Jövőben nő a nyugdíj és a minimálbér
Hetvenöt lejjel, 975 lejre nő az országos bruttó minimálbér 2015 januárjától – jelentette be tegnap Rovana Plumb munkaügyi miniszter, aki a nyugdíjak ötszázalékos emelését is ígérte.
Ez kicsit több, mint amire a törvény kötelezi a kormányt, de most megtehetjük – nyilatkozta. Hozzátette: a magánnyugdíjpénztárakat nem államosítják. A tárcavezető szerint jelenleg 5,3 millió munkavállaló és ugyanannyi nyugdíjas él Romániában, így még fenntartható a rendszer, az elemzők azonban arra figyelmeztetnek, hogy 15–20 év múlva az arányok annyira megváltoznak, hogy a nyugdíjak az utolsó munkabér negyedére eshetnek vissza. A munkatörvénykönyv előírja, hogy a bruttó minimálbér értékét évente állapítsa meg a kormány a szakszervezetekkel és a munkáltatói szövetségekkel való egyeztetés után. Idén – a tavaly novemberi kormányhatározat értelmében – már kétszer nőtt a minimálbér: január elsejétől 800 lejről 850 lejre, július óta pedig 900 lej jár a teljes munkaprogramért, ami havi átlag 168 órát jelent; ez 5,357 lej óránként. 2013-ban szintén két szakaszban emelkedett a minimálbér: január elsején 750 lejre, július elsején pedig 800 lejre. A kormány 2012-ben 700 lejes minimálbért szabott meg, 2011-ben pedig 670 lejest. A munkatörvénykönyv értelmében az alkalmazó nem adhat az országos minimálbérnél alacsonyabb havi fizetést a teljes munkaprogramú alkalmazottnak, akik zöme a magánszférában dolgozik: idén júliusban országszinten közel egymillió munkavállaló bére emelkedett 50 lejjel, de a 966 405 érintett személy közül csak 281 542-t fizet az állam. Ahány alkalmazott, annyi nyugdíjas Szeptember végén 5,7 millió aktív munkaszerződés szerepelt az alkalmazott-nyilvántartási hivatal adatbázisában, ebből 5,2 millió meghatározatlan időre és teljes normára megkötött egyéni munkaszerződés – közölte Rovana Plumb munkaügyi miniszter, aki szerint jelenleg 5,3 millió nyugdíjas él Romániában, azaz egy munkavállalóra egy nyugdíjas jut. Az alkalmazottak nyilvántartásában azok a személyek is szerepelnek, akiknek nincs egyéni munkaszerződésük, de fizetnek társadalombiztosítást (vagy azért, mert munkanélküli-segélyben részesülnek, vagy azért, mert független szakmai tevékenységet folytatnak). A tárcavezető úgy értékeli, hogy Románia jól áll a munkanélküliséget illetően, hiszen nálunk 6,7 százalék az állástalanok aránya, míg az euróövezetben 12, az uniós átlag pedig 11 százalék. „Az eddig elfogadott intézkedések 200 000 új munkahely létesítéséhez és a dolgozók arányának növekedéséhez vezettek” – mondotta. Hozzátette: létezik egy hatmilliárd eurós alap az EU-ban, amit 2020-ig fel kell használni a fiatalok munkanélküliségének csökkentésére, és az uniós tagországok kormányai „mind azon dolgoznak, hogy a fiatalokra vonatkozó kezességi tervet gyakorlatba ültethessék”. Marad a többpilléres nyugdíjrendszer Nem államosítják a kötelező magánnyugdíjakat, marad a többpilléres nyugdíjrendszer; a kormány a Világbank segítségével elemzi a magánnyugdíj-rendszer működését, de a tervek között nem szerepel a második pillér államosítása – szögezte le Rovana Plumb. A tárca már elkészítette a magánnyugdíj-pénztár befizetőire vonatkozó jogszabálytervezetet, jelenleg a pénzügyminisztérium jóváhagyását várják. A kötelező magánnyugdíjrendszer úgy működik, hogy az állami nyugdíjpénztár a biztosított személy utáni jövedelem bizonyos százalékát rendszeresen átutalja annak a magánnyugdíj-pénztárnak, amelyhez az illető tartozik. Kezdetben a bruttó jövedelem 2 százalékát utalták át, jelenleg már a 4,5 százalékát. Az évente végrehajtott 0,5 százalékos növekedéssel a tervek szerint az átutalt összeg 2016-ig eléri a 6 százalékot. Az elmúlt hét évben a kötelező magánnyugdíj-pénztárak hozama évente átlagosan 11,3 százalék volt, a magánbiztosítók által kezelt aktívák nettó értéke eléri a 4 milliárd eurót.  Demeter J. Ildikó
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Marad a többpilléres nyugdíjrendszer
Marad a többpilléres nyugdíjrendszer, nem államosítják a kötelező magánnyugdíjakat – jelentette ki Rovana Plumb munkaügyi miniszter hétfőn.
A tárcavezető részt vett Bukarestben egy konferencián, amelyen a magánnyugdíjrendszer jövője volt a téma. Rovana Plumb közölte, hogy a román kormány a Világbank segítségével elemzést készít a magán-nyugdíjrendszer működéséről, és a tervek között nem szerepel az államosítása.
"A kormány üzenete az, hogy a többpillérű rendszer marad érvényben. Nem merül fel a második pillér, a kötelező magánnyugdíj államosítása" – mondta Rovana Plumb.
Korábban a médiában megjelentek olyan hírek, amelyek szerint a kormány a magánnyugdíjak államosítására készül.
A kötelező magánnyugdíj-rendszernek 6,2 millió tagja van, a magánbiztosítók által kezelt aktívák nettó értéke eléri a 4 milliárd eurót.
A kötelező magánnyugdíjrendszer úgy működik, hogy az állami nyugdíjpénztár egy biztosított személy jövedelmének bizonyos százalékát átutalja rendszeresen annak a magánnyugdíjpénztárnak, amelyhez az illető tartozik. Kezdetben a bruttó jövedelem 2 százalékát utalták át, jelenleg már 4,5 százalékát. Az évente végrehajtott 0,5 százalékos növekedéssel a tervek szerint az átutalt összeg 2016-ig eléri a 6 százalékot.
Az elmúlt hét évben a kötelező magánnyugdíj-pénztárak hozama évente átlagosan 11,3 százalék volt.
Népújság (Marosvásárhely)

Belföldi hírek
Elbúcsúzott Kelemen
Elköszöntek egymástól, jó munkát, sőt, további sikert is kívántak Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke, valamint Victor Ponta miniszterelnök azon a találkozón, melyen a szövetség kormányból történő kilépésének technikai részleteit tárgyalták meg.
A búcsúról a szövetségi elnök számolt be tegnap, és ez alkalommal újból megerősítette, hogy nincs semmi, amit felróhatna a kormánynak a nyolc hónapnyi együttműködés kapcsán, amelyet megfelelőnek minősített. Kelemen elismerte, hogy voltak vitatható megnyilvánulások, elsősorban az államfő-választási kampány során, de úgy értékelik, ezek nem Victor Ponta miniszterelnök döntései voltak, inkább a kampánystábjáé, ez pedig egy más kérdés. Az RMDSZ egyébként a Szövetségi Képviselők Tanácsa hét végi ülésén szentesíti a kormányból történő kilépést.
Karácsonyig költségvetés?
Klaus Johannis államfői eskütétele napján, azaz december 21-én szavazhatnak a honatyák a 2015-ös költségvetésről – jelentette ki Victor Ponta kormányfő tegnap, aki szerint a Nemzetközi Valutaalap, a Világbank és az Európai Bizottság képviselőivel folytatott tárgyalásokat legkésőbb ma lezárják. A miniszterelnök hozzátette: terveik szerint pénteken a kormány rendkívüli ülésén véglegesítik a büdzsét, amelyet még aznap átküldenek a törvényhozó testületeknek. Ponta továbbá elmondta, hogy a jövő évi költségvetés tervezete nem tartalmaz adó- vagy illetékemelést, módosítást, és fedezetet biztosít az összes korábban meghirdetett gazdasági és szociális lépésre, mint a társadalombiztosítási járulék csökkentése, illetve a visszafektetett nyereség adómentessége. A kormányfő szerint a honatyáknak elegendő idejük marad arra, hogy megtegyék javaslataikat a költségvetési tervezettel kapcsolatosan.
Halasztottak Kerekes ügyében
Újabb halasztást rendelt el tegnap a Legfelsőbb Semmítő- és Ítélőszék a stratégiai privatizációk pereként ismert ügyben, amelyben mások mellett Nagy Zsolt volt tárcavezetőt is elítélték. Az újabb halasztás oka, hogy az ügy másik vádlottját, a Németországban őrizetbe vett Kerekes Gábort, az RMDSZ volt gazdasági ügyvezető alelnökét még nem hozták az országba, annak ellenére, hogy a berlini hatóságok már jóváhagyták a kiadatását. A bírák úgy döntöttek, a kiadatási eljárás lezáratlansága miatt a vádlott megidézése sem lehetséges a törvényes előírásoknak megfelelően, ezért december 17-re tűzték ki a következő tárgyalás időpontját. A kiadatás egyébként a német főügyészség szerint leghamarabb januárban történhet meg. A legfelsőbb bíróság december 17-én arról dönt, helyt adjanak-e az ügyész kérésének, hogy Kerekes távolléte ellenére is folytassák le pert. Kerekes Gábort egyébként november 26-án vették őrizetbe a német hatóságok a legfelsőbb bíróság által a nevére kiállított letartóztatási parancs értelmében, és elviekben a kiadatási eljárásnak tegnapig le kellett volna zárulnia. A volt alelnököt azért körözték, mert megszegte a bírósági felügyeleti szabályokat, elhagyva az országot.
Megugrottak az ipari megrendelések
Az első tíz hónapban 6,2 százalékkal nőttek az ipari megrendelések Romániában a tavalyi hasonló időszakhoz képest – közölte tegnap az országos statisztikai intézet. Valamennyi iparágban növekedést jegyeztek, a legnagyobb bővülést, több mint 35 százalékosat a tartós használati cikkeknél. Októberben 4,1 százalékkal csökkentek a megrendelések az előző hónaphoz képest, a tavalyi tizedik hónaphoz képest viszont 1,4 százalékkal növekedtek. Az intézet adatai szerint az első tíz hónapban az iparban tevékenykedő vállalatok árbevétele 8,6 százalékkal nőtt. Októberben az előző hónaphoz képest 0,5 százalékos növekedést jegyeztek, a tavalyi tizedik hónaphoz viszonyítva az árbevétel 5,5 százalékkal bővült. A statisztikai intézet várhatóan pénteken közli az októberi – és az idei első tíz hónapos – ipari termelésre vonatkozó adatokat. Amint azt már korábban többször jeleztük, a kormány az idén 2,5 százalékos gazdasági növekedésre számít.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Nemet mondott a bukaresti kormány az IMF-nek
Újfent szándéknyilatkozat nélkül távoznak Bukarestből a nemzetközi hitelezők képviselői, miután a kormánynak nem sikerült megállapodásra jutnia a Nemzetközi Valutaalap (IMF), illetve az Európai Bizottság (EB) küldötteivel a lakossági és a hőerőműveknek szolgáltatott földgáz árának liberalizációs ütemtervéről, valamint a vajdahunyadi és olténiai energetikai vállalat átszervezéséről.
Victor Ponta miniszterelnök a hitelezőkkel folytatott utolsó tárgyalási forduló után megtartott hétfői sajtótájékoztatóján elmondta, valóban nincs szándéknyilatkozat, a készenlétihitel-megállapodás azonban ettől még érvényben marad, a felek pedig a két vitatott kérdésben áprilisban folytatják a tárgyalásokat.
Ponta hangsúlyozta, Románia valamennyi egyéb feltételt teljesítette. A kormányfő ugyanakkor azt is kiemelte, hogy a román gazdaság jelenleg a térségben a legstabilabb, és Bukarest az állami vállalatok hatékonyságának növelése terén is jelentős előrelépéseket tett.
A nemzetközi trojka képviselői január 27-én érkeztek Romániába felülvizsgálati látogatásra, amelyre azért került sor, mert Románia 2013-ban kétéves elővigyázatossági hitelszerződést kötött az IMF-fel. Ennek értéke 4 milliárd euró, amiből 2 milliárdot az Európai Bizottság biztosít.
A hitelezők legutóbb tavaly júniusban jártak Bukarestben hasonló felülvizsgálaton, s akkor is szándéknyilatkozat nélkül hagyták el az országot, miután a kormány jelezte, jóváhagyásuk nélkül is öt százalékponttal csökkenti a munkáltatók által fizetett társadalombiztosítási hozzájárulás mértékét, így Románia nem hívhatta le a soron következő hitelrészletet. A trojka januári látogatásán kizárólag az idei évi állami költségvetés volt a téma, akkor viszont a felek egyetértettek a főbb sarokszámokban.
Románia 2013-ban két éves elővigyázatossági hitelszerződést kötött az IMF-fel. Ennek értéke 4 milliárd euró, amiből 2 milliárdot az Európai Bizottság biztosít. Az országnak 2009 óta ez a harmadik hitelszerződése, a két utolsóból viszont nem használt el részleteket, mert nem volt szüksége erre, így a soron következő hitelrészlet jóváhagyásának késése nem érinti kedvezőtlenül.
Mint Victor Ponta elmondta, az IMF és az Európai Bizottság azt kérték, hogy a lakossági és a hőerőművek által fizetett földgáz árát áprilistól liberalizálják, ami pedig azt jelentené, hogy a jelenlegi megawattóránkénti 53,5 lejről 62 lejre drágulna a gáz.
A kormány azonban elutasította ezt, hangsúlyozva, az intézkedés nem fenntartható, sem a lakosság, sem a hőerőművek nem tudnák elviselni a gázár emelését, és azt kockáztatnák, hogy hosszú távon újabb adósságok keletkeznek.
A bukaresti hatóságok 2012-ben állapodtak meg a nemzetközi hitelezőkkel arról, hogy 2018 végéig mind a lakossági, mind az ipari fogyasztók esetében liberalizálják a belföldi kitermelésű gáz árát. Az akkori ütemterv szerint tavaly október 1-jétől három, januártól két, áprilistól ismét kettő, júliustól pedig további három százalékkal emelkedett volna a lakossági gázár Romániában.
Csakhogy a Ponta-kormány tavaly szeptemberben rendeletet fogadott el arról, hogy 2016 júliusáig befagyasztja az energiahordozó árát, mivel az elmúlt két évben a gáz fogyasztói ára 16 százalékkal emelkedett, az átlagbér viszont csökkent. A parlament által később megszavazott jogszabály ugyanakkor 2021 júliusáig kitolta a hazai kitermelésű gáz árának liberalizációját mind a lakossági, mind az ipari fogyasztók esetében.
Az energetikai vállalatok „masszív és radikális” átszervezése kapcsán eközben a Ponta-kabinet úgy véli, nem ez mentené meg az ágazatot, sőt jelentősen csökkentené annak fontosságát. „Remélem, megállapodásra jutunk, de Románia érdekében. Egyetértünk a hatékonyságot célzó intézkedésekkel, de nem fogadunk el olyan lépéseket, amelyek ennek az energetikai biztonságunk szempontjából igen fontos ágazatnak az eltűnéséhez vezetnének, illetve akadályoznák bizonyos régiók, Elsősorban Hunyad és Gorj megye gazdasági és társadalmi fejlődését” – fogalmazott hétfőn a miniszterelnök.
Az elmúlt időszak béremelés-követelései kapcsán viszont arra kérte a szakszervezeti vezetőket, hogy szó sem lehet nagyobb fizetésekről, az intézkedés ugyanis a két vállalat bezárását eredményezné.
Az Olténia Energetikai Komplexum jelen pillanatban az országban kitermelt lignit 95 százalékát biztosítja, ami pedig a belföldi villanyáram-szükséglet 30 százalékának előállításához elegendő. A vállalatnak közel 19 ezer alkalmazottja van.
A Vajdahunyadi Energetikai Komplexumnak mintegy 6500 munkavállalója van, akik összesen négy bányában – Lónyaytelep, Livazény, Lupény, Zsilyvajdejvulkán –, továbbá két hőközpontban dolgoznak – 2013-ban ezek biztosították az ország energiaszükségletének a mintegy 7 százalékát.
A kormány és a nemzetközi hitelezők képviselői végül abban állapodtak meg, hogy áprilisban, amikor az IMF-küldöttség ismét visszatér, a Ponta-kabinet saját elképzelést mutat be, és olyan fenntartható tervet dolgoz ki, amely a szociális szempontokat is figyelembe veszi.
Ponta: a kormány dolga az áfacsökkentés
A Nemzetközi Valutaalap, az Európai Bizottság és a Világbank soha nem fog beleegyezni az általános forgalmi adó (áfa/TVA) csökkentésébe, de a gazdaság- és adópolitikai döntések kizárólag a kormány hatáskörébe tartoznak – jelentette ki hétfőn Victor Ponta kormányfő, miután tárgyalt a trojka képviselőivel. „Ők csak azért jönnek, hogy lássák, Románia tartja-e magát a megállapított deficitcélhoz, és betartja-e az európai fegyelmet. A gazdaságpolitikát mi csináljuk, nem ők. Ők csak javasolnak bizonyos dolgokat, de a döntés a miénk, mert mi felelünk az emberek előtt” – fogalmazott a miniszterelnök az áfacsökkentést firtató újságírói kérdésre. Amint arról korábban beszámoltunk, Ponta nemrég arról beszélt, hogy a kormány 2016 januárjától vagy bizonyos termékek áfáját csökkenti, vagy pedig 3 százalékponttal a jelenlegi 24 százalékról 19 százalékra mérsékli az adó mértékét.
Bálint Eszter
Székelyhon.ro

