Ars Hungarica: széles rétegeket szólítanának meg Nagyszebenben
Kilencedik alkalommal szervezi meg a HÍD – Szebeni Magyar Egyesület a térség közkedvelt magyar kulturális eseményét, az Ars Hungarica Fesztivált, amely szerdán veszi kezdetét, és vasárnapig várja az érdeklődőket számos nagyszebeni helyszínen.
Serfz Levente, a HÍD elnöke, a programsorozat főszervezje lapunk megkeresésére elmondta: elsősorban közösségi fesztiválként tekintenek az Ars Hungaricára, igyekeznek évről évre olyan kínálatot összeállítani, amely egyrészt a gyerekektől az idősekig mindenkit megszólít, másrészt a legkülönfélébb ízlésű emberek is találhatnak kedvükre való programot.
Kiemelte, hogy a legfiatalabb generációra igyekeznek mindig hangsúlyosan odafigyelni, így most hétvégére is számos gyerekprogramot kínálnak, Zerkóczy Zenóbia színművész például több, óvodásoknak és kisiskolásoknak készült eladást is bemutat pénteken és szombaton.
Serfz elmondta: bár a hivatalos megnyitóra szerda este héttől a Thália Színházban kerül sor, délután négytől a polgármesteri hivatalban már megnyitják a Budapest Főváros Levéltára és a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum közös vándorkiállítását, a Kós Károly világa, 1912 című tárlatot, majd 16.30-tól a Habitus Könyvesboltban levetítik Csibi László kolozsvári rendező Kós Károly című dokumentumfilmjét, amely a neves építész, író portréfilmje.
Serfz kiemelte: az alkotást román felirattal lehet megtekinteni, hiszen a kezdetektl az a törekvésük, hogy a magyar kultúrát közelebb vigyék a román lakossághoz is, másrészt a vegyes házasságban élőkre is gondolnak ezzel a gesztussal.
Kérdésünkre a főszervező elmondta: a 2006-os első fesztivált rögtön egy „nagy dobás” követte, hiszen 2007-ben Nagyszeben Európa Kulturális Fővárosa volt.
„Akkor sokak érdeke volt, hogy az Ars Hungarica is komoly programot kínáljon, ezzel is megmutatva, milyen sokszínű a város kulturálisan. Sajnos azonban ez a következő évben már nem volt ilyen fontos, el nem tudom mondani, hogy az azt követő periódusban milyen komoly gondokkal kellett szembenéznünk. Szerencsére mostanra sikerült megértetnünk, hogy fontos ez a fesztivál, fontos, hogy megmutassuk az értékeinket” – fogalmazott Serfz Levente.
Kiemelte, hogy idén Márta István, a Magyar Fesztiválszövetség elnöke, a Művészetek Völgye igazgatója is eljön a rendezvényre, hogy értékelje azt, korábban ugyanis „már sok jót hallott” az Ars Hungaricáról.
Serfz Levente kitért arra, hogy rendezvényük annak ellenére sikeres, hogy a városban a „magyar ügyek”, például az oktatás egyre nehezebben mennek. „Van egy négyéves gyerekem, és nem tudjuk, hogy mire odanő, indul-e magyar nyelvű osztály az iskolában. Szembe kell néznem a kérdéssel, hogy inkább a gyermekem megfelelő oktatását választom, vagy azt, hogy tovább szervezem az Ars Hungaricát. Mégis fontosnak tartom azt, hogy megmutassuk magunkat és az értékeinket a velünk együtt el nemzetiségeknek” – magyarázta.
Serfz rámutatott: már évekkel ezelőtt azt a célt tűzték ki, hogy évente 10-20 százalékos látogatószám-növekedést tudjanak elérni, ezzel párhuzamosan pedig igyekeznek a programkínálat színvonalát is növelni. Jövőre a jubileumi 10. Ars Hungaricára készülnek, így – amint a főszervező fogalmazott – igyekeznek „legalább megközelíteni”, a 2007-es, az EKF jegyében lezajlott fesztivált, mindenképpen nagyobb szabású programot igyekeznek majd összeállítani az évfordulóra.
Varga László
Krónika (Kolozsvár)

A magyar szórvány napja
2011 óta november 15., Bethlen Gábor erdélyi fejedelem születésnapja a magyar szórvány napja. Az MTVA Sajtó- és Fotóarchívumának összeállítása:
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) nagyváradi kongresszusa a Hunyad és a Kovászna megyei tisztségviselők javaslatára 2011. február 27-én határozatot fogadott el, amelyben november 15-ét, Bethlen Gábor erdélyi fejedelem születésnapját a magyar szórvány napjává nyilvánította. Amiatt döntött így, mert az anyaország határain kívül tömbben, kisebbségben és szórványban élő magyarok sajátos gondokkal küszködnek, s közülük is a szórványban élők a legveszélyeztetettebbek.
Első alkalommal 2011. november 12-13-án az erdélyi központi ünnepségek helyszíne a Hunyad megyei Déva volt. Az RMDSZ szórványkonferenciájának központi gondolata az volt: fel kell mérni a szórványban élő romániai magyarság valós helyzetét, hogy megőrizhesse identitását, s hogy fékezni lehessen az asszimilációs folyamatot. A résztvevők megállapították, hogy a szórványkollégiumok létrehozása, működtetésük és fejlesztésük segítése, a magyar diákok ingázását vagy bentlakását lehetővé tevő programok, valamint az ezekhez kapcsolódó, a tanárok ingázását segítő támogatások jelentős mértékben hozzájárulnak az anyanyelvű oktatás beindításához és megerősítéséhez olyan térségekben, ahol a magyar nyelvű oktatás feltételei nem biztosítottak. A dévai megyeháza előtti téren emlékoszlopot avattak Barcsay Ákos erdélyi fejedelem tiszteletére, a kétnapos rendezvénysorozatot kulturális események, színházi és filmelőadások, kiállítások gazdagították.
Az ünnep alkalmából alakult meg Brassóban 2011. november 13-án az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács szórványtanácsa is, amelynek alapjait a 2011. májusi temesvári Szórvány és nemzetépítés című konferencia rakta le. A naphoz kapcsolódóan 2011. november 22-én Budapesten a Parlamentben megalakult a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának (KMKF) szórvány-diaszpóra munkacsoportja is.
A 2012. évi rendezvények során az RMDSZ vezetői emléktáblát avattak Áprily Lajos brassói szülőházán. 15-én Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a magyar szempontból szórványnak minősülő kilenc erdélyi megye képviselőinek és az RMDSZ szakpolitikusainak részvételével rendezett konferencián bejelentette, hogy két évtizedes stratégiaírás után a szórványmentésben eljött a pragmatikus cselekvés ideje. A szövetség szórványmenedzser-szolgálatot indított, 14 szórványkollégium működését támogatja és a Székelyföld - szórvány partnerség kiépítésével próbálja megakadályozni a településeiken tíz százalék alatti arányt képviselő, elszórtan élő magyarok beolvadását a többségi nemzetbe. Az RMDSZ műemlék-örökbefogadási programot is indított az erdélyi magyar kisközösségeknek, elsőként a brassói Áprily Lajos Főgimnázium küldöttsége vehette át Kelemen Hunortól az Örökségünk Őre címet, amiért az iskola jelképesen örökbe fogadta az 1913-ban megsemmisült brassói millenniumi emlékmű megmaradt darabját.
2013-ban a magyar szórvány ünnepe kiterjedt az egész Kárpát-medencére: erről a Magyar Állandó Értekezlet szórvány szakbizottsága határozott 2013 májusában. A magyarországi központi eseményt november 12-én Budapesten, a Magyarság Házában tartották. A résztvevők szakmai konferencián tekintették át az erdélyi, a vajdasági, a felvidéki és a kárpátaljai szórványstratégiákat, a szórványban folyó oktatást és nyelvoktatást, az asszimiláció jelenségét és a szórványkollégiumok helyzetét. A Kárpát-medencei magyar szórvány napja gálaműsorral zárult Csángó kultúra - élő értékeink címmel, és a látogatók megtekinthették Az elhagyott idő - 33 év a moldvai csángók között című gyűjteményes fotókiállítást, amelyet Csoma Gergely munkáiból állítottak össze.
Az ünnep alkalmával 2013-ban az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) több mint ötven helyszínen tartott rendezvényt és ültetett fát. Toró T. Tibor EMNP-elnök Kolozsváron kijelentette: a szórvány kérdését távol kell tartani a pártpolitikától, de valamennyi politikai szervezetnek felelőssége a szórvánnyal foglalkozni. Az EMNP szemléletében a szórványközösségek a nemzet határait jelzik. "Évről évre megnézzük majd a nemzethatáron ültetendő fákat, és számba vesszük a 'határőröket', segítünk nekik abban, hogy el tudják végezni a szolgálatot" - mondta.
Az RMDSZ 2013-ban Nagyenyeden bemutatta azt a kiadványát, amely a 2009-ben indított Székelyföld - szórvány partnerség addigi eredményeit összesítette. Elhangzott, hogy Kovászna megye Hunyad, Szeben, Brassó és Fehér megye szórványközösségeit gondozza, Hargita megye Beszterce-Naszód és Temes megye, valamint a Fehér és Kolozs megye határvidékének számító Aranyosszék szórványközösségeibe viszi a programokat. A nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégiumban tartott tanácskozáson Kelemen Hunor RMDSZ-elnök arra hívta fel a figyelmet, hogy "semmiféle ellentét nincsen és nem is lehet a tömb és a szórvány érdeke között. A kettő kiegészíti egymást." Az egymásrautaltság példájaként az Összetartozunk programot említette, amelynek keretében a székelyföldi önkormányzatok a szórványnak szánt programokat támogatnak.
A 2014. évi, negyedik magyar szórvány napja alkalmából - a magyar nyelv napjával összevontan - csütörtökön konferenciát tartottak a budapesti Magyarság Házában. Az előadók a nemzeti identitás sarokköveként említették a nyelvkérdést, az asszimilációt pedig a szórványban élő magyarság legnagyobb ellenségeként, amely ellen közös gondolkodással lehet fellépni. Erdélyben 2014-ben Szeben megye lesz a házigazda, Déva, Brassó és Nagyenyed után most Medgyes és Nagyszeben ad otthont az itteni központi rendezvényeknek. Medgyesen a Városi Művelődési Ház Traube termében tart szórványkonferenciát az RMDSZ, majd a nagyszebeni Thália Színházban gálaműsorral zárul a központi program.
nagykaroly.szatmar.ro

Tamási „más világa” a Tháliában
Két hete a bukaresti Országos Színházi Feszitválon (FNT) lépett fel a Tomcsa Sándor Színház társulata, hétfőn pedig a székelyudvarhelyi teátrum Rendes feltámadás című, Tamási novellája alapján készült előadása nyitotta meg a budapesti Thália Színház egy hónapon át tartó színházi seregszemléjét, a Határon Túli Hétfőket.
A Thália Színház november 17. és december 15. között négy, határon túli színtársulatot lát vendégül. A rangos seregszemlére a székelyudvarhelyi színház után a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, az Újvidéki Színház, végül pedig a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata is meghívást kapott.
A temesváriak a Futótűz című előadással, a marosvásárhelyiek pedig a Figaro című produkcióval lépnek fel a Tháliában. „Örültünk a Thália Színház meghívásának. Ráadásul tévéfelvétel is készül a produkcióról. A színház elillanó művészetében ez a felvétel mégiscsak egyfajta maradandóságot fog jelenteni. Az előadás egyébként az olyan régi magyar filmek hangulatát idézi, mint a Ház a sziklák alatt. Színvilágában is szépia színű az egész történet. A díszletben pedig olyan cándra (deszkavágáskor keletkező, gyenge minőségű famaradék – szerk. megj.), hegyes bútorok, nonfiguratív dolgok vannak, amikről nem lehet tudni, hogy tákolmány vagy micsoda. És az egész nagyon intim” – nyilatkozta a meghívással és a színművel kapcsolatosan a Thália honlapján megjelent interjúban Csurulya Csongor, a darab rendezője, a székelyudvarhelyi társulat művészeti vezetője még a fellépésük előtt.
A fogadtatással kapcsolatosan úgy vélekedett: nincsenek aggályai afelől, hogy a budapesti közönség Tamási világának minden apró nüanszát érteni és érezni is fogja, azaz vevő lesz a színpadon megelevenedő „más világra”.
A Tomcsa Sándor Színház társulatának egyébként nem ez az első fellépése a budapesti Thália Színházban, korábban még két alkalommal léphettek fel: 2012 májusában Kiss Csaba Csehov-novellákból összeállított darabját, a De mi lett a nővel? című stúdió-előadást (rendező Tóth Árpád) játszották a Határon Túli Magyar Színházak Szemléjének első kiadásán. A szemle második kiadásán, 2013-ban Szálinger Balázs Köztársaság (rendező Telihay Péter m.v.) című nagyszínpadi drámáját mutatták be.
Simó Márton
Krónika (Kolozsvár)

