Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2017. február 25.
A 40 éves kolozsvári táncház sajtókronológiája I. kötetét mutatták be a Tranzit Házban
A 40 éves kolozsvári táncházat ünneplik a hétvégén a kolozsvári Tranzit Házban. Ebből az alkalomból mutatták február 24-én, pénteken az újonnan megjelent, Könczei Csongor szerkesztette sajtókronológia I. részét, amely az 1977 és 1990 közötti kolozsvári táncházmozgalomról szól.
A 40 éves kolozsvári táncház sajtókronológiája I. (1977–1990) c. kötetet Jakab Albert Zsolt, a Kriza János Néprajzi Társaság elnöke, Pávai István népzenekutató és Könczei Csongor ismertették a közönséggel. Az eseményt megnyitotta Könczei Csilla, a Tranzit Ház igazgatója és Kelemen László, a Hagyományok Háza főigazgatója. Az esemény felvezetője, illetve záró motívuma a magyarlapádi Piros Pántlikás zenekar előadása volt.
Könczei Csilla a kapcsolatok fontosságáról beszélt, amelyek az „őstáncházasok” között akkoriban és a mostani generációk tagjai között is kialakultak, és felhívta a figyelmet a kötet címében szereplő római egyesre, ami azt jelzi, hogy folytatása következik. Kelemen László gratulált a kötethez, és örömét fejezte ki, hogy azt, amit ők egykor elkezdtek, van aki Erdély-szerte folytassa, és hogy „van egy közös nyelv az anyanyelvünkön kívül, amelynek révén itt mi mind összetartozunk”. A sajtókronológiáról Könczei Csongortól megtudtuk, hogy csak ezen alkalommal volt hozzáférhető, viszont könyvtárakban megtalálható, illetve PFD formátumban ingyen letölthető lesz a Kriza János Néprajzi Társaság jóvoltából. Jakab Albert Zsolt, a társaság elnöke, Könczei korábbi kiadványairól is beszélt, kijelentette, hogy mostanra körvonalazódott, hogy a szerző az erdélyi táncház tematikájában megkerülhetetlenné vált. Mostani könyvének következő része - a 90-es évek utáni táncházakról -, idén őszre várható. Könczei Csongor a sajtókronológia szerkesztőjének és nem szerzőjének vallotta magát, mert elmondása szerint ő csak összegyűjtötte azt, amit főleg a '70-es években írtak a táncházakról, és sajnálatának adott hangot amiatt, hogy a kommunizmus eljövetele ezeket az írásokat lassan elnyomta, és mind a mai napig nagyon kevesen publikálnak a táncházakról, pedig mindig is nagy közösségformáló szereppel bírt. Felhívta a figyelmet arra, hogy a könyv főleg a nyugat-erdélyi táncházakat taglalja, így a Hargita, Kovászna, Maros vagy más megyék táncházairól továbbra is lehetősége nyílik a fiatal antropológusoknak - és nem csak -, hogy körbejárják a témát. Pávai István népzenekutató elmondása szerint a kolozsvári táncházról már számos anyagot ismert, mégis a Könczei kötetében több új sajtóanyagra is bukkant. Véleménye szerint a kötet jól strukturált, és jól visszaadja, hogy a korabeli sajtót mennyire cenzúrázták, emiatt pedig csak sajátos nyelvezetben fogalmazhatták meg üzeneteiket. Amit mégis hiányolt, az a névmutatót, a helységnévtár és a tárgymutató, viszont ezek pótlására is lehetőséget nyújt majd a 2. kötet, amelybe ezek mellett a különböző szervezetektől is össze lehetne még gyűjteni az írásokat, plakátokat, szórólapokat. Egy felszólaló oktató ezt az ötletet még kiegészítette a Securitate táncházról szóló aktáival. Pávai István még hozzátette, hogy azt is lehetne elemezni, hogy a különböző perspektívájú résztvevői a táncházaknak mire koncentráltak a fennmaradó jegyzetek megírásakor, milyen ideológiák mentén fogalmaztak. Aprók tánca. Muzsikált a Rezeda zenekar, a táncot a kolozsvári Bogáncs Néptáncegyüttes Morzsabogáncs és Apróbogáncs csoportjainak oktatói vezették A program szombat délelőtt gyermektáncházzal folytatódott, ezt pedig évfordulós filmek vetítése követi. Részletek a programról az Időgépen olvashatók. (tudósítónktól)
Transindex.ro
A 40 éves kolozsvári táncházat ünneplik a hétvégén a kolozsvári Tranzit Házban. Ebből az alkalomból mutatták február 24-én, pénteken az újonnan megjelent, Könczei Csongor szerkesztette sajtókronológia I. részét, amely az 1977 és 1990 közötti kolozsvári táncházmozgalomról szól.
A 40 éves kolozsvári táncház sajtókronológiája I. (1977–1990) c. kötetet Jakab Albert Zsolt, a Kriza János Néprajzi Társaság elnöke, Pávai István népzenekutató és Könczei Csongor ismertették a közönséggel. Az eseményt megnyitotta Könczei Csilla, a Tranzit Ház igazgatója és Kelemen László, a Hagyományok Háza főigazgatója. Az esemény felvezetője, illetve záró motívuma a magyarlapádi Piros Pántlikás zenekar előadása volt.
Könczei Csilla a kapcsolatok fontosságáról beszélt, amelyek az „őstáncházasok” között akkoriban és a mostani generációk tagjai között is kialakultak, és felhívta a figyelmet a kötet címében szereplő római egyesre, ami azt jelzi, hogy folytatása következik. Kelemen László gratulált a kötethez, és örömét fejezte ki, hogy azt, amit ők egykor elkezdtek, van aki Erdély-szerte folytassa, és hogy „van egy közös nyelv az anyanyelvünkön kívül, amelynek révén itt mi mind összetartozunk”. A sajtókronológiáról Könczei Csongortól megtudtuk, hogy csak ezen alkalommal volt hozzáférhető, viszont könyvtárakban megtalálható, illetve PFD formátumban ingyen letölthető lesz a Kriza János Néprajzi Társaság jóvoltából. Jakab Albert Zsolt, a társaság elnöke, Könczei korábbi kiadványairól is beszélt, kijelentette, hogy mostanra körvonalazódott, hogy a szerző az erdélyi táncház tematikájában megkerülhetetlenné vált. Mostani könyvének következő része - a 90-es évek utáni táncházakról -, idén őszre várható. Könczei Csongor a sajtókronológia szerkesztőjének és nem szerzőjének vallotta magát, mert elmondása szerint ő csak összegyűjtötte azt, amit főleg a '70-es években írtak a táncházakról, és sajnálatának adott hangot amiatt, hogy a kommunizmus eljövetele ezeket az írásokat lassan elnyomta, és mind a mai napig nagyon kevesen publikálnak a táncházakról, pedig mindig is nagy közösségformáló szereppel bírt. Felhívta a figyelmet arra, hogy a könyv főleg a nyugat-erdélyi táncházakat taglalja, így a Hargita, Kovászna, Maros vagy más megyék táncházairól továbbra is lehetősége nyílik a fiatal antropológusoknak - és nem csak -, hogy körbejárják a témát. Pávai István népzenekutató elmondása szerint a kolozsvári táncházról már számos anyagot ismert, mégis a Könczei kötetében több új sajtóanyagra is bukkant. Véleménye szerint a kötet jól strukturált, és jól visszaadja, hogy a korabeli sajtót mennyire cenzúrázták, emiatt pedig csak sajátos nyelvezetben fogalmazhatták meg üzeneteiket. Amit mégis hiányolt, az a névmutatót, a helységnévtár és a tárgymutató, viszont ezek pótlására is lehetőséget nyújt majd a 2. kötet, amelybe ezek mellett a különböző szervezetektől is össze lehetne még gyűjteni az írásokat, plakátokat, szórólapokat. Egy felszólaló oktató ezt az ötletet még kiegészítette a Securitate táncházról szóló aktáival. Pávai István még hozzátette, hogy azt is lehetne elemezni, hogy a különböző perspektívájú résztvevői a táncházaknak mire koncentráltak a fennmaradó jegyzetek megírásakor, milyen ideológiák mentén fogalmaztak. Aprók tánca. Muzsikált a Rezeda zenekar, a táncot a kolozsvári Bogáncs Néptáncegyüttes Morzsabogáncs és Apróbogáncs csoportjainak oktatói vezették A program szombat délelőtt gyermektáncházzal folytatódott, ezt pedig évfordulós filmek vetítése követi. Részletek a programról az Időgépen olvashatók. (tudósítónktól)
Transindex.ro
2017. február 25.
„Erdélyt képviseljük” – a Tokos zenekar tagjaival beszélgettünk
Ha addig nem is, de 2014-ben – a Fölszállott a páva népzenei és néptáncos tehetségkutató verseny hangszeres szólisták és zenekarok kategóriájának erdélyi győzteseként – a Tokos zenekar végképp beépült a köztudatba. Táncházak, fesztiválok állandó fellépői, de évente zenélnek Hannoverben, Berlinben, Dortmundban is.
2011-es megalakulásuk óta idén jelent meg az első nagylemezük, a Hallgassátok meg, magyarim című gyűjtést turné keretében Kolozsváron, Debrecenben, Szegeden, Budapesten mutatták be. Ennek apropóján kérdeztük a Tokos két zenészét, Vajas Albertet és Szép Gyula Bálintot Kolozsváron, akik a zenekar művészi és adminisztrációs függetlenségéről és a mai táncházmozgalomról is beszéltek.
- Az első nagylemez mérföldkő lehet egy zenekar életében. Számotokra milyen jelentősége van annak, hogy megjelent az első lemezetek?
- Vajas Albert: Ez egy nagy vállalkozás volt. Nagyon féltünk az első lemeztől, mert az első mindig nagyon jó kell legyen, az emberek nagyon sokat várnak el, főleg egy Fölszállott a páva után, ahol fölraktuk a mércét. Az alatt nem szabad teljesíteni. Ezért is volt nagyon sokáig kérdés, hogy legyen-e lemez, illetve az, hogy mit játszanánk fel szívesen a lemezre. Abban a pillanatban, amikor eldöntöttük, hogy a lemezt ebben a formában kiadjuk, akkor nagyon sokat dolgoztunk rajta. Mi úgy érezzük, hogy sikerült egy csomagot adni abból, amit mi állandóan csinálunk. Ez egy „zip” (tömörített, sűrített – szerk. megj.) változata annak, hogy miket szoktunk táncházakban játszani. Egy „névjegykártya”, olyan lelki kielégülés számunkra, hogy van valami, ami megörökíti az elmúlt öt év munkáját.
- Milyen dallamok kerültek fel a lemezre?
- Albert: A zenekar kedvence határozottan a kalotaszegi népzene. Ebből került fel a lemezre három összeállítás: van györgyfalvi népzene, egy román kalotaszegi forgatós és cigány szapora, és egy magyar rendet is játszottunk. Ezen kívül válogattunk olyan Fölszállott a pávás produkcióinkból is, amelyekről úgy éreztük, hogy eléggé sikeresek voltak, és nekünk nagyon tetszettek: az ördöngösfüzesi összeállításunk egy picit megváltoztatva felkerült a lemezre, és a szászcsávási többszólamú énekekből is lett egy szám.
Amikor a döntőbe kerültünk, egy hirtelen megoldásból került először palettára a többszólamú ének. Ez megtetszett nekünk, azóta többet foglalkoztunk vele, kerestünk még más énekeket is. Így lett a lemez címe a Hallgassátok meg, magyarim, ami egy szászcsávási ének első sorából származik. Ugyanakkor lett egy csávási rend is – ami ugyanacsak a páva döntőjében volt –, amit szintén egy picit megváltoztattunk.
Még felkerült egy szatmári összeállítás is, amit egy koncert keretében kaptunk koreográfiaként, elküldte egy tánccsoport, hogy el kéne játszani, és nekünk annyira megtetszett, hogy úgy döntöttünk, külön zenekari számot csinálunk belőle. Egy picit megváltoztattuk, hozzátettük még az egyik kedvenc dallamunkat, és így különlegességként szatmári népzene is szerepel a lemezünkön. Egyelőre nem játszottunk sok kis-magyarországi népzenét, de próbálunk nyitni az egész Kárpát-medencei népzene felé, ezért lett első próbálkozásként a szatmári népzene.
- Ha már szóba hoztad a Fölszállott a pávát, akkor megemlíteném, hogy a kolozsvári lemezbemutató koncerten Porteleki László prímás volt az egyik meghívott előadóművész, aki mentorotok volt a magyarországi tehetségkutató versenyben. Ebből arra következtethetünk, hogy az ott szerzett szakmai és baráti kapcsolataitok azóta is élnek, vagy már lezárult a „pávás korszakotok”?
- Albert: Szerintem ez a történet csak akkor kezdődött el. A páván megismerkedtünk, ezek a barátságok pedig megmaradtak, azóta is igényt tartunk azoknak a segítségére, akik ott mellettünk voltak. Rengeteg ilyen kapcsolat alakult ki a páván keresztül, tánccsoportokkal, táncosokkal, énekesekkel dolgoztunk azóta együtt.
Ugyanezt elmondhatom Porteleki Lászlóról is, aki azóta is figyelemmel követi a zenekar munkáját. A lemezzel kapcsolatosan is átküldtük neki azt, amit itthon próbáltunk, ő meghallgatta, elmondta a véleményét, de jelen volt a stúdiófelvételen, és ott is mondott véleményt. Sokszor találkoztunk itthon vagy Magyarországon, a múltkor elhívtuk Kolozsvárra és tartott egy előadást, ahol ugyancsak közösen muzsikáltunk. Azt pedig nem hagyhattuk ki, hogy Kolozsváron a lemezbemutatón együtt muzsikáljunk, és nagyon örültünk, hogy elvállalta a meghívásunkat.
- Hogyan fogadta a közönség a turnén bemutatott produkciót itthon és Magyarországon?
- Albert: Lehet, hogy azért, mert itthon voltunk, de nagyon sok ismerős volt a lelátón. Egyrészt ez önbizalmat adott az egész zenekarnak, másrészt pedig nagyon izgultunk is emiatt, mert tudtuk, hogy olyan emberek ülnek bent, akik ismernek minket, akikkel napi szinten találkozunk. Kolozsváron egy nagyobb szabású rendezvény volt, 850–900 ember ülhetett a teremben (a Kolozsvári Magyar Operában – szerk. megj.), ez nagyszerű érzés volt. Mindig érződik, ha nagy közönség van, egy hatalmas tapsban, vagy akár egy biztató felkacagásban a konferáló szövegek közben.
Ugyanezt a szintet szerintem sikerült Magyarországon is teljesíteni, ott sem először fordultunk meg. Debrecen, Szeged, Budapest olyan városok, ahová mi rendszeresen, évente egyszer-kétszer megpróbálunk eljutni, úgyhogy ott is rengeteg ismerős volt. Ezek kisebb előadások voltak, 100–200 fős, kisebb termekben volt az előadás, de úgy érezzük, hogy mindegyik nagy siker volt, örömmel fogadták az emberek azt a muzsikát, amit játszottunk.
Kolozsváron a vendégszereplőknek is köszönhetően volt pörgős a koncert, ez volt az utóhangja (közreműködött: Porteleki László, Varga István "Kiscsipás", a Debreceni Népi Együttes, valamint györgyfalvi és kolozsvári táncosok – szerk. megj).
Szép Gyula Bálint: A meghívottak nagyot dobtak a koncert hangulatán. Nagy szerencsénk van azzal kapcsolatban is, hogy a zenekar tagjai színpadi emberek. Nagyon hamar és praktikusan tudtunk dolgozni, színpadra tenni egy ilyen jellegű előadást. Nemcsak az volt a lényege, hogy felállunk és egyet muzsikálunk, hanem figyeltünk a fényekre, a színpadi rendezésre is. Hála Istennek, hogy ilyen sok rétű a zenekar, és a tagok különböző dolgokhoz értenek, mert ki tudjuk egészíteni egymást. A szakmai haladás mellett ezzel is segíteni tudjuk egymást abban, hogy előrelépjünk.
- Mennyit dolgoztatok a lemezen és a színpadi produkción?
- Albert: 2016-ban kezdődött a lemez szerkesztése, és tavaly február, március környékén elkezdtük a stúdióban feljátszani. Utána egy hosszabb szerkesztési időszak következett, amikor a stúdió meg a mastering történt, majd a nyár alatt egy picit hagytuk pihenni. Ez addig elhúzódott, hogy nem kaptunk termet, időpontot, ezért végül év elejére került a lemezbemutató. Az előadáshoz voltak ötleteink, tudtuk azt, hogy kit akarunk meghívni, majd amikor mindenki elfogadta a meghívást, akkor elkezdtünk azon gondolkozni, hogy ezt hogyan állítjuk színpadra. Maga a produkció az utolsó két hétben állt össze a fejünkben, akkor kaptunk színpadot próbára.
Bálint: Magyarul: két órával a koncert előtt láttuk azt, hogy mi lesz a színpadon. Akkor egy gyors „fast forward” próbát csináltunk. Láttuk, hogy működik. Az volt a legfontosabb, hogy a színpadon mindenki megkapja a helyét.
Albert: Meg volt adva egy keret, hogy mi az, amit szeretnénk látni a színpadon a vendégeinktől, de persze volt benne improvizációs rész is.
- Miből tudtátok finanszírozni a lemezzel járó költségeket?
- Bálint: Manapság nem olcsó lemezt kiadni.
Albert: A lemezfelvételt a Kolozsvári Városi Tanács támogatta, ahová tavaly pályáztunk, ennek köszönhetően mi választottuk ki a stúdiót. További szerkesztések finanszírozásában – nyomtatás, kiadás, borító szerkesztése – kolozsvári vállalkozók voltak a segítségünkre, akik egy bizonyos anyagi hátteret tudtak biztosítani ahhoz, hogy kiadhassuk a lemezt. Tényleg nem olcsó és nem nyereséges ma lemezt kiadni. Ezt mi tudtuk előre is, időközben meg is tapasztaltuk a saját bőrünkön, hogy manapság már nem azt jelenti egy lemez, hogy hosszú távú megélhetést, anyagi biztonságot adna egy zenekarnak.
- Az adminisztrációs, szervezési, művészeti kérdésekben menedzserrel dolgoztok?
- Bálint: Művészeti és adminisztratív szempontból mindenképpen függetlenek vagyunk mindenkitől, és önmagunknak a szakállára, saját felelősségre vállalunk mindent. Egyelőre úgy látom, hogy ez működik. Pár évvel ezelőtt – azt hiszem a páva után – jött egy-két ajánlat, hogy szeretnének velünk foglalkozni, és szerintem egy jó döntést hoztunk azáltal, hogy igyekeztünk a saját lábunkon megállni.
Albert: Azóta van egy egyesület, amit 2015 óta a zenekar tagjai működtetnek, ennek az adminisztrációjával foglalkozunk még pluszba ami a zenekart illeti. Itt próbálunk pályázni, anyagi hátteret szerezni a programjainknak. Kitűzünk magunknak előre megbeszélt terveket, amelyeket próbálunk megpályázni, és amennyiben nyernek, akkor továbbgondoljuk és véghez visszük. Voltak olyanok, amelyek jól sikerültek, de voltak olyanok is, amelyekre nem kaptunk támogatókat – azok az előadások elmaradtak vagy elhalasztottuk a következő évekre.
Ilyen a tavaly bemutatott Varázslatos hangszerek című, ami egy nagysikerű előadásnak nézett ki, viszont nem akartuk pénzért vinni, mi ezt a szórványnak terveztük, hogy oda is eljusson a magyar népzene és Erdély kultúrája, amelyet minél több hangszerrel, minél színesebben próbáltunk bemutatni. Sajnos nem találtunk olyan támogatót, aki szívesen mellé állt volna, úgyhogy az előadást jelenleg szüneteltetjük, és reméljük, hogy az idei évben sikerül még több előadást megpályázni.
Az is volt az előadás mottója, hogy ne jelentsen anyagi erőfeszítést sem a gyerekeknek, sem az iskolának, sem a szülőknek. Ez egy kis szerethető előadás, amit mindenki karitatív szempontból csinált, de vannak azért költségei: 16 hangszerről van szó, hangosítást, fénytechnikát, díszletet igényel az előadás. Van, amit anyagi feltételek nélkül nem tudunk megvalósítani.
Vannak még előadások, amiket szervezünk, például a Bulgakovban megrendezett beszélgetős estek, ahová olyan nagy mestereket hívunk el, akik valamilyen tájegységgel, zenész dinasztiával különösen foglalkoztak, könyvet írtak vagy adtak ki, vagy saját tapasztalatokat mesélnek el. Ezt szeptemberben indítottuk el, azóta három előadás volt, reméljük, hogy az idei évben is lesz legalább öt-hat. Szerencsénk van a Bulgakov Irodalmi Kávéházzal, akik már öt éve mindig hívnak minket, ott, meg a Heltai folk-kocsmában állandó zenekar vagyunk. Nekünk ez ad egy biztonságot, hogy havi rendszerességel – amennyire az időnk engedi – ott vagyunk. Kolozsváron, a Bulgakov Irodalmi Kávéházban.
Ami a menedzsmentet illeti, megvan mindenkinek a zenekarban az a része, amivel foglalkozik. Cuba (Tókos Csongor-Attila), a prímásunk, a művészeti vezető, ő vezeti a rendet, ő a főnök a zenekarban.
Bálint: Mindig a prímás a főnök, abban a pillanatban, ahogy a kezébe veszi a hangszert. Az adminisztratív rész inkább az Albi (Vajas Albert – szerk. megj.) feladata, ellenben mindenki a saját kapcsolatait úgy használja ki, hogy az a zenekar hasznára legyen.
- Szakma vagy hobbi a Tokos zenekar?
- Albert: Még szakmának nem nevezem, de már hobbinak sem.
Bálint: Már hobbinál több, ez olyan, hogy már nem közönség, de még nem zenész. Szerintem mostmár egy átmenet van. Megint a pávához térhetünk vissza: az változtatta meg radikálisan a zenekarnak a szemléletét. Rájöttünk arra, hogy ezt lehet komolyan csinálni, népszerűsíteni, és olyan lehetőségeket adott nekünk, hogy már nem csak úgy vettük, hogy „gyertek, egyet menjünk muzsikálni”. Ezzel egy komolyság és egy felelősség is jár az illető közösséged iránt. Ha mi elmentünk Erdélyt képviselni, akkor meg kell mutatnunk az erdélyieknek, hogy igenis képviseljük őket. Olyan szinten szeretnénk muzsikálni, hogy méltóak legyünk a szűkebb pátriánkhoz.
Albert: A páván sok segítséget kaptunk, olyan szakmai véleményeket, amelyek fejlesztenek, olyan kritikákat, amelyek építő jellegűek. Valaki elmondta, hogy ezt nem így játszák, ez és ez a példa van rá, a gyűjtéseket egyből az orrunk elé tették, és azokon a felvételeken feketén fehéren hallatszik, hogy nem úgy van, ahogy mi tudtuk, vagy ahogy tanultuk táncházakban. Kérdés, hogy táncházakban mennyire lehet megtanulni zenélni.
Lopjuk ezt a szakmát, ez így van, viszont ha a szakma mélyére megyünk, ott már vannak bizonyos szabályok, amiket meg kell tanulni, amiket nem szabad összetéveszteni, és ettől különbözik például egyik prímás a másiktól.
Bálint: Ez egy olyan szakma, amit el kell lesni. Tanulni lehet, orrvérzésig gyakorolni is lehet. Sokszor mondták, hogy ez ugyanolyan, mint a sport: mindennap edzeni, gyakorolni, koncentrálni kell, ugyanúgy, mint az úszónak vagy a műkorcsolyázónak. Ugyanakkor művészet is, a tudomány és az ösztön mezsgyéjén megy párhuzamosan a dolog.
- Vannak olyan alkalmak, amikor lehetőségetek van találkozni, kapcsolatot építeni, együtt muzsikálni más erdélyi zenészekkel?
- Albert: Igen, rendszeresen találkozunk velük. Kolozsváron is rengeteg zenész él, akik egyetemi éveiket töltik itt.
Évente szervezik az Erdélyi Táncházzenészek Találkozóját, ami május második-harmadik hétvégéjén szokott lenni Székelyföldön – idén május 13-án lesz Borospatakán. Amennyiben lehet, ide minden évben megpróbálunk ellátogatni. Ez egy olyan találkozó, ahol szakmai dolgokat is megbeszélünk, de egyéb problémákat is – kerekasztal-beszélgetések vannak arról, hogy milyen problémáik vannak a zenészeknek, mire kell megoldásokat találni. Ez egy olyan alkalom, ahol zenekartól függetlenül mindenki összeáll és zenélget, megismerkedhet fiatal zenészekkel, akik időközben elkezdtek muzsikálni és egyre ügyesebbek. Nagyon ügyes zenészek nevelődnek ki.
Bálint: Úgy érzem, hogy jól áll a táncházzenészeknek a csillagzata. Ahhoz képest, hogy tíz-tizenöt évvel ezelőtt milyen kilátások voltak, ami az ifjú táncházzenészeket illeti, meg kell mondanom: többen és egyre jobbak vagyunk.
Albert: Sőt, jelenleg én úgy látom itt Kolozsváron, hogy a táncházakban aktívabbak a zenészek, mint a táncosok, ami egy elég nagy problémája a kolozsvári táncházmozgalomnak.
Bálint: És a táncosok is elkezdtek muzsikálni. Elmondták az idősebb táncházasok is a hetvenes-nyolcvanas években, hogy zene nélkül nincs tánc, régebben is a zenészek voltak a kiindulópontjai minden táncháznak. Most sajnos azt kell szomorúan látnunk, hogy meghirdetnek egy táncházat egy illető időben, megjelenik tíz zenész, elkezdenek muzsikálni, és a táncosokra kell várni legalább két órát. Sokszor van olyan, hogy nem gyűlnek be, és akkor a zenészek muzsikálnak maguknak, de mi úgy is elvagyunk.
Albert: ... mert tánc nélkül van zene.
- Mire számíthatunk a Tokos zenekartól a közeljövőben? Van új lemez kilátásban?
- Albert: Azt szokták mondani, hogy az első lemez után rögtön kell egy második, ami kijavítja az elsőnek a hibáit, de ilyen formában lemezt már nem adunk ki többet. Nem azért, mert csalódtunk az elsőben, hanem azért, mert ennek az ideje kezd lejárni. De hogy lesznek-e felvételek és valamilyen más felületen ki fogjuk-e adni, az lehetséges. Rengeteg olyan összeállításunk van a repertoárban, amit szívesen feljátszanánk.
Bálint: Azon is gondolkodunk, hogy a lemeznek egy erdélyi turnét szervezzünk, ha már Magyarországon bemutattuk, Erdélyben is illene és szeretnénk is. A zenekar Tusványoson. Fotó: Facebook.com/tokoszenekar 6.jpg
Albert: Egyelőre előadásokat tervezünk a továbbiakban, meséltem például a gyerekelőadásról, de a Bulgakovos sorozatot is szeretnénk folytatni. Emellett készülünk a nyárra – rengeteg felkérésünk van, próbálunk ezeknek megfelelni, a július-augusztus mindig húzós időszak.
Bálint: Azt hinné az ember, hogy nyáron egy kicsit lenyugodhat, de nálunk a nyár is ugyanolyan intenzív, nálunk a nyár a szezon.
Albert: A nyár a szezon és év közben is tart. Az elmúlt két évben szinte nem volt olyan, hogy ne legyen semmi dolgunk, ezért az éveket nem tudjuk könnyen lezárni, kicsit összemosódnak.
Tasi Annabella
maszol.ro
Ha addig nem is, de 2014-ben – a Fölszállott a páva népzenei és néptáncos tehetségkutató verseny hangszeres szólisták és zenekarok kategóriájának erdélyi győzteseként – a Tokos zenekar végképp beépült a köztudatba. Táncházak, fesztiválok állandó fellépői, de évente zenélnek Hannoverben, Berlinben, Dortmundban is.
2011-es megalakulásuk óta idén jelent meg az első nagylemezük, a Hallgassátok meg, magyarim című gyűjtést turné keretében Kolozsváron, Debrecenben, Szegeden, Budapesten mutatták be. Ennek apropóján kérdeztük a Tokos két zenészét, Vajas Albertet és Szép Gyula Bálintot Kolozsváron, akik a zenekar művészi és adminisztrációs függetlenségéről és a mai táncházmozgalomról is beszéltek.
- Az első nagylemez mérföldkő lehet egy zenekar életében. Számotokra milyen jelentősége van annak, hogy megjelent az első lemezetek?
- Vajas Albert: Ez egy nagy vállalkozás volt. Nagyon féltünk az első lemeztől, mert az első mindig nagyon jó kell legyen, az emberek nagyon sokat várnak el, főleg egy Fölszállott a páva után, ahol fölraktuk a mércét. Az alatt nem szabad teljesíteni. Ezért is volt nagyon sokáig kérdés, hogy legyen-e lemez, illetve az, hogy mit játszanánk fel szívesen a lemezre. Abban a pillanatban, amikor eldöntöttük, hogy a lemezt ebben a formában kiadjuk, akkor nagyon sokat dolgoztunk rajta. Mi úgy érezzük, hogy sikerült egy csomagot adni abból, amit mi állandóan csinálunk. Ez egy „zip” (tömörített, sűrített – szerk. megj.) változata annak, hogy miket szoktunk táncházakban játszani. Egy „névjegykártya”, olyan lelki kielégülés számunkra, hogy van valami, ami megörökíti az elmúlt öt év munkáját.
- Milyen dallamok kerültek fel a lemezre?
- Albert: A zenekar kedvence határozottan a kalotaszegi népzene. Ebből került fel a lemezre három összeállítás: van györgyfalvi népzene, egy román kalotaszegi forgatós és cigány szapora, és egy magyar rendet is játszottunk. Ezen kívül válogattunk olyan Fölszállott a pávás produkcióinkból is, amelyekről úgy éreztük, hogy eléggé sikeresek voltak, és nekünk nagyon tetszettek: az ördöngösfüzesi összeállításunk egy picit megváltoztatva felkerült a lemezre, és a szászcsávási többszólamú énekekből is lett egy szám.
Amikor a döntőbe kerültünk, egy hirtelen megoldásból került először palettára a többszólamú ének. Ez megtetszett nekünk, azóta többet foglalkoztunk vele, kerestünk még más énekeket is. Így lett a lemez címe a Hallgassátok meg, magyarim, ami egy szászcsávási ének első sorából származik. Ugyanakkor lett egy csávási rend is – ami ugyanacsak a páva döntőjében volt –, amit szintén egy picit megváltoztattunk.
Még felkerült egy szatmári összeállítás is, amit egy koncert keretében kaptunk koreográfiaként, elküldte egy tánccsoport, hogy el kéne játszani, és nekünk annyira megtetszett, hogy úgy döntöttünk, külön zenekari számot csinálunk belőle. Egy picit megváltoztattuk, hozzátettük még az egyik kedvenc dallamunkat, és így különlegességként szatmári népzene is szerepel a lemezünkön. Egyelőre nem játszottunk sok kis-magyarországi népzenét, de próbálunk nyitni az egész Kárpát-medencei népzene felé, ezért lett első próbálkozásként a szatmári népzene.
- Ha már szóba hoztad a Fölszállott a pávát, akkor megemlíteném, hogy a kolozsvári lemezbemutató koncerten Porteleki László prímás volt az egyik meghívott előadóművész, aki mentorotok volt a magyarországi tehetségkutató versenyben. Ebből arra következtethetünk, hogy az ott szerzett szakmai és baráti kapcsolataitok azóta is élnek, vagy már lezárult a „pávás korszakotok”?
- Albert: Szerintem ez a történet csak akkor kezdődött el. A páván megismerkedtünk, ezek a barátságok pedig megmaradtak, azóta is igényt tartunk azoknak a segítségére, akik ott mellettünk voltak. Rengeteg ilyen kapcsolat alakult ki a páván keresztül, tánccsoportokkal, táncosokkal, énekesekkel dolgoztunk azóta együtt.
Ugyanezt elmondhatom Porteleki Lászlóról is, aki azóta is figyelemmel követi a zenekar munkáját. A lemezzel kapcsolatosan is átküldtük neki azt, amit itthon próbáltunk, ő meghallgatta, elmondta a véleményét, de jelen volt a stúdiófelvételen, és ott is mondott véleményt. Sokszor találkoztunk itthon vagy Magyarországon, a múltkor elhívtuk Kolozsvárra és tartott egy előadást, ahol ugyancsak közösen muzsikáltunk. Azt pedig nem hagyhattuk ki, hogy Kolozsváron a lemezbemutatón együtt muzsikáljunk, és nagyon örültünk, hogy elvállalta a meghívásunkat.
- Hogyan fogadta a közönség a turnén bemutatott produkciót itthon és Magyarországon?
- Albert: Lehet, hogy azért, mert itthon voltunk, de nagyon sok ismerős volt a lelátón. Egyrészt ez önbizalmat adott az egész zenekarnak, másrészt pedig nagyon izgultunk is emiatt, mert tudtuk, hogy olyan emberek ülnek bent, akik ismernek minket, akikkel napi szinten találkozunk. Kolozsváron egy nagyobb szabású rendezvény volt, 850–900 ember ülhetett a teremben (a Kolozsvári Magyar Operában – szerk. megj.), ez nagyszerű érzés volt. Mindig érződik, ha nagy közönség van, egy hatalmas tapsban, vagy akár egy biztató felkacagásban a konferáló szövegek közben.
Ugyanezt a szintet szerintem sikerült Magyarországon is teljesíteni, ott sem először fordultunk meg. Debrecen, Szeged, Budapest olyan városok, ahová mi rendszeresen, évente egyszer-kétszer megpróbálunk eljutni, úgyhogy ott is rengeteg ismerős volt. Ezek kisebb előadások voltak, 100–200 fős, kisebb termekben volt az előadás, de úgy érezzük, hogy mindegyik nagy siker volt, örömmel fogadták az emberek azt a muzsikát, amit játszottunk.
Kolozsváron a vendégszereplőknek is köszönhetően volt pörgős a koncert, ez volt az utóhangja (közreműködött: Porteleki László, Varga István "Kiscsipás", a Debreceni Népi Együttes, valamint györgyfalvi és kolozsvári táncosok – szerk. megj).
Szép Gyula Bálint: A meghívottak nagyot dobtak a koncert hangulatán. Nagy szerencsénk van azzal kapcsolatban is, hogy a zenekar tagjai színpadi emberek. Nagyon hamar és praktikusan tudtunk dolgozni, színpadra tenni egy ilyen jellegű előadást. Nemcsak az volt a lényege, hogy felállunk és egyet muzsikálunk, hanem figyeltünk a fényekre, a színpadi rendezésre is. Hála Istennek, hogy ilyen sok rétű a zenekar, és a tagok különböző dolgokhoz értenek, mert ki tudjuk egészíteni egymást. A szakmai haladás mellett ezzel is segíteni tudjuk egymást abban, hogy előrelépjünk.
- Mennyit dolgoztatok a lemezen és a színpadi produkción?
- Albert: 2016-ban kezdődött a lemez szerkesztése, és tavaly február, március környékén elkezdtük a stúdióban feljátszani. Utána egy hosszabb szerkesztési időszak következett, amikor a stúdió meg a mastering történt, majd a nyár alatt egy picit hagytuk pihenni. Ez addig elhúzódott, hogy nem kaptunk termet, időpontot, ezért végül év elejére került a lemezbemutató. Az előadáshoz voltak ötleteink, tudtuk azt, hogy kit akarunk meghívni, majd amikor mindenki elfogadta a meghívást, akkor elkezdtünk azon gondolkozni, hogy ezt hogyan állítjuk színpadra. Maga a produkció az utolsó két hétben állt össze a fejünkben, akkor kaptunk színpadot próbára.
Bálint: Magyarul: két órával a koncert előtt láttuk azt, hogy mi lesz a színpadon. Akkor egy gyors „fast forward” próbát csináltunk. Láttuk, hogy működik. Az volt a legfontosabb, hogy a színpadon mindenki megkapja a helyét.
Albert: Meg volt adva egy keret, hogy mi az, amit szeretnénk látni a színpadon a vendégeinktől, de persze volt benne improvizációs rész is.
- Miből tudtátok finanszírozni a lemezzel járó költségeket?
- Bálint: Manapság nem olcsó lemezt kiadni.
Albert: A lemezfelvételt a Kolozsvári Városi Tanács támogatta, ahová tavaly pályáztunk, ennek köszönhetően mi választottuk ki a stúdiót. További szerkesztések finanszírozásában – nyomtatás, kiadás, borító szerkesztése – kolozsvári vállalkozók voltak a segítségünkre, akik egy bizonyos anyagi hátteret tudtak biztosítani ahhoz, hogy kiadhassuk a lemezt. Tényleg nem olcsó és nem nyereséges ma lemezt kiadni. Ezt mi tudtuk előre is, időközben meg is tapasztaltuk a saját bőrünkön, hogy manapság már nem azt jelenti egy lemez, hogy hosszú távú megélhetést, anyagi biztonságot adna egy zenekarnak.
- Az adminisztrációs, szervezési, művészeti kérdésekben menedzserrel dolgoztok?
- Bálint: Művészeti és adminisztratív szempontból mindenképpen függetlenek vagyunk mindenkitől, és önmagunknak a szakállára, saját felelősségre vállalunk mindent. Egyelőre úgy látom, hogy ez működik. Pár évvel ezelőtt – azt hiszem a páva után – jött egy-két ajánlat, hogy szeretnének velünk foglalkozni, és szerintem egy jó döntést hoztunk azáltal, hogy igyekeztünk a saját lábunkon megállni.
Albert: Azóta van egy egyesület, amit 2015 óta a zenekar tagjai működtetnek, ennek az adminisztrációjával foglalkozunk még pluszba ami a zenekart illeti. Itt próbálunk pályázni, anyagi hátteret szerezni a programjainknak. Kitűzünk magunknak előre megbeszélt terveket, amelyeket próbálunk megpályázni, és amennyiben nyernek, akkor továbbgondoljuk és véghez visszük. Voltak olyanok, amelyek jól sikerültek, de voltak olyanok is, amelyekre nem kaptunk támogatókat – azok az előadások elmaradtak vagy elhalasztottuk a következő évekre.
Ilyen a tavaly bemutatott Varázslatos hangszerek című, ami egy nagysikerű előadásnak nézett ki, viszont nem akartuk pénzért vinni, mi ezt a szórványnak terveztük, hogy oda is eljusson a magyar népzene és Erdély kultúrája, amelyet minél több hangszerrel, minél színesebben próbáltunk bemutatni. Sajnos nem találtunk olyan támogatót, aki szívesen mellé állt volna, úgyhogy az előadást jelenleg szüneteltetjük, és reméljük, hogy az idei évben sikerül még több előadást megpályázni.
Az is volt az előadás mottója, hogy ne jelentsen anyagi erőfeszítést sem a gyerekeknek, sem az iskolának, sem a szülőknek. Ez egy kis szerethető előadás, amit mindenki karitatív szempontból csinált, de vannak azért költségei: 16 hangszerről van szó, hangosítást, fénytechnikát, díszletet igényel az előadás. Van, amit anyagi feltételek nélkül nem tudunk megvalósítani.
Vannak még előadások, amiket szervezünk, például a Bulgakovban megrendezett beszélgetős estek, ahová olyan nagy mestereket hívunk el, akik valamilyen tájegységgel, zenész dinasztiával különösen foglalkoztak, könyvet írtak vagy adtak ki, vagy saját tapasztalatokat mesélnek el. Ezt szeptemberben indítottuk el, azóta három előadás volt, reméljük, hogy az idei évben is lesz legalább öt-hat. Szerencsénk van a Bulgakov Irodalmi Kávéházzal, akik már öt éve mindig hívnak minket, ott, meg a Heltai folk-kocsmában állandó zenekar vagyunk. Nekünk ez ad egy biztonságot, hogy havi rendszerességel – amennyire az időnk engedi – ott vagyunk. Kolozsváron, a Bulgakov Irodalmi Kávéházban.
Ami a menedzsmentet illeti, megvan mindenkinek a zenekarban az a része, amivel foglalkozik. Cuba (Tókos Csongor-Attila), a prímásunk, a művészeti vezető, ő vezeti a rendet, ő a főnök a zenekarban.
Bálint: Mindig a prímás a főnök, abban a pillanatban, ahogy a kezébe veszi a hangszert. Az adminisztratív rész inkább az Albi (Vajas Albert – szerk. megj.) feladata, ellenben mindenki a saját kapcsolatait úgy használja ki, hogy az a zenekar hasznára legyen.
- Szakma vagy hobbi a Tokos zenekar?
- Albert: Még szakmának nem nevezem, de már hobbinak sem.
Bálint: Már hobbinál több, ez olyan, hogy már nem közönség, de még nem zenész. Szerintem mostmár egy átmenet van. Megint a pávához térhetünk vissza: az változtatta meg radikálisan a zenekarnak a szemléletét. Rájöttünk arra, hogy ezt lehet komolyan csinálni, népszerűsíteni, és olyan lehetőségeket adott nekünk, hogy már nem csak úgy vettük, hogy „gyertek, egyet menjünk muzsikálni”. Ezzel egy komolyság és egy felelősség is jár az illető közösséged iránt. Ha mi elmentünk Erdélyt képviselni, akkor meg kell mutatnunk az erdélyieknek, hogy igenis képviseljük őket. Olyan szinten szeretnénk muzsikálni, hogy méltóak legyünk a szűkebb pátriánkhoz.
