Az űrlap alja
Előállították a tüntetőket
Az űrlap alja
Hetek óta téma Váradon az, hogy a volt Olaszi temető helyén létesített parkot a város önkormányzata Mihai Viteazul egykori havasalföldi vajdáról akarja elnevezni, s a tervek szerint a néhai uralkodót ábrázoló (jelenleg a Szent László téren álló) lovas szobrot is oda akarják átvinni.
A váradi magyarok zöme azonban úgy véli, a pár éve felszámolt régi magyar temetkezési helynek meg kellene hagyni eredeti nevét, utalva ezzel arra, hogy a jelenlegi park egy olyan sírkert felett húzódik, ahol több évszázadig egykori váradi magyarok sírjai domborultak. Mihály vajdának történelmi szempontból nem sok köze van ugyanis sem a régi Váradhoz, sem a volt magyar temetőhöz. Erre igyekezett felhívni a figyelmet az a kéttucatnyi váradi magyar, akik az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) váradi szervezetének felhívására vasárnap este pár perces villámcsődületet tartottak az egyik kápolna előtt. A villámcsődület részvevőinél három kartonlapokra festett felirat is volt, melyekben felhívják a figyelmet arra, hogy a váradi magyaroknak joguk van a magyar nevek használatához, és ahhoz is, hogy a régi magyar temetőt ne román fejedelmekről nevezzék el.
A demonstráció csendben, civilizáltan le is zajlott, eleinte mindössze egy rendőr jelent meg, aki videokamerával felvételt készített az eseményekről. Semmilyen szónoklat, hangoskodás nem volt a villámcsődület ideje alatt. Mikor az emberek szétszéledtek, és a sajtósok is elmentek onnan, csendőrök kerültek elő, akik felszólították az EMI-seket, hogy igazolják magukat, majd előállították a fiatalokat. A Reggeli Újság munkatársát a park kapujában érte utol egy váradi magyar ember, és szólt, hogy a fiatalokat elvitték a közeli templom mellett leparkolt csendőrségi autókhoz. Így mentünk vissza oda, ahol valóban, éppen a feliratokat kobozták el a csendőrök. Kérdésünkre az akciót koordináló csendőrtiszt elmondta, az EMI-sek nem kértek engedélyt a tüntetésre, holott a 60/1990-es törvény szerint olyan esetekben, amikor transzparenssel demonstrál egy csoport, engedélyt kell kérni az esemény előtt három nappal a polgármesteri hivataltól, 48 órával pedig a csendőrségtől. Joguk van tüntetni, jelentette ki a tiszt, azonban máskor kérjenek ehhez engedélyt. Azt is megtudtuk, egy feljelentés alapján szálltak ki a helyszínre. A feliratokat a csendőrség elkobozta, majd udvariasan kezet fogtak a fiatalokkal, akik elhagyták a park területét.
Kérdésünkre Molnár Csongor, az EMI váradi vezetője elmondta, az esemény nyilvánosan nem lett meghirdetve, így szerintük nem is számít tüntetésnek. Mivel semmilyen rendbontás, egyetlen szó sem hangzott el a tiltakozás ideje alatt, így nem értik a hatóságok közbelépését. Amúgy pár héttel ezelőtt a városközpont egyik legforgalmasabb helyén, az EMI székház előtt RMDSZ-es politikus szervezte tiltakozás zajlott egy magyarországi párt (a Jobbik – szerk. megj.) ellen, mondta Molnár, azonban érdekes módon akkor senki nem tett feljelentést, és a csendőrök sem léptek közbe. Érdekes ez, mert figyelembe véve pont azt a törvényt, amire most hivatkoztak, annak a villámcsődületnek sem lehetet semmilyen engedélye, ugyanis három nappal előtte még maguk az EMI-sek sem tudták, hogy ott sajtótájékoztatót tartanak majd magyarországi politikusok.
Értesüléseink szerint az előállított fiatalok írásbeli figyelmeztetést kapnak rendbontás miatt.
Szőke Mária. Reggeli Újság (Nagyvárad)

Európa Tanács: hol a kisebbségi törvény?
Hiányolja a kisebbségi törvényt és keményen bírálja Romániát a romákkal szembeni bánásmód miatt egy, az Európa Tanács (ET) által kedden reggel kiadott jelentés.
Az ET rasszizmus- és intoleranciaellenes bizottsága (ECRI) által kiadott, nem kötelező érvényű ajánlásokat megfogalmazó dokumentum felrója Bukarestnek, hogy még mindig nem sikerült elfogadni a kisebbségek jogállását szabályozó törvényt, és azt is negatívumként említi, hogy az 5 százalékos küszöb akadályozza a kisebbségeket abban, hogy a többségéhez hasonló körülmények között válasszák meg képviselőiket.
Ugyancsak bírálja, hogy a rasszista alapú sértéseket nem bünteti a törvény, és nincs olyan intézmény, amely a Btk. rasszizmussal kapcsolatos cikkelyeibe ütköző megnyilvánulásokról gyűjtene adatokat.
A dokumentum a magyarságot is sérülékeny közösségek között említi. A magyaroknak szentelt fejezet – a Székelyföldet beolvasztó – közigazgatási átszervezési tervekre, és a székely zászló tiltására utal, majd felkéri a román hatóságokat, ne alkalmazzanak kettős mércét a nemzeti és regionális jelképek használata tekintetében.
Az ECRI-jelentés rámutat, hogy míg a székely zászló miatt a hatóságok beperelték a Hargita és Kovászna megyei önkormányzatokat, más megyék zavartalanul használhatják regionális jelképeiket, illetve a hatóságok védelmükbe vették azt az iskolás lányt, aki egy Kovászna megyei iskolában román nemzeti hajszalaggal tüntetett a magyar nemzeti ünnepen és emiatt fenyegetés érte.
Elítélik a Kolozsvári CFR labdarúgócsapat mérkőzésein az ellenfél szurkolók által hangoztatott magyarellenes rigmusokat. A strasbourgi szaktestület ezért az etnikai ellentétek következetes és diszkrimináció-menetes kezelését sürgeti.
Az ET szakértői bizottsága a kommunizmus idején államosított egyházi és (nemzeti/etnikai) közösségi ingatlanok visszaszolgáltatásának helyhatósági hátráltatását is szóvá teszi, rámutatva, hogy legutóbbi ECRI-jelentés óta a visszaigényelt kétezer ingatlanból csak 568-nak a helyzete rendeződött. A jelentés azt ajánlja: Bukarest központi koordinációval lendítse ki a restitúció ügyét a holtpontról.
A dokumentum szerint a romániai cigány közösség gyakran válik diszkrimináció vagy a méltóságát sértő kijelentések áldozatává a politikai osztály részéről. A politikusok ezen kijelentéseit a sajtó rendszerint nem bírálja, hanem átveszi – mutat rá dokumentum.
A jelentés készítői aggodalmukat fejezik ki egyes parlamenti képviselőik kezdeményezései miatt, akik az általuk benyújtott törvényjavaslatokban azt sugallják, hogy a romák és a bűnözés között közvetlen összefüggés van, és felróják e kisebbség tagjainak, hogy nem akarnak integrálódni.
A sajtó általában átveszi a romákkal szemben ellenséges álláspontokat, a tévé- és rádióadók pedig a sztereotípiák révén kedvezőtlen színben tüntetik fel a cigányokat, anélkül, hogy utána járna a konkrét eseteknek. A dokumentum arra is kitér, hogy a rasszizmus elleni jogszabályoknak „dinamikusabban” kellene érvényt szerezni, hogy ne maradjanak csupán írott malaszt.
A dokumentum ugyanakkor azt is elismeri, hogy az utolsó ilyen jelentés publikálása, 2006 eleje óta előrelépés is történt az ügyben. A rendőrség a roma kisebbség tagjai közül is toborzott tagokat, a közszolgálati televízió elkezdte a cigány kultúra ismertetését és az előítéletek elleni küzdelmet, az iskolákban pedig roma mediátorok jelentek meg.
Markó Attila, az RMDSZ sepsiszentgyörgyi parlamenti képviselője a jelentés kapcsán kifejtette: az Európa Tanács által nemrég elfogadott Kalmár-jelentés után ez a dokumentum újabb bizonyítéka annak, hogy amit a romániai magyar közösség kér, az teljes mértékben összeegyeztethető az európai standardokkal és gyakorlattal.
„Az Európa Tanács osztja a magyar közösség véleményét, megérti és támogatja igényeit. Ilyen értelemben kifejezetten üdvözlendő, hogy az ECRI – korábbi jelentéseihez hasonlóan – most is határozottan kiáll az egyházi és közösségi javak visszaszolgáltatása mellett. Ennek a jelentősége azért is kiemelkedő, mert ezúttal például konkrétan megemlíti a Székely Mikó Kollégium ügyét, mint megoldatlan problémát” – hangsúlyozta Markó.
„Bár ezek a jelentések nem vonnak maguk után sem szankciókat, sem pedig a tagállamok részéről kötelező magatartást, mégis úgy értékeljük, hogy ez a dokumentum egyértelmű jelzéseket fogalmaz meg Románia irányába arra vonatkozóan, hogy még mindig vannak megoldatlan problémák” – tette hozzá.
Balogh Levente. Krónika (Kolozsvár)

Erdély-szerte az összetartozást ünneplik
Erdély-szerte megemlékeznek szerdán a trianoni békeszerződés aláírásához kötődően a nemzeti összetartozás napjáról. Marosvásárhelyen az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) szervezésében a Bolyai téri unitárius templom udvarán 17 órakor kezdődik az emlékünnepség, amelyen Zsigmond Barna Pál, Magyarország csíkszeredai főkonzulja és Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke is részt vesz.
Fellép a Református Kollégium vegyeskara, a megemlékezés után pedig az egyházközség tanácstermében Koltai Gábor Trianon című filmjét vetítik.
Sepsiszentgyörgyön 16 órától a Kőrösi Csoma Sándor és a Templom utca kereszteződésénél található téren tart megemlékezést a helyi önkormányzat és Magyarország Kulturális Központja – rossz idő esetén az eseményt a Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron termében tartják. Délután fél 6-tól a Magyar Polgári Párt (MPP) rendezvényére várják az érdeklődőket az Erzsébet-parkban található székely zászló alatt.
Kirándulva emlékeznek a diákok
A Kárpát-medencei magyar középiskolásoknak kínál utazási lehetőséget a budapesti Rákóczi Szövetség hétvégén a nemzeti összetartozás napja alkalmából. Az idei programon a marosvásárhelyi Református Kollégium és a Bolyai Farkas Gimnázium összesen nyolcvan diákja is részt vesz: egy részük Egerbe, a többiek Debrecenbe látogatnak el.
A tanulók a péntektől vasárnapig zajló kiránduláson megemlékezésen vesznek részt, emellett városnézést, kapcsolatépítő és ismerkedő programokat szerveznek számukra.
Székelyudvarhelyen a Millenniumi emlékoszlop körüli téren tartandó, koszorúzással záródó megemlékezés szerda délután fél 5-kor kezdődik, szombaton pedig reggel 8-kor a főtérről indul a már hagyományos Trianon-napi kerékpárkörút. Farkaslakán 16 órára várják a megemlékezőket a Trianon-emlékműnél, ahol a felszólalások után a Tamási Áron Általános Iskola diákjai népdalokat, verseket adnak elő.
Csíkszeredában az EMI és a Minta ifjúsági szervezet tart emlékünnepséget: a résztvevők délután negyed ötkor gyülekeznek a Szabadság téren, majd együtt indulnak a központi parkban tartandó megemlékezésre.
Nagyváradon a Királyhágómelléki Református Egyházkerület székházának belső udvarán 17 órakor kezdődik az összetartozás napi rendezvény a Partiumi Magyar Művelődési Céh és az EMNT szervezésében. Emlékbeszédet mond Hermán M. János, a Partiumi Magyar Művelődési Céh hittudományi referense és Török Sándor, az EMNT Bihar megyei szervezetének elnöke, majd a résztvevők megkoszorúzzák a Trianon-emlékművet.
Az Országgyűlés 2010. május 31-én nyilvánította a trianoni békeszerződés aláírásának napját, június 4-ét, a nemzeti összetartozás napjává. Az erről szóló törvényben az Országgyűlés rögzítette, hogy kötelességének tekinti arra inteni a jelenlegi és a jövendő nemzedékeket, hogy a trianoni békeszerződés okozta nemzeti tragédiára mindörökké emlékezve, a más nemzeteknek okozott sérelmeket is számon tartva, s ezekből okulva, az elmúlt kilencven esztendő küzdelmeiben az összefogás példáiból, a nemzeti megújulás eredményeiből erőt merítve, a nemzeti összetartozás erősítésén munkálkodjanak. Krónika (Kolozsvár)

