Új turisztikai szolgáltatás Erdélyben: Tháliatúra
Színházi körútra invitálja a kultúrára szomjazókat egy székelyudvarhelyi utazási iroda. A Tháliatúra során a résztvevők először a Kolozsvári Állami Magyar Színház egyik előadását fogják megtekinteni, majd másnap Budapesten a Vígszínház, a Pesti Színház, a Magyar Állami Operaház, az Operettszínház és a Nemzeti Színház előadásai közül választhatnak, ugyanakkor egy időszaki kiállítást is megnéznek a Szépművészeti Múzeumban. A Tháliatúrára január második felében kerül majd sor, a szervezők elégedettek az eddigi érdeklődéssel.
Dimény-Varga László, a Transilvanicum Travel tulajdonosa elmondta, a csoportos színházlátogatás ötlete, mely tudomása szerint újdonságnak számít az erdélyi idegenforgalomban, régi ügyfelektől származik, és szerencsés módon egybeesik a saját elképzeléseivel. „Azt vallom, hogy az utazás több mint a látnivalók megtekintése” – nyilatkozta a maszol.ro-nak a vállalkozó, aki egyben tanárember is, társadalomtudományokat oktat.
Első turisztikai ügynökségüket, Turul Utazási Iroda néven, 2002-ben nyitotta meg, ez 2013-ig működött. Kulturális körutakat szervezett már a Turul is, mely tavaly azért szűnt meg, mert a két társtulajdonosnak más elképzeléseik voltak az idegenforgalomról, a követendő üzletpolitikáról.
A Transilvanicum Travel tulajdonosa reméli, hogy a Tháliatúrát havi rendszerességgel meg lehet majd szervezni. Elmondása szerint a kolozsvári színház visszajelzése pozitív volt, vállalták, hogy maguk is népszerűsíteni fogják a programot. A túrához bármely más, útba eső városban lehet csatlakozni, s a tervek szerint a programba további hazai és anyaországi színházak, koncertek, tárlatok is bekerülnek majd.
A tulajdonos a Transilvanicum Travel más körútjaiba is igyekszik bevinni kulturális- és élményturisztikai elemeket. Egy olaszországi körutazásuk során a résztvevők operaelőadáson vesznek részt Veronában, majd felkeresnek egy pármai sonkát, illetve parmezán sajtot készítő üzemet, Csehországban pedig egy sörgyár meglátogatása szerepel az ajánlatban.
„Az utasaink java része visszajáró ügyfél. Első alkalommal, amikor egy adott országban jártak, megnézték a fő nevezetességeket, az Eiffel-tornyot vagy a Colosseumot. Az ajánlataink főleg olyanoknak szólnak, akik már jártak a célországban, és most mélyebben, élményszerűbben szeretnének megismerkedni vele, bele akarnak kóstolni egy vidékbe, akár a szó szoros értelmében is” – mondja Dimény-Varga László. Az udvarhelyi utazási iroda belföldi utakkal is színesíti kínálatát, ami Erdélyben ugyancsak ritkaságnak számít, bánsági körutazásra hívja az érdeklődőket, melynek során fel fogják keresni a vaskapui vízierőművet és hajózni fognak a Kazán-szorosban. Ezt az utat szintén korábbi kliensek javaslatára szervezik meg.
Amikor a nehézségekről kérdezzük, Dimény-Varga László a gazdasági válság miatt megcsappant utazókedvet, valamint az elvtelen konkurenciát említi, elmondása szerint van olyan utazási iroda, amely másolja a Transilvanicum Travel által kidolgozott utakat, s gyengébb színvonalú szálláshelyeket használva, olcsóbban kínálja azokat.
Pengő Zoltán
maszol.ro,

Aggasztóan nőtt a mélyszegénység aránya Romániában
Élen jár Románia a legszegényebb európai országok listáján a capital.ro összeállítása szerint. A 2012-es évben az országban 42 százalékos volt a szegénységi arány, ennél rosszabbul csak Bulgária áll 49 százalékos mutatóval. Európa országainak többségében 25 százalék alatti ez az arány.
Az adatok szerint 2012-ben az előző év mutatójához képest csaknem 2 százalékkal nőtt a mélyszegénység (az átlagjövedelem 60 százalékánál kisebb jövedelemmel rendelkezők) aránya az országban. 2011-ben 4,74 millió embert fenyegetett a mélyszegénység, 6,28 millióan súlyos anyagi hiányban szenvedtek, 1,14 millió ember pedig szerény feltételek mellett éldegélt.
Az Európai Unió országaihoz képest Romániában élnek a legtöbben falun – a lakosság mintegy 45 százaléka. A statisztikai hivatal 2010-es adatai szerint falun a mélyszegénységi arány jóval magasabb (8,8 százalékos), mint városon (2,2).
A legszegényebb megyék a moldovaiak, különösen a régió északi, északkeleti és déli része, valamint Olténia és Havasalföld. Főként a főutaktól messze eső kisvárosok környékére, illetve a hegyi falvakra jellemző a mélyszegénység, ezek a települések elnéptelenedtek, a környező falvak pedig a kihalás szélén állnak.
Tavaly ősszel az Európai Bizottság felhívta a román hatóságok figyelmét, hogy a következő 7 évben fordítson jelentős összegeket a mélyszegénység felszámolására.
maszol/capital.ro,

Ezekre büszke Székely István főosztálya 2013-ból
,,2013 egyik fontos előrelépése a hiánypótló programként induló, Magyar házak hálózatba szervezéséhez szükséges átvilágítás befejezése volt” – emelte ki Székely István RMDSZ-főtitkárhelyettes a társadalomszervezési főosztály évi beszámolójából.
Az átvilágítás fő célja az intézmények infrastrukturális hátterének, jogi, finanszírozási és szakmai helyzetének felmérése volt, valamint a magyar házak által rendezett programok számbavétele. Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület közreműködésével elkészült felmérés alapján 30 magyar ház részletes adatsorát összesítették, ezek ismeretében pedig folyamatban van a különböző célzott programok kidolgozása.
Az RMDSZ Főtitkársága a megyei és területi szervezeteivel együttműködve, civil szervezetek bevonásával, valamint a Kriza János Néprajzi Társaság partnerségével összeállította a működő tájházak, emlékházak, helytörténeti kiállítások jegyzékét, majd ezt követően elkezdte az intézmények funkciójuk szerinti csoportosítását.
„Ezen intézmények kiemelten fontosak a magyar identitás megőrzésében és továbbadásában, ezért a 229 intézmény többségét belefoglaljuk a készülő Erdélyi Kalauzba, amely részletesen kitér az erdélyi települések kulturális örökségére, különös hangsúlyt fektetve a szórványban létező intézményekre” – mondta a főtitkárhelyettes.
Székely István a 2013-as év sikeres megvalósításai közé sorolta az RMDSZ Főtitkárság Nemzeti Kisebbségkutató Intézettel közösen, decemberben megszervezett Nagyvárosi szórvány műhelykonferenciát, amely az ezzel kapcsolatos elméleti tudást leltározta fel, és a nagyvárosi szórvány kérdésében elért eredményeket, tapasztalatokat gyűjtötte össze. ,,A nagyvárosi szórvány témakörében a következő lépés egy koherens cselekvési stratégia kidolgozása lesz, majd ennek elsőként Kolozsváron való gyakorlatba ültetése” – vázolta fel a főosztály 2014-es tevékenységi terveit, az RMDSZ főtitkárhelyettese.
maszol/közlemény,

Valamelyest gyarapodott Kolozsvár lakossága
Hat és félezer gyermek született Kolozsváron 2013-ban, 3322 fiú és 3132 lány. Az aktív lakosság száma 3708 személlyel növekedett, így jelenleg 410923 személy él a kincses városban – derül ki a lakosságnyilvántartás adataiból.
Tavaly 2276 házasságot kötöttek, 102-vel többet, mint 2012-ben. Ugyanakkor 4430 elhalálozást regisztráltak, alig hárommal többet, mint egy évvel korábban.
maszol/tranilvaniareporter.ro,

A Kárpát-medence népeiről a Kós Károly Akadémián
Az idén is folytatja nagy sikerű, történelmi tárgyú előadásait a Kós Károly Akadémia Alapítvány Marosvásárhelyen. Az „Erdély a huszadik században” elnevezésű 2013-as előadássorozat után, ez évben a Kárpát-medencei népek demográfiai változásait mutatják be a magyar honfoglalást megelőző időszaktól napjainkig. Az Akadémia kezdeményezésének célja, hogy Kós Károly szellemiségét követve, megteremtse az erdélyi magyar történelmi gondolkodás fontos, tudományos igényű fórumát Marosvásárhelyen.
A januártól novemberig tartó, tizenöt előadást magába foglaló sorozat keretében a jelenkori magyar történelem-kutatás olyan kiváló magyarországi és erdélyi képviselői tartanak előadást, mint Bálint Csanád, Tóth Endre, Fodor István, Hermann Gusztáv Mihály, Zsoldos Attila, Gebei Sándor, Kalmár János, Kövér György, Pap József, Szász Zoltán, Gyáni Gábor, Romsics Ignác, Paksa Rudolf, Kállai Ernő és Bárdi Nándor.
A sorozat első előadására január 16-án, csütörtökön 5 órától kerül sor a marosvásárhelyi Bernády Házban (Horea u. 6 sz.), amelyen Bálint Csanád egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja „A Kárpát-medence népei a honfoglalás előtt” címmel tart előadást.
maszol.ro,

Székely Nemzeti Tanács: idén is folytatjuk a küzdelmet - Idén is folytatja a küzdelmet a Székely Nemzeti Tanács (SZNT), amely tovább harcol azért, hogy törvény szavatolja a székelyek autonómiáját - mondta Izsák Balázs, a szervezet elnöke, aki azzal kapcsolatban nyilatkozott pénteken az MTI-nek, hogy délután nyitják meg a Halásztelekre érkező, Az Autonómia anatómiája című, a Székelyföld önrendelkezéséről szóló vándorkiállítást.
Az SZNT vezetője kiemelte: idén sem mondanak le az európai polgári kezdeményezésükről. A luxemburgi Európai Bíróság december 20-án terjesztette az első tanács elé a keresetüket, amelyben az Európai Bizottság elutasító határozatának a megsemmisítését kérik. "Mi ezt a pert szeretnénk megnyerni, nem mondtunk le erről a lehetőségről" - mondta.
Az erdélyi magyar szervezetek tavaly három párhuzamos kisebbségvédelmi tervezetet készítettek, amelyeket az európai polgári kezdeményezés eszközével akartak az uniós jogba illeszteni. Az Európai Bizottság azonban mind az Erdélyi Magyar Néppárt és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, mind az SZNT, mind pedig a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) kezdeményezésének a bejegyzését elutasította. Brüsszeli megítélés szerint a kisebbségi jog nem uniós kompetencia, így az aláírásgyűjtést egyik kezdeményezésről sem lehetett elkezdeni.
Izsák Balázs beszélt arról is, hogy ismét a román parlament elé kerül az autonómiára vonatkozó törvénytervezet. "Szinte másodlagos", hogy ezt az RMDSZ nyújtja be, vagy állampolgári kezdeményezésre foglalkozik vele a törvényhozás - vélekedett. Hozzátette: ez nagyon fontos kérdés, hiszen a cél az, hogy törvény szavatolja Székelyföld területi autonómiáját.
Emellett folytatják a korábban megkezdett ügyeket, és készülnek a székely szabadság napjára - jegyezte meg a Székelyföld autonómiájáért küzdő szervezet munkájáról.
Izsák Balázs a kiállítással kapcsolatban elmondta: központi eleme a székely zászló. Tudatosítani kell a magyarországi önkormányzatokban, hatalmas segítséget nyújtottak a székelyeknek azzal, hogy megerősítették a székely zászló szimbólumértékét - tette hozzá. Emlékeztetett: "amikor a hadjárat elindult Romániában" (a székely zászló kitűzése ellen), a magyar önkormányzatok szolidaritása nagyon sok székelyföldi önkormányzatot ösztönzött a határozottabb kiállásra, így a magyar önkormányzatok gesztusa a közösség "belső elszántságát is erősítette". Hozzátette: a magyarok fellépése a kérdés nemzetközivé tételében is segített.
Hangsúlyozta: az anyaországi közösségek együttérzése és szolidaritása rendkívül fontos.
Az Autonómia anatómiája kiállítást Budapesten volt látható december 5-től, oda Sepsiszentgyörgyből érkezett a tárlat, amely hét ország 31 művészének 50 alkotását mutatja be a székelyek autonómiatörekvésével kapcsolatban. A vándorkiállítás képeit Halásztelek után Mányban, Alcsútdobozon és Siófokon állítják ki egy-egy hónapig.
(MTI)

Legyen a mi összetartozásunk erősebb
Összenő, ami összetartozik – Willy Brandt kancellár 1989-ben, a német újraegyesüléskor elhangzott, azóta szállóigévé vált szavai többszörösen találónak bizonyulnak a közelgő magyar országgyűlési választások előtti helyzetben is.
Illő e jelige a magyar baloldal napokban kiteljesedő újraegyesülésének leírására – de ennél talán fontosabb az a jelentése, amely arról szól, hogy a közelgő választások végre nemcsak Magyarországról, hanem a magyar nemzet egészéről, mindannyiunkról szólnak, és mindannyian részt is vehetünk a döntéshozatalban.
Lássuk előbb, mi történik a budapesti baloldali ellenzék háza táján. A Bajnai Gordon és Mesterházy Attila között a héten lezajlott egyeztetés, illetve a megállapodás kiterjesztéséről született döntés világosan jelzi: színjáték volt a Gyurcsány Ferenc-féle nemzetellenes politikával való leszámolási kísérlet. A számtalan pártocskára és mozgalomra szakadt baloldalon voltaképpen ocsmány hatalmi harcok dúltak – mígnem a helyzet olybá súlyosbodott, hogy a nem is oly régen még mindenki által került és kényelmetlen tehernek tartott Gyurcsány előtt hajbókol Bajnai és Mesterházy egyaránt –, régi korok régi emberei szövetkeznek hát újra, hogy együtt próbálják átvenni a hatalmat. S hogy milyen következményekkel járhat az ilyesfajta posztkommunista restauráció, azt a magunk bőrén tapasztaljuk nap mint nap: a Victor Ponta és Crin Antonescu nevével fémjelzett szocialista-liberális kormány vezette Romániában majdhogynem klánháború dúl az állami intézmények fölötti ellenőrzés megkaparintásáért, a magyarellenességet pedig a legfelsőbb szintekről gerjesztik.
Reménytelibb azonban ennél az összetartozás ama élménye, mely hosszú évtizedek után adatik meg a Magyarország határain kívülre szakadt magyaroknak: tavasszal magunk is részt vehetünk az országgyűlési választásokon, és szavazatunkkal dönthetünk, milyen vezetőket szeretnénk. Ráadásul úgy tűnik, e kérdésben is konszenzus alakult ki az erdélyi magyar társadalomban: az országgyűlési választásokon való részvételt minden hazai magyar párt és szervezet fontosnak tartja, olyasfajta akcióegység alakulhat ki tehát, amilyent tapasztaltunk például a székelyek nagy menetelésén.
Az pedig már a választásokon, illetve az azokat megelőző regisztrációs folyamatban való részvételi arányon is múlik, hogy a mi összetartozásunk erősebb lesz-e a múlt embereinek érdekszövetségénél, és sikerül-e a magyar újraegyesülés ünnepévé tenni a voksolás napját.
Farcádi Botond
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