A második legősibb foglalkozás: miért nem kutatja a politikatudomány a titkosszolgálatokat?
A kommunista rendszer összeomlása egészében múlt időbe tette ezt a kérdést – mondja Révész Béla, titkosszolgálatokat kutató politológus.
- Társadalomtudományi szempontból mit értünk pontosan a titkosszolgálatok kifejezés alatt?
– Erre sem a társadalomtudományokban, sem a titkosszolgálatok praxisában nincs „pontos” meghatározás, nem is lehet. Általában sem létezik a priori igazság, tehát nem is ismerhető fel eleve, mi az egyedüli igaz és helyes álláspont – miért a titkosszolgálatok fogalma lenne ez alól kivétel? Az viszont igaz, hogy vannak olyan közös elemei a titkosszolgálatoknak, amelyek a rájuk vonatkozó vizsgálódások számára is közös kutatási tematikát körvonalaznak. Ezt a közös nevezőt jelezheti, hogy a mindenkori titkosszolgálatok (államvédelmi, állambiztonsági, nemzetvédelmi, nemzetbiztonsági szervek, elhárítás, hírszerzés, politikai rendőrség stb.) általában nem nyilvános szabályozás mellett, leplezett intézményi keretek között, titkos hivatásos állománnyal és információs hálózattal, operatív módszerekkel, speciális technikákkal vesznek részt a legváltozatosabb formájú szuverén hatalmak védelmében. A „második legősibb foglalkozás”-ról van szó, amely a korai időszakban még csak az uralkodó személyét védő bizalmi emberek csoportját jelentette, majd az állam fokozódó intézményesülésével bonyolult struktúrával és differenciált feladatrendszerrel működő terjedelmes szervezetté vált. A rájuk vonatkozó elméleti kutatások viszont jelentős lemaradást mutatnak.
Ön több írásában is arra hívta fel a figyelmet, hogy a politikatudomány nem ismerte fel kellőképpen a titkosszolgálatok és azok működésének politikai és politológiai relevanciáját. Mivel magyarázható az, hogy a politológia nem tartja fontosnak a titkosszolgálati tevékenységek elemzését, és az eddigi kutatások zöme történeti, normativista irányból közelít a problémakörhöz?
– Valóban, ha betérünk egy könyvesboltba, vagy belepillantunk egy elektronikus könyvtári katalógusba, a titkosszolgálatokkal foglalkozó címek döntő többsége múlt időben foglalkozik a szolgálatokkal. Ezek tömeges publikálása azt a látszatot keltheti, mintha minden rendben lenne a titkosszolgálatok vizsgálata körül. Közben pedig csak arról van szó, hogy a mindenkori hatalomváltások után az új politikai vezetés előszeretettel használja fel a korábban titkolt iratokat a korábbi hatalom erkölcstelen, aljas, korrupt voltának leleplezésére, amelynek főszereplője éppen a korábbi titkosszolgálat. Ez vagy igaz, vagy nem, de az biztos, hogy a hatalom mindig válogat ezen dokumentumok körében, nehogy esetleg az ő érintettségük is kiderüljön. A történész viszont örül, hiszen olyan források birtokába juthat, amely hosszú időre kutatási témát, publikációs lehetőséget, oktatási kurzusok beindítását és fokozatszerzési esélyt biztosíthat számára. Annak, hogy a politológia tematikájába egyáltalán nem kerültek be a titkosszolgálatok kutatásának alapjai sem, ugyanaz a magyarázata, mint ahogyan pl. a szervezetszociológia, a döntéselmélet, a társadalomlélektan vagy a kommunikációelmélet sem reflektál erre a jelenségre.
A modern, polgári társadalom számára evidenciának tűnik, hogy a titkosszolgálatok vizsgálatának kutatási terepe a diktatúrák környékén keresendő. A kommunista rendszer összeomlása pedig egészében tette múlt időbe ezt a kérdést. A jogtudomány normatív szemlélete hasonló okokra vezethető vissza. Az alkotmánytan, a közigazgatástan számára a „jó állam” a releváns kutatási téma, a „periférikus” titkosszolgálatok csak mellékesen, mint hatályos, vagy éppen módosítandó joganyag kerülhetnek szóba. A politológia számára pedig a posztkommunista érában egyértelműen a hatalomgyakorlás demokratikus alapjai, a közpolitikai viták, az integrációs mechanizmusok váltak központi kutatási területekké, és örömmel hagyta meg a titkosszolgálatok kutatását a társadalom- és politikatörténet művelőinek. Ez a helyzet egyébként a nemzetközi szakirodalmat figyelve általában is jellemző.
Milyen szempontok alapján lehet releváns, érvényes a titkosszolgálatok működése a politikatudományi vizsgálódás számára?
– Gyakran azt hiszik, hogy a titkosszolgálatok csupán hírszerzéssel foglalkoznak. Pedig ennél sokkal fontosabb, hogy a mindenkori hatalmi vezetés, mint a hírigények megrendelői, nem önmagukban kíváncsiak az ellenséges tényezők céljaira, szándékaira, intézkedéseire. Ezen információk birtokában ugyanis a veszélyeztető, fenyegető, kockázati tényezők mérlegelését követően elsősorban éppen a titkosszolgálatokat aktiválja ezek elhárítására, az ellenséges – annak vélt vagy csak annak beállított – tevékenység ellenőrzésére, megelőzésére, megakadályozására, megszakítására, elterelésére, elhárítására.
Mindkét esetben lenne vizsgálni valója a politológiai kutatásoknak. A szolgálatok minden esetben olyan „mélyről jövő” információkat igyekeznek megszerezni, amelyek csak az ő sajátos kapcsolati rendszereik, speciális titkosszolgálati eszközeik és módszereik felhasználásával lehetségesek. Ezek értékelése és elemzése azonban olyan sajátos szelekciót is tartalmaz, amely bizonyos prioritásokat is megfogalmaz a döntéshozó irányába.
Hogy éppen milyen ajánlásokat tartalmaz egy-egy előterjesztés, nagyban befolyásolja a döntéshozó végső elhatározásait – tudjuk a döntéselmélet ábécéjéből. Ily módon nem a „rosszul” vagy diszfunkcionálisan működő szolgálat válik a döntést befolyásoló tényezővé, hanem a szervezeti működés eredményeképpen lesz részese a politikai döntéshozatalnak. Nem beszélve a szervezeti „inerciáról”, amikor saját szervezeti érdekei is motiválhatják ezen szerepét, vagy éppen más politikai tényezők használják fel a titkosszolgálatok kivételes presszionáló lehetőségét.
A másik esetben, amikor a titkosszolgálat nem a szeme, füle a hatalomnak, hanem éppen a keze, még közvetlenebb a politikai érintettsége a titkosszolgálatoknak. Itt a kutatásnak például azokat a folyamatokat kellene elemzés tárgyává tenni, melyek során a hatalmi érdekek képviseletében konkrét emberi és csoportközi viszonyokat alakítanak át, változtatnak meg, amelyek a politikai szereplők gondolkodásformáinak, célkitűzéseinek, attitűdjeinek, érzelmi beállítódásainak, személyes kapcsolatainak stb. módosításán, befolyásolásán, „felülírásán” keresztül valósíthatók meg. Érdemes ismét hangsúlyozni, hogy ez nem a „rossz” szolgálatok természetéből adódik, hanem a titkosszolgálatok örök tulajdonságaiból.
A titkosszolgálati tevékenység immanens jellemzője a titkosság, az ügyek titokban való intézése, menedzselése. A korlátozott körülmények között milyen módon érhető tetten a kutató számára a vizsgálandó folyamatok esszenciája?
– A titkosszolgálatok lényegüknél fogva rejtőzködőek. Az viszont olcsó kifogás lenne, ha erre hivatkozva lemondanánk a vizsgálatukról. A csillagász sem mondja, hogy mivel a végtelent úgysem lehet megismerni, ezért tegyük le a távcsövet. Más dolog, hogy a szokottnál nagyobb erőfeszítéseket kell tenni a kutatási tárgy megismeréséért, mint egyéb vizsgálódások esetében. Az viszont látható, hogy a politológusok is inkább a könnyebb ellenállás irányában keresik kutatási témáikat, ahol a már hagyományosan jól kidolgozott témakörök irodalma segíti őket megbízható sorvezetőkkel. Létezik általános módszertana a titkosszolgálatokat vizsgáló politológiának, vagy ez még kidolgozásra vár?
– Mivel az ez irányú kutatások voltaképpen még el sem kezdődtek, nehéz lenne bármiféle metodológiát felfedezni. De mivel valamiféle metadiszciplináris vizsgálódásra lenne szükség, nyilván az érintkező tudományterületek jól felhasználható módszertani útmutatással szolgálhatnának. Ha az „ellenség észlelése és az ellenségkép megfogalmazása” kutatási témát vennénk példának, ebben a politikai kommunikáció, a tartalomelemzés, a politikai szemantika változatos eszköztára megfelelő segítséget nyújtana. De a „humán tényezők és a digitális technika viszonya a posztmodern hírszerzésben” téma már a számítástechnika módszereinek alkalmazását is szükségessé teszi.
A titkosszolgálatok léte és működése megosztja a közélettel aktívan foglalkozó rétegeket. A legtöbben egyetértenek abban, hogy a titkosszolgálatoknak a nyilvánosságra is tartozó ügyeit közzé kell tenni, ám a mindenkori politikai hatalom többnyire ellenérdekelt ebben a folyamatban. Hol húzódik a határ a nyilvánosság és nem nyilvánosság között, egyáltalán ki húzza meg ezeket a határokat, és ezek mennyire átjárhatók?
– Elméleti megalapozottsága és kidolgozottsága miatt mérvadó lehetett volna a Kenedi János elnökletével 2008-ig működött Szakértői Bizottság jelentése. Ez az állambiztonsági iratok nyilvánossága, a szellemi kárpótlás és a tudományos megismerés garanciáit leginkább egy új törvény, a „dossziétörvény” elfogadásával látta volna megvalósíthatónak. A jelentés szerint ez egyszerre járulhatna hozzá az alkotmányban biztosított emberi jogok kiteljesítéséhez, illetve az állambiztonsági iratok minél teljesebb nyilvánossá tételéhez.
A jelentést a politikai változások sajnos teljesen mértékben negligálták, pedig megállapításai praktikus megoldásokat tartalmaztak, elvi alapjai pedig az UNESCO-nak „az egykori elnyomó rendszerek állambiztonsági irataival” kapcsolatos 1994-es vizsgálatának megállapításaival is egybecsengtek. Eszerint „Az elnyomó szervek iratai az egész ország örökségét képviselik. Mi több, ezek az egész emberiség örökségét jelentik abban az értelemben, hogy tudatosíthatják a nemzetekben az intolerancia, a fajüldözés és a politikai totalitarianizmus veszélyét”.
Ön szerint mi annak az oka, hogy a közvéleményt sokkal jobban érdekli a különböző titkosszolgálatokban funkciót betöltők személye, mint a szolgálatok működésének megértése?
– Az utóbbi években mérséklődött a közvélemény érdeklődése a „ügynökügyek” iránt. A kilencvenes években a rendszerváltás előtti hálózati személyek (az „ügynökök”) megítélése meglehetősen egységes volt, egyes „nagy nevek” napvilágra kerülése pedig különösen nagy vihart kavart. Ebben fordulatot Medgyessy Péter miniszterelnök botránya eredményezett. Az érdeklődőbb közvélemény ekkor szembesült azzal a tanulási folyamattal, hogy a szolgálatokkal együttműködő személyek nem mindegyike „ügynök”, hanem lehet „titkos megbízott”, vagy „titkos munkatárs”, esetleg hálózaton kívüli, mint az „alkalmi megbízott”, a „társadalmi” vagy a „hivatalos kapcsolat”. Ráadásul Medgyessy Péter a maga „szigorúan titkos tiszti” besorolásával nem is a belső, hanem a kémelhárítás vonalán – mint mondotta – „óvta” a nyolcvanas évek elején a Pénzügyminisztériumnak a Valutaalapi és Világbanki csatlakozással kapcsolatos titkait.
2010-et követően pedig jócskán összezavarta még a kormánypárti szimpatizánsokat is az a kormányzati magatartás, amely nyíltan felvállalta a korábban az állambiztonság főcsoportfőnökségen foglalkoztatottak magas beosztásokba való alkalmazását – különösebb magyarázat nélkül.
A jelenlegi tendenciák alapján, hogy látja, fog-e változni a közeljövőben a politikatudomány hozzáállása a titkosszolgálati kutatásokhoz?
– Táplálhat bizonyos averziót a téma iránt az olyan „finnyás” megítélés, amely erkölcstelennek, „piszkosnak” minősíti az olyan szervezeteket – és a velük való foglalatosságot −, amelyek arra törekednek, hogy másokról intim adatokat gyűjtsenek titokzatos célokból. De mindez egyáltalán nem teszi nem létezővé ezek tevékenységét, még ha elegánsabb is negligálni őket. Ugyanakkor minden, a titkosszolgálatokra vonatkozó szakmai vita termékeny hatással lehet a politológiai vonatkozású kutatás és oktatás helyzetére.
A diskurzus jövőbeni tárgya már nem egyszerűen az önálló kutatás-oktatás puszta léte, hanem annak tudomány-rendszertani helye, tematikájának és kutatásának esélyei, módszertani problémái, oktatásának lehetőségei, valamint a megismerhetőség esélyei körül zajlanának.
E tekintetben a jelenleg domináns politológiai kutatói körtől áttörés nem várható. Jellemző napjaink egyik legjelentősebb tanulmánygyűjteményének a valóságtól eltávolodó szemléletére, hogy miközben a magyar politikai intézményrendszer jelenlegi szereplői körébe gond nélkül besorolja az Államadósság Kezelő Központját, a közel hatszáz oldalon egyszer sem lehet a titkosszolgálatok nevével találkozni. Talán egy következő politológusi generáció felfedezi magának a kérdés súlyát és fontosságát.
Révész Bélától azt is megkérdeztük: igazolható-e tudományos módszerekkel, hogy a titkosszolgálatok alkalmanként tényleges szerepet töltenek be a politikai folyamatok alakításában, illetve vannak-e olyan területek, melyeken kimutatható a titkosszolgálatok politikára gyakorolt hatása? A szakember válaszát és saját kedvenc példáját viszont annyira érdekesnek találtuk, hogy külön, egy második részben közöljük.
Révész Béla
Jogász, szociológus, a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar Politológia Tanszékének docense. Kutatási területe: a hidegháború korszakának politológiai, szociológiai és eszmetörténeti vizsgálata, különös tekintettel a titkosszolgálatok szerepére, illetve a rendszerváltás időszakára. (Fotó: Somorjai László/Hetek)
Transindex.ro

Borboly: nem ad pénzt Bukarest a Hargita megyei utak felújítására
Előzetes eljárási beadvánnyal fordult Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke Liviu Dragnea regionális fejlesztési és közigazgatási miniszterhez, mivel egyetlen megyei út felújítását sem foglalták bele a kormány 2015-ös Helyi Fejlesztési Programjába (PNDL).
A Regionális Fejlesztési és Közigazgatási Minisztérium (MDRAP) április 29-én juttatta el a megyei tanácshoz a 841-es számú rendeletét, melynek értelmében egyetlen Hargita megyei út sem szerepel a fent említett beruházási listán. A megfogalmazott beadványban a megyei tanács elnöke kéri a lista mihamarabbi kiegészítését.
A Világbank nemrég készült felmérése szerint 166 millió euró összértékre lenne szüksége Hargita megyének ahhoz, hogy teljes mértékben felújítsa az utakat. Ehhez képest a 845 kilométernyi megyei útra 2014-ben alig 7 millió eurót kapott a megye a PNDL-ből, 2015-re pedig egyáltalán nem foglaltak be támogatást ezek felújítására.
"Valószínűleg mi vagyunk az egyetlen olyan megye az országban, ahová nem utaltak ki támogatást a megyei utak felújítására. Ilyen körülmények között az utak járhatóságát is nehezen fogjuk tudni biztosítani, ami elfogadhatatlan a megyénk lakosságával szemben. Több fontos megyei út állapota miatt tartottak már tiltakozó akciót a helyiek, forrás hiányában azonban nem tudunk lépni. Azon dolgozunk, hogy fiataljaink elvándorlását megállítsuk, de ha az alapvető infrastruktúrát sem tudjuk biztosítani számukra, hogyan tudjuk meggyőzni őket az itthon maradásról?" – fejezte ki tiltakozását Borboly Csaba megyeelnök.
Az előzetes eljárási beadványt a megyei tanácselnök április 30-án juttatta el a szakminisztériumhoz. Az átiratot tájékoztatásul a Hargita megyei prefektus, illetve a képviselők és szenátorok is megkapták, hogy segítsenek számon kérni, illetve módosítani a kormány hibás döntését.
maszol.ro

Bukarestben vizsgálódnak a nemzetközi hitelezők
Számos házi feladatot kell teljesítenie a Ponta-kormánynak ahhoz, hogy sikerrel le tudja zárni a szeptemberben lejáró készenlétihitel-megállapodást – a hogyan továbbról május 26-áig zajlanak majd az egyeztetések a hitelezői trojka – Nemzetközi Valutaalap (IMF), az Európai Bizottság és a Világbank – kedd óta újra Bukarestben tartózkodó küldöttségével.
Mint ismeretes, Románia az IMF szervezésében kötött két évvel ezelőtt 4 milliárd euró értékű, elővigyázatossági típusú hitelszerződést, amit fele-fele arányban az IMF és az Európai Bizottság biztosít. Románia 2011 óta nem szorult IMF-es kölcsön lehívására, és a jövő évtől Bukarest már csak rugalmas hitelvonalról szóló megállapodásban érdekelt.
Ugyanakkor még mindig kérdésesnek tűnik, hogy Románia lezárja-e a hitelszerződést, mivel tavaly és idén is nézeteltérések merültek fel a felek között – a hitelezők küldöttségének két legutóbbi felülvizsgálati látogatása kudarccal végződött, miután a felek nem állapodtak meg bizonyos feltételekben, így szándéknyilatkozat sem készült a román fél vállalásairól.
Eközben Eugen Teodorovici pénzügyminiszter a napokban határozottan állította, hogy Bukarest újabb megállapodást akar, ezúttal egy lazábbat, amihez hasonlót Lengyelország is kötött – ehhez a lépéshez viszont elengedhetetlen a futó szerződés sikeres lezárása.
A kedden elkezdődött tárgyalássorozat egyik fő témája minden valószínűség szerint az élelmiszeripari termékek és nem szeszes italok általános forgalmi adójának (áfa/TVA) a jelenlegi 24 százalékról 9 százalékra történő csökkentése, illetve a január elsejétől tervezett általános áfacsökkentés és fiskális relaxáció lesz, ugyanakkor a vajdahunyadi energetikai komplexum átszervezése is szóba került – legutóbb e tekintetben nem sikerült a feleknek közös álláspontra helyezkedniük.
„Jelen pillanatban a megállapodás egyéves késésben van. Hogy újra naprakész lehessen, és szeptemberben le tudjuk zárni, kevés idő áll a rendelkezésre, így igen agresszív strukturális reformokra lesz szükség" – nyilatkozta a témában az Adevărul napilapnak Ionuţ Dumitru, a Pénzügyi Tanács elnöke, aki egyben a Raiffeisen Bank vezető közgazdásza is.
Hozzátette: újabban a költségvetési hiány kérdése is súlyosbítja a helyzetet, hiszen miközben a megállapodás értelmében a büdzsé strukturális hiányának 2016 végén a bruttó hazai termék (GDP) alig 1 százalékára kellene rúgnia, az Európai Bizottság legfrissebb prognózisa – ami már számol a januártól hatályba lépő, jelenleg a parlamenti elfogadásra váró új adótörvénykönyvvel – 3,5 százalékos deficitet vetít előre.
„1 és 3,5 százalék között a különbség óriási. Vagy lemondanak a tervezett adócsökkentések egy részéről, vagy kompenzáló intézkedésekkel rukkolnak elő" – vázolta a kormány számára adódó lehetséges forgatókönyveket Ionuţ Dumitru.
Mint ismeretes, a tervezett intézkedések között az áfacsökkentés mellett megtaláljuk még az üzemanyagokra kivetett jövedéki adó 20 százalékos csökkentését, eltörölnék továbbá az osztalékok megadóztatását, valamint a sokat vitatott „oszlopadót" is, amit tavaly vetett ki a kormány a nem épületjellegű ingatlanokra.
A kormány számításai szerint az intézkedések 18,29 milliárd lejes lyukat ütnének a költségvetésben, de abban bíznak, hogy sikerül kompenzálni a kieső források jó részét, így mindössze nettó 7,26 milliárd lejes hiánnyal számolnak. Egyébként a szenátus nemrég kivette a törvénytervezetből az üzemanyagok jövedéki adójának a csökkentését, az osztalékok adóját pedig a jelenlegi 16 százalék helyett 5 százalékban állapította meg – a felsőház intézkedései révén 4 milliárd lejt lehetne megspórolni az államkassza számára.
Bálint Eszter
Krónika (Kolozsvár)|

Adósságnövelő állampolitika
Gazdasági vészharangot kongatott meg a Számvevőszék a minap az elmúlt három évre vonatkozó beszámolójában a jelentős mértékben megnövekedett közadósság, illetve általában a közpénz, a banki kölcsönök felhasználása kapcsán. A pénzügyi szakemberek arra figyelmeztetnek, hogy a közadósság elérte a 60 milliárd eurót, ami a hazai össztermék közel 40 százalékát teszi ki. Ez persze a 87%-os európai átlaghoz képest nem sok, a gazdasági perspektívák, a gazdaságpolitika, a sajátos hazai helyzet ismeretében azonban kockázatos arány. Ugyanis míg 2008-ban a közadósság a GDP 13,2 százaléka volt, 2012-ben már 37,3 (!) százalékra nőtt, tehát igencsak gyors ritmusban adósodunk el… A lakosságra lebontva közel 3000 euró jutna mindenkire, ahhoz, hogy a közadósság visszafizethető legyen. Ami nem kis pénz, tekintettel a hazai jövedelemszintre.
Talán még ez a növekvő mértékű eladósodás is indokolható és elfogadható lenne, ha az állam által felvett bankkölcsönöket értelmesen használnák fel, gazdasági növekedést generáló beruházásokat, projekteket finanszíroznának, ám nem ez történik. A számvevőszéki jelentés szerint a Világbanktól, a Nemzetközi Valutaalaptól, illetve a hazai pénzpiacról felvett hiteleket az állam a költségvetési hiány fedezésére, alapvetően a nyugdíjak kifizetésére és az egészségügyi szektorra fordította és csupán 1 (!) százalékát irányította a fenntartható gazdasági fejlődést biztosító beruházásokra. A Nemzetközi Valutaalaptól 2009-ben felvett kölcsön visszaadása éppen a beruházásokra igényelt későbbi hitelek egy részéből történik.
Nemcsak országos, de önkormányzati szinten is érezhető a beruházások finanszírozásának hangsúlyos visszaesése, szinte mindenütt csak a már korábban megkezdett projektekre csurrant-cseppent egy kis pénzt a kormány. Maros megye sem kivétel, a 2010 tájékán megkezdett sok tízmillió eurós beruházásokkal szemben ma nem tudunk példát mondani komolyabb befektetésekre, a Szászrégen–Laposnya közötti út felújításán, egy- két kisebb útjavításon kívül nincs komolyabb beruházás. Már annak is örülni kell, ha az uniós projektek önrészét tudják finanszírozni az önkormányzatok…
A fentiekkel szemben nemcsak a közadósság növekvő tendenciája, hanem a banki szektor túlfejlesztése is probléma, és ezt maga Mugur Isarescu, a Nemzeti Bank kormányzója hangsúlyozta, más gazdasági szektorok erősítését sürgetve. A kormányzó valószínűleg nem olyan módszerekre gondolt, amilyeneket a kormány "bevetett" az elmúlt időszakban. Nem az oszlopadó, a borravaló megadózása, a 2 lejes kasszahiány miatti drasztikus intézkedések és más, hasonló pénzügyi "bravúrok" hozzák el a várt gazdasági növekedést, hanem atörvénykezés olyan értelmű átalakítása, amely a befektetési kedvet növeli, stabil vállalkozói környezetet teremt, ezzel párhuzamosan pedig elengedhetetlen a közigazgatási szektor átszervezése, az emberi erőforrás megtartására, a szociális ellátásra vonatkozó stratégiák kidolgozása.
Antalfi Imola
Népújság (Marosvásárhely)

Drágul a lakossági gáz
Hazánkban 69 százalékkal, 90 lejre emelkedik a lakossági gázár megawattórája 2021-ig a kormány és nemzetközi hitelezői által kötött megállapodás keretében.
A kormány 2012-ben látott hozzá áram- és gázpiacának liberalizálásához az IMF-fel, az Európai Bizottsággal és a Világbankkal kötött egyezség értelmében.
Szabadság (Kolozsvár)

Verespatak: perelik Romániát a kanadaiak
Beváltotta fenyegetését a kanadai Gabriel Resources társaság, és nemzetközi választottbíróság elé vitte a Verespatakra tervezett színesfémbánya ügyét. Bár a cég nem közölte, mekkora kártérítést követel Romániától, becslések szerint a kárigény több milliárd dollárra rúghat.
A Világbank által létrehozott Beruházási Viták Rendezésének Nemzetközi Központjánál (ICSID) kezdeményezett eljárást Romániával szemben a verespataki aranybányát megnyitni tervező kanadai Gabriel Resources. A vállalat szerdai közleményében bejelentette, amiatt tett feljelentést a román állam ellen a washingtoni székhelyű intézménynél, hogy nem engedélyezte a ciántechnológiás bányaprojekt megvalósítását. (Az országok és államok közötti beruházási viták megoldására alakult, pártatlan nemzetközi fórumként működő ICSID kiegyezés vagy bírósági eljárás útján biztosítja a felek közötti jogi viták megoldását). A tengerentúli társaság azzal vádolja a bukaresti hatóságokat, hogy az eljárási szabályokat megsértve megakadályozták verespataki beruházási tervét, és nem fizettek kártérítést sem, annak ellenére, hogy a cég szerint a román állam megfosztotta őket a beruházás teljes értékétől. A Gabriel Resources nyolcvan százalékos részesedést birtokol a Roşia Montană Gold Corporation (RMGC) kanadai-román vegyes vállalat részvénypakettjében, a fennmaradó rész a román gazdasági minisztériumé. Az RMGC tizenöt éve próbálja megszerezni a kitermelési engedélyt az Erdélyi-érchegységben rejlő, 330 tonna aranyat és 1600 tonna ezüstöt tartalmazó lelőhely kiaknázása érdekében. A terv Verespatak jelentős részének ledózerolását vonná maga után, a kanadaiak pedig a helyi ingatlanok jelentős részét már felvásárolták.
A Gabriel Resources szerint Románia olyan bánásmódban részesítette, amelyek sértik a befektetésekre vonatkozó nemzetközi kétoldalú szerződéseket, és jelentős veszteségeket okozott a cégnek. Jonathan Henry, a Gabriel vezérigazgatója egyébként már tavaly májusban jelezte: mivel nem remél előrelépést a bányaberuházás engedélyezésében, a román állam ellen kártérítési perre készül. Bár a társaság ezúttal nem nevezte meg, mekkora kártérítést követel a román államtól, bukaresti kormányilletékesek korábban arról beszéltek, hogy a kanadai fél kártérítési igénye négymilliárd dollárra tehető. Mint ismert, a cég által javasolt ciántechnológia megosztotta a hazai közvéleményt, a Román Tudományos Akadémia, az ortodox egyház, az erdélyi magyar történelmi egyházak, számos civil szervezet és Magyarország is tiltakozott a nagyszabású terv megvalósítása ellen. A jelentős társadalmi nyomás hatására a bukaresti parlament tavaly júniusban elutasította a beruházást elősegítő törvénytervezetet, az engedélyezési folyamat pedig teljesen megakadt. A Gabriel Resources ezért az év elején levélben fordult Klaus Johannis államelnökhöz és a kormányhoz, amelyben a tárgyalások újrakezdését sürgették a bányaprojekt elindításáról. Azt kérték az illetékes román hatóságoktól, hogy vegyenek részt a bányaprojekt megnyitásáról szóló konzultációs sorozatban, ellenkező esetben nemzetközi kereskedelmi bírósági eljárást és kártérítési követelést helyeztek kilátásba.
Szerdai közleményében a kanadai vállalat azt állítja, hogy áprilisban és májusban újabb megkeresést küldtek a bukaresti hatóságoknak, de ezek is válasz nélkül maradtak, ezért fordultak a bírósághoz. A társaság jelezte, hogy a pereskedés ellenére továbbra is hajlandóak tárgyalni a beruházásról a román állami szervekkel. A bányaprojektet ellenző verespataki Alburnus Maior egyesület tegnap úgy értékelte, feljelentésükkel a kanadaiak gyakorlatilag elismerték romániai projektjük meghiúsulását. Eugen David, a szervezet elnöke a pofátlanság netovábbjának nevezte, hogy a társaság kártérítést követel egy visszautasított, ezáltal pedig meg sem valósult beruházás miatt.
Rostás Szabolcs
Székelyhon.ro