Brüsszel mai Trianonja
Nézem magam előtt az öt világvallást. Szólok magamban ismét isteneinkhez, mint annyiszor. Mindenikben ott van a kegyelem, a türelem. És a megbocsátás. Halál, ha van most és ilyenkor közelemben, vagy a Gonosz, a rontás és elveszejtés esszenciája, mindig kétségeim vannak. Aki népem s egész nemzetem elveszejtésén, omlásán dolgozik hosszú idő óta, ott és akkor bennem nem fogamzik saját halálomra a megbocsátás.
Kis- és Nagy-Trianon erőszakos döntése a magyar nemzet ellen máig fájdalom, pusztulás, magyar Golgota minden áldott nap. Por és füst Szlovákia, Románia, Szerbia, Ukrajna, Horvátország egén, és abban a gyűlölet-légkörben él, növöget a gyermekünk, Trianon ükunokája. Voltak szerveződések, kötések és szakítások 94 év alatt, a gyűlölet alig sem lanyhult ez országokban, táplálta azt a sürgetés a magyarok elfogyása irányában.
Így igaz, emberek, mai szerveződések és mai gáncsok. Már nem mutathatunk az Európai Unió felé, mert annak nem fáj a legfrissebb demokrácia nem létező égisze alatt a magyarok csonka karja, félszegen még élő nyelve. És nem fáj Európának, a korcsnak a leégett erdélyi kultúra. Ha itt nem fáj művi román tengerben (ezt akarják) a magyar kultúra pusztítása, akkor egyaránt köphetünk Trianonra és a mai Brüsszelre.
Éhe vagyon a kenyérnek, a szónak. Kopog fagyos kezén gyermeknek a román pálca, kopog fagyos lábán a vékony cipőcske. Fut előlünk s nem előttünk a hitvány képviselői társulat, keményen s nagyon megfizetve, rettenetesen – hogy hallgasson! Feledje Trianont, az országveszejtőt, annak mai retteneteit. Ötven év alatt nem keres annyit egy pap, egy szakmunkás, mint azok ott a négy képviselői esztendő alatt.
Trianon él, éget, serkent bennünket cselekvésre, felülvigyázatra, mert mindenütt él az egy Isten s a remény öt világvallásban, 7 milliárd emberben. Ám ez a remény csak diderget, nem pólyál, csikorgat, s nem táplál. Ez a mai Brüsszel mai Trianonja.
Czegő Zoltán. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Nem siránkozni, hanem harcolni kell!
1920. június 4-én 16 óra 32 perckor a történelmi Magyarország településein felzúgtak a harangok. A magyar haza feldarabolását siratták, hiszen a Nagy-Trianon kastély folyosóján ekkor írták alá a világtörténelem legszégyenteljesebb és legigazságtalanabb békediktátumát, melynek értelmében az akkor 325 411 km² nagyságú és 20 886 487 fő lakossal rendelkező Magyar Királyság területének bő, népességének pedig szűk kétharmadát elveszítette.
Ezzel a számunkra gyászos mozzanattal vette kezdetét az erdélyi magyarság immár 94 éve tartó Golgota-járása is. Azon kívül ugyanis, hogy megkérdezése nélkül idegen fennhatóság alá került, kiforgatták vagyonából, betiltották anyanyelvét, elüldözték vagy börtönbe vetették vezetőit. Önálló szellemi, gazdasági és politikai életének felszámolásával, jövedelmi forrásainak megszüntetésével és kisajátításával, gyakorlatilag jobbágy sorsba kényszerítették, és így is bánnak vele azóta is gyarmatként kezelt szülőföldjén. Nem a véletlen műve tehát, hanem egy jól kigondolt és kivitelezett ördögi terv következménye, hogy az 1910-ben megejtett népszámlálás adatai szerint 1 662 000 fős erdélyi magyarság lélekszáma a növekedés helyett napjainkra másfél millió alá apadt.
E felismeréssel a tarsolyunkban óhatatlanul felmerül a kérdés, hogy akkor hogyan tovább? Hogyan tovább?
Önámítás helyett nézzünk szembe a sajgó valósággal!
A magyar anyák fokozott szeretete, segítsége és megbecsülése által sokszorozzuk meg a gyermekáldást, hiszen ők a jövőnk letéteményesei!
Neveljünk öntudatos, múltjukat ismerő, s ezért nemzeti hovatartozásukat büszkén vállaló, szilárd hitű nemzedékeket, amelyek az ész és tudás fegyverével képesek lesznek népük jogait kiharcolni és a sorsán jobbítani!
Állítsuk félre a gyávákat és az árulókat!
Egységesen sorakozzunk fel a szabadság eszméje mögé, melynek egyik, számunkra is elérhető formája szórványban a területi, tömbben pedig a kulturális autonómia.
Lássuk be, ennek megvalósítása a megmaradásunk egyetlen záloga. Rendeljük alá minden lépésünket és cselekedetünket, az összes fizikai és szellemi erőforrásunkat e cél megvalósításának.
Nem feledjük, hogy győzni csak felemelt fejjel, bátran, áldozatok és küzdelem árán lehet!
Bedő Zoltán. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Nemzeti államok alakultak?
Trianon sebei 94 év távlatából se gyógyulnak
1920-ban hiéna módjára darabolták, marcangolták szét a történelmi Magyarországot. A legnagyobb arcátlanság a nemzetállamok létrehozásának hazug jelszava volt. Ezt hangoztatva roncsolták–zúzták szét hazánkat, és sikerrel vitték be a köztudatba a területszerzések jogosságának gondolatát.
Arra hivatkoztak, hogy Magyarország soknemzetiségű állam. Azt azonban nem mondták el, hogy a magyar nép kelet és nyugat kapujában, a Török és az Osztrák Birodalom határán őrlődve, évszázadokon át befogadta az ide menekülő románokat, szerbeket és más nemzetiségűeket, így alakult ki az 55%-os magyar számarány. Mindez nem érdekelt senkit, és gondtalanul vertek szét egy páratlanul tagolatlan földrajzi, történelmi tájat, gazdasági egységet. Egy olyan országot engedtek szabad prédára, amelyben ha erre nem kerül sor, akkor a mainál összehasonlíthatatlanul magasabb életszínvonalon élnénk. Egy olyan államot, amely 1918 táján eljutott a nemzetiségi kérdés kantonális megteremtésének gondolatához. Ehelyett megszületett a világtörténelem egyik leggyászosabb békediktátuma: Trianon.
Olyan nemzetállamokat tákoltak össze, mint Csehszlovákia, Jugoszlávia és Nagyrománia. A Csehszlovák nemzetállam szlovákiai részében – a mai Szlovákia (Felvidék) területén – a szlovákok kisebbséget alkottak, azaz 1 874 000 szlovák mellett 1 702 000 (47,59%) nem szlovák élt. A szövetségi állam cseh része is csehül állt, de ott sem dukált az önrendelkezés joga az egy tömbben élő 3 millió németnek. A Jugoszláv nemzetállamban, az elszakított területeken, ideértve Horvátországot is, az 1 029 000 szerb (24,96%) mellett 3 093 000 (75,03%) nem szerb élt. A Horvátország nélküli, elszakított magyar területen, a Délvidéken, mind a magyarok, mind a németek számaránya külön-külön túlhaladta a szerbekét, természetesen nekik sem járt az önrendelkezés joga. Az önrendelkezés diadalaként megszületett Jugoszláv nemzetállam – az 1990-es években több véres háború eredményeképp – hét önálló államra bomlott.
Akárcsak Jugoszlávia, Csehszlovákia is a múlté. A három területharácsoló országból részben még Románia áll. 1920-ban az összes szomszédos országtól, amelyek mindenikével szövetségben (is) állt, elárulva azokat, tákolták össze Nagyromániát. Természetesen, alig két évtized után, e nemzetállam elvesztette a 98%-ban nem román lakta Kadrilátert, amely visszakerült Bulgáriához. Később Besszarábia területén megalakult a mai független Moldovai Köztársaság. A történelmi Moldvához tartozó Észak-Bukovina és más területek, köztük a Dobrudzsa megszerzéséért 1878-ban Oroszországnak átadott Cahul, Izmail és Bolgrád megyék ma Ukrajna részei. Ami Erdély bekebelezését illeti, Erdélyben a 2 465 000 (53,8%) fős románság nevében döntöttek egy olyan területről, ahol még 2 800 000 (46,2%) nem román élt. Tették mindezt a nemzetállam kialakításának jogosságára hivatkozva!
A területrablók a mai napig sem hajlandók elismerni az őshonos erdélyi magyarság egyenrangúságát. A román államnacionalizmus megtagadja a székely népnek azt a jogát, hogy népszavazással véleményt mondjon a területi autonómiáról. Mindezt az alkotmány első cikkelyére alapozva tagadják meg tőlük.
Kérdezzük, azok, akik úgy gondolják, hogy 1920-ban jogos volt az 53,8% arányú románságnak elszakítani Erdélyt, Bánságot, Partiumot Magyarországtól, úgy, hogy nem engedélyeztek népszavazást, miközben a gyulafehérvári (kirakat) nagygyűlésen sem képviselte senki Erdély népességének felét, most miért nem tartják jogosnak a hetvenhat százalékarányban magyarlakta Székelyföld autonómiáját? Talán azért, mert Románia nemzetállam?
Kádár Gyula. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Trianonra emlékezve
A teljes értékű nemzetiségi lét egyetlen járható útja a területi autonómia
Hiába védtük a hazát, évezreden keresztül az ősi rögöt, hatalmi szóval fosztottak meg minket attól, amihez leginkább ragaszkodtunk, amiért a történelem során honfitársaink sokasága áldozta életét.
A fennkölt ígéretek dacára másodrangú lakói lettünk e földnek. Száz éve emlegetjük halkan vagy hangosabban a nekünk megígért jogok biztosítását, de a fennhéjazó hatalomról nyomtalanul leperegnek. Szülőföldünkön való megmaradásunk egyetlen záloga az önrendelkezés elismerése az uralkodó nemzet részéről, mert ellenkező esetben újabb száz év múlva településeink elnéptelenednek, valamikori jelenlétünket pedig csak korhadt fejfák jelzik majd. A teljes értékű nemzetiségi lét egyetlen járható útja a területi autonómia biztosítása, legalábbis azokon a részeken, ahol még többségben vagyunk. Ezért kell nemzetközi szintre terelni megmaradásunk egyetlen lehetséges változatát, ugyanakkor meríteni kell a velünk hasonló helyzetben levő népek példájából, amelyek sorsa a mienknél jobbra fordult. Következetesen, bátran, eltökélten kell követelni a minket megillető közösségi jogaink elismerését. Ezt kell tenni a hazai belpolitikai élet hadszínterein, és minden alkalmat megragadni nemzeti közösségünk ügyének világpolitikai szintre emelése érdekében. Ez az egyetlen járható út abban az igyekezetünkben, hogy szülőföldünk a gyermekeink, unokáink számára is élhető maradjon, ezért pedig minden áldozatot meg kell hoznunk.
A világháború utolsó évében, amikor már látni lehetett a végzet bekövetkezését, a lakosság, de a helyi hatóságok is képtelenek voltak elhinni az impériumváltozás bekövetkezésének eljövetelét. 1918 késő őszén nálunk is megalakultak a Nemzeti Tanácsok, melyek ezt az érzést igyekeznek fenntartani. A Székely Nemzeti Tanács programja azonban már a Székelyföld elszakadási lehetőségét is előrevetíti. Nagyfokú naivitásuk és a világban bekövetkezett változások következményeinek figyelmen kívül hagyása jellemzi programjukat, amelyben a politikai változások várható fejleményeit taglalják. A székelység történelmi jogaira, valamint a wilsoni elvekre hivatkozva követelik a Független Székely Állam megalkotását, melyhez a tőszomszédságban lévő csángó falvak is hozzátartoznának, de keresi a Székely Nemzeti Tanács a szászokkal való megértés eshetőségét is egy Székely–Szász Köztársaság kialakítása reményében.
„A székely megyékre a székelyeken kívül senki jogot nem formálhat. Több mint egy évezred óta székely lakja, székely műveli, székely védi ezt a földet. Ez a mienk volt, a mienk most, és a mienk marad, mert ezt diktálja a népek mindenütt érvényesülő önrendelkezési joga” – zárul az önbizalomtól duzzadó nyilatkozat. Dr. Török Andor alispán 1918. november 11-i közgyűlési beszámolójában hasonló szellemben gondolta a háború befejezésének körülményeit: „Mivel már nem vagyunk hadviselő felek, az idegen csapatok bevonulnának hozzánk, és mi az egész világ nemzetközi oltalmába ajánlanánk magunkat.”
Nem sokkal ezek után azonban rá kellett ébredniük az akkori idők politikusainak a kegyetlen valóságra, a másodrangúság ránk erőltetett új életformájára, amely hosszú ideig letargiába taszította az erdélyi és székelyföldi magyarságot.
Cserey Zoltán. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Teljes alakot öltött a szobor
Elkészült Sárpátki Zoltán szobrászművész műtermében a Csíkszereda felújított Szabadság terére szánt teljes alakos Márton Áron-szoborkompozíció agyagváltozata. Az alkotást gipszből, majd bronzból kell kiönteni ahhoz, hogy elnyerje végleges alakját és helyére kerüljön.
A bérmálás szentségét kiszolgáltató Márton Áron püspököt, illetve egy bérmálkozó lányt és ennek bérmakeresztanyját ábrázolja a szoboregyüttes. Szerdán a művész műtermében mutatták be az alkotást, amelynek agyagból készült változatán Sárpátki szerint részleteiben még dolgozni kell – ez a kezek, lábak, illetve a püspöki kellékek kidolgozását jelenti. Ezt követi a gipsz negatív, illetve pozitív öntése, utóbbi változatot kell átadni a bronzöntőnek, hogy elkészülhessen a végleges forma.
Antal Attila, Csíkszereda alpolgármestere emlékeztetett arra, hogy a város által megbízott csíkszeredai szobrászművész nem volt egyedül az alkotás folyamatában: elismert művészekből álló grémiumot – Márton Árpád képzőművészt, Bocskai Vince és Vetró András szobrászművészeket, illetve Hegedűs Enikő egyházi művészettörténészt – bíztak meg a szakmai segítségnyújtással, akik ezt a feladatot kitűnően ellátták.
Az egykori kápolna közelében lesz az alkotás
Ráduly Róbert Kálmán polgármester szerint sok vita, gyötrődés előzte meg a szoborcsoport helyéről szóló döntést, még egyházi berkekben sem volt egyetértés arról, hogy hová is kerüljön. Mint elmondta, a Szabadság tér mellett és ellen is lehetne érvelni, de ezt a döntést az is befolyásolta, hogy Csíkszereda vásárhelyének első kápolnája – még a barokk templom építése előtt – valahol a közelben állt.
„Az olcsóbb stáción vagyunk túl: az öntés költséges, megfelelő öntőművészt találni pedig nagy kihívás” – emlékeztetett Ráduly. Márton Árpád képzőművész, aki a megbízott grémium tagjaként követte a munkát, nagy elégtételnek nevezte a szobor elkészítését. Azt mondta,nem kis kihívás egy ilyen háromalakos kompozíció elkészítése, amelynek köztérre kerülve kell állnia a sarat, és a holnap, a jövő számára is meg kell felelnie.
Talapzat is készül
A szoborállítás teljes költségére 689 ezer lejt határozott meg az a megvalósíthatósági tanulmány, amelyet két évvel ezelőtt fogadott el a helyi önkormányzati képviselő-testület. Antal Attila alpolgármester szerint a bronzba öntésre Magyarországról kaptak kedvező ajánlatot, és jó esély van arra, hogy a munkát egy Kecskeméten dolgozó erdélyi származású szakember végezze el. A korábbi elképzelésekkel ellentétben egy 60 centiméter magas kőtalapzat is készül a szoborcsoportnak, amely a Szabadság téren felhúzott nagyméretű székely zászló mostani helyére kerül.
A szoborállításkor a zászlót eltávolítják, a polgármester ezzel kapcsolatban azt mondta, a város már felhúzott egy másik köztéri székely zászlót. A gipsz- és bronzöntés folyamatának lezárását az alkotó legalább fél évre becsüli, ezután kerülhet a köztérre. Évekkel ezelőtt már volt próbálkozás Csíkszeredában Márton Áron köztéri szobrának elkészítésére, de a pályázatra benyújtott pályaművek közül a zsűri és a közönség nem ugyanazt tartotta a legjobbnak, így mindeddig nem került szobor a Szabadság térre.
Kovács Attila. Székelyhon.ro