„Hazaérkezett” a Spectrum Színház
Új magyar színház nyílik Marosvásárhely főterén: a tavaly bemutatkozott Spectrum Színház mostantól saját székhellyel rendelkezik. A társulat nemsokára a régi Ifjúsági mozi épületébe várja a nézőket.
Az új székhelyet a Boszorkány című darabbal avatják fel pénteken este 7 órától. Vasárnap egy másik bemutatóval várják a publikumot, a Szomorú vasárnapot tűzik műsorra.
Egy új színház létrehozása régóta foglalkoztatta Török Viola rendezőt, a Spectrum vezetőjét, azonban ehhez társulat is kellett, mert „kölcsönkért” színészekkel nehéz volt együttműködni. Lassan kialakult az a közösség, amellyel megvalósíthatóvá vált az ötlet, így már nem társulatot, hanem helyszínt kellett keresni.
Nagy lendülettel indult a Spectrum Gyógyszergyár által támogatott színház: az elmúlt évben három előadást mutatott be a társulat A nép ellensége, a Vitéz lélek, illetve a Vihar című darabokat. Ezeket eddig több helyszínen láthatta a közönség: a Stúdió Színházban, a Mihai Eminescu Ifjúsági Házban, illetve a Csűrszínházban.
„Másként szeretnénk színházat csinálni – mondta Török Viola a szerdai sajtótájékoztatón. – Kíváncsiak vagyunk arra, hogy mi foglalkoztatja az itteni közönséget, ugyanakkor a magyar kultúra színfoltjában, és az egyetemes színjátszásban is szeretnénk meghatározni a helyünket.” Az elmúlt évben felléptek a budapesti Thália Színházban, színházfesztiválon is szerepeltek már, így a rendező szerint a nagyközönség tudomást szerezhetett a létezésükről.
A csapat rendkívül színes, vannak fiatal tehetségek, akik számára az új színház egy hatalmas lehetőséget jelent, és vannak tapasztalt színészek, akik egyengethetik a fiatalok útjait. Szélyes Ferenc színművész a sajtótájékoztatón kijelentette: pontosan emiatt erős és dinamikus ez a társulat.
„Az, hogy Marosvásárhely főterén egy új magyar színház nyitja meg kapuit most 2014-ben, óriási dolog. A színészhallgatók számára is jó hír, mert van egy újabb lehetőség az elhelyezkedésre, ugyanakkor a nyugdíjas művészeknek is jó alkalom, hogy folytathassák munkájukat” – hangsúlyozta a színművész.
„Utolsó éves színészhallgatóként mindenki elgondolkodik azon, hogy hogyan tovább, hol kezdheti el színészi pályafutását – mondta Kovács Károly fiatal színész. – Azon gondolkodtam, hogy milyen jó lenne, ha valamelyik színházban hordozhatnám majd a tálcát. Ez meg is valósult, csak nem úgy ahogy én gondoltam, ugyanis a tálcát hordozom majd pincérkét a Szomorú vasárnap című darabban, és más fontos szerepek is várnak ránk. Az új helyszínben az a különleges, hogy most helyezik el a deszkákat a teremben, és mi leszünk azok, akik alatt először ropog majd.”
Becze Dalma
Krónika (Kolozsvár)

Nemzetközi turnén a Tompa Miklós Társulat
A lengyelországi Katowicében és Budapesten vendégszerepel hétvégén a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata a tavalyi évad két előadásával. Radu Afrim Az ördög próbája című produkció december 13-án két alkalommal lesz látható a Europe in Śląski [Európa Sziléziában] című projekt keretén belül a lengyelországi Katowicében, december 15-án pedig a Határon Túli Hétfők elnevezésű programsorozat részeként a Thália Színház látja vendégül a Keresztes Attila által rendezett Figaro című előadást Budapesten.
Az erdélyi társulat nem idegen a Katowicében: tavaly a Mélyben című előadással mutatkozott be a Teatr Śląski közönségének. Ezúttal Radu Afrim Az ördög próbája című, az elmúlt évadban számos fesztiválon megfordult produkcióját látják vendégül. A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház rendszeres vendége a Budapest belvárosában található Thália Színház határon túli színházaknak dedikált rendezvényein – és nem csak. A budapesti előadásról televíziós felvétel készül.
„Számunkra nagyon fontos ez a kiszállás. A statisztikai mutatók szerint itthon egyre több nézőnek örvendhetünk, a számos hazai és magyarországi vendég- és fesztiválszereplés mellett azonban kíváncsiak vagyunk és igényt tartunk Európa reakciójára, véleményére is az eddigi munkánkról” – hangsúlyozza Gáspárik Attila vezérigazgató a közelgő külföldi utazás jelentőségét.
A turnéra elkíséri a társulatot Peti András alpolgármester is, aki a Katowice és Marosvásárhely közötti kulturális kapcsolatok feltérképezésének szándékával tesz látogatást az észak-sziléziai városban. A Tompa Miklós Társulat lengyelországi kiszállását Marosvásárhely Polgármesteri Hivatala és Városi Tanácsa támogatja.
Mindeközben a társulat itthon maradt része gőzerővel készül az óévbúcsúztató Mágnás Miska premierre Harsányi Zsolt rendezésében.
maszol.ro

Koprodukciók évada a magyar színházban
Kiemelkedő előadásokban és művészeti elismerésekben, díjakban gazdag évet zárt a Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház. A tavalyi év jelentős színházi eseményeiről és a társulat újévi terveiről Balázs Attila direktorral beszélgetünk, aki különösen fontosnak tartja a társulaton belüli jó hangulat megőrzését.
– Tavaly májusban országos bemutatóként mutattuk be Wajdi Mouawad Futótűz című drámájából született előadásunkat, amit a temesvári közönség örömmel fogadott. A Futótűzet azóta Budapesten, a Thália színházban is bemutattuk, ott is nagy közönségsikernek örvendett. Nagyon sok visszajelzésünk van és itt nem csak a kritikára gondolok, a nézőktől is kaptunk mind szóban, mind írásban visszajelzéseket a Futótűz budapesti előadásáról.
– A Futótűz azóta már Európát is elérte...
– Sajnos egyre aktuálisabb ez az előadásunk, pedig mi nem ezért tűztük műsorra, hanem a szöveg emberi és lelki mélységei miatt. Néhány napja még inkább húsbavágó ez az egész tematika. Lám-lám jósolgatni se akartunk, de kiderült hogy nincs is olyan messze tőlünk ez a téma...
– A tavalyi év egyik legrangosabb színházi eseménye volt a VI. Temesvári Eurorégiós Színházi Találkozó. Milyen újdonságokat hozott a TESZT?
– A TESZT keretében az útkereső előadásokat tűzzük műsorra ebből a régióból. Itt nem feltétlenül a formabontó vagy ízlés-feszegető produkciókra gondolok, hanem az új színházi formákat kereső előadásokat hívjuk meg. A kiegészítő programok gazdag kínálatából kiemelném Urbán András workshopját, amit a bukaresti, újvidéki és helyi diákokkal hozott össze. Iuliana Valsan a jelmez és díszlettervezéssel bővítette ezt a vonalat. Jónak és követendőnek tartjuk a színházi „jam”-et is, ami elindult. Ezek a pozitív hozadékai a TESZT-nek, amelynek következő kiadására már javában készülünk. A fesztivál zárónapján már kezdődik az újabb TESZT, ez sosem áll meg, olyan mint az olimpia: mindig készülünk rá, amit a közönség kap, az csak az ünnep!
– Tavaly nyáron jelentős színészek vettek búcsút a társulattól: Tokai Andrea, Tasnády-Sáhy Noémi és László Pecka Péter. Hogyan sikerült a vérveszteséget pótolni?
– Ehhez képest hat színészt vettünk fel a nyár folyamán: két bábost és négy prózai színészt. A bábosok csapatához két lány csatlakozott, a prózai színészekhez két lány és két fiú. Rögtön a mélyvízbe dobtuk őket, a Silviu Purcărete rendezte Moliendo café előadásban mindannyian szerephez jutottak, megismerhették nem csak a magyar, hanem a német társulatot is.
Ez egy másik kiemelkedő eseménye a 2014-es évnek, hogy hosszú idő után sikerült egy valódi nagy koprodukciót létrehozni a német és a magyar színház között. Bár voltak átjárások a két társulat között, közös produkcióra még nem volt példa, szerintem ez példaértékű lehet akár más társulatok számára is. Sikerült egy olyan közös hangot találni a német társulattal, aminek az alaphangját Silviu Purcărete ütötte le, Vasile Şirli hangszerelte Dragoş Buhagiar készítette hozzá a díszleteket, valamennyien jelentős alkotók, akikkel öröm volt együtt dolgozni. Az előadás visszhangjáról annyit, hogy már két meghívásunk van jelentős fesztiválokra.
– Milyen elismerésekben részesültek tavaly Csiky Gergely színház művészei?
– Voltak szép számban alkotói díjak, örömteli pillanatok az óesztendőben. Jómagam megkaptam a Magyar Művészetért Bubik István-díjat. A Megyei Tanács Pro Cultura Timisiensis díjjal jutalmazta Albert Alpárt, a társulat díszlettervezőjét és Molnos András Csaba színművészt. A temesvári Polgármesteri Hivatal decemberben kiválósági díjjal tüntette ki azokat a művészeket, akik aktívan hozzájárultak a város kulturális életének fejlődéséhez. Több más temesvári alkotó mellett Balázs Attila színész, Albert Alpár látványtervező, Lőrincz Rita színésznő és Cári Tibor zeneszerző is megkapták ezt a kitüntetést. Az előadások visszhangja és a díjak, elismerések tükrében sikeres év volt a tavalyi, nincs okunk panaszra. Nem jelentett törést az adrenalin infúzió, a sok fiatal színész érkezése, fontosnak tartom, hogy a folytonosság, a társulaton belüli jó hangulat meglegyen!
– Az új esztendőben milyen kínálattal csábítják a nézőket a magyar színházba?
– Egy lengyel szerző, Andrzej Saramonowicz Tesztoszteron című darabjának bemutatójával kezdtünk januárban. Ha a Gardénia lengyel női darab volt, a Tesztoszteron egy férfiasabb komédiázás, igazi vígjáték, amire régóta ki volt éhezve a közönség. Januárban még két bemutatóval büszkélkedhetünk: az egyik Molnár Bence egyéni műsora, a Kifordulás, amit Petőfi Sándor A helység kalapácsa című darabja alapján készített, ez elsősorban diákoknak szóló előadás. A másik a Valami csajokavagy Egyszeröt bemutatója, ami a Mady Baby folytatása lesz, az alkotók között van Borbély B. Emília, aki az öt nőt játssza, illetve Kinda Szilárd vendégművész. B. Fülöp Erzsébet rendező és Borbély B. Emília közreműködése ebben a darabban folytatódik, a helyszín ezúttal is rendhagyó, egy hotelszoba.
Elindult egy nagyobb lélegzetű koprodukció, amelyben öt színház vesz részt a munkafolyamatban Bulgáriából, Szerbiából (két színház), Szlovéniából és Romániából. Ez egy határon átívelő színházi projekt, amelyhez sajnos nem sikerült rá uniós finanszírozást találni. A Kell legyen valami című projektnek öt állomása lesz, minden hónapban egy-egy hét próba a különböző helyszíneken. A Bojan Jablanovec, a szlovéniai Via Negativa színház rendezője vezetésével zajló folyamat végén megszülető előadás bemutatója itt lesz a TESZT-en. Utána mindenik helyszínen be fogjuk mutatni ezt a koprodukciós előadást. Lesz más színházi ínyencség is: febrárban Kokan Mladenovicot várjuk, aki a Koldusoperát rendezi meg a társulattal, de nem a Brecht-féle darabot, hanem az eredeti John Gay-féle Koldusoperát! Kokan rendezte előadást kétszer is láttunk a TESZT keretében: az újvidéki Ember tragédiáját és az Opera Ultimát, amelyik a tavaly pécsi fesztivál fődíjat nyerte meg. Az évad utolsó nagyszínpadi rendezője az újvidéki László Sándor lesz, aki már többször rendezett nálunk és nem szorul bemutatásra.
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)

