Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2016. július 14.
Varga váltja Puskást (Taláros testület)
Letette a hivatali esküt tegnap az alkotmánybíróság három új tagja, majd a testület Valer Dorneanu alkotmánybírót, korábbi szociáldemokrata házelnököt választotta elnökévé. A frissen beiktatottak között van az RMDSZ által jelölt Varga Attila is, aki a leköszönt Puskás Bálintot váltja a taláros testületben.
Az államfői hivatalban rendezett szertartáson a szociáldemokraták által támogatott Marian Enache, a szenátus jelöltje és Livia Stanciu, a legfelső bíróság volt elnöke, az államfő jelöltje, valamint az RMDSZ által jelölt Varga Attila tette le a hivatali esküt. Utóbbit a a képviselőház választotta a taláros testületbe. Varga a kilenc év után leköszönő Puskás Bálint egykori szenátor helyére került mint a szövetség képviselője.
Az eskütételt követően a testület tagjai zárt ajtók mögött elsöprő többséggel Valer Dorneanu alkotmánybírót választották elnöknek. A képviselőház korábbi szociáldemokrata elnöke egyébként több mint egy hónapja időszakos megbízatással vezette az alkotmánybíróságot, miután a korábbi elnök Augustin Zegrean mandátuma lejárt. A szavazást követően Dornean elmondta: reméli az új tagokkal némi frissülés is lesz az intézményben, illetve feltett céljuk, hogy az alkotmánybíróság hírnevét fenntartsák. Az elnök nem kívánt nyilatkozni arról, hogy volt-e ellenjelölt a tisztségére. Dornean továbbá elmondta, kiegyensúlyozott viszonyt akar az állam többi intézményével, és reméli, hogy az elkövetkezendőkben a testületet nem keresik majd meg minden kis konfliktus, félreértés, vagy politikai csatározás nyomán, hanem valóban alapos kérdésekben kell döntéseket hozniuk. Az alkotmánybíróság tagjainak mandátuma kilenc évre szól. A kilencfős testületbe háromévente nevezhet ki egy-egy tagot a képviselőház, a szenátus és az államfői hivatal.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Letette a hivatali esküt tegnap az alkotmánybíróság három új tagja, majd a testület Valer Dorneanu alkotmánybírót, korábbi szociáldemokrata házelnököt választotta elnökévé. A frissen beiktatottak között van az RMDSZ által jelölt Varga Attila is, aki a leköszönt Puskás Bálintot váltja a taláros testületben.
Az államfői hivatalban rendezett szertartáson a szociáldemokraták által támogatott Marian Enache, a szenátus jelöltje és Livia Stanciu, a legfelső bíróság volt elnöke, az államfő jelöltje, valamint az RMDSZ által jelölt Varga Attila tette le a hivatali esküt. Utóbbit a a képviselőház választotta a taláros testületbe. Varga a kilenc év után leköszönő Puskás Bálint egykori szenátor helyére került mint a szövetség képviselője.
Az eskütételt követően a testület tagjai zárt ajtók mögött elsöprő többséggel Valer Dorneanu alkotmánybírót választották elnöknek. A képviselőház korábbi szociáldemokrata elnöke egyébként több mint egy hónapja időszakos megbízatással vezette az alkotmánybíróságot, miután a korábbi elnök Augustin Zegrean mandátuma lejárt. A szavazást követően Dornean elmondta: reméli az új tagokkal némi frissülés is lesz az intézményben, illetve feltett céljuk, hogy az alkotmánybíróság hírnevét fenntartsák. Az elnök nem kívánt nyilatkozni arról, hogy volt-e ellenjelölt a tisztségére. Dornean továbbá elmondta, kiegyensúlyozott viszonyt akar az állam többi intézményével, és reméli, hogy az elkövetkezendőkben a testületet nem keresik majd meg minden kis konfliktus, félreértés, vagy politikai csatározás nyomán, hanem valóban alapos kérdésekben kell döntéseket hozniuk. Az alkotmánybíróság tagjainak mandátuma kilenc évre szól. A kilencfős testületbe háromévente nevezhet ki egy-egy tagot a képviselőház, a szenátus és az államfői hivatal.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. július 14.
Több elöljáróval folytatják
Tízzel növelte az alpolgármesterei számát az RMDSZ. A június 10-én tartott önkormányzati választások után felállt önkormányzatok 242 városban és községben választottak RMDSZ-es alpolgármestert. Kovács Péter, a szövetség ügyvezető elnöke szerint a szövetségnek sikerült teljesítenie azt a választások előtt megfogalmazott célt, hogy megőrzi, megerősíti a magyar képviseletet.
Amint a kampányfőnöki tisztséget is ellátó Kovács Péter összegezte: a szövetség a választások során 195 polgármesteri, 2283 települési önkormányzati és 91 megyei önkormányzati mandátumot szerzett. A választásokat követően megalakult önkormányzati testületek öt megyében (Bihar, Hargita, Kovászna, Maros, Szatmár) választottak magyar elnököt, és hét megyében magyar alelnököt. A helyi politikai egyezségeknek köszönhetően az RMDSZ olyan településeken is alpolgármesteri tisztségeket szerzett, amelyeken szórványban él a magyarság.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Tízzel növelte az alpolgármesterei számát az RMDSZ. A június 10-én tartott önkormányzati választások után felállt önkormányzatok 242 városban és községben választottak RMDSZ-es alpolgármestert. Kovács Péter, a szövetség ügyvezető elnöke szerint a szövetségnek sikerült teljesítenie azt a választások előtt megfogalmazott célt, hogy megőrzi, megerősíti a magyar képviseletet.
Amint a kampányfőnöki tisztséget is ellátó Kovács Péter összegezte: a szövetség a választások során 195 polgármesteri, 2283 települési önkormányzati és 91 megyei önkormányzati mandátumot szerzett. A választásokat követően megalakult önkormányzati testületek öt megyében (Bihar, Hargita, Kovászna, Maros, Szatmár) választottak magyar elnököt, és hét megyében magyar alelnököt. A helyi politikai egyezségeknek köszönhetően az RMDSZ olyan településeken is alpolgármesteri tisztségeket szerzett, amelyeken szórványban él a magyarság.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. július 14.
Közel 45 ezer óvás
Az oktatási minisztérium összesítése szerint 44 399 diák (közel hatezerrel kevesebb mint tavaly) nyújtott be óvást az érettségin elért eredményei kapcsán.
Mint ismert, a vizsgák eredményét kedden függesztették ki a középiskolákban. A szaktárca közlése szerint a legtöbben, szinte 18,5 ezren a román írásbeli dolgozatuk újrajavítását kérik. Ezen túl 13,5 ezer tanuló a szaktantárgy vizsgán (matematika vagy történelem) szerzett jegyeket növelné. Szintén jelentős számú óvás érkezett a választható tantárgyak esetében. Összesen 12 ezer körül. Az anyanyelvi írásbeli vizsga eredményén 471-en változtatnának. A dolgozatokat július 13. és 15. között javítják újra, az eredményeket pedig 16-án hozzák nyilvánosságra.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Az oktatási minisztérium összesítése szerint 44 399 diák (közel hatezerrel kevesebb mint tavaly) nyújtott be óvást az érettségin elért eredményei kapcsán.
Mint ismert, a vizsgák eredményét kedden függesztették ki a középiskolákban. A szaktárca közlése szerint a legtöbben, szinte 18,5 ezren a román írásbeli dolgozatuk újrajavítását kérik. Ezen túl 13,5 ezer tanuló a szaktantárgy vizsgán (matematika vagy történelem) szerzett jegyeket növelné. Szintén jelentős számú óvás érkezett a választható tantárgyak esetében. Összesen 12 ezer körül. Az anyanyelvi írásbeli vizsga eredményén 471-en változtatnának. A dolgozatokat július 13. és 15. között javítják újra, az eredményeket pedig 16-án hozzák nyilvánosságra.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. július 14.
Ami elveszett
Ballagásunk, kicsengetésünk harmincadik évfordulóját ünnepeltük. A régi osztálytársak – örökmozgó szervezőink – elintézték, hogy az osztályfőnöki órára az egykori 2. Számú Ipari Líceumban, a mai Mihai Viteazul Nemzeti Kollégiumban kerüljön sor. Sokan ott voltunk az ódon épület falai között. Akadt, aki igazoltan hiányzott, más lezárt fejezetnek gondolja élete iskolai szakaszát, azért nem tartott velünk.
Az osztálytársak a régiek mAradtak, az eltelt harminc év egyikünkön sem látszik. Az oszi is a régi, régi az örökösen kotnyeleskedő esperesünk, a kémiai elemek csempelapokra festett táblázata a „kicsi” kémialaborban. A felidézett emlékek is a régiek, még ha volt is némi zavar a kicsengetést követő illegális bulival kapcsolatos megtorlásokat illetően. De egyéb semmi nem a régi. Nem ismerős Vitéz Mihály mellszobra az iskola leaszfaltozott parkjában. Az uralkodó arcképe a szomszédos tűzfalon ugyancsak nincs az emlékek között. És nem emlékeztünk a főbejárat utáni előtérben a vitéz alakját megörökítő domborműre sem. Úgy egyáltalán: semmi emlékünk nincs a nagy férfiút illetően. Igaz, mikor mi ott koptattuk a padokat, a nemzeti kollégium felirat sem díszelgett az épület homlokzatán.
Nem ítélhetjük el azokat, akik iskolánkat saját ízlésük, nemzeti érzésük szerint alakították. De bajom, bajunk van azokkal, akik a kilencvenes évek elején politikai alku tárgyává tették régi iskolánkat – még akkor is, ha a tanodáról való lemondás ára az volt, hogy két magyar nyelvű líceum működhessen a városban. Tudjuk, látjuk: a könyves-gyertyás tüntetések óta is sok a hátrányos megkülönböztetés a magyar anyanyelvű oktatás kárára. Keményebben kellett volna alkudozni akkor, s azóta is. Folyamatosan. Az osztályfőnöki órán senki nem beszélt a szemet szúró változásról. Az oszi ugyan félszóval említette, hogy lenne, mit mondani az iskoláról, de bővebben nem fejtette ki véleményét. Mindannyian elsiklottunk a téma mellett. Pedig éreztük: ez az iskola nem az az iskola, hiába mAradtunk meg mi régieknek, az ügyben tehetetlenek vagyunk. Régi iskolánk számunkra – és utódaink számára – elveszett. Végleg.
Bokor Gábor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Ballagásunk, kicsengetésünk harmincadik évfordulóját ünnepeltük. A régi osztálytársak – örökmozgó szervezőink – elintézték, hogy az osztályfőnöki órára az egykori 2. Számú Ipari Líceumban, a mai Mihai Viteazul Nemzeti Kollégiumban kerüljön sor. Sokan ott voltunk az ódon épület falai között. Akadt, aki igazoltan hiányzott, más lezárt fejezetnek gondolja élete iskolai szakaszát, azért nem tartott velünk.
Az osztálytársak a régiek mAradtak, az eltelt harminc év egyikünkön sem látszik. Az oszi is a régi, régi az örökösen kotnyeleskedő esperesünk, a kémiai elemek csempelapokra festett táblázata a „kicsi” kémialaborban. A felidézett emlékek is a régiek, még ha volt is némi zavar a kicsengetést követő illegális bulival kapcsolatos megtorlásokat illetően. De egyéb semmi nem a régi. Nem ismerős Vitéz Mihály mellszobra az iskola leaszfaltozott parkjában. Az uralkodó arcképe a szomszédos tűzfalon ugyancsak nincs az emlékek között. És nem emlékeztünk a főbejárat utáni előtérben a vitéz alakját megörökítő domborműre sem. Úgy egyáltalán: semmi emlékünk nincs a nagy férfiút illetően. Igaz, mikor mi ott koptattuk a padokat, a nemzeti kollégium felirat sem díszelgett az épület homlokzatán.
Nem ítélhetjük el azokat, akik iskolánkat saját ízlésük, nemzeti érzésük szerint alakították. De bajom, bajunk van azokkal, akik a kilencvenes évek elején politikai alku tárgyává tették régi iskolánkat – még akkor is, ha a tanodáról való lemondás ára az volt, hogy két magyar nyelvű líceum működhessen a városban. Tudjuk, látjuk: a könyves-gyertyás tüntetések óta is sok a hátrányos megkülönböztetés a magyar anyanyelvű oktatás kárára. Keményebben kellett volna alkudozni akkor, s azóta is. Folyamatosan. Az osztályfőnöki órán senki nem beszélt a szemet szúró változásról. Az oszi ugyan félszóval említette, hogy lenne, mit mondani az iskoláról, de bővebben nem fejtette ki véleményét. Mindannyian elsiklottunk a téma mellett. Pedig éreztük: ez az iskola nem az az iskola, hiába mAradtunk meg mi régieknek, az ügyben tehetetlenek vagyunk. Régi iskolánk számunkra – és utódaink számára – elveszett. Végleg.
Bokor Gábor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. július 14.
Csaba és Árpád célkeresztben (Egy megfigyelt család /14./)
A Securitate két újabb „nacionalista magyar” megfigyelésére kapott megbízást, amikor 1964-ben a 310-es közkegyelem – függetlenül az elítélt büntetésétől – szabadon engedte a politikaiakat.
Én Kolozsvári rövid tartózkodásom után Sepsiszentgyörgyre, feleségemhez utaztam, aki nem vált el tőlem, és fogva tartásom öt éve alatt számtalan kérvénye ellenére sehol nem kapott állást. Varrónő édesanyja tartotta el. Így rólam a Kolozsvári Securitate levette a kezét. MAradt azonban Csaba öcsém, aki szintén nem lehetett többet tanár, és átmenetileg kőfaragó munkával foglalkozott. Őt is rábízták „Marin”-ra (Csortán Márton, 1913–2001). Megbízóit az érdekelte, hogy „milyen elemekkel” tart kapcsolatot, milyen politikai elveket vall, és mit akar kezdeni a jövőjével. Kiemelten érdekelte a „fiúkat”, hogy ugyan ki lehet Boronkay Magyarországról, akitől pénzt kap, és aki különböző látogatókat küld hozzá. (Boronkay József Budapesten élő, gyermektelen villamosmérnök nagybátyánk volt, akinek a segítségével Csaba öcsém az életét Magyarországon szerette volna folytatni.) Csabát, aki súlyos, az egész fejét érintő, vöröses allergiás jellegű betegséggel jött haza a peripravai rabtáborból, egyelőre a nehéz anyagi körülmények között élő szüleim megsegítése és munkavállalása, nem a politika érdekelte.
Árpád, a kisebbik öcsém családunkban a legcsendesebb, legalkalmazkodóbb, igazi „jó gyerek” volt, soha nem voltak politikai jellegű megnyilvánulásai. Nem is nagyon foglalkoztatta a román állam elnyomó politikája, igyekezett megfelelni munkahelyén. Gyógyszerésztechnikus volt, de a Kolozsvári kórház vegyszer- és orvosieszköz-raktárát vezette. Ám volt neki is egy szenvedélye: gyűjtötte a városokat, tájakat ábrázoló képeslapokat. Rengeteg külföldi levelezőtársa volt e témakörben cserealapon. Íme, mi áll a Kolozsvári 0916-os katonai egység jegyzékében azzal a címmel, hogy Egyes nacionalista megnyilvánulásokra vonatkozó jegyzék, 1973. szeptember 3. Kipécézik egyik levelét, amelyben írja: ha valamire büszke lehet, az a tiszta székely vér, mivel édesapja ditrói Puskás, így ő is 50 százalékban székely. (Persze, a mondata kissé ellentmondásos, hiszen édesanyánk Szatmári Majercsik, akinek házassága előtt nem sok köze volt a székelyekhez, de az az igazság, hogy a nemes lófő ditrói Puskás névre valamennyien büszkék voltunk.) A továbbiakban megjegyzi a II. iroda (a belföldi elhárítás ügynöki hálózatát irányító), hogy Magyarországról, Jugoszláviából, Csehszlovákiából, Chiléből vannak levelezőtársai, és a követését az S1 (Scrisori – levelezés) ügyosztályra bízza.
Puskás Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
A Securitate két újabb „nacionalista magyar” megfigyelésére kapott megbízást, amikor 1964-ben a 310-es közkegyelem – függetlenül az elítélt büntetésétől – szabadon engedte a politikaiakat.
Én Kolozsvári rövid tartózkodásom után Sepsiszentgyörgyre, feleségemhez utaztam, aki nem vált el tőlem, és fogva tartásom öt éve alatt számtalan kérvénye ellenére sehol nem kapott állást. Varrónő édesanyja tartotta el. Így rólam a Kolozsvári Securitate levette a kezét. MAradt azonban Csaba öcsém, aki szintén nem lehetett többet tanár, és átmenetileg kőfaragó munkával foglalkozott. Őt is rábízták „Marin”-ra (Csortán Márton, 1913–2001). Megbízóit az érdekelte, hogy „milyen elemekkel” tart kapcsolatot, milyen politikai elveket vall, és mit akar kezdeni a jövőjével. Kiemelten érdekelte a „fiúkat”, hogy ugyan ki lehet Boronkay Magyarországról, akitől pénzt kap, és aki különböző látogatókat küld hozzá. (Boronkay József Budapesten élő, gyermektelen villamosmérnök nagybátyánk volt, akinek a segítségével Csaba öcsém az életét Magyarországon szerette volna folytatni.) Csabát, aki súlyos, az egész fejét érintő, vöröses allergiás jellegű betegséggel jött haza a peripravai rabtáborból, egyelőre a nehéz anyagi körülmények között élő szüleim megsegítése és munkavállalása, nem a politika érdekelte.
Árpád, a kisebbik öcsém családunkban a legcsendesebb, legalkalmazkodóbb, igazi „jó gyerek” volt, soha nem voltak politikai jellegű megnyilvánulásai. Nem is nagyon foglalkoztatta a román állam elnyomó politikája, igyekezett megfelelni munkahelyén. Gyógyszerésztechnikus volt, de a Kolozsvári kórház vegyszer- és orvosieszköz-raktárát vezette. Ám volt neki is egy szenvedélye: gyűjtötte a városokat, tájakat ábrázoló képeslapokat. Rengeteg külföldi levelezőtársa volt e témakörben cserealapon. Íme, mi áll a Kolozsvári 0916-os katonai egység jegyzékében azzal a címmel, hogy Egyes nacionalista megnyilvánulásokra vonatkozó jegyzék, 1973. szeptember 3. Kipécézik egyik levelét, amelyben írja: ha valamire büszke lehet, az a tiszta székely vér, mivel édesapja ditrói Puskás, így ő is 50 százalékban székely. (Persze, a mondata kissé ellentmondásos, hiszen édesanyánk Szatmári Majercsik, akinek házassága előtt nem sok köze volt a székelyekhez, de az az igazság, hogy a nemes lófő ditrói Puskás névre valamennyien büszkék voltunk.) A továbbiakban megjegyzi a II. iroda (a belföldi elhárítás ügynöki hálózatát irányító), hogy Magyarországról, Jugoszláviából, Csehszlovákiából, Chiléből vannak levelezőtársai, és a követését az S1 (Scrisori – levelezés) ügyosztályra bízza.
Puskás Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. július 14.
Vidékre menekülők
A légkondicionált betonrengeteg helyett egyre többen választják a kertes falusi környezetet. Tavaly több mint százezer romániai urbánus települt át a peremtelepüléseken létrejövő lakóparkokba vagy a paraszti romantikát idéző "népi" környezetbe. A jelenséget elemző szakemberek szerint három tényező befolyásolta ezt a folyamatot: a leépült ipar generálta munkanélküliség következtében nagyon sok vidéki arra kényszerült, hogy külföldön keressen munkát, a nagyvárosi stressz és a tíz évvel ezelőtti gazdasági válság miatt felértékelődött az emberközpontú, alacsonyabb költségű falusi környezet. Nagyon sok idős ezért cserélte le városi tömbházlakását és változtatott életformát. Új otthona kiskertjében a napi zöldségszükséglete is megterem. A "kitelepülők" másik csoportja a fiatal értelmiségiek, akik tudatosan választották felnövekvő gyerekeik számára a barátságosabb környezetet. Sokan úgy vélték, az elnéptelenedő kis falvak ezáltal megmenekülnek a pusztulástól, és újra lesz elegendő gyerek a bezárásra ítélt iskolák megmentésére. De ez nem következett be, ugyanis ezek a fiatal családok minden szállal a városhoz kötődnek, és gyerekeiket – vállalva a mindennapos tortúrát –, már óvodás kortól a számukra elitebb képzést ígérő belvárosi tanodába ráncigálják. A vidék fejlődése szempontjából vannak kedvező változások is. Ahol megfelelő támogatást és infrastruktúrát biztosítanak, ott kisvállalkozások jönnek létre. A tőlük befolyó adóbevételek ésszerű felhasználásával még vonzóbbá lehet tenni a települést. De ez már az önkormányzatok feladata. A most beiktatott polgármesterek mindegyike ígéretet tett erre kampányában. És arra is, hogy javítani fognak az egészségügyi ellátáson is, mert a hetente egyszer-kétszer átrobogó családorvos a receptíráson kívül másban nem segít. Amennyiben itt változás történik, például önkormányzati tulajdonban levő rendelők, szolgálati lakások létesítésével, még vonzóbbá válhatnak a vidéki települések. A versenyhelyzet élesedni fog a közeljövőben, ugyanis minden jel arra mutat, hogy a falura költözés hulláma nem csökken, sőt akár enyhe növekedésre lehet számítani. A nagyvárosi szennyeződés és az életkörülmények minőségi romlása belátható időn belül változatlan lesz. Nem elhanyagolható a termeszd magad biomozgalom térhódítása sem. Ráadásul egyre több külföldi vendégmunkás térhet haza, akár a Brexit hatására is. Gazdasági szempontból még ösztönző is lehet, ha a helyi adottságokat hasznosítani tudják. De nem úgy, hogy házhelyként árusítják a termőföldet.
Karácsonyi Zsigmond
Népújság (Marosvásárhely)
A légkondicionált betonrengeteg helyett egyre többen választják a kertes falusi környezetet. Tavaly több mint százezer romániai urbánus települt át a peremtelepüléseken létrejövő lakóparkokba vagy a paraszti romantikát idéző "népi" környezetbe. A jelenséget elemző szakemberek szerint három tényező befolyásolta ezt a folyamatot: a leépült ipar generálta munkanélküliség következtében nagyon sok vidéki arra kényszerült, hogy külföldön keressen munkát, a nagyvárosi stressz és a tíz évvel ezelőtti gazdasági válság miatt felértékelődött az emberközpontú, alacsonyabb költségű falusi környezet. Nagyon sok idős ezért cserélte le városi tömbházlakását és változtatott életformát. Új otthona kiskertjében a napi zöldségszükséglete is megterem. A "kitelepülők" másik csoportja a fiatal értelmiségiek, akik tudatosan választották felnövekvő gyerekeik számára a barátságosabb környezetet. Sokan úgy vélték, az elnéptelenedő kis falvak ezáltal megmenekülnek a pusztulástól, és újra lesz elegendő gyerek a bezárásra ítélt iskolák megmentésére. De ez nem következett be, ugyanis ezek a fiatal családok minden szállal a városhoz kötődnek, és gyerekeiket – vállalva a mindennapos tortúrát –, már óvodás kortól a számukra elitebb képzést ígérő belvárosi tanodába ráncigálják. A vidék fejlődése szempontjából vannak kedvező változások is. Ahol megfelelő támogatást és infrastruktúrát biztosítanak, ott kisvállalkozások jönnek létre. A tőlük befolyó adóbevételek ésszerű felhasználásával még vonzóbbá lehet tenni a települést. De ez már az önkormányzatok feladata. A most beiktatott polgármesterek mindegyike ígéretet tett erre kampányában. És arra is, hogy javítani fognak az egészségügyi ellátáson is, mert a hetente egyszer-kétszer átrobogó családorvos a receptíráson kívül másban nem segít. Amennyiben itt változás történik, például önkormányzati tulajdonban levő rendelők, szolgálati lakások létesítésével, még vonzóbbá válhatnak a vidéki települések. A versenyhelyzet élesedni fog a közeljövőben, ugyanis minden jel arra mutat, hogy a falura költözés hulláma nem csökken, sőt akár enyhe növekedésre lehet számítani. A nagyvárosi szennyeződés és az életkörülmények minőségi romlása belátható időn belül változatlan lesz. Nem elhanyagolható a termeszd magad biomozgalom térhódítása sem. Ráadásul egyre több külföldi vendégmunkás térhet haza, akár a Brexit hatására is. Gazdasági szempontból még ösztönző is lehet, ha a helyi adottságokat hasznosítani tudják. De nem úgy, hogy házhelyként árusítják a termőföldet.
Karácsonyi Zsigmond
Népújság (Marosvásárhely)
2016. július 14.
Csángó guzsalyas
Fesztivál Jászberényben
– Több mint félszáz kulturális program, csaknem ezer résztvevő, köztük Moldvai és gyimesi csángók, erdélyi, valamint felvidéki és magyarországi hagyományőrző csoportok színvonalas előadásai is szerepelnek a július 19- én Jászberényben kezdődő 26. Csángó Fesztivál programjában – nyilatkozta a szervező Jászság Népi Együttes vezetője.