Románia tárgyalni akar az IMF-el egy újabb hitelmegállapodásról
Románia tárgyalni akar a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) egy újabb többoldalú nemzetközi hitelmegállapodás megkötéséről – közölte Eugen Teodorovici román pénzügyminiszter.
A miniszter a Bloombergnek nyilatkozva jelentette ki, hogy a bukaresti kormány 2016-ban újabb hitelmegállapodást köthet az IMF-el, az Európai Bizottsággal és a Világbankkal.
Kifejtette, hogy Románia meg tud állni a saját lábán, nincs szüksége hitelre, de jó lenne, ha rendelkezne egy rugalmas hitelmegállapodással, ami megvédhetné a nemzetközi pénzpiacok lehetséges ingadozásaitól. „Jelenleg Románia nagyon olcsón tudja finanszírozni a piacokról működését, de sose lehet tudni” – mondta a pénzügyminiszter.
Eugen Teodorovici előtt a fő kormányzó erő, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke, Liviu Dragnea is kijelentette korábban, hogy a felhatalmazták a kormányt, tárgyaljon a nemzetközi hitelezőkkel egy újabb hitelmegállapodásról.
Romániának ebben a hónapban jár le a 2009 óta sorozatban harmadik hitelmegállapodása. A legutóbbi, 4 milliárd euró értékűt 2013-ban kötötte meg az IMF-el és az uniós végrehajtó szervvel.
Tavaly június óta az IMF és az Európai Bizottság nem bocsátott Románia rendelkezésére újabb hitelrészleteket, mert nézeteltérés támadt a bukaresti kormány és a nemzetközi hitelezők között, akik nem értettek egyet a kormány adócsökkentési és béremelési politikájával, amit a román parlament által csütörtökön megszavazott adótörvény részben tartalmaz. A parlament időközben átütemezte az adócsökkentési intézkedések egy részét, és 2017-re, illetve 2018-ra halasztotta azokat.
Bukarestnek most nincs szüksége hitelre, hiszen a legutóbbi 4 milliárd eurós keretéből sem használt fel pénzt, mint ahogy az azelőtti, szintén elővigyázatossági típusú megállapodásból sem.
Románia 2009 és 2011 között szorult segítségre, amikor csaknem 20 milliárd euró értékű készenléti hitelmegállapodást zárt le. A román kormány tagjai korábban elutasították egy újabb megállapodás megkötésének gondolatát, amivel nem értett egyet a román nemzeti bank kormányzója, aki többször szorgalmazta újabb egyezség tető alá hozását. (MTI)
Nyugati Jelen (Arad)

Bemutatta minisztereinek listáját Dacian Cioloş
Brüsszelben dolgozó szakember, nagykövet, volt szociáldemokrata miniszter és a magánszférában tevékenykedő menedzser is lehet az új, szakértői román kormányban, amelynek névsorát vasárnap délután ismertette Dacian Cioloş kijelölt kormányfő.
A korábban uniós mezőgazdasági biztosként tevékenykedő kijelölt miniszterelnök közölte: a kabinetben a magánszférában, a romániai vagy az európai közigazgatásban dolgozó szakemberek, illetve különböző civil szervezetekben tevékenykedő, menedzseri tapasztalatokkal rendelkező személyek is helyet kapnak. Felhívta a figyelmet: a nemi egyensúlyra is odafigyelt, így a kabinet egyharmada nő. „Számos fiatalt, és jelentős szakmai tapasztalattal rendelkező személyt is beválogattam, akik nyitottak a párbeszédre” – jegyezte meg Cioloş, hozzátéve: fontos szempont volt a feddhetetlenség is.
A kabinetben nem kaptak helyet a leköszönő ügyvivő kormány tagjai, kizárólag a kijelölt kormányfő által kiválasztott, politikai szerepet nem vállaló személyekről van szó.
A névsor ismertetését követően Cioloş előbb a Szociáldemokrata Párt (PSD), majd a Nemzeti Liberális párt (PNL) vezetőivel egyeztetett, hétfőn pedig a többi párttal találkozik.
A kormány hivatalba lépéséhez az szükséges, hogy a ma és várhatóan hétfőn esedékes parlamenti szakbizottsági meghallgatásokat követően a parlament két háza együttes ülésén bizalmat szavazzon az új kabinetnek. Ez várhatóan nem okoz problémát, mivel gyakorlatilag mindegyik párt elfogadhatónak nevezte Cioloş személyét és a szakértői kormány gondolatát, még a Szociáldemokrata Párt (PSD) is, amely ugyanakkor azt akarja, hogy a kabinet minden projektről külön egyeztessen a pártokkal.
Egyébként a kormánynévsor bejelentését megelőzően, még szombaton – útban a törökországi g20-as csúcs felé – rövid bukaresti kitérőt tett Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság, és Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke, akik a kijelölt miniszterelnökkel találkoztak. A megbeszélésekről Cioloş elmondta: a romániai politikai helyzetről, valamint az új kormány programjáról tárgyaltak, különös tekintettel a költségvetésre, mivel Bukarest ennek kapcsán alkut szeretne Brüsszellel.
Mint ismeretes, a szakértői kormány annak nyomán vált szükségessé, hogy Victor Ponta miniszterelnök lemondott a bukaresti Colectiv nevű szórakozóhelyen kitört tűzvész miatt kitört kormányellenes tüntetések után, és a parlamenti pártok úgy döntöttek: a jelenlegi közhangulatban nem vállalják a politikai kormányzás felelősségét. Ponta eddigi kormánya Sorin Cîmpeanu ügyvivő kormányfő, oktatási miniszter irányításával a Cioloş-kormány hivatalba lépéséig marad a helyén.
A Cioloş-kormány névsora:
Costin Grigore Borc – miniszterelnök-helyettes, gazdasági miniszter – jelentős menedzseri tapasztalattal bír, jelenleg a a CRH – a volt Lafarge – vezérigazgatója;
Vasile Dâncu – miniszterelnök-helyettes, fejlesztési miniszter – szociológus, volt szociáldemokrata szenátor, egykori távközlési miniszter;
Lazăr Comănescu – külügy, jelenleg államfői tanácsadó, 2008-ban már volt külügyminiszter;
Mihnea Motoc – védelem – jelenleg londoni nagykövet, korábban Románia ENSZ-, illetve európai bizottási nagykövete volt;
Petre Tobă – belügy – rendőri karriert futott be, jelenleg országos rendőrfőkapitány, volt belügyi államtitkár;
Anca Dragu Paliu – pénzügy – pénzügyi elemző az Európai Bizottság mellett, tíz évig az IMF romániai irodájában tevékenykedett;
Marian Popescu – közlekedés – a Román Vasúttársaság (CFR) ügyvezető menedzsere, jelentős szakmai tapasztalattal rendelkezik;
Cristina Guseth – igazságügy – a Freedom house jogvédő szervezet munkatársa, a jogállamiság megerősjtését célzó projektek fűződnek a nevéhez, a korrupcióellenes küzdelem egyik élharcosa;
Adrian Curaj – oktatás – szakterülete az oktatás menedzsmentje, a a Világbank, az UNESCO és az Európai Bizottság tanácsadója volt;
Claudia Ana Moarcăş – munkaügy – több mint 25 éves tapasztalat a témában
Andrei Baciu – egészségügy – fiatal sebész, külföldi, kórházmenedzseri tapasztalattal;
Achim Irimescu – mezőgazdaság – Románia európai bizottsági képviseletén dolgozik, afrármérnök, volt mezőgazdasági államtitkár;
Victor Vlad Grigorescu – energia – 39 éves, az Electrica igazgatótanácsi tagja, szintén Románia EB-képviseletén tevékenykedett;
Aura Răducu – európai uniós alapok – az EB REGIO-osztályán dolgozott, ma az EBRD szakértője;
Cristina Paşca Palmer – környezetvédelem – az Európai Bizottságnál tevékenykedik;
Marius Bostan – távközlés – szakirányú tapasztalat;
Vlad Alexandrescu – művelődés – a Bukaresti Tudományegyetem tanára, volt luxemburgi nagykövet;
Elisabeta Lipă – sport és ifjúság – evezős olimpiai bajnok, az evezős szövetség és a Dinamo sportklub elnöke;
Violeta Alexandru – szociális párbeszédért felelős tárca nélküli miniszter – a Közpolitikai Intézet igazgatója
Ioan Dragoş Tudorache – a miniszterelnöki kancellária vezetője – jogász, az ENSZ munkatársa volt Koszovóban, jelenleg az Európai Bizottság mellett tevékenykedik;
Dan Stoenescu – határon túli románokért felelős tárca nélküli miniszter – diplomata, jelenleg a madridi nagykövetség munkatársa;
Cristian Ciprian Bucur – parlamenti kapcsolatokért felelős tárca nélküli miniszter – jelenleg is a parlamenti adminisztráció tagja.
Balogh Levente
Székelyhon.ro

Iohannis–Világbank-tárgyalás
A Világbank küldöttségével – amelyet Cyril Muller, Európáért és Közép-Ázsiáért felelős alelnök vezetett – találkozott tegnap Klaus Iohannis államfő. Egyeztettek a nemzetközi pénzintézettel való együttműködés folytatásáról, illetve a reformok folytatásának szükségességéről.
Az Államelnöki Hivatal közleménye szerint a tárgyalások célja a Románia és a Világbank közötti együttműködés megerősítése volt, kiemelték ugyanakkor, hogy a Világban célja a továbbiakban is a hosszú távú fejlődéshez hozzájáruló gazdasági és intézményi reformok folytatásának támogatása. Értékelték továbbá a fennálló együttműködés eredményeit.
A Világbank képviselői megjelöltek néhány irányt a reformok folytatására – főként az állami tulajdonban levő vállalatokkal kapcsolatban –, a korporatista kormányzás javítására, a kataszteri problémák rendezésére, illetve olyan kulcsfontosságú ágazatok fejlődésére és korszerűsítésére, mint amilyen a közlekedés, amiben Romániának igen sok behoznivalója van.
(Mediafax) Nyugati Jelen (Arad)

Antal Árpád szerint nem a Sárkánydomb miatt vizsgálódik a DNA
Az Európai Fejlesztési Bankkal kötött szerződést nem érti a Számvevőszék, ezért feljelentette az Országos Korrupcióellenes Ügyosztályon a Sepsiszentgyörgyi Polgármesteri Hivatalt, és most ezért vizsgálódnak, tudtuk meg Antal Árpádtól, Sepsiszentgyörgy polgármesterétől. 
"Sepsiszentgyörgy önkormányzatának van egy szerződése az Európiai Fejlesztési Bankkal, ezt a szerződést ellenőrizte le ezelőtt két évvel a Számvevőszék. Mivel ez egy nagyon újszerű, az Európai Fejlesztési Bank és a Világbank által által használt procedúrák szerint történt, egyszerűen nem értik a szerződést a román hatóságok. Nem értette megy a Számvevőszék, ezért feljelentett a DNA-nál" - mondta. 
A vizsgálódást a bukaresti DNA ügyészei végzik. Antal Árpád arra számít, hogy el kell mennie Bukarestbe kihallgatásra. 
"Az Európai Fejlesztési Bank ebben a kérdésben már akkor állást foglalt, amikor a Számvevőszék vizsgálódott, és azt mondta, hogy minden teljesen szabályos" - mondta el Antal Árpád. 
Mint kifejtette, a nemzetközi pénzügyi intézetek a törvény értelmében más közbeszerződési procedúrákat végezhetnek Romániában, mert ők úgy működnek, akár egy állam. "A pénzt adó intézmény azt mondja, hogy minden rendben van, minden szabályos, sőt, mi nem is tudunk kifizetni egy eurócentet sem, míg a fejlesztési bank nem hagyja jóvá, de ezt román hatóságok nem akarják megérteni" - mondta a polgármester. 
Kérdésünkre, miszerint a Sárkánydomb miatt vizsgálódnak-e, Antal Árpád azt mondta, hogy ezt nem tudja. "Az viszont tény, ha csak az igazság érdekli őket, akkor nagyon egyszerű az ügy és nagyon nyugodt vagyok, ha más a szándékuk, akkor az ki fog derülni a következő 24 órában" - mondta a polgármester. (hírszerk.) Transindex.ro

Az ügyészség szerint sincs korrupciós vád Antal Árpád ellen 
A román ügyészség közleménye szerint sincsen korrupciós vád a sepsiszentgyörgyi elöljáró ellen, aki csütörtök délután sajtótájékoztató keretében megköszönte a sepsiszentgyörgyi lakosság bizalmát és támogatását, és biztató szavakat intézett a polgármesteri hivatal munkatársaihoz. Az elöljáró köszönetet mondott a sepsiszentgyörgyieknek és minden más településen élő embereknek, akik „imádkoztak és aggódtak érte”, megköszönte a támogatást és elmondta, hogy ahogyan eddig, úgy ezután is számíthatnak rá.
A polgármesteri hivatal dolgozóinak, akikkel az elkövetkező hatvan napban nem beszélhet, azt üzente, tudja, hogy „ezek nehéz pillanatok” de bízik bennük, és arra kéri őket, a munkájukat továbbra is legjobb tudásuk szerint végezzék, „kétszer olyan lelkesedéssel, mert nem szabad hátradőlni, nem szabad elbizonytalanodni, előre kell menni, mert a szentgyörgyi embereknek szükségük van erre.”
A sajtótájékoztatón ismertette azt is, hogy az Európai Fejlesztési és Újjáépítési Bankkal (BERD) kötött hitelfelvételi szerződés az első ilyen típusú szerződés volt Romániában, a másodikat Sepsiszentgyörgy után Szeben kötötte. A BERD és a Világbank Romániában újfajta szerződéstípusokat vezetett be, a munkálatok és kivitelezés minőségének javítása érdekében. A hitelfelvételi folyamatot és a pénzek felhasználási módját a BERD folyamatosan monitorizálta és mindent rendben talált, amit tavalyelőtt a Számvevőszék vizsgálódása idején ez ügyben határozottan ki is fejtett. „Minden eurocentet pontosan és szabályszerűen használtunk fel, a BERD engedélyével” – hangsúlyozta a polgármester.
Habár az önkormányzat a BERD-del 12 millió eurós szerződést kötött, ennek a pénznek kevesebb mint felét hívta le eddig az önkormányzat. A vizsgálódás következményeként a fennmaradó összeget az önkormányzat valószínű már nem hívja le, ezért a város elesik egy jelentős beruházási forrástól. Ez egyértelműen a sepsiszentgyörgyi emberek vesztesége, hiszen ebből a pénzből további utcákat, járdákat és közvilágítást újítottak volna fel.
„Ezzel a beruházással is a város érdekeit tartottuk szem előtt, hogy úttörőkként Romániában minőségi munkálatokat tudjunk elvégezni. Ha az ügyészeket az igazság kiderítése érdekli, akkor teljesen nyugodt vagyok. Ha viszont más szándék vezérli őket, akkor ez hamarosan kiderül. Az elkövetkező hatvan napra fizetés nélküli szabadságot veszek ki, mert nem tartom korrektnek, hogy fizetést vegyek fel, miközben nem dolgozhatok. Mindezek ellenére nem adom fel, mert számomra kiemelten fontos az erdélyi magyarság és Székelyföld sorsa” – mondta Antal Árpád.
Közlemény. Erdély.ma

