A Magyar Kollégium és a Magyar Művelődési Intézet 2000 óta ötödik alkalommal rendezi meg idén, június 17-19-én a Budakalászi Találkozó néven közismertté vált Kárpát-medencei Kisebbségi Magyar Közművelődési Civil Szervezetek Fórumát. Erdélyi, felvidéki, délvidéki, kárpátaljai és horvátországi közművelődési civil szervezetek vezetőinek részvételével indult a találkozó a millennium évében, majd az évek során rendre bekapcsolódtak a szlovéniai, a bukaresti, a burgenlandi magyarság képviselői, majd a moldvai csángók, tavaly először voltak Bosznia-Hercegovinából, idén pedig kiegészült a kör a csehországiakkal. Idén már több mint száz szervezet képviselői jönnek el találkozóra. Azonban sem az EMKE, sem a CSEMADOK csúcsvezetőségéből – bár minden évben kaptak értesítőt – nem volt senki kíváncsi Az Illyés Közalapítványtól sem jött el senki. /Guther M. Ilona: Budakalászi Találkozó – ötödször. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 15./

Június 23-27. között hatodik alkalommal került sor a Szent László-legendához kapcsolódó Lármafa-találkozóra. Az EMKE védnöksége alatt, a Magyarok Székelyföldi Társasága, a Cserhalmi Művelődési Egyesület és a felvidéki Szlovákiai Magyar Társadalmi és Közművelődési Szövetség szervezte a Lármafa-találkozót. A rendezvény fő feladatának a Szent László kultusz megőrzését tekinti. Az idei találkozó vendégei azok a felvidékiek voltak, akik lehetővé tették a negyedik és ötödik Lármafa- találkozó megszervezését. A cserhalmi ütközetnek emléket állító Beszterce-Naszód megyei Cegőtelkére a karaván tagjai június 26-án érkeztek. A cegőtelki emlékparkban a különböző régiók és települések képviselői kopjafát helyeztek el. /Lármafa-találkozó hatodszor. = Népújság (Marosvásárhely), jún. 28./

Januárban a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet Hálózatépítés – Magyar művelődési intézetek a Kárpát-medencében címmel fórumot szervezett. Ennek folytatásaként szakmai tanácskozást tartottak május 18-án Kolozsváron, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) Györkös Mányi Albert Emlékházában, amely a hagyományos Szabédi Napok címet viselő rendezvénysorozat megnyitó összejövetele volt. Az idei összejövetelen hivatalosan megnyitották az újjáépített Szabédi Emlékházat. Az épület nemcsak a 20. századi erdélyi irodalomtörténet egyik fontos kutatási helye és a közművelődési ernyőszervezet országos elnökségének központja lesz, hanem a jövendőbeli Kárpát-medencei magyar művelődési intézetek hálózatának közép-erdélyi láncszeme is. Ennek az intézetnek az alapítási gondjairól, feltételeiről értekeztek a megnyitó tanácskozás résztvevői, a Kárpát-medence különböző régióiból érkezett közművelődési szakemberek. A Magyar Művelődési Intézetet és Képzőművészeti Lektorátust Borbáth Erika főigazgató, a CSEMADOK Művelődési Intézetét Huszár László igazgató és Kamenár Éva, a Magyar Értelmiségiek Kárpátaljai Közösségét Dupka György elnök és Zuhanics László képviselte. Göncz László igazgató és Patyi Zoltán a szlovéniai Alsólendváról, a Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézettől érkeztek. Az RMDSZ Ügyvezető Elnöksége Székely Istvánt delegálta, aki a Szülőföld Alap kulturális kollégiumának romániai tagja. A házigazda EMKE részéről Kötő József elnök, Dáné Tibor Kálmán ügyvezető elnök és Ács Zsolt előadó volt jelen. Borbáth Erika főigazgató a Szakmai terv a Kárpát-medencei magyar művelődési intézetek hálózatáról című előadását három téma köré csoportosította. Egyrészt a Magyar Művelődési Intézetnek a kulturális intézményhálózat építése terén szerzett szakmai tapasztalatairól beszélt. Másrészt szólt a Kárpát-medencében kialakulóban lévő művelődési intézetek hálózatának feladatáról. Harmadrészt pedig körvonalazta ebben a rendszerben a Magyar Művelődési Intézet jövőbeni helyét és szerepét. A Kárpát-medencében kialakulóban lévő művelődési intézeti hálózatnak sokrétű feladata lesz. A részt vevő intézeteknek folyamatos információs kapcsolatot kell fenntartaniuk egymással, egyeztetniük kell a Kárpát-medencei nagyrendezvényekről, azonos tartalmú szakirányú képzéseket kell majd beindítaniuk, melyek illeszkednek az egyes országok képzési rendszerébe, s munkájukba be kell építeniük az egyes régiók kulturális sajátosságait is. Az elképzelések szerint a kulturális hálózat majdani működtetésének folyamatában a Magyar Művelődési Intézet koordinatív szerepet fog betölteni. Az Erikanet Hírportál híranyagának Kárpát-medencei kiterjesztésével kell majd az intézetnek az egyes régiók és az egész hálózat művelődésszervező munkáját segítenie. A Kolozsváron létrehozandó Közép-erdélyi Magyar Művelődési Intézet az elképzelések szerint a felújított Szabédi Emlékházban kap helyet. céljai között szerepel többek között a felsőfokú művelődésszervezés bevezetésének elősegítése a romániai magyar egyetemi oktatásban, illetve a különböző szintű művelődésszervező képzések megszervezésének serkentése. A magyar nyelvű közművelődési információs és módszertani központ kiépítése is az Intézet feladata lenne. A határ menti térségekben a Partium és a Bánság magyar közösségei kulturális életüket szintén régió-specifikusan élik, ezért Kolozsvárról vagy a Székelyföldről szakmai szempontból átlátni körülményes lenne. E két régió közművelődési életének az irányítását szintén a régiók igényeinek megfelelően kellene intézményesíteni. az Intézetnek lenne a faladata bekapcsolni a Közép-Erdélyben, főleg a szórványban működő magyar házak láncolatát a közművelődési hálózatba. A zavartalan működés érdekében biztosítani kell az anyagi forrásokat. Szorgalmazták, hogy ezt közösen, az adott ország költségvetése illetve a magyar állam vállalja. /Dáné Tibor Kálmán: Hálózatépítés. Alakulóban a Kárpát-medencei magyar közművelődési intézetek hálózata. = Művelődés (Kolozsvár), 2007. május/

Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) szervezésében szeptember 20–23. között Kolozsváron rendezik meg a XII. Kárpát-Medencei Magyar Kulturális Napokat. Kötő József elnök és Dáné Tibor Kálmán ügyvezető igazgató ismertette a részleteket. A rendezvénysorozat hagyományosan a Kárpát-medencei magyar művelődési szervezetek (EMKE, Csemadok, Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség) együttműködésével valósul meg. Minden évben más-más régióban rendezik meg. Tavaly a muravidéki Lendván tartották, idén Kolozsváron és néhány környező településen lesz. A közművelődési seregszemle felöleli minden régió adott évi kulturális termésének a javát, színes és értékes képzőművészeti és hagyományőrző kínálatot tár a mindenkori helyi és Kárpát-medencei közönség elé. A rendezők 60-80 határon túli, és 60 hazai részvevőre számítanak. /Ördög I. Béla: Magyar kisebbségi közművelődési seregszemle. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 15./

A Kolozsváron megrendezett XII. Kárpát-medencei Magyar Kulturális Napok záróakkordjaként a résztvevők megkoszorúzták a főtéri Mátyás király szoborcsoportot, Fadrusz János monumentális alkotását. Beszédet mondott László Attila, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének elnöke. A rendezvénysorozat szeptember 22-i programjait a Magyar Operában sorra kerülő Kárpát-medencei kulturális műsor zárta, ezt megelőzően az emeleti előcsarnokban népművészeti kiállítást tekinthettek meg az érdeklődők. A gálaműsorban Markó Béla, az RMDSZ elnöke hangsúlyozta: a magyar nyelv egységes, s bár a történelem számtalanszor szétszakított bennünket, külön-külön sorsra ítélt, csodák csodája, sem az utóbbi nyolcvan éven át, sem azelőtt a mi nyelvünket szétdarabolni nem lehetett. A magyar nyelv tartott meg, „amelyet sem török, sem tatár, sem a Trianon utáni szomszéd népek elfojtani, eltiporni nem tudtak,” A műsorban köszöntők hangzottak el Dupka György, a Magyar Értelmiségiek Kárpátaljai Közösségének elnöke, Göncz László, a lendvai Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet igazgatója, Görföl Jenő, a Csemadok Országos Választmányának elnöke, valamint Siflis Zoltán, a vajdasági Magyar Nemzeti Tanács Intézőbizottságának tagja részéről. /Ö. I. B. – K. K. : XII. Kárpát-medencei Magyar Kulturális Napok. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 24./

A Gyergyószentmiklósi Ipartestület Férfikara ebben a hónapban két külföldi fellépésen is részt vesz. Az első fellépés október 11 és 13. között a Gömöri Kulturális Napokon lesz, amit a Csemadok Járási Elnöksége szervez Felvidéken, Szlovákiában. Október 27-én pedig Siófokon a Balatoni Vándordíjas Férfikari Dalosversenyen vesznek részt. /Rancz Enikő: Két külföldi fellépése lesz a férfikórusnak. = Gyergyói Kisújság (Gyergyószentmiklós), okt. 11. – 41. sz. /

Ma sokat beszél Európa Koszovóról, keveset a magyarokról: sokkal jobban kellene méltányolni a Kárpát-medencei magyar politikai szervezetek felnőtt, felelős magatartását, stabilitásra törekvését, európai léptékű politizálását. Azt az önmérsékletet és együttműködési készséget, amely hozzájárult országaink európai integrációjához – jelentette ki Markó Béla, az RMDSZ elnöke június 21-én, a Magyar Koalíció Pártja (MKP) megalakulásának tizedik évfordulója alkalmából tartott ünnepségen, a szlovákiai Dunaszerdahelyen. Az eseményen jelen volt többek között és beszédet mondott az Európai Néppárt–Európai Demokraták EP-parlamenti frakciójának vezetője, Joseph Daul, Gémesi Ferenc, a Miniszterelnöki Hivatal kisebbség- és nemzetpolitikáért felelős szakállamtitkára, Orbán Viktor, a FIDESZ elnöke, valamint Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke is. A résztvevőket Csáky Pál, az MKP elnöke üdvözölte, aki beszédében hangsúlyozta, jó lenne végre tudomásul venni, hogy a szlovákiai magyarok nem a más kenyerét eszik, és ildomos lenne, ha a szülőföldjükön nem tekintenék koloncnak a félmilliónál népesebb szlovákiai magyar közösséget. Markó Béla úgy vélekedett, az MKP példát mutat a többi határon túli magyar közösségnek, de Magyarországnak is az összefogásból. Az utóbbi időben újból és újból megkísérlik egyesek valamiféle többpártrendszer bevezetését a magyar közösségben. Legutóbb az önkormányzati választásokon bizonyosodott be, hogy az erdélyi magyarság bölcsebb nálunk, politikusoknál, és egységet akar, elsöprő többséggel az RMDSZ-t támogatta – szögezte le. Kiosztották a szlovák parlament magyar képviselői által 1994-ben alapított Pro Probitate-díjat, amelyet a mártírhalált halt egykori felvidéki magyar politikus, Esterházy János erkölcsi örökségéhez méltó helytállásért évente ítélnek oda. A díjat az idén Sidó Zoltán, a Csemadok egykori országos elnöke kapta. /Az összefogás példája. A 10 éves MKP-t ünnepelték Dunaszerdahelyen. = Népújság (Marosvásárhely), jún. 23./

Közös petícióval kíván tiltakozni több szlovákiai magyar szervezet a magyar kisebbség jogainak korlátozása ellen Szlovákiában. A tiltakozó akcióban február 23-án Pozsonyban egyeztek meg a Magyar Koalíció Pártja, a Csemadok, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége, a Szlovákiai Magyar Szülők Szövetsége és a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség képviselői. A szlovákiai magyarok aláírásgyűjtése március 11-én indul. A találkozó résztvevői egyetértettek abban, hogy Szlovákiában az utóbbi időben csorbulnak a magyarok jogai. Elfogadhatatlan számukra, hogy a közszolgálati Pátria Rádió műsora a szlovákiai magyarok lakta vidékek jelentős részén nem fogható. Ezért azt kérik a rádió vezetésétől, illetve a Szlovák Köztársaság kormányától, hogy azonnal biztosítsák az adás vételének lehetőségét mind a 18, magyarok által is lakott dél-szlovákiai járásban. A petíció szerint a Szlovák Köztársaság polgárai aláírásukkal tiltakoznak a Pátria Rádió műsorvételi lehetőségeinek szűkítése ellen. Elutasítják a szlovák nyelvtörvény módosításának javaslatát, amelyet a Szlovák Köztársaság Kulturális Minisztériuma hozott nyilvánosságra. Elutasítják a szlovák oktatási miniszter nyilatkozatát, amellyel nem támogatja a magyar tannyelvű iskolákban használatos tankönyvek nyelvhasználatának visszaállítását a 2006 előtti állapotoknak megfelelően. Igénylik emellett a szlovák nyelvtörvény olyan irányú megváltoztatását, amely lehetővé teszi magyar nyelvű regionális rádió- és televízióadások sugárzását a Szlovák Köztársaság területén. Csatlakoznak ahhoz a kéréshez, amely az Európa Tanács miniszteri bizottsága javaslatai alapján kívánja bővíteni a kisebbségi nyelvi jogokat a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartája szlovák parlament által ratifikált változata szellemében. /Tiltakoznak a szlovákiai magyarok a jogkorlátozások ellen. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), febr. 24./

Az Országgyűlés Arany Emlékérmét adta át Szili Katalin házelnök május 6-án Pécsett Mézes Rudolfnak, a Csemadok alelnökének a szervezet megalakulásának 60. évfordulója alkalmából. A Kárpát-medencei magyar regionális képviselők és civil közösségek vezetőinek VI. találkozója kezdődött Pécsen, a Határokon Túli Magyarságért Alapítvány szervezésében. A Csemadok nagyon sokat tett azért, hogy a felvidéki magyarság őrizni tudja az identitását, hagyományait, kultúráját. Ezért számukra nincs az az elég nagy elismerés, amivel ezt meg lehet hálálni – mondta Szili Katalin. Hozzátette: a Határokon Túli Magyarságért Alapítványt köszönet illeti, hogy összefogja a civileket. A fórumon a Kárpát-medencei magyarság helyzetével, valamint a vallás, az identitás és az anyanyelv kérdéseivel foglalkoztak a résztvevők. Hatvan évvel ezelőtt, 1949. március 5-én alakult meg Pozsonyban a Szlovákiai Magyar Társadalmi és Közművelődési Szövetség, korábbi nevén a Csehszlovákiai Magyar Dolgozók Kultúregyesülete, azaz a Csemadok. /Arany Emlékérmet a Csemadoknak. = Népújság (Marosvásárhely), máj. 8./

Az intézményes magyarüldözés bevezetésének nevezte az elfogadás előtt álló szlovák államnyelvtörvényt Németh Zsolt, a Fidesz frakcióvezető-helyettese napirend előtti felszólalásában június 29-én a parlamentben. A politikus közölte: a második világháború óta nem született a kisebbségi nyelvhasználatot büntető törvény Európában. A szlovák államnyelvtörvény a ,,nyelvi bűn” megtorlására akár 5000 eurós pénzbüntetést határozna meg. A hátrányos megkülönböztetés példája, hogy az egyesületi és civil szférára is rákényszerítenék a szlovák nyelv használatát. Így a helyi bélyeggyűjtő egyesület ülését két nyelven kellene tartani, ugyanúgy, mint a Csemadokét. A hivatalos kisebbségi nyelvhasználatot olyan településen, ahol a kisebbség aránya 20 százalék alatti, kifejezetten büntethetővé teszi. A helységnévhasználatot a tömegkommunikációban újra szlovák változatban tenné kötelezővé. Németh Zsolt összegzése szerint a jogszabálytervezet súlyosan diszkriminatív a felvidéki magyarok anyanyelvhasználatára nézve. Mint mondta, a Fico-kormány az elmúlt három évben bővelkedett a magyarellenes lépésekben, de ez a törvény ,,mindennek a teteje”. Hozzátette: Szlovákia Magyarország jelenlegi helyzetét, gyengeségét kihasználva fel akarja borítani a kisebbségi status quót. /Intézményes magyarüldözés az új szlovák államnyelvtörvény. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jún. 30./

A Szlovákiai Magyarok Kerekasztala (SZMK) üdvözli az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) kisebbségügyi főbiztosának jelentését a szlovák államnyelvtörvény módosítása ügyében, és ennek kapcsán szívesen találkozna mind a szlovák kormány képviselőivel, mind Knut Vollebaek főbiztossal – írta július 28-án az Új Szó című pozsonyi magyar napilap. A legfontosabb szlovákiai magyar civil szervezeteket – többek között a Csemadokot, a pedagógus- és a szülői szövetséget, a Fórum Intézetet és a Diákhálózatot – tömörítő SZMK állásfoglalásában korrektnek és kiegyensúlyozottnak minősítette a főbiztos értékelését. Vollebaek jelentése – a szlovák külügy- és kulturális miniszter interpretációjával ellentétben – rámutatott a jogszabály hiányosságaira is. A nyelvtörvény módosítása miatt pedig – a főbiztos szerint – a kisebbségi nyelvek használatát garantáló és szabályozó normákat is módosítani kellene, valamint komplex kisebbségi törvényt kellene létrehozni. A szlovákiai nyelvtörvény záros határidőn belüli visszavonását követeli az erdélyi Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK), amely szerint a jogszabállyal megalázták a Felvidéken élő magyarokat. /Az EBESZ-főbiztos jelentését üdvözlik a felvidéki magyarok. = Új Magyar Szó (Bukarest), júl. 29./

A Csemadok galántai szervezete és a Dunaszerdahelyi Művelődési Intézet szervezésében szeptember 16-a és 20-a között a felvidéki Galánta és a környező falvak házigazdái a Kárpát-medencei Magyar Kulturális Napok idei rendezvénysorozatának. Az immár tizennegyedik alkalommal sorra kerülő művelődési találkozó a Csemadok, a szlovákiai magyarság 60 esztendeje megalakult művelődési szervezetének a Galántához közeli Pereden megtartandó ünnepi közgyűlését köszöntő rendezvényei fénypontja lesz. A Kulturális Napokon a Kárpát-medencei magyar művelődési szervezetek között népes küldöttséggel képviselteti magát az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület is. A romániai magyarság kultúrájáról és közművelődési életéről színes ízelítőt nyújtanak majd a marosfelfalui Bíborka Táncegyüttes tagjai, a Sapientia Egyetem diákjai fotókiállításai és filmbemutatói, az EMKE tagszervezetei tevékenységét népszerűsítő montázsok, valamint Both Zsuzsanna nemezkiállítása és a kolozsvári Vincze László bábelőadása. /Hatvanéves a Csemadok. = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), szept. 11./