Nekiment Frunda Györgynek a kormányfő egyik bizalmasa
Bírálta Frunda György miniszterelnöki tanácsost Sebastian Ghiță szociáldemokrata képviselő, Victor Ponta bizalmasaként számon tartott üzletember az RMDSZ volt szenátorának az Egyesült Államokról tett kijelentései miatt.
Frunda György az amerikai külügyminiszter európai ügyekért felelős beosztottjának romániai látogatása kapcsán nyilatkozott csütörtökön a sajtónak. Victoria Nuland pénteken és szombaton tartózkodik Bukarestben, ahol a romániai jogállamiság helyzetéről tájékozódik.
„Mi lenne, ha mi is tájékozódnák az Egyesült Államokban a nemzetközi egyezmények által betiltott halálbüntetésekről vagy a marihuána coloradói legalizálásáról?” – jelentette ki Frunda. Victor Ponta tanácsosa szerint Nuland romániai látogatása az Egyesült Államok „felsőbbrendűségi érzéséről” árulkodik.
A volt szenátor hangsúlyozta, Románia nem gyarmat, ahová a gyarmatosító ellenőröket küld az emberi jogok és a jogállamiság helyzetének kivizsgálására. „Természetesen nagyon fontos a párbeszéd az Egyesült Államokkal, de a dialógusnak majdnem egyenlő vagy egyenlő felek között kell lezajlania” – tette hozzá.
Frunda: ki az a Ghiță?
Sebastian Ghiță szerint Frunda György félrebeszél. „Nem akarom azzal megsérteni, hogy idiótának nevezzem a kijelentéseit, de túl enyhe lenne, ha szerencsétlen megfogalmazásnak minősíteném a szavait. Az Egyesült Államok Románia legfontosabb stratégiai partnerei. Frunda György nem fogta fel, hogy szavait a román kormány elleni propagandára lehet felhasználni” – mondta a képviselő.
Frunda György a maszol.ro megkeresésére elmondta, fenntartja a kijelentéseit. Arra a kérésünkre, hogyan kommentálja Sebastian Ghiță bírálatait, a volt szenátor visszakérdezett: „Ki az a Sebastian Ghiță?”
Cs. P. T.
maszol.ro,

Kelemen Hunor: Elvették a döntést a helyi közösségektől
A román alkotmánybíróság egyhangú döntése – amellyel az alaptörvénybe ütközőnek nyilvánította a decentralizációs törvényt – azt sejteti, hogy Romániában nem lehet újragondolni a központosított államszerkezetet, és nem lehet a helyi közösségekre átruházni döntési jogköröket – jelentette ki pénteken Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke.
A politikus az MTI-nek elmondta: érdemben és részletesen csak az alkotmánybírósági döntés indoklása ismeretében nyilatkozhat a taláros testület határozatáról, de első látásra furcsának tűnik, hogy az alkotmánybírók egyhangúlag nyilvánították alkotmányellenesnek a jogszabályt.
Hozzátette: ez akár azt is jelentheti, hogy Romániában nem lehet olyan politikai döntést hozni, ami a szubszidiaritásra irányul. Ezt súlyosnak tartja, mert ennek mentén oda lehet jutni, hogy a helyi közösségeknek nem osztható le döntési jogkör – mondta az RMDSZ elnöke.
Kelemen Hunor veszélyesnek tartja, ha ez az alkotmánybírósági döntés közép- és hosszú távon esetleg lenulláz minden olyan kísérletet, amely a helyi regionális autonómia megteremtésére irányul. Ez abban az esetben áll fenn – magyarázta, amennyiben a taláros testület magát a decentralizáció elvét utasította el, de mindez csak az indoklásból derülhet ki.
A román alkotmánybíróság az alaptörvénybe ütközőnek minősítette pénteken a decentralizációs törvényt, amellyel a bukaresti kormány több központi intézményt akart önkormányzati hatáskörbe utalni. A jogszabályt az RMDSZ is támogatta és üdvözölte.
MTI
Erdély.ma,

Nemzetbiztonsági ügyként kezelné a külföldiek földvásárlását Mircea Geoana
A román legfelső védelmi tanácsban (CSM) kellene napirendre tűzni a külföldiek földvásárlásának ügyét – vélekedett pénteki közleményében Mircea Geoana szociáldemokrata szenátor, a volt külügyminiszter szerint erre főleg a „Magyarországéhoz hasonló gyanús kezdeményezések" miatt van szükség.
A héten több román lap is beszámolt egy állítólagos tervről, amely szerint Magyarország életjáradékért vásárolna fel áruba bocsátott erdélyi mezőgazdasági területeket, a volt tulajdonos használatában hagyva azokat.
Geoana aggasztónak nevezte azokat a híreket, amelyek szerint Magyarországnak „stratégiai terve" van erdélyi földterületek felvásárlására. A politikus hangsúlyozta, hogy nem szeretné meggátolni a külföldiek mezőgazdasági befektetéseit, de szerint Románia élelmiszerbiztonságát veszélyeztetné, ha túl sok termőföld idegen tulajdonba kerülne.
MTI
Erdély.ma,

Átlépte a 100.000-et a választásokra regisztrált külhoni magyar állampolgárok száma
Átlépte a 100.000-et a magyarországi választásokra regisztrált külhoni magyar állampolgárok száma, jelentette be sepsiszentgyörgyi sajtótájékoztatóján Hidvéghi Balázs.
Az országgyűlés külügyi bizottságának Fideszes tagja, a Nemzeti Összetartozás Bizottságának alelnöke híradónk érdeklődésére elmondta: 60-65.000-re becsülik a Romániából regisztráltak számát. Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester szerint a kettős állampolgárság legfontosabb hozadéka az erdélyi magyar közösség megerősödése kell legyen.
Hétfőtől négy háromszéki városban – Sepsiszentgyörgyön, Kézdivásárhelyen, Kovásznán és Baróton – az RMDSZ irodákban segítséget nyújtanak a választásokra való regisztrálásban, de tervezik, hogy falura is kimennek és segítenek a regisztrálásban, jelentette be Tamás Sándor az RMDSZ háromszéki elnöke.
Hidvéghi Balázs az országgyűlés külügyi bizottságának Fideszes tagja és Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester nyilatkozott.
marosvasarhelyiradio.ro
Erdély.ma,

Marius Diaconescu: Románia a kommunista-nacionalista történetírás foglya (1.)
Marius Diaconescu, a bukaresti egyetem tanára szerint meg kell tisztítani a román történelmi tudatot, mert tele van hazugságokkal. Nem igaz például, hogy a középkorban a Magyar Királyságban elnyomták volna a románokat, a török elleni küzdelem nagy része is a magyarokra hárult. Diaconescu Mátyás királyt román felmenőkkel bíró, nagy magyar királynak tartja. Miért él hamis történelemtudattal a román ember? – keresi a választ OVIDIU NAHOI kérdéseire a Historia folyóirat interjújában.
– Sajnos, a tankönyvek egyre felületesebbek, mert mind kevesebb jelentőséget tulajdonítanak a középiskolai történelemoktatásnak. Másfelől még mindig a kommunista-nacionalista történetírás foglyai vagyunk.
– Húsznál is több év eltelte után?
– Igen, még mindig ez az uralkodó szemlélet a középkorról és az újkorról. A jelenkor vonatkozásában nem. Sajnos, a történelemkönyvek amolyan idealizált, standard, tabu képet festenek a román uralkodókról. A felnőtté váló gyerekek tudatában ezek az idealizált szereplők rögzülnek. – Az egyetemre beiratkozó diákoknál is efféle bevésődött elképzelésekkel találkozik?
– Igen, persze. Főleg az elsőéveseket tanítom, és gyakran találkozom ilyen tévképzetekkel, amelyeket a gimnáziumban sajátítottak el.
– Mint például?
– Például az, hogy Erdély román állam volt a középkorban. Vagy az, hogy Erdély vajdáját az Erdély területén élő román földesurak választották. Ostobaság! Mivelhogy Erdély a Magyar Királyság része volt a középkorban. Egyáltalán nem volt „román ország”. Erdély vajdája magas rangú tisztviselő volt, a harmadik méltóság a magyarországi hierarchiában. Közvetlenül Magyarország királya nevezte ki a király helytartója gyanánt. Az Erdély területén élő román nemesek ugyanolyan jogokkal rendelkeztek, mint bármely más nemes a Magyar Királyságban. És semmi esetre sem voltak többségben.
– És természetesen nem ők döntötték el, hogy ki legyen Erdély vajdája. Aztán ott vannak az olyan mítoszok, hogy a „románokat elnyomták Erdélyben”.
– Ez nem igaz?
– Nem. A középkorban nem. A középkorban a román parasztnak ugyanaz volt a státusa, mint a magyar parasztnak. Sajnos, mi a jelenkori vagy az újkori ember szemével tekintünk a középkor történelmére. Vagyis a XVIII., XIX. vagy a XX. századi valóságokat (amikor valóban jelentős román–magyar ellenségeskedések történtek) rávetítjük a középkorra. Ez óriási tévedés. Egy francia történész, ha nem tévedek, Jacques Le Goff mondott valami ilyesmit: a középkort a középkori ember szemével kell néznünk, az ókort az ókori ember szemével, az újkort pedig az újkori ember szemével. Tehát bele kellene helyezkednünk a vizsgált időszak szellemiségébe, hogy az adott korszak mentalitásának és standardjainak megfelelően lássuk az eseményeket. Sajnos, nem ezt tesszük. A középkor folyamán az Erdély területén élő románok azt mondták: éljen a király, vagyis a mi királyunk – függetlenül attól, hogy Mátyás, Zsigmond, vagy valaki más uralkodott Magyarországon. Egyáltalán nem gondoltak Havasalföld vagy Moldva fejedelmeire. Ez természetesnek számított, a király állt az ország élén. Ha jogi problémák adódtak, különféle helyszíneken pereskedtek, a nemesi ítélőszéktől kezdve a királyi ítélőszékig, társadalmi helyzetüknek megfelelően, pontosan ugyanúgy, mint a Magyar Királyság bármely más tagja. Ez változatlan maradt a XVIII. század végéig, amikor – az osztrák asszimilációs intézkedésekre adott válaszként – kialakult a magyar nacionalizmus, és teret hódított Magyarországon, Erdélyben. A hangsúly lassan áthelyeződött a román–magyar konfliktusra, nyilvánvaló politikai célzattal. A középkorban nem létezett ilyesmi. Egyáltalán nem. A román történetírás egy másik hamis mítosza: „a románok egységének középkori érzülete”. Ilyen sem létezett!
– Hát a történelemkönyvekből ismert „közös törökellenes harcvonal”?
– Semmi sem igaz belőle! A románok jól meghatározott körülmények következményeként harcoltak a törökkel. Nem mi kezdeményeztük a háborúkat a törökkel, hogy „megmentsük Európát”, hogy visszakergessük őket a Balkán térségéből Kis-Ázsiába. Akkor harcoltunk a törökkel, amikor rákényszerítettek a körülmények, és olyankor valóban sok háborús hőstettet hajtottak végre a románok, amelyekről kevesen tudnak. De sajnálatos módon középpontba helyeztünk egy hamis elméletet a „három román ország közös törökellenes arcvonaláról”. Soha nem létezett ilyesmi. Mindenki a saját trónját védte, erősítette. Az uralkodók és a körülöttük lévő nagyurak saját érdekeiket követték. Senki sem gondolt valamiféle közös törökellenes arcvonalra. Legfeljebb akkor beszélhetünk egységes politikáról, amikor Nagy István (Ștefan cel Mare) moldvai fejedelem 1775-ben Mátyás király hűbéresévé vált, mert nem csak ő vált Mátyás király hűbéresévé, de Havasalföldön is egy vazallust akart fejedelemmé emelni. Mivelhogy Baszaráb elárulta, Karóbahúzó Vladot (Vlad Ţepest) emelte fejedelemmé, aki vagy hat hetet uralkodott még, mígnem megölték az alattvalói. Akkor valóban egységes volt a politika. Miért? Szükség volt egy hűséges fejedelemre Havasalföldön (amely egyféle ütközőállam a Magyar Királyság és a Török Birodalom között). Ennyi. Egyébként mindenki a saját útját követte.
(folytatjuk)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

