghívják a helyi művészeket és kritikusokat, valamint a kortárs szobrászat kedvelőit.
Iochom István / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. május 6.
„Fölösleges” az anyanyelvhasználat
A Kovászna, Hargita és Maros megyei Románok Civil Fóruma szerint „vaskos törvényhozási hiba” volt elfogadni az egészségügyi anyanyelvhasználatot elősegítő törvényt. A fórum azokkal a törvénymódosításokkal kapcsolatban fogalmazta meg álláspontját, amelyeket az RMDSZ beterjesztése nyomán április 11-én egyhangúan fogadott el a parlament. A 36 székelyföldi román civil szervezetet egyesítő fórum tegnapi közleményében kijelentette: a törvény alkotmányellenes, diszkriminatív, „haszontalan luxus”, amely fölösleges bürokráciával és indokolatlan költségekkel terheli az egészségügyet és a szociális ellátást. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. május 6.
„A hatalom nem szereti a közösséget”
Gálfalvi György 75 éves
A neves és közkedvelt marosvásárhelyi szerző, a Látó szépirodalmi folyóirat nyugalmazott főszerkesztője, József Attila-díjas író idén áprilisban ünnepelte életének hét és fél évtizedét, de nem egyedül – e hét szerda délutánján a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem előcsarnokában teljes telt házas közönség tette tiszteletét a Látó és a Romániai Írók Szövetségének Marosvásárhelyi Fiókja által szervezett születésnapi ünnepségen: irodalmi találkozón, beszélgetésen és könyvbemutatón egyaránt.
Az eseményen Gálfalvi Györgyöt az évforduló és a frissen megjelent könyve, a Beszélgetéseink kapcsán Markó Béla és Kovács András Ferenc faggatta, a megjelenteket KAF üdvözölte, majd Markó Béla olvasta fel Húsvéti fény című köszöntőversét és mondta el méltatását.
– Gálfalvi György az utóbbi időben megjelent írásaiban többször is számot vet azzal, hogy hogyan éltük végig az életünket, és ezzel nekünk is alkalmat ad a számvetésre. A Beszélgetéseink. Emlékirat interjúkban elbeszélve című kötet első fele az általa, a második fele a vele készített beszélgetéseket tartalmazza. Bizonyos értelemben revideáltam a műfajjal kapcsolatos nézeteimet. Az interjúról, riportról szokás volt azt gondolnunk, hogy mulandóbb műfaj, mint a széppróza. Ez a gyűjtemény azért is rendkívül fontos, mert éppen az ellenkezőjét bizonyítja. Például a Marad a láz című interjúkönyve, amely rendkívül nagy visszhangot váltott ki annak idején, most újra olvasható e kötetben. Ugyanakkor e könyv cáfolata is annak, hogy ne lenne maradandó az interjú – mert ezek szépírói szövegek. Dokumentumprózát nagy izgalommal olvasok, és Gálfalvi György emlékiratai egyre jobban kezdenek élni. Idestova 50 esztendeje ismerjük egymást, száguldó és bátor riporterként kezdte írói pályáját. Igen nehéz és kényes kérdésekhez nyúlt hozzá. Engem, akkor tizenegyedik osztályos diákot, az Ifjúmunkás riportereként keresett meg, mert felfigyelt a leveleimre, verseimre, amelyeket a lapnak küldtem. Az a generáció tudatosan kereste azokat, akik utána jöhetnek. Te, aki annak idején elkötelezettje voltál a szociográfiának, a riportnak, ma hogy látod ennek a műfajnak a sorsát, értelmét? Hiszen egyik legfontosabb műfajunk lehetne – tette fel első kérdését Markó Béla.
– Köszönöm mindenki ittlétét, a kollégáimét is, akiket évtizedek óta ismerek, Markó Bélát tizenhét, Kovács András Ferencet már nyolcéves korától – mondta Gálfalvi György. – Nagyon fontos, hogy közöttük ülök itt: mert ez is igazolja, hogy nemzedékek, korosztályok összefoghattak és ugyanazokért a célokért, erkölcsi és irodalmi eszményekért dolgozhattak. Életem nagy szerencséjének tartom, hogy ez a kapcsolat megszületett, működött, megmaradt és a mai napig is vállalható. Ami a kérdést illeti, én az első pillanattól kezdve a valóságirodalom elkötelezettje voltam. Balázs Ferenc volt rám sorsdöntő hatással. A valóságirodalmat módszeresen integráltam magamba, mindent elolvastam, ami számomra elérhető volt. Ez az én pászmám, a szociográfia, forrófejű fiatalként bele akartam szólni a világ dolgaiba. Kiművelt fők az interjút az irodalmi élet perifériájára akarták szorítani, de a műfajokat nem lehet osztályozni. Mindig úgy éreztem, hogy ha egy írás jelenséget és lényeget markol egybe, akkor azt az esztétikum hatókörébe vonja, és ha az ember a maga mondataival meg tudja fogalmazni a világról való véleményét, akkor azt szépirodalmi mércével lehet mérni. Letesszük a magunk műveit az asztalra, és azt vagy elfogadják, vagy nem. Én jó írásokra próbáltam és próbálok törekedni.
– Nagyon szívesen jöttem az Igaz Szóhoz – tette hozzá KAF. – ‘77-ben találkoztuk először mindhárman, akik ennél az asztalnál ülünk. Verseket írtam akkoriban, gyengécskéket, még Szatmárnémetiben. Az én Marad a láz című kötetem nagyon sokat segített a ti nemzedéketek – Király László, Farkas Árpád és a többiek – megismerésében. Alapkönyv volt. A Találkozásaink című kötetben nem csak veled egyidős, hanem nálad idősebb emberekkel is beszélgetsz. Mennyire léteznek nemzedékek és különálló kezek, amelyek után lehet nyúlni? A nemzedék számomra nagyon sok jót és sok rosszat is jelenthet, én nem hiszek a generációkban. Hogy lehet mégis közöttük közlekedni?
– Abban az időben is volt egy ellenérzés a nemzedéki kérdés felvetésével kapcsolatosan, ugyanakkor megvan mindenkinek a szíve joga, hogy elmondja erről a véleményét – válaszolta Gálfalvi György. – Márai Sándor 1938-ban papírra vetett gondolata szerint az irodalom nemzedékekkel lép előre, ha egyáltalán lép. A hatvanas években mi is azt szerettük volna, hogy előre lépjen az irodalom, és úgy gondoltuk, mi leszünk az a nemzedék, amelynek sikerül ezt elérnie. Ugyanakkor folyamatosan azzal a felfogással állunk szemben, hogy mi vagyunk az egyetlen olyan generáció, amely az őszinteség híve. Minket annyi hamisság vett körül, hogy ezt mindig el akartam „izgágogni”. A Gaál Gábor-körben a szokásosnál jobban kötődtünk egymáshoz. Ahogyan mi bandáztunk, az egészen különleges volt. Órákon keresztül tudtunk beszélgetni a padon vagy a járdaszegélyen, nem tudtunk elszakadni egymástól. A ragaszkodásunk egymáshoz nagyon erős volt. Verseket mondtunk, prózai szövegeket is tudtunk kívülről, és ezek a szövegek belénk ivódtak, a vérünkké váltak. Ez nyilvánvaló ellenérzést keltett: kiderült, hogy mások másképpen értették az őszinteséget, meg is mondták, hogy a bőrünket és a bőrüket kockáztatjuk. De mi nem tartottuk egészségesnek a párttal való kapcsolatot. Szőcs István ,,sikerbandának” nevezte a nemzedékemet. Sok mindent tanultunk tőle, az indulatot szerencsére nem. Szőcs Kálmán barátomban a nemzedéki tudat még hamarabb kicsírázott. Idén ő is 75 éves lenne, kár, hogy méltatlanul elfeledték. Utánunk jött a Forrás harmadik nemzedéke, amelynek Markó Béla az egyik képviselője, ha tetszik neki, ha nem. Ha bárkit besoroltak egy nemzedékbe, visíthatott és kapálózhatott, úgyis ott maradt – ilyen az irodalom természete.
– Az alkotás magányos cselekvés, de ennek nem ellentéte, hogy nemzedékekbe verődnek a fiatal alkotók – fűzte hozzá Markó Béla. – A generációs összetartozás a hatalommal szembeni fellépés is volt: másfajta közösséget képezel a társadalmon belül, mint amit a hatalom akar. A második Forrás-nemzedék, a Gálfalvi Györgyék generációja sokszínű nemzedék volt, amely a közösségszervezés ezen üzenetét közvetítette. Az én harmadik Forrás-nemzedékem elképzelt dolog, az övéké valós, ők tényleg együtt voltak. Engem pedig megérintett annak a generációnak a közösségi ereje. Mi az irodalmi életet elsősorban intézményépítésként és közösségi szellemként fogtuk fel egy olyan rendszeren belül, amely minden mást, mint amit ő propagál, szét próbált verni. Megváltozott azóta az írói szerep, illetve az irodalmi intézmény szerepköre?
– Nyilvánvaló, hogy a hatalommal szemben fogalmaztuk meg magunkat és a politika is magunkkal szemben kötelezte el magát, de ő kezdte – árulta el az ünnepelt. – A hatalom nem szereti a közösséget, miközben folyton közösségépítésről papol. Nagyon fontos, hogy a nemzedékem valóban sokszínű volt, kívülről is igyekeztünk ezt megmutatni. A nagyságrendeket is tudtuk már akkor, azt, hogy közülünk kinek hol a helye. Az alkotók ezt külön is érezték, és akik gyengébben voltak eleresztve talentum dolgában, meghúzták magukat. Az irodalmi intézményekkel kapcsolatosan én mindvégig rendkívül csökönyös voltam abban, hogy a lapot meg kell tartani. Mindketten tanúi voltatok annak a ‘89 utáni ámokfutásnak, amikor pénzt kellett találni. Belecsöppentünk egy teljesen más világba, és szkeptikusakká váltunk. Nagyon sok mindent ki kellett védeni, és szerencsére megtaláltuk ennek a módját, elrendeződtek a dolgok. Markó Béla a kapcsolataival, Lezsák Sándor anyagiakkal nagyon sokat segített, és sikerült egy modus vivendit teremteni. A szemléletem annyiban változott, hogy néha felmerül bennem a kétely: az utánunk következőknek nem megy annyira vérre a játék, mint nekünk. Tudtam, ha valami egyszer nálunk megszűnik, azt újrateremteni nagyon nehéz. Az intézményeink szerencsére állnak, a Látó, a Helikon megjelenik, és úgy vélem, egy ideig ez működni fog – hallottuk Gálfalvi Györgytől a versfelolvasásokban, visszaemlékezésekben gazdag, jó hangulatú születésnapi találkozón.