Szűcs Gábor elmondta: a programsorozattal a csángók sorsára szeretnék felhívni a figyelmet, és megismertetni minél több emberrel az évszázadok óta az anyanemzettől elszigetelten élő magyarság sorsát. Hozzátette: az egymást követő népzenei koncertek és folklórműsorok kínálatát a magyarországi fellépők mellett Grúziából, Ukrajnából, Törökországból és Bosznia- Hercegovinából érkező külföldi együttesek vendégjátéka színesíti. A magyarországi előadók között a fesztiválon fellép Ferenczi György és a Rackajam, Herczku Ágnes és a Banda. Koncertezik mások mellett a Buda Folk Band, a Zagyva Banda, a Vodku zenekar, a Szászcsávási Banda, a Magyarpalatkai Banda és a Bakator zenekar. Fellép a Jászság Népi Együttes, valamint Pál István "Szalonna" és Bandája. Színpadra lép még a Parno Graszt zenekar és a Fölszállott a páva televíziós vetélkedő díjazottjait is láthatja a közönség. Az eseményen a moldvai és gyimesi hagyományőrzők Csángó guzsalyas elnevezésű műsorát láthatják az érdeklődők, valamint a magyar és nemzetközi táncházak is gondoskodnak a jó hangulatról. A rendezvény egyik programeleme a III. Kárpát-haza Magyar Konferencia és Üzletember Fórum a Csángó Fesztivál Alapítvány szervezésében. Péterbencze Anikó, a Csángó Fesztivál egyik alapítója, a konferencia szervezője elmondta: az előadások témái között szerepel például a kultúra és gazdaság egymást segítő hatása, a kisebbségeket megtartó stratégiák.
Hozzátette: a fórum a jászsági, Kárpát-medencei valamint a diaszpórában élő magyar kulturális közösségek és vállalkozók találkozója, ahol új lehetőséget kívánnak teremteni a kulturális szakembereknek, vállalkozóknak a kapcsolatok építéséhez, a szülőföldön mAradáshoz és az anyaországhoz történő kötődés megerősítéséhez.
A határokon átívelő gazdasági együttműködés esélyt ad a szülőföldön mAradásra és egyben a Kárpát-medence szellemi öröksége gazdagíthatja az Európai Unió célkitűzéseinek megfelelően a kontinens kulturális sokszínűségét – jegyezte meg. A fesztivál rendezői csütörtöktől vasárnapig népművészeti vásárt is szerveznek több mint száz résztvevővel. Az első Csángó Fesztivált 1991-ben rendezték Jászberényben.
Népújság (Marosvásárhely)
Fesztivál Jászberényben
– Több mint félszáz kulturális program, csaknem ezer résztvevő, köztük Moldvai és gyimesi csángók, erdélyi, valamint felvidéki és magyarországi hagyományőrző csoportok színvonalas előadásai is szerepelnek a július 19- én Jászberényben kezdődő 26. Csángó Fesztivál programjában – nyilatkozta a szervező Jászság Népi Együttes vezetője.
Szűcs Gábor elmondta: a programsorozattal a csángók sorsára szeretnék felhívni a figyelmet, és megismertetni minél több emberrel az évszázadok óta az anyanemzettől elszigetelten élő magyarság sorsát. Hozzátette: az egymást követő népzenei koncertek és folklórműsorok kínálatát a magyarországi fellépők mellett Grúziából, Ukrajnából, Törökországból és Bosznia- Hercegovinából érkező külföldi együttesek vendégjátéka színesíti. A magyarországi előadók között a fesztiválon fellép Ferenczi György és a Rackajam, Herczku Ágnes és a Banda. Koncertezik mások mellett a Buda Folk Band, a Zagyva Banda, a Vodku zenekar, a Szászcsávási Banda, a Magyarpalatkai Banda és a Bakator zenekar. Fellép a Jászság Népi Együttes, valamint Pál István "Szalonna" és Bandája. Színpadra lép még a Parno Graszt zenekar és a Fölszállott a páva televíziós vetélkedő díjazottjait is láthatja a közönség. Az eseményen a moldvai és gyimesi hagyományőrzők Csángó guzsalyas elnevezésű műsorát láthatják az érdeklődők, valamint a magyar és nemzetközi táncházak is gondoskodnak a jó hangulatról. A rendezvény egyik programeleme a III. Kárpát-haza Magyar Konferencia és Üzletember Fórum a Csángó Fesztivál Alapítvány szervezésében. Péterbencze Anikó, a Csángó Fesztivál egyik alapítója, a konferencia szervezője elmondta: az előadások témái között szerepel például a kultúra és gazdaság egymást segítő hatása, a kisebbségeket megtartó stratégiák.
Hozzátette: a fórum a jászsági, Kárpát-medencei valamint a diaszpórában élő magyar kulturális közösségek és vállalkozók találkozója, ahol új lehetőséget kívánnak teremteni a kulturális szakembereknek, vállalkozóknak a kapcsolatok építéséhez, a szülőföldön mAradáshoz és az anyaországhoz történő kötődés megerősítéséhez.
A határokon átívelő gazdasági együttműködés esélyt ad a szülőföldön mAradásra és egyben a Kárpát-medence szellemi öröksége gazdagíthatja az Európai Unió célkitűzéseinek megfelelően a kontinens kulturális sokszínűségét – jegyezte meg. A fesztivál rendezői csütörtöktől vasárnapig népművészeti vásárt is szerveznek több mint száz résztvevővel. Az első Csángó Fesztivált 1991-ben rendezték Jászberényben.
Népújság (Marosvásárhely)
2016. július 14.
VII. Kézműves Tábor Majláthfalván
Fafaragást, fazekasságot, bútorfestést, népdalt és néptáncot tanultak
Majláthfalván az elmúlt héten VII. alkalommal szervezték meg a hagyományos képzőművészeti kézművestábort. Az iskola területén zajlott ötnapos tevékenységen 45 helybeli gyermek vett részt. Az egész napos, ebéddel járó foglalkozásokon fafaragást, fazekasságot, bútorfestést, illetve népdalt és néptáncot tanultak. Sándor Attila a fafaragást, Sándor Erika a bútorfestést, Vízi Jenő a fazekasságot, míg Fülöp Csaba a népdalt és a néptáncot gyakorolta a gyermekekkel. Az oktatók az idei évben új feladat elé állították a gyerekeket, egy már ismert népdal szövegét kellett átírniuk, belefoglalva a tábori eseményeket; a másik újító program a futballbajnokság volt, amelyre Jenő bácsi egy barátságkupát is készített.
Záróünnepség
A hét folyamán készült faragásokat, festéseket, cserépedényeket a sportteremben hosszú asztalokon lehetett megtekinteni a pénteken 17 órakor kezdődött táborzáró ünnepség előtt és alatt. A kiállításon és záróünnepségen Bányai Eliza iskolaigazgató köszöntötte az egybegyűlteket, akiknek a figyelmébe ajánlotta a heti foglalkozásokon készült alkotásokat és megköszönte a támogatók, a Vingai Polgármesteri Hivatal, a Pro Majlát Egyesület, az RMDSZ helybeli szervezete, az Asoc Egyesület, a pécskai Tóth Csaba, a Majláthfalvi Jövő Mezőgazdasági Társulás, Negrei Ioan Sorin polgármester, Andresz József, Sipos György, Kordovan Etelka, a szülők és a pedagógusok közössége, a majláthfalvi gazdák hozzájárulását.
Az ünnepi műsorban előbb kisdiákok, utánuk a nagyobbak bemutatták a hét folyamán Fülöp Csabától tanult tánclépéseket, népdalokat. A végén a csapatok előadták az általuk újragondolt népdalokat, amelyek mosolyt csaltak az egybegyűltek ajkára. Előadás után a Bálint Margit irányításával sütött lekváros, illetve cukros fánkkal, valamint a Lippai ás Tóth család jóvoltából fagyival és üdítővel kínálták a résztvevőket.
Az oktatók, szülők, gyerekek abban a reményben köszöntek el egymástól, hogy jövőre ugyanilyen tartalmas tábor résztvevői lehetnek.
Moiş Gyöngyi tudósítása
Nyugati Jelen (Arad)
Fafaragást, fazekasságot, bútorfestést, népdalt és néptáncot tanultak
Majláthfalván az elmúlt héten VII. alkalommal szervezték meg a hagyományos képzőművészeti kézművestábort. Az iskola területén zajlott ötnapos tevékenységen 45 helybeli gyermek vett részt. Az egész napos, ebéddel járó foglalkozásokon fafaragást, fazekasságot, bútorfestést, illetve népdalt és néptáncot tanultak. Sándor Attila a fafaragást, Sándor Erika a bútorfestést, Vízi Jenő a fazekasságot, míg Fülöp Csaba a népdalt és a néptáncot gyakorolta a gyermekekkel. Az oktatók az idei évben új feladat elé állították a gyerekeket, egy már ismert népdal szövegét kellett átírniuk, belefoglalva a tábori eseményeket; a másik újító program a futballbajnokság volt, amelyre Jenő bácsi egy barátságkupát is készített.
Záróünnepség
A hét folyamán készült faragásokat, festéseket, cserépedényeket a sportteremben hosszú asztalokon lehetett megtekinteni a pénteken 17 órakor kezdődött táborzáró ünnepség előtt és alatt. A kiállításon és záróünnepségen Bányai Eliza iskolaigazgató köszöntötte az egybegyűlteket, akiknek a figyelmébe ajánlotta a heti foglalkozásokon készült alkotásokat és megköszönte a támogatók, a Vingai Polgármesteri Hivatal, a Pro Majlát Egyesület, az RMDSZ helybeli szervezete, az Asoc Egyesület, a pécskai Tóth Csaba, a Majláthfalvi Jövő Mezőgazdasági Társulás, Negrei Ioan Sorin polgármester, Andresz József, Sipos György, Kordovan Etelka, a szülők és a pedagógusok közössége, a majláthfalvi gazdák hozzájárulását.
Az ünnepi műsorban előbb kisdiákok, utánuk a nagyobbak bemutatták a hét folyamán Fülöp Csabától tanult tánclépéseket, népdalokat. A végén a csapatok előadták az általuk újragondolt népdalokat, amelyek mosolyt csaltak az egybegyűltek ajkára. Előadás után a Bálint Margit irányításával sütött lekváros, illetve cukros fánkkal, valamint a Lippai ás Tóth család jóvoltából fagyival és üdítővel kínálták a résztvevőket.
Az oktatók, szülők, gyerekek abban a reményben köszöntek el egymástól, hogy jövőre ugyanilyen tartalmas tábor résztvevői lehetnek.
Moiş Gyöngyi tudósítása
Nyugati Jelen (Arad)
2016. július 14.
Érettségi sikerarány: Kolozs megye ismét országos első
Apáczais diák a legjobb a magyar maturandusok között
Az idei érettségin az országos sikerarány 66,7% – derült ki tegnap, az eredmények kihirdetését követően.
Kolozs megye, amely tavaly országos első volt 82,18%-os sikerarányával, az idén 83,32%-ot ért el, és ezzel úgy tűnik, megőrizte az első helyét. Az idén végzettek körében még nagyobb a sikeresen érettségizők aránya: 88,61%. Valentin Cuibus Kolozs megyei főtanfelügyelő azonban nemcsak a magas sikeraránnyal elégedett, hanem azzal is, hogy a közel négyezer vizsgázó közül ezren értek el kilencesen felüli átlagot, a megye 65 tanintézményéből pedig 19-ben 100 százalékos volt a sikeresen érettségizők aránya. Török Zoltán főtanfelügyelő-helyettes is elégedett a magyar vizsgázók eredményeivel, mivel a hat színmagyar tannyelvű líceum mindegyikében meghaladták az országos sikerarányt. A magyar maturandusok közül egyébként a legjobb eredményt az Apáczai-líceum végzőse, Fodor Hanna Márta érte el 9,72-es átlaggal.
NAGY-HINTÓS DIANA
Szabadság (Kolozsvár)
Apáczais diák a legjobb a magyar maturandusok között
Az idei érettségin az országos sikerarány 66,7% – derült ki tegnap, az eredmények kihirdetését követően.
Kolozs megye, amely tavaly országos első volt 82,18%-os sikerarányával, az idén 83,32%-ot ért el, és ezzel úgy tűnik, megőrizte az első helyét. Az idén végzettek körében még nagyobb a sikeresen érettségizők aránya: 88,61%. Valentin Cuibus Kolozs megyei főtanfelügyelő azonban nemcsak a magas sikeraránnyal elégedett, hanem azzal is, hogy a közel négyezer vizsgázó közül ezren értek el kilencesen felüli átlagot, a megye 65 tanintézményéből pedig 19-ben 100 százalékos volt a sikeresen érettségizők aránya. Török Zoltán főtanfelügyelő-helyettes is elégedett a magyar vizsgázók eredményeivel, mivel a hat színmagyar tannyelvű líceum mindegyikében meghaladták az országos sikerarányt. A magyar maturandusok közül egyébként a legjobb eredményt az Apáczai-líceum végzőse, Fodor Hanna Márta érte el 9,72-es átlaggal.
NAGY-HINTÓS DIANA
Szabadság (Kolozsvár)
2016. július 14.
Megújult a taláros testület, a törvényhozás harmadik kamarája
Letette a hivatali esküt szerdán az alkotmánybíróság három új tagja, majd a testület Valer Dorneanu alkotmánybírót, korábbi szociáldemokrata házelnököt választotta elnökévé.
Az új alkotmánybírók között az RMDSZ által jelölt Varga Attila is letette a hivatali esküt, akit a képviselőház választott a taláros testületbe. Az elnöki hivatalban rendezett szertartáson a szociáldemokraták által támogatott Marian Enachét, a szenátus jelöltjét és Livia Stanciut, a legfelső bíróság volt elnökét, az államfő jelöltjét is beiktatták tisztségébe.
Az alkotmánybíróság tagjainak mandátuma kilenc évre szól. A kilencfős testületbe háromévente nevezhet ki egy-egy tagot a képviselőház, a szenátus és az elnöki hivatal. A taláros testület nem az igazságszolgáltatás része, hanem a parlament, a kormány és a helyhatóságok által hozott jogszabályok felett gyakorol alkotmányossági kontrollt. Mivel döntései megfellebbezhetetlenek, gyakran a törvényhozás harmadik kamarájaként szokták emlegetni.
Szabadság (Kolozsvár)
Letette a hivatali esküt szerdán az alkotmánybíróság három új tagja, majd a testület Valer Dorneanu alkotmánybírót, korábbi szociáldemokrata házelnököt választotta elnökévé.
Az új alkotmánybírók között az RMDSZ által jelölt Varga Attila is letette a hivatali esküt, akit a képviselőház választott a taláros testületbe. Az elnöki hivatalban rendezett szertartáson a szociáldemokraták által támogatott Marian Enachét, a szenátus jelöltjét és Livia Stanciut, a legfelső bíróság volt elnökét, az államfő jelöltjét is beiktatták tisztségébe.
Az alkotmánybíróság tagjainak mandátuma kilenc évre szól. A kilencfős testületbe háromévente nevezhet ki egy-egy tagot a képviselőház, a szenátus és az elnöki hivatal. A taláros testület nem az igazságszolgáltatás része, hanem a parlament, a kormány és a helyhatóságok által hozott jogszabályok felett gyakorol alkotmányossági kontrollt. Mivel döntései megfellebbezhetetlenek, gyakran a törvényhozás harmadik kamarájaként szokták emlegetni.
Szabadság (Kolozsvár)
2016. július 14.
Kolozsvári „boldog békeidőkről”
A kincses város múltjába, a dualizmus kori Kolozsvár életébe nyújt betekintést a Kolozsvári Krónika blog, amelynek értelmi szerzője, működtetője Fazakas László történész.
Célja: összegyűjteni azokat az írásokat, képeket, illusztrációkat és linkeket, amelyek Kolozsvár történelmi múltjához köthetők. A fiatal kutató lapunknak elmondta azt is: a blog tematikája egyre inkább bővül, így már nemcsak a város dualizmus kori életéről, hanem Kolozsvár középkoráról, újkoráról és jelenkoráról is fognak közzétenni cikkeket ezáltal hasznos segédletként szolgálva a város történelmét kutató történészeknek és egyetemi hallgatóknak
„Leginkább azok a kérdések foglalkoztatnak, hogy Kolozsvár mikor és hogyan vált igazi modern nagyvárossá”
Kolozsvár az 1870-es népszámlálási adatok szerint Magyarország tizenharmadik, míg Erdély harmadik legnagyobb városa volt.
(-y-a)
Szabadság (Kolozsvár)
A kincses város múltjába, a dualizmus kori Kolozsvár életébe nyújt betekintést a Kolozsvári Krónika blog, amelynek értelmi szerzője, működtetője Fazakas László történész.
Célja: összegyűjteni azokat az írásokat, képeket, illusztrációkat és linkeket, amelyek Kolozsvár történelmi múltjához köthetők. A fiatal kutató lapunknak elmondta azt is: a blog tematikája egyre inkább bővül, így már nemcsak a város dualizmus kori életéről, hanem Kolozsvár középkoráról, újkoráról és jelenkoráról is fognak közzétenni cikkeket ezáltal hasznos segédletként szolgálva a város történelmét kutató történészeknek és egyetemi hallgatóknak
„Leginkább azok a kérdések foglalkoztatnak, hogy Kolozsvár mikor és hogyan vált igazi modern nagyvárossá”
Kolozsvár az 1870-es népszámlálási adatok szerint Magyarország tizenharmadik, míg Erdély harmadik legnagyobb városa volt.
(-y-a)
Szabadság (Kolozsvár)
2016. július 14.
Bábos hangulat a Művészeti Múzeumban
A Puck Bábszínház elmúlt évadában bemutatott előadások különleges bábjait, díszleteit, valamint az elmúlt 66 évben készült plakátokat tekinthetik meg az érdeklődők Kolozsváron, a Művészeti Múzeumban. A Bábok múzeuma július 31-ig látogatható a múzeum Főtér/Piaţa Unirii 30. szám alatti székhelyén, szerdától vasárnapig 10 és 17 óra között.
Szabadság (Kolozsvár)
A Puck Bábszínház elmúlt évadában bemutatott előadások különleges bábjait, díszleteit, valamint az elmúlt 66 évben készült plakátokat tekinthetik meg az érdeklődők Kolozsváron, a Művészeti Múzeumban. A Bábok múzeuma július 31-ig látogatható a múzeum Főtér/Piaţa Unirii 30. szám alatti székhelyén, szerdától vasárnapig 10 és 17 óra között.
Szabadság (Kolozsvár)
2016. július 14.
A magyar zenei élet legnagyobbjai a Kolozsvári Magyar Napokon
Az idén hetedjére megszervezendő Kolozsvári Magyar Napok zenei nagyszínpadán a magyar könnyűzene legismertebb alakjai lépnek fel, hogy együtt ünnepeljék a Főtérre sereglő érdeklődőkkel a 700 éves kincses várost.
Amint azt a rutinosabb fesztiválozók már megszokhatták, augusztus 16-ától (keddtől) teljes gőzzel üzemelni kezd a Főtéren felállított nagyszínpad. Elsőként (19.30-tól) a Kolozsvári Knock Out csap a húrok közé, mely az ízig-vérig erdélyi rockzenéjének köszönhetően igen hamar az országrész egyik legismertebb bandájává nőtte ki magát. Őket követi a Nagy Feró által vezetett Beatrice zenekar (21.00 órától), melyet nem kell bemutatnunk a magyar rockzenében kicsit is jártas közönségnek, hiszen tavaly nyáron a legtöbbet koncertező zenekar volt Magyarországon és a határon túl.
Augusztus 17-én ismét erdélyi zenészekkel találkozhat elsőként a közönség, hiszen 19.00 órától a Bagossy Brothers Company lép színpadra. A 2013 májusában alakult zenekar rövid idő leforgása alatt lett Erdély egyik legismertebb és legnépszerűbb fiúbandája, azóta pedig a hazai és magyarországi fesztiválok rendszeres fellépőivé váltak. A Budapest Bár és meghívottaik első alkalommal lépnek fel a Kolozsvári Magyar Napokon, szintén augusztus 17-én. A Farkas Róbert alapította zenekar régi klasszikusok feldolgozásával és az autentikus cigányzene újragondolásával vált ismertté és a minőségi magyar zene egyik kiemelkedő képviselőjévé. Ezen az estén a zenekarral régi kedvencek lépnek fel – például Szűcs Krisztián a Heaven Street Sevenből, Mező Misi a Magna Cum Laude zenekarból, Frenk (azaz Torma Gábor) pedig a Hiperkarmából.
Augusztus 18-án ismét megszervezik az immár hagyományosnak számító Szent István-napi Néptáncgálát, majd 21.00 órától a Zenevonat Szuperprodukcióra kerül sor az LGT sztárjaival. A műsorban három eredeti LGT-tag (Somló Tamás, Karácsony János és Solti János), valamint a fiatal generáció egyik méltó képviselője, Heincz Gábor Biga gitáros-énekes játssza a legismertebb LGT-számokat az Abrakazabra zenekar kíséretével.
Augusztus 19-én a 700 éves Kolozsvárt ünnepelhetik a Főtérre látogatók: a 21.00 órától kezdődő gálaműsor után a Hunyadi László című operát mutatják be a nagyszínpadon, majd 23.00 órától a Szent Mihály-templom falán látványos videomapping (vetítés) lesz látható. A jubileumi ünnepet számos program egészíti ki, ezekről a későbbiekben tájékoztatnak a szervezők.
Nemzeti ünnepünkön, augusztus 20-án 21 órától a magyar könnyűzene talán legismertebb előadója, a számos zenei stílusban megmutatkozó Ákos lép színpadra, aki együttesével kilenc magyar és egy angol, szólistaként pedig tizennyolc magyar és hat angol nyelvű albumot készített. A magyar nyelvű kiadványai többsége aranylemez lett, de több platina is van köztük.
A Kolozsvári Magyar Napok zárógálájára vasárnap 20 órától kerül sor, ezt követően pedig, 21.00 órától az Omega együttes csap a húrok közé. A zenekar fellépéseire már a 70-es évek óta jellemző volt a különleges látványvilág, a 90-es évek hatalmas stadionkoncertjei után pedig az elmúlt évtizedben előtérbe kerültek azok a városi rendezvények, amelyeken az Omega-koncert valóságos népünnepéllyé vált. Így lesz ez augusztus 21-én Kolozsváron is, a főtéri emblematikus helyszínen, ahova először jut el az Omega együttes.
A zenei kínálat nem merül ki csak a főtéri koncertprogramban, hiszen a rendezvény további két helyszínén (a Farkas és a Fogoly utcákban) szintén színpadok működnek majd. Hamarosan – várhatóan a hétvégén – elindul a Magyarnapok.ro honlap, ahol folyamatosan frissülő tartalommal szolgálnak a szervezők.
Krónika (Kolozsvár)
Az idén hetedjére megszervezendő Kolozsvári Magyar Napok zenei nagyszínpadán a magyar könnyűzene legismertebb alakjai lépnek fel, hogy együtt ünnepeljék a Főtérre sereglő érdeklődőkkel a 700 éves kincses várost.
Amint azt a rutinosabb fesztiválozók már megszokhatták, augusztus 16-ától (keddtől) teljes gőzzel üzemelni kezd a Főtéren felállított nagyszínpad. Elsőként (19.30-tól) a Kolozsvári Knock Out csap a húrok közé, mely az ízig-vérig erdélyi rockzenéjének köszönhetően igen hamar az országrész egyik legismertebb bandájává nőtte ki magát. Őket követi a Nagy Feró által vezetett Beatrice zenekar (21.00 órától), melyet nem kell bemutatnunk a magyar rockzenében kicsit is jártas közönségnek, hiszen tavaly nyáron a legtöbbet koncertező zenekar volt Magyarországon és a határon túl.
Augusztus 17-én ismét erdélyi zenészekkel találkozhat elsőként a közönség, hiszen 19.00 órától a Bagossy Brothers Company lép színpadra. A 2013 májusában alakult zenekar rövid idő leforgása alatt lett Erdély egyik legismertebb és legnépszerűbb fiúbandája, azóta pedig a hazai és magyarországi fesztiválok rendszeres fellépőivé váltak. A Budapest Bár és meghívottaik első alkalommal lépnek fel a Kolozsvári Magyar Napokon, szintén augusztus 17-én. A Farkas Róbert alapította zenekar régi klasszikusok feldolgozásával és az autentikus cigányzene újragondolásával vált ismertté és a minőségi magyar zene egyik kiemelkedő képviselőjévé. Ezen az estén a zenekarral régi kedvencek lépnek fel – például Szűcs Krisztián a Heaven Street Sevenből, Mező Misi a Magna Cum Laude zenekarból, Frenk (azaz Torma Gábor) pedig a Hiperkarmából.
Augusztus 18-án ismét megszervezik az immár hagyományosnak számító Szent István-napi Néptáncgálát, majd 21.00 órától a Zenevonat Szuperprodukcióra kerül sor az LGT sztárjaival. A műsorban három eredeti LGT-tag (Somló Tamás, Karácsony János és Solti János), valamint a fiatal generáció egyik méltó képviselője, Heincz Gábor Biga gitáros-énekes játssza a legismertebb LGT-számokat az Abrakazabra zenekar kíséretével.
