Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2003. augusztus 26.
"Aug. 20-24-e között lezajlott a második Zetelaki Írótábor, az Erdélyi Magyar Írók Ligájának (EMIL) legjelentősebb rendezvénye. A meghirdetett téma az erdélyiség, pontosabban: létezik-e erdélyi irodalom, miként definiálható, ha létezik, jó vagy rossz, az erdélyi íróknak hasznukra vagy kárukra válik erdélyiségük. A tábor ideje alatt naponta átlagosan 70-90 szerző volt jelen. Sor került a kezdő versírók számára meghirdetett pályázat kiértékelésére. Első díjban a mindössze tizenhat éves Márkus András és Ármos Lóránd részesült, a második díjat Barabás Blanka érdemelte ki. Sokan eljöttek a táborba, mert fontosnak tartották a találkozást, a szakmai, baráti beszélgetést. /Gyorsjelentés az EMIL- táborozásról. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 25./ A naponta megrendezett költői szemináriumokat Fekete Vince és Karácsonyi Zsolt vezették, a nagy népszerűségnek örvendő csapattag a KILL (Kiskorú Írók Ligája) volt, a fiatal Márkus András vezérletével. Az előadásokat Szőcs Géza és Beke Mihály András tartották. Killék felolvasása mutatta, hogy ez a fajta vulgár poétika feltörőben van. /(bb): Mit nekem, te Kárpátoknak? (erdélyiség ma). Véget ért az idei zetelaki írótábor. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), aug. 25./ Fried István összefoglalóját úgy összegezte, hogy a mai erdélyi írónemzedéknek végre nincs kisebbségérzése és kisebbségtudata, és képes öniróniával szemlélni önmagát is, ami a korábbi nemzedékekre nem volt jellemző. Láng Gusztáv kifejtette, hogy az összmagyar irodalomban az erdélyi irodalom magyarországi recepciója kismértékű. Egyed Emese Erdélyi zordon címmel, arról értekezve, hogy miért oly komor, bús, tragikus hangvételű az erdélyi irodalom. Balázs Imre József az erdélyiség hasznáról és káráról beszélt, megállapítva, hogy többször káros, "megbélyegző", mint ahányszor hasznos. Balázs Imre szerint ezt a helyzetet csakis úgy lehetne megszűntetni, ha stratégiát dolgoznának ki az egységes magyar irodalom megteremtésére. A romániai magyar irodalom történetén dolgozik, hogy felépüljön egy rendszer, ami Magyarországon is kanonizálható lenne. Jelenleg a magyarországi irodalomtörténet torz, elnagyolt képet fest az erdélyi irodalomról. Először fel kell mutatni az egységgé összeálló értékeket, azután lehet megkeresni, miként épülhetnek be az egységes magyar irodalomba. Fekete Vince beszámolt az idén tizedik évét ünneplő Serény Múmiáról, a Helikon című irodalmi lap mellékletéről, melynek a kezdetektől ő a koordinálója. A Serény Múmia hozzájárult a fiatal írónemzedékek (pl. transzközép-társaság) elfogadtatásához. Aug. 23-án tartották az EMIL közgyűlését. Fodor Sándor elnök megnyitotta a gyűlést, Sántha Attila ügyvezető beszámolt a liga eddigi tevékenységéről. Sikerült nagyon sok író-olvasó találkozót szervezni, melyek során olyan kisebb, eldugottabb településekre is eljutottak, ahová magyar író hosszú évek óta nem tette be a lábát. Jelenleg 108 tagja van a ligának, zömük természetesen erdélyi, de vannak felvidéki, magyarországi, ausztriai, svédországi, kanadai tagok is. Sikerült jelentős pénzjutalmakkal járó díjakat átadni: a tavalyi EMIL-díjazottaknak összesen 4600 eurót osztottak ki. Szóba kerültek a könyvterjesztési problémák. Ferenczes István vázolta: elkészült egy irodalmi könyvesház létrehozásának terve, melyben minden erdélyi kiadó könyve megvásárolható lenne, s amely lerakatként is működne. Szóba kerültek még a szerzői jogdíjak, a felvidéki, délvidéki írókkal való kapcsolattartás nehézségei is. /Zsidó Ferenc: Erdélyi írók seregszemléje. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 26./"
2003. augusztus 28.