Kisebbségben: Oktatási reform a Balkánon
Dr. Murvai László oktatásügyi szakember látogatott a közelmúltban Nagyváradra, ahol a Szacsvay Imre Általános Iskola pedagógusaival találkozott. A beszélgetés fontosabb kérdésköreit ezúton közöljük.
Nemrég alkalmam adódott arra, hogy a Nagyváradi Szacsvay Imre Általános Iskola pedagógusaival találkozzam. Ők kérdeztek, én megpróbáltam legjobb tudásom szerint válaszolni. Jó két órát beszélgettünk. Miután visszatértem Bukarestbe, felötlött bennem a gondolat: mi lenne, ha a beszélgetésünk fontosabb kérdésköreit közzé tenném, hiszen az egyik nagy városunk eredményekben gazdag iskolájának pedagógusai kérdeztek. Az ő problémáik közérdeklődésre is számot tartanak. Másnap ebben a vonatkozásban az iskola igazgatónőjétől, Pásztor Gabriellától megerősítést kaptam. Ő is hozzám hasonlóan gondolkodott, ami bizonyára nem véletlen, hisz őt is a tanítványaim közé sorolom, bár a mindennapok oktatási gyakorlatában, nem az egyetemen tanítottam. Válaszaimat, itt és most, szerkesztett formában adom közre. Íme:
Pásztor Gabriella, magyartanár, igazgató
1. Dr. Murvai László oktatásügyi szakember, aki négy évtizede dolgozik a Tanügyminisztériumban, úgy , hogy a 70-es években, magyartanárként, csak egy kis időre hívták fel a fővárosba….. Mesélj kérlek mi változott azóta az oktatásunk házatáján!
Rögvest olyan kérdés, amelyről könyvet lehetne írni. A válasz már ezért sem lesz könnyű, de azért megpróbálkozom vele. Első feladatom a minisztériumban az volt, hogy a középiskolások számára készítendő magyar nyelv és irodalom tantervek és tankönyvek elkészítésének munkálatait koordináljam. Persze, a feladat megoldására egy esztendő nem volt elég. Röviden így lett belőlem bukaresti lakos. A minisztériumban az évek során voltam szaktanfelügyelő, osztályvezető, vezérigazgató, majd pedig néhai Kötő József, később Pásztor Gabriella államtitkárok tanácsosa. Gondolom, nincs miért külön hangsúlyoznom, hogy az államtitkár Pásztor Gabriella és az Önök igazgató asszonya egy és ugyanaz a személy.
Jelenleg Király András kisebbségi államtitkár tanácsosa vagyok. 2007-ben Maros megyébe költöztem. Kis megszakítással azóta is ingázom Bukarestbe és – több-kevesebb – sikerrel kisebbségi oktatási ügyekben tevékenykedem.
Ami a tanügyben történt változásokat illeti, voltak bőven. Elsőre
az oktatás politechnizálása
ötlik az eszembe. Ennek a feladatnak a megoldására a Bukaresti Politechnikai Egyetem rektorát, Suzana Gâdeát kérték fel, miután az akkori tárcavezető, Paul Niculescu-Mizil, nem volt hajlandó ezt a feladatot teljesíteni. Őt emiatt meg más okokból is, amelyeket most nem részletezek, mellékvágányra állították. Nekem, sok más véleménnyel ellentétben, Paul Niculescu-Mizil minisztériumi tevékenységével kapcsolatban csupa jó tapasztalatom van. Azon kevés miniszter közé sorolhatom, aki nem akart minden áron változtatni a tanügy menetén. Főképp azért nem, hogy ezzel „érdemeket” szerezzen. Kisebbségi hozzáállását illetően pedig csak egy példát mondok. Amikor a minisztériumba jött, az egész akkori vezetőség előtt kijelentette, hogy Hargita és Kovászna megyébe csak olyan minisztériumi kiküldött mehet, aki jól ismeri a magyar nyelvet. Ez az álláspont ma is példa lehetne, mert sajátos demokráciánkban már nem mindig volt jellemző.
A középiskolai oktatás átszervezésére
a legfelső pártvezetés adott Suzana Gâdeá-nak, írd és mondd, három egész hónapot. Vagyis időben behatárolva, júniustól szeptembeig. Nyilvánvaló, hogy a technológiai líceumok fölszerelése testvérek között is legalább pár évet igényelt volna. Azt is fölvetettük az újonnan kinevezett miniszter asszonynak, hogy a tantervek és a tankönyvek elkészítése sem megy máról holnapra. Mindhiába. Mert a Balkánon vagy azonnal belevágnak valamibe, vagy az a valami addig húzódik, amíg elpusztul.
Az „eredmény” nem sokat váratott magára. Szeptember elsejére a romániai elméleti líceumok 50%-a „átalakult” ipari líceummá. Mondanom sem kell, hogy valójában csak az iskolák átkeresztelése valósult meg. A szaktantárgyak oktatására a szaktárcának csak évek múlva sikerült tanterveket és tankönyveket biztosítania. Anyagi felszereltséget pedig ennél is később, ha egyáltalán sikerült. De a „pártfeladatot” a miniszternő teljesítette. Egyébképp az oktatás politechnizálását, bár a Suzana Gâdea égisze alatt, a legfelsőbb pártvezetés irányította. A minisztérumnak kevés beleszólása volt ebbe. Néhány év múltán viszont azt vettük észre, hogy a nem ipari középiskoláink országos líceumi hálózata, mind a román, mind a magyar líceumoké, 15%-ra zsugorodott. Nekünk magyar nyelven például csak két tanítóképző tagozatot sikerült megmentenünk. Az egyiket Székelyudvarhelyen, a másikat pedig Nagyváradon. Nagy hagyománnyal rendelkező elméleti líceumaink alig maradtak. Sorra ipari líceumokká alakultak.
Aztán elkövetkezett a nagy fordulat éve 1989. Sok minden az oktatásban is pozitív irányba mozdult el. Tartalmi és szervezési szempontból egyaránt. Rendre visszaszereztük nagymúltú iskoláinkat. Bukaresti román kollégáimat elég nehezen tudtam meggyőzni arról (ha egyáltalán elhitték ezt nekem), hogy a mi alma mater-jeink négy-öt évszázada nyitották meg kapuikat. Magyar alternatív osztályok alakultak, egyházi iskoláink, elméleti líceumjaink, szakiskoláink újra oktatni kezdtek. Ez utóbbiakkal ugyan volt egy kis gond,
hiszen az 1989 utáni oktatási kormányrendeletek, majd a 84/1995-ös tanügyi törvény azt írták elő, hogy a szaktantárgyakat a magyar iskolákban is románul kell tanítani. Ezeket és az ezekhez hasonló tiltó intézkedéseket aztán állami, politikai és civil szervezeteink nem kis erőfeszítéseinek eredményeként, csak a 36/1997-es Sürgősségi Kormányrendelet tudta helyrehozni. Azt sem szabad figyelmen kívül hagynunk, hogy 1996 és 2000 között az RMDSZ kormányon volt, ami az ügyintézésben igen megérződött. Ilyenkor a minisztériumban nekünk is súlyunk volt.
Az oktatás fontosabb tartalmi vonatkozásában az alternatív tankönyvek megjelenését említem, amelyeket a kilencvenes évek elején-közepén a Világbank finanszírozott. Ami akkor furcsának tűnt, az az volt, hogy ezek a tankönyvek a régi tantervek követelményrendszerére épültek. Így aztán volt is meg nem is tartalmi reform, de azért valami csak megmozdult ezen a téren. És a könyvek maguk mégis csak újak voltak…
A felsőoktatásban az önálló magyar egyetem újraindítása volt a kitűzött cél. Erről a hatalom hallani sem szeretett, de kompenzálásként a felsőoktatási hálózatunk gyarapítása terén engedményekre volt hajlandó. 1993-tól egyre több magyar nyelven működő csoport, kar, oktatási vonal alakult, és ezáltal a magyarul tanuló egyetemisták száma is növekedett. Az 1/2011-es új tanügyi törvény pedig előírta a multikulturális egyetemek alakulásának/alakításának törvényi kereteit. Az a tény, hogy ez csak részben vált valóra (lásd a marosvásárhelyi orvosi helyzetét, amely a mai napig sem oldódott meg), azt a romániai helyzetet tükrözi, amelyben a törvényes előírások helyett sok esetben kiskapus megoldásokat szorgalmaznak. A törvények alkalmazására készülő metodológiák pedig ahelyett, hogy bezárnák a lehetséges kiskapukat, nem teszik ezt meg. Sőt, sokszor a törvény szelleme ellen irányuló megoldásokat sugallnak. Több ilyen példát említhetnék, de itt és most csak a versenyvizsgák szervezésének ellentmondásos voltára utalok (lásd erről bővebben: Murvai László: Versenyvizsgák és versenyvizsgák. In: Oktatásunk háza táján. Magister Kiadó. Csíkszereda. 2014.67-72.). A tanügyben, akár a közoktatást, akár a felsőoktatást nézzük, „reform” címen az elmúlt 26 esztendő fő jellegzetessége a kapkodás
volt. Ennek bizonyítását, gondolom csak az kérné számon, akinek nem volt az utóbbi 26 esztendőben iskolás gyermeke, rokona vagy ismerőse. Azért néhány szempontot csak tisztelt figyelmükbe ajánlok. 1990 óta 23 tanügyminiszter fényesítette az iroda kilincsét. Kis túlzással azt mondhatnám, hogy minden kalendarisztikus év meghozta a maga miniszterét. A tevékenység általában azzal kezdődött, hogy kicseréltették a bútorzatot, a tapétát. Azután igyekeztek valamit szorgosan és gyorsan, de főként látványosan lépni, hogy a párt, amely őket oda küldte, „értékelhesse” munkájukat. Azzal általában nem törődtek, hogy az elődjük milyen „reformot” indított el. Az érettségi vizsga megreformálása sokuknak az egyik elsődleges célja volt. Vagyis az „input” helyett az „output”. Miért? Mert másként nem lett volna annyira látványos, meg kiderült volna, hogy valójában az oktatás tartalmával kapcsolatban volna több megoldandó feladat, ami ugye, máról holnapra nem megy. Kevésbé látványos, mint az érettségi „megreformálása”.
Egyetlen alkalommal történt meg, hogy a miniszternek a kormánnyal szemben elvárásai voltak. Pontosítsunk. Hangzatos követelmények, főként a kormány kegyeit kereső televíziók képernyőjén, a tárcavezetők megfogalmazásában sokszor elhangzottak.
Kinevezése előtt a 23 miniszter közül egyedül Mircea Miclea fogalmazta meg azt a feltételt, hogy az ország költségvetéséből a tanügynek a törvényesen járó összeget adják meg. Amikor a költségvetési terv vitája során kiderült, hogy ez nem fog megtörténni, Mircea Miclea számon kérte az ígéretet és beadta lemondását. Pedig tőle az oktatási a rendszer hosszabb távon sokat várhatott volna. A romániai tanügynek építő és nem látszat tevékenységekbe burkolódzó vagy egyenesen romboló egyénisége volt és marad.
De mindez még a múlt.
Vessünk néhány pillantást a jelenre, mert a jövőt ebből sikerül vagy kevésbé sikerül kibontanunk. Miket tapasztalunk ma az oktatás házatáján? Sajnos nem sok pozitívumot sorolhatok, mert a tantervek követelményrendszerét még ma is a legjobb tanulóknak írják. Annak a 15-20%-nak, akik bármit képesek megtanulni. Az, hogy az elsajátított ismeretek szolgálják-e a tanulók testi vagy szellemi fejlődését, fölhasználják-e azokat az életben valaha, az nemigen merül fel. Másodszor pedig még mindig az oktatásban felgyülemlett információ özönt érzékeljük. Ezen változtatni, sajnos, 26 éve egyetlen „reform” vagy minisztercsere sem volt képes. Önök, akik általános iskolában tanítanak, egyet fognak érteni velem abban, hogy már ezen a szinten a tantervekben és a nagyon régen vagy újabban írott vagy újra kiadott tankönyveinkben olyan, többnyire fölösleges információs anyagmennyiség halmozódott fel, amivel a tanulók 50-60%-a nem tud, vagy csak részben tud, mit kezdeni. Innen az 54%-os funkcionális analfabetizmus, amelyet Romániában a PISA felmérések regisztráltak. Hogy ezeket a tanulókat ilyen vagy olyan formában elveszítjük? Nagy hiba lenne úgy tenni, mintha minket, oktató-nevelő szakembereket ez nem érdekelne.
Megbízható forrásokból arról értesülünk, hogy az általános iskola elvégzése után a tanulók 15-20%-a elhagyja az iskola padjait. Hogy ezeknek a gyerekeknek mi lesz a sorsuk? Azt csak találgatni lehet. Jó irányba azonban feltehetően kevesen fejlődnek majd. És még így is marad a középiskolások 40-45%-a, aki csak azért jár iskolába, mert más is jár, mert a szülei ezt jó szemmel nézik. Az órákon unatkozik vagy szorong és azért könyörög önmagában, hogy feleltetés nélkül megússza. Azt is el szeretném mondani Önöknek, hogy mindezért koránt sem ők a hibásak, hanem az az oktatási rendszer, amelyik nem a tanulók érdekeit tekinti elsődleges dolognak.
Tudjuk, hogy a tanügyhöz, mint a háborúhoz, három dolog szükséges.
Pénz, pénz és pénz.
Erről nem szeretnék külön értekezni, mert szorosan nem tartozik a fölvetett kérdéshez. Annyit azonban mégis el szeretnék mondani, hogy szerintem pénz az oktatásra a jövőben sem lesz több, mint eddig. Azt tudjuk, hogy a törvényes előírások szerint a nemzeti jövedelem 6%-a illeti meg a tanügyet. Azt Önök közül már bizonyára kevesebben tudják, hogy eddigelé ennek a százaléknak kb. a felét sikerült a tanügynek megkapnia. Ez pedig még a jelenlegi helyzet konzerválására sem igen elég. És akkor hol marad a fejlesztés? Lehangoló adatok ezek, de naivitás lenne figyelmen kívül hagynunk őket. Ugyanilyen naivitás lenne az igazság elhallgatása is. Persze azt tudnunk kell, hogy sikeres pályázatok révén európai pénzeket is nyerhet az iskola. Erre nem árt odafigyelnünk.
2. Ebben a tantestületben voltak és vannak tankönyvírók, nagyon jó potenciál van az alkotó munkára. Éppen ma derült ki, hogy egy olyan szerzőpáros tankönyve lett sikeres, akik közül Zahu Valéria a mi tanítónénink. Mi a helyzet a tankönyveinkkel?
Kezdjük a pozitívumokkal. Az elemi iskola számára az új tantervek elkészültek. Köztük a magyar gyerekeknek szánt sajátos román tantervek is, amelyek szerint a román nyelvet nem úgy tanítják, mint a román gyerekeknek, hanem a törvényes előírások szerint, mint „nem anyanyelvet”. Tehát az elemi iskolákban sajátos tantervek és tankönyvek alapján tanítják a román nyelvet. Ennek így kell folytatódnia az V-VIII osztályokban, majd pedig a líceumokban is. A tantervek új, kompetenciákra épülő követelmény rendszere biztos alapot jelentett az új tankönyvek kimunkálására. Így az első osztályos magyar gyermekek padjára került két új magyar ábécés könyv Magyar anyanyelvi kommunikáció címen és két sajátos román tankönyv. A másodikos gyerekek számára szintén elkészültek a fent említett tankönyvek.
A III. és IV. osztályok számára az új tantervek mellé az új tankönyvek csak készülőfélben leledzenek. Azt el kell mondanunk, bármennyire fájó is, hogy új matematika és környezetismeret tankönyvek még nincsenek a gyermekeink kezében. Tudomásom szerint a fordítások elkészültek, de a kiadók és a tankönyvekkel foglalkozó intézet közötti pénzügyi huzavona miatt késnek. Nincsenek új, sajátosan magyar gyerekek számára előirányzott Zene és mozgás illetve Vallás oktatására szánt új tankönyveink sem.
Itt egy kis kitérőt engedjenek meg nekem. A tankönyvek kérdése, amint arról már tettem említést, igen szerteágazó valami. Tudományos, didaktikai, meg főleg anyagi vonzatai vannak. Az elemi oktatás számára a tankönyvekkel foglalkozó országos hivatalnak sok esetben azért nem sikerült időben új tankönyveket biztosítania, mert a jogi belemagyarázásokat lehetővé tevő metodológia miatt mindenki mindenkit perelt.
A perek pedig, tudjuk, időigényesek, függetlenül attól, hogy az igazságot kinek ítélik majd. Az iskola pedig, akár létezik a per, akár nem, szeptemberben kezdődik. Mi megtettük, amit emberileg meg lehetett tenni. Javító javaslatokat fogalmaztunk meg, szóban és írásban egyaránt. Ezzel nem a „bizonyítványunkat” magyarázom, bármennyire is úgy tűnik, hanem csak a tényeket szerettem volna közölni Önökkel.
Egy dolgot azonban sehogyan sem sikerült elérnünk. Arról van szó, hogy 2012-ben egy Remus Pricopie nevű miniszter kötelezővé tette az új tankönyveink egészének a románra fordítását. Még a versekét, az énekekét vagy a népdalokét is. Sem 1989 előtt, sem 1989 után eddig erre nem volt példa. Több szinten is elpanaszoltuk többen is az ügyet. Szóban és írásban egyaránt. Király András államtitkár úr ebben az ügyben a miniszterrel többször beszélt. Politikai támogatottságot is igényeltünk. A kérdést azonban mind a mai napig nem sikerült megoldanunk, pedig Pricopie már régen nincs a minisztériumban, és a megoldás is kézenfekvő lenne. Arról van szó, hogy a tankönyveket értékelő bizottságokban minden licitre nevesítünk olyan pedagógusokat, akik mind a magyar nyelvet, mind a románt ismerik és a többi, rájuk háruló feladat megoldása mellett tájékoztatják a kollegáikat a magyarul írott tankönyvek tartalmáról is. Még egyszer mondom, így volt ez 1989 előtt és után, amíg 2012-ben a miniszter be nem keményített. A kérdés azért bonyolult, mert a tanítók, amíg meg nem kapják a tankönyveket, – akarva-akaratlanul – valahogy azok nélkül is boldogulnak. De mi lesz a eljövendő tanévek gimnazistáival?
Ha a tankönyvlicit változatlan marad, vagyis a magyar nyelvű könyvek román fordításától nem tekintenek el, az V. osztálytól elkezdve, nem lesznek új, magyar nyelvű tankönyveink.
Sajnos ebben a hajmeresztő állításban nincs egy piciny kis túlzás sem… Ezt az áldatlan állapotot még tovább fokozza az a tény, hogy az egyik miniszter, nem ismétlem a nevét, ugyancsak 2012-ben előírta azt, hogy a nyomtatott tankönyveknek digitális változata is legyen. Ez, ugye, első látásra igen tetszetősnek tűnik. Azonban a rendelkezés ugyanakkor a többszörösére emelte a kiadók licitre való jelentkezésének a díját. A befektetés, ugye, csak akkor térül meg, ha a liciten a kézirat nyer. A reszkír viszont megvan. Ne értsék félre, nem a technikai haladás ellen érvelek, de jelenleg a digitális tankönyveket éppen a technikai akadályok miatt, talán az iskolások 10%-a használhatja. Akkor érdemes már reszkírozni?
Addig is, amíg az elemisták új tankönyvei elkészülnek, a régieket 50%-ban újranyomták. Tudom, hogy ez kevésbé nyugtatja meg a tanítónőinket, mert a tantervek újak, követelményrendszerük kompetencia központú, más, mint az eddigi tankönyvek, de sajnos, jelenleg ez a helyzet.
3. A mi iskolánkban nagyon sok tevékenység zajlik. Jövő héten néhány ezekből egymásra is tevődik. A helyettesítések fontosságát kell hangsúlyoznunk akkor is, ha ez természetes, ám meg kell előzni bármely hibát, ami fennakadást okozhat. Ez olyan mint a törvénybe, szabályzatba foglaltak alkalmazása: betartjuk a törvényt, avagy kiskapukat keresünk.
Igen. Ezek szerint nemcsak a diákok túlterheltek.
A pedagógusok is. Erről legutóbb a Szabó Ödön képviselő úr tollából olvastam érdekes írást. Tökéletesen egyet lehet vele érteni abban, hogy a pedagógusok a tanítás mellett rengeteg olyan adminisztrációval birkóznak, amely mondjuk 10 évvel ezelőtt elképzelhetetlen volt. Országos és helyi felmérés felmérést, értékelés értékelést követ és ebből adódóan töméntelen a kimutatás, a fölösleges adminisztráció. Még ha az eredmények ezáltal javultak volna… Született viszont az illetékesek tollából néhány olyan országos beszámoló, amelynek adatrendszere jobbára formális, kivitele mutatós ugyan, de semmit sem javít a tanügy minőségén.
A helyettesítéseket az embereknek meg kell oldaniok, mert a gyerekek nem maradhatnak felvigyázás nélkül. Fel tudom tételezni, hogy egy helyettesítő, alkalom adtán, mondjuk két osztállyal foglalkozzon. Meg aztán az elmaradt órákat pótolni illik.
Persze én nem szeretnék itt recepteket megfogalmazni. Önök jobban tudják, mint egy külső intézmény képviselője, hogy mit és hogyan kell helyben megoldaniuk. Hogy ez így van, az a tény is bizonyítja, hogy az iskola épülete, a tantermek, az udvar rendezettek, tiszták. A gyermekek bizonyára már ezért is szívesen járnak ide. Az osztálylétszámok viszont talán emiatt nagyok. Sok harmincon felüli osztályt láttam. Ez két dolgot is jelent/jelenthet. Egyrészt azt, hogy a szülők a gyerekeiket szívesen íratják a „Szacsvay”-ba, ami jó dolog. Másrészt viszont harminc vagy ennél több tanulóval dolgozni nem könnyű.
Kecse Gabriella, magyartanár, aligazgató:
A szociológia választható tantárgyból érettségiző diákoknak nincs magyar nyelvű tankönyvük.
Ami a románból fordított és kevés példányszámú tankönyveket illeti, általában az a baj, hogy nagyon sokba kerülnek. Gondolom, a szociológia vonatkozásában, is az a helyzet, hogy a kis példányszám miatt a tankönyvek ára a csillagos égig emelkedne, és a kiadók a mi „vad” kapitalizmusunkban nem vállalják a ráfizetéses munkát. Ezért még el sem ítélhetjük őket.
De azért azt is gondolom, hogy a szociológia tanára bizonyára talál megoldásokat a tanítványai számára. Például egy hozzáférhető szakbibliográfia összeállítását és használatát lehetővé teszi. Tudom, hogy a tankönyv hiánya természetesen többlet munkát igényel mind a tanártól, mind a diáktól. Addig amíg a kérdés megoldódik, jobb híján azt is el lehet képzelni, hogy tankönyv ügyben egy biharkeresztesi vagy debreceni iskola segít.
Részemről annyit ígérhetek, hogy az első adandó alkalommal tudatom a problémát a minisztérium vezetőségével. Hátha találunk elfogadható megoldást.
Alföldy Andrea, tanítónő:
A MESÉK SZÁRNYÁN- XVII. MESEVETÉLKEDŐ idén bekerült a támogatott versenyek közé. Sajnos a verseny napjáig nem küldték el a megszavazott költségvetést.
Az én egypár évtizedes gyakorlatomban arra nem volt példa, hogy egy államilag finanszírozott versenyt a szaktárca pénzügyekkel foglalkozó osztálya ne fizetette volna ki. A pénzt bizonyosan megkapják. Remélem ez alkalommal a szervezőknek lesz annyi hitele, hogy az illetékesek részéről haladékot kapjanak. Különben azt megígérem, hogy megsürgetem a pénzügyek rendezését a minisztérium gazdasági osztályán. Ha megengedi, azt tanácsolom, hogy ha a jövőben szerveznek versenyeket, igyekezzenek a tavaszi vakációra vagy kissé utána időzíteni. Akkor nem fognak ilyenszerű csúszások előfordulni.
Ha már a versenyeknél tartunk, engedjék meg, hogy itt, így „szűk körben”, elmondjam ezekről a saját véleményemet. Megértem, hogy a pedagógusoknak jól fognak azok az írásbeli elismerések, amelyek arról tanúskodnak, hogy tanítványaik eljutottak egy verseny döntőjére és az méginkább, hogy ott díjakat is szereztek. Az még jobb, hogy ezek a díjak egy idő óta már jelentős anyagi juttatásokkal is járnak mind a tanulók, mind felkészítő pedagógusok részére.
Az én problémám csak az, hogy jelenleg a különféle versenyek száma már az év napjainak a számával vetekszik. Úgy hiszem, hogy nem fogják elhinni nekem, de összesen 317 iskolai versenyt számoltam össze. Mindez hiteles forrásból: a Tanügyminisztérium országos és nemzetközi, iskolák számára kiírt olimpiák és versenyek 2015—2016-os kalendáriuma szerint. Azt, hogy ezek közül hányat szerveznek magyar nyelven, már meg sem mertem számolni.
Először is, léteznek a minisztérium által finanszírozott versenyek. Ezekből 66 iskolás olimpiát szerveznek. Az iskolai, megyei, országos és nemzetközi szakaszt már nem is számítottam be a 317 versenybe. Pedig ezek a szakaszok több ezer tanulót foglalkoztatnak. Másrészt, ugyancsak finanszírozott, de már csak országos versenyt 70-et számoltam össze. Szerveznek azután ún. nem finanszírozott versenyeket is. Országos szinten 107-et. Az utolsó kategóriába a nem finanszírozott megyei vagy regionális versenyek tartoznak. A Kalendárium szerint ezekből 74-et lehetett azonosítani. Tegyük fel, hogy a versenyek javarésze nem megy a tanítás rovására, hiszen a tanulók ezek révén gyarapíthatják készségeiket, fejleszthetik adottságaikat, képességeiket. Csak azt nem tudom, hogy a gyerekeknek mikor jut fizikai idejük a tantervek követelmény rendszere szerint tanulni – illetve a pedagógusoknak tanítani?
És végül még egy vonatkozás: tapasztalataim szerint, ezeken a versenyeken az osztálynak mindig ugyanaz a 10-15%-a vesz részt. Akkor miről is beszélünk? Az osztály egy részét a versenyekre készítik, a többiek viszont tanulnak?
Fekete Erika, tanítónő:
Kérdésem az altenatív tanítási módszerrel (Step by step) dolgozó tanítók időszakos képzésére vonatkozik. Lehetséges-e magyar nyelven, magyar képzők előadását hallgatva, részt venni a képzéseken? (Kezdetben kielégítő lenne, bár egy modult elvégezni anyanyelven) Az értékelő füzetekkel kapcsolatban az alternatívában
(Step by step) írásos értékelést biztosítunk a tanulóknak – sajátos, egyéni értékelő füzet alapján-, bekerülhet-e az anyanyelvhez a magyar nyelvű kompetenciaszintek leírása? Az új program szerinti kompetenciaszintek fordítása elkészült és azokat a nagyváradi képzők rendelkezésére bocsájtottuk. Azzal is megelégednénk kezdetben, ha mellékletként szerepelne, egységesen az egész országban, akik step by step tanítási módszerrel dolgoznak.
Az alternativ oktatás
gyakorlatilag 1990 óta került be a romániai oktatási rendszerbe. A leggyorsabban a Waldorf oktatás külföldi hívei léptek. Megalakították a romániai szövetségüket. A részletek tisztázása végett szerződést kötöttek a minisztériummal. Magam is lelkesen támogattam az alternatív oktatási formák bevezetését, és ezeken belül a magyar osztályok elindítását, mert általuk az állami oktatás merev kereteinek a feszegetését véltem fölfedezni.
1990-ben Mihai Șora miniszter urat nem volt nehéz meggyőznünk az alternatív oktatási formák hasznos voltáról, hiszen ő amúgy ízig-vérig européer. Így rövid egy-két év alatt beindult az alternatív osztályok egész sora, köztük a Step by step is. Ez utóbbit azért szerette a tanító és a szülő egyaránt, mert egy osztály számára két tanítót biztosított. Vagyis a gyerekek délelőtt és délután egyaránt tanultak. Ma már bizton mondhatom, hogy nem csalódtam az oktatási alternatívákban.
Sajnálattal hallom, hogy a továbbképzést nem sikerült magyarul is megszervezniök. Pedig ennek törvényes akadálya nincs. Idézem az 1/2011-es Tanügyi Törvény 59/5-ös, erre vonatkozó cikkelyét: (5) „Az alternatív oktatási csoportokban vagy osztályokban tanító pedagógusok számára a megyei tanfelügyelőségek és az Oktatási, Kutatási, Ifjúsági és Sportminisztérium elismerik az illető oktatási alternatívát országos szinten fejlesztő szervezetek, egyesületek vagy szövetségek által szervezett felkészítést és továbbképzést.”
Sehol nincs arról szó, hogy a továbbképzést csak románul szervezzék. Márpedig, amit a törvény nem tilt, azt lehet.Vagyis Önnek a Step by step szövetséghez kell fordulnia a magyar nyelvű továbbképzés ügyében. Amennyiben ez valamilyen akadályba ütközik, szívesen segítek.
Reméljük, hamarosan beindul az a továbbképző intézet, amelyet a minisztérium éppen a magyar pedagógusok továbbképzésére szeretne létrehozni. Itt Váradon. Ha a Step szövetséggel tárgyaltak, az új váradi intézetet biztosan meg tudják majd győzni tevékenységük fontosságáról.
Csak érdekességként említem, hogy a kormányhatározat tervezet már a Munkaügyi Minisztériumnál van aláírás végett. Az ő kérelmeiket sikerült megoldanunk. Marad még a pénzügy. Aztán a miniszterelnök jóváhagyása következik, de az, szerintem, formaság. Ezzel feltehetően nagyot lépünk előre a minőségi munka biztosítása terén.
Lassan, de biztosan.
Azért mondom, hogy lassan, mert a továbbképző központ létrehozásához szükséges kormányhatározat-tervezet első változatát még 1997 elején, tehát majd húsz évvel ezelőtt, a Béres András államtitkár úr megbízásából, én írtam. Ezután legalább 16-szor fogalmaztam én vagy valamelyik kollegám azt újra, mert ennyiszer jött Virgil Petrescu után új miniszter. Mindeniknek volt a Központtal kapcsolatos javaslata. Aztán, mire minden aláírást megszereztünk, vagy a kormány bukott meg, vagy a minisztert váltották le. A biztosat pedig azért említettem, mert a többször is átfogalmazott, egyeztetett, stb. Kormányhatározat-tervezet immár a célegyenesbe érkezett. Reméljük, ezúttal semmiféle akadály nem jön közbe. Megalakulhat egy olyan intézet, mint amely 1989 előtt Kolozsváron a magyar iskolák jobbításával foglalkozott. Olyan tudós munkatársai voltak, mint Péterfy Emília, Kuszálik Piroska vagy Balla Sára.
Csorba Krisztián, történelemtanár:
A kisebbségi magyar történelem tanítása nem szerepel a közzétett kerettanterv változatok egyikében sem. Ezután nem taníthatjuk ezt a tantárgyat?
Erről szó sincs, hiszen ahhoz, hogy ezt a tantárgyat kivegyék a tanmenetből, törvénymódosításra lenne szükség. Az új kerettantervet pedig csak miniszteri rendelettel fogják jóváhagyni, ami nem változtathat meg egy kétharmados törvényt. Idézem az 1/2011-es törvény 46/6. cikkelyét: (6) „A közoktatásban az anyanyelvet és az anyanyelvű irodalmat, az adott nemzeti kisebbség történelmét és hagyományait, valamint a zenét az illető nemzeti kisebbség nyelvét és kultúráját jól ismerő szakértői csoport által kidolgozott és törvény szerint jóváhagyott külön tantervek és módszertan alapján kell tanítani.”
Az történt, hogy a kerettanterv két variánsát kidolgozó munkacsoport a sajátos kisebbségi tantárgyakat, köztük a kisebbségek történelmét, a végül elfogadásra kerülő kerettantervhez akarta hozzá illeszteni. Ezért nem szerepeltek a kisebbség történelmét előíró órák a közzétett tervezetek között. Ezzel természetesen sem mi, sem a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége, de sok gyakorló pedagógus sem értett egyet. Közösen külön kerettanterv-változatot készítettünk és juttattunk el a munkacsoporthoz, annál is inkább, mert a hatályban lévő curriculumban is létezik a kisebbségi nyelven működő általános iskolai osztályok sajátos kerettanterve. A mi kerettanterv-változatunkban természetesen benne van a kisebbségi történelem, mint tantárgy, mind a VI. mind pedig a VII. osztály számára.
De ha már itt tartunk, engedelmükkel elmondok erről még egy-két dolgot. Amint már mondottam, az általános iskolák számára most készülnek az új kerettantervek. Itt szeretném megköszönni, hogy az Önök tantestülete érdemben hozzászólt azokhoz a kerettanterv változatokhoz, amelyeket a Neveléstudományi Intézet szakemberei a minisztérium honlapján tettek közzé. Az önök javaslatait a többi építő jellegű ötlettel együtt átküldtük a szerzőknek. Remélhetően ezekből is okulnak majd.
Sajnos, amint a sajtóból is értesültek az új, V—VIII. osztály számára készítendő, kompetencia alapozottságú curriculum helyett a neveléstudományi szakemberek által közvitára bocsátott kerettantervek nem többek heti órarendeknél. A curriculumnak első sorban azt kellett volna tartalmaznia, hogy milyen képességeket sajátítottak el a gyerekek az I—IV. osztályban, hogyan lehet arra építeni az V—VIII. osztályban, mire kell megtanítanunk az általános iskolában a tanulókat, hogy ne maradjanak funkcionális analfabéták, hogy az érettségi vizsgát ne csak a jelentkezők 50%-a tegye le sikerrel. Továbbá, olyan heti óraszámokat tártak elénk, amelyek épp annyi órát írnak elő hetente mint eddig. A parlament oktatási szakbizottsága pedig a kerettantervekbe újabb tantárgyakat betonoz be.
De ez még mindig a kisebbik baj. Félő, hogy a különféle tantárgyak új tantervei, akár az érvényben levők, túlterhelik majd a gyerekeket. Jobbára fölös információkkal. Tenni fogják ezt azért, hogy a tantárgyuk fontosságát illetve az azok számára biztosított órakeretet bizonyítsák. A matematika azért fontos, mert, a román, mert… és így tovább. Még, ha igazuk lenne, akkor is ebből egyenesen következik majd az a tény, hogy az az általános iskolás tanuló, aki napi 6-7 (hat-hét) órát eltöltött az iskolában, otthon még tanuljon három-négy órát. Magánórákra járjon. Vagyis a szüleinél többet dolgozzék. Fenntartásainkat szóban is közöltük és írásban is eljuttattuk a szaktárca vezetőségéhez. Sikernek mondható, hogy javaslatunkra a kötelező tantárgyak óraszámának rovására megnövekedett az iskolák számára fenntartott, ú.n. „opcionális” óráknak a száma. Ha szándékukban áll az iskoláknak, ílymódon sajátos profilt alakíthatnak.
Jelenleg ott tartunk, hogy a kerettanterv változatokat, amelyekbe a szerzők állítólag az országból érkezett 18000 javaslatot beépítették, egy ún. validáló bizottsághoz juttatják el. Bizonyára azon a szinten is lesznek majd észrevételek. Remélhetőleg. Mert, példának okáért, az eddigi kerettanterv javaslatok semmibe vették a törvény azon előírását, miszerint az oktatásban már a VI. osztálytól alkalmaznunk kell a transzdiszciplinaritás elvét. És még sorolhatnám a problémákat, de félek, negativistának tartanak majd.
Azt pedig csak halkan kérdezem meg, mert Önök ezen nemigen tudnak segíteni, hogy a tanárképzés berkeiben a transzdiciplinaritás problematikája megtalálta-e az őt megillető teret?
Dr. Murvai László
erdon.ro