Albert: A páván sok segítséget kaptunk, olyan szakmai véleményeket, amelyek fejlesztenek, olyan kritikákat, amelyek építő jellegűek. Valaki elmondta, hogy ezt nem így játszák, ez és ez a példa van rá, a gyűjtéseket egyből az orrunk elé tették, és azokon a felvételeken feketén fehéren hallatszik, hogy nem úgy van, ahogy mi tudtuk, vagy ahogy tanultuk táncházakban. Kérdés, hogy táncházakban mennyire lehet megtanulni zenélni.
Lopjuk ezt a szakmát, ez így van, viszont ha a szakma mélyére megyünk, ott már vannak bizonyos szabályok, amiket meg kell tanulni, amiket nem szabad összetéveszteni, és ettől különbözik például egyik prímás a másiktól.
Bálint: Ez egy olyan szakma, amit el kell lesni. Tanulni lehet, orrvérzésig gyakorolni is lehet. Sokszor mondták, hogy ez ugyanolyan, mint a sport: mindennap edzeni, gyakorolni, koncentrálni kell, ugyanúgy, mint az úszónak vagy a műkorcsolyázónak. Ugyanakkor művészet is, a tudomány és az ösztön mezsgyéjén megy párhuzamosan a dolog.
- Vannak olyan alkalmak, amikor lehetőségetek van találkozni, kapcsolatot építeni, együtt muzsikálni más erdélyi zenészekkel?
- Albert: Igen, rendszeresen találkozunk velük. Kolozsváron is rengeteg zenész él, akik egyetemi éveiket töltik itt.
Évente szervezik az Erdélyi Táncházzenészek Találkozóját, ami május második-harmadik hétvégéjén szokott lenni Székelyföldön – idén május 13-án lesz Borospatakán. Amennyiben lehet, ide minden évben megpróbálunk ellátogatni. Ez egy olyan találkozó, ahol szakmai dolgokat is megbeszélünk, de egyéb problémákat is – kerekasztal-beszélgetések vannak arról, hogy milyen problémáik vannak a zenészeknek, mire kell megoldásokat találni. Ez egy olyan alkalom, ahol zenekartól függetlenül mindenki összeáll és zenélget, megismerkedhet fiatal zenészekkel, akik időközben elkezdtek muzsikálni és egyre ügyesebbek. Nagyon ügyes zenészek nevelődnek ki.
Bálint: Úgy érzem, hogy jól áll a táncházzenészeknek a csillagzata. Ahhoz képest, hogy tíz-tizenöt évvel ezelőtt milyen kilátások voltak, ami az ifjú táncházzenészeket illeti, meg kell mondanom: többen és egyre jobbak vagyunk.
Albert: Sőt, jelenleg én úgy látom itt Kolozsváron, hogy a táncházakban aktívabbak a zenészek, mint a táncosok, ami egy elég nagy problémája a kolozsvári táncházmozgalomnak.
Bálint: És a táncosok is elkezdtek muzsikálni. Elmondták az idősebb táncházasok is a hetvenes-nyolcvanas években, hogy zene nélkül nincs tánc, régebben is a zenészek voltak a kiindulópontjai minden táncháznak. Most sajnos azt kell szomorúan látnunk, hogy meghirdetnek egy táncházat egy illető időben, megjelenik tíz zenész, elkezdenek muzsikálni, és a táncosokra kell várni legalább két órát. Sokszor van olyan, hogy nem gyűlnek be, és akkor a zenészek muzsikálnak maguknak, de mi úgy is elvagyunk.
Albert: ... mert tánc nélkül van zene.
- Mire számíthatunk a Tokos zenekartól a közeljövőben? Van új lemez kilátásban?
- Albert: Azt szokták mondani, hogy az első lemez után rögtön kell egy második, ami kijavítja az elsőnek a hibáit, de ilyen formában lemezt már nem adunk ki többet. Nem azért, mert csalódtunk az elsőben, hanem azért, mert ennek az ideje kezd lejárni. De hogy lesznek-e felvételek és valamilyen más felületen ki fogjuk-e adni, az lehetséges. Rengeteg olyan összeállításunk van a repertoárban, amit szívesen feljátszanánk.
Bálint: Azon is gondolkodunk, hogy a lemeznek egy erdélyi turnét szervezzünk, ha már Magyarországon bemutattuk, Erdélyben is illene és szeretnénk is. A zenekar Tusványoson. Fotó: Facebook.com/tokoszenekar 6.jpg
Albert: Egyelőre előadásokat tervezünk a továbbiakban, meséltem például a gyerekelőadásról, de a Bulgakovos sorozatot is szeretnénk folytatni. Emellett készülünk a nyárra – rengeteg felkérésünk van, próbálunk ezeknek megfelelni, a július-augusztus mindig húzós időszak.
Bálint: Azt hinné az ember, hogy nyáron egy kicsit lenyugodhat, de nálunk a nyár is ugyanolyan intenzív, nálunk a nyár a szezon.
Albert: A nyár a szezon és év közben is tart. Az elmúlt két évben szinte nem volt olyan, hogy ne legyen semmi dolgunk, ezért az éveket nem tudjuk könnyen lezárni, kicsit összemosódnak.
Tasi Annabella
maszol.ro
2017. február 26.
A székely haza
3. Vizek és hegyláncok
Hegy-vízrajzilag a székelyek földje alig pár főbb vonással felvázolható, olvasom a háromkötetes história bevezető fejezetei egyikében, hogy tulajdonképpen a Maros és az Olt vízgyűjtőit a Szeretétől elválasztó Keleti-Kárpátok (a Gyergyói- és Háromszéki-havasok, valamint társhegységeik), illetve az Olt és Maros medencéit egymástól elhatároló Hargita vulkanikus hegyláncolat jön itt szóba mindenekelőtt, azok peremfennsíkjaikkal együtt, ahonnan ugye olyan varázslatos kilátás nyílik a völgyekre és a szemközti magaslatokra. Az erdőkről persze az erdőlő székelyek jutnak eszembe, nagyszüleim és felmenőik közbirtokossági vagyona, s az a csepegési jog, melynek jövedelmét ma is kiosztják a borszéki fenyvesekben forrást birtokló tagoknak.
Riporterként kellett megosztanom egy plébános afölötti felháborodását, hogy a valamikori tilalmas erdőt letarolták a tájidegen állami érdeket képviselők, és onnan emiatt pusztító árvizek rontanak időről időre a falura. Emlékszem továbbá, hogy az erdőlés rendjét, a tilalmas és nem tilalmas bükkösök és fenyvesek használatának mikéntjét falutörvények szabályozták a közép- és újkorban, Imreh István dolgozta fel az évszázadok alatt racionálisan és tapasztalatilag kidolgozott helyi rendtartás történetét, mit a mai törvényeknél szigorúbban betartatott a falu, mert ezer árgus szem figyelte az azokat megszegni akarók minden lépését.
Mennyivel másabb volt az a rend, amit Bélafalván – de hol nem? – meséltek, ahol is az ötvenes–hatvanas években a rendőrt kellett kijátszani ahhoz, hogy pénzbevételhez és tüzelőhöz juthasson a család a kollektív egyenlősdi idején! „Lezergettünk egy üres szekeret az egyik hegyi utcán, közben a másikon a megrakott szekerek nyugodtan lejöhettek.” Ezt is összefogással hajtották végre, már szinte kalákában. És nem tudom ide nem sorolni, amit kolozsvári nyári diákmunkám alkalmával mesélt székely bácsi munkatársam: „Az volt a szép a negyvenes években, amikor elloptam a zsidó fáját, és utána eladtam neki pénzért.”
Igen, az aranykorba valahogy mindig ifjúságunkban ízleltünk bele
B. Kovács András
Erdély.ma
3. Vizek és hegyláncok
Hegy-vízrajzilag a székelyek földje alig pár főbb vonással felvázolható, olvasom a háromkötetes história bevezető fejezetei egyikében, hogy tulajdonképpen a Maros és az Olt vízgyűjtőit a Szeretétől elválasztó Keleti-Kárpátok (a Gyergyói- és Háromszéki-havasok, valamint társhegységeik), illetve az Olt és Maros medencéit egymástól elhatároló Hargita vulkanikus hegyláncolat jön itt szóba mindenekelőtt, azok peremfennsíkjaikkal együtt, ahonnan ugye olyan varázslatos kilátás nyílik a völgyekre és a szemközti magaslatokra. Az erdőkről persze az erdőlő székelyek jutnak eszembe, nagyszüleim és felmenőik közbirtokossági vagyona, s az a csepegési jog, melynek jövedelmét ma is kiosztják a borszéki fenyvesekben forrást birtokló tagoknak.
Riporterként kellett megosztanom egy plébános afölötti felháborodását, hogy a valamikori tilalmas erdőt letarolták a tájidegen állami érdeket képviselők, és onnan emiatt pusztító árvizek rontanak időről időre a falura. Emlékszem továbbá, hogy az erdőlés rendjét, a tilalmas és nem tilalmas bükkösök és fenyvesek használatának mikéntjét falutörvények szabályozták a közép- és újkorban, Imreh István dolgozta fel az évszázadok alatt racionálisan és tapasztalatilag kidolgozott helyi rendtartás történetét, mit a mai törvényeknél szigorúbban betartatott a falu, mert ezer árgus szem figyelte az azokat megszegni akarók minden lépését.
Mennyivel másabb volt az a rend, amit Bélafalván – de hol nem? – meséltek, ahol is az ötvenes–hatvanas években a rendőrt kellett kijátszani ahhoz, hogy pénzbevételhez és tüzelőhöz juthasson a család a kollektív egyenlősdi idején! „Lezergettünk egy üres szekeret az egyik hegyi utcán, közben a másikon a megrakott szekerek nyugodtan lejöhettek.” Ezt is összefogással hajtották végre, már szinte kalákában. És nem tudom ide nem sorolni, amit kolozsvári nyári diákmunkám alkalmával mesélt székely bácsi munkatársam: „Az volt a szép a negyvenes években, amikor elloptam a zsidó fáját, és utána eladtam neki pénzért.”
Igen, az aranykorba valahogy mindig ifjúságunkban ízleltünk bele
B. Kovács András
Erdély.ma
2017. február 26.
„Ma chère petite Madeleine” – a Kuncz-hagyatékról beszélgettünk Jancsó Miklóssal
Jancsó Elemérné Máthé-Szabó Magda 1971-ben vetette papírra nagybátyjával, Kuncz Aladárral kapcsolatos emlékeit. Fia, a kézirat címzettje, Jancsó Miklós nyugalmazott színész, egyetemi tanár 2016-ban úgy döntött, hogy megjelenteti ezeket. A családi krónika elsősorban nem a Fekete kolostor szerzőjeként állítja elénk az írót, hanem megismerhetjük a budapesti szalonok kedvencét, a kolozsvári kávéházak elmaradhatatlan törzsvendégét, a külső és belső eleganciában felülmúlhatatlan monoklis dandyt, a charmeur, könnyed, tréfás kedvű, de ugyanakkor érzékeny és melegszívű Dadit. A Jancsó Miklóssal készült interjúnk a MÁSKÉP sorozatunk része.
Az egykori kolozsvári Petőfi utca 56. szám alatti ház szobáinak padlótól mennyezetig érő könyvespolcai roskadoznak a könyvek, kéziratok és emléktárgyak súlya alatt. A könyvszekrények közötti falrészek sem „üresek”: megsárgult metszetetek, fotográfiák, családi portrék és csoportképek között vezet az út a dolgozószobába. Jancsó Miklós színész, mint egyetlen örökös vette át édesapja, az irodalomtörténész Jancsó Elemér és édesanyja, Máthé-Szabó Magda hagyatékát, amelynek tetemes részét a Kuncz Aladár „anyag” képezi. Amint végigvezet a házigazda a szobákon már érzem, tudom, hogy itt nemcsak Kuncz Aladárról fogunk beszélgetni, hanem egy igazi „interbellikus” családtörténetet jegyezhetek le, amelyben a Kuncz család mellett szó lesz a Szabókról, a Jancsókról, a huszadik század első évtizedeinek kolozsvári milliőjéről. Miközben a beszélgetésre készülődve helyet keresek a kamerámnak, a jegyzetfüzetemnek, a szemközti falon egy terebélyes családfát pillantok meg. Kérdő tekintetemre máris érkezik az eligazító válasz.
A Jancsó családé. Jancsó Simon 1613-ben kapott nemességet, ezt a családfát, amelyen minden Jancsót meg lehet találni 1947-ben, születésem után egy évvel készítette Köpeci Sebestyén József, a híres heraldikus. Ha megnézi a fa koronájának a legeslegtetejét, láthatja, hogy az a vékony ágacska középen, amely a metszet felső szélét bökdösi, én vagyok: Jancsó Miklós, született 1946-ban.
- Ez tehát az apai ág. Anyai ágon is nemesek voltak? Mármint a Máthé-Szabók..
- Udvarhely környéki kisnemesek. Igazából, anyai nagyapám volt az egyetlen Máthé-Szabó. A család maga, amelyből származik csak a Szabó nevet viselte. Szabó Károly dédapám és Ferenczi Juliánna házasságából hat gyermek született: Margit, Ilona, Kata, Anna, Károly és Kálmán. Mikor Károly nagyapám egyéves volt, a dajkával sétálni küldték. Mivel estére nem érkeztek haza, keresni kezdték, s akkor tudták meg, hogy rokonuk, Máthé Pál tekintetes úr vette a gyereket dajkástól, és kivitte Bikafalvára. Dédapám azonnal lóra ült, és kilovagolt a birtokra. A kaput zárva találta, hiába dörömbölt, senki nem engedte be, így hát kénytelen volt gyermek nélkül hazatérni. Másnap Máthé Pál bikafalvi földbirtokos, aki dédanyámnak a sógora volt, mert Ferenczi Birinek, dédanyám nővérének volt a férje, bement Udvarhelyre, és kijelentette dédapámnak, hogy hajlandó a gyereket örökbe venni, s gyermektelen lévén, örökösévé tenni. A szülők beleegyeztek, nagyapám ott maradt Bikafalván, így lett nagyapámból Máthé-Szabó Károly. Itt végezte el az orvosi egyetemet Kolozsvárott, és feleségül vette Kuncz Elemérnek Vilma nevű lányát. Három lányuk született: Margit, Magda és Márta. Magda az édesanyám.
- Már első hallásra lenyűgöző a történet. A gazdag rokon elrabolja szegényebb sógorának a gyerekét...
- Nem úgy kell elképzelni, hogy Károly soha többé nem találkozott édes szüleivel, a nővéreivel és az öccsével. Máthé Pálnak nem volt gyermeke, annak idején bevett szokás volt az ilyen örökbefogadás. Érdekesebb azonban, hogy a nagy örökségből mi sem maradt Károly nagyapámra, annak ellenére, hogy Máthé Pál felesége, Biri néni híresen fösvény volt. Családi legendaként él a következő történet, amelyet a gyerekrablással együtt megírt a dédanyám első férjének, Beczássy Manónak a lánya, Beczássy Judit a Terebélyes nagy fa című családregényben: vendégek voltak ebédre, feltálalták a töltött káposztát, s mire minden vendég kivett egy darabot, csak egyetlen töltelék maradt a tálban. Az újabb kínáláskor - érthetően - ezt senki sem vette ki. Mikor a vendégek elmentek, Pali bácsi megjegyezte – Biri lelkem, máskor csináltasson többet. Mire Biri mama – Látja lelkem, még meg is maradt.
- Ez tényleg megesett? És akkor hova lett a sok kincs, nagy gazdagság, ha ilyen „takarékosan” éltek?
- Pali bácsi aláírt egy váltót, amely négyezer koronára volt kiállítva. Kezességet vállalt egy unokaöccséért, nem tudom ki volt az illető, édesanyám nem akarta elárulni. A lényeg, hogy mikor vissza kellett fizetni, kiderült, hogy az unokaöcs odahamisított még egy nullát, miután az öreg aláírta, és emiatt negyvenezer koronát kellett visszafizetnie Máthé Pálnak. Annak ellenére, hogy a csalás kiderült, nagyapám nevelőapja vállalta az adósság visszafizetését. Ráment a teljes birtok.
- Most már tényleg úgy érzem, mintha egy Mikszáth regény kellős közepén járnánk... Noszty fiúk és Tóth Marik között...
- Ehhez még csak annyit fűzök hozzá, egyelőre, hogy Károly nagyapám öccséből, Szabó Kálmánból is nagystílű ember lett, épp olyan dzsentri fajta, mint az apja volt. Regényt írt, újságokat szerkesztett, fuvarozó vállalata volt, később a pesti lovarda igazgatója lett. Költséges életmódot folytatott, életművész volt. Hahn Jozefát, Pepi nénit vette feleségül, aki nyolc évig várt rá, s aki mindenben tökéletes ellentéte volt. A házasság nem tartott sokáig, egy gyerekük született: Laci, akit ma mindenki úgy ismer, hogy Cs. Szabó László. Laci gyermekkorának nagy részét a Rózsa utca 6. szám alatt élte le, anyja testvérei nagy szeretettel vették körül. 1918 után Pestre költözött, és ezt követően már csak látogatóba jött haza. Én, az ötvenes-hatvanas években, Pepi nénihez jártam németet tanulni, és Pepi néni mindig a fia angliai leveleit mutogatta nekem, és el volt keseredve, hogy szegény Laci, milyen rettenetesen nehéz körülmények között él Angliában. –Egy istállóban, képzelje el, egy istállóban lakik – mondogatta kétségbeesetten. Hiába bizonygatta neki bárki is, hogy az az épület többszáz évvel azelőtt volt királyi istálló, és most már műemlék, Pepi nénibe nem lehetett lelket verni.
- Szóval az édesanyja, Máthé-Szabó Magda és Cs. Szabó László unokatestvérek voltak. Jól követem a családi szálat?
- Igen. Károly és Kálmán testvérek voltak, Magda és Laci unokatestvérek. Még ennél is fontosabb azonban, hogy Cs. Szabó László édesanyám első nagy szerelme volt. Erről az érzelméről többször beszélgetett nagybátyjával, Kuncz Aladárral, Dadival, ahogy őt a családban szólították. A levelezésükben is fennmaradt néhány utalás erre vonatkozóan. Dadi próbálta okos érveléssel meggyőzni a fiatal lányt, hogy hagyjon föl az ábrándjaival. Laci ugyanis már réges-régen nem élt Kolozsváron, amikor Magda még mindig az egykori házsongárdi temetői és botanikus kerti séták emlékéből éltette érzelmeit. „Tudom, hogy néha reményeket táplálsz elmúlt érzéseiddel szemben. Nem helyeslem ezt. Még a Te érzéseid sem születhetnek többé újra, és ami azt a fiút illeti, ő soha nem érezte Veled szemben a szenvedély szédületét. Különben nagyon okos fiatalember, sokat várok tőle. […] Szívesen tanácsolnám, hogy őrizd meg mint barátodat, mint szellemi társadat, akivel levelezhetsz. De még ebben sem látok semmi jót számodra. Ő egészen különböző természet, mint te…” 1931 januárjában, néhány hónappal a halála előtt írja Magdának ezt Kuncz Aladár, a séták óta pedig eltelt több mint hat év. Itt a magyar fordítását idézem a levélnek, de tudni kell, hogy ők franciául leveleztek egymással. Ez is mutatja, hogy milyen különös, egyedi kapcsolatuk volt, amelynek saját, külön nyelvet választottak. Édesanyám egyébként Kuncz hatására lett francia szakos.
- Milyen különös összefonódások. Én meg voltam győződve, hogy Máthé-Szabó Magda nagybátyjába, Kuncz Aladárba volt szerelmes. Azt hittem ez a magyarázata annak, hogy csak jóval Dadi halála után, alig 1945-ben ment férjhez Jancsó Elemérhez.
- Anyám rajongott Dadiért, ez kiderül az emlékiratokból. De nem volt szerelmes belé. Dadi viszont, több mint valószínű, hogy szerelemmel szerette anyámat. Minden leveléből egy olyan mély érzelmi kötődés árad, hogy szinte hihetetlen. Végig egyengette anyámnak az útját egyetemi évei alatt, francia tanulmányi útra küldte, ízlését, műveltségét csiszolta, nem volt olyan dolog, amiben ne sietett volna anyámnak a segítségére. Gróf Teleki Ádám – akivel Kuncz Aladár közeli, nagyon jó viszonyban volt –, akit én Marosvásárhelyen ismertem meg, amikor a Színművészeti Intézet hallgatója voltam 1964–68 között, a Tulipán vendéglőben mesélte nekem borozgatás közben, hogy – Kuncz Aladár szerelmes volt édesanyádba. Akárhogy is volt, kettejük kapcsolatáról mindazt, amit anyám közölni szeretett volna velem, leírta az emlékirataiban.
- Ugorjunk vissza az időben oda, amikor Máthé-Szabó Károly elveszi feleségül Kuncz Vilmát, aki Kuncz Aladárnak a nővére. Hogyan alakul a család élete?
- Károly nagyapám, említettem már, hogy itt Kolozsváron végezte el az orvosi fakultást, egyébként Jancsó Ödön nagyapámmal évfolyamtársak voltak, van is egy közös fényképük orvostanhallgatókként, akkor még mit sem sejtették, hogy közös unokájuk lesz. A diploma megszerzése után elvette feleségül nagyanyámat és Erzsébetvárosra költöztek, rengeteget dolgozott, körorvos volt, törvényszéki orvos, otthon is rendelt, mindemellett hatalmas családi házat építtetett, megszülettek lányai, intenzív társasági életet is éltek, egyszóval minden a legnagyobb rendben és a legnagyobb természetességgel zajlott az életükben, amikor nagyapám alig harminchat évesen hirtelen meghalt. Tüdőgyulladásban. Nagyanyámnak a három gyermekkel vissza kellett költöznie Kolozsvárra. Máthé Pálék nem segíthettek rajta, mert nem volt pénzük, eladta hát az erzsébetvárosi házat, és visszaköltözött kislányaival édesapjához, Kuncz Elekhez, aki több mint 25 évig töltötte be a tankerületi főigazgatói tisztséget Kolozsváron, és a Majális utca 5. szám alatt lakott annak idején. Amikor ide költöztek, 1912-ben, anyám mindössze öt éves volt, ennek ellenére tisztán emlékszik az akkor még csak földszintes ház minden zugára. Édesanyja, az én nagyanyám, Vilma a legfiatalabb volt a három Kuncz nővér közül, őket öt fiú követte: Doli (Adolf), Dédi (Ödön), Dadi (Aladár), Nyuszi (Andor) és Laci. Amikor özvegy nővérük visszaköltözött az apai házba, akkor a fiúk nagyrészt már nem laktak odahaza. Doli bácsi, akire tisztán emlékszem gyerekkoromból, Küküllőkőrösön volt körjegyző, Dédi jogászprofesszor Budapesten, Dadi – főgimnáziumi tanár és a Nyugat köréhez tartozó szerkesztő, író – szintén Budapesten élt, és a vakációit Franciaországban töltötte, csak Nyuszi és Laci tartózkodtak Kolozsváron. És aztán következett 1914, kitört az első világháború. Dolit és Lacit felmentették ugyan, de Dédi és Nyuszi a frontra kerültek.
- És Kuncz Aladár a noirmoutier-i internálótáborba.
- Valóban. Vakációzni ment. 1909-től kezdődően éveken keresztül minden vakációját, szabad idejét Franciaországban töltötte. Egyszerűen rabja lett a francia kultúrának, a francia nyelvnek. Akkoriban nagy divatja volt egyébként a „franciás” műveltségnek. Gondoljon csak Ady Endrére.
- Ha jól tudom, Kuncz Aladár közeli barátságban volt Ady Endrével.
- Hogyne. Dadi 1903-ban került fel Pestre az egyetemre, ahol magyar-latin-görög szakot végzett, és az Eötvös Kollégium tagja volt, amelyet a francia École normale superieure mintájára alapítottak, itt kezdett el a francia nyelvvel és kultúrával foglalkozni, és rendszeresen olvasta Adynak a párizsi beszámolóit. Az Eötvös Kollégiumban olyan tanárok kezébe került, mint Horváth János, Gombocz Zoltán, Riedl Frigyes, s olyan kollégista barátok társaságába, mint Szekfű Gyula, Kodály Zoltán, Balázs Béla, Szabó Dezső, Benedek Marcell, akik európai kisugárzású életműveket alkottak az elkövetkezendő évtizedekben. Aztán később, a Nyugatosok között dolgozva személyesen is megismerte Adyt, akit valósággal bálványozott, és nemegyszer lumpolták át együtt az éjszakát. Az ilyen mulatozások közül egyetlen történet maradt fenn, amelyet Dadi bátyja, Kuncz Ödön, a jogászprofesszor jegyzett le, ugyanis azon az emlékezetes mulatozáson, amely hajnalig tartott, ő is részt vett. Nagyon érdekes, hogy Ady a fiúk édesapját, Kuncz Elek tankerületi főigazgatót is ismerte, ugyanis amikor Ady a zilahi alma mater diákja volt, a Kuncz fiúk édesapja főigazgatóként Zilahon teljesített szolgálatot. Kuncz Elek halálakor Ady részvétnyilvánító levelet írt Ödönnek, Dadi bátyjának. Dadinak nem írhatott, hisz ő a moirmoutier-i internálótáborban volt akkor. „Halálra döbbentő s emlékeztető igaz fájdalommal értesülök a nemes Kuncz Elek elhunytáról. Zilahon nekem rettegett, de első pillanattól kezdve szeretett főigazgatóm volt, mint diáknak később egyre jobban igazat kellett adnom magamnak, hogy gyermek szemmel is jól föl tudtam ismerni kivételesnek egy kivételes embert. Még közelebb csatolt hozzá, hogy két derék fiát mondhatom barátomnak, jóknak, igazaknak. Fogadják kérem e betegségem miatt talán későn érkező pár soromat a gyász és részvétfogadás szívességében. Mély tisztelettel Ady Endre”. Kuncz Ödön hagyatékában maradt fent a levél. Egyébként a Kuncz család létrehozott egy alapítványt, amely minden emléket összegyűjt, amely a család kiemelkedő tagjaival kapcsolatos, és Kuncz Magdolnának, az alapítvány vezetőjének áldozatos munkája segítségével nemsokára napvilágot lát a Kuncz Ödön memoár is, hisz nemcsak édesanyám, hanem Dédi bácsi is megrögzött naplóíró volt. Abban is majd rengeteg érdekes részletre akadhatnak a filológusok. Dédi bácsi nemzetközi hírű jogászként szintén kiemelkedő tagja volt a családnak, nemrég termet neveztek el róla a kolozsvári Sapientia egyetemen.
- Mikor halt meg Kuncz Elek? És mi történt halála után Kuncz Vilmával és leányaival, hisz ha jól értettem, akkor teljesen rá voltak utalva a családfőre.
- 1915 decemberében, tüdőgyulladás vitte el őt is, akárcsak nagyanyám férjét néhány esztendővel azelőtt. Vilma nagyanyám gondos ápolása hiábavaló volt. Amikor ágynak esett, kihívták Jancsó Miklós orvosprofesszort, a család régi jó barátját. Ő kétoldali tüdőgyulladást állapított meg, ez és a hatvankilenc év akkor a halálos ítéletet jelentette, a professzor meg is mondta. Egy hétig volt beteg, nem szenvedett, sejtelme sem volt, hogy milyen súlyos az állapota. 1915. december 9-én reggel hunyta le szemét örökre. Az unokák az ablakból nézték a gyászkocsit, amely az állomásra vitte a koporsót, hogy Kuncz Elemér akaratához híven Nagyváradra szállítsák felesége mellé, akinek korai halála után sosem nősült újra és egyedül nevelte fel nyolc gyermekét. Dadi, aki ötéves volt, amikor édesanyját elveszítette, és nem vehetett részt a temetésén, amikor Noirmoutier-ban megkapta az édesapja halálhírét hozó levelet, teljesen összeomlott. A Fekete kolostorban így elevenedik meg számunkra a történet, melyben összekapcsolja a gyerekkori veszteséget az internálótáborban érzett gyásszal: „Ablakon keresztül láttam az aranyozott gyászhintót, amelyen egyszer régen szegény anyámat elvitték. Ötéves kis gyerek voltam, s betegségem miatt nem mehettem temetésére. Csak az ablakhoz vittek ölben, s mikor a lovak elindultak, a kettős ablakon át harangszó hallatszott be... A kis noirmoutier-i templomhajón végigömlött a harangok zúgása, s én titokzatos lélekablakon át, elérhetetlen messzeségben új temetést láttam. Gyászhintó haladt lebegve előttem. A koporsó után négy fivérem ment, utánuk meg tömeg. Utolsó útjára kísérik apámat.”
- Hány éves volt akkor a Miklós édesanyja? Mi történt utána?
- Édesanyám, Magda mindössze hét éves volt 1915-ben. Utána egy elég nehéz periódus következett számukra. Vilma nagyanyám azonban nagyon talpresetten megoldotta a helyzetet. Kosztosokat fogadott, panziót vezetett, varrt, még novellákat is írt. Így telt el a háború. Dadi 1919-ben szabadult, de csak 1923-ban költözött haza Kolozsvárra, addig Budapesten élt, ugyanabban a Damjanich utcai Szappanyos penzióban, ahol a háború előtt is szobája volt, és ahol a Nyugatosok otthon érezték magukat, mert a penziót működtető két hölgy teljesen elkényeztette őket, még a kedvenc ételét is ismerték mindenkinek. Tanított, fordította Anatole France, Maupassant
Jancsó Elemérné Máthé-Szabó Magda 1971-ben vetette papírra nagybátyjával, Kuncz Aladárral kapcsolatos emlékeit. Fia, a kézirat címzettje, Jancsó Miklós nyugalmazott színész, egyetemi tanár 2016-ban úgy döntött, hogy megjelenteti ezeket. A családi krónika elsősorban nem a Fekete kolostor szerzőjeként állítja elénk az írót, hanem megismerhetjük a budapesti szalonok kedvencét, a kolozsvári kávéházak elmaradhatatlan törzsvendégét, a külső és belső eleganciában felülmúlhatatlan monoklis dandyt, a charmeur, könnyed, tréfás kedvű, de ugyanakkor érzékeny és melegszívű Dadit. A Jancsó Miklóssal készült interjúnk a MÁSKÉP sorozatunk része.
Az egykori kolozsvári Petőfi utca 56. szám alatti ház szobáinak padlótól mennyezetig érő könyvespolcai roskadoznak a könyvek, kéziratok és emléktárgyak súlya alatt. A könyvszekrények közötti falrészek sem „üresek”: megsárgult metszetetek, fotográfiák, családi portrék és csoportképek között vezet az út a dolgozószobába. Jancsó Miklós színész, mint egyetlen örökös vette át édesapja, az irodalomtörténész Jancsó Elemér és édesanyja, Máthé-Szabó Magda hagyatékát, amelynek tetemes részét a Kuncz Aladár „anyag” képezi. Amint végigvezet a házigazda a szobákon már érzem, tudom, hogy itt nemcsak Kuncz Aladárról fogunk beszélgetni, hanem egy igazi „interbellikus” családtörténetet jegyezhetek le, amelyben a Kuncz család mellett szó lesz a Szabókról, a Jancsókról, a huszadik század első évtizedeinek kolozsvári milliőjéről. Miközben a beszélgetésre készülődve helyet keresek a kamerámnak, a jegyzetfüzetemnek, a szemközti falon egy terebélyes családfát pillantok meg. Kérdő tekintetemre máris érkezik az eligazító válasz.
A Jancsó családé. Jancsó Simon 1613-ben kapott nemességet, ezt a családfát, amelyen minden Jancsót meg lehet találni 1947-ben, születésem után egy évvel készítette Köpeci Sebestyén József, a híres heraldikus. Ha megnézi a fa koronájának a legeslegtetejét, láthatja, hogy az a vékony ágacska középen, amely a metszet felső szélét bökdösi, én vagyok: Jancsó Miklós, született 1946-ban.
- Ez tehát az apai ág. Anyai ágon is nemesek voltak? Mármint a Máthé-Szabók..
- Udvarhely környéki kisnemesek. Igazából, anyai nagyapám volt az egyetlen Máthé-Szabó. A család maga, amelyből származik csak a Szabó nevet viselte. Szabó Károly dédapám és Ferenczi Juliánna házasságából hat gyermek született: Margit, Ilona, Kata, Anna, Károly és Kálmán. Mikor Károly nagyapám egyéves volt, a dajkával sétálni küldték. Mivel estére nem érkeztek haza, keresni kezdték, s akkor tudták meg, hogy rokonuk, Máthé Pál tekintetes úr vette a gyereket dajkástól, és kivitte Bikafalvára. Dédapám azonnal lóra ült, és kilovagolt a birtokra. A kaput zárva találta, hiába dörömbölt, senki nem engedte be, így hát kénytelen volt gyermek nélkül hazatérni. Másnap Máthé Pál bikafalvi földbirtokos, aki dédanyámnak a sógora volt, mert Ferenczi Birinek, dédanyám nővérének volt a férje, bement Udvarhelyre, és kijelentette dédapámnak, hogy hajlandó a gyereket örökbe venni, s gyermektelen lévén, örökösévé tenni. A szülők beleegyeztek, nagyapám ott maradt Bikafalván, így lett nagyapámból Máthé-Szabó Károly. Itt végezte el az orvosi egyetemet Kolozsvárott, és feleségül vette Kuncz Elemérnek Vilma nevű lányát. Három lányuk született: Margit, Magda és Márta. Magda az édesanyám.
- Már első hallásra lenyűgöző a történet. A gazdag rokon elrabolja szegényebb sógorának a gyerekét...
- Nem úgy kell elképzelni, hogy Károly soha többé nem találkozott édes szüleivel, a nővéreivel és az öccsével. Máthé Pálnak nem volt gyermeke, annak idején bevett szokás volt az ilyen örökbefogadás. Érdekesebb azonban, hogy a nagy örökségből mi sem maradt Károly nagyapámra, annak ellenére, hogy Máthé Pál felesége, Biri néni híresen fösvény volt. Családi legendaként él a következő történet, amelyet a gyerekrablással együtt megírt a dédanyám első férjének, Beczássy Manónak a lánya, Beczássy Judit a Terebélyes nagy fa című családregényben: vendégek voltak ebédre, feltálalták a töltött káposztát, s mire minden vendég kivett egy darabot, csak egyetlen töltelék maradt a tálban. Az újabb kínáláskor - érthetően - ezt senki sem vette ki. Mikor a vendégek elmentek, Pali bácsi megjegyezte – Biri lelkem, máskor csináltasson többet. Mire Biri mama – Látja lelkem, még meg is maradt.
- Ez tényleg megesett? És akkor hova lett a sok kincs, nagy gazdagság, ha ilyen „takarékosan” éltek?
- Pali bácsi aláírt egy váltót, amely négyezer koronára volt kiállítva. Kezességet vállalt egy unokaöccséért, nem tudom ki volt az illető, édesanyám nem akarta elárulni. A lényeg, hogy mikor vissza kellett fizetni, kiderült, hogy az unokaöcs odahamisított még egy nullát, miután az öreg aláírta, és emiatt negyvenezer koronát kellett visszafizetnie Máthé Pálnak. Annak ellenére, hogy a csalás kiderült, nagyapám nevelőapja vállalta az adósság visszafizetését. Ráment a teljes birtok.
- Most már tényleg úgy érzem, mintha egy Mikszáth regény kellős közepén járnánk... Noszty fiúk és Tóth Marik között...
- Ehhez még csak annyit fűzök hozzá, egyelőre, hogy Károly nagyapám öccséből, Szabó Kálmánból is nagystílű ember lett, épp olyan dzsentri fajta, mint az apja volt. Regényt írt, újságokat szerkesztett, fuvarozó vállalata volt, később a pesti lovarda igazgatója lett. Költséges életmódot folytatott, életművész volt. Hahn Jozefát, Pepi nénit vette feleségül, aki nyolc évig várt rá, s aki mindenben tökéletes ellentéte volt. A házasság nem tartott sokáig, egy gyerekük született: Laci, akit ma mindenki úgy ismer, hogy Cs. Szabó László. Laci gyermekkorának nagy részét a Rózsa utca 6. szám alatt élte le, anyja testvérei nagy szeretettel vették körül. 1918 után Pestre költözött, és ezt követően már csak látogatóba jött haza. Én, az ötvenes-hatvanas években, Pepi nénihez jártam németet tanulni, és Pepi néni mindig a fia angliai leveleit mutogatta nekem, és el volt keseredve, hogy szegény Laci, milyen rettenetesen nehéz körülmények között él Angliában. –Egy istállóban, képzelje el, egy istállóban lakik – mondogatta kétségbeesetten. Hiába bizonygatta neki bárki is, hogy az az épület többszáz évvel azelőtt volt királyi istálló, és most már műemlék, Pepi nénibe nem lehetett lelket verni.
- Szóval az édesanyja, Máthé-Szabó Magda és Cs. Szabó László unokatestvérek voltak. Jól követem a családi szálat?
- Igen. Károly és Kálmán testvérek voltak, Magda és Laci unokatestvérek. Még ennél is fontosabb azonban, hogy Cs. Szabó László édesanyám első nagy szerelme volt. Erről az érzelméről többször beszélgetett nagybátyjával, Kuncz Aladárral, Dadival, ahogy őt a családban szólították. A levelezésükben is fennmaradt néhány utalás erre vonatkozóan. Dadi próbálta okos érveléssel meggyőzni a fiatal lányt, hogy hagyjon föl az ábrándjaival. Laci ugyanis már réges-régen nem élt Kolozsváron, amikor Magda még mindig az egykori házsongárdi temetői és botanikus kerti séták emlékéből éltette érzelmeit. „Tudom, hogy néha reményeket táplálsz elmúlt érzéseiddel szemben. Nem helyeslem ezt. Még a Te érzéseid sem születhetnek többé újra, és ami azt a fiút illeti, ő soha nem érezte Veled szemben a szenvedély szédületét. Különben nagyon okos fiatalember, sokat várok tőle. […] Szívesen tanácsolnám, hogy őrizd meg mint barátodat, mint szellemi társadat, akivel levelezhetsz. De még ebben sem látok semmi jót számodra. Ő egészen különböző természet, mint te…” 1931 januárjában, néhány hónappal a halála előtt írja Magdának ezt Kuncz Aladár, a séták óta pedig eltelt több mint hat év. Itt a magyar fordítását idézem a levélnek, de tudni kell, hogy ők franciául leveleztek egymással. Ez is mutatja, hogy milyen különös, egyedi kapcsolatuk volt, amelynek saját, külön nyelvet választottak. Édesanyám egyébként Kuncz hatására lett francia szakos.
- Milyen különös összefonódások. Én meg voltam győződve, hogy Máthé-Szabó Magda nagybátyjába, Kuncz Aladárba volt szerelmes. Azt hittem ez a magyarázata annak, hogy csak jóval Dadi halála után, alig 1945-ben ment férjhez Jancsó Elemérhez.
- Anyám rajongott Dadiért, ez kiderül az emlékiratokból. De nem volt szerelmes belé. Dadi viszont, több mint valószínű, hogy szerelemmel szerette anyámat. Minden leveléből egy olyan mély érzelmi kötődés árad, hogy szinte hihetetlen. Végig egyengette anyámnak az útját egyetemi évei alatt, francia tanulmányi útra küldte, ízlését, műveltségét csiszolta, nem volt olyan dolog, amiben ne sietett volna anyámnak a segítségére. Gróf Teleki Ádám – akivel Kuncz Aladár közeli, nagyon jó viszonyban volt –, akit én Marosvásárhelyen ismertem meg, amikor a Színművészeti Intézet hallgatója voltam 1964–68 között, a Tulipán vendéglőben mesélte nekem borozgatás közben, hogy – Kuncz Aladár szerelmes volt édesanyádba. Akárhogy is volt, kettejük kapcsolatáról mindazt, amit anyám közölni szeretett volna velem, leírta az emlékirataiban.
- Ugorjunk vissza az időben oda, amikor Máthé-Szabó Károly elveszi feleségül Kuncz Vilmát, aki Kuncz Aladárnak a nővére. Hogyan alakul a család élete?
- Károly nagyapám, említettem már, hogy itt Kolozsváron végezte el az orvosi fakultást, egyébként Jancsó Ödön nagyapámmal évfolyamtársak voltak, van is egy közös fényképük orvostanhallgatókként, akkor még mit sem sejtették, hogy közös unokájuk lesz. A diploma megszerzése után elvette feleségül nagyanyámat és Erzsébetvárosra költöztek, rengeteget dolgozott, körorvos volt, törvényszéki orvos, otthon is rendelt, mindemellett hatalmas családi házat építtetett, megszülettek lányai, intenzív társasági életet is éltek, egyszóval minden a legnagyobb rendben és a legnagyobb természetességgel zajlott az életükben, amikor nagyapám alig harminchat évesen hirtelen meghalt. Tüdőgyulladásban. Nagyanyámnak a három gyermekkel vissza kellett költöznie Kolozsvárra. Máthé Pálék nem segíthettek rajta, mert nem volt pénzük, eladta hát az erzsébetvárosi házat, és visszaköltözött kislányaival édesapjához, Kuncz Elekhez, aki több mint 25 évig töltötte be a tankerületi főigazgatói tisztséget Kolozsváron, és a Majális utca 5. szám alatt lakott annak idején. Amikor ide költöztek, 1912-ben, anyám mindössze öt éves volt, ennek ellenére tisztán emlékszik az akkor még csak földszintes ház minden zugára. Édesanyja, az én nagyanyám, Vilma a legfiatalabb volt a három Kuncz nővér közül, őket öt fiú követte: Doli (Adolf), Dédi (Ödön), Dadi (Aladár), Nyuszi (Andor) és Laci. Amikor özvegy nővérük visszaköltözött az apai házba, akkor a fiúk nagyrészt már nem laktak odahaza. Doli bácsi, akire tisztán emlékszem gyerekkoromból, Küküllőkőrösön volt körjegyző, Dédi jogászprofesszor Budapesten, Dadi – főgimnáziumi tanár és a Nyugat köréhez tartozó szerkesztő, író – szintén Budapesten élt, és a vakációit Franciaországban töltötte, csak Nyuszi és Laci tartózkodtak Kolozsváron. És aztán következett 1914, kitört az első világháború. Dolit és Lacit felmentették ugyan, de Dédi és Nyuszi a frontra kerültek.
