Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
2017. március 3.
Áder Szalontán: szent aggodalommal is lehet óvni és menteni
Áder János köztársasági elnök részvételével csütörtökön Nagyszalontán elrajtolt a költő születése 200. évfordulója alkalmából meghirdetett Arany-emlékév. Az államfő beszédében feltette a kérdést: ismerjük-e Arany Jánost igazán, vagy csak iskolai tanulmányaink kötelező tételeit tudjuk felmondani? A bicentenárium alkalmából a Magyar Tudományos Akadémia konferenciát rendezett a hajdúvárosban, és az előadásokon kevésbé ismert adatok, információk hangzottak el „a teljes magyarság hordozójának" is nevezett költő életével, pályájával kapcsolatban.
Arany János ma is velünk, hatása bennünk van. Emberöltőkre a magyar irodalom mércéjévé vált, szállóigévé lettek sorai – jelentette ki Áder János köztársasági elnök csütörtökön Nagyszalontán, a költő születésének kétszázadik évfordulója alkalmából meghirdetett Arany-emlékév hivatalos megnyitóján.
A hajdúváros polgármesteri hivatalának nagytermében elmondott méltatásában az államfő kijelentette: Arany nélkül szegényebbek lennénk, szegényesebben tudnánk kifejezni magunkat édes anyanyelvünkön. A költő pályáját, a Magyarországon a 19. században „összesűrűsödött történelmi időt" ismertetve a köztársasági elnök úgy vélekedett: Arany műveiben halála után is velünk marad, mert maradandót hozott létre: hidat, verset, újító szerkezetet, szobrot, tudományos tételt, regényt, békét és szabadságot. „Arany János kerülte a nyilvánosságot, óvatos aggodalommal tekintett a kéretlen népszerűségre. Alkotó életével, visszahúzódó alkatával azonban mégis részesévé vált a 19. század legnagyobb vállalkozásának: a magyar nemzet újraalapításának" – jelentette ki Áder János, aki szerint ma Arannyal mérjük és számoljuk azt az időt, amikor a magyar név s a magyar nyelv új becsületet szerzett magának.
Az államfő úgy vélte, a költő még a hazaszeretetben is annyira szemérmes volt, hogy régmúlt korok hőseivel mondatta el, mit jelent tartozni valahova, vagy meghalni egy eszméért. A köztársasági elnök elmondta, születésének 200. évfordulóján joggal tesszük fel a kérdést: ismerjük-e Arany Jánost igazán, vagy csak iskolai tanulmányaink kötelező tételeit tudjuk felmondani? „Egy nemzeti mítoszt tisztelünk-e benne, vagy értjük igényességét, bizonytalanságát, lelkének indulatait? Engedtük-e már közel magunkhoz szellemét? Ízlelgettük-e mondatait. Csodáltuk-e szóképeit? Milyennek látjuk Arany Jánost?" – tette fel a kérdést Áder, aki felhívta a figyelmet, hogy közös jövőnk, a haza sorsa nemcsak az anyagi jóléten, a nemzeti összterméken, vagy látványos sikereinken múlik, hanem azon is, megbecsüljük-e nagyjaink teljesítményét, emlékezünk-e rájuk, és tanulunk-e tőlük.
A köztársasági elnök megállapította, Arany János alakja azt üzeni az utókor számára, hogy a méltósággal, szerényen végzett munka is ér annyit, mint a zajos siker. Rövid szalontai látogatása során az államfő ellátogatott a helyi Csonka-toronyban működő Arany-emlékmúzeumba és a költő egykori szülőháza, az egykori bogárhátú öreg viskó helyén álló tájházba, és megkoszorúzta a poéta egész alakos ülőszobrát is.
Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke az emlékév egyházi fővédnökeként a megnyitón örömének adott hangot, hogy a reformáció 500. évfordulóján úgy tudjuk ünnepelni Arany születése bicentenáriumát, hogy közben a mai világra, a magyar nemzet jelenlegi helyzetére tekinthetünk. Az egyházfő szerint reménnyé kell váljon az emlékezet, a jelen társadalmának pedig akár 200 esztendőre kell programoznia önmagát. Patócs Júlia, a szalontai Arany János Művelődési Egyesület (AJME) elnöke elmondta, három éve, pontosan ezer napja kezdte el a jeles és kerek évfordulóra, az Arany-évre való készülődést a szülőváros, amely az egész évet betöltő programsorozattal tiszteleg legnagyobb szülötte előtt.
A bicentenárium alkalmából a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) csütörtökön konferenciát rendezett a hajdúvárosban, és az előadásokon a nagyközönség számára kevésbé ismert adatok, információk hangzottak el „a teljes magyarság hordozójának" is nevezett Arany életével, pályájával kapcsolatban. Az egyik kései utódnak számító Török Ádám, az MTA főtitkára felidézte: titoknokként, azaz főtitkárként a költő kiemelkedő gondossággal dolgozott 12 éven át, ez idő alatt például 3490 levélfogalmazvány és több mint 300 ülési jegyzőkönyv fűződik a nevéhez. Dánielisz Endre szalontai helytörténész, Arany-kutató elmondta, 1716-os összeírásban szerepelnek először Aranyok a hajdúvárosban, ekkoriban telepedtek meg a környéken. A költő első fennmaradt, 17 évesen írt munkájaként mutatta be Korompay H. János tudományos tanácsadó, Arany összes műveinek sorozatszerkesztője az Arany által 1834-ben készített prédikációt, amely későbbi verseiben visszatér, sőt Vörösmarty forrásául is szolgálhatott. Kiderült az is, hogy Arany arcviselete és portréi nemcsak személyes stílust és ízlést tükröznek, hanem politikai gesztusnak számítottak. Hász-Fehér Katalin szegedi egyetemi tanár elmondta, a költő értelmezte is a róla készült portrékat, „beszélt" is általuk, ugyanakkor egyetlen szoborhoz ült modellt, Izsó Miklós alkotásához.
Az emlékév nyitánya keretében csütörtökön bemutatják az Arany Szalontája, Szalonta Aranya című, a költő életútját felölelő kötetet is. Délután erdélyi és anyaországi meghívottak részvételével megemlékezést és ünnepi műsort tartanak a szalontai szoborparkban, amelyet gyertyás menet követ, majd Honnan és hová – Arany János költészete címmel a nagyváradi Szigligeti Színház bemutató előadása zárja a hajdúvárosi programsorozatot.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)
2017. március 3.
Magyar–román kormányülés Temesváron?
Román kormányzati források szerint megtörténhet, hogy a közeljövőben Temesváron közös magyar–román kormányülésre kerül sor. A magyar külügy a Krónikával közölte: előbb az illetékes szervek áttekintik a korábban meghatározott feladatok helyzetét.
Hosszú szünet után már a közeljövőben sor kerülhet a közös magyar–román kormányülések hagyományának felélesztésére – értesült a News.ro hírügynökség. A News.ro román kormányzati forrásokra hivatkozva azt közölte, az ülésre várhatóan Temesváron kerül sor. A Krónika csütörtökön megkereste a magyar Külgazdasági és Külügyminisztériumot, azt firtatva, valóban várható-e már a közeljövőben a közös kormányülés megtartása, ha igen, azon milyen kérdések szerepelhetnek, és valóban Temesvár lehet-e a helyszín.
A tárca sajtóosztálya megkeresésünkre közölte: a közös kormányzati csúcs lehetőségének feltérképezése érdekében a magyar és a román illetékes szervek, elsősorban a Gazdasági Vegyes Bizottság és a Kisebbségi Együttműködési Szakbizottság áttekintik a már korábban meghatározott feladatok állását. „Ennek fényében kerülhet véglegesítésre a közös kormányzati csúcs összehívása és a helyszín meghatározása” – közölte a magyar külügyminisztérium a Krónikával.
Mint arról beszámoltunk, a közös kormányülések ötletét Teodor Meleșcanu román külügyminiszter vetette fel a magyar kollégájával, Szijjártó Péterrel folytatott hétfői budapesti tárgyalások során. Meleșcanu hangsúlyozta: mindkét fél nyitottan közelíti meg a kérdéseket azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy megtalálják a megoldásokat, így fejlődhetnek a kapcsolatok mindkét ország előnyére. Egyben kiemelte a rendszeres konzultáció jelentőségét a visegrádi országok és Románia között azokban a témákban, amelyek fontos ezeknek az országoknak.
Szijjártó Péter a találkozót követően arról beszélt: Magyarország jó állam- és kormányközi kapcsolatokra törekszik Romániával, ehhez pedig párbeszédre van szükség . Rámutatott, párbeszéd nélkül sosem lesznek közös sikerek és bizalom a két ország, nép és kormány között. Hozzátette: azt senki nem vitatja, hogy vannak érzékeny kérdések, amelyek alapvetően a kisebbségekhez kapcsolódnak. Magyarország és Románia 2005 és 2008 között eddig négy közös kormányülést tartott.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár)
2017. március 3.
Magyar–román viszony: hogyan tovább?
Ha látványos enyhülésről nem is beszélhetünk, mindenképpen kimozdulni látszanak az eddigi mélypontról a magyar–román kétoldalú kapcsolatok.
Az eddigi, enyhén szólva is hűvös viszony után – amely főleg a Ponta-kormány idején odáig hűlt, hogy a felek a legkevésbé sem diplomatikus nyelvezetben üzengettek egymásnak, és félő volt, hogy előbb-utóbb odáig durvul a helyzet, hogy az érintettek egymás felmenőinek emlegetéséig is eljutnak – persze már az is jókora előrelépés, hogy a két külügyminiszter végre egyáltalán találkozott egymással. Ehhez persze szükséges volt Teodor Meleșcanu, a román diplomácia új vezetője gesztusa, aki már bizottsági meghallgatásakor a magyar–román viszony javítását nevezte egyik legfőbb céljának. És a jelek szerint megtörténhet, hogy a magyar–román közeledés folytatódik, hiszen román kormányzati források szerint lehet, hogy a szintén Meleșcanu javasolta közös kormányülések közül az elsőre már a közeljövőben sor kerül Temesváron.
Márpedig ez a város szimbolikus jelentőségű a magyar–román együttműködés szempontjából, hiszen 1989 decemberében magyarok és románok közösen léptek fel a forradalom szikrájaként is emlegetett magyar református lelkész, Tőkés László védelmében, a diktatúra képviselőivel szemben. Még az sem kizárt, hogy a román hatóságok váratlan lépése, amellyel visszavonták a marosvásárhelyi református gimnázium ügyében a szülőknek kiküldött DNA-idézéseket, a magyarok irányába tett gesztus, miután Budapest a héten két ízben is rosszallását fejezte ki a szülők és a gyerekek vegzálása miatt. A román álláspont viszonylagos enyhülése mögött geopolitikai okok épp úgy állhatnak, mint az, hogy az új bukaresti kormány másképp látja a Brüsszelhez és az EU-hoz fűződő viszonyt, mint az eddigiek.
A geopolitikai viszonyok változásától sokan Donald Trump elnökké választása miatt tartanak Bukarestben. A félelmek szerint annak nyomán, hogy Trump hajlandónak mutatkozik békülékenyebb hangnemben tárgyalni Moszkvával, leveheti a kezét Európáról, ebben az esetben pedig az Oroszországgal hagyományosan rossz viszonyt ápoló Bukarestnek jól jön, ha a Moszkvával nem baráti, de legalább pragmatikusabb viszonyt ápoló Budapest szól néhány jó szót az érdekében.
Másrészt világos, hogy a jelenlegi balliberális kormány egészen más kottából játszik az EU viszonylatában, mint elődei.
Miután a büntető törvénykönyv módosításáról szóló, nagy valószínűséggel a korrupt politikusok számára mentőövnek szánt sürgősségi kormányrendelet miatt ismét alapos fejmosást kapott Brüsszeltől, felerősödtek az EU-kritikus hangok a kormánypártokban. Emellett az is egyértelmű, hogy Románia önmagában, kelet-európai uniós tagállamként akkor sem lenne képes hatékony érdekérvényesítésre a nyugati, gazdagabb, saját gazdasági és politikai érdekeiket prioritásnak tekintő tagokkal szemben, ha minden kérdésben úgy táncolna, ahogy Brüsszel fütyül. Ezért is jelzésértékű, hogy az eddigi kabinetek elutasító álláspontjával szemben a román külügyminiszter most arról beszélt: a visegrádi négyekkel is egyeztetni szeretne a Romániát is érintő ügyekben.
Nem kizárt ugyanakkor, hogy ez újabb konfliktusok forrása lesz a kormányoldal és a minden körülmények között Brüsszel kottájából játszó államfő között. Lényeges kérdés amúgy, hogy mi szerepelhet egy, a közeljövőben megtartandó magyar–román közös kormányülés napirendjén. A közös gazdasági ügyek – a gáz- és villamosvezetékek összekötése, az infrastruktúra-fejlesztés, a határátkelők állandóvá tétele – haszna és fontossága vitán felüli mindkét fél számára.
Az ügyet a romániai magyar közösség helyzete teszi kényessé. Nehéz ugyanis a magyar–román viszony javulásáról anélkül beszélni, hogy szóba kerülne a magyar jelképek és feliratok hatósági üldözése, az anyanyelvhasználat korlátozása, a magyar iskolák vegzálása vagy az olyan bornírt törvénytervezetek, amelyek börtönnel büntetnék az autonómiakezdeményezéseket. Kérdés, milyen mértékben hajlandó ezekről egyáltalán tárgyalni a román fél, amelynek hivatalos álláspontja a mai napig azon a hazugságon alapul, miszerint Romániában példaértékű a kisebbségek helyzete. A szlovák–magyar viszony kapcsán úgy tűnik, inkább a közös ügyekre – mint a migráció kérdése vagy a keleti tagállamoknak gyártott silány élelmiszerek – koncentrálnak, a keményebb témákat jegelik. (Bár az is igaz, hogy az utóbbi hónapokban nemigen hallottunk olyasmiről, hogy a szlovák hatóságok a magyar állampolgárság felvétele miatt vegzáltak magyarokat, és talán a magyar iskolák ügye is rendeződhet.)
Minden esetre a magyar fél számára most újabb lehetőség adódhat, hogy fölvesse a Romániában élő magyar közösség helyzetét. És – ha a bukaresti kormány valóban ebbe az irányba kívánna elmozdulni – akár a visegrádi négyek és Románia közötti viszony szorosabbra fűzésének, Románia további támogatásának feltételéül is szabhatná.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár)
2017. március 3.
Magyarul tanulni előny! - 6. beiskolázási kampányát indítja az RMDSZ
Az RMDSZ hatodik éve indítja útra beiskolázási kampányát, amelyben arra hívja fel a magyar és etnikailag vegyes családok, szórványban élő szülők figyelmét, hogy jó és fontos magyarul tanulni - olvasható a szövetség hírlevelében.
Idén négyrészes riportfilmben mutatják be a dévai, nagyenyedi, kalotaszentkirályi és szamosújvári kisiskolások életét, akik bentlakókként vagy naponta ingázókként a nehézségek ellenére is a magyar oktatást választották. Emellett tájékoztató honlap is indul, ahol a szülők a beiratkozáshoz szükséges információkat találják meg.
„Az elmúlt hetek, hónapok történései azt bizonyítják, nem egyszerű ma a magyar oktatás helyzete: iskolákat lehetetlenítenek el, osztályok szűnnek meg. Mindezek ellenére tudatosítanunk kell: közös érdekünk, hogy gyermekeinket magyarul tanítassuk. Ez az ő javukat szolgálja, másrészt csak így biztosíthatjuk azt, hogy évek múltán is lehessen magyarul tanulni bölcsődétől az egyetemig" − hangsúlyozta Porcsalmi Bálint ügyvezető elnök a kampány indításának apropóján pénteken, majd hozzátette, kérik az előző években is hathatósan közbenjáró történelmi magyar egyházak, civil szervezetek és sajtómunkatársak segítségét.
Melyek a magyarul tanulás előnyei?
A kampány, amelyet az RMDSZ Ügyvezető Elnöksége indított, tájékoztató anyagokban, szakemberekkel is alátámasztott érvekkel mutatja be, melyek a magyarul tanulás előnyei. Anyanyelvén minden diák könnyebben és gyorsabban tanul, a magyar osztályban megtanult énekeket, mondókákat, verseket, néphagyományokat máshol nem ismerik meg a gyermekek, emellett a vegyes családok gyermekeinek is jó a magyar iskola, hiszen aki több nyelven beszél, az ma már könnyebben talál munkát.
Hányan választanak magyar iskolát?
Magyari Tivadar oktatásügyekért felelős ügyvezető alelnök elmondta, 1989 után folyamatosan növekedett a magyar iskolát választó magyar családok aránya, és csökkent a román iskolát választoké. Ez azzal magyarázható, hogy a korábban visszaszorított magyar oktatási kínálat is egyre bővült. A múlt évtized végére ez a növekedés lelassult, főleg a szórványosodás miatt, de sok helyen a magyar iskolák viszontagságos körülményei miatt is.
„Közben tovább javult az iskolai kínálat, felújítottak, modernizáltak magyar iskolákat, óvodákat, amelyek semmivel sem maradnak el a román intézetektől. Erről pedig hatékonyan tájékoztatni kell az iskolaválasztás előtt álló szülőket. Erre vállalkozott az RMDSZ, hogy évről évre magyar iskolaválasztásra bátorító kampányt szervez, főleg szórványbelieket, illetve vegyes házasságokban élőket megcélozva” – magyarázta.
