Gyergyószentmiklóson koszorúzási szertartással kezdődött október 24-én az 1956-os forradalom emlékezete előtti főhajtás, a római katolikus temetőben álló 1956-os emlékműnél. Beszédet mondott dr. Garda Dezső parlamenti képviselő, Dézsi Zoltán alprefektus, Kontesveller József alpolgármester és Rokaly József történelemtanár, aki kiemelte: Magyarországon 22 ezer embert állítottak bíróság elé, és 300 halálos ítélet született, míg Romániában az üldözöttek száma elérte az 50 ezret, Erdélyben a forradalom után 15 embert végeztek ki, 10-et a Szoboszlay-perben, ők is aradi vértanúk. A Volt Politikai Foglyok nevében Bencze Géza emlékezett a hargitai áldozatokra. /(Gál Éva Emese): Az 1956-os forradalomra emlékeztek. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 26./

/ Szalay Edda nyolc hónapos volt, amikor édesapját, Szalay Attilát, a sepsiszentgyörgyi textilgyár technikusát 1958-ban ’56-os romániai szervezkedés vádjával a Szekuritáté elhurcolta. Ugyancsak 1958-ban és ugyancsak Sepsiszentgyörgyön ,,lekapcsoltak” kilenc kiskorú diákot is, akik március 15-re virradó éjszaka 1957-es sikeres akciójuk után a következő évben is megpróbálták elhelyezni az emlékezés koszorúját a városi parkban lévő 1848-as honvédemlékműnél. A szekusok elfogták a koszorúzó nebulók egy részét.  Szalay Attilát Szekuritáté emberei ,,kinevezték” a diákcsoport vezetőjének, annak ellenére, hogy nem is ismerték egymást. A jelenleg Angliában élő Szalay Edda Erdélybe látogatott, hogy megismerje édesapja eltűnésének körülményeit. A Volt Politikai Foglyok Szövetségének háromszéki szervezete éppen október 23-án emléktáblával jelölte meg Sepsiszentgyörgyön azt a házat, amelyben a Szalay család lakott és a kislány, Edda született. Az ünnepség szervezői fel is kérték Edda Booth asszonyt, mondana néhány szót az emléktábla elhelyezése alkalmával. ,,Most derült ki, hogy édesapámat ártatlanul tartóztatták le. Ártatlanul verték, és valószínű, a kínzásokba halt bele. A halotti bizonyítványban az volt, hogy belső vérzésben, gyomorfekéllyel halt meg. Sportember volt, aligha hihető, hogy 29 évesen ebbe halt volna bele. Fényképeim vannak róla, keménykötésű férfi volt.” – mondta. Azt, hogy mennyit szenvedett, most tudta meg az ’56-os elítéltektől. Józsa Csaba mesélte el, aki mellette volt, amikor kínok közepette meghalt. Nem tudják, hogy Szamosújváron melyik tömegsírba temették el. A Szalay család és a gyermeklány kálváriája ezzel a koncepciós perrel kezdődött. Szalay Attila felesége  sokáig azt hitte, hogy még él a férje.  Szalay Eddának sok rossz emléke van ebből az időből. Még óvodás volt, hároméves. Az óvó néni rendszeresen megverte őt, mert politikai fogoly gyermeke volt. Egyszer édesanyja meglátta, hogy gyermekét pofozzák.  Nagy szegénységben éltek, édesanyját kirúgták az állásából. Egy iskolai konyhán dolgozott. Nagyon rosszul bántak vele. Sokszor nem volt mit enniük. Nem volt tűzifájuk. Édesanyja szívbeteg lett, egyszer öngyilkos akart lenni. Szalay Eddát még 1989 előtt is hívatták a Szekuritátéra. Hét órán keresztül faggatták, hogy mit tud az apjáról. Semmit sem tudott, hiszen nem is ismerte. Ordítottak vele, az ujját kicsavarták.  Szalay Edda 1989 után hivatalos papírokkal áttelepedett Magyarországra, majd 1996-ban kiment Angliába.   /Sylvester Lajos: Megmaradt a vadság a maga szépségében. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 5./

A Volt Politikai Foglyok Szövetsége és az Erdélyi ’56-os Bajtársi Társaság – Józsa Árpád Csaba, illetve Török József elnökök aláírásával – magyarországi nemzettestvéreinkhez címzett nyílt levelet juttatott el szerkesztőségbe. „Mi, erdélyi magyarok a soviniszta-kommunista román diktatúra idején megvallott magyarságunk miatt sokat szenvedtünk. Különböző ürügyekkel koncepciós pereket indítottak ellenünk. Sokunk, mivel támogattuk az ’56-os magyar forradalmat és szabadságharcot, súlyos börtönbüntetésre ítéltettünk, a mi sorainkból választották ki azokat is, akiknek magyarságuk és demokratikus jogaik érvényesítési kísérlete miatt halállal kellett fizetniük. Mi valamennyien az egységes magyar nemzet részének, a magyar nemzethez tartozóknak tekintjük magunkat. Ebből következik az az igényünk, hogy a megcsonkított magyar haza magyar állampolgárai a december 5-i ,,igen” szavazatok által elismerjék ezt a természetes jogunkat.” „ Számunkra a kettős állampolgárságnak nincs anyagi vonzata, hanem erkölcsi jelentőséggel bír, s mintegy visszajelzése a magyar nemzet számára együvé tartozásunknak. Kérjük Önöket, a Magyar Köztársaság állampolgárait, hogy december 5-én fogadjanak nemzettestvéreikké, szavazzanak ,,igen”-nel, és utasítsák el a bennünket érzéketlen mostohaként ellökő ,,nem” szavazatot.” /Szavazzanak a magyar nemzet egységére! = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 15./

A Romániai Volt Politikai Foglyok Szövetsége, valamint az Erdélyi ’56-os Bajtársi Társaság tagjai felhívással fordultak Magyarország minden polgárához, hangsúlyozva, hogy valamennyien az egységes magyar nemzet részének, a magyar nemzethez tartozóknak tekintik magukat. „Számunkra a kettős állampolgárságnak nincs anyagi vonzata, hanem erkölcsi jelentőséggel bír”, hangsúlyozták. Kérésük: „fogadjanak nemzettestvéreikké, szavazzanak „igen"-nel”. /Nyílt levél magyarországi nemzettestvéreinkhez. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 29./

Basescu elnök – némileg késve a kelet-európai gyakorlathoz viszonyítva – elrendelte az egykori román politikai rendőrség nyilvántartásának „közkinccsé” tételét, azaz a jelenlegi szekus-dossziéikkal foglalkozó bizottság részére a „szupertitkos” irattár átadását. A Német Szövetségi Köztársaságban, a Cseh Köztársaságban ez már megtörtént, írta Puskás Attila egykori politikai elítélt. Kedvenc jelszó (nem csak Romániában, az anyaországban is!): ne a múlttal foglalkozzunk. Az Európai Néppárt 2004. február 4-5-én Brüsszelben határozatot fogadott el a totális kommunizmus elítéléséről. A kommunizmus perét, ahogyan ezt évek óta követeli a Romániai Volt Politikai Foglyok Szövetsége, le kell folytatni, fel kell fedni az egykori párt- és titkosrendőrségi aktivistákat és ezek besúgó hálózatát. Vezető állásba nem lehet engedni őket. Ugyanez érvényes azokra, akik bűnösek az 1989-es fordulat áldozatainak haláláért. /Puskás Attila egykori politikai elítélt: Dicséretes kezdeményezés, de nem elég. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jan. 27./