- És Kuncz Aladár a noirmoutier-i internálótáborba.
- Valóban. Vakációzni ment. 1909-től kezdődően éveken keresztül minden vakációját, szabad idejét Franciaországban töltötte. Egyszerűen rabja lett a francia kultúrának, a francia nyelvnek. Akkoriban nagy divatja volt egyébként a „franciás” műveltségnek. Gondoljon csak Ady Endrére.
- Ha jól tudom, Kuncz Aladár közeli barátságban volt Ady Endrével.
- Hogyne. Dadi 1903-ban került fel Pestre az egyetemre, ahol magyar-latin-görög szakot végzett, és az Eötvös Kollégium tagja volt, amelyet a francia École normale superieure mintájára alapítottak, itt kezdett el a francia nyelvvel és kultúrával foglalkozni, és rendszeresen olvasta Adynak a párizsi beszámolóit. Az Eötvös Kollégiumban olyan tanárok kezébe került, mint Horváth János, Gombocz Zoltán, Riedl Frigyes, s olyan kollégista barátok társaságába, mint Szekfű Gyula, Kodály Zoltán, Balázs Béla, Szabó Dezső, Benedek Marcell, akik európai kisugárzású életműveket alkottak az elkövetkezendő évtizedekben. Aztán később, a Nyugatosok között dolgozva személyesen is megismerte Adyt, akit valósággal bálványozott, és nemegyszer lumpolták át együtt az éjszakát. Az ilyen mulatozások közül egyetlen történet maradt fenn, amelyet Dadi bátyja, Kuncz Ödön, a jogászprofesszor jegyzett le, ugyanis azon az emlékezetes mulatozáson, amely hajnalig tartott, ő is részt vett. Nagyon érdekes, hogy Ady a fiúk édesapját, Kuncz Elek tankerületi főigazgatót is ismerte, ugyanis amikor Ady a zilahi alma mater diákja volt, a Kuncz fiúk édesapja főigazgatóként Zilahon teljesített szolgálatot. Kuncz Elek halálakor Ady részvétnyilvánító levelet írt Ödönnek, Dadi bátyjának. Dadinak nem írhatott, hisz ő a moirmoutier-i internálótáborban volt akkor. „Halálra döbbentő s emlékeztető igaz fájdalommal értesülök a nemes Kuncz Elek elhunytáról. Zilahon nekem rettegett, de első pillanattól kezdve szeretett főigazgatóm volt, mint diáknak később egyre jobban igazat kellett adnom magamnak, hogy gyermek szemmel is jól föl tudtam ismerni kivételesnek egy kivételes embert. Még közelebb csatolt hozzá, hogy két derék fiát mondhatom barátomnak, jóknak, igazaknak. Fogadják kérem e betegségem miatt talán későn érkező pár soromat a gyász és részvétfogadás szívességében. Mély tisztelettel Ady Endre”. Kuncz Ödön hagyatékában maradt fent a levél. Egyébként a Kuncz család létrehozott egy alapítványt, amely minden emléket összegyűjt, amely a család kiemelkedő tagjaival kapcsolatos, és Kuncz Magdolnának, az alapítvány vezetőjének áldozatos munkája segítségével nemsokára napvilágot lát a Kuncz Ödön memoár is, hisz nemcsak édesanyám, hanem Dédi bácsi is megrögzött naplóíró volt. Abban is majd rengeteg érdekes részletre akadhatnak a filológusok. Dédi bácsi nemzetközi hírű jogászként szintén kiemelkedő tagja volt a családnak, nemrég termet neveztek el róla a kolozsvári Sapientia egyetemen.
- Mikor halt meg Kuncz Elek? És mi történt halála után Kuncz Vilmával és leányaival, hisz ha jól értettem, akkor teljesen rá voltak utalva a családfőre.
- 1915 decemberében, tüdőgyulladás vitte el őt is, akárcsak nagyanyám férjét néhány esztendővel azelőtt. Vilma nagyanyám gondos ápolása hiábavaló volt. Amikor ágynak esett, kihívták Jancsó Miklós orvosprofesszort, a család régi jó barátját. Ő kétoldali tüdőgyulladást állapított meg, ez és a hatvankilenc év akkor a halálos ítéletet jelentette, a professzor meg is mondta. Egy hétig volt beteg, nem szenvedett, sejtelme sem volt, hogy milyen súlyos az állapota. 1915. december 9-én reggel hunyta le szemét örökre. Az unokák az ablakból nézték a gyászkocsit, amely az állomásra vitte a koporsót, hogy Kuncz Elemér akaratához híven Nagyváradra szállítsák felesége mellé, akinek korai halála után sosem nősült újra és egyedül nevelte fel nyolc gyermekét. Dadi, aki ötéves volt, amikor édesanyját elveszítette, és nem vehetett részt a temetésén, amikor Noirmoutier-ban megkapta az édesapja halálhírét hozó levelet, teljesen összeomlott. A Fekete kolostorban így elevenedik meg számunkra a történet, melyben összekapcsolja a gyerekkori veszteséget az internálótáborban érzett gyásszal: „Ablakon keresztül láttam az aranyozott gyászhintót, amelyen egyszer régen szegény anyámat elvitték. Ötéves kis gyerek voltam, s betegségem miatt nem mehettem temetésére. Csak az ablakhoz vittek ölben, s mikor a lovak elindultak, a kettős ablakon át harangszó hallatszott be... A kis noirmoutier-i templomhajón végigömlött a harangok zúgása, s én titokzatos lélekablakon át, elérhetetlen messzeségben új temetést láttam. Gyászhintó haladt lebegve előttem. A koporsó után négy fivérem ment, utánuk meg tömeg. Utolsó útjára kísérik apámat.”
- Hány éves volt akkor a Miklós édesanyja? Mi történt utána?
- Édesanyám, Magda mindössze hét éves volt 1915-ben. Utána egy elég nehéz periódus következett számukra. Vilma nagyanyám azonban nagyon talpresetten megoldotta a helyzetet. Kosztosokat fogadott, panziót vezetett, varrt, még novellákat is írt. Így telt el a háború. Dadi 1919-ben szabadult, de csak 1923-ban költözött haza Kolozsvárra, addig Budapesten élt, ugyanabban a Damjanich utcai Szappanyos penzióban, ahol a háború előtt is szobája volt, és ahol a Nyugatosok otthon érezték magukat, mert a penziót működtető két hölgy teljesen elkényeztette őket, még a kedvenc ételét is ismerték mindenkinek. Tanított, fordította Anatole France, Maupassant
2017. február 26.
Ejthetik a terrorizmus vádját a Beke Istvánék elleni perben
Ejtheti a terrorizmus vádját a bukaresti táblabíróság a Beke István és Szőcs Zoltán elleni perben.
Beke István és Szőcs Zoltán feltételezett bűncselekményei büntetőjogi besorolásának megváltoztatását vetette fel a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) két vezetője elleni bűnvádi per pénteki tárgyalásán a bukaresti táblabíróság. Beke István ügyvédje, Lică Dragoș Cristian a Maszolnak elmondta: ejthetik a terrorizmus vádját, de paradox módon ez megnehezíti a védelem dolgát.
Ismert, hogy Beke Istvánt közösség elleni merényletkísérlet, Szőcs Zoltánt közösség elleni merényletkísérletre való felbujtás vádjával állította bíróság elé a terrorizmus és szervezett bűnözés elleni ügyészség (DIICOT). A vád alapjául egy 2015. október 10-i – lehallgatott – beszélgetés szolgál, amelyen az ügyészek szerint Szőcs Zoltán azt a feladatot szabta Beke Istvánnak, hogy petárdákból készítsen egy robbanószerkezetet, és hozza ezt működésbe Kézdivásárhelyen 2015. december 1-jén, Románia nemzeti ünnepén.
Beke István ügyvédje elmondta, a tanúvallomások és az addig bemutatott bizonyítékok ismeretében a pénteki tárgyaláson a bíró felvetette a vádak módosítását alkotmányos rend elleni cselekedetre tett kísérletre, illetve alkotmányos rend elleni cselekedetre tett kísérletre történő felbujtásra. A védelemnek és az ügyészségnek a következő tárgyaláson – március 24-én – kell kifejtenie álláspontját besorolás módosításával kapcsolatban. „A bíró a felek meghallgatása után dönt a jogi besorolás megváltoztatásáról. Meggyőződésem, hogy a módosítás mellett dönt, hiszen ezt ő maga vetette fel” – magyarázta Lică Dragoș Cristian.
Az ügyvéd emlékeztetett, hogy Beke Istvánt 2015 decemberi letartóztatásakor még alkotmányos rend elleni cselekedetre tett kísérlettel gyanúsították. Ezért a bűncselekményért legtöbb 25 éves szabadságvesztéssel sújtható a büntető törvénykönyv szerint. Az előzetes letartóztatása után azonban ügyészek megváltoztatták a feltételezett bűncselekményének büntetőjogi besorolását. A vádiratba már a közösség elleni merénylet kísérlete került, amiért a büntető törvénykönyv szerint életfogytiglan is kiszabható.
Csak első látásra kedvező
Lică Dragoș Cristian elmondta, első látásra a büntetőjogi besorolás megváltoztatása a védelemnek kedvez, hiszen az alkotmányos rend elleni cselekedetre tett kísérletet jóval enyhébben büntetik, mint a közösség elleni merénylet kísérletét. „Ez azt jelentené, hogy ejtenék a terrorizmus vádját, csakhogy ebben az esetben újra kell gondolnom a védelmi stratégiát. Nekem most könnyebb bebizonyítanom, hogy alaptalan a közösség elleni merényletre tett kísérlet vádja” – magyarázta.
Az ügyvéd még nem döntötte el, hogy a védelem támogatja-e a bíró felvetését. Közlése szerint konzultálni akar még erről Szőcs Zoltán ügyvédjével is. „Alaposan utána kell néznem, hogy milyen új bizonyítékokat használhatok fel Beke István védelmében a besorolás megváltoztatása esetén. Ráadásul a precedensül szolgáló joganyag nagyon szegényes, hiszen Romániában alig voltak terroristaperek” -- fogalmazott Lică Dragoș Cristian.
Az utolsó tárgyalás jöhet
Az ügyvéd egyébként elképzelhetőnek tartja, hogy a március 24-i tárgyalás után már az ítélethirdetés következik. Erre utal szerinte, hogy a bíró sorra elvetette a védelem kifogásait, és már olyan tanúk kihallgatását sem engedélyezte, akiknek behívatásával korábban egyetértett. „Pénteken ki kellett volna hallgatni Szőcs Zoltán egyik tanúját. Az illető azonban megbetegedett, erről igazolása is volt. A bíró azonban azt mondta, hogy később már nem fogják kihallgatni, mert erre már nincs szükség” – részletezte.
A pénteki tárgyaláson az ügyvéd azt is kifogásolta, hogy a bűnvádi dossziéban nem szerepel a 2015. október 10-i beszélgetés magyar átirata, a beszélgetés résztvevőit pedig az igazságügyi minisztérium hivatalos fordítója, egy román nő azonosította a hangjuk alapján.
Lică Dragoș Cristiantól megtudtuk: a következő tárgyaláson várhatóan megtámadja a vádirathoz csatolt pirotechnikai szakértői véleményezést. Korábban a vádhatóság felkérésére a Román Hírszerző Szolgálat tűzszerészei, a lehallgatott beszélgetésen elhangzották alapján „legyártották” azt a petárdabombát, amelyet az ügyészek szerint Beke Istvánék fel akartak robbantani Kézdivásárhelyen. „Ebbe a robbanószerkezetbe szögeket, csöveket is raktak. Éppen csak nem atombombát gyártottak” – mondta az ügyvéd.
Cseke Péter Tamás
maszol.ro
Ejtheti a terrorizmus vádját a bukaresti táblabíróság a Beke István és Szőcs Zoltán elleni perben.
Beke István és Szőcs Zoltán feltételezett bűncselekményei büntetőjogi besorolásának megváltoztatását vetette fel a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) két vezetője elleni bűnvádi per pénteki tárgyalásán a bukaresti táblabíróság. Beke István ügyvédje, Lică Dragoș Cristian a Maszolnak elmondta: ejthetik a terrorizmus vádját, de paradox módon ez megnehezíti a védelem dolgát.
Ismert, hogy Beke Istvánt közösség elleni merényletkísérlet, Szőcs Zoltánt közösség elleni merényletkísérletre való felbujtás vádjával állította bíróság elé a terrorizmus és szervezett bűnözés elleni ügyészség (DIICOT). A vád alapjául egy 2015. október 10-i – lehallgatott – beszélgetés szolgál, amelyen az ügyészek szerint Szőcs Zoltán azt a feladatot szabta Beke Istvánnak, hogy petárdákból készítsen egy robbanószerkezetet, és hozza ezt működésbe Kézdivásárhelyen 2015. december 1-jén, Románia nemzeti ünnepén.
Beke István ügyvédje elmondta, a tanúvallomások és az addig bemutatott bizonyítékok ismeretében a pénteki tárgyaláson a bíró felvetette a vádak módosítását alkotmányos rend elleni cselekedetre tett kísérletre, illetve alkotmányos rend elleni cselekedetre tett kísérletre történő felbujtásra. A védelemnek és az ügyészségnek a következő tárgyaláson – március 24-én – kell kifejtenie álláspontját besorolás módosításával kapcsolatban. „A bíró a felek meghallgatása után dönt a jogi besorolás megváltoztatásáról. Meggyőződésem, hogy a módosítás mellett dönt, hiszen ezt ő maga vetette fel” – magyarázta Lică Dragoș Cristian.
Az ügyvéd emlékeztetett, hogy Beke Istvánt 2015 decemberi letartóztatásakor még alkotmányos rend elleni cselekedetre tett kísérlettel gyanúsították. Ezért a bűncselekményért legtöbb 25 éves szabadságvesztéssel sújtható a büntető törvénykönyv szerint. Az előzetes letartóztatása után azonban ügyészek megváltoztatták a feltételezett bűncselekményének büntetőjogi besorolását. A vádiratba már a közösség elleni merénylet kísérlete került, amiért a büntető törvénykönyv szerint életfogytiglan is kiszabható.
Csak első látásra kedvező
Lică Dragoș Cristian elmondta, első látásra a büntetőjogi besorolás megváltoztatása a védelemnek kedvez, hiszen az alkotmányos rend elleni cselekedetre tett kísérletet jóval enyhébben büntetik, mint a közösség elleni merénylet kísérletét. „Ez azt jelentené, hogy ejtenék a terrorizmus vádját, csakhogy ebben az esetben újra kell gondolnom a védelmi stratégiát. Nekem most könnyebb bebizonyítanom, hogy alaptalan a közösség elleni merényletre tett kísérlet vádja” – magyarázta.
Az ügyvéd még nem döntötte el, hogy a védelem támogatja-e a bíró felvetését. Közlése szerint konzultálni akar még erről Szőcs Zoltán ügyvédjével is. „Alaposan utána kell néznem, hogy milyen új bizonyítékokat használhatok fel Beke István védelmében a besorolás megváltoztatása esetén. Ráadásul a precedensül szolgáló joganyag nagyon szegényes, hiszen Romániában alig voltak terroristaperek” -- fogalmazott Lică Dragoș Cristian.
Az utolsó tárgyalás jöhet
Az ügyvéd egyébként elképzelhetőnek tartja, hogy a március 24-i tárgyalás után már az ítélethirdetés következik. Erre utal szerinte, hogy a bíró sorra elvetette a védelem kifogásait, és már olyan tanúk kihallgatását sem engedélyezte, akiknek behívatásával korábban egyetértett. „Pénteken ki kellett volna hallgatni Szőcs Zoltán egyik tanúját. Az illető azonban megbetegedett, erről igazolása is volt. A bíró azonban azt mondta, hogy később már nem fogják kihallgatni, mert erre már nincs szükség” – részletezte.
A pénteki tárgyaláson az ügyvéd azt is kifogásolta, hogy a bűnvádi dossziéban nem szerepel a 2015. október 10-i beszélgetés magyar átirata, a beszélgetés résztvevőit pedig az igazságügyi minisztérium hivatalos fordítója, egy román nő azonosította a hangjuk alapján.
Lică Dragoș Cristiantól megtudtuk: a következő tárgyaláson várhatóan megtámadja a vádirathoz csatolt pirotechnikai szakértői véleményezést. Korábban a vádhatóság felkérésére a Román Hírszerző Szolgálat tűzszerészei, a lehallgatott beszélgetésen elhangzották alapján „legyártották” azt a petárdabombát, amelyet az ügyészek szerint Beke Istvánék fel akartak robbantani Kézdivásárhelyen. „Ebbe a robbanószerkezetbe szögeket, csöveket is raktak. Éppen csak nem atombombát gyártottak” – mondta az ügyvéd.
Cseke Péter Tamás
maszol.ro
2017. február 26.
Magyarul beszélő fiatalokra támadtak Kolozsváron
A multikulti Kolozsvár központjában. Állítólag fegyverrel. A rendőrség szerint nem volt etnikai színezete az incidensnek.
A román rendőrség szerint nem volt etnikai színezete annak a szombat hajnalban történt kolozsvári utcai verekedésnek, amelynek során fegyvernek látszó tárggyal ütöttek fejbe egy székelyföldi fiatalt.
Carmen Jucan, a Kolozs megyei rendőrség szóvivője az ügyben érintett három magyar fiatal és egy szemtanú vasárnap tett vallomása alapján elmondta: amiatt alakult ki tettlegességig fajuló szóváltás az utcán a magyar csoport és egy román nemzetiségű férfi között, hogy a magyarul beszélő fiatalok egy tréfa nyomán hangosan nevettek, az elhaladó férfi pedig úgy vélte, hogy ővele csúfolódnak.
„Az utcai szóváltásban nem történt utalás a felek etnikai hovatartozására” – jelentette ki Carmen Jucan. A szóvivő hozzátette: a vallomások szerint a férfi fegyvernek látszó tárggyal fenyegette meg a fiatalokat, és egyiküket vélhetően ezzel is ütötte fejbe, de a tanúk nem vallottak arról, hogy lövés dördült volna el.
A szóvivő szerint az ügyben hárman tanúvallomást tettek, és csak egy 30 éves Hargita megyei illetőségű fiatalember tett feljelentést fenyegetés és bántalmazás miatt. Azt is hozzátette: a bántalmazót keresi a rendőrség.
Az eset a február 24-éről 25-ére virradó éjszakán történt, a kolozsvári Szappany (Tipografiei) utcában, adja hírül a Știri de Cluj.
A helyszínen tartózkodó tanúk szerint egy csapat fiatal feltartóztatta az áldozatokat, mivel magyarul beszéltek. A szóváltás fizikai erőszakba torkollt, és egy adott pillanatban az egyik támadó gázpisztolyt rántott, a levegőbe, majd az egyik magyar fiatal irányába lőtt, aztán fejbe verte áldozatát a fegyverrel. A tanúk kihívták a rendőrséget.
A Kolozs Megyei Rendőrség szóvivője, Carmen Jucan nyilatkozata szerint két ismeretlen támadt három fiatalra, egy szóváltást követően. A három fiatalt a sürgősségre szállították, mivel egyikük elég súlyosan megsérült. Az áldozatok feljelentést tettek. A rendőrség vizsgálatot folytat a támadók azonosítása és előállítása érdekében. Ami a fegyverhasználatot illeti, a vizsgálat elindításának pillanatában nem sikerült bizonyítani, hogy a gázpisztolyt használták is.
foter.ro/cikk
A multikulti Kolozsvár központjában. Állítólag fegyverrel. A rendőrség szerint nem volt etnikai színezete az incidensnek.
A román rendőrség szerint nem volt etnikai színezete annak a szombat hajnalban történt kolozsvári utcai verekedésnek, amelynek során fegyvernek látszó tárggyal ütöttek fejbe egy székelyföldi fiatalt.
Carmen Jucan, a Kolozs megyei rendőrség szóvivője az ügyben érintett három magyar fiatal és egy szemtanú vasárnap tett vallomása alapján elmondta: amiatt alakult ki tettlegességig fajuló szóváltás az utcán a magyar csoport és egy román nemzetiségű férfi között, hogy a magyarul beszélő fiatalok egy tréfa nyomán hangosan nevettek, az elhaladó férfi pedig úgy vélte, hogy ővele csúfolódnak.
„Az utcai szóváltásban nem történt utalás a felek etnikai hovatartozására” – jelentette ki Carmen Jucan. A szóvivő hozzátette: a vallomások szerint a férfi fegyvernek látszó tárggyal fenyegette meg a fiatalokat, és egyiküket vélhetően ezzel is ütötte fejbe, de a tanúk nem vallottak arról, hogy lövés dördült volna el.
A szóvivő szerint az ügyben hárman tanúvallomást tettek, és csak egy 30 éves Hargita megyei illetőségű fiatalember tett feljelentést fenyegetés és bántalmazás miatt. Azt is hozzátette: a bántalmazót keresi a rendőrség.
Az eset a február 24-éről 25-ére virradó éjszakán történt, a kolozsvári Szappany (Tipografiei) utcában, adja hírül a Știri de Cluj.
A helyszínen tartózkodó tanúk szerint egy csapat fiatal feltartóztatta az áldozatokat, mivel magyarul beszéltek. A szóváltás fizikai erőszakba torkollt, és egy adott pillanatban az egyik támadó gázpisztolyt rántott, a levegőbe, majd az egyik magyar fiatal irányába lőtt, aztán fejbe verte áldozatát a fegyverrel. A tanúk kihívták a rendőrséget.
A Kolozs Megyei Rendőrség szóvivője, Carmen Jucan nyilatkozata szerint két ismeretlen támadt három fiatalra, egy szóváltást követően. A három fiatalt a sürgősségre szállították, mivel egyikük elég súlyosan megsérült. Az áldozatok feljelentést tettek. A rendőrség vizsgálatot folytat a támadók azonosítása és előállítása érdekében. Ami a fegyverhasználatot illeti, a vizsgálat elindításának pillanatában nem sikerült bizonyítani, hogy a gázpisztolyt használták is.
foter.ro/cikk
2017. február 26.
A kommunizmus áldozatainak emléknapján tartott nagyváradi rendezvényről
Az előző évekhez hasonlóan idén is megemlékezést szervezett Tőkés László európai képviselő nagyváradi parlamenti irodája és a bihari Magyar Polgári Egyesület a kommunizmus áldozatainak emléknapján, február 25-én.
Késő délután koszorúzásra került sor a Partiumi Keresztény Egyetem belső udvarán, a kommunizmus áldozatainak emléktáblájánál, ahol Szilágyi Zsolt kabinetvezető, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke mondott rövid emlékbeszédet.
Ezt követőn a Lorántffy Zsuzsanna Református Egyházi Központ múzeumtermében tartottak fórumot, az egybegyűlteket Nagy József Barna, az egyesület elnöke köszöntötte, bemutatva a meghívottakat.
Elsőként Tőkés László EP-képviselőt, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnökét kérte szólásra. A püspök elöljáróban vázolta a történelmi-földrajzi, valamint politikai és lélektani kontextust, amelynek keretében sor került a rendezvényre. Utalt a tavalyi 1956-os emlékévre, illetve a most zárult Gulág-emlékévre, hangsúlyozta az emlékezés és múltidézés jelentőségét, sürgette a további feltárásokat, elszámoltatásokat, igazságtételt, hiszen mind a mai napi kettős mérce uralkodik a világban a fasizmus és a kommunizmus bűntetteinek megítélésében. Felhívta a figyelmet arra, hogy a mai fiatalabb generációk milyen keveset tudnak a totalitárius rendszerek szörnyűségeiről, s azon belül is a kommunizmus népirtó, embernyomorító gyakorlatáról, ami pedig máig élő valóság a világ különböző tájain – példákat is említett a továbbélő kommunizmus egyes jelenségeiről mind Románia, mind Magyarország vonatkozásában, de nem hagyta ki Ázsiát sem, ahol manapság is egymilliárd ember él a vörös csillag árnyékában. A szovjet blokkban végbement, kellőképpen máig nem ismert törvénytelenségek és megtorlások egyik jelentős, magyar vonatkozású szegmensét jelentik a második világháború utáni munkatáborokban történtek; a Gulág-Gupvi-hálózatba kényszerített, ott szenvedett és elpusztult honfitársaink kálváriájáról ad egyfajta eligazítást az a kötet is, amit nemrég adott ki az MPE. Tőkés László méltatta az Amit a Gulágról mindenkinek tudni kell című kiadványt, ami elsősorban a romániai magyar ifjúságnak készült, de bárki haszonnal forgathatja.
Kitért arra is, hogy a mai Magyarország, de általában is a magyarok élen jártak és járnak a kommunizmus elleni harcban – lásd 1956-ot –, amely küzdelem békeidőben az emlékezetpolitika szintjén folyik. A magyar Országgyűlés elsőként a világon iktatta törvénybe 2000-ben a kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapját. Kovács Bélát, a Független Kisgazdapárt főtitkárát 1947. február 25-én hurcolták el jogellenesen a Szovjetunióba a kommunistákkal szembeni kiállása miatt, ez a nap lett a hivatalos magyar emléknap, amikor is fel kell idéznünk: a kommunizmus fekete könyve körülbelül 100 millióra teszi a vörös diktatúra áldozatainak számát az egész világon.
Ugyanakkor mások mellett Tőkés László is kezdeményezője és sürgetője volt közel egy évtizede annak, hogy európai szinten is bélyegezzék meg a mindenkori diktatúrákat és szörnyűségeiket, s ne csupán a holokauszt essen e megítélés alá, hanem a kommunista népirtás is. Csupán 2011-re sikerült elfogadtatni – s ezt is csak az Európai Unióban –, hogy kodifikálják a totalitárius diktatúrák áldozatainak európai emléknapjaként augusztus 23-át, a Molotov–Ribbentrop-paktum aláírásának napját. Ugyanebben az évben alakult meg Az Európai Emlékezet és Lelkiismeret Platformja, amely európai szinten igyekszik koordinálni a totalitárius múlt feltárásával foglalkozó nemzeti intézmények tevékenységét. Tőkés László ennek egyik védnökeként azóta is szorgalmazza egy nemzetközi törvényszék felállítását, amelynek üldöznie és elítélnie kellene a kommunista bűnösöket. A püspök szem- és fültanúként idézte fel azt is, hogy a magyar származású néhai amerikai politikus, Tom Lantos már 2007-ben arról beszélt a kommunizmus áldozatai washingtoni emlékművének avatásán, hogy a fasiszta és kommunistaönkényuralom mellett egy harmadik típusú is leselkedik a modern világra, mégpedig az iszlám fundamentalizmus. S lám, míg az ateista diktatúrákban „a bűn és a Sátán ellen szabad lelkiismerettel” kellett viaskodniuk a jó keresztényeknek, ma élet-halál harcot kell vívniuk szerte a világban az Isten nevében vagy épp valamilyen obskurus ideológia jegyében fellépő fundamentalisták ellen.
Erdélyi EP-képviselőnk végül meleg hangon méltatta a rendezvény díszmeghívottját, dr. Kiss Tamást, aki 1956. október 10-e körül Szegeden évfolyamtársaival együtt egy hallgatói érdekvédelmi szervezetet alakított, majd egyik kezdeményezője és vezetője lett az október 16-án megalakult Magyar Egyetemisták és Főiskolások Szövetségének. A 20-i szegedi nagygyűlés elfogadta azokat a politikai követeléseket, amelyek három nap múlva a forradalom követeléseivé váltak. Az ifjú joghallgató 22-én a Budapesti Műszaki Egyetem nagygyűlésén ismertette a Magyar Egyetemisták és Főiskolai Egyesületek Szövetsége megalakulását és az elfogadott követeléseket, csatlakozásra szólítva fel a részvevőket. Részt vett a forradalomban, nemzetőrként pedig a szabadságharcban, 1957-es letartóztatásáig Tapolcán és Szegeden bujkált. 1958-ban az ún. Kiss Tamás és társai perben első fokon nyolc, másodfokon öt év börtönbüntetésre ítélték. Amnesztiával szabadult, segédmunkásként, majd raktárosként dolgozott a fővárosban, később Balassagyarmaton. Csak 1976-ban fejezhette be jogi tanulmányait, 1990–1994 között a nógrádi város alpolgármestere volt. 1996–99 között kormány-főtanácsadóként a politikai üldözöttek ügyeivel foglalkozott. 2002-ben a Pofosz alelnökévé választották. Küldetése az 56-os forradalom és szabadságharc emlékének őrzése, a fiatal generációk felé való közvetítése. Mai napig rendszeresen ad elő és szerepel ez ügyben is rádió- és tévéműsorokban.
A püspök emlékeztetett: Kiss Tamás méltán kapta meg 2006-ban a kisvárdai Tőkés László Alapítvány díját s lépett a díjazottak illusztris seregébe. Az akkor őt laudálót idézve elmondta róla: a meghívott „nem magamutogató ember”, pedig „a forradalom viharmadara volt”. Hiszen például az október 23-i nagyszabású budapesti diáktüntetés – amely a Szegedről indult és Magyarország egyéb egyetemi városaiban már zajló forrongás csúcsosodása volt – úgy torkollott népfölkelésbe és szabadságharcba, hogy akkor már kidolgozott követelések találtak országos és lelkes helyeslésre. „Ezek az ifjak, s elsősorban a szegediek gyúrták és hajították el azt a hógolyót, amiből a sztálinista rendszert elsöprő hatalmas lavina támadt” – idézte Tőkés László a korabeli méltatást, emlékeztetve: 1956 Erdélyben is főként az ifjúság soraiban talált erősebb visszhangra, s a rezsim aránytalanul kemény megtorlása is rengeteg – magyar és román – fiatalt érintett, többnyire teljesen ártatlanokat.
Kiss Tamás Az 1956-os forradalom indító szikrája, a szegedi MEFESZ címmel tartott – értékes, kevéssé ismert kép- és hanganyaggal kísért – érdekfeszítő előadást úgy, hogy nem hazudtolta meg önmagát: „Sosem az Én került előtérbe, hanem mindig a Mi.” Visszaemlékezésében a múltbéli történések több, kevésbé ismert részletét domborította ki, majd reagált a hallgatóság felvetéseire, végül közösen állapították meg: bár a magyar forradalom és szabadságharc kitöréséhez több szerencsés véletlen egybeesése is hozzájárult, ám a korabeli társadalmi-politikai helyzet nagyon is megérett rá. A szerencsétlen geopolitikai körülmények és a vörös terror miatt nem győzhetett, ám a kommunista világrendszeren súlyos sebet ejtett. Megfogalmazást nyert az is, hogy a megtorlás kegyetlen volt, de aztán a diktatúra puhulni kezdett Magyarországon, míg Romániában az 56-os eseményeket arra is felhasználta az önkényuralom, hogy az erdélyi magyar nemzeti közösséget megroppantsa, megfélemlítse.
A házigazdák végül azzal köszönték meg a 83 éves Kiss Tamásnak a jelenlétet és a beszámolót, hogy „fejére idézték” egyik korábbi méltatójának mondatát, amelyet amaz életpálya-összefoglalónak szánt: „Egyszer fenn, másszor lenn, de mindig felelősséggel egymásért és a hazáért.”
tokeslaszlo.eu/cikk
Az előző évekhez hasonlóan idén is megemlékezést szervezett Tőkés László európai képviselő nagyváradi parlamenti irodája és a bihari Magyar Polgári Egyesület a kommunizmus áldozatainak emléknapján, február 25-én.
Késő délután koszorúzásra került sor a Partiumi Keresztény Egyetem belső udvarán, a kommunizmus áldozatainak emléktáblájánál, ahol Szilágyi Zsolt kabinetvezető, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke mondott rövid emlékbeszédet.
Ezt követőn a Lorántffy Zsuzsanna Református Egyházi Központ múzeumtermében tartottak fórumot, az egybegyűlteket Nagy József Barna, az egyesület elnöke köszöntötte, bemutatva a meghívottakat.
Elsőként Tőkés László EP-képviselőt, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnökét kérte szólásra. A püspök elöljáróban vázolta a történelmi-földrajzi, valamint politikai és lélektani kontextust, amelynek keretében sor került a rendezvényre. Utalt a tavalyi 1956-os emlékévre, illetve a most zárult Gulág-emlékévre, hangsúlyozta az emlékezés és múltidézés jelentőségét, sürgette a további feltárásokat, elszámoltatásokat, igazságtételt, hiszen mind a mai napi kettős mérce uralkodik a világban a fasizmus és a kommunizmus bűntetteinek megítélésében. Felhívta a figyelmet arra, hogy a mai fiatalabb generációk milyen keveset tudnak a totalitárius rendszerek szörnyűségeiről, s azon belül is a kommunizmus népirtó, embernyomorító gyakorlatáról, ami pedig máig élő valóság a világ különböző tájain – példákat is említett a továbbélő kommunizmus egyes jelenségeiről mind Románia, mind Magyarország vonatkozásában, de nem hagyta ki Ázsiát sem, ahol manapság is egymilliárd ember él a vörös csillag árnyékában. A szovjet blokkban végbement, kellőképpen máig nem ismert törvénytelenségek és megtorlások egyik jelentős, magyar vonatkozású szegmensét jelentik a második világháború utáni munkatáborokban történtek; a Gulág-Gupvi-hálózatba kényszerített, ott szenvedett és elpusztult honfitársaink kálváriájáról ad egyfajta eligazítást az a kötet is, amit nemrég adott ki az MPE. Tőkés László méltatta az Amit a Gulágról mindenkinek tudni kell című kiadványt, ami elsősorban a romániai magyar ifjúságnak készült, de bárki haszonnal forgathatja.
Kitért arra is, hogy a mai Magyarország, de általában is a magyarok élen jártak és járnak a kommunizmus elleni harcban – lásd 1956-ot –, amely küzdelem békeidőben az emlékezetpolitika szintjén folyik. A magyar Országgyűlés elsőként a világon iktatta törvénybe 2000-ben a kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapját. Kovács Bélát, a Független Kisgazdapárt főtitkárát 1947. február 25-én hurcolták el jogellenesen a Szovjetunióba a kommunistákkal szembeni kiállása miatt, ez a nap lett a hivatalos magyar emléknap, amikor is fel kell idéznünk: a kommunizmus fekete könyve körülbelül 100 millióra teszi a vörös diktatúra áldozatainak számát az egész világon.
Ugyanakkor mások mellett Tőkés László is kezdeményezője és sürgetője volt közel egy évtizede annak, hogy európai szinten is bélyegezzék meg a mindenkori diktatúrákat és szörnyűségeiket, s ne csupán a holokauszt essen e megítélés alá, hanem a kommunista népirtás is. Csupán 2011-re sikerült elfogadtatni – s ezt is csak az Európai Unióban –, hogy kodifikálják a totalitárius diktatúrák áldozatainak európai emléknapjaként augusztus 23-át, a Molotov–Ribbentrop-paktum aláírásának napját. Ugyanebben az évben alakult meg Az Európai Emlékezet és Lelkiismeret Platformja, amely európai szinten igyekszik koordinálni a totalitárius múlt feltárásával foglalkozó nemzeti intézmények tevékenységét. Tőkés László ennek egyik védnökeként azóta is szorgalmazza egy nemzetközi törvényszék felállítását, amelynek üldöznie és elítélnie kellene a kommunista bűnösöket. A püspök szem- és fültanúként idézte fel azt is, hogy a magyar származású néhai amerikai politikus, Tom Lantos már 2007-ben arról beszélt a kommunizmus áldozatai washingtoni emlékművének avatásán, hogy a fasiszta és kommunistaönkényuralom mellett egy harmadik típusú is leselkedik a modern világra, mégpedig az iszlám fundamentalizmus. S lám, míg az ateista diktatúrákban „a bűn és a Sátán ellen szabad lelkiismerettel” kellett viaskodniuk a jó keresztényeknek, ma élet-halál harcot kell vívniuk szerte a világban az Isten nevében vagy épp valamilyen obskurus ideológia jegyében fellépő fundamentalisták ellen.
Erdélyi EP-képviselőnk végül meleg hangon méltatta a rendezvény díszmeghívottját, dr. Kiss Tamást, aki 1956. október 10-e körül Szegeden évfolyamtársaival együtt egy hallgatói érdekvédelmi szervezetet alakított, majd egyik kezdeményezője és vezetője lett az október 16-án megalakult Magyar Egyetemisták és Főiskolások Szövetségének. A 20-i szegedi nagygyűlés elfogadta azokat a politikai követeléseket, amelyek három nap múlva a forradalom követeléseivé váltak. Az ifjú joghallgató 22-én a Budapesti Műszaki Egyetem nagygyűlésén ismertette a Magyar Egyetemisták és Főiskolai Egyesületek Szövetsége megalakulását és az elfogadott követeléseket, csatlakozásra szólítva fel a részvevőket. Részt vett a forradalomban, nemzetőrként pedig a szabadságharcban, 1957-es letartóztatásáig Tapolcán és Szegeden bujkált. 1958-ban az ún. Kiss Tamás és társai perben első fokon nyolc, másodfokon öt év börtönbüntetésre ítélték. Amnesztiával szabadult, segédmunkásként, majd raktárosként dolgozott a fővárosban, később Balassagyarmaton. Csak 1976-ban fejezhette be jogi tanulmányait, 1990–1994 között a nógrádi város alpolgármestere volt. 1996–99 között kormány-főtanácsadóként a politikai üldözöttek ügyeivel foglalkozott. 2002-ben a Pofosz alelnökévé választották. Küldetése az 56-os forradalom és szabadságharc emlékének őrzése, a fiatal generációk felé való közvetítése. Mai napig rendszeresen ad elő és szerepel ez ügyben is rádió- és tévéműsorokban.
A püspök emlékeztetett: Kiss Tamás méltán kapta meg 2006-ban a kisvárdai Tőkés László Alapítvány díját s lépett a díjazottak illusztris seregébe. Az akkor őt laudálót idézve elmondta róla: a meghívott „nem magamutogató ember”, pedig „a forradalom viharmadara volt”. Hiszen például az október 23-i nagyszabású budapesti diáktüntetés – amely a Szegedről indult és Magyarország egyéb egyetemi városaiban már zajló forrongás csúcsosodása volt – úgy torkollott népfölkelésbe és szabadságharcba, hogy akkor már kidolgozott követelések találtak országos és lelkes helyeslésre. „Ezek az ifjak, s elsősorban a szegediek gyúrták és hajították el azt a hógolyót, amiből a sztálinista rendszert elsöprő hatalmas lavina támadt” – idézte Tőkés László a korabeli méltatást, emlékeztetve: 1956 Erdélyben is főként az ifjúság soraiban talált erősebb visszhangra, s a rezsim aránytalanul kemény megtorlása is rengeteg – magyar és román – fiatalt érintett, többnyire teljesen ártatlanokat.
Kiss Tamás Az 1956-os forradalom indító szikrája, a szegedi MEFESZ címmel tartott – értékes, kevéssé ismert kép- és hanganyaggal kísért – érdekfeszítő előadást úgy, hogy nem hazudtolta meg önmagát: „Sosem az Én került előtérbe, hanem mindig a Mi.” Visszaemlékezésében a múltbéli történések több, kevésbé ismert részletét domborította ki, majd reagált a hallgatóság felvetéseire, végül közösen állapították meg: bár a magyar forradalom és szabadságharc kitöréséhez több szerencsés véletlen egybeesése is hozzájárult, ám a korabeli társadalmi-politikai helyzet nagyon is megérett rá. A szerencsétlen geopolitikai körülmények és a vörös terror miatt nem győzhetett, ám a kommunista világrendszeren súlyos sebet ejtett. Megfogalmazást nyert az is, hogy a megtorlás kegyetlen volt, de aztán a diktatúra puhulni kezdett Magyarországon, míg Romániában az 56-os eseményeket arra is felhasználta az önkényuralom, hogy az erdélyi magyar nemzeti közösséget megroppantsa, megfélemlítse.
A házigazdák végül azzal köszönték meg a 83 éves Kiss Tamásnak a jelenlétet és a beszámolót, hogy „fejére idézték” egyik korábbi méltatójának mondatát, amelyet amaz életpálya-összefoglalónak szánt: „Egyszer fenn, másszor lenn, de mindig felelősséggel egymásért és a hazáért.”
tokeslaszlo.eu/cikk
2017. február 26.
Szépvíz sem maradhat ki a Szent László-emlékévből
Egy hónapos rendezvénysorozattal tiszteleg a település névadója előtt júniusban Szépvíz. A rendezvénysorozattal minden korosztályt igyekeznek megszólítani.
Tíz évvel ezelőtt kezdték el feltárni Szépvízen a valamikori Szent László-kápolnát, majd haranglábat építettek oda, korábban pedig – felvidéki és erdélyi településekről hozott földből – Szent László-dombot építettek és szobrot állítottak a lovagkirály tiszteletére. Amikor a magyar kormány a 2017-es évet Szent László-emlékévvé nyilvánította, rögtön jelentkeztek, hogy bekapcsolódnának a rendezvénysorozatba.