A szakember szerint valószínű, hogy hosszabb távon a népességfogyás miatt nem tartható például az évi kilencezres, magyar elemi osztályba íratott gyermeklétszám, de a magyar és román oktatás között választók körében a jelenlegi arányokat javítani kell a magyar oktatás javára. Mindig lesznek magyar vagy vegyes családok, ahol mindenképpen román iskolát választanak, de sok család van, ahol jobban elgondolkodnak a választáson, ha pontos, világos érveket és bátorítást kapnak - olvasható a közleményben.
Mint mondta, a szakértők az utóbbi 1-2 évben érdekes tendenciát figyeltek meg: a szórványban immár vegyes házasságban él – a párválasztási lehetőségek változása miatt – több olyan magyar személy is, aki ugyan román párt választ magának, de erősebb magyar kötődéssel rendelkezik, és ragaszkodik ahhoz, hogy gyermekük magyar óvodába, magyar iskolába járjon.
Az előkészítő osztályokba a jelentkezés március 16-ig tart, az óvodásokat március és április folyamán lehet beíratni. A szükséges papírok és ütemtervvel kapcsolatos információkat a http://tanuljmagyarul.rmdsz.ro/ honlapon találhatnak a szülők, emellett a szakiskolába és líceumba jelentkező diákok is.
maszol.ro
2017. március 3.
Fiatal pályakezdőkkel találkozott Borboly Csaba Kolozsváron
Versenyképes fizetés, jó munkaközösség, valódi szakmai tapasztalat – ezeket biztosítja a fiatal pályakezdők számára Hargita Megye Tanácsa, tudtuk meg péntek délután Borboly Csabától Kolozsváron. A kötetlen beszélgetésen a tanácselnök az intézmény önkéntességi lehetőségeiről, gyakornoki és ösztöndíjprogramjairól is beszélt.
Borboly Csaba mindenek előtt a fiatalokkal való folyamatos kapcsolattartást tartja fontosnak, hiszen ez alapozhatja meg a jövőbeni jó, hatékony együttműködést. Úgy véli, „teher alatt nő a pálma”, tehát fénymásolás és kávéfőzés helyett felelősségteljes feladatokat bíznak a fiatal jelentkezőkre. Arra is odafigyelnek, hogy a pályázónak lehetősége legyen az érdeklődési területe szerint feladatot vállalni, a rendezvényszervezéstől, a pályázatíráson át a diplomáciai feladatokig minden ötletre nyitottak. Mindezzel pedig céljuk, hogy a fiataloknak esélyt adjanak a tapasztalatszerzésre, hogy platformot biztosítsanak terveik és kezdeményezéseik megvalósításához.
Legkevesebb két hétig foglalkoztatják a gyakornokokat, de ha az illető személy ért a munkájához és hajlandó is dolgozni, szívesen fogadják hosszú távú munkatársként is, tette hozzá a tanácselnök. Az önkénteseknek pedig a Székelyföld Napok szervezésétől a Régizene Fesztiválig mindenre lehetőségük van, mondta.
A munkaközösség átlagéletkora 30 év körül mozog, a 22 alintézményével együtt a megyei tanács összesen 2700 személyt foglalkoztat, derült ki a tanácselnök tájékoztatójából. „Nem hiszek a klasszikus közigazgatási versenyvizsgában” – fogalmazott Borboly Csaba, arra utalva, hogy a törvény által előírt követelményrendszer mellett felvételi esetén a jelentkező kompetenciáira, motivációjára is kíváncsiak. A találkozón jelen volt Szőcs István vezérigazgató is, aki többek között ismertette a versenyvizsga szakaszait: a jelentkezéshez szükséges papírok benyújtását követően írásbeli és szóbeli megmérettetésre kerül sor, amelyen szakmai tudást is mérhetnek, de egy-egy szakkönyv, törvény összegzésére, véleményezésére is rákérdezhetnek. A jelentkezéseket egy 3–5 fős bizottság bírálja el.
Borboly továbbá arról is tájékoztatott, hogy Hargita Megye Tanácsánál részmunkaidőben is el lehet helyezkedni, heti tíz órás állást is ajánlanak az egyetemisták számára.
A leendő önkéntesek és gyakornokok jelentkezését azinfo@borbolycsaba.ro e-mail címre várják, a munkalehetőségeket és ösztöndíjprogramokat pedig itt (www.hargitamegye.ro) lehet vadászni.
Tasi Annabella
maszol.ro
2017. március 3.
Az oktatási minisztérium fellépését sürgeti a római katolikus érsekség
Levélben sürgette az oktatási minisztérium fellépését a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium ügyében elkövetett jogsértésekkel szemben a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség és az Erdélyi Római Katolikus Státus Alapítvány. Az érsekség honlapján közzétett pénteki sajtónyilatkozat szerint a főegyházmegyei hatóság és az egyház vagyonkezelő alapítványa (a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium által használt ingatlanok tulajdonosa) megdöbbent amiatt, hogy a Maros megyei tanfelügyelőség határozatban tiltotta meg a gimnázium cikluskezdő osztályaiba a beiratkozást. Amint emlékeztetett, a korábban elfogadott beiskolázási terv szerint a katolikus gimnáziumban egy előkészítő, egy ötödik és három kilencedik osztálynak kellene indulnia a 2017-2018-as tanévben.
A Jakubinyi György érsek által jegyzett közlemény szerint az is megmagyarázhatatlan, hogy az állami hatóságok zaklatják a gimnáziumba iratkozott gyermekek szüleit. Az egyházi szervek nyilvánvalónak tekintik, hogy felekezeti iskolák jó hírneve miatt keresett a marosvásárhelyi tanintézet, mert a felekezeti jelleg garancia arra is, hogy az iskolában a gyerekek az oktatás mellett katolikus szellemű nevelésben is részesülnek. A közlemény szerint a hatóságok törvénytelennek vélt fellépése sérti a szabad iskolaválasztás jogát, tanári állásokat szüntet meg, és azt a megállapodást is sérti, amelyet a romániai katolikus püspökkari konferencia és az oktatási minisztérium kötött a katolikus teológiai oktatás megszervezéséről. A romániai korrupcióellenes ügyészség (DNA) tavaly november elején indított eljárást Tamási Zsolt iskolaigazgató és Ștefan Someșan volt Maros megyei főtanfelügyelő ellen, mert szerinte annak ellenére járultak hozzá a Római Katolikus Gimnázium működéséhez, hogy tudták: valójában az iskola nem rendelkezik a működéshez szükséges engedélyekkel. A DNA a múlt héten az iskolában tanuló gyermekek szüleit is kezdte kihallgatni, azt sugallván számukra, hogy gyermekeik elveszíthetik azokat az iskolai éveket, amelyek alatt a gimnáziumban tanultak. A Maros megyei tanfelügyelőség e hét elején arról döntött, hogy a bizonytalan jogi helyzet nem engedélyezi a beiratkozást a gimnázium cikluskezdő osztályaiba. (mti/hírszerk.)
Transindex.ro
2017. március 3.
Băsescu, ha elnök lenne, menesztené Kövesit
A volt államfő nagyon keményen nekiment a DNA főügyészének.
Ha ő lenne az elnök, nem habozna meneszteni Laura Codruța Kövesit – jelentette ki Traian Băsescu. A volt államfő ezt annak kapcsán nyilatkozta a România TV-nek, hogy az alkotmánybíróság megállapította: a korrupcióellenes ügyészség (DNA) túllépte hatáskörét és ezzel alkotmányos természetű jogi konfliktust idézett elő a tiltakozási hullámot kiváltó 13-as sürgősségi kormányrendelet ügyében végzett vizsgálata során.
„Ha egy államfő alkotmányt sért, a parlament felfüggeszti tisztségéből. Kövesi asszony számára azonban, úgy tűnik, ez megengedett, mint ahogy az is megengedett, hogy plagizáljon” – fogalmazott Băsescu. „Az is megengedett neki, hogy olyan látványos jeleneteket rendezzen, amelyeket minden, Románia által is elfogadott nemzetközi jogszabály tilt: hogy bilincsben hurcoljon embereket a DNA-ra, és odahívja a tévéstábokat, mint ahogy azt is megengedik neki, hogy szivárogtasson a sajtónak” – mondta.
Băsescu szerint érthetetlen, hogy egy ilyen alkotmánybírósági határozat után az igazságügyi miniszter nem kezdeményezi az államelnöknél Kövesi tisztségből való felfüggesztését, és még Liviu Dragnea PSD-elnök sem akar eltávolítani egyetlen ügyészt sem. „Dragnea olyan lett, mint a gyurma. Ő azt állítja, hogy bölcs. Nem, ő egyszerűen gyáva” – szúrt oda a nagyobbik kormánypárt vezetőjének is a volt elnök.
pazs
http://foter.ro/cikk
2017. március 3.
ÁTLÁTHATATLAN A TITKOSSZOLGÁLAT ÉS A DNA EGYÜTTMŰKÖDÉSE
Túlságosan nagy hatalomra tett szert a román korrupcióellenes ügyészség – vélik szakértők
Zajos politikai háború dúl Romániában a korrupcióellenes ügyészség (DNA) miatt. A szemben álló politikai táborok felsorakoztak a barikád két oldalán. A hatalmon lévő szociáldemokraták politikai megrendelések végrehajtásával vádolják a DNA-t, az ellenzék és az államfő viszont a korrupció felszámolásának egyetlen garanciáját látja a hatóság működésében. Nem csak a politikusok, az elemzők sem látják azonosan az igazságszolgáltatás körüli helyzetet. Lapunk a bukaresti Gandul portál újságíróját, a Nemzetpolitikai Intézet erdélyi munkatársát és egy román politológust kérdezett a DNA-ról, s a jelenlegi egymásnak feszülés motivációiról, a politikai tétekről.
Andrei Luca Popescu szerint a DNA az egyetlen olyan ügyészség Romániában, amely a kis és nagy mértékű korrupcióval foglalkozik. A Gandul ismert újságírója arra emlékeztetett, hogy az évek során több száz minisztert, polgármestert, képviselőt, helyi választott tisztségviselőt vagy köztisztviselőt ítéltek börtönbüntetésre korrupció, a közvagyon megkurtítása miatt. Ezek a bírósági döntések mind a DNA ügyészségi munkájának köszönhetők.
Luca Popescu úgy véli, a hatóságot működése kezdetétől igyekeztek valamilyen formában akadályozni különböző politikai erők vagy csoportok, leginkább a szociáldemokraták. – Ennek a harcnak az egyik formája köszönt vissza az új román kormány nagy ellenállást kiváltó, s végül visszavont határozataiban, amelyekben a büntető törvénykezést próbálta módosítani a DNA ügyészségi eljárásainak ellehetetlenítése céljából – mondta a bukaresti újságíró, kiemelve, hogy a hatalommal való visszaélés vizsgálhatóságának és büntethetőségének korlátozását szeretné elsősorban meggátolni a jelenlegi hatalom, holott a lakosság körében ez a fajta korrupciós cselekmény a legnyilvánvalóbb.
Luca Popescu szerint a DNA ellen kampányoló politikusok számára a tét egyszerűen az, hogy továbbra is zavartalanul működtessék üzleteléseiket közpénz felhasználásával. Azt ugyanakkor a Gandul munkatársa is elismeri, hogy a korrupcióellenes ügyészség maga is muníciót adott ellenzőinek azokkal a hibákkal és visszaélésekkel, amelyek egyes ügyekben történtek. Gondot jelent az is, hogy a DNA vezetőjét nem átlátható módon, hanem az államfő, a miniszterelnök és az igazságügyi miniszter közötti egyezkedés nyomán nevezik ki. Luca Popescu problémának tekinti, hogy a hatóság és a hírszerző szolgálat közötti együttműködést nem szabályozták törvényben.
Illyés Gergely, a Nemzetpolitikai Intézet munkatársa szerint az évek során a DNA az összes parlamenti párt sorait megtizedelte, nagyon befolyásos politikusokat, üzletembereket (Romániában a kettő sokszor ugyanaz) küldött rács mögé, ezzel kivívta a társadalom szimpátiáját, hiszen a korábban érinthetetlennek hitt elit tagjai is börtönbe kerülhettek.
Ugyanakkor máig tisztázatlan, hogy a Romániában hagyományosan kiterjedt befolyással rendelkező belügyi titkosszolgálat (SRI) pontosan milyen kapcsolatban áll a DNA-val, az alapvető problémának az látszik, hogy a büntetőügyek kivizsgálása során létezik egyfajta titkosított megállapodással törvényesített kiegyezés a két intézmény között.
Ez azt jelenti, hogy a SRI nemcsak információt szolgáltat az ügyészségnek, hanem bizonyítékot is – mondta lapunknak az erdélyi elemző, aki úgy véli, ennek óriási jelentősége van, hiszen a lehallgatások során rengeteg információhoz jutó SRI akár zsarolásra és terhelő vallomás kicsikarására is használhatja ezeket az információkat, közvetlenül részt vállalva a korrupció elleni harcban, ezáltal a politikai küzdelmekben is.
Illyés úgy véli, a DNA körüli politikai háború tétje az, hogy a politikai elit érvényesíteni tudja-e a választásokon szerzett hatalmát a DNA–SRI ellen, vagy folytatódik az elmúlt évek gyakorlata, amikor ez a kettős tényleges politikai befolyást szerezve önálló politikai háttérszereplőként jelenik meg a porondon. Azért bonyolult a kérdés, mert politikai korrupció továbbra is létezik, ez ellen a DNA pedig a társadalom által támogatva lép fel, ám a háttérben ezt a legitimitást egy csoport politikai érdekérvényesítésre használja fel.
Bogdan Duca politológus azt tartja a legnagyobb gondnak, hogy a kizárólag korrupcióellenes harcra létrehozott DNA túlságosan nagy hatalomra tett szert az idők során, gyakorlatilag ellenőrizhetetlen a tevékenysége, s ennek következményeként a demokratikus berendezkedést ássa alá.
– A korrupció elleni harc akkor fajult el, amikor politikai célokra kezdték felhasználni. Ezt először Traian Basescu korábbi elnök alkalmazta a média egy részének hathatós támogatásával, de olyan nem kormányzati szervezetek segítségével is, amelyek a Soros György multimilliárdos által pénzelt hálózathoz köthetők – mondta Duca, aki szerint a cél a Szociáldemokrata Párt sajtóbeli démonizálása és politikai megsemmisítése volt. Csakhogy – hangsúlyozta az elemző – Basescu kezéből lassan kicsúszott az ellenőrzés, sőt ő maga is áldozatává vált az egyre erősödő DNA-nak, illetve az ezt körülhálózó politikai, civil és titkosszolgálati szervezkedésnek – fogalmazott a politológus.
Mint mondta, a kialakult háború miatt most egymásra találtak a DNA iránt elkötelezettek, s azok, akiknek meggyőződésük, hogy a politika egyenlő a korrupcióval. Ez a tábor jelenleg élvezi Klaus Johannis államfőnek, a hírszerzés, illetve a sajtó egy részének, valamint egyes Soroshoz köthető civil szervezetek támogatását.
Duca az utóbbi hetek tüntetéseit is e háború részének tekinti. Az elemző szerint a Sorin Grindeanu vezette kabinet egy sor olyan pozitív szociális jellegű intézkedést hozott, amelyek megfelelő politikai autonómiát biztosítanak az igazságszolgáltatás megreformálásához, s a mindenfajta ellenőrzés alól elszabadult DNA és hírszerzés kordában tartásához.
Pataky István (Marosvásárhely)
Magyar Idők (Budapest)
2017. március 4.
A kormányellenes tüntetőkkel elnézőbbek, mint a székely felvonulókkal
A csendőrség két bírságot rótt ki a Marosvásárhelyen szervezett kormányellenes tüntetések során, azt is éjszakai hangoskodásért. Eközben a tavalyi székely szabadság napján megbüntetettek esetében annak a bírságának az eltörlése ellen is fellebbeztek, aki ott sem volt a felvonuláson.
A Vásárhelyi Hírlap utánajárt annak, hogy milyen intézkedéseket foganatosítottak a marosvásárhelyi közfelügyeleti hatóságok a közterület-foglalással, hangos bekiabálásokkal, bannerlengetéssel járó többnapos kormányellenes utcai megmozdulások alkalmával, illetve hogy hol tartanak az évente egyszer, egyetlen helyszínen, előre bejelentett módon néhány órás felvonulással kapcsolatos ügyek, amelynek célja felhívni a figyelmet Székelyföld autonómiaigényére.
„A 13-as sürgősségi kormányrendelet visszavonását követelő megmozdulásokat Marosvásárhely főterén is tartottak, ezeket mindannyiszor a megyei csendőrség alakulatai biztosították” – tájékoztatott Adina Chiș szóvivő, majd a Tudor lakónegyedbeli mobilegységhez irányított további információkért.
„A tiltakozások rendben, különösebb incidensek nélkül zajlottak. A csendőrség két esetben rótt ki bírságot, február elsején, egyenként 200 lej értékben. Az 1991. évi 61-es számú törvény 2-es bekezdésének 25-ös pontja alapján csendháborításért kaptak bírságot hangosbemondóba kiabáló fiatalok, a jogszabály szerint ugyanis 22–23 órakor egy rendezvény esetében is abba kell ezt hagyni, ők azonban éjjeli 1 órakor is ordibáltak” – tájékoztatta az újságot Anca Roxana Moțoc szóvivő.
Ami a kormányellenes tiltakozások jóváhagyását, tudomásul vételét illeti, megtudtuk, hogy a reformigénylő civil megmozdulásokon előszeretettel résztvevő és támogató Szabad Emberek Pártja nem nyújtott be engedélyezési kérelmet, illetve előzetes bejelentést. Az események hevében, az utolsó napokban valaki azt állította, hogy benyújtotta a jóváhagyási kérelmet. A marosvásárhelyi polgármesteri hivatal szóvivőjétől, Cosmin Blagától úgy értesültünk, hogy ezeken a demonstrációkon spontán gyűltek össze az emberek, a hirdetést, szervezést nem vállalta fel senki, így jóváhagyási kérelmet sem nyújtottak be.