Tófalvi Zoltán kiegészítette Sylvester Lajosnak a Háromszék 2004. november 5-i számában megjelent írását, amelyben az Angliában élő Szalay Edda segítségével a mártírhalált halt Szalay Attila emlékét idézte fel. A Kádár János vezette magyar párt- és kormányküldöttség 1958. február 22-e és 27-e között látogatott Romániába. Kádárnak az erdélyi magyarság elárulását jelentő beszéde 1958. február 24-én hangzott el Marosvásárhelyen. Ez a beszéd a nacionalista kurzus útjára lépett román hatalomnak felkínálta a lehetőséget, hogy leszámoljon az ,,ellenforradalmár-gyanús”, a magyar nemzeti szabadságharccal őszintén együtt érző erdélyi magyarokkal. Marosvásárhelyen nemcsak azt állította Kállai Gyula, hogy Magyarországnak nincsenek területi követelései a szomszédos államokkal, hanem azt is, hogy a magyar ,,ellenforradalom” elsősorban Romániára jelentett volna óriási veszélyt, hiszen területi követeléseket fogalmaztak meg. Valójában még véletlenül sem fogalmaztak meg területi követeléseket. A debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem diákjai által megfogalmazott követelések 16. pontjában szerepelt annyi, hogy a nemzetközi fórumokon Magyarország képviselje a határon túli magyarok kérdését is. Kádárék tehát hazudtak, s ugyanakkor követelték az ,,ellenforradalmárok” példás megbüntetését. A küldöttség alig hagyta el Románia területét, a Kolozsvári III. Hadtest Katonai Bírósága 1958. február 27-én a korábbi ítéletekhez viszonyítva példátlanul szigorú büntetéseket rótt ki a Fodor Pál csíkszeredai vasútépítő mérnök nevével fémjelzett perben: a fővádlottat /Fodor Imre, Marosvásárhely 1996 és 2000 közötti polgármesterének édesapját/ 25 évi szigorított börtönbüntetésre ítélte, az ötödrendű vádlottat, Csiha Kálmánt, az Erdélyi Református Egyházkerület nyugalmazott püspökét pedig tízévi börtönbüntetésre. A 2004. december 5-i népszavazás gyökerei az 1958. évi, nemzetárulásként számon tartott ,,látogatásig” is visszanyúlnak. Kádárék látogatását követően egymás után hozzák a halálos ítéleteket és az életfogytiglan tartó börtönbüntetéseket: a Szoboszlay Aladár római katolikus pap nevéhez kapcsolódó legnagyobb politikai perben tíz személyt ítéltek halálra és végeztek ki 1958. szeptember 1-jén. Háromszék két neves személyisége, Ábrahám Árpád torjai római katolikus plébános és dr. Kónya István Béla ügyvéd is a mártírok között volt. Ugyancsak a kádári ,,látogatás” után került sor az ozsdolaiak perére, amelynek során Szígyártó Domokos molnárt 1959-ben azért ítélték halálra és végezték ki, mert kétszer rálőtt a kollektív gazdaság megalakulását tűzzel-vassal erőltető helyi párttitkárra. Tófalvi most készíti mindkét per teljes levéltári dokumentációját. A Szoboszlay-per levéltári anyaga meghaladja a 30 ezer oldalt, Szígyártó Domokos és négy vádlott-társának a perirata 10 ezer oldal körüli! Külön tanulmány készül a sepsiszentgyörgyi, német származású Hubbes Márton ritkán emlegetett hőstettéről is: a magyar forradalom hatására magyar nemzeti lobogóval vonult végig a város főterén. Nagy Lászlóék a budapesti Petőfi Kör mintájára hozták létre a Kossuth Kört. Háromszék tehát óriási véráldozattal fizetett azért, mert együtt érzett a magyar forradalommal. A Kisborosnyón Damó Gyula tanító jóvoltából felállított emlékmű híven tükrözi ezt a helytállást. A kádári diktatúra első kivégzett hőse – Dudás József – erdélyi volt, Gernyeszegről, illetve Marosvásárhelyről származott. A Corvin-köz legendás hősei, a Pongrácz fivérek Szamosújváron látták meg a napvilágot. Az újabb levéltári kutatások arra is fényt derítettek, hogy sok erdélyi fegyverrel a kezében harcolt a forradalom győzelméért. Köztük van a gyimesbükki Nagy Lakatos János, aki a Miskolc környéki harcokban vett részt. A Szekuritáté itthon azonosította és ítélte el súlyos börtönévekre. Így került sor arra a perre is, amelynek mártírja Szalay Attila 28 éves technikus. A jelenleg is Sepsiszentgyörgyön élő Jancsó Csaba, Bordás Attila, Szabó Lajos jóvoltából a Háromszék olvasói sokat tudnak a Székely Ifjak Társasága nevű szervezetről, amelynek kiskorú diákjai 1957. március 15-én megkoszorúzták a Sepsiszentgyörgy központi parkjában álló 1848-as honvédemlékművet. Szalay Edda meglepődne, ha olvashatná az édesapjára vonatkozó levéltári dokumentumokat, a vádpontokat. A Szekuritáté által összeállított vádiratokat, a dokumentumait nagy-nagy fenntartással kell kezelni. A Szekuritáté megpróbált hiteles bizonyítékokat is összegyűjteni, s ezeket felnagyítva fogalmazták meg a vádakat. Az 1958/466. számú ügyirat Szalay Attilára vonatkozó dokumentumai szerint Szalay Attila lakatos ellen 1958. április 12-én indította el a nyomozást Fábián Márton marosvásárhelyi szekus főhadnagy. A vád: ,,...a magyarországi ellenforradalmi események idején Szabó Lajossal közösen kommentálták a külföldi rádióadók híreit, felnagyították a Magyar NK ellenséges elemeinek tevékenységét, ellenségesen nyilvánultak meg a népi demokratikus rendszerrel szemben. A beszélgetéseket követően Szalay Attila gyanúsított megegyezett Szabó Lajossal, hogy utóbbi létrehoz egy ellenforradalmi szervezetet, amelynek tagjai nacionalista, sovén érzelmű elemek. Szalay Attila megfogadta, hogy személyesen támogatja a szervezet felforgató tevékenységét, és mindvégig megfelelő tanácsokat ad az ellenforradalmi működésük során.” Szalay Attila egy német márkájú pisztolyt és hozzá tartozó golyókat szerzett. A Szalay Attilát és társai perében a kilenc fiatal névsora: Szalay Attila, Szabó Lajos, Bordás Attila, Gyertyánosi Csaba, Jancsó Csaba, Gyertyánosi Gábor, Jancsó Sándor, Molnár Béla és Sándor Csaba. A vádirat szerint Szalay Attila vezetésével egy nacionalista csoport létrehozta a Székely Ifjak Társasága nevű ellenforradalmi szervezetet. – Az 1956-os, kapcsolódó politikai perek azonos klisék szerint zajlottak. Igyekeztek háromnál több személyt letartóztatni, vád alá helyezni, hogy rájuk süthessék a ,,szervezet” bélyegét. A vádirat sejteti: milyen brutális, szadista módszerekkel próbáltak vallomást kicsikarni a letartóztatottakból. A vádlott-társak kihallgatásainak jegyzőkönyvei alapján állították össze a vádiratot, a vádlott-társak voltak a tanúk. A bírói testület tagjai, az egykori börtönőrök akik halálra kínozták Szalay Attilát, még élnek. A Volt Politikai Foglyok Szövetsége háromszéki szervezete elnökének, Török Józsefnek a drámája is bizonyítja, hogy 1965-ben, 1966-ban is ítéltek el erdélyi magyarokat azért, mert tíz évvel korábban együtt éreztek magyarországi sorstársaikkal. A Pongrácz fivérek kiskunmajsai kápolnájában – Tófalvi Zoltán kutatásai alapján – központi helyen látható Erdély 1956-os mártírjainak teljes név- és személyi adatsora. Tófalvi levéltári kutatásai alapján rövidesen elkészül a börtönben agyonvertek, agyonkínzottak teljes névsora is, curriculum vitae-je, köztük a Szalay Attiláé is. /Tófalvi Zoltán: Élő múlt: Kiegészítés a SZIT-perhez. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), ápr. 12., folyt. ápr. 13./ Előzmény: Sylvester Lajos: Megmaradt a vadság a maga szépségében. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), 2004. nov. 5./