"A kézműves alkotótábor kezdődött Székelyvarságon. A napi foglalkozásokon bútorfestést, csomózást, gyertyaöntést és nemezelést tanítanak az Udvarhelyi Kuckóház szakoktatói, illetve a környékbeli neves népművészek. A tábort a Mocsáry Lajos Alapítvány támogatásával a Varságért Egyesület szervezi a helyi gyerekeknek. /Tóth Adél: Kézműves alkotótábor Székelyvarságon. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), aug. 28./ "
2003. augusztus 29.
"Befejeződött Sárospatakon az a tábor, melyen Erdélyből (Székelyudvarhely, Kibéd), Felvidékről és az anyaországból a vezetőképzőre kiírt pályázat nyertes csapatai vettek részt. A tábornak évekre visszanyúló hagyománya van Magyarországon, évente Erdélyből is részt vesz egy csapat. A táborok jellegzetessége, hogy történelmi vetélkedőket rendeznek, ahol a diákok összemérhetik tudásukat, emellett rendszeresen ellátogatnak Rákóczi Ferenc szülőhelyére, a szlovákiai Borsiba is. /Szőcs Lajos: Rákóczi vezetőképző tábor. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), aug. 29./"
2003. augusztus 29.
"Kutyák és emberek címmel nemrég látott napvilágot Lőrincz György író régi-új riportkötete, amelyben főleg a hetvenes évek végén írt szociográfiai riportjait nyújtja át újra az olvasónak. Lőrincz György főbb témái a demográfia, a cigánykérdés (erről a témáról Romániában az 1920-as évek óta nem írtak) és más szociográfiai témák. Lőrincz György jelenleg egy három regényből álló cikluson dolgozik, az első kéziratát (Az örökség őrzője) már leadta a csíkszeredai Pro Print Kiadónak. A szerző ebben egy erdélyi asszony alakját, sorsát rajzolja meg, míg a tervezett másodikban egy romániai magyar értelmiségi pályáját írja le 1945-től napjainkig. /Katona Zoltán: Kutyák és emberek. Új kötete jelent meg Lőrincz Györgynek. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), aug. 29./"
2003. augusztus 29.
"A 70 éves András Ferenc műkedvelő festő festményeivel emléket állított Zetelakának, valamint a környező falvaknak: Zeteváraljának, Deságnak, Ivónak, Küküllőmezőnek és Sikaszónak. Idén az Udvarhelyszéki Kulturális Központ szervezésében a nyugdíjasok székházában van jelen akvarelljeivel olajfestményeivel. /Nagy Aranka (NyÖp): Köszöntjük a 70 éves András Ferenc műkedvelő festőt. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), aug. 29./"
2003. augusztus 29.
"A napokban megjelent a Hírmondó (Székelyudvarhely), Nyugdíjasok Önsegélyező Pénztára /NYÖPT/ negyedéves lapja. A küldöttek négy évre egyhangúan újraválasztották Finta Béla elnököt az addig is betöltött tisztségbe. /(fekete): Újraválasztották az elnököt. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), aug. 29./"
2003. szeptember 1.
"Az Erdélyi Magyar Kezdeményezés nemzeti, keresztény RMDSZ-platform elnöke, Katona Ádám úgy véli, elérkezett az ideje annak, hogy a politikusok nyíltan megvitassák az etnikai alapon szerveződő területi autonómia és a kettős állampolgárság ügyét. - A háromszintű autonómia-tervezet megvitatását napirendre fogja tűzni még az ősszel a Székely Nemzeti Tanács kezdeményező testülete. A másik követelésünk, a kettős állampolgárság kérelme is már rég megfogalmazódott. Azt mondhatjuk tehát, hogy az autonómiára és a kettős állampolgárságra vonatkozó követelésünk, amely annyi ellenséget, megalázást szerzett az RMDSZ keresztyén nemzeti platformjának, most már megvitatható közelségbe került - nyilatkozta Katona Ádám. /Fülöp D. Dénes: Előtérbe került a kettős állampolgárság kérdése. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), szept. 1./"
2003. szeptember 1.
"A sepsiszengyörgyi Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet különleges kerékpártúrát szervezett Székelyföldön aug. 21. és 30. között. Célja az volt, hogy összetartó, egymásra odafigyelő közösségi életet alakítsanak ki, így gyakorolják az élő vallásosságot. A honismereti kerékpártúra két székelyföldi megyére korlátozódott. A fiatalak az Unitárius Ifjúsági Konferencián is részt vettek. A túra során történelmi jellegű emlékeket látogattak meg, élő néprajzi sajátosságokat is megismerhettek. /Tóth Adél: Honismereti kerékpártúra. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), szept. 1./"
2003. szeptember 2.