A Kárpát-medencei Magyar Kulturális Napok a magyar közművelődési élet egyik legjelentősebb seregszemléje. Idén szeptember 16–20-a között XIV. alkalommal került sor erre a rendezvényre a felvidéki Galántán, valamint a környékbeli, többségében magyarok lakta településeken. Azért is esett a választás a Felvidékre, mivel a CSEMADOK Szlovákiai Magyar Társadalmi és Közművelődési Szövetség idén ünnepli fennállásának 60. évfordulóját. Az összejövetel társszervezői a Kárpát-medence különböző történelmi régióiban tevékenykedő közművelődési ernyőszervezetek voltak: az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE), a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség, a Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet Lendva (Muravidék), a Magyar Értelmiségiek Kárpátaljai Közössége, az anyaország képviseletében pedig a Veszprém-megyei Művelődési Központ. A megnyitó ünnepség a galántai Szent István király római katolikus templomban volt. Megnyitó beszédet mondott Hrubik Béla, a CSEMADOK elnöke, valamint a határon túlról érkezett közművelődési ernyőszervezetek nevében Dáné Tibor Kálmán, az EMKE elnöke. A megnyitó ünnepi hangulatát emelte a galántai Kodály Zoltán Daloskör előadása. Az erdélyiek gazdag programmal érkeztek. Sikert aratott a Kovács Hajnal vezette marosfelfalusi Bíborka Táncegyüttes, valamint Vincze László kolozsvári bábművész. Bemutatták a Sapientia EMTE Fotó-, Film- és Média-szakos hallgatói által készült rövidfilmeket. A CSEMADOK megalapításának 60. évfordulója alkalmából szervezett ünnepi ülést a peredi művelődési házban tartották, s ebből az alkalomból a résztvevő szervezetek és kulturális intézmények közös zárónyilatkozatot fogadtak el. /Dáné Tibor Kálmán: Művelődési seregszemle: idén Galántán ünnepeltek. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 25./

Az 1990-ben alakult, egy évvel később bejegyzett Seprődi János Nemzetközi Kórusszövetség (SJNKSZ) a Kárpát-medence kórusainak és zenekarainak nemzetközi szakmai szervezete. Kezdetben csak a Nyárádmentére szorítkozott, később egész Erdélyre, majd csaknem minden, magyarok lakta régióra kiterjesztette tevékenységét. 2003. augusztus 22-én tartotta második nagy összejövetelét a Szeged melletti Mórahalmon. Másnap a Kárpát-medencei zenei együttesek, kórusok találkoztak Ópusztaszeren, hat országból közel ötven kórus vett részt, több mint 1500 dalos lépett fel. A kongresszus döntése nyomán a szövetség Erdélyből „átköltözött” Magyarországra. SJNKSZ társszövetségi viszonyban van a Romániai Magyar Dalosszövetséggel, a Csemadokkal, a Lendvai Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézettel, a Vajdasági Magyar Dalosszövetséggel, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetséggel, a Baranya vidéki Magyar Művelődési Intézettel Horvátországból. Nagy Ferenc távozásával nehezen pótolható űr keletkezett a SJNKSZ-ben. Hiszen ő, ahol csak járt, vezényelt, szónokolt, mindig Szent István király Nagy-Magyarországában, egységes magyar nemzetben gondolkodott. Az ezredfordulón ezertagú kórus szólalt meg Debrecenben. A kórusszövetség új vezetőjével Siófok vált a szövetség központjává. A közeli Ádándon élő Neisz Ferenc elnök ismerkedőben járt Marosvásárhelyen. Járt már Bácskában, ide Kárpátaljáról érkezett. /Bölöni Domokos: Erdéllyel ismerkedik a kórusszövetség új elnöke. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 6./

A Kárpát-medencei Civil Egyeztető Fórum (KMEF) megalakulásáról és céljairól – Kolozsvári Nyilatkozat
Átmenet és civil szféra
A közép-kelet-európai diktatúrák megdöntését követő két évtized alatt hatalmas változásokra került sor a térségben, s ezek természetesen meghatározzák a térség országaiban kialakult-visszaalakult civil szféra folyamatait is. A civil szférával kapcsolatos változások irányát kijelölik a közszektorban elindult folyamatok, és a szükségesnek tartott paradigmaváltás, amelynek lényege:
A közszolgáltató rendszerek és szervezetek alapvető átalakítása, a hatékonyság, az eredményesség, az alkalmazkodóképesség és az innovációs kapacitások jelentős megnövelése.
A közszolgáltató szervezetek átalakítása: a hierarchikus függőség oldása, az „alsó” szintek önállóságának növelése; a szervezeti irányítás egyszerűsítése a szervezet „ellaposításával”.
Változások a közigazgatás, a magán- és a harmadik (nonprofit) szektor viszonyában (a határok elmosódnak, a vegyes működtetésű közszolgáltató hálózatok elterjednek, a verseny növekvő szerepe), elkezdődik a lakosság, a civil szféra bevonása a szolgáltatások nyújtásába.
A fentiek értelmében a civil szféra, miközben a társadalom lelkiismerete kíván maradni, kilép az ellenzéki szerepkörből, szerepet kér és vállal a közpolitikai döntések előkészítésében és megvalósításában, ugyanis a döntések sikere jelentős mértékben függ a társadalmi tőke – szociális bizalom, értékek és normák – meglétével vagy hiányával.
A civil szféra jelen kíván lenni az átalakulási folyamatokban: szolgáltatóként, lobbi erőként és a közösségi szolidaritás egyik letéteményeseként. Ennek megfelelően a viszony a politikai-hatalmi intézmények és a civilek között partneri kell, hogy legyen – miként ez a magyarországi nonprofit szféra esetében elfogadott és megvalósulóban van.
A kisebbségi civil szféra
A kisebbségi civil szféra helyzete és szerepe a jelzettnél komplexebb. A kisebbségi nonprofit szervezeteknek nem csupán az átmenet struktúrákat érintő és paradigmaváltásával kapcsolatos kihívásoknak kell megfelelnie, hanem a kisebbségi közszolgálati szerepkör kialakulásának és letisztulásának a nehézségeivel is.
Kisebbségi sorban – függetlenül attól, hogy tömb-, front- avagy szórványhelyzetről legyen szó – a civilek vállalnak át olyan közösségi szerepeket és feladatokat, amelyekre az állami intézményrendszer nem nyújt megoldást. Ezek a feladatkörök az etnikai identitás szempontjából meghatározó kulturális és oktatási-nevelési intézmények nem megfelelő volta, illetve nemléte miatt válnak kiemelten fontossá. Kisebbségi léthelyzetben az illető közösség történetének, értékeinek, hagyományainak a kutatása szinte teljes egészében civil feladatként fogalmazódik meg.
Szükségesnek tartjuk hangsúlyozni, hogy a kisebbségek léte, jövője szempontjából meghatározó fontosságúak és kiemelt figyelmet követelnek meg a következő kérdések:
Az anyanyelvi oktatás helyzetének méltányos kezelése minden nemzetrész esetében;
Az önálló magyar felsőoktatás kereteinek megerősítése, illetve esetenként kialakítása, különös tekintettel a fiatalok szülőföldjükön való maradására;
Kiemelten fontos a fiatalok értékteremtő munkájának a támogatása;
Közösségeink megmaradása, az asszimilációs folyamatokkal szembeni védelem záloga az autonómia különböző formáinak a megteremtése – ez mindannyiunk alapérdeke;
Szorgalmazzuk a kölcsönösen előnyös gazdasági kapcsolatok szélesítését az anyaország és a szomszédos országokban élő nemzetrészek között;
Feladatunknak tekintjük a környezet- és természetvédelmet, kulturális örökségünk védelmét és ápolását;
Tartós, partneri kapcsolatok kialakítása a helyi önkormányzatok, a települések intézményei és a civil szervezetek között.
Térségünkben nemzetközileg is elfogadott az anyanemzet határon túli nemzettársai iránti felelősségvállalása, ezért elvárható, hogy a felelősségvállalással együtt járó döntéseket és folyamatokat illetően a kisebbségi civilek az anyaországi civil szférára érvényesnek tartott és vállalt elvek szerinti bánásmódban részesüljenek, a társadalmi feladatvállalást illető, ezt előkészítő és lehetővé tévő politika kialakításában és érvényre juttatásában partneri szerepet kapjanak.
A kisebbségi civilek együttműködése
Közép- és Közép-Kelet-Európa országaiban élő magyar őshonos nemzetrészek civil szervezetei között az alapcélokat és értékeket illetően nincs különbség, vannak közös céljaink és érdekeink: a térség demokratizálása; a civil szféra helyének és szerepének pontosítása és erősítése; a politika és a civilek közötti viszony partneri szellemben történő újrafogalmazása.
A demokráciákra jellemző civil kontroll általában is feltételezi az együttműködést hasonló szerepet vállaló civil szervezetek között: ennek jegyében alakultak ki az elmúlt években Kárpát-medencei civil együttműködési formák több területen (pl. kultúra, oktatáspolitika, ifjúsági kérdések, családpolitika, terület- és vidékfejlesztési politika). Ezek fenntartása és erősítése célunk a továbbiakban is.
Szükség van a civil tapasztalatok cseréjére, illetve az együttműködésre civilek között határokon átnyúló, a közös európai alapokra támaszkodó projektek és programok előkészítése és megvalósítása érdekében is. A kapcsolatok léte és milyensége segítséget jelent(het) a közéleti szerepvállalás és szerepmegosztás során olykor bekövetkező megtorpanások esetében. Forrásszegény idők esetén ez különösen fontossá válik.
A kisebbségi civilek és a támogatáspolitika
A térség országaiban a civilek társadalmi szerepét és lehetőségeit meghatározó jogi keret nem egységes, esetenként jelentős különbség tapasztalható. Ezért minden országban a civilek érdeke olyan jellegű belső törvénykezés elősegítése, amely lehetővé teszi a teljes értékű civil szerepvállalást. Bár országainkban sajátos cél- és feladatrendszer fogalmazható meg, vannak általános értékek és elvek: kölcsönösen törekedni kell egymástól a pozitív példák és gyakorlat átvételére.
Létezik egy külön a határon túli kisebbségeket érintő támogatáspolitika. A magyar állam alkotmányos felelőssége alapján támogatást nyújt a határon túli magyar közösségeknek. Ennek a támogatáspolitikának a megalapozása és szakintézmények általi megvalósítása olyan kérdések, amelyek a kisebbségi civil szférára is tartoznak és ezekben a kérdésekben a közös fellépés előnyös és szükséges is egyszerre. Erre a célra külön Kárpát-medencei civil együttműködési rendszer kialakítása stratégiai cél.
A megfogalmazott szempontok és célok értelmében szükségesnek ítéljük:
Egy Kárpát-medencei, fórum jellegű civil együttműködési hálózat kialakítását, amely a tapasztalatok átadását és a közös fellépést szolgálja – azokon a területeken, ahol a civilek szerepet és felelősséget vállalnak.
Szükségesnek tartjuk és kezdeményezzük a kisebbségi magyar szervezeteket illető támogatáspolitika újragondolását és reformját, s ebben várjuk és elvárjuk, hogy a civil képviselet partneri szerepet kapjon.
A civil szféra kisebbségi léthelyzetben szükséges közpolitikai szerepvállalása érdekében meg kell vizsgálni a korábbi időszak gyakorlatát – célok és eszközök, hatékonyság –, meghatározni a fontossági sorrendet, meg kell vizsgálni és értékelni a korábbi időszak gyakorlatát, milyen feladatok, területek és intézmények esetében van szükség normatív támogatásra.
A kultúra és a tudomány vonatkozásában a megfelelő határon túli civil szervezetek és anyaországi intézmények között tartós stratégiai kapcsolat kialakítására kell törekedni.
A helyi közösségek számára létfontosságúak határokon átnyúló, testvértelepülési kapcsolatok. Ezek kisebbségi szempontból kiüresednek ott, ahol a kisebbségi magyarság önkormányzati jelenléte nem számottevő. Mivel éppen ilyen körülmények között értékelődik fel a testvértelepülési együttműködés, támogatáspolitikai feladat ezek részére olyan források biztosítása, amelyek révén a látszat helyett valóságos tartalommal töltődnek fel a kapcsolatok.
Az együttműködő szervezetek a Kárpát-medencei Civil Egyeztető Fórum (KMEF) megszervezését és megalakítását az NCA–NK-09–C-0586 pályázati projekt keretében valósították meg. A jelen Közlemény ennek a munkának a közösen kialakított Záródokumentuma.
Kolozsvár–Tordaszentlászló, 2010. május 8.
Társaság a Kárpát-medencei Magyarságért (Budapest)
Magyar Civil Szervezetek Erdélyi Szövetsége (Kolozsvár)
CSEMADOK (Kassa)
Nyitott Távlatok Egyesület (Szabadka)
Magyar Értelmiségiek Kárpátaljai Közössége (Ungvár)
civilportal.ro

Megalakult a Kárpát-medencei Civil Együttműködési Fórum
A Kárpát-medencei Civil Együttműködési Fórum Közép- és Közép-Kelet-Európa magyar civil szervezetei közötti kapcsolattartási és érdekegyeztető fórum kíván lenni.
A Fórumot 30 magyarországi, romániai, szlovákiai, szerbiai, ukrajnai magyar szervezet hozta létre azzal a céllal, hogy a civil szféra meg tudjon felelni változó korunk kihívásainak, illetve betöltse a kisebbségi helyzetben rá háruló közszolgálati feladatokat – derül ki a fórum május 8-i közleményéből, amelynek aláírói a Társaság a Kárpát-medencei Magyarságért (Budapest), a Magyar Civil Szervezetek Erdélyi Szövetsége (Kolozsvár), a CSEMADOK (Kassa), a Nyitott Távlatok Egyesület (Szabadka) és a Magyar Értelmiségiek Kárpátaljai Közössége (Ungvár).
Az alakuló ülésre Kolozsváron illetve Tordaszentlászlón került sor, a fórum nyitott a belépni kívánó szervezetek számára. Alapító tagok megállapodtak célkitűzéseikben, a találkozón dokumentumot fogadtak el, amelyet eljutattatnak az új magyar kormánynak.
Az alakuló ülés résztvevői szükségesnek ítélik a kisebbségi civil együttműködés céljainak és gyakorlatának jelen helyzetben történő újragondolását, ezen belül a határon túli közösségeket érintő támogatáspolitika prioritásainak, céljainak, eszközeinek és hatékonyságának alapos vizsgálatát. A hatékony magyar kisebbségi szerepvállalás érdekében meg kell vizsgálni és ki kell jelölni azon intézmények körét, amelyek esetében szükséges a normatív támogatás biztosítása – állítják. Ugyancsak fontosnak ítélik, hogy a kisebbségi civil szervezetek által vállalt és végzett tevékenységet az adott állam is hathatósan támogassa.
A Fórumot kezdeményező civil szervezetek szükségesnek tartják és indítványozzák a minél átfogóbb társadalmi vitát a civil szervezetekre vonatkozó támogatáspolitikát illetően, és konkrét javaslatokat fogalmaznak meg az egyes államok, illetve az anyaország illetékes kormányzati szervei számára.
Transindex.ro