Mintegy 150 gyergyószentmiklósi várta a római katolikus temetőben a város harangjai negyedórás zengésének a végét és vett részt az első olyan rendezvényen, ahol a szervezők és a kezdeményezők között szereplő helyi RMDSZ- és MPSZ-szervezetek vezetői együtt emlékeztek a magyar nemzet legnagyobb tragédiájára, a 85 éve szentesített trianoni békediktátumra. A Bíró Sándor református tiszteletes és Hajdó István római katolikus főesperes imájával kezdődő rendezvényen koszorúval emlékezett a római katolikus egyháztanács, a városi RMDSZ, a helyi MPSZ-szervezet, a Lorántffy Zsuzsanna Nőegylet és a Volt Politikai Foglyok Szervezetének gyergyói fiókja. Rokaly József történelemtanár, Kis Portik Irén néprajzkutató és Garda Dezső történész, parlamenti képviselő, illetve az ifjúság nevében a főiskolás Kassay Miklós beszélt. /Bajna György: Trianonra emlékezés először. = Hargita Népe (Csíkszereda), jún. 6./

Néhány nappal ezelőtt 22 tekintélyes civil szervezet – közöttük a Polgári Szövetség, a Temesvári Társaság, a Pro Democratia, a Volt Politikai Foglyok Szövetsége – felhívással fordult az ország első számú méltóságaihoz. A rendszerváltásban vezető szerepet betöltő civilek azt követelik, hogy legalább most, tizenöt éves késéssel kezdődjön meg “A kommunizmus pere”. Azt követelik, hogy a kommunista rezsimben elkövetett bűntényeket és visszaéléseket – a meglévő dokumentumok alapján – az emberiség elleni bűntényekké, következésképpen elévülhetetlenekké nyilvánítsák. Továbbá a törvény erejével szögeznék le: semmisnek nyilvánítják a kommunista bíróságok összes politikai pereinek ítéleteit, az államelnök pedig a parlament előtt ítélje el a kommunizmust, mint törvénytelen és bűnös rezsimet. A hétpontos követelésben szerepel többek között a Temesvári Kiáltvány nyolcadik pontjának elfogadása, az 1987-es brassói munkáslázadás, a ’89-es decemberi forradalom, az 1990-es véres marosvásárhelyi események, a bányászjárások dossziéi ügyében folytatott vizsgálatok befejezése, valamint az, hogy vizsgálják ki, miként konszolidálódott újra Romániában a szekurista-kommunista oligarchia. Válasz eddig nem érkezett a címzettektől. Június 18-án – két baloldali politikai zsebalakulat egyesülésével – új párt alakult, jelvénye a sarló és kalapács, alapján vörös zászlóval. Elnöke – a Nagy-Románia Párt egyik egykori kisvezére – többek között a következőket mondta: “Mi magunkénak tartjuk Ceausescu értékét. Ő egyike Románia legnagyobb vezetőinek, talán a múlt század legnagyobbja.” Hát ilyen Janus-arcú a mi társadalmunk, tette hozzá Kilin Sándor újságíró. /Kilin Sándor: Janus-arc. = Nyugati Jelen (Arad), jún. 21./

Ismét fellángolt a konfliktus a nagyváradi Lorántffy Zsuzsanna Gimnázium melletti telek ügyében. Beperellek! Van engedélyed, hogy itt filmezz? Csak uszítani tudtok! – támadt a nagyváradi Szentháromság ortodox parókia személyzetének egyik tagja az újságírókra, akik azért érkeztek, hogy a gimnázium sportpályája körül kirobbant konfliktus újabb felvonásáról tudósítsanak. A görögkeletiek ugyanis behatoltak a sportpályára – amelyet, a reformátusok szerint vitatható körülmények között született tavalyi tanácsi döntés nyomán koncesszióba kaptak –, és fából készült, több mint öt méter hosszú feszületet helyeztek el az udvaron, majd behegesztették a két bejáratot. A kapura az ortodoxok táblát helyeztek, amely szerint a pályán a Volt Politikai Foglyok Szövetsége, valamint a Deportáltak és a Kommunista Elnyomás Áldozatai Szervezete közreműködésével emlékmű épül a totalitárius rendszer idején vértanúságot szenvedett ortodox püspökök emlékére. „A magyarverések után a mi arculcsapásunk következett” – nyilatkozta Tőkés László püspök. Mint elmondta, az egyházkerület mindent megtesz, ami törvényesen lehetséges, hogy visszaszerezze a sportpályát. A püspök szerint az emlékműállítás csupán ürügy. A reformátusok tiltakozó megmozdulását a pálya kerítésén túlról négy egyenruhás és egy civil rendőr követte figyelemmel, akiket Florin Puscas, az ortodox templom papja hívott ki. Az ortodox parókia tetejéről folyamatosan filmezték az eseményt. A békés rendezvény lezárultával a civil ruhás rendőr félrehívta Tőkés püspököt, és arról érdeklődött, milyen jogcímen hatoltak be a pályára. A rövid kihallgatás lezárultával a rendőr nem kívánt nyilatkozni a sajtónak, csupán annyit árult el, hogy a rendőrség képviseletében volt jelen. Előfordulhat, hogy a református egyházkerületnek birtokháborítás és rongálás, Tőkés Lászlónak pedig az erre való felbujtás vádjával kell szembenéznie. Florin Puscas pópa megerősítette, feljelentést tettek az ügyben. /Balogh Levente: Ortodox műemléket állítanának a pályán. = Krónika (Kolozsvár), jún. 21./

Jogi személlyé kíván alakulni az Erdélyi 56-os Baráti Társaság, a kommunista diktatúra áldozatainak érdekképviselete. Ezért július 9-re Sepsiszentgyörgyre alakuló közgyűlést hívnak össze. A kezdeményező bizottság elkötelezi magát a Temesvári Kiáltvány 8-as pontjában foglaltak mellett, szorgalmazza a valóban demokratikus európai értékrend meghonosítását Romániában. Ugyanakkor a Baráti Társaság erősíteni kívánja kapcsolatát a Romániai Volt Politikai Foglyok Szövetségének központi vezetőségével. Fontosnak tekintik az eddiginél szorosabb kapcsolattartást a magyarországi POFOSZ-szal, a magyar ellenállók legfontosabb szervezetével. /Alakuló közgyűlés. Az Erdélyi 56-os Baráti Társaság közleménye. = Hargita Népe (Csíkszereda), jún. 24./

Jogi személlyé alakulása céljából július 9-én gyűlést tartott Sepsiszentgyörgyön az Erdélyi ’56-os Bajtársi Társaság. Azokat várták, akiket az 1956-os forradalom miatt meghurcoltak. A megjelent küldöttek elfogadták az új alapszabályzatot, tájékoztatott Puskás Attila, a háromszéki Volt Politikai Foglyok Szövetségének alelnöke. A tisztújítás során újraválasztották az Erdélyi ’56-os Bajtársi Társaság elnökét, Józsa Árpád Csabát, titkárrá választották Váncsa Istvánt. Kovászna megyét Puskás Attila képviseli. A társaság együttműködési szerződést írt alá a magyarországi Volt Politikai Foglyok Országos Szövetségének elnökével, Vasvári Vilmossal. A Kovászna megyei volt politikai foglyok száma háromezer körül van. Nemrég meghalt Lőrincz Károly, akit a Szoboszlay-perben ítéltek el. Lőrincz Károlyt Ordán temették el. /Bokor Katalin: Jogi személlyé alakul az ’56-os Társaság. = Székely Hírmondó (Kézdivásárhely), júl. 22./