"Iskolakezdés előtt egyre többen érdeklődnek az anyaországi kedvezménytörvény által - a határon túli magyarul tanuló diákoknak - nyújtandó támogatásról. A megígért 20 ezer forintra, a tanfelszerelés megvásárlásánál volna a legnagyobb szükség. A támogatást az Illyés Közalapítványon keresztül bonyolítják. Az alapítvány illetékes kuratóriuma a nyáron 46 ezer beérkezett pályázatot bírált el. Ennek nagyobb része - 30-35 ezer - Erdélyből érkezett. Az elbírálás tulajdonképpen azt jelenti, hogy ezek az összegek elvileg bármikor kifizethetők, ha megvan rá a pénz. Az összeg átutalása a nyári szabadságolások miatt késlekedik. A pályázatokon keresztül igényelt pénzösszeg 1,6 milliárd forint körül van, viszont az alapítvány idei költségvetésében 1,2 milliárd forint szerepel, vagyis 400 millióval szűkebb a költségvetésben megszabott keret. A Miniszterelnöki Hivatalból közölték, hogy ezzel nem lesz gond, az összeget kiegészítik, és remélhetőleg szeptember folyamán átutalják. - A jövő évre vonatkozó támogatás meghirdetéséről nemsokára dönt a kuratórium. Ezt a pályázatot szeptember, október folyamán meg kell hirdetni. /Bágyi: Ha késve is, de megérkezik a húszezer forint. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), szept. 2./"
2003. szeptember 2.
"Az Udvarhelyi Híradó Levélbontás rovarában a levélíró emlékeztetett Verestóy Attila szenátor állítására, aki "Verestóy Attila szenátor megerősíti: az RMDSZ nem hajlandó a baloldallal szövetkezni (UH, 2000. aug. 15.). című interjúban leszögezte: "az RMDSZ jövendő szövetségesei semmiképp nem a baloldal táborából kerülnének ki." A következő kérdés arra vonatkozott, hogy Toró T. Tibor, a Reform Tömörülés elnöke kijelentette, az RMDSZ-en belüli posztkommunista erők az RTDP-vel szeretnének szövetségre lépni. Erre reagált a cikkben Verestóy szenátor a következőképpen: "Erről a kérdésről mostanig csak Toró T. Tibort hallottam beszélni, így lehet, hogy az RMDSZ-en belüli posztkommunista erőket maga körül véli felfedezni. Az RMDSZ eddigi politikai hozzáállása egyértelműen azt mutatja, hogy az RTDP-vel ellentétben a szövetség egy demokratizálódó, egy decentralizálódó, az európai integráció útján lévő politikát képvisel."Az olvasó megjegyezte, Torót, már csak korát tekintve is, furcsa posztkommunistának nevezni. Az olvasó végül megkérdezte, hogy Verestóy miért nem foglalt állást, legalább egy mondat erejéig, a városi, és főleg a széki RMDSZ, a bögözi iskola kálváriája esetében, vagy Wass Albert-névtábla levételekor az ügyről? /Forrai Tibor: Számolunk... = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), szept. 2./"
2003. szeptember 5.
"A római katolikusok lakta Atyha faluban a 317 lakóház közül többet lebontottak. Hadnagy Albert falufelelős megmutatta a kultúrotthont, mellette a világháborús emlékművet. Az 1600-as évekből voltak anyakönyvek az egyháznál, ezeket a megyei levéltárba vitték. 1966-ban 765, 1977-ben 413, 1992-ben 342, jelenleg 250 lakója van a falunak. A hegyen, a temető fölött egy kápolna van, most kb. 100 éves, gyenge állapotú. Egyetlen tanítónő és egy óvónő oktatja az atyhai gyermekeket, múlt tanévben az első osztályban 1, a harmadikban 7 gyerek tanult. Vezetékes telefon nincs a faluban, maroktelefont használnak. Nincs munkaerő, ősszel etédieket is hívnak dolgozni. Az elhunyt Vinczeffy László néprajzi gyűjteményét megmutatják meg a faluba látogatónak. Vinczeffy László 1989. januárjában a magyar tévések előtt beszélt a falurombolásról. Simó Márton munkája a Kétszáz éves az atyhai templom (1999) című emlékkönyv, most meg Az utolsó tanító címmel regénye jelent meg. A szerző áttelepült Magyarországra. Janitsek Jenő és Szőcs Lajos Atyha jelenkori és történeti hely- és családnevei című munkája a Magyar Névtani Dolgozatok 158. füzeteként jelent meg (Budapest, 1998). /P. Buzogány Árpád (Hargita Megyei Kulturális Központ Udvarhelyszéki Iroda): Jóízű emberek és elvándorolt százak faluja - Atyha. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), szept. 5./"
2003. szeptember 9.