K. NAGY BOTOND / Népújság (Marosvásárhely),
2017. május 6.
Ábrám Noémi zarándokútja Mariazelltől Csíksomlyóig
Mária köténye
Két évvel ezelőtt, 2015 nyarán Ábrám Noémi, az „erdélyi erős asszony” nagy „lépésre” szánta el magát. Nemcsak maga előtt bizonyítja be, hogy képes megtenni ezt a csaknem ezernégyszáz kilométert, hanem hitét is edzette, mélyítette. Nem annyira bűnbánatból fakadt ez az elhatározás, nem föltétlen istenkeresésből, talán nem is egyfajta teljesítménytúraként vállalkozott rá. Inkább egy nagy célként dédelgette maga előtt. Tapasztalataiból, lejegyzett élményeiből könyv született, amelyet a népes vásárhelyi közönség előtt többször be is mutatott (Mariazelltől Csíksomlyóig – Találkozás Istennel, embe-rekkel, Juventus Kiadó, Marosvásárhely, 2016).
Már 2011-től hajnali kocogásokkal kezdte edzeni testét, szervezetét. Aztán amikor eljött az ideje, nyakába vette a világot, és elindult. Gyalogszerrel, stoppal, ahogy adódott. A hatvannapos zarándokutat negyven nap alatt tette meg. Abból harmincat konkrétan gyalogolt. Előzményként Tóth János pap bácsi, Kuszálik Péter Camino-járása is inspirálta. Mezőbándi és székely felmenői pedig adtak elég tartalékot, kincset, útra bocsátó hamuban sült lepényt, amellyel megerősödve nekivágott. Ezzel a teljesítménnyel az ötgyermekes édesanya élete delén, közel az 5. X-hez, férfiakat meghazudtoló bátorságról, elszántságról tett tanúbizonyságot. A könyvben feltárul lassan az egész élete, értékrendje, mindaz, ami élteti és foglalkoztatja. Leplezetlenül ír mindarról, ami benne történik. Öntudatos, erős nő. Mer és képes kockáztatni. Nincs benne félelem. Vállalja önmagát. Formabontó ez a könyv abban az értelemben is, hogy szerzője nem szépít, nem sokat „lelkizik”, miközben mélyen hívő emberként járja a gyalogos zarándoklatot.
Református létére megszereti, megszeretteti a katolikusok által használt önmegtagadási gyakorlatot, „ingyenreklámot” biztosít a Mária-útnak. Ebben a jubileumi évben (500 éves a lutheri reformáció – szerk. megj.) akaratlanul is áldás ez a tanúságtétel. Még az ökuméniára nézve is. Ábrám Noémi akaratlanul is Nagyasszonyunk útjának jószolgálati követévé válik. Felvillanyozza az olvasót, kedvünk kerekedik azonnal nekivágni ennek a magyar Caminónak... A könyvben olvasható élmények a zarándoklat alatt naplószerűen íródtak, esténként, a fáradtság, az élmények levezetésére, rögzítésére. Ettől olyan szuggesztívek, ettől válnak még hitelesebbé. Aki végigmegy egy ilyen úton, aki ennyire „bevállalós”, annak el is hisszük.
Negyvennapos út, stílszerűen negyven fejezet. A negyvenes is szent szám a Bibliában. Szimbolikus (özönvíz, Mózes a hegyen, vándorlás az Ígéret földje felé, Jézus megkísértése, húsvét és a mennybemenetel közötti időszak, Ninive böjtje, Illés a pusztában stb...)
Ez az úti beszámoló egyfajta tanúságtétel, amit könnyed hangvétele még olvashatóbbá, olvasmányosabbá tesz. Szerzője apránként adagolja a „sztorikat”. Kendőzetlen őszinteséggel, finomkodások nélkül tárva fel pillanatnyi érzéseit, lelkiállapotát. Leírása alapján nem nehéz elképzelni, hol megy, mit lát. Érdekfeszítő módon felcsigázza a kíváncsiságot, együttérzéssel halad vele az olvasó, és alig várja, mi történik a következő lapon, napon. Egyszerre sok mindenre tud figyelni. A női érzékeny lélek és praktikus gondolkodás is jó néhányszor visszaköszön feljegyzéseiben. Érdeklik a prózai dolgok. Az ételek részletes leírása, a napi söradag is fontos szerephez jut – kelléke az energiaveszteség pótlásának... Plasztikus részletek válnak fontossá, olyan apróságokat nagyít fel, mint pl.: nem tudott hajat mosni, rendetlenség, mocskosság van a házban, nincs víz a konyhán stb. Nagyon jó megfigyelő, és véleményét nem is rejti véka alá. A történéseket azonnal lereagálja. A szálláshelyeket ugyan nagyjából indulás előtt kinézte, de csak utolsó percben csörög rá az elérhetőségre. Emiatt sok a meglepetés, az „újratervezés”, de mint kiderült: így a Jóisten megannyi csodája várt rá. A kalandok mindannyiszor a Gondviselés jelzőtáblái lettek. Ezért nem számít, ha elnéz, eltéveszt néha egy irányt, nem találja a festett jelzést, vagy ha nem jó irányból közelíti meg a következő vendégszállást. Mindig az a lényeg, hogy elérje a napi kitűzött célt (30-40 km).
Ábrám Noémi ritkán esik pánikba, viszonylag jól tűri a viszontagságokat. Békével, derűsen fogadja a hirtelen változásokat is. Külön élmény volt, ha alkalmi utasként felkérezkedhetett valakik mellé, ha a felajánlásokat elfogadta. Megrázó élettörténetek, drámák, sorsok bontakoztak ki, az emberek megnyíltak, életgyónást végeztek az idegen, törékeny, kiszolgáltatott, de nyílt szívű, az élményekre receptív asszony előtt. Mikor elbúcsúztak, mintha ő is megkönnyebbült volna. Érezte: alkalmi útitársai is jobbak lettek ettől a találkozástól. Folyton vitázik a szállásadó plébánosokkal, lelkészekkel, azok prédikációival, zsémbel magában, aztán lenyugszik, miközben rengeteg élményben részesül, és ezek a helyzetek mindig valamire tanítják. Plasztikusan, laza egyszerűséggel fogalmaz, nem túl misztikus, nem túl elvont. De azért mindig röpke pillantást enged vetni a lelkében zajló folyamatokra. Érezni, ahogy a megtett úttal párhuzamosan erősödik, mélyül hite. S a miénk úgyszintén.
Somlyóra már úgy érkezik, mintha hazaérne. Várják ott szerettei, várja a Szűzanya. Ezt pedig meghatódottság, örömkönnyek nélkül nem lehet átélni. Most döbben rá, jövet errefelé is mindvégig Mária kötényének biztonságában volt.
Férje, dr. Ábrám Zoltán mindvégig hű segítője, mecénása és bátorítója. A könyv végén teológiai és szociológiai mélységű eszmefuttatást is készített, zárszóként, amellyel egyszersmind rangot ad nemcsak a könyvnek, hanem a zarándoklatnak mint a huszonegyedik század modern lelkiségi formájának is. (pp) Népújság (Marosvásárhely)
2017. május 6.
Házi kedvencek a BBTE pszichológia karának előadásain
A kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem Pszichológia és Oktatástudományok Karán az elsőéves hallgatóknak megengedték, hogy az állatpszichológia előadásokra magukkal vihessék kutyusaikat és cicáikat, hogy ez által méginkább megismerjék az állatok viselkedését.
Alina Rusu egyetemi docens elmondta: az állatok jelenléte azért is kedvező, mert a hallgatók nem aggódnak amiatt, hogy házikedvenceik otthon várnak rájuk, így még jobban figyelnek tanáraikra. A diákok magukkal vihetik állataikat a pszichopedagógiai tanácsadás elnevezésű mesteri szak Állatterápiával a speciális igényű személyekért című előadásra is. Az egyetemi oktatók szerint a hallgatók nagyon figyelnek, senki sem unatkozik, és senkit sem zavar az állatok ottléte. A szaktanulmányok szerint az állatok eddig is hozzájárultak az egyén figyelmének növeléséhez és a jó közérzetéhez. Ugyanakkor az állatok is szocializálódnak, amikor idegen emberek és állatok között töltenek el néhány órát.
– Azt tapasztaltam, hogy a fentebbi előadásokon a hallgatók sokkal aktívabbak, és jobban teljesítenek. Továbbá nőtt azon hallgatók száma is, akik beiratkoztak a választható tantárgy előadásaira. Általában 150-200 hallgató vesz részt az órán, nemcsak a pszichológia karról, hanem a történelem-filozófia, a fizika karról is, de jönnek állatorvos hallgatók is – tette hozzá Rusu. Az egyetemi oktató szerint az egyetem adminisztrációs alkalmazottainak is tetszik az ötlet, gyakran érkeznek kutyusokat és a cicákat simogatni.
– Úgy vélem, hogy a BBTE vezetősége rájött arra, hogy ez az előadás és az a tény, hogy Kolozsváron egyre népszerűbb az állatterápia, hozzájárul a pozitív és vonzó oktatási környezet kialakításához – magyarázta az egyetemi oktató.
Egy elsőéves pszichológushallgató azt nyilatkozta: neki és öt hónapos kutyájának is hasznára vált, hogy magával viheti az egyetemre. A gazdi nem idegeskedik azért, hogy a kutyusa egyedül van otthon, a kutya pedig jól megvan a többi kutyával. Az előadásokat türelmesen végighallgatja, és csak egyszer ugatott, amikor az előadás során egy olyan filmet tekintettek meg a hallgatók, amelyben kutyák ugattak. Ugyanakkor sokkal könnyebb elsajátítani az állatok viselkedéséről szóló ismereteket, ha a gyakorlat is alátámasztja azt, amit az előadó mond.
Egy másik hallgató a kétéves macskáját és öregebb kutyáját hozta el az előadásra. Örömmel mondta el, hogy a Tomi névre hallgató cica engedi, hogy a hallgatók megsimogassák, ugyanakkor szabadon járkál a teremben, és a kutya is jól érzi magát. Szabadság (Kolozsvár)
2017. május 6.
Három tiszteletdíjat adományozott a KLMT
Három Kelemen Lajos Műemlékvédelmi Díjat adományozott a Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság (KLMT) és Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa: a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium és más műemlék épületek felújításáért az Erdélyi Református Egyházkerületnek (EREK), a Farkas utcai református templom felújításáért Kolozsvár Belvárosi Református Egyházközségnek, a széki református templom felújításáért pedig a helyi egyházközségnek.