Erdélyi teátrumok előadásai a budapesti Thália Színházban
Öt nap alatt nyolc előadást láthat a közönség a Határon Túli Magyar Színházak Szemléjén, amelyet május 11. és 15. között rendeznek meg a budapesti Thália Színházban. 
A teátrum negyedik alkalommal rendezi meg a szemlét, amelynek első előadásaként az Újvidéki Színháznak a művész és a hatalom viszonyáról szóló produkcióját láthatja a közönség a nagyszínpadon. Matei Visniec Párizsban élő román drámaíró III. Richárd betiltva, avagy jelenetek Meyerhold életéből című darabját Anca Bradu rendezte.
Május 12-én a nagyszínpadon a nagyváradi Szigligeti Színház mutatja be a tolerancia és a megbocsátás szükségességének üzenetét hordozó lengyel kortárs drámát, Tadeusz Slobodzianek A mi osztályunk című darabját szintén Anca Bradu rendezésében. Az Arizona Stúdióban pedig Bogdán Zsolt kolozsvári színművész idézi meg a zseniális költőt, Ady Endrét a „…függök ezen a zord élet-párkányon” című pódiumműsorral, amely a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata és a Kolozsvári Állami Magyar Színház közös produkciójaként jött létre.
Május 13-án az Arizona Stúdióban az Aradi Kamaraszínház Sex, drugs, gods & rock and roll című radikális stand-up comedyje látható Tapasztó Ernő rendezésében. Másnap a nagyszínpadon a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata előadásában egy antik görög tragédiát láthat a közönség; Szophoklész Antigonéjában egy ifjú rendező, Balogh Attila és alkotótársai az élet szépségéről beszélnek a halál tükrében.
Az Arizona Stúdióban május 14-én a kézdivásárhelyi Városi Színház a mai amerikai drámairodalom egyik legjelesebb képviselője, David Mamet Amerikai bölény című darabját adja elő Kolcsár József rendezésében. A szemle utolsó napján a nagyszínpadon a csíkszeredai Csíki Játékszín előadásában Kosztolányi Dezső Édes Anna című regényének színpadi változata látható, amelyet Lendvai Zoltán rendezett.
Az Arizona Stúdióban pedig a Marosvásárhelyi Spectrum Színház Török Viola rendezésében mutatja be a titokzatos, öntörvényű nőről, Báthory Annáról szóló darabot, Móricz Zsigmond Boszorkány című drámáját.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Válaszok egy életút tapasztalataiból
Mitől más a székely? címmel tartott előadást szombaton szülőfalujában, Gyergyóalfaluban a 90 éves Ambrus András. A jelenleg Magyarországon élő színművész, író életútjának mozzanatain keresztül érzékeltette a székely ember jellemzőit.
Írók, zeneszerzők adtak hangot a székely másságnak, általában különbnek tartva ezt a nemzetséget sok másnál – mutatott rá előadásában Ambrus András, saját tapasztalataival, élete bizonyos állomásainak elmesélésével nyomatékosította a Kodály Zoltántól és Mikszáth Kálmántól felolvasott idézeteket. Úgy értékeli, a székely ember jellemének formálásában az időjárás éppen akkora szerepet játszott, mint az, hogy katonanemzet lévén fegyelmet tanult. A közösség késztető erejének köszönhetően a munka nem volt idegen, szinte veleszületett képességük volt a régieknek – hallhattuk az előadásban. „Sokat gondolkodtam, hogy minket mivel neveltek munkára, de csak pár hónappal ezelőtt jöttem rá: a közösség késztetett erre. El nem tudom mondani, hogy milyen érzés volt az, amikor kaszával a vállamon végigsétáltam az utcán. Mintha minden ablak leányfejtől virágzott volna ki, és látnák, hogy én vagyok valaki: férfi vagyok” – példázódott az előadó. Felbecsülhetetlen értékként beszélt a székely közösség késztető erejéről, sajnálattal mutatott rá ennek szertefoszlására. „Egy kalász, ha lehullott a megrakott szekérről, lehajoltunk érte és visszatettük. Most ezeket az értékeket a modern világ döcögő szekeréről nem csak hogy hagyják lehullni, de ledobálják őket, és még rá is taposnak, nem tudván, hogy milyen kincseket hagynak kárba veszni” – fogalmazott.
A „csak azért is” érzésről
A gyökerek, a népi kultúra megőrzése minden időben fontos, ennek „motorja” Ambrus András esetében nemzeti érzelme volt. „Jó tanuló voltam, úgy tűnt, hogy gimnáziumba megyek, de az első világválság éreztette utóhatását, ezért román iskolába kellett menjek. Túléltem azt is, mint sok mindent. Ekkor támadt fel bennem a »csak azért is« érzés. Nem tudtak úgy belém sulykolni egy román verset, hogy mellette ne tanuljak meg két magyar verset. Nem tudtak egy, a román nemzetet dicsérő dalt úgy megtanítani nekem, hogy ne tanuljak meg két magyar dalt, és ne énekeljem folyton” – idézte fel élményeit.
Életmentő leleményesség
A székely leleményességet a második világháborúban átélt eseményeken keresztül érzékeltette Ambrus András. Katonaságának, fogságba esésének történetét ismertetve mesélte el, hogyan hasznosította az itthon tanult, ellesett fogásokat.
Ausztriában esett fogságba, innen több ezer bajtársával együtt vonattal szállították egy lágerbe, a Szovjetunióba. „Isteni szerencsének köszönhetem azt, hogy épségben megúsztam az egészet. Megint csak a falumbéli tapasztalatokra kell hivatkozzak: negyvennél is többen voltunk egy vagonban, sűrűn feküdtünk egymás mögött. A vagonok ablakait tüskés dróttal zárták le, megláttam, hogy 4-5 méter drótot otthagytak. Eszembe jutott, hogy van nekem egy jó pokrócom, készítek egy függőágyat. Otthoni tapasztalat volt, hogyan kell a drótról a tüskét lecsavarni két bicskának a fokával, akárcsak az, hogy a drótot hogyan kell puszta kézzel eltörni. Ezt apámtól láttam. Addig hajtogatta, amíg eltörött. Én is ezzel a módszerrel készítettem függőágyat, ahol harminc napon át fekhettem, mintha üdülnék. A többiek ott izzadtak, és éjfélkor oldalra fordultak vezényszóra” – idézte fel az előadó.
A fogolytábor felé vezető út egy másik eseményét elmesélve érzékeltette, leleményességével hogyan lett kiváltságos fogságba esett társai között. „A nővéreimtől láttam, hogyan készítik a lisztes zsákot: egy nagy téglalap alakú vásznat összevarrnak, kifordítják, és újra összevarrják. Ezt a tudást is hasznosítottam. Egyik bajtársamnak volt egy kendő nagyságú, gumírozott vászna, amit azért akart hazavinni, hogy a gyereke bölcsőjébe tegyék, de mivel otthona helyett a lágerbe tartott, sírva várta, hogy kinyissák az ajtót és kidobhassa a vásznat. Elkértem tőle. Első gondolatom az volt, hogy ha Szibériába kerülünk, magamra terítem, és megvéd az esőtől, a hótól. De aztán más jutott eszembe, és csináltam két vizes zacskót belőle. A bajtársak nem győztek röhögni rajtam, de lett két, egyenként tíz literes zsákocskám. Még korcot is varrtam rájuk, mint a gatyának otthon a hölgyek, spárgát tettem beléjük, hogy fel lehessen akasztani a szegre. Így történt, hogy amíg más vagonban negyven embernek egy napra húsz liter volt az adagja, addig nálunk ennek duplája lett. Olyan tekintélyt szereztem a vagonban, mint senki más, hisz én voltam a vízosztó. Ráadásul mozoghattam egy kicsit, mert ragaszkodtam ahhoz, hogy én legyek a vízhordó. Ennek fejébe néhány civil ruhát kaptam, mert bajtársaim gondolták, hogy mivel Románia felé megyünk, ott akarok megszökni valahol. Ez be is következett. A iaşi-i lágerből indítottak el egy szerelvényre való foglyot. Amikor kanyarodott a sor az állomás felé, én nem kanyarodtam. Egyenesen mentem tovább. Az egyik őr meg is látott, de a köpenyemet és a hátizsákomat már a sorban levetettem, és civil sapkám is volt, úgy léptem ki a sorból. Megrántott és eltaszított, még fenéken is rúgott, úgy hogy szó szerint elkergettek engem a lágerből” – mesélte szabadulása történetét Ambrus András.
„Fölszedtem sátorfámat, és világgá mentem”
A visszaemlékezésben hallhattuk, Alfaluban a művelődési élet szervezésére kapott megbízást a hazaérkezett fiatal férfi, három évig zajlottak felügyelete alatt a kulturális és szórakoztató programok. Ebben az időszakban érezte meg a kommunizmus előszelét, és az új rendszer elől Magyarországra menekült. „A faluban is megalakult a Magyar Nemzeti Szövetség, tagja és ifjúsági vezetője lettem. Mint ifjúsági vezetőt, továbbképzésre küldtek Marosvásárhelyre, ahol egy kommunista tartott előadást a jövőről. Világosan és tisztán elmondta, hogy az fog következni, ami a Szovjetunióban van. Ez megrendített. Amikor hazajöttem, nem győztem biztatni a gazdákat, akik a közbirtokosságokat vezették, hogy adjanak el mindent, és építsék a falut. Vakarták a fejüket, de nem hallgattak meg.... Amint Petőfi mondja: fölszedtem sátorfámat, és világgá mentem” – osztotta meg közönségével Alfalu szülöttje. Felnőtt életének itthon töltött szakaszából egyetlen negatívumot emelt ki. Mint fogalmazott: „Egyet nem tudtam elintézni, pedig mennyit fáradoztam rajta! Azt, hogy minden mulatság verekedéssel végződött. Már gyermekként is ezt tapasztaltam, és a nagy verekedéseknél azon tűnődtem, hogy honnan tudják, kit kell ütni? Mert mindenki verte a másikat.”
Budapesten lett színművész
Az előadás további részében Ambrus András röviden vázolta élete alakulását. Elmondta, egy hirdetésre jelentkezve vették fel a Színművészeti Főiskola kollégiumába, ahol hovatartozása miatt élt át kellemetlenséget. „Egyszer az egyik, azóta jó nevet szerzett filmrendező, aki velem együtt vezetőségi tag volt, felolvasott egy felsőbb utasítást, amely úgy szólt, hogy azokat a kollégistákat, főiskolásokat, akik a határon túlról jöttek ide, haza kell küldeni, mert most már ott is szocializmus van, tehát nem kell félniük. Mély csönd lett. Jancsó Miklós innen volt, Kovács András is, akárcsak Fehér Imre. Egyikük sem tudott szóhoz jutni. Végre kénytelen voltam én megszólalni. Azt mondtam az illetőnek: Péter, ha ezt még egyszer felveted, én a beledet kivetem. Nem vetette fel, hát így lett belőlem színművész” – hallhattuk Ambrus Andrástól.
Illyés Gyula A munka és a halál között című verséből idézve köszönt el közönségétől: Ahogy a két kezem tudta,/ hát készen itt a munka./ Jó volna tán, ha itt-ott/ pántjain még javítok –/ Még jobb volna elölről/ kezdenem az egészet!/ De íme rámsötétlett – /Kifogytam az időből – /Hát, ha kész van, ha félben, /vén eset van, bevégzem./ S most, hogy szemem lezárom/ s fáj izzón ez a két szem:/ mi is a szép – most látom/ – mi is a jó, most érzem.
Életútja Ambrus András Gyergyóalfaluban született 1925. november 29-én. Parasztcsaládból származott; szülei: Ambrus Lajos és Gergely Karolina. A második világháború miatt középiskolai tanulmányait nem fejezte be. 1945-1948 között a családi gazdaságban dolgozott, később Budapesten beiratkozott a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, ahol diplomát szerzett 1953-ban. 1952-1953 között, valamint 1956-1961 között a Nemzeti Színház tagja volt. 1953-1956 között az Ifjúsági Színházban lépett fel, később a Jókai, illetve a Thália Színház társulatában (1961-1978). 1978-1985 között a Mafilm szerződtette. Főbb szerepei: Molnár Ferenc: A Pál utcai fiúk (Barabás); Bródy Sándor: A dada (Bolygó Lajos);
John Steinbeck: Egerek és emberek (Gazda).
Könyvei: Gyergyó (regény, 1959); Székely Trianon (2005); A Mindenható markában (2008).
Pethő Melánia
Székelyhon.ro