Augusztus 19-én a 700 éves Kolozsvárt ünnepelhetik a Főtérre látogatók: a 21.00 órától kezdődő gálaműsor után a Hunyadi László című operát mutatják be a nagyszínpadon, majd 23.00 órától a Szent Mihály-templom falán látványos videomapping (vetítés) lesz látható. A jubileumi ünnepet számos program egészíti ki, ezekről a későbbiekben tájékoztatnak a szervezők.
Nemzeti ünnepünkön, augusztus 20-án 21 órától a magyar könnyűzene talán legismertebb előadója, a számos zenei stílusban megmutatkozó Ákos lép színpadra, aki együttesével kilenc magyar és egy angol, szólistaként pedig tizennyolc magyar és hat angol nyelvű albumot készített. A magyar nyelvű kiadványai többsége aranylemez lett, de több platina is van köztük.
A Kolozsvári Magyar Napok zárógálájára vasárnap 20 órától kerül sor, ezt követően pedig, 21.00 órától az Omega együttes csap a húrok közé. A zenekar fellépéseire már a 70-es évek óta jellemző volt a különleges látványvilág, a 90-es évek hatalmas stadionkoncertjei után pedig az elmúlt évtizedben előtérbe kerültek azok a városi rendezvények, amelyeken az Omega-koncert valóságos népünnepéllyé vált. Így lesz ez augusztus 21-én Kolozsváron is, a főtéri emblematikus helyszínen, ahova először jut el az Omega együttes.
A zenei kínálat nem merül ki csak a főtéri koncertprogramban, hiszen a rendezvény további két helyszínén (a Farkas és a Fogoly utcákban) szintén színpadok működnek majd. Hamarosan – várhatóan a hétvégén – elindul a Magyarnapok.ro honlap, ahol folyamatosan frissülő tartalommal szolgálnak a szervezők.
Krónika (Kolozsvár)
2016. július 14.
A génállomány itt van
Vissza kell tenyészteni az erdélyi lovat
Gróf Mikes Zsigmond a Duna Televízió szakértőjeként, sőt társ-műsorvezetőjeként vett részt a Székely Vágtán. Az uzoni birtokát nemrég visszaszerzett főnemest nem csak a vágtáról, hanem az erdélyi lóról is kérdeztük.
A Székely Vágtának nagyon pozitív hatása van nemcsak Háromszék, hanem Székelyföld lovas életére. Nagyon sokat fejlődött az utóbbi hat évben a lovak felkészítése, a lovasok tudása, állítja a szakértő.
– Ezelőtt 10–15 évvel a környéken nem volt egy rendes patkolókovács. Voltak ugyan falusi kovácsok, akik hajlítottak vasból patkókat, és rémesen rosszul patkolták meg a lovat, például a szeg kiállt a ló patájából, ami nagyon könnyen sérüléshez vezet. Aztán szerencsére megjelent néhány ember, aki tanulta a mesterséget, akik el tudták bujtatni a szeget a patkóban, tudtak kicsi sarkot, nagy sarkot csinálni, és ez döntő módon befolyásolja a ló egészségét – mondja a gróf.
Mikes Zsigmond szerint az állomány növelése csak szükséges, de nem elégséges feltétele a fejlődésnek, egy állandó vágtapálya például nagyot lendíthetne a székely lovasok esélyein. Profi szinten szervezett események nélkül nem lehet megfelelő rutint szerezni, és ez nem csak a vágtázásra, hanem a díjlovaglásra, -ugratásra és egyéb szakágakra is érvényes.
A Mikes gróf sajnálatosnak tartja, hogy „eltűnt a porondról” az erdélyi ló, amelynek a 19. század elején még nagyon jó hírneve volt Európában. Ez kicsit a shagya-arabhoz hasonlított, de hosszabb volt a fejformája, kerekebb volt a nyaka, a hasa is kicsit más volt. Ez a lóállomány gyakorlatilag elveszett, mert a kommunizmus kezdetekor – erről idősebb állatorvosok ma is be tudnak számolni – szabályszerű lóirtás történt Erdélyben, az állományokat egyszerűen elpusztították. Így fordulhat elő, hogy ma alig 5–6 ménes létezik Erdélyben, jóllehet a múlt század elején kb. 150 ménes volt. Ennek ellenére, ez a génállomány valószínűleg itt van, Erdélyben, és ezt érdemes lenne visszatenyészteni.
– Első körben a szakemberek feladata lenne az, hogy régebbi leírások alapján közös nevezőre jussanak abban, hogyan is nézett ki az erdélyi ló, milyen volt a marmagassága, fej- és nyakformája stb. Ezután kimehetünk vidékre, és megpróbálhatjuk megkeresni azokat az egyedeket, amelyekre ez a leírás illik. Természetesen ez nem egyszemélyes feladat, szakembereknek, állatorvosoknak, lószerető embereknek kell összefogniuk ahhoz, hogy egy ilyen tervet sikerre lehessen vinni. Nem utolsó sorban jót tenne az állománynak, ha kialakulna egy tenyésztési verseny, amely hamarabb „kitermelné” az értékesebb egyedeket.
A lovat szerető arisztokrata azt mondja: ha „tudjuk, hogy pontosan mit akarunk tenyészteni”, maga is beszállna egy 10–12 darabos kancaállománnyal ebbe a folyamatba. A szakember szerint a lefektetendő tenyésztési szabályok függvényében, egy erre a célra létrehozott szakmai egyesület keretében, viszonylag rövid idő, 10–15 év alatt értékelhető eredményt lehetne felmutatni.
Erdély András
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
Vissza kell tenyészteni az erdélyi lovat
Gróf Mikes Zsigmond a Duna Televízió szakértőjeként, sőt társ-műsorvezetőjeként vett részt a Székely Vágtán. Az uzoni birtokát nemrég visszaszerzett főnemest nem csak a vágtáról, hanem az erdélyi lóról is kérdeztük.
A Székely Vágtának nagyon pozitív hatása van nemcsak Háromszék, hanem Székelyföld lovas életére. Nagyon sokat fejlődött az utóbbi hat évben a lovak felkészítése, a lovasok tudása, állítja a szakértő.
– Ezelőtt 10–15 évvel a környéken nem volt egy rendes patkolókovács. Voltak ugyan falusi kovácsok, akik hajlítottak vasból patkókat, és rémesen rosszul patkolták meg a lovat, például a szeg kiállt a ló patájából, ami nagyon könnyen sérüléshez vezet. Aztán szerencsére megjelent néhány ember, aki tanulta a mesterséget, akik el tudták bujtatni a szeget a patkóban, tudtak kicsi sarkot, nagy sarkot csinálni, és ez döntő módon befolyásolja a ló egészségét – mondja a gróf.
Mikes Zsigmond szerint az állomány növelése csak szükséges, de nem elégséges feltétele a fejlődésnek, egy állandó vágtapálya például nagyot lendíthetne a székely lovasok esélyein. Profi szinten szervezett események nélkül nem lehet megfelelő rutint szerezni, és ez nem csak a vágtázásra, hanem a díjlovaglásra, -ugratásra és egyéb szakágakra is érvényes.
A Mikes gróf sajnálatosnak tartja, hogy „eltűnt a porondról” az erdélyi ló, amelynek a 19. század elején még nagyon jó hírneve volt Európában. Ez kicsit a shagya-arabhoz hasonlított, de hosszabb volt a fejformája, kerekebb volt a nyaka, a hasa is kicsit más volt. Ez a lóállomány gyakorlatilag elveszett, mert a kommunizmus kezdetekor – erről idősebb állatorvosok ma is be tudnak számolni – szabályszerű lóirtás történt Erdélyben, az állományokat egyszerűen elpusztították. Így fordulhat elő, hogy ma alig 5–6 ménes létezik Erdélyben, jóllehet a múlt század elején kb. 150 ménes volt. Ennek ellenére, ez a génállomány valószínűleg itt van, Erdélyben, és ezt érdemes lenne visszatenyészteni.
– Első körben a szakemberek feladata lenne az, hogy régebbi leírások alapján közös nevezőre jussanak abban, hogyan is nézett ki az erdélyi ló, milyen volt a marmagassága, fej- és nyakformája stb. Ezután kimehetünk vidékre, és megpróbálhatjuk megkeresni azokat az egyedeket, amelyekre ez a leírás illik. Természetesen ez nem egyszemélyes feladat, szakembereknek, állatorvosoknak, lószerető embereknek kell összefogniuk ahhoz, hogy egy ilyen tervet sikerre lehessen vinni. Nem utolsó sorban jót tenne az állománynak, ha kialakulna egy tenyésztési verseny, amely hamarabb „kitermelné” az értékesebb egyedeket.
A lovat szerető arisztokrata azt mondja: ha „tudjuk, hogy pontosan mit akarunk tenyészteni”, maga is beszállna egy 10–12 darabos kancaállománnyal ebbe a folyamatba. A szakember szerint a lefektetendő tenyésztési szabályok függvényében, egy erre a célra létrehozott szakmai egyesület keretében, viszonylag rövid idő, 10–15 év alatt értékelhető eredményt lehetne felmutatni.
Erdély András
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2016. július 14.
Pribékből taláros nyugdíjas
Emlékezhetünk, hogy jó néhány esztendővel ezelőtt miként tiltakoztak kézzel-lábbal a törvényszéki bírók, az ügyészek, de még az ügyvédek is az átvilágításuk ellen, mondván, ezt majd elintézik házon belül. Meg is jelent a sajtóban később, hogy néhány jogvédőt nyugdíjba kényszerítettek, mert „nem vallották be a szekuval való együttműködésüket”. Óriási összegeket tesz ki azonban az öregkori jövedelmük. S ezzel felcsillantották a kis ajtót, hogy miként kaphatnak kézhez a szekusok idős esztendeikben tekintélyes summát…
Tudott, hogy főleg a diktatúra utolsó éveiben nem mindenki végezhetett jogot. Ahhoz nem csak „jó dosszié”, hanem, nagyon sokszor, a Szekuritáté jóváhagyása is kellett. Az egyetem elvégzése után sokan a belügyhöz kerültek, de az igazságügybe helyezettek közül nem egynek a băneasai és a törcsvári szekusiskolákban elkezdődött a megdolgozása. Az úgynevezett továbbképzőkön. (Csak zárójelben jegyzem meg, hogy nagyon sok „öreg” verőlegénnyel is elvégeztették a jogot.) Itt a durva módszereken kívül – mint a vádlott eltüntetése és kínzása –, azt is megismerhették, hogy miként gyártsanak „bizonyítékokat”, miként folytassák le a vizsgálatot, hogy még az ártatlant is elítélhessék, na, meg hogyan tartóztassák le, ha kell csendben, de ha nem ez a cél, nagy csinnadrattával, a hatalom által kijelölt ellenfeleket.
A változás után érkezett a nagy átváltozás. A múltat eltörlő vargabetű ott jött be, amikor a valahai szekusok tömegével özönlöttek a titkos ügynökökkel, együttműködőkkel úgyis dugig tele lévő igazságszolgáltatásba, és ügyvédekké, bírókká és ügyészekké vedlettek. Az, hogy szinte senki nem ellenőrzi őket, pontosabban saját maguk kontrollálják, nagy segítségükre volt. A Macovei-ötlet, vagyis a bírói függetlenség kiterjesztése az ügyészekre is, pedig még nagyobb védelmet biztosított nekik. Szinte elsőnek hozták létre az állam által is támogatott saját nyugdíjalapot, amely nem a járulék alapján, hanem az utolsó bérek bizonyos hányada szerint nem kis összegeket osztott nekik. Ezt vehetik kézhez az egy ideig bíróságon, ügyészségen vagy ügyvédi irodákban dolgozó valahai szekusok is. Az már a sors fintora, hogy köztük nem egy valahai börtönparancsnok, sőt, pribék volt. Az úgymond köznyugdíjak között, ahol 886 lej az átlag, a legnagyobb summát – havi 28 825 lejt – pontosan egy ilyen valahai főfogdmegből lett késői jogász kapja.
Román Győző
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
Emlékezhetünk, hogy jó néhány esztendővel ezelőtt miként tiltakoztak kézzel-lábbal a törvényszéki bírók, az ügyészek, de még az ügyvédek is az átvilágításuk ellen, mondván, ezt majd elintézik házon belül. Meg is jelent a sajtóban később, hogy néhány jogvédőt nyugdíjba kényszerítettek, mert „nem vallották be a szekuval való együttműködésüket”. Óriási összegeket tesz ki azonban az öregkori jövedelmük. S ezzel felcsillantották a kis ajtót, hogy miként kaphatnak kézhez a szekusok idős esztendeikben tekintélyes summát…
Tudott, hogy főleg a diktatúra utolsó éveiben nem mindenki végezhetett jogot. Ahhoz nem csak „jó dosszié”, hanem, nagyon sokszor, a Szekuritáté jóváhagyása is kellett. Az egyetem elvégzése után sokan a belügyhöz kerültek, de az igazságügybe helyezettek közül nem egynek a băneasai és a törcsvári szekusiskolákban elkezdődött a megdolgozása. Az úgynevezett továbbképzőkön. (Csak zárójelben jegyzem meg, hogy nagyon sok „öreg” verőlegénnyel is elvégeztették a jogot.) Itt a durva módszereken kívül – mint a vádlott eltüntetése és kínzása –, azt is megismerhették, hogy miként gyártsanak „bizonyítékokat”, miként folytassák le a vizsgálatot, hogy még az ártatlant is elítélhessék, na, meg hogyan tartóztassák le, ha kell csendben, de ha nem ez a cél, nagy csinnadrattával, a hatalom által kijelölt ellenfeleket.
A változás után érkezett a nagy átváltozás. A múltat eltörlő vargabetű ott jött be, amikor a valahai szekusok tömegével özönlöttek a titkos ügynökökkel, együttműködőkkel úgyis dugig tele lévő igazságszolgáltatásba, és ügyvédekké, bírókká és ügyészekké vedlettek. Az, hogy szinte senki nem ellenőrzi őket, pontosabban saját maguk kontrollálják, nagy segítségükre volt. A Macovei-ötlet, vagyis a bírói függetlenség kiterjesztése az ügyészekre is, pedig még nagyobb védelmet biztosított nekik. Szinte elsőnek hozták létre az állam által is támogatott saját nyugdíjalapot, amely nem a járulék alapján, hanem az utolsó bérek bizonyos hányada szerint nem kis összegeket osztott nekik. Ezt vehetik kézhez az egy ideig bíróságon, ügyészségen vagy ügyvédi irodákban dolgozó valahai szekusok is. Az már a sors fintora, hogy köztük nem egy valahai börtönparancsnok, sőt, pribék volt. Az úgymond köznyugdíjak között, ahol 886 lej az átlag, a legnagyobb summát – havi 28 825 lejt – pontosan egy ilyen valahai főfogdmegből lett késői jogász kapja.
Román Győző
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2016. július 14.
Szomorú évforduló
Emlékezés Baász Imre grafikusművészre
Baász Imre grafikusművész, művészeti szervező emlékére tartanak szimpóziumot július 16-án, szombaton 10 órától Sepsiszentgyörgyön, az Erdélyi Művészeti Központ (EMŰK) földszinti kiállítótermében.
Az eseménynek otthont adó intézmény vezetője, Vécsi Nagy Zoltán művészettörténész elmondta, nem véletlenül választották június 16-át a főhajtás időpontjának. Ezzel is az erdélyi képzőművészetben betöltött fontos szerepét akarták hangsúlyozni, ugyanis egy szerencsétlen kimenetelű baleset következtében Baász ezen a napon hagyott itt minket.
A meghívott előadók között mások mellett olyan személyiségek szerepelnek, mint Mircea Dumitrescu grafikus, festő és szobrász, a Bukaresti Nicolae Grigorescu Művészeti Akadémia professzora, aki egyetemi társa és jó ismerőse volt az elhunytnak. Közéjük sorolható továbbá a Budapesti Martos Gábor művészeti író, illetve a Marosvásárhelyi illetőségű, de szintén Budapesten élő Nagy Árpád Pika képzőművész, Lőrincz Lili Kolozsvárról, aki a mesteri dolgozatát Baász Imre Kalevala-illusztrációiról írta meg. A művész megfigyelési dossziéjából összeállított könyvet annak szerkesztője, Kopacz Attila, az Árkosi Művelődési Központ vezetője ismerteti.
A Baász özvegye, Szigeti Pálma által szervezett rendezvény Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala és Kovászna Megye Tanácsa támogatásának köszönhetően vált lehetségessé.
Bedő Zoltán
Baász Imre (Arad, 1941. febr. 22. – Sepsiszentgyörgy, 1991. július 16.)
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
Emlékezés Baász Imre grafikusművészre
Baász Imre grafikusművész, művészeti szervező emlékére tartanak szimpóziumot július 16-án, szombaton 10 órától Sepsiszentgyörgyön, az Erdélyi Művészeti Központ (EMŰK) földszinti kiállítótermében.
Az eseménynek otthont adó intézmény vezetője, Vécsi Nagy Zoltán művészettörténész elmondta, nem véletlenül választották június 16-át a főhajtás időpontjának. Ezzel is az erdélyi képzőművészetben betöltött fontos szerepét akarták hangsúlyozni, ugyanis egy szerencsétlen kimenetelű baleset következtében Baász ezen a napon hagyott itt minket.
A meghívott előadók között mások mellett olyan személyiségek szerepelnek, mint Mircea Dumitrescu grafikus, festő és szobrász, a Bukaresti Nicolae Grigorescu Művészeti Akadémia professzora, aki egyetemi társa és jó ismerőse volt az elhunytnak. Közéjük sorolható továbbá a Budapesti Martos Gábor művészeti író, illetve a Marosvásárhelyi illetőségű, de szintén Budapesten élő Nagy Árpád Pika képzőművész, Lőrincz Lili Kolozsvárról, aki a mesteri dolgozatát Baász Imre Kalevala-illusztrációiról írta meg. A művész megfigyelési dossziéjából összeállított könyvet annak szerkesztője, Kopacz Attila, az Árkosi Művelődési Központ vezetője ismerteti.
A Baász özvegye, Szigeti Pálma által szervezett rendezvény Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala és Kovászna Megye Tanácsa támogatásának köszönhetően vált lehetségessé.
Bedő Zoltán
Baász Imre (Arad, 1941. febr. 22. – Sepsiszentgyörgy, 1991. július 16.)
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2016. július 14.
Csűry István: Tőkés Lászlót a valóság ritkán érdekli
„Visszautasítom, hogy Tőkés László engem besúgónak nevezzen” – jelentette ki a Maszolnak adott interjúban Csűry István. A Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke szerint az EP-képviselő figyelemelterelés céljából röppentette fel ezeket a vádakat.
Tőkés László kedden olyan feljegyzéseket tett közzé önről, amelyek szerinte közvetve azt bizonyítják, hogy együttműködött a Securitatéval. Mit tud mondani ezekről a dokumentumokról?
Ezeket a dokumentumokat tudomásom szerint Molnár János egyháztörténész lelkipásztortól kérte el Tőkés László, és nem újdonságok: 2009-ben már megjelentek Molnár könyvében. A szerző maga is elismerte, hogy azóta semmilyen, engem állítólagosan terhelő új irat nem került elő. Azért gyanúsítanak most engem besúgással, mert a dokumentumok között van egy lehallgatási jegyzőköny. Egy másik Molnár Jánossal, aki később a teológia professzora lett, segédlelkészek voltunk Nagyváradon 1980-tól 1983-ig. A Securitate lehallgatott minket, és ez a jegyzőkönyv az egyik beszélgetésünkről készült. Utólag valaki erre a jegyzőkönyvre kézzel ráírta, hogy „Familia Csűry, inf. Rosescu….”. Az egyháztörténész Molnár János eldöntötte, hogy ez a Rosescu nevű besúgó csakis én lehetek. De nem én vagyok.
Én már 2009-ben, püspökké választásom előtt elmondtam, hogy ha besúgó lennék – ismerem a belső szabályzatainkat – nem jelöltetném magam. Annak idején egyébként még Tőkés László is támogatta indulásomat, azt mondta, hogy ez a dokumentum nem bizonyít semmit. Én akkor azt kértem tőle, ne támogasson engem, a gyülekezetektől várom a támogatást, egyházkerületünkben ugyanis a gyülekezetek jelölnek püspökaspiránsokat, nem kiváltságos emberek.
Ezt a lehallgatási jegyzőkönyvet egyébként nemrégiben egy filológus is tanulmányozta. Szerinte nehéz lenne a kézzel írott bejegyzés alapján azt állítani, hogy az egész Csűry család besúgó lenne. A kézzel írott feljegyzésnek lehet más jelentése is: például az informátor Rosescu azt rögzítette, hogy a helyszín, ahonnan telefonálnak, az a Csűry családé. Molnár János egyháztörténész ezt másként értelmezte, történész, úgymond tudományos kutatást végzett, én ebbe nem szólok bele.
Tőkés László kedden olyan feljegyzéseket tett közzé Csűry Istvánról, amelyek szerinte közvetve azt bizonyítják, hogy a püspök együttműködött a Securitatéval. Az EP-képviselő Nagyváradi sajtótájékoztatóján elmondta: a szegedi Molnár János egyháztörténész olyan jelentéseket talált egyes erdélyi lelkészek megfigyelési dossziéiban, amelyek minden bizonnyal Csűrytől származnak. A jelentések egy része az 1986-1989-es időszakból származik egy Kiss fedőnevű ügynöktől, akit a Securitate tisztjei szalárdi lelkészként is emlegetnek. Ebben az időszakban Csűry István volt a református lelkész a Bihar megyei Szalárdon. Tőkés László Kiss ügynök hét jelentésének a szövegét közölte azokkal az utasításokkal együtt, amelyeket a Securitate tisztjei e jelentések alapján megfogalmaztak. A volt püspök két 1982-ből és 1984-ből származó jelentés kivonatát is közzétette, amelyeket Rosescu fedőnéven adtak, és amelyeket szintén Csűrynek tulajdonít. Megemlítette: ezek a jelentések annak a zsibói Molnár Jánosnak, a Babes-Bolyai Tudományegyetem tanárának a dossziéjából kerültek elő, akit a Securitatéval folytatott együttműködése miatt egy hónapja tiltott el a lelkészi szolgálattól az Erdélyi Református Egyházkerület fegyelmi bizottsága.
Miért nem szól bele?
Mert nekem nincsen bizonyítékom semmi a világon. Nem voltak kapcsolataim a Securitátéval, hogy most azt mondhassam: gyertek, és védjetek meg. A püspökválasztás esztendejében kötelező volt minden tisztségvállalónak átvilágíttatnia a múltját a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanácsánál (CNSAS). A CNSAS által 2009-ben rólam kiállított irat szerint nincs arra vonatkozó adat, hogy a Securitate ügynöke vagy besúgója lettem volna. Tőkés Lászlóék most azt inszinuálják, hogy nekem félretették a dossziémat a CNSAS-nál, ezért nem kaptak foltot a múltamon.
Én 2010-ben az úgynevezett egyházkerületi átvilágító bizottság elé is álltam. Ezt Tőkés László egyébként annak idején négy év késéssel tette meg. Megjegyezném, két átvilágítatlan esztendő is van a múltjában. Titokzatos módon ugyanis eltűntek dokumentumok arról a bizonyos két évről.
Tehát azt tudom mondani: annak idején nem írtam alá együttműködési nyilatkozatot, nem választottak nekem fedőnevet visszautasítom ezt a támadást. Annak idején az egyházi átvilágító bizottság előtt magam szorgalmaztam, hogy a jegyzőkönyvbe kerüljön bele: ha előkerül valamilyen engem terhelő dokumentum, akkor kötelességemnek tartom felállni a püspöki székből. Ilyen dokumentum nem került elő. A kérdés az, hogy Tőkés László miért vette elő ezeket a 2009-2010-es dokumentumokat.
És miért vette elő a volt püspök ezeket az iratokat?
Több oka is lehet ennek. Az egyik az, hogy az én püspöki szolgálatommal sehogy sem akar egyetérteni. Amikor átvettem tőle az egyházkerület vezetését, voltak olyan alappillérek, amelyeket Tőkés László rakott le, és amelyekre lehetett építkezni. De több területen reformot akartam és hajtottam végre. Az első ilyen reform a református egyházon belüli integráció volt. Tőkés László nem tudja lenyelni, hogy én a CE Mozgalommal egy fajta konszenzust hoztam létre. A konszenzuskeresést püspökként ő kezdte el, de hamar meg tud haragudni dolgokért, és abbahagyta. Én folytattam, és mára a KREK-ben ha valaki CE-s, annak nem kell rosszul éreznie magát.