„Jó érzés volt, hogy az emlékév központi megnyitóján Potápi Árpád János államtitkár beszédében azt mondta: ezennel megnyitják a 2017-es Szent László-évet a Kárpát-medencében, amely Szépvíztől az Alpok lábáig tart. Azonkívül, hogy mi megtartjuk a hagyományos Szent László-búcsúnkat, szeretnénk hozzájárulni a Kárpát-medencei rendezvénysorozathoz, erre már szeptemberben benyújtottuk az igényünket” – magyarázta Ferencz Tibor, a község polgármestere, aki maga is részt vett meghívottként a február 17-ei Szent László-év központi megnyitóján.
Az elöljáró elmondta, Szépvíz mindig „szentlászlós” település volt, 2000-ben szervezte meg, hogy ismét úgy tartsák meg a Szent László-búcsút, ahogy annak idején volt. „Gyermekkoromban a falu lakossága a Kaszinó-kertben volt délután. Rengeteg, számomra akkor ismeretlen ember is megjelent, akik nem idegenek voltak, hanem az elszármazottak. Ez volt az a nap, amikor az összes elszármazott hazajött. Egy nagy közös ünnep volt” – elevenítette fel a polgármester. Mint mondta, a nyolcvanas években ez megszűnt, amikor polgármesterré választották, próbálta olyan formában „visszaszervezni” a Szent László-ünnepélyt, ahogy régebb is zajlott.
2007-ben elkezdték feltárni a valamikori Szent László-kápolnát: idős embereket hívtak ki a helyszín beazonosítására. Botár István régész pedig kutatásokat végzett. Úgy gondolták, hogy újraépítik a kápolnát, de a szakemberek úgy vélték, a feltárt kápolna maradjon úgy, így egy haranglábat építettek oda. Ide járnak ki az emberek búcsúkor. „Szépvízen élt egy olyan fogalom, hogy kicsi Szent László. A búcsús misét mindig a Szent László-naphoz legközelebb eső vasárnap tartották, kicsi Szent Lászlót pedig hétfőn, amikor az emberek kimentek a kápolnához. A kommunista időben ez egy időre megszakadt, de a rendszerváltás után újraindították. Igaz, már nem tudták, hogy hol van a kápolna, ezért Széphavason tartották a misét” – mesélte Ferencz Tibor.
Szent László hava
A szépvízi Szent László hava rendezvénysorozat egy konferenciával kezdődik június hatodikán, amelyre az erdélyi „szentlászlós” települések képviselőit hívják meg. Olyanokat, akik aktívan foglalkoznak Szent Lászlóval, és ahol él még a nagy király kultusza. Tervben van ez alkalommal egy erdélyi Szent László-egyesületet is létrehozni. A hónap második keddjén, 13-án Szent László gyerekszemmel címmel 5–8. osztályos diákoknak tartanak történelmi vetélkedőt. A következő kedden, 20-án a Tíz év Szent László nyomában Szépvízen című rendezvénnyel az elmúlt tíz évnek szeretnének emléket állítani, fotókiállítást és filmbemutatót is terveznek erre az alkalomra. A negyedik kedden, június 27-én pedig búcsús zarándoklatot tartanak a szépvízi Szent László-emlékhelyre.
A Szent László-emlékévről
lovagkirály trónra lépésének 940., szentté avatásának 825. évfordulója alkalmából a 2017-es évet Szent László-emlékévnek nyilvánította Magyarország nemzetpolitikai államtitkársága a Báthory–Bem Hagyományőrző Egyesület és az Emberi Méltóság Tanácsa kezdeményezésére. Az emlékév központi megnyitója február 17-én volt Győrben.
Péter Beáta
Székelyhon.ro
Egy hónapos rendezvénysorozattal tiszteleg a település névadója előtt júniusban Szépvíz. A rendezvénysorozattal minden korosztályt igyekeznek megszólítani.
Tíz évvel ezelőtt kezdték el feltárni Szépvízen a valamikori Szent László-kápolnát, majd haranglábat építettek oda, korábban pedig – felvidéki és erdélyi településekről hozott földből – Szent László-dombot építettek és szobrot állítottak a lovagkirály tiszteletére. Amikor a magyar kormány a 2017-es évet Szent László-emlékévvé nyilvánította, rögtön jelentkeztek, hogy bekapcsolódnának a rendezvénysorozatba.
„Jó érzés volt, hogy az emlékév központi megnyitóján Potápi Árpád János államtitkár beszédében azt mondta: ezennel megnyitják a 2017-es Szent László-évet a Kárpát-medencében, amely Szépvíztől az Alpok lábáig tart. Azonkívül, hogy mi megtartjuk a hagyományos Szent László-búcsúnkat, szeretnénk hozzájárulni a Kárpát-medencei rendezvénysorozathoz, erre már szeptemberben benyújtottuk az igényünket” – magyarázta Ferencz Tibor, a község polgármestere, aki maga is részt vett meghívottként a február 17-ei Szent László-év központi megnyitóján.
Az elöljáró elmondta, Szépvíz mindig „szentlászlós” település volt, 2000-ben szervezte meg, hogy ismét úgy tartsák meg a Szent László-búcsút, ahogy annak idején volt. „Gyermekkoromban a falu lakossága a Kaszinó-kertben volt délután. Rengeteg, számomra akkor ismeretlen ember is megjelent, akik nem idegenek voltak, hanem az elszármazottak. Ez volt az a nap, amikor az összes elszármazott hazajött. Egy nagy közös ünnep volt” – elevenítette fel a polgármester. Mint mondta, a nyolcvanas években ez megszűnt, amikor polgármesterré választották, próbálta olyan formában „visszaszervezni” a Szent László-ünnepélyt, ahogy régebb is zajlott.
2007-ben elkezdték feltárni a valamikori Szent László-kápolnát: idős embereket hívtak ki a helyszín beazonosítására. Botár István régész pedig kutatásokat végzett. Úgy gondolták, hogy újraépítik a kápolnát, de a szakemberek úgy vélték, a feltárt kápolna maradjon úgy, így egy haranglábat építettek oda. Ide járnak ki az emberek búcsúkor. „Szépvízen élt egy olyan fogalom, hogy kicsi Szent László. A búcsús misét mindig a Szent László-naphoz legközelebb eső vasárnap tartották, kicsi Szent Lászlót pedig hétfőn, amikor az emberek kimentek a kápolnához. A kommunista időben ez egy időre megszakadt, de a rendszerváltás után újraindították. Igaz, már nem tudták, hogy hol van a kápolna, ezért Széphavason tartották a misét” – mesélte Ferencz Tibor.
Szent László hava
A szépvízi Szent László hava rendezvénysorozat egy konferenciával kezdődik június hatodikán, amelyre az erdélyi „szentlászlós” települések képviselőit hívják meg. Olyanokat, akik aktívan foglalkoznak Szent Lászlóval, és ahol él még a nagy király kultusza. Tervben van ez alkalommal egy erdélyi Szent László-egyesületet is létrehozni. A hónap második keddjén, 13-án Szent László gyerekszemmel címmel 5–8. osztályos diákoknak tartanak történelmi vetélkedőt. A következő kedden, 20-án a Tíz év Szent László nyomában Szépvízen című rendezvénnyel az elmúlt tíz évnek szeretnének emléket állítani, fotókiállítást és filmbemutatót is terveznek erre az alkalomra. A negyedik kedden, június 27-én pedig búcsús zarándoklatot tartanak a szépvízi Szent László-emlékhelyre.
A Szent László-emlékévről
lovagkirály trónra lépésének 940., szentté avatásának 825. évfordulója alkalmából a 2017-es évet Szent László-emlékévnek nyilvánította Magyarország nemzetpolitikai államtitkársága a Báthory–Bem Hagyományőrző Egyesület és az Emberi Méltóság Tanácsa kezdeményezésére. Az emlékév központi megnyitója február 17-én volt Győrben.
Péter Beáta
Székelyhon.ro
2017. február 26.
Ahol a temetést is fel kellett éleszteni
„Istennek hála, nem volt hiábavaló 25 éve elkezdeni, farsangi rigmusfoszlányokból, töredékekből létrehozni és kibővíteni a farsangtemetés dramaturgiai játékát” – így fogalmazott Kis Portik Irén néprajzkutató a gyergyószentmiklósi maskarás télűzést követően. Több százan voltak részesei az eseménynek.
Konc királynak most sem volt esélye, legyőzte őt Cibere, negyven napig ő lesz a vajda. A mulatozós, lakomázós farsangot jelképező és a kezdődő böjtöt megszemélyesítő szereplők tusájára a restaurált Népművészeti Alkotóház udvarán került sor vasárnap délben. Ezt, a negyed évszázada kialakult szokásnak megfelelően, a Szent Miklós-templomtól indult farsangi felvonulás előzte meg, amelyet a ditrói „törökök” és a barantások vezettek fel, karikás ostoraikkal harsogtatva, felverve a városközpont vasárnapi csendjét. Mindehhez a Cika és a Katorzsa zenekarok muzsikusai adták a kíséretet, és a Salamon Ernő Gimnázium fiataljai, a Hóvirág együttes és más hagyományőrzők is csatlakoztak csujjogtatásokkal, dallal, farsangi rigmusokkal.
Az alkotóház udvarán több száz fős közönséget fakasztott mosolyra a gimnázium diákjainak előadásában a farsangtemetés, amelyet Portik Gabriella tanárnő tanított be számukra. A végkifejlet nem lehetett más: a tél és a farsangi időszak elbukott, elégett az ezt jelképező szalmabábu, átvette az uralmat a negyven napos böjt, aminek elviselését könnyebbé teszi az a tudat, hogy a tavasz is közel van már. A böjtös önmegtartóztatás előtt még jól esett a farsangi fánk és kalács, illetve a forralt bor is, amivel a rendezvényt szervező Művelődési Központ, a házigazda Etnographia Gyergyóiensis Alapítvány és a Gránátalma hímzőkör asszonyai megkínálták a vendégsereget.
A rigmusokat sosem feledik
Meghatottan követte a farsangtemetés ceremóniáját Kis Portik Irén, aki ezelőtt huszonöt évvel a feledésből felélesztette a farsangtemetés hagyományát Gyergyószentmiklóson. Az általa összegyűjtött rigmusok, a téltemetés forgatókönyve ma már egyértelműen a város életének részévé vált, a fontos ünnepnapok egyike a hamvazó szerda előtti vasárnap. Érdemes volt elkezdeni, mert látható, hogy van érdeklődés iránta, évről évre többen követik a farsangtemetést, és jó érzés látni, hogy vannak fiatalok, akik nagy lelkesedéssel veszik át és folytatják ezt a hagyományt – foglalta össze Kis Portik Irén.
25 év alatt szinte minden évben más és más csoport tanulta meg, és adta elő a farsangi felvonulással kezdődő és bábuégetéshez vezető játékot, azaz már több százan vannak, akik nem csak nézték, hanem aktív résztevői is voltak ennek. 25 évvel az elindulás után az egykori hagyomány újrateremtői gyermekeikkel együtt voltak jelen az alkotóház udvarán, ma is fontos számukra ez a népszokás. „Aki egyszer megtanulta ezeket a rigmusokat, az sosem felejti el. Bennük megfogant az igény, a ragaszkodás a népszokások, a népi kultúra iránt, és hiszem, hogy mustármagként fog ez tovább naggyá terebélyesedni. Gyergyószentmiklóson is feléledt a farsangi szokások hagyománya, az érdeklődés megvan, és hiszem, hogy jövője is van” – fogalmazott a néprajzkutató.
Gergely Imre
Székelyhon.ro
„Istennek hála, nem volt hiábavaló 25 éve elkezdeni, farsangi rigmusfoszlányokból, töredékekből létrehozni és kibővíteni a farsangtemetés dramaturgiai játékát” – így fogalmazott Kis Portik Irén néprajzkutató a gyergyószentmiklósi maskarás télűzést követően. Több százan voltak részesei az eseménynek.
Konc királynak most sem volt esélye, legyőzte őt Cibere, negyven napig ő lesz a vajda. A mulatozós, lakomázós farsangot jelképező és a kezdődő böjtöt megszemélyesítő szereplők tusájára a restaurált Népművészeti Alkotóház udvarán került sor vasárnap délben. Ezt, a negyed évszázada kialakult szokásnak megfelelően, a Szent Miklós-templomtól indult farsangi felvonulás előzte meg, amelyet a ditrói „törökök” és a barantások vezettek fel, karikás ostoraikkal harsogtatva, felverve a városközpont vasárnapi csendjét. Mindehhez a Cika és a Katorzsa zenekarok muzsikusai adták a kíséretet, és a Salamon Ernő Gimnázium fiataljai, a Hóvirág együttes és más hagyományőrzők is csatlakoztak csujjogtatásokkal, dallal, farsangi rigmusokkal.
Az alkotóház udvarán több száz fős közönséget fakasztott mosolyra a gimnázium diákjainak előadásában a farsangtemetés, amelyet Portik Gabriella tanárnő tanított be számukra. A végkifejlet nem lehetett más: a tél és a farsangi időszak elbukott, elégett az ezt jelképező szalmabábu, átvette az uralmat a negyven napos böjt, aminek elviselését könnyebbé teszi az a tudat, hogy a tavasz is közel van már. A böjtös önmegtartóztatás előtt még jól esett a farsangi fánk és kalács, illetve a forralt bor is, amivel a rendezvényt szervező Művelődési Központ, a házigazda Etnographia Gyergyóiensis Alapítvány és a Gránátalma hímzőkör asszonyai megkínálták a vendégsereget.
A rigmusokat sosem feledik
Meghatottan követte a farsangtemetés ceremóniáját Kis Portik Irén, aki ezelőtt huszonöt évvel a feledésből felélesztette a farsangtemetés hagyományát Gyergyószentmiklóson. Az általa összegyűjtött rigmusok, a téltemetés forgatókönyve ma már egyértelműen a város életének részévé vált, a fontos ünnepnapok egyike a hamvazó szerda előtti vasárnap. Érdemes volt elkezdeni, mert látható, hogy van érdeklődés iránta, évről évre többen követik a farsangtemetést, és jó érzés látni, hogy vannak fiatalok, akik nagy lelkesedéssel veszik át és folytatják ezt a hagyományt – foglalta össze Kis Portik Irén.
25 év alatt szinte minden évben más és más csoport tanulta meg, és adta elő a farsangi felvonulással kezdődő és bábuégetéshez vezető játékot, azaz már több százan vannak, akik nem csak nézték, hanem aktív résztevői is voltak ennek. 25 évvel az elindulás után az egykori hagyomány újrateremtői gyermekeikkel együtt voltak jelen az alkotóház udvarán, ma is fontos számukra ez a népszokás. „Aki egyszer megtanulta ezeket a rigmusokat, az sosem felejti el. Bennük megfogant az igény, a ragaszkodás a népszokások, a népi kultúra iránt, és hiszem, hogy mustármagként fog ez tovább naggyá terebélyesedni. Gyergyószentmiklóson is feléledt a farsangi szokások hagyománya, az érdeklődés megvan, és hiszem, hogy jövője is van” – fogalmazott a néprajzkutató.
Gergely Imre
Székelyhon.ro
2017. február 26.
Az áldozatokra és a hősökre is emlékeztek
Február 25-én, a kommunizmus áldozatainak emléknapján Nagyváradon is megemlékeztek a diktatórikus rendszer áldozatairól. Az esemény meghívottjaként dr. Kiss Tamás, az 1956-os forradalom szegedi hőse tartott előadást.
A megemlékezés délután öt órakor kezdődött, amikoris a Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) belső udvarán megkoszorúzták a kommunizmus áldozatainak emléktábláját. Beszédet mondott Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke, kijelentve, hogy „az emberi szabadságért hozott áldozatok örökségként és mementóként kell szolgáljanak az utánunk jövő generációknak.” Emlékeztetett arra, hogy Romániában a Traian Băsescu államfő által életre hívott, a kommunizmus bűntetteit kivizsgálni hivatott csoport minősítette gyilkos rendszernek a kommunizmust, csakhogy, mint Szilágyi Zsolt fogalmazott: „a rendszer gyilkos volt, azonban nem találtuk azokat, akik emberéletek milliót oltották ki, akik szüleink nemzedékének elvették a jelenét és a jövőjét, és az utánunk jövő nemzedékeknek elvették azt az esélyét, hogy a nyugati társadalmakhoz méltó szabadságban és társadalmi fejlődésben élhessék életüket, és ezeket a gyilkosokat a magát demokratikusnak nevező világ mindmáig nem büntette meg. (…) Romániában és más kelet-közép-európai országban az a faramuci helyzet állt elő, hogy a kommunizmus gyilkosai gazdag kapitalistaként, médiatulajdonosokként, a Nyugat kereskedelmi partnereiként mindmáig nemhogy büntetlenül, hanem jólétben, senki által nem zavarva élik életüket. Nem a bosszú, hanem az igazság kell bennünket vezéreljen. Emberek holttestén keresztül, az igazság megtagadásával nem lehet demokráciát építeni”.
Egyenlő mérce
Szilágyi Zsolt felhívta a figyelmet arra, hogy a fasizmus és a kommunizmus rémtetteit egyenlő mércével kell kezelni, és ebben a tekintetben Közép-Kelet-Európában remélhetőleg elmozdulás lesz, hiszen, mint mondta, „az Európai Emlékezet és Lelkiismeret Platform évek óta azt szorgalmazza, hogy jöjjön létre egy olyan bíróság, amely a kommunizmus bűntetteit vizsgálja ki, és azokat a vezetőket, akik mindmáig esetleg magas állami nyugdíjat élveznek, bíróság elé állítsák. Ez jelentheti a normalitás egyik jelét. Nem lehetünk nyugodtak addig, amíg a kommunizmus által meghurcolt áldozatok rehabilitációja, a kommunizmus bűntetteinek jóvátétele meg nem történik”. A beszéd után következett a koszorúzás, majd a Lorántffy-központban folytatódott a megemlékezés. Itt Tőkés László EP-képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke köszöntötte az egybegyűlteket, és a meghívott előadót, dr. Kiss Tamást. Tőkés László elmondta, hogy Szeged városa egyik kovásza volt a magyar forradalomnak, és ennek a szegedi kezdetnek egyik emblematikus alakja dr. Kiss Tamás. Tőkés László leszögezte, hogy az 1956-os forradalom halálos csapást mért a kommunizmusra, de ennek a küzdelemnek koránt sincs vége. „Romániában folytatjuk az utódkommunizmus elleni harcot. Huszonhét év után újból a kommunista utódpárt került ki győztesen az országos választásokon. Romániában még mindig a volt rendszer örökségével kell viaskodnunk, Európában pedig tovább kell folytatnunk a harcot a még létező kommunista rendszerekkel.” A továbbiakban kiemelte, hogy a magyarok élen jártak az kommunizmus elleni harcban, de élen jár Magyarország az emlékezésben is, hiszen elsőként ott állítottak emléknapot a kommunizmus áldozatainak. Tíz évre rá, az Európai Unió 2011-ben a totalitárius rendszerek áldozatai európai emléknapjává nyilvánította augusztus 23-át. Tőkés László felidézte, hogy 2009-ben hozták létre az Európai Emlékezet és Lelkiismeret Paltformot, amely a kommunizmus bűneit vizsgálja egész Európában. A politikus kiemelte, hogy Európa ekkor jutott el ahhoz a felismeréshez, hogy a kettős mércét félretéve a nácizmushoz hasonlóan a kommunizmust is ugyanazzal a mértékkel mérje. „Nagyon fontos, hogy az emlékezetpolitika szintjén is harcoljunk a gonosz ellen, ne adjunk helyt a történelemhamisításnak, az elhallgatásnak, a hazugságnak” – hangsúlyozta beszéde végén Tőkés László.
Szegedi szikra
Ezt követően Kiss Tamás tartotta meg előadását, felidézve az 1956-os eseményeket, amelyeknek kiindulópontja Szeged volt. Elmondta, hogy szegedi egyetemisták egy csoportjában felötlött a gondolat, hogy az orosz irodalom ne legyen kötelező tantárgy, és ahhoz, hogy ezt az elképzelésüket megvalósítsák, szükségesnek látták egy a kommunista párttól és hatalomtól független egyetemista szervezet létrehozását. Az 1956. október 16-án, az akkor még a kommunista hallgatói szervezet által összehívott ülésen javasolták a Magyar Egyetemisták és Főiskolások Szövetségének, a MEFESZ-nek a létrehozását, és ezen gyűlésen összesítették az egyetemi ifjúság követeléseit is. Először itt hangzott el az a követelés, hogy a szovjet csapatokat vonják ki Magyarországról. A következő, október 20-iki diákülésen alakult meg a MEFESZ, de annak programjában óvatosságból már nem szerepelt a szovjet csapatok kivonására vonatkozó követelés. „A történelmet sokszor apró véletlenek befolyásolják”, mondta Kiss Tamás, aki kifejtette, hogy azokban a napokban a magyar kommunista hatalom legfelsőbb vezérkara éppen Jugoszláviában volt, máskülönben az egyetemi mozgolódásokat „szétfújták volna, mint a pelyvát”, még mielőtt bármi is történt volna. Így azonban az itthon maradt második vonalbeli vezetők nem tudták mit lépjenek az egyetemi mozgolódásra, ami hamar kiterjedt az egész ország egyetemeire, és a budapesti, október 23-iki műegyetemi tüntetők is gyakorlatilag a MEFESZ követeléseit vették át. Kiss Tamás véleménye szerint az akkor már országos szintű megmozdulások ellenére sem robbant volna ki a forradalom, ha az egyetemi ifjúság követeléseit beolvassa a rádió, ehelyett a hatalom sortüzet nyitott a debreceni tüntetőkre, és ezzel kirobbant a forradalom. Az előadás után a jelenlevők tették fel kérdéseiket Kiss Tamásnak.
Pap István
erdon.ro
Február 25-én, a kommunizmus áldozatainak emléknapján Nagyváradon is megemlékeztek a diktatórikus rendszer áldozatairól. Az esemény meghívottjaként dr. Kiss Tamás, az 1956-os forradalom szegedi hőse tartott előadást.
A megemlékezés délután öt órakor kezdődött, amikoris a Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) belső udvarán megkoszorúzták a kommunizmus áldozatainak emléktábláját. Beszédet mondott Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke, kijelentve, hogy „az emberi szabadságért hozott áldozatok örökségként és mementóként kell szolgáljanak az utánunk jövő generációknak.” Emlékeztetett arra, hogy Romániában a Traian Băsescu államfő által életre hívott, a kommunizmus bűntetteit kivizsgálni hivatott csoport minősítette gyilkos rendszernek a kommunizmust, csakhogy, mint Szilágyi Zsolt fogalmazott: „a rendszer gyilkos volt, azonban nem találtuk azokat, akik emberéletek milliót oltották ki, akik szüleink nemzedékének elvették a jelenét és a jövőjét, és az utánunk jövő nemzedékeknek elvették azt az esélyét, hogy a nyugati társadalmakhoz méltó szabadságban és társadalmi fejlődésben élhessék életüket, és ezeket a gyilkosokat a magát demokratikusnak nevező világ mindmáig nem büntette meg. (…) Romániában és más kelet-közép-európai országban az a faramuci helyzet állt elő, hogy a kommunizmus gyilkosai gazdag kapitalistaként, médiatulajdonosokként, a Nyugat kereskedelmi partnereiként mindmáig nemhogy büntetlenül, hanem jólétben, senki által nem zavarva élik életüket. Nem a bosszú, hanem az igazság kell bennünket vezéreljen. Emberek holttestén keresztül, az igazság megtagadásával nem lehet demokráciát építeni”.
Egyenlő mérce
Szilágyi Zsolt felhívta a figyelmet arra, hogy a fasizmus és a kommunizmus rémtetteit egyenlő mércével kell kezelni, és ebben a tekintetben Közép-Kelet-Európában remélhetőleg elmozdulás lesz, hiszen, mint mondta, „az Európai Emlékezet és Lelkiismeret Platform évek óta azt szorgalmazza, hogy jöjjön létre egy olyan bíróság, amely a kommunizmus bűntetteit vizsgálja ki, és azokat a vezetőket, akik mindmáig esetleg magas állami nyugdíjat élveznek, bíróság elé állítsák. Ez jelentheti a normalitás egyik jelét. Nem lehetünk nyugodtak addig, amíg a kommunizmus által meghurcolt áldozatok rehabilitációja, a kommunizmus bűntetteinek jóvátétele meg nem történik”. A beszéd után következett a koszorúzás, majd a Lorántffy-központban folytatódott a megemlékezés. Itt Tőkés László EP-képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke köszöntötte az egybegyűlteket, és a meghívott előadót, dr. Kiss Tamást. Tőkés László elmondta, hogy Szeged városa egyik kovásza volt a magyar forradalomnak, és ennek a szegedi kezdetnek egyik emblematikus alakja dr. Kiss Tamás. Tőkés László leszögezte, hogy az 1956-os forradalom halálos csapást mért a kommunizmusra, de ennek a küzdelemnek koránt sincs vége. „Romániában folytatjuk az utódkommunizmus elleni harcot. Huszonhét év után újból a kommunista utódpárt került ki győztesen az országos választásokon. Romániában még mindig a volt rendszer örökségével kell viaskodnunk, Európában pedig tovább kell folytatnunk a harcot a még létező kommunista rendszerekkel.” A továbbiakban kiemelte, hogy a magyarok élen jártak az kommunizmus elleni harcban, de élen jár Magyarország az emlékezésben is, hiszen elsőként ott állítottak emléknapot a kommunizmus áldozatainak. Tíz évre rá, az Európai Unió 2011-ben a totalitárius rendszerek áldozatai európai emléknapjává nyilvánította augusztus 23-át. Tőkés László felidézte, hogy 2009-ben hozták létre az Európai Emlékezet és Lelkiismeret Paltformot, amely a kommunizmus bűneit vizsgálja egész Európában. A politikus kiemelte, hogy Európa ekkor jutott el ahhoz a felismeréshez, hogy a kettős mércét félretéve a nácizmushoz hasonlóan a kommunizmust is ugyanazzal a mértékkel mérje. „Nagyon fontos, hogy az emlékezetpolitika szintjén is harcoljunk a gonosz ellen, ne adjunk helyt a történelemhamisításnak, az elhallgatásnak, a hazugságnak” – hangsúlyozta beszéde végén Tőkés László.
Szegedi szikra
Ezt követően Kiss Tamás tartotta meg előadását, felidézve az 1956-os eseményeket, amelyeknek kiindulópontja Szeged volt. Elmondta, hogy szegedi egyetemisták egy csoportjában felötlött a gondolat, hogy az orosz irodalom ne legyen kötelező tantárgy, és ahhoz, hogy ezt az elképzelésüket megvalósítsák, szükségesnek látták egy a kommunista párttól és hatalomtól független egyetemista szervezet létrehozását. Az 1956. október 16-án, az akkor még a kommunista hallgatói szervezet által összehívott ülésen javasolták a Magyar Egyetemisták és Főiskolások Szövetségének, a MEFESZ-nek a létrehozását, és ezen gyűlésen összesítették az egyetemi ifjúság követeléseit is. Először itt hangzott el az a követelés, hogy a szovjet csapatokat vonják ki Magyarországról. A következő, október 20-iki diákülésen alakult meg a MEFESZ, de annak programjában óvatosságból már nem szerepelt a szovjet csapatok kivonására vonatkozó követelés. „A történelmet sokszor apró véletlenek befolyásolják”, mondta Kiss Tamás, aki kifejtette, hogy azokban a napokban a magyar kommunista hatalom legfelsőbb vezérkara éppen Jugoszláviában volt, máskülönben az egyetemi mozgolódásokat „szétfújták volna, mint a pelyvát”, még mielőtt bármi is történt volna. Így azonban az itthon maradt második vonalbeli vezetők nem tudták mit lépjenek az egyetemi mozgolódásra, ami hamar kiterjedt az egész ország egyetemeire, és a budapesti, október 23-iki műegyetemi tüntetők is gyakorlatilag a MEFESZ követeléseit vették át. Kiss Tamás véleménye szerint az akkor már országos szintű megmozdulások ellenére sem robbant volna ki a forradalom, ha az egyetemi ifjúság követeléseit beolvassa a rádió, ehelyett a hatalom sortüzet nyitott a debreceni tüntetőkre, és ezzel kirobbant a forradalom. Az előadás után a jelenlevők tették fel kérdéseiket Kiss Tamásnak.
Pap István
erdon.ro
2017. február 26.
Partiumi zenészek találkoztak
Péntek este/éjjel a váradi Trade Centerben rendezte meg az V. Partiumi Zenésztalálkozót az RMDSZ Bihar megyei szervezete. A díszvendég Szőke Zoltán színművész volt a jó hangulatú bulin.
Néhány évvel ezelőtt disznótoros, illetve farsangi mulatsággal kezdődött a várad-őssi sportcsarnokban, azonban az évek folyamán kinőtte ezt a létesítményt, és mára Bihar megye legnagyobb magyar mulatságává vált. Az RMDSZ Bihar megyei szervezete, a Partium Alapítvány és a Sanzon zenekar által rendezett Partiumi Zenésztalálkozóról van szó, mely idén ötödik alkalommal került megszervezésre a várad-szőllősi Trade Centerben, több mint másfél ezer résztvevővel. A sikert jelzi, hogy akár többen is jöttek volna, de már nem volt erre kapacitás.
Berényi Miki
A megye szinte minden sarkából rengeteg személy érkezett, s amíg a régi ismerősök, barátok örömmel üdvözölték egymást, s elhelyezkedtek, akik akarták, tombolajegyeket vásárolhattak, illetve természetesen később is az est folyamán. A műsorvezetői szerepeket Balázs Anita és Szőke Zoltán színművész, a népszerű Barátok közt sorozat Berényi Miklósa látták el. Utóbbit többször is megostromolták a nők, de a szappanopera férfi rajongói is, talán nem tévedünk nagyot, ha azt mondjuk, hogy több tucatnyi szelfi, közös fénykép készült vele közösen.
A rendezvény kezdetén vezető RMDSZ-es politikusok kívántak jó szórakozást az egybegyűlteknek: Cseke Attila szenátor, az RMDSZ megyei elnöke, Szabó Ödön parlamenti képviselő, megyei ügyvezető elnök, Biró Rozália parlamenti képviselő és Pásztor Sándor, a Bihar Megyei Tanács elnöke. Az előzetes program szerint a meghívott zenekarok a következők voltak: a Desszert zenekar, a Koktél, a Westlife, a Haver-Rock, a Dreamers, a Nagyváradi Ifjúsági Fúvószenekar és a Dupla Kávé. Médiatámogató a Bihari Napló volt.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro
Péntek este/éjjel a váradi Trade Centerben rendezte meg az V. Partiumi Zenésztalálkozót az RMDSZ Bihar megyei szervezete. A díszvendég Szőke Zoltán színművész volt a jó hangulatú bulin.
Néhány évvel ezelőtt disznótoros, illetve farsangi mulatsággal kezdődött a várad-őssi sportcsarnokban, azonban az évek folyamán kinőtte ezt a létesítményt, és mára Bihar megye legnagyobb magyar mulatságává vált. Az RMDSZ Bihar megyei szervezete, a Partium Alapítvány és a Sanzon zenekar által rendezett Partiumi Zenésztalálkozóról van szó, mely idén ötödik alkalommal került megszervezésre a várad-szőllősi Trade Centerben, több mint másfél ezer résztvevővel. A sikert jelzi, hogy akár többen is jöttek volna, de már nem volt erre kapacitás.
Berényi Miki
A megye szinte minden sarkából rengeteg személy érkezett, s amíg a régi ismerősök, barátok örömmel üdvözölték egymást, s elhelyezkedtek, akik akarták, tombolajegyeket vásárolhattak, illetve természetesen később is az est folyamán. A műsorvezetői szerepeket Balázs Anita és Szőke Zoltán színművész, a népszerű Barátok közt sorozat Berényi Miklósa látták el. Utóbbit többször is megostromolták a nők, de a szappanopera férfi rajongói is, talán nem tévedünk nagyot, ha azt mondjuk, hogy több tucatnyi szelfi, közös fénykép készült vele közösen.
A rendezvény kezdetén vezető RMDSZ-es politikusok kívántak jó szórakozást az egybegyűlteknek: Cseke Attila szenátor, az RMDSZ megyei elnöke, Szabó Ödön parlamenti képviselő, megyei ügyvezető elnök, Biró Rozália parlamenti képviselő és Pásztor Sándor, a Bihar Megyei Tanács elnöke. Az előzetes program szerint a meghívott zenekarok a következők voltak: a Desszert zenekar, a Koktél, a Westlife, a Haver-Rock, a Dreamers, a Nagyváradi Ifjúsági Fúvószenekar és a Dupla Kávé. Médiatámogató a Bihari Napló volt.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro
2017. február 26.
Ünnepelnek az idén a lazaristák
A lazaristák 2017-ben ünneplik fennállásuknak 400. évfordulóját. Ez alkalomból Nagyváradon, a Katalin-telepi római katolikus plébánián egy öt részből álló előadássorozat indult útjára.
A Katalin-telepi plébániatemplomban szombat este megjelent érdeklődőket Vass Csaba segédlelkész köszöntötte. A lazaristák közösségét egy családhoz hasonlította, melynek Váradon két tagja van, nagyobb kitekintésben pedig a rend magyar tartományában 8-an tevékenykednek, míg az egész világon több mint 3200-an. Ugyanakkor több rokoni ág is működik, például az alapítójukról elnevezett vincések, akik több százezren vannak, pontosabban 290 civil vagy egyházi szervezet tartozik a vincés családhoz. Arra hívta fel a figyelmet: a 400. éves évforduló alkalmából egy ötrészes, kéthavonta megtartott előadássorozat indul útjára a Katalin-telepen, melynek keretében lazaristák mutatják be a szerzetesrendet, a missziós életet, Páli Szent Vincét, a rend alapítóját és a vincés lelkiséget.
Legyünk találékonyak
A mostani, első előadó a Budapesten szolgáló Bényei Botond CM atya volt, aki egy jól sikerült képes elmélkedés keretében ismertette a rendalapító életét. Mint kiderült, sok más szenthez hasonlóan ő is kanyargós úton jutott el az életszentségig, az „örömszimfóniáig”, lépésről-lépésre fedezte fel az evangélium által említett kincset, melyért érdemes mindent félretenni. Falusi gyermekként látta meg a napvilágot Franciaországban, 1581. április 24-én, és 19 éves korában, 1600-ban szentelték pappá. A kezdetekben nem annyira a lelkek üdvéért való munkálkodás hajtotta, hanem inkább a földi, anyagi javak iránti vágy. 1605-ben két évre eltűnt a láthatárról, erről az időszakról ő maga se beszélt szívesen, valószínűleg azért, mert rabszolga volt. 1612-ben egy éven keresztül egy Párizs melletti plébánián élte át a lelkipásztori élet szépségeit, innentől kezdve indult el a lelki fejlődés útján. 1613-ban a De Gondi grófi családhoz került mint házitanító és káplán, melyet követő időszakban két olyan esemény is történt az életében, mely meghatározó volt számára abból a szempontból, hogy rendet alapított, majd a szervezett formában való segítségnyújtásra helyezte a hangsúlyt (1617-ben meglátogatott egy beteg földművest, illetve egy másik alkalommal egy szentmise előtt egy családot).
A Missziós Társaságot hivatalosan 1625-ben alapította meg, melyet az érsek egy évvel később ismert el, 1633-ban pedig VIII. Orbán pápa is jóváhagyott. 1632-ben megvásárolta a rend számára a párizsi Szent Lázár-házat, innen a lazaristák elnevezés. Szívügye volt a külföldi missziók szervezése, és olyan előadásokat tartott, hogy szinte valamennyi fel lett jegyezve. Már az életében szentként tisztelték. Hosszú betegség után 1660-ban hunyt el, 1729-ben boldoggá, majd 1737-ben szentté avatták.
Páli Szent Vincének kedvenc mondása volt, hogy „nem kell kapkodással megelőzni a Gondviselést, de amint utat nyit előttünk, az ember már nem lépkedhet, hanem futnia kell!”. Nem a körülményekkel foglalkozott, hanem azzal, hogy a szeretet mindenhol megnyilvánuljon. Találékony volt, a példáját követve igyekezzünk mi is találékonyak lenni- tanácsolta az egybegyűlteknek a meghívott.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro
A lazaristák 2017-ben ünneplik fennállásuknak 400. évfordulóját. Ez alkalomból Nagyváradon, a Katalin-telepi római katolikus plébánián egy öt részből álló előadássorozat indult útjára.
A Katalin-telepi plébániatemplomban szombat este megjelent érdeklődőket Vass Csaba segédlelkész köszöntötte. A lazaristák közösségét egy családhoz hasonlította, melynek Váradon két tagja van, nagyobb kitekintésben pedig a rend magyar tartományában 8-an tevékenykednek, míg az egész világon több mint 3200-an. Ugyanakkor több rokoni ág is működik, például az alapítójukról elnevezett vincések, akik több százezren vannak, pontosabban 290 civil vagy egyházi szervezet tartozik a vincés családhoz. Arra hívta fel a figyelmet: a 400. éves évforduló alkalmából egy ötrészes, kéthavonta megtartott előadássorozat indul útjára a Katalin-telepen, melynek keretében lazaristák mutatják be a szerzetesrendet, a missziós életet, Páli Szent Vincét, a rend alapítóját és a vincés lelkiséget.
Legyünk találékonyak
A mostani, első előadó a Budapesten szolgáló Bényei Botond CM atya volt, aki egy jól sikerült képes elmélkedés keretében ismertette a rendalapító életét. Mint kiderült, sok más szenthez hasonlóan ő is kanyargós úton jutott el az életszentségig, az „örömszimfóniáig”, lépésről-lépésre fedezte fel az evangélium által említett kincset, melyért érdemes mindent félretenni. Falusi gyermekként látta meg a napvilágot Franciaországban, 1581. április 24-én, és 19 éves korában, 1600-ban szentelték pappá. A kezdetekben nem annyira a lelkek üdvéért való munkálkodás hajtotta, hanem inkább a földi, anyagi javak iránti vágy. 1605-ben két évre eltűnt a láthatárról, erről az időszakról ő maga se beszélt szívesen, valószínűleg azért, mert rabszolga volt. 1612-ben egy éven keresztül egy Párizs melletti plébánián élte át a lelkipásztori élet szépségeit, innentől kezdve indult el a lelki fejlődés útján. 1613-ban a De Gondi grófi családhoz került mint házitanító és káplán, melyet követő időszakban két olyan esemény is történt az életében, mely meghatározó volt számára abból a szempontból, hogy rendet alapított, majd a szervezett formában való segítségnyújtásra helyezte a hangsúlyt (1617-ben meglátogatott egy beteg földművest, illetve egy másik alkalommal egy szentmise előtt egy családot).
A Missziós Társaságot hivatalosan 1625-ben alapította meg, melyet az érsek egy évvel később ismert el, 1633-ban pedig VIII. Orbán pápa is jóváhagyott. 1632-ben megvásárolta a rend számára a párizsi Szent Lázár-házat, innen a lazaristák elnevezés. Szívügye volt a külföldi missziók szervezése, és olyan előadásokat tartott, hogy szinte valamennyi fel lett jegyezve. Már az életében szentként tisztelték. Hosszú betegség után 1660-ban hunyt el, 1729-ben boldoggá, majd 1737-ben szentté avatták.
Páli Szent Vincének kedvenc mondása volt, hogy „nem kell kapkodással megelőzni a Gondviselést, de amint utat nyit előttünk, az ember már nem lépkedhet, hanem futnia kell!”. Nem a körülményekkel foglalkozott, hanem azzal, hogy a szeretet mindenhol megnyilvánuljon. Találékony volt, a példáját követve igyekezzünk mi is találékonyak lenni- tanácsolta az egybegyűlteknek a meghívott.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro
2017. február 27.
Tovább él a farsangtemetés (Bölön)
Nyolc óra után még jóformán csak a farsang szervezői jelentek meg Bölön központjában, ám a farsangtemetés elkezdésig sem telt hiábavalóan az idő: a színes szalagokkal teletűzdelt ruhákban pompázó, arcukat maszkkal elfedő tizenegy „cigány” minden áthaladni kívánó autó útját elállta, s szorításukból nem engedték, amíg a bennük ülők egy-két lejjel fel nem „pártolták” őket. A járókelők nevetve nyúltak zsebükbe, s adtak mindegyiküknek jó szívvel akár többször is: tudták, a szervezőknek nem kevés kiadása volt az elmúlt hetekben – lovat béreltek, díszítésükre papírkoszorút készítettek, a „lányoknak” ruhákat varrattak –, s költsége volt az őket kísérő étfalvi fúvószenekarnak, és az esti bálban a talpalávalót húzó együttesnek is.
A hét csendőr kilenckor együtt tűnt el a placcról, majd néhány perc múltán már a lovasokat vezetve tértek vissza. Legelöl, kezében a színes papírból felvirágozott vezetőpálcával, Akácsos Zsolt főszervező érkezett, majd a menyasszony és a vőlegény, a székely ember és asszony, a magyar pár, a huszár és szerelme, Rákóczi fejedelem és nagyságos asszonya, valamint az úrfi és az úri dáma következett. Akácsos Zsolt rigmusokba szedetten szólt a több száz fősre duzzadt farsangtemetésre érkezőhöz, méltatta Bölön „szép szokását”, és bemutatta a párokat. A közönség első állomása az unitárius paplak volt, ahol ifj. Kozma Albert lelkész a kapuban várta az ünneplőket, az asszonyok és lányok süteményt és kürtőskalácsot, a férfiak apró pohárban itókát kínáltak. A tiszteletes köszönte a fiataloknak a hagyomány éltetését: modern világunkban, amikor minden csatorna azt harsogja, álljunk be a sorba, ne egyénieskedjünk, úgymond haladjunk a korral, elismeréssel tartozunk és bátorítanunk kell azokat, akik nemet tudnak mondani a kísértésre, s éltetik a ránk testált örökséget. A templomvár alatt, a szemerkélő eső által sártengerré változtatott utcán nem haladt könnyen sem gyalogos, sem a bolondkeréken forgó bábukat, Juliskát és „Bálindot” húzó szekér, sem a lábán gumicsizmát, nyakában csuhékoszorút és fején szalmakalapot viselő musztikás, de mégis nótázva mentek a református lelkészi házhoz, ahol Bartha Attila igével fogadta a vidáman temetőket. A központba visszaérve a Bodor utca felé vették útjukat, majd az Alszeg, a Kicsid utca, a főút, Kisbölön, a polgármesteri hivatal, a Tana utca és a Felszeg következett. A zeneszóra kapuk nyíltak, a beöltözöttek családtagjai, rokonai, barátai minden földi jót kínálva bátorították-köszöntötték a feladatot végzőket, s jutott munka a csendőröknek is, akiknek tisztük volt az is, hogy a bálra adományozók adatait feljegyezzék.