"A Korunk szerkesztősége elhatározta, hogy kötetbe foglalja és az idei őszi könyvhétre kiadja néhány jeles erdélyi magyar főnemesi család történetét. A kézirat megírására, illetve összeállítására a szerkesztők a családok leszármazottait kérték fel. A Tisza család 1867 és 1918 között két miniszterelnököt adott a nemzetnek: Tisza Kálmánt és Tisza Istvánt. A Tisza család krónikája című írás tiszta képet fest a két miniszterelnökről, ugyanis eddig számos ellentmondásos vélemény látott napvilágot róluk. A jó íráskészséggel megáldott, Marosvásárhelyen élő szerző, Tisza Kálmán megbízható források, korabeli feljegyzések és családi hagyományok alapján jegyezte le családja történetét a kezdetektől napjainkig. Tisza Kálmánról olvasható: "A XIX. század második feléből Deákon kívül neki volt a legnagyobb befolyása nemzete sorsára, hazája történelmére... Közéleti pályája az ország fénykorának és fejlődésének visszatükrözője." 1914-ben Tisza István minden erejével a háború elhárításán dolgozott. Tisza békés javaslatát azonban leszavazták. /Komoróczy György: A Tisza család krónikája. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), szept. 9./"
2003. szeptember 29.
"Zenés ébresztővel kezdődött a program Kiskunhalas testvértelepülésről is jöttek vendégek. Bemutatták az Andrási Benedek nyugdíjas tanár által összeállított falumonográfiát. /Fülöp D. Dénes: Alsósófalvi falunapok. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), szept. 29./"
2003. október 13.
"Fennállásának negyedik évét ünnepelte okt. 11-én a Star Rádió / Székelyudvarhely/. A színes szombati a Digital 3 Televízió mozitermében zajlott. /(bb): Születésnapi parti Star-módra. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), okt. 13./"
2003. október 24.
"Okt. 23-án Székelyudvarhelyen a Polgármesteri Hivatal, a Volt Politikai Foglyok Országos Szövetsége, valamint a Rákóczi Szövetség szervezésében emlékeztek meg az 1956-os magyar forradalomról és szabadságharcról az Üldözöttek, áldozatok-emlékműnél. Az 56-os politikai elítéltek száma Erdélyben ezer főre tehető, a kivégzetteké pedig jó tucatnyira. Pál László, a Volt Politikai Foglyok Országos Szövetségének helyi elnöke szerint is elfogadhatatlan ilyen "bűnökért" a bebörtönzés vagy a halálbüntetés. Idén a Rákóczi Szövetségnek köszönhetően tizenöt erdélyi főiskolás részt vett Budapesten a központi ünnepségen. /Máthé László Ferenc: Az ötvenhatosok nem felejtenek. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), okt. 24./"
2003. október 24.
"A múlt héten megalakult Székelyudvarhelyen a Természettudományi Társaság. - Azért hoztuk létre ezt a társaságot, hogy tudjunk pályázni a tehetséggondozás felpártolásáért, minőségi természettudományi oktatást szeretnénk, támogatva különböző kiadványok nyomtatását - nyilatkozta Gagyi Anna fizika szakos tanárnő, a társaság elnöke. A társaság egyben a természettudományokat oktató tanárok érdekvédelmi szervezete is. Az Illyés Közalapítvány támogatásával indítottak el egy tehetségápoló programot. Gagyi Anna. /Fülöp D. Dénes: Természettudományi Társaság alakult. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), okt. 24./"
2003. október 24.
"A székelykeresztúri Fehérlófia Egyesület által létesített Kőrösi Csoma Sándor tanműhely keretében az első előadást, Örökségünk a székely rovásírás címmel Molnár József ismert budapesti előadó tartotta meg. A tanműhely októbertől jövő év júniusáig működik. Az előadások témakörei a történelem, néprajz és nyelvészet felé irányulnak. A tanműhelyben novemberben Pap Gábor a székely nemzetiségről, Szántai Lajos az Árpád-korról, Horváth György pedig a honfoglaló magyarok harcművészetéről tart előadást. A közeljövőben MAG-tár elnevezéssel megszervezik a könyvterjesztést. Magyarországról hozzák a magyar őstörténettel, a magyar műveltséggel kapcsolatos témájú könyveket. /László Miklós: Egyesület a fiatalokért. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), okt. 24./"
2003. október 24.