Március másodikáig nem született jogerős ítélet arra vonatkozóan, hogy a tavalyi székely szabadság napja után a csendőrség által csendháborításért, engedélyezetlen rendezvényen való részvételért, illetve szervezésért megbírságoltak esetében töröljék el a bírságot. A hatóságok intézkedése, így a bírságról szóló kiállított jegyzőkönyvek ellen hatvanhat esetben emeltek kifogást a polgárok, és alapfokon minden esetben a jogtalanul megbírságoltaknak kedvező ítélet született.
„Hatvanhat határozatban érvénytelenítették a büntetéseket, és mindannyi alapfoki határozattal szemben fellebbezett a csendőrség, függetlenül attól, hogy az illető megbírságolt személy ténylegesen részt vett-e a rendezvényen, vagy bizonyítékokkal igazolta, hogy nem volt ott. Az összes ügyben kitűzték a tárgyalások időpontjait, ezek március 10. utánra esnek, tehát az idei székely szabadság napja előtt, legalábbis máig (március 2. – szerk. megj.) a Törvényszék nem hozott ítéletet, azaz nem született jogerős ítélet, amelyben elutasítsák a csendőrség fellebbezését” – tájékoztatott a felperesek ügyvédje, Kincses Előd.
Hozzátette, egyetlen kivétellel az összes ügyben teljes mértékben eltörölték a bírságot, a Székely Nemzeti Tanács elnökének, Izsák Balázsnak szervezésért kiállított jegyzőkönyvben szereplő 10 ezer lejes bírságból azonban 6000 lejt töröltek el, 4000-et „meghagytak”. „Ebben az ügyben mi fellebbeztünk, a tárgyalást május 2-ára tűzték ki” – tudtuk meg az ügyvédtől.
Előzetesen bejelentették, pénteken egyeztetnek
Az idei székely szabadság napi megemlékező rendezvény március 10-én, jövő pénteken 16 órakor kezdődik a marosvásárhelyi Postaréten, a Székely Vértanúk emlékművénél, ahonnan a hagyományoknak megfelelően a város főterére vonulnak a résztvevők a prefektúra elé. „Ezen a napon fog megmérettetni az az erkölcsi erő, amely tizenötödik éve szembesíti a román hatóságokat és a közvéleményt a székely nép akaratával, autonómiakövetelésével. Alkotmányos eszközökkel, erőszakmentesen, de szívós kitartással igényeljük a szabadságot: az államon belüli önrendelkezést” – fogalmazott felhívásában az SZNT elnöke, Izsák Balázs.
Az SZNT elnöke pénteken egyeztet a marosvásárhelyi csendőrség illetékeseivel az esemény biztosításáról. Ez egyébként eddig is így történt, gond és nézeteltérések nélkül, ráadásul az idei megemlékezés és felvonulás megtartásáról szóló előzetes bejelentést már két évvel ezelőtt, 2015-ben benyújtották a marosvásárhelyi polgármesteri hivatalhoz (az 1991. évi 60-as számú törvény értelmében ezt a rendezvény előtt legalább 48 órával kell megtenni), Izsák Balázs pedig nemrég írásos emlékeztetőt küldött az önkormányzatnak és a csendőrségnek, amire választ nem kapott.
Az SZNT elnöke korábban a Vásárhelyi Hírlapnak kijelentette: a gyülekezési szabadságról rendelkező törvény értelmében az előzetesen bejelentett rendezvényeket a polgármester csak a benyújtástól számított 48 órán belül tilthatja meg. Erre azonban nem került sor, ráadásul a marosvásárhelyi táblabíróság tavaly július elején jogerősen kimondta, hogy a 2016-os székely szabadság napjának 2015-ös bejelentése érvényes volt – eszerint tehát a 2017-es is az.
Megemlékezés világszerte
Az Érden bejegyzett Székelyföldért Társaság elnöke, György-Mózes Árpád március 2-án arról tájékoztatott, hogy Székely Vértanúkkal kapcsolatos megemlékezések 2017-ben a marosvásárhelyi mellett lesznek Budapesten, Budaörsön, Sárospatakon, Szolnokon, Münchenben és Zürichben is, viszont a korábbi évek alapján valószínűleg a világ távolabbi pontjain, például Isztambulban is csatlakoznak.
Gáspár Botond
Székelyhon.ro
2017. március 4.
Békésen vonultak fel a magyar feliratokért Csíkszeredában
Egy perc néma csenddel és békés felvonulással tiltakoztak a csíkszeredai városháza felirat leszedetése ellen Csíkszeredában péntek délután. A Székelyek Világszövetsége által szervezett megmozduláson közel kétszázan vettek részt.
A csíkszeredai Mikó-vár előtt gyülekeztek a tiltakozók péntek délután. Vörös-fekete székely zászlókkal, Bírók, a kettős mérce bűntény! Prefektus úr védjen meg, mi is állampolgárok vagyunk! – ilyen és ehhez hasonló feliratokkal fejezték ki nemtetszésüket az utóbbi időben, az igazságszolgáltatásban elvesztett zászlóperek és a községháza, városháza magyar feliratok leszedetése kapcsán.
A megmozduláson mintegy kétszázan vettek részt, akik a Mikó-vártól békés menetben vonultak át a csíkszeredai városháza elé, itt egy perces néma csenddel tiltakoztak a városháza felirat eltávolíttatása ellen.
„Sajnos kevesen vagyunk, jobban össze kellene fogjunk. Én azért jöttem el, mert úgy gondolom törvénytelen, ami a magyar kisebbség nyelvhasználata ellen történik itt a román államban, és igazságtalannak tartom a kettős mérce használatát is, hiszen más régiók használhatják saját zászlójukat” – vélte a csíkszeredai Augustin Tibor. Az egybegyűltek az egyperces néma csendet követően a városházától a Szabadság térre vonultak, ahol beszédet tartottak a tiltakozó akció szervezői.
„Fontos ügy, ami miatt itt ma megjelentünk, és nemcsak a csíkszeredaiaknak, hanem az egész székelységnek és magyarságnak, hiszen az anyanyelvünkről van szó. Támadják, azt szeretnék, hogy ne használjuk, hogy a székelységet asszimilálni tudják, és a magyar nemzeti öntudatot végleg kiűzzék belőlünk! Ezt, nem engedhetjük! Jogunk van használni az anyanyelvünket és a nemzeti szimbólumainkat is! – szólalt fel Benke Csaba, a Székelyek Világszövetségének alapító tagja.
Az Amerikai Egyesült Államokban bejegyzett szervezet alapító elnöke, András Mihály pedig arról beszélt, hogy a székely mindig szabad nép volt, és, hogy „mi is a világ állampolgárai vagyunk, nem lehet minket arra kényszeríteni, hogy hallgassunk!”. A szervező ugyanakkor tudatta a jelenlévőkkel, hogy törvényszéken feljelentést tettek az ellen a bíró ellen, aki a városháza eltávolíttatásáról meghozta a döntést, továbbá az igazságszolgáltatásban dolgozó három másik érintett személy ellen is.
András Mihály kiemelte, a csíkszeredai városházát a székelyek pénzadományából építették fel. Mint mondta, tekintve, hogy az épületnek a nevéről, és a nem a közintézmény nevéről van szó, ezért arra kéri levélben Hargita Megye Prefektusát, hogy ne a városháza feliratot, hanem a Primărie kifejezést távolítsák el az ingatlan homlokzatáról, és fordítsák le román nyelvre a városháza kifejezést, és azt függesszék ki, hogy érvényben maradjon a kétnyelvűség. A tiltakozó akció végén a résztvevők közösen elénekelték a székely himnuszt, majd a szervezők a Prefektusi Hivatalnál iktatták volna a kormánybiztosnak szánt levelüket, de zárt ajtókra találtak.
Barabás Hajna
Székelyhon.ro
2017. március 4.
A népművelés szolgálatában
Kovásznai Fábián Ernő Népfőiskola
Kovászna kis város, de nem szűkölködik közművelődési eseményekben. Az ajánlat nagy, sokszor egymásra is tevődnek az események. A Kádár László Képtárban egymást követik a tárlatok, az Ignácz Rózsa Irodalmi Klub mágnesként vonzza a literatúra kedvelőit, több színtársulat, kórus, zenekar, tánccsoport tart előadásokat, az egyházközösségek a kulturális életből is kiveszik részüket, a művelődési központ megnyitása új színfoltot vitt a város életébe, szellemiségét gazdagítja a Fábián Ernő Népfőiskola is. Vezetőjével, Balogh Zoltánnal, a kovásznai belvárosi egyházközség lelkipásztorával, a Kézdi-Orbai Református Egyházmegye esperesével beszélgettünk a kör tevékenységéről.
A kovásznai népfőiskola a kilencvenes évek elejétől működik a Kőrösi Csoma Sándor Közművelődési Egyesület fiókintézményeként. Célja, hogy a kovásznai közösség rálátást kapjon a világban történő nagy eseményekre, nagyjaink, történelmünk jeles évfordulóira. Ugyanakkor figyelemmel követik az anyaországuktól elszakadt kisebbségek körüli történéseket is. Fontos, hogy felszínre kerüljenek a magyarság aktuális fájdalmai, nehézségei – számolt be az esperes. A népfőiskola ajtaja bárki előtt nyitva áll, az előadásokra minden hónap első keddjének délutánján kerül sor a városi művelődési házban (korábban hétfő volt a megszokott időpont). Állandó hallgatói köre mintegy ötven személyre tehető, de az előadások függvényében mindig vannak jelen újabb érdeklődők is. Az előadásokat plakátokkal, személyre szóló meghívókkal, a sajtóban népszerűsítik. Örvendetes, hogy a fiatalság is fogékony a népfőiskola ajánlata iránt, a mindennapok nagy taposómalmában, az örök rohanásban is tudnak időt szakítani egy-egy előadásra. Az ifjak a történelem iránt érzékenyek nagyon – méltatta a fiatalok hozzáállását Balogh Zoltán. Épp ezért számos előadást szentelnek a „történelem helyreállításának”, így a népfőiskolán egészen más megvilágításban ismerhetik meg a történelmet, mint azzal az iskolai oktatásban szembesülhetnek. A hagyományőrzés, a régészeti kutatások eredményeinek bemutatása, a magyarság eredetének boncolgatása ugyancsak a kedvelt témák közé tartozik, a sorból nem maradhat ki Kőrösi Csoma Sándor életműve sem. Az elmúlt évben olyan személyiségek voltak a meghívottak között, mint Marosán Csaba kolozsvári színész, Czeglédi Katalin nyelvész, nyelvészeti-őstörténész, az altajisztika doktora, nyelvtanár, Csinta Samu újságíró, Puskás Bálint Zoltán alkotmánybíró, Balázs Lajos egyetemi docens, Jánó Mihály művészettörténész, Székely Zsolt régész, Szekeres Attila István heraldikus, Szakály Sándor professzor, a budapesti Veritas Történetkutató Intézet főigazgatója, a Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Karának tanszékvezető egyetemi tanára, Raffay Ernő történész professzor, Mandics György tanár, költő, író, újságíró, esszéíró, rovásíráskutató, Puskás Attila nyugalmazott tanár. Szorosan együttműködnek a népművelésben részt vállaló civil szervezetekkel, valamint a csernátoni Haszmann Pál Múzeummal, a Székely Nemzeti Múzeummal.
Idénre is vannak már konkrét tervek. Március idusában Marosvásárhelyről hoznak előadást, hagyományőrző csoport fellépésével egybekötve a forradalom körüli események kerülnek a középpontba. Ezt követően a Kőrösi Csoma Sándor Napokhoz kapcsolódóan a Csoma-kutatások kerülnek előtérbe. Nagy tervet is dédelget Balogh Zoltán: a Balassi Intézet által korábban nagyvárosokba elvitt történelmi előadás-sorozatát szeretné Kovásznára csalogatni. Hiába végez közművelődési munkát, a kovásznai népfőiskola sem mentesül az anyagi háttér biztosításának körülményességétől. Fel kell vállalni az előadók utazási költségeit, szállás-kiadásait. Kevés tagsági díj folyik be a kasszába, a pályázati úton elnyert pénzek jelentik a másik jövedelemforrást. A pályázatok elkészítését a Kőrösi-egyesület elnöke, Gazda József nyugalmazott tanár korát meghazudtoló lendülettel vállalja, bonyolítja le – emelte ki Balogh Zoltán. A terhek vállalásában azonban számíthatnak a barátokra, önkéntesekre, akik saját otthonukba fogadják be a vendég előadókat, megosztják velük asztalukat is – értékelte a közösségi hozzáállást az esperes.
Kovászna lakosságának hozzáállása arra ösztönöz, hogy minden körülmények között folytatni kell a népfőiskolában zajló munkát, tovább kell vinni a már hagyományosnak mondható népművelési feladatot – zárta a beszélgetést Balogh Zoltán.
Bokor Gábor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. március 4.
Néprajzi életműdíj Albert Ernőnek
A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban tegnap tartott Székely kapuk című tudományos ülésszak megnyitójaként a kolozsvári Kriza János Néprajzi Társaság életműdíjjal tüntette ki Albert Ernő sepsiszentgyörgyi néprajzkutatót, a társaság tagját, az indoklás szerint a székely népköltészet és népélet, valamint a cigány kultúra kutatásában és dokumentálásában végzett kiemelkedő munkásságáért.
A méltatásban Pozsony Ferenc egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja elmondta: a csíkdánfalvi születésű Albert Ernő a kolozsvári Bolyai Tudományegyetemen szerzett magyar nyelv és irodalom szakos tanári oklevelet 1954-ben, a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium tanára, hosszú ideig pedig igazgatója volt, de pedagógusi munkája mellett tanítványaival együtt több ezer, változatokban gazdag háromszéki népballadát gyűjtött össze és közölte a Faragó József szerkesztésében megjelent Háromszéki magyar népballadák című kötetben (Kriterion Könyvkiadó, Bukarest 1973). Pozsony Ferenc kiemelte, Albert Ernő a legnehezebb években is folyamatosan végezte gyűjtő tevékenységét, 1989-ben jelent meg az Édesanyám sok szép szava című gyűjteménye, amelyben egy ditrói asszony, Ádám Joákimné Kurkó Julianna énekeit, ritka régi balladáit és dalait közölte. Eredményeit mégis inkább a rendszerváltozás után tudta megjelentetni, köztük az 1995-ben közzétett Rigó és madár című kötetet (alcíme: A főd népe – egy gyimesi csángó család élete), amely az elmesélt élettörténet-kutatás módszerét követte – hangsúlyozta a méltató. 2004-ben jelent meg A halálra táncoltatott leány. Csíki népballadák című kötet Sepsiszentgyörgyön, amely hézagpótló gyűjtemény, mivel a folkloristák legtöbbször elkerülték ezt a vidéket. A méltató továbbá elmondta, Albert Ernő a magyar ajkú cigány közösségekben gyűjtött balladáit és dalait, valamint a betelepülés-történetükkel, életmódjukkal kapcsolatos eredményeit forrásértékű kiadványokban jelentette meg: Sok szép cigánylány (1998), Szabad madár. Háromszéki cigány népköltészet (2000), Sír az út előttem. Háromszéki cigányoktól gyűjtött népköltészet és levéltári okmányok (2001). Szintén levéltári kutatásaiból született meg 2004-ben A halál völgye. A határőrség szervezése 1762–1764-ben című dokumentumkötete is. A méltatás után Pozsony Ferenc átadta a díszoklevelet, Albert Ernő megköszönte a kitüntetést.
A Kriza János Néprajzi Társaság 2012-től adományoz életműdíjat. Elsőként P. Daczó Árpád Lukács ferences szerzetes, a népi Mária-kultusz, a vallásos népszokások és az archaikus népi imádságok kutatása terén elért tudományos eredményeiért kapta meg az elismerést, 2013-ban Kovács Piroska máréfalvi székelykapu-mentőt tüntette ki a társaság, következő esztendőkben Almási István népzenekutató, Szentimrei Judit és Kallós Zoltán néprajzkutató kapott életműdíjat.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. március 4.
Fizet a polgármester
Kifizeti Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere azt a tízezer lejes bírságot, amelyet tavaly rótt rá a prefektus azért, mert a kommunizmus idején államosított ingatlanok visszaszolgáltatása elakadt a megyeszékhelyen. A polgármester előbb bíróságon kérte a bírság érvénytelenítését, mert tudomása szerint senki mást nem büntettek meg Romániában ezért, noha a restitúció mindenütt rosszul áll; a pert azonban elveszítette, és kénytelen lesz fizetni, bár most is úgy véli, hogy valójában másért, a magyar érdekek mellett való kiállásáért próbálnak ütni rajta. Antal Árpád elmondta: nem a polgármester állítja össze a visszaszolgáltatási iratcsomókat, annyi köze van az egész folyamathoz, hogy a végén aláírja vagy nem írja alá a már előkészített aktákat, és ő még egyet sem utasított vissza azokból, amelyeket eléje terjesztettek. (demeter)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. március 4.
Székely vagy román jelképek?