Gazdag évadot zár a Kolozsvári Magyar Opera
Hét bemutató, hat magyarországi kiszállás, gyermekeknek és felnőtteknek szóló programok tették izgalmassá, színessé a Kolozsvári Magyar Opera 2014–2015-ös évadát – olvasható az intézmény közleményében. Kiemelik, hogy a mércét mindjárt az elején magasra helyezte Selmeczi György művének bemutatója: a zeneszerző Bizánc című operáját Zakariás Zalán állította színpadra, Jankó Zsolt vezényletével. A zenedrámát a miskolci Bartók Plusz Operafesztiválon és a Primavera ’15 Fesztivál keretében a budapesti Erkel Színházban is játszotta a társulat.
W. A. Mozart Figaro házassága című négyfelvonásos vígoperáját Novák Péter vitte színre (karmester: Jankó Zsolt), az előadással július elején a budapesti Thália Színházban, az Armel Operfesztiválon is jelen voltak. 2014 októberének kiemelkedő eseményei közé tartozott a Giacomo Puccini halálának 90. évfordulójára rendezett gálakoncert, ahol a neves zeneszerző népszerű, illetve kevésbé ismert vagy kevésbé játszott művei hangzottak el.
Az opera által két éve készített minőségi lemezfelvétel színpadi bemutatóját – Mai operamesék címmel, Selmeczi György rendezésében – október 19-én tartották a budapesti Művészetek Palotájában; a három részből álló lemez, amely alapján az előadás készült, Orbán György Pikkó herczeg, Vajda János Leonce és Léna, valamint Selmeczi György Szirén című operáinak felvételét tartalmazza.
Szabadság (Kolozsvár)

Jászai Mari-díjat kapott Mátray László, Király László és Farkas Árpád Babérkoszorút
Számmos erdélyi vagy erdélyi származású díjazottja van a pénteken kiosztott magyarországi művészeti középdíjaknak, amelyeket a nemzeti ünnep közeledtével adtak át. 
Két erdélyi szerző, Király László és Farkas Árpád nyerték el idén a Magyarország Babérkoszorúja kitüntetést. 
Mátray László, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház színművésze Jászai Mari-díjban részesült Bánky Gábor, a Pécsi Nemzeti Színház színművésze, Bérczes László, a kaposvári Csiky Gergely Színház művészeti vezetője, Csőre Gábor, a Vígszínház színművésze, Gidró Katalin, a Szegedi Nemzeti Színház színművésze, Gubás Gabriella, a Thália Színház színművésze, és Molnár Nikoletta, a Szolnoki Szigligeti Színház színművésze mellett. 
A gyergyóremetei születésű Molnár Levente, a Magyar Állami Operaház énekese Liszt Ferenc-díjat kapott Lajkó Félix, hegedűművész, Csík Gusztáv, zongoraművész, Klukon Edit, zongoraművész, és Herczku Ágnes, a Hagyományok Háza - Magyar Állami Népi Együttes előadóművésze mellett. 
Farkas Wellmann Endre és Nagy Koppány Zsolt József Attila-díjban részesült, Ablonczy László Ferenc, esszéíró, kritikus, színház- és kultúrtörténész, Bényei Tamás, kritikus, irodalomtörténész, esszéista, műfordító, a Debreceni Egyetem egyetemi tanára, Dr. Falusi Márton, költő, esszéista, a Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézet tudományos munkatársa, Tari István, költő, író, képzőművész, és Lanczkor Gábor, költő, regényíró mellett. (hírszerk.) Transindex.ro

Határon Túli Magyar Színházak Szemléje a Thália Színházban
Öt nap alatt három színpadon tíz produkciót láthat a közönség a május 18-án kezdődő Határon Túli Magyar Színházak Szemléjén a budapesti Thália Színházban.
Május 18-án, szerdán a nagyszínpadon a kassai Thália Színház produkciójával kezdődik a színházi szemle. Moliére Mizantróp című darabját Czajlik József állította színpadra. Az előadás többek között olyan aktuális témákat dolgoz fel, mint a szólásszabadság, a másik személyes autonómiája, az ízlés képlékenysége, az igazmondás határai és a társas élet buktatói – olvasható a Thália Színház MTI-hez eljuttatott közleményében.
Mint írják, szintén a nyitónapon mutatja be az Arizona Stúdióban a marosvásárhelyi András Lóránt Társulat Fade out című mozgásszínházi produkcióját, amelynek rendező-koreográfusa Györfi Csaba.
Május 19-én, csütörtökön a nagyváradi Szigligeti Színház érkezik a fesztiválra: a nagyszínpadon Csiky Gergely Buborékok című vígjátékát játssza a társulat Novák Eszter rendezésében. Ugyanezen a napon az Arizona Stúdió közönsége a Marosvásárhelyi Egyetem produkcióját, Egressy Zoltán4x100 című tragikomédiáját láthatja, amelyet Sebestyén Aba jegyez rendezőként.
Május 20-án, pénteken a Yorick Stúdió előadásában Székely János Dózsa című monodrámáját tekintheti meg a közönség. A produkció rendezője Török Viola, Sebestyén Aba pedig ezúttal színészi minőségében lép fel.
Ugyancsak május 20-án az Új Stúdióban az Újvidéki Színház művészei, az ikonikus francia énekesnőről, Édith Piafról szóló Piaf-marche/ Piaf-menet című előadást játsszák, Mezei Kinga rendezésében és főszereplésével.
Május 21-én, szombaton az Arizona Stúdióban a Spectrum Színház játssza Matei Visniec Nyina, avagy a kitömött sirályok törékenységéről című darabját. A Franciaországban élő román szerző Csehov nyomán készült művét Török Viola rendezte.
A nagyszínpadon március 21-én ismét egy Molière-darab, az Úrhatnám polgár című komédia látható, amelyet a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház mutat be, Sardar Tagirovsky rendezésében.
Május 22-én, vasárnap a fesztivál záróelőadásaként, a Szabadkai Népszínház Magyar Társulatának produkcióját, Lev BirinszkijBolondok tánca című darabját nézhetik meg az érdeklődők, amelyet a 4x100-hoz hasonlóan Sebestyén Aba állított színpadra.
A szemléről bővebb információ a színház honlapján olvasható.
Szabadság (Kolozsvár)