Gaal György, a KLMT elnöke kifejtette: a nevezettek az erdélyi magyar emblematikus épületek sikeres felújításáért kapták a díjakat. – Az értékek láthatóvá tétele mindannyiunkat gazdagít. Aki ezt rossz szemmel nézi, az szegény, és az is marad. De mi gazdagok vagyunk, sok feladat áll előttünk – közölte Mile Lajos, Magyarország kolozsvári főkonzulja.
Az Erdélyi Református Egyházkerületet laudálva a nagyenyedi Bethlen-kollégium és más műemlék épületek felújításáért, Brendus Réka a magyar kormány nemzetpolitikai államtitkárságának főosztályvezető-helyettese kifejtette: az EREK örökségépítő tevékenysége túlmutat a szakrális területen. Kató Béla, az EREK püspöke pedig azt hangsúlyozta: nem csak műemlék épületeket, hanem élő közösségek otthonait újították fel. Az EREK-nek adott diploma másolatát vette át Szőcs Ildikó, a nagyenyedi Bethlen-kollégium igazgatója is. A Kolozsvár-belvárosi és széki református egyházközségeket Horváth Anna, Kolozsvár volt alpolgármestere laudálta.
– A két egyházközség egyedi, de most már összekötik őket a felújítás során átélt hasonlóságok. A lelkesedés diktálja az iramot, de csak a kitartás éri el a célt. Ebben a két esetben a kivitelezők kitartó lelkesedésére volt szükség – vélekedett Horváth Anna. A díjat Fazekas Zsolt lelkipásztor és Nagy Péter főgondnok (Kolozsvár-belvárosi egyházközség), illetve Sallai Márton lelkipásztor és Tamás János főgondnok vette át Gaal Györgytől és Maksay Ádámtól. A zenei kínálat is változatos volt: a Kolozsvári Református Kollégium vegyeskara (karnagy: Gergely Zoltán) egyházi jellegű műveket adott elő, a Bethlen-kollégium diákjai (Sipos Zsuzsanna, Turzai Tamás és Fechită Cătălin) szavaltak és énekeltek, Antal Csanád és zenekara ízes széki népzenét játszott. A díj Kolozsi Tibor szobrász bronzplakettjéből és Ferenczy Botond grafikus által tervezett oklevélből áll.
Nagy-Hintós Diana / Szabadság (Kolozsvár)
2017. május 6.
X. Magyarlapádi Tavaszi népi vigalom
A Maros és Kis-Küküllő mente szórványközpontjaként számon tartott Magyarlapád egyik legszebb, leghangulatosabb rendezvénye az Ethnika Kulturális Alapítvány által szervezett Tavaszi népi vigalom, amely sok érdeklődőt vonz a faluba Erdélyből és az anyaországból egyaránt. A rossz idő ellenére is nagy sikert aratott a rendezvény.
Különleges majális, ahol „Dezsőnek meg kell halnia!”
Idén április 29. és május 1. között rendezték meg az eseményt, immár tizedik alkalommal, amely ezúttal is feledhetetlen élményt biztosított mindenkinek. A tavaszi vigadalom mindig a megújulás, a jövőbe vetett remény, a magyar–magyar kapcsolatok ápolása, a természetszeretet és az egymásra való odafigyelés szellemében zajlik, ennélfogva Lapádon az Ígéret vagy Pünkösd havának jellegzetes tömegünnepe mindig több az egyszerű majálisozásnál. A tartalmas programnak köszönhetően a résztvevők száma évről évre nő: idén 100-nál is több helyi és környékbeli lakos, több erdélyi nagyváros fiatalja, valamint 75 magyarországi vendég vett részt. A rendezvényre minden évben ellátogat a Budapesti Kertészeti Egyetem Néptánccsoportja és muzsikusai, akikkel a falubeliek immáron 14 éve ápolnak kiváló kapcsolatot.
A szervezők elégedettek lehetnek, hiszen soha ennyi résztvevője nem volt a rendezvénynek. A tavaszi vigadalom egyik sikere abban rejlik, hogy az érdeklődők, akik közül sokan viszszajáró vendégek, pontosan tudják, mire számíthatnak, hiszen a programot évente a folytonosság jegyében állítják össze. Előre lehet például tudni, hogy a Pirospántlikás zenekar húzza a talpalávalót, a fugadi Bánffykastély is rendkívül vonzó célpont, de nagy népszerűségnek örvend a hagyományos disznóvá- gás is, ahol pár éve valaki egyszer csak kitalálta a rendezvény szállóigéjét: „Dezsőnek – mármint a disznónak – meg kell halnia!”. A jubileumi majálison új ötletekkel is sikerült gyarapítani a háromnapos programot. A szokásos néptánc- és népdaloktatás, táncház és egyéb hagyományőrző tevékenységek, kulturális programok, templomlátogatás, sajt- és borkóstolás mellett újabb„akciók” kerültek megrendezésre. A vendégek meglátogatták a helyi asztalosműhelyeket és rózsatermesztőket, ezáltal ötletekben gazdag tapasztalatcserére is sor kerülhetett. A helyszín is „színt váltott”, ugyanis az Ethnika Kulturális Alapítványnak sikerült fölépítenie a szórványkollégium udvarán egy új csűrt, mely autentikus környezetet biztosít a néptáncoktatáshoz, de az új létesítményt számtalan más alkalommal is kihasználhatják. Körülötte szép zöld övezetet alakí- tottak ki, erdélyi almafákkal ültették körbe, továbbá somot, szedret, málnát, mogyorót, egrest, ribizlit, diót, cseresznyét, körtét, hársfát ültettek. És persze a virágok sem hiányozhattak, a kerítés mellé orgona, az épület elé pedig piros és fehér színű rózsa került. Bárki, aki Magyarlapádon megfordul, érzé- kelheti, hogy itt – a legváltozatosabb eszközökkel és a legnagyobb szeretettel – a magyar jövőt építik.
Basa Emese / Szabadság (Kolozsvár)
2017. május 6.
Hűek maradtak erdélyi gyökereikhez a bukovinai székelyek
A bukovinai székelyeknek sikerült megőrizni az erdélyi székelyektől való elválásuk után kialakított identitásukat, és sokat adtak hozzá a magyar kultúrához – mondta a nemzetpolitikáért felelős államtitkár szombaton Szekszárdon, egy székelyek visszaemlékezéseit tartalmazó könyv bemutatóján.
Potápi Árpád János a Babits Mihály Kulturális Központban rendezett esemény résztvevőit köszöntve hozzátette: a bukovinai székelyek az elmúlt 76 évben bizonyították, hogy nem rosszabbak az itt élőknél. „Becsületesen dolgoztunk, szorgalmasak voltunk, és megkapaszkodtunk ezen a tájon" – fogalmazott a bukovinai székely származású politikus. Ezt bizonyítja a Bukovinai Székelyek Szekszárdi Egyesülete is, amelynek már van közösségi háza, emlékparkja, rendezvényei – mondta az egyesület kiadásában napvilágot látott, Balladát éneklő című, a székelyek történetét harmincöt bukovinai székely visszaemlékezésein keresztül láttató kötet bemutatóján. Az államtitkár felidézte: a bukovinai székelység magyar népcsoport, de történetének közel két évszázada nem Magyarországhoz kötődik. „Közép-Európában több népnek van hasonló története; egy angolnak vagy amerikainak elég nehéz elmagyarázni, hogy Bukovina nem egy magyar tájegység, hanem Romániában van" – jegyezte meg. Beszélt arról is, hogy kevés olyan magyar népcsoport van, amely a bukovinai székelyekhez hasonló telepítéstörténettel bír. A székelység maguk is telepített népcsoport volt, akiket az Árpád-házi királyok Magyarország különböző részeiről telepítettek Erdély dél-keleti részére. „Amikor székelységről beszélünk, nem egy vérségi népcsoportról, hanem jogi kategóriáról beszélünk, amely később önálló magyar népcsoporttá vált" – mondta Potápi Árpád. A bukovinaiaknak 1941-es Bácskába telepítés után, 1944-ben ismét menekülniük kellett, és a Dél-Dunántúlon, illetve a Bácska északi részén találtak igazi otthonra. Az egyesület kiadásában, 500 példányban megjelent könyv szereplői 217 oldalon nagyrészt az elmúlt 76 év személyes emlékeit adják közre, köztük szólnak a magyarországi beilleszkedés nehézségeiről, és tolmácsolják szülők, nagyszülők emlékeit a Szucsáva folyó mellett fekvő bukovinai hazájukról is. A kötetet Bágyi Zsuzsanna, Szekszárdon élő festőművész állította össze, borítóján tíz éve egy székely asszonyról készült, Balladát éneklő című festménye szerepel. A szekszárdi kulturális központban az egyesület kiállítást is rendezett a tagjai által összegyűjtött dokumentumokból. A tíz tablón félszáz – köztük sok, még Bukovinában készült – családi fotó, keresztlevelek, hazatérési igazolványok, honosítási okiratok másolatai láthatók még két hétig.
MTI; Krónika (Kolozsvár)
2017. május 6.
Ingyenes utazási lehetőséget kaptak a Kárpát-medencei középiskolások
MTI - Május 17-ig jelentkezhetnek a középiskolák a Rákóczi Szövetség utazási programjára, amelyet a június 4-i nemzeti összetartozás napja alkalmából hirdettek meg.
Az MTI-hez eljuttatott közlemény szerint a felhívás célja, hogy a Kárpát-medencei magyar középiskolások a nemzeti összetartozás napjához kapcsolódva egy másik Kárpát-medencei ország magyar közösségéhez látogassanak és minél több kulturális élményben, illetve emberi kapcsolatban gazdagodjanak.
A programot idén is pályázati formában hirdette meg a Rákóczi Szövetség, amelyre bármely Kárpát-medencei középiskola jelentkezhet.
A pályázat feltétele, hogy az utazó középiskolás csoport a Kárpát-medencében legalább egy határt átlépjen és egy másik iskolával közös programot szervezzen június 4-éhez kapcsolódóan.
Iskolánként egy autóbusznyi diák utazhat a pályázat keretében, amelyhez a Rákóczi Szövetség - az utazásban résztvevő diákok számától függően - 200 ezer forint utazási kerettámogatást ajánl fel a sikeres pályázóknak, illetve igény szerint segít a fogadó iskola közvetítésében.
Tavaly 361 Kárpát-medencei középiskola mintegy 13 ezer diákja kapcsolódott be a Szövetség Diákutaztatási Programjaiba - jelezték. maszol.ro
2017. május 6.