A Volt Politikai Foglyok Szövetségének szeptemberi közgyűlésén döntés született: meg kell rendezni a kommunizmus perét. A szövetségünk Háromszék megyei tagjai politikai és civil szervezetek, magánszemélyek bevonásával aláírásgyűjtésbe kezd, amelyben követelik, hogy történjék meg a gyilkos kommunista terror bűneinek és bűnöseinek felelősségre vonása, elítélése. A lenini-sztálini terror romániai kivitelezői mindenrendű kiszolgálói jól élnek. Ha a nácizmus bűnei nem avulhattak el, akkor nem avulhatnak el a sokkal több ártatlan áldozatot szedett kommunizmus bűnei sem! Hitler barbarizmusa 25 millió áldozatot követelt, a kommunizmus világszerte százmillió áldozatot számlál. Románia politikai és közélete azért ilyen, mert egykori párt- és állami funkcionáriusok (nemzetiségi, vallási és társadalmi különbségre való tekintet nélkül!) uralják az országot. /Puskás Attila: A kommunizmus peréről van szó! = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 4./

A Volt Politikai Foglyok Egyesülete szeptember 18–20-a között Mamaiaban tartotta XII. kongresszusát, melyen a megyei szervezetek 267 küldöttje vett részt. C. Ticu Dumitrescu elnök rövid megnyitóbeszéde után sor került a megnyitó áhítatra. A részt vevő magyar küldöttek örömére ezen a kongresszuson magyar nyelvű imádság is elhangzott, melyet Bustya Dezső ny. lelkipásztor, volt püspök-helyettes tartott. Elnöki beszámoló hangzott el, megemlékeztek a múlt kongresszus óta elhunytakról, a területi elnökök és más küldöttek hozzászóltak. Végül elfogadták a kongresszus zárónyilatkozatát. A kongresszus szomorúan állapította meg, hogy bár 15 év telt el a „változás” óta, még mindig nem került sor a kommunizmus perére. Amíg a nácizmus áldozataira ma is emlékművekkel és a fasizmust elítélő nyilatkozatokkal emlékeznek, a kommunizmus nemzetközi elítélése sehol sem történt meg, sem nyugaton, sem a posztkommunista országokban. Ez utóbbiakban a jelenlegi vezetés sok helyen a kommunisták második nemzedékének, az egykori ifjú kommunista szervezeti titkároknak a kezében van. Ezek elődjeiknél veszélyesebbek: amazok nagyrészt műveletlenek voltak, míg fiaik Oxfordban és Párizsban tanultak. A volt politikai foglyok kihalására várnak, tőlük még morális elégtételadás sem remélhető. A média nem érdeklődik, amit a mostani kongresszus is mutat. – Nem mondhatunk le a nyilvános bocsánatkérésről, a morális elégtételről! – hangzott el. „A kommunizmus mint eszme megbukott, ez küzdelmeink vitathatatlan eredménye. Ezt ellenségeink is elismerik. De csak relatíve győztünk, mivel továbbra is a kommunisták vezetnek, uralkodnak. Az elmúlt 50 év megváltoztatta az emberek mentalitását, s ebben az agymosás által létrehozott mentalitásban a kommunizmus tovább él” – mondotta az egyesület országos elnöke, Ticu Dumitrescu. Csekély eredménynek mondható, hogy október 1-jétől a börtönévek után járó nyugdíj-juttatásokat 10%-kal emelik. De mi ez, összehasonlítva a volt szekus-tisztek nyugdíjával? A posztkommunista kormány többet juttat a gyilkosoknak, mint az áldozatoknak. A 267 küldött között 22-en voltak magyarok. Az egyesület marosi, gyergyói, csíki, udvarhelyi és sepsiszéki küldöttei minden reggel közös áhítaton vettek részt az Aurora Szállodában, melyen együtt énekeltek és imádkoztak, igét hirdetett dr. Bustya Dezső ref. lelkipásztor. /Dr. Bustya Dezső és Gráma János, Maros megyei küldöttek: A Volt Politikai Foglyok Egyesületének XII. kongresszusa. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 11./

A Budapesten élő háromszéki, ikafalvi származású Fetés András tényfeltáró munkájának és közbenjárásának köszönhetően a Háromszéki Mikes Kelemen Közművelődési Egyesület és a Magyarok Székelyföldi Társaságának felterjesztésére a felső­cser­nátoni származású, 1951-ben és 1957-ben koncepciós perben elítélt kecskeméti jogászdoktort, néhai Rákossy Árpádot a Politikai Elítéltek Szövetsége a Szabad Magyarországért Érdemérem Nemzeti Színű Szalaggal tün­tette ki. A Háromszéki Mikes Kelemen Közművelődési Egyesület, a Magyarok Székelyföldi Társasága, a Volt Politikai Foglyok Szövetségének Háromszéki Szervezete és a cser­­ná­toni Bod Péter Közművelődési Egyesület az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc 50. évfordulójára dr. Rákossy Árpád emléke előtti tisztelgésként portrészobor megalkotására és ennek ünnepélyes felavatására készül Cser­nátonban. /Sylvester Lajos: Rákossy Árpád jogászdoktor ­kitüntetése (1956 emlékezete). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 21./

Az 1956-os forradalom és szabadságharc kezdetének 49. évfordulóján Romániában is több helyszínen tartanak emlékünnepséget. Csíkszeredában a Volt Politikai Foglyok Szövetsége és a Németh Géza Egyesület megemlékezéssel egybekötött koszorúzási ünnepséget tart október 23-án. Székelyudvarhelyen a Ferenc-rendi templom melletti volt politikai foglyok emlékművénél koszorúznak, délután bemutatják Buzás László A szekuritáté karmai közt című könyvét. Gyergyószentmiklóson a kommunizmus áldozatai emlékmű előtt beszédet mond a szervező Volt Politikai Foglyok Gyergyói Szervezete nevében az 1956-os vitézi rend erdélyi kapitánya, Salamon László, továbbá dr. Garda Dezső történész, parlamenti képviselő és Pap József polgármester. /Ötvenhatos megemlékezések. = Hargita Népe (Csíkszereda), okt. 22./

Október 23-án Csíkszeredában az 56-osok emlékére állított kopjafánál emlékeztek a forradalomra. Az ünnepi hangulat megteremtéséhez hozzájárultak az újtusnádi fúvósok is. Székelyudvarhelyen a ferences templom mellett lévő politikai foglyok emlékművénél emlékeztek az 1956-os forradalom áldozataira. A polgármesteri hivatal, a Rákóczi Szövetség, valamint a Volt Politikai Foglyok Szövetségének képviselői helyezték el a kegyelet koszorúit. Gyergyószentmiklóson a temetőben, a kommunizmus áldozatai emlékére felállított emlékműnél dr. Garda Dezső történész, parlamenti képviselő 1956 romániai áldozatainak hiábavalóságáról is szólt, Pap József polgármester a forradalom üzenetét ecsetelte. Salamon László ötvenhatos elítélt emlékeztetett a forradalom eltulajdonítóinak mesterkedéseire. Szólt az akasztófák alatt nagykorúsított áldozatokról, az elhallgatott hősökről, a több mint 20 000 elítélt meghurcoltatásáról, a 400-nál több halálraítélt mártíromságáról. /Méltó megemlékezések. = Hargita Népe (Csíkszereda), okt. 24./