Többnyelvű magyar őstörténet és származás (1.)
Részigazságok A magyarság származásáról, őstörténetéről alig-alig tudunk. Csak reménykedhetünk abban, hogy egyszer lehetővé válik a 9. század előtti korszak megismerése. Jelenleg a régészeti, történelmi, nyelvészeti és embertani ismeretek „mozaikdarabkái” alapján nem lehet egyértelmű magyar őstörténetet írni. E képtelen helyzetet Kristó Gyula és Makk Ferenc 2001-ben így mutatta be: „Szinte mindenki más-más képet állít össze, úgyszólván, ahány szerző, annyiféle a 9. század előtti magyar történelem.”
A magyar nép őstörténetének kutatásában három nagy irányzatot figyelhetünk meg. A hivatalos történetírást, amely a finnugoroktól való származás tézisét támogatja, az ázsiai török származás híveit, míg a harmadik tábor a magyarság több ezer éves Kárpát-medencei őstörténetét karolja fel. Zsirai Miklós nyelvész már 1943-ban úgy gondolta, hogy sok az „őstörténeti csodabogár”. Ezek tévutakra vezetik az érdeklődőt, és befolyásolják a történettudatot. Ám nemcsak a fellegjáró dilettánsok, de a keményvonalas finnugristák és a több ezer éves Kárpát-medencei ősiséget hirdetők is akadályozzák a tisztánlátást. Fontos feladat lenne újraértékelni az eddigi kutatások eredményeit. Akik nem fogadják el a hivatalos finnugor irányzatot, bírálhatók, de azok is, akik nem tartoznak az őshonosságot, illetve az egyoldalú türk származást hirdetők soraiba. Mivel a magyar őstörténet sokrétű, el kell fogadni a „részigazságok” elvét, ezeket kell egyberakni. Erre azért van szükség, mert a magyarság kialakulása, etnogenezise nem egygyökerű, hanem többágú. A magyar nép nyelve, származása és származási helye az egész népre kivetítve nem fedi egymást. Népünk különböző származású törzsek, nemzetségek, néptöredékek összeolvadásából alakult ki külön őstörténettel. A jelenlegi „tudományos” világban bármit írhatunk, mindig lesz olyan „szakember”, aki az általunk leírtak hitelességét kétségbe vonja. László Gyula régész szavaival élve, a „termékeny bizonytalanság” talaján állva állítjuk, hogy a történeti „igazság” középen van. Nem azon kell vitatkozni, hogy finnugor, türk vagy őshonos leszármazottak vagyunk-e, hanem el kell fogadni, hogy mindhárom, mindezek mellett iráni, mongol és más néptöredékek ötvözete is. Dr. Székely Zsolt régész helyesen állapítja meg, hogy az elmúlt évtizedekben nagyszámú tanulmány látott napvilágot: „Részben a ma hivatalosnak tekinthető finnugor rokonságon alapuló őstörténet mellett, részben pedig ez ellen foglalnak állást. Közös jellemvonásuk, hogy egyetlen szerző sem merészkedik az időszámításunk előtti 3–4. évezrednél korábbi időkig.” Új tudományágak megjelenése által – így a humángenetika, a fizikai antropológia, a paleontológia stb. – talán a nem is olyan távoli jövőben mélyebb bepillantást nyerhetünk a magyar őstörténetbe. E téren – a magyar nép eredetét, az uráli népek eurázsiai-amerikai őstörténetét kutatva – úttörő munkát végez Szabó István Mihály.
Többnyelvű őstörténet
Morávcsik Gyula bizantinológus helyesen látja, hogy „a magyar nyelv szerkezete és szókincsének alaprétege finnugor eredetű”, nyelvrokonaink a Szibériában élő vogulok és osztjákok is. Ők az Urál vidékén szoros kapcsolatban éltek a magyarokkal. Morávcsik rámutat: „a honfoglalás korabeli magyar nép törökös vonásokat mutat, s legrégibb törzs-, személy- és méltóságneveink egy része török eredetű”. Következtetése: a honfoglalás előtti korban a finnugor és a török elemek keveredtek, e kettő eredménye a magyar nép.
Kristó Gyula az uráli ősnyelvről azt írja, hogy az abból származó nyelvek „kivétel nélkül agglutináló (ragasztó) nyelvek, vagyis a nyelvtani viszonylatokat nem elöljárókkal, hanem ragok, jelek, képzők hozzátételével fejezik ki”. Kristó, bár nagy szerepet tulajdonít a török nyelvű népcsoportoknak, mégis úgy véli: az „altaji nyelvcsalád részeként számon tartott török nyelvek is ugyanebbe a tipológiai csoportba tartoznak”, de „a magyar nyelv és a török nyelv genetikus rokonsága kizárható”. Sára Péter is hangsúlyozza, hogy „a magyar és török nyelvek forrásvidéke közös”, de a magyar és a török nyelvek között „oly nagyszámú szó- és nyelvtani egyezés található, hogy ezek alapján nyugodtan beszélhetünk nyelvi rokonságról”. Úgy gondolja, az előtöröknek mondott népek nemcsak fajilag, hanem nyelvileg is keveredtek a „finnségi és észak-eurázsiai ősnépekkel valahol az Urál-hegység és Nyugat-Szibéria déli térségeiben. Ebből a nagyfokú keveredésből alakultak ki lassú folyamatban az ugor, a magyar és a török népek, nyelvek”. Feltételezi, hogy a magyarság a Kárpát-medencébe érkezésekor nem volt teljesen elszakadva sem az ugor, sem a török nyelvektől, ezért megértették egymást. A török nyelvnek a magyaréval hasonló nyelvszerkezete elősegíti török nyelvű törzseink és más néptöredékek elmagyarosodását. „A török nyelvek szelleme, szerkezete, építkezése szinte teljesen azonos a miénkkel – írja Kiszely István az említett szerzőre hivatkozva. – Náluk sincsenek nemi megkülönböztetések. A szótövek végéhez illesztett ragjaikkal, képzőikel, jeleikkel ugyanúgy bánnak, mint mi. Kerülik ők is a mássalhangzó-torlódásokat.” 2012-ben az Ankarában a Török Nyelvi Intézet által szervezett tudományos konferencián Mátéffy Attila turkológus elemezte a magyar nyelvben található ótörök eredetű igei állományt, és összehasonlította a más nyelvekből átvett igékkel. Rámutatott: az ótörök igéket „külön képző nélkül használjuk, vagyis az igető után közvetlenül az időjel, majd a személyrag következik. Például: arat-; árt-; bocsát-; csökken- (…) stb.” Szerinte „a magyar nyelv ótörök eredetű igéi úgy ágyazódnak bele a magyar nyelv igerendszerébe, mint az uráli elmélet hívei szerinti finnugor eredetű igék, vagyis az idegen eredetű igéknél látható külön képző használata nélkül”. Felteszi a kérdést: „mi az oka annak, hogy a magyar nyelv ótörök (vagy régebbi) eredetű igéi ugyanolyan rend szerint vannak használatban, mint a finnugor eredetűnek tartott igék, míg a más nyelvekből átvett igéket teljesen más szabály szerint használjuk?”
Az urál–altaji nyelvcsalád meghatározás ma is jogos. Az 1900-as években még az urál-altaji nyelvcsalád fogalmát általánosan használták, ezt később szorítja ki a finnugor nyelvcsalád fogalma. Ezt azonban nem mindenki fogadja el. Burchard Brentjest a Chane–sultane–emire című – Lipcsében (1974-ben) megjelent – művében a török nyelvekről ezt írja: „Nyelveik az urál-altaji nyelvcsalád egyik ágát alkotják. Az uráli ághoz egyrészt a finnugor nyelvek tartoznak, amelyeken többek közt a magyarok, a finnek, a karélok, az osztjákok és a komik beszélnek. Az uráliak másik ágát a szibériai szamojédok alkotják. Az altaji ághoz tartoznak pedig a törökökön kívül a mongolok és a mandzsu-tunguzok.” Rásonyi László turkológus nyelvészprofesszor ugyancsak urál-altaji nyelvcsaládot emleget, amelynek egyik ágát a finnugorok és a szamojédok alkotják, míg az altaji ághoz a török népek tartoznak.
(folytatjuk)
Kádár Gyula
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

Visszahívják a román katonákat Afganisztánból
Mircea Dușa védelmi miniszter szerint 2013-ban Románia visszahívja katonáit Afganisztánból, októbertől megközelítőleg 200 katona marad csupán ott, akik az afgán hadsereg kiképzésével foglalkoznak.
A pénteken Kolozsváron tartózkodó védelmi minisztertől megkérdezték, hogy a román hadsereg vissza szándékozik-e hívni katonáit Afganisztánból.
„Természetesen, kidolgoztunk erre egy tervet, lássuk hogyan alakul a helyzet Afganisztánban az államelnöki választásokat követően. A beütemezés szerint e hónap végén még lesz egy váltás, a craiovai zászlóalj felváltja a jelenleg Afganisztánban szolgálatot teljesítő katonákat. A CSAT-ban is jóváhagytuk, hogy idén körülbelül 1000 katonát vonunk vissza Afganisztánból, októbertől pedig megközelítőleg 200 román katona marad csupán ott, akik az afgán hadsereg kiképzésével foglalkoznak” - válaszolta Dușa a kérdésre.
Mediafax
Nyugati Jelen (Arad),

Évértékelő beszélgetés Halász Ferenccel, az RMDSZ Temes megyei szervezetének elnökével
„Az RMDSZ-szervezet megérett a generációváltásra”
A tavalyi év választásoktól mentes esztendő volt, amelyben a szervezetépítésre és a magyarság ügyeinek rendezésére koncentrálhatott az RMDSZ Temes megyei szervezete.
Halász Ferenc megyei elnökkel a 2013-as év eredményeiről, újdonságairól, a 2014-es évi tervekről beszélgettünk az újév első napjaiban.
– A tavalyi évben történt legfontosabb változás: néhány éves kiesés után ismét parlamenti képviselőnk van, Molnár Zsolt személyében, ami új lehetőségeket és perspektívákat nyitott a szervezet számára, annak ellenére, hogy országos szinten ellenzékben van az RMDSZ. Másik újdonság az, hogy megújult az RMDSZ Önkormányzati Tanács vezetősége, Csáki-Gál Károly személyében új elnöke van ennek az intézménynek.
A tavalyi év során a temesvári polgármesternek javasoltuk egy Kisebbségi Konzultatív Tanács felállítását, amelyen keresztül – tekintettel arra, hogy nem vagyunk jelen a megyei, illetve a városi tanácsban – hatékonyabban tudjuk képviselni a magyar közösséget. Elküldtük a javaslatainkat a működési szabályzatra, és a következő napokban átküldjük azon prioritásainknak a listáját is, amelyeket a 2014–16 időszakban szeretnénk megvalósítani a magyar közösség számára.
Újdonság volt az is, hogy megalakult az RMDSZ Nőszervezete, amely elkezdte tevékenységét, ami az elmúlt esztendőben a karácsonyi ajándékozásban nyilvánult meg. Bejegyeztünk egy civilszervezetet is, a Bánsági Közösségért Egyesületet, amelynek egyértelműen az a célja, hogy az RMDSZ által szervezett rendezvényekre összegyűjtse a pénzforrásokat.
Gőzerővel folytatjuk a magyar állampolgársággal kapcsolatos tevékenységünket. Az előző évben 420 személy számára tettük lehetővé, hogy kérelmezzék a magyar állampolgárságot. Útlevél-kérvényezéssel és regisztráció elvégzésével is foglalkozunk azok számára, akik az idei magyarországi választásokon részt óhajtanak venni.
– Melyek voltak a 2013-as év legfontosabb eseményei az RMDSZ-szervezet szemszögéből?
– Először azt szeretném kiemelni, hogy elkészült egy olyan eseménynaptár a megyében, amely tartalmazza a legfontosabb rendezvényeket (városi és falunapok, templombúcsúk stb.). Tavaly sikerült minden, a magyar közösség számára fontos esemény alkalmával rendezvényt szervezni (március 15., június 4., október 6., október 23.), amelyekről méltósággal megemlékeztünk. Az Összetartozunk program kissé korlátozottabban működött a tavalyi esztendőben, tekintettel a Hargita megyei tanács elnöke körüli eseményekre, de az oktatás és a művelődés területén itt is sikerült előrelépni. Összehoztuk a bánsági magyar települések találkozóját, amelynek keretében romániai és szerbiai bánsági magyar települések elöljárói két alkalommal is találkoztak. Ez egy olyan együttműködés, amely reméljük, hogy Szerbia EU-s csatlakozása időszakában különösen aktív lesz. Elkezdtük olyan rendezvények szervezését, amelyekből hagyományt szeretnénk teremteni Temes megyében: ilyen a Családi Nap és a Szórványnapi rendezvények, ezeknek a palettáját megpróbáljuk az elkövetkezőkben bővíteni. A 2014-es esztendőben szeretnénk ezt az eseménynaptárt, vagy legalább a legfontosabb eseményeket nyilvánosságra hozni, egyrészt azért, hogy tájékoztassuk a közvéleményt, másrészt azért, hogy kerüljük el a rendezvények „egymásra szervezését”.
A 2014-es eseménynaptár abszolút újdonságai: február végén egy jótékonysági bál megszervezése vállalkozók részvételével, április végén pedig a Magyar Hagyományok Napjának a megszervezése.
– Készül a bánsági magyar közösség saját adatbázisa. A beérkezett adatok alapján mennyire helytállóak a hivatalos statisztikák a magyarság lélekszámát illetően?
– Nagyon fontos célkitűzésünk egy magyar adatbázis elkészítése. A vidéki településekről, ahol RMDSZ-szervezet működik, döntő többséggel már beérkeztek az adatok. Véleményem szerint a statisztikai adatok többé-kevésbé helyesek, ami a magyar lakosság lélekszámát illeti. Nekünk nem áll rendelkezésünkre olyan eszközrendszer, hogy ezeket a statisztikai adatokat pontosítani tudnánk. A beérkezett adatok majdnem minden esetben kevesebb magyart tüntetnek fel, mint ami a statisztikákban létezik. Ez az adatgyűjtés nehézségeinek számlájára írható. 2014-ben ezt a tevékenységet folytatni kell. A legnagyobb gondot a temesvári adatok begyűjtése jelenti, hiszen itt nagyon nehéz megkeresni a 15 000 magyart a 300 000 lakos között! Úgy vélem, hogy 2014-ben sikerül egy használható magyar adatbázist létrehozni, amely hasznosítható a következő választások idején, ugyanakkor közvetlen kapcsolatteremtést biztosít sokkal több magyarral, mint amire jelenleg lehetőség van.
– Sikerült-e valamelyik Temes megyei településen RMDSZ-szervezetet alapítani, vagy újjáéleszteni a 2013-as esztendőben?
– Vannak olyan RMDSZ-szervezetek, amelyek megújításra, tisztújításra várnak, ilyen például Újszentes, ahol az előkészületek már megtörténtek. Ezen túl Varjason, Temesrékason sikerült az RMDSZ-életet felpezsdíteni, Facsádon is próbálkozunk egy sokkal aktívabb tagsági életet kialakítani. A 2014-es prioritások között ez a téma is szerepel, és az adatbázis elkészítése kellő motivációt biztosít nekünk és a helyi közösségek számára is. Itt nem arra gondolok, hogy feltétlenül a politika iránti érdeklődésüket felkeltsük a bánsági szórványban élő magyaroknak, hanem egyáltalán arra, hogy magyar rendezvényekre igény legyen.
Nem csak az RMDSZ-szervezeteket akarjuk újjáéleszteni, hanem aktívan kezdtünk foglalkozni a fiatalsággal is. Rendszeres találkozók megszervezésében gondolkodunk. Tavaly Végváron volt egy ilyen találkozó, és most februárban szervezzük az ifjak számára a következő rendezvényt. Úgy érzem, hogy megérett ez a szervezet a generációváltásra! Az új generáció felépítése, a politika és a magyar közösség iránti érzékennyé tétele nem egyszerű dolog…
– Melyek a 2014-es év prioritásai, újdonságai, legfontosabb eseményei?
– A legfontosabb politikai esemény az Európa Parlamenti választás, amelyre május 25-én kerül sor. Temes megyei magyar jelölt befutó helyen biztosan nem lesz, de aláírásokat és szavazatokat innen is kell gyűjteni, hogy országos szinten az 5% meglegyen. Az év első felét a választási kampánynak és a választás előkészítésének fogjuk szentelni. Eddig négy RMDSZ-es politikus jelezte részvételi szándékát az EP-választásokon, mind a négyen megkeresték a Temes megyei szervezetet a támogatásunkra számítva, de arról még nem döntöttünk, hogy kit fogunk támogatni. Az RMDSZ jelöltlistáját 5-6000 aláírással kellene támogatnunk, ezek összegyűjtése nem kis feladat lesz, komoly szervezést igényel.
A 2014-es esztendő az évfordulók éve lesz: 25 éves lesz az RMDSZ és a 89-es decemberi forradalom, igyekszünk mindkettőt méltóképpen megünnepelni. Idén lesz az 500 évfordulója Dózsa György kivégzésének, ebből az alkalomból is szándékunkban áll megemlékezést szervezni. Tavalyi adósságunk Ormós Zsigmond és Krecsányi Ignác szobrainak a felállítása Temesváron, ezeket a kezdeményezéseket a Magyar Színházzal és a Temesvári Magyar Nőszövetséggel együttműködve próbáljuk megvalósítani.
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad),