A másik ok, hogy egyházkerületünk a mandátumom alatt politikai integrációra törekedett. Ismeretes, hogy RMDSZ-ből először leszakadt a Polgári Párt, aztán a Néppárt. Amikor ez a folyamat beindult, akkor az én gyülekezetem gyülekezeti házában tartottuk meg az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács létrehozásáról szóló megbeszélést. A tanács eredeti célja az volt, hogy az RMDSZ-szel együtt minden leszakadni látszó platformot, pártot egy ernyő alá hozzunk. Amikor én láttam, hogy az EMNT nem végzi a feladatát, nem tudja integrálni ezeket a politikai erőket (persze tudom, hogy ez nagyon nehéz feladat), akkor elmondtam, hogy a tanácsot meg kell újítani. Erre azt történt, hogy Tőkés László leszegődött az EMNP mellé, a párt fővédnöke lett, járta a kampánykörutakat. Eközben pedig nem vette tudomásul – de Tőkés Lászlót a valóság ritkán érdekeli –, hogy a Néppárt nagyon erőtlen volt, nem igazán tudott eredményeket felmutatni.
Egyházkerületünk eközben az önkormányzati választások előtt úgy próbált csökkenteni a megosztottságon, hogy szavazásra buzdította a magyar közösséget. Felhívást tettünk közzé, amelyben megkértük a Néppárttal szimpatizáló testvéreinket, de az RMDSZ-szel szimpatizáló testvéreinket is, hogy menjenek el szavazni, hogy minél többen legyünk az önkormányzatokban. Hogyan reméljünk mi magasabb szinten autonómiát, ha helyi szinten elveszítjük a legfontosabb tisztségeinket? Ez a politikai integrációra való törekvésem lehet még az oka annak, amiért Tőkés László úgy érezhette: erősen nekem kell lódulnia. Emellett szerintem pedig feledtetni is szeretne a megnyilvánulásaival bizonyos dolgokat.
Mit szeretne feledtetni?
Például azt, hogy amikor én a püspökséget átvettem, tetemes adóssággal birkózott az egyházkerület. Vagy feledtetni szeretné a Partiumi Keresztény Egyetemen lévő mostani botrányt. Ezt egyébként nagyon ügyesen kezeli Tőkés László: keresi a bűnbakot, holott mindenki nagyon jól tudja, hogy az ő elnöksége, irányítása alatt indultak el rossz irányba a dolgok. Vagy feledtetni akarja, hogy egyházkerületünkben végre nincs annyi feszültség, annyi összeugrás, összezördülés, mint volt korábban.
Persze ezek mind szubjektív megközelítések. Egy biztos: visszautasítom, hogy engem besúgónak nevezzen. Még egyszer hangsúlyozom, amit hangsúlyoztam több gyűlés előtt is: ha valamelyik gyülekezet úgy látja, hogy alkalmatlan vagyok a püspöki mandátumra, mert nem építettem, nem tudtam integrálni, akkor ne jelöljön püspöknek. Vagyok annyira bátor és becsületes ember, hogy szembe tudjak nézni a demokrácia szabályaival.
Cs. P. T
maszol.ro
„Visszautasítom, hogy Tőkés László engem besúgónak nevezzen” – jelentette ki a Maszolnak adott interjúban Csűry István. A Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke szerint az EP-képviselő figyelemelterelés céljából röppentette fel ezeket a vádakat.
Tőkés László kedden olyan feljegyzéseket tett közzé önről, amelyek szerinte közvetve azt bizonyítják, hogy együttműködött a Securitatéval. Mit tud mondani ezekről a dokumentumokról?
Ezeket a dokumentumokat tudomásom szerint Molnár János egyháztörténész lelkipásztortól kérte el Tőkés László, és nem újdonságok: 2009-ben már megjelentek Molnár könyvében. A szerző maga is elismerte, hogy azóta semmilyen, engem állítólagosan terhelő új irat nem került elő. Azért gyanúsítanak most engem besúgással, mert a dokumentumok között van egy lehallgatási jegyzőköny. Egy másik Molnár Jánossal, aki később a teológia professzora lett, segédlelkészek voltunk Nagyváradon 1980-tól 1983-ig. A Securitate lehallgatott minket, és ez a jegyzőkönyv az egyik beszélgetésünkről készült. Utólag valaki erre a jegyzőkönyvre kézzel ráírta, hogy „Familia Csűry, inf. Rosescu….”. Az egyháztörténész Molnár János eldöntötte, hogy ez a Rosescu nevű besúgó csakis én lehetek. De nem én vagyok.
Én már 2009-ben, püspökké választásom előtt elmondtam, hogy ha besúgó lennék – ismerem a belső szabályzatainkat – nem jelöltetném magam. Annak idején egyébként még Tőkés László is támogatta indulásomat, azt mondta, hogy ez a dokumentum nem bizonyít semmit. Én akkor azt kértem tőle, ne támogasson engem, a gyülekezetektől várom a támogatást, egyházkerületünkben ugyanis a gyülekezetek jelölnek püspökaspiránsokat, nem kiváltságos emberek.
Ezt a lehallgatási jegyzőkönyvet egyébként nemrégiben egy filológus is tanulmányozta. Szerinte nehéz lenne a kézzel írott bejegyzés alapján azt állítani, hogy az egész Csűry család besúgó lenne. A kézzel írott feljegyzésnek lehet más jelentése is: például az informátor Rosescu azt rögzítette, hogy a helyszín, ahonnan telefonálnak, az a Csűry családé. Molnár János egyháztörténész ezt másként értelmezte, történész, úgymond tudományos kutatást végzett, én ebbe nem szólok bele.
Tőkés László kedden olyan feljegyzéseket tett közzé Csűry Istvánról, amelyek szerinte közvetve azt bizonyítják, hogy a püspök együttműködött a Securitatéval. Az EP-képviselő Nagyváradi sajtótájékoztatóján elmondta: a szegedi Molnár János egyháztörténész olyan jelentéseket talált egyes erdélyi lelkészek megfigyelési dossziéiban, amelyek minden bizonnyal Csűrytől származnak. A jelentések egy része az 1986-1989-es időszakból származik egy Kiss fedőnevű ügynöktől, akit a Securitate tisztjei szalárdi lelkészként is emlegetnek. Ebben az időszakban Csűry István volt a református lelkész a Bihar megyei Szalárdon. Tőkés László Kiss ügynök hét jelentésének a szövegét közölte azokkal az utasításokkal együtt, amelyeket a Securitate tisztjei e jelentések alapján megfogalmaztak. A volt püspök két 1982-ből és 1984-ből származó jelentés kivonatát is közzétette, amelyeket Rosescu fedőnéven adtak, és amelyeket szintén Csűrynek tulajdonít. Megemlítette: ezek a jelentések annak a zsibói Molnár Jánosnak, a Babes-Bolyai Tudományegyetem tanárának a dossziéjából kerültek elő, akit a Securitatéval folytatott együttműködése miatt egy hónapja tiltott el a lelkészi szolgálattól az Erdélyi Református Egyházkerület fegyelmi bizottsága.
Miért nem szól bele?
Mert nekem nincsen bizonyítékom semmi a világon. Nem voltak kapcsolataim a Securitátéval, hogy most azt mondhassam: gyertek, és védjetek meg. A püspökválasztás esztendejében kötelező volt minden tisztségvállalónak átvilágíttatnia a múltját a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanácsánál (CNSAS). A CNSAS által 2009-ben rólam kiállított irat szerint nincs arra vonatkozó adat, hogy a Securitate ügynöke vagy besúgója lettem volna. Tőkés Lászlóék most azt inszinuálják, hogy nekem félretették a dossziémat a CNSAS-nál, ezért nem kaptak foltot a múltamon.
Én 2010-ben az úgynevezett egyházkerületi átvilágító bizottság elé is álltam. Ezt Tőkés László egyébként annak idején négy év késéssel tette meg. Megjegyezném, két átvilágítatlan esztendő is van a múltjában. Titokzatos módon ugyanis eltűntek dokumentumok arról a bizonyos két évről.
Tehát azt tudom mondani: annak idején nem írtam alá együttműködési nyilatkozatot, nem választottak nekem fedőnevet visszautasítom ezt a támadást. Annak idején az egyházi átvilágító bizottság előtt magam szorgalmaztam, hogy a jegyzőkönyvbe kerüljön bele: ha előkerül valamilyen engem terhelő dokumentum, akkor kötelességemnek tartom felállni a püspöki székből. Ilyen dokumentum nem került elő. A kérdés az, hogy Tőkés László miért vette elő ezeket a 2009-2010-es dokumentumokat.
És miért vette elő a volt püspök ezeket az iratokat?
Több oka is lehet ennek. Az egyik az, hogy az én püspöki szolgálatommal sehogy sem akar egyetérteni. Amikor átvettem tőle az egyházkerület vezetését, voltak olyan alappillérek, amelyeket Tőkés László rakott le, és amelyekre lehetett építkezni. De több területen reformot akartam és hajtottam végre. Az első ilyen reform a református egyházon belüli integráció volt. Tőkés László nem tudja lenyelni, hogy én a CE Mozgalommal egy fajta konszenzust hoztam létre. A konszenzuskeresést püspökként ő kezdte el, de hamar meg tud haragudni dolgokért, és abbahagyta. Én folytattam, és mára a KREK-ben ha valaki CE-s, annak nem kell rosszul éreznie magát.
A másik ok, hogy egyházkerületünk a mandátumom alatt politikai integrációra törekedett. Ismeretes, hogy RMDSZ-ből először leszakadt a Polgári Párt, aztán a Néppárt. Amikor ez a folyamat beindult, akkor az én gyülekezetem gyülekezeti házában tartottuk meg az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács létrehozásáról szóló megbeszélést. A tanács eredeti célja az volt, hogy az RMDSZ-szel együtt minden leszakadni látszó platformot, pártot egy ernyő alá hozzunk. Amikor én láttam, hogy az EMNT nem végzi a feladatát, nem tudja integrálni ezeket a politikai erőket (persze tudom, hogy ez nagyon nehéz feladat), akkor elmondtam, hogy a tanácsot meg kell újítani. Erre azt történt, hogy Tőkés László leszegődött az EMNP mellé, a párt fővédnöke lett, járta a kampánykörutakat. Eközben pedig nem vette tudomásul – de Tőkés Lászlót a valóság ritkán érdekeli –, hogy a Néppárt nagyon erőtlen volt, nem igazán tudott eredményeket felmutatni.
Egyházkerületünk eközben az önkormányzati választások előtt úgy próbált csökkenteni a megosztottságon, hogy szavazásra buzdította a magyar közösséget. Felhívást tettünk közzé, amelyben megkértük a Néppárttal szimpatizáló testvéreinket, de az RMDSZ-szel szimpatizáló testvéreinket is, hogy menjenek el szavazni, hogy minél többen legyünk az önkormányzatokban. Hogyan reméljünk mi magasabb szinten autonómiát, ha helyi szinten elveszítjük a legfontosabb tisztségeinket? Ez a politikai integrációra való törekvésem lehet még az oka annak, amiért Tőkés László úgy érezhette: erősen nekem kell lódulnia. Emellett szerintem pedig feledtetni is szeretne a megnyilvánulásaival bizonyos dolgokat.
Mit szeretne feledtetni?
Például azt, hogy amikor én a püspökséget átvettem, tetemes adóssággal birkózott az egyházkerület. Vagy feledtetni szeretné a Partiumi Keresztény Egyetemen lévő mostani botrányt. Ezt egyébként nagyon ügyesen kezeli Tőkés László: keresi a bűnbakot, holott mindenki nagyon jól tudja, hogy az ő elnöksége, irányítása alatt indultak el rossz irányba a dolgok. Vagy feledtetni akarja, hogy egyházkerületünkben végre nincs annyi feszültség, annyi összeugrás, összezördülés, mint volt korábban.
Persze ezek mind szubjektív megközelítések. Egy biztos: visszautasítom, hogy engem besúgónak nevezzen. Még egyszer hangsúlyozom, amit hangsúlyoztam több gyűlés előtt is: ha valamelyik gyülekezet úgy látja, hogy alkalmatlan vagyok a püspöki mandátumra, mert nem építettem, nem tudtam integrálni, akkor ne jelöljön püspöknek. Vagyok annyira bátor és becsületes ember, hogy szembe tudjak nézni a demokrácia szabályaival.
Cs. P. T
maszol.ro
2016. július 14.
Az Átlátszó Erdély pereli az RMDSZ-t
Mert máig sem tették nyilvánossá a gazdálkodási adataikat – amire egyébként most már törvény kötelezi őket.
Másfél hónapja, a kampányfinisben közölte Kelemen Hunor, hogy az RMDSZ a választások után nyilvánosságra hozza 2009-2015 közötti kiadásait. Ez azóta sem történt meg.
Az elszámolási ígéretet megelőzte az, hogy az Átlátszó Erdély oknyomozó portál május 17-én adatigényléssel fordult a szövetséghez, valamint a Communitas Alapítványhoz – amelyre azóta sem kaptak választ. Az Átlátszó ezért csütörtökön panaszt tett az EMDSZ és a Communitas ellen a Kolozsvári törvényszéken.
Ezzel a lépéssel azt szeretnék elérni – mint írják –, hogy bíróság kötelezze őket arra, hogy közzétegyék azokat a dokumentumokat, amelyek fényt derítenek arra, hogy mire ment el az utóbbi hat évben az a mintegy 28 millió euró, amelyet a román kormány folyósított az erdélyi magyarság számára.
Mint ismeretes, az Átlátszó Erdély cikksorozatot publikált az RMDSZ tisztázatlan elszámolásairól. A szövetség hivatalos közleményben pontosította az oknyomozó portál szerintük megalapozatlan állításait – amely pontosításról épp a Főtér cikke mutatta ki, hogy joggal nevezhető mellébeszélésnek.
„Egyébként ezzel a két perrel egyúttal azt is meg szeretnénk nézni, hogy a bíró kimondja-e: az RMDSZ és a Communitas Alapítvány köteles válaszolni a közérdekű adatigénylésekre. Amennyiben a döntés nekünk kedvez, új korszak következik, ami az RMDSZ elszámoltathatóságát illeti” – írja az Átlátszó Erdély perről beszámoló cikke.
Ezentúl a törvény is kötelezi a pártokat
és a közpénzt felhasználó sportegyesületeket, civil szervezeteket, hogy a sajtó vagy az állampolgárok kérésére közérdekű adatokat szolgáltassanak a működésükről, gazdálkodásukró – Klaus Iohannis az erre vonatkozó törvénymódosítást épp csütörtökön hirdette ki.
A törvénymódosítást az RMDSZ képviselőinek és szenátorainak egy csoportja, valamint egy liberális képviselő kezdeményezte. A kezdeményezést 2015 októberében elutasította a felsőház, de ez év júniusában elfogadta a parlament alsóháza, mely a döntő ház volt ebben a kérdésben.
Ennek értelmében a közpénzt felhasználó pártokra, sportegyesületekre, civil szervezetekre, valamint a közszolgáltatásokat végző cégekre ugyanazok az átláthatósági szabályok vonatkoznak ezentúl, mint a közintézményekre.
A törvény értelmében az írásban benyújtott közérdekű adatigénylésre az érintett intézmények, szervezetek és cégek tíz napon belül, átfogóbb adatigénylés esetén pedig 30 napon belül kötelesek válaszolni. A módosított törvény azt is előírja, hogy a hatálya alá eső szervezetek kötelesek évente tevékenységi jelentést készíteni, amelyet a Hivatalos Közlönyben kell megjelentetniük.
foter.ro
Mert máig sem tették nyilvánossá a gazdálkodási adataikat – amire egyébként most már törvény kötelezi őket.
Másfél hónapja, a kampányfinisben közölte Kelemen Hunor, hogy az RMDSZ a választások után nyilvánosságra hozza 2009-2015 közötti kiadásait. Ez azóta sem történt meg.
Az elszámolási ígéretet megelőzte az, hogy az Átlátszó Erdély oknyomozó portál május 17-én adatigényléssel fordult a szövetséghez, valamint a Communitas Alapítványhoz – amelyre azóta sem kaptak választ. Az Átlátszó ezért csütörtökön panaszt tett az EMDSZ és a Communitas ellen a Kolozsvári törvényszéken.
Ezzel a lépéssel azt szeretnék elérni – mint írják –, hogy bíróság kötelezze őket arra, hogy közzétegyék azokat a dokumentumokat, amelyek fényt derítenek arra, hogy mire ment el az utóbbi hat évben az a mintegy 28 millió euró, amelyet a román kormány folyósított az erdélyi magyarság számára.
Mint ismeretes, az Átlátszó Erdély cikksorozatot publikált az RMDSZ tisztázatlan elszámolásairól. A szövetség hivatalos közleményben pontosította az oknyomozó portál szerintük megalapozatlan állításait – amely pontosításról épp a Főtér cikke mutatta ki, hogy joggal nevezhető mellébeszélésnek.
„Egyébként ezzel a két perrel egyúttal azt is meg szeretnénk nézni, hogy a bíró kimondja-e: az RMDSZ és a Communitas Alapítvány köteles válaszolni a közérdekű adatigénylésekre. Amennyiben a döntés nekünk kedvez, új korszak következik, ami az RMDSZ elszámoltathatóságát illeti” – írja az Átlátszó Erdély perről beszámoló cikke.
Ezentúl a törvény is kötelezi a pártokat
és a közpénzt felhasználó sportegyesületeket, civil szervezeteket, hogy a sajtó vagy az állampolgárok kérésére közérdekű adatokat szolgáltassanak a működésükről, gazdálkodásukró – Klaus Iohannis az erre vonatkozó törvénymódosítást épp csütörtökön hirdette ki.
A törvénymódosítást az RMDSZ képviselőinek és szenátorainak egy csoportja, valamint egy liberális képviselő kezdeményezte. A kezdeményezést 2015 októberében elutasította a felsőház, de ez év júniusában elfogadta a parlament alsóháza, mely a döntő ház volt ebben a kérdésben.
Ennek értelmében a közpénzt felhasználó pártokra, sportegyesületekre, civil szervezetekre, valamint a közszolgáltatásokat végző cégekre ugyanazok az átláthatósági szabályok vonatkoznak ezentúl, mint a közintézményekre.
A törvény értelmében az írásban benyújtott közérdekű adatigénylésre az érintett intézmények, szervezetek és cégek tíz napon belül, átfogóbb adatigénylés esetén pedig 30 napon belül kötelesek válaszolni. A módosított törvény azt is előírja, hogy a hatálya alá eső szervezetek kötelesek évente tevékenységi jelentést készíteni, amelyet a Hivatalos Közlönyben kell megjelentetniük.
foter.ro
2016. július 14.
Kassai cserkészek Biharban
A kassai II. Rákóczi György cserkészcsapatot pár napos Bihar megyei látogatása során a szalacsi 3. sz. Dr. Andrássy Ernő cserkészcsapat látta vendégül a helyi „Zöld házban”.
A Szlovákiából érkezett magyar cserkészeket Szegedi Dávid szalacsi parancsnok kalauzolta ittlétük idején. Ellátogattak Nagyváradra is, ahol megtekintették a megyeközpont több nevezetességét, mint például a bazilikát, a belvárost és a várat.
Természetesen az Érmellék jellegzetességeit is megismerhették a vendégek, az ottományi kúriában egy külön előadást is hallhattak a táj sajátosságairól és értékeiről. Ezen a rendezvényen részt vett Borsi Lóránt, a Bihar Megyei Cserkész Ifjúsági Szövetség elnöke is, ahol Horváth Béla polgármesterrel, a szervezet alelnökével közösen köszöntötték a vendégeket, külön kiemelve Horváth Dánielt a kassai cserkészcsapat parancsnokát. Borsi Lóránt elmondta, hogy külön örül a látogatásnak, hiszen az ilyen jellegű találkozások alkalmat adnak a tapasztalatcserére, valamint a cserkésztestvériség gyakorlatban való megélésére. A megbeszélés végül közös fotózással zárult és ígérettel, hogy a jövőben is ápolják a jó kapcsolatot.
Reggeli Újság (Nagyvárad)
A kassai II. Rákóczi György cserkészcsapatot pár napos Bihar megyei látogatása során a szalacsi 3. sz. Dr. Andrássy Ernő cserkészcsapat látta vendégül a helyi „Zöld házban”.
A Szlovákiából érkezett magyar cserkészeket Szegedi Dávid szalacsi parancsnok kalauzolta ittlétük idején. Ellátogattak Nagyváradra is, ahol megtekintették a megyeközpont több nevezetességét, mint például a bazilikát, a belvárost és a várat.
Természetesen az Érmellék jellegzetességeit is megismerhették a vendégek, az ottományi kúriában egy külön előadást is hallhattak a táj sajátosságairól és értékeiről. Ezen a rendezvényen részt vett Borsi Lóránt, a Bihar Megyei Cserkész Ifjúsági Szövetség elnöke is, ahol Horváth Béla polgármesterrel, a szervezet alelnökével közösen köszöntötték a vendégeket, külön kiemelve Horváth Dánielt a kassai cserkészcsapat parancsnokát. Borsi Lóránt elmondta, hogy külön örül a látogatásnak, hiszen az ilyen jellegű találkozások alkalmat adnak a tapasztalatcserére, valamint a cserkésztestvériség gyakorlatban való megélésére. A megbeszélés végül közös fotózással zárult és ígérettel, hogy a jövőben is ápolják a jó kapcsolatot.
Reggeli Újság (Nagyvárad)
2016. július 14.
Egy látszatország látszatkatonasága
Egyre gyakrabban találkozom országútjainkon katonai konvojokkal, amelyek külsőleg semmiben nem különböznek attól, mint amilyen az én katonáskodásom idején volt, de azóta eltelt harminc esztendő. Akkoriban nem tűnt fel a régimódi dízelmotorok hatalmas füstje, ma azonban a katonaságon kívül már senki nem használja a 30–40 éves, kivénhedt masinákat, amelyek elindítása eleve felér egy katonai sikerrel.
De hát, ahogy mondani szokás, szegény ember vízzel főz. Mitől lenne a román katonaság jobban felszerelt, mint egy átlagos kórház vagy iskola? Ugyanazok a szűkös költségvetési források nyomorgatnak minden ágazatot, legfennebb némi pénzátcsoportosítás jöhet szóba mindabból, amit az országos bürokrácia és a korrupció meghagy.
Márpedig új szelek fújnak a NATO-tagországok háza táján, ahol egyre hangsúlyosabb követelmény a saját haderő fejlesztése. Vagy ha erre mégsincs elegendő pénz, akkor legalább a látszatot igyekeznek fenntartani, ahogyan azt Románia is teszi egyre gyakoribb belső csapatmozgásokkal, használt vadászgépek megvásárlásával, illetve NATO-támaszpontok létesítésével, ahova teljes felszereléssel és modern haditechnikával érkező, külföldi finanszírozású csapatokat várnak.
Ahhoz nem kell különösebb szakértőnek lenni, hogy az interneten bőséggel elérhető török, lengyel vagy valamelyik balti NATO-tagország haditechnikáját, haderejét reklámozó film alapján megbecsüljük a román haderő „elrettentő” képességét. Elég elhaladni egy-egy lerobbant, embermagasságú gaztól övezett kaszárnya mellett, ahol az egyetlen korszerű felszerelés az immár jó ideje hivatásos állományban lévő katonák saját gépjárművei, amelyekkel minden reggel munkába járnak. A kevéske modern felszereléssel azokat a békefenntartó alakulatokat indítják útnak, akiknek a világ legforróbb konfliktusövezeteiben kell megvédeniük életüket a rájuk leselkedő ezernyi veszéllyel szemben.
Mindezek ellenére a NATO-csúcsokon, illetve az azt megelőző előkészületi munkában Románia az első sorokban lépeget. Helyi rakétapajzsot és „NATO-kirendeltséget” avat, az ország első emberei pedig állandóan amerikai tábornokokkal paroláznak. Ha pedig az orosz propagandagépezet a meztelen királyt imitáló román katonai PR-ról egy-egy dokumentumfilm erejéig lerántja a leplet, máris kész az országos botrány, és mindenki duzzogó kisgyerekként tiltakozik. Persze, ez a cirkusz csak egy kívülálló számára meglepő. Aki ismeri Románia rendszerváltás utáni (és előtti) történelmét, az jól tudja: a román politikum mindig és mindenhol csak a látszatra ad.
Makkay József
Erdélyi Napló (Kolozsvár)
Egyre gyakrabban találkozom országútjainkon katonai konvojokkal, amelyek külsőleg semmiben nem különböznek attól, mint amilyen az én katonáskodásom idején volt, de azóta eltelt harminc esztendő. Akkoriban nem tűnt fel a régimódi dízelmotorok hatalmas füstje, ma azonban a katonaságon kívül már senki nem használja a 30–40 éves, kivénhedt masinákat, amelyek elindítása eleve felér egy katonai sikerrel.
De hát, ahogy mondani szokás, szegény ember vízzel főz. Mitől lenne a román katonaság jobban felszerelt, mint egy átlagos kórház vagy iskola? Ugyanazok a szűkös költségvetési források nyomorgatnak minden ágazatot, legfennebb némi pénzátcsoportosítás jöhet szóba mindabból, amit az országos bürokrácia és a korrupció meghagy.
Márpedig új szelek fújnak a NATO-tagországok háza táján, ahol egyre hangsúlyosabb követelmény a saját haderő fejlesztése. Vagy ha erre mégsincs elegendő pénz, akkor legalább a látszatot igyekeznek fenntartani, ahogyan azt Románia is teszi egyre gyakoribb belső csapatmozgásokkal, használt vadászgépek megvásárlásával, illetve NATO-támaszpontok létesítésével, ahova teljes felszereléssel és modern haditechnikával érkező, külföldi finanszírozású csapatokat várnak.