Ismét elkezdték számon kérni a román jelképek hiányát a székelyföldi közigazgatási egységek címereiből, zászlóiból. Nemcsak a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fórumának minapi beadványáról van szó, vagy korábban megfogalmazott sirámairól, hanem Kovászna Megye Tanácsának januári soros ülésén is szóba került a téma. Egyszóval, nem győzik eleget sérelmezni, hogy – mint fogalmaznak – nincsenek román szimbólumok az „úgynevezett székelyföldi” jelképekben, pedig a terület itt található, Románia szívében. Olyan képtelenség is elhangzott, hogy Kovászna megye mai címere tulajdonképpen az egykori Osztrák–Magyar Monarchia korona nélküli jelképe, vagy hogy a Magyar Királyság egyszerűsített címere.
De mi lenne egy román jelkép? – szögeztük neki a kérdést egyik hangoskodónak. Nem is tudom… – jött a válasz, aztán néhány másodpercnyi kínos csönd és némi fejvakargatás után nagyon halkan: hát, azt hiszem, szóval, vagyis a juhászat… az ősi román mesterség, például. Nos, a juhokkal már megjártuk. Egy jegyzetben már pedzettük a témát, aztán egy nagy „hazafi” olyanokat írt blogján, hogy a jegyzetíró nacionalista, sovén, románellenes, a nemzetet lenéző, semmibe vevő stb. Ezt többször megismételte, s egyes román lapok is átvették. De hát mégis, mi lenne egy román jelkép? Nézzünk csak körül a Kárpátokon túl, az úgymond igazi román városok, megyék címerei között. Vegyük mindjárt a legrománabb nevű települést, a Neamț megyei Roman (Románvásár) várost. Vörös pajzsában egyetlen vaddisznófejet láthatunk. Mi ebben a román? – tehetjük fel a kérdést. Semmi, de a címer nagyszerű, mivel egyszerű, és a település régi címerét újította fel. Vagy lássuk Călărași városát. Címerében egy lovas. Milyen lovas? Román? Mitől? Egyszerűen beszélő címer, hiszen a város nevének jelentését mutatja fel képi formában. Dâmbovița megye címerében egy őz, Gorj megyéében egy szarvas látható. Mi ezekben a román specifikum? Vagy lássuk csak a nap és holdsarló alkotta párost! Mindenki tudja, hogy a nap és hold a székelyek jelképe, 1659-ben az erdélyi országgyűlés törvénybe is foglalta ezt a tényt. De nem sajátíthatjuk ki az égitesteket. Amikor székely szimbólumként használjuk, akkor székely jelkép a páros, de máskor általános címerkép. Rögtön látni fogjuk, hogy még mennyire! Nézzük csak Slatina városát. Ott található Havasalföldön, igazán nem mondhatja senki, hogy székely vagy magyar. Lássuk címerét. Aki teheti, az interneten írja be a képkeresőbe: „stema Slatina”. Meg fog lepődni: az oldal tele lesz a város címerével, melyben kék alapon virít a bástyát közrevevő arany nap és holdsarló. De a nap és hold párosa ott látható számtalan román templomban, moldvai és havasalföldi sírköveken is, és egyik helyen sem székely jelképként formázták meg, hanem égitestekként, a nap és éjszaka szimbólumaként. Mivel a nap mindenkire ragyog: Sol omnibus lucet.
A címer és a zászló jelkép, megkülönböztet és egyéniesít. Ne keressük a kákán a csomót! Ne keressük azokban a román jelképeket, hiszen a közigazgatási címer és zászló egy település vagy megye egészét jelképezi, nem nemzetiségi statisztika, nem arra való, hogy mutassa, hol hány százalékban élnek románok vagy magyarok. A címertan hagyományokon alapuló középkori eredetű tudomány – hagyni kell, hogy szakemberek műveljék.
Szekeres Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. március 4.
Fölötte a csillagos ég (Művészvilág – Mátray László színművésszel kisemberről, indulatokról, magányról)
Csak nagyon tapasztalt rendező képes a színészben élő feszültséget kis gyöngyszemmé csiszolni, állítja Mátray László. A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház színésze, s a budapesti Nemzeti Színház vendégművésze sorsszerűnek tartja az utat, amelyen jár.
– Hogyan tekint vissza ma, negyvenévesen egykori diákszínjátszó önmagára? – Az akkori énem a színházbérletes diák kategóriájába tartozott, aki megnézett minden előadást. Kezével, lábával, fejével kezdeni semmit sem tudó kamaszra emlékszem. A diákszínjátszás pedig furcsa jelenidőt teremtett számomra, amelyben nem azt igyekeztem elképzelni, hogy milyen leszek, inkább azt, mi az, amit szeretnék. Komolyan gondoltam például, hogy a kezünkbe kerülő szövegek emberi sorsok. Ez nem is változott jelentősen, a mai szerepeimet is sorsokként kezelem. Tisztában vagyok azzal, hogy az előadás egy szerkezet, a színész dolga pedig beleépülni abba, illetve a rendezői elképzelésbe. De az is a dolgom, hogy hitelesítő módon szépen berendezzem magam egy ilyen szerkezetbe. – Egy önhöz hasonló karakteres színészben nem dolgozik folyamatosan saját egyénisége megvillantásának késztetése?
– A színházi világban közkeletű mondás, hogy egy társulat addig nem játszik Hamletet, míg nincs Hamletje. Vagy míg legalább a lehetősége nem merül fel. Nyilván sok olyan feladatot kapunk, amelyekkel nem akkor, nem olyan körülmények között kellene találkoznunk. Vagy több rendező sorozatosan ugyanolyan típusú feladatra oszt ki, mert egyszer már sikerült jól megoldanod. Ilyen dolgok iránt is gerjed tiltakozás az emberben, de szinte párhuzamos ezzel a kihívás: mit tudnék én mást, újat előhozni abból az alakból? Mindezt úgy, olyan eszközökkel, hogy azt a néző is érzékelje. – Alakja, alkata, orgánuma révén vonzza a „fejedelmi” szerepeket. Vágyott valaha arra, hogy kipróbálja, milyen az, amikor egy kisember bőrébe kell „visszagyömöszölnie” saját különböző dimenzióit? – Hogyne! Sokáig vágytam arra, hogy eljátszhassam a Kis herceget. Most már tudom, hogy ez nem valósulhat meg, de ma is fájdalomként élem meg ezt a beteljesületlenséget. Egy jó színházi vezetés amúgy figyel ezekre a dolgokra. A Steinbeck-regény, az Egerek és emberek nyomán született George és Lennie című darabban Barabás Olga rendező például Lennie-t osztotta rám, egy nagy fizikai erővel rendelkező, de mentálisan visszamaradott ember megformálását. Ez a szerep, az ember, aki félve nyúl bárkihez, nehogy összetörjön a kezében, ilyen kihívást jelentett. Szeretem és várom őket.
– Civilként is erőtől duzzadó ember, akitől esetleg félhet is, aki nem ismeri? Hogyan kezeli ezt a helyzetet? – Kétségtelenül sok energia van bennem, amit néhány éve egyre jobban sikerül beosztanom. Nem volt mindig így, a színpadon is az a legfőbb bajom, hogy az erő mindegyre kikívánkozik belőlem, meg kell tanulnom befelé hasznosítani. Például abban, hogy amit el kell, ki kell mondani, azt ne erőből tegyem, hanem nyugodtan, bölcsen. Nagyon hosszú folyamat ez, s mivel egyik rendező kezéről kerülünk a másikba, nem nagyon jut rá idő. Nagyon tapasztalt rendezőnek kell lennie, aki ezt az erőt kis gyöngyszemmé tudja csiszolni.
– Egy Kovászna közeli faluban, Szörcsén él. Mi vonzotta ebbe a környezetbe?
– Csak nemrég jöttem rá, miért költöztem ki a családi örökségnek számító, közös erővel otthonossá tett házba. Elegem lett minden este a színházban maradni, gyakorlatilag minden percemet a túlnyomórészt színházi emberek társaságában tölteni. Fárasztott a könyv, egy idő után az internet is, éreztem, hogy váltanom kell. Körülöttünk a technika vette át a hangsúlyt, a színházban is, sok esetben a színész is olyan kellék, mint bármi más. Szörcsében viszont megkapom azt a vertikalitást, ami annak tudatosításában segít, hogy én, a kicsi ember itt vagyok lent, fent pedig van valaki, mindegy, hogy ki. Nem az állattartás romantikája vonz, ahogy azt sokan gondolják, hanem annak a teljességnek az érzése, amikor felnézel a csillagokra. Ezt egy ideje elfelejtette az ember.
– Az elmúlt évek egyéb fontos változásokat is hoztak az életében. Sorsszerűségként kezeli és ennek megfelelően halad a szörcsei csillagos éggel és a budapesti Nemzeti Színházzal szegélyezett új úton?
– Egyértelműen sorsszerűségként. Éreztem, hogy nem elég, amit a szentgyörgyi színház ad, kell még valami, ami kipróbál. Néha úgy él az ember, mint egy filmben: megy egy kamera, a képzelet követi, hogy ezt kellene még csinálnom, meg azt is. Zajlik az életed, miközben több film is pörög benned egyszerre. A kitörési vágy, de nem feltétlenül a jelenlegi helyzetedből, hanem más helyzetekkel is találkozni. A legjobb pillanatban kaptam a meghívást a Nemzetibe. Miközben éreztem, hogy ennek így kellett történnie, betojtam, hiszen igazából nem tudtam, mibe megyek bele. Kezdetben ott volt az a furcsa politikai árnyék is, ami az igazgatóváltást követően rávetült a Nemzeti Színházra, s amivel, úgy éreztem, külön meg kell küzdenem. Rengeteg energiát fektettem a munkába, hogy senkiben ne merüljön fel fogást keresni rajtam. Úgy tűnik, sikerült is elkerülnöm.
– Szakmai kihívásként is más dimenziónak bizonyult?
– Iszonyú felelősség szakadt a vállamra, hiszen egy ország reprezentatív színházában kellett helytállnom. Szentgyörgyön megszoktam korábban, hogy lazán hagyjam előjönni belőlem a dolgokat. Budapesten nem. Ott önmagam pedagógusává kellett válnom, aki szükség esetén rákoppintok a saját fejemre. Az is idegen volt, hogy napra, órára össze kellett hangolnom a programjaimat, az utazásaimat. Persze támogattak, eszembe juttatták, rám szóltak, figyelmeztettek. De olyan is előfordult, hogy valaki ismeretlenül rám írt a Facebookon, sok sikert kívánva a holnapi előadásomhoz. Akkor villant belém, hogy úristen, hiszen nekem előadásom van.
– Mi döntötte el, hogy mégsem szerződik véglegesen a Nemzetibe?
– Ha harmincnyolc évesen odaszerződöm, az négy-öt évre szóló teljes elkötelezettséget jelentett volna. Akkor nem tarthattam volna fenn a szentgyörgyi idetartozásomat. Szerencsém volt, hogy egyik társulat sem állított éles választási helyzet elé, talán azt is megsejtették, hogy tele vagyok kétellyel. Nagyon szeretem a szentgyörgyi világot, ahol elsősorban a lényem van jelen. Itt azonban szakmailag csak kapargatjuk a lényeget. Elsősorban fiatal rendezőkkel dolgozunk, akik egyelőre nem nagyon tudják vezetni a színészt, inkább azt szeretnék, hogy csináljam meg nekik, amit elképzeltek. Én viszont még sok mindent szeretnék megtanulni, olyan világokat teremteni, amitől elsősorban magam essek hasra. Ehhez azonban tapasztalt rendezők kellenének, akiknek a meghívását ez a színház anyagilag nem nagyon tudja megengedni magának.
– Előfordult már olyan, hogy elcsalt egy szerepet? Hogy „megúszta”?
– Elsősorban olyan volt, hogy nem vettem fel a kesztyűt, a próbafolyamat során nem robbantottam ki a konfliktust. Márpedig olyan szakma ez, ahol a konfliktusokat vállalni kell. Én alapvetően befelé vezetem le a feszültségemet, ha viszont kijön belőlem, többnyire igen nagy intenzitással bukkan ki, amivel meg is ijesztettem már egy-két fiatal rendezőt. Holott én csak jót akartam. Olyan eset is előfordult, amikor néhányan fiatalok morogtunk, de lefojtottak bennünket, és nem is lett jó az előadás. Amikor viszont a rendező rájött, hogy érezzük a darabot, kezdjük szeretni, egy idő után ő is velünk kezdte szeretni az egészet. – A nemrég moziba került Kojot című filmben egy visszafojtott indulatoktól remegő, a végén
pedig egészen szélsőséges erőszakban kirobbanó embert láthatunk. Ő hol helyezkedik el a Mátray-féle sorslistán?
– Ez a fickó kezdetben egyáltalán nem az erőszak oldalán áll. Csak ül és vár, a végén derül ki, milyen mértékű agresszivitás rejtőzik benne. Sőt, egy majdnem megerőszakolós jelenet is van a filmben. Egészséges erkölcsi érzékű emberként természetesen kínos, kényelmetlen ilyen töménységű agresszivitás elfogadása. Azért is nehéz, mert sok esetben a színészt egybemossák az általa alakított figurával. Ennek ellenére nagyon örülök, hogy Kostyál Márk rendező erre a szerepre szemelt ki. Nyilván, kell kapirgálni a mélyrétegeimben, hiszen a színész lelkének sok mindenre érzékenyen kell reagálnia. Ha nem tud saját tapasztalatból építkezni, akkor működnie kell a fantáziának, ahogy Lohinszky mestertől hallottuk a főiskolán. De ott a klasszikus példa: nagyon sokan játszanak vagy szívesen játszanának III. Richárdot. Rettenetesen negatív figura, akit részben felment a benne rejtőző bohóc. Macbeth is hasonló kategória, színházi legendák szerint több olyan színész is van, aki a szerep megformálása után „úgy maradt”. Vannak feladatok, amelyekben roppant veszélyes dolog elmerülni. – Mostanában mi után keresgél leginkább?
– Azt hiszem, a spiritualitásomban szeretnék jobban elmerülni. Szörcsén például megnyugszik a lelkem, sehová sem akar elrohanni. Persze tudom, hogy a színészet a szakmám, ebből élek. Nem tudom, képes lennék-e otthagyni az egészet, de nem tartom elképzelhetetlennek. Csak akkor el kéne menni innen valahová jó messzire. – Egyedül?
– Az egyedüllétemmel talán a szüleim sorsát hordozom magamban. Talán ennek a szörnyű nagy feszültségnek a cipelése közben arra készülök, hogy többet adjak majd az utódomnak, mint amennyit én kaptam. Szeretném mielőbb tisztán látni magamat. A színészmesterség ugyanis mindent felkavar az emberben: tessék ilyennek lenni, tessék olyannak lenni. Ennek a káosznak le kell ülepednie. A szerelem engem sem került el, csak nem jöttem ki jól belőle. Akkor úgy éreztem, gyengít a szakmában. Vagy azt éreztem, hogy azon az úton más nem fér el mellettem. Esetleg nem akar végigjönni velem. Ma már nem így érzem. És azt is érzem, hogy eljött az ideje valaminek.
– És milyen a csillagos ég Szörcse fölött?
– Gyönyörű. Néha elsírom magam alatta. Hiszem, hogy miközben igyekszem megtenni mindent a lelkem békéjéért, valaki ott fenn vigyáz rám.
MÁTRAY LÁSZLÓ
Színművész, Kézdivásárhelyen született 1976. október 23-án. Középiskolai tanulmányait a sepsiszentgyörgyi Mikes Kelemen Líceumban végezte, 1999-ben diplomázott a marosvásárhelyi Szentgyörgyi István Színművészeti Intézetben, ahonnan a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színházhoz szerződött. 2013-tól rendszeresen vendégszerepel a budapesti Nemzeti Színházban. Közel száz színházi szerepben lépett fel. Legfontosabb filmszerepei: Town Creek, Varga Katalin balladája, Fény hull az arcodra, Concrete Noise, Kojot. Díjak, kitüntetések: Kaszás Attila-díj (2010), Jászai Mari-díj (2016).
Csinta Samu
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. március 4.
Szőcs Géza beszéde Arany János 200. születésnapján a nagyszalontai református templomban
Tisztelt itt megjelent egyházi és világi méltóságok, kedves szalontaiak, kedves vendégek, hölgyeim és uraim!
Képzeljük el, hogy táviratban fordulunk Arany Jánoshoz, kérdéseket téve föl neki, amelyekre ő már válaszolt is. Ez ilyen párbeszéd.
Távirat Arany Jánosnak, kérdés: bizony hányan, hogyan, hova mentek...? stop.
Válasz: Ötszáz bizony, dalolva ment,
lángsírba velszi bárd stop
Kérdés: De egy se mit nem bírt mondani?
Válasz: De egy se bírta mondani...
Kérdés: Hogy ki éljen vagy ne éljen?
Válasz: Hogy éljen Eduárd!
Vajon mire figyelmeztetnek ezek a több mint másfél száz éves sorok, miért fontos ez az angol történelem réges régi évszázadaiba visszanyúló üzenet ma, a 21. században?
Hiszen szerencsére mára már kevés olyan hely maradt a földön, ahol a zsarnokok máglyahalállal büntetik az igazmondást. Ugyanakkor nem kevés keresztyén hittársunk végzete, hitükért lefejezett vértanúk sorsa sajnos azt bizonyítja, hogy nemcsak a faji, nemcsak a nemzeti, de a vallási gyűlölködés átka sem múlt még el az emberiség feje felől, melynek soraiban még mindig igen tevékenyek azok, akiket a költő – egy másik költő – sárkányfog-veteménynek nevezett.