Civil kurázsi – Kulturált jövő 2009–2010 – Összefoglaló
A Kráter Műhely Egyesület 2009 őszétől 2010 májusáig lezajlott rendezvénysorozata a Kárpát-medencei magyar civil kezdeményezések fokozottabb együttműködését szolgálta. Az öt, filmvetítéssel egybekötött határon túli találkozón felvidéki, kárpátaljai, erdélyi és bácskai-bánáti civil szervezetek képviselőivel folytatott kerekasztal-beszélgetést a KME delegációja.
Turcsány Péter író, a KME elnöke a rendezvényeket bevezető előadásaiban a civil világ és az állam lehetséges új kapcsolatait vázolta fel. Minden esetben hangsúlyozta a szervezett formájú civil együttműködések, a közös fellépések és állásfoglalások jelentőségét.
A felvidéki úton (érsekújvári és ipolysági találkozó) a Kárpát-koszorú – Csángóföldtől Őrvidékig című, Csontos Jánossal közös kötetet jegyző Mihály Zoltán fotóművész is jelen volt. Diavetítéssel egybekötött előadását komoly beszélgetés követte. Emelte a hangulatot Elmer István a Lépcsők c. kötet szerzőjének felolvasással egybekötött előadása. A mindenkori keresztény értelmiség kálváriajárása példamutató lehet a felvidéki nemzetrész magyar kisebbsége számára is.
Az ipolysági találkozón a résztvevők és a rendezők nagy örömére szolgált Duray Miklós, a Magyar Koalíció Pártja tiszteletbeli elnöke problémafeltáró és közös civil cselekvésekre buzdító előadása. Példának hozta fel a komáromi székhelyű Szövetség a Közös Célokért (SZAKC) társulás tevékenységét, mely mára komoly közéleti és mozgósító erővel bír. Z. Urbán Aladár, a Palóc Társaság elnöke a magyar–magyar, magyar–szlovák, ill. a magyar és uniós kapcsolatok lehetőségeiről beszélt.
A kárpát medencei civil körkép című film levetítése a résztvevők véleménye szerint – nemcsak itt, hanem a további fórumokon is – jelentős példával szolgál(t) a jövőben alakuló civil szervezetek számára is, és segíti a Kárpát-medencei magyar nemzeti együttműködés programját.
Rendezvénysorozatunk harmadik állomása alkalma szándékosan egy kárpátaljai kis magyar falu művelődési otthonába vezetett. Iskolások, fiatalok és turisztikai szakértők voltak a közönség soraiban. Az itteni összefogást jól tükrözi a helyi civil és a régiós turisztikai szervezetek együttműködése, melynek egyik motorja Szuhán András, Bene polgármestere.
A régiós sajtó erőteljesen van jelen e többnemzetiségű táj civil közösségeinek hétköznapjaiban. A beszélgetés után a résztvevők kiemelték a civil szervezetek munkahelyteremtő és kultúramegtartó jelentőségét is.
A negyedik út a patinás Kolozsváron, a Farkas utcai Református Kollégium dísztermébe vezetett. Szabó Zsolt, a Művelődés folyóirat főszerkesztője és Székely Árpád, a kollégium igazgatója fogadta az ide „tékozló fiúként” hazalátogató Kovács Attila Zoltánt, a Kráter főszerkesztőjét, és Turcsány Pétert, az ismert Wass Albert-kutatót. A filmvetítés kapcsán a szervezők megállapodtak abban, hogy október elején megismételt nagyszabású rendezvényre hívják össze az egyetemváros ifjúságát és civil szervezeteit. Külön öröm számunkra, hogy programunkkal szinte egy időben ülésezett és hozta meg határozatát a Kárpát-medencei Civil Egyeztető Fórum. Az alapító szervezetekhez a KME – mint aki másfél évtizede foglalkozik hasonló tevékenységekkel – örömmel csatlakozott.
Csak emlékeztetőül: 2007. szeptember 21-én több magyar civil szervezet tisztségviselőivel közösen a KME vezetése megállapodott a Kárpát-medencei Civil Együttműködési Lánc (KCEL) létrehozásában és működtetésében.
Ezt a kezdeményezésünket sajnálatosan nem követte igazi megvalósulás; nem az aktivitás hiányzott, hanem a kellő pályázati feltételek biztosítása, melyek révén működtetni lehetett volna ezt a fórumot. A tervezett elektronikus portál kialakításáról természetesen a jövőben sem mondunk le. 
Zentai rendezvényünk társszervezője a „Ci-Fi” Civil Központ volt, mely Zsoldos Ferenc irányításával a tájegység legkiválóbb előadóit hívta meg fórumunkra: Dr. Hódi Sándor, a Széchenyi István Stratégiakutató és Fejlesztési Intézet igazgatója, Hajnal Jenő, a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet igazgatója és Horváth László, a kishegyesi Dombos Fest főszervezője voltak az est vendégei.
Ezen a beszélgetésen már előtérbe került az összegző, zárókonferencia témája is. Az előadókat és az érdeklődő közönséget egyformán foglalkoztatta, vajon rombolja-e a személyiséget a névtelen kommentek világa, vagy éppen közösségteremtő hatásukat kellene-e kiemelni; mennyire veheti át az internet más adathordozók, hírközlők szerepét, milyen az internetes nyelv hatása az anyanyelvre, és milyen változást hozhat a műveltségben. Mindentudóvá lesz az internetező vagy elbutul? Hogyan segítheti az oktatást a világháló?
Hajnal Jenő, a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet igazgatója hangsúlyozta a bácskai tanárgenerációk és fiatalok szép együttműködését és közös munkáját a délvidéki magyar folyóirat- és könyvkultúra elektronikus feldolgozása terén. Horváth László az épített kultúra további megmentését sürgette, a civil összefogás és civil lehetőségek megmutatásával.
Dr. Hódi Sándor nagyszabású előadásban, mintegy az e-galaxis kultúrájának „apostolaként” szólalt fel, mely különböző fordításportálok és -programok lehetőségével képes egyenrangúvá tenni magyar anyanyelvi kultúránkat a világ nagyobb lélekszámú nemzeteinek kultúráival. Gondként említette, hogy a kisebb települések sávszélesség-problémák miatt nehezen tudnak csatlakozni a világhálóra.
Gruik Ibolya a zentai Magyar Szó munkatársa az e-galaxis oktatásban és tájékoztatásban betöltött szerepét nyomatékosította, hiszen nagy lehetőség, hogy a kultúrában is naprakész társai lehetünk a Kárpát-medencében többfelé szakítva, sőt egyes helyeken jelentős szórványban élő magyaroknak.
Fórumsorozatunk Pomázon megrendezett zárókonferenciája kapta a legszélesebb körű nyilvánosságot, ezt kísérte a legnagyobb érdeklődés. A tanácskozás összefoglalóját és az elhangzott előadásokat külön írásokban tettük közzé.
A Nemzeti Civil Alapprogram Nemzetközi Kapcsolatok és Európai Integráció Kollégiuma által támogatott rendezvénysorozat betöltötte hivatását. Körútjaink és konferenciáink a civil szférában több, együtt megoldandó kérdésre hívták fel a figyelmet. Szerencsés volt az időpont választása is, mert a magyar Országgyűlés nemzetépítő és nemzetegyesítő szándéka párhuzamba került a civil világ fokozottabb közéleti jelenlétének és együttes fellépésének szándékával.
A munka folytatódik: a PoLíSz-ban közzétett beszámolók és írások a jövőben is képesek az elindított folyamatot továbbgenerálni; erre a KME szervezőgárdája, honlapunk és társszervezeteink is készen állnak.
A rendezvénysorozatról összesen 34 médiamegjelenés adott hírt, 35 különböző sajtóorgánumban. Ezek közül a legtöbb anyag az interneten látott napvilágot (29 db), ezt követte 2 televíziós, illetve 4 írott sajtóbeli megjelenés. Egy alkalommal a Katolikus Rádió is beszámolt a rendezvényről, összegzéséről.
Köszönettel tartozunk azoknak a civileknek és munkatársaknak, akik munkájukkal segítették a fórumsorozat megvalósulását:
Csemadok Érsekújvári Alapszervezete (Szlovákia)
Honti Corvin Kör – Polgári Társulás (Szlovákia)
Bene Alapítvány (Ukrajna)
Diaszpóra Alapítvány (Kolozsvár)
Művelődés Egyesület (Kolozsvár)
„Ci-Fi” Civil Központ (Szerbia)
Pest Megyei Ifjúságért Egyesület (Pomáz)
Hitünk szerint ma már nem kell „civil kurázsi” a civil együttműködéshez, de nemzetünk és társadalmunk gondjai egyként igénylik a civil leleményességet, az együttműködést, a közös kiállást – s ha kell, a közös kurázsit is.
Pomáz, 2010. május 31.
(Kráter Press)
Polísz (Budapest)

Magyar kultúra – ami összeköti a Kárpát-medence magyarságát
Budapesten találkoztak a közművelődési kerekasztal szervezetei
„Hétre ma várom a Nemzetinél/ ott, ahol a hatos megáll!/ Este az EMKE cigánya zenél,/ ha nem jön el, szívem de fáj!” Ez a sokak által jól ismert és kedvelt sláger jutott eszembe, amikor néhány hete megkerestek a 125. születésnapját idén ünneplő Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) munkatársai, mondván: ha van kedvem, kísérjem el őket a szeptember 11-én Budapesten esedékes Kárpát-medencei Kulturális Napra. A közel másfél évtizede elindított, évente sorra kerülő rendezvény programpontjait szemlélve örömmel mondtam igent a felkérésnek. Hiszen filmvetítéseket, kézműves foglalkozásokat, zenei műsorokat ígértek a szervezők, a 2008 őszén megalakult Kárpát-medencei Közművelődési Kerekasztal tagjai és a Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus, továbbá Kolozsvár múltjával és jelenével kapcsolatos fényképkiállítást, és több más mellett a Zurboló Táncegyüttes Postakert című előadásának beharangozóját is ott láttam a tervezetben...
Szombat délelőtt 10 óra, Budapest, Corvin tér 8. Az esős, borongós időjárás ellenére már javában gyülekeztek a résztvevők a Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus, a Hagyományok Háza, valamint a Magyar Állami Népi Együttes székházaként szolgáló Budai Vigadó épületében. – Különösen aktuális ma a mondás, hogy sok jó ember kis helyen is elfér, reményeink szerint nagyon jól fogjuk érezni magunkat ezen a rendkívül színes napon – mondta Tóth Erzsébet, a házigazda Magyar Művelődési Intézet munkatársa, aki kollégájával, Kiss Lászlóval együtt szívélyesen üdvözölte a Kárpát-medence különböző régióiból – Erdélyből, Kárpátaljáról, Felvidékről, Drávaszögből és Muravidékről – érkezőket.
A körmönfonástól a könyvekig
Felnőttekre és gyerekekre egyaránt kacsintgattak a kézműves tevékenységek: Papp Emese, a kolozsvári Waldorf iskola tanítója a körmönfonás rejtelmeibe vezette be az érdeklődőket, a muravidékiek csuhéból készítettek különböző figurákat (kosarakat, babákat stb.), szalvétatartókat, valamint hímes tojást, természetesen a tájegység jellegzetes motívumaival ötvözve azokat. A Vajdaságból, Adáról érkező Balog József segítségével fából készíthettek különböző játékokat és dísztárgyakat a szemlélődők, ugyanakkor egy logikai, a gyermekek szem- és kézkoordinációját is fejlesztő próbába is bekapcsolódhattak.
Kulturális kvízben sem volt hiány, itt a vállalkozóbb kedvűeknek többek között azt kellett tudniuk, hogy milyen szarvasról szól a rege, kinek a címerében szerepelt a fekete holló, honnan származik a kürtőskalács, avagy milyen téren található a Budai Vigadó épülete.
Az egyik budapesti könyves nagykereskedés, a Xantusz képviseletében Bihari Józsefné a határon túli magyar kiadók köteteit kínálta: mint kiderült, a fia által vezetett üzlet szinte valamennyi felvidéki, erdélyi és vajdasági magyar könyvkiadóval partneri kapcsolatban áll, céljuk pedig, hogy az egyes régiókban megjelenő kiadványokat a Kárpát-medence más térségeibe is eljuttassák. Kizárólag az interneten működnek (www.xantusz.hu), ezért a mostanihoz hasonló rendezvények lehetőséget teremtenek számukra a kapcsolatteremtésre, valamint arra, hogy „közszájon forogjanak”. Bihari Józsefné ezúttal a kárpátaljaiakkal is elbeszélgetett, és reménykedik abban, hogy a jövőben velük is sikerül jó viszonyt kiépíteniük. S hogy milyen könyveket vásárolnak mostanság az emberek? Az elszármazottak többnyire az adott régióhoz kapcsolódó köteteket részesítik előnyben, de a történelmi, néprajzi és tudományos kötetek iránt is mutatkozik kereslet – magyarázta.
A lendvai székhelyű Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet munkatársai több tucat muravidéki magyar nyelvű kötetet hoztak el a kulturális napra, a tájszójegyzék mellett különböző verseskötetekbe, valamint a Lendváról szóló monográfiába is belelapozhattunk. Az EMKÉ-sek pedig eseménynaptárt kínáltak, valamint a Szabédi-napok alkalmával elhangzott előadásokat tartalmazó konferenciakötetüket, a Gondolat-kísérletek Szabédi László életművében című könyvet, ezeket ingyen vihették haza a résztvevők.
Filmjében és zenéjében is él a nemzet
Ritkán, vagy eddig még nem látott, a Kárpát-medencében készített rövidfilmek vetítésére is sor került a nap folyamán: a programban dokumentum- és ismeretterjesztő kisfilmek szerepeltek, olyanok, amelyek a szecessziós Szabadkát, a bácsi várat vagy éppen Bicskei István munkásságát mutatták be. Hat vajdasági (A szép Tisza és más, Még oda nem ér az idő, Szivárványkígyó, Testté lett alázat, A szecessziós Szabadka, A bácsi vár), egy muravidéki („Én hittel dolgozom”) és négy erdélyi (Visky Sámuel: Parttalan, Felméri Cecília: Mátyás Mátyás, Visky Ábel: Éjszaka földön, László József: Autóstop) produkciót tekinthettek meg az érdeklődők, ha pedig még nem tettük volna, a filmeket nézve most nyugodtan elkönyvelhettük magunkban: filmjében is él a nemzet.
Az esti gálára való bemelegítés gyanánt, a budapesti Nemes Nagy Ágnes Humán Szakközépiskola drámatagozatos osztályának Hazafelé című mozgásszínházi előadása után a Kárpát-medence zenei terméséből kaptunk egy jókora csokorra valót a felvidéki Hunor Citerazenekar, a Muravidék Citera-együttes, a Triola+1 együttes műsora és a vajdasági B-terv zenekar koncertje révén.
Fotókiállítás, valamint táncegyüttes Kolozsvárról
A délutáni órákban, a kézműves tevékenységek helyszíneként szolgáló aulában került sor az Örökségünk Kolozsvár elnevezésű fényképkiállítás megnyitójára: az EMKE és a Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság (KLMT) által szervezett tárlatot 2002-ben már láthatta a kincses város közönsége, ezúttal, egy teljes hétig a magyar fővárosban élők is megcsodálhatták azt. Veress Ferenc képein a 19., László Miklós alkotásain pedig a 21. századi Kolozsvár épületei, műemlékei tárulnak a szemünk elé. Az erdélyi fényképészet úttörő mestereként emlegetett Veress Ferenc munkásságát, aki 1859-ben és 1860-ban készített félszáz felvételéből állította össze páratlan értékű Kolozsvár-albumát, Miklósi Sikes Csaba művészettörténész méltatta. Mint kiderült, 1881-ben Veress Ferenc elsőként próbálkozott színes fényképek előállításával, 1884-ben pedig már kielégítő levonatokat tudott készíteni színes diapozitívekről másolókeretben. Méltán emlegetik a magyar fényképészeti szaksajtó megteremtőjeként, a nevéhez fűződik a Fényképészeti Lapok című folyóirat elindítása is. – Veress Ferenc Kolozsváron született és hunyt el, 86 évet élt. Ő az a személy, akit számos tekintetben is úgy emlegethetünk: az első – értékelte a művészettörténész.
Dáné Tibor Kálmán az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület történetével ismertette meg a népes hallgatóságot, a mostani Kárpát-medencei Kulturális Nap ugyanis egyúttal a megalapításának 125. évfordulóját ünneplő EMKÉ-t is köszöntötte. – Az alapító erdélyi magyar nemesség és polgárság tőkéjéből sikerült viszonylag gyorsan népiskolákat, népkönyvtárakat és dalkört létrehozni, ami jelentős mértékben megpezsdítette az erdélyi magyar közművelődési életet. Az EMKE sikeresen lépett az erdélyi gazdasági élet pozitív előrehaladásáért, a múlt század fordulójára pedig a magyarság legnagyobb intézményévé, társadalmi szervezetévé nőtte ki magát – mondta Dáné, majd a huszadik század jelentős eseményeinek, valamint az egyesület 1948 és 1990 közötti kényszerű beszüntetésének említése után az elmúlt húsz év megvalósításairól is szót ejtett. 1990-től napjainkig ugyanis az EMKÉ-nek sikerült kiépítenie egy saját közművelődési intézményhálózatot: az egyesület közreműködése révén jöhetett létre tavaly a Magyar Házak Hálózata, amelynek mára már több mint 30 tagja van.
Este 7 óra, színházterem. Az egésznapos gazdag program megkoronázásaként elkezdődött a gálaműsor: a Magyar Állami Népi Együttes, a kárpátaljai, eszenyi Ritmus Népi Táncegyüttes, a felvidéki Aranymetszés Duó és az Alsószeli Magyar Dalkör produkciója mellett a muravidéki Gaál Désire, a Kárpát-medencei versmondó verseny győztese is színpadra lépett. A verses műsor után népdalokat adott elő a vajdasági, bácskertesi Csizmadia Anna népdalénekes, a programot pedig a Zurboló Táncegyüttes Postakert című előadása zárta.
Igyekeznek odafigyelni a fiatalokra Muravidéken
Mialatt a különböző programok zajlottak, volt időm elbeszélgetni a Kárpát-medence különböző térségeiből érkezőkkel, így Kepe Lilivel, a lendvai székhelyű Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet (MNMI) igazgatójával is. A kulturális napon már a kezdetektől részt vesznek, és büszkén teszik ezt, annak ellenére, hogy a Muravidék az egyik legkisebb, magyarok által lakott régió. Intézetük 1994. január 1-je óta működik hivatalosan, a Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség alapította meg. – Igyekszünk úgy megszervezni magunkat, hogy az emberek megismerkedjenek velünk, ugyanakkor mindig örömmel tölt el, ha régi barátokkal, ismerősökkel találkozhatunk, akikkel valamilyen módon együtt műveljük a magyar kultúrát a Kárpát-medencében – fogalmazott Kepe Lili.
S hogy miként tehetnek otthon, Szlovéniában a magyar kultúra ápolása érdekében? Igyekeznek a hét-nyolcezres magyar közösség javát szolgáló programokat szervezni, minden olyan személyt „célközönségüknek” tekintenek, aki magyarnak érzi magát. – Persze, ezt önerőből nem tudnánk megvalósítani, a szlovén állam már több évtizede pozitív diszkriminációban részesíti mind a magyar, mind pedig az olasz őshonos kisebbséget. Ha nem kapnánk állami támogatást, nem számolhatnánk be ilyen eredményes munkáról – tette hozzá az intézet igazgatója.
Mesélt továbbá arról is, hogy az utóbbi években minden olyan megmozdulást prioritásként kezelnek, amely összefügg a fiatalokkal. A könyvkiadástól a műkedvelésen át a tudományos tevékenységekig, a turizmustól a nagyobb jellegű rendezvények megszervezéséig valamennyi kezdeményezést megpróbálják felkarolni. Ez ugyanis valamilyen szinten ellenpontozhatja, hogy Szlovéniában több mint ötven éve nem működnek magyar tannyelvű iskolák. – A mi esetünkben nem kis dolog, ha évente tíz nyári tábort szervezhetünk, és folyamatosan azon vagyunk, hogy a többi határontúli fiatal is bekapcsolódjon a programjainkba. A munkánk gyümölcsei később érnek majd be, ennek ellenére nap mint nap tennünk kell azért, hogy az egyetemes magyar kultúrának Muravidéken is legyen folytatása – összegezte Kepe Lili.
Országos és regionális rendezvények Felvidéken
Mézes Rudolf, a Csemadok Területi Választmányának országos alelnöke örömmel újságolta, hogy ezúttal közel harmincfős csoport érkezett a Felvidékről: többek mellett a Hunor Citerazenekar és az Alsószeli Magyar Dalkör tagjai, valamint verséneklők kísérték el a Csemadok küldöttségét. – Nálunk, a Felvidéken nagyon népszerű a verséneklés, már jó néhány esztendeje a Tompa Mihály Országos Vers- és Prózamondó Versenyen is összemérhetik tudásukat a verséneklők – hangsúlyozta. Mint kiderült, a vers- és prózamondó vetélkedő egyike azon megmérettetéseknek, amelyeket több más szervezettel közösen, évente szervez meg a Csemadok. Mézes Rudolf az országos rendezvények közül többek között a Falusi Színjátszó Csoportok Országos Fesztiválját, a Citerazenekarok Országos Seregszemléjét, a Verséneklő Együttesek Országos Fesztiválját, az Országos Népművészeti Fesztivált, a Duna Menti Tavasz Gyermek báb- és színjátszó csoportok országos seregszemléjét, valamint a Bíborpiros szép rózsa elnevezésű népzenei versenyt említette.
Emellett számos regionális programot szerveznek a térségben. – Igyekszünk úgy tevékenykedni, hogy ne csupán egyetlen központ fejlődjön, hanem legyenek rendezvények szerte az országban, olyanok, amelyek igazán közel állnak a szívünkhöz – magyarázta lelkesen. Többnyire pályázatokból próbálják finanszírozni ezeket, az országos támogatás ugyanis 1994-ben megszűnt.
Elégedettek a kárpátaljaiak és a budapestiek is
Zubánics László, a két évvel ezelőtt létrejött Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet elnöke szerint az ismerkedés mellett a Magyarországon és a többi határon túli régióban felmerülő igények megbeszélésére is lehetőséget biztosítanak a mostanihoz hasonló alkalmak. Elmondta: Kárpátalján számos nehézségbe ütköznek a magyar kultúra megőrzésén fáradozók, ennek ellenére szép számban vannak művelődési intézményeik, iskoláik és kultúrházaik. Derűlátóan vélekedett ugyanakkor az előkészületben lévő új ukrajnai nyelvtörvényről, amely a magyar nyelv használatát is támogatni kívánja.
Pozitívan értékelte a Kárpát-medencei Kulturális Nap idei kiadását Kiss László, a Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus munkatársa is: mint mondta, örömmel tölti el, hogy ily nagyszerű csoportok érkeztek Budapestre a Kárpát-medencéből, „nagyon jó barátok, akik többnyire már ismerik egymást, a viszontlátás öröme pedig mindig jóleső érzéssel tölti el”. – Ez az a nap, amikor megmutathatjuk egymásnak azokat az értékeket, amelyeket képviselünk, és az egyes területek színvonalas műsorait a többiek is megismerhetik. Az a cél, amelyet a kezdetekkor kitűztünk, hogy a Kárpát-medencei magyar kultúrát egységes, szerves egészként szemléljük, megvalósult, és az itt látott produkciók is, bár előadóik különböző régiókból érkeztek, az egyetemes magyar kultúra részét képezik – magyarázta Kiss László. Úgy véli, napjainkban, amikor a hétköznapok inkább a gazdaságról és a globális problémákról szólnak, kellő teret kell szentelni a kultúrának, ellenkező esetben ugyanis az könnyen elsorvadhat. – Ezen belül különösen oda kell figyelni a magyar kultúrára, ezért mi vagyunk felelősek. Legyünk büszkék mindarra, amit a magyar kultúra az elmúlt több mint ezer évben letett a világ kultúrájának asztalára! – hívta fel a figyelmet, ugyanakkor elismerően beszélt a megalapításának 125. évfordulóját idén ünneplő EMKE tevékenységéről.
A szívverésünk és az életünk, hogy kellő mértékben odafigyeljünk a Kárpát-medencei magyar kultúra alakulására, hiszen ez az a szál, amely összeköt bennünket, magyarokat – magyarázta a Magyar Művelődési Intézet képviseletében Hegedűs Kata, az egésznapos program egyik főszervezője. Annak kapcsán, hogy a Kárpát-medencében élő magyarok megismerjék egymás kultúráját, a Kárpát-medencei Közművelődési Kerekasztal által szervezett filmes és irodalmi karaván sikerét említette, és reményét fejezte ki, hogy a közeljövőben is számos hasonló csereprogramra kerülhet sor.
EMKE: tartalommal megtölteni az együttműködést
Kolozsvár irányába tartva Dáné Tibor Kálmánt is arra kértem, értékelje az idei Kárpát-medencei Kulturális Napot, és ezen belül az erdélyiek szereplését: nem csalódtam, amikor a rendezvényről, a Zurboló Táncegyüttes produkciójáról, az Örökségünk Kolozsvár kiállításról, Papp Emese kézműves tevékenységéről és a Sapientia–EMTE fiatal filmeseinek alkotásairól egyaránt pozitívan vélekedett. A lehetőséget kihasználva az EMKE jelenlegi terveiről is érdeklődtem. Mint kiderült, a közeljövőben tartalommal kívánják megtölteni az idén márciusban, Sárospatakon létrejött Észak-magyarországi EMKE-képviselettel (élén Csatlósné Komáromi Katalinnal, a Művelődés Háza igazgatójával és Bordás Istvánnal, a Sárospataki Népfőiskolai Egyesület titkárával) való együttműködést. Az elmúlt fél évben Borsod-Abaúj-Zemplén megyei művelődésszervezők érkeztek Erdélybe, hogy megismerjék az itteni Magyar Házak működését, következő lépésként pedig egy itteni Magyar Ház vezetőjét küldik tanulmányútra Sárospatakra. A két város közötti kapcsolat további gyümölcsöztetése érdekében szakmai összejöveteleket is kívánnak szervezni, ezek egyikébe az EMKE társszervezete, a marosvásárhelyi Lorántffy Zsuzsanna Kulturális Egyesület is bekapcsolódik. Jövő tavasszal kerül sor az Erdélyiek Sárospatakon elnevezésű rendezvényre, amelynek középpontjában a tervek szerint Cs. Szabó László élete és munkássága áll majd. – A másik nagy tervünk, amelynek a megvalósítása jelenleg is folyamatban van, az Erdélyi Magyar Közművelődésért Alapítvány bejegyzése lesz Magyarországon, amelynek segítségével megvalósulhat az EMKE társszervezeteinek célirányos támogatása – összegezte Dáné Tibor Kálmán.
„Az abrosz tarkabarka,/ és rajta jó kadarka,/és már az első csók után,/ meglátja, de jó lesz itt Óbudán!” Nos, kadarka és csók nem volt, ennek ellenére mindannyian jól éreztük magunkat szombaton a Budai Vigadó épületében. A Kárpát-medencei Kulturális Nap ugyanis ismét beváltotta a hozzá fűzött reményeket, a kapcsolatteremtésre és a más régiókban élő, ám hozzánk hasonlóan magyarul beszélők kultúrájának megismerésére egyaránt volt lehetőség. Köszönet ezért elsősorban az EMKÉ-nek, valamint a Kárpát-medencei Közművelődési Kerekasztal más szervezeteinek. Reméljük, hogy a jövőben hasonlóan tartalmas programokról számolhatunk be lapunk hasábjain.
FERENCZ ZSOLT. Szabadság (Kolozsvár)