Az Erzsébet parkba délután négyre értek vissza, ahol megpecsételődött a bábuk sorsa: velük együtt lesz vége a farsangnak, következhet már a tavasz. A bál, amelyen a zenét a Fortuna együttes szolgáltatta, már kilenckor elkezdődött, a kitartókat pedig a reggel is ott érte. A szervezők, a Kék Virág Néptánccsoport és a bölöni ifjúság azt ígérte, jövő esztendőben sem hagyják magukat, éltetni fogják a néphagyományt.
Hecser László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Nyolc óra után még jóformán csak a farsang szervezői jelentek meg Bölön központjában, ám a farsangtemetés elkezdésig sem telt hiábavalóan az idő: a színes szalagokkal teletűzdelt ruhákban pompázó, arcukat maszkkal elfedő tizenegy „cigány” minden áthaladni kívánó autó útját elállta, s szorításukból nem engedték, amíg a bennük ülők egy-két lejjel fel nem „pártolták” őket. A járókelők nevetve nyúltak zsebükbe, s adtak mindegyiküknek jó szívvel akár többször is: tudták, a szervezőknek nem kevés kiadása volt az elmúlt hetekben – lovat béreltek, díszítésükre papírkoszorút készítettek, a „lányoknak” ruhákat varrattak –, s költsége volt az őket kísérő étfalvi fúvószenekarnak, és az esti bálban a talpalávalót húzó együttesnek is.
A hét csendőr kilenckor együtt tűnt el a placcról, majd néhány perc múltán már a lovasokat vezetve tértek vissza. Legelöl, kezében a színes papírból felvirágozott vezetőpálcával, Akácsos Zsolt főszervező érkezett, majd a menyasszony és a vőlegény, a székely ember és asszony, a magyar pár, a huszár és szerelme, Rákóczi fejedelem és nagyságos asszonya, valamint az úrfi és az úri dáma következett. Akácsos Zsolt rigmusokba szedetten szólt a több száz fősre duzzadt farsangtemetésre érkezőhöz, méltatta Bölön „szép szokását”, és bemutatta a párokat. A közönség első állomása az unitárius paplak volt, ahol ifj. Kozma Albert lelkész a kapuban várta az ünneplőket, az asszonyok és lányok süteményt és kürtőskalácsot, a férfiak apró pohárban itókát kínáltak. A tiszteletes köszönte a fiataloknak a hagyomány éltetését: modern világunkban, amikor minden csatorna azt harsogja, álljunk be a sorba, ne egyénieskedjünk, úgymond haladjunk a korral, elismeréssel tartozunk és bátorítanunk kell azokat, akik nemet tudnak mondani a kísértésre, s éltetik a ránk testált örökséget. A templomvár alatt, a szemerkélő eső által sártengerré változtatott utcán nem haladt könnyen sem gyalogos, sem a bolondkeréken forgó bábukat, Juliskát és „Bálindot” húzó szekér, sem a lábán gumicsizmát, nyakában csuhékoszorút és fején szalmakalapot viselő musztikás, de mégis nótázva mentek a református lelkészi házhoz, ahol Bartha Attila igével fogadta a vidáman temetőket. A központba visszaérve a Bodor utca felé vették útjukat, majd az Alszeg, a Kicsid utca, a főút, Kisbölön, a polgármesteri hivatal, a Tana utca és a Felszeg következett. A zeneszóra kapuk nyíltak, a beöltözöttek családtagjai, rokonai, barátai minden földi jót kínálva bátorították-köszöntötték a feladatot végzőket, s jutott munka a csendőröknek is, akiknek tisztük volt az is, hogy a bálra adományozók adatait feljegyezzék.
Az Erzsébet parkba délután négyre értek vissza, ahol megpecsételődött a bábuk sorsa: velük együtt lesz vége a farsangnak, következhet már a tavasz. A bál, amelyen a zenét a Fortuna együttes szolgáltatta, már kilenckor elkezdődött, a kitartókat pedig a reggel is ott érte. A szervezők, a Kék Virág Néptánccsoport és a bölöni ifjúság azt ígérte, jövő esztendőben sem hagyják magukat, éltetni fogják a néphagyományt.
Hecser László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. február 27.
Visszaváltoztatták a jogi besorolást (Székely „terroristák” pere)
Február 24-én, pénteken a bukaresti táblabíróságon újabb tárgyalást tartottak Beke István és Szőcs Zoltán alapfokú perében. Az érintettek az alapfokú tárgyalások lezárását remélték, de ehelyett újabb fordulat következett be. Beke Csilla és István beszámolója szerint a pénteki tárgyalás újabb öt tanú kihallgatásával kezdődött.
Hárman (Datki Zsusza, Datki László és Darvas Erzsébet) határozott módon bizonyították, hogy nem helytálló a beszélgetés vád által megjelölt időpontja, ugyanis akkor Szőcs Zoltán káposztát árusított Tusnádon. Az ügyészség többek között arról kérdezte a tanúkat, hogy Szőcs Zoltán aznap milyen ruhát viselt (két év távlatában), és honnan tudták meg, hogy kihallgatják őket. Közel másfél órát firtatták az október 10-i káposztaárusítás mikéntjét, órára pontosan vették számba a történteket, fel kellett sorolni a vásárlókat (több mint húsz percet betűzték a többtucatnyi magyar nevet), de azt is, milyen autóval vitte az árut, ki volt vele, hová vitte, mi volt a szerepük a házigazdáknak, mennyit szállított, hány éve viszi, miért akkor stb., akár egy káposztatermelő-eladási konferencián.
A másik két tanútól (Soós Lászlótól és Németh Loránd Csabától), a két vádlott emberi értékeiről, kvalitásairól érdeklődtek. Soós László esetében – aki vármegyés mivoltát is igazolta – záporoztak a Vármegyét illető kérdések köszönésükről, hitvallásukról, beszéltek-e Nagy-Magyarország visszaállításáról, Erdély elszakításáról. A vádiratban is szereplő, Trianonnal és Erdéllyel kapcsolatos szlogenek lefordítását kérte tőle az ügyész. Azt, hogy Szőcs Zoltán és Beke István milyen emberek, csak az ügyvédek kérdéseire tudta elmondani. Németh Loránd Csaba határozottan kiállt, ahogyan eddig is, Beke István példamutató emberi magatartása mellett, és ugyanígy vélekedett Szőcs Zoltánról is. Arra a kérdésre, van-e tudomása arról, hogy a vármegyések alkotmányos rend elleni tevékenységet folytattak volna, válasza határozott volt: „nincs tudomásom ilyesmiről”. A hatodik tanú, Szathmáry János orvosi beavatkozás miatt nem lehetett jelen. Habár Szőcs Zoltán ügyvédje kérte, hogy a későbbiekben hallgassák ki, a bíró úgy döntött, ez már nem szükséges.
A tanúmeghallgatásokat követően történt a fordulat, elutasítottak mindent: a hanganyag felülvizsgálatát, az eredeti felvétel bemutatását, amelyet Beke István ügyvédje kulcsfontosságúnak nevezett. Figyelmen kívül hagyták, hogy folyamatosan kérték ezt, mert a bemutatott anyag vágott, tele van helytelen fordítással, nem szerepel benne Beke István vállalása, hiányos a fordítás, és sok helyen rosszul azonosítják a résztvevőket. Ugyanakkor elutasították a pirotechnikai vizsgálat független szakértők általi elkészítését, és azt is, hogy a hanganyag fordítóját tanúként meghallgassák, de nem egyeztek bele egy tanú – Bandi Szabolcs – újrakihallgatásába sem, akinek a nyilatkozatai ellentmondásosak voltak. A felsoroltak elutasítása után a bíró közölte, hogy ismét megváltoztatják a jogi besorolást, vagyis nem közösség elleni, hanem alkotmányos rend elleni merényletkísérlettel, illetve felbujtással vádolják őket (ez volt érvényben tavaly márciusig), és maradt a pirotechnikai eszközökkel kapcsolatos vád is. A végzést nem tudni, mikor kapják meg, a bukaresti táblabíróság hivatalos honlapján levő információk még minimálisnak sem nevezhetők – vélekedett a Beke házaspár. „Ez körülbelül úgy néz ki, valaki hallotta, hogy veszekedtem a szomszéddal, erre megvádolnak, hogy el akartam lopni a tyúkját, meggondolják, hogy nem is igaz, meg akartam verni a szomszédot, majd ismét visszatérnek, hogy mégiscsak a tyúkot akartam ellopni. A gond, hogy ez a tyúk nem létezik, és a veszekedés sem, csak a szomszéd, akivel beszélgettem, és nem veszekedtem. Így állnak a bizonyítékokkal is ebben az ügyben, a közösség elleni merényletre való kísérlet és felbujtás nem volt bizonyítható, így váltanak. Meg lehet dönteni petárdákkal az ország alkotmányos rendjét?” – tette fel a jogos kérdést a Beke házaspár. A 2004/534-es törvény szerint egy tett akkor válik terrorcselekménnyé, ha politikai töltetet kap. A több mint háromórás hanganyagban egyszer sem hallható a Nagy-Magyarország megnevezés, mégis az a lényege az újabb változtatásnak, hogy a Vármegye az államhatalom megdöntéséért tevékenykedik az úgynevezett Székelyföldön erőszakos cselekedetekkel, paramilitáris alakulatnak nevezik, de konkrétan még a felépítése sincs leírva, csak vezetőket neveznek meg, beosztottak nélkül, holott ilyen vádak esetében teljes szerkezeti elemzést kellett volna végezni, konkrét, meggyőző bizonyítékokat felsorakoztatni. Ezt nem tették meg – érvelt a Beke házaspár. A legutóbbi tárgyaláson Szőcs Zoltán azon kérését is elutasították, hogy szüntessék meg ellene a hatósági felügyeletet. A vád és a vádlottak a kiközlést követő 48 órában fellebbezhetnek. A kirakatper tárgyalása egy hónap múlva, március 24-én folytatódik.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Február 24-én, pénteken a bukaresti táblabíróságon újabb tárgyalást tartottak Beke István és Szőcs Zoltán alapfokú perében. Az érintettek az alapfokú tárgyalások lezárását remélték, de ehelyett újabb fordulat következett be. Beke Csilla és István beszámolója szerint a pénteki tárgyalás újabb öt tanú kihallgatásával kezdődött.
Hárman (Datki Zsusza, Datki László és Darvas Erzsébet) határozott módon bizonyították, hogy nem helytálló a beszélgetés vád által megjelölt időpontja, ugyanis akkor Szőcs Zoltán káposztát árusított Tusnádon. Az ügyészség többek között arról kérdezte a tanúkat, hogy Szőcs Zoltán aznap milyen ruhát viselt (két év távlatában), és honnan tudták meg, hogy kihallgatják őket. Közel másfél órát firtatták az október 10-i káposztaárusítás mikéntjét, órára pontosan vették számba a történteket, fel kellett sorolni a vásárlókat (több mint húsz percet betűzték a többtucatnyi magyar nevet), de azt is, milyen autóval vitte az árut, ki volt vele, hová vitte, mi volt a szerepük a házigazdáknak, mennyit szállított, hány éve viszi, miért akkor stb., akár egy káposztatermelő-eladási konferencián.
A másik két tanútól (Soós Lászlótól és Németh Loránd Csabától), a két vádlott emberi értékeiről, kvalitásairól érdeklődtek. Soós László esetében – aki vármegyés mivoltát is igazolta – záporoztak a Vármegyét illető kérdések köszönésükről, hitvallásukról, beszéltek-e Nagy-Magyarország visszaállításáról, Erdély elszakításáról. A vádiratban is szereplő, Trianonnal és Erdéllyel kapcsolatos szlogenek lefordítását kérte tőle az ügyész. Azt, hogy Szőcs Zoltán és Beke István milyen emberek, csak az ügyvédek kérdéseire tudta elmondani. Németh Loránd Csaba határozottan kiállt, ahogyan eddig is, Beke István példamutató emberi magatartása mellett, és ugyanígy vélekedett Szőcs Zoltánról is. Arra a kérdésre, van-e tudomása arról, hogy a vármegyések alkotmányos rend elleni tevékenységet folytattak volna, válasza határozott volt: „nincs tudomásom ilyesmiről”. A hatodik tanú, Szathmáry János orvosi beavatkozás miatt nem lehetett jelen. Habár Szőcs Zoltán ügyvédje kérte, hogy a későbbiekben hallgassák ki, a bíró úgy döntött, ez már nem szükséges.
A tanúmeghallgatásokat követően történt a fordulat, elutasítottak mindent: a hanganyag felülvizsgálatát, az eredeti felvétel bemutatását, amelyet Beke István ügyvédje kulcsfontosságúnak nevezett. Figyelmen kívül hagyták, hogy folyamatosan kérték ezt, mert a bemutatott anyag vágott, tele van helytelen fordítással, nem szerepel benne Beke István vállalása, hiányos a fordítás, és sok helyen rosszul azonosítják a résztvevőket. Ugyanakkor elutasították a pirotechnikai vizsgálat független szakértők általi elkészítését, és azt is, hogy a hanganyag fordítóját tanúként meghallgassák, de nem egyeztek bele egy tanú – Bandi Szabolcs – újrakihallgatásába sem, akinek a nyilatkozatai ellentmondásosak voltak. A felsoroltak elutasítása után a bíró közölte, hogy ismét megváltoztatják a jogi besorolást, vagyis nem közösség elleni, hanem alkotmányos rend elleni merényletkísérlettel, illetve felbujtással vádolják őket (ez volt érvényben tavaly márciusig), és maradt a pirotechnikai eszközökkel kapcsolatos vád is. A végzést nem tudni, mikor kapják meg, a bukaresti táblabíróság hivatalos honlapján levő információk még minimálisnak sem nevezhetők – vélekedett a Beke házaspár. „Ez körülbelül úgy néz ki, valaki hallotta, hogy veszekedtem a szomszéddal, erre megvádolnak, hogy el akartam lopni a tyúkját, meggondolják, hogy nem is igaz, meg akartam verni a szomszédot, majd ismét visszatérnek, hogy mégiscsak a tyúkot akartam ellopni. A gond, hogy ez a tyúk nem létezik, és a veszekedés sem, csak a szomszéd, akivel beszélgettem, és nem veszekedtem. Így állnak a bizonyítékokkal is ebben az ügyben, a közösség elleni merényletre való kísérlet és felbujtás nem volt bizonyítható, így váltanak. Meg lehet dönteni petárdákkal az ország alkotmányos rendjét?” – tette fel a jogos kérdést a Beke házaspár. A 2004/534-es törvény szerint egy tett akkor válik terrorcselekménnyé, ha politikai töltetet kap. A több mint háromórás hanganyagban egyszer sem hallható a Nagy-Magyarország megnevezés, mégis az a lényege az újabb változtatásnak, hogy a Vármegye az államhatalom megdöntéséért tevékenykedik az úgynevezett Székelyföldön erőszakos cselekedetekkel, paramilitáris alakulatnak nevezik, de konkrétan még a felépítése sincs leírva, csak vezetőket neveznek meg, beosztottak nélkül, holott ilyen vádak esetében teljes szerkezeti elemzést kellett volna végezni, konkrét, meggyőző bizonyítékokat felsorakoztatni. Ezt nem tették meg – érvelt a Beke házaspár. A legutóbbi tárgyaláson Szőcs Zoltán azon kérését is elutasították, hogy szüntessék meg ellene a hatósági felügyeletet. A vád és a vádlottak a kiközlést követő 48 órában fellebbezhetnek. A kirakatper tárgyalása egy hónap múlva, március 24-én folytatódik.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. február 27.
Elűzték a telet és a bennük rejlő félelmeket (Csángó nagytalálkozó Bákóban)
„Sügüdeje régebben, nagyapáim, nagymámáim mesélték nekünk, hogy mikor jöttek a húshajat napok, akkor innapoltak a családok, ettek, ittak, vigadtak, mulattak. De azt mondták, akkor az utolján este nem szabad kimenni a mezőre, mert jő a verekedés, a háború. Jön a Csontkirály és Babkirály ” – Dobos Rózsa külsőrekecsini hagyományőrző asszony mesével indította a farsang lezárását, a tél elűzését jelképező Csontkirály és Babkirály elnevezésű szombati rendezvény kulturális programját. Az esemény jelentősége, hogy Bákóban még soha nem tartottak ilyen nagyméretű csángótalálkozót. A Moldvai Csángómagyarok Szövetsége (MCSMSZ) szervezésében, a Bethlen Gábor Alap támogatásával rendezett farsangzáró több mint ötszáz résztvevője huszonnégy csángó faluból érkezett, bemutatkoztak a hagyományőrző csoportok, a közös vacsora után pedig a táncházban folytatódott az ismerkedés és a felszabadult mulatság.
A moldvai csángók saját környezetükben ritkán találkoznak úgy, hogy hagyományos viseletben, csángó identitásukat felvállalva, több faluból egyszerre legyenek jelen, és bátran kimondják érzéseiket, gondolataikat. Az 1989-es fordulat után, 1990-ben Lészpeden és Pusztinán gyűltek össze nagyobb tömegben, majd szerre a magyar házak avatásakor és más ünnepeken találkoztak egy-egy faluban, de a rendszeres találkozók inkább a gyermekeket érintik a különböző versenyek alkalmával.
A bákói, bogdánfalvi, csíkfalusi, diószegi, diszéni, dumbrăveni-i, ferdinándújfalusi, forrófalvi, frumószai, gyimesbükki, klézsei (és a hozzá tartozó Buda, valamint Tyúkszer csoportja), külsőrekecsini, lábnyiki, lészpedi, lujzikalagori, magyarfalusi, máriafalvi, nagypataki, pokolpataki, pusztinai, szászkúti, újfalusi, trunki, somoskai csoportok a három csángó folyó – Szeret, Tázló, Tatros – mentéről hozták sajátos viseletüket, dalaikat, táncaikat: fiatalok, de többségében középkorúak és idősek jöttek el, ahogy ők mondják, a csángó fővárosba. A rendezvény egy perc néma csenddel kezdődött a januárban elhunyt Solomon Adrian emlékére, aki 2007 és 2014 között irányította a Moldvai Csángómagyarok Szövetségét, majd a pusztinai asszonycsoport a régi miatyánkot énekelte. Pogár László, az MCSMSZ elnöke köszöntőjében egy nagy családhoz hasonlította a jelen lévő csángó közösséget, ahol a résztvevők megismerhetik egymás hagyományait. Kőrösi Viktor Dávid, Magyarország csíkszeredai főkonzulátusának konzulja Adjon a Mária! köszöntéssel üdvözölte a jelenlévőket, és hangsúlyozta: „nyelvünk és hagyományaink határoznak meg minket, és az a tény, hogy itt vagyunk most, azt jelenti, hogy jól végezzük a dolgunkat, amennyire a jóisten arra nekünk lehetőséget ad, jól végzi a dolgát az MCSMSZ, jól végzik a dolgukat a tanítók a településeken, jól végzik a dolgukat a hagyományőrzők, és jól végzi a dolgát a csángó magyar társadalom, hiszen megőrzik őseik hitét, és nemcsak megőrzik, hanem át is adják azt őseik csángó nyelvével együtt.” A találkozón bemutatkozott a külsőrekecsini, lujzikalagori, dumbrăveni-i, máriafalvi, csíkfalusi, gyimesbükki, lábnyiki, trunki csoport és a Csíkszeredában tanuló csángó diákok Izva együttese, akiket hagyományőrző csángó muzsikusok – Legedi László István (Klézse), Hodorog András (Tyúkszer), Stanciu Ian (Parava), Kovács Gábor (Pusztina) és a sepsiszentgyörgyi Melkuhn Róbert, Csibi Szabolcs, Kelemen István, Lőrinczi Zsolt, Fazakas Lajos, valamint a magyarországi Zsobokorszki Ferenc kísért.
Lássák, mennyi csángó van
A gyermekekkel való foglalkozás nagyon fontos, de a szülőkhöz is közel kell vinni a hagyományok világát ahhoz, hogy értelmét lássák annak, amit a gyermekek a magyar oktatási programban tanulnak – mondta lapunknak Pogár László. „Sokan elmondják, mennyire sajnálják, hogy gyermekkorukban ezekre az értékekre senki nem hívta fel a figyelmet, és arra sem, hogy fontos megőrizni a hagyományainkat.” Az MCSMSZ vezetője szerint igaz, hogy a fiatalok közül sokan elmennek külföldre, „de ha a szülők buzdítják a gyermekeiket, hogy őrizzék a hagyományt, amikor nekik gyermekeik lesznek, ők is továbbadják, amit otthon, a falujukban tanultak”.
Duma András, a Szeret–Klézse Alapítvány elnöke, csángó költő, hagyományőrző lapunknak azt mondta, a Csontkirály és Babkirály rendezvény nagyon fontos, mert ez már egy lépés, hogy nem Budapesten tartanak csángótalálkozót, hanem Moldvában. „Én azt kívánom, ez oda fejlődjék, hogy Bákó főterén mutatódjunk fel, ott vonuljunk fel, lássák, mennyi csángó van.” Nyisztor Tinka, a pusztinai Szent István Egyesület elnöke, az MCSMSZ vallásügyekért felelős vezetőségi tagja szerint is „fontos, hogy saját fővárosukban történjék valami őket érintő, itthon tudják megmutatni, hogy ők is valakik. Mert a falvakban, elszigetelten a magyar házban megmutatkoznak, ahol más nem látja, ahol nincsenek a pap szeme előtt, ez ahhoz képest nagy lépés, ez más dolog, ezt mindenki érzi. (…) Felvállalja önmagát, és azt is pontosan érzi, hogy fel is vállalhatja, mert ha már a fővárosban van egy ilyen rendezvény, akkor tudja, hogy többet nem kell félni attól, hogy otthon elveszik a nyugdíját, mert ezzel ijesztgetik, és azzal is, hogy a pap nem fogja eltemetni.”
„Mi szeressük, azér gyűlünk essze”
„Amikor én hétéves vótam, mentem a templomba, hogy elsőgyónó legyek, magyarul tanultam meg az imádságot, az ötparancsolatot. Magyar misék vótak nálunk. Gyergyina páter vót, most meg van halva. De osztán errefelé többet nem engedték, hogy magyar mise legyen, elcserélték, hogy csak oláhul mondják a miséket nálunk” – meséli a 71 éves lészpedi Miska Anna. Asszonytársaival hetente egyszer guzsalyast tartanak, most a böjtre és a húsvétra készülve énekeket tanulnak. „Mi szeressük, azér gyűlünk essze, s énekelünk.” A lészpedi csoporttal érkezett a bákói találkozóra Tóth Mária is, aki négy osztályt magyar iskolában tanult. „Vajok születve a negyvennyolcban, kám ötvennégyben indultam iskolába. Vótak magyar tanárnék, vót Bandi tanító néni, vót Zsombor, vót Zoli, Zudor, sok tanárok vótak magyarok. Tudok olvasni, nem tudok írni, elfelejtettem. Mikor még adnak könyveket, akkor olvasok. Mondunk meséket, tanulunk imádságot es. Hosszú esztendőbe, melyiket tudjuk a faluból az öregektől, mind aztot fújjuk. Nem tudunk beszélni olyan tiszta magyarul, mint magik, ennyit tudunk, így tudunk, csángók vagyunk.” Falustársa rögtön kiigazítja, hogy azért mégiscsak tisztábban beszélnek magyarul ők, mint más csángó faluban. „El lehet jön Lészpedbe, jobban megértődik a lészpediekvel, mint a kalagoriakkal, vagy Klézsébe, Somoskába. Ki hogy tanulta a szülőktől kicsi koriktól. Azok tanulták úgy kicsi koriktól, mi így. Nekünk anyókáink úgy mondták örökkétig, hogy mi a székelyekből vagyunk idehozva. Azt mondta nekem a sztrebunikám, hogy mikor idehozták ezt a Lészpedet, huszonöt familia vót csak, s onnét szaporodtak osztán. De most Lészped nagy falu, el lehet jöjjenek. Mi, a régiek, le a kalappal, mi szeressük a magyart” – mondja a 77 éves Imre Ilona.
Minden találkozás jó – véli a külsőrekecsini Gyurka Valentin, aki feleségével és négy gyermekével januárban maradt otthon nélkül, amikor porig égett a házuk. Ennek ellenére Valentin vezette a külsőrekecsini asszonycsoportot, velük táncolt és énekelt, azt mondta, most ez a feladat, erre koncentrál. Szerinte nagyon fontos ez a csángótalálkozó, „mert míg régebben a búcsúkba eljártak egymáshoz a falvak, a jelenlegi fiatalok nem mennek, megszűnt az ilyen szomszédolás”. Dobos Rózsával és Szarka Melicával, aki 1989 után alapította a külsőrekecsini tánccsoportot, hármasban tanítják a gyermekeket és a felnőtteket.
„Eljöttem, s megvigyázkodok” – mondja a 83 éves tyúkszeri Szájka Katalin, aki az egyik legidősebb résztvevője volt a csángótalálkozónak, és a csíksomlyói búcsúk kivételével soha nem volt ennyi csángóval egy helyen.
„Nem tudjuk, hogy csángó bál-e, guzsal-e, de mi itt vagyunk” – mondják a pusztinai asszonyok, akik közül Timár Margittal, Szőcs Tinkával, László Margittal, Szőcs Katalinnal, Tamás Magdolnával és a pucinai Csobán Magdával már több csángó rendezvényen találkoztunk, másokkal együtt oszlopos tagjai a pusztinai hagyományőrzőknek.
A lujzikalagori csoportban énekelt Pillancs Mária is, amit tud, a mámáitól tanulta – mondja. A szintén kalagori Funar Antal emlékszik arra az időre, amikor Jászberényben volt „urálni” csángó viseletben még néhai Antall József miniszterelnöksége idején. A bákói találkozóról úgy véli, „jó, hogy csánnak ilyen dolgokat, mert lassan-lassan elfelejtjük azt es, mit tudunk”. Bulál Krisztina Külsőrekecsinből származik, de 2000 óta férjével Dumbrăveni-ben él. A kezdetekről mesél: „1998-ban vót a nagy árvíz Rekecsinben, s akkor mi kiköltöztünk. Ott legelő vót, s kinek a nagy víz elvitte a házát, csinált oda házat. S akkor úgy épült Dumbrăveni. Nekünk nem vitte el a víz a házunkat, csak a férjem édesanyáinak vót egy helyük, földjük, s akkor oda csinált a férjem házat. S akkor mentünk ki mi kétezerbe, met akkor házasodtunk.” Krisztina régóta táncol a külsőrekecsiniekkel, és amikor tavaly, az első Csontkirály és Babkirály-estre készültek, tánccsoportot alapított Dumbrăveni-ben is. Ilyen hozadéka is van ennek a találkozónak, és nem ők az egyetlenek, akik csak mostanság élesztgetik a régiek tudását. Bogdán Gătu Klárával, Magyarfalu énekes nagyasszonyával sem először találkoztunk. Lapunknak elmondta, sokat ér nekik ez a rendezvény: „Mert ha ne lettek lenne ezek a gyűlések, hogy mükünköt esszegyűjtsenek valahova vaj elvigyenek, akkor ezek a ruhák elvesztek lenne éppen mind. Többet senki nem csinált, többet senki nem varrt, senki nem szőtt, s most, hogy lássák, hogy a gyerekeket is iskolából táncolni viszik, énekelni viszik, akkor minden anyuka azt nezi, vajon honnan kapna, hogy vegyen vagy varrjon ilyen ruhát. Akkor mindenki meghagyta azután a csángó ruhát, többet nem adták el pénzért senkinek, hanem mindenki hagyja magának otthon a csángó viseletet.” Klára asszony a nagymamája által varrt ingben érkezett Bákóba, nagyon vigyáz rá, azt mondja, a csángó viselet olyan, mint az írott tojás, minden darabja olyan szép és értékes. Nemcsak a csángó viselet, hanem az énekek és az imádságok megszállottja is, bár édesanyja nem járt soha iskolába, mégis minden magyar imádságot tudott. Őt gyermekkorában ez nem érdekelte, felnőttként kezdett hozzá a gyűjtéshez asszonytársaival együtt. Szervez, tanít az iskolában, s bár időnként vannak nehézségek, azt mondja, „nem lehet, hogy vajegy kőbe meg ne botlójál valahol, de elrúgjuk, s mejünk eléfelé”.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
„Sügüdeje régebben, nagyapáim, nagymámáim mesélték nekünk, hogy mikor jöttek a húshajat napok, akkor innapoltak a családok, ettek, ittak, vigadtak, mulattak. De azt mondták, akkor az utolján este nem szabad kimenni a mezőre, mert jő a verekedés, a háború. Jön a Csontkirály és Babkirály ” – Dobos Rózsa külsőrekecsini hagyományőrző asszony mesével indította a farsang lezárását, a tél elűzését jelképező Csontkirály és Babkirály elnevezésű szombati rendezvény kulturális programját. Az esemény jelentősége, hogy Bákóban még soha nem tartottak ilyen nagyméretű csángótalálkozót. A Moldvai Csángómagyarok Szövetsége (MCSMSZ) szervezésében, a Bethlen Gábor Alap támogatásával rendezett farsangzáró több mint ötszáz résztvevője huszonnégy csángó faluból érkezett, bemutatkoztak a hagyományőrző csoportok, a közös vacsora után pedig a táncházban folytatódott az ismerkedés és a felszabadult mulatság.
A moldvai csángók saját környezetükben ritkán találkoznak úgy, hogy hagyományos viseletben, csángó identitásukat felvállalva, több faluból egyszerre legyenek jelen, és bátran kimondják érzéseiket, gondolataikat. Az 1989-es fordulat után, 1990-ben Lészpeden és Pusztinán gyűltek össze nagyobb tömegben, majd szerre a magyar házak avatásakor és más ünnepeken találkoztak egy-egy faluban, de a rendszeres találkozók inkább a gyermekeket érintik a különböző versenyek alkalmával.
A bákói, bogdánfalvi, csíkfalusi, diószegi, diszéni, dumbrăveni-i, ferdinándújfalusi, forrófalvi, frumószai, gyimesbükki, klézsei (és a hozzá tartozó Buda, valamint Tyúkszer csoportja), külsőrekecsini, lábnyiki, lészpedi, lujzikalagori, magyarfalusi, máriafalvi, nagypataki, pokolpataki, pusztinai, szászkúti, újfalusi, trunki, somoskai csoportok a három csángó folyó – Szeret, Tázló, Tatros – mentéről hozták sajátos viseletüket, dalaikat, táncaikat: fiatalok, de többségében középkorúak és idősek jöttek el, ahogy ők mondják, a csángó fővárosba. A rendezvény egy perc néma csenddel kezdődött a januárban elhunyt Solomon Adrian emlékére, aki 2007 és 2014 között irányította a Moldvai Csángómagyarok Szövetségét, majd a pusztinai asszonycsoport a régi miatyánkot énekelte. Pogár László, az MCSMSZ elnöke köszöntőjében egy nagy családhoz hasonlította a jelen lévő csángó közösséget, ahol a résztvevők megismerhetik egymás hagyományait. Kőrösi Viktor Dávid, Magyarország csíkszeredai főkonzulátusának konzulja Adjon a Mária! köszöntéssel üdvözölte a jelenlévőket, és hangsúlyozta: „nyelvünk és hagyományaink határoznak meg minket, és az a tény, hogy itt vagyunk most, azt jelenti, hogy jól végezzük a dolgunkat, amennyire a jóisten arra nekünk lehetőséget ad, jól végzi a dolgát az MCSMSZ, jól végzik a dolgukat a tanítók a településeken, jól végzik a dolgukat a hagyományőrzők, és jól végzi a dolgát a csángó magyar társadalom, hiszen megőrzik őseik hitét, és nemcsak megőrzik, hanem át is adják azt őseik csángó nyelvével együtt.” A találkozón bemutatkozott a külsőrekecsini, lujzikalagori, dumbrăveni-i, máriafalvi, csíkfalusi, gyimesbükki, lábnyiki, trunki csoport és a Csíkszeredában tanuló csángó diákok Izva együttese, akiket hagyományőrző csángó muzsikusok – Legedi László István (Klézse), Hodorog András (Tyúkszer), Stanciu Ian (Parava), Kovács Gábor (Pusztina) és a sepsiszentgyörgyi Melkuhn Róbert, Csibi Szabolcs, Kelemen István, Lőrinczi Zsolt, Fazakas Lajos, valamint a magyarországi Zsobokorszki Ferenc kísért.
Lássák, mennyi csángó van
A gyermekekkel való foglalkozás nagyon fontos, de a szülőkhöz is közel kell vinni a hagyományok világát ahhoz, hogy értelmét lássák annak, amit a gyermekek a magyar oktatási programban tanulnak – mondta lapunknak Pogár László. „Sokan elmondják, mennyire sajnálják, hogy gyermekkorukban ezekre az értékekre senki nem hívta fel a figyelmet, és arra sem, hogy fontos megőrizni a hagyományainkat.” Az MCSMSZ vezetője szerint igaz, hogy a fiatalok közül sokan elmennek külföldre, „de ha a szülők buzdítják a gyermekeiket, hogy őrizzék a hagyományt, amikor nekik gyermekeik lesznek, ők is továbbadják, amit otthon, a falujukban tanultak”.
Duma András, a Szeret–Klézse Alapítvány elnöke, csángó költő, hagyományőrző lapunknak azt mondta, a Csontkirály és Babkirály rendezvény nagyon fontos, mert ez már egy lépés, hogy nem Budapesten tartanak csángótalálkozót, hanem Moldvában. „Én azt kívánom, ez oda fejlődjék, hogy Bákó főterén mutatódjunk fel, ott vonuljunk fel, lássák, mennyi csángó van.” Nyisztor Tinka, a pusztinai Szent István Egyesület elnöke, az MCSMSZ vallásügyekért felelős vezetőségi tagja szerint is „fontos, hogy saját fővárosukban történjék valami őket érintő, itthon tudják megmutatni, hogy ők is valakik. Mert a falvakban, elszigetelten a magyar házban megmutatkoznak, ahol más nem látja, ahol nincsenek a pap szeme előtt, ez ahhoz képest nagy lépés, ez más dolog, ezt mindenki érzi. (…) Felvállalja önmagát, és azt is pontosan érzi, hogy fel is vállalhatja, mert ha már a fővárosban van egy ilyen rendezvény, akkor tudja, hogy többet nem kell félni attól, hogy otthon elveszik a nyugdíját, mert ezzel ijesztgetik, és azzal is, hogy a pap nem fogja eltemetni.”
„Mi szeressük, azér gyűlünk essze”
„Amikor én hétéves vótam, mentem a templomba, hogy elsőgyónó legyek, magyarul tanultam meg az imádságot, az ötparancsolatot. Magyar misék vótak nálunk. Gyergyina páter vót, most meg van halva. De osztán errefelé többet nem engedték, hogy magyar mise legyen, elcserélték, hogy csak oláhul mondják a miséket nálunk” – meséli a 71 éves lészpedi Miska Anna. Asszonytársaival hetente egyszer guzsalyast tartanak, most a böjtre és a húsvétra készülve énekeket tanulnak. „Mi szeressük, azér gyűlünk essze, s énekelünk.” A lészpedi csoporttal érkezett a bákói találkozóra Tóth Mária is, aki négy osztályt magyar iskolában tanult. „Vajok születve a negyvennyolcban, kám ötvennégyben indultam iskolába. Vótak magyar tanárnék, vót Bandi tanító néni, vót Zsombor, vót Zoli, Zudor, sok tanárok vótak magyarok. Tudok olvasni, nem tudok írni, elfelejtettem. Mikor még adnak könyveket, akkor olvasok. Mondunk meséket, tanulunk imádságot es. Hosszú esztendőbe, melyiket tudjuk a faluból az öregektől, mind aztot fújjuk. Nem tudunk beszélni olyan tiszta magyarul, mint magik, ennyit tudunk, így tudunk, csángók vagyunk.” Falustársa rögtön kiigazítja, hogy azért mégiscsak tisztábban beszélnek magyarul ők, mint más csángó faluban. „El lehet jön Lészpedbe, jobban megértődik a lészpediekvel, mint a kalagoriakkal, vagy Klézsébe, Somoskába. Ki hogy tanulta a szülőktől kicsi koriktól. Azok tanulták úgy kicsi koriktól, mi így. Nekünk anyókáink úgy mondták örökkétig, hogy mi a székelyekből vagyunk idehozva. Azt mondta nekem a sztrebunikám, hogy mikor idehozták ezt a Lészpedet, huszonöt familia vót csak, s onnét szaporodtak osztán. De most Lészped nagy falu, el lehet jöjjenek. Mi, a régiek, le a kalappal, mi szeressük a magyart” – mondja a 77 éves Imre Ilona.
Minden találkozás jó – véli a külsőrekecsini Gyurka Valentin, aki feleségével és négy gyermekével januárban maradt otthon nélkül, amikor porig égett a házuk. Ennek ellenére Valentin vezette a külsőrekecsini asszonycsoportot, velük táncolt és énekelt, azt mondta, most ez a feladat, erre koncentrál. Szerinte nagyon fontos ez a csángótalálkozó, „mert míg régebben a búcsúkba eljártak egymáshoz a falvak, a jelenlegi fiatalok nem mennek, megszűnt az ilyen szomszédolás”. Dobos Rózsával és Szarka Melicával, aki 1989 után alapította a külsőrekecsini tánccsoportot, hármasban tanítják a gyermekeket és a felnőtteket.
„Eljöttem, s megvigyázkodok” – mondja a 83 éves tyúkszeri Szájka Katalin, aki az egyik legidősebb résztvevője volt a csángótalálkozónak, és a csíksomlyói búcsúk kivételével soha nem volt ennyi csángóval egy helyen.
„Nem tudjuk, hogy csángó bál-e, guzsal-e, de mi itt vagyunk” – mondják a pusztinai asszonyok, akik közül Timár Margittal, Szőcs Tinkával, László Margittal, Szőcs Katalinnal, Tamás Magdolnával és a pucinai Csobán Magdával már több csángó rendezvényen találkoztunk, másokkal együtt oszlopos tagjai a pusztinai hagyományőrzőknek.
A lujzikalagori csoportban énekelt Pillancs Mária is, amit tud, a mámáitól tanulta – mondja. A szintén kalagori Funar Antal emlékszik arra az időre, amikor Jászberényben volt „urálni” csángó viseletben még néhai Antall József miniszterelnöksége idején. A bákói találkozóról úgy véli, „jó, hogy csánnak ilyen dolgokat, mert lassan-lassan elfelejtjük azt es, mit tudunk”. Bulál Krisztina Külsőrekecsinből származik, de 2000 óta férjével Dumbrăveni-ben él. A kezdetekről mesél: „1998-ban vót a nagy árvíz Rekecsinben, s akkor mi kiköltöztünk. Ott legelő vót, s kinek a nagy víz elvitte a házát, csinált oda házat. S akkor úgy épült Dumbrăveni. Nekünk nem vitte el a víz a házunkat, csak a férjem édesanyáinak vót egy helyük, földjük, s akkor oda csinált a férjem házat. S akkor mentünk ki mi kétezerbe, met akkor házasodtunk.” Krisztina régóta táncol a külsőrekecsiniekkel, és amikor tavaly, az első Csontkirály és Babkirály-estre készültek, tánccsoportot alapított Dumbrăveni-ben is. Ilyen hozadéka is van ennek a találkozónak, és nem ők az egyetlenek, akik csak mostanság élesztgetik a régiek tudását. Bogdán Gătu Klárával, Magyarfalu énekes nagyasszonyával sem először találkoztunk. Lapunknak elmondta, sokat ér nekik ez a rendezvény: „Mert ha ne lettek lenne ezek a gyűlések, hogy mükünköt esszegyűjtsenek valahova vaj elvigyenek, akkor ezek a ruhák elvesztek lenne éppen mind. Többet senki nem csinált, többet senki nem varrt, senki nem szőtt, s most, hogy lássák, hogy a gyerekeket is iskolából táncolni viszik, énekelni viszik, akkor minden anyuka azt nezi, vajon honnan kapna, hogy vegyen vagy varrjon ilyen ruhát. Akkor mindenki meghagyta azután a csángó ruhát, többet nem adták el pénzért senkinek, hanem mindenki hagyja magának otthon a csángó viseletet.” Klára asszony a nagymamája által varrt ingben érkezett Bákóba, nagyon vigyáz rá, azt mondja, a csángó viselet olyan, mint az írott tojás, minden darabja olyan szép és értékes. Nemcsak a csángó viselet, hanem az énekek és az imádságok megszállottja is, bár édesanyja nem járt soha iskolába, mégis minden magyar imádságot tudott. Őt gyermekkorában ez nem érdekelte, felnőttként kezdett hozzá a gyűjtéshez asszonytársaival együtt. Szervez, tanít az iskolában, s bár időnként vannak nehézségek, azt mondja, „nem lehet, hogy vajegy kőbe meg ne botlójál valahol, de elrúgjuk, s mejünk eléfelé”.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. február 27.