"Okt. 20-án Székelykeresztúron, a Molnár István Múzeumban mutatták be Kincsesné Bokor Anna Mesélő Erdély c. könyvsorozata első kötetét, a Bátorság próbája című könyvet. Fülöp Lajos múzeumigazgató megnyitóbeszédében örömét fejezte ki, hogy ismét székelykeresztúri szerző művét mutathatják be. E könyv folytatása a 100 évvel ezelőtt az Unitárius Gimnáziumban elkezdett, a környék hagyományainak, kincseinek összegyűjtésére indított munkának. A könyv illusztrátora, Demeter István szintén Keresztúr vidéki. A könyvet Lőrincz György író mutatta be. /(L. M.): Könyvbemutató Keresztúron. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), okt. 24./"
2003. november 18.
"A csereháti perben az Aris Industrie cég - Udvarhely városával szemben - pert nyert a Marosvásárhelyi Táblabíróságon is. Annak ellenére, hogy a per a legfelsőbb törvényszéken folytatódik, az épületben működő görög katolikus kongregációval közös érdekeket képviselő Aris Industrie cég kéri a táblabíróság ítéletének végrehajtását, azaz a közel 600 millió lejnyi perköltség és ügyvédi, valamint végrehajtási díj kifizetését. Mivel erre nincs pénz Székelyudvarhelyen, a polgármesteri hivatal és tanács újabb pert indított, hogy ezt most ne kelljen kifizetni, csak a legfelsőbb törvényszék döntése után. - Biró Mihály végrehajtó szerint Szász Jenő polgármester jelölte ki árverésre a betlenfalvi ingatlant, és az értékét is meghatározták 3,5 milliárd lejben. Ebben az épületben jelenleg a Mezőgazdasági Igazgatóság alegysége, a volt polgármester, Ferenczy Ferenc igazgatása alatt lévő állategészségügyi igazgatóság székel. Ha sor kerül az árverésre, akár a bethlenfalviak - egyesületen vagy alapítványon keresztül - is megvehetik. /Bágyi Bencze Jakab: Egy közbirtokossági épület a csereháti per oltárán. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), nov. 18./"
2003. november 18.
"Egy éve, nov. 19-én hunyt el, 101. éves korában a nagy tudású, példamutató, köztiszteletben álló tanár, Mátéffy Béla. Gyakran forgatta a magyar, görög vagy héber nyelvű Bibliát, ugyanúgy a latin, német vagy angol nyelvű különböző témájú könyveket a bolygókról, csillagokról, fizikai törvényekről, vagy akár a magyar és egyetemes történelmi, irodalmi, nyelvészeti munkákat. Székelyudvarhelyen tanárként, később nyugdíjas tanárként a Művelődési Ház szabadegyetemén igyekezett tudása legjavát átadni hallgatóinak. Fontosnak tartotta a felnőtt lakosság oktatását is. Járta Udvarhelyszék falvait, érdekfeszítő előadásait százak meg százak hallgatták. Hitte, hogy a földi élettel nem zárul le minden, hitte, hogy van folytatás. A példamutató Jézus Krisztus volt számára. Gondolatait tartalmazta a róla szóló, 100. születésnapja alkalmából a Székelyudvarhelyért Alapítvány kiadásában megjelent könyv: Az udvarhelyi polihisztor. /Komoróczy György: Mátéffy Béla emlékére. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), nov. 18./"
2003. november 18.
"Oláh Ilona Mezei Bokréta című könyve nemcsak népi szokásokat, hiedelmeket idéz fel, hanem a hagyományos Csík környéki és csángó nép észjárását tükröző mondókákat, tréfákat, dalokat és ráolvasásokat ismertet különböző történetekbe ágyazva. /(bb): Madéfalvi és csángó népszokások. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), nov. 18./"
2003. november 21.