Nemzeti jelentőségű intézmények
Összesen ötvenhat intézmény és program került fel a nemzeti jelentőségű intézmények listájára.
A Bethlen Gábor Alap honlapján olvasható tájékoztató szerint nemzeti jelentőségű intézmény minősítést kapott Erdélyből 16, Kárpátaljáról 12, Vajdaságból 11, Felvidékről 10 intézmény, illetve program. Bekerült ebbe a körbe Szlovéniából és Horvátországból 2-2 intézmény, a diaszpórából 3 intézmény.
Vajdaság – összesen 11 intézmény:
Magyar Nemzeti Tanács – felsőoktatási ösztöndíj programja, szórványprogramja, kiemelt kulturális programok, 1941-48 feltárással együtt; Katolikus Diákotthon, Tóthfalu (Munkás Szent József Kr. Plébánia Hivatal); Nagybecskerei Lánykollégium; Bonaventuriánum Fiúkollégium, Újvidék; Apáczai Diákotthon, Újvidék; Emmausz Fiúkollégium, Muzslya; Újvidéki Egyetem Magyar Nyelvű Tanítóképző Kar; Pannon RTV (MNT); Zentai Gimnázium.
Szlovénia – összesen 2 intézmény:
Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet és a Magyar Nemzetiségi Tájékoztatási Intézet
Horvátország – összesen 2 intézmény:
Magyar Oktatási és Művelődési Központ, Eszék és a Horvátországi Magyar Pedagógusok Fóruma
Erdély – összesen 16 intézmény ill. program:
Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem; Protestáns Teológiai Intézet; Mezőségi Szórványkollégium, Válaszút; Mezőségi Téka Szórványkollégium, Szamosújvár; Bástya Kollégium, Vice; Erdélyi Múzeum Egyesület (EME); Házsongárd Alapítvány; Romániai Magyar Pedagógus Szövetség; Szent Ferenc Alapítvány; Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (+ Fiókok); Kincses Kolozsvár (Kolozsvári Magyar Napok); Nemzeti jelentőségű programok (meghívásos pályázatként meghirdetve): Jelentős szakmai és kulturális intézmények működésének támogatási programja; Szórványkollégiumi programok (kollégium+iskolabusz); Felsőoktatási háttérintézmények támogatási programja (BBTE, MOGYE, MME); Kulturális és tudományos médiatámogatási program; Színházak, bábszínházak, néptáncegyüttesek támogatási programja
Kárpátalja – összesen 12 intézmény:
II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola; Karácsfalvi Sztojka Sándor Görög Katolikus Líceum; Nagyberegi Református Líceum; Nagydobronyi Református Líceum; Péterfalvi Református Líceium; Munkácsi Szent István Katolikus Líceum; Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség; Géniusz Jótékonysági Alap; Kárpátaljai Magyar Képző- és Iparművészek Révész Imre Társasága; Kárpátaljai Megyei Drámai Színház; Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet; Szolyvai Emlékpark Bizottsága
Felvidék – összesen 10 intézmény:
Csemadok; Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége; Selye János Egyetem; Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség; Fórum Intézet; Komáromi Jókai Színház; Kassai Thália Színház; Gramma Nyelvi Iroda; Pro Civis Polgári Társulás; Szlovákiai Magyar Televíziósok Szövetsége
Diaszpóra – összesen 3 intézmény:
NYUGAT-EURÓPAI ORSZÁGOS MAGYAR SZERVEZETEK SZÖVETSÉGE; KÜLFÖLDI MAGYAR CSERKÉSSZÖVETSÉG; LAMOSZSZ
Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes február 14-én a nemzetpolitikai tárcaközi bizottság ülése után jelentette be, hogy elkészült a nemzeti jelentőségű intézmények listája az egész Kárpát-medencére vonatkozóan. Az érintett intézmények normatív alapon kapnak támogatást egy-egy költségvetési évben, és nem a nyílt pályázati rendszereken kell eseti jellegű forrásokat kérniük. Olyan intézményekről van szó, amelyek régóta működnek és remények szerint még sokáig működni fognak – ismertette Répás Zsuzsanna helyettes államtitkár.
Az intézmények listáját minden évben áttekintik, kerülhetnek fel rá újak, és kerülhetnek le is listáról. A támogatásokat már az idei évben eszerint folyósítják, a pontos összeg a szükségletektől, és az intézménytípustól függően eltérő, a döntést a Bethlen Gábor Alap bizottsága hozza meg, várhatóan heteken belül.
A Bethlen Gábor Alap egy elkülönített állami pénzalap, amelynek célja a kormány nemzetpolitikai stratégiájához kapcsolódó nemzetpolitikai célok megvalósulásának elősegítése.
MTI és bgazrt.hu nyomán Felvidék.ma

A Szövetség a Közös Célokért Budapesten a parlamentben tanácskozott
A Magyar Országgyűlés épületében, a Nemzeti Összetartozás Bizottság tanácstermében tartotta kibővített elnökségi ülését a Duray Miklós vezette Szövetség a Közös Célokért (SZAKC) társulás. A nemzetpolitikát alakító politikusokkal, jelentős intézmények vezetőivel találkoztak:
Az immár tizenegy éve jogi személyek társulásába tömörülő felvidéki civil szervezetek képviselőit Répás Zsuzsanna, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Nemzetpolitikai Államtitkárságának vezetője, Potápi Árpád, az Országgyűlés Nemzeti Összetartozás Bizottságának elnöke, Szili Katalin, az Autonómia Albizottság elnöke, Csóti György, a FIDESZ képviselője és Szávay István, a Jobbik képviselője köszöntötte.
Répás Zsuzsanna üdvözlő beszédében a magyar kormány és a külhoni magyarság közti kapcsolattartás, intézményes párbeszéd fejlődéséről beszélt, a nemzetpolitika alakulásának lényeges állomásait emelte ki: Antall József emlékezetes bejelentését 1990-ben, miszerint lélekben 15 millió magyar miniszterelnöke kíván lenni, majd az 1996-ban összehívott magyar-magyar csúcsot és 1999-ben a MÁÉRT életre hívását, a Gyurcsány-kormány idején bekövetkezett népszavazás után a KMKF megalakítását, 2001-ben a státustörvény elfogadását, majd az állampolgársági törvény módosítását, a visszahonosítást, a magyar állampolgárság megszerzésének megkönnyítését 2010-ben. A státustörvény elfogadásával is tabukat döntögetett a Fidesz-kormány, és nem volt véletlen, hogy akkor még nem autonómiáról, állampolgárságról, hanem a Velencei Bizottság által utólag is igazolt státustörvénnyel vonták be a magyar jogrendbe a szomszédos államokban élő magyarokat, mondta a nemzetpolitikai államtitkárság vezetője. Kiemelte, hogy az állampolgárság ügyében Románia törte át a falat, amikor tömegesen adott román állampolgárságot a Moldáviában élő románoknak, ez követendő példa lett a magyar kormány részére. Sikernek tartja, hogy az autonómia fogalmát is sikerült kiemelni a tabuk világából.
Potápi Árpád, a Nemzeti Összetartozás Bizottság, egyben a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma Állandó Bizottságának elnöke szimbolikus jelentőségűnek tartotta, hogy a felvidéki civil szervezetek képviselői a Nemzeti Összetartozás Bizottságának tárgyaló termében gyűltek össze. A bizottság létrehozása 2010. december 23-án egyben azt a fontos üzenetet hordozta, hogy a Magyar Országgyűlés a külhoni magyarsággal való foglalkozást nem külpolitikai feladatnak tartja. A bizottság kihelyezett üléseket tartott eddig Ungváron, Lendván, Nagyszalontán, Komáromban és november 28-án esedékes a bécsi kihelyezett ülésük.
Csóti György, a Fidesz parlamenti képviselője, ismert külügyi szakpolitikus, aki a NÖB és a külügyi bizottságnak is tagja elmondta, a nemzetpolitika speciális belpolitika, aminek van külpolitikai kisugárzása is. Úgy véli, a társulás nagyon találó nevének üzenetét ki kellene sugározni az egész Kárpát-medencébe: a közös célokért szövetségre van szükség. Örömmel számolt be arról, hogy némi bizonytalankodás után az MKP immár teljes jogú és aktív tagja a Kárpát-medencei Magyar Autonómia Tanácsnak, az önrendelkezést tartja a legfontosabb célnak, ami a szlovákiai magyar közösséget erősítheti. Elmondta, Duray Miklós a SZAKC elnökeként, elméleti tudása, gyakorlati tapasztalatai alapján, sokat tehet azért, hogy az egész Kárpát-medencében szövetség jöjjön létre a közös cél, a nemzet szülőföldön való boldogulása érdekében.
Nagy szeretettel köszöntötte a parlamentben a felvidéki vendégeket Szili Katalin, aki a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának létrehozása idején a Magyar Országgyűlés házelnöke volt. Kiemelte KMKF stratégiai anyagai közül a szórvány-stratégiát és a határ menti térség infrastruktúrájának javítását, a gazdasági kooperációt célzó terveket, ezek kidolgozásában és megvalósításában a SZAKC is segített. Nagyon jelentős lépésnek tartja a NÖB és az Autonómia Albizottság létrehozását, hiszen ez sokáig tabu téma volt. Szili Katalin az albizottság elnökeként támaszkodik arra a kapcsolatrendszerre, amelyet házelnökként, a KMKF állandó bizottsága elnökeként épített ki, Csóti György pedig alelnökként segíti a munkáját. Jó iránynak tartja, hogy a SZAKC a civilszervezetek összefogásával az oktatás, felnőttképzés szervezését, a kis és középvállalkozások segítését, a sokirányú régiófejlesztést tűzte ki célul, mert ez a kisközösségek megtartását szolgálja. Elmondta, hogy a magyar parlament április 12-ét a Felvidéki Kitelepítettek Emléknapjává nyilvánította.
Szávay István a Nemzeti Összetartozás Bizottság működéséről elmondta, örvendetes tény, hogy a kis létszámú, mindössze 12 képviselőből álló bizottságban többször jutnak közös nevezőre a képviselők, mint a többi bizottságban, emellett az autonómia bizottságban kifejtett munka, a civil kapcsolatok építésének szükségességét hangsúlyozta.
A kormány vezető tisztviselője és a parlamenti képviselők után a magyar nemzetpolitikában jelentős szerepet vállaló intézmények, szervezetek képviselői, szakemberek nyújtottak gyakorlati kérdésekről tájékoztatást a felvidéki civil szervezetek képviselőinek.
Dr. Radetzky Jenő miniszteri biztos, egyben a Fejér Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke a Wekerle tervről, a magyar gazdaság Kárpát-medencei léptékű növekedési stratégiája és a Kárpát Régió Üzleti Hálózat intézményrendszeréről tartott előadást.
Mihály Erzsébet, a Bethlen Gábor Alapkezelő támogatásfinanszírozásért felelős igazgatója a Bethlen Gábor Alap és Alapkezelő működéséről, pályázati rendszerét mutatta be. Elmondta, hogy a felvidéki civil szervezetek 2012-ben a BGA nyílt pályázatán a pályázatok magas szakmai színvonalának köszönhetően 65 %-ban sikeresek voltak.
A belföldi pályázatok közül kiemelte a Határtalanul programot, amelynek sikeres lebonyolításába felvidéki szervezetek is segítenek. A Szülőföldön magyarul programról, az oktatási-nevelési támogatásokról elmondta, hogy a Kárpát-medencében támogatott mintegy 254 ezer tanuló közül 44-50 ezer a felvidéki tanuló, és úgy véli, az SZMPSZ-szel való együttműködés sikeres, bevált a 2011-től foganatosított új ügyvitel, Felvidéken jelenleg a támogatások 98,57%-át kifizették, az egész Kárpát-medencében itt a legjobb a teljesítési mutató.
A nemzeti jelentőségű intézményekre szánt keretből 500 millió Ft összeg jut Felvidékre, most zajlanak az elszámolások, a beszámolókból arra lehet következtetni, hogy virágzó civil élet folyik a Felvidéken. Csizmadia László, Civil Együttműködési Tanács (CET), a Civil Összefogás, egyben a Nemzeti Együttműködési Alap (NEA) elnöke, a CET működéséről, a NEA pályázati lehetőségeiről számolt be. A civilek legfontosabb küldetése,hogy a nemzet és a közjó érdekében tevékenykedjenek, kiálljanak, ezt szolgálta a Békemenetek szerevezése, amelyek megmutatták, hogy létezik a magyarok lelki közössége, és tömegek készek zarándoklatra a nemzeti ügyekért és közjóért. A CET 2009. december 9-én jött létre, több felvidéki szervezet is tagja, 7 régió magyar közösségeit kívánják összefogni, az információáramlás megszervezése a cél. Emellett a Nemzeti Együttműködési Alap, amely 2012. január 1-jétől működik, szintén lehetőséget nyújt a nem magyarországi magyar szervezetek bevonására, a 6 szakmai kuratóriumból az egyik éppen a Nemzeti Összetartozás Kollégiuma, amelynek pályázati felhívására olyan magyarországi szervezetek pályázhatnak, amelyek a programjukat határon túli magyar szervezettel valósítják meg. A csak magyarországi civil szervezetek működésének támogatására kiírt, most aktuális pályázat esetében is előnyt jelent, ha a pályázó bemutatja, hogy szakmai programjába bevon, konzorcium formájában határon túli magyar szervezetet is., amelyet a szervezetek működési költségének fedezésére szánnak. A szakmai pályázatok kiírása 2013 januárban való, azt reméli, nem ismétlődik meg az a 2012 évi gyakorlat, amikor éppen a nemzeti összetartozás kollégiumhoz érkezett a legkevesebb pályázat. Biztatta a jelenlévő szervezeteket, hogy vegyenek részt a CET munkájában, és magyarországi partnereikkel közösen dolgozzanak ki közös programokat a NEA pályázatára.
Juhász Imre, európai jogi szakjogász, az ELTE tanára, aki egyben a Független Rendészeti Panasztestület elnöke, Országgyűlési biztos arról tájékoztatta a tanácskozás résztvevőit, hogy milyen elvek, szakmai tapasztalatok alapján dolgozták ki a Hunnia Baráti Kör nevében a Beneš-dekrétumok ügyében az EP petíciós bizottságához benyújtott petíciót. Igyekeztek megcáfolni azt a szlovákiai és az EB jogi szakértői által hangoztatott érvet, hogy ez jogtörténeti kérdés, amivel nem kell foglalkozni, felhívták a figyelmet a szlovák és a cseh jogrendszer különbségeire. Nem valamennyi Benes-dekrétumra, hanem a kollektív bűnösség elvére épülő 18-20 dekrétumra, és főleg arra irányították rá a figyelmet, hogy 2007-ben a Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsa határozatban megerősítette ezeket a benesi dekrétumokat. 2012. január 12-én Bagó Zoltán Fideszes EP képviselő segítségével nyújtották be a petíciót, júniusban érkezett a válasz, hogy a bizottság befogadta, tehát érdemi vizsgálat és tárgyalás várható. A szeptember 20-i petíciós bizottsági ülésen Hans Seidel Alida és Juhész Imre ismertette a petíció lényegét, nagyon fontos momentum, hogy Bagó Zoltán, Tabajdi Csaba, Morvay Krisztina és Hankiss Ágnes, különböző politikai pártok magyar képviselői mellett más nemzetiségű – észt, német – képviselők is támogatták a petíciót, egy román képviselő szólt ellene. Olyan döntés született, hogy a petíciós bizottság írásbeli kérdést intéz a szlovák kormányhoz. Ezzel párhuzamosan az EP képviselőiből álló tényfeltáró küldöttség is készül Szlovákiába. Nem várható az ügy gyors lezárásra, de az is eredmény, hogy a petíciós bizottság tovább kell hogy vigye az Európai Bizottság elé. Az elhúzódó eljárás alatt van remény pozitív elmozdulásra a szlovák kormányzati tényezők részéről, fejtette ki Juhász Imre.
Pappné Farkas Klára, a Magyar Országgyűlés Nemzeti Integrációs Főosztályának főosztályvezető helyettese a Külügyi Hivatal és a főosztály sokrétű tevékenységéről számolt be, a parlamenti delegációk utazásait készítik elő, a nemzetközi kapcsolattartás legkülönbözőbb eszközeivel élnek annak érdekében, hogy a magyar nemzet érdekeinek érvényt szerezzenek,például az ET, a KEK, a V4, EBESZ, IPU kereteiben. Nagyon jelentős nemzetpolitikai eredménynek tartja a Nemzeti Összetartozás Napjának elfogadását, a NÖB létrehozását a Magyar Országgyűlésben és azt, hogy önálló főosztály foglalkozik a nemzeti integrációval. A KMKF állandó bizottsága, plenáris ülése és a munkacsoportok számára is ez a főosztály biztosítja a működéshez szükséges infrastruktúrát, hátteret. Beszámolt a brüsszeli HUNINEU lobbi iroda működéséről, programjairól is.
Bakos István művelődéskutató, a Bethlen Gábor Alapítvány ügyvivő kurátora, a Magyar Örökség-díj Bizottság, az EÖtvös József Collegium Baráti Köre és más anyaországi civil szervezetek vezetőségi tagja rövid tájékoztatót nyújtott a tevékenységről, együttműködési terveiről, különös tekintettel a Felvidékre. Tájékoztatása során elmondta, Duray Miklós elsők közt Janics Kálmánnak közösen kapta meg az 1988-ban alapított Bethlen-díjat, őket számos felvidéki követte,mint Turczell Lajos, Dobos László, Koncsol László, jelentős felvidáki születésű személyiségek, mint Herczeg Géza, Király Tibor, és szlovák írók, hogy Lubomír Feldek, Vojtech Kondrót. Kiemelte a Teleki Pál Érdemérmet, amelyet a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség és a Felvidék.ma hírportál működtetéséért Pogány Erzsébet is megkapott. Kiemelte, hogy a Kairosz könyvkiadó új sorozatot indított, amelynek első kötete Teleki Pálról szól. A jővú évben két nagy évfordulóra összpontosítanak: 400 éve választották fejedelemmé Bethlen Gábort, és 200 éve született EÖtvös József. Az alapítvány pénzbeli jutalomban szeretne részesíteni arra érdemes pedagógusokat is, nem feledkeznek el a határon túli tanítókról sem. Dr. Rubovszky András, a Széchenyi Társaság főtitkára is köszöntötte a parlamentben tanácskozó felvidékieket, beszámolt a Széchenyi Társaság céljairól, Széchenyi István szellemiségének ápolásáról, a tettekben megnyilvánuló hazaszeretet példáiról. Huszonöt évvel ezelőtt, 1987. szeptember 21-én koszorúzták meg először az MTA épülete előtt álló Széchenyi-szobrot, díjat alapítottak, amelyet eddig 4 felvidéki vehetett át, akik – bizonyára nem véletlen – valamennyien részt vesznek a SZAKC munkájában, Cservenka János, Duray Miklós, Hrubík Béla, Dániel Erzsébet, igazi közösségépítő emberek, mondta el Rubovszky András. Felajánlotta, hogy a Széchenyi Társaság intézményes kapcsolatot alakít ki a Szövetség a Közös Célokért társulással.
Gubík László köszönetet mondott a Nemzeti Összetartozás Bizottságnak a szlovák állampolgárságuktól megfosztott felvidékiek ügyében megfogalmazott támogató nyilatkozatért, és elmondta, hol tart most a 2011. július 19-étől datálható tortúra. Jelenleg négy fórumon foglalkoznak a diszkriminatív és alkotmányellenes szlovák állampolgársági törvénnyel: a szlovák parlament talaján, az alkotmánybíróságon, az Európai Parlamentben és az Európai Emberi Jogi Bíróságon. Lomnici Zoltánnal, az Emberi Méltóság Tanácsának elnökével két hete sajtótájékoztatón számoltak be arról, hogy kötelezettségi eljárás indítása érdekében petíciót nyújtottak át Martin Schulznak. A tanácskozást Duray Miklós az MKP delegáltja, a társulás elnöke vezette, részt vettek teljes számban a Szövetség a Közös Célokért tagszervezeteinek képviselő, elnökségének tagjai: Hrubík Béla (a Csemadok képviseletében), Mézes Rudolf (a Szlovákiai Magyar Szülők Szövetségének elnöke), Pék László (a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének elnöke), Csémi Szilárd (a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség ügyvezető elnöke), Knirs Imre (az Egy Jobb Komáromért társulás elnöke), Dániel Erzsébet (a párkányi LIMES ANAVUM társulás elnöke), Pásztor István (a királyhelmeci Rákóczi Baráti Köre társulás elnöke).
Jelen voltak a felügyelő bizottság tagjai, Balogh Gábor, a Csemadok részéről és Baranyai Anna, a párkányi LIMES ANAVUM delegáltjaként.
A Szövetség a Közös Célokért társulásba további öt szervezet kérte a felvételét, az elnökség döntése értelmében ezek a szervezetek bekapcsolódnak a társulás munkájába és az elnökség javasolja a 2013 tavaszán esedékes közgyűlésen a teljes jogú tagokká válásuk jóváhagyását. Új tagszervezetekké válnak: Via Nova Ics, a lévai Reviczky Társulás, a hidaskürti Cservenka Alapítvány, az ipolyvarbói Palóc Társaság és a komáromi Kárpátia Sport társulás. Duray Miklós elmondta, a társulás nyitott újabb tagszervezetek befogadására, amelyek jelentkezését a közgyűlésig várják. Pogány Erzsébet, a SZAKC igazgatója írásban terjeszetette elő beszámolóját a SZAKC tevékenységéről 2012-ben.
Felvidék.ma