Az ambícióm hajt
Beszélgetés Sebestyén Aba színész- rendezővel
– Budapesten járva, lépten-nyomon a Thália Színház egyik új sikere, az Amerikai bölény plakátjaival lehet találkozni. A színházi élet két kiemelkedő egyénisége, a filmekből is jól ismert Csányi Sándor és Szervét Tibor vonja magára a járókelők figyelmét. Az előadást, amelyre jó előre elkapkodták a jegyeket, a marosvásárhelyi Sebestyén Aba rendezte. Felötlött bennem, hogy vajon nem örültél volna-e jobban, ha nem a rendezői feladatot kapod, hanem egyik főszereplőként lehetnél jelen a produkcióban, illetve a plakátokon?
– Igen, reális dilemmáról beszélsz, egy jó szerep megkísértheti a színész- rendezőt. De egyre jobban szeretem azt a nézőpontot, amit a rendezői perspektíva kínál. Hála istennek színészként is eléggé becsületesen elláttak feladattal, főleg a pályám kezdetén. De a Yorick Stúdió által azért mindig megteremtettem magamnak a színészi kihívásokat is. Tényleg szép színészi feladatokat tudhatok magam mögött, kiváló rendezőkkel dolgoztam, akiktől sokat tanultam. A rendezésben pedig a színészi tapasztalatom rengeteget segít. Az a különleges dolog is megadatik ilyenkor a színész-rendezőnek, hogy az összes szerepet a magáénak érzi egy kicsit. Mindenki valahogy belőle szólal meg.
– Ha nincs a Yorick, vajon nem lett volna számodra a rendezés sem?
– A Yorickot valójában ezért is hoztam létre. Annak idején, 2004-ben úgy éreztem, egy kicsi pangás következett be a pályámon, noha akkor is szép szerepeim voltak, például a dr. Beck a Boldogtalanokból, mellyel UNITER-díjra is voltam jelölve, vagy a Liliomfi. De mindig volt egyfajta szakmai elégedetlenség bennem, és a rendezés is mindig érdekelt. Egy olyan szakmai műhely létrehozása is izgatott, amely végül is a Yorick Stúdióban öltött testet. Az évek során ez sok rendezői lehetőséget teremtett, és úgy érzem, a szakmai fejlődésemet is elősegítette.
– A Yorick nyilván különleges szerepet játszik az életedben, több mint egy évtizede működik. Igaz, egy ideje, mióta a vár felújítása zajlik, a szokásos játéktereteket, a bástyát elveszítettétek.
– Nagyon remélem, hogy ebben az évben visszatérünk, ha máshova nem, a Mészárosok bástyájába. De talán van esélyünk egy tágasabb, színházi szempontból több lehetőséget kínáló térre.
– A kettős szakmai identitásnál maradva, nyugodtan mondhatjuk, hogy mindkét vonatkozásban rád talált a siker. Színészként, rendezőként is kaptál díjakat. Nem csak vásárhelyi teljesítményeiddel szereztél elismerést. Több társulatnál dolgoztál, Szatmárnémetiben, Debrecenben, Nagyváradon, mindenhol gazdagodhattál valamivel, de a szakmai kiteljesedés szempontjából Marosvásárhely a legmeghatározóbb számodra.
– Tizennégy éve szerződtem Marosvásárhelyre Béres András hívására, talán éppen te kerestél meg először színházon kívüli feladattal egy Bolyai-ünnepségre szánt szöveg kapcsán, és lám, utóbb a Bolyai-monodrámából, A térből milyen hosszú életű előadás lett, a mai napig játszom. Valóban sok jó dolog ért itt, ide sorolhatom a pedagógiai tevékenységemet is, azt, hogy színész tanárként is dolgozom. Ez is szorosan hozzátartozik a színészi és főleg a rendezői fejlődésemhez. Nagyon fontos, hogy pedagógiailag jól tudjunk megközelíteni egy-egy színészt, hiszen mindenki más-más szálból van szőve, és mindenkinek más-más kulccsal kell megnyitni a lelkét. Színészmesterséget tanítottam több mint tíz évig, harmadik éve rendezést is oktatok. Az idei tanévtől rendező évfolyamot vezetek.
– Jobban vonzódsz bizonyos műfajokhoz, szerepekhez, vagy azt tartod jobbnak, ha minél változatosabb feladatokkal bíznak meg?
– Bármilyen a feladat, azt meg kell jól oldani. A színészi munkában egy-egy karakter személyessé formálása talán a legnagyobb kihívás, úgy, hogy az egyszeri és megismételhetetlen legyen, olyan, amilyennek csak én tudom megteremteni. Ez a folyamat pedig abszolút feltárulkozással jár, ami által az ember igencsak sebezhetővé válik. Ez a szépsége és a nehézsége is ennek a mesterségnek. Mernünk kell feltárulkozni, mernünk kell sebezhetővé válni. Meggyőződésem, hogy csak így válhat valami személyessé, csak így tud egy érzés, egy gondolat, egy emberi sors, egy történet igazán eljutni a néző lelkéhez. Rendezőként is talán ez a legnagyobb kihívás számomra: oly módon megnyitni a színészeket, a rendezői koncepción belül eljutni a feltárulkozás olyan szintjére, hogy azok emberi hangon, igazi emberi érzéseket, igazi emberi gondolatokat közvetítsenek.
– Szóba hoztad Bolyai János megformálását. Elég sok drámai szereppel találkoztál az eltelt két évtizedben. Vígjátékokban is érdekes figurákat kelthettél életre. Több zenés darabban játszottál. A minap újra telt házzal ment a vásárhelyi Csárdáskirálynő. A nézőnek az a benyomása, hogy külön élvezet számodra, ha énekesi, zenei tudásodat is felmutathatod. Ez nyilván olyan adottság, amit művelni kell, nem elég csak azzal élni, amit a születésed során kaptál.
– Tényleg szeretem a zenés műfajt is. Engem arra tanítottak a szüleim, hogyha az embernek a Jóisten adott valamit, azzal gazdálkodjon jól. Ez nem kis felelősség.
A drámai és komikus szerepekben is nagyon jól érzem magam, és valóban különleges élvezettel veszek részt zenés előadásokban. Tizenkét évvel ezelőtt dolgoztam először Incze G. Katalinnal, a Kolozsvári Állami Magyar Operában ugrottam be egy bonviván szerepbe. A Mágnás Miskában énekeltem, mindössze két nagyzenekari próbával. Hihetetlen kihívás volt. Folytatása is lett volna, de a tanítás, a színészet és a Yorick alapítása túlságosan lefoglalt. A felkészülés azonban nem maradt annyiban, énekórákra jártam, a mozgást is folyamatosan karban kell tartani, hiszen, akárcsak a hang, a test is fő kifejezési eszköz a színész számára.
– Olykor nem érzed úgy, hogy túlvállalod magad?
– De, mostanában, hogy sokat is utazom, kezdem érezni, hogy egy kicsit be kéne húzni a kéziféket. Igaz viszont, hogy az utóbbi időben egyre több rendezői kihívás ér. Szabadkán rendeztem tavaly ilyenkor, utána Magyarországon a Bartók Kamaraszínházban, Dunaújvárosban dolgoztam egy izgalmas anyagon, most jött ez a felkérés a budapesti Tháliában, és jövő ilyenkor ennek is lesz folytatása. Úgy néz ki, hogy többek közt Szombathy Gyulával és a csodálatos Molnár Piroskával fogok dolgozni. Közben az elmúlt időszakban színészként a Szeretik a banánt, elvtársak? című produkciót játszottam a budapesti Játékszínben, több országban, több fesztiválon, sőt Amerikában is megfordultam vele.
– Az külön erőpróba, amikor egyedül kell teljesítened.
– Hatalmas kihívás az egyéni előadás, napokkal a fellépés előtt kell elkezdenem a felkészülést. Büszkén mondhatom, hogy jelenleg három egyéni előadásom van műsoron: a Dózsa, a Bolyai-előadásom, amit a magyar kultúra napján játszottam utoljára Budapesten a Klebelsberg Kunó Kulturális Központban és a Szeretik a banánt, elvtársak? Emellett teljes odaadással tanítok, és még nem beszéltem a családomról, ami hihetetlen gyönyörűséggel és elégtétellel tölt el.
– Hát, nem akármi négy kislány édesapjaként helytállni!
– Csodálatos, amikor mély játékba tudok merülni velük. Igazi megnyugvás.
– Hány évesek?
– Réka kilencéves, Janka hét, Eliza és Abigél mindjárt háromévesek. Most kezdenek igazán beszélni.
– Képzeld el, amikor majd sorban előállnak, hogy színészek szeretnének lenni.
– Nem fogom tiltani őket ettől, de bátorítani sem. Mindenkinek meg kell találnia a saját maga útját.
– Te megtaláltad a magadét.
– Igen. És gyönyörű pálya. A világ egyik legszerencsésebb embere vagyok, hogy azzal foglalkozhatom, amit igazán szeretek. Rengeteg gyötrelemmel és nagyon sok szépséggel jár.
– Szép és bizonyára gyötrelmes egy társulat létrehozása is, és még inkább az lehet az éltetése. A Yorickra gondolok. Kellett ez neked?
– Az ambícióm hajtott. Ha ezelőtt tíz évvel tudtam volna, hogy mennyi munkával, nehézséggel jár egy ilyen szakmai műhely felépítése, karbantartása, lehet, hogy nem vágtam volna bele. Egy idő teltével gyötörtek is a kétségek, hogy minek kellett ez nekem, miért csinálom, de aztán lassan kezdtek jönni az eredmények, és újabb lendületet kaptam. Beletanultunk a pályázatírásba, beletanultunk az egésznek a menedzselésébe, és aztán sikerült egypár mérföldkőnek számító előadást létrehozni. Például a Stop the Tempót vagy a 20/20-at Gianina Carbunariuval, ami többféle szempontból is tényleg történelmet írt. Utána jöttek a Bányavirág és a Bányavakság előadások, melyek igazán megkoronázták a Yorick 10 éves működését. Igen, ezért érdemes volt dolgozni.
– A hazai kortárs dráma népszerűsítésében igen figyelemreméltó eredményeket tudtok felmutatni. Fontos ősbemutatóitok voltak.
– A kezdeti tapogatózó lépések után körvonalazódott az igazi identitásunk. Tisztázódott, hogy mit szeretnénk, milyen irányba akarunk menni. Az elején annyit éreztem, hogy valamit csinálnunk kell, fejlesztenünk kell önmagunkat, kísérletezni, dolgozni rengeteget, és megőrizni a nyitottságunkat. Ráadásul fontos szempont volt az is, hogy hol, kiknek csinálunk színházat. A mi esetünkben Marosvásárhelyen, egy etnikai szempontból is, politikailag is, kulturálisan is többszörösen megosztott városban. Ebből kiindulva azt gondolom, hogy úgy van esélyünk harmonikus együttélésre, ha egymás kultúráját megismerjük. Ezért indítottam el a Kultúraközipárbeszéd a kortárs dráma tükrében című színházi projektet, amely az idén immár a nyolcadik kiadását éli meg, és nagyon jó a szakmai visszhangja. Nyitottan és jól fogadja a román és a magyar közönség is.
– Úgy képzelem, hogy egy klasszikus vagy más fajta, de már bejáratott színmű talán kevesebb fejtörést okoz a rendezőnek, mint egy új, még nem játszott kortárs dráma. Az előbbi előadását is el lehet rontani, de a mű értékei már elfogadottak, a produkció nem érvényteleníti azokat. Nagyobb teher egy ismeretlen, sosem játszott drámai alkotás színre vitele, komolyabb a megszólaltatók felelőssége. Egy bukás ez esetben károsabb következményekkel hat vissza a szerzőre, a darabra, részben a társulatra is. Mégis több ősbemutatót vállaltatok föl.
– Mondták is nekem többször, hogy "bátor" vagyok stb., stb. Lehet, hogy így van, nem tudom... én ezért nem tartom magam különösen bátornak, de azt megtapasztaltam, hogy mindig izgalmasabb a nehezebb utat választani, mert a komfortzónánk elhagyása nélkül nemhogy a siker, de még egy jó bukás sem érintene meg. Valóban nagy kihívás egy kezdő szerző szövegét bemutatni, de úgy érzem, talán mégsem jár nagyobb kihívással vagy kockázattal, mint egy klasszikus szöveg eredeti, kortárs értelmezése, színrevitele. Én szeretek együtt dolgozni a szerzővel, s ha már nem adatott meg Molière-rel vagy Shakespeare-rel együtt színházat csinálni, szívesen művelem Székely Csabával vagy Szabó Róbert Csabával. Legutóbb a Hentesek kapcsán kértem Szabó Róbert Csabát, hogy jöjjön be minél gyakrabban, szóljon hozzá. Lássa, hogyan kel életre a szövege, hátha kedve szottyan újabb jó drámát írni. A szerző is sokat tanulhat egy ilyen próbafolyamatból. Székely Csaba például a Bányavirág próbafolyamata alatt ritkábban nézett be, de amikor a Bányavakságot rendeztem, határozottan kértem, hogy jöjjön gyakrabban a próbákra, és működjünk együtt. Ő is élvezte a próbákat.
– Ez már egy bejáratott munkapáros. A David Mamet-darab, az Amerikai bölény magyar változatát is ő fordította a Thália Színház számára.
– Érdekes, hogy Csabát már korábban felkérték az Amerikai bölény fordítására, engem csak később kerestek meg. Eredetileg más rendezőre számítottak. Az a változat valamiért nem jött össze. Én tudtam, hogy Székely Csaba lefordította a darabot, de csak annyi. Pár hónap teltével hívott Csányi Sándor, a Thália Színház művészeti igazgatója, akivel már régebben beszéltünk egy közös munka lehetőségéről, jelezte, itt az alkalom. Örömmel vállaltam.
– Filmről nem beszéltünk. A filmszereplés igazán ritka alkalom az erdélyi színészek számára.
– Sajnos minket, erdélyieket elkerülnek a filmek. Persze, vannak ellenpéldák is. Most, hogy huzamosabb ideig Budapesten voltam, tapasztalhattam, mennyivel több lehetőség van castingokra járni, ahol a filmrendezők jobban megismerhetik a színészeket, inkább ki tudják próbálni őket. Mi ilyen szempontból el vagyunk szigetelődve. Eddig néhány filmszerepben kipróbálhattam magam – sokat is tanultam ezen munkák kapcsán –, de komolyabb, igazi nagyfilmes feladat még nem talált rám.
– A színészek számára tényleg nem túl előnyös a provincia. Erdély messze van a nagy filmes központoktól. Rendezőként nagyobb a lehetőség a mozgásra. Gyökeret eresztettél Marosvásárhelyen?
– Megszerettem ezt a várost. Soha nem is akartam Erdélyből elmenni. Szó se róla. Elindítottam egy olyan családi és szakmai életet, amit egyáltalán nem szeretnék itt hagyni. Nem adnám fel az egyetemi oktató munkámat, a Yorickot sem természetesen, szeretem a színházat is, és remélem, hogy előbb-utóbb a Tompa Miklós Társulatban is megtalálnak újra szép szerepek. Úgy érzem, itt van dolgom, a gyerekeknek itt van helyük. És itt van mit dolgozni, hogy élhetőbbé, szebbé tegyük Marosvásárhelyt.
– Erőt, időt és sok-sok ötletet kívánok hozzá!
– Köszönöm szépen.
Népújság (Marosvásárhely)