A walesi bárdok és a drégelyi várkapitány énekes apródainak hallgatása azonban ma is ékesebben és megrázóbban beszél száz meg száz hamis himnusznál és ódánál arról, hogy a költő, a költői szó a nemzetnek nemcsak lelkiismerete, hanem tudatának, énjének, azonosságának összetartó ereje. (Amellett, hogy igen gyakran, ahogyan az imént hallottuk: eszköz Isten kezében. Arany János lehet, hogy ilyen eszköz volt, de ami biztos: az ő költészete Isten nagy ajándéka a magyar nemzetnek.)
Egy amerikai költő kérdi szónoki, de frappáns tömörséggel: mi más a nemzet, mint költemények? Mi más a magyar, mi más a magyarság, mint a legendái, a népdalai, a Halotti Beszéd és Mária siralma, mi más, mint Lúdas Matyi, János vitéz, és Toldi Miklós és Csongor és Tünde, és az örök szőkeségű Anna és Ádám és Éva és a magyarul megszólaló Úristen, aki imígy szólal: Mondottam ember, küzdj és bízva bízzál; mi más a magyar, mint Bánk bán és Melinda és Tiborc, mint az egri hősök és a Pál utcai fiúk, mi más, mint az Esztergomot ostromló Balassi Bálint és a Szigetvárt védő Zrínyi Miklós egy másik Zrínyi Miklósnak a pennáján és a feltámadt Zrínyi Miklós Mikszáth Kálmán tollán; és mi más, mint a csillagok alatt csőrében gyűrűvel szálló hollómadár, és Ábel a rengetegben, mi más, mint a szeptemberi áhítat és a szeptember végén még nyíló kerti virágok, és a közelítő tél meg a téli éjszaka,
vagy mint egyetlen lázadó mondat a zsarnokságról?
Mi mástól volnánk azok, akik – ha nem Arany János géniuszának (is) köszönhetően!?
S ha igaz, kedves jelenlévők, hogy nem más a nemzet, mint költemények – akkor vajon mekkora a költő felelőssége? Mondjuk ki: a költő felelőssége alig-alig elviselhető. Hiszen, ha költői is cserben hagyják, akkor előbb-utóbb odavész a közösség, akkor nincs többé a nemzet. Csak annyi kellene hozzá, hogy a költők kórusa elkezdje magasztalni a jóságos Edward királyt, vagy hogy az apródok nekilássanak dicsőíteni a hódító nagyszerű törökbasákat. Előbb a nemzet erkölcsi énje roppanna meg, aztán maga a nemzet is megszűnne nemzetnek lenni.
Mert a sokaságot, a lakosságot, a fogyasztókat, az adóalanyokat, a vásárlókat, a tömeget a költők szava teszi nemzetté. Mert a csatatéren elesett áldozatok sírja, vagy ez a másnak talán térképnél nem több táj, vagy akár csak az egyszerű marhalegelő, ahogyan Márai Sándor mondja – igen, ez a közönséges, puszta mező, ez a legelő a költők szava által válik a haza földjévé.
Minekünk egy olyan nemzetünk van, minekünk megadatott egy olyan nemzet fiaivá lennünk, amely nemzet ott hordozza magában a bajvívó és igazságosztó Toldi Miklóst, régen mártírokká lett welszi énekeseket, Zalán futását és Buda halálát és az egri csillagokat és a kőszívű ember fiait meg a gyászoló özvegyek bánatát, lovak patáinak dobogását és az elveszett alkotmány keserűségét, mindezt immár a messzi éjszakákon fellobogó pásztortüzek fénytörésében.
Lehetetlen föl nem tennünk a kérdést itt, a hajdúk városában, a Toldiak egykori birtokán: vajon a költő háromszázadik és négyszázadik születésnapján kik fognak majd összegyűlni itt, Istennek ebben a házában?
Templomban vagyunk, kedves felebarátaim, a magyar nemzet szellemi és lelki térképének egyik kiemelt pontján, abban a templomban, amelyben a kétszáz éve született csecsemőt, a későbbi szalontai jegyzőt, Arany Jánost keresztelték református hitre szülei és keresztszülei. (Majd ugyanitt tartották keresztvíz alá a költő gyerekeit is.) Ezért hát engedtessék meg nekem, hogy Arany Jánosnak azzal a strófájával búcsúzzam, amelynek első sorai arra a kérdésünkre válaszolnak: kit hívott össze?
Arany János válasza: Összehívá budai tanácsot,
jó emberek, adjatok tanácsot...
Kérdésünk: Miféle tanácsot? Hol mi lengjen?
Válasz: jó emberek, adjatok tanácsot:
Boldogasszony temploma keresztjén
török zászló lengjen, vagy keresztyén
Nyugati Jelen (Arad)
2017. március 4.
„Nem én voltam befalazva, de az én falam omlott le folyamatosan”
Marosvásárhelyen született, de sok éve Kolozsváron él, író, egyetemi oktató. Milyen felelősséggel jár és szerep-e számára ez a két hivatás, hova vonul el írni, hogyan született meg a Moszkvában esik című új regénye, mi a véleménye az erdélyi magyar társadalom tabutémáiról – íme néhány kérdésfelvetés egy múlt heti beszélgetésen. Az Erdélyi Magyar Írók Ligája és a Bulgakov kávéház Álljunk meg egy szóra beszélgetéssorozatának vendége Selyem Zsuzsa volt, a meghívottat a sorozat házigazdája, mellesleg egyetemi évfolyamtársa, László Noémi faggatta.
Elsősorban tanárként és civilként érez felelősséget, hiszen a kapcsolattartás milyensége fontos mindkét minőségében. Íróként más a helyzet, ilyenkor tulajdonképpen egyfajta „téren kívüli” állapotban van az ember a munkafolyamat során. Két könyve – 9 kiló – Történet a 119. Zsoltárra, és a tavaly megjelent Moszkvában esik – esetében úgy hozta a sors, hogy nyugalmas helyre vonulhatott el, és ennek megfelelően, ideális körülmények között írhatott. A Koinónia kiadónál 2006-ban megjelent 9 kiló megírását egy stuttgarti Solitude-ösztöndíj, a Jelenkornál 2016-ban napvilátot látott Moszkvában esik megszületését pedig szintén egy alkotói ösztöndíj biztosította, a helyszín ezúttal egy svájci kisváros kolostora volt.
Mindkét kötetét kísérleti regényként határozza meg a szerző, és mint kiderült, ezeknek a megírására szükség volt az elvonulásra, arra, hogy ne kelljen nap mint nap készülni az egyetemi órákra.
Egyetemi oktató és író – két hangsúlyos „szerep”, egyáltalán, szerepek ezek, kérdezte László Noémi. „Mindent megteszek, hogy ne az legyen”, érkezett a válasz. Selyem Zsuzsa előbb matematikát végzett a Babes–Bolyai Tudományegyetemen, majd két év középiskolai tanárkodás után beiratkozott a bölcsészkarra, magyar–angol szakra, ahol 1996-ban diplomázott. Mint kiderült, nagyon szeretett matematikát tanítani, de hamarosan rájött, hogy mégsem szeretne matektanár maradni, mert nagyon rossz volt az iskolákban a matematika megítélése, „több előítélet élt a matekkel kapcsolatban, mint a szőke nőkkel”.
– Nagyon nehéz volt ezt ledolgozni. Hiába voltam abszolút közvetlen, és hiába magyaráztam, hogy örömből kell matekkel foglalkozni, hiszen mennyi elegancia van benne, egyszerűen nem lehetett átvinni ezt a dolgot. Kőműves Kelemen szituáció volt, nem én voltam befalazva, de az én falam omlott le folyamatosan. A tanárok sem erősítettek ebben. Úgyhogy, ez tényleg szerep volt, így utólag belegondolva – magyarázta a meghívott.
László Noémi felidézte, hogy egyetemistaként pedagógiai gyakorlatot tanultak, és vetésforgóval mindig másnak kellett órát tartania a többiek előtt. Egyszer Selyem Zsuzsa volt a soron, aki Arany János kétsorosáról beszélt – „Mi vagyok én? Senki Pál, / Egy fájó gép, mely pipál.” – , és azt mondta, hogy szerinte ez az első posztmodern vers a magyar irodalomban. – De én nem emiatt jegyeztem meg ezt az „órát”, hanem amiatt, mert te nem álltál ki az osztály elé, mint ahogyan kellett volna tenni az órát tartóknak, hanem fölültél az első padra, velünk szembefordulva. Nem tanári pozíciót vettél föl. Nekem leesett az állam, hogy te milyen szabad ember lehetsz, milyen könnyű neked, hogy képes vagy erre – mondta László Noémi.
Egyetemi oktatóként most is ezt csinálja, de járkálni is szokott a teremben, jegyezte meg Selyem Zsuzsa. Szerinte ugyanis a mai korban nagyon meg kell becsülni azt a helyzetet, amikor fizikailag is együtt vagyunk. Próbál tehát mindenkivel legalább szemkontaktust tartani az órákon, ezért is járkál a térben. A demokratikus pedagógia híve, mint mondta, csak párbeszéd formájában lehet tanítani. – Ugyanannyit tanulok a folyamat során, mint amennyit tanítok. Az enyém a felelősség az óra alatt, de hogy ez jól történjen meg, mindenféle hierarchiát meg kell szüntetni – jegyezte meg.
Szereti a rövid műfajokat, például a verseket, „mert megvan a sűrítettsége”, de személy szerint csak egy kivételes alkalommal írt verset, felkérésre pedig egyáltalán nem, mert úgy érzi, nem tud rutinosan verset írni.
Pedagógusi munkájáról beszélve, kiderült továbbá, hogy véleménye szerint az a jó tanítvány, aki nem idomulni próbál az általa felmutatott értékrendhez, hanem azt is ismerve, egy újat fog kitalálni. A follower-viszonyulás valójában árulás, fűzte hozzá.
A Moszkvában esik. Egy kitelepülés története című kötetére rátérve, amelyért 2016-ban megkapta a Déry Tibor-díjat, a szerző elmondta, hogy a regény alapjául anyai nagyapja élettörténete szolgált. Mint elhangzott, Zsuzsa nagyapja, Beczássy István dálnoki születésű földbirtokos volt, akit „osztályellenségként” családjával együtt Dobrudzsába telepítettek ki 1950-ben. – Sokszor beszélgettem erről nagyapámmal, de csak töredékesen számolt be a megpróbáltatásokról. Háromszéki földesúrként számára nem létezett kudarc, a neveléséből kifolyólag csak hőstörténeteket tudott elmondani. Diktafonba mondta el nekem az élettörténetét, vagy legalábbis annak egy részét, de voltak olyan kérdések, amelyeket egyszerűen nem akart meghallani. Így sok minden dokufikciós formában volt számomra csak elérhető a regény megírásakor, ez azt jelenti, hogy volt mondjuk például három adatom, a közötte levő emocionális viszonyulásokat, történéséket pedig nekem kellett kitalálni – magyarázta Selyem Zsuzsa.
Különössé, jellegzetessé teszi a könyvet az állati narrátorok szerepeltetése, és furcsamód amikor az állatok mesélik a történetet, akkor az emberi szereplők „humánokként” jelennek meg, jegyezte meg László Noémi, majd megkérdezte a szerzőt, hogy hogyan jutott erre a döntésre, úgy érezte, hogy szükség van erre az eltávolító gesztusra?
Igen, kellett ez a távolságtartás, válaszolta a meghívott. Részletesen utánaolvasott az etológiában, hogy melyik állatra mi jellemző, hogyan kommunikál, milyen a látása stb., és úgy „szerepelteti” őket, mint akiknek a tudásában nincs korlát.
Ahogyan a nagyapa nem beszélt a megpróbáltatásokról, ugyanúgy hallgatja el az erdélyi magyar társadalom az ügynökmúltat, tabutémaként kezeli, és emiatt a rendszerváltás óta nem dolgozta fel azt, hogy a közösség egyes tagjai hogyan éltek az elmúlt rendszerben, állapította meg László Noémi. – Úgy tűnik, hogy közösségünkben ez olyanfajta tabu, amire nincsen szó, nincsen rá hétköznapi megoldás. Hamarosan kikopnak azok a generációk, akik ezt a műveletet végrehajthatták volna, és mi történik az erdélyi magyar közösséggel, hogyha ez kimarad? Továbbra sem találja majd a szavakat – fűzte hozzá a moderátor.
– Én csak azt tudom, hogy mit tennék én, ha rajtam múlna. De azt nem mondhatom egy idős emernek, hogy „az lenne neked is jobb, ha tisztáznád, ha nem bagatellizálod el”. Egyáltalán, ezt a kérdést nem lehet elbagatellizálni, hiszen minden elfedés később sokkal rosszabbul fog előjönni. Jobban járnánk, ha ezekkel a dolgokkal szembesülnénk, nem pedig elkennénk – mondta Selyem Zsuzsa, aki azt is nagyon súlyosnak találja, hogy erről nem lehet beszélni, a fiatal generáció számára pedig önkéntelenül is azt sugallja ez a magatartás, hogy „nincs tétje annak, hogy morálisan hogyan viselkedsz egy adott szituációban”. Ez sajnos érzékelhető is nagyon gyakran manapság, jegyezte meg.
Köllő Katalin
Szabadság (Kolozsvár)
2017. március 4.
Amikor a Szent Mihály-templom tornya is kilengett…
Negyven éve, 1977. március 4-én több mint másfél ezer halálos áldozatot követelő földrengés pusztított Romániában, az 55 másodpercig tartó rengés leginkább Bukarestet érintette. A földmozgást Kolozsváron is lehetett érezni, különösen a tömbházak felső emeletein lakók körében keltett riadalmat. Az egykori Igazság napilap szerint voltak olyanok is, akik látták, hogy a rengés másodpercei alatt a főtéri Szent Mihály-templom tornya kileng. „Lesznek nemzedékek, amelyek már csak hírből, leírásból, dokumentum-film összeállításból, talán éppen játékfilmből tudnak a március 4-i szerencsétlenségről” –olvastuk egy jegyzetecskében ugyancsak az Igazság hasábjain. Szerencsére az azóta felnőtt generációk valóban csak hírből ismerik az ilyen erősségű földrengéseket, nem kellett átélniük hasonló természeti katasztrófát itt, az országban. Számukra készült alábbi összeállításunk az egykori kolozsvári napilap számaiban tallózva.
A román köztévé silány kínálatának Édeskeserű című bolgár filmje sokunk számára emlékezetes maradt, és nem elsősorban művészi értékéért: este 9 óra 22 perckor a kolozsváriak többsége először adáshibára gyanakodva, majd a félbeszakadt közvetítésből, a csillárok lengéséből, poharak koccanásából következtethettek valami rendellenesre. Bukarestben viszont más volt a helyzet, a fővárosban és környékén hatalmas pusztítást végzett a földrengés. Az 1.578 halálos áldozatból 1424-et a Bukarestben regisztráltak. A sebesültek száma országszerte 11.300 volt, 32.900 épület súlyos kárt szenvedett. A pusztítás ereje felért az 1945-ben Hiroshimára dobott atombomba tízszeresével – írta annak idején a France Press, amelyet az Adevărul idéz az évforduló alkalmával készült összeállításában. A Világbank 1978-as jelentése kétmilliárd dollárra becsülte az anyagi károkat.
„Kiakadt az egész hálózat”
– Azon a napon, ügyeletes szerkesztőségi titkárként a nyomdában irányítottam a tördelést, szerkesztettem az Agerpres hírügynökségtől telexen érkező híreket-anyagokat – emlékezik vissza az akkori eseményekre Dózsa Sándor kollégánk.
– Úgy este kilenc óra körül hirtelen elsötétült a tv-készülék és leálltak a telex gépek. Az áramszolgáltatás nem szakadt meg. Azonnal hívtam a postai telex-ügyeletet. Kérdésemre, hogy miért állt le az adás, ők sem tudtak válaszolni. „Kiakadt az egész hálózat”, mondta a telex-műhely főnöke. A kolozsvári telefonok működtek, de Bukarest nem válaszolt. A făcliás kolléga a brassói lapot csengette, azok telefonon válaszoltak ugyan, de a telex-tv-hálózat ott sem működött, viszont az ottani szerkesztő jelezte, hogy valami nagy baj lehet a Kárpátokon túl, mert ők is éreztek valami rezgéseket.
Máskor is előfordult rövidebb-hosszabb adásszünet, de hogy telefonálni sem lehetett, az Agerpresnek, arra nem volt rá példa. Megpróbáltam telefonálni Mag Máriának, az Agerpres magyar adása vezetőjének a lakására, de minden telefon néma volt.
Közben valami rádióhírből kiderült, hogy a fővárosban hatalmas földrengés pusztított. Ez már nagy gond volt. Minket annyiban érintett, hogy félig üres volt az első oldalunk és a külpolitikai hírek is hiányoztak. Átgondoltam a helyzetet, átcsoportosítással, képekkel be tudtam volna fejezni a lapot, de még korán volt, tehát várakoztunk. A Honvéd utcai katonai parancsnokságon nagyon jól ismertem még lugosi sorkatonaságom idejéből egy hiradós vezérkari századost. Hirtelen ötlettel felcsengettem otthonában telefonon és röviden elmondtam, mi a problémám, vagyis, hogy szeretnék telefonálni az Agerpresnek. Meghallgatott, azt mondta visszahív. Meg is tette, úgy negyedóra múltán közölte: a hadsereg rádió-telefonján kapok öt percre egy vonalat, azon hívhatom az Agerpres számát. Néhány perc múlva csengett a telefon és bejelentkezett egy híradós, hogy beköt a vonalba. Én máris hívtam az Agerprest, de nem válaszolt.