Élet és Irodalom, LVII. évfolyam, 7. szám, Pomogáts Béla
Megszűnik-e az Anyanyelvi Konferencia?
Vannak intézmények, szellemi mozgalmak, amelyek hosszú évtizedek során bizonyították, hadd mondjam így: nélkülözhetetlenségüket. Ezek egyszersmind a mi országunkban olyannyira szükséges civil társadalom eredményei, működtetői, alakítói is – márpedig civil társadalom nélkül nehezen képzelhető el a demokratikus berendezkedés. Most mégis arról kell beszámolnom, hogy a magyar–magyar kulturális kapcsolatok egy régi és bevált intézménye: a Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága (hagyományos nevén: az Anyanyelvi Konferencia) az ellehetetlenülés (esetleg a teljes felszámolás) közvetlen közelébe került.
Hídépítő vállalkozás
A határok fölött hidat építő magyar–magyar párbeszéd nem a rendszerváltozás után vette kezdetét. 1989 után csak az történt, hogy beértek a párbeszéd intézményesülésének feltételei, és szervezettebbé lehetett tenni a dialógust, ezzel együtt eredményesebbé is. Mindennek tudományos konferenciák, kulturális összejövetelek, ifjúsági tanfolyamok és persze könyvek, valamint egy gazdag folyóirat: a Nyelvünk és Kultúránk volt a következménye, egyben intézménye. Ez az intézményesülés annak idején valóságos történelmi fordulatot jelentett, kialakította a dialógus folyamatosságát és rendszerességét, a több országban élő és tevékenykedő magyar értelmiség kölcsönös tájékozódásának és együttműködésének kereteit. Az első magyar–magyar találkozó 1970 augusztusának elején jött létre Debrecenben, majd Budapesten. Az előadások elsősorban a magyar nyelv megőrzésének, a nyelvművelésnek és az irodalmi kultúrának a kérdéseivel foglalkoztak, az előadók között megtaláljuk Bárczi Gézát, Lőrincze Lajost, Keresztury Dezsőt, Kálmán Bélát, Imre Samut, Szende Aladárt, Maróti Gyulát, Boldizsár Ivánt, Czine Mihályt, Béládi Miklóst és Szabolcsi Miklóst, a külföldiek közül pedig az Amerikából érkezett Nagy Károlyt és Sinor Dénest, az angliai Czigány Lórántot, a franciaországi Karátson Endrét, többnyire azokat, akik később az anyanyelvi mozgalom irányításában is szerepet vállaltak. Külön meg kell emlékeznünk Illyés Gyuláról, aki már korábban is egy átfogó magyar kulturális mozgalom létrehozását szorgalmazta, és élete utolsó évtizedében igen sokat tett ennek a mozgalomnak a sikere érdekében. Az anyanyelvi mozgalom lehetővé tette az emigráció számos kiváló egyéniségének – s közvetve az emigrációban született műveknek és gondolatoknak – a magyarországi jelenlétét. Az Anyanyelvi Konferenciáknak az volt a történelmi jelentőségük, hogy közös asztalhoz tudták ültetni a hazai és a nyugati magyar értelmiség hangadó képviselőit, és fórumhoz tudták juttatni a nyugati világban született magyar gondolatokat. Ezzel a konferenciák hozzájárultak ahhoz a szellemi erjedéshez, amely végső soron előkészítette a hazai politikai átalakulásokat, a nyolcvanas évek végén bekövetkezett történelmi fordulatot.
Nemzeti felelősség
Az anyanyelvi mozgalom korábban nagyrészt az emigrációs magyarsággal kialakított dialógusintézménye volt. A rendszerváltozás történelmi folyamatában ebben a tekintetben radikális átalakulás következett be. Az emigrációt ugyanis lényegében akkor már megszűntnek lehetett tekinteni: lassanként igazából senkinek sem volt különösebb oka arra, hogy politikai emigránsként éljen külföldön. A nyugati világban élő magyarok ma már itthon is gyakorolhatják politikai jogaikat, s részt vehetnek a gazdasági, politikai és kulturális életben. Mindez természetesen nem jelenti azt, hogy Nyugatról idővel minden emigráns magyar hazatér. Nyilvánvaló, hogy a nyugati magyarság túlnyomó része továbbra is az őt befogadó országban kíván élni: odaköti munkája, odakötik családi kapcsolatai. A második és harmadik emigrációs nemzedék tagjainak visszavándorlására pedig csak egészen kivételes esetben lehetett számítani. Az imént körvonalazott felismerések jelentek meg igen széles körben a mozgalomtörténetében nagy fordulatot hozó 1992 augusztusában, Esztergomban rendezett VII. Anyanyelvi Konferencián, amely különben a Magyarok III. Világkongresszusának első rendezvénye volt. Az elhangzott előadások: Dobos László bevezetője, Nagy Károly és e sorok írójának referátuma, valamint igen sok felszólalás azt a kérdést járta körül, hogy a kultúra lehetőségeivel és eszközeivel miként lehet erősíteni és szolgálni a nemzeti identitás teljes helyreállítását és a nemzeti szolidaritást. A kilencvenes évek elején kialakított kulturális: szellemi és mozgalmi stratégia mind teljesebben bontakozott ki az esztergomi konferenciát követő két évtizedben. Talán mond valamit a mozgalom minőségéről az, hogy résztvevői, vezetőségének tagjai között nagyjából tizenöt Kossuth-, illetve Széchenyi-díjas kulturális egyéniség volt. Olyan, a világban szinte mindenütt élő magyarok által nagyra becsült személyiségek vállaltak szerepet a mozgalomban, mint Keresztury Dezső, ifj. Bartók Béla, Czine Mihály, Szathmári István, Imre Samu, az ausztriai Galambos Ferenc bencés tanár és Bujdosó Alpár, az erdélyi Péntek János és Kántor Lajos, a felvidéki Dobos László és Gál Sándor, a vajdasági Bányai János, a franciaországi Nagy Pál, az amerikai Lotz János, Nagy Károly, Éltető Lajos, a németországi Világhy Ernő, az angliai Gömöri György és Czigány Lóránt és mások. Nem hinném, hogy akadt más magyar kulturális szervezet, amelynek munkájában annyi (külföldön is elismert) tudós vállalt volna szerepet, mint az anyanyelvi mozgalomban.
Találkozók és szövetségesek
A mozgalom egész élettörténete során a részeire szakított magyarság kulturális összefogását tartotta stratégiai feladatának, és arra törekedett, hogy hatékony segítséget adjon a kisebbség imagyaroknak anyanyelvük és nemzeti kultúrájuk ápolásában, nemzeti identitásuk védelmében. Évente átlagosan tizenhat-tizenhét szakmai találkozót rendezett: a többi között Budapesten, Keszthelyen, Kecskeméten, Kolozsvárott, Szatmáron, Temesváron, Kassán, Galántán, Szencen, Ungváron, Szabadkán, Adán, Eszéken és Lendván. Néhány találkozóra külön is érdemes utalni ezek közül. A keszthelyi Helikoni Ünnepségek keretében rendeztük meg a határon túl dolgozó magyar irodalmi és nyelvészeti tanszékek tanárainak eszmecseréjét, a magyar nyelvművelő társaságok, majd a Kárpát-medencei magyar irodalmi folyóiratok szerkesztőinek találkozóját Kolozsváron. A Szabédi László-napok keretében eredményes konferenciát rendeztünk a századvég magyar feladatairól, a magyar irodalmi felsőoktatásról, illetve az egyház és a társadalom kapcsolatairól, a kassai Kazinczy-napok programjában a magyar sajtónyelv, valamint általában a magyar kisebbségi nyelvhasználat kérdéseit tekintettük át, az ugyancsak kassai Fábry-napokon a magyar kulturális régiókról adtunk képet. Szabadkán a mi támogatásunkkal évente rendezték meg a Kosztolányi Dezső-napokat, Adán részt vettünk a Szarvas Gábor Nyelvművelő Napok rendezésében, Lendván igen sikeres konferenciát tartottunk a magyar nemzeti tudat erősítésének feladatairól, Kecskeméten pedig két alkalommal szerveztük meg a Lőrincze Lajos-napokat. A megújuló anyanyelvi mozgalom munkája során természetesen igényt tartott a hazai politikai és kulturális intézmények, valamint a nyugati világban élő magyar szervezetek, egyesületek, egyházak és kulturális műhelyek támogatására. Együttműködés jött létre szervezetünk és a Magyar Írószövetség, a Berzsenyi Dániel Irodalmi és Művészeti Társaság, a Nemzetközi Magyar Filológiai Társaság, a Duna Televízió, a miskolci Kapcsolatok Alapítvány és Pro Recreatione, illetve az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE), a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete, a Csemadok, a Szlovákiai Magyar Tanáregyesület, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség, a Magyar Értelmiségiek Kárpátaljai Közössége, a Jugoszláviai Magyar Művelődési Társaság, a Horvátországi Magyarok Szövetsége, a Muravidéki Magyar Közösség, továbbá a Magyar Pax Romana Fórum, az Európai Magyar Protestáns Szabadegyetem, az amerikai Magyar Baráti Közösség (Itt-Ott) és az Amerikai Magyar Tanáregyesület, valamint számos más, a kisebbségi körülmények között vagy a nyugati világban működő magyar oktatási, kulturális és nyelvművelő egyesület között. Az újjászervezett Anyanyelvi Konferencia minden korábbi értékét tovább kívánta ápolni, egyszersmind minden korábbinál szélesebb körű kulturális tevékenységet kívánt folytatni. Az anyanyelvi kultúra gondozásának és védelmezésének ugyanis szerintük egészen tág értelme van. Anyanyelven nem pusztán nyelvhasználatot kell érteni: magyar anyanyelvünkkel szorosan összefügg kultúránk, hagyományvilágunk, zenei anyanyelvünk és nemzeti identitásunk, valamint történelmileg kialakult mentalitásunk. A konferencia fogalma pedig talán megtéveszthető lehet, ugyanis az anyanyelvi mozgalom már régóta nemcsak a négyévente megrendezett összejövetelekre: anyanyelvi konferenciákra korlátozódik, medrében ott vannak a tanári továbbképző tanfolyamok (korábban Debrecenben és Békéscsabán, majd Szombathelyen), az ifjúsági találkozók, amelyeken hagyományosan nyugati és kisebbségi magyar fiatalok vettek részt, illetve az ugyancsak hagyományos sárospataki, balatoni és esztergomi anyanyelvi táborok), valamint egyéb értelmiségi és szakmai találkozások.
Küzdelem a túlélésért
Kétségtelen, hogy az anyanyelvi mozgalomnak a nyolcvanas és kilencvenes években volt a fénykora: ebben a két évtizedben igen széles körű tevékenységet folytatott, számos sikerprogramot hozott létre, nagy számban voltak munkatársai és hívei szinte mindenütt, ahol magyarok élnek. Előfordult, hogy választmányunk ülésén kormányzati tényezők – például Göncz Árpád köztársasági elnök – is megjelentek, kapcsolatban voltunk Antall József miniszterelnökkel és Orbán Viktor későbbi miniszterelnökkel is. Általában elmondható, hogy az Anyanyelvi Konferenciának igen nagy tekintélye volt a hazai egyesületi életben, már csak annak következtében is, hogy nem egy viszonylag szűk értelmiségi réteget képviselt, hanem a világ magyarságával épített ki gyümölcsöző kapcsolatokat. Ahogy azonban szaporodni kezdtek az (össz)magyar kulturális egyesületek, úgy veszített fontosságából a korábban megkerülhetetlennek tekintett anyanyelvi mozgalom. Mindennek részben az volt a hátterében, hogy az Anyanyelvi Konferencia nem kívánt beállni egyetlen politikai párt mögé sem. Csupán a nemzeti kultúra szolgálatára szegődtünk el, vagyis stratégiai feladatokat vállaltunk, erre a mára teljesen átpolitizálódott magyar társadalomban valószínűleg nincs szükség. Aki nem vállal pártelkötelezettséget, az ne akarjon fellépni a közéletben. Intézményünk az utóbbi esztendőkben mind kevesebb költségvetési támogatást kapott, márpedig ilyen szerteágazó és költségigényes munkát nem lehet támogatás nélkül végezni, hiába vállalnak résztvevői önzetlenül szerepet. Mégis valami szerény keretből fenn tudtuk tartani irodánkat, intézni tudtuk határon túli társintézményeink ügyes-bajos dolgait, minden esztendőben rendeztünk néhány szakmai konferenciát, pedagógus-továbbképző tanfolyamot, és rendre meg tudtuk tartani választott szerveink: az elnökség és a választmány üléseit. Mindemellett rendszeresen közreadtuk Nyelvünk és Kultúránk című folyóiratunkat is. Így azután a közelmúltban tapasztalt kormányzati és bírósági döntések következtében az Anyanyelvi Konferencia munkájának alighanem vége van. Kulturális és társadalmi szervezetek működésére ugyanis jelenleg nem írtak ki pályázatot, ezért azoktól a lehetőségektől is elesünk, amelyeket az úgynevezett közhasznúsági státus elérése révén kaphatnánk meg. A jelenlegi szabályok szerint ugyanis az a kulturális egyesület tarthat sikeres igényt költségvetési támogatásra, amely megszerzi az úgynevezett közhasznúsági státust, vagyis az állami szervek elismerik munkájának közhasznú voltát. Ezt a státust a bíróság állapítja meg. Természetesen az illetékes bírósághoz fordultunk annak érdekében, hogy számunkra ezt a státust ítélje meg, ennek birtokában lehettünk volna egyértelműen jogosultak valamilyen (akárcsak szerény mértékű) költségvetési támogatásra. Az illetékes Fővárosi Törvényszék első alkalommal beadványunk kiegészítését kérte, majd miután ennek eleget tettünk, dr. Kovács Enikő bírósági titkár aláírásával elutasította kérelmünket, a többi között a következő indoklással: az alapszabály 16. pontja azt tartalmazza tévesen, hogy a számvizsgáló bizottsági tag a legfőbb szervek ülésein tanácskozási joggal vesz részt, holott a számvizsgáló bizottsági tag egyesületi tagként a közgyűlés ülésén szavazati joggal jogosult részt venni. Gondolom, mindenki érti, hogy alapszabályunk szerint a számvizsgáló bizottság tagjai csupán a legfőbb szervek, vagyis az elnökség és a választmányülésein vannak kizárva a szavazás lehetőségéből, ezek a vezetőségi ülések azonban nem közgyűlések, ezeken ugyanis a számvizsgáló bizottság tagjai is (az egyesület tagjaiként) teljes joggal, természetesen szavazati joggal is részt vehetnek. Ez különben így történik minden társadalmi egyesület eljárásrendjében. Őszintén szólva nem értem, hogy az illetékesek szándékosan vagy tévedésből voltak képtelenek a magyar nyelv szabályai (és a józan ész) szerint értelmezni az alapszabály szövegét. Jó volna ez ügyben jogorvoslatot vagy legalább magyarázatot kapni, nem tudom, vajon ebben reménykedhetem-e.
A búcsúzás árnyékában
Most tehát fájó szívvel kell búcsút vennünk attól a több száz magyarországi és határokon túl dolgozó magyar pedagógustól, lelkésztől, írótól, tudóstól és művésztől (közöttük tizenöt vagy tizenhat Kossuth-, illetve Széchenyi-díjastól) és attól az ugyancsak számos kulturálisegyesülettől, közösségtől, akikkel és amelyekkel négy évtizeden keresztül, szem előtt tartva a nemzet szellemi és erkölcsi összetartozásának magasabb érdekeit, közösen alakítottuk ki, és igyekeztük elvégezni tennivalóinkat. A búcsú természetes módon fájdalmas és drámai, a csalódottságon, a kifosztottság miatt bennünket elfogó, lelki megrázkódtatás érzésén nehéz úrrá lenni, különösen most, az utolsó pillanatokban. Ezek a pillanatok, hacsak nem kapunk az illetékesek részéről némi biztatást, pontosabban inkább tevőleges támogatást, amelynek birtokában továbbra is végezhetjük munkánkat, úgy tetszik, most érkeztek el. Nehéz elfogadni ezt a helyzetet, különösen nekem, aki immár négy évtizeden keresztül vesz részt az anyanyelvi mozgalom tevékenységében. Bizonyos vagyok abban, hogy csalódottságomban és fájdalmamban nem vagyok egyedül, igen sokan élnek Magyarországon a szomszédos országok magyar közösségeiben és a nyugati világban olyan magyar értelmiségiek, akiknek élete és munkássága hosszú évtizedeken keresztül egybefonódott az anyanyelvi mozgalom tevékenységével, és akik áldozatosan, időt és munkát nem sajnálva vállaltak szerepet abban a munkában, amely a magyar nyelv és a magyar kultúra és természetesen a magyar nemzeti közösség fennmaradását és megerősödését szolgálta. A reményt azonban nem adjuk fel: a vezetőség tagjainak egy része vállalta, hogy saját zsebből finanszírozza legalább az iroda fenntartását (mert máskülönben a kormányzat elkobozza az irodát), s reméljük, hogy talán a támogatások megítélői rádöbbennek arra, hogy egy nagy történelmi múltra visszatekintő intézményre a magyar kultúra nemzeti egységét, mint mondják, oly fontos értéknek és érdeknek tartó kulturális stratégiának szüksége van.
(A napokban érkezett bírósági döntés alapján az Anyanyelvi Konferencia közhasznú társaságként működik tovább – a szerk.)