Az ember sorsa
Hetek óta nem hagy szabadulni a Romániából a kilencvenes években örökbe adott gyermekek ügye. Nem hivatalos adatok szerint ötvenezret is elvihettek Nyugatra, nem keveset közülük pénzért – így az ország a német márkáért eladott szászok után a rendszerváltást követően is talált egy másik emberi árucikket. A nyugatról érkező jó szándékot a média generálta: a kilencvenes évek legelején a BBC stábja bejutott a máramarosszigeti Menthetetlenek Háza nevű otthonba, ahol állati körülmények között voltak a gyerekek: meztelenül, a földön csúszva közlekedtek a hideg padlón, egy helyiségben zajlott az etetés a vécéztetéssel, és evőeszközök nélkül, a Darwin-féle fennmAradási szabályok szerint harcoltak az ételért.
Amióta a történeten dolgozom (az első riport lapunk múlt szombati hétvégi magazinjában jelent meg), megtaláltam a borzalmas intézet egykori lakóját. Izidor Ruckelt már kamaszként, tizenhárom évesen fogadta örökbe egy amerikai házaspár. A pokolból a mennybe került, ideális körülmények közé – egy romániai kórházban korábban összeszedett gyermekbénulásos fogyatékosságára is készítettek protézist, így minden adott volt a felhőtlen kamaszkorhoz. Izidor azonban nem találta a helyét, honvágyat érzett a világ legborzalmasabb intézménye után, mert neki az volt az otthona. Nem tudott beilleszkedni Amerikában, ma újra Romániában él, egy angol segélyszervezet munkatársa. Azt mondja, az utcai koldusokat figyelve azonnal felismeri, ki volt közülük intézetis gyerek – aki gyerekkorában az ingerszegény otthonokba került, annak egy speciális önringató technikája van, ugyanis ez volt az egyetlen szórakozásuk. Ilyen bonyolult a világ. Még a legborzasztóbb hely is lehet a vágyott otthon, ha valakinek azt hozta a sorsa, hogy ott kellett felnőnie.
Sosem a legszegényebb indul útnak
A világhálón nemrég láttam egy videót, amelyet a bevándorlás mértékének csökkentéséért küzdő amerikai szervezet, a NumbersUSA készített. A BOCS Civilizációtervezés Alapítvány által magyarul is feliratozott kisfilmben azt mutatják be, miért nem segít a világ baján az, ha Amerika évente egymillió migránst befogad, ahogy ez 1990 óta minden évben megtörténik. Csak Afrikában 650 millió olyan ember él, aki kénytelen naponta kevesebb mint két dollárból megélni. Indiában további 890 millió ember van hasonló helyzetben, Kínában 480 millió, és Ázsia többi részein további 810 milliónyi ember él kilátástalan szegénységben.
A Világbank adatai szerint a földön összesen 3 milliárd ember van hasonló helyzetben, köztük elég soknak a szegénység mellett még a fegyveres konfliktusok veszélyeivel is meg kell küzdeniük. Amerika ebből a hatalmas tömegből évente befogad egymilliót, és ezzel megnyugtatja a lelkiismeretét, hogy ezzel hozzájárult a humanitárius válsághelyzet megoldásához. Soha nem a legszegényebbek indulnak útnak: ők túl gyengék, betegek, kevés az információjuk és a pénzük ahhoz, hogy eljussanak a vágyott Kánaánba.
A sikeres migránsok az adott kibocsátó ország energikus, változtatni akaró és tudó kisebbségéhez tartoznak, tehát távozásukkal tovább romlik az esély, hogy jobb legyen a helyzet szülőföldjükön – általában az átlagnál jobban képzett, kreatívabb, dolgozni tudó és akaró emberek mennek el, még reménytelenebb helyzetbe taszítva a mAradókat. És ez érdekes módon nem jelenti azt sem, hogy ebből a befogadó ország olyan nagyot profitál, mert egy adott személy képzettsége elég lehet a társadalom fejlesztéséhez Fekete-Afrikában, de – főként nyelvtudás hiányában – kevésnek bizonyulhat a BMW-nél.
Visszahúzni a fejlett országokat
A videóból kiderül: miközben Amerika évente befogad egymilliót a migránsokból, a bajok forrásánál ugyanannyi idő alatt nyolcvanmillió gyerek születik a kilátástalanságba! Az arányok jól jelzik, hogy az utánpótlás végtelen, és ez a módszer csak arra jó, hogy visszahúzza a fejlett országokat is a fejletlenek szintjére. Európa jelenlegi vezetői arról beszélnek, ha befogadjuk a migránsokat, segítünk a szenvedőkön. Valójában a bajokat mélyítjük el: kontinensünk tele lesz frusztrált, gyökértelen milliókkal, akik hazavágynak (eközben mintegy mellékhatásként túlságosan leterheljük a szociális rendszereinket, a rendőrséget, és kockáztatjuk a saját biztonságunkat), és a kibocsátó országokban is tetézzük a bajt, hiszen ott még reménytelenebbé tesszük a helyzetet.
Mi a megoldás ebben a helyzetben? A fenti történetek igazi hősei azok, akiknek lenne lehetőségük elvándorolni a baj és a szegénység elől, de mégis mAradnak, hogy segítsenek honfitársaikon. Vagy visszamennek, mint Izidor Ruckel. Őket kellene nekünk is támogatnunk, mert csak ekkor érhető el érdemi változás azokban a társadalmakban, ahol most nagyipari méretben születik a baj.
Azt gondolom, az Európai Unió mostani vezetőinek is meg kellene nézni ezt a videót, vagy el kellene beszélgetniük Izidor Ruckellel. Szívesen segítek a találkozásban.
Lukács Csaba
Magyar Nemzet

A külügy cáfolja a kvótán felüli román befogadókészséget
Cáfolta a külügyminisztérium azokat a korábban megjelent híreket, miszerint Románia az ENSZ New York-i közgyűlésén vállalta volna, hogy az uniós kvóták szerint neki megállapítottnál több menekültek kívánna befogadni.
A külügyminisztérium szerdai közleménye szerint a román delegáció csupán az eddigi vállalásait ismertette a küldöttekkel.
A France Press hírügynökség korábban amerikai forrásokra hivatkozva azt írta, hogy hét ország, kötöttük Románia is, vállalta, hogy tízszer több menekültet fogad be, mint 2015-ben.
Ötven ország vállalt idén 360 ezer menekültet
Barack Obama amerikai elnök az ENSZ-közgyűlés ülésével párhuzamosan külön konferenciát szervezett a menekültválságról New Yorkban, és bejelentette, ötven ország ígéretet tett arra, hogy még idén 360 ezer menekültet fogad be a háború sújtotta vidékekről.
"Eposzi léptékű válsággal nézünk szembe" - fogalmazott Obama, és leszögezte, hogy több mint 65 millió embernek kellett elhagynia otthonát, többen menekülnek, mint a második világháború óta bármikor. A 65 millió menekült közül 21 milliónyinak a hazáját is el kellett hagynia - tette hozzá az elnök. „Nem csukhatjuk be a szemünket, és nem fordíthatunk hátat, nem csaphatjuk be az ajtót e családok előtt, mert ezzel legalapvetőbb értékeinket árulnánk el" - figyelmeztetett Barack Obama.
Az elnök külön köszönetet mondott Mexikónak, amely a közép-amerikai országokból fogad be nagyszámú menekültet, valamint Svédországnak, Kanadának és Németországnak. Obama külön megemlítette - a konferencián egyébként felszólaló - Justin Trudeau kanadai kormányfő, illetve Angela Merkel német kancellár nevét is, mint akik rendkívüli támogatást nyújtanak a menekülőknek.
Barack Obama bejelentette: a menekülőknek segítséget ígérő több mint ötven nemzet az idén több mint 4,5 milliárd dollárral emelte meg a humanitárius célokra nyújtott anyagi segítséget. Ezt a pénzt élelmiszerre, gyógyszerre, ruhákra és menedékhelyek létesítésére költik. Obama megígérte: a Világbankkal összefogásban új finanszírozási lehetőségeket kutatnak fel, hogy a befogadó szegényebb országoknak segítsenek a menekültek integrálásában. Ezzel összefüggésben Törökországot, Jordániát, Csádot és Thaiföldet említette, mint segítendő befogadó államokat.
maszol.ro

Románia gazdasága 3,7 százalékkal nő 2017-ben
Románia bruttó hazai terméke (GDP) várhatóan 3,7 százalékkal nő 2017-ben, miután tavaly 4,7 százalékos volt a gyarapodás üteme – derül ki a Világbank által szerdán közölt jelentésből.
A washingtoni székhelyű pénzintézet új prognózisa lefele módosította Románia növekedési kilátását, előző jelentésében még a 2016-os évre 5,1 százalékos, idénre pedig 3,8 százalékos bővülést vetítettek előre.
Közép-Európában egyébként stabil gazdasági növekedést várnak a partnerországokban tapasztalt fogyasztásvisszaesés és az importból származó termékek drágulása ellenére is.
A dokumentum rámutat, hogy a nyugati országokban erőteljes maradt a növekedés, Romániában, Albániában, Horvátországban és Szerbiában a belső fogyasztás jelentős bővülés gyorsította a gazdasági növekedés ütemét. Eközben – hívják fel a figyelmet az elemzők – Magyarországon, Lengyelországban és Törökországban lassult a növekedés a 2016-os év folyamán.
Szabadság (Kolozsvár)

Cifra nyomorúság
Elégedettnek és bizakodónak kellene lenni a jövőre, vagy legalább idénre nézve, ha tekintettel vagyunk és el is hisszük azokat a bejelentéseket, amelyek a különféle bérek növeléséről szólnak, és emellett megnyugtatnak, hogy nem terhelnek újabb adókkal. A kormányt alakító szociáldemokraták pártemberei egyelőre igyekeznek tartani magukat a választási ígéreteikhez, és Adótörvénykönyv módosítással, kormányhatározattal meg sürgősségi kormányrendelettel növelték (többek között) a közigazgatásban dolgozók bérét, a nyugdíjakat, a nyugdíjpont értékét (júliustól ezer lejre), a minimálbér pedig már februártól kétszáz lejjel lesz több.
Nagyobb jövedelemnek csak örvendeni kellene, de mégis: van már annyira tapasztalt a lakosság, hogy tudja, adakozni csak úgy lehet, ha van miből, illetve ahonnan kivesznek, oda vissza is kell tenni ahhoz, hogy ki ne ürüljön – adott esetben az államkassza. Az osztogatás pedig úgy kezdődött már év elején, hogy egyelőre az sem világos, miből és hogyan áll össze a költségvetés. Tisztségbe lépése óta Sorin Grindeanu miniszterelnök hétfőn beszélt először az idei költségvetési tervekről, és három napos egyeztetés után a miniszterekkel, elárult néhány adatot is: a kormány ugyan több kiadással (277 milliárd lej) számol, mint bevétellel (253 milliárd lej), de tartják majd magukat a betervezett költségvetési hiány (három százalék alatt) arányaihoz meg természetesen a megígért osztogatásokhoz. A kormányfő mindezt bizakodva jelentette ki, holott egyszerű konyhai terminusokban gondolkodva érthetetlen, vagy legalábbis kérdéses, hogyan lehet többet költeni a kevesebből.
Na de ne firtassuk ilyen aprópénzre menően a globális helyzetet, inkább nézzük, miben reménykednek kormányszinten: a gazdasági növekedésben. Ez is egy újabb általános megfogalmazás, ráadásul ezen a téren eltérnek a jövendölések attól függően, hogy ki mondja őket. A leginkább optimista természetesen a kormány, és – amint gazdasági elemzők meg is állapították már – az idei, alapos késésben levő költségvetési terv eddigi egyetlen összetevője az optimizmus. A hivatalos álláspont tehát egy öt százalékot meghaladó éves gazdasági növekedésről szól, a Világbank azonban már lejjebb hagyta a prognózissal négy százalék alá, egy nemzetközi pénzügyi elemző csoport pedig inkább a három százalék közelében számol az ország idei gazdasági növekedésében. Amit mindebből leszűrhetünk, az, hogy a pénzosztáshoz mégiscsak valahonnan bevétel is szükségeltetik, és erre már a Nemzeti Bank tanácsosa állapította meg, hogy várhatóan a kormány év közben kevésbé népszerű intézkedésekre fog kényszerülni. Egyik plusz bevételi forrásra éppenséggel a jótékonynak tűnő adakozásból számítanak, mégpedig a minimálbér növeléséből. Februártól ugyanis kétszáz lejjel lesz több az országos bruttó minimálbér, ami ismételten ellentmondásosan hat az érintett felekre. A kormány valószínűleg büszke, hogy ígéretet teljesít, és talán még el is hiszi, hogy ezzel életszínvonalat növel, elvégre a statisztikai táblázatban ez egy felfele mutató nyíl lesz. A minimálbérért alkalmazottak ellenben joggal érzik úgy, hogy havi kiadásaikhoz meg a tisztességes megélhetéshez szükséges anyagiakhoz viszonyítva szinte éhbérért dolgoznak, főleg, ha a havi ezer lejből még családot is fenn kell tartani, vagy jövőt szeretnének tervezni. Az adatok pedig arról árulkodnak, hogy a minimálbéren alkalmazottak nagy többsége Romániában a magánszektorban dolgozik, tehát az intézkedéssel, a minimálbér szintjének növelésével ismételten a magánvállalkozókat, a cégeket hozzák nehezebb helyzetbe. Hiszen a béremeléssel egyenes arányban növekednek a munkáltatókat terhelő kiadások, amelyek amúgy a legmagasabbak közé tartoznak uniós szinten is. A gazdasági növekedéssel számolni képtelen vállalkozó pedig, vagy alkalmazottainak létszámcsökkentésére kényszerül, vagy más megoldást keres a munkatörvénykönyv keretein belül, hogy ne kelljen növelnie személyzeti kiadásait. De erről a dicső kormánystatisztika már nem fog adatokkal szolgálni. Amúgy szintén februártól módosították, vagyis növelték általában véve a „munkadíjakat”, egyértelműen azzal a szándékkal, hogy legyen honnan fedezni a kiadásokat, a bérek növelését például. Míg eddig a nyugdíjalapba a társadalombiztosítási járulékot legtöbb öt átlagbérre számolhatták, mostantól ezt a szintkorlátozást megszüntették. Ez természetesen a nagy jövedelemmel rendelkezőkre hat hátrányosan, meg munkaadóikra, hiszen ezentúl a teljes fizetésre (és nem csak az átlagbér ötszörösének megfelelő összegre) fel kell számolniuk a járulékot, ami ugyanakkor azt is jelenti, hogy azért arányosan nagyobb nyugdíjat kell(ene) majd folyósítani – kérdéses persze, hogy változatlan marad-e a nyugdíjrendszer és törvénykezése. És hasonló elképzeléssel számolják februártól az egészségbiztosítási járulékot is: szintén a teljes bérre, és nem csupán az átlagbér ötszörösének megfelelő összegre.
A kormányfő ígérete, vagy talán inkább reménye szerint január végére a parlament elé kerülhet az idei év költségvetési tervezete. Abban már pontos számoknak kell lenniük, hogy legalább az illúzióját teremtsék meg annak, hogy nem csak a semmit osztjuk sokáig.
Újvári Ildikó
Szabadság (Kolozsvár)