Erdélyi magyar diákok a Harvardon: előadástechnikában kevésbé, de szaktudásban felvették a versenyt
Egyedüli európai csapatként vettek részt a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Karának magyar tagozatos hallgatói az április 22-én lezajlott Harvard International Consulting Competition című esettanulmány-versenyen. Bár a döntőbe jutás nem sikerült, Szász Levente felkészítő tanár és a csapat is úgy véli: a gazdasági szaktudás szempontjából a kolozsvári csapat felvette a versenyt a világ legjobb egyetemeivel. A harvardi verseny kihívásairól, a nemzetközi tapasztalat tanulságairól kérdeztük az egyetemi oktatót, valamint az ötfős csapat két tagját, Éltes Ritát és Géger Gyopárt.
Hogyan készültetek a harvardi esettanulmány-versenyre?
Szász Levente: Alapvetően arra építettünk, hogy az ötfős csapat minden tagja, Éltes Rita (Menedzsment, 2. év), Géger Gyopár (Marketing, 2. év), Kelemen Kincső (Gazdasági informatika, 1. év), Deák Péter (Gazdasági informatika, 2. év) és Szabó Norbert (Pénzügy és bank, 2. év) – szerk. megj.) egy vagy két éve már részt vesz a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Karának magyar tagozatos egyetemi képzésében, így az ehhez a versenyhez szükséges gazdasági alapok nagyrészt mindenkinek megvoltak. Emellett a csapattagok a Gazdasági Tanácsadó Klub (GTK) szakkollégistái is, ahol az egyetemen szerezett tudást még jobban elmélyíthetik, kipróbálhatják azt különböző gyakorlati helyzetekben. Ezzel a „csomaggal” indultak el a diákok versenyezni.
Az esettanulmány megoldására biztosított tíz nap igen kevés idő arra, hogy speciálisan tudjunk készülni a Harvard versenyére, nagyrészt arra a tudásra kellett építeni, amit az egyetemen és a GTK szakkollégiumban fel tudtak halmozni. Volt tíz intenzív nap, amelybe ráadásul a húsvéti időszak is beleesett, a diákok azalatt különböző városokban voltak, így ahogy lehetett – online kommunikációval vagy egy városba szervezett találkozókkal –, megoldották, hogy együtt dolgozzanak a megoldáson. Ami még kihívást jelentett, hogy mindezt angol nyelven kellett elkészíteni, és eddig azért többnyire magyar nyelvű versenyekre jártunk.
Györfy Lehellel és Rácz Béla-Gergellyel készítettétek fel a csapatot. Ezt a feladatkört úgy kell elképzelni, mint például egy szakdolgozat irányító tanárét?
Szász Levente: Kicsit igen. A felkészülés piramisának alapja az egyetemen szerzett tudás, és erre építjük a szakkollégiumi képzést. A GTK-t az egyetemről mi hárman, vállalati részről pedig egy képviselő, Kerezsi Miklós koordinálja. A kollégákkal folyamatosan képezzük a hallgatókat ezekre a versenyekre, tulajdonképpen olyan, mintha egy véget nem érő „szakdolgozatírásra” készítenénk fel őket. Gyakorlatorientált, valós gazdasági problémák, helyzetek megoldására tanítjuk őket.
Érdekes egyébként, hogy az esettanulmányt mint oktatási módszert a Harvard Egyetem vezette be. Az esettanulmány tulajdonképpen egy részletes leírás egy konkrét vállalat múltbeli és jelenlegi állapotáról, itt mindig adódik egy kérdés, probléma, helyzet, amit meg kell oldani. Ha nincs konkrét probléma, akkor is kérdés, hogy mit csináljon a vállalat a következő három évben ahhoz, hogy továbbra is versenyképes maradjon a piacon. Ha megvan az egyetemen szerzett megfelelő gazdasági szaktudás, akár egy első-, másodéves hallgató is jól meg tud birkózni egy ilyen esettel.
Nemcsak a szakkollégiumban, hanem a menedzsment-oktatásban is intenzíven használjuk az esettanulmányokat. Megtanuljuk az elméleti tananyagot, és szemináriumon rögtön kipróbáljuk egy konkrét vállalat esetében, hogy az adott koncepciót hogyan lehetne alkalmazni. A gyakorlatias képzés megvalósítása érdekében az egyetemen és a szakkollégiumon belül is igyekszünk szorosan együttműködni a vállalatokkal.
A közgáz magyar tagozatán például minden évben mi is megszervezzük a saját esettanulmány versenyünket, a Kolozsvári Egyetemista Esettanulmány Versenyt. Ennek keretében minden évben együttműködünk egy helyi érdekeltségű romániai céggel, amely megoldást szeretne találni egy valós vállalati problémára, kihívásra, abból elkészítünk egy esettanulmányt, és azt kiadjuk a kolozsvári hallgatóknak, akik kidolgozzák, majd egy vállalatvezetőkből álló zsűri előtt bemutatják. Ez az a pont, ahol a tanárok már háttérbe lépnek, mi csak szervezzük a versenyt, a diákok eredménye teljes mértékben attól függ, hogy a régió meghatározó vállalatvezetői, a gyakorló gazdasági szakemberek mit gondolnak a hallgatók ötleteiről.
Általában a nyertes ötletet használják fel a cégek, vagy minden csapattól csipegetnek részmegoldásokat?
Szász Levente: Jellemzően csipegetnek minden csapattól. Azt hiszem, hogy a diákoknak pontosan ez az egyik legnagyobb élmény, amikor javasolnak valamit, és a versenyen elért helyezéstől függetlenül fél év után olvashatják az újságban, hogy a vállalat megcsinálta azt, amit ők kiötlöttek. Az esettanulmányozásból így mindhárom érintett fél nyer. Mi egyetemként nyerünk azzal, hogy a képzésünkön valós, gyakorlatorientált kérdésekkel foglalkozunk, letesztelhetjük azt, hogy amit tanítunk, azt tudják-e a hallgatók valós helyzetben használni. Jó a hallgatónak is, mert még csak egyetemen tanul, de már olyan, mintha egy vállalatnál dolgozna, és valós kérdések megoldásán dolgozhat úgy, ha hibázik, annak nem lesz súlyos következménye. A vállalatok meg olyan ötleteket kaphatnak külső szemlélőktől, amelyekre lehet, hogy ők egyáltalán nem gondoltak. A vállalatok jellemzően felhasználják ezeket az ötleteket, sőt a kolozsvári versenyünkre sokszor már évekkel előre megvannak a vállalati jelentkezők, akik a következő esettanulmány témáját szeretnék szolgáltatni.
Térjünk vissza a beszélgetés apropójára, a Harvard Egyetemen szervezett versenyre. Számodra nem volt meglepő, hogy első- és másodéves diákok értek el ilyen szép eredményt? Vagy ez teljesen megszokott az egyetemen, szakkollégiumon belül?
Szász Levente: Az az örömteli, hogy tulajdonképpen lassan megszokottá válik, hogy a magyar tagozatos közgazdász hallgatók és a szakkollégisták minden évben szállítják a jó versenyeredményeket. A meglepő viszont most az volt, hogy pont a legmagasabban rangsorolt egyetem, a Harvard versenyére sikerült továbbjutni. Aztán amikor megérkeztünk a helyszínre, és élőben tapasztalhattuk meg, hogy ténylegesen milyen komoly a szakmai színvonal, igazából akkor tudatosult bennünk, hogy milyen komoly sikernek tekinthetjük ezt a továbbjutást. Nagyon erős mezőny volt, szoros versennyel, szuper prezentációkkal, nagyon jó előadókkal és tehetséges, alapos gazdasági szaktudással rendelkező egyetemi hallgatókkal.
Mit éreztetek, amikor kiderült, hogy kijutottatok a harvardi fordulóba?
Géger Gyopár: Az egész nagyon hihetetlen volt. Most először vettünk részt ilyen jellegű versenyen, így nem tudtuk, hogy pontosan mik az elvárások. Izgatottan vártuk az eredményt, aludni is alig tudtunk. Amikor kiderült, hogy továbbjutottunk, még kaotikus volt az egész. Csak igazán akkor tudatosult bennünk, amikor már kint versenyeztünk. Vártuk, hogy be tudjuk mutatni a megoldásunkat, kíváncsiak voltunk a zsűri véleményére.
Éltes Rita: Maga a várakozás egy érdekes helyzet volt, mivel három-négy napon át nem aludtam, folyton lestem éjjelente az e-maileket, soha nem érkezett semmi. Aztán utolsó nap, amikor kezdtük feladni az egészet, hajnali 5 óra körül megérkezett a meghívó. Hatalmas öröm volt, azonnal szétküldtem a hírt a családnak, barátoknak. Igazából nem is fogtuk fel, hogy attól a perctől fogva mi történik velünk. Azon kaptuk magunkat, hogy mindenki gratulál, interjúkat, TV-riportokat készítenek, mi meg nem tudtuk lereagálni. Lassan letisztult aztán nekünk is, és jött a nyomás, hogy dolgozni, teljesíteni kell. Maga a periódus sem volt a legjobb, tulajdonképpen húsvétunk sem volt, mert azalatt is dolgoztunk az eseten.
Az egészben a legnagyobb pozitívum az volt, hogy nemcsak egy sima versenyző csapattal utaztunk ki, hanem barátokként. Így az egész kaland jó hangulatban, konfliktusmentesen zajlott, pedig azért nagy volt a stressz. A verseny előtt is ezt éreztem, amikor utoljára elpróbáltuk, hogy nagyon együtt vagyunk. Jókedvűen léptünk be a terembe.
Milyennek éreztétek a mezőnyt és azon belül a ti teljesítményeteket?
Éltes Rita: Szerintem meg lehetünk elégedve a munkánkkal. Ugyanazokat a stratégiai vonalakat követtük, mint a döntős csapatok, sőt szerintünk néhány ötletünk talán kreatívabb is volt. Az angol nyelv jelentett hátrányt, mert a többiek mind anyanyelvi szinten beszélték, vagy úgy végezték az egyetemi tanulmányaikat. A prezentációs technika az, amiben fejlődnünk kell, hogy az ötleteinket élvezhető, érthető módon tudjuk átadni a zsűrinek. Ilyen szempontból nekünk a Stanford bemutatója tetszett a legjobban, nagyon profi prezentációt tartottak, rengeteg munka volt benne, és azokat az értékeket hozták, amelyekkel mi is mint csapat, vagy mint GTK azonosulni tudunk.