Erre gondoltam egy merészet és felhívtam volt főszerkesztőm, Kovács András Drumul Taberei utcai lakását. Ő jelentkezett. Azt kérdeztem, ÉLTEK? – Igen, élünk – mondta csak apróságok törtek össze, az óriási robaj azonban nagy bajt jelezhet, de.....és itt megszakadt a beszélgetés. Én ennek a röpke szóváltásnak is nagyon örvendtem, megbizonyosodtam, hogy Kovácsék túlélték a katasztrófát – elevenítette fel a negyven éve történteket Dózsa Sándor.
Szükségállapotot vezettek be
Az Igazság másnap végül címoldalán közölte öles betűkkel az elnöki rendeletet a szükségállapot bevezetéséről. A Ceauşescu-házaspárt nigériai látogatásán érte a tragédia híre, értesülések szerint a vizitet azonnal félbeszakítva indultak haza. „Tekintettel az 1977. március 4-én este történt földrengésre, amely emberi áldozatokat és jelentős anyagi veszteséget okozott, annak érdekében, hogy biztosítsák a földrengés következményeinek felszámolását és meggátolják újabb károk keletkezését, az egész gazdasági-társadalmi tevékenység normális feltételeinek megteremtése érdekében, Románia Szocialista Köztársaság Alkotmánya 75. szakasza 13. pontja alapján, Románia Szocialista Köztársaság elnöke, a Fegyveres Erők főparancsnoka kihirdeti a szükségállapotot” – állt a rendeletben.
Az Agerpres tájékoztatása szerint, amelyet az Igazság is átvett, a földrengés epicentruma Vrancea térségben volt, a rengésfészek körülbelül 100 km mélységben helyezkedett el a földkéreg alatt. A kéregmozgás erősségét a Richter skála szerint 7,2 fokozatra becsülték, ami azt jelenti, hogy a legerősebbek közé tartozott Romániában. A földrengés érezhető volt az ország egész területén, de még a szomszéd országokban is, Bulgáriába 120 halottja volt a katasztrófának. Utórengéseket regisztráltak március 5-re virradó éjjel, ez a szakemberek véleménye szerint azt jelenti – idézzük továbbra is a négy évtizeddel ezelőtti hírügynökségi jelentést -, hogy a földkéregben és a kéreg alatt felgyülemlett és a március 4-ei földrengést előidéző energia legnagyobb részt felszabadult, hasonló földrengés tehát nem várható. Egyébként a világszerte regisztrált hasonló kéregmozgások vizsgálata azt mutatja, hogy az erős rengéseket rendszerint nem követik újabb rengések – igyekeztek valamelyest megnyugtatni a pánikban levő lakosságot az idézett szakemberek.
Kolozsváron a toronyházakban csaknem mindenki érezte
Bár Kolozsváron is lehetett érezni a bukaresti földrengés jellegzetes kísérőjelenségeit, sérülések, anyagi károk nem keletkeztek. A csillárok, a falra akasztott lámpák ingaszerűen mozogtak, az ingaórák megálltak, a vitrinekben elhelyezett edények, üvegpoharak összekoccantak, a falon levő képek kissé elmozdultak. Erre az erősségi fokra az is jellemző – olvasható dr. Xantus János ismert földrajztudósnak a kolozsvári lapban közölt cikkében –, hogy az utcán járók nem észlelik, a házakban tartózkodók, különösen a magas emeleten lakók, vagy fekvő helyzetben lévők azonban igen. Ezért a toronyházakban csaknem mindenki érezte. Sokakon szédülés vett erőt, mások hányingerre panaszkodtak. A kolozsvári földmozgások erősségének érzékelését az egyéni érzékenység is befolyásolta, emellett pedig az is számított, hogy az illető épület milyen altalajra épült. A laza szerkezetű kavicsos-homokos rétegek veszedelmesebbek – írta.
„Igen érdekes egyik olvasónknak az a megfigyelése – folytatja a szerző –, hogy Szent Mihály-templom tornya kilengett. Az ablakkerethez viszonyítva észlelte többekkel együtt ezt. Ingaórájának elmozdulásából, illetőleg megállásából igen helyesen három szeizmikus hullámot állapított meg”.
Romániában hasonló intenzitású földrengés csak 1802-ben és 1940-ben történt (mindkét esetben 7,4-es erősségű), több utórengéssel, az utóbbinál ezek hetekig tartottak, de a lakosság már nem érezte meg. Erdély területén 1170 és 1909 között 127 földrengésről számolnak be a krónikák, ezek közül Kolozsvárt csak egynéhány érintette komolyabban, annál több azonban Brassót és a Barcaságot. Néhány példa: az 1620. november 8-i, majd 1782. február 15-i rengés során templomtornyok dőltek le, épületek omlottak le. Az 1802-es és 1832-es rengések erőssége meghaladta az 5-6-os fokozatot. 1880. október 3-án a rengések a Szilágyságra is kiterjedtek, akárcsak az 1885. május 26-i földmozgások, amelyeknek központja Zsibó környékén volt.
Tíz nap után is találtak túlélőket
A tragédiát követő napokban a lapban is kezdtek megjelenni a Bukarestben élő kollégák – rádiósok, tévések, újságírók – személyes beszámolói annak az 55 másodpercnek egy életre szóló rémületéről: „A föld bömbölt, ijesztően dübörgött aztán csend lett, bántóan nagy csend és nyugalom, sötétség” – olvasható az egyikben. A szerző megjegyzi: a földrengés nyomai jobban megrendítették a bukarestieket, nagyobb hatással voltak mindenkire, mint a közel egy percig tartó hánykolódás, amikor az ember tudja, hogy menekülni kéne, de nincs hova.
A mentések több mint tíz napig tartottak – nem hiába. Egy 58 éves tanárnőt tíz nap után találtak meg élve a romok alatt. A nő egy zsebrádió segítségével értesült arról, hogy a mentési munkálatok folynak, ezt tartotta benne a lelket, a reményt, hogy őt is kimentik. Szerencséje volt, még időben érkeztek a mentőalakulatok. Keringtek történetek olyanokról is, akik csodával határos módon menekültek meg. Egy egyéves kisfiú például az összeomlott épület hetedik emeletéről szánkózott le ágyacskájának matracán és a romok közt téblábolt az éjszakában. Később anyját és apját is megmentették. Sok gyerek azonban árván maradt. A sajtóban is megjelent a felhívás, amelyben örökbefogadásra buzdítja azokat, akik segíteni akarnak a kicsiken.
Érkeztek azonban más hírek is: az Igazság halálozási rovatában A Hét munkatársától, Dankanics Ádámtól és kisfiától búcsúztak a megrendült hozzátartozók, ismerősök, mindketten a bukaresti katasztrófában vesztették életüket.
A Ceauşescu-házaspárnak a mentési akciókban és a nyugalom helyreállításában kifejtett „fáradhatatlan, önzetlen” tevékenységéről a pártpropaganda ontotta a dicshimnuszokat a javából, ezeknek az „árnyékában” azért meg-meghúzódott egy-két emberibb hangú jegyzet, amely a bukarestiek tragédiáját átérző szolidaritásról szólt. Az egyik ilyen írás például arról szólt: Gy. Szabó Béla a legelsők között volt, aki adományt ajánlott fel. Nem kis összeget, hanem tízezer lejt. Akárcsak az 1970-es árvíz pusztítása idején …
Székely Kriszta
Szabadság (Kolozsvár),
2017. március 4.
Nagyenyedi és magyarlapádi polcotthon a könyvadományoknak
Több tonna könyv lelt új otthonra Nagyenyeden és Magyarlapádon azokból, amelyeket száz meg száz adományozó hozott a Kolozsvári Rádió stúdiójába és a Szabadság szerkesztőségéhez az elmúlt hetekben.
Kisebb autókaravánnal keltünk útra pénteken, kolozsvári rádiós és tévés kollégákkal együtt kézbesíteni a meséket, regényeket, tudományos okosságokat kínáló köteteket. Most már megtelnek a Magyarlapádi Szórványkollégium foghíjas könyvespolcai is, sőt újabbakra lesz szükség, hogy minden könyv elférjen…
Rohonyi D. Iván
Szabadság (Kolozsvár)
2017. március 4.
Johannis jegeli a népszavazást
Klaus Johannis nem mondott le a népszavazás kiírásának gondolatáról a korrupcióelleni harc folytatása ügyében, de egyelőre tartalékolja ezt a megoldást arra az esetre, ha Szociáldemokrata Párt (PSD) ismét merényletet tervezne az igazságszolgáltatás ellen – tudta meg a Hotnews hírportál elnöki hivatali forrásokból.
Johannis szerint a két hétig tartó, országszerte százezreket megmozgató tiltakozások elérték céljukat, a 13-as sürgősségi kormányrendeletet, amely enyhítette volna a hivatali visszaélésért és összeférhetetlenségért járó büntetést, hatályon kívül helyezték. Ilyenformán a referendum okafogyottá vált. Ha viszont az államelnök most mégis élne a referendum kiírásának lehetőségével, másodszorra ugyanebben a témában már nem írhat ki újabb népszavazást, Johannis pedig attól tart, hogy a szociáldemokraták ezt kihasználják a jövőben. Egy harmadik szempont: mivel pedig a referendumnak a pártok körében nincs nagy támogatottsága, fennáll a veszély, hogy kudarcba fúl az egész vállalkozás, ami csak ártana az ügynek.
Január 23-án Klaus Johannis bejelentette: népszavazást készül kiírni a szociálliberális kormány közkegyelmi kezdeményezése és a büntetőjog megváltoztatása ügyében. Akkor úgy vélekedett: a népszavazáson a választóknak arról kell kifejezniük véleményüket, hogy a jogállamhoz ragaszkodó, a többi európai nemzettel egyenrangú, erős nemzetként, vagy a félmegoldásokkal megelégedő, megfélemlíthető és meghunyászkodó nemzetként akarnak-e élni.
A parlament február 13-án hagyta jóvá az elnök kezdeményezését a népszavazás kiírására, Klaus Johannis akkor úgy nyilatkozott: napokon belül jelzi a referendum pontos dátumát. Erre azonban mindmáig nem került sor.
Szabadság (Kolozsvár)
2017. március 4.
Szilágysági hangulatok színekben, formákban, zenében
Az Apáczai Galériában állították ki munkáikat Szilágy megyei képzőművészek
Színvonalasnak, érdekesnek, összetettnek nevezte Székely Géza képzőművész-tanár az Apáczai Galériában csütörtökön megnyitott, Szilágysági reflexiók című tárlatot, amelyen Szilágy megyében élő, dolgozó és alkotó művészek állítottak ki munkáikból. A kiállítás része annak a projektnek illetve elképzelésnek, hogy a galéria programjaiba bevonják a líceum képzőművészeti osztályának diákjait, órákat tartanak ott, boncolgatják, megbeszélik az alkotásokat. Ezáltal közelebb kerülnek – adott esetben – a Szilágyság arculatához, megismerhetik ennek a tájegységnek a kincsestárát, magyarázta Székely Géza, hozzátéve, hogy a galéria tárlatai természetesen sosem öncélúak, esztétikai élményként mindig igen megragadóak a látogatók számára.
A tárlaton munkáikkal részt vevő képzőművészek – Adorjáni Ilona, Bajusz Katalin, Horváth Levente, Keresztes József, Rózsa Róbert, Sepsi József, Simonfi Tímea, Szabó Attila, Szabó Vilmos (1942–2009), Vári Váncza Edith – alkotásait Szabó Attila képzőművész, muzeológus mutatta be és méltatta röviden. A kiállítás a Szilágyságra összpontosít nem csak témában, hanem a tíz képzőművész révén is, akik ott élnek és alkotnak, noha nem mind ennek a tájegységnek a szülöttei. Azonban nem annyira az életrajzi háttér a fontos, hanem a képi világ – magyarázta a muzeológus, kiemelve és ráirányítva a figyelmet mindegyik alkotó esetében pár jellemző motívumra, stílusra: a színvilágra, a népi hagyomány követésére, fény és árnyék érzékletes festésére, a félelem és fájdalom drámai megjelenítésére emberi alakokon keresztül, az anyaság motívumára, a fafaragásokban megmutatkozó egyfajta szakralitásra.
A megnyitón nem csak a képzőművészeti alkotásokkal, hanem zenei momentumokkal is sikerült szilágysági hangulatot teremteni: Horváth Levente hagyományos hangszereken, dorombon és furulyán játszott, Szabó Attila citerázott, Gáspár Anna népdalokat énekelt, Székely Géza pedig elszavalta Hervay Gizellának a Szilágysági Szent Johanna című versét.
Újvári Ildikó
Szabadság (Kolozsvár)
2017. március 4.
Arany János kérdezett...
Arany János kérdez címmel kerekasztal-beszélgetést rendezett csütörtök délután az EME Bölcsészet- Nyelv- és Történettudományi Szakosztálya. Egyed Emese szakosztályi elnök bevezetőjében elmondta: a rendezvény célja előtérbe helyezni a kétszáz éve született nagy költőnk mai értelmezéseit.
A kerekasztal-beszélgetést a tordai Jósika Miklós Elméleti Líceum Lukács János magyartanár által irányított diákjainak versműsora vezette be.
A neves meghívottak közül Olosz Katalin folklórkutató úgy vélte, Arany János neve benne van a köztudatban, de nem ismerjük eléggé az erdélyi kötődéseit, pedig a Koszorú folyóirat szerkesztésében Aranynak három erdélyi munkatársa is volt: Kriza János, Szabó Sámuel, és Szabó Károly.
Ördög Béla
Szabadság (Kolozsvár)
2017. március 4.
Békésen vonultak fel a magyar feliratokért Csíkszeredában
Egy perc néma csenddel és békés felvonulással tiltakoztak a csíkszeredai városháza felirat leszedetése ellen Csíkszeredában péntek délután. A Székelyek Világszövetsége által szervezett megmozduláson közel kétszázan vettek részt.
A csíkszeredai Mikó-vár előtt gyülekeztek a tiltakozók péntek délután. Vörös-fekete székely zászlókkal, Bírók, a kettős mérce bűntény! Prefektus úr védjen meg, mi is állampolgárok vagyunk! – ilyen és ehhez hasonló feliratokkal fejezték ki nemtetszésüket az utóbbi időben, az igazságszolgáltatásban elvesztett zászlóperek és a községháza, városháza magyar feliratok leszedetése kapcsán.
A megmozduláson mintegy kétszázan vettek részt, akik a Mikó-vártól békés menetben vonultak át a csíkszeredai városháza elé, itt egy perces néma csenddel tiltakoztak a városháza felirat eltávolíttatása ellen.
„Sajnos kevesen vagyunk, jobban össze kellene fogjunk. Én azért jöttem el, mert úgy gondolom törvénytelen, ami a magyar kisebbség nyelvhasználata ellen történik itt a román államban, és igazságtalannak tartom a kettős mérce használatát is, hiszen más régiók használhatják saját zászlójukat” – vélte a csíkszeredai Augustin Tibor. Az egybegyűltek az egyperces néma csendet követően a városházától a Szabadság térre vonultak, ahol beszédet tartottak a tiltakozó akció szervezői.
„Fontos ügy, ami miatt itt ma megjelentünk, és nemcsak a csíkszeredaiaknak, hanem az egész székelységnek és magyarságnak, hiszen az anyanyelvünkről van szó. Támadják, azt szeretnék, hogy ne használjuk, hogy a székelységet asszimilálni tudják, és a magyar nemzeti öntudatot végleg kiűzzék belőlünk! Ezt, nem engedhetjük! Jogunk van használni az anyanyelvünket és a nemzeti szimbólumainkat is! – szólalt fel Benke Csaba, a Székelyek Világszövetségének alapító tagja.
Az Amerikai Egyesült Államokban bejegyzett szervezet alapító elnöke, András Mihály pedig arról beszélt, hogy a székely mindig szabad nép volt, és, hogy „mi is a világ állampolgárai vagyunk, nem lehet minket arra kényszeríteni, hogy hallgassunk!”. A szervező ugyanakkor tudatta a jelenlévőkkel, hogy törvényszéken feljelentést tettek az ellen a bíró ellen, aki a városháza eltávolíttatásáról meghozta a döntést, továbbá az igazságszolgáltatásban dolgozó három másik érintett személy ellen is.
András Mihály kiemelte, a csíkszeredai városházát a székelyek pénzadományából építették fel. Mint mondta, tekintve, hogy az épületnek a nevéről, és a nem a közintézmény nevéről van szó, ezért arra kéri levélben Hargita Megye Prefektusát, hogy ne a városháza feliratot, hanem a Primărie kifejezést távolítsák el az ingatlan homlokzatáról, és fordítsák le román nyelvre a városháza kifejezést, és azt függesszék ki, hogy érvényben maradjon a kétnyelvűség. A tiltakozó akció végén a résztvevők közösen elénekelték a székely himnuszt, majd a szervezők a Prefektusi Hivatalnál iktatták volna a kormánybiztosnak szánt levelüket, de zárt ajtókra találtak.
Barabás Hajnal
Krónika (Kolozsvár)
2017. március 4.
Nem futja lelkészre Székelyföldváron
Nincs anyagi fedezete a lelkipásztor fenntartására a székelyföldvári református gyülekezetnek, így leányegyházközséggé alakul. Erdély-szerte számos település van hasonló helyzetben.
Visszavonta a lelkészi állás betöltésére kiírt pályázatot a nagyenyedi református egyházmegyéhez tartozó székelykocsárdi egyházközség presbitériuma, indoklásuk szerint „az egyházközség szűkös anyagi helyzeténél fogva képtelen biztosítani a lelkipásztor javadalmát”. A mintegy húsz évig anyaegyházközségként, saját lelkipásztorral működő földvári gyülekezet kénytelen leányegyházközséggé alakulni, az egyházi szolgálatokat a szomszédos Székelykocsárd lelkésze végzi majd.