OGY - Autonómia albizottság - Berényi: a felvidéki magyarság megmaradásának feltétele az autonómia
A felvidéki magyarság megmaradásának alapvető feltétele az autonómia - jelentette ki Berényi József, a Magyar Közösség Pártjának elnöke az Országgyűlés Nemzeti összetartozás bizottsága autonómia albizottságának keddi budapesti ülésén.
A felvidéki magyar politikus úgy fogalmazott: nem lehet senkinek sem érdeke, hogy ez a közösség megszűnjön, és épp a népességfogyásnak köszönhetően teljesen legitim kérés az autonómia.
Berényi József egyetértett azokkal a véleményekkel, miszerint Európában nincs hatékony kisebbségvédelmi modell, és amiket a 90-es években kitaláltak, azok ma már nem működnek.
Duray Miklós felvidéki politikus kiemelte: ha önmagukban nem erősödnek meg, hiába lesz változás az európai közgondolkodásban, nem mennek semmire. Ugyanakkor azt is megállapította, hogy a felvidéki magyarok saját erejükből nem tudják majd kiharcolni az önkormányzatiságot.
Tokár Géza, a Szlovákiai Magyarok Kerekasztalának szóvivője arról beszélt, hogy az autonómiáról szóló párbeszédnek Szlovákián kívül akadálya nincs. Problémának látta ugyanakkor, hogy nincs a köztudatban, mit értenek alatta, mire jó, és sokszor nem eszközként, hanem végcélként tekintenek rá, a "csodavárás körébe" került ez a fogalom.
Bárdos Gyula, a Csemadok (Csehszlovákiai Magyar Dolgozók Kultúregyesülete) elnöke célként jelölte meg, hogy a legfiatalabb generáció számára is nyilvánvalóvá tegyék az autonómia fontosságát, és az a közbeszéd tárgya legyen. Fontosnak tartotta, hogy a regionális választásokon is minél többen vegyenek részt, sok helyen ugyanis, ahol tömbmagyarság él, mégsem élnek a lehetőséggel, hogy magyar polgármester, és magyar többségű képviselőtestület legyen.
Csóti György (Fidesz), a bizottság alelnöke úgy fogalmazott: a szlovákiai politikai gyakorlat az elmúlt két évtizedben és a felvidéki magyarság drasztikus fogyása joggal felveti azt a feltételezést, hogy "a szlovák politika célja a magyarság teljes és végleges felszámolása a Felvidéken, természetesen nem 20. századi módszerekkel, (...) kikényszerített asszimilációval, és kikényszerített elvándorlással".
A kormánypárti politikus alapvető feltételnek nevezte, hogy a magyar kormány és a magyar politika támogassa az autonómia-törekvéseket, mint kiemelte: egy teljes Kárpát-medencei összefogás hozhat eredményt. Hangsúlyozta: ő a minden magyar felelős minden magyarért elvet vallja.
Kalmár Ferenc (KDNP) azt mondta, hogy fontos, ne fáradjanak bele az autonómiáért folytatott küzdelembe. "Csináljuk tovább", Magyarországon és a környező országokban egyaránt - szólított fel.
A bizottság tárgyalt a különböző polgári kezdeményezések állásáról is.
Sándor Krisztina, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács ügyvezető elnöke közölte: a kisebbségvédelmi jogalkotást célzó, aláírásgyűjtést kezdeményező javaslatukat előzetes véleményezésre beterjesztették az Európai Bizottság jogi főosztályához, a választ egyelőre még várják. Az erdélyi politikus hangsúlyozta, hogy nemcsak a magyarság, hanem minden Európában kisebbségben élő nemzetiség ügyéről van szó.
Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára elmondta, hogy az ő javaslatuk nem elsősorban a székely autonómiáról szól, és olyan kisebbségi szabályozási csomagot dolgoztak ki, amely konkrét jogi aktusokat kér az őshonos kisebbségek és a regionális nyelvek védelme érdekében. Európában 100 millióan tagjai őshonos nemzeti kisebbségnek, azaz minden hetedik európai polgár valamely kisebbséghez tartozik. Emellett mintegy 40 millióan beszélnek más nyelvet, mint az adott ország hivatalos nyelve. Jelezte: 2013 júniusában indítják el hivatalosan is kezdeményezésüket.
Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke kiemelte: javaslatuk a régiók felől közelít, és szeretnék Székelyföld kérdését európai kérdéssé tenni. Bíró Zsolt, a Magyar Polgári Párt elnöke ehhez azt tette hozzá, hogy Székelyföldön a magyarság arányaiban őrzi vezető szerepét, ezért fontos, hogy az SZNT javaslatát támogassák. Ha együtt tudnának lépni, kifelé az lenne az üzenet, hogy nincs széthúzás a magyarság szervezetei között - jegyezte meg.
Az Európai Unió 2012. április 1-jétől tette lehetővé, hogy polgárai az európai polgári kezdeményezés jogával éljenek. Ennek lényege, hogy egy olyan javaslat esetén, amelyet az unió egymillió polgára támogat aláírásával, az Európai Bizottság (EB) jogszabályt alkothat egy adott kérdéskörben, amely jogszabály összhangban áll az európai uniós alapszerződéssel és irányelvekkel.
MTI

Egyedül nem megy (Tanácskozott az Autonómia Albizottság)
A felvidéki magyarság megmaradásának alapvető feltétele az autonómia – jelentette ki Berényi József, a Magyar Közösség Pártjának elnöke a magyar Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottsága autonómia albizottságának keddi budapesti ülésén. A romániai magyarság képviselői a három szervezet három egymástól különböző európai polgári kezdeményezését ismertették. Sándor Krisztina, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács ügyvezető elnöke közölte: a kisebbségvédelmi jogalkotást célzó, aláírásgyűjtést kezdeményező javaslatukat előzetes véleményezésre beterjesztették az Európai Bizottság jogi főosztályához, a választ egyelőre még várják. Az erdélyi politikus hangsúlyozta, hogy nemcsak a magyarság, hanem minden Európában kisebbségben élő nemzetiség ügyéről van szó. Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára elmondta, hogy az ő javaslatuk nem elsősorban a székely autonómiáról szól, és olyan kisebbségi szabályozási csomagot dolgoztak ki, amely konkrét jogi aktusokat kér az őshonos kisebbségek és a regionális nyelvek védelme érdekében. Európában százmillióan tagjai őshonos nemzeti kisebbségnek, azaz minden hetedik európai polgár valamely kisebbséghez tartozik. Emellett mintegy negyvenmillióan beszélnek más nyelvet, mint az adott ország hivatalos nyelve. Jelezte: 2013 júniusában indítják el hivatalosan is kezdeményezésüket. Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke kiemelte: javaslatuk a régiók felől közelít, és szeretnék Székelyföld kérdését európai kérdéssé tenni. Bíró Zsolt, a Magyar Polgári Párt elnöke ehhez azt tette hozzá, ha együtt tudnának lépni, kifelé az lenne az üzenet, hogy nincs széthúzás a magyarság szervezetei között – jegyezte meg. A tanácskozásnak kiemelt témája volt a felvidéki magyarság helyzete, Berényi József úgy fogalmazott: nem lehet senkinek sem érdeke, hogy ez a közösség megszűnjön, és épp a népességfogyás miatt teljesen legitim kérés az autonómia. Berényi József egyetértett azokkal a véleményekkel, miszerint Európában nincs hatékony kisebbségvédelmi modell, és amiket a 90-es években kitaláltak, azok ma már nem működnek. Duray Miklós felvidéki politikus kiemelte: ha önmagukban nem erősödnek meg, hiába lesz változás az európai közgondolkodásban, nem mennek semmire. Ugyanakkor azt is megállapította, hogy a felvidéki magyarok saját erejükből nem tudják majd kiharcolni az önkormányzatiságot. Tokár Géza, a Szlovákiai Magyarok Kerekasztalának szóvivője arról beszélt, hogy az autonómiáról szóló párbeszédnek Szlovákián kívül akadálya nincs. Problémának látta ugyanakkor, hogy nincs a köztudatban, mit értenek alatta, mire jó, és sokszor nem eszközként, hanem végcélként tekintenek rá, a „csodavárás körébe” került ez a fogalom. Bárdos Gyula, a Csemadok (Csehszlovákiai Magyar Dolgozók Kultúregyesülete) elnöke célként jelölte meg, hogy a legfiatalabb generáció számára is nyilvánvalóvá tegyék az autonómia fontosságát, és az a közbeszéd tárgya legyen. Fontosnak tartotta, hogy a regionális választásokon is minél többen vegyenek részt, sok helyen ugyanis, ahol tömbmagyarság él, mégsem élnek a lehetőséggel, hogy magyar polgármester és magyar többségű képviselőtestület legyen. Csóti György (Fidesz), a bizottság alelnöke alapvető feltételnek nevezte, hogy a magyar kormány és a magyar politika támogassa az autonómiatörekvéseket, mint kiemelte: egy teljes Kárpát-medencei összefogás hozhat eredményt. Hangsúlyozta: ő a minden magyar felelős minden magyarért elvet vallja. Kalmár Ferenc (KDNP) azt mondta, hogy fontos, ne fáradjanak bele az autonómiáért folytatott küzdelembe. „Csináljuk tovább”, Magyarországon és a környező országokban egyaránt – szólított fel. A bizottság tárgyalt a különböző polgári kezdeményezések állásáról is.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy).

„A magyarok közt is keressük az asszimiláció okait”
A Fórum Kisebbségkutató Intézet 1996 óta járul hozzá a szlovákiai magyarok szellemi életének gazdagításához, közel két évtizedes tevékenysége alatt gyarapodott, gyűjtött, szervezett. Egyik létrehozója TÓTH KÁROLY, aki kezdettől vezetője is az intézménynek, és akivel a szelterszfürdői társadalomtudományi táborban Kustán Magyari Attila beszélgetett.
Hogyan indul az intézet története?
Ezt 1996-ban, két alapítvány hozta létre, a Fórum Alapítvány és a Katedra Alapítvány kifejezetten azzal a céllal, hogy egy „kőintézmény” működését indítsuk útjára, ahol kutatásokkal, levéltári tevékenységgel foglalkozhatunk többek között. Több profilú munka folyik nálunk: egy demográfiai-szociológiai részleg, egy történettudományi intézet, egy etnológiai központ működik, valamint egy digitális és internetes adatbázisokat rendező központ, valamint egy könyvtár és egy levéltár.
Milyen tevékenységet folytatnak a szociológiai részlegen?
Az itt zajló társadalomtudományi kutatások nem teljesen csak a magyar kérdésekkel, hanem a szlovák-magyar kapcsolatokkal, az asszimilációs folyamatokkal foglalkoznak, hiszen olyan közegben élünk, ahol ez erőteljes jelenség. Vizsgáljuk emellett a kulturális értékrendeket, az ifjúság mozgásait, közben ezekről rengeteg publikációt jelentetünk meg.
Milyen mértékben zajlik az asszimiláció jelenleg Szlovákiában?
Ennek a folyamatnak az egyik legmeghatározóbb gyökere a vegyes házasság, mint tudjuk, hiszen a gyerekek sorsa ebből a szempontból a legtöbb esetben gyakorlatilag már házasságkötéskor eldől. A felmérések szerint eléggé magas a vegyes házasságok száma Szlovákiában, mintegy százezer magyart érint, azaz egyötödét a társadalmunknak. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy mind a százezer magyar elszlovákosodik, sőt, fordított folyamatokat is lehet tapasztalni, de mindenképpen egy olyan életmódváltást jelent ez, ami korábban nem jellemezte az érintettek életét. Pontos kimutatásaink nincsenek egyébként, viszont most indítunk el egy asszimilációs kutatást, mert ez kardinális kérdés a magyarság számára.
A szlovákiai etnikai térkép elkészítését is felvállalták. Milyen változások tapasztalhatók az utóbbi években?
A www.foruminst.sk honlapon megtalálhatók a 2011-es adatok. Azt látjuk, hogy hatvanezer magyar tűnt el a térképről az utóbbi tíz évben. Ennek egy jelentős része az elhalálozást jelenti, ugyanakkor kevés a születés, de a kivándorlás, és amint mondtam, a szlovakizáció, a természetes asszimiláció is szerepet játszik az állami szinten üzent masszív ideológia miatt, amely szerint úgy lehet jól érvényesülni az országban, ha az ember szlovák identitású. A korábbi 9,7 százalékhoz képest egyébként ez 8,4 százalékos arányt jelent a teljes népességen belül. Nem az a megdöbbentő, vagy riasztó, hogy ez a csökkenés zajlik – a korábbi egy évtizedben ötvenezres tömeggel lettünk kevesebben –, mert ezzel szembe kell nézni, viszont érezhetően folytatódik ez a tendencia, és az asszimilációs szándék.
Ennek megállítására, feltételezem, nem igazán lehet könnyen kidolgozni egy stratégiát.
Egyelőre ott tartunk, hogy megvizsgáljuk, mi okozza mindezt, mert azért egészen pontosan nem tudjuk. Meglehet, hogy a magyarok között is kell keresni az asszimiláció okát, nem biztos, hogy csak a szlovák társadalom tehet róla. A magyarság vonzóereje egyre csökken, ebben pedig jórészt az elit ludas, hiszen az emberek elveszítették a hitüket a politikai, vagy kulturális reprezentációban.
Milyen munka zajlik a történettudományi intézetben?
Arra törekszünk, hogy azokat a fehér foltokat, amelyekhez nem szabadott hozzáférni korábban, most feltárjuk. Legyen szó a két háború közti időszakról, a visszacsatolásról, a háborút követő jogfosztottság, kitelepítések, deportálások korszakáról – ezek persze valamennyire fel vannak dolgozva, de még van tennivalónk. Kassán egy etnológiai központot is működtetünk, ahol elsősorban a paraszti kultúrával foglalkozunk, napjainkra tett hatásaival.
A tudományos munkákban találnak szlovák partnerre?
Igen, az akadémiával szorosan együttműködünk, a kassai társadalomtudományi intézet a magyar vonatkozású témákban együttműködik velünk, de az akadémia egyéb ágai is, ahol közös pontok vannak, nyitottak.
Könyvtárukra, a Bibliotheca Hungaricára különösen büszkék.
Ez egy központi magyar könyvtárként alakult meg 1990-ben azzal a céllal, hogy az 1918 után, Csehszlovákiában megjelent magyar írásos anyagokat gyűjtse. 25 ezres könyvtárról beszélünk, amelynek a kézikönyvtára az ország legértékesebb ilyen jellegű gyűjteménye. Digitalizálással is foglalkozunk, ennek egy része pedig fellelhető az interneten – a többi anyag azért nem, mert egyszerűen hatalmas mennyiségről beszélünk, amit nem bírunk feldolgozni. Képanyaggal is rendelkezünk, százötvenezer darabbal, amelyeket szintén fel szeretnénk dolgozni, de jelenleg „csak” 22 ezret sikerült. Ez azért nehéz munka, mert minden fotó mellé felírjuk a megfelelő adatokat is, és nem könnyű feladat kideríteni például, hogy az elvtársak mellett kik húzódtak meg. Számos képeslapunk van, amelyek a történelmi változásokat örökítették meg, így a pozsonyi Petőfi-szobor teljes élete is végigkövethető: láthatjuk, milyen volt, amikor felállították, amikor a csehek bejövetelekor bedeszkázták, hogy ne lehessen látni stb.
Milyen levéltárral rendelkeznek?
Mi olyan anyagokat gyűjtünk, amelyeket vagy elhagytak, vagy mi szerezünk meg a családoktól, illetve amelyeket éppen nálunk tárolnak. Az egyik ilyen, nálunk tartott gyűjtemény az egykori kulturális szervezet, a Csemadok hatvan éves adattára, amelyen tíz éve dolgozunk úgy, hogy még a munka negyedénél sem tartunk. A másik ilyen nagyobb anyag az 1989 utáni magyar pártok iratanyagait tartalmazza, amelyeket az egyesülésükkor, 1998-ban tudtunk elhozni.
A nyilvánosság előtt milyen módon jelennek meg?
Évente szervezünk öt-hat konferenciát, de a publikációs tevékenységünk sem elhanyagolható. Önálló kiadóként is működünk, magunk terjesztjük is a könyveinket, azt a mintegy százhatvan kiadványt, amelyet mostanáig megjelentettünk. Saját évkönyvvel, az Acta Ethnologica Danubianával, és egy folyóirattal, a FÓRUM Társadalomtudományi Szemlével rendelkezünk ugyanakkor.
Milyen az együttműködésük a szlovákiai magyar pártokkal?
Erről a kérdésről nem szoktam nyilatkozni, mert nincs különösebb viszonyunk velük: ha ők megrendelnek nálunk valamilyen anyagot, vagy felmérést, akkor azt elvégezzük, de ezen túl nincs kötődésünk hozzájuk. Ez a két párt ugyanakkor kutatási téma a számunkra.
Magyarországi és erdélyi intézményekkel milyen viszonyban állnak?
Minden magyarországi intézménnyel kapcsolatot tartunk, nincs olyan vidéki város, amellyel az elmúlt tizennyolc év alatt ne kerültünk volna kapcsolatba kutatás, vagy konferencia kapcsán. Az akadémia, a kisebbségkutató intézet természetesen partnerünk, a győri Regionális Kutatások Központja úgyszintén, sőt a győri régióval számos közös kutatásban vettünk részt. Ide sorolhatók a minisztériumok is persze. Nem szelektálunk: hogyha valaki felkér minket, akkor embereinktől, tudásunktól függően elvállaljuk a feladatot. Erdélyben nincsenek szerződéses, hosszú távú kapcsolataink, inkább az egyes kutatások miatt alakulnak ki együttműködések. Említeném a kolozsvári Kriza János Néprajzi Társaságot, vagy a Max Weber Társadalomkutatásért Alapítványt, a csíkszeredai KAM-Regionális és Antropológiai Kutatások Központját.
Erdélyi Riport (Nagyvárad)