Házkutatási jegyzőkönyv a bűnjeleknek vélt tárgyakról, könyvekről, olyasmikről, amiket a szekusok magukkal vittek. A jegyzőkönyv román nyelvű, csak a ,,bűnjeleket” rögzítették magyarul, tele elírásokkal, betűhibákkal. Betűország ötödik és hatodik virágoskertje – meséskönyv. Ezt is elkobozták Török Józseftől, akit ’56 után, közel egyévi előzetes letartóztatást követően, tizenkét évi börtönbüntetésre és vagyonelkobzásra ítéltek. További könyvek a jegyzőkönyv szerint: Magyarország földrajza, Erdély a kárpáti nagy magyar medence, Erdélyi karácsonyi játékok, Honfoglalás című könyv egy része, Domokos, a nagyhorog (meséskönyv), Népimakönyv, Ki mint vet, úgy arat (kisregény), Budapesten kiadott Földrajzi atlasz, 47 db kéziratos papír, 16 megcímzett boríték, képeslapok, címtár, 20 kicsengetési kártya, 27 db fénykép, postai levelezőlapok és IMSZ-tagkönyv, 30 cm hosszú piros-fehér-zöld szalag. Török József kálváriáját néhai Balogh László jegyezte le, A jóisten nem szállt le Bükszádon /Kaláka Könyvek, Sepsiszentgyörgy, 1997/ című, a kommunizmus pere alcímű könyvében, a könyv a Háromszék napilap kiadásában jelent meg. Török József a Volt Politikai Foglyok Szövetsége háromszéki szervezetének elnöke közel másfél évtizede. Már kikérte és áttanulmányozta a szekusdossziéját. Bizonyítható, hogy a román és a magyar állambiztonsági szervek, az ávó utódszerve és a szekuritáté folyamatosan együttműködtek. Ennek a ,,csúcsteljesítménye” minden kétséget kizáróan a Nagy Imre per előtti Bukarest melletti (snagovi) ,,vendégeskedése”. De ennél is aljasabb az, amint kisemberek koncepciós politikai pereiben a két represszív szervezet együttműködött. Embereik rangrejtve a székelyföldi fiatalok kihallgatásain is jelen lehettek, az információcserék sem maradnak el, azonos ritmusban, összehangolva tartóztattak le Budapesten és Erdélyben, illetve Románia területén olyanokat, akiknek a lakosság megfélemlítése, az erdélyi magyarság visszaszorítása végett pereket akasztanak a nyakukba. Török Józsefnek és társainak viszonylag kései perbe fogása és elítélése a folytonosság biztosítására volt. Őket ugyanis 1956 után nyolc évvel csukták le. Közvetlenül a Ceausescu-rendszer részleges, de jelentős tömegeket érintő amnesztiája után. A gyergyói tizenketteket 1965-ben tartóztatták le és ítélték háromtól tizenkét évig terjedő börtönbüntetésre. A hatvanas-hetvenes évek börtönviszonyai már nem voltak azonosak az ’50-es évek körömtépő brutalitásával. Rafinált lélektani fogásokkal sok esetben a fizikai fájdalomnál is elviselhetetlenebb szenvedést okoztak a kiszemelt ,,pácienseknek”. Török József és társai, budapesti barátai és rokonai, akik 1956 miatt ugyancsak – a budapestiek két ízben is – végigjárták a poklok poklát, folyamatosan reménykedtek. A Galócáson élő Török Józsefnek volt Budapesten egy unokabátyja, aki 1956-ban, október első felében hazalátogatott. Ő ugyanis 1947-ben szökött át Magyarországra. Ez a rokon, Török Sándor, részt vett a forradalomban, utána tizenkét évre ítélték. Ebből hat évet le is töltött. A rokon szabadulása után, 1964-ben, meghívta Török Józsefet, hogy az ő itthon maradt öccsével ketten látogassák meg őt Budapesten. Ki is mentek, két hétig voltak nála. A pesti rokon megmutatta azokat a helyeket, ahol az 1956-os forradalom leghevesebb harcai voltak, kezdve a Corvin-köznél, a Széna-tér és a többi. A rokon még bajtársait is elhívta, velük is megismerkedtek. /Szőnyi Gyula, Cselik Ferenc/. Hazatérve itthon barátaiknak elmesélték, mit láttak Budapesten. Elhatározták, a pesti mintára egy szervezetet hoznak létre. Tizenhárom tagú volt szervezetük, de tizenkettőjüket ítélték el. A tizenharmadik volt a koronatanú a perben, s őt nem csukták le. Az elítéltek: Török József, Török István, Csatlós Jenő, Zakariás Dezső, Ferenczy Károly, Hompot Ferenc, Mezei Árpád, Halász József, Bajkó István, Kulpinszki István, Gegő Béla, Mózes Károly. A tizenharmadik, a besúgó Antal Ferenc volt, az egyedüli családos ember. Török József volt a fő vádlott, 12 évre ítélték, unokabátyját, Török Istvánt szintén 12 évre. A harmadfokú vádlott, Csatlós Jenő 8 évet kapott, aztán ettől lefelé hét, hat, öt évet mértek ki többieknek, s hárman a feljelentés elmulasztása miatt három-három évet kaptak. Török József akkor húsz éves volt, s a többiek is mind 25 éven aluliak voltak, egyedül Mezei Árpád volt 26 éves. Nem jutottak el addig, hogy nevet is adjanak a szervezetnek. Ahogy a szervezkedéssel elindultak, észrevették, hogy a szekuritáté nyomon követi őket. Próbálták valahogy lerázni őket magukról. Egyszer sem gyűltek össze mindannyian. A ,,szervezet” tagjai nem is ismerték mindannyian egymást. Török József másfél hónapig volt egyetemista, majd 1965. november 15-én letartóztatták. Miután őket letartóztatták, lefogták a budapestieket is. Töröknél megmaradt egy érdekes papír: őt is megidézték Budapestre tanúnak. Akkor ő még börtönben volt. Az idézést a szüleivel íratták alá, 1967-ben. Budapesten ugyanis letartóztatták a magyarországiakat, Szőnyi Gyulát, Török Sándort és Cselik Ferencet. Másodszor is lefogták őket, annak ellenére, hogy ők már ’56-ért egyszer ültek! Török Sándort és Cselik Ferit kétévi kihallgatás után elengedték. Szőnyi Gyulát viszont hét évre elítélték. Együttműködött a két ország állambiztonsága! Utólag tudták meg, hogy ,,ávós” tisztek is jelen voltak az ő kihallgatásaikon. Ők vitték az ,,üzeneteket” róluk. Itt van a bizonyíték is az együttműködésre, megőrizte az idézést:(Budapesti Fővárosi Bíróság. Idézés bűnügyben izgatás és összeesküvésre irányuló előkészület miatt. Török Sándor és Szőnyi Gyula ellen indított bűnügyben megidézem a címzettet mint tanút a bíróságnak Bpest V. Markó utca 27 házszám II. emelet 1. szám alatt levő helyiségében 1967. évi december 20. napjának 9 órájára kitűzött tárgyalásra. Figyelmeztetem a túlsó oldalon …… szám alatt olvasható következményekre. Budapesten, 1967 évi augusztus hó 31. Címzett Török József /: 1944. jan.10. Sarmas. Anyja Rozália, Román Szocialista Köztársaság Dr. Bimbó István, a tanács elnöke) Török elmondta, hogy a kihallgatásokon nem verték őket, de durvák voltak. Pszichikailag készítették ki őket. Reggel elvitték és délutánig vallatták. Akkor egy fél órára visszavitték a cellába. Utána újra jött a vallatás este későig. És éjszaka is folyt a vallatás. Román tisztek vallattak, de volt egy Fábián Márton nevű kihallgató is, aki az összes erdélyi ,,szervezet” felgöngyölítésében részt vett, az EMISZ-esek, a SZIT, azaz a szentgyörgyi ,,koszorúsoknak” a vallatásában, és ’65-ben még mindig jó kondícióban volt. A fő vádpont volt: a román állam erőszakos megdöntése és Erdély Magyarországhoz csatolási kísérlete. A letartóztatott társaság Marosvásárhelyen volt vizsgálati fogságban, ott volt tárgyalás is, az ítéletet Bukarestben mondták ki. A szervezkedéshez a ,,bizonyítékok” például a könyvkölcsönzések voltak: ha olyan könyv volt, melyben a Magyarország vagy az Erdély szó szerepelt, ez már elegendő volt a vád megfogalmazásához. Vagyonelkobzásra is ítélték őket, Töröktől egy rend ruhát és egy nagykabátot koboztak el. Török József börtönös évei után Sepsiszentgyörgyön telepedett le. 1974. november 14-én szabadult. 1974-es szabadulása után első ízben 1986-ban ment látogatóba Magyarországra. Felkereste azokat, akiket akkor szintén bebörtönöztek. Kiderült, hogy ott azt terjesztették, mintha itt, Romániában ők vádolták volna be őket. Mindent kiforgattak. Budapesten unokabátyja elé tettek mindenféle tanúvallomást. Ezeket a szekusok írták és aláírták Török József helyett is. Az unokabátyja azonnal mondta: ez nem az unokaöcsém aláírása! 1989. december 21-én Sepsiszentgyörgyön abbahagyták a munkát. Jöttek a vezetők és a szekusok. Rab István akkori megyei első titkár nyilatkozott, elmondta, hogy mit akartak csinálni. December 22-én az IAME gyár épületeit körbe akarták venni katonasággal. Ezt tartották veszélyes gócnak. Később megalakították a Volt Politikai Foglyok Szövetségének Háromszéki Szervezetét. /Sylvester Lajos: Törököt fogtak… (Akiket megérintett '56 szele). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 25., folyt.:26., 27./