Magyarpárti
Amikor először hallottam az anyaországi baloldalnak a választási szövetség körüli civakodásáról, bármire mertem volna fogadni, hogy az egész csupán porhintés, a parlamenti választásokon mindnyájan egy emberként fognak csatasorba állni a hatalomért, vagyis a húsosfazékért.
Mert a rendszerváltás utáni választási kampányoknak szinte mindegyikében hátránnyal indultak kormányaik gyenge teljesítményei miatt, mégis a legtöbbször, szinte vert helyzetből elő tudták venni az adut, amivel sikerre jutottak. Először, az akkor éppen miniszterelnök Orbánnak a külön géppel történt utazását lovagolták meg sikerrel, másodszor Gyurcsány „beszélte ki számukra a tehénből a borjút”, noha szinte semmi elképzelésük nem volt.
Most éppen az ingyenes választási kampányuknak lehetünk a szem- és fültanúik, hiszen az anyaországi sajtó figyelmének a középpontjába sikerült hozniuk magukat a mímelt vagy éppen időleges civakodásaikkal. A híradók törzsanyagát, a lapok címoldalát velük töltik meg, naponta számos alkalommal viszik be a köztudatba a kialakulóban lévő baloldali koalícióval kapcsolatos híreket, kérik ki az egykor bukott, a közeljövőben ugyanarról a választási hirdetésről együtt mosolygó pártvezérek véleményét. Azokban nem titkolják, hogy az Orbán-kormány egyik legfőbb bűne a módosított választási törvény, ami a kettős állampolgárság jóvoltából választójogot adott a határon túli magyaroknak. Nyíltan kijelentik: hatalomra kerülésük esetében, mindent megtesznek a tarthatatlan állapotok helyreállításáért. A jelenlegi hatalmat teljes meggyőződéssel bírálják, feledve, hogy négy évvel ezelőtt katasztrofális gazdasági helyzetben adták át az országot, megosztott, tudatában meghasonult lelki állapotban hagyták a nemzetet.
Tévedés ne essék, ez nem a reklám helye, mert jól ismerem az anyaországi hatalom hibáit. Éppen ezért nem Orbán-, hanem magyar párti vagyok. Nem érdekel ki az, aki bennünket, az elszakított területek megtagadott, kisemmizett, számtalanszor becsapott magyarságát emberszámba veszi. Bárhogy is hívják, én mindenképp azt támogatom, és örömmel hallom, hogy immár több mint 100 ezren regisztráltunk a választásokra, amelyeken feltétlenül részt kell vennünk, minél nagyobb számban. Reméljük, ott mi fogjuk pótolni a huszadik megyét, közel félmillióan. Ha nem tesszük, megérdemeljük a most látszatra, egymásra acsarkodók által nekünk szánt újabb megtagadást, kirekesztést, megosztást. Annak az itthoni hatalmaink fognak a legjobban örülni, hiszen újra feledésbe merülhet az önrendelkezés, az autonómia, a kisebbségi jogok rémálma.
Éppen ezért kell mindnyájunknak mindenféle ideológiai befolyástól függetlenül, magyarpártiaknak lennünk, és szavaznunk!
Balta János
Nyugati Jelen (Arad),

Illúziók és valóság. Az Antall-kormány és a cseh-szlovák föderáció
Az alábbiakban Jeszenszky Géza volt magyar külügyminiszter, Magyarország norvégiai nagykövetének gondolatait közöljük a 25 évvel ezelőtt kezdődött rendszerváltozás legnagyobb kudarcával, a nemzeti kisebbségek helyzetének radikális megjavulásával kapcsolatos várakozásai meghiúsulásával összefüggésben. Erről szól készülő könyve, a „Magyarország szomszédsági politikája a rendszerváltozás éveiben" is.
A szlovák-magyar viták hátteréről a Magyar Szemle 2007. decemberi számában megjelent esszémben meggyőző érveket hoztam fel amellett, hogy azok két fő oka az 1920-ban az önrendelkezési és az etnikai elvvel szöges ellentétben álló, igazságtalan határ megvonása, valamint a magyar kisebbséggel szemben azóta követett diszkriminatív politika. A rendszerváltozáskor széles kör hitte, hogy az utóbbit fel fogja váltani a Nyugat-Európában a II. világháború után kialakult nagyvonalú, a kisebbségeket valóban egyenjogúsító, államalkotónak tekintő politika, hogy a közép-európai magyar kisebbségek helyzete Dél-Tirol mintáját fogja követni. Be kívánom mutatni, hogy mi volt ennek az illúziónak az alapja, mi volt az Antall-kormány nemzetpolitikájának a kiinduló pontja. A választások után összeülő országgyűlés egyik első lépése volt Tamás Gáspár Miklós (az erdélyi születésű, ellenzéki tevékenységéről ismert SZDSZ-es képviselő) által előterjesztett határozat („a szomszédos országokban élő magyar nemzeti kisebbségek helyzetéről") elfogadása május 15-én. Figyelemre méltó, hogy a magyar Országgyűlés már ebben a reményekkel teli időszakban is aggasztónak ítélte a magyar kisebbségek helyzetét: „A nemzeti kisebbségekkel szembeni tolerancia hiánya, jogos igényeik elutasítása súlyosan veszélyezteti az egész térség demokratizálódási folyamatait és a jószomszédi kapcsolatok új alapokon történő kiépítését." Orvoslásul kétoldalú tárgyalásokat javasolt a szomszédos országok kormányaival a nemzeti kisebbségek jogait biztosító szerződések kidolgozása céljából. „Alapvető fontosságú a nemzeti kisebbségek identitásának védelme és fejlesztése, a térségben élő nemzeti kisebbségek egyéni és kollektív jogainak törvényes biztosítása, a közéletben és saját ügyeik eldöntésében való részvételük, önszerveződésük és önkormányzatuk keretei – így kulturális autonómiájuk – törvényes garantálása, a nemzetiségi igények kielégítése az anyanyelv használata, az oktatás, a kulturális élet, a vallásgyakorlás és a tájékoztatás terén. [...] A Magyar Köztársaság Országgyűlése kifejezi azt a meggyőződését, hogy az említett célok megvalósítása hozzájárul az emberi jogok és az alapvető szabadságjogok regionális és egyetemes érvényesüléséhez, a Magyar Köztársaság és valamennyi szomszédja közötti jó viszony megteremtéséhez, a kelet-közép-európai térség békés együttműködésen alapuló demokratikus fejlődéséhez, az európai biztonság és stabilitás erősítéséhez." A határozat zárószavazásakor az előterjesztő lényegében ugyanazokat a célokat fogalmazta meg, mint amelyekért a későbbiekben az Antall-kormány dolgozott: „Aggodalmunkat mérsékelt és józan formában kifejezi ez a határozati javaslat, ugyanakkor elébe megyünk olyan igényeknek és aggályoknak, amelyek a szomszéd országokban okkal vagy oktalanul Magyarországgal szemben megfogalmazódnak. [...] Ugyanakkor természetesen jottányit sem engedhetünk azokból a jogokból, amelyeknek a megadását a határainkon túli magyarság részére a magyar közvélemény elvárja [...] Mi szeretnénk – lehetőleg hosszú időre előrenézve – egy igazi, komoly történelmi ajánlatot nyújtani szomszédjainknak, és mi kinyújtva fogjuk tartani – reméljük – a kezünket akkor is, ha egyelőre még nem fogadják el." A határozatot az Országgyűlés ellenszavazat nélkül, 3 tartózkodással fogadta el. Tehát a szomszédi kapcsolatokban és a kisebbségi jogok széles körű érvényesítéséért folytatott erőfeszítéseinkben számíthattunk az ellenzék lojális magatartására, sőt támogatására. Ebből semmi sem lett.
A „dunai gondolat", a közép-európai szolidaritás megkerülhetetlen eleme és egyben feltétele volt ugyanakkor a nemzeti kisebbségek jogainak biztosítása. E cél megvalósításához nyilvánvalóan jobb esélyt kínál(t) a térség államainak jó egymásközti viszonya. Mindkettőhöz ösztönzést, sőt nyomást reméltünk a nyugati kormányok és közvéleményük magatartásától. Illúzióinkat a kormányfő expozéja is kifejezte: „Új fejezetet kell nyitni történelmünkben, a megértés és a türelem fejezetét sokat szenvedett népünk és a hasonló örökséggel küszködő szomszéd népek között. [...] A közép- és kelet-európai változások kezünkbe adták a nagy lehetőséget, hogy megszüntessük, vagy legalább jelentősen enyhítsük az itt élő népeket régóta szembefordító ellentéteket. [...] Tekintettel arra, hogy a magyarság egyharmada határainkon kívül él, a magyar államnak különleges felelőssége a magyar nemzet, mint kulturális és etnikai közösség megmaradásának támogatása mindenütt. Ezért állunk ki – a fennálló nemzetközi szerződések tiszteletben tartásával, azok szellemében – a határainkon kívül élő magyar közösségek önrendelkezési joga mellett, a szomszéd államok kormányainak kinyilvánított ígéreteivel is összhangban."
Szoktak beszélni egy hallgatólagos (mert szóban vagy írásban soha ki nem fejtett) „Antall-doktríná"-ról, amely szerint Magyarország szomszédjaihoz fűződő viszonyát az adott országnak az ott élő magyar kisebbséggel szemben követett magatartásától teszi függővé, a magyar kisebbségek legális képviselőit bevonja a szomszédpolitikai döntésekbe, és önhatalmúlag a határon túli magyarok védőhatalmának deklarálja magát. Véleményem szerint a fenti tételeket merev dogmaként ugyan hiba volna követni a külpolitikában, de vezérelvként helyesek, és minden magyar kormány által követendők. Rosszhiszemű tévedés ugyanakkor azt hinni, hogy a titkon határrevízióról ábrándozó Antall-kormány csak a nyugati demokráciák tiltó szavától megijedve tért volna át az európai intézményekre építő kisebbségi jogvédelem politikájára.
Antall miniszterelnök 1990 júniusában az MDF III. Országos Gyűlésén elhangzott mondata, hogy „lélekben, érzésben 15 millió miniszterelnöke" a kormányprogram tömör összefoglalása volt. Azt üzente a határokon kívül rekedt magyar közösségeknek, hogy vége annak az időszaknak, azaz a kommunizmusnak, amikor a magyar haza látszólag leírta őket, amikor sem erkölcsi, sem gyakorlati segítséget nem nyújtott nekik, s amikor a fejük fölött barátkozott, iszogatott és vadászgatott elvtársi egyetértésben az őket elnyomó vezetőkkel. Románia, valamint az akkor még létező Csehszlovákia, Jugoszlávia és a Szovjetunió magyarsága azonnal meghallotta e mondatot, erőt merített belőle, a szomszédos fővárosokban ugyanakkor sokan felkapták a fejüket, s az újjáéledő magyar területi követelések rémével kezdték riogatni saját közvéleményüket és a világ kormányait. Márpedig az anyaország ilyen felelősségvállalása általános. Valamennyi határain kívül élő, de származásuknál fogva hozzá kötődő személyekkel rendelkező nyugat-európai országról (kivált az egykor gyarmatbirodalommal rendelkezőkről, vagy a jelentős német diaszpórával rendelkező Németországról) elmondható ez, nem is említve Izrael Államot. Az elmúlt húsz évben az ilyen törődés általánossá vált Európa keleti felében is, beleértve az állampolgárság felvételének a lehetőségét. Az etnikai arányok 1945 utáni – a magyarság hátrányára történt – radikális megváltozása, a nemzetközi közösség határozott álláspontja, nem utolsó sorban pedig valamennyi szomszédunk eltökéltsége folytán a határváltozásra nem volt semmilyen reális lehetőség – ezt készülő könyvem is bizonyítani fogja. Viszont 1990-ben úgy gondoltuk, hogy miközben a nemzetközi fórumokon megszületik a kisebbségi jogok kodifikálása, kétoldalú szinten azok gyakorlati érvényesülését fogjuk letárgyalni és biztosítani. Szomszédjaink fogadják el, hogy magyar nemzetiségű állampolgáraik részei a magyarok kulturális közösségének, az anyaország törődik velük, és ez nem minősül belügyeikbe történő beavatkozásnak. Ugyan Magyarország széles körű jogokat, kulturális autonómiát biztosít a saját területén élő nemzeti kisebbségeknek, ezt nem valamiféle reciprocitási megfontolás, hanem saját elvei alapján teszi. Nagyságrendjük és történelmük alapján ugyanis nem lehet egyenlőségjelet tenni Magyarország és szomszédjai kölcsönös kisebbségei közé. Miközben megengedhetetlen a kisebbségekkel szembeni hátrányos megkülönböztetés, minden nemzeti kisebbséget megillet a pozitív diszkrimináció, mert csak ez biztosíthatja a tényleges egyenjogúságot. Azonnal meg kell kezdeni a határokon átnyúló sokoldalú együttműködést, és ennek érdekében utakat, vasútvonalakat és határátkelőket kell helyreállítani. A kommunista diktatúra alól felszabadult országokban is meg kell honosítani azokat a pozitív példákat és megoldásokat, az autonómiát is beleértve, amelyek Nyugat-Európában már meghonosodtak. Ehhez meg kell változnia a kisebbségellenes mentalitásnak, és ennek alapjait az iskolai oktatásban és a tankönyvekben kell megteremteni. A magyar kormány a kisebbségi jogok teljes körű biztosításában látta valamennyi etnikai jellegű konfliktus ellenszerét, összhangban a nemzetközi közösség kinyilatkoztatott elveivel. Akkoriban még nagyon komolyan vettük a nemzetközi ajánlások jelentőségét, s erősen bíztunk az Európa Tanács normáiban és jogi mechanizmusaiban.
1990. június 5-6-án Koppenhágában került sor a 34 európai és észak-amerikai állam együttműködési kerete, az EBEÉ külügyminiszteri szinten „az emberi dimenzióról" tartott értekezletére. A hidegháborúnak véget vető világtörténelmi jelentőségű változások után ez volt az első jelentős nemzetközi találkozó. Indokolt volt, hogy most, az emberi jogok keleti irányú kiterjedésekor a nemzeti kisebbségek ügye előtérbe kerüljön, hiszen „az új Európa" országaiban jelentős volt ezek aránya. E tényben lehetett ugyan potenciális feszültségforrást látni, valójában inkább a diktatúrát felváltó demokratikus rendszer egyik próbája volt, mind az egyes államokon belül, mind az államközi viszonyban. Saját felszólalásomnak mintegy harmada szólt a kisebbségi problematikáról. „Olyan nemzetközi politikai és jogi szabályozó rendszer kimunkálása a célunk, amely gyakorlati lehetőségeket tartalmaz a nemzetiségek identitásának megőrzésére, egyéni és kollektív jogaik érvényesítésére, valamint hatékony mechanizmusokat hoz létre a jogérvényesítés végrehajtásának ellenőrzéséhez" – összegeztem álláspontunkat. Nagy örömömre gyakorlatilag az összes külügyminiszteri beszédben szerepelt a kisebbségek ügye, mint amit a demokrácia szellemében rendezni kell. A Koppenhágában elfogadott ajánlások (ezek alapjául szolgált öt közép-európai ország, Ausztria, Csehszlovákia [!], Jugoszlávia, Olaszország és Magyarország közös javaslata) a mai napig a legmesszebbre menő nemzetközi dokumentumot jelentik ezen a területen. A legfontosabb pontok: a nemzeti kisebbségeket a valódi egyenlőség biztosítása érdekében különleges intézkedések illetik meg; tilos az asszimiláció erőltetése; saját, közpénzből támogatott oktatási és kulturális intézményeket hozhatnak létre; jogaikat egyénileg, valamint csoportjuk más tagjaival közösen gyakorolhatják. Kiemelkedő jelentőséggel bír a 35. paragrafus, amely szerint a kisebbségek etnikai, kulturális, nyelvi és vallási identitásuk előmozdítására helyi vagy autonóm igazgatási intézményeket hozhatnak létre. Szomszédi kapcsolataink szempontjából is nagy jelentősége volt ezeknek az ajánlásoknak, ekkor még komolyan bíztam megvalósulásukban, hiszen megállapodás született, hogy a következő év derekára Genfbe összehívott szakértői értekezletnek lesz a feladata a koppenhágai ajánlások gyakorlati megvalósítása, kötelező konvencióvá alakítása.
Ma is az a véleményem, hogy ha a Nyugat ebben a kérdésben határozottabb politikát folytatott volna, azt, amit tárgyalásaiban és beszédeiben Antall és én is állandóan sürgettünk, akkor a délszláv válság nem vezetett volna többéves vérontáshoz, a nemzeti-etnikai ellentétek pedig erősödés helyett csillapodtak volna. Persze nagyvonalúbb és távlatosabb nyugati politika esetén az egész közép-európai átmenet gyorsabb és kevésbé fájdalmas lett volna.
Jeszenszky Géza, Felvidék.ma
(Az elemző írás a 2014. január 10-én megtartott Innováció a szlovákiai magyar politikában I. című szakmai konferencia előadásaként készült.)
Felvidék.ma,