Félelemre nem lehet jövőt építeni
Az RMDSZ érdeke az, hogy Románia jogállam legyen
„Az RMDSZ érdeke az, hogy Románia jogállam legyen, hogy érvényesüljenek az alkotmánybírósági döntések, függetlenül attól, hogy erről mit gondol ma a főügyész vagy az államelnök. Nekünk nem szabad érzelmi, ideológiai alapon döntéseket hozni. Nekünk elvek és értékek mentén kell érvényesítenünk közösségünk érdekeit, függetlenül attól, hogy ki van kormányon, és ki van ellenzékben – hangsúlyozta
Kelemen Hunor szövetségi elnök a Maros megyei szervezet pénteki tisztújító küldöttgyűlésén.
Az elnök szerint az RMDSZ-en is múlik, hogy Románia jogállam lesz-e vagy sem. „A mi feladatunk, hogy a 6,5 százalékunkkal hozzásegítsük a parlamentet ahhoz, hogy olyan állammá válhasson Románia, ahol nem a titkosszolgálatok és
bűnüldöző szervek hozzák meg a döntéseket. Ehhez pedig nagy bátorságra lesz szükség.”
Rámutatott: „nem lehet jogállamról beszélni akkor, amikor a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen öt esztendeje nem alkalmazzák az oktatási törvényt, amikor bírói döntés hiányában ellehetetlenítik a maros-
vásárhelyi római katolikus líceum működését, de akkor sem, amikor tanácsosok és tanfelügyelők félnek döntéseket meghozni. Félelemre nem lehet jövőt építeni” – figyelmeztetett Kelemen Hunor. „Ugyan nincs végleges bírói ítélet arról, hogy törvényesen jártak-e el az iskola létrehozásakor, jelenleg mégis veszélyben a diákok sorsa. Nem lehet elfogadni azt, hogy bírósági ítélet hiányában, egy ügyész akaratából csupán megszűnjön az iskola. Azt sem, hogy az államelnök és a kormány nem mond semmit minderről” – tette hozzá.
A Maros megyei szervezetnek megköszönte azt a 27 évi, közösségért végzett munkát, amely nagymértékben hozzájárult a demokratikus rendszer kialakulásához. „A szövetség legnagyobb szervezete a Maros megyei. Az, hogy ennek a szervezetnek hol van és lesz helye a döntéshozatalban, kizárólag a megválasztott vezetőkön múlik, azokon, akik a közösség képviseletét választották itt, Maros megyében. Mi partnerek leszünk abban, hogy az RMDSZ Maros megyei szervezetének kellő helye legyen az országos döntések előkészítésében és meghozatalában” – jelentette ki.
Véleménye szerint Péter Ferenc jó választás, és nem lesz baj akkor, ha az általa vezetett szervezet minden egyes döntése kizárólag a magyar emberek érdekeit tartja szem előtt az elkövetkezőkben.
Népújság (Marosvásárhely)
Az RMDSZ érdeke az, hogy Románia jogállam legyen
„Az RMDSZ érdeke az, hogy Románia jogállam legyen, hogy érvényesüljenek az alkotmánybírósági döntések, függetlenül attól, hogy erről mit gondol ma a főügyész vagy az államelnök. Nekünk nem szabad érzelmi, ideológiai alapon döntéseket hozni. Nekünk elvek és értékek mentén kell érvényesítenünk közösségünk érdekeit, függetlenül attól, hogy ki van kormányon, és ki van ellenzékben – hangsúlyozta
Kelemen Hunor szövetségi elnök a Maros megyei szervezet pénteki tisztújító küldöttgyűlésén.
Az elnök szerint az RMDSZ-en is múlik, hogy Románia jogállam lesz-e vagy sem. „A mi feladatunk, hogy a 6,5 százalékunkkal hozzásegítsük a parlamentet ahhoz, hogy olyan állammá válhasson Románia, ahol nem a titkosszolgálatok és
bűnüldöző szervek hozzák meg a döntéseket. Ehhez pedig nagy bátorságra lesz szükség.”
Rámutatott: „nem lehet jogállamról beszélni akkor, amikor a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen öt esztendeje nem alkalmazzák az oktatási törvényt, amikor bírói döntés hiányában ellehetetlenítik a maros-
vásárhelyi római katolikus líceum működését, de akkor sem, amikor tanácsosok és tanfelügyelők félnek döntéseket meghozni. Félelemre nem lehet jövőt építeni” – figyelmeztetett Kelemen Hunor. „Ugyan nincs végleges bírói ítélet arról, hogy törvényesen jártak-e el az iskola létrehozásakor, jelenleg mégis veszélyben a diákok sorsa. Nem lehet elfogadni azt, hogy bírósági ítélet hiányában, egy ügyész akaratából csupán megszűnjön az iskola. Azt sem, hogy az államelnök és a kormány nem mond semmit minderről” – tette hozzá.
A Maros megyei szervezetnek megköszönte azt a 27 évi, közösségért végzett munkát, amely nagymértékben hozzájárult a demokratikus rendszer kialakulásához. „A szövetség legnagyobb szervezete a Maros megyei. Az, hogy ennek a szervezetnek hol van és lesz helye a döntéshozatalban, kizárólag a megválasztott vezetőkön múlik, azokon, akik a közösség képviseletét választották itt, Maros megyében. Mi partnerek leszünk abban, hogy az RMDSZ Maros megyei szervezetének kellő helye legyen az országos döntések előkészítésében és meghozatalában” – jelentette ki.
Véleménye szerint Péter Ferenc jó választás, és nem lesz baj akkor, ha az általa vezetett szervezet minden egyes döntése kizárólag a magyar emberek érdekeit tartja szem előtt az elkövetkezőkben.
Népújság (Marosvásárhely)
2017. február 27.
Könyvbemutató a DIO Házban
Február 21-én, az anyanyelv nemzetközi napján, a DIO Ház kiállítóterme zsúfolásig megtelt kultúrát kedvelő közönséggel. A Kemény János Művelődési Társaság égisze alatt újabb könyvbemutatóra került itt sor.
Őrhelyen gyújtott jeltüzek címmel Székely Ferenc interjúkötete 2016-ban az Üveghegy kiadónál látott napvilágot. Benne olyan jeles személyiségeket bír szóra, mint Bágyoni Szabó István, Bodor Ádám, Cseke Gábor, Gazda József, Olosz Katalin, Kallós Zoltán, Péntek János. Utóbbiak ketten levélben köszöntötték az egybegyűlteket.
A rendezvényt a társaság elnöke és lelke, Böjte Lídia tanárnő nyitotta meg, és bemutatta a vendégeket: Székely Ferencet, a kötet szerzőjét és alanyát is egyben, valamint Balla Tamás népmesegyűjtőt, Fazakas Tibor képzőművészt, Kincses Elemér írót, rendezőt, Kilyén Ilka színművésznőt és nem utolsósorban Demeter József lelkipásztort, házigazdát, aki maga is szerepel a könyvben.
Székely Ferenc elmondása szerint, mikor a jelenlegi, azaz az ötödik interjúkötete megjelent, rákérdeztek, hogy mikor áll le? Válaszként Kuti Mártát, a könyv szerkesztőjét idézte: „Hosszú a sora azoknak az erdélyi művészeknek, tudósoknak, gondolkodóknak…, akik még köztünk élnek, akiket még megkérdezhetünk, hogy miért is volt olyan fontos számukra a szolgálat, az anyanyelv, a népművészet, a színház vagy irodalom szolgálata, a lelkek gondozása”.
Elsőként Balla Tamás magyardécsei helytörténésznek, mesegyűjtőnek adta át a szót, aki elmondta, hogy a könyvek megírását egykori tanárának köszönheti. Ő bátorította, biztatta, hogy gyűjtse és írja le a népmeséket. 18 évesen fejezte be első könyvét, mely Fehér Virág és Fehér Virágszál címen 1970-ben jelent meg. Azóta megjelent kötetei, a Borsszem Péter (2002) és A világéneklő madár (2013) külföldre is kikerültek, a szórványmagyarság kedvelt gyermekirodalmi alkotásaiként.
A képzőművészetet képviselő Fazakas Tibor magával hozta néhány alkotását is, melyeket egykori egyetemista társa, Baróthi Ádám méltatott. Képei, melyeket a közönség is megcsodálhatott, az op-art művészeti irányzatot követik. A világ körforgását adja vissza műveiben, térben kitárulkozó formái saját lelkivilágát tükrözik. Csendes, zárkózott ember, elkötelezett népe iránt. Szülőfalujának, Barcaújfalunak 45 munkáját adományozta, Vajdahunyad pedig, ahová élete és munkássága köti, 35 munkáját kapja meg. Ez utóbbi helyen volt szerencsém a tanár úrnak diákja lenni egykor. Máig bennem él csendes, szerény lénye, az, ahogyan a szépre, az esztétikumra nyitogatta elménket.
A szerinte lényeges dolgokat így foglalta össze: hit, béke, szeretet és egészség. Szívből kívánom önnek valamennyit, kedves Tanár úr.
Kincses Elemér író, rendező nem szorul bemutatásra az erdélyi közönség előtt. 1972-ben végezte el a rendezői szakot, a marosvásárhelyi színház rendezője lett, majd hosszú ideig művészeti igazgatója. 170 darabot rendezett, munkája elvitte Budapestre, Bécsbe, a Vajdaságba. 1972-ben jelent meg első novelláskötete, a Bekötött szemmel. Sikeres drámákat írt és vitt színre: Ég a nap Seneca fölött, Trójában hull a hó, Csatorna. Ez utóbbit román nyelvre is lefordították, akárcsak a Soha című önéletrajzi regényét. Ebből olvasott fel részleteket Kilyén Ilka színművésznő. Az író elmondása szerint mérhetetlen szeretetben nőtt fel, mely kihatott egész életére és munkásságára. Amit akart, az nem más, mint emberi módon, emberi történeteket mesélni, embereknek. Szerintem sikerült.
Demeter József lelkipásztor nem nagyon akart magáról beszélni. Szerinte a hit, népünk és egyházaink sorskérdései nagyon mélyen benne vannak a kötetben. Magáról csak annyit árult el, hogy bár nyugdíjas, szívesen szolgál, tevékenykedik most is. A könyvből tudtam meg, hogy teológai tanulmányait Kolozsváron végezte. Itt számos jeles emberrel került kapcsolatba: Kós Károllyal, Farkas Árpáddal, Magyari Lajossal, Fodor Sándorral. A teológián ismerkedett meg egy holland házaspárral, akiknek a DIO Ház építését is köszönhetjük. 32 évet szolgált Szászrégenben. Elmondása szerint nehéz évek voltak, de „ha komolyan vesszük a pályát, a hivatást, a küldetést, akkor sok feladat vár ránk”. Böjte Lídia megköszönte Demeter Józsefnek a Kemény János Társaság sokéves támogatását, Kilyén Ilka pedig elszavalt neki egy Radnóti Miklós-, egy Dsida Jenő- és egy József Attila-verset.
A rendezvény megható, meleg hangulatban, dedikálásokkal zárult. Az élményt nagyon köszönjük. Reméljük, lesz folytatása.
Fábián Gizella
Népújság (Marosvásárhely)
Február 21-én, az anyanyelv nemzetközi napján, a DIO Ház kiállítóterme zsúfolásig megtelt kultúrát kedvelő közönséggel. A Kemény János Művelődési Társaság égisze alatt újabb könyvbemutatóra került itt sor.
Őrhelyen gyújtott jeltüzek címmel Székely Ferenc interjúkötete 2016-ban az Üveghegy kiadónál látott napvilágot. Benne olyan jeles személyiségeket bír szóra, mint Bágyoni Szabó István, Bodor Ádám, Cseke Gábor, Gazda József, Olosz Katalin, Kallós Zoltán, Péntek János. Utóbbiak ketten levélben köszöntötték az egybegyűlteket.
A rendezvényt a társaság elnöke és lelke, Böjte Lídia tanárnő nyitotta meg, és bemutatta a vendégeket: Székely Ferencet, a kötet szerzőjét és alanyát is egyben, valamint Balla Tamás népmesegyűjtőt, Fazakas Tibor képzőművészt, Kincses Elemér írót, rendezőt, Kilyén Ilka színművésznőt és nem utolsósorban Demeter József lelkipásztort, házigazdát, aki maga is szerepel a könyvben.
Székely Ferenc elmondása szerint, mikor a jelenlegi, azaz az ötödik interjúkötete megjelent, rákérdeztek, hogy mikor áll le? Válaszként Kuti Mártát, a könyv szerkesztőjét idézte: „Hosszú a sora azoknak az erdélyi művészeknek, tudósoknak, gondolkodóknak…, akik még köztünk élnek, akiket még megkérdezhetünk, hogy miért is volt olyan fontos számukra a szolgálat, az anyanyelv, a népművészet, a színház vagy irodalom szolgálata, a lelkek gondozása”.
Elsőként Balla Tamás magyardécsei helytörténésznek, mesegyűjtőnek adta át a szót, aki elmondta, hogy a könyvek megírását egykori tanárának köszönheti. Ő bátorította, biztatta, hogy gyűjtse és írja le a népmeséket. 18 évesen fejezte be első könyvét, mely Fehér Virág és Fehér Virágszál címen 1970-ben jelent meg. Azóta megjelent kötetei, a Borsszem Péter (2002) és A világéneklő madár (2013) külföldre is kikerültek, a szórványmagyarság kedvelt gyermekirodalmi alkotásaiként.
A képzőművészetet képviselő Fazakas Tibor magával hozta néhány alkotását is, melyeket egykori egyetemista társa, Baróthi Ádám méltatott. Képei, melyeket a közönség is megcsodálhatott, az op-art művészeti irányzatot követik. A világ körforgását adja vissza műveiben, térben kitárulkozó formái saját lelkivilágát tükrözik. Csendes, zárkózott ember, elkötelezett népe iránt. Szülőfalujának, Barcaújfalunak 45 munkáját adományozta, Vajdahunyad pedig, ahová élete és munkássága köti, 35 munkáját kapja meg. Ez utóbbi helyen volt szerencsém a tanár úrnak diákja lenni egykor. Máig bennem él csendes, szerény lénye, az, ahogyan a szépre, az esztétikumra nyitogatta elménket.
A szerinte lényeges dolgokat így foglalta össze: hit, béke, szeretet és egészség. Szívből kívánom önnek valamennyit, kedves Tanár úr.
Kincses Elemér író, rendező nem szorul bemutatásra az erdélyi közönség előtt. 1972-ben végezte el a rendezői szakot, a marosvásárhelyi színház rendezője lett, majd hosszú ideig művészeti igazgatója. 170 darabot rendezett, munkája elvitte Budapestre, Bécsbe, a Vajdaságba. 1972-ben jelent meg első novelláskötete, a Bekötött szemmel. Sikeres drámákat írt és vitt színre: Ég a nap Seneca fölött, Trójában hull a hó, Csatorna. Ez utóbbit román nyelvre is lefordították, akárcsak a Soha című önéletrajzi regényét. Ebből olvasott fel részleteket Kilyén Ilka színművésznő. Az író elmondása szerint mérhetetlen szeretetben nőtt fel, mely kihatott egész életére és munkásságára. Amit akart, az nem más, mint emberi módon, emberi történeteket mesélni, embereknek. Szerintem sikerült.
Demeter József lelkipásztor nem nagyon akart magáról beszélni. Szerinte a hit, népünk és egyházaink sorskérdései nagyon mélyen benne vannak a kötetben. Magáról csak annyit árult el, hogy bár nyugdíjas, szívesen szolgál, tevékenykedik most is. A könyvből tudtam meg, hogy teológai tanulmányait Kolozsváron végezte. Itt számos jeles emberrel került kapcsolatba: Kós Károllyal, Farkas Árpáddal, Magyari Lajossal, Fodor Sándorral. A teológián ismerkedett meg egy holland házaspárral, akiknek a DIO Ház építését is köszönhetjük. 32 évet szolgált Szászrégenben. Elmondása szerint nehéz évek voltak, de „ha komolyan vesszük a pályát, a hivatást, a küldetést, akkor sok feladat vár ránk”. Böjte Lídia megköszönte Demeter Józsefnek a Kemény János Társaság sokéves támogatását, Kilyén Ilka pedig elszavalt neki egy Radnóti Miklós-, egy Dsida Jenő- és egy József Attila-verset.
A rendezvény megható, meleg hangulatban, dedikálásokkal zárult. Az élményt nagyon köszönjük. Reméljük, lesz folytatása.
Fábián Gizella
Népújság (Marosvásárhely)
2017. február 27.
Sokba kerülnek a politikusok
Négyszáztizenkilenc millió lejre rúgtak összesen az előző törvényhozási ciklus parlamenti képviselőivel kapcsolatos kiadások. Ezek magukban foglalják a béreket, a napidíjakat, a lakásbérlési és utazási költségeket, telefonköltségeket, a parlamenti irodák alkalmazottainak bérét, az irodák fenntartásával járó költségeket, illetve a külföldi kiszállások költségeit. Csak az elmúlt évben a parlamenti képviselők jövedelme 23 901 175 lejt tett ki. Napidíjakra 5 161 086 lejt, lakásbérlésre 15 427 997 lejt költött a képviselőház. Az utazási költségek 10 199 701 lejre rúgtak, a képviselők telefonköltségei pedig 454 617 lejt összesítettek. Ugyancsak tavaly összesen 48 298 752 lejt költött el az alsóház a képviselők parlamenti irodáinak fenntartására, illetve az irodák alkalmazottainak bérére. 2016-ban 198 külföldi kiszállásuk volt a képviselőknek, ez több mint 2 millió lejébe került az alsóháznak. Az előző törvényhozási ciklusban összesen 725 külföldi kiszállásuk volt a képviselőház tagjainak.
Nyugati Jelen (Arad)
Négyszáztizenkilenc millió lejre rúgtak összesen az előző törvényhozási ciklus parlamenti képviselőivel kapcsolatos kiadások. Ezek magukban foglalják a béreket, a napidíjakat, a lakásbérlési és utazási költségeket, telefonköltségeket, a parlamenti irodák alkalmazottainak bérét, az irodák fenntartásával járó költségeket, illetve a külföldi kiszállások költségeit. Csak az elmúlt évben a parlamenti képviselők jövedelme 23 901 175 lejt tett ki. Napidíjakra 5 161 086 lejt, lakásbérlésre 15 427 997 lejt költött a képviselőház. Az utazási költségek 10 199 701 lejre rúgtak, a képviselők telefonköltségei pedig 454 617 lejt összesítettek. Ugyancsak tavaly összesen 48 298 752 lejt költött el az alsóház a képviselők parlamenti irodáinak fenntartására, illetve az irodák alkalmazottainak bérére. 2016-ban 198 külföldi kiszállásuk volt a képviselőknek, ez több mint 2 millió lejébe került az alsóháznak. Az előző törvényhozási ciklusban összesen 725 külföldi kiszállásuk volt a képviselőház tagjainak.
Nyugati Jelen (Arad)
2017. február 27.
Vidám Versek Versmondó Versenye
Tanuljátok, mondjátok, kedves gyerekek!
Pénteken kora délután Kisiratoson rendezték meg a VVVV, azaz a Vidám Versek Versmondó Versenyének megyei szakaszát. Illene pontosan megmondani, hogy hányadikat, de a vélemények kissé eltérnek: a rendezvényt megnyitó Almási Zsuzsanna, a Páter Godó Mihály Gimnázium igazgatója szerint a negyedik, Szabó Csilla (kisiratosi) magyartanár, a fő szervező szerint már az ötödik vagy tán hatodik (mivel egy-két versenyét Aradon tartották).
A tudósító „passzt” mond, tudván, hogy (eléggé el nem ítélhető módon) nem áll pontos kimutatás rendelkezésére. De szerinte nem is igazán lényeges, hogy a hányadik kiírásról van szó, ennél fontosabb, hogy a VVVV létezik, él, immár kétségtelenül hagyományszerűen. S hogy évente farsangkor, a vidám télbúcsúztató bolondozások idején rendezik meg, az bizonyára nem véletlen. Ennél is sokkal fontosabb azonban, hogy a magyar anyanyelvükön tanuló gyerekek, tanáraik irányításával (nem lehet eléggé dicsérni „a nemzet napszámosait”), verset tanulnak – ezúttal vidámakat, humorosokat –, amelyeket nyilván sok-sok vers elolvasása után választanak ki, s közben megismerkednek a tantervben nem szereplő alkotásokkal is: ablak nyílik számukra a magyar irodalom legalább egy szeletére. A verstanuló, versmondó gyerekek bizonyára nem is sejtik, életük folyamán hányszor fogják majd felidézni baráti társaságban a versennyel kapcsolatos élményeiket, hányszor adnak elő részleteket az általuk betanult, elmondott versekből. Jobbik esetben, persze, ha majdani baráti körükben értik majd a magyar nyelvet…
Ez azonban a jövő zenéje, most még ott tartunk, hogy néhány ügyes, irodalom- (közelebbről vers-)szerető V–VIII. osztályos gyermek Arad megyében (meg országszerte, hisz a versenynek országos döntője is lesz) tréfás, humoros verset tanul be a helyi, megyei döntőre. És a külső, „érdektelen” szemlélőt jó néhányuk meglepi: milyen jó érzékkel, átéléssel, tehetséggel tolmácsolja a költőt. Nem mindenki, persze: a versmondáshoz külön adottság szükséges (sok profi színész sem tud igazán jól verset mondani, hogy a költők döntő többségéről ne is beszéljünk). De Arad megyében vannak 12–14 éves, V–VIII. osztályos gyerekek, akikből, meggyőződésem szerint kiváló, majdan a „szakma” által is elismert és nagyrabecsült versmondó válhat(na), ha időközben nem vált pályát.
Az V–VI. osztályos korcsoportban közel háromszor annyian voltak, mint a nagyobbak (VII–VIII. osztályosok) között, de összesen is csak 15-en.
A háromtagú (természetesen semleges) zsűri – Nagy Gizella ny. magyartanár, Őze Kinga (Erdőhegyen tanító) magyartanár, meg alulírott – legjobb tudása szerint igyekezett elbírálni a versenyzők teljesítményét.
Jámbor Gyula
Nyugati Jelen (Arad)
Tanuljátok, mondjátok, kedves gyerekek!
Pénteken kora délután Kisiratoson rendezték meg a VVVV, azaz a Vidám Versek Versmondó Versenyének megyei szakaszát. Illene pontosan megmondani, hogy hányadikat, de a vélemények kissé eltérnek: a rendezvényt megnyitó Almási Zsuzsanna, a Páter Godó Mihály Gimnázium igazgatója szerint a negyedik, Szabó Csilla (kisiratosi) magyartanár, a fő szervező szerint már az ötödik vagy tán hatodik (mivel egy-két versenyét Aradon tartották).
A tudósító „passzt” mond, tudván, hogy (eléggé el nem ítélhető módon) nem áll pontos kimutatás rendelkezésére. De szerinte nem is igazán lényeges, hogy a hányadik kiírásról van szó, ennél fontosabb, hogy a VVVV létezik, él, immár kétségtelenül hagyományszerűen. S hogy évente farsangkor, a vidám télbúcsúztató bolondozások idején rendezik meg, az bizonyára nem véletlen. Ennél is sokkal fontosabb azonban, hogy a magyar anyanyelvükön tanuló gyerekek, tanáraik irányításával (nem lehet eléggé dicsérni „a nemzet napszámosait”), verset tanulnak – ezúttal vidámakat, humorosokat –, amelyeket nyilván sok-sok vers elolvasása után választanak ki, s közben megismerkednek a tantervben nem szereplő alkotásokkal is: ablak nyílik számukra a magyar irodalom legalább egy szeletére. A verstanuló, versmondó gyerekek bizonyára nem is sejtik, életük folyamán hányszor fogják majd felidézni baráti társaságban a versennyel kapcsolatos élményeiket, hányszor adnak elő részleteket az általuk betanult, elmondott versekből. Jobbik esetben, persze, ha majdani baráti körükben értik majd a magyar nyelvet…
Ez azonban a jövő zenéje, most még ott tartunk, hogy néhány ügyes, irodalom- (közelebbről vers-)szerető V–VIII. osztályos gyermek Arad megyében (meg országszerte, hisz a versenynek országos döntője is lesz) tréfás, humoros verset tanul be a helyi, megyei döntőre. És a külső, „érdektelen” szemlélőt jó néhányuk meglepi: milyen jó érzékkel, átéléssel, tehetséggel tolmácsolja a költőt. Nem mindenki, persze: a versmondáshoz külön adottság szükséges (sok profi színész sem tud igazán jól verset mondani, hogy a költők döntő többségéről ne is beszéljünk). De Arad megyében vannak 12–14 éves, V–VIII. osztályos gyerekek, akikből, meggyőződésem szerint kiváló, majdan a „szakma” által is elismert és nagyrabecsült versmondó válhat(na), ha időközben nem vált pályát.
Az V–VI. osztályos korcsoportban közel háromszor annyian voltak, mint a nagyobbak (VII–VIII. osztályosok) között, de összesen is csak 15-en.
A háromtagú (természetesen semleges) zsűri – Nagy Gizella ny. magyartanár, Őze Kinga (Erdőhegyen tanító) magyartanár, meg alulírott – legjobb tudása szerint igyekezett elbírálni a versenyzők teljesítményét.
Jámbor Gyula
Nyugati Jelen (Arad)
2017. február 27.
XIV. Újszentesi Kabaré, avagy farsangi bolondozás határok nélkül
„Az újszentesi magyarság összetartásáért való küzdelmünkről szól”
Február 24-én immár XIV. alkalommal szervezték meg a helyi kultúrotthonban a hagyományos Újszentesi Kabarét, Cintányéros cudar világ címmel. Az évről évre színvonalasabb farsangi rendezvény műsorába a határon túli testvértelepülések, Szentes (Magyarország) és Tamásfalva (Szerbia) amatőr csoportjai is bekapcsolódtak.
A farsangi kabaré az újszentesi magyarság legnépszerűbb rendezvénye már régen kinőtte a helyi kultúrházat, de azok is végig kitartanak, akiknek nem jut ülőhely. Az újszentesiekkel és temesváriakkal zsúfolásig megtelt terem közönségét Bálint József, a kultúrház igazgatója köszöntötte. Az első rész kiemelkedő pillanatai között volt az Újszentesi Háziasszonyok charleston-tánca, az Elvonókúra című kabaréjelenet és a Gyóntatás 2. Piroska Lajossal és Meda Gizellával. A Szentesi Szabadidő Sportklub és a Spark moderntánccsoport látványos tánca is nagy tapsot aratott, Vastag Gyula, Dénes Ildikó, Popa Olivér és Piroska Lajos népszerű dalokat adtak elő. A műsor első részét a Szépkorúak dalárdájának önfeledt kocsmai nótázása zárta.
A kabaréműsor második részét a Butykos néptánccsoport sófalvi tánca nyitotta meg. A tamásfalvi amatőr csoport, valamint az újszentesi Meda Gizella, Bálint József és Lengyel Miklós (Stefi), Kuglis András, Máté Ákos (Két koma) vidám jeleneteket adtak elő, a szentesi Szabadidő Sportklub hölgyeknek beöltözött szépkorú férfi táncosai balett- és hastáncparódiát mutattak be, nagy sikerrel. A közönség soraiban nagy elismerést aratott a Kisebbségi osztálycímű kabaréjelenet és a Vármegye pénze című, agyafúrt matematikai számításokkal megtűzdelt jelenet. A kabaréest a Dériné című zenés jelenettel (és az immár hagyományos, operettslágerekből összeállított Fináléval fejeződött be, a lelkes közönség vastapsa közepette.
Az újszentesi társulatot minden rendelkezésére álló eszközzel támogató helyi Polgármesteri Hivatal nevében Miklós Árpád alpolgármester köszönte meg a szép előadást, amelyből a testvértelepülések küldöttségei is derekasan kivették a részüket.
Az Újszentesi Kabaré a régió talán legsikeresebb amatőr kulturális rendezvénye, amelynek fő szervezői Bálint József kultúrház-igazgató, Dénes Ildikó, az újszentesi iskola aligazgatója, Vastag Gyula zenész és Meda Gizella. „A rendezvény közönségsikerét kihasználva, próbálunk évről évre zamatosabb, vidámabb jeleneteket bemutatni. Nagy segítségünkre van a temesvári magyar színház támogatása, akik kellékekkel, technikával, szakemberekkel segítettek, de az is nagy előny, hogy évről évre bővültek a csapatok (Újszentesi Háziasszonyok, Butykos néptánccsoport, Színjátszó Társulat)” – nyilatkozta a Nyugati Jelennek Bálint József, aki azt is elmondta, hogy a testvértelepülésekkel előre egyeztették a műsor összetételét, így állt össze a „határtalan” kabaréműsor.
Dénes Ildikó szerint egy-két hónapig tart és nem zökkenőmentes a kabaréműsor próbafolyamata, ugyanakkor kiváló összetartó erő az újszentesi magyar közösség számára. „Úgy éreztük, hogy az Elvonókúra és a Kisebbségi osztály című jelenetek jobban megérintették a közönséget, de a Háziasszonyok charleston-tánca is nagy élmény volt a számunkra és a közönség számára egyaránt – mondta Dénes Ildikó –, amikor ilyen jól sikerül az előadás, a közönség ilyen szép számban eljön, úgy érezzük, hogy kötelességünk folytatni!”
Vastag Gyula zenekarvezető szerint egy jó adag őrültség is kell hozzá, hogy az ember a zenekar mellett több kabaréjelenetben is szerepeljen, de ő „szereti a mókás dolgokat és szeret muzsikálni”, ezért csinálja. Az Újszentesi Kabaré célját a legtömörebben Meda Gizella foglalta össze: „Az újszentesi magyarság összetartásáért való küzdelmünkről szól ez a műsor. Nehezen jön össze, minden évben azt mondjuk, hogy utoljára csináltuk, de amikor látjuk, hogy az előadáson mennyien vannak a teremben, akkor azt mondjuk, hogy érdemes folytatni. A legfontosabb a jóakarat és az összetartás, ezek nélkül nem megy.”
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)
„Az újszentesi magyarság összetartásáért való küzdelmünkről szól”
Február 24-én immár XIV. alkalommal szervezték meg a helyi kultúrotthonban a hagyományos Újszentesi Kabarét, Cintányéros cudar világ címmel. Az évről évre színvonalasabb farsangi rendezvény műsorába a határon túli testvértelepülések, Szentes (Magyarország) és Tamásfalva (Szerbia) amatőr csoportjai is bekapcsolódtak.
A farsangi kabaré az újszentesi magyarság legnépszerűbb rendezvénye már régen kinőtte a helyi kultúrházat, de azok is végig kitartanak, akiknek nem jut ülőhely. Az újszentesiekkel és temesváriakkal zsúfolásig megtelt terem közönségét Bálint József, a kultúrház igazgatója köszöntötte. Az első rész kiemelkedő pillanatai között volt az Újszentesi Háziasszonyok charleston-tánca, az Elvonókúra című kabaréjelenet és a Gyóntatás 2. Piroska Lajossal és Meda Gizellával. A Szentesi Szabadidő Sportklub és a Spark moderntánccsoport látványos tánca is nagy tapsot aratott, Vastag Gyula, Dénes Ildikó, Popa Olivér és Piroska Lajos népszerű dalokat adtak elő. A műsor első részét a Szépkorúak dalárdájának önfeledt kocsmai nótázása zárta.
A kabaréműsor második részét a Butykos néptánccsoport sófalvi tánca nyitotta meg. A tamásfalvi amatőr csoport, valamint az újszentesi Meda Gizella, Bálint József és Lengyel Miklós (Stefi), Kuglis András, Máté Ákos (Két koma) vidám jeleneteket adtak elő, a szentesi Szabadidő Sportklub hölgyeknek beöltözött szépkorú férfi táncosai balett- és hastáncparódiát mutattak be, nagy sikerrel. A közönség soraiban nagy elismerést aratott a Kisebbségi osztálycímű kabaréjelenet és a Vármegye pénze című, agyafúrt matematikai számításokkal megtűzdelt jelenet. A kabaréest a Dériné című zenés jelenettel (és az immár hagyományos, operettslágerekből összeállított Fináléval fejeződött be, a lelkes közönség vastapsa közepette.
Az újszentesi társulatot minden rendelkezésére álló eszközzel támogató helyi Polgármesteri Hivatal nevében Miklós Árpád alpolgármester köszönte meg a szép előadást, amelyből a testvértelepülések küldöttségei is derekasan kivették a részüket.
Az Újszentesi Kabaré a régió talán legsikeresebb amatőr kulturális rendezvénye, amelynek fő szervezői Bálint József kultúrház-igazgató, Dénes Ildikó, az újszentesi iskola aligazgatója, Vastag Gyula zenész és Meda Gizella. „A rendezvény közönségsikerét kihasználva, próbálunk évről évre zamatosabb, vidámabb jeleneteket bemutatni. Nagy segítségünkre van a temesvári magyar színház támogatása, akik kellékekkel, technikával, szakemberekkel segítettek, de az is nagy előny, hogy évről évre bővültek a csapatok (Újszentesi Háziasszonyok, Butykos néptánccsoport, Színjátszó Társulat)” – nyilatkozta a Nyugati Jelennek Bálint József, aki azt is elmondta, hogy a testvértelepülésekkel előre egyeztették a műsor összetételét, így állt össze a „határtalan” kabaréműsor.
Dénes Ildikó szerint egy-két hónapig tart és nem zökkenőmentes a kabaréműsor próbafolyamata, ugyanakkor kiváló összetartó erő az újszentesi magyar közösség számára. „Úgy éreztük, hogy az Elvonókúra és a Kisebbségi osztály című jelenetek jobban megérintették a közönséget, de a Háziasszonyok charleston-tánca is nagy élmény volt a számunkra és a közönség számára egyaránt – mondta Dénes Ildikó –, amikor ilyen jól sikerül az előadás, a közönség ilyen szép számban eljön, úgy érezzük, hogy kötelességünk folytatni!”
Vastag Gyula zenekarvezető szerint egy jó adag őrültség is kell hozzá, hogy az ember a zenekar mellett több kabaréjelenetben is szerepeljen, de ő „szereti a mókás dolgokat és szeret muzsikálni”, ezért csinálja. Az Újszentesi Kabaré célját a legtömörebben Meda Gizella foglalta össze: „Az újszentesi magyarság összetartásáért való küzdelmünkről szól ez a műsor. Nehezen jön össze, minden évben azt mondjuk, hogy utoljára csináltuk, de amikor látjuk, hogy az előadáson mennyien vannak a teremben, akkor azt mondjuk, hogy érdemes folytatni. A legfontosabb a jóakarat és az összetartás, ezek nélkül nem megy.”
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)
2017. február 27.
Életigenléses tiszteletadás az erdélyi magyar áldozatoknak
Lezárult a Gulág-Gupvi emlékév, de az emlékezés örök marad
A Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem Tordai úti épülete adott otthont szombaton annak a kolozsvári rendezvénynek, amellyel lezárult a Szovjetunió kényszermunkatáboraiba hurcolt hadifoglyok és civil internáltak emlékévének programsorozata. Népes közönség előtt Tonk Márton egyetem tanár, dékán köszöntője után Murádin János Kristóf történész, egyetemi adjunktus nyitotta meg a találkozót, amelyen három dokumentumfilmet mutattak be a második világháború befejező szakaszában a Szovjetunió fogolytáboraiba hurcolt, embertelen körülmények között fogva tartott és dolgoztatott erdélyi, ezen belül kolozsvári magyarok tragikus történeteiről. A vetítést kerekasztal-beszélgetés követte, amelyen történészek, filmrendezők és két túlélő vett részt, a közönség pedig kérdéseket tehetett fel a látottak-hallottak kapcsán. Végezetül bemutatták azt a mobiltelefonos applikációt, amely a hetvenhárom évvel ezelőtti kolozsvári gyűjtőpontok helyszínére kalauzolja az érdeklődőt.
Köszöntőjében Tonk Márton dékán arra emlékeztetett, hogy az akkori Gulág-Gupvi-áldozatok kálváriája, egy szűk társadalmi réteget kivéve, az egész erdélyi magyarság szenvedését jelentette. A történtekről a mai fiataloknak nem lehet közvetlen tudomásuk, ezért meg kell ismertetni velük a történelemnek ezen sötét fejezetét. A Sapientia–EMTE a magyar kormány és parlament által meghirdetett, s a kommunizmus áldozatainak emléknapján, február 25-én lezárult Gulág-Gupvi emlékév keretében tizenegy előadással, huszonöt családi hagyatékból-gyűjteményből létrejött emléktárgy-kiállítással tisztelgett az áldozatok emléke előtt, és ebben oroszlánrészt vállalt magára Murádin János Kristóf és Benkő Levente történész. Az egyetem diákjai kutatómunkát végeztek, amelynek eredménye hamarosan hozzáférhetővé válik.
A jelenlévők egyperces néma felállással adóztak az áldozatok emlékének. Ezt követően Murádin János Kristóf interjúira hivatkozva az életigenlés motívumának diadalát hangsúlyozta, és felidézte a legendás túlélő, Olafsson Károly, Placid atya által hirdetett négy szabályt: a szenvedést nem szabad dramatizálni, mert attól csak gyengébb lesz az ember; keresni kell az élet apró örömeit; különbek vagyunk rabtartóinknál; akinek van hová kapaszkodnia, annak könnyebb elviselni a szenvedést.
A filmvetítés Farkas György Székelyföldi terror és miért éppen Kolozsvár? című alkotásával kezdődött. A dokumentumfilmben a témát kutató történészek (Benkő Levente, Murádin János Kristóf és Nagy Alpár Csaba), valamint a kegyeletápolást felvállaló és szorgalmazó lelkészek (Józsa István Lajos és Ungvári Barna András) mutatják be a történteket. A filmben a Szovjetunióba hurcolt magyarok tragédiája is igazolja, hogy a nácizmus és a kommunizmus gaztettei azonosak, ráadásul az erdélyi elhurcolások (amelynek során a legtöbb embert, ötezret Kolozsvárról indítottak a szovjet kényszermunkatáborokba) a kárpátaljai korabeli intézkedésekhez hasonlóan a tervszerű etnikai tisztogatás fogalmát is kimerítik. Erről az embertelenségről, mint ahogyan a kevés pozitív példáról is (előfordult, hogy románok igyekeztek magyarokat megmenteni az elhurcolástól) beszélni kell, különben nem lehet szó igazi történelemírásról – összegzett a film.
A második bemutatott alkotás Tóth Orsolya (Sapientia–EMTE) A szovjet fogság emlékeinek nyomában Kolozsváron című dokumentumfilmje volt. Ebben kolozsvári, Kolozsvár környéki, valamint székelyföldi (erdővidéki és kézdiszéki) túlélők mesélik el élményeiket az ártatlan emberek utcákról, munkahelyükről és saját házukból való elhurcolásától a szibériai lágerekig, a dombászi szénbányákig, a Kaukázusig – ahol embertelen feltételek között dolgoztatták őket, s naponta százával haltak meg a foglyok –, egészen a hazautazásig és az itthoni életbe való visszailleszkedésig. A zsúfolt marhavagonokban való szállításuk semmiben nem különbözött a zsidók náci haláltáborokba való elhurcolásától – derült ki az elhangzottakból.
Meglepetésként a közönség egy harmadik felvételt is megtekinthetett, pontosabban Csibi László Édes Erdély, itt voltunkcímű filmje nyersanyagának egy rövid részletét, amelyben Kolozsi Gergely István túlélő Csibi László kamerája előtt meséli el a Szovjetunióban átélt fogolykálváriáját.
A kerekasztal részvevői Murádin János Kristóf, Benkő Levente és Nagy Alpár Csaba történészek, Farkas György filmrendező, Pásztor Péter filmszerkesztő, Bitay László és Gergely István túlélők voltak. Farkas György elmondta: filmje tulajdonképpen kettőnek az ötvözete, közelebbről külön alkotásokként véglegesítik a székelyföldi terrorról és elhurcolásokról, illetve a kolozsvári deportálásról szóló filmeket. Az alkotók célja, hogy minél több fiatal megismerhesse a huszadik század ezen szomorú történetét. Ezt szolgálja az a mobiltelefonos applikáció is, amelynek segítségével megtalálhatók, illetve ismerteteket lehet szerezni azokról a kolozsvári helyekről, ahova 1944. október közepén ötezer magyar civil férfit gyűjtöttek össze, majd hurcoltak romániai lágereken keresztül a Szovjetunióba.
A rendezvény zárszavaként Murádin János Kristóf elmondta: „Ez a mi történetünk, emlékét őrizni a mi felelősségünk, mert bennünk él. A kutatómunka sokkal eredményesebb lett volna ezelőtt fél évszázaddal, de hátha az emlékév lezárta mégis nyitva maradó kapukat jelent.”
Ördög Béla
Szabadság (Kolozsvár)
Lezárult a Gulág-Gupvi emlékév, de az emlékezés örök marad
A Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem Tordai úti épülete adott otthont szombaton annak a kolozsvári rendezvénynek, amellyel lezárult a Szovjetunió kényszermunkatáboraiba hurcolt hadifoglyok és civil internáltak emlékévének programsorozata. Népes közönség előtt Tonk Márton egyetem tanár, dékán köszöntője után Murádin János Kristóf történész, egyetemi adjunktus nyitotta meg a találkozót, amelyen három dokumentumfilmet mutattak be a második világháború befejező szakaszában a Szovjetunió fogolytáboraiba hurcolt, embertelen körülmények között fogva tartott és dolgoztatott erdélyi, ezen belül kolozsvári magyarok tragikus történeteiről. A vetítést kerekasztal-beszélgetés követte, amelyen történészek, filmrendezők és két túlélő vett részt, a közönség pedig kérdéseket tehetett fel a látottak-hallottak kapcsán. Végezetül bemutatták azt a mobiltelefonos applikációt, amely a hetvenhárom évvel ezelőtti kolozsvári gyűjtőpontok helyszínére kalauzolja az érdeklődőt.