Az ’56-os forradalom és Marosvásárhely
Népfelkelés, forradalom vagy ellenforradalom?
(Folytatás november 11-i lapszámunkból)
Ez a kérdés foglalkoztatta a marosvásárhelyi párt és állami szervek vezetőit már az első budapesti hírek hallatán, amelyeket megvitattak az itt élő írókkal is. Október 24-én délelőtt a tartományi pártbizottság égisze alatt, annak székházában egy "értelmiségi találkozót" tartottak.1 A gyűlés eredeti célja november 7-e megünneplésének előkészítése volt. A megbeszélést Ioan Badioc, a tartományi pártbizottság egyik titkára, valamint Vargancsik István, a városi pártbizottság első titkára vezette. A megbeszélésen 26-an vettek részt, értelmiségiek – írók, szerkesztők – és szervezési munkával megbízott pártaktivisták. A részt vevő írók meglehetősen heterogén álláspontot képviseltek. Ott voltak a "sztálinista" vonal (Hajdu Győző 2, Papp Ferenc 3, Kovács György) képviselői, a liberalizációt felkaroló fiatalok (Sütő András4, Gálfalvi Zsolt5, Tompa László6, Nagy Pál7), valamint az idősebb írónemzedék tagjai (Antallfy Endre8, Molter Károly9, Kemény János10) is.
A gyűlésre megjelenők előzőleg már értesültek a budapesti eseményekről. A vitát Hajdu Győző nyitotta meg a szovjet irodalomban és művészetben jelentkező új hullámok tárgyalásával. Azt boncolgatta, hogy miként kell válaszolni a szovjet kommunista párt XX. kongresszusának kihívásaira, illetve miként lehet a Szovjetunióban zajló változásokat átültetni a romániai kulturális életbe, majd Sütő András rátért az egyik kulcskérdésre, a szovjetizált kultúra iránti ellenérzésre: "Az igen aggaszó közömbösség a tömegekben, ami a szovjet életet illeti, különösen akkor tapasztalható – mondta –, amikor előadásokról és vizuális agitációról van szó. Verekedés van, amikor eljön egy kórus és balett, amely közvetlen erővel hat a lakosságra. Aggasztó azonban, hogy az ünnepi hónap (értsd: a román–szovjet barátság ünnepi hónapja) megnyitásán kevesen voltak. Egyesek szervezési hibának mondják. Megette a fene azt a szervezést, amely odahoz 800 embert, de nem azért, mert önként akarnak jönni. […] A propaganda legyen friss, ne unalmas locsogás".11
Papp Ferenc a magyarországi reformtörekvésekhez való viszonyt boncolgatta: "A világon két olyan eszméről beszélhetünk, amely felé az emberek világszerte tájékozódnak. Az egyik központ Moszkvában, a másik Amerikában van. Valamelyik nagy eszméhez vonzódnunk kell. Természetes, ha az egyiktől elfordulnak, a másikhoz kerülnek automatikusan közelebb. Egy, számban elég kicsi nemzetiségi csoport, mint mi magyarok vagyunk Erdélyben, ezen a két alapeszmén kívül egy ilyen csoport keres egy tájékozódási formát, amely lelki alkatához, a jóról alkotott elképzeléséhez közelebb áll. Itt a két eszme elválasztása nem lehet egészen gépies, tekintettel arra, mint Hajdu Zoltán említette, vannak törekvések, amelyek a leninizmust deformálják, mások, amelyek kapitalista törekvések, de szocialista köntösben vannak. Ezeket felismerni azonnal nem lehet, nem lehet felismerni az imperializmus kellemetlen szagát. Amikor a XX. kongresszus után szélesen kibontakozott az állami és társadalmi élet minden területén a demokratizálásért folyó harc, az egész – érdekes jelszavak mellett folyik egyes országokban, Magyarországon és az erdélyi magyar értelmiségieknél: [majd hosszú eszmefuttatás után így folytatja:] Erősödött a mi körünkben a Budapest felé való eszmei tájékozódás, nevezetesen a Petőfi Körből való eszmei befolyás, amely a valóban a nép érdekeiért folytatott harcot a párt tekintélyének szétzúzásával kötötte össze." 12
Közben a hangulat egyre feszültebb lett, és hamarosan napirendre került a legfontosabbá vált kérdés: mi történt Magyarországon? A gyűlésre megjelenők előzőleg már értesültek az eseményekről.
Hajdu Győző az, aki szóvá tette a forradalmat mint erkölcsi és politikai kérdést, és felszólalásában kialakította azt az álláspontot, amit a későbbiekben is következesen képviselt, hogy itt "ellenforradalomról" van szó. Álláspontja megegyezett a bukaresti pártvezetés mércéjével. "Abból indulok ki – mondta –, hogy roppant fájdalmas az alkalom, amihez az ember néhány mondatát fűzni akarja itt. Lehetne úgy is beszélni, hogy szubjektív kielégítő az alkalom, mert az emberek figyelmeztetése, az események itt vannak, folyik a vér Pesten, statárium van, nem vonták vissza. Menekül a süllyedő hajóról a póc. Miért exponálom az eseményt, mert bár a felszólalások nem tértek ki rá, mindnyájunk érzelmi világában benne van, mindenkinek roppant fáj. Nagyon őszintén el akarom mondani, ami bennem napok óta és 5 óra óta, mióta a rádió mellett vagyunk, örökérvényűen kialakult magamban: ha valaki párttag és kommunista, akkor elsődlegesen, ha párton kívüli, akkor másodlagosan, de lelkiismerete előtt elsődlegesen meg kell választani a módszereket, amelyeket mi leninista harci módszernek mondunk, és amelyek nem az ellenforradalom harci eszközei".13
A továbbiakban véleményt nyilvánított a magyarországi írók felelősségéről is, súlyos, elítélő szavakkal illetve őket. "Nem lehet megbocsátani az írók (értsd: magyarországi) magatartását – mondja többek között –, akik ilyen nehéz helyzetben illetékes fórumok bizonytalansága következtében hangulatot keltenek, hibalajstromokat csinálnak, amíg észreveszik. Én ezt a harci módszert a pesti katasztrófa tükrében ellenforradalmi taktikának tartom."14
Sütő András nem értett egyet főnökével, és feltehetően a gyűlést végig némán hallgató idősebb generáció nevében is tartózkodó álláspontra helyezkedett, megtagadva a forradalom azonnali elítélését: "Nem értünk mindnyájan egyet Hajdu Győző elvtárssal. Teljes tisztelettel hallgattam a magyarországi eseményekkel kapcsolatos fejtegetését, amely a személyes véleménye. Én megvárom a Pártbizottság értékelését az eseményekről. Véleményem, hogy komolyan fogja kianalizálni, és ebben marxista értékelés lesz, tekintetbe véve a magyar történelem utóbbi esztendőit és sajátos eseményét, amelyet nem tudtam értékelni, ezért nem csatlakozom Hajdu tanulmányához, amely kifejtette az események indító okait. Ezzel szemben megmondom a véleményemet a Politikai Bizottság értékelése után, és ha szükséges, revideálni fogom nézeteimet" – mondta.15
Sütő szavait Gálfalvi Zsolt és Nagy Pál is helyeselték. Utóbbi a következőket mondta: "Úgy érzem, hogy pillanatnyilag a pesti események után elsődleges kérdés nem kommentálni az eseményeket, hanem a párthatározat alapján ki fogjuk alakítani a magunk véleményét. […] Nem értek egyet Hajdu Győzővel, ami a harci módszereket illeti. De egyetértek azzal a békésen induló tüntetéssel, amely a magyar munkásosztály, a magyar ifjúság jogos követeléseit tette szóvá, és egyetértek azzal az akcióval, amellyel a magyar írók a magyar nemzet létérdekeit hozták szóvá."16 Mire Hajdu így válaszolt: "A békés tüntetés módszerét Lenin nem helyeselte, mert veszélyt jelent, hogy az ellenség csatlakozik hozzá".17 Hajdu gyors kontrázása azonnali támogatóra talált a pártbizottság képviselőjében, Ioan Badiocban, aki "klasszikus" ellenforradalomnak bélyegezte a budapesti megmozdulásokat, valamint Kovács Györgyben. Ez utóbbi javasolta azt is, hogy bízzanak meg "három elvtársat, aki megszövegezi a határozott kiállást az ellenforradalmi bandákkal szemben a magyar proletáriátus és pártjai mellett".
Az állásfoglalás szövegbe foglalása napokig elhúzódott, mivel a megbízók és a megbízottak nem tudták az állásfoglalás szövegét közös nevezőre hozni, főként azért, mert Sütő András ragaszkodott az általa megfogalmazott kifejezésekhez. Nyílt levél végül is később, Sütő megkerülésével – de az aláírók közt az ő nevét is feltüntetve – csak a Fazekas János vezette november 2-i gyűlés után készült, amelyet közöltek a rádióban és a napilapokban is Lelkiismeretünk parancsszava címen.18
A tanácskozás több órán át tartott. A jegyzőkönyv szerint is éles volt a konfrontáció azok között, akik a magyarországi forradalmat még egy spontán, alapvetően jogszerű és indokolt népi megmozdulásnak tekintették, és akik ezzel szemben már ellenforradalomnak minősítették. A gyűlés jelentőségét növelte, hogy még 24-én sem volt ismert a román pártvezetés álláspontja az ‘56-os magyar forradalmat illetően. Legalábbis a sajtó nem tett közzé semmilyen álláspontot ezzel kapcsolatosan. Így még elég nyíltan lehetett vitázni a forradalom jellegét illetően, és halogatni a személyes álláspont- nyilvánítást mindaddig, amíg a párt hivatalos állásfoglalása közismertté nem vált. Az összejövetelen a felszólalások többsége elég zavaros okfejtésű volt, ami jól tükrözte a résztvevők bizonytalankodását, egyesek valós érzelmeinek a palástolását. Voltak jelzések is a várható hivatalos állásponttal való azonosulás irányában. De ekkor még csak az egyébként is baloldaliságukról jól ismert hangadók törtek pálcát a magyar forradalom fölött, és nyilvánították ellenforradalmi bandák garázdálkodásának.
Kuti Elek így emlékszik vissza az ülés hangulatára: "Volt egy gyűlés az értelmiségiekkel, írókkal, ott volt mindenki, Hajdu Győző, Papp Feri, Sütő András, Kovács György […] Gyomrozták őket kegyetlenül, hogy helyezkedjenek álláspontra. Nagy viták, veszekedések voltak ott. Egyszer be kellett menjek, be kellett vigyek valamit a gyűlésterembe, ahol ezek szónokoltak s kiabáltak, s veszekedtek, kiabáltak, győzködték egymást, hogy forradalom vagy ellenforradalom".
A Román Munkáspárt Központi Bizottságának állásfoglalásáról október 25-én vettek tudomást a marosvásárhelyiek. Ugyanis ezen nappal kezdődően jelentek meg az AGERPRES által közvetített első hivatalos hírek Budapesttel kapcsolatosan, melyek egyértelműen "ellenforradalomról" szóltak. És jött a párt álláspontjával személyesen Fazekas János.
1 MmNL, RKP Maros-Magyar Autonóm Tartományi Pártbizottság levéltára, 142/1956. sz. ügyiratcsomó, 239 – 266. (Jegyzőkönyv 1956. október 24-én az írókkal tartott gyűlésről.) Közölve: BOTTONI 2006, 143-148.
2 Hajdu Győző (1929 -) lapszerkesztő és kommunista pártaktivista. 1950-től az Utunk szerkesztője, 1952-től írószövetségi tag, 1953-1989 között az Igaz Szó főszerkesztője. 1959-1969 között az Ifjúmunkás Szövetség Központi Vezetőségének tagja, 1984-1989 között a Román Kommunista Párt Központi bizottságának póttagja, 1980-1989 között nagynemzetgyűlési képviselő. Az 1989-es eseményeket követően Marosvásárhelyről Bukarestbe költözött, és a Nagy Románia Párt tagjaként az Împreuna – Együtt kétnyelvű folyóirat szerkesztője.
3 Papp Ferenc (1924-) író, műfordító. 1949- 1953 között a Népújság (Vörös Zászló), 1953 – 1976 között az Igaz Szó szerkesztője.
4 Sütő András (1927-2006) neves író, lapszerkesztő. 1947-1848-ban a Falvak Dolgozó Népe szerkesztője, 1948-1954 között főszerkesztője, 1954-1957-ben az Igaz Szó főszerkesztő-helyettese, 1958-1959-ben a Művelődés, 1958-1989 között az Új Élet főszerkesztője. 1947-től a Román Kommunista Párt tagja, 1949-től az Írószövetség tagja és 1974-1982-ben alelnöke. 1965-1980 között nagy nemzetgyűlési képviselő, 1969-1984 között a Román Kommunista Párt Központi bizottságának póttagja. Irodalmi munkásságáért több magas kitüntetésben részesült. Az erdélyi magyarságot ért sérelmek elleni tiltakozó magatartásáért kegyvesztett lett, műveinek kiadását, színdarabjainak az előadását megtiltották. 1990 márciusában a marosvásárhelyi etnikai konfliktusok idején súlyosan megsebesült.
5 Gálfalvi Zsolt (1933-) lapszerkesztő, kritikus, kultúrpolitikus. 1951-től több lap (Utunk, Igaz Szó, Előre, A Hét) belső munkatársa, illetve főszerkesztő-helyettese. 1977-től az Írószövetség Vezetőtanácsának tagja. 1998-tól egy ideig a Román Televízió Igazgatótanácsának tagja.
6 Tompa László (1883-1964) költő, műfordító, szerkesztő. 1919-ben a Székely Közélet szerkesztője, majd a kolozsvári Ellenzék, a Pásztortűz és az Erdélyi Helikon munkatársa. 1945-től a marosvásárhelyi Szabad Szó és a Sza-badság, 1946-tól az Utunk munkatársa.
7 Nagy Pál (1924-2015) irodalomkritikus, szerkesztő, irodalomtörténész. 1955-1970 között az Igaz Szó, 1970-1973-ban A Hét, 1974 – 1984 között az Új Élet szerkesztője.
8 Antalffy Endre (1877-1958) orientalista nyelvész, irodalomtörténész, műfordító. Baloldali nézeteket képviselt, de nem lett kommunista. 1944 őszén rövid időre Maros megye alispánja. 1949- 1958 között a Magyar Autonóm Tartományi Szovjet- Román Baráti Társaság (ARLUS) elnöke.
9 Molter Károly (1890-1981) író, kritikus, irodalomtörténész. 1945 után a konzervatív értelmiség és a fiatal kommunista írók szellemi összekötője.
10 Kemény János (1903-1971) író, irodalomszervező, színházigazgató. 1926-1930 között az Előre ifjúsági lap szerkesztője, 1930-1941 között a Kolozsvári Thália Színház Rt. Elnök igazgatója, 1941-1944 között a Kolozsvári Nemzeti Színház főigazgatója, 1945-1952 között a Marosvásárhelyi Székely Színház megszervezője és dramaturgja, 1952-1954-ben mészégető munkás, majd könyvtáros, 1958- 1968 között a Művészet és az Új Élet munkatársa.
11 BOTTONI 2006, 146-147.
12 Uo. 150.
13 Uo. 150-151.
14 Uo. 153.
15 Uo. 153. Lásd: SÜTŐ 1995, 87-94. (1956. októberi éjszakáink aknamezején. c. fejezetet is.)
16 Uo. 155.
17 Uo. 156.
18 Valter István visszaemlékezése szerint rá hárult a feladat, hogy Sütőt a nyilatkozat aláírására rábírja. Ő ekként emlékszik: "Nekem kellett meggyőznöm Sütőt, hogy írja alá, hogy ez ellenforradalom. Mondtam neki, hogy né, nincs más lehetőség, nem lehet másként csinálni, írja alá". Azt azonban nem tudta tisztázni a visszaemlékező, hogy a győzködést mikor végezte, az október 24-i gyűlés után vagy a november 2-i után. Ugyanakkor megjegyezzük, hogy a "Lelkiismeretünk parancsszavát" Bottoni tévesen az október 24-i megbeszélés eredményének tartja (Lásd BOTTONI 2006. 158.), holott az Fazekas János utasítására a november 2-i összejövetel után készült.
Pál-Antal Sándor
Népújság (Marosvásárhely)