Az 1956-os forradalomra emlékeznek Sepsiszentgyörgyön a Volt Politikai Foglyok Háromszéki Szövetségének és az Erdélyi Bajtársi Társaság tagjai november 4-én, amikor megindultak a szovjet csapatok a forradalom eltiprására. A Fidesz hívására október 23-án százezernyi ember sereglett össze, ennek ellenére a Magyarországon regnáló szocialista kormányzat forradalmat kisajátítani szándékozó rohamot indított, mondván, Nagy Imre is kommunista, illetve szocialista volt. /Sylvester Lajos: A forradalom mágnesespólus-cseréje. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 4./

A Volt Politikai Foglyok Szövetsége megtartotta XII. kongresszusát. Akik végigszenvedték a kommunizmus poklait, a hírhedt Szekuritáté állati kegyetlenségeit, azokat felháborít mindaz, amit a kongresszus résztvevői megállapíthattak. Az elmúlt 15 esztendő alatt a gyilkosoknak, a hóhéroknak a haja szála sem görbült. Iliescuék senkit nem vontak felelősségre. A vétkesek ma büszkén, nyugodtan élvezik busás nyugdíjaikat. „Döbbenetes, hogy a posztkommunista kormány többet juttat a gyilkosoknak, mint az áldozatoknak, s közben szende mosollyal ’általános kiengesztelődést’ hirdet” – olvasható a kongresszus anyagában. Ahogyan elítéli a világ a nácizmust, ugyanúgy kellene elítélni a kommunizmust is, és annak hűséges kiszolgálóit, akik kegyetlenkedéseikben nem maradtak el a leghírhedtebb náciktól és a Gestapo gaztetteitől. Állítsák hadbíróság elé mindazokat, akikről bebizonyosodik, hogy ártatlanul börtönöztek be embereket, hogy erőszakkal köteleztek hamis tanúvallomásra, kényszerítettek besúgásra, és állati módon bántak az elítéltekkel! /Szilágyi Domokos, Marosvásárhely: Adalék egy kongresszus munkálataihoz. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 8./

A Volt Politikai Foglyok Háromszéki Szövetsége és az Erdélyi 56-os Bajtársi Társaság Sepsiszentgyörgyön egy rendezvénysorozat záróakkordjaként emlékezett az 1956-os szabadságharc bukására. Az idős korral dacolva gyalog járták végig a város temetőit, kilenc elhunyt bajtársukra emlékezve: Balázsy Károly Pálra, Csákány Zsigmondra, Erőss Jánosra, Ferenczy Árpádra, Hosszú Gyulára, Jancsó Sándorra, Szász Sándorra, Szász Gergelyre és Veress Pálra. Minden sírnál röviden megemlékeztek a forradalmi megmozdulások révén börtönbe juttatott bajtársak életéről. Délután Török József elnök köszöntötte a meghívott dr. Kiss Tamást, a magyarországi Politikai Foglyok Szövetségének alelnökét, majd elmondta, hogy a jövőben tartandó 50 éves évfordulóra való felkészülés jegyében szervezték meg az idei tartalmas rendezvénysorozatot. Dr. Kiss Tamás felelevenítette a szegedi egyetemista ifjúsági szervezet megalakítását. Elmondta: csak Budapesten mintegy másfélezer áldozata volt a forradalomnak. Végezetül pedig levetítették a Corvin-köz című filmet. /Gazda Zoltán: „Kövér tankok teremtenek nyugalmat” = Székely Hírmondó (Kézdivásárhely), nov. 11./

A Romániában politikai üldözött magyarok életrajzi adattára készül a kolozsvári Polis Könyvkiadónál, az 1956-os magyar forradalom 50. évfordulójára. Dávid Gyula, a kiadó igazgatója elmondta: a '90-es évek elejétől voltak kísérletek arra, hogy összegyűjtsék a romániai politikai üldözöttek névsorát. Az adatgyűjtés több síkon zajlik: a személyes kapcsolatok mellett megkeresték a Volt Politikai Foglyok Szövetségének helyi szervezeteit, a magyar történelmi egyházakat, és levéltárakban is kutatnak. Eddig több mint 1200 személyről vannak adataik, de Dávid Gyula szerint „sokan még mindig félnek attól, hogy elmondják, börtönben voltak”. Dávid Gyula a második Bolyai-per elítéltje, 1957-től hét évet töltött börtönben és munkatelepen. /Debreczeni Hajnal: Ötvenhatosok adattára készül. = Új Magyar Szó (Bukarest), febr. 6./

Az erdélyi magyar földbirtokos és történelmi családok 1949-es kitelepítésére és meghurcoltatására emlékeztek március 2-án Székelyudvarhelyen. A Ferenc-rendi templom melletti emlékműnél a szervező Volt Politikai Foglyok Országos Szövetségének helyi szervezete részéről Pál László elnök, valamint Komoróczy György titkár mondott beszédet, a társszervező Rákóczi Szövetség nevében pedig Hegyi Sándor lelkipásztor, a szövetség székelyudvarhelyi szervezetének elnöke szólt a hallgatósághoz. A történelmi családokat tömörítő Castellum Alapítvány elnöke, Haller Béla levélben üdvözölte a székelyudvarhelyi megemlékezőket. /Szász Emese: A kitelepítésre emlékeztek. = Hargita Népe (Csíkszereda), márc. 3./

Harmincnál több neves civil szervezet és több mint háromszáz kiemelkedő személyiség felhívással fordult Basescu elnökhöz, s arra kérik, hogy ítélje el hivatalosan a kommunizmust. A felhívást Victor Rebengiuc a Temesvári Kiáltvány megszületésének tizenhatodik évfordulóján olvasta fel a Társadalmi Dialógus Csoport székházában. Az aláírók között van Doina Cornea, Ana Blandiana, Andrei Plesu, Constantin Ticu Dumitrescu, azok az ismert ellenállók, akik erkölcsi hitelt adnak a megkésett felhívásnak. Idén, január huszonötödikén az Európai Tanács határozatban szólította fel a volt kommunista blokk országait a kommunista diktatúra elítélésére. Constantin Ticu Dumitrescu, a Volt Politikai Foglyok Szövetségének elnöke szerint a kommunizmus hivatalos elítélésére április 22-én kellene sort keríteni, azon a napon, amikor tizenhat esztendővel ezelőtt a bukaresti Egyetem téren megkezdődött Románia leghosszabb, ötvenkét napon és éjszakán át tartó kommunistaellenes tüntetése. /Kilin Sándor: Levegőt! = Nyugati Jelen (Arad), márc. 13./

Várható volt, hogy a régi rendszerhez kötődők megakadályozzák, hogy Constantin-Ticu Dumitrescu, a Volt Politikai Foglyok Szövetségének elnöke, az átvilágítási avagy szekusdosszié-törvény szülőatyja legyen a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Bizottság elnöke. Sokakat kellemetlenül érintett volna, ha tizenöt év után, a dokumentumok alapján nyilvánosságra hozzák mindazok nevét, akik a Ceausescu-rendszert működtették, annak elkötelezett kiszolgálói voltak. Ez a tanács Dumitrescu vezetésével, valamint a kormány által létrehozott, a kommunizmus bűneit vizsgáló bizottsággal úgy tűnt, elég erős lesz ahhoz, hogy elvégezze a nagytakarítást. Azonban Romániában még 2006-ban sincs politikai akarat minderre. Traian Basescu elnök – elismeri vagy sem – a titkosszolgálatok rabja, múltja sem makulátlan. A legtöbb veszítenivalója a demokratáknak és az államfőnek van. /Simó Erzsébet: Mitől félnek a demokraták? = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 30./