Géger Gyopár: Az első négy helyezett szerintem sok mindent elárul. Színvonalas verseny volt, nagyon szép megoldásokkal. Volt szerencsénk megnézni az első négy helyezett megoldását, amit a koordinátor tanárunkkal át is beszéltünk. Szerintem a mi megoldásunk tartalmilag megállta a helyét, a többi csapatéhoz hasonló ötleteink voltak, úgy éreztük, hogy jól fogtuk meg az esettanulmány lényeget. Persze van hová fejlődni, de szerintünk nincs nagy szakadék.
Hogyan zajlott konkrétan a harvardi forduló?
Szász Levente: A világ minden tájáról, de főleg Észak-Amerika vezető egyetemeiről érkezett 24 továbbjutó csapatot újabb négy csoportra osztották a selejtezők eredményei alapján. Mindegyik hatos csoportból egy-egy csapat jutott tovább a verseny nagydöntőjébe – ezek végül a New York Egyetem: Stern School of Business, a texasi Rice Egyetem, a Stanford Egyetem és a Columbiai Egyetem voltak. A házigazda Harvard egyébként nem jutott be a döntőbe, ez is jól mutatja, hogy milyen versengés lehetett a csapatok között. A feladat egy olyan növekedési stratégia kidolgozása volt egy japán multinacionális vállalat, a Shiseido számára, amellyel 2020-ra bekerülhet a világ öt legnagyobb kozmetikaipari vállalata közé.
Mind szakmailag, mind pedig a javaslatok gyakorlatorientáltságának szempontjából is kiváló prezentációkat láttunk. Azt jól lehetett látni, hogy amit javasolnak a versenyzők a vállalatnak, az akár holnaptól megvalósítható. És amiben főleg az amerikai egyetemek igazán erősek, az az, hogy mindezt hogyan adják elő és el a vállalatvezetőkből álló zsűrinek. Hogyan győzik meg őket arról, hogy amit ők mondanak, az a vállalat számára a legjobb választás.
Mi nem jutottunk be a döntőbe, de azt gondolom, óriási lehetőség volt, hogy ezekkel a csapatokkal versenyezhettünk. Egyedi lehetőség az első-, másodéves kolozsvári hallgatóknak, hogy tapasztalhatták, hogy a Harvardon és hasonló színvonalú egyetemeken milyen verseny van. Amit viszont öröm volt látni, hogy a gazdasági szaktudás – az, hogy mit javasoltunk, azt hogyan dolgoztuk ki, gazdaságilag hogyan támasztottuk alá – az egyike azon aspektusoknak, amelyben fel tudtuk venni a versenyt akár a legjobb egyetemek csapataival is. A kolozsvári csapat javaslatai sok mindenben hasonlítottak például a Stanford Egyetem csapatának megoldásához. A prezentációs anyag és a dizájn is rendben volt, viszont a magabiztos előadásmód, a meggyőződés és a zsűri meggyőzése tényleg más ezeken a nagy egyetemeken.
A meggyőződés alatt arra gondolsz, hogy hisznek abban, hogy az ő javaslatuk a legjobb?
Szász Levente: Igen, legalábbis ez látszik rajtuk. Van erre egy nagyon egyszerű példa. A bemutató után a zsűritagok kérdésekkel tesztelik le a csapatokat, mert a zsűrit tényleg az érdekli, hogy holnaptól vagy fél év múlva a gyakorlatban be tudják-e vezetni azt a megoldást, amit a csapat javasol. Tudjuk, hogy ez így zajlik, mi is alaposan készülünk erre, de mégis jobban látszott az amerikai csapatokon, hogy bárki válaszolhatna az öt csapattag közül, mert ugyanazt a választ, ugyanolyan meggyőző erővel tudná elmondani, mint bármelyik kollégája.
Gondolkodtatok azon, hogy ezt a fajta meggyőző előadástechnikát, amit az amerikai csapatokban megfigyeltetek, itthon is be kéne valahogyan vezetni, vagy ez inkább egy kulturális kérdés?
Szász Levente: Amióta hazajöttünk, én személy szerint folyamatosan azon gondolkodom, hogy látva a világ élvonalát képviselő egyetemek alapképzéses csapatainak teljesítményét, vajon mi az, amiben nekünk előre kell lépni ahhoz, hogy bármelyik évben továbbjuthassunk a Harvard versenyére. Azt mindenképpen jó volt látni, hogy a közgáz kar magyar tagozatán és a szakkollégiumban nyújtott gazdasági képzéssel már fel lehet venni a versenyt akár a legjobb egyetemekkel is.
Az előadás módja, a prezentációs készség, a színpadi előadás – mert ez egy kicsit színház is, csak nem szórakoztatni, hanem meggyőzni kell a közönséget és a zsűrit a stratégia helyességéről – részben kulturális dolog. Az amerikai diákok egy vitakörnyezetben nőnek fel, ahol mindenféle véleményeket, meglátásokat ütköztetnek. Folyamatosan úgy tanulnak, hogy meg kell védeniük a saját véleményüket, és meg kell hallgatniuk, figyelembe kell venniük a másikat is. Tulajdonképpen örültem is, hogy ebben volt nagyobb lemaradásunk az ottani csapatokhoz képest, mert ez egy olyan képesség, amit viszonylag könnyen lehet fejleszteni.
Emellett természetesen folyamatosan tisztában kell lenni a legújabb gazdasági fejleményekkel, ha holnap megjelenik egy új üzleti modell, egy új vállalkozás, egy innovatív módszer, egy másik szabályozás, akkor azt nekünk ismernünk kell. Nem lehet megállni a gazdasági szaktudás oktatásában sem, folyamatosan fejlődni kell, de azt hiszem, a feltételek adottak ahhoz, hogy tarthassuk a lépést.
Az extracurriculáris tevékenységek bizonyára rengeteg időt és energiát emésztenek fel a mindennapjaidban. Lehet azt mondani, hogy ezekért a sikeres pillanatokért megéri a befektetés?
Szász Levente: Részben igen. Felkészítő tanárként elkísérni egy csapatot egy Harvard Egyetem versenyére nyilván egy komoly visszaigazolása annak a munkának, amit az egyetemen és a GTK-ban végzünk. De általánosságban azt mondhatnám, hogy nem a versenyeken elért eredmény az egyetlen jó megerősítés. Ugyanígy elégtétel végigkövetni a hallgatóink fejlődését, hogy ki honnan indul, és milyen szintre jut el három év alapképzés és két év mesteri után, vagy visszaemlékezni arra, hogy még kisdiákként érkezett az egyetemre, és gyakorlatilag a gazdasági élet kihívásaira készen álló üzletemberként végez a mesterin. Minden egyes egyéni fejlődésnek mi oktatók is a részesei vagyunk, és ezért biztosan megéri ebben a szakmában dolgozni.
Mit tanultatok ebből az egész nemzetközi tapasztalatból?
Éltes Rita: Közhelyesen: a kemény munka meghozza a gyümölcsét. Az egész – számomra legalábbis – egy visszaigazolás volt, hogy amit mi itthon Kolozsváron csinálunk, az igenis megállja a helyét ilyen szinten is, és kevés választ el attól, hogy jövőre esetleg mi is döntősek legyünk.
Géger Gyopár: Teljesen más a verseny stílusa kint, mint amihez mi hozzá vagyunk szokva. Ha majd még kijutunk ilyen színvonalú versenyekre, akkor jobban tudunk majd alkalmazkodni. Nagyon szerencsések vagyunk, hogy lehetőségünk volt részt venni, nagyon sokat tapasztaltunk. Megéreztük, hogy mik a hiányosságaink, amelyeken mindenképp javítani fogunk, hiszen szeretnénk még nemzetközi versenyeken részt venni.
Tasi Annabella / maszol.ro
2017. május 6.
Az elvándorlás képlékeny valósága
„Csak becsült adatok vannak a romániai kitelepülőkről, így a szakemberek számára is nehéz megfogni ezt a valóságot” – állítja Horváth István szociológus, egyetemi tanár. A kolozsvári Nemzeti Kisebbségkutató Intézet vezetője szerint az elvándorlás társadalmi-gazdasági hatásai már most érzékelhetők, bizonyos falvaknak az elöregedése és az egyes szektorok munkaerőhiánya egyre látványosabb, de hosszú távon a nyugdíjrendszer is megsínyli az exodust. Mivel sokan magyar állampolgárként szerepelnek a kimutatásokban, az erdélyi magyarok esetében nehezebb nyomon követni a folyamatot.
– Vannak pontos adatok arról, hogy hány román állampolgár él külföldön? – Arról, hogy mennyi romániai él külföldön, nincs, csak arról, hányan vannak bejegyezve, hogy külföldön tartózkodhatnak. Különböző országokba belépve tartózkodási engedélyt kell szerezniük, be kell jelentkezniük a lakossági nyilvántartóba, ha három hónapnál hosszabb időre mennek akár munkavégzés, akár rokonlátogatás céljából. Arról vannak adatok, hogy hol hány román állampolgárt jegyeznek be egy évben, és ezt hányan újítják meg. De arról, hogy pontosan hányan mennek ki, és mennyit maradnak, nincs. Tehát hozzávetőleges adatok vannak, melyekkel a nagyságrendeket meg tudjuk becsülni. A becsült szám jelenleg 3,8 millió. – Ezek szerint azokat, akik pár hónapot dolgoznak külföldön, visszajönnek, majd újra kimennek, nem is tartják nyilván? – Az idénymunkát csak akkor lehet követni, ha szervezeten keresztül történik. Ezeket az európai statisztikai hivatal nem jegyzi, szerinte nem számítanak „bevándorlónak”. Az Eurostat szerint bevándorló az, aki egy évnél hosszabb ideig tartózkodik egy adott ország területén. Vannak országok, melyek jelzik, hány idénymunkás fordult meg náluk – aki 3–9 hónapot dolgozott –, de ez nem feltétlenül jelenik meg az Eurostat statisztikáiban. – Mi a helyzet a külföldön született gyerekekkel, róluk van pontos kimutatás? – Ezt jobban lehet követni, ugyanis a külföldön született gyereket, ha az egyik szülő nem az illető ország állampolgára, be kell jegyezni a román konzulátuson ahhoz, hogy utána haza lehessen hozni. És általában bejegyzik, mert ha elmulasztják, annak negatív következményei vannak. A külügyminisztériumnak naprakész adatai lehetnek erről. – Mivel magyarázható a román állam és az európai statisztikai hivatal, az Eurostat adatai közötti eltérés? – Nem egyértelmű, mit jelent az, hogy kivándorolt, ugyanis különbözik a román állam és az Eurostat meghatározása. A román állam szerint kivándorolt az a személy, aki az állandó lakhelyét külföldre helyezte. Az Eurostat szerint bevándorló az, aki egy évnél hosszabb ideig tartózkodik ott. A meghatározásbeli különbség okán nehéz megfogni ezt a valóságot. Minek tekinthető az, aki két éve él Angliában, és ott születik gyereke? Haza fog térni, nem fog? Az Eurostat szerint bevándorló Angliában, a román hatóságok szerint nem biztos, hogy kivándorló, hiszen nem biztos, hogy az állandó lakhelyét áthelyezte. Ha megteszi, az egy gesztus. Akkor olyan változások történtek az életében, melyek után már ottani lakosnak tekinti magát. Tehát egy képlékeny valósággal állunk szemben. Vannak számok, amelyekhez tudunk viszonyulni, de hogy azon belül mi van, nehéz megfogni. – Vannak elemzések arról, hogy az elvándorlás hatására demográfiailag hogyan változik a romániai társadalom? – Elemzések vannak. Tudjuk, hogy 2002-ben kezdődött, és 2007-ben nagyon megnőtt a termékeny korosztályok kivándorlása. Később beindult egy szekunder kivándorlás, hozzátartozók, szülők is kimentek, de ez a kategória demográfiailag nem termékeny. A 3,8 millió kivándorlónak a zöme a termékeny, fiatal korosztályhoz tartozik, így gyerekeik nem itthon születnek meg. Valamennyien közülük visszajönnek – ezt indirekt módon tudjuk követni, ha az iskolába beíratják, és problémák vannak, mert nem tud jól románul. De nagyon kis szeletet látunk ebből is, így nem tudunk következtetni. Nagyon nehéz megfogni ezt a jelenséget. Ami biztos, hogy a 3,8 millió kintlevőség zöme termékeny korú, fiatal, és ez jelentősen csökkenti az itthon született gyerekek számát.