Megújul a Határon Túli Magyar Színházak Szemléje
Új rendszerben várja a közönséget a Határon Túli Magyar Színházak Szemléje, amelynek előadásai az évad során a budapesti Thália színház műsorába építve láthatók ezentúl, ugyanakkor megújul a Thália Színház Humorfesztiválja. Lantos Anikó, a Thália Színház fesztiváligazgatója az MTI-nek számolt be a változásokról.
A Határon Túli Magyar Színházak Szemléjéről elmondta, hogy a májusi fesztivál helyett az idei évben a határon túli előadások közül havonta egy-kettőt láthat a budapesti közönség. A fesztiváligazgató kifejtette, azért döntöttek a változtatás mellett, mert az évad végén, májusban már nehéz felkelteni az érdeklődést egy ötnapos szemle iránt. Ráadásul az új rendszerben akár rögtön beilleszthetnek egy-egy érdekes darabot a műsorba, nem kényszerülnek arra, hogy a szemle idejére hívják meg a produkciókat, így könnyebb egyeztetni az időpontokat is.
A határon túlról érkező vendégjátékok között az idén elsőként – február 13-án – Müller Péter bűnügyi komédiája, a Szemenszedett igazság látható a Csíki Játékszín előadásában, Parászka Miklós rendezésében. Március 13-án a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata a Hamvas Béla művei nyomán írt, Olbrin Joachim csodálatos utazása című előadással, Mezei Kinga rendezésével érkezik Budapestre. Március 26-án pedig a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház vendégeskedik a Thália Színházban: Slawomir Mrozek Nyílt tengeren című abszurd komédiáját játsszák Csurulya Csongor rendezésében.
Április 5-én a nagyváradi Szigligeti Színház produkcióját mutatják be: Joël Pommerat kortárs francia drámaíró, rendező darabját, Az én kis hűtőkamrám című művet Theodor Cristian Popescu rendezte. A fesztiváligazgató elmondta, hogy a program ősszel is folytatódik, az év végéig több határon túli produkciót is meghívnak. Hozzátette: az előadások tévéfelvételei is folytatódnak, a tervek szerint a csíkszeredai és a marosvásárhelyi produkciót is rögzítik. Emellett egyes előadásokhoz közönségtalálkozót is szerveznek. Lantos Anikó azt is elmondta, a korábban februárban megrendezett Humorfesztivál az idén márciusban három napon át várja előadásokkal a közönséget.
Krónika (Kolozsvár)

Megújul a Humorfesztivál és a Határon Túli Magyar Színházak Szemléje
Megújul a Thália Színház Humorfesztiválja, valamint új rendszerben várja a közönséget a Határon Túli Magyar Színházak Szemléje, amelynek előadásai az évad során a színház műsorába építve láthatók ezentúl.
Lantos Anikó, a Thália Színház fesztiváligazgatója a változásokról az MTI-nek elmondta: a korábban februárban megrendezett Humorfesztivál az idén márciusban három napon át várja előadásokkal a közönséget.
A fesztiválon március 17. és 19. között összesen nyolc produkciót mutatnak be. A nagyszínpadon a Thália Színház saját produkciója – Martin McDonagh A nagy kézrablás című fekete komédiája, Radnai Márk rendezése – mellett két vidéki előadás látható: a kecskeméti Katona József Színháztól Ray Cooney Család ellen nincs orvosság című komédiája Szerednyey Béla rendezésében, és a székesfehérvári Vörösmarty Színház zenés vígjátéka, az Anconai szerelmesek című Lendvai Zoltán-rendezés.
Lantos Anikó a Határon Túli Magyar Színházak Szemléjéről elmondta, hogy a májusi fesztivál helyett az idei évben a határon túli előadásokat a Thália Színház műsorába beépítve mutatják be a budapesti közönségnek. Így minden hónapban találkozhat egy-két előadással a közönség a Thália Színház műsorán.
Mint elárulta, azért döntöttek a változtatás mellett, mert az évad végén, májusban már nehéz felkelteni az érdeklődést egy ötnapos szemle iránt. Ráadásul az új rendszerben akár rögtön beilleszthetnek egy-egy érdekes darabot a műsorba, nem kényszerülnek arra, hogy a szemle idejére hívják meg a produkciókat, így könnyebb egyeztetni az időpontokat is – hangsúlyozta a fesztiváligazgató.
A határon túlról érkező vendégjátékok között az idén elsőként – február 13-án – Müller Péter bűnügyi komédiája, a Szemenszedett igazság látható a Csíki Játékszín előadásában, Parászka Miklós rendezésében.
Március 13-án a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata a Hamvas Béla művei nyomán írt Olbrin Joachim csodálatos utazása című előadással, Mezei Kinga rendezésével érkezik Budapestre. Március 26-án pedig a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház vendégeskedik a Thália Színházban: Slawomir Mrozek Nyílt tengeren című abszurd komédiáját játsszák Csurulya Csongor rendezésében.
Április 5-én a nagyváradi Szigligeti Színház produkcióját mutatják be: Joël Pommerat kortárs francia drámaíró, rendező darabját, Az én kis hűtőkamrám című művet Theodor Cristian Popescu rendezte.
A fesztiváligazgató elmondta, hogy a program ősszel is folytatódik, az év végéig több határon túli produkciót is meghívnak. Hozzátette: az előadások tévéfelvételei is folytatódnak, a tervek szerint a csíkszeredai és a marosvásárhelyi produkciót is rögzítik. Emellett egyes előadásokhoz közönségtalálkozót is szerveznek.
Lantos Anikó megjegyezte, hogy a Vidéki Színházak Fesztiválját változatlan formában tartják meg szeptember első felében a Thália Színházban.
MTI
Népújság (Marosvásárhely)

Kemény Jánosról szülővárosa kapcsán
A Szabadság adott hírt arról, hogy Szabó Csaba, kolozsvári újságíró kezdeményezésére a pennsylvaniai Pittsburgh-ben, szülővárosában emléktáblát avattak Kemény János (1903–1971) író, irodalom- és színházszervező emlékére. Bizonyára sokakban felmerül a kérdés, miként vált amerikai szülötté egy erdélyi főúri család sarja.
A magyargyerőmonostori Kemény család Erdély egyik legrégebbi nemzetségéből ered, tagjai évszázadokon át jelen vannak a történelemben, hadvezetésben, politikában. Szinte valamennyi arisztokrata családdal rokonságba kerültek. Volt a családnak bárói és grófi ága is. A báróiból származott a híres politikus és regényíró, Kemény Zsigmond, a grófiból pedig Kemény József és Kemény Sámuel, akik 1842-ben értékes gyűjteményeik felajánlásával megvetették az Erdélyi Múzeum-Egyesület alapjait. A család legismertebb leszármazási vonalát Kemény János (1607–1662) erdélyi fejedelem és emlékíró alapította. II. Rákóczi György fejdelem vitéz hadvezére volt, s ő hagyta rá végrendeletileg a hatalmas marosvécsi uradalmat várkastélyával együtt. Kemény fejedelemsége mindössze egy évre terjedt, 1661 januárjában választották meg, s egy év múlva, január 22-én elesett a törökökkel folytatott nagyszőlősi csatában. De leszármazottai közel három évszázadon át birtokolták Marosvécset. Ez a birtok hitbizomány volt, mindig csak a család legidősebb, vagy arra legrátermettebb férfitagja örökölhette, s nem adhatta el, nem oszthatta fel utódai között.
A 19. század második felében Kemény György (1812–1896) főispán volt a birtok ura. Gróf Bethlen Máriával kötött házasságából hat gyermek született. A legidősebb volt Ödön (1837–1921), aztán következett Kálmán (1838–1918), azután pedig Mária (1844–1884). Az utóbbi báró Bánffy Dezsőnek, Magyarország későbbi miniszterelnökének lett felesége. A hagyomány szerint Ödön lett volna a vagyon örököse, de őt főleg az irodalom, bölcsészet érdekelte, visszavonuló természetű volt, s ezért a fess katonatisztet, Kálmánt választották szülei az uradalom örököséül. Bánffy Polixénával kötött házasságából azonban egyetlen felnőtt kort megért gyermek sem származott. Ödönnek viszont éppen hat gyermeke született feleségétől, Káli Nagy Gizellától (1839–1898). A hölgy Káli Nagy Lázár, a kolozsvári kőszínház építtető biztosának unokája volt, s örökölte annak alsójárai udvarházát és birtokát. Úgyhogy Kemény Ödön is oda költözött. Ödön legidősebb fiát, Istvánt (1863–1904) illette volna a nagy örökség. A jó megjelenésű Bécsben szolgáló főhadnagy azonban szégyent hozott a családra.
Kemény Istvánt parancsnoka, egy herceg felkérte, hogy egy váltóját ellenjegyezze. Ezt nem lehetett megtagadni, különben is a herceget gazdag emberként tartották számon. Egy idő elteltével azonban Kemény Istvánon akarták behajtani a meglehetősen nagy összeget. A hercegnek nyoma veszett. (Kemény János utólagos nyomozása szerint beállt a francia idegenlégióba.) Kemény Istvánnak, de még szüleinek sem állt rendelkezésére a követelt összeg. Márpedig egy tiszt, ha nem tudott fizetni, akkoriban vagy főbe lőtte magát, vagy „meglógott”, távoli országba ment, de akkor elvesztette becsületét, szégyent hozott családjára is. Kemény István kénytelen volt nagybátyjához folyamodni a tartozás rendezéséért. Kemény Kálmán valóságos belső titkos tanácsos, főrendiházi tag, a „kegyelmes úr”, csak úgy volt hajlandó a tartozást kiegyenlíteni, ha István lemond minden örökségről, s kivándorol Amerikába. Így nem ő, hanem öccse, Kemény Ákos (1866–1922), Kis-Küküllő vármegye főispánja vált az örökössé, akinek azonban a Zeyk Cecíliával kötött házasságából nem született gyermek.
Kemény István Amerikában a legalantasabb munkákkal kereste kenyerét: volt dokkmunkás, mosogatólegény, liftesfiú. Végül az osztrák–magyar külképviseleten kapott szerény állást. Washingtonban feleségül vette, Ida Berenice Mitchell (1871–1956) különleges szépségű színésznőt, akinek az előző házasságából már volt egy fia. Kettejüknek három gyermeke született: Gizella (1898), Berenice (1900) és János (1903). Az apa hirtelen halálát követően a művésznő nem tudta eltartani gyermekeit, de hallott róla, hogy férjének Erdélyben gazdag rokonai volnának. Így felkerekedett, áthajózott Európába, s a négy gyermekkel megérkezett Alsójárába, Kemény Ödön nagyapához. Bár ez a két pártában maradt húgával együtt nem túl fényes anyagi jólétben élt, befogadta a „kakukkfiókákat” (ahogy önéletrajzi regényében nevezi magukat élete végén Kemény János).
Alsójára Kemény „fogadott szülőföldje” lett, hiszen itt kezdett eszmélkedni, gyerekkora ide kötődött. A falu gyermekeivel játszott, legjobb barátja Ferenczi Sándor volt, aki később az Unitárius Kollégium neves természetrajztanára lett. Nagy hatással volt rá az állandóan olvasó, folyóiratokat járató nagyapja. Itt szerette meg a természetet, ismerte meg a vadászat és halászat fortélyait. A nyarakat hol Nagyenyeden a Zeyk-rokonságnál, a „Burgban” töltik, hol pedig a „szelídlelkű” Ákos nagybácsinál, a dicsőszentmártoni főispáni lakban. Tízéves korában a kis Jánost beíratják a kolozsvári Református Kollégiumba. Nagy Jenő latintanárnál kap szállást és kosztot. Osztálytársa a későbbi orvos-író Jancsó Béla.
1916 nyarán Dicsőszentmártonban éri a román betörés, s a családdal együtt menekül Budapestre. Több hónapig tartózkodnak ott. Szemtanúja a Ferenc József halála okozta gyász megnyilvánulásának, majd az új király, IV. Károly koronázásának is.
A kollégium diáklapjában, a Reményben jelennek meg első versei. 1920-ban ki is ad egy kis kötetet Költemények címmel. Az új írónemzedéket szárnyra bocsájtó, Jancsó Béla szerkesztetteTizenegyek antológiájában már 12 verssel szerepel. 1921-ben az Unitárius Kollégium diákjaként tesz érettségit, s a család kívánságára Bécsbe megy erdészeti főiskolára, mert ekkor már sejthető, hogy a gyermektelen Ákos halálát követően ő lesz a marosvécsi uradalom örököse. Különben is szereti a természetet, a havasokat. Bécs aztán lehetőséget ad neki a művészetek, de különösen a színházi-zenei élet alapos megismerésére. Ákos nagybátyja szívszélhűdés okozta hirtelen halálát követően tényleg Kemény Jánosra száll a birtok. Igaz, ekkorra a román földreform a földek közel 70%-át kisajátítja, de még mindig hatalmas erdőségek társulnak a vécsi várkastélyhoz.
A mindössze 20 éves Kemény János 1923-ban veszi át Marosvécset. Ebben az évben meg is nősül. A Görögországban régészkedő William Roger Paton angol–skót archeológus lányát, Augusta Patont veszi nőül. Úgyhogy nemcsak édesanyjával, hanem feleségével is otthon „anyanyelvén”, vagyis angolul beszél. E házasságból is – a családban már hagyományos – hat gyermek születik. Közülük többen is a művészet felé tájékozódnak. Ezután Kemény János Marosvécs mellett Marosvásárhelyen és Kolozsvárt is lakást tart.
Még csak kezdő író, amikor 23 évesen szétküldi meghívóleveleit a 27 legnevesebb erdélyi írónak, akik 1926. július 15-én gyűlnek össze Marosvécsen néhány napos tanácskozásra, megteremtve az erdélyi irodalom félhivatalos parlamentjét, a Helikont.
Kemény János a 20-as évek végére válik tényleges íróvá. Első regénye, a Kákoc Kis Mihály címszereplője szegényparaszt a „kegyelmes úr” birtokán, vagyis Marosvécsen. Aztán kitör a világháború, elviszik katonának. A háborút és az őszirózsás forradalmat az avantgarde eszközeivel jeleníti meg a regény. Hazakerülve Mihály a kisvárosban próbálkozik megélhetést keresni. Egy évre besorozzák a román hadseregbe is. Végül szülőfalujában talál rá párjára, s itt alapít családot. Azután egymást követik a havasok életét bemutató regények és novelláskötetek, s egy déltengeri utazás élményeit összegző kötet, a Kokó és Szókratész (1940).
Mint mecénás is számottevő. Őt választják a marosvásárhelyi Kemény Zsigmond Társaság, majd az Erdélyi Irodalmi Társaság elnökévé. Mindegyiket a tetszhalálból kell feléleszteni. Különösen jelentős színházpártoló tevékenysége. Mikor a kolozsvári színtársulat csődbe jut, 1931-ben megalakul a Thália Magyar Színházi Rt., s ennek elnök-igazgatójául választják. Sok száz hold erdejét áldozza fel a színház talpra állítására és fenntartására. 1941-ben aztán a Hunyadi téri színházépületben megnyíló Magyar Nemzeti Színház főigazgatói tisztségével is kitüntetik. Ebbe a társulatba nem veszik be a zsidó színészeket, úgyhogy ők Kemény támogatásával külön társulatot alapíthatnak Fekete Mihállyal az élen, Concordia elnevezéssel, s a Vasas klub színpadán tartják előadásaikat.
A második világháború végén a marosvécsi kastélyt feldúlják, kirabolják. Majd az egész birtokkal együtt államosítják. Kemény még részt vehet 1945-ben a marosvásárhelyi Állami Székely Színház megszervezésében, pár évig dramaturg is. De aztán – mint „osztályellenség” – csak fizikai munkát végezhet, úgyhogy mészégetéssel keresi kenyerét. 1954-től a Kolozsvárról Vásárhelyre költöző Szentgyörgyi István Színművészeti Intézetben kap könyvtárosi állást. 1958-ban innen is kiteszik származása miatt. Végül Sütő András alkalmazza az Új Élet című képeslap színházi rovatának szerkesztőjeként, s ezután tud újra az irodalomnak élni. 1957-ben jelenik meg novelláskötete: A havas dicsérete. Szó van benne a mészégetők nehéz munkájáról is. Aztán meglepetésszerűen sorra hozzák ki köteteit a kiadók. A gyermekvers-könyvek és novella-gyűjtemények mellett három regénye jelenik meg: Vadpáva (1958), Farkasvölgy (1963),Víziboszorkány (1965). Az 1830-as évektől 1914-ig a havason élő románok és magyarok életvitelét egy bátor, vállalkozó szellemű asszony történetével kapcsolatban bemutató utóbbi regény kétségtelenül érett munka. 1970-ben románra is lefordítják.
Legsikeresebb műve azonban csak halála után látott nyomdafestéket, a Kakukkfiókák (1972). Ez önéletírása. Főleg az alsójárai éveket ábrázolja megkapóan. Sajnos, 1918 karácsonyával zárul, az „idegen egyenruhások” bevonulásával. A tüdőrák nem hagyott időt a további kötetek megírására, pedig kordokumentummá válhattak volna sorai.
Kemény János gyakran emlegette: „Pennsylvaniában születtem, Transzilvániában fogok meghalni”. Jóslata bevált, a marosvécsi kastély kertjében nyugszik 1989-ben elhunyt feleségével együtt. Gaal György / Szabadság (Kolozsvár)