Kárpát-medencei oktatás: honnan, hová?
Kosztolányi Dezső egyik ismert felvetése – a nevelés egyet jelent azzal, hogy segítsünk a gyermeknek valóra váltani a lehetőségeit – mottóval rendezték nemrég Csíkszeredában a 22. Bolyai Nyári Akadémiát. A Differenciált oktatás, felzárkóztatás és tehetségápolás a közoktatásban témakörben zajló rangos nyári pedagógusi továbbképzőn a szervező Románia Magyar Pedagógusok Szövetsége elnöke, Burus Siklódi Botond, Jókai Tibor, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének elnöke, Vörös Mária, a szervezet alelnöke és Fekete Attila, az Észak-Bácskai Magyar Pedagógusok Egyesületének alelnöke segítségével igyekeztünk felvázolni a Kárpát-medencei magyar oktatás térképét.
Mi indokolta a rendszerváltás hajnalán az anyaországon kívül a magyar pedagógusszervezetek létrejöttét? Ami gyakorlatilag a rendszerváltással egy időben történt…
Jókai Tibor: Csehszlovákiában’89 novemberében történt meg a rendszerváltás, 1990. január 13-án pedig az akkori Nyitrai Pedagógiai Főiskola aulájában már meg is tartotta alakuló ülését a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége. Akkoriban, még a pártállami időkből visszamaradva, a Csemadok volt civil szervezetként a magyar kulturális élet szervezője. A régebbi időkből azonban, még az I. Köztársaság idejéből – amikor Kárpátalja is Csehszlovákiához tartozott – Pozsony központtal már volt szövetsége a magyar pedagógusoknak. Ingatlannal rendelkezett, amit az ötvenes években a Beneš-dekrétumok nyomán elkoboztak, illetve államosítottak. Nyitrán az akkor még élő tagok egy része is megjelent, elfogadták az alapszabályt, májusban már be is jegyezték a szervezetet. Ekkortól számíthatjuk az SZMPSZ létrejöttét Komárom székhellyel. Az első demokratikus magyar kormány az oktatási tárcán belül már létrehozta a határon túli magyarok osztályát, 1991-től pedig már körvonalazódni kezdtek a működésünket lehetővé tevő anyagi források is.
Vörös Mária: Az akkori szlovákiai magyar közéletben pozitív hangulat volt érzékelhető, egyfajta várakozás, hogy jelentősen megjavul a magyarság helyzete, meglódulnak az események. Ennek a hangulatnak volt a része és következménye a pedagógusszövetség megalakulása is.
Hogyan zajlott a folyamat a Vajdaságban és itthon, Erdélyben?
Fekete Attila: Nálunk a Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete alakult meg először, 1993-ban Újvidék székhellyel. Nagyon sokan elégedetlenek voltunk a központosítással, hogy minden Újvidéken zajlik, holott a magyar többség központja Szabadka, így 1995-ben megalakult az Észak-Bácskai Magyar Pedagógusok Egyesülete. A célok adottak voltak, hiszen a háborúk után a kisebbségek kiszorultak a közéletből és általában a központi intézményrendszerből. A magyar pedagógusok számára ma sincs központi továbbképzés, csak amit a mi egyesületünk szervez.
Burus Siklódi Botond: A ’90-es évek eleje Erdélyben is a nagy reménységek és a nagy átalakulások időszaka volt. A pedagógustársadalom nagy felelősséggel igyekezett kezelni a magyar iskolák ügyét, sok olyan kezdeményezés látott napvilágot történelmi régiónként, amely egyre aktuálisabbá és elodázhatatlanabbá tette egy szakmai szervezet létrehozását. Egyeztető fórum keretében 1991-ben született a megállapodás olyan érdekvédelmi szervezet bejegyeztetésére, amely kimondottan a magyar oktatás, a magyar iskolák ügyét képviseli. Lászlófy Pál és Tőkés András ezt ’91 októberében bejegyezték, decemberben pedig már meg is tartottuk az alakuló ülést Sepsiszentgyörgyön. Megállapodás született, hogy a szervezet mindenkori székhelye Csíkszeredában legyen, hiszen itt adottak voltak a feltételek a támogatottság perspektívájában is. Első elnöknek Lászlófy Pált választották, aki húsz éven át vezette az RMPSZ-t, az ő vezetésével alakult ki az Erdély-szerte működő szerkezet.
Hogyan tekint vissza a pedagógustársadalom erre a negyedszázadra?
Fekete Attila: Úgy érzem, mindabból, amit megalakulásunkkor kitűztünk, amit csak emberileg lehetett, elvégeztünk. Abban viszont van hiányérzetem: miért van az, hogy ehhez a munkához anyagi támogatást szinte kizárólagosan Magyarországról kapunk. Pedig Szerbiában mi is adófizetők vagyunk, de az adónkból alig csurran-cseppen vissza hozzánk.
Jókai Tibor: Nekem a háttérintézményekkel vannak problémáim. Szlovákiában például minden megyében létrehoztak egy szlovák módszertani központot, nem hoztak azonban létre önálló magyar módszertani központot, hanem a szlovákon belül kreáltak egy magyar részleget Komárom székhellyel, minket meg sem kérdezve, nem konzultálva velünk. Szlovákiában is bevezették az EU irányelvei alapján a kötelező kreditrendszert, a pedagógusoknak kötelező évente részt venni olyan továbbképzéseken, ahol kreditpontokat lehet szerezni. A szlovák módszertani központok uniós forrásokból működnek, így ingyen tudják kínálni a továbbképzéseket, s ezáltal lépéselőnyben vannak. Mi különböző pályázati pénzek révén igyekszünk ingyenessé, de legalábbis olcsóbbá tenni képzéseinket. Idénre valahogy elértük ezek állami akkreditálását, ebben tehát már nem szenvedünk hátrányt. A szövetség létrehozta a Comenius Intézetét, de erre sem kapunk állami támogatást, ezért sok programunk esetleges. Mivel pedig az első szempontunk a szakmaiság, és ebből soha nem fogunk engedni, nagyon meg kell fontolnunk, mire költjük a pénzt.
Vörös Mária: Oktatási ügyekben szakmai szervezetként időnként kikérik a pedagógusszövetség véleményét – és ez jó. Különösképpen koncepciók, törvénytervezetek kidolgozásánál, módosításánál van ez így. Később azonban a parlamentben, ahol tulajdonképpen eldől e törvények sorsa, már nincs beleszólásunk a folyamatokba, és így nagyon sok esetben teljesen más, megcsonkított törvények kerülnek ki. Nincs egy olyan politikai párt, amely ténylegesen felvállalná az oktatás kérdését, így ez politikai alkuk tárgyává, rosszabb esetben könnyen mellőzhetővé válik. Kampányban fontos, utána már feláldozható.
Burus Siklódi Botond: A román kormány részéről mi sem kapunk támogatást. Van egy aláírt együttműködési szerződésünk az Oktatási Minisztériummal, ami arról szól, hogy tevékenységünk illeszkedik a román oktatási rendszer támasztotta feltételrendszerbe, hozzájárulunk a román oktatás fejlesztéséhez. Időnként még állami feladatokat is ellátunk – mindenféle anyagi támogatás nélkül. Amúgy a Nemzeti Kisebbségi Főosztállyal felhőtlen a viszonyunk, talán több kölcsönösséget igényelnénk. Egy humánerőforrás-központ felállítását már régóta szorgalmazzuk, de nem úgy néz ki, hogy meghallgatnák a szakmai érveinket. Valószínűleg politikai döntés születik, pedig sok érv támasztaná alá, hogy ennek a központnak itt lenne a helye. Egyértelmű hiányként hozhatom fel, hogy szövetségi szinten még mindig nem sikerült a szülőkkel való intézményes kapcsolat kialakítása.
Kihívások, tervek, perspektívák…
Burus Siklódi Botond: Nagyon sok a tennivalónk. Itt van például az egész román oktatási rendszer finanszírozásának kérdése: ha nem helyezzük új alapokra, meginoghat az eddigi rendszer, tagozatokat vonhatnak össze, iskolák szűnhetnek meg. A szakmai oktatás újragondolása terén is lenne mondanivalónk, amire – bár az egész oktatást érinti – különlegesen érzékeny a magyar nyelvű oktatás. Nagy feladatok állnak előttünk az iskolai autonómia kiterjesztése terén is, az oktatás alulfinanszírozása pedig állandó problémaforrás.
Fekete Attila: Megtartani az eddigi tevékenységet és fejleszteni, ha még lehet…
Vörös Mária: A lényeg: továbbvinni az elmúlt huszonnégy év pozitívumait. Sajnos, lassan a megmaradás lett a kulcsszó, ez a legnagyobb kihívás az elkövetkezőkben.
Jókai Tibor: A legnagyobb gond az iskolák elnéptelenedése, és ennek nyomán a megszűnés veszélye. Most még talán az önkormányzati vezetők sem fogták fel ennek jelentőségét, hiszen mindenikük ragaszkodik települése iskolájához, de ha nem dolgozunk ki terveket, stratégiákat, tanintézmények tucatjai szűnhetnek meg a közeljövőben nemcsak nálunk, de az egész Kárpát-medencében. Az alacsony demográfiai mutatók mellett a fiatalok elvándorlása is tény – és most már nem az idősebbek hagyják el szülőföldjüket, hanem a fiatalok. Márpedig gyermek nélkül nincs iskola, s ha iskola nincs, a legszebb, legjobban kidolgozott tervek is üres légbuborékok maradnak.
Aczél Péter László, Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Elhunyt Dobos László Kossuth-díjas író
Hosszú betegség után életének nyolcvannegyedik évében július 25-én, pénteken elhunyt Pozsonypüspökiben Dobos László Kossuth-díjas szlovákiai magyar író, műkritikus.
Dobos László, aki jelentős közéleti munkásságának köszönhetően íróként, szerkesztőként és politikusként is ismert volt, 1930-ban, Királyhelmecen (Královsky Chlmec) született. Középiskolás éveit – a második világháború végétől 1949-ig – a sárospataki tanítóképzőben töltötte, felsőfokú tanulmányait pedig a pozsonyi pedagógiai főiskola magyar–történelem–polgári nevelés szakán végezte el, ahol aztán fél évtizedet tanárként is eltöltött.
Dobos László 1956 és 1958 közt a Szlovákiai Írószövetség magyar részlegének titkáraként meghatározó szerepet vállalt annak az Irodalmi Szemlének a létrehozásában, amelynek később főszerkesztője is volt 1968-ig. Abban az évben a felvidéki magyarság legnagyobb kulturális és közéleti szervezetének, a Csemadoknak az elnökévé választották, ezt a tisztséget három éven át látta el.
Dobos László ezzel csaknem egy időben – 1970-ben történt leváltásáig – a nemzetiségi ügyekért felelős tárca nélküli miniszter posztját is betöltötte, majd 1970 és 1972 között a Madách Könyvkiadót, később annak műszaki részlegét igazgatta. A felvidéki magyar könyvkiadó élére a rendszerváltást követően tért vissza. Az ekkor már a legjelentősebb felvidéki magyar próza- és esszéírók között számon tartott írót 1989-ben a Magyarok Világszövetségének társelnökévé választották, 1990-ben pedig belépett a rendszerváltozás utáni politikába, az Együttélés nevű politikai mozgalom jelöltjeként parlamenti képviselő volt 1994-ig.
Írt tankönyvet, és jelentős a szépirodalmi munkássága is. Ismertebb művei közé tartozik a Messze voltak a csillagok (1963), a Sodrásban (1984), Az idő mélységéből (1995), az Igazságaink (2000), a Teremtő küzdelem (2000), az Évgyűrűk hatalma I–II. (2006–2007). Több évtizedes, kiemelkedő, következetes közéleti és irodalmi munkásságáért 1994-ben Kossuth-díjjal tüntették ki. 2003-ban megkapta a legmagasabb szlovák állami díjat, a Pribina-keresztet. 2007-ben a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagjává választották.
MNO.hu

Mátyusföldiek a Székely-Mezőségen
Aki kihagyta, bánhatja, hiszen jó hangulatú, pörgős, vidám és színvonalas előadással rukkoltak elő a felvidéki naszvadiak Mezőbergenyében. Mint beharangoztuk, rendkívüli esemény volt, hiszen a fellépők több száz kilométert tettek meg azért, hogy a székely- mezőségi település lakóit megörvendeztessék, és bemutassák nekik mátyusföldi táncaikat, dalaikat, népviseletüket.
A fellépők erdélyi körútjuk során ejtették útba Mezőbergenyét, ahová a Kincsásó Egyesület hívta meg őket, hiszen ezzel viszonozni kívánták a naszvadiak, a Dobosi Róbert által vezetett Csemadok Alapszervezet vendégszeretetét. A vendégek pénteken Széken, vasárnap Bögözben mutatták be előadásukat.
A kultúrotthon udvara megtelt számunkra különleges népi öltözetű emberekkel, jöttek-mentek, forgolódtak, fotózgattak. Mire begyűlt a közönség, minden készen állt, a fellépők, a hangosítás, s főleg a lelkület.
Az egész estét betöltő vegyes műsorban minden korosztály képviseltette magát elemista tanulótól a középkorúig, vagy mondjuk ki, az idősebb korosztályig. Fellépett a Búzavirág női, férfi és vegyes énekcsoportja, a Sústya citerazenekar, a Viza citerazenekar, a Pettyem néptánccsoport, Szabó Julcsi népdalénekes és a História könnyűzene-együttes.
– Naszvadról jöttünk, Mátyusföldről. Az ottani néptáncokat hoztuk el Mezőbergenyébe, de bemutattuk Kismagyarország, Somogy, Kelet-Magyarország táncait, a szatmári verbunkot, a friss csárdást és dél-alföldi táncokat is. A Pettyem néptáncegyüttes 2008-ban alakult, a nevét egy régi naszvadi utcáról kapta. Akkor nyolc kislánnyal kezdtük a munkát, most három korcsoportban dolgozunk, 54 a csoportok létszáma. Egy óvodás, kisiskolás és egy felső tagozatos, illetve középiskolás csoport táncol. Ez nem iskolai szerveződés, hanem a naszvadi Csemadok Alapszervezet működteti a Viza és a Sústya citerazenekart és a Búzavirág éneklőcsoportot. A Csemadok közösségformáló civil szervezet, amely főleg kulturális téren tevékenykedik, fesztiválokat, kulturális eseményeket, koncerteket szervez, olyan eseményeket, amely a felvidéki magyarsághoz kötődik zenében, táncban, képzőművészetben. Nagyon híres a XVI. alkalommal megrendezésre kerülő Tűzvirág, tűzzománc nemzetközi fesztivál, amelynek fő témája a képzőművészet. A Búzavirág éneklőegyüttes Szlovákiában elnyerte a Bíborpiros minősítést. Ez olyan előkelő díj Szlovákiában, mint Magyarországon a Fölszállott a pávában az első hely – nyilatkozta dr. Malomsoki István, aki a Pettyem néptáncegyüttest vezeti és a magyarországi Nagyigmándról jár át Naszvadra, s akit annak idején azért kerestek fel, hogy a mátyusföldi település hagyományait élesszék újra, tudván, hogy Nagyigmándon már régebben működik néptánccsoport. A két település testvérkapcsolatban áll, ami azért is fontos, mert 1948-ban Naszvadról nagyon sok embert telepítettek át Nagyigmándra, a falu egyharmada volt naszvadi, és a családok tartják a kapcsolatot.
A naszvadiak nemcsak tánccal, énekkel örvendeztették meg a bergenyeieket, akikkel együtt nótáztak, hiszen sok népdalt mindkét vidéken énekelnek, hanem kofolával, felvidéki sörrel is megkínálták a helybelieket. Ez el is fogyott, hiszen a hőségben mindenki megszomjazott. A szünet alatt sem áll le az éneklés, a citerások a művelődési ház előtt muzsikálni kezdtek, az asszonyok pedig jókedvűen énekeltek. Igazán jó példával szolgáltak, hogyan kell közösségben szórakozni, mulatni, közvetlenül, barátságosan viszonyulni egymáshoz.
Közben az asszonyok fejkendőjét is szemügyre vettük, megkérdeztük, hogyan kötik olyan kacifántosra. Előbb ajánlkoztak, hogy megmutatják, majd azt mondták, túl nehéz, nem érdemes megtanulnunk, úgysem viselnénk így a keszkenőt.
Szóval ízes emberek kellemes, élményszámba menő előadását láthattuk, hallhattuk. Szünet után a História könnyűzenekar vette át a teret, szórakoztatta a közönséget.
Mezey Sarolta
Népújság (Marosvásárhely)