Egy újratemetés hullámai
Szövegértési problémák vannak a magyar sajtóban a marosvásárhelyi bíróság múlt heti döntése kapcsán. Az egyik erdélyi orgánum ezzel a címmel közölt írást: Jogerős: nem temethetik újra Nyirő Józsefet, a Népszabadság világhálós oldalán pedig Nyirő újratemetve márpedig nem lesz címmel foglalkoztak a témával. Pedig mindössze annyi történt, hogy másodfokon is jóváhagyták a Hargita megyei törvényszék két évvel ezelőtti ítéletét, semmisnek nyilvánítva a székelyudvarhelyi hivatal által kibocsátott, a Nyirő József nevére szóló temetkezési engedélyt.
Aki nem ismerné a történetet: a Magyar Országgyűlés Hivatala másfél évnyi, a román féllel is folyamatos egyeztetés után 2012. május 27-én meg akarta szervezni a Madridban nyugvó erdélyi író újratemetését. A kihantolás rendben megtörtént az Almuneda temetőben, de időközben megbukott a román jobbközép kormány, és a helyükbe érkező baloldali Victor Ponta és csapata kiváló lehetőséget látott (ebben is) a magyarellenesség felélesztésére, és különféle adminisztrációs eszközökkel ellehetetlenítette az újratemetést. A formai ok: az RMDSZ vezetésű székelyudvarhelyi városvezetés – szándékosan vagy véletlenül – hibás temetkezési engedélyt állított ki, ezt a megyei prefektúra azonnal észrevette és megtámadta a bíróságon.
A jogi megoldás már akkor, a két évvel ezelőtti újratemetési kísérlet napján is látszott: nem fellebbezni kellene, hanem kiállítani egy új, hibátlan engedélyt. A polgármester akkor nem volt elérhető – szolgálatait és az RMDSZ segítségét nem véletlenül köszönte meg egy közleményben a Ponta-kormány egy nappal a meghiúsult újratemetés után. A porhintés ráadásul folytatódik: pár napja a polgármester egy közleményben arról írt, hogy a polgármesteri hivatal részéről nem szükséges igazolás kiadása a hamvak temetése esetén, ezért semmi sem áll az újratemetés útjában.
Ehhez képest furcsa, hogy pénzt és időt nem kímélve másodfokon is pereskedtek a hibás igazolás miatt – Viorela Bejan, a táblabíróság szóvivője az Agerpres hírügynökségnek arról beszélt, az ítélőtábla elutasította az udvarhelyi önkormányzat jogi képviselőjének az alapfokú ítélet eltörlésére vonatkozó javaslatát, így a másodfokú verdikt végleges és megfellebbezhetetlen.
A történet legszomorúbb része, hogy nem ezen a jogi csűrés-csavaráson múlik az újratemetés. A jelenlegi román hatalom mindent megtesz, hogy megakadályozza a folyamatot, és árgus szemekkel figyelnek mindenkit, akinek szerepe volt az újratemetés előkészítésében.
Ha én Székelyudvarhelyen járok (jelen írás szerzője volt az eseménysorozat kommunikációs megbízottja, és az újratemetés tervezett időpontja előtti napon a román hatóságok órákra feltartóztatták, átkutatták, és a csomagjában talált – üres – urnát felnyitották – a szerk.), és kimegyek a temetőbe a barátom sírjához, percek alatt sportos testalkatú „látogatók” érkeznek a közelembe. Egy udvarhelyi származású, de Budapesten élő operatőr (ő szintén részt vett a Nyirő újratemetés folyamatában) az édesapja sírjához látogatott ki decemberben, és két egyenruhás csendőrt kapott kíséretül.
Tavaly év végén Fráter Olviér, a Magyar Országgyűlés megbízottja levélben érdeklődött a székelyudvarhelyi katolikus egyháznál, hogy elhárultak-e a jogi akadályai az újratemetésnek. Levelét a címzetteken kívül mások is olvasták: december tizedikén egy bukaresti parlamenti képviselő feljelentette a magyar állampolgárt a román ügyészségen azzal, hogy „háborús bűnöst” akar újratemetni!
Vainer Aurel nemcsak politikus, hanem a Romániai Zsidó Hitközségek Szövetségének a vezetője is, és a feljelentésében arról ír: a magyar író újratemetése sérti a román kormány 31/2002-es sürgősségi rendeletét, amelyben megtiltják az béke és az emberiség elleni bűnök elkövetőinek kultuszát. A székelyudvarhelyi bíróság mellett működő ügyészség komoly vizsgálatot indított, és május ötödikén keltezett határozatában megszüntette a nyomozást Fráter Olivér ellen. A részletes indoklásban kifejtik: bekérték a román akadémiától, a Hargita, Maros, Kolozs, Szeben, Brassó és Bihar megyei állami archívumokból a bizonyítékokat arra, hogy Nyirő József népszerűsítette-e a fasiszta, a rasszista, a xenofób ideológiát, de a válasz minden esetben negatív volt. A sürgősségi kormányrendelet előírja, hogy háborús bűnösnek csak az nevezhető, aki ellen jogerős bírósági végzést hoztak. Nyirő esetében ilyet sem találtak sem Romániában, sem külföldön, és ezt az információt az Elie Wiesel Romániai Holokausztkutató Nemzeti Intézet is megerősítette az ügyészségnek. Mindezek értelmében a feljelentés nem volt jogos, az eljárást megszüntették.
Az elmúlt napokban többször is megkerestem levélben és más módon Vainer Aurelt, hogy milyen bizonyítékokra alapozta a feljelentését. ő különben is notórius feljelentő: egy másik akciója nyomán meghurcoltak két gyergyószentmiklósi személyt, akik a helyi kultúrotthonban két székelyudvarhelyi alkotó, Tompa László és Nyirő József munkásságára emlékeztek, írásaikból olvastak fel. A januári kulturális esemény után ügyészségi eljárás indult Vainer feljelentésére, aki a Romániai Zsidó Hitközségek Szövetsége nevében arról írt: „Bár nem volt tagja az 1944. októberi hatalomra kerülése után a budapesti zsidók ezreit halálba küldő szélsőséges és fasiszta Nyilaskeresztes Pártnak, Nyirő József a rezsim ideológiája propagandistájának számított”.
Vainer szerint az író a múlt század negyvenes éveiben „a kolozsvári Tűzharcosok magyar félkatonai alakulat tagjaként részt vett a kincses város környéki román lakosság terrorizálásában”. Ez egyébként új elem a Nyirővel szemben felhozott vádak között, és minden bizonnyal légből kapott nettó hazugság.
Amikor az első levelet írtam Vainernek (aki egyébként egyikre sem válaszolt), épp azt olvastam a hírekben, hogy Mircea Duşa jelenlegi bukaresti hadügyminiszter éppen Miron Cristea román pátriárkát dicsérte és állította az utókor elé követendő példaként a hősök napja alkalmával rendezett eseményen. Dusa – még maroshévízi polgármesterként – kezdeményezte a pátriárka szobrának a felállítását, amely azóta megtörtént. Ez azért érdekes, mert Miron Cristea kormányfőként 1938-ban 225.222 zsidó származású román állampolgárt fosztott meg az állampolgárságától és tett földönfutóvá – közülük sokan éppen Magyarországon kaptak menedéket. A politikus közben rendszeresen publikált antiszemita írásokat az akkori lapokba, egyebek között így fogalmazva: „nem lépni fel a zsidók ellen annyit tesz, hogy élve tartunk a pusztulás fele”.
A zsidó vezetőt arról is megkérdeztem, tervez-e feljelentést tenni az aktuális román hadügyminiszter ellen háborús bűnösök kultuszának propagálása ügyében. Erre a levelemre sem válaszolt.
Romániában nincs erő és akarat a holokauszttal való szembenézésre – a bukaresti politikusok minden eszközzel azt próbálják bizonyítani, hogy az ország mai területéről csak és kizárólag Észak-Erdélyben voltak zsidóellenes megmozdulások, így kizárólag a magyarok antiszemiták. A napokban avattak fel tizenkét táblát az erdélyi nagyvárosok vasútállomásain (erről majd szombaton, a Magyar Nemzet hétvégi Magazin mellékletében olvashatnak bővebben), amelyekből az derül ki, hogy a holokausztért a „horthysta fasiszta” magyarok a hibásak.
1967-ben Anthony Quinn főszereplésével készült egy film A huszonötödik óra címmel, amely egy román parasztember történetét beszéli el, akit zsidónak néznek, ezért koncentrációs táborba küldenének, és ő családjával Magyarországra menekült, mert ott érezte biztonságban magát. Bizonyára nem ez a bukaresti politikusok kedvenc mozija.
Lukács Csaba
Megjelent a Magyar Nemzet 2014. június 4-ei számában. Székelyhon.ro

Kelemen Hunor a magyarok jogairól: csalódni fog, aki nagy áttörésre számít Erdélyben
A magyarok jogaiért folytatott küzdelem során nehéz partnereket találni Romániában, a nagy áttörés, amiről sokan álmodoznak, nem következik be. Apró munka van, téglát téglára téve lehet építkezni – mondta Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke. A politikus az Európa Tanács rasszizmussal és intoleranciával foglalkozó szakértői bizottságának Romániát bíráló jelentése kapcsán nyilatkozott a Kossuth Rádiónak.
Ismét a kisebbségi őshonos nemzeti közösségek felé fordult a nemzetközi figyelem az utóbbi időben, nem csak az Európa Tanács (ET), hanem például az amerikai külügyminisztérium részéről is – mondta a 180 percben Kelemen Hunor, a romániai kormánykoalícióban résztvevő RMDSZ elnöke. A politikus hangsúlyozta, sok év után a State Department 2013-as jelentésében ismét szó van a kisebbségekről, ismét beszélnek az erdélyi magyarságról.
Kelemen Hunor annak kapcsán nyilatkozott, hogy az ET rasszizmussal és intoleranciával foglalkozó szakértői bizottsága (ECRI) kedden közzétette Romániáról készített jelentését, amelyben főleg a romák hátrányos megkülönböztetése miatt bírálja az országot, de a magyarságot is a sérülékeny közösségek között említi.
Az RMDSZ elnöke szerint az amerikai külügy is hasonló problémákat vet fel, mint az ET dokumentuma, amely azt is súlyos kritikával illeti, hogy Románia halasztja a kisebbségi törvény elfogadását.
A politikus arról is beszélt, a magyar nemzeti közösség jogaiért folytatott küzdelemben nehéz partnereket találni Romániában, a helyi politikai elit hozzáállása az ügyhöz hullámzó.
Kelemen Hunor – aki a romániai Ponta-kormány művelődési minisztere és egyben miniszterelnök-helyettese – hozzátette, időszakonként úgy tűnik, a román politikai vezetés bizonyos kérdésekben a magyarok mellett áll, de az a típusú nagy áttörés, amiről sokan álmodoznak, nem következik be. Apró munka, apró lépések vannak, és ezekből, téglát téglára téve lehet építeni valamit. Aki nagy áttörésre számít, az folyamatosan csalódni fog – hangsúlyozta az RMDSZ elnöke.
Kelemen Hunor beszélt a tervezett verespataki aranybánya-beruházás helyzetéről is, amelyről elmondta, a bírósági döntések a kérdést abban az értelemben egyelőre levették napirendről, hogy a megvalósításhoz jelenleg nem lehet engedélyt szerezni.
A kormány, a parlament részéről a kérdés ebben a pillanatban le van zárva, a beruházó nyilatkozatai szerint azonban valószínű, nemzetközi per lesz belőle. A fejleményeket meg kell várni, de jelenleg nincs olyan helyzet, hogy megkezdődhetne a kitermelés. Székelyhon.ro

Corlăţean provokatív „Trianon-üdvözlése”
Titus Corlăţean román külügyminiszter szerdán közleményben üdvözölte a trianoni békediktátum aláírásának 94. évfordulóját.
A tárcavezető szerint a diktátum rendkívül fontos a románok számára, mivel elismerte Erdély egyesülését Romániával, amelyet – mint ismeretes – az erdélyi románok képviselői a többi erdélyi népcsoport megkérdezése nélkül mondtak ki.
Corlăţean szerint a trianoni diktátumot „minden alkalommal a neki kijáró módon kell üdvözölni.” Egyébként Szlovákiában állami emléknappá nyilvánítaná, s úgy ünnepelné a trianoni döntés évfordulóját a Matica Slovenská, a legrégibb szlovák kulturális szervezet. Székelyhon.ro

Összetartozás nemzeti és helyi szinteken
A trianoni emléknapon, szerdán délután ismét megtartották a Nemzeti Összetartozás Napját Székelyudvarhelyen. A Millenniumi Emlékműnél ellentmondó beszédek sora hangzott el, melyek üzenete azonban egybecsengett: Trianon ma is élő seb az erdélyi magyarság, a székelyudvarhelyiek nemzettudatában.
A Magyar Országgyűlés 2010-es döntése alapján a Nemzeti Összetartozás Napját ünnepeljük június 4-én, az évről évre megtartott eseménysorozathoz egyre többen csatlakoznak, mondta el Nagy Pál, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács udvarhelyszéki elnöke. „Van tehát remény arra, hogy nemcsak a tragédiáról fogunk megemlékezni, hanem tetteinkkel azt is bizonyítjuk, hogy ha kell, akkor Udvarhelyen össze tudunk fogni” – hangsúlyozta. A Székely Nemzeti Tanács nevében felszólaló Incze Béla arra kérte a helyi önkormányzati képviselő-testületet és a városvezetőséget, hogy tanácsi határozatban nyilvánítsák ki a székelyföldi autonómiára való igényüket.
Az eseményen Bunta Levente polgármester nem jelent meg, az alkalomra papírra vetett gondolatait Jakab Áron Csaba önkormányzati képviselő olvasta fel. „Mit is jelentsen ma számunkra ez a nap a megemlékezésen túl? A két szóban, nemzet és összetartozás minden tény és minden további tennivaló benne van” – hangzott el.
Felszólalt Zakariás Zoltán, az EMNP országos alelnöke is, aki felvetette: Kell-e, és hogyan kell emlékezni Trianonra? „A magyarországi kormány intézményesítette és jövőbe tekintő módon rendezte az emlékezés kérdését. Mert az vitathatatlan, hogy ennek a folyamatnak Budapestről kell elindulnia, hogy aztán szétterjedjen az egész Kárpát-medence magyarságára, hisz minden magyar ember és közösség az egységes magyar nemzet része, amely az államhatárok felett összetartozik” – fejtette ki.
A soron következő Balázs Árpád, a Magyar Polgári Párt helyi szervezetének tagja élesen bírálta az udvarhelyi városvezetőséget. Elmondta: Székelyudvarhely megindult a nagy romlás útján.
„Udvarhelyen diktatúra van és kalodába rakott sajtószabadság. Az egykori anyaváros elindult a lejtőn, a trianoni úton. Ez fáj. Szemetekbe mondom az igazat, akkor is, ha sebez, mert magyar az, akinek fáj Trianon. Huszonöt év tapasztalata mondatja velem. A labancoknak nem fáj, nekik a pénz a fontos és a hatalom, huszonöt éve” – sorolta, majd végezetül hozzátette: Fáj Trianon, fáj Székelyudvarhely!
Máthé Konrád a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Szervezet képviseletében szólalt fel, azt sérelmezve, hogy a nemzet tragédiájának nevezett trianoni események után „sem vagyunk képesek méltón emlékezni és gyászolni ezen a napon”. A beszélők sorát Fancsali Zoltán, a Jobbik Magyarországért Mozgalom udvarhelyszéki szervezetének tagja zárta.
Az eseményen közreműködött a Balázs Ferenc Vegyeskar, valamint Gajewszky Klára nyugdíjas szavaló. A megemlékezés koszorúzással és a magyar, illetve a székely himnusz eléneklésével zárult.
Kovács Eszter. Székelyhon.ro