Optimista költségvetés
Több mint ötszázalékos gazdasági növekedésre alapozva fogadta el az idei állami költségvetés tervezetét a kormány kedden. A tervezetben 815 milliárd lejes GDP-vel, 1,4 százalékos inflációval és 4,46 lejes euróárfolyammal számolnak.
A központi költségvetést az előző évinél több mint 15 százalékkal magasabb bevételekre számítva dolgozta ki a kormány, amely a kiadási oldalon 15,5 százalékos növekedést irányzott elő. A kabinet a teljes államháztartás szintjén 254,7 milliárd lejes bevételekkel számol, ennél pedig 24 milliárd lejjel többet akar költeni. A költségvetési hiány így a GDP 2,96 százalékára rúgna. A költségvetési tanács arra figyelmeztette a kormányt, hogy az államháztartás bevételei tekintetében túlságosan derűlátó volt, a közalkalmazotti béremelésekkel bevállalt kiadásokat pedig alábecsülte. A nemzetközi pénzintézmények (IMF, Világbank, Európai Bizottság) mindegyike 4 százalék alatti gazdasági növekedést valószínűsít idénre. Az idei költségvetésben 35,6 milliárd lejt szánnak az oktatásra, ez a bruttó hazai termék 4,4 százaléka. Az oktatási tárca célja, hogy 20 százalékkal emelje a tanárok bérét, kísérleti jelleggel meleg ebédet biztosítson 50 oktatási intézmény 29 695 tanulójának, és befejezze 15 óvoda és 12 iskola építését.
Az egészségügy számára 37,4 milliárd lejt (a GDP 4,6 százalékát) irányoz elő a költségvetés. A szállítási minisztérium 32 milliárd lejt kap (hozzávetőleg a GDP négy százalékát), Viorel Ştefan pénzügyminiszter szerint 60 százalékkal nagyobb összeget, mint tavaly. Ebből többek között a következő célkitűzéseket kell megvalósítania: 62,5 kilométer autópálya Lugos és Déva között, 28,7 kilométer autópálya Szászsebes és Torda között, a Târgu Jiut, Marosvásárhelyt, Caracalt és Brassót elkerülő körgyűrű befejezése, a bukaresti 4-es metróvonal befejezése, 272 kilométer országút felújítása, illetve ebből az összegből fedezik az egyetemisták ingyenes vasúti utazásának költségeit is. 
A fejlesztési és európai alapokért felelős minisztériumnak 6,65 milliárd lejt irányoz elő a költségvetés, ez 1,41 milliárd lejjel kevesebb, mint egy évvel korábban. 
A védelmi minisztérium 2,323 milliárd lejt kap (a GDP 2,28 százaléka), ez megfelel Románia nemzetközi vállalásainak.
A belügyminisztériumnak 11,3 millárd lejt, azaz a bruttó hazai termék 1,3 százalékát irányozza elő a költségvetés, amelyből többek között 167 különleges mentőkocsit és 47 mentőkonténert kell vásárolnia.
A külügyminisztérium költségvetése 19 millió lejjel nő, idén 768 millió lejből gazdálkodhat a tárca, ez a hazai össztermék 0,094 százaléka. Ebből kell megnyitni Románia három új konzulátusát Salzburgban (Ausztria), Haifában (Izrael) és Melbourne-ben (Ausztrália), illetve fel kell újítani több más diplomáciai képviselet székhelyét.
Az ifjúsági és sportminisztérium 316 millió lejt kap, ebből szervezik meg többek között a kolozsvári Arénában a szertorna- és a férfi kosárlabda-Európa-bajnokságot.  A turisztikai minisztériumnak 80 millió lejt, azaz a bruttó hazai termék 0,01 százalékát irányozza elő a költségvetés, ez 31 millió lejjel több, mint egy évvel korábban.  A kultúráért és nemzeti identitásért felelős minisztérium 707 millió lejt kap, az összeg a bruttó hazai termék hozzávetőlegesen 0,08 százalékát teszi ki.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A parlament előtt a 2017-es költségvetés
A szakértők szerint túl derűlátó a kormány, amikor azt mondja, hogy a megemelkedett kiadások mellett is ilyen gyors ütemben bővül a gazdaság.
Több mint 5 százalékos gazdasági növekedésre alapozva fogadta el az idei állami költségvetés tervezetét kedd este a kormány. A parlament elé beterjesztett, és a bizottsági viták után jövő héten a plénum elé kerülő tervezetben 815 milliárd lejes bruttó hazai termékkel (GDP), 1,4 százalékos inflációval, és 4,46 lejes euróárfolyammal számolnak.
A központi költségvetést az előző évinél több mint 15 százalékkal magasabb bevételekre számítva dolgozta ki a Sorin Grindeanu vezette szociálliberális kabinet, amely a kiadási oldalon 15,5 százalékos növekedést irányzott elő. A kormány a teljes államháztartás szintjén 254,7 milliárd lejes bevételekkel számol, ennél pedig 24 milliárd lejjel többet akar költeni. A költségvetési hiány így a GDP 2,96 százalékára rúgna.
Kinek mennyi jut?
A kormány közleménye kiemeli: több mint ötven százalékkal 16,3 milliárd lejre növelte a védelmi minisztérium költségvetését, amely így – Románia nemzetközi kötelezettségvállalásainak megfelelően – eléri a GDP 2 százalékát.
A 2017-es költségvetésből az igazságügyi minisztérium 3,15 milliárd lejt kap – jelentette be kedden késő este a Victoria-palotában Viorel Ştefan pénzügyminiszter. Az összeg a bruttó hazai termék hozzávetőlegesen 0,38 százalékát teszi ki, és Ştefan szerint ez 139 millió lejjel több, mint tavaly. Ebből mintegy 50 százalékkal növelik a fogvatartottak élelmiszer-ellátására fordított összeget, javítják a börtönviszonyokat, és elkezdik két új, egyenként ezer férőhelyes börtön építését Caracalban és Berceni-ben.
A belügyminisztériumnak 11,3 millárd lejt, azaz a bruttó hazai termék 1,3%-át irányozza elő a költségvetés, amelyből, többek között, 167 különleges mentőkocsit és 47 mentőkonténert kell vásárolnia. Felújítanak 26 tűzoltósági, rendőrségi és csendőrségi székhelyet. A külügyminisztérium költségvetése 19 millió lejjel nő, idén 768 millió lejből gazdálkodhat a tárca, ez a hazai össztermék 0,094 százaléka. Ebből kell megnyitni Románia három új konzulátusát Salzburgban (Ausztria), Haifában (Izrael) és Melbourne-ben (Ausztrália), illetve fel kell újítani több más diplomáciai képviselet székhelyét.
A gazdasági minisztériumnak 225 millió lejt irányoz elő a költségvetés, ez a bruttó hazai termék 0,027 százalékának felel meg, az összegből pedig többek között az új lelőhelyek feltárását célzó geológiai kutatóprogramot, valamint egyes hőerőművek korszerűsítését és a bányabezárási programot kell finanszíroznia.
A közlekedési tárca eközben 32 milliárd lejt kap – ez a bruttó hazai termék hozzávetőlegesen 4 százaléka. A pénzügyminiszter azt mondja, ez 60 százalékkal haladja meg a tavaly kiutalt összeget, és ebből többek között a következő célkitűzéséket kell megvalósítania: 62,5 kilométer autópálya Lugos és Déva között, 28,7 kilométer sztráda Szászsebes és Torda között, a Târgu Jiut, Marosvásárhelyt, Caracalt és Brassót elkerülő körgyűrű befejezése, a bukaresti 4-es metróvonal befejezése, 272 de kilométer országút felújítása, illetve ebből az összegből fedezik az egyetemisták ingyenes vasúti utazásának költségeit is.
A fejlesztési és európai alapokért felelős minisztériumnak 6,65 milliárd lejt irányoz elő a költségvetés, ez 1,41 milliárd lejjel kevesebb, mint egy évvel korábban. A tárca célkitűzései között szerepel 2500 bölcsőde és 2000 iskola építésének leszerződése és megépítése, a víz- és csatornázási munkálatok folytatása a vidéki településeken és 30 egyetemi kollégium építése. Az üzleti környezetért, kereskedelemért és vállalkozásokért felelős minisztériumnak 1,99 milliárd lejt, azaz a bruttó hazai termék 0,24 százalékát irányozza elő a költségvetés, amelyből, többek között 20 ezer új munkahelyet kell létrehoznia a Start-up - Románia program keretében.
A pénzügyminisztériumnak eközben 3,2 milliárd lejt irányoz elő a költségvetés, ez 104 millió lejjel kevesebb, mint tavaly. A mezőgazdasági minisztérium 27,13 milliárd lejt kap, ez a bruttó hazai terméknek nagyjából 3,3 százaléka. A környezetvédelmi minisztérium költségvetése 80 millió lejjel nő, idén 428 millió lejből gazdálkodhat a tárca – ebből folytatják a roncsautó- és az Első otthon programot. A víz- és erdőgazdálkodási minisztériumnak 326 millió lejt irányoztak elő, amiből legalább 5 ezer hektárt újra kell erődíteni.
A 2017-es költségvetésben 35,6 milliárd lejt szánnak az oktatásra, ez a bruttó hazai termék 4,4 százaléka. Ştefan elmondása szerint az oktatási tárca azt tűzte ki célul, hogy 20 százalékkal emelje a tanárok bérét, kísérleti jelleggel meleg ebédet biztosítson 50 oktatási intézmény 29 695 tanulójának, és befejezze 15 óvoda és 12 iskola építését. Az egészségügy számára 37,4 milliárd lejt, azaz a bruttó hazai termék 4,6 százalékát irányozza elő a költségvetés a tavalyi 30,284 milliárd lej után.
A 2017-es költségvetésből a kultúráért és nemzeti identitásért felelős minisztérium 707 millió lejt kap. A távközlési minisztérium idei költségvetése 510 millió lej lesz, ebből tőkésíteni kell a postát. A határon túli románokért felelős tárca 19,2 millió lejből gazdálkodhat, ez 5,24 millió lejjel több, mint egy évvel korábban. A turisztikai minisztériumnak 80 millió irányoz elő a költségvetés, ez 31 millió lejjel több, mint egy évvel korábban.
„Túlságosan derűlátók"
A költségvetési tanács azonban arra figyelmeztette a kormányt, hogy az államháztartás bevételei tekintetében túlságosan derűlátó volt, a közalkalmazotti béremelésekkel bevállalt kiadásokat pedig alábecsülte. A nemzetközi pénzintézmények – a Nemzetközi Valutaalap (IMF), a Világbank, az Európai Bizottság – mindegyike 4 százalék alatti gazdasági növekedést valószínűsít idén Romániában.
Amint arról korábban írtunk, a román államháztartás bevételei tavaly a GDP 30 százaléka alá csökkentek, miután 2016 január elsején 24-ről 20 százalékra csökkentették az általános forgalmi adót (áfa/TVA). Idén újabb 1 százalékponttal 19 százalékra csökkent az áfa, a kormány pedig további nyugdíj- és béremelésekről döntött.
Gyengíti a lejt a kormány húzása
Már a szerda reggeli órákban esett a lej árfolyama a bankközi piacon – a szakértők szerint a román fizetőeszköz értékvesztése összefüggésben áll a kormány által kedd este elfogadott, a büntető törvénykönyv és a büntetőjogi perrendtartás módosítását célzó sürgősségi kormányrendelet elfogadásával. 9-30-kor 0,4 százalékos gyengülés jelentettek, ekkor már az árfolyam elérte a 4,52 lej/eurót. 0,5 százalékot veszített eközben értékéből a román deviza az Egyesült Államok fizetőeszközéhez képest: 4,19 lej/USA dollár árfolyamon zajlottak a tranzakciók. A Román Nemzeti Bank (BNR) sem volt derűlátóbb, amikor 13 órakor kiadta a referencia-árfolyamot, ami 4,5240 lej/euró, illetve 4,1935 lej/USA dollár volt.
Bálint Eszter | 
Krónika (Kolozsvár)

Veszélyes Kolozsvár népszerűsége
Nem biztos, hogy jót tesz Kolozsvárnak a népszerűség: szakértők szerint a lakosság gyarapodása túlterheli az infrastruktúrát, a városvezetés pedig láthatóan nem tud lépést tartani a kincses város növekedési ütemével. A következő években a magyarság aránya is csökkenhet.
Első látásra abszolút pozitívumként értékelhető, hogy a továbbtanulási lehetőségek, a jól fizető munkahelyek és az egészségügyi szolgáltatások színvonala miatt jelenleg Kolozsvár a legvonzóbb város az országban. A Krónika által megkérdezett szakértők szerint azonban a város népszerűsége számos kockázattal is jár. A Világbank által nemrég nyilvánosságra hozott, 1250 személy bevonásával elvégzett közvélemény-kutatás szerint a megkérdezettek több mint 15 százaléka azt válaszolta, ha tehetné, a magasabb életszínvonal miatt Kolozsvárra költözne, míg Bukarestet a válaszadók 14 százaléka jelölte meg ideális lakhelyként, a képzeletbeli dobogó harmadik helyét pedig Temesvár foglalja el 12 százalékkal. A kutatást az Európai Bizottsággal együttműködve végezte el a Világbank azzal a céllal, hogy az eredmények alapján újragondolják a régiófejlesztési politikát a 2021/2027 közötti időszakra.
Felzárkóznak a vidéki nagyvárosok
Ilie Şerbănescu makrogazdasági elemző lapunk kérdésére azt mondta, a felmérés eredményét egyáltalán nem tartja meglepőnek, hiszen a preferencia azon alapul, hogy milyen lehetőségek vannak ezekben a városokban. „Azt látjuk, hogy az elmúlt pár évben két vidéki város – Kolozsvár és Temesvár – már utolérte Bukarestet, előbbi le is körözte a fővárost. A tendencia valószínűleg nem fog változni az elkövetkező időszakban sem. Nyilvánvalóan élhetőbbek, csendesebbek és sokkal szervezettebbek, mint a főváros, ahol egyre nagyobb méreteket ölt a káosz” – fogalmazott Ilie Şerbănescu. Hozzáfűzte: Bukarest már így is túlzsúfolt, de ami a legfontosabb, hogy az ingatlanfejlesztések mértéke nincs arányban a munkahelyek számának növekedésével. Mivel Bukarest nagyobb város, így a szervezetlenség hatásai sokkal látványosabbak, mint Kolozsváron vagy Temesváron. A gazdasági szakértő szerint egy 300 ezres települést sokkal könnyebb megszervezni, tisztán tartani, a fejlesztéseket is arányosabban lehet elvégezni a különböző városrészekben, és könnyebb megküzdeni a környezetszennyezéssel is. „Ha engem kérdeznek, logikusnak tűnik a sorrend” – összegezte álláspontját a Krónikának Ilie Şerbănescu.
Kolozsvár sikeresen adja el magát
Pásztor Gyöngyi, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) szociológia karának adjunktusa viszont arra mutatott rá, bár a városnak valóban nagy a fejlődési potenciálja, ez számos kockázattal jár. Kérdésünkre elmondta, az a tény, hogy a legtöbben Kolozsvárt jelölték meg ideális lakhelyként, azt jelenti, hogy a kincses városnak nagy a migrációs potenciálja. „Azt azonban nem árt tisztázni, hogy különbség van aközött, hányan telepednének le szívesen Kolozsváron, és aközött, hogy ténylegesen hányan teszik ezt meg.
A véleménynyilvánítás nem azt jelenti, hogy Románia lakosságának egyharmada máról holnapra ide fog költözni” – hívta fel a figyelmet a szociológus. Kérdésünkre kifejtette: Kolozsvár amúgy is azt a képet közvetíti önmagáról, hogy a legélhetőbb, legkedvezőbb, a legtöbb lehetőséget nyújtó város ma Romániában. „A számok valósak, de azért figyeljünk oda arra, hogy igazából mit mutatnak. Először is ez nem jelenti azt, hogy Kolozsvár népessége egyik pillanatról a másikra megnő, ugyanakkor azt kolozsváriként is érzékeljük, hogy a városnak elég nagy befogadókészsége van. Kétségtelen, hogy többen telepednek meg, mint ahányan elköltöznek innen” – mutatott rá Pásztor Gyöngyi.
Mint részletezte, a beköltözők jelentős részét azok a diákok teszik ki, akik tanulmányaik elvégzése után a kincses városban telepednek le – ilyen szempontból a fiatal utánpótlás biztosítva van –, de ide tartoznak az új munkalehetőségek miatt beköltözők is kisebb arányban. „Ha ez a trend hosszú távon is megmarad, akkor egyrészt örvendhetünk a pozitív hatásoknak, de meg kell találnunk városként a módját annak, hogy hogyan kezeljük a negatív hatásokat” – magyarázta az egyetemi adjunktus.
A belső migráció haszna és kára A kolozsvári szociológus elmondta továbbá, a belső migráció lehetőségeket biztosít egy település számára, ugyanakkor felelősségre, tudatosságra van szükség annak a kezeléséhez, adminisztrálásához. Mint kifejtette, az alacsony munkanélküliség és a magasabb életszínvonal egyszerre vonz nagy és kis befektetőket, kreatív fiatalokat, akik munkát adnak maguknak és másoknak. „Emellett viszonylag magas az életszínvonal, hiszen az országos átlaghoz képest magasabbak a bérek, ennél többet csak a bukarestiek keresnek átlagban. Ez látszik a kulturális, gazdasági, társadalmi, és a sportéletben egyaránt. A gazdasági potenciál nagyon megnőtt, ezt a Kolozsváron élők látják is” – mondta Pásztor Gyöngyi.
A szakértő szerint azonban egyre nagyobb teher nehezedik a város infrastruktúrájára, egyre többen használnak egyre kisebb területet. „Ez leginkább az autós forgalomban, illetve a túlzsúfolt tömegközlekedésben is tetten érhető. Ezzel párhuzamoson zajlik egy szuburbanizációs folyamat, amelynek szintén nincs kialakítva az infrastruktúrája. A szomszédos Kisbácsból vagy Szászfenesről bejutni Kolozsvárra maga a kínszenvedés. Nap mint nap tapasztalható, hogy az adminisztráció mennyire nem képes lépést tartani a város növekedési ütemével. Elég ránézni egy-egy új lakónegyed infrastruktúrájára, hogy mennyire kaotikus” – jegyezte meg a BBTE tanára.
Rámutatott: az talán kevésbé érzékelhető a hétköznapi ember számára, hogy a magasabb bérek egyenes következménye a keresletnövekedés, ami egyszerre magasabb árakat is jelent. Mindenért többet fizetünk, mint az országban bárhol máshol: egy egyszerű kávéért, a boltban a ruhákért, és ami a legsúlyosabb ebből a szempontból, hogy jóval többet fizetünk az albérletekért” – magyarázta.
Az alacsonyabb jövedelműek kiszorulnak?
Kolozsvár az ingatlanpiacon is regionális központtá vált, mivel egyre többen – nem csupán a környékbeli falvakból, hanem az egész országból – a kincses városban keresnek lakásokat. Mint részletezte, ingatlanszakértő ismerősei arról számoltak be, hogy egyre nagyobb a befektetési szándékú lakásvásárlás Kolozsváron. „Egyre többen döntenek úgy, hogy a pénzüket kincses városi ingatlanba fektetik be még akkor is, ha nem is tervezik, hogy a városba költöznek. Ez olyan keresletet generál, amely rohamosan növeli az árakat. Ennek az a negatív következménye, hogy azok a kolozsváriak, akik az áremelkedéssel nem tudnak lépést tartani, kiszorulnak a városból” – részletezte Pásztor Gyöngyi.
Mint mondta, világszerte van rá példa – Európában például Londonban –, hogy attól kezdve, hogy egy város gazdasági központtá válik, a helyi lakosok közül egyre kevesebben engedhetik meg maguknak, hogy saját városukban lakást vásároljanak. „Kicsiben, de ez látszik Kolozsváron is. Ebben annak a kockázatát látom, hogy Kolozsvár erősen diszkriminatív várossá válik, amely kiszorítja a lakbér növekedésének ütemével lépést tartani nem tudó embereket az olyan kertvárosokba, mint Kisbács vagy Szászfenes” – jegyezte meg a szociológus.
Csökkenhet a magyarság aránya
Hozzáfűzte: bár erre vonatkozó statisztikai kimutatás még nem készült, etnikai vonzata is van a lakosságnövekedésnek, és nyilvánvaló, hogy ebben a „versenyben” a magyarok veszítenek elsősorban. Pásztor szerint a kolozsvári magyarok vagy a tanulmányaikat itt végző magyar diákok – az informatikusokat leszámítva – rendszerint nem a nagyon pénzes szakmákban dolgoznak. A legtöbben humán értelmiségiek, akik egyre nehezebben tudnak megkapaszkodni Kolozsváron. Ennek a szuburbanizációs folyamatnak az egyik legnagyobb kockázata, hogy az elköltözések következtében jóval kevesebb magyar marad a kincses városban, mint korábban. „Ha etnopolitikában gondolkodnánk, akkor azt a kérdést kellene feltenni: hogyan tudnánk támogatni a fiatal magyar értelmiségieket, hogy otthonra találjanak Kolozsváron, ebben a vadkapitalista viszonyrendszerben, amely ma az ingatlanpiacot jellemzi” – fogalmazott a BBTE szociológia karának adjunktusa. Kérdésünkre, hogy erre vonatkozóan milyen megoldásokat javasol, Pásztor Gyöngyi az Iskola Alapítvány tanári lakásait említette pozitív példaként. Ezekre a lakásokra egyébként azok pályázhatnak, akik főállásban kolozsvári székhelyű vagy kirendeltségű felsőoktatási intézményben magyar nyelven tanítanak, 45 évnél fiatalabbak, és nincsen saját lakásuk.
„Magánemberként az a véleményem, hogy nem csupán az egyetemen dolgozók számára, hanem sokkal szélesebb körben is lehetne hasonló támogatást nyújtani értelmiségieknek, akiknek a tevékenysége a közösség szempontjából fontos: orvosoknak, tanítóknak, tanároknak, újságíróknak” – tette hozzá Pásztor Gyöngyi. Brassó a legtisztább romániai város.
Kiss Előd-Gergely / Krónika (Kolozsvár)

KOLOZSVÁR ÚJRA KINCSES, DE NEM MAGYAR
Már tényleg csak a melegfelvonulás hiányzott volna ahhoz, hogy Kolozsvár belépjen az európai „kultúrvárosok” sorába. De erre még várni kell, a ClujPride szervezői egyelőre nem kaptak engedélyt a polgármesteri hivataltól, hogy július elsején szivárványossá tegyék az egykori kincses város egy napját.
A több mint háromszázezer lakosú Kolozsvárt az utóbbi évek látványos fejlődésével párhuzamosan elérte a nyugati befolyás majdnem összes jótékony és káros hatása. Sajátos egyvelege lett az egészséges hagyomány ápolásának, a román nacionalizmusnak, a nyitottságnak és a befogadásnak egyaránt. Kelet-európaiság, erdélyiség és a Balkán találkozáspontja sok pénzzel kipárnázva.
A régiófejlesztési politika újragondolása céljából az Európai Bizottság a Világbankkal együttműködésben végzett közvélemény-kutatást 1250 romániai lakos bevonásával. A megkérdezettek több mint tizenöt százaléka azt válaszolta, hogy a magasabb életszínvonal miatt Kolozsvárra költözne, ha tehetné. Bukarestet tizennégy százalékuk jelölte meg ideális lakhelyként, Temesvár futott be harmadikként tizenkét százalékkal. Az eredmény nem feltétlenül meglepő.
Ma Kolozsváron van a legtöbb lehetősége megfelelő munkahelyre annak a romániai fiatalnak, aki úgy dönt, nem követi közel négymilliónyi honfitársát a külföldi boldogulás keresésének kétesélyes útján. Az építkezések még a gazdasági válság alatt sem álltak le, most pedig újra szédületes tempóban zajlanak. Bukarest után Kolozsvár lett Románia legkeresettebb városa, de kelet-közép-európai összesítésben is a legvonzóbb gazdasági célpontok közé emelkedett.
Kolozsvár, amely régóta akadémiai városnak számít, rendkívül hatékonyan épített erre a tényezőre, és ez jelentős hatással volt az iparra és a gazdaságra. A helyi döntéshozók támogatják azokat a polgári kezdeményezéseket, amelyek rendezvényeket, eseményeket, konferenciákat szerveznek, s ezzel pénzt generálnak. Szakértők szerint Kolozsváron az elmúlt két évben folyamatosan húsz százalék feletti a turisztikai növekedés, éppen az előbb említett kezdeményezéseknek köszönhetően. Két évvel ezelőtt nagy sikernek örvendett az Európa ifjúsági fővárosa cím. A szokásossá vált kulturális pezsgés megsokszorozódott, nemzetköziesedett.
Emil Boc polgármester a napokban jelentette be, hogy az általa vezetett város megpályázza az Innováció európai fővárosa címet, amelyet Kolozsvár a következő tíz évben nyerhet el. A technológiai és közpolitikai jellegű rendezvénysorozatot első alkalommal rendezik kelet-közép-európai városban.
Eddig Barcelona, Amszterdam és Bécs nyerte el ezt a címet. A növekedés üteme mellett persze ott találjuk a szürke, kopott, nagy többségében még mindig felújításra váró panelházakat, az elhanyagolt zöldövezeteket, a minden tekintetben lehangoló lakónegyedeket. A lakosság egy részének kulturális, civilizációs színvonala még mindig egy volt kommunista állam ipari városának átlagát hozza, ami most jóval feltűnőbb, mint húsz-harminc évvel ezelőtt. Gheorghe Funar polgármestersége már a múlté, de szelleme és egykori híveinek többsége ma is él.
Hogyan érzi magát ebben a közegben a tizenöt százaléknyi magyarság? Nyilván vegyes a kép. Bármilyen nemzetiségű is legyen, nincs az a fiatal, akinek ne tetszene, ha városában van munka- és szórakozási lehetőség. Siker-e ugyanakkor, hogy bírósági döntés kellett a magyar településnév hivatalos feltüntetéséhez a város bejáratánál?
Avagy megfordítva a kérdést: van-e ok a méltatlankodásra, amikor évről évre egy héten keresztül magyar művészek előadásai uralják a főteret? Mit hoz és mit visz a gazdasági szárnyalás az egykori kincses városban? A kolozsvári Krónika napilap szakértőkkel igyekezett megvizsgálni, milyen kockázatokkal jár a város népszerűsége.
Pásztor Gyöngyi, a Babes–Bolyai Tudományegyetem szociológia karának adjunktusa a számos pozitív hatás mellett megemlíti, hogy egyre nagyobb teher nehezedik a város infrastruktúrájára. A magasabb bérek egyenes következménye a keresletnövekedés, ami magasabb árakat is jelent.
Kolozsvár az ingatlanpiacon is regionális központ lett, mivel egyre többen – nem csupán a környékbeli falvakból, hanem az egész országból – a kincses városban keresnek lakásokat. Egyre nagyobb a befektetési szándékú lakásvásárlás Kolozsváron. Az áremelkedések negatív következményeként kiszorulnak a városból azok, akik ezzel a trenddel nem tudnak lépést tartani.
A szakértő szerint etnikai vonzata is van a lakosságnövekedésnek, és nyilvánvaló, hogy ennek a magyarság a kárvallottja. A kolozsvári magyarok vagy a tanulmányaikat ott végző magyar diákok – az informatikusokat leszámítva – rendszerint nem a nagyon pénzes szakmákban dolgoznak.
A legtöbben humán értelmiségiek, akik egyre nehezebben tudnak megkapaszkodni Kolozsváron. Ennek a szuburbanizációs folyamatnak az egyik legnagyobb kockázata, hogy az elköltözések következtében jóval kevesebb magyar marad a kincses városban.
Pataky István Magyar Idők (Budapest)