Több román lap a csodálat hangján méltatta az eseményt: Fogarason megnyílt a kommunista rendszer romániai ellenállásának múzeuma. Anyagát zömében a túlélők vallomásai alkotják. A főszereplő Ion Gavrila-Ogoranu, aki a Fegyveres Ellenállás Alapítványának elnöki tisztségét is betölti. Legutóbb, március 27-én a Cotidianul mutatta be harcos múltját abból az alkalomból, hogy négy kötetben közzétette visszaemlékezéseit. Ogoranu 1923-ban született a Fogarasi-hegyekben. 1944-ben önkéntesnek jelentkezett, hogy „harcolhasson a horthysta csapatok ellen”. 1947-ben több társával a hegyekbe menekült, ahol „harcba kezdett a kommunista rendszer ellen”. Huszonegy évig majdani felesége, Ana Sabadus bújtatta, a Szekuritáté ezért nem tudta elfogni. Bővebb információval szolgált az Adevarul évekkel ezelőtt (1997. december 13.). A riporter megkérdezte Ogoranutól: igaz-e, hogy a fegyveres ellenállók döntő többsége az egykori Vasgárda soraiból került ki? A válasz: „Igaz. Harcunk egyezett az ő eszményeikkel. A Fratii de Cruce (a fasiszta mozgalom fegyveres szárnya) sok olyan partizánt küldött a hegyekbe, akik a barátság és önfeláldozás kultuszában nőttek fel.” Jurnalul National, 2004. május 10.: Dr. Gheorghe Cornea, volt partizán: „A kommunistaellenes fegyveres mozgalom az összes volt kommunista országok közül Romániában volt a legkiterjedtebb és itt tartott leghosszabb ideig.” National, 1998. szeptember 9.: Paul Goma, a Ceausescu-rendszer ellenállója, jelenleg Párizsban élő író a román nacionalizmus élharcosairól: „Nyugtalanító mindaz az ostobaság, amit szemrebbenés nélkül hangoztatnak: mi, románok voltunk a legvehemensebben kommunistaellenesek; mi, románok voltunk leghosszabb ideig ellenállók stb. Börtönéveim alatt kapcsolatba kerültem néhány ilyen harcossal, és mindannak alapján, amit elmondtak, tanúsítani tudom: a románok antikommunista harca is passzív mozgalom volt; a mi partizánjaink megelégedtek annyival, hogy bujkáljanak, hátha sikerül majd Nyugatra menekülniük. Mindazt, amit ezzel kapcsolatban írtam, igazolta Ion Gavrila-Ogoranu is.” Revital, 2004/14.: Dumitru Steanta, a Volt Politikai Foglyok Egyesületének tagja idézi fel emlékeit. Egyetemi hallgatóként 1944 őszén Brassóban bekapcsolódott a Parasztpárt szervezte „anti-horthysta mozgalomba.” Zászlóalja Iuliu Maniu nevét viselte, céljául azt tűzte, hogy a front elvonulása után Észak-Erdélyben „visszaállítsa a rendet”. „A háromszéki Szárazajtán elfogtunk 13 magyart, akikről helybeliek jelentették, hogy román katonákat bántalmaztak. A háború törvényei szerint halálra ítéltük őket. A fővádlottat lefejeztük, a többit főbe lőttük. Csíkszentdomokoson hasonlóképpen jártunk el a magyarokkal, akik meg akarták tartani Erdélyt. Vezérünk egy vérbeli hős, Gavrila Olteanu volt. Mikor Maniu utasítást adott zászlóaljaink felszámolására, a hegyekbe vonultunk, hogy utolsó csepp vérünkig folytassuk a harcot. Nem akartuk hagyni a magyarokat, hogy csúfot űzzenek Erdélyből, de az oroszokat sem, hogy leigázzanak bennünket.” /Barabás István: Milyen ügy hősei? = Új Magyar Szó (Bukarest), ápr. 3./

A Volt Politikai Foglyok Egyesülete május 19-én immár második alkalommal szervezte meg az 1945-1989 közötti eseményekről való megemlékezést. Az ünnepség Marosvásárhelyen a politikai foglyok Ifjúsági Ház melletti emlékművénél ökumenikus istentisztelettel kezdődött, majd tanácskozással folytatódott. Az emlékműnél viszonylag kevesen gyűltek össze, annak ellenére, hogy az országban élő összes volt politikai fogoly kapott meghívást a rendezvényre. A tanácskozáson nagyobb volt a létszám. Nistor Man, az egyesület elnöke a kommunizmus időszakát élesen bírálta, egy évszázadon át tartó bűncselekménynek nevezve azt. Több volt politikai fogoly is felszólalt, elemezték a múlt eseményeit és megosztották sorstársaikkal saját szomorú tapasztalataikat. Dávid Gyula beszédében az 1956-os események romániai hatásáról hallhattak a jelenlévők, majd Csiha Kálmán szövegét ismertették, amelyben szó volt az 1945 után elvett iskolákról, épületekről, a bezárt parókiákról. Sajnálatos módon még ma is forrnak a román–magyar ellentétek a Volt Politikai Foglyok Egyesületén belül, nyilatkozta Grama Ioan titkár. /Menyhárt Borbála: A múltra emlékeztek a volt politikai foglyok. = Népújság (Marosvásárhely), máj. 20./

Újabb emlékművet lepleznek le június 10-én Kolozsvárt. Az előző rendszer elítéltjeinek, meghurcoltjainak, a volt politikai foglyoknak állít emléket a Magyar Színházzal szemközt a stilizált, egyik oldalán nyitott cellát ábrázoló alkotás. Jó néhány éve, Molnos Lajos RMDSZ-es városi tanácsos határozat-tervezetet terjesztett elő, melyben javasolta, hogy Janovics Jenőnek, a kiváló színésznek, rendezőnek, szervezőnek, a Hunyadi téri színház és a sétatéri Színkör építése szorgalmazójának méltó szobrot emeljen a város. Legmegfelelőbb a színház előtti hely lett volna. Ennek kijelöléséhez viszont szükséges lett volna a Magyar Színház támogatása is, de az elmaradt. Így, amint a Volt Politikai Foglyok Szövetsége (VPFSZ) bejelentette emlékmű-állítási igényét, a polgármester nyomban engedélyt adott az említett helyre. A polgármesteri engedély nem volt törvényes, mert ezt a tanács soha nem hagyta jóvá. Ezért Molnos Lajos végig ellenezte az emlékmű anyagi támogatását. A stilizált cella tetején görögkeleti kereszt van. Mi tehát ez, cella vagy kápolna? Az elítéltek között görög és római katolikusok, reformátusok, evangélikusok, unitáriusok, zsidók, jehovisták, muzulmánok is voltak. /Asztalos Lajos: Kolozsvár – közelről. Cella? Kápolna? = Szabadság (Kolozsvár), jún. 9./