Ahhoz nem kell különösebb szakértőnek lenni, hogy az interneten bőséggel elérhető török, lengyel vagy valamelyik balti NATO-tagország haditechnikáját, haderejét reklámozó film alapján megbecsüljük a román haderő „elrettentő” képességét. Elég elhaladni egy-egy lerobbant, embermagasságú gaztól övezett kaszárnya mellett, ahol az egyetlen korszerű felszerelés az immár jó ideje hivatásos állományban lévő katonák saját gépjárművei, amelyekkel minden reggel munkába járnak. A kevéske modern felszereléssel azokat a békefenntartó alakulatokat indítják útnak, akiknek a világ legforróbb konfliktusövezeteiben kell megvédeniük életüket a rájuk leselkedő ezernyi veszéllyel szemben.
Mindezek ellenére a NATO-csúcsokon, illetve az azt megelőző előkészületi munkában Románia az első sorokban lépeget. Helyi rakétapajzsot és „NATO-kirendeltséget” avat, az ország első emberei pedig állandóan amerikai tábornokokkal paroláznak. Ha pedig az orosz propagandagépezet a meztelen királyt imitáló román katonai PR-ról egy-egy dokumentumfilm erejéig lerántja a leplet, máris kész az országos botrány, és mindenki duzzogó kisgyerekként tiltakozik. Persze, ez a cirkusz csak egy kívülálló számára meglepő. Aki ismeri Románia rendszerváltás utáni (és előtti) történelmét, az jól tudja: a román politikum mindig és mindenhol csak a látszatra ad.
Makkay József
Erdélyi Napló (Kolozsvár)
2016. július 14.
Régizene szól egész hétvégén Csíkszeredában
Románia legrégebbi és legnagyobb régizene fesztiváljának idei kiadását nyitották meg csütörtök délután a Csíkszeredai Mikó-várban. A 33. régizene fesztiválon 132 zenész muzsikál a közönségnek.
Tudjunk merengeni a harmóniákon, tudjunk egymásra figyelni, egymásnak örülni, halljuk meg a lantmuzsika mögötti csendet is. Ezt próbálja újraéleszteni ez a rendezvény – hangzott el csütörtök délután a Csíkszeredai Régizene Fesztivál ünnepélyes megnyitóján. Ezt követően a Mikó-vár udvarán Kobzos Kiss Tamásra koncerttel emlékeztek barátai.
A Régizene Fesztivál nulladik napján, csütörtök délután szakmai kerekasztal-beszélgetést tartottak In memoriam Kobzos Kiss Tamás címmel. Kobzos Kiss Tamás, a magyar régizenei mozgalom emblematikus alakja, Liszt- és Kossuth-díjas énekmondó, a 36 éves múltra visszatekintő fesztivál meghatározó egyénisége volt, mintegy 23 alkalommal vett részt a rendezvényen.
„Kitágul ez a hét a Régizene Nyári Egyetem mesterkurzusainak nyílt előadásaival és koncertjeivel, ugyanakkor kitágul újabb és újabb jelentésekkel és üzenetekkel. Ebben az esztendőben az egyik legerősebb üzenetünk, hogy szeretnénk méltóképpen megemlékezni Kobzos Kiss Tamásról, aki nagyon meghatározta munkásságával, személyiségével a régizene fesztivál fejlődését. Mi, akik fiatalok vagyunk, érezzük ezt a hatást, ezt a szellemi kisugárzást” – fogalmazott Ferencz Angéla, a szervező Hargita Megyei Kulturális Központ igazgatója. Filip Ignác Csaba, a fesztivál művészeti igazgatója a rendezvény emblematikus alakjának nevezte a tavaly elhunyt zenészt, legalább annyira, mint a volt Kájoni vagy Barozda együttest, akik elindították ezt a fesztivált.
„Sokan ismertük és szerettük őt” – mutatott rá Boér Károly, a Marosvásárhelyi Rádió munkatársa, a beszélgetés moderátora. A beszélgetésen részt vett Pécsi L. Dániel Budapesti jelképművész, Kobzos Kiss Tamás ifjúkori barátja, Csörsz Rumen István, a Magyar Tudományos Akadémia irodalomtudományi intézetének főmunkatársa, Kobzos tanítványa, Sudár Balázs turkológus, az MTA főmunkatársa, a Canlar együttes vezetője, valamint Erdal Salikoglu, akivel majd negyedszázadon át adott elő közösen énekelt verseket. A meghitt hangulatban zajló beszélgetésen felidéződött Kobzos Kiss Tamás alakja, mágnesként ható személyisége, munkássága és számos személyes emléket is megosztottak a beszélgetőtársak a közönséggel. Az estet – az MTVA jóvoltából – hang- és videofelvételekkel színesítették.
Boér Károly kezdeményezésére a Mikó-vár egyik termében emlékhelyet hoznak létre a „fesztivál halottainak.” Öt évvel ezelőtt hunyt el Deák Endre, a fesztivál egyik meghatározó személyisége, tíz évvel ezelőtt Mérey András grafikus, aki 1979-ben megalkotta a fesztivál logóját – sorolta Boér Károly. „De helyet kap itt Váli József újságíró emlékplakettje is, ő volt a fesztivál legelső krónikása. És közöttük lesz természetesen Kobzos Kiss Tamás emléktáblája is. Ezt Nemes György hangszerkészítő készíti: stilizált hangszer fekete diófalapra.”
Világhírű együttesek
„Tanzen und springen, singen und klingen!” (Táncolva ugrani, dalolva zengeni!) a mottója az idei fesztiválnak, fő témaként ezúttal a német régizenét választották a szervezők.
Pénteken 11 órától a Mikó-várban a Régizene Nyári Egyetem egyik kurzuszáró hangversenyét tartják, majd 15 órától a Márton Áron Főgimnáziumban ismét a nyári egyetem diákjai lesznek hallhatók. 19.30-tól a Szent Ágoston-templomban a Barokk Fesztiválzenekar és Fesztiválkórus Aus der Kirche ind die Welt címmel különböző régiók német zenéjét játssza, énekli. 22 órától a Mikó-vár délkeleti bástyatermében Cipriana Smărăndescu és Hegyi Gábor ...nicht nur Bach...címmel a német barokk kevésbé ismert aspektusait mutatja be.
Szombaton 11 órától reneszánsz gyermeknap kezdődik a Mikó-várban. 13 órától a Csíki Játékszín előtti téren a Carmina Renascentia zenekar muzsikál. 17 órától a Kájoni Consort Zenei kalandozás a Habsburgok udvarától az erdélyi szászokig címmel, majd ezt követően a Lyceum Consort Musica Teutsch címmel koncertezik a Mikó-vár délkeleti bástyatermében. A várudvaron 18 órától a Carmina Renascentia népi ihletésű német dalokat és táncokat mutat be. 19 órától a Musica Historica egy tánctípus kétszáz éves útján vezeti végig a közönséget. 22 órától a Trió Barocco Bach és fiai című koncertjét lehet meghallgatni.
Vasárnap 11 órától a csíksomlyói kegytemplom előtti téren a Lyceum Consort zenél. Kihelyezett koncerteket is tartanak: 18 órától a Székelyudvarhelyi polgármesteri hivatal Szent István termében a Transylvania Barokk együttes mutatja be a német késő barokk gyöngyszemeit, a Gyergyószárhegyi kultúrotthonban pedig 19 órától az Il Festino együttes 17-18. századi zenei utazásra hívja a hallgatóságot. A Csíkszeredai Mikó-várban a Musica Profana Tanzen und springen címmel a 17. századi német világi zenével ismerteti meg a közönséget. 19 órától Elena Maria Şorban Fesztiválok, hullámok. Feljegyzések a romániai műzene ünnepeiről és zenei krónikáiról című román nyelvű könyvét mutatják be. 19.15-től a Madrigál Kamarakórus, a Codex együttes és Kónya István közös koncertjét lehet figyelemmel kísérni, amellyel Bakfark Bálintra emlékeznek. 20 órától reneszánsz táncházat tartanak Szabó Anikó vezetésével. Kedvezőtlen időjárás esetén a koncerteket a Szakszervezetek Művelődési Házában tartják, a belépés díjtalan.
Péter Beáta
Székelyhon.ro
Románia legrégebbi és legnagyobb régizene fesztiváljának idei kiadását nyitották meg csütörtök délután a Csíkszeredai Mikó-várban. A 33. régizene fesztiválon 132 zenész muzsikál a közönségnek.
Tudjunk merengeni a harmóniákon, tudjunk egymásra figyelni, egymásnak örülni, halljuk meg a lantmuzsika mögötti csendet is. Ezt próbálja újraéleszteni ez a rendezvény – hangzott el csütörtök délután a Csíkszeredai Régizene Fesztivál ünnepélyes megnyitóján. Ezt követően a Mikó-vár udvarán Kobzos Kiss Tamásra koncerttel emlékeztek barátai.
A Régizene Fesztivál nulladik napján, csütörtök délután szakmai kerekasztal-beszélgetést tartottak In memoriam Kobzos Kiss Tamás címmel. Kobzos Kiss Tamás, a magyar régizenei mozgalom emblematikus alakja, Liszt- és Kossuth-díjas énekmondó, a 36 éves múltra visszatekintő fesztivál meghatározó egyénisége volt, mintegy 23 alkalommal vett részt a rendezvényen.
„Kitágul ez a hét a Régizene Nyári Egyetem mesterkurzusainak nyílt előadásaival és koncertjeivel, ugyanakkor kitágul újabb és újabb jelentésekkel és üzenetekkel. Ebben az esztendőben az egyik legerősebb üzenetünk, hogy szeretnénk méltóképpen megemlékezni Kobzos Kiss Tamásról, aki nagyon meghatározta munkásságával, személyiségével a régizene fesztivál fejlődését. Mi, akik fiatalok vagyunk, érezzük ezt a hatást, ezt a szellemi kisugárzást” – fogalmazott Ferencz Angéla, a szervező Hargita Megyei Kulturális Központ igazgatója. Filip Ignác Csaba, a fesztivál művészeti igazgatója a rendezvény emblematikus alakjának nevezte a tavaly elhunyt zenészt, legalább annyira, mint a volt Kájoni vagy Barozda együttest, akik elindították ezt a fesztivált.
„Sokan ismertük és szerettük őt” – mutatott rá Boér Károly, a Marosvásárhelyi Rádió munkatársa, a beszélgetés moderátora. A beszélgetésen részt vett Pécsi L. Dániel Budapesti jelképművész, Kobzos Kiss Tamás ifjúkori barátja, Csörsz Rumen István, a Magyar Tudományos Akadémia irodalomtudományi intézetének főmunkatársa, Kobzos tanítványa, Sudár Balázs turkológus, az MTA főmunkatársa, a Canlar együttes vezetője, valamint Erdal Salikoglu, akivel majd negyedszázadon át adott elő közösen énekelt verseket. A meghitt hangulatban zajló beszélgetésen felidéződött Kobzos Kiss Tamás alakja, mágnesként ható személyisége, munkássága és számos személyes emléket is megosztottak a beszélgetőtársak a közönséggel. Az estet – az MTVA jóvoltából – hang- és videofelvételekkel színesítették.
Boér Károly kezdeményezésére a Mikó-vár egyik termében emlékhelyet hoznak létre a „fesztivál halottainak.” Öt évvel ezelőtt hunyt el Deák Endre, a fesztivál egyik meghatározó személyisége, tíz évvel ezelőtt Mérey András grafikus, aki 1979-ben megalkotta a fesztivál logóját – sorolta Boér Károly. „De helyet kap itt Váli József újságíró emlékplakettje is, ő volt a fesztivál legelső krónikása. És közöttük lesz természetesen Kobzos Kiss Tamás emléktáblája is. Ezt Nemes György hangszerkészítő készíti: stilizált hangszer fekete diófalapra.”
Világhírű együttesek
„Tanzen und springen, singen und klingen!” (Táncolva ugrani, dalolva zengeni!) a mottója az idei fesztiválnak, fő témaként ezúttal a német régizenét választották a szervezők.
Pénteken 11 órától a Mikó-várban a Régizene Nyári Egyetem egyik kurzuszáró hangversenyét tartják, majd 15 órától a Márton Áron Főgimnáziumban ismét a nyári egyetem diákjai lesznek hallhatók. 19.30-tól a Szent Ágoston-templomban a Barokk Fesztiválzenekar és Fesztiválkórus Aus der Kirche ind die Welt címmel különböző régiók német zenéjét játssza, énekli. 22 órától a Mikó-vár délkeleti bástyatermében Cipriana Smărăndescu és Hegyi Gábor ...nicht nur Bach...címmel a német barokk kevésbé ismert aspektusait mutatja be.
Szombaton 11 órától reneszánsz gyermeknap kezdődik a Mikó-várban. 13 órától a Csíki Játékszín előtti téren a Carmina Renascentia zenekar muzsikál. 17 órától a Kájoni Consort Zenei kalandozás a Habsburgok udvarától az erdélyi szászokig címmel, majd ezt követően a Lyceum Consort Musica Teutsch címmel koncertezik a Mikó-vár délkeleti bástyatermében. A várudvaron 18 órától a Carmina Renascentia népi ihletésű német dalokat és táncokat mutat be. 19 órától a Musica Historica egy tánctípus kétszáz éves útján vezeti végig a közönséget. 22 órától a Trió Barocco Bach és fiai című koncertjét lehet meghallgatni.
Vasárnap 11 órától a csíksomlyói kegytemplom előtti téren a Lyceum Consort zenél. Kihelyezett koncerteket is tartanak: 18 órától a Székelyudvarhelyi polgármesteri hivatal Szent István termében a Transylvania Barokk együttes mutatja be a német késő barokk gyöngyszemeit, a Gyergyószárhegyi kultúrotthonban pedig 19 órától az Il Festino együttes 17-18. századi zenei utazásra hívja a hallgatóságot. A Csíkszeredai Mikó-várban a Musica Profana Tanzen und springen címmel a 17. századi német világi zenével ismerteti meg a közönséget. 19 órától Elena Maria Şorban Fesztiválok, hullámok. Feljegyzések a romániai műzene ünnepeiről és zenei krónikáiról című román nyelvű könyvét mutatják be. 19.15-től a Madrigál Kamarakórus, a Codex együttes és Kónya István közös koncertjét lehet figyelemmel kísérni, amellyel Bakfark Bálintra emlékeznek. 20 órától reneszánsz táncházat tartanak Szabó Anikó vezetésével. Kedvezőtlen időjárás esetén a koncerteket a Szakszervezetek Művelődési Házában tartják, a belépés díjtalan.
Péter Beáta
Székelyhon.ro
2016. július 14.
Szeretné, de nem tudja itthon tartani a fiatalokat Bokor Sándor
Beruházások terén Alsó- és Felsősófalvára koncentrál az elkövetkező években Bokor Sándor. Ez idő alatt Parajdon sem áll meg a munka, ott főleg turisztikával kapcsolatos fejlesztéseket tervez.
– Ez önnek a negyedik mandátuma. Meddig tervez polgármester lenni?
– Teljes határozottsággal mondhatom, hogy ez lesz a befejező mandátumom. Ideje átadni a stafétát a fiataloknak. Ezután nyugdíjba megyek, de továbbra is szeretnék a közösségért dolgozni, ahogyan ezt első megválasztásom előtt is tettem.
– Milyen kihívásokkal szembesül munkája során?
– Parajd Hargita megye legnépesebb községe, nagyjából hétezren lakják, ami nagy felelősséggel jár. Az infrastrukturális és egyéb fejlesztések mellett mindig ott vannak az emberek egyéni és nagyobb közösséget érintő problémái, amivel foglalkozni kell. Ilyenek például a szociális gondok, amelyeknek egy része a nagyszámú roma közösséget érinti, vagy akár a tulajdonjogviták. Ez egy olyan munka, amelyet odaadással, szerénységgel, tisztességgel, következetességgel és eredményességgel kell végezni. Minden polgármester azt szeretné, hogy az általa vezetett település a lehető legjobban fejlődjön, a kivitelezés az, ami egy göröngyös út.
– Mi az, amit nagyon szeretett volna megvalósítani a községben mandátumai alatt, ám mostanáig nem sikerült?
– Sokszor elhangzik a munkahelyteremtés szó, vagy az, hogy itthon kell tartani a fiatalokat. Ezek eléréséhez nincs túl sok eszköze a polgármesternek, maximum adókedvezményekben részesíti a vállalkozókat, vagy mielőbb kiadja az engedélyeket azoknak a fiataloknak, akik hazatérnek és építkezni szeretnének. Szeretnénk munkahelyeket teremteni, illetve azt is, hogy ne kelljen külföldre menniük fiataljainknak, de sajnos ez nem megy. A birtokleveleket ugyan sikerült kiadni a község nagy részén, viszont vannak még problémák. Ezt mindenképp szeretném megoldani, hiszen a tulajdonjogok tisztázása az egyik legfontosabb teendő. Ugyanakkor úgy érzem, a hivatal kommunikációján is javítani kell. Fontos elérni, hogy a közösség együtt dolgozzon, cselekedjen.
– Mire a legbüszkébb megvalósításai közül?
– Büszkeséggel tölt el, hogy Parajd Hargita megye legnagyobb lélekszámú községe, illetve a leggazdagabbnak is számít. Azok a megvalósítások is fontosak, amelyeket tizenkét év alatt nem az adófizetők pénzéből finanszíroztunk, hanem pályázatok révén. Összességében tizenhárommillió eurót sikerült behozni a községbe, amiből egyebek mellett ivóvíz- és szennyvízhálózati rendszert alakítottunk ki, kultúrotthonokat javítottunk fel, utakat, iskolákat modernizáltunk, illetve létrehoztuk a wellnessközpontot. Utóbbit közel 100 ezren látogatják egy év alatt. Arra is büszke vagyok, hogy lassan évi 600 ezer turista fordul meg Parajdon.
Életrajzi adatok
Bokor Sándor 1950. április 11-én született Parajdon. A középiskolát Szovátan végezte el, majd Petrozsényban tanult tovább a bányaszati technikumban. Ezek után több mint három évtizedig a sóbányában dolgozott vezető beosztásban. Időközben önkormányzati képviselői tisztséget is vállalt a településen. 2004-ben választották először polgármesterré, azóta ő tölti be a tisztséget.
– A turizmus szempontjából két-három hónap az, ami csúcsidőszaknak számít Parajdon. Tervezik-e, hogy a szállásadókat bevonva megoldást találnak arra, hogy máskor is szívesen jöjjenek turisták?
– A turistaszezon június 15-én kezdődik és szeptember 15-éig tart. Láthatóan összeköthető az iskolák által meghatározott vakációs időszakkal. Az, ha nő a turistaszezon, mindenkinek jó, ezért is építettük például a wellnessközpontot. Egységes és versenyképes idegenforgalmi rendszer kialakítása a cél, ebbe kell beágyazni a turisztikai ösvényeket, látványosságaink (sósziklák, sópatak, iszapfürdők), illetve örökségünk bemutatását. Parajd vonzáskörében két sípálya is van a Bucsin-tetőn. Oda például áramot szeretnénk kivezetni. Ebbe a munkába bevonnánk a turizmusban érdekelt vállalkozókat is.
– Milyen nagyobb beruházásokat tervez mostani mandátumában?
– Nagyobb infrastrukturális fejlesztéseket tervezünk Alsó- és Felsősófalván: az ivóvíz- és szennyvízhálózatok kialakítását, az utak leaszfaltozását, illetve a járdák kiépítését. Parajdon a wellnessközpont bővül kinti medencével és elszállásolási egységgel, valamit másfél kilométeren aszfaltozunk a Bánya utcában, és az iskolát is renováljuk. Ezeken kívül két hidat fogunk építeni a Korond patakon. Az ivóvíz árát csökkentenénk Parajdon azáltal, hogy a gyűjtőgátat valamivel magasabb részen építenénk újjá, így szabadeséssel mehetne a víz a háztartásokhoz. A sóbánya a turizmus alappillére, az ipari termelés azonban csökkenő tendenciát mutat, ezért azt is meg kell erősíteni. Fejlesztések tekintetében Békástanyáról sem feledkezem meg.
Fülöp-Székely Botond
Székelyhon.ro
Beruházások terén Alsó- és Felsősófalvára koncentrál az elkövetkező években Bokor Sándor. Ez idő alatt Parajdon sem áll meg a munka, ott főleg turisztikával kapcsolatos fejlesztéseket tervez.
– Ez önnek a negyedik mandátuma. Meddig tervez polgármester lenni?
– Teljes határozottsággal mondhatom, hogy ez lesz a befejező mandátumom. Ideje átadni a stafétát a fiataloknak. Ezután nyugdíjba megyek, de továbbra is szeretnék a közösségért dolgozni, ahogyan ezt első megválasztásom előtt is tettem.
– Milyen kihívásokkal szembesül munkája során?
– Parajd Hargita megye legnépesebb községe, nagyjából hétezren lakják, ami nagy felelősséggel jár. Az infrastrukturális és egyéb fejlesztések mellett mindig ott vannak az emberek egyéni és nagyobb közösséget érintő problémái, amivel foglalkozni kell. Ilyenek például a szociális gondok, amelyeknek egy része a nagyszámú roma közösséget érinti, vagy akár a tulajdonjogviták. Ez egy olyan munka, amelyet odaadással, szerénységgel, tisztességgel, következetességgel és eredményességgel kell végezni. Minden polgármester azt szeretné, hogy az általa vezetett település a lehető legjobban fejlődjön, a kivitelezés az, ami egy göröngyös út.
– Mi az, amit nagyon szeretett volna megvalósítani a községben mandátumai alatt, ám mostanáig nem sikerült?
– Sokszor elhangzik a munkahelyteremtés szó, vagy az, hogy itthon kell tartani a fiatalokat. Ezek eléréséhez nincs túl sok eszköze a polgármesternek, maximum adókedvezményekben részesíti a vállalkozókat, vagy mielőbb kiadja az engedélyeket azoknak a fiataloknak, akik hazatérnek és építkezni szeretnének. Szeretnénk munkahelyeket teremteni, illetve azt is, hogy ne kelljen külföldre menniük fiataljainknak, de sajnos ez nem megy. A birtokleveleket ugyan sikerült kiadni a község nagy részén, viszont vannak még problémák. Ezt mindenképp szeretném megoldani, hiszen a tulajdonjogok tisztázása az egyik legfontosabb teendő. Ugyanakkor úgy érzem, a hivatal kommunikációján is javítani kell. Fontos elérni, hogy a közösség együtt dolgozzon, cselekedjen.
– Mire a legbüszkébb megvalósításai közül?
– Büszkeséggel tölt el, hogy Parajd Hargita megye legnagyobb lélekszámú községe, illetve a leggazdagabbnak is számít. Azok a megvalósítások is fontosak, amelyeket tizenkét év alatt nem az adófizetők pénzéből finanszíroztunk, hanem pályázatok révén. Összességében tizenhárommillió eurót sikerült behozni a községbe, amiből egyebek mellett ivóvíz- és szennyvízhálózati rendszert alakítottunk ki, kultúrotthonokat javítottunk fel, utakat, iskolákat modernizáltunk, illetve létrehoztuk a wellnessközpontot. Utóbbit közel 100 ezren látogatják egy év alatt. Arra is büszke vagyok, hogy lassan évi 600 ezer turista fordul meg Parajdon.
Életrajzi adatok
Bokor Sándor 1950. április 11-én született Parajdon. A középiskolát Szovátan végezte el, majd Petrozsényban tanult tovább a bányaszati technikumban. Ezek után több mint három évtizedig a sóbányában dolgozott vezető beosztásban. Időközben önkormányzati képviselői tisztséget is vállalt a településen. 2004-ben választották először polgármesterré, azóta ő tölti be a tisztséget.
– A turizmus szempontjából két-három hónap az, ami csúcsidőszaknak számít Parajdon. Tervezik-e, hogy a szállásadókat bevonva megoldást találnak arra, hogy máskor is szívesen jöjjenek turisták?
– A turistaszezon június 15-én kezdődik és szeptember 15-éig tart. Láthatóan összeköthető az iskolák által meghatározott vakációs időszakkal. Az, ha nő a turistaszezon, mindenkinek jó, ezért is építettük például a wellnessközpontot. Egységes és versenyképes idegenforgalmi rendszer kialakítása a cél, ebbe kell beágyazni a turisztikai ösvényeket, látványosságaink (sósziklák, sópatak, iszapfürdők), illetve örökségünk bemutatását. Parajd vonzáskörében két sípálya is van a Bucsin-tetőn. Oda például áramot szeretnénk kivezetni. Ebbe a munkába bevonnánk a turizmusban érdekelt vállalkozókat is.
– Milyen nagyobb beruházásokat tervez mostani mandátumában?