– Mennyire lehet már látni ennek a jelenségnek a társadalmi-gazdasági hatásait? – Bizonyos értelemben lehet látni, de gyakorlatilag nincs amit kezdeni a számokkal. A legutóbbi népszámlálás ugyanis regisztrálta mindazokat, akik nem váltottak állandó lakhelyet, így ezek alapján nagyon nehéz bármilyen típusú számítást végezni. Nem tudjuk, hogy a népszámláláskor nyilvántartottak közül hányan vannak ténylegesen itthon jelen pillanatban, a regisztrált és a valós számok között van némi eltérés. Másodsorban a munkaerőpiacon is látni a hatást: elkezdődött egy olyan típusú munkaerőhiány, mely bizonyos szektorokban inkább megnyilvánul. A vendéglátó- és szállodaiparban jelentős, mivel ezekre a szakemberekre nagy a kereslet különböző célországokban. De problémák vannak az infrastrukturális beruházások, az autópálya-építés terén is. – Milyen hosszú távú társadalmi és gazdasági hatások várhatók? – A hatásait próbáltuk elemezni, én is részt vettem egy ilyen nemzetközi projektben. Ami látványos kezd lenni: bizonyos falvak elöregedése, elszegényedése. Egyre több az olyan település, ahol a középkorú népesség hiányzik, csak öregek vannak. Ehhez hozzátartozik az infrastrukturális elszegényedés is: megszűnnek a beszállító vállalatok, mert már nem kifizetődő, az egészségügyi ellátás, a gyerekszám csökkenése miatt az iskola fenntarthatósága is problémás. A nyugdíjrendszer fenntartása is gondot jelent, hiszen egyre kevesebb a befizető. Az 1967–68-ban születtek kiemelkedő számot jelentenek, így tíz év múlva ugrásszerűen meg fog nőni azok száma, akik nyugdíjba vonulnak, ami jelentős megterhelést jelent majd. Kérdéses, hogy a fakultatív magánnyugdíj rendszerével hogyan lehet majd a pótolni a kiesést. – A kormány intézkedései, például, hogy a közszférában növelik a béreket, mennyire jelenthetnek visszatartó erőt a jövőben? – Egyre inkább olyan fiatalok mennek el, akik itthon soha nem vállaltak munkát. A problémát lassan az jelenti, hogy a munkaerőpiacra beilleszkedő rétegek inkább kint keresnek állást. Mert a hazai munkaerőpiac nagyon gyenge minőségű munkát kínál, a magánszféra nem jelent hosszú távú stabilitást. Egyre többen félig feketén kapják a fizetést, a munkahelyek minősége romlik. Így egyre vonzóbbak a stabilitást, biztonságot nyújtó külföldi lehetőségek. A közszférában történő változások kevésbé mérvadóak, kevesen vannak, akik ide irányulnának, az emberek inkább kilépnek. De a közszféra megerősítése is számít, hiszen egy felmérésből tudom, hogy a tanítók elmennek külföldre dolgozni idénymunkásként. Ez jelentős probléma a tanügyi vagy az egészségügyi rendszer működtetésében. A közszférában történő változások is érintenek bizonyos réteget, de nem a tömeget. Azoknak, akik most lépnek be a munkaerőpiacra vagy van munkahelyük, de a helyzetük nem stabil, olyan intézkedések kellenének, mint a minimálbér növelése. Sokkal nagyobb stabilizáció és perspektivikus megerősítés szükséges, a jelenlegi intézkedések csak részben, nagyon kis mértékben támogatják az itthonmaradást. Ugyanakkor a szívóhatás is egyre inkább növekedni fog. A nyugati országokban lassan nyugdíjba mennek azok a generációk, melyek a II. világháború utáni bébibummot képviselték, így bizonyos szektorokban megnő a munkaerőigény. Akármennyire próbálták a migránsokkal pótolni, ez még nem perspektivikus, és kérdéses, hogy mennyire sikeres. Még mindig van egy munkaerőpiaci igény Nyugaton, és még mindig le vagyunk maradva nemcsak a bérezést, hanem a munkahelyek biztonsága és a perspektivikus alkalmazás jegyében történő tervezést illetően, így nagy valószínűséggel középtávon, 10–15 évig még fennmarad ez a jelenség.
– Lehet tudni, hogy a különböző régiókban hogyan alakul a kitelepülők aránya? – Vannak hozzávetőleges adatok. Vannak régiók, melyek viszonylagos stabilitásnak örvendenek. Bár onnan is jelentős az elvándorlás, a belső vándorlásból nyernek. Ilyen Bukarest és Kolozsvár, a Bánság, Dél-Erdélyben Nagyszeben és Brassó, illetve Konstanca. Kevésbé élik át az általános népességfogyást, eléggé stabil növekedést mutatnak. Vannak régiók, ahol mind a kivándorlás, mind az országon belüli elvándorlás nagyon nagy. Ilyen Moldova észak-keleti része, és a déli részből Teleorman, Ialomiţa. Erdélyben közepes szinten helyezkednek el a székely megyék. Veszteségek vannak, de nincsenek olyan rossz helyzetben, mint a felsoroltak. – Mennyire változnak ezek a tendenciák az erdélyi magyarság esetében? – Az erdélyi magyarság szempontjából van két érdekesség. Egyrészt az erdélyi, főleg a székelyföldi magyarság később kezdett el bekapcsolódni abba az elvándorlási hullámba, hogy hosszú és bizonytalan távú bevándorlónak számítson. 2002-ben még a Magyarország vagy Nyugat irányú alkalmi, időszakos munka jelentette a tipikus elvándorlást. Most már növekszik azok aránya, akik a romániai átlagnak megfelelően viselkednek. De még mindig picit le vagyunk maradva, mert sokkal később kezdődött a folyamat. Székelyföldön azonban intézményesült az időszakos munkavállalás, a visszatérő migránsok rendszere, akik évi 3–9 hónapot töltenek külföldön. Itt kisebb számban, de Dél-Erdélyben és Erdély más részein különböző román hálózatokhoz kapcsolódva a magyarok is ugyanolyan arányba vándorolnak ki, mint a többség. – Tekintve, hogy a folyamat később kezdődött, megtörténhet, hogy a jövőben tetőzni fog, és ugyanaz a tendencia fog érvényesülni, mint a többségnél? – Nem kizárható, hogy hosszú távon kiegyenlítődik. Mindenféle statisztikai spekulációk vannak arra, hogy ezt kövessük, ugyanis mivel az erdélyi magyarok többsége magyar állampolgár is, ekként szerepel különböző országok statisztikáiban, egyre nehezebb. Más módszerekkel, közvélemény-kutatásokkal, más típusú adatfelvétellel próbálkozunk. Készítettünk pár ilyen kutatást, a legutóbbi adatok fel sincsenek dolgozva. Ezek alapján mondtam az általános trendeket. Rákérdeztünk arra is, hogy a családból, a háztartásból vannak-e kint élők, de ez is egyre nehezebb. A háztartás már nem jó viszonyítási egység, ugyanis sokan vannak, akik nem tartoznak ilyen közösséghez. Például Németországban él és dolgozik, valamilyen itthoni lakcímen be van jelentve, de a házat már eladták, vagy bérbe adták.
– Az utóbbi időben főleg a székelyföldi önkormányzatok tettek kísérletet arra, hogy hazacsalogassák a külföldön dolgozókat, vagy legalább az itthoniakat rávegyék, hogy ne menjenek el. Mennyire sikeresek ezek a kezdeményezések? – Két ilyen kísérletet ismerek, mivel megkerestek, és adatokat, tanácsot kértek. Itt a célközönség egyértelmű volt: informatikai klasztereket felépíteni, és megpróbálni visszavonzani azokat, akiknek van hálózatteremtő kapacitásuk, vagy a tapasztalt munkaerőt megszólítani, visszavonzani. Ezeknek van realitása, kérdéses, hogy tömegek esetében mennyire lehetséges. Hiszen itt többről is szó van, például az első lakhelyteremtés. Nagyon jól tudjuk, hogy Romániában az ilyen típusú közpolitikák nem elég jók, és az önkormányzatoknak nincs elegendő forrása. Vannak kezdeményezések, amelyek rövid- vagy középtávon egy réteget vissza tudnak vonzani, de ez nem fog tömegeket jelenteni. – Európai szinten van követendő példa? – Vannak példák, Lengyelországban már jelentős, tömeges visszatérés jellemző, holott Románia után a legtöbb kivándorlót kibocsátó ország volt. Nálunk is elképzelhető ez, csak kérdés, hogy az elvándorlásra vonatkozóan lehet-e közpolitikákat csinálni, vagy ez teljesen a munkaerőpiaci kereslettől függ. Olyan európai országot, ahol az állami, önkormányzati közpolitikák hatására történt volna tömeges visszavándorlás, nem ismerek, olyat, ahol a munkaerőpiaci változások hatására történt viszont igen.
Pap Melinda / Krónika (Kolozsvár)
2017. május 7.