Köszöntőjében Tonk Márton dékán arra emlékeztetett, hogy az akkori Gulág-Gupvi-áldozatok kálváriája, egy szűk társadalmi réteget kivéve, az egész erdélyi magyarság szenvedését jelentette. A történtekről a mai fiataloknak nem lehet közvetlen tudomásuk, ezért meg kell ismertetni velük a történelemnek ezen sötét fejezetét. A Sapientia–EMTE a magyar kormány és parlament által meghirdetett, s a kommunizmus áldozatainak emléknapján, február 25-én lezárult Gulág-Gupvi emlékév keretében tizenegy előadással, huszonöt családi hagyatékból-gyűjteményből létrejött emléktárgy-kiállítással tisztelgett az áldozatok emléke előtt, és ebben oroszlánrészt vállalt magára Murádin János Kristóf és Benkő Levente történész. Az egyetem diákjai kutatómunkát végeztek, amelynek eredménye hamarosan hozzáférhetővé válik.
A jelenlévők egyperces néma felállással adóztak az áldozatok emlékének. Ezt követően Murádin János Kristóf interjúira hivatkozva az életigenlés motívumának diadalát hangsúlyozta, és felidézte a legendás túlélő, Olafsson Károly, Placid atya által hirdetett négy szabályt: a szenvedést nem szabad dramatizálni, mert attól csak gyengébb lesz az ember; keresni kell az élet apró örömeit; különbek vagyunk rabtartóinknál; akinek van hová kapaszkodnia, annak könnyebb elviselni a szenvedést.
A filmvetítés Farkas György Székelyföldi terror és miért éppen Kolozsvár? című alkotásával kezdődött. A dokumentumfilmben a témát kutató történészek (Benkő Levente, Murádin János Kristóf és Nagy Alpár Csaba), valamint a kegyeletápolást felvállaló és szorgalmazó lelkészek (Józsa István Lajos és Ungvári Barna András) mutatják be a történteket. A filmben a Szovjetunióba hurcolt magyarok tragédiája is igazolja, hogy a nácizmus és a kommunizmus gaztettei azonosak, ráadásul az erdélyi elhurcolások (amelynek során a legtöbb embert, ötezret Kolozsvárról indítottak a szovjet kényszermunkatáborokba) a kárpátaljai korabeli intézkedésekhez hasonlóan a tervszerű etnikai tisztogatás fogalmát is kimerítik. Erről az embertelenségről, mint ahogyan a kevés pozitív példáról is (előfordult, hogy románok igyekeztek magyarokat megmenteni az elhurcolástól) beszélni kell, különben nem lehet szó igazi történelemírásról – összegzett a film.
A második bemutatott alkotás Tóth Orsolya (Sapientia–EMTE) A szovjet fogság emlékeinek nyomában Kolozsváron című dokumentumfilmje volt. Ebben kolozsvári, Kolozsvár környéki, valamint székelyföldi (erdővidéki és kézdiszéki) túlélők mesélik el élményeiket az ártatlan emberek utcákról, munkahelyükről és saját házukból való elhurcolásától a szibériai lágerekig, a dombászi szénbányákig, a Kaukázusig – ahol embertelen feltételek között dolgoztatták őket, s naponta százával haltak meg a foglyok –, egészen a hazautazásig és az itthoni életbe való visszailleszkedésig. A zsúfolt marhavagonokban való szállításuk semmiben nem különbözött a zsidók náci haláltáborokba való elhurcolásától – derült ki az elhangzottakból.
Meglepetésként a közönség egy harmadik felvételt is megtekinthetett, pontosabban Csibi László Édes Erdély, itt voltunkcímű filmje nyersanyagának egy rövid részletét, amelyben Kolozsi Gergely István túlélő Csibi László kamerája előtt meséli el a Szovjetunióban átélt fogolykálváriáját.
A kerekasztal részvevői Murádin János Kristóf, Benkő Levente és Nagy Alpár Csaba történészek, Farkas György filmrendező, Pásztor Péter filmszerkesztő, Bitay László és Gergely István túlélők voltak. Farkas György elmondta: filmje tulajdonképpen kettőnek az ötvözete, közelebbről külön alkotásokként véglegesítik a székelyföldi terrorról és elhurcolásokról, illetve a kolozsvári deportálásról szóló filmeket. Az alkotók célja, hogy minél több fiatal megismerhesse a huszadik század ezen szomorú történetét. Ezt szolgálja az a mobiltelefonos applikáció is, amelynek segítségével megtalálhatók, illetve ismerteteket lehet szerezni azokról a kolozsvári helyekről, ahova 1944. október közepén ötezer magyar civil férfit gyűjtöttek össze, majd hurcoltak romániai lágereken keresztül a Szovjetunióba.
A rendezvény zárszavaként Murádin János Kristóf elmondta: „Ez a mi történetünk, emlékét őrizni a mi felelősségünk, mert bennünk él. A kutatómunka sokkal eredményesebb lett volna ezelőtt fél évszázaddal, de hátha az emlékév lezárta mégis nyitva maradó kapukat jelent.”
Ördög Béla
Szabadság (Kolozsvár)
2017. február 27.
Magyar beszédük miatt bántalmaztak három fiatalt Kolozsváron
Pisztolyt is rántottak a támadók
Bántalmaztak három fiatalt szombat hajnalban Kolozsvár belvárosában, az utcán – írja a Stiridecluj.ro hírportál, amely szerint a fiatalokra azért támadtak rá, mert magyarul beszéltek. Az összetűzés tényét a rendőrség megerősítette, de az okokat még vizsgálják.
A hírportál egy szemtanúra hivatkozva közölte, hogy egy belvárosi utcán a három fiatal amiatt került összetűzésbe egy másik csoport tagjaival, mert magyarul beszéltek. A szóváltás dulakodásba torkollott, amire az egyik támadó gázpisztolyt vett elő, és előbb a levegőbe, majd az egyik magyar fiatal felé lőtt, végül fejbe vágta a fegyverrel. A fiatal megsérült. A tanú arról számolt be a portálnak, hogy az összetűzés helyszínén a rendőrség is vizsgálódott.
Carmen Jucan, a Kolozs megyei rendőrség szóvivője megerősítette az összetűzés tényét. Hozzátette: az okokat, és azt, hogy valóban történt-e fegyverhasználat, még vizsgálják.
A szóvivő elmondta, a rendőrséget hajnali négy óra körül riasztották a Central áruház melletti Szappany/Tipografiei utcába. A rendőrök három 26 és 31 év közötti magyar nemzetiségű fiatalt találtak a helyszínen, akik azt mondták, hogy két férfi támadt rájuk. A három fiatalt kórházba szállították, ezért nem lehetett tőlük vallomást kérni. A szóvivő hozzátette, a bántalmazottak várhatóan a nap folyamán tesznek panaszt bántalmazás és minden bizonnyal fenyegetés miatt is a rendőrségen.
„Egyelőre nem tudom megerősíteni, hogy a konfliktus hátterében a bántalmazottak magyar beszéde állt volna. A fegyverhasználatot sem tudom megerősíteni, de az egyik sérült azt mondta a helyszínelő rendőrnek, hogy pisztoly nyelével verték fejbe. Folyamatban van a tanúk kihallgatása is, és a környék térfigyelő kameráinak ellenőrzése” – mondta el Carmen Jucan.
Hozzátette: az ügynek már vannak gyanúsítottai, és a rendőrség most ellenőrzi, hogy azok valóban részesei voltak-e a szombat hajnalban történt incidensnek.
MTI
szabadsag.ro
Pisztolyt is rántottak a támadók
Bántalmaztak három fiatalt szombat hajnalban Kolozsvár belvárosában, az utcán – írja a Stiridecluj.ro hírportál, amely szerint a fiatalokra azért támadtak rá, mert magyarul beszéltek. Az összetűzés tényét a rendőrség megerősítette, de az okokat még vizsgálják.
A hírportál egy szemtanúra hivatkozva közölte, hogy egy belvárosi utcán a három fiatal amiatt került összetűzésbe egy másik csoport tagjaival, mert magyarul beszéltek. A szóváltás dulakodásba torkollott, amire az egyik támadó gázpisztolyt vett elő, és előbb a levegőbe, majd az egyik magyar fiatal felé lőtt, végül fejbe vágta a fegyverrel. A fiatal megsérült. A tanú arról számolt be a portálnak, hogy az összetűzés helyszínén a rendőrség is vizsgálódott.
Carmen Jucan, a Kolozs megyei rendőrség szóvivője megerősítette az összetűzés tényét. Hozzátette: az okokat, és azt, hogy valóban történt-e fegyverhasználat, még vizsgálják.
A szóvivő elmondta, a rendőrséget hajnali négy óra körül riasztották a Central áruház melletti Szappany/Tipografiei utcába. A rendőrök három 26 és 31 év közötti magyar nemzetiségű fiatalt találtak a helyszínen, akik azt mondták, hogy két férfi támadt rájuk. A három fiatalt kórházba szállították, ezért nem lehetett tőlük vallomást kérni. A szóvivő hozzátette, a bántalmazottak várhatóan a nap folyamán tesznek panaszt bántalmazás és minden bizonnyal fenyegetés miatt is a rendőrségen.
„Egyelőre nem tudom megerősíteni, hogy a konfliktus hátterében a bántalmazottak magyar beszéde állt volna. A fegyverhasználatot sem tudom megerősíteni, de az egyik sérült azt mondta a helyszínelő rendőrnek, hogy pisztoly nyelével verték fejbe. Folyamatban van a tanúk kihallgatása is, és a környék térfigyelő kameráinak ellenőrzése” – mondta el Carmen Jucan.
Hozzátette: az ügynek már vannak gyanúsítottai, és a rendőrség most ellenőrzi, hogy azok valóban részesei voltak-e a szombat hajnalban történt incidensnek.
MTI
szabadsag.ro
2017. február 27.
FEJLEMÉNY – Kolozsvári bántalmazott fiatalok: a rendőrség szerint nem volt etnikai színezete a konfliktusnak
A rendőrség szerint nem volt etnikai színezete annak a szombat hajnalban történt kolozsvári utcai verekedésnek, amelynek során fegyvernek látszó tárggyal ütöttek fejbe egy székelyföldi fiatalt.
Carmen Jucan, a Kolozs megyei rendőrség szóvivője az ügyben érintett három magyar fiatal és egy szemtanú vasárnap tett vallomása alapján elmondta: amiatt alakult ki tettlegességig fajuló szóváltás az utcán a magyar csoport és egy román nemzetiségű férfi között, hogy a magyarul beszélő fiatalok egy tréfa nyomán hangosan nevettek, az elhaladó férfi pedig úgy vélte, hogy ővele csúfolódnak.
„Az utcai szóváltásban nem történt utalás a felek etnikai hovatartozására” – jelentette ki Carmen Jucan. A szóvivő hozzátette: a vallomások szerint a férfi fegyvernek látszó tárggyal fenyegette meg a fiatalokat, és egyiküket vélhetően ezzel is ütötte fejbe, de a tanúk nem vallottak arról, hogy lövés dördült volna el.
A szóvivő szerint az ügyben hárman tanúvallomást tettek, és csak egy 30 éves Hargita megyei illetőségű fiatalember tett feljelentést fenyegetés és bántalmazás miatt. Azt is hozzátette: a bántalmazót keresi a rendőrség.
Korábban a Stiridecluj.ro kolozsvári hírportál szemtanúra hivatkozva közölte, hogy szombat hajnalban Kolozsvár egy belvárosi utcáján amiatt került három fiatal összetűzésbe egy másik csoport tagjaival, mert magyarul beszéltek. A portál úgy tudta, hogy a dulakodásba torkollott szóváltásban lövések is eldördültek.
MTI
Szabadság (Kolozsvár)
A rendőrség szerint nem volt etnikai színezete annak a szombat hajnalban történt kolozsvári utcai verekedésnek, amelynek során fegyvernek látszó tárggyal ütöttek fejbe egy székelyföldi fiatalt.
Carmen Jucan, a Kolozs megyei rendőrség szóvivője az ügyben érintett három magyar fiatal és egy szemtanú vasárnap tett vallomása alapján elmondta: amiatt alakult ki tettlegességig fajuló szóváltás az utcán a magyar csoport és egy román nemzetiségű férfi között, hogy a magyarul beszélő fiatalok egy tréfa nyomán hangosan nevettek, az elhaladó férfi pedig úgy vélte, hogy ővele csúfolódnak.
„Az utcai szóváltásban nem történt utalás a felek etnikai hovatartozására” – jelentette ki Carmen Jucan. A szóvivő hozzátette: a vallomások szerint a férfi fegyvernek látszó tárggyal fenyegette meg a fiatalokat, és egyiküket vélhetően ezzel is ütötte fejbe, de a tanúk nem vallottak arról, hogy lövés dördült volna el.
A szóvivő szerint az ügyben hárman tanúvallomást tettek, és csak egy 30 éves Hargita megyei illetőségű fiatalember tett feljelentést fenyegetés és bántalmazás miatt. Azt is hozzátette: a bántalmazót keresi a rendőrség.
Korábban a Stiridecluj.ro kolozsvári hírportál szemtanúra hivatkozva közölte, hogy szombat hajnalban Kolozsvár egy belvárosi utcáján amiatt került három fiatal összetűzésbe egy másik csoport tagjaival, mert magyarul beszéltek. A portál úgy tudta, hogy a dulakodásba torkollott szóváltásban lövések is eldördültek.
MTI
Szabadság (Kolozsvár)
2017. február 27.
Kanyarójárvány: már tizenhatan haltak meg
Már 16 halálos áldozata van országunkban a kanyarójárványnak, amely elsősorban az ország nyugati, délnyugati megyéiben terjed – közölte vasárnap a Digi24 hírtelevízió.
2016 eleje óta 3109 kanyarós megbetegedést diagnosztizáltak az országban, és ebben az időszakban tizenhatan vesztették életüket a betegség szövődményei miatt. Amint a hírtelevízió közölte, korábban átlagosan 7–8 kanyarós esetet jegyeztek évente.
A legtöbb megbetegedést a Bánságban észlelték. Krassó-Szörény megyében 726, Arad megyében 617, Temes megyében 568 esetet jegyeztek, de Erdély belső megyéiben is sok a kanyarós beteg: Maros megyében 311, Beszterce-Naszódban 129 esetben állapították meg a kórt.
Alexandru Rafila járványügyi szakértő a hírtelevíziónak elmondta, soron kívül kezdték oltani az egy évnél kisebb gyermekeket kanyaró ellen, hogy megállítsák a járvány terjedését. Hozzátette, az áldozatok többsége ebből a korosztályból került ki.
A hírtelevízió közlése szerint az év elején Belgiumban megjelent kanyarójárványnak is romániai eredetet tulajdonítanak. Az első megbetegedést ugyanis olyan embernél tapasztalták, aki korábban Romániában járt.
Alexandru Rafila hozzátette: amíg nem sikerül egész Európában a beoltottság szintjét növelni, időről időre törvényszerűen meg fognak jelenni a mostanihoz hasonló járványok.
Az egészségügyi minisztérium szerint egyébként „a felelőtlen oltásellenes kampány” a hibás a járványért. A kanyaró elleni vakcina beadását 2014-ben kezdték tömegesen megtagadni Romániában egyes televíziós személyiségek és az ortodox egyházhoz közel álló alapítványok által indított ellenkampány hatására.
A szaktárca a járvány megfékezése érdekében csökkentette az olthatóság alsó határát, így a már 9 hónapos csecsemők is beolthatók. Eddig minimum egyéves korban kaphattak a gyerekek kanyaróellenes vakcinát.
MTI
Szabadság (Kolozsvár)
Már 16 halálos áldozata van országunkban a kanyarójárványnak, amely elsősorban az ország nyugati, délnyugati megyéiben terjed – közölte vasárnap a Digi24 hírtelevízió.
2016 eleje óta 3109 kanyarós megbetegedést diagnosztizáltak az országban, és ebben az időszakban tizenhatan vesztették életüket a betegség szövődményei miatt. Amint a hírtelevízió közölte, korábban átlagosan 7–8 kanyarós esetet jegyeztek évente.
A legtöbb megbetegedést a Bánságban észlelték. Krassó-Szörény megyében 726, Arad megyében 617, Temes megyében 568 esetet jegyeztek, de Erdély belső megyéiben is sok a kanyarós beteg: Maros megyében 311, Beszterce-Naszódban 129 esetben állapították meg a kórt.
Alexandru Rafila járványügyi szakértő a hírtelevíziónak elmondta, soron kívül kezdték oltani az egy évnél kisebb gyermekeket kanyaró ellen, hogy megállítsák a járvány terjedését. Hozzátette, az áldozatok többsége ebből a korosztályból került ki.
A hírtelevízió közlése szerint az év elején Belgiumban megjelent kanyarójárványnak is romániai eredetet tulajdonítanak. Az első megbetegedést ugyanis olyan embernél tapasztalták, aki korábban Romániában járt.
Alexandru Rafila hozzátette: amíg nem sikerül egész Európában a beoltottság szintjét növelni, időről időre törvényszerűen meg fognak jelenni a mostanihoz hasonló járványok.
Az egészségügyi minisztérium szerint egyébként „a felelőtlen oltásellenes kampány” a hibás a járványért. A kanyaró elleni vakcina beadását 2014-ben kezdték tömegesen megtagadni Romániában egyes televíziós személyiségek és az ortodox egyházhoz közel álló alapítványok által indított ellenkampány hatására.
A szaktárca a járvány megfékezése érdekében csökkentette az olthatóság alsó határát, így a már 9 hónapos csecsemők is beolthatók. Eddig minimum egyéves korban kaphattak a gyerekek kanyaróellenes vakcinát.
MTI
Szabadság (Kolozsvár)
2017. február 27.
Emlékezni és emlékeztetni a Gulagra
Dokumentumfilm-bemutatóval emlékeztek a második világháború után a szovjet kényszermunkatáborokba hurcolt kolozsváriakra. A Sapientia EMTE rendezvényét a kommunizmus áldozatainak emléknapján tartották a kincses városban.
Ez a történet lassan feledésbe merülni látszik, még legalább 20–30 történész kutatómunkájára lenne szükség, hogy még több mártírt azonosítani tudjanak a második világháború utáni Gulag munkatáborok erdélyi áldozatai közül – fejtette ki Murádin János Kristóf történész, egyetemi adjunktus, a Sapientia EMTE kolozsvári karának kancellárja az egyetem filmbemutatóval egybekötött hétvégi megemlékező rendezvényén a kommunizmus áldozatainak emléknapján. Farkas György Székelyföldi terror és miért éppen Kolozsvár?, valamint Tóth Orsolya A szovjet fogság emlékeinek nyomában Kolozsváron című dokumentumfilmek bemutatója a Szovjetunióba hurcolt politikai foglyok és kényszermunkások emlékéve keretében a felsőoktatási intézmény által szervezett rendezvények záróeseménye volt. A bemutatók iránt hatalmas volt az érdeklődés, zsúfolásig megtelt a Sapentia 160 ülőhelyes Auditorium Maximum terme. A vetítéseket követően a filmek alkotói történészekkel, illetve a Gulag kényszermuynkatáborok két túlélőjével, Bitay Lászlóval és Gergely Istvánnal beszélgettek. Farkas György kifejtette, valójában két különböző dokumentumfilmet fűzött össze kizárólag erre az alkalomra, ugyanis két történetről van szó, amelyeknek azonos a kezdetük. Mint részletezte, az volt a cél, hogy minél több diák láthassa, hiszen a Gulag története nem szerepel kielégítően a történelemkönyvekben.
A filmet először a Duna TV sugározza, később kiadják DVD-n, és elérhető lesz a Gul.hu dokumentációs portálon. Benkő Levente történész úgy vélte, a mai fiatalok nem könyvmolyok, így ha képernyőn láthatják, az számukra is közelebb hozza a történelmet. Hozzáfűzte, Tóth Orsolya filmje, amelyben a túlélők maguk mesélik el, hogyan viselték el a fogságot, jóval bővebb nyersanyagból készült. Összesen 11 túlélő neve szerepelt a nyilvántartásukban, közülük hárommal semmilyen kapcsolatot nem tudtak teremteni, a maradék nyolccal is nagyon nehezen. „Ezeket a történeteket nem lehet a szőnyeg alá söpörni ” – szögezte le Benkő Levente. Nagy Alpár-Csaba történész úgy értékelte, a filmek méltóképpen tisztelegnek az áldozatok előtt. Murádin János Kristóf kifejtette, a filmek csak nagyon szűk keresztmetszetét adják a történetnek, a kutatást pedig már az ötvenes években el kellett volna kezdeni, de 1989-ig a túlélők nem mertek beszélni a Gulagról, szegényes a rendelkezésre álló forrásanyag. Mint részletezte, 745 fős a mártírlistája a Gulagon elhunyt kolozsváriaknak, de ez csak egy kis része a kincses városból elhurcolt 5000 embernek. Gergely István, a szovjetunióbeli munkatáborok egyik túlélője úgy vélte, lassan mesévé érlelődik a történelem, a filmeknek köszönhetően viszont az utókor is kapott belőle egy kis kóstolót. Bitay László elmondta, két lánya van, de a kommunista rezsim ideje alatt sosem mert beszélni nekik a fogságról, mert félt, hogy elszólják magukat. Farkas György ugyanakkor bemutatott egy „idegenvezetőként” működő mobilalkalmazást, amelynek segítségével felkereshetők Kolozsváron azok a helyszínek, ahol az orosz katonák összegyűjtötték a foglyokat.
Előadás Váradon az ‘56-os forradalomról
Az előző évekhez hasonlóan idén is megemlékezést szervezett Tőkés László európai parlamenti képviselő nagyváradi irodája és a bihari Magyar Polgári Egyesület a kommunizmus áldozatainak emléknapján. A rendezvény keretében Kiss Tamás Az 1956-os forradalom indító szikrája, a szegedi MEFESZ címmel tartott kevéssé ismert kép- és hanganyaggal kísért előadást. „Sosem az Én került előtérbe, hanem mindig a Mi” – fejtette ki a 83 éves Kiss Tamás. Visszaemlékezésében a múltbéli történések számos, kevésbé ismert részletét domborította ki, majd reagált a hallgatóság felvetéseire, végül közösen állapították meg: bár a magyar forradalom és szabadságharc kitöréséhez több szerencsés véletlen egybeesése is hozzájárult, ám a korabeli társadalmi-politikai helyzet nagyon is megérett rá. A szerencsétlen geopolitikai körülmények és a vörös terror miatt nem győzhetett, ám a kommunista világrendszeren súlyos sebet ejtett. Megfogalmazást nyert az is, hogy a megtorlás kegyetlen volt, de aztán a diktatúra puhulni kezdett Magyarországon, míg Romániában az 56-os eseményeket arra is felhasználta az önkényuralom, hogy az erdélyi magyar nemzeti közösséget megroppantsa, megfélemlítse.
Kiss Előd-Gergely
Krónika (Kolozsvár)
Dokumentumfilm-bemutatóval emlékeztek a második világháború után a szovjet kényszermunkatáborokba hurcolt kolozsváriakra. A Sapientia EMTE rendezvényét a kommunizmus áldozatainak emléknapján tartották a kincses városban.
Ez a történet lassan feledésbe merülni látszik, még legalább 20–30 történész kutatómunkájára lenne szükség, hogy még több mártírt azonosítani tudjanak a második világháború utáni Gulag munkatáborok erdélyi áldozatai közül – fejtette ki Murádin János Kristóf történész, egyetemi adjunktus, a Sapientia EMTE kolozsvári karának kancellárja az egyetem filmbemutatóval egybekötött hétvégi megemlékező rendezvényén a kommunizmus áldozatainak emléknapján. Farkas György Székelyföldi terror és miért éppen Kolozsvár?, valamint Tóth Orsolya A szovjet fogság emlékeinek nyomában Kolozsváron című dokumentumfilmek bemutatója a Szovjetunióba hurcolt politikai foglyok és kényszermunkások emlékéve keretében a felsőoktatási intézmény által szervezett rendezvények záróeseménye volt. A bemutatók iránt hatalmas volt az érdeklődés, zsúfolásig megtelt a Sapentia 160 ülőhelyes Auditorium Maximum terme. A vetítéseket követően a filmek alkotói történészekkel, illetve a Gulag kényszermuynkatáborok két túlélőjével, Bitay Lászlóval és Gergely Istvánnal beszélgettek. Farkas György kifejtette, valójában két különböző dokumentumfilmet fűzött össze kizárólag erre az alkalomra, ugyanis két történetről van szó, amelyeknek azonos a kezdetük. Mint részletezte, az volt a cél, hogy minél több diák láthassa, hiszen a Gulag története nem szerepel kielégítően a történelemkönyvekben.
A filmet először a Duna TV sugározza, később kiadják DVD-n, és elérhető lesz a Gul.hu dokumentációs portálon. Benkő Levente történész úgy vélte, a mai fiatalok nem könyvmolyok, így ha képernyőn láthatják, az számukra is közelebb hozza a történelmet. Hozzáfűzte, Tóth Orsolya filmje, amelyben a túlélők maguk mesélik el, hogyan viselték el a fogságot, jóval bővebb nyersanyagból készült. Összesen 11 túlélő neve szerepelt a nyilvántartásukban, közülük hárommal semmilyen kapcsolatot nem tudtak teremteni, a maradék nyolccal is nagyon nehezen. „Ezeket a történeteket nem lehet a szőnyeg alá söpörni ” – szögezte le Benkő Levente. Nagy Alpár-Csaba történész úgy értékelte, a filmek méltóképpen tisztelegnek az áldozatok előtt. Murádin János Kristóf kifejtette, a filmek csak nagyon szűk keresztmetszetét adják a történetnek, a kutatást pedig már az ötvenes években el kellett volna kezdeni, de 1989-ig a túlélők nem mertek beszélni a Gulagról, szegényes a rendelkezésre álló forrásanyag. Mint részletezte, 745 fős a mártírlistája a Gulagon elhunyt kolozsváriaknak, de ez csak egy kis része a kincses városból elhurcolt 5000 embernek. Gergely István, a szovjetunióbeli munkatáborok egyik túlélője úgy vélte, lassan mesévé érlelődik a történelem, a filmeknek köszönhetően viszont az utókor is kapott belőle egy kis kóstolót. Bitay László elmondta, két lánya van, de a kommunista rezsim ideje alatt sosem mert beszélni nekik a fogságról, mert félt, hogy elszólják magukat. Farkas György ugyanakkor bemutatott egy „idegenvezetőként” működő mobilalkalmazást, amelynek segítségével felkereshetők Kolozsváron azok a helyszínek, ahol az orosz katonák összegyűjtötték a foglyokat.
Előadás Váradon az ‘56-os forradalomról
Az előző évekhez hasonlóan idén is megemlékezést szervezett Tőkés László európai parlamenti képviselő nagyváradi irodája és a bihari Magyar Polgári Egyesület a kommunizmus áldozatainak emléknapján. A rendezvény keretében Kiss Tamás Az 1956-os forradalom indító szikrája, a szegedi MEFESZ címmel tartott kevéssé ismert kép- és hanganyaggal kísért előadást. „Sosem az Én került előtérbe, hanem mindig a Mi” – fejtette ki a 83 éves Kiss Tamás. Visszaemlékezésében a múltbéli történések számos, kevésbé ismert részletét domborította ki, majd reagált a hallgatóság felvetéseire, végül közösen állapították meg: bár a magyar forradalom és szabadságharc kitöréséhez több szerencsés véletlen egybeesése is hozzájárult, ám a korabeli társadalmi-politikai helyzet nagyon is megérett rá. A szerencsétlen geopolitikai körülmények és a vörös terror miatt nem győzhetett, ám a kommunista világrendszeren súlyos sebet ejtett. Megfogalmazást nyert az is, hogy a megtorlás kegyetlen volt, de aztán a diktatúra puhulni kezdett Magyarországon, míg Romániában az 56-os eseményeket arra is felhasználta az önkényuralom, hogy az erdélyi magyar nemzeti közösséget megroppantsa, megfélemlítse.
Kiss Előd-Gergely
Krónika (Kolozsvár)
2017. február 27.
Terrorvád: márciusban ítélet születhet Bekéék ügyében
Már március végén ítélet születhet a kézdivásárhelyi HVIM-es vezetők perében – állítja a merényletkísérlettel vádolt Beke István ügyvédje. A legutóbbi tárgyaláson a bíró felvetette a vádak módosítását.
Március végén lezárulhat a merényletkísérlettel vádolt Beke Istvánnak, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) kézdivásárhelyi vezetőjének és a merényletkísérletre való felbujtással vádolt Szőcs Zoltánnak, a HVIM erdélyi vezetőjének a pere – tájékoztatta a Krónikát Dragoş Cristian Lică.
Beke Isván ügyvédje kérdésünkre elmondta, a bukaresti táblabíróságon megtartott pénteki tárgyaláson újabb tanúkat hallgattak meg, és elutasították a hatósági felügyelet feloldására vonatkozó kérést, melyet Szőcs Zoltán nyújtott be. A tárgyaláson továbbá a bíró felvetette a vád büntetőjogi besorolásának módosítását alkotmányos rend elleni cselekedetre tett kísérletre, illetve alkotmányos rend elleni cselekedetre tett kísérletre történő felbujtásra.
Az újabb tárgyalást március 24-ére tűzték ki, s Dragoş Cristian Lică abban bízik, hogy akkor már ítéletet is hirdetnek az ügyben. „Optimista vagyok, de nem naiv. A tapasztalat azt mutatja, hogy a dolgok állása bármelyik pillanatban drasztikusan megváltozhat, jó, de rossz irányba is" – fogalmazott az ügyvéd, amikor arról kérdeztük, milyen ítéletre számít a bűnvádi perben.
A védelemnek és az ügyészségnek a következő tárgyaláson kell kifejtenie álláspontját a büntetőjogi besorolás módosításáról. „Ez azt jelentené, hogy ejtenék a terrorizmus vádját, csakhogy újra kell gondolnom a védelmi stratégiát. Nekem most könnyebb bebizonyítanom, hogy alaptalan a közösség elleni merényletre tett kísérlet vádja" – nyilatkozta a Maszol.ro portálnak az ügyvéd. Dragoş Cristian Lică kifejtette, arra összpontosít, hogy hatékony védelmet dolgozzon ki, elsősorban arról akarja meggyőzni a bíróságot, hogy a vádlottaknak nem állt szándékukban robbantani Kézdivásárhelyen, és csak „ízetlen tréfa, alaptalan virtuskodás" volt mindaz, ami a vád alapját képező, 2015. október 10-én lehallgatott beszélgetésen elhangzott.
Az ügyvéd szerint szó sincs arról, hogy konspiratív találkozót tartottak volna az említett időpontban, inkább amolyan baráti, kocsmai hangulatú beszélgetésről van szó, ahol sok mindenről szó esett, és folyton csengtek a telefonok, ami szintén nem illeszkedik egy terrorista merénylet előkészítésének a logikájába. Dragoş Cristian Lică ugyanakkor hozzátette, a védelem szerint nem nevezhető hitelesnek az a tanú, aki állítólag a vád alapját képező beszélgetést rögzítette.
Az Átlátszó Erdély oknyomozó portál az ügy eddigi tárgyalásait összegző januári cikkében arról írt, hogy nem a titkosszolgálatok hallgatták le, hanem az egyik résztvevő rögzítette és juttatta el a hatóságoknak azt a beszélgetést, amelynek alapján a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) merényletkísérlettel vádolta meg Beke Istvánt és Szőcs Zoltánt.
Az ügy január 27-ei tárgyalásán a bukaresti tárgyalóteremben lejátszottak egy 25 perces összeállítást a 2015. októberi beszélgetés hangfelvételéből, amely a tudósítás szerint rendkívül zajos, a beszélgetés résztvevői sok esetben egyszerre beszélnek, így jóformán csak szavakat lehet kivenni. Az azonban kiderül a felvételből, hogy a vád kulcsmondata magyarul másként hangzik, mint ahogy a vádiratban románul szerepel. Beke István nem azt mondja a felvételen, hogy „megcsináljuk", hanem azt, hogy „meglátjuk".
Beke és Szőcs ellen tavaly 2016. május 19-én emelt vádat a DIICOT. A vádhatóság szerint a HVIM romániai tagjainak egy beszélgetésén Szőcs Zoltán azt a feladatot szabta Beke Istvánnak, hogy házilag készítsen egy robbanószerkezetet, és hozza ezt működésbe Kovászna megye területén 2015. december 1-jén.
Bíró Blanka
Krónika (Kolozsvár)
Már március végén ítélet születhet a kézdivásárhelyi HVIM-es vezetők perében – állítja a merényletkísérlettel vádolt Beke István ügyvédje. A legutóbbi tárgyaláson a bíró felvetette a vádak módosítását.
Március végén lezárulhat a merényletkísérlettel vádolt Beke Istvánnak, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) kézdivásárhelyi vezetőjének és a merényletkísérletre való felbujtással vádolt Szőcs Zoltánnak, a HVIM erdélyi vezetőjének a pere – tájékoztatta a Krónikát Dragoş Cristian Lică.
Beke Isván ügyvédje kérdésünkre elmondta, a bukaresti táblabíróságon megtartott pénteki tárgyaláson újabb tanúkat hallgattak meg, és elutasították a hatósági felügyelet feloldására vonatkozó kérést, melyet Szőcs Zoltán nyújtott be. A tárgyaláson továbbá a bíró felvetette a vád büntetőjogi besorolásának módosítását alkotmányos rend elleni cselekedetre tett kísérletre, illetve alkotmányos rend elleni cselekedetre tett kísérletre történő felbujtásra.
Az újabb tárgyalást március 24-ére tűzték ki, s Dragoş Cristian Lică abban bízik, hogy akkor már ítéletet is hirdetnek az ügyben. „Optimista vagyok, de nem naiv. A tapasztalat azt mutatja, hogy a dolgok állása bármelyik pillanatban drasztikusan megváltozhat, jó, de rossz irányba is" – fogalmazott az ügyvéd, amikor arról kérdeztük, milyen ítéletre számít a bűnvádi perben.
A védelemnek és az ügyészségnek a következő tárgyaláson kell kifejtenie álláspontját a büntetőjogi besorolás módosításáról. „Ez azt jelentené, hogy ejtenék a terrorizmus vádját, csakhogy újra kell gondolnom a védelmi stratégiát. Nekem most könnyebb bebizonyítanom, hogy alaptalan a közösség elleni merényletre tett kísérlet vádja" – nyilatkozta a Maszol.ro portálnak az ügyvéd. Dragoş Cristian Lică kifejtette, arra összpontosít, hogy hatékony védelmet dolgozzon ki, elsősorban arról akarja meggyőzni a bíróságot, hogy a vádlottaknak nem állt szándékukban robbantani Kézdivásárhelyen, és csak „ízetlen tréfa, alaptalan virtuskodás" volt mindaz, ami a vád alapját képező, 2015. október 10-én lehallgatott beszélgetésen elhangzott.
Az ügyvéd szerint szó sincs arról, hogy konspiratív találkozót tartottak volna az említett időpontban, inkább amolyan baráti, kocsmai hangulatú beszélgetésről van szó, ahol sok mindenről szó esett, és folyton csengtek a telefonok, ami szintén nem illeszkedik egy terrorista merénylet előkészítésének a logikájába. Dragoş Cristian Lică ugyanakkor hozzátette, a védelem szerint nem nevezhető hitelesnek az a tanú, aki állítólag a vád alapját képező beszélgetést rögzítette.
Az Átlátszó Erdély oknyomozó portál az ügy eddigi tárgyalásait összegző januári cikkében arról írt, hogy nem a titkosszolgálatok hallgatták le, hanem az egyik résztvevő rögzítette és juttatta el a hatóságoknak azt a beszélgetést, amelynek alapján a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) merényletkísérlettel vádolta meg Beke Istvánt és Szőcs Zoltánt.
Az ügy január 27-ei tárgyalásán a bukaresti tárgyalóteremben lejátszottak egy 25 perces összeállítást a 2015. októberi beszélgetés hangfelvételéből, amely a tudósítás szerint rendkívül zajos, a beszélgetés résztvevői sok esetben egyszerre beszélnek, így jóformán csak szavakat lehet kivenni. Az azonban kiderül a felvételből, hogy a vád kulcsmondata magyarul másként hangzik, mint ahogy a vádiratban románul szerepel. Beke István nem azt mondja a felvételen, hogy „megcsináljuk", hanem azt, hogy „meglátjuk".
Beke és Szőcs ellen tavaly 2016. május 19-én emelt vádat a DIICOT. A vádhatóság szerint a HVIM romániai tagjainak egy beszélgetésén Szőcs Zoltán azt a feladatot szabta Beke Istvánnak, hogy házilag készítsen egy robbanószerkezetet, és hozza ezt működésbe Kovászna megye területén 2015. december 1-jén.
Bíró Blanka
Krónika (Kolozsvár)
2017. február 27.
Szakaszgyőzelem a kisebbségvédelemben
Fontos és előzménytelen szakaszgyőzelmet ért el a teljes Kárpát-medencei magyar közösség az Európai Unión belüli kisebbségi jogérvényesítés terén, ugyanis 2017. február 3-án az Európai Unió törvényszéke helyt adott a Minority SafePack európai polgári kezdeményezést előterjesztők kérésének, és megsemmisítette az Európai Bizottság (EB) elutasító határozatát.
Ez volt az első az európai polgári kezdeményezések történetében, amelynek fellebbezése sikeres volt. Az alábbiakban röviden áttekintjük a Minority SafePack létrejöttét, tartalmát, ugyanakkor részletesen bemutatjuk a luxemburgi bíróság döntését és annak következményeit.
Európai polgárok jogalkotási folyamatban
Az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN), az RMDSZ, a Dél-Tiroli Néppárt és az Európai Nemzetiségek Ifjúsága (YEN) már 2011-ben kezdeményezte egy európai szintű kisebbségvédelmi keretszabályozás létrehozását az Európai Unión belül. A kezdeményezés egyik előzménye az Európai Parlament Kisebbségi Intergroupjának a 2000-es évek közepén beterjesztett javaslata volt, amely megrekedt az Európai Bizottság szűrőjén. 2012-ben egy új lehetőség adódott az elképzelés érvényesítésére.
A lisszaboni szerződés által bevezetett európai polgári kezdeményezés intézménye az európai polgárok jogalkotási folyamatban való részvételét teremti meg azáltal, hogy amennyiben legalább hét EU-tagállamból minimum egymillió választókorú állampolgár kezdeményezi egy uniós hatáskörbe tartozó kérdés szabályozását, akkor az EB-nek megfontolás tárgyává kell tennie, hogy kezdeményez-e jogi aktust a témában. Az aláírásgyűjtés elindításának előfeltétele, hogy az EB döntsön a nyilvántartásba vételről. Azt, hogy egy kezdeményezés nyilvántartásba vehető-e, azaz a benne foglalt témakör mennyiben tartozik az EU hatáskörébe, azt egy erre vonatkozó előzetes határozatban ugyancsak a bizottság állapítja meg.
A Minority SafePack elnevezésű polgári megmozdulás (teljes nevén Minority SafePack – one million signatures for diversity in Europe) kezdeményező bizottsága héttagú: Hans Heinrich Hansen dániai német, a FUEN volt elnöke (a kezdeményezők képviselője), Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke (a kezdeményezők helyettes képviselője), Luis Durnwalder dél-tiroli német, volt dél-tiroli kormányzó, Karl-Heinz Lambertz belgiumi német ajkú, Belgium német nyelvi közösségének volt miniszterelnöke, Anke Spoorendonk németországi dán, Schleswig-Holstein tartomány minisztere, Valentin Inzko karintiai szlovén, az ENSZ bosznia-hercegovinai főképviselője, Jannewietske de Vries hollandiai fríz, a hollandiai Frízföld tartomány volt minisztere. A MinoritySafePack hat területen – nyelv-oktatás-művelődés, regionális politika, közképviselet, egyenlőség, média, regionális (tagállami) támogatás – összesen 11 konkrét szabályozási javaslatot tesz, megjelölve a megfelelő jogalapokat, valamint a javasolt jogszabály típusát. A kezdeményezés tehát valójában nem egy, hanem több jogalkotási javaslatot tartalmazó csomag, amely az EU intézményrendszerében már létező és szabályozott területekhez kapcsolja a kisebbségi jogokat.
A Minority SafePack kezdeményezést 2013. július 16-án iktatták az Európai Bizottságnál, mely végül 2013. szeptember 13-án elutasította azt. Az elutasító levélben az EB megjegyzi, hogy megvizsgálta a kezdeményezést abból a szempontból, hogy megfelel-e az Európai Parlament és Tanács 2011/211-es rendeletében foglalt kritériumoknak, és megállapította, hogy az „nyilvánvalóan kívül esik az EB azon jogkörén, amely felhatalmazná, hogy jogalkotási javaslatot tegyen". Az elutasító határozat ugyanakkor nem jelöli meg egyértelműen azokat a pontokat, amelyekre a fenti megállapítás érvényes. A kezdeményező bizottság úgy döntött, hogy az elutasító határozatot megtámadja az EU luxemburgi törvényszékén. A panaszt 2013. november 25-én iktatták, érvelésük alapja pedig az, hogy a bíróság semmisítse meg a határozatot azon az alapon, hogy az EB nem indokolta megfelelően az elutasító határozatát. A procedurális indokok mellett a fellebbezés tartalmi elemekről is szólt, amelyek kitértek azokra az intézkedésekre, amelyek az EB szerint az EU-s kompetencián kívül esnek. A kezdeményezők oldalán a perbe belépett Magyarország, míg az EB oldalán Szlovákia és Románia.
