Máj. 13-án Kolozsváron, a Gaudeamus könyvesboltban mutatták be Kovács András művészettörténész professzor tavaly megjelent, Késő reneszánsz építészet Erdélyben című könyvét. A Teleki László Alapítvány /Budapest/ és Polis Könyvkiadó /Kolozsvár/ gondozásában megjelent mű szakmailag kifogástalan, méltatta Kiss András nyugalmazott főlevéltáros a könyvet. A kötet hosszas kutatások eredményeit összegzi, átfogó képet rajzol az 1541–1720 közötti időszak erdélyi késő reneszánsz építészetéről. Közel 300 művészi igényű kép, reprodukció található a könyvben. A kötet olyan neves művészettörténészek munkássága kiegészítésének-folytatásának tekinthető, mint Balogh Jolán, Kelemen Lajos, Herepei János és Bíró József. /Balázs Bence: Művészettörténeti referenciakötet az erdélyi reneszánszról. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 15./

Több tudományos előadás hangzik el Hadadon, a Teleki László Alapítvány jún. 8–10. között több helyszínen sorra kerülő Megújuló örökség című konferenciáján. A résztvevők Hadadon megtekintik a Wesselényi- és Degenfeld-kastélyt, majd este a szászcsávási zenekar és a szilágybogdándi táncosok előadását. Szilágycsehben a nagybányai Jakab Rita és a budapesti Káldi Gyula tart ismertető előadást a szilágycsehi templom helyreállításáról. Hadadon értekezések hangzanak el a hadadi templomról, az erdélyi műemlékek dokumentálásáról és az örökségvédelmi feladatokról, majd bemutatják Káldi Gyula–Várallyay Réka Útmutató épített és tárgyi örökségünk megóvásához című kötetet. /Hadad. Megújuló örökség – konferencia. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 9./

- Nem született felmérés arról, hogy a magyar közvélemény hogyan ítéli meg a határon túliak kettős állampolgárság iránti igényét, de be kell látnunk, a kisebbségben élő magyarok ügye nem tartozik a központi kérdések közé ma Magyarországon – nyilatkozta Kántor Zoltán szociológus. A budapesti Teleki László Alapítvány munkatársa szerint kevés a valószínűsége annak, hogy a magyar választók olyan arányban vegyenek részt a tervezett népszavazáson, hogy azt érvényesnek tekinthessék. Az Orbán–Nastase memorandum idején az MSZP azzal riogatta a közvéleményt, hogy 22 millió romániai munkavállaló fogja elárasztani a magyar munkaerőpiacot. Kántor Zoltán szerint ez legalább 50 százalékban járult hozzá a Fidesz 2002-es választási kudarcához. – Jelenleg az SZDSZ-en kívül egyetlen magyar párt sem ellenezni a kettős állampolgárságot. /Székely Kriszta: Tehertétel a kettős állampolgárság? = Szabadság (Kolozsvár), szept. 16./

A XVII. században épült altorjai Apor-udvarházban szept. 26-án, vasárnap rendhagyó könyvbemutatóra került sor. A kastély helyreállításán és feltárásán dolgozó restaurátorok egy napra a nagyközönség számára is látogathatóvá tették a valószínűleg Apor Lázár által virághímes falfestményekkel díszített egyik déli fekvésű termet, ahol báró Apor Csaba fogadta és köszöntötte házigazdaként a nagy számban megjelent érdeklődőket. Apor báró a transzszilvanizmus, az erdélyi szellem, a szülőföldhöz való ragaszkodás fontosságára hívta fel a figyelmet. Benczédi Sándor köszönetet mondott Hiller Istvánnak, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma tárcavezetőjének, aki támogatást nyújtott az Apor-udvarház restaurálásához. A könyv­bemutatón a szerzők maguk mutatták be köteteiket. Kovács András kolozsvári művészettörténész professzor Késő reneszánsz építészet Erdélyben című, a budapesti Teleki László Alapítvány és a kolozsvári Polis Könyvkiadó gondozásában megjelent műve átfogó képet rajzol az 1541 és 1720 közötti időszak erdélyi késő reneszánsz építészetéről. A könyvben közel háromszáz kép és reprodukció található. Lángi József és Mihály Ferenc az Állami Műemlék-helyreállítási és Restaurálási Központ gondozásában megjelent Erdélyi falképek és festett faberendezések című munkájuk első két kötetét mutatták be. Az erdélyi falképek és festett faberendezések felmérését a budapesti Állami Műemlék-helyreállítási és Restaurálási Központ munkatársai 1997-ben kezdték, a kolozsvári székhelyű Transylvania Trust Alapítvány kezdeményezésére. A felmérés célja az állomány számbavétele, állapotfelmérése és sürgősségi beavatkozás sorrendjének felállítása. /Iochom István: Könyvbemutató az Apor-udvarházban. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), szept. 29./

Az Erdély-történészként ismertté vált Vincze Gábor sokadik könyve látta meg a napokban a napvilágot Asszimiláció vagy kivándorlás. Források a moldvai magyar etnikai csoport, a csángók modern kori történetének tanulmányozásához. Szerkesztette Vincze Gábor /Teleki László Alapítvány, Budapest, Erdélyi Múzeum Egyesület, Kolozsvár, 2004./ címen, eddig jórészt publikálatlan levéltári forrásokból származó válogatást közölt a csángókérdés utóbbi másfél évszázadáról. Ez a dokumentumgyűjtemény alighanem egyik alapműve lesz a csángóügy irodalmának. Vincze Gábor figyelmeztette az olvasót: nyitva maradt kérdés van elég. Máig feltáratlan például, miként hatott a csángó közösségre az 1920-as és 1945-ös földosztás, miként a kollektivizálás, mennyire fékezte a csángók beolvasztását a magyar iskolarendszer 1947 és 1955–57 közti fennállása stb.   Vincze Gábor szerint az országrész magyar társadalmát már korábban érte olyan károsodás, mely a modern korban megkönnyítette asszimilációját. /B. Kovács András: Asszimiláció vagy kivándorlás? = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), szept. 29./

Erdélyi és magyarországi szakemberek részvételével szervezte meg Kolozsváron az Entz Géza Művelődéstörténeti Alapítvány és a Teleki László Alapítvány az erdélyi lelkészek és plébánosok örökségvédelmi továbbképzését. A két alapítvány először szervez közösen ilyen jellegű konferenciát. /B. T.: Örökségvédelmi továbbképzés. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 18./