Szabó Gergely a Krónikának elmondta, a 28 lelket számláló gyülekezet régóta készül erre a lépésre, ugyanis nem tudja biztosítani a lelkészi fizetés ráeső részét. A hívek közül 19-en élnek a Nagyenyedtől 20 kilométerre található faluban, a többiek a városban, Gyulafehérváron, Kolozsváron laknak, csak az egyházi adót fizetik szülőfalujukba. Az otthon lévők zöme 60 év fölötti, aki pár száz lejes téesznyugdíjból kénytelen megélni. Anyagi helyzetükre való tekintettel az egyházközségben a legalacsonyabb az egyházi adó – személyenként 60 lej évente –, holott egyházkerületi szinten 75 lejre emelték, és vannak egyházközségek, ahol 80-100 lejt hagyott jóvá a presbitérium, avatott be a részletekbe a székelykocsárdi református lelkipásztor.
A költségekre sincs pénz
A földvári döntést az is befolyásolta, hogy a korábbi lelkész, a nemrég nyugdíjba vonult Kónya Gerő a paplak helyett Kocsárdon lakott, de ha új lelkész érkezne a parókiára, az épület fenntartási költségeit, a szolgáltatások díját is fizetni kellene, és ez meghaladja a gyülekezet erejét. „Ez az egyetlen kiút, hogy megmaradjanak, és minden vasárnap legyen istentisztelet” – fogalmazott a székelykocsárdi lelkész a leányegyházközséggé való nyilvánításra utalva, hozzátéve, a kérést már benyújtották az egyházmegyei tanácshoz, amely várhatóan következő ülésén jóvá is hagyja azt.
Szabó Gergely január 11-étől beszolgáló lelkészként viseli gondját a leányegyházzá váló földvári gyülekezetnek, vasárnaponként 11 órától Kocsárdon, 12.30-tól Földváron hirdeti az igét. Az elmúlt héten, amikor Kocsárdon egyetemes imahetet tartottak, a földvári hívek is részt vettek az alkalmakon, de családlátogatásra, az elmúlt vasárnap pedig a böjtfői úrvacsoraosztásra is sor került. A nagyenyedi egyházmegyében nem a földvári az egyetlen, ahol a párlelkes gyülekezet képtelen lelkészt fenntartani. Csombordnak, Marosdécsének is van leányegyházközsége, míg Magyarigenhez szórványmissziós egyházközségként több egy-két lelkes település is tartozik. Bár az elöregedés Székelykocsárdon is érzékelhető, egyházmegyei szinten a 364 lelkes gyülekezet számít a második legfiatalabbnak a magyarlapádi után, a községben még működik az 5–8. osztályos magyar iskola, és több mint húsz gyerek jár vallásórákra.
Egyre gyakoribb a társulás
„Már elerőtlenedett, nem képes önmagát fenntartani” – jellemezte a székelyföldvári egyházközség helyzetét a Krónikának Gyenge János, az Erdélyi Református Egyházkerület személyzeti ügyosztályának előadója. Elmondta, 1992 előtt is leányegyházközség volt, és Székelykocsárdhoz tartozott, de akkor volt egy anyásítási hullám az egyházkerületben, és a földváriak is éltek vele. „Ez mostanig működött” – jelentette ki az előadó, aki szerint továbbra is megmarad az egyházközség önállósága, presbitériuma, önálló gazdálkodást folytat, csak a lelkészi állást nem tölti be. „Nem ez az egyetlen példa, egyre gyakoribb az összecsatolás. A elnéptelenedett egyházközségek szövetkeznek, úgynevezett társult egyházközségeket hoznak létre, és közösen tartanak fenn egy lelkészt” – magyarázta Gyenge János. Elmondta, az enyedi egyházmegyében van 3-4 eset, de az utóbbi időben már Kalotaszegen is gyakorolják, például Középlak és Nagypetri társult.
Az elsősorban a szórványra jellemző, de már tömbvidéken is érzékelhető elöregedő, elnéptelenedő gyülekezetek miatt egyházkerületi szinten az átszervezés is szóba került. „Előbb-utóbb oda fogunk jutni, hiszen a hunyadi egyházmegyében nincs már ötezer lélek, és van tíz egyházközség. Tehát ötezer lelket gondoz tíz lelkipásztor, míg egy háromezer lelkes városi gyülekezetet egy irányít. Itt látszanak az erőviszonyok. Előbb-utóbb rákényszerülnek, hogy feladják az önállóságukat, mert nem tudják fenntartani magukat. Nem tudják az épületeket karbantartani, az alkalmazottakat fizetni” – jellemezte a helyzetet Gyenge János, aki szerint Erdély-szerte jó pár egyházközség akad, ahol az átlagéletkor 60 és 70 év között van.
Az egyházi épületek fenntartásáról a kánon rendelkezik, ezek annak az egyházközségnek a tulajdonába kerülnek, amelyikhez átcsatolják az illető települést. Ennek ellenére fennáll a veszély, hogy leromlanak az épületek. „Van rá példa, hogy egyik-másik gyülekezetnek a temploma összeomlott, vagy omlófélben van emiatt” – ismerte el az előadó, aki szerint pályázati pénzből, az egyházkerület segítségével, illetve a kormány, a megyei és helyi önkormányzatok támogatásával igyekeznek karbantartani, renoválni ezeket.
Pap Melinda
Krónika (Kolozsvár)
2017. március 4.
Többtucatnyi babát hagytak a kórházban
Csökkent valamelyest tavaly Kovászna megyében a kórházban hagyott újszülöttek száma, a gyermekvédelmi igazgatóság adatai szerint azonban 2016-ban így is 41 kisbabát „felejtettek” szüleik a kórházban. Egy évvel korábban 45 olyan csecsemő volt, akit nem vittek haza.
A tavaly valamely háromszéki kórházban hagyott 41 kisbaba közül 19-et hivatásos nevelőszülőknél helyeztek el, hárman a baróti, fogyatékkal élő kiskorúakat ellátó központba kerültek, hét eset megoldása folyamatban van, egy kisgyerek meghalt, és tizenegyet sikerült visszaintegrálni biológiai családjába. Ebben a tekintetben negatív tendencia mutatkozik, ugyanis éveken keresztül sikerült az elhagyott gyermekeknek legalább a felét visszafogadtatni családjukba, de 2016-ban ez csak tizenegy kisbabával történt meg – áll a Kovászna megyei önkormányzat honlapján nyilvánosságra hozott jelentésben.
Tavaly egyébként az igazgatóság szakemberei több ízben szembesültek azzal, hogy az újszülötteknek nem volt születési anyakönyvi kivonatuk, a dokumentumot jellemzően azért nem sikerült kiállítani, mert az anyának sem voltak anyakönyvi iratai, vagy a szülők egyszerűen nem tették meg a szükséges lépéseket a születési bizonyítvány kiállításához. Átfogó akciót szerveztek ugyanakkor a nem kívánt terhességek megelőzése érdekében, a SERA alapítvány támogatásával fogamzásgátlókat ajánlottak fel az érintetteknek, abban bízva, ezzel is hozzájárulnak, hogy minél kevesebb gyerekről mondjanak le szüleik.
Hargita megyében valamivel kevesebb, 32 kisbabát hagytak ott a kórházban tavaly, a csíkszeredai megyei sürgősségi kórház újszülött osztályán ugyanakkor tíz csecsemőt „felejtettek ott”. Gyermekükről főként a szociálisan hátrányos helyzetű anyák mondanak le, ebben az esetben a szülőket a gyermekvédelmi igazgatóság munkatársai a rendőrség segítségével keresik fel. Ha a családi körülmények elfogadhatóak, megpróbálják meggyőzni a szülőket, hogy fogadják vissza a gyereket, ha ez nem sikerül, a csecsemőt rokonoknak adják, de ha ők sem vállalják, hivatásos nevelőszülőkhöz helyezik el.
Elekes Zsolt, a Hargita megyei gyermekvédelmi hivatal vezetője elmondta: a nevelőszülők saját otthonukban nevelik a gyereket. A jogszabályok szerint egyébként a kórházban hagyott kicsiket hároméves kor alatt nem lehet nevelőotthonba helyezni. Elekes arról is beszámolt, hogy a megyében tavaly a kórházban hagyott 32 csecsemő közül tízen visszakerültek biológiai családjukhoz, tizennyolc gyermeket hivatásos nevelőszülőknél helyeztek el – három kisbabát más megyében –, egy újszülött pedig meghalt, ugyanis betegen született.
Bíró Blanka, Molnár Rajmond
Krónika (Kolozsvár)
2017. március 4.
Újabb magyar polgármester ellen indít eljárást a román hatóság
Házkutatást tartott Erdőszentgyörgy polgármesteri hivatalában és Csibi Attila Zoltán polgármester otthonában a Maros megyei rendőr-felügyelőség gazdasági bűncselekményeket kivizsgáló osztálya, a segesvári bíróság ügyészeinek vezetésével.
"Március 3-án 9 házkutatást tartanak Erdőszentgyörgy városának egyik intézményében, valamint egyes személyek otthonában hivatali visszaélés gyanúja miatt" - írja a Maros megyei rendőr-felügyelőség közleménye. Az AGERPRES hírügynökség bírósági forrásoktól úgy értesült, hogy egy 2015-ös - közbeszerzési eljárás nélkül aláírt - szerződés ügyében indult "in rem" bűnvádi eljárás, azaz a bűncselekmény elkövetésére irányuló gyanú megalapozottságát vizsgálják. A rendőrök több helyszínen is tartottak házkutatást, többek közt annál a személynél is, aki megkapta a szerződést.
(AGERPRES)
szatmar.ro
2017. március 4.
Történet a tálról és a kanálról
Pénteken délelőtt mutatta be a Brighella Bábtagozat /Szatmárnémeti/ a legújabb darabját.
"Ez ám nem közönséges tál és kanál, hanem egész különleges darabok. Ez azonban csak akkor derül ki, ha a tálban a hozzá tartozó kanállal kavargatni kezdünk. Amint ezt tesszük, a tál megtelik a legízletesebb és legtáplálóbb levessel, amit csak kívánhatunk. És mindig tele lesz, akárhány éhes száj eszik is a levesből" - áll a péntek délelőtt bemutatott bábjáték kedvcsinálójában.
Az Iciri-piciri bérletesek nagyon élvezték az előadást, amelyben volt irigység és fondorlat is, de a végén természetesen a jóság és a szeretet győzedelmeskedett.
A darabot Schneider Jankó magyarországi vendégművész rendezte és ő tervezte a díszletet is. A bábok Bartal Kiss Rita munkái, az előadás dramaturgja Nagy Viktória Éva, zenéjét Czapp Ferenc szerezte, ügyelője és súgója Liegner Zsolt. Szereplők: Nagy Tamás, Nagy Anikó, Bandura Emese és Bandura Tibor.
szatmar.ro
2017. március 4.
Erdélyi magyar ügyekről is szól a washingtoni külügy országjelentése
A magyar közösség elleni diszkriminációról, a közösségi szimbólumok és jelképek tiltásáról, a Mikó-ügyről, az elkobzott javak visszaszolgáltatásának helyzetéről, a Székelyföld-ellenességről, az anyanyelvhasználat korlátozásáról, a román nyelv anyanyelvként való oktatásának problémájáról is beszámol a Romániáról szóló legfrissebb emberjogi országjelentésében a washingtoni külügyminisztérium.
A Székely Mikó Kollégium „újraállamosítása” kapcsán a dokumentum emlékeztet arra, hogy országosan aránytalanul kevés a kisebbségi közösségeknek visszaszolgáltatott javak száma. Felidézi, hogy a restitúciós hatóság tavaly szeptemberben a kisebbségi közösségeknek összesen 79 visszaszolgáltatási kérelmét bírálta el, és valamennyit elutasította.
A jelentés beszámol arról, hogy tavaly májusban a marosvásárhelyi ítélőtábla elutasította annak az egyesületnek a bejegyzését, amely Székelyföld turisztikai vonzerejének népszerűsítését tűzte ki célul. A döntés oka az volt, hogy Székelyföld nevű közigazgatási-adminisztratív egység nem létezik Romániában.
A washingtoni dokumentum idézi az RMDSZ árnyékjelentését a kisebbségi és regionális nyelvek európai chartája romániai gyakorlatba ültetésének hiányosságairól. Beszámol arról, hogy a magyar közösség nem használhatja anyanyelvét az igazságszolgáltatásban, és sok magyarlakta településen megoldatlan a kétnyelvű feliratok kérdése.
A jelentés említést tesz arról, hogy Romániában továbbra sem működik államilag finanszírozott, önálló magyar egyetem, emellett a román nyelv anyanyelvként történt oktatása az iskolákban gondot okoz a magyar gyerekeknek. A dokumentum felidézni annak a székelyföldi diáknak az esetét is, akit megaláztak egy kolozsvári gyerekkórházban, mert nem tudott jól románul.
RMDSZ: ez a mi erőfeszítéseink eredménye
Az országjelentés az RMDSZ szerint azt bizonyítja, hogy az Amerikai Egyesült Államok ma jobban átlátja a romániai magyar közösség helyzetét, ez pedig a Romániai Magyar Demokrata Szövetség erőfeszítéseinek eredménye. „Azt reméljük, hogy ez a legutóbbi dokumentum (…) egy hosszú kezdet végét is jelöli, az információgyűjtés folyamatának lezárását. Ugyanakkor azt is jelzi, hogy Amerika részéről eljött a tettek, a politikai cselekvés ideje” – olvasható az RMDSZ közleményében.
Az állásfoglalás szerint a szövetség továbbra is pontosan és folyamatosan tájékoztatja amerikai partnereit, azt remélve: elegendő, nevén nevezett visszaélés birtokában figyelmeztetik majd a román államot arról, hogy a kisebbségek kérdése koránt sincs megoldva.
„Úgy véljük, minél inkább szőnyeg alá söpri Románia a magyar közösség elleni visszaéléseket, minél inkább egy mintaország képét közvetíti a nagyvilág felé, annál inkább eltávolodunk attól a 27 éves álomtól, amelyért folyamatosan küzdöttünk, amely a többség és kisebbség párbeszédére, a kölcsönös tiszteletére épül” – írják.
A közlemény felidézi, hogy az RMDSZ küldöttsége 2015-ben és 2016-ban is Washingtonba látogatott, hogy kongresszusi küldötteket tájékoztasson a romániai helyzetről, hangsúlyozza a megrekedt romániai egyházi és közösségi ingatlan-visszaszolgáltatás fejleményeit.
Arról is figyelmeztettük partnereiket, hogy Románia következetesen ideális képet fest a kisebbségek romániai helyzetéről, holott 2007-et követően, az ország Európai Unióhoz való csatlakozása után már nem ragaszkodik azokhoz a kritériumokhoz, amelyeket feltételekként szabtak meg neki azelőtt. Mindezt a kisebbségek, a romániai magyar közösség tagjai érzik meg a leginkább, a leghamarabb.
Az RMDSZ közleménye szerint a napokban a Marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Líceum ügyében észlelt visszaélésekről is tájékoztatják az Amerikai Egyesült Államok nagykövetét, arra kérve, álljon az igazság oldalára, ne engedjen a túlkapások elfajulásának, a jogállamiság leépítésének.
maszol.ro
2017. március 4.
Illúziók ideje
Novák Csaba Zoltán (szerk., kísérőtanulmány): Aranykorszak? A Ceauşescu rendszer magyarságpolitikája 1965-1974. Források a romániai magyarság történetéhez. Pro-Print Könyvkiadó, Csíkszereda, 2011, 574 oldal.
Novák Csaba Zoltán fiatal történész, a Román Tudományos Akadémia marosvásárhelyi Gheorghe Şincai Kutatóintézetének tudományos munkatársa, akinek munkássága a kommunista időszak kisebbségkutatásában már komoly eredményeket hozott.[1] A könyv egy hosszabb kutatási folyamat eredménye, összefügg a szerző doktori disszertációjával. Tulajdonképpen egy dokumentumkötetről van szó: a bevezető egy több mint százoldalas tanulmány, melyet a címben megjelölt korszakra vonatkozóan korabeli dokumentumok, jegyzőkönyvek, statisztikák segédletek, hivatalos kiadványok követnek. A felsorolt dokumentumok forrása főleg a román nemzeti történeti levéltár (Archivele Naţionale Istorice Centrale, ANIC), a volt biztonsági titkosszolgálat levéltára (Archivele Consiliului Naţional pentru Studierea Archivelor Securitaţii, ANDJC), illetve több megyei (Kovászna, Hargita, Maros) levéltár.
A kötet mind külalakjában, mind felépítésében a sorozat korábbi köteteinek mintáját követi.[2] A fedőlap igencsak kifejező: a fényképen Ceauşescu 1966-os marosvásárhelyi látogatásán, a Teleki Tékában látható, körülötte pedig helyi pártképviselők, értelmiségiek. Megfigyelhető, hogy a tükörképen, amelyen ugyanaz a kép szerepel, csupán a pártvezér képe marad élesen, a többiek elhalványulnak mellette, jól szimbolizálva a korszak kádercseréit, amelyekről a könyv is részletesen beszámol.[3] Érdekes, hogy kötet megjelenése egybeesik egy országos nosztalgiahullámmal, amelyről nemrégiben végeztek felméréseket. Eszerint a romániai lakosság majdnem fele úgy véli, hogy a kommunizmus idején jobb volt az élet.[4] Erre a hazai filmipar is ráharapott, s ennek megfelelő produkciókkal jelentkezett az elmúlt években.[5]
A kötet előszavában ismerteti azon változásokat, amelyek az 1945 és 1989 közötti korszak kutatásában történtek. A témára vonatkozó szakirodalom és kutatási projektek bemutatása után Novák Csaba Zoltán kiemeli, hogy a dokumentumok kiválogatásakor három tartalmi szempontot vett figyelembe:
azok az iratok amelyek közvetlenül említik vagy érintik a magyar kisebbséget,
azok az iratok amelyek részben említik, de nemzetpolitikai szempontból nem tartoznak az erdélyi magyarságra, illetve
azok az iratok, amelyek nem említik közvetlenül a kisebbségeket, de nagymértékben meghatározzák azok alakulását, helyzetét).