Udvarhelyszéki településtörténetek rajzolódnak ki
Fizikai, szellemi és eszmei mivoltában is teljesen saját tárlattal jelentkezik a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum: az intézmény régészei által végzett tízéves kutatómunka summázása a Templomok a föld alatt című kiállítás, melynek megnyitóját csütörtökön délután hat órától tartják.
Az elmúlt tíz év régészeti tevékenységének egy szegmense tárul a látogató elé az udvarhelyi múzeumban: a földszinti termekben berendezett, Templomok a föld alatt című kiállítás kurátorai Nyárádi Zsolt és Sófalvi András régészek. A több mint két tucatnyi udvarhelyszéki településen végzett ásatások, geofizikai kutatások és felmérések célja a középkori templomok és a köréjük szerveződött temetők feltárása volt.
„Az ásatások egyre kiterjedtebbek, legújabb projektünk a patakfalvi elpusztult középkori templom feltárása. Ebben amerikai antropológusok is segédkeznek. A kutatások most már nemcsak önmagukban zajlanak, hanem tágabb kiterjedésben is próbáljuk kontextusba helyezni az eredményeket. A templomok kiemelkedő szerepet játszottak egy-egy település történetében, és ha ezek létrejöttét keltezni tudjuk, akkor nagyon közel járul a település kezdeteinek keltezéséhez” – sorolta Nyárádi Zsolt. A szakember kifejtette: a tavaly nyáron alkalmazott, ún. C12-es módszer (melynek során az élő szervezetekbe beépült szénatomot vizsgálják) segítségével sikerült megállapítani például, hogy Bögözben és Lövétén is a 12. század második felében keletkeztek az első sírok, és közvetlenül ezek közelében épültek az első templomok is.
Fenyéd például a vizsgálatok alapján valamivel korábban, a 11. század végén, a 12. század elején keletkezhetett. „Mindez hihetetlenül újszerű eredmény, hiszen csupán a leletekre hagyatkozva időben ennyire nem tudtunk volna visszamenni. Az amerikai antropológusok által a csontanyag vizsgálata során kapott eredmények kiegészítik ezt a kutatást” – tette hozzá a régész.
A tetemes kutatási eredmény és adat egy szegmense látható ezúttal a múzeumban: a kurátorok kiemeltek néhány olyan udvarhelyszéki templomot, amelyek valamilyen szempontból érdekesek. „Csupán néhány négyzetméteren képtelenség lenne bemutatni mindazt, amit az évek alatt összegyűjtöttünk, ezért kiemeltünk néhány objektumot, amelyek legérdekesebb szegmenseit igyekszünk bemutatni” – magyarázta Sófalvi András, a régészpáros tagja.
A tárlatot két kisfilm is kiegészíti, ezek egyike a sokszor „csodabogárként” kezelt régészek mindennapi munkáját mutatja be. „További érdekesség, hogy a homoródszentmártoni templom elpusztult Szent László-freskóját, amelyet Huszka János örökített meg, kiegészítő elemként csatoltuk a tárlathoz” – árulta el Sófalvi. Egyébként a kiállítás látványtervét Baróti Hunor képzőművész készítette.
A templomok a föld alatt elnevezésű tárlat beilleszkedik a Haáz Rezső Múzeum korábbi, mind tartalmi mind formai megjelenítésben korszerű kiállításainak sorába, érdekessége azonban, hogy az udvarhelyi múzeum régészei által végzett tízéves munka konkrét eredménye, amely fizikailag, eszmeileg és szellemileg is a Haáz Rezső Múzeumhoz köthető – hangsúlyozta Miklós Zoltán múzeumigazgató.
A csütörtökön délután 6 órától tartandó megnyitón köszöntőbeszédet mond Bunta Levente polgármester, a tárlatot pedig Gyöngyössy János szakíró, grafikus és Juhász Ábel református lelkész nyitja meg.
Kovács Eszter. Székelyhon.ro

Trianonnak vesznie kell!
Kézdivásárhelyen felvonulást és rövid megemlékezést tartottak a szomorú emlékű trianoni diktátum évfordulója alkalmából. A szónokok a magyar történelem egyik legfájóbb momentumának nevezték az anyaország 1920. június 4-én történt megcsonkítását.
A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) által szervezett felvonulás 17 óra 32 perckor indult a Dózsa György utcából. A magyar, székely és Árpád-sávos zászlókat, illetve a HVIM lobogóját viselők Székelyföld nem Románia! és Ria-ria Hungária! jelszavakat skandálva, élükön egy nagyméretű, Vesszen Trianon! feliratot víve vonultak végig a Petőfi Sándor utcán, majd a Gábor Áron térről az egykori Székely Katonanevelde előtt levő Hősök emlékműhöz mentek, ahol beszédekkel és kulturális műsorral tarkított megemlékezés vette kezdetét. A jelenlevőket a HVIM részéről Beke István köszöntötte, majd a Vitézi Rend nevében v. Ambrus Ágnes emlékezett Magyarországnak a nagyhatalmak általi megcsúfolásáról.
„Trianont nem békeszerződésnek tekintette (a vitézi rend – szerk. megj.) akkor sem, amikor az országot, Magyarországot rákényszerítették arra, hogy aláírja, elfogadja. Nem tekintette békeszerződésnek akkor sem, amikor a jóvátételért harcolt a két világháború között, utána, a második világháborúban és akkor sem, amikor a rendet betiltották és akkor sem, amikor külföldön kellett a nemzet ügyét szolgálni. A vitézi rend igazságtalannak tartotta és tartja Trianont” – mondotta a beszédek sorát megnyitó Ambrus Ágnes, aki után Péter János, a Székely Nemzeti Tanács alelnöke, Peter Taierling, a Minta kézdivásárhelyi elnöke majd Tóth Bálint, a HVIM szóvivője osztotta meg a jelenlevőkkel gondolatait.
„Mi akik itt vagyunk, egységesen borult gyászba a szívünk. Egységesen erőként kell kiállnunk nemzetünk igazáért, istentől kapott jogainkkal felvértezve kell harcoljunk. Ne mások hibáit emlegessük folyton, hanem arra törekedjünk hogy mi ne kövessük el azokat. Ne azon vívódjunk, hogy mit mondanak mások. Ne ítélkezzünk mások felett. Felettünk csak az egy igaz Isten ítélkezhet, mert ő teremtett ide, a Kárpátok szent gyűrűjébe. Merítsetek hát erőt abból, mit ő adott nekünk: a hegyeinkből, dús legelőinkből, termékeny földünkből, folyóinkból. Legyen hitetek egymásban, legyetek hűségesek e föld iránt, melyet most határok ívelnek át, de ne feledjétek: lelketeknek nem szab határt az emberi kéz. Minél erősebben akarjátok, minél erősebben és többen akarjuk: leomlanak a határok!” – mondotta a Tóth Bálint, aki üzenetet tolmácsolt a román kormány felé: a székelység nem tágít, autonómiát akar.
Beder Imre református tiszteletes gondolatai és áldása után a jelenlevők elénekelték a székely és a magyar himnuszt, majd a megemlékezés koszorúzással ért véget.
Bartos Lóránt. Székelyhon.ro

Trianon regénye
Vida Gábor Ahol az ő lelke című könyvét mutatták be szerdán délután a Sapientia EMTE könyvtárában, amiért az író idén megkapta az Erdélyi Magyar Kortárs Kultúráért Díjat.
Nem is lehetett volna kedvezőbb időpontot választani, mint június 4-ét – fejtette ki a szerzővel beszélgető Hubbes László egyetemi oktató, mivel ezt a kötetet Trianon-regénynek nevezik a kritikusok. A moderátor és vendége felidézték a kolozsvári bölcsészeti éveket, amikor kollégák voltak. A kilencvenes évek elején az átmeneti állapotok miatt nem volt komolyabb egyetemi oktatás, és a kurzusok látogatása helyett olvastak, illetve az olvasmányaikról tárgyaltak.
Hasonló bensőséges hangulatban zajlott a könyvbemutató, kiderült többek közt, hogy Vidát nem is annyira maga a háború, hanem az Osztrák-Magyar Monarchia összeomlása foglalkoztatta. Mint vallotta, nem a csatákról akart írni, ezért vitte el főhősét Afrikába, aki csak az események végére, 1919-ben érkezik haza. Amúgy értelmetlennek minősítette az első világégést, amint megjegyezte, a több százezer emberáldozattal járt csaták nem oldották meg és fel a konfliktusokat. Azt is megtudtuk tőle, hogy úgy tíz évet dokumentálódott, amíg az illető kort kellőképp megismerte.
Szőcs Lóránt. Székelyhon.ro

Fekete tükör
Ezzel a címmel jelent meg Papp Kincses Emesének legújabb kötete a Hargita Kiadónál, amelyet szerdán este mutattak be a Nagy István Művészeti Szakközépiskola aulájában.
Látványregénynek minősítették a könyvet, ugyanis a bulimiás kislány és családjának tragédiáját elmesélő történetet Siklódy Ferenc grafikus gazdagon illusztrálta. Rendhagyó módon ismertették a könyvet, amelyből Márdirosz Ágnes színművész olvasott fel, a kivetítőn a grafikus illusztrációit láthattuk, a drámához a zenei aláfestést pedig Juhász Zsuzsa zongoraművész szolgáltatta. Sarány István, a kötet szerkesztője „olyan tömörnek és lényegre törőnek nevezte az írást, mint a tokaji aszú”. A betegség miatt távolmaradt szerző pedig azt az üzenetet küldte, hogy „nem elég csak szeretni, nagy jelentőséggel bír az is, hogy miként szeretünk”.
Szőcs Lóránt. Székelyhon.ro

„Részei vagyunk a magyar nemzetnek”
A trianoni békediktátumra emlékeztek Csíkszeredában június 4-én, a Nemzeti Összetartozás Napján az Erdélyi Magyar Ifjak csíkszéki szervezete és a Minta szervezésében. A rendezvényt az esős időjárás miatt az 1956-os tér helyett a református templomban tartották meg. Tőke Ervin, a Minta országos elnöke elmondta, június negyedike kettős jelentéssel bír a magyar emberek számára, egyrészt fájó emlék a trianoni békediktátum minden magyar ember számára, hiszen a nemzet egyharmada idegen fennhatóság alá került, másrészt 2010-ben a magyar országgyűlés törvénybe foglalta, hogy ez a nap legyen a Nemzeti Összetartozás Napja. „Mi, székelyek is részei vagyunk, egyénenként és közösségként egyaránt a magyar nemzetnek. Ugyanakkor határvédői vagyunk az ősi magyar földnek, a Kárpát-medencének, amely a mi otthonunk” – fogalmazott Tőke.
A megemlékezésen beszédet mondott Gyenge Mónika, a csíkszéki EMI elnöke, illetve felszólaltak a történelmi egyházak képviselői, Darvas Kozma József katolikus esperes, valamint Szatmári Szilárd református lelkész is. A magyar és a székely himnusz eléneklésével zárult az esemény.
A magyarok sorsát megpecsételő békediktátum aláírásának időpontjában, 17:32 perckor több csíki templomban megszólaltak a harangok.
Barabás Hajnal. Székelyhon.ro

Könyv jelenik meg a székely rovásírást övező mítoszokról
A történelem során még soha ennyien nem ismerték a magyar nyelv hangjait jelölő székely betűket, mint ma – mondta a vasarnapihirek.hu-nak Sándor Klára, a Szegedi Tudományegyetem docense, akinek a napokban megjelenő, A székely írás nyomában című kötetének egyik fő célkitűzése e jelrendszert övező hamis mítoszok lerombolása.
A szakember szerint a manapság a jól jövedelmező iparággal felvértezett szubkultúrák termékeiként, akár helynévtáblákként szembejövő feliratok a politikai szándék, a hagymázas múltábrándok, kitalációk igenlésével szemben ellenérzéseket is szültek – amelyek azonban jórészt szintén tévhiteken alapulnak. A szélsőjobbhoz való kötés sem véletlen – említi a nyelvtudományok kandidátusa –, hiszen a Jobbik parlamenti javaslatokkal szeretné szimbolikusan magához vonni a székely írást.
Sándor Klára emlékeztetett rá, hogy a „Rovástáblák Atyja”, Szegedi Csanád „pálfordulásáig” számtalan helységtábla-állításnál volt jelen. Persze sokan hisznek nekik, amit elsősorban a magyar oktatás hiányosságának róhatunk föl, hiszen ha ritkán, akkor is felszínesen ismertet meg a magyarság egy részének ezen kultúrkincsével, mely az évszázadok során folytonosan fönnmaradt – magyarázta.
Néha idegesítő
„Sok embert ezért is idegesíthetnek a feliratok, és azért is, mert nem tudják elolvasni őket” – mondja Sándor Klára, aki azt a tudományos körökből terjedő mítoszt is könnyedén cáfolja, miszerint a székely írás pusztán a 16. századi magyar humanisták kreálmánya lenne, mellyel a székelyek hun-szkíta eredetét kívánták bizonyítani.
Az első székely írásos nyelvemlékeink ugyanis a 13. század végéről, a 14. század elejéről származnak: templomi kapuoszlopon, keresztelőmedence peremén találhatók Székelyföldön.
Ahogy a mai székely ábécék, úgy a történeti jelrendszer is az identitás jelölésére szolgált – emeli ki Sándor Klára. „Egyesek a magyarsághoz, mások a cserkészekhez, valakik a Jobbikhoz való tartozásként azonosítják a székely írást, ahogy természetesen a székelyek a saját identitásukként kezelhetik. Nincs kizárólagosság, sokféleség van” – tette hozzá.
Nem terjedt el széles körben
Ami biztos, az írás a székelyek körében sem volt széles körben elterjedve, hiszen az írásbeliség a steppei népek esetében sem volt általános. De a Székelyföldön kívül magyarországi jelenlétéről sem tudunk a 13-15. század időszakában, az pedig kizártnak tekinthető, hogy a latin betűs írás konkurense lett volna, vagy hogy a papok üldözték volna .
Ami a jelen használatot különlegessé teszi, az az, hogy egy közösség felújít egy korábbi ábécét, ismét használatba helyezi, betűkészletét a mai helyesíráshoz alakítja, ha ellentmondásosan is: a történeti ábécé például nem jelölte a hosszú hangokat – emlékeztet a rovott jelenű jelrendszer fontosságára a tudományos szemléletű, közérthetően megírt könyv szerzője. maszol.ro