Székelyföldieket is elismertek (Külhoni Magyarságért Díj)
Tizenegy szervezet képviselője, illetve személyiség vehette át a Külhoni Magyarságért Díjat Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettestől és Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkártól tegnap Budapesten a Parlamentben. Elismerésben részesült a Diakónia Keresztyén Alapítvány és a Gyulafehévári Caritas, illetve a csernátoni Haszmann Pál Múzeum is.
Semjén Zsolt köszöntőjében arról beszélt: a magyar nemzet egy és oszthatatlan, és csak akkor tudunk megmaradni csonkítatlanul, ha minden nemzetrész megőrzi örökségét. A díjról azt mondta: az annak az elismerése és köszönete, hogy a kitüntetettek megőrzik és továbbépítik sajátosságaikat, és ezzel az egyetemes magyarságot őrzik meg. Potápi Árpád János beszédében azt mondta: 2011 óta minden évben olyan személyeknek, illetve szervezeteknek adják át az elismerést, akik a Szent István-i örökség továbbörökítői, akik a határokon túl élő magyar közösségek érdekében a közéletben, az oktatásban, a kultúrában, az egyházi életben, a tudományban, a tömegtájékoztatásban, a gazdasági életben kiemelkedő tevékenységet végeznek. Idén megkapta az elismerést az Erdélyi Református Egyházkerület által alapított Diakónia Keresztyén Alapítvány, amely az élet megóvását, a betegek és hátrányos helyzetűek segítését, keresztény értékek képviseletét, az egyén és közösségi felelősségvállalás erősítését vallja feladatának, és jelenleg négyszáz gyermekkel foglalkozik. Ugyancsak elismerést kapott a Gyulafehévári Caritas, amelynek célja a szegénységben élők társadalmi reintegrációja, motivált és szakképzett személyzet biztosítása, mindezek által a helyi közösségek fejlesztése. A csernátoni Haszmann Pál Múzeum szintén a díjazottak között szerepel, az intézmény 1973-ban nyitotta meg kapuját, azóta immár művelődési központként határainkon túl is számon tartják. Haszmann Pál pedagógus és Haszmanné Cseh Ida magángyűjteményüket ajánlották fel múzeumalapítás céljából a székely magyar közösségnek.
A 2005-ben alakult Alsózelei Zele törzs elsődleges feladatának hagyományaink megőrzését, a népi kultúra értékeinek gyűjtését és védelmét tekinti, munkájukat az elismeréssel jutalmazták. A Szlovákiai Magyar Társadalmi és Közművelődési Szövetség, a Csemadok méltatása során elhangzott: az 1968. márciusi Csemadok-program igazi demokratikus áttörés volt a kisebbségi magyar politikában. A nemzetiségi kérdés rendezésére vonatkozóan az önigazgatás és a kollektív kisebbségi jogok alapján fogalmazta meg javaslatait. A nemzetiségi alkotmánytörvény kidolgozása mellett javasolta az államhatalmi és végrehajtó szervek melletti nemzetiségi szervek, köztük nemzetiségi minisztérium létrehozását, a magyarok számára hátrányos, 1960. évi közigazgatási elrendezés kiigazítását, valamint az 1945 után hozott magyarellenes jogszabályok felülvizsgálatát. A Csemadok 1989-ben párttá alakult, ennek ellenére 50 ezres tagságát mindmáig hatékonyan képes mozgósítani. A díjazottak közt szerepel Tamás Aladárné Szűcs Ilona tanítónő, aki 2011-ben felvette a magyar állampolgárságot, ezt követően a szlovák kormány megfosztotta szlovák állampolgárságától. Az idén 70 éves Magyar Szó napilapot is elismeréssel jutalmazták, a méltatás során elhangzott: 1955-től a világ legjobb magyar nyelvű napilapjaként tekintettek rá, számított, mit ír a Magyar Szó. A vajdasági újság felemelte szavát a délszláv háború esztelensége, a kényszermozgósítások, a kisebbségi jogok durva megsértése, csorbítása ellen. A vajdasági magyar közösségért, nemzeti önazonosságának megtartásáért és fejlesztéséért kapott kitüntetést a 47 éve működő civil szervezet, a Középiskolások Művészeti Vetélkedője. A regionális vetélkedő évente 600 középiskolásnak ad alkalmat a bemutatkozásra, tudásuk összemérésére.
Szintén a díjazottak közt szerepel a Kárpátalja hetilap. A jelenleg 110 településre eljutó újságot a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség alapította, amely fontosnak tartja a magyar lakosság objektív tájékoztatását.
A kitüntetett svédországi Őrszavak Anyanyelvápoló Egyesületet a Svédországi Magyarok Országos Szövetsége alapította 1996-ban azzal a céllal, hogy évente rendezzen anyanyelvi táborokat, valamint szakmailag hangolja össze a svédországi magyar anyanyelv oktatását. A 9–10 napos anyanyelvi táborok témája minden évben egy magyar történelmi kor, mely kiegészül a Kárpát-medence földrajzának oktatásával. Idén Hunyadi Mátyás és kora lesz a fő téma.
A Kanadai Magyar Kulturális Tanács szintén elismerésben részesült, a szervezet célja összefogni a Kanadában működő magyar szervezeteket felekezeti hovatartozástól függetlenül, magyarságmegtartó munkájuk segítése és támogatása, megakadályozni minden romboló törekvést, és segítő kezet nyújtani a problémák megoldására.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A Népszabadság csődjének szlovákiai visszhangja
Az egyetlen magyar nyelvű szlovákiai napilap 24 órán belül reagált a Népszabadság csődbejutására. A holdudvarhoz tartozó szlovákiai magyar publicisták, újságírók, értelmiségiek egy nyilatkozatot adtak ki. Ezen kívül a DenníkN szlovák liberális napilap is látványosan fejezte ki a szolidaritását.
A szlovák napilap a címlapján magyar felirattal jelent meg hétfőn: „Veled vagyunk Népszabadság”, az Új Szóban pedig egy nyilatkozat jelent meg a Népszabadság megjelenésének felfüggesztéséről.
Az Új Szó főszerkesztője október 9-én vasárnap 15 órakor fordult felhívással a szlovákiai magyar média képviselőihez, gondosan összeállított címlista szerint, mert nem maradt ki a Felvidék.ma hírportál sem, ahogy például a szlovák közszolgálati rádió és televízió szerkesztői sem.
Szalay Zoltán a kérést úgy fogalmazta meg, hogy aki egyetért a sajtószabadság melletti kiállással, csatlakozási szándékát jelezze két órán belül, 17 óráig az alábbi szövegű nyilatkozathoz:
„Mi, a szlovákiai magyar média képviselői szolidaritást vállalunk a Népszabadság munkatársaival a lap megjelentetésének váratlan és a munkatársakkal, az olvasókkal és a szélesebb közvéleménnyel szemben tisztességtelen felfüggesztése kapcsán. Tekintet nélkül a lap politikai álláspontjára, elfogadhatatlannak tartunk bármilyen szerkesztőséggel szembeni, a most látotthoz hasonló fellépést, amely kimeríti a sajtószabadság elleni támadás fogalmát. Úgy véljük, a Népszabadsággal történtek a média függetlenségét veszélyeztetik, ami egész térségünk demokratikus berendezkedését áshatja alá. Mindent megteszünk ennek a folyamatnak a feltartóztatásáért, és a magyar nyelvű média függetlenségének és sokszínűségének megőrzéséért.”
A napilap felhívásához vasárnap egy tucatnyi aláíró csatlakozott, a névsor azonban folyamatosan bővül, a cikkünk írásakor pedig mintegy száz aláíró neve olvasható alatta.
A Felvidék.ma kiadója, a Szövetség a Közös Célokért társulás igazgatója, Pogány Erzsébet vasárnap azonnal választ küldött a közlemény aláírását szorgalmazó főszerkesztőnek:
„Tisztelt főszerkesztő úr, kedves Szalay Zoltán! Megkaptam  a felhívást, és jelzem, hogy a sajtószabadság számomra is fontos, de a Népszabadság anyagi csődjének szerintem semmi köze nincs a sajtószabadsághoz, ezért nem csatlakozom.
Szerkesztőségünk kérdésére, hogyan látja a Népszabadság körüli felhajtást, a SZAKC igazgatója elmondta: az Új Szó reakciója várható volt, semmi új nincs a nap alatt, hiszen emlékezetes, hogy 2002-ben a FIDESZ Kossuth téri választási nagygyűlése után az Új Szóban körülbelül ugyanilyen összeállításban jelentek meg az aláírások az alatt a felhívás alatt, amelyben felszólítják Duray Miklóst a közéletből való távozásra, mert a nagygyűlésen felszólalt. “Óvatos duhajok” voltak az aláírásgyűjtők, mert megvárták a választások második fordulóját, amikor – mint ismeretes – a FIDESZ alulmaradt a parlamenti választásokon a szocialistákkal szemben, és ezután tették közzé a tiltakozásukat.
Most majdnem ugyanolyan számú és összetételű azok névsora, akik a Felvidéken a szocialisták pártlapját siratják. Szlovákiában néhány hete jelent meg a Szabad Újság hetilap utolsó száma, évek óta nem tudjuk feléleszteni a Hetet, becsődölt a Csemadok „Itthon” című folyóirata, a médiapiac nálunk is, Magyarországon is változik napról-napra, miért pont a Népszabadság anyagi gondjai miatt féltjük a sajtószabadságot, teszi fel a kérdést Pogány Erzsébet, hozzátéve: Ne felejtsük el azt sem, milyen egyoldalúan tájékoztatott a Népszabadság a felvidéki magyarok eseményeiről, életéről. Hosszan sorolhatnánk a példákat, hogyan szelektálták a rólunk szóló híreket, csak az kapott helyet, ami a közösségünket gyengítette.
„Valójában az aggaszt leginkább, hogy közeledik az ötvenhatos forradalom 60. évfordulója, és várható, hogy a hecckampány folytatódni, erősödni fog. Megint nem ünnepelhetjük méltósággal a magyar nemzetet egykor összekovácsoló történelmi eseményt, mert az indulatokat sikerült felkorbácsolni” – fogalmazott Pogány Erzsébet.
Duray: A Népszabadság az ’56 utáni elnyomás szimbólumává vált
Megkérdeztük Duray Miklós politikust, írót, a SZAKC elnökét is, milyen gondolatokat ébreszt benne a Népszabadság napilap megszűnése, illetve az, hogy számos felvidéki értelmiségi személy adott hangot ezzel kapcsolatban elégedetlenségének.
„Az MSZP pártlapja 1956. novemberétől jelent meg ezen a néven (korábban Szabad Nép volt a lap neve – szerk. megj.). Nekem nem az elnevezéssel van gondom, hanem azzal, hogy a Népszabadság tevékenységével az 1956-os forradalom utáni elnyomás szimbólumává vált, a kádári terror megtestesítője volt. Így megszűnése akár erkölcsi jóvátétel is lehet. Azok, akik most a sajtószabadságon esett csorbaként sérelmezik a lap megszűnését, nem tudatosítják, hogy ez a lap volt az 1956-utáni erkölcsi rombolás és diktatúra egyik meghatározó eszköze” – mondta portálunknak Duray. Felvidék.ma

Jókai Anna: Ne essünk teljes nemzeti amnéziába! A harc még nem ért véget...
KOMÁROM. A mi csillagunk: 1956 címmel ünnepi estet rendezett az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc 60. évfordulója tiszteletére a Széchenyi István polgári társulás, a Jókai Közművelődési és Múzeum Egyesület, valamint a Csemadok komáromi alapszervezete október 17-én este a komáromi Kultúrpalota dísztermében.
A megemlékezés díszvendége Czimbalmosné Molnár Éva, Magyarország rendkívüli és meghatalmazott szlovákiai nagykövete volt. A rendezvényen a dél-komáromi önkormányzat és a Kecskés László Társaság képviselői is tiszteletüket tették. Az est szónoka, Jókai Anna, a Nemzet Művésze, kétszeres Kossuth-díjas és József Attila-díjas magyar író-költő félórás észhez és szívhez szóló beszédében hajdani fegyvertelen, ám hiteles szemtanúként szólt az eseményekről. „Nekem 1956-ban nem volt fegyver a kezemben. Egy párhónapos gyermek anyja voltam, egy albérleti szobában laktam. A két szememmel láttam és a zsigereimben éreztem, hogy mi történik. Szegény voltam, mint a templom egere. Az akkori Vöröskereszthez jelentkeztem segítőnek” – idézte fel a 60 évvel ezelőtti életét. Mint mondta, 1956 után lett megbízhatatlan elem Magyarországon.
Arról is szólt, hogy bár a Lehoczky nevű köpönyegforgató főnöke az 1956-os forradalom kitörésekor még azt hangoztatta, hogy Kádár nagyobb gazember, mint amilyen Rákosi volt, ám amikor az oroszok bejöttek Magyarországra, elsőként lépett be a megalakuló kommunista pártba. Amikor igazságszerető emberként emiatt kérdőre vonta főnökét, letagadta, amit korábban állított. Őt csak azért nem rúgták ki, mert éppen a második gyermekét várta. „Nem is álmodhattam arról, hogy valaha tanár, nem hogy olyan író legyek, akit ilyen megtisztelő szeretettel fogadnak“ – jegyezte meg.
Az ELTE levelező tagozatán 1961-ben magyar-történelem szakos diplomát szerzett. Negyvenkét éves korától, azaz 1974 óta szabadfoglalkozású íróként csak az írói hivatásnak él. „Miután 1956-ban elfelejtettek kirúgni, a főiskolán maradhattam, kaptam egy tanári diplomát. Így lettem tanár, aztán valahogy a Jóisten tenyeréből, az emberek szeretetéből és az ubul-természetemnek köszönhetően, hogy amit igaznak tartok, azért mindig harcolok, végül is író lett belőlem“ – mondta el.
Hangsúlyozta: 1956 nagyon sok hőst termelt ki. „Olyan hősöket, akiknek a nevét sem nagyon ismerjük. Meg vagyok győződve arról, hogy még most is nagyon sok ember lelkét nyomasztja mindaz, ami akkoriban történt“ – fejtette ki. Ikerforradalmaknak nevezte az 1848/49-es, illetve az 1956-os forradalmat és szabadságharcot, s párhuzamot is vont a két esemény között. Kiemelte: mindkét forradalom idején a nagyhatalmak érdekei számítottak, akárcsak manapság. „A magyaroknak soha senki sem segített. Mi, magyarok mindig magunkra voltunk utalva... Mindig éltek köztünk árulók, közönyösek és az igazságukért bármi áron kiálló hősök, akikre emlékeznünk kell! Ne essünk teljes nemzeti amnéziába! Nem szabad elfelednünk azt, hogy ki mikor mit tett és hová tartozott!“ – figyelmeztetett.
Sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy Nagy Imrének és társainak több mint 30 évet kellett várniuk arra, hogy végre a Hősök terén felravatalozhassák őket. 1989. február 14-én a Történelmi Igazságtétel Bizottsága az Igazságügyi Minisztériummal megállapodott abban, hogy az áldozatok újratemetése június 16-án lesz. Az MSZMP a temetést végül azzal a kitétellel engedélyezte, hogy az legyen a "nemzeti megbékélés napja". 1989. június 16-án tehát megadták a végtisztességet Budapesten az 1956-os forradalom mártírjainak: újratemették az 1958. június 16-án kivégzett Nagy Imre volt kormányfőt, Maléter Pál egykori honvédelmi minisztert, Gimes Miklós újságírót, valamint az 1958 áprilisában kivégzett Szilágyi Józsefet, Nagy Imre titkárságvezetőjét és az 1957 végén a börtönben meghalt Losonczy Gézát, a Nagy Imre-kormány államminiszterét. A Hősök terén tartott gyászszertartás majd az azt követő rákoskeresztúri temetés a magyar rendszerváltás katartikus eseménye volt, amely egyben a szocialista korszak végét is jelképezte.
„Tartozunk egy generációnak azzal, hogy fénykörbe emeljük” – fogalmazott a szónok. „Fel a szívekkel! Ez a mai ifjúság feladata. Nehogy még egyszer átfújjon a lyukas magyar zászlón a november negyedikei hideg szél!” – zárta ünnepi beszédét Jókai Anna. Ráadásként saját Krónikásének 1956–2006 több szólamban című művéből idézett: „A Bárány történetünket beírta már a Könyvbe/ pecséttel lezárta kereszttel jelölte/ törölhetetlen onnan mindörökre/ Erre csörög Euro, arra lyukas mogyoró/ kendővel a szemeden bujócskázni mire jó?/ Új játékban hej-haj te légy a fogó!“. Utalva arra is, hogy „kényszerű szétszakítottságunkban még nem ért véget a harcunk, tehát az örök isteni igazságért, Magyarországért, a magyarságért tovább kell harcolnunk“.
Az est során az is elhangzott, hogy 464 évvel ezelőtt éppen ezen a napon vonult el a török Eger alól: „Akkor Dobó védte Európát, ma Magyarország teszi ugyanezt”.
Az évfordulóhoz méltó kultúrműsorban fellépett a helyi Concordia Vegyeskar Stubendek István karnagy vezényletével, Nemcsák Károly Jászai Mari-díjas érdemes művész, a budapesti József Attila Színház igazgatója, továbbá a Komáromi Jókai Színház két Örökös Tagja, Boráros Imre Kossuth-díjas színművész és Dráfi Mátyás Jászai Mari-díjas érdemes művész, valamint Tarics Péter, illetve a műsor zenei részében Bősi Szabó László aranykoszorús énekművész és Mészáros Tamás énekes-előadóművész.
Az est fényét egyebek mellett a Bánk bán opera „Hazám hazám” című áriája, Szép Ernő Imádság, Márai Sándor Mennyből az angyal, Wass Albert A bujdosó imája, Petőfi Sándor Az apostol és Magyar vagyok, illetve Zas Lóránt Novemberben című költeménye emelte. A lélekemelő kórusművek sorában pedig Tóth Péter – Dsida Jenő: Lángok című alkotása, valamint a Magyar Hiszekegy is elhangzott.
Az emlékest a Szózat eléneklésével kezdődött és a Himnusszal ért véget. hirek.sk