Tavaly szeptemberben a budapesti Teleki László Intézet szervezett konferenciát Nemzet a társadalomban címmel. A tudományos rendezvényen Hargita megyei, vagy a megyéhez kötődő szakemberek is bemutatták dolgozataikat. A konferencia anyagából kötet készült /Nemzet a társadalomban, Teleki László Alapítvány, Budapest, 2004/, a könyvben többek között Hermann Gusztáv Mihály székelyudvarhelyi történész, Oláh Sándor és Gagyi József csíkszeredai antropológusok egy-egy tanulmánya olvasható. Hermann Gusztáv Mihály tanulmányának címe: A székely rendi öntudat nemzetiesedése (?). A szerző szerint Kőrösi Csoma Sándor fogalmazta meg mindeddig legtömörebben identitását: C. P. Kennedy századosnak írt jelentésében leszögezte, hogy ő „a székely nemzetség szülöttje", mely „a magyar nemzet része". Oláh Sándor a „kicsi magyar világban", 1940–44 közötti székelyföldi modernizációs kísérleteket vette számba. Gagyi József a „sztálini kismagyarország", a Magyar Autonóm Tartomány kérdéskörének egy vetületét vizsgálta tanulmányában. /Sarány István: Nemzet a társadalomban. = Hargita Népe (Csíkszereda), dec. 23./

Vincze Gábor szegedi történész a magyarországi és erdélyi magyarság múlt századi történelmének sok szempontból legavatottabb kutatója. Eddig egyedül vagy társszerzőkkel tíz könyvet írt, emellett négy egyéb kiadványt szerkesztett, megjelent mintegy kilencven tanulmánya, forráspublikációja, cikke. Az Asszimiláció vagy kivándorlás? /Erdélyi Múzeum-Egyesület, a Teleki László Alapítvány, Budapest, 2004/ című, legújabb kötetében a moldvai magyar etnikai csoport modern kori történelmének tanulmányozásához válogatta össze az 1860–1989 közötti időszakból a legfontosabb forrásanyagot. A moldvai magyar etnikai csoport a magyarság egészén belül egyedül produkál még ma is pozitív népszaporulatot. A magyarországi vendégmunka beszűkülni látszik. Ehelyett a moldvai magyarok nagy tömegei vállalnak dél-európai országokban vagy Izraelben vendégmunkát. Vincze Gábor maga is nyugat-európai ideiglenes kitelepedésre – vendégmunkára – készül, az anyaországban nem lévén státus szerinti munkahelye. Az Asszimiláció vagy kivándorlás? című munkában az első dokumentum 1860-as, az utolsó pedig 1985-ös. 1941-ben a bukovinai székelyeket Bácskába telepítették, majd 1944-ben a Dunántúlra menekültek, s akkor a moldvai csángómagyarok közül is áttelepedett 120–130 család. A moldvai csángókat két faluba telepítették le: Egyházaskozárra és Szárászra. 1940–44 közt volt egy olyan elképzelés, hogy minél több moldvai csángómagyart kell áttelepíteni Magyarországra. 1944 tavaszán kidolgoznak egy konkrét tervezetet, ennek értelmében Bákó megyéből az összes csángó­magyart át kellene hozni Ma­gyarországra, de közbejött az augusztus 23-i átállás, összeomlott a moldvai román front, a tervet már nem lehetett kivitelezni. 1946–47–48-ban több ezer ember csángó szeretett volna áttelepedni Magyarországra. Azonban az akkori magyar kormányok – Nagy Ferenc és Dinnyés Lajos kormánya – azt mondák: nem szabad őket befogadni, mert akkor nem tudják megakadályozni a román kormánynak, hogy amennyire lehet, Erdélyt magyartalanítsák. Valóban volt a paragrafusokban és a hatósági szervek cselekedeteiben tetten érhető szándék 1946–47-ben, hogy minél több, főleg észak-erdélyi magyart valamilyen ürüggyel kiutasítsanak Romániából. Emiatt a moldvai csángómagyarokat nem engedték be. Egyéni kiskapukat megkeresve végül is 1946–47-ben áttelepedett még egy 40–50 család. Lábnyikról, Diószénből, Klézséről, Lészpedről. Vincze Gábor hangsúlyozza, hogy ő nem csángószakértő. Vincze Gábort a kilencvenes évek vége felé meghívták Kolozsvárra vendégelőadónak. Előadás-sorozatot tartott a kolozsvári történelem szakos magyar hallgatóknak a romániai magyar kisebbség 1919–1989 közti történelméről. Két évvel később, 1998–99-ben ugyancsak a történelem szakosoknak tartottak speciális kollégiumot. Sikerült jó néhány diákot ,,megcsípni”, azóta közülük néhányan elindultak a történészkutatóvá válás útján. A magyar szakosokkal nem volt ilyen szerencséje. /Sylvester Lajos: Asszimiláció vagy kivándorlás? (Moldvai magyar forráskiadvány). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), febr. 26./

A mikházi ferences kolostortemplom fennállásának 370. évfordulójára emlékeztek március 5-én a megye magyar szakos tanárainak társaságában a helybeliek, és a környékbeli pedagógusok. A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának anyagi támogatásából és a Teleki László Alapítvány megbízásából kezdődött helyreállítási munkálatok eredményéről Mihály Ferenc restaurátor számolt be, aki sikeres budapesti egyetemi karriert hagyott ott, hogy ezt a feladatot elvégezze. A homlokzat felújítása során találták meg a nagy felületen jó állapotban megmaradt XVII. századi festést. A hagyomány szerint a templom hajdani orgonáját Kájoni János készítette. Jelentős volt a kolostor könyvtára, több mint kétezer kötettel. Különösen jelentősek voltak az ősnyomtatványok (24-25), valamint a XVI-XVIII. századi klasszikusok művei. A bal oldali oltár mögött elrejtve találtak meg egy ősnyomtatványt, egy reneszánsz budai kötetet valamint egy füvészkönyvet, amelyek Csíksomlyóra kerültek. A faluban egy padláson a könyvtár teljes jegyzékét is megtalálták. /Bodolai Gyöngyi: Megújul a mikházi kolostortemplom. = Népújság (Marosvásárhely), márc. 11./