– Nagyobb infrastrukturális fejlesztéseket tervezünk Alsó- és Felsősófalván: az ivóvíz- és szennyvízhálózatok kialakítását, az utak leaszfaltozását, illetve a járdák kiépítését. Parajdon a wellnessközpont bővül kinti medencével és elszállásolási egységgel, valamit másfél kilométeren aszfaltozunk a Bánya utcában, és az iskolát is renováljuk. Ezeken kívül két hidat fogunk építeni a Korond patakon. Az ivóvíz árát csökkentenénk Parajdon azáltal, hogy a gyűjtőgátat valamivel magasabb részen építenénk újjá, így szabadeséssel mehetne a víz a háztartásokhoz. A sóbánya a turizmus alappillére, az ipari termelés azonban csökkenő tendenciát mutat, ezért azt is meg kell erősíteni. Fejlesztések tekintetében Békástanyáról sem feledkezem meg.
Fülöp-Székely Botond
Székelyhon.ro
2016. július 14.
Éjjel-nappal fújják Csíkszentmártonban
Mintegy nyolcvanöt fiatal fejlesztheti hangszeres tudását, mélyítheti el zeneelméleti ismereteit szakképzett oktatók irányításával az ötödik Alcsíki Fúvóstáborban Csíkszentmártonon.
Fuvola, klarinét, szaxofon, trombiták, kürtök, dob és réztányér: a fúvószenei együttesekben fellelhető hangszerektől hangos Csíkszentmárton. Tizennyolc oktató foglalkozik a diákokkal, és nemcsak hangszeres, hanem elméleti oktatás is zajlik.
„Sokféle stílusú zenét játszunk, de itt most elsősorban a klasszikusra helyezzük a hangsúlyt, hisz ez az alapja minden stílusirányzatnak. Ha valaki megtanulja az alapokat, akkor bármilyen műfajú zenét el tud majd játszani. Az oktatás egyénileg zajlik hangszerenként, egy tanárnak hat növendéke van, de lehet kamarazenei formációkhoz is csatlakozni, két zongoratanár segíti a munkát, valamint délután, akik már olyan szinten vannak, zenekarban játszanak. Komoly és teljes körű oktatás folyik” – mutatott rá Köllő Ferenc zenetanár, karmester.
„Ez a tíz nap annyit jelent, mint egy fél év heti egy próbával. Ezek a székely gyerekek sem tehetségtelenebbek, mint a világ bármely részén levő gyerekek, miért ne pallérozzuk tehát a székely véreinket” – fogalmazott Köllő.
Gergely András, Csíkszentmárton polgármestere hangsúlyozta, hogy míg a kétezres évek elején csak elvétve volt egy-egy, klasszikus értelembe vett rezesbanda, 2005 óta folyamatosan nő a számuk. Az alcsíki régióban például jelenleg nyolc fúvószenekar működik, köztük olyanok, amelyek nagy versenyeken is megállják a helyüket.
„Szemmel látható a fejlődés. Ez a célunk, hogy ezeknek a zenekaroknak az utánpótlást biztosítsuk. Egyesek itt jönnek rá, hogy van érzékük hozzá, megszeretik a zenét és akár majd élethivatásukká tud válni a muzsikálás. Arról ne is beszéljünk, hogy ebbe a virtuális, Facebook mellett leragadt társadalomban hihetetlenül fontos a közösségbe való tartozás. Másrészt a zene által – hisszük és valljuk – finomabb lelkű emberek lesznek, amire ugyancsak nagy szükség van. Ezt szolgálják ezek a táborok. Örülök annak, hogy nem ez az egyedüli tábor a régióban, nyáron van 6-8 hasonló megmozdulás itt a környéken, így erősödnek a zenekarok.”
Hozzáfűzte, a többi tábort nem konkurenciaként kezelik, hiszen fontos – mivel egyre több zenekar van –, hogy mindenki megtalálja azt a helyet, ahol tovább tudja képezni magát. Ugyanakkor mindenik tábornak megvan a maga sajátossága és irányelve.
Az Alcsíki Fúvóstáborban létszámkorlát is van, ami a résztvevőket illeti, hiszen az elsőrendű szempont a minőség. Ez nem egy szabadidős tábor, hanem egy aktív szakmai tábor, ahol szinte 12 órán keresztül le vannak kötve tevékenységgel a gyerekek. Az Alcsík Kistérség Fejlesztési Társulás kezdeményezte tábor megfelelő körülményeket tud biztosítani a résztvevőknek.
Péter Beáta
Székelyhon.ro
Mintegy nyolcvanöt fiatal fejlesztheti hangszeres tudását, mélyítheti el zeneelméleti ismereteit szakképzett oktatók irányításával az ötödik Alcsíki Fúvóstáborban Csíkszentmártonon.
Fuvola, klarinét, szaxofon, trombiták, kürtök, dob és réztányér: a fúvószenei együttesekben fellelhető hangszerektől hangos Csíkszentmárton. Tizennyolc oktató foglalkozik a diákokkal, és nemcsak hangszeres, hanem elméleti oktatás is zajlik.
„Sokféle stílusú zenét játszunk, de itt most elsősorban a klasszikusra helyezzük a hangsúlyt, hisz ez az alapja minden stílusirányzatnak. Ha valaki megtanulja az alapokat, akkor bármilyen műfajú zenét el tud majd játszani. Az oktatás egyénileg zajlik hangszerenként, egy tanárnak hat növendéke van, de lehet kamarazenei formációkhoz is csatlakozni, két zongoratanár segíti a munkát, valamint délután, akik már olyan szinten vannak, zenekarban játszanak. Komoly és teljes körű oktatás folyik” – mutatott rá Köllő Ferenc zenetanár, karmester.
„Ez a tíz nap annyit jelent, mint egy fél év heti egy próbával. Ezek a székely gyerekek sem tehetségtelenebbek, mint a világ bármely részén levő gyerekek, miért ne pallérozzuk tehát a székely véreinket” – fogalmazott Köllő.
Gergely András, Csíkszentmárton polgármestere hangsúlyozta, hogy míg a kétezres évek elején csak elvétve volt egy-egy, klasszikus értelembe vett rezesbanda, 2005 óta folyamatosan nő a számuk. Az alcsíki régióban például jelenleg nyolc fúvószenekar működik, köztük olyanok, amelyek nagy versenyeken is megállják a helyüket.
„Szemmel látható a fejlődés. Ez a célunk, hogy ezeknek a zenekaroknak az utánpótlást biztosítsuk. Egyesek itt jönnek rá, hogy van érzékük hozzá, megszeretik a zenét és akár majd élethivatásukká tud válni a muzsikálás. Arról ne is beszéljünk, hogy ebbe a virtuális, Facebook mellett leragadt társadalomban hihetetlenül fontos a közösségbe való tartozás. Másrészt a zene által – hisszük és valljuk – finomabb lelkű emberek lesznek, amire ugyancsak nagy szükség van. Ezt szolgálják ezek a táborok. Örülök annak, hogy nem ez az egyedüli tábor a régióban, nyáron van 6-8 hasonló megmozdulás itt a környéken, így erősödnek a zenekarok.”
Hozzáfűzte, a többi tábort nem konkurenciaként kezelik, hiszen fontos – mivel egyre több zenekar van –, hogy mindenki megtalálja azt a helyet, ahol tovább tudja képezni magát. Ugyanakkor mindenik tábornak megvan a maga sajátossága és irányelve.
Az Alcsíki Fúvóstáborban létszámkorlát is van, ami a résztvevőket illeti, hiszen az elsőrendű szempont a minőség. Ez nem egy szabadidős tábor, hanem egy aktív szakmai tábor, ahol szinte 12 órán keresztül le vannak kötve tevékenységgel a gyerekek. Az Alcsík Kistérség Fejlesztési Társulás kezdeményezte tábor megfelelő körülményeket tud biztosítani a résztvevőknek.
Péter Beáta
Székelyhon.ro
2016. július 14.
A Kossuth-kertben ünneplik az Egyházmegye Napját
Előadások, koncert és szabadtéri szentmise is lesz az első alkalommal megrendezésre kerülő Egyházmegye Napján, amelyen új hangulatot kap a Kossuth-kert.
"Közösség a közös ég alatt" mottóval július 23-án első alkalommal szervezik meg a Szatmári Római Katolikus Egyházmegye napját. Ez egy, a nyitásra összpontosító rendezvény - az ajtók kinyitásával, amikor a templomokból az utcára lépnek a hívő csoportok, és a szívek megnyitásával az érdeklődők, bárki előtt. Reggel 11-től este 6-ig Szatmár és Máramaros megye plébániaközösségei, szerzetes- és lelkiségi közösségei, klerikusok és laikus hívők töltik majd meg a Kossuth-kertet, ahol pódiumot és sátrakat állítanak, sétányokat rendeznek be, saját színüket, értékeiket mutatják meg az utca bármely felekezetű emberének és egymásnak.
Az újszerű rendezvény célja tehát, hogy az egyházmegye hívei ilyen formában is megerősítsék összetartozás-tudatukat, az egymással való találkozás által frissen tartsák közösség-érzésüket. De bárki számára érdekes lehet, friss élményt nyújthat a városban egész nyár alatt szinte sorozatban futó, szórakoztató jellegű rendezvények között egy, a hitre összpontosító, lélekközpontú nap a kert fáinak árnyékában. A szervezők azonban nem feledkeznek el a szem-száj kecsegtetéséről sem, hiszen a nap során sütnek-főznek - több plébánia vállalta, hogy csőröge, strudli vagy épp bográcsgulyás készítésével is szolgálja az odalátogatókat.
A gyerekekre a Püspökség külön gondolt: amíg anya és apa a sátrakat járja, betekint a szerzetesrendek, plébánia- és lelkiségi közösségek, karitatív csoportok életébe, vagy épp a pódiumon zajló produkciókat nézi, a kicsik játékos foglalkozásokon szórakozhatnak. Érdemes tehát bejegyezni a naptárban a július 23-át, ami másfajta ünneplést hoz, mint az eddigiek, nem csak a Szatmári Római Katolikus Egyházmegye híveinek, de remények szerint minden érdeklődőnek.
szatmar.ro
Előadások, koncert és szabadtéri szentmise is lesz az első alkalommal megrendezésre kerülő Egyházmegye Napján, amelyen új hangulatot kap a Kossuth-kert.
"Közösség a közös ég alatt" mottóval július 23-án első alkalommal szervezik meg a Szatmári Római Katolikus Egyházmegye napját. Ez egy, a nyitásra összpontosító rendezvény - az ajtók kinyitásával, amikor a templomokból az utcára lépnek a hívő csoportok, és a szívek megnyitásával az érdeklődők, bárki előtt. Reggel 11-től este 6-ig Szatmár és Máramaros megye plébániaközösségei, szerzetes- és lelkiségi közösségei, klerikusok és laikus hívők töltik majd meg a Kossuth-kertet, ahol pódiumot és sátrakat állítanak, sétányokat rendeznek be, saját színüket, értékeiket mutatják meg az utca bármely felekezetű emberének és egymásnak.
Az újszerű rendezvény célja tehát, hogy az egyházmegye hívei ilyen formában is megerősítsék összetartozás-tudatukat, az egymással való találkozás által frissen tartsák közösség-érzésüket. De bárki számára érdekes lehet, friss élményt nyújthat a városban egész nyár alatt szinte sorozatban futó, szórakoztató jellegű rendezvények között egy, a hitre összpontosító, lélekközpontú nap a kert fáinak árnyékában. A szervezők azonban nem feledkeznek el a szem-száj kecsegtetéséről sem, hiszen a nap során sütnek-főznek - több plébánia vállalta, hogy csőröge, strudli vagy épp bográcsgulyás készítésével is szolgálja az odalátogatókat.
A gyerekekre a Püspökség külön gondolt: amíg anya és apa a sátrakat járja, betekint a szerzetesrendek, plébánia- és lelkiségi közösségek, karitatív csoportok életébe, vagy épp a pódiumon zajló produkciókat nézi, a kicsik játékos foglalkozásokon szórakozhatnak. Érdemes tehát bejegyezni a naptárban a július 23-át, ami másfajta ünneplést hoz, mint az eddigiek, nem csak a Szatmári Római Katolikus Egyházmegye híveinek, de remények szerint minden érdeklődőnek.
szatmar.ro
2016. július 14.
Kvótareferendum - Élőlánccal demonstrál a DK
A Demokratikus Koalíció szeptember 2-án kampányt indít, amellyel minél több embert szeretne rávenni arra, hogy mAradjon távol a kvótareferendumtól. A párt a népszavazás előtti napon, október 1-jén élőlánccal akarja körbevenni a Parlamentet.
Gréczy Zsolt, a DK szóvivője szerdán az MTI-nek azt mondta, hogy az Orbán-kormány ki akarja vezetni Magyarországot az Európai Unióból. Szavai szerint a Demokratikus Koalíció tisztában van azzal, hogy az október 2-ai "álnépszavazás" ennek a sorsdöntő, Magyarország számára végzetes lépésnek az előkészítése.
A politikus hozzátette, hogy ezért elsőként - már a népszavazás bejelentésének napján - a Demokratikus Koalíció közölte, távol mArad a referendumtól, és erre szólít fel minden demokratát és demokratikus pártot. Úgy fogalmazott, hogy a Gyurcsány Ferenc pártelnök által megtett javaslathoz azóta az Együtt, a Párbeszéd Magyarországért, a MOMA - Modern Magyarország Mozgalom Párt, legutóbb pedig a MSZP "csatlakozott". Ezzel reális esély kínálkozik arra, hogy az Orbán Viktor által indított "álnépszavazás" érvénytelen és eredménytelen legyen, ez pedig felgyorsíthatja a rezsim bukását - jelentette ki.
Hangsúlyozta, hogy a Demokratikus Koalíció emellett "MAradj otthon, mAradj Európában" címmel kampányt is indít a távolmAradás mellett. A távolmAradás is szavazás, annak megerősítése, hogy Magyarország megerősíti uniós tagságát, összetartozását a szabad, demokratikus országok közösségével - indokolta kezdeményezésüket.
Népszava
A Demokratikus Koalíció szeptember 2-án kampányt indít, amellyel minél több embert szeretne rávenni arra, hogy mAradjon távol a kvótareferendumtól. A párt a népszavazás előtti napon, október 1-jén élőlánccal akarja körbevenni a Parlamentet.
Gréczy Zsolt, a DK szóvivője szerdán az MTI-nek azt mondta, hogy az Orbán-kormány ki akarja vezetni Magyarországot az Európai Unióból. Szavai szerint a Demokratikus Koalíció tisztában van azzal, hogy az október 2-ai "álnépszavazás" ennek a sorsdöntő, Magyarország számára végzetes lépésnek az előkészítése.
A politikus hozzátette, hogy ezért elsőként - már a népszavazás bejelentésének napján - a Demokratikus Koalíció közölte, távol mArad a referendumtól, és erre szólít fel minden demokratát és demokratikus pártot. Úgy fogalmazott, hogy a Gyurcsány Ferenc pártelnök által megtett javaslathoz azóta az Együtt, a Párbeszéd Magyarországért, a MOMA - Modern Magyarország Mozgalom Párt, legutóbb pedig a MSZP "csatlakozott". Ezzel reális esély kínálkozik arra, hogy az Orbán Viktor által indított "álnépszavazás" érvénytelen és eredménytelen legyen, ez pedig felgyorsíthatja a rezsim bukását - jelentette ki.
Hangsúlyozta, hogy a Demokratikus Koalíció emellett "MAradj otthon, mAradj Európában" címmel kampányt is indít a távolmAradás mellett. A távolmAradás is szavazás, annak megerősítése, hogy Magyarország megerősíti uniós tagságát, összetartozását a szabad, demokratikus országok közösségével - indokolta kezdeményezésüket.
Népszava
2016. július 15.
Meghalt Esterházy Péter Kossuth-díjas író
Meghalt Esterházy Péter – közölte az MTI-vel az író családja és kiadója. „A család és a Magvető Kiadó mély fájdalommal tudatja, hogy 2016. július 14-én a délutáni órákban Esterházy Péter elhunyt" – olvasható a család és Nyáry Krisztián igazgató közleményében. A kiadó a család kérésére mást nem közölt. A 66 évesen elhunyt Kossuth-díjas írót a Magvető Kiadó saját halottjának tekinti, temetéséről később intézkednek. Esterházy Péter, aki a mai magyar prózairodalom egyik legjelentősebb alakja volt, tavaly októberben az Élet és Irodalomban írott cikkében jelentette be, hogy súlyos beteg, hasnyálmirigyrákkal küzd. Betegségéről könyvet is írt, amely Hasnyálmirigynapló címmel jelent meg az idei könyvhétre. A rendezvényt az író nyitotta meg június 9-én és ez a kötet volt a legnépszerűbb a könyvhét fővárosi programjain.
Esterházy Péter író halála súlyos veszteség a magyar és a nemzetközi irodalmi életnek – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma csütörtök este az MTI-vel. „Aki írónak születik, az egyúttal felelősnek születik mindazokért, akiknek ír. A posztmodern író felelőssége annál nagyobb, minél mélyebb benne ennek a felelősségnek a felismerése. Így született az az életmű, amely gazdagon, briliáns újításokkal, nyelvi meglepetésekkel árad és ostromolja a mai olvasó felszínes izgalmaktól megfáradt agyát és szívét. Tud újat, tud valami frissebbet mondani a mai és az utánunk jövő nemzedéknek. Tud meglepő és egyúttal nagyon ismerős lenni. Tud a miénk lenni” – olvasható az Emmi méltatásában.
A történelmi szerepet betöltő Esterházy család fraknói grófi alágának leszármazottja Budapesten született 1950. április 14-én. Az író születése után nem sokkal a családot Hortra telepítették ki, a fiatal Esterházy Péter az 1956-os forradalom után főként az általános iskolában szenvedte el az úgynevezett osztályharc megkülönböztetéseit.
A Budapesti Piarista Gimnáziumban érettségizett, az ELTE Természettudományi Karán diplomázott matematika szakon, számítástechnikai rendszerszervezőként dolgozott 1978-ig, utána az írást tekintette főfoglalkozásának. Első nagy sikerét az 1979-ben megjelent Termelési-regény (kisssregény) című művével, a szocreál termelési regény paródiájával aratta.
A nyolcvanas évek elejétől évente jelentek meg kisregényei – Függő, Ki szavatol a lady biztonságáért?, Fuharosok, Kis Magyar Pornográfia, Daisy, A szív segédigéi –, 1987-ben nagy feltűnést keltett Csokonai Lili álnéven írt Tizenhét hattyúk című regénye, amelynek főhőse, Weöres Sándor Psychéjének modern utóda ékes 17. századi nyelven adta elő napjainkban játszódó szerelmi történetét. Későbbi „nő-tárgyú” könyvei (Hrabal könyve, Egy nő) arról tanúskodnak, hogy írójuk hihetetlen beleérzéssel térképezte fel és tárta olvasói elé a nőiség lényegét, finom árnyalatait.
Nagy siker volt Harmonia caelestis című fikciós családi krónikája, majd a Javított kiadás, amelyben saját ironikus-indulatos megjegyzéseivel adta közre apja ügynöki jelentéseinek egyes részleteit. Futballkönyvei (Utazás a tizenhatos mélyére, Semmi művészet) is nagy népszerűségnek örvendenek. 2010-ben jelent meg Esti című kötete, amelyben Kosztolányi Dezső Esti Kornél-novelláit írta tovább „esterházyul”. 2013-ban publikálta Egyszerű történet vessző száz oldal című regényét, amely a 17. századba kalauzolja olvasóját. 2015-ben jelent meg Szüts Miklós festőművésszel közös kötete, A bűnös. Drámaíróként is jelentőset alkotott, színpadon is játszották Rubens és a nemeuklideszi asszonyok, a Harminchárom változat Haydn-koponyára és az Én vagyok a Te című darabjait. Műveiből több film is készült (Idő van, Tiszta Amerika, Anna filmje, Érzékek iskolája). Tagja volt a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémiának és a Berlini Művészeti Akadémiának. Több rangos elismerésben is részesült, 1996-ban Kossuth-díjat kapott, 1999-ben az Európai Irodalom Osztrák Állami Díjat vehette át. MTI
Erdély.ma
Meghalt Esterházy Péter – közölte az MTI-vel az író családja és kiadója. „A család és a Magvető Kiadó mély fájdalommal tudatja, hogy 2016. július 14-én a délutáni órákban Esterházy Péter elhunyt" – olvasható a család és Nyáry Krisztián igazgató közleményében. A kiadó a család kérésére mást nem közölt. A 66 évesen elhunyt Kossuth-díjas írót a Magvető Kiadó saját halottjának tekinti, temetéséről később intézkednek. Esterházy Péter, aki a mai magyar prózairodalom egyik legjelentősebb alakja volt, tavaly októberben az Élet és Irodalomban írott cikkében jelentette be, hogy súlyos beteg, hasnyálmirigyrákkal küzd. Betegségéről könyvet is írt, amely Hasnyálmirigynapló címmel jelent meg az idei könyvhétre. A rendezvényt az író nyitotta meg június 9-én és ez a kötet volt a legnépszerűbb a könyvhét fővárosi programjain.
Esterházy Péter író halála súlyos veszteség a magyar és a nemzetközi irodalmi életnek – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma csütörtök este az MTI-vel. „Aki írónak születik, az egyúttal felelősnek születik mindazokért, akiknek ír. A posztmodern író felelőssége annál nagyobb, minél mélyebb benne ennek a felelősségnek a felismerése. Így született az az életmű, amely gazdagon, briliáns újításokkal, nyelvi meglepetésekkel árad és ostromolja a mai olvasó felszínes izgalmaktól megfáradt agyát és szívét. Tud újat, tud valami frissebbet mondani a mai és az utánunk jövő nemzedéknek. Tud meglepő és egyúttal nagyon ismerős lenni. Tud a miénk lenni” – olvasható az Emmi méltatásában.
A történelmi szerepet betöltő Esterházy család fraknói grófi alágának leszármazottja Budapesten született 1950. április 14-én. Az író születése után nem sokkal a családot Hortra telepítették ki, a fiatal Esterházy Péter az 1956-os forradalom után főként az általános iskolában szenvedte el az úgynevezett osztályharc megkülönböztetéseit.
A Budapesti Piarista Gimnáziumban érettségizett, az ELTE Természettudományi Karán diplomázott matematika szakon, számítástechnikai rendszerszervezőként dolgozott 1978-ig, utána az írást tekintette főfoglalkozásának. Első nagy sikerét az 1979-ben megjelent Termelési-regény (kisssregény) című művével, a szocreál termelési regény paródiájával aratta.
A nyolcvanas évek elejétől évente jelentek meg kisregényei – Függő, Ki szavatol a lady biztonságáért?, Fuharosok, Kis Magyar Pornográfia, Daisy, A szív segédigéi –, 1987-ben nagy feltűnést keltett Csokonai Lili álnéven írt Tizenhét hattyúk című regénye, amelynek főhőse, Weöres Sándor Psychéjének modern utóda ékes 17. századi nyelven adta elő napjainkban játszódó szerelmi történetét. Későbbi „nő-tárgyú” könyvei (Hrabal könyve, Egy nő) arról tanúskodnak, hogy írójuk hihetetlen beleérzéssel térképezte fel és tárta olvasói elé a nőiség lényegét, finom árnyalatait.
Nagy siker volt Harmonia caelestis című fikciós családi krónikája, majd a Javított kiadás, amelyben saját ironikus-indulatos megjegyzéseivel adta közre apja ügynöki jelentéseinek egyes részleteit. Futballkönyvei (Utazás a tizenhatos mélyére, Semmi művészet) is nagy népszerűségnek örvendenek. 2010-ben jelent meg Esti című kötete, amelyben Kosztolányi Dezső Esti Kornél-novelláit írta tovább „esterházyul”. 2013-ban publikálta Egyszerű történet vessző száz oldal című regényét, amely a 17. századba kalauzolja olvasóját. 2015-ben jelent meg Szüts Miklós festőművésszel közös kötete, A bűnös. Drámaíróként is jelentőset alkotott, színpadon is játszották Rubens és a nemeuklideszi asszonyok, a Harminchárom változat Haydn-koponyára és az Én vagyok a Te című darabjait. Műveiből több film is készült (Idő van, Tiszta Amerika, Anna filmje, Érzékek iskolája). Tagja volt a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémiának és a Berlini Művészeti Akadémiának. Több rangos elismerésben is részesült, 1996-ban Kossuth-díjat kapott, 1999-ben az Európai Irodalom Osztrák Állami Díjat vehette át. MTI
Erdély.ma
2016. július 15.
A végső maszk: a maszknélküliség
Elhunyt Esterházy Péter író. Hatvanhat éves volt. 2007-ben Nagyváradi közönségtalálkozója, a Törzsasztal est előtt járt az Erdélyi Riport szerkesztőségében. Könyveinek utóéletéről, az idegen nyelvű kiadások hatásairól, írói műhelytitkokról, irodalmi kategóriákról, a kritika szerepéről, a fontos, de rossz művek diktatúrabeli legitimitásáról, illetve Európa esélyeiről beszélgettünk. Szilágyi Aladár és Szűcs László akkor készült interjújával búcsúzunk Tőle.
- Van egy olyan megállapításod, hogy a világban minden avégett létezik, hogy könyv legyen belőle.
- Attól tartok, ez egy Mallarmé-gondolat. Őt idéztem.
- Ennek kapcsán két könyvedre összpontosítanék, a Harmonia caelestisre és a Javított kiadásra. Annak idején úgy fogalmaztál a Termelési regényben, hogy mindent meg akarsz írni. Visszatekintve a 2002-ben megjelent Javított kiadásra, hogyan élted meg ezt az időszakot, hogyan látod ma azt a folyamatot, amíg megszületett maga a könyv?