"László Csaba 1985-ben a brassói Transilvania Egyetemen szerzett gépészmérnöki diplomát, az erdélyi magyar néptánccal egyetemista korában kezdett ismerkedni. A 80-as évektől számos néptánc- és népzenegyűjtést végzett. Alapító tagja volt a Sepsiszentgyörgyön 1983-ban megalakult Stúdió, majd az 1990-ben ugyanott létrejött Háromszék Táncegyüttesnek. 1987-ben Székelykeresztúron megalakította a Pipacsok Néptáncegyüttest, melynek azóta is vezetője és koreográfusa. Néptáncfeldolgozásai ennek az együttesnek a műsorában kerültek színpadra. Kezdeményezője és főszervezője a Székelyföldi Tánctábornak. Az 1998-ban megalakult Udvarhely Táncműhely hivatásos táncegyüttes művészeti vezetője lett. Itt készült fontosabb műsorai: Táncos idők, Tragédia, Együttélésben, Katonák, Százlábú kaland és Székely sorsképek. Ez utóbbit a Háromszék Táncegyüttessel közösen mutatták be. Három évvel ezelőtt - bizonyos okok miatt - a Csalóka zenekarral és néhány táncossal együtt ő is felmondott. Azóta legtöbbet a Pipacsok Néptáncegyüttessel foglalkozott. A felnőtt csoport mellett létrehozott egy 45-50 tagú fiatal tánccsoportot, amely annyira fejlődött, hogy az Örökség című előadásban a nagyokkal együtt szerepelt. Az elmúlt években a Kis Pipacsokkal már háromszor voltak Olaszországban, de felléptek Hollandiában, Németországban és többször Magyarországon is. Ebben az évben indították el a Nemzetközi Néptánc Udvarhelyszéken elnevezésű rendezvényt. László Csaba 2003. február eleje óta a Nagyváradon alakult hivatásos táncegyüttesnél dolgozik. Nagyváradon az Állami Filharmónia keretében megalakult hivatásos táncegyüttes első táncjátéka a november elején bemutatott A só útja című kétrészes táncjáték volt, koreográfusa és rendezője pedig László Csaba. Büszke arra, hogy ez a harmadik hivatásos táncegyüttes, melynek születésénél bábáskodott. A só útja című táncjáték sikeréhez még hozzájárult a Csalóka zenekar, az Udvarhely Néptáncműhely két táncosa, valamint Zsidó Ferenc prózaíró. László Csaba emellett továbbra is rendszeresen foglalkozik a Pipacsokkal. /László Miklós: László Csaba a harmadik hivatásos együttes születésénél bábáskodott. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), nov. 21./"
2003. november 21.
"Székelykeresztúron a Molnár István Múzeumban megnyílt a 67 éves székelyudvarhelyi Nagy Péter festőművész alkotásait tartalmazó 29. egyéni kiállítása. 1970-től egyéni kiállításainak színhelyei Székelyföld városai voltak. Fülöp Lajos múzeumigazgató többek közt szólt arról, hogy Nagy Péter életútját kitartó és következetes alkotókedv jellemzi. Számára a legmegfelelőbb technikák az akvarell és a pasztell, de nem idegen tőle az olaj és a tempera sem. A bikafalvi születésű Nagy Péter munkái az ember és a táj elválaszthatatlan kapcsolatát mutatják. /László Miklós: Nagy Péter és a táj elválaszthatatlan kapcsolata. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), nov. 21./"
2003. november 24.
"Márton Áron (1896-1980) római katolikus püspök nemcsak egyházának, hanem az egész erdélyi magyar közösségnek meghatározó alakja volt. A november 22-én megnyitott, a Terror Háza Múzeum és az egri Segít a Város Alapítvány támogatásával létrejött, a püspök életútját bemutató tárlat két hétig látogatható Székelyudvarhelyen. A megnyitón Szász Jenő polgármester, Kovács Sándor főesperes és Elekes Gyula, a Művelődési Ház igazgatója ismertették Márton Áron életútját, meghurcoltatását, kiemelve példaértékű helytállását. A majdani püspök 1896 augusztusában született Csíkszentdomokoson, ott végezte elemi iskoláit, gimnáziumba Csíksomlyón, Csíkszeredában, majd Gyulafehérváron járt. Az első világháborúban harctéri szolgálatot teljesített, azután földművesként dolgozott. A gyulafehérvári teológiára 1920-ban kérte felvételét, gróf Majláth Gusztáv Károly négy évvel később pappá szentelte. 1938-ban néhány hónapig a kolozsvári Szent Mihály-plébánia vezetője, később, Vorbuchner Adolf püspök halála után XI. Pius pápa Gyulafehérvár püspökévé nevezi ki. A második világháborúban Erdély kettészakadt, a püspöki székhely Romániában maradt. Miután egy ízben felszólalt az akkor Magyarországhoz tartozó kolozsvári templomban a zsidók elhurcolása ellen, a magyar hatóságok kitiltották az országból, így a háború végéig nem is látogathatta az egyházmegye Észak-Erdélyben élő híveit. Márton Áron élesen elítélte az 1948-as államosítást, amikor az egyházat minden vagyonától megfosztották, felemelte szavát a görög katolikus vallás betiltása és az ortodoxiába való bekebelezése ellen. 1949-ben végül a román titkosszolgálat emberei elrabolták. A legkegyetlenebb kínzások ellenére sem volt hajlandó megtagadni egyházát. 1951-ben életfogytiglani fogságra ítélték, de végül 1955-ben szabadon bocsátották. Határtalan népszerűsége miatt a hatalom rövidesen mégis házi őrizetben tartotta, csupán 1968-ban oldották fel a kényszerlakhelyre vonatkozó rendelkezést. A gyulafehérvári püspöki palotában halt meg. /(bb): Márton Áron emléktárlat nyílt. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), nov. 24./"
2003. november 25.
"Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumban a Magyar Fotóművészeti Alkotócsoportok Országos Szövetségének tagjai mutatták be alkotásaikat. A szövetségnek évente három kiemelkedő rendezvénye van: a soros közgyűléseken kívül nyaranta fotóművészeti nyári egyetemeket szerveznek, a Mafosz Szalon elnevezésű rendezvényeken pedig alkalmat nyújtanak a kortárs fotóművészet megismerésére. A XX. Mafosz Szalont Zepeczaner Jenő, a múzeum igazgatója nyitotta meg. /(barabás): XX. Mafosz Szalon. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), nov. 25./"
2003. november 27.
"A Csíkszeredában megjelenő Transzilván Figyelő "A legenda köddé foszlik" címmel nagyszabású cikket tett közzé, eszerint Csibi István üzletember a városban uralkodó helyzetről szóló cikkeket "személye ellen irányuló rágalmakként és megalapozatlan vádakként kezeli. Peres eljárást indított valamennyi őt támadó sajtóorgánum ellen: az Adevarul bukaresti napilapot két cikk miatt, a Romániai Magyar Szó és az Udvarhelyi Híradó lapokat az őt gyalázó, lefordított anyagok miatt perelte be. A csíkszeredai üzletember kijelentette: Londoni ügyvédi irodám tanácsára bukaresti ügyvédeket fogadtam, akik azt javasolták, hogy egyenként 900 millió lejes kártérítést kérjek minden újságtól. Az összeget a szegények megsegítésére fogom fordítani, elsősorban a közköltség kifizetésében elmaradt családoknak adományozom". A Csibi Zoltán által támogatott Transzilván Figyelő bemutatta az üzletembert. Csibi István a semmiből épített magának birodalmat. Két egyetemi végzettséggel rendelkezik: a Tengerészeti Egyetem Elektrotechnika Karán, valamint belkereskedelemből diplomázott. Tengerész lévén, bejárta az egész világot. 1992-ben 800.000 német márkával kezdte üzleti tevékenységét. Mára már 17 féle tevékenységet folytat, többek között fafeldolgozással, út- és hídkarbantartással, turisztikával, könyvkiadással, bányászattal, nehéziparral, építőiparral, állattenyésztéssel foglalkozik, részvényes a kőolaj-kitermelésben és a médiaiparban. Vállalkozásainál több mint 1400 személy dolgozik. Csibi István azt is elmondta, hogy helyi tévéstúdiót és rádióadót fog működtetni, a médiapiacon továbbra is támogatni fogja a Jurnalul de Transilvania és a Transzilván Figyelő kiadványokat. "Nem akar polgármester lenni. Csibi viselt dolgairól cikket író Szondy Zoltánról azt állította, hogy többször megvendégelte az újságírót, még pénzt is kapott tőle. Csibi Istvánnak 267 autója van és nemsokára egy helikoptert is vásárol. A vállalkozó a legjobb ügyvédekkel dolgoztat bizonyos személyek - az udvarhelyi Albert András, Verestóy Attila és Ferenczy Károly vagyonszerzési módszereinek kiderítésére. /Londoni ügyvédi irodája tanácsára Csibi pereli az RMSZ-t! = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 27./"
2003. november 28.