Kétnapos csángókonferencia kezdődött Budapesten, a Teleki László Alapítvány szervezésében. Marius Diaconescu bukaresti történész elmondta, hogy a moldvai katolikus műhelyekben az utóbbi években született falumonográfiák általában megkerülik a csángók eredetének kérdését. Előadás hangzott el a magyarországi románok kétnyelvűségéről, és a román nyelv Moldova köztársaságbeli helyzetéről is. Tánczos Vilmos kolozsvári kutató a csángók asszimilációjáról beszélt. Az 1859-es népszámlálási adatok még azt jelezték, hogy a moldvai katolikusok több mint kétharmad része magyar. Akkor Bákó megyében ez az arány 86 százalékos, Roman megyében pedig 94,6 százalékos volt. Mára a nulla százalékhoz közelít a magyarok népszámlálásokon kimutatott aránya. Albina Dumbraveanu chisinaui nyelvész elmondta, hiába hivatalos nyelv a román a Prut túloldalán, a hétköznapi nyelvhasználatban rendkívüli az orosz nyelv térnyerése. A moldovaiak nem tudnak román nyelvű hivatalos iratokat írni, a szakkifejezéseket pedig csak oroszul ismerik. Borbély Anna a magyarországi románok nyelvvesztési folyamatáról végzett kutatásait ismertette. /Gazda Árpád, Budapest: Román eredmények. Kétnapos csángókonferencia kezdődött Budapesten. = Krónika (Kolozsvár), ápr. 15./

„Azt hiszem, a moldvai csángók kérdésében nem lehet már megkerülni azt, ami itt elhangzott” – jelentette ki Diószegi László, a budapesti Teleki László Alapítvány igazgatója annak a csángókonferenciának a záróbeszédében, amelyet az alapítvány az Európa Tanács védnöksége alatt tartott a hét végén. A Bákó megyei származású Anton Cosa chisinaui római katolikus püspök nagypataki csángómagyar dialektusban mondott el egy édesanyjától tanult imádságot. Megvallotta, hogy a csángó megnevezéssel csak teológushallgatóként találkozott, és azt ugyanolyan megbélyegzőnek érezte, mint a magyarokra mondott „bozgor” kifejezést. Fontosnak tartotta a múlt ismeretét, és azt is, hogy mindenki legyen büszke az eredetére. Petru Ghergheli iasi-i püspök korábban azt hangoztatta: csak akkor látja indokoltnak a magyar nyelvű misék bevezetését, ha meggyőződik arról, hogy a hívek legalább öt százaléka nem érti a román nyelvű misét. A konferenciára őt is meghívták, de elfoglaltságai miatt Vladimir Peterca professzort a bukaresti katolikus teológia rektorát küldte Budapestre. Szerinte a magyar irodalmi nyelv bevezetése a csángó falvak templomaiba éppen azt a sajátosan archaikus nyelvet veszélyeztetné, amelyiket ma Európában is a csángók egyik legfőbb értékének tekintenek. Utalt arra a iasi-i igényre, hogy tartsanak román nyelvű misét is a csíksomlyói pünkösdi búcsú alkalmával. A konferencián román, magyar és német kutatók tartottak előadásokat a moldvai csángó közösségről. Hegyeli Attila javasolta, hogy Bákóban tartsák a következő konferenciát. /Gazda Árpád, Budapest: Magyarul imádkozott a moldovai püspök a budapesti csángókonferencián. = Krónika (Kolozsvár), ápr. 18./ Anton Cosa chisinaui római katolikus püspök Moldvában született, csángósorban felnőtt, Iasi-ban tanult egyházi vezető. A budapesti csángó-konferencián Cosa kiállt a csángó falvakban történő magyar nyelvű misézés mellett. /Gazda Árpád: Moldovai kopogtatás. = Krónika (Kolozsvár), ápr. 18./

Újra kell gondolni a határon túli magyarság támogatásának politikáját – hangsúlyozták egy május 11-én tartott tanácskozáson Budapesten. A támogatási politikát érdemes átgondolni – mondta Szarka László, az MTA Kisebbségkutató Intézetének igazgatója. Ez az intézet, valamint a Hidvégi Mikó Imre Alapítvány elindított egy több beszélgetésből álló honi és határon túli sorozatot, amelyeken várhatóan javaslatok fogalmazódnak meg a politikai döntés- előkészítés és a politikai döntéshozatal számára – mondta az igazgató. Törzsök Erika, az Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány igazgatója elmondta: az elaprózott támogatáspolitika helyett közösségépítésre kell koncentrálni a határon túli magyarságnál. A határon túli pártok támogatása nem fontos, az emberekhez kell eljuttatni a támogatási és fejlesztési összegeket. Bárdi Nándor, a Teleki László Alapítvány munkatársa arra hívta fel a figyelmet, hogy Szlovákiában és Romániában a magyar pártok kormányzati helyzetben vannak, így jóval nagyobb összegek felett diszponálnak, mint a magyarországi támogatások. Elmondta azt is, hogy a jelenlegi támogatási rendszeren belül sokszor nem a szakmai, hanem a politikai szempontok a meghatározók. /Újra kell gondolni a támogatáspolitikát. = Népújság (Marosvásárhely), máj. 13./

Szeptemberben kezdődhet az építkezés Pusztinán, jelezte Macalik Arnold, az FKM Építészműhely építésze. A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma (NKÖM) elkülönítette a ház felépítésére megpályázott 25 millió forintot. Korábban az ügyintézést az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) vállalta, melyet végül a budapesti Teleki László Alapítvány vett át. Az előzőleg tervezett épület nem illeszkedett megfelelőképpen a csángó környezetbe. Az új tervet a kolozsvári FKM Építészműhely készítette. Macalik Arnoldot Budapesten a csángó építészet egyik legavatottabb erdélyi kutatójaként tartják számon. Pusztinán nem örülnek a közösségi ház újraterveztetésének, főleg a hasznos felület csökkenésének. /Borsos Dalma, Gazda Árpád: Közösségi ház – második nekifutásra. = Krónika (Kolozsvár), aug. 19./

Jótékonysági estet szervezett a szilágycsehi református egyházközség. A bevételt, kilenc millió régi lejt a helybéli református templom belső világítórendszerének a felújítására fordítják. A templomot tatarozzák, az ünnepélyes felavatást október végére tervezik. A templom felújítását 2003-ban kezdték. Az 1519-ben épített hajó visszanyerte eredeti állapotát. Molnár Kálmán, szilágycsehi lelkipásztor elmondta, a teljes újjáépítés költségei elérik az 120 ezer lejt (1,2 milliárd régi lej), amit az egyházközség a budapesti Teleki László Alapítvány és a hívek adományaiból gyűlt össze. /Stanik Bence: Szilágycseh. Közadakozásból újítják fel a református templomot. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 8./