A Románia Csillaga Érdemrend visszavonásának üzenete
A napokban adta ki a Románia Csillaga Érdemrend becsületbírósága azt az indoklását , amelyre alapozva Tőkés László kitüntetésének visszavonását kérte Traian Băsescu államfőtől. Tőkés László 2009-ben, a temesvári forradalom kitörésének 20. évfordulóján vehette át az érdemrend lovagi fokozatát az államelnöktől a romániai rendszerváltás elindításában játszott szerepéért. A kitüntetés visszavonását több PSD-s politikus felvetése nyomán Victor Ponta miniszterelnök javasolta az államfőnek, mivel szerinte Tőkés Románia egységes és oszthatatlan nemzetállami jellegét kérdőjelezte meg a tusnádfürdői szabadegyetemen, amikor azt kérte Magyarországtól, hogy vállaljon védhatalmi státust Erdély felett.
A visszavonási eljárás
Tőkés László EP-képviselő bejelentése heves reakciókat szült a romániai közéletben, és miután kiderült, hogy a Románia Csillaga Érdemrend visszavonását csak azon személyek kezdeményezhetik, akik maguk is birtokosai a kitüntetésnek, nyolc kitüntetett szociáldemokrata politikus beadvánnyal fordult az államfőhöz.
Ezt követően megválasztották a héttagú becsületbíróságot, amelynek négy tagját a PSD jelenlegi és egykori politikusai – Ecaterina Andronescu, Gabriela Firea és Mircea Geoană jelenlegi szenátorok, valamint Șerban Brădișteanu volt szenátor – adták. Megjegyzendő, hogy a becsületbíróság két tagja – Ecaterina Andronescu és Gabriela Firea – egyben panasztevő is. A további három tag Ionel Haiduc, a Román Akadémia elnöke, Costin Georgescu, a Román Hírszerző Szolgálat korábbi vezetője és Constantin Degeratu tábornok, a hadsereg volt vezérkari főnöke. A Tőkés László kitüntetésének visszavonását elsőként szorgalmazó Corina Creţu szociáldemokrata EP-képviselő szerint az EMNT elnöke szeparatista, románellenes, és etnikai alapú területi autonómiát követelő nyilatkozataival Románia egységes, oszthatatlan nemzetállami jellegét kérdőjelezte meg.
A visszavonás mint politikai játszma
Az egész ügy kibontakozása és annak kormánypárti kezelése világosan mutatta, hogy mennyire eltökélt szándékok húzódnak a háttérben. A végkimenetelt már akkor meg lehetett jósolni, amikor maga a kormányfő szólalt meg a kérdésben és követelte a kitüntetés visszavonását . Victor Ponta nem kockáztatta volna meg a már így is eléggé megtépázott tekintélyét egy Traian Băsescuval szembeni csörtében, így borítékolni lehetett, hogy a miniszterelnök biztosra megy javaslatával.
Nyilvánvalóan ő is tisztában volt azzal, hogy az érdemrend visszavonását kizárólag a tagok kezdeményezik, de a kezdeményezés . Az első kör után aztán minden magára valamit is adó politikus, közéleti szereplő és véleményvezér megnyilvánult a már előre eldöntött kérdésben.
A becsületbíróság erkölcsi profilja
A becsületbíróság összetétele is jelzi, hogy a PSD semmit sem akart a véletlenre bízni, következésképpen a látszatokra sem adott túl sokat. A tagok megválasztásának módja, az eljárás levezénylése és az indoklás megszövegezése világosan illeszkedik a PSD-kormány kendőzetlen hatalmi logikájára. Ebből következik, hogy a bizottsági tagok kiválasztásánál semmi más nem számított, csak a kommunista utódpárt iránti lojalitás.
Șerban Brădișteanu szenátor ellen több peres eljárás is folyik. Az egyikben azzal vádolják, hogy Adrian Năstase öngyilkossági kísérlete után kórházi beutalással próbálta megakadályozni a Legfelsőbb Bíróság ítéletének végrehajtását a volt kormányfőn. Az orvos ellen ugyanakkor több millió euró értékű korrupciós bűncselekmények miatt is indult büntetőjogi eljárás.
Ecaterina Andronescu lojalitásához semmi kétség nem férhet: ő volt az, aki kiállt Victor Ponta mellett a plágiumbotrányban. Gabriela Firea szenátor az első fokon öt év letöltendő szabadságvesztésre ítélt Dan Voiculescu tulajdonában lévő, nem éppen magyarbarátságáról ismert Antena3 hírtelevízióban dolgozott. Mircea Geoană, bár rossz a viszonya a PSD jelenlegi vezetőségével, érdekelt lojalitásának bizonyításában.
A Tőkés László elleni kampányt elindító Corina Creţuról pedig nemrégiben azt derítették ki, hogy „közeli” viszonyban volt Colin Powell korábbi amerikai külügyminiszterrel. Ion Mihai Pacepa, aki Ceaușescu alatt a kommunista Románia külföldi hírszerzésének egyik vezetője volt, valószínűnek tartja, hogy a képviselőnő az orosz titkosszolgátok megbízásából kezdeményezett viszonyt Colin Powellel. Mindezek alapján indokoltan merül fel a kérdés, mennyire hitelesen hivatkozhat morális érvekre a becsületbíróság Tőkés László kitüntetésének ügyében.
Az indoklás
Az indoklás szerint azért kell megfosztani Tőkés Lászlót a kitüntetésétől, mert románellenes tevékenységével, nyilatkozataival és kampányaival, horthysta-fasiszta eszmék terjesztésével, nemzeti és etnikumközi gyűlöletkeltésre irányuló uszítással, a román nép becsülete és méltósága ellen irányuló súlyos merényletekkel, a román állammal szembeni tisztelet hiányával, „horthysta-fasiszta szellemiségű revizionista beszéddel”, valamint az „ideológiai terrorizmus” fegyvertárába tartozó tevékenységekkel súlyos károkat okozott Romániának és a Románia Csillaga Érdemrend tagjainak. Az indoklás e nyelvezete külön figyelmet érdemel, hiszen az 1989 előtti agitprop osztály megfogalmazásai térnek vissza benne.
A becsületbíróság azon állítása, hogy Tőkés nemzetközi szerződéseket sértett kijelentésével, önmagában is meggondolkodtató, hiszen a nemzetközi egyezmények „szóbeli”, vélemények révén történő megsértése kimondottan a kommunizmus korszakát idéző vád.
Az indoklás a Tusnádfürdőn elhangzott „védőhatalmi státus” hibás román fordítására, a „protektorátus” kifejezésre alapoz; ezzel a fordítással az 1946-os osztrák-olasz államközi szerződéses viszonyban kialakított Schutzmacht / Garantiemacht (védőhatalom) fogalom kapott egészen más nemzetközi jogi jelentést. Ugyanakkor egyfajta „kettős mérce” is megjelenik ebben az álláspontban, hiszen a román államfő az utóbbi időben épp egy román „védőhatalmi” szerepkört próbál kialakítani Moldova Köztársaság kapcsán, sőt, nyíltan foglal állást Románia és Moldova egyesítése mellett. Eközben a bukaresti kormány decemberben jelentette be, hogy húszmillió euróval támogatja a Moldova Köztársaság óvodáinak és iskoláinak infrastrukturális fejlesztését.
A visszavonás magyar-magyar összefüggésben
A Tőkés László kitüntetésében közös álláspontra helyezkedtek az erdélyi magyar politikai szervezeteket: valamennyi párt kiállt az EMNT elnöke mellett, ráadásul a magyar kormány, amerikai magyar szervezetek és az EP-ben felszólalók is támogatásukról biztosították Tőkést.
Minthogy az idei választási évben a PSD-nek szüksége van a szélsőséges szavazatokra, ez az ügy voksot is hozhat neki az EP-, és az államfőválasztásokon. Ugyanakkor az erdélyi magyar közösséget is egységbe kovácsolhatja, hisz a kitüntetés visszavonásának javaslata nemcsak Tőkés személyéről, hanem az erdélyi magyarság autonómia törekvéseinek és egyéb jogérvényesítő küzdelmének merev elutasításáról és semmibevételéről szól. Tehát a döntés lényegében a román-magyar törésvonalat teszi élesebbé az országon belül.
A kitüntetés visszavonásának története hűen tükrözi a romániai rendszerváltás értékzavarait. A politikai, gazdasági és értelmiségi elitek jelentős része a kijárásos, elintézéses, lefizetéses túlélési stratégiákra szocializáló kommunista korszakból érkezett, számukra 1989 nem annyira történelmi-szimbolikus fordulópont az ország történetében, mint inkább újabb lehetőség, keret a korábban elsajátított közéleti stratégiák számára.
Néhány konklúzió
Az immár féléve tartó ügyet Tőkés László egyszerűen lezárhatta volna azzal, hogy önként visszaadja a kitüntetést, mondván, történelmi szerepét mind az országban, mind a nagyvilágban számos formában elismerték, ezért nem ragaszkodik ehhez a címhez, különösen úgy nem, hogy ezért a Román Kommunista Pártnak az utódszervezetével kelljen önigazolási küzdelmet folytatnia. Az EMNT elnökétől azonban távol áll ez a visszafogott stílus, ő inkább felvette a kesztyűt.
Az elképzelés azonban, miszerint a visszavonás vitája nyomán világosabbá válik a rendszer természete, csak részben váltotta be a hozzá fűzött reményeket. A magyarországi kormánypárttól és a néhány amerikai magyar szervezettől kapott támogató nyilatkozaton túl a nemzetközi közvélemény nem igazán foglalkozott eddig az üggyel.
Az erdélyi magyar közösségen belül viszont sikerülhet Tőkésnek újrapozicionálnia önmagát, ami az idei EP-választásokon való indulása tekintetében nem elhanyagolandó eredmény. Ha megfosztják a kitüntetéstől, joggal állíthatja, hogy Romániában nem került sor valódi rendszerváltásra, továbbra is az történik az országban, amit a posztkommunista elit akar. Ha viszont az államfő döntése nyomán mégis megtarthatja kitüntetését, olyan győztesként kerül ki a konfliktusból, akinek nem kell külön magyaráznia indokait.
A kitüntetés visszavonásának kérdésében a végső szót Traian Băsescu államfő mondja ki, aki – természetéhez híven – ezt az ügyet is óvatosan mérlegelve kezeli. Mivel a kitüntetést ő adományozta Tőkés Lászlónak, a PSD tulajdonképpen csapdát állított neki: vagy felülbírálja korábbi döntését, vagy kiteszi magát a „magyar nacionalistákkal való összejátszás” vádjának. Az államfő ugyan maga is élesen kikelt Tőkés ellen, ám a becsületbíróság javaslatának visszautasításával nyugati partnerei előtt azt bizonyíthatná, hogy egy évvel mandátumának lejárta előtt még mindig ő a romániai demokrácia védelmezője. Ezzel a PSD kialakulóban levő nemzetközi elszigeteltségét is fokozná.
A kitüntetés története szimbolikus dimenzióban is összegezhető: adományozásának legitimizáló jelentősége nagyon hamar szertefoszlott a politikai elit számára, és az 1989-es rendszerváltó momentum forradalmi üzenetét – mint az adományozás indokát – a nemzeti kommunizmus nyelvezetén érvelő nacionalizmus tézisei váltották fel. Ez lényegében megismétli azt a politikai folyamatot, amely 1989. december 16. és az Iliescu-rezsim 1990. májusi választáson konszolidált győzelme között Romániában végbement.
mensura.ro
Erdély.ma,