- Erről nem szívesen beszélek, mert lényegében csak anekdotázni tudnék. Tehát nem azért nem beszélek szívesen, mert valamilyen nehézséget okozna. Épp ellenkezőleg. De bármit, amit mondok, azt mindig meg kéne fontolnom, amit a könyvben mindig meg is tettem. Azt tudniillik, hogy mi az, amit látok, s mi az, amit úgynevezett filmként gondolok. Többszörös, folyamatos helyzetértékelésből írtam, ami most már elszállt. Én most már csak apámnak jó fia vagyok, vagy jó apámnak nem tudom, milyen fia. Ebből a pozícióból beszélek, következésképp kicsit könnyebben, vagy könnyedébben, mint ahogy a tárgy megkívánná. Ezért határoztam el, hogy ez ügyben nem adok interjút, s ha a könyv megjelenik valahol a világban, nem megyek oda, tehát nem viselkedem vele szemben úgy, mint egy normális író. Azt is látom, ahogy múlik az idő, egyre könyvebb lesz ez a könyv. Mert amúgy kilóg a könyvek sorából. Most így vagyok ezzel.
- Tamás Gáspár Miklós kissé talán cinikusan azt mondta: „jól jött” neked íróilag ez a fordulat.
- Erre mondom, hogy ez engem nem érdekel. Nem érdekel, hogy jól jött-e vagy rosszul. Köztünk szólva még az sem érdekel, hogy sikerült vagy nem sikerült. Nem érdekel.
- Általában minden művedben más és más a szerző és a mű viszonyulása, sajátosan Esterházy-féle konzekvenciái vannak a dolgoknak. Ez hogy alakul ki?
- Ebből a szempontból az igazi cezúra nem a Javított kiadás számomra, hanem a Harmonia, mert úgy érzem, ezzel én leírtam valamit, ezt az úgynevezett „családi ügyet”, azt, aminek nyoma majdnem minden könyvemben jelen van. A Fancsikó és Pinta úgy zárja ezt le, hogy mind hozzá tartoznak. Ilyen értelemben ez a könyv a Harmonia párjának mondható, ahogy egy… csatakép és egy akvarell összehasonlítható. Ugyanaz a történet bizonyos értelemben. A Termelési regénynek is van egy ilyen erős szála, a Hrabal könyvének is. Én mindig belebotlok ebbe a dologba. Vagy botlottam. Mert van nekem egy konkrét családom, amelyben éltem gyermekként, meg amelyikben élek felnőttként, ami számomra fontos környezet. S van ez a történelmi família, onnan is van mindenféle tapasztalat. A Harmonia caelestissel ezt lezártam, mert végigírtam, s azt kellett studíroznom, mi ez az új helyzet, amiben vagyok. Hogy ez korlátozást jelent-e vagy mit? Ezzel jutottam valamilyen új megoldáshoz, modus vivendihez, hogy tudom, tudni vélem, miként kell nekem tovább mennem. De valóban úgy van, hogy minden könyvemnél újra kellett definiálnom, hogy mi a viszonyom, kinek mi a viszonya. Mindig az a kérdés, melyik az az elbeszélői hang, amit választ az ember, melyik az az elbeszélői hang, ami a legszabadabban tud abban a választott tárgyban beszélni. A munka lényege ez.
- Felmerül-e bármikor is, hogy egy adott könyved miképpen szól franciául, németül, esetleg spanyolul?
- Az a leghatározottabban nem, hogy megkönnyítsem a fordító dolgát. Éppen azért, mert nyelvből építkezik az ember, abban semmilyen kompromisszumot nem lehet csinálni. Akkor lehet így gondolkodni, amikor valamilyen gyakorlatias szöveget kell írnom, egy bevezetőt mondjuk, ami csak idegen nyelven jelenik meg. Akkor nem érdemes egy olyan szólásmondásba belebonyolódni, aminek nincs – mondjuk – spanyol megfelelője. Például „nem fog a macska egyszerre kint s bent egeret”, s ebből az egérből elindítani valamit. Amely egér nem létezik spanyolul. De ha regényben van így, akkor erre én vonogatom a vállamat, oldja meg a fordító. Régebben úgy gondoltam, semmi jelentősége nincs a külföldi megjelenéseknek. Ez nem egészen így van. Azáltal, hogy sok könyvem sokfelé megfordult, egyrészt látom, hogy a műveknek van olyan arca, amit itthonról még nem láttunk, és kint mutatja meg magát – ez nagyon érdekes –, éppen amiatt, mert egy beavatott magyar olvasó „mindent tud”, a szövegnek van egy cinkos olvasata, ezért bizonyos dolgokra nem figyel. És amikor ez a cinkos olvasat hiányzik, akkor mutatja meg magát a könyv másik arca. Mi tudjuk például valamiről, hogy az finom kuruc-labanc rájátszás, de a szerző tulajdonképpen a komcsikat szidja, ez Argentínában halálosan hidegen hagyja az olvasót.
Az idők során vált élményemmé az is, hogy van külföldi olvasó. Ahogy nagy élmény az ember számára, hogy van magyar olvasó, ez egy valóságosan létező állatfajta, azonképpen kiderült, hogy Moszkvában és Peruban is vannak olvasók. És ez néha az eszembe jut. Persze nem úgy, hogy Peruban miként fog ez hatni, ez veszélyes lenne. A nagyon világhíres írókat, ha mondjuk, Kunderát nézem, az övé nem francia regény, nem cseh regény, hanem általános európai mű. Szerintem ez nem is tesz jót a dolognak, persze jelenthet egyféle tágasságot is, azt végiggondolni, hogy egy adott jelenetből vagy mondatból mi az, amit mi megértünk, mihez kell a magyar nyelv, s mi az, ami azon túl van. S ebből nem az következik, hogy az ember ezt az „azon túlit” erősíti, ellenkezőleg, néha éppen a sajátjára lát másképpen.
- Traian Stef román költő barátunk szerint az az író, aki ennyi könyvével ennyi nyelven van jelen, az már nem a nemzeti irodalom része, hanem a világirodalomé, nem sajátítható ki egy nyelv, nemzet számára. Van értelme az efféle kategorizálásnak?
- Úgy tűnik, mindenütt konfliktus ez a nemzeti versus európai vagy világirodalmi kérdés. Véletlenül került szóba Peru, de olvastam arról, hogy a perui népiek mélyen megvetik Vargas Llosát, már csak azért is, mert elment Spanyolországba egy spanyol kiadóhoz, mondván: rendes perui az perui kiadónál mArad. De hát aki ki akar Peruból lépni, az spanyol kiadóhoz megy. Mi viszont, ha ránézünk Vargas Llosa művészetére, akkor látván látjuk, mennyire perui az. A sok lefordítottságnak is megvan a veszélye ugyanúgy, mint ahogy a nem lefordítottságnak is, úgymond az ember provinciális mArad. Persze lehet provinciális az ember akkor is, ha harminc nyelvre lefordították. Attól még mAradhat a szűkség állapotában, egy olyan szűklátókörűségben, amely jól fogyasztható.
- Annak van-e bármi haszna, hogy külön beszéljünk magyarországi magyar irodalomról, romániairól, felvidékiről és így tovább?
- Egy pici értelme van. Második mondatként van. Mert Bodor Ádám, mondjuk, tényleg olyat tud, amit senki más, aki nem innen jön. Kovács András Ferenc verseiből is hallom, hogy két méterre él a Bolyai szülőházától. Egyszerűen kiderül ez már a szavak megválogatásából. Vagy ott az újvidéki irodalom, még a hatvanas évekbeli, amely sokkal európaibb tájékozódású volt, mint az akkori magyarországi magyar. Most pedig a háború miatt más. Nekik vannak háborús élményeik. Mi nem tudjuk, mi az, ha mellettünk meghal valaki, mert lelőtték. Ők meg tudják. Az ilyen ember másképp fog a halálról írni. Ebben az értelemben van értelme ezt a különbségtételt megtenni. Az első mondat persze az, hogy egy magyar irodalom van.
- Mennyire követed rendszeresen a műveidről megjelenő kritikákat, az értelmezésbeli különbségek foglalkoztatnak-e?
- Ha bárki író azt mondja, hogy ez nem érdekli, ezeket nem olvassa el, azt ne hidd el. Engem sem érdekel, nem olvasom el…
Az úgy van, hogy nekem nincsenek nagyon erős elvárásaim. Nincs várakozás bennem, hogy ezt szeretném hallani, vagy jó volna, ha ez derülne ki. Minden értelmezést, ami koherens, jól fogadok. Azt tudom, hogy annak idején, amikor Balassa Péter első kritikái megjelentek a könyveimről, nem a nagy elismerés volt a fantasztikus, ez engem hidegen hagyott, nem is fogtam fel igazából, hanem az, hogy az ő kritikáiban ráismertem arra a vízióra, ami az enyém, az nekem nagyon jó volt. Hogy ugyanazt az épületet láttam a kritikából előugrani, ami az én fejemben megvolt. Ebből a szempontból érdemes olvasni a kritikát. Az számomra újra és újra egy erős tapasztalat – amiből soha nem tanulok –, hogy az irónia mennyivel élesebb, mint amennyire azt én gondolom, hogy mennyivel jobban megviseli az embereket. Napi tapasztalat, csak nem szeretünk konfrontálódni vele, hogy mennyire egymás mellett van a tragikus meg a komikus, de azzal nem szeretnek az emberek szembesülni. Ha már beálltunk sírásra, akkor sírjunk végig, ha beálltunk nevetésre, akkor nevessünk. Nálam ezek nagyon gyorsan váltják egymást. Érdekes néznem, ennél nagyobb dolgokban is hogyan jelennek meg a klisék, tudod, amikor azt olvasom nyolcvanadjára, hogy „…és édesapjának állított emlékművet”. Bla-bla-blaaa… Hogy mennyire tud vagy nem tud kitörni a kritika az ilyenekből. Vagy az a tapasztalat, hogy az úgynevezett félreértés legitim olvasási mód. Nagyon sokszor működik félreértésben egy könyv, de ez nem is olyan nagy baj.
- Apropó, félreértés, bevallom, amikor a Javított kiadás a kezembe került, kicsit gyanakodtam is, vajon ez nem megint egy Esterházy-féle ravaszdiság. Persze aztán rájöttem, hogy nem az.
- Azért sem szeretek beszélni róla, mert szinte nem tudsz olyan kérdést feltenni, amire ne lenne válasz a könyvemben. Persze tudom, én a farkasért kiáltó kisbojtár szerepébe bújtam. Annyiszor játszottam már el azt, folyamatosan azzal játszanak a könyveim, hogy ez most valóság, nem valóság. Aztán amikor azt mondom: gyerekek, ez valóság, miért hinnék el? Tetejében az is igaz, hogy egy fogalmazás az már forma, ha forma, akkor fikció. Elvileg igaza van annak, aki kétségbe vonja, de egyrészt a szövegből kitetszik, hogy ez nem fikció, másrészt két telefonhívással utána lehet járni. Más kérdés az, hogy ha kicsit távolabbról olvassa valaki, őt meg ez nem érdekli, csak egy szöveget lát, s neki a szöveg így vagy amúgy viselkedik.
- Valaki a realizmus diadalának nevezte ezt a könyvedet.
- Ha úgy írjuk le a könyveimet, mint különböző maszkoknak a sorozatát, akkor az a logikus, hogy végül a maszknélküliség jelenik meg maszkként. Azt is lehetne mondani, ez a logikus végpontja ennek.
- Egy helyütt a jó szándékú rossz művek legitimitásáról beszéltél. Arról, hogy egy diktatúrában a jó szándékkal megírt gyenge mű eltűrhető, de szabad világban már más a helyzet…
- A fontos rossz műről van szó. Ez a legitim képződmény.
- Mitől lehet fontos egy rossz mű, s milyen szabadságfok kell ahhoz, hogy már ne legyünk elnézőek, illetve ki dönti el, milyen helyzetben mi mennyire rossz, jó, avagy fontos?
- Arról nem érdemes beszélni, hogy ötven év múlva mi lesz itt, milyen jelenleg fontosnak tartott könyv nem jelent majd akkor semmit. Ez nem is foglalkoztat. Amiről az a mondat szólt, az egyszerűbb dolog, egy diktatúrabeli szituáció. Amikor nagy baj van, csak a túlélésről lehet szó, a közösség megmAradásáról, ebben az imperativusban nem biztos, hogy olyan érzékenyen reagálunk arra, ha egy szonettről kiderül, csak tizenhárom sor van benne. Viszont ha elmúlt ez a helyzet, akkor nem olyan jó, ha a szonett csak tizenhárom sorból áll, legfeljebb akkor ne nevezzük szonettnek. Megszűnik a szabadságnélküliség alibije. Ha puszta túlélésről van szó, szamárság arról beszélni, hogy van felöltözve valaki. Ha meghívnak valahova, és rosszul vagyok felöltözve, az más, mintha éppen akkor úsztam volna át a Dunát. Ez az alibije bármelyikünknek 1990 után megszűnt. Még élesebben vetődik fel ez a kérdés Erdélyben, itt esetleg lehet még egy kört futni, ez ügyben az öncsalásnak jobbak a lehetőségei a nyelvet illetően, a magyarság megmAradását illetően, mint az anyaországban.
- Pár éve egy internetes fórumon azt nyilatkoztad, nincs e-mail címed, a számítógépet is inkább csak írásra használod, írógépként. Azóta változott-e a helyzet?
- Igen, van már e-mail címem.
- Sőt az egyik gyűjtőportálon saját oldalad is…
- Tőlem függetlenül van, illetve a Literán engedélyeztem az oldal megjelenését, meg is tanítják majd nekem, hogy miként tudok belépni oda. Azt én nem fogom csinálni, bár elvileg jó lehetőségnek tartom, hogy számot adjak arról, hol van például felolvasásom. Nekem erre nincs energiám, amikor én kikeveredek az íróasztalomtól, legfeljebb az e-maileket próbálom megválaszolni. Persze az egyfelől egy újabb felület, ahol támadások érhetnek, másfelől valóban hamarabb meg tudok dolgokat válaszolni.
- Különben mennyit dolgozol átlagban egy nap? Ez változó?
- Sajnos, nem változó. Kilenckor odaülök, s csinálom kettőig, fél háromig. Az a baj, hogy akkor nem fejezem be. Ha be tudnám fejezni, akkor könnyű, jó életem volna. Ám az eltervezett szövegnek nem érek a végére, de nagyon fáradt vagyok, szöszmötölök, néha alszom is fél ötig, ötig, s akkor még egyszer nekiesek. Az a nem jó. És akkor az a baj, hogy véget ér, mondjuk, hétkor, de akkor mAradnak még házi feladatok. Ez a sok benne. Megírni, mondjuk, egy előszót. Mindig fölvetődik a hazafiasság kérdése. Szerintem a dolgozás hazafiasság. Az, hogy én megírom Kosztolányi Pacsirtájához az előszót, az munka, tehát az egy hazafias tett.
- Miközben igen termékeny íróként tartanak számon, műveiden sokat bíbelődsz, akár kilenc évig is írod. Hogy van ez?
- Nem tud jobban lenni.
- Sokat átírsz, vagy inkább továbbírod a szövegeidet?
- Ha nagyon provokatívan akarok fogalmazni, akkor azt mondom, nekem olyan a kezem, hogy nem bírok rossz mondatot írni. De ez nem öndicséret, mert ebből nem következik semmi. Mert írom ezeket a jó mondatokat, de ha egy szövegnél van három dolog, amire figyelnem kell, s ha látom, hogy ebből csak kettőre voltam képes figyelni, akkor annak a kimAradt egynek a szempontjait oldalt mindig lejegyzem. De kiderül, hogy a két megvalósított dologból is igazán csak másfelet vettem figyelembe. Előáll akkor egy olyan szöveg, ami lendületes, jó, nívós, csak éppen nem az, amit én akarok. Közben kiderül, hogy nem is igazán arról van szó, ahogy azt Móricka elképzelte, és így tovább. Mindig azt hiszem, hogy a második átírással már megúszom, de soha nem úszom meg. Most éppen megint azt látom, hogy nem úszom meg. Éppen az a félrevezető, hogy jó állapotban lévő szövegek vannak, rendesen meg vannak csinálva, csak épp nem jól, mert nem jó a szerkezetük, hamarabb bezáródnak, mint kellene. Velem mindig az történik, hogy megyek, megyek, aztán a végére érek, de én odáig el akartam még valamit mondani, ám a forma már nem engedi meg. Akkor mindet el kell vetnem, és újra kell kezdenem az egészet. Azt a tapasztalatot aztán persze fel lehet használni, csak ez macerás, azt jelenti, hogy két hónap elszállt. Van negyven oldal, amit fel lehet használni, de olyan, mintha újraírnám. Csak a gondolkodásban segít, hogy ezt már egyszer végiggondoltam. Ez a rendje a dolognak. A prózában nem is kerülhető ki a munkálkodás bányászjellege. Oda kell ülni, fegyelmezetten. E nélkül nem lehet prózát írni. És hogyha az ember százszor tehetségesebb volna, akkor sem változna a helyzet. S ha megnézzük az irodalomtörténetet, valóban látjuk, hogy ha valaki nem így dolgozott, annak megvoltak a következményei is.
- Az előbb a hazafiasság kerül szóba. Néhány napja Európa vezetői sok kompromisszummal próbálták tető alá hozni az alkotmányos szerződést, miközben több állam- és kormányfő a nemzeti érdekeket félti a közös szabályozás kereteitől. Hogyan tapasztalod, milyen Európát szeretnének az európai írók, értelmiségiek: erős nemzetekét, vagy inkább az integrációt erősítenék?
- Nem alakult ki ilyen általános intellektuális kép arról, hogy mi is az, ami felé tartunk. Látjuk, a technikai tényezőknek is nagyon nagy szerepük tud lenni, az euró bevezetése hihetetlenül erős egységesítő hatású. Én ebben nem érzek semmi félelmetest, mert éppen a helyi közösségeket erősítheti az, ha a közösbe kerülnek, hiszen akkor saját magukat definiálják jobban. Persze ez nehéz dolog, mert erősen összekapcsolódik a pénzzel. Az is baj, hogy a fogalmaink, amelyekkel gondolkodunk erről az Európáról, a nemzetállam fogalmai. Úgy gondolkodunk Európáról, mint valami nagy nemzetállamról. Ehhez kellenének európai érzéseink legyenek, amelyek még nem magától értetődőek. Ma valóban az látszik, hogy első reflexben azonnal a nemzeti önzések jelennek meg. Nagyon finom érzék kell ahhoz, hogy ne gazsuláljunk, mégis önérzetesek mAradjunk. A magyar reflex vagy az egyiket, vagy a másikat tudja csinálni. Vagy mindennek alámenni, vagy pedig kakasként kukorékolni, hogy óva intjük Angliát… Ez nem egyszerű kérdés, sajnos a mi politikusainknak nincs nagyon hová nyúlniuk követendő diplomáciai tradíciókért. Abban nincs semmit rossz, ha egy ország kicsi, s nincs sok politikai jelentősége. Ettől nem kéne megijedni, nem kéne mindenáron kompenzálni. Idióta szlogenek, hogy merjünk nagyok lenni, vagy ellenkezőleg, merjünk kicsik mAradni. Erre volt nekem az a javaslatom, hogy mi volna, ha olyanok mernénk lenni, amekkorák vagyunk. Hol kicsik, hol nagyok.
erdelyiriport.ro
Elhunyt Esterházy Péter író. Hatvanhat éves volt. 2007-ben Nagyváradi közönségtalálkozója, a Törzsasztal est előtt járt az Erdélyi Riport szerkesztőségében. Könyveinek utóéletéről, az idegen nyelvű kiadások hatásairól, írói műhelytitkokról, irodalmi kategóriákról, a kritika szerepéről, a fontos, de rossz művek diktatúrabeli legitimitásáról, illetve Európa esélyeiről beszélgettünk. Szilágyi Aladár és Szűcs László akkor készült interjújával búcsúzunk Tőle.
- Van egy olyan megállapításod, hogy a világban minden avégett létezik, hogy könyv legyen belőle.
- Attól tartok, ez egy Mallarmé-gondolat. Őt idéztem.
- Ennek kapcsán két könyvedre összpontosítanék, a Harmonia caelestisre és a Javított kiadásra. Annak idején úgy fogalmaztál a Termelési regényben, hogy mindent meg akarsz írni. Visszatekintve a 2002-ben megjelent Javított kiadásra, hogyan élted meg ezt az időszakot, hogyan látod ma azt a folyamatot, amíg megszületett maga a könyv?
- Erről nem szívesen beszélek, mert lényegében csak anekdotázni tudnék. Tehát nem azért nem beszélek szívesen, mert valamilyen nehézséget okozna. Épp ellenkezőleg. De bármit, amit mondok, azt mindig meg kéne fontolnom, amit a könyvben mindig meg is tettem. Azt tudniillik, hogy mi az, amit látok, s mi az, amit úgynevezett filmként gondolok. Többszörös, folyamatos helyzetértékelésből írtam, ami most már elszállt. Én most már csak apámnak jó fia vagyok, vagy jó apámnak nem tudom, milyen fia. Ebből a pozícióból beszélek, következésképp kicsit könnyebben, vagy könnyedébben, mint ahogy a tárgy megkívánná. Ezért határoztam el, hogy ez ügyben nem adok interjút, s ha a könyv megjelenik valahol a világban, nem megyek oda, tehát nem viselkedem vele szemben úgy, mint egy normális író. Azt is látom, ahogy múlik az idő, egyre könyvebb lesz ez a könyv. Mert amúgy kilóg a könyvek sorából. Most így vagyok ezzel.
- Tamás Gáspár Miklós kissé talán cinikusan azt mondta: „jól jött” neked íróilag ez a fordulat.
- Erre mondom, hogy ez engem nem érdekel. Nem érdekel, hogy jól jött-e vagy rosszul. Köztünk szólva még az sem érdekel, hogy sikerült vagy nem sikerült. Nem érdekel.
- Általában minden művedben más és más a szerző és a mű viszonyulása, sajátosan Esterházy-féle konzekvenciái vannak a dolgoknak. Ez hogy alakul ki?
- Ebből a szempontból az igazi cezúra nem a Javított kiadás számomra, hanem a Harmonia, mert úgy érzem, ezzel én leírtam valamit, ezt az úgynevezett „családi ügyet”, azt, aminek nyoma majdnem minden könyvemben jelen van. A Fancsikó és Pinta úgy zárja ezt le, hogy mind hozzá tartoznak. Ilyen értelemben ez a könyv a Harmonia párjának mondható, ahogy egy… csatakép és egy akvarell összehasonlítható. Ugyanaz a történet bizonyos értelemben. A Termelési regénynek is van egy ilyen erős szála, a Hrabal könyvének is. Én mindig belebotlok ebbe a dologba. Vagy botlottam. Mert van nekem egy konkrét családom, amelyben éltem gyermekként, meg amelyikben élek felnőttként, ami számomra fontos környezet. S van ez a történelmi família, onnan is van mindenféle tapasztalat. A Harmonia caelestissel ezt lezártam, mert végigírtam, s azt kellett studíroznom, mi ez az új helyzet, amiben vagyok. Hogy ez korlátozást jelent-e vagy mit? Ezzel jutottam valamilyen új megoldáshoz, modus vivendihez, hogy tudom, tudni vélem, miként kell nekem tovább mennem. De valóban úgy van, hogy minden könyvemnél újra kellett definiálnom, hogy mi a viszonyom, kinek mi a viszonya. Mindig az a kérdés, melyik az az elbeszélői hang, amit választ az ember, melyik az az elbeszélői hang, ami a legszabadabban tud abban a választott tárgyban beszélni. A munka lényege ez.
- Felmerül-e bármikor is, hogy egy adott könyved miképpen szól franciául, németül, esetleg spanyolul?
- Az a leghatározottabban nem, hogy megkönnyítsem a fordító dolgát. Éppen azért, mert nyelvből építkezik az ember, abban semmilyen kompromisszumot nem lehet csinálni. Akkor lehet így gondolkodni, amikor valamilyen gyakorlatias szöveget kell írnom, egy bevezetőt mondjuk, ami csak idegen nyelven jelenik meg. Akkor nem érdemes egy olyan szólásmondásba belebonyolódni, aminek nincs – mondjuk – spanyol megfelelője. Például „nem fog a macska egyszerre kint s bent egeret”, s ebből az egérből elindítani valamit. Amely egér nem létezik spanyolul. De ha regényben van így, akkor erre én vonogatom a vállamat, oldja meg a fordító. Régebben úgy gondoltam, semmi jelentősége nincs a külföldi megjelenéseknek. Ez nem egészen így van. Azáltal, hogy sok könyvem sokfelé megfordult, egyrészt látom, hogy a műveknek van olyan arca, amit itthonról még nem láttunk, és kint mutatja meg magát – ez nagyon érdekes –, éppen amiatt, mert egy beavatott magyar olvasó „mindent tud”, a szövegnek van egy cinkos olvasata, ezért bizonyos dolgokra nem figyel. És amikor ez a cinkos olvasat hiányzik, akkor mutatja meg magát a könyv másik arca. Mi tudjuk például valamiről, hogy az finom kuruc-labanc rájátszás, de a szerző tulajdonképpen a komcsikat szidja, ez Argentínában halálosan hidegen hagyja az olvasót.