December 5-én kiállítással egybekötött könyvbemutatót tartottak Kolozsváron, a Kriza János Néprajzi Társaságnál. A jelenlévők megismerkedhettek Halász Péter magyarországi szerző három kötetével és „A moldvai katolikusok középkori emlékei” című, Kis Loránd marosvásárhelyi képzőművész fotóiból álló kiállítással. A kiállítás anyaga Budapesten vendégszerepelt, a Teleki László Alapítvány támogatásával. Halász Péter moldvai kutatásairól szóló köteteit Tánczos Vilmos mutatta be. Az agrármérnök végzettségű szerző 1966 óta járja Moldvát. Ezekben a kötetekben megjelent írásainak nagy része eddig szétszórtan jelent meg helyi lapokban. Első kötete: Bokrétába kötögetem vala, alcíme A moldvai magyarok néprajzához. 2002-ben jelent meg, számba veszi a csángó kutatás eredményeit, tárgyalja a népszokásokat. A Nem lehet nyugtunk. Esszék, gondolatok, útirajzok a moldvai magyarokról című kötet, többek közt értékeli az 1990 utáni pozitív irányú változásokat, valamint a csángó kérdésnek a politikába való bekerülését. A harmadik kötet, A moldvai csángó magyarok hiedelmei tudományos történeti összefoglalás. Tánczos Halász Péter érdemei közé sorolta a csángóknak nyújtott anyagi és gyógyszer segítséget, rendezvények szervezését, és a csángó kérdés köztudatba kerülését is. /Csont Zsuzsa: Moldva írásban és képekben. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 7./

A Nagyváradtól 65 km-re levő Magyarremete 13. században épült templomával kapcsolatban több mint egy évtizede a középkori magyar és román szakértők heves vitába szálltak abban a kérdésben, hogy kié a templom? Magyarremetén 1944. szeptemberében a bevonuló román katonák egy szomszéd román falu lakosaival együtt feldúlták a falut, 37 magyar ember kivégeztek /köztük 12-14 éves gyerekeket és 60 éven felülieket/. A szomszédos Kishalmágyon további öt remeteit gyilkoltak meg. Mindezek ellenére Magyarremete magyar többségű maradt. A faluban a református templom szentélyét díszítő képeken egymás mellett látható Szent István, Szent Imre és Szent László. Lángi József magyarországi művészettörténész szerint páratlanok a templom festményei. Fontos lenne az állagmegóvás és feltárni a még mindig mész alatt levő további festményeket. Szigeti Ferenc helyi pap elmondta, hogy egyedül a budapesti Teleki László Alapítvány nyújtott támogatást, hogy elkezdődhessen a restaurálás. A templom építésének idejére nincsenek pontos adatok. Az ortodoxok azt állítják, hogy románok építették a templomot, azzal érvelve, hogy a templomban a latin mellett görög nyelvű felirat is van. Némethy Gyula és Virgil Vatasianu művészettörténészek nem tartják kizártnak, hogy a festményeket egy olyan görög festő készíthette, aki az 1478-a firenzei zsinat után hagyhatta el a görög szerzetesközpontok valamelyikét. A zsinat ugyanis rövid életű uniós mozgalmat indított el. Régészek kutatóárkot ástak és a templom alatt temetőre és korábbi templommaradványra bukkantak. /Gurzó K. Enikő: Kié a magyarremetei templom? = Reggeli Újság (Nagyvárad), jan. 11./

A zömében fiatal, marosvásárhelyi történészeket tömörítő Borsos Tamás Egyesület a színművészeti egyetemmel közösen olyan kerekasztal-sorozatot indított, amelynek célja megismerni a város és a szűkebb régió múltját. A Pálffy-házban február 1-jén Gagyi József kutató, a Sapientia tanára legújabb felfedezését, a budapesti Teleki László Alapítvány által őrzött kéziratot ismertette, az egykori Magyar Autonóm Tartomány kiadatlan monográfiáját. Az 1958-59-ben huszonegy szerző tanulmányából szerkesztett 225 oldalas kézirat „A Magyar Autonóm Tartomány a gazdasági fejlődés útján” címet viselte. Megjelenését Bukarestben leállították, a nyomdakész munkát bezúzták. A szerzők ellen hadjáratot indítottak, nacionalizmussal vádolták őket. /Antal Erika: Bezúzott monográfia az autonóm tartományról. = Krónika (Kolozsvár), febr. 3./

Március 30-án ünnepelték a 80 éves Kallós Zoltán Kossuth-díjas néprajzkutatót Székesfehérváron, a Magyar Néprajzi Társaság és a Zenetudományi Intézet szervezésében. A konferencián Andrásfalvy Bertalan, a néprajztudomány doktora és mások tartottak előadást. Az ünnepi koncerten tucatnyi együttes lépett fel, illetve egyéni előadók is, többek között Berecz András, Sebestyén Márta és Petrás Mária. A belépő- és pártolójegyek eladásából begyűlt összeggel a válaszúti szórványmagyar iskolát kívánják támogatni. „Isten éltesse számos esztendőkig a 80 esztendős Kallós Zoltánt, szellemi honvédelmünk vezérlő kapitányát!” – áll abban a könyvajándékban, melyet Budapesten ajándékoztak egy nappal korábban a néprajzkutatónak, azon a születésnapi ünnepségen, melyet tiszteletére rendeztek – a magyarországi Lakatos Demeter Csángómagyar Kulturális Egyesület kezdeményezésére – a Budai Vigadóban, a Magyar Művelődési Intézet és a Hagyományok Háza közreműködésével. „Éppen negyven esztendővel ezelőtt ismerkedtem meg Kallós Zoltánnal, amikor először indultam Moldvába, mégpedig Kolozsváron, Almássy István és Könczey Ádám társaságában, Tőkés István bácsinál, mert ott volt a főhadiszállásom útban a csángókhoz” – nyilatkozta Halász Péter néprajzkutató, a Lakatos Demeter Egyesület titkára. Az ünnepség mellett a Teleki László Alapítvány kiadásában megjelent Moldvai csángó-magyar okmánytár – 1467-1706 /Budapest, 2003/ című kötet újabb kiadását és egy üveg négyputtonyos tokaji bort ajándékoztak a folkloristának, és Olsvai Imre népzenekutató bemutatta az ünnepelt Új guzsalyam mellett című, új könyvét és CD-jét. Ezután Kallós Zoltánt a Magyar Kultúra Alapítvány székházában a Magyar Művészeti Akadémia, a Litea Könyvszalon, az Erdélyi Szövetség és Budapesti Székely Kör ünnepelte. /Guther M. Ilona: Kallós, a szellemi honvéd. = Új Magyar Szó (Bukarest), márc. 31./