Erdély a „fejőstehén”
Bizonyára mindenki ismeri George Orwell „Állatfarm” című regényét, vagy legalábbis annak rajzfilmre vitt változatát. Sokak számára ismerős kép lehet amikor a farmon dolgozó állatok, egyik napról a másikra, a fejadag töredékét kapják meg, míg az általuk beadott termékek mennyisége nem változott. Az állatok jogosan érzik becsapva magukat, hiszen ugyanúgy megdolgoztak a fejadagért, mégsem kapták meg. Ugyanebben a helyzetben van a mi Erdélyünk is. Hiába küldi el rendszeresen az adót Bukarestbe, annak csak töredéke tér vissza az eredeti helyére. Ugyanebben a történetben, a vezetők (a disznók) dupla, sőt tripla fejadagot kapnak, mert „megérdemlik”.
Itt jutunk el a probléma gyökeréhez. Az ország vezetői önkényesen garázdálkodnak a régió által megtermelt értékekkel. Míg Erdélyt kiszipolyozzák, addig a jóval fejletlenebb régiókat próbálják elindítani az emelkedés útján, sikertelenül. Bizonyára nem véletlen ez, nem is várhatnánk mást a kárpátokon túli régió politikusaitól, akik csak azt viszik tovább amit a balkánon szocializálódott elődeiktől tanultak. Csak egy a bökkenő, mi is delegálunk képviselőket , de ők nem konfrontálódnak régiónk kiszipolyozóival, hanem inkább üzletelnek.
Nekünk nem „dealerek” kellenek, hanem „leaderek”. Vezetőhiányban szenvedünk. Kevés olyan politikusunk van aki szembe merne szállni ezzel a központosított monstrummal, és egy sincs olyan, aki mögé egyként felsorakozna a teljes erdélyi magyarság, vagy Erdély minden lakosa. Van egy-két székelyföldi „harcos” akik úgy tűnik csak a trendet lovagolva próbálnak szavazatot szerezni. Van aki székelyföld kormányzójának tisztére jelölte magát.
Közben meg nem vesszük észre, hogy Székelyföld ebben a történetben csak széljegyzet. Nem ez a háromnegyed-milliós régió fogja térdre kényszeríteni ezt a majdnem-államot. Ebben a történetben Erdélyé a főszerep és ezt a szerepet a történelem szabta rá, nem holmi önjelöltségről van szó. De nehogy azt higgye valaki, hogy egy homogén magyar lakosságú Erdélyről van szó, mert az csak az álomszinten létezik. Egy olyan Erdélyről amelyben a magyarság megközelítőleg 19%-ot tesz ki. Nehogy már a nyúl vigye a puskát alapon, tehát ebben az Erdélyben is a románoké a döntő szerep.
Gyakran emlegetjük, hogy mi tartjuk el Romániát, nahát ez is csak Erdélyre igaz, Székelyföldre nem. A jövőben lehet, de ma erről mint realitás értelmetlen vitatkozni. Ilyen alapon követelni az autonómiát, értelmetlen. Hiszen nem elég, hogy megkapjuk Bukarestből a kisebbségeknek járó pénzt, ehhez jön még a magyar állam hathatós támogatása is. A skótok és katalánok nem kapnak „gyarmattartóiktól”, sőt anyaországaiktól sem hisz nincs ilyen. Ezt helyzetet saját maguk harcolták ki, és ehhez nem kellett külföldi támogatás, vagy saját identitásának átformálása, de még nemzettestvéreiket sem hagyták az út szélén, mint ahogy ezt a székely autonómia megvalósulása jelentené. Lehet ezt másképp is, nem kell újra feltalálni a spanyolviaszt. A két világháború közötti magyar kisebbségi vezetőink, nem üzletként fogták fel az érdekképviseletet, legalábbis nem személyes üzletként. Program alapú megegyezéseket kötöttek az erdélyi román erőkkel, hogy Bukaresttel szemben eredményt érjenek el. Nagyobb mozgalmak, elképzelések részeként fogták fel a magyar ügy képviseletét.
Ugyanilyen nagyobb ügy Erdély autonómiája, amely nem zárja ki Székelyföld autonómiáját. A kettő szerves része, kiegészítője lehet egymásnak. De e kettő, ha egymással szembemegy ki is olthatja egymást. Ez mindkét oldal felelőssége. Az Erdély autonómiáját akaróknak meg kell érteniük, hogy a Székelyföldnek külön jogállás kell a régión belül. A Székelyföld autonómiáját akaróknak meg kell érteniük, hogyha azt akarják, hogy a „fejőstehén” ne Bukarest, hanem a saját hasznára termelje a tejet, akkor az erdélyi románokkal karöltve kell ezt kiharcolni. Mert egyedül nem fog menni!
Fancsali Ernő
erdelyiautonomia.wordpress.com
Erdély.ma,

Lomnici: erkölcsi- és létkérdés, hogy a külhoni magyarok jogait védjük
A szlovák politika elérte célját: a megfélemlítések, a zaklatások, a jogsértések hatására aki nyíltan vállalja magyar állampolgárságát, attól elveszik szlovák iratait, és megfosztják szlovák állampolgárságától. Az ott élő félmillió magyarból csak ezerötszázan vették fel a magyar állampolgárságot, ez pedig a legkevesebb a Kárpát-medencében. Azonban a helyzet változhat, ha a szlovák alkotmánybíróság január 22-én kimondja a Fico-féle törvény alkotmányellenességét.
Lomnici Zoltánnal, a Legfelsőbb Bíróság korábbi elnökével, az Emberi Méltóság Tanácsa elnökével Bálint István beszélgetett.
Lomnici elmondta: az a tény, hogy Felvidéken két népszámlálás között 120 ezerrel csökkent a magukat magyarnak vallók száma, az szörnyű rossz anyaországi hozzáállásra utal az elmúlt évtizedekben. A magyarságuktól azért fordultak el sokan, mert számukra az anyaország semmilyen védelmet nem nyújtott. Nem az a legfontosabb, hogy amikor a határon túli magyarok érdekében fellépünk, az eredményes legyen, hanem az, hogy egyáltalán fellépjünk – nyilatkozta Lomnici Zoltán. Jó lenne, ha több magyarországi székhellyel rendelkező emberjogi szervezet fellépne a külhoni magyarok érdekében, az európai szintéren is hasznosabb lenne, ha több szervezet állna ki a jogsértettek ügyében – véli az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke.
Lomnici elmagyarázta: nem arról van szó, hogy Szlovákia tiltja a kettős állampolgárságot, mert ezt uniós országként megteheti, hanem arról van szó, hogy pusztán azért, mert bejelentették a magyar állampolgárság felvevését, ezektől a nemzettársainktól elvették a szlovák állampolgárságot, pedig a Szlovák Alkotmány kimondja: akarata ellenére senkitől sem vehető el a szlovák állampolgárság.
Tekintettel az elmúlt évtizedek tapasztalataira, a fondorlatos magyarellenes magatartásra, ami jellemezi Szlovákiát, abban senki nem bízik, hogy ezt az alkotmányellenességet feloldja a Szlovák Alkotmánybíróság, azonban az alkotmánybíróság nem teheti meg minden nemzetközi következmény nélkül azt, hogy a nemzetállam építése érdekében alkotmányosnak ítélje Fico törvényét – fejtette ki az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke.
Lomnici kihangsúlyozta: az a fontos, hogy a felvidéki magyarok érezzék, Magyarország – úgy az állami, mint a civil szféra – tesz valamit az érdekükben, mert az unió, ha a nemzetiségi kérdésekkel nem is hajlandó foglalkozni, de a konkrét jogsértésekkel igen.
A külhoni magyar területeket lelki értelemben csak akkor tudjuk megtartani, ha az ott élő magyarokat az anyaország segíti, ha érezhetik, hogy a magyar nemzethez tartoznak, nekünk erkölcsi- és létkérdés, hogy a határon túli magyarok jogait megóvjuk – szögezte le Lomnici Zoltán.
MTI
Erdély.ma

A zene? Az kell! – színházi levél Nagybányáról
December 29-én mutatta be a „Lendvay Márton” Színjátszó Kör idei szilveszteri előadását. „A zene? Az kell!” című kétrészes zenés-humoros összeállítás a Városi Színházban került színpadra.
Az első rész egy szomorú mozzanattal kezdődött, a társulat tagjai és a közönség a nemrég elhunyt Illing Babira emlékeztek, közben a kivetítőn róla készült fotók jelenítették meg az emlékezetesebb pillanatokat, s felcsendült a „Hol van a szó?” című dal, Suhárt Levente nagyszerű előadásában.
Ezt követően lépett színpadra a két konferanszié, Szigeti Olga és Simori Sándor, akik a maguk módján, a társulat nevében vettek búcsút korán eltávozott társuktól. A jelenlévők egy perc néma csenddel adóztak Illing Babi emlékének.
A tulajdonképpeni előadás Balogh György ifjú növendékeinek a táncával vette kezdetét, majd Mezei Anna kisunokájával, Benkő Lillával párban adta elő az „Ahogy lesz, úgy lesz” című slágert, Sárga Angéla pedig az ifjúi szív titkairól dalolt.
A ráhangolódást szolgáló felvezető után következett az első bohózat, melyben a szereplők, Mezei Anna, Maksai Mihály és Simori Sándor egy kínai piac hangulatát varázsolták a színpadra. Amíg a díszletet átrendezték, Antal Róbert egy részeges karatemester bőrébe, pontosabban kimonójába bújva énekelt nagy átéléssel, Reisfeld Réka pedig vágyainak adott énekhangot. A következő, sorban a második bohózat egy kivénhedt Daciáról, vagy inkább egy eladósorba került lányról, még pontosabban mindkettőről szólt, szerencsére egyszerre, hiszen így a félreértések sorozata fergeteges bohózattá állt össze. A jelenetet előadták: Krizsanovszki István, Böndi Linda, Sárga Angéla, Miszovits Olivér és Suhárt Levente.
A folytatásban Mezei Anna a tőle megszokott „minőségben” adott elő egy nótacsokrot, majd ismét Balogh György fiataljai lejtették a táncot. „Mi a különbség?” címmel bohózat zárta az előadás első részét, Miszovits Olivér, Lajos István és Simori Sándor tolmácsolásában.
A második rész Miszovits Olivér angyali vallomásával rajtolt, majd következett egy bohózat, „Protekció” címmel, Krizsanovszki Enikő, Mezei Anna, Sárga Angéla, Szigeti Olga, Krizsanovszki István, Krizsanovszki Viktorka, Lajos István, Maksai Mihály, Miszovits Olivér, Suhárt Levente, Szigeti Gyula és Simori Sándor előadásában.
„Két jóbarát”, Krizsanovszki István és Krizsanovszki Viktorka következett, Suhárt Levente pedig minden elismerést és dicséretet megérdemlő hangjával 10 kicsi rénszarvast varázsolt a színpadra. A zeneszámokat követően „Gyerekszáj” címmel következett bohózat, Böndi Linda, Krizsanovszki Enikő, Szigeti Olga és Antal Róbert tolmácsolásában, amit egy újabb tánccsokor koronázott meg.
„Parasztbecsület” címmel láthatott a közönség egy újabb bohózatot, Reisfeld Réka, Antal Róbert és Szigeti Gyula előadásában. A vidám perceket operettslágerek követték, Mezei Anna-Simori Sándor, Krizsanovszki István, Miszovits Olivér és a Krizsanovszki házaspár lépett sorban színpadra, majd következett a finálé. „A zene, az kell!” – énekelte Böndi Linda, majd miután a társulat nevében Benkő Lilla, Jenei Ádám és Krizsanovszki Viktor elmondták az újévi köszöntőt, mindenki csatlakozott az előadóhoz, bizonyítva ezzel, hogy a zene, az tényleg kell!
Ahogy mondani szokás: ez az előadás nem jöhetett volna létre, ha nincs a Színjátszó Kör zenekara, Lengyel Marius hegedűművész vezetésével – Damºa Petru – billentyű, Jenei Ádám – perkúció, Jenei István – kísérőgitár; Kim Sándor – dob; Szabó Zoltán – basszusgitár -, Prodan Dan hangosító, Codrea Marinel világosító, valamint Danciu Augustin színpadmester.
Aki nem lehetett ott az év végi előadáson, január 17-én jóváteheti hibáját. Akkor Józsa Andrással is találkozhatnak, ő ugyanis objektív okokból sajnos nem lehetett jelen a „Lendvay Márton” Színjátszó Kör által „elkövetett” bemutatón.
Jó szórakozást a következő előadáshoz!
Tamási Attila
nagybanya.ro