Szerzőnk a Nicolae Ceauşescu nevével fémjelzett időszakot két részre osztja. Az első korszak 1965 és 1974 közé tehető (értelemszerűen a kötet is ezt a periódust célozta meg), míg a második 1974-től az 1989-es változásokig tartott. Az említett korszakolás, illetve a tartalmi szempontok leírása egy bonyolult struktúraként érthető, ami bizonytalanságot vetíthet elő a könyv lehetséges célközönségének meghatározásakor.
A kutatásokat megnehezítette a még rendezetlen források használhatatlansága, illetve az, hogy korszak forrásanyagában rengeteg az egyáltalán nem vagy csak részben kutatható állomány. A rendelkezésre álló magyar és román nyelvű forrásanyag a korszerű kutatási módszerek használata miatt így is a kötet komoly erőssége. A szerző fontosnak tartja aláhúzni, hogy bár a kötetben megjelölt periódusban nagymértékű elnyomás és diszkrimináció érte az erdélyi magyarságot, a könyv nem probléma- vagy sérelemkatalógus.
Az előszót követő bevezető tanulmány egyrészt választ ad azokra a kérdésekre, amelyek az elemzett korszakkal kapcsolatosan feltehetőek (például a címre, amely szintén kérdőszóból áll: „Aranykorszak” volt-e ez egyáltalán az erdélyi magyarságra nézve?). Másrészt pedig segítséget nyújt a több mint négyszáz oldalnyi dokumentum értelmezéséhez, kontextusba helyezéséhez. Az előtanulmány bevezetője mindössze két, tömérdek lábjegyzettel ellátott oldalba sűríti az 1944-1964 közötti húszéves periódust, mivel ennek a korszaknak komoly szakirodalma van (és nem tartozik a kötet tárgyához).
A következő fejezet az előbbinél már hosszabb terjedelemben taglalja az 1964-től kezdődő folyamatokat, amelyek Románia számára az úgynevezett „külön utas” politika folytatását jelentették, illetve a későbbiekben Ceauşescu hatalmának konszolidációját hozták. A „Deji örökség” felvázolásában fontos szerepet kap a „függetlenségi nyilatkozatként” elhíresült pártdokumentum, amely a szocialista országok egymás belügyeibe való beavatkozását ítéli el (Nyilatkozat a Román Munkáspárt álláspontjáról a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom kérdéseiben, 103-111.o.). Pozitívum, hogy Novák Csaba Zoltán nem csupán a belpolitika pontos ismertetésére törekedett; a fejezetben helyet kap a külpolitikai irányzatok vizsgálata is, illetve ezek hatása Románia nemzetközi kapcsolataira.
A tanulmányban szerzőnk elméleti kérdést is boncolgat. A nacionalizmus megjelenése a politikumban különféle diskurzusokat szült a „szocialista nemzet” fogalmának meghatározásakor. A Nicolae Ceauşescu-i új vezetés a Dej-i merevséggel szemben jobban odafigyelt e fogalom meghatározására, amennyiben a nemzet fogalmába tartozónak tekintette a kisebbségeket is. Az erre az elvi alapra épülő új politika fő hivatkozási pontját Ceauşescu 1965-ös székelyföldi látogatása jelentette.
A tanulmány következő fejezete egy bel- és külpolitikai szempontból egyaránt fontos pillanatot, az 1968-as eseményeket vázolja fel. Az esztendő történései a külpolitikában, majd a belpolitikában is sikert hoztak Ceauşescu számára. A magyar kisebbség három fejleményt értékelt kedvezően: a közigazgatási reformot, a magyar értelmiségiekkel való találkozót és egyeztetést, valamint a Magyar Nemzetiségű Dolgozók Tanácsának (MNDT) létrehozását. A fejezetben mindhárom intézkedésről külön elemzést olvashatunk. Az új közigazgatási reform, a megyésítésekkel járó bonyodalmas folyamat nem jelent újdonságot a szerző számára.[6] Ez a folyamat konfliktusoktól sem volt mentes. Egyrészt a kérdést a párton belül is viták kísérték, akárcsak a székelyföldi megyékben.
A pártvezetés két lehetőséget, a „nagy székely megyét”, illetve a „kis székely megyét” mérlegelte. A politikusok véleménye megoszlott, ám Ceauşescu türelmesen reagált, figyelmet fordított az érintett területek lakosságának igényeire is. Fazekas János szerepe fontos volt e folyamatban, ugyanis a kezdetektől részt vehetett a tárgyalásokon, és a magyarság képviselőjének is tekintette magát ebben az ügyben. (Tőle származik a megyék későbbi elnevezése – Hargita és Kovászna – is.) Lokális szinten a „nagy székely megye” lehetősége három város közti konfliktust eredményezett: Csíkszereda, Székelyudvarhely és Sepsiszentgyörgy egyaránt pályázott volna a megyeszékhelyi státusra. Végül Kovászna megye megalakulását követően az előbbi két város között folytatódott a vita, amely olyannyira eldurvult, hogy Csíkszeredában tüntetés szerveződött, miután a tervezetben a pártvezetés Székelyudvarhelyt jelölte meg megyeszékhelyként. Egy csíki küldöttség ellátogatott Bukarestbe, és végül Ceauşescu engedett a követelésnek, ismét „türelmességet és odafigyelést tanúsítva.”[7]
A romániai magyar társadalommal való kiegyezési törekvés másik nagy lépését a párt a magyar értelmiségiekkel és pártkáderekkel való találkozóval próbálta elérni. A ritka alkalomnak számító esemény során (1949 óta nem volt erre példa) a kisebbség képviselői egy problémakatalógust állítottak össze, de a felvetődött gondok megoldása nem járt teljes sikerrel. Az egyik fő vita a romániai magyarság jogi státusának elismerése körül zajlott. Mivel a pártvezetés nem ismerte el (továbbra sem) a nemzeti kisebbségek kollektív jogait, elvetette a statútum elkészítését. A másik stratégiai téma az oktatás kérdésköre volt, azonban néhány magyar tannyelvű osztály indítását leszámítva itt sem történt komoly előrelépés. A megbeszélés következményeként a kultúra világában lett a legkézzelfoghatóbb a változás: létrehozták a Kriterion Könyvkiadót és A Hét című kulturális-közéleti hetilapot (továbbá emelték a meglévő magyar sajtótermékek példányszámát). Ekkortájt indultak el (néhol újra) a román televízió és rádió magyar nyelvű adásai is.
A hangos kisebbségi elégedetlenségtől mentes hátország biztosításának szándéka külpolitikai fejleményekkel magyarázható. Bár Ceauşescu nem értett egyet a Dubcek-fémjelezte lazítással, elítélte a csehszlovákiai intervenciót. Az ezt követő sikerek, illetve politikai csúcspont elérése után rögtön Székelyföldre látogatott, ahol több beruházást ígért, és magyarul is köszöntötte az embereket – ez szintén emelt népszerűségén. Az MNDT létrehozásával a magyarság egy olyan fórumot kapott, amelyben a párttal való kapcsolattermés és problémamegoldás lehetőségét láthatta. Az események arra utalnak, hogy ezen gesztusokkal a legfelsőbb vezetés a székely identitás tudatos elsorvasztására törekedett: a lokális önazonosság alakítása szinte versengésbe sodorta egyes régiók azonos nemzetiségű lakosait.
Az 1970-es évek elejét Ceauşescu számára a teljes belpolitikai siker jellemezte. Az események további menetét meghatározta az 1971-ben kihirdetett, „júliusi tézisekként” ismert ideológiai önmeghatározás. A tanulmány következő részét a júliusi tézisek következményei és ezek lehetséges értelmezései alkotják. A következményekhez sorolható a nagymértékű szisztematizálási tervek (értsd: falurombolások) beindítása, amelyek több száz magyarlakta falut érintettek. Ehhez hozzájárult az erőszakos iparosítás, amely a román munkások addig magyar többségű városokba történő – nyilvánvalóan asszimilációs szándékú – betelepítésével járt. Az ideológiai szigor és az ezzel járó káderrotáció bevezetése a párthoz lojális, de túl sok hatalomra szert tevő helyi vezetők leváltását vagy egyéb funkciókba való kinevezésüket eredményezte.
A magyar politikai és kulturális elit alakulásának elemzése szintén nem új téma a szerző számára.[8]Megtudhatjuk, hogy volt rá példa arra, magyar káderek bejuthattak a legfelsőbb vezetésbe (KB, VB, PB, minisztériumok stb.), az efféle karrierhez azonban bizonyos feltételek szükségeltettek: a kézenfekvő párthűség mellett számon tartották a megfelelő családi hátteret (elvárt volt munkás- vagy parasztcsaládból való származás), és az illető káder viszonyulását az 1956-os és 1968-as eseményekhez. Fontos volt továbbá különválasztani a nemzeti és a politikai identitást. A tanulmányban a két legtöbbször előforduló társadalomszervezésre befolyással levő személyiség, Fazekas János és Király Károly esete egyedinek számít. Nem véletlen, hogy Novák az erdélyi magyarságot érintő kérdésekben mindkettejük munkásságát kiemelten értékeli.
A tanulmány utolsó két fejezete már az összegzést, következtetéseket és a kiértékelést tartalmazza. Kiderül, hogy a romániai magyarság mikortól és hogyan jelentett belbiztonsági problémát, és a pártvezetés miként próbálta a Securitate révén ellenőrzése alá vonni a kisebbséget.[9] A korszakot egyértelműen az 1974-es XI. kongresszus zárta, amelyen többek közt Ceauşescut államfőnek választották. Érdekes figyelni a diktátor képének a kötet tanulmányából, dokumentumaiból kirajzolódó változását, amelynek során a politikus elveszítette a kezdetben a nemzeti kisebbségekkel szemben tanúsított türelmét. Ezen időszaktól leértékelődik a korábban korszakjellemző három elem: külpolitikai téren a Szovjetuniótól való eltávolodás, gazdasági szempontból az életszínvonal növelése, valamint az értelmiségiekkel való kiegyezés a belpolitikában.
A forrásokban nem szűkölködő tanulmányt a dokumentumok követik, a tanulmányhoz hasonló felosztásban, időszakolásban.[10] A dokumentumok fordítását és jegyzetekkel való ellátását, kiválogatását Novák Csaba Zoltán és Kuszálik Eszter végezte. A kötet végén található háromnyelvű (magyar, román, angol) rezümén kívül a hely-, intézmény- és személynévmutató, valamint a kulcsszemélyek életrajzi adatainak felsorolása adatbázisjelleget ad a könyvnek. A kötet célközönsége nem tisztázott, de a leírt korszakkal foglalkozó kutatóknak mindenképpen hasznos és hiánypótló munkának számít. Remélhetőleg lesz majd folytatása, a további évek elemzésével. Célszerű lenne a meglévő anyag lefordítása, legalább angol és román nyelvre.
Jegyzetek
[1] A rengeteg tanulmány és kötet mellett kiemelném a Vladimir Tismăneanu által vezetett elnöki bizottság jelentését, melyben elítélte a kommunizmust és Novák Zoltán a magyarságra vonatkozó alfejezetnek a társszerzője: Raport Final. Comisia Prezidenţială pentru analiza dictaturii comuniste din România, Bucureşti, 2006.
[2] A sorozat korábbi hat kötete: GYÖRGY Béla: Iratok a romániai Országos Magyar Párt történetéhez. A vezető testület jegyzőkönyvei, Erdélyi Múzeum Egyesület – Pro-Print, Kolozsvár–Csíkszereda, 2003; NAGY Mihály Zoltán – VINCZE Gábor: Autonómisták és centralisták. Észak-Erdély a két bevonulás között (1944. szeptember – 1945. március), Erdélyi Múzeum Egyesület – Pro-Print, Kolozsvár–Csíkszereda, 2003; Stefano BOTTONI: Az 1956-os forradalom és a romániai magyarság (1956–1959), Pro-Print, Csíkszereda, 2006; LÁSZLÓ Márton: Máthé János: Magyarhermány kronológiája (1944–1964), Pro-Print, Csíkszereda, 2008; GIDÓ Attila: Úton. Erdélyi zsidó társadalom- és nemzetépítési kísérletek (1918–1940), Pro-Print, Csíkszereda, 2009; NAGY Mihály Zoltán – Olti Ágoston: Érdekképviselet vagy pártpolitika? Iratok a Magyar Népi Szövetség történetéhez 1944–1953, Pro-Print, Csíkszereda, 2009.
[3] A Ceauşescut körülvevő személyek közül beazonosítható Fazekas János, Erdélyi István (a Teleki Téka akkori igazgatója), Elena Ceauşescu és Gere Mihály. A könyvben jól jönne információpótlásként a képen szereplő személyek felsorolása.
[4] Az említett felmérést a Kommunizmus Bűntetteit Vizsgáló Intézet végezte; az országos reprezentatív mintájú felmérésből az is kiderül, hogy a megkérdezettek 47%-a véli úgy, hogy a kommunizmus egy „roszszul alkalmazott, de jó ötlet”. Lásd Kétszer többen vannak a kommunizmus után vágyakozók, mint elítélői, Krónika Online 2010. szeptember 23., www.kronika.ro/index.php?action=open&res=42706
[5] Gondolok itt a Constantin Popescu és Cristian Mungiu Amintiri din Epoca de Aur, illetve Andrei Ujică Autobiografia lui Nicolae Ceauşescu című alkotásaira, amelyek különbözőképpen világítják meg ugyanazt a korszakot.
[6] Vö. NOVÁK Csaba Zoltán: A megyésítés előkészítése és a nemzetiségi kérdés Romániában 1967–1968 = Integrációs stratégiáka magyar kisebbségek történetében, szerk. Bárdi Nándor – Simon Attila, Fórum Kisebbségkutató Intézet, Somorja, 2006, 455–421 (megjelent román nyelven is); NOVÁK Csaba Zoltán – OLTI Ágoston: Udvarhely vagy Csíkszereda? Harc a megyeszékhelyért (Egy csíkszeredai küldöttség Nicolae Ceauşescu-nál 1968-ban), Székelyföld 2008/7., 85–111.
[7] A küldöttség látogatásakor zajlott a párt plenáris ülése, Ceauşescu ezt megszakítva tárgyalt a küldöttséggel. Érdekes a tény, hogy Csíkszeredának 1966-ban 8459 lakosa volt, míg Székelyudvarhelyen ugyanekkor 15 901-en laktak.
[8] Lásd NOVÁK Csaba Zoltán: A párt szolgálatában. Kádersors a Székelyföldön, Múltunk 2005/4., 100–128; UŐ.: Intelectuali maghiari de stânga în conflict cu noile autorităţi comuniste, Anuarul Institutului de Cercetări Socio-Umane „Gheorghe şincai” (Târgu Mureş), 2006, 372–382.
[9] Itt érdemes kiemelni Domokos Géza példáját, aki többszörös megfigyelés alatt állt, és az informátorai saját kollégái voltak.
[10] A levéltári és sajtóforrások mellett, illetve a korszerű szakirodalom felhasználásán kívül a szerző interjúkat is készített. A kötetet egyértelműen gazdagítja például a 2008-ban készített Király Károly-beszélgetés.
Fodor János
erdelyikronika.net
2017. március 5.
Megjelent a Márton Áron Főgimnázium évkönyve
Megjelent a csíkszeredai Márton Áron Főgimnázium 2015/2016-os tanévről szóló évkönyve. A kalendárium különlegessége, hogy a rendszerváltás utáni nyomtatott sorozatnak ez a huszonötödik darabja.
Az évkönyvben megtalálhatók az állandó jellegű, már megszokott rovatok, mint például a tanévet összefoglaló igazgatói jelentés, a szemeszter főbb eseményeinek krónikája, illetve a Tanárszemmel nevű rovat, amelyben pedagógusok értekeznek az oktatás fontosabb kérdéseiről.
Mindezek mellett idén is fellelhető a Lepkeszárnyak nevű fejezet, amelyben a tanulók versei, prózai írásai és tudományos munkáinak beszámolói kaptak helyet. Egyik különlegessége az évkönyvnek, hogy színészek, rendezők és színkritikusok is beszámolnak a tevékenységeikről, akik az iskola diákjai voltak egykoron. A kiadványban továbbá helyet kaptak bemutatkozó és búcsúzó írások is: tartalmaz egy nekrológot, amely megemlékezik az iskola „legendás” biológia tanáráról, a tavaly elhunyt Izsák Zoltán életútjáról, illetve egy másik fejezetben a tanintézet volt diákjával, a jelenleg Debrecenben élő Gál Zoltán informatikai és villamosmérnökkel található egy interjú – számolt be Varga László iskolaigazgató.
Hozzátette, a könyv 350 oldalas, a megítélése szerint rendkívül tartalmas és változatos. Az évkönyv főszerkesztője Borsodi L. László, szerkesztőtársai Bara Katalin, Kolozsváry Katalin és Orbán Zsolt.
Molnár Rajmond
Székelyhon.ro,