Bihar megyében Siter a Hegyköz talán legszebb fekvésű települése, Árpád-kori templomának tornyából az egész vidéket belátni. Nyeste János református lelkész elmondta, a magyarországi Teleki László Alapítvány jóvoltából folytatják a templom falfestményeinek restaurálását, és holland magánemberek segítségével újítják fel a templombelsőt. A hollandok már nyolcadik éve járnak a hegyközi kis faluba, és segítenek, ahol tudnak. Nemcsak anyagilag, hanem kétkezi munkával is. /Both Abigél: Hollandok segítenek a siteri templom felújításában. = Reggeli Újság (Nagyvárad), jún. 1./

A csángókérdést – Romániában és Magyarországon egyaránt – még mindig érzelmi és politikai ügyként kezelik, ahelyett, hogy végre objektív, tudományos kutatások alapján foglalkoznának e témával – hangzott el egyebek között a Moldvában zajló csángókonferencián. A kétnapos tudományos tanácskozást a Teleki László Alapítvány szervezte, társrendezőként vett részt a marosvásárhelyi Pro Európa Liga, a kolozsvári Kriza János Néprajzi Társaság és a Moldvai Magyar Csángószövetség.  Az idei konferencia újdonsága, hogy Moldvában, Bá­kóban és Pusztinán zajlik. Diószegi László, a Teleki Alapítvány igazgatója a bákói konferenciától valós román–magyar párbeszédet várt, de ez most sem jött létre, mert a román meghívott előadók és résztvevők többsége nem vett részt a konferencián. Mégis áttörésnek értékelhető az egyházügyi kerek­asztal, amelyen számos jeles személyiség között képviseltette magát a bukaresti római katolikus érsekség Vladmir Peterka teológiai egyetemi tanár révén. Az anyanyelvű szentmisék kérdésében a bukaresti érsekség képviselője is egyetértett vitapartnereivel abban, hogy a kérést előbb-utóbb meg kell oldani. Hangsúlyozta: egy folyamat elején vagyunk, türelmet kért. A konferencia legfőbb tanulságát foglalta össze Diószegi László, amikor azt mondta, hogy a párbeszédre tett minden kísérlet hasznos, határozottan kell fellépni, és örvendetes, hogy a fiatal csángómagyar értelmiség egyre nagyobb számban és egyre határozottabban képes a közösség érdekeit képviselni. /Elmaradt a párbeszéd (Csángókonferencia Moldvában). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jún. 2./

A Teleki László Alapítvány Bákóban és Pusztinán szervezett csángókonferenciát. Az a tény is sokatmondó, hogy ilyen szervezésben és ott, a helyszínen kerülhetett sor erre a konferenciára. A külső szemlélő számára meglepetésszerűen hatott a fiatal csángómagyar értelmiségiek és a vélük társuló erdélyi, magyarhoni fiatalok tudományos felkészültsége. A  résztvevők a konferencia idején és utána a közvélemény ítélőszéke elé vitték a moldvai magyarok román eredetével kapcsolatos tévhiteket, a Ceausescu-rezsim alatt megrendelésre gyártott ,,elméleteket”. Ezek közül a legismertebb Dumitru Martinas hírhedt, szekuritátés megrendelésre újra kiadott könyve, amelyet egy magyar- és csángóellenes mozgalom ideológiai alapjává emeltek. Azonban a bákói értekezletre azok a fiatal román kutatók sem mentek el, akik más alkalmakkor kritikával illették Martinas könyvét. A félelem, a tudományos életből való kiközösítés veszélye tartja távol őket, hisz Martinas ,,elméletének” tagadása ahhoz hasonlatos, mintha valaki a dákoromán kontinuitás elméletét kérdőjelezné meg. A Martinas-féle elméletre egész mozgalom épült. Ennek lényege az, hogy ,,a csángó néven ismert lakosság székely környezetben elmagyarosított és katolizált románokból áll, akiknek többsége a 18. században emigrált Moldvába, és ott a magyarok által kirendelt papok folytatták elmagyarosításukat”. A könyvet, mint annyi más áltudományos fércművet, nyugati nyelveken is megjelentették, diplomáciai úton is terjesztették. A ,,tudósok” egész serege munkálkodott azon, hogy Martinas könyvének állításait aládúcolják. Jellemző, hogy az egyik ilyen tartalmú, háromezer példányban kiadott brosúrát 1998-ban Göncz Árpád akkori köztársasági elnök jelenlé­tében mutatták be. A kutatók – elsősorban Varga Andrea történész – kiderítették és levéltári okmányokkal bizonyították, hogy Martinas könyvének újrakiadása körül a Szekuritáté szorgoskodott, olyan illusztris személyiségekkel egyetemben, mint Constantin Dragan, Ion Coja és az állambiztonságiakkal kapcsolatot tartó társaik. Moldvában minden negyedik pap együttműködött a Szekuritátéval. /Sylvester Lajos: Hamis mítoszok sárkányfeje. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jún. 10./