A napokban debütált a Külhoni Magyar Nemzeti Színház
A társulat, amely nevel és szórakoztat
A színház 2016-ban alakult azzal a céllal, hogy a határon túli és anyaországi színészeket közös produkciókba fogja össze. A Kassán bejegyzett társulat a szerencsi Rákóczi-vár színháztermében lelt állandó bemutatóhelyre. Hírportálunknak Bocsárszky Attila művészeti igazgató mesélt a kezdetekről és a nagyszabású tervekről.
Tavaly januárban Külhoni Magyar Színházként jegyezték be őket Kassán, később Bocsárszky Attila és társai megkapták a „nemzeti” megnevezés jogát is. A színház elsősorban külhoni magyar színészekkel és rendezőkkel dolgozik együtt. Fontos szempontjuk a Kárpát-medencei szerzők műveinek bemutatása. Az elképzelések szerint felvidéki, újvidéki, erdélyi és kárpátaljai művészeket is mozgósít a debütáló magyar színház. „Az ötlet már régen megfogalmazódott bennem. Kisvárdán a fesztivál keretén belül Horvát Z. Gergely dramaturg, a vár akkori művészeti vezetője minden alkalommal megbízott két határon túli rendezőt, hogy valósítson meg két előadást a várban. Ilyenkor általában öt határon túli országból szedték össze színészgárdájukat. Ott ismertük meg egymást, teljesen más előadások jöttek létre, mint egy magyarországi kőszínházban. Ez ihletett meg engem” – szólt a kezdetekről Bocsárszky, aki elmondta, hogy elsődleges céljuk az volt, hogy nyári produkciókat készítsenek. 2016 nyarán jött létre a Beatles-emlékek, melynek bemutatója az egri Líceum-udvarban volt. Ez a kortárs darab B. Tóth Lászlóról, a szocializmus korszakának lemezlovasáról szól, aki behozta a nyugati zenéket Magyarországra. Az érdekesség az, hogy B. Tóth narrátorként jelenik meg a színpadon. A saját életét meséli, mely fokozatosan egy játékba megy át, ahol ifjabb Havasi Péter személyesíti meg őt fiatalon. A magyarországi Beatles emlékzenekar, a The BlackBirds élőben játszik a színpadon. A darabot Moravetz Levente rendezte és írta B. Tóth Lászlóval együtt. A nagysikerű előadással Kassán a magyar dal napjának előestéjén is bemutatkoztak, november 21-én pedig a József Attila Színházban lépnek színpadra.
Szerencs lett a társulat fészke
A színház 2017 tavaszán együttműködési szerződést kötött Szerencs önkormányzatával, ezt szeptember végén közszolgáltatási szerződés váltotta fel. A város polgármestere azzal a céllal kereste meg a művészeti igazgatót, hogy helyi társulatként az északkeleti magyarlakta régió kulturális igényeit elégítsék ki. „Nagyon meglepő volt ez számomra. A polgármester feltétele az volt, hogy hozzunk létre egy bérletrendszert négy előadásra, és így szolgáljuk ki a szerencsi nézőket. Ez egy életveszélyes vállalkozás, mert lehetetlenség májusban elkezdeni szervezni egy színházat. Mi mégis megpróbáltuk, belevágtunk, és hála Istennek összejött a dramaturgiai terv. Egyelőre öt színésszel van szerződésünk – Csáki Edinával, Csokán C. Raullal, Erőss Ivett Andreával, ifj. Havasi Péterrel és Germán Lívia Zillával, erdélyiekkel és felvidékiekkel, s a tervek szerint márciusban még négy színészt szerződtetünk, így a következő évad elejére tizenkét főből álló társulat alakul majd ki. Szeretnénk azokban az országokban is bemutatkozni, ahonnan a színészek származnak, de természetesen Magyarországon is, hogy láttassuk, a határon túl is vannak jó színészek, akik remek előadásokat tudnak létrehozni”– nyilatkozta portálunknak a művészeti igazgató. A színház jelenleg magántőkéből működik, gazdasági igazgatója és egyik producere Erőss Csaba László. Bocsárszky Attila reményei szerint két évadon belül sikerül a színházat végig vinni a minősítési folyamaton, mert minősített színházként a magyar állam költségvetéséből kaphatnak majd számottevő támogatást. Az idei évadra kialakult állandó társulat felajánlott bemutatóhelyén, a szerencsi Rákóczi-vár színháztermében mutatja be előadásait. „A színház létezését Szerencs városa is támogatja. Térítésmentesen biztosítja a színház- és irodahelyiséget, segít a jelmez és a díszlet ingyenes raktározásában. Az elképzelés szerint lenne egy felvidéki, erdélyi és újvidéki központunk, tehát Kassa, Csíkszereda és Szabadka köré szerveződnének az előadások. Mindig a kihelyezett iroda szervezne egy-egy turnét. Kassán elsősorban a Thália Színházzal szeretnék koprodukcióban létrehozni az előadásokat. Ez nagyon előnyös lenne, több helyen tudnánk bemutatkozni” – mondta Bocsárszky Attila.
Ádvent a Hargitán és Sári bíró
A Külhoni Magyar Nemzeti Színház november 10-én mutatja be Szerencsen az idei évad első előadását, Sütő András Ádvent a Hargitán című művét, melynek november 3-án, a budapesti Nemzeti Színházban hatalmas sikere volt. A Gobbi Hilda színpadon bemutatott teltházas előadás közönsége vastapssal jutalmazta a debütáló társulatot. Vidnyánszky Attila sajnos az előadást nem tudta megtekinteni, mivel Moszkvában tartózkodott, ahol Puskin-díjat vett át, de hazaérkezése után egyeztetett A. Szabó Magdával – aki őt az előadáson képviselte –, és utána úgy döntött, hogy még ebben az évadban visszahívja a társulatot a magyar fővárosba. Bocsárszky Attila elmondása szerint egykor ez egy nagyon nehezen bemutatott darab volt. A drámát annak idején a Nemzeti Színház tűzte műsorára, és a cenzúra csak két év folyamatos – a román állammal való – egyeztetés után engedte ki színpadra. Jelenleg sehol nem játsszák a darabot. A debütáló társulat a Jászai Mari-díjas Rubold Ödön rendezésében viszi színre, aki egykor a fiút, Zetelaki Gábort alakította, nem kevesebb, mint száz alkalommal a kétszáznyolcvan előadást megért színdarabban.
Megyeri Zoltán rendezésében mutatják be november 24-én a Rákóczi-vár színháztermében a Sári bíró című népszínművet. A választásokat megjelenítő darab cselekményét a 90-es évek elejének időszakába helyezték az alkotók. Az állandó tagokon kívül felvidéki és erdélyi vendégművészek is szerepelnek az előadásban.
Tavasszal egy vendégelőadást tűztek programra, Paul Pörtner Hajmeresztő című darabját. Az évad végén szintén saját darabbal, Dan Goggin Apácák című művével mutatkoznak majd be Mikó István rendezésében. A társulat művészeti igazgatója elárulta, hogy a következő évad műsorkínálata is körvonalazódik már. Színes paletta várható, mely ismételten nem ragaszkodik konkrét tematikai vonalhoz, a közönség minden rétegét ki szeretné szolgálni. Lesz népszínmű, dráma, modernebb előadás, musical és komédia is. „Nagyprodukciós terveim is vannak. Szeretném mozgósítani a Felvidék és Újvidék énekeseit, és egy nemzeti rockoperát vagy musicalt csinálni. A népszínház vonalat akarom vinni, amely a népért van. Semmilyen helyszíntől nem zárkózunk el. Bárhol fellépünk, ahová a díszletünk befér. Én úgy vélem, hogy a változások óta az emberek kevesebbet járnak színházba, mert másra kell a pénz. A televízióban csak a sok igénytelen műsor megy, melyek semmilyen értéket nem képviselnek. Nagyon felhígult a szakma. Mi a szórakoztató előadásokat is igényesen szeretnénk színpadra vinni. Jelenleg az a legfontosabb, hogy megerősödjünk, és tudjanak rólunk az emberek”– nyilatkozta Bocsárszky Attila. Nagy Emese / Felvidék.ma