Utazás a közös pont körül (Mini-Máért Tusványoson)
Második alkalommal találkoztak „bővített ülésen” a 28. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor pénteki nemzetpolitikai fórumán a Kárpát-medencei magyar képviseleti szervezetek és a budapesti kormány képviselői. A nagy érdeklődés mellett lezajlott, a Kárpát-medence, a biztos pont címet viselő pódiumbeszélgetés – a budapesti kormányzat irányában megfogalmazott köszönetek során, illetve a jövőre esedékes választásokkal kapcsolatos határon túli szerepvállaláson túlmenően – újból remek alkalom volt a pártpolitikusoknak, hogy a jelszavakon, programokon túl a térségük valóságából is felmutassanak egy szeletet, illetve a kapaszkodókat is megjelöljék.
Répás Zsuzsanna nemzetpolitikai szakértő, volt államtitkár elsőként Semjén Zsoltot, Magyarország miniszterelnök-helyettesét kérte szólásra, aki három nagy témakör köré rendezve adta elő mondanivalóját: az egyetemes magyar megmaradást szolgáló anyaországi támogatások (ideértve a külhoni politikai alakulatokét mint az érdekképviselet letéteményeseit), az állampolgárság (mint válasz Trianon igazságtalanságára és a nemzet közjogi egyesítésének eszköze), illetve Magyarország szomszédsági viszonya (mint a határon túli magyar közösségek jogérvényesítési törekvéseit támogató alapvető eszköz). Kiútkeresés északon és keleten
Az elcsatolt nemzetrészek képviselői közül elsőként – noha bevallása szerint ezt a több éve hagyománnyá vált megtiszteltetést szívesen továbbadná – Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke szólalhatott meg, Répás Zsuzsanna indoklása szerint mint a legproblémásabb térség képviselője. A politikusnak ez alkalommal sem adatott meg, hogy jó vagy legalábbis jobb hírrel érkezzen, hiszen az ukrajnai helyzet egyelőre nem mutat javulást. A geopolitikai események még mélyebb válságba sodorták az amúgy is igen megosztott országot, amelynek Kárpátalja is része. Az ország keleti felén harcokban formát öltött orosz–Nyugat konfliktusból – a minszki erőfeszítések ellenére – járható kiút egyelőre nem látszik. Erre rátevődik a szintén mély gazdasági válság, amelyet Ukrajna átél. „Az az ország, amely korábban repülőgépeket, rakétákat volt képes gyártani, most ezen iparágak felszámolását éli meg, ráadásul nem tudni, hány lakosa van, a csökkenés viszont drasztikus” – fogalmazott. A problémákra a nemzetközi pénzügyi szervezetek (valutaalap, Világbank) – az ország egyre fokozódó eladósodásához vezető – támogatási ajánlata, politikája nem gyógyír, az ország lakosságának érdekeit nem is szolgálja.
Brenzovics egyben a 2014 óta egyre erősebb lendületet mutató belpolitikai válságra is rámutatott: az elmúlt három évben beindult, az 1996-os alaptörvény által garantált nyelvhasználati, oktatási, állampolgársági jogok megnyirbálása állandóvá vált a kijevi törvényhozásban. Brenzovics szerint a nehéz helyzetben egyelőre a kárpátaljai magyarság továbbra is képes fenntartani kulturális és oktatási intézményeit, a sajtót és mindazt, ami a közösség fennmaradásához szükséges, annak ellenére, hogy az – országos szinten ijesztő méreteket öltő – elvándorlás sújtja. Magyarország támogatása, valamint a teljes Kárpát-medencei magyarság szolidaritása nélkül nem sikerülne – zárta mondandóját. A szlovákiai közösség helyzetét illetően Menyhárt József, a Magyar Közösség Pártja (MKP) vezetője sem ütött meg túl derűlátó hangnemet, bár elmondása szerint a tavalyi évhez képest javult valamelyest az állás. Az elnök mindenekelőtt igen súlyos demográfiai adatokkal is alátámasztva kijelentette: két urat nem lehet szolgálni, ezért a többnemzeti, azaz vegyes pártoknak nincs jövője. Ezek ugyanis az asszimiláció tökéletes eszközei, hatásukat Szlovákiában igen jól érezni, erőteljes a beolvadási tendencia (több mint 20 százaléka a magyar családoknak nem meri vállalni magyarságát, ha fennáll a lehetőség, hogy abból kára származzon). Menyhárt József a magyar–magyar párbeszéd akadozását is megemlítette, egyebek mellett a tárgyalópartner (a többnemzetiségi HID) alantas szándékai miatt, miközben a követendő stratégiák kidolgozásán kellene ügyködni. Menyhárt József a magyar közképviselet legfőbb feladataiként az asszimiláció visszaszorítását (az identitásmegőrzési kezdeményezések erősítésével), valamint a helyi gazdasági fejlesztést nevezte meg (ami a belső, megélhetési migrációra és a kötődő demográfiai visszaesésre is megfelelő ellenlépés lehet). „A határon túli magyar politika a magyar hálószobákban kezdődik!” – szögezte le utalva ezzel a gyermekvállalás ösztönzésének fontosságára.
Pártharc és autonómia
Noha valamelyest ragaszkodtak a címben meghirdetett mottóhoz, az erdélyi magyar szervezetek képviselői – Biró Zsolt parlamenti képviselő, a Magyar Polgári Párt elnöke, Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, valamint Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke – egyúttal egy kisebb politikai csörtébe és programismertetésbe gabalyodtak. A biztos pont, kapaszkodó tekintetében Biró Zsolt és Tánczos Barna saját alakulatát nevezte meg az erdélyi közösség számára, illetve Budapestet a Kárpát-medence magyarsága számára. Biró Zsolt úgy vélte: a határon túli térségekben a magyar–magyar politikai együttműködés lehet egy további biztos pont (amire a tavaly óta kézzelfogható példa is van az RMDSZ–MPP-paktum formájában, amely stabil bukaresti képviseletet is jelent), illetve a román közösséggel való viszonyban a gyulafehérvári ígéretekre való következetes emlékeztetés, számonkérés. Tánczos Barna Orbán Viktor kormányának – a román politikum által egyébként nagymértékben irigyelt – markáns politikáját nevezte meg biztos pontnak, szemben a bukaresti megalkuvó, behódoló „balkáni” politikai játékokkal. A szenátor az autonómiát is szóba hozta, rámutatva: a román politikum és egyes intézmények (főképp a titkosszolgálatok) mindent megtesznek a törekvések meggátolásáért, és egyre újabb manipulatív eszközöket is bevetnek a közvéleménynek a magyar közösség ellen történő hergeléséért. Az autonómiából semmilyen kára nem származna a románságnak sem – tette hozzá. Szilágyi Zsolt az autonómiát (mint népakarat), illetve annak következetes képviseletét (utalva ezzel arra, hogy szerinte ezt az RMDSZ sorozatosan elfelejtette mint célt) nevezte meg biztos pontként, és egyben garanciaként a közösségi megmaradásra. Szilágyi Zsolt szerint inventív, kreatív és offenzív nemzetpolitikát kell folytatni, kihasználva a román politikai élet sajátosságait. „Egyetlen román politikus sem fogja felajánlani az autonómiát, ha azt a magyarok nem kérik. Ha nincs autonómia, elveszünk, mint a szászok” – fogalmazott. A külpolitika tekintetében ugyanakkor az összehangolt szolidaritást nevezte meg kapaszkodóként. A pártelnök ugyanakkor azt is leszögezte: a tömörülések közötti együttműködést a nemzeti ügyek mentén tartják elfogadottnak, az RMDSZ és az MPP által választott formában nem szándékoznak részt venni.
A diaszpóra is számít
Helyzetük sajátosságából adódóan egyedi üzenettel érkezett Klement Kornél a Nyugat-Európai Országos Magyar Szervezetek Szövetsége részéről, aki a diaszpóra képviselőjeként szólva felhívta a figyelmet: a kint élő magyarok is képesek megőrizni identitásukat, érzéseikben és elkötelezettségeikben értékes magyar emberek tudnak lenni. Emellett hatékonyan hozzá tudnak járulni az anyaországi és általánosan a Kárpát-medencei magyarság sorsának alakulásához mint a magyar értékkör nagykövetei, országimázs-javítók, valamint az autonómia eszméjének terjesztői – fogalmazott.
Kedvező szelek
Horváth Ferenc, a Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség elnöke, valamint Jankovics Róbert, a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége ügyvezető alelnöke az általuk képviselt közösségek helyzetének javulásáról számolt be – egyebek mellett a magyar kormány nemzetpolitikai lépései nyomán. Szavaikból ugyanakkor az is kiderült: Szlovéniában az elviekben igen széles körben garantált kisebbségi jogok gyakorlatba ültetése terén a kormányzattal igen nehéz dolguk van, míg Horvátországban is az elmúlt egy év hozott számottevő változást, hiszen a korábbi kormányzat szinte lerombolta a magyar közösség megmaradásához elengedhetetlen rendszert. Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke szerint a vajdasági magyarság, „kegyelmi időt él meg”, a társadalom megbecsült tagjai lettek. Ez több tényező együttállásából (így a magyar–szerb szomszédsági viszony jelentős javulása) alakulhatott ki, és amelyet arra kell kihasználniuk, hogy minél többet megvalósítsanak. A közösség fennmaradásához szükséges ügyek fenntartását viszont csak a jelenlegi magyar kormányzat folytonossága tudja biztosítani, ezért elemi érdekük ennek fennmaradásához hozzájárulni. Utolsóként Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára szólt, rámutatva: az elmúlt évek sikerei közösek, és a kialakult nagyon erős Kárpát-medencei magyar politikai intézményi rendszer megőrzése és megszilárdítása az eljövendő évek kihívása. A felszólalók kivétel nélkül támogatásukról biztosították a jelenlegi budapesti kormánykoalíciót mind a szavazói regisztrációt, mind a jövő évi magyar országgyűlési választást illetően.
Nagy D. István / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Menni vagy maradni
Megdöbbentő kimutatást közölt a Világbank pár napja: felmérése szerint 3,6 millió román állampolgár forgatja fejében, hogy a következő öt esztendőben elhagyja az országot. Hogy mint alakul a helyzet a határidő lejártakor, persze nem tudni – elképzelhető, hogy a mérleg pozitívabb, de az is, hogy negatívabb lesz.
Hogy azonban ma több mint hárommillióan a kivándorlást fontolgatják, mindenképpen elkeserítő.
A megalakulásának százéves évfordulójára készülő Nagy-Romániának mondhatni „haladó” tapasztalatai vannak e kérdésben. Az 1920-as években a magyarok, 1989 előtt a zsidók és németek sűrű tömegei hagyták el az országot – ez utóbbiaknak mára csak jószerivel írmagjuk maradt. A hazai magyarok 1989 előtt is, de főleg utána követték a példát.
E cikken gondolkodva – hirtelen és felületesen – összeszámoltam, hogy csupán szűkebb baráti és ismeretségi körömben negyedszázad óta legalább 25-ön szépecskén felüli azon gyerekek száma (némelyek immáron túl a 35-40 éven), akik tőlünk nyugatabbra (Magyarországtól az Egyesült Államokig, sőt Japánig) kerestek és találtak megélhetést. Legalább öt közülük egyetemi tanerő (!), ami szerintem feltételezi, hogy az elengedhetetlen angolon kívül az illető országok nyelvét is felsőfokon birtokolják.
Mindezzel csupán annyit akarok mondani: a romániaiak (megfelelő felkészültséggel és kitartással) a siker reményével indulhatnak a nyugati világban. Sőt: ezen tulajdonságok valamelyes híján is érvényesülhetnek, persze alsóbb szinten, ami azt jelenti, hogy a hazai jövedelemnek csupán kb. háromszorosát, s nem 8-10-szeresét keresik meg. Ismerek aradi magyar hentest, aki Németországban, hidegkamrában marhát, sertést trancsíroz (folyton dideregve az alacsony hőmérsékleten), Réz-hegységbeli, elszigetelt településen lakó szlovák, általános iskolai végzettségű honfitársat, aki Hamburgban üvegházban robotol, túlórát is vállalva (vajon honnan szerzett tudomást a lehetőségről?), Arad megyei, itthon emeletes palotát építő roma polgártársat, aki feleségestül Franciaországban lehetőleg éjszakai váltásban dolgozik, mert azt jobban fizetik, hogy a számtalan spanyolországi eperszedőről már ne is beszéljek.
Azokról – vannak szépecskén –, akik Nyugatra a koldulás, csalás, rablás általi pénzszerzés gondolatával távoznak, s lejáratják az országot, ezúttal ne essen szó.
De vajon a pénz a „minden”?
Embere válogatja, tapasztalatom és meggyőződésem szerint a nagy többség számára nem. Petőfit idézem: jobb nekem itthon a fekete (mármint a kenyér), mint máshol a fehér.
Kalandra, felfedezésre vágyók mindig is voltak (szerencsére – mi is volna ma nélkülük?), tömegek azonban mindig valamelyes (gazdasági, politikai stb.) kényszer hatására indultak el idegen tájakra. Romániában több mint negyedszázada folyamatosnak látszik e kényszer, a kelet-európai országok közül csak (a nálunknál kétszer nagyobb lakosságú) Lengyelországból nagyobb a kivándorlók száma. (Talán Ukrajnából, de erre vonatkozó adataim nincsenek.)
Kik azok, akik, elméletileg, mennek, mennének?
Döntő többségük, mint várható, fiatalok, akik itthon még nem köttettek gúzsba: nem rendelkeznek önálló lakással, családdal, és főleg nem reális megélhetési perspektívákkal. Azok a fiatalok, nem mellesleg, akiktől nagyrészt a nép tovább éltetése, gyarapítása várható. A demográfia lényege ugyanis – szombaton a magyar miniszterelnök tusványosi beszédében is aláhúzta – a matematika kérlelhetetlen, részrehajlás nélküli szabályaival is megfogalmazható: ha nem születik családonként átlagban kb. 2,1 gyermek, a szóbanforgó nemzet, ország hosszú távon kihalásra ítélt.
Ha a következő öt esztendőben jó 3,5 millió, reprodukcióra hajlamos és képes romániai elhagyná hazáját, remény se lehetne a hazai lakosság megmaradására. Ami számtalan (egyebek között a nyugdíjas-ellátás fenntartására vonatkozó) kérdés előtt is bezárná a kaput.
Nem kétlem: a jelenlegi hazai hatalom rendelkezik (mint ahogy az előzőek is) megfelelő adatokkal, ismeretekkel e téma tekintetében. (Ha mégse, az végleg katasztrófa volna.) A probléma: tudnak-e okos megoldásokat megfogalmazni a kérdés kapcsán. Mert ha nem, a legpesszimistább forgatókönyv, a lakosság következő évtizedekbeli drasztikus csökkenése válik valósággá, minden borzalmas következményével együtt.
Jámbor Gyula / Nyugati Jelen (Arad)

Ebbe az erdélyi városba költöznek a legtöbben a jobb megélhetésért
Megfordult Romániában a kivándorlási, illetve a belső migrációs szándék aránya: most már több mint kétszer annyian inkább belföldön keresnének jobb megélhetést, mint külföldön, a legvonzóbb városok pedig Kolozsvár, Bukarest és Temesvár – állapította meg egy felmérés, amelyet hétfőn ismertetett a román sajtó.
A Világbank szakemberei által készített Mágnesvárosok – migráció és ingázás Romániában című kutatásból arra lehet következtetni, Romániában mintegy 3,6 millióan tervezik, hogy a következő öt évben más településre költöznek: közülük mintegy 1,1 millióan készülnek külföldre, 2,5 millióan pedig az országon belül akarnak városukból, községükből elköltözni. E migrációs késztetés elsősorban a fiataloknál erős: a távozni készülők átlag életkora 35 év, háromnegyedüknek nincs gyereke, többségük az átlagnál képzettebb, nagyobb jövedelemmel rendelkezik, és többnyire a magánszférában dolgozik, az ország kevésbé fejlett déli és északkeleti térségeiben él – állapította meg a felmérés. Az ország nyugati részén élők inkább külföldön, a Bukarest közelében élők inkább belföldön keresnének jobb érvényesülési lehetőségeket. A belső migrációs szándék tekintetében Kolozsvár bizonyult a legvonzóbbnak (15 százalék), amelyet Bukarest (14 százalék) és Temesvár (12 százalék) követ. Kolozsvár Románia második legnépesebb városa, de az ingázókat is magában foglaló agglomerációs rangsorban csak az ötödik. Ez utóbbi tekintetben a főváros után Temesvár számít a legnagyobb romániai városnak, ugyanakkor a bánsági városba és közvetlen térségébe érkezett a legtöbb áttelepülő az ország más térségeiből a 2001–2011-es időszakban.
Pataky István / Székelyhon.ro

Verespatak veszélyben
A román politika olyan, mint egy Escher festmény: valahogy mindig körbenforgó, ugyanoda tér vissza, nincs kiútja, megoldása. Egy soha véget nem érő tragikomédia, amelynek sajnos áldozata a román társadalom és az ország kulturális öröksége. Míg előbbi lassan, de biztosan elapad és külföldre távozik, addig utóbbit feláldozza a politikai oligarchia Mammon, a pénz istenének oltárán. Mikor már azt hinnénk, hogy a Verespatak-ügy 2013 óta kitermelt egy erős civil mozgalmat és bebetonozta a romániai politikum gondolkodásába Verespatak kulturális örökségének jelentőségét, nagyot tévedünk: a Tudose kormány visszavonni készül Verespatak UNESCO helyszínné nyilvánításának dossziéját.
A körbeforgó történet, amikor Verespatak ismét veszélybe kerül olyan, mint egy mitológiai elem: istenek generációi ugyanazt a harcot vívják egymással, jön egy új aranykor, majd az is eltűnik és az új isten-generáció újra kell vívja harcát ugyanazokkal a toposz-szerű eszközökkel. Verespatak tehát Románia mitikus, lelki tükre: ha Verespatakkal baj van, Románia politikai rendszerével van baj. A történet 2015-ben kezdődött, amikor nyilvánvalóvá vált, hogy a Rosia Montana Gold Corporation (Gabriel Resources Cég) kanadai mamut-vállalat beperli Romániát a washingtoni székhelyű ICSD Világbank törvényszékén 4,4 milliárd amerikai dollárt követelve a román államtól az elmúlt tíz év halogatásai miatt okozott anyagi károk miatt. Ez meg is történt idén júniusban, amikor a kanadai cég benyújtotta kérését a nemzetközi törvényszéken. A vádpontok között az szerepel, hogy Románia megszegte a kanadai céggel 1999-ben és 2009-ben aláirt szerződést és túl azon, hogy súlyos károkat okozott a cégnek a beruházás és kitermelés állandó halasztásával és ellehetetlenítésével, 2016-ban több, mint 248 titkosított céges dokumentumot – így többek között az eredeti szerződést is – nyilvánosságra hozták.
A perben – amely várhatóan 2019 szeptemberéig is elhúzódhat – Romániát a svájci Lalive ügyvédi iroda és a romániai Leaua és Társai ügyvédi iroda képviseli, míg a kanadai céget az amerikai White&Case és C. P. Tăriceanu jó barátja által vezetett Gabriel Zbârcea irodája képviseli. Magyarán: az ügyet már a kezdetektől fogva még a támadó oldalról is egy kormányközeli ügyvédi iroda támogatja. Ebben a kontextusban tehát nem meglepő Mihai Tudose kormányfő múltnapi nyilatkozata, amelyben arra utalt, hogy elgondolkodnak azon is, hogy visszavonják a Cioloș kormány által 2017 januárjában beadott UNESCO dossziét, amely Verespatakot világörökségi helyszínné nyilvánítaná. Erre azért lenne szükség a jelenlegi kulturális minisztérium szerint, mert a világörökségi jelölés nehezíti Románia pozícióját a per megnyerésében. Lefordítva: a Tudose kormány nem hajlandó 4,4 milliárd dollárt kifizetni, ezért inkább feláldozná Verespatak örökségét. Mindezt úgy, hogy már eleve az opponens fél védőügyvédje is kormányközeli ügyvédi iroda. Jól látható tehát, milyen olcsó és átlátható mechanizmusok vezénylik a jelenlegi kormány hozzáállását Verespatak és általában véve, az ország kulturális és természetvédelmi örökségét tekintve. Ennek a kormánynak Verespatak öröksége semmit sem jelent. De ignorálja azt a mozgalmat is, amely 2013-ban született és a Colectiv tragédiával vált felnőtté: az ország fiataljainak véleményét, a „rezist” generáció hangját. Egy olyan kormány vezeti az országot, amely olcsó ügyvédi játékkal feláldozná az ország ikonikus kulturális és természetvédelmi területét és figyelmen kívül hagyja az elmúlt öt év civil mozgalmainak akaratát és hangját.
Mi más tehet a társadalom, a civil szféra, mint önmagát ismételve, újra utcára menjen és hangosan és haragosan ordítsa el Bukarestig, míg politikusaink füle szétszakad: nem adjuk fel Verespatakot!
T. Szabó Csaba / Szabadság (Kolozsvár)