"Szondy Zoltánnak Az erőszak tengere Csíkban címmel október 30-án jelent meg a Hargita Népében írása a Csíkszeredában uralkodó magánterrorról. A cikk villámgyorsan terjedt el Romániában és Magyarországon, bevallom: hogy fénymásolt példányait mai napig is olvassák. Pár nappal a cikk megjelenését követően ülésezett a csíkszeredai önkormányzat, mely állásfoglalást fogadott el - a dokumentum az államelnök, miniszterelnök és belügyminiszter beavatkozását kéri a csíkszeredai helyzet megoldásáért. A Hargita megyei rendőrség közleményt adott ki, biztosítva mindenkit: uralja a helyzetet. Megjelentek Csíkszeredában a bukaresti Adevarul újságírói. A helyi Jurnalul de Transilvania és a Transzilván Figyelő hevesen tagadták, hogy Csíkszeredában bármilyen baj lenne és vadul támadták Szondy Zoltánt.Az Adevarul munkatársait éppen a Jurnalul de Transilvania hadjárata győzte meg arról, hogy Csíkszeredában bizony baj van. A Csíkszeredában tapasztaltakról kétrészes cikk jelent meg az Adevarulban, a szerző, Robert Veress leírta, hogy Csibi István vállalkozó és emberei terror alatt tartják a várost. Csibi István pert indított az Adevarul ellen, pert indított a Romániai Magyar Szó ellen, pert indított az Udvarhelyi Híradó ellen, pert indított a National TV ellen, pert indított dr. Szabó Soós Klára tanácsos ellen. Csibi István a nyilvánosság elé lépett. Az Adevarul újságíróit és a Hargita Népét is visszautasította. Egyedül a Transzilván Figyelőnek adott "exkluzív riportot". Persze, mindenki úgy reklámozza magát, ahogyan akarja. Ízlések és pofonok... Igen, pofonok. A lapban Csibi István kijelentette: "...több olyan alkalmazott, aki lopott tőlem, inkább vállalta a két pofont, mint hogy a törvényszékre kerüljön." Ezt önbíráskodásnak nevezik. /Szondy Zoltán: Köd az erőszak tengere fölött. = Hargita Népe (Csíkszereda), nov. 28./"
2003. december 1.
"Nyilvános vitára bocsátotta a Közigazgatási- és Belügyminisztérium az ország védelmére vonatkozó saját törvénytervezetét. Toró T. Tibor, a képviselőház védelmi bizottságának RMDSZ-es tagja szerint ez a szöveg nem tükrözi a reform szándékát a hadseregben. Még az sem derül ki a tervezetből, hogy az elkövetkezendő évek valamiféle átmenetet jelentenének a kötelező és az önkéntes katonai szolgálat között: márpedig többek közt ezzel az érvvel szavaztatták meg az alkotmány módosítását. A szolgálatot kilenc hónapnyi normális vagy négy hónapnyi csökkentett idejű sorkatonaként lehetne teljesíteni, ezek a periódusok az RMDSZ-nél nagyobb időt öleltek fel. Bevezetnék az önkéntes tartalékos katonai szolgálat fogalmát azok számára, akik már teljesítették sorkötelezettségüket. A nők is beléphetnek a hadsereg kötelékébe, de amennyiben terhesek lesznek, eltávolítják őket. /Rédai Attila: Honvédelmi törvénytervezet: továbbra is kötelező a katonaság. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), dec. 1./"
2003. december 2.
"2007-re 75 ezer katonára és 15 ezer civil alkalmazottra csökkentik a hadsereg állományát - közölte a román vezérkari főnök. Jelenleg a hadsereg 130 ezer katonát és alkalmazottat számlál. A román fegyveres erők vezetősége gyökeresen módosította a hadsereg szerkezeti átalakításának 2007-ig terjedő tervét, amelyet jóváhagyás céljából a Legfelsőbb Védelmi Tanács elé terjesztettek. /Karcsúsodó román hadsereg. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), dec. 2./"
2003. december 2.
"Nov. 29-én Székelyudvarhelyen az Erdély Magyar Irodalmáért Alapítvány munkásságuk elismeréséül irodalmi díjakat adott át a 60-as, 70-es és 80-as éveikben járó íróknak. A meghívottak közül hiányzott Benkő Samu, Domokos Géza és Tóth Mária. Pomogáts Bélát Hídverő-díjjal tüntették ki. Díjat kapott az esten Benkő Samu, Dáné Tibor, Dávid Gyula, Domokos Géza, Gábor Ferenc, Gálfalvi Zsolt, Kiss János és Tóth Mária. A díjátadáson részt vett Kalász Márton, a Magyar Írószövetség elnöke, aki a magyar intézmény részéről szintén elismerő oklevelet nyújott át az íróknak. /(bb): Munkássága elismeréséül Pomogáts Hídverő-díjat vett át. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), dec. 2./"