Winkler szerint mérföldkő a szórvány számára a zilahi kongresszus
Az RMDSZ zilahi kongresszusa mérföldkő a szórvány számára, ugyanis alapszabályzatban rögzítenének egy olyan alapelvet, amely az erdélyi magyar közösség belső szolidaritását erősíti, emelte ki politikai tájékoztatójában Winkler Gyula EP-képviselő, az RMDSZ Hunyad megyei elnöke, aki pénteken a Vajdahunyadi RMDSZ tisztújító gyűlésén vett részt. "Szórványpolitikus először 2012-ben kapott bejutó helyet a székelyföldi parlamenti képviselőjelöltek listáján, majd 2016-ban a Szeben megyei képviselőjelölt indulhatott bejutó helyen Székelyföldön úgy, hogy a teljes szórványközösség ügyét felkarolja és képviseli a bukaresti törvényhozásban. Bízok abban, hogy a zilahi kongresszuson a résztvevő küldöttek támogatni fogják szavazataikkal azt a javaslatot, melyet az SZKT legutóbbi ülésén elfogadott: az RMDSZ parlamenti listáin rotációs alapon mindig biztos bejutó helyen szerepel egy olyan jelölt, aki szórványmegyéből származik és emiatt soha nem juthatna be megyei listán a parlamentbe" – magyarázta Winkler Gyula. Véleménye szerint ennek az alapelvnek az alapszabályzatba emelése az erdélyi magyarság demográfiai valóságát tükrözi. "Alapvetően három élethelyzet jellemző az erdélyi magyarságra: vannak, akik tömbben élnek Székelyföldön és a Partium egy részén, vannak, akik interetnikus környezetben és vannak, akik szórványvidéken, ahol alig pár százalékos a demográfiai arányunk és emiatt nemcsak a parlamenti képviselet elérhetetlen, de még az önkormányzati jelenlétet is nagy nehézségek árán tudjuk megtartani. A siker receptje a szolidaritás, a közösség összetartása. Mérföldkőnek tartom, hogy ez az elv bekerül az RMDSZ alapszabályzatába" – mondta az EP-képviselő. Mint fogalmazott, az RMDSZ iránymutató kongresszust tart Zilahon, a tét az alapszabályzat és a program módosítása mellett a következő két év prioritásainak meghatározása. "Ki kell jelölni azt az utat, amelyen haladni szeretnénk, figyelembe véve közösségünk célkitűzéseit, az országos és kárpát-medencei helyzetet. Tudatosítanunk kell, hogy egyre több az előttünk álló kihívás, erősödik a közösségünkre nehezedő nyomás, mindez összefügg azzal is, hogy Románia a százéves évfordulóra készül, és a nemzetállami reflexek minduntalan felszínre törnek. Ez pedig különösen a szórványban jelent nagy kihívást" – hangsúlyozta Winkler Gyula, kiemelve, hogy nemcsak a hazai, de az európai törekvések irányvonalát is megvitatja a kongresszus. "Legfontosabb tervünk az RMDSZ által öt évvel ezelőtt elindított kisebbségi polgári kezdeményezéshez kötődő aláírásgyűjtés megszervezése. Legkevesebb hét országban egy millió aláírást kell összegyűjtenünk, az RMDSZ célkitűzése, hogy Erdélyben legalább kétszázezren támogassák aláírásukkal a Minority Safe Pack-et. Ebből a kampányból a szórvány is kiveszi részét, sőt olyan feladat is van, amelyben épp nekünk kell az élen járni: a többségi nemzet megszólítása. Meg kell keresnünk azokat, akik a román közösségből egyetértenek az egyenjogúsággal, jogérvényesítési erőfeszítéseinkkel és fel kell kérnünk őket, hogy aláírásukkal járuljanak hozzá a kisebbségi polgári kezdeményezés sikeréhez" – vázolta Winkler Gyula. A vajdahunyadi RMDSZ tisztújító gyűlésén Kofity Zoltán elnök tartott tevékenységi beszámolót. A választáson két jelölt méretkezett meg, Kofity Zoltán és Ferenczi István vállalkozó, volt helyi tanácsos. A titkos szavazás eredményeként a következő két évben Ferenczi István látja el a Vajdahunyadi RMDSZ elnöki tisztségét. A tisztújító gyűlésen megszavazták a 15 tagú választmányt is. (közlemény) Transindex.ro
2017. május 7.
Ahol mindenki találhatott kedvére való könyvet
Csíkszeredának és környékének szüksége van egy ilyen rendezvényre – fogalmazódott meg a II. Székelyföldi Nemzetközi Könyvvásáron a látogatók, kiadók és szervezők részéről. A vásárt csütörtöktől vasárnapig lehetett látogatni a csíkszeredai Erőss Zsolt Arénában.
Harminchat romániai és magyarországi kiadó és könyvterjesztő kínálta a könyveit az Expo-Har, Csíkszereda Polgármesteri Hivatala, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa, Hargita megye tanácsa és a Hargita Megyei Kulturális Központ által második alkalommal megszervezett vásáron. Míg a tavaly a Szakszervezetek Művelődési Házában tartották, ebben az évben az Erőss Zsolt Arénába költöztették a rendezvényt. „A mai világban, amikor mindenki temeti a nyomtatott könyvet, és arról beszélnek, hogy az emberek nem olvasnak, határozottan állítom, hogy ez nem igaz. És ezt a régiót is fel kéne zárkóztatni ezen a téren, hiszen megvan az igény a vásárra. A gazdasági oldal sem mellőzendő, jó az időpont, következnek a kicsengetések, ajándékot lehet vásárolni, ugyanis egy ilyen vásáron fontos, hogy jelentős árengedmények vannak. Sikerült elérni, hogy nagyobb, világosabb helyen szervezzék meg, nagyszerű, ahogy a polgármester kezelte ezt a helyzetet. Ugyanakkor ilyen máshol nincs, hogy a kiadók ingyen kapják a vásár idejére a standokat. Fontos lépés, hogy iskolás csoportok jöttek el, a jövőben még jobban be kéne vonni az iskolákat – nyújtott egyfajta összefoglalót Hajdú Áron, a vásár egyik kezdeményezője, a Bookart Kiadó vezetője.
Gyerekek a fókuszban
A csíkszeredai Gutenberg Kiadó és Könyvesbolt több programot is szervezett a vásár idején, foglalkozásaikkal elsősorban a gyerekeket, fiatalokat szólították meg. Mesedélutánon, rendhagyó irodalomórákon, zenés könyvbemutatón, kézműves foglalkozáson lehetett részt venni. „Ebben a térben nagyon jól meg tudtuk szervezni a programjainkat. Igyekeztünk érdekes témákat felvetni a foglalkozásokon, fontos volt, hogy ne csak könyvekkel, hanem másfajta hozzáadott értékkel is jelentkezzünk. A Gutenberg Kiadó és a Pallas Akadémia Könyvkiadón kívül a Libri Kiadói Csoportot és a Pagony Kiadót is képviseltük. Örömmel vállaltuk el ezt a felkérést, hisz ezáltal tudtuk színesíteni a kínálatot a vásáron. Az az érdeklődő szám, amelyik a tavaly is eljött, az idén is megjelent” – fogalmazott Tőzsér László, a Gutenberg és a Pallas-Akadémia kiadók vezetője. A Gutenberg Könyvesbolt és a Libri Kiadói Csoport könyvbemutatót is szervezett: Szabó Róbert Csaba a Jelenkor kiadónál megjelent Alakváltók kötetét ismerhették meg az érdeklődők.
Elbeszélői síkok találkozása
A Gutenberg Könyvesbolt és a Libri Kiadói Csoport könyvbemutatót szervezett: Szabó Róbert Csaba a Jelenkor kiadónál megjelent Alakváltók című kötetét ismerhették meg az érdeklődők, a szerzővel Vida Gábor író, szerkesztő beszélgetett. „Olyan regényről van szó, amelyben nagyon sok elbeszélői, gondolati sík találkozik és épül össze. Brilliáns technikával kapcsol össze történeteket és helyzeteket, szereplőket, habitusokat, amire az ember, ha gonosz akar lenni, azt mondja, ezek nem tartoznak össze, és ez nem így volt. Ugyanakkor Szabó Csaba megoldja, hogy az olvasó a gondolatszövés és a történetszövés mentén elfogadja a történéseket. A regény intenzív jelenetei egy Csíkszereda nevű helyen zajlanak, ami, tudjuk, hogy a fikció tere” – magyarázta Vida Gábor. Szabó Róbert Csaba rámutatott, a regényírás kulcsa talán az, hogy a szerzőnek van egy rálátása az egészre, anélkül, hogy el tudná mondani az elejétől a végéig.
A jó versről
A Pallas-Akadémia Könykiadó Ferencz Imre Játékidő című kötetének szervezett bemutatót. „A rendszerváltás valamilyen fordulatot hozott az életkedvemben, akkor már úgy írtam a publicisztikáimat, hogy maradandóbbak legyenek (...). Ha a fű alatt is, de ahogy telnek az évek, az emberben is az idő dolgozik és megérik benne, és ő is megér. Valami történik. Talán úgy van ez, hogy az emberben levő élményanyag előbb-utóbb elévül. De hatvan, hetvenévesen jöttek elő a gyermekkorból emlékek, megértek ezek a témák és ugyanakkor aktuálissá váltak olyan értelemben, hogy a jelenkornak a problematikája összecseng a múlttal.” Arra a kérdésre, hogy milyen a jó vers, Ferencz Imre rámutatott, a jó vers megkerülhetetlen, átléphetetlen, mellőzhetetlen, sokáig rostálja az idő, de fennmarad. Az Ábel Kiadó Gergely Edó könyvét mutatta be, a Mentor Kiadó pedig Tamás Kincső A Csinált-patak állatkertje című kötetét.
Jelentős kedvezmények
Azok a kiadók, akik nem tudtak szerzőt hozni magukkal, jelentős árkedvezményekkel kínálták a könyveket, könyvajándékokat, könyvjelzőket adtak, egy szegedi tankönyvkiadó pedig interaktív táblát hozott a gyerekek nagy örömére. „Ahhoz képest, hogy ez a második alkalom, nekünk pozitív volt a pénteki és a szombati nap is. Érdeklődő és vásároló is volt. Gyerek- és ifjúsági könyveket adunk ki, hozzánk célzottan jönnek a vásárlók. Azt már a többi erdélyi helyszínen is megtapasztaltuk – és ami kicsit különböző a magyarországi piactól –, hogy itt főleg a tartalmas könyveket keresik.