Egy hét magyarságpolitikai írásaiból (május 28.-június 3.)
Szász Jenő: „Isten a Földet az emberre, a Kárpát-medencét a magyarokra bízta.”
Megszólalt a héten Szász Jenő, a budapesti székhelyű Nemzetstratégiai Kutatóintézet (NSKI) elnöke és a Felvidék.ma portál által közreadott, Kárpát-medencei rendszereket épít ki a NSKI című, videofelvétellel is kiegészített tudósításában arról számol be, hogy az általa vezetett Nemzetstratégiai Kutatóintézetet Orbán Viktor miniszterelnök „a Magyar kormány legfontosabb háttérintézményének nevezte”. Szól arról is, az intézménynek küldetése van, a Kárpát-medencét a Fennvaló csak és kizárólag miránk, magyarokra bízta, majd megvallja: „minél nagyobb a kereszt, annál jobban kell ölelni.”
Botor módon, és ezzel vélhetően nemcsak mi voltunk így, a közelmúltig fenntartások nélkül hittünk az Orbán-kormány hivatalos honlapjának. Naiv módon azt gondoltuk, hogy a Magyarország Kormányának megbízásából készített, Mányai Zoltán főszerkesztette és a Miniszterelnökség kiadásában megjelenő www.kormany.hu/hu/miniszterelnokseg hivatalos portál csak hiteles adatokat közöl a nagyérdeművel. E weboldal szerint és a dolgok jelen állása alapján, a magyar kormányzati központ fontosabb háttérintézményei az Információs Hivatal, a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal, a Magyar Nemzeti Digitális Archívum, a Nemzeti Külgazdasági Hivatal, a Nemzeti Örökség Intézete és a Széchenyi Programiroda Nonprofit Kft. lennének. Ha netán valaki rangsorolni akarná őket, akkor minden bizonnyal a legfontosabbnak tartható közülük kerülne ki. Mi tagadás, alaposan melléfogtunk
Aztán továbblépve e logika mentén, még azt is megkockáztattuk, hogy amennyiben mégsem a kormányzati centrumban, akkor olyan minisztériumi háttérintézmények között kellene keresnünk a legfontosabbat, a legjobban teljesítőt, mint például a Nemzeti Adó- és Vámhivatal vagy a Magyar Turizmus Zrt., valamelyik szintén ilyen státusú nagyhírű egyetem, az Országos Mentőszolgálat, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár esetleg éppen az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság. De ebben is tévedtünk.
A héten egy nagyon felelős kormányzati tényező alkalmi megszólalásból megtudhattuk, hogy a kormányzati döntések megalapozását szolgáló polgári hírszerző szolgálatnál, az Információs Hivatalnál, a magyarországi kis- és középvállalkozások külgazdasági tevékenységét támogató és a külföldi cégek magyarországi befektetéseinek ösztönzését hivatott Nemzeti Külgazdasági Hivatalnál vagy éppen a 19 megyében 39 irodát és 161 szakterületekre specializálódott tanácsadóval működő, az Új Széchenyi Terv pályázóinak szakmai támogatást nyújtó Széchenyi Programirodánál meg a többieknél is, azokénál melyekről fentebb szó esett, meg azokénál melyeket most elhallgattunk, működik egy, az előbb felsoroltaknál is fontosabb háttérintézmény. Ez nem más, mint a Szász Jenő vezette Nemzetstratégiai Kutatóintézet (NSKI).
Minderről magától az érintettől értesülhettünk, akinek szavait a pozsonyi Felvidék.ma tolmácsolta a napokban. A videofelvétellel is hitelesített tudósításban Szász jóleső örömmel, megelégedéssel és jogos büszkeséggel osztotta meg az olvasókkal a magyar kormányfő által végzett rangsorolás eredményét és elmondta: az általa irányított Nemzetstratégiai Kutatóintézetet Orbán Viktor miniszterelnök „a Magyar kormány legfontosabb háttérintézményének nevezte.” Nem jelentősnek, nem csak dicséretes teljesítményűnek és nem is egyiknek a fontosak közül, hanem így szól a leginkább rangsorolni hivatott véleménye: az NSKI a legfontosabb valamennyi közül. Hogy hol, mikor tette ezt meg a miniszterelnök, az egyelőre nem publikus – legalábbis ezt a beszámoló nem tartalmazza.
Most tekintsünk el attól, hogy más, Orbán miniszterelnök által kevésbé fontosnak tartott, a kabinetje munkáját segítő és azt kiszolgáló háttérintézmények mindegyike tények, adatok és információk sokaságával kívánja láttatni a munkáját a világhálón és így szolgálni a közérdeket, addig a „legfontosabbnak” ítéltnek e téren hosszú ideig csak egy honlap kísérletre futotta. Ahogy már e rovatban korábban megírtuk, az ott fellelhetők alapján nem véletlenül jut eszünkbe a hámozott léggömb. (Sajnos az azóta elkészült intézeti honlapot se tudjuk másnak, mint kísérletnek tekinteni, hisz bár első látásra látványosnak tűnik, hamar kiderül: az nem terheli meg az olvasót érdemi információkkal. Arra viszont mindenképpen jó, hogy újra megerősítse korábbi meggyőződésünket: Méry Gábor, a somorjai Méry Ratio könyvkiadó vezetőjét joggal tartják a Dunától északra a fotóművészet egyik legjobbjának, mert az általa készített felvidéki vár fotográfiák valóban lenyűgözőek.
Legyünk ezúttal bizalommal és most, e megszólalás alakalmából szintén tekintsünk el attól, amit nemrég egy laptársunkban olvashattunk: a mintegy 1,3 milliárd forintos (4,3 millió euró) éves költségvetéssel működő Nemzetstratégiai Intézet egy „elefánttemető”, szakmai körökben ajakbiggyesztéssel szemlélt „anekdotává vált fantomintézet”, mi több, állítólag „az sem világos, mivel foglalkozik.”
Lássuk most, amikor sokadjára, ezúttal a Magyar Máltai Szeretetszolgálattal is megköttetett az a bizonyos MEGÁLLPODÁS, az eddig mindig általános lózungokkal felvezetett, már-már mitizált, ún. „hálózatépítés” érdekében, mi újat tudhatunk meg erről a hálóról, mely, mint közismert, a gyöngyhalászoknál mindig szükséges és hasznos munkaeszköz.
Mindenekelőtt értesülhettünk arról, hogy a hálózatot javában szövik: „Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke elmondta, a legfőbb feladat maga a nemzetegyesítés, az anyaországban élő és a külhoni magyarság összefogása, ezáltal egy összefüggő rendszer létrehozása, egy szociális háló szövése a Kárpát-medencében.
E hálózat kiépítése folyamatosan tart, több hazai és határon túli intézménnyel, egyetemmel már folyamatos az együttműködés és továbbiakkal egyeztetés folyik.”
Az Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottságának csütörtöki ünnepélyes alakuló ülésén Kövér házelnök „célként jelölte meg „a nemzet szövetének újraszövését”. Az itt felszólaló NSKI elnök szólt a szövőtevékenységről, meg arról is, hogy a 100 főre tervezett és jelenleg 61 főt foglalkoztató szövőműhelyében” megszőtték a Kárpát-medence 2030-ig szóló fejlesztési koncepcióját. Ebben bizonyára komoly szerepet játszott az a Gyurcsány-kormány idején feltűnt volt és az akkori Fidesz által joggal bírált Kormányzati Tanácsadó Jósdára emlékeztető, érdekes elnevezésű NSKI szervezeti egység, a Jelen- és Jövőkutatások Osztálya, bár hadd jegyezzük meg, hogy másokkal egyetemben mi boldogabbak lennénk, ha meg is tudhatnánk, mit tartalmaz ez a koncepció. Az újonnan kialakított 2.0 verziójú intézeti honlap ebben nem volt segítségünkre.
Jut eszünkbe a szövögetés kapcsán, hogy amennyiben azt a bizonyos szőttest színesre tervezik, ehhez a tevékenységhez elegendő tud lenni egyetlen szövőnő. Úgy látszik viszont, ha ezt a textíliát mindössze csak háromszínűre tervezik, akkor már egy egész apparátus, maga a „legfontosabb kormányzati intézmény” és persze, többtucatnyi munkaerő szükségeltetik.
A hálószövögetőknek, de nemcsak nekik, küldetésük van – derül ki a további fejtegetésből, majd azt is megtudhatjuk, hogy mi magyarok e küldetést Istentől kaptuk, aki „a Kárpát-medencét a magyarokra bízta.”
Hetvenöt évvel ezelőtt a kor jeles magyar gondolkodói közül tizenhárman – k Babits Mihály, Keresztúry Dezső, Szekfű Gyula, Eckhardt Sándor, Kodály Zoltán, Gerevich Tibor, Zolnai Béla, Viski Károly és mások – az irodalomtörténet, történelem, zenetudomány, a művészettörténet, a néprajz, nyelvtudomány meg egyéb tudományok művelői vállalkoztak arra, hogy ki-ki a maga szempontjából megkíséreljen választ adni arra az örök kérdésre: mi a magyar és a mi a magyarság, ez milyen szellemi tartalmat jelent és mennyiben magatartást is? Ez a tudósi kísérlet, a Magyar Szemle Társaság által 1939 őszén kiadott, azóta is haszonnal forgatható, Szekfű Gyula szerkesztette, 558 oldalra rugó könyvet, a Mi a magyar? -t eredményezte.
Ezelőtt majd tíz évvel pedig, 2005-ben, korunk tudós elméi, úgy gondolták, hogy érdemes más helyzetben és más szakmák művelőinek a bevonásával megkísérelni ismét a „magyar"-fogalom újradefiniálását. Ebből is könyv született Romsics Ignác és Szegedy-Maszák Mihály szerkesztésében. Ez volt az újabb Mi a magyar? kötet, ezúttal feleannyi terjedelemben, 296 lapoldalon.
Most, „a Magyar kormány legfontosabb háttérintézményének” tudós stratégája számára a Mi a magyar?-kérdés sokkal egyszerűbben volt megfogalmazható, mint a két eltérő korszak vívódó-töprengő szellemi nagyságainak: a Mindenható küldetéssel ruházott fel bennünket, a javunkra döntött azzal, hogy ránk bízta a Kárpát-medencét és punktum.
„Szász Jenő szerint magyarnak lenni küldetés. A közösség boldogulásán keresztül kell keresni az egyén boldogulását. A közösségben való gondolkodás magában foglalja a külhoni magyarság összefogását is, a szervezettség elérése azonban a határokon túl több nehézséggel, még nagyobb kihívással jár. Viszont „minél nagyobb a kereszt, annál jobban kell ölelni."
A külhoni magyar közösségek sorsáért is felelősséggel tartozunk. Az egyik kulcsszó tehát a felelősség. Isten a Földet az emberre, a Kárpát-medencét a magyarokra bízta, ezért minden egyes magyar felelősséggel tartozik egyenként és közösségi szinten is. Ennek a közösségnek az összefogása és megtartása a feladat. A másik kulcsszó a hűség, amely Isten viszonyulását jelenti az általa teremtett emberekhez. Erre az Istentől kapott küldetésre adott emberi válasz a felelősség - hangsúlyozta Szász. A Nemzetstratégiai Kutatóintézet ezt a felelősséget vállalja magára a határokon átívelő közös nemzeti ügy képviseletével.
A „kereszt ölelése” nemcsak az édes terhet, hűséget, hanem felelősséget, a távlatos gondolkodást is jelenti és persze új stratégiai kitekintést. Mi magyarok, akikre a Fennvaló ránk bízta a Kárpát-medencét, élni fogunk a küldetésünkkel és csak és kizárólag az összefogásnak áldozzuk életünket. Ennek a felismerésnek már a megnyilatkozó eddigi politikai múltja maga a bizonyosság. Mintha a Fidesz-KDNP EP-lista frissen a pannonhoni voksokkal uniós mandátumhoz juttatott, Erdély földjéről származó jeles személyisége mondta volna, az akkor még MPP-elnökként regnáló Szász Jenőről: „A párt alapító elnökének újabb ámokfutása késztet ismételt megszólalásra: menteni, ami még menthető.” Mivel pedig a szép szavak mellé tettek is dukálnak és a hálószövés meg a hálózatépítés anyagiakon is múlik, tehát jöhet a lényeg, az uniós pénz:
„Szász Jenő kiemelte, a regionális határokban való gondolkodásnak ma már nincs létjogosultsága. Fontos, hogy minden együttműködő közigazgatási intézmény egy nagy magyar világban gondolkodjon, ne pedig anyaországi és határon túli magyarságban, az együttműködésnek a Kárpát-medencében kell megvalósulnia.
Következő lépés pedig a nemzeti törekvések európai dimenzióba való beillesztése. A hálózat kiépítésére és működésére uniós forrásokat lehet igényelni - mondta. A nyugati diaszpóra és a Kárpát-medence magyarságával együtt a magyarság tíz országban képviselteti magát, így ez a közösség az Európai Unió transznacionális projektjeinek keretei között joggal kaphat finanszírozást a későbbiekben, mellyel ez a hálózat tovább erősíthető.”
Amíg ennek eljön az ideje, addig a Nemzetstratégiai Kutatóintézet az „egy nagy magyar világban gondolkodó” és „minden együttműködő közigazgatási intézmény” közül a kedvencekkel, a tűzoltókkal foglalkozik behatóbban. Ha már a „távolságot, mint üveggolyót megkaphatta” valaki és „óriás lehetett”, mint József Attila kis Balázsa, akkor az Altató ringatója felkínálta három, „mi leszek, ha nagy leszek”-jéből jöjjön a kedvenc, a nemzetünk hálóba szövését a tűzoltók egybeterelésével indító Szentegyházán megkezdett Kárpát-medencei szintű fejlesztési együttműködés újabb, történelmi áttörést hozó újabb eheti konkrétuma.
A Vajdaság.ma délvidéki portál tudósított arról alig két napja: Szerbia Magyarország felé vezető legforgalmasabb közúti határátkelőhelyén, Horgoson létrehozták a délvidéki önkéntes tűzoltó hálózatot. A helyi tűzoltóotthonban, – mint olvashattuk –„a vendégeket a házigazdák egy szép szavalattal valamint a horgosi néptáncosok rövid műsorával köszöntötték. Az alakuló ülésen megjelent 36 vajdasági tűzoltó egyesület vezetőinek és képviselőinek elsőként Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke gratulált elhatározásukhoz, hogy létrehozzák a vajdasági hálózatot, majd röviden felvázolta azokat a konkrétumokat, amelyeket az intézet megtehet a hálózat működése érdekében.”
Pásztor István portré a HVG-ben: „Nem akartam afféle díszmagyarrá válni a belgrádi kormányban.”
Megszólalt a héten a HVG-ben Pásztor István a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke a nyomtatott hetilap Portré rovatának vendégeként elmondta, hogy miért nem akart miniszterelnök-helyettes lenni az új belgrádi kormányban, miért nincs kisebbrendűségi érzése amiatt, hogy „miközben a Parlamenten kint van a székely zászló s minden nagyobb kormánypárti rendezvényen felhangzik a székely himnusz, a vajdaságiakról, a felvidékiekről senki sem emlékszik meg” és miért gondolja azt, hogy az összes külhoni magyar szervezet közül a VMSZ teljesítménye a legjobb.
„A politika szempontjából a választási eredmény és annak következtében kiharcolható politikai pozíció számít, az összes többi csak mellébeszélés – fogalmazta meg a HVG friss lapszámában politikai hitvallását a VMSZ elnöke.
A most 57 éves, Szabadkától 15 kilométerre, egy tanyán élő Pásztor Istvánt „a tanyasi életmód, a nyugalom és a csend” kapcsolja ki leginkább. Ez életforma már csak azért is kedves az vajdasági parlament elnöki tisztségét is betöltő délvidéki magyar politikus számára, mert itt élhet a hobbijának: „van pár lovam, s ha van kis időm meg szoktam próbálkozni a lovaglással is” –mondja el a vele interjút készítő Dobszay János-Kelemen Zoltán kettősnek.
A bánáti Törökkanizsán született és Szabadkán felnőtt Pásztor 1980-ban az Újvidéki Egyetemen szerzett jogászi oklevelet. Előbb vállalati jogászként dolgozott, majd hét éven keresztül a szabadkai Közgazdasági Kar Informatikai Intézetének volt az igazgatója. Ezt követően teljes váltásra kényszerült. A miértre a válasza önmagáért beszél: „politikai indíttatású támadás miatt álltam föl az igazgatói székből, pedig szerintem nem csináltam rosszul.” Kénytelen–kelletlen a vendéglátás felé fordult és megpályázott egy éttermet, amit vállalkozóként aztán évekig sikeresen üzemeltetett. A kezdetek nem éppen voltak megnyugtatóak, nem ígértek biztos megélhetést. A „profilváltásról” utólag így vall: „Úgy kerültem bele, mint Pilátus a crédóba.”
„Már 25 éve jelen vagyok a magyar politika színeiben” – számol be az életútja közéleti szerepvállalásairól szólva az őt kérdezőknek. Ennek állomásai előbb egy képviselőség volt a szabadkai önkormányzatban, később pedig a Vajdasági Képviselőházban és a jugoszláv szövetségi törvényhozás alsóházában is. A tartományi és országos választásokon elnyert ismertsége okán Pásztor egyre több megbízatást kap: előbb a vajdasági kormány gazdasági kérdésekkel megbízott alelnöke, majd ugyanitt a privatizációs és vállalkozásfejlesztési ügyek titkára (miniszter) lesz, majd 2012 júniusában a vajdasági parlament (Tartományi Képviselőház) elnökévé választják.
A VMSZ-nek 1994 óta tagja és 2007 óta elnöke. Szerepet játszott a Magyar Nemzeti Tanács létrejöttében is, hiszen az alakulás éveiben az Ideiglenes Magyar Nemzeti Tanács Intézőbizottságának elnöke volt. Majd az országos politikában is következik egy előzménytelen megmérettetés: 2008 elején első magyarként egyike lesz a szerbiai államfőválasztáson résztvevő kilenc jelöltnek, ahol 93 ezer szavazatot begyűjtve a hatodik helyen végez. Utóbb Pásztor 2012-ben ismét szerbiai államfőjelölt lesz, ezúttal mindössze 63 és félezer voksot szerez meg birtokában a tizenkét jelöltből a kilencedik helyen végez.
A Portré rovat párbaj-csörte jellegéhez híven az asszóindításnál a kérdés rögtön a lényegre tör. Sokak számára, főleg, mivel egy korábbi időszakban Kasza József egykori VMSZ elnök személyében már volt magyar kormányfő helyettes egy belgrádi kormányban, logikus lett volna az újrázás. Pásztornak erről egészen más a véleménye:
„Én a vajdasági parlament elnöke vagyok. A koalíciókötésnél az volt a szempont, hogy választási programunk legyen a kormányprogram része, nem pedig, hogy személyi jelenléttel tegyük láthatóvá kormányzati szerepünket. Nem akartam afféle díszmagyarrá válni a belgrádi kormányban.”
A vajdasági magyarok 1992 óta nem értek el olyan sikereket választásokon, mint legutóbb, idén márciusban. Hogy ehhez a jó szerepléshez mennyiben tud hozzájárulni a mindenkori vezető, azt a HVG beszélgetőpartnere így látja: „A siker mindenki érdeme, a kudarc pedig a vezető bűne. Ebből a logikából kiindulva ez erőteljes, sok ember által kifejtett munka eredménye, de az biztos, hogy a vezetőségnek fel kell hoznia a VMSZ-t arra a szintre, hogy képes legyen kormányzati tényezővé válni.”
A közelmúltban tévéhíradók élén, lapok címoldalain szerepelt napokon keresztül az a Pásztort ért inzultus, amikor a budapesti parlament alakuló üléséről távoztában a Gaudi-Nagy Tamás által felheccelt Jobbik szimpatizánsok, emberi mivoltukból kivetkőzött nők szidalmazták, leköpdösték a VMSZ elnökét.
Erre hetekkel később is a közéletben negyedszázados tapasztalatokkal rendelkező és magát „edzett állapotúnak” tartó Pásztor élete talán legmegalázóbb pillanataként emlékszik vissza. Bár nem volt számára könnyű a helyzet, de örül, hogy indulatait legyűrte és helyesen tudott reagálni: „Egy pillanat alatt végiggondoltam a lehetséges viselkedési formákat, és úgy döntöttem, verbális és fizikai értelemben is teljesen passzív leszek.”
A közügyek, a politika iránti fogékonyság Pásztor számára a szülői házból eredeztető, bár azt is bevallja: nagyon sokáig a fogékonyság nála nem járt együtt az ambícióval: „Mindig érzékeny voltam a köz ügyei iránt. Ez nem volt távol a családban uralkodó hangulattól, igaz, apám még az állampárt, a Jugoszláv Kommunista Szövetség tagja volt. A politika így bekerült a házba, amivel én is együtt nőttem fel. Ennek ellenére nem volt olyan ambícióm, hogy profi politikus legyek. Ha Milosevics alatt valaki arról beszélt volna, hogy a vajdasági parlament elnöke leszek, és olyan pártot vezetek, amelyik a szerb parlament részét fogja képezni, biztosan bolondnak nézem.”
Terjedelmi okokból nem térhetünk ki az egész interjú ismertetésére. Ha a teljességre nem is vállalkozhatunk, de kihagyhatatlannak tűnnek a következő kérdések és az azokra adott válaszok:
„Nincs kisebbrendűségi érzése amiatt, hogy miközben a Parlamenten kint van a székely zászló s minden nagyobb kormánypárti rendezvényen felhangzik a székely himnusz, a vajdaságiakról, a felvidékiekről senki sem emlékezik meg?
Nincs. Ettől függetlenül már több mint egy évszázada jelenség az, amit a kérdésében megfogalmazott. Mi vajdaságiak olyanok vagyunk, mint a 13. malac, akinek folyamatosan küszködni kell, hogy a 12 csöcs közül az egyikhez hozzájusson. Erdély vezető szerepe becsült állapot, függetlenül attól, hogy ki milyen eredményeket tud nemzetpolitikailag felmutatni. De emiatt nem siránkozni kell, hanem dolgozni. a határon túli magyar szervezetek közül a mi utolsó tízéves teljesítményünk a legjobb.
Pártját az első Orbán-kormány idején még nem igazán kedvelte az akkori Fidesz. Mit tett, hogy azóta ennyire megkedvelték?
Sok víz folyt le azóta a Dunán és nem vagyok kompetens, hogy a 16 évvel ezelőtti történéseket megítéljem. Ez legyen inkább a történészek, illetve a VMSZ akkori vezetésének a feladata. Én a saját regnálásom kezdetétől, a 2007 óta eltelt időről tudok beszélni. Amiben azóta megállapodtunk, azt mindenki teljesítette, a Fidesz az általa nyújtott segítséggel, mi pedig az elért eredményekkel.
Ha már elődjére utalt: Kasza Józseffel még kapcsolatban van?
Amikor találkozunk, üdvözöljük egymást. Ennyi. Ő már nem tagja a VMSZ-nek, mivel szembement minden döntésünkkel, kizártuk sorainkból. A mai VMSZ teljesen más, mint az ő idejében, igaz a mozgástér is megváltozott.”
Bálint-Pataki József. maszol.ro