Az idők során vált élményemmé az is, hogy van külföldi olvasó. Ahogy nagy élmény az ember számára, hogy van magyar olvasó, ez egy valóságosan létező állatfajta, azonképpen kiderült, hogy Moszkvában és Peruban is vannak olvasók. És ez néha az eszembe jut. Persze nem úgy, hogy Peruban miként fog ez hatni, ez veszélyes lenne. A nagyon világhíres írókat, ha mondjuk, Kunderát nézem, az övé nem francia regény, nem cseh regény, hanem általános európai mű. Szerintem ez nem is tesz jót a dolognak, persze jelenthet egyféle tágasságot is, azt végiggondolni, hogy egy adott jelenetből vagy mondatból mi az, amit mi megértünk, mihez kell a magyar nyelv, s mi az, ami azon túl van. S ebből nem az következik, hogy az ember ezt az „azon túlit” erősíti, ellenkezőleg, néha éppen a sajátjára lát másképpen.
- Traian Stef román költő barátunk szerint az az író, aki ennyi könyvével ennyi nyelven van jelen, az már nem a nemzeti irodalom része, hanem a világirodalomé, nem sajátítható ki egy nyelv, nemzet számára. Van értelme az efféle kategorizálásnak?
- Úgy tűnik, mindenütt konfliktus ez a nemzeti versus európai vagy világirodalmi kérdés. Véletlenül került szóba Peru, de olvastam arról, hogy a perui népiek mélyen megvetik Vargas Llosát, már csak azért is, mert elment Spanyolországba egy spanyol kiadóhoz, mondván: rendes perui az perui kiadónál mArad. De hát aki ki akar Peruból lépni, az spanyol kiadóhoz megy. Mi viszont, ha ránézünk Vargas Llosa művészetére, akkor látván látjuk, mennyire perui az. A sok lefordítottságnak is megvan a veszélye ugyanúgy, mint ahogy a nem lefordítottságnak is, úgymond az ember provinciális mArad. Persze lehet provinciális az ember akkor is, ha harminc nyelvre lefordították. Attól még mAradhat a szűkség állapotában, egy olyan szűklátókörűségben, amely jól fogyasztható.
- Annak van-e bármi haszna, hogy külön beszéljünk magyarországi magyar irodalomról, romániairól, felvidékiről és így tovább?
- Egy pici értelme van. Második mondatként van. Mert Bodor Ádám, mondjuk, tényleg olyat tud, amit senki más, aki nem innen jön. Kovács András Ferenc verseiből is hallom, hogy két méterre él a Bolyai szülőházától. Egyszerűen kiderül ez már a szavak megválogatásából. Vagy ott az újvidéki irodalom, még a hatvanas évekbeli, amely sokkal európaibb tájékozódású volt, mint az akkori magyarországi magyar. Most pedig a háború miatt más. Nekik vannak háborús élményeik. Mi nem tudjuk, mi az, ha mellettünk meghal valaki, mert lelőtték. Ők meg tudják. Az ilyen ember másképp fog a halálról írni. Ebben az értelemben van értelme ezt a különbségtételt megtenni. Az első mondat persze az, hogy egy magyar irodalom van.
- Mennyire követed rendszeresen a műveidről megjelenő kritikákat, az értelmezésbeli különbségek foglalkoztatnak-e?
- Ha bárki író azt mondja, hogy ez nem érdekli, ezeket nem olvassa el, azt ne hidd el. Engem sem érdekel, nem olvasom el…
Az úgy van, hogy nekem nincsenek nagyon erős elvárásaim. Nincs várakozás bennem, hogy ezt szeretném hallani, vagy jó volna, ha ez derülne ki. Minden értelmezést, ami koherens, jól fogadok. Azt tudom, hogy annak idején, amikor Balassa Péter első kritikái megjelentek a könyveimről, nem a nagy elismerés volt a fantasztikus, ez engem hidegen hagyott, nem is fogtam fel igazából, hanem az, hogy az ő kritikáiban ráismertem arra a vízióra, ami az enyém, az nekem nagyon jó volt. Hogy ugyanazt az épületet láttam a kritikából előugrani, ami az én fejemben megvolt. Ebből a szempontból érdemes olvasni a kritikát. Az számomra újra és újra egy erős tapasztalat – amiből soha nem tanulok –, hogy az irónia mennyivel élesebb, mint amennyire azt én gondolom, hogy mennyivel jobban megviseli az embereket. Napi tapasztalat, csak nem szeretünk konfrontálódni vele, hogy mennyire egymás mellett van a tragikus meg a komikus, de azzal nem szeretnek az emberek szembesülni. Ha már beálltunk sírásra, akkor sírjunk végig, ha beálltunk nevetésre, akkor nevessünk. Nálam ezek nagyon gyorsan váltják egymást. Érdekes néznem, ennél nagyobb dolgokban is hogyan jelennek meg a klisék, tudod, amikor azt olvasom nyolcvanadjára, hogy „…és édesapjának állított emlékművet”. Bla-bla-blaaa… Hogy mennyire tud vagy nem tud kitörni a kritika az ilyenekből. Vagy az a tapasztalat, hogy az úgynevezett félreértés legitim olvasási mód. Nagyon sokszor működik félreértésben egy könyv, de ez nem is olyan nagy baj.
- Apropó, félreértés, bevallom, amikor a Javított kiadás a kezembe került, kicsit gyanakodtam is, vajon ez nem megint egy Esterházy-féle ravaszdiság. Persze aztán rájöttem, hogy nem az.
- Azért sem szeretek beszélni róla, mert szinte nem tudsz olyan kérdést feltenni, amire ne lenne válasz a könyvemben. Persze tudom, én a farkasért kiáltó kisbojtár szerepébe bújtam. Annyiszor játszottam már el azt, folyamatosan azzal játszanak a könyveim, hogy ez most valóság, nem valóság. Aztán amikor azt mondom: gyerekek, ez valóság, miért hinnék el? Tetejében az is igaz, hogy egy fogalmazás az már forma, ha forma, akkor fikció. Elvileg igaza van annak, aki kétségbe vonja, de egyrészt a szövegből kitetszik, hogy ez nem fikció, másrészt két telefonhívással utána lehet járni. Más kérdés az, hogy ha kicsit távolabbról olvassa valaki, őt meg ez nem érdekli, csak egy szöveget lát, s neki a szöveg így vagy amúgy viselkedik.
- Valaki a realizmus diadalának nevezte ezt a könyvedet.
- Ha úgy írjuk le a könyveimet, mint különböző maszkoknak a sorozatát, akkor az a logikus, hogy végül a maszknélküliség jelenik meg maszkként. Azt is lehetne mondani, ez a logikus végpontja ennek.
- Egy helyütt a jó szándékú rossz művek legitimitásáról beszéltél. Arról, hogy egy diktatúrában a jó szándékkal megírt gyenge mű eltűrhető, de szabad világban már más a helyzet…
- A fontos rossz műről van szó. Ez a legitim képződmény.
- Mitől lehet fontos egy rossz mű, s milyen szabadságfok kell ahhoz, hogy már ne legyünk elnézőek, illetve ki dönti el, milyen helyzetben mi mennyire rossz, jó, avagy fontos?
- Arról nem érdemes beszélni, hogy ötven év múlva mi lesz itt, milyen jelenleg fontosnak tartott könyv nem jelent majd akkor semmit. Ez nem is foglalkoztat. Amiről az a mondat szólt, az egyszerűbb dolog, egy diktatúrabeli szituáció. Amikor nagy baj van, csak a túlélésről lehet szó, a közösség megmAradásáról, ebben az imperativusban nem biztos, hogy olyan érzékenyen reagálunk arra, ha egy szonettről kiderül, csak tizenhárom sor van benne. Viszont ha elmúlt ez a helyzet, akkor nem olyan jó, ha a szonett csak tizenhárom sorból áll, legfeljebb akkor ne nevezzük szonettnek. Megszűnik a szabadságnélküliség alibije. Ha puszta túlélésről van szó, szamárság arról beszélni, hogy van felöltözve valaki. Ha meghívnak valahova, és rosszul vagyok felöltözve, az más, mintha éppen akkor úsztam volna át a Dunát. Ez az alibije bármelyikünknek 1990 után megszűnt. Még élesebben vetődik fel ez a kérdés Erdélyben, itt esetleg lehet még egy kört futni, ez ügyben az öncsalásnak jobbak a lehetőségei a nyelvet illetően, a magyarság megmAradását illetően, mint az anyaországban.
- Pár éve egy internetes fórumon azt nyilatkoztad, nincs e-mail címed, a számítógépet is inkább csak írásra használod, írógépként. Azóta változott-e a helyzet?
- Igen, van már e-mail címem.
- Sőt az egyik gyűjtőportálon saját oldalad is…
- Tőlem függetlenül van, illetve a Literán engedélyeztem az oldal megjelenését, meg is tanítják majd nekem, hogy miként tudok belépni oda. Azt én nem fogom csinálni, bár elvileg jó lehetőségnek tartom, hogy számot adjak arról, hol van például felolvasásom. Nekem erre nincs energiám, amikor én kikeveredek az íróasztalomtól, legfeljebb az e-maileket próbálom megválaszolni. Persze az egyfelől egy újabb felület, ahol támadások érhetnek, másfelől valóban hamarabb meg tudok dolgokat válaszolni.
- Különben mennyit dolgozol átlagban egy nap? Ez változó?
- Sajnos, nem változó. Kilenckor odaülök, s csinálom kettőig, fél háromig. Az a baj, hogy akkor nem fejezem be. Ha be tudnám fejezni, akkor könnyű, jó életem volna. Ám az eltervezett szövegnek nem érek a végére, de nagyon fáradt vagyok, szöszmötölök, néha alszom is fél ötig, ötig, s akkor még egyszer nekiesek. Az a nem jó. És akkor az a baj, hogy véget ér, mondjuk, hétkor, de akkor mAradnak még házi feladatok. Ez a sok benne. Megírni, mondjuk, egy előszót. Mindig fölvetődik a hazafiasság kérdése. Szerintem a dolgozás hazafiasság. Az, hogy én megírom Kosztolányi Pacsirtájához az előszót, az munka, tehát az egy hazafias tett.
- Miközben igen termékeny íróként tartanak számon, műveiden sokat bíbelődsz, akár kilenc évig is írod. Hogy van ez?
- Nem tud jobban lenni.
- Sokat átírsz, vagy inkább továbbírod a szövegeidet?
- Ha nagyon provokatívan akarok fogalmazni, akkor azt mondom, nekem olyan a kezem, hogy nem bírok rossz mondatot írni. De ez nem öndicséret, mert ebből nem következik semmi. Mert írom ezeket a jó mondatokat, de ha egy szövegnél van három dolog, amire figyelnem kell, s ha látom, hogy ebből csak kettőre voltam képes figyelni, akkor annak a kimAradt egynek a szempontjait oldalt mindig lejegyzem. De kiderül, hogy a két megvalósított dologból is igazán csak másfelet vettem figyelembe. Előáll akkor egy olyan szöveg, ami lendületes, jó, nívós, csak éppen nem az, amit én akarok. Közben kiderül, hogy nem is igazán arról van szó, ahogy azt Móricka elképzelte, és így tovább. Mindig azt hiszem, hogy a második átírással már megúszom, de soha nem úszom meg. Most éppen megint azt látom, hogy nem úszom meg. Éppen az a félrevezető, hogy jó állapotban lévő szövegek vannak, rendesen meg vannak csinálva, csak épp nem jól, mert nem jó a szerkezetük, hamarabb bezáródnak, mint kellene. Velem mindig az történik, hogy megyek, megyek, aztán a végére érek, de én odáig el akartam még valamit mondani, ám a forma már nem engedi meg. Akkor mindet el kell vetnem, és újra kell kezdenem az egészet. Azt a tapasztalatot aztán persze fel lehet használni, csak ez macerás, azt jelenti, hogy két hónap elszállt. Van negyven oldal, amit fel lehet használni, de olyan, mintha újraírnám. Csak a gondolkodásban segít, hogy ezt már egyszer végiggondoltam. Ez a rendje a dolognak. A prózában nem is kerülhető ki a munkálkodás bányászjellege. Oda kell ülni, fegyelmezetten. E nélkül nem lehet prózát írni. És hogyha az ember százszor tehetségesebb volna, akkor sem változna a helyzet. S ha megnézzük az irodalomtörténetet, valóban látjuk, hogy ha valaki nem így dolgozott, annak megvoltak a következményei is.
- Az előbb a hazafiasság kerül szóba. Néhány napja Európa vezetői sok kompromisszummal próbálták tető alá hozni az alkotmányos szerződést, miközben több állam- és kormányfő a nemzeti érdekeket félti a közös szabályozás kereteitől. Hogyan tapasztalod, milyen Európát szeretnének az európai írók, értelmiségiek: erős nemzetekét, vagy inkább az integrációt erősítenék?
- Nem alakult ki ilyen általános intellektuális kép arról, hogy mi is az, ami felé tartunk. Látjuk, a technikai tényezőknek is nagyon nagy szerepük tud lenni, az euró bevezetése hihetetlenül erős egységesítő hatású. Én ebben nem érzek semmi félelmetest, mert éppen a helyi közösségeket erősítheti az, ha a közösbe kerülnek, hiszen akkor saját magukat definiálják jobban. Persze ez nehéz dolog, mert erősen összekapcsolódik a pénzzel. Az is baj, hogy a fogalmaink, amelyekkel gondolkodunk erről az Európáról, a nemzetállam fogalmai. Úgy gondolkodunk Európáról, mint valami nagy nemzetállamról. Ehhez kellenének európai érzéseink legyenek, amelyek még nem magától értetődőek. Ma valóban az látszik, hogy első reflexben azonnal a nemzeti önzések jelennek meg. Nagyon finom érzék kell ahhoz, hogy ne gazsuláljunk, mégis önérzetesek mAradjunk. A magyar reflex vagy az egyiket, vagy a másikat tudja csinálni. Vagy mindennek alámenni, vagy pedig kakasként kukorékolni, hogy óva intjük Angliát… Ez nem egyszerű kérdés, sajnos a mi politikusainknak nincs nagyon hová nyúlniuk követendő diplomáciai tradíciókért. Abban nincs semmit rossz, ha egy ország kicsi, s nincs sok politikai jelentősége. Ettől nem kéne megijedni, nem kéne mindenáron kompenzálni. Idióta szlogenek, hogy merjünk nagyok lenni, vagy ellenkezőleg, merjünk kicsik mAradni. Erre volt nekem az a javaslatom, hogy mi volna, ha olyanok mernénk lenni, amekkorák vagyunk. Hol kicsik, hol nagyok.
erdelyiriport.ro
2016. július 15.
Washington támogatását kérik (Egyházi javak visszaszolgáltatása)
A romániai államosított egyházi és közösségi ingatlanok visszaszolgáltatásának újraindításához kért támogatást amerikai kongresszusi küldöttektől Washingtonban az RMDSZ küldöttsége. A kongresszus több befolyásos tagja a visszaszolgáltatási ügyek megoldása melletti elkötelezettségéről biztosította a szövetség küldöttségét.
Korodi Attila parlamenti képviselő és Vincze Lóránt külügyi titkár, az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának (FUEN) elnöke a New York-i székhelyű Magyar Emberi Jogi Alapítvány (HHRF) szervezésében kongresszusi küldöttek irodáit tájékoztatta az immár több éve megrekedt romániai egyházi és közösségi ingatlan-visszaszolgáltatási folyamat fejleményeiről. Beszámolójukban rámutattak: a visszaszolgáltatási folyamat teljesen leállt, az illetékes bizottság rendre a magyar történelmi egyházak ellen hoz döntéseket, a református egyháztól ismét elvették a már visszaszolgáltatott Sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégiumot, a restitúciós bizottság tagjait börtönre ítélték, és egy másik szimbolikus jelentőségű ingatlan, a római katolikus egyháztól elvett Gyulafehérvári Batthyaneum visszaszolgáltatását is elutasították.
Vincze Lóránt szerint a román állam igyekszik minimalizálni az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásának ügyében tapasztalható lemAradást, miközben ideálisnak mutatja be a kisebbségek romániai helyzetét. „Arra kérjük amerikai partnereinket, hogy a stratégiai, geopolitikai és katonai partnerségen túl kérjék számon Románián kötelezettségeinek betartását, és kövessék szoros figyelemmel a kisebbségi helyzet alakulását. Az amerikai kongresszus tavaly a költségvetési törvényben is kérte a romániai ingatlan-visszaszolgáltatás felgyorsítását, az abban foglaltaknak most a washingtoni külügyminisztériumnak kell érvényt szereznie a kétoldalú viszony keretében” – fogalmazott a FUEN elnöke. Korodi Attila szerint a romániai magyarok úgy érzik, hogy országuk EU-csatlakozása óta lankad Nyugat-Európa és az Egyesült Államok figyelme az emberi és a kisebbségi jogi kérdések iránt, holott számos megoldatlan kérdés mAradt terítéken. Hámos László, a HHRF elnökének értékelése szerint az amerikai kongresszus több tagja rendkívül elkötelezett a visszaszolgáltatási ügyek megoldása mellett, különösen a befolyásos Andy Harris republikánus és Marcy Kaptur demokrata képviselő, akik támogatást és a kongresszus kezében lévő eszközök alkalmazását ígérték a romániai ingatlan-visszajuttatás megoldása érdekében.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
A romániai államosított egyházi és közösségi ingatlanok visszaszolgáltatásának újraindításához kért támogatást amerikai kongresszusi küldöttektől Washingtonban az RMDSZ küldöttsége. A kongresszus több befolyásos tagja a visszaszolgáltatási ügyek megoldása melletti elkötelezettségéről biztosította a szövetség küldöttségét.
Korodi Attila parlamenti képviselő és Vincze Lóránt külügyi titkár, az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának (FUEN) elnöke a New York-i székhelyű Magyar Emberi Jogi Alapítvány (HHRF) szervezésében kongresszusi küldöttek irodáit tájékoztatta az immár több éve megrekedt romániai egyházi és közösségi ingatlan-visszaszolgáltatási folyamat fejleményeiről. Beszámolójukban rámutattak: a visszaszolgáltatási folyamat teljesen leállt, az illetékes bizottság rendre a magyar történelmi egyházak ellen hoz döntéseket, a református egyháztól ismét elvették a már visszaszolgáltatott Sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégiumot, a restitúciós bizottság tagjait börtönre ítélték, és egy másik szimbolikus jelentőségű ingatlan, a római katolikus egyháztól elvett Gyulafehérvári Batthyaneum visszaszolgáltatását is elutasították.
Vincze Lóránt szerint a román állam igyekszik minimalizálni az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásának ügyében tapasztalható lemAradást, miközben ideálisnak mutatja be a kisebbségek romániai helyzetét. „Arra kérjük amerikai partnereinket, hogy a stratégiai, geopolitikai és katonai partnerségen túl kérjék számon Románián kötelezettségeinek betartását, és kövessék szoros figyelemmel a kisebbségi helyzet alakulását. Az amerikai kongresszus tavaly a költségvetési törvényben is kérte a romániai ingatlan-visszaszolgáltatás felgyorsítását, az abban foglaltaknak most a washingtoni külügyminisztériumnak kell érvényt szereznie a kétoldalú viszony keretében” – fogalmazott a FUEN elnöke. Korodi Attila szerint a romániai magyarok úgy érzik, hogy országuk EU-csatlakozása óta lankad Nyugat-Európa és az Egyesült Államok figyelme az emberi és a kisebbségi jogi kérdések iránt, holott számos megoldatlan kérdés mAradt terítéken. Hámos László, a HHRF elnökének értékelése szerint az amerikai kongresszus több tagja rendkívül elkötelezett a visszaszolgáltatási ügyek megoldása mellett, különösen a befolyásos Andy Harris republikánus és Marcy Kaptur demokrata képviselő, akik támogatást és a kongresszus kezében lévő eszközök alkalmazását ígérték a romániai ingatlan-visszajuttatás megoldása érdekében.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. július 15.
Kiállnak Csűry mellett
Közös nyilatkozatban védték meg Csűry István püspököt a Királyhágó-melléki Református Egyházkerület esperesei Tőkés László korábbi püspök vádjaival szemben. Tőkés korábban a kommunista politikai rendőrséggel, a Securitatéval való együttműködéssel vádolta a püspököt.
Az esperesek által jegyzett szerdai keltezésű nyilatkozat szerint Tőkés László Európai Parlamenti képviselő bizonyítékok nélkül „próbálja rásütni” Csűry István püspökre, hogy a Securitate besúgója volt, „bízva abban, hogy a sokszor megismételt hazugság elég arra, hogy besározza Csűry Istvánt”. „Mi és több százezer református mAradéktalanul megbízunk Csűry István püspökben, aki több ízben kijelentette, hogy nem volt a titkosszolgálat embere. Csűry István püspökként nem vesztette el egyháza bizalmát és tiszteletét, emberként pedig sem a józanságát, sem az emberségét, sem pedig az eszét” – áll a nyilatkozatban. Az esperesek arra figyelmeztetnek, hogy Tőkés László jelenleg az egyetlen közéleti szereplő, aki volt püspökként támadja az egyházat. „Ismételten és határozottan felszólítjuk, ha már képviselni nem tud bennünket, legalább ne támadjon” – áll a nyilatkozatban, amelyet az egyházkerület esperesi kollégiuma nevében kilenc esperes ír alá.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Közös nyilatkozatban védték meg Csűry István püspököt a Királyhágó-melléki Református Egyházkerület esperesei Tőkés László korábbi püspök vádjaival szemben. Tőkés korábban a kommunista politikai rendőrséggel, a Securitatéval való együttműködéssel vádolta a püspököt.
Az esperesek által jegyzett szerdai keltezésű nyilatkozat szerint Tőkés László Európai Parlamenti képviselő bizonyítékok nélkül „próbálja rásütni” Csűry István püspökre, hogy a Securitate besúgója volt, „bízva abban, hogy a sokszor megismételt hazugság elég arra, hogy besározza Csűry Istvánt”. „Mi és több százezer református mAradéktalanul megbízunk Csűry István püspökben, aki több ízben kijelentette, hogy nem volt a titkosszolgálat embere. Csűry István püspökként nem vesztette el egyháza bizalmát és tiszteletét, emberként pedig sem a józanságát, sem az emberségét, sem pedig az eszét” – áll a nyilatkozatban. Az esperesek arra figyelmeztetnek, hogy Tőkés László jelenleg az egyetlen közéleti szereplő, aki volt püspökként támadja az egyházat. „Ismételten és határozottan felszólítjuk, ha már képviselni nem tud bennünket, legalább ne támadjon” – áll a nyilatkozatban, amelyet az egyházkerület esperesi kollégiuma nevében kilenc esperes ír alá.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. július 15.
Visszavonul Máté András
Parlamenti mandátumának lejárta után visszavonul a politikai élettől Máté András Levente, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője. A 42 éves Kolozsvári politikus tegnap jelentette be, hogy az év végi parlamenti választásokon nem indul újabb mandátumért.
Bár tagja mArad az RMDSZ-nek, a szövetségben sem akar semmilyen tisztséget vállalni. A honatya nem részletezte elhatározása okait. Máté Levente András egyike azon honatyáknak, akiknél az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség összeférhetetlenséget állapított meg, amiért parlamenti irodájukban családtagjaikat foglalkoztatták. Tavaly februárban jogerősen hat hónap felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a legfelsőbb bíróság, amiért feleségét alkalmazta irodájában. Az RMDSZ frakcióvezetője és további több mint ötven törvényhozó esete nyomán a képviselőház idén júniusban egy értelmező törvény elfogadásával a 2013 augusztusa utáni időszakra korlátozta a családtagjaikat alkalmazó képviselők és szenátorok büntethetőségét. A jogszabályt egy alkotmányossági óvás miatt nem hirdette ki Klaus Iohannis államfő.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Parlamenti mandátumának lejárta után visszavonul a politikai élettől Máté András Levente, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője. A 42 éves Kolozsvári politikus tegnap jelentette be, hogy az év végi parlamenti választásokon nem indul újabb mandátumért.
Bár tagja mArad az RMDSZ-nek, a szövetségben sem akar semmilyen tisztséget vállalni. A honatya nem részletezte elhatározása okait. Máté Levente András egyike azon honatyáknak, akiknél az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség összeférhetetlenséget állapított meg, amiért parlamenti irodájukban családtagjaikat foglalkoztatták. Tavaly februárban jogerősen hat hónap felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a legfelsőbb bíróság, amiért feleségét alkalmazta irodájában. Az RMDSZ frakcióvezetője és további több mint ötven törvényhozó esete nyomán a képviselőház idén júniusban egy értelmező törvény elfogadásával a 2013 augusztusa utáni időszakra korlátozta a családtagjaikat alkalmazó képviselők és szenátorok büntethetőségét. A jogszabályt egy alkotmányossági óvás miatt nem hirdette ki Klaus Iohannis államfő.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)