A moldvai csángókról értekeztek a hónap elején, magyarországiak, romániaiak – Teleki Alapítvány, Pro Európa és a moldvai csángómagyarok szervezetei. Az értekezlet színhelye a nemrég épült csángómagyar közösségi ház volt Pusztinában. A házat az értekezlet alkalmával felszentelte egy katolikus püspök, a munkácsi Majnek Antal. Ez már újdonság: Csángóföldön értekezlet a csángómagyarokról, nacionalista izgatás és ellentüntetés nélkül. És Csángóföldön házszentelés magyarul. A moldvai csángók legnagyobb kincse, az általuk megőrzött, ma már máshol sehol sem beszélt régi magyar nyelv rohamosan apad, akárcsak a beszélőinek száma. A moldvai csángók ma már román-magyar kétnyelvű közösséget alkotnak, amelyben az öregek beszélik még az egyedülálló nyelvi és kulturális kincseket őrző régi magyar nyelvjárást, a közép generációból is még néhányan értik és esetleg beszélik apáik nyelvét, a fiatalok viszont már szinte kivétel nélkül „román egynyelvűként szocializálódnak” – állapította meg az egyik tudós hozzászóló. Zsehránszky István szerint a kétnyelvűség többet ér az egynyelvű elszigeteltségnél – nyelvi szigetállapotnál. Amikor a csángók nyelvi életbentartásáért küzdünk, lényegében a kétnyelvűséget kell erősítenünk, hangsúlyozta. Ez a bákói-pusztinai értekezlet első nagy tanulsága, amit a jelenlévők hallgatólagosan elfogadtak. Csupán az egyik egyházi személy, a moldvai katolikus püspök küldötte berzenkedett, mondván, hogy ő csak románul tud, és mint vívmányt állította ezt. Pedig, mint kiderült, maga is a Csángóföld szülöttje... Ő elítéli azokat, akik más nyelvet is használnak, mindenekelőtt azokat, akik a csángómagyar nyelvjárást beszélik. Az értekezleten megfogalmazott igényt, miszerint „harmonikus és kölcsönös kétnyelvűséget kell teremteni”- nem fogadja el. Ez mutatja, hogy Iasi-ban és Bukarestben semmi sem változott a csángók – a leghűségesebb moldvai katolikus hívek! – megítélésében. A iasi-i püspök továbbra sem hajlandó engedélyezni azt, hogy a csángók anyanyelvén – tehát magyar nyelven – is tartsanak istentiszteletet az általuk lakott moldvai falvakban. Annak ellenére sem, hogy a csángók számtalanszor kérték ezt. Még a legutóbbi egyházmegyei zsinatra is elvitték a kérésüket, de mindhiába. Iasi és Bukarest hajthatatlan. A pápai nuncius is ismeri a csángók kérését, de nem szólhat bele a helyiek dolgába. Ezért ők a nacionalista kurzust megvalósító hatóságok cinkosai. Továbbra is kitartóan kell kérni a csángók számára és a csángók által a magyar nyelvű istentiszteletet minden lehetséges fórumon. A kérés megoldása érdekében segítséget kell kérni a romániai kisebbségi hivataltól, a diszkrimináció elleni tanácstól, a nép ügyvédjétől, az egyházügyi hivataltól, az emberi jogok érvényesítéséért küzdő hazai és külföldi civil szervezetektől, akár az Európa Tanácstól is stb. /Zsehránszky István: Hajtani kell a malmot! = Új Magyar Szó (Bukarest), jún. 28./

Nemrég újabb oktatási központnak alkalmas házat vásárolt a Csángó Magyarok Szövetsége. A moldvai Csík (Ciucani) falu központjában immár három ingatlan áll rendelkezésre az iskolai tanórákon kívüli magyartanításra. Az 1200 négyzetméteres telket és a házakat az úgynevezett keresztszülő program révén vásárolták. A kezdeményezés lehetővé teszi, hogy bárki jelképesen keresztgyermekévé fogadjon csángó magyar gyermekeket, és ennek fejében anyagilag támogassa anyanyelvi oktatásukat. Sokan vélik úgy, hogy nincs esély a csángó identitás megtartására Moldvában. A helyzetet nem látja ilyen sötéten Diószegi László, a Teleki László Alapítvány ügyvezető elnöke, aki immár hosszú évek óta a helyszínen is tapasztalatokat szerez a csángó magyarok helyzetéről. Legutóbb június elején az alapítvány szervezésében Bákóban és Pusztinán tartottak csángókonferenciát. Diószegi László Pusztai János nyelvészprofesszor előadását idézte fel. A professzor emlékeztetett arra, hogy a világon beszélt mintegy öt-hatezer nyelvből ötezret beszélnek százezernél kevesebben és háromezret tízezernél kevesebben. Ma már az Európai Tanácsban is téma e veszélyeztetett népcsoportok megmentése, s erre a kutatók és politikusok látnak is esélyt. Diószegi szerint a Kárpát-medencei tizenhárommilliós magyarsághoz viszonyítva sem elhanyagolható a több mint hatvanezres magyarul beszélő csángó népcsoport létszáma. Hangsúlyozta, a csángóknál nincs demográfiai probléma, ma sem ritka a hét-nyolc gyermekes család. A nyári konferencián meglepetésszerűen hatott a fiatal csángó magyar értelmiségiek és a vélük társuló erdélyi, anyaországi fiatalok tudományos felkészültsége. Vladimir Peterca a kolozsvári Krónikának nyilatkozva elmondta, „lehet, hogy még éveknek kell eltelniük a magyar nyelvű misék ügyének megoldásáig, de egy-két hónapon belül is megtörténhet az áttörés”. Petru Gherghel iasi püspök álproblémának tartja az egész csángókérdést. /Pataky István: Esély a moldvai csángók megmaradására – Jók a demográfiai mutatók, kialakult egy fiatal értelmiségi réteg. = Magyar Nemzet, júl. 6./

A magyar állam a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumán keresztül, a Teleki László Alapítvány közreműködésével három éven keresztül, összesen 6 millió forinttal támogatta az erdélyi szilágycsehi református templom felújítását. Az épület ünnepélyes átadását július 16-án tartják. /Szilágycseh. Felújították a református templomot. A magyar állam támogatta a helyreállítást. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 12./

Feszültségeket gerjeszt a moldvai csángómagyar közösségben a Pusztinán felépített közösségi ház. Az impozáns ingatlant a magyar állam támogatásával építették, és noha már június másodikán ott tartották a csángókonferencia rendezvényeit, hivatalosan még nem avatták fel. Nyisztor Tinka néprajzkutató, a pusztinai Szent István Egyesület elnöke jelezte, megpályázza az intézményvezetői tisztséget. A Moldvai Csángómagyarok Szövetsége viszont az építkezés idején kulcsszerepbe került Nyisztor Demetert bízná meg az intézmény vezetésével. A létesítmény építését finanszírozó Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma egyelőre salamoni döntést hozott: Karda Emesét, a Hargita Megyei Kulturális Központ igazgatóját kérte fel a működtetési terv elkészítésére. A ház felépítésében a Teleki László Alapítvány játszott kulcsszerepet. Az MCSMSZ Nyisztor Demeterre bízná az intézményvezetést. „Ő a legaktívabb emberünk Pusztinán, és meggyőződésem, hogy az adminisztratív feladatokat is jobban el tudná látni, mint Tinka – érvelt Róka Szilvia a Moldvai Csángómagyarok Szövetségének (MCSMSZ) elnöke. Nyisztor Tinka egyébként az MCSMSZ-nek is vezetőségi tagja, de a bákóiak nehezményezik, hogy ritkán vesz részt a gyűléseiken, sokat tartózkodik Magyarországon. Távolléte egyébként jórészt a doktori vizsgákkal áll összefüggésben. Ha jövő év szeptemberéig sikerül a budapesti akadémiai bizottság előtt megvédenie dolgozatát, ő lehet az első csángó csúcsértelmiségi. Pályája abban is különbözik a külföldön tanult társaiétól, hogy visszatért szülőfalujába. A megkérdezettek kerülik, hogy Nyisztor Tinka pénzügyeiről nyilatkozzanak. A Krónika azonban megtudta, többek között az szól a Szent István Egyesület elnökének intézményvezetői kinevezése ellen, hogy pert vesztett a NKÖM-mel szemben. A minisztérium nem fogadta el egy évekkel ezelőtt megpályázott támogatás elszámolását, és a két évvel ezelőtt kimondott bírósági ítélet szerint immár nemcsak a 350 ezer forintos támogatási összeget, hanem annak kamatait, és a perköltséget is, összesen egymillió forintot követel a pusztinai egyesületvezetőtől. Nyisztor Tinka „jóakaróinak” tulajdonítja az ügyet, és azt sem zárja ki, hogy annak politikai háttere van. Feszült a viszony közötte és a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma csángóreferense, a szintén pusztinai származású Szőcs Anna között. /Gazda Árpád: Ki üljön az igazgatói székbe? = Krónika (Kolozsvár), júl. 14./