Ambrus Attila: Összetart, ami összetartozik?
Ma van a nemzeti összetartozás napja. Szükségességét a szétszabdaltság alapozta meg. A széthúzás tartja meg aktuálisnak, avatja tovább gondolandóvá a kezdeményezők szándékát.
Az emléknap kiindulópontja Trianon. Néhány napja német újságíróval beszélgettem az erdélyi magyarság helyzetéről, autonómiaigényének jogosságáról, kilátásairól. Már eltávozóban volt, egyszavas válaszra várva vetette fel, szinte oda vetette a kérdést: „Igaz, hogy minden magyarnak fáj Trianon?” Feldolgozatlan trauma – válaszoltam, két szóban, tekintettel arra, hogy sietett. „Hogyan? Szinte egy évszázad múltán is?” – kérdezte, és visszaült a székébe, hosszabb magyarázatra várva.
Jól gondolta, aki kigondolta: legyen a trianoni döntés napja, június 4. emléknap. Ne sötét, nyomasztó gondolatoktól, nemzethalál víziótól terhes gyásznap, hanem az építő eszmékre, érzésekre utalás alkalma. Ahogyan a magyar Országgyűlés a törvény elfogadásával kinyilvánította: „a több állam fennhatósága alá vetett magyarság minden tagja és közössége része az egységes magyar nemzetnek, melynek államhatárok feletti összetartozása valóság, s egyúttal a magyarok személyes és közösségi önazonosságának meghatározó eleme.”
Volt magyarországi politikus, aki tartott attól, hogy a javaslat „rontja Magyarország jó szomszédi kapcsolatait és nem szolgálja a határon túli magyarok érdekeit.” Ezzel az indokkal a Magyar Szocialista Párt frakciójából ötvenöten ellene szavaztak. Mint sok mindenben – szerencsénkre – ezúttal sem volt igazuk, alaptalannak bizonyult a félelmük. Csak az akkor a nacionalista Ján Slota (félre)vezette Szlovákia reagált meglehetősen ingerülten és értetlenül. Noha az emléknapról rendelkező törvény indoklása egyértelmű: „Egyes nemzetek önazonosságuk megteremtése és kiteljesítése szempontjából meghatározó és előremutató eseménynek tekintik, ám a magyarság számára Trianon a XX. század legnagyobb tragédiája. A nemzeti emlékezés, a Kárpát-medence népei közös jövőjének elősegítése és az európai értékek érvényesülése azt a feladatot rója ránk, hogy segítsük Trianon döntéseinek megértését és feldolgozását. Ugyanakkor lehetőséget ad arra is, hogy bebizonyítsuk: a nyelvéből és kultúrájából erőt merítő magyarság e történelmi tragédia után képes a nemzeti megújulásra, az előtte álló történelmi feladatok megoldására.”
Megérteni és feldolgozni, hozzájárulni a Kárpát-medencében együtt élő népek kölcsönös megértésen és együttműködésen alapuló közös jövőjéhez, a XX. század tragédiái által szétdarabolt Európa újraegyesítéséhez – ez a mi feladatunk és sokunk akarata is, mondtam a német újságíró kollégának. Megnyugodva bólogatott…
Azt már csak magunk között mondom, hogy június negyedikének van egy erőteljes üzenete is. Az összetartozás megvalósíthatatlan az összetartás nélkül. Talán soha, de bizonyára rég volt ennyire széthúzó az (erdélyi) magyarság, mint ma. Az elmúlt években nem valami mellé álltunk, hanem valaki ellen. A versenypártok is egymás ellenében határozták meg önmagukat. (Ifjúsági szervezetek is úgy definiálták önmagukat, hogy az X párttal együttműködő vagy együtt nem működő egyesület.) Ma már, de legalábbis tegnap még az erdélyi magyar politika hajtómotorjának legfőbb üzemanyaga a gyűlölet volt. A másik magyar – az áruló, az együttműködő, a baloldali, a fasiszta, a szórvány, a zárvány magyar, no meg, a magyarul beszélő román – gyűlölete. Így jutunk el lassan odáig, hogy a Szlovákiában élő magyarokhoz hasonlóan elmondhatjuk: nincs egységes erdélyi magyar politika, csak székelyföldi, csak partiumi, csak szórvány politikák vannak. A tökéletes szétszabdaltságunkat nem idegen, ellenséges hatalmak valósítják meg, hanem mi magunk teljesítjük be.
A nemzeti összetartás ma épp annyira megvalósítandó feladat, mint a nemzeti összetartozás. Esélye is akkora, mint utóbbinak. Nem elhanyagolható, de a lehetőség elherdálható. A párbeszéd gyűlöletbeszéddel való elfojtásával, az eszmék ordasításával, az egyéni érdek közösségi érdek elé helyezésével és nem utolsó sorban azzal, ha nekünk édes érzés, ha letaglózóan fáj Trianon. maszol.ro