Erdély.ma,

Erőt adott az összefogás
Nemcsak az adományok, az összefogás és a sok bátorítás is rengeteget segített neki – mondta a csíkszeredai Pop Éva, akit decemberben műtöttek meg Budapesten. Ahhoz, hogy a csípőjében kialakult daganatot eltávolíthassák, egyik lábát is amputálni kellett, a lehetőségekhez képest azonban jól van, hazatért és derűs mosollyal mondott köszönetet mindazoknak, akik segítséget nyújtottak a műtéte érdekében.
Végigkövettük portálunkon a Pop Éva javára szervezett gyűjtést, a 48 éves, korábban elárusítóként dolgozott csíkszeredai asszony érdekében nagyon sokan adományoztak, cégek, magánszemélyek, ismerősök és ismeretlenek segítettek neki. Pop Éva a csípője forgójában kialakult rosszindulatú daganat miatt szorult műtétre, ezt Budapesten a Semmelweis Egyetem Ortopédiai Klinikáján végezték el. A műtét tavaly december 18-án történt meg, a héten pedig haza is térhetett az asszony, akit otthonában kerestünk fel. Egyik lábát csípőből amputálni kellett, a daganat ugyanis hatalmasnak bizonyult, a húgyhólyagot, az ülőideget is elnyomta, azonban – mint fogalmazott – a körülményekhez képest jól van, nem panaszkodik.
A megerősödésre koncentrál
Pop Éva mosolyogva fogadott és elmesélte, a budapesti orvosok szerint hihetetlen, hogy milyen gyorsasággal épült fel. A műtét előtt egy héttel tudta meg, hogy a lába is menthetetlen, akkor „kisírták, amit ki kellett”, de mivel más lehetőség nem volt a gyógyulásra, azután már igyekezett a műtétre és a felépülésre koncentrálni. A családja sokat segített, a férje, a lánya mellette volt a műtét előtt és után, de az ismerősök, ismeretlenek támogatása is nagyon jólesett neki. „Nagyon nagy erőt adott nekem az összefogás, valósággal lebegtetett, fenntartott ennek az ereje, a sok ima” – mesélte. A műtétet végző orvos szerint a daganatot sikerült olyan jól eltávolítani, hogy sem kemo- sem sugárterápiára nincs szüksége. Vitaminokat, erősítő készítményeket szed csak és gyógytornára fog menni, hogy eléggé megerősödhessen a protézis viselésére. Egy hónap múlva megy vissza ellenőrzésre, három hónap múlva pedig már szó lehet protézis elkészíttetéséről, viseléséről.
Köszönet az adományokért
A műtét végül nem a várt 1,5 millió forintba, hanem 1,3 millió forintba került, így az adományozóktól összegyűlt 23 497 lejből és a műtétre való kiutazás után is folytatódott gyűjtésből maradt még pénz, amit a protézis megvásárlására fognak fordítani. Nem tudják, ez mennyibe fog kerülni, de a gyűjtés most már lezárul – mondta Pop Éva, aki mindenkinek nagyon szépen köszöni az adományát. A hála szavainak elmondása közben könnyekkel telt meg a szeme. Megosztotta, nemcsak a pénz segített, hanem az összefogás megtapasztalása is hihetetlen érzést nyújtott és sokat jelentett számára az a nagy érdeklődés is, amit az elmúlt időszakban megtapasztalt. „Mikor elkezdődött a gyűjtés, nem hittem volna, hogy ennyi ember megmozdul és, hogy ez milyen hatalmas módon segít. Enélkül nem lehetett volna” – hangsúlyozta ki. Elmesélte, most is meghatódik ettől, el-el sírja magát, de igyekszik nem könnyezni sokat, és próbál derűsnek maradni. Hazatérése után már találkozott nemcsak családtagokkal, hanem ismerősökkel is, emellett volt kollégái, akik lebonyolították a műtét érdekében a gyűjtést, érkezésekor a vonatállomáson várták, kellemes meglepetést szerezve neki.
R. Kiss Edit
Székelyhon.ro,

Mítoszokat romboló polgármester
Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere cáfolja a csíki jégkorongsport első mérkőzésének eddig ismert időpontját, a polgármester szerint Csíkszereda hokicsapata nem 1929-ben, hanem 1931-ben játszotta első mérkőzését.
Veres Dávid, A honfoglalás előttől az Európai Unió utánig című előadássorozat szervezője Csíkszereda polgármesterét, Ráduly Róbert Kálmánt kérte fel az első idei, összességében 117., pénteken, január 10-én este lezajlott előadás megtartására.
Csíkszereda 1969-ben, 1979-ben és 2009-ben is hokiünnepséget szervezett, a város megemlékezett a harmincadik, a negyvenedik és a 80. évfordulóról. Bár eddig minden forrás arra utalt, hogy 1929 januárjában játszotta első mérkőzését a csíkszeredai hokicsapat, Ráduly szerint erre csak 1931. január 4-én került sor. Ráduly Róbert Kálmán elsősorban egy 1931-ben megjelent újságcikkre alapozza állítását, 83 évvel ezelőtt a Dimineaţa (Reggel) című lap ugyanis arról számolt be, hogy az 1931. január 4-én lejátszott Bukaresti Tenis Club – Csíkszereda találkozó a bukarestiek 6:0-s sikerével zárult. A szinajai teniszpályákon kialakított természetes jégen a csíki csapat színeiben azon a mérkőzésen Dóczy János kapus, illetve Löffler Aurél, Schmidt Béla, Vákár Lajos, Czáka István és György Antal, valamint tartalékként Sprencz György és Császár Jenő lépett jégre. Három héttel később, 1931. január 24-én és 25-én Csíkszeredában újra megmérkőzött a két csapat, erről annak idején a Csíki Lapok is beszámolt. Pár nappal később, 1931 februárjában Románia jégkorong-válogatottja részt vett a lengyelországi Krynicában megrendezett világbajnokságon, és ebbe a válogatottba a csíkiak közül egyedül a kapus Dóczy kapott behívót, így ő volt az első csíki válogatott jégkorongozó.
Az előadáson többször elhangzott, hogy az úttörők, az első csíki csapat játékosai közül már senki sem él, de többször és több helyen is Vákár Lajos és Löffler Aurél is azt nyilatkozta, hogy 1929-ben volt az első mérkőzés. Ráduly szerint többek között azért is mondhatták az 1929-et, hogy az 1969-es évforduló után jogosultsága legyen az ország pártvezetősége elé terjesztett műjégpálya-építési kérelemnek. Természetesen lehetnek más érdekek is, de a polgármester szerint rengeteg legenda terjeng a csíki hoki körül, az elmúlt évtizedekben és most is hihetetlenebbnél hihetetlenebb történetek szállnak szájról szájra. Elhangzott, hogy fontos szerepe volt az első csíki hokicsapat megalakulásában a kézdivásárhelyi származású, az 1920-as években Csíkszeredában élt Balogh János ügyvédnek, aki román, majd magyar színekben sakkozóként vált világhírűvé. Balogh volt az, aki – többek között – lefordította magyarra a jégkorong szabályait. (Balogh János életútjáról a Csíki Hírlap 2008 májusában egy teljes oldalnyi terjedelemben számolt be.) Az előadás végén Ráduly Róbert Kálmán jelezte, hogy szívesen vesz bárminemű észrevételt a csíki hokisport megalakulásával kapcsolatban.
Székelyhon.ro,

„Lelkünkben van az emlékezés”
A marosvásárhelyi megemlékezés után a Nyárádmente felé vette útját a Don-kanyari áldozatokra emlékezők egy része, többségük gyalog tette meg a távot Székelybőig, ahol Nyárádszereda vezetői várták őket. A világháborús hősök emlékművének megkoszorúzása után Székelytompára indultak.
Január 12. gyásznap – kezdte ünnepi beszédét Gáspár István tompai református lelkész, aki a szép számú helyi és gyalogló emlékező előtt azt hangsúlyozta: 71 évvel a katasztrófa után is feltehető a kérdés: mi lett volna, ha a történelmi események másként alakultak volna, ha Magyarország nem a németek, olaszok és japánok mellé sodródott volna a második világháborúban, ha a kétszázezres magyar honvédségnek nem a keleti frontra kellett volna menni, hanem a Kárpátok határait őrizte volna. Valószínűleg másként alakultak volna a határok is. De ma azokra gondolunk, akik hősök és áldozatok lettek, és akik esetleg még hazatértek. És egymás kezét fogva az ige és szeretet fegyverével kell megharcoljuk a mi Don- és Kárpát-kanyarjainkat – mondta a lelkész, mielőtt az emlékezők koszorút helyeztek volna el a háborús hősöknek a templom falán álló emléktáblájánál.
Hősök, áldozatok és emlékezők
A marosvásárhelyi 23. határvadász zászlóalj hagyományőrző csoportjának gyalogosaihoz Nyárádszeredában csatlakozott a magyar királyi 9. marosvásárhelyi hagyományőrző huszáerzred, a gyergyói 11. székely huszárezred, a 15. Mátyás huszárezred gernyeszegi, sárpataki és havadi csapatai, valamint az erdőszentgyörgyi 6. Württemberg-huszárok. Az unitárius templomban Sándor Szilárd lelkész köszöntötte az ünneplőket, míg Köllő Gábor nyárádremetei plébános kiemelte: a hős azért hős, mert vállalja önmagát, és felkiáltó jel minden olyan ember, aki nemzetiségét nemcsak nyelvével, hanem hőstettével mutatja ki, mi pedig ma minden háborút csak a gyermekáldással tudunk megnyerni.
Benkő József hadtörténész, a határvadász csapat vezetője részletesen felidézte a Don-kanyari csata előzményeit, körülményeit és következményeit, míg Miholcsa József huszár alezredes a hagyományok és hitünk megőrzéséről szólt.
Vannak a magyar történelemben Golgoták, ezek közé tartozik a Don-kanyar is, ahol mintegy kétszázezer magyar katona fele elesett, eltűnt vagy fogságba került – mondta Ábrám Zoltán, az EMKE elnöke, aki a 2003 óta tartó évenkénti megemlékezésekről is szólt, kiemelve: ezek nemcsak a múltba, hanem a jövőbe is mutatnak, felhívva a figyelmet a hazaszeretetre és a szeretetre, amelyre nagy szükség van ebben az elértéktelenedő világban.
Még mindig fél az állam?
Az államhatalom még mindig félni látszik az ártatlan hagyományőrző megemlékezésektől. Az ünnepség előtti napokban Csíkfalván, Nyárádgálfalván is érdeklődtek a rendőrök az esemény felől, míg Nyárádszeredában azt is szerették volna tudni, hogy hány megemlékező érkezik, és hol lesznek elszállásolva. Állítólag a megyeközponti feletteseik kérték az információkat. Ennek ellenére a nyárádszeredai megemlékezés helyszínén szombaton csak egy szolgálatos rendőr volt jelen, bár az emlékezők némelyike azt állítja, hogy Marosvásárhelyen végig figyelték ismeretlenek az ünneplést.
Az ünneplés a református templomnál folytatódott, ahol Székely Endre lelkész arról beszélt, hogy a múlt és az emlékezés a lelkünkben van, mert enélkül gyökértelenné válik egy nemzet. A háborús hősök emléktáblájánál koszorúkat helyeztek el a határvadászok, a huszárok és az EMKE, majd Ábrám Zoltán emléklapokat nyújtott át a lelkészeknek, szervezőknek, elöljáróknak, de nem feledkezett meg két idős helyiről sem, akik a második világháborúban megjárták a poklok poklát: Rigmányi József 43. határvadász és Iszlai Albert egykori katonák is oklevelet kaptak. Este az emlékezők huszár- és katonadalokat énekeltek, míg Balogh József huszárkapitány bemutatta azt a kardot, amellyel állítólag Bem apó aprította Erdélyben az ellenséget.
Fontos és hasznos volt Nyárádszeredának
A megemlékezés vasárnap is folytatódott, a hagyományőrző katonai és huszárcsapatok a város szentannai részén gyalogoltak végig, ahol a világháborús hősök emlékművénél koszorúztak, majd az andrásfalvi városrészbe mentek át, ahol a református templomban Gecző András lelkész tartott ünnepi istentiszteletet, míg a vendégek itt is emlékeztek a doni eseményekre, majd koszorút helyeztek el a templom portikusában álló háborús emléktáblánál.
Tóth Sándor polgármester, házigazda elmondta: a tavalyi emlékezés után eldöntötte, hogy idén Nyárádszereda szívesen ad helyet a rendezvénynek, és ezt fontosnak is tartja, mert sokan szerezhettek így tudomást és hasznos információkat a felidézett világháborús pillanatokról.
Gligor Róbert László |
Székelyhon.ro,