Tizedik tanévét kezdte a tordai Jósika-líceum
Tizedik tanévét kezdte meg ma a tordai Jósika Miklós Elméleti Líceum. A tanintézet, amelynek létrehozását több éves küzdelem előzte meg, ma 264 gyermeknek nyújt második otthont. Józan Erzsébet igazgatónőtől megtudhattuk: a Tordai Református Egyházközség tervei között szerepel, hogy az Erdélyi Református Egyházkerület jóváhagyásával a tordaiak által csak piros iskolaként emlegetett épület udvarára új épületet húznak fel, amelyben óvodai és bölcsődei csoportok kapnak majd helyet.
Az ótordai református templomban megtartott ünnepi istentiszteleten Józsa Lajos unitárius lelkész hirdetett igét, és buzdította a fiatalokat sportszerűségre, becsületes munkára. Józan Erzsébet iskolaigazgató lapunknak adott nyilatkozatában elmondta: az iskola eleget tett eredeti küldetésének, azaz biztosítja a színvonalas anyanyelvi oktatáshoz a feltételeket. Kihívásnak az eddigi eredmények megőrzését és fejlesztését tekinti az igazgató.
Józsa Lajos unitárius lelkész hirdette az igét az ótordai református templomban a Jósika-líceum tanévnyitó ünnepségén.
– Küzdelmünk nem volt hiábavaló. Öröm és Isten iránti hála tölti be ma szívemet, mivel megsegített bennünket az úr. A mai fiataloknak, diákoknak a Sámuel könyvében és Pál apostol leveleiben megfogalmazottakat ajánlom a figyelmébe, miszerint küzdjenek állhatatosan, a szabályokat betartva, tiszta erkölcstől vezérelve. Érdemes tisztességesen tanulni, küzdeni, mert csak így lesz Isten áldása munkánkon, így lesz valódi az önbecsülésünk. Nem tudjuk, mit tartogat számunkra ez a tanév, de bízzunk Istenben! – összegzett Józsa Lajos unitárius lelkész.
Barabás János magyar konzul arra emlékezett, hogy erdélyi konzuli szolgálata során első közszereplése ezelőtt kilenc évvel, a tordai Jósika-líceum első tanévnyitóján volt. – A Jósika-líceum létrejötte a magyar közösség összetartozásának fontossága. Amit elértünk az iskolaalapítással Tordán, nagyon fontos, becsüljük meg, és fejlesszük tovább – buzdított Barabás János konzul. Batiz Elly tanfelügyelő az együttlét öröméről, az egymásnak való segítségnyújtásról értekezett.
Felolvasták az RMDSZ Kolozs megyei szervezete elnökének, Csoma Botondnak a beszédét, aki arra figyelmeztette a gyerekeket, hogy a tanulással saját életüket alapozzák, álmaikat valósítják meg.
Csép Leylla, az RMDSZ tordai szervezetének elnöke az elért megvalósítások fejlesztésének fontosságát hangsúlyozta.
Az előkészítő osztályos gyerekek hagyományos tordai pogácsát kaptak, szavalat és ének következett.
– A sikeres munka feltétele az összefogás, a bizalom és a felelősségteljes munka. Olyan iskolát hoztunk létre, ahova a gyerekek szívesen járnak, mert egyéni képességeiket kibontakoztathatják. Kérem a szülőket, bízzanak bennünk – mondta Józan Erzsébet iskolaigazgató.
Az ünnepséget követően a tordai Jósika-líceum igazgatója lapunknak azt nyilatkozta: az ótordai református egyházközség az Erdélyi Református Egyházkerület püspökségének segítségével új épületet szándékoznak felépíteni, ahol óvodai és bölcsődei csoportokat hoznának létre étkezdével a tordaiak által piros iskolaként emlegetett épület udvarán. Az épületben a Jósika-líceum elemi osztályai működnek. Ha ez a terv megvalósul, akkor az elemisták, akik részt vesznek a délutáni foglalkozásokon, ott is ebédelhetnének. Az engedélyeztetés most van folyamatban.
Az igazgató beszámolt egy, a Világbank által finanszírozott négyéves lejáratú ROSE-projektről is, amelynek keretében a 70 ezer eurós támogatásban részesülnek. – A fentebbi összeg 20 százalékát iskolafejlesztésre költhetjük, ami lehet építkezés is, de mi tanfelszerelés vásárlására, a jelenlegi laboratóriumok korszerűsítésére, szaklaboratórium fejlesztésére fordítjuk. További 20 százalékot extracurriculáris tevékenységre használhatunk fel, és a szülőket is bevonhatjuk ezekbe a tevékenységekbe. 2018-ban nyári tábort szervezünk Nagyváradon, 2019-ben Bukarestbe, Moldvába és Havasalföldre látogatunk kirándulás keretében, 2020-ban Kalotaszentkirályon újabb tábort szervezünk, ahol a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem BBTE oktatói tartanak előadást tanulóinak, 2021-ben pedig hasonló táborra kerül sor Torockón. A megpályázott összeg felét a diákok fejlesztésére fordítjuk: a foglalkozások során felkészítjük őket az érettségire. A lebonyolítási, menedzsmenti költségekre 10 százalékot fordíthatunk – tájékoztatott az iskolaigazgató.
Józan Erzsébet szerint a tordai Jósika-líceum betöltötte kilenc éve megfogalmazott küldetését, azaz biztosítja a tordai és környéken – Tordatúron, Szentmihályon, Sinfalván, Aranyosgyéresen, Aranyosegerbegyen – lakó gyermekeknek az anyanyelven való tanulás lehetőségét, a magyarságtudat ápolását. Kihívásnak az eddigi eredmények megtartását és fejlesztését tartja Józan Erzsébet, amelynek sarkalatos pontja a diáklétszám biztosítása. Az igazgató hozzátette: többször előfordult, hogy tordai vagy környéki gyereket Kolozsvárra írattak a szülők, mert így látták jónak, de olyan esetre is volt példa, hogy a vidéki tanintézet helyett, ahol összevont osztályok működtek, a tordai Jósika-líceumot választották a szülők. Az iskolák közti elszívó hatás létezik, ám nincs semmilyen mód, amivel azt szabályozni vagy megszüntetni lehetne.
Szabadság (Kolozsvár)

Hozzászólás a Makkai János és Kincses Előd „leckeügyi vitája” kapcsán
E sorok írója tulajdonképpen örvend a „leckeügyi vitá”-nak, hiszen lehetőség nyílik néhány, az egyetemes, de a romániai magyar kollektív emlékezetben is tévesen rögzült információ tisztázására. 1990 elejétől az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc romániai, erdélyi hatását, visszhangját kutatom. (Korábban ez a témakör a legszigorúbb tabuk közé tartozott, nemhogy kutatni, de róla beszélni is rendkívül kockázatos volt!) Kincses Elődhöz hasonlóan, Gyurcsány Ferenc 2017. október 23-án elhangzott beszédét magam sem méltatom. Gyurcsány Ferenc és az általa vezetett Demokratikus Koalíció önmagát „méltatja” azzal, hogy aláírásgyűjtésbe kezdett a határon túli magyarok szavazati jogának megvonásáról. Az már egyenesen Páskándi Géza Kossuth-díjas író abszurd drámáiba illő, amikor Vadai Ágnes – valószínű, az egykori honvédelmi államtitkári reminiszcenciák hatására – feltette a magyarság történetének „legsúlyosabb” kérdését: „ha a határon túli magyaroknak van szavazati joguk, akkor miért nincs honvédelmi kötelezettségük?” Alulírott – az utódállamok politikatörténetét ismerve – felelőssége teljes tudatában kijelenti: a 2004. december 5-i népszavazáshoz hasonló, a Gyurcsány Ferenc miniszterelnök által „levezényelt” árulásra – amikor a nemzettársait nemcsak megtagadta, hanem erre biztatta Magyarország teljes lakosságát, 23 millió román beözönlésével riogatott! – nem kerülne sor sem Romániában, sem Szerbiában, sem Szlovákiában, Horvátországban, Szlovéniában, Ukrajnában, de még a pragmatikus Nyugathoz tartozó Ausztriában sem! A határon túli magyarok szavazati joga ellen kampányolóknak tudnia kellene, hogy Buda 1541. évi elfoglalása, a történelmi Magyarország három részre szakadása után Erdély, a Felvidék, Nyugat-Magyarország, Kárpátalja magyarságának köszönhető a magyar irodalom, kultúra, majd később a magyar nyelvű könyvnyomtatás megmentése! Azokat pedig, akik a különböző hírportálokon ilyen kommenteket közölnek: „hagyjuk a patetikus, a történelem által elsodródott nemzettestvéreink-dumát”, „tudjuk, hogyan önti ki a magyar adófizetők pénzét az Orbán-kormány a határon túliak megsegítésére”, csak arra emlékeztetném: a megtagadott határon túliak adója, munkája Magyarország minden középületében, történelmi emlékében kamatostól benne foglaltatik! Kezdve a Parlament impozáns épületétől a Várban lévő királyi palotáig, Mátyás-templomig. A Magyar Örökség díjas marosvásárhelyi szobrászművész nagyapja például az első kapavágástól az utolsó simításig a Parlament építésénél szorgoskodott. Akkor is tudták: az erdélyi ácsok, kőművesek, mesteremberek Európahírűek! Akkor nem is beszéltünk arról a hatalmas véráldozatról, amellyel a határon túliak adóztak Magyarország megvédéséért, függetlenségéért, szabadságáért. Az 1956-os szabadságharcot hozhatjuk fel egyértelmű példaként: Magyarországon a magyar forradalomban és szabadságharcban való részvételért a hivatalosan elismert, bevallott 229 kivégzett közül nyolc erdélyi volt. A kivégzettek négy százaléka. A szovjet tankok és szuronyok által hatalomra juttatott kormány első két kivégzettje is erdélyi volt: 1957. január 19-én a fellebbezési jog megvonásával végezték ki a marosvásárhelyi Dudás Józsefet, a Krassó-Szörény vármegyéből, Zaruzsényből származó Szabó Jánost, a Széna tér legendás parancsnokát! Az erdélyi városok közül Marosvásárhely hozta a legnagyobb véráldozatot: 1958. szeptember 1-jén, éjszaka 23 és 24 óra között a Szekuritáté temesvári börtönében kivégezték a nyolc nyelven beszélő mezőmadarasi, de 1949-ben Marosvásárhelyre deportált Orbán Károly földbirtokost, az abafáji, szintén Marosvásárhelyen is lakó báró Huszár Józsefet, dr. Kónya István-Béla ügyvédet, a Református Kollégium latintanárának a fiát. Budapesten végezték ki Dudás Józsefet, aki 1912. szeptember 22-én született Marosvásárhelyen, Dudás József és Kovács Róza fia. Rokonai Marosvásárhelyen, illetve Sepsiszentgyörgyön élnek. Még nyomdaszagú a Porta Historica Kiadó gondozásában nemrég megjelent A Dudás-ügy. 1956 – létezett-e magyar baloldal? A megtorlás első pere (Dudás József és Szabó János elítélése) című kötet, benne az én 50 oldalas Dudás József az ÁVO, az ÁVH és a Szekuritáté célkeresztjében címet viselő tanulmányom. A Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Országos Tanács bukaresti Levéltárában található Dudás József 1951 és 1954 közötti perirata, a háttérinformációk alapján – a magyarországi történészek véleménye szerint is – valóban sikerült újat, „ütőset” hoznom a Dudás-ügyben. A Kárpát-medence magyarságának 1956- hoz kapcsolódó egyik nagy hőstettét is erdélyi fiatalok, jelesen baróti gimnazisták hajtották végre. Az 1970-ben tűzhalált halt Moyses Márton vezetésével négy 15-16 éves baróti gimnazista 1956. november 11-én megszökött a baróti középiskola bentlakásából, hogy átszökve a román–magyar határon segítsék az utóvédharcokat vívó magyar forradalmárokat. A négy gimnazista közül Bíró Benjaminnak és Józsa Csabának sikerült átszöknie az 1956. november 12-ről 13-ra virradó éjszaka. Debrecenig jutottak el, a szovjet tankokkal és szuronyokkal hatalomra segített Kádár János és a „forradalmi munkás-paraszt kormány” a két gyereket 1957. március 15-én este 18 órakor – Balázs Géza főhadnagy vezetésével – mint két fadarabot – átadási-átvételi jegyzőkönyv kíséretében – átadták a román állambiztonsági szerveknek. Gyorsított eljárással Bíró Benjamint három és fél, Józsa Csabát – kiskorúként! – három év börtönbüntetésre ítélték. Sorstragédiájukról szól a Marosvásárhelyen 2017. október 28-án a Deus Providebit Házban is bemutatott Moyses Márton tűzhalála című, 2017-ben megjelent kötetem. Ennyi véráldozat után, a Demokratikus Koalíció valóban megvonná a határon túli magyarok szavazati jogát? Makkai János a Népújság 2017. október 30-i számában megjelent „Leckeügyi vita” (Válasz Kincses Elődnek) című írásában azt írta: „Nincs kizárva, hogy Eisenhower elnököt »abszolút meglepte« a magyar forradalom, mi több, a szuezi konfliktus, nehezen, de el tudom fogadni. Azt azonban kötve hiszem, hogy amerikai és más titkos szolgálatok, »nemtudomkák« lettek volna akkor vagy lennének bármikor a történések hátterében.” Megér egy „misét”, hogy a kérdéskört körbejárjuk. „Az 1956-os Forradalom Magyarországot a XX. században páratlan világpolitikai szerephez juttatta. Ugyanakkor soha olyan nyilvánvaló nem volt, mint azokban a drámai hetekben, hogy sorsa, jövője döntő mértékben a világpolitikától, elsősorban az erőviszonyoktól, a nagyhatalmak között folyó küzdelmektől és egyezkedésektől függ. (…) A kelet-nyugati viszony ötvenes évekbeli alakulásának vizsgálata azt mutatja, hogy minden amerikai propagandával, illetve kelet-európai várakozással szemben 1953–56 között a Szovjetunióban nem merült fel a csatlós országok »elengedésének« gondolata, amerikai, illetve nyugat-európai részről pedig nem léteztek a térség felszabadítását célzó törekvések. (…) A magyarországi felkelés kirobbantása ezért nemcsak hogy nem állt az Egyesült Államok érdekében, hanem kifejezetten kellemetlenül érintette az amerikai vezetést, hiszen a budapesti események megzavarták és rövid időre visszavetették az addig oly ígéretes eredményeket hozó enyhülési folyamatot. Az amerikai kormányzat (…) politikájának kettős célkitűzését ebben az előre nem látott, válságos helyzetben sem volt hajlandó feladni: egyrészt arra törekedett, hogy a szovjet beavatkozás miatti kényszerű retorika minél kevésbé terhelje meg Moszkva és Washington viszonyát, másfelől viszont igyekezett a világ közvéleményét meggyőzni, miszerint Amerika nem nézi ölbe tett kézzel egy kelet-közép-európai nemzet szabadságküzdelmét. E két ellentétes érdek egyidejű érvényesítése érdekében az amerikai vezetők improvizatív lépésekre kényszerültek, közülük a leglátványosabb az volt, hogy a magyar kérdést október 28-án az ENSZ Biztonsági Tanácsa elé utalták. Ott azonban a valódi döntések nem a tanács üléseinek a nemzetközi közvélemény számára hangszerelt vitáiban születtek, hanem az amerikai, angol és francia képviselők színfalak mögötti titkos egyeztető tárgyalásain. (…) A második szovjet intervenciót követő nyugati passzivitás legfontosabb üzenete azok számára, akiknek sohasem voltak illúzióik, vagy akik most hajlandók voltak lemondani róluk, az volt, hogy minden ellenkező értelmű propaganda ellenére az 1945-ben létrejött európai status quo kölcsönös elismerésén alapuló kelet-nyugati érdekszféra-rendszer létezik, működik, és speciális automatizmusként határozza meg a kelet-közép-európai régió sorsát. (…) 1956-ban tehát nem volt esély a győzelemre, a magyar forradalom azonban ennek ellenére – vagy éppen ezért – a XX. századi magyar és egyetemes történelem egyik legkiemelkedőbb eseményének tekinthető.” (Békés Csaba történész, az 1956-os Intézet munkatársa az 1956-os magyar forradalom világtörténelmi jelentőségéről.) Az Amerikai Egyesült Államokat, az újrázásra készülő Eisenhower elnököt nemcsak »abszolút meglepte« a magyar forradalom, hanem mindent elkövettek – miközben a falhoz szorított, élet-halál harcot vívó magyar forradalmárokat kitartásra buzdították –, hogy az ENSZ-ben semmilyen lényegi döntés ne szülessen! Az átverés a szuezi válság kapcsán még nyilvánvalóbb! Bár az irányított londoni, párizsi média – ahogyan Sáringer János, a budapesti Veritas Történelemkutató Intézet tudományos főmunkatársa a Kossuth Rádió 2016. november 10-i adásában fogalmaz – azt sugallta, hogy a két esemény szervesen kapcsolódik, valójában „a két esemény nem kapcsolható össze, nincs összefüggésben”. A Veritas Történelemkutató Intézet az idén publikálta a szuezi válsággal kapcsolatos szigorúan titkos egyiptomi iratokat, amelyekből egyértelműen kiderül: a szuezi válság és a magyar forradalom, a forradalmárok által vívott szabadságharc között nincs semmilyen kapcsolat, összefüggés! A szuezi válság. 1952-ben Egyiptom még erős brit befolyás alatt álló királyság volt. Faruk királlyal szemben a valóban karizmatikus Nasszer ezredes által vezetett Szabad Tisztek átvették a hatalmat. Egyiptom köztársaság lett. Nasszer 1954-ben elérte, hogy a brit kormány kivonja az első világháború befejezése óta a Szuezi-csatorna övezetében állomásozó csapatait. Nasszer nagy álma az Asszuáni-gát felépítése volt, amely forradalmasítja az egyiptomi mezőgazdaságot, áramot biztosít az ipar számára. 1956 februárjában az Amerikai Egyesült Államok és Nagy-Britannia vállalta: finanszírozza a gátépítést. Nasszer pedig elfogadta: az egyiptomi gazdasági élet az IMF, a Világbank ellenőrzése alá kerül. 1956. július elején az AEÁ és London nyomást akart gyakorolni a túlzott önállóságot mutató Nasszerre – az egyiptomi–csehszlovák fegyverüzlet megkötése, a Kínai Népköztársaság elismerése kapcsán –, Eisenhower elnök bejelentette: nem hajlandók finanszírozni az Asszuáni-gát építését. Hajlandóak voltak viszont finanszírozni a szovjetek! Nasszer 1956. július 26-án bejelentette a Szuezi-csatorna államosítását. Először történt meg, hogy korábban erős brit befolyás alatt álló ország szembeszálljon Nagy-Britanniával! London nem kívánt lemondani a Szuezi-csatorna jelentette hosszú távú haszonról, Franciaország pedig örömmel látta volna Nasszer hatalmának megnyirbálását, hiszen a nasszerizmus hatására az egymillió francia telepes kolónia vezetése alatt álló Algériában 1956. október elején a többségi arabok függetlenségi háborúba kezdtek. A britek tudták: a világ elítélne egy nyílt angol katonai beavatkozást. Ezért nyilvános lépésként a Szuezi-csatorna nemzetközi ellenőrzés alá helyezését és az ügyben nemzetközi konferencia összehívását javasolták. A háttérben viszont az angol kormány, Izrael és Franciaország bevonásával 1956. október 22-én a franciaországi Sevres-ben titkos megállapodást kötöttek a csatorna visszaszerzésére magántőke kezébe való juttatásáról. A titkos megállapodás lényege: az izraeli hadsereg a Szuezi-csatorna vonaláig elfoglalja Egyiptomot, a britek és a franciák ezt követően látszólag békéltetőként lépnek fel, és felajánlják Egyiptom megvédését, amihez katonailag meg kell szállniuk a Szuezi-csatornát. A megállapodással egyidejűleg Nagy-Britannia ultimátumot intézett Egyiptomhoz, amelyben 1956. október 31-ig adott haladékot a Szuezi-csatorna Egyiptom általi kiürítésére. Izrael a sevres-i megállapodást követően 1956. október 29-én lerohanta Egyiptomot és elfoglalta a Sinai-félszigetet. Nasszer október 31-ig nem teljesítette az ultimátumban megfogalmazottakat, Nagy-Britannia és Franciaország megkezdte Egyiptom bombázását, majd november 5-én csapataik partra szálltak Egyiptomban. Nasszer légierejének jelentős részét Szíriába menekítette. A Szuezi-csatorna forgalmának megakadályozására 47 hajót süllyesztettek el. Nagy-Britannia, Franciaország és Izrael 67.000 főnyi, jól felszerelt hadserege állt szemben Nasszer 50.000 főnyi hadseregével. Az AEÁ pillanatnyi érdekei másként döntöttek. Az EÁ a hidegháború alatt eleve óvakodott minden olyan nyíltan arabellenes lépéstől, ami a Szovjetunió oldalára állíthatta volna az arabokat. Ráadásul a szuezi válság idején az Amerikai Egyesült Államokban elnökválasztási kampány zajlott. Eisenhower elnök a „Béke és prosperitás” szlogennel kampányolt. Az amerikai közvélemény nem támogatta a beavatkozást. Az AEÁ határozott gazdasági nyomást gyakorolt a hármas koalícióra. Megtagadta egy azonnali IMF-gyorshitel folyósítását Nagy-Britanniának, amire Londonnak a Szuezi-csatorna lezárásával kieső kőolajszállítások miatt lett volna égető szüksége. Ugyanakkor fontkötvény-eladásokkal árfolyamtámadást intézett az angol font ellen, heteken belüli súlyos gazdasági válsággal fenyegetve Nagy-Britanniát. Ezt súlyosbította, hogy a legnagyobb kőolaj-kitermelő ország, Szaúd Arábia olajembargót jelentett be Nagy-Britannia és Franciaország ellen, az EÁ sem volt hajlandó saját olajával segíteni a két nagyhatalmat csapataik kivonásáig. A britek kénytelenek voltak benzinjegyet bevezetni. Az AEÁ és az ENSZ politikai nyomására 1956. november 6-án, illetve november 7-én Nagy-Britannia és Franciaország kénytelen volt azonnali fegyverszüneti szerződést kötni. A szuezi válság tehát amerikai nyomásra egyik pillanatról a másikra „megoldódott”. (Lásd még: https://hu.wikipedia.org/wiki/szuezi-válság). Az Amerikai Egyesült Államok 1956-ban nemcsak Magyarországot, hanem legfontosabb szövetségeseit is cserbenhagyta, saját érdekeinek megfelelően „megvezette”. Ma sem történik másképpen. Tófalvi Zoltán / Népújság (Marosvásárhely)