A bíróság ítélete és érvei
Az Európai Unió törvényszékének első tanácsa az írásbeli szakaszt és a 2016. szeptember 16-ai tárgyalást követően, 2017. február 3-án a T-646/143 ügyben meghozta az ítéletét. A bíróság számba veszi a felperes és az EB érveit, és kiemeli, hogy az alapvető jogvita tárgya annak a kérdésnek az eldöntése, hogy milyen mértékben kellett volna a bizottságnak részleteznie ellenvetését azon javaslatokra vonatkozóan, amelyek véleménye szerint nyilvánvalóan nem tartoznak a hatáskörébe. Ugyanis a felperesek szerint meg kellett volna jelölnie azokat az okokat, amelyekre tekintettel az egyes szóban forgó javaslatokat illetően erre a következtetésre jutott. Indokolás hiányában a szervezők nem tudhatták, hogy az európai polgári kezdeményezésre irányuló javaslat mely részére vonatkozóan kellett volna bizonyítani kérelmük megalapozottságát, és adott esetben nem tudják az európai polgári kezdeményezésre irányuló javaslatot az EB által képviselt állásponthoz igazítani annak érdekében, hogy a bizottsághoz új javaslatot nyújtsanak be. A Románia és Szlovákia által támogatott bizottság ellenérvei szerint a beadvány törzsszövege egyértelműen jelezte a szabályozni kívánt témakört (nemzeti kisebbségek jogai), a különböző részletkérdések és konkrét javaslatok csupán a mellékletben szerepeltek. Ennek értelmében a bizottság úgy vélte, hogy a javaslat egy része nem tartozik a hatáskörébe, ezért az egész kezdeményezés nyilvántartásba vételét elutasította.
A bíróság azonban nem értett egyet a bizottság véleményével. Kijelenti ugyanis, hogy az EB annak ellenére utasította el a kezdeményezést, hogy az előterjesztők pontosan megjelölték a javasolt jogi normák típusait és a jogalapot. Úgy érvel továbbá, hogy bár a bizottság a kifogásolt határozatban „felidézi a szervezők által az európai polgári kezdeményezésre irányuló javaslatot alátámasztó kiegészítő információkban hivatkozott különböző jogalapokat, és ezt követően kijelenti, hogy az említett információkban szereplő bizonyos aktusok esetén jogosult lehet uniós aktusra vonatkozó javaslat előterjesztésére, az említett határozat csupán az említett javaslat mellékletének 1. fejezetében hivatkozott EUSZ 2. cikknek, az EUSZ 3. cikk (3) bekezdésének, valamint a Charta 21. cikke (1) bekezdésének megemlítésére szorítkozik. Majd kimondja, hogy mivel csak az európai polgári kezdeményezésre irányuló javaslat egyes részeit tudná nyilvántartásba venni, a kérelmet egészében el kell utasítani".
A lényegre törő érve a bíróságnak, hogy a bizottság „nem tette lehetővé a szervezők számára az európai polgári kezdeményezésre irányuló javaslat mellékletében megfogalmazott javaslatok közül azok beazonosítását, amelyek ezen intézmény szerint a 2011/211. rendelet 4. cikke (2) bekezdésének b) pontja értelmében kívül estek a hatáskörén, sem pedig az ezen értékelést eredményező indokok megismerését", és következésképpen a kezdeményezőknek nem volt lehetőségük vitatni az említett értékelés megalapozottságát. Ugyanakkor a bíróság azt is kijelenti, hogy épp ebből a hiányosságból fakadóan maga sem tud felülvizsgálatot gyakorolni a bizottság értékelésének jogszerűsége fölött. Ez azt jelenti, hogy a bíróság elvi szinten megállapítja, hogy hiányosan megindokolt határozatok esetében önmagában ez a hiányosság elegendő ahhoz, hogy annak jogi értelemben vett értékelhetetlenségét és ennek következtében annak semmisségét vonja maga után. A bíróság nyitva hagyta annak lehetőségét, hogy egy európai polgári kezdeményezést tartalmától függetlenül, pusztán annak részleges elfogadhatatlansága miatt a bizottságnak joga van teljes egészében elutasítani, ám ezt úgy kell megtegye, hogy a kezdeményezők beazonosíthassák azokat a részelemeket, amelyeket a bizottság hatáskörén kívül esőnek tart, és amelyek miatt az elutasítás mellett döntött.
Érdekes megfigyelni azt is, hogy a bíróság a teljes indoklásában központi helyre teszi az európai polgári kezdeményezés intézményének lényegét: azt, hogy a polgároknak jogi ismeretek hiányában is tényleges lehetőségük legyen részt venni az uniós jogalkotásban. Ebből a megközelítésből fakadóan olyan helyzetbe hozza a bizottságot, hogy az a közember számára is érthető, átlátható módját válassza a polgári kezdeményezések elfogadhatóságának vizsgálatában. Éppen ezért fektet akkora hangsúlyt arra, hogy különösen a polgári kezdeményezések ügyében fontos a részletes, érthető indoklás azokban az iratokban, amelyek révén az uniós polgárokkal közvetlenül kommunikál. Ezért is összegez az ítélet úgy, hogy „a megtámadott határozat nyilvánvalóan nem tartalmaz ahhoz elegendő információt, hogy a felperes megismerhesse az európai polgári kezdeményezésre irányuló javaslat nyilvántartásba vételének megtagadására vonatkozó indokokat az említett javaslatban szereplő különböző információkra tekintettel, és ennek megfelelően járjon el". A törvényszék ítéletének érdekessége, hogy csupán procedurális témákat érint, és amint a törvényszéki meghallgatáson is történt, egyáltalán nem tér ki a tizenegy intézkedési javaslat befogadhatóságának kérdésére.
Az ítélet megsemmisíti a kifogásolt EB-határozatot, és rendelkezik a költségek viseléséről. Az ítélettel szemben az Európai Unió törvényszékének eljárási szabályzata értelmében fellebbezéssel lehet élni a bírósághoz (fellebbezés csak jogkérdésben lehetséges), ugyanakkor az nem halasztó hatályú, a bizottság attól függetlenül köteles két hónapon belül új határozatot hozni. Az ítélet nyomán a Minority SafePack kezdeményező bizottsága és a FUEN levélben fordultak az EB-hez, amelyben felhívják a testület figyelmét arra, hogy az európai polgári kezdeményezések regiszterében az elutasító döntést még nem semmisítették meg, és kérik ennek rendezését. Ugyanakkor bejelentették, hogy készen állnak a párbeszédre az EB-vel a kezdeményezés formájáról és tartalmáról. Véleményük szerint a jó kormányzáshoz tartozó alapvető jog (alapjogi charta, 41. cikk), hogy egy újabb döntés meghozatala előtt az EB konzultáljon a kezdeményezőkkel.
Jogi és politikai következmények
Bár a bírósági eljárás során valójában egy formai elem – a bizottság indoklási kötelezettsége – volt terítéken, mégis több szempontból is precedensértékű döntés született. Egyrészt jogi szempontból az EB kényszerhelyzetben van, ugyanis meg kell egyértelműen jelölnie, hogy melyek azok a pontok, amelyek nem tartoznak az uniós szabályozás körébe. Értelemszerűen ez újabb luxemburgi pert is vonhat maga után azzal kapcsolatban, hogy a bíróság állapítsa meg az ebben a témakörben igencsak pontatlan uniós hatáskörök pontos határait.
A FUEN nyilatkozatai szerint az EB következő döntésétől függően több forgatókönyv is elképzelhető. Kevéssé valószínű, hogy az EB pozitív döntést hoz, és ezúttal regisztrálja a kezdeményezést, megadva az aláírásgyűjtés azonnali elindításának lehetőségét. A második forgatókönyv szerint az EB részleges regisztrálásról hoz döntést, amelyre akkor teremtődhet esély, ha valós párbeszédbe kezd a kezdeményezőkkel, amelynek megegyezés lesz a vége. A harmadik lehetőség egy újabb negatív döntés, amely azonban a részletes indoklás révén lehetőséget teremt arra, hogy a kezdeményezők a befogadható elemekből (amennyiben elégségesnek ítélik meg azokat) új javaslatot nyújtsanak be, miközben párhuzamosan a törvényszék tartalmi értelmezését kérik az elutasított elemekkel kapcsolatban. Az EB nehéz helyzet előtt áll, ha az általa megfogalmazott pozitív elemeket is elutasítja egy harmadik döntésben. A FUEN célja az egyéves aláírásgyűjtési kampány mihamarabbi elindítása, amelynek révén tematizálhatják az európai kisebbségpolitikát, bevonhatnak több tagállamot és régiót, az európai közbeszéd tárgyává tehetik felvetéseiket. Az is rendkívül fontos, hogy a bírósági döntés következtében az EU különböző szintjein és intézményeiben felerősödhet a kisebbségi jogvédelem kérdése, az őshonos nemzeti közösségek kultúrája, anyanyelve és hagyományai megőrzésének és fejlesztésének szükségessége és fontossága.
Nemzetpolitikai Kutatóintézet, Budapest
1 Az Európai Unió luxembourgi székhelyű bírósága két igazságszolgáltatási fórumból áll, a bíróságból és a törvényszékből
Krónika (Kolozsvár)
Fontos és előzménytelen szakaszgyőzelmet ért el a teljes Kárpát-medencei magyar közösség az Európai Unión belüli kisebbségi jogérvényesítés terén, ugyanis 2017. február 3-án az Európai Unió törvényszéke helyt adott a Minority SafePack európai polgári kezdeményezést előterjesztők kérésének, és megsemmisítette az Európai Bizottság (EB) elutasító határozatát.
Ez volt az első az európai polgári kezdeményezések történetében, amelynek fellebbezése sikeres volt. Az alábbiakban röviden áttekintjük a Minority SafePack létrejöttét, tartalmát, ugyanakkor részletesen bemutatjuk a luxemburgi bíróság döntését és annak következményeit.
Európai polgárok jogalkotási folyamatban
Az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN), az RMDSZ, a Dél-Tiroli Néppárt és az Európai Nemzetiségek Ifjúsága (YEN) már 2011-ben kezdeményezte egy európai szintű kisebbségvédelmi keretszabályozás létrehozását az Európai Unión belül. A kezdeményezés egyik előzménye az Európai Parlament Kisebbségi Intergroupjának a 2000-es évek közepén beterjesztett javaslata volt, amely megrekedt az Európai Bizottság szűrőjén. 2012-ben egy új lehetőség adódott az elképzelés érvényesítésére.
A lisszaboni szerződés által bevezetett európai polgári kezdeményezés intézménye az európai polgárok jogalkotási folyamatban való részvételét teremti meg azáltal, hogy amennyiben legalább hét EU-tagállamból minimum egymillió választókorú állampolgár kezdeményezi egy uniós hatáskörbe tartozó kérdés szabályozását, akkor az EB-nek megfontolás tárgyává kell tennie, hogy kezdeményez-e jogi aktust a témában. Az aláírásgyűjtés elindításának előfeltétele, hogy az EB döntsön a nyilvántartásba vételről. Azt, hogy egy kezdeményezés nyilvántartásba vehető-e, azaz a benne foglalt témakör mennyiben tartozik az EU hatáskörébe, azt egy erre vonatkozó előzetes határozatban ugyancsak a bizottság állapítja meg.
A Minority SafePack elnevezésű polgári megmozdulás (teljes nevén Minority SafePack – one million signatures for diversity in Europe) kezdeményező bizottsága héttagú: Hans Heinrich Hansen dániai német, a FUEN volt elnöke (a kezdeményezők képviselője), Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke (a kezdeményezők helyettes képviselője), Luis Durnwalder dél-tiroli német, volt dél-tiroli kormányzó, Karl-Heinz Lambertz belgiumi német ajkú, Belgium német nyelvi közösségének volt miniszterelnöke, Anke Spoorendonk németországi dán, Schleswig-Holstein tartomány minisztere, Valentin Inzko karintiai szlovén, az ENSZ bosznia-hercegovinai főképviselője, Jannewietske de Vries hollandiai fríz, a hollandiai Frízföld tartomány volt minisztere. A MinoritySafePack hat területen – nyelv-oktatás-művelődés, regionális politika, közképviselet, egyenlőség, média, regionális (tagállami) támogatás – összesen 11 konkrét szabályozási javaslatot tesz, megjelölve a megfelelő jogalapokat, valamint a javasolt jogszabály típusát. A kezdeményezés tehát valójában nem egy, hanem több jogalkotási javaslatot tartalmazó csomag, amely az EU intézményrendszerében már létező és szabályozott területekhez kapcsolja a kisebbségi jogokat.
A Minority SafePack kezdeményezést 2013. július 16-án iktatták az Európai Bizottságnál, mely végül 2013. szeptember 13-án elutasította azt. Az elutasító levélben az EB megjegyzi, hogy megvizsgálta a kezdeményezést abból a szempontból, hogy megfelel-e az Európai Parlament és Tanács 2011/211-es rendeletében foglalt kritériumoknak, és megállapította, hogy az „nyilvánvalóan kívül esik az EB azon jogkörén, amely felhatalmazná, hogy jogalkotási javaslatot tegyen". Az elutasító határozat ugyanakkor nem jelöli meg egyértelműen azokat a pontokat, amelyekre a fenti megállapítás érvényes. A kezdeményező bizottság úgy döntött, hogy az elutasító határozatot megtámadja az EU luxemburgi törvényszékén. A panaszt 2013. november 25-én iktatták, érvelésük alapja pedig az, hogy a bíróság semmisítse meg a határozatot azon az alapon, hogy az EB nem indokolta megfelelően az elutasító határozatát. A procedurális indokok mellett a fellebbezés tartalmi elemekről is szólt, amelyek kitértek azokra az intézkedésekre, amelyek az EB szerint az EU-s kompetencián kívül esnek. A kezdeményezők oldalán a perbe belépett Magyarország, míg az EB oldalán Szlovákia és Románia.
A bíróság ítélete és érvei
Az Európai Unió törvényszékének első tanácsa az írásbeli szakaszt és a 2016. szeptember 16-ai tárgyalást követően, 2017. február 3-án a T-646/143 ügyben meghozta az ítéletét. A bíróság számba veszi a felperes és az EB érveit, és kiemeli, hogy az alapvető jogvita tárgya annak a kérdésnek az eldöntése, hogy milyen mértékben kellett volna a bizottságnak részleteznie ellenvetését azon javaslatokra vonatkozóan, amelyek véleménye szerint nyilvánvalóan nem tartoznak a hatáskörébe. Ugyanis a felperesek szerint meg kellett volna jelölnie azokat az okokat, amelyekre tekintettel az egyes szóban forgó javaslatokat illetően erre a következtetésre jutott. Indokolás hiányában a szervezők nem tudhatták, hogy az európai polgári kezdeményezésre irányuló javaslat mely részére vonatkozóan kellett volna bizonyítani kérelmük megalapozottságát, és adott esetben nem tudják az európai polgári kezdeményezésre irányuló javaslatot az EB által képviselt állásponthoz igazítani annak érdekében, hogy a bizottsághoz új javaslatot nyújtsanak be. A Románia és Szlovákia által támogatott bizottság ellenérvei szerint a beadvány törzsszövege egyértelműen jelezte a szabályozni kívánt témakört (nemzeti kisebbségek jogai), a különböző részletkérdések és konkrét javaslatok csupán a mellékletben szerepeltek. Ennek értelmében a bizottság úgy vélte, hogy a javaslat egy része nem tartozik a hatáskörébe, ezért az egész kezdeményezés nyilvántartásba vételét elutasította.
A bíróság azonban nem értett egyet a bizottság véleményével. Kijelenti ugyanis, hogy az EB annak ellenére utasította el a kezdeményezést, hogy az előterjesztők pontosan megjelölték a javasolt jogi normák típusait és a jogalapot. Úgy érvel továbbá, hogy bár a bizottság a kifogásolt határozatban „felidézi a szervezők által az európai polgári kezdeményezésre irányuló javaslatot alátámasztó kiegészítő információkban hivatkozott különböző jogalapokat, és ezt követően kijelenti, hogy az említett információkban szereplő bizonyos aktusok esetén jogosult lehet uniós aktusra vonatkozó javaslat előterjesztésére, az említett határozat csupán az említett javaslat mellékletének 1. fejezetében hivatkozott EUSZ 2. cikknek, az EUSZ 3. cikk (3) bekezdésének, valamint a Charta 21. cikke (1) bekezdésének megemlítésére szorítkozik. Majd kimondja, hogy mivel csak az európai polgári kezdeményezésre irányuló javaslat egyes részeit tudná nyilvántartásba venni, a kérelmet egészében el kell utasítani".
A lényegre törő érve a bíróságnak, hogy a bizottság „nem tette lehetővé a szervezők számára az európai polgári kezdeményezésre irányuló javaslat mellékletében megfogalmazott javaslatok közül azok beazonosítását, amelyek ezen intézmény szerint a 2011/211. rendelet 4. cikke (2) bekezdésének b) pontja értelmében kívül estek a hatáskörén, sem pedig az ezen értékelést eredményező indokok megismerését", és következésképpen a kezdeményezőknek nem volt lehetőségük vitatni az említett értékelés megalapozottságát. Ugyanakkor a bíróság azt is kijelenti, hogy épp ebből a hiányosságból fakadóan maga sem tud felülvizsgálatot gyakorolni a bizottság értékelésének jogszerűsége fölött. Ez azt jelenti, hogy a bíróság elvi szinten megállapítja, hogy hiányosan megindokolt határozatok esetében önmagában ez a hiányosság elegendő ahhoz, hogy annak jogi értelemben vett értékelhetetlenségét és ennek következtében annak semmisségét vonja maga után. A bíróság nyitva hagyta annak lehetőségét, hogy egy európai polgári kezdeményezést tartalmától függetlenül, pusztán annak részleges elfogadhatatlansága miatt a bizottságnak joga van teljes egészében elutasítani, ám ezt úgy kell megtegye, hogy a kezdeményezők beazonosíthassák azokat a részelemeket, amelyeket a bizottság hatáskörén kívül esőnek tart, és amelyek miatt az elutasítás mellett döntött.
Érdekes megfigyelni azt is, hogy a bíróság a teljes indoklásában központi helyre teszi az európai polgári kezdeményezés intézményének lényegét: azt, hogy a polgároknak jogi ismeretek hiányában is tényleges lehetőségük legyen részt venni az uniós jogalkotásban. Ebből a megközelítésből fakadóan olyan helyzetbe hozza a bizottságot, hogy az a közember számára is érthető, átlátható módját válassza a polgári kezdeményezések elfogadhatóságának vizsgálatában. Éppen ezért fektet akkora hangsúlyt arra, hogy különösen a polgári kezdeményezések ügyében fontos a részletes, érthető indoklás azokban az iratokban, amelyek révén az uniós polgárokkal közvetlenül kommunikál. Ezért is összegez az ítélet úgy, hogy „a megtámadott határozat nyilvánvalóan nem tartalmaz ahhoz elegendő információt, hogy a felperes megismerhesse az európai polgári kezdeményezésre irányuló javaslat nyilvántartásba vételének megtagadására vonatkozó indokokat az említett javaslatban szereplő különböző információkra tekintettel, és ennek megfelelően járjon el". A törvényszék ítéletének érdekessége, hogy csupán procedurális témákat érint, és amint a törvényszéki meghallgatáson is történt, egyáltalán nem tér ki a tizenegy intézkedési javaslat befogadhatóságának kérdésére.
Az ítélet megsemmisíti a kifogásolt EB-határozatot, és rendelkezik a költségek viseléséről. Az ítélettel szemben az Európai Unió törvényszékének eljárási szabályzata értelmében fellebbezéssel lehet élni a bírósághoz (fellebbezés csak jogkérdésben lehetséges), ugyanakkor az nem halasztó hatályú, a bizottság attól függetlenül köteles két hónapon belül új határozatot hozni. Az ítélet nyomán a Minority SafePack kezdeményező bizottsága és a FUEN levélben fordultak az EB-hez, amelyben felhívják a testület figyelmét arra, hogy az európai polgári kezdeményezések regiszterében az elutasító döntést még nem semmisítették meg, és kérik ennek rendezését. Ugyanakkor bejelentették, hogy készen állnak a párbeszédre az EB-vel a kezdeményezés formájáról és tartalmáról. Véleményük szerint a jó kormányzáshoz tartozó alapvető jog (alapjogi charta, 41. cikk), hogy egy újabb döntés meghozatala előtt az EB konzultáljon a kezdeményezőkkel.
Jogi és politikai következmények
Bár a bírósági eljárás során valójában egy formai elem – a bizottság indoklási kötelezettsége – volt terítéken, mégis több szempontból is precedensértékű döntés született. Egyrészt jogi szempontból az EB kényszerhelyzetben van, ugyanis meg kell egyértelműen jelölnie, hogy melyek azok a pontok, amelyek nem tartoznak az uniós szabályozás körébe. Értelemszerűen ez újabb luxemburgi pert is vonhat maga után azzal kapcsolatban, hogy a bíróság állapítsa meg az ebben a témakörben igencsak pontatlan uniós hatáskörök pontos határait.
A FUEN nyilatkozatai szerint az EB következő döntésétől függően több forgatókönyv is elképzelhető. Kevéssé valószínű, hogy az EB pozitív döntést hoz, és ezúttal regisztrálja a kezdeményezést, megadva az aláírásgyűjtés azonnali elindításának lehetőségét. A második forgatókönyv szerint az EB részleges regisztrálásról hoz döntést, amelyre akkor teremtődhet esély, ha valós párbeszédbe kezd a kezdeményezőkkel, amelynek megegyezés lesz a vége. A harmadik lehetőség egy újabb negatív döntés, amely azonban a részletes indoklás révén lehetőséget teremt arra, hogy a kezdeményezők a befogadható elemekből (amennyiben elégségesnek ítélik meg azokat) új javaslatot nyújtsanak be, miközben párhuzamosan a törvényszék tartalmi értelmezését kérik az elutasított elemekkel kapcsolatban. Az EB nehéz helyzet előtt áll, ha az általa megfogalmazott pozitív elemeket is elutasítja egy harmadik döntésben. A FUEN célja az egyéves aláírásgyűjtési kampány mihamarabbi elindítása, amelynek révén tematizálhatják az európai kisebbségpolitikát, bevonhatnak több tagállamot és régiót, az európai közbeszéd tárgyává tehetik felvetéseiket. Az is rendkívül fontos, hogy a bírósági döntés következtében az EU különböző szintjein és intézményeiben felerősödhet a kisebbségi jogvédelem kérdése, az őshonos nemzeti közösségek kultúrája, anyanyelve és hagyományai megőrzésének és fejlesztésének szükségessége és fontossága.
Nemzetpolitikai Kutatóintézet, Budapest
1 Az Európai Unió luxembourgi székhelyű bírósága két igazságszolgáltatási fórumból áll, a bíróságból és a törvényszékből
Krónika (Kolozsvár)
2017. február 27.
Nem tetszik Brüsszelnek a szupermarkettörvény
Kötelezettségszegési eljárást indított az Európai Bizottság (EB) Románia ellen, azt kifogásolva, hogy a tavaly elfogadott jogszabály szerint a nagyobb forgalmú üzletláncoknak helyi termelőktől kell beszerezniük a friss élelmiszerek több mint felét – közölte szerdán az Agerpres hírügynökség.
Az EB felszólította Romániát, hogy két hónapon belül módosítsa azokat a nemzeti jogszabályokat, amelyek Brüsszel szerint sértik az áruk szabad áramlásának uniós alapelvét. Romániában tavaly júliusban hirdették ki és idén januárban kellett volna hatályba léptetni azt a törvényt, amely több román élelmiszer forgalmazására kötelezi a hipermarketeket. A bukaresti kormánynak az eltelt fél évben ki kellett volna dolgoznia a törvény alkalmazási módszertanát, ez azonban egyelőre nem történt meg.
Az élelmiszerek forgalmazását szabályozó törvény új változata szerint a kétmillió eurónál magasabb éves árbevételt elérő üzletláncokat arra kötelezik, hogy a friss termékeik 51 százalékát úgynevezett rövid beszerzési láncon keresztül vásárolják meg. A törvénymódosítás kezdeményezői ezzel azt akarják elérni, hogy a hipermarketek helyi termelőktől vásárolják meg az általuk forgalmazott hús, tojás, zöldség, gyümölcs, méz, valamint tej- és péktermékek több mint felét. A törvény arra is kötelezte a nagy üzletláncokat, hogy a húsárun tüntessék fel a származási országot, a feldolgozott hústermékeken pedig a Romániából származó nyersanyag arányát. Az előírásokat megszegő hipermarketekre 100 ezertől 150 ezer lejig terjedő bírságot róhatnak ki. Az EB szerint a román jogszabály korlátozza a kiskereskedők termékkínálatra vonatkozó üzleti döntéseit, ami ellentétes az EU működéséről szóló szerződés 49., a letelepedés szabadságára vonatkozó cikkelyével.
Az EB továbbá eljárást indított Magyarország ellen is a kiskereskedelmi, mezőgazdasági és élelmiszeripari termékek, áruk szabad mozgásának biztosítása érdekében. Indoklásában a bizottság elmondta, Magyarországon egy új jogszabály arra kötelezi a kiskereskedőket, hogy a magyarországi és importált mezőgazdasági és élelmiszeripari termékekre egységes árrést alkalmazzanak annak ellenére, hogy az importált termékek költsége a devizától és az árfolyam-ingadozástól függ. Véleményük szerint ez hátráltathatja az importált mezőgazdasági és élelmiszeripari termékek értékesítését a magyarországiakhoz képest. A bizottság szerint Magyarország nem mutatott be arra vonatkozó bizonyítékot, hogy a nemzeti intézkedések indokoltak és arányosak lennének. A magyar hatóságoknak két hónapjuk van arra, hogy válaszoljanak a bizottsági érvekre.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
Kötelezettségszegési eljárást indított az Európai Bizottság (EB) Románia ellen, azt kifogásolva, hogy a tavaly elfogadott jogszabály szerint a nagyobb forgalmú üzletláncoknak helyi termelőktől kell beszerezniük a friss élelmiszerek több mint felét – közölte szerdán az Agerpres hírügynökség.
Az EB felszólította Romániát, hogy két hónapon belül módosítsa azokat a nemzeti jogszabályokat, amelyek Brüsszel szerint sértik az áruk szabad áramlásának uniós alapelvét. Romániában tavaly júliusban hirdették ki és idén januárban kellett volna hatályba léptetni azt a törvényt, amely több román élelmiszer forgalmazására kötelezi a hipermarketeket. A bukaresti kormánynak az eltelt fél évben ki kellett volna dolgoznia a törvény alkalmazási módszertanát, ez azonban egyelőre nem történt meg.
Az élelmiszerek forgalmazását szabályozó törvény új változata szerint a kétmillió eurónál magasabb éves árbevételt elérő üzletláncokat arra kötelezik, hogy a friss termékeik 51 százalékát úgynevezett rövid beszerzési láncon keresztül vásárolják meg. A törvénymódosítás kezdeményezői ezzel azt akarják elérni, hogy a hipermarketek helyi termelőktől vásárolják meg az általuk forgalmazott hús, tojás, zöldség, gyümölcs, méz, valamint tej- és péktermékek több mint felét. A törvény arra is kötelezte a nagy üzletláncokat, hogy a húsárun tüntessék fel a származási országot, a feldolgozott hústermékeken pedig a Romániából származó nyersanyag arányát. Az előírásokat megszegő hipermarketekre 100 ezertől 150 ezer lejig terjedő bírságot róhatnak ki. Az EB szerint a román jogszabály korlátozza a kiskereskedők termékkínálatra vonatkozó üzleti döntéseit, ami ellentétes az EU működéséről szóló szerződés 49., a letelepedés szabadságára vonatkozó cikkelyével.
Az EB továbbá eljárást indított Magyarország ellen is a kiskereskedelmi, mezőgazdasági és élelmiszeripari termékek, áruk szabad mozgásának biztosítása érdekében. Indoklásában a bizottság elmondta, Magyarországon egy új jogszabály arra kötelezi a kiskereskedőket, hogy a magyarországi és importált mezőgazdasági és élelmiszeripari termékekre egységes árrést alkalmazzanak annak ellenére, hogy az importált termékek költsége a devizától és az árfolyam-ingadozástól függ. Véleményük szerint ez hátráltathatja az importált mezőgazdasági és élelmiszeripari termékek értékesítését a magyarországiakhoz képest. A bizottság szerint Magyarország nem mutatott be arra vonatkozó bizonyítékot, hogy a nemzeti intézkedések indokoltak és arányosak lennének. A magyar hatóságoknak két hónapjuk van arra, hogy válaszoljanak a bizottsági érvekre.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2017. február 27.
Decemberben is magyar fiatalokat vertek meg Kolozsváron
Sajnos nem először fordul elő, hogy Kolozsváron azért támadnak valakire, mert magyarul beszél. Három nemrég történt eset jutott a tudomásunkra.
Több magyar fiatalt bántalmaztak románok karácsony előtt Kolozsvár központjában. Az esetről már akkor tudomást szereztünk, de az érintettek az esetleges retorziótól tartva ezidáig nem akartak a sajtónak erről beszélni. A múlt heti eset után azonban egyikőjük úgy döntött, neve elhallgatását kérve elmeséli a történetet.
Az eset karácsony előtt történt a Kolozsvár központjában lévő Karolina téren. A hét magyar egyetemista (5 fiú és 2 lány) a Caro szórakozóhelyről távozott hajnali 4 – fél 5 körül, N. állítása szerint nem voltak ittasok. „Szembejött velünk két srác, akik magyarul beszéltek. Megkérdeztük tőlük, hogy honnan jönnek, és ott jó buli van-e. Mivel azt mondták, ott sem jó a buli, ezért úgy döntöttünk, hazamegyünk” – meséli. Azonban alig tettek pár lépést, a hátuk mögött valakik üvöltözni kezdtek: Afară cu ungurii din ţară! Ungaria suge pula! – hallották. „Nem tudtuk, kik és miért ordibálnak, ezért megfordultunk. Ezután már nem pontosak az emlékeink a sokk miatt. Én azt láttam, hogy az egyik lakótársam a földön fekszik, eszméletlenül. A másik lakótársamat hátulról úgy fejbe verték, hogy felhasadt a feje, és elkezdett ömleni a vér. Az egyik lány lehajolt a lakótársam mellé, elkezdte pofozgatni, hogy mi történt, de az egyik támadó megfogta és hozzávágta az épület falához, majd elkezdte rúgni a földön fekvő lakótársam” – meséli N. Elmondása szerint a támadók négyen-öten lehettek az elején, de egyikük elszaladt, és hamarosan erősítéssel, még további körülbelül tíz személlyel tért vissza. A támadókat nem ismerné fel, annyit tud róluk mondani, hogy 25 éven felülieknek tűntek, egyiküknek a ruhájára emlékszik, fekete kapucnis felsőben volt. A támadók véleménye szerint nem voltak részegek, és N. elmondása szerint úgy tűnt, jól tudják, mit csinálnak, nem először vehettek részt hasonlóban. „Az elején a fejemet védtem az ütésektől, de egy idő után leengedtem a karom, és próbáltam kérni őket, hogy beszéljük meg, hogy miért estek nekünk. De nem válaszoltak semmit, csak tovább ütöttek” – emlékszik vissza N., akinek a szeme dagadt be az ütésektől. Hozzáteszi: az lehetett a szerencséjük, hogy a lakótársa, akinek behasadt a feje, erősen vérzett, ezért a támadók egy idő után leálltak és otthagyták őket. A lányok azt mesélik, miután megtörtént az egész, a támadók röhögve mentek el. N. szerint az egyik támadó boxert használhatott: „boxerrel kellett megüssék a lakótársam, mert felhasadt a fejbőre, az oldalára is kapott egy ütést, és ott is felhasadt.” Kérdésünkre, hogy a két magyar fiatallal, akivel korábban szóba álltak, mi történt, N. elmondta: ők a Caro előtt cigiztek, és végignézték az egészet. Mások is cigiztek ott, és senki nem szólt közbe, senki nem hívta ki a rendőrséget. A támadást követően a fiatalok nem hívtak rendőrt, hanem taxiba ültek és hazamentek. „Mivel a lakótársam nagyon vérzett, miután hazaértünk hívtam a 112-t, és részletesen elmondtam, mi történt. Azt mondták, csak mentőt küldenek.” N. beszámolója szerint a mentősök félvállról kezelték az ügyet, és ügy tűnt, tudnak hasonló esetekről. Egyikük megjegyezte: "nem kellene Kolozsváron ebben az órában sétálgatni.” N. lakótársát elszállították. N. elmondta: egyik ismerőse mesélte neki, hogy két héttel az ő esetük után, januárban ismét volt egy verekedés a Caronál, ismét azért támadtak magyar fiatalokra, mert magyarul beszéltek. Ennek az esetnek azonban már más lett a vége: a magyarok többen voltak, és megverték a rájuk támadókat. Kérdésünkre, hogy van-e tudomása további hasonló kolozsvári esetekről, N. egy tavaly őszi történetet idézett fel. Egyik barátja a Midi szórakozóhelyről a főtér fele indult, éjjel 2-3 óra körül, egyedül. A tömbházak között haladt, és közben telefonon beszélt magyarul. Az út túlsó oldaláról átszaladt négy fiatal, és úgy megverték, hogy felhasadt a bőr a szeme fölött és alatt, 12 öltéssel kellett összevarrják – meséli.
TUDSZ hasonló esetekről? Írd meg nekünk!
Balázsi-Pál Előd
Szerkesztőségi álláspont
Az esetek ismertetésével nem a románok és magyarok közti feszültségek szítása a célunk. Meggyőződésünk, hogy ezekben az esetekben alapvetően nem a románok és magyarok közti konfliktusról, hanem néhány szélsőséges akciójáról van szó.
Transindex.ro
Sajnos nem először fordul elő, hogy Kolozsváron azért támadnak valakire, mert magyarul beszél. Három nemrég történt eset jutott a tudomásunkra.
Több magyar fiatalt bántalmaztak románok karácsony előtt Kolozsvár központjában. Az esetről már akkor tudomást szereztünk, de az érintettek az esetleges retorziótól tartva ezidáig nem akartak a sajtónak erről beszélni. A múlt heti eset után azonban egyikőjük úgy döntött, neve elhallgatását kérve elmeséli a történetet.
Az eset karácsony előtt történt a Kolozsvár központjában lévő Karolina téren. A hét magyar egyetemista (5 fiú és 2 lány) a Caro szórakozóhelyről távozott hajnali 4 – fél 5 körül, N. állítása szerint nem voltak ittasok. „Szembejött velünk két srác, akik magyarul beszéltek. Megkérdeztük tőlük, hogy honnan jönnek, és ott jó buli van-e. Mivel azt mondták, ott sem jó a buli, ezért úgy döntöttünk, hazamegyünk” – meséli. Azonban alig tettek pár lépést, a hátuk mögött valakik üvöltözni kezdtek: Afară cu ungurii din ţară! Ungaria suge pula! – hallották. „Nem tudtuk, kik és miért ordibálnak, ezért megfordultunk. Ezután már nem pontosak az emlékeink a sokk miatt. Én azt láttam, hogy az egyik lakótársam a földön fekszik, eszméletlenül. A másik lakótársamat hátulról úgy fejbe verték, hogy felhasadt a feje, és elkezdett ömleni a vér. Az egyik lány lehajolt a lakótársam mellé, elkezdte pofozgatni, hogy mi történt, de az egyik támadó megfogta és hozzávágta az épület falához, majd elkezdte rúgni a földön fekvő lakótársam” – meséli N. Elmondása szerint a támadók négyen-öten lehettek az elején, de egyikük elszaladt, és hamarosan erősítéssel, még további körülbelül tíz személlyel tért vissza. A támadókat nem ismerné fel, annyit tud róluk mondani, hogy 25 éven felülieknek tűntek, egyiküknek a ruhájára emlékszik, fekete kapucnis felsőben volt. A támadók véleménye szerint nem voltak részegek, és N. elmondása szerint úgy tűnt, jól tudják, mit csinálnak, nem először vehettek részt hasonlóban. „Az elején a fejemet védtem az ütésektől, de egy idő után leengedtem a karom, és próbáltam kérni őket, hogy beszéljük meg, hogy miért estek nekünk. De nem válaszoltak semmit, csak tovább ütöttek” – emlékszik vissza N., akinek a szeme dagadt be az ütésektől. Hozzáteszi: az lehetett a szerencséjük, hogy a lakótársa, akinek behasadt a feje, erősen vérzett, ezért a támadók egy idő után leálltak és otthagyták őket. A lányok azt mesélik, miután megtörtént az egész, a támadók röhögve mentek el. N. szerint az egyik támadó boxert használhatott: „boxerrel kellett megüssék a lakótársam, mert felhasadt a fejbőre, az oldalára is kapott egy ütést, és ott is felhasadt.” Kérdésünkre, hogy a két magyar fiatallal, akivel korábban szóba álltak, mi történt, N. elmondta: ők a Caro előtt cigiztek, és végignézték az egészet. Mások is cigiztek ott, és senki nem szólt közbe, senki nem hívta ki a rendőrséget. A támadást követően a fiatalok nem hívtak rendőrt, hanem taxiba ültek és hazamentek. „Mivel a lakótársam nagyon vérzett, miután hazaértünk hívtam a 112-t, és részletesen elmondtam, mi történt. Azt mondták, csak mentőt küldenek.” N. beszámolója szerint a mentősök félvállról kezelték az ügyet, és ügy tűnt, tudnak hasonló esetekről. Egyikük megjegyezte: "nem kellene Kolozsváron ebben az órában sétálgatni.” N. lakótársát elszállították. N. elmondta: egyik ismerőse mesélte neki, hogy két héttel az ő esetük után, januárban ismét volt egy verekedés a Caronál, ismét azért támadtak magyar fiatalokra, mert magyarul beszéltek. Ennek az esetnek azonban már más lett a vége: a magyarok többen voltak, és megverték a rájuk támadókat. Kérdésünkre, hogy van-e tudomása további hasonló kolozsvári esetekről, N. egy tavaly őszi történetet idézett fel. Egyik barátja a Midi szórakozóhelyről a főtér fele indult, éjjel 2-3 óra körül, egyedül. A tömbházak között haladt, és közben telefonon beszélt magyarul. Az út túlsó oldaláról átszaladt négy fiatal, és úgy megverték, hogy felhasadt a bőr a szeme fölött és alatt, 12 öltéssel kellett összevarrják – meséli.
TUDSZ hasonló esetekről? Írd meg nekünk!
Balázsi-Pál Előd
Szerkesztőségi álláspont
Az esetek ismertetésével nem a románok és magyarok közti feszültségek szítása a célunk. Meggyőződésünk, hogy ezekben az esetekben alapvetően nem a románok és magyarok közti konfliktusról, hanem néhány szélsőséges akciójáról van szó.
Transindex.ro
2017. február 27.
Feljelentést kaptak a diákok a román nyelv tantárgyverseny megyei szakaszán
A következő tanévtől kezdve a tanügyminisztérium állítja össze az iskolai tantárgyversenyek megyei szakaszainak tételeit - jelentették be azután, hogy a román nyelv és irodalom tantárgyversenyen 3 megyében is feljelentést kellett írniuk a versenyzőknek. Kolozs, Beszterce-Naszód és Prahova megyének ugyanaz a munkacsoport állította össze a tételeket, és ezekben a megyékben Marin Preda Moromeţii című regénye kapcsán egy feljelentést kellett írniuk Luca Străjescu regényszereplő nevében, amelyben Ilie Morometét kellett feljelenteni, mint "ellenséges elem". A versenyen megszerezhető 120 pontból ez a feladat 30 pontot ért. A tételt egy Prahova megyei javítótanár tette közzé, azzal a megjegyzéssel, hogy "értem, hogy a Ploieşti-i DNA-nak sok a dolga (csinál magának), de a feljelentés iskolai programba való átvitele, akár csak tantárgyversenyen is, túllép a jóérzés határain". A tanügyminisztérium és a Prahova megyei tanfelügyelőség is azon az állásponton volt, hogy a feladat megfogalmazása nem volt helyénvaló.
(mediafax)
Transindex.ro
A következő tanévtől kezdve a tanügyminisztérium állítja össze az iskolai tantárgyversenyek megyei szakaszainak tételeit - jelentették be azután, hogy a román nyelv és irodalom tantárgyversenyen 3 megyében is feljelentést kellett írniuk a versenyzőknek. Kolozs, Beszterce-Naszód és Prahova megyének ugyanaz a munkacsoport állította össze a tételeket, és ezekben a megyékben Marin Preda Moromeţii című regénye kapcsán egy feljelentést kellett írniuk Luca Străjescu regényszereplő nevében, amelyben Ilie Morometét kellett feljelenteni, mint "ellenséges elem". A versenyen megszerezhető 120 pontból ez a feladat 30 pontot ért. A tételt egy Prahova megyei javítótanár tette közzé, azzal a megjegyzéssel, hogy "értem, hogy a Ploieşti-i DNA-nak sok a dolga (csinál magának), de a feljelentés iskolai programba való átvitele, akár csak tantárgyversenyen is, túllép a jóérzés határain". A tanügyminisztérium és a Prahova megyei tanfelügyelőség is azon az állásponton volt, hogy a feladat megfogalmazása nem volt helyénvaló.
(mediafax)
Transindex.ro