Sipos Zoltán
CSAK LEGENDA?
Kemény székely legények: magyar nemzeti radikálisok Erdélyben III.
A Jobbik területi szervezetei nem túl aktívak, a Székely Gárda a megszűnés szélén billeg, Csibi Barna Kárpátaljára költözött.
Nem kis port kavart a Jobbik erdélyi terjeszkedésével. De mint utólag kiderült, az EP-képviselői irodák sok vizet nem zavartak, a területi szervezetek pedig folyamatosan emberhiánnyal küszködnek. Cikksorozatunk harmadik részében a Jobbik erdélyi tagszervezete mellett bemutatjuk a Székely Gárdát is, mely „inkább csak legenda”.
Az egészen kis csoportokat leszámítva jelenleg három-négy fontosabb magyar radikális szervezet is működik Romániában. Bár mindegyik kapcsolódik ilyen vagy olyan formában valamelyik magyarországi szélsőséges szervezethez, ezek nem a magyarországi szervezetek kicsinyített másai.
A legfeltűnőbb különbség a nyilvános diskurzusban érhető tetten: míg Magyarországon főként az euroatlanti szervezetekkel kapcsolatos szkepticizmus, az antiszemitizmus és a cigányság problematikája foglalkoztatja a nemzeti radikálisokat, addig Erdélyben inkább a kisebbségi lét különféle problémáit, Székelyföld autonómiáját tematizálják.
Foglalkoznak még szimbólumhasználattal (a székely zászló használata állandóan szálka a román hatóságok szemében), nyelvi jogokkal. Ezen kívül tüntetéseken, megemlékezéseken vesznek részt, koszorúznak. Ezek a témák egyébként a mainstream erdélyi magyar pártokra is jellemzőek. A radikális szervezetek annyiban képviselnek mást, hogy azok sokszor nem ismerik el a trianoni határokat, és esetenként az erőszakra mint a cél eléréséhez szükséges, legitim eszközre tekintenek.
Jelen sorozat az említett négy szervezet vezéregyéniségeivel való háttérbeszélgetéseken alapul. Bár tisztában vagyunk vele hogy ezen szervezetek között óriási különbségek vannak, az anyag egységes keretét az képezi, hogy a beszélgetések során főleg a szervezeti felépítésre, célkitűzésekre, finanszírozásra és más szervezetekkel való együttműködésekre kérdeztünk rá.
Határon túlról kevesebb, mint 3 ezer szavazatot kapott az országgyűlési választásokon a Jobbik, annak ellenére, hogy ez az egyedüli magyarországi párt, mely Erdélyben tagszervezetekkel rendelkezik. A terjeszkedés néhány éve indult. Szegedi Csanád 2010-ben nyitott EP-képviselői irodát Marosvásárhelyen, majd 2011-ben Szatmárnémetiben. Akkoriban a Magyar Polgári Párt fele tettek gesztusokat: a szatmári irodát Jánosi Annától, az MPP Szatmár megyei alelnökétől bérelték, az ideiglenes irodavezető pedig az MPP Szatmár megyei szervezetének elnöke lett. A megnyitón Szegedi kijelentette, a Jobbik stratégiai partnerségre törekszik a Magyar Polgári Párttal.
Erdélyben sok vizet nem zavartak
Az irodák azonban sok vizet nem zavartak. A kezdeti felhördülés után nagy lett a csend az irodák körül. Hírértékű esemény itt nem történt, talán azt leszámítva, hogy a marosvásárhelyi irodavezető, egyben a városbeli Jobbik Baráti Kör elnöke, Vitus Örs 2011-ben a párt vezetésével való nézeteltérésekre hivatkozva lemondott. Úgy tudjuk, Szegedi Csanádnak párton belül szemére is hányták, hogy Erdélyben nem csinált semmit.
2012 nyarától, Szegedi Csanád jobbikos tisztségeiről való lemondásával az irodák végképp jelentőségüket vesztették. A marosvásárhelyi iroda sorsáról nem tudunk semmit, a szatmárnémeti, Hám János utcai iroda azonban ma is létezik: az orosz kapcsolatai miatt kémkedéssel vádolt Kovács Béla vette azt át Szegeditől. Szatmártól nem messze, a kárpátaljai Beregszászon amúgy szintén van irodája Kovácsnak.
Alulról is építkeznek
Ezzel párhuzamosan a Jobbik alulról is elkezdett építkezni Erdélyben: összesen nyolc megyében jöttek létre fiókszervezetek.
A közhiedelemmel ellentétben azonban ezek nem irodák, hanem néhány tucat párttagból álló kis alapszervezetek. Egy központi iroda hangolja össze az erdélyi szervezetek munkáját, mely 2014. januárjában nyílt Székelyudvarhelyen.
Személyes kapcsolatok
Akár a többi szervezet esetében, itt is a személyes jó viszonyok határozzák meg a pontszerű együttműködéseket. Úgy tudjuk, az erdélyi HVIM-mel jó a viszony, az EMI viszont kevésbé a helyi szervezetekkel, inkább a Jobbik országos vezetőségével van szoros kapcsolatban.
Valószínűleg ennek a kapcsolatnak köszönhető, hogy Szávay István a nagyváradi EMI-székházban tartott sajtótájékoztatót: az EMI elnöke szerint itt egyszerű baráti szívességről volt szó, az EMI nem járul hozzá erdélyi pártépítéshez. A Jobbik ifjúsági tagozata ugyanakkor az EMNP ifjúsági szervezetével, a Mintával is jó kapcsolatot ápol.
Mindennek ellenére azonban a Jobbik Erdélyben távol áll attól, hogy magyarországi mintára integrálni tudjon különféle szubkultúrákat, és így számottevő mozgalommá nője ki magát – kommentált megkeresésünkre egy szociológus.
Emberhiány a legnagyobb probléma
Egy másik radikális szervezet vezetője szerint az emberhiány a Jobbik építkezésének a legnagyobb nehézsége. Minden szervezet figyeli, keresi a fiatal tehetségeket, próbálja őket saját holdudvarában tudni. Mivel az erdélyi „piac” telített, nulláról csakis a már létező szervezetek aktivistáinak az elcsábításával lehet ütőképes csapatot létrehozni. A Jobbik azonban nem rendelkezik olyan vonzó, Erdély-specifikus üzenettel, mely ezt lehetővé tenné – állítja forrásunk, aki szerint a jelenlegi jobbikosok szervezői kapacitása nagyon alacsony.
Budapest fele való információközvetítés
A Budapest fele való információközvetítésben látja az erdélyi Jobbik-alapszervezetek legfőbb feladatát Erdély Béla, a Jobbik kolozsvári fiókszervezetének elnöke. Elmondása szerint egyik alapvető tevékenységük az, hogy jelentéseket készítenek az erdélyi magyarok problémáiról, és azokat elküldik a budapesti központnak. Ezek az információk aztán segítik a Jobbikot megérteni az erdélyi helyzetet.
Bár a Jobbik Romániában nem rendelkezik jogi személyiséggel, az alapszervezetek ugyanúgy működnek, mint bármelyik magyarországi Jobbik-alapszervezet. A tagfelvétel, toborzás is hasonló feltételekkel működik, az erdélyi tagok száma valamivel több, mint 300.
Mivel a Jobbik nem honorációs alapon építkezik, az alapszervezetek költségvetési támogatásban nem részesülnek. Elvileg a területi szervezetek elnökei sem kapnak pénzt munkájukért, bár létezik egy szervezői keret.
Nincs is feltétlenül szükség sok pénzre: az erdélyi jobbikos rendezvények kis költségvetésűek, megemlékezésre, évfordulóra, koszorúzásra akár a tagok is össze tudnak pótolni – mondta Erdély Béla.
Nagyobb szabású rendezvény megszervezésére viszont lehet pályázni. A közelmúltban a HVIM-mel közösen megszervezett Mátyás Király Hagyományőrző Napok támogatói között például ott van a Jobbik által alapított Gyarapodó Magyarországért Alapítvány.
A történész végzettségű Erdély szerint ugyanakkor a Jobbik választási eredményei egyáltalán nem érintették a fiókszervezetek működését. A szavazatokat illető számszerű elvárások nem is voltak megfogalmazva a Jobbik központi vezetősége részéről.
A Székely Gárda
Vagy feloszlott már, vagy pedig a megszűnés határán van az erdélyi magyar radikális szervezetek leghírhedtebbje, a Székely Gárda (teljes neve: Új Magyar Gárda Mozgalom Székely Szakasza). „A Székely Gárda inkább csak legenda” – jegyezte meg egy interjúalanyunk nevetve.
Vezetőjét, Mikola Bélát márciusban kommandósok toloncolták ki az országból, miután öt évre nemkívánatos személlyé lett nyilvánítva. Ugyanakkor legismertebb aktivistájuk, a csíkszeredai Csibi Barna tavaly barátnőjéhez költözött Kárpátaljára. Úgy tudjuk, egy további gárdista külföldön vendégmunkáskodik.
A Székely Gárda, illetve név szerint Csibi Barna számos, nagy feltűnést keltő akció kezdeményezője: például Dávid-csillagot festettek egy áruház bejárata elé.
Csibi hosszú időn át rendszeresen blogolt (internetes naplója részletesen dokumentálja a Székely Gárda működését és pereit), sőt, elmondása szerint a hírhedt szélsőjobbos kuruc.info-nak is küldött cikkeket, a központi, szerkesztőségi e-mail címre.
Csibi Barna akkor vált országosan ismertté, amikor 2011. március 14-én Csíkszereda központjában „elítélt”, majd felakasztott egy Avram Iancut szimbolizáló szalmamábot.
Vagy teljesen hülye, vagy beépített ember
Csibi Barna vagy teljesen hülye, vagy beépített ember, akinek a célja lejáratni mindenkit – mondta egyik, Csibit ismerő interjúalanyunk. Más beszélgetésekből az derült ki, hogy Csibi összeférhetetlen, kezelhetetlen figura, aki gyakorlatilag az összes, nemzeti oldalon álló erdélyi szervezetben megfordult már, és akit viselt ügyei miatt ma már sehol nem látnak szívesen.
„Ha lehet többet csinálni, miért csináljuk a semmit?” – kommentálta saját pályáját Csibi. A beszélgetés során értésünkre adta, hogy az EMI-s szerepvállalása azért ért véget, mert túl sok munkával járt.
A HVIM-mel viszont ideológiai különbségek miatt ment össze. A Vármegyések – szerinte tévesen – az autonomista vonalat képviselik, míg Csibi álláspontja az, hogy a székelyek önálló népként kell meghatározzák saját magukat, csakis így lehet joguk a saját államhoz.
Végül a Új Magyar Gárda Kulturális és Hagyományőrző Mozgalom Győri Wass Albert zászlóalja félig-meddig hivatalosan, de befogadta a „kemény, székely legényekből álló” szakaszát.
Az Új Magyar Gárda Mozgalom Székely Szakaszának a romániai jogi személyiségként való bejegyzése azonban kudarcot vallott (a jogi hercehurcáról bőséges anyag Csibi blogján), így az erdélyi sajtóban többször hivatkozott Székely Gárda Kulturális és Hagyományőrző Egyesület valójában soha nem létezett.
Az Avram Iancu-akasztás Csibi Barna pénzügyőri karrierjét is derékba törte. Az országos felháborodás hatására Csibit a Hargita Megyei Közpénzügyi Igazgatóságról Abrudbányára, Avram Iancu szülővárosába helyezték át. Ott viszont tüntetők fogadták, akik azt kérték, nyilvánítsák nemkívánatos személlyé. Az Országos Adóhatóság erre Bukarestbe rendelte, ahol viszont Steaua szurkolók várták. Csibi nem jelent meg új munkahelyén, így kirúgták.
Beszélgetésünk során Csibi arról panaszkodott, élete teljesen ellehetetlenült Romániában politikai szerepvállalása miatt. Kis, pólókat, kitűzőket és más radikális emléktárgyakat forgalmazó boltjára, a Hunnia Serv SRL-re látványosan rászálltak a hatóságok: „nem tehetem meg, hogy illegálisan csináljak bármit is” – fogalmazott.
A Székely Gárda elleni, illetve a szervezet által indított perek pénzügyileg teljesen felőrölték, akkor is, ha Csibi saját maga látta el a képviseletet. A volt aktivista szerint sosem volt szervezetüknek támogatója, az egész „no budget” alapon működött. Felírjuk egy kartonra, hogy „Székelyföld nem Románia!”, ha az üzenet ütős, akkor működik, ehhez nem kell pénz – mondta. Trandindex.ro

Balog Zoltán: a Miniszterelnökséghez kerül a nemzetpolitikai államtitkárság
A Miniszterelnökséghez kerül a nemzetpolitikai államtitkárság - jelentette be keddi egyeztetésekre hivatkozva Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter a nemzeti összetartozás bizottságának szerdai ülésén, miniszterjelölti meghallgatásán.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma élére újrajelölt tárcavezető azt mondta: maga is támogatja ezt, mert ha a kormányzat koordinációs központja a Miniszterelnökség, akkor onnan számos ügyre sokkal nagyobb hatással lehet a kormányzat.
Balog Zoltán a nemzetpolitikáért felelős államtitkár személyét firtató kérdésre arra hivatkozva nem válaszolt, hogy mivel az államtitkárság nem a tárcája alá fog tartozni, a posztra sem ő kéri fel a leendő államtitkárt. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a kormányzati struktúráról a végleges döntést a miniszterelnök hozza meg.
A nemzetpolitikai államtitkárság az előző kormányzati ciklusban a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumban működött.
Azzal kapcsolatban, hogy a határon túli területekkel összefüggésben számos kérdés mégis az Emberi Erőforrások Minisztériumához tartozik, Balog Zoltán azt mondta: a helyettesét bízza meg a határon túli ügyek koordinálásával, így egyebek mellett a felsőoktatás, a köznevelés, a kultúra, a civil és egyházi ügyek, valamint a sport területével.
Balog Zoltán a kormány sikertörténetének nevezte a határon túl élő magyar közösségek számára adott állampolgárságot. Úgy fogalmazott, ez több mint gesztus. Hozzátette: most e közösségek gyakorlati segítése a cél. Erre példaként említette a felsőoktatást, a Vajdaságban a magyar nyelvű képzéseket, romániai egyetemeken pedig a magyar nyelvű szakok erősítését.
Kitért arra is, hogy 2017-re el kívánják érni, hogy ne végezhesse el úgy magyar tanuló az általános iskolát, hogy ne járt volna határon túli magyar közösségnél. Hozzátette: az idén a hetedik osztályosok fele eljut a határon túlra.
A bizottság hat igen szavazattal, három tartózkodás mellett támogatta Balog Zoltán miniszteri kinevezését. MTI

Van aki hiszi, de Erdély nem horrorvidámpark
Június 3-án este mutatták be Czika Tihamér jogász, közíró Álmodok egy Erdélyt című publicisztika kötetét a nagyváradi Silent kávézóban.
Az Álmodok egy Erdélyt című könyvet először Szűcs László, a Várad folyóirat főszerkesztője méltatta. Kiemelte: ez a publicisztika-gyűjtemény ritka őszinteséggel megírt látlelet Romániáról, a magyar-magyar viszonyról, a kolozsváriságról, a kötetbe foglalt publicisztikák pontos képet festenek az erdélyi magyar emberekről. A szerzőre jellemző a provokáló problémafelvetés, és a kritikus hozzáállás saját nemzetével szemben is. A méltatás után Szűcs László és Simon Judit, a kötetet megjelentető Riport kiadó igazgatója tették fel kérdéseiket a szerzőnek. A jelenlevők megtudták, hogy a kiadvány összesen hetvenöt, 2007. és 2011 között keletkezett, eredetileg a manna.ro internetes portálon közölt írást tartalmaz. Czika Tihamér bevallotta, hogy egy időben New Yorkban élt, majd amikor onnan hazatért, és érzékelte az itthoni és az amerikai gondolkodásmód közötti jelentős különbségeket, ezeknek a mentalitásoknak az ütközése késztette őt írásra.
Nem tudnak Erdélyről
A jelenleg Brüsszelben az Európai Unió hivatalnokaként dolgozó Czika Tihamér elárulta, hogy az Egyesült Államokban Erdély nem létezik, a legtöbben nem is hallottak róla, de van olyan amerikai is, aki azt hiszi, hogy Erdély egy horrorvidámpark. Hozzátette, hogy Brüsszelben sem sokkal jobb a helyzet ebben a tekintetben. Ennek egyik legfőbb oka az, hogy nem létezik külföldre szánt Erdély-üzenet. Az itteni magyarok magyarul győzködik egymást Erdély értékeiről, az autonómia fontosságáról, de mindezeket senki nem kommunikálja idegen nyelveken az Uniónak, sem románul a román elitnek. Pedig, mint Czika Tihamér elmondta, létezik egy olyan román elitréteg Romániában, amelyik nyitott a magyar közösség felé. Az ő megnyerésük annál is fontosabb lenne, mert az autonómia megvalósítása nem az Európai Unióban, hanem Bukarestben dől el. Az autonómia ügyének képviseletében legalább ugyanekkora hiba az, hogy valójában senki nem tudja pontosan miről is beszél akkor, amikor az autonómiáról szól. A szerző hangsúlyozta, hogy szükség lenne egy világos, jogilag is egyértelműen meghatározott autonómia koncepcióra, amelyet az erdélyi magyarság egységesen képviselne mind itthon, mind pedig külföldön, ugyanakkor szükség lenne egy olyan sajtótermékre is, amely román nyelven közvetítené a romániai magyarság igényeit. A könyvbemutató során szó esett az erdélyi magyar politikai életről, a szórványról, baloldaliságról és más témákról is. A bemutató után a szerző dedikálta kötetét, melyből minden megjelent kapott egy példányt.
Pap István. erdon.ro

Kollégisták koszorúztak Gyimesbükkben
A Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából az ezeréves határnál helyezett el koszorút az ELTE Eötvös József Collegium igazgatója, Horváth László, és Magyarország csíkszeredai főkonzulja, Zsigmond Barna Pál.
Az Eötvös József Collegium első alkalommal szervezett természettudós és társadalomtudós konferenciát „Eötvös József Collegium, a magyarság közös eszménye – Kárpát-medencei szakkollégium" címmel Marosvásárhelyen és Csíkszeredában. Az ülésszakokon a magyarországi és erdélyi előadók mellett felvidéki, kárpátaljai és délvidéki diákok is részt vettek. Ezek a tanulók és oktatóik látogattak ki Gyimesbükkbe, ahol hagyományteremtő szándékkal helyezték el koszorújukat a vasúti őrház épületénél. A diákokat Horváth László, a Collegium igazgatója és Lázár Ede, a Sapientia EMTE dékánhelyettese üdvözölte, majd Zsigmond Barna Pál főkonzul beszélt a Gyimesek vidékéről, mint a magyarság szellemi térképének legkeletibb pontjáról.
"Ha létezik a magyar kultúrának térképe, akkor Önök most annak egyik fontos végpontján állnak. A térkép akkor lesz valóságos, ha személyessé válik: ekkor válik tájjá, szellemi hellyé. A szellemi térképet a közös nyelv, a kultúra, a hagyományok, a közös érzések jelölik ki. A politikai térkép ugyan átrajzolódott, de az itt élő magyarok számára a szellemi iránytűje változatlan maradt. Ennek térképnek állunk a keleti végpontján, határmezsgyéjén" – fogalmazott a főkonzul.
A diplomata üdvözölte az Eötvös József Collegium kezdeményezését, hogy hagyományteremtő szándékkal koszorút helyeztek el az ezeréves határnál. Úgy véli, nem csupán szimbolikus jelentőségű az, hogy a Collegium térképén hangsúlyos helyet kapott Erdély, Székelyföld. „A mai kezdeményezés is azt bizonyítja, hogy a Collegium felismeri, magáénak tekinti és az összmagyar szellemi élet áramlatába bekapcsolja az itt található értékeket. Ezáltal mindannyian gazdagabbá válunk" – hangsúlyozta.
csikszereda.gov.hu. Erdély.ma

A Nemzeti Összetartozás Napját ünnepelték Kolozsváron
Ünnepi megemlékezésre került sor a Szent Mihály plébánia és a Kolozs Megyei Ifjúsági Fórum szervezésében a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából. A megemlékezésen, melynek a plébánia díszterme adott otthont az erdélyi történelmi egyházak képviselői, politikai és ifjúsági vezetők vettek részt, valamint Magyarország kolozsvári főkonzulja. Jelen volt Vákár István a Kolozs Megyei Tanács elnöke, Horváth Anna Kolozsvár alpolgármestere, valamint a városi és megyei önkormányzat magyar tanácsosai is.
Elsőként Ft. Kovács Sándor kolozs-dobokai főesperes, az esemény házigazdája köszöntötte az egybegyűlteket. Magdó János főkonzul beszédében elmondta, hogy a magyar közösség még mindig nem képes feldolgozni a Trianoni döntés traumáját. Kiemelte értékteremtő közösségi munkával és összefogással leszünk képesek csak túllépni a 94 évvel ezelőtti békeszerződés okozta megrázkódtatáson. Magdó a következő Kós Károly idézettel hívta közös munkára a jelenlévőket: „Dolgoznunk kell, ha élni akarunk, és akarunk élni, tehát dolgozni fogunk”.
Kató Béla az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke is az összefogás fontosságát hangsúlyozta. A püspök elmondta, hogy Trianonban mások döntöttek sorsunk fölött, de most mi magunk tarthatjuk kézben azt, a területeket nem vették el tőlünk, mert a magyarok helyben maradtak, csak a határok mozogtak. Felhívta a figyelmet napjaink nemzedékének a felelőssége, hogy most se adjuk át szülőföldünket, ne hagyjuk itt, gondoskodjunk a magyar jövő építéséről. Az unitárius egyház nevében Rácz Norbert lelkész köszöntötte a jelenlévőket, aki a magyar közösséget a kivágott fához hasonlította, amelyik tavasszal újra kihajt, új erőre kap. Az evangélikus-lutheránus egyház részéről Kerékgyártó Imola lelkész mondott ünnepi beszédet.
Geréd Imre az ifjúság nevében elmondott beszédében elmondta: „Emlékezni kell, a múlt ismerete öntudatosság. Ezért biztatom a generációmat is, és egyben ígérem az őseimnek, hogy nem fogunk megfeledkezni erről a napról és mi is átadjuk a gyermekeinknek az emlékezés hagyományát.”
Az ünnepséget Geréd István vezette, Jakab Tamás és Szőke Tamara szavalatai tették hangulatossá a megemlékezést. Az esemény közös imával és nemzeti himnuszunk eléneklésével zárult, melyet Dr. Potyó István és Gyenge Zoltán-Balázs kísért zongorán és hegedűn.
Közlemény. Erdély.ma