A rendszerváltás előtt két évtizeden át működő Magyar Külügyi Intézet visszaállításáról és az Antall-kormány által 1991-ben létrehozott Teleki László Alapítvány megszüntetéséről döntött a kormány. Mindez a gyakorlatban a minisztériumon kívüli külügyi kutatások további leépítését és államosítását jelenti. Az intézet vezetője a jelenleg még Svédországban dolgozó külpolitikai szakértő, a szabad demokrata kötődésű Dunay Pál lesz. A 2007. évi költségvetés tervezetben a Teleki László Alapítvány nem jelent meg, míg 132 millió forintos támogatással feltűnt a Magyar Külügyi Intézet. Erről a lépésről az alapítvány vezetőivel és különösen annak kuratóriumi elnökével semmiféle egyeztetést nem folytattak. Kosáry Domokos a kezdeményezésről semmit sem tudott, és levélben kérte Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt arra, hogy a korrigálják a „hibát”. Kérdés, hogy miért hatékonyabb a költségvetési intézményként működő Magyar Külügyi Intézet, mint a Teleki László Alapítvány, amely igen jelentős saját forrást biztosít az alapítványi célok megvalósítására, és milliárdos nagyságú vagyonnal rendelkezik. Az új intézetet húsz fővel tervezik létrehozni, míg az alapítvány jelenleg összesen 46 munkatársat foglalkoztat. Értesülések szerint a leépítésnek feltehetőleg az alapítvány két intézete közül a Közép-európai Tanulmányok Központja, ezen keresztül a kisebbségi kutatás látja a kárát. A Teleki László Intézet jelenleg Magyarország egyetlen külpolitikai, szomszédságpolitikai elemző, tudományos intézete. Az intézet igen jelentős kapcsolati és szellemi tőkével rendelkezik, a térségben kialakított tudományos hálózata egyedülálló. Két folyóirata a Külügyi Szemle és a Régió. Az alapítvány az intézet működtetése mellett jelentős tudományszervező, programlebonyolító központként folyamatosan nyert el pályázati, illetve kormányzati megbízásokat. Jelentős szerepet vállalt a moldvai csángókkal kapcsolatos kutatási, könyvkiadási és közösségiház-építési programokban. /Államosítják a Telekit. – Megszüntetik az Antall-kormány által létrehozott alapítványt. = Magyar Nemzet, nov. 25./

Németh Zsolt, az Országgyűlés Külügyi és Határon Túli Magyarok Bizottságának fideszes elnöke levélben fordult Göncz Kinga külügyminiszterhez, kifogásolva, hogy a 2007-es költségvetési tervezetben nem szerepel a Teleki László Alapítvány támogatása. „Megdöbbenéssel értesültem, hogy a nemzetpolitika és a külpolitika olyan alapvető intézményeinek, mint a Határon Túli Magyarok Hivatala és az Illyés Közalapítvány megszüntetése után a 2007-es költségvetés tervezetében nem szerepel a Teleki László Alapítvány támogatása sem” – olvasható Németh Zsolt levelében. Danks Emese kormányszóvivő tudatta az MTI-vel, hogy a kormány a Teleki László Alapítványt és az Atlanti Kutató és Kiadó Közalapítványt feladataik összevonásával megszünteti. Tevékenységüket a 2007. január 1-jével megalakuló Magyar Külügyi Intézet veszi át. Németh Zsolt levelében rámutatott: a beterjesztett költségvetési tervezet arra utal, hogy a háttérintézmények átalakítása során „közel 50 elismert kutatóból mintegy 30-an az utcára kerülhetnek”. Mint írta, meggyőződése, hogy az alapítvány intézményei az elmúlt 15 évben „magas szakmai színvonalú háttértevékenységgel szolgálták az ország külpolitikai tevékenységét”. Hozzátette: a külügyi bizottság november 28-ra meghirdetett ülésének napirendjét kiegészíti a Teleki László Alapítvány és Intézetének kérdésével, és az ülésre, amelyen tájékoztatást szeretne kapni a Külügyminisztériumnak az alapítvánnyal kapcsolatos elképzeléseiről, többi között az alapítvány által kezelt csaknem kétmilliárd forintos ingatlanvagyon jövőjéről, meghívja a külügyminisztert is. /Elsorvad a Teleki László Alapítvány is. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 28./

Sólyom László köztársasági elnök említette nemrég egy interjúban, hogy a budapesti rendőrfőkapitány „olyan hangot használt október 23. után, amely a Kádár-rendszer hangja”. Ugyanennek a visszarendeződési folyamatnak a része a Teleki László Alapítvány és Intézet megszüntetése. Az 1990. májusi választások után a Külügyi Intézetet, a Magyarságkutató Intézet, valamint az akkor megalakult Dunatáj Intézet tevékenységét közös – alapítványi – keretbe kellett foglalni. Ez szerkezet működőképes volt addig, ameddig az egyes kutatói közösségek önállósága nem csorbult, és a Külügyminisztériumnak, a Határon Túli Magyarok Hivatalának és a kormány egyéb intézményeinek irántuk tanúsított érdeklődése megmaradt. A magyar kormányok 1995 óta a Teleki Intézet irányában érdektelenek voltak. A magyar külpolitika irányítóiban nem alakult ki az autonóm szakértőkkel való együttműködés kultúrája. Vagy hátat fordítottak nekik, vagy kézi vezérléssel szerették volna irányítani őket. Megvonják a költségvetési támogatást Teleki Intézettől, amely egy tekintélyes vagyonnal rendelkező alapítvány felügyelete alatt áll. Ezt nem lett volna szabad megtenni. /Molnár Gusztáv: Visszarendeződés. = Magyar Hírlap 2006. december 2.