Kisebb a kereslet az úgymond rövidebb, képes könyvekre, és inkább a tartalom érdekli a vevőket. Sok gyerekérdeklődő is volt, azt lehet látni, hogy olvasnak a gyerekek, és sokat olvasnak. Érdeklődők és nyitottak az újra – hangsúlyozta lapunknak Nyulas Ágnes, a magyarországi Cerkabella kiadó vezetője. A kiadók elmondása szerint nagy volt az érdeklődés a szépirodalmi kötetek, de ugyanúgy a tudományos kötetek iránt is, ugyanakkor a gyerekkönyvek is szép számmal fogytak. Volt, amelyik standnál 20-50 százalékos árkedvezménnyel lehetett könyvet vásárolni. Már másodszor térek vissza a vásárra. Jó alkalom arra, hogy bevásároljak könyvekből, nem csak a család számára, hanem ajándékba is. Főleg gyerekkönyveket vettem – osztotta meg velünk az egyik környező településről érkezett vásárló.
Péter Beáta / Székelyhon.ro
2017. május 7.
Dobbantak a csizmák, perdültek a szoknyák Székelyudvarhelyen
Tizennyolcadik alkalommal tartották meg Székelyudvarhelyen a Kékiringó Néptáncfesztivált az elmúlt napokban. A rendezvény gálaműsorát szombat délután a Művelődési Házban tekinthették meg az érdeklődők.
Nem a versenyről, hanem a baráti kapcsolatok ápolásáról, a közösségről, egymás táncrendjének megismeréséről szól a Kékiringó fesztivál – mondta Both Aranka, a Kékingó Néptánccsoport vezetője. A rendezvény csütörtökön az aprók táncházával kezdődött, pénteken pedig Keresztúrra, Kőrispatakra és Alsósófalvára látogattak a nyolc együttes tagjai.
Szombat délelőtt kézműves-foglalkozásokon vettek részt a Udvarhelyszéki Népművészek Egyesületének mesterembereivel, ugyanakkor megtekintették a Haáz Rezső Múzeum tárlatait.
Délután a fellépések ideje volt, ahol a csíkszeredai Borsika, a székelyszenterzsébeti Cickom, a székelyudvarhelyi Gereben és Kékiringó, az alsósófalvi Gyermekláncfű, a kecseti Kaláka, a székelykeresztúri Mákvirágok, valamint a balánbányai Ördögborda táncától és énekétől volt hangos a Művelődési Ház. A fesztivál késő éjszakába nyúló táncházzal ért véget.
Friss élmények
Április utolsó hetében Magyarországon turnézott a Kékiringó. Első alkalommal léphettek színpadra a budapesti táncháztalálkozó „Minden magyarok tánca” nevet viselő programjában, ami Both Aranka szerint hatalmas élmény volt mindannyiuk számára, hiszen ekkora színpadon és ennyi ember előtt eddig még nem szerepeltek.
Dósa Ildikó / Székelyhon.ro
2017. május 7.
Átadták az idei Mózes-díjakat
Szombat délelőtt a Polgármesteri Hivatal dísztermében adták át az idei dr. Mózes Károly-díjakat, mely elismerést Cseke Attila szenátor, volt egészségügyi miniszter alapított 2011-ben.
A rendezvény szervezői az Egészségügyért Alapítvány, a Nagyváradi Önkormányzat és a Bihar Megyei Tanács voltak, partnerségben a Partium Alapítvánnyal, valamint az Ápolók, Bábák és Szülésznők romániai kamarájának Bihar megyei fiókjával. Cseke Attila RMDSZ-es szenátor 2011-ben, egészségügyi minisztersége idején alapította a dr. Mózes Károlyról elnevezett díjat, így tisztelegve azon, a romániai egészségügy közelmúltbeli történetében meghatározó szerepet játszó, egyébként magyar zsidó származású személyiség előtt, akinek köszönhető többek közt a váradi egészségügyi szakiskola létrejötte, valamint az ápolók Bibliájának tartott A beteggondozás módszerei című, több száz oldalas könyv.
A megjelenteket az ápolónői végzettséggel rendelkező Camelia Păşcui üdvözölte, majd dr. Földes Béla, a Partium Alapítvány elnöke beszélt arról, hogy amikor dr. Mózes Károly iskolát alapított Nagyváradon, egy érdekes időszak volt, gyakorlatilag akkor döbbentek rá annak szükségességére, hogy a betegápolást hivatásként, külön szakmaként kell kezelni. Ugyanakkor ebben a periódusban nem csupán Európa ezen térfelén, hanem mindenütt kezdett úgymond szekularizálódni az ágyban fekvő betegek ellátása. Ahogy teltek az évtizedek, és változott a világ, nem csupán egyes vonatkozó kifejezések tűntek el a mindennapi nyelvhasználatból, hanem az ápolók is egyre magasabb szinten képezték magukat, manapság már az sem ritka, hogy egy orvosi asszisztens eljut a doktorátusig. Elmondható tehát, hogy akik egészségügyi intézményekben beteggondozással foglalkoznak, a felső kategóriába tartozó értelmiségiek- vélekedett a nyugalmazott főorvos.
Dacian Palladi városmenedzser afelől biztosította a jelenlevőket, hogy tudatában a jelenben megmutatkozó felelősséggel és a jövőben jelentkező kihívásokkal, a Polgármesteri Hivatal számára fontos, hogy a megfelelő színvonalon valósuljanak meg az egészségügyi szolgáltatások Váradon.
Négy díjazott
A díjat alapító Cseke Attila, a dr. Mózes Károly által jegyzett A beteggondozás módszerei címére utalva, azon meggyőződésének adott hangot: ez azt üzeni számunkra, hogy mindannyiunk hagyhatunk valamilyen nyomot magunk után, és a rendelkezésünkre álló technikákat arra kell használjuk, hogy a tehetségünkre és élettapasztalatainkra hagyatkozva segítsünk másoknak, a jóra törekedjünk.
Dr. Florian Bodog egészségügyi miniszter megtisztelőnek nevezte, hogy meghívták az ünnepségre. Elismeréssel szólt a Mózes-iskola presztízséről, és amellett érvelt, hogy a betegek nem csupán gyógyultan, hanem elégedetten is kell távozzanak a kórházakból. A Kanadában élő Hertz Mózes Anna hangsúlyozta: édesapja nem csupán a számára személyes példakép, hanem a család őt követő többi generációja részére is, amit az bizonyít, hogy számos családtag gyakorolja az orvosi hivatást.
A továbbiakban köszöntötte még a megjelenteket dr. Aurel Mohan, az Egészségügyért Alapítvány vezetője is, valamint az Ápolók, Bábák és Szülésznők romániai kamarájának Bihar megyei fiókja részéről Lidia Bodrenciu. A zenei pillanatokról Szűcs Stefánia és Alex Sferle, a Művészeti Líceum diákjai gondoskodtak.
Díjat kapott három Bihar megyei asszisztensnő: Maria Ciurdar, Elena Tabără és a margittai Móricz Ildikó, valamint mint minden esztendőben, egy más megyebeli ápoló is részesült az elismerésben, ezúttal a szilágysomlói Sámi Erzsébetre esett a választás.
Ciucur Losonczi Antonius / erdon.ro
2017. május 8.
Műemlékvédelmi engedéllyel lehet csak levenni a Városháza feliratot
Noha jogerős bírósági ítélet rendelkezik arról, hogy el kell távolítani a Városháza feliratot a csíkszeredai polgármesteri hivatalnak is otthont adó épületről, ez valójában nem ilyen egyszerű: a beavatkozás ugyanis engedélyköteles, és ezt a jóváhagyást a polgármesteri hivatalnak kell kérnie.
Nem volt még ilyen esetük – így jellemezte a csíkszeredai Városháza felirat eltávolítása kapcsán kialakult helyzetet Bakos László. A Hargita Megyei Kulturális Igazgatóság vezetőjét arról kérdeztük, milyen eljárás szükséges ahhoz, hogy a műemléknek nyilvánított és ezáltal a törvény által védett csíkszeredai városháza homlokzatáról szintén a törvény erejével eltávolítsák a Dan Tanasă vezette egyesület által kifogásolt feliratot.
Az igazgató szerint arra már volt példa Hargita megyében, hogy egy műemlék épületre új feliratot vagy más, homlokzati elemet helyezzenek el utólag, de arról nem tud, hogy már meglévő feliratot távolítottak volna el. Az utólagos elhelyezés egyik példája éppen a csíkszeredai városháza, ahol az 1990-es évek közepén a megfelelő engedély alapján tették fel a Városháza – Primărie kettős megnevezés betűit – mondta. Mint bármilyen beavatkozás egy műemlék épület esetében, a felirat eltávolítása is engedélyköteles, ennek módját a törvény szabályozza. „Ahogy a felirat felhelyezéséhez kellett engedély, úgy a levételhez is kell – ehhez urbanisztikai bizonylat kibocsátása szükséges, amelyet hozzánk kell továbbítani, ugyanakkor ezt a brassói központú Területi Műemlékvédelmi Bizottságnak is jóvá kell hagynia” – ismertette az igazgató.
Nem mellékes, hogy a jogerős bírósági döntés csak a Városháza felirat eltávolításáról rendelkezik, így a Primărie megnevezés további megtartását nem tiltja az épületen. Az igazgató szerint viszont amennyiben az egyik feliratot leveszik, a másikat, ha ott marad, át kell helyezni, hogy középre kerüljön – ehhez viszont szükség van egy tervre, amelyet a bizottságnak is el kell fogadnia, hogy ezt engedélyezzék. Bakos László azt is elmondta, az eltávolításra vonatkozó kérést a polgármesteri hivatalnak kell benyújtania, mivel ő a tulajdonos. Az említett bizottság havonta egyszer ülésezik. Azt is megtudtuk, hogy a csíkszeredai polgármesteri hivataltól a Városháza felirat eltávolítására vonatkozó kérés még nem érkezett az általa vezetett igazgatósághoz.
Elveszített perek
A csíkszeredai városházát magyarul is megnevező feliratot azért kell eltávolítani, mert a Méltóságért Európában Polgári Egyesület (ADEC) pert indított ennek érdekében, törvénytelennek nevezve kihelyezését. Miután a pert az egyesület első- és másodfokon is megnyerte, majd a marosvásárhelyi ítélőtábla elutasította azt a rendkívüli perorvoslati kérelmet, amelyet Csíkszereda polgármesteri hivatala és a helyi önkormányzat nyújtott be, kérve a jogerős ítélet megsemmisítését, a felirat védelmében nem maradt hazai jogorvoslati lehetőség.
Kovács Attila / Székelyhon.ro