A védjegyhivatal elutasította a Szent László-napok levédési kérelmét
A romániai Állami Találmányi és Védjegyhivatal (OSIM) elutasította a nagyváradi Szent László Napok programsorozat nevének és logójának azt a levédési kérelmét, amelyet a rendezvény főszervezője, a Szent László Egyesület nyújtott be.
A Krónika napilap internetes oldalán hétfőn ismertetett döntés annak a jogvitának vethet véget, amely a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) Bihar megyei szervezete és a rendezvény szervezői között alakult ki. Tavaly júliusban Zatykó Gyula, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) alelnöke, a Szent László Napok főszervezője „szellemi tulajdon ellopásával" vádolta az RMDSZ Bihar megyei szervezetét, amely a saját nevére próbált jogi védelmet szerezni az ellenzéke által szervezett Szent László Napok elnevezésre és rendezvénysorozat logójára.
A hivatal most azt a kérelmet utasította el, amelyet a Szent László Napok szervezői nyújtottak be, amikor nyilvánosságra került az RMDSZ-szervezet jogi folyamodványa. A felsorolt okok azonban minden bizonnyal az RMDSZ kérésére is érvényesek. Az OSIM arra hivatkozott, hogy egyházi szimbólumot és elnevezést nem lehet bejegyeztetni. A hivatal képviselője a Krónikának elmondta, a vallási szimbólumokat jelölő elnevezések – jogi védelem hiányában – szabadon használhatók.
Zatykó Gyula valószínűnek tartotta, hogy azonos tartalmú elutasító határozatot kapott az RMDSZ Bihar megyei szervezete is. Szabó Ödön, az RMDSZ Bihar megyei ügyvezető elnöke folyamatban lévő ügyről nem kívánt a Krónikának nyilatkozni, de hozzátette, nincs tudomása arról, hogy az OSIM az ő kérelmüket is elutasította volna.
Nagyváradon az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácshoz (EMNT) és az EMNP-hez közel álló civil szervezetek 2013 júniusában szervezték meg először a Szent László Napok rendezvénysorozatot, amellyel – a Kolozsvári Magyar Napokhoz hasonlóan – a város magyar közösségének próbáltak kulturális élményeket és kikapcsolódási lehetőséget biztosítani. A szervezők felháborodását váltotta ki az a tény, hogy az RMDSZ megyei szervezete egy olyan rendezvény elnevezését és logóját próbálta a saját nevére bejegyeztetni, amelynek szervezésében nem vett részt.
Az RMDSZ Bihar megyei szervezete a konfliktus kirobbanásakor azt közölte, ha megkapják a védjegyet, azt ingyenesen átadják a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegyének. Úgy tekintik ugyanis, hogy Szent László király kultuszának az egyház az első számú ápolója.
MTI
Erdély.ma,

Don-kanyar: a magyar sereg a szomszédokkal való harcra készült
Mindent egybevetve hozzávetőlegesen 130 ezerre tehető a 2. magyar hadsereg csaknem egyéves keleti hadszíntéri tevékenysége során elesett, megsebesült és fogságba esett honvédek és munkaszolgálatosok száma. Mondta el Szabó Péter hadtörténész, a Don-kanyar című kötet szerzője hétfőn az MTI-nek.
Közülük 49-50 ezren estek el, s csaknem ugyanennyien is sebesültek meg. Javarészt a szovjet rádió hivatalos jelentését alapul véve 27-28 ezerre tehető a hadifoglyok száma, közülük kevesen térhettek vissza – állapította meg a történész.
A hősi halottak – akik számát javarészt az eltűntté nyilvánításokból lehet kikövetkeztetni – és a sebesültek aránya a hadsereg 1943. januári, februári visszavonulása során s az azt követő újjászervezése alatt vált megközelítően egyenlővé, az ebben az időszakban a megfagyottak magas száma, illetve a sebesültek gyors és biztonságos hazaszállításának lehetetlensége miatt. Az 1943. januári szovjet offenzíva megindulását követően a munkaszolgálatosok szenvedték el arányában a legnagyobb veszteségeket – jegyezte meg.
A történész hangsúlyozta: nem lehet pontosan tudni, hogy a sebesülten hazatérők közül hányan haltak meg itthon, mint ahogy azt sem, hogy a 27-28 ezer hadifogolyból hányan tértek haza. Utóbbiak közül legtöbben már a hadifogolytáborba szállításuk közben meghaltak, becslések szerint pedig mindössze 3-4 ezren élhették túl közülük a megpróbáltatásokat.
Szabó Péter rámutatott: „a sajtóban általában túlzott, 150-200 ezer főben meghatározott veszteségi adatok ismétlődnek", amit nem támaszt alá a hadsereg 1943. május 21-i veszteségkimutatása.
Arra is felhívta a figyelmet, hogy 1942 tavaszán küldtek ki mintegy 200 ezer katonát a Don-kanyarba, de már az év novemberében döntöttek arról, hogy kiszállítanak egy 45-50 ezres kontingenst a magyar katonák egy részének leváltására. Ez azonban éppen az 1943. január 12-i szovjet támadás időpontjával esett egybe, így azok sem jöhettek haza, akiket leváltottak volna, emiatt mintegy 250 ezres magyar hadsereggel kell számolni, ami pedig a 2. hadsereg veszteségeinek arányait csökkenti.
Szabó Péter közölte: Magyarország csak 1938-tól kezdhetett el fegyverkezni a bledi egyezmény értelmében, az visszaadta az ország fegyverkezési önállóságát, s ennek anyagi alapját a szintén 1938-as Darányi Kálmán-féle győri program adta meg. A világszerte zajló háborús készülődés miatt azonban a magyar hadsereg nemigen tudott fejlesztésekbe kezdeni, mivel a fegyvergyártás egyes technológiai eljárásait értelemszerűen nem akarták megosztani a különböző államok Magyarországgal. Kiemelte: a magyar hadsereg a revízió megvalósítására készült, ennek értelmében a szomszédos államokkal való harcokra, de semmiképpen nem távoli hadszíntereken zajló, nagyhatalmakat felvonultató háborúra készült. A legfontosabb tehát akkoriban az ország határainak védelme volt, ennélfogva a magyar honvédalakulatok fegyverzetét és felszerelését egy esetleges közép-európai hadszíntér viszonyaihoz igazították. A 2. magyar hadsereget az ország lehetőségeihez képest a legjobban igyekeztek felszerelni – állapította meg.
Beszámolt arról, a legénység mindvégig hitt abban, hogy felváltják őket és hazatérhetnek, az azonban már 1942 nyarán világossá vált, hogy a 2. magyar hadseregnek az 1942-1943-as telet is a Don-kanyarban kell töltenie. Emiatt már nyáron megkezdődtek a téli ruhagyűjtések, erre szólított fel Horthy Miklósné rádiófelhívása is 1942. augusztus közepén. Azt viszont nem lehet tudni, hogy mennyi szállítmány jutott el a magyar katonákhoz, mert szállítási nehézségekkel küzdött a magyar hadsereg, ezért rengeteg bakancs, nemezcsizma és egyéb téli felszerelés maradt kiosztatlanul. A raktárakat a visszavonuláskor felgyújtották, hogy ne kerüljenek az ellenség kezére.
A Don-kanyarban zajló harcokhoz az ország gépjárműállományának felét mozgósították, amelybe beletartoztak a polgári személyektől bevonultatott gépjárművek és országos járművek (szekerek). A 2. magyar hadsereg létszáma egyebek mellett azért is volt viszonylag nagy, mert a tüzérség fegyvereit javarészt fogatolt járművekkel szállították – fűzte hozzá.
Emlékeztetett arra: a pártállami időkben, 1959-ben Münnich Ferenc kormányfő előszavával jelent meg dokumentumgyűjtemény a 2. hadseregről, s akkoriban „nem a történészek foglalkoztak ezzel a témával". Nemeskürty Istvánnak 1972-ben jelent meg a sok kiadást megért Requiem egy hadseregért című könyve, a szerző pedig „azóta sem tágít egyetlen egy hipotézisétől sem". Ezek között szerepel, hogy a 2. hadsereget „halálba szánták rossz fegyverzettel és felszereléssel", emiatt eleve elrendeltetett a sorsa. Sára Sándor Krónika című dokumentumfilmje és az ez alapján készült Pergőtűz című mozifilmje az egykori szemtanúk elmondása alapján mutatta be az eseményeket – tette hozzá.
A hadtörténész elmondása szerint az első hiteles feldolgozások között kell megemlíteni a nyolcvanas évek második feléből Szakály Sándor forrásközlését a Hadtörténelmi Közlemények, illetve Kornis Pál Don-kanyart megjárt munkaszolgálatos két tanulmányát, de a téma új szemléletű feldolgozása a rendszerváltás után gyorsult fel igazán. A ma még élő visszaemlékezők, akik megjárták a Don-kanyart, 90-95 évesek, és egyre kevesebben vannak, így az oral historyn alapuló kutatás jelentős akadályokba ütközik.
MTI
Erdély.ma,

Letöltendő börtönbüntetést kér Nagy Zsolt volt RMDSZ-es miniszter ellen az ügyészség
Letöltendő börtönbüntetést kért hétfőn a román korrupcióellenes ügyészség a legfelső bíróságon Nagy Zsolt egykori távközlési miniszter, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) volt politikusa ellen, akit hatalommal való visszaéléssel vádolnak.
Hétfőn tartották a román legfelső bíróságon az utolsó tárgyalást abban a fellebbviteli perben, amelyben Nagy Zsolt mellett Tudor Chiuariu volt román igazságügyi miniszter is vádlott.
November végén első fokon három és fél év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a román legfelső bíróság Nagy Zsoltot, Chiuariut viszont felmentették. Az ügyészség mindkét volt miniszter ellen letöltendő börtönbüntetést kért.
MTI
Erdély.ma,

A vallásszabadság ünnepe (Sepsiszentgyörgyi unitárius templom)
Magasan meghaladta a mai erdélyi és hazai lelkiismeretiszabadság-gyakorlatot az a vallásszabadsági törvény, amelyet az 1568-as erdélyi országgyűlésen meghirdettek a rendek törvényhozói – hangsúlyozta tegnap ünnepi szószéki beszédében tiszteletes Kovács István sepsiszentgyörgyi unitárius lelkész –, mert napjainkban is olyan események zajlanak, amelyek során üldözik azt a felfogást, amely toleranciával és türelemmel viseltetik a faji, a nemzeti, nyelvi másság irányában. Kovács István szerint „Dávid Ferenc vallásalapító üzenete a mai ember számára az, hogy a hit Isten ajándéka, minden létezési forma, beleértve akár az ateizmust is, hiteles és egyformán kedves Isten előtt. A Magyar Unitárius Egyház Zsinata 2002-ben nyilvánította január 13-át egyházi ünneppé, a vallásszabadság napjává. Az unitárius egyház ezt a napot tekinti születésnapjának”. A lepergett 23 esztendő alatt sokszor esett szó a vallásszabadságról, annak örök érvényű üzenete soha nem tudott elhalványulni, esztendőről esztendőre újraszületik, aktuális tartalommal telítődik, azzal tölti fel a kortárs társadalmi élet.
Mátéfi Tünde segédlelkész Kőrösfői Kriesch Aladár Tordán őrzött nagy képét, annak szereplőit mutatta be a hallgatóságnak: a toleráns János Zsigmond fejedelem, a vallásalapító Dávid Ferenc és az erdélyi rendek képi „szereplőit”, akiknek köszönhető volt, hogy a tordai erdélyi országgyűlés határozata megelőzött minden utána született vallásszabadságról szóló törvényt, még a túl sokat emlegetett augsburgit is! E sorok írója az említett képhez kapcsolódó hat évtizeddel ezelőtti emlékét elevenítette fel. Fellépett a sepsiszentgyörgyi Kriza János unitárius vegyes dalárda, és elhangzott a Dávid Ferenc emléke című énekszám. Vezényelt Karácsony Gabriella.
Kisgyörgy Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

Székelyföldi központi irodát avat a Jobbik
Pénteken megalakult a Jobbik Kolozs megyei szervezete, míg hétfőn Székelyudvarhelyen avatják a párt székelyföldi központi irodáját – közölte a Szávay István, a Jobbik nemzetpolitikai kabinetvezetője.
A párt másfél éve kezdte el a határon túli terjeszkedését, a délvidéki, kárpátaljai és felvidéki fiókszervezetek mellett van már Bihar, Maros, Szatmár, Szilágy megyei, csíkszéki, háromszéki és udvarhelyszéki Jobbik.
Szávay István jelenleg végiglátogatja az Erdélyben már működő regionális irodákat, amelyek szerinte alapvetően két feladatot látnak el. Egyrészt segítik a Jobbik nemzetpolitikai munkáját azzal, a helyszínről tájékoztatják a párt vezetőségét a problémákról. Másrészt segítenek eljuttatni a Jobbik üzeneteit olyan emberek révén, akik helyi szinten ismertek, hitelesek.
A párt romániai tagságáról Szávay elmondta: a szervezetekben néhány tíz fő aktivál, de nem is az a cél, hogy tömegszervezet hozzanak létre.
(Transindex)
Nyugati Jelen (Arad),

Közlemény
Oktatási stratégia
Január 10-én, pénteken 15 órától az RMDSZ Arad megyei szervezetének székházában az Arad megyei magyar oktatási stratégia kidolgozási folyamatának munkamegbeszélésére került sor.
Jelen voltak Bognár Levente megyei RMDSZ-elnök, Király András oktatási államtitkár, Pellegrini Miklós főtanfelőgyelő-helyettes, magyar iskolavezetők, önkormányzati vezetők, pedagógusok és az oktatási szakbizottság tagjai.
A stratégia vázlatának bemutatása után vitára került sor. A következő két hétben az oktatási szakemberek és az önkormányzati képviselők megteszik javaslataikat, észrevételeiket.
Az így kialakult stratégiatervezetet az RMDSZ Arad megyei szervezete 2014. február 1-jétől közvitára fogja bocsájtani.
Az aradi magyar online média és az RMDSZ Arad megyei szervezetének honlapján is hozzá lehet majd szólni, véleményt lehet majd nyilvánítani az oktatási stratégiáról.
Faragó Péter ügyvezető elnök
Nyugati Jelen (Arad),