Amíg tisztességes magyar ember él a földön, soha nem lehet elfelejteni 2004. december 5-ét, a szégyen és a gyász napját, mely úgy híresülhet el a magyar históriában, akár Mohács és Trianon. Kik is vagyunk ,,mi, magunk”? Hát biztosan nem az a Kovács László, volt külügyér és szocialista pártelnök, aki a kettős állampolgárság megszavazásának esetére ,,huszonhárommillió román beözönléséről” prófétált, sem Gyurcsány Ferenc regnáló miniszterelnök, aki költséget nem kímélve, hazudozásokkal és riogatással nem takarékoskodva ágált a népszavazás esetleges sikere ellen, s tette sikerrel, hiszen az agymosott anyaországi polgárok többsége távol maradt a referendumtól. Gyurcsányék, Hillerék, Kókáék, Kuncze-fik ,,győztek” a népszavazáson. A nemzetrontás példátlan ,,diadalát” mutatták fel, írta Magyari Lajos. A nemzetárulás folytatódott. Mindaz, ami a magyarországi, nemzeti akaratból végrehajtott rendszerváltás után megvalósult, Gyur­csányék kezén semmivé vált. Lassan gyakorlatilag nullára csökken a határon túli magyar közösségeknek juttatott anyagi támogatás, felszámolták a HTMH-t, megszüntették az Illyés Alapítványt, a minap a Teleki László Alapítványt, így bezárhatja kapuit az a Teleki Intézet is, mely kényelmetlen igazságokat fogalmazott meg a mai magyar hatalom (nem létező) nemzetpolitikájáról. Már Máért sincs. Gyurcsányék tönkreteszik, szétverik az egészségügyet, az oktatást, a társadalombiztosítási rendszert, a magyar kis- és közepes vállalkozásokat és a tudományos kutatást. Az ország közeledik egy gyurcsányi diktatúra, a rendőrállamiság felé. Az ötvenhatos forradalom ötvenéves évfordulóján agyba-főbe verték a rohamrendőrök az embereket. Közben az EU-csatlakozás küszöbén Traian Basescu elnök bejelentette: a világon bárhol élő román megkaphatja a román állampolgárságot. Népszavazás nélkül. /Magyari Lajos: A szégyen évfordulója. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), dec. 5./

A magyarországi belpolitikai válságában elsikkadt a magyar nemzetpolitika ügye. A szocialista-liberális kormányzat nem folytatja a nemzeti újraegyesítés politikáját, egymás után szünteti meg az ezen a területen munkálkodó intézményeket. Ez idő tájt gyakorlatilag csak Sólyom László fordít figyelmet a határon túli magyarokra. Több mint két éve nem ült össze a Magyar Állandó Értekezlet, megszűnt a Határon Túli Magyarok Hivatala és az elszakított országrészek magyar kulturális életét támogató Illyés Közalapítvány, a felsőoktatást előmozdító Apáczai Közalapítvány, valamint a tudományos-kutatási célokat segítő Teleki László Alapítvány, fölszámolták a Magyarországon tanuló határon túli magyar diákok elhelyezéséről gondoskodó Márton Áron Szakkollégiumot – úgy tűnik, a kormány határozott: felszámolja a nemzetpolitikát. Szerte a Kárpát-medencében mindmáig indulatokat vált ki a szocialisták és a liberálisok két évvel ezelőtti magyarellenes kampánya. Amelynek állításai, mint azt Gyurcsány Ferenc maga is elárulta, nem voltak igazak. Ezt a beismerést a kormányfő egyébként hírhedt balatonőszödi szónoklatában meg is erősítette („nyilvánvalóan végighazudtuk az utolsó másfél-két évet”). Az intézmények felszámolása vagy beolvasztása a Szülőföld Alapba újabb bizonyíték arra, hogy a baloldal számára ez az egész kérdéskör pusztán fiskális problémát jelent. Ennek jegyében hozták létre a Szülőföld Alapot, amely nagy kommunikációs csinnadratta közepette született meg, ám valójában nem jelent egyebet, mint a már létező, de adott esetben a kormányzattól függetlenül működő források központosítását, egy kézbe vételét, vagyis a rendelkezésre álló pénzösszegekre való rátenyerelést. A Szülőföld Alap azután kiépítheti saját, politikai szempontból a szocialistáknak és a liberálisoknak megfelelő klientúráját az elszakított területeken. Ennek következményei látszanak Felvidéken, ahol számos magyarellenes atrocitás történt. A Nyitrán brutálisan összevert magyar diáklányt, Malina Hedviget immár gyanúsítottként üldözi a szlovák hatalom, mondván, bántalmazását csak kitalálta. Jellemző a budapesti külpolitika érzéketlenségére, hogy a szlovák nagykövetet egyetlenegyszer sem hívták be számot adni a felvidéki magyarságot érő támadásokról. S azután sem, hogy a pozsonyi kormány cinikusan bejelentette, a tengerszint feletti 277 méternél magasabban fekvő települések több pénzt kapnak majd, mint az alacsonyabban lévők. Mint köztudott, a Felvidék déli részén található színmagyar területek mind alatta vannak a megállapított magasságnak. A januárban az Európai Unióhoz csatlakozó Románia és Bulgária például ezekben a hetekben adja meg határain túl élő véreinek a román, illetve a bolgár állampolgárságot, s így tett korábban Szlovákia és Horvátország is. Magyarországon azonban a baloldal retteg a magyaroktól, s ezért – ahogy Orbán Viktor megállapította tavaly Tusnádfürdőn – időről időre ráront nemzetére. Jelenleg Sólyom László köztársasági elnök az egyetlen, aki rendszeresen fölemlíti a nemzetpolitika szükségességét. Az államfő immár két alkalommal találkozott az elszakított országrészek magyar civil szervezeteinek vezetőivel, közgazdászokkal, szociológusokkal, egyházi elöljárókkal. Míg Románia és Bulgária magával viszi testvéreit az unióba, addig a budapesti vezetés kirekeszti a magyarokat. Figyelemre méltó tény, hogy Délvidék minden anyaországgal rendelkező nemzetisége megkapta a neki megfelelő állampolgárságot, csak a magyarokról nem akar tudomást venni a budapesti vezetés. /Ágoston Balázs: Kivégzett nemzetpolitika. Sólyom László kimozdíthatja a holtpontról a magyar–magyar kapcsolatokat. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), dec. 19./