Június 4. Csíkszeredában
Tegnap fél ötkor harangzúgással jelezték több székelyföldi településen a Trianoni szerződés aláírásának idején, hogy gyásznapra emlékeznek.
A Nemzeti Összetartozás Napján a Kossuth Rádió munkatársa, Oláh Gál Elvira Csíkszeredában készített hangképes összeállítást.
A megemlékezésen Antal Rita Angyalka Babits Mihály Áldás a magyar című versével az EMI, és a Minta nevében köszöntötte az összegyűlteket. Az emlékezés a református templomban folytatódott, ahol a történelmi egyházak képviselői idézték fel a történelmi eseményt, és figyelmeztettek a nap tanulságaira.
A rendezvényen jelen volt Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere is, aki egy csodának nevezte, hogy még 90 év után is itt vagyunk, magyarul beszélünk, magyar iskoláink vannak, és még mindig követeljük az autonómiát, „miközben a román oldal nagyon keményen dolgozik azon, hogy ez másként legyen.”
Az EMNT alelnöke, Tiboldi László a nemzeti összetartozás jelentőségét hangsúlyozta.
Kossuth Rádió. Erdély.ma

Trianon: gyász, sebek, gyertyák, facsemeték, remények, hálaadás
A Nemzeti Összetartozás Napján a Duna Tv Közbeszéd című műsorában Süveges Gergő előbb ifj. Bertényi Iván történésszel beszélgetett, aki elmondta, hogy a Trianonnal kapcsolatos megbékélés kétoldalú kérdés: megtudunk-e békélni saját magunkkal, illetve, hogy békésen tudunk-e élni a Kárpát-medencében azokkal a népekkel, akikkel Trianon előtt, és Trianon után is együtt élünk, csak más határok között.
A Trianonról kell beszéljünk, és mindenki tudomásul kell vegye, hogy amikor erről beszélünk, akkor nem akarunk rosszat másoknak, hanem maguknak akarunk jót, hogy a sebek beforrjanak – magyarázta a történész.
A műsorba Székelyudvarhelyről bekapcsolódó Székely Kinga Réka unitárius lelkész arról beszélt, hogy a hosszú évtizedes fekete zászlós megemlékezés után, most örömünnepet ülhetnek, mert ahhoz képest mennyit szenvedett az összmagyarság 1918-tól, most a Magyar Országgyűlési határozat egy ünnepet biztosít, vége a fekete zászlóknak, most valami mást kell csinálni, a jövendő generációkra kell gondolni.
A felvidéki Dunaszerdahelyről a beszélgetésbe bekapcsolódó Karafa Attila, a Pázmáneum Polgári Társulás elnöke pedig miután beszámolt a dunaszerdahelyi megemlékezésekről, elmondta: hálát adnak annak, hogy egy szívvel, egy lélekkel akarnak a továbbra is a szülőföldükön élni. dunatv.hu. Erdély.ma

A világháború óta nem volt ilyen alacsony a születések száma
A második világháború óta nem volt olyan alacsony a születések száma Romániában, mint tavaly – hívta fel a figyelmet ma az Országos Statisztikai Hivatal igazgatója.
Tudorel Andrei szerint tavaly mindössze 180 ezer gyermek jött világra az országban, és ez a demográfiai irányzat folytatódni látszik. A szakember elmondta, ahhoz, hogy Románia népességszáma a jelenlegi szinten maradjon, egy romániai nőnek átlagban 2,1 gyermeket kellene szülnie a jelenlegi 1,4 helyett.
A statisztikai hivatal demográfiai szakértője Silvia Pisică a jelenséget azzal magyarázza, hogy nagyon sok 25 és 45 közötti életkorú házaspár hagyta el az utóbbi időben az országot. Emellett a gyermekvállalás időpontja is kitolódott, a korábbi 22 évről 30 évre.
marosvasarhelyiradio.ro / Hotnews / maszol.ro. Erdély.ma

Csíkmadaras – Tankóné Péter Mária-Terézia könyvbemutatója Csíkszeredában
Tankóné Péter Mária-Terézia csíkmadarasi nyugalmazott tanítónő évtizedek óta gyűjti szülőfaluja néprajzi és helytörténeti adatait, hagyományait, szóbeli, írott és képi dokumentumait.
Értékmentő munkásságának eredménye szülőfalujáról eddig megjelent négy kötete is, amelyekben a madarasi emberek életét, hétköznapjait, ünnepeit, szokásait, tárgyi környezetét, viseletét, családfáit, szellemi hagyatékát mutatja be. Legújabb könyvében, Csíkmadaras. Válogatás – Fazakas Ágnes: Mesék, történetek Csíkmadaras helyneveiről címmel egy helyi meseíró hagyatékából tesz közzé válogatást. A mesék, történetek szerzője Fazakas Ágnes meseíró, tízgyermekes csíkmadarasi családban született 1918-ban. „Ágnes néni” hagyatékában több füzetre való mese, történet, vers őrződött meg. Ebből a hagyatékból válogatott egy csokorra valót, és tette most közkinccsé Tankóné Péter Mária, aki szeretettel ajánlja a könyvet minden gyermeknek és felnőttnek.
A történetek közös vonása, hogy mindenik a szülőfaluhoz, Csíkmadarashoz kötődik. „Legtöbbjük a falu hagyományos helyneveinek eredetére emlékeztető, tényleges történelmi adatokat is tartalmazó esemény, ami időtlen idők óta ott él a helybeliek tudatában. Mindez Csíkmadaras valós történelméhez kapcsolódik, s felfedezhetjük benne a népi képzelet, a gazdag székely fantázia működésének jellegzetes jegyeit.” – írja a kötet előszavában a szerkesztő. A mindeddig kéziratban őrzött szövegek a néprajz, a csíkmadarasi helynévanyag és nyelvjárás kutatói számára is értékes forrást jelentenek.
A könyv művészi illusztrációit Gyarmati Rozália (született Tamás Rozália) Svédországban élő csíkmadarasi költő, festőművész készítette, aki a kötet kiadását is támogatta.
A kötet szerkesztőjével, Tankóné Péter Máriával Oláh-Gál Elvira újságíró beszélget a Kájoni János Megyei Könyvtár előadótermében szervezett könyvbemutatón, 2014. június 10-én, kedden, 18 órakor. Közlemény
Tankóné Péter Mária-Terézia: Csíkmadaras. Válogatás – Fazakas Ágnes: Mesék, történetek - Csíkmadaras helyneveiről. Erdély.ma

A Jobbik, az etnicizmus és az „eloláhosodott” kozmopoliták
Azt olvashattuk az egyik romániai világhálós portálon, hogy Tamás Gáspár Miklós szerint az anyaországi szélsőjobbosok úgy tekintenek az erdélyi magyarokra, mint „eloláhosodott kozmopolitákra.” Szélsőjobbosnak ő a Jobbikot és támogatói körét nevezi, sőt, sokadjára azt is kifejti, hogy a Jobbik (a MIÉP-pel ellentétben) etnicista párt. Az is érdekes, hogy az SZDSZ által annyit fasisztázott, nacionalistázott, rasszistázott és antiszemitázott MIÉP-ről kiderül: mindössze „a hagyományos magyar nacionalizmus egyik árnyalatát képviselte”.
Rasszistázás, antiszemitázás
Nyilván ezúttal sem számítanak a tények, az efféle nyílt és egyértelmű rágalmazás ellen aligha véd a bíróság. Az a bíró, aki nemrégiben kimondta, hogy nem lehet a Jobbikot büntetlenül nácizni, már elhagyta a bírói pulpitust. Állítólag önként. Közhely, de azért nem árt leszögezni: az etnikai hovatartozás származás kérdése, az etnicizmus – s ezt így értelmezi TGM is – a vériséggel foglalkozik. Ellentétben a liberálisok és a nacionalisták fősodra által elfogadott, a szabad identitásválasztás elve mentén megfogalmazható „vállalásfelfogással”. A vállalás jellemzően érzelmi döntés kérdése, így ebbe a koncepcióba belefér az Illyés Gyula-i „magyar az, akinek fáj Trianon” felfogás is. Márpedig annak dacára, hogy a Jobbik táborában akadnak „genuin” rasszisták, akik származás és bőrszín alapján szelektálják és sorolják be embertársaikat – elég beleolvasni a kuruc világhálós kommentjeibe –, ez elenyésző kisebbség, akár a tagság, akár választói bázis szempontjából. A vezetőségről nem is szólva.
A Jobbik rasszistázása és antiszemitázása többek között azért terjedhetett el, mert a párt nem foglalkozott azzal, hogy a politikai kommunikáció az euroatlanti „baloldal” fősodor médiája által aláaknázott, és néhányra úgy lépett rá, hogy az akna létét hatalmas tábla jelezte. Ilyen volt például Solymosi Eszter gyilkosainak emlegetése a magyar parlamentben. Olyan tabu ez, amelynek megérintőit tönkreteszik, szélre tolják származástól, végzettségtől függetlenül. Ariel Toaff zsidó származású professzor vetette fel: a periratok alapján nem elképzelhetetlen, hogy a középkori zsidó rituális gyermekgyilkosságok valóban megtörténtek. Nos, amit kapott, ahhoz képest Baráth Szilárddal kesztyűs kézzel bántak.
Fától az erdőt
Vannak kérdések, amelyekben a tények másodrangúak és a tudományos érvelés esélytelen. Ezt vagy tiszteli egy politikus, akinek a feladata, hogy közösségét a lehető leghatékonyabban szolgálja, vagy nem. Azzal is hiába próbálkozik akárki, hogy megmagyarázza: attól, hogy valaki Toaff professzorhoz hasonlóan úgy véli, hogy a zsidóság körében éppen úgy vannak rituálisan gyilkolni képes fanatikus szélsőségesek, mint minden más vallás körében, és hogy a rendelkezésre álló források alapján egyes esetekben nem kizárható a vérvád valóssága, az még nem jelent antiszemitizmust. Hiszen antiszemita az, aki származása miatt érez ellenérzést zsidó embertársai iránt, aki jogilag vagy más módon diszkriminálná őket, és nem az, aki így vagy úgy vélekedik egy mégoly kemény kultúrtörténeti vagy jogtörténeti ügyben.
Hogy mást ne mondjak, a Jobbik Morvai Krisztinát indította ismét az Európai Parlamenti választáson listavezetőként, akiről a másik oldalon tudni vélik, hogy zsidó származású. Jómagam nem kisebb médiaszemélyiséggel, mint Bodor Pállal vitatkoztam ebben a kérdésben a Nyugati Jelen című napilap hasábjain, aki számára Morvai Krisztina kapcsán hirtelen fontossá, politikailag relevánssá vált a származás. Ez önmagában is jelzi, hogy a párt nem etnicista, hanem a vállalás alapú nemzetfelfogás híve, de számos más példa felhozható Reiner Pétertől Szegedi Csanádig. Ténykérdés, hogy Szegedi Csanádnak nem származása miatt kellett távozni a pártból, hanem azért, mert megpróbálta megvesztegetni azt, aki erről a sajtót értesíteni akarta. A Jobbik, amely a politikusbűnözést, a korrupciót a cigány-bűnözéssel azonos súlyú problémaként kezeli, nem engedhette meg magának, hogy egy korrumpálási kísérleten ért főemberét pozícióban tartsa, hiszen ezzel elhiteltelenedett volna hívei előtt.
Az „eloláhosodott kozmopolitákkal” is az a helyzet, hogy bizonyára vannak a holdudvarban néhányan, akik így gondolkodnak, de ez vélhetően még elenyészőbb kisebbség, mint a tényleges rasszistáké.
Más hangok, más problémák
A Jobbik milliós választói táborában nyilván frusztrációt okozott, hogy a párt Erdélyben igen kevés szavazatot ért el, s ezt durva kiszólásokkal „honorálták”. Minden párt körében vannak hasonló fanatikusok, akik szerint mindenki nemzetáruló, aki más pártra szavazott. Másik oldalról, ha az „eloláhosodott” jelzőt szalonképesítjük „a részben vagy egészben románná asszimilált” szókapcsolattal, nem kétséges, hogy az elit körében akadnak ilyenek. Hogy messzebb ne menjünk, itt van mindjárt az ominózus interjú készítője, aki olyannyira magáénak vallja Spiró György emlékezetes versét – „jönnek a mélymagyarok a szarból” –, hogy ezt tette ki egy időben Facebook-háttérképnek. Hasonló megnyilvánulásokat olvashattunk szép számmal a Nethuszáron is. De az, hogy létezik egy Stockholm-szindrómás, az elnyomóinkkal azonosuló „magyar” értelmiségi réteg, posztmodern hajdúgyőzők, és ezt netán bárki szóvá teszi, az nem jelenti, hogy ítéletet mondana az egész közösségről.
Ha vannak problémák a Jobbik stratégiájában, azok másutt keresendők. Az egyik a káderpolitika. A minap olvashattunk interjút a Heti Válaszban a Jobbikból frissen kilépett Hegedűs Tamással, akit a párt nem indított újra képviselőjelöltként, annak dacára, az egyik legfelkészültebb, ha nem „a” legfelkészültebb politikusuk volt, és aki jól fizető állást hagyott ott a nemzeti radikális párt hívására. Hegedűs kritikája úgy foglalható össze, hogy a Jobbik számára a pártlojalitás vált elsődleges szelekciós kritériummá, a szakértelem pedig másodlagos. S ha túlzásnak is tűnik, amit Hegedűs állít, vagyis hogy most a Jobbik egy minisztériumot sem tudna elvezetni, nemhogy egy országot, a kívülálló számára is egyértelműnek tűnik, hogy a középre húzás, a cukiságkampány dacára sem a kormányképesség most a fő pártszervező erő, hanem a minden negatív összefüggés nélkül értelmezett „brancsbéliség”.
Ami egyébként általános jelenség.
Más kérdés, a Jobbik azért volt sokaknak szimpatikus, mert eltérni látszott az általánosságtól. Pártérdek helyett nemzetérdek, tabutisztelet helyett tabudöntögetés, a százalékok számolgatása helyett nyílt beszéd, és problémacentrikus javaslatok, pártelvű káderpolitika helyett pozíció és célorientált káderpolitika. Az utóbbi ezek közül megdőlni látszik, lássuk, mi lesz a többivel.
Borbély Zsolt Attila. Erdélyi Napló (Kolozsvár)