Június 18-án Gyergyóditróban, a Székely Népgyűlésen Csapó József köszöntője után Madaras Albert, a ditrói székely tanács alelnöke, majd Kovács András, a ditrói Magyar Polgári Szövetség (MPSZ) elnöke üdvözölte az egybegyűlteket. Köszöntőik után Gazda József tanár, író foglalta össze a székely nemzet történelmének legfontosabb eseményeit. Erdélyi magyar nem ismerte a hazátlan szónak azt a csúfolódó változatát, amelyet nekünk, őshonosoknak szülőföldünkön annyiszor a fejünkhöz vágnak a nemrég ide érkezettek – emelte ki a szónok. – Bűnné vált anyanyelvünk, bűnné a másságunk, jogfosztott nemzetté váltunk, kisebbség lettünk a többségben, – fogalmazott, hozzáfűzve: elegünk volt a két kislépés előre, húsz nagy lépés hátra politikából. – Európában minden őshonos népnek joga van az önrendelkezéshez, az autonómiához – zárta eszmefuttatását Gazda József. Ezután a széki székely tanácsok vezetői ismertették közösségeik határozatait, P. Ferencz Ervin templomigazgató, Ferenc-rendi szerzetes pedig a Volt Politikai Foglyok Szövetsége gyergyói fiókja nevében szólt az egybegyűltekhez. A Csapó József által felolvasott határozat néhány főbb pontja: tényleges szabadságot és egyenlőséget Székelyföldön; esélyegyenlőséget minden elismert vallási felekezetnek; demokratikus jogállamiságra jellemző társadalmi-politikai rendszert; a tulajdonjog szavatolását. Felszólítja az SZNT-t, ha a fentiekkel nem születik megállapodás, hívjon össze 2006 őszén székely nemzetgyűlést, hogy az döntsön önrendelkezési jogának módjáról. Gergely István címzetes esperes felkérésére a széki székely vezetők egyezséget írtak alá. /Bajna György: Tárgyalásokat sürget a határozat. = Hargita Népe (Csíkszereda), jún. 19./ Gyergyóditróban a Székely Nemzetgyűlésen több ezer ember gyűlt össze. A rendőrök szerint másfél-kétezren lehettek a résztvevők, más vélemények szerint mintegy ötezren, Csapó I. József, az Székely Nemzeti Tanács /SZNT/ elnöke ugyanakkor azt állította, hogy több mint tízezren voltak jelen. Az összejövetelen elfogadták a Székely Nemzetgyűlés határozatát. Ebben követelték, hogy Romániában az Európában gyakorolt normák érvényesüljenek, továbbá hogy Románia elnöke, parlamentje és kormánya szeptember 30-ig kössön megállapodást az SZNT-vel Székelyföld autonóm közigazgatási régió törvény általi létrehozásáról. Amennyiben ez nem jön létre, az SZNT-nek újabb Székely Nemzetgyűlést kell összehívnia. A határozat szerint az SZNT követelje a trianoni békeszerződést aláíró nagyhatalmaktól az erdélyi magyarság, a székelység 86 éve tartó jogfosztottságának orvoslását. Követelni kell az ENSZ-től és az Európai Uniótól Székelyföld autonóm státusának nemzetközi egyezmény általi szavatolását. Felkérték a mindenkori magyar kormányt, hogy gyakoroljon védőhatalmi státust Székelyföld autonómiatörekvései fölött. Nem volt jelen Tőkés László református püspök, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke. A tömegben elvegyülve ott volt Szász Jenő székelyudvarhelyi polgármester, a Magyar Polgári Szövetség (MPSZ) elnöke. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) nem képviseltette magát, magánemberként azonban a résztvevők között lehetett látni Sógor Csaba szenátort és Ráduly Róbertet, Csíkszereda polgármesterét. /Határidőt szabott az SZNT a román kormánynak. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 19./

Ötvenöt évvel ezelőtt indultak az első vonatok a bánsági deportáltakkal a rettegett hírű Baraganba. A hatalom urai azzal indokolták a kitelepítést, hogy az országot bármikor megtámadhatja Jugoszlávia. Elővigyázatossági okokból az “ütköző zónából” el kell távolítani a megbízhatatlan elemeket: az osztályellenséget, és azokat, akik egy lehetséges konfliktus esetén árulókká válhatnak. Ez utóbbiak közé azok tartoztak, akiknek volt rokonuk a határ túloldalán. Szalmatetős földbeásott kunyhó volt a kényszertelepesek első menedéke Vincze András, akit Torontálkeresztesről deportáltak, elmondta, annyi volt a bűnük, hogy a család egyik ága a határ túloldalán lévő Torontálszécsányon vagy Káptalanfalván élt. Miért kellett ezt felróni nekik, a második, harmadik nemzedéknek, akik már Romániában születtek? Hajnali háromkor ütöttek rajtuk, három órát engedélyeztek a készülődésre. Ez idő alatt kocsira kellett rakni az ingóságot, az aprójószágot és lábasállatot, amit magukkal vihettek, és fegyveres kísérettel elindították őket a tehervonathoz. Torontálkeresztes falunkból tizenhat családot deportáltak, másolat a szomszédos településekről vittek el. Hét napig tartott az út, és eközben az állatok majd szomjan vesztek, mert lakott helyektől távol vesztegeltek, ahol kút sem volt. A füves térség kellős közepén megállt a szerelvény, és két órát engedélyeztek a lepakolásra. Étlen-szomjan nekivágtak a mezőnek, hogy elfoglalják a számukra kijelölt lakhelyet. Földbevert számozott cölöpök határolták be a portákat, amit a kísérő hatóság osztott ki névsor szerint. A földön aludtak, épület nem volt. Először nekifogtak egy közkút ásásához, majd kunyhót ástak a földbe, föléje tetőt eszkábáltak szalmából. Az elmúlt hét végén emlékeztek az átélt megpróbáltatásokra, a szenvedésre a temesvári emlékműnél a baragáni deportáltak, akik szinte a világ minden tájáról eljöttek, hogy találkozhassanak sorstársaikkal. Az egybegyűlteket Fischer Ignác, az Oroszországba Deportáltak Egyesületének elnöke, Teofil Botlung, a Volt Politikai Üldözöttek Egyesületének elnöke és Karl Zinger, a Német Fórum elnöke köszöntötte. /Sipos János: Emlékezés a deportálás évfordulóján. = Nyugati Jelen (Arad), jún. 23./

Kolozsváron kőművesek, szobafestők dolgoznak az úgynevezett Gyermekházban. Magyar neve nincs. Az 1989. évi fordulat óta ez a neve. Azelőtt évtizedekig a pártállam egyik agymosodája, az ún. Pionírház tevékenykedett itt. Az ötvenes évek közepéig a Szekuritaté városi központja volt. 1948-ban, a kommunista hatalom átvétel után az állambiztonság kiépítését Kolozsváron a szomszédos házak elkobzásával, a lakók kiköltöztetésével kezdték. Következtek az megfelelő átalakítások: az alagsorban cellákat építettek, a földszinten és az emeleten berendezték a kihallgató irodákat. A kerítés vasrácsait magas téglafallal helyettesítették. Az embereket többnyire éjszaka hozták ide. Az illetőt kitessékelték a kocsiból, és rászóltak: arccal a falnak. Kétféle cella volt. A kisebb kb. két méter hosszú, egy méter széles, egy priccses, a nagyobbik emeletes ágyas volt. A sarokban kis asztalkát is építettek betonból, melyen az ágy szélén ülők elfogyaszthatták napi kosztjukat. Amikor sok embert hoztak be, egy ágyban hárman is aludtak. Az ajtó fölött éjjel is égő villanykörte volt. Reggel félliternyi gyümölcsízzel édesített, víznél valamivel sűrűbb, félliternyi híg puliszkát vagy cikóriából főzött feketekávéval szeletnyi kenyeret és kis kockányi vegyesízt, délben kb. fél liter paszulyfőzeléket „szolgáltak fel”. Este ugyanazt, mint reggel. Akit kihallgatásra vittek, annak sötét szemüveget kellett felvenni, abban nem látott, az őr vezette. „Mi mindent tudunk, úgyhogy mondd el szépen, hogy is volt”, hangzott el bevezetőként. Néhány évvel ezelőtt a Volt Politikai Foglyok Szövetségének sikerült elérnie, hogy az épületben irodát nyisson, az alagsorban pedig két mérethű, az eredetivel azonos cellát építsen föl. /Asztalos Lajos: Egy „híres” épület: Majális utca 23. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 27./